NEMESNÁDUDVAR ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
2009. SZEPTEMBER
Kedves nemesnádudvari Polgárok! Szeretettel köszöntöm önkormányzati újságunk borünnepi számának minden olvasóját, s ezennel meghívom Önöket a 2009. évi Szent Mihály Napi Újbor Ünnepe rendezvényeire. Az idei őszön 21. alkalommal szervezzük meg méltán kedvelt fesztiválunkat. Az esemény azt üzeni az idelátogatóknak és az itt élőknek, hogy a község polgárai régóta szorosan kötődnek a szőlőtermesztéshez, a bortermeléshez, hogy a borkultúra ma már mindennapjaink része. Őseink szorgalmas munkával, a szőlőskertek megművelésével biztosították évről évre a finom borokat. Ma is egyre több követője van ennek a nemes hagyománynak. Bízom abban, hogy a jövőben még szélesebb körben kap teret településünkön a kiváló minőségű nedű előállítása, s folytatódik az a sikersorozat, melynek tanúi az országos versenyeken megérdemelt arany-érmek, oklevelek. Igyekeztünk olyan színes programokat szervezni az idei borünnepre, amelyek között minden korosztály megtalálja a számára megfelelő kellemes elfoglaltságot a bortúrától kezdve a mesterségek utcáján át a táncos mulatságok színes forgatagáig. Községünket szorgalmas, vendégszerető emberek lakják, ezért bizton remélem, hogy az idén is tiszta, virágos utcákkal, kicsinosított pincékkel várjuk az idelátogatókat. Remélem, hogy a dévaj kedvűek sem a virágoskertek tiprásával próbálják erejüket bizonyítani. Az összefogással létrehozott értékein védelme, ápolása mindannyiunk érdeke, hiszen azok jó hírünket öregbítik. Hívjuk és várjuk a nemesnádudvari polgárokat családtagjaikkal, s a vendégeket Magyarország és a világ minden tájáról. Szép ünnepet kívánok. Dr. Knáb Erzsébet Polgármester
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatom Nemesnádudvar község lakosságát, hogy a Német Kisebbségi Önkormányzat az augusztus 25-én megtartott ülésén az alábbi határozatokat hozta: - Megtárgyalta 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítését, - Módosította 2009. évi költségvetését, - Az Óvoda vizesblokkjának felújításához 2009. évi költségvetése terhére anyagi támogatás nyújtásáról határozott, - A Német Kisebbségi Önkormányzat törzskönyvi bejegyzéséről döntött. Tájékoztatom Nemesnádudvar község lakosságát, hogy a Képviselő-testület az augusztus 25-én megtartott ülésén az alábbi határozatokat hozta: - Megtárgyalta 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítését, - Módosította 2009. évi költségvetését, - A Szent Mihály Napi Borünnep programját tárgyalta meg,
- Önkormányzati tulajdonú területekről tárgyalt, - A szemét telep rekultivációjáról határozott, - Bács-Kiskun megyei kitüntetésre való felterjesztésről döntött, - A Nyírfa utca mögötti építési telkekre 2009. december 31-ig kedvezményes vásárlási akciót hirdetett meg az alábbi feltételekkel: az építési telkek régi ára – 625,- Ft/m 2 + 200.000,- Ft szennyvíz csatlakozási díj – helyett az ár 440,- Ft/m2 + 200.000,- Ft szennyvíz csatlakozási díj. - A Nemesnádudvari Női Kézilabda és Szabadidő Egyesületnek tagjai utazásához anyagi támogatás megállapításáról határozott, - Délity József vállalkozó részére köszönetet mondott az Általános Iskola részére nyújtott önzetlen támogatásért. Vancsik György körjegyző
SZENT MIHÁLY NAPI ÚJBOR ÜNNEPE 2009.
Heltainé P.E. És Balogh S. építette
Szeptember 25. péntek
Szeptember 27. vasárnap
10.00
Müller Jánosné, Georg Richter díszpolgárok előadása „Közös gyökerek, eltérő életutak” címmel – Kultúrház 17.00 Ultiverseny – Kulacs vendéglő 19.00 JOKER nemesnádudvari zenekar kedvébresztője 21.00 UNIQUE együttes műsora Mária-völgyi pincesor 22.00 - 02.00 Disco – dj.: Dósai Dezső Mária-völgyi pincesor
08.00 – 08.30 Vendégek fogadása Községházán 08.30 Ünnepi szentmise – Animato kórus 10.00 – 12.00 Ünnepi műsor – Községháza előtt Ünnepi köszöntő Dr. Zombor Gábor Kecskemét polgármestere Díszpolgári cím átadása Dr Knáb Erzsébet polgármester Szüreti felvonulás 11.00 – 18.00 Mesterségek utcája – Mária-völgyi pinces. (Bazársor a – Mária-völgyi pincesortól az 54-es útig) 11.00 – 18.00 Bortúra – borkóstoló pincegazdáknál 14.30 – 17.30 Folklór műsor - Mária-völgyi pincesor 20.00 Tűzijáték
Szeptember 26. szomba
t
9.00 10.00
Játszóház - Kultúrház Kézilabda mérkőzés: Nemesnádudvar-Jánoshalma 14.00 Labdarúgó mérkőzés: Nemesnádudvar- Felsőszentiván 16.00 Bán Tibor festőművész kiállításának megnyitója - Kultúrház 18.00Borudvar- termelői borkóstoló Mária-völgyi pincesor 19.30 Brassói táncegyüttes műsora – Mária-völgyi pincesor - A színpad mellett álló asztalokon borkorcsolyával várják a nézőket. 20.30 – 01.00 Utcabál, muzsikál a Tornado zenekar Mária-völgyi pincesor Nemesnádudvar Önkormányzatának lapja
Szüreti felvonulás 2
„Ha nincsen gyökered, elvisz a szél…”
POLGÁRŐRSÉG
Szüret
Csikorgó hidegben vagy tikkasztó forróságban hétvégi estéken hol itt, hol ott tűnik fel a lassan gördülő autó. A világító felírat hirdeti a rendes embereknek: nyugalom, a polgárőrök őrzik a rendet. A gonosz tervvel érkező gazfickó pedig elpucol, hiszen a polgárőrök őrzik a rendet. Összekapja magát a játszótéren vagy másutt randalírozó szeszkazán is, mert a polgárőrök őrzik a rendet.
A XX. század első felében őszre fordulván az idő a hegybíró utasítást adott a kisbírónak: dobolja ki, mikor kezdődhet a szüret. A dobszó előtt senki emberfia nem láthatott a betakarításhoz. (Ma a szőlősgazda maga dönt a kezdés időpontjáról.) Minden gazda tudja azonban, hogy minél tovább marad a fürt a tőkén, annál jobb lesz a bor. A szüret az időjárás függvényében szeptember végén, október elején vette kezdetét. A borosgazda elmosta a prést, a darálót, a szüreti edényeket. A hordókat kénnel fertőtlenítette, nehogy mellékíze legyen a bornak.
A Polgárőrség hazánk egyik nagy létszámú, az egyesülési jog alapján létrejött társadalmi szervezete. Célja többek között az ország közrendje és közbiztonsága fenntartásának segítése, a környezet- és természetvédelemben, a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében, a társadalmi bűnmegelőzésben való lakossági részvétel, továbbá a helyi közbiztonság közösségi védelme. Az 1991-ben létre jött Országos Polgárőr Szövetség egyesületei között találjuk a Nemesnádudvari Polgárőr Egyesületet is. Jelenleg 18 fő (többen alapító tagok) dolgozik a község biztonságáért, a lakosok nyugalmáért. Általában hétvégeken teljesítenek szolgálatot, ilyenkor 35-40 km-t autóznak a faluban és környékén cirkálva - mondta el Fiedler János az egyesület elnöke. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy a polgárőrség tekintélyt szerzett magának sikeres bűnmegelőző tevékenységével. Az évek alatt a Szövetség, így a helyi egyesület tevékenységi köre is kibővült. Ma már a szituációs bűnmegelőzés, vagyis a járőrözés mellett részt vesznek a a kábítószer-fogyasztás megelőzésében; a közlekedés, a sportversenyek, a rendezvények, biztosításában. Vállalják lakóházak védelmét pl. lakodalmak idejére. Az elnök úr szerint a lakosok szívesen veszik igénybe a polgárőrök segítségét, hiszen ők mindig elérhetőek. (Éjjel-nappal hívható szám: 30/23-72-052 ) Néha kevésnek is bizonyul az „állomány” a sok feladathoz, ezért ezúton is közhírré tétetik: szívesen látnak újabb tagokat. Az egyesületnek bárki tagja lehet, aki büntetlen előéletű. Igen, bárki, a gyengébb nem képviselői is. Most is szolgál egy ifjú hölgy. Itt jegyezzük meg, hogy minden polgárőr, a megyei és az országos vezetők is, térítés nélkül végzik önként vállalt tevékenységüket. Aki azonban az egyesület munkáját szeretné anyagilag támogatni, az megteheti, s az adóalapból leírhatja az összeget. Fiedler János köszönettel említi az önkormányzati támogatást is. A gazdasági helyzetről szólva is hangsúlyozza, hogy mindig a törvény szellemében, a lakosok érdekében cselekszenek.
A szüret hajnalán a rokonok, ismerősök, szomszédok, barátok is felkerekedtek, hogy a gazda segítségére siessenek. A közösen elköltött bőséges reggeli után kosarakkal, vödrökkel, késekkel felszerelkezve indultak a szőlőültetvényre. Gyorsan fogyott a fürt a tőkéről. A zöméből bor készült, ám a különösen szép fürtök külön kosárba kerültek. A munka végeztével ennek egy részét kapták ajándékba a segítők. A többi fürtöt spárgára kötözve szellős helyre akasztották, így akár karácsonykor is szemezgethettek a csemegéből. A lányok asszonyok még javában szedték a szőlőt, amikor a férfiak közül néhányan már a préseléshez fogtak. Régebben, a daráló általánossá válása előtt, gyerekek, süldő lányok taposták ki az édes mustot a bogyókból. A szüret befejezésekor a gazda vendégül látta a segítőket. A vacsora közben folytatták a vidám beszélgetést, netán dalolgatást. A jóízű pörköltet óborral öblítették le. Amikor a falu határában már csak csupasz tőkék búslakodtak, s forrt már az új bor, szüreti mulatságot tartottak. Rendszerint színes felvonulással kezdődött, s báli forgataggal végződött. Bécsi Ferencné
DÉMÁSZ ZRT. KÖZLEMÉNYE 2009. október 5-én 7.00 – 9.00-ig karbantartási munkák miatt
Áldozatos munkájáért megbecsülés és köszönet illeti a Nemesnádudvari Polgárőr Egyesület minden mai és volt tagját. Hné
az áramszolgáltatás szünetel
a Rémi, a Zsák, a Jókai, a Rákóczi, a Nyírfa és a Hársfa utcákban valamint a Petőfi pincesoron. Megértésüket köszönjük! 3
2009. szeptember
XXI. SZÁZADI FELLEGVÁR „Minden álmunk valóra válhat, csak legyen bátorságunk a nyomába eredni.” (Walt Disney) “A mély gyökerű fák nőnek magasra.” (Frédéric Mistral)
madártávlat - Hány embert foglalkoztat ebben a hatalmas üzemben? - Közel százan dolgoznak a különböző területeken. Zömmel nádudvariak a munkatársaink, ennek is köszönhető, hogy nálunk nagyon alacsony a fluktuáció. Ez jót tesz a gyártásnak, hiszen nem kerülünk abba a kellemetlen helyzetbe, hogy mire megtanulna egy folyamatot a munkás, addigra tovább áll. Egyébként is nagy gondot fordítunk a képzésre, fontos a naprakész szaktudás. Közvetlen segítőim is magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkeznek, akik a tervezéstől a gyártás utolsó mozzanatáig mindenben jól teljesítenek. Vallom, hogy szorgalmas, ügyes, kitartóan munkálkodó emberek lakják a mi falunkat. (Nyilván e meggyőződésének is köszönhető, hogy oly sok, a falu gyarapodását szolgáló ügyet támogat. Nem tudom említés nélkül hagyni, hogy évtizede segíti a Csiribiri Társulatot, de „nem tesz semmit” legyintéssel hárítja el a köszönetet a cégvezető.)
Az Ipartelepi út elején hatalmas ezüst henger oldalán jár táncot a napsugár, aztán a városrésznyi területen felhalmozott emeletes ház méretű fenyőrakásokra siklik át, hogy jótékony melegével segítse a falapok száradását. Röpke pillanat alatt évszázadokat ölel át a pici sugár: a számítógép-vezérelte kazán a jövőből pottyant ide, míg a szibériai, svéd és finn fenyő – az évgyűrűk bizonysága szerint - régi idők tanúja. Mindketten a ma emberét, annak alkotó tevékenységét szolgálják. Így válik tökéletes egységgé a múlt-jelen-jövendő az Etsberger Kft és tulajdonosa, Etsberger Johann vállalkozó életében is: - Számomra fontos a múlt, eleink tisztelete, hiszen a tőlük kapott ismeretek, tapasztalatok nélkül nem építhetnénk a jövőnket. Két évszázadnál is régebben maroknyi embercsoport egy virágzó falut teremtett a pusztában. Jó tudni, hogy köztük volt az én felmenőm is: Etsberger Leonard takácsmester. Talán az ő tettrekészsége is munkált bennem, amikor a családi házunknál lévő műhelyben megalapítottam az akkor hat főt foglalkoztató kft.-t. - Hogyan választotta ki az alapanyagot? Miért éppen a fenyő mellett döntött? - Elsősorban természetesen gazdasági megfontolásból. Egyrészt akkor a Délity Bútor Zrt. már országos ismertségű cég volt, botorság lett volna hát bútorlapból készíteni a termékeket, hiszen ez a cég magas színvonalon ellátja a piacot. Másrészt pedig a 90es évekre nálunk is divatba jött az északi népeknél oly kedvelt fenyőbútor. Egyébként magam is kedvelem a fenyő illatát, szép rajzolatát. Nemes anyag. - Milyen megfontolás alapján választják ki a gyártandó bútorfajtákat? - Természetesen a piac igényeit vesszük figyelembe. Így került sor például a gyerekbútorok készítésére is. A vásárlók kívánságát vettük figyelembe akkor is, amikor elkezdtük pácolni a bútorokat. Népszerűek a cseresznyepáccal kezelt illetve az úgynevezett antikolt termékek. Számos kiegészítő darabot is előállítunk, hiszen egy lakás vagy szállodai szoba, kollégium komfortosságát ezek biztosítják. - Egyszerű, letisztult formájú, célszerű bútoraik méltán népszerűek. Melyik a legkedveltebb? - Tapasztalataink szerint mindegyik. Az én kedvencem a „Kincsesláda”, amely akár nagyszüleim lakásából lépett volna elő. A szeptember 21-én nyíló kiállításunk is jó alkalom lesz arra, hogy mérjük az egyes termékek népszerűségét.
UV lakkozó - Érdekes, sem füstszagot nem érezni, sem por nem száll, sem gépek dübörgő zaja nem hallatszik be ide, a puritán eleganciájú irodába. - Természetes, mert az üzem mintájául szolgál a környezetvédelmi előírások megtestesülésének. Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy hulladékégető kemencénk a majd 2010-ben életbelépő Eu-szabványnak felel meg. Az égető beszerelése a drága gázfűtést váltotta le. Olyan tökéletesen égeti el a fűrészport, hogy bár három hónap alatt mintegy 90 tonna anyagot semmisítünk meg, a hamu néhány vödörnyi. Égés közben annyi hő termelődik, amennyi nemcsak az üzem hőigényét fedezi, hanem akár egy uszodát is fűthetnénk… A hulladék hasznosításának másik módja pedig a brikettesítés, olcsó és jó tüzelőanyag akár háztartások számára is. A naponta idejáróknak már bizonyára nem tűnik fel, mert természetes az üzem területén a rend és a tisztaság. A laikus szemlélő egyik ámulatból a másikba esik a furmányos gépek láttán. (A részletek iránt érdeklődők jól teszik, ha meglátogatják a látványos, felhasználóbarát honlapot: www.minosegifenyobutor. hu) A 4800 m2-es üzemben három CNC gép, UV lakkozó, speciális csiszológép garantálja a kiváló minőséget, s teszi a céget Magyarország legkorszerűbb és legnagyobb fenyőbútort gyártó üzemévé. S mert a tulajdonos-cégvezető, Etsberger Johann előretekintő üzletember, minden bizonnyal az is marad. Hermanutz Tamásné
Bemutatóterem Nemesnádudvar Önkormányzatának lapja
4
Egységes óvoda-bölcsőde a nemesnádudvari óvodában
„Hívogat az iskola, kapuját kitárja...”
Mostanában jelentős változások zajlanak a napközbeni kisgyermekellátás területén. Ezeket a módosulásokat egyrészt a férőhelyszámok növelésére tett kísérletek, másrészt pedig azok a törekvések követelik meg, melyek a családok újfajta igényeinek igyekeznek megfelelni. A 2008. évi XXXI. törvény (az esélyegyenlőség érvényesülése a közoktatásban, mely a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosítása) többcélú intézmény létrehozását tette lehetővé: Kt. 33.§. „Egységes, az óvodai és a bölcsődei nevelés feladatait ellátó intézmény hozható létre a legalább második életévüket betöltött, továbbá az óvodai nevelésben ellátható gyermekek közös neveléséhez.” A lehetőségen mi is elgondolkodtunk, hisz rendszeresen kerestek meg szülők azzal a kifejezett kéréssel, hogy a harmadik életév betöltése előtt felvételt nyerjen gyermekük az óvodába a család nehéz anyagi helyzete, vagy éppen a kínálkozó munkalehetőség miatt. Az egységes óvoda-bölcsődei csoportba 5 fő második életévét betöltött gyermek vehető fel 15 fő óvodáskorú gyermek mellé. A gyors igényfelmérésből kitűnt, hogy ez az intézménytípus megfelelő a számunkra. A szerencse is mellénk szegődött, mert nagy örömünkre a Községi Önkormányzat pályázaton 2.4 millió Ftot nyert az intézmény vizesblokkjának felújítására, így az előírt feltételeknek is eleget tudtunk tenni. Augusztus végétől ideális körülmények között fogadhatjuk a kisgyerekeket. A koragyermekkori fejlesztésben az egyes családok sajátosságainak figyelembevétele a mindenkori partneri kapcsolat alapja. Nem különben a család és az intézmény együttnevelésének feltétele, különösen a nehezebb szociális körülmények között élő családok esetében függetlenül attól, hogy a szülők dolgoznak-e vagy sem. A bölcsődei és az óvodai nevelésnek együtt kell működnie a családokkal mind a gyermek felvételét illetően, mind pedig a nevelés és fejlesztés értelmében. „Ha a gyermekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világban.” – írja Dorothy Law Holtz Egy élet a kezedben című alkotásában. Egyetértünk vele, tudjuk - szülők és pedagógusok -, hogy valóban egy élet van a kezünkben. Sok függ attól, milyen értékeket közvetítünk a gyermeknek, milyen mintát lát tőlünk. Az óvoda udvarára a Szülői Szervezet anyagi támogatásával varázsoltunk új játékszereket, melynek része a gyerekek által kedvelt fészekhinta is. Szívből köszönjük a Községi Önkormányzat, a vállalkozók és a Szülői Szervezet segítségét és anyagi támogatását. Heltainé Panyik Erzsébet
S be is sétál rajta naponta közel kétszáz diák, hogy piacképes tudást szerezzen. Az idei tanév fő feladatát Bischof Katalin igazgató asszony tanévnyitó beszédében ekképp jelölte meg: „…fontosnak tartom, hogy a szülőkkel együtt munkálkodvagondolkodva tovább javítsuk csemetéink munkamorálját, a társak, a felnőttek iránti magaviseletét.” Üdvözölte a tantestület új tagját, Kovács Lászlóné magyar-ének szakos tanárnőt. Majd így folytatta: „Köszönöm kedves kollégáim, Heltainé Panyik Erzsébet, Fekete Károlyné óvónőknek és Várhelyi Enikő tanárnőnek valamint az első és az ötödik osztályos gyerekeknek a kedves iskolanyitogató műsort.” Végül az iskola polgáraivá fogadta az új első osztályos tanulókat: Csontos Tibor György, Hidasi Ágnes Éva, Klein Anna, Nagy Ákos, Sárközi Dániel, Simon Blanka, Szabó Karina, Tóth Máté, Varga Dániel A tantestület örömmel vette birtokba a megújult nevelői szobát. A berendezés Délity József adománya. Köszönjük.
Ide jön egy fotó, 8. sz. fotó a suli gépéről utalás van rá a doc file-ban.
Zamatos gyümölcs, friss
zöldség
Az 54-es út és a Petőfi utca találkozásánál piros tetős, hófehér épület vonja magára a figyelmet. A cégtábla invitálásának engedve belépőt ugyanez a nemes egyszerűség fogadja. A berendezés a tulajdonos, Frank Jusztina tervei alapján Virág József műhelyében készült éppen 11 évvel ezelőtt, az így borünnep előtt megnyíló Zöldség-gyümölcs üzlet számára. A halványzöld, kupolás polcok színéhez, formájához jól illik a mennyezetről hullámzó jutadrapéria, rajta zöldség- és gyümölcsfüzérek. A boltbelső sugározza: itt a természet kincseit árulják. A polcokon ízlésesen elrendezve sorjáznak az áruk: különféle fűszerektől finom csokikon keresztül a lisztféleségek, konzervek és száraz tészták hadáig számos élelmiszer. A bolt igazi vonzereje azonban a friss zöldség és gyümölcs. A roppanó sárgarépa, a hersegő káposzta éppúgy az Alföldön termett, mint a szép krumpli vagy a selymes fényű hagyma. A tulajdonos igyekszik magyar terméket beszerezni, mert íze, minősége, eltarthatósága is jobb, - az árról nem is beszélve -, mint a messzi országokból érkezőé. A bolt vevői főként a község lakói, akik mindig elégedetten távoznak zamatos gyümölccsel, friss tojással vagy éppen aranyló tésztával a kosárban. Hné
Ide jön egy fotó, 7. sz. kép kisgyerekek utalás van rá a doc file-ban.
5
2009. szeptember
Kaliméra!
Az idén július 19-25-ig Izményben táboroztunk negyvenen. A tábor udvara nagyon szép volt. Legnagyobb örömünkre még egy medence isvárt bennünket, amit a szobák elfoglalása után ki is próbálhattunk. Strandolás után vacsoráztunk ,majd a tábortűz fényénél táncoltunk és énekeltünk. Megtanultunk egy érdekes görög táncot, a szirtakit. Még aznap este megalapítottuk a csapatokat. A tábor témája az ókori Hellas volt, ezért a csapatokat poliszoknak neveztük. Az elkövetkezendő napokban is csupa görög dolgot csináltunk. Barkácsoltunk pajzsot poliszunk címerével, készítettünk malomtáblát, tutajt és nyakláncokat is. Az agyagmécses nem mindenkinek sikerült
Istenek vacsorája
igazán szépre. Részt vettünk egy ókori olimpián is. Birkózásban, futásban, gerelyhajításban, kocsihajtásban és diszkoszvetésben versengtünk. A győztesek még „babérkoszorút” is kaptak. Az akadályversenyen az észt és az ügyességet egyesítve érhettek el jó eredményt a polisok lakói. Utolsó este az Istenek vacsoráját rendeztük meg. Az igazi görög ételeket mi készítettük el. Az ételek finomra sikerültek, ezért a hangulat is vidám volt. Méltó zárása volt ennek a tökéletes hétnek. Köszönjük a lehetőséget szüleinknek, a gazdag programot s a törődést pedig tanárainknak: Engelhardtné Pirisi Gabriella, Kochné Simon Rozália, Várhelyi Enikő tanár néniknek és Simon István tanár bácsinak. Remélem, jövőre újra eltölthetünk együtt egy ilyen élményekben gazdag hetet mi, a táborozni szerető diákok. Nébl Annamária és Lentner Ákos 8. oszt. tan.
Kézilabda
Őszi forduló: 1. Csávoly –Nemesnádudvar szeptember 13. 2. Nemesádudvar – Kiskunhalas szeptember 19. 3. Nemesnádudvar- Jánoshalma szeptember 26. 4. Bácsalmás – Nemesnádudvar október 4. 5. Nemesnádudvar – Kisszállás október 10. 6. Kalocsa – Nemesnádudvar október 23.
Megkezdődik a 2009-2010. évi megyei kézilabda bajnokság. A szövetség a résztvevő csapatok nagy száma (13) miatt egy északi és egy déli csoportra osztotta a megyei csapatokat. Nemesnádudvar a déliekkel játszik. Ősszel ezért csak hat mérkőzés, a tavaszi bajnokságban pedig a rájátszás lesz. Az augusztus 20-i hazai rendezésű kupán nagy örömünkre az első helyen végeztünk Dunapataj, Kalocsa és Jánoshalma előtt, a következő héten a Jánoshalma visszavágott a tornájukon, másodikok lettünk Most már ismerjük az ellenfeleket és edzéseinken Husti Jenő segítségével tudunk ellenük készülni. Szurkolóink biztatására továbbra is számítunk.
Nemesnádudvar Önkormányzatának lapja
Izményi tábor
10.00 16.00 10.00 10.00 15.00 14.30
Kleinné Simon Zsuzsanna
Változás a csapat életében. A megyei II. osztályban nem a várakozásnak megfelelően kezdődött a bajnokság csapatunk számára, a kupából való kiesés után az edzőváltásban látta megoldani a problémát a vezetőség. Az új edző személye viszont új szemléletet is jelent a csapat életében, ennek következményeként a játékos keret lényeges változáson ment keresztül. A csapatban szinte csak nádudvari játékosok maradtak, közülük is csak azok akik ilyen körülmények között is vállalták a játékot. Az új helyzetben a csapat elé kitűzött célon is módosítani kell, hiszen a zömében ifi korú, vagy a hozzájuk hasonló korban lévő játékos állománytól egyelőre nem várhatunk nagy eredményeket. Az első megmérettetésen már túl van megfiatalított csapatunk, egy hazai döntetlen és egy császártöltési vereség után reméljük győzelmek is jönnek majd. Szurkolóink, támogatóink türelmét kérjük s biztatásukat a hazai és idegenbeli mérkőzéseinken is. ~i~ 6
Nimród nyomdokain
„Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek” Arany János
azonnal elkezdték a küzdelmet azért, hogy saját területhez jussanak, a mi határunkat gondozhassák. A földtulajdonosi gyűlés egyhangúlag biztosította támogatásáról a vadászokat. Hosszas bürokratikus eljárást követően aztán 2007. augusztus 2. keltezéssel megérkezett a várva várt határozat: „...A Nemesnádudvari Földtulajdonosi Közösség benyújtott kérelmében szereplő határleírás és térkép alapján történő vadászterület kijelölés ellen igazgatóságunk kifogást nem emel, mivel a vadászterület határvonalának megállapítása az erdő védelmét, az erdei haszonvételek gyakorlását, a körzeti erdőterv és az erdőgazdálkodási ütemterv betartását nem gátolja, nem veszélyezteti.” Ezért „...a vadászterület kijelöléséhez a felügyelőség a szakhatósági hozzájárulást megadja.” A vadászterület kiterjedése: 3319 hektár. A határozat 2010. március 1-jén lép életbe. Így a Nemesnádudvari Nimród Vadásztársaság tagjai már nem hontalanok, hiszen területes társasággá lépnek elő. Várhatóan élénkebb lesz a vendégjárás is, s talán többet hallunk vadászaink szép sikereiről is. Így is hírlik, hogy a koronglövészetben is van jeleskedő férfiú – olvashattuk szaklapokban. Eredményeihez gratulálunk. A vadászok szigorú illemkódexe szerint nem ildomos „Jó vadászatot!” kurjantani, de talán eredményes munkálkodást kívánhatunk a Társaság tagjainak. A Nemesnádudvari Nimród Vadásztársaság tagjai: Bujdosó István, Délity József, Etsberger Jakab, Etsberger József, Koch Péter, Koch Sebestyén, Kulisity Zoltán, Melcher János, dr. Miliás László, Molnár Dávid, Ruff József, Schindler Mátyás, Parragh Gábor, Virág Csaba
Sok-sok százezer évvel ezelőtt valamelyik emberősünk elunta a fán ücsörgést, s valószínűleg a spenótból is elege lett. Addig-addig sétálgatott, míg valahol talált egy jókora ősőzgerincet szalonnával spékelve, vörösboros áfonyás mártással. Hiába csábítgatta vissza az ősvegetáriánus bogyógyűjtögető asszony a spenóthoz, ősférjuram inkább fabrikált egy szakócát meg egy dárdát. Aztán elkocogott az ősklubba, elmutogatta – makogta a többi antivegának: jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál – az ősőzcombról vagy ősfácánpecsenyéről már nem is beszélve. Az őskomák összefogtak, s már húzták-vonták is haza a zsemlegombóc mellé illő finom mamutfalatokat. Talán nem pontosan így zajlott az emberiség történetének első vadászata, bár ki tudja. Egy biztos: igaza van Andrew Clark angol történésznek: „Az ember először és legfőképpen vadászként talált magára, és a vadászat által vált az élővilág uralkodó fajává.” A XXI. század vadászai számára már nem a létfenntartás a vadászat célja, de minden bizonnyal hasonló a diadal érzete egy-egy kapitális vad elejtésekor. Az évszázadok során azonban átalakult ez az emberi tevékenység is. Napjainkra már szakmává sőt tudománnyá alakult, mely a rosszindulatú közhiedelemmel ellentétben a természet – és környezetvédelem legerősebb képzeletbeli fellegvára. A múlt század elején Nemesnádudvaron is akadt jó néhány férfi, aki Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című írásában megfogalmazottal értettek egyet: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás; de több erdőzúgás.” Óvták és gondozták is a környék vadállományát, amíg a történelem közbe nem szólt. A II. világháború után 1958-ban újra alapított társaságtól a szűklátókörű politika következtében 1960-ban megvonták az engedélyt, a társaság végképp feloszlott. 1978-ban nyílt arra lehetőség, hogy néhányan újból fegyvert kapjanak, s csatlakozhassanak vidéki társaságokhoz. Újabb két évtized múltán, 2001-ben 11 fő részvételével bérkilövő vadásztársaság alakult. Ez arra készteti a község Nimródjait, hogy eljárjanak vadat űzni szomszédos társaságok területére. Így azonban a nádudvari vadgazdálkodás gazda nélkül maradt, a terület kincseit mások gyűjthették be. Világszerte díszítik a falakat olyan kapitális, arany érmes trófeák, amelyek községünk területén elejtett vadaktól származnak. Igazán nagy kár, hogy nem a valódi tulajdonos Nemesnádudvar hírnevét öregbítik. A társaság tagjai szinte
A félévszázados tetszhalál után újjáéledő Társaság 2010 májusában nemzetközi vadászünnep rendezésével szándékozik köszönteni születésnapját. Az esemény jeles vendégei természetesen a helyi földtulajdonosok lesznek. A nemesnádudvari vadászok történetéről Koch Sebestyén számolt be. Talán annyit elárulhatunk, hogy családi hagyományt is őriz, hiszen nagyapja és édesapja is tagja volt ama régi társaságnak. Nagy elhivatottsággal beszélt Koch Sebestyén a vadászat felelősségteljes szépségéről, számos szakmai érdekességet is elárulva. (Gyönyörű a vadászok szakszókincse, hemzseg a hangutánzó szavaktól!) Minden bizonnyal folytatjuk e szakma, tudomány, kedvtelés bemutatását. (Főként azt bizonyítandó, hogy a Társaság nem a kukorica, krumpli stb. földek ellensége, hanem a Természet védője.) Hermanutz Tamásné
A pr ó - c seprő Mi ez? Szénaboglya? Tollsöprű? Gólyafészek? S mindez az Ön feje tetején? Nem tetszik? Keresse fel a Schau-Ma fodrászüzletet, ahol frizurává varázsolja az előbbieket a szakember. Bejelentkezés: 06/30 857-40-89
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack a vágya? Tavasztól őszig megtalálja a szükséges gyümölcsöt a Kossuth utca 16ban. Kunleány és kékfrankos szőlő is eladó. Tel: 478-326 Bonyolult az adóív? Melyik értékpapír a hasznot hozó? Hogy juthat kölcsönhöz? Nem tudja
a választ? Kell valaki, akiben feltétel nélkül megbízhat, ha pénzügyeiről, okiratairól van szó. Ez a valaki a könyvelő. Ötéves könyvelési tapasztalattal kezdő vállalkozóként könyvviteli szolgáltatásokkal állok vállalkozók és magánemberek rendelkezésére. Telefon: 06/20-80-88-106 7
A Polgármesteri Hivatalban még beszerezhető Fischer Lajos: Die Erinnerung bleibt című műve Malvinka, szabad egy táncra? Na de Ödön, ez nem utcabál! A TEJESEMBER muzsikál! Minden hétfőn s pénteken az utcákon tekereg! Félre pezsgő, félre ser, itt a finom tehéntej! 2009. szeptember
Spanyolország - Andalúzia
(úti élmények)
Andalúzia tengerpartja az ún. Costa del Sol Gibraltár és Malaga között húzódik, mint neve is sejteti az örökös napsütés jellemzi. Ebben nekünk sem kellett csalódnunk, két hét alatt esőcseppet sem láttunk, felhőt is alig, ezért a strand homokján a kora délutáni időszakban csak a parázstáncon edzett talpú hősök tudtak mezítláb lerohanni a vízhez, a többség ezt nem kockáztatta meg. A Costa del Sol területén megtalálhatók a nyüzsgő, pergő hangulatú üdülűvárosok (Marbella, Torremolinos) és a csendesebb, nyugodtabb pihenést biztosító települések (Calahonda, Fuengirola) egyaránt. Akinek kirándulni támad kedve, miután kellően lebarnult, számtalan lehetősége van ebben a tartományban, persze nem hazai léptékű távolságokban kell gondolkodni, de autóval elérhető célpontként kínálkozik : Gibraltár, Sevilla, Cordoba, Ronda (nevével ellentétben szép város), Granada… Granadát nem is lehet kihagyni, egyrészt csodás óvárosa miatt, másrészt fő látnivalója, az Alhambra miatt, mely a mór építészet lenyűgöző alkotásaként emlékeztet bennünket arra a tényre, hogy az Ibériai-félsziget déli része egykor az Arab Birodalom része volt. Az Alhambra óriási épületegyüttesének vonzereje összetettsége lehet, hisz található benne erődítmény, masszív falakkal, bástyákkal a város fölé magasodva, palota, kőcsipkés termekkel, belső udvarokkal, melyeket csobogók, szökőkutak, virágzó növények díszítenek, továbbá formára nyírt sövények, kerti utacskák, ligetek. Spanyolország tehát sok látnivalóval várja az odautazót, s a várja szót hangsúlyoznám, mert az ott élők előzékenysége, segítőkészsége is fontos csáberő lehet. P. G.
Autóval Spanyolország legdélebben fekvő területére? Megőrültetek? Családunk ily módon lelkesített bennünket az út előtt. Hazatérve azonban azt kell mondanunk: megérte ! Igaz 3000 kilométert kellett megtennünk, míg elértük célunkat, de a hosszú út alatt rácsodálkozhattunk, milyen sokszínű is a világ. Szlovénia : zöldellő kis gyöngyszem, hegycsúcsok, völgyek, takaros gazdaságok. Olaszország: a végeláthatatlan Pó-síkság (utunk talán leghosszabbnak tűnő szakasza ), majd Genovától az öblökkel tagolt tengerpart, hegyeket és völgyeket viaduktokkal, alagutakkal átszelő panorámaútja, mely a mélyben megbúvó városkák fölött halad. Franciaország: táguló látóhatár, növekvő terek és méretek, elnyúló hosszú hegyoldalak. Majd végre Spanyolország. Spanyolországot hatalmas területe ( kb. 5,5 Magyarország ) miatt rendkívüli változatosság jellemzi a természeti adottságok, a kultúra, az építészet, a gasztronómia, a nyelv, a hagyományok tekintetében egyaránt. ÉK-ről DNY-ra haladva, átszelve az országot ezt tapasztalhattuk is. Az ország északi részét a Pireneusok hófödte hegycsúcsai uralják, dél felé haladva a tengerpart mentén pálmák zöldelnek, leanderek virágoznak a mediterrán éghajlatnak megfelelően. A Sierra Nevadán (3000-3400 m magasságú csúcsok átvágva döbbentünk rá leginkább az ellentétek együttélésére: a csúcsokon hó csillog, az elnyúló, lankás völgyekben pedig gyönyörűen gondozott óriási narancsligetek, olajfaültetvények a 34-35 fokos hőségben. Dél felé fordulva, Malaga irányában haladva kis hegyi falvak és városkák látványa teszi érdekessé a vidéket. Ilyen jellegzetes kis spanyol város a tenger közelében Mijas: kanyargós, szűk utcácskák, fehérre meszelt házak, kovácsoltvas kapuk, erkélyek, színes terrakotta mindenütt, rengeteg virág és csacsi minden mennyiségben: csacsikordé, csacsitaxi, rendszámmal ellátott „csacsigolható” csacsi. Nemesnádudvar Önkormányzatának lapja
SZ. É. T. KÜRTÖLŐ
Havonta megjelenő ingyenes önkormányzati tájékoztató Kiadó: Nemesnádudvar Önkormányzata Nemesnádudvar Dózsa tér 1. Felelős kiadó: Dr. Knáb Erzsébet polgármester e-mail:
[email protected] Szerk. helye: Nnádudvar Petőfi u. 50. e-mail:
[email protected] Szerkesztő: Hermanutz Tamásné ISSN: 1789-8536 Számlanév: POLGÁRMESTERI HIVATAL NEMESNÁDUDVAR „ÖNKORMÁNYZATI ÚJSÁG” Számlaszám: 12065006-01065524-01700009 1
2009. szeptember