Hogyan tehető fenntarthatóvá az oktatás?
Készítették: Nátz Katalin Herczeg László
1. Fenntarthatóság, fenntartható fejlődés Fenntartható fejlődés, fenntartható jövő; nap mint találkozhatunk ezen fogalmakkal, a médiában, a közéletben, aktuálisan, a jövőbe tekintve, avagy a múlt bűneit ostorozva. A gazdasági és tudományos fejlődés, mint a világ mozgatórugója, az emberiség jólétének biztosítéka keretet kap ezáltal, de mit is jelent ez: korlátokat, irányvonalakat, vagy józan stratégiát, élhető életet unokáink számára is? A fejlődés ebben
az
összefüggésben
(is)
egyet
jelent
az
egyéni
ill.
gazdasági
haszonmaximalizálással, amely mennyiségi bővülést és technológiai, minőségi javulást jelent, a társadalmi optimum szem előtt tartása mellett. A fenntarthatóság egy megújuló körfolyamatot, amely dinamikus, mégis etikus, felhasznál, nem elhasznál, a természeti környezetet csak reverzibilisen alakítja át, és csak a feltétlenül szükséges mértékben. A magas színvonal, amit a fenntartható fejlődés feltételez két oldalról közelíthető meg elméletileg: az intenzitás és az integritás felől. Az intenzív folyamatok alatt itt nem a kizsákmányolóan nagy volumenű nyersanyag- és késztermékfogyasztást, hanem a fejlett technológiájú, anyag- és energiatakarékos termelési
eljárásokat
értem,
magas
hatásfokú
folyamatokat.
Az
integritás
rendszerszemléletet és a termelési ill. fogyasztási folyamatokba épülő, hozzájuk szervesen kapcsolódó környezetvédelmi menedzsmentet jelent, akár egy vállalat szervezeti egységeként, akár társadalmi, közösségi vagy állami tevékenységként valósul meg, jó példa ez utóbbira egy adott ország oktatási rendszere. A fenntartható fejlődés előfeltételei a nemzetközi szabályozás és akarat, a nemzeti, társadalmi, vállalati és egyéni felelősségvállalás, az integrált, intenzív, hatékony és átfogó koordináció és rendszer, mind a felépítését, mind a működtetését, működését tekintve. Könnyen belátható, hogy kellő mesterséges orientáció és motiváció, egyértelmű törvényi háttér és össztársadalmi értékrend híján a fenntartható fejlődés megteremtése érdekében tett erőfeszítések kimerülhetnek látszatintézkedésekben, elkerülendő a környezettudatosság és terhelésmérséklés jelentette költséghatékonyág-romlást, versenyhátrányba kerülést.
A „Fenntartható Fejlődés” akkor valósulhat meg, ha a nemzetközi intézmények és az állami szabályozások koordinációja mellett a társadalmi értékrend és az egyéni szemléletmód szerves részévé válik a környezettudatosság, s ez az oktatásba beépülve meghatározza azt az irányt, amely hosszú évszázadokra biztosíthatja az emberiség töretlen fejlődését, egy tiszta, egészséges, természetközeli jövőt, ahol a minőségi fejlődés válik végleges céllá, mind egyéni, mind össztársadalmi szinten. A
fenntarthatóság
az
oktatásban
környezettudatosságot
jelent:
felelősségvállalást a természeti és társadalmi környezetért, elhivatottságot a hosszú távú fejlődés irányában, nevelést egy stabil értékrendre, amely az ennek elsajátításához szükséges tudásanyag és szemléletmód átadását jelenti. Az elméleti háttért célszerű integrálni az egyes tantárgyak, a közismereti tárgyakat tekintve elsősorban a földrajz, a történelem és a kémia tematikájába, tananyagába. Az ehhez kapcsolódó értékrend, normák átadása már nem egykönnyen formalizálható, a környezettudatos minőségbiztosítási rendszer lehet a minőségi nevelő munka kulcsa. A szabályozottság és a szabadság egyensúlyának megteremtésével, innovatív szemlélettel, ahogy a gazdaság és a közélet minden dimenziójában, így az oktatásban is megteremthetőek a fenntartható fejlődés feltételei, mindez hiteles és teljesítménycentrikus
munkával,
képzett
és
jövőorientált
pedagógusokkal,
közoktatási, felsőoktatási és szakmai vezetőkkel valósítható meg. A fenntarthatóság alapfeltétele az igazodás a társadalmi környezethez: napjainkban új, nehezen kezelhető problémákkal szembesülnek az oktatási intézmények minden képzési szinten. Csak néhány példát említve, súrlódásokat eredményezhet a gyerekszám csökkenése, a szegregáció, a társadalmi, etnikai, vallási, politikai, területi megosztottság, a nagy jövedelemkülönbségek, az esélyegyenlőség hiánya. A pár hete felmerült terv, a 8 osztályos gimnáziumi képzés megszüntetésének terve, jól mutatja az elitképzés és a periférián megvalósuló oktatás minőségbeli különbségeit, a társadalmi és regionális egyenlőtlenségek gyakorlatilag egy az egyben leképeződnek az oktatásügyben. A versenyképesség, a mobilitás, az innováció és a kreativitás egyre jobban áthatja az egyes nemzeti oktatási politikákat, rendszereket, az oktatás, mint köz- és magánszolgáltatás is kilépett a nemzetközi, globalizált piacra, Magyarország iskoláinak is nap mint nap meg kell küzdenie egymással ill. a hasonló profilú európai, sőt, tengerentúli intézményekkel.
2. Az oktatásügy helyzete, alapvető fejlődési irányok Az intézményes nevelés, az oktatási rendszerek tartalmi szabályozása évtizedek óta világszerte egyre súlyosabb problémává vált. Magyarországon jogilag 1985-ben ért véget az évszázadokon át megszokottan és elfogadottan működő ismeretalapú szabályozás. Azóta hektikus újrakezdéssel, folyamatos reformokkal, kudarcot valló tananyagcsökkentési erőfeszítésekkel élünk együtt. A problémák három forrása érdemel kiemelt figyelmet. A kompetenciaalapú tartalmi szabályozás elméleti alapjai nem kellően kidolgozottak, fogalomrendszere ma még nem elég letisztult, a divatáramlatszerű szóhasználat, az általánosságok szintjén működő beszédmód veszélyezteti a remélt eredményességet. A pedagógiai gyakorlat változatlanul ismeretalapú. Ez az jelenti, hogy a pedagógusok nincsenek felkészülve a kompetencialapú tartalmi szabályozásra. Ezért miközben az általánosságok szintjén képességfejlesztéstől és gyakorlati oktatástól hangos a pedagógiai közbeszéd, az ismeretalapú gyakorlat nem lesz képes befogadni, alkalmazni, felhasználni a gyakorlatalapú szabályozás lehetőségeit és elvárásait. Ugyanígy, az iskolai gyakorlat is változatlanul ismeretalapú, rendszeridegen a kompetenciaalapú
tartalmi
szabályozás
számára,
amely
csak
akkor
lehet
eredményes, ha az iskolai gyakorlat is kompetencialapúvá válik. Ezt a változást csak tantervi eszközökkel nem lehet elérni. A
fejlett
társadalmak
mezőgazdaságában
dolgozók
aránya
néhány
százalékra, az iparban foglalkoztatottaké egynegyednyire csökkent, vagyis a szolgáltató, a szolgáltatás jellegű ágazatban dolgozók aránya meghaladja az aktív keresők hetven százalékát. E gyökeres átrétegződési folyamattal egyidejűleg a javak előállításához szükséges emberi és állati izomenergiák helyett túlnyomóan szellemi energiákra van szükség. Ezek a változások az oktatásban részt vevők körének, képzési idejének növelését, valamint minőségileg másfajta képzettséget követelnek. E kihívásokra az intézményes nevelés, az oktatási rendszerek expanzióval válaszolnak. A közoktatás tömegessé, majd általánossá válik, folyamatban van a felsőoktatás tömegessé válása, de ez sem elég. Általánossá válik az egész életen át tartó tanulás is. Ezzel az expanziók lehetőségei kimerülnek. Ennek következtében is
egyre súlyosabb problémává válik a tartalmi munka, a nevelés, az oktatás megújítása, az új helyzet kihívásainak megfelelővé alakítása. Az expanzió kiteljesedése a teljes felnövekvő generációkat kiemeli a spontán szocializáció, a gyakorlati cselekvő tanulás természetes közegéből, és az ismeretek oktatására kialakult rendszerbe helyezi. Ennek következtében vészesen lecsökken a gyakorlati lét szándéktalan cselekvő tanulásának lehetősége és a szociális lét spontán szocializációs hatása. Az ismeretalapú iskola művi közege immár nem az élet iskolájának a kiegészítője, hanem a helyettesítője. Ugyanakkor a fejlettnek nevezett társadalmak egyre kevésbé alkalmasak arra, hogy a felnövekvő generációk számára a gyakorlati lét és a szociális lét megfelelő fejlesztő közegei legyenek, a pozitív életiskola szerepét betöltsék. Vagyis az expanzió nemcsak kivonja a felnövekvő generációkat az élet iskolájából, hanem egyre kevésbé létezik a felnövekvő generációk számára a pozitív életiskolaként működő közeg. A legszembetűnőbb, leglátványosabb következmény abban mutatkozik meg, hogy a társadalmi beilleszkedéshez szükséges legalapvetőbb motívumok és képességek sem alakulnak ki a közoktatásból kilépők többségében, ezért a kézségek, képességek, kompetenciák fejlesztése vált központi feladattá, ami újfajta tartalmi szabályozást igényel Ez viszont az ismeretalapú tanításra berendezkedett iskola számára rendszeridegen feladat, vagyis az ilyen iskoláknak is át kell alakulnia. Ennél is fontosabb és súlyosabb következményekkel jár, hogy a teljes felnövekvő generációkat az ismeretorientált oktatási rendszer magába fogadja, de ugyanakkor alkalmatlan arra, hogy a pozitív szocializációt, személyiségfejlődést, a pozitív motívumrendszer elsajátítását, az életre való nevelést kielégítően elősegítse.
3. Az oktatás szerepe a XXI. század elején Minden oktatási intézménynek, legyen az általános iskola, középiskola vagy egyetem, a fő célja olyan kimenet, azaz tanult, érettségizett, szakképzett, diplomás tanulók kibocsátása, akik elsajátították mindazt, amire szükségük lehet a továbbtanulás és/vagy a munkásévek alatti helytállás során. A kitűzött cél elérése közben azonban ne csak a tananyagra, szigorúan csak az oktatásra kell egy oktatási intézményben törekedni, hanem arra is, hogy a tanítványok jól érezzék magukat az iskolában, szeressék „második otthonukat”. A racionális és emocionális szempontból is érett végzősök megállják helyüket a további küzdelmekben, hiszen a XXI. századi világ az állandó változások, az állandó újrakezdések,
alkalmazkodások,
át-
és
továbbképzések
szükségességének
sorozatáról szól. Ha ezen fő gondolatokat szem előtt tartva folyik a munka, az oktatónevelő tevékenység, akkor lehet sikeres egy iskola. Napjainkra pedagógiai alapelvvé vált a személyiség tisztelete és szabadsága, felelősség önmagunkért és másokért, a sokoldalúság, a teljesítménycentrikusság, a rugalmasság. Egy haladó szellemű iskola közvetíti a demokratikus, humanista értékeket, lehetőséget biztosít az intézmény profiljának megfelelő ismeretanyag, műveltség
megszerzésére,
elismeri
a
tanulók
szuverenitását
életpályájuk
megválasztásában, és segíti őket. A pedagógusok alkotó közössége közös döntésekre épülve határozza meg az iskola, az oktatás működésének alapvető pontjait, a tanulók és szüleik véleménye és javaslatai az iskola működésének szerves részét képezik. Biztosítani kell az átjárhatóságot az azonos képzési szinten elhelyezkedő iskolák különböző szakjai között, igazodva a tanulók egyéni ambícióihoz és a munkaerőpiaci elvárásokhoz. Megvalósult példa erre a kétszintű egyetemi képzés, ill. a szakközépiskolák szintén kétszintű, alap- és szakmai képzése. Hosszú távon a szakképző 13. vagy 14. évfolyamot minden intézményben nyitottá kell tenni az összes érettségizett diák előtt. Egy iskola színvonala hatékonyan emelhető a két tanítási nyelvű képzés bevezetésével, ha erre nincs igény és lehetőség, az idegen nyelvi órák számának növelésével.
Az oktatási miniszter 1/2006. (II.17.) sz. rendelete az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) módosításáról szól. Az új, moduláris rendszerű OKJ lehetőséget biztosít
a
fentiekben
leírt
átjárhatóság
megvalósítására.
Az
alapképesítés
megszerzésén belül rész-szakképesítések válhatnak elérhetővé, ill. az elágazások és a ráépülések adta lehetőségek kihasználásával újabb munkakör ellátására feljogosító bizonyítványok szerezhetőek meg. Egyre nő az igény a felnőttképzésre, államilag elismert, szakképesítést adó OKJ-s tanfolyamokra. Ebben a Munkaügyi Központ koordináló szerepe és a Munkaerőpiaci Alapon keresztül megvalósuló finanszírozás
jellemző
a
mai
gyakorlatra.
A
felnőttképzések
intenzitását,
időbeosztását, óraszámát, az oktatási szolgáltatást igénybe vevők elvárásaihoz kell igazítani. Az elmúlt években a gyermeklétszám csökkenése, a családok tudatos iskolaválasztása, a szakképzésben történő változások és persze a tágabb környezetben lezajló társadalmi-gazdasági átalakulások arra kényszerítik az iskolákat, hogy a gazdasági életből ellesett módszerekkel, de a non-profit terület adottságaihoz igazodva, komoly promóciós munkával biztosítsák az intézmények működési feltételeit. Az iskola működésének elsőrendű feltétele és biztosítéka a megfelelő létszámú tanuló, ennek eléréséhez szükséges az intézmény és tevékenységének széleskörű megismertetése, a legkorszerűbb eszközökkel bemutatni az adott iskolát az írott és elektronikus médiában ill. egyéb, alternatív marketingkommunikációs eszközök alkalmazásával. Nemrég került bevezetésre az iskolákban a Comenius 2000 közoktatási minőségfejlesztési
modell
alapján
kidolgozott
integrált
minőségmenedzsment
rendszer. Ez méginkább piaci versenyszemléletet visz az iskola életébe, az oktatási tevékenységbe, javítja a hatékonyságot és a minőséget. Az iskoláknak közösségi terekké kell a jövőben válnia: több korosztály, sőt, több generáció tanulhat, különböző formában egy iskola kapuin belül, a szabadidő aktív eltöltéséről nem is beszélve. Például egy középiskolában egy 15 éves tanuló középfokú alapképzésben vesz részt, míg 10 éves öccse idegen nyelvi tanfolyamon
tanulhat, 18 éves nővére pedig szakmai képesítést szerezhet. Nagyszüleik támogatott számítógép-kezelői tanfolyamon vesznek részt, édesanyjuk pedig munkahelyi áthelyezéséből adódóan, a vállalat szakképzési alapjából finanszírozott OKJ-s tanfolyamon szerezhet képesítést. A szülők délutáni táncórára járnak ugyanide, míg a fiúk asztalitenisz, a legidősebb gyerek pedig kosárlabda edzésen sportolhat. Az egész család gyakran látogatja az iskola könyvtárát és Internet-termét. Ez az elméleti példa nem azt hivatott szemléltetni, hogy magát az épületet hogyan lehet minél hatékonyabban kihasználni, hanem a társadalmi igényekhez illeszkedő, a felhalmozott szellemi és technológiai tőkét az oktatás minél több csatornáján átadó folyamat-rendszert
világítja
meg.
Gondoljunk
csak
bele,
az
informatikai,
számítástechnikai eszközök, mind hardver, mind pedig szoftver oldalról, két-három évente
elavulnak,
a
minőségi
oktatás
és
infrastruktúra
fenntartásához
ill.
fejlesztéséhez szükséges pénzeszközök pedig a fenntartói (pl. önkormányzati, egyházi) támogatáson és az egyre bővülő pályázati lehetőségeken túlmenően a lehetőségek minél szélesebb körű kihasználásával, a több dimenziós, minőségi oktatással és kapcsolódó szolgáltatásokkal biztosíthatóak.
4. Fenntartható oktatás, nemzetközi irányelvek A
mai
gazdaság
gyors
fejlődése
olyan
munkaerőpiaci
változásokat
eredményez, amelyekhez a munkaadóknak és munkavállalóknak is alkalmazkodni kell. Képzés, továbbképzés vagy átképzés nélkül lehetetlen lépést tartani a módusuló körülményekkel.
A 21. század elején már kevésbé igaz a korábbi gyakorlat,
miszerint az érettségi, diploma megszerzése után jórészt befejeződik a tanulás és a munka mellett már nem is folytatódik tovább. Ennek következtében megváltozott az iskolában elsajátított értékes tudás szerepe, felértékelődött az a típusú tudás, amely nyomon követi a társadalmi és tudományos életben végbemenő változásokat, és melynek birtokában a tanulók képessé válnak az élethosszig tartó, valamint az élet minden területét átfogó tanulásra. Nemcsak a tanulásra való ösztönzésre szorulnak a diákok, hanem arra is, hogy azt értelemgazdagon tegyék. A téma aktualitását az adja, hogy a magyar tanulóknak más minőségű tudást közvetítenek az iskolában, mint amire később szükségük lehet. A tankönyvek sok ismeretet, tényanyagot tartalmaznak, melyet a magyar diákoknak el kellene sajátítani, de tudásban mégis gyakran alul maradnak a nemzetközi mezőnyben a vizsgálatok eredményei szerint (PISA-vizsgálatok, TIMSS, IEA-vizsgálatok). Olyan tanulási képességek és stratégiák elsajátítása lenne elvárható, melyek segítségével a tanulók az iskolában, azon kívül és az intézményes tanulást befejezve is képessé válnak a tanulásra, ismeretszerzésre. Az iskolaügy jobbításának régi keletű dilemmája, hogy hol kell elkezdeni a rendszer
átalakítását,
fejlesztését:
az
iskolánál
vagy
a
tanároknál.
Neveléstörténészek talán tanulságos adalékokkal szolgálhatnak a sikeres és balsikerű próbálkozások, reformkísérletek témájához. A kilencvenes évek Magyarországon az iskola strukturális és tartalmi változásainak jegyében teltek, miközben egyre több kifogás fogalmazódott meg a felsőoktatás és a benne a pedagógus/tanárképzés tartalmát, minőségét illetően. Az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat újabb motivációt, bátrabban fogalmazva: kényszerítő erőt jelentett. A Bolognai.Nyilatkozat aláírásával a Magyar Köztársaság kötelezte magát a felsőoktatás európai típusú átalakítására. A napjainkra köznyelvi fordulattá
vált
„bolonyásítás”
közvetlenül nem
a tanárképzés problémájára
koncentrál, de az mint a felsőoktatás szerves része, szektora nem maradhat érintetlenül. Az EU 2004 május előtti határain belül folyó felsőoktatási viták szintén
az egyik legsajátosabb területként kezelik a tanárképzés korszerűsítésének ügyét. Ebben a felsőoktatási „kistérségben” koncentráltan és tartósan érvényesülnek mindazok a szervezeti, tartalmi, finanszírozási sajátosságok, amelyek meghaladását az európai felsőoktatási térséghez csatlakozás tervezetei célba vettek. Az egyenként indokoltnak és meggyőzőnek tűnő törekvések: a hatékonyabb, kompetenciaalapú, megrendelői igényekre orientált képzés, a dualitás felszámolása, és a továbbiak együttes fokozatos átalakulása a pedagógusképzés bonyolult viszonyai, szakmai, intézményi
és
érdektagoltsága
miatt
szinte
reménytelennek
látszik
Magyarországon… De mit is tűztek ki célul az Európai Unió országai 2000-ben a lisszaboni konferencián? Meghatározták az oktatás területén szükséges fejlesztések irányát négy területen, amelyek 12 indikátort tartalmaznak. A négy terület a képességek és tudásszint növelésének területe, ami magába foglalja a tanulni tudást, a tanulás eredményességének és továbbhaladás sikerességének hatékonyabb biztosítása, az iskolai oktatómunka és a vezetés rendszeres értékelése, valamint az erőforrások és struktúrák megfelelő alakítása. 2002-ben az Európai Bizottság szakértői olyan 15 indikátorból álló csoportosítást dolgoztak ki, amely az élethosszig tartó tanulás minőségét javítja és biztosítja.
Az
indikátorok
négy
területhez
sorolhatók,
ezek
a
készségek,
kompetenciák és attitűdök; hozzáférés és részvétel; az élethosszig tartó tanulás forrásai; a stratégiák és rendszerfejlesztés. Ebben a felosztásban a tanulás tanulása a készségek, kompetenciák és attitűdök csoportjába tartozik. Célul tűzték ki az oktatás és képzési rendszeren belül a tanulás vonzóbbá tételét, amelyet a következő feladatokban határozták meg. A fiatalokat biztatni kell, hogy a tankötelezettség után is részt vegyenek az oktatásban és a képzésben, a felnőtteknek pedig lehetőséget kell kínálni, hogy egész életünkben tanuljanak. Részletesen le kell fektetni a nem formális tanulási tapasztalatok hivatalos elismertetésének módszereit. A tanulást vonzóbbá kell tenni az iskolarendszerű oktatáson és képzésen belül, valamint azon kívül. Ki kell alakítani a tanulás kultúráját, növelni kell a tanulók tudatosságát a tanulás szociális és gazdasági hasznosságára vonatkozóan. Az on-line képzések, valamint a távtanulás lehetőségei fontos szerephez jutnak.
Egy ország gazdasági fejlődése összefügg a tudományos kutatás és az oktatás
színvonalával.
Hazánkban
kutatás-fejlesztésre
és
oktatásra
a
költségvetésnek csak csekély százalékát fordítják. Finnországban már felismerték annak jelentőségét, hogy a tanítás és tanulás kutatásához tervszerű fejlesztési folyamat
megkezdésére
van
szükség,
sőt
a
tanulás
hangsúlyozása elengedhetetlen a folyamatban. 2002-ben
szerepének
kiemelt
„Az élet mint tanulás”
címmel kutatási programot indítottak. A program céljában a következő területek emelték ki: egy újfajta kutatási kultúrát honosítottak meg a tanulás problematikájának területén, nemzetközi kapcsolatok építésével és interdiszciplináris megközelítésével. Választ kerestek az élethosszig tartó és az élet minden területét átfogó tanulás kérdéseire a kirekesztés minimalizálása érdekében. Szilárd interdiszciplináris elméleti
alapot
teremtettek
az
élet
minden
területén
felmerülő
tanítás-
tanulásfejlesztési igényekhez. Megpróbálták előre jelezni a jövő várható tanulási igényeit a társadalom, a kultúra és az egyén szempontjából. A program még kutatási területként
megkülönböztette
a
tanuláskoncepció
újradefiniálását,
a
tanulás
társadalmi és kulturális kontextusát, a tudás megteremtését, a munkakörnyezetet és „az új tanárság” kialakítását. A felsorolt célok és kutatási területek a tanulást az intézményes keretek közül kilépve kiterjesztették az iskolán kívülre is. Nem hihetjük viszont azt, hogy egy-két „felvilágosult” gondolat, akarat vagy modell érvényre jutása gyors és kielégítő megoldást szülhet. Érdemes, sőt szükséges megvizsgálni a különböző szakmai racionalitásokra épülő, működő rendszerek sajátosságait, keresni azok eredeti vonásait, erős és gyenge pontjait.
5. Összegzés Az oktatás fenntarthatóvá tétele a folyamatos megújulás és fejlesztés útján érhető el. Az előző fejezetekben vázolt aktuális helyzet és lehetséges perspektívák nem jelölnek ki egyértelmű irányvonalat, néhány alapelv azonban megfogalmazható az eddigi tapasztalatok és a prognózisok alapján. Az oktatás nem korlátozódhat csak és kizárólag az elméleti tudásanyag átadására, egyre nagyobb szerepet kell kapnia a gyakorlati
képzésnek
ill.
a
kompetenciafejlesztésnek,
kibontakoztatásnak.
A
szocializáció során a család után az oktatási intézményekben találkoznak az évek során
felnőtté
érő
gyerekek,
fiatalok
azokkal
az
attitűdökkel,
értékekkel,
inerciarendszerekkel, melyek meghatározóak lesznek későbbi életük során. Nem lehet és nem is szabad elvonatkoztatni rohanó világunktól, az évtizedekkel ezelőtt még
elképzelhetetlen
információmennyiségtől
és
könnyű
hozzáférhetőségtől.
Azonban ezt a fajta szabadságot csak fokozatosan lehet „ráereszteni” a gyermekekre, mikor már kellőképpen érettek ahhoz, hogy önállóan alkothassanak, esetleg ők maguk határozhassanak, dönthessenek egyes kérdésekben, jövőjüket illetően. Az általános iskolai képzéssel szilárd alapokat kell adni, mind a tudásanyagot, mind az értékeket illetően, melyre rugalmas és átjárható középfokú és felsőfokú oktatást lehet építeni. Olvasni, szöveget értelmezni; írni, fogalmazni; számolni, logikai feladatokat megoldani; gondolkodni, értelmezni mindenkinek meg kell tanulni, hogy boldoguljon a későbbi tanulmányai és munkái során, képes legyen élni a lehetőségekkel, tudjon és akarjon tovább fejlődni. A környezettudatosságra nevelést érdemes elkezdeni már óvodás korban és az általános iskola alsó tagozatában. Akár egy integrált, akár heti 8-10 órában oktatott tantárgyat is érdemes bevezetni, pl. természettan és életkultúra néven (ez már egy működőképes modell, bár nem teljesen fedi a dolgozatban vázoltakat). Ez magába foglalja a természettant (állatok, növények), a környezetvédelmet, az egészséges életmódot, táplálkozást, esetleg a földrajzot és a rendszeres testmozgást. A gyakorlatban megvalósított említett tantárgy emellett életmódbeli, kulturális elemeket is tartalmaz (pl. túrázás, tájékozódási futás, origami, jóga), mely igény szerint tovább bővíthető. A fenntartható fejlődés természettudományos hátterének megismertetése az általános iskola felső tagozatában folytatható, ahol is a 8 évet lezárva záróvizsgákkal adhatnak számot a tanulók, mennyire sajátították el
azt a szemléletmódot, mennyire emlékeznek azokra az alapösszefüggésekre, legfontosabb információkra, melyek a további ismeretbővítésüket lehetővé teszik. A mai értelemben vett, fenntartható fejlődéshez kapcsolódó tantárgyak a középiskolai években térhetnének vissza hagyományos szerepkörükbe. Akkor is, minél több fakultációs lehetőséggel, gyakorlattal, terepi munkával. Fontos, hogy ne csak tudást, élményt is kapjanak a tanulók, életkoruknak, érdeklődésüknek megfelelően. Jó példa erre, hogy Ausztriában sok kisközségi iskolának is saját tanerdeje van, ahol a gyerekek megismerkedhetnek környezetük növény-és állatvilágával, közelebb kerülhetnek a természetvédelem gyakorlatához. A fenntartható társadalmi tudásbázis megteremtését szolgálná a minél több választási lehetőség. Már általános iskola 3. osztályától szükséges legalább egy idegen nyelv tanítása, mely az évek előrehaladtával 2-3 idegen nyelv, heti 5-10 órában oktatását is jelenthetné. Más nyelvek és kultúrák megismerésével az ember saját nyelvéhez és kultúrájához, sőt, saját magához is közelebb kerül. Nemcsak az elméleti tudást, hanem a problémamegoldás, a gondolkodás, a döntés készségét is át kell adnia a tapasztalt pedagógusoknak. Meg kell ismertetni a fiatalokkal a választási lehetőségeket és meg kell tanítani őket dönteni jó és rossz között. A minőség fejlesztését, az esélyegyenlőtlenség mérséklését és az oktatás társadalomba ill. gazdaságba integráltságát kell megvalósítani, ezen három terület mindegyikén
koncepciózusan
törekedni
kell
a
folyamatos
fejlesztésre.
A
minőségbiztosítás és az integráltság stabilitást és rugalmasságot eredményez, míg a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása össztársadalmi érdek. Egy regionális, nemzeti vagy közösségi oktatáspolitika akkor lehet sikeres, ha innovatív, megteremti a választás és az egyéni érvényesülés lehetőségét, nyitott a változásokra, mégis normát közvetít, megismerteti a múltat, építi a mát, fenntarthatóvá teszi a jövőt. Az oktatás-nevelés hagyományos társadalmi szerep, közszolgáltatás, de az idővel sokat változott, formálódott, fejlődött. A használható tudás átadása, a felkészítés a további, élethosszig tartó tanulmányokra, a jó irányba nevelés, a tehetségek kibontakoztatása napjainkban egyre fontosabbá válik, sok esetben nem lehet a jól bevált sablonokra építeni, újat kell kidolgozni, felmutatni. Egy mai, modern
iskolának nyitottnak kell lennie a diákok, szüleik és a világ irányába, alkalmazkodnia kell a társadalmi és egyéni igényekhez, de egyben formálni is őket. Az oktatási intézmények átadnak egy korszerű tudásanyagot, s közvetítenek egy társadalmi konszenzuson és fenntarthatóságon alapuló értékrendet. Ezek a normák, ez a szociális és környezeti kultúra leképződik, berögzül majd átalakul a fiatalok gondolkodásmódjában. A konstruktívan innovatív szemléletű gondolatok konkrét igényekké,
irányokká
válhatnak,
melyek
szervezett,
szabályozott
módon
beépülhetnek az elkövetkezendő évek oktatásába. A tananyag így folyamatosan alakulhat, fejlődhet, a társadalmi tudásbázis és a kultúra kibontakozása, kibővülése jegyében. Ez a folyamatos fejlődés és a társadalomba ill. természetes élettérbe integráltság teremtheti meg az oktatás fenntarthatóságát.
Felhasznált irodalom
Aradi Zs.: A felsőoktatás gazdaságtana; Debreceni Egyetem, 2003
Gidai Erzsébet (szerk.): Gazdaság, oktatás, kutatás; Akadémiai Kiadó, Budapest 1997
Hrubus-Szentannai-Verantai:
A
bolognai
folyamat;
Oktatáskutató
Intézet,
Mandátum, Budapest 2004
Jelentés a magyar közoktatásról; Országos Közoktatási Intézet, Budapest, 1999
Vári Péter (szerk.): PISA-vizsgálat 2000, Műszaki Könyvkiadó, Budapest
Folyóiratok:
Magyar Pedagógia 104. évfolyam 4. szám
Új Katedra; 2006. április, május-június, szeptember;
Új
Tartalomjegyzék
1. Fenntarthatóság, fenntartható fejlődés
1
2. Az oktatásügy helyzete, alapvető fejlődési irányok
4
3. Az oktatás szerepe a XXI. század idején
6
4. Fenntartható oktatás, nemzetközi irányelvek
9
5. Összegzés
12
Felhasznált irodalom
15