Differenciálás - annotált bibliográfia -
Heinz Klippert (1994): Methoden-Training.Übungsbausteine für den Unterricht. (Módszer-tréning. Építőkövek az oktatáshoz.) Beltz kiadó, Weinheim und Basel A kötet a következő pedagógiai alapelvekből indul ki: a kompetenciák fejlesztését célzó oktatás a tanulók tanulási, kommunikációs, munka- és kooperációs technikáinak fejlesztésére törekszik. E fejlesztések megvalósításához az oktatási folyamat során a nyílt oktatás, projektmunka, hetiterv alapján végzett egyéni munka, szabad munka módszereit szükséges alkalmazni. A saját tanulásáért felelősséget vállaló tanulónak rendelkeznie kell azokkal a technikákkal és kompetenciákkal, melyek ezt a tanulást lehetővé teszik, ezért az oktatási folyamatban e technikák gyakorlását lehetővé kell tenni. A szerző munkájában e technikák, ezen belül különösen a tanulási technikák fejlesztését célzó módszerek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit és módszereit mutatja be, különböző szaktárgyak anyagához kapcsolva, gyakorló pedagógusok számára. A kötet első fejezetében részletesen ismerteti a technikák alkalmazásának pedagógiai alapelveit, a fejlesztendő kompetenciákhoz rendelve a fejlesztést célzó technikákat. Az egyes fejezetek rövid elméleti bevezetőt követően az egyes technikákat mutatják be, minden elem kapcsán ismertetve alkalmazásuk alapelveit, a gyakorlat tömör leírását, a felhasznált eszköz teljes bemutatását, az értékelés módját és a gyakorlat megvalósításához szükséges keretfeltételeket. A gyakorlatok a következő fő témákra irányulnak: •
A tanulási folyamat tudatosítása: tanulótípusok, tanulási stratégiák, tanulási stílusok feltárását célzó eljárások.
•
Információkezelési technikák: olvasási tempó fokozása, szövegkezelési technikák, taneszközök kezelésének technikái.
•
Információfeldolgozási technikák: diagrammok és táblázatok készítése, vizuális megjelenítés, szöveges megjelenítés technikái.
•
Technikák az idő-, munka- és tanulástervezés fejlesztésére: strukturálás, rendszerezés, problémamegoldás, időkezelés fejlesztését célzó technikák és eszközök.
1
A kötet egyrészt tréning-segédanyagként alkalmazható, mivel több, mint 100 különböző technikát ismertet, valamint gyakorlati útmutatóként használható bármilyen iskolatípusban dolgozó, a tanulók önálló, aktív, tevékeny tanulásának segítésére törekvő tanár számára.
Niermann, Johannes (1981): Methoden der Unterrichtsdifferenzierung. (A differenciált oktatás módszerei.) Schwann kiadó, Düsseldorf Johannes Niermann e könyvében a differenciálás, mint pedagógiai alapelv pontos meghatározását tűzi ki célul. A differenciálás fogalmát tágabb összefüggésrendszerben elhelyezve - kiemelve a pusztán oktatásszervezési kérdésekből - egy differenciálásra épülő didaktika elméleti rendszerét és a differenciált oktatás megvalósításának gyakorlati útmutatóját fogalmazza meg. A bevezető fejezetben a differenciálás antropológiai és strukturális kritériumait fogalmazza meg, ismerteti a differenciálás pszichológiai alapjait, módszereit, eszközeit és hatását a tanulókra. A gyakorlati útmutatást célzó fejezetekben először - a differenciálás alapjaként - a tanulók megismerésének lehetséges eszközeit és módszereit ismerteti, különös tekintettel a tanulási stílusokra. Ezután bemutatja azokat a szervezeti és térbeli változtatásokat, amelyeket a differenciált oktatás hatékony alkalmazása szükségessé tesz, ezekhez részletes útmutatót nyújt. Ismerteti a tehetséggondozás lehetőségeit a differenciált oktatás keretei között. Részletesen foglalkozik a differenciált tananyagkészítés alapelveivel és technikáival. Kitér azokra a nehézségekre és problémákra, melyeket a differenciált oktatás helytelen alkalmazása okozhat. Az utolsó fejezetben tanítási órák ismertetésével mutatja be a differenciálás konkrét gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. A könyv azoknak ajánlható, akik a differenciálás gyakorlatához szeretnének ötleteket kapni, különösen jól használhatóak a térszervezésre és a tananyagszervezésre vonatkozó fejezetek. Hiányossága viszont, hogy a diagnosztikus értékelés kapcsán nem tér ki a tanulási képességek alapjául szolgáló részképességek fejlettségének vizsgálatára, ezért e témához érdemes más forrásokból is tájékozódni.
2
Németh András - Skiera, Ehrenhard (1999): Reformpedagógia és az iskola reformja. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest A kötet célja a reformpedagógia kialakulásának, történeti hátterének, jelentősebb irányzatai elméleti alapjainak és főbb gyakorlati sajátosságainak bemutatása. A differenciálás szempontjából a könyv következő fejezetei használhatók különösen jól: a Montessori-pedagógia (109-130. old), a Freinet-pedagógia (201-220. old.), a Dalton-plan (155-174. old.) és a Jenaplan (180-200. old.) koncepcióját, valamint az oktatás módszertani sokszínűségének gyakorlati példáit (290-321. old.) bemutató részek. Ezek azok a fontosabb reformpedagógiai irányzatok, melyek olyan gyakorlati eljárásokat dolgoztak ki a tananyag- és tanulásszervezésre, melyek a differenciálást lehetővé teszik. A kötet mindegyik koncepció esetében bemutatja és példákkal illusztrálja az irányzat jellemző oktatási gyakorlatát. Emellett a Montessori-pedagógia kapcsán részletesen foglalkozik a tantervvel és az előkészített környezettel; a Dalton-planban az "assigment" és "graph" technikájával; a Jena-planban a hetitervvel; a Freinet-pedagógiában a tanári és gyermeki munka formáival. A gyakorlati példák kapcsán ismerteti a nyílt oktatás, a szabad munka, a heti terv alapján folyó oktatás, a csoportmunka és a projekt alkalmazásának alapelveit, eljárásait, gyakorlati megoldásait. A könyv jól használható a hagyományostól eltérő oktatási gyakorlat tudatos kialakításához, valamint segíthet a pedagógusoknak abban, hogy megértsék az egyes módszerek, eszközök, technikák alkalmazásának elméleti hátterét. A gyakorlati alkalmazást segítő elméleti képzés szakirodalmaként ajánlott.
Lappints Árpád (2002): Tanuláspedagógia. A tanulás tanításának alapjai. Comenius Bt. Pécs. „A tanulás tanításának alapjai” alcímet viselő könyv egy olyan didaktika tankönyv, ami a hasonló tartalmú könyvektől abban különbözik, hogy a szerző a differenciálás témakörét a többi klasszikusnak számító területtel azonosan, kiemelt fontossággal, önálló fejezetben írja le.
3
A „Tanuláspedagógia” a tanulás szervezéséből, vagyis a hatékony tanulás feltételeinek a biztosításából indul ki, ez a vezérelv meghatározó jellegű a tankönyvben. A „Differenciálás a tanulás-tanítás folyamatában” szervesen kapcsolódik a többi fejezethez: •
Tanulás és tudás
•
Az oktatás és folyamata
•
Az oktatás tartalma
•
Az oktatás megszerezése
•
Pedagógiai értékelés A rövid és vázlatos fejezet kizárólag hazai szakirodalmakra hivatkozik, azok közül
azonban a fontosabbakat említi, így további keresőmunkára és a kiegészítések irányítására is alkalmas. A differenciálás pedagógiai funkcióit és a differenciált oktatás értékeit leíró részek keretet alkotnak, megindokolják a nézet- és tevékenységrendszer létjogosultságát, bizonyítják a fontosságát és szükségességét. A tanulócsoportok közötti „külső” és a tanulócsoporton belüli „belső” differenciálás formáinak az áttekintését, a differenciáláshoz nélkülözhetetlen tanulói sajátosságok megismerési lehetőségeinek a leírása követi, de olvashatunk a differenciálásra alkalmas tanulásszervezési megoldások és a differenciálás során megnyilvánuló oktatási tevékenységek sajátosságairól is. A tankönyv bevezető jellegű, a használata akkor célszerű, ha a differenciálás témakörét egy olvasmányosan megfogalmazott, vázlatos didaktikai rendszerben szeretnénk megismerni.
M.Nádasi Mária (2001): Adaptivitás az oktatásban. Comenius Bt. Pécs. Az adaptív oktatás gondolata, az egymástól különböző tanulók egyszerre történő eredményes tanításának az ellentmondását oldja fel. Egy olyan tanári gondolat- és tevékenységrendszert kínál, ami a tanulók egyéni sajátosságainak a figyelembevételére épülve egyszerre biztosítja a differenciálás egyéni fejlesztő hatását és a pedagógiai gyakorlatban megjelenő egységességet.
4
Egy oktatási folyamat akkor adaptív, ha a megvalósítása során a differenciálás és az egységesség elve egyaránt érvényesül. A könyv a differenciálást a megszokott fogalmi keretben, egy csoportban lezajló tanítási-tanulási folyamatban is az egyéni sajátosságokhoz képest történő hatékony fejlesztésként értelmezi. Az egységesség csak látszólagos ellentmondásban van az egyéni sajátosságokkal, mert a forrása nem külső tényezőkből, hanem a tanulók egyéni sajátosságaiból származik. Az adaptivitás, illetve az azt meghatározó differenciálás és az egységesség alkotja azt a fogalmi készletet, amihez a szerző a pluralizmus, a szelektivitás, az alternativitás, illetve a szegregáció-integráció fogalmait társítja abból a célból, hogy a csoportban történő hatékony egyéni fejlesztés fogalmi összefüggéseit együttesen legyen képes leírni és magyarázni. A könyv nagyobbik része az adaptív oktatás feltételeit, egyrészt a szükséges releváns tanulói sajátosságok (a tanulók tudása, az aktivitásra való készenlétük, az önálló munkavégzés és az együttműködés terén való fejlettségük, és a társas kapcsolatrendszerben való helyzetük) ismeretét és megismerési módjukat, másrészt pedig a tanulók számára leginkább kedvező tanulásszervezési formák (a frontális munka, a csoportmunka, a párban folyó tanulás, az egyéni munka, az individualizált munka) biztosítását, párhuzamos, szimultán alkalmazásuk lehetőségeit tartalmazza. A könyv elsősorban elméleti jellegű, de az áttekintő fogalmi rendszerzése nélkülözhetetlen lehet a differenciálással kapcsolatos gyakori ellenérvek cáfolatához. A gondolatmenetek több helyen is utalnak gyakorlati példákra, reflektálnak gyakori tanári nézetekre, kimondott és ki nem mondott gondolatokra.
Geppert, Klaus - Preuss, Eckhardt (1978): Differenzierender Unterricht konkret: Analyse, Planung u. Gestaltung: Ein Modell zur Reform des Primarbereichs. (Konkrétumok a differenciált oktatásról. Elemzés, tervezés, és konstrukció: egy modell a szakterület reformjához.)
Klinkhardt, Bad Heilbrunn. A kissé talán réginek tűnő, ám időtálló szakirodalom két fontosabb szerkezeti egységre osztható: az elméleti bevezető után konkrét, megvalósított példákkal is találkozhatunk. A könyv első fele nagyon jó elméleti alapozást ad, mely a differenciált tanítás elméletének „vázlatát” adja. A csoporton belüli differenciálást, mint a tanítás reformjának egy 5
lehetőségét ismerhetjük meg, és a kiinduló gondolatok között találhatjuk a gyerekek differenciált oktatásra való jogának ismertetését, a csoporton belüli differenciálás követelményeit és céljait, illetve a tanulói sajátosságoknak, mint a differenciálás alapjának az értelmezését. Szemléletes ábrák segítségével kaphatunk képet a differenciált oktatás lehetséges tanulásszervezési megoldásairól, illetve a didaktikai-metodikai lehetőségekről: az egyénre szabott tanulási feladatok, a tanulási cél, a tanulásszervezés és aktivizálás, a tanulási segédeszközök, a teljesítményértékelés és a házi feladat segítségével történő differenciálásról. A hatékony tanulást segíti, hogy minden módszertani megoldást egy alapkérdésre adott válaszként olvashatunk az alfejezetekben. Az elméleti „vázlat” záró része a differenciált oktatás tervezésének rövid, vázlatos áttekintése. A könyv második részében öt különböző esettanulmányt olvashatunk, amelyek magyarázó ábrákkal és részletes dokumentációval mutatják be, hogy a differenciált oktatás nemcsak megvalósítható, hanem eredményes is lehet. A problémaközpontú és sok esetben a teljes folyamatot bemutató leírások jól kiegészítik az elméleti alapozást, ezáltal a tankönyvet egyszerre több célra is hatékonyan fel lehet használni.
Kelly, Albert Victor (1981): Unterricht mit heterogenen Gruppen: Theorie und Praxis der Binnendifferenzierung. (Tanítás heterogén csoportban: a differenciálás elmélete és gyakorlata)
Beltz, Weinheim, Basel. A döntően elméleti jellegű monográfia kilenc nagyobb témakört tart fontosnak ahhoz, hogy az olvasót a differenciálás elméletével és gyakorlatával megismertesse: •
a heterogén csoportok kialakításával kapcsolatos negatív és pozitív példák, illetve a csoportképzés, a csoportok kialakításának elvi megfontolásai
•
a differenciálást meghatározó fontosabb tényezők elmélete, mint például a tanulók társas magatartásának a jelentősége, az egyénre szabott képzés fogalma, a tanári szerepe alakulása a heterogén osztályban, stb.
•
az egyéni és a csoportmunka, mint két lehetséges tanulásszerezési mód, különös tekintettel az oktatás tartalmára, és a módszerekre, illetve az erre fókuszáló példák
•
a tanárok csoportos tanítása, vagyis a kettő vagy több tanár aktív közreműködésével alakított oktatás tervezése, szervezése és lehetséges problémái 6
•
a csoportok sajátosságai és a kialakítás kritériumai, a társas kapcsolatrendszer megismerésére alkalmazott szociometria
•
a tanítás és tanulás segédanyagai, kiválasztásuk problematikája
•
a tanulási nehézséggel rendelkező tanulók, mint különleges bánásmódot igénylők, különös tekintettel az egyéni és a csoportmunkában való tanulásuk különböző előnyeire
•
a tanár és tanuló kapcsolatának újszerűsége a heterogén csoportszervezés során és az így megmutatkozó előnyök
•
a teljesítményértékelés a kötelező oktatás utolsó éveiben: a belső és a hivatalos vizsgák, az értékelési technikák A záró fejezetben a korábbiakra épülő összefoglalót olvashatunk. A kötet egymástól
elkülönített fejezetekből áll, amelyek mindegyike rövid összefoglalóval és következtetésekkel zárul. Az egyes alfejezetek önállóan is nagyon jól tanulhatók, de inkább elméleti alapozáshoz célszerű őket felhasználni, mivel kevés gyakorlati példát tartalmaznak.
Gerhard Meyer-Willner (1979): Differenzieren und Individualisieren. Begründung und Darstellung des Differenzierungsproblems. (Differenciálás és egyéni fejlesztés. A differenciálás problémáinak megfogalmazása és bemutatása.)
Julius Klinkhardt Verlag, Bad Heilbrunn. A tankönyv gondolatmenete a kor tanítási gyakorlatának jellemzéséből indul ki, részletesen
elemzi
a
gyakran
alkalmazott
frontális
munkát,
mint
tanárközpontú
tanulásszervezést, kiemelve az eljárás előnyeit és hátrányait. A differenciálás elméletének itt is központi kérdése a tanulók közötti különbség megismerése, amit az iskola egyéni különbségekkel kapcsolatos reakcióinak a bemutatása egészít ki. A tapasztalható gyakorlat elemzésének logikája mentén végül a differenciálásról, mint követendő gyakorlatról olvashatunk az első tartalmi rész végén. Ez a fejezet jól használható arra, hogy a differenciálás elméletének és gyakorlatának a fontosságát a hétköznapi iskolai történésekből kiindulva láthassuk be. A
külső
differenciálás
fogalmát
a
szerző
elsősorban
a
teljesítményalapú
differenciálásként értelmezi, de ugyanitt röviden megemlíti az érdeklődés és az orientáció alapú differenciálást is. 7
A belső differenciálást, mint a csoporton belüli differenciálást elsősorban a csoportmunkára vezeti vissza, de röviden olvashatunk az egyéni munkáról, illetve a tanulásszervezés lehetőségeiről és ötleteket kapunk a differenciálás kidolgozásához is. Az utolsó fejezetben a hagyományos differenciálási gyakorlat alternatív megoldásainál a szerző több olyan problémakört is felsorakoztat (adaptív oktatás, tanítás heterogén kiscsoportban, stb.) amelyek vázlatos összefoglalása megfelelő iránymutatást adhat a továbbgondoláshoz. A cím egy olyan tankönyvet rejt, ami a differenciálás nagyobb fejezeteit gyakorlatias és problémaközpontú megközelítéssel tárgyalja. Az egyes alfejezetek végén a tartalomhoz kapcsolódó feladatok és az elsajátítást ellenőrző kérdések találhatók, amelyek akár az önálló tanulást is segíthetik, vagy például a csoportos képzés során kiindulási alapot is adhatnak egy komplex feladathoz.
Gallop, Catharine M.(1988): Individual tutoring: A realistic and effective solution for children's learning difficulties. (Egyéni fejlesztés: reális és hatékony megoldás a tanulók tanulási nehézségeire.) Thomas, Springfield. A könyv szerzője az általános áttekintés mellett 94 olyan játékot és eljárást ismertet, amelyeknek a forrása a tanulási nehézséggel küzdő tanulók fejlesztésével eltöltött 20 éves munkája. A fejlesztő játékokat és eljárásokat valójában tanulási segédeszközként, esetenként diagnosztikai eszközként értelmezi és a használatukhoz általános ismertetőt is közöl, ahol többek között kitér a fejlesztő tanár szerepére és tevékenységére is. A játékokat négy csoportba sorolja: folytatásos játékok, összeillesztő játékok, versenyfeladatok, tanítvány-tanár játékok. Hatékony segédeszköz, hogy külön fejezet tárgyalja az egyes játékok és eljárások képességfejlesztő hatásait, ahol a fejlesztendő területek (pl. általános tanulási képesség, írott nyelv, számolási képesség, stb) szerinti csoportosítást is megtalálhatjuk. A könyv egyrészt nagyszerű gyűjteménye a képességfejlesztő játékoknak és eljárásoknak, de arra is jó példa, hogy a tanórai tevékenység során is lehet fejlesztő hatást elérni, mégpedig különleges eljárások és külön szakember közvetlen segítsége nélkül.
8
Bárdossy Ildikó (2002.): A tanulók közötti különbségek és a tanulás fejlesztése. Bevezető előadás. Elhangzott „A tanulás fejlesztése” című OKI konferencián In.: Új Pedagógiai Szemle 2002. január A tanulás fejlesztésének egyik legfontosabb eszköze az iskolák és a pedagógusok módszertani repertoárjának fejlesztése. Ezzel összefüggésben annak átgondolása indokolt, hogy vajon a módszerek és a módszertani repertoár milyen kontextusban értelmezhetők. Ha elfogadjuk, hogy a pedagógusok a tanulók által megkonstruált belső tudással foglalkoznak, akkor a tudás, a személyes tudás, a tudásváltozás, a tanulás kérdései képezik a módszerek értelmezésének alapját. A szerző az előadás első részében részletesen ismerteti a téma aktualitásának okait: - hagyományos módszerek alkalmazásának következményeit, - a PISA vizsgálat megállapításait, tanulságait - az esélyegyenlőtlenségek, a hátrányos helyzet problematikájával kapcsolatos problémákat, - a hazai iskolarendszer jellegzetességeit. A második részben a nemzetközi trendeket és törekvéseket és néhány megoldási módozatot ismertet. - a kulcskompetenciákat és azok különböző megközelítéseit, - az élethosszig tartó tanulásról - a hatékony tanulási környezet kialakításáról Olyan megvalósítható modell-leírást ad, amely az iskolai tanulásra, az integrált iskolák, és a speciális nevelési-oktatási intézmények számára is értelmezhető. Bemutatja azokat a módszereket, amelyek a korszerű tanulás fejlesztés eszközei lehetnek: - Az RWCT - a kritikai gondolkodás fejlesztése olvasás és írással programot, - az integrált, együttműködésen alapuló intézményi társulásokat, mint az integrált oktatás, képzés modelljeit, - felsorolja és leírja azokat a módszereket, jellegzetességeiket, amelyek segítségével hatékonyan alkalmazkodhat az iskola, a pedagógus az eltérő szükségletekhez. Néhány konklúzióval zárja előadását, amelyben közoktatási intézményei, a felsőoktatás, kutatás az oktatáspolitika, és nem utolsó sorban a pedagógus szerepét, felelősségét, lehetséges feladatait állapítja meg a tanulás fejlesztése érdekében.
9
Horváthné Zilahy Ágnes (2004): Hatékony tanulás In.: Új pedagógiai Szemle 2004. január A pedagógia régi kérdése, hogy az egyes tanulási-tanításszervezési módszerek mennyire hatékonyak. A tanulmány áttekinti a frontális tanítástól a differenciálás különböző formáin át az individualizált tanulásig terjedő tanulásszervezési módokat. Végigtekint a különböző oktatásszervezési módok alakulásának, változásának okain. A társadalmi, gazdasági változások az oktatáspolitikát is változtatásokra késztetik. Változnia kellett az iskolai tudásnak is, a normaorientáltságot felváltja a kritérium orientáltság. A szerző leírja a 21. századi tanulás és tudás változásait, körülményeit, összetevőit. majd elemzi az egyes tanulásszervezési módokat: - a frontális oktatás alacsony hatékonyságának okait, s korszerű változatát, - differenciált fejlesztés különböző szervezésű lehetőségeit, és hatékony tanulás kialakítását befolyásoló tényezőket, - az együttműködési stratégiák különböző csoportképzési eljárásainak kockázatait, - a kooperatív tanulás, a munkacsoporttal segített individualizáció alkalmazását az olvasás, írástanításban, - a projektmódszert, mint a szociális kompetenciák hatékony tanulásának lehetőségét. A tanulmány arra a megállapításra jut, hogy a maga helyén minden módszer eredményezhet hatékony tanulást. Ennek feltétele a tanulók sajátosságainak, illetve a különböző tanulási célokhoz vezető utak alapos ismerete. Ajánlható a tanulmány a munkájuk tudatosságát fokozni kívánó pedagógusoknak, mert a módszerek elemzésével segíti a céloknak megfelelő módszerek kiválasztását.
Illyés Sándor (1999): Másság és emberi minőség In: Új pedagógiai Szemle 1999. január
A társadalom mássághoz való viszonya összetett tényezők függvénye. A nyitott, demokratikus társadalmakban a valamilyen szempontból más ember nem kap negatív megkülönböztető bélyeget, a másság nem befolyásolja az eltérő tulajdonságokat mutatók emberi minőségét. A pozitív másság-szemlélet értékként kezeli a másságban kifejeződő egyediséget. 10
A szerző kifejti a másság- különbözőség társadalmunkban használatos fogalmát, etimológiai, tartalmi megközelítésben. A médiából vett idézetekkel támasztja alá a magyar társadalom mássággal szembeni diszkriminatív voltát, a más értékként kezelést, megítélés negatív diszkriminatív jellegét, és természetesen az ebből adódó más viszonyulásokat és bánásmódot. Megemlíti a pozitív diszkrimináció jelenlétét is, a reklámok, az eszményítés, a sztárkultusz kitüntető helyzetteremtését. Kifejti a közgondolkodásban jelenlévő „ésszerű, jogszerű, etikus „érintkezési formákat, bánásmódokat, intézkedéseket, amelyek az eltérő sajátosságokat mutató embertársaink felé irányulnak: stigmatizáció, ellenszenv, gyűlölet. Idézi Allport által leírt viselkedésformákat, amelyek ismerete nagyon fontos kell, legyen a pedagógus számára ahhoz, hogy saját előítéleteit felismerhesse. Taglalja a globalizálódó világ népeket, a másság-értékét elhalványító uniformizáló értékvesztő tendenciáit. Hazánkban a jog és törvények egyre jobban segítik a diszkrimináció visszaszorítását, ugyanakkor a személyközi kapcsolatokban elzárkózó, idegenkedő magatartás a domináns. Ajánlható a tanulmány hátrányos helyzetű, és / vagy sajátos nevelési igényű, inkluzió, integráció felé törekvő, megfelelő intézmények vezetőinek, pedagógusainak. A különbségekből adódó szükségletek kielégítése a tanítási - tanulási folyamaton belüli differenciált fejlesztés egyik feltétele bármilyen másság felismerése, tudatosítása, értékként kezelése, és sajátságainak megfelelő fejlesztése.
László Ágnes (2004): A tanulók eltérő képességeihez való alkalmazkodás problémái az iskolarendszerben In.: Új Pedagógiai Szemle 2004. január A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája a tanulók eltérő képességeihez való alkalmazkodás, a differenciált tanítás -tanulás megszervezése. A tanulmány részletesen bemutatja, milyen lehetséges eltérések tapasztalhatók a tanulók teljesítményeiben, vázolja az eltérő szükségleteket, a gyenge teljesítmények mellett kitérve a pedagógusok számára ugyanolyan problémát jelentő tehetségekre is. Részletesen kifejti, áttekinti a diagnosztizálás módszereit, és a beavatkozás módszereit: a különböző felelős felnőttek együttműködési lehetőségeit, a speciális munkakörök feladatait. Fejlesztőpedagógusként a saját konkrét
11
tapasztalataira támaszkodva bemutatja a fejlesztőpedagógusi munkakört, feladataival, tervezésével, dokumentációjával együtt. Bekapcsolódva az osztályban folyó munkába, elemzi a különböző munkaformák eltérő szükségletekhez való alkalmazkodásának specialitásait. A szerző saját tanítói és tízéves fejlesztő pedagógusi munkájának tapasztalatai alapján összegzi a tanulók teljesítményének és az intézményrendszerek működésének hiányosságai közötti kapcsolatot. A
tanulmány
elsősorban
a
fejlesztőpedagógusoknak
nyújt
segítséget
munkájuk
megszervezéséhez, de nagyon hasznos lehet a gyerekekkel foglalkozó valamennyi felnőtt munkájának összehangolásához.
Bönsch, Manfred (1991): Variable Lernwege. Ein Lehrbuch der Unterrichtsmethoden. (Változatos tanulási módok. Oktatás-módszertani tankönyv.) Ferdinand Schöningh kiadó, Padeborn, München, Wien, Zürich A könyv célja egyrészt a hagyományos didaktikai koncepciók és az "alternatív" módszerek alkalmazását preferáló koncepciók összehasonlítása, és ennek alapján két fő irányzat, az adaptív oktatás valamint a kommunikatív és nyílt oktatás didaktikai alapjainak meghatározása. Emellett célja e két utóbbi koncepció által preferált módszerek gyakorlati alkalmazásának leírása, és ezáltal a felhasználó pedagógusok számára praktikus útmutató nyújtása. A könyv elméleti bevezetője az egyes didaktikai koncepciók tanulás- és tananyagfelfogásának, valamint módszertani rendszerének részletes leírását tartalmazza. Az ezt követő fejezetben a szerző az adaptív oktatás és a nyílt oktatás elméleti hátterét, tanulás-, tananyag- és módszertani koncepcióját ismerteti. A gyakorlati fejezetekben foglalkozik a sikeres adaptív és nyílt oktatás feltételeivel: a diagnosztikával, az infrastrukturális feltételekkel, a multidimenzionális differenciálással, az eredmények mérésével, az értékeléssel, a tananyagszervezés kérdéseivel. Bemutatja azokat a lehetőségeket, melyek az "alternatív" módszerek alkalmazását a hagyományos oktatási keretek között is lehetővé teszik. Ismerteti az egyes módszerek alkalmazásának pszichológiai alapjait, valamint azokat a nehézségeket, melyek
a
módszer
alkalmazásakor
felléphetnek. Külön fejezetben foglalkozik a
projektoktatással, a tevékenységközpontú oktatással és a felfedeztető tanulással.
12
A kötet leginkább hasznosítható részei a differenciálás kérdéseivel foglalkozók számára a diagnosztikával, a tananyagszervezéssel és az oktatási folyamat szervezésével foglalkozó részei. Emellett hasznos segítséget jelenthet mindazoknak, akik a hagyományos iskolai oktatás keretei között szeretnének alternatív módszerekkel dolgozni.
13