Gáborházi Károly
„Sokat tapasztaltam földi életemben, és arra kellett rájönnöm, hogy csak annyiban volt érdekes a sok tapasztalat, amennyiben embertársaim javára ezt fel tudtam használni. Úgy hiszem, ennek tõlem telhetõen eleget tettem.” (Jegyzeteibõl)
166
167
Gáborházi Károly portréja „Nem zárkózunk egzakt igazságokba. Egy mûvész kijelentései sohasem véglegesek, szüntelenül újrafogalmazzuk õket” – írja Gáborházi Károly rajztanár és festõmûvész halála elõtt naplójába. Ez a nyitottság és megújulni tudás, ez az állandó érdeklõdõ jelenlét jellemezte Karcsi bácsit egész életében. Bár a derékba tört mûvészpálya kissé melankolikussá tette, mégis mindig új erõvel látott neki feladatainak. Gáborházi Károly nem véletlenül indult a festészet felé. Édesapja, Gärtner Viktor Németországban festészetet tanult, és a zenében is jártas volt. Hazatérve Pilisvörösváron telepedett le, megnõsült és a Kálvária utcában épített házat családjának. Mint akkoriban sok magyarországi német, õ is magyarosította a nevét. Gyermekei még Gärtnerként születtek. A három fiúból kettõ az apától örökölt és ellesett vonásokat vitte tovább. Az egyik belsõépítész lett, Károly pedig rajztanár. Tehetsége korán megmutatkozott. Iskolás korában sorra nyerte a rajzversenyeket. Középiskolai tanulmányait a községi elöljáróság is támogatta. Az érettségi után a Képzõ- és Iparmûvészeti Fõiskola festõ szakán folytatta tanulmányait. Bár Budapesten (a Vigadó falain) és vidéken is (a fehérgyarmati templomban) több alkotása díszítette az épületeket, a háborúban minden elveszett. A háború vetett véget egy csodásan induló karriernek is. Bár fõiskolai tanárai a záróvizsgák után úgy ítélték meg, hogy Károly mindent megtanult, amit Magyarország adni tudott, és javasolták, hogy tanulmányait az olaszországi Festészeti Akadémián folytassa, a fiatal tehetségnek már nem volt többé módja fejleszteni tudását sem itthon, sem 168
külföldön. Az itáliai utazás már meg volt szervezve, a vízum is készen állt, de Gáborházi Károlynak nem dél, hanem kelet felé vitt az útja. Behívót kapott a háborúba, ahol két évet harcolt a fronton. A háború utolsó hónapjában orosz fogságba került. Mivel felettesei hamar rájöttek, hogy kihasználhatják tehetségét, a fogságban is festett. Orosz tisztekrõl és õrökrõl készített portrékat, amiért plusz élelmiszeradagokat kapott. Ezekkel a túlélést jelentõ kenyérdarabokkal segítette Gáborházi Károly éhezõ bajtársait. A család ma is õriz egy Németországból érkezett levelet, amelynek írója el nem múló háláját fejezi ki utólag is azért, hogy egykori fogolytársa megmentette õt az éhhaláltól. Négy év fogság után aztán hazajöhetett volna. Már rajta ült a hazafelé induló vonaton, amikor, kiderült, hogy valaki beárulta egy el nem követett bûnért. Leszedték a vonatról, és még két évet kellett a fogságban töltenie. Nagy lelkierõ Fõiskolás korában a Vigadó erkélyén kellett ahhoz, hogy az elsõsorban lelkileg, de fizikailag is meggyötört mûvész, akit az utolsó pillanatban a remény kapujából fordítottak vissza, és küldtek újra fogságba, talpra álljon, és ne keseredjék el. Gáborházi Károly nyolc évet töltött hazájától távol, és amikor végre megláthatta szülõföldjét, még akkor is három hónapig ült a váci börtönben, ahol azt vizsgálták, háborús bûnös-e. 169
Eltelt nyolc év és még három hosszú hónap, és Gáborházi Károly szülõháza kapujában állt, és akkor, mikor végre hazaért, nem volt otthon senki. A fogság alatt a család nem akarta vele tudatni, hogy édesapja 1946-ban meghalt. Így, amikor hazaért, ez a hír az amúgy is mind fizikailag, mind lelkileg összetört embert nagyon megviselte. Karcsi bácsi mégis elindult újra, újult erõvel nézett szét környezetében. S ahogy egy napon kinézett Kálvária utcai házuk ablakán, megpillantott egy lányt a szomszédos kertben. Édesanyját kérdezte: „Mama, ki ez a lány?” Az a lány Margit néni volt, Karcsi bácsi késõbbi felesége. Margit nénit 1949-ben helyezték Pilisvörösvárra óvónõnek, és a Kálvária utcában talált albérletet. Karcsi bácsi mint természetkedvelõ ember, elõször kirándulni hívta Margit nénit, s késõbb is sokat kirándultak együtt. Aztán gyakran jártak cukrászdába, ahol Karcsi bácsi jó barátjával, Jáki Lajos bácsival véget nem érõ beszélgetéseket folytatott. Akkoriban (1951-ben) Karcsi bácsi a bányánál dolgozott. Kezdetben csillés volt, de egy párttitkár ismerte az apját, és
Feleségével és Margit lányával 1958-ban
170
így felkerülhetett az irodába. Mérnöki pontosságú rajzainak és precizitásának a térképészetnél vették nagy hasznát. Attól fogva õ mérte fel a bányaszerencsétlenségeknél az eseteket. Késõbb elvállalta a szentiváni kultúrház igazgatását. 1953-ban Margit néni megyei óvodai felügyelõ lett és Budapesten dolgozott, így kevesebbet találkoztak Karcsi bácsival. Lakást szerezni akkoriban is igen nehéz volt egy kezdõ fiatal párnak. Mégis, minden nehézség ellenére még ugyanebben az évben Karcsi bácsi feltette Margit néninek a kérdést: „Tudna-e egy derékba tört életû ember felesége lenni?” Az esküvõt Kalocsán tartották, mert Margit néni ott tanult, és ott is lakott tanulmányai ideje alatt egy idõs kanonoknál. Aztán Budapesten egy ismerõs Ballagáson családnál találtak „menedéket” egy darabig, ahol egy kis szobát kaptak, míg 1954-ben nem utaltak ki nekik végre Pilisvörösváron egy szolgálati lakást társbérletben egy másik óvónõvel. Mire meglett a lakás, megszületett az elsõ gyermek is, a kis Margit. A szoba-konyhás lakás nem tette lehetõvé, hogy a mûvész fessen. Egész életében mûhelyre vágyott, ahol kibontakoztathatta volna festõi tehetségét. A sors azonban úgy hozta, hogy más úton folytatta pályáját. 1964-tõl kezdve a Templom téri általános iskolában dolgozott rajztanárként. Közben 1963-ban megszületett a második gyermek is, Károly. 171
Mind saját gyermekeivel, mind tanítványaival sokat járta a természetet. A pilisi táj szeretetére tanította a diákokat. Szinte az egész falu ismerte, hiszen majd' húsz éven keresztül az összes pilisvörösvári tanulót hetedikben és nyolcadikban õ oktatta rajzra. Osztályfõnökként sok diákkal volt dolga, akik mind a mai napig hálásan emlegetik áldásos tevékenységét. Munká-
Önarckép 1982-bõl (filctoll)
ja tökéletesen lekötötte minden idejét. Akkoriban keveset festett. Néhány Németországból érkezõ rokon és ismerõs megrendelt tõle egy-egy képet, de inkább tanítványainak élt. Kínosan ügyelt arra, hogy egyetlen diák se bukjék meg az õ osztályából. Külön foglalkozott velük matematikából, történelembõl vagy éppen, amibõl kellett. A munkás évek alatt arra ké172
szült, hogy majd nyugdíjba vonulásakor festeni fog. „Engem akkor majd nem látsz!” – mondta mindig feleségének, Margit néninek. – „Kimegyek reggel a természetbe az állványommal, és festek.” Ez a terv sajnos meghiúsult. Karcsi bácsi még nyugdíjba vonulása elõtt súlyosan megbetegedett. Attól kezdve megállás nélkül festett. Emlékezetbõl dolgozott. Képein a valóság álomszerû vízióként jelenik meg. A természet, a szeretett emberek arca, a szûkebb környezet, a mûvész emlékeibõl feltörõ képek termékeny utolsó évet tükröznek. Hidas Ildikó
Gáborházi Károly mûvészete Talán hányatott életének köszönhetõ, hogy festészetében mindig a harmóniára, a nyugalomra törekedett. Képeirõl a természetes és tiszta egyszerûség árad, témaválasztásában a kiegyensúlyozott kompozíciók dominálnak. Zsánerképeit és csendéleteit a posztimpresszionizmus stabilitása jellemzi. Festményein „minden a helyén van”. Technikáján az elsõ generációs nagybányai mesterek hatása érzõdik. Tájképeinek a mesterien megvalósított akvarell-technika kölcsönöz frissességet (Kirándulás I-II.), de ugyanez a kéz lehel életet intim hangulatú, puhán megfestett életképeibe (Gyerekek, Néni) is. Naturalisztikus portréit az akvarell légies kontúrjaival, de biztos kézzel fogalmazza meg (Fej). Csendéleteit a gondos tömegés színelosztás, igényes kompozíció jellemzi (Gyümölcsöstál, Halak, Kancsó). Életmûve méltán avatja városunk egyik legkiemelkedõbb festõjévé. Hidasi zsolt 173
Ahová vágyunk, s ahová érkezünk (Részletek egy újságcikkbõl) Magas, szikár ember volt, halk szavú és mintha mindig kissé bánatos. De a szíve jósággal volt tele, s ecsetje nyomán naiv báj és harmónia áradt szét a vásznakon. Nagy mûvész válhatott volna belõle, de a sors meggyötörte, megtörte és elejtette. Nem lett országos hírû festõvé, de így most már örökké a miénk maradhat, ki finom ecsetvonásokkal gazdagított sok száz gyermeki lelket: tanítványait, s kevés számú képével is õszinte örömet és megnyugvást szerez nekünk, akik nap mint nap görcsösen keressük a tûnõ boldogságot. Karcsi bácsi életének utolsó hónapjaiban szinte csak a festészetnek élt. Ahogy fogyott testi ereje, úgy ívelt magasra mûvészete. Legszebb festményei ekkor készültek. A Kápolna utcai házból már nem mozdult ki, legtöbbször emlékezetbõl festette meg a pilisi tájat, elevenítette fel a falu életének eseményeit. Nagy veszteség számunkra, hogy az ecset kihullott a kezébõl. Sok szép kép születhetett volna még… Nem érhette már meg mûveinek azt a gyûjteményes kiállítását sem, amelyet 1983 nyarán rendeztek meg a kultúrházban. Gáborházi Károly festményei tiszták és természetesek. Nincs bennük semmi sallang, semmi cifraság, semmi erõltetettség. Alakjai olyan harmonikusan illeszkednek a térbe, mintha maguk is a pilisi táj részei lennének. Az emlékezetbõl festett képek nem a valóság centiméterre pontos ábrázolásai, hanem inkább újrafogalmazásai, s ezek ezáltal emberibbek és emelkedettebbek. 174
E képeken a festõ mintha megtalálta volna az elveszett idõt és az édenkerti harmóniát. Képei nosztalgikus vágyódások egy nem létezõ világ után, amelyre egész életünkben vágyunk, s ahová soha meg nem érkezhetünk. A Kápolna utcai ház, amelyben ma Károly bácsi özvegye és fiának családja él, tele van a hajdani mûvész-tanár-ember festményeivel. Az Iluska-forrásnál játszó gyerekek, a Szent János-tó, a mise után beszélgetõ emberek, a hajdani grófi kastély, a Kálváriáról érkezõ áhítatos körmenet képi emlékei fogadják az odalátogatókat. Fogarasy Attila (Vörösvári Újság, 2004.)
Tanulmányrajz
175
Gáborházi Károly jegyzeteibõl Mindig szerettem rajzolni, festeni. [De] sem gyermekkoromban, sem középiskolás koromban nem gondoltam arra, hogy mûvész legyek. Elsõsorban pap, majd katonatiszt és utazó (kutató, felfedezõ) szerettem volna lenni. Egy céltalanul bolyongó mûvészi erõ lehetett bennem. A sors úgy hozta, hogy 1936-ban az Iparmûvészeti Fõiskolára kerültem - felvételi szempontból rangelsõként. Akkortájt festettem egy nagyméretû olajképet; Michelangelo megkoronáz. Bizonyítéka annak, hogy e koronát méltó fejre tették, nem volt. Iskolatársaimat magam mögé utasítottam, tanáraim tiszteltek de sehol semmi érdemleges bizonyítékát nem adták, hogy ilyen vagy amolyan fajta mûvész vagyok. Még csak a forma nélküli erõt tisztelték bennem. Egyik tanárom tiszteletlen viselkedése egy év otthonmaradásra kényszerített, és ugyanannak a tanárnak többszöri kérelmére tértem vissza is – nem ok nélkül: az iskola növendékeivel szemben elsõ pályadíjat nyertem. Itt már nem szikráról beszélünk, hanem egy készülõ vulkáni kitörésrõl. (…) [De] hiányzott belõlem az egészséges becsvágy. A második világháború után elvesztettem hitemet önmagamban, a tehetség[em]ben is, a legsötétebb pesszimizmusba süllyedtem. Késõbb a munkában (nem a mûvészetben) kerestem menekülést. [Manapság ismét] a mûvészetben élem ki magam, és úgy érzem, be tudom hozni az eddigi veszteséget. Én magam is csodálkozom ezen. 176
Eddig nem értem rá festeni. Majdnem csak annyit [festettem], amennyit a tanulókkal foglalkoztam, és most úgy érzem, minden kiforrottan áll elõttem. Technikailag simán tudok a tartalomhoz igazodni. A földi dolgok csak felszínesen érdekelnek, és mindjobban elõtérbe kerül a lélek. A mûvészet is csak annyiban érdekel, amennyiben a másik embertársamnak lelkileg segíthetek vele. Azért szeretem a szépmûvészetet – és tanulmányozom sokat –, mert az emberek lelkébõl fakad. Sokat tapasztaltam földi életemben, és arra kellett rájönnöm, hogy csak annyiban volt érdekes a sok tapasztalat, amennyiben embertársaim javára ezt fel tudtam használni. Úgy hiszem, ennek tõlem telhetõen eleget tettem. (Mint osztályfõnök is. 160 gyermeket neveltem.) Sokszor gondolkodtam azon, hogy mi a célja Istennek velem. Most már tudom! Kiiktatta a földi életet, és az ég felé irányít.
Az 1970-es évek végén, a gimnáziumban rendezett kiállításán
177
Tanmenetrészlet
178
Festmények, grafikák
179
Portrék
Fiatalkori önarckép – 1954 (akvarell) 180
Mama – 1943 (akvarell) 181
Felesége portréja – 1960-as évek (ceruzarajz) 182
Sógornõje portréja – 1961 (zeruzarajz) 183
Károly és Margit a konyhában – 1967 (akvarell)
184
Csendéletek
Gyümölcscsendélet – 1960-as évek (akvarell)
185
Karcsi macija – 1960-as évek (akvarell) 186
Virágcsendélet – 1982 (tempera) 187
Csendélet – 1960-as évek (akvarell)
188
Barackos csendélet – 1960-as évek (akvarell) 189
Tájképek, életképek
Tájkép az ablakból – 1982 (tempera)
190
Cseresznyefa az óvoda udvarán – 1968 (akvarell) 191
Részlet a Falusi vendéglõ c. festményébõl
Falusi vendéglõ – 1982 (tempera)
192
Életkép a múltból – 1982 (tempera)
193
A Madarak és fák napja – 1982 (tempera)
194
Kirándulók – 1982 (tempera)
Az Iluska-forrásnál – 1982 (tempera) 195
Futballozó gyerekek – 1982 (tempera)
Nagymise után az 1930-as években – 1970-es évek (tempera) 196
Processzió – 1982 (tempera) 197
Regrutabál – 1982 (tempera)
198
Mise az Erdei kápolnánál (befejezetlen)
199
Pillanatképek a PAKE 2009. december 11-i rendezvényérõl
Czeglédi Gizella, az est háziasszonya
200
Részlet a mûsorból: zenés irodalmi összeállítás
Ujházy Márton és Ujházy Anna kettõse
201
A Vörösvári Színkör
A Mákvirágok Színkör
202
Hoffer Károlyné (Tuti néni), a PAKE tiszteletbeli tagja
Cserõháti Kovács István, a PAKE tiszteletbeli tagja
203
A Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület tiszteletbeli tagjai
Bajnok Béla Bihari Sándor Cserõháti Kovács István Dr. Czeglédi Katalin vitéz Fogarasy-Fetter Mihály Gáborházi Károly Hoffer Károlyné Dr. Réthy Zoltán
204
Szótár Barbizon, barbizoniak = a modern realista tájképfestészet úttörõ mûvelõinek a múlt század közepe táján megalakult csoportja (Barbizon francia község nevébõl)... büszt = mellszobor clair-obscur (ejtsd: kler obszkûr) = fény-árnyék chiaroscuro (ejtsd: kiaroszkúró) = fény-árnyék fin de siecle (ejtsd: fen dö sziekl) = A 19. sz. utolsó évtizedeinek zilált, keresõ, a hanyatlás jeleit mutató mûvészeti idõszaka (= századvég) fragmentum = töredék hommage (ejtsd: ommázs) = hódolat, tisztelet natura artis magistra = a természet a tudomány (a mûvészet) tanítója... oeuvre (ejtsd: övr) = egy író v. mûvész életmûve, alkotásainak összessége par excellence (ejtsd: par ekszelansz) = igazi, valódi, a szó szoros értelmében vett pittoreszk = festõi, festeni való, festõ ecsetjére méltó, festményre emlékeztetõ 205
Tartalom A Pilisi Alkotó Kaptár Egyesületrõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 A szerkesztõ elõszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .6
Bajnok Béla . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Bajnok Ildikó: Bajnok Béla életrajza . . . . . . . . . . . . . . . . .12 Feledy Balázs: Mesterség és mûvészet . . . . . . . . . . . . . 21 Pócsi János: Gondolatok Bajnok Béla rendhagyó tárlatán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .29 Kiállításai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34 Alkotások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Köztéri szobrok, emléktáblák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 Szobrok, dombormûvek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44 Plakettek, érmek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
Bihari Sándor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63 Bihari Sándor: Rendhagyó életrajz szüleim emlékére . . . 66 Hann Ferenc: Glosszák Bihari Sándor festészetérõl . . . . . 71 Fodor Péter: Levélféle Bihari Sándor kiállításának megnyitására . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76 Fogarasy Attila: A csend festõje . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80 Kiállításai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87 Festmények, grafikák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89 Tájképek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 Aktok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 96 Csendéletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108 206
Cserõháti Kovács István . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113 Pócsi János: Cserõháti Kovács István életrajza . . . . . . . Hann Ferenc: Cserõháti Kovács István festészete . . . . . Pócsi János: Levél Cserõháti Kovács Istvánnak . . . . . . Kiállításai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Festmények, grafikák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Portrék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csendéletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tájképek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
116 127 129 137 141 142 150 154
Gáborházi Károly . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165 Hidas Ildikó: Gáborházi Károly portréja . . . . . . . . . . . . . Hidasi Zsolt: Gáborházi Károly mûvészete . . . . . . . . . . Fogarasy Attila: Ahová vágyunk, s ahová érkezünk . . . Gáborházi Károly jegyzeteibõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Festmények, grafikák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Portrék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csendéletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tájképek, életképek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
168 173 174 176 179 180 185 190
Pillanatképek a PAKE 2009. december 11-i rendezvényérõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 200 A Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület tiszteletbeli tagjai . . . . . 204 Szótár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 205
207