Ünnepek és búcsúk
Szüreti program, aranylakodalom és búcsú a halasi Levi’s-alapítótól
Beletörődés Fellázadtak az ingatlanpiacon a város ellen „Hány évet” vesztett a lakásaink, házaink ára? Körkép az õszi, várható újabb eladási hullám elõtt
Súlyos büntetést szabtak ki az engedetlen halasi polgárokra, a kapitányhelyettes beavatkozott
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
Odavan a termés 80 százaléka Csatornázás – túlvagyunk a felén! Félmilliárdból szépül(ne) a Csipkeház Elúszhat a halasi hírnév a kismedencében Orvosbér-emelés: életmentő?
2012. szeptember 5. • XXVI. évfolyam 36. szám•Ára: 165 Ft
Tömeg a Zenélő Szélmalomnál
Cigányellenesek lennénk?
fotó: pozsgai ákos
Tovább éleződnek az ellentétek, az előítéletek és az indulatok – nemcsak egy irányban…
Miután a kelebiai-pécsi férfi megölte a pécsi pszichológusnőt, fasiszta plakátokat tettek ki, és cigányellenes megmozdulások követték egymást – a Spiegel című német lap kollektív előítéletességet vet a térség szemére. Mindeközben immár a határ két oldalán is panaszkodnak egyes garázda magatartású cigány származású családok, személyek ellen. Ezzel a témával is foglalkozik lapunk a 3. és a 4. oldalon. www.halasmedia.hu
LAPZÁRTA 2012. szeptember 5.
Aranydiplomások aranylakodalma Kiskunhalason ünnepelte és erősítette meg esküjét a Wodring-házaspár Meglepetések sora fogadta pénteken a 75. születésnapját ünneplő Wodring Ágoston Lászlót és nejét. Egyszer csak egy impozáns old timer limuzin parkolt a ház elé. Odáig még tudták, hogy a család és a barátok vendégségbe hívják őket – ám hogy a szolid eleganciával feldíszített tiszti étteremben Ferenczi Mária jegyző is várja majd őket… – erre nem számítottak. Így hát szükség volt a könnyitató papírzsebkendők sorára is, hiszen a sok ajándék mellett felidéz-
tetett László és élete párja, Horváth Zsuzsanna elmúlt 50 esztendeje: a szeretetben megélt megértés, türelem, szorgos életpálya – és elsősorban a két lánygyermek és a négy unoka. Természetességében is megható megilletődöttséggel mondott hát ismét „Igen”-t erre az 1962. augusztus 4-én ifjú, idén augusztusban pedig derűben, egészségben és szeretteiktől körülölelt idős pár, majd közösen gyújtották meg együvé tartozásuk jelképeként a gyertyát. Wodring Ágoston
László agrármérnök és az óvónő Zsuzsanna asszony – akik 1 éve vehették át aranydiplomájukat a Nyugat-Magyarországi Egyetemen – egyébként 10 éve költöztek Szombathelyről Kiskunhalasra, lányaik és unokáik közelségébe. (Kép, szöveg: KZ)
A Levi’s-alapítóra emlékeztek
Szigorúsága mellett is emberséges volt; vezetői posztja és szaktudása sem akadályozta, hogy tisztelettudó legyen a beosztottakkal; nagy volt és kedélyes a baráti-munkaközösségi vidám mulatozásban, ugyanakkor rengeteget tett a Levi’s-ért és a kiskunhalasi farmergyártás megte-
remtéséért. Őrá, a nemrég elhunyt Frank Ross-ra emlékeztek és búcsúztak tőle végleg pénteken egykori munkatársai, barátai és tisztelői a református imaházban. Frank 1945-ben született a skóciai Glasgow-ban, és magyarországi-kiskunhalasi munkája révén 1988 áprilisá-
tól indította el a helyi farmergyárat. A személye felé irányuló szeretet és hála nemcsak jelleme, teljesítménye előtt tiszteleg a rá emlékezőkben, hanem mindazért a gazdasági és társadalmi nyereségért, amit részben neki is köszönhet a város: a Levi’s-üzem 21 éven át nyújtott kiemelkedően jó fizetést és számos önzetlen szociális pluszjuttatást, továbbá civil kulturális és közösségi támogatást a város polgárainak számos kezdeményezéséhez. Frank Ross hosszan tartó betegsége, végül súlyos balesete után, a gondos és szakszerű ápolás ellenére hunyt el Kiskunhalason. (Lapunk következő számában emlékezik meg a helyi Levi’-s-alapítóról.) (Kép, szöveg: KZ)
2012. szeptember 5. Klassz, amikor nyugati lapok és Budapest-belvárosi bölcsészek értekezni kezdenek a vidéki Magyarországon dúló rasszizmusról, zsidó-, cigány-, román- és kínai-ellenességről. Ők csak tudják. Berlinben és/vagy a gangos-klímás fővárosi kerületekben bizonyára pontosabban megítélhető, hogy mi és mi nem folyik a mindennapi valóságban. Hogy kissé sémásra vegyük a képet: az ilyen mindentudó megmondók reggel 9 felé kényelmesen hátradőlnek az újság vagy az internet előtt, elolvassák a legfrissebb valami-ellenes híreket a sajtóból, aztán előveszik az angolszász liberalizmusról nyugati egyetemeken bemagolt tananyagot – és már zúdul is az észosztás. A Spiegel szerint (mint írunk róla lapunk 9. oldalán) a pécsi lány kelebiai gyilkosának esete a közvéleményben „egy egész népcsoport megbélyegzéséhez vezetett”. Ezt a nagy megbélyegzést a Spiegel és egyes liberálisok abból vonják le, hogy néhány fasiszta hülyegyerek Halason rasszista és náci plakátokat tett ki az utcára, meg abból, hogy a betiltott gárda megint masíroz néhány településen. Továbbá még azt is írják, hogy „a Fidesz ellentmondásosan viszonyul a romakérdéshez, a miniszterelnök például elítéli a romaellenességet, de dolgozni küldené a romákat.” Ezzel hisztériával elsősorban az a baj, hogy professzionális féligazságokkal operál. Tény, hogy Magyarországon sokan előítéletesek, sokan félik és/vagy utálják „a” cigányokat: egyes vagy „minden” cigányt. Ugyanígy tény az is, hogy sokan nem „a” cigányokat utálják, hanem egyes cigányokat: akik a szűk alsóvárosi utcákban bömböltetik a lakodalmas nótát, akik nyilvánvalóan adózatlan pénzből vett luxuskocsikkal korzóznak a városokban, akik garázdák, rendetlenek: akik nem akarják betartani a többségi normákat. Nyilvánvaló, hogy azok vannak többségben, akik nem bőrszín vagy név alapján ítélnek, hanem viselkedés alapján. Ebből aztán az következik, hogy ha egy cigány származású ember normálisan viselkedik – nem lop, nem vizel a sarokra, nem ordít esténként a panelben és nincs albérlete a börtönben –, akkor az átlag nem cigány többség nem fogja sem utálni, sem megvetni, sem kirekeszteni. És következik még valami: az, hogy a többséget általában az teszi indulatossá, hogy mit
a hét
A SZERK
EZ TÖRTÉNT A 7EN
Utáljuk-e „a” cigányokat?
Ünnepek és búcsúk Szüreti program, aranylakodalom és búcsú a halasi Levi’s-alapítótól.......2. o.
tesz valaki, nem pedig az, hogy ki teszi azt. (Kétségtelen, hogy vannak kísérletek, amelyek világszerte igazolják, hogy a másság – eltérő bőrszín, beszédmód vagy öltözködés – kiválthat ösztönös félelemreakciókat az emberekben, és a félelem olykor elindít agresszivitást. Ugyanígy kétségtelen viszont az is, hogy ahol kisközösségben, például kisebb falvakban élnek együtt például romák és nem romák, franciák és arabok, ott úgyszólván nincs többség-kisebbség konfliktus, mert a kis létszámú közösségben nincs vagy elenyésző például a lopások vagy más erőszakos cselekmények száma. Vagyis a döntő a viselkedés.) Az pedig már végképp nem látszik „odafentről” – a nyugati lapok és nagyvárosi megmondó bölcsészek illatos lakásaiból –, hogy mit eredményez, ha előítéletességgel vagy rasszizmussal intézzük el ezt a kérdést. Könnyű ráfogni most a halasiakra és az úgynevezett „magyar közvéleményre”, hogy cigánygyűlölő. Ezzel akár jól is lehet keresni: elég jó felsírni a világsajtóban, hogy Magyarországon buták és fajgyűlölők a magyarok, máris veszik-viszik a cikket, kérik a tudósok elemzéseit.
Beszámítható volt a gyilkos Hosszú évekre börtönbe kerülhet a kelebiai-pécsi P. László............ 4. o.
„
Csak jönnek a pincérmellényszerű gárdaöltözettel vagy a múltból fordított liberális sopánkodással. Bonyolultabb és rázósabb a felelősség kérdését boncolgatni. Ki a felelős azért, hogy a cigányok felzárkóztatására költött milliókmilliárdok egy jó része csúfosan és bűncselekmény-gyanúktól övezve pazaroltatik el? Ki a felelős azért, hogy sokszor olyan cigányvezetők kerülnek az élre falun és nagyvárosokban, akik olvasni is alig tudnak, népképviseleti demokráciát szolgálni pedig végképp nem is akarnak? Ki a felelős azért, hogy egyes cigányképviseleti szervezetek a jobb- és baloldali pártok szavazatgyűjtő alosztályaivá züllenek? Ki a felelős azért, hogy Magyarországon is olyan vadkapitalizmus épül, amelynek nem az emberiesség, a polgári és keresztény értékek (például munkahelyteremtés) a fontosak, hanem a profit és a gazdasági növekedés? Ehelyett mégis inkább a kormányt vagy kormányfőt vonják kérdőre, aki „elítéli a cigányellenességet, de elvárja az alkalmazkodást és a munkát”. Tény, hogy a mostani kormányt is felelőssé lehet tenni és kérdőre lehet vonni egy sor dologban, de nehezen követhető, hogy az integráció és a munkával szerzett megélhetés céljával mi a probléma. Talán Francia- és Németország vagy Nagy-Britannia nem azt szeretné, ha az ottani (muszlim, török, arab stb.) kisebbségek integrálódnának? Ha közelítenének a többségi normákhoz? Talán Magyarországnak az lenne a jó, ha mindörökre elfogadnánk, hogy a cigányok egyes tömegei életük végéig dolgozni akarás és munka nélkül költenék el a (többségtől kapott) segélyük jó részét a piaci sörözőben vagy az uzsorásnál? Európa és Magyarország a tönk szélén áll. Félő, hogy maholnap nem fogunk már ráérni arra, hogy a 19-20. század jóléti liberalizmusából fordított nyafka sopánkodással közelítsünk a kisebbségek kérdéséhez. Hogy mást ne mondjunk: egyszerűen nem lesz rá pénz. És ahogy fogy a pénz, úgy jönnek elő a hülyegyerekek a Hitlerjugend-plakátokkal meg a fordítva felfestett horogkeresztekkel meg a pincéröltözetre emlékeztető gárdamellényekkel. Az egyoldalú és életszerűtlen okoskodás csak olaj az ellentétek tüzére, csak féligazság-érveket ad a valóban gyűlölködők szájába, és gerjeszti a meg nem értést cigányok nem cigányok, többség és kisebbség között. Úgy tesz, mintha a kisebbségnek semmiféle dolga és felelőssége nem volna, a többség viszont nemcsak bunkó és előítéletes, de még gonosz is. És ezzel rontja a megbékélés és a párbeszéd esélyeit.
Újabb halasiak a feketelistán........................................................ 4. o. Beletörődés az ingatlanpiacon Egyre többen fogadják el, hogy hirtelen „tíz évet” vesztett a lakásuk-házuk ára............................................................................................5. o. Odavan a termés 80 százaléka Csapások sorozata sújtja a szőlőskerteket idén............................... 6. o. Csatornázás – túlvagyunk a felén! Fontos tudnivalók az ingatlantulajdonosoknak................................ 6. o. Félmilliárdból szépül(ne) a Csipkeház. ....................................... 7. o. Fellázadtak a város ellen Súlyos büntetést szabtak ki az engedetlen halasi polgárokra......... 8. o. Cigányellenesség? A kelebiai gyilkos tette és a német Spiegel...................................... 9. o. Életmentő beavatkozás? Béremelést kapnak a háziorvosok, és kérdés: mire lesz ez elegendő?.................................................................................. 9. o. Elúszhat a halasi hírnév a kismedencében Olimpiára készülve indult a halasi úszó utánpótlás-karrier...... 10-11. o.
Megállt a térség eladósodása 1280 végrehajtás: feléltük tartalékainkat A napokban megjelent, a megye lakosságának eladósodottságáról szóló tájékoztató lesújtó képet fest a családok anyagi helyzetéről, a végrehajtási ügyek számáról. A halasi tapasztalatok kedvezőbbek.
tott régiónk lakosságának pénzügyi kondícióiról. Az eddigiekhez képest a megyék eladósodottsági sorában néhány hellyel előbbre kerültünk. A közüzemi tartozások miatt indult egyre több végrehajtási eljárás, amely sok esetben magával rántja a jelzáloghiteleket is.
Mélyponton a megye A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesülete közzétette megyénk lakokosságának legfrissebb eladósodottsági mutatóit. – Talán a 2012-es év lesz a legrosszabb a pénzügyi válság évei között. Egyrészt megmutatja, kik maradnak talpon és fizetik tartozásaikat, másrészt kiderül, kik azok, akiknek erre már nincs lehetőségük – jósolja Kovács László főtitkár. A szervezet a statisztikai adatok alapján lesújtó véleményt alko-
Feléltük tartalékainkat Az egyesület állítása szerint a pénzintézetek sokkal könnyebben csatlakoznak egy közüzemi, közösköltségés egyéb tartozások miatt elindított végrehajtási eljáráshoz. Ez azt mutatja, hogy a lakosság már felélte tartalékait. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adatai szerint a 2011-es év azonos időszakához képest 2012 elsõ félévében a tartósan bedőlt hitelek száma 13.800-ról 16.550-re növekedett, amely családonként négy főt számítva mintegy 68.000 lakost érint. (Folytatás a 4. oldalon!)
HÍREK 2012. szeptember 5.
Feléltük a tartalékainkat Halas kedvezőbb helyzetben a lakossági eladósodásban (Folytatás a 3. oldalról!) Ez egy nagyobb város lakosságának felel meg. A nem banki hitelek miatt indított végrehajtások száma ennek több mint a duplája. A végrehajtások száma az 5 évvel ezelőtti 192.482-ről 2011 végéig 434.037-re növekedett. A megyén belül Kiskunhalas és térségének adatai kedvezőbbek. A városban, illetve a hozzá tartozó településeken 1.280 folyamatban lévő végrehajtási ügy van. Összesen 41 ingatlan vár árverésre. – A számok alapján egyértelmű csökkenés figyelhető meg. Ez év tavaszától érezhető mindez látványosan, elsősorban a közjegyzők munkájának köszönhetően. Sajnos, a mi munkánkban az átfutási idő miatt ez leghamarabb jövőre lesz tapasztalható – tájékoztatott Simoláné Vecsernyés Tímea bírósági végrehajtó. Bizonytalan jövő A viszonylag kedvező helyi adatokra 2006 óta nem volt példa. Hogy ez a tendencia tartós lesz-e, azt még az elemzők sem tudják. Az biztos, hogy a veszélyeztetett társadalmi csoportok jó része már padlón van. Hogy a középosztályból szakadnak-e le újabb rétegek a létbizonytalanságba, az nagyban függ a helyi és országos politikai döntésektől – legalábbis ez olvasható ki a civilek által összeállított jelentésből. Hegy-s
Beszámítható volt a gyilkos
Teljes mértékben beszámítható volt a gyilkosság idején P. László, a pécsi pszichológusnő megölésével gyanúsított férfi. Az ügyvéd szerint védence így a legszigorúbb büntetésre számíthat. A szakértők egyértelműen megállapították, P. László „beszámítási képességkorlátozásban nem szenved, nem korlátozott a cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, teljesen beszámítható”. A bódult állapotot sem állapítot-
ták meg, még kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta – tájékoztatott Sólymos Klára ügyvéd. Így P. László büntetőjogilag is teljes felelősséggel tartozik a kifosztással együtt elkövetett minősített emberölés gyanújában. Mint ismert, a rend-
őrök szerint P. július 8-án ölhette meg a pécsi fiatalt. Vallomása szerint szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott, ezért
volt szükség a beszámíthatósági vizsgálatra. A rendőrség szerint a férfi egyedül követte el a bűncselekményt. (pozsgai)
(Lapzártánkkor értesültünk: rettegnek az emberek a szerb határ két oldalán. Tompán helyiek aláírásgyűjtésbe kezdtek két cigánycsalád ellen, akik rendszeresen fosztogatják a házakat, s gyakoriak a verekedések is. Hasonló helyzetről számolt be a napokban az Új Magyar Szó vajdasági napilap Kelebijáról, amit a lap a rablók paradicsomának nevez: a tettesek szabadlábon garázdálkodnak, a polgárok tehetetlenek. Részletek jövő heti számunkban.)
Hivatali tűz próbálta Elkapták a 10 milliós meg a képviselőket lopott terepjárót!
Még a képviselő-testület tagjaival sem tettek kivételt, nekik is el kellett hagyni az épületet a városházi tűzriadó alkalmával. A feltételezések szerint a házasságkötő terem melletti irodában keletkezett tűz, az óriási füst miatt emberek rekedtek a művelődési osztályon. Őket a riasztott halasi tűzoltók menekítették ki az épületből. A Halas Tűzvédelem Kft. és a he-
lyi katasztrófavédelmi kirendeltség közös gyakorlatáról előzetesen csak nagyon kevesen tudtak. A városházi alkalmazottak normaidőn belül elhagyták a veszélyeztetett folyosókat, helyiségeket. A tűzoltók szerint a városházán emberemlékezet óta nem volt ilyen próbariadó, éppen ezért volt fontos a mostani gyakorlat. Kép, szöveg: JL
A hercegszántói közúti átkelőhelyen vasárnap délután akart Magyarország területére belépni egy német személygépkocsi, amit egy szerb férfi vezetett. Az autóban két német állampolgár is utazott még. A belépő személyek okmányai rendben voltak, ugyanakkor a hercegszántói határrendészet útlevélkezelőjének feltűnt a nagy értékű jármű (az impozáns Volkswagen Tuareg 10 millió forintot meghaladó terepjáró volt). A gyanújának megfelelően az au-
tó ellenőrzésekor kiderült, hogy a gépjárművet a német hatóságok körözik, vagyis nagy valószínűséggel lopott. A kirendeltség intézkedő rendőrei az autóban ülőket viszszatartották, és haladéktalanul értesítették a Bajai Rendőrkapitányság nyomozóit, végül lefoglalták a terepjárót, s egyúttal értesítették a körözést elrendelő német hatóságot. A Bajai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a gépkocsit vezető férfi ellen. (Munkatársunktól)
Újabb halasiak a feketelistán Újabb helyi magánszemélyek, illetve cégek kerültek fel az adóha- 10 millió forintot meghaladó adótóság feketelistájára. Az előző hónapokhoz képest ugrásszerűen tartozással rendelkező magánmegnőtt a be nem jelentett foglalkoztatók száma. személy, illetve egyéni vállalkozók között 3 halasi név olvasható, Az adóhatóságnál 180 napon kelistáján 5 helyi telephellyel ren- ők valamennyien újak a feketelisresztül folyamatosan fennálló, 100 delkező cég neve olvasható. Ket- tán. A korábbihoz képest kiugróan millió forintot meghaladó adótartő közülük legalább két éve állan- magas az adóhatóságnál nyilvántozással rendelkező vállalkozások dó szereplő. A 180 napon túli és tartott, városunkban tevékeny-
kedő be nem jelentett foglalkoztatók száma. Ezen vállalkozások ügyében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget kötelezettségüknek, vagyis illegálisan foglalkoztatták dolgozóikat. A legfrissebb feke-
telistán 11 név, illetve cégnév olvasható. Korábban egy-két halasi szereplő volt csupán. Az adóhatóság ezen adózók nyilvánosságra tárt adatait – feltéve, hogy a jogsértést ismételten nem követik el – két év elteltével törli. h. a.
2012. szeptember 5.
gazdaság
innen onnan
Elvitte a világot átszelő hitelválság a halasi ingatlanárak 25-30 százalékát. A lesújtó fordulat bizonyos fokig nemcsak a globális krízisről, hanem a lokális összefüggésekről: a várost érintő társadalmi-gazdasági változásokról is szól.
Sínen van a „melegvíz”
Hitellel fújt lufi A válság előtti években mindennapos volt, hogy egy egyszobás panelért akár 5-7, egy kétszobásért 8-9 milliót is kértek – és nyilván még kevésbé csudálnivaló, hogy akkor sokan meg is fizették ezeket az árakat. Az ok nemcsak abban volt megtalálható, hogy a jelenleginél több munkahely működött még – stabilan – Halason. A másik nyomós ok a bankok akkori hitelezési politikája volt. – Szinte utánunk dobták a pénzt, nem csoda, hogy akkoriban nem szá- Egyre többen fogadják el, hogy hirtelen „tíz évet” vesztett a lakásuk-házuk ára mított plusz pár száz ezer forint egy kent –, a luftballon leeresztett. lakás megvételekor – mondja Gyön- A válság előtt szinte utánunk dobták a pénzt gyi László. A neves ingatlanközvetí- a bankok, ám a halasi lakásárakat nem csak Kisebb mozgások tő mellett mások is keményen fogala hatást mutatta ki a válság. a pénzintézetek gátlástalan hitelforgalma Ezt maznak: konkrétan felelőssé teszik a – A lakásárak pár év alatt az ezredbankok válság előtti csaknem erőszaértékelte túl. Most a luftballon leeresztett, forduló utáni szinte zuhantak viszkos, középtávon felelőtlen kihelyezési sza, ami átlagosan negyed-harmadés bár eddig sokan ragaszkodtak gyakorlatát, amelynek törvényszerű árnyi csökkenést is jelenthet. Hogy következménye volt egyrészt a laká- az eredeti árhoz, idővel aztán belátják, hogy ez nem volt azonnal látható, annak sárak túlértékelése, másrészt olyan az volt az oka, hogy sokan ragasza piac már nem fogja megfizetni a kért eladósodás, amely ma az egész makodtak az eredeti árhoz, ami értheértéket, hiába próbálják kitartani… gyar ingatlanpiac, sőt, nemzetgazdatő. Idővel aztán belátták, hogy a piac ság stabilitását fenyegeti. érték a fővárosi vagy a szegedi átla- lanérték-helyzet: légvár, amit az egy- már nem fogja, nem tudja megfizetgot. Ez ha nem is volt irreális – hiszen kori iparosítással beköltöző lakosok ni a kért értéket, hiába próbálják kiLégvár-összeomlás létezett rá kereslet – hosszú távon kereslete támasztott. Amikor a város tartani. tavasszal már volt egy kisebb Ugyanakkor tény, hogy a halasi la- nem bizonyult reálisnak. Amikor az gazdasági szerkezete megrendült – mozgás, de nem hozott fordulatot, és kásárakat nem csak a pénzintézetek ipar leépülésével terebélyesedett az bezárt az Ikarus és a többi ipari mun- most, ősszel is várható, hogy néhány gátlástalan hitelforgalma értékelte állástalanság, de különösen a Levi’s kaadó, a mezőgazdasági feldolgozók ingatlan „elmegy” – mondja Gyöngyi túl. A helyi árak sokszor csaknem el- bezárásával, kiderült, hogy az ingat- kapacitása megszűnt vagy lecsök- László. Kép, szöveg: KZ
Beletörődés az ingatlanpiacon
„
Csökken és magas a munkanélküliség Lemaradunk a megyében; hátrányban a nők és a pályakezdők – segíthet a kormányprogram? Továbbra sem csökken a válság előtti szintre a helyi munkanélkü- a Bács megyei mérések felett van a liség, bár fokozatosan mind kisebb számokat közöl a munkaügyi helyi munkanélküliség-átlag. kirendeltség. Kérdés, milyen változást hoz a fiatalok munkába ál- Az állástalanok között egyébként lását segítő program. nagyobb a nők aránya a férfiakéhoz viszonyítva: a csaknem 1300 férfival Az idei augusztusban csaknem 15 az akkor frissen elbocsátott Levi’s- szemben majdnem 1700 nő nincs alszázalékos a – regisztrált – mun- dolgozók: nem is kevesen, össze- kalmazásban. S íme a legszomorúbb kanélküliség aránya Kiskunhalason sen csaknem 800 munkahely szűnt adat: a munkanélküliek legnagyobb és térségében. Ez a szám is rettentő meg hirtelen. A legmegdöbbentőbb része – majd’ 510 fő – fiatal, pályanagy, mégis kevesebb, mint a koráb- adat mégis a válság előtti – 2008-as kezdő, akik ráadásul még csak zsebbi évek ugyanezen időszakában mért: – 11,3 és az idei nyári 14,7 százalék pénzt (pénzbeni munkanélküli-ellátást) sem kapnak: legkorábban 1 év tavaly ilyenkor 15,5, 2010-ben csak- közti eltérés. nem 17 százalék volt a nyilvántartott Ehhez társul az a tény, hogy 2008- után folyamodhatnak támogatásért állástalanok aránya az aktívkorú la- ig követtük vagy pozitív értelemben az önkormányzati kasszához. A legkossághoz mérten. Az ideihez hason- alá is múltuk a megyei statisztikát. kevesebb reménnyel egyébként az ló arányt 2009-ben mértek – igaz, Ez időközben megfordult: az utóbbi általános középfokú végzettségűek az akkori mérésből még hiányoztak esztendőkben tartósan 2 százalékkal indulnak: 1600-an, a legkevesebb ál-
lástalan a diplomások közt van: csupán 108. Nincs adat arról, hogy a nem regisztrált szférában hányan lehetnek – azaz hány olyan munkanélküli van Kiskunhalason és a szűkebb térségben, akikről nincs tudomása az ellátórendszernek… A kormány a nyár derekán bejelentette: 3 milliárd forintos keretből olyan alapot nyit, amely elsősorban a szakképzetlen és/vagy tartósan állástalan fiatalok első munkahelyhez jutását hivatott segíteni. (Ennek részletei a kormányhivatalok honlapján, illetve a helyi munkaügyi kirendeltségben is hozzáférhetőek.) kohoutz
Lényegében befejezettnek tekinthető az utóbbi fél évben nagy viharokat kavart távhő-szolgáltatási átalakítás: az utóbbi hetekben mind a korábbi szolgáltató, mind a vagyonkezelő, mind a Városgazda megtette a magáét annak érdekében, hogy biztonságos – önkormányzati – kézbe kerüljön vissza a rendszer működtetése. Összesen 10 dolgozó áthelyezése mellett immár a Halas T végzi a hőtermeléssel, a Városgazda pedig a szolgáltatással, elszámolással összefüggő feladatokat. Mint többször beszámoltunk róla, a vonzó politikai egység mellett végrehajtott átalakítással most jó esély van rá, hogy ésszerűbb, takarékosabb és korszerűbb távhő-szolgáltatás működjön Halason. (Lásd még e témában rövidhírünket a 7. oldalon!) (kz)
Állások három térségben
Változatos szakmákban hirdettek meg állásajánlatokat térségünkben a munkaügyi központok. Már diplomásoknak is érdemes keresgélniük a lehetőségek között. Kiskunhalason cigány kisebbségi segítőt, intézményi takarítót, oktatási asszisztenst, raktárkezelőt, illetve gépészmérnököt keresnek felvételre az intézmények, valamint a vállalkozások. Még több munkalehetőség lapunk hirdetési oldalán és a Halas TV Képújságjában olvasható. Kiskőrös térségében fémfestőt, hegesztőt, takarítógép-kezelőt, varrót, biztosítási üzletkötőt, segédmunkásokat, építőipari brigádvezetőt, nyomdászsegédet, targoncavezetőt, cukrászt, pultost, irodai adminisztrátort, üzletkötőt, darálógép-kezelőt, paprika-válogatót, sütőmunkást, agrármérnököt, irodai alkalmazottakat, közgazdászt, szakiskolai tanárt, méréstechnikust, papíripari munkást és péket keresnek felvételre. Kiskunmajsán és a környező településeken kőműves, pultosok, élelmiszerbolti eladó, betanított pékek, mozgóbolti árus, valamint zsákoló számára hirdettek meg elhelyezkedési lehetőséget. Az állásajánlatokról a területi munkaügyi kirendeltségek adnak bővebb felvilágosítást. (ha)
gazdaság 2012. szeptember 5.
Aranyérmes halasi rosé
A Hegyközségi Nemzeti Tanács rendezte idei országos borversenyen újabb kitüntető elismerésben részesült a Szőke Pincészet. A rangos megméretésen a Halasi Borászati Kft. 2011-es Kékfrankos roséja a legjobbak között is bizonyított: aranyérmet nyert. A Szőke Pincészetnek ezen kívül is hozott elismerést az idei nyár. A nemes nedűt beválasztották a 100 legjobb magyar bor közé is, melyet országosan is publikál a média. Az ősz viszont kevésbé biztató a termést illetően. A szőlőtermelők nagy problémával küzdenek. A téli fagy és az aszály drasztikusan csökkentette a leszedhető szőlőmennyiséget. A felvásárlás a múlt héten indult a halasi cégnél a cserszegi fűszeressel és a biankával. Az egyes fajták gyorsan érnek. A betakarítás ezekben a napokban az ottonel muskotállyal és a saszlával folytatódik az ültetvényeken. Kép, szöveg: PL
Pirtó: hő a mélyben Hasznosításra alkalmas mennyiségű hőenergiát rejt a Pirtó határában lévő olajkút. A helyi polgármester úgy véli, ha a hőfok és a kinyerhető hőmennyiség megfelelő, Pirtó igényt tart a hasznosításra. Nagy Ferenc a lehetőségről tájékoztatta Lukács László és Bányai Gábor országgyűlési képviselőket, és kérte őket, segítsék a települést a tervek megvalósításában: a fűtés mellett akár mezőgazdasági tevékenységekhez, fóliasátras gazdálkodáshoz is alkalmazható lenne a hőenergia. A nemrégiben Halas térségében is szénhidrogén után kutató cég szerint az eddigi kutatási eredmények azt mutatják, a 2600 méteres mélységben lévő hőenergia akár több ezer négyzetméteres fóliasátrakat is elláthat. A szakember szerint további költségelemzések és szakértői vizsgálatok kellenek ahhoz, hogy reális, hosszú távú tervek készülhessenek. (bl)
Odavan a termés 80 százaléka Csapások sorozata sújtja a szőlőskerteket idén
fotó: hegyes attila
Évtizedek óta nem érte ennyi természeti csapás a térség szőlőit, mint idén: a termés 80 százalékát vitte el a téli és tavaszi fagy, az aszály és a jégeső. – Nem emlékszem ilyen évre, pedig 96 óta vagyok hegybíró – mondja Mongyi Aladár hegyközség-vezető az idei évet értékelve. Évtizedek óta nem volt ennyi természeti csapásra példa hazánkban a szőlőültetvényeken. A téli és tavaszi fagy is jelentős károkat okozott a
növényekben, de a nyár még a maradék termést is elvitte. A többhónapos aszály, helyenként a jégeső okozta kár a gazdák utolsó reményeit is elvitte. Van olyan gazda, aki négyhektárnyi zala gyöngyén semmit sem tudott szüretelni. Ahol be is értek a fürtök, ott fonnyadtak a szemek, a tartós
meleg miatt nedvességtartalmuk jó részét elveszítették. Az átlagos 80 százalékos terméskiesés miatt még a ráfordított termelői költségek sem térülnek meg. Bajban vannak a borászatok is. A feldolgozók az ország más részeiről – esetleg külföldről – próbálnak szőlőt felvásárolni, de ez sem könnyű. A magyar gyümölcs ára 25 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest, a legnépszerűbb olasz beszerzési forrásokkal pedig hasonló gondok vannak, az aszály ugyanis ott is érezteti hatását.
– Sajnos, mindennek az lehet a következménye, hogy a tájegységünkre jellemző veltelinit, cserszegi fűszerest vagy olaszrizlinget csak földrajzi jelölés nélkül lehet majd forgalomba hozni – mondja Szőke Sándor borász, pincészetvezető, aki szerint a megnövekedett előállítási költségeknek csak egy kisebb részét lehet majd a bor árában érvényesíteni. A készletek is fogyóban vannak. Szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy az idei fagy hatásai éreztetik majd hatásukat a terméshozamokban. HA
Jégelhárítás a régióban?
Másfél milliárd forintból építtetne jégeső-elhárító rakétarendszert a Bács megyei önkormányzat Csongrád megyével és a Vajdasággal közösen. A tervezett beruházásról Bányai Gábor megyei elnök elmondta: jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány készül, a projekt költségeit egy határon átnyúló, EU-pályázati forrásból finanszírozzák. Ma Európa nagy részén a rakéta-alapú jégelhárítási rendszert alkalmazzák, 70-74 százalékos hatékonysággal. E Magyarországon egyedülállónak számító rendszert építené ki a megyei önkormányzat. (pá)
Csatornázás – túlvagyunk a felén! Fontos tudnivalók az ingatlantulajdonosoknak Már a főút mentén, a Széchenyi és a Fejérföld utcában is megkezdődött a szennyvízcsatornázás, ezzel a beruházás túlvan a munkálatok felén. Az utcákról a vezetéket mindenhol beviszik a kerítéseken belülre, de innen már a lakosoknak kell intézniük a bekötéseket a saját költségükön. Az ingatlantulajdonosok egyelőre még ráérnek a teendőkkel, de aki úgy gondolja, már is megkezdheti az előkészületeket. Fontos, hogy tájékozódjon a tudnivalók-
ról, és egyeztessen a Halasvíz Kft. szakembereivel. Az ingatlanokon belüli kialakításokat azoktól a vállalkozóktól fogadják el, akik regisztráltatták magukat a vízszolgáltatónál, mivel ők tisztában vannak azzal, milyen anyagokat kell használni, és milyen paramétereknek kell megfelelni. Az eljárási rend a következő: állapottervet kell felvenni az udvarban arról, merre haladna a vezeték, ábrázolni kell a régi derítőt is (amit megszűnése után fel kell majd tölteni), egy regisztrált szerelő elkészíti az udvari vezetéket, és ezt követheti az átadás. Takó Gábor, a Halasvíz főmérnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a kiépített belső udvari vezetékeket egyelőre még nem lehet üzembe helyezni.
Erre akkor kerülhet sor, amikor már elkészül a külső hálózat és a szennyvíztisztító-telep is fogadókész, ennek időpontját jelezni fogják. Aki a tilalom ellenére mégis idő előtt használatba veszi a rendszert, bírságra számíthat. – Az első ütem kiépítésénél volt erre példa. Ha valaki hamarabb szennyvizet enged a rendszerbe, akadályozza a további kivitelezést, és kármentesíteni kell azt a részt, úgyhogy kérjük a lakosságot, legyenek erre tekintettel – intett a főmérnök. A lakossági teendőkről minden információ megtalálható a www.halasviz.eu honlapon, az ügyfélszolgálat menüpontnál és ott érhető el a regiszt-
rált vállalkozások listája is. A Kiskunhalas város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése elnevezésű projekt a csatornahálózat második ütemének kiépítését és a szennyvíztisztító-telep korszerűsítését tartalmazza. A beruházás 4,5 milliárd forint + áfa összegű. A saját erő és a lakossági hozzájárulások mellett az Európai Unió révén és a Kohéziós Alap társfinanszírozásában 3,4 milliárd forint támogatás kedvezményezettje Kiskunhalas Város Önkormányzata. A program az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.
2012. szeptember 5.
500 millió az új Csipkeházra
Az egyik legnagyobb városi érték a halasi csipke. Nem véletlen, hogy 110 éve töretlen sikere van és ott van a hungaricumok között is. A csipkevarrók és Kiliti Zsuzsanna igazgatónő évek óta mindent megtesz annak érdekében, hogy még tovább öregbítsék a iparművészeti remek amúgy is patinás hírnevét. Elképzelhető, hogy a jövőben ezt korszerűbb körülmények között, egy megszépült, megújult Csipkeházban tehetik. Álomszerűen Félmilliárd forintos pályázat sikerében bízik az önkormányzat, amelyet turizmusfejlesztés érdekében adnak be. A halasi Csipkeház megszépítése, modernizálása a legfőbb cél. Mint a képviselő-testület rendkívüli ülésén kiderült, az 1935-ben épült és 1997-ben felújított, átépített épületre bizony ráfér már a korszerűsítés. Gyovai István polgármester arra is kitért, hogy előzetes tájékozódás szerint a kiírók is támogatásra érdemesnek tartják a halasi elképzeléseket. (Sz)építkezés A pályázat sikere esetén interaktív tárlatvezetésre nyílna lehetőség, emellett korszerűsítenék az energetikai és biztonságtechnikai rendszert. A konferenciateremben átalakításokat végeznének, új hangtechnika kerülne telepítésre. Megújulna a park és a kerítés is, emellett 8 új munkahely teremtődne. Pajor Kálmán reményét fejezte ki, hogy a csipkevarrók munkakörülményei is javulhatnak majd. Halász Balázs az útbaigazító tábla és a pergola cseréjére hívta fel a figyelmet. Jekő Attila grandiózusnak nevezte a terveket, de úgy vélte, kisebb volumenű pályázattal előrébb járnának. Jáger L.
innen onnan 57 milliós tartozás
FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN
Megszépülő udvar, korszerűbb konferenciaterem, biztonságtechnika és interaktív tárlatvezetés. Csak néhány terület, amellyel modernebbé válna a halasi Csipkeház. Az 1935-ben épült és 1997-ben felújított létesítmény átfogó korszerűsítését egy 500 millió forintos pályázatból remélik.
hírek
Mindenki pályázott! Tanyaprogram: népszerű a külterület-fejlesztés A Halas térségi települések szinte mindegyike próbál kisebb-nagyobb támogatást szerezni a tanyaprogram keretében. Mivel a források ismét szűkösek, az már most borítékolható, hogy csak kis részük fog nyerni. 2011-ben 3 önkormányzat és 4 magánszemély nyert vissza nem térítendő támogatást térségünkben a tanyaprogram keretében. A több mint 30 millió forintos forrás nagyobb része az energia-ellátás megoldására fordítódott. A források szűkössége miatt nem nyert Kiskunhalas, Tompa, Kelebia és Kunfehértó önkormányzata. Vá-
rosunk, valamint a kisebb települések kedvét azonban, úgy tűnik, nem vette el a tavalyi kudarc. Mint arról már beszámoltunk, Kiskunhalas rézsűkaszára, illetve növényzúzóra pályázik, mintegy 3 millió forint értékben. Ettől szinte minden térségi település nagyobb összegű pályázatot adott be. Tompa öszszesen 35 millió forinthoz szeretne hozzájutni egy fedett piactér kialakításához, valamint több kisebb munkagép beszerzéséhez a külterületi utak javításához. Zsana 25 millióra pályázik. A tavalyi siker után újabb 8 tanyát szeretnének elektromos árammal ellátni mini naperőművek segítségével. Emellett a tanyagondnoki szolgálat in-
formatikai fejlesztését is célul tűzték ki. Pirtó egy pályázatot adott be. 9,3 millió forintért szándékoznak grédert vásárolni földes útjaik karbantartása érdekében. Harkakötöny 5 millióból szeretné tanyagondnoki szolgálatát fejleszteni új gépkocsi, illetve egészségügyi készülékek beszerzése révén. Balotaszállás önállóan nem vesz részt a tanyaprogramban, viszont partnerei lettek Kisszállásnak, amely 11,1 millió forint értékben szeretne vontatott útgyalut vásárolni. A tervezett fejlesztésből 1,1 milliót az önkormányzat saját forrásból biztosít. Az idei tanyaprogram pályázatait év végén bírálják el. (hegyes)
Kutyafuttatót szeretnének
Halason is egyre több lakásban tartanak kutyát, ám a négylábúaknak rendszeres mozgásra van szükségük. Sétára csak pórázon lehet vinni őket, anélkül 30 ezer forint szabálysértési bírság fenyeget – ez viszont nem elégíti ki a kutya mozgásigényét, és a beton sem tesz jót az ízületeiknek. Halason ebtartók egy csoportja kutyafuttató kialakítását kéri a várostól.
Becslések szerint a lakosság 20 százaléka tarthat kutyát Halason, vagyis az ebek száma 5 és 8 ezer közé tehető. A civil kutyások szó-
szólója, Kis-Rabata Tünde szerint mára patthelyzet alakult ki a városban, mert miközben egyre szigorodnak a kutyatartás szabályai, a megfelelő ebtartáshoz szükséges feltételek nem minden esetben adottak. A belvárosi kutyások egy része a kórház mögötti Csetényi-parkba jár sétáltatni a kutyáját, az ebek többnyire már ismerik egymást, időnként szabadon szaladgálnak. Ez szabályellenes, pénzbírságot vonhat maga után, sőt, zavarja a környék lakóit és a helyi védettség alatt álló terület élővilágát. A kutyások szerint megoldást jelentene egy kutyafuttató kialakí-
tása, ahogy erre már számtalan városban van példa. Több lehetséges hely között van a városi sportpálya melletti volt kutyaiskolai terület. A biztonságos kutyafuttatóban magas kerítés és zárható bejárat óvhat az ebek szökésétől, a jól szocializált ebek pedig remek csapatot alkotnának. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
Egy munkatárs felvételét tervezi az immáron 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő Halas-T Kft. a kintlévőségek behajtásának érdekében. Ez az összeg eléri az 50 millió forintot, a szolgáltató valamennyi érintett adóssal egyeztet. Közben a szükséges informatikai hátteret átadta a régi üzemeltető az újnak és a Városgazda irodája mellett egy külön helyiségben történik a távhő ügyintézés. Mostantól a számlázást, adminisztrációt, levelezést is ott intézik. A képviselő-testület rendkívüli ülésén újra napirendre került a távhőszolgáltatás. Kiderült, hogy közel 57 millió forintnyi bérleti díjjal tartozik a Halas Távhő a Halas-T-nek. Mivel ezt az összeget egyben nem tudja megfizetni a cég, ezért tárgyalások lesznek a bérleti díj legmagasabb érvényesíthető összegének megállapítására. Ezzel egyébként a képviselő-testület is egyetértett. Hír még ebben a témakörben az is, hogy a Halas-Távhő bejelentette a végelszámolását, amely elképzelhető, hogy rövid időn belül felszámolásra változik.
Zarándokúton
Könnyen elképzelhető, hogy a jövőben egy zarándokút érinti majd Kiskunhalast. A Magyarországi Evangélikus Egyház szeretne pályázni, ennek érdekében kért együttműködést a halasi önkormányzattól. A Reformáció emlékút, zarándokút címet viselő projekt a vallási turizmusfejlesztést célozná meg. A képviselő-testület tagjai közül Jekő Attila azt vetette fel, hogy ez a pályázat bizonyos szempontból konkurenciája a halasi terveknek, amelyek a Csipkeház fejlesztését célozzák meg. A politikus úgy látja, ugyanarról a kiírásról van szó, így a város magának csinál konkurenciát. Mindezekkel az észrevételekkel együtt a többség eleget tesz majd az evangélikusok kérésének és megköttetik az együttműködési megállapodás.
Zavartalan szünet
Zökkenőmentes volt az igazgatási szünet a városházán. A kéthetes leállás idején ügyfél nem maradt ellátatlanul, a sürgős ügyeket is sikerült gond nélkül megoldani – fogalmazott Ferenczi Mária jegyző. (jl)
helytörténet 2012. szeptember 5.
Felsõ: a 100. tanév Fellázadtak a város ellen
Rendhagyó évnyitónak lehettek részesei azok a gyermekek és szüleik, akik ellátogattak a Felsővárosi Általános Iskolába az elmúlt hétvégén. Az egy évszázados múltra visszatekintő oktatási intézményben szinte az egész tanév a jubileumról szól majd. Az ünnepségsorozat kezdéseként az évnyitón az elsősök egy-egy
magasba engedett léggömbbel szimbolizálták az elmúlt hosszú évtizedeket. Az elkövetkező hónapokban kiállításokkal, előadásokkal és egy jubileumi héttel várják majd a volt és jelenlegi felsővárosis diákokat, pedagógusokat és szülőket. Kép, szöveg: Szőri Attila
Súlyos büntetést szabtak ki az engedetlen halasi polgárokra Kapitányhelyettesi parancs kellett hozzá, hogy megnyugodjanak a kedélyek, miután a város lakosságának egy jó része fellázadt a szerintük idegen érdekeket szolgáló városvezetői testület ellen. Mielőtt bárki netán áthallásosnak érezné a fenti sorokat, sietünk leszögezni, mindez nem az elmúlt évtizedben, hanem csaknem pontosan 320 évvel ezelőtt történt Kiskunhalason. Helytörténészek gyűjtése szerint ez 1693-ban, vagyis 5 évvel Buda török megszállástól való felszabadítása után történt. Lehóczki György – vélhetően Nagy Szeder István kutatásai nyomán – arról ír, a Városi Tanáccsal szemben felkelő lakosságot Sőtér Ferenc alkapitánynak kellett 100 forintos büntetés fenyegető terhe mellett megrendszabályoznia. Így erőszakolták ki az engedetlenkedőket, akik szerint a
városvezetés nem a helyiek érdekeit tartotta szem előtt. Hogy a konkrét ok ebben az esetben mi lehetett, azt pontosan nem tudni. Végső István helytörténész valószínűsíti, hogy a térségünket több ízben elpusztító török elleni háború következtében újraosztott földbirtokok miatt alakulhatott ki ellentét az elit és a mezővárosi lakosság között. Halas városa és térsége többször – 1526-ban, 1545-ben, 1566-ban, 1596-ban – is elnéptelenedett, a legutóbb 1620-ban, majd a hódoltsági korszak végén is hoztak telepeseket. Ez mind a török, mind a birodalmi vezetésnek érdeke volt, hiszen a folyamatos gazdasági tevékenységből eredő bevételekre bármely megszállónak, uradalomnak szüksége lehetett. Ugyanakkor a pusztítások gyakran a hivatalos okiratokat is érték, így az újabb és újabb földosztásokkor és határ-kijelölésekkor számos
F Alulról támadták a városvezetést vita, per és veszekedés pattant ki, amelyek szembeállították a sokszor idegenből érkező vezetőket a lakossággal. (A 2013-as esztendő helytörténeti vonatkozású évfordulóiról lapunk folyamatosan közöl majd érdekességeket.) (kz)
2012. szeptember 5.
háttér
Életmentő beavatkozás? Béremelést kapnak a háziorvosok, és kérdés: mire lesz ez elegendő?
Cigányellenesség? A kelebiai gyilkos tette és a német Spiegel A kelebiai P. László által megölt pécsi rendőrségi pszichológusnő esete kapcsán kialakult cigányellenességről cikkezett a német Spiegel online kiadása. A Bándy-gyilkossággal kapcsolatban arról írt, hogy Magyarországon „a romákkal szembeni rasszizmus elérte a középosztályt”. A Spiegel Online A romagyűlölet újabb hulláma Magyarországon címmel közölt cikket múlt kedden. A írás szerzője, Keno Verseck a Bándy-gyilkossággal foglalkozó írásában kiemelte, hogy a romákkal szembeni raszszizmus az utóbbi időszakban jelentősen felerősödött. A Spiegel újságírója szerint a bűncselekmény rendkívüli mértékben felizgatta a közvéleményt és egy egész népcsoport megbélyegzéséhez vezetett. A gyilkosság után mindenekelőtt „szélsőjobboldaliak keltettek cigányellenes hangulatot”, és vidéken „ismét masírozni kezdtek a betiltott félkatonai szervezet, a ’Magyar Gárda’ egységei”. (A pécsi emberölés elkövetőjének beazonosítása és elfogása után – aki a gyilkossá-
got megelőzően három hónappal Kelebiáról költözött a Baranya megyei székhelyre, de korábban Halason is lakott és követett el bűncselekményeket – Kiskunhalas több pontján cigányellenes falragaszok jelentek meg. A rendőrség szigorú ügyészi felügyelet mellett indított nyomozást az ügyben. A rasszista hangvételű plakátokat a rendőrök leszedték, és bizonyítékként lefoglalták. a szerk.) A kormánypárt „ellentmondásosan” viszonyul a romakérdéshez, Orbán Viktor miniszterelnök „például időnként elítéli a romaellenességet, de rendszerint hozzáfűzi, hogy ’a romáknak’ integrálódni és dolgozni kell” – áll a német magazin cikkében. Kép, szöveg: P. Á.
150-en esküsznek
Az új katasztrófavédelmi rendszerben komoly szerep hárul a lakosságra is, akik segítik a hivatásos szervek munkáját. Ennek érdekében minden megyében mentőcsapatok alakulnak, a településeken pedig polgári védelmi szervezetek jönnek létre. Utóbbiakban olyan állampolgárok kapnak helyet, aki felkészültek a veszélyek elhárítására és képesek segíteni a hivatásosok munkáját. Egyéni védőfelszereléssel lesznek ellátva és kellő mennyiségű technikai eszköz is rendelkezésükre áll majd. A polgári védelmi szervezetek tagjai ünnepélyes keretek között esküt tesznek, erről emléklapot kapnak. Kiskunhalason 150-en kapnak helyet ebben a csapatban, ők szeptember 15-én tesznek esküt. jl
Kétkedéssel vegyes örömmel fogadták halasi háziorvosi körökben, hogy a kormányzat 14 százalékkal emelte a háziorvosok jövedelmét. A rendelőnkénti mintegy 70-80 ezer forintos növekedés jó hír, kérdés, hogy megállítja-e a szakmai ágazatban a súlyos elöregedést és fogyatkozást. Jó és jobb – Jó, nagyon jó, de azt hiszem, többre lesz szükség – kommentálta a döntést Bús Imre. A helyi háziorvosi kar kollegiális vezetője szerint régóta szükség volt már erre, illetve egy jelentős mértékű jövedelememelésre az ágazatban. E szférában legutóbb 10 éve, a Medgyessy-kormány 100 napos programjában történt ilyen jelentős intézkedés, amikor 50 százalékkal növekedtek a bérek a közszférában. Azóta a háziorvosi rendelőkben sem a rezsire, sem a felújításra, sem béremelésre nem jutott pluszpénz, miközben a feladatok és a költségek jelentősen megnövekedtek. Fenyegető hiány Így aztán nem csoda, hogy az utóbbi évtizedben összeomlásszerű leépülés megy végbe ebben az ágazatban. A háziorvosok kiöregednek, és nincs utánpótlás: pár év múlva közvetlen ellátási zavarok adódhatnak, ha sürgősen nem történik fordulat. Halason, de a tágabb térségben is egyre fenyegetőbb a hiány fiatal háziorvosokból. Balotaszálláson és városunkban összesen csak ketten vannak ifjabbak az átlagosan jellemző 50 feletti(!) korosztálytól. Az orvosképzés egyik problémája – mondják helyi háziorvosi körökben –, hogy elsősorban szakorvosokat bocsátanak ki, akik kórházban (vagy egyre inkább külföldön) találnak munkát. A leépülőben lévő, sokszor szakadt, felújításra szoruló, alacsonyan finanszírozott körorvosi rendelőkbe nem vágynak a fiatal gyógyítók.
Mennyi is az annyi? Egy átlagos háziorvoshoz 18002200 beteg tartozik, ami átlagosan 7-800 ezer forintos havi bevételt jelent. Ezt persze nem a doki vágja zsebre, hanem ebből kell kinyög-
ni a rendelő minden – így esetleges fejlesztési-felszerelési – költségét, az asszisztens és a takarító fizetését, annak közterheit és minden egyéb rezsit is. Azzal sem megy sokra egy rendelő, ha elhappolná más körzet betegeit, mert 2600-2800 kártya – azaz páciens – felett már érvényesül a kórházak működését is gúzsba kötõ degresszió. Ahogy a kórházakban bizonyos teljesítmény felett már nem fizet az egészségbiztosító (vagyis a kórházak a saját zsebükre dolgoznának, ha volna rá pénzük), úgy a körzeti-falusi orvosoknak sem fizetnek bizonyos betegszám felett. Ebben a helyzetben, mint azt minden alkalommal említik a helyi orvosok is, súlyosan rossz döntés volt visszavonni a vizitdíjat: a látogatónkénti 300 forint enyhítette a háziorvosi (és kórházi ellátás) túlzsúfoltsá-
lekre sem. Ezért a térségben több helyen – Pirtón, Tázláron vagy Zsanán például – az amúgy is szűkös költségvetésű önkormányzatokra hárul a rendelők működtetése. Halason jelenleg nincs hiány működő praxisból, de az országban a 7 ezerből máris több mint 150 olyan van, és ezek legtöbbjének hónapok-évek óta nincs üzemeltetőjük: a betegeknek utazniuk kell, ha influenzásak vagy – ne adja Isten – még komolyabb panaszuk van. A működő háziorvosi rendelők számának csökkenése bár a rendszerváltás óta folyamatosan tapasztalható – különösen a kis lélekszámú településeken –, és ma már általános. A pálya megtartó ereje szakmai, erkölcsi és anyagi okok miatt egyaránt hanyatlik: a háziorvosoknak Halason sincs pénzük a berendezések, eszközök pótlására, a felújítások elvégeztetésére. Sajátos el-
„
Nagyon jó, de többre lesz szükség, hogy a kiöregedő, kihalóban lévő háziorvosi szakma ne haljon el. A pálya megtartó ereje szakmai, erkölcsi és anyagi okok miatt egyaránt hanyatlik, ami nem csoda: kevésből működnek, és állami feladatvégzésükért még iparűzési adót is fizetnek. gát, de egyben havi 150-200 ezer forintos bevételt hozott a rendelőnek, amiből a sokéves lemaradások pótolhatók és az elvándorlás elhárítható lett volna. Állami feladat, piaci szigor 70 év felett is Mindez különösen érinti a vidéki, kisközségi háziorvosokat és rendelőiket. Ahol nincs elegendő lakos, ott a kártyapénz sem képes még a másutt elérhető minimális feltéte-
lentmondás az ő esetükben, hogy miközben állami alapfeladatot végeznek, aközben piaci körülményeket kényszerítenek rájuk – például fizetniük kell az iparűzési adót anélkül, hogy bevételeik szakmai, emberi vagy teljesítménybeli képességüktől függne. Egyes adatok szerint a jelenleg dolgozó háziorvosok harmada elmúlt hatvan, de nem ritka a 70, 80 éves sem. Ezen próbál meg most változtatni a 14 százalékos emelésről döntő intézkedés. Kép, szöveg: KohoutZ
10
riport 2012. szeptember 5.
Ahogy korábban a lovaglás, a torna vagy a kézilabda, úgy jelenleg az utánpótlás úszás az a sportág, amely leginkább alkalmas Kiskunhalas nevének öregbítésére a hazai sportvilágban. Annál inkább, mert ahogy Magyarország a londoni olimpiai aranyakkal világ-összehasonlításban, úgy a halasi fiatal úszók az országos bajnoki címek terén Magyarországon létszámarányosan toronymagasan az élen állnak. Köztudott, hogy ehhez képest roppant szegényes körülmények közt, tornaterem és központi támogatás híján edzenek egy rajtkő nélküli „kacsaúsztatóban”. kor az egyik pillangózik, a másiknak félre kell húzódnia, hogy véletlenül meg ne üsse a másik. Idén volt az első olyan év, amikor 5 hétig egyfolytában használhatták a HalasThermál strandjának a kinti nagymedencéjét: eddig hol 24, hol 29 fokos volt a vize, mert a fürdő csak idén tudott gépet venni a hőmérséklet-stabilizáláshoz. Most már a Merkbau segítségével eljutottak egy edzőtáborba is, tőlük kapták az edzőtermi lehetőséget is, igaz: felszerelésük és fűtésük még nincs… Unalom, fájdalom, olimpia A sikertörténet a jelenlegi halasi úszósport egyik nagy ígéretének, Juhász Adélnak a kérésével kezdődött: „Olimpiai bajnok szeretnék lenni!”. Novotny Attila, a BVSC egykori többszörös magyar bajnoka, akkor – vagyis 6-7 évvel ezelőtt – már több éve nem foglalkozott a versenyúszással; Korneth Béláékkal a gyorsaságibúvárúszó klubban csobbant néha, s mellette tömegsport-szervezőként is dolgozott. A kis Juhász Adélt először megpróbálta lebeszélni. – Az úszás az egyik legkeményebb, legunalmasabb edzéseket és legtöbb munkát követelő sport. Össze se lehet vetni a divatos labdasportokkal, például. Hajnalban kelsz, tizenkilométereket úszol, rettentő monoton, fájdalmas és kimerítő órákon át, és ahhoz, hogy csak az élmezőny közelébe juss is, évekig kell ezt kitartóan űzni… Nincs hely, nincs rajtkő és fűtés Csakhogy Adél mellett a másik nagy halasi tehetség, Slezák Vivien és mások is kérték, így a ma országos feltűnést keltő edző végül is belevágott. A tehetségeket és a helyi úszást erején felül segítő HalasThermál strandjának 19x8 méteres csarnok-medencéjét nem sport-, hanem fürdőzési célra építették, épült. Nemcsak az 50 méteres, igazi versenytávhoz való felkészülésre nem alkalmas, de a rajtkő nélküli kismedencében olyan szűk a sáv, hogy az egyre növő fiatalok nem férnek el rendesen. Ami-
A 2045(!) érem több mint fele arany Az azóta elért eredmények egyértelműen igazolják az akkori gyerekek, mai fiatalok elkötelezettségét, és a körülményeken győzedelmeskedő edzésmódszerek eredményességét. Felsorolni is meghökkentő azt a gyors és
meredeken felfutó pályaívet, amit az érmek és bajnoki címek mutatnak. Már az első – Novotny szavaival élve próbából bevállalt – versenyen egyikük máris a legjobb 8 között volt. Másodjára már néhány érem is született, aztán 2006-tól már nem volt megállás. Az első évben 62 érmet – közte 20 aranyat –, s hozzá 4 régióés 3 megyebajnoki címet szereztek. Egy évre rá 127 éremből 61 volt arany, és egy országos mellé 21 területi bajnoki cím járt; 2008ban 380 éremből 205 volt arany, 15 országos és 44 területi bajnoki cím mellett 2 országos diákolimpiai cím és egy korosztályos országos csúcs volt a mérleg. A következő 2 évben csaknem 1000 – közte több mint 500 arany – érem, 20 OB- és mintegy 100 területi, 6 diákolimpiai országos bajnoki cím, s nem utolsó sorban 4 korosztályos országos rekordidő kötődött a HalasThermál nevét viselő kiskunhalasi versenyúszókhoz. A 2006 óta hivatalos hatéves mérleg: 46 országos bajnoki és 11 országos diákolimpiai cím, több mint 240 területi bajnoki és diákolimpiai győzelem és 6 korosztályos országos csúcs – mellette 2045 érem, amelynek több mint a fele: 1060 az arany.
F Miközben Novotny Attila a serdülőket edzi, a HalasThermál Úszó- és Gyógyúszó Egyesület 6-9 éves növendékeivel már Grigorov Leila foglalkozik. Maga is Novotny-tanítvány, s most edzői pályára készül. Közvetlen, mestere szerint nagyszerű pedagógiai érzékkel irányítja, oktatja a kisebbeket, ami máris meglátszik a törődésen túl az ő eredményeikben is.
Elúszhat a h
„
Kislány kérésére indult a ma már a város ismer
A mindössze 17 igazolt versenyzővel is 9 bajnoki címet szereztek, más szavakkal: a kiskunhalasi utánpótlás úszók létszámarányosan Magyarország legeredményesebbjei. Egy olimpiai döntő vagy például egy jó EB-szereplés a mi serdülőinkben abszolút benne van. És ezt tudják már mindenütt… Szerelmesen az ország tetején Az idei nyári OB-szezon összesítésekor végképp kitűnt, hogy a mindössze 17 igazolt versenyzővel dolgozó kiskunhalasi utánpótlás úszók létszámarányosan Magyarország legeredményesebbjei: 9(!) országos bajnok mellett a diákolimpián 1 országos és 12 megyei helyezés, egyikük tagja a Magyar Serdülő Válogatottnak, négyen pedig – Adél mellett a szintén ígéretes Slezák Vivien, Vass Luca és Juhász Janka – a Heraklész bajnokprogramnak is tagjai. A konkurensek – részben szülők és ellenfél egyesületek edzői – közt „természetesen” elindultak a szóbeszédek arról, hogy ilyen háttérrel ilyen sikereket csak doppinggal vagy kíméletlen edzői szigorral lehet elérni. Novotny csak legyint. – Porral oltóval sem lehet kiolta-
ni azt a lelkesedést, amit a gyerekek tüze táplál bennem. Mondjuk, a mi körülményeink közt erre szükség is van, mert naponta ki kell találni, hol és hogyan tudunk edzeni. Ezeket a gyerekeket kiskoruktól ismerem, de van olyan is, aki már babaúszás óta a kezeim közt van. Tudok róluk mindent: hogy kibe szerelmesek vagy min vesznek össze, milyen a családi és iskolai hátterük, hogy mikor volt hasmenésük vagy van-e pénzük megfelelő étrendre. Tudom, mikor kell fegyelmezni a nyafogást, de azt is, hogy mikor kell tudnom bocsánatot kérni akár a tízéves gyerektől is, ha elbaltáztam valamit. És tudom, mikor kell kicsit megringatni valamelyiket, ha valóban kimerült, és az edzés fájdalmaitól sír. Engem sokszor vádoltak már azzal, hogy széthajtom őket, pedig a nagy titok egyszerűen annyi, hogy szinte velük együtt
2012. szeptember 5.
halasi hírnév
rtségét szolgáló halasi úszó utánpótlás-karrier élek és lelkesedek: az a tűz hajt engem, ami őket is. Tudom, másutt naponta úszatnak velük akár 13-14 kilométert is. Én nem a mennyiség, hanem a minőség híve vagyok, mert nem az erőltetett mérce, hanem a személyes elkötelezettség, a csapatszellem, az akarat és a győzelem iránti lelkesedés a lényeg – vázolja az edző. Hozzáteszi: erre a minőségi törődésre egy nagy létszámú „sztáregyesületnél” csak nagyon ritkán van lehetőség. A vidék sikeres – a központ gazdag Novotny így azt a véleményét sem titkolja, hogy elhibázott a magyar úszóutánpótlás-nevelés rendszere. – Ma egy vidéki utánpótlás versenyzőnek sokszor a támogatás hiánya miatt nincs esélye közel jutni ahhoz a teljesítményhez, amit ő és az egyesülete kitűzött. Pedig gyakran „bennük van”, hogy kellő támogatással akár EB- vagy olimpiai felkészülésben vegyenek részt, és akár ilyen érmeket szerezzenek. A tapasztalatok szerint az utánpótlás zömét vidéken nevelik, viszont közülük nagyon kevés éri meg felnőtt korára saját egyesületében a sikert, mert elszipkázzák őket a nagy létszám miatt nagyobb figyelemben részesülő egyesületek.
Mint legutóbb már beszámoltunk róla, ez az elszívó hatás máris megjelent a kiskunhalasi versenyúszóutánpótlás növendékei és edzője körül. A nyári eredmények láttán az egyik leendő úszónevelő centrum szemet vetett a fiatal halasi úszócsapatra és edzőjére. Kérlelhetetlen kamatok Novotny azt mondja, ragaszkodik Halashoz, de lehetségesnek tartja, hogy a tehetséges és rengeteg anyagi és más áldozatot hozó versenyzők (no meg szüleik) komoly dilemma elé kerülnek, ha másutt több lehetőség mutatkozik a befektetett erőfeszítések kamatoztatására. Főként úgy, hogy az úszásban erős magyar sportágazat szakmai vezetői a 2016-os brazíliai olimpiára és más nemzetközi versenyekre tekintve keresik a jövő tehetségeit. – Kiszámíthatatlan a sors és a sportolói fejlődés, de egy olimpiai döntő vagy például egy jó EB-szereplés a mi serdülőinkben abszolút benne van. És ezt tudják már mindenütt…! – sejtet szűkszavúan az edző. Kép, szöveg: Kohout Zoltán (Lapunk a következő hetekben rövid portrékban mutatja be a halasi utánpótlás úszósport reménységeit.)
riport
„Biciklizz át Szabadkára…”
Van, aki életre szóló élményként tette el magában, van olyan is, akit a sport szeretete vitt arra, hogy letekerje a több mint 120 kilométert. A Kiskunhalas-Szabadka kerékpártúra résztvevőiben egy egészen biztosan közös volt: valamennyien imádják a biciklit és a sportot, valamint a társaságot is. Amikor úgy érzed, hogy nehéz az élet Halason, biciklizz át Szabadkára. Ez volt a jelmondata annak a túrának, amelyre immáron második alkalommal került sor Kiskunhalas és Szabadka között. Közel 30-an vágtak neki a távnak és visszatérésük után valamennyien azt állították: hihetetlen élmény-
nyel gazdagodtak. Kiváló volt az időjárás, ideálisak voltak a körülmények, a vajdasági városka pedig festői szépségű. Ott volt a kerekezők között Király Gábor, aki az egész túrát szervezte, nyeregbe pattant Mongyi Marianna, a helyi zöldmozgalom motorja, a vállalkozó Krausz Zoltán,
11
az orvos Vancsura János, a fotós Szűcs Károly és Fülöp Róbert alpolgármester is vállalkozott a táv megtételére. Jöttek vidékről is, ők Kiskunfélegyházán és Kecskeméten hallottak a halasiak túraterveiről és úgy döntöttek, velük tartanak. A csapat elhivatottságára és a sport, a mozgás szeretetére jól utal az is, hogy máris megbeszélték a jövő évi túra pontos időpontját. Addig is mindenkinek ajánlják, aki úgy érzi, hogy nehéz az élet Halason, az biciklizzen át Szabadkára! Kép, szöveg: Jáger Levente
12
HÍREK 2012. szeptember 5.
A Város Háza
Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának idõszaki értesítõje (melléklet) A képviselő-testület 2012.augusztus 30-i rendkívüli nyílt ülésén hozott döntés: 192/2012. Kth. 1.Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete tulajdonosi hozzájárulást ad az Erő Többlet Kft.-nek (Kecskemét, Lóverseny u. 39. IV. em. 10.) hogy a 2358/6 hrsz valamint 2515/5 hrsz alatti ingatlanból a rendezési terv szerint kialakítandó területen és parkban szabadidő és élménycentrumot létesítsen. A Képviselő-testület a tervezett beruházáshoz szükséges területet biztosítja. 2. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete sikeres pályázat esetén hosszú távon az ingatlant az Erő Többlet Kft részére külön szerződéssel használatba adja. 3. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazást ad a polgármesternek, hogy a pályázattal kapcsolatos nyilatkozatokat megtegye. 193/2012. Kth. A Képviselő-testület együttműködési megállapodást kíván kötni a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, melynek célja az egyház által benyújtott turizmusfejlesztési pályázat keretében megvalósuló fejlesztés közös hasznosítása. A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az Együttműködési megállapodás aláírására. 194/2012. Kth. 1. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a Szűts József Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 2012. szeptember 1. napjától 46,5 álláshellyel csökkenti, hivatkozva a Képviselő-testület 116/2012. Kth. sz. határozatára,
melyben a Szűts József Általános Iskola fenntartását átadta a Kiskunhalasi Református Egyházközségnek. A Szűts József Általános Iskola alkalmazottai közül 3 fő nem járult hozzá az új munkáltatónál történő foglalkoztatáshoz. Az Önkormányzat az álláshely megszüntetésére a települési önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 2/2012. (III.1.) BM rendeletben foglaltak szerint létszámcsökkentési pályázatot nyújt be. A 3 fő foglalkoztatási jogviszonya 2012. augusztus 31. napjával megszűnik, őket a 1992. évi XXXIII. tv alapján végkielégítés illeti meg. 2. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola közalkalmazotti létszámát 2012. szeptember 1. napjától 84 álláshellyel csökkenti, hivatkozva a Képviselő-testület 115/2012. Kth. sz. határozatára, melyben a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola fenntartását átadta a Katolikus Egyháznak. A II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola alkalmazottai közül 2 fő nem járult hozzá az új munkáltatónál történő foglalkoztatáshoz. Az Önkormányzat az álláshely megszüntetésére a települési önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési dönté-
seivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 2/2012. (III.1.) BM rendeletben foglaltak szerint létszámcsökkentési pályázatot nyújt be. A 2 fő foglalkoztatási jogviszonya 2012. augusztus 31. napjával megszűnik, őket a 1992. évi XXXIII. tv alapján végkielégítés illeti meg. 3. A Képviselő-testület nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy az érintett álláshelyeken foglalkoztatott dolgozók – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatásra a helyi önkormányzat költségvetési szerveinél, a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az igénylő fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség. 4. A Képviselő-testület nyilatkozik, hogy a fenntartásában lévő intézményeinek tervezhető létszám- és álláshely átcsoportosítás lehetőségét felülvizsgálta, és ennek ismeretében döntött az intézmények létszámcsökkentéséről a 2012. évre vonatkozóan. 5. A Képviselő-testület nyilatkozik, hogy a megszüntetett álláshelyek legalább 5 évig nem kerülnek visszaállításra kivéve, ha – önkormányzati rendeleten kívül – jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik. 6. A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy az álláshely megszűnését köve-
tően, a soron következő 2012. évi költségvetési rendelet módosításkor vezesse át a létszámcsökkenést. 7. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a létszámcsökkentési pályázat 2012. évi III. fordulójában, a kifizetésre kerülő dolgozói juttatás visszaigényléséről intézkedjen. 8. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a közoktatási intézmények engedélyezett létszámkereteit az alábbiak szerint módosítja:
195/2012. Kth. Kiskunhalas Város Képviselő- testülete felhatalmazza a város Polgármesterét DAOP-2.1.1/J-12 Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című. pályázat benyújtásához, előkészítéséhez szükséges szerződések megkötésére, a pályázat benyújtására és a szükséges nyilatkozatok megtételére az 1. számú melléklet szerint. (A mellékletet terjedelmére tekintettel nem közöljük, megtekinthető a www.kiskunhalas.hu honlapon.) 196/2012. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Halas Távhő Kft. és a Halas-T Kft. ügyvezetőinek a két társaság között korábban létrejött szolgáltatói szerződés alapján kidolgozott, mindeddig nem érvényesített bérleti díjról szóló jelentését megismerte. A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a fentiek szerint számszerűsített 56.895.000.- Ft + ÁFA bérleti díj teljes mértékű érvényesítésére a társaságok pénzügyi helyzete miatt egy összegben nincs lehetőség. 2. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a HALAS-T Kft. közgyűlésén képviselje, hogy az ügyvezető haladéktalanul folytasson tárgyalásokat a Halas Távhő Kft-vel a bérleti díj első részének legmagasabb érvényesíthető összege megállapítására, és ezt követően a számlázás ütemezésére, és mielőbbi kifizetésére.
2012. szeptember 5.
13
innen onnan
Macskássy Izolda immár második alkalommal állítja ki képeit a Csipkeházban. Újabb kiskunhalasi tárlata az Öszszetartozás címet kapta. A megnyitóra a VIII. Halasi Zsidó Fesztivál alkalmából került sor. A művésznőt elõadással is köszöntötték.
Kunok II. Világtalálkozója
Szereti Halast
Macskássy Izolda kiállítása a Csipkeházban látogatható ez a gyönyörű ház és az emberek szeretete. • Újabbnál újabb képeket fest, amelyekből a Csipkeházban második alkalommal kap ízelítőt a helyi közönség. Amikor tervezte a tárlatot, mi volt az a plusz, amiről úgy gondolta, feltétlen el kell hozni? • A halasi sorozat, mert ebből majd egy naptár lesz. A különféle
halakat ábrázoló képek újdonságok és természetesen a szirén. • Mit tervez őszre? • Ezt a galéristáim tudják. A képanyagom megvan, ők pedig szépen kirakják. Én megyek és átölelem a kedves közönségemet, rajongóimat, tisztelőimet. • Idén 110 éves a halasi csipke. Nagyszabású kiállítással ünnepel december 13-án Budapesten, az Ipar-
művészeti Múzeumban. Számíthatunk a jelenlétére? • Ott a helyem! Macskássy Izolda Összetartozás című kiállítása szeptember 19ig látogatható a Csipkeházban. A képeket meg lehet vásárolni. A művésznő az eladásokból kapott összeg egy részét felajánlja a Halasi Csipke Közalapítvány számára támogatásként. Kép, szöveg: Pál László
Megjelent az idei programfüzet a Kunok II. Világtalálkozója rendezvényeivel. A kiadvány szeptember 8-tól 23-ig adja közre hol, mi várja a közönséget. Az ajánló egy országos méretű és határon is átnyúló kulturális összefogás rendezvényeit foglalja egy csokorba a magyar történelem egyik legnagyobb eseményének évfordulóján. „IV. Béla király 773 évvel ezelőtt telepítette be Magyarországra a kunokat, Kötöny fejedelemmel az élükön” – olvasható a programfüzetben. A kun összefogást az elkövetkezendő két hétben tudományos konferenciák, előadások, történeti kiállítások, bemutatók és fesztiválok is segítik és erősítik. Városunk a 33. Halasi Nemzetközi Szüreti Napok rendezvényeivel kapcsolódik a programsorozathoz.
Kisgrafikák
Fotók: Pozsgai Ákos
• A gyönyörű szép héber énekek eszembe juttatták mindazt, ami a zsidó embereket érte és nap mint nap éri – mondta Macskássy Izolda. – Biztos, hogy valami szépséget csinálok majd – tette hozzá tervei kapcsán a művésznő, aki energikus és vidám természetű. – Világszerte hírlik, hogy Magyarország a beteg, jajgatós emberek országa. Máshol ez nem divat. Erdélyben például szégyen betegnek lenni. Senki nem beszél a nyomorúságáról, mert azt is giccsnek tartjuk. Itt viszont a betegség profitalap. Ha netán van valami gondom, akkor az az enyém és nem csinálok belőle műsort. • A megnyitón azt is mondta, hogy Budapest és Szeged után szívesen lakna Kiskunhalason is. Mi bűvölte el ebben a városban? • Ez a gyönyörű, flóradús kert,
kultúra
DJPomócsi bácsi party a halasi zsidó fesztiválon
A nyári Zenepavilon-estek záróakkordja az ifjú lemezlovasok partyja volt. A zenét pénteken Szécsényi István és Király Gábor szolgáltatta DJ Dave és DJ König néven. Modern tánczenével készültek a közönség számára. A fiúk korábban a Főtér Kávézóban játszottak, mostanában pedig az északi városkapunál található clubban muzsikálnak hétvégéken. P. L.
A VIII. Halasi Zsidó Fesztivál két kiemelkedő vendége volt Ge- egy-egy poén hallatán. rendás Péter előadóművész, dalszövegíró és Székhelyi Jó- A halasi zsinagóga falai között Sezsef Jászai Mari-díjas színművész. fard zsidó dalokat és saját szerzeményeiből adott elő Gerendás PéSzékhelyi József színművész Sala- Béla című könyv jelentette, eb- ter. Az ismert dalszövegíró, zenész, mon Béla-estjével mutatkozott be ből kerekedett az est. Az előadás- előadóművész régóta visszatérő a halasi közönség előtt. A szegedi ra nagyon sokan voltak kíváncsiak vendége a halasi nyári zsidó fesztiszínház volt igazgatója, Salamon és nem csalódott a közönség, kel- válnak, gyakorta vendégeskedik a Bélára, az ország kedves Pomó- lemes másfél órát töltöttek „Sa- városban más alkalmakkor is, önálcsi bácsijára emlékezett. Az ala- lamon Béla társaságában”. Gyak- ló estjeivel számos alkalommal léP. Á. pot az előadáshoz a Hej, Salamon ran nevetés törte meg az előadást pett fel Kiskunhalason.
Anatolij Ivanovics Kalasnyikov kisgrafikáiból rendeznek kiállítást szeptember 7-én este fél 7-kor a Végh-kúriában Tájak, városok, templomok és kolostorok címmel. A tárlatot Herbert Schwarz nyugalmazott könyvtárigazgató, a gyűjtemény tulajdonosa nyitja meg Kronachból Péter Imréné tanárnővel. Köszöntőt mond Wolfgang Beiergrößlein, német testvérvárosunk és Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere. A rendezvényen közreműködik a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar Faddi Istvánné vezényletével. A program a halasi szüreti napok alkal(pl) mából várja a látogatókat.
14
kultúra 2012. szeptember 5.
innen onnan Gyurmaparty
Állati jó fotó
Könyvbemutató
A Közösségek Házában szeptember 11-én 18 órakor lesz a ForrásÚj Tükör újabb rendezvénye. Vedres-Nagy Ibolya, Pócsik Olga és Vedres Ferenc Angyalok és szellemek című könyvét mutatják be a közönségnek. Előadó: Kertics Miklós színművész. Az író-olvasó találkozón a szerzőket is kérdezhetik az érdeklődők.
Szabadka kultúrája
A XX. Halasi Hetek Fesztivál keretén belül második alkalommal rendezik meg a Szabadkai Kulturális Napokat. A múlt pénteki Kiskunhalas-Szabadka biciklitúra után tárlattal folytatódik a program. A halasi mozi aulájában szeptember 12-én 17.30-kor lesz a 100 éves a szabadkai városháza című fotókiállítás megnyitója. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka 19 órakor kezdődik. A Dogs & Drogs című előadást 17 éven felülieknek ajánlják.
Gyermekszínház
A Városi Filmszínházban ősszel folytatódik a színházi előadássorozat. A gyerekeknek szóló műsorpalettán két darab szerepel. A Fogi Színház október 18-án a Nils Holgerson csodálatos utazása a vadludakkal előadást mutatja be. A Bánfalvy Stúdió november 27-én vendégszerepel nálunk a Micimackóval. Mindkét alkalommal három előadást terveznek. A szervezők várják a jelentkezőket óvodákból, iskolákból a Közösségek Házában és a moziban. (pl)
Arany Lacinak Országos siker a népdalversenyen
Makkai László kiskunhalasi kötődésű eladó előadóként is is- Laci a könnyűzenét, a táncdalomert és elismert. A közelmúltban arany minősítést érdemelt kat is szívesen hallgatja. A példaki egy népdalverseny országos fordulóján. képe Kovács Kati. – Nagyon szeretem a művésznő – Általános iskolás korom óta lasi Népdalkör Egyesület művé- hangját, dalait. Többször találkozénekelek. Diákként benne vol- szeti vezetője. Ez utóbbinak tagja tam már vele. Sőt, énekeltünk is tam a kórusban, de szólóztam is vagyok és a Soltvadkerti Népdal- együtt. Egyszer régen Kunszent– idézi fel a kezdeteket Makkai körnek is. Legutóbb, augusztus miklóson, utána pedig KiskunhaLászló. – Az éneklés nekem hob- 25-én szólóban versenyeztem. A lason, az egyik városi karácsonyi bi. Nagyon szeretem a népdalt, a Budaörsön megrendezett IX. Vass ünnepségen Az élet szép című dalt magyar nótát. Kötelességemnek Lajos Népzenei Verseny országos adtuk elő közösen. érzem a hagyományok ápolását – fordulóján Vass Lajos arany foko- Makkai László az elmúlt hétteszi hozzá. zatot értem el. Palóc népdalokkal végén a kiskőrösi szüreti renLaci tizenhatodik éve jár verse- készültem – árulta el érdeklődé- dezvényen lépett fel a soltvadkerti együttessel. Legközelebb nyezni. Tehetségét a zsűritagokon sünkre Laci. és a közönségen kívül sok-sok ok- Az ismert és elismert előadó el- Kiskunhalason, a főtéren talevél is dicséri. adóként dolgozik városunkban, a lálkozhat vele a közönség. A – Hallás után, kazettáról tanulok Szabadkai úti boltban. Kedveli a szeptember 8-án délelőtt 9 órakor kezdődő kistérségi népzeúj dalokat. A megméretésekre ál- munkáját és az éneklést is. talában saját magam készülök fel. – Ezekben a nehéz időkben sze- nei találkozón énekel a helyi és Ha segítségre van szükségem, ak- retek örömet okozni az emberek- a soltvadkerti csoporttal. Utákor Kovács Márta tanárnőhöz for- nek. Szeretek jó emberek között na október 6-án Ágasegyházán dulok, akinek a neve már fogalom lenni, jó társaságban. Persze ne- vendégszerepelnek népzenei a térségben. Ő vezeti a Kelebiai kem ez felüdülés, kikapcsolódás is rendezvényen a halasiakkal. Pál László Asszonykórust és ő a Kiskunha- a hétköznapok világából. Daróczi Csabának korábban a Tiszti Klubban volt kiállítása, most a mûvelõdési központban látogatható tárlata. A Közösségek Házában Pár-képpár címmel tekinthető meg kiállítás Daróczi Csaba képeiből. A tárlaton alföldi természetfotók szerepelnek. A több mint 60 fotográfiai díjjal kitüntetett művész szerint lakóhelye, Soltvadkert 30-40 kilométeres körzetében minden megtalálható, amit szeret megörökíteni az utókor számára. A táj F Daróczi Csaba és Király Gábor a megnyitón változatos, igazi szépség jellemzi. A kiállításról a Tükör jövő heti számában bővebben írunk. P. L.
Pár-kép-pár
fotó: pál lászló
A Közösségek Házában szeptember 6-án 17 órakor Állati jó fotó címmel rendeznek kiállítást. A tárlatot Kis Csaba fotográfus, a zsűri elnöke nyitja meg. Köszöntőt Rémán János, a Halasi Hetek Alapítvány elnöke mond. Közreműködnek a Bibó István Gimnázium diákjai. A program a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete és a Halasi Hetek Alapítvány közös rendezvénye.
fotók: pál lászló
A Muskátli cukrászdában szeptember 6-án 15 órától Marcipángyurma-party várja a gyerekeket és kísérőiket. A délután lehetőséget ad számukra marcipánfigurák készítésére.
Újabb táncos év
Eredményes munkával és versenyekkel telt a nyár a Studio 2000 TSE számára. Ősszel újabb kihívások várnak az öszszetartó táncos közösségre. – Kiemelkedő, hogy ebben a kisvárosban működő sportegyesületnek három táncospárja is Magyarország delegáltja lehet világbajnokságokon. Horváth Kende Somát és Karcagi Laurát Pekingbe kíséri szeptember végén Juhász Ágnes edző az ifjúsági latin vb-re. Ugyanott vesz részt a Free Style világbajnokságon Erdélyi Szilárd és Pollák Anna. November közepén Nagymihály Balázsnak és Szalai Ágnesnek (képünkön) drukkolhatunk a bécsi felnőtt Latin Világbajnokságon – tudtuk meg Juhász Ágnestől. – Közben arra is jut idő, hogy az egyesület és a helyi művészeti iskola fogadja az új növendékeket. Kezdő gyermek és kezdő felnőtt társastánc csoportokba várják a jelentkezőket. Bővebb információ olvasható lapunk hirdetési oldalán, valamint a Studio 2000 TSE honlapján. A halasi táncosok emellett gőzerővel készülnek a RexTerra Kupára, mely december 1-jén lesz városunkban. P. L.
Megy a duma
A Közösségek Házában ősszel folytatódik a Dumaszínház előadássorozata. Következő alkalommal, szeptember 28-án 20 órakor Kovács András Péter a vendég.
2012. szeptember 5.
Az év női hangja
• Magyarország legjobb női hangja lettél az X-Faktor 2011-es szériájában. Milyen feladatok várnak rád ezzel együtt az éneklésen túl? • Jött a Madách Színház egyből, ahogy vége lett a versenynek. Már közben elmentem castingra, és Szirtes Tamás tanár úr úgy döntött, hogy rám bízza Vágó Márta megformálását az egyik szereposztásban. Februárban volt a bemutató, és óriási sikere lett a darabnak. Azóta is telt házzal játsszuk, ami nagyon nagy dolog. • Ősszel folytatódik? • Így van. A Mary Poppinsnak lesz premier-
Halasi zenekarok és Ghymes a szüreten
fotó: pál lászló
je, és utána újra fog menni az Én, József Attila című darab. A színházi munkám mellett felénekeltem egy lemezt, melyen 12 plusz 1 dal hallható. Direkt nem 13, mert babonásak vagyunk egy kicsit és nem így akartuk megjelentetni az albumot augusztus végén. Vár még rám lemezbemutató is októberben, de remélem hogy az Enciklopédia addigra már sokak kedvence lesz. • Hol lesz a lemezbemutató? • Több helyszínt szemeltünk ki. Az egyik családiasabb lesz, a másikat a Thália Színházban szeretném tartani. Azt gondolom, ha színházban is játszom, akkor miért ne lehetne ott?! • Új kliped is van. • Mielőtt kimentem Amerikába, leforgattuk Udvaros Dorottya egyik remek slágeréhez, a Botladozva című dalhoz. Furcsa, mert nyáron mindenki azt várja, hogy egy bulis, pörgős dal legyen. Mi egy nagyon meghitt hangulatú klippel rukkoltunk ki. • Mit szólt hozzá a művésznő? • Nem találkoztam még vele. Nagyon remélem, hogy neki is tetszeni fog és azt is, hogy egyszer személyesen is tudok majd vele beszélgetni. • Mivel töltötted az időt Amerikában?
• Nagyon sok munkám volt, nagyon sokat kellett dolgozni. Nagyon élveztem, de úgy döntöttem, hogy megjutalmazom magamat egy gyors pihenéssel. Nehezen álltam át, de jó volt. Bejártam fél New Yorkot és az óceánparton is voltam. • Kelebián egy este léptél fel az Apollo23-mmal. Hogyan telt a látogatásod? • Kumich Tomi Kelebián itthon van. A szülei megvendégeltek minket és a család barátait egy jó kis lakomával. Bár lakodalom nem volt az ő utcájukban, de azért nagyon jót ettünk. Finom volt minden és nagyon jól éreztük magunkat. Pál László
Lépj tovább! Kumich Tamás klipet forgat az Apollo23-mal
Klipforgatás előtt áll az Apollo23. Az év felfedezettje kategóriában BRAVO OTTO-díjas együttes rádiós slágerét filmesíti meg. Az X-Faktor 2011-es szériájának döntős együttese, az Apollo23 I Run To You című dala nyáron meghódította a sikerlistákat. A slá-
ger immár magyar nyelven is megjelent Lépj tovább! címmel. Egyelőre rádióműsorok repertoárján szerepel, de a szám képi megjele-
Quantum XXL a Pontban
A táncosok tévés pályafutása a fesztiválszínpadokon folytatódik. A fiúk a közelmúltban ellátogattak Soltvadkertre, a helyi borünnepre is, ahol a Halas TV stábja interjút készített velük. A fellépésről szóló bejátszásokkal színesített anyag szeptember 7-én este 6 órakor A Quantum XXL Dance Crew a Csillag születik című tehetség- kerül adásba a Pont című ifjúsági műsorban. P. L. kutató révén vált országosan népszerűvé. fotó: pál lászló
15
innen onnan
Muri Enikő új klippel és lemezzel jelentkezett
Muri Enikő számára szakmailag az éneklés a legfontosabb, de vágyott arra, hogy színésznőként is elismerjék. Arra, hogy bizonyítsa sokoldalúságát, tehetségét, a Madách színpadán kapott lehetőséget. Vágó Mártát alakítja az Én, József Attila című zenés darabban. A nyáron folyamatosan járta az országot és a fellépések mellett arra is fordított időt, hogy új albumot készítsen zenész kollégáival. A klip pedig ajándék a közönségnek az X-Faktor sztárjától.
kultúra
nítésére sem kell már sokat várni. – Elkészült a forgatókönyv. Hamarosan forgatjuk a klipet – árulta el Kumich Tamás, az Apollo23 kiskunhalasi kötődésű énekese. – Lesz története, de egy kicsit image klip is. Lesznek benne belassított közeli képek az együttesről. A helyszínt egyelőre nem mondom meg, nem akarom lelőni a poént – tette hozzá. Az Apollo23 a tehetségkutatót követően is népszerű. Fellépéseiken tomboló tömeg fogadja őket. Kelebián, a Kárpát Fesztiválon fokozottan is így volt. Tomi falujában külön nagy szeretettel fogadták a csapatot. – Jó volt hazatérni. Nem szoktam nagyon izgulni színpadra lépés előtt, de most engem is hatalmába kerített ez az érzés. Családtagok, barátok, ismerősök előtt még jobban szeretne bizonyítani az ember. Sok a felkérés, emellett megbeszéléseken, médiaeseményeken is rendszeresen részt veszünk. Augusztusban volt az ötéves érettségi találkozónk Kiskunhalason, a Szilády Áron Református Gimnáziumban. Nem tudtam részt venni rajta, akkor is fellépésre vártak minket – tudtuk meg Tomitól. P. L.
F Lakatos Tamás, a Légy a kaktuszban énekese A helyi szüreti napokon pénteken este a könnyűzenéé lesz a főszerep. A nagyszínpadon 18 órakor Ghypo Cirkusz, 20 órakor a Légy a kaktuszban, 22 órakor BRB, éjfélkor pedig a Vasárnapi fiúk játszik. A borudvarban 19 órakor a Lyra, 21 órakor a Dr. Sala Árpád trió, 23 órakor pedig a 5 Non Bonds muzsikál. Szombaton este Szikraszemû címmel a Ghymes együttes koncertezik Halason. (További programok a 2. oldalon.)
Thorma-kiállítás
A Thorma János Múzeumban különleges tárlat várja a látogatókat. A Thorma János (1870-1937) nemzetközi vándorkiállítás anyaga szeptember 15-ig tekinthető meg Kiskunhalason. Eddig nem volt még példa arra, hogy a kiskunhalasi kötõdésû festõmûvésztõl egyszerre ennyi képet bemutassanak. A mûveket hamarosan Németországba utaztatják. A nyáron megjelent egy értékes mûvészeti album is, mely Thorma János festményeit tárja a közönség elé. (pl)
16
hirdetés 2012. szeptember 5. Nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk. Ér- Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi’s deklődni személyesen 7-8-ig Kiskunhalas, területén. Már 300 Ft+áfa/m2/hó ártól. A-1036 Átlós út 31-33. A-760 Tel.: 06 20/92-70-946 Keresünk gépészmérnököt és hegesz- 2 szobás lakás kiadó. A-792 tőtechnikust! Pályakezdők jelentkezé- Tel.: 06 70/70-284-29 sét is várjuk. Német vagy angol nyelvtudás előnyt jelent. Önéletrajz az Hévízi üdülési jog olcsón eladó.
[email protected] címre küldhető. Tel.: 06 30/480-11-58 A-713 Tel.: 06 30/229-48-86 A-762 Figyelem! A Szállásforg Kft. KisszálA Faddikorr Kft. AWI hegesztés- lás, Felszabadulás u. 6. 2012. szeptben jártas szakmunkásokat keres. Pá- ember 8-án használtruha- és cipőlyakezdők jelentkezését is várjuk. vásárt tart. Nyitás: reggel 6 órakor. Tel.: 06 30/29-97-112 A-763 Tel.: 06 77/457-474 A-773 T-Mobile partnerüzlete felvételre keres Hasított bükk tűzifa eladó. ügyfélszolgálatost kiskunhalasi üzleté- Tel.: 06 20/32-45-082 A-794 be. Minimum követelmény: érettségi, középszintű számítógép-kezelői végzettség. Fényképes rövid önéletrajzokat 09.06-ig Kisszálláson családi ház eladó. A-714 várjuk. Kiru-Tel Kft. Kiskunhalas, Köztársa- Tel.: 06 30/480-11-58 Kiskunhalason a Semmelweis téren, 90 m2ság u. 10. A-788 es, tágas, kelet-nyugati fekvésű lakás eladó. Ganz-Vízgép és Armatúra Kft. géTel.: 06 20/380-68-60 A-715 pészmérnök, gépészmérnök-keresKiskunhalason új családi ház eladó. Ár: kedő és anyagbeszerző munkatársat keres.
[email protected] 12,8 M Ft. Tel.: 06 20/44-96-352 A-550 Tel.: 06 20/221-26-33 A-789 3 szobás III. emeleti lakás sürgősen eladó. A-709 Adminisztratív munkakörbe kere- Tel.: 06 70/38-74-948 sünk kollégát. Középfokú végzettség- Családi ház a Szilády Áron utcágel, jó kommunikatív készséggel, szá- ban eladó (erkélyes lakást beszámítok). A-729 mítógépes ismerettel és B kategóriás Tel.: 06 70/329-78-97 jogosítvánnyal. Előny: idegennyelv-ismeret. Központhoz közel családi ház Tel:. 06 30/3000-571 (16-19-ig) A-790 eladó. Iá.: 11 M Ft. Lakást beszámítok. Tel.: 06 70/387-07-66 A-731 Kunfehértói úton 4 szobás, 2 szobás, 1 szoKiscicák elvihetők. bás lakóházak 16 ha földdel eladók. Iá.: 35 Tel.: 06 70/296-58-63 A-791 M Ft. Csak egyben! Bükkönyös u. 21. sz. 90 Kukoricadarás tanyasi sárga csirke el- m2-es családi ház 870 m2-es telken eladó. adás szept. 1-től. 1,80-2,20 kg. 700 Ft/kg. Iá.: 16 M Ft. Tel.: 06 20/568-23-22 A-754 Tel.: 06 30/550-37-15 A-793 Fenyő u. 5. kertes ház eladó. A-756 Vörös letojt tyúk rendelhető. Kiskun- Tel.: 06 20/450-12-29 halason a Tó utcai takarmányboltban. Városközpontban 2 db egybenyitott 1 Tel.: 06 30/95-75-145 A-808 szobás lakás együtt és külön is eladó. Tel.: 06 20/98-26-019 A-775 Malacok eladók. Tel.: 06 20/533-36-39 A-805 Kunfehértón olcsó családi ház eladó. Tel.: 06 30/388-50-03 A-776 1 szobás lakás eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Tel.: 06 20/88-68-227 A-795
Anyakönyvi hírek
Születtek: Szili Bence (Popány Ildikó) Kisszállás, Nyerloc Lia (Szabó Ibolya) Kiskunhalas, Sziládi Kornél (Csányi Szilvia) Kiskunhalas, Tóth Petra (Lukács Ildikó) Kiskunhalas, Lovászi Dóra (Varga Szitár Júlia) Balotaszállás, Fekete Annabell Hanna (Majer Csilla) Kiskunhalas, Seres Armand (Halász Petra) Kunfehértó Házasságot kötöttek: Kádár Péter és Molnár Petra, Vancsik Zoltán és Kornya Katalin, Tirpák János és Csányi Andrea, Benke Krisztián és Pető Mariann, Szikszai Dénes és Lódri-Balog Katalin Elhunytak: Csenki Ferenc Lászlóné Herpai Mária Magdolna (Kiskunhalas), Sánta Antalné Halász Terézia (Kiskunhalas), Korsós Károly (Kiskunhalas), Soós Istvánné Bácskai Magdolna (Kiskunhalas), Cirok Viktória Péter Viktória (Kiskunhalas)
Pirtón családi ház eladó. Iá.: 5,9 M Ft. Tel.: 06 70/587-32-86 A-796 Eladó 5000 m2-es bekerített kert a Zártkertben. Tel.: 06 30/314-80-58 A-797 Új építésű tanya eladó. Tel.: 06 20/31-22-308
A-798
Új családi ház eladó. Tel.: 06 20/31-22-308
A-799
Osztatlan tulajdonban lévő 25,64 ha fenyőerdő földdel együtt eladó. Tel.: 06 70/33-08-392 (18 h után) A-800 Kiskunhalason 25 ha szántó tanyával eladó. Tel.: 06 20/93-70-275 A-801 Tanya 9,6 ha fekete földdel eladó. Tel: 06 20/487-52-14 A-693 Felsővárosban családi ház eladó, lakást beszámítunk. Tel.: 06 20/917-11-89 A-802 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/917-14-03
A-496
Épület-energetikai tanúsítás. www.mart-klima.hu Tel.: 06 20/950-59-44 A-734 Szalagavatóra menyasszonyi ruhák bérelhetők. www.menyasszonyiszalon.hu Tel.: 06 70/547-87-87 A-783 Autómentés Forgó. Tel.: 06 30/9-457-185
A-803
Egyetemista lány Halason angol, német, földrajz órákat vállal. Szükség esetén házhoz megyek. Tel.: 06 20/48-38-446 A-804 Épületek energetikai tanúsítása rövid határidõvel. Ocskó László Tel.: 06 20/91-35-535 A-699 Fodrász házhoz megy 15 éves szakmai tapasztalattal. Tel.: 06 30/648-00-07 A-806 Újraindítom angolnyelv-tanfolyamaim. Szemerédiné Mariann nyelvvizsgáztató. Tel.: 06 20/496-90-25 A-784 Beiratkozás csoportos angolnyelv- és olasznyelv-tanfolyamokra. Tel.: 06 70/776-08-12 A-807
2012. szeptember 5. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK: Szeptember 5. szerda 00:00 Képújság 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:30 Sport Magazin (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin (ism.) 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 15:30 KNKSE – Siófok (női kézil. mérk.) 17:00 Bárka: Vurstlifalva 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 Tájoló 22:00 FILM: Az Enron-botrány (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:30 Beszéljünk róla 00:00 Képújság
Szeptember 6. csütörtök 00:00 Képújság 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 „Akinek sebeivel gyógyultatok meg” 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek 19:30 Kultúrkép 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Az Enron-botrány (16) 22:00 Dallamokon át 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek (ism.) 23:30 Kultúrkép (ism.) 23:55 Képújság Szeptember 7. péntek 00:00 Képújság 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek (ism.) 07:30 Kultúrkép 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Business-mix magazin 17:30 Képújság 18:00 PONT – ifjúsági műsor 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek
19:20 Napi Mozaik 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek (ism.) 20:20 Napi Mozaik (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Az utolsó tetoválás (16) 23:00 PONT – ifjúsági műsor (ism.) 00:00 Képújság
Szeptember 8. szombat 00:00 Képújság 08:00 Híradó/péntek (ism.) 08:30 Megyei Krónika 09:00 Kukkantó 09:30 „Akinek a sebeivel gyógyultatok meg” – egyházi műsor 10:00 EzoÉlet - magazin 10:30 Tájoló – ismeretterjesztő sorozat 11:30 EzoÉlet - magazin 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 13:30 Halasi Szüreti Napok 2012 – élő közvetítés 18:00 PONT – ifjúsági műsor (ism.) 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép (ism.) 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 SlágerMix Attilával 22:00 Bencze-Show: 22:30 Virágzó Magyarország - Újfehértó 23:00 FILM: Vérdíj (18) amerikai akciófilm 01:00 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:30 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság Szeptember 9. vasárnap 00:00 Képújság 09:00 Kukkantó 09:30 Rák Kati meséi 10:00 Ezoélet – magazin 10:30 AgroDelta - magazinműsor 11:00 Helyzet-Kép – magazin 11:30 EzoÉlet - magazin 12:00 Képújság 17:30 153-Lélekmód – ifjúsági magazin (ism.) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: Ügynökök és terroristák (16) 23:00 SlágerMix Attilával 00:00 Kincses Sziget – zenés magazin 00:30 Bárka: Vurstlifalva - dokumentumfilm 01:00 Hírháló / Az ország helyi hírei 01:30 Műveltségi kvíz 02:00 Képújság online műsorújság www.halasmedia.hu A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.
HIRDETÉS
17
sport 2012. szeptember 5.
innen onnan Halasiak a pályán
A múlt hét végén elrajtolt az NB Ies kézilabda-bajnokság. Több halasi érdekeltségű mérkőzést is rendeztek. A Ferencváros Vác elleni győztes csapatában ott volt Pastrovics Melinda és Szarka Adrienn is. A váci oldalon Juhász Edina is lehetőséget kapott a kapuban, míg Tápai Szabina 5 góllal terhelte a zöld-fehérek hálóját. Szikora Melinda kiválóan védett a Fehérvár színeiben a Békéscsaba elleni, fölényes győzelmet hozó találkozón. Sportágat váltva a labdarúgó NB I-ben is teljes fordulót rendeztek. A pápai színekben játszó Tóth Gábor kezdőként lépett pályára a 3-0-s sikert hozó, Kaposvár elleni meccsen.
Bozsik-program
Folytatódik a nagy sikerű Bozsikprogram, amelyen tehetséges utánpótláskorú játékosok hívhatják fel magukra a szakemberek figyelmét. Idén az U7-es, az U9-es és U11-es korosztályban lesznek válogatók. Mint Vincze Attilától megtudtuk, csak érvényes játék- és sportorvosi engedéllyel lehet ezeken részt venni. Az 1. körzeti tornának szeptember 23-án, vasárnap 9 órától Kiskunhalas lesz a házigazdája, három héttel később Kecel, október 28-án pedig újra Kiskunhalas. A 2001-2002-es körzeti válogatottnak három edzése is lesz városunkban, szeptember 26án, október 17-én és november 7én, mindhárom alkalommal 16 órától – kaptuk a hírt.
Szilády RFC
Folytatja szereplését a hétvégén az NB II-ben a Kiskunhalasi Szilády RFC. Az U13 szombaton 11 órától Makón szerepel, ugyanitt lép pályára az U15 is, az ő meccsük 13 órakor kezdődik. A regionális bajnokságban is forduló lesz a napokban. Szeptember 8án 9 órától, a városi sportpályán az U9 a Kalocsai Méhecskék ellen szerepel, míg 10 órától az U10 játszik a Kiskőrössel.
Utcai futóverseny
Pénteken rendezik a hagyományos Szüreti Utcai Futóversenyt, amelyet 5. alkalommal már Kis Roland emlékének szentelnek. Az utóbbi évek szokásait követve a belváros lesz a helyszín, először fél 5 előtt 10 perccel a 2 kilométeres lakossági kocogás rajtol el. A 7 kilométeres távot teljesítők 16.40-kor indulnak el. (jl)
Kiváló eredményekkel zárta a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság ifjúsági versenyszámát Fűzér Flóra. Egyetlen halasi indulóként, Lola nyergében az elődöntőben a 3. helyet szerezte meg, míg a nagydöntőben kategóriájában az 5. legjobb volt. Az idei bajnokságnak két kiváló kiskunhalasi rendezés után Budapest volt a házigazdája.
Fotó: Kovács Iván
18
Nem Kiskunhalason rendezték, de fontos halasi szereplői voltak az idei Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságnak. A szövetség döntésének értelmében két, kiváló halasi rendezés után idén a budapesti Nemzeti Lovarda adott helyt a legrangosabb hazai megméretésnek. A versenybíróság vezetője Juhász Tibor volt, míg a sajtófőnöki feladatokat Ko-
Flóra bronzos lovaglása Kécskére káposztát
Megvan az első bajnoki pont a megyei I. osztályban, így a Kiskunhalasi FC optimistábban várhatja a Kiskunmajsa elleni szombati rangadót. Azért is értékes a döntetlen, mert a korábban NB I-ben is megfordult és jó erőkből álló Tiszakécske otthonában szerezték a fiúk. Az ifisták viszont emberhátrányban verték az eddig 100%-os hazaiakat, így a tabella élére álltak. Valljuk be férfiasan, nem a Kiskunhalasi FC volt az esélyes a Tiszakécske otthonában, ennek ellenére a Gerner Dániel – Csordás Gergely, Sejben Péter, Nagy Dániel, Szabó Tamás, Bisztrovics Róbert, Farkas Tamás, Farkas András, Csányi László, Martinaj Bljerim (Amariutei Sorin), Tóth Tamás összetételű csapat nem feltartott kézzel lépett pályára. Tipikus döntetlenszagú volt a meccs, Csordás hibájából a szünet után a hazaiak szereztek vezetést. Negyedórával később Farkas Tamás egalizálta az eredményt és ezután is voltak lehetőségeink, igaz, a kécskeiek is veszélyeztettek. A lefújás előtti pillanatokban kapufára lőtte a büntetőt a hazaiak játékosa, az
egyébként exhalasi Bagi, így maradt az igazságos döntetlen. Tiszakécske-Kiskunhalasi FC 1-1. Az ifisták viszont semmit sem bíztak a véletlenre a listavezető otthonában. A Pál István (Farkas Ákos) – Zelei Béla, Horváth Attila, Patocskai Mátyás (Torma Barnabás), Forgács Bence, Baranek Sándor, Hatházi László (Tóth Robin), Hugyecz János, Kerekes Márk (Csillag Dániel), Somogyvári Gergő, Rik Bence (Petrezselyem János, Schveitzer Milán) összeállításban rosszul kezdték a mecscset. Gyorsan kétgólos hátrányba, majd Zelei vitatható kiállítása után emberhátrányba is kerültek Kovács Benő tanítványai. A szünetben aztán rendeztük a sorokat és parádés játékkal 45 perc alatt 3 gólt rúgtak a fiúk, így győztesen utazhattak haza. Tiszakécske-Kiskunhalasi FC 2-3 (2-0), a gólokat Kerekes Márk, Tóth Robin és Baranek Sándor szerezte. – Megalkuvás nélküli küzdőszellemünkkel és hitünkkel, kétgólos hátrányból, 60 percet tíz emberrel játszva sikerült fordítanunk – értékelt Kovács Benő edző. (További részletek www. kiskunhalasi-fc.hu) Jáger L.
vács Iván látta el példásan. A versenyzők között egyetlen városbéliként Fűzér Flórát köszönthettük, aki Lolát lovagolta. A Kiskunhalasi Lovas Tömegsport Egyesület fiatal tehetsége az elődöntőben pazarul teljesítette a 130 centiméteres akadályokkal tarkított pályát. Verőhiba nélkül ment végig Flóra és ez az igen dicséretes 3. helyre volt elegendő. – Higgadtan versenyeztem, hagytam a lovat a maga tempójában haladni és kölcsönösen segítettünk egymásnak a nehezebb pillanatokban. Nagyon örülök a harmadik helynek – nyilatkozta a sikeres futam után a halasi lány. A bajnokság utolsó versenyszáma volt a fiatal lovasok döntője. Fűzér Flóra itt is helytállt és az 5. helyen végzett 13 hibaponttal, amely több mint kiváló az igen erős mezőnyben. JL
Jól kifogta
Kellemes időben, viszont pocsék vízállási viszonyok közepette rendezték a Halasi Hetek Fesztivál Kupa horgászversenyt. A Sóstó SHE ismét remekül vizsgázott szervezésből, halat is fogtak a versenyzők, szóval minden adva volt egy kiváló rendezvényhez.
Lassan elfogy a Sóstóból a víz, kis túlzással a következő horgászversenyt már szerelékek nélkül is meg lehetne rendezni úgy, hogy a jelentkezők kézzel, sétálva fogják a pikkelyeseket. Komolyra fordítva a szót, a kedvenc pecázóhely nagy bajban van, és a Halasi Hetek Fesztivál Kupa horgászversenyt még megszervezte az egyesület. Ideális időjárási körülmények közepette vetet-
ték be csalijaikat a halvadászok, a szektorokra osztott parton aztán mindenki, mindent bevetett a kapás és a fogás érdekében. Burai László (képünkön egy amurral a 24 órás halfogó versenyen nyáron) ezúttal nem engedte ki kezéből a győzelmet. Laci 9.640 grammnyi halat zsákmányolt, így ő lett a legeredményesebb horgász. Második helyen Sejben István zárt, ő 5.100 grammos fogással dicsekedhet. Jagodics „Jagó” Zsoltnak ezúttal meg kellett elégednie a 3. hellyel úgy, hogy 3.220 gramm pikkelyest emelt ki a tóból. A legnagyobb halat Lukács Béla fogta, a mérésnél kiderült, hogy a kopoltyús éppen 4.620 grammos. JL
2012. szeptember 5. A bajnokság elkezdődött, Kamara Éva pályafutása véget ért Kiskunhalason. A kiváló gyúró és masszőr családjával Győrbe költözött, ezért elbúcsúztatta őt a KNKSE a népes szurkolótábor előtt. Remekül kezdte a meccset a hazai csapat: Barna duplájával 40 másodperc elteltével 2-0-ra vezettünk. A folytatás is hasonlóan alakult, a KNKSE védekezése példaértékű volt, a lányok nagyon koncentráltak és csapatként is remekeltek. Pethő jól védett, Borkowska beállása után három góllal mutatkozott be a halasi közönség előtt és végig magabiztos volt a játék. A vendégeknél talán Bódin látszott, hogy akar, Mörtel pedig átlövéseivel veszélyeztetett egy ideig. A KNKSE jól hajrázott és 30 perc elteltével 15-10-re vezetett. A szünet után még nagyobbnak látszott a különbség a csapatok között, a vendégek türelmetlenül és sok hibával játszottak, a mieinknél pedig mindig volt valaki, aki gólt szerezzen. Az 51. percben 28-22 volt az állás, és
Sport
19
Hét halasi Folytatódott a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság. A Kiskunhalasi Spartacus hazai pályán fogadta a Tázlárt.
Befürdött a Siófok Kiskunhalas NKSE-Siófok Galérius Fürdő 31-30 (15-10) Kiskunhalas, 400 néző, vezette: Medve, Nagy KNKSE: PETHŐ – Földes K. 5, Drávai 5 /1, Takács 5/1, Szamoránsky A. 1, BARNA 7, Varga D, csere: Lengyel (kapus), Selmeczi, Valovics, FEHÉR 4, Borkowska 4, edző: Golovin Vlagyimir. Siófok: Kiss É. – BÓDI 8/3, SZALAI 5, Bogdanovics 5, ÁBRAHÁM 5, Mörtel 3, ERDŐSI 4, csere: Futaki (kapus), Németh, edző: Imre Vilmos. Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3
ekkor még egy utolsó hajrával próbálkozott a Siófok. A KNKSE többet hibázott és egészen egy gólig felzárkózott a vendégcsapat. Innen viszont nem tudott előrébb lépni, Mörtel időntúli szabaddobást hibázott, így remek játékkal tudott nyerni a halasi csapat. Kép, szöveg: Jáger Levente
A halasi csapatban Várszegi Csaba – Mihály Tamás, Czirka Mihály, Gyenizse Gábor, Nyagui Dávid, Lőrincz István (Molnár János), Faddi Károly (Csernák Zsolt), Muntyán László (Teleki Csaba), Árvai Roland (Szalka Zsolt), Németh László (Lajkó Csaba), Pecznyik Lajos kapott helyet. Az első félidő góltalansága után Nyagui, Lajkó, Pecznyik és Szalka találataival fölényes hazai siker született. Kiskunhalasi Spartacus-Tázlár 4-0. A Kiskunhalasi FC II. Bócsán szerepelt. A Nyerges Attila – Baranek Sándor, Erdélyi Ádám, Földes Máté, Schveitzer Milán, Bisztrovics Róbert (Farkas Tamás), Csillag Dániel, Tóth Zsolt, Farkas András, Martinaj Bljerim, Amariutei Sorin (Farkas Ákos) összeállításban szereplő halasiak 2-1-es félidőt követően 5-3-as vereséget szenvedtek. A góljainkat Bljerim 2 és Sorin szerezte. (jl)
2012. szeptember 5.
Nagy tömeg a zenélő malomnál Továbbra is az egyik legsikeresebb közösségi rendezvény a Pásztortűz felsővárosi estje Hogy igény van új, önálló közművelődésre a városban, arra a borudvar mellett a Zenélő Szélmalom-esték sikere is ékes bizonyíték.
RITA ÍZVARÁZSLATA Triplacsokis keksz. Sógornőmtõl, Andreától kértem el e csodás receptet. Hozzávalók: 15 dkg liszt, 1 csapott teás kanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 3 dkg kakaópor, 10 dkg puha vaj, 11 dkg cukor, 4 dkg porcukor, 1 tojás, 1 kávés kanál vanília aroma, 6 dkg fehér, 6 dkg ét-, 6 dkg tejcsokoládé. A vajat a cukrokkal habosra keverem, hozzáadom a tojást és a vaníliaaromát. Összekeverem a lisztet, a kakaóport, a szódabikarbónát és a sót, öszszegyúrom a cukros-tojásos-vajas masszával. A csokikat kisebb darabokban a tésztához keverem. Sütőpapírral bélelt tepsibe evőkanálnyi halmokat rakok a masszából, egymástól kb. 4 cm távolságra. Kör alakúra, 2 cm vastagra elegyengetem. Előmelegített sütőben, 180 fokon 8-10 perc alatt megsütöm, majd hagyom kihűlni. Rita asszony
A Pásztortűz-egyesület idén ötödszörre megrendezett Zenélő Szélmalom-estjére körülbelül 300 érdeklődő volt kíváncsi, és a kifogástalan szervezés mellett nem is volt panasz a programsorozatra. A különféle népi-népzenei előadók rövid – 15-20 perces – bemutatókkal mindvégig „kézben tartották” a figyelmet. Igaz, nem is akármilyen „mezővárosi menü” került terítékre: Bella Péter, a Népművészet Ifjú Mestere mellett a kedves humorát is megcsillantó Zöldiné Bakos Katalin is fellépett. A népzene – a halasi Kiskun és a Kisszállási Piros Muskátli Néptáncegyüttes,
Vadai Henrietta, a Szilaj és a Ba- Pásztortűz legközelebb jövő tavasz lotaszállási Ifjúsági Citerazenekar végén várja a felsővárosiakat – is! mellett a polgári-urbánus kultúra is – a szép halasi szélmalomhoz. (HT-összeállítás) színpadra állt. Ott volt többek között a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar és a 5 Non Bonds is! A megéhezők frissen sütött sóstói lángossal és soproni sörrel vagy Frittmann-fröccsökkel frissülhettek, a játszani vágyókat íjászat, tűzoltóautó-bemutató, kézműveskedés és Kids Club-sátor várta. A sajnos, romló állapotú szélmalom belső tere helyett a Halasi malmok, molnárok című fotókiállítás az épület falára került ki. A nagy sikerre való tekintettel a
Jubileum és érseki tanévnyitó A halasi református gimnázium a 2012/2013-as tanévben ünnepli a 20 évvel ezelőtti 1993-as újraindítását. Idén a 100. tanévét kezdte meg a katolikus egyházhoz átkerült halasi Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. A református templomban tartott tanévnyitó istentiszteleten Bödecs Pál lelkész-főigazgató igehirdetése után Varga Judit igazgató szólt arról, hogy a régi hagyományok megtartása mellett számos újdonságot vezetnek be az új tanévben. Egy új pályázat révén korszerű természettudományos laboratórium épülhet az iskolában. Újdonság, hogy a mostani 9.-eseknek már az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni.
Múlt vasárnap egyébként a Magyar Televízió 1-es csatornáján félórás kisfilmben mutatkozott be a helyi református gyülekezet és a gimnázium. A Rákóczi Ferenc-szakközépiskola 2013-ban már katolikus fenntartású intézményként ünnepli megalapításának 100. évfordulóját. Téglás László igazgató megnyitója után hagyományosan eskütétellel váltak teljes jogú te-
kóssá a középiskolás tanulmányaikat megkezdő kilencedikesek. A Tekó udvarán kezdődött tanévnyitó ünnepség az alsóvárosi római katolikus templomban folytatódott, ahol a Szent József Katolikus Általános Iskola diákjaival együtt vettek részt azon a szentmisén, amit Bábel Balázs érsek mutatott be és a Szentlélek segítségét kérte az új tanévhez. Kép, szöveg: PÁ
VÁROSUNK SZÍNEI
20
Bűn, börtön. Egy norvég pasas tudatosan megölt 72 másikat. Nem felindulásból, hanem előre megfontoltan és felfegyverzetten, ideológiai okokból. A tárgyaláson kitűnt, hogy újra megtenné, és hogy maga is halált mérne ki büntetésül. Max attól tartott, hogy őrültnek nyilvánítják, és a bolondok közé kerül, és akkor „tanait” és ideológiáját szerinte nem vették volna komolyan. Kérdés persze, lehet-e komolyan venni bármilyen ideológiát, amely odáig juttat egy állítólag normális embert, hogy lelkifurdalás nélkül kivégezzen másokat. A lelkiismeretlenség betegség: antiszociális személyiségzavar. Ők gyermekkorukban olyan súlyos agressziónak és/vagy elhanyagolásnak voltak kitéve, hogy nem fejlődik ki bennük az empátia minimuma sem. A másik kérdés az, ami most erre a tömeggyilkosra vár. A norvég jog és „büntetés”-végrehajtás rendszerében a pasasra egy 3 szobás, edzőteremmel és számítógéppel felszerelt lakás vár (megírhatja a tömeggyilkos eszmékről szóló könyvét; s ha még internetkapcsolat is lesz, elterjesztheti, mint egy vírust). Régen a büntetések durvasága – gálya vagy máglya, kínzás vagy kivégzés – a jóvátételt, a kiközösítés félreérthetetlen kifejezését és a megtorlást célozta. Akit gyilkos közmunkára ítéltek, börtönben sínylődött, akit száműztek vagy sötétzárkába tömtek, az elgyötört hajnalokon és kétségbeesett estéken szembesülhetett azzal: hogyan hozta magát ebbe a helyzetbe. A büntetés – sokszor embertelen – szigora megérlelhette a bűnbánatot, a szembesülést önmagával, tettével és az odáig vezető sorssal. Akár Istenben hiszünk, akár a tudományban, a szembenézés és a megbánás minden vonatkozásban üdvözítő – átalakítja, újraírja a sorsot. Kérdés tehát, hogy az álhumánus nyugati (vagy ellenpéldáik, akár az irtózatos kelet-európai) börtönök adnak-e lehetőséget erre a szembenézésre. k-out
Játék