Gemenci túraajánlatok
Gemenci erdő A Közép- és Alsó-Duna ártér ligeterdőkkel borított területe hazánk legszebb természeti tájai közé tartozik. Különleges természeti adottságai miatt a Sió torkolatától délre mintegy 30 kilométer hosszúságban, és 5-10 kilométer szélességben húzódó terület legismertebb része Gemenc. A Gemenci erdő a víz közelségének köszönheti egyedülálló szépségét. A rendszeresen elöntés alá kerülő 180 km2-es területével nemcsak Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, hanem európai viszonylatban is egyedülálló, mely a Gemenc Zrt. vagyonkezelésében van. A Duna forrásától a Fekete-tengeri deltavidékig nem található még egy ilyen nagy, összefüggő ártéri erdő. Különleges hangulatát a jellegzetes növényvilág, a temérdek vadvíz és az egyedülálló állatvilág határozza meg.
A természetvédelmi oltalom alatt álló védett és fokozottan védett területek korlátozottan látogathatóak, ezért a Gemenc Zrt. által létrehozott és fenntartott kiránduló- és parkerdők, tanösvények, az erdei iskola, az erdei vasút és a személyszállító hajópark hivatott szervezetten, a természeti értékek megőrzésének szem előtt tartásával megismertetni az idelátogató turistákat a látnivalókkal. Ezen a vidéken a Duna az uralkodó természeti erő. Az ártéren található növény- és állatvilágot főleg a tavaszi zöldár élteti. Az ártéri erdőket keresztülkasul szabdalják a mellékágak, a fokok, a holtágak, melyek páratlan természeti értékeket rejtenek, és mintegy érként táplálják az erdőt. Az alacsonyabb területeken a fűz és a nyár ligeterdők, a magasabb fekvésű részeken a tölgy, kőris és szil lomberdők húzódnak. A világrekorder trófeákat adó gímszarvas állomány, a vaddisznó, valamint az őz melett a vadmacska, a borz, a róka, a nyuszt, nyest, mókus, vidra és a hód is megtalálható. A madárállomány is különleges: a rétisas, a kerecsensólyom, barnakánya, feketeharkály, kócsag, bakcsón kívül Európa legsűrűbb feketególya állománya is itt található. Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. H-6500 Baja, Szent Imre tér 2. Telefon: + 36 (79) 324-144, Fax: +36 (79) 324-181 E-mail:
[email protected], www.gemenczrt.hu
2
Pörbölyi Ökoturisztikai Központ Pörböly „Gemenc kapuja” – az ártéri erdő szélén, két régió határán fekszik. Közúton vagy vasúton egyaránt könnyen elérhető. Az M6-os autópálya Bátaszéki csomópontjától (163 km) mintegy 10 km-re, az 55. számú főúton haladva közelíthető meg a Bajától nyugatra, a Duna jobb partjától néhány kilométerre épült központ. Az Ökoturisztikai Központban az ártér élővilágát, az erdő és vadgazdálkodás tárgyi emlékeit, a Sárköz népművészetét bemutató kiállítás, vadmegfigyelő, kerékpár kölcsönző várja az egyéni utazókat és a szervezett csoportokat. Innen indulnak naponta az ártéri rengetegbe a Gemenci Erdei Vasút járatai. A kisvasút mentén található tanösvények, játszóterek, megfigyelőtornyok és a Halászati Kiállítás segítségével ismerheti meg a nagyközönség ezt a páratlan, növény- és állatvilágát tekintve egyedülálló tájat A faházban, a vendégházban vagy az Erdei Iskolában szállást és igény szerint étkezést is biztosítunk a látogatóknak. Szolgáltatások: • Gemenci Erdei Vasút • Szálláslehetőségek • Erdészeti és vadászati kiállítás • Erdei iskolai programok • Erdei vadmegfigyelő • Kerékpárbérlés • Kenutúrák a Gemenci erdőben, a Duna mellékágain • Sétahajós kirándulások • Erdei kirándulások szervezése gyalog, kerékpáron, lovasfogaton • Rendezvény- és programszervezés • Konferenciaterem • Büfé és ajándékbolt • Étterem Gemenci Erdészeti Erdei Iskola, Pörböly A Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központjában erdei iskola is működik. Az erdei iskola tantervbe illeszthető modulokat kínál az óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak. Az épületben jól felszerelt oktatóterem, klímatizált étterem és „A” kategóriás, 40 fős ifjúsági szállás található. Az iskola szabadtéri tanteremmel, kézműves foglalkoztató házzal egészül ki, melybe kerámia égető kemence, szövőműhely és kenyérsütő kemence segíti a változatos programok lebonyolítását, a gyermek, diákok számára. Az épület mellett játszótér, labdajátékokra is alkalmas terület és tűzrakó hely is található. A környező parkban gyakran lehet mókusokat, madarakat megfigyelni. Az erdei iskola közvetlen környezetében arborétum, sétaösvény, a közeli erdőben vadmegfigyelőhely, halászati kiállítás várja a gyerekeket, diákokat. Pörböly Ökoturisztikai Központ H-7142 Pörböly, Bajai út 100. Telefon: + 36 (74) 491-483, +36 (30) 243-4613, Fax: +36 (74) 591-029 E-mail:
[email protected], www.gemenczrt.hu
3
Gemenci Erdei Vasút
1. Pörbölyi Ökoturisztikai Központ Az erdei vasút kiinduló állomása, a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központjában található. A hangulatos váróteremben büfé és ajándékbolt várja a látogatókat.
8. Bárányfok végállomás A Szekszárdtól 6 km-re lévő végállomás körül kialakított Bárányfoki tanösvény (kb. 60 perc), a jellegzetes ártéri tájat, a vegetáció jellemző fajait és az erdei élőhelyeket mutatja be.
M 9
Sió-csatorna
DUNA
A Pörbölyi Ökoturisztikai Központból indul a Gemenci Erdei Vasút, hazánk egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja. A vasút nyomvonala a Duna és a Sió vonalát követve a Gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. által vagyonkezelt állami tulajdonú területeken halad, és napjainkban a faanyagszállítás mellett főként idegenforgalmi, ökoturisztikai feladatokat lát el. A 30 kilométeres pályán egészen a Szekszárdtól 6 km-re lévő Bárányfokig utazhatnak a kirándulók. A kisvasút hétköznap Malomtelelőig, hétvégén Gemenc-Dunapart állomásig menetrend szerint közlekedik, téli időszakban zárt, fűtött kocsikkal. Az utazás kiegészíthető sétahajózással, lovas fogatozással, kenuzással, kerékpározással, gyalogtúrákkal, melyekhez szakvezetés is igényelhető. A Gemenci Erdei Vasút turistaforgalmi megállóhelyei:
7. Keselyűsi megálló Pörbölytől 24 km-re, a Holt-Sió parton található állomás közvetlen környezetében, az Őcsény 30.C jelű erdőrészletben került kialakításra a Keselyűsi tanösvény. A tájékoztató táblák a folyamatos erdőborítást eredményező erdőszerkezet átalakításról, valamint az erdő élővilágáról adnak tájékoztatást a látogatóknak.
Múzeum Gemenci Kiránduló Központ BÁRÁNYFOK VÁ. J Bárányfoki tanösvény
12
I
Holt-Sió
SZEKSZ
Árvízkapu
ÁRD
Sió-csatorna
KESELYŰS VÁ.
11 GEMENCI DELTA MH.
2. Nagyrezéti megálló Itt található a nagyrezéti vadmegfigyelő, amely a pörbölyi állomástól kijelölt gyalogúton, hangulatos erdei környezetben 15 perc sétával is elérhető. Az óvatos turista az erdő két nagyvadját a vaddisznót és a gímszarvast tekintheti meg itt.
ÁSÁSDUNA FK.
tanösvény
8
7
Lankóc Vízügyi Múzeum G
6
SZOMFOVAI DELTA FK.
Kikötő
GYÖNGYÖSOLDAL FK.
5
Malomtelelő tanösvény MALOMTELELŐ MH.
4
DUNA
Grébec-Duna
4. Lassi megállóhely A megállóhely Pörbölytől 7 kilométerre található, ahol a Halászati Kiállítás (megtekintése előzetes bejelentkezéssel lehetséges) mellett pihenőpark, erdei játszótér, esőbeálló és kiépített tűzrakó hely várja a kirándulókat. Az országos Kéktúra szekszárdi dombvidékét a bajai Duna híddal összekötő szakasza közvetlenül érinti a megállót.
Rezéti-Duna
LASSI VÁ. Halászati múzeum Játszótér
3
NYÁRI LEGELŐ FK.
NAGYREZÉT FK.
2
PÖRBÖLY
Vadmegfigyelő
F
PÖRBÖLYI ÖKOTURISZTIKAI KÖZPONT
CsertaDuna
PÖRBÖLY VÁ.
Vén-Duna Csertai kiránduló erdő
NA
1
DU
55
5. Malomtelelő megállóhely A Lassitól egy kilométerre lévő Malomtelelő megállóhelytől induló tanösvényen végigsétálva (kb. 40 perc) tájékoztató táblák segítségével ismerkedhetünk meg a Gemenci erdő állat- és növényvilágával, valamint a Duna mederváltozásaival. A megállótól 200 méterre lévő megfigyelőtoronyból a fokozottan védett, időszakos vízjárású tavon élő vízimadarakat, vagy a mocsárréten tartózkodó vadakat figyelhetjük meg.
4
H Vajas-torok
Forgótó Kikötő
Decsi Nagy holt-Duna
3. Nyárilegelő megálló A Rezéti-Duna partján található megállóhely magas partjáról jó rálátás nyílik a legnagyobb gemenci mellékágra és a szemben lévő Veránka-sziget festői fűzeseire. Az erdei vasút pályája itt, a Nyárilegelő forgalmi kitérőnél érinti először az országos Kéktúra útvonalát, valamit innen indulnak a Rezéti-Dunai vízitúrák is.
E
D Nyéki holt-Dunai tanösvény
Kikötő
BAJA Kikötő Móric-Duna
Bátai holt-Dunai megfigyelőtorony
C
DUNA Kádár-Duna
Pandúr-szigeti tanösvény B Sugovica
51
Bátai holt-Duna
SZEREMLE
Vodicai tanösvény A
NA
BÁTA DU
6. Gemenc-Dunapart Pörbölyről mintegy 1,5 óra erdei utazással érhető el a Duna partja, ahonnan szép kilátás nyílik a Dunára. Igény esetén, a kiépített kikötő biztosítja az átszállási lehetőséget a Gemenc Zrt. „Gemenc” nevű, 100 fős személyszállító hajójára.
GEMENCDUNAPART VÁ.
9 10 Játszótér
5
2 1 - A Gemenci erdõ növényzete 2 - Vadgazdálkodás 3 - Erdõgazdálkodás 4 - A Duna mederváltozásai A Malomtelelõ-tó 5 - A Gemenci erdõ
1
Malomtelelõi tanösvény 3 5
l
l
Malomtelelõ v. m. l
4
l
l
l
l
l
l
l
l
Kilátó
l
l
l
l
l
l
l
l l
l l
l l l l l
l
l
l
Öt tájékoztató táblán a Gemenci erdő kialakulásáról, természeti értékeiről, a hajómalmokról, a világhírű vadállományról, a vadgazdálkodás eredményeiről, a jellemző ártéri fákról, erdőtípusokról és a gemenci ártéri növényzetről kapnak információt a kirándulók. A tó partján egy megfigyelőtorony is található.
l
Kombinált hajó-vasúti kirándulás: Szabad- és munkaszüneti napokon menetrend szerinti Gemenci Erdei Vasút járattal egyéb napokon különvonat előzetes megrendelésével. A program pörbölyi valamint bajai indulással is történhet. A hajókiránduláshoz igény esetén büfészolgáltatást is tudunk biztosítani. A program időtartama: 4 óra 30 perc Aktuális árainkról kérjük, érdeklődjön a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ elérhetőségein.
Malomtelelői tanösvény Pörbölyről 30 perces utazással érkezünk az erdei vasút Malomtelelő megállójához. Itt találjuk a Gemenci erdőben elsőként létesített tanösvényt, mely kb. 40 perc alatt sétálható végig. A sétaút egy mocsaras rét, ill. zömében idős keményfás ártéri erdőben halad. Gyalog az árvízvédelmi töltés felől vagy Lassiból a kék kereszt jelzésen haladva lehet megközelíteni.
l
A 100 fős Gemenc sétahajóval rövidebb-hosszabb kirándulásokat tehetünk a Dunán, kedvező vízállás esetén a mellékágakban. Az utazás kombinálható erdei vasutazással is. A hajó rendezvények lebonyolítására is alkalmas. Az indulás helyszíne: a Gemenc Zrt. kikötője, mely a IV. Károly rakparton, Baján található (Duna bal part 1480 fkm) a Duna hídnál. Helyi busszal is könnyen elérhető. Igény esetén Baja-Halászpartról (Sugovica) is indul a hajó. Csatlakozás az erdei vasútra: Gemenc-Dunapart.
Tanösvények a Gemenci erdőben
l
Sétahajózás
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
ra éktú ldi K Alfö
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
Malomtelelõ-tó
l
l
l
l
l l
l l
l l
l
l l
l
l l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
a
l
l l
l l
l
l
l
M
l
o
m
t
e
l
e
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l
l
l l
l
l l
l
l l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
Lassi v. m. l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
Lassi Játszótér
l
l
l
Lassi Halászati Múzeum
l
l
l l
l
l l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
A program tartalmazza: • 1,5 órás sétahajózás a Dunán a Gemenc sétahajóval. • 1,5 órás kirándulás a Gemenci Erdei Vasúton. • A nagyrezéti Vadmegfigyelő hely megtekintése (gímszarvasok, vaddisznók megfigyelése, fotózása vadlesről). • Erdészeti- és vadászati kiállítás, Méhészeti Gyűjtemény megtekintése.
Keselyűsi tanösvény A tanösvény az erdei vasút Keselyűs állomásánál, az Őcsény 30 C-jelű erdőrészletben került kialakításra. 2008-ban az „Európai Erdők Hete” alkalmából a fák elültetése és a tanösvény létesítése, általános iskolások közreműködésével kezdődött. Hat tájékoztató tábla ad információt a természetközeli, fenntartható erdőgazdálkodásról, az erdőrész felújításáról, az erdőszerkezet átalakításáról és az ártéri erdő élővilágáról. l
l
l
l
l
l
6
7
õ
l l
l
l
l
l
l l
l
l l l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l l
l
l
l
l l
l
l ll ll ll l l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l l l l l l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
1
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
Pörbölyi gátõrház
1 - Gemenc régen és ma 2 - Gemenc buja élõvilága 3 - Halak és halászat Gemencen 4 - Kubikok, töltések 5 - Az odvas fák szerepe az erdõben denevérek 6 - Szúnyogok 7 - Fekete gólya 8 - Gímszarvas
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l l
lyi rbö Pö l
l
l
8
l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
é ösv tan a) un -D olt i-H yék (N l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
7
l
l
Puszta-rét
l
l
l
l
l
l
2
l
l
l
l
l
l l l
ny
csak engedél lyel!
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
6
M a l o m f a
3
5
Programajánlatok a Gemenci Erdőben
Nyéki-Holt Duna tanösvény (DDNPI) A tanösvényt , az Ökoturisztikai Központtól 1 km-re DK-re találjuk. A 2,5 km-es ösvény jelzett útvonalon kb. 60 perc alatt sétálható végig. Nyomvonala egy régi holtág, ártéri rétek, nádasok és kubikgödrök között húzódó erdőben, ill. a gáton került kialakításra. Az öt tájékoztató tábla a sárközi térségben lezajlott folyószabályozási munkákról, az ártéri halászatról és az egykori életről, valamint a ligeterdők fafajairól, a mocsaras táj védett növény- és állatvilágáról, a hód-visszatelepítésről szól.
l
l
l
l l l l l
l
l
l
l l l l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l
l
l l
l
l l
l
l l
l l l l
l l l l l
l
l
l
l l l l
55
l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
l
l
l
l l l l l
l ll ll ll
l
l
l
l
l
l
l l l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l
l l l l l l l l l
l
l l
l
l
l
l l l l l l l l l l
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l l
l l l l
l
l
l
l
l
l l l l
l
l
l
Tanösvények a Gemenci erdőben
na
4
u
-D Madármegfigyelõ Holt torony Nyéki-
Bárányfoki tanösvény (DDNPI) Szekszárdtól 6 km-re keletre, a Gemenci Szabadidő Központnál található a tanösvény. A 2,3 km hosszú ösvény kb. 60 perc alatt járható végig jelzett útvonalon, a Szilágyi-fok, ill. a Sió-töltés menti keményfás ártéri erdőben a Gemenci Erdei Vasút végállomása körül. A sárközi táj vízrendezések előtti állapotát, a hajdani ártéri foglalkozásokat, valamint a Gemenci erdő növény- és állatvilágának a tanösvény mentén gyakran előforduló egyes fajait mutatja be. l l l l l l l
l l l
l
l l l l l l
5
6
ény yf o ki tanösv l
l
l
l
l l l l l l
l
l l l l
l
l
l l l l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
Bá rán
l
l l
l
l
l
l
l
l
k
- fo
l l l l
l l l l l
l
l l l l l l l
1
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
Bárányfok
l
l
l l l l l l l l l l l l
l
l
l l
l
l l l l l l l l l l
l
l
l l l l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l l l l l
l
l
3
l
l
l l l l l l l
l
l
l l l l l l l l l l l l l
l
l
l
4
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l l l
l l l l l l l
l
l
l
l
l
l l l l l l
l l l
l
l
l l l l
l
l
l l
l l l l l
l
l
l
l
l
l l l l
l
Bárányfok vá. 2
Gemenci Kirándulóközpont l
l
l
l l l l l l
l
l l l l l l l l l l l l
l
l
l
Szilá g y
l
l
l
l
D u n a - e r d õ
l l l l l l
l
l
l
l
Kellemes séta a felnőtteknek, izgalmas, sokat ígérő kirándulás a gyermekeknek. Így lehet röviden összefoglalni az Ökoturisztikai Központból kevesebb mint 1 km-re található Vadmegfigyelőhöz vezető túrát. Itt közvetlen közelről szemlélhetik meg a kicsik és a nagyok a Gemenci erdő világhírű nagyvadját, a gímszarvast. Láthatnak vaddisznókat, szerencsés esetben pedig csíkos hátú vadmalacokat is. A közel háromhektáros körbekerített területen élő erdei állatok életét egy vadmegfigyelő toronyból is nyomon lehet követni.
l l l l l l l l
l
l
l l
Gyalogtúra a Vadmegfigyelőhöz Táv: 1 km Idő: 45 perc Kiindulási pont: Ökoturisztikai Központ, Pörböly Turista jel: zöld vaddisznó
l l
l l l l l l
l
l
Gyalog, vízen, kerékpáron és az erdei vasúton különleges helyekre eljutva érdekes élmények várják a látogatót az év minden szakában. Ezzel a kiadvánnyal segítséget szeretnénk adni egy hosszabb-rövidebb ideig tartó Gemenci kirándulás megtervezéséhez.
l l
l
1 - Bárányfok egykor és ma 2 - A holt fa 3 - Fokgazdálkodás, halászat 4 - A rétisas 5 - A kocsányos tölgy 6 - Mély ártér-magas ártér
A Gemencre érkezők számos lehetőség közül választhatnak, ha az ártéri erdő felfedezésére vállalkoznak.
l
l
8
9
Erdei Vasutazással kombinálható gyalogtúrák
lll l l l l l l
1. Pörböly – Lassi – Malomtelelő – Pörböly Táv: erdei vasúton: 16 km + gyalogosan: 1,5 km (kékkel jelölt) Idő: az erdei vasút menetrendjétől függően 1,5-2 óra Kiindulás pont: Ökoturisztikai Központ, Pörböly A Pörbölyről menetrend szerint induló vonatok első megállója Lassi állomás, ahol Halászati Kiállítás (megtekintése előzetes bejelentkezéssel lehetséges) és játszótér is található. Lassiból gyalogosan a kék kereszt turistajelzésen lehet eljutni Malomtelelőig, ahol egy tanösvény, egy madármegfigyelő torony és az erdei vasút megállója is található. Az erdei vasútra szállva visszatérhetünk Pörbölyre, de akár a Vadmegfigyelőnél is le lehet szállni, ahonnan az Ökoturisztikai Központ könnyed sétával elérhető (ebben az esetben kérjük előzetesen jelezzék leszállási szándékukat az erdei vasút személyzeténél)
ll
ll
Vízügyi Múzeum (Lankóci gátõrház)
l ll ll l l
l ll ll ll ll lll lll llll lll lll
l
l
l l l l l
l l
l
Nyárilegelõ v. m. l
l
ü
lll l l l ll l l l l l llll ll l l ll l ll l l l ll l l l llll l l lll Klel ll l r
Rezéti-dunai pihenõhely
l l
Ke rü lõ -D un a
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l
l
S
ú
g
ó
ll llllllll l l l ll l l l l l lll l l l ll l l l l l ll l l l l l l l l ll l
l
l
l
l
l
l
Nagyrezéti vadmegfigyelõ Gemenc Erdészeti Erdei Iskola Ökoturisztikai Gemenci Állami Erdei Vasút Központ
Cser ta-D un a
l
l
l
l
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
l
Vízi Tanösvény
Nagy-gyékényes
Nagyrezéti Nagyrezét erdészház v. m.
55
Sa r k antyú fok
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l l l l l l l l l l l l l l l
l
l l l l l l l l l
l
l
l
ll
ll l
l ll
l l l l l l l l l l l
l l lll
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
ll
Alsópörbölyi erdészház
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
Pörböly
ll
10
l
l
ll
ll ll ll ll ll ll ll ll ll l
N a g y - R e z é t
Pörböly
l l
l
l
l
l
l
l l ll l ll l ll l l lll l l l l l la n ll l u l ll lõl-D l
ll
2. Pörböly – Lassi – Malomtelelő – Pörböly Táv: erdei vasúton: 8 km + gyalogosan: 8,5 km (pirossal jelölt) Idő: 3,5 óra Kiindulás pont: Ökoturisztikai Központ, Pörböly A Pörbölyről menetrend szerint induló Gemenci Erdei Vasút első megállója Lassi állomás, ahol Halászati Kiállítás (megtekintése előzetes bejelentkezéssel lehetséges) és játszótér is található. Lassiból gyalogosan a kék kereszt turistajelzésen lehet eljutni Malomtelelőig, ahol egy tanösvény, egy madármegfigyelő torony is található. Az erdei vasút megállójából folytatódik a kék kereszt turistajelzés, melyen tovább haladva a Duna védőtöltésére jut a túrázó. Innen D-re fordulva a töltésen kb. 6 km gyaloglás után lehet ismét Pörbölyre érni.
l
k
l
l l l l l l l l l
s
y
Hármas-tó Rezéti-Duna
ll l l l l l ll l l l
e
n
l
a
l l l l l l l
Játszótér, tûzrakóhely
ll
K
e
ld
-o
l l l
l l l
l
Hármas-zátony Lassi v. m.
Halászati Múzeum
Zátony-melléke
Malomtelelõ-tó l
l ll l
Malomtelelõi Tanösvény
Gyöngyösoldali erdészház Malomtelelõ v. m.
l
Gyöngyösoldal
Gyöngyösoldal v. m.
l l
Kéktúra bélyegzõhely
11
l
t
a
ll
l ll
ll
ll ll
l
l
ll
ll
Káposztás-D un
l l ll l lllll ll lllll ll llll llll lll ll ll ll l l ll ll l ll
una llll
l
ll
ll
ll
B á l i - s í k
l l l l l l l l l l l ll ll ll ll ll ll ll ll ll l l l ll l l l
r
b
ö
l
y
i
-
e
r
Pörbölyi Vadászház
d
õ
una on-D Sim
ll
ll l
l
l ll l l l
ll ll l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l llll ll ll ll l l ll l l ll
t e g
é z e
R -
s
i K
Dunafürdõ
ll
l
l
ll ll l
t
Ba id zs i Ar ndz s ató an yo s-tó
Ny éki -H ol
Csertai kirándulóerdõ
ll
l lll
ll
lllll
l
l
ll
ll
ll ll
ll
ll
ll
e
Vé n-Duna
l
l
l
ll
ig
l
l l l l
ll
-s z
l
l
ll
l ll ll ll ll
l l l l l l l
ll
y
ll
llll l l l
ll
i
-
a k n á
r e V s -D
s rez ét
l
l
l
l
l
l
l l l l l l l l l
lll
l l l l l l l l l l l l l l l
l
ö
C s ö r ö s z
l l l l l l
ll
z
l l l
l
l
l
l l l
l l l l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
Ke rü lõ -D un a
Cser ta-D un
ll llllllll l l l ll l l l l l lll l l l ll l l l l l ll l l l l l l l l ll l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l l l l l l l l l l l
l
P
l
ll
a
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l
Z s o ld - k a s z á ló
mer -cí
ll
l
aer t
o
a
13
lll
n Du l
Cs
l
t l
- fo k
r
l
os
e
Báli-tó
a un t-D
l l l l l l l l l l l l l l l l
ll
s
ll l ll ll lll lll llll llll llll
ll ll ll ll ll ll ll ll ll l
ü
l
l
l
l
l
l
l
ly m
s
l 1483
ll ll ll ll p ll p ll á l l 1482 l n
l lll
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
K
ll
ll
y
lll l l l ll l l l l l llll ll l l ll l ll l l l ll l l l l lll l l lll Klel ll l r
l
l
Fels õ -fok ll l l l llll ll llllllllllll l l l l l l ll
ll lll lll
ll
n ppá
l
Sa r k antyú fok
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
ll
ll
1484
-Ko
l
55
ll
12
ll
llll l
l ll
Csertai erdészlak
Madármegfigyelõ
H o s s z ú - ál g
1485
Kis
l
l
ó
Su
ll
ava-csat. Pap t
l
l
l
g
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
M a lo m fa
l
l
l
l
ú
C
ll
H
s
a
y
t
t
l
l
l
l
S
89
a
Gemenci Állami Erdei Vasút
l Alsópörbölyi ll erdészház ll ll l l Pörbölyi ll (Nyéki-Holt-Duna) Tanösvény
Horgásztanyák
lllll
Nagy-Tetves-tó
á i-F
l
Nagyrezét v. m.
1486
l
pihenõhely
Ki
Nagyrezéti vadmegfigyelõ Ökoturisztikai Központ Gemenc Erdészeti Erdei Iskola
a
Kisrezéti erdészlak
Nyárilegelõ v. m. Rezéti-dunai Nagy-gyékényes
N a g y - R e z é t Nagyrezéti erdészház
Pörböly
Rezéti halásztanya
Rezéti-Duna Vízi Tanösvény
l
Pörböly
l
ll l l l l l ll l l
l
l
l
l
l
l l ll l ll l ll l l lll l l l l l al n ll l u l ll lõl-D l
RezétiDu na
l
y
l
n
l
e
l
k
Hármas-tó
l l l l l l l l l
s
l
a
l
e
Jani-tó
Játszótér, tûzrakóhely
ll
K
l l l l l l l
Zátony-melléke ld
l l l l l l l l l l l l l l l ll ll l
HármasLassi v. m. -zátony
Halászati Múzeum
-o
Malomtelelõ-tó
llllllllll llllllllllll
ll
ll ll ll ll ll lll l
Malomtelelõ v. m.
y
1487
ll
g
l
á
l l l l
r
l
í
l
y
l l l
Zsubrik-tó
l l l
N
Malomtelelõi Tanösvény
ll l l l l
Gyöngyösoldali erdészház
l l l l
l lll lll lll lll lll lllll
Gyöngyösoldal
l
3. Pörböly – Lassi – Baja-Dunafürdő – Nyárilegelő – Pörböly Táv: erdei vasúton: 8 km + gyalogosan: 18,5 km (pirossal jelölt) Idő: 6 óra Kiindulási pont: Ökoturisztikai Központ, Pörböly A Pörbölyről menetrend szerint induló Gemenci Erdei Vasút első megállója Lassi állomás, ahol Halászati Kiállítás (megtekintése előzetes bejelentkezéssel lehetséges) és játszótér is található. Lassiból gyalogosan az Országos Kék túra mentén lehet eljutni Baja-Dunafürdőig, mely út során a túrázó érinti a RezétiHolt Dunát, a Káposztás-Dunát és a Vén-Dunát is. Baja-Dunafürdőre érve a piros turistajelzésen kell tovább haladni a Pörbölyi-erdőn, valamint a Csertaparti kirándulóerdőn keresztül a Cserta-Duna Vén-Dunába való befolyásáig. Innen már ismerős az út Nyárilegelőig (Országos Kék), ahol ismét erdei vasútra szállva érkezik vissza Pörbölyre a kiránduló.
4. Pörböly – Malomtelelő – Lassi – Nyárilegelő – Baja-Dunafürdő – Pörböly Táv: erdei vasúton: 8 km + gyalogosan: 9 km + MÁV vasúton: 8 km (zölddel jelölt) | Idő: 4,5 óra Kiindulási pont: Ökoturisztikai Központ, Pörböly A Pörbölyről menetrend szerint induló Gemenci Erdei Vasút Malomtelelő megállójából indul a kirándulás gyalogos része az Országos Kék túra mentén egészen Baja-Dunafürdőig. A túrázó az út során körbejárhatja a Malomtelelő tanösvényt, elhalad Lassi állomás mellett és érinti a Rezéti-Holt Duna, a Káposztás-Duna és a Vén-Duna partját is. Baja-Dunafürdőre érve és MÁV vasútra szállva érkezik vissza a kiránduló Pörbölyre.
l
Programajánlatok a Gemenci Erdőben
Kenuval a Gemenci erdőben, a Duna mellékágain
Rezéti-túra (fél napos túra) Táv: erdei vasúton: 6 km + kenuval: 7 km (pirossal jelölt) Idő: 4,5 óra Nyárilegelőtől a mellékágban É felé, folyással szemben kezdődik a túra. A bal part már maga a Veránka sziget, mely Bács-Kiskun megyéhez tartozik, a jobb part viszont Tolna megye része. A túra elhalad a Lassi-tavak, a Zsubrik-tó mellett, majd az erdei vasút Szomfovai delta vonalában visszafordulva, a folyással megegyező irányban könnyed evezéssel újra Nyárilegelőhőz ér. Veránka-túra (egész napos túra) Táv: erdei vasúton: 6 km + kenuval: 17 km (zölddel jelölt) Idő: 6 óra A Rezéti-túrához hasonlóan É felé, folyással szemben Nyárilegelőtől kezdődik a túra. A Veránka-szigetet kb. 6 óra alatt lehet megkerülni. A Veránka-sziget megkerülésével elhaladnak Lovas-fok és a vadregényes Senki-szigete mellett is. A Dunára kiérve, kb. 3 km-t folyásirányban lefelé kell csorogni a RezétiDuna alsó torkolatáig, ahol ismét a mellékágban evezve tér vissza a vízitúrázó az kiindulás helyére.
l
ll
l
l
l
l
l
ll
l
l
l
lll
A Gemenci erdő mellékágait különleges módon is fel lehet fedezni. Az országban egyedüliként itt az erdei vasút menetrend szerint induló járataival szállítjuk a kenukat, kajakokat a Duna mellékágaihoz valamint a Sió partjára. A túrázók négy túraútvonal közül választhatnak szabadidejüknek és edzettségüknek megfelelően. A túrák kiinduló és érkezési pontja minden esetben a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ. A túrázók itt kapják meg a túrázáshoz nélkülözhetetlen mentőmellényeket, túralapátokat és a csomagok szállításához szükséges vízhatlan hordókat is. Igény esetén túravezetőt is tudunk biztosítani a vízi kalandozáshoz. A túrázók betekintést nyerhetnek Európa legnagyobb kiterjedésű ártéri erdejének növény- és állatvilágába.
Vízitúra útvonalak
l
l
ll l l l
l
l
l
l
S
Szomfovai delta v. m.
zo
m
ll
ll
ll
ll
ll
l l l l l l
l
l
l
Duna ti zé e R
nk
ll l l l l l l l l ll
ll
Se
t t é z
e
s
-
R
e
V
Nyárilegelõ v. m.
Rezéti-dunai pihenõhely
1484
i
l
e g i
a
n
lllll
l
á
l
r
l
ll
l
k
l
Nagy-gyékényes
Kisrezéti erdészlak
K
ll
ll l ll l ll ll l l ll
z s -
l
llllllllll llllllllllll
l l l
l
l
l
l l l
l l l l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
ll ll ll ll ll ll ll ll l
l l
ll l ll ll lll lll llll lll lll
l l l
l
l l l l l l l
Rezéti halásztanya
Nagy-Tetves-tó
l
14
ll l l l l
l
l l l l l l l l l
l
RezétiDu na
Jani-tó
Rezéti-Duna Vízi Tanösvény
l
l
ll l l l l l ll l l
ll
l
l l l
l l l l l l l l l l l l l l l ll ll l
Játszótér, tûzrakóhely
Hármas-tó
l
Malomtelelõ-tó
HármasLassi v. m. -zátony
Halászati Múzeum
l
Zsubrik-tó
Malomtelelõ v. m. l
Jó szerencsével védett madarakkal (szürke gém, rétisas, barna kánya, fekete gólya, nagykócsag) valamint hűsülő szarvasokkal, vaddisznókkal is találkozhat az ide látogató.
lll
Gyöngyösoldal v. m.
l l l l l l l l l l l l ll
ll l l l ll
Sulymos-tó
Malomtelelõi Tanösvény
zig ete l l ll l l l ll ll l lll
lll lll lll ll lll lll ll l lllllll
Erdészlak
ll
Pörbölyről a túrázók, közel 20 perces utazással érik el az erdei vasút Nyárilegelő megállóját, mely közvetlen a Rezéti-Duna partján található. Innen indul a Rezéti- és a Veránka-túra is. A vízre rakó helyen, illetve a kikötő helyen nincs kiépített stég, így a vízszint ingadozásának megfelelően a part erősen sáros lehet. A Rezéti-Duna fokozottan védett területrészek között kanyarog, ezért a parton kikötni és kiszállni nem szabad, csak vészhelyzet esetén. Kikötni, pihenni a Veránka-sziget ÉK-i csücskénél található üdülőnél, valamint a közeli zátonyon lehet.
Lídiák
f o Keszeges-tó 91 va -e rd õ B u v a t is
15
Makkos-tavak
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
éd
l
Vajas-torok Tanösvény l
Gemenc Dunapart v. m.
Gemenci delta v. m.
1495
Gemenc Dp. Hajókikötõ
A l s ó - G e m e n c i - e r d õ Forgó-tó
l lllllll llll
õ
Gemenci Vadászház Duna-parti Tanösvény
l l l l l
l l l l l l
l l l
l
ll
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l
l
l
l
l
l l l l l
l
l
Dö gl öt tl
l l l l l l l l l l
ll
Sulymos
l l l l l l l l l l l l l l l l l
ll
ll l
ll
l
l l l l l l l l l l l
l l
l
l l l l l
l
l l l l l l l l l l l l l l l
l l l l l l l l l l l l l l l
Feketeerdei erdészház
Uszályrakodó
1491
Telelõ-tó
ll ll l
l l
l
l
ll l l l
De c
l
l
ll l l
ll
l l l
ll
l
z
lll l lll ll l
l l
l
ll
l
l
m
f
l
ll l l l
l
l
l
l
l
ll
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l
He nr ik -c sa t
o
l
Cserenc Vadaspark
l l l l l l
l
l
l
Duna ti zé e R
un
o
v
Gyepes-lapok 1490
a
Lídiák
a
-
1489
e
r
91
d Keszeges-tó õ
l l l
l
l
t e g i z
a
l
l
l l
l
Üdülõtelep 1487
1486
l
k
l
l
l
lllll
e
t é
1485
Horgásztanyák
R
e
V
ll
Rezéti halásztanya
z
r
á
l
n
l
llllllllll llllllllllll
l l l
l
l
l
l l l l l
l
s
l ll lll l
l
l
RezétiDu na
l
l
l
ll
-
s
Kisrezéti erdészlak
i
1484
K
l ler lü l llõ l l-D l lun lla ll ll ll
l
ll l ll ll lll lll llll llll llll
l
v. m.
l
l
l
l
ll l ll l l l
l
l l l l l l l
e
Jani-tó
Rezéti-Duna Vízi Tanösvény
Hármas-tó
ll l l l l l ll l l
l Kl l l l ll l Nyárilegelõ ll l ll l l l Nagy-gyékényes l l l l l ll lll l l l N a g y R e z é t l ll
k
l l l l l l l l l l l l l l l ll ll l
l
s
l
l l l l l l l l l
e
y
l
l
K
n
a
Játszótér, tûzrakóhely
l l l
-
lll l l l l l l l l ll ll
ll ll l ll
l l l
l
Zátony-melléke ld
Malomtelelõ-tó
HármasLassi v. m. -zátony
Halászati Múzeum
-o
Zsubrik-tó
Malomtelelõ v. m.
Hajóállomás
l l l l l l l l l l l l ll
ll l l l l
Malomtelelõi Tanösvény
1488
ll l l l ll
Gyöngyösoldal v. m.
B u v a t
lll
Erdészlak
lll lll lll ll lll lll ll l lllllll
Kéktúra bélyegzõhely
Gyöngyösoldal Gyöngyösoldali erdészház
is zig ete l l ll l l l ll ll l lll nk
Sulymos-tó
ll
Vízügyi Múzeum (Lankóci gátõrház)
Se
ll
ll
ll
ll
ll
ll
Szomfovai delta v. m.
c- D
l
l
be
l
una t-D
l
l l l
S
Fe ke t e - e r d õ
G ré
ll
ll
Báló-tó
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l l l l l
ll
ll
ll ll lll lll l llllllllllllllll lllll
l
Kis-Gemenc
l
Ásásduna v. m.
Kis-Holt-Duna
Nagy-Ho l si-
ll
16
l
l
Szomfova
Egyéb tudnivalók: A Rezéti-Duna fokozottan védett területrészek között kanyarog, ezért a parton kiszállni nem szabad. Kikötni, pihenni az üdülő feletti zátonyon lehet. A vízi túrázóknak, a velük együtt utazó – kellő tapasztalattal és vízi jártassággal rendelkező – kijelölt vezető utasításait be kell tartaniuk. A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt, az úszni nem tudóknak és a 14 év alatti gyerekeknek kötelező a mentőmellény felvétele.
ec éb Gr l
Hamis-tó
Erdészház
Sió túra (csak csoportoknak) Táv: erdei vasúton: 28 + 6 km, kenuval: 9 m (feketével jelölt) Idő: 7,5 óra A túra kezdő pontja Keselyűstől Ny-ra, a Sió partján található, mely közel két órás erdei vasutazás után érhető el. A túra nagy része a Sió Gemenci szakaszán halad, érintve a Keselyűsi hajózsilipet, melyen vízállás függően haladnak át a túrázók. A Dunán kb. 2 km-t evezve érnek Gemenc-Duna-parta a kirándulók, ahol ismét vonatra szállva érkeznek viszsza Pörbölyre.
l l l
Peti-tó
l l l l l l l l l l l l l l
DunaDráva NP Gemenc
Rezéti-dunai pihenõhely
Nagy-Tetves-tó
17
l
l l l l l ll l l lllll ll l ll ll
l
lll
l
ík
llllllllllllllllllllll ll l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l lllllllllllllllllll lllllll llll lllll ll ll ll
ll
û
-
i-s
l
er
l l l l l l
l ll ll ll l l l l l l ll l l lll lll lll l
z Be
l
l
l
l
l
l
l
l
l ll ll ll
l
l
l
õ
d
llllll
l
l
l
rd
l
l
l l l lll
-e
lt-
k
zi
l
á
1497
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
Felsõ-Gemenci-erdõ
Központja
s
Erdészlak
ll
l
l
l
ll
l
ll
l
ll
l
l l
ll
lll lll lll ll l lllllllllllllllll
l
l
l ll
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
l
l
l
as
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l ll l l l l l l l l l l
l l
l
ar
l l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l l l l l l l l l l l l l ll l
l
l
Keselyûsi Tanösvény KESELYÛS Keselyûsi Szekszárdi vadászház Erdészet
z
l
K
l
l
l
S ió Keselyûs v. m. l l l l l l l l l l l l l l l
91
l
l
l
Ho
ll
l
Kéktúra bélyegzõhely
Ózsákpuszta
l
l
ll ll lll
l l
l
Hátfõi-kopolya
ll ll
l
ll
Halastó
l
ll
H á t f õ i - e rd õ
Sáros
l
tanyák
l
ll
Bukodi-dûlõ
S IÓ
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
ll l l l l l ll lll llll l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
ll
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
z
1498 lllllllll lllllllllll llllllllllll l l l l l l l lHorgászDög-tó l l l
Ó
Bács-Kiskun Tolna
l l l l l l l l l l
s
Hátfõ-árvízkapu
l
l
a
l
l
r
1499
Szent László híd
l
l
a
llllllll lllllllllllll lllllllll lll lll l ll ll ll
l
l
l
l
l
l
l
l
l
ll
M9
l l l l l l l l l l l l
l
l
l ll ll
Sáros alja-erdõ
llllll ll llllllll l l l llllll lll llllll
l
l
l
l
l
l
l
l l l l l l l l l l
l
l
l
ll l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
l
l
l
l
l
l
Dunai Csorgó-túra (csak csoportoknak) Táv: erdei vasúton: 20 + 6 km, kenuval: 15 km (pirossal jelölt) Idő: 7 óra A túrázók kb. 1,5 órás erdei vasutazás után érkeznek meg a túra kiinduló pontjára: Gemenc-Duna-partra. A hajók vízre tételét követően a kirándulók a Duna folyását kihasználva haladnak Baja irányába. Megfelelő vízállás esetén a túra útvonala érinti a Grébeci-Holt-Duna kis szakaszát is. A mintegy 15 km-es evezés után a Rezéti-Dunán is evezve Nyárilegelő megállónál ér véget a túra.
l
Karasz
K
l
l
l
l l l
l
l
l
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
Vízitúra útvonalak
ll
l
1500
l l l ll
l l
l
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l
l
l
l
Mezõ-dûlõ
l ll ll ll ll ll ll ll l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l ll l l
ll ll ll ll ll ll ll ll l l l ll l l l l l lll l ll ll l ll ll l l
l
l
55
l l
l l l l l l l l
l l l l l l
ll
l ll lll l
ll ll l lll lll l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l
ll
ll
ll
l lll
ll
l
-
a
l
j
l
û
r
û
s
89
88
ai-H Bát
olt-
a D un
Nagy-sziget
llllllll l
ll
ll ll l l l l
ll ll ll
l ll
Bátai Vadászház
ll
lll
l
l
r-p. vé
Tájház
l
Fagázas
La szivattyútelep j
ll
Báta
ll llll
lll
18
l
lll l ll l
-címer-fok Alsó
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
Keszegesl l l l l l l l l l
ll l l l l l l l l l l l l l l l
l lllll
ll
ll
ll ll
t
l l l l
l l l l
l l l l l l l
t
l
Nyéki-Holt-Du na
l l l l l l l l l l l ll l l l l l l l l l
llllllllll y lllll lll llll lll lll a ll lll l ll l ll l B l l l l l l áta s lll l lll l l l l l l l l llll llll i-H l l l l l lllllll llll llll llll llllllllllllllllllllllllllll lll lll lll G ll lll y
l
a un t-D ol
DunaDráva NP Gemenc
lll lll lll lll lll lll lll
Az Ökoturisztikai Központ szomszédságában futó Duna védőtöltése remek lehetőséget nyújt a Gemenci erdő kerékpárral történő felfedezésére. Kerékpárok az Ökoturisztikai Központban kölcsönözhetőek. A saját, vagy kölcsönzött járművek az erdei vasúton is szállíthatóak.
l l l ll ll
l l l l
l
l l l l
av a
l
ll
l
l
l l l l l l l
l
l
l l l l l l l l
l
l
l
a
l
l l l
l
l
l
ll
l l ll ll ll ll ll ll ll l
l l
l
l l l l l
l
l
l
l
H
l
l l l
l
ll ll l l l l
H o s s z ú - ál l g
Madármegfigyelõ
l l
Karapancsai Kastély és Major
l
M a l o m f a
p Pa
l
l ll lll ll ll ll ll ll lll lll lll lll
Pörböly
t
l
l l l l l
l l l
Erdészeti Erdei Iskola Ökoturisztikai Gemenc Gemenci Állami Erdei Vasút Központ
t. sa -c
l
AlsóNagyrezéti vadmegfigyelõ pörbölyi Pörbölyi erdészházl l (Nyékilll lll Holt-Duna) l ll Tanösvény Pörböly
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l
l
l l
l l l l l l l l l l l l
l
l l l l l l l l ll ll l l l l l l l
Kerékpáros túralehetőségek a Gemenci erdőben
Pörbölyről Északnak Táv: 12 km | Idő: 3 óra Az Ökoturisztikai Központból elindulva az árvízvédelmi töltésen közel 6 km megtétele után a Malomtelelő felé vezető kék kereszt turistaúthoz érkezik a kiránduló, melyen tovább haladva a Gemenci erdőben elsőként létesült tanösvényt és a hozzá tartozó madármegfigyelő tornyot is meglátogathatja. Innen lehetőség nyílik arra, hogy a bicikli nyergét kisvasútra váltva térjen vissza a kiinduló állomásra, de a már előzőleg bejárt útvonalon is visszatekerhet Pörbölyre. A töltésen tovább haladva a Lankóci Vízügyi Múzeum is megtekinthető. Lásd 11. oldal térképe. Pörbölyről Délre Táv: 21 km (pirossal jelölt) Idő: 4-5 óra Pörbölyről indulva egészen Bátáig lehet kerekezni a Duna védőtöltésén. Az út során érdemes letérni a Nyéki-Holt Duna tanösvényre, megnézni a madármegfigyelő tornyot, melyről a Bátai-Holt Dunára lehet látni és ellátogatni Bátán a Fekete Gólya Múzeumba is. Az út oda-vissza körülbelül 15 km hosszú és 4 óra alatt könynyedén teljesíthető.
Bajától 35 kilométerre, a déli országhatár mellett, Hercegszántó közelében található a Gemenc Zrt. tulajdonában lévő Karapancsai Kastély és Major, melyet a Karapancsai erdőtömb ölel körbe. A sokácok, szerbek lakta település és környéke egykoron a Habsburg ház tescheni hercegi ágának birtokában volt. A majorságot körülvevő ősparkban található a Habsburg Albrecht főherceg által építetett kiskastély, valamint a Frigyes főherceg által építtetett nagyobb vadászkastély. A kiskastélyban kialakított erdészet- és vadászattörténeti bemutatóhely nyolc termében és a hozzá kapcsolódó közlekedő helységeiben a főhercegi birtok kialakulása, a főhercegi család bemutatása, a területen végzett erdészeti, halászati, mezőgazdálkodási tevékenységek, a terület nemzetiségeinek bemutatása, a vadgazdálkodás és vadászati emlékek kiállításai kaptak helyet. A kiállítás kiemelkedő színfoltja az elmúlt két évszázadban ezen a területen elejtett három világrekord agancs másolata, illetve a fejedelmi vadászatokról készült korabeli fotók és trófeák. Az impozáns nagykastély, valamint a térség erdő- és vadgazdálkodásával, mezőgazdaságával, néprajzával kapcsolatos emlékeket bemutató múzeumnak helyet adó kiskastély mellett új szálláshelyekkel rendelkező, teljes körű szolgáltatást nyújtó turistaközpont várja a látogatókat. Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. H-6500 Baja, Szent Imre tér 2. Telefon: + 36 (79) 324-144, + 36 (30) 945-0522, Fax: +36 (79) 324-181 E-mail:
[email protected] www.gemenczrt.hu
19
Egyéb ajánlatok a Gemenc Zrt. területén
Szálláslehetőségek az Ökoturisztikai Központban, Pörbölyön
Kadia tanösvény Táv: 1,5 km | Idő: 1 óra A tanösvény a Karapancsai Kastély és Major közvetlen szomszédságában, a Budzsák-Hódunai Parkerdőben található. A Kadia partján ismerheti meg az ide látogató a Karapancsai erdőtömb növény-, állat-, illetve madárvilágát. A parkerdőben fa játszótér, kosárlabdapálya, tűzrakó hely található. A tanösvényt legkönnyebben Hercegszántó felől lehet megközelíteni.
A Gemenci erdőbe érkező turistákat a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ egész éves nyitva tartással tudja fogadni. Arborétum faház Az erdei környezetben, az Ökoturisztikai Központ arborétumában található faházban 2 db 2 ágyas (pótágyazható) szoba (tusolóval, WC-vel) várja a hozzánk látogató vendégeket. A vendégek kényelmét a 6 fő részére felszerelt konyha és a tágas ebédlő szolgálja.
Vajas-torok tanösvény Táv: 1,5 km | Idő: 1 óra A tanösvény Bajától északra, az árvízvédelmi töltés mentén, a Vajas-toroki gátőrháznál található. A Duna bal partján a töltés és a folyam közti ártéri erdőben közel 1,5 km-es túrát tehetünk. A tanösvény legkönnyebben Baja és Érsekcsanád felől a töltésen kerékpárral közelíthető meg. A Vajas-fok mentén a visszatelepített hódok rágta fákat lehet megfigyelni, magának az állatnak a megpillantásához szerencse is kell. A gátőrháztól induló útvonalon, a töltés lábánál tájékoztató táblákat, az ösvényen a Dunához közeledve kilátót is találunk.
ll
ll
get
l ll l ll ll ll
l
ll
l
dz si Ar ndz s ató an yo s-tó
a-tó M a r ic
Hajóállomás
Türr István-kilátó és emlékmû ll
l
llll l
ige ú
ll
Sz
ll
20
a un
ny
og
-sz
1479
ll
n-D Simo
JÓZSEFVÁROS
t
Ba i
Pörbölyi Vadászház
P ö r b ö l y i - e r d õ
Baja-Dunafürdõ v. m. Gemenc Zrt. Kikötõ
llll lllll
Báli-tó B á l i - s í k
ll
ll
ll
ll
BAJA
Csertai kirándulóerdõ Dunafürdõ Türr István híd
llll
l l l l l l l l l l l l l l l l l
ny-szi
Vé n-Duna
l
l
l ll ll ll ll
l ll
l
lllll
l
l
l
l
Koppá
ll ll
l
llll
a
l l l l
un
l
e Cs
-D rta
l l ll l l l
ll
Csertai kirándulóerdő Táv: 7 km | Idő: 2 óra A baja Duna-híd jobb parti végén, Duna folyam, a Vén-Duna nevű mellékág, a Cserta-Duna nevű holtágon átvezető „betonút” és az 55-ös közút által határolt ártéri erdőterület a Gemenci erdő része. Szabadon látogatható. A parkerdőt határoló vizek horgászhatók, a mellékágban evezős járművel lehet közlekedni, a parton a sátorozás megengedett. Jól megközelíthető vonattal, busszal, helyi busszal, autóval, kerékpárral, vagy akár ladikkal. A kirándulóerdő nyugati része Baja város belterületéhez tartozik, itt halad át az Országos Kék-túra alföldi szakasza, valamint a szintén jelzett „Dunafürdői túraút”. A Vén-Duna partján több helyen esőbeállók, tűzrakó- és pihenőhelyek, játszótér várja a kirándulókat.
Vendégház A központ területén található Vendégház alsó szintjén 1 db 1 ágyas, 1 db 3 ágyas és 1 db 2 ágyas (pótágyazható) szoba várja a hozzánk látogató vendégeket. A szobákhoz közös tusoló, WC tartozik. A Vendégház emeleti részén 1 db 2 ágyas (pótágyazható) szoba található, amelyhez külön tusoló és WC tartozik.
Erdei Iskola épülete „A” kategóriás ifjúsági szállásunk, az erdei iskola emeleti részén lett kialakítva, ahol összesen 40 főt tudunk elszállásolni. Tanárok részére: 2 db 2 ágyas szoba Gyermekek részére: 1 db 4 ágyas szoba 1 db 10 ágyas szoba 1 db 22 ágyas szoba Összesen: 5 db szoba 40 ággyal Étkezés: Az erdei iskola éttermében napi háromszori étkezést tudunk biztosítani 10 - 100 fős csoportoknak. Éttermünkben a házias ételek mellett, tájjellegű (vad, hal, stb.) ételek is rendelhetők.
21
Szálláslehetőségek a Gemenc Zrt. vadászházaiban A Gemenc Zrt. minden év március 15-től augusztus 15-ig a nagyközönség előtt is megnyitja vadászházait. A vadászházakban 2 ágyas fürdőszobás (tus vagy kád) szobák várják a kikapcsolódni vágyókat. Gemenc vadászház I. kategóriájú, különleges hangulatú vadászház közvetlenül a Duna parton, gyönyörű kilátással a Dunára, a hullámtér szívében várja a vendégeket. A Szekszárdtól mintegy 17 km-re lévő ház, a Keselyűsi Vadászházig aszfaltos, onnét földes, erdei úton közelíthető meg. Férőhely: 4 db 2 ágyas, fürdőszobás szoba
Pörbölyi vadászház I. kategóriájú vadászház Baja város közelében, az 55-ös számú főútról letérve 300 méternyi betonúton közelíthető meg, a Duna hullámterében helyezkedik el erdei környezetben. A vadászház kitűnő gasztronómiai különlegességekkel (vad-, és halételek) várja az itt megszálló vendégeket. Férőhely: 2 db 2 ágyas, fürdőszobás szoba Báta vadászház II. kategóriájú vadászház, a Gemenc Vadászterület legdélibb részén, a Gyűrűsalj elnevezésű területrész közelében Báta község belterületén, a Fő utca 225. szám alatt található. Kertje már közvetlenül a vadászterülethez tartozik. Férőhely: 3 db 2 ágyas, fürdőszobás szoba Pandúri vadászház I. kategóriájú vadászház, a Pandurszigeten épült. A „legigazibb” hullámtéren, a gyakori árvíz miatt magas lábakon álló ház különleges hangulatot kínál a zajos, városi környezetből elszakadni vágyó vendégek számára. Csak komppal közelíthető meg, az 51-es főút, illetve Szeremle község felől. Férőhely: 2 db 2 ágyas és 1 db 1 ágyas, fürdőszobás szoba
22
Szálláslehetőségek a Gemenc Zrt. vadászházaiban Hajósszentgyörgyi vadászház I. kategóriájú, kifejezetten családias hangulatú, ápolt környezetben lévő vadászház, Érsekhalmához közel várja a vendégeket. A Hajósi pincefalu 8 km-re található a vadászháztól. Férőhely: 5 db 2 ágyas, fürdőszobás szoba
Béda vadászház A vadászház Kölked-Erdőfű község határában, a Béda nevű területrészen található, közvetlenül a Duna gátja mellett szép erdei környezetben. Frigyes főherceg által, a XX. század első évtizedében építtetett vadászház teljes mértékben megőrizte eredeti külsejét. Közvetlen szomszédságában egy ebédlő és egy külön társalgó áll a vendégek rendelkezésére. Férőhely: 5 db 2 ágyas és 1 db 1 ágyas, fürdőszobás szoba Karapancsa Vadászkastély Hercegszántóhoz közel, a Béda-Karapancsa tájegységben található a századfordulón Albrecht királyi főherceg által építtetett Karapancsai Vadászkastély. Az egykoron II. Vilmos német császár, valamint I. Ferenc József császár és király szállásaként is szolgáló vadászkastély épületében I. osztályú, 2 illetve 1 ágyas szobákban és apartmanokban 21 főt tudunk elszállásolni. Férőhely: 2 db 2 ágyas, fürdőszobás apartman, 7 db 2 ágyas és 2 db 1 ágyas, fürdőszobás szoba Karapancsa „L” alakú épület A Karapancsa Vadászkastélyhoz tartozó, egykori cselédházként működő, napjainkra teljesen felújított tornácos épületben I. osztályú szálláshelyek kerültek kialakításra a majorba érkező turisták számára. Férőhely: 7 db 2 ágyas, fürdőszobás szoba Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. H-6500 Baja, Szent Imre tér 2. Telefon: + 36 (79) 324-144, + 36 (30) 945-0522, Fax: +36 (79) 324-181 E-mail:
[email protected], www.gemenczrt.hu
23
24
5-8 órás
3-5 órás
2-3 órás
1-2 órás
Pörbölyről
Erdei Vas V úttal Vasúttal
Sétahajóval
Gyalogosan
K ék á l Kerékpárral Túrakenuval
15, 16
12
18
15
10, 13
6
4
20
18
4
10
8, 9
4
Oldaszám
TÚRA INDEX