dall
ass
MÁSFÉL PERC MÚLVA
-NYERHET nYERHET nyerhet
Í dall-Ass
N o , 2.
Bargu' zine
Új nyereményjátékunk alapja a következő: EBBEN AZ ÚJSÁGBAN 17 DB. HAZUGSÁG VAN ELREJTVE. AKI LEGALÁBB 10 DB-OT BEKÜLD CIMÜ nkre AZ NYERHET PL. AKÁR EGY EXPLOITED KAZETTÁT, VAGY ABBA GREATEsT HITs LEMEZT IS. Jó SZÓRAKOZÁST!
MEGMUTATTA ÖN MÁR MAGÁT EZEN A HÉTEN VÁROSA LAKÓINAk AK| HA NEM, KÉRJÜK NE FELEDJE!!
DAll-ASS DALL-ASS
No, 2.
Jockey úgy tett, mintha a tőzsdehíreket olvasná, pedig titokban a Zabhegyezőt olvasta. John Lennon halála óta ez volt a kedvenc olvasmánya. Pamela és Samantha elmerülten vitatkoztak a Guernica "perspek tíváján". A vígén mindketten a háború elutasításának szükségessége mellett törtek lándzsát és kimentek a konyhába. Ott Lucy fözött magának kávét, s miközben a krém-fekete folyadék fortyogva főtt le, hirtelen megrohanta egy gyermekkori élmény, amikor esténként anyja mindig Hamlet nagymonológját mondta el neki elalvás előtt; de azon az estén, amelyik as eszébe jutott, az anyja, miután belépett az akkor még csak öt éves Lucy szobájába, csak ennyit mondott: -és akkor a hét törpe és a hermafrodita boszor ka mind egyszerre vezették be hímvesszőjüket Piros ka különböző testnyílásaiba, és tudod kicsim, hű de nagyot élveztek... Azota anyja sosem lett az, aki az eset előtt volt, bár azután is minden este elmondta a nagymonolőgot. Merengéséből Pamela és Samantha riasztotta fel: -Hello Lucy, kész már az ebéd? -Igen, már egy fél őrá jaf de anya eltűnt valahová felelte zavartan. -Hát Bobby?-kérdezte az Öreg Jock. -Már rég eltűnt, alighogy megnézte a Nyugaton a helyzet változatlant a videón. -Mindegy-szóit az öreg- kezdjük el az ebéd előtti imát.Elindultak az oltár felé. Az ima lefolyása egy szerű volt:letérdeltek az oltár elé/melyet a pápa arcképe díszített/, elmondtak egy miatyánkot, majd felszabadultan köpdösni kezdték a képet/a férfiak esetleg rámaszturbáltak/, de most Jock idegesen ugrott fel:-Nem! Nélkülük nem megy! Hol vannak? Lucy talált rájuk, de mind rögtön ott teremtek a szo ba ajtajában, ahol Bobby és ellie vadul közösült. El ső meglepetésében^senki nem szolt, de Jockey hamar fel találta magát, szájszélén jólismert mosoly kelt : -Há a tehenyet ki étessse mög? A kacagás velőtrázó volt.Ez még jobb nap lett...
3
WHAT M E A N S W H A T ? E g y N o M e a n s N o r i p o r t b a n o l v a s t a m , h o g y s o k a n nem értik a s z ö v e g e i k e t . B a r a n y a i G á b o r s e m i g a z á n érti Őket, P e r s z e , h a ö c s a k e g y b a r a n y a i g á b o r l e n n e , e z nem j e l e n t e n e g o n d o t . De h a G á b o r b a r á t u n k efölött é r z e t t n a g y b á n a t á b a n ( mármint, h o g y nem érti a s z ö v e g e k e t ) továbbítja Őket a M á s o d i k L á t á s n a k l e k ö z l é s r e , ott már komoly p r o b l é m a v a n . Mindemellett c s a k d i c s é r n i l e h e t , h a v a l a k i e g y a n g o l - m a g y a r s z ó t á r r a l é s kb. ilyen szintű n y e l v t u d á s s a l nekiáll lefordítani e m e d a l s z ö v e g e k e t * S z é p d o l o g é s f i g y e l e m r e m é l t ó . M e g a z t á n milyen j ó d o l o g , h a a s a j á t n e v ü n k e t o l v a s h a t j u k a M á s o d i k Látásbary, nem ? Hát n e m . E l ő s z ö r i s : a z i l y e n "műfordító" lejáratja m a g á t . Ami r o s s z a b b e n n é l , a z i d é z e t t e g y ü t t e s t i s . K é p z e l j ü k c s a k el: k é t p u n k g y e r e k b e s z é l g e t a sarkon: "-Ismered a NoMeansNo-t ? - Haggyá má b a z m e g , h á t a z o k meg o l y a n barmok, hát o l y a n h ü l y e s z ö v e g e k e t b a z m e g , nem o l v a s t a d a L á t á s b a n ? " S z e r e n c s é t len Rob é s t á r s a i hiába a d n á n a k nekünk olyan értelmes gondolatokat, ha a b a r a n y a i g á b o r o k u g r a n a k neki a s z ö v e g e i k n e k . A z t p e r s z e nem állíthatjuk, hogy a f o r d í t á s o k n e l e n n é n e k mÖvek* H a t á s s a l v a n n a k a z o l v a s ó r a . Én p é l d á u l j ó k a t r ö h ö g t e m rajtuk. I d é z n é k e g y r e m e k b e s z a b o t t p é l d á n y t : "Belefáradtam a v á r a k o z á s b a / m e r t megtudtam/csak Szép s o r k ö z ö t t / k i v á r n i é s e l p a z a r o l n i a z a l k a l m a s pillanatot 1 ; Ü h ü m . B i z o n y á r a . Hogy é n i l y e n e k e t mért nem tudok kitalálni? S z é p d o l o g a z i g y e k e z e t . D e h a v a l a k i c s a k e g y kicsit i s ad m a g á r a , s z a r t nem a d ki a k e z é b ő l . L e g a l á b b i s n e k e m ez a véleményem. José / A Második Látással semmi bajom, e g y j ó ú j s á g . B a r a n y a i G á b o r t s e m ismerem s z e m é l y e s e n é s őt s e m a k a r o m b á n t a n i . M i n d ö s s z e e z a z igen e l h a r a p ó d z ó j e l e n s é g z a v a r /
4
REAKCIÓK ! ! A következőkben é r d e k e s , . s z i n f a l a k mögötti t ö r t é n é s e k e t k ö z l ü n k , méghozzá a z t , hogy k i k éés hogyan r e a g á l t a k a DALL-ASS e l s ő s z á m á r a ; 1. A KELET '91 s z e r v e z ő i / a z t mondták, hogy c i k k e t i s i r t a k " e l l e n ü n k " / haragosak v o l t a k , m i n d a z o n á l t a l nerr.igazán s i k e r ü l t meggyőzniük a z i g a z u k r ó l , 2 . A PG C s o p o r t Á l l í t ó l a g úgy m e g s é r t ő d ö t t , hogy meg a k a r t a k b e n n ü n k e t v e r n i , i g y e z ú t o n e l i s m e r j ü k , hogy a pg c s o p o r t i s e r ő s e b b , mint a DALL-ASS s z e r kesztősége. 3- Tóth P é t e r c s a k m o s o l y g o t t , de a z ó t a nem c s i n á l t e g y e t l e n s e s s i o n t sem. L e h e t , hogy v a l a k i t é n y l e g fizet neki...? 4 . Sárkány S á n d o r sem á l l í t o t t k i s e h o l a z ó t a . . 5.A TREMenS e g y ü t t e s v i s z o n t f á r a d h a t a t l a n , a z 5 r e a k c i ó j u k a 12. o l d a l o n t a l á l h a t ó 6 . Nagy A n d r i s ügyében Pap Béla p r o t e s t á l t , e r r ő l i s a 42. o l d a l o n o l v a s h a t t o k . Köszönjük AZ AKTIVITÁST!!
Vidéki P é t e r b ü s z k e a r c ú alternatív s o k - s o k d ó r s z o t hallgatok ha messziről meglátsz rögtön tudod vidéki péter vagyok kultúrsznob vagyok beismerem igy k i s p o l g á r nem l e h e t e k d e h a m é g i s aztmondjatok beverem a seggfejetek utálom h a h o z z á m s z ó l n a k mindenféle a l a k o k ne okoskodj rám v o n í r v a vidéki péter vagyok hétvégéken néha kedden s o k bort i s z o m b e r ú g o k t á n még e g y k i s füvet i s s z í v o k hisz vidéki p é t e r vagyok olyankor o s z t kiabálok mindent b á t r a n kimondok h a g y tudják m e g a z e m b e r e k h o g y vidéki p é t e r v a g y o k
Palacsinta A Negyedik B lapja 5. szám ára 19Ft
Burai F e r i - A z álom Álmomban meghaltam, odajött a Zoli meg a G a b i meg a B a r n a é s felköltöttek. K é r d e z t e m , hogy hol v a g y o k , Zoli mondta, hogy náluk v a g y o k . A z t á n mind m e g h a l tak, Zoli, Gabi, B a r n a , é s amikor temettek v o l n a mind a n é g y e n felkeltünk, a z t mondták c s i p e t c s a p a t h u r r á , é s elaludtunk. M á g a E r i k a - A s z e g é n y ember meg a fia E g y s z e r volt hol nem volt, volt e g y s z e r e g y s z e g é n y e m b e r . A n n a k volt e g y fia, é s a z o k olyan s z e g é n y e k voltak, h o g y még enniük s e m volt nekik. Mondja a z e m b e r a fiának, h o g y menjen el s z e r e n c s é t p r ó b á l n i . A fiú el i s ment, d e h a m a r o s a n h a z a i s tért, é s mondta a z a p j á n a k , h o g y majd elmegy e s t é r e . F a r k a s Zoltán K a r á c s o n y k o r láttam r ó k á t . E l ő s z ö r megijedtem, u t á n a megsimogattam, örültem n e k i elvittem h a z a . U t á n a k a p t a m e g y kiskutyát.
Biró E m e s e Amikor h a z a m e n t e m ettem é s lefeküdtem. A S a n y i h a z a jött é s m e g v e r t e a f e l e s é g é t meg a c s a l á d j á t , é s meg a k a r t a s z ú r n i a C s a b á t . Hat ó r a k o r elaludt, amikor felkelt elment inni, é s r e g g e l jött h a . za.
M á g a Zsolti - A m a l a c v á g á s
A napokban uj "fanzine" akadt a kezembe. Pozitív csalódásom fokozhatatlan volt. A PALACSINTA című újságról van szó. Ezt a tiszabői általános iskola negyedik osztálya adja ki/4.b/. Megszokhattuk a fanzine-ekben az elvontkodó irodalmi alkotások meg jelenését, melyeknek se füle se farka, s néha kapaszkodni kell az embernek, mikor olvassa, hogy fel ne dőljön, mert olyan szarok/és már mi is foglalkozunk irodalommal/. Szóval Tiszabőről annyit, hogy kis falu Szolnok megyében, s lakosságának vagy 80 %-a a cigány_kisebbség tagja. így a negyedik osztály is eszerint tagozódik. A lapnak az 5. száma van a birtokunkban, mely főleg a mindennapokat veszi célba eztökéletesenegyszerűen.CimÜk/itt lehet megrendelni/! TISZABő 5232 Május 1 út 1-3 Alt. Iskola, PALACSINTA szerkesztőség, negyedik b. S most ime egy-két alkotás:
Amikor mentünk é s fogtuk a malacot, é n b e s z ú r t a m neki, a malac s i v a l k o d o t t . M e g p e r z s e l t ü k , felboncoituk a m a l a c hasát, töltöttünk h u r k á t , k o l b á s z t , b e s ó z t u k a s z a l o n n á j á t , ettünk. R e g g e l i g mulattunk, n a g y o n jó volt, m e g v a c s o r á z t u n k , ittunk márkát, p e z s g ő t , a p u k á m b e rúgott, lefeküdtünk, r e g g e l jöttem i s k o l á b a . F a r k a s A n d r e a - Gyuri a p a p a g á l y A t a n é r b á c s i i d e a d t a a p a p a g á l y t é s é n hazavittem. / E l ő s z ö r s z o k a t l a n volt n e k i / d e e s t e f e l é m á r a n n y i r a kiabált l e c s u k t u k a t é v é t m e g a villanyt é s r e g g e l r e ő költött fel é s kitisztítottam é s adtam neki v i z e t é s újra lefeküdtem é s l e s t e m a tévét volt a Tom é s J e r i meg a Tininjateknőcök é s Gyuri pedig l e s t e magát a t ü k ö r b e n é s 9 k o r volt a D á l á s z é s v é g i g l e s t e m u t á n a volt a m e s é l ő S z u h a i B a l á z s , . "
7
DEVIÁNS Első pillantásra egymásba szerettek. Nem is lett volna semmi baj, a családjaik mindig jóban voltak egymással, mindketten felnőttkorúak voltakimár régóta, mindketten "normálisak" voltak, kiegyensúlyozott emberek...azazhogy mégiscsak volt egy kis""probléma" :mindketten fiúk vol tak. Mondom, kapcsolatuk harmonikus és kiegyensúlyozott volt. mindketten dolgoztak, egyébként pedig egymásnak éltek. Aztán valakinek a családban feltűnt a kapcsolat jellege. A hír gyorsan terjedt, nem volt nagy a város. Eljutott a hír a város papjához is. Amikor meghallotta keresztjéhez kapott, s így 3zólt: -Majd mi elintézzük ezt a dolgot úgy, ahogyan kell... Délután, csak úgy, reverendában,elindult a fiukhoz. Odaért a házhoz. Belopódzott.Az ajtóhoz ment. Hallga tódzott.Tudta már, hogy jókor érkezett.Vad erővel lökte be az ajtót. A két fiát szexuális életük közepén lepte meg.Kezében megvillant a háborúból rajtamaradt revolver. -Férgek.Nincs annyi miatyánk, amiért ez a tett bocsá natot nyerhetne.Meg kell halnotok, hogy tisztátlanságotokat megválthassátok.De nem pazarlók rátok két töltényt A pisztolyt az egyik fejéhez tette."Hány koszos sárga esett már el tőle"-gondolta a fegyverre tekintve.Köz ben a fiúk fejét hajuknál fogva összetetté, és egy töl ténnyel küldte őket a halálba.Megtörölte véres-agyvelős kezét és távozott. Másnap rendőrautó fékezett a templom előtt. A pap már várta őket. A templom ajtajába állt, s így kiáltott: -Ne merjétek Isten házába hozni vértől mocskos teste teket és fegyvereiteket. A rendőrök nem mentek be a templomaba.A váro3 lakosságá nak nagy/része egyetértett a pap tettével, a rendőrök iss. A fiuk családja is.Nem volt nagy város.
Francia katona dala ( F r a n c i s Lemarque verse) A dob p e r e g , a f e g y v e r e n v i r á g , E g y ifjú lép ott, még alighogy élt, A lányok n é z i k l é p t e ritmusát, De menni kell, é s a z t s e tudja, miért. Ha A s A
h a r c b a indul bármilyen l e g é n y , z s á k b a n marsallbotja rejlik tán, ha v i s s z a t é r , m e g e d z v e h a r c t ü z é n , z s á k b a n s z e n n y e s ing l a p u l c s u p á n . De l á s d , m e s s z e hajt a z á r . Háborúba, Háborúba, Egy lány hu szerelme vár, M é g i s el kell menned már. A n y á r n a p s ü t é s t igér, Ámde jő a szél, S h í í v ö s l e s z a táj, Sok l á b e g y ütemre l é p , Mint e z e r n y i g é p . . . S már halál k a s z á l . . . Ma még kell a z ifjú v é r Háborúba,
Háborúba, -
Karol
wojtyla
LEGújABB
ÍRásaiból
NA, KI ? ? . . . é s még m i n d i g nem t u d t a , h o g y k i e t e t t e meg v e l e a b e l e i t . Mar m i n d e n t l e t i s z t á z o t t m a g á b a n , t u d t a , honnan v a n a z a n y a g , t u d t a , hogy z a j l o t t l e a z e v o l ú c i ó / m á r h a l e z a j l o t t , u g y e , de ő e z t i s t u d t a / , t u d t a , milyen földnek lenni, és mi l y e n l e v e g ő n e k , á t é l t e az ő s r o b b a n á s t , a fogam z á s t , a s z ü l e t é s t , é s a h a l á l t ú j r a é s ú j r a , de e z t a z e g y e t nem t u d t a , h o g y k i e t e t t e meg v e l e a b e l e i t . . . R á j ö t t , h o g y m i n t e m b e r , nem l é p h e t a t onnöm k o r l á t a i n , é s a r r a i s r á j ö t t , h o g y ő maga a z i s t e n . S z a r t sem é r r . Fogalma sem v o l t r ó l a , hogy 1 k i e t e t t e meg v e l e a b e l e i t . N é h a i l y e n kevésen múlik az emberi é l e t é r t e l m e . . .
A s z í v c s a k c s o d á t remél, Míg a p e r g ő d o b z e n é l . A hadsereg ha indulásra kész, A h a n g u l a t r a dal s v i r á g v i g y á z , S h a v i s s z a t é r v e , t e s t e d még e g é s z , C s a k j ó s z e r e n c s e volt, é s semmi m á s . C s a k j ó s z e r e n c s e volt, é s semmi m á s , C s a k j ó s z e r e n c s e volt, é s semmi m á s
9
SÉMA Földön ü l v e , l á g y a n a tömeg közepébe bámulva k o r t y o l t a f a l a kezében l e v ő s ö r ö s ü v e g b ő l a maradékot.A f e l é k ö z e l e d ő embar s z á n d é k á t már az e l s ő p i l l a n a t b a n f e l i s m e r t e . L e s í r t r ó l a . (Odaérvén í g y s z ó l t : -Szia'neharaguggymánpótoljmákiegyhuszassal. -Nincs pénzem. -Akkor l e g a l á b b egy c i g i t a d j . -Nem dohányzom. -Gyufád sincs?Akkor a sörödből adj má'. -Most ittam meg az utolsó kortyot, -Exploited kazetta sincs nálad? -Utálom. -Mingyá' t u t t a m . E g y k i s s z o t y i d s i n c s ? - M i é r t pont a z l e n n e ? - J a . M á s f é l v o l t o s elemed se n i n c s ? -Már odaadtam másnak. -Nem tudod hány ó r a ? - L e l o p t á k az ó r á m a t a k e z e m r ő l . -Mindegy nem a z t a k a r t a m k é r d e z n i , h a n e m , h o g y p ó t o l j m á k i e g y h u s z a s s a l . n a n i n c s ' egy h ú s z a s o d ? -De, v a n .
NEM KEll NAGY FERENC ANTIKRISZTUS
Kaptunk egy k a z e t t á t , m e g l e p e t é s s z e r ű e n , b e l g i u m b ó l . R a j t a az önmagát e x p e r i m e n t á l i s - j a z z - p u n k z e n e k a r k é n t d e f i n i á l ó AbAO AQOU e g y ü t t e s l e g f r i s s e b b demója. Két éve a l a k u l t a k B r ü s s z e l b e n , h á t u k mögött van már egy LP. é s egy maxi album i s . Zenéjük i g e n f i g y e l e m r e m é l t ó , n o i s e - o s g i t á r h a n g z á s , a j a z z - p u n k megh a t á r o z á s i s h e l y é n v a l ó , de p s z i h e d e l i k u s r é s z e k i s bőven h a l l h a t ó k . K o n c e r t l e h a t ő s é g e t i s m e r é s n e k , s z ó v a l a j á n l a n á m ókat Pap b é l a f i g y e l m é b e , a r r a az e s e t r e , ha M a g y a r o r s z á g r a t é v e d n é n e k . J a , és a k a z e t t á n húsz szerzemény h a l l h a t ó . Aki a k a r j a , annak s z í v e s e n f e l v e s s z ü k , s z e r i n t e m érdemes a m e g h a l l g a t á s r a
Nagy Ferenc kormánypárti. A Garázs újságban Csurka István nyilatkozik. Mindig rettegve szemléltem Nagy Ferenc aktív ténykedését az ifjúság végletekig való hülyítése terén. Most úgy tűnik végcélba felé közeleg Nagyferó hajója, melyet mostmár a kormánypárt húz. Itt van ügyi a Rocker stúdió, melyben ő igencsak Erdős Péterhez hasonló egyéniség, ahol már csak azt lehet énekelni, hogy vesszenek a komenisták, meg itt a garázs mősor, ott is butábbnál butább együttesek hallhatók. Eddig nem volt ennyire durva, amíg csak avvót, hogy éjjenekarokkerek, de ha Nagy annyit mond hogy jee, akkor az egész szaros banda mind tiszta szívből kiabálja majd a Beatricse koncerteken, hogy éjjenantallapánkmegmentőnk, csak mint Rákosi idejében. Persze Nagyot akkor állami mercédesz viszi majd a koncertek színhelyére. Szép karrier...De a leggusztus talanabb dolgok egyike, rosszabb, mint ha politikus lenne. Azoknak a hazugság a foglalkozásuk, de neki nem volna muszáj.. 11
ez csak vicc ez csak vicc ez csak vicc
- e l ő z ő számunkban téves információt közöltünk Nagy Andrásról; t e h á t András-nem ad e l , neki nincsenek á r a i mért azokat Pap b é l a határozza meg; a z t az á l t a l á n o s véleményt a l a k í t o t t u k ki a d o l o g r ó l , hogy Nagy András nem l é t e z i k , és az a mintegy 60 k i l o grammnyi __hús, aki a buszállomásnál *'könyveket", és a l t e r n a t í v kiadványokat á r u l , az Pap Béla r e n d e l l e n e s t e s t i kinövése; kérjük azokat, akik e s e t l e g nála vásárolnak, ne s z ó l i t s á k őt Andrásnak, mert az ő neve: Pap Béla. Ez CSAK V I C C ! EZ CSAK V I C C . Ez C S A K
V I C C .Ez csak vicc
H a l l o t t u k még az ADAM 30 demóját. Kb. 12 perc,de mint utólag megtudtuk ez két szám, de még így i s csak vagy két jo ö t l e t e t s i k e r ü l t f ö l f e d e z n i benne.Ezért kár két hatperces számot c s i n á l n i . Aztán 12 perc a l a t t úgy háromsornyi szöveg r e j t e z e t t . Az énekes hangja b o r z a s z t ó , olyan, mintha egy utolsó u t á n i metál együttes énekét hallgatnám, bár l e h e t , hogy a ADAM 30 metálegyüttes? Akkor mindent visszavontam.
Kispál és a Borz koncert \ Szolnokon a helyzet változatlan, de ha változik is, csak romlik.. Egy és fél éven belül ez volt a negyedik "Kispál" koncert mocskos kis városunkban. Gratulálok! Fantá zia az van. Nem mondom, van azért felfutás, hiszen 1,5 év alatt igencsak révbe ért a Kispalák hajója, mely lealacsonyító tragédiát részben köszönhetik maguknak, részben Nagy Ferenc antikrisztusnak. Szóval, mikor először láttam őket, azt gondoltam: "O.K., ilyen is kell, miért is ne." Másodszor mondom:"Na!"; harmadszor:"Na ne!";de most negyedszer már nem jutottam szóhoz. Alsó korhatár nincs.Vártam, hogy mikor fut be Ko vács bácsi,a négyéves unokájával, és vetik magukat Pannikával együtt a "pogóuzok" közé. Mert, ugye itt van mindenki: kb.12 éves ckinhed, akit a palotapincsim könnyűszerrel leterítene,olyan törpe; alternatívák kislánya/zsebéből kikukucskál a görkorls szindi/;punkosgyerek, akinek annyi zselé van félrekonyuló taraján, hogy a fejét is lehúzza... meghat a korosabbja is, mindenki, mert ez a ma esti presztízshely, itten játszik a "Kespál", meg kell hát mutatni magunkat/én meg is tettem/!!I
A DALL-ASS D i s t r i b u t i o n t e r v e z i a nemrég f e l o s z l o t t -4/minusznégy/ együttes t ö r t é n e t é t és összes szövegeit tartalmazó melléklet k i a d á s á t / d i s z t r i b u t á l á s á t / .
- H e l y e s b í t é s : m e g k e r e s e t t az A u r . . . Ööö. . T a n k c s . . . izé. . . P o k o l g . . . na . s z ó v a l a T r e m e n s e g y ü t t e s 2 tagja. A. b a s s z e r / s z ü l . G e r e n c s é r Zoltán/ kidüllesztette a mellét é s a s z o n t a , hogy menjek má ki e g y kicsit, mer v a n valami m e g b e s z é l n i valónk. Na j ó Zoli, tudjuk, hogy e r ő s e b b vagy, nem is vitattuk. A z t á n odajött a d o b o s , s megrótt bennünket. A z ér t a t é v e s információért u g y a n i s , h o g y nekik a nyári t u r n é j u k o n 10 k o n certjük volt l00 n é z ő v e l . P e d i g nem i s . S z ó v a l - é s innen a h e l y e s b í t é s - 5 k o n c e r t volt, é s 2 0 0 n é z ő . Remek. E h h e z is s z í v b ő l gratulálunk. Olvasóinktól pedig e l n é z é s t k é r ü n k a pontatlan, mitöbb, m e g a l a p o z a t l a n t á j é k o z t a t á s é r t . 12
•HA NAgY LESZEK, skinhead Vagy pápa...
LESZEK,
13
poszter
POSZTER
a gyűjtő kovács '90
ANgeL RAT VOIVOD az együgyű végigsétál a vászn vasárnapi randevú szokásos út talán ma a félelem eltűnik GoLEM s repülni fogok még a futószalag tanultam meg s tudom, ismerem típusom 3 történetét szörnyű felhőszakadás egy szeráf sikolyai s őrülten csapkod, rázza a szár figyelj barátom, soha se nézz l magad alá a szikláról vigyázz óvatosan próbáld meg megragadni a holdfogyatkozás megszállottság, repülni vágyás olyan jó lenne mégis vívódó kétkedő elme jó lesz repülni egyenesen előre félhold eljött ide bátor kedve kész izgatottan csaló studhatja azjön ostoba egy vagy üresség azavilágít idő valaki? sötétség, kettő angyal végigsétál mindentudó indulás felülről a vászno köd eres
nem azért készültem, hogy mosolyogjak nem azért épültem, hogy hazudjak megkérdezem pozitron-lényemet miért nem születtem igazi egésznak egyedül dolgozunk a nagy kupolában nincs ok arra, hogy szemeim világítsanak minden éjjel, minden reggel, minden nap birtokában vagyok minden adatnak és funkciónak jól ismerem a nap energiáját nem törődöm azzal, mi vagyok soha nem lehetek ember megkrdezem rokon lelkemet miért álmodom papírsárkányokról bármit megteszek hogy szolgálhassam gazdám ismerem időm ösvényét a mindennapok egyhangú őrlését 16
PAP BÉLA AND MORE.. Pap béla Szolnokon elég ismert egyéniség ugyi/talán a Szolnokon valaha megfordult zenekaroknak is mond valamit a neve/. Sokmindent csinál, szervezget, meg minden, s nem szégyenljük, sőt köszönjük, hogy az első DALL-ASS kinyomtatásában és elkészítésében is segédkezett. nade, amik bennünket zavarnak, azok a következő tények: - Pap Béla csinálja a SZUB2oo című rádióműsort/ a szolnoki rádióban/, amit alternatív és hard rock zenei műsorként hirdet. Néha, ha hallgatom, úgy érzem, szétszakadok. Vannak jó ötletei bélának, nem mondom, egyszer egész Zagyvarékason bekapcsoltatott minden radiót, de az egy kicsit erős, hogy valaki erre egy egész műsort rászánjon, és közben szarabbnál-szarabb zenékkel traktálja egyre csaK butuló közönségét... Azután, az ő állítása szerint, annak ellenére, hogy zenei műsort vezet/és hogy koncertszervezéssel foglal kozik/, egyáltalán nincs ideje zenét hallgatni. Például:"-..ez itt a fali nevű együttes egyik száma, bevallom, semmit sem tudok róluk.."-hanyattestem a szobámban, még be is vallja, ég ő vezeti a műsort. Másik példa:"...Most pedig a Matuschka Sylvestre cimfí szám, de fogalmunk sincs, hogy melyik együttestől. Ezúton üzenjük, , hogy ez a LARD formáció/Ministry+ Biafra/ the Last Tempetation c. lemezéről való. ...durva mi?! Szóval, ha már van ez-az egy órányi lehetőség, nem véletlenül zenéket kéne bejutatni, valaki hozzá értőbb közreműködésével? -Azután, szomorú, de igaz, hogy Szolnokon az utolsó értelmes koncert valamikor tavaly júniusban, egy Dog Paced Hermans produkció volt. Azóta volt itt Kortársak, Perfect Name, Rés, CMC, efzámbó.csak értelmes, legalább részleges tartalommal bíró dolog nem./Mondhatnátok, hogy szubjektív, hogy kinek mi a jó,oké, legyen ez Is de ne csak ez/.Pedig jópáran szívesen látnánk már egy kis A.M.D.-t, Leukémiát vagy Anyátokat, de koncert hez cuccot, helyiséget csak Pap Béla tud szerezni, illetve még ő sem, mert hol a Tallin moziban van buláj,
Szub200
Folyamatos támadásba l e n d ü l t a SZUb 2 0 0 •munkamarkanevet" v i s e l ő megamisztikus zeneorientált c s e n d h á b o r í t á s a- Rádió S z o l n o k . 1350 kMz-es frekvenciáján.
hol pedig a megyei művelődési központ színháztermében, úgyhogy mindenütt faszáttáncolhat a derék közönség, a beépített székek tetején. Ezt nevezem szórakozásnak. Röhej. Es itt már nem Pap-Bélát baszogatom, hogy egy 90 ezres 7árosban^a tisztelt Önkormányzat nem képes egy koncerthelyiséget teremteni. Akkor persze mindjárt akad terem, ha a FIDESZ akar kaszinót nyitni, vagy az MDF klubot. Meg akkor is amikor a Máltai Szeretetszol gálat visszaköveteli/AZ egyház nevében/ a Komarov-termet, ahol azelőtt a Tisza táncegyüttes próbált, éa ahol micsoda koncerteket lehetett volna csinálni.egyébként nem hiszem, hogy nem tudtak volna jobb helyet találni ' kabátok tárolására. Szóval senki sem jobb Pap Bélánál, de ez nenr.ot dicséri. Lisztes
Bár s z e r k e s z t ő i , szándékaik s z e r i n t n n Diadalívre vágynak, hanem arra, hogy minél t ö b b e n hallgassatok, aktívan résztvegyetek a szerkesztésben, levelekkel. Javaslatokkai, stb.. Minél több kezdő banda kerüljön » bemutatkozás közeiebe. Varjuk a "senkivel összenemtéveszthetö" z e nekarok Jelent k e z e s é t , levél, s z ö v e g , d e m o f e l v é t e l formájában cím Radió szolnok_ 5000 Szolnok. Kolozsvári úi.í
2 szub200 18
_
19
Itt olyan hideg van.. Vörös Ákos kiállításának cime/itt olyan hideg van/ Icisértetiesen hasonlított a Sárkány "piértes" Sándor kiállítás ci:nére/Eső van/. Ez kellő félelmekkel töltőt el.Nem baj, végre van valami-gondoltam- caakazértis elmegyek a megnyitóra, és feleslegesen nam teszek megjegyzéseket. Aztán mégis muszáj. Először a jót mondom: tisztelet az Ifjúsági Irodának; ritkán megyek oda, de azt hiszem rendes tagok dolgoznak ott.A szer vezés jó volt: kissé családias légkör, ingyen üdítő, szendvics, .meg^bor. Na, ez elég is voit a taplóknak, a többi meg azért jött odavert a punkfestőt, vagy'mit nekik is látni kell. Szóval sokan odagyűltünk, szép' számmal, nagyszámú volt az érdeklődő. Aztán a képek : volt vagy 2 Jó is köztük, de a ".többi gyermeteg szimbólumok tömege, melyeket még a Vigi is megértene az Aurórából. Lehet, hogy ettől punkfestő na jó ezdurva.Példa: futószalagon érkező kenyér és sültcs^rke egy nyitott szájba tar±, a,fej,akié a száj, egy bélrendszerben folytatódik, majd egy másik futó szalag-.s2állit^a el a bélrendszerből érkező salakanyagot. Szörnyű. Es ezek után mi lehetne más a kép címe, mint Szöveg nélkül. Közben pedig valami punkzene szól, merthát punkfestő-punkzene. Inkább hagyjuk Miért tagadom le, hogy néha Jim Morrisont is hallgatok... Mert nyílt lázadó volt. Ezért egy egész valagnyi tapír nÍrta fel kis noteszébe, hogy hogyan ia csi nálta Ő".Nem ázér*, nem akar ő annyira destruktív éa tagadó lenni, csak olyan jó beszélgetni róla, meg elemezgetni az átvitt értelmi! dolgokat. Féltek egyébként egy-két magyar együttest is/mert nem sok jo zenekar van/,hogy áldozatul esik valami szar szájtépő^hülyéknek, akik anmiért jó" kérdéskört nem tudják elégszer és elég idejig megtárgyalni,mi közben a téjük majd szétrobban az ürességtől..stb.. ..stb..már én is kezdem, most az elejéről:Tudod, meg az a zene. As minden, hú de jó. A múltkor a diszkóból kihallatszott a lájtmájfájör. Nem, persze, hogy nem ment be, csak az utcán táncolt a diszkó előtt. Méghogy ő a diszkóba?! Szóval itt egy rohadó hulla, akinek a gondolataiból egy csomó hipphoppjani éldegél, éa tényleg azt higzi, hogy ő nyakig van az életben, mert tökréissza magátlejmolt pénzből.De ha megkérdezed, másis kiderül: ' mondod néki,hogy lázadás meg lázadás kózt, van azért különbség, erre azt mondja: Ja, arra gondolsz, hogy ne magad pusztítsd,^anem társadalmunk túlbuzgó fér geit,ezt is ismerem, kár ezzel jönni...Nahát ettől félek én.. 20
TéVé A z "Ordító E g é r - b e n o l v a s t a m a tv ellen írott c i k k e t . Benne a z v a n , h o g y a t é v é n é z é s minden s z i n t e n - még ha t e s z e m a z t a gombjait n é z e m is - k á r o s . S z e r i n t e m e z igy n ü l y e s é g t mert é p , e g é s z s é g e s é s s z e l r e n d e l k e z ő egy éri i g e n i s , hogy ki tudja, é s ki kell, h o g y tudja v á l a s z t a n i a s z á m á r a megfelelőt é s h a s z n o s a t . E z z e l nem a z t -'akarom m o n d a n i , h o g y o d a kell ülni a t é v é e l é , é s mindent m e g n é z n i , hogy majd utólag e l m o n d h a s s u k : - E z t nem* kellett v o l n a m e g n é z n i ! D e s z e r i n t e m p é l d á u l nem v é l e t l e n ü l v a n o l y a n m ű v é s z e t i á g , h o g y filmművészet. Meg'rajztan v a n n a k e m b e r e k , a k i k magukat g o n d o l k o d ó n a k d e l e g a l á b b i s a z emberi j o g o k mellett, é s a z e m b e r i b u t a s á g a k i h a s z n á l á s a e l l e n l á z a d n i k é s z e k n e k titulálják. N a mármost, h o g y a n a k a r mondjuk v a l a k i a k o r m á n y e l l e n l á z a d n i , h a nem tudja, h o g y mi folyik a n n a k l e g f ő b b p r o paganda-fórumán, vagyis a tévében. E g y e t é r t e k v i s z o n t a z o l y a n g e n n y m ű s o r o k bojkottjával mint pl f a t e l e v í z i ó s n y e r e m é n y j á t é k o k / l á s d : t o r p e d ó / a h o l a z e m b e r e k e t a z o r r u k előtt " n a g y " p é n z e k h ú z á s á v a l a r r a k é n y s z e r í t e n e k , hogy r é s z b e n kivetkőzzenek emberi mivoltukból, é s c s a h o l v a k a p k o d j a n a k a t e l e f o n v o n a l a k u t á n . Amikor e z e k e t látom, a k é p e r n y ő n p e d i g e g y r a n d a m á l l ó s a r c ű hülyét, aki méltán elvárja, h o g y a j á t é k o s b e bújjon a s e g g é b e , engem i s elfog a h á n y i n g e r . De u g y a n így v a g y o k a. m a g a b i z t o s D e r r i c k k e l , a m é l y e n s ö t é t s o rozatokkal, a bélrohasztó reklámokkal, stb. . . Szóval v é leményem: B O J K O T T Á L D A G E N N Y M Ű S O R O K A T !!!
N O M E A N S N O - A p u / Dad / CIKK
ŐSMAGYArOKnAK
Érdekesnek tartom ezeket a skinhead fiúkat. Nem csak azért, mert véleményem szerint ezek az ájfasisztáadit játsző srácok me33ze elszakadtak attól a vonaltól, amit én, mint a skin mozgalom célját megismertem, Gondolok: itt például az Agno3tic Front ra, akik Skinhead-ek, ugyanakkor környezetvédők, harcolnak hatalom, elnyomás, drogok, alkoholizmus stb. ellen. Azután látom a kocsmában a bátor kopasz gyereket, a.ki hat sör után mindenkitől megkérdi, hogy nem megy-e vele cigányokat verni. És ilyenkor hamar sárba tiporva érzem az Agnostic Front-ot» Szerintem ezek az emberek nem tanultak történelmet, hisz tengernyi militarizmusuk közepette biztoa nem volt rá idó, hogy utánanézzenek pl. a II. világháború áldozatainak a számának. Vagy mondjuk csak azoknak akik haláltáborokban pusztultak el nyomtalanul. Vagy 'csak" annak a négymillió szerencsétlennek, akik Auswitz-rban kínoztattak halálra, kerültek gázkamrák ba, és lövettek agyon.nem hiszem, hogy a miért kérdés re bármely skinhead fiú is értelmes dolgot tudna vála szolni.Persze sejtem a reakcióját ugyanennek a gyerek nek, amikor körbeveszik egy szögesdrót kerítéssel, amibe 220 V van vezetve, vagy mondjuk, ha egy hétre állócellába dugnák, nem beszélve mondjuk 1 hét lelki terrorról, ami ezeknek a táboroknak a mindennapi velejárója volt. Vagy itt van az az eset, amikor neaggyisten gázkamrába rugdossák a kopasz srácot. Mert ugye aki gázkamrát épit, az könnyen maga is belekerülhet, amint ezt a példa is bizonyítja. Bár néha az ia megfordul a fejemben,hogy talán nem csak ők tehetnek saját vakságukról, hiszen nem ok találtak ki, hogyha magyar a legkülönb fajta, akit a történelmi idők viharai téptek eddig, de most. stb. De az már egy másik zene. Vagy mégsem teljesen??
Hazamentem, a n n y i r a e g y e d ü l é r e z t e m magam E l k é s t e m , a z é n hibám volt A s z o b á m b a mentem, üldögéltem a s ö t é t s é g b e n Tudom, h o g y r o s s z voltam, tudom, h o g y örült l e s z Hallom amint lejön a hallba S már s e h o v a s e m tűnhetek, e g y á l t a l á n s e h o v a R o s s z voltam, a z é n hibám volt Kinyitja a z ajtót, a s z e m e i g y ű l ö l e t t e l telve A p u ne! : Hagyj b é k é n ! Apu e n g e d j ! K é r l e k ! A p u n e L Hagyj b é k é n ! A p u n e ! Oh i s t e n e m , n e ! A n y a b e j ö n s i e t v e s azt kiáltja " K é r l e k n e b á n t s d !" A p u b e l e r ú g , ütni k e z d i , a z t m o n d j a : " K u s s , lotyó ! F o g d b e a pofád, t e k u r v a ! Megöllek ! M e g ö l l e k ! Ne p o f á z z ! Megöllek !" A p u e g y r e c s a k üti a n y a a r c á t , már minden v é r e s A z t mondtam ; " K é r l e k Apu, k é r l e k ! A z é n hibám volt ! É n voltam a r o s s z ! É n v a g y o k r o s s z ! Ne b á n t s d őt A p u ! Ne v e r d öt A p u !" A p u n e ! Hagyd őt b é k é n < A p u n e ! K é r l e k ! A p u n e ! H a g y d b é k é n ! Oh I s t e n e m ! N e ! Ne ! Bement a n ő v é r e m s z o b á j á b a é s b e z á r t a a z ajtót A z t m o n d t a : "Utállak t é g e d , d e j o b b a n s z e r e t l e k " Hallottam a n ő v é r e m kiáltani amint a fény kihunyt Hallottam őt üvölteni, s kiabálnom k e l l e t t : Apu ne ! . . . .... Komolyan fontolgatom a t á v o z á s t
hazulról
H a g y d a b b a / S t o p It/ S o h a t ö b b é . Semmi módon s e m . T ö b b é ne. E z t mondom. T e c s i n á l o d . É n nem. T e m e g fogod tennú É n nem. Hagyd a b b a ! Ez m i n d e n . A v é g . Mind e l v e s z e t t . Mind elfogyott. E l é g . Nem kell t ö b b . F o l y t a t n á d ? Minek ? Hagyd a b b a ! S o h a t ö b b é ! Semmi értelme ! N i n c s r á ü r ü g y . T e m e g t e s z e d ! É n n e m . T e m e g fogod tenni. É n Hagyd a b b a !
22
nem.
23
RIPORT A PARASZTOK EGYÜTTESSEL D:-Ugy h a l l o t t u k , v á l t o z á s o k t ö r t é n t e k a z e g y ü t t e s b e n . P : - I g c n . A l e g f o n t o s a b b , hogy m e g a l a k u l t u n k . A z u t á n a dobosunk n y á r o n v e t t egy d o b s z e r e l é s t , h i á b a , haladni kell az igényekkel, D : - A z t i s h a l l o t t u k , h o g y nem t e l j e s a c s a p a t . . . ? : - E z i s i g a z . Fs eztíton i s k e r e s ü n k mindenre hajlandó g i t á r o s t , a k i j ó lenne, ha énekelni i s
tudna. D:-Zeneileg milyen vonalat k é p v i s e l t e k ? P:-Természetesen b e h a t á r o l h a t a t l a n o k vagyunk. Ugy tudom, most ez a d i v a t . Mindent j á t s z u n k egyébkent, ami nekünk t e t s z i k . A hangzásunkat megpróbáljuk la l e h e t ő l e g b r u t á l i s a b b r a venni, a z t á n majd meglátjuk. D:-A s z e l l e m i meghatározottságról pár szót mondhatnál! P : - S z e r e t j ü k a g y e r e k e k e t , de nem s z e r e t j ü k a z o k a t , akik b u t í t j á k ő k e t . Igaz ugyan, hogy azokat a gyerekcket sem s z e r e t j ü k , a k i k szántszándékkal h ü l y í t i k önmagukat pedig l e h e t , hogy nem i s olyan h ü l y é k . szövegeink t é m á i t a valóságból m e r í t j ü k . a gitárosok jelentkezhetnek a szerkesztőség címén
sátán Ferike nem tudott Magával mit kezdeni, maszturbálni próbált, De az nem volt jó neki,
A kis test hamar szénné égett A szag nagyon büdös volt, És érezte már Peri, ahogy A pokoli szikra agyába hatol.
kétszer bedrogozott de csak összeszarta magát s nem cigizett rajta, Hogy elitta az agyát.
Érezte, hogy sokkal több kell, és az sem biztos, hogy elég, Rengetegszer kell átélni, A gyilkolás mocskos vérizét,
De jöttük a barátok, Sok fordított kereszttel, Hatszázhatvanhattal, és gyilkos szerekkel.
Lassan nyilt a szobaajtó, Csöndesen rajta belépett, £ tudta már a féIkomályban, Hogy ma nem tarthat mérteket.
Beavatták ferit, .. a sűlyos balta hétszer lendült, Akire hatottak a szavak, a testvért csak idegei mozgatták, És arra jött egy macska, s m o s t jólesett maszturbálni, Az első áldozat. és elinni az agyát•
24
inni megyünk, ordítozunk, Edda koncert hangulat van, Ha nincsen pénzünk, akkor lopunk Edda koncert hangulat van. |Ha ugatja gyerek jól megütjük, Az anyjába visszaküldjük, Edda koncert-hangulat van, [Edda koncert hangulat van! Alternatív az együttes, de Edda koncert hangulat van, én is írtain tegnap verset, Edda koncert hangulat van. fanzine.újságot is írtam, Dark lányokat mind meghúztam, Edda koncért hangulat van, Edda koncért hangulat van! Madrid. Végzetes következ ménnyel járt egy spanyol vadász tévedése - vaddisznónak nézett és agyonlőtt egy idős asszonyt. A spanyol rendőrség közlemé nye szerint a 64 éves asszony rőzsét gyűjtött az erdőben Célra katalán falu (Gerona tartomány) közelében, amikor a célzott lö vés eltalálta. Az asszony a hely színen belehalt sérülésébe. A va dász önként jelentkezett a rendŐrségen. A helység polgármeste re egy napra betiltotta a vadásza tot, és gyászt rendelt el.
London. Tragikus vadászbal eset én egy angol vadászt: beszo rult a feje egy rókalyukba, és megfulladt. A 25 éves manchesleri Paul Ferguson eltűnését még szombaton jelentette felesége, de csak hétfőn találták meg a holttestet, rókalyukba szorult .fejjel. A lyukban ott volt egyik vadászkutyája teteme is, ezért ar ra gyanakodnak, hogy Ferguson a rókát üldöző kutyát akarta ki menteni, de miközben benézett a lyukba, a föld beomlott és ő meg fulladt.
FIGYELEM! Tudomásunkra jutott, hogy lapunk nevével egyes saj tótermékek és tömegkommu nikációs termékek/állító lag valami TV-musorok/viszszaélnek. Kérjük fogyaszt óinkat, hogy csak azután vásárolják meg termékünké t, miután meggyőződtek ró la, hogy az eredeti példa nyt tartják a kezükben. Azt is kiderítettük, hogy a folyton megjelenő utánz átok nagyon" silány, emész thetétlen, befogadhatatlan n tartalmúak, és a hamisít ók élnek azzal az aljas fo gással, hogy semmi sincs a papírra írva/illetve üres a képernyő/, mégis ügy hot mintha dolgok lennének lei rva/ill. mintha érdekes cs elekmények folynának a tvben/. Mindenre elszánt gaz tevőkről van tehát szó, íg y kérjük, hogy aki tud val amit a tettesekről, az azo nnal értesítse a legközele bbi rendőrőrsöt? Köszönjük 25
LARD- HELLFUDGE/ Pokoli édesség/
F u n d a m e n t a l i s t a hadseregem Keményen e l b á n i k az egész f o r g a t a g g a l
Sosem tudhatod Mikor szólít: menned kell /Pokoli édesség/ Hozzájuk, olcsó motelbe, Valahoá le Baton Rouge-ba,
/Pokoli édesség.*./ Műanyag öltönyös nácik Irányítják majd a világot /.../
/Pokoli é d e s s é g . , . / Letekerem a limuzinom a b l a k é t ,
Ha azt hiszed, Khomeini Visszalépés az időben
/.../
15 ruppót kapsz, ha produkálod magad nekem
Többet nem / . . . /
Egy c e n t - t e l sem kapsz t ö b b e t Ujabb TV-adót k e l l vennem az
I
El tudod képzelni milyen az, amikor Pózolnod kell és villogni, /.../
Mialatt egy hájas tv prédikátor ül és veri ki előtted Ugyanaz, aki oly megrögzötten vív keresztesHadjáratot minden mocsok ellen, 0, Uram, valaki eressze le a kerekeimet /• • • /
Lecsúszott nadrággal bűnben érnek tetten,; De olyan pénzzel, mint az.enyém, az Úr mindig megbocsát Nekem. Amikor diktátor leszek,mindnyájan Jézus uralma alatt fogtok nyögni Ez lesz az ország törvénye Boszorkányságért kivégzések lesznek Délután ötkor élőben közvetitve, A rock'n'roll pornográfia S ez a koedukált vegyes áradat - F ú j ! Eeszélnek a test problémáiról A hús problémáiról
A testéről.., Nem b í r o m t o v á b o . . . 26
Csak várj, mig én döntöm el Mit olvashatsz, és ki hal meg /.../
úrnak,
/ ••• /
én mondom
/.../
Ha azt hiszed, végünk var. Haver, nyilván nem vagy józan, Minden évben erőaödür.k egy kicsit; Amikor pénzt csalok ki belőletek, Erkölcsös vagyok, tudod, De van egy kis problémám: Kern tudok nemet mondani Annak a pokoli édességnek.... Ugy vedd le a ruháidat Lassan...lassan..• És rángasd a puncidat.. úgy,ú éppen úgy, Aaaahhh...ahogy ok is csinálják Az összes szennylapokban Mely-eket szinlelve úgy utálok - .: Harapj...keményen, .. Mosolyogj te kurva!... .Enyém, vag,y...' Nézz rám megalázottan, próbálj bőgni;.. Megvetlek...amennyire magamat is .uralom Hrnmm. Majdnem olyan jó isö, Mint azok a zöld cigaretta-rágók Yeah... Pokoli édesség... Micsoda beindulás van itt De ne mondd el az unokatesómnak, O.K.? Yeah...Kicsoda tűzijáték! POKOLI éDESSéG.
Levélcím
1
Molnár Attila 5000 Szolnok W i t t m a n n U. 4 4 .