Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 7. napján 16.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Békefi Edina alpolgármester Fodor Péter képviselő Marton János képviselő Rolkó Gábor képviselő Tanácskozási joggal jelenlévő meghívottak: dr. Panyi Szilvia Orsolya jegyző Tigelmann János üdülőtulajdonosi képviselő Egyéb jelenlévők: 4 fő állampolgár Szabó László polgármester: köszöntötte a megjelenteket, majd megállapította a képviselő-testület határozatképességét valamennyi képviselő jelenlétével. Ezt követően ismertette a napirendet, melyet a kiadott anyagnak megfelelően elfogadásra javasol. A Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendjét 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta. Napirendi pontok: 1./ Vegyes ügyek, egyebek Előadó: Szabó László polgármester 1./ Vegyes ügyek, egyebek a) Szabó László polgármester: a vegyes ügyek keretében először ismerteti, hogy Bocskayné Kurucz Mónika szeretné ugyan, de nem tudja folytatni a könyvtárosi munkát, családi okok miatt június 30ával szeretne leköszönni. A megüresedő állásra Marton Éva jelentkezne. Neki is van helyi ismerete, szívesen csinálná ezt a feladatot, egy hónap átmeneti idő alatt be tudna tanulni. Amennyiben a testület egyet ért, úgy javasolja a szükséges határozat meghozatalát. Marton János képviselő: kijelenti, hogy személyes érintettség okán tartózkodni kíván a szavazástól. A polgármester javaslatával egyet értve a Képviselő-testület 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és Marton János képviselő tartózkodása mellett az alábbi határozatot hozta meg:
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 99./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bocskayné Kurucz Mónika könyvtárosi megbízását 2012. június 30. napjával megszünteti. Molnár Éva 8242 Balatonudvari, Nyárfa sor 23. szám alatti lakost megbízási szerződéssel 2012. július 1. napjával a települési könyvtárosi feladatok elvégzésével megbízza. Felhatalmazza Szabó László polgármester a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: június 30. Felelős: polgármester Szabó László polgármester: ismerteti, hogy Bocskayné Kurucz Mónika jelezte továbbá, hogy szeretné megvásárolni, amennyiben mód van rá a használt laptopot, amelyen a munkát végezte. Fodor Péter képviselő: véleménye szerint ebben a kérdésben még egyeztessenek, mert mi van akkor, ha az új könyvtáros is azon akar dolgozni. Szabó László polgármester: a könyvtárban van egy komplett számítógép internet használati lehetőséggel, azon folyik már a könyvtárosi munka a tudomása szerint. Természetesen nincs akadálya annak, hogy ebben a kérdésben tovább egyeztessenek. b) Szabó László polgármester: a következő téma a fövenyesi Mini ABC feletti szolgálati lakás felújításának kérdése. A beérkezett árajánlatok alapján a legolcsóbb tétel bruttó 230 ezer forint lenne a teljes belső felújítása. Gyakorlatilag a komplett festésen kívül szükség van a WC és a fürdő felújítására is, mert olyan állapotban vannak a szerelvények. Jelenleg egy francia ágy van benne, úgyhogy szükség lesz minimális bútorozásra is, ágyakra, kis szekrényekre, és egy mini konyha berendezésre. Javasolja, hogy utólagos elszámolással hatalmazzák fel a legmiminálisabbak beszerzésére, természetesen egyeztetve a képviselőkkel. A tervek szerint a két animátor lány lakna itt a nyár folyamán, addigra el kellene készülni a munkálatokkal. Az elhangzottak alapján a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodással egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg: Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 100./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tulajdonát képező fövenyesi Mini ABC feletti szolgálati lakás belső felújításának költségét bruttó 230.000 Ft összegben hagyja jóvá a 2012. évi önkormányzati költségvetés terhére. Továbbá felhatalmazza Szabó László polgármestert a lakás berendezési tárgyainak utólagos elszámolással történő beszerzésére, illetve az elengedhetetlenül szükséges egyéb munkálatok elvégeztetésére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester c) Szabó László polgármester: tájékoztatja a képviselőket, hogy minden nyári szezonnyitón és zárón a főzőversenyeken a csapattagok szoktak kapni ajándék pólót, kötényt vagy sapkát. Idén az előzetes egyeztetéseknek megfelelően a póló mellett döntöttek. Összeállt a mennyisége 200 db vegyesen férfi
és női póló szitázással együtt bruttó 225 ezer forintba kerülne. Ennek az ajándéknak reklámértéke is van természetesen, mivel Udvari felirat található rajta. Kéri a képviselők véleményt. Egyéb javaslat nem lévén az elhangzottak alapján a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodással egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg: Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 101./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nyári főzőversenyekre 200 db ajándékpóló elkészítésének költségét bruttó 225.000 Ft összegben a 2012. évi önkormányzati költségvetés terhére biztosítja. Felhatalmazza Szabó László polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester d) Szabó László polgármester: tájékoztatja a képviselőket, hogy felmérésre kerültek az újonnan elkészítendő települési táblák – a dohányozni tilos, játszótéri, strandi és kerékpáros táblák. Ezek az egyeztetések után megrendelésre kerültek. Egy tábla nem lett megrendelve még a strandra, az információs tábla, melynek az árajánlata 208 ezer + ÁFA forint lenne. Ez igen magas ár sajnos, pedig szép a tábla kivitelezése. Továbbá előkészítés alatt van még a bejárat melletti új nagy köszöntő tábla formája is. Kéri, hogy utólagos elszámolással hagyja jóvá a testület a táblák megrendelését, kivéve a strandi információs és a bejárati tábláét, ebben a kérdésben még egyeztetni szükséges, és érdemes még további árajánlatokat bekérni. A javaslattal egyet értve a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodással egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg: Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 102./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a települési tájékoztató és reklámtáblák költségét bruttó 143.880,- Ft összegben a 2012. évi önkormányzati költségvetés terhére biztosítja. Felhatalmazza Szabó László polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester e) Szabó László polgármester: előzetesen már volt róla szó, hogy ki kell méretni a fövenyesi strand északi határvonalát, hogy az ottani épületek jogi rendezése során a túlnyúló épületrészek méretét látni lehessen, illetve egy lehetséges szerviz út területe hogyan alakulna. Javasolja a SZÁ-VA Mérnöki Iroda által adott árajánlat elfogadását és a szükséges munkálatok elvégeztetését. A javaslattal egyet értve a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodással egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg:
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 103./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a fövenyesi strand északi határának kimérési kölségét 46.000 Ft + ÁFA összegben a 2012. évi önkormányzati költségvetés terhére biztosítja. Felhatalmazza Szabó László polgármestert a SZÁ-VA Mérnöki Iroda Kft-vel a szerződés megkötésére és a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 16.30 órakor Fodor Péter képviselő rövid időre eltávozott, Szabó László polgármester ismételten megállapította a képviselő-testület határozatképességét 4 fő képviselő jelenlétével, majd folytatta az ülést. f) Szabó László polgármester: örömmel ismerteti, hogy elkészült a fövenyesi hulladéksziget, nagyon szép lett, illetve a járda is a Mini ABC előtt. A hulladéksziget területe azonban az eredetihez képest módosult, nagyobb lett, mivel így lehetett csak szakszerűen megoldani a megközelíthetőségét. Ki kellett hozni a területét az aszfaltig. Ennek a felmért pótmunkáknak az összköltsége bruttó 188.695 Ft. Javasolja a pótmunkák és a többletköltség elfogadását. A javaslattal egyet értve a Képviselő-testület 3 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és Marton János képviselő tartózkodása mellett az alábbi határozatot hozta meg: Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 104./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a fövenyesi hulladéksziget pótmunkájának költségét bruttó 188.695,- Ft összegben a 2012. évi önkormányzati költségvetés terhére biztosítja. Felhatalmazza Szabó László polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester g) Szabó László polgármester: a jegyző asszony javaslatára kéri, hogy hozzon a testület egy olyan határozatot, hogy a Fő téri játszótérre a kihelyezett rugós játék a MVH-s pályázattól független, külön önkormányzati költségvetésből valósult meg. A pályázat elszámolása kapcsán ebből ne legyen probléma. A javaslattal egyet értve a Képviselő-testület 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg:
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 105./2012. (VI.07.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonudvari Településkép fejlesztés pályázat pénzügyi elszámolása kapcsán kijelenti, hogy az I. ütem Főtér felújítása pályázati fejlesztés során a Fő térre kihelyezett 1 db rugós játék külön saját forrásból a 2012. évi önkormányzati költségvetés dologi kiadási terhére, az MVH-s pályázattól függetlenül került elhelyezésre. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 16.45 órakor Fodor Péter visszaérkezett, Szabó László polgármester ismételten megállapította a képviselő-testület határozatképességét 5 fő képviselő jelenlétével, majd folytatta az ülést. h) Szabó László polgármester: végezetül a strandi WC használat kérdésére szeretne rátérni. A múltkori ülésen már volt róla szó, hogy az önkormányzati vizesblokk használata a nyitvatartási időt követően kerüljön leszabályozásra a bérleti szerződésekben. Mivel nagyon magas a strandi vízfogyasztás, a kért összeg jelképesnek mondható. Ennek ellenére érkezett egy beadvány, melyben Holczer András bérlő sérelmezi az eljárást. Kéri ezzel kapcsolatban a képviselők véleményét. Rolkó Gábor képviselő: véleménye szerint azok a büfések, akik üzemeltetnek vendég WC-t, azoktól nem lehet kérni ilyen hozzájárulást, hiszen meg tudja oldani 18 óra után is a szolgáltatást. Akinek pedig nincs vendég WC-je annak meg kell ezt oldania, az fizesse ki a megállapított díjat. Szabó László polgármester: van egy olyan javaslat is, hogy a fövenyesi strandon legyen ez a megoldás az idén érvényesítve, az udvari strandon ne. Kompromisszumos megoldásra kell jutni, mivel az önkormányzat is vállalja, hogy az önkormányzati rendezvények alatt nyitva tartja végig a vizesblokkot. Fodor Péter képviselő: szerint ez nem járható út, mindkét strandra be kell vezetni. Szabó László polgármester: összefoglalva javasolja, hogy amelyik büfés él a lehetőséggel és befizeti a kért összeget, az kap kulcsot a vizesblokkhoz, aki pedig nem, az nem kap kulcsot. A bérleti szerződés melléklete legyen változatlanul a WC-használat kérése. Az elhangzottak alapján a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal 0 tartózkodás mellett egyhangúlag jóváhagyta a korábbi 87./2012. (V.24.) számú határozatában foglaltakat a WCvizesblokk használatával kapcsolatban. Szabó László polgármester: a vegyes ügyek keretében további kérdések nem kerülnek megtárgyalásra, átadta a szót kérdéseknek. Tigelmann János üdülőtulajdonosi képviselő: kéri, hogy a WC-használat ügyben a büfések írják ki látható helyen, hogy kulcsot lehet tőlük kérni. További kérése, amelyet a Madách utcai nyaralósok többsége kérésére tolmácsol a testületnek, az a horgászat kérdése. Akinek nincs csónakja, az nem tud horgászni, mivel tiltva van a strandon. Kér, hogy ez alól legyen mentesítés. Szabó László polgármester: ez a kérdés az új strandrendelettel rendezve lett, annak a módosítása során lehet ezen változtatni, mivel abban tiltva lett a horgászás valóban, ám nem javasolja a rendelet módosítását. A fő indok a balesetveszély elhárítása, ami a strandi horgászás folytán bekövetkezhet.
Tigelmann János üdülőtulajdonosi képviselő: rendben van, elfogadja az álláspontot, de akkor annak is szerezzen érvényt az önkormányzat, hogy a strandokra kutyákat ne vigyenek be. Selmeczi Ferenc lakos: az alábbiakat szeretné mondani: nehezményezi, hogy a Fő tér ugyan szépen fel lett újítva, de a locsoló berendezés a mai napig nem működik. Az új strandon a kapu alsó része lelóg, és a nyílt téri tusoló nem lett megpucolva, valamint a strandi focipályát is rendbe kellene tenni. Szabó László polgármester: köszöni az észrevételeket, meg fogják tenni a szükséges intézkedéseket.
Több napirendi pont és hozzászólás nem lévén a polgármester az ülést 17.00. órakor bezárta.
K.m.f.
Szabó László polgármester
dr. Panyi Szilvia Orsolya jegyző