HAZAI PÁLYA 10.
Legények a gáton
I. évfolyam 2. szám 2011. november-december
Az idei, rekordméretű árvíz a magyar emberek példaértékű összefogását eredményezte. A jobbikosok és gárdisták a védműveken bizonyították be: jó szervezéssel, erejüket megfeszítve képesek helytállni
III. évfolyam 3. szám 2013. július-augusztus
HAZAI PÁLYA
Ingyenes közéleti lap
VONA GÁBOR
A Jobbik a 2014-es választásokra az emberekkel és a civil szférával fog össze a hazug pártok ellen, amelyek az elmúlt 23 évben tönkretették hazánkat
A Fidesz minősített hazaárulást követ el a földtörvény elfogadtatásával, hiszen a magyar föld a külföldiek és a nagybirtokosok zsákmányává válik — mondta interjúnkban Vona Gábor. A Jobbik elnöke több témáról is szót ejt, köztük az árvízi védekezésben tapasztalt társadalmi összefogásról. 8.
A FÖLDTÖRVÉNY
NYERTESEI:
– külföldiek – maffiaklánok – nagyüzemek
VESZTESEI:
– magyar gazdák – hazai élelmiszer – agrármunkahelyek
7.
3.
Dübörög a trafikmutyi
Már felsorolni is nehéz, mennyi konkrét trafikmutyira derült fény az elmúlt hetekben. Még mindig újabb és újabb fideszes összefonódások lepleződnek le. A feljelentések ellenére a Fidesz nem vonta vissza pofátlan trafiktörvényét.
5.
Gyilkosok szabadlábon Fájni fog! Duplájára emelkedik a csekkadó. Hiába ígérte az ellenkezőjét, adókat emel a kormány
Hrutka János
Az FTC és a válogatott egykori hátvédje szerint győzni fogunk Bukarestben, és kijutunk a foci-vb-re 15.
Újabb brutális sarcok
3.
Két embert megöltek, többet brutálisan megkínoztak, mégis szabadlábon vannak annak az ároktői cigány bűnbandának a tagjai, akik ügyében a mai napig nem született bírósági ítélet, ám előzetesben nem tarthatják őket tovább. A Jobbik azonnali lépéseket sürget, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.
4.
„Ásd el magad!” – üzeni a szegényeknek a kormány
Durván sértő a rossz anyagi helyzetben élők számára a Fidesz szociális temetkezéssel kapcsolatos törvénye. A halott szállítását, mosdatását és elhantolását is a sokszor egyedülálló és beteg hozzátartozónak kéne megoldania.
2
BELFÖLD
I. évfolyam szám 2013. 2011. november-december III. évfolyam 3.2.szám július-augusztus
HAZAI PÁLYA
Iksz Ipszilon és Gipsz Jakab milliói a kormánytól
Terjed a liberális dögvész Naponta jönnek elő újabb és újabb őrültséggel a liberális nézeteket képviselők, mégis tudnak még teljes döbbenetet okozni. A teljesség igénye nélkül mutatunk be néhányat. Tilos az anyák napja
érzik magukat egyértelműen fiúnak vagy lánynak, netán akik egyedül akarnak ruhát váltani – írta meg a The Local svéd lap. Ez az intézmény Stockholm egyik peremkerületében található, mely közismert liberalizmusáról. A tanintézet diáktanácsának tagja szerint a semleges nemű öltözőnek van létjogosultsága, mert az iskolában elegendő számban van jelen a nemi identitásában határozatlan diák.
Egy kanadai elemi iskolában megtiltották a gyermekeknek, hogy anyák napján ajándékot vagy üdvözlőkártyát készítsenek édesanyjuknak. A szülők a „tapintat őrületének” nevezték az intézményvezető döntését. Az oktatásügyi miniszter szerint „a gyermekek elszigetelődhetnek az osztályban, ha elvesztették az édesanyjukat vagy az édesapjukat, illetve ha olyan családban élnek, ahol két anya vagy két apa van”. Tehát a homoszexuálisok érdekeit is sérti az Sértő a legjobb barát anyák napja. Nem lenne szabad, hogy a gyermekeknek legjobb barátjuk legyen, Se fiú-, se lányöltöző mert az a többi gyereket sértheti A fiú- és a lányöltöző mellett egy – nyilatkozta egy brit iskolaigazsemleges neműt is kialakított egy gató. A tanintézet vezetője szerint svéd középiskola, hogy zavartalanul a szülőknek arra kellene ösztökélni tudjanak átöltözni azok, akik nem a gyerekeiket, hogy sok jó barátjuk
legyen. Az iskolába járó gyerekek szülei vegyesen fogadták az igazgató bejelentését, volt, aki nevetségesnek találta és volt, aki üdvözölte.
Egyes szülő, kettes szülő
Hol máshol, ha nem Amerikában jelentették volna be korábban, hogy lecserélik az útleveleken az édesanya, illetve édesapa kifejezéseket, helyettük pedig az „egyes számú szülő” és „kettes számú szülő” elnevezéseknek kell bekerülnie a dokumentumokba. Az amerikai külügyminisztérium szerint „ez az előrelépés annak érdekében történt, hogy nemileg semleges leírást biztosítsunk egy gyermek szüleiről, és ezzel elismerjük a különböző típusú családok létét”. Ehhez hasonló őrült ötlet Magyarországon is megjelent a szocialista kormány idején, akik azt javasolták, hogy az óvodákban kerüljék mesemondáskor többek között az anya és apa kifejezéseket, helyettük az egyes és kettes szülőt mondják, ez nem zavarhatja meg a gyermekek lelki fejlődését.
Több mint húszmilliós támogatást fizettek ki annak a kormányközeli civil szervezetnek, amelynek tisztségviselői közt Gipsz Jakab, Iksz Ipszilon, Piros Arany és Hát Izsák szerepel. 20 millió forintot nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Nemzeti Együttműködési Alapból a 2011-ben bejegyzett Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület, mely a bíróságnak benyújtott éves elszámolásában formai hibát vétve Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot szerepelteti költségtérítésre jogosult tisztségviselőiként. Ami vélhetően azért maradt a pályázati anyagban, mert az illetékesek elfelejtették valós személyekre átírni a sablonneveket. Tehát míg Iksz Ipszilon és Gipsz Jakab több mint 20 millió forintot kap a kormánytól, addig különböző ötletgazdag indokokra hivatkozva tucatjával dobják vissza például az uniós vagy éppen az állami földek haszonbérletére kiírt pályázati anyagokat. A kormányváltás után feltűnt Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület négy részletben összesen 21 662 500 forintot kapott, míg más
45 millió forint közpénz az elítélt cigánynak Hiába ítélte el Gáspár Győzőt a bíróság tavaly adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt, ez nem számít a közpénzek osztogatásánál. A showman ugyanis 45 millió forintot kap, hogy egy „roma mozifilmet” készíthessen. Gáspár Győző 1 év 8 hónap, felesége pedig 1 év 6 hónap felfüggesztettet kapott tavaly év végén, miután a bíróság bűnösnek találta őket kétrendbeli adócsalásban, kétrendbeli adócsalás bűnsegédletben, egyrendbeli kisebb kárt okozó csalásban és egyrendbeli magánokirat-hamisítás vétségében. A közpénzből folyósított pályázati pénzek elnyerésénél azonban, úgy látszik, nem számít a büntetlen előélet. A sorry! magazin birtokába jutott információk
szerint ugyanis Gáspár Győző 45 millió forintból rendezheti meg a Rómeó és Júlia roma filmváltozatát, amire két éve adta be pályázatát. A lap úgy tudja, a rapper saját alapítvánnyal rendelkezik, melyben ügyvezető igazgatóként tevékenykedik. A pályázaton idén elnyert közpénzt a hírek szerint már át is utalták a showman alapítványának számlájára. Gáspár Győző ezzel a kilencvenperces mozifilmmel akarja megmutatni, hogy vannak még rejtett
erőforrásai, és neki a filmiparban van a helye. A film állítólag izgalmas perceket kínál majd a nézőknek, lesz benne cigány verekedés, temetési szertartás, átkok, a főszerepeket pedig híres cigány színészek, zenészek játsszák majd. A sorry! megkereste Gáspár Győzőt, aki így reagált: „Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit és mennyit nyertem! A témával kapcsolatban egyelőre nem szeretnék nyilatkozni!”
női szervezetek gyakorlatilag csak apanázst vagy semmit. Ha az egyesület honlapjának képgalériájára is szempillantást vetünk, könnyen levonhatjuk a következtetést, ismét egy Fidesz-közeli társaságot jutalmaztak. Ráadásul a honlapon feltüntetett esemény és program címszavak alatt a nagy nemzetmentő tevékenység nyomaira sem bukkanhat az egyszeri érdeklődő. De ez nem is fontos. A lényeg, hogy az Egyesület a 2012. március 15-i Békemeneten részt vett, a szervezet alelnökét pedig Dunst Eszternek hívják, aki például a szintén kormányközeli, úgynevezett PolgárPortálon publikált korábban. Úgy tűnik, ennyi bőven elég egy húszmillió forintos pályázat elnyeréséhez. A lényeg, hogy a pályázó benne legyen a gittegyletben. Legyen szó földről, trafikról vagy nőegyletről!
Csak hisztizett Gerendás Gerendás Péter nemrég még azzal próbálta magára felhívni a figyelmet, hogy el akarja hagyni a – szerinte – „fasizálódó” Magyarországot. Az emigrálás okaként nehéz anyagi helyzetét és a kilátástalanságot is megjelölte a zenész, ennek ellenére egy csúnyán bebukott előadásáról Lexusszal távozott. Gerendás Székhelyi Józseffel adott volna közös estet, de az előadást megelőző percekben is csak a jegyszedő és egy újságíró volt kíváncsi rájuk. A zenészt a Blikk kapta lencsevégre a Lexusban, aminek egy autós portál szerint használtan nagyjából 2-3,5 millió forint lehet az ára.
HAZAI PÁLYA
BELFÖLD
I.III. évfolyam 2. szám 2011. 2013. november-december évfolyam 3. szám július-augusztus
Nincs vége a trafikmutyinak Egy doboz cigaretta árából mintegy száz forinthoz jutnak a döntően Fideszközeli családok július elsejétől, a trafiktörvény hatályba lépésétől. A Nemzeti Dohányboltokat országszerte számos kormánypártközeli családnak osztotta ki az illetékes bírálóbizottság, több helyen etikátlan eljárással. Takács Gábor miskolci fideszes képviselő felesége, anyósa és annak testvére fejenként négy, összesen 12 dohánykoncesszióhoz jutott a városban, amelyből a tíz százalékra növelt árrés miatt busás jövedelmük lehet majd. Ennek megfejeléseként Takácsék családi vállalkozása, a New Man Kft. 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázatán. Miskolci eredetű hír, miszerint sem fogorvos felesége, sem pedagógus édes-
anyja nem lesz trafikos Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselőnek, miután a miskolci politikus közleményben tudatta: lemondanak a koncesszióikról. Nánási-Kocsis egyfelől a személyét és hozzátartozóit ért támadásokkal, másfelől személyes tiltakozásával indokolta a döntést, ám a közleményükből kiderült: első körben ők is etikátlanul jutottak trafikhoz. Négy trafik koncessziós jogát is elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság volt elnöki kabinetfőnökének felesége Szentendrén és Budakalászon. Borbás Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke két dohánykoncesszióhoz jutott hozzá, ezenkívül 14,9 millió forintot nyert el a munkahelyteremtő pályázaton június közepén, pedig már tavaly is 21 millió forintot ka-
Lesz új különadó is a bankoknak
Hétszázalékos adót vet ki a kormány az állam által átvállalt, 612 milliárd forintot kitevő önkormányzati adósságállományra. Ezt azonban majd a bankoknak és hitelintézeteknek kell megfizetniük december közepéig. Indokként a hitelezők eddigi kockázatkitettségének csökkenését jelölte meg a kormány. Ez az adó még jogosnak is tűnhet, de ahogy a kormány korábban sem, úgy a jövőben sem gátolja meg a pénzintézeteket és multikat terhelő adók áthárítását az emberekre. Újabb brutális adóemeléseket jelentett be a kormány. Az utca emberének leginkább a csekkadó duplájára emelése fáj majd, hiszen a jelenleg is létező 3 ezrelékes adó hatra nő. A tranzakciós il-
3
Július elsejétől több mint ötezer, jórészt Fidesz-közeli családi vállalkozás árusíthatja a cigarettát, valamint a kormány jóvoltából fagyit és alkoholt. Magyarország-szerte mutyizások, összefonódások tucatjai derültek ki az elmúlt hetekben. A Jobbik tiltakozott, tüntetett és több feljelentést tett.
Térkép a gyanús körülmények között kiosztott trafikkoncessziókról pott. Fekete Ferenc hódmezővásárhelyi fideszes önkormányzati képviselő 6,4 millió forintot nyert el a friss munkahelyteremtő pályázaton, korábban pedig két dohánykoncessziót szerzett a városban. Gyulay Zsoltnak, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Non-
profit Zrt. vezérigazgatójának a sógora is elnyert két trafikpályázatot a főváros harmadik kerületében. A sort még hosszasan lehetne sorolni, de helyhiány miatt nem tudjuk. Mint ismeretes, hangfelvétel bizonyította, hogy nem mondott igazat a szekszárdi polgármester, amikor letagadta
a trafikmutyi létét, hiszen valóban volt egyeztetés a helyi fideszesekkel, amelyen egyenként vették végig, ki ismeri a dohányboltra pályázókat. Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője június végén arról érdeklődött, ha a kormány valóban az egészségvédelem érdekében osztotta szét a fideszes haverok között a trafik- és fagyiboltokat, akkor miként lehetséges, hogy legutóbbi döntésükkel Lázár János államtitkár barátjának Tabán Trafik Zrt. nevű dohánygyárát támogatják 400 millió forintos vissza nem térítendő támogatással, melyről köztudott, hogy bizony nem kis részét a magyar adófizetők forintjai teszik ki.
Újabb
brutális sarcok
Duplájára emeli a kormány tranzakciós adót, vagyis az emberek kétszer annyi illetéket róhatnak le az államnak minden egyes csekkbefizetésük, bankkártyás vásárlásuk és pénzfelvételük után, mint eddig. A levegővételi adónak is felfogható kormányzati sarc ugyanis azért bünteti a lakosságot, ha saját pénzét használja. leték majd’ minden átlagos pénzmozgást érint, a csekkbefizetést, bankkártyás vásárlást, pénzfelvételt. A bankszámlák közötti átutalások esetében 0,2 százalékról 0,3 százalékra emelkedik a sarc. A cégeket terhelő távközlési adó kettőről három forintra emelkedik (cégek esetében), az adó felső plafonja pedig a vállalkozóknak 2500 forintról 5000 forintra nő, a magánszemélyeknél ugyanez 700 forint lesz. Az alapvetően a MOL-t érintő bányajáradékot 12 százalékról 16 százalékra emeli a kormány, míg 6 százalékos
egészségügyi hozzájárulás terheli majd a kamatjövedelmeket is. A Jobbik jelentős adóemeléseknek, újabb megszorításoknak ítéli a pénzügyi intézkedéseket. Volner János pártalelnök, frakcióvezető-helyettes szerint ráadásul a kabinet „populista” módon úgy tesz, mintha az intézkedésekkel a multinacionális cégeket vagy a bankokat adóztatná, miközben a terhek teljes áthárítását lehetővé teszi, így azokat valójában az emberek viselik. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány fokozza a
magyar gazdaság lemaradását és régiós leszakadását ahelyett, hogy mindent megtenne a lakosság és a gazdaság adóterheinek csökkentése érdekében. A tervezett változtatásokkal a Fideszkormány valójában az emberek életszínvonalát és a gazdasági válságból történő kilábalás esélyeit is radikálisan csökkenti – hangsúlyozta Volner János. Az újabb megszorító csomag azért is meglepő, mert a kormányzati kommunikáció az elmúlt hetekben folyamatosan attól zengett, hogy növekedett a költségvetési mozgástér, rendbe tették a gazdaságot, ráadásul kikerültünk az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól is. Szakértők szerint ez a csomag azért készült, mert a kormány ebből finanszírozná a választások előtti utolsó nagy költségvetési osztogatását.
4
BELFÖLD
Aggasztó problémákat idéz elő a debreceni Menekülteket Befogadó Állomáson tartózkodó mintegy ezer menekült szélsőséges magatartása. A Sámsoni úton élő emberek valósággal rettegnek, és nincs az a rendőri erő, amely képes lenne megvédeni őket a szabadon kószáló, bevándorló bűnözőktől.
I. évfolyam szám2013. 2011. november-december III. évfolyam 3. 2.szám július-augusztus
Újabb bűnözői veszélyforrás: a bevándorlók
Nem telik el úgy nap, hogy ne történne bűncselekmény Debrecenben – immár a belvárosban is –, amit a városi menekülttáborból kisétálva szabadon kószáló „menekült” bűnözők követnek el. Magyarországon három menekülttábor működik, ezek közül már évekkel ezelőtt is a debreceni volt a legrosszabb, ugyanis az uniós előírásoknak megfelelően
ez ad otthont a bizonytalan státuszú „menekülteknek”. Az elmúlt években megemelték a befogadási létszám normáit, valamint ennek a tábornak a házirendje lehetőséget ad a lakóknak a ki- és bejárásra. Kósa Lajos fideszes polgármester 2008-ban, még ellenzékben kesergett is azon, hogy az ilyen körülmények között elhelyezett menekültek
a legkevésbé érzik otthonuknak Debrecent. Még akkor kezdeményezték a városból a menekülttábor kiköltöztetését – sikertelenül. Az utóbbi időben azonban a fideszes városvezetés semmit nem tett a tarthatatlan helyzet megváltoztatásáért. Manapság lényegében majd’ minden napra jut egy vagy több bűncselekmény, amelyet a városban
tébláboló, a táborból szabadon kibe járkáló menekültek követnek el. Debrecenben a Sámsoni út környékén a legveszélyesebb a helyzet: a bevándorlók gyakorlatilag már egy kocsmát is „elfoglaltak”, az ivó a törzshelyüknek tekinthető. A város ezen részébe helyi lakó szinte be sem meri tenni a lábát. A bűncselekmények azonban már a belvárost, a Nagytemplom közvetlen környékét sem kímélik. Mindennapos, hogy a főtéren az unatkozó bevándorlók szóban vagy tettlegesen molesztálják a nőket, de az utóbbi időben brutális támadásokat is végrehajtottak a magyarok ellen, a tulajdon elleni bűncselekmények mellett bántalmaztak embereket, és többeket meg is késeltek életveszélyes sérüléseket okozva.
HAZAI PÁLYA
Májusban ezért fáklyás felvonulást tartott a debreceni Jobbik, hogy felhívja a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. Kulcsár Gergely, a Jobbik megyei elnöke szerint jogszabályi szigorítására van szükség, arra, hogy az a menekült, aki a legkisebb összeütközésbe kerül a törvénnyel, akár csak szabálysértést követ el, ne hagyhassa el a tábor területét. A befogadó állomás lakóinak túlzottan szabad mozgását korlátozni kéne, este hét óra után ne tartózkodhassanak közterületeken, s lényegesen nagyobb rendőri jelenlétre is igény volna – hangsúlyozta a politikus.
Az ország vezetése eddig semmilyen lépést sem tett a bevándorlók ügyben, sőt Győr-Moson-Sopron megyében, a vámosszabadi határátkelőhely mellett újabb menekülttábort kíván létesíteni a helyi népakarat és a Jobbik tiltakozása ellenében is a kormány. A faluba július 1-jétől akár 216 igeden menekült is érkezhet. Európa elhibázott bevándorláspolitikájából pedig érdemes lenne tanulni: Londonban például két menekült a járókelők szeme láttára végzett ki egy brit katonát vagy miután a rendőrök meglőttek egy késsel fenyegetőző bevándorló férfit Svédországban, óriási zavargások törtek ki, Malmö lángokban állt.
Fészekrakókra jut közpénz A Fidesz két és fél milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kíván adni kirekesztett társadalmi csoportok – vagyis többnyire cigányok – új lakásba költöztetéséhez. A kormány új fészekrakó programjában a büntetett előélet sem kizáró ok, a cigányokat pedig nem szegregáltan telepítik le, hanem magyar családok mellé. A projektre személyenként tíz-, lakásonként ötvenmillió forinttal számolnak. A Jobbik azt szeretné elérni, hogy a pályázati kiírásba vezessék be a büntetlen előéletet mint alapfeltételt, valamint a helyi lakosok hozzájárulását. Ingyen lakás helyett munkahelyekkel lehet és kell integrálni a cigányságot – vallja Sneider Tamás jobbikos országgyűlési képviselő, aki szerint a kormány ezzel azt az erőszakos integrációt folytatja, amelynek már több település is áldozatává vált. Sneider szerint ebből az összegből tartós munkahelyeket kellene teremteni, a cigányokat pedig hatalmas értékű ingatlanok helyett munkahelyekkel kéne felzárkóztatni. Sneider Tamás
Temesd magad ingyen!
A Jobbik módosító indítványokkal igyekszik megváltoztatni a fideszes többség szociális temetkezéssel kapcsolatos törvénytervezetét, amely értelmében a szegényeknek saját kezükkel kell eltemetni halottaikat. Szakszerűtlen, átgondolatlan és nem életszerű a Fidesz szociális temetkezéssel kapcsolatos törvénye, amely ráadásul sértő is a rossz anyagi helyzetben lévő hozzátartozókra nézve. Először is nem életszerű, hogy a megadott hőmérsékletet biztosítsák a halottat szállító kocsiban, nyáron ez például maximum 18 fokot jelent, ősszel viszont még alacsonyabbat, noha a nyári meleg sokáig elhúzódhat. A mosdatás sem magától értetődő feladat, főleg, ha az idős rokont napokkal később találják meg. A sírásásról nem is beszélve, amihez komolyabb fizikai erő kell, ráadá-
sul – ha nem szakszerűen végzik – balesetveszélyes is lehet. Ezekhez a hozzátartozók – például egyedül maradt özvegy esetén – kénytelenek lesznek „baráti” segítséget kérni, amely természetesen feketemunkát jelent. Mivel a szabályozás szerint „szűz földbe” kell temetni az ilyen halottat, hogy a már elásott maradványok ne sérülhessenek, a házastársakat később nem tehetik majd az így elhantolt hozzátartozók mellé, akik gettóparcellákban nyugszanak majd. Bár a Fidesz a köztemetés költségeivel kapcsolatosan több százezer forintról beszélt, valójában például Egerben
ezt hetvenezerért végzik, ráadásul ez sincs ingyen: hagyatéki teherként érvényesíteni tudja az állam. A kormánypártnak az az álláspontja, miszerint kórház közelében kegyeletsértő a temetkezési iroda, csak a piac újrafelosztását és a ma működő vállalkozások ellehetetlenítését szolgálja. A Jobbik ezért elutasítja a Fidesz javaslatát – minderről Sneider Tamás, a nemzeti párt országgyűlési képviselője beszélt, aki hangsúlyozta: a Jobbik tucatnyi módosító indítványt adott már be, hogy gondolják újra ezt a szakszerűtlen, átgondolatlan törvényt.
HAZAI PÁLYA
BELFÖLD
I.III. évfolyam 2. szám 2011. 2013. november-december évfolyam 3. szám július-augusztus
Több ember megölésével vádolnak egy ároktői cigányokból álló bűnbandát, ám a bűnözőket az elmúlt hetekben sorra engedik ki a börtönből csak azért, mert lejárt a maximálisan kiszabható négyévnyi előzetes letartóztatásuk. Gyilkossági ügyükben a mai napig nem született ítélet, így hazatérhettek. A Jobbik tiltakozik. R. Elemér és bűnbandájának első tárgyalását már 2011-ben megtartották, amelyen a vádlottak közül többen részben elismerték bűnösségüket. Az ügyben menet közben bírót váltottak, és egy genetikai szakértői vélemény sem készült el időben, ezért elhúzódott az eljárás. Ezalatt viszont letelt az előzetes letartóztatásban maximálisan letölthető négy év, így a jogszabályok előírásai miatt szabadlábra kerülhettek. A tagok akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is sújthatók, hiszen a vád szerint több idős ember haláláért is felelősek. R. Elemér hattagú családjával „lomizás ürügyén” indult „portyázni” Ároktőről, és az M3-as autópálya mentén lévő településeket vették célba. Áldoza-
Sorozatgyilkosok szabadlábon
taik védtelen öregemberek voltak, akiket saját otthonaikban vertek és kínoztak meg, majd raboltak ki. Ketten belehaltak a kegyetlenkedésbe, több idős ember életét csak az orvosok tudták megmenteni. Eddig 12 hasonló esetre derült fény főleg Budapesten, valamint Heves és Hajdú-Bihar megyében. A forgatókönyv minden esetben hasonló volt. Hajnalban négyen-öten csuklyával a fejükön az idős emberekre rúgták az ajtót, áldozataik fejére lepedőt dobtak. Vascsövekkel verték őket, amíg ki nem szedték belőlük, hol rejtegetik kis értékeiket. Ezután gúzsba kötözték őket, majd sorsukra hagyták a szenvedőket. Volt olyan idős ember, akinek megkötözött testére ágylábat tettek, majd az ágyra rá is ugrott az egyik mint-
egy 100 kilós férfi. Egy idős nő fejét a hajánál fogva beleverték a küszöbbe. Szabadulásukkal kapcsolatban először a Jobbik jelezte felháborodását. Staudt Gábor, a párt parlamenti képviselője közölte: a kialakult helyzetért a kormány a felelős, aki nem adja meg a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy a bíróságok a kellő erőforrással rendelkezzenek s időben meghozzák az ítéleteket. A jobbikos honatya Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszterhez, valamint Handó Tündéhez, az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez fordult tájékoztatásért, milyen erőforrásokra vagy jogszabályokra lenne szükség ahhoz, hogy hasonló esetek többet ne forduljanak elő. A miniszter válaszában elismerte, hogy Staudt Gábor kérdése valódi problémát feszegetett.
5
Itt még a vádlottak padján a „megnyerő úriemberek”
Újabb eszetlenség Bokszedzésekre küldi a cigányokat a kormány Cigány fiataloknak fizeti közpénzből az Orbán-kormány, hogy profi módon tanuljanak meg bokszolni. Szerintük ez elősegítheti, hogy gyorsabban, hatékonyabban tudjanak felzárkózni a társadalomban. A cigányfelzárkóztatás kapcsán hozott intézkedéseknek eddig nem sok eredményét láttuk, mégis több milliárd forint közpénzt ölnek bele minden évben. Az adófizető állampolgárok forintjaiból most újabb döbbenetes intézkedéssel állt elő a kormány: bokszedzéseket fizetne harmincezer cigány fiatalnak. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára szerint ezzel a kezdeményezéssel
„az érintett fiatalok esélyt kapnak arra, hogy gyorsabban, hatékonyabban és eredményesebben tudjanak felzárkózni a társadalomban”. Langerné Victor Katalin, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára úgy véli: ők azok a fiatalok, akiknek „már karnyújtásnyira van a lehetőség, hogy a kilátástalan szegénységből a sport révén kitörjenek”. Ez a kezdeményezés annak a megállapodásnak a része, amit a kormány még 2010-ben kötött
az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) 30 ezer cigány sportolásának támogatására. Az első megyei ökölvívó akadémiát Szolnokon indították, de Farkas Flórián, az ORÖ elnöke szerint ha beválik az akadémia, akkor több más megyében, például Nógrádban, Borsodban és Szabolcs-Szatmárban is el akarják azt indítani. A Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám közleményben reagált a cigányfelzárkóztatás címén indított újabb akcióra.
Kozák Rajmund az iskola előtt várta meg osztálytársát, aki állítólag cigánynak nevezte őt az egyik órán, emiatt vágta pofon először a fiút. A cigány származású hivatásos bokszoló profi bokszütésekkel verte meg a 18 éves Rolandot, akit Kozák társai lefogtak a bántalmazás közben. A fiú még haza tudott menni, de otthon rosszul lett, és a kórházba szállítás közben meghalt. Kozák Rajmundot csupán 2 év 3 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélték, az előzetesben és házi őrizetben töltött időt levonva mindössze 15 hónapot ült.
A képviselő szerint egyszerre megdöbbentő és felháborító, hogy a Fidesz ökölvívó akadémia indításában látja a cigány fiatalok sikerességét. Mirkóczki felidézte Kozák Rajmund fiatal cigány bokszoló esetét, aki 2008 elején osztálytársát ölte meg „tehetségével”. A jobbikos honatya úgy fogalmazott, a fiatalkorú cigányok egyre jelentősebb része tartja nap mint nap rettegésben környezetét, és erre nem lehet az a minisztérium válasza, hogy megtanítja minél profibb módon verekedni őket. Mirkóczki Ádám szerint Magyarországnak elege van ebből a politikából, és ha Pintér, Orbán nem képes megvédeni a tisztességes embereket, a Jobbik majd megteszi helyettük.
Nem bírták? Eltűntek a cigány rendőrök
A sikertelen cigányintegráció egyik esete a cigány származású rendőrök állományba helyezése. 2011 októberében nagy hírverés közepette 75 cigány rendőr állt munkába. Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő idén májusban kérdezte írásban a belügyminisztert, hányan maradtak állományban a hetvenötből. Pintér Sándor válasza szerint 24 fő dolgozik már csak a rendőrség kötelékében, tehát másfél év alatt a felvett cigány rendőrök kétharmada lemorzsolódott.
6
BELFÖLD
A zsidó hitközség szerint a Nemzeti Alaptanterv nem tér ki megfelelően a zsidóságra a magyar történelemben.
I. évfolyam szám2013. 2011. november-december III. évfolyam 3. 2.szám július-augusztus
Átírná a magyar történelmet a Mazsihisz
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége februárban arra kérte az oktatási államtitkárságot, hogy a közoktatásban még többet tanítsanak a zsidókról. A szervezet azóta megbuktatott elnöke, Feldmájer Péter és ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv szerint elengedhetetlenül szükséges, hogy a zsidóság szerepét hangsúlyozzák már a honfoglalás és az Árpád-házi királyok idejében. A vallási vezetők bővebben taglalnák a választott nép szerepét a magyar kapitalizmusban, polgárosodásban, és a holokausztot sem az 1930-as, hanem már a ’20-as évektől oktatnák. Hasonlóra utoljára a Kádár-korszakban volt példa, amikor az egész Horthy-korszakot „fasisztának” bélyegezték. A Mazsihisz szerint az irodalmi művek is hiányosságot mutatnak, nem tanítják ugyanis kellő súllyal Kertész Imre Sorstalanság című regényét. Mint ismert, a Nobel-díjas szerző korábban felháborodva utasította vissza, hogy őt magyarnak nevezzék. A Die Welt riporterének így fogalmazott: „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz!”
Kötelező lesz ősztől a napközi Idén szeptembertől kötelezőek lesznek az eddig szabadon választható délutáni iskolai foglalkozások. A tárca szerint nem a tanulók bezárása a cél, a szülők a felmerülő pluszköltségektől tartanak. Az egész napos iskola ötletét először két éve vetette fel a kormány. Az elképzelés szerint a diákok délután nem tantárgyakat tanulnának, hanem kötelező és szabadon választható foglalkozásokon, szakkörökön, felzárkóztató órákon, korrepetálásokon vennének részt. A szeptember 1-jétől hatályos új köznevelési törvény előírja, hogy
a foglalkozásoknak legalább délután négy óráig kell tartaniuk, és ezalatt gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről. A minisztérium szerint a délutáni foglalkozásokat azért kell kötelezővé tenni, hogy a gyerekek ne legyenek felügyelet nélkül tanítás után. Mint mondják, nem a tanulók bezárása, családtól való elszakítása a cél. Iskolán kívüli fog-
lalkozások keretében akár sportegyesületekkel vagy művészeti iskolákkal is együtt lehet működni. Bár a délutáni napközi a dolgozó szülőknek nagy segítséget jelenthet, annak kötelezővé tételét sokan felzúdulással fogadták. Több édesanya például pont azért vállalt félállást, hogy minél több időt együtt tölthessen a gyermekével. Mások szívesebben bíznák gyere-
Tovább a szoci úton
Szelektív béremelés
Többek között az alapellátásban dolgozó ápolók sem részesültek a kormány által bejelentett egészségügyi béremelésből. A Jobbik szerint ugyanakkor a jelenlegi emelés nem elég ahhoz, hogy az orvosok kivándorlásának üteme lassuljon. A kormány sikerpropagandája minden területre, így a hazai egészségügyre is kiterjed. Ennek jegyében tudhatta meg a közvélemény a közelmúltban Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól, hogy különböző mértékben, de minden egészségügyi dolgozó kap béremelést, amire mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre. Az államtitkár azt mondta, az idei béremelés fókuszában a diplomás szakdolgozók voltak, de kapnak emelést a szakdol-
gozók, a rezidensek, a kórházi gyógyszerészek és a szakorvosok is. A sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva Gyenes Géza, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, az eddigi segítség nem volt elég, és értetlenségének adott hangot, amiért a kabinet csupán 29 milliárd forintot fordított béremelésekre annak ellenére, hogy korábban 50 milliárd forintról tárgyaltak. A nemzeti párt szakpolitikusa felhívta rá a
Balczó Zoltán szerint az egészségügy több évtizede tartó átalakításának az eredménye minduntalan az, hogy pénzt vonnak ki a regnáló kormányok a rendszerből. Az Országgyűlés jobbikos alelnöke erről Miskolcon beszélt, ahol a párt a városi Semmelweis kórház előtt tartott demonstrációt. A politikus az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: a forráskivonások mögött mindig közvetve vagy közvetlenül lobbi- és magánérdekek állnak. A Jobbik azért szervezte a tüntetést, mert a nemzeti párt megítélése szerint az „egészségügy szétverését 2007-ben megkezdő MSZP–SZDSZkormány politikáját napjainkban felgyorsult ütemben folytatja a Fidesz miskolci csapata”. figyelmet, hogy az egészségügyi dolgozók több csoportja is kimaradt az eddigi béremelésekből, pedig őket is érintenie kellene. Ilyen például az alapellátásban dolgozó ápolók és szakápolók, valamint a technikusok csoportja, akik az orvosi műszerek hibátlan működéséért felelnek – mondta. Gyenes Géza megjegyez-
HAZAI PÁLYA keiket tanítás után a nagyszülőkre, mint felügyelőkre. A délután 4-ig tartó bent maradás miatt a jövőben azok a szülők is kénytelenek lesznek napi háromszori étkezést fizetni, akik eddig a meleg étkezést otthon biztosították gyermekeik számára. A délutáni foglalkozások ráadásul még több iskolai felszerelést, segédanyagot, játékot vonnak maguk után, amelyek megfizetésére nem minden családnak van lehetősége. A törvény szerint lehetőség lesz a kötelező napközi alóli felmentésre is, de ez teljes mértékben az intézményvezető belátásán múlik, és a jogszabály nem részletezi a döntés szempontjait. A szülőknek ősztől növekvő tankönyvárakkal is számolniuk kell, miután a kormány monopolhelyzetbe hozta a Könyvtárellátót, majd a terjesztés árrését az eddigi átlagos 12 százalékról a nagy példányszámú tankönyvek esetében 20 százalékra emelte. A Jobbik nemrég egy olyan határozati javaslatot nyújtott be a Parlamentnek, amelyben a szerintük indokolatlanul magas árrés csökkentését és a tankönyvárak 13 százalékos mérséklését kezdeményezik.
te, hogy bár 94 843 ember kap béremelést, az egészségügyi dolgozók száma meghaladja a 160 ezer főt. A képviselő rámutatott, hogy a 2013-as és 2012-es negyedévi adatok összehasonlításából 20 százalékos növekedés mutatkozik elvándorlás terén, amibe beletartozik minden egészségüggyel kapcsolatos munkavállaló. Gyenes szerint nem lesz elég a jelenlegi emelés ahhoz, hogy a kivándorlás üteme lassuljon, sőt szerinte az sem biztos, hogy egy jelentősebb emelés hatására a már elment orvosok egyáltalán visszajönnének. A jobbikos honatya emlékeztetett: 2012-re befagyasztották az ügyeleti díjakat, melyeket ígéretük ellenére idén sem oldanak fel. Ez azonban a képviselő számításai szerint nagyobb mínuszt jelent a fizetések terén, mint az emelés mértéke. A vg.hu elemzése szerint az első negyedéves adatok alapján a béremelés ellenére sem lanyhult az egészségügyi dolgozók külföldi munkavállalási kedve, és az év végéig ismét meghaladhatja a kétezret a Magyarországról távozó orvosok, ápolók száma. Az Európai Bizottság előrejelzései szerint 2020-ra egymillió egészségügyi szakember hiányzik majd Európa egészségügyi ellátórendszereiből, így a betegek 15 százaléka ellátatlan maradhat. Magyarországon a KSH adatai szerint 1634 orvossal és 3433 szakdolgozóval tudnának többet foglalkoztatni.
HAZAI PÁLYA
I. III. évfolyam 2. szám 2011. november-december évfolyam 3. szám 2013. július-augusztus
BELFÖLD
7
Földcsuszamlás
Csányikra és Nyergesekre szabták a földtörvényt? A kormány újraírta a korábban „társadalmi vitára” bocsátott földtörvény javaslatát, és azt egyértelműen a nagytőkéseknek kedvezve módosította. Megemelték a birtokméreteket, és a külföldiek előtt is szabad a hazai pálya. Nagytőkések és maffiacsaládok előnyben – a jük, elég csak a márciusi havazásra, a tavasz tartalma alapján a kormány akár ezt a címet évek óta történő eltűnésére vagy a pusztító is adhatta volna az új földtörvénynek, ame- árvizekre gondolni. A globális felmelegedés lyet ráadásul az utolsó pillanatban írtak át. hatására a Föld elsivatagosodása és vízkész„Önök biztosak lehetnek abban, Létezett egy törvényjavaslat leteink kiszáradása felgyorhogy amíg a Fidesz kormányon lesz, ugyanis, amelyről „elvileg” sult, ráadásul a Föld lakóinak Az oligarchák és abban az én munkám is ott lesz, lassan tizenegy hónapja emberei ott ülnek száma túllépte a 7 milliárdot, addig Magyarországon külföldiek folyt a nagy „társadalmi ami a kutatók szerint 2030a döntéshozók – akármit döntenek Brüsszelben vita” és „egyeztetés”, majd ra a 9 milliárdot is elérheti, közelében. – itt soha termőföldet nem fognak májusban gondolt egyet a miközben egyre többen vásárolni.” Így szólt Orbán Viktor kormány és módosító indítlépnek be a fogyasztói társakampányígérete 2010 márciusában. vány címen a leglényegesebb pontokon azt dalomba. Csakhogy a globális gabonatartaMint ismert, a kormány két éve azújraírta. Varga Géza jobbikos képviselő mel- lékok az 1970-es évek óta a legalacsonyabb zal utasította el a Jobbik javaslatát lett Ángyán József korábbi államtitkár is azt szintre csökkentek, ugyanakkor a szakértők a termőföld és az ivóvíz alkotmáhangsúlyozta, hogy sokkal tisztességesebb számításai alapján 2030-ra 40 százalékkal nyos védelméről, hogy majd a volett volna, ha a kormány visszavonja a javas- haladhatja meg a vízszükséglet a kínálatot, natkozó törvény rendezi a kérdést. latot és másikat terjeszt elő. De ez nem így az élelemigény pedig ezzel párhuzamosan a Napjainkra azonban kiderült, ez az történt, s megszületett az új, oligarchákra felével nő. Nem véletlenül vásárolnak tehát ígéret is csak ígéret maradt. Az új szabott földtörvény. egyes országok a határaikon kívül termőfölföldtörvény értelmében ugyanis az De mielőtt a részletekre is rátérnénk, ka- det. Példának okáért Dél-Korea 2,3 millió, EU-n kívüli állampolgárok a külföllandozzunk el a Föld ökológiai Kína 2 millió, Szaúd-Arábia 1,6 diek, az unión belüliek nem. Tehát túlterheltségének témája irámillió hektárt birtokol külföl300-ról 1200 egy holland állampolgár ugyannyába, hogy igazán átérez- hektárra emelték dön, Hollandiában pedig már olyan esélyekkel indul a magyar zük a földtörvény tartalma egyáltalán nem találni eladó a birtokméretet. földdarabot. földért, mint például egy nyírségi fontosságának súlyát! Hiszen magyar, ha megfelel a földműves a klímaváltozás negatív követFöld és víz – a természet erőfogalmának. kezményeit már most is a bőrünkön érezhet- forrásai, amelyet egészen biztosan aranyáron mérnek a jövőben. A világban zajló folyamatok jól mutatják tehát a termőföldjeink felbecsülhetetlen értékét és védelmének jelentőségét. Természeti kincseink mára nemcsak az élelmiszer-önrendelkezés alapjait jelentik, hanem nemzetbiztonsági, sőt Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője klímabiztonsági kérdéseknek is minősülnek. arra szólította fel a fideszes képviselőket, hogy a A Jobbik éppen ezért foglal állást amellett, kétharmados többséget igénylő törvény záróhogy a föld kerüljön ki a tőke szabad mozgászavazása előtti napokban próbálják meg elérni, sának uniós alapelve alól, és a kormány kezhogy minél többen szavazzanak ki a frakcióból. A deményezze az érintett fejezet újratárgyalászakpolitikus hozzátette, hogy egy jó földtörvény sát. Ám a kétharmados többség ez ügyben nem csak a vidékieknek, hanem a nagyvárosiaknem vív szabadságharcot. A földtörvény új nak is érdekében áll, ez pedig a mai trendek szerint változata értelmében az eddigi 300 hektárról is a kis és közepes családi gazdaságok szövetkezeti 1200 hektárra emelik az egy magánszemély rendszerére épül. Magyar Zoltán úgy fogalmazott, által maximálisan hasznosítható földterület a rendszerváltás óta minden kormány elodázott nagyságát, míg a társaságok esetében azt valamilyen nemzeti értéket, a Fidesz második 1200-ról 1800-ra növelik. Ugyanakkor egykormánya ezt épp a magyar földdel teszi meg. egy társaság a saját tagoktól, részvényesek-
Rabolhatnak a külföldiek
Összefogást a földtörvény ellen
Oligarchák fogják a döntéshozók kezét Az oligarchák emberei ott ülnek a döntéshozók közelében, és akárcsak egy korábbi rendszerben az úgynevezett tartótisztek utasításokat hoznak és információkat visznek – erre hívta fel a figyelmet Ángyán József, a korábban lemondott államtitkár, a Fidesz-frakcióból való kilépését is kilátásba helyező professzor. Csak emlékeztetőül: tavaly a szocialista érdekkörhöz tartozó Leisztinger Tamás agrárcégei 669 millió, a fideszesként számon tartott Nyerges Zsolt vállalkozásai pedig 1 milliárd 82 millió forintnyi uniós támogatást zsebeltek be, míg a kisebb gazdaságoknak csak némi alamizsna jutott. „A mi spekuláns oligarcháink óriásbirtokokat akarnak alföldnyi repcetáblákkal, ahol egész nap egy irányba gurulhat a műholdról irányított kombájn, és ahol átlagosan százhetvennégy hektáronként kell egy embert alkalmazni. Ez Dél-Amerika” – vetítette előre a jövőt Ángyán József.
től és azok rokonaitól továbbra is bármennyit bérelhet, ráadásul az előhaszonbérleti jognál a helyi gazdákkal szemben elsőbbséget kapnak az állattartó telepet üzemeltető mezőgazdasági vállalkozások. Ezzel pedig megint csak a tőkés társaságokat részesítik előnyben a családi gazdaságokkal szemben. A kormányzati kommunikáció természetesen a kis és közepes családi gazdaságok megerősítéséről szól, csakhogy az lehetetlen a 15-20 évre megkötött földbérleti szerződések felülvizsgálata nélkül, amelyek nagy többségét a tőkés társaságok és a nagy magángazdaságok használják.
8
INTERJÚ
III. évfolyam július-augusztus I. évfolyam3.2.szám szám 2013. 2011. november-december
Puskaporos időszak jön
HAZAI PÁLYA
Vona Gábort az árvízi tapasztalatokról, a közelgő 2014-es választásokról,
az új földtörvényről és a recski emlékparkról kérdeztük. A Jobbik elnöke értékelte a kormány elmúlt hároméves teljesítményét is.
– Túl vagyunk egy hatalmas árvízen, amely az egész országot megmozgatta. A Jobbik elnökeként személyesen is részt vett a mentési munkálatokban. Milyen tapasztalatai voltak? – Az elmúlt évek árvizei során szinte minden esetben személyesen is részt vettem a védekezésben, akkor ezeket nem kísérte ilyen nagy médianyilvánosság. Számtalan szervezési hibát tapasztaltam, a TEK folyamatos sztárolása is nagyon zavaró volt, de ezekről azért nem beszélek, mert egyrészt nem akarok úgy tűnni, mint aki a kákán is csomót keres, másrészt nem ez volt a lényeg. A lényeg az volt ugyanis, hogy a társadalmi összefogás pótolta az államigazgatás gyenge pontjait. A magyar társadalom a legpozitívabb arcát
mutatta, és amíg a környező országokban halálos áldozatok is voltak, nálunk nem történt hasonló tragédia. Szeretném kiemelni a hivatásosok mellett az önkéntesek óriási számát, ezen belül pedig természetesen köszönöm a sajátjaink, a jobbikosok és a gárdisták áldozatos munkáját. Nagyszerű érzés volt átélni ezeket a pillanatokat. – Az utóbbi hetekben ismét központi téma lett az új földtörvény. Miért ellenzik az új szabályozást? – A Fidesz két dolgot ígért a vidék Magyarországának földügyben. Egyrészt megvédik a külföldiektől, másrészt megakadályozzák a nagybirtokrendszer végleges kialakulását. A mostani törvény mindkét stratégiai kérdésben megszegi a korábbi vállalásokat. Ezzel a Fidesz minősített hazaárulást
A Jobbik parlamenti munkája során számos alkalommal javasolta, hogy ahogy a nehéz anyagi helyzetbe jutott cégeknek, úgy a családoknak is legyen lehetőségük csődöt jelenteni, azaz adósságaik rendezéséhez türelmi időt és segítséget kapjanak.
követ el, amely nem hagyható szó nélkül. Húsz év múlva, amikor a hazánkat már felvásárolta a külföldi tőke, meg fogják kérdezni a gyermekeink: hol voltatok? Alig egy év maradt arra, hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot, és ez az egy év ráadásul választási kampány is lesz egyben, szóval puskaporos időszak jön, az biztos. – A Jobbik kötelezővé tette volna a diákoknak, hogy osztálykirán-
dulás keretében ellátogassanak a recski kommunista munkatábor helyén épült emlékparkba. Ezt a javaslatot módosítva a Parlament is elfogadta. – Valóban, a javaslatot ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés. A célom az volt, hogy amíg a többi párt folyamatosan holokauszt-megemlékezéseket szervez, és ezzel nemzeti bűntudatot akar létrehozni, addig mi végre a
Valódi segítséget
a bajbajutottaknak! Noha a Jobbik már 2010-es választási programjában is szorgalmazta, parlamentbe kerülése óta pedig számtalan alkalommal javasolta a magáncsőd rendszerének kidolgozását, a kormánypártok csak most hajlandók érdemben foglalkozni vele. A KDNP javaslata szerint a gondnok az életviteli tanácsadás mellett segítené a bankok és az adósok közötti megállapodások tető alá hozását például az adósság átütemezéséről. „Szerencsés esetben ez a megállapodás oda is vezethet, hogy néhány év törlesztés után a hitelezők az adósság egy részét
el is engedik; ez az igazi nagy nyereség és a tiszta lappal indulás lehetőségét nyitja meg” – nyilatkozta Bagdy Gábor. Mindez azoknak lehet segítség, akik összegyűlt adósságukat csak részben tudják teljesíteni, de készek a minél nagyobb összeg törlesztésére. Az így együttműködő adósok akár a saját otthonukban is maradhatnak. A csődeljárás időtartama a lejárt tartozás mértékétől is függhet, de akár 15-20 év is lehet. A javaslat szerint az érintett család csődgondnoka akár a pénzügyi szférából is érkezhet, ő felügyelné a kiadásokat, szükség esetén javasolhatná egyes vagyontárgyak
(például autó) eladását is. A Jobbik az alapkoncepcióval alapvetően egyetért, ám sok pontjában életszerűtlen és „erősen eltúlzott”, így nem érintené a rászorultak széles tömegét – reagált Z. Kárpát Dániel, a nemzeti párt frakcióvezetőhelyettese. A Jobbik egyetért azzal, hogy ami a cégeknek jár, tudniillik nehéz anyagi helyzetben fizetési haladékot kapjanak, illetve átütemezzék az adósságot, az járjon a magyar családoknak is. Z. Kárpát ugyanakkor problémának tartja, hogy bármilyen kirendelt csődgondok beleszóljon a családok kasszájának elosztásába. A Jobbik azt is életszerűtlennek tartja, hogy bárki beleszól-
HAZAI PÁLYA
9
évfolyam 3. szám 2013. július-augusztus I.III. évfolyam 2. szám 2011. november-december
Fekete bárány, fehér holló
– megjelent Vona Gábor új könyve „Az első könyvem, a Született augusztus 20-án a parlamentbe jutásunk dokumentuma volt, ez a mostani pedig az első ciklusunké. Azt hiszem, sokat tanultam, tapasztaltam, érettebb lettem, de a céljaim nem változtak. Egy szabad, erős és büszke országban szeretnék élni, ahol a magyar emberek érdeke és értékei az elsők” – vallott most megjelent könyvéről a Jobbik első embere.
saját tragédiáinkra is emlékezhessünk, és ezzel nemzeti öntudatra ébresszük a fiatalokat. Ráadásul egy hírhedt helyen, a recski munkatáborban lévő emlékparkban. Az elfogadott javaslat végül nem kötelezővé, hanem ajánlottá teszi a látogatást, de ez is előrelépés, és bízom benne, hogy a kormány mielőbb megteremti a recski tábor meglátogatásának infrastrukturális feltételeit.
hasson például abba: adják el azt az autót, amivel a gyereket viszik iskolába vagy ami az illető foglalkozásához elengedhetetlen munkaeszköz – mondta a politikus. A Jobbik azt szeretné, ha egy jogvégzett szakértő ingyenesen közvetítene a bankokkal szemben a családok terheinek újratárgyalásában, illetve futamidő-hos�szabbítást kezdeményezhetne. A Jobbik a kirendelt csődbiztostól is azt várná el, hogy a munkaerő-piaci és az átképzési lehetőségekkel ismertesse meg az érintett család tagjait, hiszen az elszegényedés nagyon sokszor együtt jár azzal, hogy vagy az egyik, vagy mindkét szülő elveszíti a munkahelyét. A cél az, hogy ez a biztos segítsen visszahozni a munka világába a lehető legtöbb embert – mondta Z. Kárpát Dániel. A csődvédelemnek emellett legfeljebb 5 évig lenne szabad tartania, mert ennél hosszabb idő esetén rossz hatással lehetne a családok életére – tette hozzá a Jobbik szakpolitikusa.
– Eltelt három év a kormányváltás óta. Azt kapták, amire számítottak? – Én igen, hiszen jól ismerem a Fideszt. De a társadalom biztosan nem. A Fidesz elszámoltatást, két hét alatt közbiztonságot, egymillió munkahelyet és a föld megvédését ígérte. Ezek közül egy sem teljesült, ellenben van földmutyi, trafikmutyi, folyamatosan módosított alaptörvény, elherdált magánnyugdíj-megtakarítások, sokkoló bűncselekmények, tehetetlen igazságszolgáltatás, megoldatlan devizahitelek, folytatódó megszorítások és egyre gyengülő gazdasági teljesítmény. A kormány egyedül kommunikációban teljesített jól, a nagy szavakban. Azt szoktam mondani, a Fidesz úgy beszél, mint egy jobbikos, de úgy tesz, mint egy szocialista. Ebben, azt hiszem, minden benne van. – Egyre közelebb vannak a 2014es választások, lassan, de biztosan formálódik a baloldali összefogás. A Jobbik kivel fogna össze? – Az emberekkel és a civil szférával szeretnénk összefogni azon elhasználódott, hazug pártok ellen, akik az elmúlt 23 évben teljesen tönkretették Magyarországot. Óriási lehetőségeket kaptak, hiszen a szocialisták számára három ciklust szavazott meg a társadalom, a Fidesz számára pedig kettőt, abból egyet kétharmados többséggel. Akik ennyi lehetőséggel sem tudtak élni, mi több, azzal visszaéltek – kormányzásaik alatt elveszett a nemzeti vagyon, többszörösére nőtt az államadósság, leépült a gazdaság, elvesztek a munkahelyek, kiéleződtek a társadalmi konfliktusok –, azokat le kell váltani. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy bebizonyítsák, mindketten rossz és hanyag gazdái ennek az országnak. – Milyen családi programmal készülnek a nyárra? Hová mennek nyaralni? – A családdal idén Erdélybe megyünk, mert Benedek, aki most volt elsős, még nem járt ott. Pedig megtapasztalni azt, hogy a határtól több száz kilométerre magyar emberek élnek büszkén és bátran, ez életre szóló tapasztalat. A játék, a móka, a fantasztikus erdélyi étkek és a kirándulás mellett ez biztosan olyan meghatározó élmény lesz a számára – és persze számunkra is –, amelyre egész életében emlékezni fog.
Monorierdőt is bevette a Jobbik! Szente Béla
Újabb településen, ezúttal a Pest megyei Monorierdőn nyert magabiztos fölénnyel a Jobbik a helyi polgármester-választáson. A több mint négyezer lakosú község új vezetője, Szente Béla tisztességes munkával, tabuk nélküli szókimondással s a nemzeti párt országos politikájához igazodó, kiváló helyi programjával nyerte el a településen élők nagy többségének bizalmát. Szente Béla nem ígérgetett felelőtlenül, és a választók értékelték a megvalósítható és őszinte programot. A Jobbik jelöltje maga mögé utasította a Fidesz és a baloldal által támogatott független aspiránsokat, valamint egy valóban független jelöltet is. A voksoláson a több mint 3500 választópolgár közül 1406-an jelentek meg, ami körülbelül 40 százalékos részvételnek felel meg. A négy polgármesterjelölt közül Szente Béla, Monorierdő korábbi jobbikos alpolgármestere 635 szavazattal (a leadott voksok 45 százalékával) nyert. Ismert, több jobbikos polgármestert választottak meg az utóbbi években időközi önkormányzati választásokon: Gyöngyöspata, Tiszavasvári és Kosd után most Monorierdőn is. A 2010-es választáson már több település is a „Jobbiké lett”, így Hegyháthodász és Hencida, de a nemzeti párt adja az első emberét Békésszentandrásnak is. Polgármesteri terveiről Szente Béla elmondta: legfontosabb a közbiztonság megteremtése, az úthálózatok felújítása és építése, valamint a munkahelyek teremtése. – A közmunkaprogram nem megoldás, hiszen az nem munkaügy, hanem szociális kérdés – hangsúlyozta az új polgármester. – Monorierdőre a program egyébként is három közmunkást engedélyez.
A Jobbik megállíthatatlan a településeken! Újabb polgármesteri széket nyert a nemzeti párt a monorierdői időközi választáson.
A környékbeli gazdákkal igen jó a kapcsolatom, van, aki 500-600 hektáron gazdálkodik. El lehet képzelni, hogy mekkora gépparkkal rendelkeznek, ahová mindenféle munkaerő kell az irodistától a segédmunkásig – tette hozzá. Monorierdő első embere most több magánvállalkozóval arról tárgyal, hogyan indítsanak be egy olyan magán buszjáratot, ami Monorierdő és Monor rendelője között közlekedne. Az utazást orvosi vény vagy beutaló felmutatásával ingyenesen lehetne igénybe venni. Mindennek a finanszírozását a polgármesteri költségtérítéséből oldanák meg. A jobbikos településvezető egyébként alpolgármesterként másfél hónap alatt elérte azt, ami az előző vezetésnek két év alatt nem sikerült: átadta az új piacot és az önkormányzat új épületét.
10
III. évfolyam 2013.november-december július-augusztus I. évfolyam3.2.szám szám 2011.
Vona Gábor is kivette a részét az árvíz elleni védekezésben. A Jobbik elnöke többek között Szentendrén és Dunabogdányban civilekkel együtt pakolta a homokzsákokat
HAZAI PÁLYA
Győrött és környékén is nagy segítséget jelentett a jobbikos önkéntesek munkája
Legények a gáton
Az idei dunai árvíz minden eddigi rekordot megdöntött. Csupán a magyar emberek összefogása tudta megakadályozni a tragédiát. A Jobbik és számos nemzeti szervezet az ország erőbedobásából ezúttal is bőséggel kivette a részét.
Nem minden házat lehetett megóvni az áradástól
Éjszaka sem lehetett pihenőt tartani
A történelem legnagyobb árvize vonult végig a Dunán június elején. A tetőzéskor mért vízszint minden esetben megdöntötte a korábbi csúcsokat, ám az ország összefogott, a magyar emberek segítőkészsége révén sikerült megakadályozni, hogy a zöldár emberéletet követeljen. A Jobbik sem tétlenkedett, már az árhullám közeledtekor felszólította 13 ezres tagságát és a szimpatizánsokat, hogy lehetőség szerint mindenki segítse az árvízvédelmi munkálatokat. A párt saját kasszájából önkéntesek szállítására, ellátására,
Szentendrei látkép a tetőzéskor
Rémültség helyett örömmel fogadták a gárdisták segítségét
árvíz elleni eszközökre (például gumicsizmák) 10 millió forintot különített el, hogy az árvízi munkálatokban segíteni tudjon – közölte Volner János, a párt alelnöke. A Jobbik Facebook-oldalát is annak szolgálatába állította, hogy az őket kedvelő, velük szimpatizáló embereket mozgósítsa. Az oldal folyamatosan tájékoztatott arról, mely településen hány főre van szükség az élet- és vagyonbiztonság megvédéséhez. A mozgósítás átütő erejű sikerét mutatja, hogy az árvíz levonultára a Jobbik Facebook-oldala bőven átlépte a
100 ezer lájkot. A nemzeti párt infrastruktúráját is az árvízi védekezés szolgálatába állította: 24 órás telefonos segélyvonalakat üzemeltetett, kapcsolatban állt az illetékes polgármesterekkel, valamint folyamatosan egyeztetett a katasztrófavédelemmel. Minden nemzeti szervezet mozgósította embereit, így számos kritikus helyen találkozhattunk a Jobbik országgyűlési képviselőivel, helyi szervezeteinek tagjaival és a gárdistákkal. Az is előfordult, hogy Vona Gábor együtt rakta a homokzsákot a Kárpátia zenészeivel.
Néhol a katonai helikoptereket is be kellett vetni
Kitartóan dolgoztak és védték az ártól a helyben élők értékeit a gárdisták
HAZAI PÁLYA
11
évfolyam 3. szám 2013. július-augusztus I. III. évfolyam 2. szám 2011. november-december
Novák Előd egy szentendrei nyúlgát megerősítésén dolgozott
Több ezer jobbikos önkéntes segítette az árvíz elleni védekezést
Staudt Gábor és Gaudi-Nagy Tamás Budafokon hordta a gátra való homokzsákokat
Gyöngyösi Márton és jobbikos társai sem ijedtek meg a kétkezi munkától
A dunai árvíz rávilágított azoknak a Jobbik által szorgalmazott vízgazdálkodási fejlesztéseknek a szükségességére, amelyekkel az árhullámokat biztonságosan le lehetne vezetni folyóinkon. Alig egy évtizeden belül 1,8 milliárd ember él majd vízhiányos területeken, a Föld lakossága kétharmadának pedig gondot okoz majd a vízhez jutás. Hazánk bővelkedik édesvízben. Ennek ellenére nem használja ki az ebből fakadó lehetőségeket. A magyarországi vízszabályozás a tabutémák közé került a bős-nagymarosi erőmű ügyével, amelyet a rendszerváltoztatás hajnalán a politikai erők önmeghatározásként használtak fel. A Jobbik azt javasolja, hogy végre tisztítsák meg a kérdést a rárakódott politikai guanótól, és kezdődjön szakmai vita annak érdekében, hogy Magyarország megmeneküljön a milliárdos aszály- és árvízi károktól. Balczó Zoltánnak, a Jobbik alelnökének erre vonatkozó parlamenti felszólalását válaszra sem méltatta Orbán Viktor. Kepli Lajos, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés
Ne a víz legyen az úr! Munkahelyteremtéssel a pusztító áradások ellen
Bizottságának jobbikos tagja korábban szakmai vitát kezdeményezett a kérdésről Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárral. Kepli szerint Illés a 16 évvel ezelőtt Bős-Nagymaros ügyében hozott hágai ítélet megszületése óta részt vesz abban, hogy ne rendeződjön ésszerűen a kérdés. A rendszerváltás után az Antall-
Esztelen pazarlás
Mindössze öt százalékot, azaz 600 köbmétert használunk fel abból a 12 ezer köbméter vízmennyiségből, amely évente minden egyes magyar lakosra jut a hazánkon átfolyó vízből. Magyarország összes termőföldjének mindös�sze 1,8 százalékát öntözi, miközben ehhez a víz adott.
kormány leállította az építkezést és 1992-ben egyoldalúan felmondta az államközi szerződést. Ez óriási gondokat okozott, a hozzánk tartozó dunakiliti zsilip segítségével hazánk határozhatott volna arról, hogy a Duna vizét milyen arányban osszuk meg, így viszont Szlovákia Dunacsúnnál épített egy zsilipet, s ezáltal az ő kezükbe került annak eldöntése, hogy Magyarország mennyi vizet kaphat. Kepli Lajos elmondta, Magyarországnak horribilis összegű kártérí-
tést kellett fizetnie Ausztria részére, amiből ők felépítették a nagymarosi erőmű mását Bécsben. 1992-től az SZDSZ-es politikusok, illetve Illés Zoltán mindent elkövetett 1995-ig, hogy megakadályozza Dunakilitinél egy fenékküszöb felépítését, emiatt a Szigetköz három éven át víz nélkül maradt. Az elmúlt húsz év mérlege: se áramunk, se vizünk nincsen, se politikai felelőse mindennek. Kepli Lajos elmondta, a Jobbik átfogó vízgazdálkodási programot készített,
amelynek része három dunai és egy tiszai vízlépcső megépítése, duzzasztók kialakítása, valamint a két folyó összekapcsolása egy hajózható és öntözésre használható csatornával. Ezekkel a fejlesztésekkel az árhullámok jelentős részét biztonságosan le lehetne vezetni a két folyón anélkül, hogy emberéletet veszélyeztetnének és milliárdos anyagi kárt okoznának hazánknak. A vízszabályozás megvalósításával tartósan százezer új munkahelyet is létrehoznának.
12 KULTÚRA
I. évfolyam szám 2013. 2011. november-december III. évfolyam 3.2.szám július-augusztus
Kitartás, akaraterő
Erőss Zsolt és Kiss Péter
Örökre a hegy fogságában a hópárduc
Erőss Zsolt, Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója tíz 8000 méter fölötti csúcsot hódított meg, kettőt műlábbal. Utolsó útjáról, a Kancsendzöngáról azonban már nem tért vissza. A büszke székely ember kitartása és az élethez való hozzáállása példaértékű minden magyarnak. A csíkszeredai születésű Erőss Zsolt 13 évesen ismerkedett meg a hegymászás alapjaival a Békás-szoros szikláin. 22 évesen, 1990-ben vett részt első expedícióján az olaszországi Elbrusz (5642 m) felé, ez után pedig számos hegymászó úton vett részt. Erdélyből 1988-ban költözött Magyarországra édesanyjával és bátyjával. 1992-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. 2002-ben, két sikertelen út után, magyar állampolgárként elsőként meghódította földünk legmaga-
Felvidék, Délvidék és Kárpátalja után Erdélyben is zászlót bontott a Jobbik, hamarosan pedig megalakul a horvátországi csoport is. A nemzeti radikális pártnak ezzel a Kárpátmedence minden nagyobb régiójában lesz képviselete.
sabb pontját, a Himaláján található Mount Everestet (8850 m). Ezért a sikerért 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, de ezen kívül számos kitüntetéssel, elismeréssel rendelkezett. Mivel megmászta a volt Szovjetunió mind az öt hétezer méter feletti csúcsát, megkapta a „hópárduc” címet. 2010 januárjában balesetet szenvedett a Magas-Tátrában, melynek következtében jobb lábát térd alatt amputálták. Akaraterejét bizonyít-
Erőss Zsolt és a székely zászló a nepáli, 8156 méteres Manaslu csúcson 2009-ben. A hegymászó a Kancsendzöngára is magával vitte a lobogót va már két hónappal később talpra állt protézissel, ugyanazon év szeptemberében pedig már a Cho-Oyu expedícióban vett részt, ahol 7100 méterig jutott fel. Balesete előtt nyolc olyan hegy csúcstámadását hajtotta végre, melyek 8000 méter felettiek
voltak, de hihetetlen kitartása megmutatkozott abban, hogy műlábbal is még két ilyen csúcsot volt képes meghódítani. A 8516 méteres Lhoce mellett a balesete utáni második nyolcezer méter feletti hódítása az a nepáli Kancsendzönga volt, ahonnan
Sorra alakulnak a Jobbik külhoni csoportjai
A magyarországi pártok közül elsőként (és eddig egyedüliként) a Jobbik másfél éve úgy módosította alapszabályát, hogy a külhoni szimpatizánsoknak is lehetőséget teremtett a csatlakozásra. Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke tavaly novemberben jelentette be a felvidéki Révkomáromban az első csoport megalakulását, amelyet azóta követett Kárpátalja, Délvidék, Partium és végül Székelyföld. Szávay többször hangsúlyozta, hogy a határon túli jobbikos csoportok nem
HAZAI PÁLYA
jelentenek konkurenciát a helyi magyar pártoknak, mivel nem szólnak bele az ottani ügyekbe. A külhoni jobbikosoknak alapvetően három feladatuk van. Egyrészt segíteni a szakmai háttérmunkában, hogy a párt nemzetpolitikája az eddigieknél is hatékonyabb, hitelesebb legyen. Másrészt eljuttatni a párt üzeneteit a helyi magyarsághoz, itt főként internetes aktivitásra számítanak. Harmadrészt támogatni a nemzeti civil szervezetek
munkáját, mint például a székely autonómia ügyében indított uniós polgári kezdeményezést. A Jobbik külhoni ismertségének erősítésére azért is szükség van, mert bár az ellenzéki párt számos konstruktív nemzetpolitikai javaslattal élt a magyar országgyűlésben, az érintettek erről sokszor nem is tudnak. Bár csak pár hónapja alakultak, az új jobbikos csoportok máris számos programot szerveztek. Kárpátalján megtisztították Horthy Miklós családjának sírját, és vonulásos megemlékezést tartottak II. Rákóczi Ferenc tiszteletére. Felvidéken Bajnai Gordon dunaszerdahelyi látogatása ellen tüntettek, és a temerini fiúkkal szerveztek előadást. Az erdélyi jobbikosok ingyenes jogsegélyszolgálatot indítottak Nagyváradon, részt vettek a székely majálison, és gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak számára. Délvidéken fesztiválokon állítottak információs pultokat, továbbá az egész Kárpátmedencében megemlékeztek a trianoni békediktátum június 4-i évfordulójáról.
viszont már sem ő, sem társa, Kiss Péter nem tértek vissza. A magyar hegymászók május 20-án hajtották végre sikeres csúcstámadásukat a Kancsendzöngán, lefelé haladva azonban, 8000 méter körüli magasságban eltűntek. A tragédiához az vezethetett, hogy Erőss Zsolt nem vitt magával elegendő folyadékot, Kiss Péter pedig a bajtársiasság és segítőkészség áldozata lett, mert visszafordult végletekig kimerült társáért. Kollár Lajos, az expedíció vezetője szerint Kiss Péter tapasztalatlan volt abban, hogy nyolcezer méter felett nem lehet emberségesnek lenni. A fiatal hegymászó azonban az volt. Ő és Erőss Zsolt derűje, az élethez és az akadályokhoz való pozitív hozzáállása, kitartása pedig példa lehet mindannyiunk számára az életben.
Június 4. soha nem lesz ünnepnap!
A Jobbikot felháborítja, hogy a kormány „vidám táncos műsorokkal fűszerezett vásári komédiázássá” süllyesztette a trianoni békediktátum aláírásának napját. Trianon ünneppé alakítása azok emlékének meggyalázása, akik kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, eltűrni a megaláztatást és elnyomást, csak azért, mert ragaszkodtak magyarságukhoz, anyanyelvükhöz, őseik örökségéhez – jelentette ki a jobbikos Szávay István. A képviselő kifogásolta, hogy az alkalomra írt Összetartozás Dala a Hit Gyülekezetének vidám vasárnapos hangulatát idézi, miközben a „magyar” szó egyetlenegyszer sem szerepel a szövegben.
HAZAI PÁLYA
PUBLICISZTIKA
évfolyam 3. szám július-augusztus I.III. évfolyam 2. szám 2011. 2013. november-december
A földdel egyenlővé „Önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz, és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek – akármit döntenek Brüsszelben – itt soha termőföldet nem fognak vásárolni.” Ezt mondta a 2010-es kampány finisében Orbán Viktor. Aztán a külföldi a Fidesz-magyar szótárban új értelmet nyert. Mint kiderült, Fideszéknél az a magyar gazda, akinek szintén gazdálkodó apját, nagyapját kuláklistára tették, kifosztották és vagy téeszbe, vagy panelbe meg futószalag mellé kényszerítették a kommunisták, azonos elbírálás alá esik az osztrák, dán, holland vagy más EU-s gazdával. Akinek viszont nem söpörték le a padlását, sőt saját országa még segítette is fejlődését. És aki a Fidesz szerint nem külföldi. Ilyen még a sportban sincs: nem rakják egy ringbe a pehelysúlyú bokszolót a nehézsúlyúval pusztán azért, mert mindkettő bokszkesztyűs. Ha egy magyar gazdának másutt termőföldre fájna a foga, akkor az illetékesek úgy hajtanák el, mint a piaci kofa a legyet. Hollandiában már egy cserépnyi eladó föld sincs, Angliában pedig csupán bérbe venni lehet termőföldet, mert a tulajdonjog a Koronáé. Az egyszeri magyar gazdának – és most nem az állami százmilliókkal teletömött fideszes, MSZP-s oligarchákra gondo-
lok – annyi esélye van más uniós államban földet venni, mint a trójai falónak nyerni az epsomi derbin. Hitelt vagy nem kap, vagy csak olyan irtózatos kamatra, melyet képtelenség kigazdálkodni. Ezt a hitelt külföldi bankjától a külföldről érkező „nemkülföldi” idehaza álomszerű, 1-2 százalékos kamatra kapja. Így képes felvásárolni akár megyényi birtokokat is! E gigabirtok bőven profitál Csányinak, Nyergesnek, Leisztingernek vagy épp a Bahamákon koktélozgató Jürgennek. Elég mindössze pár hozzáértő magyar gazdát alkalmaznia – éhbérért. Pedig ha ezt a magyar gazdát engednék saját súlycsoportjában versenyezni, akkor tudna másoknak munkát adni, fejleszteni – fejlődni. A magyar diplomácia szolgalelkűsége felülír minden nemzeti érdeket. Évtizedek óta. Szájon csókoltuk a Szovjetuniót, most pedig a másik unió, az EU ülepét fényesítjük. Jaj, csak meg ne szóljanak minket, mert akkor rossz lesz a magyar embereknek – hallatszik a bátor szabadságharc gyáva jelszava. És nem veszik észre, hogy a megfelelési kényszer miatt bevezetett, a kötelezőnél is szigorúbb szabályok okozzák a magyar emberek baját. Ezért tették egyenlővé a külföldi gazdát is a magyarral. Az országot meg a földdel… DobZi
Terjesztőket keres
a Hazai Pálya!
Hazai Pálya című közéleti lapunkat a Jobbik tagjai és szimpatizánsai önkéntes, térítésmentes munkájukkal juttatják el minden alkalommal a postaládákba. Ám az újság erőforrásaink szűkössége miatt még így sem jut el az összes háztartásba. Arra kérjük a Hazai Pályát kedvelő tisztelt honfitársainkat, hogy aki önkéntesként tud segíteni nekünk, akár úgy, hogy lapunkat saját településének egészén vagy egy részén terjeszti, akár úgy,
hogy az általa üzemeltett boltban, üzlethelyiségben engedélyezi, hogy aktivistáink rendszeresen letegyenek az újság legfrissebb számából, azokat kérjük, hogy a lenti elérhetőségeken jelezzék segítő szándékukat. Önzetlen segítségüket akkor is hálásan fogadjuk, ha nem rendszeres, hanem egyszeri felajánlásról van szó. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója
Segítő szándékukat az alábbi elérhetőségeken jelezhetik: Személyesen: 1113 Budapest, Villányi út 20/B (hétköznap 8-16 óráig) Vonalas telefonon: 365-1488 (hétköznap 8-16 óráig) Mobiltelefonon: 70/372-3975 (minden nap 8-20 óráig) E-mailen:
[email protected]
13
14 MOZAIK
A nők legszebb hivatása az anyaság
III. évfolyam 3. 2.szám július-augusztus I. évfolyam szám2013. 2011. november-december
Természetes úton, apás szüléssel megérkezett Dúró Dóra és Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselők második gyermeke, Novák Bottyán János. „Újszülött fiunk nevével nemcsak (Vak) Bottyán Jánosra, hanem Novák Jánosra is emlékeztetni szeretnénk, aki 1566-ban Zrínyi Miklós hadnagyaként hősi halált halt Szigetvár védelmében” – írta Facebookjegyzetében Dúró Dóra, ahol fényképeket is közölt Félúton a nagycsalád felé című albumában. Arra a kérdésre, hogy miként tudják összeegyeztetni
HAZAI PÁLYA
a képviselői munkával a gyermeknevelést, a házaspár elmondta: rengeteg segítséget kapnak mind a négy nagyszülőtől, ráadásul Előd édesanyja gyermekorvos, és a közelben laknak. Dúró Dóra hozzátette, az ő édesanyja egy időre hozzájuk is költözött. Ettől függetlenül most nem aktív a munkában, ezért a 2011-es gyakorlatához hasonlóan lemondott teljes képviselői javadalmazásáról. A képviselő asszony úgy fogalmazott: a nők legfontosabb és legszebb hivatása az anyaság, de ezt össze lehet egyeztetni a munkával is. A „nő csak szüljön” szemlélet épphogy népességcsökkenést okoz, mivel a munkáról s egyebekről való lemondás sok nőt teljesen elriaszt a gyermekvállalástól. Ezért meg kell mutassuk, hogy a kettő megfér egymás mellett!
Fűben, fában
orvosság
Nem csak a medvék kedvence
Illatos, finom, gyönyörű, talán emiatt nem is gondolunk arra, milyen jótékonyan hat szervezetünkre a málna. Ez az apró finomság rengeteg C-vitamint és antioxidánst tartalmaz, aminek köszönhetően immunrendszer-erősítő hatása van. Emellett A-vitaminban is gazdag, ami segít a látásjavításban, de ismert még kalcium-, kálium-, magnézium- és vastartalma is. Vértisztító hatását is számon tartják, ezenkívül jelentős mennyiségű B1- és B2-vitamint is tartalmaz. A nyári bulikat, kerti sütögetéseket követő napon is hasznunkra válhat, ugyanis a málna másnaposság ellen is kiváló, mert képes helyreállítani a bélflórákat, de a menstruációs görcsök enyhítésében is jó szolgálatot tehet. Vitamintartalmának jótékony hatásai leginkább nyersen fogyasztva érvényesülnek. Előző számunk keresztrejtvényének nyertesei: Nyereményüket postán küldjük.
Günther Albertné - Budapest Bánhegyi Szilvia - Cibakháza Antal Mihályné - Karcag Tornyos Tivadar - Fonyódliget Sütőné Egyed Andrea - Ivánc
HAZAI PÁLYA
Impresszum
Ingyenes közéleti lap, a Jobbik aktivistái által terjesztve.
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom Országgyűlési Képviselőcsoport Cím: 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Elérhetőség, levelezési cím: 1113 Budapest, Villányi út 20/A Telefon: 365-1488, 06-70-3799701 Felelős kiadó: Vona Gábor frakcióvezető Főszerkesztő: Pál Gábor Művészeti vezető: Laboncz Edina
A megfejtéseket 2013. augusztus 31-ig várjuk a 1113 Budapest, Villányi u. 20/A címre vagy a
[email protected] e-mail címre. A beküldők között értékes nemzeti ajándékokat sorsolunk ki. A borítékon vagy az e-mail tárgyában tüntessék fel: Hazai Pálya, rejtvény.
E-mail:
[email protected] ISSN 2063-028X http://www.facebook.com/hazaipalyaujsag
HAZAI PÁLYA
SPORT
évfolyam 3. szám 2013. július-augusztus I.III. évfolyam 2. szám 2011. november-december
15
Esélyesként, győzni megyünk Bukarestbe!
Hrutka János Győzni fogunk Bukarestben, és a futballválogatottunk ott lesz Brazíliában – mondta a Hazai Pályának Hrutka János, a Ferencváros és a válogatott egykori hátvédje, aki 1998-ban hatalmas szabadrúgásgólt lőtt Romániának.
– A közepébe vágva: mit vársz a válogatottól az őszi sorsdöntő meccseken? – Győzelmeket és továbbjutást. Örülök, hogy végre van egy olyan válogatottunk, akiknél immár nem csupán matematikai eséllyel lehet a továbbjutással számolni az utolsó fordulókra. Ezelőtt sok-sok évig megtörtént, hogy már a zárás előtti tavas�szal elszállt minden esély az adott világversenyre való kijutásra, most épp az ellenkező a helyzet. – Vagyis: nyerünk Bukarestben? – Abszolút verhető együttesnek tartom ezt a mostani román csapatot, és csak a balszerencsénknek köszönhetjük, hogy nem tudtunk a hazai, gyalázatos, zártkapus mérkőzésen nyerni ellenük. Minden esélyünk adott a bukaresti győzelemhez, és a Jóisten igen kedves ajándéka lenne, ha pont a bukaresti győzelemnek köszönhetően lennénk ott a brazíliai világbajnokságon. – Kit emelnél ki a jelenlegi válogatottból?
– Igazán senkit nem akarok kihagyni vagy megbántani, ennek a válogatottnak a legfőbb erőssége a csapategység. Ha mégis muszáj konkretizálni valakit, akkor Dzsudzsák Balázst vagy Bogdán Ádámot említeném. – Vagy Bognár Ádámot? – Igen, értem a célzást, az atv.hu-nak sikerült a magyar-román előtt egy sportszakmailag elégtelen cikket lehoznia, ahol a kapusunkat Bognár Ádámnak hívták, én pedig minden idők legfiatalabb gólszerzője lettem, hiszen 1988-ban betaláltam a románoknak. Komolyra fordítva: 1998-ban lőttem azt a gólt, de örülök, hogy a szakmailag „kiváló” atv.hu ilyen „érdemekkel ruházott fel”. – A pályán kívül mit vársz a román-magyartól? – Sportszerű küzdelmet. Sajnos nincsenek jó emlékeim az 1999-es, bukaresti románmagyarról. Ott és akkor a minket biztatni kívánó székely fiatalok el sem juthattak a meccs helyszínére, és egyéb atrocitások is történtek.
– Mit üzensz a bukaresti túrát szervező, Romániába igyekvő sok száz magyar szurkolónak? – Azt, hogy minden elismerésem az övék! – Nemrég Vona Gábornak tehettél föl kérdéseket a Jobbik elnökének Facebookfogadóóráján. – Lehetőséget kaptam egy kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező embert kérdezni, így megpróbáltam minél jobban felkészülni. Érdekelt vele kapcsolatban sok minden, úgy az élete, a filozófiája, a családja. – Van-e olyan területe ma a magyar sportéletnek, ahol súlyos hiányosságokat tapasztalsz? – Nem szándékom megmondóembernek lenni, és nem feladatom a magyar sportélet értékeit vagy hiányosságait kiemelni, de amit igazán hiányolok, arról a Facebookfogadóórán is szót ejtettünk. Ez pedig a szurkolóbarát futball- és sportközeg. Az, hogy az igazán hűséges, fanatikus szurkolókat nem ellehetetleníteni, hanem támogatni kellene.
Stadionépítésekre mégis lesz pénz Megaberuházás Felcsúton
Első osztályú futballcsapatot és vadonatúj stadiont kapott a Fidesz-kormánytól Orbán Viktor szülőfaluja, a mindössze 1789 lakosú Fejér megyei Felcsút. Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen szomszédságában (a reggeli kávé kavargatása közben a focipályára lát) épül jelenleg is a felcsúti stadion. A település csapata idén az NB I-be is feljutott. A most épülő, jövő tavasszal felavatandó új, 3500 nézőt befogadó centerpálya első képes és mozgóképes látványtervei az interneten is láthatóak. Az Aranycsapat Aréna elnevezésű stadion vázlatait az akadémia többi épületét is tervező
Makovecz Imre rajzolta meg, tervezője Dobrosi Tamás építészmérnök, az építész tanítványa, aki a korábbi felcsúti épületek tervezésében is részt vett. A felcsúti stadionra is jellemző lesz az építtetők szerint „pompás látványt nyújtó, fából készült tetőszerkezet”, amelyet itt is, ahogyan a kollégiumépületen, valamint a Szakmai és Orvosi Központ esetében, természetes palakő lapocskák borítanak majd. A tribün
ebben a tekintetben a régi falelátós stadionok hangulatát idézi majd. A teljes beruházás 3,8 milliárd forintból készül el. Ismert, korábban több, nagy reményekkel induló épített stadion lett az enyészet és a gaz martaléka. Ilyen a Stadler József magánvagyonából a puszta közepébe épített akasztói stadion, de említhetjük a dunaújvárosi arénát is.
Miközben a kormány újabb megszorító intézkedéseket jelentett be júniusban, a Kossuth tér felújítását s a stadionépítéseket nem készülnek leállítani. Május közepén a kormány arról döntött, hogy 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben, ami hatással lehet egyes beruházásokra. Ezzel a lépéssel az volt a kabinet célja, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter később azonban módosított álláspontján, s közölte: mégis finanszírozzák a stadionépítési beruházásokat. Hozzátette, létrehoznak egy beruházási alapot, amely révén megépülnek a sportlétesítmények. Mint ismeretes, a felcsúti Puskás Akadémia idén megnyerte a másodosztály nyugati csoportját, így ősztől a legjobbak között szerepelhetnek. Ebben
a csapatban mutatkozott be Orbán Viktor fia, Gáspár is a másodosztályban, az eseményről a közszolgálati MTI képes tudósítást közölt.
16
BELFÖLD
III. évfolyam 3. 2. szám július-augusztus I. évfolyam szám2013. 2011. november-december
HAZAI PÁLYA
egyben a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos „nagy összeget” fizetne nekik „a magyar adófizetők pénzéből”, akkor átírnák a forgatókönyvet úgy, hogy Atilla lenne a „jó fiú”. „Lehetne olyasmi karakter, mint Miki egér. Például cukorkát adna a kisdedeknek, és kinyírná a szomszédaikat” – ötletelgettek a film készítői. Világos tehát, a nyugati világ nincs tisztában a hun uralkodó személyével, illetve az általa vezetett birodalom korához képest rendkívül fejlett, demokratikus államszerkezetével. A hun birodalom ugyanis törzsszövetségi rendszerben működött, melyet vérszerződéssel erősítettek meg. Ez jogokat és kötelességeket írt elő a szerződők számára: pontokban sorolták fel, miért jött létre a szövetség, mit fogadnak meg a felek. A vérszerződés azt is megakadályozta, hogy az uralkodó teljhatalomra tegyen szert, ugyanis a törzsek által trónra emelt uralkodónak az egész közösséget érintő ügyekben – háború, közigazgatási reformok, törvénykönyvek módosítása stb. – össze kellett hívnia az országgyűlést, és közösen kellett határozni. A készülő amerikai film plakátja
Hun fejedelmünkből vérengző zombi
A Drakula-kultusz a festői szépségű erdélyi Törcsvárból már korábban állandóan viharfelhőkbe burkolózó vámpírtanyát kreált, történelmünk most újabb megaláztatásban részesülhet: Atilla hun király válik zombi mészárossá. A cannes-i filmfesztiválon tűnt fel egy plakát Atilla – Back from the Dead (Atilla – Vissza a halálból) címmel, melyre az Index újságírója lecsapott, és mikrofonvégre is kapta a készülő film producerét és forgalmazóját. A két figura, akik középkategóriás zombifilmek stáblistájáról lehetnek ismertek a hardcore filmrajongók előtt, az ókor egyik legnagyobb és legmodernebb birodalmának vezetőjét kívánja szörnyetegként fel-
További rezsi- és áfacsökkentést szorgalmaz a Jobbik, a nemzeti párt az utóbbira különösen nagy hangsúlyt helyezne. Az emberek valódi segítsége az európai átlaghoz képest is magas magyar élelmiszer- és tűzifaáfa radikális csökkentése lenne, ám a kormánytöbbség folyamatosan lesöpri a nemzeti párt erre irányuló javaslatait. A Jobbik képviselői számos fórumon, többek között parlamenti felszólalásaikban is jelezték: hiába csökkenti a kormány a rezsiköltségeket, ha az alapvető élelmiszerek árának áfatartalmát nem csökkentik 27-ről 5 százalékra. Ugyanis így hiába takarítanak meg a családok a rezsiköltségeken pénzt, ha az élelmiszerek árai az elmúlt időszakban akár 60 százalékkal is emelkedtek.
Apáti István
tüntetni. Mint mondták: a sztoriban Atilla visszajön a halálból és lemészárol egy csomó embert. Igazából csak világuralomra akar törni, de nem sikerül neki – tette hozzá a producer. Ha ez vigasztal, az egyik katonája megöli őt, ő tényleg jó fiú és ő is hun – hallhattuk a sovány vigaszt. A film még nem készült el, de az indexes újságíró kérdésére megerősítették: ha Andy Vajna filmproducer,
Egekben az élelmiszerárak A Jobbik csökkentené az áfájukat
Ismert, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről törvényjavaslatot is készített a Jobbik, ám a fideszes parlamenti többség még ahhoz sem adott hozzájárulást, hogy az Országgyűlés megtárgyalja a nemzeti párt a lakosságnak valóban segítséget nyújtó indítványát. Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő az élelmiszerek mellett számos alkalommal szorgalmazta a tűzifa áfatartalmának csökkentését is, amely szerinte minimális költségvetési kiesést jelentene. Továbbá javasolta a szemétszállítási díj csökkentését, illetve a rendszer rugalmasabbá tételét például azzal, hogy tényleges fogyasztás alapján szabják ki a díjakat. Az Országgyűlésben Fónagy János államtitkár válaszolt felvetéseire, aki a
rezsicsökkentés folytatását és a közszolgáltatások nonprofit többségű területté alakítását fogalmazta meg a kormány céljaként. A tűzifa áfájának csökkentése helyett a Belügyminisztérium egymilliárd forintos tűzifaprogramját hozta fel válaszul. S bár az Országgyűlés fideszes többsége szokás szerint elfogadta az államtitkár válaszát, a szociális alapon igényelhető tűzifa idei osztásánál például komoly aránytalanságok merültek fel. Bár 2011-ben
még elég volt a keret, ezen a télen 3,5 milliárd forintos igény – 232 ezer köbméter – merült fel, de csak 63 ezer köbmétert utalt ki a tárca az elosztást intéző önkormányzatoknak. Volt néhány település, amely jól járt, ám
olyanok is szép számmal akadtak, amelyek nevetségesen kevés támogatást kaptak, még néhány rászoruló családnak sem tudták fedezni a téli tüzelőigényét.