Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó Anna, Kiss Zoltán, Kocsis István, Péter Zoltán, Verhóczki György települési képviselők. Tanácskozási joggal jelen volt: Csetneki Ernőné jegyző Meghívottként jelen volt: Tóthné Farmosi Ildikó pénzügyi-gazdálkodási főelőadó Jegyzőkönyvvezető: Berecz Andrea Csendesné Farkas Edit polgármester köszöntötte a jelenlévőket és a televízió előtt ülő nézőket. Megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, jelen van 7 fő. A jegyzőkönyv hitelesítésére Verhóczki György és Csetneki László települési képviselőket kérte fel. A Polgármester Asszony tájékoztatást adott a Képviselő-testület és a lakosság részére az elmúlt testületi ülés óta történt fontosabb eseményekről: - A nyári rendezvények a programfüzetben meghirdetetteknek megfelelően kerültek megrendezésre és rendben lezajlottak. Az Egészségnapok és a Sportnapok Leader pályázat keretén belül kerültek megrendezésre, Bükkszentkereszt településsel közösen vett részt községünk a pályázaton. Új rendezvényként került megrendezésre augusztus 27-én az első Horgásztalálkozó. - A Bogácsi Thermálfürdő és a bogácsi rendezvények többek között a következő helyeken kerültek meghirdetésre, közvetítésre: M1, Duna Tv, ATV, Vital Tv, Magyar Rádió, Kossuth Rádió, Eger Rádió, Észak Magyarország napilap. - Az Egri TDM pályázati lehetőségei között beszerzésre került egy Touch Info, a fürdő bejárata előtt van felállítva, egy olyan információszerzési lehetőség, ahol a látogatók meg tudják nézni a település látnivalóit, éttermeit, szállásait, egyéb információit. - A fürdő nyári üzemeltetése során a polgármester és a Fürdő Felügyelő Bizottságának elnöke folyamatosan figyelemmel kísérte az üzemeltetés folyamatát. Nem voltak elégedettek a fürdőben lévő munkavégzés szervezettségével, a fürdő területének tisztaságával, esztétikájával, parkosítottságával és bizonyos információáramlási problémák is adódtak. - A közmunkaprogram jelenleg is folyik a településen, jelentős problémát jelent azonban a közterületek karbantartása, ugyanis a kevesebb számú közmunkás nem tudja ellátni minden közterület tisztántartását. A polgármester felhívta a lakosság figyelmét arra az önkormányzati rendeletre, amely tartalmazza, hogy valamennyi ingatlantulajdonos az ingatlana környezetében lévő közterültet köteles rendben tartani egészen a közút középvonaláig. - Az Idősek Klubjában megtörtént a nyár folyamán a tisztasági festés. Az iskolában, az óvodába és a konyhán befejeződtek a nyári karbantartási munkálatok. - Az intézményvezetőkkel szeptembertől heti rendszerességgel megbeszélést tart a polgármester. - Szolgáltató váltás történt a kábel tv-nél, meglehetősen leromlott, lerabolt, működésképtelen állapot maradt a stúdióban, ennek kapcsán a feljelentés megtörtént a rendőrségre. Úgy került átadásra a szolgáltatás, hogy a stúdió falain és a kábel 1
-
-
-
-
csatornában egyáltalán nem maradt vezeték. A képújság üzemeltetésére alkalmas szoftver nem áll az önkormányzat rendelkezésére, a műsorok szerkesztéséhez szükséges kép- és hangkeverők működésképtelen állapotban vannak, sőt zárlatot okoznak. Ezek indokolják főként a kevésbé jó minőségű műsorszolgáltatást. A következőkben az önkormányzatnak fejlesztést kell végrehajtania ahhoz, hogy jól működő önkormányzati tv-je legyen. A Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás közbiztonságot fokozó kamerarendszer kiépítését tervezi a kistérség egész területén, valamennyi települést érintve. A másik terület, amiben lényeges döntés előtt áll a Társulás, a kistérség egészségügyi ellátásának racionalizálásra vonatkozik. Elsősorban a laborvizsgálatokat szeretnék megszervezni a helyi háziorvosok bevonásával úgy, hogy a háziorvosok helyben vennék le a vért, amit innen heti rendszerességgel beszállítanának Mezőkövesdre, és számítógépen kapnák meg a háziorvosok az eredményt. Az iskola energetikai korszerűsítésére beadott pályázat hiánypótlása benyújtásra került, bírálati szakaszban van. A csapadékvizes pályázatot első körben elutasították, második körben azonban újra benyújtásra került augusztus hónapban, ennek már a hiánypótlása is megtörtént. A Norda bejelentkezett előzetes helyszíni ellenőrzésre október 10-re. Előkészítés alatt van az iskola informatikai infrastruktúra fejlesztésére benyújtandó pályázat. Előkészítés alatt van a 2012. évi Bükklajai Borfesztivál megrendezésére benyújtandó Leader pályázat. Biogáz erőmű létesítésre vonatkozó pályázati tájékoztatót szerveznek Bogácsra a kivitelezők október 3-ra, ekkor lehet bővebben tájékozódni erről a pályázati lehetőségről. Az önkormányzatok részére kerékpárút fejlesztésére várható 95 %-os támogatási intenzitású pályázat. Decembertől nyílik meg a pályázás lehetősége.
A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Polgármester Asszony tájékoztatóját. Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy október 1-jétől népszámlálás indul, majd megkérte a jegyzőt, hogy adjon róla egy rövid tájékoztatást. Csetneki Ernőné jegyző elmondta, hogy 2011. október 1-31-ig terjedő időszakban nép- és lakásszámlálást kell tartani. Az adatszolgáltatás a törvény rendelkezései szerint kötelező, tehát ha valaki megtagadja az adatszolgáltatást, az szabálysértési eljárást von maga után. Az adatfelvétel név nélkül történik, 8 számlálóbiztos dolgozik a településen, mindegyikük igazolvánnyal rendelkezik: Csiriné Kreszadló Petronella, Jankóné Jónás Zsuzsanna, Horváth Lászlóné, Lénártné Szeberin Csilla, Csecsődiné Kocsis Ildikó, Fónad Beáta, Fridel Ildikó, Kaszó Gáborné. Az adatszolgáltatást három féle módon lehet teljesíteni a lakosoknak: az interneten a számlálóbiztostól kapott belépőkód segítségével saját maga tölti ki az adatlapot, írásban saját maga tölti ki az adatlapot, illetve a számlálóbiztos segítségével, az általa feltett kérdések alapján kerül sor az adatlap kitöltésére. Kérte a lakosságot, hogy segítsék a számlálóbiztosok munkáját. A tájékoztatást követően Csendesé Farkas Edit polgármester javaslatot tett az ülés napirendjére. Ennek során kezdeményezte, hogy az írásban megküldött napirendek 5.) Indítványok, javaslatok kerüljenek kiegészítésre az 5.4) Csatlakozás a Bursa Hungarica
2
Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez című napirendi ponttal, majd az alábbiak szerint tett javaslatot az ülés napirendjére: NAPIREND: 1.) Beszámoló a bogácsi fürdő komplex felújítása – projekt helyzetéről Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester 2.) a) Tájékoztató a 2011. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről b) Javaslat a Bükkalja Általános Iskola, és a Bükkalja Napközi-otthonos Óvoda 2011.év I. félévi költségvetési előirányzatainak módosítására Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester 3.) Rendelet-tervezet a helyi rendeletek előkészítésében való társadalmi részvétel biztosítására Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester 4.) Pályázati felhívás a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezetői feladatának ellátására Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester 5.) Indítványok, javaslatok 5.1) Pályázat benyújtása a 2012. évi Bükkaljai Borfesztivál rendezésének támogatására 5.2) Pályázat benyújtása iskolai informatikai eszközök fejlesztésére 5.3) Hozzájárulás Bükkzsérc községben 25112. sz. közút kezelői jog cseréjéhez 5.4) Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az ülés napirendjére tett javaslatot. NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA: 1.) Beszámoló a bogácsi fürdő komplex felújítása – projekt helyzetéről Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy 2011. július 29-én került átadásra a fürdő, viszont az új létesítményeknek még nincs használatbavételi engedélye, ehhez még szükség van néhány olyan dokumentumra, amit a kivitelezők alvállalkozói csak a pénzügyi teljesítést követően adnak át. A műszaki átadás-átvételt követő hibák elhárítása folyamatosan zajlik, ezek garanciális munkák. A projektről meghatározott időben előhaladási jelentést kell küldeni a Norda felé, szeptember elején az esedékes előrehaladási jelentés benyújtásra került. A támogatás kifizetési kérelmének összeállítása jelenleg is zajlik. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a tájékoztatást. 2.) a) Tájékoztató a 2011. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy az előterjesztésben az önkormányzat 2011. június 30-ig terjedő időszakra vonatkozó költségvetésének mérlege szerepel. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta az előterjesztést, majd megkérte a bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság véleményét. 3
Dr. Képes Ildikó Anna a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke elmondta, hogy a Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a Képviselő-testület felé elfogadásra javasolja a tájékoztatót. Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2011. évi költségvetés I. félévi teljesítéséről szóló tájékoztatót. 2.) b) Javaslat a Bükkalja Általános Iskola, és a Bükkalja Napközi-otthonos Óvoda 2011.év I. félévi költségvetési előirányzatainak módosítására Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, majd megkérte a bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság véleményét. Dr. Képes Ildikó Anna a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke elmondta, hogy a Bizottság az előirányzat módosítására tett javaslatot támogatja és elfogadásra javasolja. Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 119/2011.(IX.29.) önkormányzati határozata Tárgy: Bükkalja Általános Iskola és Bükkalja Napközi-otthonos Óvoda 2011. év I. félévi költségvetési előirányzatainak módosítása Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bükkalja Általános Iskola és a Bükkalja Napközi-otthonos Óvoda 2011. évi költségvetése I. félévi előirányzatainak módosítását a határozat mellékeltét képező 1., 1.a., 2. és 2.a. sz. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. Felelős: gesztor település polgármestere Határidő: folyamatos (Szomolya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 60/2011.(IX.28.) számú határozatával egyhangúlag elfogadta a Bükkalja Általános Iskola, és a Bükkalja Napköziotthonos Óvoda 2011. év I félévi költségvetése előirányzatainak módosítását.) 3.) Rendelet-tervezet a helyi rendeletek előkészítésében való társadalmi részvétel biztosítására Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy a napirendi pontot tárgyalta a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, majd megkérte a bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság véleményét. 4
Dr. Képes Ildikó Anna a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke elmondta, hogy a Bizottság a rendelet-tervezetet megtárgyalta és elfogadásra javasolja. Csendesné Farkas Edit polgármester megkérte a jegyzőt, hogy néhány mondatban foglalja össze a rendelet-tervezet lényegét, hiszen valamennyi lakost érint a rendelet. Csetneki Ernőné jegyző elmondta, hogy az önkormányzatnak a rendelet-tervezetet a jogalkotásról és jogszabályok előkészítésről, valamint a helyi önkormányzatokról szóló törvények rendelkezései szerint kellett elkészíteni. A rendelet-tervezet elfogadását követően, a rendelet-tervezet 2.§ (3) bekezdésében tételesen felsoroltak kivételével -, a rendelettervezeteket a Képviselő-testület elé terjesztést megelőzően társadalmi vitára kell bocsátani. Ez azt jelenti, hogy a település lakosságának lehetősége lesz arra, hogy a rendelet-tervezeteket véleményezze, leírja az ezzel kapcsolatos észrevételét, javaslatát. Erről egy összefoglaló előterjesztés fog készülni, ami a rendelet-tervezettel együtt a Képviselő-testület elé fog kerülni. A Képviselő-testület fog arról dönteni, hogy ezeket a javaslatokat elfogadja-e és milyen mértékben építi a be a megalkotandó rendeletébe. A rendeletekhez előzetes hatásvizsgálatot kell készíteni, amelynek során vizsgálni kell a megalkotandó rendeletnek a társadalmi, gazdasági, költségvetési, zöld környezeti hatását, egészségi követelményeit, adminisztratív terheket befolyásoló és egyéb hatását. Csak a névvel ellátott vélemény figyelembe vételére van lehetőség. Kérte a képviselő-testület tagjait egy javítás elvégzésére. A rendelet-tervezet 7. § (2) bekezdésében, a véleményezési határidőnél 5 nap szerepel, amit 5 munkanapra kell kijavítani. Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(X.03.) önkormányzati rendelete a helyi rendeletek előkészítésében való társadalmi részvételről (A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékeltét képezi.) 4.) Pályázati felhívás a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezetői feladatának ellátásra Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezetőjének megbízatása 2011. október 6-án megszűnik. A termálfürdő a település meghatározó idegenforgalmi központja, szakmailag és emberileg alkalmas vezető megbízása a fürdő és a település számára is stratégiai kérdés. Az ügyvezetői feladatok ellátására alkalmas személy kiválasztásának egyik lehetséges módja a pályáztatás, melynek kiírását az előterjesztés melléklete tartalmazza. A polgármester elmondta, hogy a Fürdő Felügyelő bizottsága tárgyalta az ügyvezetői feladatok ellátására kiírt pályázat tervezetét, majd megkérte a bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság véleményét. Péter Zoltán a Bogácsi Termálfürdő Kft. Felügyelő Bizottságának az elnöke elmondta, hogy a Bizottság megtárgyalta a pályázatban leírt feltételeket, kiegészítés ezzel kapcsoltban nem érkezett és elfogadásra javasolják a pályázati kiírást. 5
Verhóczki György települési képviselő elmondta, hogy a pályázati kiírásban határozott idejű, 5 év időtartamú munkaviszony szerepel, javaslata szerint a munkaszerződést határozatlan időre kössék meg az új ügyvezetővel. Kiss Zoltán települési képviselő javasolta, hogy a pályázat benyújtásának feltételei között szerepeljen a műszaki szakmacsoporthoz tartozó végzettség is. Csetneki László települési képviselő javasolta, hogy a pályázati felhívás a település honlapján és a Montázs újságban történő megjelenés mellett az Észak Magyarország című napilapban is jelenjen meg. Csendesné Farkas Edit polgármester szavazásra tette fel Verhóczki György települési képviselő módosító indítványát, mely szerint határozatlan időtartamra kösse meg az önkormányzat az új ügyvezetővel a szerződést. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta Verhóczki György települési képviselő javaslatát. Csendesné Farkas Edit polgármester szavazásra tette fel Kiss Zoltán települési képviselő javaslatát, mely szerint a pályázat benyújtásának feltételei közé a műszaki felsőfokú végzettség is kerüljön bele. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta Kiss Zoltán települési képviselő javaslatát. Csendesné Farkas Edit szavazásra tette fel Csetneki László települési képviselő javaslatát, mely szerint az Észak Magyarországban is jelenjen meg a pályázati felhívás. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta Csetneki László települési képviselő javaslatát. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 120/2011.(IX.29.) önkormányzati határozata Tárgy: Pályázat kiírása a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezetői állására 1.) Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezetői állásának betöltésére 2011. december 1-től határozatlan időtartamra, 6 hónap próbaidő kikötésével, a határozat mellékletét képező pályázati kiírás alapján. 2.) A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a pályázati felhívás közzétételére a település honlapján, a Montázs újságban, valamint az Észak Magyarországban. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 6
5.) Indítványok, javaslatok 5.1) Pályázat benyújtása a 2012. évi Bükkaljai Borfesztivál rendezésének támogatására Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy a Bükk-Mak Leader helyi akciócsoport „Helyi termékeket népszerűsítő rendezvények” célterületre pályázati felhívást tett közzé, melyre 2011. szeptember 30. és október 30. között lehet támogatási igényt benyújtani. A támogatás mértéke 100 %, maximálisan igényelhető támogatási összeg 2,5 millió Ft. A tervezett projekt célja az idegenforgalmi szezon nyitó rendezvényének, a Bükkaljai borfesztiválnak a szervezése. A projekt eredményeként a helyi és a térségben élő őstermelők, kistermelők saját készítésű termékeiket bemutathatják egymásnak, a környező települések lakosainak és a Bogácson tartózkodó vendégeknek. Dr. Képes Ildikó Anna települési képviselő elmondta, hogy jónak tartja és támogatja a pályázat beadását. A következő évben a 20. alkalommal kerül megrendezésre a Bükkaljai Borfesztivál, és pályázati támogatással mindenképpen egy nagyobb attrakciót lehetne megvalósítani. Verhóczki György települési képviselő elmondta, hogy támogatja a pályázat benyújtását, hiszen, így a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Bükkaljai Borfesztivált még nívósabban lehetne megszervezni például egy nagyobb együttessel vagy szélesebb meghívotti körrel. Majd megkérte a bogácsi lakosokat és vállalkozókat, hogy ha lehetőségük van rá, akkor nagyobb számban tegyék tiszteletüket a bogácsi rendezvényeken. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 121/2011.(IX.29.) önkormányzati határozata Tárgy: LEADER pályázat benyújtása a 2012. évi Bükkaljai borfesztivál megvalósításának támogatására Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a 2012. évi Bükkaljai Borfesztivál megrendezésének támogatására benyújtandó LEADER pályázat elkészítését, s a pályázat benyújtásával kapcsolatos teendők elvégeztetésére felkéri a polgármestert. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 5.2) Pályázat benyújtása iskolai informatikai eszközök fejlesztésére Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy pályázat keretén belül tanulólétszámtól függően lehet különböző informatikai infrastruktúra eszköz csomagok beszerzésére pályázni. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás mértéke 100 %-os. A támogatás összege minimum 5 millió Ft, de maximum 200 millió Ft. A pályázatokat 2011. október 3-tól 2011. november 18-ig lehet benyújtani.
7
A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 122/2011.(IX.29.) önkormányzati határozata Tárgy: Pályázat benyújtása iskolai informatikai eszközök fejlesztésére Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot kíván benyújtani a TIOP1.1.1/11/1 pályázati konstrukcióban közoktatási intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztésére. Pályázat címe: Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztése a Bükkalja Általános Iskolában Pályázat kódja: TIOP-1.1.1/11/1 A fejlesztéssel érintett iskola neve: Bükkalja Általános Iskola, címe: 3412 Bogács, Alkotmány u. 54., OM azonosítója: 200638 Pályázat célja: Az intézmény alapinformatikai infrastruktúrájának biztosítása, ennek érdekében a pályázatban támogatott informatikai infrastruktúra eszköz csomagok beszerzése Felelős: polgármester Határidő: azonnal 5.3) Hozzájárulás Bükkzsérc községben 25112. sz. közút kezelői jog cseréjéhez Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy Bükkzsérc község polgármestere kereste meg a Képviselő-testületet egy levéllel, melyet minden települési képviselő megkapott írásban. Ebben leírja, hogy a Magyar Közút Kht. és Bükkzsérc község önkormányzata között bizonyos útszakaszok cseréjéről lenne szó. Ehhez azonban szükséges a környező települések, így Bogács község Képviselő-testületének az egyetértése is. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 123/2011.(IX.29.) önkormányzati határozata Tárgy: Bükkzsérc községben 25112. sz. közút kezelői jog cseréje Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja és egyben felhatalmazza Csendesné Farkas Edit polgármestert a következő útkezelői jog cseréjének lebonyolítására: Az útkezelői jog cseréjébe bevont utak adatai: 1. A Magyar Közút Állami Közútkezelő Műszaki és Információs Kht. kezelésében lévő Bükkzsérc község belterületén haladó 25112. sz. bekötőút egy szakasza, nevezetesen a 198. hrsz-ú, a Petőfi útnak az 1. házszámtól a 13-15. házszámig terjedő szakasza.
8
2. Bükkzsérc Község Önkormányzatának tulajdonában lévő Bükkzsérc 800/2. hrsz-ú, a Rákóczi útnak a 61. házszámtól a 155. házszámig (az autóbusz fordulóig) terjedő szakasza. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 5.4) Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez Előadó: Csendesné Farkas Edit polgármester Csendesné Farkas Edit polgármester elmondta, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat a felsőoktatási intézmények szociálisan hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítséget. Bogács Község Önkormányzata az elmúlt években csatlakozott az ösztöndíjrendszerhez, több hátrányos helyzetben lévő tanulót részesített támogatásban. Az önkormányzatok számára a felsőoktatási önkormányzati szociális ösztöndíj pályázati rendszerében való részvétel önkéntes, de csak abban az esetben lehet csatlakozni a 2012. évi fordulóhoz, ha az Általános Szerződési feltételeket elfogadja az Önkormányzat. A polgármester elmondta, hogy egy módosítást kezdeményez ösztöndíj szabályzatában, mégpedig 4. b) pont utolsó mondatában. Ugyanis az eredeti szöveg úgy hangzik, hogy a támogatás odaítélésénél, szociálisan rászorult az a pályázó, ahol a családban az „egy főre jutó havi nettó jövedelmének összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét”. Ezt kezdeményezi úgy módosítani, hogy az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét nem haladhatja meg az egy főre jutó havi nettó jövedelem összege. A polgármester elmondta, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi bizottság tárgyalta az előterjesztést és megkérte a bizottság elnökét, hogy ismertesse a Bizottság állásfoglalását. Dr. Képes Ildikó Anna a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke elmondta, hogy a Bizottság megtárgyalta a határozati javaslatot, és egyetért azzal, hogy emelkedjen az az összeg, ami alatt szociálisan rászorultnak tekinthető a pályázó, ugyanis ezáltal kiszélesedik azoknak a köre, akik kaphatják ezt a támogatást. A Bizottság támogatja, és elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 124/2011.(IX.29.) önkormányzati határozata Tárgy: Csatakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2012. évi fordulójához Bogács Község Önkormányzata 1. csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2012. évi fordulójához, elfogadja a pályázati rendszer Általános Szerződési Feltételeit, 2. kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2012. évi fordulója keretében a beérkezett pályázatokat és a pályázatokról hozott döntését a Wekerle Sándor Alapkezelő által üzemeltetett elektronikus adatbázisban rögzíti, 9
3. a pályázatok elbírálási szempontjainak meghatározására a határozat mellékletét képező Szabályzatot fogadja el. Felelős: polgármester és szociális bizottság elnöke Határidő: azonnal, illetve az Általános Szerződési Feltételekben meghatározottak szerint Csendesné Farkas Edit polgármester megkérdezte, hogy van-e valakinek közérdekű bejelenteni valója? Csetneki László települési képviselő tájékoztatta a lakosságot, hogy 2011. október 3 – 5 között Országos Nyugdíjas találkozó kerül megrendezésre Bogácson. Majd elmondta, hogy a bogácsi nyugdíjasokat is szívesen látják a megrendezésre kerülő programokon. Az ülésen több kérdés, hozzászólás nem hangzott el, ezért Polgármester Asszony bezárta a nyilvános ülést. K.m.f.
Csetneki Ernőné jegyző
Csendesné Farkas Edit polgármester
Jegyzőkönyv-hitelesítők:
Verhóczki György települési képviselő
Csetneki László települési képviselő
10