1
Táborszki Bálint
Kitalált Rendszerváltás http://ellenpropaganda.com/
2
Azoknak, akik az igazságot, nem pusztán a békét keresik; akik nem a nyugtató álmokat, hanem az igaz tudást hajszolják, vezessen az bármilyen rémálom nyomára.
3
Hamis ébredés Az álmok világában jártas ember számára ismerős a hamis ébredés fogalma. Ez az a jelenség, amikor az ember felébred, és látszólag átlagosan kezdetét veszi napja, a reggel szokásos tevékenységeivel, majd – talán az álomban észrevétlenül – a dolgok furcsa és érthetetlen fordulatot vesznek, amíg egyszerre az álmodó ismét fel nem ébred, és immáron a valóságban találja magát. Magyarország napjainkban éppen a hamis ébredés delejes álmát alussza, amelyből úgy tűnik, az egyetlen menekvés pontosan az, amelyet a hasonlat megkövetel. A meggyőző és élénk ébredést szimuláló álmok természete az, hogy eleinte a nap természetes kezdetét mutatják – sok esetben a nyomasztó horror légkörével – amíg a dolgok szürreálissá vagy egyenesen pokolivá válnak, az álmodó számára pedig nyilvánvaló lesz, hogy amit lát, az csupán az elme táncjátéka. Az ország hosszú időn át élt a Szovjet rémálomban. Senkit ne zavarjon meg a visszaemlékezések ellentmondása, amelyet megszépít az eltelt idő: a legvidámabb barakk csupán a pokol sötétjéhez mérten volt egy fénylő pont, amely kizárólag azért létezhetett, mert a hatalom hagyta a szabadság lassú, de fokozatos felemelkedését. Azok, akik életük oroszlánrészét a Szovjetunió hatalmi rendszere alatt élték meg, talán visszasírják az elmúlt időt, hiszen ahhoz alkalmazkodtak, és ahhoz mérten tanultak el képességeket, amelyeket talán nem lehet olyan egyszerűséggel kamatoztatni egy új világban, de ez még nem teszi a huszadik század második felét a nyugati világhoz viszonyítva kevésbé fejlődés- és emberellenes nyomorrá. Ezt kiválóan demonstrálja Valuch Tibor: A Gulyáskommunizmus valósága1 című tanulmánya, amelyben rámutat az édeskés visszaemlékezés elfogult természetére: „A „gulyáskommunista” időszakra napjainkban nosztalgiával emlékezők általában megfeledkeznek az életkörülmények javítása érdekében hozott egyéni, családi áldozatokról, a társadalmi devianciák gyorsuló ütemű 1
Rubicon, 2001/10–2002/1. sz. 69–76.o.
4
terjedéséről, az egészségi állapot változásában megjelenő kedvezőtlen tendenciákról, arról a frusztrációról, ami az egyes emberek által kitűzött és a rendszer korlátai között megvalósítható életcélok különbségéből eredeztethető.” Idővel a Szovjetunió elnyomása megszűnt, és 1989-ben elérkezett a Rendszerváltás, amelynek kifejezett célja a polgári szabadságjogok és a kapitalizmus bevezetése volt. Viszont attól, hogy porrá omlik a templom, az emberek még nem lesznek ateisták, és attól, hogy a Szovjetunió ökle nem nyomja tovább a magyar nemzet mellkasát, az magyar nép nem fogja ösztönösen megismerni és elfogadni a polgári szabadságjogok és a kapitalizmus mögött meghúzódó filozófiai és közgazdaságtani érveket. Ha Szíria lakosságának egészét átköltöztetem Nagy-Britannia szigetére, nem fognak Britekké válni pusztán a környezet változása okán. Nem fogják megtanulni a nyelvet, nem fogják megismerni és követni a kultúrát és a tradíciót, és nem fogják megérteni és tisztelni az angol alkotmányos szuverenitás fogalmát. Pontosan úgy fognak viselkedni, mint Szíriában, ugyanazzal a nyelvvel és szokásrendszerrel, csupán az éghajlatot fogják furcsállni. És pontosan ugyanígy azok a magyarok, akik gyermekkoruk legelső pillanatától fogva kommunista propagandát hallottak, akik őszintén kíváncsi elméjét órák tízezrei alatt tömték meg a kollektivizmus hazugságaival, míg megvonták tőluk a jogot és lehetőséget ahhoz, hogy ellentétes érveket tanulmányozzanak, azoknak nem fog megváltozni az alapvető hitrendszere azért, mert leomlott egy fal. Ők felnőve úgy gondolják, hogy az ember kötelessége önmagát feláldozni a kollektíva érdekében, az állam pedig a kollektíva földi megtestesítője és a társadalom legfontosabb alappillére, amely nélkül nem létezne más, csak pusztulás, és amely elhozza a földre az utópiát. Teljesen ésszerűtlen volna azt gondolni, hogy ezek az emberek csettintésre megismerik a szabadpiac eszméjét és tradícióját kezdve Adam Smithtől a marginális forradalmon át Ludvig von Mises-ig kizárólag azért, mert politikai háborúkon keresztül más uralkodó csoport kerül hatalomra. És valóban, ez egy nagyon egyszerűen tesztelhető hipotézis. Bárki odaléphet azokhoz az emberekhez, akik nem a Rendszerváltást követő világ gyermekei, hanem átélték a Szovjetunió bukását, és 5
megkérdezhetik tőle ezeket a végtelenül egyszerű kérdéseket: mi a kapitalizmus definíciója? Mit jelent pontosan az a szó, hogy szabadpiac? Hogyan támasztaná alá azt az állítást, hogy a mai magyar gazdaság kapitalista gazdaság, nem pedig szocialista? Mi az a kommunizmus, és mik a hátulütői? Ezekre a kérdésekre mind választ fognak adni jelen könyv sorai, amelyeket aztán az olvasó összehasonlíthat azokkal a kérdésekkel, amelyeket másoktól kap, hogy bizonyosságot kapjon arról, hogy a kommunista rendszer gyermekei köztünk élnek, és a kommunista eszmét változatlanul vallva gyakorolnak hatást Magyarország politikai rendszerére. Így hát közelebb jutunk a valósághoz, és elkezdhetjük látni, hogy a Rendszerváltás nem felemelkedés volt a szocializmus vagy kommunizmus rémálmából a szabadpiaci kapitalizmus bőségébe és szabadságába, hanem csupán egy hamis ébredés, amely egy újabb sötét álommal átkozta el a magyar társadalom valós felmagasodását. Ennek a további bizonyítékai mindenki számára nyilvánvalóak, aki olvassa a napi híreket. Bár elméletileg semmi nem zár el minket attól, hogy legalább olyan virágzó gazdaságban és magas életkörülmények között éljünk, mint Nyugat-Európa vagy az Egyesült Államok, a gyakorlatban Magyarország 27 év elteltével sem képes akár a töredékét elérni a nyugati viszonyoknak. Cserébe viszont hatványozódik a nyomorúság. Az államadósság egyre növekszik, hatalmas fizetési kötelezettséggel terhelve minden újszülöttet. Magyarország lakosságának legalább egynegyede funkcionális analfabéta. A magyar átlagjövedelem az osztrák átlagbér 27%-a, a vidéki átlagbérek a fővárosi átlagbér 68%-át teszik ki. 1992 és 2015 között a nettó reálbérek évente átlagosan 1,7%-ot növekedtek. Az egy nőre jutó születések száma 1,41. A KSH adatai szerint a szegénységi arány 2010-ben 19,9%-ről 2015re 27%-ra nőtt az alacsony végzettségűek körében, a középfokú végzettségűek körében pedig 8,7-ről 11,6%-ra nőtt. A Tárki reprezentatív felmérése alapján 2012-ben a lakosság 17%-a élt a szegénységi határ alatt, amely a Rendszerváltás óta mért legnagyobb szegénység. Ugyanezen felmérés alapján a lakosság 17,7% élt jövedelmi szegénység, 19,2% munkaszegénység és 36,7% súlyos anyagi szűkösség alatt. Sehol nincsen jelen az a robbanásszerű növekedés, aminek szabályszerűen következnie kellene akkor, amikor egy gazdaság a 6
termelést ellehetetlenítő és betiltó szocializmusból a kapitalizmusba lép, amelyben az erőforrások szabadon kerülhetnek azokhoz, akik a legtöbb értéket képesek létrehozni belőle. A helyzet pedig még rosszabb, ha az ember egyszerűen nyitott szemmel járja Magyarország utcáit. A nagyobb városok és települések központjai és pár közkedvelt területei tiszták és modernek, viszont amikor abban a pillanatban, amikor az ember elhagyja a fotogén turistalátványosságokat, a mocsok és a szemét fogad. Graffitival megrongált, málló és rothadó homlokzatok sorai tekintenek a járókelőre. Az utcák nyomasztóak és sötétek, az utcát járó emberek pedig hűen tükrözik Magyarország öregedő társadalmát, ahogyan a nyugtatókon élő, ellenséges szempárok merednek az emberre. Összehasonlítva a Rendszerváltás utáni Magyarországot a reményképtől, amit a kapitalizmustól vártak, és főképp hozzávetve azt ahhoz a világhoz, amelyben élni kíván minden jóakaró ember, tisztán látható, hogy elhibázott úton járunk, és minden nap, minden egyes lépés csak elmélyíti a gazdasági és társadalmi katasztrófákat. A Rendszerváltás 27 éve rámutatott arra, hogy a változás nem volt több hamis ébredésnél. Nem hozott élhetőbb világot és nem fordította meg a társadalmi problémák pusztuló tendenciáit. Cserébe viszont egy sokkal tragikusabb, és a magyar nemzet sorsát tekintve sokkal végzetesebb társadalmi jelenséget hozott: eloltotta a magyarság szabadságba vetett hitét és reményét. Míg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hatalmas alakjai a klasszikus liberális szabadság eszméjéért adták életüket, a mai magyar társadalom – magjában a szocializmus szunnyadó gyermekeivel – teljesen elárulta gyökereit, és feladva a szabadság eszméjét, a magyar nemzeti identitás alapkövét, ismét az államot élteti. A magát konzervatív jobboldalnak nevező politikai egység a nemzet ellenségévé vált, amely aktívan aláássa a nemzeti értékeket, és százezrek éljeneznek ennek láttára. Hol hibázott a magyar társadalom? Rossz utat választottunk volna, és azoknak van igazuk, akik a szocializmust, az államhatalom kiterjesztését követelik, míg a kapitalizmus nem több kizsákmányolásnál és rabszolgásításnál? És melyik az az út, amelyik ismét céltudatot és reményt adhat a magyar nép számára, amely a hamis ébredés utáni rémálomból kivezet a fejlődés és a társadalom minden tagja számára jövedelmező gazdasági növekedés világába? 7
Ezekre a kérdésekre fogunk választ adni a következő oldalakon. A megismerés helyes módszertanát felfedezve körbe fogjuk járni a különböző társadalmi szerveződések természetét, hogy azokat elemezve meglássuk, melyik ösvényt járva vagyunk képesek elhozni a Rendszerváltástól várt világot.
8