MKSZ ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2016. március 29. Helyszín: OT Industries Irodaház 16:30 óra Jegyzőkönyv
Jelen voltak: Elnökség: Polony István Balog Zoltán Nagy Ádám Soós Gábor Dietrich Tamás Kiss László Tóth Árpád
Elnök Alelnök Alelnök Alelnök Alelnök Elnökségi tag Elnökségi tag
További meghívottak: Sutus-Juhász Tímea Battai Bori Kádi József Mód Miklós Borbély Ferenc Pataki Ibolya Fejes Miklós Gács Péter Steiner György Sebestyén Krisztián Rusovszki Gábor Keszicze Zsolt Rippert Bálint Sáfár Tamás
MKSZ főtitkár MKSZ kommunikációs vezető MKSZ FEB tag MKSZ FEB tag MKSZ BMX szakágvezető MKSZ Pálya szakágvezető MKSZ CX szakágvezető MKSZ DH/4X szakágvezető MKSZ Parasportok szakágvezető FRO Racing képviselő MKSZ Országúti szakági referens pályázó pályázó pályázó
Polony István 16:30 órakor tájékoztatja a megjelenteket, hogy, hogy még nem határozatképes 4 fővel az elnökség, ezért kéri, hogy várjanak még 10 percet, mert többen jelezték, hogy a forgalom miatt késnek. 16:38-kor megérkezik Dietrich Tamás és 16:39-kor Soós Gábor, így 6 fővel már határozatképes az elnökség. Polony István 16:40-kor megnyitja az ülést. Elmondja, hogy az elnökségi ülések alapvetően nyíltak, de előfordulhat, hogy esetenként üzleti titoktartásra vonatkozóan zártkörűvé lehet nyilvánítani, ennek megfelelően a mostani napirenden levő témák egy része miatt zárt ülés keretében kívánta megtárgyalni azt az elnökséggel. Felkéri a főtitkárt a jegyzőkönyv elkészítésére és kér két hitelesítőt az elnökségi ülésről készülő jegyzőkönyvhöz. Soós Gábor és Tóth Árpád jelentkeznek.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
2 / 18
2016-03-29. 1. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással megválasztotta Tóth Árpádot és Soós Gábort jegyzőkönyv hitelesítőnek.
A meghívóban kiküldött napirendi pontok: 1. 2016. évi versenynaptár módosítások jóváhagyása 2. 2016. évi válogatott keretek jóváhagyása 3. Enduro OB 2016. 4. MKSZ 2016-os költségterv - KSF5 és MOB támogatás felosztása 5. MKSZ tag- és sportolói nyilvántartás fejlesztése - beszámoló az aktuális helyzetről, kérdéses részek megtárgyalása 6. MKSZ Igazolási és átigazolási szabályzata 7. MKSZ bírói költségtérítések (napidíj, utazási költségek) 8. Egyebek 9. MKSZ szabadidő szakágvezető kinevezése - ez a napirendi pont zárt ülés keretében
Polony István kéri, hogy a meghívóban kiküldött napirendhez képest az alábbi napirendi pontokat tárgyalja az elnökség. Továbbá kéri, hogy zárt ülésen hozzon döntést a szabadidős szakág vezetővel kapcsolatosan.
2016-03-29. 2. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással úgy döntött, hogy az ülésen a meghívóban ismertetett napirendhez képest módosított napirendi pontokat tárgyalja, továbbá zárt ülésen fog döntést hozni a szabadidős szakág vezető kijelölésével kapcsolatban. Módosított napirend: 1. MKSZ 2016-os költségterv tárgyalása (KSF5, MOB, ORV szakmai támogatás felosztása) 2. Enduro OB 2016. – FRO Racing kérelme 3. 2016. évi versenynaptár módosítások jóváhagyása 4. 2016. évi válogatott keretek (irányelvek és válogatottak névsora – Pálya, DH/4X, MTB XC, BMX, Parasportok) 5. MKSZ Infrastrukturális fejlesztési kereteinek revíziója, módosítása (Mobil pálya forrásai) 6. MKSZ Országúti szakág ranglista pont számítási szabálya 7. MKSZ tag- és sportolói nyilvántartás fejlesztése - (beszámoló az aktuális helyzetről, kérdéses részek megtárgyalása) 8. Egyebek 9. MKSZ szabadidő szakágvezető kinevezése – (zárt ülés)
1.) napirendi pont - MKSZ 2016-os költségterv tárgyalása (KSF5, MOB, ORV szakmai támogatás felosztása) Polony István elmondja, hogy ez egy tervezet, amely a mostanra látható bevételi oldal ismeretében állt össze. Ismerteti a bevételi oldal és a kiadási részeket. Felteszi a kérdést, hogy a szakágak részéről van-e valami észrevétel, sikerült-e egyeztetni a kérdéses tételeket, felosztást. Pataki Ibolya elmondja, hogy a szakágak vezetői még nem ültek össze és most sincs jelen minden szakág vezetője, ezért nem látja megfelelőnek a döntéshozatalt itt.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
3 / 18
Steiner György elmondja, hogy nem lát szponzori bevételeket a költségterv bevételi oldalán és a központi irodai költségek esetében sajnálja az 50 milliót erre, amit szerinte a sportra kellene költeni. Polony István elmondja, hogy szponzorokkal tárgyalt és tárgyal folyamatosan, de jelenleg a sportágunk nem tud eredményt felmutatni és nem eladható, nincs értéke a szponzorok szemében. A központi költségeket pedig ha elveszik, akkor nem lesz aki megcsinálja az adminisztrációt, elszámolásokat, könyvelést és a számos jogi esetet, mint a pereskedést a tagokkal, ügyészségi Borbély Ferenc szerint a szakág és az elnök elbeszélnek egymás mellett. Úgy gondolja, hogy Steiner György a szakmát védi, míg az elnök pedig az irodát. Polony István tájékoztatja a résztvevőket, hogy az ő személyes felelőssége van minden egyes dokumentumon, azok aláírásával a tartalmukért is. Dietrich Tamás kér szót és elmondja, hogy örvendetesnek tartja, hogy tisztább a kép az idei évre, legalább már látják, hogy milyen bevételek várhatóak. Vannak adatok, információk. Próbáljanak szponzort találni, ha a sportszakmai kiadás nem elegendő és fordítsanak figyelmet és forrást a valódi utánpótlás nevelésre valamilyen módon. Illetve szerinte fontos, hogy a szakág vezetését ne várjuk el ingyen. 16:58-kor megérkezik Balog Zoltán, innentől 7 fővel van jelen az elnökség. Polony István elmondja, hogy ez egy terv, egy irány és a kereten belül a szakág vezető ha átcsoportosít a saját munkájára, és a szakági tanácsa jóváhagyja, úgy van lehetőség rá. Tóth Árpád személy szerint örül a vitának, szerinte teljesen új a helyzet és önálló a költségvetése a szakágaknak. Tanulni szükséges és közelíteni az egység felé, illetve tanulási folyamat a támogatások elszámolása és tervezése is. Megjegyzi, hogy korábban ő azért lobbizott, hogy még több adminisztratív erőforrás legyen. Nagy Ádám elmondja, hogy a múlt decentralizált volt, most új struktúra van és ez centralizált rendszer működtetését igényli. Szükséges az átalakulás útját végigjárni, hogy rend lehessen. Pataki Ibolya kéri, hogy tételesen menjenek végig központi költségeken, ami a hivatal működésére tervezett. Polony István azt kéri, hogy ezeket a kérdéseket szedjék össze a szakágak, mert jelen esetben nincs értelme folytatni ennek a pontnak a tárgyalását tovább. Napirendi pontban így határozat nem született, ezt a következő elnökségi ülésen tűzi újra napirendre az elnökség vagy a szakágak egyeztetése esetében internetes szavazás mellett is tudja közgyűlés elé terjeszthető állapot esetében jóváhagyni.
17:29-kor Dietrich Tamás távozott, így újra 6 fővel van jelen az elnökség, határozathozatalnál.
***
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
4 / 18
2.) napirendi pont - Enduro OB 2016. – FRO Racing kérelme Sebestyén Krisztián az FRO Racing részéről bemutatja a kerékpáros endurot, mint sportágat. Polony István elmondja, hogy MKSZ helyet talál a jelenlegi szervezetben, amikor pedig az UCI-nál ez önálló szakággá válik hivatalosan is, akkor az igények alapján leköveti az új szakág létrehozását is majd. Sebestyén Krisztián elmondja, hogy október elején terveznek egy versenyt, amelyet bajnokságként szeretnének engedélyeztetni és MKSZ versenynaptárába betenni. Nagy Ádám szerint egy OB rendezésnek olyan kritériumai vannak, amit nem biztos, hogy mindenki lát előre és új rendező és új MKSZ tagként nem ismerjük még a tudásukat, tapasztalatukat, hogy ezt nagy biztonsággal jóvá tudják hagyni. Steiner György megkérdezi, mert nem ismeri ezt a sportágat, hogy van már EB és VB is enduroban? Sebestyén Krisztián elmondja, hogy van VB és mint a bemutatójában is elmondta várják az UCI-nál az önálló szakág bejegyzését. Polony István kéri, hogy a versenyhez szükséges hatósági engedélyek bemutatása után térjenek vissza erre a kérdésre majd. Napirendi pontban így határozat nem született, ezt a következő elnökségi ülésen tűzi újra napirendre az elnökség vagy amikorra bemutatja a szükséges engedélyek hiánytalan meglétét az FRO Racing. *** 3.) napirendi pont - 2016. évi versenynaptár módosítások jóváhagyása
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
5 / 18
DÁTUM 2016.03.20 2016.03.27 2016.04.02 2016.04.03 2016.04.22 2016.04.23 2016.05.01 2016.05.01 2016.05.14 2016.05.14 2016.05.27 2016.06.03 2016.06.11 2016.06.18 2016.06.18 2016.06.19 2016.06.23 2016.06.25 2016.06.28 2016.07.23 2016.07.30 2016.08.07 2016.08.21 2016.09.10 2016.09.17 2016.09.18 2016.09.24 2016.10.02 2016.10.16 2016.10.23 2016.10.23
szakág
2016.04.03 2016.04.23
2016.05.15 2016.05.15 2016.05.29 2016.06.05
2016.06.19
2016.06.26 2016.07.03 2016.07.24 2016.07.31
2016.09.18
országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút országút
VERSENY NEVE
HELYSZÍN
Félsziget Kupa Tihany TERÜLETI ÉVADNYITÓ ‐ BALLA VIKTOR e Debrecen Sajó Péter Emlékverseny Szekszárd‐Bonyhád Országos évadnyitó Bonyhád Diákolimpia Országos hamarosan V4 Magyar szakasz; Bp‐Pannonhalma Budapest Mórahalmi Majális Kritérium Mórahalom Balmaz Nagydíj egyéni és páros időfuta Balmazújváros Egyetemi‐Főiskolás OB (időfutam és me Debrecen Hajdú ‐ Főnix Kupa Debrecen 42. Gemenc Kupa Szekszárd XXV. Pelso Kupa Siófok Balaton Maraton Siófok Hegyi OB. Kékestető 39. KSI Kupa Budapest Pécs Kupa Komló Időfutam OB. Debrecen Hosszútávú OB. hamarosan Tour de Hongrie Magyarország Kritérium, páros OB hamarosan pre EYOF. GYŐR GYŐR Bringa Fieszta Szenior OB Kincsesbánya Hármascsapat OB Balmazújváros Tipográfia Kupa Dány Tour de Debrecen Debrecen II. Kecskeméti Kétkarikás sprintverseny Kecskemét Szekszárd GP Szekszárd Riczu Imre emlékverseny Törökbálint TERÜLETI ÉVADZÁRÓ ‐ LÁSZLÓ SÁNDOR Debrecen XXI. Misik László emlékverseny Szeged Okt. 23. Emlékverseny Tamási
KATEGÓRIA
magyar kupa magyar kupa diákolimpia UCI1.2
magyar kupa magyar kupa UCI 1.2 OB / magyar kupa magyar kupa OB OB UCI 2.2 magyar kupa EYOF előverseny OB OB / magyar kupa magyar kupa
magyar kupa magyar kupa
SZERVEZŐ Somogy Megyei Kerékpáros Szövets DKSI SZSZKE SZSZKE pályáztatás alatt Mozgás Egészség Rekreációs Sporte Mugenrace Team Prolog Finish Line Sportiroda DKSI DKSI SZKSE; Gemenc Nagydíjért és a TKK Somogy Megyei Kerékpáros Szövets Somogy Megyei Kerékpáros Szövets pályáztatás alatt KSI Mecsek Maraton Team SE DKSI pályáztatás alatt Vuelta Kft pályáztatás alatt Győri Polg. Mesteri Hivatal Szingo Se Finish Line Sportiroda Tipográfia TE Tósport Kft. Kecskeméti Első Sor SE SZKSE TuttoBici‐Hungarofondo DKSI Bike Team Szeged Tamási KK; Tamási Kerékpáros Ala
Polony István elmondja, hogy az országúti szakág részéről versenyek időpontjai és helyszínei változtak, táblázatban pirossal jelölve. A versenynaptár egy folyamatosan változó nyilvántartás, ezért az aktuális állapotának elfogadását javasolja. 2016-03-29. 3. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta az MKSZ országúti szakága által benyújtott versenynaptár módosítási kérelmet. *** 4.) napirendi pont - 2016. évi válogatott keretek (irányelvek és válogatottak névsora – Pálya, DH/4X, MTB XC, BMX, Parasportok) Polony István elmondja, hogy a válogatott kereteket és a kiválasztási irányelveket 5 szakág készítette el idáig és terjesztette elő jóváhagyásra. Felkéri elnökséget a Pálya, MTB XC, BMX, DH/4X és Parasport 2016. évi kiválasztási irányelvek és a válogatott keretek jóváhagyására. 2016-03-29. 4. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta a Pálya, MTB XC, BMX, DH/4X és Parasport 2016. évi válogatott keretre vonatkozó kiválasztási irányelveket.
2016-03-29. 5. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással jóváhagyta a Pálya, MTB XC, BMX, DH/4X és Parasport 2016. évi válogatott kerettagjait. ***
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
6 / 18
5.) napirendi pont – MKSZ Infrastrukturális fejlesztési kereteinek revíziója, módosítása (Mobil pálya forrásai) Polony István tájékoztatja elnökséget, hogy a 2016. évi infrastrukturális elképzeléseinkre előzetesen igényelt 170 milliós keretet Emmi nem tudja teljesen biztosítani, kérték, hogy vizsgálja felül MKSZ a korábbi évek még meg nem valósított fejlesztési projektjeit és allokáljon forrást át erre. A 2013,2014 és 2015 évi projektek felülvizsgálata után a 2014. évi ütemben levő „BringaAréna - óvoda és kisgyermek fedett ügyességi pálya projekt (Megvalósító: Vuelta Kft., Hely: Budapest, X. kerület, Sportliget, Szakmai felelős: Pataki Ibolya) program törölhető. Ennek megfelelően kéri az elnökséget a szavazásra. 2016-03-29. 6. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta, hogy a 2014. évi infrastrukturális programok közül a „BringaAréna - óvoda és kisgyermek fedett ügyességi pálya projekt (Megvalósító: Vuelta Kft., Hely: Budapest, X. kerület, Sportliget, Szakmai felelős: Pataki Ibolya) törlésre kerül és helyette az MKSZ Mobil pálya (track) beszerzés projektjét valósítja meg és erre vonatkozóan egy módosítási kérelmet nyújt be támogató felé. ***
6.) napirendi pont – MKSZ Országúti szakág ranglista pont számítási szabálya Polony István elmondja, hogy az országúti szakágtól érkezett felterjesztés fontos a versenyszezonra és kéri annak elnökségi jóváhagyását. 2016-03-29. 7. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta az MKSZ Országúti szakág ranglista pontszámítási szabályát. ***
7.) napirendi pont – MKSZ tag- és sportolói nyilvántartás fejlesztése - (beszámoló az aktuális helyzetről, kérdéses részek megtárgyalása) Tóth Árpád elmondja, hogy a tag- és sportolói nyilvántartás fejlesztési projekt folytatásához az általa megküldött határozati javaslatok elfogadása szükséges és kéri az elnökséget, hogy ezeket hagyja jóvá. 2016-03-29. 8. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással úgy döntött, hogy 2016. évtől kezdődően az alábbi sportolói kategóriákat definiálja a magyar kerékpársportban, figyelembe véve mind a Sporttörvény, mind a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) előírásait:
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
7 / 18
Hivatásos versenyző: egyesülettel és csapattal rendelkező versenyző, aki évente igényelhet licenszet, és aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Kártya típus kódja: PR
Amatőr versenyző: minden, a szövetségi versenyrendszerben részt vevő, egyesülettel és csapattal rendelkező versenyző, aki nem hivatásos. Az amatőr versenyzők szintén évente igényelhetnek licenszet, kártya típus kódjuk: AR
o
Cycling For All sportoló: egyesülettel/csapattal rendelkező, vagy csapat nélküli sportoló, aki regisztrálva van a szövetségi informatikai rendszerben, és évente igényelhető Cycling For All sportolói kártyával rendelkezik, aminek kódja: CR
o
Regisztrált sportoló: egyesülettel/csapattal rendelkező, vagy csapat nélküli sportoló, aki regisztrálva van a szövetségi informatikai rendszerben, de semmilyen sportolói kártyával nem rendelkezik.
Egyéb, szabadidős sportoló: nem rendelkezik egyesülettel/csapattal, nincs regisztrálva a szövetségi rendszerben, nem rendelkezik semmilyen kártyával – ez a kategória a következő évtől megszűnik.
2016-03-29. 9. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással 2016. évtől kezdődően az alábbi sportolói kártyákat és hozzájuk kapcsolódó attribútumokat definiálja és vezeti be a fent meghatározott (határozathozatal után határozatszámra hivatkozva) sportolói kategóriák alapján:
RIDER – VERSENYZŐ: egységes, de évente frissülő megjelenés, különböző kódokkal megkülönböztetve a kategóriákat
Hivatásos (PR)
Amatőr (AR)
Cycling For All (CR)
Érvényesség:
Kiváltástól dec. 31‐ig
Kiváltástól dec. 31‐ig
Kiváltástól dec. 31‐ig
Kiváltási időszak:
Új igénylés: bármikor
Új igénylés: bármikor
Új igénylés: bármikor
Éves megújítás: 03.31‐
Éves megújítás: 03.31‐ig
Éves megújítás: bármikor
ig (04.01 után
(04.01 után magasabb
magasabb áron)
áron)
Átigazolás: 03.31‐ig
Átigazolás: 03.31‐ig
(04.01 után átigazolási
(04.01 után átigazolási
díjjal)
díjjal)
Rendelkezik csapattal?
Kötelezően
Kötelezően
Nem kötelezően
Versenyen való indulási
Igen
Igen
Nem alapértelmezett,
Átigazolás: bármikor

8 / 18
joga van?
nevezéssel azonban automatikusan megkapja
Az eredménye beleszámít Igen
Igen
Nem
Igen
Igen
Nem (ajánlott)
Igen
Igen
Igen
U17‐U19: 1500 Ft
U17‐U19: 1500 Ft
Egységesen: 2000 Ft
U23‐Master: 2000 Ft
U23‐Master: 2000 Ft
U17‐U19: 3000 Ft
U17‐U19: 3000 Ft
U23‐Master: 4000 Ft
U23‐Master: 4000 Ft
a szövetségi ranglistákba? Sportorvosi igazolás szükséges hozzá? Kiskorú esetében szülői engedély szükséges hozzá? A kártya díja (03.31‐ig) A kártya díja (04.01‐től)
Egységesen: 2000 Ft
2016-03-29. 10. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással 2016. évtől kezdődően az MKSZ újonnan bevezetésre és fejlesztésre kerülő informatikai rendszerében az alábbi sportolói regisztrációs folyamatot és azzal kapcsolatos irányelveket határozza meg:
Az MKSZ informatikai rendszerében minden hivatásos, amatőr, cycling for all és szabadidős sportoló nyilvántartásba lesz véve. A sportolói nyilvántartásba minden sportolónak saját azonosító száma lesz. Ez a sportolói adatbázis adja az alapját a hivatásos és amatőr licenszek, valamint a Cycling For All kártyák kibocsájtásának. A sportolói adatbázisba felkerülést egy egyszeri regisztrációs folyamat előzi meg, ez alkalommal létrejön a sportoló egyéni azonosító kódja, valamint az adatlapja a rendszerben. A sportolók regisztrációja alapvetően kétféleképpen, az átmeneti időszakot (2016) tekintve háromféleképpen történik: 1. minden csapattal rendelkező sportoló esetében a szövetségi tag adminja (csapatvezető) feladata – a rendszer admin felületén, saját fiókjába történő belépés után. 2. minden csapat nélküli sportoló saját maga regisztrál – online felületen, a Bringasport.hu oldalon. 3. az idei évben már „regisztrált”, tehát licenszet kiváltott sportolókat a szövetség viszi be az adatbázisba – a rendszer admin felületén.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
9 / 18
Regisztrációs folyamat: 1. Regisztráció beadása (csapatvezető, csapat nélküli sportoló esetében egyéni) – online regisztrációs lap kitöltése. A regisztráció során minden típusú sportoló esetében a következő adatok megadása szükséges: a. nem b. név c.
születési hely-idő
d. anyja neve e. állampolgárság f.
e-mail
g. telefon h. cím i.
fénykép (feltölthető)
2. Regisztráció elbírálása (szövetség) – ha az adatok érvényesnek tűnnek jóváhagyja a regisztrációt (sportoló azonosítójának generálása), ha az adatok hibásak elutasítás / csapatvezető/egyéni regisztráló értesítése e-mailben a hibáról 3. Regisztráció elfogadása – e-mail értesítés a csapatvezetőnek / egyéni regisztrálónak. A regisztráció lezárásával (szövetségi jóváhagyásával) létrejön a sportoló adatlapja és egyéni, onnantól fogva használatos azonosító kódja. Megjegyzés: létezhet olyan regisztráló sportoló is, aki nem igényel adott évben valamilyen típusú sportolói kártyát, ettől függetlenül az adatbázisban szerepel. Ebben az esetben például a versenyeken történő azonosítása az egyéni kódja alapján attól függetlenül lehetséges, hogy nincs versenyzői vagy cycling4all kártyája, viszont nem járnak neki a kártyákhoz kapcsolódó plusz szolgáltatások.
2016-03-29. 11. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással 2016. évtől kezdődően az alábbi sportolói kártyaigénylési folyamatot és azzal kapcsolatos alapelveket határozza meg: A kártya igénylésének alapelvei
Kártyát (licensz vagy cycling4all) csak regisztrált sportoló esetében lehet igényelni
A csapattal rendelkező sportolók (hivatásos, amatőr, regisztrált) esetében a kártya igénylését a szövetségi tag adminjának (csapatvezető) feladata – a rendszer admin felületén, saját fiókjába történő belépés után. Kártya igénylésének feltétele az aktív szövetségi tagság.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
10 / 18
A csapattal nem rendelkező sportolók egyénileg igénylik a kártyát – csak cycling4all esetében, online felületen a Bringasport.hu oldalon, regisztrált sportolók számára a saját admin felületükön.
A kártya igényléseket mindkét esetben a szövetség hagyja jóvá.
Hivatásos és amatőr sportolók kártya igénylése A korábbi – papír alapú – gyakorlatnak megfelelően a hivatásos és amatőr sportolóknak minden esetben egy csapat tagjának kell lenniük, a licenszüket a szövetségi tag adminja, csapatvezetője igényelheti. A kártyák igénylése az új informatikai rendszeren keresztül online történik, egyszerre több kártyát is lehetőség van igényelni. Mivel a sportolók már regisztrálva vannak a rendszerben, az alap adataikkal rendelkezik a szövetség, így a szövetségi tag adminjának csak ki kell választania a saját tagjai közül, hogy kiknek szeretne licenszet kiváltani. A papír alapú dokumentumok (sportorvosi igazolás, szülői engedély, esetleg fénykép) feltöltésére van lehetőség, azonban az eredeti dokumentumok leadása szükséges, ez a lépés nem megkerülhető. A kártyák átvétele személyesen vagy postán lehetséges (a korábbiakkal megegyező módon), feltétele a kötelező, papír alapú dokumentumok leadása a szövetség részére. Cycling4All kártya igénylése Cycling4All kártyát szintén csak regisztrált sportoló igényelhet, kétféle módon: 1.
C4A kártyával rendelkezhet olyan sportoló, akinek van csapata, ebben az esetben a szövetségi tag adminja igényli számára. A C4A kártyához nem tartozik kötelezően leadandó sportorvosi igazolás, így a kártya igénylése, jóváhagyása kizárólag online történik, átvétele személyesen vagy postán. Kivétel ez alól a 18 év alattiak csoportja, akiknek a szülői hozzájárulását a hivatásos/amatőr licensz igénylés menetével megegyezően eredeti példányban szükséges leadni.
2.
C4A kártyával rendelkezhet olyan sportoló is, akinek nincs csapata, ebben az esetben egyénileg igényel kártyát. Ez a funkció elérhető a sportoló saját admin felületén. A kérelmet a szövetség hagyja jóvá, a kártya személyesen vehető át a szövetségnél, ahol akkor megtörténik a sportoló azonosítása is, regisztrált adatainak ellenőrzése. Kártya átvételi lehetőség kell biztosítani az összes nagyobb versenyen is.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
11 / 18
2016-03-29. 12. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással az alábbi biztosítási szolgáltatásokat határozza meg a sportolói kártyákhoz (hivatásos, amatőr, Cycling4All).
Hivatásos és amatőr
Cycling4All
Baleset biztosítás
Emelt szintű
Alap szintű
(0‐24, egész világra kiterjedő)
996 Ft / fő / év – a sportolói
530 Ft / fő / év – a sportolói
kártya árában lévő szolgáltatás
kártya árában lévő szolgáltatás
(korábban licensz kártyához kapcsolódó, alapszintű biztosítás 1000 Ft / fő / év volt) Versenyzői felelősségbiztosítás
Szövetségi felelősségbiztosítás
Szövetségi felelősségbiztosítás
Területi hatály: Európa;
Területi hatály: Európa;
kockázatviselés helye: verseny,
kockázatviselés helye: verseny,
edzés, edzésre közlekedés
edzés, edzésre közlekedés
útvonala. Költsége beépítve a
útvonala. Költsége beépítve a
szövetség felelősség biztosításába szövetség felelősség biztosításába Külföldi BBP
Külföldi utazás esetén
Külföldi utazás esetén
igényelhető rendkívül kedvező
igényelhető rendkívül kedvező
árú baleset, betegség és poggyász árú baleset, betegség és poggyász biztosítás – 350 Ft / fő / nap – a
biztosítás – 350 Ft / fő / nap – a
sportoló saját költsége, és külön
sportoló saját költsége, és külön
szükséges igényelnie. A
szükséges igényelnie.
válogatott sportolók számára a szövetség finanszírozza.
2016-03-29. 13. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással jóváhagyta, hogy az MKSZ elnöksége megbízza Marosffy Dánielt (Shivling Bt.) az MKSZ új tag- és sportolói nyilvántartási informatikai rendszerének fejlesztésével, beleértve a specifikáló rendszerterv kidolgozását és az informatikai háttér felépítését is bruttó 1.500.000,- Ft megbízási díjért.
***
8.) napirendi pont – Egyebek Polony István tájékoztatta elnökséget, hogy az M4 csatornán elinduló Bringa TV magazin szerződése folyamatban van, illetve Várnagy László készíti a műsorokat és vele is szerződést köt MKSZ, mert a műsor elindításához költségvetésben 2 millió forint lett betervezve erre. A bemutató anyagot Battai
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
12 / 18
Bori megküldi az elnökségnek. Itt a műsor végén levő reklámidő értékesítésével fogja a műsor fenntartani magát. ***
9.) napirendi pont – MKSZ szabadidő szakágvezető kinevezése – (zárt ülés) Polony István bemutatta a 3 jelöltet, akik érvényes pályázatuk alapján személyesen megjelentek az ülésen. Sáfár Tamás, Rippert Bálint és Keszericze Zsolt röviden felvázolták a már megküldött programjukat. Elnökség megköszönte a részvételüket és a rövid interjúkat és ezek alapján mérlegelte a három jelentkező elhivatottságát, koncepcióját és hozzáállását a szövetség stratégiájához. Polony István szavazásra kérte fel az elnökséget. 2016-03-29. 14. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással Rippert Bálintot jelölte ki szabadidős szakágvezetőnek. ***
Polony István berekesztette az ülést.
Kmf.
Jegyzőkönyvet készítette: Sutus-Juhász Tímea Hitelesítés:
Polony István
Soós Gábor
Tóth Árpád
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
13 / 18
Határozatok tára 2016-03-29. 1. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással megválasztotta Tóth Árpádot és Soós Gábort jegyzőkönyv hitelesítőnek. 2016-03-29. 2. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással úgy döntött, hogy az ülésen a meghívóban ismertetett napirendhez képest módosított napirendi pontokat tárgyalja, továbbá zárt ülésen fog döntést hozni a szabadidős szakág vezető kijelölésével kapcsolatban. Módosított napirend: 1. MKSZ 2016-os költségterv tárgyalása (KSF5, MOB, ORV szakmai támogatás felosztása) 2. Enduro OB 2016. – FRO Racing kérelme 3. 2016. évi versenynaptár módosítások jóváhagyása 4. 2016. évi válogatott keretek (irányelvek és válogatottak névsora – Pálya, DH/4X, MTB XC, BMX, Parasportok) 5. MKSZ Infrastrukturális fejlesztési kereteinek revíziója, módosítása (Mobil pálya forrásai) 6. MKSZ Országúti szakág ranglista pont számítási szabálya 7. MKSZ tag- és sportolói nyilvántartás fejlesztése - (beszámoló az aktuális helyzetről, kérdéses részek megtárgyalása) 8. Egyebek 9. MKSZ szabadidő szakágvezető kinevezése – (zárt ülés)
2016-03-29. 3. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta az MKSZ országúti szakága által benyújtott versenynaptár módosítási kérelmet.
2016-03-29. 4. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta a Pálya, MTB XC, BMX, DH/4X és Parasport 2016. évi válogatott keretre vonatkozó kiválasztási irányelveket.
2016-03-29. 5. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással jóváhagyta a Pálya, MTB XC, BMX, DH/4X és Parasport 2016. évi válogatott kerettagjait.
2016-03-29. 6. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta, hogy a 2014. évi infrastrukturális programok közül a „BringaAréna - óvoda és kisgyermek fedett ügyességi pálya projekt (Megvalósító: Vuelta Kft., Hely: Budapest, X. kerület, Sportliget, Szakmai felelős: Pataki Ibolya) törlésre kerül és helyette az MKSZ Mobil pálya (track) beszerzés projektjét valósítja meg és erre vonatkozóan egy módosítási kérelmet nyújt be támogató felé.
2016-03-29. 7. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással elfogadta az MKSZ Országúti szakág ranglista pontszámítási szabályát.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
14 / 18
2016-03-29. 8. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással úgy döntött, hogy 2016. évtől kezdődően az alábbi sportolói kategóriákat definiálja a magyar kerékpársportban, figyelembe véve mind a Sporttörvény, mind a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) előírásait:
Hivatásos versenyző: egyesülettel és csapattal rendelkező versenyző, aki évente igényelhet licenszet, és aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen folytat sporttevékenységet. Kártya típus kódja: PR
Amatőr versenyző: minden, a szövetségi versenyrendszerben részt vevő, egyesülettel és csapattal rendelkező versenyző, aki nem hivatásos. Az amatőr versenyzők szintén évente igényelhetnek licenszet, kártya típus kódjuk: AR
o
Cycling For All sportoló: egyesülettel/csapattal rendelkező, vagy csapat nélküli sportoló, aki regisztrálva van a szövetségi informatikai rendszerben, és évente igényelhető Cycling For All sportolói kártyával rendelkezik, aminek kódja: CR
o
Regisztrált sportoló: egyesülettel/csapattal rendelkező, vagy csapat nélküli sportoló, aki regisztrálva van a szövetségi informatikai rendszerben, de semmilyen sportolói kártyával nem rendelkezik.
Egyéb, szabadidős sportoló: nem rendelkezik egyesülettel/csapattal, nincs regisztrálva a szövetségi rendszerben, nem rendelkezik semmilyen kártyával – ez a kategória a következő évtől megszűnik.
2016-03-29. 9. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással 2016. évtől kezdődően az alábbi sportolói kártyákat és hozzájuk kapcsolódó attribútumokat definiálja és vezeti be a fent meghatározott (határozathozatal után határozatszámra hivatkozva) sportolói kategóriák alapján:
RIDER – VERSENYZŐ: egységes, de évente frissülő megjelenés, különböző kódokkal megkülönböztetve a kategóriákat
Hivatásos (PR)
Amatőr (AR)
Cycling For All (CR)
Érvényesség:
Kiváltástól dec. 31‐ig
Kiváltástól dec. 31‐ig
Kiváltástól dec. 31‐ig
Kiváltási időszak:
Új igénylés: bármikor
Új igénylés: bármikor
Új igénylés: bármikor
Éves megújítás: 03.31‐
Éves megújítás: 03.31‐ig
Éves megújítás: bármikor
ig (04.01 után
(04.01 után magasabb
magasabb áron)
áron)
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
15 / 18
Átigazolás: 03.31‐ig
Átigazolás: 03.31‐ig
(04.01 után átigazolási
(04.01 után átigazolási
díjjal)
díjjal)
Rendelkezik csapattal?
Kötelezően
Kötelezően
Nem kötelezően
Versenyen való indulási
Igen
Igen
Nem alapértelmezett,
joga van?
Átigazolás: bármikor
nevezéssel azonban automatikusan megkapja
Az eredménye beleszámít Igen
Igen
Nem
Igen
Igen
Nem (ajánlott)
Igen
Igen
Igen
U17‐U19: 1500 Ft
U17‐U19: 1500 Ft
Egységesen: 2000 Ft
U23‐Master: 2000 Ft
U23‐Master: 2000 Ft
U17‐U19: 3000 Ft
U17‐U19: 3000 Ft
U23‐Master: 4000 Ft
U23‐Master: 4000 Ft
a szövetségi ranglistákba? Sportorvosi igazolás szükséges hozzá? Kiskorú esetében szülői engedély szükséges hozzá? A kártya díja (03.31‐ig) A kártya díja (04.01‐től)
Egységesen: 2000 Ft
2016-03-29. 10. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással 2016. évtől kezdődően az MKSZ újonnan bevezetésre és fejlesztésre kerülő informatikai rendszerében az alábbi sportolói regisztrációs folyamatot és azzal kapcsolatos irányelveket határozza meg:
Az MKSZ informatikai rendszerében minden hivatásos, amatőr, cycling for all és szabadidős sportoló nyilvántartásba lesz véve. A sportolói nyilvántartásba minden sportolónak saját azonosító száma lesz. Ez a sportolói adatbázis adja az alapját a hivatásos és amatőr licenszek, valamint a Cycling For All kártyák kibocsájtásának. A sportolói adatbázisba felkerülést egy egyszeri regisztrációs folyamat előzi meg, ez alkalommal létrejön a sportoló egyéni azonosító kódja, valamint az adatlapja a rendszerben. A sportolók regisztrációja alapvetően kétféleképpen, az átmeneti időszakot (2016) tekintve háromféleképpen történik: 4. minden csapattal rendelkező sportoló esetében a szövetségi tag adminja (csapatvezető) feladata – a rendszer admin felületén, saját fiókjába történő belépés után.
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
16 / 18
5. minden csapat nélküli sportoló saját maga regisztrál – online felületen, a Bringasport.hu oldalon. 6. az idei évben már „regisztrált”, tehát licenszet kiváltott sportolókat a szövetség viszi be az adatbázisba – a rendszer admin felületén. Regisztrációs folyamat: 4. Regisztráció beadása (csapatvezető, csapat nélküli sportoló esetében egyéni) – online regisztrációs lap kitöltése. A regisztráció során minden típusú sportoló esetében a következő adatok megadása szükséges: a. nem b. név c.
születési hely-idő
d. anyja neve e. állampolgárság f.
e-mail
g. telefon h. cím i.
fénykép (feltölthető)
5. Regisztráció elbírálása (szövetség) – ha az adatok érvényesnek tűnnek jóváhagyja a regisztrációt (sportoló azonosítójának generálása), ha az adatok hibásak elutasítás / csapatvezető/egyéni regisztráló értesítése e-mailben a hibáról 6. Regisztráció elfogadása – e-mail értesítés a csapatvezetőnek / egyéni regisztrálónak. A regisztráció lezárásával (szövetségi jóváhagyásával) létrejön a sportoló adatlapja és egyéni, onnantól fogva használatos azonosító kódja. Megjegyzés: létezhet olyan regisztráló sportoló is, aki nem igényel adott évben valamilyen típusú sportolói kártyát, ettől függetlenül az adatbázisban szerepel. Ebben az esetben például a versenyeken történő azonosítása az egyéni kódja alapján attól függetlenül lehetséges, hogy nincs versenyzői vagy cycling4all kártyája, viszont nem járnak neki a kártyákhoz kapcsolódó plusz szolgáltatások.
2016-03-29. 11. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással 2016. évtől kezdődően az alábbi sportolói kártyaigénylési folyamatot és azzal kapcsolatos alapelveket határozza meg: A kártya igénylésének alapelvei
Kártyát (licensz vagy cycling4all) csak regisztrált sportoló esetében lehet igényelni
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
17 / 18
A csapattal rendelkező sportolók (hivatásos, amatőr, regisztrált) esetében a kártya igénylését a szövetségi tag adminjának (csapatvezető) feladata – a rendszer admin felületén, saját fiókjába történő belépés után. Kártya igénylésének feltétele az aktív szövetségi tagság.
A csapattal nem rendelkező sportolók egyénileg igénylik a kártyát – csak cycling4all esetében, online felületen a Bringasport.hu oldalon, regisztrált sportolók számára a saját admin felületükön.
A kártya igényléseket mindkét esetben a szövetség hagyja jóvá.
Hivatásos és amatőr sportolók kártya igénylése A korábbi – papír alapú – gyakorlatnak megfelelően a hivatásos és amatőr sportolóknak minden esetben egy csapat tagjának kell lenniük, a licenszüket a szövetségi tag adminja, csapatvezetője igényelheti. A kártyák igénylése az új informatikai rendszeren keresztül online történik, egyszerre több kártyát is lehetőség van igényelni. Mivel a sportolók már regisztrálva vannak a rendszerben, az alap adataikkal rendelkezik a szövetség, így a szövetségi tag adminjának csak ki kell választania a saját tagjai közül, hogy kiknek szeretne licenszet kiváltani. A papír alapú dokumentumok (sportorvosi igazolás, szülői engedély, esetleg fénykép) feltöltésére van lehetőség, azonban az eredeti dokumentumok leadása szükséges, ez a lépés nem megkerülhető. A kártyák átvétele személyesen vagy postán lehetséges (a korábbiakkal megegyező módon), feltétele a kötelező, papír alapú dokumentumok leadása a szövetség részére. Cycling4All kártya igénylése Cycling4All kártyát szintén csak regisztrált sportoló igényelhet, kétféle módon: 3.
C4A kártyával rendelkezhet olyan sportoló, akinek van csapata, ebben az esetben a szövetségi tag adminja igényli számára. A C4A kártyához nem tartozik kötelezően leadandó sportorvosi igazolás, így a kártya igénylése, jóváhagyása kizárólag online történik, átvétele személyesen vagy postán. Kivétel ez alól a 18 év alattiak csoportja, akiknek a szülői hozzájárulását a hivatásos/amatőr licensz igénylés menetével megegyezően eredeti példányban szükséges leadni.
4.
C4A kártyával rendelkezhet olyan sportoló is, akinek nincs csapata, ebben az esetben egyénileg igényel kártyát. Ez a funkció elérhető a sportoló saját admin felületén. A kérelmet a szövetség hagyja jóvá, a kártya személyesen vehető át a szövetségnél, ahol
Magyar Kerékpársportok Szövetsége Székhely: 1146 Bp. Szabó József utca 3. l Iroda / levelezési cím : OT Irodaház 1117 Bp. Galvani u. 44. Adószám: 18160817‐2‐42 l Bankszámlaszám: OTP 11784009‐20603492 E‐mail:
[email protected] l Telefon: +36 30 799 3934
18 / 18
akkor megtörténik a sportoló azonosítása is, regisztrált adatainak ellenőrzése. Kártya átvételi lehetőség kell biztosítani az összes nagyobb versenyen is.
2016-03-29. 12. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással az alábbi biztosítási szolgáltatásokat határozza meg a sportolói kártyákhoz (hivatásos, amatőr, Cycling4All).
Hivatásos és amatőr
Cycling4All
Baleset biztosítás
Emelt szintű
Alap szintű
(0‐24, egész világra kiterjedő)
996 Ft / fő / év – a sportolói
530 Ft / fő / év – a sportolói
kártya árában lévő szolgáltatás
kártya árában lévő szolgáltatás
(korábban licensz kártyához kapcsolódó, alapszintű biztosítás 1000 Ft / fő / év volt) Versenyzői felelősségbiztosítás
Szövetségi felelősségbiztosítás
Szövetségi felelősségbiztosítás
Területi hatály: Európa;
Területi hatály: Európa;
kockázatviselés helye: verseny,
kockázatviselés helye: verseny,
edzés, edzésre közlekedés
edzés, edzésre közlekedés
útvonala. Költsége beépítve a
útvonala. Költsége beépítve a
szövetség felelősség biztosításába szövetség felelősség biztosításába Külföldi BBP
Külföldi utazás esetén
Külföldi utazás esetén
igényelhető rendkívül kedvező
igényelhető rendkívül kedvező
árú baleset, betegség és poggyász árú baleset, betegség és poggyász biztosítás – 350 Ft / fő / nap – a
biztosítás – 350 Ft / fő / nap – a
sportoló saját költsége, és külön
sportoló saját költsége, és külön
szükséges igényelnie. A
szükséges igényelnie.
válogatott sportolók számára a szövetség finanszírozza.
2016-03-29. 13. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással jóváhagyta, hogy az MKSZ elnöksége megbízza Marosffy Dánielt (Shivling Bt.) az MKSZ új tag- és sportolói nyilvántartási informatikai rendszerének fejlesztésével, beleértve a specifikáló rendszerterv kidolgozását és az informatikai háttér felépítését is bruttó 1.500.000,- Ft megbízási díjért.
2016-03-29. 14. számú határozat A Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöksége egyhangú szavazással Rippert Bálintot jelölte ki szabadidős szakágvezetőnek.