Pályázati Hirdetmény A(z) Budapest Investment Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-041755, székhely: 1037 Budapest,, Seregély utca 17.., levelezési cím: 1037 Budapest,, Seregély utca 17..), mint a(z) Újbuda Gyöngye Kft. „f.a” (cégjegyzékszám: 0109867891, székhely: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.) Fővárosi Törvényszék 21.Fpk.01-11-006225/18.. sz. végzése által kijelölt felszámolója, a Cégközlönyben 2015. október 1. napján meghirdetett pályázati felhívásnak megfelelően
nyilvános pályázati felhívás
útján, az alábbi feltételekkel értékesíti az adós ingatlanát. A pályázat adatai: A pályázatok kizárólag az Elektronikus Értékesítési Rendszeren (EÉR) keresztül nyújthatók be: https://eer.gov.hu/palyazat/P89932 A pályázatok benyújtásának kezdő időpontja: 2015. október 17. 10 óra 33 perc A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. november 2. 10 óra 33 perc Ajánlati biztosíték összege: 31 910 000 forint. Ajánlati biztosíték formája, megfizetésének módja és határideje: A pályázónak szándéka komolyságának bizonyítására 31.910.000,-Ft (harmincegymillió-kilencszáztízezer forint) ajánlati biztosítékot kell befizetnie a Budapest Investment Zrt. OTP Bank Zrt-nél vezetett 11786001-23006870 sz. számlájára „Újbuda Gyöngye ajánlati biztosíték” megjelöléssel. A pályázat érvényességének feltétele, hogy az ajánlati biztosíték a megadott bankszámlán jóváírásra kerüljön. A jelen pályázati eljárás keretében a befizetett ajánlati biztosíték a szerződés teljesítésének biztosítékaként, mint kárátalány szerepel. Az ajánlati biztosítékkal kapcsolatos egyéb közlemény: Ha a pályázati eljárás eredménytelen, az ajánlati biztosíték teljes összege az eredménytelenség megállapításától számított 8 munkanapon belül valamennyi pályázó részére visszautalásra kerül. Ha a pályázati eljárás eredményes, az ajánlati biztosíték a nyertes pályázónál a vételárba beszámít, a többi pályázónak az ajánlati biztosíték az eredményhirdetés napjától - a Cstv 49/A. § (4) bekezdése szerinti ártárgyalás esetén az ártárgyalás eredményhirdetése napjától - számított 8 munkanapon belül visszautalásra kerül. Ha a szerződés a pályázat nyertesének érdekkörében felmerülő okból nem jön létre, vagy a pályázat nyertese a vételárat az előírt határidőben nem fizeti meg, az ajánlati biztosítékot elveszíti. Amennyiben ártárgyalás megtartására kerül sor, és azon a pályázó neki felróható okból nem vesz részt, vagy a már megtett ajánlatától visszalép, az ajánlati biztosítékot elveszti, a felszámoló ezt az összeget az értékesítési bevétel részeként számolja el. A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak): A Budapest, XI. ker. Bikszádi utca 53-55.szám alatti kivett udvar és idősek otthona és apartmanház megnevezésű, az ingatlannyilvántartásban a 68583/1/2010/09.09.30 számú bejegyző határozattal létrehozott Újbudai Szent Gellért Apartmanház név alatt lévő Társasház összes, 3261/24/A/1-től 3261/24/A/164 hrsz-ú (164 db) albetéte. A földrészlet területe: 4211 nm. A társasházi törzslapon 22m2-re az ELMŰ vezetékjoga van bejegyezve.A 3261/24/A/1 – 3261/24/A/164 hrsz-ú albetétek mindegyikén III/1 sorszám alatt 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig jelzálogjog, III/2 sorszám alatt 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig jelzálogjog, III/3 sorszám alatt 2.500.000.000,-Ft erejéig keretbiztosítéki jelzálogjog, III/4 sorszám alatt 2015. 01. 14-ig hatályos vételi jog van bejegyezve. A társasházi albetétek tulajdonjoga vonatkozásában per van folyamatban, mely per indítása 4 albetétre feljegyzésre került, ezek a következők: 3261/24/A/10 hrsz., 3261/24/A/55 hrsz., 3261/A/56 hrsz., és 3261/24/A/57 hrsz.
Az épületre 2009. június 3-án a használatbavételi engedély idősek otthona és nyugdíjas apartmanház működtetésre került kiadásra, azonban már jelenleg sem ennek megfelelően működik, a további működtetés, az ingatlanhasznosítási koncepció változhat. A pince, földszint és 5 emeletből álló épületben 150 fő befogadására alkalmas 125 (lakószobából, fürdőszobából, felszerelt teakonyhából álló önálló fogyasztási mérőórákkal és közüzemi szolgáltatásokkal ellátott) apartman van. Az épületben kialakításra került továbbá orvosi szoba, étkezde, könyvtár, két-két közösségi terem és foglalkoztató helyiség, diszponibilis helyiségek és a pinceszinten 30 beálló-helyes garázs. A két lépcsőházas épület 1.517,04 m2 közös területtel rendelkezik. Az Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a., mint az ingatlan kizárólagos tulajdonosa, az ingatlant társasházzá alakította, amit a földhivatal 68583/1/2010/09.09.30 bejegyző határozattal vezetett fel az összesen 164 albetétre. A társasház valamennyi albetétének 1/1 ban bejegyzett tulajdonosa az Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. A nyugdíjas apartmanház eredeti működési elve szerint az apartmanok hosszú távú (20 éves) bérleti szerződések útján kerülnek hasznosításra. Beköltözés után a bérlők állandó lakcíme a 1119 Budapest, Bikszádi u. 53-55. lesz. A szerződések többsége a 20 évnél korábbi elhalálozás esetén – évente csökkenő mértékben – visszafizetési kötelezettséget tartalmaz. Ezek a szerződések nem mondhatók fel. Az apartmanház jelenleg a Senior Apartmanház Üzemeltető Nonprofit Kft. (1119 Budapest, Bikszádi u. 53-55.) üzemeltetésében van egy, a felszámolást megelőzően megkötött együttműködési megállapodás alapján. Az együttműködési megállapodást a felszámoló felmondta, a felmondással kapcsolatosan indult per jogerősen befejeződött azzal, hogy a felmondás érvényes és a Senior Kft. köteles az általa birtokolt területet az ingatlanból az Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. birtokába adni. Önkéntes teljesítés hiányában a végrehajtási eljárás folyamatban van a birtokbavétel ügyében. Az apartmanházban most vannak jogszerű bérlők, akik érvényes szerződés alapján használják azt és vannak olyan bérlők, akiknek a használatra nincsen érvényes jogcímük, illetve a felszámoló által vitatott tulajdonosi jogviszonyra hivatkozással az összes albetét birtokba adásra került a Senior Apartmanház Üzemeltető Nonprofit Kft. által, mellyel kapcsolatos jogi eljárások folyamatban vannak. A jelenlegi üzemeltető (Senior Kft.) a hosszútávú bérlőknek külön szerződés alapján további szolgáltatásokat nyújt. A felszámoló a Társasház összes albetétét (164 db) együtt kínálja értékesítésre. A vagyontárgy gyorsan romló / különleges kezelést igénylő / csekély értékű: nem. A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) irányára összesen: 1 191 000 000 forint. 1. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: teremgarázs Típus: garázs Területe: 1 282 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/1 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: teremgarázs Területnagyság: 1 282 m²
Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): teremgarázs A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 2. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: raktár Típus: raktár Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/2 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: raktár Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): raktár A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 3. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: raktár Típus: raktár Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai:
A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/3 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: raktár Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): raktár A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 4. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: raktár Típus: raktár Területe: 25 m² Állapota: új Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/4 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: raktár Területnagyság: 25 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): raktár A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 5. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: raktár Típus: raktár
Területe: 107 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/5 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: raktár Területnagyság: 107 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): raktár A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 6. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: raktár Típus: raktár Területe: 69 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/6 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: raktár Területnagyság: 69 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): raktár A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 7. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 49 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/7 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 49 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 8. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 48 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/8 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 48 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 9. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 83 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/9 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 83 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 10. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: raktár Típus: raktár Területe: 13 m² Állapota: új
Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/10 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: raktár Területnagyság: 13 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): raktár A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Perindítás felperes: Balásdi Szabó István és társa - alperes OTP Nyrt. és társa 18.P22737/2014/9-II. jogosult Budai Központi Kerületi Bíróság Ingatlan állapota: új 11. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: orvosi rendelő Típus: orvosi rendelő Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/11 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: orvosi rendelő Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): orvosi rendelő A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 12. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/12 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 13. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/13 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett
Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 14. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 35 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/14 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 35 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 15. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 32 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1
Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/15 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 32 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 16. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/16 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 17. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/17 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 18. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/18 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 19. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/19 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 20. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/20 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 21. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/21 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 22. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/22 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 23. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/23 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 24. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/24 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 25. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/25 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 26. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/26 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 27. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiség Területe: 20 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/27 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 20 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 28. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 19 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/28 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 19 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második
ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 29. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: étterem Típus: étterem Területe: 282 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/29 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: étterem Területnagyság: 282 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): étterem A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 30. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 62 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/30 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 62 m²
Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 31. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 45 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/31 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 45 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 32. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1
Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/32 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 33. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/33 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 34. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: aprtman Területe: 35 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/34 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 35 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 35. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/35 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 36. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 39 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/36 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 39 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 37. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/37 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 38. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/38 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 39. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/39 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 40. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/40 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 41. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/41 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 42. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/42 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 43. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/43 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 44. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/44 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 45. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/45 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 46. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/46 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 47. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/47 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 48. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/48 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 49. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/49 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 50. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/50 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 51. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/51 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 52. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 43 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/52 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 43 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 53. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/53 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 54. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/54 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 55. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 14 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/55 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 14 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Perindítás felperes: Balásdi Szabó István és társa - alperes OTP Nyrt. és társa 18.P22737/2014/9-II. jogosult Budai Központi Kerületi Bíróság Ingatlan állapota: új 56. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/56 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Perindítás felperes: Balásdi Szabó István és társa - alperes OTP Nyrt. és társa 18.P22737/2014/9-II. jogosult Budai Központi Kerületi Bíróság Ingatlan állapota: új 57. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/57 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Perindítás felperes: Balásdi Szabó István és társa - alperes OTP Nyrt. és társa 18.P22737/2014/9-II. jogosult Budai Központi Kerületi Bíróság Ingatlan állapota: új 58. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 19 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/58 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 19 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 59. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 22 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai:
A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/59 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 22 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 60. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponiblis helyiségcsoport Területe: 16 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/60 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponiblis helyiségcsoport Területnagyság: 16 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új
61. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 45 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/61 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 45 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 62. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/62 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 63. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/63 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 64. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 35 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/64 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 35 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 65. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/65 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 66. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 39 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/66 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 39 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 67. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/67 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 68. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/68 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 69. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/69 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 70. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/70 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 71. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/71 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 72. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/72 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 73. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/73 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 74. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/74 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 75. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/75 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 76. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/76 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 77. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/77 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 78. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/78 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 79. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/79 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 80. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/80 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 81. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/81 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 82. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 43 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/82 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 43 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 83. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/83 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 84. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/84 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 85. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 15 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/85 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 15 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 86. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/86 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport
A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 87. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/87 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 88. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 19 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai:
A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/88 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 19 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 89. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 20 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/89 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 20 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új
90. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 19 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/90 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 19 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 91. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 45 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/91 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 45 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 92. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/92 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 93. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/93 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 94. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 35 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/94 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 35 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 95. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/95 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 96. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 39 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/96 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 39 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 97. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/97 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 98. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/98 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 99. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/99 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 100. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/100 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 101. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A101 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 102. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/102 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 103. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/103 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 104. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/104 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 105. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/105 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 106. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/106 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 107. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/107 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 108. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 38 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/108 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 38 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 109. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/109 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 110. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 28 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/110 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 28 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 111. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/111 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 112. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 43 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/112 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 43 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 113. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/113 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 114. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/114 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 115. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 15 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/115 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 15 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport
A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 116. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/116 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 117. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1
Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/117 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 118. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 19 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/118 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 19 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második
ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 119. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 22 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/119 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Területnagyság: 22 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 120. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 16 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/120 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett
Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 16 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 121. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/121 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 122. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/122 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 123. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/123 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 124. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/124 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 125. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/125 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 126. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 34 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/126 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 34 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 127. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/127 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 128. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/128 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 129. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/129 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 130. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/130 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 131. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/131 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 132. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/132 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 133. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 31 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/133 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 31 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 134. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/134 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 135. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/135 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 136. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/136 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 137. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/137 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 138. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/138 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 139. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 33 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/139 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 33 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 140. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/140 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 141. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 26 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/141 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 26 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 142. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 36 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/142 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 36 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 143. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/143 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 144. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 27 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/144 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 27 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 145. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 15 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/145 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 15 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 146. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 10 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/146 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 147. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponbilis helyiségcsoport Területe: 10 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/147 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 10 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 148. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 19 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/148 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 19 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 149. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 22 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai:
A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/149 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 22 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 150. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Típus: diszponibilis helyiségcsoport Területe: 16 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/150 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: diszponibilis helyiségcsoport Területnagyság: 16 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): diszponibilis helyiségcsoport A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 151. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 65 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/151 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 65 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 152. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 37 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/152 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 37 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 153. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/153 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 154. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 53 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest
Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/154 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 53 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 155. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/155 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 156. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 37 m²
Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/156 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 37 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 157. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 48 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A157 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 48 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E.
Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 158. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 48 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/158 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 48 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 159. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 37 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/159 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55..
Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 37 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 160. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/160 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 161. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 53 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem
Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/161 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 53 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 162. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 29 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/162 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 29 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt.
Ingatlan állapota: új 163. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 37 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/163 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 37 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok: Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új 164. tétel: A pályázatban szereplő vagyontárgy(ak) megnevezése: apartman Típus: apartman Területe: 65 m² Állapota: új Közművesítettség foka: teljesen közművesített Tehermentes: nem Árverésre bocsátott tulajdoni hányad: 1/1 Az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatai: A tulajdoni lap I. részében feltüntetett adatok: Település neve (ahol az ingatlan fekszik): Budapest Ingatlan fekvése: belterület Helyrajzi szám: 3261/24/A/164 Ingatlan postai címe: 1119 Budapest, Bikszádi utca 53-55.. Művelési ág: kivett Művelés alól kivett terület esetén annak elnevezése: apartman Területnagyság: 65 m² Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.): apartman A tulajdoni lap II. részében feltüntetett adatok:
Tulajdonos neve, címe: Újbuda Gyöngye Létesítmény Beruházó Kft. f.a. 1119 Budapest, XI. Bikszádi u. 53-55. Az ingatlan nyilvántartásban a korábbi székhelye: 1117 Budapest, XI. Nádorliget u. 8/E. Az ingatlan terhei (tulajdoni lap III. rész): jelzálogjog 500.000.000,-Ft és járulékai erejéig első ranghelyen OTP Bank Nyrt. jelzálogjog 1.170.000.000,-Ft és járulékai erejéig második ranghelyen OTP Bank Nyrt. keretbiztosítéki jelzálogjog 2.500.000.000,-Ft erejéig harmadik ranghelyen OTP Bank Nyrt. Vételi jog 2015.01.14-ig, jogosult OTP Bank Nyrt. Ingatlan állapota: új Az ingatlan(ok) megtekinthetőségének helye, ideje, egyéb közlemény: Az ingatlan megtekintése korlátozott. A Nyugdíjas Apartmanház jogi helyzetével kapcsolatos dokumentumok a felszámoló székhelyén előzetesen egyeztetett időpontban megtekinthetők. Időpont egyeztetése: Jendrolovics Pál Péter felszámolóbiztos, telefonszám: 06/30/940-1356. Vételár megfizetésének módja, határideje: A vételár fizetésére az adásvételi szerződésben foglaltak szerint kerül sor 40 napon belül. A pályázó a vételárat a teljesítésre megadott időpontig bankkölcsönből is rendezheti. A vételárat átutalással kell megfizetni a Budapest Investment Zrt. OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11786001-23006870 sz. számlájára. A vételárral szemben beszámításra nincs mód. Részletfizetési lehetőség: nincs A szerződéskötés határideje: Szerződéskötésre az értékelés elfogadását követő 15 napon belül kerül sor.
A vagyontárgy elszállításának, átvételének módja, határideje: A folyamatban levő peres eljárások függvényében az adásvételi szerződésben kerül rögzítésre a birtokbaadás módja és időpontja. 17/2014 (II.3.) Kormányrendelet 12.§ (5) bekezdés szerinti részletes feltételek: Az érvényes pályázatok közül kizárólag a vételár összege alapján történik a nyertes pályázat kiválasztása. A megfizetés ütemezése nem szempont a pályázatok elbírálása során. A pályázóknak a vételárfizetésen kívül az alábbi kötelezettségeket kell átvállalniuk: folyamatban lévő perekben jogutódlás - visszatérítés fizetése - a felszámolást megelőzően megkötött tartós bérleti szerződések alapján - az ingatlan tulajdonjogának átszállását követően elhalálozott bérlők hozzátartozói részére. Több megfelelő, közel azonos értékű (a vételár vonatkozásában legfeljebb 10%-kal eltérő) érvényes pályázat benyújtása esetén az értékelést követően online ártárgyalásra kerül sor az ilyen tartalmú pályázatot beadó pályázók között. Az ártárgyalás feltételeit a felszámoló az ártárgyalás megkezdése előtt közli a felekkel. Az ártárgyalás nyertese a legmagasabb vételi árat ajánló pályázó. A felszámoló hirdetménnyel kapcsolatos egyéb közleménye: A pályázat érvényességének további feltétele, hogy a pályázó az általa megajánlott teljes vételár rendelkezésre állásáról a pályázatához csatoljon igazolást, ami a következő lehet: banki fedezet igazolás, bankgarancia, ügyvédi letéti szerződés vagy banki hitel ígérvény. Pályázatot kizárólag a meghirdetett vagyon egészére lehet beadni. Az értékesítésre a Csődtörvény 49., 49/A., 49/B., 49/C., 49/D., 49/E., 49/F., 49/G., 49/H. §-ait, valamint a 237/2009. (X.20.) Korm. rendelet és a 17/2014. (II.3.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni. Az ajánlat benyújtásakor a pályázónak nyilatkozatot kell csatolnia arról, hogy 1. ajánlatát a vagyontárgyak megtekintett, megismert állapotára tette meg; 2. tudomásul veszi, hogy a felszámoló és a vagyontárgyak tulajdonosa
kellékszavatosságot nem vállal; 3. a pályázatában foglaltakat a pályázat beadási határidejétől számított 75 napig változatlan formában fenntartja, azaz 75 napos ajánlati kötöttséget vállal; 4. tudomásul veszi és elfogadja, hogy, az adásvételi szerződés elkészítésében a felszámoló szervezet által megjelölt ügyvéd jár el, akinek az ügyvédi munkadíja a véglegesen kialakult bruttó vételár 0.5 %-a + ÁFA, de legalább 25.000,- Ft + ÁFA, mely költséget a vevő viseli. Ezen nyilatkozatok hiányában az ajánlat érvénytelen. A pályázati irányár az általános forgalmi adó összegét nem tartalmazza. Az ÁFA megállapítása az értékesítéskor hatályos törvény alapján történik. Az ÁFA fizetési kötelezettség megállapítása az általános szabályok szerint történik. Az ingatlan értékesítése ÁFA mentes. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Pályázati Hirdetményt az ajánlatok beérkezése előtt visszavonja, a pályázatot megfelelő ajánlat hiánya esetén – eredménytelennek nyilvánítsa. Az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog az értékesítéssel megszűnik, melynek törléséről a felszámoló intézkedik. Az elővásárlási jog gyakorlása érdekében a felszámoló felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy e jog gyakorlására irányuló szándékukat a pályázatok benyújtási határidejéig a felszámoló székhelyén írásban jelentsék be. A felszámoló az elektronikus értékesítés érvényességének és eredményességének megállapítását követően a nyertes pályázatot bemutatja az elővásárlási joggal rendelkezőknek, az őket megillető sorrendben, és annak érdekében, hogy 15 napon belül nyilatkozzanak, kívánnak-e élni elővásárlási jogukkal. A pályázatot magyar nyelven kell benyújtani. A fenti vagyontárgyról készített tender füzet az alábbi linken érhető el: https://eer.gov.hu/palyazat/P89932/tetelek.pdf