Pápa és Vidéke 2008. október 16.
Pápai polgárok lesznek
Közéleti hetilap
Egy pedagógus életpálya elismerése
Emlékdiplomásokat köszöntöttek
A NATO C-17-es programjában részt vevõ katonák közül tizenketten már Pápán élnek. Õket köszöntötte az elmúlt héten a Polgármesteri Hivatalban dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ. Folytatás a 2. oldalon
Kiállítás és börze
Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290
Hét éve szórakoztat Az elmúlt hétvégén ünnepelte hetedik születésnapját a Zárda utcai Kópé-Vár Játszóház. A jeles eseményt a hagyományokhoz hûen az idei évben is születésnapi bulival ünnepelték felnõttek és gyermekek. Különleges volt ez a születésnap, hiszen elsõ alkalommal vettek részt az ünnepi rendezvényen a környezõ települések. Takácsi, Ganna, Békás, Pápateszér és Mihályháza egy-egy sátorban mutatkozott be, ahol egy-egy kézmûves foglalkozás is várta a gyerekeket. Emellett szociálpeda-
A megtalált idõ
Jubileumához, ötéves évfordulójához érkezett A megtalált idõ címû órakiállítás és börze a Somogyi József Galériában. A rendezvény fõvédnöke ezúttal is dr. Kontrát Károly országgyûlési képviselõ volt. Míg az elsõ tárlaton tíz nagykereskedõ képviseltette magát, idén már tizenhat kiállító mutatta be negyvenhat óramárka különleges darabjait. Bõvebben az 5. oldalon
VI. évfolyam 39. szám
Anna könyvesbolt
gógus hallgatók ügyességi játékokkal mozgatták meg a kicsiket és nagyobbakat, a békási és a takácsi asszonykórus pedig csodálatos dallamokkal örvendeztette meg a hallgatóságot. Természetesen a születésnapi torta sem hiányozhatott a programból. Bõvebben a 3. oldalon
Szülinap az õsz és a szüret jegyében Az elmúlt csütörtökön 13 pedagógus vehetett át emlékdiplomát a Polgármesteri Hivatal házasságkötõ termében. Az emlékdiplomás pedagógusokat és az ünnepségen megjelent pályakezdõ kollégáikat elsõként dr. Lõrincz Ildikó, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánhelyettese köszöntötte. A szónok kiemelte, hogy képességeiket évtizedeken az emlékdiplomás pedagó- át a felnövekvõ nemzedégusok életüket, tudásukat, kek útnak indításának szen-
Az 5. születésnapját ünnepelte az AEGON játszótér október 11-én, szombaton a volt Kilián lakótelepen. A telték. S mindezt nagy fele- szervezõk ez alkalomból gazdag programokkal várták a lõsségérzettel tették. Mint környéken élõket. mondta, nagyon fontos a pedagógus munkája, hiszen A nap gyerek és felnõtt kat. Az 5 éves születésnap a tudás átadásán túl a kis labdarúgó mérkõzésekkel alkalmából Asbóth Sándor emberpalántákat nevelni, kezdõdött, majd a kora dél- az AEGON pápai kirenszeretni is kell, valamint er- utáni órákban Pápa Város deltségének ügyvezetõ kölcsi és viselkedésbeli pél- Fúvószenekarának tobor- igazgatója köszöntötte a dát is kell mutatni nekik. zója hívta játékra és szóra- megjelenteket. Folytatás a 4. oldalon kozásra a kicsiket és nagyoTovábbiak a 3. oldalon
2
Pápa és Vidéke
Köszöntötték a katonákat
Pápai polgárok lesznek Folytatás az 1. oldalról A polgármester elsõként bemutatta a város vezetõit, majd elmondta, a város nagy várakozással tekint a program elé. Ezt követõen né-
hány mondatban emlékeztetett a város katonai hagyományaira, a nagy elõdökre. Szólt a repülõtér 1937-ben megépült elõdérõl, és a 2000-ig Pápán mûködõ re-
pülõezredrõl is. Dr. Kovács Zoltán szólt továbbá a város iparáról intézményrendszerérõl és a demográfiai sajátosságokról is. A vendégek megköszönték a kedves fogadtatást, és elmondták, megtiszteltetés számukra, hogy egy ilyen nagy katonai múlttal rendelkezõ városban teljesíthetnek szolgálatot, és méltó követõi lesznek a nagy elõdöknek. Jelenleg 12-en teljesítenek szolgálatot Pápán, de hamarosan 36 katona érkezik a városba, és családjaik is követik õket, így hamarosan mindannyian pápai polgárok lesznek. A találkozón – mely baráti beszélgetéssel zárult valamennyi vendég somlói bort vehetett át ajándékul.
Konferencia doktoranduszoknak Kutatásmódszertani konferenciát tartottak múlt pénteken és szombaton a Pannon Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nyelvtudományi és Neveléstudományi Doktori Iskolájában. Az alkalomra immáron ötödször került sor a Pannon Egyetem pápai kampuszán. A Pannon Egyetem Pedagógiai Oktató és Kutatóközpontjában azok a másod- és harmadéves hallgatók tartottak most elõadásokat, akik doktori tanulmányaikat végzik az intézetben. - A konferencia keretében a kutatási terveiket mutatják be a hallgatók. A kutatási terv témáját természetesen a doktorandusz választja ki, ezt a doktori bizottság jóváhagyja. A tervet nyilvános vitában kell megvédeni. A tervezetnek 30-40 oldal terjedelmûnek kell lennie, és tartalmaznia kell azokat a kutatási módszereket is, amelyekkel a hallgató a problémáját meg kívánja oldani. Más intézményektõl eltérõ módon nálunk a hallgatók nemcsak bemutatják saját kutatási terveiket, hanem egy másik hallgató elõadásának bírálatát is elvégzik. Ez fontos a tudományos életben, ezért követjük mi is ezt a gyakorlatot. Egyéb-
ként ez a típusú konferencia is egyedülálló a magyar felsõoktatásban, mert ilyen jellegû programot nem tartanak a doktori iskolák – mondta Prof. dr. Zsolnai József professzor emeritusz, alapító igazgató. Pápán 10 éve mûködik doktori iskola, amely mára szervesen beilleszkedik a felsõoktatás bolognai rendszerébe. Doktori iskola –
pedagógusképzés keretében – Magyarországon Pápán és Veszprémen kívül az ELTÉ-n, valamint a szegedi, debreceni, a pécsi tudományegyetemen mûködik, tudtuk meg Zsolnai professzortól. A konferencián nyelvészeti és neveléstudományi témákban hangzott el 11 elõadás. Ezek között volt olyan, mely a magyar külkereskedelmi és logisztikai szaknyelvet vizsgálta, különös tekintettel a használt idegen szavakra, egy másik pedig az egyházi kommunikációról szólt. Varga Bea
Ülésezett a német önkormányzat Az elmúlt héten tartotta soron következõ ülését a Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat. A testület elsõként módosította a 2008-as év költségvetését. Erre azért volt szükség, mert két pályázaton is sikeresen szerepeltek. A megyei önkormányzat kisebbségi alapjából 100 ezer
a megyei német önkormányzattól pedig 20 ezer forint támogatást kaptak a német nemzetiségi nap megrendezéséhez. Kántor Péter, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, az idei évben október 18-án tartják a német nemzetiségi napot. A Petõfi Gimnázium aulájában 17
órakor kezdõdõ rendezvényen a Vajda lakótelepi óvoda Rozmaring csoportja, valamint a Munkácsy Mihály Általános Iskola nemzetiségi osztályai, a Nagyteveli Énekkar és Tánccsoport adnak mûsort. A rendezvényen részt vesznek a német partnerváros, Leinefelde képviselõi is.
2008. október 16.
Élhetõ, szép Belvárost szeretnénk kialakítani Dr. Péntek Árpád az 1. számú választói körzetben két évvel ezelõtt a harmadik önkormányzati képviselõi ciklusát kezdte. Azt mondja, igyekezett a korábbi két ciklus elképzeléseire építve tovább folytatni munkáját a belvárosiak érdekében. Fõ célja volt, hogy tervszerûen megvalósuljanak a fejlesztések. - Nagy probléma, hogy A tíz évvel ezelõtt megfogalmazott elképzelések mi lesz ezekkel a vegyes részben valóra is váltak, az- vagy kizárólag magántulajaz az utcák nagy része már donban lévõ épületekkel, elkészült: kicserélték a köz- de az önkormányzat szûkös mûvezetékeket, és csak ezt anyagi lehetõségei eléggé követõen történtek meg az korlátozzák ezen épületek útrekonstrukciók. A beru- renoválását. Most szerenházások úgy készültek el, hogy azok hosszú távon szolgálják a belvárosiakat. A Rákóczi és az Eötvös utca után a Szent László, a Varga és a Kígyó utca újult meg, szilárdés díszburkolatokkal, s ahol lehetett, zöld szigetekkel. - Ennek a ciklusnak a legnagyobb célkitûzése a Fõ tér, a Fõ utca és a Kossuth utca teljes megújítása. Elsõ lépésként az integrált városfejlesztési stratégia keretében komplett terv készült, ezt közmeghallgatást követõen elfogadta a képviselõ-testület. A közel Dr. Péntek Árpád kétmilliárd forintos beruházás nagyobb részére csére találtunk olyan megpályázatot nyújtottuk be, az oldást, amellyel sikerült elbírálás a hónap végére megvalósítani a rekonstvárható. Egyébként ez egy rukciót, de itt mindenképolyan nagy beruházás len- pen csak a központi jogszane, hogy áthúzódna 2010 bály megváltoztatása jelenutánra, ugyanis egyebek tene áttörést. Folyamatomellett a Fõ téren régészeti san történik ennek a városfeltárásokat is végezni kell résznek a virágosítása is, tahozzá. A rekonstrukció az vasztól kikerültek a kandeitt lakók számára eseten- láberekre a muskátlik, és ként kellemetlenséggel is biztosan sokan észrevették, fog járni, de ha elkészül, hogy megújultak a közterüegy új, szebb, hangulato- letek virágágyásai is. Egy sabb Belváros vesz majd kis zöld szigetet alakítotkörül minket – részletezte tunk ki a Kossuth utcán is dr. Péntek Árpád. egy civil egyesület segítséEbben a városrészben az gével. Mára eljutottunk elõzõ években elkészült a odáig, hogy rendszeresen teljes csatornahálózat, azok nyírják a bokrokat is. A viaz utcák is új burkolatot rágosítás szinte folyamatos, kaptak, melyek hosszú évti- ezekben a hetekben ültetik zedeken keresztül nem vol- ki például az árvácskákat. tak ellátva szilárd útburko- Aztán az infrastruktúra fejlattal. Bár a központi jog- lesztése és a csinosítás, szészabályok nem teszik lehe- pítés mellett fõ célunk az is, tõvé, hogy a panelprogram- hogy élettel teljen meg a hoz hasonló állami segít- Belváros, és hogy a hagyoséggel megújulhassanak a mányos régi kereskedelem régi belvárosi lakóházak, újra feléledjen itt. Sajnos mégis megszépült egy ház a már Pápán is megfigyelheközelmúltban a Fõ utcán. tõ, hogy a polgárok inkább Pedig jó lenne, ha lehetne a nagyobb bevásárlóközerre pályázati pénzeket sze- pontokat keresik fel, de mi rezni – véli az önkormány- szeretnénk visszacsalogatni zati képviselõ –, hiszen õket a kisebb belvárosi üznagyon sok felújításra váró, letekbe. Éppen ezért mosvárosképi jelentõséggel tanában a nagy városi renbíró épület található a dezvényeknek sok progBelvárosban. ramja ezen a területen zaj-
lik. A Játékfesztivál és a többi nagyszabású program idején mindig megelevenedik szép barokk Fõ terünk. Ezekhez az elképzelésekhez szerencsésen társult az a civil kezdeményezés, amely minél több rendezvény megtartásával próbálja becsalogatni az embereket a Belvárosba. Ebben az önkormányzat is partner, magam is szerepet vállaltam az egyesületben, mert jónak tartom a kezdeményezést – fogalmazott az önkormányzati képviselõ. S ha egy kicsit távolabb megyünk a szûk városközponttól, ott is találunk jelentõs változásokat. Elég csak arra gondolni, hogy két évvel ezelõtt adták át - a piactér rekonstrukcióját követõen – az új útburkolattal, kerékpárúttal, járdával ellátott Ady sétányt, és néhány héttel ezelõtt avatták fel a második szakaszát ennek a felújításnak. Ehhez csatlakozik majd a Pálos tér rehabilitációja, melynek tervei már el is készültek. - Egyelõre pályázatot még nem nyújtott be erre az önkormányzat, tekintettel arra, hogy a Fõ tér – Fõ utca rekonstrukcióját fontosabbnak ítéltük. Egyébként ezt egy közvélemény-kutatás is megerõsítette, a pápaiak többsége az egyik legfontosabb feladatnak a Fõ tér és a Kossuth utca rekonstrukciójának megvalósulását tartja. De ahhoz, hogy a Belváros egyre inkább élhetõbb legyen, az is kell, hogy jó legyen a közbiztonság. Ezen a területen nincs panaszra okunk, korábban már kiépült a belvárosi kamerarendszer, ez el is érte célját, mert a belvárosi bûnelkövetések száma számottevõen csökkent. Ennek továbbfejlesztésén persze folyamatosan gondolkodunk, ahol szükséges, áttelepítjük a megfigyelõrendszert. Aztán ezen a városrészen elég sok új társasház épült, ez természetesen új feladatokat ró az önkormányzatra is. Például a Cinca soron a közelmúltban végezte el az önkormányzat a közterület rendbetételét, annak villanyvilágítását, és a közeljövõben új burkolatot is kap az út. Tehát van feladat bõven, az elkövetkezõ két évben sem maradunk munka nélkül – mondta dr. Péntek Árpád. Varga Bea
2008. október 16.
3
Pápa és Vidéke
Szülinap az õsz és a szüret jegyében Folytatás az 1. oldalról Mint mondta, 2003-ban döntött úgy az AEGON Magyarország Biztosító, hogy Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása alkalmából az ország 12 városában olyan játszóteret épít, ami megfelel az uniós elõírásoknak. Sikeres munkájuk eredményeként készült el ez a szép játszótér, ami az elmúlt 5 évben szolgálta a gyerekek kikapcsolódását. Beszédében megköszönte Pápa város önkormányzatának, - személy szerint dr. Kovács Zoltán polgármesternek azt a támogatást, melyet a játszótér mûködése és megóvása terén biztosított számukra az elmúlt években. Dr. Kovács Zoltán polgármester ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki mind-
azoknak, akik vigyáztak a játszótérre. Mint mondta, terveik között szerepel a játszótér bõvítése a következõ jubileumi évfordulóig. Dr. Kovács Zoltán kiemelte, hogy a rendezvényhez jelentõs anyagi támogatást nyújtott az AEGON biztosító. A megnyitó után kihirdették a délelõtti labdarúgó mérkõzés eredményét, majd az Autómentes Nap rajzpályázatának nyerteseit. A rajzpályázat elsõ helyén Tegyi Kornél, a Weöres Sándor Általános Iskola tanulója végzett. A három nyertes munkából matrica készült, melyet az egyik helyi járatra ragasztottak ki a szervezõk. A nap meglepetése az a hatalmas 200 adagos torta volt, melyet Takács László cukrász – Medi-
Vajda Péter lakótelep
Jubileumi rendezvény A Vajda Péter lakótelep idén kettõs évfordulót ünnepel. 200 évvel ezelõtt született a lakótelep névadója, és negyven éve költöztek be az elsõ családok a lakótelepre. Ebbõl az alkalomból emléktáblát állítanak Vajda Péter tiszteletére, és jótékonysági napot szerveznek, melynek kedvezményezettje a Vajda Péter lakótelepi gyermekekért elnevezésû alapítvány lesz.
terrán cukrászda – készített a gyerekeknek. A szülõket és nagyszülõket három somlói borosgazda kínálta nedûivel, míg csemetéiket sokféle program várta. A gyerekek megnézhették a Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj címû
bábjátékot a Ládafi Bábszínház elõadásban. Az est sztárvendége Kovács Kati és Koncz Tibor volt. A szülinapi buli utcabállal zárult, ahol a Pápai Musical Stúdió gondoskodott a jó hangulatról. Meleg Andrea
Hét éve szórakoztat Folytatás az 1. oldalról baráti kör egyesületi elnö- egyesület életében nem ez A születésnapos játszó- ke elmondta, a 14 tagú az elsõ alkalom, hogy adoházat köszöntõ Rádi Róbert mûvelõdési osztályvezetõ is kiemelte köszöntõjében, fontos kezdeményezésnek tartja, hogy a játszóház megszólította a kistérség településit, és gratulált a hetedik születésnapját ünneplõ játszóháznak. A program egyik legünnepélyesebb pillanata volt az új fészekhinta átadása is, melynek megvásárlásához a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör jótékonysági gyûjtést szervezett a Játékfesztivál ideje alatt megrendezett motoros napon. Kövi Gábor, a
mányaikkal támogatnak gyermekeket segítõ intézményeket. Az elsõdleges cél a segíteni akarás mellett az, hogy javítsanak a motorosokról kialakult képen. Vállalták azt is, hogy sétamotorozásra viszik a vállalkozó kedvû gyerekeket. Mezõné Takács Andrea, a játszóház vezetõje elmondta, az idei rendezvényük kiváló példa arra, hogy a generációk, a különféle nézetek hogyan tudnak egy ügyért együtt tevékenykedni. Egyben köszönetét fejezte ki a támogatóknak a segítségükért. papp
Nagygyimót-Adásztevel Községek Körjegyzõsége pályázatot hirdet teljes munkaidõs, 6 hónapos próbaidõ kikötésével, határozatlan idejû közszolgálati jogviszonyba igazgatási ügyintézõ munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: 8561 Adásztevel, Árpád utca 22. A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Ktv., önkormányzati rendelet, helyi közszolgálati szabályzat vonatkozik. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvõképesség, büntetlen elõélet, középiskola/gimnázium, vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. Elbírálásnál elõny: közigazgatási gyakorlat - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, felhasználói szintû MS Office (irodai alkalmazások), közigazgatási alapvizsga, anyakönyvi szakvizsga Benyújtandó iratok, igazolások: részletes szakmai önéletrajz, végzettségeket igazoló okiratok hiteles másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, 1 db 1 évnél nem régebbi fénykép . A munkakör legkorábban 2008. december 1. napjától tölthetõ be. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. október 27. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt a körjegyzõ nyújt, a 89-318-902 vagy 89-354-759-os telefonszámon. A hivatalos pályázati kiírás 2008. október 14-tõl a KSZK internetes portálján olvasható. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Nagygyimót-Adásztevel Községek Körjegyzõsége címére történõ megküldésével (8561 Adásztevel, Árpád utca 22.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ azonosító számot: Ngy-454-3/2008, valamint a munkakör megnevezését: igazgatási ügyintézõ.
Berkes Bélánétól, az alapítvány elnökétõl megtudtuk, a befolyt adományokból a következõ tanévben ösztöndíj formájában támogatást szeretnének nyújtani egy olyan középiskolába járó vagy felsõfokú tanulmányokat folytató tehetséges fiatalnak, aki a Vajda lakótelepen él. A hétvégén megrendezésre kerülõ kétnapos programon szeretettel várják a felajánlásokat, adományokat. A rendezvény egyébként szombaton délután öt órakor kezdõdik, amikor is a 11-es és 12-es épület közötti területen felállított nagy sátorban ökumenikus istentiszteletre várnak mindenkit, aki a Vajdán él vagy régebben ott lakott. Ezt követõen a Pegazus Színház tart operettekbõl álló elõadást a középkorú és idõsebb korosztály számára. -Vasárnap a fúvószenekar zenés ébresztõje után fõzõversenyre invitálunk mindenkit – mondta dr. Áldozó Tamás önkormányzati képviselõ, aki maga is a lakótelepen nõtt fel. - Délelõtt a kicsiket várszínházi elõadással, játszóházzal, játékos foglalkozásokkal várjuk. Közben olyan sportmérkõzések zajlanak majd, amelyeket kifejezetten lakótelepi környezetben szoktak ûzni: lesz lábtenisz hagyományos lakótelepi szabályokkal, lesz streetball
és célbarúgó verseny. A jó eredményekért apróbb-nagyobb jutalmak is járnak. A fõzõverseny eredményhirdetését követõen délután négy órakor avatjuk fel az emléktáblát, ezután pedig a Musical Stúdió, a Big Mous Band és Tóth Vera fog énekelni. A vendégeket forralt bor és lacikonyha is várja. Ezenkívül a lakótelepen mûködõ nyugdíjas klub kezdeményezésére egy nagy süteményezést is szervezünk. Ehhez várjuk azoknak a háziasszonyoknak a jelentkezését, akik idejüket feláldozva egy-egy tepsi süteménnyel szívesen meglepnék a többieket. Azt reméljük, ennek a programunknak is ugyanolyan közösségformáló ereje lesz, mint például a közös fõzésnek. Várunk mindenkit a lakótelepi napunkra, azokat, akik itt élnek, és azokat is, akik már elköltöztek innen. Bár ennek a lakótelepnek a lakossága a legstabilabb a pápai lakótelepek közül, vagyis erre a legkevésbé jellemzõ a ki- és beköltözés, de azért vannak sokan olyanok, akik elkerültek innen. Mi most várunk mindenkit vissza, aki valaha élt a Vajdán, de persze azokat is szívesen hívjuk, akik szeretnék meglátogatni, megnézni a város legrendezettebb lakótelepét – fogalmazott dr. Áldozó Tamás. vb
Program: 2008. október 18., szombat 17.00 Ökumenikus istentisztelet 20.00 Túl az Órepencián – a Pegazus Színház operett mûsora 2008. október 19., vasárnap 9.00 Fõzõverseny a lakóközösségek csapatainak részvételével. A fõzõverseny bevételét a szervezõk a Vajda Péter Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány részére ajánlják fel. 9.00-10.00 Pápa város Fúvószenekara zenés ébresztõje 10.00-16.00 Ugrálóvár, fotózás történelmi ruhákban 10.00-12.00 Programok a színpadon – 10.00 Vajda Péter lakótelepi óvoda mûsora 10.30 Munkácsy Zenestúdió mûsora 11.00 Koffermesék, a Pegazus Színház bábelõadása 10.00-12.00 Sportprogramok – Streetball, lábtenisz, célbarúgás 12.00-14.00 Ebéd nótaszóval a szanyi Greznár zenekar közremûködésével. Fõzõverseny eredményhirdetés 14.00-16.00 Kézmûves foglalkozások, játszóház 16.00 Vajda Péter születésének 200. évfordulója alkalmából emléktábla avató 16.30 JMK Vadvirág Néptáncegyüttes mûsora 17.00 Slágerparádé – a Pápai Musical Stúdió mûsora 18.00 Tóth Vera és Mujahid Zoltán koncertje 19.30 Utcabál a Big Mous Banddel Somlói bor, sült kolbász, pogácsa és zsíros kenyér vasárnap folyamatosan kapható a rendezvény idején.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az október 19-i rendezvényre 8 órától 22 óráig a 11., 12. és 13. épületek közti útszakaszt és parkolót, valamint a 10. és 13. épületek közti útszakasz és a 11. és 9. épület közti útszakasz egy részét lezárjuk a forgalom elõl. A zárásban a Közterület-felügyelet munkatársai mûködnek közre. A zárást úgy kívánjuk végrehajtani, hogy az a környezõ házak és parkolók megközelítését nem akadályozza. Tisztelettel kérjük, hogy a parkolásnál a fenti lezárást szíveskedjenek figyelembe venni. Megértésüket köszönjük és tisztelettel hívjuk Önöket a rendezvény programjaira. Pápa Város Önkormányzata
4
Pápa és Vidéke
2008. október 16.
A lelki egészség világnapja
Az olvasás öröme
Márai Sándor a nekünk rendelt sorsról
Máraira is illik, amit Aranyról mondott Péterfy Jenõ: Megnyugtató érzés ahhoz a nemzethez tartozni, amelynek polgárai eredetiben ismerhetik meg alkotásait. Szó és tett, mû és magatartás szinte utolérhetetlen harmóniája valósul meg nála. Külhoni népszerûsége mellett valószínûleg ez a fõ oka, hogy õt még nem rántották le a sárba korunk értékromboló ítészei, sõt olykor még hivatkoznak is rá. Anélkül persze, hogy mélyebben szembenéznének vele, hiszen az életébõl, mûvészetébõl sugárzó világkép és sorsvállalás gyökeres ellentéte mindannak, ami a megkerülhetetlen globalizáció nevében történik idehaza. Ha elolvassuk Márai Sándor kiemelkedõ mûveit (Naplók, Füves könyv, Egy polgár vallomásai, A Garrenek mûve, Szindbád hazamegy, Béke Ithakában, Csutora…) nemcsak a magyar nyelv egyik legnagyobb mûvészét ismerjük meg, hanem a kérlelhetetlenül következetes gondolkodót is. Márai a gyermekkorában megtapasztalt, eszményinek érzett polgári világ felõl szemlélõdik, s noha illúziók nélkül tekint a jövõbe, ragaszkodik azokhoz az értékekhez, amelyek Európát szellemi-lelki közösséggé, a szülõföldet otthonná, az embert öntörvényû személyiséggé teszik. Az amerikanizációval az európai hagyományt, az ügyeskedõ és törtetõ önzéssel a keresztény humánumot állítja szembe. Egyaránt elveti az idegenmajmolást és a nagyhangú magyarkodást, helyettük a valódi teljesítményt emeli ki. Úgy véli: „A „több” soha nem segít egy népen, csak a „más” segít, a különb”. „Személyiségnek lenni a legtöbb” – hangsúlyozza, tisztában van vele ugyanis, ennél többet nem tehet az egyén abban a korban, amelyet egyszerre jellemez az elmagányosodás és az eltömegesedés – a nyájhoz való csatlakozás. Naplói közvetlenül vallanak Márai rendkívül tudatos önépítésérõl. Ám a személyiség megõrzése és megvalósítása a legfontosabb témája regényeinek is, köztük a legsikeresebbnek, amely világszerte ismertté tette nevét. Természetesen A gyertyák csonkig égnek címû mûrõl van szó. Két öregember, két egykori jóbarát találkozik itt 41 esztendõ után, hogy végre elszámoljon egymással. 1899-es szétválásuk óta ugyanis Henrik, a dúsgazdag nyugalmazott tábornok kételyek között él. Tudja, hogy Konrád (aki szintén katonatiszt volt, de kilépett, s az eltelt idõszak nagy részét a trópusokon töltötte) elcsábította feleségét, hogy gyûlölte, s hogy egy vadászaton meg akarta ölni. Szeretné viszont azt is megtudni: Vajon ismerte-e neje Konrád gyilkos szándékát? Illetve: Valóban az az irracionális szenvedély-e az élet értelme, amely megmagyarázhatatlan módon teremt kapcsolatot barát és barát szeretõ és szeretõ között? Bár csak a második kérdésre kap választ, hajnalra, mire a gyertyák csonkig égnek, Henrik megnyugszik. Életgyónásnak is felfogható vallomása csillapítja le lelkét (a regény második felében szinte mindvégig az õ monológját olvassuk). Ám szavaiból s gesztusaiból vereségének beismerése is kiolvasható. A regény szerint ugyanis Henrik is, Konrád is gyávának bizonyult. Egyikük sem vállalta a lét kihívását minden következményével. Konrád barátság és szerelem végzete elõl világgá futott, odahagyván a hõn szeretett monarchiát s Bécset is. Henrik pedig elválásuk után a múlt rabja maradt, a sértõdöttség és a bosszúvágy magányba hajszolta s megbénította akaraterejét. Ha elfutunk önmagunk, a nekünk rendelt saját sors elõl, árulók leszünk – érzékelteti e könyvében is Márai Sándor. Életünk, tevékenységünk igazi kerete pedig nem lehet más csak a hazánk, sorsunk csak általa kaphat értelmet – fejti ki másutt. Ahogyan a Füves könyvben fogalmaz: „Mindig mindent adjál oda a hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra a hazád nélkül. Ne várj jót a hazádtól, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami a legjobb életedben. Ez a legfõbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” Hauber Károly
Emlékdiplomásokat A haladás fontos, köszöntöttek nem a megérkezés
Az október 10-i világnapon Pápán a JMK-ban Oroszi Mihály természetgyógyász tartott elõadást a test és lélek kapcsolatáról. Azt mondta: a legfontosabb, hogy a mindennapokban jól érezzük magunkat a bõrünkben, s nem másoknak, hanem saját belsõ elvárásainknak akarjunk megfelelni. - Testünk mûködésére jelentõsen hatnak lelki tényezõk, arról nem is beszélve, hogy van valami, ami születéskor belénk költözik, és a halál pillanatában eltávozik. Az egység addig létezik, amíg ez a vezérlõ egység, a lélek, jelen van bennünk. Ez tartja egyben a testet, ez vezérli. Az ember múlandó testtel és halhatatlan lélekkel rendelkezõ szellemi lény. A testünk arra jó, hogy szó szerint a bõrünkön érezzük döntéseink helyességét, helytelenségét; hogy tudjuk fókuszálni a másodpercekre. Mai összejövetelünk is arról szól, hogy ezt a másodpercet tudjunk a legboldogabban megélni – részletezte Oroszi Mihály. Soha nem a megérkezés a fontos, hanem a haladás. Ha tudok boldogan haladni, minden másodpercemet
ki tudom élvezni. Sajnos nagyon sokan végig haldokolják az egész életüket, véli a természetgyógyász. - Az élet egy vadvízi evezés. Valahol, valamikor befizettünk rá, és végig jajveszékeljük az egészet. Pedig azt kellene megtanulni, hogy mikor kell belenyúlni az evezõvel, és mikor nem, mert akkor felborulunk. Tehát az életünkben vannak olyan helyzetek, amelyeket hagyni kell megtörténni - tanácsolta Oroszi Mihály. Abban, hogy mikor nyúlunk az evezõhöz, az önismeretünk segíthet. A legfontosabb, hogy ismerjük önmagunkat és találjuk meg helyünket a világban. A nagy rendezõ szerintem, minden szerepet úgy osztott le, hogy mindenki sikeres tudjon lenni – mondta az elõadó. vb
Folytatás az 1. oldalról Beszédének végén köszönetet mondott a hosszú évtizedek munkájáért, a példamutatásért. Ezt követõen dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ szólt az ünnepeltekhez, elsõként személyes élményeit felelevenítve, majd rámutatott, nincs még egy olyan munka, ahol annyi siker, és kudarc, annyi kellemes és kellemetlen élmény van, mint a pedagógus pályán. A pedagógus munkáját a csendes esõhöz hasonlította, amely sokáig áztatja a földben rejlõ magokat, melyek magukba szívják a nedvességet, s késõbb, akár szárazság idején is termõre fordul. Beszédét Benjamin Franklin szavaival zárta: „Tanítsd az embereket mindig úgy,
mintha nem is tanítanád, és az új dolgokat úgy tárd eléjük, mintha mindig tudták, csak elfelejtették volna.” A rendezvényen Boros Tamás, Magyargencs polgármestere külön köszöntötte Nagy Imrét, aki éveken át tanított a településen. Pénteken arany emlékdiplomát vehetett át: Novák Imréné, Polgár Ivánné és Varga Györgyné. Gyémánt emlékdiplomát vehetett át: Balogh Ferencné, Bíró József, Buvári Enochné, Csapó László, Kaprinay Károly, Nagy Imre, Simonocs Istvánné és Azalczer György. Vas emlékdiplomát kapott: Császár Margit és Szabó Lászlóné. Az ünnepségen a Tarczy Lajos Általános Iskola diákjai adtak mûsort. papp
Segít a Nép ügyvédje A szociálisan rászorulók jogi problémáinak megoldásához nyújt segítséget a Veszprém Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata. A Veszprém Megyei Hivatal tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy kihelyezett ügyfélfogadást tart Pápán október 21-én, kedden 9 órától 12 óráig a Belvárosi Irodaházban (Pápa, Fõ tér 24. II. emelet 210.). Telefon: 88/590-377
Mi a véleményük a válságról?
Nyakas Péter - Nincs deviza alapú hitelünk, sem megtakarított pénzünk, így ilyen szempontból nem érint bennünket a jelenlegi helyzet. Az biztos, hogy Magyarország
és egész Európa pénzpiacát felborítja majd. Hogy mi volt az oka Amerikában a válság kialakulásának, azt pontosan nem tudom. A magyar helyzetet ismerve aggasztónak tartom a sok nulla százalékos hitelt. Felelõtlenek a bankok, hogy felajánlják ezt a lehetõséget az állampolgároknak. Ugyanakkor az emberek is felelõtlenek, mert anélkül vesznek fel hitelt, hogy alaposan utána ne számolnának. dr. Kiss Zoltánné - Ez az egész helyzet rettenetes és kétségbeejtõ. A legnagyobb hibának pedig azt tartom, hogy a média
csak a negatívumok közvetíti. A világválságnak súlyos következményei lehetnek. Nagy, vagyonos emberek mehetnek tönkre, nem beszélve a kis emberekrõl, akiknek a munkája szûnhet meg. Már most hallani, hogy különbözõ üzemeket becsuktak, vagy csökkentették termelésüket és autógyárak szûnnek meg. Sok embernek van lakáshitele, hogy fizetik majd, ha nem lesz munkájuk? Tragikus amit elõrevetítenek. Nem kell szépíteni a dolgokat, de véleményem szerint kíméletesebben is közölhetnék az igazságot. M.A.
Fûzi Zoltán
Nyakas Péter
dr. Kiss Zoltánné
Válságban az amerikai nagy bankok. Pénzügyi válság a világon. Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel találkozhattunk az elmúlt hetekben az írott sajtó hasábjain, de a tévécsatornák vezetõ hírei is ezzel kezdõdtek. Sajnos már hozzánk is elért a pénzügyi válság szele, és saját bõrükön is sokan tapasztalhatták ennek a hatását. Több magyarországi autógyár csökkentette vagy leállította a termelését. A dolgozók jelenleg kényszerpihenõjüket töltik. Ugyancsak rosszak a kilátásai azoknak, akiknek deviza alapú lakáshitelük van. Körkérdésünkben annak jártunk utána, mi az Önök véleménye a jelen helyzetrõl, és féltik-e a pénzüket. Fûzi Zoltán - Igen, engem is érint a kialakult helyzet, bár nincs sok megtakarításom. Úgy látom, hogy a kormány még egy ideig el tudja tusolni a történteket. A válság majd nálunk is érezteti hatását, hisz kis ország vagyunk, és függünk a többiektõl. Amerika és az EU is beinvesztált bizonyos összeget a bankok megmentésére, a gazdaság megsegítésére. Remélem a kormány nálunk is tesz hasonló intézkedést, és akkor kisebb fájdalommal leszünk túl a dolgokon. Ez a világválság a mostani regnáló Gyurcsány-kormánynak nagyon jól jön, mert a problémáit rá tudja testálni a jelenleg begyûrûzõ gazdaságra.
2008. október 16.
5
Pápa és Vidéke
A megtalált idõ
Programajánló
Órakiállítás és börze Folytatás az 1. oldalról Az október 11-12-ig nyitva tartó kiállításon svájci, japán, olasz, spanyol és amerikai órakülönlegességeket láthattunk a vitrinekben. A rendezvény ünnepélyes megnyitója Király Dávidnak, a Bartók Béla Zeneiskola növendékének gitárjátékával indult, majd Veszpréminé Turtsányi Valéria, a JMK igazgatónõje köszöntötte a jelenlévõket. A tárlatot dr. Áldozó Tamás, Pápa alpolgármestere nyitotta meg. - 2004-ben a pápai kiállítások sokszínûvé tétele, gazdagítása érdekében a Somogyi József Galériában került megrendezésre az elsõ pápai óratárlat, kezdeményezõi dr. Kontrát Károly országgyûlési képviselõ, Balogh István és Böröczky Jenõ órásmesterek voltak. A program nagy érdeklõdést váltott ki, komoly szakmai sikert hozott. Az elsõ évben kuriózumnak számí-
tó XIX. századi órákat állítottunk ki, a muzeális mûtárgyakat a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság
egyaránt vonzott nemcsak Pápáról, hanem a megyébõl és a régióból is, ezért a tárlat elérte célkitûzését.
biztosította számunkra. Ezek a különleges órák külön teremben voltak megtekinthetõk – emlékezett vissza az alpolgármester, majd beszéde második felében hangsúlyozta: a pápai órakiállítás szakembereket, mûértõket és érdeklõdõket
Az idei órakiállításon is lehetõség nyílt az óraipar klasszikus és modern formatervezésû termékeinek megismerésére, valamint a börze keretein belül a régi órák bemutatására, árusítására, cseréjére is. Pápán ezúttal is a világ számos is-
mert és vezetõ óramárkáinak legexkluzívabb alkotásai voltak láthatóak, az idei évben az egyik vezetõ japán cég filmvetítése tette még színesebbé a programot. A megtalált idõ címû rendezvényt a két nap alatt több, mint ezer látogató tekintette meg. - Az alapötlet dr. Kontrát Károlytól származik – nyilatkozta újságunknak Böröczky Jenõ órásmester, a tárlat egyik szervezõje –, ezúton szeretném neki megköszönni a kezdeményezést. Ez az ötödik alkalom, ami azt mutatja, létjogosultsága van ennek a rendezvénynek városunkban. A Pápán kiállítók az elsõ alkalomtól kezdve eljönnek a következõ évben is, tehát visszajárnak hozzánk, ami elõrevetíti a bíztató jövõt. Rajtunk nem fog múlni a következõ órakiállítás megszervezése sem – jegyezte meg optimistán Böröczky Jenõ. Polgár Szilárd
Mert minden kedden élni jó
Történelmi séta a Balambér kalandjai Várkastélyban a Pegazusban
A Pápán negyedik évadját kezdõ Pegazus Színház ebben a szezonban története legsikeresebb idénye elé néz, október elején több mint tízezer bérlettel rendelkezik. A pápai teátrum ezzel az óriási bérletszámmal Magyarország legnépszerûbb bábszínházai közé került, ismertsége és népszerûsége jócskán túllépett már a városi és megyei kereteken. A Pegazus Színházban az elmúlt héten kezdõdött el a bábszínházi évad, amelynek elsõ bemutatója a Balambér, avagy mert minden kedden élni jó címû zenés bábburleszk volt. Balambér egy szeretnivaló egyfejû sárkány, akinek vicces és tanulságos kalandjait Végh Zsolt, Hegedûs Gabriella, Velencei Klaudia és Meleg
Gábor elevenítették meg, a kedves mesét ezúttal is Sarkadi Nagy László írta, tervezte és rendezte. Városunkban októberben tizenhat elõadásban láthatjuk Balambér történetét, amelyet közel ezerhétszáz óvodás és kisiskolás tekint meg a Szent István úti ódon színházteremben. Polgár Szilárd
A Múzeumok Õszi Fesztiváljához a pápai Gróf Esterházy Károly Kastélyés Tájmúzeum is csatlakozott. A céljuk az volt, hogy az általános iskola végzõs diákjaihoz, valamint a középiskolás korosztályhoz közelebb hozzák a nemzeti értékek megismerését, a történelmi és kulturális örökség továbbvitelélt. - Mivel nekünk nincs állandó kiállításunk – mondta Nagy-L. István igazgatója, ezért úgy gondoltuk, hogy a Várkastélyban sétálva, idegenvezetéssel mutatjuk meg a helytörténeti érdekességeket. E célból levélben felkerestem az összes pápai iskola igazga-
tóját, felhívásunkra huszonöt csoport jelentkezett, így körülbelül nyolcszáz diák látogatta meg ezekben a napokban a múzeumot. Nagy-L. István elmondta azt is, hogy a háromnegyed órás séta keretében bemutatták a közelmúltban restaurált több száz éves nagy Pápa képet, amely szépségével, információgazdagságával nagy tetszést aratott. A fiatalok megnézhették az Esterházy-kastély reprezentatív termeit, így a Nádor-termet, a Vörös-szalont, valamint az ebédlõt, és megtekinthették a Várkastély hatalmas pincerendszerét is. Polgár Szilárd
Október 16-án, csütörtökön 19 órától Két férfi, egy nõ meg egy férfi – a L’art pour L’art társulat elõadása a JMK színháztermében. Jegyár 2.500 Ft. Október 17-én, pénteken 13.30 órától Kenderkóc hagyományõrzõ kézmûves mûhely a JMK elõadótermében, 18 órától táncház a földszinti elõtérben. Október 20-án, hétfõn 18 órától Mûhelytitkok: Odúlakó a Veszprémi Teleszterion Színház Mûhely elõadásában a JMK színháztermében. Október 23-án, csütörtökön 16.30 órakor nyílik a Somogyi József Galériában Somogyi József szobrászmûvész emlékkiállítása. 18 órától emlékünnepség a JMK színháztermében az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének 52. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja tiszteletére. Október 25-én, szombaton a Rákóczi Szövetség pápai tagozata Kõszeg, Németújvár, Léka útvonalon kirándul, melyre várja az érdeklõdõket. Felszállás 6.30-kor a volt mentõállomásnál és 6.45-kor a buszpályaudvar ingyenes parkolójánál. Minden hely foglalt. A Petõfi moziban október 16-19-ig 19 órától a Hellboy: Az aranyhadsereg, október 18-án 17 órától a Lucky Luke Irány a vadnyugat, október 21-22-én 19 órától a Szex és New York, október 24-26-ig 19 órától Az üresfejû címû filmet vetítik.
Tininapok a könyvtárban A Jókai Mór Városi Könyvtárban tininapokat tartottak. A cél az volt, hogy a tinédzser gyerekek figyelmét a könyvtárra, az olvasásra irányítsák. Könyvtári foglalkozásokat a gyerekek, iskolások, középiskolások számára egész éven át tartanak a könyvtárban. Ez a mostani hét – melyet Ördög A. Róbert zenés elõadása zárt – nem volt különleges alkalom. Újdonsága és érdekessége talán az volt, hogy Váminé Molnár Emma könyvtáros irodalmi sétákat tartott a városban a fiataloknak. Pápa irodalmi értékeire szerették volna ezzel felhívni az iskolások figyelmét. - Felkerestük az emlékhelyeket, felidéztük a házakhoz fûzõdõ mesét, mondát, történeteket. A Jókai és Petõfi-emlékek nyomában barangoltunk, de megálltunk a ferences templom elõtt is, és elolvastuk a Pápai barátok serlege címû történetet. Aztán beszélgettünk arról is, hogy ki kellene bõvíteni ezt a kört, és nemcsak a 19. századi emlékekre kellene felhívni a figyelmet, hiszen ide járt Pá-
pára Csoóri Sándor is, itt született Rab Zsuzsa, és még sorolhatnám a neveket. Ezeket a kötõdéseket is illene a köztudatban megerõsíteni - mondta a könyvtáros. Az egy héten át tartó program annak az országos kezdeményezésnek volt a része, melybe beletartozott például a Nagy könyv, és a tavalyi Olvashow is. Most kifejezetten a tinikorosztályt vették célba. - Nem panaszkodom, mert a kisebb és nagyobb iskolások elég sokan feljárnak a könyvtárba, szoktunk beszélgetni is velük, ki, mit, miért olvas. Persze, mikor kevesebben vannak szívesebben megnyílnak nekünk. Mindent összevetve eseménydús volt a hét, miden nap lebonyolítottunk 2-3 foglalkozást. Remélem, akik eljöttek hozzánk, a következõ hetekben, hónapokban is látogatóink lesznek egyénileg is – mondta Váminé Molnár Emma.
Takácsi Község Képviselõ-testülete meghirdeti eladásra a tulajdonát képezõ Takácsi 53/2 hrsz-ú, 806 négyzetméter nagyságú, belterületi beépítetlen ingatlant. Irányár: 600.000 Ft Árajánlatokat zárt borítékban 2008. november 20-ig lehet benyújtani a Takácsi Polgármesteri Hivatalba 8541 Takácsi, Petõfi u. 1. Kunszt Szabolcs polgármester részére. Eredményhirdetés: 2008. december 15-ig történik meg.
6
Pápa és Vidéke
Anyakönyvi hírek Házasság: Pleszinger Róbert – Regenye Nikoletta. Születés: Pósa Attila Szilárd – Mórocz Ildikó: Hanna, Szabó Zoltán – Pék Beatrix: Hanna Gréta, Fuchs Zsolt – Véber Genovéva Beatrix: Genovéva Boglárka, Szijártó Arnold – Darida Bernadett: Hanna Bernadett, Csatári Róbert – Sándor Viktória Mária: Elizabet, Tömördi István – Gurbács Viktória: Mira, Csikor Ferenc – Horváth Renáta: Anna Viktória, Bogdán László – Horváth Andrea: Milán, Preiczer László – Szórádi Zsuzsanna: Ákos, Gyenge Antal – Nagy Mónika: Dávid Antal. Halálozás: Patyi István János, Véber Józsefné sz. Domonkos Piroska, Dani Istvánné sz. Farkas Mária, Lipták József, Vida Béla, Földing János Károlyné sz. Radics Mária, Császár Dánielné sz. Némethi Jolán, Imre Árpád Zoltánné sz. Mészáros Erzsébet, Bognár István József.
2008. október 16. PÁPA VÁROS TURIZMUSÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Lõcsei Gabriella a Pápai Polgári Körben Lõcsei Gabriella, pápai származású újságíró volt a Polgári Kör októberi összejövetelének vendége. A rendezvényen a kör tagjai mellett sok régi iskolatárs, gyermekkori barát is részt vett, hogy együtt idézzék fel az 50-es 60-as évek világát, és megismerjék a Magyar Nemzet újságírójának mostani életét. - Hálás vagyok a sorsnak, hogy Pápán születtem és itt éltem 18 éves koromig kezdte elõadását Lõcsei Gabriella. Az újságíró örömmel idézte fel a gyermek- és ifjúkori pápai emlékeit, annak ellenére, hogy nagyon nehéz idõszak volt ez. - Itt láttam bátor embereket, összetartó, befogadó közösséget - fogalmazott, és hozzátette, ma is szívesen jár vissza szülõvárosába. A szép emlékek mellett azonban számos kritikát is megfogalmazott elõadásában az újságíró. Felhívta a figyelmet arra, hogy a városnak legfontosabb feladata kell, hogy legyen a meglévõ kulturális értékek megóvása, így a kastélyépület felújítása, a Nagytemplom freskóinak megmentése, a ben-
cés templom értékeinek megóvása. Szinte felháborodásának adott hangot, hogy a nagymúltú Griff Hotelt, a város egyik jelképének számító épületet mostanra kisajátították a pénzintézetek. - Összefogással, kellõ kitartással és akarattal ezeket az értékeket meg lehet menteni - mondta. Az újságíró elõadásában beszélt a Magyar Nemzet címû lapnál végzett munkájáról is. Mint mondta, 35 éve dolgozik a lapnál, és a kezdetektõl fogva kulturális újságíróként tevékenykedik, televíziós kritikákat ír, és
egyéb kulturális témákat dolgoz fel. Az újságról úgy fogalmazott: a Magyar Nemzet megalakulása óta a polgári értékeket képviselte a legnehezebb idõszakokban is, és reméli, hogy a mostani világban is – amikor a nyomtatott sajtó huszadrangúvá vált a befogadóközönség számára – meg tudja tartani ezt az irányultságát.
I. A támogatás célja: A támogatás célja Pápa városában mûködõ kereskedelmi- és magánszálláshelyek minõségi kínálatának bõvítése, valamint az ezekhez kapcsolódó új turisztikai termékek létrehozatalának és piacra juttatásának támogatása, egyéb szolgáltató tevékenységek színvonalának emelése. II. A támogatásra jogosultak: Pápa városában a turizmus területén mûködõ a.) természetes vagy jogi személyek; b.) gazdasági társaságok akik/amelyek vállalják, hogy az elnyert összeget a pályázati cél és a pályázat keretében támogatható tevékenységek megvalósítására használják fel. III. Pályázati feltételek: 1. A pályázat keretében támogatható tevékenységek: a.) Pápa várost /vagy a pályázó termékét/, szolgáltatását bemutató kiadványok készítése, egyéb marketing feladatok támogatása; b.) Pápa városában megvalósuló olyan rendezvény támogatása, amely igazolhatóan növeli a városban eltöltött vendégéjszakák számát; c.) új turisztikai termék kialakítása és piacra jutásának támogatása. 2. A pályázat benyújtásához önrész nem szükséges, de az elbírálásnál elõnyt jelent, ha a pályázónak saját forrás is rendelkezésére áll. 3. Pályázatot nyújthat be az, aki: a.) a Pápa Város Turizmusáért Alapítványtól korábban kapott támogatásról a támogatási szerzõdésben foglaltak szerint határidõben elszámoltak, valamint b.) csatolják a helyi adóhatóság igazolását
arról, hogy - amennyiben ilyen kötelezettségük fennáll - idegenforgalmi adó-bevallásukat határidõben teljesítik, továbbá idegenforgalmi adó-fizetési kötelezettségüknek 2008. szeptember 30-ig hiánytalanul eleget tettek. IV. A pályázattal elnyerhetõ támogatás: 1. A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás. 2. A támogatás összegének folyósítása a támogatási szerzõdésben meghatározottak szerint történik. 3. Az Alapítvány jogosult ellenõrizni a pályázati cél megvalósítását. A fel nem használt, illetve a pályázati célnak nem megfelelõen felhasznált összeg visszafizetése a támogatási szerzõdésben meghatározottak szerint történik. V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje: 1. A pályázat kizárólag pályázati formanyomtatványon nyújtható be, amely a Tourinform Irodában (Pápa, Kossuth u. 28.) munkanapokon (hétfõ-csütörtök 8.30 – 17.00 óra, péntek 8.30-16.00 óra és szombat 9.00 – 12.00 óra) között vehetõ át. 2. A pályázatot 1 példányban, zárt borítékban az alábbi címre kell megküldeni: Pápa Város Turizmusáért Alapítvány 8500 Pápa, Várkert út 5. 3. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 10. 4. A pályázatokat a Pápa Város Turizmusáért Alapítvány Kuratóriuma 2008. november 15-ig bírálja el. 5. A pályázattal kapcsolatban bõvebb felvilágosítás a 89/313-684 telefonszámon kérhetõ. Pápa Város Turizmusáért Alapítvány Kuratórium
MENETRENDI ÉRTESÍTÉS Érvényes: 2008. október 17-tõl november 3-ig
Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy az október 23-i ünneppel, valamint az õszi tanítási szünettel összefüggésben a BAKONY VOLÁN Zrt. járatainak közlekedési rendje az alábbiak szerint alakul: október 17-én (péntek) október 18-án (szombat) október 19-én (vasárnap)
2
Kiadó! Pápán, a Kossuth u. 18. szám alatti 96 m alapterületû üzlethelyiség kávézónak kiadó!
Pápán, a Korvin u. 29. - Bástya u. 15. - Kuruc u. 8. szám között fekvõ 3773 hrsz-on nyilvántartott, hoz2 závetõlegesen 678 m telek eladó !
Eladó! Pápán, a Esterházy u. 15. szám alatt 2 2 1118 m alapterületen 166 m -es épület eladó!
október 20-án október 21-én október 22-én október 23-án október 24-én október 25-én október 26-án október 27-én október 28-án október 29-én október 30-án október 31-én november 1-jén november 2-án
(hétfõ) (kedd) (szerda) (csütörtök) (péntek) (szombat) (vasárnap) (hétfõ) (kedd) (szerda) (csütörtök) (péntek) (szombat) (vasárnap)
november 3-án (hétfõ) Pápán a Víztorony mellett hozzávetõlegesen 2 567 m terület eladó ! 2
Pápán, a Korvin u. 3. szám alatt 76 m alapterületû üzlethelyiség (volt videotéka) eladó !
Érdeklõdni lehet a Polgármesteri Hivatal Vállalkozási Osztályán, valamint a 89/515-095 telefonszámon.
munkanap, iskolai elõadási nap a hét utolsó munkanapja és iskolai elõadási napja a hét elsõ munkanapját és iskolai elõadási napját megelõzõ munkaszüneti nap a hét elsõ munkanapja és iskolai elõadási napja munkanap, iskolai elõadási nap a hét utolsó munkanapja és iskolai elõadási napja munkaszüneti nap munkaszüneti nap munkaszüneti nap a hét elsõ munkanapját megelõzõ munkaszüneti nap a hét elsõ tanszünetes munkanapja tanszünetes munkanap tanszünetes munkanap tanszünetes munkanap a hét utolsó tanszünetes munkanapja munkaszüneti nap a hét elsõ munkanapját és iskolai elõadási napját megelõzõ munkaszüneti nap a hét elsõ munkanapja és iskolai elõadási napja
Kérjük, utazásaikat a fentiek figyelembevételével tervezzék. Információs telefonszámok: Pápa, autóbusz-állomás: 89/324-811 Várpalota, autóbusz-állomás: 88/471-411 Zirc, autóbusz-állomás: 88/414-328 BAKONY VOLÁN Zrt.
Legyen az utasunk, utazzunk együtt!
2008. október 16. Kézilabda
Európa-bajnokság Pápán Junior nõi kézilabda Európa-bajnokságnak ad helyet 2009-ben a pápai sportcsarnok. Az errõl szóló megállapodást október 10-én írták alá a Városházán. 2009. augusztus 14-23. között rendezik meg Magyarországon a kontinensbajnokságot három helyszínen. A Magyar Kézilabda Szövetség Gyõrt, Pápát és Szombathelyet választotta a házigazda szerepére. Sinka László, a szövetség fõtitkára a megállapodás kapcsán elmondta: a város és a Magyar Kézilabda Szövetség közt évek óta jó a kapcsolat, az elmúlt években junior világbajnokságot, válogatott mérkõzéseket rendeztek Pápán. (Például 2000-ben a sydney-i olimpia elõtt itt ját-
szott elõkészületi mérkõzést a Kökény Bea nevével fémjelzett nõi válogatott, amely aztán ezüstérmet szerzett az olimpián.) Sinka László szerint a három megye három városa jó triumvirátusnak ígérkezik, a létesítmények - köztük a helyi sportcsarnok - alkalmas helyszínek. Dr. Áldozó Tamás, Pápa alpolgármestere azt hangsúlyozta: reméli, hogy a 2009-es EB a kezdetét jelenti egy kézilabda utánpótlás-nevelõ programnak Pápán, és néhány év múlva pápai fiúk és lányok szerepel-
Tenisz
Labdarúgás
Sérülés döntött a fináléban Október 10-én a ligeti teniszpálya volt a helyszíne a párosok számára kiírt Micro Pulver Kupának. A versenyen 12 duó indult, köztük három vegyes páros. A csoportmérkõzéseket követõen a csoportgyõztesek jutottak az elõdöntõbe. A kupát a dr. Dancs Ferenc - Horváth János kettõs nyerte. A döntõben szoros csata folyt, köztük és a Kiss Petra - Kiss Ernõ duó között. Utóbbiak Kiss Ernõ sérülése miatt 1-1-es állásnál a döntõ szettben kénytelenek voltak feladni a mérkõzést.
7
Pápa és Vidéke
hetnek korosztályos válogatottakban. Az alpolgármester azt is elmondta, a labdarúgás mellett a kézilabda terén is iskolarendszerû utánpótlás-nevelést
képzel el a város. Jövõ nyáron kilenc mérkõzést játszanak majd Pápán a kontinensbajnokság keretében. A helyszínigazgató Koncz Sándor lesz.
Elindul a teremszezon 15. alkalommal rendezték meg a Szent István Kupa Teremlabdarúgó Tornát, most a sportcsarnokban. A résztvevõk a házigazda Szent István Római Katolikus Általános Iskola mellett a Türr István Gimnázium, a vaszari lhász Gábor Általános Iskola és a Marcalgergelyi SC volt. A tornát a IV. korcsoportosok (az 1994-es vagy fiatalabb születésûek) számára hirdették meg. A négy csapat körmérkõzések során döntött a helyezésekrõl. Ennek eredményeként Marcalgergelyi végzett az élen, a 2. helyet a Türr István Gimnázium csapata szerezte meg. Bronzérmes lett a házigazda, a negyedik hely a vaszariaknak jutott. A gólkirály Brádpál Máté lett 3 góllal. A rendezõ iskola legjobb játékosának Németh Bencét
választották. Az általános iskolásokat követõen a 60 éven felettieké volt a sportcsarnok. Október 12-én a Veterán Bajnokság egyik fordulóját rendezték Pápán. Az MLSZ égisze alatt futó versenysorozat pápai helyszínén négy csapat versenyzett: Gyulafirátót, Várpalota-Pét, Pápai Textiles-Pápai Vasas és a Pápai Öregcsókák. A csapatok 2 x 10 perces mérkõzéseket játszottak körmérkõzéses le-
Körzeti labdarúgás Megyei III/A. K.lak – K.szentpéter 4-3 (3-1) G.: Fekete E. II. (3), Pátkai F. ill. Farkas L (2), Szalai L. I., Katona P. Tartalék: 4-3 (3-1) Nemesgörzsöny – Gic 3-0 (3-0) G.: Kovalszki A., Pócza A., Hegedüs R. Tartalék: 0-5 (0-3) Adásztevel – Tapolcafõ 1-1 (0-1) G.: Bálint N. ill. Józsa P. Tartalék: 2-2 (1-2) Nagyacsád – B.tamási 3-1 (2-0) G.: Németh B. (2), Baksa F. ill. Szelencsik P. Tartalék: 10-1 (5-0) Vaszar – Nyárád 0-6 (0-1) G.: Pajak Á. (3), Bábits L., Süle B., Strommer T. Tartalék: 1-3 (0-2) Marcalgergelyi – Mezõlak 1-4 (1-0) G.: Szabó K. ill. Tóth N. (3), László D. Tartalék 4-3 (3-2)
bonyolítási formában. A 1. K.szentpéter 5 2 1 20-11 17 két hazai csapat öszecsa- 2.Nyárád 5 1 2 28-15 16 pása 7-0-s eredménnyel 3. Nemesgörzsöny 5 1 2 16-8 16 végzõdött a Csókák javára. 4. Mezõlak 5 1 2 21-16 16 A torna nyertese a veretlen 5. Nagyacsád 4 2 2 17-11 14 Gyulafirátót, második he- 6. Adásztevel 4 2 2 17-13 14 lyen Várpalota-Pét végzett, 7. Kéttornyúlak 3 2 3 22-16 11 harmadik lett a Pápai Öreg- 8. Marcalgergelyi 3 0 5 20-30 9 csókák, negyedik az egykori 9.Bakonytamási 2 1 5 9-20 7 Textiles és Vasas-játékosok 10. Vaszar 2 1 5 9-20 7 válogatottja. Különdíjak: 11. Gic 1 2 5 19-33 5 Gólkirály: Kerkai János 12. Tapolcafõ 1 1 6 16-27 4 (Várpalota-Pét) 5 gól, a legjobb kapus Jung János Megyei III/B. (Gyulafirátót) és Promber Géza (Várpalota-Pét), a Külsõvat – Vanyola legjobb mezõnyjátékos Kõ4-0 (1-0) szegi János (Pápai Öregcsó- G.: Varga N. (4) Tartalék: kák) és Garai János (Gyula- 1-2 (0-0) firátót). A legsportszerûbb csapat a Pápai textiles-Pápai Vasas lett.
Pápateszér – L.patona 2-1 (1-0) G.: Tóth A. (2) ill. Németh M. Tartalk: 3-1 (3-0) Keszõi SE – Homokbödöge 1-1 (0-0) G.: Nagy A. ill. Kovács Zs. Tartalék: 2-1 (0-0) Nagytevel – Takácsi 2-0 (1-0) G.: Kiss G., Tóth A. Tartalék: 0-1 (0-0) Magyargencs – Marcaltõ 1-4 (1-0) G.: Nagy P. ill. Szabó Zs., Adamicza D., Szabó Z., Nagy F. Tartalék: 1-4 (1-2) 1. Külsõvat 2.Pápateszér 3. Marcaltõ 4. Lovászpatona 5. Nagytevel 6. Takácsi 7. Homokbödöge 8. Vanyola 9.Keszõi SE 10. Magyargencs
6 5 4 3 3 2 1 1 1 1
1 1 2 2 2 1 3 2 1 1
0 1 1 2 2 4 3 4 5 5
40-3 21-11 18-9 19-8 12-7 12-15 8-18 13-19 5-29 8-37
19 16 14 11 11 7 6 5 4 4
Megyei IV. Gecse – Pápai Termál FC 2-0 (0-0) G.: Pethõ B., Tóth Z. Borsosgyõri SE – Dáka 0-2 (0-1) G.: Gazi B., Giczi N. öngól Bakonyjákó – B.gyõri ISE 1-6 (0-3) G.: Gulyás D. ill. Máté I. (3), Vági Zs., Fehér I., Tóth Á. 1. Borsosgyõri ISE 6 2. Gecse 6 3. Pápai Termál FC3 4. Dáka 3 5. Ganna-D.* 3 6. Bakonyjákó 1 7. Borsosgyõri SE 1 * 3 pont levonva
1 0 1 0 0 0 0
0 1 3 4 3 6 6
26-5 23-5 9-12 11-12 13-13 15-32 12-30
19 18 10 9 6 3 3
8
Pápa és Vidéke
Több góllal nyerhetett volna a Lombard
Teke
Gyõzelem helyett döntetlen Két pontot elhullajtott a Lombard Pápa labdarúgócsapata a hétvégi NB II-es hazai mérkõzésén. A Perutz Stadionba vasárnap délután a tavaly még az élvonalban szereplõ Tatabánya együttese látogatott, és mindjárt a találkozó elején Farkas Attila tizenegyes góljával vezetést szerzett a hazai gárda. Az elsõ félidõben jónéhány ziccert elhibáztak Gyömbér Gáborék, a bányászváros csapatán még a kapufa is segített. A sok kihagyott helyezett után jött a hidegzuhany, és egy kósza tatabányai ellentámadás végén szépített a vendégegyüttes. A tatabányai gól után hiába próbált meg mindent a mérkõzés hátralévõ részében a Lombard, a Pápa játéka görcsös lett, a túlzott igyekezet pontatlan passzokat és összjátékot eredményezett. A jó iramú, küzdelmes találkozó vége 1-1 lett, az összecsapást a Lombardnak gólokkal kellett volna megnyernie. A mérkõzés után Kovács László vezetõedzõ nyilatkozott újságunknak. - Jó találkozót látott a közönség. Mint az álom, úgy kezdõdött a mérkõzés, négy perc után vezetést szereztünk, és utána három-négy nagy helyzetünk volt, amit a csapat nem tudott értékesíteni. Az ellenfél aztán rúgott egy gólt, és meg tudta tartani a pozícióját. - Ahogy az imént említette, a Lombard helyzetkihasználásával akadtak problémák… - Az együttes nyolcvan százaléka huszonéves fiatalemberekbõl áll, a Baja
elleni találkozó óta nagyon sok mérkõzést játszottunk, talán ez volt a hetedik találkozónk. Nemcsak a fizikális fáradtság a döntõ, hanem az idegi fáradtság is. A Tatabánya ellen rossz döntéseket hoztunk a gólhelyzeteknél. Az akarással nem volt semmi gond, mindent megtettek a második gólért a srácok, sajnos nem sikerült. - Az igazság kedvéért tegyük gyorsan hozzá, elég szûk keret áll Kovács László rendelkezésére, ráadásul
2008. október 16.
Megszületett az elsõ gyõzelem Az elsõ négy forduló csak vereséget hozott a férfi teke Szuperligában az Elmax-Vasas csapatának. Az ötödikben elsöprõ hazai siker született. A pápaiak 8-0-ra nyertek a Mosonmagyaróvár ellen.
több játékos sérüléssel is bajlódik. - Valóban így van, elég kevesen vagyunk. Játszunk a Magyar Kupában, a Liga Kupában és a bajnokságban is, a keret nem változik, a sérültek nem gyógyulnak meg elõbb. Ezt így kell megoldani, ahogyan vagyunk. - Urbán Flórián távozásával Rózsa László pályaedzõ is elköszönt a csapattól. Megvan már az új másodedzõ személye?
- Még nincs meg, de nem azért, mert a tulajdonos nem akarja. Úgy gondolom, most még nem kell. Tizenhatan vagyunk, nagyon tisztességesek a játékosok, õk tudják, hogy egyedül vagyok velük, és még csak a hangomat sem kell felemelni, mindent megcsinálnak szó nélkül. A bajnokság végén van idõ körbenézni, megtalálni a legmegfelelõbb szakembert. A jelen pillanatban nem kell kapkodni. Polgár Szilárd
Az elsõ négy fordulóban a négy legerõsebb csapat ellen játszott az Elmax. A Mosonmagyaróvárral megnyílt az a sor, amelyben lévõ ellenfelek ellen a pápaiaknak nyerniük kell. Az elsõ akadályt jól vették Nagy Lajosék, hazai pályán leiskolázták az MTE-t. Elsõ emberként Horváth József rögtön 600 közeli fát gurított (593), ezzel magadta az alaphangot az után a következõknek. Bódai Ferenc 585 fát, Kiss Sándor 559-et, Papp István 576-ot, Horváth
Róbert 562-t dobott, majd zárásként Nagy Lajos felülmúlta az addigi legjobb 593 fás dobást, egy fával. Az Elmax játékos-edzõje az 594 fával a mezõny legjobbja lett. A Vasas felnõtt csapata 8-0-ra hozta a mérkõzést, az ifik viszont 4-0-ra kikaptak. A férfi Szuperligában az Elmax-Vasas a 9. helyen áll öt fordulót követõen, az ifjúságiak a hetedikek. A következõ ellenfél Ózd lesz (nyolcadikak a tabellán) idegenben.
Sportajánló Kézilabda férfi NB I/B Bakonyerdõ Elmax Vasas SE – Tatai HC, október 19., vasárnap 18 óra, sportcsarnok, Pápa.
Kosárlabda férfi NB I/B Pápai KC – Veszprém, október 19., vasárnap 13 óra 45 perc, sportcsarnok, Pápa.
Pápa és Vidéke – Közéleti hetilap – Megjelenik csütörtökönként. – Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. – Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. – Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk – A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Március 15. tér 4. Pf. 171. – Telefon/fax: 89/324-557 – e-mail:
[email protected] – web: www.papa.hu – ISSN 1589-8288 – Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!