Főszerkesztői köszöntő Kedves Olvasóink! Minden kezdet nehéz. Az új tanév kezdetét vette… Úgy vélem, hogy a konklúziót mindenki le tudja vonni. Remélem, hogy nyáron mindenki kipihente magát és sikerült gyűjteni olyan szép nyári emlékeket, amik erőt adhatnak akár zárthelyikkel folytatott szüntelen szélmalomharc során, akár az egyre sötétebb és hidegebb őszi reggeleken… Köszönet és üzenet. Köszönettel tartozunk kedves Olvasóinknak az előző félévben érkezett pozitív visszajelzésekért és az építő jellegű kritikáért. Amit tudunk, megfogadunk belőle. Köszönjük az üzeneteiteket, és kérjük továbbra is bátran küldjétek el kívánságaitokat, javaslataitokat, véleményeteket. Folyamatosan gyarapítjuk rovataink számát. A következő számokban szeretnénk a legkreatívabb olvasói levelek közül megjelentetni egyet-egyet, így (akár anonim módon is), de mindenképp nyugodt lélekkel üzenjetek nekünk. (Email:
[email protected]) Fogadalmak és megvalósítás. Az őszi tanévkezdéskor, csakúgy mint Újévkor a legtöbb ember fogadalmakat tesz… A fogadalmak pozitív változtatások megtételét jelentik életünkben. Szeptember első hetében a tárgyak felvétele után eltöprengtem… Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mit és hogyan tudnék jobban csinálni, mint az előző félévben? Persze túl hosszas gondolkodást nem igényel ez a kérdés, hiszen mindig van mit jobban csinálni… Hasonló kérdéseket nyilván sokan feltesztek magatoknak, szeptemberben ilyen és ehhez hasonló elszánt és komoly célkitűzéseket hallottam: „Na most ebben az évben jobb jegyeim lesznek, mint tavaly…” vagy „Be fogok járni minden előadásra” vagy „Tanulni fogok a szorgalmi időszakban is” … Nyilván az ilyen jellegű fogadalmak egy része a mindennapi életben tarthatatlan, de azt gondolom, hogy ha néha meg is csúszunk, érdemes kitartani saját magunknak tett ígéretünk mellett. Kívánom, hogy mindenki tudja magát tartani fogadalmaihoz és céljaihoz! Jó olvasgatást, kikapcsolódást a Vadlawhoz! Kiss Lilla Nóra Vadlaw főszerkesztő
impresszum Főszerkesztő: Kiss Lilla Nóra Szerkesztők: Aranyosi Gergő, Birinyi Georgina, gregor hanna, gyökér ádám, Hajdu mária, horváth viktória, jelcs zita gabriella, katona noémi, dr kádas dalma, pogány márton, somlyai dóra felelős kiadó: Leskó Tamás Nyomda: gazdász-elasztik kft. megjelenik 400 példányszámban. Címlapgrafika: Juhász ágoston
Inter-You
A 2013/14-es tanév első számában Prof. Dr. Farkas Ákossal, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának megbízott dékánjával beszélgettünk. Az interjúból megtudhatjátok, hogyan látja Professzor úr a dékáni feladatokat, a jogi kar jövőjét, valamint karunk és a miskolci jogi oktatás értékeit. Már több, mint egy hónapja a jogi kar megbízott dékánja a Professzor úr. Most milyennek látja a dékáni feladatokat? Érdekesnek és izgalmasnak. Én készültem erre a posztra. Annak idején, amikor pályázatot írtak ki erre a pozícióra, megpályáztam, ami azt jelenti, hogy én akartam ezt a tisztséget. Fontosnak és meghatározónak tartom egy kar életében, hogy ki a dékán és hogyan vezetik a kart. Ebből a szempontból úgy képzelem, hogy a legtöbbet kívánom kihozni magamból a kar számára. Sok a kar létét érintő bizonytalan hír röppen fel időről időre. Igaz lehet-e karunk jövőjére az a mondás, hogy „akinek halálhírét keltik, az sokáig él”? Mivel tudná biztatni a jogi tanulmányokat választókat?
Én egy optimista természetű ember vagyok, még a jelenlegi helyzetben is, amikor a jogi felsőoktatás helyzete sokszor megkérdőjeleződik. Azt mondják, hogy túl sok jogász van, nincs szükség ennyire, az oktatáspolitika hozzáállása is ezt támasztja alá, hiszen nincsenek államilag támogatott helyek, vagy ha vannak, akkor azok száma minimális. Csak a nagyon kiváló tanulmányi eredménnyel bíró emberek juthatnak be államilag támogatott helyekre. Az látható, hogy igyekeznek a jogász-képzésben résztvevők számát az anyagi teherbíró képességhez igazítani. Azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben azt lehet érezni, hogy a családok ezen képessége csökken. Ezért az önköltséges képzésben való részvétel gyakran anyagi nehézségekbe ütközik, többször is át kell gondolnia mindenkinek, hogy vállalja-e ezeket a terheket, még ha a diákhitel nagy segítséget is nyújthat ebben. Ennek ellenére a jogász-képzés iránt változatlanul nagy az érdeklődés. Ez optimizmusra ad okot. A jogi karok helyzete nem rózsás. Egyrészt csökken az érettségiző diákok száma, amelynek eredményeként kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba és így a jogász-képzésbe is. A jelentkezők pedig 8 jogi kar között oszlanak meg. Ebből kifolyólag a jogi karok bajban vannak. Talán a budapesti jogi karok (az ELTE, a Pázmány és a Károli) kevesebb ilyen jellegű nehézséggel küzdenek, azonban a vidéki karokon kicsúcsosodik ez a probléma. De! Az optimizmusom harmadik eleme az, hogy a jogi karok észlelték ezeket a folyamatokat, és folytatnak a jogász-képzésen kívül más kurzusokat is. A miskolci jogi karon közel 10 éve van ún. igazgatási alapszakos (mint: az MTB- igazgatási alapszak, az igazgatásszervező, vagy az igazságügyi igazgatási alapszak), továbbá mesterképzés (így:közigazgatási mesterképzés). Ezek a képzéseink úgy tűnnek, viszonylag népszerűek és úgymond karfenntartó szere-
pük van. Mindez azt mutatja, hogy csakis kizárólag jogász-képzésből ma már nem tudja egy kar fenntartani magát. Ezért ki kell bővíteni a képzési struktúrát és ezt a jogi karok meg is teszik (pl.: jogi felsőoktatási szakképzés bevonása a jogi felsőoktatásba, és olyan szakok akkreditálása, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak az igazgatási alapszakokhoz vagy a jogászképzéshez). Ez azt jelenti, hogy a karok bevételre tesznek szert, amelyből ki tudják egészíteni azokat a költségevetési hiányosságokat, amiket az állam nem pótol ki. Ha mindezt meg tudjuk tenni, akkor van remény, hogy túléljük a válságot. Milyen új irányok várhatóak a kar életében, milyen tervei vannak a Dékán úrnak? Én most megbízott dékán vagyok, ennek következtében, ha kiírják a pályázatot, akkor elképzelhető, hogy nemcsak én, hanem más is pályázik majd. Ha terveim vannak, akkor ezeket akkor kell megvalósítanom, ha már megválasztott dékán vagyok. Vannak azonban olyan elképzeléseim is, amelyek a kar számára bizonyos előnyökkel kecsegtetnek. Az egyik – már régi vesszőparipám –, hogy a gazdasági válság nagyon sok családnak okozott és okoz olyan anyagi terheket, melyek miatt többször is meg kell gondolniuk a továbbtanulást. Pontosan ki kell számolni, hogy mekkora terheket jelent ez a családnak, és ha nem tudják kitermelni, akkor hogyan oldják meg másképpen. Annak idején – a nagyapáink korában – nagyon tág volt az ösztöndíj rendszer. Bizonyos személyek, testületek, szervezetek, stb. – pl.: egyház, jómódú személyek – különböző ösztöndíjakat alapítottak és tehetséges diákokat beiskoláztak ezekkel. Ez arról szólt, hogy fedezték a tanulmányi költségeiket a tanulmányaik végéig, esetleg egy állás megszerzéséig. Ez az ösztöndíj rendszer eddig
az állami ösztöndíj rendszer volt, most viszont az állam igyekszik kivonulni a felsőoktatásból. Vannak jelenleg is ösztöndíjak, mind például a köztársasági ösztöndíj, de ezek nem fedezik mindenkinek a költségeit. Növelni kell az ösztöndíjak számát és lehetővé kell tenni, hogy minél többek számára elérhetőek legyenek. Szerintem az első dolgunk, hogy olyan személyeket, testületeket nyerjünk meg, akik ösztöndíjakat tudnak létrehozni hallgatók, tehetséges diákok számára a továbbtanulásukat segítésére. Ha egy kar ilyenekkel bír, akkor a vonzereje is megnő. A jelentkezők arra jönnek rá, hogy érdemes itt tanulni. Miskolc azonban más szempontból is erős vonzerővel bír. A másik, hogy érdemes lenne a távoktatással is foglalkozni. A távoktatás hosszú időn keresztül egy nagyon misztikus oktatási forma volt. Alternatívaként a rendes nappali tagozatos, vagy levelező tagozatos oktatáshoz nem volt hasonlítható. Ezek voltak ugyanis intenzívek és hatékonyak. A távoktatás nem tűnt vonzónak és túl költséges is volt. Amikor megjelent a számítástechnika és az internet, akkor még nagyon lassú volt és nem is jutott el mindenkihez, ami akkor még problémát jelentett. Mára már van nagysebességű internet, amely széles körben elérhető. A távoktatás mellett szól az is, hogy rangos nyugat-európai egyetemek is foglalkoznak. Ez azt jelenti, hogy ki lehet dolgozni olyan technikákat, amelyek egyrészt csökkentik az egyetemi képzés költségeit – gondoljunk arra, hogy az egyetemen a karok képzéséhez fizetni kell az áramért, terembérlésért, fűtésért, stb. – ezzel szemben az internet olcsó, azon keresztül lehet kommunikálni és az anyagot úgy számon kérni, hogy az megfelelő legyen. Azt lehet látni, hogy nagyon komoly tudást át lehet adni az interneten keresztül. Lehet előadást, filmeket, spotokat adni, ennek következtében szélesedhet a
leadott tananyag, valamint érdekesebbé és emészthetőbbé válhat. Ezek az elképzeléseim, amik megvalósíthatóak, a többivel még várjunk. A Dékán úr milyen értékeket kíván továbbvinni a miskolci jogi kar életében? Amióta Miskolcon jogász-képzés folyik, egyértelmű volt, hogy az elmélet és a gyakorlat összekapcsolódik. A hallgatót itt sohasem hagytuk magára. A budapesti vagy más egyetemeken azt lehetett tapasztalni, hogy már nagyon korán lemondtak a szemináriumi órákról. Itt a szemináriumi foglalkozás – bármennyire is megterhelő lehet a hallgatók számára – arra való, hogy a hallgatók jobban megemészthessék az előadásokon elhangzottakat, kérdéseket tehetnek fel, gyakorlati szempontból vizsgálhatják az elhangzottakat. A gyakorlatnak ez a fajta szerepe mindig is erénye volt a miskolci jogi karnak. A másik a közösség, ami az egyetemen kialakult, és azok a hagyományok, amik ös�szetartják ezeket a karokat és közösségeket. Én mindenképpen szeretném a miskolci jogi kari oktatásban 32 év alatt kialakult értékeket – többek között az intenzív oktatást, a szemináriumi rendszert – megtartani és fejleszteni. A másik pedig, hogy őrizzük meg a hallgatói közösségek színes hálózatát és azokat a hagyományokat, amiket a hallgatók évről évre ápolnak. A selmeci hagyományok bármennyire is régiek és távoliak, úgy tűnik, hogy kovászát képezik a hallgatói életnek. Megválasztott dékánként úgy érezné-e, hogy azon a helyen van, ahol mindig is szeretett volna lenni? Kicsit régebbről kell kezdenem. Én annak idején 1984-1991-ig fiatal tanársegédként dékáni hivatalvezető voltam. Ez
alatt az idő alatt az egyetemről, az egyetem igazgatásáról és működéséről nagyon sok mindent megtudtam, többek között azt is, hogy ez egy olyan munka, ami sok időt és sok fáradtságot igényel, és ha valaki oktatni, kutatni akar és előre haladni, akkor iszonyúan sok időt vesz el ettől. Fiatal és kíváncsi emberként mindig érdeklődtem az igazgatás iránt. Ezen csekély 7 év után azt mondtam, hogy ez bőven elég, hogy az egyetem igazgatásában részt vegyek, de azután ahogy az ember alakul, változik, fejlődik, egyre többet lát a világból, a saját szakmájából, az egyetemből, és a tapasztalatait szeretné átadni. Én most eljutottam abba az időszakba, hogy úgy érzem felhalmozódott annyi tapasztalatom, hogy a kar javára kamatoztathassam. Én nem gondolom ezt egy fajta csúcsnak, ezt szolgálatnak gondolom, amit a kar érdekében egy olyan időszakban teljesítek, ami nem éppen az ember álmai között szerepel. Egy olyan időszakban, amikor nem kedvez a gazdaság a felsőoktatásnak, illetve az oktatáspolitika a jogászképzésnek. Szeretek problémákat megoldani, és azért is gondoltam arra, hogy dékáni posztra pályázok, hogy ezeket a problémákat én a tudásommal, a tapasztalatommal, a közösségteremtő képességemmel megoldhassam és megoldjam. Nem úgy gondolom, hogy ez a szakmám csúcsa – bár ez egy igen tekintélyes pozíció – de én nem csak ezért a posztért vállaltam ezt most, és jelöltem magam annak idején, hanem mert úgy gondoltam, hogy egy olyan időszak következik, amikor szükség van azokra a tapasztalatokra, amikkel én rendelkezem. Tehát nem a puszta karriervágy vezetett ide, sőt merem állítani, hogy nem is ez volt az elsődleges. Akartam ezt a pozíciót, szó se róla, de azért akartam, mert úgy vélem, hogy azok a tapasztalatok, amik bennem ez idő alatt felhalmozódtak,
most ebben az időszakban a kar segítségére lehetnek. Oktatás, nevelés, a kar vezetése, az új büntető eljárási törvény kodifikációja… Milyen szakmai terveket szeretne még megvalósítani? Azt mondhatom, hogy kiterjedt szakmaiközéleti tevékenységet folytatok. Az én szakterületem a büntetőeljárási jog. Idestova most már 25 éve kizárólag ezzel foglalkozom, nyilvánvalóan nem hanyagolhatom el a büntetőjoggal kapcsolatos ismereteim bővítését, de minden, ami az elméleti és gyakorlati ismereteket és tudást illeti, az legszorosabban a büntetőeljárási joghoz köt. Annak idején, 20 évvel ezelőtt a jelenleg hatályos törvény kodifikációjában is részt vettem.. Most hogy ismételten kodifikációs időszak van, és a büntetőeljárási jogot is újra akarják formálni, felkértek, hogy vegyek részt ebben a munkában is. Elég régóta foglalkozom – mondhatni az egyik úttörője vagyok – az európai büntetőjognak és büntetőeljárási jognak. Ezek mellett a Magyar Jogászok az Európai Büntetőjogért Egyesület egyik alapítója és elnöke is vagyok. Úgy gondolom, hogy annak, aki tudományos pályára lép, az a feladata, hogy amellett, hogy az egyetemen oktat és kutat és a tapasztalatait megosztja, a nemzetközi tudományos életben is részt kell vennie. Mit üzen a hallgatóknak és a Vadlaw olvasóinak? A jog mindennapi életünk minden pillanatában jelen van és azok a problémák, amik ezzel kapcsolatban felmerülnek, komoly szaktudást és ismereteket igényelnek. Azt üzenem, hogy ezt a szakmát nagyon komolyan kell venni, és ez a 9 félév, amikor a hallgatók még nem záróvizsgáznak, hanem tanulnak, akkor kell az alapo-
kat elsajátítaniuk. Amikor az ember majd záróvizsgák után diplomával a kezében kilép az életbe, akkor az itt megszerzett tudás, az elsajátított ismeretek komoly szellemi tőkét biztosítanak majd. A másik üzenetem az, hogy legyenek büszkék arra, hogy ezen a karon tanulnak, mert ez a kar a jogi karok közül szerintem a legjobb – és ezt nem csupán a kar iránti elkötelezettségem és büszkeségem mondatja velem, hanem az a tapasztalat, hogy bírák-ügyészek-ügyvédek százai, ezrei végeztek már itt, akik kiválóan állják meg a helyüket a munkahelyeiken és büszkék arra, hogy ezen a karon végeztek. A harmadik, hogy használják ki az egyetem nyújtotta lehetőségeket. Ez nem csupán egy egykarú egyetem, itt nem pusztán egyféle képzés folyik. Ma már az ember egy szakmai birtokában nem biztos, hogy meg tud állni a lábán, vagy nem biztos, hogy jól megáll a lábán. Használják ki azokat a lehetőségeket, amiket az Universitas kínál. Végül, de nem utolsósorban, legyenek büszkék és ápolják a hagyományokat, amiket ez az egyetem megteremtett és ápol, mert – ahogy Tevje, a tejesember mondja a Hegedűs a háztetőn c. filmben – hagyományok nélkül olyanok vagyunk, mint hegedűs a háztetőn, olyan pedig nincs. Tehát ezeket a hagyományokat óvják, ápolják és fejlesszék. A Vadlaw olvasóit külön is szeretettel üdvözlöm, örömömre szolgál, hogy karunk hallgatóinak lapja immár 14. éve hozzájárul hagyományaink, értékeink megjelenéséhez. Magam is az újság lelkes olvasója vagyok! Köszönöm az interjút, további sok sikert és jó egészséget kívánok a tervek megvalósításához! Én is köszönöm! Kiss Lilla Nóra
Rendkívüli halálesetek a Koraszülött Osztályon A nyár utolsó hónapjában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében történt sorozatos csecsemő elhalálozásoktól volt hangos a sajtó. Pár nap leforgása alatt kilenc koraszülött hunyt el. Sok a találgatás, hogy vajon mi okozhatta az újszülöttek nagyobb számú halálozását. A történtek kezdetén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház orvosai és igazgatója azonban leszögezték, hogy a koraszülött babák halála alapvetően nem egy „kirívó eset”, a rendkívüli eseménysorozatot pedig valószínűleg nem fertőzés okozta (a lezajlott vizsgálatok során nem találtak járványra utaló jeleket). Ugyanakkor, közel egy hét alatt kilenc csecsemő hunyt el ugyanazon az osztályon, ami viszont nem mondható „szokványosnak”. A kórházi higéniás körülmények megkérdőjelezése mellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy egy elszegényedett megyéről van szó, ahol egyre több a szociálisan – halmozottan – hátrányos helyzetű. Ebből kifolyólag sajnos nő azon családok száma, ahol az alapvetőnek számító életkörülmények mégis ritka számba mennek. Mindezeken túlmenően, a hátrányos helyzetű állapotos nők életvitelére jellemző továbbá az egyoldalú táplálkozás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás is. A Kormányzati Információs Központ közleményében kiadta, hogy a rendkívüli eset kapcsán, a Nemzeti Nyomozó Iroda ( „Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja” miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást) mellett, maga a miniszterelnök is vizsgálatot kezdeményezett, amelynek idejére a kórház igazgatóját is felfüggesztették. A történtek ellenére azonban a Koraszülött-Újszülött-Patológiai Osztályt indokolatlannak tartották bezárni. Ellenkező esetben jelentős fennakadásokat vont volna maga után, hiszen rengeteg koraszülött maradt volna ellátás nélkül. Az elvégzett mintavételek során kiderült, hogy „az újszülöttek nem töltöttek 37 hetet az édesanyjuk méhében. Emiatt 700 és 1500 gramm közti súllyal jöttek a világra, ami jóval elmarad az átlagos, egészséges csecsemők 3000 gramm feletti súlyától. Éppen emiatt a Koraszülött Osztályon kezelt valamennyi csecsemőnek volt valamilyen szervfejlődési problémája. Akadt, akinek nem volt megfelelően kifejlődve a szíve, a tüdeje, a veséje, a belei vagy az immunrendszere. Nagyon súlyos orvosi esetekről van szó, az újszülöttek életéért pedig a heroikus munkát a frissen felújított, a legjobb gépekkel felszerelt osztályon végezték. ” (Forrás: MTI / Magyar Nemzet / hvg.hu) Összeállította: Kádas Dalma
A büntetőjog legmélyebb verme: gyakorlat az ügyészségen Sok mindent jelent a nyár vége: az elsőévesek fogadását a gólyatáborban, az utolsó szuvenírek beszerzését külföldön, az utolsó csobbanást a Balatonban (illetve mázlistáknál külföldön…), az előadások, gyakorlatok és a bALEKoktatások kezdetét. Ezek mellett azonban egy kötelezettségnek is eleget kell tennie annak, aki hozzám hasonlóan írásra adja a fejét: értékelni kell a nyár során elvégzett szakmai gyakorlatot. Noha a cikk nem egyformán fontos minden évfolyam olvasói számára, mégsem ajánlott figyelmen kívül hagyni: a most valétálókat kivéve a nyári szakmai gyakorlat kérdésével előbb-utóbb minden hallgatónak találkoznia kell. Azt lehetne hinni, hogy egy ilyen témájú cikk megírása egyszerű feladat, végtére csak le kell írni, ami történt: a hallgató reggel bemegy, elvégzi az instruktor által rábízott feladatokat, ebédel, megint dolgozik, majd délután hazamegy, és másnap megint kezdődik elölről minden. A bökkenő csak az, hogy ez így rémesen unalmasnak hangzik és semmi értelme ilyen száraz tényanyagot dobni az olvasók elé. Érdemesebb tehát az érdekes dolgokról írni, azaz azokról, amik felkelthetik, sőt, fenn is tarthatják a figyelmet. Ezért a papírízű adatok helyett inkább néhány gyakorlatias tanáccsal látnám el az olvasókat. Confucius szerint „válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.” Ezt a tanácsot érdemes megszívlelni, ezért én is így cselekedtem. A Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészségen dolgoztam összesen hat hetet. Hogy miért vállaltam az előírt kötelező három hét dupláját, azt fogjuk rá elhúzódó elmebajomra, de tény hogy egy percig sem bántam meg. Az első, amit tudnia kell annak, aki később ügyészségi fogalmazóként képzeli el az egyetem utáni első néhány évet, hogy ez bizony nem egyszerű munkakör: már az első napon nem kevesebb, mint négy nyomozati iratot tehettem le az asztalomra, melyeket elejétől végéig át kellett olvasnom, majd (konzultálva az instruktorommal természetesen) döntést kellett hoznom: mi legyen az ügy további sorsa? Végezzen-e a rendőrség további nyomozást, rendeljünk-e ki szakértőt, esetleg bíróság elé lehet-e vinni az ügyet? Itt szögezem le, hogy a nyomozási anyagokat legjobb egy izgalmas krimiként olvasni, mely során az összegyűjtött anyagok alapján dolgozhatunk, majd hozhatunk döntést egy ember jövőjével, életével kapcsolatban. Ez természetesen hatalmas felelősség, és az ügyészek sem ettek meszet, hogy mindezt egy egyetemista nyakába varrják. Ezért van ott (szerencsés esetben) védőhálónak az instruktorunk, aki a saját tapasztalatával felülvizsgálja döntésünk, és ha szükséges (azaz csaknem mindig), kijavítja hibáink. Azért írtam, hogy „szerencsés esetben”, mert sajnos előfordul, hogy olyan instruktort kapunk, akinek annyira hiányzik a segítségre szoruló egyetemista, mint egy púp a hátára. De nem szabad elfelejteni, hogy elsősorban tanulni és gyakorlati tapasztalatot szerezni megyünk egy ilyen helyre, így akkor se féljünk útbaigazítást kérni instruktorunktól, ha szemmel láthatóan megfojtana bennünket egy kanál vízben. Sőt, ilyenkor még inkább járjunk utána és ne engedjük, hogy lerázzon, vagy ha úgy tűnik, hogy semmiképp sem akar megtörni a jég, forduljunk nyugodtan másik ott dolgozóhoz! Apropó ott dolgozók: az ügyészségeken általában a családias hangulat jellemző, a fogalmazók, alügyészek, ügyészek és irodai dolgozók egy csapatként végzik a munkájukat: ebbe a csapatba a frissen bekerült egyetemistáknak ajánlatos gyorsan beilleszkedniük. Ez sok módon lehetséges: közös ebéd a munkatársakkal, két ügy megoldása között pár percnyi csevegés, vagy dohányosok esetén a központi helynek számító dohányzásra kijelölt terület meglátogatása. És ha a beilleszkedés sikeresen végbement, már nem egy ismeretlen, új helyre kell nap, mint nap bejár-
ni, hanem egy ismerősökkel (urambocsá barátokkal) teli helyre, ami nagy mértékben megkön�nyíti a mindennapi munkát. És a munka bizony nem kevés, tehát tanácsos foglalkozni vele, nem pedig facebookozással, elnyújtott ebédszünetekkel és hosszú traccsolásokkal húzni az időt! Aki így cselekszik, az sikeresen elkerülheti, hogy elborítsák az iratok, és a gyakorlat végén szégyenszemre egy rakás megoldatlan üggyel az asztalán kelljen elbúcsúznia. Ezt megkönnyítendő, az ügyészségen gyakorlatot teljesíteni akarók mindig kérjenek mintát az adott irattípusból, amit készíteni akarnak! Ez jelentősen megkönnyíti és felgyorsítja a munkamenetet. Másrészt ajánlatos jóban lenni az irodai alkalmazottakkal, ugyanazért amiért a kollégiumi portásokkal: a portások segítőkészebbek és toleránsabbak veled, ha udvarias vagy velük, az irodai alkalmazottak pedig gyorsabban dolgoznak majd és tippeket is adhatnak ahelyett hogy az általad kért iratokat bő két-három nappal később dobják csak be hozzád. Egész nap az irodában ücsörögni persze hosszútávon fárasztó és unalmas lesz, ezért kell megragadni a lehetőséget a bírósági tárgyalások látogatására. Ennek több oka is van: egyrészt kicsit kiszakadhatunk az akták, a határozatok, vádiratok és irodai utasítások közül, és megnézhetjük mit is csinál pontosan egy ügyész amikor nem gépel és nyomtat. Na persze a magyar bíróságok mások mint amit az amerikai bűnügyi filmekből vagy drámákból megismerhettünk (itt például egyetlen csapkodó, kiabáló, gesztikuláló ügyvéd sincs szerencsére), de itt mutatkozik meg igazán hogy egy ügyész több mint irodista: úgy kell tudni kérdeznie, fogalmaznia, és egyáltalán kommunikálnia a tárgyalás szereplőivel, hogy végül is a bíró az ő véleményét tekintse igaznak. Másrészt beülni hetente pár tárgyalásra gyorsabban beleveri a fejünkbe a büntetőeljárást, mint egy hét masszív tanulás! És ezt komolyan mondom, akinek gondja akad az eljárásjog elsajátításával, járjon minél többet tárgyalásra! Ezeket a tárgyalásokat persze nem kötelező látogatni, de erősen javasolt. A fent említett okok mellett azért is, mert igen jó fényt vet az egyetemistára, ha azt látják, hogy lelkes, szorgalmas és aktívan részt vesz mindenben. Az egyetem utáni álláskeresésben ugyanis kiemelt fontosságú a szakmai gyakorlat kérdése: bár az instruktor által kitöltött munkanapló az egyetemi koordinátorunkhoz kell kerüljön, a jellemzésünket magunkkal visszük, és becsatolhatjuk önéletrajzunkba. A jó jellemzés pedig nagyon sokat tud nyomni a latban egy pályakezdőnél, hisz ez egyfajta ajánlólevél, ami bizonyítja, hogy komoly, érdemi munkát is ránk lehet bízni és tudásunk nem áll meg a kávéfőzésnél vagy aktatologatásnál. Bár tény hogy három (pláne hat…) hét gyakorlattal gyorsan elmegy a nyár, mégis javasolnám mindenkinek, hogy vegye komolyan a rá bízott feladatokat, ugyanis ha ez a hosszú távú befektetés megtérül, minimálisra csökken az esélye annak, hogy valaha fel kelljen tennünk a következő kérdést: „Super size-ban adhatom?”
Pogány Márton
„Office of Walking” – közigazgatási szakmai gyakorlaton jártunk A legtöbb joghallgató életében valamikor a negyedik év környékén eljön az a nap, amikor bár nyári szünet van, lefekvés előtt mégis átlapozza a Ket.-et, kikészíti anyukájának a másnap reggelre simára vasalandó inget (ez úton is köszi Anyu! :) ) majd álomra hajtva fejét azt álmodja, hogy az Oroszlánkirályban azon jelenetében van, amikor épp azt mutatják neki, hogy amíg a szem ellát, az az ő illetékességi területe. Senki ne higgyen azoknak, akik azt állítják, hogy a nyári gyakorlat szükségszerűen valami unalmas dolog! Nekem például a nyár egyik legérdekesebb része volt és nem azért, mert amúgy élményszegény volt a nyaram. A sztori ott kezdődik, hogy kicsit bizonytalanul megérkeztem a Miskolci Járási Hivatalhoz, ahol a szabálysértési osztályra kerültem. Az első napom a nagybetűs Hivatalban a vonatkozó jogszabályok megismeréséből állt, azonban hamarosan én is leülhettem egy szabad géphez, és segítséggel nekikezdhettem kb. ugyanazt csinálni, mint a „nagyok”. Használtam a lakcímnyilvántartót, a szabálysértési nyilvántartást, fogalmazhattam határozatot, vezettem jegyzőkönyvet, megismerkedtem a közigazgatás nagyasszonyával, Irmával (róla majd később, amikor közelebbi kapcsolatba is kerülünk), és mindenek előtt valóban hasznos tudást szedtem össze a szabálysértésekkel, és azok intézésével kapcsolatban. Egy hét után lehetőséget kaptam, hogy belenézzek az okmányiroda munkájába is. A hátralévő két hetet ott töltöttem, mégpedig kezdetben a rendszámokkal foglalkozó oldalon. Tudom, a szerénység komoly erény, de szerintem itt is viszonylag hamar sikerült beletanulnom a dolgokba és hamarosan már az is megtörténhetett, hogy ha valaki az okmányirodát hívta, az én hangomat hallhatta a vonal másik végén. Két hívás közben itt sikerült IRMA közelébe férkőznöm, ám ha most valami szerelmi szálat vár a kedves olvasóm, akkor sajnos csalódás következik, ugyanis IRMA a közigazgatás számítógépes iktatóprogramja. Na meg többek között az a kihívás, amire bárhogyan koncentráltam, sehogyan sem értettem meg teljesen és most is csodálattal gondolok azokra, akik nap, mint nap képesek a használatára. De azért segíthettem iktatni is egy kicsit és a hét végére úgy tudtam már, hogy minek milyen ügyszáma lesz, hogy csak na! Kihasználva a remek adódó lehetőséget, azt is megnézhettem a rendszerben, hogy nemrégen elhagyott rendszámom nem lett-e meg. Sajnos ezúttal nem nyertem. A második okmányirodai hetemre átköltöztem oda, ahol az útlevelek, Nemzeti Egységes Kártyák, jogosítványok és Ügyfélkapu hozzáférések készülnek. Büszke vagyok arra, hogy több elsős hallgatónk diákigazolvány fényképe közreműködésemmel készülhetett el, de segíthettem a legyártott jogosítványok átadásában is. Néha pedig mikor nem volt annyi ügyfél, hogy vészesen lelassítsam a munkát, az iroda dolgozói megengedték, hogy szigorú felügyelet mellett rendes ügyintézői feladatokat is ellássak. Ennek következménye lett, hogy a gyakorlat vége felé egyszer önállóan is hívhattam ügyfelet, intézhettem a szükséges dolgokat és már csak ellenőrzésre kellett bemutatnom a folyamat végén az iroda dolgozóinak, hogy nem csináltam semmi butaságot. Ezt kb. úgy éltem meg, mintha legalább valamilyen kitüntetést kaptam volna. Itt született meg a címet adó kifejezés is, amikor egy kis ebédszüneti Facebookozás közben egy lengyel ismerősömnek meg akartam írni, hogy a Miskolci Járási Hivatalban töltöm a gyakorlatomat, ám rájöttem, hogy az „I work at the Office of Walking of Miskolc” totál értelmetlen. (Persze eszembe nem jutott egy pillanatra sem, hogy így írjam, de a helyes angol fordítás rejtély maradt, így ha valaki tud a járási hivatalra jobbat, feltétlenül szóljatok! ;)) Szóval az én gyakorlatom nagyon kellemes élményként él bennem, amellett, hogy valóban rengeteg dolgot tanultam a magyar közigazgatás működéséről. Ehhez természetesen a legnagyobb mértékben a Miskolci Járási Hivatal dolgozóinak türelme, segítőkészsége és mindenben pozitív hozzáállása járult hozzá, ezért bízva abban, hogy Vadlaw-t mindenki olvas, ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy három hétre befogadtak és segítették a tanulmányaim alakulását! Gyökér Ádám
Camp Leaders program - Amerika
Az egyetemistáknak szervezett nyári programok, utazások, munkalehetőségek közül szeptemberi számunkban a Camp Leaders programot mutatjuk be Gyarmati Patrícia válaszai alapján. Patríciát a programról és Amerikában szerzett élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük. Hol hallottál először a Camp Leaders programról? Miért jelentkeztél a programra? Két éve hallottam először a Camp Leadersről. Barátnőm hívott fel azzal az ötlettel, hogy mit szólnék, ha jelentkeznénk, és együtt vágnánk neki ennek a kalandnak. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Igaz, semmit nem tudtam még akkor a programról, de biztos voltam benne, hogy ez egy kihagyhatatlan lehetőség… és utóbb kiderült, nem hagyott cserben a megérzésem. Melyik táborban voltál, milyen pozícióban? Pennsylvaniaban voltam, egy Beach Lake nevezetű falu közelében, New Yorktól 3 órányira. Trail’s End Camp a tábor neve. A pozíciót illetően kisegítő személyzet voltam. Bemutatnád a tábort pár szóban? A tábor egy erdő közepén helyezkedik el, a legközelebbi település 1 órányira volt sétával. 1500 gyerek élt másfél hónapig itt, minden az ő igényeiknek volt berendezve. Milyen volt egy nap a táborban, mi volt a munkád konkrétan? Housekeeper voltam, ami annyit jelent, hogy takarítottam illetve mosodában dolgoztam. Hetente váltottuk a reggeli és esti műszakot. Reggeli műszak esetén 8-tól 17-ig dolgoztam a mosodában, esti műszak esetén 13-tól 16-ig takarítottam, majd 16-tól 22-ig a mosodában voltam. A munkád során voltak pozitív és negatív élmények, tapasztalatok? Ha igen, mik voltak ezek? Számos pozitív élménnyel gazdagodtam. Rengeteg értékes emberrel ismerkedtem meg, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, mind magyarokkal, mind külföldiekkel. Megismertem más kultúrát, a nyelvtudásom is sokat fejlődött és talán, ami a legvonzóbb, hogy világot láthattam. Negatív élményként egyet említenék meg: 31 lány lakott egy faházban, ami olykor soknak bizonyult…főleg, amikor a fürdőszoba használatról volt szó. De minden csak megszokás kérdése.:) Mennyire volt fárasztó, megterhelő a munka? Ahogy már említettem volt reggeli és esti műszak. Sokkal jobban szerettem reggel kezdeni, mert
akkor a délutánunk szabad volt, viszont a reggeli kelés mindig kihívást jelentett.:) Szerencsére remek ”munkatársaim” voltak, így a munkaidőnk is gyorsan eltelt, kevésbé éreztük megterhelőnek azt a 9 órát. A munka mellett mennyi szabadidőd maradt, és azt mivel töltötted el? Hetente egy szabadnapunk volt (day off). Szabadidőnkben lejártunk az edzőterembe, filmeztünk, társasjátékoztunk, kihasználtuk a tábor adta lehetőségeket. A 6 óra időeltolódás miatt a szabadnap volt az egyetlen alkalom, hogy a családtagjaimmal normális időpontban tudtam beszélni. A végén fizetnek, vagy bizonyos időközönként (hetente, havonta)? Kéthetente kaptunk fizetést, a tábor mindig előre jelezte a fizetés napját. Mennyi a minimum és maximum idő, amennyit kint tölthettek? Az USA területén 4 hónapot lehet lenni, annyi időre szól a vízum, de legkésőbb az egyetem/főiskola kezdéséig mindenkinek vissza kell érnie. A táborban töltött időt a tábor határozza meg, min. 10 hét, amelynek kezdő és befejező dátuma igazodik a CL oldalán lévő profilodban megadott időintervallumhoz. Milyen tapasztalatokat szereztél a kint tartózkodásod alatt? Idén is rá kellett jönnöm, hogy minden ember egyforma, mindenkinek vannak jó és rossz szokásai bárhol is éljen. Megtapasztaltam a kinti emberek barátságos természetét, mindig szívesen segítettek, mindenkihez volt egy kedves szavuk. Fejlődött a nyelvtudásod? Mennyire volt furcsa az élő nyelvet hallani? Esetleg volt, hogy nehezen értettél meg valamit, vagy nehezen értetted meg magad? Ebben az évben többet fejlődött a nyelvtudásom a tavalyi évhez képest. Az első hét mindig nehéz, főleg, ha nem beszélsz angolul napi rendszerességgel. A főnökeim nagyon segítőkészek voltak, érthetően beszéltek. Külföldiek esetén már más volt a helyzet: volt hogy könnyebben, volt, hogy nehezebben értettük meg egymást, de megpróbáltuk leküzdeni a nyelvi nehézségeket. A munka mellett hová sikerült még eljutnod (városok, nevezetességek)? A tábor után egy 10 napos kirándulás következett. Legnagyobb vágyam az volt, hogy eljussak Chicagoba és a Nigara vízeséshez, amelyeket sikerült megvalósítanom. Ezen kívül, még jártam Washingtonban, Philadelphiaban és New Yorkban. Tavaly is voltam New Yorkban 3 napig, de mindig tud újat mutatni a Nagy Alma. Mit tanácsolsz azoknak, akik gondolkodnak a Camp Leaders programon, érdemes belevágni?
Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Aki szereti a kalandokat, szeretne másokkal, más kultúrával megismerkedni, szeret utazni, mindenképp próbálja meg. Egy életre szóló élményben lesz része, és csak rajta múlik, hányszor vág neki ennek a kalandnak. Persze sok minden függ a tábortól, de ha jó a társaság, ott már baj nem lehet. A válogatáson miket kérdeztek, mi alapján választottak ki? Egy angol interjún kellett részt venni. A kérdések legtöbbje általános jellegű: miért jelentkeztél, korábbi munkatapasztalatok, tanulmányaid, jövőbeni terveid. A mosolygás elengedhetetlen, magabiztosságot kell sugározni. Ha valaki nem biztos a nyelvtudásában, akkor sem kell izgulni. Ha látják rajtad, hogy akarod, megpróbálod kihozni magadból a legjobbat, szívesen látnak a csapatban. Köszönöm szépen az interjút! Horváth Viktória
Érdekességek - Ezen a napon történt Szeptember 19. 91 éve – 1922.09.19. Megszületett Eörsi Gyula állami díjas jogász, akadémikus. Iskolateremtő személyiség volt a magyar polgári jogban, tudományos eredményeit világszerte elismerték és nagyra értékelték. Jelentős monográfiákban dolgozta fel a tulajdonjog, a polgári jogi szerződés és az összehasonlító polgári jog alapvető problémáit. 120 éve – 1893.09.19. Új-Zélandon elsőként a világon szavazati jogot kaptak a nők. Szeptember 21. 778 éve – 1235.09.21. Meghalt II. András magyar király, akit az elégedetlen főurak az „Aranybulla” kiadására kényszerítettek.
chenyi István, a reformkori politikai küzdelmek egyik vezéralakja, aki a gazdaság és a közlekedés mellett Magyarország köz- és sportéletének szervezésében is halhatatlan érdemeket szerzett. A grófot Kossuth Lajos egykoron a „legnagyobb” magyarnak” titulálta, és mindmáig így tartjuk őt számon, hisz talán nincs még egy ember, aki ekkora féltéssel viseltetett volna a nemzet iránt. Szeptember 28. 226 éve – 1787.09.28. Megszületett az amerikai alkotmány. Az amerikai Alkotmányozó Konvenció 1787. május 25 - szeptember 17. között teljesen új alkotmányt készített, amelyet azután szeptember 28-án nyújtottak be ratifikálásra. A ma is érvényben lévő legrégibb írott alaptörvény hivatalosan 1788. június 21-én lépett életbe. Forrás: www.ezenanapon.hu, www.rubicon. hu Összegyűjtötte: Birinyi Georgina
222 éve – 1791.09.21. 1791. szeptember 21-én született gróf Szé-
Interjú Dr. Szitás Benedek tanár úrral Idei első számunkban egy klasszikus tanáregyéniséggel, karunk címzetes egyetemi docensével, Dr. Szitás Benedek tanár úrral beszélgettünk oktatói és ügyvédi hivatásáról, retorika iránti szeretetéről és tavasszal elnyert kitüntetéséről. Dr. Szitás Benedek tanár úr áprilisban Bizony Ákos Kitüntető Jogi Díjat kapott Miskolc városától. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy bölcsességéből eredő és a tanítás iránti szeretetével áthatott mondanivalóját továbbíthatom hallgatótársaim és a kedves Olvasók felé abban a kötetlen, baráti formában, ami a tanár úr lényéből egyenesen következik! Kép forrása: minap.hu Szitás Benedek tanár úr elkötelezett híve az anyanyelv ápolásának és a fiatalok szép és helyes magyar beszédre való nevelésének. Az elmúlt negyven évben sokat tett és tesz a magyar nyelvi kultúra javítása érdekében. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy minden évben vállalja lelkes és tehetséges versenyezni vágyó hallgatók felkészítését az Országos Kossuth Lajos Szónokversenyre, valamint alapító atyja a Miskolc Város Ifjú Szónoka versenynek és kitüntetésnek is. A Bizony Ákos Kitüntető Jogi Díjat elsősorban nyelvápoló tevékenységért, a közel harmincéves oktatói munkájáért, valamint a miskolci jogászképzésben való aktív szerepvállalásáért kapta. Az egyetemen a Retorika című szabadon választható kurzus keretei között és a perbeszédversenyeken találkozhattok vele. Tisztelt Tanár úr, honnan ered a retorika iránti szereteted? A Retorikát nem tanítják az egyetemen. Amikor a pályakezdő voltam természetesen rögtön bedobtak a mélyvízbe, és rögtön kellett perbeszédeket is tartsak. Az első szóbeli megnyilvánulásaim kapcsán észleltem magamon, hogy egy kissé dadogok. Ez engem borzasztóan zavart és le akartam ezt küzdeni. Elkezdtem retorikai könyveket olvasni, tanulmányozni, hogy a beszédhibákkal mit lehet kezdeni. Ennek révén megfertőződtem ezzel a tudományággal. Persze mindig is a szép magyar beszéd híve voltam, de ekkor, ügyvédjelölt koromban kezdtem el foglalkozni a retorikával. Aztán rá kellett jöjjek, hogy ez az egyetemi hallgatóknak mennyire fontos. A jogi diplomával gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol ne kellene egy jogásznak kisebb-nagyobb embercsoportok előtt élőszóban megnyilvánulnia. Tehát az élőszó mindennapi kenyere a jogásznak, így hát érdemes foglalkozni beszédünkkel. Érdekesnek tartom, hogy a legtöbb ember arra, hogy megtanuljon egy-két idegen nyelvet, nem sajnálja se a pénzt, se az időt, se a türelmet, se semmit, de a saját anyanyelvét silány módon beszéli… Hát micsoda égbekiáltó probléma ez, nem?
Mindig azt tapasztaltam, hogy szívügyednek tekinted a tanítást, a fiatalság nevelését… Az az én hitvallásom, hogy aki igazán alázatos szolgája a hivatásának, abból előbb- utóbb tanár lesz. Mert annak számára nem közömbös az utána következő generáció sorsa. Csak az önző ember tartja meg a tudását magának. Az igazán hivatástudó ember átadja, továbbadja a tudását, sőt örömöt okoz neki, hogy átadhatja a tudását. Azt gondolom, hogy a tanár tudása olyan, mint az anyai szeretet: annál több van belőle, minél több felé osztotta szét azt. Azt kell mondjam – és ne tűnjek dicsekvőnek – hogy úgy érzem, nekem nagyon sok tudásom van. Soha nem volt olyan, hogy egy percig is gondolkoztam volna azon, hogy valamit elmondjak-e vagy megtartsam magamnak. A másik, amit szoktam mondani, hogy egy tanár sohasem hal meg igazán. A tanítványokba átplántált tudása tovább élteti generációról generációra. Örökké tanítani, örökké dolgozni…? Most tartottam egy előadást a fiatal ügyvédjelölteknek. Azt mondtam nekik, hogy amikor az ember elvégzi a gimnáziumot és beiratkozik a jogi egyetemre, még nem tudja, hogy mit fog tanulni. Mert a jogi ismereteknek gyakorlatilag nincsenek középiskolai alapjai. Aki elmegy matematikusnak, annak megvannak az alapjai. A jogi egyetemen merőben mást kell tanulnunk, persze bizonyos alapot ad a középiskola, de majdnem azt mondom, hogy köszönő viszonyban nincsenek az oktatott anyagok egymással. Van, aki a tanulmányai során, vagy legkésőbb a hivatása során ráérez a hivatás ízére, a szépségére és annak utána nem fog tovább dolgozni, hanem a hivatását fogja gyakorolni. A múlt héten voltam a 45 éves egyetemi évfolyam-találkozónkon Szegeden. Mondta valaki, hogy mennyire örül, hogy már nyugdíjba mehet… Én azt gondolom, hogy a munkából nyugdíjba lehet menni, de a hivatásból soha… Ha valaki ráérez a hivatás nagyszerűségére, az egy életen keresztül örömforrás lesz számára. Micsoda különbség dolgozni és hivatást gyakorolni! Én azt szeretném, ha minél több jogászpalánta találná meg a jogászi hivatás szépségét, és akkor egy napot sem kell majd dolgozniuk! Mi a jogászi hivatás szépsége? Tudod, amikor bejön az ügyfél az irodámba és azt mondja: „Ügyvéd úr baj van, tessék segíteni…”. Ettől nincs szebb dolog. Mert amíg az orvos meggyógyítja a testet, az ügyvéd meggyógyítja a lelket. Az igazságtalanság néha jobban tud fájni, mint a testi kínok. Az emberi sérelmeket „gyógyítani” nagyon szép dolog. Ezért szoktam az ügyvédi munkát az orvosihoz hasonlítani. Az orvos megműt, elhárítja a problémát, meggyógyít és sokszor később arra sem emlékszünk, hogy bajunk volt. A lelket is gyógyítani kell néha. Ha az igazságtalanságot nem gyógyítják, talán egy életre is megmarad az embernek, nem felejthető el. A lelkieknek nincsenek gyógytartamai… Kedves Tanár úr, ha jól számolom közel fél évszázada vagy jogász és 30 éve oktatsz is… Mi az, ami igazán büszkeséggel tölt el? Egy alkalommal az Országos Ügyvédi Tanács egyik elnökhelyettese a fehér asztalnál kérdezte tőlem, hogy miért nem mész te az egyetemre tanítani, fényes karriered lehetne az egyetemen, mi-
ért foglalkozol mások kisebb-nagyobb ügyeivel? Azt mondtam neki, hogy minthogy tanítani szeretek, ügyvédkedni is. Nem tudok igazából különbséget tenni és eldönteni melyiket szeretem jobban. Ha azt kérdezed, mire vagyok büszkébb, vagy mire tudok büszke lenni, akkor azt mondom: a tanítvány sikerére. Ha a bíróságon eredményt érek el, az az én sikerem, nem fogom a saját vállam megveregetni, de a tanítványom sikerének mindig örülök, arra nagyon büszke tudok lenni. Nagyon jóleső érzés a tanítvány sikere, a tanítvány sikeréért való izgulás pedig egy semmivel le nem írható varázslatos érzés, szinte egy csoda. Foglalkozom a diákkal, felkészítem a versenyre, szigorúan megmondom a hibákat, de ugyanakkor, amikor izgulok a versenyen a sikeréért, az nagyszerű érzés. A tanításban ez a „show”. Ha egy fellebbezésem sikert ér el, hát örülök neki, de tudod az öndicséretre azt mondják, hogy büdös… Nem tudom honnan ered a mondás, de így van. Én nem akarom magam dicsérni, hogy hú de okosan sikerre vittem ezt az ügyet… Azt mondják, a tanítvány sikere bizonyos értelemben minősíti a tanárt is… Az mérhetetlen egzakt módon, hogy a tanítvány sikerében milyen mértékben vagy százalékban van benne a tanár munkája. Csak fordítva igaz a tétel: azt mondani, hogy (legalábbis egy lelkiismeretes) tanárnak a felkészítő munkája nincs benne a tanítvány sikerében, azt nem lehet. A tanítás nem mennyiségi, így nem mérhető, még minőségiként is nehéz értékelni… Én nagyon szeretem az operát. Meghallgatom a leghíresebb operaénekesek megnyilvánulásait, akik elmondják, hogy lehet, hogy már világhírűek, de még mindig járnak énektanárhoz. Gondolj bele… Legyen az a tanítvány akármilyen kiugró tehetség, de neki sem felesleges egy tapasztalt ember tanácsa, megerősítése. Nagy tudás és bölcsesség, gyakorlat és sok tapasztalat van mögötted... Milyen szakmai-hivatásbeli céljaid vannak még? Én egy megelégedett ember vagyok, mert csak az elégedetlen embernek lehetnek kielégületlen vágyai… Tudod, amikor a színész arra vágyik, hogy Hamletet eljátszhassa, de nem fogja soha, vagy amikor a vén színésznő azon kesereg, hogy Júlia szerepét nem játszhatta el… Irreális és elérhetetlen vágyakat az embernek maga elé tűznie nem szabad, mert akkor keserűség és csalódás lesz… Azt szeretném, hogy dolgozhassak, ameddig csak bírok és lehetséges. Az a célom, hogy ameddig lehetséges, addig mindkét területen dolgozhassak, az ügyvédi irodában és az egyetemen is. És végül megkérdezném, mi az, amit újságunkon keresztül üzensz karunk hallgatóinak? Szeressék a hivatásukat, csak ennyit. A jogászi hivatás szeretetre méltó. Ha szereti az ember, akkor önzetlenül megtesz érte mindent, mert semmi sem lesz áldozat, amit a hivatásáért megtesz. Köszönöm szépen az interjút! Kiss Lilla Nóra
Jégkorszak helyett jogkorszak Birinyi georgina rovata Jobb és hatékonyabb köznevelési rendszer A VadLaw új rovatában a 2012-2013-ban történt jogszabályváltozásokról, reformokról olvashattok. Egy-egy számban más és más területre helyezzük a hangsúlyt, és igyekszünk az adott tárgykör lényeges újításait, változásait röviden bemutatni. Ezúttal a köznevelési rendszer reformját vesszük górcső alá. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény preambulumában találjuk a köznevelés átalakításának indokoltságát, miszerint az Országgyűlés a felnövekvő nemzedékek hazafias nevelése és minőségi oktatása, a nemzetiségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósítása, továbbá korszerű tudást biztosító köznevelési rendszer irányítása és működtetése céljából alkotta meg a törvényt. A gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődésén túl, készségeik, képességeik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő, tudatos fejlesztése, valamint erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére, a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes emberek, felelős állampolgárok nevelése áll a középpontban. Kiemelt cél a nevelés-oktatás eszközeit felhasználva a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet összefogja a köznevelési intézmények működéséhez szükséges valamennyi területet rendeleti szintű szabályozásával. A névhasználatot korábban külön OM rendelet foglalta össze, az új rendszer ezt leegyszerűsítve és összefogva szabályoz számos területet köztük a már említett névhasználatot, munkatervet, szervezeti és működési szabályzatot, házirendet, pedagógiai programot. Új elemként hozták létre az egész napos iskolát. A hazai nevelés-oktatás terén az utóbbi időben megnövekedtek a problémák, aminek következtében a szakemberek nagytöbbsége időszerűnek, sőt elengedhetetlennek tartotta bizonyos változások bevezetését. Az átalakítás okai között szerepelt, hogy az iskolákból kikerülő gyermekek megszerzett tudása között jelentős különbségek voltak. Ezen kívül egyre nagyobb problémát jelentett az országban számos önkormányzat számára a köznevelési intézmények fenntartása. Részben ezen problémákra adott válaszként valósult meg a magyar köznevelési rendszer átszervezése, és jött létre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a tankerületek. A változások révén 2013. január elsejétől állami fenntartásba kerültek az - óvodák kivételével - eddig önkormányzati köznevelési intézmények. Az állami fenntartás alapvetően szakmai irányítást jelent. Főszabályként a háromezernél kisebb lélekszámú települések iskoláinak működtetése január 1-jétől automatikusan az állam kötelessége, ám ha az önkormányzat a bevételeiből azt képes finanszírozni, átveheti a feladatot. A 3000 főt meghaladó lakosságszámú települések esetében az önkormányzat gondoskodik az illetékességi területén lévő összes, saját tulajdonában
álló, az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetéséről. A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény keretében történt meg az átadás-átvétel. Az új intézményrendszer kialakítása óta ugyan még nem sok idő telt el, de máris láthatók azok a területek, ahol pozitív hatással járt az újítás. 2012. szeptember 1-jével jött létre az oktatásért felelős miniszter irányítása alatt működő központi hivatal, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (rövidítve: KLIK). A KLIK felépítése – követve a 202/2012. (VII.27.) Korm. rendeletben foglaltakat – központi szervekből és területi szervekből áll. Területi szerve a tankerület és a megyeközponti tankerület (összesen 198), ezek vezetői a tankerületi igazgatók. A tankerület illetékességi területe azonos a járás illetékességi területével. A megyeközponti tankerület többletfeladatokat lát el a szakképzés és pedagógiai szakszolgálat terén, illetékessége a megye egész területére kiterjed. A KLIK-et az elnök vezeti (jelenleg Marekné dr. Pintér Aranka), aki gyakorolja az KLIK-ben foglalkoztatottak felett a munkáltatói jogokat. A fenntartói feladatok átvételével a kormány felszámolta azokat a különbségeket, amelyek az elmúlt évtizedekben az önkormányzatok eltérő anyagi lehetőségei miatt alakultak ki a köznevelési rendszerben. A nagyobb állami szerepvállalás, az új feladatmegosztás igazságosabb, kiszámíthatóbb és kiegyensúlyozottabb viszonyokat teremt, nagyobb biztonságot nyújt a gyermekeknek és a pedagógusoknak egyaránt. A magyar köznevelési rendszer eredményessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a pedagógushivatást a legrátermettebb, legtehetségesebb emberek válasszák, a már gyakorló eredményes pedagógusok pedig a pályán maradjanak. Ehhez volt szükséges az immár hosszú évek óta tervezett pedagógus életpálya-modell bevezetése, mely 2013. szeptember 1-jétől valósult meg a köznevelési törvény módosításával. A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet tartalmazza a részletszabályokat. Az életpálya-modell a pálya egészére ösztönzően hat, hiszen szavatolja a pedagógusi munka magas minőségét, a foglalkoztatási biztonságot, a megfelelő életszínvonalat, a szakmai fejlődést, visszaállítja a pedagóguspálya presztízsét, valamint anyagi és erkölcsi megbecsülést hoz magával a jövő nemzedékeinek tanítói, tanárai számára.
Birinyi Georgina
Híres bűnesetek Pogány Márton rovata A Magda Marinko-ámokfutás A Vadlaw régi-új rovata minden alkalommal egy, Magyarországon vagy külföldön történt híres, nagy volumenű jogesetet kíván bemutatni az olvasóknak, természetesen lényegre törően és röviden. Ennek kettős célja van: egyrészt hogy az olvasó megismerhessen néhány részletet olyan ügyekkel kapcsolatban amikről korábban fél füllel már hallott, vagy ha egyszerűen csak érdeklődik az adott téma iránt, másrészt az újság színvonalát kívánjuk tovább erősíteni ezzel. Mint mondtam, a rovat csak most indult, így az „Erre van igény, ezt kell erőltetni!” elv alapján a szerkesztőség várja a visszajelzéseket az olvasóktól. Jó „szórakozást”! A rovat a szabadkai születésű, magyarul is beszélő jugoszláv férfi, Magda Marinko által elkövetett rémtettekkel veszi kezdetét. Magda 1986-ban elhagyta Jugoszláviát, és belépett a Francia Idegenlégióba, ahol rövidesen alvilági kapcsolatokra és alapos fegyverismeretre tett szert. 1993-ban szerelt le, majd Magyarországra jött, ahol megismerkedett az illegális fegyver-és nemesfém-kereskedelemmel foglalkozó Horváth Antallal, akit feltett szándékában állt kirabolni. Magda felfegyverkezve, három jugoszláv társával érkezett a célpont házához lassan húsz évvel ezelőtt, 1993. december 19-én, este 10 óra tájban. Az egyedül otthon tartózkodó Horváth Antalnét fegyverrel kényszerítették a bejárati ajtóval szembeni kisszobába, majd készpénz és ékszerek után kezdtek kutatni a kecskeméti lakásban. Pár perc múlva hazatért Horváth, Magdával közös ismerősük, Dragutin Kujundzic társaságában. A támadók őket a nappaliba kényszerítették, majd készpénzt követeltek tőlük. A követelést Magda több, Horváth halántékára pisztollyal mért ütéssel nyomatékosította, melynek hatására Horváth elmondta hogy a támadók a ház előtt parkoló autóban találnak pénzt. Magda, megszerezvén a szükséges információt, a nála lévő hangtompítós géppisztollyal fejenként öt-öt leadott lövéssel szabályosan kivégezte Horváthot és Kujundzicot. Az eseményeket részben látó, részben végighallgató Horváthnét –könyörgése ellenére – szintén hidegvérrel, hat darab fejre leadott lövéssel ölte meg. Ezután a támadók az autóban talált 800.000 forinttal és arany ékszerekkel távoztak, egyedül hagyván a Horváth házaspár nyolc éves fiát, aki az események ideje alatt aludt, így csak később vette észre hogy mit tettek a szüleivel. Röviddel ezután Magda, ismételten nyereségvágyból előbb Orosházán, majd feltételezhetően Szegeden is hasonló vérfürdőt rendezett, bár ez utóbbi esetben bizonyíthatóság hiányában nem emeltek vádat ellene. A többi alkalommal előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen,
valamint részben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés azonban így is elegendőnek bizonyult ahhoz hogy életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéljék, mely ítéletet a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta 1996-ban. Magda Marinko jelen pillanatban is a szegedi Csillagbörtönben van, és ott is marad legalább 2020-ig. Mivel azonban hazája, Szerbia is súlyos, életellenes bűncselekmények elkövetésével vádolja őt, esetleges magyarországi szabadulása után is ki kéne őt adni őt Szerbiának, ahol legalább további negyven év letöltendő szabadságvesztés vár rá. Nem csoda hogy eddig három alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot. „Szerencséjére” egyik sem sikerült. Remélhetőleg sikerült felkelteni ezzel a rövid bemutatóval az olvasók érdeklődését. A következő számban folytatjuk! Pogány Márton
Aranyköpések Bíróságon: -Tudja mi jár azért, ha hamisan tanúskodik? -igen, egy új autót ígértek érte. - Vádlott, próbáljon végre más ember lenni! - Én megpróbáltam bíró úr, de akkor meg három évet kaptam okirat hamisításért. - Van-e még valami hozzátennivalója? - Isten ments! Inkább elvennék belőle! - Mit csinált ön a gyilkosság reggelén? - Ügyész úr, fehér voltam mint a fal, a szám körös-körül habos, a kezemben borotvát szorongattam. - És aztán? - Aztán megborotválkoztam. - Uram! Akkor ön beismeri, hogy súlyosan bántalmazta az anyósát? - Igen. - Akkor hát nem szükséges őt is beidézni, ugye? - Talán azért mégiscsak jó volna megnézni azt az asszonyt, ügyész úr, hátha enyhítő körülménynek számítana! - Mesélje el, hogy ölte meg az áldozatot. - Hát kérem, reggel felkelek, kinézek az ablakon, látom a malacok szaladgálnak az udvaron, a madarak csiripelnek... - Álljon meg, itt nincs mindenre idő! Csak röviden és velősen! - Reggel fel, lovat ki, erdőre ki, fát rá, udvarra be, szobába be, ott a koma és a feleségem. Én ki, koma ki, én neki, ő nekem, én megint neki, s ő többet nem! Gyűjtötte: Hajdu Mária
Filmajánló
Csak saját felelősségre Elgondolkodtató, megrázó, mégis remek! Így tudnám pár szóval jellemezni a későbbiekben bemutatni kívánt filmet. Na de, ne ugorjunk ennyire az elejére, először is ez nem egy Hollywoodi álomfilm, ahol hibátlan alakkal, bőrrel és személyiséggel megáldott karakterek szlalomoznak a vásznon, hogy kellőképpen elbódítsák a nézőket. A helyszín az immár 10. alkalommal megrendezett Jameson Cinefest! Azok, akik egy kicsit a fesztivál mélyére tekintenek és elvonatkoztatnak a színes cukormázas felső rétegtől (koncertek és éjjeli tivornyák), azok észrevehetik a filmfesztivál lényegét Afőszereplőket ebben a hétben, a filmeket! Mi más is lenne. „Fiatal filmkészítőket megszólító fesztivál” írja beköszönőjében Dr. Kriza Ákos polgármester. Összegezve tehát itt a filmek nem másról szólnak, mint az életről. Az idei fesztiválon a bemutatott filmek legtöbbjére igyekszem eljutni, ugyanis az ingyenes programismertető újságban minden filmet bemutatnak pár mondattal és persze a pontos menetről is információt kaphatunk. Egy igazán megrázó filmet szeretnék most nektek bemutatni. A címe: Csak saját felelősségre/For Those in Peril Paul WRIGHT munkája a szeretetről és a veszteségről. „Hat tengerész hajózott ki, de csak egy tért vissza.” A film eköré a tragikus veszteség köré épül. A rövidke mindös�sze 93 perces nagyjátékfilm egy kis halászfaluban játszódik. Nemrég súlyos tragédia rázta meg az ott élőket. Aaron és öt társa kihajózott, hogy a fiú kivételével mind a tenger-
be vesszenek. A film azt a mérhetetlen gyászt és veszteséget igyekszik ábrázolni előttünk, amit a fiú és annak anyja érez elveszítve a legidősebb fiúgyermeket. Megismerhetjük a tragikus sorsú fivér szerelmét is és a lakosság hozzáállását a történtekhez. Egy ilyen balesetnél az emberek jobban tisztelik és szeretik azt, aki ott maradt. Aaronnak el kell viselnie a falusiak rá vetülő gyászát. Mindemellett pedig a saját démonjaival is szembe kell szállnia. A filmben szereplő színészek sem teljesen ismeretlenek a közönség számára. Az Aaront alakító George MacKay-t is láthattuk pár nem túl nagy költségvetésű filmben, köztük a Tolvajok Hercegében, még fiatalabb korában. Az édesanyját alakító színésznő Kate Dickie pedig nem kisebb sorozatból lehet ismerős, mint a Trónok Harca Lysa Tully-ja, illetve a tavaly bemutatott Prometheusban is feltűnt. A történet alapja egy mese, amit a fiúk mamája mondott akkor, mikor a gyerekek nagyon féltek. A lényege a tenger mélyén élő Gonosz, aki magával vitte a halakat, a kisfiúkat és kislányokat. Az egyik fiú, akinek minden szerette oda lett, behajózott a tengerre, hogy megkeresse a szörnyet. A hullámokba ugrott és addig úszott, míg hal nem lett belőle. Nagy sokára meglelte a szörnyeteget, ahogy a víz fenekén aludt. Észrevétlen beúszott a bestia gyomrába ahol megtalálta a családját és az elraboltakat. Mindenkit sikerült kiszabadítania és a Gonosz soha többé nem került elő. Személy szerint eddig ez a film érintett meg a legjobban a látottak közül, pedig elmondhatom, hogy egytől-egyig zseniálisak voltak. Ennek a filmnek a mélysége mégis máshogy hat. Első benyomásra talán, frusztráló lehet az aktív kameramozgás és a túlcsorduló depresszív hangulat. Véleményem szerint a záróképsorok azok, amik igazán felbig�gyesztik az „i”-re a pontot. Fantasztikus, drámai. Mindenkinek ajánlom, hogy megismerkedjen ezzel a filmmel. Persze kizárólag „Csak saját felelősségre!” Somlyai Dóra
bemutatkozik gregor hanna, a vadlaw új szerkesztőségi tagja Gregor Hanna vagyok, harmadéves joghallgató. Putnokról érkeztem, ahol a Serényi Béla Gimnáziumba jártam, nyelvi előkészítő tagozatra. Családi ösztönzésre jöttem a Miskolci Egyetem jogi karára, amit azóta is életem egyik legjobb döntésének tartok. Most úgy gondolom, hogy polgári joggal szeretnék majd foglalkozni, de ez később még változhat. Szabadidőmben színházba járok, biciklizek és számtalan más programot csinálok a barátaimmal. Erősen kötődön Budapesthez, így oda is gyakran járok. Szeretek olvasni, mind regényeket, mind verseket, valamint írni is. Szeretném, ha egyszer megjelenne egy saját regényem, de ez még nagyon távoli cél.
Szeptemberben újra műsoron a Rózsák Háborúja! Miért is érdekes ez? Ki ne akarná látni, milyen is egy válóper, hogy viselkedik két gyűlölködő, egymást marcangoló házaspár, ráadásul olyan színészek előadásában, akik nemrégiben még ugyancsak boldog házasságban éltek? Igen, Détár Enikő és Rékasi Károly szeptembertől újra egy párként áll a József Attila színház pódiumára, milliókat hozva ezzel a „konyhára”. Ahogy annak idején Bereczkinél és Szinetárnál a válásuk után, most Rékasiék esetében is rendkívül megemelkedett az érdeklődés a közös darabjuk/darabjaik iránt. Érthető, hiszen az, hogy két ember eljátszik egy házaspárt, miközben boldog kapcsolatban él a másikkal közel sem akkora teljesítmény, mint úgy szerepelni, hogy már túl vannak a váláson is. A Warren Adler nagy sikerű regényéből készült fekete komédiát nekem még a premieren, október 20-án volt szerencsém látni, pontosan azon az estén, mikor Détár Enikő - ahogy a blogjában is írta -, megsérült az ominózus csillár-jelenet közben. A történet dióhéjban: Barbara és Jonathan Rose immáron 17 éve házasok, ami tökéletesen elég idő ahhoz, hogy a gyönyörű, bimbózó szerelem és rózsaszín ködbe burkolt házasság mocsaras állóvízzé, a boldog családi fészek pedig háborús övezetté váljon. Ezek után pedig nincs mit tenni, amilyen hévvel annak idején az oltárhoz siettek, most ugyanúgy száguldanak a legjobb válóperes ügyvédek irodájába. Thurmon ügyvédnő (Zborovszky Andrea) és kollégája, Goldstein (Végh Péter) pedig olybá tűnik, arra tették fel életüket, hogy menthetetlenül egymás ellen fordítsák az egykori álompárt, kiforgatva ezzel őket, és a tisztelt kollégát minden vagyonából.
A színpadkép egyébként egyszerű, mindösszesen négy szereplőt (két válóperes ügyvéd és a házaspár) felvonultató darab. Nekünk, jogászoknak, azért is különösen érdekes, mert nem csak hogy számtalan ismerős szakkifejezéssel találkozhatunk (de iure, de facto), hanem képet kaphatunk arról is, hogy mi rejtőzik egy olyan ügyvéd lelkében, akit egészében a pénz irányít. De nem lövöm le teljesen a poént, hátha van olyan vállalkozó szellemű színház-kedvelő, aki fővárosunkban járva útba ejti egyszer a József Attilát. Valamint, hogy mások szemszögéből is olvashassatok egy kis ízelítőt a darabot illetően, megkértem néhány barátomat, akik szintén velem együtt tekintették meg az előadást, mondjanak róla pár szót:
Az előadás alatt inkább szórakoztató volt, és a színházból kilépve gondolkodtatott el az igazi értelme a darabnak. A két ügyvéd úgy lett szerintem felépítve, mint a két embernek a rosszabbik énje, bennük jelentek meg az emberekből a válás alatt előjövő kicsinyességek. (N. Barbara) A főszereplők mély benyomást tettek rám. Az egymás elleni „csatározásban” néha gonosz, „csínyeket” követtek el, majd egyre durvább eszközökhöz folyamodtak. Ki akarták csinálni egymást, míg végül a szó legszorosabb értelmében sikerült. (N. Brigitta) Tetszett, hogy nem voltak benne üres járatok, mindig le tudott kötni. Szépen megoldották a kivitelezést a szűkösebb színházi lehetőségekhez képest (filmben én előbb láttam), ügyesen keverték a vígjátéki és a drámai elemeket. A színészek is jól játszottak, pláne, hogy a két főszereplő házas volt, szóval tudták miről szól a dolog. Na meg nagyon jók voltak Détár Enikő ruhái! (G. Nikolett) Végső soron mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen igazán mély és elgondolkodtató darab, ami nem csak arra világít rá, hogy miért kell minden nap tenni valamit a boldogságunk, a kapcsolataink fenntartása érdekében, hanem azt is megmutatja, hogy milyen törékenyek az emberi kapcsolatok, és milyen kicsi is elég hozzá, hogy ellenünk fordítsanak valakit, akivel egykor a legszorosabb kapcsolatban voltunk. Teszi mindezt a lehető legkönnyedebb, leghumorosabb stílusban. Gregor Hanna
Cinefest Miskolc, alias a mozi nem halott, avagy egy kis pofon Hollywoodnak Csípős hideg kora őszi reggel. Már nem elegendő a pulcsi és a könnyed nyárvégi cipő. A felüdülést számunkra egy csésze, forró kávé és az étterem kényelmes melege kölcsönzi. Késve, ugyan de végre befut riportalanyunk is. Jól tükrözi temperamentuma és a dolgokhoz való hozzáállása azt a művészi világot, amit ő a magáénak mondhat. Hamisítatlan művészlélek, zakó mely alatt pólót hord és varkocsba fogott haj. Frenyó György, a 10. Jameson Cinefest ökumenikus zsűritagjával állunk szemben. Gyors bemutatkozás, majd mivel nincs sok idő, hisz Gyuri szoros programtervvel dolgozik, pár témán kívüli csevegő perc után hozzá is látunk az interjúnak: Somlyai Dóra: Először is szeretném megkérdezni, hogy milyen szereped volt ebben a fesztiválban, illetve hogy csöppentél bele? Frenyó György: A fesztivál során bemutatott filmek értékelésében részt vett egy ökomenikus zsűri, és az Evangélikus Egyházból volt szükség valakire, aki ért a filmekhez, a médiához, továbbá beszél angolul. Mivel én mindhárom kritériumnak megfeleltem, engem választottak, hogy zsűrizzek a fesztiválon. S.D.: Hogy értékelnéd a fesztivált az eddigi tapasztalataid alapján? F.Gy.: A fesztivál egy remek ötlet, nagyon jónak tartom a kezdeményezést hogy Magyarországon is legyen végre egy A-kategóriás filmművészeti fesztivál, és szerintem Miskolc
a legjobb úton halad afelé, hogy évente egy ilyen felső kategóriás eseménynek adhasson otthont. Pogány Márton: Budapestiként először jársz Miskolcon. Mi a véleményed a városról magánemberként, a tapasztalataid alapján? F.Gy.: Őszintén szólva nekem Miskolc egy pozitív csalódás volt. Pesten nem sok jót hallani a városról, főleg az Avas miatt, ehhez képest az itt töltött bő egy hét alapján meg kell állapítanom, hogy igazából nem is értem miről van szó: Miskolc egy igazi jó, város hangulatú hely rengeteg programlehetőséggel, szórakozóhelyekkel és egyáltalán nem olyannak tűnik, mint amit a média sokszor lefest róla. S.D.: A fesztivál során milyen feladatod volt, mit kellett csinálnod az elmúlt napokban? F.Gy.: Végig kellett néznem az összes versenyfilmet. Iszonyú sok volt, legalább 25-30, egyeként átlag másfél-két óra hosszúságban, és bizony voltak keményebb napok, amikor egy nap alatt akár négy filmet is végig kellett néznem. Ráadásul mindezt nem csupán nézőként, hanem zsűritagként, egyfajta kritikai szemlélettel kellett végigcsinálnom és volt idő, amikor észrevettem magamon, hogy elfáradtam. Ilyenkor sokkal kritikusabban ültem végig egy-egy művet. P.M.: Ezek szerint a zsűrizés a fesztiválon nem volt egy könnyű feladat, ahol pár film kényelmes végignézése után lehetett menni este bulizni… F.Gy.: Nem, szó sincs róla! Ez egy valóban komoly munka volt, őszintén szólva magam sem gondoltam volna, hogy ennyire igénybe vesz. Ráadásul eljön az a pont, amikor már láttad a legjobb filmet, és utána a többihez már sok-
kal kritikusabban viszonyulsz, önkéntelenül is ahhoz az egy filmhez méred a többit. Szóval, aki egy fesztiválon indulni akar, próbálja megoldani hogy a műve a fesztivál első felében menjen le, mert a második felében már mindenki fáradtabb, sok jó film lement és nehéz versenyben maradni.
a helyi szervezők azt mondták, az „város a városban”, de igyekszem pótolni a hiányt.
P.M.: Ez akkor hasonlatos a vizsgaidőszakhoz, ott sem lehet egy idő után olyan lelkesen és koncentráltan állni egy-egy feladathoz, mint mondjuk az elején.
F.Gy.: Az itt megnézett filmek rendezőivel sajnos nem találkoztam, kivéve az Iron Sky rendezőjével, a finn Timo Vuorensolával, de sok forgatókönyvíró és vágó jött el, velük tudtam váltani pár szót.
F.Gy: Igen, igen, pontosan. Mivel ebben a felállásban én voltam a vizsgáztató, észrevettem magamon, hogy a vége felé már én is sokkal szigorúbb és türelmetlenebb voltam, mint amikor belevágtam az egészbe. S.D.: Tudomásom szerint voltak különféle workshopok délelőtt. Ezekről tudnál mesélni nekünk? F.Gy.: Nos, itt jön be a képbe az, ami a legnagyobb gondom volt a fesztivállal: semmire nincs idő. Nekünk voltak délelőtti vetítéseink is, a délutániak pedig négytől tizenegy óráig vagy akár éjfélig is eltartottak, legjobb esetben is harminc perces szünetekkel, így egész nap versenyfilmeket néztem, a programon kívüli filmekből jó, ha háromra volt időm. P.M.: Akkor a híres Miskolci éjszakai életben sem volt lehetőséged elmerülni? F.Gy.: Na, azt azért nem mondanám. (Nevet.) Egy fesztivál többek között arról is szól, hogy egy-egy film után jókat beszélgetsz a látottakról egy ital fölött. Így volt szerencsém megismerni Miskolc éjszakai arcát, természetesen a belvárosban, és sok jó helyet ismertem meg ez alatt. Az egyetemre azonban sajnos a fesztivál ideje alatt nem tudtam eljutni,
S.D.: A fesztivál keretein belül megismerkedtél esetleg a filmek rendezőivel, fontosabb, prominensebb filmes szakemberekkel?
S.D.: Mi volt a kedvenc élményed, illetve kedvenc filmed az elmúlt napokban? F.Gy.: Filmből a német Tore tánca volt a kedvencem, az egyértelműen nagyon magasra tette a lécet a többi film számára is. A kedvenc élményem pedig a szakmán belüli nyitottság, közvetlenség volt, amivel a műfaj képviselői egymáshoz viszonyultak, illetve az hogy az elmúlt napokban állandóan, megállás nélkül a filmekről folyt szó mindenki esetében. P.M.: Nem volt ez kicsit szakbarbár akkor? F.Gy.: A szakbarbár kifejezést nem használnám, mert ahhoz, hogy a tényleges tartalommal bíró filmeket jól megértse valaki, szüksége van irodalmi, nyelvbeli vagy akár politikai ismeretekre. A film összetett művészeti eszköz, a mélyebb, átfogóbb megértéshez többféle ismeretanyag szükséges. Az ember nem is gondolná mennyi minden szükséges ahhoz, hogy egy film teljességgel, minden oldalról érthető legyen. Csak egy konkrét példa: a miskolci versenyprogramban két film is a balkáni háborúval foglalkozik, de akinek gőze sincs arról, hogy mi történt ebben az időben, egyszerűen nem fogja tudni átél-
ni, átérezni azt, amit ezek a filmek mondani akarnak. S.D.: Észrevettem, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban vesznek részt a vetítéseken. Mivel tudnád a fiatalabb, akár kilencven után született generációkat meggyőzni arról, hogy továbbra is folytassák ezt a tevékenységüket? F.Gy.: Leginkább azzal buzdítanám őket, hogy a film egy olyan műfaj, ami még ma, az internet korában is komoly hatással van az emberekre. Épp ezért jó dolog ismerni a mechanizmusait, a történelmét, ezáltal mi magunk is jobban ki tudjuk magunkat húzni az általános befolyásolás alól. Röviden: a film megtanít kritikusan gondolkodni. Ráadásul mindezt a „tananyagot” a fesztivál látogatói ingyenesen sajátíthatják el, olyan filmek megtekintésével melyek kb. nyolcvan százalékát lehetetlen, vagy lényegesen nehezebb lesz megnézni a fesztivál után. P.M.: A letöltések és az online filmek világában szerinted a mozinak van még igazi létjogosultsága? F.Gy.: Feltétlenül! A széles vászon, a részletesség, az hogy nem egy monitorba összezsúfolva nézz meg egy filmet a mai napig akkora bónuszt ad a mozinak, amivel szerintem lehetetlen versenyre kelni. Ráadásul a moziban igazán elmerülhetsz a film világában, míg az internet mellett erre nincs akkora lehetőség, hiszen azt a filmet bármikor leállíthatod, elmehetsz ide vagy oda, ami a nyilvánvaló előnyök mellett sajnos azzal a hátránnyal is jár, hogy nem köti le úgy a figyelmed és így kön�nyen elsiklik a figyelem olyan fontos részletek felett, amik a moziteremben kikerülhetetlenek.
S.D.: Mint említetted, a most bemutatott filmek jelentős része nem könnyen lesz megtekinthető a fesztivál után, szóval nem mainstream filmekről beszélünk. Mi az az extra vagy eltérés, amit ezek a filmek az átlagos kasszasiker filmekhez képest adnak? F.Gy.: A versenyprogramban szereplő filmek igen nagy része a szexualitás kérdésével foglalkozott. Kicsit a végére már túl sok is volt ebből a vonulatból, szabályosan pozitívum lett a végére, ha egy film nem a szexről szólt. A fő eltérés a hollywoody filmektől a komolyság volt, a rendezők szeme előtt elsősorban az alkotni vágyás és nem a pénz lebegett. Na jó, kicsit persze az is. Ennek talán az lehet az oka, hogy ez elsőfilmes fesztivál volt, a rendezők első, vagy ritkán második filmjüket mutatták be. S.D.: Utolsó kérdésként még megkérdezném, hogy a beszélgetések során hallottál-e valamit a jövő évi tervekről? F.Gy.: Csákvári Géza, a programigazgató körbejárja a világ legrangosabb filmfesztiváljait és onnan „szemezget” hogy mit tud Miskolcra hozni. Szóval előre meghatározott program a jövő évre nincs, hiszen lehet, hogy a jövőre bemutatott filmet most még el sem kezdték forgatni. Nem beszélve arról, hogy ide kizárólag csak frissen debütáló rendezők filmjeit hozzák, és ezeknek az embereknek még nincs olyan nagy nevük a szakmában. Ezért meglepetés mindig hogy mi jön Miskolcra. De bármi is lesz, nagy örömmel jönnék ide vissza jövőre is, amennyiben hívnak. Köszönjük az interjút! Somlyai Dóra és Pogány Márton
Kedves olvasóink! Elkészült egy új borító - terv az újsághoz! Várjuk a véleményeket a tervvel kapcsolatban, hiszen elsősorban nektek kell, hogy tetszen! Elérhetőségünk:
[email protected] Köszönettel: Vadlaw szerkesztőség
képeink - gólyatábor
