ÚJKÍGYÓSI
X. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ Testvértelepülési együttműködések régen és ma
Az 1990-es rendszerváltás után megélénkült a magyar-magyar kapcsolat. A legtöbb település kereste az együttműködési lehetőséget a határon túli magyar közösségekkel. Így volt ez Újkígyós esetében is. 1990 januárjában Süli János tanácselnök nyílt megbízólevelével a Székelyföldet jól ismerő, fiatal tanító Harangozó Imre indult útnak, hogy testvértelepülést válas�szon. Egy csíki székely fiú, Imre Dénes, a háború után Újkígyósra került, itt alapított családot, így az ő révén esett
a választás Csíkszentmiklósra, pontosabban a községközpontra, Szépvízre. A testvértelepülési megállapodás létrejötte kapcsán meg kell említeni a fogadó fél részéről Ferencz János tanár úr nevét, Újkígyósról pedig Zsótér Józsefét is. Az együttműködési felkérést akkor Szépvíz részéről Becze Antal, a Nemzetmentési Front helyi elnöke írta alá, a megállapodást Újkígyós képviseletében pedig Bálint Istvánné dr. jegyző asszony, Szépvíz részéről Csáki Károly látta el kézjegyével. A kezdetben mind-
két részről élénk kapcsolattartást – az önkormányzat mellett – elsősorban az Erdélyi Kör ápolta Újkígyóson. Életre szóló barátságok, családi kapcsolatok is létrejöttek, amelyek ezt a negyed évszázadot végigkísérték. Voltak időszakok, amikor ez a kapcsolat nem volt an�nyira előtérben, elhalványult, rányomta a bélyegét a rosszemlékű 2004-es kettős állampolgársági népszavazás is, de 2008-ban formálisan is megerősítettük az újraélénkülő együttműködésünket. FOLYTATÁS A 2. OLDALON > >
Átvette rubindiplomáját Szántó Béláné Pannika néni
Az iskolai tanévzárón adták át után azonnal kimentek az ApátiSzántó Béláné Pannika néni részére pusztai iskolába tanítani. Itt férjéa diplomája megszerzésének 70 éves vel közösen 405 embernek lettek a évfordulója alkalmából a rubindipszellemi fáklyavivői. Olyan kultulomát, melyet dr. Bartolák Csaba, az rális életet teremtettek, amelyet a Emberi Erőforrások Minisztérium Népművelés című lap példaképül Köznevelésért Felelős Államtitkárállított az egész ország elé. Miután ság kabinetfőnökétől és Szebellédi 1963-ban beköltöztek a faluba, újra Zoltán polgármestertől vehetett át a benti iskolában tanított. az ünnepelt. Ezúton gratulálunk Elvégezte a könyvtárosi szakot, Pannika néninek az elmúlt 70 év ezután könyvtáros is lett. Újra besikereihez, köszönjük neki a telepükapcsolódott a nőmozgalomba, a lésen végzett áldozatos munkáját és kézimunkaszakkör munkájába. Két kívánunk neki további jó egészséget! gyermeke nevelése mellett minden Szántó Béláné (Sárhegyi Anna) idejét a falu életének szebbé tételére 1927. március 24-én született áldozta. Hazai és külföldi kiránduEndrődön. Anyja Szebeny Anna lásokat szervezett, karitatív munkát tanítónő, apja Sárhegyi Béla végzett, ott segített, ahol csak tudott. MÁV-főtávírász. Tanulmányait Társadalmi munkásságáért sohasem Endrődön, Szegeden és Kolozsvávárt elismerést, az illetékesek azonron végezte. 1945-ben Kolozsváron ban több alkalommal részesítették szerzett tanítói diplomát, és még méltó elismerésben. Okleveleket, ebben az évben Újkígyósra jött kitüntetéseket kapott pedagógiai és helyettes tanítónak a hadifogságnépművelői munkájáért. Az utolsó Szántó Béláné Pannika néni az iskolában vette át a rubindiplomáját ba került Vígh József helyére. Egy éveket a napköziben dolgozta le. évig három osztályt tanított fizetés nélkül. Szabó Istvánéknál Nyugdíjba vonulása után sem tért pihenőre. Szervezte a hitoktalakott kegyelemkenyéren. A tanítás mellett háztartási munkát tást az első osztályosok részére, szinte minden évben 100%-ban végzett, és az aratásban is segített. Már kezdettől fogva részt vettek részt a kicsik az ő hittanóráin. Aktívan tevékenykedett a vett az ifjúsági mozgalomban. Színdarabokat rendeztek, me- nyugdíjasklub munkájában, és ő lett a Naplemente Nyugdíjaslyekben szerepelt is. Bekapcsolódott a nőmozgalomba is. Az klub zászlójának a zászlóanyja. A megalakult Karitász-csoport akkori MNDSZ vezetőségi tagja és pénztárosa lett. Analfa- vezetésében és szervezésében tevékenyen vett részt. béta tanfolyamokat szervezett, és megtanította a kígyósi ci- Ő mindenki Pannika nénije, aki idős napjait már negyedik gányokat írni, olvasni. Hamarosan megszerették a községben. éve a Szent Erzsébet Szeretetotthonban aktívan tölti, ki1949-ben férjhez ment Szántó Béla tanítóhoz, akivel esküvőjük használva a változatos programokat.
ÚJKÍGYÓSI
2
2015. július
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
Testvértelepülési együttműködések régen és ma
>> FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
A rendszerváltás óta ugyanolyan fontossága van ezeknek az önkormányzatok között létrejövő, fennálló kapcsolatoknak, hiszen a kommunizmus idején szinte tilos volt beszélni, egyáltalán tudni valamit a határinkon túl élő székelyföldi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyar testvéreinkről – kivételt képeztek főleg egyházi iskolák, szűkebb baráti körök. Fontos volt a személyes kapcsolatokon keresztül is szembesíteni a sok magyarországit azzal, hogy jelenlegi határinktól akár 500 km távolságban is vannak olyan vidékek, ahol csak magyar szó hallatszik. Megerősítőek voltak a találkozások azokkal, akik dacolva a kommunizmus viharaival megőrizték anyanyelvüket, hitüket, átörökítették azokat a hagyományokat, amelyek évezredes múltunkban gyökereznek. Az élet számos területén épültek, épülnek ezek a kapcsolatok – sport, kultúra, gazdaság, család, gyermekek üdültetése –, amelynek köszönhetően sokan csak ezáltal juthatnak el egymás településére, megismerve a másik gyönyörű tájait. Önkormányzatunk amellett „tette le a voksát”, hogy ezt az építkezést szeretnénk folytatni újabb testvértelepülési kapcsolatok kialakításával a Kárpát-medencében, de alkalom adtán távolabbi országok más településeivel is, hogy egymás kultú-
Balról jobbra: Geréd István tanácsos (Szépvíz), Bacskai László polgármester (Zápszony), Gheorghe Dorel Vidran polgármester (Zimándújfalu), Kocsis József alpolgármester (Zimándújfalu), Szebellédi Zoltán polgármester
ráját, életét jobban megismerjük. Olyan kapcsolatot alakítsunk ki, amely az élet minden területén, akár gazdasági téren is gyümölcsözővé váljon, esetleg közösen jussunk hozzá közös projektek megvalósítása által európai uniós forrásokhoz. Az idei Galiba Napok eseményeihez kapcsolódóan, június 19-én ezért is pecsételtük meg formálódó kapcsolatunkat egy együttműködési megállapodás keretében a kárpátaljai Zápszony (Ukrajna)
Tisztelt Szülők! Kérem Önöket, hogy a 2015/16-os tanév általános iskolai étkeztetéshez szükséges nyilatkozatokat 2015. augusztus 20-ig adják le! A nyilatkozat szükséges akkor is, ha a gyermeke/gyermekei semmilyen kedvezményben nem részesülnek. A nyilatkozat feltétele az étkezésnek! Az előző tanévben leadott nyilatkozatokat és a bármilyen térítési kedvezményre jogosító igazolásokat újra le kell adni, mert azok nem érvényesek a 2015/2016-ös tanévre. Akkor sem, ha a jogosultság még érvényben van. A nyilatkozatot – mely letölthető Újkígyós város honlapjáról, illetve elkérhető az általános iskola portáján – kitöltve, aláírva az Önkormányzati konyhára (Újkígyós, Arany János utca 43.) kell eljuttatni. Schríffert Béla élelmezésvezető
és partiumi Zimándújfalu (Románia) községekkel. Az ünnepi képviselő-testületi ülésen nemcsak a testvértelepülési megállapodást láttuk el kézjegyünkkel, hanem ünnepi műsor keretében kaptunk ízelítőt a négy település kulturális hagyományaiból. Ezt a kapcsolatépítést fogjuk folytatni mind az újkígyósi emberek, mind a testvértelepüléseinken élők javát szolgálva. Szebellédi Zoltán polgármester
A Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület nyári programja Az Újkígyósi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete ezúton tájékoztatja a tagjait és az újkígyósi lakosságot a július és augusztus hónapban tervezett programjairól: 2015. július 25. Mezőmegyeren Városi Nyugdíjas Piknik 2015. július 26. Fürdőzés Gyopároson 2015. augusztus 4. Szalonnasütés a Gazdakör udvarán 2015. augusztus 22. Vacsorával egybekötött Nosztalgiabál a Soproni Sörözőben Jelentkezni és a program díját befizetni a rendezvények előtt egy héttel az egyesület vezetőségi tagjainál lehetséges.
Szeretettel várunk minden kedves vendéget! Bartyik Pál egyesületi elnök
2015. július
ÚJKÍGYÓSI
3
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
Az „Újkígyós közneveléséért” kitüntetést Locskainé Szabó Ildikó kapta Az „Újkígyós közneveléséért” kitüntetés Az „Újkígyós közneveléséért” kitüntető cím azon személy részére adományozható, aki pedagógusként, újkígyósi székhelyű nevelési oktatási intézményben legalább egy évtizeden keresztül kiemelkedő nevelési, oktatási tevékenységet végzett, magánéletében példamutató emberi magatartást tanúsított. Az „Újkígyós közneveléséért” kitüntetés adományozásának szabályai (1) A kitüntetés átadására az adományozás évében a tanévzáró ünnepségen kerül sor. A kitüntetést első ízben 2012. évben lehet átadni. (2) A kitüntető címre a Széchenyi István Általános Iskola és a Közös Igazgatású Óvodai és Bölcsődei Intézmény szülőket képviselő testületei tesznek ajánlást. A Képviselőtestületnek a szülőket képviselő testületek ajánlásai alapján a Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság tesz javaslatot. (3) A kitüntetéssel együtt díszoklevél, 8 cm átmérőjű egyoldalas bronz emlékplakett és 50 000 Ft értékű utalvány kerül átadásra. A díszoklevelet a polgármester és a jegyző írja alá. Locskainé Szabó Ildikónak 1990 óta folyamatos a munkaviszonya az általános iskolával. 2002. június 30-ig pedagógiai asszisztens munkakört látott el, 2002. június 29-én a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán nevelőtanári diplomát szerzett, és pedagógus munkakörbe került. 2005. február 26-án gyógypedagógus diplomát szerzett a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakon. Feladata a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő tanulók ellátása, a DIFER (Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer) mérések lebonyolítása. Hat éve az iskolai szülői szervezet összekötő tanára. Munkavégzésére a lelkiismeretesség, a határtalan gyer-
Locskainé Szabó Ildikó
mekszeretet, empátiakészség jellemző. Szakmailag is kiválóan felkészült pedagógus, folyamatosan bővíti szakterületével kapcsolatos kompetenciáit (Meixner tanfolyam, SZIT tanfolyam). Rendkívül kedves, segítőkész személyiség, a tantestület értékes tagja, kollegái körében is népszerű. A szülői szervezet egy aktív, jó szellemű, segítőkész közösséggé lett a vezetése alatt.
Tájékoztató határszemléről Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Békéscsabai Járási Hivatal Földhivatali Osztálya 2015. július 1-től 2015. október 15-ig tartó időszakban átfogó jellegű határszemlét tart Újkígyós településen. A határszemle alapvető célja a termőföldek termőképességének fenntartása, a parlag- és az allergiát okozó parlagfüves területek csökkentése. A határszemle alanyai: az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonosok, tulajdonosi jogokat gyakorló szervek/vagyonkezelők, illetve a földhasználati nyilvántartásban bejegyzett földhasználók, igénybe vevők. A Földhivatali Osztály a határszemle keretében ellenőrzi a hasznosítási, mellékhasznosítási és ideiglenes hasznosítási kötelezettség (gyommentes állapotban tartás) betartását, a természetbeni állapot és az ingatlannyilvántartásba bejegyzett művelési ággal való egyezőséget, az ingatlan-nyilvántartás tárgyát képező épület, építmény feltüntetését, illetve megszüntetését (bontását), a mezőgazdasági területek megközelítését szolgáló dűlőutak, illetőleg a belvíz elvezetését szolgáló árkok, csatornák állapotát, felderíti az engedély nélküli más célú hasznosításokat. A határszemle hatósági ellenőrzésnek minősül.
TÁJÉKOZTATÁS
Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Újkígyóson és Szabadkígyóson 2015. július 13. és július 24. között a falugazdász ügyfélfogadása szabadság miatt szünetel. Az ügyfélszolgálati iroda Békéscsaba, Jókai utca 46. szám alatt várja ügyfeleit. Telefon: 06/70-489-3895, 06/70-489-3896 Megértésüket köszönjük! Balogh László falugazdász
ÚJKÍGYÓSI
4
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
2015. július
Tanév végi jutalmazások az Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskolában
Énekkari munkájukért oklevélben részesültek: Fodor Anna, Somosi Brigitta, Somosi Gabriella, Szabó Csilla, Simon Hajnalka, Pap Nikola, Vizi Fanni, Szász Noémi, Ragályi Lili, Ragályi Fanni, Szabó Nóra, Márkus Ivett, Bogyó Beáta, Biri Adél, Borsi Ramóna, Kovács Hanna, Váradi Szonja, Békési Dóra Margaréta, Mészáros Gréta Énekkari munkájukért könyvjutalomban részesültek: Békési Anna Kamilla, Börcsök Fruzsina, Csók Tünde Noémi, Zsótér Klaudia Magatartásukért, szorgalmukért és tanulmányi munkájukért könyvjutalomban részesültek: 1. a osztály: Ancsin Hanna, Börcsök Áron, Csjaki Ákos, Dobrotka Laura, Felföldi Ákos, Gál Zétény Gergő, Gyöngyösi Jázmin, Kovács Mónika, Miszlai Patrik, Perei Marcell János, Prágai Ramóna Magdolna, Suba Natália, Székely Márk 1. b osztály: Borsi László, Cservenák Anna Flóra, Hajgató Jázmin, Juhász Vivien, Kaplonyi Viktória, Kovács Dorottya, Pelbárt Ádám, Sisák Réka, Szőke Lajos Máté, Zsigovics Bernadett 2. a osztály: Kovács Levente, Luptovics Lilla Diána, Oláh Tímea, Rácz Regina, Szász Boglárka 2. b osztály: Bajka Áron, Bánfi Boglárka, Baranyi Jázmin, Hőgyes Dávid Lajos, Lengyel Erika, Pap Botond, Priskin Péter, Purecse Bulcsú Benedek, Rákóczi Botond, Tolnai Petra 3. a osztály: Bánfi Bence, Domokos Balázs, Fodor Anna, Gyulai Márton Jácint, Liker Lili, Marossy Tamás László, Pusztai Gergő Imre, Somosi Brigitta, Somosi Gabriella, Szabó Csilla 3. b osztály: Szabó Linda 4. a osztály: Jambrik Tamás, Kása Soma Zoltán, Réti Krisztián, Stummer Nikolett Csilla, Varga Izabella, Varga Zoltán, Zsigovics Márta, Zsilák Máté, Zsótér Katalin Julianna 4. b osztály: Bacsa Krisztián, Pap Nikola, Simon Hajnalka, Szász Noémi, Vizi Fanni 5. a osztály: Márkus Ivett, Pleskonics Tamás 5. b osztály: Bánf i Soma Bendegúz, Biri Adél, Borsi Ramóna, Lengyel Szabolcs, Silló Petra, Váradi Szonja 5. c osztály: Csjaki Nóra, Harangozó Andrea, Oláh Márk 6. a osztály: Bálint Adrienn, Fodor István, Vozár Mónika 7. a osztály: Bakonyi Dóra, Hajgató Simon,
Szabó Vivien, Zsigovics Renáta 7. b osztály: Ancsin Máté, Bánfi Boglárka, Veszpi Gergő Attila 8. a osztály: Kovács Márton Attila 8. b osztály: Csók Tünde Noémi, Gyulai Gergő, Lengyel Tamás, Zsótér Klaudia
Évfolyamelsők: Luptovics Lilla Diána (2.a), Liker Lili (3.a), Vizi Fanni (4.b), Biri Adél (5.b), Fodor István (6.a), Szabó Vivien (7.a), Csók Tünde Noémi (8.b) Csak nyolcadik osztályosoknak adható díjak: Közösségi munkáért: Börcsök Fruzsina, Jenei Petra, Lengyel Tamás, Leszkó Laura, Szekerczés Roland Média Díj: Gyulai Zsolt Máté Közlekedési versenyekért: Mészáros Tünde Képzőművészetért: Jenei Petra, Kis Beatrix, Leszkó Laura, Mészáros Tünde Zeneművészetért: Lengyel Tamás Jó sportoló - kézilabda: Barna Barbara, Csomor Bianka, Masa Miklós, Oláh Imola, Pop Patrik, Rákóczi Ágnes, Sipos Péter, Somogyi Szilvia Jó sportoló - torna: Börcsök Fruzsina, Jenei Petra Jó sportoló - kick-box: Krucsai Gergő Jó sportoló - lovaglás: Makoviczki Ákos Jó sportoló - labdarúgás: Zoltvány Tibor Jó tanuló, jó sportoló: Biri Ákos, Kovács Márton Attila Széchenyi-díj: Csók Tünde Noémi A Szülők Képviselő Testületében végzett lelkiismeretes munkájáért: Börcsökné Novák Marianna, Lengyel Mónika, Makoviczki Zoltánné, Tóthné Gáspár Edina Újkígyós Város Önkormányzata megyei és országos versenyen elért első helyezésért könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazta a tanulókat és felkészítőiket: A Tudásbajnokság megyei döntőjén matematika tantárgyból az első évfolyamosok közül első helyezést ért el: Dobrotka Laura Felkészítő: Rojik Rita A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjén első helyezést ért el: Vizi Fanni Felkészítő: Domokosné Németh Ildikó Kick-boxból országos diákolimpián lett első helyezett: Pap Botond
Felkészítő: Bánfiné Stefula Krisztina Kick-boxból országos diákolimpián lett első helyezett: Pap Nikola Felkészítő: Korcsog László Kick-boxból országos diákolimpián lett első helyezett: Török Dóra, Krucsai Gergő Felkészítő: Debreczeni Dezső Kick-boxból megyei versenyen lett első helyezett: Bánfi Bence Felkészítő: Debreczeni Dezső Tájfutáson megyei döntőn első helyezést ért el: Börcsök Milán, Kovács Márton Attila Felkészítő: Korcsog László Több megyei lovasversenyt is megnyert, szép sikereket ért el országos versenyeken. 2015-ben is indul a Nemzeti Vágtán és a Világkupán is: Makoviczki Ákos Felkészítő: Makoviczki Zoltán A Borostyán Bábcsoport megyei bábversenyen arany minősítést szerzett, mellyel kivívták a jogot, hogy országos versenyen is induljanak, ahol bronz minősítést értek el. A csoport tagjai: Ragályi Fanni, Ragályi Lili, Simon Hajnalka, Biri Adél, Borsi Ramóna, Kovács Hanna, Csók Tünde Noémi Felkészítő: Horváthné Bohus Mária A Felföldi István Sport Egyesület serdülő leány kézilabdacsapata első helyezést ért el a Megyei Serdülő Bajnokságon és a Megyei Ifjúsági Bajnokságon: Csomor Bianka, Bakonyi Dóra, Barna Barbara, Bánfi Boglárka, Szabó Vivien, Oláh Imola, Somogyi Szilvia, Koszna Virág, Vozár Mónika, Sipka Melitta, Mátó Nóra Felkészítő: Laurinyeczné Buday Veronika A Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE csapatával megyei fordulón első helyezést ért el: Rákóczi Ágnes A Barátunk a természet verseny országos döntőjébe a megyéből egyedüliként bejutott iskolánk harmadik helyezést ért el: Kása Soma Zoltán, Seben Péter, Stummer Nikolett Csilla, Varga Izabella Felkészítő: Valachné Csajági Ildikó Újkígyós Város Önkormányzata könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazta még: Lengyel Szabolcsot és Lengyel Tamást, akik az iskolai és városi rendezvényeink színvonalán sokat emeltek zongorajátékukkal, valamint Csók Tünde Noémit, aki az állampolgársági eskük állandó versmondója volt.
2015. július
ÚJKÍGYÓSI
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
5
HATÁROZATOK Új székhelyen az Újkígyósi Vízmű Kft. Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete a május 28-án megtartott ülésén döntött arról, hogy az Újkígyósi Vízmű Kft. székhelyét Újkígyós, Petőfi utca 40. szám alatti épületben jelöli meg. A cég ügyvezetésével 2015. június 1-től 2015. december 31-ig terjedő időtartamra Kásáné Kispál Krisztinát bízza meg. A megbízási díjat havi bruttó 70 000 Ftban állapítja meg. A cég kintlévőségének kezelésével, beszedésével kapcsolatosan az ügyvezetőt további – a beszedett kintlévőség 5%-ának megfelelő bruttó ös�szegű – megbízási díj illeti meg. A határozati javaslatra a jelenlévő hét képviselő mindegyike igennel voksolt. Pályáznak a sportcsarnok világításának felújítására Újkígyós város pályázatot kíván benyújtani a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet II. 4. pont aa), ac) és ad) pontok szerinti Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében a Felföldi István Tornaterem belső világításának felújítására, amelyhez a költségvetés átcsoportosításával – a végleges árajánlat figyelembe vételével – legfeljebb 3 000 000 Ft önerőt biztosít. A képviselő-testület megbízta a polgármestert a pályázati anyag elkészíttetésével és benyújtásával. A döntés hét igen szavazattal született meg.
Pályázatot nyújtanak be az önkormányzati konyha fejlesztésére Újkígyós Város Önkormányzat Képviselőtestülete hét igen szavazat mellett döntött arról, hogy pályázatot kíván benyújtani a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet II. 9. pontja szerint a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatására, az önkormányzati konyha kapacitásbővítésére, a friss, helyi alapanyagok felhasználását és a korszerű táplálkozást segítő technológia fejlesztésére bruttó 56 485 386 Ft értékben, melyhez a költségvetés fejlesztési kiadásainak terhére 2 824 240 Ft önerőt biztosít. Kérelem menetrend módosítására Újkígyós Város Önkormányzat Képviselőtestülete a DAKK Zrt. által a Békéscsaba-Szabadkígyós – Újkígyós viszonylaton 2015. június 16-tól bevezetni kívánt menetrend változtatást egyhangú hét igennel jóváhagyta. Továbbá kéri a DAKK Zrt.-t,
hogy a Budapestről Békéscsabára 20:43 órakor érkező vonathoz igazítsák a Békéscsabáról Újkígyósra közlekedő 20:25 órakor induló autóbuszt. Ennek megfelelően a testület javaslata, hogy 20:50 órakor induljon a buszjárat, mivel utána csak 22 óra után indul ismét autóbusz Újkígyósra.
Elfogadták az egészségügyi beszámolókat A testület a június 15-én megtartott soron következő ülésén egyöntetű kilenc igen szavazattal elfogadta a lakosság egészségügyi helyzetéről szóló tájékoztatást, egyben a vállalkozó háziorvosok, a házi gyermekorvos, a fogorvos és a védőnők 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolóit, valamint köszönetét fejezte ki az orvosoknak, a védőnőknek és az egészségügyért dolgozóknak az elvégzett munkájukért. Visszavonták az önkormányzati konyhával kapcsolatos határozatot Újkígyós Város Önkormányzat Képviselőtestülete a május 28-i rendkívüli testületi ülésén, a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatására kiírt pályázathoz alkotott 68/2015. (V. 28.) számú határozatát kilenc igennel visszavonta.
kormányzat Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatát kilenc igennel elfogadta.
Régi új vezető az óvodai intézmény élén Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete öt év határozott időtartamra, 2015. augusztus 1. napjától 2020. július 31. napjáig megbízta Balogh Lászlónét, a Közös Igazgatású Óvodai és Bölcsődei Intézmény közalkalmazottját a Közös Igazgatású Óvodai Intézmény intézményvezetői munkakörének ellátásával. Balogh Lászlóné alapilletményét 2015. augusztus 1. napjától 306 637 Ft-ban, az intézményvezetői pótlékot a Nkt. 97.§ (20a) bekezdésében meghatározott illetményalap 80 százalékában, 132 600 Ft-ban, keresetét mindösszesen havi 439 237 Ft-ban állapította meg. A határozati javaslatot mind a kilenc képviselő igen szavazattal elfogadta. Két új testvértelepülése van Újkígyósnak Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete testvértelepülési kapcsolatot kíván létesíteni a kárpátaljai Zápszony és a partiumi Zimándújfalu községekkel. A testvértelepülési megállapodásokat kilenc igen szavazattal elfogadták,, és egyben megköszönték Zápszony és Zimándújfalu községek önkormányzatainak a testvértelepülési együttműködés kialakításnak lehetőségét. A testület felkérte Szebellédi Zoltán polgármestert, hogy a megállapodásokat ünnepélyes keretek között lássa el kézjegyével és gondoskodjon a testvértelepülési kapcsolatok megállapodásnak megfelelő kiterjesztéséről, gyakorlásáról.
Határoztak a konyha fejlesztéséről Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot kíván benyújtani a Magyarország központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3. melléklet II. 9. pontja szerinti a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatására az önkormányzati konyha kapacitásbővítésére, a friss, helyi alapanyagok felhasználását és a korszerű táplálkozást segítő technológia fejlesztésére bruttó 56 485 386 Ft értékben, melyhez a költségvetés fejlesztési Lejárt határidejű kiadásainak terhére nettó 2 223 834 Ft határozatokról szóló jelentés önerőt biztosít. A lejárt határidejű határozatokkal kapcsoElfogadták a sportfejlesztési koncepciót latban az alábbi döntések születtek, melyet A 2015. évre vonatkozó sportfejlesztési mind a kilenc képviselő igennel elfogadott: koncepciót mind a kilenc képviselő igen- 1. Újkígyós Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 3/2015. (I. 26.), 27/2015. nel elfogadta. (III. 23.), 28/2015. (III. 23.), 47/2015. Elfogadták az óvodai beszámolót (IV. 27.), 48/2015. (IV. 27.), 49/2015. Egyhangú szavazás mellett fogadták el a (IV. 27.), 50/2015. (IV. 27.), 57/2015. Közös Igazgatású Óvodai és Bölcsődei (V. 18.), 58/2015. (V. 18.), 59/2015. Intézmény 2014-2015. tanévről szóló be(V. 18.), 60/2015. (V. 18.), 61/2015. számolóját, és egyben a testület köszöne(V. 18.), 65/2015. (V. 18.) számú önkortét fejezte ki az intézmény dolgozóinak az mányzati határozatok végrehajtásáról elvégzett munkájukért. szóló jelentést elfogadja. Felülvizsgálták az 2. A 47/2014. (IV. 28.) számú határozat esélyegyenlőségi programot végrehajtásának határidejét 2015. decemA képviselő-testület Újkígyós Város Ön- ber 31-ig meghosszabbítja.
ÚJKÍGYÓSI
6
2015. július
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
Megmozdult az iskola
Hétpróbáztak, futottak, kerékpároztak és az egészséges életmóddal ismerkedtek az újkígyós gyerekek. Az egészéges életmódra nevelés és a mozgás megszerettetése volt annak az egész éves programnak a célja, mely a 2014/15-ös tanévben zajlott az Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskolában. A TÁMOP-6.1.2.A-14/1 elnevezésű Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés (TIE) című projektet az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) konzorciuma kezdeményezte, ehhez kapcsolódott az újkígyósi általános iskola. A program az elsősöktől a nyolcadikosokig minden diákot megmozgatott. A TIE programjait úgy állították össze, hogy a 6 – 14 éves korosztály tagjai számára érdekesek és izgalmasak legyenek. A rendezvények játékos formában, a gyerekeket megmozgatva irányították rá a figyelmet az egészséges táplálkozás és a mozgás fontosságára. A központi programokat Békéscsabán tartották, ezeken a rendezvényeken összességében több mint
Az „Ivóvíz fogyasztásának népszerűsítése” program keretében tanulóink egy csoportja ellátogatott az újkígyósi vízműtelep gépházába, ahol Balogh-Bodor Anikó, az Újkígyósi Vízmű Kft. ügyvezetője tartott tájékoztatót.
séges táplálkozás), „Hogyan mondjam el Neked?” próba (interaktív kommunikáció) – a gyerekek többféle sportágat és mozgásformát próbálhattak ki, felfedezve a mozgás örömét. A próbák során a gyerekek versenyhelyzet nélkül, a kudarcélményeket elkerülve
Mindenki figyelmesen hallgatta a mentősök ismertetőjét az újraélesztés alapjairól
száz újkígyósi diák vett részt. A Hétpróba elnevezésű programsorozat próbáit teljesítve – Maraton próba (ügyesség, állóképesség), Búvár Kund próba (ügyesség, víz), Kinizsi erőpróba (hagyományteremtő sportok), Szent László próba (ügyesség, csapatsport), Bartók Béla próba (tánc), „Egyem, vagy ne egyem” próba (egész-
próbálhatták ki magukat. A próbát teljesítő újkígyósi diákok teljesítményét a tanév végén oklevéllel ismerték el. A központi programsorozathoz saját programokkal csatlakozott az iskola. Ez nem volt nehéz, hiszen a Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskolában nagy hagyományai vannak a különböző tanórákon
kívüli szabadidős és sportprogramoknak, amelyeken mind a tanulók, mind szüleik és az iskola pedagógusai is nagy kedvvel vesznek részt. Április elsején a programhoz kapcsolódóan iskola egészségnapot rendeztek az intézményben. A program során tizenhét állomáson ismerkedhettek a diákok az egészséges életmóddal. A napon az iskola valamennyi tanulója részt vett. A programok között volt egészséges szendvics- és gyümölcssaláta készítés, ügyességi játékok, a víz fontosságáról és az egészséges táplálkozásról szóló előadás, dohányzás káros hatásaira az alsósoknak mese előadás a felsősöknek pedig játékos teszt hívta fel a figyelmét. A legizgalmasabb állomásnak a mentősök bemutatója bizonyult, ahol a gyerekek megtudhatták, mit kell tenniük vészhelyzetben és megismerkedhettek az újraélesztés alapjaival is. Az egészségnaphoz kapcsolódóan az iskola aulájában plakátkiállítást is rendeztek. Minden osztály egy-egy témában készített figyelemfelkeltő plakátot, az egészséges életmód témakörében. Május 14-én és 15-én iskola sportnapot rendezett az iskola. A programba a Fut a suli rendezvényen keresztül a Szülők Képviselő Testülete is bekapcsolódott, így nemcsak az iskola diákjait és pedagógusait, hanem a szülőket, nagyszülőket és testvéreket is megmozgatta a program, melyen
2015. július
ÚJKÍGYÓSI
7
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
húzás, akadályfutás, célbadobás, sorversenyek – is sor került. A program hasonlóan az egészségnaphoz az egész iskolát megmozgatta. A programsorozat zárásaként a gyerekek körében végzett kérdőíves felmérés visszaigazolta, hogy a diákok új ismeretekkel gazdagodtak az egészséges életmód témakörében, és pozitív irányban változott a mozgáshoz és egészséghez való szemléletük. A pályázatnak azonban nemcsak ez az eredménye, hiszen az iskola közel kétmillió forint értékben kap sportfelszerelést. Kovács Attila
A sportnapon az osztályok közötti kötélhúzás igazi erőpróba volt
több mint ötszázan vettek részt. Az iskola sportnapon a futáson mellett kerékpáros vetélkedőre is sor került. Az alsósok két könnyebb, míg a felsősök egy nehezebb ügyességi pályán mérhették össze tudásukat, és egyben
gyakorolhatták a biztonságos kerékpáros közlekedés szabályait. Ez azért is fontos része volt a programnak, mivel a nebulók többsége kerékpárral jár iskolába. A kerékpáros vetélkedő mellett ügyességi feladatokra – kötél-
Környezettudatos hulladékkezelés otthonunkban
Az utóbbi években bekövetkezett jogszabály módosításoknak köszönhetően jelentősen átalakult a szilárd hulladék elszállítására kialakult kötelező közszolgáltatás rendje. Bár a lakosság nem észlelt jelentős változásokat a hulladékszállítás rendjében, azonban időközben szolgáltatóváltás történt, és az Önkormányzat folyamatos hatósági és üzleti tárgyalások eredményeként tudta biztosítani, hogy a szolgáltatás színvonalának megőrzése mellett stabilan, a lehető legkisebb költségen tudja a szolgáltatás folyamatosságát biztosítani. Ennek, és a rezsidíjak befagyasztásának köszönhetően, a lakossági árak évek óta nem változtak, a környező településekhez viszonyítva így alacsony szinten álltak be. Eddigiekben az Önkormányzatnak sem jelentett többletráfordítást a szolgáltatás, annak ellenére, hogy jelentős többletköltségek jelentek meg a szektorban. Ezeket a többletköltségeket részben a szolgáltatók, részben az Önkormányzat helyett az állam fizette meg. Ezt a megyében egyedülálló módon sikerült elérni, hiszen máshol az önkormányzatok hozzájárulást fizettek a szolgáltató felé a lakossági díjak
által nem fedezett kiadások kiegészítésére. 2015. május 1-től a jogszabályi kereteket figyelembe véve azonban nem tudjuk biztosítani az Önkormányzat tehermentesítését a szolgáltatás megszervezése kapcsán. Bár a lakosság az ún. hatósági díj bevezetéséig nem fizethet többet, mint az eddigiekben, azonban az Önkormányzatnak ki kell fizetnie a lakossági díj és a tényleges díj közötti különbséget – az ún. lerakási díjat. Ezt a jelentős, csaknem 2 millió forintos havi kiadást közpénzből kell finanszírozni. A lerakási díj azt jelenti, hogy a szolgáltatónak tonnánként jelenleg 3 000 Ft-ot kell a lerakó üzemeltetőjének a lerakóhelyre történő elhelyezés érdekében megfizetnie. Jól látható, hogy a díj alapja a súly, ezért különösen fontos, hogy minél kevesebb – oda nem való – hulladék kerüljön a hulladékgyűjtő edénybe. Ennek érdekében kérjük a tisztelt lakosságot, hogy a gyűjtőedénybe csak és kizárólag az abban elhelyezhető hulladékot tegyen bele, és igyekezzen a hulladékok elhelyezésére az egyéb legális formákat is igénybe venni, így a kéthetenkénti zöldhulladék elszál-
lítást, a szelektív hulladékgyűjtőket, a lomtalanítást, az iskolai papír- és vasgyűjtést – ahol az osztályok még pénzhez is juthatnak –, a komposztálást és a veszélyes hulladékgyűjtési akciót helyben! Kérjük, hogy a hulladékgyűjtő edénybe ne tegyenek bele építési törmeléket, azt az udvarukban gyűjtsék össze. Az inert hulladékok – építési törmelék – elhelyezését a volt szeméttelep rekultiváció befejezése után újra engedélyeztetni fogjuk, az elhelyezés lehetőségéről értesíteni fogjuk a lakosságot. Ez nemcsak közös gazdasági érdekünk, hanem szükségességét a települési és tágabb lakókörnyezetünk környezetvédelmi érdeke is alátámasztja. Az állam és Önkormányzatunk jelentős erőfeszítéseket tesz a környezettudatos és gazdaságilag is ésszerű közszolgáltatás megszervezése érdekében. Ehhez kérjük a lakosság segítő közreműködését is! Szebellédi Zoltán polgármester
ÚJKÍGYÓSI
8
ÖNKORMÁNYZATI ÉRTESÍTŐ
2015. július
ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETÉSEK: HALÁLESETEK: Rácz Martin (3350 g, 51 cm), Békéscsaba, 2015. június 2., Mazán Györgyné Somogyi Margit, született: 1947. auguszédesanyja: Rákóczi Klára, édesapja: Rácz Attila. tus 23., elhunyt: Békéscsaba, 2015. június 8., volt Újkígyós, Szabó Gergő (4450 g, 51 cm), Békéscsaba, 2015. június 11., Petőfi utca 19. szám alatti lakos. édesanyja: Virág Anita, édesapja: Szabó Attila. HÁZASSÁGKÖTÉSEK: Házasságkötés időpontja: 2015. június 15., menyasszony: Hocz Anikó békéscsabai lakos, vőlegény: Ivanics Balázs mezőkovácsházi lakos. Házasságkötés időpontja: 2015. június 27., menyasszony: Gál Alexandra újkígyósi lakos, vőlegény: Juhos Károly újkígyósi lakos.
Silling Józsefné Lengyel Erzsébet Éva, született: 1941. november 26., elhunyt: Újkígyós, 2015. június 22., volt Újkígyós, Apponyi utca 5. szám alatti lakos.
Harangozó István, született: 1938. július 23., elhunyt: Békéscsaba, 2015. június 27., volt Újkígyós, Dohány utca 11. szám alatti lakos.
A LIPI Design csapat nyerte a főzőversenyt
Jó időben és jó hangulatban telt a VI. Újkígyósi Galiba Napok gasztronómiai fesztivál a városban. A 24 résztvevő csapat vidáman készítette a szebbnél szebb és finomabbnál finomabb ételeit, melyet Prohászka Béla olimpiai arany érmes mesterszakács vezetésével öttagú zsűri értékelt az alábbi szempontok szerint: a csapatok munkája, ötletesség, hagyományőrzés, megjelenés, a hús Értesítem a tisztelt lakosságot és leendő partnereimet, hogy 2014. 09. 15-én Fiatal Gazda Pályázatom eredményes és sikeres lett, amely szerint Uniós támogatásban részesültem. Ezek alapján 2015. 01. 01-től egyéni vállalkozóként megkezdtem a sertéstenyésztést, hízlalást. Ez a tevékenység kiegészül még növénytermesztéssel úgy, mint szemes kukorica, borsó és friss zöldség (csemegekukorica) kultúraneveléssel. Szolgáltatásaimmal állok szíves rendelkezésükre: Varga István – 5609 Csabaszabadi, Tanya 15.
sütése, főzése, hőkezelése, ízek, tálalás. A LIPI DESIGN nevű fiatalokból álló csapat felelt meg leginkább a zsűri elvárásainak, így ők léphettek fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A második helyen a Békéscsabai Járási Hivatal csapata, míg a harmadik helyen az eSZKTazix GALL-LIBÁK csapata végzett. Ezúton gratulálunk minden kedves résztvevőnek és győztesnek!
A Lipi Design csapat: Csatlós Marianna, Stefula Szandra, Juhászné Szatmári Magdolna és Fazekas Katalin
Tartanak az ivóvízminőség-javító program munkálatai
Teljes erőbedobással zajlanak a próbaüzemi munkálatok a KEOP-1.3.0/09-11-2011-0014. számú ivóvízminőség-javító program keretein belül a városban, mely során az Unió által előírt határértékek elérése a cél. A Dél-Békési Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás egyik településén, Újkígyós városban az ivóvíz az arzén, illetve esetenként az ammónium és a mangán (az Uniós szabványhoz képest) magasabb értéke miatt szükséges a víz tisztítása. A próbaüzem során a biológiai ammóniummentesítés, hagyományos mangán- és arzénmentesítés valósul meg, mely által Újkígyós ivóvize elérheti az Unió által megszabott határértéket, illetve a lakosok is tapasztalhatják a pozitív változásokat: tisztább, egészségesebb ivóvizet fogyaszthatnak. A munkálatok során új kutakat fúrtak, vízkezelő épületet építettek, melybe modern víztisztító technológiai került kiépítésre. A pályázat keretében a hálózati rekonstrukciót is elvégezték annak érdekében, hogy hosszú távon biztosítsa a lakosság számára a tisztított, minél egészségesebb ivóvizet, biztosítva ezzel az egészségük megóvását. Emellett ez a beruházás jelentősen növeli a vízszolgáltatás hatékonyságát. A próbaüzem folyamatban van, a kezelés utáni vízminták jó paramétereket mutatnak A projekt várhatóan nyár közepére fog befejeződni.
Újkígyósi Önkormányzati Értesítő. Újkígyós város havonta megjelenő, ingyenes időszaki kiadványa Kiadja: a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, 5661 Újkígyós, Arany János u. 42. • Telefon: 66/254-844 • E-mail:
[email protected] A szerkesztőbizottság elnöke: Kunstár Anna Mária, tagjai: Gazsó Adrienn, Gedó Gyöngyi, Lukoviczkiné Rozsnyai Ildikó, Turovszki Krisztián Nyomdai előkészítés: Mészáros Gábor • Nyomdai munkák: Kolorprint Kft., Békéscsaba