49-01.qxd
2015.12.02.
16:32
Page 1
X. évfolyam 49. szám
2015. december 4.
Kétkérdéses népszavazási kezdeményezés Nagykõrösön
Ingyenes információs lap
JEGYZÕI TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendrõl szóló 28/2014. (IX. 24.) NGM rendelet szabályozása alapján a Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje december hónapban az alábbiak szerint alakul:
2015. december 12. (szombat) munkanap, ügyfélfogadás: 8.00–12.00 óráig. 2015. december 24. (csütörtök) pihenõnap,
Összefogás a nagykõrösi CIRKUSZ HELYETT ÖSSZEFOGÁS! munkahelyekért! DÖNTSÖN A NÉP! DÖNTSÖN A NÉP! Ha Bács-Kiskun megyéhez tartozunk, eltöröljük a kommunális adót! Bács-Kiskun megyében virágzó a gazdaság, új munkahelyek létesülnek, vannak pályázati források! Elindult a szomorú folyamat: Pest megyébõl még a meglévõ munkáltatók is igyekeznek „elmenekülni”! Feltesszük a kérdést: Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykõrös város Bács-Kiskun megyéhez csatlakozzon?
Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykõrös városban a szennyvízelvezetéshez kapcsolódó önrésztámogatás az érdekelteket illesse meg? Két kérdésben kezdeményezett helyi népszavazást Nagykõrös polgármestere, illetve képviselõ-testülete, az egyik a Pest megyei település Bács-Kiskun megyéhez csatlakozása – minderrõl a Magyar Távirati Iroda és több országos sajtóorgánum is beszámolt. Folytatás lapunk 3. oldalán!
a Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal Nagykõrös, Szabadság tér 4. sz. és Szabadság tér 5. sz. alatti épülete ezen a napon zárva tart.
A Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal ügyintézõi ügyfélfogadási idõben készséggel állnak Tisztelt Ügyfeleink rendelkezésére. Dr. Nyíkos Sára s. k. címzetes fõjegyzõ
Adventi GYERTYAGYÚJTÁS A négy vasárnapból álló adventi idõszak az örömteli várakozás ideje, az emberek karácsonyra, a nagy ünnepre készülnek. Az elmúlt években már hagyománnyá vált a városi adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása. A gyertyagyújtásokra az adventi vasárnapokon, a Szabadság téren kerül sor.
A második vasárnap, december 6-án 16 órától gyertyát gyújt Tankó Ágota, a Nagykõrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelõintézet igazgatója. Közremûködik a kórház kórusa. A harmadik vasárnap, december 13-án 16 órától gyertyát gyújt Hernádi László esperes-plébános. Közremûködik a Szent Kristóf Kórus. Éljük át közösen az örömteli várakozást!
49-02.qxd
2015.12.01.
11:39
Page 4
A parlament elõtt az ügyfélbarát adóhivatalról szóló törvénytervezet
vetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok.
hétfõn az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása érdekében, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat – közölte a szaktárca hétfõn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a változások között szerepel, hogy 2016-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háromszintû kormányhivatalból kétszintû központi hivatallá alakul. A felsõ szinten helyezkedik el a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal köz-
cokon, bevásárlóközpontokban, valamint az ünnepekre szervezett vásárokon a nap bármely idõszakában, akár munkaidõn kívül és hétvégén is számítani lehet az adóellenõrökre. A NAV többek között azt vizsgálja, hogy a kereskedõk, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelõen használják-e. Az országos ellenõrzések a szezonális kereskedelemre és szolgáltatásokra fókuszálnak, jellemzõen az ünnepek – Mikulás, Advent, Karácsony, Szilveszter – és a téli sportok határozzák meg a legfõbb területeket. Évek óta figyelik ilyenkor a csokifigurák, sza-
Indul a NAV téli ellenõrzés-sorozata
loncukrok árusítóit, a sportszer-kölcsönzõket és szervizeket a NAV munkatársai.
Völner: a kötelezõ kvóta elfogadhatatlan A Nemzetgazdasági Minisz- December 1-jétõl szilvesztetérium (NGM) benyújtotta rig a forgalmas helyeken, pia- számunkra Még megfelelõ jogszabályi keretek között sem fogadná el Magyarország a kötelezõ kvóta bevezetését, amely bár jelenleg mintegy 1500 fõ befogadását jelentené, annak általánossá válásával ez a szám öt év alatt megtízszerezõdhet, így felérhet egy hazai nagyváros 150–160 ezres nagyságával – mondta a Rádió Orientnek Völner Pál.
Országos okosmérõhálózatot kell kiépítenünk öt év alatt Öt éven belül a magyarországi háztartások 80 százalékát el kell látni az energiafogyasztás optimalizálását
szolgáló okos mérõkkel a megújuló energia hasznosításáról szóló Nemzeti Cselekvési Terv szerint. Az eddig lezajlott kísérleti projektek körülbelül tízezer fogyasztóra terjedtek ki, és mostanáig nem kevesebb mint 11 millió eurót fordítottunk az okos mérés elterjesztésére. A MultiContact Consulting szakértõi szerint az okos mérõk révén a fogyasztók alakíthatják fogyasztási szokásaikat, ami megtakarításokat eredményez. Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervében hazánk azt irányozta elõ, hogy az elkövetkezendõ öt évben a fogyasztók 80 százalékát ellátja okos mérõkkel; az eddig megvalósult hazai pilot projektek nagyságrendileg tízezer fogyasztót érintettek. MTI/OPH
Karácsonyi városdíszítõ verseny Nagykõrös Város Önkormányzata és a Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal az idei évben is meghirdeti a több éves hagyományra visszatekintõ karácsonyi kirakat-, otthon- és intézménydíszítõ versenyt. Nevezési határidõ: 2015. december 15. 12.00 óra. Nevezni lehet írásban (cím: Polgármesteri Hivatal, Nagykõrös, Szabadság tér 5.), illetve személyesen a Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5.) Polgármesteri Kabinet (földszint 2. szoba, telefon: 550-307). (A kiíró fenntartja a jogot, hogy Nagykõrös azon díszítõit is bevonja a bírálatba, akik jelen felhívásra nem jelentkeznek.)
A jelentkezési lap a www.nagykoros.hu-ról letölthetõ.
Gyász Id. Róka József (1956) Palotai Jánosné sz. Hüse Krisztina (1972) Fehér Sándor (1951) Szigeti Sándor (1949) Ifj. Urbán Béla (1975) Sánta Zoltán (1945) Gödér Pál Józsefné sz. Tóth Katalin (1944) 2
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-03.qxd
2015.12.02.
17:24
Page 3
(Folytatás lapunk 1. oldaláról)
KI IS AKARJA ITT MEGPUCCSOLNI A NÉPSZAVAZÁST?
nem lehet büntetlenül és bizonyítékok nélkül hergelni a lakosságot. A demokrácia alapeszméjének megfelelõen ugyanis az érintetteket, a lakosokat fogják megkérdezni arról, hogy: Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykõrös városban a szennyvízelvezetéshez kapcsolódó önrésztámogatás az érdekelteket illesse meg? Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykõrös város Bács-Kiskun megyéhez csatlakozzon?
ZÁGRÁBÉK NEM DEMOKRATÁK? Képünkön a háttérben jelentkezik
Zágráb Nándor, a Jobb Nagykõrösért Egyesület alelnöke a november 26-i közmeghallgatáson kért szót, és az ellen tiltakozott, hogy Nagykõrös BácsKiskun megyéhez kérje átcsatolását, valamint továbbra is bizonyítékok nélkül követelte azt, hogy „A pénz visszajár!” a csatornaberuházással kapcsolatban. Ezt követõen szólalt fel dr. Czira Szabolcs polgármester, és miután egy másik felszólaló „Ábrahám párti” nagykõrösi asszony is összefogásra biztatott, bejelentette, hogy kétkérdéses népszavazást kezdeményeznek. A városvezetõ kifejtette, hogy egyáltalán nem igaz, hogy nem tudta, hogy mit szavazott meg Zágráb Nándor, ugyanis az elõterjesztésben konkrétan szerepel az ÚTÉPÍTÉS szó. Tehát Zágráb és társai az ellen tiltakoznak, amit korábban Dénes Dénessel együtt megszavaztak. A kétkérdéses népszavazás bejelentésének ténye szemmel láthatóan is sokkolta Zágrábot, hideg zuhanyként érte, hogy tovább már
A testületi ülést követõen pár órával Zágráb Nándor ahelyett, hogy a demokratikus népszavazási kezdeményezést támogatta volna, további agresszív posztokat helyezett el facebook oldalán, tiltakozva az ellen, hogy a lakosságot szeretné megkérdezni Nagykõrös város polgármestere arról, hogy mit gondolnak a fenti két ügyrõl. Pedig a válasz egyszerû: el kell dönteni a kétkérdéses népszavazással, hogy kapjon-e a lakosság pénzt a csatorna-beruházással kapcsolatban, és akarnake új munkahelyeket, a régieket pedig szeretnék-e megtartani, a megyeváltással. Nem 2021 után van szüksége Nagykõrösnek fejlesztési pénzekre, amikor kezdõdik az új EU-s ciklus, ha egyáltalán lesz forrás, hanem szinte azonnal. A városnak létkérdés, hogy a Parlament döntsön errõl, és jövõre egy eredményes és érvényes népszavazást követõen átengedje Bács-Kiskun megyébe. Dr. Czira Szabolcs polgármester a képviselõ-testületi ülésen felhívta arra a figyelmet, hogy már elindult egy folyamat, és az ország második legnagyobb tésztagyára, a jászkarajenõi Balogh Tészta átteszi székhelyét Jász-Nagykun Szolnok megyébe, és ott teremtett munkahelyeket, hajtott végre komoly beruházást. A fejlõdni kívánó vállalkozások elhagyják Pest megyét, és sok munkahely szûnhet meg.
X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
DÖNTSÖN A NÉP, ELÉG VOLT A CIRKUSZBÓL ÉS ÖNÖS ÉRDEKEKBÕL! A csatornaberuházással érintett 5000 család a lakosság 60%-a, dr. Czira Szabolcs, Nagykõrös város polgármestere bízik abban, hogy Zágráb Nándor és társai is támogatni fogják a népszavazási kezdeményezést, nem csak helyi „cirkuszt” csinálnak annak érdekében, hogy politikai hatalmat szerezzenek. Nagykõrös város polgármestere nem a megyei vezetõket, képviselõket, pártokat, és azok funkcionáriusait akarja megkérdezni a fenti két témában, hanem a NÉP-et, a lakosságot, hiszen ez a legmagasabb szintje a döntéshozatalnak. A képviselõ-testületi ülésen Nagykõrös város polgármestere többek között arról is szólt, hogy amennyiben sikerült átmennie Nagykõrösnek Bács-Kiskun megyébe, eltörlik a kommuniális (ház) adót, hogy csökkenhessék a lakosság terheit.
ÉRTHETETLEN, HOGY ÁBRAHÁMÉK MIÉRT AKARNAK ROSSZAT NAGYKÕRÖSNEK! Zágráb Nándor, vélhetõen dr. Ábrahám Tibor elnök megbízásából, mint a Jobb Nagykõrösért alelnöke a pest megyei közgyûlésben is járt, annak elnökét is megkereste, és a megyében képviselõvel rendelkezõ pártokat is. Nem tudjuk, hogy alelnökként dr. Áb-
rahám Tibor elnök nevében járt-e el. Nem tudjuk, kit képviselt. A lakosság NEM adott neki felhatalmazást, senki nem állíthatja magáról, hogy a NÉP nevében jár el, ha arra nem hatalmazták fel. Vajon miért akarnak rosszat Nagykõrösnek?Miért nem szeretnék, ha a város a virágzó, fejlõdõ Bács-Kiskun megyéhez tartozna, ahol számos pályázat áll rendelkezésre önkormányzatok és vállalkozások számára? Kit képviselnek õk? Egy demokratikus népszavazás eredménye mindenkire nézve kötelezõ. Miért rettegnek vajon ettõl? Van félnivalójuk?
SZINTE MINDENKI ALÁÍRTA A NÉPSZAVAZÁSI INDÍTVÁNYT! A megyeváltással kapcsolatos népszavazási kezdeményezést a jelenlévõ teljes Fidesz frakció, élén Nagykõrös város polgármesterével, dr. Czira Szabolccsal aláírta. Õk mindkét kérdés feltevését támogatták: Dr. Czira Szabolcs polgármester, Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, Szabóné Irházi Zsuzsanna, Sebestyénné Angyal Zsuzsanna, G. Kovács Sándor, Illés Sándor, Kiss Attila Csaba, Nagy Balázs települési képviselõk. Mind a két kérdést aláírásával támogatták Kustár Tamás és Tornyi Béla települési képviselõk is. László Ferenc képviselõ csak az egyik kérdés feltevését írta alá. Õ a megyeváltással kapcsolatos kezdeményezést egyelõre nem támogatta. Ábrahám Edit települési képviselõ nem vett részt az ülésen, a Jobb Nagykõrösért Egyesület állásfoglalását Zágráb Nándor mondta el a testületi ülésen. Ebbõl azt a következtetést lehet levonni, hogy sem a civil szervezet, sem képviselõje, Ábrahám Edit nem támogatja a két kérdéses népszavazást. LV Még további információ lapunk 7. oldalán! 3
49-04.qxd
2015.12.02.
15:42
Page 8
Becstelen támadások kereszttüzében a történelmi léptékû projekt Négy ütemben, közel félszáz utca kapott aszfaltburkolatot Nagykõrösön. A tavaly elindított nagyszabású útépítési program több ezer nagykõrösi családnak jelent könnyebbséget a közlekedési feltételekben, valódi városi érzést nyújt a földes út kietlensége helyett. Nem tudjuk miért, lehet, hogy pusztán politikai haszonszerzés reményében, de folyamatosan támadják a programot a negatív erõk. Az egyik „öregecskedõ” újságíró például kis híján a holokauszthoz hasonlította az útépítést. T. B. ezt írta a projekt indulásakor: „Azt pedig ne vitassuk, hogy mi különbség a „felújítás”, és az „építés” között, mert az nagyobb próbatétel, mint a fasizmus-nácizmus ideológiai megkülönböztetése…” – a HH honlapján közzétéve augusztus 26-án.
Vagyis ha itt felújítás történt, akkor fasizmus, ha építés, akkor nácizmus van? Aggastyán korára és volt MSZMP tagságára tekintettel, nézzük el neki hiányos történelmi ismereteit. Mi, az Önkormányzati Hírek munkatársai nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel ki tudunk menni az emberek közé, hogy megkérdezzük õket, az érintetteket, hogyan élik meg azt, hogy utcájuk sok év után aszfaltburkolatot kapott. Pártállástól függetlenül szólítjuk meg a lakosokat, hogy elmondhassák véleményüket. Persze, aki képviselõsége alatt fogadóórát sem tartott, a telefonján pedig még egy hithû tüntetõ sem tudja elérni, az ezt úgysem értheti meg. HT
Szerintem… Benke Zoltán (Hársfa utca): „1996 óta élek itt, örülök, hogy végre elkészült. Eddig földes út volt itt, a mentõ bejött és elakadt. Én húztam ki a Skoda S100-assal. Több autó sem tudott ez elõtt Benke Zoltán (balra) elégedett az bejönni ide, annak idején új úttal sokat zúgolódtunk emiatt. Ma már nincs ilyen prob- Örülünk, hogy a Határ utca lémánk, a vélemények mind és a Hársfa utca is aszfaltpozitívak az itt élõktõl. burkolatot kapott.”
ART Mozira pályázott a város
Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testülete pályázatot nyújtott be az „ART” Mozihálózat digitális fejlesztésének 2015. évi támogatására. Az Emberi Erõforrások Minisztériumának Kultúráért Felelõs Államtitkársága évek óta támogatja és biztosítja a feltételeit a kisebb és közepes méretû városok mozi, illetve színháztermeinek vagy egyéb erre alkalmas termeinek digitális technikával (ART Mozi hálózat kialakítása és fejlesztése) való ellátottságára. Sikeres pályázat esetén a bekerülési összeg negyedéért hozzájuthat Nagykõrös Város Önkormányzata egy komplett mozi felszereléshez, amely tartalmaz egy vetítõt szerverrel és lencsével, egy hangprocesszort, egy motoros vásznat, egy 5:1-es digitális hangrendszert és egy notebook-ot. A szakértõkkel történt elõzetes egyeztetések és helyszíni szemle után az a megoldás született, hogy az ART Mozihoz kapcsolódó technikai fejlesztések jelen körülmények között kizárólag a Nagykõrösi Arany János Kulturális Köz-
pont emeleti dísztermében valósulhatnak meg. Az ART Mozi kialakítása városunk fejlõdését szolgálná és hozzájárulna ahhoz, hogy egy komplett mozifelszereléssel rendelkezzünk, mely elõsegítené a konferencia turizmus felé való nyitásunkat is. A pozitív pályázati elbírálás esetén a kialakításra kerülõ ART Mozi rendszerrel szorosan bekapcsolódhatnánk a városunkban folyó oktató-nevelõ munkába is, mivel városi rendezvényeinkhez, nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó filmek vetítésére is lehetõség nyílna és ezzel igazi élményt biztosíthatnánk a nagykõrösi gyerekek számára. A városban élõ fiatalságnak ezen túl nem kellene más városokba utazni, ha meg akarja tapasztalnia a mozizás élményét, ha elsõként akarja megnézni a premier filmeket, hiszen a kulturális központ díszterme akár 150 fõ befogadására is alkalmas. Az új moziterem a kor legmodernebb digitális technikával lesz felszerelve, amely mobil is lesz egyben, és alkalmas lesz nagy nézõközönséget vonzó sportesemények szabadtéri vetítésére is.
Suba Lajos örül a fejlõdésnek Suba Lajos, az Arany János Református Gimnázium igazgatója is felszólalt a novemberi közmeghallgatáson, és elmondta, hogy nagy örömmel látta az új táblákat az átkeresztelt Törös utcában, a családdal is beszélt ezzel kapcsolatban. Az igazgató örül a város-
4
szerte megépült új utaknak, többek közt a gimnázium közelében lévõ Tátra utcának is, melyet örömmel használnak idõsebbek és fiatalabbak is. Javaslatot tett arra, hogy a Petõfi iskola elõtti útszakaszt is fel kellene újítani. Az igazgató szólt arról, hogy õ kerékpárral közlekedik, és nagy örömöt jelent számára a városszerte megépült sok új, jó minõségû út. Örült annak, hogy megérte, hogy ekkora fejlõdés volt a városban. LV
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-05.qxd
2015.12.02.
9:06
Page 5
VICCSÁV…
Az egyszeri nagyember büszkén hirdeti, ha írnak róla más lapok; és bölcsen hallgat arról, hogy ki és mennyit fizetett a megjelent cikkért.
„Nem akarnak KISZ-tagok lenni a fiatalok” Röpül az idõ, e heti lapszámunkban már az 1987-es év egyik VB ülésének napirendjét vesszük nagyító alá. A „Beszámoló a KISZ megújulási törekvésének tapasztalatairól a középiskolákban” címû írásos anyagot a testületi tagok hozzászólásai színesítették ezúttal is.
rendszer lehetett, vagy annyira gazdag ország voltunk, hogy ilyen fölösleges pozíciókra is volt ember. A tanulmányi munka melletti kiállást majd az elsõ titkár is szóvá fogja tenni, de ne siessünk ennyire elõre.
Nem gátolták meg soha a KISZ-t
A következõ megszólaló elõbb megcirógatta, majd odavágott egyet a Toldi iskolának: „Elmondhatom, hogy a mozgalmi munkát nem gátolják az iskolában, sõt messzemenõen támogatják. Az azonban hiányos, hogy a gyerekeknek nem könynyû összeegyeztetni a tanulást és a KISZ-munkát. Én nem látok itt olyan nagy gondot. Azzal azonban egyet kell értenem, hogy azon iskola van a legkedvezõbb helyzetben, ahol a diákság 90%-a összefogott, mint például a Toldi iskola.Én azonban nem vagyok meggyõzõdve arról, hogy ebben az intézményben minden gond nélküli, sõt arról sem, hogy itt ennyire kimagasló lenne az eredmény.” Jól látható, hogy marták egymást az iskola elvtársai, egymásra kontráztak rá. Még jó, hogy az egész zárt ajtók mögött, az állampolgárok hermetikus kizárásával történt meg.
R. László így fogalmazta meg gondolatait a témában: „1957tõl, mint KISZ-tanácsadó tanár, majd igazgató mondhatom, hogy szívügynek tekintettem az ifjúsági mozgalom segítését és támogatását. Helyesnek tartom azt a megfogalmazást, hogy arra kell törekedni, miszerint a legfiatalabbak, mint igazán odavalók kerüljenek felvételre a KISZ-szervezetekbe. Mondanám, hogy a mostani 110 elsõévesbõl 30–35 fõ a KISZ-tagja. Elmondanám gondjainkat, amely a KISZ-tõl, az iskolavezetéstõl objektíve független dolog, hogy a heti 36 óra megtartásához napi 2-3 óra felkészülés szükséges ahhoz, hogy a megtartott óra eredményes legyen. Az iskola vezetése soha nem gátolta, nem is lépett adminisztratív eszközökkel a KISZ elképzeléseivel szemben. A KISZ-nek is tudomásul kell vennie, hogy a tantervben meghatározott tanítási órákat nekünk meg kell tartani, törvény kötelez ennek betartására.” – fogalmazott R. László, majd hozzátette: „Az anyag 5. oldalán a gimnáziummal kapcsolatban megállapítás erõs, nem helytálló és nem valós így. Állítom, hogy a gimnázium testülete, állami, pártvezetése maximálisan igyekszik mindent megtenni azért, hogy ne gátolja, inkább segítse a KISZ munkát.” Észrevételink: KISZ-tanácsadó tanár? Ez most komoly? Tényleg elbaltázott egy
Mirõl nem volt meggyõzõdve az elvtárs?
Kit miért fizettek… Egy másik megszólaló elmondta: „Elmondható, hogy a társadalomban meglévõ gondok a mozgalomra is hatással vannak. Érzékelhetõ a realitásoktól egy bizonyos fokú elszakadás, érzékenység. Ez jelentõs mértékben nehezíti az ifjúsági vezetõk dolgát, de õk a mindennapok konfliktusait az ügy érdekében felvállalják. Mi, akik az ifjúság nevelésével foglalkozunk, azért kapjuk a fizetésünket, hogy felnõtt módon gondolkodjunk. Úgy hiszem, a város sajátosságait, a város zárt-
X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
ságát figyelembe véve azért sok mindent meg tudtunk családias módon oldani, ez dicsérendõ. Véleményem szerint együttegymás kezét fogva kell megkeresni a módot, hogy vonzóbbá váljék a KISZ-munka, ez a legfõbb dolgunk a megújulás terén.” Jó olvasni, hogy milyen családias volt a hangulat, egy vidám zárt kör, ahol csak úgy záporoztak a várost jobbá tévõ gondolatok. Néha persze malacság is becsúszott és megtudhattuk, hogy valakik azért is pénzt kaptak, hogy felnõtt módjára gondolkodtak. Milyen jó is volt a kommunizmus…
Nem akarnak a fiatalok KISZ tagok lenni + demokratizmus (?) „Elõször arról szólnék, érzésem szerint a KISZ-ben ugyancsak nagy kérdés, hogy ezt a korosztályt mennyire tudjuk megnyerni az ügynek. Nem véletlen tehát a KISZ XI. kongresszusának határozata, miszerint a prioritást a középiskolákra helyzete. Számunkra sem kérdéses, hogy komoly törés következett be a középiskolában. A dolgozói területen a 90%-kos szervezettség nem valósul meg, nem akarnak KISZ-tagok lenni a fiatalok, éppen a rossztapasztalatokra alapozva. A középiskolákban az összkép ellenére a tartalmi oldalról nem ez valósult meg, amit vártunk. Ha meg akarjuk nyerni a diákközösséget, akkor olyan KISZ-t kell csinálni, ahol a gyerekek életkori sajátosságuknak megfelelõen tudnak politizálni. A középiskola és az intézmény, ahol elõször találkoznak a gyerekek a demokratizmussal. (…) Az anyag nem szól arról, hogy a Mûködési Szabályzatok kidolgozásába a gyerekek mennyire szólhattak bele. Igaz, a pedagógusok által megfelelõen elõké-
szített, de nem vitában született.” – fogalmazta meg tanulságos észrevételeit az elvtárs. Csak két megjegyzés: tehát az iskola volt elsõ (és utolsó?), ahol a demokratizmussal összefuthatott a gyerek, csak a vitának helye nincs! A másik érdekesség, hogy nyíltan elismerték, a gyerekeket politikai célokra használták fel.
Pásztor István színre lép A habot a tortára most is örökös elsõ titkárunk, Pásztor István fújta föl, aki elmondta: „Módosításra szorul az elõterjesztés elsõ oldalán az a megfogalmazás, miszerint: A három iskola diákjai között a távolság nem csökkent. Helyesebb, ha azt mondjuk, hogy az iskolák a közeledés érdekében tesznek. Igaz, hogy ezzel még a távolság nem csökken. A másik dolog, aki elolvassa az anyagot, a kérdésekre adott választ nem tudja. A leírtak alapján a gimnáziumi vezetést simán le lehetne váltani, hogy csak a tanulmányi munkát védi.” Itt azért öszszerezzenhettek páran, aki írta az elõterjesztést, a gimnázium vezetése. Pásztor István így folytatta: „tehát a gimnáziummal kapcsolatban leírtak módosításra szorulnak, mégpedig úgy, hogy a nagy óraszám sok esetben a mozgalmi munka rovására megy.” A feladatok meghatározásánál az utolsó pont így hangzott: „4./ Törekedni kell a Marxizmus-Leninizmus alapjai tanfolyam lehetõségeinek kihasználására. Ezzel együtt erõsíteni kell a diákok közötti párttaggá nevelõ munkát.” Az elsõ titkár sem titkolta, hogy a KISZ-tagokat arra használták fel, hogy pártkatonákat neveljenek belõlük. Folytatjuk, tartogatunk még meglepetéseket! Horváth Tibor 5
49-06.qxd
2015.12.02.
9:09
Page 8
Ünnepi fények ragyogják be Nagykôröst
Új középiskola Nagykõrösön
A Gobbi Hilda Színjátszó Alapítvány és Patkós Irma Mûvészeti Szakközépiskola bemutatkozását az Oktatási, Kulturális Ifjúsági és Sport Bizottság a városban mûködõ középiskolák képviselõinek tájékoztatása és az intézményvezetõk támogatónyilatkozata mellett meghallgatta. A bizottság az intézmény Nagykõrösre települését egyhangúan támogatta. Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testülete Hirdetés
szintén egyhangú támogató döntést hozott arról, hogy a Patkós Irma Mûvészeti Szakközépiskola a városban megkezdhesse mûködését. Ehhez az önkormányzat a tulajdonát képezõ, Nagykõrös Rákóczi u. 8. sz. alatti ingatlant térítésmentesen határozatlan idõre használatba adja a Gobbi Hilda Színjátszó Alapítványnak középiskolai oktatási célra. LV
Egymás után érkeznek az óvodás csoportok és a gyermekek szüleikkel a város téli lakóihoz, a Hóemberekhez, a Városháza elõtti térre. A kicsik
nagy kedvencei igazi turista látványosságok már Nagykõrösön, s az új állatfigurás hintákkal kibõvült dekoráció is nagyon vonzó számukra.
OLASZ és ERDÉLYI BÚTORSZALON Nagykőrös, Kecskeméti út 7./c • 06 20 957 4836 Nyitva: H-P: 10-12 és 14-17, Szo: 10-12 • www.elisabethhome.hu Díjmentes helyszíni felmérés katalógussal Exkluzív függönyök varrása
Ajándéktárgyakra 20% kedvezmény december 5-től 15-ig 6
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-07.qxd
2015.12.02.
18:20
Page 7
A hét kérdése: Dr. Ábrahám Tibor volt SZDSZ-es képviselõ ezt írta saját újságjában: „De nem minden menekült terrorista! Sõt egyáltalán nem azok! Lehet közöttük egy-kettõ…” Ezt Ábrahám doktor, mint „külügyi szakértõ” az áldozatok családtagjainak is a szemébe mondaná, akik a sorozatos terrortámadások valamelyikében veszítették el szeretteiket Párizsban, illetve hány terroristát engedne be Európába és ebbõl hányat Magyarországra?
Kétkérdéses népszavazási kezdeményezés Nagykõrösön Folytatás lapunk 3. oldaláról
Dr. Czira Szabolcsot egyhangúlag hatalmazta fel a testület, így Zágráb és Dénes is megszavazta az útépítési projektet „Ennek a képviselõ-testületnek és a polgármesternek kötelessége, hogy azokat a helyi rendeleteket, határozatokat hajtsa végre, melyeket a képviselõ testület meghozott. Zágráb Nándor és Dénes Dénes is szavaztak a csatornaberuházásról. Én csak azért hoztam el a régi elõterjesztéseket, mert azt mondják, hogy nem errõl volt szó, nem tud-
tak róla, nem így hangzott el. Itt van az elõterjesztésben, amit Zágráb Nándor is megszavazott, utak, közmûvek, mûtárgyak építése… a szennyvízberuházással érintett területekkel összhangban. Erre vagyok felhatalmazva, hogy ezt az összeget fordítsuk utak, közmûvek, építésére. Zágráb Nándor több cikluson keresztül volt képviselõ, és tudhatta, ha valamit nem ért, akkor azért van a képviselõ, hogy kérdezzen. Bizottsági ülésen is elhangzottak ezek. Nem született kérdés ezzel kapcsolatban, így egyhangú szavazással a korábbi képviselõ-testület elfogadta, meg-
szavazta. Ennek jegyében elindítottuk az útépítést, büszke vagyok rá. Nem csak a fõteret, hanem a kis utcákat is próbáljuk megépíteni a lakosság nagy örömére és megelégedésére.” – mondta el a testületi ülésen Dr. Czira Szabolcs
VÁLTSUNK MEGYÉT, EZ LÉTKÉRDÉS! „Nem az a cél a Jobb Nagykõrösért Egyesület szerint, hogy az embereknek jobb legyen, hanem az, hogy politikai hatalmat szerezzenek! Nem az a céljuk, hogy segítsenek embereken, mert akkor nem azzal
Kustár: „Mindig azzal kezdi, hogy a másik milyen @ar alak!”
Hangzott el Kustár Tamás szájából pontosan ez a mondat az elõzõ képviselõtestületi ülésen, aki menetrend szerint nem bírt magával, és folyamatosan személyeskedve rombolta a morált a helyi önkormányzatnál. Persze, senki sem állította a fentieket Kustárról. Dr. Czira X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
Szabolcs polgármester Kustár vádjaira válaszolva kifejtette, hogy jó szándékkal mondja, hogy ez méltatlan viselkedés tõle. Mire Kustár bekiabálta, hogy, idézem: „Elég volt!” Dr. Czira Szabolcs polgármester jobbnak látta, ha az ülés békéjének megõrzése érdekében másik napirendre térnek át, de a @ar visszatérõ motívum lett Kustárnál, aki a témát újra „felmelegítette”. A köztisztaságról szóló rendelet témájánál Kustár ismét felszólalt, és ezúttal a kutyaürülék került nála napirendre. Országosan terjedõ problémáról beszélt, és elmondta, hogy ismeretlen személyek rendszeresen helyeznek el az utcán, házánál (azt nem mondta, hogy a nagykõrösi, vagy a kecskeméti lakhelyénél), valamint a szomszéd tujái közt, idézem: „2-3-4-5 kilós kiszerelésben, nejlonban kutyaürüléket”. Ezért Kustár Tamás javasolta, hogy dolgozzák ki a kutyaürülék elhelyezésének szabályait, célszerû lenne azt szelektíven gyûjteni.
jöttek volna elõ, hogy NE váltsunk megyét, és a Pénz visszajárral hõbörögnek! Szerintem nem mindenki a Jobb Nagykõrösért-hez tartozik, ezért én most olyan javaslattal jöttem, amit már a Fidesz-es képviselõ társaim aláírtak, hogy két népszavazási kezdeményezést indítok útjára. Nem a Jobb Nagykõrösért-et kérdezem meg, nem a saját képviselõimet, én hallom a nép hangját, õket kérdezem meg. Ha az emberek 50%-a el fog menni, ígérem, hogy a víziközmû társulattól vissza fogják kapni a járandóságukat. …” – mondta el Nagykõrös város polgármestere
Házhoz menõ szelektív újrahasznosítható hulladékgyûjtésszállítási naptár 2015
SZÁLLÍTÁSI NAPTÁR 2015. december Nagykõrös I. körzet: Kecskeméti úttól és a Ceglédi úttól jobbra esõ terület (vásártér felé): december 7., 21. Nagykõrös II. körzet: Kecskeméti úttól és a Ceglédi úttól balra esõ terület (vasútállomás felé): december 8., 22. További információ: E-mail:
[email protected] Telefon: 53/550-250 Honlap: www.kovart.hu
LÕVE 7
49-08.qxd
2015.12.02.
16:01
Page 8
SZIRÉNA
Súlyos közlekedési baleset
A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. november 28-án 12 óra 05 perckor egy 19 éves fiatalember az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Nagykõrös lakott területén belül, a Dózsa György utcán. Haladása során, mikor a Ceglédi úti keresztezõdéshez érkezett, Cegléd felé akart kanyarodni, de közben figyelmen kívül hagyta az „elsõbbségadás kötelezõ” közúti jelzõtáblát, minek következtében nekiütközött egy jobbról érkezõ, szabályosan közlekedõ másik személyautónak.
A baleset következtében a vétlen sofõr elvesztette irányítását a gépjármûve fölött, átcsúszott a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy Cegléd felõl Kecskemét felé szabályosan közlekedõ újabb személyautónak. Ezt követõen a jármûvek az úttesten megálltak. A baleset során a harmadik gépjármû vezetõje súlyos sérülést szenvedett, két kiskorú utasa könnyebben sérült. Fotó: PMKI Nagykõrös ÖT, információk: Csámpai Attila szóvivõ PMKI
Ványiné Sebestyén Márta a Nagykõrösi Szolgáltató Központ új intézményvezetõje
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testülete vonatkozó határozatával 2015. november 6-ai hatállyal visszavonta a Nagykõrösi Szolgáltató Központ intézményvezetõjének
határozott idejû intézményvezetõi megbízását. Az eltelt pár hétben az NSZK hatályos Szervezeti és Mûködési Szabályzata szerint az intézményvezetõi feladatokat az intézmény gazdasági vezetõje látta el a munkaköri feladatai mellett. A november végi testületi ülésen a nagykõrösi képviselõ-testület egyhangú igen szavazata alapján, a folyamatos és stabil feladatellátás garantálása érdekében – a már megkezdett személyes egyeztetõ megbeszélések alapján Ványiné Sebestyén Márta kapott megbízást az intézmény magasabb vezetõi beosztásának ellátására ez év december 7-étõl.
Hirdetés
Hibás terméket vásárolt? Nem felelt meg a szolgáltatás? Magánszemélyek, mikro-, kis- és középvállalkozások, civil szervezetek és társasházak is rendezhetik termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói panaszaikat, a PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET segítségével. Az eljárás egyszerű, gyors és ingyenes.
Pest Megyei Békéltető Testület 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240. Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81 Ügyfélfogadási idő: K-Cs: 9:00-14:00 Telefon/Fax: (06-1) 269-0703 E-mail cím:
[email protected] Honlap: www.panaszrendezes.hu www.pestmegyeibekelteto.hu Médiapartner: ECHO TV Műsorunk címe: Jogvita és egyezség A premieradás minden hónapban az utolsó héten, hétfőn 22:30-kor a Híradó után. 8
*Az akciós kamat kizárólag az új forrásokra érvényes. Új forrásnak tekintjük adott ügyfél összes betéti és értékpapír számlájának (ide értve az ügyfélszámlát is) 2015. augusztus 31-i egyenlegéhez képesti növekményt az akciós számlalekötés napjához viszonyítva. Lekötött betét elhelyezésének számlára, esetleges újbóli lekötésre új lekötési megbízást kell adni. Az új lekötésre a hatályos „PÁTRIA Lekötött számlák HIRDETMÉNYE” érvényes. tember 21-től visszavonásig él. Jelen tájékoztatás nem teljes körű. További részletekért kérjük, keresse fel honminősül ajánlattételnek, az itt szereplő adatok kizárólag tájékoztató jellegűek.
Nagykőrösi FióLtCím: 2750 Nagykőrös, Rákóczi u. 1. Telefon: +36 53 351 166tE-mail:
[email protected] WWW.PATRIATAKAREK.HU
FACEBOOK.COM/PATRIATAKAREK
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-09.qxd
2015.12.02.
14:49
Page 9
ZORÁN koncert
Nagykõrösön November 26-án este nem mindennapi élményben lehetett része a nagykõrösi zeneszeretõ közönségnek. A színházterem nézõtere, a pótszékek, az erkély teljesen megtelt, Zorán koncertje hatalmas érdeklõdésre tartott számot. László Ditta, a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója is köszöntötte a nézõket, köszönetet mondott a város vezetésének és Nagykõrös város lakosságának az elmúlt esztendõért, akik nélkül az egyre népszerûbb rendezvények nem lettek volna ilyen sikeresek, majd röviden ismertette a jövõ évre tervezett, igen színvonalas programokat is. Zorán és zenekara elõadását többszörös vastaps és viszszatapsolás kísérte, az elõadó meghatódva a nagykõrösi emberek szeretetétõl, legalább öt ráadást adott az igen lelkes közönségnek. Tekintsék meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán!
Boldog Kolping Adolfra emlékeztek
fordulón Nagykõrös Város Önkormányzatát dr. Czira Szabolcs polgármester képviselte. Boldog Kolping Adolf halálának 150. évfordulója alkalmából, országjáró körútján, a Nagykõrösi Kolping Katolikus Általános Iskolába érkezett a szent ereklyéje.Ennek tiszteletére 2015. november 30-án, hétfõn, 11:00 órakor szentmisét tartottak az iskolában, melyen részt vett a fenntartó Kolping Ok-
tatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ), a KOSZISZ vezetõje: Juhász Imre igazgató atya; továbbá Kövesi Ferenc országos prézes atya, Hernádi László esperes-plébános, Miklós János plébános, Nagy István diakónus, Ballai Ottó igazgató, az iskola tanárai, diákjai. Az Év-
X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
Tekintsék meg képgalériánkat az Önkormányzati Hírek Nagykorös facebook oldalán!
Filléres karácsonyi könyvvásár a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ Szabó Károly Városi Könyvtárban Az idén – rendhagyó módon – immár második alkalommal kerül megrendezésre a könyvtár dolgozóinak szervezésében a Filléres könyvvásár. Az olvasók körében oly népszerû esemény egész decemberben látogatható majd a könyvtár épületében a könyvtári nyitvatartási órákban. A Filléres könyvvásár polcain igényesen válogatott irodalomból csemegézhetnek az érdeklõdõk. Kedves emlékeket idézõ, ritka kincsekre bukkanhat bárki, aki ellátogat a könyvárba, melyeket pár száz forintért meg is vásárolhat. A szervezõk szeretettel várnak minden kedves érdeklõdõt!
9
49-10.qxd
2015.12.02.
17:09
Page 10
Kustár Tamás éles támadást intézett a helyi tûzoltóság ellen
Az elõzõ képviselõ-testületi ülésen Kustár Tamás, gazdaságért felelõs korábbi alpolgármester betámadta a Nagykõrösi Önkormányzati Tûzoltóságot is. A költségvetési rendelet módosításánál a képviselõ-testület plusz 5 millió forintos támogatást szavazott meg egyhangúlag a szervezetnek. Ezzel kapcsolatban Kustár Tamás kifogásolta, hogy õk azt a tájékoztatást kapták, hogy a mûködés egész éves költségei biztosítottak, és ennek ellenére, most újabb forrásról kell szavazni. „Jönnek az újabb igények, nem történt igazmondás.” – mondta. Kustár folyamatos átverésrõl beszélt. Továbbá azzal is baja volt, hogy a tûzoltóságnak miért az könyvel, aki könyvel. Az is baja volt, hogy miért nem az AGIP kúton tankolnak a tûzoltók. Igaz, ezt õ magapitiáner összegnek nevezte. Dr. Czira Szabolcs polgármester emlékeztetett arra, hogy a város költségvetését következetesen jól tervezik meg. A tûzoltók költségvetése azért alacsonyabb összeggel van betervezve a városvezetõ szerint, mert az a cél, hogy mûködésükhöz saját forrást is ta-
láljanak. „Nem az a cél, hogy minél több legyen a tûzeset! A tûzoltóság biztonságot nyújt a katasztrófahelyzetekben is.” – emelte ki a polgármester. Kustár Tamásnak markáns választ adott dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester, a Nagykõrösi Önkormányzati Tûzoltóság elnöke: „Ha nem ért egyet vele, semmi gond, ne szavazza meg az ötmilliós plusz támogatást. Volt szalmatûz a Kustár Tamás érdekeltségébe tartozó cégnél, amikor borjút mentettek a tûzoltók. Éjjel is ott kellett maradniuk, õrizni kellett az izzó szalmát. Még ennivalót is csak nagy nehezen kaptak a tûzoltók. A helyi és környékbeli vállalkozásoknak több millió forintot mentettek meg tûzoltóink. Van olyan vállalkozó, aki ezt meghálálta, megköszönte, ilyen például a Szabó Pipa is. Nem lett alultervezve a tûzoltóság költségvetése! Szó volt róla, hogy az alaptámogatást megemelik 26-ról 32 millióra, de nem történt meg, egy nagykõrösi vállalkozás pedig nem rendelte meg a szokásos tavaszi útlocsolást, a korábbi évekkel ellentétben, mert megoldot-
Bujdosó Balázs ismét intézményvezetõ
Ahogy az elõzõ lapszámunkban már errõl beszámoltunk, a szakbizottság egyöntetû igen szavazattal támogatta a jelenlegi intézményvezetõ pályázatát, melyet a november végi Képviselõ-testületi ülésen Nagykõrös Város Önkormányzata is egyhangúlagmegszavazott, így ismét Bujdosó Balázs a Nagykõrösi Humánszolgáltató Központ intézményvezetõje. Kustár Tamás Bujdosó Balázst sem kímélte: Bujdosó Balázs intézményvezetõ álláspályázatát nyílt ülésen tárgyalta a képviselõ-
10
testület. Eljöttek az újjáválasztott intézményvezetõ kollégái is. A jelen lévõk legnagyobb megdöbbenésére Kustár Tamás ex alpolgármester a következõ kérdést szegezte Bujdosó Balázsnak: „Hozott-e olyan döntést az elmúlt években, ami miatt kollégáinak szégyenkeznie kellett volna?” A teremben lévõk közül senki sem értette, mirõl beszél Kustár, így maga az érintett sem. Bujdosó Balázs elmondta, hogy természetesen, amikor egy vezetõ döntést hoz, próbálja a legoptimálisabb megoldást megtalálni, ami nem mindenki számára elõnyös, vagy hátrányos. „Én nem tudok olyan döntésrõl, amely miatt kollégáimnak szégyenkeznie kellett volna, Nem tudom, hogy a képviselõ úr mire gondolt – védte meg magát az intézményvezetõ, majd hozzátette: „Az ellátottak és a kliensek érdekeit szolgáljuk. Köszönöm a bizalmat, és kollégáim munkáját.” Az ülésen dr. Czira Szabolcs polgármester és Sebestyénné Angyal Zsuzsanna szakbizott-
ta cégen belül. A könyvelést jelenleg 50 ezer forint/hó összegért végzik. Ebben van 21 ember bérének számfejtése, és egy, mintegy 50 milliós gazdálkodású szervezet könyvelése. A könyvelõ elõdje már három évvel ezelõtt is sokkal többért könyvelt havonta. A váltással sokat spóroltunk az évek alatt. Az új könyvelõ elkötelezett a tûzoltóság irányában. Az adó 1%-ának átutalása is lehetséges számunkra, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen nekünk ajánlják fel az SZJA ezen részét. Ami az üzemanyagot illeti, nem egy helyi céggel kötöttünk szerzõdést, hanem az üzemanyag-hálózat központjával. Azért volt szükség a töltõállomás módosítására, mert egy év után derült ki, hogy olyan kevés az üzemanyag felhasználásunk, hogy a korábbi benzinkút által beígért helyett csak annak a töredékét kaptuk meg. Az újonnan választott benzinkúton ténylegesen 10 Ft/liter a gázolajkedvezmény, mennyiségtõl függetlenül. Lehet azt mondani, hogy a most elért megtakarítás nem tétel. Ezt mondhatja az, akinek saját benzinkútja van. Ön ledegradálta az egész tûzoltóságot! Sok kicsi sokra megy, a tankolásnál akár 5000 Ft/hó megtakarítást érünk el. Ráadásul továbbra is van érvényes szerzõdésünk a korábbi benzinkúttal is.” – mondta el a témával kapcsolatban dr. Körtvélyesi Attila. Azt, hogy az önkormányzati tûzoltóság megkapja a kért plusz ötmilliós támogatást, egyhangúlag megszavazta a képviselõ-testület, beleértve a mindenbe belekötõ Kustár Tamást is. Lõrinczy Veronika sági elnök is megköszönte Bujdosó Balázs és kollégái áldozatkész munkáját. LV Hirdetés
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-11.qxd
2015.12.02.
9:14
Page 11
Hirdetés
Szlávi péksütemények mintaboltja Ceglédi út 14. üzletsor • Nyitva: H-P.: 6-18, Szo-Vas.: 6-12
Újonnan nyitott üzletünkben helyben sütött, friss Szlávi péksüteményekkel, és a Fejedelmi Pékség kenyereivel várjuk kedves vásárlóinkat! Sajtos pogácsa 1290 Ft/kg
Szaloncukor 1190 Ft/kg
Rétesek 16 féle ízben
Heti Tibi Tibi bá’ nagyon gazdag, van ideje, és persze mindenrõl megvan a véleménye is. Tibi bá’ személye egy kitalált alak, bármilyen hasonlóság élt vagy élõ személyekkel kizárólag a véletlen mûve.
December 14-18. között minden szolárium kozmetikum
20% kedvezménnyel vásárolható meg! X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
Tibi bá’ felesége bemegy a börtönparancsnokhoz és kéri,
hogy a férjének könnyebb munkát adjanak. – Nézze hölgyem, én nem tudom, hogy a férjének milyenek a fizikai képességei, de a zacskóragasztásnál könnyebb munkát nem tudok adni. – Micsoda? Nekem azt mondta a beszélõn, hogy alagutat ás. 11
49-12.qxd
2015.12.02.
13:56
Page 12
NAGYKÕRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 2015. NOVEMBER 26-AI ÜLÉSÉN ALKOTOTT RENDELETEI Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 23/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete Nagykõrös Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésrõl szóló 2/2015. (II. 13.) önkormányzati rendeletének módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 24/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló 6/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendeletének módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 25/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról szóló 24/2005. (X. 28.) ÖT. sz. rendeletének hatályon kívül helyezésérõl Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 26/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a helyi iparûzési adóról szóló 25/2006. (XI. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 27/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete Nagykõrös Város Önkormányzat költségvetésérõl és zárszámadásáról szóló 13/2009. (V. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat
Képviselõ-testületének 28/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a nagykõrösi újszülöttek város polgárává fogadásáról szóló 29/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 29/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendeletea kitüntetõ címek alapításáról és adományozásáról szóló 30/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 30/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 31/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete az egyes vállalkozási formák gyakorlásának területi korlátozásáról szóló 9/2011. (III. 04.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésérõl Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 32/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervrõl szóló 10/2011. (III. 04.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésérõl Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 33/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a köztisztviselõk illetményrendszerérõl
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET
és a köztisztviselõket megilletõ szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról szóló 25/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 34/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a fenntartásában mûködõ köznevelési intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendõ térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól szóló 20/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 35/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat lakossággal történõ kapcsolattartásáról és az ehhez kapcsolódóan megjelenõ ingyenes kiadványról szóló 24/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 36/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete Nagykõrös város jelképeirõl szóló 60/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 37/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról Nagykõrös, 2015. november 27. Dr. Nyíkos Sára s. k. címzetes fõjegyzõ
ÁLLATORVOSI ÜGYELET
2015. november 30-ától SZENT GYÖRGY GYÓGYSZERTÁR Nagykõrös, Biczó Géza u. 2. Tel.: 53/351-014
Nagykõrös, Nyársapát, Kocsér
2015. december 7-étõl KÕRISFA GYÓGYSZERTÁR Nagykõrös, Ceglédi út 7/B. Tel.: 53/353-598
2015. december 5–6-án DR. BAKSAI FERENC Nagykõrös, Mintakert u. 32. Tel.: 06-20/914-1333
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az ügyeletes patikát vasárnapi napokon 11 órától érhetik el, mivel az Oroszlán Gyógyszertár (Nagykõrös, Kecskeméti út 18.) vasárnap is nyitva tart 11 óráig.
2015. december 13-án DR. DÁVID GYULA Nagykõrös, Széchenyi tér 19/2. Tel.: 06-20/960-3902
IMPRESSZUM Önkormányzati Hírek ingyenes tájékoztató kiadvány Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyilvántartásba vételi szám alapján Nagykõrös Város Önkormányzata Kiadásért felelõs személy: dr. Czira Szabolcs polgármester Kiadó címe: 2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5. Tel.: 53/550300, fax: 53/351-058 E-mail:
[email protected] Felelõs szerkesztõ: dr. Czira Szabolcs, a szerkesztõbizottság elnöke Fejléc: Sári Zoltán © 2005 Nyomdai munkák: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 15.1784 – Lajosmizse Felelõs vezetõ: Köves Béla ügyvezetõ igazgató Web: www.kozlonynyomda.hu Terjeszti: Magyar Posta ISSN 2061-0300
Kérjük, amennyiben az Önkormányzati Híreket nem találja meg minden héten a postaládájában, jelezze nekünk a
[email protected] e-mail címre, illetve levélben a Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 5.) címre küldve, „Önkormányzati Hírek” jeligére. A lapunkban megjelent írások, képek, illetve bármilyen tartalom utánközlése csakis kizárólag a Szerkesztõbizottság vagy a jogtulajdonos engedélyével történhet. Lapzártánk idõpontja: hétfõ 12 óra.
Hirdetés
Gondoljon a télre! Bükk guriga Tölgy guriga Gyertyán guriga Vastag akác guriga Kazánra hasított nyárfa NÁLUNK 1 MÁZSA AZ 100 KG! A mérlegelés megtekinthető!
Érdeklődni: Kolozsvári u. 7. vagy Ádám L. u. 45. Tel.: 06 20 242 7089 06 20 243 2051
12
EU-ÉPÍTŐ KFT
Elektronikus építési naplóval építőipari generál kivitelezés
SZŐNYEG ÉS KÁRPIT TISZTÍTÁS, TAKARÍTÁS t.JOEFOGÏMFT[ŐOZFHUJT[UÓUÈTB IÈ[UØMIÈ[JHT[ÈMMÓUÈTTBM t1BEMØT[ŐOZFHFL LÈSQJUPL UJT[UÓUÈTBBIFMZT[ÓOFO
Autókárpit tisztítás, épület, lakás, udvar takarítás
EU-ÉPÍTŐ KFT.
2750 Nagykőrös, Szabadság tér 10. E-mail:
[email protected]
Tel.: 06 20 590 3629 www.pallagiteam.hu
Nyiri Húsbolt Kft. Kossuth L. u. 10. NYITVA TARTÁS K-P: 7.00-12.00 14.00-17.30 Szo.: 8.00-12.00
AKCIÓ! dec. 8–12. Faros csirkecomb 449,-/kg Csirkefarhát 149,-/kg Juhbeles virsli 1350,-/kg Páros debreceni 1250,-/kg Pörzsölt sós szalonna 1250,-/kg Füstölt tokaszalonna 799,-/kg A húsfüstölést megkezdtük! H., Cs. 15-17 h, Szo. 9-11 h Erzsébet utalványt elfogadunk! Az akció a készlet erejéig érvényes. Nyomdai hibáért felelősséget nem vállalunk.
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-13.qxd
2015.12.02.
13:53
Page 13
XII. Cukrász hagyományõrzõ verseny
Iskolánk XII. alkalommal rendezte meg az országos cukrász hagyományõrzõ versenyt november 19-20 között. Az ország 8 iskolájából 2 fõs csapatok mérték össze tudásukat. A zsûri a minyont és a pozsonyi kiflit választotta a torta grillázs díszmunka mellett a gyakorlati verseny feladatául. A termékek elkészítésére 6 óra állt rendelkezésre, melynek végén az asztalon való elren-
dezést is pontozta a zsûri. A szóbeli versenyrészben a hagyományos termékek történetét, elkészítésük menetét adták elõ a versenyzõk. Az eredményhirdetésen a Toldis csapat a II. helyezettnek járó díjakat és a legszebb díszmunka után járó serleget vehette át. Tagjai Pálinkás Regina 15/c és Schlafmann Nikolett 11/v osztályos tanulók, felkészítõik Tóth Ferencné és Turi Tibor.
Meggyújtották az elsõ
ADVENTI GYERTYÁT
Az örömteli várakozás hagyományos része városunkban a fõtéren álló adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása. Elõször László Ditta, a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Jeruskáné Berényi Erzsébet, a Nagykõrösi Petõfi
Sándor Általános Iskola és Kollégium igazgatója mondta el ünnepi gondolatait. Ezután meghitt ünnepi mûsort adtak az intézmény diákjai. A szép elõadást követõen Jeruskáné Berényi Erzsébet meggyújtotta az elsõ Adventi gyertyát a városi koszorún, a Szabadság téren.
Hirdetés
GUMIJAVÍTÁS - SZERELÉS - ÉRTÉKESÍTÉS
Hird
TÉLI GUMI AKCIÓ! Új ill. újszerű használt gumiabroncsok adás-vétele. Szerelés személygépjárműre 22”-os, kisteherre 16”-os méretig. Aktuális akcióinkról, raktárkészletünkről érdeklődjön telefonon vagy személyesen.
SURIN ATTILAtTelefon: 06 53/376 064 5ÚSUFM +ÈT[LBSBKFOŒJÞUtXXXTVSJOHVNJIV HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG: 8.00-12.00, 13.00-18.00 SZOMBAT: 8.00-12.00 X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
TEKERCSELÉS Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 47.
Nov. 29-től dec. 31-éig
MINDEN VASÁRNAP NYITVA TARTUNK! OTP SZÉP kártyát elfogadunk!
Villanymotorok, transzformátorok, vízszivattyúk javítása. Egyedi tekercsek készítése. Kesztyűs György, Orgona u. 1. 53/350 828, 06 70 522 8763 13
49-14.qxd
2015.12.02.
17:12
Page 14
Szakmai 11 éve Isten megújító képzés szolgálatában
Október hónapban a Nagykõrösi Városi Óvoda 7 intézményébõl 15 óvodapedagógus vett részt a TÁMOP 3.1.5. számú pályázat keretében szervezett Óvodapedagógusok szakmai megújító képzésén. A háromnapos képzés célja az volt, hogy az óvodapedagógusok alapos, átgondolt elméleti és gyakorlati tapasztalatokon keresztül megismerjék a köznevelés fejlesztésével kapcsolatos legfrissebb és legfontosabb törvényi elõírásokat, szabályokat. Olyan tudás átadására, megszerzésére került sor, mely az
óvodapedagógusoknak új elméleti és módszertani irányvonalat mutatott ahhoz, hogy felismerjék a nevelõmunkájuk egész folyamatában a változás és a változtatás fontosságát. A képzés során a résztvevõk tájékozódhattak a korszerû pedagógiai módszerek alkalmazásának lehetõségeirõl az óvodában. A képzés elõadója számos új információhoz juttatta a résztvevõket az adaptív pedagógia lényegét kiemelve.
Hálaadó szentmisét tartottak november 21-én, szombaton a Nagykõrösi Római Katolikus Templomban. Köszönetet mondtak Istennek a Szent Kristóf Kórus 11 éves fennállásáért.
A Szent Kristóf Kórus elõadásáról készült képeink az Önkormányzati Hírek Nagykõrös facebook oldalán megtekinthetõek! Horváth Tibor
Hirdetés
További részletek a www.nagykoros.hu honlapon!
A nagykõrösi Arany János Református Gimnázium felhívása A 2016/2017-es tanévben induló négy és hat évfolyamos gimnáziumi osztályba jelentkezõ tanulók számára 2015. december 8. a központi írásbeli felvételi vizsgára történõ jelentkezési lap beadási határideje. A hat évfolyamos osztályba jelentkezõ tanulók számára jelentkezési lapot és kitöltési útmutatót a gimnázium titkárságán biztosítunk. Hirdetés
Szereti Ön a betörőket? Biztonsága nem várhat! RIASZTÓ, KAMERÁS RENDSZER FORGALMAZÁS, TELEPÍTÉS, JAVÍTÁS )ÓWKPONPTUt 14
Nagykőrösi Fiók: Nagykőrös, Rákóczi u. 1. Tel.: 53/351 166, 06 70 320 9433 • E-mail:
[email protected] *A referencia kamatlábhoz kötött kamat mértéke kamatperióduson (naptári negyedéven) belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben módosulhat. Az akciós induló kamatfelárra vonatkozó ajánlat 2015. december 31-ig befogadott, 600 000 forint hitelösszeg feletti igénylésekre érvényes, legalább 200 000 forint havi nettó igazolt jövedelem a Hitelintézetnél vezetett számlára történő érkezése esetén. A nem akciós Személyi Kölcsön esetén a THM: 14,63–23,67%. A kamatok meghatározása 2015. július 1-jétől alkalmazott 3 havi BUBOR érték fi gyelembevételével, a THM-ek meghatározása az aktuális feltételek, valamint az akciós Kölcsön esetében 600 000 forint, míg a nem akciós Kölcsön esetében 500 000 forint hitelösszeg fi gyelembevételével történt. Jelen tájékoztatás nem teljes körű. További részletekért kérjük, keresse fel honlapunkat (www.patriatakarek.hu), vagy forduljon bármely fi ókunkban munkatársainkhoz, akik készséggel állnak rendelkezésére. Ez a tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, az itt szereplő adatok kizárólag tájékoztató jellegűek. A hiteltermékekre vonatkozó további feltételeket a takarékszövetkezet Általános Üzletszabályzata, valamint Hirdetménye tartalmazza. Jelen ajánlatunk nem tekinthető semmiféle körülmények között hitelígérvénynek, banki kötelezettség vállálasnak. Hitel, kölcsönszerződés aláírása hiánytalanul beadott hitelkérelem alapján hozott pozitív banki döntés után kerülhet sor.
WWW.PATRIATAKAREK.HU
FACEBOOK.COM/PATRIATAKAREK
Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS
49-15.qxd
2015.12.02.
18:08
Page 15
Pénteken elmarad a Sólymok MAFC Martos elleni rangadója! A Nagykõrösi Sólymok aktuális, december 4-én péntekre ütemezett hazai mérkõzése elmarad! A Sólymokhoz hasonlóan, szintén az NbII-ben dobogós MAFC Martos elleni találkozó új idõpontjáról még nem döntöttek, de ahogy megvan a rangadó új dátuma, próbálunk mindenkit értesíteni! A kõrösi kosár szimpatizánsok megértését köszönjük! Hajrá Sólymok!
Fotó: Csikós Zsuzsanna Dóra
Presztízs gyõzelem után, bajnokesélyesként megy a Kinizsi II. a téli szünetre!
A 2015/2016-os szezon elsõ felének úgy ment neki a Nagykõrösi Kinizsi második számú csapata, hogy az eredmény másodlagos lesz, hiszen a tõsgyökeres nagykõrösiekbõl verbuválódott csapat a játék szeretetét tartotta legfõképp szem elõtt. E mellett a siker csak plusz ráadás. A tavalyi évben is a hasonló ars poetica bronzérmet ért, most az idei szezonban viszont már arról döntött az utolsó õszi
forduló, hogy a dobogó melyik fokán telel csapatunk, hiszen mindegyik helyre volt esély! Annál is inkább, hiszen az aktuális utolsó fordulóban a közvetlenül mögöttünk lévõ harmadik helyezet,Újszilvás csapata látogatott hozzánk, akiket csak a remek gólkülönbségünk miatt elõztünk meg. A rangadó felevezetésében is profira sikeredett, hiszen ahogy a „nagyoknál”, a Kinizsi ifjú U7-es, U8-
as és U9-es futballista palántái vezették a pályára a kõrösi fiúkat. A kicsik szülei és az edzõk,Bogdán Béla és Szabó Tamás a mérkõzés végén még meg is vendégelték a focistákat egy bogrács gulyással. Ezúton is köszönetét fejezi ki az egész csapat! A találkozó rangadóhoz mérten, remek tempóban kezdõdött és hiába csúszott a pálya a nagy esõzések miatt, a játékosok szó szerint felszántották a játékteret, úgy küzdöttek! Az elsõ játékrészben nálunk volt többet a labda és a nagy nyomásunk a 24-ik percben érett góllá! Kubinyi Zoltán szöglete után nagy kavarodás alakult ki a kapu elõtt, amire Boros Gergely csapott le leghamarabb és ezzel megszerezte a vezetést a Kinizsinek! Az elsõ félidõben már nem változott az eredmény, így megérdemelt 1-0-s elõnnyel mehettek pihenõre a fiúk. A második félidõ-
hasonló mederben folyt, mint az elõzõ, a Kinizsinél volt a labda többet, mi diktáltuk a tempót. A védelmet külön ki kell emelni, hiszen gyakorlatilag teljesen hatástalanították az ellenfél támadásait! A mienket viszont nem tudták és a 77-ik percben Járvás Tamás remek kiugratása után Molnár Tamás döntötte el végleg a találkozót. A 2-0-ás elõny után az utolsó pillanatban még szépített az ellenfél, de ez a lényegen már nem változtatott, avagy a Kinizsi II. nagy rangadót behúzva 2-1-re nyert. A gyõzelemmel már biztos volt a második hely, sõt az elsõre is volt esély, azonban a Táborfalvaiak sem hibáztak, így õk telelnek az elsõ helyen. Azonban mindössze két ponttal elõznek meg minket, így a tavaszi hadjáratot újra bajnokesélyesként kezdheti meg a Nagykõrösi Kinizsi II. ! Sohajda Márk
JUDO: HAJDÚ ESZTER OB BRONZÉRMES – HETEDIK HELYEZÉSEK
Nem sikerült túl fényesre az év utolsó egyéni országos bajnoksága, melynek Baja adott otthont. A serdülõ korosztály (2001-2003) legfontosabb versenyén 12 nagykõrösi versenyzõ léphetett volna szõnyegre, ezzel szemben különbözõ okok miatt csak négyen vállalták az erõs mezõnyben történõ megmérettetést. Hajdú Eszter két remek gyõzelemmel jutott a legjobb négybe, ahol egy olyan ellenfél várta, akit eddig mindig legyõzött. Most is vezetést szerzett, de egy bírói bizonytalanság és Eszter pillanatnyi kihagyása ellenfele javára döntötte el a mérkõzést, aki
élt is a lehetõséggel és megnyerte a versenyt. Maradt a bronzmeccs, amit – túllépve a csalódáson – ismét magabiztosan nyert, így megszerezte pályafutása ötödik országos bajnoki érmét. Kissé csalódás ez a bronzérem, mert a bajnoki címmel, amelyre minden reális esélye megvolt, beverekedhette volna magát az ifjúság válogatottba. Eszter ezzel az éremmel búcsúzott a serdülõ korosztálytól, jövõre már az ifik között lép szõnyegre, ahol elsõ évesként nem lesz könnyû bizonyítani. Sajnos a többieknek sem ment igazán. A még diák korcsoportos Pomázi Dominik, a még elsõ éves serdülõ Godó Zsófi, valamint a még kissé tapasztalatlan Gál Erzsébet mindannyian egy-egy gyõzelemmel és két-két vereséggel a pontszerzõ hetedik helyen végeztek, hajszállal lemaradva az éremszerzés lehetõségérõl. Vasárnap a BHSE judo termében rendezték meg a felnõtt III. osztályú országos bajnokságot. A nagykõrösiek ,,csikócsapattal” utaztak el, hiszen a hat indulóból öten csak ifjúsági korcsoportú versenyzõként mérlegeltek. A remek mezõnyben jól helyt áll-
X. évfolyam, 49. szám • 2015. december 4.
tak és gyõzelmeket is arattak. Így errõl a versenyrõl is három hetedik helyezéssel tértek haza a kõrösiek: Soós Szabolcs, testvére Soós Norbert, valamint Budai Zsolt szerzett pontokat. Sajnos Farkas Bálint, Balog Ádám és Fekete Ferenc nem értek el helyezést. Összességében dicséret illeti a csapatot, mivel valóban remek és izgalmas mérkõzésekkel szagoltak bele a felnõtt mezõnybe. Az elmúlt hétvégén nem volt egyéni
verseny, viszont a junior és a serdülõ korosztály részére Budapesten rendezték meg az országos csapatbajnokságot. Itt idegenlégiósként Hajdú Eszter, az UTE serdülõ leánycsapatát, míg Kochan József, a Kecskeméti JC junior férfi csapatát erõsítette. A hétvégi versenyekre történõ elutazást és részvételt a FEHÉR PÉKSÉG támogatta anyagilag, így nagyon nagy köszönet nekik. KÕRÖS JUDO SE
Hirdetés
KAMU
AKCIÓK AJÁNDÉKOK KEDVEZMÉNYEK
NÉLKÜL
Egész évben a legjobb ár-értékben!
Acer E5-573-C
Acer E5-573-P
Acer E5-571G
Törteli 1¡MJOLBGđ[đ Pálinka N¡SMJUFSUđM L¼M¶OGđ[IFUđҋ
15,6” FullHD, 15,6” Intel Pentium Dual- Intel Core-i3 4005U 15,6” IntelCel -Core 3556U 3215U 4GB RAM, 4GB RAM, 500 GB HDD, DVD író 4GB RAM, 500 GB 500 GB HDD, DVD író HDD, DVD író GF 820M 2GB
87.990,- 92.490,- 124.990,Nk., Széchenyi tér 9.
Törtel, Hajnal u. Surin János - 06 30 603 3034
15
49-16.qxd
2015.12.01.
15:38
Page 8
„Geo estek” a múzeumban 2015. december 3. (csütörtök) 16.00-tól és 2015. december 5. (szombat) 16.00-tól harmadik alkalommal kerül megrendezésre a „Geo estek” elõadássorozat, ahol ezúttal az érdeklõdõk a villámok után a Föld belsõ szerkezetével és a kontinensek ván-
dorlásával ismerkedhetnek meg. Helyszín: 2750 Nagykõrös, Ceglédi út 19. – Arany János Közérdekû Muzeális Gyûjtemény Az elõadás INGYENES, várunk mindenkit sok szeretettel!
GYERMEK-AGYKONTROLL tanfolyam 7–14 éveseknek 2015. december 28–29-én a Téli szünetben a Civil Házban Nagykõrös, Dalmady Gy. u. 3. „Ha a világon minden 8 éves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltûnne az erõszak a Földrõl.” (Dalai Láma) Mit „tanul” a gyermek a 2 nap alatt? • Gyorsan, hatékonyan tanulni; • ellazulni (levezetni a dühöt, stresszt); • „nagytakarítani” a gondolataiban (a negatívat pozitívvá változtatni); • felelõsséget vállalni/kiállni önmagáért, az egészségéért (szavaiért, tetteiért); • problémáit megoldani… A tanfolyamnak köszönhetõen várhatóan könnyebben, gyorsabban, eredményesebben tanul; magabiztosabb, segítõkészebb és elfogadóbb lesz; ritkábban betegszik meg, illetve gyorsabban gyógyul; képes lesz céljaira koncentrálni és kontrollálni az érzelmeit, tetteit!
AZ ORSZÁGOS HÍRÛ NAGYKÕRÖSI ÁLLAT- ÉS KIRAKODÓVÁSÁR KÖVETKEZÕ IDÕPONTJA
ANDRÁS-NAPI VÁSÁR 2015. december 6.
Helyszín: Nagykõrös, Vásártér
A tanfolyam játékos, interaktív, sok mozgással mindkét nap 9–16 óráig. Ára: 19 500 Ft/fõ, testvérek egyidejû részvétele esetén 16 000 Ft/fõ, ismétlõ 6 000 Ft/fõ. Támogatás kérhetõ: http://www.agykontroll.hu/agykontroll-alapitvany Itt a helyed, ha • tanulási, koncentrálási nehézségeid vannak; • gyakran vagy feszült, ingerült; • nem vagy elég magabiztos, határozott; • egészségügyi/kapcsolati problémáid vannak… … és szeretnél ezeken változtatni!?! Jelentkezés: Makra Zsuzsanna, +36-30/748-6914
[email protected], Facebook: Agykontroll-gyerekeknek