GYÜLEKEZETI HÍRLEVÉL. Érd-parkvárosi Református Gyülekezet június

 GYÜLEKEZETI HÍRLEVÉL





Érd-parkvárosi Református Gyülekezet 2013. június



------------------------------------------------------------------ 

Istenünk ereje



„Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik…” (Ezsdrás 8,22) … Isten népe számára váratlan esély volt a szabadulás. Készületlenül is érte őket. Mit üzenhet nekünk ez az esemény? Az Úré a történelem. Ahogy a személyes sorsunk Isten kezében van, a személyes életünk Isten vezetése alatt áll, Ő nyit és Ő zár be kapukat az életünkben, ugyanígy a történelem során, a népek életében is Ő munkálkodik, a népek életét is Ő tartja a kezében. Az Úré a szabadítás (Zsolt 3,9). A világ vezetői sokszor úgy gondolják, hogy övék minden hatalom. Érdemes végiggondolni, hogy ez nem így van. Az Úré minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18), a személyek életében és a népek történetében is. … Ezsdrás neve azt jelenti, hogy „az ÚR segít”. Ez a név magában hordoz egy üzenetet, egy hitvallást. Ezsdrás minden elért sikert, minden tekintélyt az Úrnak tulajdonít. Mindent az ÚR kezéből vett. Bár így tudnánk látni a saját sikereinket, eredményeinket, az életünk jó gyümölcseit! Az ÚR segített! Ezsdrás ott áll a hatalom csúcsán, és mégsem olvad be, mégsem lesz korrupt. A vezető testülethez tartozik, szava és tekintélye van, de nem szívódik fel, nem válik tisztességtelenné. Megvehetetlen, mint Dániel és barátai. Lehet így is! Nem szükségszerű, hogy eleve gyanakvással méregessük az ország vezetőit. Nemrég mondta nekem valaki, aki a hatalom közelében él ma, Magyarországon: „Soha nem kellett olyan döntést hoznom, amit Isten előtt nem vállalhatok.” Ilyen is van. Valaki így élheti meg a hatalom közelében végzett szolgálatát, Isten

előtti felelősséggel. Számára az a mérték, hogy a döntései megállnak-e az élő Isten színe előtt. Vannak ilyenek, és szabad őket imádságunkkal támogatni, hogy valóban mindig ilyen döntéseket hozzanak. … Ezsdrásról a király úgy vélekedett, hogy ő „a menny Istenének képviselője”. Az Úrnak, az ő Istenének keze volt rajta. Átsütött az életén, hogy kihez tartozik. Átsugárzott a munkavégzésén, a személyiségén, az egész lényén, hogy kié az élete. Több volt ő, mint a király szolgája. Isten előtti felelősséggel, hozzá való hűséggel élte az életét. Egész személyisége és működése Istenre mutatott. Ahogyan élte, megvalósította küldetését, mindazt, amivel a király megbízta, az megnyerte a királyt az Úrnak. Ez a misszió. …Elindulásukban a király segítséget kínált Ezsdrásnak és népének: katonai kíséretet. Szerette volna, hogy biztonságban legyenek. Ezsdrás ezt visszautasította. Nem kell az idegen király hadserege, pénze, mert valaki másnak az őrzésére számítanak. Ez a visszautasítás egy szótlan hitvallás. Arról tesz bizonyságot, hogy egyetlen mentségünk, egyetlen megtartónk maga az élő Isten. Ezsdrásnak az egész népet érintő, súlyos ügyben kellett döntést hoznia. A mi hétköznapi életünk is rengeteg kisebb-nagyobb döntést igényel tőlünk. Milyen eszközöket keresünk? Miben reménykedünk? … Milyen módszerek-kel élünk? Emberi praktikákkal, ügyeskedéssel, némi hazugsággal, némi csalással? Vagy az Úrra nézünk? … Ezsdrás példája azt mutatja, hogy van áldott út, és van áldott ember. Tényleg lehet áldás az úton. Lehet céltudatosan végigjárni az utat, Istenünk erejével.…. (Részletek Vassné Baki Ilona lelkipásztor 2013. márc. 10-én elhangzott igehirdetéséből)

Krisztus kérdez!  „… Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16,15-16) „… Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük (új fordítás: hiszszük és tudjuk), hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Jn 6,67-69) „…Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: legeltesd az én juhaimat!” (Jn 21,17) *** Az idézetek arról tudósítanak, hogy Krisztus 2000 évvel ezelőtt kérdezte tanítványait: azokat, akiket elhívott és követték Őt. Azért fontos ez nekünk, mert innen tudhatjuk, hogy most is kérdezi az elhívottakat, a követőket, a mai tanítványokat: bennünket! Ennek jelentőségét akkor érezzük meg igazán, ha megértjük, hogy milyen súlyosak voltak ezek a kérdések és válaszok Jézus földi életének idejében. Nem tudhatjuk, Péter gondolt-e arra, hogy az Úr miért kérdezi – az első két idézet szerint a tizenkettőt, harmadjára pedig őt –, amikor tudja, hogy mit válaszolnak majd. Péter válasza – különösen az első két helyen – hitvallás, amire nem Krisztusnak van szüksége. Mégis azért kérdez Jézus, mert fontosnak tartja, hogy a válasz megfogalmazásával és kimondásával tudatossá erősödjön a tanítványok hite. Ez a végiggondolt hit az alapja a tanítványi életnek. A kimondott, hirdetett, tehát nyíltan vállalt hit Jézus „dicsőítése” és a tanítványok elkötelezettségének megerősítése. Péter szükségesnek tartja, hogy válaszát meg-indokolja: „elhittük és megismertük”. Tehát nem szóbeszédek alapján, nem azért, mert mesélték; hanem megtapasztaltuk saját magunk. Itt Bibliánk megismerési folyamatot éreztet, ami bizonyossághoz vezetett (Zsid 11,1). Ezt a „folyamatot” – a tanítványok hitre jutását – a Szentírás tanúsága szerint Krisztus indította el és végig Ő irányítja. Azaz a hit az Ő kegyelmi ajándéka. Miért Péter válaszol? Miért ő a „szóvivő”? A Szentírást olvasva bizonyossá válik, hogy Péter az „alapkő-tanítvány” (Mt16,18), az

2

egyik „oszlop-tanítvány” (Gal 2,9). Ugyanakkor az is bizonyos, hogy Jézus választotta ki, bízta meg; de nem érdemei alapján! Olvashatunk megingásairól (még pünkösd után is: Gal 2,11-14), elbukásáról. „Vezető-tanítványsága” tehát nem kiválóságával kiérdemelt kiválasztottság, hanem esendőségét elfedező elhívás! Vajon Péter válaszával egyetértett a többi tanítvány is? Ők is ezt válaszolták volna? Erről az Írás nem tesz említést. Jézus nyilvános földi szolgálata alatt azonban ez a 12 ember együtt, teljes közösségben élt. Sokat beszélgettek, tehát bizonyosan ismerték egymás gondolatait. Mondhatjuk, hogy – legalábbis Jézus személyéről, tanításáról, cselekedeteiről – egy véleményen voltak. Természetesen felmerülhet a kérdés: mit gondolt Júdás? (Jn 6,70) Óvatosak legyünk, ne hamarkodjuk el a választ! Vegyük észre, hogy a Biblia ihletett írói a száraz, sötét tényeken túl semmit nem írnak az árulóról; nem foglalkoznak személyisége, tette elemzésével. Nyilván nem ok nélkül: így tartotta jónak az Úr! Végül még egy nagyon fontos kérdést kell megvizsgálnunk: volt-e kockázata, tétje Péter válaszának? Bizony volt, kétszeresen is! Tudjuk, hogy a korabeli zsidó társadalomban – amit a papok irányítottak – ez a válasz olyan káromlás, amiért halálbüntetés járt. Ezt tudva válaszolta Péter többes számban, tehát valamennyiük nevében: „Te vagy az élő Istennek Fia”. A válasz abban a korban életveszélyes volt, Krisztust is ezért ítélték el! Másrészt a válasz valaminek a vállalása, ami meghatározza a folytatást, az ez utáni életet. Ez nagy felelősséget ró a vállalóra, mert félő, hogy eltévelyedések esetén hiteltelenné válik tanítványsága, küldetése; illetve ami még ennél is súlyosabb: megítéli őt Jézus. Nos valóban történtek Péter (és a többiek) életében „kisiklások”; azonban Krisztus ezekre egyáltalán nem úgy reagált, ahogy az emberi gondolkodás elvárná. A Jn 21 arról tudósít, hogy Jézus „meglátogatta” Pétert (és a vele lévőket) a Genezáret tavánál. (Itt most nem vizsgáljuk azt a fontos kérdést, hogy a tanítványok miért mentek viszsza halászni.) Együtt evett velük, azután Péternek szegezte a kérdést háromszor is. (Szavainak, kérdéseinek azzal ad nyomatékot, hogy nem új, tanítványi nevén szólítja meg; hanem a régi „polgári” nevén: Simon Jónának fia!) A harmadik kérdés után Péter megszomorodva,

mondhatjuk kétségbeesve válaszolja: Uram, Te mindent tudsz … Te tudod! Lelke háborog, mert ugyan Jézus eddig nem hozta szóba (bár többször találkoztak a feltámadás után) és most sincs szemrehányás a kérdéseiben, de bizony nem régen volt nagycsütörtök éjjel, amikor megtagadta Krisztust. A tanítványok (hiszen ők is tudtak mindenről) és természetesen különösen Péter egészen biztosan feszülten, szorongva várták húsvét óta, hogy a Mester mondjon végre valamit erről a csúfos történetről. Az ügy „lezárása” egészen különleges: krisztusi – isteni. Szó sincs számonkérésről! Jézus Pétertől kérdezi, hogy szereti-e Őt; valójában azonban saját szeretetéről biztosítja Pétert. Ugyanis mindhárom kérdés után megerősíti Pétert a küldetésében. Büntetés helyett a bizalom, a kijelölt munkára való elhívás megerősítő megismétlése! Úgy gondolom, már itt kezdhettek ráeszmélni a tanítványok az evangélium lényegére, amit azután János fogalmazott meg a leghatározottabban sok évvel később az 1Jn 4,10-ben: „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket …”! De miért is foglalkoztunk ilyen hosszasan Péterrel? Mert Krisztus bennünket is kérdez! Nekünk is felteszi ugyanezeket a kérdéseket. És mit teszünk mi, mai követők, és – szélesítsük a kört – nem követők? Hiszen senki nem mondhatja, hogy nem tud Istenről (Zsolt 19,2; Róm 1,20-21). Egyik lehetőség (nagyon gyakori): meg sem hallják Jézus hangját. Miért? Látnunk kell, hogy bennünket, mai tanítványokat is el lehetne marasztalni azért, hogy a jézusi szó el sem jut az emberekig! Másik: halljuk, de nem akarjuk meghallani. Miért? Őszintén mérlegelnünk kell, hogy bizony mi is – magunkat hívőnek mondó mai tanítványok – voltunk már ilyen helyzetben! Harmadik: halljuk és válaszolunk. Ha elhívott tanítványnak gondoljuk magunkat, ezt tesszük mi is. És mit válaszolunk? Amit Péter: Igen, elhittük és megismertük, hogy Te vagy a Krisztus. De miért ezt válaszoljuk? Mert körülnézünk a gyülekezetünkben, és kínos volna mást mondani? Itt „illik” így beszélni? – Vagy mert (ahogyan Ézsaiás mondja a 29,13-ban) istenfélelmünk betanult emberi parancsolat? (Az ilyen „vallásosság” régen is, ma is sok kárt okozott!)

Nem. Mi hittel, meggyőződéssel mondjuk! De akkor vállaljuk, hogy ennek nyilvános hitvallásnak kell lennie, amit egész életünk képvisel. És valóban képvisel? Nem szorongunk, nem félünk, nem kétségeskedünk, mert Krisztus a mi Urunk? Nem mi akarjuk életünket megoldani, irányítani, hanem teljesen rá bízzuk magunkat? Gyökössy Endre írja: „A hívő ember nem gond nélkül élő ember, hanem a gondját viselni tudó. Sőt, más gondját is elviselni tudó ember.” Mert van gondviselője. – Hitvallásunk ilyen megtérést jelent? Válaszolnunk kell magunkban arra is, hogy hitünk, hitvallásunk nem valami érzelgős vélekedés, nem ábrándozás; hanem megtapasztalt valóság, bizalom, bizonyosság. Gondolkodásból eredő személyes döntés, tehát ismeret az alapja. De a döntéshez az erőt, az ismeretet ajándékként kapjuk (1Kor 12,9). Belső meggyőződéssel tudjuk ezeket elmondani? És vállaljuk a kockázatot is? A mi társadalmunkban most nem élet-halál kérdéseként merül ez fel, de van ahol igen. (És nálunk is volt ilyen korszak!) – Fontosabb azonban, hogy hitvallásunkkal vállaljuk, hogy Isten megbízottjaiként élünk, példaként, követként. Nem „mutyiban” vállaljuk. Így már kockázatos, mert kívülről is láthatónak kell lennie. És a másik ember – különösen a nem hívő és még inkább a „vallásos” – nem olyan megértő, mint Jézus: szemünkbe mondják az ítéletet, ha megingunk, elbukunk. Ezzel hiteltelenné válik Krisztus követésére buzdítani szándékozó életünk. A nem szavakkal megfogalmazott megtagadás is megtagadás. Erre utalnak: az önzetlenség és a gyengédség hiánya (gorombaság), az alázat hiánya, a szerénység, szelídség, megbocsátás, türelem hiánya. Ezek miatt vagyunk feszültek, ingerültek, boldogtalanok, bizalmatlanok. Ezek miatt keserű az életünk. Minden bűn oka az önzés, mert az önzés a szeretet teljes hiánya! Úgy tűnhet ezek után, hogy könnyebb annak az embernek, aki nem tesz hitet Krisztus mellett. Az természetesen igaz, hogy az ilyen önző ember úgy nem tagadja meg Jézust, mint az, aki egyszer már hitet tett mellette. Egyszerűen csak Isten nélkül – ugye milyen keményen hangzik: istentelenül – él. Tehát az eredendő bűn rabságában él! (Természetesen a szabadulás számára is lehetséges) Biztosan nem könnyebb az ilyen élet a mienknél!

3

Végül a legfontosabb kérdés: Lehetünk mi a saját bűnös életünkkel elhívott, kiválasztott tanítványok? Igen. Péter és a többi tanítvány, apostol élete mutatja: a kiválasztottság nem kiérdemeltség. Kérdezzük meg magunktól: hitvallásunk megtérést jelent-e! Ha igen, akkor megbízottak vagyunk. Krisztus megtisztított, megváltott: méltóvá tett arra, hogy az Ő követei legyünk. És amint Péter élete példázza: ha elbukunk az úton, Mesterünk ott áll, felemel, erőt ad a további munkához. Ha összehasonlítjuk az első tanítványok hitre jutását a miénkkel, felmerülhet a kérdés: könnyebb volt-e nekik, mint nekünk? Ők közvetlenül látták, hallották, érinthették Jézust, az Embert; és közvetlenül látták, hallották, amit Jézus, az Isten tett, mondott. De nem biztos, hogy ez megkönnyítette a megértést. Mert isteni erővel és tudással (a megbocsátás és az ítélkezés joga egyedül Istené) rendelkezett; de ezzel egy időben teljesen ember volt. Járt a vízen, lecsendesítette a háborgó tengert, de Ő is gyalogolt és elfáradt az út nehézségeitől. Táplálékkal elégített meg tömegeket, de megéhezett, megszomjazott. Megvigasztalt, meggyógyított sokakat, de szomorú és csalódott is volt. Meglepődött, örült, szánalmat érzett, haragudott. Sírt népe sorsa felett. És isteni erejét soha nem használta a maga előnyére, hanem csak mások (emberek) megsegítésére. – A „tizenkettőt” hite segítette az eligazodásban: „elhittük és megismertük”. Mi hogyan jutunk tapasztalatokhoz, bizonyossághoz? A kijelentett, ihletett Szentírásból, és saját életünk, tanítványtársaink élete bizonyítékaiból. Tehát hitből, amit újra meg újra megerősített ajándékként kapunk Atyánktól. – Ethelbert Stauffer (1902-1979) német evangélikus teológus „Jézus alakja és története” c. könyvében (Bern, 1957) tudományos eszközökkel bizonyíthatónak tartja, hogy a názáreti Jézus történeti személy volt, született, élt, meghalt és feltámadt. De hogy ez az ember Isten Fia és a világ Megváltója volt s ma is az, ez már semmiféle tudományos módszerrel nem bizonyítható, ez a hit döntése. A mi hitünk döntése is! Ha ez a döntés nem született meg bennünk, nincs semmi értelme a fenti gondolatsornak! Akkor előbb imádkoznunk kell hitért: Jézus kegyelmi ajándékáért! Kólya Dániel (2012 nyarán, a családi héten elhangzott bizonyságtétel szerkesztett változata.)

4

Interjú MagánÚt

Magyarországon 21 500-an vannak a gyermekvédelmi rendszerben. Közülük 18 000 tizenkét év alatti, és több mint 60%-ukat nevelőszülőnél helyezték el. A gyermek-örökbefogadás komoly feltételekhez kötött hazánkban, ezzel is hozzájárulnak az állami gondozottak védelméhez. Az adoptálást kezdeményező szülők fő feladata, hogy ideális környezetet biztosítsanak a gyerekek szellemi és testi fejlődéséhez. Egy általános iskolás tanárommal, Tóth Zoltán református hitoktatóval beszélgettem, aki mesélt a saját életéről (nagyobb hangsúlyt fektetve a kamaszkorára). Az aznapi tanítás után fáradtan, de mosolyogva fogadott engem a régi iskolámban. Vidák Réka: Mire emlékszik a nevelő-otthonban töltött időből? Mennyi idős volt, mikor elkerült onnan? Tóth Zoltán: Szerencsére nem voltam ott sok ideig. Két éves voltam, amikor a szüleim kihoztak onnan, ez pont a születésnapomon, február 11-én volt. Az érdekes az, hogy engem nem fogadtak örökbe, azt csak azokkal a gyerekekkel teszik, akikről a szülei lemondtak. Úgy tűnik, a szüleimnek én sem kellettem, de nálam az a különbség, hogy semmit nem tudtak róluk. A vezetéknevemen kívül más nem maradt belőlük. V.R. : Gondolkodott rajta, vajon miért került az intézetbe? T.Z. : Persze, hogy gondolkoztam. Egy időben különösen sokat. Van három vérszerinti bátyám, ők Göncre egy idős nénihez, én pedig Hernádszentandrásra a szüleimhez kerültem. Úgy gondolom, azért mondtak le rólam a szüleim, mert nem tudták biztosítani az anyagi feltételeket a felnevelésemhez. A testvéreimmel közel voltunk egymáshoz, de valahogy soha nem találkoztam velük egészen tizedikes koromig. Bár kíváncsi voltam rájuk, főleg arra, hogy néznek ki, hasonlítunk-e egymásra, ilyesmi. Első látásra értelmes és értékes embereknek tűntek, nem voltak elveszettek.

Egyszer találkoztam velük mindössze, a kapcsolatot nem tartjuk. Néhány információ-morzsa azért eljut hozzám. Családjuk, munkájuk van, tudomásom szerint minden rendben van velük. V.R. : Más testvérével közelebb állnak egymáshoz? T.Z. : Rengetegen voltunk testvérek, mert a szüleim hivatásos nevelőszülők. Nekik nem lehetett gyerekük, ezért elvégeztek egy iskolát, így ma már mondhatjuk, hogy ez a foglalkozásuk: mindketten otthon vannak és gyerekeket nevelnek. Még most is, bár nemsokára nyugdíjasok lesznek. V.R. : Anyának és apának hívja a nevelőszüleit? T.Z. : Soha nem neveztem másképpen őket. Nekem jól esett ezt mondani, nekik pedig jól esett hallani. A mostani „gyerekeik” viszont már nénizik és bácsizzák őket. Köztünk nem volt még akkora korkülönbség, nekik viszont már a nagyszüleik lehetnének. V.R. : Ez a bizalom akkor sem tört meg, amikor megtudta, hogy nem ők az igazi szülei? T.Z. : Negyedikes koromban a nővérem tolt elém egy lapot. Nem igazán értettem, de az volt ráírva, hogy mikor vittek el a nevelőotthonból. A testvéremmel sokat beszélgettünk erről, hogy vajon mi lehet ez az egész, amíg egyszer el nem mondtuk a szüleinknek, hogy megtaláltuk a papírt. Mikor ötödikes lettem, már nyíltan beszéltek róla, hogy vér szerint nem az ő gyerekeik vagyunk. V.R. : Dühös volt az igazi vagy nevelőszüleire, mikor megtudta az igazságot? Megpróbálta megkeresni a vérszerinti szüleit? T.Z. : Nem voltam mérges, hiszen ők tényleg úgy viselkedtek velünk, mintha a gyerekeik lennénk. Nem igényeltem azt, hogy megismerjem a valódi szüleimet. Persze aztán kíváncsi lettem és kutatni kezdtem, de nem találtam meg őket. Ma már nem is bánom. Nem haragszom rájuk, mert csak találgathatok, hogy miért döntöttek úgy, hogy nélkülem akarnak élni. Én úgy mondanám, hogy ma már közömbös vagyok. Édesanyámék - nekem jól esik így nevezni őket - tényleg szerettek, és soha nem kívántam jobb szülőket magamnak. V.R. : Érezte valaha kínosan magát azért, mert nem az igazi szülei nevelték?

T.Z. : Általános iskolában igen. Az osztálytársaim nem értették, engem miért Tóthnak, a szüleimet pedig miért Pongrácznak hívják. Ráadásul minden gyereket, akit nevelő-otthonból hoztak ki, tizennyolc éves koráig rendszeresen látogatta egy családgondozó. Ági néni is ezt tette velem, és ráadásul rendszeresen az iskolában látogatott meg. Észrevette, hogy emiatt kényelmetlenül éreztem magam, és azt mondta, nyugodtan mondjam azt, hogy egy rokonom. A nevelőintézetből kikerült gyerekekkel gyakrabban fordult elő, hogy piszkálják őket a társaik. Gimnáziumban már egyáltalán nem érdekelt senkit a dolog. V.R. : A kamaszkor mindenkinek nehéz időszak. Ki volt az, akire a legjobban támaszkodhatott ebben az időben? T.Z. : Tanárként látom a gyerekeken, hogy érzelmileg labilisabbak. Ez velem sem volt másképpen. A szüleimre és a nővéremre mindig számíthattam. Tizedikes voltam, mikor megismerkedtem egy lelkésszel, aki tényleg az apám is lehetett volna, mégis őt tartottam a legjobb barátomnak. Ha úgy éreztem, hogy senki nem ért meg, akkor elmentem hozzá, és ő mindig szívesen meghallgatott. Ott volt nekem még Ági néni is, egészen tizennyolc éves koromig mindig eljött hozzám. Nagyon elfogult volt velem. Teljesen odavolt, mikor meghallotta, hogy felvettek a gimnáziumba, aztán a főiskolára. Soha nem értettem, ez miért olyan nagy dolog, mikor nekem teljesen természetes volt, erre aztán rá is kérdeztem nála. Elmondta, hogy ez nem egyértelmű egy olyan gyereknél, aki nevelőintézetből jött. V.R. : Ezek szerint lehetett volna másképp is. Ön szerint mi volt az oka annak, hogy nem így történt? Alakulhatnak szerencsésen a dolgok függetlenül attól, hogy milyen lapokat oszt az élet az embernek? T.Z. : Sokat gondolkodom rajta, vajon menynyire határoz meg a genetika. Egyesek szerint hetven százalék genetika, harminc százalék környezeti hatás, ami viszont befolyásol. Úgy gondolom, ez akarat kérdése is. Nekem például volt olyan ismerősöm, aki nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy állami nevelt gyereket nem vesznek fel a gimnáziumba. Érdekes, hogy ez nekem bizonyos mértékig erőt adott, hogy csak azért is megcsinálom. V.R. : Van olyan ismerőse, akinek rosszabb helyzete volt?

5

T.Z. : Egy osztálytársamnak. Őt néha még meg is verték. Később megkereste a vérszerinti testvéreit, de ők is csúnyán kihasználták, csakúgy, mint egy másik ismerősömet. Én annak örülök, hogy a többiek nem kényelmesedtek el, mondván, úgysincs családunk, aki szeret minket, kinek akarnánk megfelelni? Maguk miatt csinálták, mert tudták, hogy nem megoldás az ingyenélés. Szerintem a legmélyebb gödörből is van kiút, így ebből is - csak tudni kell segítséget kérni. V.R. : Van olyan tulajdonsága, ami abból adódik, hogy nevelőotthonban volt? T.Z. : Biztos több is van. Egyről tudok, az pedig az, hogy nehezen bíztam meg az emberekben. Sokat gondolkodtam azon, hogy ez vajon miért van. Aztán egyszer csak eszembe jutott egy szó: hospitalizmus. Ez azt jelenti, hogy a beteg számára megterhelő az otthoni környezet és a családi szeretet hiánya. Egy gyereknek az első két éve egyfajta bizalmi időszak, hozzászokik a szüleihez, és kezdi kialakítani velük a kapcsolatot. Nekem ez kimaradt. Mikor a kislányom, Lili megszületett, ezért különösen izgultam, hogy vajon meg tudom-e neki adni azt, be tudom-e pótolni, amit én nem kaptam meg. Nemsokára egyébként megszületik a második kisbabánk is, és úgy tűnik kisfiú lesz. Jóformán csak olyan gyerekekről hallunk, akik elkallódnak, nevelőotthon után javító-intézetbe kerülnek. Ennek vajon az a harminc százalék környezeti hatás az oka, aminek jelentős részét az őket körülvevő felnőttek alkotják? Túl kevés az akaraterő, esetleg meg sem fordul a fejükben, hogy lehetne másképp is? Itt az élő példa, hogy van kivétel. Stephen Chbosky írja az Egy különc srác feljegyzései című művében: „És ha azt nem is választhatjuk meg, hogy honnan jövünk, azt eldönthetjük, hogy hova tartunk. Szabadon cselekedhetünk. És megpróbálhatjuk rendezni az életünket.” Az interjút készítette: Vidák Réka 











A Tóth Zoltánnal, gyülekezetünk hitoktatójával folytatott beszélgetés eredetileg az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium Pont Neked című diáklapjának 2013. márciusi számában jelent meg (IV. évfolyam 3. szám). Közben pedig – május 1-én – az interjú végén említett második gyermek, Mátyás is megszületett.

6

Tóth László testvérünk ajánlotta figyelmünkbe az alábbi cikket, a káposztásmegyeri református gyülekezet hírleveléből. Köszönjük. Számomra a teremtésben az egyik legnagyobb kegyelem, hogy Isten az embert kapcsolatra teremtette. És habár kapcsolataink közül kiemelkedik az a lehetőség, hogy Istennel kölcsönös kapcsolatban lehetünk, nekem mégis egy másik kapcsolattípusunk jár a fejemben már hetek óta. Az elmúlt hónapban volt a házasság hete, amely csak még jobban erre irányította a figyelmemet. Már bőven benne voltam a felnőtt korban, amikor először tudatosult bennem, hogy a válás valóság, és nem csak a filmekben létezik. Egy kedves barátom került ilyen helyzetbe, és még emlékszem, hogy mennyire haragudtam a volt feleségére, akit mindenért okoltam (és persze a barátom is). Amikor néhány évvel később ugyanez a barátom a második házasságában is ugyanilyen döntés előtt állt, kétségbeesve kapálóztam a remény és a tehetetlenség között. Egyszerre küzdöttem azért, hogy feltárjam a valódi okokat (megengedve a „kettőn áll a vásár” lehetőségét is) és megszüntessem azokat, mindezt félországnyi távolságból, hogy kibékítsem az ellentéteket, és bebizonyítsam, hogy mennyivel nagyobb a szeretet és az öszszetartozás bármilyen lehetséges konfliktusnál. Vajon kinek akartam bebizonyítani? Azóta szinte minden évben volt egy-két újabb ismerősöm, akiről kiderült, válni készül, vagy már meg is tette. S habár még ma is ugyanolyan reménytelenül naívan hiszek a szeretet erejében, mint amikor még gyakrabban olvastam Jókait, mint a Bibliát, ma már belátom, hogy vannak olyan kapcsolatok, amelyek nem örök életre köttettek. Ebben az eltorzult világban torz súlyokat aggatunk szavainkra, s míg görnyedünk például a „fogyókúra”, a „vásárlóérték”, vagy a „celeb” szavak hordozásakor, pehelysúlyban szállunk ringbe ezzel a pici szóval: „igen” és néha ugyanilyen könnyen ütjük ki. Pedig: „Legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem!” (Mt 5,37) Egy-egy ilyen hír hallatán a református rendtartásbeli házassági eskü jut eszembe. Meghatóan szép szöveg, és hatalmas felelősség, ha valaki komolyan gondolja és komolyan átgondolja: „Szeretetből veszem el őt / megyek

hozzá, Isten törvénye szerint feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője / segítője leszek. Isten engem úgy segéljen. Ámen.” Néha talán még a házasságon kívüli kapcsolatainkban is szükségünk lenne hasonló mélységekre. És végre itt egy kapcsolat, amely valóban örök életre köttetett! Jézus pont ugyanazt várja tőlünk, mint a házastársunk, hogy szeretetből menjünk hozzá, legyünk hűek, elégedjünk meg ővele, vele tűrjünk, vele szenvedjünk. Mert ő szeretetből jött el hozzánk, hű maradt, értünk tűrt és szenvedett, és holtáig el nem hagyott, hogy aztán feltámadván hűséges gondviselőnk és segítőnk lehessen. Nap, mint nap várja az igenünket. Vigyázzunk, hogy mindig legyen súlya, amikor válaszolunk neki! Sánta István

Fremda Saroltától kaptuk az alábbi három bizonyságtételt abból az alkalomból, hogy gyülekezetünk felnőtt tagjaként 2013 pünkösd vasárnapján konfirmációs fogadalmat tett .  Bizonyságtétel I. (2012. április) A mélységből kiáltok Hozzád, hallgass meg Uram! (Zsolt 130,1-2) Az Úristennek számtalan eszköze van engedetlen gyermekeinek terelgetésére. Márciusban szövődményes, vírusos influenza gyötört meg. A szokásos tünetek egy hét alatt megszűntek, de megmaradt a szüntelen, csillapíthatatlan, igen erős fejfájás, izomrángás- és fájás, szédülés, hányinger, nyelési nehézségek, szag- és íz érzéketlenség és az ezek miatti alvatlanság. Többször hívtam az ügyeletet, jártam az orvosokat. Minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, még koponya CT-n is jártam, minden leletem negatív lett. Istennek hála. Teljesen felemésztett ez az elesettség, kétségbeesetten vergődtem az ágyamban. Nem bírtam olvasni, koncentrálni. Ebben az állapotban vigasztalóim, bátorítóim voltak: – az emlékezetemben felidézhető igék (Mt 28,18; Róm 3,22),

– a gyülekezeti énekeink (Jézus életem, erőm, békém, Új szívet adj, Ne félj, ne aggódj, Mindörökké hű az Úr), – három CD (a Gryllus testvérek Tizenöt zsoltár feldolgozásai, Csiszér László: Készítsük el az Úr útját), – Szent István király imája (A mélységből kiáltok Hozzád, hallgass meg, Uram!) – gyermekem, családom, akik ráadásul velem egy városban élnek. A legfontosabb Jézus feltámadásába, a bűnbocsánat és az örökélet reménységébe vetett hitem volt: az a tudat, hogy ez a hit nemcsak az üres sír tényén alapul, hanem az evangéliumban lévő tudósításon és tanításon, miszerint sokaknak, sokszor, több helyszínen is megjelent (asszonyok, tanítványok, Emmausba igyekvők, Jeruzsálemben, Galileában). És nem utolsósorban a Bibliában 365-ször olvasható „ne félj” igék közül a „ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1). Soli Deo Gloria.  Bizonyságtétel II. (2012. szeptember) Amikor Jóska küzdött a rákkal, majd elment, perben voltam Istennel sokáig. Akkor felmerült bennem, szinte megkérdőjeleztem, hogy miért több Jézus szenvedése, mint kétezer éve annyi vértanúé, aki az Ő nevéért jutott erre a sorsra, vagy aki a társadalomért, a közért szenvedett mártírhalált, s az egyéni szenvedések tömkelege, amivel nap mint nap szembesülünk. A gyülekezeti, csendes napi, közösségi beszélgetésben világosodtam meg, miért is több! Ráadásul magam vontam le a következtetést, és ennek nagyon örülök: 1. Jézus istenségét hátrahagyva jött a mélységbe, lett testté. Dicsőítés, lelki pompa, Isten országa helyett istálló, üldöztetés, kereszthalál várta. (Ha a koldus szenved, aki megszokta a nélkülözést, nem olyan nagy a szakadék a két állapot között.) A kereszten más is szenvedett abban az időben, de a Szentlélektől való fogantatás és a feltámadás egyedül Jézusé! 2. Jézus nem a saját bűnei miatt szenvedett, hanem minden ember bűnei (akik valaha éltek, élnek, és majd megszületnek) büntetését vállalta magára, miattuk, helyettük, értük. 3. Jézus kereszthalála az üdvösségünk, az örökéletünk záloga. Jézus az Ajtó, az Út, az

7

Igazság, az Élet, és csak általa juthatunk az Atyához. Egy friss olvasmányélményem hívta fel a figyelmemet arra, hogy nem véletlen a Szentírásban, hogy a Lélek gyümölcséről, nem pedig gyümölcseiről beszél, pedig utána kilenc tételt sorol fel (Gal 5,22). Miért is? Mert hasonlít a szőlőfürthöz, amely sok szemből áll, de attól egy fürt csupán. Tehát arról ismerszik meg a Lélektől való ember, ha mind a kilenc egyszerre tetten érhető az életében. Azt gondolom, hogy életünkben e jellemzők együttes fennállása, emberi természetünkből eredően, önerőnkből lehetetlen. Irgalmas Istenünk, terjeszd ki ránk Szentlelkedet, hogy életünkben és halálunkban szüntelenül éljen bennünk a Krisztus, és mi Őbenne! Ámen.  Bizonyságtétel III. (2013. május - konfirmáció) Anyai nagyanyám jóvoltából katolikus gyökerű vagyok, bérmálkoztam is. Később meszszire kerültem az Úrtól. Felserdülve kereső lélekké váltam, a református hitgyakorlat felé fordultam, amely férjem, Jóska hatására teljesedett ki. Régóta úgy érzem, hogy tartozom Istennek, a gyülekezetnek, férjem emlékének és önmagamnak is azzal, hogy az Úr Jézus Krisztus iránti hitemet megvalljam, a Szentlélek által megerősítsem, azaz konfirmáljak, és önként magamra vegyem azt a fogadalmat, amit anyai nagyanyám a megkeresztelésemkor tett. Isten formálta a lelkem sok-sok csodájával, néhány próbájával, s végül férjem elvesztésével. Ez volt a legmegrendítőbb. Bizony sokáig perlekedtem Istennel, nem tudtam töretlen belső meggyőződéssel énekelni férjem legkedvesebb dicsőítő énekét: Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát (264.). Az Úr, az egész életemben megtapasztalt, végtelen türelmével ezt a csapást is a megreformálásomra használta fel. Istennek a szenvedéssel is üdvös szándéka van az ember számára. „Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12) Most már, az Ő békességével betelve, igaz szívvel tudok hálát adni neki: Dicsőség az Úrnak, hogy adta és hogy elvette! Áldott legyen az Úr neve! Az Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság segítsen abban a szándékomban, hogy a hitemet megtartsam, az Atya által rendelt

8

feladatomat elvégezzem, s végezetül – a halálon át – az örökéletre, az Atya örömébe vezessen. Ámen. Fremda Sarolta

Láposi Szilviától kaptuk az alábbi bizonyságtételt abból az alkalomból, hogy gyülekezetünk felnőtt tagjaként 2013 pünkösd vasárnapján konfirmációs fogadalmat tett . 

Az Igazságot kerestem…



Tisztelt Gyülekezet, Kedves Testvéreim! 2008-ban vettem egy szinte romos házat Érden, és még az évben, június utolsó napjaiban beköltöztünk. Anyukám 75 éves volt és nagyon beteg, fiam Gergő 21, lányom Fruzsina 17 éves volt. Igen nagy árat fizettem azért, hogy együtt lehessen a család. A ház igen nagy teher volt mindannyiunk számára, hisz, mint kiderült, a tetőtér lakhatatlan volt, teljes átépítésre szorult, a mosdó - WC és a konyha is szinte használhatatlan volt, el kellett gondolkodni azon, ki hol, hogyan, miként lakjon, mit és hogyan tudunk megépíteni, illetve megcsináltatni. Jött az ősz, és még nem volt fűtés, már hidegben cserélték az ablakokat, húzták a falakat… Nehéz idők voltak. Szóval sok munkával, kínnal telt el a 2008-as esztendő, és a 2009-es év sem kecsegtetett sokkal jobban. Még Rákospalotán laktam, amikor körülnéztem a neten, hogy a leendő lakókörnyezetemben hol van református templom, ha menekülnöm kell, hová mehetek? Könnyen megtaláltam a Csurgói utcai templomot, és elhatároztam, ha tehetem, azonnal megnézem. Olvastam a történetét ugyanis, és azonnal megfogott. Valahol mindig tudtam, hogy létezik egy erő, mely a világot igazgatja, de annyi információ van ezzel kapcsolatban, hogy nem tud az ember lánya eligazodni közöttük. Első istenélményem még 1995-höz kötődik. A válásom után lehetetlen érzelmi és családi válsághelyzetbe kerültünk volt férjem miatt. Nem volt munkám, érzelmileg senkim sem volt. Csak a problémák, zaklatások, a feladatok, a két gyerek, a megélhetési kínok, amelyek rettegéssel töltöttek el. Otthon voltam „bezárva” nemcsak a lakásba, hanem a szívembe is. Úgy éreztem, nem kellek senkinek. Nincs segítség.

Teljes kiüresedés. Légüres tér vett körül, és teljes volt a sötétség. Csend volt. Még mindig összeszorul a torkom, ha visszagondolok erre az időszakra. Ember nem tudott volna segíteni, annyira mélyre csúsztam. Akkor érzékeltem ebben a kiüresedett, teljesen kilátástalan helyzetben, hogy valaki mögém lép, felemel a Semmi küszöbéről és rátesz a Valamire. Visszatett az életbe, és hogy el tudjam viselni, levette a lelkemről az addig rá nehezedő súlyt is. Legalábbis könnyített rajta. És már tudtam, hogy nem vagyok egyedül, de nem tudtam még akkor, hogy ki segített, ki viszi az életem terhét velem. Csak azt tudtam, hogy nem ember, nem itt és most élő ember. Talán az Isten vagy Jézus segített? Annyira erős volt az érzés, hogy onnantól kezdve tudtam és tudom, hogy van, és senki sem tudja számomra bebizonyítani az ellenkezőjét, hisz megtapasztaltam milyen, ha Ő odaáll mellém vagy mögém. Semmihez sem fogható érzés. Biztonság, békesség… Már a lakáseladás és házkeresés alatt megfogalmazódott bennem, hogy az események láncolata nem az én kezemben van, nem én mozgatom a szálakat, hisz korábban annyi követ megmozgattam már a költözés miatt, és soha nem sikerült. Egy időben a gyerekek a Rákospalota-Újvárosi Gyülekezet vasárnapi iskolájába jártak, oda, ahol keresztelték őket, és én is gyakran megfordultam ott. De ott nem leltem otthonra. Elrettentettek a pokolról tanítottak és például az inkvizícióról tanultak. Az Igazságot kerestem és azt az Istent, aki akkor segített, azt az élményt akartam... Azzal az érzéssel szerettem volna élni. De az az Isten, aki akkor segített nekem, úgy éreztem, nem az ószövetségi Isten. Akkoriban még valószínűleg nem voltam elég érett ezekhez a dolgokhoz. És nem volt elég tudásom, ismeretem. Felületes voltam. Könnyebb volt másfelé fordulni, más érdekes dolgokat tanulmányozni, mint valamibe valóban beleásni magam, magamhoz engedni az érzéseket és az ezzel járó felelősséget. Hisz kint a világban mindent lehet. Itt az egyházban viszont vannak Törvények, melyeket Isten adott nekünk, amiket be kellene tartani. Korlátozva éreztem magam. Akkor még nem éreztem a lényeget, Krisztus szabadságra hívó szavát, a ráhagyatkozás lehetőségét. 2009-ben kezdtem az Érd-parkvárosi Református Gyülekezetbe járni. Először csak járogattam, majd később beépült az éle-

tembe a vasárnap délelőtti istentisztelet. Így kezdődött. A családom szórakozásnak titulálta a templomba járásomat. Később minden alkalmat megragadtam, hogy ott lehessek, azt a levegőt szívjam, arról halljak, aki nekem nagyon fontossá lett – és az Jézus Krisztus. Megváltó Urunk, aki közben jár értünk az Atyánál, aki intézi, rendezi ügyes-bajos életünket. Mindezért cserébe csak szívünket kéri, úgy ahogyan Ő szeretné. Szeress! Segíts! Működj a közösségben! Fogd meg a gyengék kezét és vezesd őket! Mondd el mindenkinek, hogy másképpen is lehet élni!!! A keresztyén ember legfontosabb feladata nem véletlenül az evangélizáció. Mert mi már tudjuk, és tudjuk azt is, hogy jó. És ezt el kell tudnunk mondani is. Nagyon nehéz, de majd megnyittatik az én szám is egyszer. Más szemszögből tudtam Édesanyámat nézni, hisz a Törvény nem véletlenül ajánlja a figyelmünkbe a 4. parancsolatban a szüleinket: „Tisztelt Apádat, Anyádat, hogy hosszú életű legyél e földön!” Van mit tennem e téren. Aztán a család kérdésköre. Gyermekeim szinte eltűntek a szemem elől, és ez egy anyának egyébként is nagyon nehéz, nemhogy egy egyedül lévőnek. Este Jézusnak sírtam tele a párnámat, ugyan ki tudott volna megvigasztalni engem? Telt-múlt az idő, és Isten segítségével a ház épült, szépült. Később már legendák keringtek arról, hogy van olyan fürdőszobám, amin nincs ajtó, stb…  Természetesen embereket is adott mellém az Atya. Anyukámat, aki tartotta bennem a lelket. Megfizethetetlen segítség volt az építkezésben Erdősi Richard barátom, hisz nélküle nem lett volna semmi a terveimből. Ő volt nekem az Isten által adott, dolgozó, munkálkodó kéz. Talán sosem tudom meghálálni neki. Nagyon sok igaz barátot kaptam ebben a lelki közösségben. Ili néni, aki szinte ideragasztott és száz szállal fűzött ide. Eltéphetetlen köteléket igyekezett kötni köztem és a gyülekezet között, míg az a bizonyos Lélek által kötött kötelék ki nem alakult. Engem elsősorban arról lehetett felismerni, hogy állandóan sírtam az istentiszteleteken. Iza néni, Imre bácsi kedves törődése sokat segített abban, hogy természetesnek éljem meg ezt az érzést. Elmagyarázták, hogy a Lélek tisztító munkája miatt sírok annyit.

9

Később jött a gazdasági csőd, a hitelek bedőlése, a nehéz megélhetés, ezért kényszerből (vagy megoldásból?) az Isten által vezetve jött a misszió – Koszovóban. Sokan szorítottak, fogták a kezem, nem akartak engedni. Pedig jó lecke volt. A hitem ott is átsegített sok mindenen. Fejlődött az akaraterőm, de a családomnak nem tett jót. Pedig én még most sem tudom a módját annak, hogy hogyan lehet pénzt is keresni és családot is gondozni, mind-ezt egy keresetből Magyarországon. Társ nélkül, segítség nélkül. De gondolom, majd ezt is megmutatja Isten, ha úgy látja jónak. Misszió után hazajövet szembetalálkoztam családom teljes szétesésével. Ez a legnehezebb dolog, amivel valaha szembe kellett néznem. Sokan nyugtatnak, hogy ne legyek elkeseredve a gyerekek miatt, de nem tudok nem gondolni arra, hogy a történelem megismétli önmagát, mert nálunk szinte már hagyomány a családtalanság.  El kell engednem végleg azt a gondolatot, hogy nagy, boldog család, sok unoka, több generáció fog nyüzsögni abban a házban, megértésben, szeretetben? Hisz ezért vettem és kínlódom még most is érte. Lehet, hogy nincs is értelme? Hát ezek a kérdések foglalkoztattak, miközben tudtam, hogy élnem kell az életet, szolgálnom kell az én Uramat, a közösségeket, a családomat és mellesleg dolgoznom is kell. Muszáj megemlítenem az énekkart és az Élővizet. A próbák és a fellépések idején, az éneklés pillanataiban a leggyönyörűségesebb érzéseket sikerül megélni együtt a társainkkal és a hallgatósággal. Ez sokszor adott erőt a továbbmozdulásra. Ezzel az indíttatással forgattam a gondolatot a fejemben, hogy bizonyságot kéne tegyek hitemről, le kéne konfirmálnom végre. A tanulás nem rettentett meg, de a vizsga és a bizonyságtétel már igen. Tudtam, hogy ki kell állnom és beszélnem kell, színt kell vallanom gondolataimról. Nem mondom, hogy nem izgultam. Így ismertem meg Saroltát, aki jó barátom lett, és nincs olyan dolog, amivel ne fordulhatnék hozzá. Érzékeny és érti a lelkem. Aztán úgy alakult, hogy télen nem laktam itthon, így a felkészítésből bizony kiestem, de Isten ezt is megoldotta, mint minden mást, így most mégis tudok Saroltával együtt bizonyságot tenni. Nem akarok kiemelni senkit sem a gyülekezetből, mert mindenki nagyon kedves a szí-

10

vemnek. Nincs olyan kérés, mely ne találna otthonra a szívekben. Így lett nekem konyhám. (Köszönet érte Balázsnak és Annamarinak) Lett kivéve a fenyőfacsonk, Gyuri és Tomi jóvoltából. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok, mindegy. Szélesebb családom befogadott, végre hazaértem. Köszönöm Nektek! Bár nekem nincs jogom tanácsot osztogatni, hisz nem vagyok annyira régen ebben benne, de végig mentem minden stáción, nem is olyan rég. Álljon itt mégis néhány jó tanács a keresőknek, a hitben kételkedőknek: Aki keresi Istent, ragadjon meg minden alkalmat, hogy tanuljon, halljon, tájékozódjon felőle! Soha ne azt nézd, hogy külsőleg milyen az, aki beszél hozzád, milyen fogyatékossággal rendelkezik, milyen hibát ejt! Legyél inkább teljesen nyitott, és ha például az Isten egy afro-amerikai szakácsnő képében tanít téged, mindig csak azt figyeld, mit akar mondani neked!  Olvasd a Bibliát! A Biblia olyan, mint egy térkép, az iránytű pedig a Szentlélek, és nem utolsósorban frissen tartja az agyadat. Legyél alázatos! Ha hív az Atya, ha csak egy pici apró dolog történt, akkor is indulj, siess, mert elérkezett az idő, meglátod segítségedre lesz! Ne higgyél el mindent, amit erről a témáról a televízióban látni lehet, esetleg könyvekből olvasol! Ellenőrizd az információt több forrásból! Járj el közösségbe, beszélgess, tanulj meg hallgatni, várakozni csendben! Figyeld az érzéseidet! Lesznek megmagyarázhatatlan gondolatok, érzések, amelyeket már esetleg a Szentlélek munkál benned. Nem elég hinni Istenben, hisz a Sátán is tudta, hogy van Isten, de ettől még nem lett „jobb”. Egyedül a négy fal között nem lehet hitet gyakorolni, csak közösségben tudod megélni, ott tudsz jól működni, segíteni, egy célért dolgozni. Láposi Szilvia



Legfontosabb hírünk:  …„ nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét (2Tim 1,7)



 Regionális Református Ifjúsági Találkozó (Budafok, 2013. április 20.)  Budapest és Budapest vonzáskörzete. A lehetőségek hazája(?)! Az ország lakosságának több mint negyede itt él, és ez a szám folyamatosan növekszik. Rengeteg gyermek születik nap mint nap, ezért elsőre azt gondolná az ember, hogy sem az itt található városok, települések, sem az itt található gyülekezetek nem küzdenek az ifjúság beintegrálásának a problémájával. Van „utánpótlás”, van „anyag, amiből lehet meríteni”. Mégis ki kell ábrándítsam a Tisztelt Olvasót! Az ifjúság bevonása a gyülekezeti életbe (nemcsak nálunk) nehéz. Itt meg kell jegyeznünk, amit az aktív gyülekezeti tagjaink, akik gyakran, mi több, rendszeresen ott vannak a gyülekezeti alkalmakon, nagyon jól tudnak: egyházközségünk egyik fő erőssége és vonzereje, hogy sok korosztályban, rengeteg gyermek van jelen a gyülekezetünkben. Mégis, sikeres ifjúsági találkozót szervezni, még Budapesten vagy annak vonzáskörzetében is nehéz feladat. Számomra a Budafokon tartott ifjúsági találkozó ezt mutatta meg. Hogy az ifjúságot megszólítani, közös programra invitálni miért nehéz? Ennek több oka is van, most kettőt említenék. Az első ok: a mai iskolás gyerekek nagyon le vannak terhelve. Hallom az ifjúságtól, a tanulás mellett mi mindennel foglalkoznak a szabadidőben. Edzenek, táncolnak, zenélni tanulnak, versenyeznek, és még sorolhatnám. Ahogy a szülők, a gyerekek is egész héten benne vannak a ”mókuskerékben”, és a szabadidőt, a pihenés idejét érthető módon úgy akarják eltölteni, ahogy kedvük tartja. A második ok: nem könnyű ismerkedni, barátságot kötni egyetlen nap vagy annak töredéke alatt. Ez a Tisztelt Olvasó számára sem ismeretlen véleményem szerint! Gondoljunk bele: felgyorsult világunkban gyakran még a szomszédjait sem ismeri az ember, pedig lehet, évek óta élnek egymás mellett. Mégis elindultunk április 20-án, reggel 8.30-kor, az Érd-felső vasúti állomásról. Teljes létszám: három fő. Az időjárásra nem lehetett panasz. Talán ez volt az első olyan hétvége, ahol igazi nyári kánikula alakult ki. 15 perc vonatozás és 10 perc budafoki sétálás után meg is érkeztünk a helyszínre, a budafoki

református templomhoz. Ahogy lenni szokott az ilyen találkozókon, úgy kezdődött minden. Regisztráció, csoportbeosztás. Az érkezők rágcsálnivalóval és üdítőitallal enyhíthették a „hosszú út fáradalmait”. Ha az összlétszámot nézzük: körülbelül 5-6 gyülekezetből jött el 25-30 gyerek. Nem túl nagy létszám, de ez volt az első ilyen ifjúsági találkozó, és mint tudjuk, minden kezdet nehéz. A kánikula ellen nem is lehetett jobb megoldást találni, mint bemenni a templom hűvös falai közé. Némi késéssel, de elindult a találkozó programja. Dicsőítő zenéléssel kezdődött az összejövetel, amin a Gazdagréti Református Egyházközség ifjaiból álló zenekar mutatta meg tudását. Majd nyitóimádság és egy rövid játékos bemutatkozás után kint folytattuk az ismerkedést egymással. Negyedórás szünet következett, ahol egy „megkésett tízórai” keretében fogyaszthattunk némi harapnivalót. Ezután ismét a gazdagréti ifjak muzsikáltak, majd következett nagytiszteletű Martoni Molnár Sándornak, a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség lelkipásztorának az áhítata. Az áhítat témája, akárcsak az egész találkozó témája a kapcsolat volt, egészen pontosan: hogyan kerülhetünk, és hogyan maradhatunk kapcsolatban Jézus Krisztussal. Az áhítatot követően a csoportok érdekes feladatot kaptak: meg kellett tervezni Jézus Krisztus Facebook profilját. Bőven volt időnk a kidolgozásra, és mégis annyi mindent kihagytunk a profilok bemutatásánál. Mégis él bennünk a remény: Jézus ennek ellenére elfogad, szeret és „like-ol” minket. Nyilván a profilok bemutatása nem múlhat el nevetés nélkül, ha kiderül Jézusról, hogy „horgászbajnok”, kedvenc étele a kenyér és a hal, van 1,5-2 milliárd Facebook ismerőse, és üzenőfalon kérdezi meg Jézus Jónás prófétát: „érted már, miért voltál három napig a hal gyomrában?”. Azt mondják: aki fiatalok között mozog, dolgozik, az maga is fiatalabbnak érzi magát. Számomra nagyon kellemes, „fiatalító” időtöltés volt, amikor a csoportfoglalkozáson megbeszélhettük az áhítaton elhangzottakat. A gyerekek nagyon közvetlenek, aranyosak voltak. Végül a találkozó házigazdája, nagytiszteletű Nagy Péter lelkipásztor úr zárta be a találkozót imádsággal, áldással, ami után következett az ebéd és a hazautazás. Úgy gondolom, hogy egy jó ifjúsági találkozón vehettünk részt. Külön szeretném megköszönni (nyugodtan mondhatom: a többiek

11

nevében is) Nagy Péter lelkipásztor úrnak közvetlenségét, segítőkészségét, a nagyon finom ebédet, és hogy ennek a találkozónak helyet adott Budafokon. Továbbá külön köszönöm gyülekezetünk két tagjának, Kemény Máténak és Tóth Máténak, hogy elkísért a találkozóra, ezzel megmentve a „haza becsületét”. Remélem, ők is jól érezték magukat. 3-4 óra alatt tényleg nem lehet embereket alaposan megismerni! Mégis, összességében pozitív benyomása volt az alkalomnak. Korábban is vettem részt ifjúsági találkozókon, köztük olyanon is, amely fele ennyire sem sikerült jól. Ahogy a fentiekben írtam: minden kezdet nehéz. De jövőre ismét nekilátnak a szervezők, hogy újra megrendezzék a Regionális Ifjúsági találkozót, remélhetőleg több résztvevővel. Végezetül a Tisztelt Olvasó figyelmébe ajánlom a nyár egyik központi református eseményét, a Csillagpontot, amire az ifjúsági találkozón is felhívták a jelenlevők figyelmét. 3-4 óra kevés? Csillagponton lesz idő arra, hogy megismerjék egymást az emberek, és hogy igazi, talán életre szóló barátságok köttessenek. Nagyon remélem, hogy sokan élünk majd ezzel a lehetőséggel! Nagy Dávid

Ópusztaszeri kirándulás Május 11-én, szombaton kirándulásra szomjazó testvérekkel újra egybegyűltünk, ezúttal úti célunk az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark volt. A tavalyinál többen vállalták a közös élményeket, így több mint negyven fővel indultunk útnak.

12

A megérkezésünkkor rövid frissítő vétel, utána látogatás a Feszty körképhez. A körképet 1894-ben mutatták be először a nagyközönségnek Budapesten. Az alkotók Feszty Árpád és munkatársai voltak. A képet természetesen a millenneumra készítették. A körkép egy monumentális alkotás, amely – mint címe is utal rá – a magyarok bejövetelét ábrázolja. A 15 méter magas és 120 méter hosszú alkotás valóban lenyűgöző látvány. A történészek szerint a fő alakot, Árpád vezért a művész magáról, a táltost pedig feleségéről mintázta. A körkép megtekintése után maradtunk a rotundában, ahol érdekes kiállításokat nézhettünk meg. Az ebédet a Szeri csárdában fogyaszthattuk el. Ezt a park látogatása követte. A történeti emlékpark környékén a honfoglaló vezérek Árpád vezetésével megálltak a leendő ország fontos dolgairól tanácskozni, amiről később Anonymus így ír: "Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának." Magyarságunk kialakulásának a kezdő állomása volt ez. Őrizzük meg, legyünk büszkék évezredes múltunkra, és adjunk hálát az Úr Istennek, amiért 1100 éve Európa közepén megtart minket. A parkban megtekinthettünk egy érdekes, gyerekeink számára izgalmas honfoglalás kori lovasbemutatót. A több hektáros területen se szeri se száma a látnivalónak: skanzen, nomád tábor, Árpád emlékmű, királyok szoborkertje és még sok egyéb más dolog, amit többé-kevésbé megnéztünk. Egy hosszú és kellemes nap után kicsit fáradtan érkeztünk haza. Hálásak vagyunk az Úr Istennek, hogy egy élő gyülekezet tagjai lehetünk. Remélem, a következő utunkra aki már volt, azért, aki még nem volt, azért tart majd velünk, és gazdagodik egy szellemi és lelki feltöltődéssel. Pető Zsolt















Krisztus erejével Nem sokan tudják, milyen kivételes és különleges közművelődési programmal büszkélkedhet gyülekezetünk. Saját FILMKLUBUNK van. Talán azt sem tudják sokan, hogy már másfél éve működünk, mint ahogy azt sem, mennyien dolgoznak benne. Kéthetente, szombatonként 18 órától összegyűlünk az ifiházban, és egy-egy lelkes testvérünk elhoz nekünk egy olyan filmet, amely azon túl, hogy a filmtörténet egy-egy ikonja, arra is érdemes, hogy róla megosszuk egymással gondolatainkat, és továbbvigyük azokat életünkre, keresztyén létünkre vonatkoztatva. Minden alkalommal más testvérünk vár bennünket a moziban, készül harapnivalóval, lelkiismeretesen felkészülve a beszélgetésre. Nagyon sok, igazán tartalmas beszélgetés születik, kiváló időtöltést nyújtva mindenki számára. Akik a filmklubban dolgoznak: Tóth Zoli, Oszlács Endre, György Zoli, Fremda Balázs, Nagy Dávid, Kecskés Kornél és Judit, Kola Csaba és Kata, Máthé Domba, Hamar Bori, Tóth Laci, Héjjas Ágota. Kevesen jönnek el, nem tudom az okát. Minden alkalommal sokan keresnek meg azzal, kölcsönkaphatnák-e a filmet, hogy otthon megnézhessék. Én persze odaadom, de szomorú vagyok, hiszen mindent sokkal-sokkal jobb egy közösségben megélni, amiért a filmklub is alakult. Ma, a személytelenség, a pörgés és a Facebook világában, ahol a kapcsolatokban éppen a lényeg vész el, olyan jó egy ilyen szigeten megállni, és egyszerűen csak egy jót beszélgetni, ahogy itt is tesszük. Nem fiatalok klubja, mindenkit szeretettel várunk. Nincsen felső korhatár, csak alsó, az pedig 15-16 év. Ha valakinek probléma a hazajutás, abban is mindig segítünk, akik autóval vagyunk. Mindenkit csak biztatni tudok, jöjjön, nézzen velünk filmeket, aztán beszélgessünk együtt, épülve és gazdagodva minden egyes alkalom által. Héjjas Ágota    Május 21-én egy Észak-Dakotából érkezett metodista kórus (McCabe United Methodist Church Choir) énekelt templomunkban. Műsorukban gospelek, Dvořak, Chopin, Bach feldolgozások szerepeltek. Fergeteges sikerük volt, állva tapsolt, bravózott, füttyögetett, végül velük énekelt a lelkes közönség. H.Á.

 Vassné Baki Ilona lelkipásztor igehirdetése 2013. április 12-én, Dizseri Sándorné, Rozika néni temetésén. Textus: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4,13) Dizseri Sándorné Rozika néni a húsvét utáni nap reggelén csendesen elaludt. Fáradt teste örökre megpihent. Az előző napon unokájával együtt olvasták és imádkozták a 91. zsoltárt. Néhány héttel ezelőtti találkozásunk idején többször kérdezte tőlem is, hogy „miért kell még élnem?” Egy évvel és egy héttel követte férjét, Sándor bácsit. Sándor bácsi halála óta nagyon szótlanná, befelé fordulóvá vált. Most már tudjuk a választ, miért kellett még élnie. Az élettől való búcsúzása, halálának sugárzó békessége, a hit nyugalma – az utolsó, szép bizonyságtétellé lett az övéi között és az övéi számára. Az Úrban ment el, és tudta, hogy Gazdája, Megváltója várja őt a túlsó parton. Aznap, amikor Rozika néni elhunyt, ez volt a napi ige: „Mindenre van erőm a Krisztusban” (Fil 4,13). Rozika néni hordozója és tükre volt ennek az igének. Volt ereje háttérré lenni Sándor bácsi munkájának, életének változásai között. Volt ereje a hétköznapok gondjait átvenni, levenni a családi gondok terheit Sándor bácsi válláról. Volt ereje fölnevelni a gyermekeket. Volt ereje példát adni az övéinek. Volt ereje – lemondások között is – gyermekei és unokái megsegítésére. Rozika néni fegyelmezett, kötelességtudó, munkáját szerető ember volt, aki minden feladatát igyekezett tökéletesen elvégezni. Mindenben tökéletességre törekedett, ezt akarta nyújtani feleségként, édesanyaként, barátként, segítőként. Egész egyénisége erőt hordozott és erőt tükrözött. Mai igénk: „Vesztek erőt, miután a Szentlélek eljön reátok” (ApCsel 1,8). Mire elég, mire való ez az erő, amit a Feltámadott, az élő Jézus Krisztus ígért az övéinek? Mire elég a tőle való erő? Ezt az igét Pál apostol öreg korában, halál közeli helyzetben írta. Fogságban volt, és nem lehetett tudni, mi lesz a fogság vége: mártírhalál vagy szabadulás és élet? Folytathatja-e a misszióját, vagy véget ér a küldetése, befejezte a „futását”?

13

Mire volt elég ez az erő Pál életében, és mire volt elég Rozika néni életében? A félelmek helyén maradni, el nem futni a veszedelmekből, meg nem hátrálni a nehézségek elől, fölvállalni az adott idő és élethelyzet minden terhét, és megmaradni az Úr mellett, Krisztushoz tartozónak maradni, megmaradni a magunk küldetésében, akkor is, ha bántások járnak érte, ha nehéz megmaradni a választott, vallott, vállalt úton… „Aki hisz, az nem fut.” – mondja Ézsaiás (28,16). Ez az erő elég a szolgálatra, elég Krisztus képviseletére. Pál apostolnak a missziói utakra, Rozika néninek a pedagógus hivatás megélésére, a gyermekek nevelésére, a gyermekek kísérésére: a ”nemzet napszámosává” lenni. Rozika néni nagyon mélyen érző ember volt. Mélyen megérintették az emberi nyomorúságokkal való találkozások. Igazi gondozó, gondoskodó alkat volt, fölvállalva azok terhét, akik támogatására szorultak. A Krisztustól kapott erő, a Szent Lélek ereje elég a nélkülözésre és elég a bővölködésre. Pál maga vall erről: „tudok nélkülözni és bővölködni is” (Fil 4,12). A Dizseri családnak is kijutott mindkettőből. Átélték a II. világháborút, az 56-os forradalom győzelmét és elbukását. A világháború után Rozika néni barátságot kötött egy árván maradt lánnyal, akivel együtt jártak a kecskeméti Tanítóképzőbe. Befogadták ezt a nagyon szegény kislányt. Közös kincsükké lett a hitük, és mindhalálig megmaradt ez a barátság. Ez a kislány: az édesanyám volt. (Később engem is úgy fogadtak és figyeltek rám, mint még egy gyermekükre. Köszönöm most is, így is nekik.) Fiatal, pályakezdő pedagógusokként élve, szűkös körülmények között érkeztek a gyermekeik. Az Úrtól kapott erő elég volt a vándorlásokra és költözésekre. A munkahely-váltások miatti költözések kedves kapcsolatokról való lemondást, elengedést is jelentettek. Érdre költözve egy ideig nagyon egyedül érezték magukat, de Isten kedves ajándékának látták az itt született új barátságokat, új testvéri kapcsolatokat. A kívülállók számára is a barátság, a szolidaritás szép példájává lett a Bencze családdal való összetartozásuk. Nekünk, a születő, új, kezdetben kicsi gyülekezetnek pedig ők is Isten ajándékává lettek. A Szentlélek ereje elég volt nemcsak a Krisztus-követésben való hűségre, de az egymáshoz való hűségre és az egymás melletti kitartásra

14

is. 64 évig tartó házasságuk példa értékű, önmagáért beszél. Egymás iránti szeretetük, egymáshoz ragaszkodásuk, egymásra figyelésük üzenet arról, hogy Krisztusban van erő a szeretetre, az elfogadásra, egymás fölvállalására. Ma megköszönhetjük az Úrnak ezt a példát is. A Szentlélek ereje tette késszé és képessé Rozika nénit a szenvedések és a gyász elhordozására is: Eszter betegségének és Tamás halálának elviselésére. Sándor bácsi elvesztése szótlanná és befelé fordulóvá tette, de ebben a helyzetben is volt imádság a szívében és a szájában. Ha ezt halljuk, hogy „erő” – rendíthetetlenségre gondolunk többnyire. Az „erő” számunkra azt jelenti, hogy mindent tudunk kezelni, mindent átlátunk, mindent megértünk, képesek vagyunk úrrá lenni minden élethelyzeten. „Mindenre van erőm a Krisztusban”. Ebbe az erőbe azonban belefér a kétség és a kétségbeesés, az összeroppanás kínzó félelme, az élet félelmei és a haláltól való félelem is, ahogyan ezt a hit legnagyobbjai, Mózes, Illés, Pál és maga Jézus élték meg. Az Isten erős emberei és maga Jézus is megélte, megismerte az erőtlenség állapotát. „Mindenre van erőm a Krisztusban” – egyedül Őbenne, az Ő Lelke erejével és erejében! „Mindenre van erőm a Krisztusban” – egyedül Krisztusban, aki megerősít, megszabadít, aki a szívét, Lelkét osztja meg velünk. A Krisztusban nyert erő: az áldozat és a szeretet ereje. Krisztus ereje: a kereszt és a feltámadás ereje. Az élő Jézus Krisztus tesz erőssé és képessé az élet elengedésére. Jézus Krisztus tesz képessé arra, hogy kezébe tegyük az életünket, és Ő tesz képessé a meghalás békességére is. A Szentlélek ereje életet hozott, utat, kaput nyitott, új reménységet adott az élettel és halállal szemben. Ez Isten gyermekeinek esélye és lehetősége. Rozika néni életének legnagyobb kincse maga Jézus Krisztus és a benne való hit volt. Halála pedig békességben való hazaérkezés. Legyen áldott az Úr, aki erőssé tette élete és halála idején! Úgy köszönünk el tőle, hogy tudjuk, halálával beteljesedett és kiteljesedett az élete, hazaérkezett szeretett Gazdájához. Legyen áldott az Úr Dizseri Sándorné Rozika néni életéért! Ámen

      

Hagyományunkhoz híven pár sorban szeretnék beszámolni a 2012. évi pénzügyi dolgaink alakulásáról. A 2012. évre vonatkozó költségvetésünk kialakításánál befolyásoló tényező volt a ki-adások emelkedésének figyelembe vétele. Ehhez igazodva terveztük bevételeinket is, melyeket néha magasnak gondoltunk, de a fedezetet biztosítani kell. A bevételek alakulásában azonban a testvérek odaadó, önzetlen, az Úrra figyelő adakozása megmutatkozott ez évben is. A fizetési kötelezettségeink (közüzemi számlák, közalapi hozzájárulás, alkalmazottak fizetése) teljesítése nem ütközött akadályba most sem, mindent határidőben tudtunk teljesíteni. Egyre bővülő programjainkat is tudtuk finanszírozni, támogatásokat adni a rászoruló testvéreknek. Kiemelt programjaink voltak a gyerektábor és a családos hét. Istennek hála ezekért! A 2012. év végén meghirdettük az ifiház bővítését. Ha a testvéreken múlna, már elkezdhetnénk az építkezést. Az anyagi helyzetet szerettük volna felmérni, hogy megalapozott-e a tervünk. Erre válaszul rövid idő alatt „összedobott” a gyülekezet 2,5 M Ft-ot, melyre a mai napig nagyon vigyázunk. Azóta is folyamatosan érkeznek erre a célra adományok. Ezeket lekötött pénzeszközként kezeljük az Érd és Vidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott bankszámlánkon. A bankszámlaváltás is 2012-ben valósult meg. Évek óta jó gyakorlat, hogy az egyházfenntartói járulékot havonként, rendszeres átutalással küldi több gyülekezeti tag. Az így érkező összegre biztonsággal számíthatunk, egyenletes pénzellátást biztosít a folyamatosan felmerülő költségeink fedezetére. A készpénzes befizetéseknél is megfelelő, ha nem egyszerre történik a befizetés, hanem részletekben. A mai nehéz időkben talán jobban kiszorítható az időszakonkénti kisebb összeg. Kinek, hogy kedvezőbb. Több költségvetési címen magasabb bevétel keletkezett, mint terveztük. Kiadásaink nagyjából úgy alakultak, ahogy gondoltuk 2012 elején, vagy éppen kevesebb ráfordításunk volt néhány tételnél, ami egy csoda a mai világban. Így elég jelentős volt a 2012. évi maradványunk, 4.900.000 Ft. Itt jelennek

meg még az év végi bővítési adományok, illetve a korábban felújításra félretett összeg. Egyházfenntartói járulék címén 3.937.000 Ft-ot fizettek be a testvérek. Ez az összeg kicsit elmaradt a tavalyitól, több esetben előfordult, hogy 2013-ban jelentkeztek még befizetők az előző évre. Perselypénz jogcímen 2.353.000 Ft érkezett. Ez a tétel némileg magasabb, mint a tavalyi. Többféle célra fogadtunk be adományokat, melyek 4.891.000 Ft összeget tettek ki. Ezek közül kiemelkedő volt a már említett ifiház bővítésre adományozott összeg: 2.719.000 Ft. Egyéb bevételeink összege 5.063.000 Ft volt. Ebben szerepel a 2011. évről áthozott maradványösszeg, mely 1.946.000 Ft volt. Ebből 2013 év elején már felhasználtunk 545 ezer Ft-ot a "pinceklub" létrehozására, felújítására, mely újabb férőhelyet biztosít az egyre növekvő számú gyerekseregnek. A kiadási oldalon az igazgatási és fenntartási költségek összege 2 508.000 Ft volt. Ez a szám ebben az évben is hasonló, mint korábban. (2011-ben 2.538.000 Ft volt.) A közüzemi díjak most is jelentős részt, 42 %-ot képviselnek, 6 %-kal kevesebbet, mint az előző évben. Talán most már jelentkeznek a költségmegtakarítási beruházások eredményei: nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés, takarékos izzók, pedig talán több időt töltünk a gyülekezetben az egyre több program miatt. Gyülekezeti missziós munkára 1.145.000 Ft-ot fordítottunk. Ebből kiemelkednek a családi misszióra és a gyerekmunkára fordított kiadások. Egyházi közalapi hozzájárulásra 648 ezer Ft-ot fizettünk be. Ez 172 ezer Ft-tal több, mint az előző évben. Ez az „adó” az előző évi (2012-ben a 2011. évi) egyház-fenntartói járulékok és a perselypénz 10 %-a, melyet az Egyházmegye részére fizetünk. Személyi jellegű kiadásaink között szerepel lelkésznőnk és Nagy Dávid segédlelkészünk fizetése és annak járulékai, valamint Tóth Zoltán hittanoktatónk bérköltsége is. Lelkésznőnk fizetése havonta bruttó 157.500,- Ft, a segédlelkész fizetése havi bruttó 80.000,- Ft volt. Hittanoktatónk havi munkabére bruttó 93.000,- Ft volt, melyhez az Egyháztól kaptunk hozzájárulást most is. A befizetések mellett sok segítséget és támogatást kaptunk. A testvérek így is kifejezik Isten iránti hálájukat, a gyülekezethez való

15

komoly elköteleződésüket. Növekvő gyülekezetünkben a szükséges beruházások mellett egyre több program valósul meg. Reménységünk szerint mindenki találhat magának megfelelő közösséget, hogy Istenhez való tartozását így is megélhesse. Szeretnénk azt is, hogy anyagi okok miatt senki se maradjon távol egy programtól sem. Ilyen esetben kérjük, jelezzék az igényt a támogatásra. A 2013. évben is szeretnénk megszervezni megszokott programjainkat (gyerektábor, családos hét, csendes hétvége, családi napok, kirándulás stb). Idén már biztosan elkerülhetetlen lesz a csatorna kialakítása kerten belül. Köszönjük az áldozatkész adományokat és munkákat minden gyülekezetünkhöz tartozó testvérnek. Áldott legyen az Úr, hogy gondoskodik rólunk! Tóthné Csömöri Andrea A presbitérium továbbra is kéri, hogy a tervezett kiadásokhoz ki-ki járuljon hozzá pénztárcája szerint. Gyülekezetünk önfenntartó, sem állami, sem egyházi irányból nincs rendszeres bevételünk, kivéve a hittanórák díjazásához kapott összeget. Meggondolásra ajánljuk az alábbi 3 lehetőséget: 1) Az Istennek szentelt adakozás bibliai mértéke a tized (jövedelmünk 10%-a). 2) Egyházunk ajánlása: minden gyülekezeti tag tényleges évi jövedelmének 1 %-át fizesse be az egyházközség fenntartására! 3) A mi gyülekezetünk gyakorlata ezeknél szerényebb: az aktív dolgozóktól havonta legalább 1 500,- Ft-ot; nyugdíjasoktól és önálló keresettel nem rendelkezőktől havonta legalább 500,- Ft-ot kérünk. Számlaszámunk: Érd-parkvárosi Református Egyházközség: 64800028-12023596 í HÍREINK :  A lelkészlakás alagsorában barátságos „pinceklubot” sikerült kialakítanunk az ifjúságnak. í Február 10-17. között gyülekezetünk is bekapcsolódott a „Házasság Hete” érdi rendezvényeibe. 13-án Komlósi Piroska pszichoterapeuta tartott előadást Férfi és női szerepek a házasságban címmel. í :

16

Március 4-11 között templomunkban is követhettük a „Pro Christ” sorozat Kétség és ámulat című, műholdas istentiszteleteinek közvetítését Stuttgartból. Az igehirdető ezúttal is Ulrich Parzany evangélikus lelkész volt. í Karácsony óta a keresztség sákramentumában részesült Polczer Miklós és Gémesi Márton. Május 5-én volt Hajducsi Zoltán, 36 éves fiatalember keresztelője. í Ugyancsak május 5-én a gyülekezet közösségében áldottuk meg György Tibor és Hajnalka házasságát, 25. évfordulójuk alkalmából. í Pünkösd ünnepén új, Ahlborn Ds 28 típusú digitális orgona szólalhatott meg templomunkban a már igencsak elnyűtt régi hangszer helyett. Az anyagi fedezetet néhány család áldozatkészsége biztosította. Köszönjük! í Énekkarunk sikeresen szerepelt május 26-án Pécelen, az egyházmegyei kórustalálkozón. í Június 1-én, a Papp László Arénában ismét „Ez az a nap” rendezvény volt, amely több mint egy évtizede gyűjti össze a hívőket a különböző felekezetekből, nemzetekből, az összetartozás, a közös Isten-dicsőítés átélésére. í Június 8-án vizsgáztak, a 9-i istentiszteleten pedig konfirmációs fogadalmat tettek gyermekeink: Balla Gergely, Jakab Botond, Kiss Beáta, Kiss Előd és Tombor Levente. í A Krisztusra Figyelő Tanulók (KFT) csapata Lázár Ervin meséiből összeállított színdarabot ad elő a június 16-i családi napon. í Gyülekezetünk is részt vállalt a Zsinat által felkért Egyházi Jövőkép Bizottság kérdőíves programjában. A felmérés célja elvi és gyakorlati javaslatok kidolgozása egyházunk életének megújítására. í Postacímünk: 2030 ÉRD, Csurgói u. 4. Lelkipásztor: dr. Vassné Baki Ilona Telefon: 23/376-861 Segédlelkész: Nagy Dávid, 06/30-966-4076 Honlapunk: www.erdparkvarosiref.hu Istentisztelet: vasárnap de. 10h-kor, este 6h-kor Úrvacsora: minden hónap utolsó vasárnapján Bibliaóra: szerdán de. ½ 10-kor