NÕK VILÁGA Kiadja az Unitárius Nõk Országos Szövetsége
2009 / Húsvét
2
Nõk Világa – 2005. Karácsony
Tartalomjegyzék Benedek Enikő: Az örökélet ünnepére • 1 •
ISTEN FELÉ Finta Emese Erzsébet: Életünk reneszánsza. Ima • 2 • OLVASNIVALÓ Dimény Csilla: Olvasnivaló ajánlása • 3 • Adorjáni Gyöngyvér: Nyuszimese felnőtteknek • 4 • Sigmond Júlia: Egy pohár tej • 5 • SZÜLŐK ISKOLÁJA Baka Judit, Demeter Albert: „Nem álmos szemmel” • 8 • NAGYJAINK Juhászné Jakabházi Annamária: Ha az írásos zenélni tudna • 11 • Ferenczi Magdolna, Bokor Ágnes: Beszélgetés Nagy Zoltánné ny. tiszteletes asszonnyal • 15 • HAGYOMÁNYŐRZÉS Benedek Enikő: Restás gyöngyvirág és csipkés zsebkendő • 18 • Andorkó Rozália: Soós Emma népi bútorfestő • 20 • TESTI-LELKI EGÉSZSÉGÜNK Udvari Margit: Félelem az öregedéstől • 22 • Udvari Margit: Gyógyító tippek • 25 • EZEK VAGYUNK MI Adorjáni Gyöngyvér: Női hiúság • 26 • VERSAJÁNDÉK ***: Akire Isten szeme néz • 2 • KÖRKÉRDÉS a Nők Világáról • 29 • FŐZŐCSKE • 30 •
Nõk Világa – 2009. Húsvét
1
Az örökélet ünnepére Húsvétot ünnepelni hitre van szükségem… Óriási hitre. Míg karácsonykor elég egy csöppnyi szeretet, a karácsonyfa, a „Mennyből az angyal” a kisded a jászolbölcsőben, addig húsvétkor sokkal nehezebb, sokkal bonyolultabb és komolyabb a dolgom. Hisz húsvét nekem, unitáriusnak, az örökélet ünnepe, az újjászületés ünnepe, az igazi hit ünnepe. Vajon az idén teljesen „meglódult” világunkban sikerül-e úgy döntenem és hinnem, hogy a húsvéti ünnep igazi értelmet nyerjen majd az én életemben is? Amikor „A fák ébredeznek,/ indulnak a nedvek…” / Kiss Jenő / a hosszúnak tűnt tél után, lelkemben én is elindulok a húsvéti ünnep felé. A sárga szín az, amely mindig „kimozdít a holtvágányomról” Az a napsárga, amely az idei év divatszíne is és amelyről Kosztolányi „A szegény kisgyermek panaszai: Mostan színes tintákról álmodom” című részletében így ír: „Legszebb a sárga.” Ez a legszebb sárga, amely eszembe juttat egy kicsi rövid történetet, mely történet a szürke hétköznapokon is a húsvétról, az örökéletről, a hitről beszél nekem, amelyre a mindennapokban oly nagy szükségem van. „Oh, te fiam, én nem tudom miért, de olyan halvány az idén a tyúkjaim tojássárgája” – panaszolja Ágnes néni a szomszédunk. Annyit illik tudni Ágnes néniről, hogy özvegy, gyermekei a városba költöztek, imádja a finom jó zsíros falusi ételeket, kitűnően főz, étvagya az van és ez meg is látszik rajta. „Figyeljétek csak meg, amikor Ágnes nálunk jön, az ajtót még be sem csukja és máris a fásládán ül” – így édesapám. És mi gyermekek élvezettel figyeltük. Tényleg igaza volt édesapámnak. Aztán egy szép téli napon, amikor csak én tartózkodtam otthon, Ágnes néni ismét leereszkedik ajtócsukás közben a fásládára, tyúkjaira panaszkodva. Hogy nem tojnak szép tojásokat. „Miért nem reszel citrom vagy narancshajat nekik?” – kérdezem. „Oh, te fiam, hol kapok én ilyenkor narancsot vagy citromot”– siránkozik ő. „Majd adok én, van elég lereszelve édesanyámnak. Karácsonyról maradt egy egész üveggel” – lelkendezek én. Aztán telt-múlt az idő és eljött a húsvétnak áldott ünnepe. „Oh, te fiam, gyere át és nézd meg, hogy milyen gyönyörű sárgák lettek a kiscsibék!”. Ezekkel a szép sárga kiscsibés üdvözletekkel szeretném kiszínezni az életem és a közelgő ünnepet, kívánva minden elképzelhető és hihető soksok történetet. Szeretettel: Benedek Enikő
2
Nõk Világa – 2009. Húsvét
Életünk reneszánsza Ima „Az ablakhoz nyomul az orgona, az ablaküvegen át rám nevet, amit nem tudok megunni soha, a kékszemű tavaszi üzenet. Gyerek leszek egy percre újra én, örökzöld időmből kipislogok, a létezés halhatatlan ívén a teremtésig visszacsusszanok. (Mint) Boldog részecske, együtt lüktetek, s kinyílok mohón, mint tavaszi ág, ledobjuk, unt kabátot, a telet, s szívemmel ver a születő világ.” (…) Életünk hűséges, fáradhatatlan őre és egyengetője, jó Atyánk! Örül a mi szívünk, hiszen mindenben felismerjük jóságod megnyilvánulását, ajándékaid nyomát. A napsugarak egyre pajkosabban lopakodnak be gondosan magunkra szorított ruháinkba, s eljátszanak mélázó tekintetünk tükrében. Szertefoszlott a téli hangulat köde. Susogni kezd minden, ami eddig néma volt, s vidáman bontják ki kelyheiket a „tavaszt ígérő hírnökök”. A világ félreismerhetetlen rendje ez, jó Atyánk, a te akaratodból: a tél elmúlik és beköszönt a tavasz. A dermedtséget, kopárságot felváltja a „szel-
Nõk Világa – 2009. Húsvét
3
lős március”, a sokat ígérő április, hogy színpompába öltöztethesse teremtett világod, s felmelegítse jégvirágba fagyott lelkünket. Lám, ez a ciklikus változás szab törvényt életünkben is. Sokszor hasonlít életünk a ködös téli napokhoz, ám ahogy a téli napokban, úgy életünkben sem örök a borultság. Borul néha, a sötétség, kilátástalanság árnya lepi el útunkat, de eloszlik a homály, és életünk újra bekapcsolódik az örök változás szédületes körforgásába. Köszönjük neked ezt a rejtelmes átalakulást. Köszönjük életünk tavaszát, reneszánszát, hiszen újra fiatalos könnyedséggel áldottál meg. Atyánk, ki életet adtál gyermekeidnek és útra bocsátottad az üdvösség felé, segíts bennünket, hogy ölthessük magunkra ezt a frissességet, melyet a megújult természet látványa nyújt nekünk. Vetkőzzük le a téli ruhákkal együtt a borúlátásunkat, gyengeségeinket – újuljunk meg, költözzön a szívünkbe vidámság, tenni akarás, merész életkedv, megújult remény. Higgyünk a te akaratodban, a megújulás áldásos voltában, gondviselésed ajándékában. Ámen. Finta Emese-Erzsébet gyakorló segédlelkész
Olvasnivaló ajánlása Minden olvasni szerető asszonytársamnak ajánlom szeretettel Müller Péter Örömkönyv című írását. Őt idézem: „Ez a könyvem az örömről szól. A mai világban nem érdemes másról beszélni. Ha valaki Örömkönnynek olvassa a címét, úgy is érvényes: örömünkben is sírunk. Mi az öröm? Ha a nehezet, még a nagyon nehezet is könnyűnek érezzük.” „Müller Péter mesél. Szerelemről, családról, életről, mámorról, anyák bölcsességéről, párkapcsolatokról, az emberi lélek és az angyalok titkairól.
4
Nõk Világa – 2009. Húsvét
Különös történetek és mély gondolatok gyöngyszemeit fűzi egyetlen szálra. Ezt a szálat úgy hívják: Öröm.” – olvasom a könyv hátoldalán található ajánlóban. Életünk minden pillanatában tanulunk valamit, ha értő szívvel figyelünk magunkra és a velünk történő eseményekre, találkozásokra, „véletlenekre”. Minden határozott céllal történik velünk. Életútunk során így haladunk az egész világot átfogó Szeretet felé, Isten felé. A lényeg, hogy merjünk nyitottak maradni, merjünk szeretetünket naponként kimutatni és megélni és törekedni a mélyebb összefüggéseket megérteni. Ebben segített nekem Müller Péter Örömkönyve. Dimény Csilla Júlia
Nyuszimese felnőtteknek Volt egyszer, hol nem volt… valahogy így kezdődnek, azaz így olvasgatta édesanyánk vagy édesapánk valamikor délutánonként vagy esténként a mesét. A meséskönyvet már a fedőlapjáról ismertük, vagy talán a képekről és a csodálatos, mesés szavakat szájtátva hallgattuk sokáig, míg kis szempilláink fáradtan lecsukódtak. Aztán az idő eltelt és később mi mondtunk mesét gyerekeinknek vagy később unokáinknak. A természet zöld selyemruhába öltözött húsvét előtti nap. A nap meleg sugaraival mosolyt varázsolt kicsiny nyuszikák pofikájára. A gyerekek boldogan keresték a hímes tojást a rózsabokrok között. Kislányok korán keltek, hogy a locsoló fiúcskákat várják… és mi felnőttek a tornácon üldögélve vártuk, hogy unokáink, gyerekeink meséljenek. Igen, hisz mi felnőttek is szívesen hallgattunk igazi „szép” meséket. Mama, igaz a mesék úgy kezdődnek?… és mondja a volt egyszert, a kis unoka majd mesélni kezd, hogy a nyuszi szalad, friss tojást vásárol, hogy ecsetével a legszebb tojást legszebb festékkel festi. Elfelejtettem, mama, hogy a szófogadó nyusziról
Nõk Világa – 2009. Húsvét
5
van szó… és azért festett anyukája szép friss tojásokat, mert jó nyuszika volt. Igaz, szép, mama? – És hallgatjuk mi felnőttek húsvét szép emlékeit. A nyuszimesét szívesen hallgatjuk és mintha újra gyerekek lennénk. Milyen jó érzés újra és újra a gyerekemlékeket átélni és mesét hallgatni. Valami csodálatos érzés, mikor mi felnőttek lehetünk „régi” gyerekek. Szóval, volt egyszer hol nem volt, egy kis erdő közepén, ahol a káposztafejek hatalmasak voltak, azaz akkorák, hogy egy nyuszicsalád nyugodtan beköltözhetett és békésen élhettek. A nyuszimama gondosan nevelte a kis nyuszikákat. Szeretetre, figyelmességre, tiszteletre tanította. A kis nyuszi meghallgatta szülei tanácsát és illedelmesen köszönt, ha az úton találkozott nyuszimamákkal vagy akár a teknősmamával. A friss káposztalevélből szívesen adott nyuszipajtásainak, ha éppen látta, pajtásának nincs betevő falatja. A békességet a szüleitől látta és hallotta és a friss sárgarépát rágcsálva a szeretetet kapta így nem csak testileg, hanem lelkileg, szellemileg is gyarapodott. A nyuszimeséket sokszor, nagyon sokszor kellene olvasnunk, hallgatnunk, hogy húsvét közeledtével adjuk át a szeretet és békesség táplálékát a család tagjainak, barátainknak, embertársainknak. Így lesz igazi szép húsvétunk. „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Márk 12,31) A nyuszimesének vége és a zöld fűszálat mindenütt a szeretet, tisztelet csodálatos szálai fonták körül, amit nekünk felnőtteknek kell megtartanunk nagyon sokáig. Isten adja, hogy ne csak egy napra őrizzük a nyuszi meséjét. Adorjáni Gyöngyvér
Egy pohár tej Az emberiség többsége legtöbbször csak vizet iszik. Kevesen vannak azok, akik víz helyett bort vagy sört isznak. Elég sokan vannak viszont olyanok, akik inkább teát fogyasztanak, akár víz helyett is. A világ néhány országában szinte kötelezővé vált a teaivás. Azt hiszem, világhíressé vált az „ötórai tea” fogalma. Nem vagyok egészen biztos benne, de lehet, hogy Anglia-szerte ezer és ezer ember hódol a régi szokásnak és el sem tudja képzelni életét az ötórai tea nélkül. (Őszintén bevallom, hogy amióta nem iszom kávét, én is rászoktam a délutáni teázásra.)
6
Nõk Világa – 2009. Húsvét
A kedvelt innivalók közé tartozik a tej is. A friss vízen kívül számomra a tej a „szent innivaló”. Gyermekkoromban minden reggel tejet ittam, persze megszűrve, mert a főtt tejen úszkáló tejfölt, amit „lipinkának” neveztünk, ki nem állhattam. Gyakran ittunk tejeskávét, természetesen nem igazi babkávéból, hanem cikóriából, aminek – ha jól emlékszem Franck kávé volt a neve. Vagy néha tejeskakaót is ittunk. A II. világháború alatt az óvóhelyen, hónapokon keresztül nem láttunk tejet. Nemcsak a tej hiányzott, de mindenféle más ennivaló is. Közelről ismertük meg, mit jelent az éhezés. Aztán befejeződött a háború és családommal a Nagy Városból kiköltöztünk egy kicsi faluba. Tahitótfalu a Duna partján s Szentendre sziget legfelső csúcsán fekszik. Azóta sem tudom, melyik Tahi és melyik Tótfalu. A két falurészt egy híd kötötte össze, amit szerencsére sem az oroszok nem bombáztak, sem a németek nem robbantottak föl kivonulásuk előtt. Az emberek gyalogosan mentek át a hídon, mert szinte minden lovat megettek az éhínség leküzdésére. Csak egy-két családnak maradt meg egy-egy gebéje, meg szekere, s ezzel lehetett kicsit könnyebben megközelíteni a Nagy Várost. Az óvóhelyen nemcsak éheztünk, de fáztunk és féltünk is. Csodálatos volt ezek után kiköltözni falura. Egy szép, nagy, tiszta szobát kaptunk egy kedves házaspártól. Úgy éreztük, mintha a pokolból a mennyországba kerültünk volna. Megérkezésünk után a háziasszony egy hatalmas lábos frissen felfőtt tejet hozott be szobánkba és öt csuprot, no meg egy hatalmas kenyeret és egy kenyérvágó kést. Körülültük a kerek asztalt. Édesanyám levágott öt karéj kenyeret és teletöltötte az öt csuprot a még párolgó meleg tejjel. Bátortalanul, mégis mohón fogtunk hozzá a pazar reggelihez. Amikor az utolsó csepp tejet is megittuk s az utolsó kenyérmorzsát is megettük, kérdő tekintettel néztünk Édesanyámra. Aztán én, vagy a húgom, vagy tán az öcsém, félénken megkér-
Nõk Világa – 2009. Húsvét
7
deztük: kaphatnánk még? Édesanyám szó nélkül újra levágott öt karéj kenyeret és az öt csuprot megtöltötte tejjel. Ez a felejthetetlen nap 1945 áprilisában volt. Évtizedek elteltével is emlékszem annak a tejnek az ízére. Soha életemben nem esett jobban semmiféle innivaló, mint az a tahitótfalui tej. Harminc év múltán, 1975-ben, Édesanyám megbetegedett és egy hetet kórházban töltött. Egyre gyengébb lett. Egyre kevesebbet evett, már alig beszélt. Hazulról vittem mindenféle ennivalót, kedvenc ételeit, de már nem akart enni. Eljött életének utolsó napja. Édesanyám már nem beszélt, egyre többet aludt, enni semmit sem akart. Kérdésemre, hogy mégis mit hozzak neki, hosszas gondolkodás után azt suttogta: egy kicsi tejet innék. Hazarohantam, s vittem be egy csupornyi tejet. Egyedül inni már nem volt ereje. Egy kicsi kanállal itattam meg Édesanyámat. Mint egy gyermekecske, úgy nyelte, egyik kanállal a másik után, élete utolsó pohár tejét. Szeme csukva volt, nem látta az arcomon legördülő könnyeket. Fájdalmai már nem voltak. Csendesen feküdt. Többet nem beszélt. Néhány óra múlva lélegzete egyre ritkábbá vált. Kezemben tartottam kezét és hallgattam a szívverését, mint valaha, megszületésem előtt, de akkor egy fiatal aszszony erős szívdobogását hallottam, aki első gyermeke megszületését várta. Most, egyre jobban gyengült és halkult a szívverés. Aztán megállt. A tej mindig szent ital volt és maradt számomra. Most is, akármikor szívesen megiszom. Sigmond Júlia
8
Nõk Világa – 2009. Húsvét
„Nem álmos szemmel” „Nem álmos szemmel, hanem buzgalommal kell látni minden munkához, de kiváltképpen a tanításhoz.” Apáczai Csere János Lapunk címében is már benne van a „Nők” szó, így természetes, hogy legtöbb cikkünk is a nőknek, a nőkről szól. Rendhagyó módon én most egy fiatal férfiről, nevezetesen Demeter Albert matematikatanárral szeretnék interjút készíteni és közölni. Hogy miért esett rá a választásom, az nyomban kiderül. B. J.: Kérem, mutatkozzon be! D. A.: Székelykeresztúron születtem az 1981. év utolsó napján. Tanulmányaimat szülővárosomban kezdtem el, és ott született meg bennem a matematika iránti szenvedélyes érdeklődésem. A matematikát és társtudományát, az informatikát, itt Kolozsváron igyekeztem mélyebben megismerni egyetemi hallgatóként. Ugyanitt ismerkedtem meg azzal a nővel, aki nemcsak a családi, hanem az „éber szemmel” folytatott szakmai életben is társammá vált. B. J.: Honnan ered a gyerekek iránti szeretete, hogy nem a divatos és nagyobb haszonnal járó informatika szakot választotta élete céljául? D. A.: Azt hiszem, még nagyon sokáig kell ezen a kérdésen töprengenem ahhoz, hogy azt, amit magamban valahogy megérzek, tapasztalok ezzel kapcsolatban, szavakká formáljam. Sokféle válasz eszembe jutott, de nem éreztem eléggé magaménak. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint a feleségem által felolvasott novella hőse, aki annyira szerette és tisztelte apját, hogy nem tudott róla fogalmazást írni.
Nõk Világa – 2009. Húsvét
9
Csak annyit tudok biztosan, hogy számomra mindig is a matematika volt az „alap” – ez érdekelt sokkal inkább, mint az informatika. Ez utóbbi első sorban eszköz arra, hogy a matematikai tudást tanítványaimmal és magammal alaposabban megértessem. B. J.: Úgy tudom, hogy az egyetemi állását mondta fel, hogy versenyvizsgázhasson iskolánk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium meghirdetett szabad matematika posztjára. Milyen elképzelés, vagy életelv alapján döntött így? D. A.: Mindenki tapasztalta már, hogy ami különösen érdekli, arról bármikor, bármilyen helyzetben szívesen és szenvedéllyel beszél. Így vagyok én a matematikával. Az egyetemi szemináriumokon már a hallgatókon múlik, hogyan, mit, mennyit tanulnak. Bennük már eldőlt, mi az, ami különösen érdekli őket, így a tanár szenvedélye nem sokat nyom a latban. A középiskolákban, gimnáziumokban viszont hangsúlyosabb, s ennél fogva felelősségteljesebb a tanár szerepe. Úgy gondolom, ez utóbbiban a helyem, ha valóban szenvedélyesen akarom továbbadni „szenvedélyem”. B. J.: Volt-e szerepe a választásában annak, hogy unitárius vallású? D. A.: Igen. Úgy is mondhatnám, egyfajta otthonra-lelés volt számomra ez az iskola. B. J.: Karrierjének építésében, alakításában milyen szerepet játszottak a nők? D. A.: Valójában minden női lény, aki kedves szóval igyekezett nevelni, ápolni, hatással volt arra, ahogyan életem alakult. Ezek közül hármat emelnék ki: édesanyámat, nővéremet és feleségemet. Édesanyám és nővérem feltétlen társaim voltak abban, hogy – úgymond – szenvedélyemnek éljek, és éjjel-nappal kedvemre törjem a fejem. Ezt a viszonyulásmódot folytatja feleségem is. B. J.: Azt mondják rólunk, nőkről, hogy logikus gondolkodásunk – a férfiakéhoz viszonyítva – kevésbé fejlett. Mi erről a véleménye? D. A.: Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy ez a kijelentés egy sarkítás. Talán abból származik, hogy a női lelket legtöbben érzékenyebbnek ítélik, mint a férfiakét. Ez alapján aztán azt gondolják, hogy amikor a nők ítéletet hoznak, akkor hangsúlyosabbakká válnak az érzelmi érvek, mint az észérvek. Ennek a kijelentésnek az ellenpróbái azok a híres hölgytudósok, akik a reáliák terén szereztek elismerést.
10
Nõk Világa – 2009. Húsvét
B. J.: Mit tett, illetve tesz annak érdekében, hogy a lányokkal is megszerettesse ezt a „nem könnyű” tantárgyat? D. A.: Az előbbi kérdésre adott válaszom alapján nem kell tennem semmiféle különbséget fiú- és lánytanítványaim között. A feladatok szövegeiben ugyanannyiszor hangzik el a focilabda, mint a színes csatt. B. J.: Milyen tervei vannak a jövőt illetően? D. A.: Erre a kérdésre alkalmaznám az interjú mottóját: „ buzgalommal látni minden munkához, de kiváltképpen a tanításhoz.” B. J.: Arról értesültünk, hogy a matek olimpia városi szakaszán, ahonnan csak három magyar gyerek jutott tovább, egyik az ön tanítványa. Milyen érzés ez? D. A.: Minden tanárnak öröm a tanítványa sikere. B. J.: Munkájához további kitartást, erőt, egészséget kívánok! Köszönöm az interjút! D. A.: Minden kedves olvasónőnek kívánom, hogy ISTEN ÁLDJA! Baka Judit és Demeter Albert
Nõk Világa – 2009. Húsvét
11
Ha az írásos zenélni tudna… (Nagy Ferencné Báró Piroska – unokaszemmel) Kő, kavics, homok Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel. Majd megkérdezte hallgatóit: „Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz. Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött. „És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre. Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal. Mindig szakíts időt barátaidra. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni. Először a
12
Nõk Világa – 2009. Húsvét
kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok. forrás: világháló – Ki az? – szalad ki Nagymama a belső szobából a kitartó, erősödő dörömbölés hallatán. – Farkas vagyok! – érkezik a dörmögő válasz az ajtóban álló, Segesváron átutazó Farkas Dénes bácsitól. – Jaj Istenem: itt Piroska! – kiált Nagymama és kacagva nyit ajtót. Történt ez a segesvári papilakon, valamikor a nyolcvanas években. Ilyen hangulatot varázsolt Nagymama sokak életébe. Megpróbálom leírni, milyen is volt ő. Nagy Ferencné Báró Piroska (1917. június 17., Petrilla – 2006. április 7., Segesvár) kizárólagosan a kövekre figyelt. A kavics (anyagi javak), a homok (házi teendők) nem volt prioritás. A konyha várhatott, inkább velünk vagy a betérő vendéggel beszélgetett. Vagy az átutazóban, csomagját csak épp betevő vándorral csevegett egy csésze füves fekete tea mellett. Soha nem sietett, mindenkit meghallgatott, humorával és kiegyensúlyozottságával erőt adott. Azt hiszem ezek igazi papnés „kellékek”. A karácsonyi ünnepélyek betlehemeséhez a papilakon történő beöltözéskor minden pokróc, törülköző és sál Mária, József, a bölcsek és a pásztorok színészi kellékévé vált. A „Piriiiis! A Mécs László kötetem! Az órám! A palástom! (zsebkendőm, énekeskönyvem, stb.)” vasárnapi harangszó előtti rohanás közepette megőrizte jó kedélyállapotát, nyugalmát. Nagyapám szárnyalásai (versírás, énekkomponálás, festés) csak a Nagymama derűs természete, türelme, munkatársi támogatása mellett valósulhattak meg. Az csak természetes volt számára is, hogy Nagytata másodmagával, vagy a vonaton megismerkedett keletnémet turistákkal jött haza ebédre. Az is magától értetődő volt, hogy a harmonika biztosította zenés szeretetvendégségeken a keksz és tea az ő kamrájából került elő. A kolozsvári Írisz telep, Recsenyéd, majd Segesvár és Küküllősárd papnéjaként lelkesen szolgálta egyházát, a legmagasabb zenei képzéssel (a kolozsvári konzervatóriumban zongora szakon két akadémiai évet végzett, hegedű szakon pedig a négyévi fokozatot érte el) énekvezér volt, de a kántorizálást közmunkában végezte. Nem jelentkezett kántori vizsgára,
Nõk Világa – 2009. Húsvét
13
az ambíció fogalma teljesen idegen volt számára. Minden zenei megmozdulás támogatója volt. Az énekvezérség és az otthoni kamarazenekar mellett a hajdani Petőfi iskola kis zenekara, a városi kultúrotthon félszimfónikus zenekara, a zongoratanítványok élvezhették ihletett közreműködését. Ha hétfő, akkor délutáni éneklés a papilakon néhány lelkes dalárdataggal (készülés a vasárnapi templomi éneklésre), este zenekari próba a kultúrházban. Ha csütörtök, akkor otthoni kamarazenekar „az öreg fiúkkal” (Radler bácsi első hegedű, Dr. Mild második hegedű, Márton bácsi cselló, Nagymama zongora). Egyenként foglalkozott a konfirmálókkal: kátéismeretük, énektudásuk elmélyítéséhez mindig volt türelme. A fontossági sorrendben a gyülekezet, a közösség épülése volt az első. (Recsenyéden a Gül baba előadásakor gyakorlatilag a színpadról ment le negyedik gyermekének életet adni.) Kifinomult hallása nem tűrte az almaevéssel járó emberi „zajokat”. A karóra ketyegését a szoba másik végéből meghallotta. Kuncogva tapasztotta be időnként kántorizálás közben fülét az ünnepélyek zsúfolt karzatára felszorult „micsoda pasas”-ok teljes erejű éneklése hallatán. Szenvedélye a varrás volt. A szószékterítő, a falvédők, asztalterítők, díszpárnák, énekeskönyvek borítói őrzik udvarhelyi, torockói varrottasok szeretetöltéseit. Ez a kép van mindig előttem: ül a teraszon, a verandán, nyakában az előre felvágott piros matring, kezében a varrottas, szemüveg a szemén, szájában épp egy befűzésre váró fonal, és mikor meglát, akkor örömkiáltással, becézgetve fogad, és várja a napi részletes beszámolót. A varrás nyugtat – mondta mindig – egyenes adásban vagyok Istennel! Öltögetés közben „utazott”: gyermekkora Városfalvájába, a múltba, a jövőbe, szeretteihez. Édesapja, Báró József unitárius lelkész és édesanyja Tamás Piroska ilyenkor mindig vele voltak, öltéseit kísérték. Nagyon örvendett a hétfőnek, Nagytata almanapjának, mert ekkor lelkiismeretfurdalás nélkül varrhatott, nem volt szükséges ebédet főzni. A konyhai Kossuth rádió „Ki nyer ma?” recsegésén átszűrődő zeneművek szerzőit mindig bekiáltotta. Kedvenc zeneszerzője (nagymamaként) Cho-
14
Nõk Világa – 2009. Húsvét
pin és Liszt volt, átszellemülten dúdolta, zongorázta őket. Kedvenc egyházi éneke Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének ... Gyönyörködtette a korcsolyázás és a talajtorna. Fontos volt számára a nyelvtanulás. Ha „tejútra” ment (a sarki boltba), szatyrában mindig magával vitte a magyar-német szótárat, és a hosszas sorban állás ideje alatt azt tanulmányozta. Irtózatos sebességgel elragozta az „ich habe gehabt, du hast gehabt...”-ot, de ha „élő” német vagy angol „fiatalember” került eléje, akkor futott a telefonhoz: „Vera, gyere gyorsan!” Kedvenc költője Petőfi, akit minden március 15-én megsiratott. Hoszszasan lapozgatta ilyenkor a Révait, a forradalom forgatókönyvét felevenítve meghatottan mesélt. Sok verset kívülről fújt, mondta, hogy még az udvarhelyi Képzőben tanulta. Bosszantotta, hogy a Nemzeti dalt rosszul hangsúlyozzák: Rabok voltunk mostanáig, / Kárhozottak ősapáink, / Kik szabadon éltek-haltak, / Szolgaföldben nem nyughatnak. Szerinte Petőfi a kárhozottak után pontot akart tenni. Ott kell egy lélegzetvétel, majd: Ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak ... (Nem ősapáink kárhozottak). Egyvalamit gyűlölt: a háborút. A Budapestre való menekülésükkor megtapasztalt világháborús kegyetlenségeket hosszasan mesélte. Meleg rokonszenvvel, édesanyaként gondolt minden katonára. Sokat imádkozott családja tagjaiért, számon tartotta a fontos eseményeket és jelen volt az unokák minden ünnepélyén. De hálás közönsége volt az otthoni házi előadásoknak (tornamutatványok, lányunokák együttesének koncertjei) is. A karácsony ünnepi gyertyafényében boldogan énekelt gyermekei, unokái körében. 84 éves korában agyvérzés érte, amiből nehezen épült fel, majd ágynak esett. Gyermekei az ő végtelen szeretetétől ihletetten gondozták. 88 éves korában, házasságának 66. évében csendesen megpihent. A mozdulat, ami itt maradt: a felemelt, kissé hátradőlt fej, közben mély lélegzetvétel és lecsukott szem. Mosoly. Béke, jóság, végtelen szeretet, igazság, harmónia, humor és csupa dal – ilyen az én drága nagymamám lelke. Nagyon hiányzik, de ahányszor Ákossal és Abával énekelek, érzem, hogy itt van velünk. Jelentős része az én életemnek. Rám köszön a gyermekeim tekintetében, egy-egy mozdulatban, a kezdőénekek moll akkordjában, a varrottasok szíveiben. Ilyenkor gondolatban odabújok hozzá, ahogy hozzá mindig lehetett. Juhászné Jakabházi Annamária
Nõk Világa – 2009. Húsvét
15
Beszélgetés Nagy Zoltánné, Boga Magdolna nyugalmazott tiszteletes asszony-óvónő életútjáról Megkérem a tiszteletes asszonyt, meséljen gyerekkoráról családjáról, életéről. 1928-ban születtem, itt Árkoson. Édesapám, Boga László kántor-tanító volt, aki Enyeden kapta oklevelét 1912-ben. Édesanyám Tegző Mária, Tegző Sándor gazdaember lánya. Szüleim 1925-ig Jakótelkén éltek, édesapámat oda helyezték, innen jöttek haza Árkosra, édesapám itt volt tanító az unitárius iskolában. Mi szeretett volna lenni kiskorában? Mindig is óvónő akartam lenni. A középiskola első évét a Mikóban végeztem, de a képzőt áthelyezték a Katolikus Zárdába, így ott végeztem és szereztem 1948. július 21-én képesítőt (ez volt az első és egyben utolsó óvónőképző itt, Sepsiszentgyörgyön.) Árkoson kezdtem meg az óvónői tevékenységemet és itt is maradtam 1952-ig. Megkérem, beszéljen arról, hogy mikor kerültek Szentivánlaborfalvára és milyen volt akkor és ott az egyházi élet? 1950-ben kötöttünk házasságot Nagy Zoltánnal, leendő unitárius lelkésszel. 1952 szeptemberétől kerültünk Szentivánlaborfalvára és onnan költöztünk haza Árkosra 1991 szeptemberében, férjem nyugdíjba vonulása után. Kicsi, de nagyon lelkes gyülekezet volt, az egyháztagok segítőkészek, mindig melletünk álltak. Az akkori idők nem voltak „rózsásnak” nevezhetőek, milyen egyházi rendezvények voltak, lehettek akkor? Minden évben igyekeztünk megszervezni az egyházi ünnepeket, anyák napját, a Dávid Ferenc emlékünnepet és természetesen a karácsonyi ünnepi műsort is. Kolleganőkkel színdarabokat tanítottunk be, előadásokat szerveztünk pedagógusként. Visszaemlékszem, hogy kétszer volt egyházközségünkben püspöki vizitáció és mind a két alkalommal az egyháztagok odaadással segítettek, mint mindenkor, amikor hozzáállásra – segítségre – volt szükség. Egy másik jeles ünnepünk a székelykapu-állítás volt 1981-ben – kapcsolódik be a beszélgetésbe Nagy Zoltán nyugalmazott lelkész is. Szeme is felcsillan amikor mosolyogva emlékezik arra, hogy a „felelős pár-
16
Nõk Világa – 2009. Húsvét
tos elvtárs” is amikor kiszállt a helyszínre, azt mondta, olyan kaput állítsanak, hogy mindenki irigyelje. Meséljen, tiszteletes asszony, egy kicsit a nőszövetségről is, a gyermekkori indíttatásról. Számomra meghatározó élmény volt az 1943-ban Árkoson, illetve 1944-ben Homoródalmáson megrendezett unitárius középiskolás lányok munkatábora, amelyiken részt vettem. Édesanyámnak, aki az árkosi nőszövetség elnöknője volt, fényképalbum tanúskodik a nagyszerű eseményről. A második világháború ideéréséig az egyház élén a Nőszövetség szorgosan tevékenykedett, székelyruhát szőtteseket, varottasakat készítettek. Gyönyörő úrihímzéses kézimunkát készítettek a templom díszítésére az asszonyok, még Barabás tiszteletes idejében, ami ott díszlett több mint 60 éven át. Sajnos a háború és az ötvenes évek életeket törtek ketté, könyveket, értékeket semmisítettek meg. Az 50-es évektől már hanyatlóban volt a nőszövetségi élet, ennek ellenére asszonyaink minden egyházi rendezvényen kivették részüket a munkából. Lelkesek voltak, mellénk álltak és segítettek.
Nõk Világa – 2009. Húsvét
17
Milyen volt az egyházi élet Szentivánlaborfalván? Kicsi gyülekezet volt, lelkes egyháztagokkal, akik mindig mellettünk állottak, segítettek, a Berde, Korodi, Földes, Miklós, Zajzon, Bedő, Pakucs családok, majd a Bakk család és még annyian. Abban az időben a konyhánk volt az iroda, a vallásóra helye, a konfirmálások felkészítése, a keblitanács gyűlésterme, nyitott ajtónk volt minden unitárius és nem unitárius egyházfi előtt. A nőegylet tevékenysége abban az időben hanyatlóban volt, akárcsak a templomlátogatás. Az iskolai tevékenységek vasárnap délelőtt 11 órától zajlottak, meggátolva a templomba járást. Mindezek ellenére igyekeztünk teljes életet élni, két lányunkat nevelni. A férjem gazdálkodott és méhészkedett is a lelkészi munkája mellett. A nehézségek az 56-os évekkel kezdődtek, kománkat, Szabó Dezsőt 20 évre ítélik, amiből 6 évet kellett leülnie. Hogy alakult a pedagógusi pályája a tiszteletes asszonynak? Azért, hogy a mostani fiatalabb nemzedék is megértse ezeket az időket, elmesélem, hogy én például tíz évig nem taníthattam, nem gyakorolhattam hivatásomat, néhanap csak helyettesíthettem azért, mert lelkész volt a férjem. Az egykori árkosi barátnőm volt az, aki a tanfelügyelőségen dolgozott és hozzájárult az „eltávolításomhoz”. Az élet furcsasága, hogy ugyancsak ő volt az, aki később újra alkalmazott. Ekkor viszont fogadalmat kellett tennem, hogy nem fogok templomba járni. Sajnos ez volt akkor a gyakorlat, hasonló nehézségekkel küszködött például Kósa Ernőné Földi Anikó is, a kökösi református lelkészfeleség és ugyancsak óvónő. Barátok is voltunk, jártunk egymáshoz. Mi volt a legnagyobb elégtétele? Talán sikerült átadnunk híveinknek, gyermekeinknek, unokáinknak a nemzet és az egyház iránti szeretetet, a közösségi életbe való bekapcsolódást, a család szeretetét, melegét megőrizni, tovább adni. Igazi jó szomszédaink voltak, felső szomszédként Bedő, Bíró és Farkas családok, alsó szomszédként az akkori néptanács épületében az ötvenes években ott lakó Búcs család, akik kilakoltatva saját családi otthonukból, mint „kényszerlakhelyen” laktak itt, majd a hatvanas-hetvenes években, mint szolgálati lakásban lakott Bíró rendőr és családja és végül a nyolcvanas években a Wilmann család. Különösen közel álltak hozzánk a Szőcs család, a tanítócsaládok, Kelemen, Molnár családok, de felsorolhatnám mindannyiukat, mert mind-mind kedves emberek voltak, együtt éltük mindennapjainkat, együtt örvendtünk, ünnepeltünk avagy sírtunk. Az egyháztagok szeretete,
18
Nõk Világa – 2009. Húsvét
ami körülvett, átsegített a nehézségeken. Az unokák, Botond, Zolika, Samuka, Déneske megszületése, mint minden ember életében, nekem is nagy öröm volt. Vágyai? Ebben a korban a legnagyobb vágyam, hogy csendben, egészségben élhessünk. Örvendek, örvendünk gyermekeim családjának, helytállásuknak, az unokáknak, dédunokáknak, Gusztinak, kis Botinak és a születendő testvérkének. Kérdeztek: Ferenczi Mária Magdolna és Bokor Ágnes
Restás gyöngyvirág és csipkés zsebkendő Megpróbálom kideríteni. Üzentek, hogy átmehetek, ha hazajöttem. A kapu nyitva áll. Várnak rám. Én pedig örömmel megyek, hisz tudom, hogy itt mindig és minden kíváncsi kérdésemre feleletet kapok. Hangosan kopogok, hogy meghallják. Mindketten a kilencvenedik életévüket tapossák. Túl vannak már az arany, gyémánt, brilliáns és vaslakodalmukon, s imádkozom, hogy a hetvenediket, a bronzlakodalmukat is megérhessék. Ők az én keresztszüleim, Homoródújfalu legidősebb házaspárja. Ott ülnek az asztal mellett és a rádiót hallgatják, miközben keresztanyám csipkét kötöget. Mikor ajtót nyitok, keresztapám már kérdezi is: – Te vagy az kicsi Enikő? – és örömmel keresi a kezem. Hamar a kezébe adom a kezem és a fülébe súgom: – Jöttem, hogy kiderítsem a dolgokat. Mindennek ára van. – Ma miről beszélgetünk ?- kíváncsiskodik. – Arról – kacagom el magam – hogy az este volt-e felolvasás?
Nõk Világa – 2009. Húsvét
19
– Ó, hát keresztanyád elárulta a titkot? – s most már ő is kacag Nem lát jól, így minden este keresztanyám felolvas neki. Újságból, verses kötetből, emlékfüzetekből. Ha netalán valami miatt összekülönböznek, akkor elmarad a felolvasás. – Mindennek ára van – jelenti ki keresztanyám. Legyeskedik körülötte. Régi-régi szokás szerint pünkösd reggelén érkezett a restás gyöngyvirág. – És elkezd mesélni, úgy ahogyan ő szokott. – Egy csokor frissen szedett gyöngyvirág, belehelyezve egy mogyorófa vesszőből fonott kosárkába, melynek hársfaháncsból volt a füle. Ez a fül azért volt szükséges, hogy a lány, ha jelét akarta adni annak, hogy tetszik az ajándék és főleg a küldője, akkor csuklójára akaszthatta és magával vihette a délutáni sétára vagy akár a templomba. Ha ez megtörtént, a legyeskedés nem volt hiábavaló. A kosárka körülbelül tíz centiméter magas volt, átmérője csupán két-három centiméter, vagyis amennyi egy csokor gyöngyvirág szárának az átmérője. A kosárka fonata nagyon finom volt, mivel különleges mogyorófa vesszőt használtak apró kis lyukakkal, akárcsak a rosta (székelyesen ejtsd: resta). Innen ered a megnevezés: restás gyöngyvirág.
20
Nõk Világa – 2009. Húsvét
– Nos, de ki volt a küldője ? – kíváncsiskodom tovább. Keresztapám már- már megszólal, de keresztanyám figyelmezteti. – Ha elárulod, este elmarad a felolvasás! Zöldág és bokréta A másik szokásról, amiről elbeszélgetünk, még napjainkban is megmaradt. Szokás május elsejére virradóra, hogy a fiúk egy pár nyírfa zöldágat tesznek azoknak a lányoknak, akik tetszenek nekik. (Vagy ők akartak tetszeni a lányoknak?) A lány megbízza a barátnőjét, hogy járjon a dolgok végére és derítse ki a gavallér kilétét, majd pünkösd első napján zsebkendőt küld a fiúnak. Általánosan fiút írtam, azonban a legényke és a legény a helyes kifejezés. A legényke, aki még nem konfirmált és neki gyolcs zsebkendő jár, apró kis virágdíszítéssel, ami lehet fehér vagy színes hímzés, keskeny bolti csipkével. A legény, aki már konfirmált és neki selyem zsebkendőt illik küldeni, széles kézzel kötött csipkével. Ezt a csipkét általában a lányos anyák kötik, vagy esetleg kötettik egy szakértővel. A zsebkendő mellé pedig bokréta dukál. Ha a szegfű piros, akkor az már jelenthet valamit. Hej, dinomdánom, életbevágóan fontos dolgok ezek! Én csak tudhatom, hisz a hálószobánk szekrényének egyik polcán még ma is ott díszeleg egy selyem, csipkés szélű, rózsamintás „drága kicsi” zsebkendő, amit 1973 pünkösd reggelén elküldtem a barátnőmtől egy alszegi portára. Lehet, hogy a fenntebb leírt két szokásból kiinduló érzelmi töltetések nem szenzációsok, de szépek, színesek és örökké tartósak. Benedek Enikő
Soós Emma népi bútorfestő 1941. június 3-án született egy vargyasi népes családban. Már nagyon fiatal korában szívesen részt vett az egyház életében és ezt folyamatosan teszi mind a mai napig. Több társával együtt besegített az ifjabbak nevelésébe a szeretetiskolában, a szeretetvendégségek szervezésében, az énekkarban. Ami által kitűnik szülőfaluja asszonyai közül, és ami révén ismertté vált, nem csak a vidéken, hanem határokon túl is, az a rajz- és festőtehetsége. Ő a falunk egyedüli asszonya, aki népi bútorfestéssel foglalkozik és terjeszti e téren a hagyományt. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk el a minap.
Nõk Világa – 2009. Húsvét
21
– Mit mondana el nekem a kezdetekről? – Már nagyon fiatal koromban rajzolgattam és festegettem, főképpen csendéletet, és id. Sütő Béla bácsi ezeket látva elhívott egy bútorfestő-tanfolyamra, akkor kezdődött. Ez 1970-ben volt, már megvolt a nagyfiam. A tanfolyam kétéves volt és húszan iratkoztunk be, de csak én vagyok az egyedüli, aki a mai napig is festek. – Melyek a vargyasi jellegzetes minták? – Először is azt akarom elmondani, hogy nálunk a bútordarabokat bordópirosra festjük. Erre pedig világos- vagy jobbágykék kazettákat s ezután festjük ezekre a szép színes virágmintákat, mint a pipacs, búzavirág, rózsa, mákvirág, gyöngyvirág, tulipán. A tulipán nagyon elterjedt, 43 féle minta létezik belőle. A virágmintákból csokrokat rajzolunk, amelyek vázából, vagy szívből indulnak ki. – Milyen színeket használnak? – A virágok színvilága változatos: cinóbervörös, bordópiros, zöld, fehér, fekete. Más színek is előfordulnak, de ritkán. – Milyen bútordarabokra szoktak festeni? – Leginkább székely bútorra festünk: saroktéka, ágy, staférungos láda, kontyos szék, bokálytartó, kredenc. – Kinek dolgozott eddig? Hol vannak a munkái? – Természetesen saját kedvtelésemre is dolgoztam. A munkáim szanaszét vannak: itthon és külföldön is. Két nagy méretű munkám van: a derzsi templom összes kazettája, amelyeket a konfirmálók szülei rendeltek, a másik pedig a kobátfalvi templom teljes belső díszítése. A szülőfalum templomában is van általam festett két pad, négy kazetta, egy láda. A gyülekezeti teremben van két asztal, a lelkészi iroda minden bútorbarabját én festettem.
22
Nõk Világa – 2009. Húsvét
– Volt-e már kiállítása? – Az évek során volt többször is kiállításom idehaza, Bálványoson, utoljára pedig a nagyajtai kézműves vásáron. – Gondolt-e már arra, hogy ezt a nagy tudást tovább kellene adni? – Persze. Szívesen tanítom festeni a fiatalokat. Többször elhívtak már tanítani a homoródújfalusi, a keresztúri, a háromszéki fiatalokat. Örvendek annak, hogy a családban szépen fest a menyem és az unokám. – Köszönöm a beszélgetést! Kérdezett: Andorkó Rozália
Félelem az öregedéstől „A fiatalság a tehetség egy fajtája” mondta Heltai Jenő és hihetünk neki. Valós életkorunk igazából csak kis mértékben befolyásolja közérzetünket, hangulatunkat. Vannak életunt, szobájuk mélyén üldögélő, tíz évvel öregebbnek látszó harminc évesek és nagy terveket dédelgető, sítúrára készülő ötvennek kinéző hetven évesek. Hogy a fiatalságot, a derűt, a vitalitást mennyire tudjuk megőrizni, alapvetően tőlünk függ. Természetesen megvannak az egyes életszakaszokra jellemző sajátosságok: egy tizenéves lány már nem babázik és még nem gondol az anyaságra, s nyolcvanesztendősen már ritkán iratkozik be valaki nyelvtanfolyamra, s új házasságra sem igen gondol. Az is igaz, hogy az évek múlásának nem örülünk. Zavaró, hogy „már nem vagyunk a régiek”. Van, aki a szaporodó ráncoktól teljesen kétségbeesik. Többé vagy kevésbé szinte mindannyian félünk az öregedéstől, az elmúlástól.
Nõk Világa – 2009. Húsvét
23
A félelem társadalmi okai Noha egyre jobban kitolódik az emberi életkor határa, a nyugati s újabban a mi társadalmunkban is az erőtől duzzadó, egészséges, sikeres fiatal az ideál. Az évek múlása hátrányokat jelent. Ezeket a hátrányokat különösen érezhetjük a munkaerőpiacon. Sok szakmában nem könnyű negyvenéves kor felett elhelyezkedni. Az is előfordul, hogy valakit a kora miatt bocsátanak el. Például egy ötven év körüli pincér vagy titkárnő nehezen tud elhelyezkedni, hiába van rengeteg tapasztalata. Hamar kialakulhat egy bűvös kör: az elbocsátástól, a bizonytalan jövőtől való félelem feszültséget okoz. Az állandósuló feszültség miatt romlik a teljesítmény, a romló teljesítmény elbocsátáshoz vezet... Egy manöken vagy egy színésznő életében az öregedés annyit jelent: a munkáról, bizonyos szerepekről le kell mondani és ez fájdalmas. A félelem pszichológiai okai Az öregedéstől való félelemnek lelki okai is vannak, amik akkor is jelentkeznek, amikor éppen nagy becsben tartották az öregeket. Amíg az ember fiatal és egészséges, nem gondol az öregedésre. Mikor észrevesz magán bizonyos változásokat: ráncok, fehér hajszálak, a szervezet is jelzi, itt meg ott fáj, szeretné az időt megállítani. Nehéz tudomásul venni az idő feltartóztathatatlanságát. A félelem egyik ellenszere a világ szépségeibe való dacos belefeledkezés, ahogy Kosztolányi Dezső megírta a Szeptemberi áhítatban: „Jaj, minden olyan szép, még a csúnya is, A fájdalom, a koldusgúnya is, Jaj, hadd mutassam e kis templomot Mely déli tűzben csöndesen lobog. Imátkozó lány, száján néma sóhaj Mint mélyen alvó ferde szemgolyóval Vakok meresztik égre szemüket. Isten felé fülel egy agg süket. Szép életem lobogj tovább, Cél nélkül, éjen és homályon át. Állj meg te óra és dölj össze naptár. Ifjúságom zászlói úszva lassan Röpüljetek az ünnepi magasba.”
24
Nõk Világa – 2009. Húsvét
A félelem legyőzése Aki szép és tartalmas életet élt, megtalálta és teljesítette feladatát, az általában nyugodt lélekkel veszi tudomásul az öregedést. Mindenki élhet hasznosan vagy haszontalanul. Aki elégedetten gondolhat vissza az eltelt időre, aki megőrizte nyitottságát a világ iránt, az idősen is kiegyensúlyozott és derűs lesz. Ha egy mosolygó nagymamára nézünk, a félelmeink is oldódnak.... El kell fogadnunk azt az igazságot, hogy az „idő” dolgozik csendben észrevétlenül, ezüstös hajszálak, ráncok jelennek meg, majd mélyülnek. Belsőnkben is változásokat élünk meg. Az élettapasztalat megfontoltságot, bölcsességet, bátorságot kölcsönöz, megértőbbek, jobbak leszünk. A nyugdíjaskor nem jelent széken üldögélést, bezárkozást a szobába. Hasznosítani kell erőnk szerint az előbb felsorolt „új” tulajdonságokat családunkban, társadalmunkban. Ha nagy családban élünk, milyen melengető érzés, ha nagytata imádkozni tanítja unokáját, a nagymama mesét mond, saját gyermekkorából idéz. Ha nem él együtt a család és vasárnapi ebédre hivatalosak a nagyszülők, megváltozik az ebéd hangulata, kellemesebb lesz a húsleves illata. Ha pedig a nagyszülők hívják ünnepi vacsorára szeretteiket, boldogság, szeretet költözik a házba. Akkor van igazi összhang a régi és új generációk között, ha az idősek igyekeznek megérteni a „ma” kihívásait, a fiatalok gondjait, szeretetet, megértést sugároznak. Ha szeretettel, gondoskodással halmozzuk el őket, nem hagynak magunkra, megsimogatnak, megölelnek, apró meglepetéssel kedveskednek s szerintem ez lélekerősítő, boldogít. A negatív példák esetében valahol a nevelésben keresendő az ok. Az érzelmi kötődés hiánya okoz eltávolódást s az idősödő korúnak az a tulajdonsága, hogy az élmény befogadása szűkül és a személyiség nyitottsága korlátozódik. A családi nevelés tudja megoldani helyes viszonyulását az idősekhez. Kapjanak szüleiktől pozitív példát, hogy megérthessék és becsüljék az idősebbeket s úgy nőjenek fel, hogy szüleikkel együtt segítsék, felnézzenek az idősebbekre, tiszteljék őket. Ez különben az óvodai, iskolai nevelés egyik feladata is. Az öregkort úgy is kell értékelni, mint Isten ajándékát és naponta hálát kell adni imáinkban, hogy megérhettük az előrehaladott kort. Ugyanakkor megelégedés, öröm, hogy vérünk, szellemünk fiainkban, lányainkban tovább él.
Nõk Világa – 2009. Húsvét
25
Költőinket foglalkoztatja az öregedés gondolata, hisz ők is halandók, ezért verseik sokszor vigasztalók, tanácsadók. „…arra kérlek, próbálj még remélni” „Vedd észre hát bátran körötted a szépet” „Adjál szeretetet, mit majd viszonoznak” „Lapozgass csendben emlékek könyvében” „S ha sorsoddal meg tudtál békélni, A még hátralevőt könnyebb lesz leélni, S rádöbbensz – Igen, érdemes még Élni.” /Az élet alkonyán/ Zárósorokként Horváth István „Mégis” című versét idézem: „Hajam fehérül, redőm mélyül, Mifele mutat, jól tudom. Mégis legényes kedvvel járok. Mit számít, hogy ősz vagyok. Úgyse azt nézik, mit viszek el Hanem azt, amit itt hagyok.” Forrásanyag: Az egészség Enciklopédiája, Családorvos – gyűjtemény
Összeállította Udvari Margit
Gyógyító tippek az egészséges életmód elősegítésére 1. Hajhullás ellen kiváló háziszer az áztatott csalán. A megmosott hajat a forrázott csalán leszűrt, langyosra hűlt levével öblítsük át, majd csavarjuk előmelegített törülközőbe. Hagyjuk hatni 20-30 percig. Korpásodás esetén is gyógyító hatású. 2. Fogfájásra kipróbált recept: egy szegfűszeget kell elrágni. 3. Hasi puffadásra egy kávéskanálnyi köménymag elrágása hatékony és gyors segítség.
26
Nõk Világa – 2009. Húsvét
4. Természetes hashajtó: ha nincs otthon hashajtónk, éhgyomorra kapjunk be 1-2 kávéskanál szilvalekvárt. Ez biztosan segít. 5. Fáradtság ellen: egy nehéz nap után hazaérve fenyőillatú tusfürdővel zuhanyozzunk le. A fenyő illóolajai ugyanis megnyugtatják az idegeket, oldják a stresszt. Azok, akik egész nap állómunkát végeznek, tegyenek egy marék konyhasót a mosdótálba és meleg vizet töltve rá áztassa lábát legalább 20-25 percig. Megjegyzés: A Blikk Nők folyóiratban olvastam és kipróbáltam, ajánlom másoknak is, folytatom a következő számban Udvari Margit
Női hiúság… azaz, mi nők Kedves barátnőim sokszor mesélnek a mindennapi arcápolásról, a napi szépítgetésről, egyszóval a „tükröződésről”. Igen, ezek vagyunk mi nők – ismerjük be, ha néha rosszul esik – a szó szoros értelmében: hiú, elfogult nők. Természetesen, senkit sem akarok sértegetni, de gondolkodjunk csak el egy kicsit, fésülgetés, krémezgetés közben, hányszor kérdezzük meg a tükörtől: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...” Aztán, bizony már ötven év felett a tükör megmondja a való igazságot. Vihogva, huncutul csiklandozza a hölgyek kivasalt arcát és a legkisebb ráncocskát is megkeresi és bármely szögletből nézzük arcocskánkat, mind jobban és jobban láthatóvá teszi, hogy bőrünk kissé „meglazult”, egyszóval veszített rugalmasságából. Ezért, első tanács, amit adhatnék: a tükröt tessék kicserélni valami szebbel, jobbal, mert lehet, a tükör nem mond igazat. Természetesen, második tanácsként javasolnám: keressük meg a megfelelő arcápoló krémet, olyat, ami egy használat után legalább öt évet fiatalít.
Nõk Világa – 2009. Húsvét
27
A krémekről jut eszembe, hogy a gyógyszertárban egy hölgy ránctalanító krémet kért. Sajnos, az ideges gyógyszerésznő csak annyit válaszolt: „az időt eltakarni nem lehet, az idő lassan-lassan telik mindenkitől”. A gyógyszertári társalgás után haza érve, a tükör előtt észrevettem, hogy az ideges gyógyszerésznőnek mégis igaza van. Az idő múlik, rohan és a hiú nők megmaradnak, amikor naponta új frizurát fésülnek, amikor ruháink között naponta válogatunk és háborgunk: „nincs egy vacak rongyom, amit felvegyek”. Ezek vagyunk mi, nők. De még csak annyit, ha törődünk magunkkal, azaz tükörbe nézünk függetlenül a kortól, az egy csodálatos női tulajdonság. Gratulálok a kedves hölgyeknek és a harmadik tanács lenne, hogy minél többet nézzünk tükörbe és kérdezzük meg a varázsigét....reménykedve, hogy néha-néha egy szép „igazságot” súg a fülünkbe. Tükröződjünk, kedves hiú nők! Adorjáni Gyöngyvér
Versajándék (Ismeretlen költő verse Erdélyből)
Akire Isten szeme néz Akire Isten szeme néz Boldog annak minden napja! Az áldások tárházából Mindig a legtöbbet kapja. Nem fél, habár fenyegetik Ezerféle veszedelmek. Éjjel-nappal rajta vannak És őrzik az isteni szemek! Akire Isten szeme néz, Nyugodt annak minden napja:
28
Nõk Világa – 2009. Húsvét
Annak szívét az isteni kéz Percenként megsimogatja! Annak sebeire mindig Készen van a gyógyír, balzsam, Legédesebb álmában is Ringatja az égi dallam! Meglátja Isten mosolyát Napsugárban, csillagfényben, Hallja szelíd szózatát, A lengedező esti szélben! Könnyen hordja a keresztjét, Akármilyen terhes, nehéz. Áldott, ezerszer is áldott az, Akire Isten szeme néz! A verset beküldte Dimény Csilla
Nõk Világa – 2009. Húsvét
29
A Nők Világa 2009. évi 4 példányára a következő nőszövetségek fizettek elő/jegyeztek elő: Kolozs-Tordai egyházkör: Alsőfelsőszentmihály 5, Kolozs 2, LupényVulkán 1, Sinfalva 13, Torda 26, Torockó 1, Kolozsvár 53, Nagyvárad előjegyezve 15, Várfalva előjegyezve 8, összesen 124 Marosi egyházkör: Jobbágyfalva 2, Marosvásárhely 3, összesen 5 Küküllői egyházkör: előjegyezve összesen 170 Székelykeresztúri egyházkör: összesen 154 Székelyudvarhelyi egyházkör: Abásfalva 1, Csíkszereda 7, Gyepes 2, Homoródalmás 1, Homoródjánosfalva 9, Homoróddaróc 8, Homoródkarácsonyfalva 10, Homoródszentmárton 12, Homoródszentpál 5, Homoródszentpéter 12, Homoródújfalu 19, Zsombor 7, Recsenyéd 11, Székelyudvarhely 42, Kénos 9, Lókodi Öregotthon 2, Oklánd 7, Szentegyháza 15, Székelyderzs 9, Városfalva 6, összesen 194 Háromszék-Felsőfehéri egyházkör: Bölön 1, Felsőrákos 10, Kökös 2, Sepsiszentgyörgy és Sepsiköröspatak 23, Sepsiszentkirály 19, Szentivánlaborfalva 10, Vargyas 15, Kálnok 20, Brassó előjegyezve 5, Nagyszeben és Németország 39, összesen 144 Magyarország 14, Összesen 805 Köszönjük mindazoknak, akik előfizettek a Nők Világára, mert ezzel megkönnyítették a lap terjesztését és ugyanakkor biztosították a maguk számára, hogy idejében postán megkapják az egyes lapszámokat. Üdvözlettel: az UNOSZ vezetősége
30
Nõk Világa – 2009. Húsvét
Kedves Olvasóink! Szeretnénk a Nők Világát még érdekesebbé, színesebbé tenni. Ezért felkérjük a kedves olvasóinkat, hogy nyilvánítsanak véleményt a következő kérdések alapján: 1. Olvassák-e rendszeresen a lapot? – ha nem, milyen okból? 2. Melyik cikkek nyerték meg tetszésüket? 3. Melyik cikkeket tartották unalmasnak vagy érdektelennek? 4. Miről szeretnének még olvasni? Ha szereted a lapot, ha úgy érzed, van mondanivalója számodra, ajánld ismerőseidnek is és lépj be szerzőink körébe, küldj írásokat a lapba. Érdeklődéssel várjuk válaszaitokat, javaslataitokat és írásaitokat a következő címek egyikére: UNOSZ 400750 Cluj-Napoca OP1, CP24 e-mail:
[email protected]
Hecserlis sütemény 15 kanál cukor, 3 egész tojás, 6 kanál olaj, 3 kanál hecserli lekvár, 1 kávéskanál tört ánizs, 1 kávéskanál szódapor. Ezeket jól összekavarjuk, majd ¼ liter tejet és 21 kanál lisztet adunk hozzá. Kikent, lisztezett tepsibe öntjük, ¼ órát pihentetjük és forró sütőben sütjük. Komán Lászlóné Katalin Sepsiszentkirály
Nõk Világa – 2009. Húsvét
31
Londoni szelet 30 dkg liszt, 18 dkg margarin, 10 dkg cukor, 2 tojássárga, fél sütőpor, tej vagy tejföl amennyit felvesz. Ezeket enyhén összegyúrjuk, kinyújtjuk és tepsibe tesszük. Krém: 20 dkg darált diót, 20 dkg cukorral összekavarunk. Citromhéjat, vaniliaport tetszés szerint teszünk. 4-5 tojás felvert habját hozzáadjuk a diós cukros keverékhez. A tepsibe tett masszát megkenjük lekvárral, majd rátesszük a diós habot. Lassú tűznél sütjük. Adorjáni Gyöngyvér Sepsiszentkirály Pulykatekercs Hozzávalók: 25 dkg pulykamell, 5 dkg hagyma, 10 dkg metélőhagyma (praz), 10 dkg murok, húsleves, olaj, só, mustár, szerecsendió, zöld petrezselyem. A megmosott murkot, metélőhagymát kockára vágva megfőzzük kevés vízben, s ha puha, leszűrjük. A pulykahúst mosás után tiszta törlővel szárazra töröljük, potyolóval elegyengetjük egyforma vastagra, majd mustárral megkenjük. Rászórjuk a főtt murkot, metélőhagymát és az 5 dkg megvágott hagymát. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk rá és meghintjük zöld petrezselyemmel. Felgöngyöljük a húst és erős cérnával lekötjük, hogy ne bomoljon szét. Forró olajba tesszük és pirosra sütjük. Egy edénybe húslevest töltünk, belehelyezzük a sült tekercset, fedő alatt főzzük (kb.10-15 percig). Amikor a hús megpuhult, leoldjuk a cérnát és szeleteljük. A maradt szószt addig főzzük, míg megvastagszik. Sült krumplival szolgáljuk fel. Udvari Margit Magyarsáros Főtt tojással rakott karfiol Hozzávalók: 1 kg karfiol, 8 db tojás, 2 dl tejföl, 1 dkg reszelt sajt, 4 dkg vaj, zsemlemorzsa, só, zöldpetrezselyem.
32
Nõk Világa – 2009. Húsvét
A karfiolt rózsáira szedve sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Kivajazott zsemlemorzsával meghintett tálba terítjük, 6 db főtt tojást rászeletelünk, megsózzuk, meghintjük petrezselyemzölddel. A tejfölbe keverünk 2 db nyers tojást, sózzuk, hozzáadjuk a reszelt sajt felét, jól elkeverve ráöntjük a karfiolra, hogy mindenütt ellepje. Megszórjuk a maradék sajttal, zsemlemorzsával. Középmeleg sütőben pirosra sütjük. Forrón tálaljuk. Udvari Margit Magyarsáros
Minden kedves olvasónknak kívánunk örömteli kellemes húsvéti ünnepet!