Publikálva Alfahír (https://alfahir.hu) Címlap > Hová tűntek a férfiak? – II. Rákóczi Ferenc, a vezérlő fejedelem
Hová tűntek a férfiak? – II. Rákóczi Ferenc, a vezérlő fejedelem Manósapkás fiúk, cérnalábú emberkék, nőiesen hosszú haj, néha festett is, nagy hang, apró kis ész. De hová tűntek a férfiak? Manósapkás fiúk, cérnalábú emberkék, nőiesen hosszú haj, néha festett is, nagy hang, apró kis ész. Rengetegen vannak. De hová tűntek a férfiak? Az igazi, ős-gént hordozó, klasszikus értelemben vett férfiak? Egyre kevesebben vannak. Sorozatunkban igazi férfiakat mutatunk be. Olyanokat, akik jellemükben, tetteikben, akár megjelenésükben is tetőtől-talpig férfiak, követendő példák. Persze ember hiba nélkül nincsen – tartja a mondás, de minél közelebb a lényeghez, annál jobb. Ezúttal II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelmet, a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelmét, a Habsburgok elleni kuruc szabadságharc vezérét állítjuk a példa-emelvényre. Fejedelmi ősök II. Rákóczi Ferenc Borsiban született 1676 március 27-én. Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt. Nővére Rákóczi Julianna. "Távol legyen Uram tőlem, családom történetét megírni és vallomást tevén néked, alázatosságban elmondani Erdély fejedelmeinek, az én őseimnek sorát, amelybe atyám is még nagyatyám életében ki vala választva, de még gyenge korában anyjától, Báthori Zsófia fejedelemnőtől a katolikus hitre tanítva, nagyatyámnak a töröktől, az ő ellenségeitől, a gyalui harcban kapott sebei következtében történt halála után a fejedelemségtől inkább meg akart válni, mint szent hitét elhagyni. Magasztal téged az én lelkem, és áld téged én Istenem, hogy őt kegyelmeddel megerősítetted és ezen elhatározásában állhatatossá tetted, ami átszállott énreám is... Nagy gondja volt a te gondviselésednek énrám, mert bár atyámat, ki még nem érte el negyvenedik évét, e nyomorult életből magadhoz szólítottad, semmiben az én nevelésemet ezután megfogyatkozni nem engedted. Gyengéden szeretett nagyanyám, a te ájtatos szolgáló leányod, aki emberi vélekedés szerint szent életű vala. Szeretett anyám igazán, anyailag, komoly szeretettel... Nagyanyám halálára csak úgy emlékezem, mint valami álomra; mégis irgalmadért könyörgök érte a legnagyobb alázattal" - vallja felmenőiről Rákóczi.
Elszakítva Munkács ostromát a várban, anyja oldalán élte át, 12 éves korában a bécsi udvar elszakította családjától és Csehországban, a neuhausi jezsuitáknál neveltette, hogy nemzetétől elidegenítse.
„Mostan is még, amikor ezeket a sorokat írom, szinte elfog a szomorúság e történtek emlékétől; mert mi eshetett keservesebben a gyermek-fejedelemnek, mint számkivetésbe menni hazájából, elszakadnia szülőitől, ismeretlen tartományba hurcolva, születéséhez és rangjához nem illő bánásmódban részesülnie és teljességgel idegen erkölcsökkel és szokásokkal bíró emberek közt, nyelvüket sem tudva, magára maradnia..." - írja ezekről az időkről későbbi visszaemlékezésében a fejedelem. Gyámja, Kollonich Lipót érsek szerette volna, ha a fiatal herceg, 1 900 000 kataszteri hold várományosa maga is szerzetessé lesz. Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte. Anyja mellett Kőrössy György kamarás (udvarmester) és Badinyi János is részt vettek nevelésében. Rákóczi azonban elérve a nagykorúságot, 1692-ben kivonta magát gyámkodása alól, Bécsben élt, majd 1693-ban egyéves itáliai útra indult. Esküvő a dómban Rákóczi már egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly Imre felajánlotta: ha feleségét, Zrínyi Ilonát kiengedik hozzá, szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót kelletlenül, de beleegyezett a cserébe. Azt azonban nem engedte meg, hogy Rákóczi Ferenc elbúcsúzhasson édesanyjától. Rákóczi tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a Habsburgokat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta, hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral.
Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi (sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára) önállóan döntött házasságáról, s az udvar engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt, akinek apja Károly hessen–wanfriedi őrgróf és anyja Alexandra Julianna leiningen–dagsburgi grófnő. Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem, József Kelemen bajor hercegérsek adta össze a főoltár előtt. (Rákóczi felesége nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal is.) Az örökös főispán Bécsben A fiatal pár Magyarországon telepedett le, ahol Rákóczit már 1694. május 25-én beiktatták Sáros vármegye örökös főispánságába. Itthon megdöbbenve tapasztalta a lakosság egészére nehezedő elnyomást, különösen a jobbágyok nyomorát. Családja hagyományai, a személyéhez fűzött országos várakozás azonban ekkor még nem tudták áttörni neveltetése korlátait, s amikor 1697-ben a hegyaljai felkelés parasztvezetői felkérték a vezérség elvállalására, ez elől kitért és Bécsbe ment. A felkelés leverését követő véres megtorlások is hozzájárultak ahhoz, hogy főleg Bercsényi Miklós rábeszélésére cselekvésre szánta el magát. Az 1699. január 26-án megkötött karlócai béke Thökölyt és Zrínyi Ilonát száműzetésbe kényszerítette. A fiatal Rákóczi Bécsben maradt, a császár kezei alatt. Áruló bizalmas, börtönélet A megyék nemesei körében szervezkedni kezdett, s 1700-ban XIV. Lajos francia királyhoz fordult segítségért. A Bourbon–Habsburg ellentét kiéleződésére már csak a megüresedő spanyol trónért
folytatott versengés okán is számítani lehetett, Rákóczi lépése ezért önmagában logikusnak tűnhetett, ám a Napkirályhoz írott leveleit rosszul megválasztott bizalmasa, egy Longueval nevű császári tiszt a bécsi udvar kezébe juttatta. A fiatal főurat ezért 1701. április 18-án nagysárosi kastélyában letartóztatták, és előbb Eperjesre, majd Kassán, Miskolcon, Budán és Mosonmagyaróváron át Bécsújhelyre szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy az ítélet csak halálos lehet. Rákóczi így felesége és a börtönparancsnok, Gottfried Lehmann kapitány segítségével 1701. november 7-én éjjel megszökött, és egy apródja, Berzeviczy Ádám kíséretében Lengyelországba menekült. Itt ismét találkozott Bercsényivel és újra felvették a kapcsolatot a francia udvarral.
Kurucok vezére 1703. május elején Rákóczi elismeri hadinépének a tiszaháti felkelőket. Ezeres kapitányává nevezi ki Esze Tamást, sereg gyűjtésére bíztatja, zászlókat és harcba hívó kiáltványokat ad neki. 1703. június 16-án az akkor 27 éves Rákóczi Vereckén keresztül kevés számú kíséretével megérkezik a magyar határ felé. Ezzel kezdetét vette az 1711-ig tartó szabadságharc. A nemesek nagy része nem állt Rákóczi mellé, mivel az egész felkelést parasztlázadásnak tekintették, elsőként a hajdúkat sikerült meggyőznie, így 1703. szeptember végére Magyarország a Duna vonaláig irányítása alá került, majd hamarosan a Dunántúl nagy részét is sikerült elfoglalnia. Rézpénz az ezüstpénzek világában Az osztrákok kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. Azonban amikor 1704 augusztusában a höchstädti csatában angol segítséggel legyőzték az egyesített francia-bajor hadsereget, nem csak a spanyol örökösödési háborúban kerültek fölénybe, hanem egyúttal azt is megakadályozták, hogy a kurucok serege egyesüljön a bajor-francia segéderővel. Ezzel Rákóczi nehéz helyzetbe került, mind hadi, mind anyagi értelemben. A pénzhiány ellensúlyozására rézpénzt veretett, ezt viszont nem volt könnyű forgalomban tartania az ezüstpénzhez szokott Magyarországon. A vezérlő fejedelem 1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett Gyömrőn katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg. Az 1705 szeptemberében megtartott szécsényi országgyűlés vezérlő fejedelemmé választotta Rákóczit, majd fölhatalmazta őket a külügyek (és a béketárgyalások) irányítására. Anglia és Hollandia kezdeményezésére 1705. október 27-én újra megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt. Stratégiáját mindkét fél az állandóan változó katonai helyzethez igazította és Erdély hovatartozását illetően sem jutottak dűlőre; sem a császár, sem Rákóczi nem óhajtott lemondani róla. A franciákkal kötött szerződés ügye sem haladt előre, ezért a fejedelem a függetlenség kikiáltása mellett döntött, hogy tárgyalóképes félként könnyebb legyen számára a szövetségek kötése.
A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de 1706 után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak.
Az ónodi országgyűlés 1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára, Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt eredményt. XIV. Lajos továbbra sem írt alá semmilyen szövetséget a magyar fejedelemmel, így a szabadságharcosok magukra maradtak. Felmerült egy, az oroszokkal kötött szerződés lehetősége, de ezt a reményt sem sikerült valóra váltani. 1708-ban a Trencsényi csatában, majd a Romhánynál a hős kurucok döntő vereséget szenvedtek és mindig akadnak emberek, akik a gonoszságot és a hatalmat kiszolgálják. 1711-ben Pállfy János a császár megbízásából csalárd békét ajánl. Rákóczi nem hisz az ármánynak és Lengyelországba távozik. „Sohasem felejtem el a fájdalmat, amellyel engem elhagytak.” Károlyi Sándor 12000 fegyverese 1711. április 30-án földbe szúrt 149 kuruc zászlót és hűségeskűt tettet I. József császár és király nevére (aki egyébként akkor már két hete halott volt). "Sohasem tulajdonítottam ezt az eseményt a nemzet könnyelműségének, hűtlenségének vagy talán személyemtől való megcsömörlésének, hiszen mindig nagyon érezhető jelét adta ragaszkodásának. A vezérlő tábornokok, a szenátorok és minden jelentősebb ember követett engem Lengyelországba. Valamennyi erdélyi tanácsosom összegyűlt a határon, hogy ugyanezt tegye, csak a legszükségesebbet kérték tőlem. De mindnek megmondtam szeretettel és őszinteséggel, hogy nem ígérhetem meg nekik azt, amiről magam sem vagyok biztosítva. Sohasem felejtem el a fájdalmat, amellyel engem elhagytak."-írta Rákóczi. Kétszer ajánlották fel neki a lengyel koronát és a császár is megbocsát, ha leteszi a hűségesküt- úgy szabadon távozhatott volna, de ő nem engedett. Rodostó, a végállomás Angliába ment, ahol nem fogadták,majd franciák is cserben hagyták. 1717-ben negyvened magával Törökországba érkezett, Rodostóba. 1733-ban még felcsillant a remény, de nem teljesedhetett be… II. Rákóczi Ferenc fejedelem, 1735. április 8-án adta vissza a lelkét teremtőjének. Halála előtt intézkedett hátrahagyott családja és bajtársai érdekében. Mindegyikről megemlékezett valami adománnyal 1732. október 27-én kelt végrendeletében, melynek végrehajtásával egy francia királyi herceget bízott meg. A nagyvezírnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte szívére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról. Anyja mellett Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban, (Párizstól délre) Yerres város templomának temetőkertjében temették el, amely fölé 1737-ben a kolostor priorja ezt a feliratot vésette latinul: „E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében.” Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének megérkezte után, 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor a jezsuiták kezén lévő St. Benoît-, azaz Szent
Benedek-templomban helyezte el – végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé. Végső nyugalom Később a lazarista misszió vette át a jezsuitáktól a Szent Benedek-templom kezelési jogát, és a 19. században a fejedelem síremléke előbb a 48-as emigránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés homlokterébe. 1906. október 29-én térhetett haza Konstantinápolyból Kassára a Szent Erzsébet székesegyházba.
Sok esztendőn keresztül Rákóczi emlékezete méltatlanul háttérbe szorult, pedig példaértékű az élet, amelyet élt. A hazaszeretet, a kötelességtudat, az önfeláldozás példája. Búcsúzásáról így ír emlékirataiban: "Ezt a kevés földet magammal viszem. Ez lesz a második imádságos könyvem. E mellett fogok imádkozni, és imámban kérni fogom a nagy Istent: áldja meg ezt a földet, melyet el kell hagynom. Lehetséges, hogy soha többé nem fogom látni kedves hazámat. De ti, hű népem, itt fogtok élni, e föld fog benneteket táplálni, legyetek továbbra is oly jók és hűek e földhöz, mint voltatok eddig!" „… a csillag tovább is ragyogott a Kárpátok felett. És századok múlva ragyog ma is. Mert a ragyogó csillag nem tűnt le a Rákócziak halálával. Ott maradt ragyogva az égboltozaton. Az a csillag a „szabadság csillaga”. A csillaghoz imádkozott a magar nemzet mindig, és az biztató hűséggel, fényes ragyogással tekintett alá a magyarra. ... Szabadság csillaga! Ott ragyogsz minden magyar embernek a szívében!” Az elmúlt, több mint háromszáz évben II. Rákóczi Ferenc személyének és cselekedeteinek emléke mindig élénken élt és reménnyel, büszkeséggel töltötte el a magyar lelkeket. "CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE!", vagyis "Istennel a hazáért és a szabadságért! ". Nagy Kata barikad.hu
Forrás URL: https://alfahir.hu/hova_tuntek_a_ferfiak_ii_rakoczi_ferenc_a_vezerlo_fejedelem-20120902