GYERMEKEINK GONDOZÁSA, NEVELÉSE

8/24/04

9:26 AM

Page 1

GYERMEKEINK GONDOZÁSA, NEVELÉSE

borito14.qxd

Korintus Mihályné Villányi Györgyné Mátay Katalin Badics Tiborné

GYERMEKEINK

GONDOZÁSA, NEVELÉSE

A napközbeni kisgyermekellátásról és a közoktatás elsõ láncszemét képezõ óvodáról még nem készült tanulmány hazánkban. Az OECD számára írt ország-háttértanulmány ezt a nagy hiányt pótolja.

Ez a kiadvány egységes szerkezetben tárgyalja és tekinti át az iskoláskornál fiatalabb gyermekek gondozását, nevelését, a szolgáltatások helyét, szerepét, mûködtetését és a fejlesztési elképzeléseket.

Magyarországi háttértanulmány az OECD „A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata” címû programjához

KORINTUS MIHÁLYNÉ VILLÁNYI GYÖRGYNÉ MÁTAY KATALIN BADICS TIBORNÉ

Gyermekeink gondozása, nevelése Magyarországi háttértanulmány az OECD „A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata” címû programjához

2

KORINTUS MIHÁLYNÉ VILLÁNYI GYÖRGYNÉ MÁTAY KATALIN BADICS TIBORNÉ

Gyermekeink gondozása, nevelése Magyarországi háttértanulmány az OECD „A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata” címû programjához

3

Gyermekeink gondozása, nevelése Magyarországi háttértanulmány az OECD „A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata” címû programjához

Írta: © KORINTUS MIHÁLYNÉ DR., VILLÁNYI GYÖRGYNÉ, DR. MÁTAY KATALIN, BADICS TIBORNÉ 2004. Támogatta: Oktatási Minisztérium és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Szerkesztette és lektorálta: © CZIBERE KÁROLY

ISBN 963 86501 5 X

Felelõs kiadó: Czibere Károly, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet fõigazgatója Halász Gábor, az Országos Közoktatási Intézet fõigazgatója Mûszaki szerkesztés, borító: Corvinus Kiadó Felelõs vezetõ: Csupor Zoltán Nyomda: Royal Press Hungary Kft. Felelõs vezetõ: Lakatos Imre

4

Tartalomjegyzék Elõszó ..................................................................................................................

8

1. fejezet ....................................................................................................................... 11 1.1 Általános információk Magyarországról ......................................................... 1.1.1 Kormányzati struktúra............................................................................. 1.1.2 Demográfia ............................................................................................. 1.1.3 A népesség koncentrációja .................................................................... 1.1.4 Gazdaság ................................................................................................ 1.1.5 Foglalkoztatás .........................................................................................

11 11 11 12 12 13

1.2 A kisgyermekellátás és nevelés társadalmi, gazdasági környezete az elmúlt .. 12 év változásai tükrében................................................................................ 1.2.1 Demográfia ............................................................................................. 1.2.2 Családformák változása .......................................................................... 1.2.3 Gazdasági transzformáció, foglalkoztatás ............................................. 1.2.4 Oktatás .................................................................................................... 1.2.5 Jövedelemegyenlõtlenség ...................................................................... 1.2.6 Önkormányzatiság ................................................................................. 1.2.7 Családi élet és a munka összeegyeztetése ............................................ 1.2.8 A családtámogatási politika ...................................................................

13 13 13 14 15 15 16 16 18

1.3 A kisgyermekellátás és nevelés rendszere ....................................................... 1.3.1 Története ................................................................................................ 1.3.1.1 A bölcsõde ........................................................................................ 1.3.1.2 Az óvoda ........................................................................................... 1.3.2 Ágazatirányítási felelõsség ..................................................................... 1.3.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ........................ 1.3.2.2 Óvodai nevelés ................................................................................. 1.3.3 Szakmai érdekképviselet ........................................................................ 1.3.3.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ........................ 1.3.3.2 Óvodai nevelés ................................................................................. 1.3.4 Ellátási formák, szolgáltatások ............................................................... 1.3.4.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ........................ 1.3.4.2 Óvodai nevelés .................................................................................

19 19 19 21 23 24 26 29 30 30 31 31 33

2. fejezet ....................................................................................................................... 36 2.1 Minõség ......................................................................................................... 36 2.1.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 36 2.1.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 39 2.2 Hozzáférés .......................................................................................................... 41 2.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 41 2.2.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 45 3. fejezet ....................................................................................................................... 48 3.1 Szabályozás......................................................................................................... 48 3.1.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 48 3.1.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 51 3.2 Nevelõk, gondozók ............................................................................................. 3.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 3.2.1.1 A 0–3 éves korosztály napközbeni ellátását végzõ szakemberek feladatköre és képzése .................................................................................. 3.2.1.2 Továbbképzések ............................................................................... 3.2.1.3 A karrierlehetõségekrõl .................................................................... 3.2.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 3.2.2.1 Az óvodai nevelésben dolgozó szakemberek feladatköre és képzése ..........................................................................................................

54 54 55 57 57 59 59

3.3 Programok tartalma .......................................................................................... 62 3.3.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 62 3.3.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 66 3.4 A család szerepe és bevonása az ellátásokba .................................................... 70 3.4.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 70 3.4.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 72 3.5 Finanszírozás .................................................................................................... 74 3.5.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 74 3.5.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 75 4. fejezet ....................................................................................................................... 78 4.1 Értékelés, adatgyûjtés ......................................................................................... 4.1.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 4.1.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 4.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ............................. 4.2.2 Óvodai nevelés ...................................................................................... 6

78 78 79 80 81

Konklúzió .................................................................................................................... 84 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása ................................................. 84 Óvodai nevelés .......................................................................................................... 85 HIVATKOZÁSOK ........................................................................................................... 89 TÁBLÁZATOK ............................................................................................................... 90 I. MELLÉKLET ...............................................................................................................104 II. MELLÉKLET ..............................................................................................................110

7

ELÕSZÓ 1996-ban az OECD oktatási miniszteri találkozó témája Az egész életen át tartó tanulás megvalósítása volt. A miniszteri értekezlet zárónyilatkozata elsõdleges célként jelölte meg a kisgyermekellátás és -nevelés színvonalának és hozzáférhetõségének javítását, a családokkal való szoros együttmûködést. A miniszterek leszögezték, hogy az egész életen át tartó tanulás nem az iskoláskorral kezdõdik, és elismerték a kisgyermekkori gondozásnak és nevelésnek az egész életen át tartó tanulás megalapozásában való fontosságát. A miniszteri felhatalmazás következményeként indult meg a kisgyermekkori gondozásról és nevelésrõl végzett vizsgálatsorozat, a „Thematic Review of Early Childhood Education and Care (ECEC) Policy” (A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálata) az OECD-országok körében. Eredményeként ma az OECD rendelkezik a legaktuálisabb és legátfogóbb információkkal az iskolás kornál fiatalabb gyermekek intézményes ellátásának, nevelésének rendszerérõl, szabályozásáról, színvonaláról, a szakmapolitikai elvek megvalósulásáról a világ 20 országára vonatkozóan. Az OECD oktatásügyi megközelítésének meghatározó szempontja, hogy az oktatáspolitikát a közpolitika részeként kezeli, és az oktatás problémáit elválaszthatatlanul „összekapcsolódnak tekinti” olyan kérdésekkel, mint a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás, a szociális gondoskodás, a fenntarthatóság vagy a területfejlesztés. Az OECD országokban egyre növekvõ politikai figyelem irányul a kisgyermeknevelésre, gondozásra, a gyermekek tanulására. A gyermekek napközbeni ellátását (bölcsõde, családi napközi) és az óvodai nevelést nem csak a nõi munkaerõ-piaci esélyegyenlõség egyik feltételének tartják, hanem a gyermek szempontjából az egész életen át tartó tanulás megalapozásának tekintik a korai fejlõdési szakaszt. Úgy vélik, ha megfelelõ pénzügyi, szociális és munkaügyi intézkedések segítik a szülõket és a helyi közösségeket, akkor a napközbeni kisgyermekellátás és nevelés javítja az esélyegyenlõséget és hozzájárul a társadalomba történõ beilleszkedéshez. Az egyik eszköz, amelyet az OECD évtizedek óta alkalmaz a tagállamok szakmapolitikáinak megismerésére és befolyásolására, az ún. „policy review” (szakmapolitikai vizsgálat), amelynek keretében átfogó szakértõi elemzés és értékelés készül egy ország szakmapolitikájáról, amelyet aztán a tagállamok közössége megvitat, megvalósítva a „társak általi ellenõrzés” egyfajta formáját. Az OECD Oktatási Bizottsága 1998-ban indította útjára „A kisgyermekkori nevelés és gondozás szakmapolitikájának tematikus vizsgálatát” (Thematic Review of Early Childhood Education and Care [ECEC] Policy). A vizsgálat kitér az iskolaköteles életkornál fiatalabb gyermekek számára létrehozott valamennyi nevelési és ellátási formára. Az áttekintés születéstõl az iskolaköteles korig kíséri figyelemmel a gyermekeket. Dokumentálja a kisgyermekellátás és -nevelés megvalósításának változatosságát,

elemzi a témával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, és javaslatokat fogalmaz meg az adott társadalmi-gazdasági környezetben alkalmazható fejlesztésekre vonatkozóan. A program elsõ körében – 1998 és 2000 között – tizenkét ország vett részt: Ausztrália, Belgium (a belga és a francia közösség), a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Svédország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. A vizsgálat célja az volt, hogy az összegyûjtött nemzetközi adatok és információk alapjául szolgálhassanak a kisgyermeknevelés, -ellátás és a kisgyermekkori tanulás javításának, segítsék a szakmapolitikai tervezést és a tervek megvalósítását. A program során közelebbrõl tanulmányozták: • az adott országok fõbb szakmapolitikai alapelveit, a törvényi, rendeleti szabályozást, a kisgyermekellátás és -nevelés helyzetét, társadalmi környezetét; • a kormány, önkormányzatok, non-profit szervezetek és más szociális partnerek szerepét, valamint az intézményi erõforrásokat; • az egyes országokban tapasztalható különbözõ megközelítések hatásait és hatékonyságát. A vizsgálat négy lépésbõl állt: • a résztvevõ országok elkészítették saját háttértanulmányukat, vagyis a rendszerük ismertetését az OECD által megadott leíró-elemzési keretnek megfelelõen; • e háttértanulmány feldolgozása után egy nemzetközi szakértõi csoport 1-2 hetes látogatás során a helyszínen tájékozódott; • a delegáció országjelentést készített a háttértanulmány és a látogatás alapján, amely a megfelelõ egyeztetések után az OECD hivatalos véleményeként került fel az OECD honlapjára; • végül összehasonlító tanulmány készült a 12 országban végzett vizsgálat tapasztalatairól. Az összehasonlító tanulmányt tartalmazó kötet magyar fordítása az Oktatási Minisztérium támogatásával az Országos Közoktatási Intézetben készült, és 2002-ben Biztos alapokon címmel jelent meg. Megtalálható az Országos Közoktatási Intézet és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján (www.oki.hu és www.ncsszi.hu). Az OECD program 2002 és 2004 között zajló második körében Franciaország, Írország, Korea, Kanada, Mexikó, Németország és Ausztria mellett Magyarország is részt vesz. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium szerzõdése alapján az Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és az Országos Közoktatási Intézet kapta meg a feladatot az ország-háttértanulmány megírására, a vizsgálatot végzõ nemzetközi delegáció programjának összeállítására és a vizsgálat koordinálására. Az OECD szakértõinek látogatására 2002. december 2–11. között került sor.

9

Munkacsoport alakult a magyar OECD vizsgálat munkálatainak koordinálására és a háttértanulmány megírására. Vezetõje: Korintus Mihályné dr., tagjai: dr. Mátay Katalin, Badics Tiborné és Villányi Györgyné. Az Oktatási Minisztérium részérõl a koordinátori feladatokat korábban Tóta Péter Benedek látta el, jelenleg Loboda Zoltán végzi. A Háttértanulmány elkészítésének segítésére felkért Irányító Testület vezetõje: E. Vámos Ágnes; tagjai: Brassói Sándor, Csókay László, Szelényi György, Bencze Péterné, dr. Kolozsváry Judit, Tokaji Károlyné, Salomvári György és Villányi Györgyné. A 0–3 éves korosztály ellátásával kapcsolatos részekhez munkaanyagot készítettek: Balogh Lászlóné, dr. Koncz József, Mester Jánosné, dr. Nyitrai Ágnes, Rózsa Judit, Vokony Éva. Az óvodai nevelésrõl szóló részekhez munkaanyagot készítettek és szakmai véleményükkel segítették a munkát: Badics Tiborné, Bóczi Lajosné, Budai Mária, Fábián Katalin, Faust Dezsõné, Fülöp Tiborné, Hernádi Zsuzsa, dr. Kolozsváry Judit, Makár Barnabásné, Marekné dr. Pintér Aranka, Nagy Ágnes, Pethõ Ágnes, Tokaji Károlyné, Török Balázs, Trencsényi László, Salomvári György, Sárdi Zoltánné, Szabóné Karsai Tünde, Vágó Irén, W. Mikó Magdolna, a PTMIK és a Comenius Programigazgatóság munkatársai. Ezúton is szeretnénk megköszönni munkájukat, amellyel hozzájárultak az OECD vizsgálat sikeréhez. 2003 májusában sor került az óvodai háttéranyag szakmai vitájára az Országos Közoktatási Intézet szakmai napján. Itt az óvodai nevelés elméleti és gyakorlati munkáját végzõ szakemberek és a szerzõk elemezték a vitaanyagot. Hasznos tanácsaikkal segítették a háttértanulmányt teljesebbé, gazdagabbá és jól használhatóvá tenni. Ez a kötet a 2002-es évi adatokkal aktualizált magyar háttértanulmány anyagát tartalmazza. Felépítése az OECD által megadott szempontsort követi. Reményeink szerint a hazai szakemberek is érdeklõdéssel fogják fogadni, hiszen ez az elsõ olyan tanulmány, amely egységes keretben szemléli és tárgyalja a három év alatti és az óvodáskorú gyermekek ellátásának, nevelésének rendszerét Magyarországon.

2004. június

Korintus Mihályné dr.

Villányi Györgyné

10

1. fejezet 1.1 Általános információk Magyarországról Magyarország Kelet-Közép-Európában fekszik, államformája köztársaság. Fõvárosa Budapest, hivatalos nyelve a magyar. Területe 93 030 km², lakossága 10 142 000 fõ, a népsûrûség 108 fõ/km². Etnikai megoszlás: magyar (93 %), roma (kb. 5 %), német, szlovák, román, szerb, horvát, bolgár, görög, ruszin, szlovén stb. (kb. 2 %). 1.1.1 Kormányzati struktúra 1989. október 23-a óta Magyarország demokratikus köztársaság. Az egypártrendszerrel jellemezhetõ államszocialista diktatúrát felváltó parlamenti demokrácia stabilizálódott, négy szabad választás zajlott le, melyek a jobb- és baloldali politikai erõk relatív kiegyensúlyozottságát eredményezték. A legfõbb döntéshozó szerv az egykamarás országgyûlés, melyben 386 képviselõ ül, és amely a 4 évenként tartott parlamenti választások után alakul meg, legutóbb 2002-ben. A képviselõk 45,6 %-át közvetlenül választják választókerületekben, a többi képviselõ pártlistáról kerül be. A végrehajtó hatalom feje a kormány, melyben a miniszterelnök mellett tizenhét miniszter dolgozik. A közhatalom decentralizált: valamennyi megye (19) és település (3135) saját önkormányzattal rendelkezik. A közhatalmi struktúra kiemelt szereplõi továbbá az Alkotmánybíróság és az ombudsmanok. Magyarország a NATO-nak 1999-tõl, az Európai Uniónak 2004-tõl tagja.

1.1.2 Demográfia A lakosság többsége nõ (52,5 %). 1000 férfire 1105 nõ jut. Alacsony a házasságkötések száma (2002-ben 45 jutott tízezer lakosra), és magas a válások száma (2002-ben 25 jutott tízezer lakosra), valamint az egyszemélyes háztartások száma. A gyermekek 31 %-a házasságon kívül születik (1980-ban 7 %). A népmozgalmi folyamatok két évtizede váltak kedvezõtlenné. A népesség száma 1981 óta csökken, 1980-ban Magyarországnak még 10 709 ezer lakosa volt. A természetes szaporodás mérlege negatív, mert miközben a születések száma folyamatosan csökken (2002-ben 1000 lakosra 9,5 élveszületés jutott, 1980-ban 13,9), addig a halálozási arányszámok érdemben nem javultak (1000 lakosra 2002-ben 13,1 halálozás jutott, 1980-ban pedig 13,6.). A természetes fogyás évente kb. 35 ezerrel csökkenti a

népességet, amelyet a pozitív vándorlási mérleg kb. 10 ezer fõvel javít. 2003-ban a népesség száma már csak 10 142 000 fõ (1. táblázat). A népességfogyás ráadásul a társadalom elöregedésével együtt megy végbe. Tízezer fõre 2082 hatvan éven felüli és 1067 hetven éven felüli jut. Másrészt nõtt a népesség átlagos élettartama. A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 68,3 év (1980: 65,5 év, 1990: 65,1 év), a nõké pedig 76,6 év (1980: 72,7 év, 1990: 73,7 év). Folyamatosan csökken a fiatalok, és nõ az idõsek részaránya az össznépességen belül, bár az utóbbi folyamat egyelõre gyengébb, és várhatóan 2010 után fog felerõsödni (2. táblázat). A népesség-elõrejelzések legvalószínûbb forgatókönyve szerint az átlagos gyermekszám lassan fog emelkedni (2020: 1,57), a várható élettartamok is növekednek (2020: nõk: 80,3 év, férfiak: 73,5 év). A népesség 2020-ra várhatóan 9,85 millióra csökken. A következõ húsz évben a fiatalok aránya 23,1 %-ról 20 %-ra, az aktív korúak aránya (20–59 évesek) 56,5 %-ról 53 %-ra, az idõsek aránya 20,4 %-ról 26,5 %-ra módosul. Tehát a gyermekszám csökkenése mellett megjelenik az aktív korúak számának csökkenése is.

1.1.3 A népesség koncentrációja A népesség területi eloszlása egyenlõtlen. A fõvárosban és környékén él a teljes lakosság mintegy 30 %-a. Az ország 3135 települése közül 30 ezer lakos fölötti település száma csak 39 (az összes település 1,24 %-a), ahol az összes népesség 43 %-a lakik. Ugyanakkor 2379 település (az összes település 76 %-a) népessége nem éri el a 2000 fõt. Ezeken a településeken a teljes népesség 17,2 %-a lakik (3. táblázat).

1.1.4 Gazdaság A rendszerváltást követõen, a piacgazdaságra történõ átmenet idején a GDP drámaian csökkent, csak 10 évvel késõbb sikerült az akkori jövedelmi szintet ismét elérni. Az 1995. évi stabilizációt követõen a gazdaság hatalmas lendületet vett, évente 45 %-os növekedést produkált, s a 2001 óta tapasztalható világgazdasági recesszió sem tudta 3 % alá kényszeríteni a növekedési ütemet. Az infláció a 90-es években jelentõs mértékû volt, csúcsát 1995-ben érte el (28,2 %), azóta folyamatosan csökken, jelenleg 6 % körül stagnál.

12

1.1.5 Foglalkoztatás A foglalkoztatottak száma az aktív korú népesség arányában 56,6 %, a gazdaságilag aktívak aránya az aktív korúakhoz viszonyítva 60 %. Mindkét mutató folyamatosan és lassan javul, de jelentõsen alacsonyabb az európai országok hasonló mutatóinál. A férfiak foglalkoztatottsága is alacsony (63,5 %), a nõké azonban az 50 %-ot sem éri el (49,8 %). A munkanélküliségi ráta a rendszerváltást követõ években dinamikusan emelkedett (csúcs 11,9 % 1993-ban), majd folyamatosan csökkent, jelenleg 5,7 %. A foglalkoztatás tekintetében jelentõs különbségek alakultak ki. Az ország nyugati részén és a fõvárosban a munkanélküliség rendkívül alacsony, ezzel szemben az észak-keleti régióban magas.

1.2 A kisgyermekellátás és nevelés társadalmi, gazdasági környezete az elmúlt 12 év változásai tükrében A kisgyermekellátás és -nevelés társadalompolitikai környezete az elmúlt 12 évben jelentõs mértékben megváltozott. E folyamat legfontosabb tényezõi a demográfiai folyamatok, a családi együttélési formák változása, a gazdasági transzformáció, a foglalkoztatás, a közhatalom decentralizációja.

1.2.1 Demográfia Ahogyan az elõzõ fejezetben láttuk, a népesség folyamatosan csökken. Ez elsõsorban nem az öregedésnek köszönhetõ, mert ez a tényezõ döntõ mértékben csupán egy évtized múlva fejti ki hatását, hanem a gyermekszám drámai csökkenésének. Az adott évben megszületett gyermekek száma 1975 óta csökken. Az általános termékenységi szint 1990 és 1998 között 23 %-kal csökkent, ezen kívül változott a gyermeket vállalók korösszetétele is. A szülõképes korosztálynál kitolódott a gyermekvállalás idõpontja. Csökkent a 20 év alattiak és a 20–24 év közöttiek termékenysége, növekedett viszont a 30 év felettieké. A alacsony születésszám mellett a statisztika egyre több sérült (fogyatékos, érzelmi, magatartási zavaros) gyermeket tart számon.

1.2.2 Családformák változása A rendszerváltást követõen korábban kevéssé jellemzõ családformák terjedtek el gyors ütemben. A házasságkötés nélküli együttélés egyre gyakoribb, az adott évben megszületõ gyermekek mintegy harmada már ilyen családba születik. (1980-ban még 13

7 %, 1990-ben pedig 13 % volt ez az arány.) Az elsõ házasságkötés és az elsõ gyermek vállalásának idõpontja jelentõs mértékben kitolódott. Az 1-2 gyermekes családmodell vált jellemzõvé. A nyolcvanas években 30 %-kal, a kilencvenes években további 43 %-kal csökkent a házasságkötések száma, tehát a termékenység csökkenését jóval meghaladó arányban. Emelkedett ugyanakkor a válások száma, ami leggyakoribb a 20–24 éves életkorban, mind a nõknél, mind a férfiaknál. 1990-ben 1000 házasságkötésre 375 válás jutott, míg 2002-ben 554. A válások háromnegyed részében legalább egy gyermek született a felbontott házasságból. A válások magas arányából és a házasságon kívüli születések arányának növekedésébõl adódóan az egyszülõs családok aránya is jelentõsen nõ: az 1990-ben mért 13 %-ról 1999-re 29 %-ra. A családformák változása abban is megmutatkozik, hogy nagymértékben visszaszorult a többgenerációs családok aránya, és jelentõsen nõtt (az 1980. évi 19,6 %-ról 2001-re 25,6 %-ra) az egyszemélyes háztartásoké. Az átlagos háztartás-nagyság 1980 óta 2,8-rõl 2,6-re esett 2001-re. Az 1990-ben lezajlott szabad választásokat követõ rendszerváltás újragondolta a család szerepét a gyermekek gondozásában, nevelésében. A hangsúly az elõzõ évtizedek intézményes nevelésérõl áttevõdött a családi nevelésre. Célként fogalmazódott meg a család többirányú segítése a családtagokat összetartó, védõ, a gyermekeket nevelõ funkciójának erõsítése érdekében.

1.2.3 Gazdasági transzformáció, foglalkoztatás A 90-es évek politikai változásaival egyidejûleg megkezdõdött a piacgazdaságra való áttérés. A gazdasági szerkezet átalakításának eredményeképp fokozatosan csökkent az állami tulajdon részaránya, zsugorodott a mezõgazdaságban dolgozók száma, jelentõsen növekedett a szolgáltatási szektor. A transzformáció a munkanélküliek számának növekedését eredményezte (ld. elõzõ fejezet). Az átmenet elsõ 3 éve alatt a foglalkoztatottak száma mintegy másfélmillióval csökkent. A foglalkoztatás csökkenése azonban csak kisebb részben jelentkezett a munkanélküliek számának növekedésében. A munkanélkülivé válók nagyobb része olyan programokat választott, amelyeket a kormányzat nyitott meg a munkaerõpiaci feszültségek enyhítésére. Ilyen program volt a korhatár elérése elõtti kedvezményes elõrehozott nyugdíjbavonulás lehetõsége vagy a rokkantsági rendszer kapuinak szélesre tárása. Ezzel azonban az aktivitásból az inaktivitásba távozott a munkaerõ jelentõs része, egyszer s mindenkorra kiiktatódva a munkaerõpiaci folyamatokból. Ez az „inaktivizálódás” nagyobb mértékben sújtotta a nõket, akik többnyire a munkaerõpiacról a háztartásba vonultak vissza. Így fordulhatott elõ, hogy míg a rendszerváltás elõtt a nõk munkaerõpiaci szerepvállalása, foglalkoztatási rátája magasabb volt a fejlett jóléti államokban tapasztaltnál (az államszocialista rendszer ideológiájának

14

szerves része volt a nemek egyenlõségének biztosítása), addig 1990 után néhány év alatt a nõk foglalkoztatási rátája 50 % alá csökkent. A nõk alacsony foglalkoztatási rátáját a magas szintû kényszerû inaktivitás mellett más tényezõk is befolyásolják: az alacsonyabb nyugdíjkorhatár, a gyermeknevelés, valamint a részmunkaidõs foglalkoztatás igen alacsony szintû elterjedtsége. Fõként az alacsonyabb iskolázottságú nõk körében nagy probléma, hogy a gyermekszülést követõen nem tudnak visszakerülni a munkaerõpiacra. De ide kell sorolnunk a felsõoktatásban részt vevõk számának gyors növekedését is, amely elsõsorban a nõket érintette: ez is hozzájárult az elsõ házasságkötés és az elsõ gyermek vállalása idõpontjának kitolódásához. Már ma is elõre jelezhetõ, hogy a gazdasági fejlõdéssel párhuzamosan a szolgáltatási szektor egyre dinamikusabban fog növekedni, és ez ösztönzõleg fog hatni egyrészt a nõi foglalkoztatás növekedésére, másrészt a foglalkoztatás atipikus formáinak kialakulására és alkalmazására.

1.2.4 Oktatás A felsõoktatásnak a 90-es években tapasztalt jelentõs expanziója is hozzájárult a házasságkötés és a gyermekvállalás kitolódásához, valamint a munka és a családi élet összehangolását célzó közpolitikák iránti kereslet növekedéséhez. Az elõrejelzések is ennek a folyamatnak a gyorsulását vetítik elõre, hiszen ma a nõk 17,3 %-a, 2020-ban pedig várhatóan 29,5 %-a rendelkezik majd felsõfokú végzettséggel.

1.2.5 Jövedelemegyenlõtlenség A 90-es évek elején a jövedelemegyenlõtlenség növekedni kezdett, nõtt a szegénység, s ezen belül is jelentõs mértékben a gyermekszegénység. Ha a mediánjövedelem 50 %-át vesszük szegénységi küszöbnek, akkor a szegénységi ráta 1990-ben 10 % körül alakult, az évtized közepén végbement gazdasági stabilizáció 13 %-ra emelte, 2000 után 10-11 % között stabilizálódott. 2002-ben a szegénységi ráta az egygyermekesek körében 4,5 %, a kétgyermekesek körében 9 %, a három- vagy többgyermekesek körében 29,4 %, a 18–29 év korcsoportban 11,5 %, a 60–69 év korcsoportban 3,8 %, a 8 osztályt sem végzettek körében 27,4 %, a felsõfokú végzettségûek körében 0,8 %, a községekben élõk körében 11,5 %, Budapesten 5,1 %, végül a romák körében 42,8 % (TÁRKI, 2004). A társadalmi kirekesztõdést meghatározó fontosabb kockázatok (munkanélküliség, földrajzi elhelyezkedés, alacsony iskolai végzettség) halmozódását figyelhetjük meg a roma népesség körében.

15

1.2.6 Önkormányzatiság 1990-ben a politikai rendszerváltás idején konszenzus alakult ki arról, hogy a közhatalmat decentralizálni kell. Ennek eszköze az Önkormányzati törvény (1990. évi LXV. tv.) volt. A kisgyermekkori nevelés szempontjából a törvény legfontosabb intézkedése az volt, amely alapjaiban módosította a közigazgatás rendszerét: az egészségügyi, oktatási, szociális stb. alapellátás intézményeit a helyi önkormányzatok tulajdonába adta és fenntartására bízta. A törvény alapján valamennyi településen helyi önkormányzat létesült, ez rendkívül szétaprózottá tette a közigazgatási rendszert. A szétaprózottság jelentõs szabályozási, ellátási és finanszírozási nehézségeket okoz a döntéshozók számára. E szerkezet elõnye, hogy a döntések az állampolgárhoz legközelebbi szinten születnek, ugyanakkor kétségtelen hátránya, hogy minden település önálló jóléti politikát folytat, melyek nem veszik figyelembe döntéseiknek a település határán túlnyúló hatásait. A központi és helyi önkormányzatok feladatmegosztásában a decentralizáció elvét az elmúlt 12 évben is alkalmazták, ugyanakkor a feladatok bõvülésével azok finanszírozása nem tartott lépést, így ma a legtöbb helyi önkormányzat alulfinanszírozott, s elõfordul, hogy törvényben meghatározott intézményfenntartói kötelezettségét nem teljesíti. Az óvodák és a napközbeni kisgyermekellátás intézményeinek fenntartói tehát az önkormányzatok, azonban mûködtetésük szakmai szabályozása tekintetében az 1993as közoktatási törvény és az 1997-es gyermekek védelmérõl szóló törvény mérvadóak.

1.2.7 Családi élet és a munka összeegyeztetése A családi élet és a munka összeegyeztetésérõl egyre több szó esik világszerte. A nõk munkaerõpiaci szerepének növekedését prognosztizálják a fejlett országokban. Úgy tûnik, Magyarországon is kikerülhetetlen az e kérdéssel való szembenézés. A nõk munkavállalása igen magas volt a szocializmus idején, felülmúlta az e tekintetben élenjáró skandináv országok mutatóit is. A kilencvenes évek változásai azonban jelentékenyen érintették a nõk helyzetét. A munkavállalási korú nõk foglalkoztatottsága jelentõsen visszaesett, az inaktívak száma pedig megnövekedett (FREY Mária, 1999 in: PONGRÁCZ Tiborné és TÓTH István György, 1999). Ugyanakkor az Európai Unió országaiban folyamatosan növekszik a nõi munkavállalók aránya, és egyre nagyobb gondot okoz gyermekeik napközbeni ellátásának megoldása. Frey Mária tanulmánya (FREY Mária, 2002) azt a kutatást ismerteti, amelynek célja a gyermeknevelési támogatásokat igénybevevõ és a családi okból inaktív személyek foglalkoztatási lehetõségeinek és akadályainak a vizsgálata volt. Megállapításai közt 16

szerepel, hogy a kisgyermeküket otthon nevelõk (GYED-en, GYES-en, GYET-en lévõk) közül majdnem 5 %-kal többen akartak visszatérni a munkaerõpiacra (összesen 69,6 %) a gyermekgondozási idõ letelte után, mint három évvel korábban. Egyben csökkent azoknak az aránya, akik csak a család ellátásával kívántak foglalkozni. Ez a munkavállalási hajlandóság erõsödésére utal. A nõi munkavállalás növekedésével kapcsolatos esetlegesen optimizmusra utaló adatokkal szemben viszont elgondolkodtatóak egy korábbi vizsgálat eredményei, amely a gyermekvállalással és a munkahely biztonságával, munkahelyi feltételekkel kapcsolatos véleményeket térképezte fel (PONGRÁCZ Tiborné és mts. 2000). Ennek megállapításai szerint a 18–40 év közötti férfiak és nõk több mint felét komolyan foglalkoztatja, hogy a gyermekes szülõk munkavállalási esélyeit rosszabbnak érzik, mint a gyermektelen felnõttekét. Sok esetben fordul elõ, hogy gyermekvállalás miatt problémák, „méltatlan helyzetek” keletkeznek. Ha fiatalok, felmerül a kérdés, hogy szeretnének-e gyermeket, ha kisgyermekük van, sokszor hiányoznak-e a munkából a gyermek betegsége miatt; a gyermekgondozási szabadságról visszatérve visszafogadják-e õket a munkahelyen; karrierjükben nem veti-e vissza õket az otthon töltött idõ. A kutatás során a megkérdezettek nagy többsége megterhelõnek érzi a gyermekneveléssel megnövekedett felelõsséget, és nehéznek érzi összeegyeztetni a család ellátását a munkavállalással. Noha a családok növekvõ mértékû felbomlása, a családi szocializáció zavarai ellenére mind a család, mind a gyermeknevelés és gyermekkel való foglalkozás továbbra is fontos érték az emberek számára, a KSH Életmód – idõmérleg vizsgálataiból kitûnik, hogy a 90-es évek fordulóján bekövetkezett nagy társadalmi átalakulások a gyermekekkel való törõdést is befolyásolták. Szerencsés ez az átalakulás annyiban, hogy érzékelhetõen elmozdulás mutatható ki a férfiak (apák) gyermeke(i)kre fordított idejének növekedésében – különösen a munkanélküli férfiaknál mutatható ki az átlagosnál jóval magasabb idõráfordítás. Kedvezõtlen viszont a változás abban a tekintetben, hogy a foglalkoztatott nõk körében észrevehetõen visszaesés mutatkozik a gyermekekre fordított idõben, ami a keresõ munkával járó nagyobb lekötöttségre, a nõk családi szerepeinek munkahelyeken való tolerálatlanságára, végsõ soron a munka és a családi élet összeegyeztetéseinek társadalmi méretû megoldatlanságaira is utal. Ezek még akkor is a nem kívánt változások között említendõk, ha a foglalkoztatott nõk között 1999-ben a fiatalabb, gyermektelen nõk száma is több, mint 1986-ban volt. A városokban élõ dolgozó nõk – különösen a megyeszékhelyeken élõk – lényegesen kevesebb idõt töltenek gyermekeikkel, mint tették azt a nyolcvanas évek közepén. A nyugdíjas nõk esetében viszont növekedett a gyermekekre fordított idõ, ami a nagyszülõk és az unokák közötti kapcsolat erõsödését jelzi. Nagyon jelentõs mértékben emelkedett a GYES-en, GYED-en lévõ és a háztartásbeli nõk gyermekre fordított ideje napi átlagban, ami alighanem szintén azt mutatja, hogy a mellékkeresetek lehetõségeinek visszaesésével felszabaduló idõt a nõk a gyermekek körüli teendõkre fordítják. Összességében a nõk még mindig jóval többet foglalkoznak a gyermekekkel, 17

mint a férfiak, ám – jórészt feltehetõleg a munkaerõpiac intenzívebb „nõigénye” következtében – elõnyük kismértékben csökkent: 1986-ban a nõk még 2,8-szor fordítottak több idõt a gyermekekre, mint a férfiak, 1999-ben már csak 2,5-szer annyit (4. táblázat).

1.2.8 A családtámogatási politika Magyarországon az államszocializmus idején fejlett családtámogatási rendszer jött létre, amely magában foglalta egyrészt a kiterjedt kisgyermekellátást, másrészt a pénzbeli támogatások rendszerét. A családtámogatásokra fordított kiadások 1980-ban a GDP 2,7 %-át, 1990-ben pedig, amikor a legfejlettebb volt a rendszer, 3,95 %-át tették ki. A rendszerváltozást követõen a rendszer megmaradt, bár a támogatások szinten tartása nem volt lehetséges és egyes elemei fokozatosan vesztettek értékükbõl. 1999ben már csupán a GDP 1,63 %-át tették ki ezek az ellátások. A családtámogatási rendszer kifejlesztésének hátterében egyrészt az állt, hogy a szocializmus idején a magas szintû nõi foglalkoztatás igénye szükségessé tette olyan intézményes ellátási formák kifejlesztését (pl. bölcsõde), ahol a kisgyermekek nagy részét gondozni tudták, másrészt a ’60-as évektõl erõteljesen csökkenõ születésszám pronatalista családpolitikát indukált, amelynek eredményeképp a termékenység ösztönzése érdekében kifejlesztették a pénzbeli ellátási formákat, amelyek lehetõvé tették, hogy az anyák otthon maradjanak gyermekükkel, és így az intézményes gondozási szükségleteket csökkentették, illetve választási lehetõséget biztosítottak. A családpolitika célja, hogy segítse a családalapítást, a családok gyarapodását, és a gyermekek felnevelését megfelelõ feltételek megteremtésével. Magyarországon a népesség értékrangsorában a család igen elõkelõ helyen áll. „A fiatalok döntõ többsége családalapításra készül, túlnyomó részük legalább két gyermeket szeretne, azonban a gyermekvállalással kapcsolatos elvárásai rendre nem teljesülnek. A megszületett gyermekek száma kétharmada sincs a házasság elõtt tervezettnek, és a munkahely biztos megtartása végett inkább a szakmai elõmenetelt választják, a szakmai továbbképzést vállalják, és várnak a családalapítással.” (A gyermekes családok támogatásának egyes formái 1990–2000, KSH p.6.) A családtámogatási rendszer változásokon ment át, fõbb elemeit tekintve azonban változatlan maradt és ma a modern jóléti közpolitikák valamennyi eszközét alkalmazza. A családtámogatási eszközök három formája a pénzbeli ellátás, a természetbeni ellátás és a szolgáltatás. A pénzbeli ellátások között vannak univerzális támogatások, ahol a jogcím nem a jövedelem szintjén alapul, hanem a gyermekvállalás tényén (anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély). Vannak társadalombiztosítási elven folyósított támogatások, ahol a jogosultság alapja a korábbi munkaviszony (terhességi gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj). Létezik rászorultság-elvû ellátás is, ahol az ellátás folyósí18

tását jövedelemteszt elõzi meg (rendszeres gyermekvédelmi támogatás). És létezik végül a gyermekek után igénybe vehetõ adókedvezmény intézménye is. Természetbeni ellátás többek között az általános iskolás gyermekek tankönyv- és tanszerellátásának támogatása, a gyermekintézmények étkezési térítésének díjkedvezménye. A szolgáltatások elsõsorban a gyermekek napközbeni ellátását célozzák és az 1.3.4 fejezet ismerteti õket részletesen. (A családtámogatási rendszerrõl részletesebb áttekintést nyújt az I. sz. melléklet.) A kutatások két fontos következtetést fogalmaznak meg. Egyrészt valószínû, hogy kizárólag a pénzbeli ellátások jelentõs növelésében, mint a gyermekvállalást ösztönzõ tényezõben rejlõ lehetõségek fokozatosan kimerülnek, mivel a pénzbeli ellátások megduplázása mindössze ötödével növelné az egy évben születõ gyermekek számát. (Apák és fiúk és unokák, 2003.) Másrészt az elõzõ 12 évben a családpolitikai eszközrendszer folyamatosan változott, s ez önmagában jelentõsen rontotta a gyermekvállalás és családtervezés esélyeit, amelynek szüksége van a hosszú idõre elõre kiszámítható feltételekre.

1.3 A kisgyermekellátás és nevelés rendszere 1.3.1 Története Az iskoláskor elõtti nevelés kialakulásához a 18. század közepétõl Magyarországon is hasonló tendenciák vezettek, mint Európa többi országában. Ezek közül két különösen jelentõs változás emelhetõ ki. Egyrészt a gyermekkor felfedezése: az emberi kapcsolatok természetesebbé, érzelmileg telítettebbé váltak, változott a gyermekkép, felismerték a gyermekkor jelentõségét és sajátosságát. Másrészt az ipari fejlõdés: a nõk munkába állásával a gyermekek gyakran egész nap felügyelet nélkül voltak, ami számukra állandó életveszélyt jelentett. Már a kezdetektõl két intézmény gondoskodott az iskoláskor elõtti korosztály ellátásáról: a bölcsõde és az óvoda. Az egyes intézmények különbözõképpen határozták meg a felvehetõ gyermekek életkorát, és felismerték a különbözõ életkorú gyermekek szükségletei közti különbségeket is. A 3 évesnél fiatalabbak ellátásában a testi szükségletek kielégítésére irányuló gondozás-nevelés és az ehhez kapcsolódó egészségügyi szemlélet kezdettõl fogva erõsebb volt. 1.3.1.1 A bölcsõde A 0–3 éves korosztály ellátását biztosító intézmények történetét három nagyobb korszakra lehet bontani: az 1852–1945 közötti idõszak, 1945–1970 közötti idõszak, és 1970-tõl napjainkig. 19

Az 1852–1945 közötti idõszak Az elsõ magyarországi bölcsõdét 1852. április 21-én nyitották meg Pesten. Megnyitásától kezdve az intézmény fõ funkciója mindig a napközbeni ellátás volt, amely arra az idõre korlátozódott, amíg az anya dolgozott. Tehát a szociális és a családsegítõ funkció határozta meg az intézménytípus mûködésének szakmai alapjait. Az iparosodó Magyarországon elsõsorban a szociálisan nehéz helyzetben élõ családok nõtagjai kényszerültek arra, hogy a család megélhetésének biztosítása érdekében munkát keressenek. A bölcsõde a korszerû egészségügyi elvek alapján álló, gondozáscentrikus ellátással igyekezett helyettesíteni az anyát a munkavégzés ideje alatt, elismerve a családi nevelés elsõdlegességét, a bölcsõdei nevelés kiegészítõ, bizonyos esetekben kompenzáló szerepét. A századfordulón a Pesti Elsõ Bölcsõdei Egyesület Alapszabálya így fogalmaz: „Szegény, lakáson kívül dolgozó szülõk kisdedeit a negyedik évig fölvenni, s õket a nélkülözés, baj és betegségtõl gondos felügyelet és ápolás által megóvni.” Az 1945–1970 közötti idõszak A II. világháború után a nõk tömeges munkába állása, valamint az anya- és gyermekvédelem fejlesztésének szükségessége miatt a bölcsõde fontos szerepet kapott. A korábbi funkciók megtartása mellett újak is megjelentek. Például a szocialista nevelés néhány elve, többek között a mielõbbi közösséghez szoktatás fontossága vagy annak hangsúlyozása, hogy az intézmény – ebben az esetben a bölcsõde – mindig magasabb színvonalú ellátást képes biztosítani az otthoninál. Ugyanakkor az ideológiai máz ellenére a gyermekek ellátása a bölcsõdékben sokkal gyermekcentrikusabb, politikamentesebb volt, mint bármely más nevelési intézményben. Ez tükrözõdik az intézményhálózat mûködését szabályozó rendeletekben, a szakmai irányelvekben és a mindennapi életben egyaránt. 1970-tõl napjainkig Ez a korszak a Bölcsõdék Országos Módszertani Intézetének (BOMI) létrejöttétõl számítható, amely a bölcsõdei nevelés fejlõdésének igen dinamikus idõszaka. A szociális és a családsegítõ funkció megõrzése és továbbfejlesztése, a család vezetõ szerepének helyreállítása, az együttnevelés szükségességének hangsúlyozása, a család igényeihez való differenciáltabb – de szakmailag alátámasztható – igazodás, a hazai és nemzetközi kutatások eredményeinek a gyermek érdekében történõ hasznosítása, a családtámogató szolgáltatások megjelenése jellemzik ezt az idõszakot. Új módszertani levelek, szakmai koncepciók születtek, emelkedett a szakemberek képzettsége, a hazai intézményhálózaton belüli jobb pozíciókat sikerült megszerezni, valamint a bölcsõdék bekerültek a nemzetközi szakmai vérkeringésbe. Összességében elmondható, hogy a kezdeti funkciók megõrzése mellett a bölcsõdei gondozás-nevelés a gazdasági-társadalmi változásokat követve, de mindig gyermekcentrikusan fejlõdött, bár ez a fejlõdés soha nem volt zökkenõmentes, hiszen a politikai és szakmai divatirányzatok gyakran kisebb „vadhajtásokat” is eredményeztek. 20

A napközbeni kisgyermekellátás különbözõ formái, szolgáltatásai az 1980-as évek közepétõl jelentek meg a bölcsõdei ellátás mellett, kiegészítve azt. A bölcsõdei gondoskodás az államszocializmus idején épült ki a nõk nagyarányú munkavállalását elõsegítõ intézményként. 1985 óta azonban az intézmények és a férõhelyek száma folyamatosan csökkent. A csökkenés fõleg a rendszerváltozást követõen erõsödött fel, amelynek csak egyik kiváltó oka a gyermekszám csökkenése. A másik tényezõ a bölcsõdét fenntartó önkormányzatok jövedelmi pozíciójának romlása. Mivel a bölcsõde az egyik legdrágább alapszolgáltatás (az egy gondozónõre jutó ellátottak száma viszonylag alacsony), fõleg a kisebb és szegényebb önkormányzatok nem képesek fenntartani. A rendelkezésre álló adatokból az is látható, hogy az igénybe vevõk száma mindig meghaladta a férõhelyekét. A családi napközit azért vezették be, hogy a kisebb településeken, ahol nem tudnak bölcsõdét fenntartani, legyen lehetõség a gyermekek intézményes napközbeni ellátására. A házi gyermekfelügyelet pedig olyan rugalmas szolgáltatási forma, amelyet bölcsõdék vagy egyéni vállalkozók üzemeltetnek, hogy idõszakos felügyeletet biztosítanak a gyermekeknek saját otthonukban, ha a gyermek állandó vagy idõszakos ellátása nappali intézményben nem biztosítható (pl. betegség miatt) és a szülõ a gyermek napközbeni ellátását nem, vagy csak részben tudja megoldani. Ezek mellett a kötelezõen biztosítandó ellátások mellett a bölcsõdék sokféle szolgáltatást is nyújtanak a családok számára. Ilyen többek között baba-mama klub, játszócsoport, játékkölcsönzõ vagy gyermekfelügyelet mûködtetése. 1.3.1.2 Az óvoda Magyarországon 1806-ban jelent meg a Ratio Educationis Publicae, amely ugyan tankötelezettségrõl még nem intézkedik, de azt már kimondja, hogy a gyermekek az iskolát 6 éves koruktól kezdve látogathatják. A magyar kisdedóvás az óvodai nevelés elõdjeként a 19. század elsõ felében jött létre, Európa legtöbb államát megelõzve 1828-ban. Az elsõ óvodát Angyalkert néven Brunszvik Teréz grófnõ alapította Budán, Pestalozzinál tett látogatása és Wilderspin óvodájának megtekintése után. Az emberbaráti intézmény célul tûzte ki, hogy a szegény sorsú emberek gyermekeinek kellõ védelmet nyújtson. Az óvodák száma fokozatosan nõtt: 1832-ben 4, 1836-ban 14, 1847 végén már 89 óvoda mûködött. Az óvodák gyors elterjedését az is magyarázza, hogy a magyar nyelv terjesztésének és a nemzeti egység megteremtésének eszközét látták benne. Az óvodai nevelõk az elsõ idõkben elsõsorban férfiak voltak és önképzés útján sajátították el hivatásukat, majd késõbb speciális képzõintézetekben szereztek képzettséget. Az óvoda feladatát nem a tanításban jelölték meg, hanem a szoktatásban, a képességek fejlesztésében, a gyermek érzelmi életének nevelésében, melynek eszközéül a szeretetteljes bánásmódot, a példát, az éneklést ajánlották. A 19. század elsõ felében létrejött óvodák preszkoláris intézmények, az iskoláskort megelõzõ életévekben neveltek, ugyanakkor mind a nevelés tartalma, mind a mód21

szerek, szervezeti formák tekintetében hasonlítottak a korabeli elemi iskolákhoz. A kisgyermeknevelési intézmények tevékenységében ott találjuk az elemi ismeretek tanítását, az elemi oktatás módszereit és más hatásokat. Az alapvetõ tevékenységi forma a tanulás volt, a játék csak mellékes szerepet töltött be, a felszerelés valójában iskolai felszerelés és játékszerek alig voltak. A 19. század második felében az óvoda és iskola megkülönböztetése erõsödött. Következetesebbé vált a preszkoláris nevelés és az elemi iskolai nevelés megkülönböztetése. 1868-ban a népoktatásról szóló törvény már kimondta a 6 éves kortól kezdõdõ tankötelezettséget. Gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter érdeme az 1891. évi kisdedóvási törvény megalkotása, mely megfogalmazta a kisdedóvás célját: a 3–6 éves gyermekek ápolása, gondozása, a szülõk távollétében veszélyektõl óvása, rendre és tisztaságra szoktatása, valamint ügyességük, értelmük és kedélyük korukhoz mért fejlesztése által a testi, a szellemi és az erkölcsi fejlõdés elõsegítése. A kisdedóvodákat a népnevelési intézmények sorába emelte. A 20. század elején a reformpedagógiai irányzatok hatottak a magyar kisgyermeknevelésre. Nagy László fejtette ki a Magyar Gyermektanulmányi Társaság szándékait idézve 1912-ben: a gyermektanulmány elismertetni kívánja, hogy a gyermeknek joga van ahhoz, hogy a nevelés és az oktatás az életkorához, egyéni sajátosságaihoz alkalmazkodjék. Az óvodai foglalkozásokon fontosnak tartotta a kötöttség oldását, a több szabadság biztosítását. Az óvodák életére különösen Montessori Mária munkássága hatott. A II. világháború után az óvodákat mindenfajta kártalanítás nélkül államosították. 1950-ben az óvodáskorú gyermekeknek csupán 23,5 %-a járt óvodába. Az óvodaügy erõteljes fejlõdésnek indult, a gazdasági és társadalmi törekvésekkel összhangban intenzív óvodafejlesztés kezdõdött, mely nemcsak a dolgozó anyák számának nagyfokú növekedésével függött össze, hanem a gyerekek iskolára való elõkészítését is célozta. 1950-es években jöttek létre nagy számban az üzemi és vállalati óvodák, vidéken az idényóvodák. A pártközpont által vezérelt szovjet mintájú oktatáspolitika jegyében 1953-ban megjelent a „Módszertani levél”, majd 1957-ben a „Nevelõmunka az óvodában” címû kézikönyv, melyek kötelezõ érvénnyel szabályozták az óvodai oktatást. Az orosz pedagógiai irányzat hatásaként a didaktikus játék bevezetése az oktatás erõsödését eredményezte a magyar óvodai nevelésben. Az utóbbi kézikönyv egységes elvek és elõírások alapján szabályozta az egész országban az óvodai nevelést, tette egységessé az oktató-nevelõ munkát. 1965-re több mint a duplájára nõtt az óvodába járó gyermekek száma. Ekkor már 3227 óvoda mûködött az országban. A koragyermekkori nevelés intézményhálózatának kiépítése erõltetett ütemben zajlott a 60-as, majd a 70-es évek folyamán is, melynek egyik következménye lett, hogy az óvodák egy része eredetileg nem óvodának

22

épített épületben nyílt meg. 1975-ben a 3–6 éves korosztály több mint 2/3-a, 1985ben pedig már 92 %-a járt óvodába. 1971-ben kiadták „Az Óvodai Nevelés Programját”, mely országos hatókörrel két évtizeden keresztül meghatározta az óvodai nevelés tartalmát. Jelentõségét fokozta, hogy érvényre jutott benne a nevelés- és gyermekközpontú szemlélet. Ez a tartalmi szabályozó tette nemzetközi szinten elismertté a magyar óvodai nevelést. A program továbbfejlesztett változata 1989-ben jelent meg, mely enyhítette a kötelezõ fejlesztési kereteket, tartalmakat, a differenciált egyéni bánásmódot erõsítette, rugalmasabb napirendi elveket hirdetett, ugyanakkor a szakmai szempontok ideológiai kontroll nélkül érvényesülhettek az óvodapedagógia területén. Az 1990-es rendszerváltást követõen a közoktatási rendszer szerves részét képezõ óvodák állami kezelésbõl a helyi önkormányzatok fenntartásába kerültek. A gazdasági átalakulás alapja az állami vagyon privatizációja volt, melynek eredményeként megszûntek a korábbi üzemi, munkahelyi óvodák. Ezzel párhuzamosan a társadalmi igényeknek megfelelõen újjászervezõdtek az egyházi óvodák, és olyan alapítványi, illetve magánóvodák jöttek létre, melyek színes programkínálattal, extra szolgáltatásokkal vagy sajátos pedagógiai gyakorlatukkal elégítették ki a szülõk egy részének igényeit. Az 1985. évi, majd az 1993-as közoktatási törvény a közoktatás elsõ láncszemét, az óvodát nevelési intézményként kezeli, teljesen egyenrangúan más közoktatási intézménytípussal. A parlament a közoktatási törvényen az elsõ szabad választást megelõzõ idõszakban elvégezte a legsürgõsebb módosításokat: megszüntették az ideológiai kötöttségeket, felszámolták az oktatás állami monopóliumát, érezhetõ az egyházak szerepének erõsödése, vallási nevelés feltételeinek megteremtésére törekvés. Az 1996-ban megjelent Óvodai nevelés országos alapprogramja keretprogram, és csak elvek alapján határozza meg a helyi nevelési program tartalmát. Biztosítja a lehetõséget a sokféle nevelési elv alapján folyó nevelõmunka megvalósítására a helyi igények és szükségletek figyelembevételével. A magyar közoktatási rendszerben a kilencvenes években lezajlott változások alapvetõen két tényezõhöz kapcsolhatók: egyfelõl az oktatás külsõ politikai, gazdasági és társadalmi környezetéhez, másfelõl az oktatási rendszeren belül zajló átalakulásokhoz. Érdemes hangsúlyozni, hogy e tényezõknek csupán egy része tekinthetõ jellegzetesen hazainak, másik részük egyfelõl világjelenség, másfelõl viszont régiónkat jellemzi.

1.3.2 Ágazatirányítási felelõsség A kora gyermekkori nevelésért-gondozásért való felelõsség két tárca között oszlik meg: a 0–3 éves korú gyermekek ellátása az Egészségügyi, Szociális és Családügyi

23

Minisztérium, míg a 3–7 éves korú gyermekek nevelése az Oktatási Minisztérium hatáskörébe tartozik. 1.3.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A rendszer mindig megosztott volt. A 3 éves kor alatti gyermekek intézményes gondozásának ügye a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény megjelenéséig határterület volt a szociális ágazat és az egészségügy között. Végül a gyermekvédelmi törvény sorolta egyértelmûen a szociális védelem rendszerébe, ezen belül a gyermekvédelem, a gyermekjóléti alapellátás, és a gyermekek napközbeni ellátása körébe, így az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium felügyelete alá. A korosztály szakmai ellátásában korábban domináltak az egészségmegõrzés, gyógyítás szempontjai, ezért a csecsemõ- és gyermekgondozók képzése az egészségügyi közép- és felsõfokú szakmai képzések körébe tartozott. Csak a 70-es évek közepétõl erõsödött meg fokozatosan a gondozás és nevelés egységét valló szemlélet, amelyben az egészséges testi-lelki fejlõdés megkívánta gondozási elvek mellett a nevelés kérdései, valamint a gyermek és családja szociális jóllétéhez való hozzájárulás, a családi funkciók teljesítésének a támogatása került elõtérbe. Ma már a képzések is a szociális képzés részét képezik. Az irányítás és ellenõrzés szintjei az egészségügyhöz való tartozás idõszakában az ágazati minisztérium és a megyei egészségügyi irányítás, illetve a megyei gyermekgyógyász szakfõorvos hatáskörében volt. Az ellátás biztosítása megoszlott a tanácsok és a munkahelyek között. A szakmapolitika végrehajtásának, valamint az irányítás és ellenõrzés megoszlásának jelenlegi szintjei a következõképpen írhatók le (5. táblázat). Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, illetve a minisztérium gyermekés ifjúságvédelmi fõosztályának a feladata a gyermekek védelmét, ezen belül a 3 éven aluli gyermekek védelmét biztosító feladatok ágazati irányítása: • a szakmai és képesítési követelmények, a feladatok törvényességi és szakmai ellenõrzési rendjének meghatározása, • az országos intézetek és kollégiumok létrehozása és fenntartása, • az országos és regionális módszertani intézetek kijelölése, • a gyámhivatalok szakmai felügyelete és irányítása, • a gyermekvédelemben a tudományos kutatások és nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének feltételei megteremtése, • a rendszer irányításához és egységes mûködéséhez szükséges nyilvántartási és információs rendszer szervezése, összehangolása. Ebben a feladatkörben közremûködnek: • a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI), amely továbbképzõ, tudományos kutató és módszertani intézmény, 24

•

•

a Család- és Gyermekvédelmi Tanács (utódja a Gyermekvédelmi Szakmai Kollégiumnak), amely az ágazati miniszter tanácsadó (jogszabály tervezetek, szakmai koncepciók), véleményezõ és javaslattevõ szerve, Országos Gyermekvédelmi Szakértõi Névjegyzékbe felvett szakemberek, akik részt vehetnek a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végzõk szakmai ellenõrzésében, a szakmai programok értékelésében, az eljárásokban tények és körülmények megítélésében.

A gyermekek védelmét biztosító, így a napközbeni ellátórendszer mûködésének ellenõrzése állami feladat, felette való felügyeletet a miniszter gyakorolja. A feladatot a megyei gyámhivatal végzi: • Az egészségügyi szakfelügyelet kivételével – az NCSSZI, vagy a kijelölt módszertani intézmény, vagy a névjegyzékbe felvett szakértõ szükség szerinti bevonásával – ellenõrzi az állami és a nem állami szolgáltatók tevékenységét. • Jogszabálysértés esetén jelez az engedélyezõ szervnek, illetve a fenntartónak. • A miniszter által meghatározottak szerint részt vesz az ágazati képzések, továbbképzések szervezésében. • Véleményezi az NCSSZI bevonásával az önkormányzat ellátórendszerének átalakítására vonatkozó javaslatokat, szükség esetén javaslatot tesz azok korrekciójára. • Véleményezi a települési önkormányzatnak intézmény megszüntetésére, vagy hatókörének módosítására, új ellátások bevezetésére vonatkozó terveit. A KONKRÉT FELADATOK TELJESÍTÉSÉNEK SZINTJEI: A fenntartó • dönt az alapító okiratról, a gazdálkodási körrõl, névválasztásról, • meghatározza a költségvetést, a térítési díjat, jóváhagyja a szervezeti és mûködési szabályzatot és a szakmai programot, • ellenõrzi a törvény szerinti mûködést, gondoskodik a szakemberek képzésérõl és továbbképzésérõl, • munkáltatói jogokat gyakorol az intézmény vezetõje felett, • kikéri a megyei gyámhivatal véleményét az intézményt érintõ fontos lépések, pl. megszüntetés, feladatkör megváltoztatása esetén, • kötelezhetõ arra, hogy évente egy alkalommal átfogó szakmai és pénzügyi beszámolót készítsen. A helyi önkormányzat, annak közgyûlése vagy képviselõtestülete, a polgármesteri hivatal szociális ügyekkel foglalkozó osztálya • kötelessége a feladat ellátásáról való gondoskodás, melyet saját intézmény fenntartásával, vagy más szolgáltatóval kötött ellátási szerzõdéssel biztosít.

25

A jegyzõ • dönt a napközbeni gyermekellátást végzõ szolgáltató tevékenység mûködésének engedélyezésérõl. A regionális módszertani intézmény • szakmai tanácsadással segíti a területén mûködõ szolgáltatók szakmai munkáját, • szakértõként közremûködik a megyei gyámhivatal szakmai ellenõrzésében, • ajánlásokat készít a régió szükségleteihez igazodó szolgáltatási módszerek alkalmazására, • részt vesz a napközbeni gyermekellátásra vonatkozó minõségfejlesztési elvek kidolgozásában, • kezdeményezi a régió területén a rendszerben dolgozó szakemberek továbbképzését, tapasztalatcseréjét. 1.3.2.2 Óvodai nevelés A közoktatás-irányításnak a kilencvenes évek elején kialakult felelõsség-megosztási modellje másfél évtizede lényegében változatlan. E modell alapvetõ jellemzõi: • a közoktatás irányítása erõsen decentralizált és az irányítási felelõsséget több szereplõ megosztva viseli, • horizontálisan a felelõsség országos szinten megoszlik az oktatásért közvetlenül felelõs Oktatási Minisztérium és más minisztériumok között, • vertikálisan a felelõsség központi (országos), területi (megyei), helyi és intézményi szinten jelenik meg, azaz négy irányítási szint létezik, • helyi és területi szinten az oktatás igazgatása integrálódott a közigazgatás általános rendszerébe, azaz nincsen szervezetileg elkülönült oktatásügyi igazgatás, • helyi és területi szinten a közigazgatás (és ezen belül az oktatásigazgatás) politikai önállósággal rendelkezõ választott testületek (önkormányzatok) ellenõrzése alatt áll, • a területi szint szerepe viszonylag gyenge, ezzel szemben a helyi felelõsség igen kiterjedt. A közoktatás megszervezésének végsõ felelõse az állam. Az állam felelõssége kiterjed a közoktatási rendszer mûködtetésére, ami a közoktatás intézményeinek egybehangolt mûködtetését, a feladatellátás koordinálását, az intézményfenntartók, irányításban részt vevõk tevékenységének összehangolását jelenti. Állami felelõsség érvényesül az intézményekben folyó tevékenységet meghatározó jogszabályok, közgazdasági és pénzügyi elõírások kidolgozásában, a szakmai ellenõrzést végzõ rendszer mûködtetésében. Az állami szervek feladata és felelõssége (törvény alapján) azoknak a követelményeknek a meghatározása, amelyeket minden nevelési oktatási intézménynek figyelembe kell venni pedagógiai tevékenysége során (6. táblázat). 26

Az ágazati döntés-elõkészítés szakmai megalapozását hivatottak biztosítani azok az egyeztetési fórumok, amelyek kifejezetten a közoktatási rendszerre jellemzõek: Országos Köznevelési Tanács (szakmai elõkészítés), Közoktatáspolitikai Tanács (döntés elõkészítõ, véleményezõ, javaslattevõ testület), Országos Kisebbségi Bizottság. Az oktatási miniszter vétójoggal felruházott szakmai testületében, az Országos Köznevelési Tanácsban a választott tagok közt hagyományosan az óvodapedagógiai szakmát képviselõ szakember is helyet foglal. A kormány Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) elnevezéssel központi költségvetési szervet hozott létre, amely központi hivatalként mûködik, irányítását az oktatási miniszter látja el. Feladatai: • ellátja a közoktatás ágazati irányításának keretei között az ellenõrzési, mérési, értékelési és minõségbiztosítási feladatok irányítását, szervezését, koordinálását, • közremûködik a miniszter hatáskörébe tartozó, e törvényben meghatározott hatósági feladatok ellátásában, • a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint közremûködik az alapmûveltségi vizsga és az érettségi vizsga megszervezésében, a jogorvoslati kérelmek elbírálásában, mûködteti a tanulmányok alatti vizsgák független vizsgabizottságát, • ellátja az Országos szakértõi és vizsgáztatási névjegyzékkel összefüggõ feladatokat, • ellátja az ágazati irányítás keretébe tartozó területfejlesztéssel és az ahhoz kapcsolódó finanszírozással összefüggõ feladatokat, • közremûködik a közoktatás információs rendszerének mûködtetésével összefüggõ feladatok ellátásában. A törvény létrehozta az országos szakértõi és vizsgáztatói névjegyzéket, amely tartalmazza azok adatait, akik a nevelési-oktatási intézményben szakmai ellenõrzésében vehetnek részt, illetve akik vizsgaelnöki megbízást kaphatnak alapmûveltségi vagy érettségi vizsgán. A névjegyzékbe bekerült közoktatási szakértõk adatai megjelennek a Oktatási Közlönyben. Az OKÉV ellenõrzi a szakértõi névjegyzékben és a vizsgáztatási névjegyzékben szereplõk foglalkoztatását. A közoktatási intézményben szakmai ellenõrzést, illetve a törvényességi ellenõrzést végzõ személynek, szervezetnek nincs döntési, intézkedési jogköre. Tevékenysége eredményeként ajánlásokat, fejlesztési javaslatokat fogalmaz meg a megbízó számára. Az óvodai nevelés szakterületen a közoktatási szakértõk száma 1995 és 2002 között 172-rõl 591-re emelkedett. A szakértõi névjegyzékre kerüléshez szükséges a pedagógus-szakvizsga1 vagy a pedagógus-továbbképzés keretében elsajátított vizsgaelnöki, illetve szakértõi feladatok ellátásához szükséges ismeretek. A szakmai ellenõrzés megállapításait megkapja az, akit az ellenõrzés érintett, továbbá az, akinek a kezde1

277/1997. (XII. 22.) kormányrendelet.

27

ményezésére az ellenõrzés indult, valamint a fenntartó. Ha az ellenõrzés nemzeti–etnikai kisebbségi feladatot ellátó közoktatási intézményben folyik, a szakmai ellenõrzés megállapításait meg kell küldeni az érdekelt helyi kisebbségi önkormányzatnak, valamint az országos kisebbségi önkormányzatnak. Az egyes intézmények mûködtetéséért az intézményfenntartók a felelõsek. Fenntartói jogokat az gyakorolhat, aki a közoktatási törvényben meghatározottaknak megfelelõen gondoskodik az intézmény mûködéséhez szükséges feltételekrõl. A fenntartói irányítás szabályai egységesek, függetlenül attól, hogy ki a fenntartó. Az intézmények mûködésének finanszírozása az állami normatíva mellett egyéb forrásokból is történhet (pl. e célra létrehozott alapítványok). Az intézménylétesítés szabadsága kiterjedt az óvodákra is. Ennek megfelelõen a közoktatásról szóló hatályos törvény alapján óvodát az állami szervek és a helyi önkormányzatok mellett létrehozhat bármilyen természetes személy, illetõleg jogi személy abban az esetben, ha az óvodai nevelés mint szolgáltatás ellátásához szükséges jogosultsággal rendelkezik. Az óvoda mûködhet önálló intézményként, de többcélú intézmény keretében is el lehet látni az óvodai nevelés feladatát. A különbözõ nagyságú és eltérõ oktatási szinteknek megfelelõ intézményeket fenntartó települések közoktatási jogosítványai nem különböznek egymástól. Például ugyanolyan jogkörökkel rendelkezik az az önkormányzat, amelyik mindössze egy óvodát tart fenn, mint az, amelyik egy komplex intézményrendszert mûködtet. Intézményi szinten is igaz, hogy az egy-két csoportos óvoda és az érettségire felkészítõ középiskola tantestülete és vezetése hasonló döntési jogosítványokkal rendelkezik. Az óvodát fenntartó önkormányzatok döntési jogosítványai, ellenõrzési feladatai: • Döntenek az óvoda létesítésérõl, gazdálkodási jogkörérõl, átszervezésérõl, megszüntetésérõl, tevékenységi körének módosításáról, nevének megállapításáról, az óvodába történõ jelentkezés módjáról, az 5. életévet betöltött óvodáskorú gyermekek óvodakötelezettsége esetében az óvodai elhelyezésrõl, az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról. • Meghatározzák az óvoda költségvetését, továbbá az étkezési költségtérítés összegét, a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit. • Ellenõrzik az óvoda gazdálkodását és mûködésének törvényességét, a szakmai munka eredményességét, a gyermekvédelmi tevékenységet, és gyermekbaleset megelõzése érdekében tett intézkedéseket. • Megbízzák az óvoda vezetõjét, gyakorolják felette a munkáltatói jogokat. • Jóváhagyják az óvoda szervezeti és mûködési szabályzatát, valamint helyi nevelési programját, és 2003-as közoktatási törvény módosításának megfelelõen a minõségirányítási programot. • Közoktatási szakértõk bevonásával értékelik az óvoda helyi nevelési programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai szakmai munka eredményességét.

28

•

Gondoskodnak arról, hogy az általuk alapított óvodában szakszerû nevelõmunka valósuljon meg, melyhez mûködési feltételeket kell biztosítaniuk. A szakmai ellenõrzések a fenntartók számára képet adnak az intézményeikben folyó nevelõmunka tartalmáról, a fejlesztésre váró területekrõl, továbbá hatékonyan segítik a fenntartók döntés-elõkészítõ munkáját is. Ezek az ellenõrzések az intézményen belül folyó szakmai munka fejlesztése szempontjából kevésbé hatékonyak. Problémát jelent, hogy szakmai értékelést végeznek olyan közoktatási szakértõk is (sok esetben cégek alkalmazásával), akik nem kompetensek az óvodai nevelés területén. Sok esetben ez is hozzájárult ésszerûtlen óvoda-összevonásokhoz, óvodai csoportok megszüntetéséhez, ami nem elõsegíti, hanem nehezíti a minõségi nevelõmunkát. Az egyéb hatósági ellenõrzések is rendszeresek, megvalósításukhoz szükséges anyagi források biztosítottak. Bár a törvény a szakmai ellenõrzés megvalósításához többletfinanszírozást biztosít (pályázatok), megszervezésére nem fektet kellõ hangsúlyt, ezért az nem rendszeres. Gyakran az ellenõrzés kimerül egy beszámolóban. Elõfordul, hogy ezt a feladatot nem az óvodai szakterület szakembere látja el, így ezek igazából sem az önkormányzat munkáját, sem az óvoda mûködését nem segítik. A fenntartó az önkormányzati pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézmény által végzett pedagógiai mérések, értékelések, a szakértõi névjegyzékben szereplõ szakértõ által készített szakértõi vélemény, illetve a közoktatási intézmény által készített beszámoló és az óvodaszék véleménye alapján értékeli az óvoda munkáját. Az óvoda vezetõje évenként egy alkalommal kötelezhetõ arra, hogy tevékenységérõl átfogó beszámolót adjon a fenntartónak. A fenntartói irányítás nem sértheti a nevelési intézmény szakmai autonómiáját, az intézmény szakmai döntési kompetenciáit.

1.3.3 Szakmai érdekképviselet A jelenlegi jogszabályok biztosítják a döntéshozók és az érdekképviseletet ellátók közötti egyeztetés jogi hátterét. A jogszabályok készítésének folyamatában az érdekképviseletek véleményezési jogát és bevonásuk kötelezettségét legáltalánosabban az 1987. évi XI. törvény tartalmazza. Kimondja, hogy „a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetõleg társadalmi viszonyokat érintik”. A véleményezési jog gyakorlása az elmúlt idõszakban nem volt zökkenõmentes. A problémák sokszor eredendõen a véleménykérés elmaradásából, illetve a véleménynyilvánításra fordítható idõ rövidségébõl adódtak. Tartalmi egyeztetés során az érdekképviseleti szervezetek általában nem tudták maradéktalanul érvényesíteni szakmai érdekeiket. Ezek formálissá tették a tevékenységeket. A kora gyermekkori nevelésre és gondozásra vonatkozó politika formálásában a nem kormányzati non-profit szervezetek csak nagyon kis mértékben vesznek részt. 29

Ennek többek között az az oka, hogy csak a rendszerváltást követõen alakultak ki a civil társadalom különféle szervezetei, mûködésüknek nincsenek kialakult hagyományai. Ehhez kapcsolódik az a tény, hogy a politika sem ismerte fel jelentõségüket, kicsi az elfogadottságuk, alacsony a támogatottságuk anyagi és erkölcsi tekintetben is. A szervezetek között nincs koordináció, rossz az információáramlás. Az óvodás, bölcsõdés szülõknek országos érdekképviselete nincsen (az iskolai szülõi érdekképviselet is közepesen kiterjedt). 1.3.3.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A napközbeni gyermekellátás területén a bölcsõdei ellátás két szakmai érdekvédelmi szervezete, a Magyar Bölcsõdék Egyesülete (MBE) és a Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) vállal aktív szerepet.2 A két szervezet sok esetben közös véleményt képvisel. A Magyar Bölcsõdék Egyesülete elsõsorban szakmai téren tevékenykedik, míg a BDDSZ a dolgozók érdekképviseletét látja el. Kezdeményezéseik esetenként célt értek. Ezek között említhetõ meg, hogy a kormány elfogadta, hogy a gondozónõknek a törvényes napi 8 óra munkaidõbõl 7 órát kelljen gyermekcsoportban tölteni. Fontos szerepet játszik a MBE a bölcsõdei intézmények magasabb vezetõinek kiválasztásában. Képviselõje részt vesz a vezetõi pályázatok elbírálásában, a pályázó szakmai alkalmasságának megítélésében, továbbá részt vesz a bölcsõdei szakgondozó, valamint a csecsemõ és kisgyermekgondozó szakképesítések független szakmai vizsgabizottságaiban. A MBE és a fenntartó önkormányzatok között kialakult kapcsolat sokszor túlmutat a jogszabályi kötelezettségen. Többször elõzetes személyes egyeztetésekre is sor került a bölcsõdei vezetõk kiválasztása kapcsán, véleményt kérnek bölcsõdéket is érintõ átszervezések esetén, illetve bölcsõdék átvilágításának eredményeinek értékelésekor. 1.3.3.2 Óvodai nevelés A kisgyermekkori fejlesztés szakmai, civil szervezetei számosak és hatékonyak. Kiemelhetõ a 110 éves Magyar Pedagógiai Társaság, melynek Kisgyermeknevelési Szakosztályában integrált módon vesznek részt valamennyi érintett intézménytípus és korosztály szakemberei. Az elmélet és a gyakorlat szakembereinek képviselõi aktívan segítik a hazai kisgyermeknevelés kutatási és fejlesztési tevékenységeit. 1999-ben megalakult Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE). Elsõ sikeres tevékenysége során elérte, hogy az óvoda mint intézményrendszer a közoktatás szerves részeként mûködik tovább. Megalakulása óta folyamatosan kimagasló szerepet vállal a közoktatási törvények, rendeletek elõkészítésében, a szakmai érdekvédelemben. Részt vesz a megszületett törvény nyilvánossággal való megismertetésében és segíti a 2

2003-ban megalakult a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesülete.

30

gyakorlati megvalósulást. Aktív szerepet tölt be az óvodai szakmai élet eredményesebbé tétele érdekében továbbképzések, fórumok, konferenciák szervezésével. Több területen mûködnek a kisgyermekkori nevelési szakmai civil szervezetei. Összetételük heterogén, a témavállalás és a tagság tekintetében egyaránt. A következõ pedagógiai irányzatok tématerületein szervezõdtek egyesületek: a reformpedagógiai irányzatok, a választható helyi nevelési programok, a szakmai szerepvállalások. Az országban mûködõ óvodai szakmai egyesületek, társulások száma 22. A kisgyermekkori nevelés szakmapolitikájának formálásában a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) a rendszerváltás óta folyamatosan részt vett. Ez a közoktatás egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, jelenleg a legnagyobb ágazati érdekvédelmi szervezet. Aktívan, sokszor harcosan és folyamatosan részt vesz az oktatási törvény különbözõ változatainak vitáiban. Az 1993-ban kiadott, s azóta több alkalommal módosított törvény készülésekor is a szakszervezet hangoztatta állásfoglalásait. Jelenleg tíz szakmai tagozata van. 1989 elõtt szinte valamennyi alkalmazott a tagja volt. Azóta folyamatosan csökken a tagok száma, bár területileg eltérõ intenzitással: a szegényebb megyékben még mindig magas a szervezettség. A Pedagógus Szakszervezetnek 1989 óta mûködik Országos Óvodai Tagozata, melynek feladata az óvodai dolgozók érdekvédelmén kívül a szakszervezeten belüli szakmaiság erõsítése, mert gyakran bebizonyosodik, hogy a szakmai érvek a munkavállalók érdekét is védik. A Tagozat együttmûködik a Magyar Óvodapedagógiai Egyesülettel.

1.3.4 Ellátási formák, szolgáltatások 1.3.4.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A koragyermekkori intézményes nevelés és gondozás célja egyrészt megosztani a családdal a gyermekneveléssel járó feladatokat, hogy az anya munkát tudjon vállalni (teljes vagy részmunkaidõben) vagy képezni tudja magát. Másrészt olyan gyermekek számára ellátást, gondozást, az egészséges, harmonikus, kiegyensúlyozott fejlõdéshez szükséges feltételeket biztosítani, ahol ez a családban nem vagy csak részben biztosított. Ilyenek például a szociálisan hátrányos helyzetû családok, gyermekét egyedül nevelõ szülõ, fogyatékos szülõk, stb. Konkrét célkitûzés az egészséges testi, lelki fejlõdés biztosítása valamennyi gyermek számára. Az értelmi, érzelmi és szociális fejlõdés támogatása. Barátságos, biztonságos, családias, szeretetteljes légkörben, az életkornak megfelelõ környezetben az önálló aktivitás kibontakoztatása, a szocializáció segítése. A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élõ gyermekek életkorának megfelelõ nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, foglalkozást és étkeztetést kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelõi, gondozói munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. 31

A gyermekek napközbeni ellátása megszervezhetõ napközbeni vagy hetes idõszakra, különösen bölcsõdében, családi napköziben, házi gyermekfelügyelet keretében, óvodában, vagy iskolai napközis foglalkozás keretében. 3 Bölcsõde A bölcsõde a családban nevelkedõ 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerû gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követõ augusztus 31-ig nevelhetõ és gondozható a bölcsõdében. A bölcsõdékben a gyermekek felvétele folyamatosan is történhet, ha a szülõ igényt tart az ellátásra és van szabad férõhely. A bölcsõde végezheti a fogyatékos gyermekek4 korai habilitációs és rehabilitációs célú nevelését és gondozását is. A bölcsõdei ellátás keretében a szakértõi és rehabilitációs bizottság5 szakvéleménye alapján a sajátos nevelési igényû gyermek hatéves koráig fejlõdését biztosító fejlesztõ felkészítésben és nevelésben vesz részt. A bölcsõde az alapellátáson túl speciális tanácsadással, idõszakos gyermekfelügyelet biztosításával, gyermekhotel mûködtetésével vagy más gyermeknevelést segítõ szolgáltatásokkal segítheti a családokat. Az adatokból látható (7–10. táblázat), hogy az elmúlt harminc évben mintegy felére csökkent a mûködõ bölcsõdék száma, és az abban férõhelyet kapó bölcsõdés korúak száma is. A beíratott gyermekek létszáma a meglévõ férõhelyek arányához képest a teljes telítettség fölé emelkedett szinte minden évben. A gondozott gyermekek létszáma viszont 70–80 % körül mozog a teljes kihasználtsághoz viszonyítva. Érdekes a bölcsõdék területi eloszlása: 2000-ben a 532 bölcsõdébõl 144 Budapesten mûködött. Fenntartók szerinti csoportosításban önkormányzati intézményként 506 bölcsõde mûködött, ahol 24 105 férõhelyre 28 654 beiratkozott gyermek jutott. 11 üzemi bölcsödében 386 férõhelyre 323 gyermeket írattak be. 15 db alapítványi, magán és más fajta bölcsödébe 474 helyre 584 gyermek járt. Az alapellátást és a szolgáltatásokat együttesen a korosztály 12–15 %-a veszi igénybe. A bölcsõde és a családi napközi igénybevétele heti 5 napos, általában napi 8–10 óra, a szülõk munkaidejéhez igazodva. Az év során a bölcsõdék folyamatosan mûködnek, a nyári szabadság, zárás 4–5 hét. Családi napközi A családi napközi a családban nevelkedõ gyermekek (beleértve a fogyatékosokat is) számára nyújt életkoruknak megfelelõ nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, étkeztetést és foglalkozatást. Olyan ellátási forma, ahol valaki a saját otthonában vagy 3

1997. évi XXXI. a gyermekek védelmérõl és gyámügyi igazgatásról szóló törvény.

4

A gyermekek napközbeni ellátásánál a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. sz. tv. terminológiáját követve a „fogyatékos gyermek” kifejezést használjuk.

5

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerint.

32

a célnak megfelelõ környezetben kisgyermekek gondozását, nevelését vállalja. Ha a gyermekek ellátását egy felnõtt végzi, akkor maximum öt – 20 hetes és 14 éves kor közti – gyermek járhat egy családi napközibe. A rendelkezésünkre álló adatok szerint6 hazánkban 2002-ben 36 családi napközi mûködött, 1362 gyermek gondozását vállalva 239 férõhelyen. Házi gyermekfelügyelet A házi gyermekfelügyelet keretében a gyermekek napközbeni ellátását gondozó biztosíthatja a szülõ vagy más törvényes képviselõ otthonában, ha a gyermek állandó vagy idõszakos ellátása nappali intézményben nem biztosítható (pl. beteg gyermek, többes ikergyermekek esetén, stb.) és a szülõ a gyermek napközbeni ellátását nem vagy csak részben tudja megoldani. A házi gyermekfelügyelet keretében végzett napközbeni ellátás idõtartama a szülõ munkarendjéhez igazodik. 1.3.4.2 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés kettõs funkciót tölt be, egyrészt a szociális igazgatás körébe tartozó feladatként biztosítja a gyermek napközbeni ellátását, másrészt a közoktatás részeként mint nevelési intézmény mûködik. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja7 szerint az óvoda „a családi nevelés kiegészítõje. Az óvodai nevelés funkciói: óvó-védõ, szociális, nevelõ-személyiségfejlesztõ funkció.” „Az óvodai nevelés célja az, hogy az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlõdését, a gyermeki személyiség kibontakoztatását elõsegítse, az életkori és egyéni sajátosságok és az eltérõ fejlõdési ütem figyelembevételével (ideértve a különleges gondozást igénylõ gyermek ellátását is).” Az óvodák mûködésének a gyermekek érdekeit kell szolgálnia. Ezt a közoktatásról szóló törvény a gyermeki jogokat megfogalmazó rendelkezései is nyilvánvalóvá teszik. Az óvoda hároméves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig nevelõ intézmény. Hétéves kor felett óvodába járásra, szülõi kérésre, az illetékes szakemberek véleménye alapján van lehetõség. A három éves korhatár alól nincs mód eltérni még akkor sem, ha a gyermek a nevelési év kezdõ napja után az adott évben még betölti a harmadik életévét. Az óvodákban a gyermekek felvétele folyamatosan is történhet, tehát a hivatalos beiratkozási idõn kívül, ha a szülõ igényt tart az óvodai ellátásra, és az óvodában van szabad, akkor az óvodavezetõ saját hatáskörében dönt az óvodai felvételrõl. Ha az óvoda zsúfoltsága ezt nem teszi lehetõvé, akkor a fenntartó ajánl körzeten kívüli óvodát a szülõnek. A szabad óvodaválasztás biztosított a szülõ számára.

6

Fenntartásokkal kell kezelni az adatot, mert a családi napköziknek 2001-ig nem volt adatszolgáltatási kötelezettségük.

7

137/1996. (VIII. 28.) kormányrendelet.

33

A gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, az óvodai nevelési év elsõ napjától napi 4 órát köteles óvodai nevelésben részt venni (2003. évi közoktatási törvénymódosítás alapján). A rendelkezésre álló adatok alapján elmondhatjuk, hogy 2002-ben 4641 óvodában 331 707 volt a gyermekek száma. Arányuk az adott korú népesség százalékában a 2001/02-es nevelési évben eltérõ: a 3 évesek aránya 70,5 %; a 4 éveseké 88,1 %; az 5 éveseké 95,1 %, a 6 éveseké 72 %, valamint a 6 éven felülieké 4,3 %. Óvónõi képesítéssel 31 555 fõ dolgozik. Az egy csoportra jutó gyermeklétszám 23,8 fõ, 100 férõhelyre jutó óvodás gyermekek átlagos száma 100 fõ, ami a városokban kicsit magasabb, a községekben kicsit alacsonyabb (11–13. táblázat). Nemzetiségi óvodák száma 1999-ben összesen 412, ahova 19 792 gyermek jár. Ezek az óvodák horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén és 11 egyéb csoportba tartozó, amelyek nemzetiségi tannyelvû és nyelvet oktató intézmények. Sajátos nevelési igényû gyermekek8 száma az óvodában 2091 fõ. A zsúfoltság nem szûnt meg az óvodákban. A 10 év alatt 41,7 %-ról 39,6 %-ra csökkent a 25 fõ feletti óvodai csoportok száma. Az óvodás gyermekek számát, a gyermekcsoportok számát és az óvodapedagógusok számát tekintve a zsúfoltság csökkenthetõ lett volna, ha a fenntartók a demográfiai adatok ismeretében nem szorgalmazzák a 90-es évek elejétõl kezdve a mûködtetést csökkentõ intézkedéseket: az intézmény-összevonások, a csoport-megszüntetések nem könnyítették, hanem nehezítették az óvodák életét, hosszabb távon pedig a szakmai munka színvonalának csökkenését okozták. Az óvodában a gyermekek egészségügyi szûrõvizsgálatának, az étkeztetésnek, a gyermekvédelmi feladatok ellátásának koordinálása és felügyelete az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium hatáskörébe alá tartozik. A helyi önkormányzatnak a lakossági igény alapján kell meghatároznia, hogy egy településen hány óvodának és milyen nyitvatartási idõvel kell mûködnie. A szociális jogszabályok alapján ugyanis minden felügyelet nélkül maradó gyermek napközbeni ellátásáról gondoskodni kell, függetlenül attól, hogy a szülõk milyen jövedelmi, vagyoni viszonyok között nevelik gyermeküket. Általános a napi tíz óra nyitva tartás (heti 50 óra) havonta átlagosan 250 óra. Ettõl eltérés napi 12 óra irányába szülõi kérés alapján a fenntartó hatáskörébe tartozik. Az egyes gyermek óvodában tartózkodása átlagosan napi 7–10 óra. Iskolakötelezettség Az óvodai nevelésbe való bekapcsolódás a szülõ elhatározásán múlik. Ugyanakkor annak a nevelési évnek az elsõ napjától, amelyben a gyermek betölti ötödik életévét, a szülõ köteles gondoskodni arról, hogy gyermeke óvodai nevelésben részesüljön. A

8

Az óvodai nevelés esetében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. sz. tv. hatályos terminológiáját követve a „sajátos nevelési igényû gyermek” kifejezést használjuk.

34

közoktatásról szóló törvény az ötévesekre vonatkozóan általános érvényû nevelési kötelezettséget határoz meg9. A magyar oktatáspolitika az iskolaköteles kor fogalmát rugalmasan kezeli és értelmezi, ami annyit jelent, hogy az iskolakötelezettséget nem kizárólag az életkor határozza meg, hanem az életkor és a gyermek fejlettsége együttesen. A gyermek tankötelessé válik, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget eléri, abban a naptári évben, amelyben május 31-ig a hatodik életévét betölti. Errõl szakvéleményt az óvoda ad. A szülõ kérésére a gyermek tankötelessé válhat – ha elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget – akkor is, ha a hatodik életévét május 31. után december 31-ig tölti be. Ma elfogadott a fejlettség szerinti beiskolázás ténye. Errõl jelentõs vita az 1985-ös közoktatási törvény elõkészítése során, és megjelenése idejében volt. Ugyanakkor a magyar közoktatási irányítás határozottan tiltja a tankötelezettség elõtti korban az iskolai felvételt. Az Oktatási Minisztérium évente tavasszal szabályozza a tanév rendjét, amely tartalmazza az iskolai beiratkozások idejét is, melynek figyelembevételével a fenntartó határozza meg a konkrét idõpontot és helyet.

9

24. § 2)–5). bekezdés.

35

2. fejezet 2.1 Minõség A minõség fogalmát a szolgáltatások fejlesztésében több tényezõ is középpontba állítja. Egyrészt a fogyasztók (intézményhasználók) egyre inkább elvárják, hogy az általuk közvetlenül vagy adójukon keresztül közvetetten vásárolt szolgáltatások magas színvonalúak legyenek, és minél jobban illeszkedjenek elvárásaikhoz és igényeikhez. Másrészt egy adott szolgáltatás minõségérõl rendelkezésre álló megbízható információ a szolgáltatási piac hatékony mûködését is szolgálja. Ezért van terjedõben a minõségfilozófia fogalma a szociális és nevelési szolgáltatások területén. A minõség tanúsítása már egyes területeken ma is, de a jövõben széles körben fokozódó kívánalom és elvárás lesz, amelynek megszerzését a vevõi igények és a versenyhelyzet fogja elsõsorban kikényszeríteni, de sokat segíthet a megfelelõ szabályozás is. Ez azt jelenti, hogy a vevõ igényeinek – a mi esetünkben a szülõ és a gyermekek igényeinek olyan rendszerrel kell megfelelni, ami mindenki számára érthetõ, megfelelõen megtervezett, jól dokumentált, ellenõrzött, valamint folyamatosan tudja biztosítani a jó minõséggel kapcsolatos kívánalmak érvényesülését. A hatályos egészségügyi törvény és közoktatási törvény egyaránt foglalkozik a szolgáltatások szakmai követelményeivel és a szolgáltatások minõségével. A szociális területen viszont hiányzik az ellátás minõségbiztosítására vonatkozó törvényi, rendeleti, finanszírozási szabályozás.

2.1.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A rendszerváltással jelentõs mértékben növekedtek a szociális problémák. A szociális ágazatban megtörtént az ellátórendszer kiépítése, a régi struktúra átalakult, az új igényekhez igazodó szakmastruktúra kialakulása is megindult. Ugyanakkor csökkentek a terület államháztartási forrásai. A finanszírozó megkívánja a jó minõséget, a hatékonyságot, biztosítékot kíván pénze hasznosulására. Így felmerült az igény az átláthatóságra, a teljesítmény mérésére, a minõség ellenõrzésére (BROSZMAN, PAPP és PARÓCZAI, 2001). A szociális ellátás folyamatában a jó minõséget az optimális ellátás jelenti. Az optimális ellátás nem elvont, hanem konkrét, ugyanakkor relatív fogalom, mert meghatározása függ a szakma elvárásaitól, társadalomtörténeti, kulturális hagyományaitól, értékrendjétõl, a rendelkezésre álló személyi, anyagi erõforrásoktól. Ezért kritériumai idõrõl idõre változnak. Az elvárható minõséget konszenzus alapján dolgozzák ki és

tartják karban az erre hivatottak, a szakirodalomra, a szakmai tudásukra és tapasztalataikra támaszkodva. A kisgyermekek napközbeni ellátásában jelenleg még nem írja elõ törvény a minõségbiztosítást, de az ellátást nyújtónak és az igénybevevõnek egyaránt érdeke a jó színvonalú ellátás megvalósítása és így ez a kérdés a napközbeni kisgyermekellátás területén dolgozó szakembereket is egyre jobban foglalkoztatja. Vannak arra utaló jelek, hogy a szociális szférában minõségügyi viták vannak kibontakozóban, ahol a különbözõ minõségbiztosítási rendszerek között élezõdik ki a verseny. Felmerült, hogy az ágazati minisztérium útmutatásokat, ajánlásokat adjon egy saját, önkéntes részvételen alapuló rendszer kialakításhoz. Természetesen vannak már kezdeményezések, köztük olyanok, ahol külföldi szakemberek segítségével történt egy-egy adaptáció, vagy minisztériumi pályázati forrásból indult meg a minõségbiztosítási rendszer kialakítása (DERDÁKNÉ, 2001). Változó azonban, hogy kinek, hogyan, milyen minõség kell. Az érdekeltek körébe tartozik a gyermek, a szülõ, a gondozónõ, az intézmény vezetõje és a fenntartó, ám õk mindannyian mást és mást értenek a minõségen: • A szülõ minõségnek azt tekinti, ha gyermeke ellátása zökkenõmentes, melyrõl megfelelõ információt kap. Gyermekét egyénileg kezelik, szeretik. Gyermeke szívesen jár a közösségbe, és jól fejlõdik. • A gazdasági vezetõ a bölcsõdei szolgáltatás színvonalát aszerint ítéli meg, hogy mennyiben képes az ellátást a lehetõ legjobb minõségben, a lehetõ legalacsonyabb költséggel teljesíteni. • A gondozónõi munkában a minõség értékelése arra irányul, ami a gyerekek gondozásával-nevelésével elérhetõ, és amit ténylegesen elértek. A társadalom és ezen belül a szülõk felõl jelentkezõ igények nem mindig azonosak a szakmai elképzelésekkel. Az egyensúly megteremtése a szülõk szélesebb körû bevonásával, nagyobb szakmai nyilvánossággal valósítható meg. A bölcsõdék mûködését alapvetõen „A bölcsõdei gondozás-nevelés minimumfeltételei és a szakmai munka részletes szempontjai” c. kiadvány (Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet, 1999) tartalmazza, és szabályozza. A dokumentum egybeszervezi és a kor igényeinek megfelelõ szemlélettel és tartalommal írja le a kisgyermekellátás kritériumait. Kiadása egy hosszú folyamat eredménye, ami az 1950-es évek közepéig nyúlik vissza. 1954-ben jelent meg elõször a „Bölcsõdék Mûködési Szabályzata”, amely ma is érvényes megállapításokat tartalmaz. Elõírja a gyermekek napirendjével, étkezésével, gondozásával kapcsolatos feladatokat, a dolgozók munkarendjét és kötelességeit. Az 1960–69 idõszakra a mennyiségi fejlesztés mellett a minõségi fejlesztés igénye is jelentkezett. 1966 lényeges változást hozott, mivel miniszteri ajánlás jelent meg a módszertani bölcsõdék létrehozására. Feladatuk a területükhöz tartozó többi bölcsõde munkájának segítése lett. Az 1969-tõl bevezetett 80 órás gondozónõi továbbképzést a

37

módszertani bölcsõdék szervezték, mivel igényként jelentkezett a szakmai munka színvonalának emelése. 1970-ben létrehozták a Bölcsõdék Országos Módszertani Intézetét (BOMI). Feladata volt a szakmai ellenõrzés, továbbképzés, új gondozási–nevelési módszerek kidolgozása, bevezetése és a tudományos kutatómunka. Tapasztalatcseréket szervezett a bölcsõdevezetõk és továbbképzõ elõadásokat a bölcsõdeorvosok és vezetõk részére. Elõtérbe került a szakmai munka fejlesztése. A hangsúly a helyes szokások kialakítására irányult, aminek alapvetõ feltétele a gondozónõi állandóság, és a folyamatos napirend biztosítása volt. Kialakították a bölcsõdei fejlõdési lapot, amelynek segítségével nem csak a gyermekek fejlõdését, hanem a bölcsõdében folyó szakmai munkát is ellenõrizni lehetett. A BOMI a teljes országos módszertani bölcsõdei hálózat kialakításával már az 1980-as évektõl lehetõvé tette, hogy az országban az új módszerek bevezetése minden intézményhez eljusson. 1992-tõl a BOMI közremûködésével megkezdõdött az alapellátáson túli szolgáltatások bevezetése, a játszócsoportok, az idõszakos gyermekfelügyelet, a gyermekhotel, a gondozási-nevelési tanácsadások, a vendégétkeztetés, a játékkölcsönzés igények szerinti biztosítása. Ma a képzések, továbbképzések, minõsített továbbképzések szervezése lehetõséget teremt a szakemberek számára az új módszerek, kutatások, eredmények megismerésére és a bevezetés segítésére. Így a szakmai elvárásokban, ellátásokban alapvetõ eltérések nem tapasztalhatóak a kerületek, megyék között. A kisgyermekek napközbeni ellátásának minõségbiztosítása azt jelenti, hogy az ellátás összhangban van a gyermekek szükségleteivel. A bölcsõdei ellátásban fellelhetõek voltak eddig is a minõségbiztosítás elemei, ugyanakkor ezek az elemek nem szervezõdtek a minõség fejlesztését szolgáló összehangolt rendszerré és ezért hatékonyságuk elmaradt a kívánatostól. Az ellátásban használt eszközök, a termékek minõségi követelményei, közegészségügyi normák korábban is léteztek és érvényesítették azokat. A BOMI által kiadott módszertani levelek és útmutatók alapján rendszeresen értékelték a bölcsõdékben folyó munkát. A gyermekekrõl tartott konzultációk, esetmegbeszélések, a dokumentáció ellenõrzése is ilyen elemek. A minõségbiztosítás célja, hogy az intézményekben felismerjük az ellátások, szolgáltatások hiányosságait és azok okait, megfelelõen orvosoljuk, intézkedéseket tegyünk a megjavításukra. A cél tehát a változtatás, a gyermekek ellátásának javítása. Ez történhet közvetlenül jobb gondozás-nevelés biztosításával, de az infrastrukturális feltételek javításával is, valamint a kínálat és a szükséglet jobb összehangolásával, az ellátás magasabb szervezettségével. Ennek megvalósításához már több feltétel létezik: • a bölcsõdei ellátás jogszabályi kereteinek meghatározása,

38

• • • • •

a bölcsõdék mûködési engedélyének feltételei10, minimumkövetelmények meghatározása, módszertani feladatokkal megbízott bölcsõdék, a bölcsõdei dolgozók mûködési nyilvántartási rendszere, akkreditált képzési és továbbképzési rendszer.

2.1.2 Óvodai nevelés A kilencvenes évek közoktatási vitáiban az oktatás minõségének és eredményességének kérdései kiemelt és folyamatosan növekvõ figyelmet kaptak. Egyre elfogadottabbá vált a vélemény, amely szerint elvárható, hogy a szolgáltatást igénybevevõk elvárásai, kifejezett vagy látens igényei teljesüljenek. A tartalmi szabályozás átalakulása, a helyi és intézményi önállóság nagymértékû növekedése, az intézmények programalkotó felelõsségének a kibontakozása nyomán egyre erõsebben vetõdött fel az a kérdés, vajon az új irányítási környezetben milyen módon lehet garantálni a nevelés minõségét. A helyi közoktatási feladatellátás elemzésére irányuló kutatások viszont azt jelezték, hogy a helyi irányítási és pénzügyi viszonyok jelentõs hatással vannak az óvoda mûködésére, a nevelés minõségére. A helyi óvodai nevelési programok elkészítésérõl készült elemzés, összegzés is azt mutatta (VILLÁNYI 2002), hogy e dokumentumok minõsége óvodánként igen eltérõ. További aggodalmak forrása volt, hogy a gyermeklétszám csökkenésének hatására elindult az óvodabezárás, átszervezés, létszámleépítés folyamata, melynek során az intézményfenntartók kevésbé vettek figyelembe minõségi és eredményességi szempontokat. A nevelés minõségének elõtérbe kerülését elõsegítette az is, hogy az intézményi programalkotás, a különbözõ szakmai és kliensi csoportok igényeinek határozottabb megfogalmazása nyomán erõsödött az igények differenciálódása. Élénk szakmai és társadalmi vita alakult ki a nevelés minõségérõl. Elfogadottá vált, hogy annak sokféle kritériuma van, többféle megközelítés lehetséges a minõségi problémák okairól és a felhasználható kormányzati eszközökrõl. A közös szakmai és közoktatás-politikai vitákban, gondolkodásban a különbözõ fogalmak (ellenõrzés, értékelés, eredményesség, hatékonyság, minõségbiztosítás) tisztázódtak, differenciálódtak. A közoktatási törvény 1999. évi módosítása során e fogalmak, ezek magyarázata, az intézmények minõségbiztosítási rendszerének kiépítésével kapcsolatos elvárások bekerültek a törvény szövegébe. A minõségbiztosítás a közoktatásban olyan kialakított rendszer létrehozását, fenntartását, mûködtetését jelenti, amely minden szinten alkalmas a közoktatással szem10

281/1997. (XII. 23.) kormányrendelet.

39

ben támasztott igények teljesítésére. E rendszernek garantálnia kell, hogy a közoktatással összefüggõ döntések meghozatalakor, végrehajtásakor és a végrehajtás ellenõrzésekor érvényesüljenek a jogszabályi, szakmai elvárások és teljesüljenek a közoktatásban érintettek igényei. Minõségbiztosításról intézményi és fenntartói szinten, értékelésrõl és ellenõrzésrõl intézményi, fenntartói, regionális és országos szinten beszélünk. Szétválik a szolgáltatói és a hatósági felelõsség. A minõségbiztosítási rendszer szerves része az intézménymûködésrõl a fenntartó, a klientúra és a szakma között kötött háromoldalú szerzõdésnek. A közoktatásban érvényesülõ feladatmegosztás elve a minõség kérdéskörében is jól elkülöníthetõ: • A közoktatás rendszerének mûködéséért az állam felelõs. Fõ szabályozó a közoktatási törvény és rendeletei. • Ágazati szinten (OM) távlati fejlesztési programok, döntést elõkészítõ szakmai egyeztetések, országos és térségi szakmai ellenõrzések, mérések, elemzések készülnek (OKÉV). • Az egyes intézmények törvényes mûködtetéséért, a szakmai munka eredményességéért az intézményfenntartók a felelõsek, miközben az intézményekkel együtt határozzák meg értékeiket és céljaikat. • Az óvodák minõségbiztosításának alapja a helyi nevelési program keretei közötti szakmai önállóság, a zavartalan mûködést biztosító intézményvezetés és a szabályozó dokumentumok rendszere. A minõségfejlesztésnek a kormányzati oktatáspolitika alapvetõ célkitûzései közé emelése kiemelkedõ jelentõségû lépés volt. Minden gyermek számára biztosítani kell annak lehetõségét, hogy – függetlenül lakóhelyétõl, szülei anyagi helyzetétõl – minõségileg garantált, a felemelkedés esélyét biztosító óvodai ellátáshoz jusson. Szükséges, hogy az egyes óvodákban zajló nevelõmunka színvonala, hatékonysága a szülõk, fenntartók (helyi társadalom) és a központi oktatásirányítás számára egyaránt látható, kontrollálható legyen. Erre koncentrált az az önálló fejlesztési program, amelyet az Oktatási Minisztérium indított Comenius 2000 Közoktatási Minõségfejlesztési Program néven. A program olyan részletesen kidolgozott szakmai koncepcióra épült, amely intézményi és helyi szinten a minõségfejlesztésnek három különbözõ modelljét különböztette meg (14. sz. táblázat). A Comenius 2000 Minõségfejlesztési Program széleskörû nyilvánosságának köszönhetõen a támogatott intézmények mellett (az óvodák 10 %-a kapott támogatást) a program adaptálására nagyon sok óvoda vállalkozott önfejlesztõ módon (pontos adat nem ismert). Az önálló alkalmazást a nagy számban megjelenõ szakirodalom, felkészített tanácsadók segítették. 2003-tól az oktatási kormányzat célja szerint az intézmények maguk határozzák meg, milyen minõségfejlesztési vagy/és -tanúsítási eljárásra, milyen mértékû szakértõi 40

közremûködésre tartanak igényt, továbbá, hogy az erre biztosított központi forrásokat milyen módon használják fel. Az óvodával szemben támasztott elvárások a minõségfejlesztés terén megegyeznek az iskolákkal szembeni elvárásokkal. A minõségfejlesztési rendszer kiépítése folyamán az óvodai nevelésben meglévõ értékek – a gyermekközpontúság, a nevelésközpontúság, életkori sajátosságokon alapuló fejlesztés, tanulás, differenciált fejlesztés, tevékenység-centrikusság, a gyermekek testi-lelki szükségleteinek maximális figyelembevétele, érzelmi alapokon nyugvó napi óvodai gyakorlat, a kényszertõl, teljesítmény-nyomástól mentes fejlesztés, a játék kiemelt szerepe a nevelésben – a társadalmi célok által megerõsítést kaptak. Az óvodai minõség/minõségfejlesztés jelenlegi garanciája, hogy a közoktatási törvény 2003. évi módosítása valamennyi közoktatási intézmény számára elõírta a minõségirányítási programok elkészítését.

2.2 Hozzáférés 2.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A családokat a gyermekvállalásban, a kisgyermek gondozásában és nevelésében az állam támogatja, a hozzájutást törvények és jogszabályok határozzák meg. Ez a támogatás a különféle formákon keresztül a gyermek megszületése elõtt a szülõt, majd a gyermeket nevelõ szülõt és a családban nevelkedõ vagy az állami gondoskodás különbözõ formáiban élõ gyermeket illeti meg nagykorúságáig, illetve a tanulmányai befejezéséig, a fiatal felnõtt korig. A törvények és rendeletek ezt a jogot minden magyar állampolgár számára biztosítják. A családok támogatásáról szóló11 törvény célja, hogy elõsegítse a családok biztonságát, csökkentse a gyermeknevelés anyagi terheit, ennek érdekében meghatározza az állam által nyújtott családtámogatási ellátások rendszerét, formáit, a jogosultság feltételeit és a hozzájutással kapcsolatos szabályokat. Ezzel a törvénnyel elismerést nyer az, hogy a család támogatása az egyik legfontosabb állami feladat, elismeri a gyermekvállalás fontosságát és a differenciálással fokozottan kívánja a segítést érvényesíteni a gyermeket egyedül nevelõ, a több gyermeket nevelõ, a tartósan beteg illetve fogyatékos gyermeket nevelõ családokat (I. melléklet). A napközbeni kisgyermekellátást biztosító szolgáltatások fejlesztése direkt intézkedésekkel már az elõzõ kormányok által is támogatott program volt – megtartani a bölcsõdéket, mûködési feltételeik javítását normatívával segíteni, megteremteni a jogszabályi hátterét az újfajta ellátási formáknak (családi napközi, házi gyermekfelügye11

1998. évi LXXXIV. tv.

41

let, játszóház, játszócsoportok, idõszakos gyermekfelügyelet). A gyermekvédelmi törvény módosításával pedig kötelezték a 10 000-nél több állandó lakosú településeket, hogy bölcsõdét üzemeltessenek. A kistelepüléseken élõk hozzáférésének feltételeit javítja az, hogy a családi napközik hálózatának fejlesztését is ösztönözni szeretnék és ehhez ma már normatív támogatás is társul.12 Nem minden 3 éven aluli gyermek számára elérhetõ a napközbeni ellátást nyújtó bölcsõde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, mivel sok településen nincsen ilyen intézmény. A hazai bölcsõdék 90 %-a a fõvárosban, a nagyvárosokban és közepes városokban mûködik, azaz mintegy 180 településen az országban. A családi napközik száma 2002-ben 36 volt, a házi gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatók száma 27. A legtöbb bölcsõde (az összes intézmény 22 %-a) a fõvárosban található. Vannak viszont megyék, ahol egyet vagy kettõt találunk (pl. Nógrád megye, ahol még a városokban sincs bölcsõde). A kistelepülésen élõ 3 év alatti gyermekek nagy része ellátatlan (15. táblázat). A másik gond kínálati oldalon, hogy igen elenyészõ a civil fenntartású intézmények száma, amelyek jellegüknél fogva rugalmasabban tudnak alkalmazkodni a kistelepülések kisebb igényéhez, illetve a családok megváltozóban lévõ igényeihez, szükségleteihez. Ezzel van összhangban, hogy a meglévõ intézmények kihasználtsága tartósan magas a vidéki településeken, még az évek óta csökkenõ születésszám és a felhasználó gyermekkorosztály létszámának folyamatos csökkenése ellenére is (16. táblázat). Összességében elmondható, hogy a mûködõ intézmények nem tudják megfelelõen kielégíteni a keresletet. A napközbeni kisgyermek ellátás egyéb formái – amelyek elsõsorban iskolás kor alatti, ezen belül is nagyobb számban a 3 éven aluli kisgyermekek számára szolgáltatnak – csekély számban mûködnek az országban. Vannak régiók, ahol ilyen szolgáltatás még egyáltalán nem alakult ki. A három éven aluli kisgyermeket nevelõ családoknak a választási lehetõsége kicsi. Amennyiben napközbeni szolgáltatásokat kívánnak igénybe venni 3 évesnél fiatalabb gyermekük számára, az ország településeinek túlnyomó többségében csak a bölcsõde kínálta alapellátás, illetve a bölcsõdék nyújtotta szolgáltatások – játszócsoport, idõszakos gyermekfelügyelet, játékkölcsönzés, étkezés biztosítása – áll rendelkezésükre (10. táblázat). Egyedül a fõvárosban van arra lehetõség, hogy a szülõ több bölcsõde közül a neki, illetve gyermekének megfelelõt válassza ki, de többnyire itt is csak szimpátia alapján történõ választásról van szó. A bölcsõdét meg lehet tekinteni beiratkozás elõtt. A felszereltség, a személyzet viselkedése, illetve saját benyomásai alapján választ a szülõ. 12

Azonban ezt csak az elenyészõ számban létezõ önkormányzati fenntartású családi napközik részére lehet igénybe venni.

42

Szülõtársak tapasztalatai, véleménye lehet még meghatározó. Ahol a településen egy bölcsõde mûködik, nincs választási lehetõség. A szakmai színvonalra igényesebb bölcsõdék tájékoztatót készítenek az általuk nyújtott gondozási-nevelési programról, családbarát szolgáltatásokról. Így a családok információt szerezhetnek mûködésükrõl, választási lehetõséget kapnak. Idõszakos gyermekfelügyeletet, közös játéklehetõséget többletszolgáltatásként biztosítanak a családi napközik is, illetve játszóházi, játéktári szolgáltatást néhány civil szervezet is kialakított. Így magas szakmai színvonalon mûködik, játékpedagógiai elvek felhasználásával a Mikka-Makka játéktár, igyekezve országos hálózatot kiépíteni (jelenleg 5 vagy 6 játéktáruk mûködik az országban) és a Máltai Szeretetszolgálat játszóházi programja. Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terve, mely a 2004–2006 idõszakra szóló fejlesztési irányokat jelöli ki, ezen belül a szociális terület fejlesztési stratégiája tartalmaz olyan átfogó célokat – így többek között a hozzáférhetõ, valós szükségleten alapuló emberközeli szolgáltatások biztosítása, a területi egyenlõtlenségek csökkentése –, amelyeknek az eléréséhez szükséges ágazati prioritások között szerepel a kora gyermekkori neveléssel-gondozással kapcsolatos szolgáltatások fejlesztése is. A szociális védelmi rendszer kapacitásának bõvítése és a területi és szerkezeti egyenlõtlenségek csökkentése célozza a hozzáférhetõség fejlesztését, valamint az egyes célcsoportok, így pl. a fogyatékosok ellátásában mutatkozó aránytalanságok csökkentését. A bölcsõdék az 1980-as évek közepe óta kezdtek foglalkozni azzal, hogy vállalják fogyatékos, illetve krónikus beteg gyermekek gondozását, nevelését. Az elvek kidolgozását, valamint a gyakorlat kimunkálását követõen azokban a bölcsõdékben – fõleg a fõvárosban és egyes nagyvárosokban –, ahol a fogyatékos gyermekek gondozásának személyi és tárgyi feltételeit ki tudták alakítani, sérült gyermekek ellátására speciális csoportok alakultak (17. táblázat). Az elmúlt évtizedben örvendetesen nõtt az integráltan, normál bölcsõdei csoportban gondozott fogyatékos kisgyermekek száma. Ma a közoktatási törvényben13 megnevezett szakértõi és rehabilitációs bizottságok javaslatára kerülhetnek be azokba a bölcsõdékbe azok a gyermekek, akiknek számára ott biztosítható a gyógypedagógiai korai fejlesztés és gondozás, illetve a korai felkészítés. Ezt a szolgáltatást a sajátos nevelési igényû gyermek a fenti bizottságok javaslatára 6 éves koráig veheti igénybe. A fogyatékos, tartósan beteg gyermekeket ellátó bölcsõdék száma korlátozott. A sajátos nevelési igényû gyermek gondozása vállalható feladat, de csak azok a bölcsõdék kapnak állami támogatást a fogyatékos gyermekek ellátásához, amelyek megfelelõ tárgyi és személyi feltételekkel rendelkeznek, tehát van fejlesztõ eszközük és fejlesztõ játékuk, van a fogyatékos gyermekek ellátásához szükséges felszerelésük, valamint alkalmaznak korai fejlesztéshez értõ gyógypedagógust. 2001-ben az ország 532 bölcsõdéje közül 166-ban biztosították 578 fogyatékos gyermek ellátása (18. táblá13

1993. évi LXXIX. tv 30. §, 34. §.

43

zat). Ennek oka részben a szülõk tájékozatlansága, részben az, hogy a gyógypedagógia még nem tudja vagy akarja igazán kihasználni a bölcsõde által nyújtható lehetõséget, illetve a gondozónõk egy jelentõs része felkészületlen a feladatra. A létszám növelésének gátja a bölcsõdei férõhelyek korlátozott száma és a személyi feltételek megteremtésének nehézsége. A vidéki területeken kevés a korai fejlesztéshez értõ és az intézményekkel együtt dolgozni tudó gyógypedagógus, valamint egyes bölcsõdék anyagi támogatása is kevés ahhoz, hogy a tárgyi feltételeket ki tudják alakítani. A bölcsõdei gyakorlatban két egészséges gyermek ellátási feltételei szükségesek egy sajátos nevelési igényû gyermek szakszerû fejlesztéséhezgondozásához. A fogyatékos gyermekek bölcsõdei ellátásának további kiterjesztéséhez elsõsorban szemléletváltásra van szükség, hiszen már régóta lehetõség van az ismeretszerzésre. Az alapfogalmak oktatása beépült a képzésbe, a továbbképzés során is vannak jó színvonalú tanfolyamok, vannak kitûnõ gyakorlatot folytató intézmények és gyógypedagógusok. Másodsorban több bölcsõdei férõhelyre lenne szükség, hiszen a sérült gyermek ellátásához kisebb csoportlétszám is kell a jól felkészült gondozónõn és gyógypedagóguson kívül. A mai bölcsõdei gyakorlat szerint viszont a bölcsõdék zsúfoltak, kihasználtságuk országos szinten 2002-ben 107,4 %. A bölcsõdei gondozás-nevelés minimumkövetelményeiben és a szakmai feltételeket és követelményeket meghatározó miniszteri rendeletben a szakterület meghatározta a bölcsõdei korai fejlesztés és gondozás feltételeit. Ezek szerint egy sérült gyermek felvétele csökkenti a bölcsõdei csoport létszámát, integrált gondozás esetén a csoport létszáma legfeljebb 8, speciális csoport esetén legfeljebb 6 lehet. Egy gondozónõ legfeljebb 3 sérült gyermeket gondozhat. Biztosítani kell gyógypedagógust, aki az illetõ gyermekre kidolgozott fejlesztési terv alapján végzi az egyéni programot, szupervízióval és rendszeres konzultációval segíti a gondozónõ – a napi gondozás folyamatába illesztett gondozó-fejlesztõ – munkáját, valamint a gondozónõvel közösen végzi a csoportos fejlesztést. Ehhez a munkához fejlesztõ eszközökre és fejlesztõ játékokra van szükség, amelyek segítik az önkiszolgálást, a közösségbe való integrálódást. A bölcsõdei korai fejlesztés-gondozáshoz szükséges alapismeretek beépültek a csecsemõ- és kisgyermekgondozó képzésbe, az akkreditált továbbképzések biztosítják a pótlólagos tanulást és az új ismeretek elsajátítását. A gyógypedagógus képzésben speciál kollégium keretében ismerkedhetnek a hallgatók a bölcsõdékben végezhetõ korai fejlesztés és gondozás lehetõségeivel. A politika a hozzáférést segítette azzal, hogy az állami költségvetésbe beépült a bölcsõdei korai gondozást segítõ kiegészítõ normatíva, mely a bölcsõdei normatív pénzösszeggel együtt segíti a feltételek megteremtésében az intézményeket.

44

2.2.2 Óvodai nevelés A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény kimondja: a szülõ joga, hogy gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklõdésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyõzõdésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelõ óvodát válaszszon. Ugyanakkor a szülõ kötelessége, hogy biztosítsa 5 éves kortól gyermeke óvodai nevelésben való részvételét és rendszeres kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó óvodapedagógusokkal. A jog érvényesítését általában megfelelõen sikerül biztosítani, ezt bizonyítja, hogy Magyarországon az óvodai ellátáshoz való hozzáférés közel egy évtizede nemzetközi összehasonlításban is igen magas, az óvodáztatásban érintett 3–7 éves korosztály 1990-ben 87,1 % volt, 2000-ben és 2002-ben 92 % (11. és 19. tábla). Másként fogalmazva, az óvodai nevelésnek e tíz éves szakaszában a korosztálynak mintegy öt százalékkal nagyobb része jár óvodába (PETHÕ, 2002). Az óvodák a gyermekek felvétele érdekében a fenntartó önkormányzat engedélye alapján évente egyszer beiratkozási idõt (egy hét április vagy május hónapban) hirdet, amikor a szülõk kiválaszthatják gyermekük számára az óvodát. E mellett a 3. életévét betöltött gyermekének a szülõ igényt tarthat az óvodai ellátásra, tehát év közben a folyamatos felvétel biztosított, ha az óvodában van szabad férõhely, akkor az óvodavezetõ saját hatáskörében dönt az óvodai felvételrõl. Ha az óvoda zsúfoltsága ezt nem teszi lehetõvé, akkor a fenntartó ajánl körzeten kívüli óvodát a szülõnek. Megközelítõleg 5000 kisgyermeket helyhiány miatt minden évben elutasítanak az óvodák (VÁGÓ, 2002). Az 1990-es évek elején volt a legkevesebb elutasítás férõhelyhiány miatt, és 1995 táján a legtöbb. 1994/95-ben hely hiányában 7145 gyermek óvodai felvétele került elutasításra (PETHÕ, 2002). Az adatok szerint legnagyobb valószínûséggel a kisebb gyermekükkel otthon tartózkodó, szociális ellátásban (GYES, GYED) részesülõ anyák és a szintén otthontartózkodó munkanélküli szülõk gyermekei, továbbá a 3-4 évesek maradnak ki idõlegesen az óvodai ellátásból. Az elutasított gyermekek mintegy fele olyan településen él, ahol egyetlen óvoda van. Ha nincs a településen óvoda, a távoli szomszéd településre nem igen tudják/akarják utaztatni a munkanélküli vagy alacsony jövedelmû szülõk kisgyermekeiket. Egyes területeken az óvodai ellátásra vonatkozó igény meghaladja a rendelkezésre álló férõhelyek számát, ami átmeneti nehézségeket eredményez. A 2002. évi országosan reprezentatív kutatás szerint az óvodák negyede kénytelen a hozzájuk jelentkezõk egy részét visszautasítani. Különösen a nagyvárosokból az agglomerációba irányuló kiköltözés idézi elõ az átmeneti férõhely-hiányt. Szórványos kísérletek történtek arra, hogy a kistelepülés közszolgáltatásait végzõ kisbusszal esetleg az iskolás gyermekekkel együtt utaztassák a szomszéd település óvodájába a gyermekeket, de a szülõk érthetõ okokból ragaszkodnának a helyi ellátáshoz. Ahol a szülõk hozzájárulnának a buszoztatáshoz, ott problémát okoz, hogy az iskolabusz az óvodáskorú gyermekek délutáni alvásidejében közlekedik.

45

Az elmúlt tizenöt évben a gyermeklétszám közel 25 %-os csökkenésére a fenntartók ritkán reagáltak óvodabezárással (4 %), de megszüntettek több mint ezer óvodai csoportot, ami helyenként férõhelyhiányt okozott. A helyhiánnyal küzdõ óvodák fenntartóinak 45 %-a szól bele az óvodai felvételi prioritási sorrendjének kialakításába, a többi helyen az óvoda vezetõje határoz. A hozzáférés legfontosabb – bár implicit – jogosultsági kritériumának az anya munkába állását tekintik (VÁGÓ, 2002). A falvakban élõ, sokgyermekes, szegény családok nem ritkán tanulási problémákkal küzdõ és/vagy sérült gyermekei az átlagnál kisebb arányban jutnak fiatalabb korukban óvodai szolgáltatáshoz. Mivel a cigány családok többsége kistelepülésen él, illetve körükben a gyermekszám és a munkanélküliség egyaránt többszöröse az országos átlagnak, kisgyermekeik számára a hozzáférés nem mindig biztosított (20. táblázat). Míg a fõvárosban lakók 83 %-a választhat gyermekének több óvoda közül intézményt, addig a községekben élõk körében ez az arány mindössze 11 %-os. A gyermekeknek lakóhelyüktõl az óvodába jutási ideje ugyanakkor azt jelzi, hogy az óvodahálózat intézményeinek szórtsága megfelelõen igazodik a településrendszerhez. A gyermekek átlagosan 10-13 perc alatt jutnak óvodájukba reggelente (TÖRÖK, 2002). A régiók közül a Közép-Magyarországi régióban (Budapest, Pest megye) van a legtöbb óvoda (995 óvoda mûködik és 87 072 gyermeket fogadnak). Ezzel szemben a közép-dunántúli régióban (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye) a legkevesebb az óvodák száma (507 óvoda mûködik és 36 559 gyermeket fogadnak) (KSHadatok, 2002). A szocializációs problémák esetében a gyermekek számára a korai fejlesztõ tanácsadó és gondozó szolgálat vehetõ igénybe, de ezek általában csak a nagyobb településeken és városokban létesültek. A fogyatékos gyermekek korai fejlesztését a nagyobb városok korábban kialakított szegregált intézményei látják el többségében. A gyógypedagógiai óvodai hálózat 8 szegregált intézményben – részben bentlakásos rendszerben – és 50 többségi óvoda egy-egy kis létszámú gyógypedagógiai csoportjában évente körülbelül 1000 gyermeket fejleszt. Ez az intézményrendszer az óvodás korosztály 0,3 %-át fogadja be. Léteznek óvodák a látássérültek, a hallássérültek, a súlyos beszédfogyatékossággal és mozgáskorlátozottsággal élõk számára, bejáró és hetes bentlakásos formában egyaránt. Világhírû a konduktív nevelésben a magyar Petõ-módszer, ezért a mozgássérültek óvodáiban sok magyar és külföldi gyermeket fejlesztenek. Nincs speciális óvoda az enyhén értelmi fogyatékos kisgyermekek számára, õk többségében integráltan nevelõdnek. A szülõk választási lehetõsége a különbözõ koragyermekkori nevelési formák között lényegében nem függ a szülõk anyagi helyzetétõl, mert a nevelési díjat kérõ magánóvodákba a gyermekeknek mindössze 1,5 %-a jár. Szegénynek tekinthetõ a 3–6 éves korosztály 16 %-a, de õket az önkormányzati óvodák felveszik. Az alacsony jövedelem tehát önmagában nem befolyásolja a szülõk óvodaválasztási lehetõségét. 46

Ugyanakkor gyakran együtt jár a lakóhely településtípusából adódó hátrányokkal, így közvetetten mégiscsak hatással van az óvoda megválasztásának lehetõségére. Hazánkban az óvodai ellátás évtizedek óta kiépült, az óvodai nevelés színvonala nemzetközileg elismert. A szülõk széles rétegei igénylik ezt az ingyenes kisgyermekkori ellátást, és kormányzati ciklusokon átnyúló prioritás a hozzáférést szinten tartja. A kisgyermeknevelési szakemberek fontosnak tartják az integrált nevelés kiterjesztését, a hátrányos helyzetû (szociális hátránnyal küzdõ, kisebbségi, és sajátos nevelési igényû) gyermekek tanulmányi kudarcainak megelõzése érdekében az óvodáztatásból eddig kimaradt gyermekek (5 éves kora elõtti) teljes körû óvodáztatását.

47

3. fejezet 3.1 Szabályozás A kora gyermekkori gondozás, nevelés, mint politika, mint ellátórendszer, mint az egyes formákra vonatkozó szabályozás rendszere, két minisztérium, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium irányítási és ellenõrzési jogkörébe tartozik. A gyermek jogán alapuló pénzbeli ellátások és a családok gondozó-nevelõ funkcióját segítõ napközbeni ellátások a gyermekvédelmi rendszer részei. Ide tartozik a 0–7 évesek vonatkozásában a bölcsõde, az óvoda, a családi napközi, a házi gyermekfelügyelet, valamint a bölcsõde által nyújtható szolgáltatások, mint a játszócsoport, játszóklub, az idõszakos gyermekfelügyelet, a gyermekhotel. A fentiek közül az óvoda az Oktatási Minisztérium ágazati irányítása körébe tartozó intézmény, az oktatási-nevelési rendszer része. Az irányítás és ellenõrzés, valamint a szakmai szabályozás az oktatási tárca illetékessége. 3.1.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A kora gyermekkori nevelés és gondozás általánosan véve a szociális ellátórendszer része, hiszen a gyermekvédelem a szociális védelem része. A szabályozásban viszont külön törvény és végrehajtási rendeletek vonatkoznak rá. A 3 éven aluli kisgyermekek napközbeni ellátását biztosító minden szolgáltatási forma (bölcsõde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet) a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint a végrehajtása céljából kiadott kormány- és szociális ágazati miniszteri rendeletekkel szabályozott. A törvény a Gyermekek jogairól szóló 1989-es Egyezményében, valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányában meghatározott gyermeki jogok érvényre juttatását kívánja megvalósítani. Ez a szabályozás magában foglalja a szolgáltatások létesítésének és mûködésének feltételeit, a szakember képzés-továbbképzés, a szolgáltatások igénybe vehetõségének, a szakmai irányítás és a szakmai és fenntartói felügyelet és a finanszírozás szabályait. A szabályozás politikailag azt célozza, hogy elviekben minden rászoruló kisgyermek, akinek napközbeni ellátásában a családját szolgáltatás biztosításával segíteni kell, ezekhez a szolgáltatásokhoz hozzájusson még akkor is, ha a család szociális helyzete olyan, hogy ezért térítési díjat nem tud fizetni. A települési önkormányzatok szintjén önkormányzati rendelet szabályozza a helyi igénybevételt, pl. az intézménybe való felvétel módját.

A szolgáltatások jogi szabályozásának szellemisége maximálisan figyelembe veszi a gyermek egészségének, biztonságának és fejlõdésének szempontjait. A bölcsõdei ellátást szabályozó jogszabályok szakmai tartalmáért, az elvek és módszerek kidolgozásáért felelõs az országos módszertani intézet és a regionális módszertani bölcsõdék hálózata. Ennek az együttmûködésnek aktív részese a szakmai érdekvédelmi szervezet, a Magyar Bölcsõdék Egyesülete. A jogszabályok betartását, valamint a szakmai elvek érvényesülését az engedélyezõ szerv és a megyei gyámhivatalok ellenõrzik a módszertani intézmények, illetve az Országos Szakértõi Névjegyzékbe felvett szakértõk szükség szerinti felkérésével. Az újonnan kialakuló, már jogilag definiált szolgáltatási formák – családi napközi, házi gyermekfelügyelet – szakmai elvei és gyakorlata jelenleg is alakulóban van. Szakmai mûhelyekben külföldi tapasztalatok adaptálásával, illetve a már elterjedt ellátási formákban bevált elvek és gyakorlat felhasználásával fogalmazódnak meg a családi napközi ellátás szakmai szabályai. Ezek elterjesztése a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet feladata. Államilag elfogadott a családi napközik mûködtetésére vállalkozók tanfolyamos felkészítésének oktatási programja, a képzéssel kapcsolatos rendeletalkotás folyamatban van. A családi napközi szolgáltatók szakmai segítése még megoldásra váró kérdés. Létezik olyan civil szervezet (Pro Excellentia Alapítvány a Napközbeni Kisgyermekellátásért, Csemete Alapítvány), amely felkészítõ tanfolyamot szervez a szolgáltatások létrehozását és szakmai mûködését segítõ feladatokra. Más szakemberek is alkalmasak lennének erre, csak a napközbeni ellátás rendszerébe még nem épült be ez a tevékenység. A családi napközi a mûködtetõ otthonában, elsõsorban magánvállalkozás formájában kialakított szolgáltatás, feltételei a családi otthont mintázzák. Ez a hazai ellátások eddigi gyakorlatában újszerû, ezért azok a közegészségügyi szabályok, amelyek a bölcsõdére vagy az óvodára érvényesek, valamint a közétkeztetésben zajló gyermekétkeztetés szabályai nem alkalmazhatóak rá. Ennek jogi rendezése jelenleg folyik. A családi napközik elterjedését gátolja a rendezetlen finanszírozás kérdése. Jogilag csak az élelmezés költsége terhelhetõ a szülõre, bár állami normatíva már segíti mûködésüket. Ugyanakkor az önkormányzatok hajlandósága kicsi arra, hogy ellátási szerzõdés keretében vásárolják meg a szolgáltatásokat, ezért olyan kevés a számuk. A gyakorlat azt mutatja, hogy a kisebb településeken, ahol nincsen bölcsõde vagy zsúfolt az óvoda, de ugyanúgy bárhol, ahol a változó családi szükséglet indokolja, jól alkalmazható és a többi formához viszonyítva olcsóbb megoldás lehet. A házi gyermekfelügyelet – hasonlóan a családi napközihez – az eddigi hazai ellátásokban új lehetõséget jelent. Azokat a családokat segíti a szolgáltatás, ahol a szülõ egyedülálló, akik fogyatékos gyermeket nevelnek, akiknek a szülõ betegsége, többes ikrek születésénél több gyermek ellátása, a munkaidejük és az intézmények nyitvatartásának összeegyeztethetetlensége miatt van szükségük az otthoni gyermekfelügyeletre. A szükséglet valós, az önkormányzati feladatellátást segítené az állami

49

normatíva biztosítása, tekintettel arra, hogy a kormányrendelettel szabályozott szülõi befizetésekbõl a szolgáltatás nem tartható fenn. A gyermekvédelmi rendszer – és azon belül a napközbeni gyermekellátás – mûködtetése önkormányzati és állami feladat (21. táblázat). A napközbeni kisgyermekellátás szabályai elsõsorban gyermekközpontúak, másodsorban létesítményközpontúak. Most kezd teret nyerni a szolgáltató jelleg. A bölcsõdékben dolgozó szakemberek szemléletének változását mutatja, hogy mind jobban figyelembe veszik a családok igényeit az alapellátáson túli szolgáltatások kialakításában, valamint egyre jobban igénylik a szülõk beleszólását a szakmai mûködésbe. Mindezek a változások a gyermekközpontúság megtartása mellett történnek. Mûködik az érdekképviseleti fórum, amelyben helyet kapnak a szülõk is az intézmény dolgozói és a fenntartó képviselõi mellett. A fórum javaslatot tehet az alaptevékenységgel kapcsolatos szolgáltatások kialakítására, az ebbõl származó bevételek felhasználására, egyetértési joga van a házirend kialakításában. Az intézmény mûködésével és a gyermekek ellátásával kapcsolatos panaszok kivizsgálása is a feladatkörébe tartozik. A családi napközi és a házi gyermekfelügyelet már a jelenlegi kezdeti kialakulási idõszakban is szolgáltatás-orientált. A szabályozók megengedik a nagyfokú rugalmasságot és a családi igényekhez való alkalmazkodást. A szakmai szabályok betartását, az intézmény jogszerû mûködését a megyei gyámhivatal, valamint a mûködési engedélyt kiadó jegyzõ felügyeli. A jegyzõ joga évente egy alkalommal ellenõrizni, hogy a tevékenység megfelel-e a mûködési engedélyben foglaltaknak, rendelkezik-e a szükséges belsõ szabályzatokkal, valamint rendelkezik-e a feladatot ellátásához szükséges feltételekkel (tárgyi és személyi feltételek, megfelelõ szakképesítés, minimális szakdolgozói létszám, továbbképzések lehetõvé tétele). A megyei gyámhivatal a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, vagy a módszertani bölcsõdék, illetve a Szakértõi Névjegyzékben szereplõ szakértõk szükségszerû bevonásával legalább négyévente egyszer ellenõrzi a gyermekjóléti alapellátást nyújtó intézményeket. Az egészségügyi szakfelügyeletet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) végzi. Az ellenõrzés célja minden esetben a szakszerûség és a jogszerûség vizsgálata. Hiányosságok esetén értesíti az engedélyt kiadó hatóságot, aki intézkedik a hiányosságok megszüntetésérõl, illetve az intézet mûködésének felfüggesztésérõl. A gyámhivatalok ellenõrzést végzõ munkatársai általában a gyermekvédelemben jártas fõiskolai vagy egyetemi végzettségû szakemberek (szociális munkás, szociálpedagógus, vagy egyéb képzettségû: pedagógus, jogász, védõnõ, orvos, stb.), míg a közremûködésre felkért szakértõk a szakterülethez szükséges szakirányú végzettséggel rendelkeznek. Ennek értelmében a bölcsõdék ellenõrzését a megyei gyámhivatalok végzik a módszertani bölcsõdék munkatársainak bevonásával. Kisebb hiányosságok esetén 60 nap után az intézménynek tájékoztatást kell adni arról, milyen lépéseket tett illetve kíván tenni a hiányosságok megszüntetésére. Súlyos probléma esetén akár kezdeményezhetik az intézmény vagy a szolgáltatás bezárását. 50

A gyámhivatali ellenõrzésnek igen komoly szakmai segítõ szerepe és hatása is van. A gyámhivatalokkal együtt végzett ellenõrzések olyan hiányosságokra deríthetnek fényt, amelyeket az intézményben dolgozók belülrõl nem vesznek észre, vagy amelyek anyagi források hiányában nem pótolhatók. Azokat a megoldási módokat igyekeznek megtalálni, ami a mûködés színvonalát emeli. Szigorú szankcionálás az egészségre káros illetve a balesetveszélyes esetekben fordul elõ, pl. élelmezés, balesetet okozó eszközök, stb. Az ellenõrzések eredményeirõl a fenntartót is tájékoztatják. A dolgozókkal az intézmény vezetõje ismerteti az ellenõrzés eredményét, valamint tájékoztatást kérhet az érdekképviseleti fórum, annak tagjai is, így a szülõk is. A szakmai munka színvonalát jelentõs mértékben a bölcsõdevezetõ ellenõrzései, elvárásai, szakmai elhivatottsága határozza meg. Õ tudja folyamatosan figyelemmel kísérni az egyes csoportokban folyó gondozó-nevelõ munkát. Megfigyelései, ellenõrzései során õ figyel fel a hibákra, tesz javaslatot a kijavításukra. A jó munkát elismeri, megerõsíti. Õ felelõs dolgozói szakmai képzettségének színvonaláért, a továbbképzésekre való eljutás lehetõségét biztosítja, házi továbbképzéseket szervez. A módszertani bölcsõdék és az országos intézet között folyamatos kapcsolat van. A szakmai elvárások, módszertani ajánlások rajtuk keresztül jutnak el a területi bölcsõdékbe. A módszertani bölcsõde évente legalább egyszer tesz szakmai látogatást a területi bölcsõdékben. Vezetõi értekezletet évi 3-4 alkalommal tartanak. A gyermekek ellátásával kapcsolatos panaszokat, bejelentéseket joga van vizsgálni az érdekképviseleti fórumnak, és véleményérõl tájékoztatja a bejelentést tevõt.

3.1.2 Óvodai nevelés Az elmúlt évtized legjelentõsebb oktatáspolitikai történése az új közoktatási törvény megalkotása volt, melyet hosszú és komoly vitákkal kísért törvény-elõkészítés jellemzett. 1993 nyarán a parlament elfogadta és megalkotta az alábbi törvényeket: 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról, 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésrõl, 1993. évi LXXX. törvény a felsõoktatásról. Az óvodai nevelés a közoktatási rendszer részeként az 1993. évi LXXIX. törvény hatálya alá tartozik. Az óvoda hároméves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, hat-hétéves korig nevelõ intézmény. A gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, az óvodai nevelési év elsõ napjától kezdõdõen napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Hétéves kor felett óvodába járásra – szülõi kérésre – az illetékes szakemberek véleménye alapján van lehetõség. A törvény elõírja az óvoda dolgozóinak kötelezettségeit, az óvoda mûködésének, az irányításnak, az ellenõrzés feladatainak szabályait.

51

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény meghatározta a kisebbségi és nemzeti óvodai gyermekcsoport szervezésének kritériumait. Kimondta, hogy ha ugyanazon kisebbséghez tartozó 8 tanuló szülõje kéri, a helyi önkormányzat köteles a kisebbségi osztályt vagy tanulócsoportot megszervezni. Ezt erõsítette meg a közoktatási törvény, amikor kimondta, hogy „az óvodai nevelés illetve az iskolai nevelés-oktatás nyelve a magyar, illetve a nemzeti és etnikai kisebbség nyelve. A nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek, tanulók – a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott választás alapján – anyanyelvükön, illetõleg anyanyelvükön és magyarul vagy magyar nyelven részesülhetnek óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, illetve kollégiumi nevelésben.” A törvényalkotást minden alkalommal intenzív alsóbb szintû jogalkotás kísérte, ezen belül a tárca szintû jogalkotás mellett fontos szerepet játszott a kormányszintû jogalkotás is. 1990 és 1999 között több mint 150 olyan kormányrendelet-alkotás vagy -módosítás történt, amely érintette a közoktatás területét is (JKA, 2000). A közoktatási törvény mellett, a közoktatási viszonyokra alapvetõ hatást gyakoroltak más új törvények is. Ezek lényegesen átalakították a közoktatáson belüli felelõsségi viszonyokat (különösen az önkormányzati törvény 1990-ben), meghatározták a világnézeti oktatás kereteit (a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény 1990-ben), módosították a tulajdonviszonyokat (a volt egyházi tulajdon rendezésérõl szóló törvény 1991-ben), átalakították a tanári szakma státusát (a közalkalmazottakról szóló törvény 1992-ben), és átformálták az oktatással kapcsolatos állampolgári és kisebbségi jogok rendszerét (a kisebbségi törvény 1993-ban). A közoktatási viszonyokat alapvetõen befolyásolja az államháztartásról szóló törvény (1992), az éves költségvetési törvények, továbbá – a fejlesztési és hátránykompenzációs lehetõségek tekintetében – az önkormányzatok címzett és céltámogatását szabályozó éves törvények. Az évtized második felétõl a közoktatáson belüli infrastrukturális fejlesztések lehetõségeit is megszabják azok a keretek, melyeket a területfejlesztésrõl szóló 1996-os törvény határozott meg. Ugyancsak az évtized második felében jelentõs hatást gyakoroltak még a gyermekvédelemrõl (1997), a nonprofit szervezetekrõl (1997) és az önkormányzati társulásokról (1997), az OKÉV mûködésérõl (2001), a szakvizsgáról, a továbbképzésrõl (2000) megjelent rendeletek, a közoktatást érintõ egyéb jogszabályok. A közoktatási törvény az egész közoktatási rendszert átfogja, kiterjed a szülõk, diákok jogaira, szabályozza az irányítást, a finanszírozást. Erõsíti a decentralizációs változásokat. A törvény 1996-os módosításával egységes szerkezetbe került egy kiegészítõ normarendszer, a nemzeti etnikai oktatás, a különleges gondozást igénylõ gyermekek ellátása, a hátrányos helyzetû gyermekek nevelése–oktatása, a kistérségi települések támogatása. Tartalmazza a szülõk, tanulók jogait, kötelezettségeit a nemzetközi szabályozások elõírásai alapján. A törvény 1999-es és a 2003-as módosításai a közoktatást érintõ változásoknak megfelelõen egybeszerkesztették mindazokat a jogszabályokat, melyek a megelõzõ módosítások óta megszülettek. 52

A közoktatási intézmények döntõ többsége a települési és a megyei önkormányzatok tulajdonában van. Az önkormányzatoknak a közoktatás irányításában betöltött meghatározó szerepe nemcsak a hozzájuk telepített jelentõs irányítási jogokból következik, hanem tulajdonosi szerepükbõl is. Az intézmények mûködéséhez szükséges költségekhez az állami normatíva mellett egyéb források lehetõségének biztosítását jelentette az e célra létrehozott alapítványokból történõ támogatás (JKA, 2000). Az oktatásban részt vállal az egyház, gazdasági szervezet, alapítvány, magánszemély, az állami feladatellátás önkormányzati kötelesség. Saját maga dönti el, hogy milyen módon gondoskodik az oktatás ellátásáról. A nem-állami fenntartású intézmények létrehozásakor a törvény által elõírt feltételek megteremtése az alapító feladata, – a mûködéshez szükséges engedély kiadása a helyi önkormányzat jegyzõjének hatáskörébe tartozik. A jegyzõ bármelyik idõpontban vizsgálhatja az intézmények mûködését. Alternatív óvodák, egyházi, magán alapítványi fenntartású intézmények köre alakult ki, és megerõsödött. Az óvodai nevelés központi tartalmi szabályozója az Óvodai nevelés országos alapprogramja, 137/1996 (VIII. 28.) rendelet, amit az Oktatási Minisztérium adott ki (a továbbiakban Alapprogram). Az Alapprogram tiszteletben tartja és elõsegíti a Gyermek jogairól szóló ENSZ Egyezményben lefektetett alapelvek érvényesülését. Az Alapprogram – az eddigi dokumentumok pozitív értékeinek megtartásával és megerõsítésével – megteremtette az országban a differenciálódó óvodai nevelés törvényi alapjait az elkészült és jóváhagyott helyi nevelési programokon keresztül. Magyarországon a nevelési programok alapján a nevelõmunka sokszínûséget mutat az óvodákban. Az óvodák 1996 és 1999 között három féle módon készíthették el helyi tartalmi szabályzójukat, vagyis a helyi nevelési programjukat: 1. A kész, minõsített és piacon kapható óvodai programot átvették. 2. A kész, minõsített, vagy a piacon kapható programot adaptálták. 3. Saját maguk írtak helyi nevelési programot. A helyi óvodai nevelési programok életbelépését a közoktatásról szóló 1996. évi LVII. tv. módosítása írta elõ. A helyi szabályozás, vagyis az intézményi szint dokumentációs rendszerét a következõ dokumentumok határozzák meg: az Alapító okirat, a Szervezeti és Mûködési Szabályzat, a helyi nevelési program (majd 2004-tõl a minõségirányítási program) határozza meg az óvoda mint szervezet jogi és tartalmi mûködésének kritériumait. • Az Alapító okirat készítését, felülvizsgálatát a közoktatási törvény írta elõ. • A Szervezeti és Mûködési Szabályzat az intézmények elõírás szerinti mûködtetését tartalmazza. Óvodánként, vagyis szervezetenként más és más hangsúlylyal fogalmazódnak meg a feladatok. • A helyi nevelési programok 1999. szeptember elseje óta szabályozzák az óvodák tartalmi mûködését.

53

Az óvoda házirendjében megfogalmazódnak a gyerekek érdekében a zavartalan mûködés biztosításához a szülõi, gyermeki kötelességek és jogok gyakorlása a gyermek óvodai életével kapcsolatos rendelkezés. A házirendet az intézményvezetõ készíti el, és a nevelõtestület fogadja el. 1999 szeptemberétõl a programbeválás vizsgálata, a programfejlesztés vált kiemelt feladattá az óvodákban.

3.2 Nevelõk, gondozók 3.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Foglalkozások:

szakgondozó, gondozó, nevelõ, segédgondozó. A gondozók leginkább a bölcsõdékben, azonkívül kisebb mértékben a házi gyermekfelügyeletben, ill. a gyermekotthonokban dolgoznak. 2000-ben a számuk 5594 volt, amelybõl 5335 bölcsõdei alkalmazott. Mindannyian nõk. A bölcsõdék számának a rendszerváltozást követõ nagy arányú csökkenésébõl adódóan a gondozónõk száma is sokkal kevesebb, mint régen: 1980-ban 12 819, 1990-ben pedig 9929 bölcsõdei gondozónõ dolgozott (Statisztikai Évkönyv 2000, p. 165.). 2000-ben a gondozónõk 91 %-a volt szakképzett, sajnos azonban emelkedõ tendenciát mutat a képesítés nélkül dolgozók aránya, ami azt jelzi, hogy a pálya nem vonzó a frissen végzettek között. Ezt támasztja alá a szakma elöregedése is, a legtöbben a 36–50 éves korosztályból kerülnek ki. A gondozónõk körében munkaerõhiányról inkább csak bizonyos földrajzi területeken beszélhetünk, annyi azonban bizonyos, hogy szükség volna a munkaerõ frissítésére, aminek legnagyobb gátja az alacsony kereseti lehetõség. A szakgondozók és gondozók végzik a gyermekek gondozását, nevelését. Rajtuk kívül még más szakemberek is dolgozhatnak bölcsõdében, akik az õ munkájukat segítik (22. táblázat). A családi napközi létesítése 1993 óta lehetséges, és még igen kevéssé elterjedt, dolgozóik száma ezért néhány tucat. A családi napközit mûködtetõk felkészítõ tanfolyamáról és annak tematikájáról 2003-ban jelent meg rendelet.14

14

29/2003. (V. 20.) ESzCsM-rendelet.

54

3.2.1.1 A 0–3 éves korosztály napközbeni ellátását végzõ szakemberek feladatköre és képzése Csecsemõ- és kisgyermeknevelõ gondozó A csecsemõ- és kisgyermeknevelõ-gondozó felsõfokú szakképesítésû szociális szakember, aki bölcsõdében, házi gyermekgondozói szolgálatban, családi napköziben látja el a 0–3 éves korúak gyermekgondozási-nevelési feladatait. Munkahelyén a bölcsõdevezetõ felügyeletével és irányításával tevékenykedik. Egészségügyi szempontból a bölcsõdeorvos útmutatásait figyelembe véve gondozza és látja el a gyermekeket. Feladatkörén belül, a kisgyermek fejlesztése érdekében alkalmazza a pedagógiai, nevelési módszereket, figyelemmel kíséri a gyermekek pszichoszomatikus fejlõdését. Kapcsolatot alakít ki a gyermeket nevelõ családdal, együttmûködik a szülõkkel és támogatja õket szülõi szerepükben. Segíti a gyermekintézmények szakmai munkáját, a társintézményekkel való együttmûködésben eredményes munkakapcsolatot alakít ki (korai fejlesztõ intézettel sérült vagy speciális ellátásra szoruló gyermekek ellátásában, óvodákkal való együttmûködésben). Hatékony egészségnevelési-pedagógiai felvilágosító tevékenységet végez. Szolgáltatásokat szervez kisgyermeket nevelõ családok, valamint a gyermekgondozási szabadságon lévõ anyák számára (klub, gyermek játszócsoport és egyéb szolgáltatások formájában). Elvégzi a gondozó-nevelõ munkához kapcsolódó dokumentációs feladatokat. A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik empátiás, kreatív személyiségjegyek, megfelelõ elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában képesek • a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben szakszerûen nevelni és gondozni a 0–3 éves korú gyermeket, • nevelési és gondozási tanácsokkal segítséget nyújtani a 0–3 éves korú gyermekeket nevelõ családoknak, • részt venni a speciális szükségletû 0–6-7 éves korú gyermekek nevelésében, gondozásában, korai fejlesztésében, • részt venni a szakterületükhöz tartozó intézmények szakmai ellenõrzésében, • és tudásukat folyamatosan bõvíteni. A képzés óraszáma: 1950 óra, ennek 68 %-a elmélet, 32 %-a gyakorlat. Csecsemõ- és kisgyermekgondozó A csecsemõ- és kisgyermekgondozó emelt szintû végzettségû szociális szakember, aki a 0–3 éves korú gyermekek gondozási–nevelési feladatait látja el a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményekben és együttmûködik a napközbeni kisgyermekellátást segítõ pedagógussal, pszichológussal, orvossal. A speciális és sérült gyermekcsoportban munkáját gyógypedagógus szakember irányításával végzi. A gyermekvédelmi alapellátás egyéb intézményeiben és a szakellátás intézményeiben, valamint egyéb humán szolgáltatásban munkacsoport tagjaként dolgozik.

55

Feladatkörén belül alkalmazza a kisgyermek fejlesztése érdekében a pedagógiai, nevelési módszereket, figyelemmel kíséri a rábízott gyermekek pszichoszomatikus fejlõdését. Az egészséges életmód kialakítása érdekében megszervezi a gyermek napirendjét. Felismeri az egészségestõl eltérõ (kóros) változásokat, állapotokat, közremûködik ezek szakszerû ellátásában, kezelésében. Egészségnevelési és egészségügyi felvilágosítási tevékenységet végez. A gyermek hatékony nevelése és kiegyensúlyozott fejlõdése érdekében szoros kapcsolatot tart a szülõkkel. Munkájának szerves része a gondozó-nevelõ munkához kapcsolódó adminisztrációs feladatok elvégzése. A képzés óraszáma 4612 óra, amelyben az elmélet és a gyakorlat aránya: 50–50 % Bölcsõdei szakgondozó A csecsemõ- és kisgyermekgondozó szakhoz képest megfogalmazódik a vezetõi szerepkörrel járó feladatkör és felelõsség is. A legfontosabb feladatok, feladatcsoportok: • Irányítja és végzi a csecsemõ és a kisgyermek szükségleteit figyelembe vevõ gondozási és nevelési tevékenységet. • Irányítja a vezetése alá tartozó intézmény szervezeti egységeit és közremûködik a mûködtetéséhez szükséges személyi feltételek biztosításában. • Irányítja a vezetése alá tartozó intézmény tárgyi feltételeinek megteremtését és közremûködik azok higiénikus, biztonságos és balesetmentes mûködtetésében. • Kapcsolatot tart és együttmûködik a gyermek családjával. • Együttmûködik más intézmények szakembereivel. • Elvégzi a munkájával kapcsolatos adminisztrációt. A képzés óraszáma 377 óra, amelynek 87 %-a elmélet és 13 %-a gyakorlat. A gondozónõk, szakgondozónõk a 3 év alatti gyermekek gondozásának–nevelésének specialistái. A gondozónõket kifejezetten ennek a korosztálynak az ellátására készítik fel. Az egyes képzési programokban szerepel ugyan részben a késõbbi korosztályokra való kitekintés, részint a gyermekvédelmi rendszer egészére való kitekintés, de egyik sem olyan mértékben, hogy más szakképesítést is jelentene. A képzés struktúrája meglehetõsen egyedi, amelyben tükrözõdik, hogy a bölcsõdei szakma az egészségügyi ellátórendszerbõl elõször a népjólétibe, azután pedig a szociálisba került. A bölcsõdei gondozás-nevelés koncepciójának egyik legfontosabb pillére az egyéni bánásmód, a gyermek egyéniségének, pillanatnyi szükségleteinek figyelembevételével történõ gondozás-nevelés, azaz a másság tisztelete ilyen értelemben természetes. A speciális szükségletû gyermekek ellátását a gondozónõ gyógypedagógus és más szakember segítségével, iránymutatásával végezheti. Az erre való felkészítés mindhárom képzésben megfelelõ arányban és korszerû tartalommal van jelen.

56

Nincs bölcsõdei fõiskolai képzés. Az akkreditált, postsecondary (iskolai rendszerû felsõfokú) szakképzés keretében folyó csecsemõ- és kisgyermeknevelõ gondozó szak esti és levelezõ tagozaton is szervezhetõ. A tanulni vágyó bölcsõdei szakemberek elsõsorban a szociális szakokon és az óvodapedagógus szakon szereznek fõiskolai végzettséget, szintén munka mellett.

3.2.1.2 Továbbképzések Rendelet15 írja elõ a személyes gondoskodást végzõk továbbképzési kötelezettségét és a teljesítés lehetõségeit. Ennek értelmében egy továbbképzési ciklus 5 év. Ezalatt különbözõ típusú akkreditált továbbképzéseken való részvétellel a felsõfokú végzettséggel rendelkezõknek 80, a középfokú végzettséggel rendelkezõknek 60 pontot kell gyûjteniük. Pontot csak minõsített továbbképzésen való részvétellel lehet szerezni. A minõsített programok jegyzéke a szakmai közlönyben jelenik meg. A program a résztvevõk számára lehet ingyenes (központi keretbõl finanszírozott), részben finanszírozott, ill. részvételi díjas. A minõsített továbbképzések lehetnek tanfolyamok, tréningek, szakmai tanácskozások, tanulmányutak, stb. Mindegyik típusnak más-más a pontértékhatára, ezeken belül a programot minõsítõ bizottság kevesebbet is adhat. Ez a rendszer lehetõséget ad a szakmai tudás folyamatos karbantartására, frissítésére, bõvítésére, az egyéni érdeklõdés szerinti válogatásra. A munka melletti képzések mindig erõsen szakma-, ezen belül gyakorlat-centrikusak voltak. És a szakmai munkáért felelõs országos intézet jelentõs szerepvállalásával folytak. 3.2.1.3 A karrierlehetõségekrõl A gyermekvédelem rendszerébe kerülve nõtt a kisgyermekgondozók karrierlehetõsége. A szakmai képzés ugyan még túlspecializált (ennek elõnyeivel és hátrányaival), de a más típusú továbbtanulásra lényegesen nagyobb a lehetõség, mint korábban. Az intézménytípusok, ellátási formák bõvülésével a horizontális mozgás lehetõsége nõtt (pl. házi gyermekfelügyelet). Egyre többféle szolgáltatás alakul ki, egyre nagyobb számban. A szolgáltatások kiemelkedõen felkészült és rugalmas szakembereket kívánnak. Ez egy presztízs-alapú horizontális mobilitási lehetõség. Hasonló jellegû a módszertani bölcsõdében vagy képzõhely gyakorlóterületeként mûködõ bölcsõdében való munka is. A vertikális lépéshez mindenképpen magasabb végzettség szükséges. Jelenleg a kora gyermekkori gondozást, nevelést, ellátást bölcsõdékben, családi napközikben, házi gyermekfelügyeletben dolgozó gondozónõk iskolai végzettsége és szakmai képesítése heterogén képet mutat. Egyaránt megtalálható a szakmában az 15

9/2000. (VIII. 4.) SZCSM-rendelet.

57

általános iskolát végzett és az érettségivel rendelkezõ gondozónõ, illetve akik a szakmai képesítést munka mellett vagy nappali képzésben szerezték meg. 2000-ben a beosztott gondozónõk 20 %-a rendelkezett szakgondozói képesítéssel. Más szakmákhoz képest a jogszabályok alacsonyabb kritériumokat határoznak meg a státuszok betöltésének feltételeként. Ezért az alapképesítéssel rendelkezõ gondozónõk közül – beleértve a szakgondozónõk nagy részét is – felkészültségükbõl adódóan kevesen felelnek meg a mai társadalmi elvárásokból adódó vezetõi, támogatói státuszok, pozíciók betöltésére. Azok a szakemberek azonban, akik a gondozónõi képesítésük mellett még egészségügyi, szociális, államigazgatási stb. oktatási intézményben, fõiskolán vagy egyetemen szereztek diplomát (vagy több diplomát) alkalmasak az újabb elvárásoknak megfelelni, sikeres támogatói és vezetõi funkciókat ellátni. A korai nevelés és gondozás területén dolgozók munkaköri beosztása, képzési elõírása, minimális szakképzettsége és javadalmazása jogszabályokban rögzítettek. Vannak általános és ágazati törvények, végrehajtási kormány- és szakminiszteri rendeletek. Miután a különbözõ korú gyerekek nevelése–gondozása más-más ágazati minisztérium fennhatósága alá tartozik, a területeken dolgozókra vonatkozó szabályozás nem egységes. A bölcsõdei gondozónõk az alacsonyabb iskolai végzettség miatt a társadalmi elismertség alacsonyabb fokán állnak. A szakmai presztízsük sokkal kisebb, mint az óvónõké. Bérük jelenleg a nemzetgazdasági ágak között az utolsó helyen van. A fiatalok számára a fentiek miatt nem vonzó a pálya. A családban szolgáltatást végzõk közül az állam által fizetett alkalmazottak szakképzettséggel rendelkeznek. Õket a gyermekvédelmi törvény alapján az önkormányzatok által fenntartott intézmények állományából rendelik ki a rászoruló családokhoz. A fizetendõ térítési díj a szülõ jövedelmének maximum 15 %-a lehet. Ezt a típusú szolgáltatást kevés helyen tudják biztosítani állandó jelleggel, de rendkívüli körülmények esetén idõszakos jelleggel megoldják. A családok körében nagy elismerést vált ki a gondozónõk munkája. A nem állam által fizetett szolgáltatásokra nincs rálátás. Személyes információk alapján azt tudjuk, hogy a „bébiszitterek” iránt az igények nõnek, színvonaluk pedig nagyon különbözõ. Általában szakképzetlenek, vagy egyetemisták, nyugdíjasok, vagy 6 hetes tanfolyamot végzettek látják el a feladatot, legtöbbször nem legális, bejelentett vállalkozásban. Van, ahol családtagnak, van, ahol háztartási alkalmazottnak tekintik õket. Bérük megállapodás szerinti, nagyon különbözõ a nyújtott szolgáltatás, a lakhely, a társadalmi szint szerint. A bölcsõdei dolgozók a közalkalmazottakra érvényes bértáblázat szerinti bérezésben részesülnek. E szerint iskolai végzettség és munkában eltöltött idõ alapján kell besorolni a dolgozókat. A 2002 elején érvényben lévõ táblázat szerint a kezdõ szakképzett érettségizett gondozónõnek 30 900,– Ft, a 20 éves munkaviszonnyal rendelkezõknek 49 300,– Ft a bére, de az országos minimálbér 50 000,– Ft, ezért mindket58

ten azonosan bruttó 50 000,– Ft-ot keresnek. Az eddigi legmagasabb bér ebben a kategóriában 42 év szolgálati viszony után bruttó 64 900,– Ft volt. 2002. szeptember 1-tõl új bérrendszer lépett életbe, ahol az országos minimálbér a táblázat alapja, és ezáltal ismét megvalósult a képzettség és kor szerinti differenciált bérezés. Kezdõ gondozónõ 60 000,– Ft, 20 év után: 79 200,– Ft, és a legmagasabb szolgálati idõ után 91 200,– Ft a fizetés.

3.2.2 Óvodai nevelés A közoktatási törvény 15.§-a értelmében a nevelõmunka – az óvodai nevelés keretében gyermekekkel a közvetlen foglalkozás – pedagógus-munkakörben látható el. Pedagógus-munkakörben a közoktatási törvény elõírásai szerinti végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezõ személy óvodapedagógus foglalkoztatható (23. táblázat). Az óvodapedagógusok többsége nõ, elvétve található férfi. A felsõfokú képzettséget 1959 óta vezették be az országban, de a 70-es években az óvodahálózat intenzív fejlesztése miatt a képesítés nélküli alkalmazás visszaszorítása érdekében 20 évig középfokú képzés során is lehetett óvodapedagógusi képesítést szerezni. A felsõfokú képesítés megszerzése 1993 óta kötelezõ. A felsõfokú végzettségû óvodapedagógusok aránya 1999/2000 évre 92,7 %-ra emelkedett, ami alapján megállapítható, hogy nõtt a végzettség alapján megítélhetõ szakértelem (PETHÕ, 2002). A dajkák, akik a gyermekek gondozását segítik, az óvodapedagógusok mellett dolgozó, általános iskolai és középfokú végzettségû dolgozók. 1990 óta szakképesítést szerezhetnek, de ez alkalmazási feltételt nem jelent. Mindannyian nõk. A dajkáknál nem elõírás a szakmai képesítés, de sok a szakképzett dajka, és egyre többen érettségivel is rendelkeznek. A jelenlegi gyakorlat szerint a gondozás mellett más feladatot is ellátnak: takarítást, fûtést, kertápolást, postázást, mosást, stb. 3.2.2.1 Az óvodai nevelésben dolgozó szakemberek feladatköre és képzése Óvodapedagógus A közoktatási törvény 16. §-a elõírja az óvodapedagógus alkalmazásának feltételeit: iskolai végzettség, szakképesítés, büntetlen elõélet és cselekvõképesség. Kormányrendelet mondja ki, hogy „óvodapedagógus-alapképzésben fõiskolai végzettség, óvodapedagógusi szakképzettség szerezhetõ16”, ami óvodás gyermekek nevelésére jogosít. A képzési idõ a nappali, az esti, illetve levelezõ tagozaton, továbbá távoktatás formájában 3 év.

16

2. §. (1) pontja.

59

Az óvodapedagógus heti teljes17munkaideje a kötelezõ órákból – amit a gyermekekkel való közvetlen foglalkozásra, nevelésre fordít –, valamint a nevelõmunkával, gyermekekkel a szakfeladatának megfelelõ foglalkozással összefüggõ feladatok ellátásához szükséges idõbõl áll. Ha az óvodai nevelés nyelve a nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelve, illetve nem magyar nyelv, az adott nyelven folyó nevelõmunkához pedagógus-munkakörben nemzetiségi óvodapedagógusi oklevéllel rendelkezõ szakember alkalmazható. Az óvodapedagógus szakon a képzés célja olyan szakemberek képzése, akik jól megalapozott általános és szakmai mûveltségük, fejlett pedagógiai képességeik, önés emberismeretük, gyermekközpontú, érzelemgazdag beállítódásuk birtokában – a családdal és a társadalmi környezettel együttmûködve – alkalmasak az óvodás gyermekek tudatos fejlesztésére, nevelésére, az egyetemes és nemzeti értékek, erkölcsi normák közvetítésére. Az óvodapedagógus szak tanterve magában foglalja a mindenki számára kötelezõ, általánosan mûvelõ (pedagógia, pszichológia, társadalomismeret, idegen nyelv stb. az összes óra 32–35 %-a) és az óvodai nevelõmunka végzésére felkészítõ (magyar nyelv és irodalom, matematika, természetismeret, testnevelés, vizuális nevelés, ének-zene és ezek módszertana – az összes óra 45–48 %-a) tantárgyakat. Az alapképzés óraszáma (2500 óra) az elméleti és gyakorlati tárgyak idõkeretét tartalmazza. A gyakorlati képzésre fordított idõ az alapképzés teljes idejének 30 %-a. A gyakorlati képzés fogalmába beleértendõk a hallgatók hospitálásai, csoportos és egyéni óvodai gyakorlatai, valamint a pedagógiai és módszertani stúdiumok keretében végzett gyakorlatok is. A pedagógusok (óvodapedagógusok) továbbképzése terén az 1990-es évek legnagyobb változását az 1993-as közoktatási törvény 1996. évi módosítása, illetve a 277/1997. (XII. 22.) Kormányrendelet a pedagógusok rendszeres továbbképzésérõl és szakvizsgájáról {módosítva a 185/1999. (XII. 13.) Kormányrendelettel} megjelenése hozta, amely elõírta a pedagógusok rendszeres, legalább hét évenként kötelezõ (120 óra) továbbképzését, és a munkakör betöltéséhez (meghatározott idõhatárokkal) feltételül szabta a rendelkezéssel bevezetésre kerülõ szakvizsga letételét. A fenti rendelet alapján a közoktatási intézmények (óvodák) által kötelezõen elkészítendõ, öt évre szóló továbbképzési tervekben a nevelési programhoz kapcsolódó intézményi érdekek, valamint a pedagógusok személyes érdeklõdése egyaránt megjelenik. A rendszer részeként az Országos Köznevelési Tanács állandó bizottságaként a továbbképzési programok minõsítését a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület végzi, melyet a rendszer hatékony mûködtetése céljából létrehozott Pedagógustovábbképzési Módszertani és Információs Központ készít elõ. A szakirányú továbbképzések akkreditációjára a Magyar Akkreditációs Bizottság jogosult. 17

A 158/1994. (XI. 17.)

60

Az 1993. évi közoktatási törvény 1999. évi módosítása a továbbképzés néhány elemét módosította: a szakvizsga letételét általában önkéntessé tette, néhány funkcióban maradt alkalmazási feltétel (intézményvezetés, közoktatási szakértõ). A pedagógus-szakvizsgára felkészítés a képesítési követelmények szerint (miniszteri rendeletben szabályozott) és a felsõoktatási intézmények szervezésében történik, emellett pedagógus-szakvizsgával egyenértékû még a szakterületen szerzett tudományos fokozat, doktori cím is. (2001/2002-ben 189 pedagógus-szakvizsga program létezett.) A pedagógusoknak szóló továbbképzési programok a tárca hivatalos lapjában Oktatási Közlönyben kapnak nyilvánosságot. A kilencvenes évek változásai során az óvodapedagógus szakma is változott: a szakmai tudás és pedagógusi kompetenciák kiszélesedtek alapot adva a további professzionalizálódásnak. Ezt igazolja az óvodai továbbképzések tartalmi jellemzõinek vizsgálata, mely szerint a pedagógusi személyiségfejlesztõ, minõségfejlesztõ, egy-egy nevelési terület elméleti téziseinek kiemelésével foglalkozó továbbképzési témák dominálnak. A továbbképzési rendszer finanszírozási feltételeit a mindenkori állami költségvetés rögzíti, az erre vonatkozó jogszabály a közoktatási költségvetés 3 %-ának erre a célra történõ ráfordítását határozza meg (24. táblázat). A korábbi gyakorlattól eltérõen a továbbképzési célra fordítható állami támogatás nem a képzéseket kínálókhoz, hanem az azt felhasználókhoz kerül. A pénzkezelésre vonatkozó részletes szabályozók azt hivatottak szolgálni, hogy a továbbképzési döntések során többféle, különbözõ szintû érdek fogalmazódhasson meg. A szakmai információáramlás megvalósítását az országban szakmai folyóiratok is segítik. A szakmai folyóiratok közül óvodapedagógiai lapok: • Óvodai Nevelés (1948 óta, évente 11 000 pld.) havonta megjelenõ módszertani lap. • Óvodai Élet (1992 óta, évente 3000 pld.) kéthavonta megjelenõ szakmai lap. • Kisgyermeknevelés (1998 óta, 1200 pld.) évente 4-szer jelenik meg, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület folyóirata. Ezen kívül még a Köznevelés és az Új Pedagógiai Szemle, valamint a Tanító és a Fejlesztõ Pedagógia olvasása növelhetné a szakinformáltság mértékét, azonban az anyagi helyzet sok helyen nem teszi lehetõvé a hozzáférést. Az utóbbi években egyre több óvodapedagógiával foglalkozó szakirodalom jelenik meg. Ugyanakkor ezek ára a pedagógusok átlagos juttatásaihoz viszonyítva magas. Probléma az is, hogy sok kiadó jelentet meg nem lektorált, szakmai szempontból kifogásolható segédanyagokat, mesekönyveket. A központi tartalmi szabályozás változásai nagy önállóságot és kezdeményezést kívánnak meg az óvodában dolgozóktól, lehetõséget adva a pedagógus egyéniségek elõtérbe kerülésének, a gyermeki fejlõdéshez igazodó pedagógiai módszer választásának. 61

Az óvodapedagógusok szakmai helyzete alapvetõen ellentmondásos, a szakmai és társadalmi igények jelentõs mértékben átalakultak és folyamatosan változnak. A munkaviszony és bérezés szabályozása merevebbé vált, munkakörülmények, kereseti lehetõségek nem fejlõdtek jelentõsen.

3.3 Programok tartalma 3.3.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A 0–3 éves korosztály gondozására-nevelésére vonatkozó elképzeléseknek mindig két fõ ága volt: az orvosi-egészségügyi és a pszichológiai–pedagógiai nézetek. A bölcsõdék magyarországi megjelenésével18 egy idõre esett a reformpedagógia megjelenése. A reformpedagógiai irányzatok igen sokfélék, közös vonásuk a gyermek egyéniségének tiszteletben tartása, az ehhez való igazodás, az egyéni különbségek természetesnek tekintése. Legnagyobb irányzatainak, képviselõinek nézetei közvetve és közvetlenül egyaránt megjelentek a kisgyermeknevelésre vonatkozó elképzelésekben (Montessori, Freinet, Steiner–Waldorf). Az elmúlt évtizedekben rajtuk kívül még néhány nagy hatású gondolkodó és irányzat befolyásolta a bölcsõdei ellátás gyakorlatát. • Piaget fejlõdéselmélete és a felnõtt szerepe ebben a folyamatban, • a humanisztikus pszichológia holisztikus szemléletmódja, amely eredményeképpen megjelent például a pszichoszomatikus megközelítés és a folyamatos napirend kialakítása a gyermekek számára, • a kommunikációelmélet és kötõdésvizsgálatok, amelyek a szülõvel történõ fokozatos beszoktatást és a családlátogatás bevezetését eredményezték, • a szociális tanuláselméletek, amelyek felhívták a figyelmet a szülõk és a felnõttek mintaközvetítõ szerepére, a szokások kialakítására, a gyermek számára fontos, átlátható viselkedési szabályok kialakítására, a normák belsõvé válásának megindulására, a jutalmazás és a büntetés kérdéseire, • a kognitív pszichológia – fõleg: Piaget, Bruner, Vigotszkij – nézetei a fejlõdésrõl, a felnõttnek a gyermek fejlõdésében játszott szerepérõl erõsen befolyásolták a „Játék a bölcsõdében” címû módszertani kiadványt. A bölcsõdei gondozás-nevelés minimumfeltételei és a szakmai munka részletes szempontjai címû módszertani kiadvány (OCSGYVI, Bp. 1999) tartalmazza a bölcsõdei gondozás-nevelés alapprogramját, amely • az általános emberi, etikai alapelvek, • az ENSZ „Egyezmény a gyermek jogairól” címû dokumentumban rögzítettek, • a pszichológiai és a pedagógiai kutatások eredményei, 18

A XIX. sz. utolsó évtizedeiben.

62

• a 0–3 éves életszakasz meghatározó szerepének elismerése, • a bölcsõdei gondozás-nevelés története alatt felhalmozódott értékek, • a bölcsõdei ellátás nemzetközileg elismert gyakorlata figyelembevételével határozza meg a bölcsõdékben folyó gondozó-nevelõ munka alapelveit, amelyek valamennyi bölcsõde gondozási-nevelési gyakorlatában érvényesek, valamint kiterjednek a speciális csoportokra és a szolgáltatásokra is, a sajátosságaiknak megfelelõ kiegészítésekkel.”19 Ennek értelmében a bölcsõdei gondozás-nevelés alapelvei a következõképpen foglalhatók össze: A gondozás és nevelés egységének elve A gondozás és nevelés elválaszthatatlan egységet alkotnak. A nevelés tágabb, a gondozás szûkebb fogalom: a gondozás minden helyzetében nevelés is folyik, a nevelés helyzetei, lehetõségei azonban nem korlátozódnak a gondozási helyzetekre. Az egyéni bánásmód elve A gondozónõ meleg, szeretetteljes odafordulással, a gyermek életkori- és egyéni sajátosságait, fejlettségét, pillanatnyi fizikai és pszichés állapotát, hangulatát figyelembe véve segíti a gyermek fejlõdését. Az állandóság elve A gyermek személyi- és tárgyi környezetének állandósága („saját” gondozónõrendszer, felmenõrendszer, csoport- és helyállandóság) növeli az érzelmi biztonságot. Az aktivitás, az önállóság segítésének elve A biztonságos és tevékenységre motiváló környezet megteremtése, a próbálkozásokhoz elegendõ idõ biztosítása, a gyermek ösztönzése, megnyilvánulásainak elismerõ, támogató, az igényekhez igazodó segítése, a gyermek felé irányuló szeretet, az elfogadás és empátia fokozzák az aktivitást és az önállóság iránti vágyat. A pozitívumokra támaszkodás elve A nevelés alapja a pozitív megnyilvánulások támogatása, megerõsítése, elismerése. Az egységes nevelõ hatások elve A gyermekkel foglalkozó felnõttek – a közöttük lévõ személyiségbeli különbözõségek tiszteletben tartásával – a gyermek elfogadásában, öntevékenységének biztosításában egyetértenek, az alapvetõ erkölcsi normákat egyeztetik, nézeteiket, nevelõi gyakorlatukat egymáshoz közelítik. A rendszeresség elve Az ismétlõdés tájékozódási lehetõséget, stabilitást, kiszámíthatóságot eredményez a napi események sorában, növeli a gyermek biztonságérzetét.

19

8. oldal.

63

A fokozatosság elve A gyermek új helyzetekhez való fokozatos hozzászoktatása segíti alkalmazkodását, a változások elfogadását, az új megismerését, a szokások kialakulását. Az alapelvek és az életkori sajátosságok figyelembe vételével készülnek a helyi szakmai, nevelési programok. Ebben az életkorban könnyen és gyorsan tanulnak a kisgyermekek, de vigyázni kell arra, hogy ne legyenek túlterhelve, és a módszerek is az életkornak megfelelõek legyenek. A bölcsõdei gondozás-nevelés feladata a gyermek testi és pszichés szükségleteinek kielégítése, a fejlõdés elõsegítése. Az egészséges testi fejlõdés elõsegítése • a fejlõdéshez szükséges egészséges és biztonságos környezet megteremtése, • a primer szükségletek egyéni igények szerinti kielégítése, • egészségvédelem, egészségnevelés, a környezethez való alkalmazkodás és az alapvetõ higiénés szokások kialakulásának segítése. Az érzelmi fejlõdés és a szocializáció segítése • derûs légkör biztosítása, a bölcsõdébe kerüléssel járó nehézségek lehetõség szerinti megelõzése, illetve csökkentése, a gyermekek segítése az átélt nehézségek feldolgozásában, • a gondozónõ–gyermek között szeretetteljes, érzelmi biztonságot jelentõ kapcsolat kialakulásának segítése, • az egyéni szükségletek kielégítése a csoportban, az éntudat egészséges fejlõdésének segítése, • a társas kapcsolatok alakulásának, az együttélés szabályai elfogadásának, a másik iránti nyitottság, empátia és tolerancia fejlõdésének segítése, • lehetõség a gondozónõvel és/vagy a társakkal közös élmények szerzésére. A megismerési folyamatok fejlõdésének segítése • a gyermek életkorának, érdeklõdésének megfelelõ tevékenységek biztosítása, • az önálló aktivitás és a kreativitás támogatása, • ismeretnyújtás, • a gyermek tevékenységének megerõsítése, • a gyermek igényeihez igazodó közös tevékenység során élmények, viselkedési és helyzet-megoldási minták nyújtása. A jó színvonalú gondozás mellett az utóbbi években elõtérbe került az értelmi fejlõdés fokozottabb támogatása. Ez megmutatkozik a gyermekek környezetének gondosabb kialakításában, a tevékenységek körének szélesítésében, a fejlesztõ játékok, eszközök gondosabb válogatásában, a felnõtt aktívabb részvételében a gyermekek tevékenységében, kommunikációjában.

64

A bölcsõdék 1986 óta fogadnak speciális szükségletû gyermekeket és végzik a gondozásba épített korai fejlesztésüket. Ezen a területen az évek során sokat fejlõdött az ellátás színvonala. Mivel évtizedeken keresztül egységes szakmai irányítás érvényesült – az országos intézeten közremûködésével – a szakmai sokszínûség elfogadása van, ahol ellenállásba ütközik, van, ahol virágzik, és van, ahol meghaladja az életkornak megfelelõ szintet. A bölcsõdébe szülõvel történõ fokozatos beszoktatás során kerülnek a gyermekek annak érdekében, hogy könnyebb legyen az új környezetet megszokniuk. Ez lehetõséget ad arra, hogy a szülõ érzelmi biztonságot nyújtó jelenlétében ismerkedjenek az újdonságokkal: a gondozónõvel, a környezettel, a társakkal. Így kevésbé megterhelõ számukra a változás, könnyebb a gondozónõ elfogadása. A beszoktatást családlátogatás elõzi meg. A bölcsõdébõl az óvodába kerülés nehézségeit hivatott könnyíteni a két intézmény együttmûködése. Kölcsönös látogatások során ismerkednek meg a gyermekek az óvodával, óvónõvel (óvónõi látogatás a bölcsõdében, a gyermekek tevékenységének megfigyelése, óvodalátogatás). A gyermekek napirendje, a szokások és az elvárások a két intézményben közelít egymáshoz. Így a bölcsõdei nevelésre épül az óvodai nevelés. Felismerték a bölcsõdék, hogy ha az esélyegyenlõség megteremtése, a gyermekek hátrányainak leküzdése, valamint a különbözõ családi igények kielégítése terén feladatokat vállalnak, akkor nagyon fontos a korai fejlesztés, valamint az alapellátáson túli szolgáltatások feltételeinek megteremtése. A szülõkkel való együttmûködés különbözõ formáit már a 90-es évek elején kezdték a bölcsõdék megvalósítani, az alábbi területeken: 1. Új felvételes gyermekek szülei részére tartott szülõi értekezlet, a bölcsõde megismerésére és tájékoztatás céljából. 2. Családlátogatás a gyermekek és családok jobb megismerése és a kapcsolatok építése céljából. 3. Szülõvel történõ beszoktatás módszerének bevezetése a gyermek zökkenõmentesebb adaptációjának érdekében. 4. Szülõcsoportos beszélgetések gondozási–nevelési kérdésekrõl – helyes nevelési módszerek közvetítése, megerõsítése. 5. Családi délutánok: a bölcsõdébe járó gyermekek szülei, a testvérek kapnak meghívást közös együttlétre, közös tevékenységre. A családi délután optimális a család–bölcsõde és a család–család közötti kapcsolatok építésére, valamint a sérült gyermekek elfogadására. Az apák szerepe fontos az együttmûködésben. 6. Egészségnevelési programok, melynek célja az egészséges életmód igényének felkeltése, elõadások, bemutatók segítségével (kóstolóval egybekötött ételbemutató, egészségügyi tanácsadás stb.). 7. Családos rendezvények, gyermeknapi kerti parti, kirándulások, stb. 65

A programokat a szülõkkel együttmûködve valósítják meg, figyelembe véve a gyermekek igényeit. A GYED-en vagy GYES-en lévõ anyák és gyermekeik egyaránt lehetõséget kapnak a részvételre azokon a programokon, amelyek szolgáltatásként mûködnek. Ilyen például a baba-mama klub és a gyermekfelügyelet.

3.3.2 Óvodai nevelés 1989-ben a rendszerváltással egy idõben még megjelent az 1971. évi Óvodai Nevelési Program korszerûsített változata, amely részletes útmutatást adott az óvodai neveléshez. Ugyanakkor változtatási hullám is terjedt az óvodákban. Az 1985-ös oktatási törvény tette ezt lehetõvé, mely alapvetõ reformot vezetett be a közoktatásba és pozitív elvként deklarálta az intézmények szakmai önállóságát. Élve a törvény adta lehetõségekkel egyedi megoldások minisztériumi engedélyezésével az Óvodai Nevelési Programtól eltérõ, sok esetben innovációval és/vagy alternatív programok adaptálásával más nevelési elképzelések megvalósítása kezdõdött az óvodákban. Ez a helyzet nemcsak pozitívan hatott, de negatív jelenségeket is eredményezett. Az óvodapedagógusok érdeklõdésének kielégítése, az óvodabezárásoktól való félelem és a pályázati úton történõ finanszírozási lehetõség érdekében ad hoc módon kaptak kiemelt szerepet különbözõ tevékenységek az óvodákban. Ezek többségének megvalósítását segítette a szülõi igények túlzott támogatása is. Pl. lovaglás, idegen nyelv, balett, sakk, karate, stb. (VILLÁNYI, 2001). Ezeknek a negatív nevelési irányzatoknak gátat állított az új szabályozás, az Óvodai nevelés országos alapprogramja20, a korábbi dokumentumok pozitív értékeinek megerõsítésével megteremtette az országban a differenciálódó óvodai nevelést. A közoktatási törvény kimondja, hogy az Alapprogram alapján az óvoda nevelési programot készít, vagy a már elkészített nevelési programok közül választ21. A nevelési programokat a nevelõtestület fogadja el és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé22. Az Alapprogram olyan központi szabályozó dokumentum, amely meghatározza a magyar óvodákban folyó nevelõmunka alapelveit, az óvoda funkcióit, az óvodai nevelés célját, feladatrendszerét, az óvodai tevékenységformákat, az óvodai élet megszervezésének elveit és az óvodáskor végére várható fejlõdési jellemzõket. Minden más program hordozója és minden más program erre épül. Az Alapprogram lényeges vonásai: • az óvodai neveléstörténet értékeire és a magyar óvodai nevelésügy nemzetközileg elismert gyakorlatára épít, 20

A kormány 137/1996. (VIII. 28.) rendelete alapján.

21

Közoktatási törvény 45. §.

22

Közoktatási törvény 44. §.

66

• • • • • • • •

a gyermeki jogok figyelembevételével készült, a családi nevelést egészíti ki, megkötöttségeket csak a gyermekek érdekében tartalmaz, a gyermekek érdekében bizonyos határokat jelöl meg, és bizonyos ellátást kötelezõvé tesz, biztosítja az óvodapedagógusok módszertani szabadságát, szolgáltatásokat vállal a szülõi nevelési igények kielégítése érdekében, gyermekközpontú elveket hirdet: vagyis a gyermeki szükséglet határozza meg a célok, feladatok, tevékenységek tartalmát, biztosítja a pluralizmust, a sokféle nevelési elvek megvalósítását.

Az Alapprogram elõírja az óvoda funkcióit: óvó-védõ, szociális, nevelõszemélyiségfejlesztõ funkciók teljesítésének feladatát. Az óvodai nevelés céljában megfogalmazza a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlesztését, a gyermeki személyiség kibontakoztatásának elõsegítését, az életkori és egyéni sajátosságok és az eltérõ ütemû fejlõdés figyelembevételével. Az óvodai nevelés köteles gondoskodni a derûs, érzelmi biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkörben megvalósuló testi, szociális és értelmi képességek egyéni és életkor-specifikus alakításáról. A gyermeki közösségben végezhetõ sokszínû tevékenységek kiemelten a játékban, mint fõ tevékenységi formában valósuljanak meg. Az óvodai nevelés általános feladatai: 1. Az egészséges életmód alakítása: • a gyermek gondozása, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítése, • a harmonikus, összerendezett mozgás fejlõdésének elõsegítése, • a gyermek testi képességei fejlõdésének segítése, • a gyermek egészségének védelme, edzése • az egészséges életmód, testápolás, az egészségmegõrzés szokásainak alakítása, • a gyermek fejlõdéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet kialakítása; 2. Az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása: • Érzelmi biztonságot nyújtó légkörben szükséges a kedvezõ érzelmi hatások megteremtése. • Az óvodapedagógus–gyermek, gyermek–gyermek pozitív érzelmi kapcsolat kialakítása. Együttmûködésre, a másság elfogadására nevelés. • A közös élményekre épített tevékenységek gyakorlása során az erkölcsi tulajdonságok: az együttérzés, a segítõkészség, az önzetlenség, a figyelmesség, valamint az akaratának fejlesztése terén az önállóságra, önérvényesítésre, önfegyelemre, kitartásra, feladattudatra, szabálytudatra nevelés fejlesztését írja elõ.

67

3. Az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása: • Az érdeklõdésre, kíváncsiságra, változatos tapasztalatokra épített tevékenységi formák megszervezése útján szerezzenek ismereteket, fejlõdjenek képességeik. • Az anyanyelv fejlesztése és a kommunikáció különbözõ formáinak alakítása révén fejlõdjön beszédkedvük, szókincsük. Hallgassák meg egymást, gyermeki kérdéseik fejlõdjenek, szövegértésük segítse tevékenységeik eredményes megvalósítását. • Az értelmi nevelés feladatainak megfelelõen a spontán szerzett tapasztalataik, ismereteik rendszerezése, bõvítése az érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás – és kreativitás fejlesztése terén valósuljon meg. Az óvodák 1999. szeptember 1-jétõl az Alapprogram alapján készített helyi nevelési program szerint végzik óvodai nevelõmunkájukat az újonnan indított óvodai csoportokban. A Tantervi Adatbankban szereplõ programokat (II. melléklet) adaptálta az óvodák 25 %-a. A nevelõtestületek 68 %-a írt saját innovációjára, szakmai tudásának, valamint a szakirodalom felhasználásával helyi nevelési programot. Az Alapprogram elvei alapján az óvodák a helyi nevelési programjukat a helyi óvodahasználók igényeinek és szükségleteinek figyelembevételével készítették el (VILLÁNYI, 2002). Az óvodák helyi nevelési programja tartalmazza: • az óvodai nevelés alapelveit, célkitûzéseit, • a nevelési feladatokat, • a gyermekek tevékenységi formáit, tartalmát, fejlesztési feladatokat, • az óvodáskor végére várható fejlõdési jellemzõket, • az óvodai élet megszervezésének elveit, jellemzõit, • a gyermekvédelemmel összefüggõ tevékenységeket, • a szülõ, gyermek és óvodapedagógus együttmûködésének formáit, az óvoda külsõ partnereivel való kapcsolattartás jellemzõ jegyeit, • a nemzeti vagy etnikai kisebbségi nevelés esetén a kisebbség kultúrájának és nyelvének ápolásával járó feladatokat, • a sajátos nevelési igényû gyermekek fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, • az integráció megvalósításának elveit, • a nevelõ munka ellenõrzési, mérési, értékelési, minõségfejlesztési tevékenységeinek elveit, • a nevelési program végrehajtásához szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét. A nemzetiségi, etnikai kisebbségi óvodai nevelést biztosító óvodák is elkészítették óvodai nevelési programjaikat a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve alapján. Van, ahol csak az óvoda egy részében, meghatározott csoportokban folyik a nemzetiségi, etnikai nevelés. A programok jól tükrözik a speciális helyi megoldásokat. A kisebbségi önkormányzatok teljesítették feladataikat a programok jóváhagyásával kapcsolatban. 68

A sajátos nevelési igényû gyermekek nevelését felvállaló óvodák a Fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelveinek figyelembevételével készítették el saját nevelési programjaikat. Az integrált nevelés dominál az óvodai programok többségében. A csoportonkénti 1-3-5 enyhén fogyatékos gyermek nevelését többségében vállalják az óvodapedagógusok. A vallásos nevelés egyre erõteljesebben jelentkezik igényként. A vallási értékek átadása teljes mértékig átszövi az óvodák tevékenységrendszerét, mely a gyermekek érzelmi nevelésére összpontosít. Az Alapprogram szellemiségével összhangban fogalmazódtak meg a programokban a tevékenységek. 1998-ban megjelent a Református Pedagógiai Intézet kiadásában a református óvodai nevelés keretprogramja, amely nagy segítséget jelentett a programíró óvodáknak. Nemcsak az Alapprogrammal való összhang megteremtését segítette, de a vallási nevelés specialitásainak megvalósításához is sok elméleti és gyakorlati ajánlással szolgált. A református óvodák felvállalták az integrált nevelést. Az evangélikus szellemben nevelõ óvodák is az Óvodai nevelés országos alapprogramja alapján végzik nevelõmunkájukat. A zsidó nevelést vállaló óvodák is az igények és a hagyományok ápolásával teremtik meg az elvárásoknak megfelelõ vallásos nevelést az intézményeikben. A katolikus óvodák számára évek óta határozott szakmai irányítással folyik az igényes nevelõmunka. Keretprogramjuk meghatározza a nevelési elveiket. Gyakorlati nevelõmunkájuk segítése érdekében sorra jelennek meg a segédanyagok, verses és énekfüzetek, stb. Több ökumenikus óvoda is mûködik az országban (VILLÁNYI, 1999). A magán- és alapítványi óvodák nevelési programjai teljes mértékig megteremtik a szülõi igények kiszolgálásával a kisgyermeknevelés specialitásait. Az óvodák alapítása az elõírások szerint óvodai nevelési programhoz kötött. Az óvodák rendelkeznek ezekkel a nevelési programokkal, és a régebben mûködõ óvodák esetében is a települési önkormányzat számon tartja és kéri az Alapprogramnak megfelelõ óvodai nevelési program meglétét. A programok tartalma igen vegyes képet mutat. Vannak olyan magánóvodák, melyek teljes mértékig betartják a törvényi elõírásokat, de vannak olyanok is, melyek öntörvényûek. Az óvodák 18 %-a vállal integrált nevelést, 21 %-ában nemzetiségi nevelés folyik (VILLÁNYI, 1999). Összegzésként megállapítható, hogy a legtöbb óvodában az esélyegyenlõség érdekében fogalmazódtak meg a feladatok. A magatartászavarok csökkentése, a kommunikációs nevelés kiemelése, az érzelmi nevelés hangsúlyos kezelése minden óvodai nevelési programban megtalálható az igényeknek és a szükségleteknek megfelelõ mértékben. A differenciált egyéni bánásmód szinte minden helyi nevelési programban szerepel. Ez az elv már évtizedek óta beépült a továbbképzések rendszerébe és mindinkább vezérfonalává válik az óvodai nevelésnek.

69

3.4 A család szerepe és bevonása az ellátásokba A rendelkezésünkre álló adatokból az látszik, hogy a 3 éven aluli kisgyermekek gondozása nagyrészt még mindig a családra hárul. A nõk nagyarányú munkába állásával a szocializmus idõszakában a család gondozási erõforrásai megcsappantak, hiszen elsõsorban a nõi családtagok azok, akik a személyes gondoskodást végzik. Ennek ellensúlyozására a 3 éven aluli gyermekek gondozásához az állam segítséget nyújtott: bevezetésre került a GYES és a GYED. Az ezt igénybe venni nem kívánók (nem tudók) számára állam által fenntartott bölcsõdei rendszert fejlesztettek ki, míg a 3–7 éves korúak gondozását, iskolára való felkészítését az óvodákban biztosították. 1998-tól van lehetõség családi napközik és házi gyermekfelügyeletek kialakítására, ezek száma azonban egyelõre elenyészõ. Becsléseink szerint a GYES-en, GYES-en lévõ szülõk a 0–3 éves korosztály kb. 62 %-át gondozzák otthon, a kisgyermekek további 30 %-ának gondozása egyéb módokon – például nagyszülõk, egyéb rokonok által informális úton, vagy piacon vásárolt szolgáltatás formájában – történik. Az óvodai rendszerben a 3–5 éves korosztály 86-87 %-át gondozták a ’90-es évek folyamán (Magyar Statisztikai Évkönyv 2000, p. 221.), a fennmaradó 12-13 % gondozásáról vélhetõen kisebb gyermekkel GYES-en, GYED-en lévõ, vagy inaktív szülõjük gondoskodik. Az 5–7 évesek óvodáztatása 2001-re elérte a 95 %-ot. 3.4.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A gyermekek védelmérõl szóló törvény23 a szülõi jogok és kötelességek tekintetében kimondja, hogy a gyermek szülõje jogosult és köteles arra, hogy a gyermekét családban gondozza, nevelje. Ugyanakkor, jogosult arra is, hogy gyermeke neveléséhez segítséget kapjon. Napközbeni kisgyermekellátás igénybevétele esetén ugyancsak ez a törvény rendeli el a szülõ tájékoztatását az ellátásról, valamint az érdekképviselet mûködésérõl. A bölcsõdei gondozás-nevelés minimumfeltételei és a szakmai munka részletes szempontjai címû kiadvány tartalmazza részletesebben a szülõk jogait és kötelességeit, többek közt azt, hogy bölcsõdét válasszon, megismerje a bölcsõde gondozásinevelési elveit és módszereit, megismerhesse a gyermekérõl vezetett dokumentumokat, és véleményt mondjon ill. javaslatot tegyen a bölcsõde mûködésével szakmai programjával kapcsolatban. Az elsõ néhány hónapban általában csak a család, elsõsorban az anya gondoskodik a csecsemõrõl. Magyarországon 20 hetes kortól lehet bölcsõdébe vagy családi napközibe adni a gyermekeket. Ha ezek közül valamelyiket igénybe veszik, akkor a nap egy részében a szülõ megosztja a gyermek gondozását az intézménnyel vagy a családi napközi mûködtetõjével. Bölcsõdébe kerülés elõtt a gondozónõ családlátogatást végez, amelynek célja: a gyermek családi körülményeinek, a szülõk nevelési szo23

1997. évi XXXI. törvény.

70

kásainak, a gyermek otthoni napirendjének megismerése, tájékoztatás a bölcsõdei életrõl, tájékozódás a szülõk bölcsõdével kapcsolatos elvárásairól. A családok kéthetes beszoktatás során segítik az új környezet megismerését és elfogadását. Ezektõl függetlenül a szülõ bármikor – elõre megbeszélt idõben – bemehet megnézni gyermeke bölcsõdei életét, illetve a családok részére szervezett programokon vehetnek részt, ismerhetik meg jobban a gondozónõt, a bölcsõdei életet, pl. családi délutánokon. A szülõcsoportos beszélgetéseken a szülõ elmondhatja véleményét, érzéseit, megoszthatja a szülõtársakkal és a gondozónõkkel. A nyitottabb, iskolázottabb szülõk számára ez könnyebben megy. Az utóbbi években több, a gyermekkel kapcsolatos, írásos információ kerül a faliújságra. A szülõk bekapcsolódásának talán legfõbb akadálya az idõhiány. A szülõ azért adja bölcsõdébe a gyermekét, mert dolgozni kezd, tanul. Ezért a szülõk nehezebben vonhatók be a napi eseményekbe. A család–bölcsõde kapcsolat kialakításának és fenntartásának célja az összehangolt nevelés és gondozás és a hatékony kommunikáció megvalósítása. A család–bölcsõde kapcsolatnak kidolgozott szakirodalma még nincs. A szülõk bölcsõdével kapcsolatos véleményének és elvárásainak megismerésére országos reprezentatív vizsgálatot24 végeztek a BOMI munkatársai 1997-ben. Ennek eredményei szerint az ellátást igénybe vevõ szülõk 96 %-a volt elégedett. A jó színvonalú ellátásra szerintük jellemzõ a gyermekek értelmi, érzelmi és szociális fejlesztése, valamint hogy kedves, szeretõ felnõttek vannak a gyermekkel. A megkérdezettek 20 %-a élne más lehetõséggel, ha választhatna, pl. otthon maradna gyermekével. A szülõk több mint a fele szeretne különféle szolgáltatásokat gyermeke számára. Ezek közt szerepel úszásoktatás, idegennyelv-tanítás, mûvészeti nevelés és korszerû táplálkozás is. A várandósság idején már szerveznek a szülõk számára olyan tanfolyamokat, ahol a gyermekgondozásról, nevelésrõl kaphat a leendõ szülõ hasznos információkat. A gyakorló szülõk számára a legelterjedtebb a Gordon-tréning. A nevelési nehézségekkel küzdõ felnõtt ahhoz kap segítséget, hogyan kezelje partnerként a gyermeket, milyen legyen a kommunikáció közöttük, és hogy lehet eredményesen megoldani, megelõzni a konfliktusokat, szülõszerepében erõsíti a szülõket. A baba–mama klubok bölcsõdei szolgáltatásként mûködnek. Céljuk közösséget kínálni a kisgyermekes anyáknak, ahol a gondozónõtõl szakmai segítséget, támogatást kaphatnak, illetve kicserélhetik tapasztalataikat a hasonló helyzetû anyákkal, megismerhetik egymás problémakezelési gyakorlatát, jó mintákat kaphatnak. Fontos a szülõi kompetencia erõsítése. Gyermekorvos, pszichológus, gyógypedagógus is segítheti ezt a munkát.

24

„Bölcsõdei ellátás a szülõk szemszögébõl” – poszter a Magyar Pszichológiai Társaság Nagygyûlésén, Pécs, 1998.

71

A gyermekek fejlesztése egyéni és csoportos programok alapján valósul meg, legtöbbször a családok bevonásával, érvényesítve a holisztikus szemlélet elvét. A szülõk a programban a gyermekük fejlesztésének aktív segítõi és résztvevõi, így lehetõvé válik a hatékony együttmûködés alakítása. Különbözõ rendezvények és programok szolgálnak a gyermekek és a szülõk támogatására. Segítõ programot jelent a pszichológus által vezetett szülõcsoport (trauma-feldolgozás, gyermek e1fogadása, életvezetési segítség) is. Szervezett programban részt vesznek a GYED-en, GYES-en lévõ mamák gyermekei is, akiknek fejlõdéséhez támogatásra van szükség. Pozitív a bölcsõdében történõ korai fejlesztés a család számára azért, mert együtt járhat a különleges bánásmódot igénylõ gyermek egészséges társaival. A legtöbb bölcsõde ma már megoldja a táplálkozási allergiával küzdõ gyermekek problémáját is, biztosítja számukra a speciális diétát, tanítva annak elkészítését a szülõknek. Számos bölcsõde kínál szolgáltatásokat és programokat a családoknak az igényekhez alkalmazkodó rugalmas feltételekkel. Hirdetik a részidõs szolgáltatást, babamama klubot, gyermekfelügyeletet, hotelszolgáltatást, gyógyító mozgást, családi délutánt, családbarát rendezvényeket. Interneten, helyi TV-ben, lapokban, vagy információs füzetekben jelenítik meg ezeket a lehetõségeket a lakosság tájékoztatása céljából. A legtöbb bölcsõde és családi napközi saját szolgáltatásait szórólapon, prospektuson kínálja az érdeklõdõknek. Gyakori a „nyitott napok” szervezése is, amikor az érdeklõdõk bemehetnek és hosszabb idõt tölthetnek a bölcsõdében, hogy megismerjék az ottani életet. Az ellátás költségérõl és minõségérõl fõleg akkor tájékozódnak a családok és szülõk, amikor gyermekük felvételét kezdeményezik.

3.4.2 Óvodai nevelés A közoktatási törvény tartalmazza az óvodába járó gyermekek szüleinek jogait és kötelességeit25. Ennek értelmében a szülõt megilleti a nevelési intézmény megválasztásának joga, gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklõdésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyõzõdésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelõen. Jogai közé tartozik, hogy megismerje az óvoda helyi nevelési programját, házirendjét. Gyermeke fejlõdésérõl rendszeresen tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon; részt vegyen a foglalkozásokon. Kezdeményezheti szülõi szervezet létrehozását és közremûködhet annak tevékenységében. Részt vehet az érdekeit érintõ döntések meghozatalában, az óvoda irányításában.

25

13. §. és 14. §.

72

Ugyanakkor a szülõ kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét és rendszeres kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó óvodapedagógusokkal. A szülõk szerepet játszanak az óvodai nevelés feltételeinek megteremtésében (tárgyi eszközök, játékok, munkaanyagok, kiránduláson kísérõ stb.). A szülõk önkéntes munkával is hozzájárulnak az óvoda fejlesztéséhez, fenntartásához (gyermekjáték javítás). Az egészséges táplálkozás (sok vitamin, gyümölcsök, zöldségek fogyasztása) nem valósítható meg kizárólag a gyermekétkeztetési infrastruktúrára építve. Sok helyütt ezért a szülõk gyermekeik étrendjének gazdagítása céljából gyümölcsöt visznek a gyerekcsoport számára. A szülõk bevonásának alapja az óvodai dolgozók és szülõk közötti kommunikáció. Az óvodák kommunikációjának hatékonyságát jelzi, hogy a szülõknek csak 14,7 %-a várna kielégítõbb tájékoztatást az óvoda részérõl (TÖRÖK, 2002). Ennek oka az, hogy a kapcsolattartás formái és tartalmi fejlesztése az óvodákban évtizedek óta kiemelt feladatként szerepel. Az óvodapedagógusok a szülõkkel együtt tartják megfelelõen hatékonynak a gyermek fejlesztését. Az óvoda Szervezeti és Mûködési Szabályzata tartalmazza a kapcsolattartás formáit: • szülõi értekezletek, • fogadóórák, • nyílt napok (van, ahol nyílt hetek), • munkadélutánok, • közös programok (kirándulás, játszódélután, ünnepélyek, hagyományok). A hagyományos kapcsolattartási formák mellett a helyi nevelési programok életbelépésével 1999 óta ez a kép még színesebbé vált és tartalmában is kiszélesedett. A helyi igények és szükségletek, valamint a helyi hagyományok is tarkítják a képet. Az óvodák a szülõi igények függvényében maguk határozzák meg a beszoktatás idejét és módját. Egyre gyakoribb a hosszan tartó óvodai élethez való szoktatás egyéni módszereinek a megvalósítása. A gyermekek fejlõdését nyomon követõ fejlesztési naplók bejegyzéseit a szülõkkel megbeszélik az óvodapedagógusok. A közös nevelõpartneri felelõsség vállalása érdekében többféle módszert használnak az óvodapedagógusok (egyéni beszélgetések, közös szülõ-óvodai gyermekprogramok szervezése). Az óvodapedagógusok és a szülõk közötti kapcsolatokon javít a minõségfejlesztési munka. Az óvodák partnerközpontú mûködése – és ezzel a helyi, a szülõi igények monitorozása és kiszolgálása – hatékonyabbá teszi az óvoda és a család együttmûködését, kapcsolatát.

73

3.5 Finanszírozás A központi kormányzat normatívákkal járul hozzá az intézmények finanszírozásához. Ez az egy gyermek ellátásához megállapított hozzájárulást jelenti a központi költségvetésbõl. Összegét mindig az éves költségvetés tervezésekor határozzák meg. Jelenleg normatívával rendelkezik a bölcsõdei ellátás, a családi napközi és az óvodai ellátás. A normatívát igénybe vehetik mind az állami, mind az önkormányzati, mind a civil fenntartók.

3.5.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A bölcsõdei ellátás finanszírozását a 25–26. sz. táblázatok mutatják. A családi napközi ma már rendelkezik normatívával, amely a bölcsõdei normatíva kevesebb, mint harmada. A házi gyermekfelügyeletnek nincs állami normatívája. Az önkormányzati hozzájárulás esetleges, a szülõk tartják fenn. A térítési díj az ellátásra fordított költségek alapján megállapított óradíj. Ugyanakkor szabályozva van, hogy az ellátásért fizetendõ személyi térítési díj nem haladhatja meg a szülõk havi jövedelmének 15 %-át. Adókedvezmények nem segítik a szülõket a napközbeni ellátás finanszírozásában. A gyermekek napközbeni ellátása esetében a személyi térítési díj 50 %-áig normatív kedvezményben kell részesíteni a három vagy többgyermekes család gyermekét, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élõ gyermeket, valamint a szociálisan hátrányban lévõ (rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülõ) gyermeket. Kívánatos lenne, hogy az állami normatíva a bölcsõdéknél a bekerülés 50 %-át, és a szülõk hozzájárulása 20–25 %-át fedezze a költségeknek. A családi napközik esetében az állami normatíva a bekerülés kb. 30 %-a kellene hogy legyen, és ugyanennyi hozzájárulást adna a települési önkormányzat is, ha ellátási szerzõdés alapján a családi napközi átvállalja a kötelezõ önkormányzati alapfeladat teljesítését. A házi gyermekfelügyeletnél is szükséges lenne az állami normatíva, valamint az önkormányzati hozzájárulás, mivel csak a szülõk által fizethetõ térítési díj nem fedezi a szolgáltatás fenntartásának költségeit. Ez a finanszírozási helyzet a legfõbb akadálya a szolgáltatás elterjedésének. Az alapellátáson túli térítési díjas szolgáltatások létrehozása (játszócsoportok, idõszakos gyermekfelügyelet, játék-, eszközkölcsönzés), pályázati források felkutatása, meghatározott célok elérése érdekében alapítványok létrehozása és azok támogatásának a felhasználása azok a stratégiák, amelyeket a napközbeni kisgyermekellátás intézményei alkalmazni tudnak bevételeik növelésére. A családok szükségleteit figyelembevevõ felügyeleti szolgáltatások kialakítása a hét olyan idõszakában vagy napszakban, amikor az intézmények zárva vannak (hétvége, reggeli vagy az esti órák), illetve a részmunkaidõhöz vagy a változó munkarendhez, a 74

szülõ tanulásához igazodó gyermekgondozás adnak lehetõséget olyan további bevételek megszerzésére, amely a dolgozók (gondozónõk, családi napközi ellátást nyújtók) keresetének esetenkénti növelésére használható. A napközbeni kisgyermekellátás jelenlegi finanszírozása minimálisan biztosítja az intézmények mûködését. A tárgyi feltételek fejlesztése már igen komoly nehézségbe ütközik, mivel a mûködési kiadások kb. 75 %-a szükséges a dolgozók bérének biztosításához. A magasabb állami támogatási összeg, valamint a szülõk nagyobb részesedése a költségekbõl lehetõvé tenné a magasabb költségvetést, • amellyel javítani lehetne a játékkészlet minõségét, a játszóudvarok európai szabvány szerinti játékokkal és balesetvédelemmel való felszerelését, a magasabb bérezést, mely vonzóbbá tenné a pályát a fiatalok számára, lehetõséget teremtene több pedagógus-, gyógypedagógus-, pszichológus-állás létesítésére; • csökkenthetõ lenne az önkormányzatok hozzájárulása a fenntartáshoz, ezzel a kisebb pénzbõl gazdálkodó önkormányzatok is képessé válhatnak bölcsõde fenntartásra, vagy könnyebben adnák a hozzájárulást a családi napközi fenntartásához. Ez jelentõsen növelhetné a hozzáférhetõséget a kisebb települések vonatkozásában. Könnyebben létesítenének újabb férõhelyeket, amelyre igen nagy szükség lenne a fogyatékos gyermekek gondozásához, és az alapellátáson túli szolgáltatásokhoz. A szülõk fizetési kötelezettségének emelése azonban a jelenleg homogén és egységes ellátási színvonalat jelentõsen differenciálná a szülõk jövedelmi potenciálja és fizetési hajlandósága szerint.

3.5.2 Óvodai nevelés Az óvodai ellátás finanszírozását a 27–28. sz. táblázatok mutatják. A közoktatási törvény szerint az óvodának rendelkeznie kell a feladatai ellátásához szükséges feltételekkel. Az óvoda az alapító, illetõleg a fenntartó szerv által biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik feladatainak ellátásáról. A közoktatási intézmények fenntartási és mûködési költségeit az évente összeállított és a fenntartó által megállapított költségvetésben kell elõirányozni. Az óvoda mûködésének biztosítására a költségek a következõképpen tevõdnek össze: • állami támogatás, • önkormányzati hozzájárulás, • pályázati támogatás, • alapítványi támogatás, • szülõi hozzájárulások. A helyi önkormányzatok állami hozzájárulást kapnak az általuk fenntartott intézmények részére. A normatív állami hozzájárulást a helyi önkormányzatok az általuk 75

fenntartott intézményben, az óvodai nevelésben részesülõ azon gyermekek után vehetik igénybe, akik a közoktatási statisztikai létszám-mérés idõpontjáig (nevelési év október 15.) a harmadik életévüket betöltötték. A normatíva a tankötelezettség eléréséig vehetõ igénybe. A hetedik életévüket tárgyév szeptember elsejéig betöltõk esetében akkor jár, ha a pedagógiai szakszolgálatról szóló rendelet26 alapján az óvodai nevelésük meghosszabbítható. A normatív állami hozzájárulás összege évrõl évre változik. Egyéb kiegészítõ normatívák is vannak, amelyeket feltételekhez kötötten kap meg az intézmény. Ilyen pl. a sajátos nevelési igényû gyermekek neveléséhez biztosított támogatás. Az állam évente kiegészítõ támogatást biztosít azoknak az óvodáknak, melyekben nemzeti kisebbségi program szerinti óvodai ellátásban részesülnek a gyermekek. Ezen kívül állam általi kiegészítõ célzott támogatások (pedagógiai szakvizsga, továbbképzés, szakmai fejlesztés, bejáró gyermekek, pedagógiai szakmai szolgáltatás, minõségfejlesztés) is segítik az óvoda mûködését. A gyermekek óvodai étkezéséért jogszabályban meghatározott térítési díjat fizetnek a szülõk, amelynek alapja az élelmezés-nyersanyag költségének egy gyermekre jutó napi összege. Ennek mértéke csökkenthetõ: • alanyi jogon 3 vagy több gyermekes család, • szociális rászorultság esetén, • egészségügyi alapon: fogyatékos, idegileg sérült gyermekek esetében, szakértõi bizottsági vélemény alapján. A területi oktatáspolitikai koncepciókra épített intézkedési tervek tartalmazzák a közoktatási intézményekkel kapcsolatos fejlesztési terveket is. Minden érintett abban bízik, hogy a 2003-ban érvénybe lépõ eszköz- és felszerelési jegyzék elõírásainak teljesítése után a többi területen is elérhetik az óvodák azt az ellátottsági szintet, amely a minõségi nevelõmunkához elengedhetetlen tárgyi feltételrendszert biztosítja. A magánóvodákban és az alapítványi óvodákban gondozási-nevelési díjat (hozzájárulást) fizetnek a szülõk, melynek mértéke eltérõ az egyes intézményekben. Az állami normatíva és a helyi önkormányzati kiegészítés nem elég az óvodák minõségi munkavégzéséhez szükséges feltételek megteremtésére. 1990 óta pályázatok adnak lehetõséget a költségvetési keret kiegészítésére. Az óvodák lehetõségeikhez mérten maguk is törekednek feltételeik javítására. Az óvodák egyharmad része él a pályázati lehetõségekkel, tehát többletfeladat vállalásával elkészítik a pályázatot, de sajnos csak kb. egynegyedük nyer pályázatával. E mellett az óvodák egy része alapítványt hozott létre, ezzel is segíteni szeretnék az óvoda mûködtetését. Az alapítványok útján a szülõk, az óvoda közvetlen környezetében élõ vállalkozók, cégek, gyárak, egyének nagyobb segítséget tudnak nyújtani az óvodának. Errõl adatok nem állnak rendelkezésre.

26

14/1994. (VI. 24.) MKM-rendelet 16. §. (1) bekezdése, illetve 22. §. (2) bekezdése.

76

Az óvodák szinte mindegyike kér bizonyos tárgyi és pénzbeli támogatást, vagyis segítséget a szülõktõl, ezzel is kiegészítik költségvetésüket. • A legtöbb óvoda néhány órányi munkát (kertrendezést, parkosítást, festést, mázolást, játékjavítást) kér a szülõktõl. • Tárgyi eszközök kiegészítésével is segítik az óvodák mûködését (egészségügyi csomag, színes ceruza, rajzolásra használható papírok stb.). • Sok helyen a csoportpénz is lehetõséget ad a tárgyi feltételek kiegészítésére (pl. piacon vásárolnak együtt zöldséget, virágot vesznek, kiránduláson a költségeket ebbõl fedezik). Ezt a pénzt a szülõi munkaközösség kezeli. • Az óvodák egy részében nevelési idõn kívül tanfolyami jelleggel fizetett szolgáltatások keretében szerveznek fejlesztõ tevékenységeket a szülõi igények kielégítésére (játékos torna, zeneóvoda, mûvészeti nevelés, balett, felzárkóztató foglalkozások, idegen nyelvi nevelés, sakk stb.). Statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre. A szülõk tehát nem csupán az extra szolgáltatások igénybevételéért, hanem valamilyen formában az alapellátásáért is fizetnek. Az étkezési térítési díjon felül a szülõktõl az óvodák 50 %-ában szednek a gyermekük nevelését elõmozdító célra pénzt (TÖRÖK, 2002). Összegezve elmondható tehát, hogy az óvodák egy része nagyon jól és modern berendezésekkel mûködik az óvodavezetõ szervezõ és tervezõ munkájának eredményeként. Nem az önkormányzat támogatásának összegétõl függ az óvoda felszereltségének, berendezésének felújítása, és sok esetben a karbantartása sem. Az óvodavezetés menedzsment munkájának eredményessége határozza meg.

77

4. Fejezet 4.1 Értékelés, adatgyûjtés 4.1.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Magyarországon hagyománya van a bölcsõdei kisgyermekellátás értékelésének, bár ez nem a ma elismert tudományos felmérések, vizsgálatok módszerével történt korábban. Az 1970-es években, a Bölcsõdék Országos Módszertani Intézetének (BOMI) létrejöttével kezdõdött el az a munka, amit akkor ellenõrzésnek neveztek, de célja valójában egy-egy megye illetve város bölcsõdéiben folyó munka értékelése volt. Három-négy fõbõl álló szakmai csapat éves munkaterv alapján egy-egy hetet töltött a kiválasztott helyeken. Ez alatt végiglátogatták a bölcsõdéket, azokban megfigyeléseket végeztek, dokumentációkat-, élelmezést vizsgáltak stb., majd a tapasztaltak alapján írásos értékelést készítettek. Az elkészült dokumentumok referenciaként szolgáltak a következõ (kb. 2-3 év után esedékes) újabb látogatás elõtt, illetve információs bázisként rendelkezésre álltak az Országos Intézet szakemberei számára. A szakmai munka értékelését célzó ilyen látogatások rendszere kb. a kilencvenes évek elejéig volt tartható. Azután a feladatok sokasodásával, valamint az Intézet erõforrásainak csökkenésével már nem volt finanszírozható ez a módszer. Az 1980-as években ezzel párhuzamosan, fokozatosan kialakult a módszertani bölcsõdék hálózata. Minden megyében és Budapest kerületeiben kinevezésre kerültek úgynevezett módszertani bölcsõdék, amelyeknek feladata volt az adott területen mûködõ többi bölcsõde szakmai munkájának monitorozása, értékelése és segítése. A BOMI szorosan együttmûködött a módszertani bölcsõdékkel. Ennek a rendszernek és ezeknek a folyamatoknak köszönhetõen alakult ki egy viszonylag egységes bölcsõdei ellátórendszer az országban. Egységes elvek alapján, hasonló körülmények közt, hasonló módszerekkel dolgoztak a gondozók mindenhol. Az 1990-es évek változásainak egyik következménye lett csak a napközbeni kisgyermekellátás sokszínûsödése, és a családok, gyermekek igényeihez igazodó szolgáltatások megjelenése. A Központi Statisztikai Hivatal az Országos Statisztikai Adatgyûjtési Program (OSAP) keretében adatokat gyûjt a szociális ágazat intézményeirõl. Az 1203-as számú kérdõív vonatkozik a bölcsõdékre. Mint országos jellegû adatgyûjtés, valamennyi bölcsõde kötelezõ jelleggel tölti ki, és ezúton adatokat szolgáltat többek közt a fenntartójáról, a férõhelyeirõl, a gondozott gyermekekrõl és a gyermekek gondozását végzõ személyekrõl is. Az adatgyûjtés minden évben megtörténik.

1992-tõl kezdõdõen a BOMI, illetve a késõbbi jogutód intézetek27 évente az ország minden bölcsõdéjébe kiküldenek egy kérdõívet, amelynek célja a KSH-adatgyûjtés kiegészítése a kisgyermekek napközbeni ellátását meghatározó specifikus információkkal. Kérdései a dolgozók továbbképzéseire, a bölcsõdék tárgyi feltételeire, játékellátottságára, az udvar használatára, gyermekek élelmezésére, fogyatékos gyermekek ellátására, a bölcsõdének óvodákkal és más intézményekkel való kapcsolatára, a bölcsõde által nyújtott szolgáltatásokra, valamint a gyermekek ellátásával kapcsolatos szakmai munkára irányulnak. Mind a KSH, mind pedig az NCSSZI által gyûjtött és feldolgozott adatok publikálásra kerülnek, részben az Intézet által kiadott Információs Évkönyvben, részben pedig folyóiratcikk formájában.

4.1.2 Óvodai nevelés A közoktatási törvény alapján a pedagógiai értékelési tevékenység az egyik legfontosabb pedagógiai szakmai szolgáltatás. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások tartalmát alapvetõen a fenntartók és óvodák igényei határozzák meg. A szolgáltatások sokfélék lehetnek: pedagógusoknak nyújtott egyéni tanácsadás, óvodavezetést vagy a pedagógus-közösség egészét segítõ/fejlesztõ tanácsadás, oktatási módszerek megismertetése és terjesztése. A fejlesztés fontos eszköze a pedagógiai szakmai szolgáltatások területén a szaktanácsadás, melynek a felsoroltakon kívül feladata még az óvodai szabályozó dokumentumok (helyi nevelési programok, csoportnaplók, gyermeki fejlõdést nyomon követõ dokumentumok, házirendek) elkészítésének, a pedagógiai fejlesztõ tevékenységnek a segítése, továbbá az egyéni szakmai tanácsadás. További szolgáltatás a közoktatási és pedagógiai információs és dokumentációs szolgáltatás és továbbképzések szervezése. A szakmai szolgáltatók és az intézmények között értekezletek, publikációk, konferenciák, szakmai szolgáltatások megvásárlása, honlapok, helyi szakmai lapok, hírlevelek, stb. formájában valósul meg a szakmai információáramlás. A megyei pedagógiai intézetek önállóan, saját hatáskörükben szervezik meg az információáramlás formáit és tartalmát. Óvodai szaktanácsadó, illetve intézeti munkatárs a megyei pedagógiai intézetek kétharmad részében található. Van olyan megye, ahol az alsós szaktanácsadó látja el az óvodai feladatokat is, és nem alkalmaznak fõállásban megyei óvodai szaktanácsadót. Több helyen eseti szaktanácsadók, feladatra alkalmazott szaktanácsadók heti egy napos megbízatással látnak el elemzési, értékelési, fejlesztési feladatokat a helyi igények szerint. Ez az egyenetlen szaktanácsadói hálózat nehezen tudja ellátni a 27

Jelenleg a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI).

79

szakmai fejlesztést, és ez jól érzékelhetõ a programbeválás-vizsgálatok során, a szakmai információáramlás szaggatott folyamatában. A helyi szakmai kezdeményezések, újítások sok esetben megrekednek, és csak a menedzser típusú óvodavezetõk és innováció iránt elkötelezett (megszállott) szaktanácsadók segítségével jutnak tovább az országban más-más településekre. Sok helyen a szakmai szervezetek vállalják fel a hiánypótló feladatok ellátását. A programírók által szervezett és létrehozott egyesületek és a szakmai szervezetek nemcsak az érdekvédelmi feladatokban segítik a szakmát, hanem a továbbképzések szervezésével, szakmai információáramlás segítésével is. Az óvodákban központi mérési standard nincs. A gyermekek neveltségi szintjének mérése a helyi nevelési program által meghatározott, a gyermek fejlõdésének nyomon követésére alkalmas eszközzel, módszerekkel folyik az óvodákban. Az értékelési eszközök tartalmát a helyi nevelési program határozza meg. Helyi intézményi szinten az óvodavezetõ felel a szakmai munka fejlesztéséért, ellenõrzéséért-értékeléséért. Az óvoda éves munkatervében található óvodavezetõi ellenõrzési és értékelési tervek megvalósításaként készülnek feljegyzések, jegyzõkönyvek, melyek egyrészt értékelik az óvodapedagógus nevelõmunkáját, másrészt segítõfejlesztõ szerepet töltenek be az óvoda szakmai nevelõmunkájának megvalósításában, a helyi innovációk kialakulásában, a szakmai fejlesztés folyamatában. Helyi csoport-szinten az óvodai nevelés értékelésének alapdokumentumai a csoportnaplók és a gyermeki fejlõdést nyomon-követésére használandó dokumentumok (személyiséglapoknak, vagy megfigyelési jegyzeteknek, vagy feljegyzéseknek, vagy fejlõdési naplóknak nevezik). Ezen dokumentumok vezetése az óvodapedagógus feladata, melynek elveit, tartalmi jellemzõit a helyi óvodai nevelési program határozza meg.

4.2 Kutatás, fejlesztés 4.2.1 A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása Az elmúlt tíz évben a bölcsõdei ellátásra vonatkozóan három jelentõsebb kutatás zajlott az NCSSZI és elõdintézetei keretében. • 1996/97-ben a bölcsõdébe járó gyermekek szülei körében készült kérdõíves felmérés, a férõhelyek 2 %-ra irányulva. Célja volt információt kapni a bölcsõdét igénybevevõ családok szociális helyzetérõl, lakhatási körülményeirõl, a szülõk munkavégzésérõl, a családi felelõsségek megosztásával kapcsolatos attitûdökrõl, a családok bölcsõdére vonatkozó elvárásairól és megelégedettségérõl, valamint további kisgyermek-ellátási igényeirõl.

80

•

1998/99-ben felmérés az ITERS28 és az ECERS-R29 használatával, a bölcsõdei férõhelyek 2 %-án, országosan reprezentatív mintán. Egy lehetséges minõségbiztosítási rendszer kialakítására irányuló munka keretében szükségesnek látszott egy alapfelmérés az intézményekben folyó munkáról. Mivel nem létezett a felmérésre alkalmas hazai teszt vagy eljárás, ezért ez a két skála – mint nemzetközileg leginkább elterjedt mérõeszköz – került használatra. • 2001–2004 között a „CARE WORK” c. nemzetközi kutatás30 a személyes gondoskodást nyújtó ellátások és szolgáltatások és az e területen dolgozók helyzetét tárja fel. A vizsgálat többek közt, a kisgyermekek számára nyújtott személyes gondoskodási formákra terjed ki. A kutatás finanszírozása az Európai Unió 5. Kutatás-fejlesztési keretprogramjából, a „Társadalmi-gazdasági tudásalap javítása” elnevezésû fejezetbõl történik (a kutatás angol nyelvû honlapja: www.ioe.ac.uk/tcru/carework.htm). Célja megvizsgálni a személyes gondoskodás keretében nyújtott ellátásokat és szolgáltatásokat, az e területen foglalkoztatottak felkészültségét, munkakörülményeit, valamint az ellátás iránti kereslet és kínálat jövõbeli várható alakulását. A kutatások eredményei hozzájárulnak a bölcsõdei ellátás színvonalának megismeréséhez és lehetõvé teszik a fejlesztésrõl való gondolkodást. Egyaránt hasznosak tehát a gondozónõk, vezetõk, a kisgyermekellátással foglalkozó szakemberek és a döntéshozók számára. Sajnálatos, hogy nincs több lehetõség hasonló vizsgálatok folytatására. 4.2.2 Óvodai nevelés Kutató-fejlesztõ tevékenységek a fõiskolákon, egyetemeken és a minisztériumok háttérintézményeiben folynak az országban. Az Országos Közoktatási Intézet Program- és Tantervfejlesztési Központjában (a továbbiakban OKI PTK) az óvodai kutatás és fejlesztés terén 1995 óta folynak tevékenységek. A programírás idõszakában 1996-tól két éven keresztül az Óvodai nevelés országos alapprogramjának bevezetése érdekében óvodai válaszható minõsített programok kerültek az Országos Adatbankba (l. melléklet). Kiemelt feladat volt a 15 óvodai minõsített program szakmai értékelése és terjesztése, valamint a helyi programkészítési munkálatok segítése. 1999 õszén, az óvodai nevelési programok bevezetésének évében olyan értékelési program-csomagok kimunkálása kezdõdött meg, amelyek segítették az óvodai neve28

Infant- Toddler Environment Rating Scale (csecsemõk és tipegõk környezetének osztályozási skálája).

29

Early Childhood Environment Rating Scale (kisgyermekkori környezet osztályozási skálája).

30

Dánia, Anglia, Hollandia, Svédország, és Spanyolország, illetve Magyarország egy-egy intézetének kutatói vesznek részt a vizsgálatban, a Thomas Coram Research Unit, Institute of Education, University of London kutatóinak koordinálásával.

81

lés elemzését, értékelését. A munka célja az volt, hogy az Alapprogram irányelveinek megfelelõen értékelési, ellenõrzési, nyomon-követési eszközöket, programajánlások készüljenek a szakmai munka fejlesztése érdekében. Tanulmányok készültek • az óvodapedagógusok részére a nevelési folyamatot vizsgáló szempontok terjesztése érdekében, • az óvodavezetõk részére a belsõ ellenõrzést, a szakmai fejlesztést segítõ munkálatok segítése érdekében, • a külsõ szakemberek számára – szaktanácsadók programsegítõ és a szakértõk programértékelõ tevékenységeinek segítése érdekében, • a fenntartók intézményvizsgálati feladatainak segítése érdekében. A tanulmányok témakörei felölelik az Alapprogramban található témaköröket. Az elkészült produktumok az OKI honlapjára kerültek (www.oki.hu), valamint megjelentek és megjelennek folyamatosan a szakmai folyóiratokban, szakkönyvekben. „Környezeti nevelés az óvodai programokban és a nevelés gyakorlatában” címmel folyt kutatómunka 2000-ben, melynek során 200 óvoda vizsgálatára került sor az országban. Az Oktatási Minisztérium megbízása alapján az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) vezetésével az Országos Közoktatási Intézet (OKI), az Oktatáskutató Intézet (OI) közösen nagyszabású óvodai vizsgálatsorozat végzett (2001/2002). „Az óvodai nevelés országos alapprogramjának hatása az óvodákra” címû projekt keretében megvalósuló kutatássorozat elsõdleges célja annak vizsgálata volt, hogy az óvodai nevelés legfontosabb dokumentumaiban (a helyi nevelési programokban, csoportnaplókban, a gyermekek fejlõdését dokumentáló személyiséglapokon) mennyiben tükrözõdnek az Alapprogram irányelvei, és az óvodai nevelés napi gyakorlatában hogyan valósulnak meg az óvodák tartalmi munkáját szabályozó központi dokumentum fõ célkitûzései. A kutatás további fontos célja volt információkat szolgáltatni a központi és helyi döntéshozóknak, az óvodapedagógusoknak és a nagyközönségnek az óvodai nevelés rendszerének legfontosabb intézményi adatairól, mûködésérõl, szervezési megoldásokról, a nevelési programok megszületésérõl és végrehajtásáról, a bevezetés személyi (gyereklétszám és összetétel, óvodavezetés, óvodapedagógusok és egyéb személyzet) és tárgyi feltételeirõl. Elõször került sor Magyarországon e foglalkozási csoport átfogó szociológiai vizsgálatára. A szülõkre is kiterjedõ vizsgálat célkitûzése az volt, hogy empirikus adatok tükrében mutasson képet az óvoda és szülõk közötti kapcsolattartás módozatairól. Feltárásra kerültek a szülõk által megfogalmazott legjellemzõbb elvárások, valamint az, hogy a szülõk milyen szempontok alapján értékelik az általuk ismert óvoda munkáját. Számos mutató tükrében láthatóvá vált az óvodáztatás irányában megmutatkozó társadalmi elégedettség.

82

2002-tõl a kisgyermekkori állampolgári nevelés a kiemelt kutatási-fejlesztési feladat. Az önállóságra nevelés, az önálló véleménynyilvánítás fejlesztése érdekében a mûhelymunkák során kiemelten kell foglalkozni a hátrányos helyzetû gyermekek képességfejlesztésével. Az érzelmi nevelés és szocializáció hangsúlyos jellemzõinek feltérképezésével az informatikai társadalom életmód-alakításának tükrében szükséges elemezni a jelenlegi valóságot és a szükségleteknek megfelelõen kidolgozni a fejlesztés kulcsterületeit, a képességfejlesztés alapjainak lerakása érdekében. A játékszer nélküli kiegészítõ személyiségfejlesztõ óvodai program adaptálásának és hazai kísérletének támogatása a másik fõ feladat. Az OKI-ban a kutatási-fejlesztési tervek az Oktatási Minisztérium prioritásai alapján kerülnek minden évben tervezésre, és az anyagi lehetõségek figyelembevételével engedélyezésre. Problémát jelent az országos kutatások tervezésében és megvalósításában az évenkénti tervezés és elszámoltatás rendszere. Kiemelkedõ a kutatások sorában a 4–9 éves korosztály körében végzett országos diagnosztikus vizsgálat (SZEGEDI EGYETEM, 2002), mely célja olyan értékelési eszköz kipróbálása és értékelése, mely a képességek fejlettségérõl ad mutatókat. Az eszköz használata kapcsán olyan diagnosztikus térképet készíthet a pedagógus, mely segíti a fejlesztõ munka tudatos tervezését, eredményesebb megvalósítását. Egyetemeken, fõiskolákon folynak kutatások, melyek tapasztalatai továbbképzések útján és szakmai publikációk során jutnak el a gyakorló pedagógusokhoz. A Magyar Tudományos Akadémia Oktatási Munkabizottsága által 2000 óta évente kerül sor országos neveléstudományi konferencia megszervezésére, ahol lehetõség nyílik arra, hogy a kutatók bemutassák tevékenységeiket a szakmának. Az OKI nemzetközi kapcsolatok építése révén is segíti a szakmafejlesztést. Az OECD 1998 és 2000 között folyó vizsgálatáról készült tanulmány lefordítása és megjelentetése, valamint a szakembereknek történõ bemutatása 2002 óta folyik Magyarországon. Fontos állomást jelent az OECD-vizsgálatba való belépés a szakmai fejlesztés folyamatában.

83

Konklúzió A napközbeni kisgyermekellátásról és a közoktatás elsõ láncszemét képezõ óvodáról még nem készült tanulmány hazánkban, amely egységes szerkezetben tárgyalná és áttekintené a szakmapolitikát, az intézmények helyét, szerepét, mûködését és mûködtetését, valamint fejlesztési elképzeléseit. Részanyagok azonban készültek, fõleg az óvodai nevelésrõl sok helyen és sokféle feldolgozásban láttak napvilágot. Mindezek a megjelent értékelõ, elemzõ, problémafeltáró elemzések azonban nem fogták át a teljes intézményrendszert, és fõleg nem elemezték egy értelmezési keretben a 0–3 és 3–6-7 éves gyermekek számára nyújtott ellátásokat, szolgáltatásokat. Az OECD részére készült jelen ország-háttértanulmányhoz hasonló összefoglaló önértékelés tehát eddig még nem készült hazánkban. Ez a tanulmány ezt a nagy hiányt pótolja.

A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása A napközbeni kisgyermekellátással kapcsolatos jogszabályi háttérnek, az ágazati irányításnak, az ellátási formák, szolgáltatások finanszírozásának és mûködésének, a gondozók és nevelõk helyzetének, a szakmai munka színvonalának teljes körû áttekintése eredményeképpen felvázolhatók a rendszer erõsségei és gyengeségei. Összegezve azonban megállapítható, hogy a bölcsõdébe járó gyermekek szülei igénylik és ahol van, ott szívesen igénybe veszik az ellátást. Erõsségek a 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátása terén: • A bölcsõdei hálózat rendszere és munkája jelentõs értéket képvisel a bölcsõde bezárások ellenére is. • Az 1993. évi szociális törvény, majd az 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvény és kapcsolódó rendeletei világos jogszabályi hátteret biztosítanak a bölcsõdék, családi napközik és házi gyermekgondozást biztosító szolgáltatások mûködéséhez, definiálva azok helyét a gyermekvédelem rendszerében, a gyermekjóléti alapellátások körében. Ugyancsak a törvény határozza meg a napközbeni gyermekellátásra jogosultak körét és az önkormányzatok ellátási kötelezettségét. • Jogszabály rendelkezik a személyes gondoskodást nyújtók – így a bölcsõdei gondozók – továbbképzési kötelezettségérõl. • A képesítéssel rendelkezõ gondozók aránya 90 %. • Az ország bölcsõdéiben azonos elvek alapján biztosítják a gyermekek gondozását, nevelését, de az egységes szakmai alapelvekre épülve támogatást élveznek az egyéni elképzelések. • Módszertani útmutató, szakmai ajánlások készültek a gyermekközpontú, a gyermekek igényeit figyelembe vevõ gondoskodás megvalósulása érdekében.

• • •

•

A rendszer mûködését módszertani feladatok ellátásával megbízott bölcsõdék segítik minden régióban. A bölcsõdék fogyatékos kisgyermekek ellátását, gondozásba ágyazott fejlesztését is felvállalják a szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtésével. Sokszínûsödik a rendszer: az elmúlt 10 év folyamán megjelent a családi napközi ellátás, valamint többféle szolgáltatást nyújtanak az intézmények, amelyek lehetõvé tették a gyermekek és a családok igényeihez való jobb alkalmazkodást. Szakmai egyesületek alakultak.

Gyengeségek a napközbeni kisgyermekellátás rendszerében: • Országosan nem biztosított az ellátáshoz való hozzáférés, vagyis az ország településeinek túlnyomó többségében – fõleg a kis lélekszámú településeken – nem található meg a napközbeni kisgyermekellátás egyetlen formája sem, bár az önkormányzatoknak ellátási kötelezettsége van. • Nem megfelelõ a finanszírozás. • Alacsony a gondozók fizetése. • Alacsony a napközbeni kisgyermekellátás társadalmi elismertsége. • Munkaerõ hiány van sok bölcsõdében. • A gondozók számára hiányzik a fõiskolai képzés lehetõsége, valamint mind horizontális, mind vertikális mobilitásuk erõsen korlátozott. • Sok helyen túlzsúfoltak a bölcsõdék. • Kevés a családi napközi. • Kevés a sajátos nevelési igényû gyermek a bölcsõdékben. • Nincs szisztematikus értékelés, nem folynak tervezetten kutatások az ellátások színvonalának javítása érdekében. • Kevés a pályázati lehetõség. A felsorolt gyengeségek orvoslásának fontos feltétele, hogy a napközbeni kisgyermekellátás intézményeinek társadalmi szükségességét elismerjék, mûködésük feltételeit javítsák.

Óvodai nevelés Az óvodáztatás irányában társadalmi elégedettség és szükségességi igény tapasztalható. Éves értékelések alkalmával többször is megállapításként elhangzik, hogy a közoktatási rendszer legjobban funkcionáló eleme az óvodai nevelés. Erõsségek az óvodai nevelés területén: • Komoly értéket hordoz az elmúlt évtizedekben jól kialakult és még megfelelõen mûködõ óvodai intézményhálózat, melynek megõrzése és a jelen kornak való megfeleltetése létfontosságú feladata a közoktatásnak. 85

•

•

•

•

•

•

A szabályozás és irányítás terén a közoktatási törvény és a rendszeresen megjelenõ módosításai az igények és a szükségletek szerint írják elõ a változásokat. Ezek az elõírások a gyermekközpontú szemlélet alapján történõ mûködtetést és irányítást erõsítik. Szintén a gyermekek érdekében kerültek szabályozásra a szülõi jogok és kötelességek. A minõségfejlesztési feladatok az intézményi nevelés partnerszintû mûködését, átláthatóságát írják elõ. Minden óvodának minõségirányítási programot kell készíteni, négy évenként egy alkalommal ellenõrzi a fenntartó a közoktatási intézmény mûködésének törvényességét, hatékonyságát, a belsõ ellenõrzés és önértékelés kiemelten szerepel. 1993. évi közoktatási törvény 2003-as módosítása kötelezõvé tette a helyi óvodai nevelési programok felülvizsgálatát és módosítását a közoktatási törvény módosításai és a helyi igények figyelembevételével. Az integrációs nevelést sok esetben eddig is felvállalták óvodák, ezen a területen a nyitottság mindig is tapasztalható volt, a sajátos nevelést igénylõ gyermekek, valamint a nemzetiségi és etnikai nevelés irányában is. A családok igényeit figyelembe vevõ szolgáltató jelleg erõsödött az utóbbi években. A családok bevonása az óvodai nevelésbe egyre több területen megvalósul. Ezen tevékenység fejlesztését segítik a helyi minõségfejlesztési programok, melyek a szülõi partnerkapcsolatok fejlesztését is tartalmazzák. A gyermekközpontú és nevelésközpontú szemlélet megalapozása tradicionálisan is megalapozott a hazai óvodai nevelésben. A centrális központi programok a 70-es, 80-as években is olyan korszerû nevelési elveket hirdettek, melyek mai is kiemeltek a kisgyermeknevelés folyamatában: differenciált nevelés, egyéni bánásmód, játékban tanulás, rugalmas napirend. A központi tartalmi szabályozó, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának irányelvei tartalmazzák mindazokat a nevelési elveket, melyek fontosak a korszerû, eredményes kisgyermek-nevelés megvalósítása érdekében. Tartalmi jellemzõi megfelelnek azon szakmai kvalifikációknak, melyek nemzetközi viszonylatban is kulcsszerepet töltenek be az országok kisgyermek-nevelési gyakorlatában. A helyi óvodai nevelési programok életbelépésével legitimálódott az elmúlt években jelentõs mértékben differenciálódó óvodai nevelés. A helyi nevelési programokban megerõsítést nyertek, helyet kaptak az óvodahasználóknak megfelelõ nevelési elvek, értékek. A gyermekközpontú tendenciák megerõsítésére, a lokális, gyakran speciális igények kielégítésének felvállalására is lehetõség nyílt a helyi nevelési programokban. A programkészítés pozitívan hatott sok nevelõtestület életére: szakmai aktivizálódás, szakmai önbizalom megerõsödése, nyitottá váló óvodák sokasodása, innovációk kiteljesedése. Vezéregyéniségek léptek ki a nevelõtestületekbõl, és vették át a szakmai vezetést az óvodákban (pályázatokat írnak, publikálnak, koordinálják a minõségfejlesztést). 86

Gyenge pontok az óvodai nevelés területén: • A hozzáférés terén a roma gyerekek óvodai nevelésének hiányos lefedettsége, a kistelepülések óvodahiánya okoz nehézséget az óvodás korosztály intézményes nevelésének teljes körû megvalósítás a terén. • Az adatszolgáltatás hiányosságai és feldolgozási nehézségek okoznak komoly problémákat. Az éves kötelezõ oktatási statisztikák évente kisebb módosításokkal kerülnek feldolgozásra. A magyar óvodai adatszolgáltatás rendszere és tartalmi jellemzõi eltérnek a nemzetközi, az OECD rendszerétõl, ez sok esetben nehezíti a kielégítõ válaszadást, az összehasonlító elemzések megvalósítását. • A közoktatási törvényben a létszám-normatíva megengedõ meghatározásai (adható, alkalmazható, csoport gyermeklétszáma) a fenntartói önkormányzati döntésekben a gyermekellenes intézkedéseket eredményeznek, legtöbb esetben a gazdasági helyzet nehézségei miatt. De több esetben a szemléletbeli röghöz kötöttség (múltbeli megszokottsághoz való ragaszkodások) is nehezíti a változások kialakítását, a gyermekközpontú döntések megszületését. • A területi irányítás okoz több helyen is nehézségeket. Az óvodák mûködésében személyi feltételekkel kapcsolatos problémák érzékelhetõk: a fluktuáció (pályaelhagyás a létszámcsökkentések, óvoda-összevonások miatt). A kistérségi elzártság nehezíti a változásokkal való lépéstartás kialakulását az óvodákban. • A helyi irányítás terén az óvoda, mint szervezet mûködtetési problémái hátráltatják a tartalmi nevelõmunka minõségi javulását (óvoda- és iskolaösszevonások tapasztalatai, óvodavezetés terén a szakmai irányítás és ellenõrzés háttérbe szorulása). Veszélyt hordoz magában a mentálhigiénés gondok erõsödése, a kiégés megjelenése a dolgozók körében. • A helyi nevelési programok alapján folyó nevelõmunka terén vannak hiányosságok. Az egyik legátfogóbb problémát az okozza, hogy csak részben valósult meg az új tartalmi szabályozó dokumentum teljes körû átvétele. Az óvodai helyi nevelési programokban a szocializáció, a kommunikáció fejlesztése kiemelten kidolgozott, mégis a gyakorlati nevelõmunkában nem kap elég hangsúlyt ezen nevelési területek megvalósítása. Még sok óvodában a megszokásra épített, a megszokáson alapuló nevelõmunka erõs szálai nem engedik a nevelõmunka tartalmi változásainak végbemenetelét. Az értelmi képességek fejlesztésének középpontba tartása még mindig erõsen hat az óvodapedagógusok körében. Ez háttérbe szorítja a gondozási feladatok teljes körû megvalósítását, és egyes alapképességek fejlesztését. Hiányzik az új tartalmi szabályozóra épített szakmai munkát segítõ szakmódszertani alap és továbbképzések rendszere. Az óvodák szervezeti problémái is hátráltatják a tartalmi változások megvalósítását (összevonások tapasztalatai). A szakmai munka ellenõrzése és irányítása nem kap elég hangsúlyt az óvodavezetésben. 87

•

Az integrációs nevelés felvállalása érdekében hiányoznak a személyi és tárgyi feltételek. • Változatlanul kevés kutatás-fejlesztési lehetõség valósul meg a nehéz anyagi körülmények miatt az óvodai nevelés területén. A feladatok megvalósításának érdekében szemléletváltozásra van szükség a központi, területi és helyi szinten egyaránt, amelyek érdekében a partnerség, a változásokhoz való hozzáállás pozitív attitûdöt igényel a közoktatás terén dolgozóktól, a társadalom tagjaitól.

88

HIVATKOZÁSOK A gyermekes családok támogatásának egyes formái 1990–2000, (2002) KSH. Apák és fiúk és unokák. Osiris Kiadó (2003) Szerk.: Gál Róbert. „A bölcsõdei gondozás-nevelés minimumfeltételei és a szakmai munka részletes szempontjai” (1999) Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet. „Bölcsõdei ellátás a szülõk szemszögébõl” – poszter a Magyar Pszichológiai Társaság Nagygyûlésén, Pécs, 1998. BROSZMAN–PAPP–PARÓCZAINÉ (2001): Minõségbiztosítás és költséghatékonyság. Szociális Menedzser 2001/1. 10-11. DERDÁKNÉ H. Ibolya (2001): Minõségfejlesztés a szociális szolgáltatásokban. Szociális Menedzser 2001/4. 17-18. FREY Mária (1999): Nõk a munkaerõpiacon In: PONGRÁCZ Tiborné és TÓTH István György (szerk.) Szerepváltozások. Jelentés a nõk és férfiak helyzetérõl 1999. TÁRKI – SzCsM Nõképviseleti Titkársága. FREY Mária (2002): A gyermeknevelési támogatásokat igénybe vevõ és a családi okból inaktív személyek foglakoztatásának lehetõségei és akadályai (kézirat). HARMS, T.; CRYER, D.; CLIFFORD, R. M. (1990): Infant/Toddler Environment Rating Scale. Teachers College, Columbia University, New York and London. Jelentés a magyar közoktatásról, 2000. (JKA, 2000) Országos Közoktatási Intézet, Budapest. PETHÕ Ágnes (2002): Egy évtized óvodai ellátása. Óvodai Nevelés, LV. évf. 8. szám. PONGRÁCZ Tiborné és mts. (2000): Család és munka – értékek és aggodalmak a rendszerváltozás után. Magyar Statisztikai Évkönyv 2000. (KSH, 2001) Budapest. TÁRKI (2004): Stabilizálódó társadalomszerkezet, TÁRKI Monitorjelentések 2003. Szerk.: Szívós Péter és Tóth István György. TÖRÖK Balázs (2002): Óvodakutatás. Szülõvizsgálat. (Kézirat) Oktatáskutató Intézet, Budapest. VÁGÓ Irén (2002): Óvodakutatás. Gyorsjelentés. (Kézirat) Országos Közoktatási Intézet, Budapest. VILLÁNYI Györgyné (2002): Óvodakutatás. Gyorsjelentés. (Kézirat) Országos Közoktatási Intézet, Budapest. VILLÁNYI Györgyné (2001): Az óvodai programbeválás vizsgálata. Óvodavezetõk kézikönyve X,. OKKER Kiadó, Budapest. VILLÁNYI Györgyné (1999): Óvodai programkészítés. OKKER Kiadó, Budapest.

TÁBLÁZATOK 1. TÁBLÁZAT: NÉPESSÉG SZÁMA 2003. I. 1. (EZER FÕ)

Népesség Férfi Nõ 60 éves és idõsebb Férfi Nõ 70 éves és idõsebb Férfi Nõ

10 142 4 818 5 324 2 112 814 1 298 1 082 380 702

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

2. TÁBLÁZAT: KORSZERKEZET, 1980, 1990 ÉS 2002. (%)

Korcsoport év 0–4 5–9 10 – 14 15 – 29 30 – 39 40 – 49 50 – 59 60 – 64 65 – 79 80 – x

1980

1990

2002

8,1 7,2 6,6 22,0 13,8 12,5 12,8 3,6 11,6 2,0

5,9 6,3 8,3 19,9 15,7 13,4 11,7 5,6 10,8 2,5

4,7 5,3 6,1 22,1 13,3 14,4 13,3 5,4 12,3 3,1

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

90

3. TÁBLÁZAT: A TELEPÜLÉSEK SZÁMA ÉS NÉPESSÉGE NÉPESSÉGNAGYSÁG-KATEGÓRIA SZERINT, 2000. I. 1.

Népesség-nagyság kategória

Népesség száma összesen fõ

Népesség megoszlása %

Települések száma db

Települések megoszlása %

000 – 599 0 600 – 1999 2 000 – 9999 10 000 – 19999 20 000 – 29999 30 000 – 00000 Összesen

370 461 1 360 443 2 408 068 1 077 377 531 921 4 294 954 10 043 224

3,7 13,5 24,0 10,7 5,3 42,8 100,0

1193 1186 621 76 23 38 3135

38,1 37,8 19,8 2,4 0,7 1,2 100,0

Települések átlagos népessége fõ

311 1 147 3 878 14 176 23 127 113 025 3 204

Forrás: Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer

4. TÁBLÁZAT: A 15–74 ÉVES NÉPESSÉG GYERMEKEK ELLÁTÁSÁRA FORDÍTOTT IDEJE ÁTLAGOS ÕSZI NAPON, A KÉRDEZETTEK MUNKAERÕPIACI HELYZETE SZERINT (PERC) Munkaerõpiaci helyzet

Foglalkoztatott Nyugdíjas Gyesen, gyeden levõ Háztartásbeli Tanuló Munkanélküli 15 –74 évesek együtt

Férfiak

Nõk

1986

1999

1986

1999

15 2 – – – – 11

18 5 – – – 27 14

33 2 186 20 – – 31

28 8 261 58 – 58 35

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, Életmód – idõmérleg vizsgálat, 2000.

91

5. TÁBLÁZAT: A 3 ÉVES KOR ALATTI GYERMEKEK ELLÁTÁSÁNAK RENDSZERE: SZINTEK, FUNKCIÓK, SZEREPLÕK

Szintek

Politikai, érdekegyeztetõ, konzultatív funkciók Parlament

A parlament Egészségügyi Országos és Szociális Bizottság

Kormányzati, igazgatási, hatósági funkciók Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium

Megyei Gyámhivatal Területi

Intézményi

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Országos Gyermekvédelmi Szakértõi Névjegyzékbe felvett szakemberek

Család- és Gyermekvédelmi Tanács

Helyi

Szakmai funkciók

Regionális módszertani intézmények

Települési önkormányTelepülési önkormányzat zatok és azoknak a nap- képviselõ testülete közbeni gyermekellátásért Települési jegyzõ, Polgárfelelõs bizottsága mesteri hivatal szociális és gyermekvédelmi ügyekkel foglalkozó osztálya

Egyesített bölcsõdei intézmények

Érdekképviseleti fórum

Gondozók

Bölcsõdei igazgatóság vezetõje Egyesített bölcsõdék vezetõje Bölcsõdevezetõ

92

Bölcsõdei igazgatóság

Szakgondozók

6. TÁBLÁZAT: A MAGYAR KÖZOKTATÁS IRÁNYÍTÁSI RENDSZERE: SZINTEK, FUNKCIÓK, SZEREPLÕK Szintek

Politikai, érdekegyeztetõ, konzultatív funkciók

Kormányzati, igazgatási, hatósági funkciók

Parlament

Oktatási Minisztérium

A parlament oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottsága

Oktatási Jogok Miniszteri Biztosa Hivatala

Országos Értékelési VizsgaOrszágos Köznevelési Ta- központ (OKÉV) és nács és állandó bizottsá- más szaktárcák Országos gai Országos kisebbségi Bizottság

Szakmai funkciók

Országos szakmai szolgáltató, kutató, fejlesztõ intézetek (OKI, OI, NSZI, PTMIK, KÁOKSZI) Comenius 2000 Programigazgatóság)

Közoktatás-politikai Tanács Országos Szakképzési Tanács

Területi

Megyei önkormányzat és OKÉV területi egységei, oktatással foglalkozó bi- Fõjegyzõ zottsága Megyei önkormányzat oktaMegyei területfejlesztéssel tással foglalkozó ügyosztálya és oktatástervezéssel foglalkozó testületek Megyei szakképzési bizottságok

Megyei fenntartású, területi funkcióval bíró közoktatási intézmények Megyei, kistérségi pedagógiai szakmai szolgáltató intézetek (MPI-ik, és szolgáltató társulások)

Megyei közoktatásfejlesztési közalapítványok kuratóriumai

Helyi

Települési önkormányJegyzõ, települési polgárzatok és oktatással fogla- mesteri hivatal kozó bizottsága Intézmény-irányítási társuláFeladatellátó társulások sok szervei döntéshozó szervei

Intézmé- Óvodaszék, Iskolaszék nyi Diákönkormányzat

Igazgató, Óvodavezetõ

Települési pedagógiai szolgáltató intézmények, kistérségi társulások

Nevelõtestület

Tag-óvodavezetõ

Forrás: Jelentés a magyar közoktatásról 2000, Országos Közoktatási Intézet Magyarázat: az országos szakmai kutató, fejlesztõ szolgáltató intézetek az Oktatási Minisztérium háttérintézményei: OKI= Országos Közoktatási Intézet; OI= Oktatáskutató Intézet; KÁ OKSZI= Kiss Árpád Közoktatási Intézet; NSZI= Nemzeti Szakképzési Intézet; PTMIK= Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ; MPI= Megyei Pedagógiai Intézetek

93

7. TÁBLÁZAT: BÖLCSÕDÉK ADATAI

Év

Mûködõ bölcsõdék száma

Férõhely száma

104400 130500 100300 62800 57000 55900 56500 54900 53200 53200 52300

40 0100 64 5020 50 2500 31 0200 27 8260 26 9560 26 9470 26 0710 24 9650 24 3940 24 0780

1970 1980 1990 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

A beíratott gyermekek 100 bölcsõBeíratott számából dés korúra gyermekek számított jutó férõszáma kihasználthely száma sági arány %

009,000 13,600 13,700 9,000 8,500 8,400 8,800 8,800 8,700 8,600 8,400

40 7700 69 7680 40 8250 37 6960 31 8380 30 7620 33 2090 31 9830 29 5610 28 9810 28 8470

112,900 119,900 87,200 101,900 96,200 101,400 108,900 107,300 104,800 103,000 107,400

A gondozott Ebbõl szakgyermekek képzett számából Beosztott számított gondozó- gondozókihasznált- nõk száma nõk aránya % sági arány %

84,500 81,600 61,800 70,400 68,200 72,300 77,500 77,600 76,400 76,900 81,000

6 6260 12 8190 9 9290 6 3680 5 6810 5 5800 5 6780 5 5480 5 3350 5 3000 5 3940

75,400 83,600 88,200 89,100 90,700 91,300 92,300 90,900 90,900 89,800 88,900

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal 8. TÁBLÁZAT: BÖLCSÖDÉBE BEÍRATOTT GYERMEKEK KORCSOPORT SZERINTI MEGOSZLÁSA Év

1–11 hó

12–23 hó

24–35 hó

36 hó felett

1998 1999 2000 2001 2002

451 359 327 262 197

5393 5040 4600 4280 4091

15 294 14 110 13 479 13 248 13 865

12 071 12 474 11 115 11 191 10 694

Forrás: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 9. TÁBLÁZAT: FOGYATÉKOS KISGYERMEKEK BÖLCSÕDEI ELLÁTÁSA

Év

Külön csoportban

1999 2000 2001 2002

15 15 12 –

1999 2000 2001 2002

139 168 163 178

Integráltan Bölcsõdék száma 148 148 149 – Gyermekek száma 219 101 288 307

Forrás: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

94

Részben integráltan 10 10 16 – 120 258 127 126

10. TÁBLÁZAT: BÖLCSÕDEI SZOLGÁLTATÁSOK

Év

Idõszakos gyermekfelügyelet

1998 1999 2000 2001 2002

0138 0145 0145 0139 0132

1998 1999 2000 2001 2002

1496 1827 2163 1511 2983

Játszócsoport / klub

Gyermekhotel

Házi gyermekfelügyelet

Bölcsõdék száma 067 03 016 067 03 013 076 04 013 082 03 014 089 03 014 Szolgáltatást igénybevevõk száma 3335 322 090 3104 291 057 3243 274 132 4162 270 149 4545 242 107

Játék és eszközkölcsönzés

Egyéb*

30 29 42 38 36

042 040 034 040 049

225 611 240 486 455

0804 1088 1257 0841 1553

Forrás: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet *Kölcsönzés, külsõ étkeztetés, bérmosás, sóterápia, helység bérbeadása.

11. TÁBLÁZAT: ÓVODÁK ADATAI

év

Óvodák száma**

Férõhely száma

1955 1960 1970 1980 1990 1995 1996 1997 1998 1999 2000* 2001 2002

2503 2865 3457 4690 4718 4720 4708 4682 4701 4643 4640 4633 4641

129 344 165 282 208 647 385 533 385 020 373 158 371 354 370 224 369 520 366 245 361 000 353 801 357 057

Óvodába jáA óvodapeda- rók az óvoGyermekek Gyermekcsogógusok szá- dáskorú nészáma portok száma ma pesség %ában

145 948 183 766 227 279 478 100 391 129 399 339 394 327 383 486 374 867 365 704 353 100 342 285 331 707

* 2000-es adat 98 %-os felmérés és trend alapján becsültek. ** Óvodaépületek száma Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

95

4 480 5 836 7 881 15 253 16 055 15 813 15 701 15 641 15 630 15 336 15 495 15 502 15 016

6 120 8 538 12 481 29 437 33 635 32 320 31 891 31 848 31 986 31 409 32 000 32 327 31 550

28,0 33,7 51,1 77,9 87,1 90,9 91,0 90,9 91,4 92,0 92,3 92,5 92,9

12. TÁBLÁZAT: ÓVODÁK FENNTARTÓK SZERINTI SZÁMA Év

Önkormányzat

Egyház

Alapítvány, term. szem.

Közp. költség-

1998 1999 2000* 2001 2002

4427 4364 4314 4262 3197

69 74 82 89 91

121 142 152 162 168

50 33 62 91 60

vetési szerv

Egyéb

Összesen

34 30 30 29 24

4701 4643 4640 4633 3540

* 2000-es adat 98 %-os felmérés és trend alapján becsültek. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

13. TÁBLÁZAT: ÓVODÁBA JÁRÓ GYERMEKEK ARÁNYA AZ ADOTT KORÚ NÉPESSÉG SZÁZALÉKÁBAN A 2001/02-ES NEVELÉSI ÉVBEN

3 éves 70,5

4 éves 88,1

5 éves 95,1

6 éves 72,0*

6 év felett 4,3

*A korcsoport kisebb része már általános iskolába jár. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

14. SZ. TÁBLÁZAT: COMENIUS 2000 KÖZOKTATÁSI MINÕSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM Modell

Intézményi szint

Fenntartói szint

I.

Partnerközpontú mûködés Az intézmény partnereivel együttmûködve és önértékelést végez és ennek alapján saját tevékenységét fejleszti

Párbeszéd és konszenzuskeresés A fenntartó a partnerekkel együttmûködve elemzi saját viszonyait, erre épülõ tervezést folytat

II.

Teljes körû minõségirányítás alkalmazása Az intézmény bevezeti standard minõségbiztosítási modellek valamelyikét

Teljes körû minõségirányítás és együttmûködés A fenntartó belsõ szervezetfejlesztést folytat, alkalmazza a standard minõségbiztosítási modellek valamelyikét

III.

A minõségfejlesztés terjesztése Az intézmény más intézményeket segít a saját minõségbiztosítási rendszerük kialakításában

Ösztönzõ környezet kialakítása A fenntartó elõsegíti a minõségelvû mûködés terjedését, ennek megfelelõ ösztönzõket alkalmaz, és más fenntartókkal együttmûködik

Forrás: Comenius Kézikönyv

96

15. SZ. TÁBLÁZAT: MÛKÖDÕ BÖLCSÕDÉK ÉS FÉRÕHELYEK SZÁMA TELEPÜLÉSTÍPUSOK SZERINT Településtípus

Megyei jogú város Város Község Fõváros Országosan

1998

1999

172 164 63 166 565

164 165 61 159 549

2000

2001

2002

154 182 52 144 532

152 177 50 144 523

8 478 6 433 1 187 8 296 24 394

8 378 6 514 1 018 8 168 24 078

Mûködõ bölcsõdék száma

157 172 54 149 532 Mûködõ férõhelyek száma

Megyei jogú város Város Község Fõváros Országosan

9 407 6 549 1 462 9 529 26 947

9 057 6 487 1 358 9 169 26 071

8 676 6 489 1 139 8 661 24 965

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

16. SZ. TÁBLÁZAT: BÖLCSÕDÉK KIHASZNÁLTSÁGA TELEPÜLÉSTÍPUSONKÉNT Településtípus

Megyei jogú város Város Község Fõváros Országosan

Beíratott gyermekek számához viszonyított kihasználtság (%) 1998

1999

2000

2001

2002

114,6

111,7

107,5

108,2

110,0

110,5 113,8 101,6 108,9

108,7 112,9 101,1 107,3

109,3 110,8 97,8 104,8

108,2 107,4 93,3 103,0

110,9 110,8 101,6 107,4

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

17. SZ. TÁBLÁZAT: FOGYATÉKOS KISGYERMEKEK BÖLCSÕDEI ELLÁTÁSA

1999

Gyermekek száma 2000 2001

Külön csoportban Részben integráltan Integráltan Nem ismert

139 120 219 –

168 258 101 –

163 127 288 –

178 126 307 004

Összesen

486

529

578

615

Ellátás formája

Forrás: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

97

2002

18. SZ. TÁBLÁZAT: GONDOZOTT GYERMEKEK FOGYATÉKOSSÁGUK SZERINTI MEGOSZLÁSA Megnevezés

2000

2001

2002

Értelmi sérült Mozgássérült Érzékszervi sérült Magatartási zavarral küzdõ Halmozottan sérült Egyéb, nem ismert Összesen

177 71 41 91 149 – 529

170 70 53 67 171 47 578

210 66 51 89 133 66 615

Forrás: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

19. SZ. TÁBLÁZAT: AZ ÓVODAI NEVELÉSHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS FÕBB INDIKÁTORAINAK ALAKULÁSA Az óvodások száma

Az óvodáskorúak %-ában

Helyhiány miatt elutasított gyermek

1997/98

394 327

91,0

5052

1997/98

383 486

90,9

4993

1998/99

374 867

91,4

4733

1999/00

365 704

92,0

4845

Forrás: Oktatási Minisztérium

20. SZ. TÁBLÁZAT: AZ ÓVODA NÉLKÜLI TELEPÜLÉSEK LÉLEKSZÁM SZERINTI CSOPORTOKBAN Település népessége

Települések száma Aránya

001 – 100 101 – 200 201 – 300 301 – 400 401 – 500 501-nél több Összes

103 214 221 157 067 076 838

Forrás: Oktatáskutató Intézet, 2002 Szülõvizsgálat

98

12,3 25,5 26,4 18,7 08,0 09,1 100,00

Halmozott százalék

012,3 037,8 064,2 082,9 090,9 100,0

21. SZ. TÁBLÁZAT: A GYERMEKVÉDELMI RENDSZER MÛKÖDTETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ FELADATOK ELLÁTÁSOK

GYÁMHATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEK

Települési önkormányzat

Települési önkormányzat jegyzõje

Gyermekjóléti alapellátások

Gyermekek védelembe vétele

Rendszeres gyermekvédelmi támogatás

Gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezése

Rendkívüli gyermekvédelmi

Teljes hatályú apai elismerõ nyilatkozat

támogatás

Ügygondnok, eseti gondnok kirendelése

Gyermekjóléti szolgáltatás Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekek átmeneti gondozása Városi gyámhivatal Gyermektartásdíj megelõlegezése Otthonteremtési támogatás Gyermekek ideiglenes hatályú elhelyezése Gyermekek nevelésbe vétele Gyermekek kapcsolattartása Gyámság, gondnokság Családba fogadás Örökbefogadás Utógondozás és utógondozói ellátás Megyei önkormányzat

Megyei gyámhivatal

Gyermekvédelmi szakellátások

Az I. fokú gyámhatóságok irányítása, felügyelet

Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás

Másodfokú döntések meghozatala

Otthont nyújtó ellátások (nevelõszülõ,

Gyermekintézmények mûködésének engedé-

gyermekotthon)

lyezése és tevékenységük ellenõrzése

Utógondozás és utógondozói ellátás

Fiatalkorúak pártfogó felügyelete

Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Ágazati irányítás és szakmai felügyelet Közvetlen intézmények fenntartása Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

Család és Gyermekvédelmi Tanács

99

22. SZ. TÁBLÁZAT: KÉPESÍTÉSI ELÕÍRÁSOK A NAPKÖZBENI KISGYERMEKELLÁTÁSBAN DOLGOZÓK RÉSZÉRE Ellátási forma

Bölcsõde

Munkakör

szakgondozó

Képesítés

Felsõfokú: bölcsõdei szakgondozó, csecsemõ- és kisgyermekgondozó csecsemõ és kisgyermek nevelõgondozó Középfokú: csecsemõ- és gyermekgondozó Felsõfokú: gyógypedagógus Felsõfokú: gyógytornász Felsõfokú: konduktor Felsõfokú: bölcsõdei szakgondozó, csecsemõ és kisgyermekgondozó, pedagógus pszichológus

gondozó gyógypedagógus gyógytornász konduktor szaktanácsadó

Családi napközi

gondozó, szakgondozó, segédgon- felkészítõ tanfolyam elvégzésérõl dozó, nevelõ igazolás

Házi gyermekfelügyelet

szakgondozó

Felsõfokú: bölcsõdei szakgondozó, csecsemõ- és kisgyermekgondozó, csecsemõ- és gyermekápoló, Középfokú: csecsemõ- és gyermekgondozó

gondozó Forrás: 15/1998. NM rendelet

100

23. SZ. TÁBLÁZAT: AZ ÓVODAI NEVELÉSBEN DOLGOZÓK MUNKAKÖRE, KÉPESÍTÉSE Munkakör

Vezetõ

Képesítés

Óvodavezetõ

Óvodapedagógus Szakvizsga 120 órás pedagógustovábbképzés 7 évenként

Óvodavezetõ-helyettes

Óvodapedagógus 120 órás pedagógustovábbképzés 7 évenként

Beosztott pedagógus

Óvodapedagógus, Óvodapedagógus Óvodapedagógus gyakorló óvodában 120 órás pedagógusÓvodapedagógus fogyatékos gyermekek továbbképzés 7 évenként óvodájában Óvodapedagógus fogyatékos gyermekek gyakorló óvodájában

Nevelõ munkát segítõ speciális szakemberek

Logopédus Gyógypedagógus Fejlesztõpedagógus Konduktor Szakorvos, kizárólag fogyatékosokat nevelõ óvodában a fogyatékosság típusának megfelelõen Gyermek- és ifjúsági felügyelõ vagy gyógypedagógiai asszisztens, fogyatékos gyermekeket nevelõ

Nevelõ-oktató munkát közvetlenül segítõ alkalmazottak köre

Óvodai csoportban dajka és/vagy helyette gondozónõ és takarítónõ

Logopédia Gyógypedagógia Fejlesztõpedagógus Konduktor

Forrás: közoktatási törvény Megjegyzés Egyéb foglalkoztatás: – Gazdasági, ügyviteli, mûszaki, kisegítõ, karbantartó, fûtõ, udvari munkás a feladatoktól függõen. – Felsõoktatási intézmény hallgatójának gyakorlati képzésében résztvevõk: gyakorlatvezetõ óvónõi kinevezést kapnak. – Szaktanácsadói megbízást az kaphat, akinek pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsõfokú végzettsége, szakképzettsége, pedagógus szakvizsgája, legalább öt éves gyakorlata van.

101

24. TÁBLÁZAT: A PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSRE FORDÍTHATÓ KÖLTSÉGVETÉSI HOZZÁJÁRULÁS ALAKULÁSA

Év 1999 2000 2001 2002

Támogatás/fõ (Ft) 21 800 15 182 14 420 15 400

Forrás: költségvetési törvény

25. SZ. TÁBLÁZAT: BÖLCSÕDEI ELLÁTÁS KÖLTSÉGEINEK MEGOSZLÁSA

Finanszírozó

Állam

Fenntartó

Szülõ

Milyen formában?

Mûködési költségek %-ában

A finanszírozás mértéke

Évente változó, a költségvetési törvény szabályozza Mûködési költségekhez való Az állami normatíva, valamint a hozzájárulás az önkormány- szülõi befizetések feletti összeg, zati költségvetésben megha- amit az intézmény költségvetése tározottak szerint határoz meg Az étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, Étkezés térítési díja uzsonna) nyersanyag költség ÁFÁval emelt összege Normatíva

Kb. 25–30 %

Kb. 55–65 %

Kb. 10–15 %

Forrás: NCSSZI-számítás

26. SZ. TÁBLÁZAT: A BÖLCSÕDEI NORMATÍVA ALAKULÁSA 2001

Elõirányzat Fajlagos összeg

3059,9 millió forint 177 600 forint/ellátott

Forrás: költségvetési törvény

102

2002

3602,0 millió forint 208 800 forint/ellátott

27. SZ. TÁBLÁZAT: ÓVODAI ELLÁTÁS KÖLTSÉGEINEK MEGOSZLÁSA Finanszírozó

Állam

Fenntartó

Szülõ

Milyen formában?

A finanszírozás mértéke

Évente változó, a költségvetési törvény szabályozza Az állami normatíva, valaMûködési költségekhez való mint a szülõi befizetések fehozzájárulás az önkormányletti összeg, amit az intézzati költségvetésben megmény költségvetése határoz határozottak szerint meg Az étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) nyersanyag Étkezés térítési díja költség ÁFÁ-val emelt összege Normatíva

Mûködési költségek %-ában

Kb. 30–40 %

Kb. 45–60 %

Kb. 11–15 %

Forrás: OKI-számítás

28. SZ. TÁBLÁZAT: ÓVODAI NEVELÉS NORMATÍV ÁLLAMI TÁMOGATÁSA Évszám

2001. elõirányzat 2002. normatíva

2001

38 675, 8 millió Ft 42 954, 5 millió Ft

Forrás: költségvetési törvény

103

2002

115 600 forint/ellátott 130 000 forint/ellátott

I. MELLÉKLET

A gyermekes családok támogatásának formái31

UNIVERZÁLIS PÉNZBELI TÁMOGATÁSOK Anyasági támogatás Olyan ellátási forma, amely minden szülõ nõt megillet, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e biztosítással vagy sem. Anyasági támogatásra a szülést követõen az a nõ jogosult, aki terhessége alatt legalább négy alkalommal – koraszülés esetén legalább egyszer – részt vett a térítésmentes terhesgondozáson. Az anyasági támogatás a jogosultat akkor is megilleti, ha a gyermek halva született. Az anyasági támogatás egyöszszegû, alkalomhoz kötött pénzbeli ellátás. Az anyasági támogatás – gyermekenkénti – összege azonos a gyermek születésének idõpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének (2004-ben 23 200 Ft) 225 %-ával, azaz 53 200 forintot, ikergyermekek esetén 300 %-ával, azaz 69 600 forintot folyósítanak. Családi pótlék Családi pótlékra jogosult vagyoni, jövedelmi helyzetétõl függetlenül a vérszerinti szülõ, az örökbefogadó szülõ, a szülõvel együtt élõ házastárs, a nevelõszülõ, a hivatásos nevelõszülõ és a gyám, a saját háztartásban nevelt, még nem tanköteles, illetve a saját háztartásában gondozott tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel. A családi pótlék havi összege – 2004 a) egygyermekes család esetén b) egy gyermeket nevelõ egyedülálló esetén c) kétgyermekes család esetén gyermekenként d) két gyermeket nevelõ egyedülálló esetén gyermekenként e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként f) három vagy több gyermeket nevelõ egyedülálló esetén gyermekenként 31

4900 Ft, 5700 Ft, 5900 Ft, 6900 Ft, 7500 Ft, 8000 Ft,

1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) kormányrendelettel, 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról.

g) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelõ család esetén, valamint a 7. § (1) bekezdésének b)–c) pontja szerinti intézményben élõ, továbbá nevelõszülõnél, hivatásos nevelõszülõnél elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan sajátos nevelési igényû gyermek után 13 300 Ft, h) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelõ egyedülálló esetén a tartósan beteg, súlyosan sajátos nevelési igényû gyermek után, valamint a 7. § (1) bekezdés d) pontja szerinti személynek 15 000 Ft, i) a 7. § (1) bekezdésének b)–c) pontja szerinti intézményben élõ, továbbá nevelõszülõnél, hivatásos nevelõszülõnél elhelyezett, a g) és h) pontok alá nem tartozó gyermek, valamint a 8. § (3) bekezdésének b) pontja alá tartozó személy esetén 6900 Ft. Gyermekgondozási segély (GYES) Az a nagykorú szülõ, aki nem áll biztosítási jogviszonyban, (mert pl. nincs munkaviszonya és munkanélküli járadékot sem kap), gyermekgondozási segélyt vehet igénybe legkorábban a gyermek születése napjától. Ezt az ellátási formát veheti igénybe a biztosított szülõ is gyermeke második életévének betöltésétõl – amennyiben korábban gyermekgondozási díjban részesült – a gyermek harmadik életévének betöltéséig. Gyermekgondozási segélyre jogosult a szülõ, a gyám a saját háztartásában nevelt gyermek 3. életévének betöltéséig, illetve a tartósan beteg, vagy súlyosan sajátos nevelési igényû gyermek 10. életévének betöltéséig. 2000 óta a nagyszülõ is jogosult lehet a gyermekgondozási segélyre, ha a gyermek az elsõ életévét betöltötte, a gyermek gondozása nevelése a szülõ háztartásában történik, és a gyermek szülei írásban nyilatkoznak arról, hogy a GYES-rõl lemondanak és egyetértenek a nagyszülõ részérõl történõ igénylésével. A gyermekgondozási segély összege a gyermekek számától függetlenül azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, mely 2004-ben 23 200 Ft. Az ellátás összegébõl 8 % nyugdíjjárulékot vonnak le, ezért a folyósítás idõtartama szolgálati idõnek minõsül. A gyermekgondozási segélyt a gyermekkel közös háztartásban élõ bármelyik szülõ igénybe veheti. Gyermeknevelési támogatás (GYET) Az a szülõ, nevelõszülõ, gyám jogosult, aki saját háztartásában három vagy több kiskorú gyermeket nevel és a legkisebb gyerek 3 és 8 év közötti. Az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét kapja. (2004-ben 23 200 Ft) Havi összege a gyermekek számától független, és egy családon belül csak az egyik szülõ és csak egy jogcímen jogosult a támogatásra. A támogatás szolgálati idõre jogosít (8 % nyugdíjjárulék levonásra kerül).

105

BIZTOSÍTÁSI ELVEN ALAPULÓ ELLÁTÁSOK: Gyermekápolási táppénz (GYÁP) Ha a biztosított gyermeke betegsége miatt keresõképtelen, a táppénzjogosultság idõtartama a gyermek korától, illetve attól függ, hogy a biztosított egyedülálló-e. A gyermekápolási táppénzt a szülõk bármelyike igénybe veheti. Gyermekápolási táppénzre a mostohaanya, -apa, a nevelõanya, illetõleg a nevelõapa is jogosult lehet a jogosultsági feltételek fennállása esetén. Ha a szülõk közös háztartásában élõ gyermek után az egyik szülõ GYES-ben, GYET-ben részesül, ugyanazon gyermek után a másik szülõ GYÁP-ra nem jogosult. A gyermekápolási táppénz is naptári napra jár, és a szülõnek az összes táppénz-jogosultsági feltétellel rendelkeznie kell (például folyamatos biztosítási idõvel). A táppénz az egyévesnél fiatalabb gyermek szoptatása, ápolása címén a gyermek egyéves koráig idõbeli korlátozás nélkül jár. Az egyévesnél idõsebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 84 naptári napon át, 3 évesnél idõsebb, de 6 évesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 42, egyedülállónak 84 naptári napon át, 6 évesnél idõsebb, de 12 évesnél fiatalabb gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 14, egyedülállónak 28 naptári napon át jár. Az egyévesnél idõsebb gyermek esetében járó gyermekápolási táppénzes napok nem a naptári évre vonatkozóan járnak, hanem a gyermek életkorához igazodóan, a gyermek születésnapjától a következõ születésnapig eltelt idõtartamra. A gyermeknevelési támogatás, illetve a GYES mellett a biztosított munkát végezhet. Ha a biztosított GYES-ben részesül, a GYES folyósítása mellett a gyermek másfél éves kora után napi 4 órában létesíthet munkaviszonyt (közalkalmazotti, köztisztviselõi jogviszonyt). Amennyiben egyéb keresõtevékenységet folytat (például bedolgozóként), csak otthon végezhet munkát. A gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülõ személy táppénzre jogosultságát az általános szabályok alkalmazásával kell megállapítani, azzal az eltéréssel, hogy a táppénzjogosultság idõtartamának, illetve a táppénz összegének megállapításánál csak a folyósítás mellett létesült jogviszonyban elért keresetet és biztosításban töltött napokat lehet figyelembe venni. Terhességi-gyermekágyi segély Terhességi-gyermekágyi segélyt a születési szabadság idõtartama alatt (168 nap) folyósítják. A szülési szabadságot meg lehet kezdeni a szülés várható idõpontja elõtt négy héttel, illetve a szülés napjától is. A szülési szabadság kezdete a várandós nõ döntésétõl függ. Ha az édesanya táppénzes állományban van (mivel terhessége, veszélyeztetett terhessége miatt munkáját nem tudja ellátni), táppénzre a terhességigyermekágyi segélyre való jogosultság idõpontjáig jogosult, azaz a szülést megelõzõ negyedik hétig. Amennyiben betegsége miatt nem tud dolgozni, és emiatt kerül keresõképtelen állományba, táppénzre a szülés napjáig jogosult. Összege a napi átlagkereset 70 %-a. 106

Gyermekgondozási díj (GYED) A terhességi gyermekágyi segélyt 168 napon át folyósítják. Az ennek lejártát követõ naptól lehet igényelni a gyermekgondozási díj megállapítását, melyet a gyermek 2. életévének betöltéséig folyósítanak. GYED-et igénybe veheti a vér szerinti szülõ, az örökbefogadó szülõ, a szülõvel együtt élõ házastárs, illetve az a személy, aki a saját háztartásában élõ gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van, továbbá a gyám is. A gyermekgondozási díj biztosítási jogviszonytól függõ, az egyén keresetéhez igazodó táppénzszerû ellátás. GYED-re a gyermek egy éves koráig csak az anya (egyedülálló apa), ezt követõen a szülõ bármelyike jogosult. Nyugdíjra jogosító szolgálati idõnek elismerik a GYED-en töltött idõszakot, adóköteles jövedelemnek minõsül. Összege a naptári nap átlagkereset 70 %-a, azonban 2004ben havonta legfeljebb 83 000 Ft. Családi adókedvezmény Családi adókedvezményt vehet igénybe a gyermeket saját háztartásában nevelõ szülõ, nevelõszülõ, gyám, aki a gyermek után nevelési ellátásban (családi pótlék vagy iskoláztatási támogatás) részesül, a várandós nõ (leendõ anyuka), vagy a vele közös háztartásban élõ házastársa a terhesség 91. napjától. A családi adókedvezmény mértéke 2002-ben: egygyermekes családnál 03 000 Ft/hó, kétgyermekes családnál gyermekenként 04 000 Ft/hó, három- és többgyermekes családnál gyermekenként 10 000 Ft/hó.

JÖVEDELEMTÕL FÜGGÕ – RÁSZORULTSÁG FIGYELEMBEVÉTELÉVEL JÁRÓ ELLÁTÁSOK Gyermektartásdíj megelõlegezése Ha a tartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen és a gyermeket gondozó személy nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani, feltéve, hogy a gyermeket gondozó családban az egy fõre jutó jövedelem összege nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének háromszorosát. Az illetékes gyámhivatal a bírósági határozata alapján állapítja meg az összeget. Rendszeres gyermekvédelmi támogatás (volt kiegészítõ családi pótlék) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás célja a szociálisan hátrányos helyzetben lévõ családok anyagi támogatása, ennek révén a gyermek családi környezetben történõ ellátásának elõsegítése, a gyermek családból történõ kiemelésének megelõzése. Vannak olyan családok, ahol a családtagokra jutó egy fõre esõ havi jövedelem összege nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A központi állami gondoskodáson túlmenõen lehetõség van a helyi önkormányzat képviselõtestülete által megállapítható kiegészítõ családi pótlék igénybevételére. A települési önkor107

mányzatok a gyermeket kiegészítõ családi pótlékban részesítik, ha a gyermeket gondozó családban az egy fõre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (2004-ben 23 200 Ft), és a családban történõ nevelés nem áll a gyermek érdekével ellentétben. (Feltéve, hogy a település önkormányzat rendelete alapján elrendelt vagyoni helyzet vizsgálata során az egy fõre jutó vagyon értéke nem haladja meg: külön-külön számítva az 502 200 Ft-ot, együtt számítva az 1 507 500 Ft-ot.) A havi támogatás összege 2004. évben 5104 Ft gyermekenként. A 2003. évet követõen a rendszeres támogatás összege megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 22 százalékával. 2003. évben került bevezetésre az emelt összegû rendszeres gyermekvédelmi támogatás, melynek mértéke 2004-ben 9750 Ft/hó/gyermek. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Azok a családok nyújthatják be kérelmüket rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránt, akik létfenntartást veszélyeztetõ rendkívüli élethelyzetbe kerültek. A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás elsõsorban természetbeni ellátás, amely különösen az általános iskolás gyermekek tankönyv, és tanszer ellátásának támogatására, gyermekintézmények térítésének díjkedvezményére, tandíj, egészségügyi szolgáltatásért fizetendõ terítési díj, illetve gyógykezelésére állapítható meg. A támogatás mértékét és a jogosultság feltételeit az önkormányzat minden esetben saját rendeletben határozza meg. Támogatás megállapításának feltétele, hogy a családban az egy fõre jutó nettó jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150 %-át.

SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ ELLÁTÁSOK Gyermekek napközbeni ellátása A gyermekek napközbeni ellátása megszervezhetõ napközbeni vagy hetes idõszakra, különösen bölcsõdében, családi napköziben, óvodában, iskolai napközis foglalkozás vagy házi gyermekfelügyelet keretében. A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élõ gyermekek életkorának megfelelõ nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelõi, gondozói munkavégzésük, betegségük, vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. Különösen az olyan gyermekek számára kell biztosítani, akiknek a testi, illetve szellemi fejlõdése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, akit egyedülálló vagy idõskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül, akinek szülõje, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. Gyermekek

108

napközbeni ellátása megszervezhetõ óvodában vagy iskolai napközis foglalkozás keretében is. Gyermekjóléti szolgáltatás A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történõ nevelésének elõsegítése érdekében a gyermeki jogokról és a gyermek fejlõdését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése. A családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelõzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezése. A szociális válsághelyzetben lévõ várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, szabadidõs programok szervezése, és a hivatalos ügyek intézésének segítése. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelõzése érdekében a veszélyeztetettséget észlelõ és jelzõ rendszer mûködtetése, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételének elõsegítése a megelõzõ rendszerben, a veszélyeztetettséget elõidézõ okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében családgondozás a családban jelentkezõ mûködési zavarok ellensúlyozására, a családi konfliktusok megoldásának elõsegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében, egészségügyi és szociális ellátás, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése, javaslat készítése a gyermek családjából történõ kiemelésére, a leendõ gondozás helyére vagy annak megváltoztatására (1997. évi XXXI. tv).

109

II. MELLÉKLET ÓVODAI HELYI NEVELÉSI PROGRAMOK KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉSZÜLT PROGRAMAJÁNLÁSOK LISTÁJA ADATBANK AZ ÓVODAI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN A MINÕSITETT ÓVODAI PROGRAMOKRÓL RÖVID ISMERTETÉSEK Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának megfelelõ minõsített óvodai nevelési programok sokféle kínálatát sikerült Adatbankra helyezni. Az Adatbankra került óvodai nevelési programok egy része az elmúlt 4–10 év kísérleti eredményeinek felhasználásával készültek. Komplex Prevenciós Program a több éve alkalmazott Kudarc nélkül az iskolában c. szakkönyv átdolgozása útján született, Porkolábné, dr. Balogh Katalin és a IV. kerületi Aradi úti Óvoda együttmunkálkodásának eredményeként. Az Óvodai nevelés játékkal, mesével program Zilahi Józsefné vezetésével és a Benedek Elek Óvóképzõ Fõiskola tanárainak közremûködésével került átdolgozásra az évek óta sikeresen alkalmazott könyvek alapján. A Játék-Mozgás-Kommunikáció óvodai nevelési program a fõvárosi óvodákban folyó kisérleti munka alapján jött létre dr. Pereszlényi Éva, Porkolábné dr. Balogh Katalin irányításával. A IV. kerületi Nyár úti Óvoda vállalta fel a bázisóvoda szerepét a munkában. A Differenciált Óvodai Bánásmód óvodai program szintén több éves gyakorlati munka eredményeként született Hûvös Éva vezetésével, és nemcsak a VII. kerületi bázisóvoda, hanem az Autonómia Egyesület és a belga Sart Tilman egyetem (Liege) közremûködésével. A Tevékenységközpontú óvodai program a Fabula Bt. Magánóvoda bázisterületén Gáspár László iskolai programjának adaptációja alapján készült Fábián Katalin koordinálásában. Az Epochális rendszerû óvodai program a debreceni Lehel úti óvoda nevelõtestületének több éves gyakorlati munkájának eredményeként született Vargáné Szabó Gyöngyi vezetésével.

Óvoda-iskola program – Csempeszkopács, a Vas Megyei Pedagógiai Intézet irányításával készült az óvodai program és elemi iskolai tanterv az óvodaiskolai szerkezetben mûködõ intézmények részére. A Mályva integráló-differenciáló óvodai program a XIV. kerületi Mályva téri óvoda nevelõtestülete és Csipes Zoltánné irányításával innovációs úton fejlõdött programmá Keresztúri Ferencné koordinálásával. A Mozgásmûveltség fejlesztõ óvodai program a miskolci Stadion óvoda nevelõtestületének munkája, mely többéves gyakorlati munkára épült. Patócs Béláné óvodavezetõ a Kecskeméti Tanítóképzõ Fõiskola testnevelõ tanárával együttmûködve készítette el a programot. A Néphagyományõrzõ óvodai program a jeles napok hagyományõrzõ szokásainak sokszínûségét hirdeti a természetóvás eszközeinek kiemelésével. Faust Dezsõné óvodavezetõ és nevelõtestülete éveken keresztül dolgoztak a témán. A programok másik része a reformpedagógiai irányzatok alapján folyó óvodai nevelõmunka térhódításának felerõsödését jelentik. A Magyarországi Montessori óvodai programot B. Méhes Vera vezetésével a Magyarországi Montessori Egyesület tagjai dolgozták ki. A Waldorf óvodai programot Vekerdy Tamás szakmai irányításával a Solymár Waldorf Óvoda óvónõi készítették. A Hétköznapi varázslatok (óvodai nevelés Freinet elemekkel) c. program Horvát H. Attila szaktanácsadói tevékenységének irányításával készült Karczewicz Ágnes és kollégáinak munkája alapján a XII. kerületi Zala úti óvodában. Adaptált program: a Lépésrõl lépésre óvodai program a magyarországi Soros Alapítvány támogatásával, valamint a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Fõiskola és Gyakorló Óvodájának közremûködésével készült dr. Deliné dr. Fráter Katalin vezetésével. Az amerikai program a hátrányos helyzetben élõ gyermekek számára íródott, mely program magyarországi kimunkálásán az ország több óvodájában dolgoztak az óvodapedagógusok. Az Egészség életmódra nevelés érdekében került az Adatbankba a Dohányzás – egészség kiegészítõ óvodai nevelési program. Programszerzõk Demjén Tibor (NEVI) és Szúnyogh Tünde óvodapedagógus. Az Adatbankba került programok csak egy részét ölelik fel a sokszínû óvodai nevelés tárházának. A Tantervtárba két kiegészítõ óvodai programismertetõ került (Tüzet viszek, Közlekedésre nevelés). Az Adatbankban lévõ óvodai programok olvasottságát, tehát használatát jól tükrözte az adatbanki forgalmi napló. Ennek kimutatásait elemezve megállapítható, hogy 111

míg az iskolai tantervek forgalmi száma a 80–100 között mozgott, addig az óvodai programok forgalmi száma ennek tízszeresét, vagyis 600–1100 közötti értékeket mutatta. Legtöbben a Tevékenységközpontú program iránt érdeklõdtek, és ezt a programot adaptálták legtöbben az országban. Szintén legtöbben a Differenciált Óvodai Bánásmód programot olvasták, de adaptálását jóval kevesebben vállalták. Általában megállapítható, hogy az Adatbankban lévõ óvodai programok mindegyike magas olvasottságot mutatott, választásuk, adaptálásuk már vegyes képet jelzett. Felhasználásuk tehát szakinformálás, továbbképzés terén óriási jelentõséggel bírt. Segítette a szemléletformálást, az új elvárásoknak való megfeleltetésre való felkészülést. VÁLASZTHATÓ KÉSZ PROGRAMOK LISTÁJÁBÓL A programok másik fajtája, a választható kész programok nyilvánosságra kerültek pedagógiai intézetek, magánkiadók útján és igen színessé varázsolták az óvodai nevelést az országban. Ezek a kész választható nevelési programok azok, melyek az egyes óvodák innovációs gyakorlata alapján készültek el. Ezek közül felsorolásra kerülnek itt azok a programok, melyeket szívesen olvasták a kollégák, elterjedtek az országban és az óvodák sokat adaptáltak, illetve felhasználták a programírás folyamatában. Ezen programok közül sorolunk fel néhányat a teljesség igénye nélkül, a legismertebbeket: Óvodai nevelés a mûvészet eszközeivel (Nagy Jenõné, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet), Néphagyományõrzõ programok (pl. Zeke Lászlóné, Deberecen, Keszthely, stb.), Körlánc, környezeti nevelés, Erdei Óvoda (dr. Kuti István, Kecskeméti Tanítóképzõ Fõiskola, Budapest, Budapest), Az Óvodai Nevelés Programja (OPI, 1989), Vidámság háza óvodai program (Kovácsné dr. Bakosi Éva és munkacsoportja, Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Fõiskola), Nyelvi kommunikációs program (Debrecen), Vallásos nevelés programjai (keresztény, evangélikus, református, zsidó óvodai programok), Óvoda-iskola programok (Budapest, Kecskemét, Pécs). A felsorolt óvodai nevelési programok piaci úton terjedtek, intézmények, szolgáltatók, szakmai szervezetek stb. kiadásában, terjesztésében sok esetben fénymásolások útján. Összegzésként megállapítható, hogy a program átvételi, ill. adaptálási munkák az óvoda egyéni igényei és a programszerzõk támogatásai útján valósultak meg. Több helyen alkalmazták azt a módszert a programírásnál, hogy több óvodai nevelési programból állították össze saját igényeik és lehetõségeik alapján a helyi nevelési programjukat az óvodák. 112