Baranyi Károly
Kulcstárca – stratégiai ágazat Demokrata 1998. május 11. Az oktatásügy politikai kérdés Az SZDSZ kifejezte szándékát, hogy ha mégis kormányon maradnak, semmi máshoz nem ragaszkodnak, mint a kultusztárcához. Jól tudják, hogy rövidtávon a média, hosszú távon az oktatás befolyásolja hatékonyan az emberi szellemet. A média már régen nekik dolgozik, de az oktatásügyben még fontos tennivalóik maradtak. Ezért nyilvánvaló, hogy az oktatásügy messze nem szakmai kérdés, már rég politikai kérdés, a hatalom megszerzésének és megtartásának kérdése. Viszont az oktatási rendszernek nagy a tehetetlensége. Olyan, mint a tankhajó a tengeren: a fékútja hat kilométer, nem lehet megfordítani 300 méter sugarú körön, bár az iránytól el lehet téríteni. El is térítették. A korrekció azonban még megtehető, és a helyes irány még kijelölhető. Ezért nekünk is fontos az oktatásügy. Néhány nap múlva az urnához járuló állampolgárok a gyermekeik jövőjéről szavaznak. Ezzel együtt saját öregkorukról is. Bár tudnák, hogy ez is tét most májusban! Jó lenne, ha mindannyian látnánk: a politikának nem csak egy szelete az ifjúságpolitika és az oktatáspolitika, a politikának értelme és célja a jövő, az ifjúság. A gazdaságot a kedvükért kell rendbe hozni, a közbiztonságot miattuk kell megerősíteni. Ők jelentik majd a magyar nemzetet évek múlva. A magyar társadalom átalakult az elmúlt évtizedekben. A legjellemzőbb vonása az új magyar társadalomnak, hogy olyan mértékű különbségek alakultak ki a jövedelmek szintjén és az életszínvonalban, hogy az csak néhány dél-amerikai államban tapasztalható. Nyilvánvaló az is, hogy az a réteg, amely megszerezte a gazdasági hatalmat, mindent megtesz, hogy biztosítsa a jólétet a gyermekeinek, és megtartsa a jóléthez szükséges hatalmat. A hatalom egyik legeredményesebb eszköze a tudás. (Bizonyos nézőpontból érthető az a politikai szándék, hogy a tudáshoz csak egy szűk réteg gyermekeit juttassuk. Hiszen az embernek is csak egy kis része az agy szürkeállománya, a többi csont, izom és zsiger. Nem kell az egész szervezetnek gondolkodnia. ) A Horn-kormány esélyegyenlőséget ígért az oktatásban. Ez teljesült is a családok nagyobbik részére nézve: senkinek sincs semmiféle esélye. “Korábban fel lehetett építeni szakmai életutakat. A gyerek elvégezte az iskoláit, aztán elkezdet valahol dolgozni. Most az iskolarendszer a legjelentősebb társadalmi esélyegyenlőséget újratermelő rendszer. Ma egy gyermek életútja eldől ott, hogy hova születik és milyen iskolába tudják beíratni.” (Bihari Mihály nyilatkozata, Magyar Nemzet 1996. október 22.) Világos dolog: a tudáshoz nem lehet hozzájutni az állami (önkormányzati) iskolarendszerben, csak ezen kívül, vagy alapítványi pénzekkel támogatott iskolákban. -1-
A diagnózis A torz esélyegyenlőség (esélytelenség) eszköze az egységes iskola, az egységes nat-tal, és főként a kétszintű érettségi vizsgával. Elfogadható érvet a kétszintű érettségi mellet még nem hallottunk. Egyesek azt mondják, azért kell kétszintű vizsga, mert "nem mindenki jó matematikából". Az én javaslatom azonban az, hogy akkor adjunk neki kettest. Az érettségi most is "többszintű" a szokásos osztályzatokkal. A kormány szándéka szerinti kétszintű vizsga azért nem fogadható el, mert évekkel a vizsga előtt eldől, hogy milyen szinten készül fel a diák a vizsgára. Az oktatásügyet sújtó bajok másik oldala a pedagógusok elbizonytalanítása, erkölcsileg, szakmailag, anyagilag. Az iskolákban lényegében megszűnt a nevelés, a tantestület nem támaszthat semmiféle követelményt a diákok magatartásával, erkölcsével kapcsolatban. Ugyanakkor semmi sem védi meg a gyermekeket a negatív hatásokkal szemben: ha bemutatnak egy iskolai osztályról szóló filmet a televízióban, akkor az ott bemutatott magatartásforma két hét múlva megjelenik az ország iskoláiban. Nem vonható kétségbe, hogy ma már nem igen lehet különbséget tenni az RTL, az HBO és a valóság között: naponta ölnek, robbantanak az utcákon, gyilkolnak gyermekeket, öregeket, ártatlanokat és gengsztereket. Ezek hatása is naponta tapasztalható az iskolákban. “Barátságos iskolát szeretnénk”, mondják a hivatalos emberek, ezzel szemben a mai iskola annyira nem barátságos, hogy napi tapasztalat: egy-egy osztályban 5-6 gyermek is van, aki nem jár iskolába. Elmegy otthonról, és szorongva elkerüli az iskolát, mert fél az osztálytársaitól. Elitoktatás, de mindenkinek Nagyon remélem, lesznek változások az oktatásügy területén. A legfontosabb, hogy olyan oktatáspolitikát valósítsunk meg, mely célul azt tűz ki, hogy minden egyes gyermek eljusson egyéni adottságai legjobb kibontakoztatásához, családja helyzetétől függetlenül. Ez megfelel az ember természetének, annak, hogy az ember individuum és kollektív lény egyszerre. Ez az oktatáspolitika az egyén boldogulását ugyanolyan fontosnak látja, mint a magyar nemzet fennmaradását és megerősödését, és nem szembeállítva, hanem egymás feltételeként. A szülők célja is az, hogy gyermekeiket olyan szinten taníttathassák, hogy versenytársa lehessen bárkinek Európában Világosan kell látni, hogy az oktatásügy fontosságának kormányzati szintű kiemelése nem az oktatásügyi lobbi győzelme lesz, hanem az egész nemzet szempontjából alapvető gazdaságpolitikai szemléletváltás. A nemzet felemelkedése nem képzelhető el anélkül, hogy az oktatásra, kutatásra, művelődésre a jelenleginél sokkal több pénzt áldozzunk. Az oktatásügy felemelheti az országot, miként Klebersberg Kunó minisztersége idején. Csak hát ehhez politikai akarat kell, és az hogy ezt akarjuk is, és kellenek olyan emberek, akik hajlandók áldozatot hozni és értik a dolgukat. Ezért fontos, hogy az oktatásügyet meg
-2-
kell óvni a káros külső hatásoktól (különböző anyagi érdekcsoportok befolyásától, a külső szabályozás kényszereitől). A pénzügyi, gazdasági szabályozás a leghatékonyabb eszköz a minőség javítása érdekében. Az oktatás finanszírozása állami feladat és nem szolgáltathatjuk ki az iskolát a közösség által nem ellenőrizhető támogatásoknak. Olyan törvényre van szükség, amely biztosítja a pedagógusok anyagi biztonságát. Nem érthetünk egyet a “minőségi bérpótlékkal”, amely a pedagógusok megosztásához, egymással szembenállásához és további megalázásához vezet. Új pedagógus bértábla kidolgozására van szükség. Vissza kell térni ahhoz az elképzeléshez, hogy a pedagógusok bérét a fenntartótól függetlenül az állam biztosítsa. Meggyőződésünk, hogy a rendelkezésre álló pénzekkel is hatékonyan lehetne gazdálkodni, ha nem költenék el fölösleges, vagy kárt okozó álmok megvalósítására. A problémák kezelése A legnagyobb bajnak, sőt szégyennek tekinteném, hogy egy új kormány 1998 szeptemberében a Magyar Bálint-féle törvény alapján a Fodor Gábor-féle nat-ot bevezetné. Innen ugyanis nincs visszaút. (Erre számítottak különben: ha meg is buknak, a nat-ot itt hagyják nekünk, megvalósítja az a céljaikat emberi közreműködés nélkül is.) A legsürgetőbb tehát a nat-ügy. A nehézséget az okozza, hogy az elmúlt két évben az iskolákat rávették a nat-tal való együttműködésre. Az iskolák helyi tanterv készítésére irányuló munkájának mindazonáltal volt egy sor haszna, ezért ezt a fáradságot meg kell becsülni, el kell ismerni. A nat-ot azonban hatástalanítani kell. Egyetlen helyes és eredményes megoldás, ha a nat-ot elrendelő kormányrendeletet az új kormány visszavonja. Nem lesz kötelező, és nem lehet hivatkozási alap. Aki akarja követi, aki akarja nem. Alternatívát kell azonban kínálni. Ezért elvárható a következő kormánytól, az új művelődési minisztertől, hogy a nat-tól különböző megoldásokat ajánljon fel. Egyúttal át kell térni a demokratikus gondolkodás követelményeinek megfelelő, az egységes iskola ábrándjával szakítató tartalmi szabályozásra. Az, hogy mit, miért és hogyan tanítunk az iskolában, olyan fontos kérdés, hogy felelősséget kell vállalnia érte a társadalom minden részének az állam intézményeinek, a parlamentnek, a kormánynak és az iskolának. Meg kell valósítani a háromszintű szabályozást: a parlamentre tartozó kérdés nemzeti jövőképnek megfelelő a célok és elvek meghatározása, a kormány feladata az pedagógiai irányzatoknak és iskolatípusoknak megfelelő kerettantervek (ezzel együtt a tankönyvek) jóváhagyása, esetleg a jóváhagyás visszavonása, a tan- és szakfelügyelet, a vizsgarendszer megszervezése és működtetése. Az iskola feladata mindenekelőtt a gyermekeket tanítása (nevelés és oktatása). Az iskolák nem kényszeríthetők tantervek készítésére, hiszen nem vonható el a nevelők energiája a tanítványaiktól. Az iskola feladata a tantervekkel kapcsolatban az, hogy az alkalmas tantervet (fenntartójával és szülőkkel egyetértésben) kiválassza és adaptálja. Teret kell adni minden olyan pedagógiai tapasztalat továbbadásának,
-3-
amely hagyományos és maradandó értékeket képvisel, különösen biztosítani kell a keresztény iskolák működését és a vallásos nevelés lehetőségét. Elő kell segíteni a pedagógiai szabadság érvényesülését, ez a szabadság azonban nem lehet ellenőrizhetetlen, a tanítási szabadság célja az, hogy a tanítványainkat szabadabb emberré neveljük. A pedagógiai szabadság nem lehet öncélú, és nem történhet a szülők ellenére sem. Az iskolának ezért világos módon meg kell fogalmazni nevelési elveit, céljait, módszereit, a fegyelemmel, erkölccsel kapcsolatos elgondolásait, a tanárokkal, diákokkal szemben támasztott elvárásait. Ezt a szülők tudomására kell hozni, hogy választhassanak az iskolák, illetve pedagógiai módszerek között. Szakítani kell a kétszintű érettségi gondolatával, az egységes, egyszintű érettségi vizsga lehet a leghatékonyabb szabályozó eszköze a magyar közoktatásnak. Olyan érettségi vizsgára van szükség, amely objektív megméretés a diáknak, de folyamatos vizsga az iskolának (a tantervnek, a tankönyveknek), továbbá a vizsgáztató tanárnak (a vizsgabiztosnak). Ennek az érettségi vizsgának a munkálatai már elkészültek, a pénzügyi kalkulációval, sőt az érettségi követelmények jelentős része is készen van, és bizonyos előzetes teszteken keresztülment. Meg kell szervezni a tan- és szakfelügyelet, létre kell hozni olyan megyei központokat, amelyek nemcsak ezt a felügyeleti munkát végzik, és a vizsgák szervezését irányítják, hanem a területi önkormányzatokkal együtt a regionális és megyei oktatáspolitika kialakításában és a vidéki oktatás fellendítésben alapvető részt vállalnak. Elő kell segíteni, hogy egy régió vagy megye iskolái együttműködjenek, és iskolaváltáskor mintegy “kézrőlkézre adják a gyermeket”. Ebbe a munkába sok szakembert kell bevonni. A leszakadt, elszegényedett rétegek (pl. a cigányok) sorsának javítása hosszú távon az oktatásügy segítségével történhet. Nagy gondot kell arra fordítani, hogy a magyar oktatási rendszerben csak olyan változtatásokat szabad megengedni, amely az elszakadt nemzetrészek magyarságának kulturális érdekeit is figyelembe veszi. A nevelés mindenkinek felelőssége A törvényi szabályozásnak figyelemmel kell lennie arra, hogy az iskolának a teljes ember nevelése a faladata, a nevelés célja pedig a személyes szabadság. Az egyén boldogságának ugyanis az egyik legfontosabb feltétele ez. Ki kell alakítani fiataljainkban azt a képességet, hogy ki tudják vonni magukat a mai társadalom személyiséget romboló hatása alól (pl.: drog, szexuális devianciák, dohányzás, alkohol). Ezért a törvény eszközeivel elő kell segíteni az iskolákban a fegyelem megszilárdítását. Jogi formákban is ki kell fejezni, hogy a társadalom minden részének felelőssége a nevelés, különösen a szülőé, az iskoláé és a médiuméké. Ezt a felelősséget senki el nem háríthatja. Az iskolai nevelés elsődleges célja az individuum, a bontokozó személyiség, de – mert az ember kollektív lény is – az iskola célja közösségi is. Ezért nagyon fontos a családi életre
-4-
és az élet tiszteltére és szeretetére nevelés. Nagy gondot kell fordítani az oktatás irányításnak a magyar nemzettel szemben fennálló felelősségére. Az oktatás elősegítheti a nemzeti azonosság fennmaradását és fejlődését. A hazafias nevelés a magyar irodalom, történelem tanítása által valósulhat meg. Ugyanakkor nagy figyelmet kell szentelni az európai gondolat megismerésére, annak elfogadására, hogy hazánk egy olyan Európa része, amely magában foglalja a mai Brüsszelt és Strassburgot, de az ókori Görögországot, Rómát és a kereszténységet is.
-5-