Diszfunkcionális jelentésrendszerek? Röviden a kognitív viselkedésterápia séma fogalmáról, a jelentésről és megbetegedésről Az események mindig jelentéssel bírnak számunkra, a jelentések meghatározzák az emocionális reakcióink jellegét. Magukat a jelentéseket a sémáink alakítják, formálják. Tehát tapasztalatainkat előzetesen kialakított feltevéseken és attitűdökön keresztül értjük meg. Ezekre a környezettel folytatott interakcióink során teszünk szert. Maguk a sémák egy bonyolult hierarchikus, dinamikus rendszer formáját öltik. A szintek egymással kölcsönhatásban állnak, mindazonáltal a különböző szinteken rendeződő sémák legalább két lényeges jellegzetességben különböznek egymástól: stabilitásban, illetve a tudatosság számára való hozzáférhetőségben. Ez azt jelenti, hogy egyes sémák változékonyabbak, míg mások merevek. Ezek a merev sémák helyezkednek el a hierarchia legalsó szintjén, ezek alkotják az alapsémákat. A sémák diszfunkcionálisnak tekinthetőek, abban ez esetben ha emocionális megbetegedéshez vezetnek.
A kognitív viselkedésterápia séma fogalma és az átfogó jelentésrendszer Aaron Beck, a kognitív terápia egyik maghatározó alakja, a séma fogalmát klinikai értelemben használta, de egyben az elmefilozófia és a kognitív tudományok elengedhetetlen terminusa is. Ezek a séma információ, reprezentáció és az információfeldolgozás jellegét hangsúlyozzák. Az átfogó jelentésrendszer hasonlóképpen sémák, modellek rendszere, de ez a rendszer inkább úgy értendő, mint a psziché bizonyos része, mely a dolgok közötti kapcsolatok jellegére vonatkozik.
A átfogó jelentésrendszer Az átfogó jelentésrendszer három fő elemből tevődik össze: átfogó hiedelmek, életcélok és alapvető törekvések, valamint az értelmesség élménye.
Az átfogó hiedelmek olyan speciális feltevések és hiedelmek melyek egzisztenciálisan jelentős kérdésekre vonatkoznak. Ilyen kérdések: az igazságosság és tisztesség, a szerencse és kontroll, a valóság koherenciája, a valóság jóakarata, személyes biztonság és sebezhetőség. Mint láttuk a sémák a környezettel való interakció során alakulnak ki, és az által változnak. Az átfogó hiedelmek esetében hasonló helyzettel találkozunk, mivel ezek nem másak, mint sémák, viszont ebben az esetben hangsúlyoznunk kell a kulturális jellegüket. A jelentésrendszer érthető személyes konstrukcióként, de ugyanakkor a jelentésrendszer lehet egy szervezett kulturális konstrukció is, mint a vallások, különböző tanok, filozófiai iskolák által képviselt elképzelések. Ezek felkínálva kerülnek elénk, melyet akaratlagosan beépíthetünk "tiszta" formában, vagy a már meglévő személyes jelentésrendszerünk fényében, módosultan. Ugyanakkor gyermekkori neveltetésünk során egy bizonyos világról átadott képet internalizálunk. Önkéntelenül rendelkezni fogunk egy "világlátással", mely alapként szolgál és akár nagyob módosulások nélkül fennmaradhatnak. A jelentésrendszer ugyanúgy, mint a séma "lencseként" szolgál abban, hogy tapasztalatainkat a világképünknek megfelelően értelmezzük, de ezen kívül más funkciót is betölt: biztosít egy fajta kiszámíthatóságot és változatlanságot a változó világgal szemben, egyfajta homeosztászis jellemző rá. Továbbá szerepet játszik a magatartás- és élménymintázatok kialakulásában. Ha jelentésrendszer megbízhatóságát tapasztalataink igazolják, akkor ez a szubjektív értelmesség élményével jár együtt. Mivel motiváltak vagyunk a jelentésrendszer fenntartására, elvégre maga a szubjektív értelmességének élménye pozítiv élmény, és ezért a tapasztalatokat olykor úgy próbáljuk értelmezni, hogy azok beleilleszkedjenek a jelentésrendszerbe, ezt a személyes jelentésrendszert csupán egy erőteljes kihívás inoghattatja meg.
Feltevés, hipotézis Feltevésem az, hogy azok a fenyegető tényezők melyeket Márton Tamás a Vallásosság és az értelmes élet pszichológiája című tanulmányában felsorol - mely egyben alap forrása ennek dolgozatnak -, csupán azért nevezhetőek fenyegető tényezőknek, mert jelentésrendszerek többsége már eleve arra "hívatott", hogy azok a tények, helyzetek fenyegessék. Általánosabban megfogalmazva, maga a jelentésrendszer, és főleg az alapvető hiedelmek meghatározzak saját maguk fenyegető tényezőit. Ebben az esetben talán jogos lehetne az az
elgondolás, hogy a jelentésrendszereket minőségileg rangsorolhatjuk a diszfunkcionálitásuk mértéke alapján.
Általános feltevések és a fenyegető tényezők Janoff-Bulman, Frantz szerint joggal feltételezhetjük, hogy a világ megfelelő mértékben igazságos, hogy képesek vagyunk kezünkben tartani az életünket, Baumeister kiegészíti azzal, hogy céljaink felé haladunk, elérjük és megtarthatjuk azokat a dolgokat, melyek fontosak számunkra az életben, és akár azt is, hogy igazán rossz dolgok jó emberekkel nem történhetnek. A három fontos fenyegetés: a váratlan, traumatikus események, a lassan felhalmozódó élettapasztalatok nyomán kialakuló krízis, és a halál ténye, mint végső fenyegetés. A váratlan, traumatikus események a szeretett személyek elvesztése, betegségek, nagy kudarcok vagy csalódások fontos személyekben. A lassan felhalmozódó élettapasztalatok többnyire nem köthetőek egy eseményhez, megélés szintjén egyszer csak betörnek, krízist okoznak.
Az értelemkeresés valamint az értelemadás, és a pszichoterápia Az értelemkeresés és értelemadás egy folyamat, mely jelentős időtávot is közrefoghat. Ha az átfogó jelentésrendszer kielégítő mértékben stabilizálódott, akkor a folyamat véget ér, és ismét megjelenhet az értelmesség szubjektív élménye. Két alapvető eszköz áll rendelkezésre a krízis kezelésére, az egyik a megőrző megküzdés, vagyis maga a helyzet újraértelmezése, valamilyen formában való beillesztése az átfogó jelentésrendszerben. A másik az átalakító értelemadás, vagyis maga a jelentésrendszer vagy annak elemeinek megváltoztatása az új tapasztalat fényében. A hosszas folyamatot különböző pszichés betegségek kísérhetik, mint depresszió, szorongás, stb. Ezeket meglehet próbálni terápiás folyamatban kezelni, enyhíteni, vagy akár a értelemkeresés és értelemadás folyamatában támogatását kérni.
Abban az esetben, ha a terápia során a krízis által kiváltott emocionális problémák feloldása, enyhítése és bizonyos funkcionálisabb viselkedések kialakítása a cél, mely többnyire a rövid kognitív viselkedésterápiákra jellemző törekvés, és "mély filozofikus változás" nem történik, vagyis maga az átfogó jelentésrendszer, főképpen az alapvető hiedelmek felülvizsgálata elmarad, akkor a jövőben is krízis alakúlhat ki a hasonló fenyegetések jelenlétében. Albert Ellis volt az egyik aki felhívta erre a figyelmet, ő ezt elegáns módszernek nevezte, mely akár éveket is igénybe vehet, ellentétbe az általános vagy nem elegáns módszerrel szemben.
A jogosság kérdése A megfogalmazás szerint joggal tarthatjuk fenn azokat a feltételezéseket a világról melyeket fentebb említettünk. Mi az ami a jogosságát biztosítja? Az elképzelés szerint éppen a mindennapi tapasztalataink igazolják a feltevések, hiedelmek helyességét. Ugyanakkor sokszor biztonsági, elkerülő viselkedésmódokkal élünk, hogy a kihívást jelentő helyzeteket elkerüljük, hogy ne kelljen megbirkóznunk velük, vagyis van egy nem tudatos önigazolás törekvés. Ebből az következik, hogy a fenyegető tényezőket nem tartjuk a "természetesnek", kiszorítjuk a tudatunkból, a valóságból. Éppen ezeknek a természetellenesnek tartása és az az önámítás, hogy attól, hogy ezek nem mindennaposak, nem történhetnek meg, a krízis gyökerét képezik.
A világ természete és a felvetés, hipotézis "igazolása" Ha feltevéseinket a világról a megvizsgálatlan mindennapi élet tapasztalataira alapozzuk, akkor olyan világképeket alakíthatunk ki melyek voltaképpen olyan tényeket, eseményeket zárnak ki vagy tartanak "természetellenesnek" amelyek faktuálisnak tekinthetők. Mint láttuk a halál az egyik fenyegető tényezőként van feltüntetve. Az hogy hogyan vélekedünk a meghalásról, arról, hogy van-e túlvilág, mi lesz a sorsunk, meghatározza azt, hogy milyen emóciókat élünk meg ezzel kapcsolatban. Az epikureizmus szerint a boldogtalanságot, az emocionális zavarokat a téves hiedelmek okozzák. Szerintük a boldogság állapotát csak akkor érhetjük el, ha a téves hiedelmektől megszabadulunk, ha azokat leépítjük. Felismerték, hogy az egyik tény, a halál ténye, akár a legnyomasztóbb problémává válhat. Úgy gondolták, hogy a halál bekövetkezte tényleges megsemmisüléssel jár együtt. Eszerint nem érhet minket fenyegetés a halálunk után, mivel nincs azon túl semmi. Ugyanakkor ezzel a ténnyel szembe teljes elfogadásra intettek és úgy tekintettek rá, mint ami
nem tartozik az élethez, bár elkerülhetetlen, mivel "mikor mi vagyunk, addig nincs halál, és mikor a halál van, akkor mi már nem vagyunk". Az életcélokról és törekvésekről határozott elképzeléseik voltak. Alapvető célnak tartottak a boldogság elérését. Ezen nem az örömök halmozását értették, hanem a fájdalom mentességet, ami nem más, mint a lélek zavarodottságának megszűnése. Szerintük bizonyos örömök fokozzák, míg mások csökkentik a zavarodottságot. Egy másik helleniszikus iskolát, a sztoicizmust, jellegezetesen a szabadság, a kontroll kérdése foglalkoztatta. Elképzeléseik szerint külső szabadságunk nincs. Szinte teljes mértékben megvagyunk fosztva ettől, viszont létezik belső szabadság. Ez a belső szabadság nem más mint egy konkrét szituációkra adott reakciónk. Ezt mi határozhatjuk meg, hatalmunkban áll. Ugyanakkor úgy gondolták, hogy a természetet, aminek részesei vagyunk valamilyen értelmes elv, elrendezés vezérli. Törekvésünk abban kell álljon, hogy gondolkodásunkat, habitusainkat úgy alakítsuk, hogy az emocionális reakcióink megfelelőek legyenek. E cél elérésének fő eszköze a hatalmunkban lévő dolgok tisztázása és tudatosítása. Ha ezt nem tesszük meg akkor "minduntalan akadályokba ütközünk, bánkódni és háborogni fogunk, káromolni az isteneket", el kell fojtanunk az ellenszenvünket minden olyan dologgal szembe, mely nincsen hatalmunkban. További gyakorlatok melyeket a szemléletünk megváltoztatására dolgoztak ki: a negatív vizualizáció, a szerencsétlenség gyakorlása, "fizikai" perspektívából való leírás és lebontás, különböző önvizsgálati módszerek, meditáció, emlékezeti módszerek stb. Vajon egy olyan személy aki ilyen átfogó jelentésrendszerrel bír fenyegetésnek élné meg a váratlan eseményeket, a halált? Véleményem szerint nem.
