Kalászos gabonák növényvédelme
2015
Szántóterületünk több mint egyharmadán termesztünk kalászosokat, túlnyomórészt őszi búzát és árpát. A kalászosok termesztés-technológiájának meghatározó eleme a növényvédelem, hiszen a fajta és a termőterület mellett az állomány növényegészségügyi állapota határozza meg a termés mennyiségét és minőségét, és ezzel a termesztés gazdaságosságát is. Mára már elfogadott tény, hogy csak a minőségi gabonatermesztéssel lehet sikert elérni, ehhez pedig korszerű készítményeket alkalmazó integrált növényvédelem szükséges. A Bayer évtizedek óta nyújt megoldást a magyarországi gabonatermesztők növényvédelmi problémáira. Természetesen ez idő alatt sokat változtak a készítmények. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően hazánkban mindig a termelés igényeinek legmegfelelőbb szerek állnak rendelkezésre. Termékválasztékunk az utóbbi két évben két kiváló gombaölő szerrel bővült, 2014-ben pedig megérkezett a Huszár aktív, a Huszár OD gyomirtó szer kitűnő utódkészítménye.
A Bayer CropScience kalászos védelmi kínálata teljes, vagyis valamennyi károsító ellen kiváló megoldást nyújt, beleértve a gyomnövények elleni küzdelmet, a gombabetegségek elleni védekezést és a rovarkártevők visszaszorítását.
Lamardor
3. Jobb szárazságtűrés: a Lamardor csávázás hosszabb
Két hatóanyaga egymás hatását kiegészítve tökéletes
4. Gyorsabb fejlődés: a kezelés következtében fokozódik
védelmet nyújt a betegségek ellen, élettani hatásai pedig
a hajtásképződés, ami korábbi bokrosodást, így erősebb,
kiváló gabonaállományt eredményeznek.
robusztusabb állományt eredményez.
A Lamardor korszerű kéthatóanyagú kalászos gombaölő
5. Kitűnő, egészséges állomány. A Lamardor - szélsősége-
csávázószer. Felhasználható búza, árpa, tritikále, rozs és
sen kedvezőtlen körülményektől eltekintve - nem késlelteti
zab vetőmag csávázására.
a kelést. Így a teljes növénybiztonság és a jó hatékonyság
Igen hatékony az összes fontos, csávázással leküzdhető
eredményeként kiváló növényállományt kapunk.
®
gyökereket eredményez, ezzel fokozza a vízfelvételt és a szárazságtűrést.
betegség, így búza kőüszög, porüszög, hópenész, fuzáriumos gyökér- és szártőrothadás, közönséges gyökérrot-
Dózis:
hadás, szeptóriás pelyvafoltosság, árpa porüszög, árpa
0,2 l/t + 1 l/t Peridiam Eco Red segédanyag.
levélcsíkoltság és árpa fedettüszög ellen. Megkülönböztető
Javasolt csávázólé mennyiség 10-20 l/t.
tulajdonsága a hópenész és más fuzáriózisok, illetve a közönséges gyökérrothadás elleni hatása. Jól használha-
Felhasználási javaslat:
tó az integrált növényvédelemben is.
A Lamardor koncentrált csávázószer. Alacsony dózisa miatt nem tud mély színintenzitást adni. Ezért a csávázóléhez 1 l/t Peridiam Eco Red segédanyagot kell adagolni. A készítmény Lamardor Red néven 10 tonna vetőmag csávázására való csomag formájában kerül forgalomba. Összetétele: 2 liter Lamardor és 2x5 liter Peridiam Eco Red. A Peridiam Eco Red egy műanyag polimer, ami színes bevonatot képez a vetőmag felszínén. A szín fokozása mellett fényes felületet ad, ami javítja a vetőmag folyási tulajdonságait (a vetőmag nem tapad össze, jól csúszik, nem boltozódik a vetőgépben). Ezenkívül csökkenti a porolást, és a kopás miatti hatóanyag veszteséget.
A nagy hatékonyság mellett az új készítmény öt élettani
Ne feledje:
hatással rendelkezik. Ezek - melyeket így együtt csak a
A csávázott vetőmag kizárólag vetésre használható fel!
Lamardor nyújt - fontos előnyt jelentenek a készítmény fel-
A csávázott vetőmagot elkülönítve és feltűnő módon meg-
használója számára.
jelölve kell tárolni! A csávázott vetőmagot tilos emberi
1. Jobb kezdeti fejlődés: a Lamardor-ral csávázott vetőmag-
fogyasztásra, vagy takarmányozásra felhasználni! A vad-
ból nagyobb vigorral bíró, erősebb csíranövények lesznek.
állomány védelme érdekében tilos a csávázott vetőmagot
2. Fokozott fagytűrés: a mezokotil a kelő növény legérzéke-
vetés után a talaj felszínén hagyni!
nyebb része. Fagy esetén az elmozduló talajszemcsék könnyen megsértik. A mezokotil hiánya a Lamardor-ral csávázott növények esetén fokozott fagytűrést biztosít.
Forgalmazási kategória: I.
YUNTA Quattro ®
Dózis: A Yunta Quattro dózisa korai vetés és max. 200 kg/ha őszi búza vetőmagnorma esetén 2,0 liter/tonna. Magasabb
A modern intenzív technológiáknál a kis vetőmag dózis és
vetőmagnorma (250 kg/ha) esetén 1,8 l/tonna. Az alacso-
a korai vetés miatt a gabonaállományok ősszel fokozottan
nyabb dózis esetén előnyösebb a nem túl korai vetés,
ki vannak téve a talajlakók, a csócsároló és legfőképpen
és törekedjünk az integrált védelem egyéb szempontjai-
a levéltetvek és kabócák által átvitt vírusbetegségek tá-
nak a betartására is. Őszi árpában (vetőmagnorma max.
madásának.
200 kg/ha) mindig 2 l/tonna.
Szükség van egy erőteljes és hosszú hatású, a betegsé-
Javasolt csávázólé mennyiség: 10-20 liter/tonna.
gek és rovarkártevők ellen egyaránt biztos védelmet nyújtó csávázószerre. Ilyen a Bayer CropScience új készítménye, a Yunta Quattro. • Négy hatóanyag ereje a betegségek és a rovarkártevők ellen egy csávázószerben
Négyrétű
• Vírusbetegségek biztonságos megelőzése • Erőteljesebb biológiai hatás, nagyobb hatékonyság
védelem
• Egységes, egészséges gabonaállomány • Környezetet kevésbé terhelő, gazdaságos megoldás
a gabonában
Magyarországon az ún. törpeségvírusoknak egyre nagyobb a jelentőségük. Súlyos tőszámcsökkenést, terméketlenséget, mennyiségi és minőségi veszteséget képesek okozni. A leggyakoribb az árpa sárga törpülés vírus (angol rövidítése BYDV), amely valójában négy fajt tartalmaz. Átvitelét perzisztens módon a gabona levéltetű (Sitobion avenae) és néhány más levéltetű faj végzi. A másik jelentős, igen agresszív, veszélyes vírus a búza törpeség vírus (WDV), amelynek vektora a csíkos gabonakabóca (Psammotettix alienus).
Ne feledje: A csávázott vetőmag kizárólag vetésre használható fel!
Felhasználási javaslat:
A csávázott vetőmagot elkülönítve és feltűnő módon
Felhasználható őszi búza és őszi árpa rovarkártevők (talaj-
megjelölve kell tárolni! A csávázott vetőmagot tilos emberi
lakó kártevők, gabonafutrinka, levéltetvek, kabócák, stb.)
fogyasztásra, vagy takarmányozásra felhasználni! A vad-
és csávázási betegségek (üszögbetegségek, fuzáriumos
állomány védelme érdekében tilos a csávázott vetőmagot
és pirenofórás betegségek, stb.) elleni védelmére.
vetés után a talaj felszínén hagyni!
A Yunta Quattro csávázószert nedves csávázás formájában egyenletesen kell a magvak felületére felvinni.
Forgalmazási kategória: I.
Huszár aktív ®
A Huszár aktív kiváló formulációja (OD = olajos diszperzió) optimalizálja a permetlé tapadási, terülési tulajdonságait, meggyorsítja a hatóanyag felvételt.
A jól bevált Huszár OD gyomirtó szer korszerű, fokozott hatékonyságú utódja. Folyékony, két hatóanyagú készít-
Dózis:
mény, ami tavasszal kijuttatva őszi búzában, rozsban és
A Huszár aktív dózisa minden kultúrában és kijuttatási időben
rozsbúzában (tritikáléban) védelmet nyújt gyakorlatilag va-
egységesen 1 liter/ha. Javasolt lémennyiség 200-300 l/ha.
lamennyi kétszikű és néhány fontos egyszikű gyom ellen. Az egyszikűek közül hatékony – többek között – a nagy széltippan, a vadzab (fejlettségtől függően), a kanáriköles
1 l/ha
és a perje-félék (Lolium- és Poa-fajok egyaránt) ellen. A kétszikűek közül hatékony a mezei acat, a ragadós galaj, az árvakelésű napraforgó, a parlagfű, az ebszékfű, a kamilla, a mezei pipitér, a pipacs, a tyúkhúr, a szarkaláb-félék, a vadrepce, a pásztortáska, a búzavirág, a repcsényretek, a disznóparéj-félék, a fehér libatop, a veronika-félék, az árvacsalán-félék, a mezei árvácska és a zsombor ellen. A sort természetesen még hosszan lehetne folytatni.
Felhasználási javaslat: Kijuttatható a kultúrnövény bokrosodásának közepe és kétszárcsomós állapota között. Egyszikűek elleni védekezésnél a kezelés idejét azok fejlettségéhez kell igazítani: 1-3 leveles korban, de - vadzab kivetelével - legkésőbb bokrosodásig kezelni kell. Kétszikűeknél optimálisan 2-4 lombleveles állapotban, de legkésőbb 6-8 leveles stádiumig kell kezelni. Hatékonyság szempontjából az optimális
aktiváló hatású egy- és kétszikűek elleni kalászos gyomirtó szer
kijuttatás a gabona szárbaindulás kezdetéig tart. A gyakorlatban előfordul viszont, hogy ilyenkor nem lehet permetezni. Ezért előnyös, hogy a Huszar aktív a gabona kétszárcsomós allapotáig kijuttatható. Mezei acat ellen igen fontos a jó időzítes: a hajtások döntően tőlevél-rózsás, max. 15 cm-es fejlettségűek legyenek. Ne feledje:
Az ALS-gyomirtókra kevésbé érzékeny kétszikűek esetén a Huszár aktív hatékonyság javulást hoz elődjéhez képest. Ide tartozóak pl. a veronika-, árvacsalán-fajok és a mezei árvácska. Ezeknél késői kezelés esetén jól érvényesül a Huszár aktív „aktiváló” hatása.
A készitmenyt kiöntés előtt alaposan fel kell rázni! Forgalmazási kategória: I.
Puma extra ®
Speciális egyszikű gyomok elleni gyomirtó szer.
Felhasználási javaslat: Felhasználható őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, rozs, tritikále kultúrákban a magról kelő egyszikű gyomnövények ellen.
2010 óta Puma Komplett néven 20 ha-os csomag formájában is forgalmazásra kerül. A csomag 20 liter Puma Extra mellett 3 liter ajándék Sekator OD-t és 2 liter ajándék Decis Mega-t is tartalmaz A Puma extra a kalászos gyomirtó szer palettán gyakorlatilag az egyetlen készítmény, amelynek segítségével a kalászos kultúrák esetén (zab kivételével) a növekvő gondot okozó vegyes egyszikű gyomosodást is rugalmas felhasználási idővel meg tudjuk oldani. A kezelést a kultúrnövény 3-4 leveles fejlettségétől a szárbaindulás kezdetéig lehet elvégezni. A magról kelő egyszikű gyomnövények 1-3 leveles korukban a legérzékenyebbek a készítményre. Az optimális időben végzett kezeléskor a 0,8 l/ha dózis elegendő, míg fejlettebb gyomnövények, vagy erősebb gyomfertőzés esetén a magasabb dózis szükséges. A szerre érzékeny gyomok: ecsetpázsit, vadzab, muhar fajok, kanáriköles, zöld pántlikafű, nagy széltippan. Ne feledje: Keverhetőség: Sekator OD-val, Decis Mega-val keverhető, egyéb készítményekkel történő tankkeverék készítése esetén keverési, illetve előzetes kezelési próba javasolt. A Puma extra egyaránt hatékony a nagy széltippan, a parlagi ecsetpázsit, vadzab fajok, muhar-félék, stb. ellen. Rozsnok
Nem keverhető a következő hatóanyagokat tartalmazó
fajok ellen nem hat. A Puma Extra tehát a kalászosokban
gyomirtó szerekkel: bentazon, dikamba, hormonbázisú ké-
előforduló legtöbb jelentős magról kelő egyszikű gyom el-
szítmények.
len rugalmasan alkalmazható, szisztemikus készítmény. A kezelést követően a gyomok már 3 hét alatt tökéletesen
Kerüljük a permetlé elsodródását a szomszédos kultúrákra,
elpusztulnak.
ezért csak szélmentes időben permetezzünk! Amennyiben a szomszédos táblán zab, vagy fénymag van, a perme-
Dózis:
tezést nagyon körültekintően kell elvégezni, mert az elsod-
– vadzab ellen: 0,8 l/ha
ródott permetlé károsítja ezeket a kultúrákat.
– széltippan, ecsetpázsit, fénymag, muhar-félék ellen: 0,8-1,0 l/ha. Javasolt lémennyiség 200-250 l/ha.
Forgalmazási kategória: I.
Sekator OD ®
Felhasználási javaslat: A Sekator OD elsősorban levélen keresztül hat. Kijuttatása után a gyomok viszonylag lassan, de következetesen - újra-
Kétszikű gyomnövények elleni általános kalászos gyom-
hajtás nélkül - halnak el. A hatás már 5°C-tól teljes, a végső
irtó szer, rugalmas megoldást nyújt gyakorlatilag bármely
hatékonyságot a kezelés előtti vagy utáni lehűlések alig
kétszikű gyomosodás esetén.
befolyásolják. Lényeges, hogy a Sekator OD az ár-
Felhasználható őszi búza, őszi és tavaszi árpa, valamint
vakelésként egyre gyakrabban jelentkező IMI és SU
tritikále gyomirtására a kultúrnövények háromleveles és
toleráns napraforgó ellen is hatékony. Az antidótumnak
kétszárcsomós állapota között, magról kelő kétszikű gyo-
köszönhetően a Sekator OD semmilyen stádiumban nem
mok és mezei acat ellen.
fitotoxikus az engedélyezett kultúrákban. Az optimális kijuttatási idő tavasszal a bokrosodás kezdete és vége közötti
A Sekator OD formulációja (ODesi = olajos diszperzió) optimalizálja a permetlé tapadási, terülési tulajdonságait, meggyorsítja a hatóanyag felvételt. A jó tapadás eredménye a kevesebb talajra hulló, hasznosulatlan hatóanyag. A nagyobb fedettség és gyorsabb hatóanyag felvétel eredménye a gyorsabb és biztonságosabb gyomirtó hatás, különösen “nehezített viszonyok” között, pl. viaszos levelű, vagy túlnőtt gyomoknál. Az ellenállóbb gyomok elleni küzdelemben és a hatássebességben szintén mutatkozik az ODesi előnye.
időszak. Lehetőség van viszont egészen a kétszárcsomós állapotig való kezelésre. Ha a gyomok túlfejlettek, viaszos levelűek, vagy a védekezést acat ellen irányítjuk, adjunk a permetléhez segédanyagot: a Sekator OD hatását tovább gyorsíthatjuk olajos adalék (1 l/ha Mero), illetve műtrágya oldatok (4-5 kg/ha NH4NO3 vagy (NH4)2SO4) adagolásával. Acat ellen akkor permetezzünk, amikor a hajtások nagy része már előjött, azok tőlevélrózsás, max. 10-15 cm fejlettségűek. A Sekator OD az eddigre esetleg már túlfejlett egyéb kétszikűeket is elpusztítja. A Sekator OD kijuttatási ideje rugalmas
A fontosabb gyomok, melyek Sekator OD-val leküzdhetők disznóparéj-félék, parlagfű, mezei tikszem, pipitér-félék, laboda-félék, szulák keserűfű, repce árvakelés, pásztortáska, búzavirág, libatop-félék, pipacs, mezei acat*, szarkaláb fajok**, sebforrasztó zsombor, füstike-félék**, kenderkefű-félék, gombvirág fajok, ragadós galaj, napraforgó árvakelés, árvacsalán fajok**, kamilla-félék, parlagi nefelejcs, keserűfű-félék, mezei boglárka, repcsényretek, lórom-félék, vadrepce, mezei csorbóka, tyúkhúr, mezei tarsóka, mezei árvácska, veronika fajok** * tőlevélrózsás és 10-15 cm fejlettség között ** a kultúrnövény bokrosodásának végéig
Dózis: 0,15 liter/ha. Javasolt lémennyiség 200-300 l/ha.
Ne feledje: A készítményt kiöntés előtt alaposan fel kell rázni! A Sekator az engedélyezett kultúrákat fejlettebb állapotukban sem károsítja, más kultúrákban (pl. zab, kanáriköles) viszont károsodást okozhat! Forgalmazási kategória: I.
Falcon Pro
A levélbetegségek ellen a Falcon Pro-t megfigyelésre ala-
Három hatóanyagú univerzális kalászos fungicid, a Falcon
A bokrosodás végétől rendszeresen ellenőrizni kell az
460 EC méltó utódja. Kiváló hatékonyságú minden fontos
állományt ahhoz, hogy a védekezés idejét helyesen tudjuk
kalászos gabona betegség ellen.
megválasztani.
®
pozva, megelőző jelleggel kell bevetni akkor, amikor a betegség első tünetei épp látszanak az alsóbb leveleken.
Lisztharmat és rozsda ellen 0,6-0,8 l/ha szükséges. A levélfoltosságok (pirenofórás, szeptóriás, stb.) ellen válasz-
A megújult hármas hatóerő
szunk 0,8-0,9 l/ha (árpában 0,7-0,8 l/ha) dózist. Kalászfuzáriózis ellen 0,9-1,0 l/ha a helyes dózis. Egy kezelés esetén kalászolás vége, virágzás kezdete idején 0,8-1,0 l/ha dózisban javasolt. Két kezelésnél a Falcon Pro-t használhatjuk az 1. vagy 2. kezelésre, illetve mindkét kezelésre. Amennyiben a Falcon Pro-t az 1. kezelésben levélbetegségek ellen használjuk a javasolt dózis a betegségtől és a fertőzés erősségétől függően 0,6-0,9 l/ha, a kijuttatás ideje a bokrosodás végétől a zászlóslevél kiterülésig tart. A kalászkezelést a virágzás eleje és közepe között kell elvégezni 1,0 l/ha Falcon Pro-val, vagy 1,0 l/ha Prosaro-val. Forgalmazási kategória: I. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 35 nap
Lisztharmat és rozsda betegségek ellen a megelőzés mellett gyógyító és pusztító hatása is van. Pirenofórás és szeptóriás
megbetegedések
ellen
megelőző
hatású.
Kalászfuzáriózis ellen kiváló megelőző, és akár 4 napos gyógyító hatással is rendelkezik. Dózis: Búza, rozs, tritikále 0,6-1,0 l/ha, árpa, zab 0,6-0,8 l/ha. Javasolt lémennyiség 250-350 l/ha. Felhasználási javaslat: Búzában, árpában, rozsban, tritikáléban és zabban egyaránt engedélyezett.
Prosaro
®
Felhasználási javaslat: Felhasználása őszi búza védelmére lisztharmat, rozsdabetegségek, szeptóriás és pirenofórás levélfoltosság,
Korszerű, felszívódó kalászos gombaölő szer, amely min-
szeptóriás kalászfoltosság, kalászfuzáriózis és más ka-
den kalászos betegség ellen eredményesen alkalmazható.
lászbetegségek ellen megelőző jelleggel ajánlott. Az őszi
Kiemelkedő hatékonyságú a búza kalászfuzáriózisa és a
búza szárbaindulása és virágzása között időszakban
mikotoxinok felszaporodása ellen. Gombaölő hatása mel-
egyszer, vagy kétszer kell kijuttatni a fertőzési helyzetnek
lett jelentős termésfokozó és minőségjavító hatása is van.
megfelelően megválasztott dózisban.
A kalászos gombaölő szerek zászlóshajója.
Dózis: 0,75-1,0 l/ha. Javasolt lémennyiség 250-300 l/ha. A dózis a betegségtől, illetve a fuzárium fertőzésre hajlamosító tényezők meglététől függ. Levélbetegségek ellen
A Prosaro elsősorban a minőségi búzatermesztésben,
és alacsony fuzárium fertőzésveszély esetén alacsonyabb
a fuzáriózis elleni célzott, virágzáskori kezelésre javasolt.
dózisok is elegendőek. Fuzáriumveszélyes időszakban
Ez a kezelés a tenyészidő végéig véd a rozsda, vagy a le-
1,0 l/ha dózis javasolt.
vélfoltosságok ellen is. A Prosaro kijuttatási ideje rugalmas, a hatékony kezelési időszak hosszú. Fuzárium ellen már kikalászoláskor, a virágzás kezdetén kipermetezhetjük. Ha a kedvezőtlen időjárás késlelteti a kezelést, a 4 napos kuratív hatás garantálja a sikeres védekezést. Forgalmazási kategória: II. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 35 nap
Zantara
Árpa: lisztharmat, rinhospórium, hálózatos és barna fol-
A Zantara különleges formulációjú, kéthatóanyagú ka-
A Zantara valamennyi kalászos gabonában, így a búza és
lászos fungicid. Megelőző és gyógyító hatású. Új ható-
árpa mellett tritikáléban, rozsban és zabban is felhasznál-
anyag családot és új hatásmódot hoz a gabona védelmébe.
ható.
Dózis: 0,75-1,5 l/ha. Javasolt lémennyiség 250-400 l/ha.
Felhasználási javaslat:
®
tosság, törperozsda, ramuláriás és élettani foltosság. Rozs, tritikále: lisztharmat, vörösrozsda, rinhospórium.
Búzában (intenzív rozsban, tritikáléban) 1,0-1,5 l/ha a dózis. Bixafén: a Bayer új gombaölő hatóanyaga a pirazol-kar-
Levélbetegségek ellen a zászlóslevél kiterülés és kalászo-
boxamid családból. Széles hatásspektrumú és nagy haté-
lás kezdete között 1,0-1,25 l/ha dózisban javasolt. Ennél
konyságú fungicid. Szisztemikus, a farészben szállítódik.
korábbi és kisebb dózisú kezelésnél élettani hatások nem
A bixafén fiatalon és zölden tartja a leveleket, fokozza az
várhatók. Levél- és kalászbetegségek ellen 1,25-1,5 l/ha
asszimilációt a levél hosszának és szélességének növelése
dózis javasolt optimálisan a virágzás közepén. Az élettani
és a klorofill sűrűség fokozása által. Hatására a légzőnyí-
hatások ekkor is érvényesülhetnek.
lások korábban záródnak, így átsegíti a növényt a rövid
Árpában (zabban) 0,75-1,25 l/ha dózisban, elsősorban
száraz időszakon. Összességében a komplett gombaölő
levélbetegségek ellen. A kezelés már 2-szárcsomós álla-
hatékonyság és az élettani hatások együtt nagyobb ter-
potban is elvégezhető, de az élettani hatásokhoz a zász-
mést, jobb minőséget eredményezhetnek.
lóslevél kiterülés a megfelelő stádium. A Zantara intenzívebb technológiában javasolt (legalább két fungicid kezelés). Nagy dózisban kalászfuzáriózis ellen is jó hatékonyságú, de nagy fertőzésveszély esetén a Fusarium-fajok ellen a Prosaro felhasználása indokolt. A Zantara különleges formulációjának köszönhetően a ke-
Napfényt visz a termésébe
zelés után szinte azonnal bekerül a levél viaszrétegébe, így a száradás után már 1/2 óra múlva eső- és UV-sugárzás álló. Keverhetőség: Bayer herbicidekkel, Decis Mega-val, Biscaya-val és Cerone-val keverhető. Mivel a Zantara
Új típusú korszerű formuláció. A csepp a levélen azonnal
formulációja igen “gyors”, levéltrágyákkal való kombiná-
szétterül és belesimul a felszínbe. A hatóanyagok egy része
ciónál 300 l/ha permetlé alkalmazása javasolt. Ügyeljünk
gyorsan bejut a levélbe és azonnal dolgozni kezd, másik
arra, hogy a permetezés ne napsütésben és emelkedő hő-
része a viaszrétegben marad és hosszú tartamhatást ad.
mérsékletben, hanem lehetőleg az esti órákban történjen!
Két hatóanyaga valamennyi kalászos betegség ellen (kalászfuzáriózis is) megbízható hatékonyságot, és a szoká-
Légi kijuttatás:
sosnál akár jelentősen hosszabb hatástartamot nyújt.
Legalább 10 ha-os területen 50-80 l/ha permetlével.
Hatásspektrum
Forgalmazási kategória: I.
Búza: lisztharmat, rozsdabetegségek, szeptóriás és helmintospóriumos foltosság, kalászfuzáriózis.
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 35 nap
Biscaya
Proteus
Alacsony dózisa ellenére magas biológiai aktivitással és
A Proteus több kultúrában alkalmazható széles hatás-
hosszú hatástartammal rendelkezik a kalászos gabonák
spektrumú modern rovarölő permetezőszer.
szívó- és rágó kártevői ellen. Az innovatív OD formulá-
Két különböző hatásmódú rovarölő hatóanyag kombiná-
ciónak köszönhetően jobb lesz a permetlé fedettség, ez
ciójaként a Proteus gyors taglózó hatású, ugyanakkor
gyorsabb felszívódást, biztosabb hatást és jobb esőállósá-
kiváló, hosszú hatástartamú készítmény, emellett a rezisz-
got eredményez. A hatóanyagot a rovarok a kezelt felü-
tencia elleni küzdelemnek is kitűnő eszköze.
lettel érintkezve, illetve a táplálkozásuk során veszik fel.
A Proteus formulációja nagyon jó tulajdonságokat ad a
Hatására a kártevő nem táplálkozik tovább, mozgása le-
szernek: kitűnő tapadás, kiváló esőállóság és jó biológiai
lassul és rövidesen elpusztul. A hatóanyag hosszú ideig
hatás jellemzi.
®
®
egyenletesen oszlik el a levelekben, ezért a Biscaya hatását sokáig megőrzi. A készítmény a kezelés után a levélen és a hajtás zöld részein keresztül gyorsan felszívódik, és a nedvkeringéssel eljut a növény minden részébe. Dózis: 0,2-0,3 l/ha. Javasolt lémennyiség 200-300 l/ha. Felhasználási javaslat: Kalászosokban a kezelést a vetésfehérítő ellen a tömeges betelepedéskor, vagy a fő lárvakelés időszakában kell végezni. Levéltetvek ellen a betelepedés - tömeges szaporodás kezdetén kell kezdeni a védekezést. A gabonapoloskák elleni védekezésről növényvizsgálat, vagy a virágzás - szemképződés idején hálózással végzett felmérés alapján kell dönteni: 2 db/m2 egyedszám felett a kezelést el kell végezni. A magasabb dózist erős fertőzés vagy megkésett kezelés esetén kell alkalmazni. Légi kijuttatás: A készítményt kalászosokban 70-80 l/ha permetlével kell kijuttatni. Légi kijuttatás évente maximum egyszer történhet.
Dózis: 0,5 l/ha. Javasolt lémennyiség 250-300 l/ha. Felhasználási javaslat: A Proteus kiváló megoldás a kalászos gabonák rovarkártevői ellen. Valamennyi kalászos gabonafélében (búza, árpa, rozs, tritilále, zab) szezononként egy kezelésre használható fel. Levéltetvek ellen az első kolóniák megjelenésének idején kell védekezni. Vetésfehérítő ellen a bogarak betelepedése és a fő lárvakelés között kell a kezelést elvégezni. A Proteus hosszú hatástartammal rendelkezik. Amennyiben elhúzódó szezon és erős fertőzés miatt mégis ismételt kezelésre lenne szükség, ahhoz Decis Mega vagy Biscaya alkalmazása javasolt. Egyéb kultúrák: A Proteus felhasználható a repce, a burgonya és a borsó védelmében is. Forgalmazási kategória II.
Egyéb kultúrák:
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő:
A készítmény felhasználása engedélyezett repce, napra-
kalászosok 21 nap
forgó és kukorica védelmére is. Forgalmazási kategória: II. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: kalászosokban előírás szerinti felhasználás esetén nincs korlátozás
Decis Mega ®
Korszerű deltametrin hatóanyagú piretroid rovarölő szer. A jól sikerült formuláció a taglózó és a tartamhatás új dimenzióját hordozza. Mitől Mega a Decis? Az új segédanyagoknak köszönhetően a Decis új tulajdonságokat kapott. Kipermetezéskor rögtön szétterül és odaragad a levél felületére. Kisebb a permetezési veszteség, gyorsabb, erőteljesebb lesz a rovarölő hatás. Az összes hatóanyag azonnal hozzáférhető, “film” formában van jelen. Kitűnően tapad a rovarok felszínére is. Azonnali hatóanyag felvétel, igen gyors taglózó hatás, az eddiginél hosszabb hatástartam és nagyon jó esőállóság
Felhasználási javaslat:
jellemzik.
Kalászosok vetésfehérítő, levéltetvek és gabonapoloskák elleni védelmére ősszel maximum egy, tavasszal maximum
Dózis: 0,15 l/ha. Javasolt lémennyiség 250-400 l/ha.
két alkalommal, a szemképződésig bezárólag. A Decis Mega kezelést a vetésfehérítő bogarak ellen a kártevő tömeges betelepedésekor, vagy a lárvák kelésének fő időszakában célszerű elvégezni. Levéltetvek ellen a betelepedés, illetve a tömeges szaporodás kezdetén kell megkezdeni a védekezést. A gabonapoloskák elleni védekezések szükségességét növényvizsgálat alapján, vagy a virágzás - szemképződés időszakában hálózással végzett felmérés alapján kell eldönteni. Ha a poloska létszám meghaladja 2 db/m2 egyedszámot, a kezelést el kell végezni. Egyéb kultúrák: A készítmény felhasználása engedélyezett gyümölcsösök, szőlő, zöldségfélék, kukorica, napraforgó, repce és dísznövények védelmére is. Forgalmazási kategória: II. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: kalászosok 30 nap
Cerone
®
A termésnövelő hatás jó N ellátottság, nem túl késői vetés, nagy növénysűrűség és több csapadék esetén nagyobb, ilyenkor a magasabb dózisokat érdemes használni.
Az intenzív technológiában a nagy termőképességű, hosszú szalmájú búza- vagy árpafajta sokszor találkozik
Őszi rozsban a készítmény 1,3-1,5 l/ha közötti dózisban,
a nagy N-dózisokkal. Kedvezőtlen időjárás esetén ez
zászlóslevél nyelvecskéjének megjelenése és levélhüvely
súlyos megdőléshez vezethet, ami a betegségek (pl. ka-
felnyílása stádiumok között alkalmazható. A kezelés ter-
lászfuzáriózis) fokozott fellépésével, nehéz betakarítással,
mésnövelő hatása jó N ellátottság, nagy növénysűrűség és
összességében súlyos mennyiségi és minőségi veszte-
több csapadék esetén nagyobb.
séggel jár. Ilyenkor a Bayer növekedésszabályzójára, a Cerone-ra van szükség. A Cerone-ból felszabaduló etilén gátolja a növekedési hormonok termelését a növényben, ezért növekedés-lassulást idéz elő. Alacsonyabb és vastagabb lesz a gabona szára, ami megakadályozza a megdőlést, és ezáltal a termésveszteséget. Az etilén másik hatása, hogy optimális körülmények között növeli a betakarítható termést. Dózis: 0,5-1,5 l/ha. Javasolt lémennyiség 300-500 l/ha. A helyes dózis megválasztásához a felhasználási javaslat, valamint a www.bayerhungaria.hu/cerone-kalkulator weboldal nyújt segítséget. Felhasználási javaslat: Őszi búzában a készítmény 0,5-1,0 l/ha közötti dózisban, a kétnóduszos állapot és levélhüvely felnyílása között alkalmazható. Optimális a zászlóslevél megjelenése és
Ne feledje:
a zászlóslevél nyelvecskéjének megjelenése közötti idő-
A készítmény használata a javasoltnál későbbi időpont-
szak. A termésnövelő hatás jó N ellátottság, korábbi
ban, vagy nagyobb dózisban esetenként terméscsökke-
vetés, nagy növénysűrűség és több csapadék esetén
nést okozhat!
nagyobb. Ilyen esetben a magasabb engedélyezett dózisokat érdemes használni. Kevésbé intenzív esetben az
A Cerone a Bayer CropScience más növényvédő szereivel
alacsonyabb dózisok javasoltak.
általában keverhető, de alacsony pH-ja miatt keverési próba javasolt. Réztartalmú szerek tankkeverése nem javasolt.
Őszi árpában a készítmény 0,5-1,2 l/ha közötti dózisban,
Más növekedésszabályozó alkalmazása a tenyészidőszak
a kétnóduszos állapot és levélhüvely felnyílása között
során szaktanácsadó javaslata alapján történjen.
alkalmazható. Optimális a kétnóduszos állapot és a zászlóslevél nyelvecskéjének megjelenése közötti időszak.
Forgalmazási kategória: I.
A kalászosok integrált védelme A fenntarthatóság jegyében a vegyszerek kizárólagos használata helyett ki kell használnunk a technológiában rejlő más védekezési lehetőségeket is. Védekezés híján a gyomnövények nagy terméskiesést és minőségromlást okozhatnak. A vetésváltás mellett a szakszerű talajművelés és a mechanikai gyomirtás ad lehetőségeket a védekezésre. A terület kiválasztása a gyomokkal szemben érzékeny tavaszi árpa esetében különösen fontos. A fajta kiválasztás, a tápanyagellátás és a kártevők elleni védelem az egészséges, sűrű állomány biz-
A vetésfehérítők károsítása jelentősen csökkenti a levélfelületet. A levéltetvek szívogatása közvetlen asszimiláta veszteséget okoz. A gabonapoloskák által szúrt szemek értéktelenek, kaput nyitnak a gombák számára, amelyek az egész termést tönkretehetik. A betegségek elleni védelem is gazdaságosabb és eredményesebb lesz, ha a vetésváltás, a talajművelés, a fajtamegválasztás, a vetésidő, a tápanyagellátás és növekedésszabályozás, a gyomok és a kártevők elleni védekezés lehetőségeit is figyelembe vesszük. A védelem így általában két (vagy három) gombaölő szeres védekezéssel megoldható. Már egyszeri kezelés is termésnövelő hatású. A kétszeri kezelés biztonságosabb, nagyobb termést és jobb minőséget garantál. Mindig a megelőző védekezésre kell törekedni. A lombkezelést akkor kell végezni, amikor a tünetek az alsó leveleken éppen megjelentek. Őszi búzában ez az időpont legtöbbször a két szárcsomós állapot és a zászlóslevél kiterülés között van. A második kezelést a teljes kikalászolást követően, a virágzás elején javasolt elvégezni. Ez optimálisan az érésig véd a levél- és kalászbetegségek ellen, beleértve a fuzáriózist is, ezenkívül a levélzet zölden tartásával biztosítja a nagy termést és jó minőséget.
A felhasználás során tartsa be a címkén és a termékek engedélyokiratában szereplő előírásokat!
tosításával járul hozzá a gyomok elleni védekezéshez.
További információért hívja területi képviselőinket: Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Borbély Béla, 20/519-2741 Hajdú-Bihar megye: Pocsai Béla, 20/956-0385 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Simon Zoltán, 30/468-9858 Csongrád megye: Sipos József, 20/519-2745 Jász-Nagykun-Szolnok megye: Leszkó László, 20/519-2750 Békés megye: Pljesovszki Tibor, 20/519-2762 Heves, Nógrád megye: Sasvári Enikő, 30/456-2834 Bács-Kiskun megye: Hámos András, 20/510-5958 Pest megye: Dúcz Ferenc, 20/519-2744 Komárom-Esztergom, Veszprém megye: Pusztai Gábor, 20/956-0386 Fejér, Észak-Tolna megye: Fekete Zoltán, 20/519-2748 Baranya, Tolna megye: Rónai Gábor, 30/206-8237 Somogy, Nyugat-Tolna megye: Horváth Tibor, 20/519-2751 Vas, Zala megye: Virág István, 20/519-2761 Győr-Moson-Sopron megye: Ürmösi László, 30/252-6823 Kertészeti kultúrák: Nyugat-Magyarország: Kleofász Mátyás, 20/956-0383 Kelet-Magyarország: Gáspár Gergely, 30/426-5912
1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.bayercropscience.hu BAYinfo: (80) 620-111