Kooperatív tanulás - annotált bibliográfia -
Brander, P. – Gomes, R. – Keen, E. – Leminuer, M. – Oliveira, B. – Ondrackova, J. Surian, A. – Suslova, O. (2004): KOMPASZ – Kézikönyv a fiatalok emberi jogi Képzéshez, GYISM, Budapest A munkafüzetnek, tanári segédletnek is tekinthető kiadvány az Európa Tanács támogatásával, nemzetközi együttműködés keretében jött létre. A kézikönyv alapvető célja, hogy lehetőséget és alapot teremtsen a fiatalok számára emberi jogaik megismerésére, gyakorlására. A kötet több szempontból is kapcsolódik a kooperatív tanuláshoz. Egyrészt az emberi jogi téma kapcsán olyan alapvető értékek támogatására találunk példákat, gyakorlatokat a könyvben, mint az empátia, tolerancia, együttműködés. Másrészt az egyes téma feldolgozáshoz maguk a szerzők is gyakran ajánlanak valamilyen kooperatív formát. A kiadvány összeállításakor a szerzőket a tapasztalati tanulás által vezérelt pedagógia ihlette, ahol a résztvevő, a környezete és az őt foglalkoztató probléma áll a tanulási folyamat középpontjában. A kiadvány tehát inkább feladatsorokat, gyakorlatokat tartalmaz, így nagyon hasznos lehet osztályfőnökök, diákmozgalmat segítő pedagógusok számára is. Angolul a www.coe.int/compass , magyar nyelven a http://www.mobilitas.hu/kompasz/ címen is elérhető.
Breen, Michael P. – Littlejohn, Andrew (2000): Classroom Decision Making. Negotiation and process syllabuses in practice, Cambridge University Press A szerkesztett kötet értékes adalék a kooperatív tanulási elméletek gyakorlati alkalmazásához. A szerzők saját tapasztalata szerint a diákok számára pozitív élménnyé válhat a tanulási folyamat, s ezáltal önállóbb tanulókká, emancipáltabb felnőttekké válhatnak, fogalmaz a tanulmánykötete egyik kritikusa (Szabó, 2001.). A tizenhat tanulmány jórészt a nyelvtanuláshoz kötötten kooperatív elemekből építkező tanulási ciklusokat mutat be, ahol a tanmenet flexibilitása és a tanár-diák közötti folyamatos
egyeztetés következtében az eredmények mind szociális, mind tanulmányi területen kimagaslók
voltak.
Ugyanakkor
meg
kell
jegyezni,
hogy
ezek
az
eredmények
kutatásmetodikailag nincsenek pontosan alátámasztva, de ez a szociális készségek a fejlődése esetén nagyon nehéz is. A kooperatív tanulást kutatók számára a legnagyobb kihívást az jelentheti, hogy mérhetővé tudják-e tenni egyszer ezt a rendkívül összetett jelenséget. A két szerkesztő részletes bevezető, elméleti összegzője kiváló felvezetést ad a kooperatív tanulásról. A kötet első részében általános és középiskolai helyzetekben ismerhetjük meg a téma egyes gyakorlati megjelenését, majd a második részben a felsőoktatás, a harmadik részben pedig speciálisan a tanárképzés keretein belül olvashatunk a tanulási helyzetekben fennálló döntésmechanizmusokról.
Kagan, Spencer (2001): Kooperatív tanulás, ÖNKONET, Budapest
A legnagyobb segítség a kooperatív tanulás módszerének elsajátításához ez a kiadvány. A könyv bevezető részében a kooperativitásnak, mint szükségletnek az elemzése történik. A kérdést nemcsak a korszerű, az általános emberi, társadalmi igények, elvárások szempontjából elemzi, hanem összeveti a magyar oktatással is. Ezután 10 kérdéskör köré csoportosítva győzi meg az olvasót a kooperativitás fontosságáról, eloszlatva az individuális oktatáshoz szokott pedagógusok kétkedéseit. A könyv jelentős része azokat a módszereket, módszervariációkat mutatja be, melyeknek segítségével megoldható a kooperatív tanulás szervezése, a munka során történő képességek fejlesztése. Gyakorlati útmutatásai segítenek a csoportok kialakításában, fejlesztésében, irányításában. A fejezetekbe ágyazva megismerhetjük a tanár szerepét ebben az újszerű tanulásszervezésben. A módszerek leírása olyan részletes, hogy ezek alapján bármelyik pedagógus bátran belefoghat a kipróbálásukba. Nagy segítség, hogy egy kooperatív nyelvezet kialakításra is lehetőséget ad. Jelzi azokat a lépéseket a leírások során, amikor a módszert alkalmazó pedagógus maga, kreatívan hozhatja létre a módszer valamely variációját, saját ötletei, témái, illetve az általa tanított gyerekcsoport tulajdonságaihoz igazítva.
A módszereket a tanulásirányítás, a gondolkodás-fejlesztés, a
kommunikáció-fejlesztés, a társas készségek fejlesztése, a csoport-fejlesztés szemszögéből írja le. Külön foglalkozik a kooperatív projektek megtervezésének, lebonyolításának témájával. Mintát ad az elismerés és értékelés módszereire. Olyan kézikönyv ez, melyet a
kooperatív tanulás megkezdésétől, a fejlesztésig minden pedagógusnak ismernie és kreatívan alkalmaznia kell.
Kereszti Zsuzsa (1995): Több út: alternativitás az iskola első éveiben, IF AlapítványBTF-MKM, Budapest A könyv, bár egy fejezetében érinti a kooperatív tanulást, nem annyira a módszer elsajátításához szükséges ismeretek átadása szempontjából jelentős. Sokkal fontosabb, hogy egy olyan útkeresést, problémaérzékeny pedagógiai magatartást fedezhetünk fel az egyes fejezetek olvasása közben, ami alapvető szemléletváltásra késztetheti a pedagógust. Olyan, a magyar oktatási rendszerben, pedagógiában megjelenő, a gyermekközpontú oktatást-nevelést gátló tényezőkkel szembeni útkereséseket mutat be, melyek továbbgondolást igényelnek. A könyv ismerteti, hogy vannak lehetőségek Magyarországon egy más fajta, a „központitól” eltérő gondolkodásra, ha a pedagógusok úgy érzékelik, hogy az adott területen problémák jelentkeznek és nem kezelhetők a hagyományos rendszerben. Bemutatja a nyugati alternatív pedagógiákhoz való kapcsolódási pontokat, ezek magyarországi viszonyokra átdogozott változatait, illetve a hazai kifejlesztésű, a hagyományostól eltérő iskolákat. Ezeknek az iskoláknak egy része kifejezetten a problémás, hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javításáért fordul az alternatív pedagógiák felé, más részük egy újszerű, a társadalmi elvárásokhoz jobban közelítő, gyermekcentrikusabb oktatás keresése miatt. Mindkét típust az újítás, a jobbítás szándéka vezeti ebben a folyamatban. A fent vázolt hiányoknak a megoldására szerveződő alternatív iskolák, műhelyek szemléletének, próbálkozásainak bemutatása azt közvetíti mindenki felé, hogy probléma érzékenyen kell kezelni az oktatás rendszerét és meg kell találni azokat a módszereket és lehetőségeket, melyek hatékonyabbá tehetik minden gyerek számára az oktatást.
Lénárd Sándor – Rapos Nóra (2004): MAGtár – ötletek az adaptív oktatáshoz, OKI, Budapest
Az adaptív tanulásszervezésre épülő magyarországi MAG program fő gondolata a társadalmi integráció: minden gyereknek joga van ahhoz, hogy sikereket elérve, örömmel járjon a saját lakókörnyezetében élő többi gyerekkel iskolába. Hogyan próbálja felelősen fejleszteni egy iskola a lehető legtöbb tanulóinak tanulását? Elvben három lehetséges út kínálkozik: a tehetséggondozás, a felzárkóztatás, és a megelőzés. A gyakorlat azt mutatja, hogy az iskolákban az első két megoldást alkalmazzák a leggyakrabban. Mind a felzárkóztatás, mind a tehetséggondozás hiányosságot pótló („megjavító – gyógyító”, illetve kiegészítő) tevékenységnek tekinthető. Mindkét esetben a normától való eltéréssel indokolják a fejlesztő foglalkozások bekapcsolását. A kiemelkedő tanulmányi teljesítményű tanulók esetében a tananyagtartalom bővítése, felzárkóztatáskor a minimális ismeretek elsajátítatása áll a fejlesztés középpontjában. Ezekben az akciókban az a közös, hogy alapvetően egy elképzelt norma alapján a gyerekeket akarják megváltoztatni, s nem az iskola akar alkalmazkodni a diák tulajdonságaihoz, szükségleteihez. Létezik egy, a gyakorlat által kevésbé alkalmazott, harmadik lehetőség is: a megelőzés. Itt nem az a lényeges, hogy segítsünk a gyerekeknek felzárkózni a többiekhez, hanem olyan tanulási szituációk felkínálása, amelyben a tanulók önmaguk lehetnek, ezzel megelőzve a problematikus tanítási helyzeteket. Ezt a tanítást „alkalmazkodó” tanulásszervezésnek nevezzük. Alapja az, hogy a tanulók közti különbségeket a pedagógusok természetesnek tekintik, és a tanulók három alapvető szükségletére összpontosítanak: - tartozzon valahova, fontos legyen–, számítson valakiknek (kapcsolat); - képes legyen megcsinálni valamit, hihessen magában (kompetencia); - önálló legyen, tudja szabályozni, irányítani saját cselekedeteit (autonómia). A fenti megfontolások gyakorlat szempontú kifejtésére vállalkozik a kiadvány, hazai példák bemutatásán keresztül.
Horváth Attila (1994): Kooperatív technikák, hatékonyság a nevelésben, IF AlapítványOKI, Budapest A könyv a kooperatív technikával való ismerkedésre kiválóan alkalmas. Jelzi azt a társadalmi szükségletet, melynek megtanulására a kooperatív tanulás lehetőséget adhat. Betekintést ad a kooperatív
tanulás
történetébe,
magyarországi
pedagógiában
való
megjelenésére.
Összehasonlítja a tradicionális csoportmunkát, mint nálunk is ismerős kiscsoportos oktatást a kooperatív tanulással. Elemzi a tanulók egymásra gyakorolt hatását, összehasonlítja az individualizációt, a versenyszellemet és a kooperativitást a pedagógiai hatékonyság szempontjából. Jelzi azokat a munkaformákat, melyek a különböző ismeretfeldolgozáshoz legjobban használhatók. Ebben a szakaszban érzékelhető leginkább annak a hiánynak a jelenléte, melyre a kooperatív tanulás megoldást adhat. Nemcsak a hátrányos helyzetű és roma származású gyerekek szempontjából lényegesek ezek, hanem az oktatásban résztvevő valamennyi tanuló számára fontosak. Megismertet a kooperatív tanulás alapelemeivel, alapfogalmaival, alapvető módszereivel. Jó tanácsokat ad a csoportok kialakításához, működtetéséhez, a tanár új szerepének megtalálásához. Példát mutat az ellenőrző és tanulói önértékelő lapokra, ötletet adva a módszert alkalmazó pedagógusoknak. Kitér a teljesítmény mérésére és értékelésére is. Meggyőző kutatási eredményekkel támasztja alá az együttműködő pedagógia előnyeit. A könyv végén olyan gyakorlati útmutatókat ad, mely átsegíti a pedagógust az alkalmazás kezdeti nehézségein, jelölve a buktatókat, a megoldási lehetőségeket és bíztatást ad ennek az új pedagógiai módszernek a bevezetéséhez.
Petriné Feyér Judit (2004): A problémaközpontú csoportmunka, Gondolat Kiadói Kör, Budapest Az Oktatás-módszertani Kiskönyvtár sorozatban megjelenő munkák mindegyike egy-egy módszer szakszerű és elméletileg megalapozott bemutatására vállalkozik (projekt, metafora, portfólió, tehetséggondozás módszerei, reflektív gondolkodás). Petriné Feyér Judit könyve a problémaközpontú csoportmunka módszerét értelmezi egyetemi és közoktatási keretek közt egyaránt. A könyvben pontosan dokumentált és elemzett csoportmunka témája „A tanulás megtanítása” volt. Az egy félévig tartó program keretében egyetemi hallgatók tapasztalhatták meg a
problémaközpontú csoportmunka előnyeit, menetét és felhasználásának lehetőségeit, miközben maguk középiskolák diákokat segítettek a hatékonyabb és eredményesebb munkájuk érdekében a tanulás megtanulásában. A kötetben a kooperatív tanulás-tanítás, majd a problémaközpontú csoportmunka sajátosságainak leírása után kerül sor a különböző szintű és helyszínű alkalmazási lehetőségek bemutatásra. Az elméleti leírásokat mindenhol gyakorlati kontextusba helyezett példák értelmezik, majd témajavaslatok, ötletek segítik a bemutatott eljárás más feladatokhoz igazodó kipróbálást
Sharan, Shlomo (1984): Cooperative learning in the classroom: research in desegregated Schools (Kooperatív tanulás az osztályban: kutatás nem szegregált iskolákban), Lawrence Erlbaum Associates, Hillsdale-New Jersey-London. 160 p. Bevándorolt zsidó családok, valamint észak-afrikai és közel-keleti arab családok gyermekeit együtt tanító középiskolákban végeztek kísérletet. A kutatás alapkérdése a szokásos „együtt tanítás” módszerek és két kooperatív módszer hatásának összehasonlítása volt. Vizsgálták a tanulmányi teljesítményt és a közösségi kapcsolatok alakulását is. A vizsgált szaktárgyak az angol mint idegen nyelv, és az irodalom voltak. Bár a kutatásnak eredetileg nem volt témája, később mégis külön fejezetet szántak a tanárok továbbképzésének: milyen új készségekkel, kompetenciákkal rendelkezzen az a tanár, aki nem szegregált osztályokban tanít kooperatív módszerekkel. A könyv világos, érthető struktúrában, kutatással nem foglalkozók számára is érthető nyelvezettel írja le a kutatási folyamatot és az eredményeket. A kísérlet kimenete tanulsággal szolgálhat minden olyan intézményben, ahol igen eltérő kulturális háttérrel rendelkező tanulók integrált oktatása folyik – vagy kellene, hogy folyjon.
Sharan, Shlomo (editor) (1999): Handbook of Cooperative Learning Methods (A kooperatív tanulási módszerek kézikönyve), Prager Különböző szerzők írásaiból összeállított átfogó kézikönyv a kooperatív tanulás elméletéről és gyakorlatáról. A könyv három fő részre oszlik. Az első (Módszerek) bemutatja a kooperatív tanulás alapvető módszereit, nyolcféle stratégiáját. A szerzők közt a téma nálunk is
ismert olyan szakértőivel találkozhatunk, minta Robert E. Salvin, David W. Johnson és Roger T. Johnson, valamint Spencer Kagan. (Közülük azonban csak Kagan könyve olvasható magyar fordításban.) egyebek mellett tájékozódhatunk e fejezetben a strukturált vitáról, a mozaik módszerről, a komplex instrukciók rendszeréről. A második rész (Alkalmazás) gyakorlati instrukciókat ad arra vonatkozóan, hogyan alkalmazzuk e módszereket a különböző műveltségi területeken, többek között a társadalomismeret, idegen nyelv az irodalom a természettudományok, a matematika tanítása során. A harmadik rész (Implementáció) konkrét példák segítségével mutatja be hogy, hogyan valósítsunk meg az iskolában kooperatív programot. A könyv szerzői közt egyaránt vannak pedagógiai kutatók, egyetemi oktatók és gyakorló tanárok, akik saját személyes tapasztalataikat fogalmazzák meg. A könyv szerkesztője az IASCE (a kooperatív tanulás nemzetközi egyesülete) 2000 márciusi hírlevelében figyelemre méltó módon határozta meg a könyv célját. Bár a kooperatív tanulás kérdéskörét nagy figyelem övezi – hangsúlyozták –, a legtöbb tanár csak egy meghatározott módszer alkalmazására képzi ki magát, ahelyett, hogy módszerek egy sorát tanulná meg, hogy képes legyen különböző körülmények közt és különböző célokat követve jó eredményeket elérni.
Slavin, R. E. (1994): Cooperative Learning: Theory, Research and Parctice (Kooperatív tanulás: elmélet, kutatás és gyakorlat), Allyn and Bacon A szerző, Robert Slavin a kooperatív tanulás nemzetközileg talán leismertebb szakértője, a Johns Hopkins University tanára és kutatója, jelenleg a Center for Research on the Education of Students Placed at Risk (CRESPAR) igazgatója. Ez a kutatási központ kifejezetten a hátrányos helyzetű (szegény, etnikai kisebbséghez tartozó, ill. nem angol anyanyelvű) tanulók oktatásának kérdéseit kutatja, Slavin személyében tehát mintegy összekapcsolódik a kooperatív tanulás fejlesztése és népszerűsítése, valamint az iskolai egyenlőség előmozdítása. (Slavin a legkülönbözőbb tanulási problémák kezelésére szerveződött Succsess for All Foundation elnöke.) Ez a klasszikus munka jellegzetes példája a széleskörű kutatásra is támaszkodó, ugyanakkor gyakorlatias pedagógiai kézikönyvnek. Sűrűn hivatkozik olyan empírikus vizsgálatokra, amelyek bizonyítják a kooperatív módszerek eredményességét mind a tanulmányi teljesítmény szempontjából, mind pedig – és ez különleges hangsúlyt kap a könyvben – a
kooperatív tanulás olyan másodlagos hatásait vizsgálva, mint a csoportközi viszonyok alakulása, az integráltan nevelt, tanulásban akadályozott gyerekek elfogadása a többség által. A könyv gyakorlati része nem annyira elemi technikák köré szerveződik, mint például Spencer Kagan nálunk is jól ismert munkája, inkább átfogó stratégiákat mutat be, amelyek különböző feltételek közt, különböző célok megvalósítása érdekében is alkalmazhatók.
Slavin, R. E. (1994): Cooperative Learning. (Kooperatív tanulás), In: Husén, Torsten – Postlethwaite, T Neville (ed.): The International Encyclopedia of Education, Pergamon, Oxford-New York – Tokyo, 1094-1099 pp. A kooperatív tanulási módszerek az Egyesült Államokból erednek. Az Európában, Izraelben, Kanadában, Nigériában kialakított kooperatív módszerek struktúrájukban és oktatási-nevelési céljaikban is különböznek az amerikaitól. Lényeges különbség például, hogy míg az USA-ban a tanulmányi teljesítmény növelésére alkalmazzák, addig Európában inkább szociális képességek, problémamegoldó képesség fejlesztésére használják. A szerző bemutatja ezeket a különbségeket, és az eltéréseken keresztül azt is, hogy a kooperatív tanulás eltérő célok elérésére hogyan alkalmazható. A cikk két témaköre a kooperatív módszerek és a kooperatív tanulás hatásait vizsgáló kutatási irányok bemutatása. A módszerek között az olvasó találhat elsősorban a tanulmányi eredményesség fejlesztését célzó, az együttműködést fejlesztő, illetve a gondolkodás strukturálását célzó eljárásokat. A kutatások többsége azt vizsgálta, hogy a „hagyományos” módszerekkel összevetve, a kooperatív módon tanulók szaktárgyi teljesítménye, csoporton belüli kapcsolatai, a kisebbségek integrációja és az énkép hogyan alakul.
Slavin, Robert E. (1996): Csoportos tanulás a gyakorlatban 1-6., (ford.: Wisniewski Anna), Kapcsolat, 1995-1996. A 6 honlapon és folyóirat-cikkben megtalálható tanári kézikönyv fordítása olyan oktatási módszereket mutat be, amely a tantárgyaktól függetlenül a tanulócsoportok munkájára épül. Négy módszert ismerhetünk meg részletesen: a STAD (Tanulói csoportok - Teljesítmény), a TGT (Csoportok - Játékok - Vetélkedők), a TAI (Egyéni munka - Csoportos segítség) és a CIRC (Kooperatív Integrált Olvasás és Fogalmazás) eljárását. Az előbbi kettő általános
módszer, mely bármely tantárgynál és bármely korban alkalmazható, míg az utóbbiakat bizonyos korra és tantárgyakra korlátozva ajánlja a szerző. A módszerek mindegyike a hagyományostól eltérő osztályszervezést igényel, s ezért azok alkalmazásának részletes algoritmusát is olvashatjuk a leírásokban. Mindegyik metódusban közös azonban az, hogy a tanulók együtt dolgozva tanulnak, és nemcsak a saját, hanem társaik előrehaladásáért is felelősek, ahogy ez a kooperatív módszerekben szükséges is. E módszerek ugyanakkor hangsúlyozzák a csoportos cél és a siker tartósságát, amely csak akkor valósulhat meg, ha a csoportok minden tagja megtanulja a tananyagot, teljesíti a rárótt feladatot. Ahogy a szerző is hangsúlyozza három visszatérő jellegzetessége van e módszereknek: csoportos értékelés, egyéni felelősség, egyenlő lehetőségek. (A Kapcsolat c. folyóiraton kívül a következő honlapon olvashatók a módszerek: http://www.hkt2000.hu/kpk/kpk.html.)
Vastagh Zoltán (1999): Kooperatív pedagógiai stratégiák az iskolában I - III., JPTE, Pécs A tanulmánykötet egy szakmai továbbképzés eredményeként a hazai és a nemzetközi szakirodalomra egyaránt építőmunka. Alapvetően Paul Roeders: A hatékony tanulás titka című, magyar nyelven is megjelent kötet adja azt a szellemi hátteret, amely alapján a kooperatív kiscsoportos tanulásszervezés témakörében elméleti és gyakorlati kérdéseket tárgyaló tanulmányokat is olvashatunk. Az elméleti témakörök közt szerepel például az együttműködő tanulásban rejlő fejlesztési lehetőségek számbavétele, a diákok közti támogató kapcsolatok elemzése, de olvashatunk Roderstől a differenciált oktatás elméleti kereteiről is. Ugyanakkor a kötete szerves részét jelentik azok a tanulmányok is, amely a kooperatív tanulásszervezés egy – egy konkrét, gyakorlati megvalósítását írja le az órák menetétől, felépítésétől egészen a tapasztalatokig (például magyar irodalom, történelem órákon). A kísérletek eredményeit is széles körben feldolgozó, és önképző feladatokat is tartalmazó kiadvány intézményi továbbképzéseken jól felhasználható.
A hejőkeresztúri Körzeti Általános Iskola honlapja, http://www.altisk-htur.sulinet.hu/kip/kip A hejőkeresztúri Körzeti Általános Iskola két szempontból is rendkívül érdekes programfejlesztő csoportunk számára: tagjai az integrációs bázisiskolai hálózatnak, valamint évekkel ezelőtt bekapcsolódtak egy, az Egyesült Államokban kidolgozott nevelési-oktatási program hazai kipróbálásába. A Complex Instruction Programot (magyar rövidítése: KIP) a Stanford Egyetem fejlesztette ki húsz éves kutatómunka eredményeként Elizabeth Cohen és Rachel Lotan vezetésével. A módszer ottani elterjesztésének elsődleges célja az volt, hogy a bevándorló, elsősorban spanyol anyanyelvű – igen alacsony iskolázottságú szülői háttérrel rendelkező – tanulók számára megteremtsék a bilingvis osztályokban a jobb tanulási feltételeket. A módszer lényeges elemei, melyek alkalmasak a cigány tanulók esélyegyenlőségének megteremtésére: •
A csoportmunkás órák két szinten szerveződnek: egy „big idea”, egy központi téma közös feldolgozása a cél, melye közben a gyerekek személyre szóló, differenciált feladatokat is elvégeznek. A nyitott végű, több megoldási módot kínáló, konstruktív feladatok együttgondolkodásra serkentenek.
•
Rendkívül
fontos
a
csoportkohézió:
szociometria
fölvétele
előzi
meg
a
csoportalakítást, s a munka során csoportszerepek rotációjával igyekeznek a státusproblémákat kezelni. •
A tanár kivonul a csoportok közvetlen irányításából, így a tanulók önfeledt beszélgetései, vitái fogják a munka formáját jellemezni.
A módszer sikerességét igazolja, hogy Amerikán kívül Izraelben, Belgiumban, Dániában, Olaszországban és Svédországban is sikeresen alkalmazzák. Nálunk először a pécsi Gandhi Középiskola és Kollégium alkalmazta, őket követte az adaptálásban a hejőkeresztúri Körzeti Általános Iskola. A hejőkeresztúri iskola honlapján K. Nagy Emese számol be a program helyi adaptációjáról, és közzétesz egy tanulmányt, melyben összeveti a szegregáció és integráció kérdését az amerikai és hazai oktatáspolitikában, kiemelve a hazai cigány tanulók fokozatos szegregációját az iskolarendszerben.