„A szülőfaluért lehet sokat tenni, de eleget soha”
XIV. ÉVF. 4. SZÁM • A HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULAT TÁJÉKOZTATÓJA • 2005. AUGUSZTUS
Épülésünkre, Szent István király intelmei tanítanak A Helytörténeti Baráti Társulat a hagyományokhoz híven, augusztus 20-án nyolc órakor tartotta Szent István napi ünnepségét a Turul-szobornál. Az ünneplők a közösen énekelt Himnusz hangjai után, József Attila: Levegőt című versét hallották Antal Ádám előadásában. Szent István király intelmei Balázs Gusztáv előadásában hangzottak el, amelynek rövidített tartalmát alább közöljük. Petőfi Sándor: A magyarok Istene verse – Varga Katalin előadásában – a hallottak elfogadására, megerősítésére hívta, szólította az ünneplőket, akik koszorúzással, majd a Pap-Váry Elemérné: Hiszekegy című verse szavaló kórusával zárták be az ünnepséget.
I
STENNEK HÁLA, 2005-ben is megtarthattuk hagyományos nemzeti ünnepünket, Szent István király ünnepét, őseink tiszteletére – községünk 600 éves évfordulóján általunk emelt – Turul-szobor körül. „A fiak kövessék az elődöket. A legnagyobb királyi ékesség a királyi elődök után járni.” Szent István király erre tanít az épülésünkre hagyott Intelmei egyik bekezdésében. Már több ízben volt szerencsénk hagyatéka méltatására és bizton érezzük szükségét intelmeinek hazánk felemelkedése bármely szakaszán. Napjainkban is segít az eligazodásban, nemzetünk minden napi gondjainak, jóra való törekvéseinek megoldásában.
Géza fejedelem fiának Magyarország királyává való koronázása, életműve Isten ajándéka. A honfoglalók, az itt élők és hozzájuk csatlakozók (Kárpátmedencében élők) egyesültek a – Szent Koronával koronázott királyság – országában és ím már az általa alapított állam, Magyarország ezer éven át fenn maradhatott. Szűz Máriának felajánlott királysága – Szent Koronája napjainkban is élő valóság, ha sokszor a fától nem is látjuk az erdőt. „Minthogy a királyi méltóság rangját csak is a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért a szent hitet tesszük az első helyre…” a későbbi fejedelmek, kormányzók tiszteletben tartották, sajnos más, a hatalmat
2
XIV. évf. 4. sz. önkényesen a kezükbe kaparintók – vesztünkre – nem tanultak belőle. Nekünk is van pótolni valónk, ne késlekedjünk. „A hit után, az egyház foglalja el a második helyet.” Még nagyon sok más, életidegen, téves elméletű szövetség tör, akadályozza a hely méltó betöltését. Gondoljunk csak az Egyház nevelés területéről való szégyenletes kiszorításának minden napi próbálkozásaira. „A királyi trón ékessége a főpapok rendje. Kezükbe van lerakva a bűnből való oldás, a bűnbe kötés hatalma.” Naponta hányszor, indokolatlanul mocskolja hamis vád a szent rendben szolgáló férfiakat, nőket? Becsüljük meg és segítsük a rendekben szolgálók fáradozásait. „Az uralom negyedik dísze a főemberek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma, (...) semmi sem emel fel, csakis az
alázat, semmi sem taszít le csakis a gőg és a gyűlölség.” Vajon a mi főembereink hogyan gyakorolják „díszüket”. Megfelelnek-e választott tisztségüknek. Okos és igazmondó-e a feltett kérdéseinkre adott válaszuk, tettük? Olvassuk, halljuk meg, gondolkozzunk és fogadjuk jó szívvel épülésünkre Szent István reánk hagyott intelmeit: „Ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet. A jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad. A tanácsnak akkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, semmit sem ér. Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka. Kell, hogy a királyt kegyesség és irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át.” BaGi
A HBT közhasznúsági közleménye Társulatunk, 2005. május 25-én megtartotta beszámoló közgyűlését. Az elnök beszámolt az elmúlt év tevékenységéről, előterjesztette a közhasznúsági jelentést. Ismertette a pénzügyi jelentés és a 2004. évi mérleg, indokolt adatait, majd az Ellenőrzési Bizottság elnökének a beszámolóval kapcsolatos jelentését. A közgyűlés az éves beszámolót elfogadta. Ezután a tagsági viszonyok (örökös-, rendes-, megszűnt-, kilépett tagok) értékelése, javaslatai, megállapításai voltak napirenden, amelyeket az új tagok felvétele követett. 2004. MÉRLEG
Élénk vita bontakozott ki a szervezési kérdések napirendje (tagdíj, örökös tagság, zenekar alapítási évfordulójának ünneplése, partner szervezetekkel való kapcsolattartás stb.) tárgyalása során – különösen a Művelődési Bizottság kezdeményezése vonatkozásában –, azonban a megfogalmazott határozatok végül is elfogadást nyertek. Végül az Elnök megköszönte a megjelentek követésre méltó ajánlásait és kérte tagságát, hogy a jövőben mind nagyobb létszámmal vegyen részt a közgyűlés munkájában.
(ezer Ft) Befektetett eszközök 626 Forgó eszközök 260 Eszközök összesen 886 Saját tőke 865 Kötelezettségek 21 Források összesen 886 EREDMÉNYKIMUTATÁS (ezer Ft) Bevétel 248 Ráfordítás 429 Eredmény –181
2005. augusztus
3
Tudósítás képviselő-testületi ülésekről Településünk lakosságának jól értesültsége megkívánja, hogy a közélet napi feladataira, történéseire felhívjuk olvasóink figyelmét is. Köztudott, hogy a képviselő-testületi üléseink nyilvánosak. Érdekeltként, érdeklődőként, hallgatóként, az ülés rendje szerint, a részvétel bárki számára megengedett. Kérdezni, hozzászólni (tanácskozási jog) csak az ülésvezető engedélyével lehet. A döntési jog (rendeletalkotás, határozathozatal) a Képviselő-testület tagjait, Szervezeti és Működési szabályzata alapján (SZMSZ) illeti meg. Ez utóbbi fogalmazza meg a döntések széleskörű terjesztését (disszeminációját) is, amelyre sorainkban is törekedni fogunk. Május 26-án határozatban hagyta jóvá Bag Nagyközség Településszerkezeti tervét és alkotta meg Helyi Építési Szabályzatát (HÉSZ). Határozatot hozott továbbá a patkányirtásról, Falunapi programról, PVCSV cégjegyzékből történő törléséhez való hozzájárulásáról, az Aszódi Kistérségi Társulás megállapodásának módosításáról, helyi játszóterek területi kijelöléséről, az önkormányzat kisbagi ingatlana (volt „Vadászház”) értékesítéséről.
Hozzájárult a három évre fizetés nélküli szabadságán lévő Várnai Ildikó jegyzőasszony helyettesítésére Dr. Braun Pál (ikladi) jegyző úr megbízásához és a zabolai vendégek útiköltségének támogatásához. Június 28-án volt a Képviselő-testület következő ülése, ahol Szent István államalapító királyunk nemzeti ünnepéről, majd a Malsfelddel való testvér települési szerződés megkötésének 10. évfordulója ünneplése támogatásáról határoztak. Ezután került sor az Arany János Általános Iskola igazgatójának megválasztására. Fodor Mihály iskolaigazgató megbízását a Képviselő-testület 10 évre meghosszabbította. Végül az aszódi laktanya hagyatéka Bagra szánt könyvei befogadásáról döntött. Júliusban, augusztusban – éves munkaterve szerint - a Képviselő-testület nem tart ülést. A következő ülések időpontjai: szeptember 29., október 27. és november 24. BaGi
Falunap 2005.
FOTÓ: TSINOM
Falufejlesztési Kör (FALKÖ) havonta (utolsó szerdán 18.00 órától kezdődően) megtartott ülésein, rendszeresen tárgyalja településünk aktuális fejlesztési, közéleti kérdéseit, terveit, feladatait, megvalósításait így a soros képviselő-testületi ülés várható napirendjét is.
4
XIV. évf. 4. sz.
A kerek dombi szakácsverseny I. Rész Így kezdődött: - Mesélhetek neked valamit? - Hát persze. Mesélj csak, Hápi, érdeklődéssel hallgatom. - Tudod, az úgy volt, hogy hétfőn este a lugasban üldögéltem, s éppen vacsorázni akartam, amikor átjött hozzám Kisbodri és vele jött Süni és Szöcske is. Így ők is velem vacsoráztak. Nagyon örültem, mert az igazán jó dolog, ha a barátaim meglátogatnak. Csak Cirmi hiányzott. - Ki az a Cirmi? - Hát nem tudod? Ő is barát, mert mi öten vagyunk jó barátok: Süni, Cirmi, Kisbodri, Szöcske és én. De Cirminek valami fontos dolga akadhatott, azért nem tudott eljönni. Amikor megvacsoráztunk kifeküdtünk a gyepre csillagokat számlálni, de mert olyan sok csillag ragyogott az égen mindig belegabalyodtunk. - Megszámlálhatatlan - állapította meg tárgyilagosan Süni. Igazat adtunk neki, s abban maradtunk, hogy minden kétséget kizáróan nagyon sok csillag van az égen. De azért tovább heverésztünk a fűben, mert a csillagok akkor is szépek, ha nem tudjuk őket számba venni. - Töltsük kinn az éjszakát - javasolta Szöcske. Ezzel mindnyájan egyetértettünk. Azt hiszem, hogy még hullócsillagot is láttam. Vagy csak álmodtam? Lehet.
mégsem aludt el? - Néztünk egymásra tanácstalanul. S ekkor megszólalt a csengő, s mi örömmel futottunk kaput nyitni. Cirmit vártuk, de ő nem volt sehol. Csak a postás csöngetett. - Azt javaslom, hogy ne várakozzunk tovább Cirmire - mondta Szöcske - hanem menjünk el hozzá. Szöcskének mindig jó ötletei vannak. Cirmi ajtaja - amely mindig tárva-nyitva áll - most be volt csukva, s egy levél volt rátűzve, amelyre nagy betűkkel volt felírva: A BARÁTAIMNAK. Mivel a levelek felbontása és elolvasása, valamint hivatalos iratok értelmezése, a térképkészítés, és az expedíciókhoz szükséges útiterv összeállítása mind a Süni feladata, ezért a levelet nyomban átadtam neki. Ő mielőtt felbontotta volna, kétszer is elolvasta a címzést, hogy valóban nekünk szól-e. - Semmi kétség, a levelet nekünk tette ide Cirmi, mert mi vagyunk a barátai állapította meg Süni. Én már nagyon türelmetlen voltam, és majdnem elvettem Sünitől a levelet. De ez nem lett volna helyes dolog. Kisbodri is szeretett volna már a levélbontáson túl lenni, Szöcske úgyszintén. Csak Süni tétovázott még egy kicsit, majd szépen, lassan felbontotta a borítékot. Először magában olvasta el, majd hangosan. Kedves Süni, Kisbodri, Szöcske és Hápi!
Másnap így folytatódott: Amikor fölébredtünk, már tűzött a Nap. Cirmi még nem volt sehol, pedig ő igazán korán kelő. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy hogyan tud ő csörgőóra nélkül olyan korán felkelni. Ugyanis nincs ébresztőórája. Oda kellett volna adnom az enyémet, mert lám most elaludt. Ebben biztosak voltunk, de ahogy múltak a percek, úgy fogott el bennünket a nyugtalanság. Mi van, ha
Az ebédlőasztalon találtok egy tál pogácsát. Nektek sütöttem. A Kerek dombon szakácsversenyt rendeznek. Én is beneveztem. A verseny pénteken lesz, sietek, hogy odaérjek. Majd mindenről be fogok számolni. Cirmi Ui. Eltörött a pogácsaszaggatóm.
2005. augusztus
5
- Hát ez áll a levélben. - Biztos, hogy csak ennyi áll a levélben, Süni? Nem hagytál ki semmit? kérdezősködött Kisbodri - Tudod, csak azért kérdezem, mert ha Cirmi sütött nekünk egy tál pogácsát, akkor mikor törhetett el a pogácsaszaggatója? - Gondolom, hogy amikor már az utolsókat szaggatta, és nagyon sietett, mert már indulni kellett volna a rendezvényre, akkor a pogácsaszaggatót erősen szorította, az meg fogta magát és... kettétört. Igaza volt Süninek, a kettétört pogácsaszaggató ott hevert az ebédlőasztalon. Süni meg akarta javítani, de nem sikerült neki. Viszont a pogácsa nagyon finom volt, nemhiába Cirmi a leghíresebb szakács az Egres völgyben. A tálban már csak egy pogácsa volt, amikor Kisbodri arra kérte Sünit, hogy még egyszer olvassa el hangosan a levelet. - Elolvashatom szívesen , de ha visszajön Cirmi a versenyről... - A versenyről? - szólt közbe Szöcske - de hogyan versenyezhet Cirmi pogácsaszaggató nélkül? No, ami ezután következett azt alig
tudom elmondani. Mindnyájan lázasan kutattunk egy másik pogácsaszaggató után, mert azt gondoltuk, hogy Cirminek lehet kettő esetleg három is, csak nem volt ideje megkeresni. Hosszas keresgélés után találtunk is egyet, selyempapírba csomagolva az ebédlőszekrény legalsó fiókjában. - Akkor most elmegyünk Cirmi után, és elvisszük neki a pogácsaszaggatót - mondta Süni. - Útiterv nélkül nem indulhatunk el egy ilyen nagy útra - figyelmeztettem Sünit, s már tettem is az asztalra a rajzpapírt - ez Cirminél mindig található - valamint három ceruzát meg egy vonalzót. Süni szereti ha a vonalzó elérhető közelségben van, mert sosem lehet tudni mikor kell húzni egy vonalat. Mire Süni elkészült a rajzzal a Nap már lemenőben volt, s ezért úgy döntöttünk, hogy csak holnap indulunk. -
folytatjuk-
Polgár Jutka A jóságos Erdei Varázsló c. mesekönyv (Ciceró Könyvkiadó 2001.)
Helytörténeti források Bag múltjából XI. rész A „Galgavölgyi viztársulat” a Galga patak szabályozása, illetőleg mocsarainak lecsapolására alakult 1885-ben, Aszód székhelylyel. A társulat hatáskörébe az a terület tartozott, a mely a Galga patak mentén Püspökhatvan felső határától Jászfényszarú határáig, a Galgának a Zagyvába szakadásáig terjedt s ez 4530 k. holdon terült
el. A munkálatok 180.000 korona költségbe kerültek s mindennel elkészülvén, a társulat 1903-ban föloszlott. Azóta az általa épített védőművek további karbantartásáról a hatóság gondoskodik Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, 1914 Szerkesztette: Dr. Borovszky Samu
6
XIV. évf. 4. sz.
Eseménynaptár 2005. ősz-tél SZEPTEMBER
NOVEMBER
14. BN Őszi félévnyitó előadás 22. A 70 éven felüliek találkozója 28. FALKÖ BN
9. BN 23. BN 30. FALKÖ, BN DECEMBER
OKTÓBER 5. BN 15. Családi ünnep (HBT rendezvény) 15.00 Hangverseny a templomban 16.00 BN előadás a plébánián 18.00 Vendégváró műsor a kultúrházban 20.00 Mulatság a kultúrházban
19. BN 23. Nemzeti ünnep 8.00 Koszorúzás a Turul-szobornál l
26. FALKÖ
14. BN félévzáró. 28. FALKÖ A BN (népfőiskolai) és a FALKÖ (falufejlesztési) összejövetelek 18.00 órakor kezdődnek a a művelődési házban. Rendezvényeinket a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Pest Megyei Önkormányzat és Bag Nagyközség Önkormányzata támogatja.
Nehézgépjárművek A G A L G A P A R T I civil szervezetek közös felhívással fordultak a PEMÁK elnökéhez - megerősítendő a hasonló céllal
ugyanott
eljáró
önkormányzati
vezetők törekvését – Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura településeken átvezető 9105-ös
jelű
forgalmának,
út,
M3-as
nehézgépjármű autópályára
való
terelése érdekében. Aszódról már kitiltották őket
FOTÓ: TSINOM
TÁJÉKOZTATÓ m e g j e l e n i k k é t h a v o n ta , k é z i r a t k é n t ● k i a d j a a H e l y t ö r t é n e t i B a r á t i T á r s u l a t ● 2 1 9 1 B a g , M a l o m ú t 1 4 . tel./ fax: 06-28 / 504-271 ● mobil: 06-30/ 314-2492 ● adószám: 19181943-2-13 ● számlaszám: OTP 11742166-20101701-00000000 honlap: http://hbtbag.ini.hu ● e-mail:
[email protected] ● elnök: id. Balázs Gusztáv ● tördelés: Katona Pál