Beszámolók 2009-2010. 2010-2011.
http://www.erd.hu/dokumentumok/bizelot/2010_okt_et/OMB_ET/2011_ET_OMB /ET_110120_OMB/kosbesz0910.html Kós Károly SZI beszámolója a 2009/2010. tanévről 2011.01.17. Beszámoló a Kós Károly Szakképző Iskola 2009/2010. tanévben végzett nevelőoktató munkájáról Tisztelt Bizottság! A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) g) pontja értelmében „a fenntartó értékeli a nevelési-oktatási intézmény foglalkozási, illetve pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiaiszakmai munka eredményességét.” A törvény 104. § (5) bekezdése szerint „a közoktatási intézmény tanévenként, évenként egy alkalommal kötelezhető arra, hogy tevékenységéről átfogó beszámolót adjon a fenntartónak.” A 104. § (6) bekezdésében foglaltak alapján „a fenntartó a honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon köteles nyilvánosságra hozni a nevelésioktatási intézmény munkájával összefüggő értékelését.” Érd Megyei Jogú Város közoktatási intézményei a közoktatási törvény és az Önkormányzati Minőségirányítási Program alapján évente egy alkalommal az Önkormányzati Minőségirányítási Programban meghatározott szempontok szerint beszámolnak végzett tevékenységükről az Oktatási és Művelődési Bizottságnak. A Kós Károly Szakképző Iskolában 1. A szakmai munka áttekintése A 2009/2010-es tanévre 515 tanuló iratkozott be és 497 fő kapott bizonyítványt az elvégzett munkájáról. Az előző évhez hasonlóan 4 szakiskolai és 1 szakközépiskolai osztály indult. 213 fő nyolc osztályban hat szakmát tanult. Sikeres szakmai vizsgát 88 fő tett, 29 tanuló adott számot a tudásáról eredményes érettségi vizsgán. A második félévben 10 tanulóból hárman nem teljesítették a beszámolási kötelezettségüket, egy tanuló egy tárgyból, a többiek több, illetve valamennyi tárgyból értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. Az iskola 9 fő kitűnő tanulóval büszkélkedett az elmúlt
tanévben. Az igazolatlan órák száma magas, 44 óra/fő. Az iskola kompetencia méréseinek eredményei javultak, az országos átlaghoz közelítenek. 2. A minőségfejlesztési munka áttekintése A fennmaradásért folytatott kemény munka eredményeként sikerült a szükséges dokumentumokat megszerkeszteni, de némelyik aktualizálása, működtetésének felülvizsgálata folyamatban van. Ezen a területen nem került sor a szükséges mérésekre, nem készültek el a szükséges szabályzatok. A hiányok pótlása folyamatos. 3. Személyi feltételek A fenntartó által engedélyezett 34 fő álláshely betöltött. A tanév pedagógiai feladatait az ehhez szükséges, megfelelő végzettséggel rendelkező tantestülettel látták el. A minőségi munka értékelése, elismerése kereset kiegészítéssel történt. 4. Tárgyi feltételek Az intézmény épülete régi építésű, állaga folyamatosan romlik. Felújítására eddig nem került sor. Ezt a hiányosságot kívánta pótolni, hogy az iskola bekerült a fenntartó energia-racionalizálási programjába. Ennek keretében sor került a kazán cseréjére és a kazánház teljes átalakítására. A program folytatódott a nyílászárók cseréjével. Bővült a technikai eszközparkjuk és a könyvtári állományuk is. Óriási feladatot jelent az intézmény számára a „FORFA” épület használható állapotban tartása. 5. Továbbképzések A tanév során a „Minőségbiztosítás, mérés, értékelés ellenőrzés támogatása” c. pályázat megvalósításának keretében 11 pedagógus vett részt továbbképzésben. A megalakult mérési csoportok folytatták az elmúlt tanévben megkezdett munkájukat. A februárban közzétett FIT jelentés igazolta, hogy diákjaik jobb eredményeket értek el az elmúlt évekhez viszonyítva. 6. Gyermekvédelmi munka áttekintése Az iskolában 24 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket (5% ) nyílván. A 2009/10. tanévben 172 gyermek részesült tankönyvellátásban. Az elmúlt évekhez hasonlóan tanév során a problémák felderítése, kezelése és a prevenciós tevékenységek előtérbe. 7. Közösségi rendezvények, ünnepségek
tartottak ingyenes szociális kerültek
Az iskolaközösség kiemelt rendezvényei a munkaterv szerint zajlottak. A diákok aktívan kapcsolódtak be a városi versenyek, ünnepségek, sportrendezvények, megemlékezések körébe. 8. Pályaválasztás A sikeres szakmai vizsgával rendelkezők, a múlt év óta működő fiatal felnőttek érettségire felkészítő tagozatára iratkozhattak be. 9. Pályázatok, saját bevételek alakulása, alapítvány Az intézmény a 2009/2010-es tanévben folytatta a TÁMOP-os és a kompetencia pályázatának megvalósítását. A Közgyűlés bizottságai által kiírt pályázatokra az iskola az elmúlt tanévben nem nyújtott be pályázatot. 10. Kapcsolat más intézményekkel Az iskola a Családsegítő Szolgálattal napi kapcsolatot alakított ki. Folytatódott a tavalyi évben megkezdett együttműködés az Egységes Pedagógia Szolgálattal. Az iskola jó kapcsolatot épített ki a város oktatási intézményeivel és közművelődési intézményeivel.
Értékelés: A Kós Károly Szakképző Iskola profiljára meghatározó módon a szakiskolai képzés jellemző. A 2009/2010. tanévben az alábbiak szerint folyt a képzés: „régi” OKJ szerint a 13. évfolyamos szobafestő-mázolók és a villanyszerelők esetében, a többi évfolyamon és szakmában már modulrendszerben folyt az oktatás és a szakmai vizsga. Az új Országos Képzési Jegyzéknek megfelelően négy szakmában, a karosszérialakatos, a központi fűtés- és csőhálózat-szerelő, irodai asszisztens és az élelmiszer és vegyi áru eladó szakmákban a moduláris képzés szakmai és vizsgakövetelményei alapján vizsgáztak a tanulók. A minőségfejlesztési munka területén jelentős az elmaradás. Az iskola 2009 decemberétől tagja a Corvinus TISZK-nek. Ez jelentős előrelépés előrelépést jelent az intézménynek, mivel az új törvényi szabályozásnak eleget téve, az iskola újra fogad szakképzési támogatást. Ez a forrás a szakképzés fejlesztésére fordítható, így lehetőség nyílik a tervezett új szakmacsoport infrastruktúrájának kiépítésére. Az energia-racionalizálási program keretében sor kerül a világítótestek cseréjére is, de a villamoshálózat teljes felújítása is szükséges lenne és a csapadékvíz megfelelő elvezetése sem megoldott. Kérem a Tisztelt Bizottságot, a Kós Károly Szakképző Iskola beszámolóját megvitatni és elfogadni szíveskedjen. Érd, 2011. január 10. Kéri Mihály s.k.
HATÁROZATI JAVASLAT Érd Megyei Jogú Város Oktatási és Művelődési Bizottsága a Kós Károly Szakképző Iskola beszámolóját a 2009/2010. tanév nevelő-oktató munkájáról elfogadja. A bizottság felkéri a jegyzőt, hogy a beszámolót az Oktatási és Művelődési Bizottság értékelésével együtt a város hivatalos honlapján tegye közzé. Felkéri az iskola igazgatóját, hogy a beszámolót a helyben szokásos módon tegye közzé. Határidő: 2011. február 1. Felelős: dr. Szabolcs Mária jegyző, Weszprémy Barna Gábor iskolaigazgató
A Kós Károly Szakképző Iskola – rövidített – beszámolója a 2010/2011. tanévben végzett oktató és nevelő munkájáról 1. A szakmai munka áttekintése A 2010/2011. tanévre 524 tanuló iratkozott be és közel 500 fő kapott bizonyítványt az elvégzett munkájáról. Az alábbi szakmákban folyt képzés: központifűtés-és csőhálózat szerelő, karosszérialakatos, irodai asszisztens, élelmiszer és vegyi áru eladó, szobafestő mázoló és tapétázó, villanyszerelő, autószerelő. A 7 szakmát 8 osztályban 199 fővel, 2 és 3 éves modulrendszerű képzésben oktatták. A végzősök közül 65 tanuló szerzett szakmai képzettséget. Az iskola 5 fő kitűnő tanulóval büszkélkedett az elmúlt tanévben. Az igazolatlan órák száma magas volt. Az év végi iskolai átlag közepes (2,98) lett. Az iskola kompetencia méréseinek eredményei javultak, az országos átlaghoz közelítenek. A kapcsolattartás a gyakorlati helyekkel rendszeres. 2. A minőségfejlesztési munka áttekintése Ebben a tanévben elkészült az IMIP kibővítése az IPR (integrált pedagógiai rendszer) bevezetése kapcsán szükségessé vált módosításokkal. A pedagógusok teljesítményértékelésének eljárásrendjét kidolgozták, ezt a tantestület elfogadta, így a program elindulhatott. A SWOT-felmérések összesítése is megtörtént. A következő lépés, hogy a felmerült kérdések, problémák alapján a tanári, szülői és diák elégedettségmérési kérdőívek kérdései összeállításra kerüljenek, majd elvégezzék az igények összesítését és elemzését. 3. Személyi feltételek
Ebben a tanévben is bővült a pedagóguslétszám. Az év eleji munkájukban és a beilleszkedésben az osztályfőnöki munkaközösség segítette őket. A tanév pedagógiai feladatait az ehhez szükséges, megfelelő végzettséggel rendelkező tantestülettel látták el. A minőségi munka értékelése, elismerése kereset kiegészítéssel történt. Az iskola jelezte, hogy rendszergazdára és gyermekvédelmi felelősre nagy szüksége lenne. 4. Tárgyi feltételek A tantestület korábbi elhatározásának megfelelően megkezdődött az áttérés az elektronikus napló vezetésére A szükséges technikai háttér kialakítása megtörtént. A tankonyha kialakítása sikeresen megindult. Az eszközfelszereltség néhol felújításra, bővítésre szorul.
iskola
épülete,
az
5. Továbbképzések A vizsgált időszakban egy pedagógus végzett a BME vezetőképzőjén, egy pedig megkezdte újabb szak egyetemi szintű teljesítését. Az iskola ehhez csupán a törvényben meghatározott időkeret biztosításával tudott hozzájárulni. Egy pedagógus ebben a tanévben folytatta korábban megkezdett egyetemi tanulmányait. Továbbtanulási szándékukat a következő tanévre eső időszakra már többen jelezték. 6. Gyermekvédelmi munka áttekintése Nincs gyermekvédelmi felelősük, bár az iskola tanulói összetétele ezt indokolná. A 2010/2011. tanévben 26 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket és 94 hátrányos helyzetű gyermeket tartottak nyílván. Közel 200 gyermek részesült ingyenes étkezésben és tankönyv ellátásban. 10 SNI és 33 BTMN gyermeket fejlesztettek a tanév során. Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben a nevelési évben is, a szociális problémák felderítése, kezelése és a prevenciós tevékenységek kerültek előtérbe. 7. Közösségi rendezvények, ünnepségek Az iskolaközösség kiemelt rendezvényei a munkaterv szerint zajlottak. A diákok aktívan kapcsolódtak be a városi versenyek, ünnepségek, sportrendezvények, megemlékezések körébe. 8. Pályaválasztás A sikeres szakmai vizsgával rendelkezők, a múlt év óta működő fiatal felnőttek érettségire felkészítő tagozatára iratkozhattak be. 9. Pályázatok, saját bevételek alakulása, alapítvány
Az intézmény a 2010/2011. tanévben folytatta a TÁMOP-os pályázatának megvalósítását. Érd MJV Közgyűlésének bizottságai által kiírt pályázatokra az iskola az elmúlt tanévben nem nyújtott be pályázatot. 10. Kapcsolat más intézményekkel Az iskola jó kapcsolatot épített ki a város oktatási intézményeivel és közművelődési intézményeivel. Az iskola a Családsegítő Szolgálattal napi kapcsolatot alakított ki. Folytatódott a tavalyi évben megkezdett együttműködés az Egységes Pedagógia Szolgálattal is. Áprilisban részt vett a tantestület két "jó gyakorlat" átvételén Sümegen. A fogadó intézmény a Kisfaludy Sándor Gimnázium Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt. Az iskola be kíván kapcsolódni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Apáczai Programigazgatósága által a HATÁRTALANUL program keretében kiírt "BGA-11-HA-02 Együttműködések magyar szakképző iskolák között" c. pályázatba. A megcélzott kapcsolat a felvidéki Alsóbodokon működő magyar tannyelvű szakközépiskola. A budapesti Thán Károly Ökoiskolával is jó kapcsolatot építettek ki. Értékelés: A Kós Károly Szakképző Iskola profiljára meghatározó módon a szakiskolai képzés jellemző. Az új Országos Képzési Jegyzéknek megfelelően öt szakmában, a karosszérialakatos, a központi fűtés- és csőhálózat-szerelő, irodai asszisztens, szobafestő mázoló és tapétázó és az élelmiszer és vegyi áru eladó szakmákban a moduláris képzés szakmai és vizsgakövetelményei alapján vizsgáztak a tanulók. A lemorzsolódás csökkentése érdekében felzárkóztató foglalkozásokkal segítették az arra rászorulókat. A kompetenciamérések eredménye javuló tendenciát mutat. Megyei és országos és szakmai versenyeken szép eredményeket értek a tanulók.