Budapest, 2014 ISSN X

Felelős kiadó BAKSA Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke

Főszerkesztő CSÁSZÁR Géza Főszerkesztő-helyettes SZTANÓ Orsolya Műszaki szerkesztők PIROS Olga SIMONYI Dezső Nyelvi lektor Philip RAWLINSON Szerkesztőbizottság Elnök: BAKSA Csaba CSERNY Tibor, FODOR László, KLEB Béla, PALOTÁS Klára, PAPP Gábor, VÖRÖS Attila Főtámogató Mol Nyrt. Támogatók Colas Északkő Kft.,Elgoscar 2000 Kft., Geoproduct Kft., Mecsekérc Zrt., Mineralholding Kft., OMYA Kft., OTKA, Perlit-92 Kft., TXM Olaj- és Gázkutató Kft., Wildhorse Energy Hungary Kft. A kéziratokat az alábbi címre kérjük küldeni PIROS Olga, 1442 Budapest, Pf. 106. e-mail: [email protected]

*** Editor-in-charge Csaba BAKSA, President of the Hungarian Geological Society

Editor-in-chief Géza CSÁSZÁR Vice editor-in-chief Orsolya SZTANÓ Technical editors Olga PIROS Dezső SIMONYI Language editor Philip RAWLINSON Editorial board Chairman: Csaba BAKSA Tibor, CSERNY, László FODOR, Béla KLEB, Klára PALOTÁS, Gábor PAPP, Attila VÖRÖS Sponsors Mol Nyrt. Colas Északkő Kft.,Elgoscar 2000 Kft., Geoproduct Kft., Mecsekérc Zrt., Mineralholding Kft., OMYA Kft., OTKA, Perlit-92 Kft., TXM Olaj- és Gázkutató Kft., Wildhorse Energy Hungary Kft. Manuscripts to be sent to Olga PIROS, 1442 Budapest, P. O. box 106. e-mail: [email protected] Földtani Közlöny is abstracted and indexed in GeoRef (Washington), Pascal Folio (Orleans), Zentralblatt für Paläontologie (Stuttgart), Referativny Zhurnal (Moscow) and Geológiai és Geofizikai Szakirodalmi Tájékoztató Budapest)

Tartalom — Contents BÍRÓ Lóránt: Az úrkúti mangánérc-bányászat fúrásainak sztratigráfiai újraértékelése. — The stratigraphic re-evaluation of the drillings of the manganese ore mining at Úrkút. KOVÁCS, Zoltán: Phymatoceratidae (Ammonitina) fauna from the Lower Jurassic of the Gerecse Mts (Hungary). — Phymatoceratidae (Ammonitina) fauna a Gerecse hegység alsó-jura rétegeiből. HORVÁTH Zoltán, MINDSZENTY Andrea, †KROLOPP Endre, LASSÁNYI Gábor: A római kori környezetre utaló üledékföldtani, talajtani és malakológiai adatok az egykori Óbudai Gázgyár területéről. — Sedimentological, pedological and malacological data from the Roman Age environment of the area of the former Óbuda Gas Factories. VIRÁG Margit, SISKÁNÉ SZILASI Beáta, SZŰCS Péter, VÖLGYESI István: A FelsőTisza-vidék hidrogeológiai viszonyainak pontosítása. — Clarification of the hydrogeological conditions in the Upper Tisza Region. ZÁKÁNYI Balázs, SZŰCS Péter: Víznél sűrűbb, nem vizes fázisú szennyező anyagok transzportfolyamatainak szimulációja felszín alatti közegben. — Transport simulations of Dense Non-Aqueous Phase Liquid contaminants in groundwater. DULAI Alfréd: Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály 50 éve. — 50 years of the Palaeontological-Stratigraphical Section of the Hungarian Geological Society.

3

15

37

49

63

71

In memoriam OZSVÁRT Péter: In memoriam Dr. habil Heinz KOZUR.

83

Hírek, ismertetések (összeállította CSERNY Tibor, PALOTÁS Klára)

106

Első borító: A Kisgerecsei Márga és a Tölgyháti Mészkő a Tölgyháti-köfejtőben (fotó: CSÁSZÁR Géza). Hátsó borító: Balra: Toarci rétegek a régen felhagyott Tölgyháti-kőfejtőben (Gerecse hegyég). Jobbra: A tardosi Bánya-hegy ma is működő kőfejtője a Gerecse hegységben (fotó: FŐZY István).

Budapest, 2014

ISSN 0015-542X

Útmutató a Földtani Közlöny szerzõi számára A Földtani Közlöny — a Magyarhoni Földtani Társulat hivatalos szakfolyóirata — csak eredeti, új tudományos eredményeket tartalmazó (magyar, ill. idegen nyelven még meg nem jelent) közleményeket fogad el. Elsődleges cél a hazai földdel foglalkozó, vagy ahhoz kapcsolódó tárgyú cikkek megjelentetése. A kézirat lehet: értekezés, rövid közlemény, vitairat, fórum, szemle, rövid hír, könyvismertetés, ill. a folyóirat egyéb rovataiba tartozó mű. Vitairat a vitatott cikk megjelenésétől számított hat hónapon belül küldhető be. Ez esetben a vitatott cikk szerzője lehetőséget kap arra, hogy válasza a vitázó cikkel együtt jelenjék meg. Az értekezések maximális összesített terjedelme 20 nyomdai oldal (szöveg, ábra, táblázat, fénykép, tábla). Ezt meghaladó értekezés csak abban az esetben közölhető, ha a szerző a többletoldal költségének 130%-os térítésére kötelezettséget vállal. A rövid közlemény terjedelme maximum 4 nyomtatott oldal. A tömör fogalmazás és az állításokat alátámasztó adatszolgáltatás alapkövetelmény. A folyóirat nyelve magyar és angol. A közlésre szánt értekezés és rövid közlemény bármelyik nyelven benyújtható, az értekezés esetében magyar és angol nyelvű összefoglalással. Az angol változat vagy összefoglalás elkészítése a szerző feladata. Magyar nyelvű értekezéshez elvárt egy részletes angol nyelvű összefoglaló. Más idegen nyelven történő megjelentetéshez a Szerkesztőbizottság hozzájárulása szükséges. A kéziratot (szöveg, ábra, táblázat, fénykép, tábla) pdf formátumban — lemezen vagy hálózaton keresztül - kell benyújtani. Ha a szerző nem tudja biztosítani a digitális formát a kézirat elfogadásáról a Szerkesztőbizottság javaslata alapján a Társulat Elnöksége dönt, tekintettel annak költségvonzatára. A Szerkesztőbizottság a cikket, indoklással, lektoráltatás nélkül is elutasíthatja. Elfogadás esetén a Szerkesztőbizottság három lektort jelöl ki. A lektorálásra 3 hét áll rendelkezésre. A harmadik lektor egy elfogadó és egy elutasító vélemény, (vagy elmaradó lektorálás) esetén kapja meg a kéziratot, amennyiben a szerkesztőbizottság így dönt, miután mérlegelte az elutasítás, ill. a további lektoráltatás lehetőségét. A szerzőtől a Szerkesztőbizottság a lektorálás után 1 hónapon belül várja vissza a javított változatot. A szöveget word fájlban az ábrákat és táblázatokat külön-külön fájlban, megfelelő formátumban (l. később), elektronikusan. A teljes anyagból 1 példány nyomatot is kérünk. Amennyiben a lektor kéri, átdolgozás után újra megtekintheti a cikket, s ha kívánja, pár sorban közzéteheti szakmai észrevételeit a cikkel kapcsolatban. Abban az esetben, ha a szerzői javítás után megkapott cikkel kapcsolatban a lektor 3 héten belül nem nyilvánít véleményt, úgy tekintjük, hogy a cikket abban a formájában elfogadta. Mindazonáltal a Szerkesztőbizottság fenntartja magának a jogot, hogy kisebb változtatás esetén 2 hónapon, nagy átdolgozás esetén 6 hónapon túl beérkező cikkek megjelentetését visszautasítsa. A kézirat részei (kötelező, javasolt): a) Cím b) Szerző(k), postacímmel (E-mail cím) c) Összefoglalás (magyarul, angolul) d) Bevezetés, előzmények e) Módszerek f) Adatbázis, adatkezelés g) A téma kifejtése — megfelelő alcím alatt

h) Diszkusszió i) Következtetések j) Köszönetnyilvánítás k) Hivatkozott irodalom l) Ábrák, táblázatok és fényképtáblák m) Ábra-, táblázat- és fényképmagyarázatok (magyarul és angolul)

A Közlöny nem alkalmaz az alcímek esetében sem decimális, sem abc-s megjelölést. Kérjük, hogy az alcímeknél és bekezdéseknél ne alkalmazzanak automatikus sorszámozást vagy bekezdésjelölést. Harmadrendű alcímnél nem lehet több. Lábjegyzetek használata kerülendő, amennyiben mégis elkerülhetetlen, a szöveg végén sorszámozva ún. végjegyzetként jelenik meg. A cikk szövegében hivatkozások az alábbiak szerint történjenek: RADÓCZ (1974), ill. (RADÓCZ 1974) GALÁCZ & VÖRÖS (1972), ill. (GALÁCZ & VÖRÖS 1972) KUBOVICS et al. (1987), ill. (KUBOVICS et al. 1987) (GALÁCZ & VÖRÖS 1972; RADÓCZ 1974, 1982; KUBOVICS et al. 1987) (RADÓCZ 1974, p. 15.) Az irodalomjegyzék tételei az alábbi minta szerint készüljenek: WIGNALL, P. B. & NEWTON, R. 2001: Black shales on the basin margin: a model based on examples from the Upper Jurassic of the Boulonnais, northern France. — Sedimentary Geology 144/3, 335–356. A hivatkozásokban, irodalmi tételekben a szerző nevét kis kapitálissal kell írni, a cikkben kerülendő a csupa nagybetű használata. Az illusztrációs anyagot (ábra, táblázat, fénykép) a tükörméretbe (170×240 mm) álló, vagy fekvő helyzetben beilleszthető méretben kell elkészíteni. A fotótábla magassága 230 mm lehet. Az illusztrációs anyagon a vonalvastagság ne legyen 0,3 pontnál, a betűméret ne legyen 6 pontnál kisebb. A digitális ábrákat, táblákat cdr, kiterjesztéssel, illetve. a tördelő programba történő beilleszthetőség miatt az Excel táblázatokat word táblázatokká konvertált formában, az Excel ábrákat CorelDraw formátumban tudjuk elfogadni. Amennyiben az ábra nem konvertálható cdr formátumba, a fekete és színes vonalas ábrákat 1200 dpi felbontással, tif kiterjesztéssel, a szürkeárnyalatos fényképeket 600, a színes fényképeket 300 dpi felbontással, tif, ill. jpg kiterjesztéssel tudjuk használni. A színes ábrák és képek közlése a szerző kérésére és költségére történik. A Földtani Közlöny feltünteti a cikk beérkezési idejét. A késedelmes szerzői javítás esetén a második (utolsó) beérkezés is feltüntetésre kerül. Az előírásoknak meg nem felelő kéziratokat a technikai szerkesztő a szerzőnek, több szerző esetén az első szerzőnek visszaküldi. A kéziratokat a következő címre kérjük beküldeni: Piros Olga 1443 Budapest, Pf. 106., e-mail: [email protected]

144/1, 3–14., Budapest, 2014

Az úrkúti mangánérc-bányászat fúrásainak sztratigráfiai újraértékelése

BÍRÓ LÓRÁNT Szegedi Tudományegyetem, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék, 6722 Szeged, Egyetem út 2. e-mail: [email protected]

The stratigraphic re-evaluation of the drillings of the manganese ore mining at Úrkút Abstract The manganese ore mining in Úrkút started in 1917 and still goes on today. During the almost 100 years of mining a high amount of drilling data has been gathered. Nevertheless, up until now the data from the drillings of the Úrkút Basin have not been processed and evaluated, except with respect to economic considerations related to mining (i.e. extension and quality of the ore). The aim of the present work is to carry out a lithological and stratigraphical re-evaluation of these drillings and to organise them into an expert database. Among the available 1297 drillings (deep-, shallow- and mine drillings) 1279 can be identified easily. As a result of the processing of the drillings it was possible to study the general geology of the Úrkút basin, the effects of the denudation observed in the drillings, and the build up of the Úrkút Manganese Formation. Keywords: Transdanubian Range, Bakony, Úrkút, Úrkút Manganese Formation, denudation, manganese ore

Összefoglalás Az úrkúti mangánbányászat 1917-ben indult meg és még napjainkban is tart. Ez alatt a majd’ 100 év alatt hatalmas mennyiségű fúrásos adat keletkezett. Az Úrkúti-medence fúrásainak egységes, geológiai újrafeldolgozása és értékelése már több évtizede váratott magára, ugyanis e fúrásokat a bányászati szempontok (ércesedés kiterjedése, minősége) kivételével eddig nem dolgozták fel, nem értékelték. Munkám célja e fúrások litológiai, sztratigráfiai újraértékelése, egységes adatbázisba szervezése. A rendelkezésre álló 1297 fúrásból (mély- ill. sekély és bányabeli fúrás), 1279 fúrás azonosítható. A fúrások feldolgozásának eredményeképpen vizsgáltam az Úrkúti-medence általános földtani felépítését, a rétegsorokban megfigyelt lepusztulás hatását, az Úrkúti Mangánérc Formáció felépítését. Tárgyszavak: Dunántúli-középhegység, Bakony, Úrkút, Úrkúti Mangánérc Formáció, lepusztulás, mangánérc

Bevezetés A mangánérc kutatás és bányászat a múlt század elején először az Úrkúti-medencében, majd 1932-től az eplényi ércelőfordulás területén indult meg. Az úrkúti mangánérc bányászata napjainkban is tart, míg az eplényi bánya 1975ben végleg bezárt. Ez alatt az idő alatt az intenzív kutatás eredményeként hatalmas mennyiségű földtani, bányászati és tudományos adat gyűlt össze. A bakonyi mangánércesedés keletkezésének körülményei és az ércvagyon jellemzőinek térbeli megoszlása, az ércesedést magába foglaló földtani képződményekkel való kapcsolata a nagyszámú adat ellenére

sem tekinthető megoldottnak, pedig ezeknek a szempontoknak a pontosabb ismerete a további érc- és egyéb nyersanyag kutatásának is alapját képezheti. Az Úrkúti-medence fúrásainak újrafeldolgozása és értékelése már több évtizede váratott magára, ugyanis e fúrásokat a bányászati szempontok (ércesedés kiterjedése, minősége) kivételével, a fúrási dokumentáció elkészítésén túlmenően, eddig nem dolgozták fel, nem értékelték. A jelen munka során kapott eredmények a korábbiaknál jóval pontosabb képet adnak a medence felépítéséről és az ércesedés jellemzőiről, melyek akár más nyersanyagok kutatásához is alapot nyújthatnak.

BÍRÓ Lóránt: Az úrkúti mangánérc-bányászat fúrásainak sztratigráfiai újraértékelése

4

Felhasznált adatok Úrkúton a mangánérc iránti felszíni fúrásos kutatás már 1927-ben elkezdődött. A fúrások két nagy csoportba oszthatók: mélyfúrásokra, és sekélyfúrásokra. A mélyfúrások, vagyis az U– jelűek általában 100 m-nél mélyebbek, míg a sekélyfúrások ennél jóval kisebb mélységűek. A sekélyfúrásos kutatás 1957-től indult meg, azokon a területeken, ahol az érc felszínhez közel helyezkedett el (Cs–, L–, Kt–, N– jelű fúrások; SZABÓ 2006). I. táblázat. Az Úrkúti-medence újraértékelt fúrásai Table I. The re-evaluated drillings of Úrkút basin

A munka kiindulási adatait a mélyfúrások (U–), a sekélyfúrások (B–, Cs–, K–, L–, N–), valamint a bányabeli fúrások (UB–) és azok eredeti jegyzőkönyvei (CSEH NÉMETH 1960, 1963; FEKETE & CSEH NÉMETH 1961; SZABÓ 1965, 1966, 1968, 1969, 1971, 1976, 1980; Sz. n. 1, 2, 3) adták. A rendelkezésre álló 1297 db fúrásból 1279 db fúrást lehetett sikeresen újraértékelni, ezek esetében nemcsak a rétegsor leírása, de a fúrás pontos koordinátái is ismertek. A hiányzó 18 db fúrásnál vagy nem volt fellelhető a dokumentáció, vagy a hiányzó koordináta nem tette lehetővé annak azonosítását és így az újraértékelést sem. Az I. táblázat fúrástípusonként mutatja be a feldolgozott fúrások számát, azok térképi elhelyezkedése az 1. ábrán látható.

Módszerek A fúrások litosztratigráfiai feldolgozásának alapja az 1990-es években a Magyar Rétegtani Bizottság által elfogadott litosztratigráfiai besorolás volt (CSÁSZÁR 1997, BÉRCZI & JÁMBOR 1998). Ez került összevetésre az eredeti fúrásleírásokkal, valamint addig a bányánál — vágatszelvényezésre, fúrásleírásra — használt 33 képződménytípussal (SZABÓ 2006). Csak a leírásokból nem mindig lehetett egyértelműen besorolni az adott képződményt, ilyen esetekben a fúrás közvetlen környezete, a földtani képződmények, illetve környező fúrások képződményei segítettek. KNAUER (1996) bizonyos esetekben konkrét úrkúti fúrásokat

1. ábra. A vizsgált terület az újraértékelt fúrásokkal és a bányamezőkkel Figure 1. The study area with the re-evaluated drillings and the mining areas

Földtani Közlöny 144/1 (2014)

említ az egyes formációk részletes leírásában, melyeket össze lehetett vetni az eredeti fúrásleírásokkal. A besorolásnál a legtöbb probléma a mangánérces telep feküjében és fedőjében lévő képződmények esetében volt. A fekü mészkövek esetében (Pisznicei, Isztiméri, Kisháti, Tűzkövesárki Mészkő Formáció) nem mindig lehetett egyértelműen eldönteni a képződmény hovatartozását. Ilyenkor egyrészt a környező fúrások, másrészt KNAUER (1996) fentebb említett kézirata nyújtott segítséget. A fedő képződményeknél sokszor a bauxitos kőzetek jelentettek problémát. Az eddigi ismeretek alapján a bauxit a vizsgált területen kora-eocén Gánti Bauxit Formációba sorolandó, holott a Bakonyban a kora-kréta Alsóperei Bauxit is megjelenik. Ha az adott fúrásban nem jelent meg a Zirci Mészkő Formáció (és a rétegsori hiány a középső-eocénig tart), akkor — elvileg — nem lehet csak a fúrásból besorolni a bauxitos képződményt. Ebben az esetben konzekvensen minden bauxitos kőzet a Gánti Bauxit Formációba lett sorolva. Fontos viszont megjegyezni, hogy a jelenleg is folytatott bányászati tevékenységnek köszönhetően előkerült a fedőből egy bauxitos kőzet, amely az előzetes vizsgálatok alapján valószínűen, a kora-kréta Alsóperei Bauxit Formációhoz tartozik (MINDSZENTY A. és VIGH T. szóbeli közlés). Az Úrkúti Mangánérc Formáció (ÚMF) szempontjából két nagy csoportra lehet osztani a képződményeket: fekü, illetve fedő formációkra. A fekü formációk esetében vastagságról, vastagságtérkép szerkesztéséről általában nem lehet beszélni, hiszen a feldolgozott fúrások (U–, UB–, B–, Cs–, K–, L–, N– jelűek) mindegyike nyersanyagkutató fúrás. Vagyis, ha a fúrásban észlelték a mangánérc jelenlétét, akkor az érc teljes átfúrása után a feküben megálltak, ha pedig meddő volt a fúrás, az idősebb képződményeket akkor sem fúrták át. Fekü képződményeknek a felső-triász–felső-liász közötti litológiai egységek tekintetők. Természetesen a sztratigráfiai besorolás hordozhat magában bizonytalanságokat, hiszen az egyes alsó-jura képződmények összetételükben leginkább csak mennyiségi arányokban térnek el egymástól. A fedő formációk esetében viszont fontos információt hordozhat a vastagság, ezért az egyes képződmények leírásánál már megadható a fúrások felhasználásával számolt minimális, maximális, és az átlagos vastagság is. A mélyfúrások és a sekélyfúrások általában teljes egészében átharántolták a fedő képződményeket, azonban a bányabeli fúrások esetében nem mindegyik.

Eredmények Az Úrkúti-medence földtani felépítése A fúrások újraértékelésével, valamint azok egységes sztratigráfiai besorolásával meg lehet adni a mangánércesedés ideálisnak tekintett, zavartalan körülmények között kialakult elvi rétegsorát (2. ábra). A zavartalan körülmények

5

2. ábra. A mangánérces telepcsoport ideális rétegsora a közvetlen fekü, illetve fedő képződményekkel (skála a fedőtől számított méter mélység) Figure 2. The ideal sequence of the manganese ore group with the direct footwall and hanging wall lithology (scale metre depth from the hanging wall)

fogalomköréből kizárhatók egyrészt a posztszediment tektonikai hatások, másrészt a telep oxidációja során bekövetkezett utólagos átalakulások is. Az ideálisnak tekintett rétegsor nem a medence teljes területére, hanem csak az „in situ”, helyben képződött és megőrződött teleprészekre jellemző. Ezek a fúrások a medence Ny-i részén találhatók, azonban vannak olyan ideális rétegsorú — Úrkúti Mangánérc Formáció szempontjából teljes — fúrások, melyeknél az alsó-liász Kisháti Mészkő Formáció (KMF) Bocskorhegyi Tagozata (vagyis a zöldesszürke, tűzköves mészmárga) hiányzik, ezek a fúrások a medence DNy-i részének mélyebb részein találhatók. Azok a fúrások melyeknél a karbonátos főtelep nem, csak a II. telep (mangánkarbonátos agyagmárga) fejlődött ki (de a többi ideális rétegsorban elvárt formáció megtalálható), leginkább a medence D-i részének peremein fordulnak elő.


6

3. ábra. Az Úrkúti-medence sematikus földtani felépítése *Képződmény vastagság irodalmi adatok alapján, 1 — Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozat 7 m, 2 — Tölgyháti Mészkő Formáció 7 m, 3 —Halimbai Bauxit Formáció 7 m, 4 — Ajkai Kőszén Formáció 24 m, 5 — Csatkai Formáció 9 m

Figure 3. Schematic geological structure of the Úrkút Basin *Thickness of formation based on literature data, 1 — Kishát Limestone Formation Bocskorhegy Member 7 m, 2 — Tölgyhát Limestone Formation 7 m, 3 — Halimba Bauxite Formation 7 m, 4 — Ajka Coal Formation 24 m, 5 — Csatka Formation 9 m

Az Úrkúti-medence földtani felépítését legszemléletesebben a formációk vastagságviszonyait is bemutató általános földtani szelvényekkel lehet bemutatni (3. ábra). Az Úrkúti Mangánérc Formáció jellemzése A felső-liász Úrkúti Mangánérc Formáció a medencén belül nagy területen megtalálható — átlagosan ~10 m-es vastagsággal, azonban a medencén belüli mélyedések, árkok területein nagyobb vastagságot is elér. Legnagyobb vastagságban a medence Ny-i területén átlagosan ~30 m, a medence ÉNy-i sarkában akár a maximális 103 m-t is elérheti. Az Úrkúti Mangánérc Formáción belül összesen 13 db képződményt lehet megkülönböztetni. A telep általában egy ~0,5 m vastag oxidos mangánérccel indul (amely lehet másodlagos kifejlődésű is; SZABÓ Z. szóbeli közlés), majd ezt követi egy 1,0 m vastagságú radioláriás agyagmárga („feketepala”, bányászati megnevezéssel „boksz”) kifejlődés. A feketepala után következik maga a főtelep, amely maximum 15 m-es vastagágú,

különböző színű és sávozású karbonátos mangánércet foglal magába. A főtelep után ismét egy — az előzőnél jóval vastagabb, általában 10 m-es — radioláriás agyagmárga rész következik, majd erre települ a ~2,5 m-es vastagságú mangánkarbonátos agyagmárga (II. telep). A telep legfelső részén általában ~2 m vastagságú radioláriás agyagmárga és erre ~25 m-es mangánkarbonátos agyagmárga települ. A formáció záró képződménye egy tűzkőpad (Cservári Tűzkő Rétegtag), amely csak helyenként, leginkább pontszerűen jelenik meg. A rétegsorhoz tartoznak még a (réteges szerkezetű) oxidos mangánércek, melyek nem „in situ” településűek, hanem utólagos hatások eredményeként jöttek létre (POLGÁRI et al. 2000, SZABÓ 2006). A kőzettípusok jellemzése nemcsak rétegsorban való helyzetük, hanem területi előfordulásuk alapján is lehetséges. A karbonátos főtelep leginkább a medence Ny-i részén, a Csárdahegy DK-i részén, Nyíresen, Lejtősakna és a Kövestábla K-i részén fordul elő. A radioláriás agyagmárga majdnem a teljes medence területén megtalálható. A karbonátos főteleppel szemben a II. telep (mangánkarbonátos agyagmárga) már kevesebb fúrásban tűnik fel, leginkább a medence


Ny-i és DNy-i részén. A telep záró tagjaként megjelenő tűzkőpad (Cservári Tűzkő Rétegtag) leginkább a medence Ny-i és DNy-i részén található nagyobb gyakoriságban, valamint a Nyíres, Kövestábla, Csárdahegy D-i részén. Vannak azonban olyan együttes litológiai előfordulások, melyek nem illeszthetők be a fenti rétegsorba, ezek a következők: — A tűzköves, karbonátos főtelep alatti megjelenése (3 fúrásban), — Különböző oxidos darabos (24 fúrás), réteges (21 fúrás) mangánércek az „in situ” karbonátos rétegsor alatt, — A mangánérc telep alatt megjelenő mangános mészkő (27 fúrás), illetve „kilúgozott” mészkő (151 fúrás) képződmények, — Karbonátos főtelep alatt található mangántörmelékes agyag, radioláriás agyag (1–1 fúrásban). Az áthalmozott érc jellemzése Gazdasági, teleptani és földtani szempontból is fontos jelentősége van az áthalmozott mangánércnek — mely a Tési Agyagmárga Formáció (TAF) Kepekői Tagozatába tartozik —, ezért ezt az érctípust is érdemes jellemezni. A képződmény legnagyobb felszíni kibukkanása a medence ÉK-i részén található, ahol a képződmény vastagsága eléri az 54 m-t is. A formációba áthalmozott kőzettípusok tartoznak, melyek lehetnek tűzkőmészkő- vagy mangántörmelékesek, pizoidosak, mangánszemcsés, sárga, barna, tarka agyagok, vagy csak a fent említett kőzetek törmelékei. Lepusztulásvizsgálat Mind földtörténeti, mind teleptani szempontból fontos kérdés, hogy az egyes telepek mikor, mekkora mértékű áthalmozódást szenvedtek. E kérdéskör vizsgálata során az Úrkúti Mangánérc Formáció közvetlen fekü, illetve 4. ábra. Az Úrkúti Mangánérc Formáció közvetlen feküjének térképe 1 — Hierlatzi Mészkő Formáció, 2 — Kardosréti Mészkő Formáció, 3 — Pisznicei Mészkő Formáció, 4 — Isztiméri Mészkő Formáció, 5 — Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi Tagozat, 6 — Tűzkövesárki Mészkő Formáció, 7 — Kisháti Mészkő Formáció, 8 — Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozat, 9 — bányamezők

Figure 4. Map of direct footwall map of Úrkút Manganese Formation 1 — Hierlatz Limestone Formation, 2 — Kardosrét Limestone Formation, 3 — Pisznice Limestone Formation, 4 — Isztimér Limestone Formation, 5 — Isztimér Limestone Formation Káváshegy Member, 6 — Tűzkövesárok Limestone Formation, 7 — Kishát Limestone Formation, 8 — Kishát Limestone Formation Bocskorhegy Member, 9 — mining areas

7

fedő formációinak kapcsolata, esetleges szabályszerűségének vizsgálata volt a cél. A közvetlen feküformációk térképén (4. ábra) a későliásznál idősebb formációk látszanak azokon a területeken is, ahol nincs mangánérces telepcsoport. Vagyis a térkép a későliász — mint geokronológiai szint — közvetlen feküjét ábrázolja. Jól látható, hogy vannak olyan formációk melyek csak bizonyos területen jelennek meg, mint például a felső-triász Dachsteini Mészkő, amely csak az Úrkúti-medence ÉK-i részén, viszonylag magas térszínen alkotja a feküt. Az alsóliász feküképződmények közül a Kardosréti és a Hierlatzi Mészkő jellemzően a Csárdahegy és a Nyíres területén a Csárdahegyi eltolódás mentén jelenik meg. A középső-liász képződményeket vizsgálva legszembetűnőbb a Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozatának a medence Ny-i részén való elterjedése. Ennek D-i részén feltűnően gyakori a Tűzkövesárki Mészkő Formáció megjelenése. A fenti képződményekkel ellentétben az Isztiméri Mészkő Formáció (IMF) Káváshegyi Mészkő Tagozata viszont a medence teljes területére jellemző, mélységtől és területtől függetlenül. A fedő formációk közül csak azok láthatók (5. ábra), melyek a mangánérces telepcsoport közvetlen fedőjében találhatók, ezért az ábrázolt terület is csak a mangánérces telepcsoport elterjedésére szorítkozik. Legszembetűnőbb, hogy a

8


5. ábra. Az Úrkúti Mangánérc Formáció közvetlen fedőjének alulnézeti térképe 1 — Kisgerecsei Márga Formáció, 2 — Tölgyháti Mészkő Formáció, 3 — Eplényi Mészkő Formáció, 4 — Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozat, 5 — Tési Agyagmárga Formáció, 6 — Zirci Mészkő Formáció Úrkúti Mészkő Tagozat, 7 — Darvastói Formáció, 8 — Szőci Mészkő Formáció, 9 — bányamezők

Figure 5. Map of direct hanging wall (bottom-view map) of Úrkút Manganese Formation 1 — Kisgerecse Marl Formation, 2 — Tölgyhát Limestone Formation, 3 — Eplény Limestone Formation, 4 — Tés Clay Formation Kepekő Member, 5 — Tés Clay Formation, 6 — Zirc Limestone Formation Úrkút Limestone Member, 7 — Darvastó Formation, 8 — Szőc Limestone Formation, 9 — mining areas

Kisgerecsei Márga Formáció a medence Ny-i, valamint a D-i részén fordul elő nagyobb kiterjedésben. A Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozata leginkább a kiemeltebb részeken

(Bocskorhegy, Kövestábla), valamint a medence Ny-i peremén, míg például az Eplényi Mészkő Formáció a medence ÉNy-i részén található. Az eocén fedő formációk közül a Darvastói Formáció leginkább csak a Csárdahegy területén, míg a Szőci Mészkő Formáció a medence É-i részén, a Nyírszegi területen jelenik meg a leggyakrabban. Pontosabb képet lehet alkotni az egyes képződmények kapcsolatairól, ha nem magát a formációt vizsgáljuk, hanem csak az érces kőzettípusokat. A karbonátos mangánérc (főtelep) közvetlen fekü, ill. fedőképződményeit a II. táblázat mutatja, amely alapján megállapítható, hogy a főtelep alatt leggyakrabban (41%) a

II. táblázat. A karbonátos mangánérc közvetlen fekü- és edőképződményei a fúrásszámokkal Table II. The direct footwall and hanging wall lithology of the carbonate manganese ore with the drilling numbers


zöldesszürke mészmárga (Kisháti Mészkő F. Bocskorhegyi Tagozat) található, míg e fölött — az esetek 38%-ában — agyagos, gumós márga (Kisgerecsei Márga F.) fordul elő. E két leggyakoribb képződményt (Kisháti Mészkő F. Bocskorhegyi Tagozat, Kisgerecsei Márga F.) térképen ábrázolva (6. ábra) látható, hogy az együttes előfordulás (Bocskorhegyi T. + karbonátos főtelep + Kisgerecsei Márga F.) az É–D-i árok területén jelenik meg. Hasonló módon vizsgálva az oxidos mangánércet (ÚMF) markánsabb gyakoriságok figyelhetők meg (III. táblázat). Feküképződményként leggyakoribb (58%) a kilúgozott mészkő, tűzkősávos agyag (Isztiméri Mészkő F. Káváshegyi T.), míg közvetlen fedőképződményként a tűzkő- és mangántörmelékes agyag a leggyakoribb (71%). E két képződmény területileg is együtt jelenik meg (6. ábra): leginkább a kiemeltebb területeken, a medence Ny-i részének peremén, Kövestáblán, Bocskorhegyen; Csárdahegy területén pedig csak a törmelékes fedő található meg. Az áthalmozott mangánérc (TAF Kepekői T.) esetében kiugró gyakorisággal fordul elő feküképződményként a kilúgozott mészkő (Isztiméri Mészkő F. Káváshegyi T.; 23%), és a mangánérces telepcsoport (23%; IV. táblázat). E kőzettípusok területi elterjedésére jellemző, hogy leggyakrabban kiemelt területen találhatók (Kövestábla, Bocskorhegy, medence perem; 7. ábra, A). Feküképződményként a dogger Eplényi Mészkő a medence Ny-i felében, míg a Dachsteini, Kardosréti és Hierlatzi Mészkő pedig a medence

9

6. ábra. A mangánércek közvetlen fekü és fedő képződményei 1 — Áthalmozott mangánérc kilúgozott fekün (Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi Tagozat), 2 — Kisgerecsei Márga Formáció karbonátos mangánérc fedőjében, 3 — Karbonátos mangánérc zöldesszürke mészmárga fekün (Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozat), 4 — Tűzkő- és mangántörmelék oxidos mangánérc fedőjében, 5 — Oxidos mangánérc kilúgozott fekün (Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi T.)

Figure 5. Direct footwall and hanging wall lithologies of the manganese ores 1 — Allochthonous manganese ore on leached footwall (Isztimér Limestone Formation Káváshegy Member), 2 — Kisgerecse Marl Formation on hanging wall of carbonate manganese ore, 3 — Carbonate manganese ore on greenish grey calcareous marl footwall (Kishát Limestone Formation Bocskorhegy Member), 4 — Chert and manganese ore debris on the hanging wall of oxidized manganese ore, 5 — Oxidized manganese ore on leached footwall (Isztimér Limestone Formation Káváshegy Member)

III. táblázat. Az oxidos mangánérc (ÚMF) közvetlen fekü- és fedőképződményei a fúrásszámokkal Table III. The direct footwall and hanging wall lithology of the oxidized manganese ore (ÚMF) with the drilling numbers

IV. táblázat. Az áthalmozott érc (TAF Kepekői T.) közvetlen fekü- és fedőformációi Table IV. The direct footwall and hanging wall formations of the allochthonous manganese ore (TCF Kepekő M.)

7. ábra. A Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozat közvetlen feküjének (A) és fedőjének (alulnézeti) (B) térképe (A) 1 — Dachsteini Mészkő Formáció, 2 — Kardosréti Mészkő Formáció, 3 — Hierlatzi Mészkő Formáció, 4 — Kisháti Mészkő Formáció, 5 — Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi Tagozat, 6 — Úrkúti Mangánérc Formáció, 7 — Tölgyháti Mészkő Formáció, 8 — Eplényi Mészkő Formáció, 9 — bányamezők (B) 1 — Tési Agyagmárga Formáció tunyokhegyi mészkő tagozat, 2 — Tési Agyagmárga Formáció tímárpusztai mészkő tagozat, 3 — Zirci Mészkő Formáció Úrkúti Mészkő Tagozat, 4 — Tési Agyagmárga Formáció, 5 — Gánti Bauxit Formáció, 6 — Darvastói Formáció, 7 — Szőci Mészkő Formáció, 8 — kvarter képződmények, 9 — bányamezők

Figure 7. Map of direct footwall (A) and hanging wall (bottom-view map (B) of Tés Clay Formation Kepekő Member (A) 1 — Dachstein Limestone Formation, 2 — Kardosrét Limestone Formation, 3 — Hierlatz Limestone Formation, 4 — Kishát Limestone Formation, 5 — Isztimér Limestone Formation Káváshegy Member, 6 — Úrkút Manganese Ore Formation, 7 — Tölgyhát Limestone Formation, 8 — Eplény Limestone Formation, 9 — mining areas (B) 1 — Tés Clay Formation tunyokhegy limestone member, 2 — Tés Clay Formation tímárpuszta limestone member, 3 — Zirc Limestone Formation Úrkút Limestone Member, 4 — Tés Clay Formation, 5 — Gánt Bauxite Formation, 6 — Darvastó Formation, 7 — Szőc Limestone Formation 8 — Quaternary, 9 — mining areas


K-i, ÉK-i részén fordul elő nagy gyakorisággal. Közvetlen fedőként a szürke agyag (Tési Agyagmárga Formáció) a leggyakoribb előfordulású (48%; IV. táblázat), melynek területi elterjedése megegyezik az előbb leírt leggyakoribb feküképződmények elterjedésével (Kövestábla, Bocskorhegy, a medence Ny-i pereme; 7. ábra, B). A fiatalabb — leginkább eocén — képződmények az Úrkúti-medence K-i, ÉK-i részén fordulnak elő közvetlen fedőképződményként. Az áthalmozott érccel kapcsolatban, ha csak azokat a fúrásokat vizsgáljuk, amelyekben Úrkúti Mangánérc F. nem, csak Tési Agyagmárga F. Kepekői Tagozata fordul elő, akkor még nagyobb gyakoriságok tapasztalhatók (V. táblázat). Ezeken a területeken ismét a kilúgozott V. táblázat. Az áthalmozott érc (TAF Kepekői T.) közvetlen feküképződményei a fúrásszámokkal (ahol nincs Úrkúti Mangánérc Formáció) Table V. The direct footwall and hanging wall lithology (where the Úrkút Manganese Formation is absent) of the allochthonous manganese ore (TCF Kepekő M.)

mészkő a leggyakoribb (Isztiméri Mészkő F. Káváshegyi T.), azonban a korábbinál jóval nagyobb arányban (60%).

Diszkusszió Az áthalmozás vizsgálatának eredményei Gazdasági-, teleptani- és általános földtani szempontból is fontos kérdés, hogy az áthalmozás miként érintette nemcsak az érces összletet, hanem a többi kőzetet is. Ennek vizsgálatára legjobban a közvetlen fekü- és fedőtérképek a legalkalmasabbak. A térképek alapján számos szabályszerűséget lehet megfigyelni (4–7. ábrák). Kitüntetett szerepe lehet az Úrkúti-medence Ny-i részén található É–D-i lefutású ároknak, melynek legdélebbi területe adja egyrészt

11

a teljes medence legmélyebb részét, másrész ebben az árokban található a legnagyobb karbonátos mangánérc készlet. Míg a árok É-i részén az érces összlet (főként a karbonátos főtelep) közvetlen feküjét a Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozata adja, addig délen — legnagyobb gyakorisággal — a Tűzkövesárki Mészkő Formáció. Ezek a képződmények az Úrkúti Mangánérc Formációval konkordáns rétegsort alkotnak, azonban találhatók olyan területek is, ahol meglehetősen nagy a hiátus. Ennek legjobb példája a Nyíres és Csárdahegy területe, ahol az alsó-liász Kardosréti Mészkő, Hierlatzi Mészkő és kisebb gyakorisággal a Pisznicei Mészkő Formáció jelenik meg közvetlen feküként (hiátus ~20 és ~15 millió év). E hiátusok magyarázatára két megoldás lehetséges: (1) vagy ki sem alakultak a hiányzó (középső-liász) képződmények, vagy (2) kialakultak, csak lepusztultak (esetleg visszaoldódtak; POLGÁRI et al. 2012). Az Úrkúti-medence mai peremei a liász időszakban olyan üledékképződési környezetet alkottak, melyek csekély üledék felhalmozódási rátával rendelkeztek, mint pl. a kiemelkedések lejtői, hiszen az elvi rétegsorban egészen a dogger végéig nem található diszkordancia. Ha az Úrkúti Mangánérc Formáció közvetlen fedőtérképét vizsgáljuk, akkor szembetűnik, hogy a fedőben konkordánsan megjelenő Kisgerecsei Márga Formáció az említett É–D-i árok területén és peremein található nagy gyakorisággal (5. ábra). Ennek alapján ebben a árokban „in situ” konkordáns rétegsor található, ahol a mangánérces összlet is eredeti állapotában van jelen. A további képződmények közül kiemelhető a Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozata, amely főként a kiemeltebb területeken fordul elő, vagyis a lepusztulás hatásaként ezeken a részeken ~100 millió év üledéke hiányzik. A lepusztulás mértéke határozottabb, ha a Csárdahegyi eltolódás mentén vizsgáljuk a közvetlen fedőt: itt a középső-eocén Darvastói Formáció vagy akár a Szőci Mészkő Formáció is megjelenhet (tehát a hiátus ~150 millió év). A közvetlen fedőformációk megjelenésében is látható szabályosság, mégpedig a hiátus ÉK-felé egyre nagyobb. Az áthalmozott érc (Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozat) közvetlen fekütérképén hasonló következtetésekre lehet jutni (7. ábra, A). E képződmény alatt nem konkordánsan, de rétegsorrendben az Eplényi Mészkő Formáció következik (vagyis a hiátus ebben az esetben ~75 millió év), amely legnagyobb gyakoriságban az É–D-i árok területén fordul elő. Az időbeli hiátus mértéke a Tölgyháti Mészkő — Úrkúti Mangánérc — Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi Mészkő Tagozat — Kisháti Mészkő — Hierlatzi Mészkő — Kardosréti Mészkő és a Dachsteini Mészkő Formáció rétegsor tagjai mentén egyre nő, akár a 108 millió évet is elérheti. Legnagyobb lepusztulás (és ennek okán a legnagyobb hiátus) a medence ÉK-i részén található, ahol a felső-triász Dachsteini Mészkő Formációra közvetlenül albai áthalmozott érc települ. Ez a lepusztulás az apti–albai határon végbement lepusztulási esemény (az alpi orogenezishez köthető kiemelkedés hatása) lehetett, mivel ezek fedőjében megtalálható az albai áthalmozott érc.


12

Feltehetően a kréta–eocén időszak között is történhetett áthalmozás (ennek egyik bizonyítéka, hogy a terület É-i részén nem található meg a Zirci Mészkő Formáció (ZMF) Úrkúti Mészkő Tagozata), bár ennek mértéke jóval kisebb lehetett. Az áthalmozott érc közvetlen fedőjét (7. ábra, B) vizsgálva az albai fedőképződmények a teljes medencében megtalálhatók, ezzel szemben az alsó- és középső-eocén formációk már leginkább a medence K-i részén (Lejtősakna, Nyíres és Csárdahegy térségében). Tehát hasonló következtetést lehet levonni, mint korábban: a lepusztulás mértéke ÉK-felé nőtt. A lepusztulás(ok) korát nem lehet egyértelműen megállapítani, hiszen a közvetlen fedőképződmények az albaitól a kvarterig bármilyen korúak lehetnek. Viszont a rétegsorokból bizonyos megállapítások tehetők: (1) ahol további kréta képződmények megtalálhatók közvetlen fedőként, ott nem történt lepusztulás, (2) ahol alsó–középső-eocén képződmények vannak, ott valószínű paleocén, és (3) ahol csak kvarter fedő található, ott valószínűleg infraoligocén és/vagy pleisztocén időszaki lepusztulás történhetett. Az tehát biztos, hogy a medencebeli rétegsorokat lepusztulási események alakították át, mégpedig ÉK-felé egyre nagyobb mértékben, melyek vagy az ÉK-i terület kiemeltebb helyzetének és/vagy a lepusztulás ÉK-felé intenzívebb voltának köszönhetők. Valószínűleg ezen ok(ok) miatt maradhatott meg a Ny-i terület É–D-i árokban az „in situ” állapotban található nagy vastagságú karbonátos mangánérc összlet. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény is, hogy a Csárdahegyen a felső-liász mangánérces összlet fedőjében csak a dogger Eplényi Mészkő Formáció, az albai Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozata, a középsőeocén Darvastói és Szőci Mészkő Formáció, illetve kvarter lösz található, vagyis a lepusztulási események (apti, paleocén, infraoligocén és esetleg pleisztocén) ezen a területen jóval erőteljesebbek voltak, mint a medence belső részén. Az érces összlet Az újraértékelt rétegsorok és az áthalmozások vizsgálatának eredményeképpen megállapítható tehát, hogy az Úrkúti-medencében a lepusztulás, áthalmozás mértéke K-, ÉK-felé egyre nagyobb, ezért a mangánérces rétegsor területenként más-más felépítésű. A medencén belül a Ny-i részen található É–D-i árok területén általában „in situ”, áthalmozatlan, mangánkarbonátos rétegsorok találhatók. Az elvi rétegsor nemcsak a kifejlett mangánkarbonátos főtelepet (a különböző színű karbonátos mangánércek és a radioláriás, ill. mangánkarbonátos agyagmárgarétegek meghatározott sorrendje; 2. ábra) tartalmazza, hanem a felső-liász mangánérces telepet befogadó kőzeteket is. Ebben az esetben ez egyrészt a középső-liász Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozata, másrészt a felső-liász Kisgerecsei Márga Formáció, amely az Úrkúti Mangánérc Formációra konkordáns településével bizonyítja a lepusztulásmentes felépítést.

Az Úrkúti Mangánérc Formáción belüli „in situ” képződmények területi elterjedése is alátámasztja a fenti álláspontot, hiszen mind a karbonátos főtelep, mind a mangánkarbonátos agyagmárga (II. telep) a medence Ny-i részén található É–D-i árokban vagy annak közvetlen környezetében fordul elő. Hasonló előfordulást mutat a mangánérces összlet fedőjében — vagy a Kisgerecsei Márga Formáció feküjében — megjelenő „fedőtűzkő”, az Úrkúti Mangánérc Formáció Cservári Tűzkő Rétegtagja is. Ezzel szemben az Úrkúti-medence központi illetve Ny-i részein — ahol kiemeltebb a terület — vagyis a középső-liász fekü magasabb térszínen található — a mangánérces összlet különböző átalakulásokon ment keresztül. Az átalakulások valószínűleg a kiemeltebb térszíneken végbemenő oxidációhoz köthetők, így az „in situ” karbonátos főtelepből másodlagos réteges és/vagy gumós oxidos mangánérc, a radioláriás agyagmárgából, radioláriás agyag és a mangánkarbonátos agyagmárgából réteges oxidos mangánércet is tartalmazó (radioláriás) agyag képződött. Ha megnézzük e képződmények területi eloszlását, gyakoriságát, akkor látható, hogy valóban a kiemeltebb térrészeken fordulnak elő, valamint az átalakult feküképződmények, mint például a kilúgozott fekü mészkő is a kiemeltebb területeken található. Az utólagos átalakulás területi elterjedését és kapcsolatát a mangánérccel a 7. ábrán lehet legjobban áttekinteni. Tehát a másodlagos ércek a kiemeltebb területeken találhatók, ott, ahol az átalakult fekü mészkövek, valamint az áthalmozott ércek is. Ezek szerint az apti–albai határon végbement áthalmozás során a kiemeltebb helyeken (melyek valószínűleg akkor is hasonló helyzetben lehettek) az „in situ” telep oxidálódott és részben lepusztult (itt csak a Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozata található), máshol pedig megmaradt a mangánérces telep, azonban az oxidáció hatására másodlagos oxidos ércek jöttek létre. Ez a hatás — a fekü átalakulás területi eloszlásából (6. ábra), valamint a képződmények gyakoriságából ítélve érinthette a középsőliász mészkövet is (III. táblázat). Ezt a feltevést erősíti meg az áthalmozott érc közvetlen feküképződményeinek területi eloszlása (7. ábra, A), valamint a képződmények fúrásokban megjelent gyakorisága is, melyeket azonos hatásokkal lehet magyarázni (IV., V. táblázat). Tehát az Úrkúti-medencében a mangánérces telepek feküjében tapasztalható „kilúgozás” tulajdonképpen az apti-albai határon bekövetkezett oxidáció hatása (ami akár később is folytatódhatott — akár napjainkig is (SZABÓ Z. szóbeli közlés), amely nemcsak az ércet alakította át, hanem a fekü képződményeket is (tripoli; POLGÁRI et al. 2005). Van az oxidos érceknek egy olyan csoportja, amelyek az „in situ” karbonátos mangánérc alatt fordulnak elő a fekü határán. Ennek lehetséges magyarázata egyrészt (1) egy-egy vető mentén leszivárgó és az érces összlet és a fekü kontaktusán migráló oxidatív oldatok utólagos átalakító hatása a karbonátos mangánérc feküoldali részén. Másik elképzelhető magyarázat szerint (2) maga a hatás a feküből származik (hidrotermás?), amely az ércesedés legkorábbi fázisát képviselheti. Ennek a kérdésnek az eldöntése túl mutat a fúrásfeldolgozás keretein, és további komplex vizsgálatokat igényel.


13

Következtetések Az Úrkúti-medence fúrásainak újraértékelésével elkészült a medence formáció szintű sematikus földtani felépítésének rétegsora, amely CSEH NÉMETH (1965) óta váratott magára. Az újraértékelt rétegsorok alapján az alábbi új megállapítások tehetők: Az ideálisnak tekintett rétegsorok esetében az Úrkúti Mangánérc Formáció feküjében Kisháti Mészkő Formáció Bocskorhegyi Tagozata (zöldesszürke tűzköves mészmárga) található, a fedőben pedig a Kisgerecsei Márga Formáció (ammoniteszes márga). E rétegsorok esetében az Úrkúti Mangánérc Formációt mindig karbonátos mangánérc képviseli. Ilyen fúrások a medence Ny-i részén egy É–D-i árok területén találhatók, ahol az Úrkúti Mangánérc Formáció eléri maximális vastagságát. A helyben oxidálódott másodlagos oxidos ércek (ÚMF), leggyakoribb fekü képződményei a kilúgozott mészkő, tűzkősávos agyag (Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi Mészkő Tagozat), míg leggyakoribb fedő képződménye a tűzkő- és mangántörmelékes agyag (Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozat). Az áthalmozott érc (allochton, oxidos ércek) albai korú, sztratigráfiailag a Tési Agyagmárga Formáció Kepekői Tagozatába tartozik. Ez a formáció a medence ÉK-i része felé egyre vastagabb kifejlődésben található meg, így a medencében megfigyelt lepusztulás ÉK-felé egyre nagyobb mértékű. Ennek az érctípusnak a leggyakoribb fekü képződményei a kilúgozott mészkő, tűzkősávos

agyag (Isztiméri Mészkő Formáció Káváshegyi Mészkő Tagozat). A rétegsorok feldolgozása alapján az áthalmozás az albaiban ment végbe, amely során nemcsak a helyben oxidálódott másodlagos oxidos ércek alakulhattak ki, hanem a feküt alkotó mészkövek is ekkor alakulhattak át („kilúgozódhattak”). Tehát a kilúgozott mészkő az albaiban végbement posztszediment hatás eredményeként jött létre.

Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom Dr. SZABÓ Zoltán nyugalmazott főmérnök úrnak, hogy örömmel és lelkesedéssel adta át a fél évszázad alatt megszerzett mélyreható tudását és tapasztalatát az úrkúti fúrásokkal kapcsolatban, valamint Dr. VIGH Tamás felelős műszaki vezetőnek és FARKAS István ügyvezető igazgatónak (Mangán Kft.), hogy rendelkezésemre bocsátották a bakonyi mangánkutató fúrások dokumentációit. Köszönet illeti a mindenre kiterjedő segítő és javító szándékú észrevételeiért Dr. POLGÁRI Mártát, Dr. VIGH Tamást és Dr. CSÁSZÁR Gézát. A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program — Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Irodalom — References BÉRCZI I. & JÁMBOR Á. 1998: Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana. — MOL Rt. – Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, 517 p. CSÁSZÁR G. (szerk.) 1997: Magyarország litosztratigráfiai alapegységei. — Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest, 114 p. CSEH NÉMETH J. 1960: A csárdahegyi mangánércterület kutatási jelentése és készletszámítása. „Cs” jelű csárdahegyi külszíni sekélyfúrások (Cs–1–Cs–58) rétegsorai. — Kézirat, Úrkút Adattár, 130 p. CSEH NÉMETH J. 1963: A bocskorhegyi külszíni mangánérces terület kutatási jelentése és készletszámítása (Előzetes jelentés). „B” jelű bocskorhegyi külszíni sekélyfúrások (B.1–B.120.) rétegsorai. — Kézirat, Úrkút Adattár, 26 p. CSEH NÉMETH J. 1965: Az úrkúti mangánércterület mai földtani értékelése. — Földtani Kutatás 8, 8–22. FEKETE S. & CSEH NÉMETH J. 1961: A Lejtősakna környéki érctelep (lakótelep) kutatási jelentése, készletszámítása és gazdaságossági számításai. „L” jelű lejtősaknai külszíni sekélyfúrások (L–1–L–36) rétegsorai. — Kézirat, Úrkút Adattár, 64 p. KNAUER J. 1996: Magyarország litosztratigráfiai alapegységei, Jura. — Kézirat, 62 p. POLGÁRI M., SZABÓ Z. & SZEDERKÉNYI T. (szerk.) 2000: Mangánércek Magyarországon — Grasselly Gyula akadémikus emlékére. — MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága, Szeged, 675 p. POLGÁRI, M., SZABÓ, Z., SZABÓ-DRUBINA, M., HEIN, R. J. & YEH, H-W. 2005: A porous silica rock („tripoli”) in the footwall of the Jurassic Úrkút manganese deposit, Hungary, Composition, and origin through carbonate dissolution. — Sedimentary Geology 177, 87–96. POLGÁRI, M., HEIN, J. R., VIGH, T., SZABÓ-DRUBINA, M., FÓRIZS, I., BÍRÓ, L., MÜLLER, A. & TÓTH, A. L. 2012: Microbial processes and the origin of the Úrkút manganese deposit, Hungary. — Ore Geology Reviews, Special Issue “Manganese Metallogenesis” 47, 87–109. SZABÓ Z. 1965: A Kövestábla I. mangánérces terület kutatási jelentése és készletszámítása, „K” jelű kövestáblai külszíni sekélyfúrások (K–1–K–80) rétegsorai. — Kézirat, Úrkút Adattár, 111 p. SZABÓ Z. 1966: A bocskorhegyi mangánérces terület kutatási zárójelentése és készletszámítása, „B”jelű bocskorhegyi külszíni sekélyfúrások (B–121 – B–181) rétegsorai — Kézirat, Úrkút Adattár, 109 p. SZABÓ Z. 1968: A Bocskorhegy mélyszinti terület I. összefoglaló földtani jelentése és készletszámítása — Kézirat, Úrkút Adattár, 161 p.

14


SZABÓ Z. 1969: A Kövestábla II. terület mangánérc-kutatásának összefoglaló földtani jelentése és készletszámítása, „K” jelű kövestáblai külszíni sekélyfúrások (K–81–K–205) rétegsorai — Kézirat, Úrkút Adattár, 193 p. SZABÓ Z. 1971: Jelentés a Csárdahegyen 1970-ben végzett földtani kutatásokról, „Cs”jelű csárdahegyi külszíni sekélyfúrások (Cs–59Cs–99.) rétegsorai. — Kézirat, Úrkút Adattár, 43 p. SZABÓ Z. 1976: Összefoglaló földtani jelentés az Úrkút-Nyíres terület felderítő fázisú mélyfúrásos kutatásáról — Kézirat, Úrkút Adattár, 19 p. SZABÓ Z. 1980: A Nyíres-i külfejtés összefoglaló földtani jelentése és készletszámítása, „N” jelű nyíresi (Kislőd) külszíni sekélyfúrások (N–1–N–38) rétegsorai. — Kézirat, Úrkút Adattár, 14 p. SZABÓ Z. 2006: Bakonyi mangánércek bányászata, Farkas József bányamérnök emlékére. — Mangán Bányászati és Feldolgozó Kft., Úrkút, 655 p. (Sz.n. 1): Fúrólyuk szelvények (U–31, –32, –33, –34, –56). (Sz.n. 2): „U” jelű 158 db mélyfúrás, U-281-U-438-ig földtani naplók formájában (1968–1987). (Sz.n. 3): „UB” jelű 280 db bányabeli fúrás UB–240-ig szelvények formájában, majd rétegsor leírások formájában (1965–1989). Kézirat beérkezett: 2013. 10. 14.

144/1, 15–36., Budapest, 2014

Phymatoceratidae (Ammonitina) fauna from the Lower Jurassic of the Gerecse Mts (Hungary)

Zoltán KOVÁCS E-mail: [email protected]

Phymatoceratidae (Ammonitina) fauna a Gerecse hegység alsó-jura rétegeiből Összefoglalás A tanulmány a Gerecse hegység középső toarci Ammonitina-együttesének feldolgozásához kíván hozzájárulni a Phymatoceratidae családhoz tartozó 5 nemzetség (Phymatoceras, Furloceras, Denckmannia, Mouterdeiceras, Haugia) taxonómiai és paleobiogeográfiai kérdéseinek tárgyalásával, valamint 23 faj leírásával. Figyelemre méltó az ÉNyeurópai Provinciára jellemző Denckmannia és Haugia nemzetségek jelenléte. A Dunántúli-középhegység toarci ammoniteszfaunáinak általános tulajdonságai a Mediterrán–Kaukázusi Birodalom Mediterrán Provinciájának szubmediterrán határterületeiről ismert faunákkal való rokonságra utalnak. Tárgyszavak: Phymatoceratidae, Ammonitina, toarci, jura, Gerecse hegység

Abstract In this paper the taxonomic problems of the family Phymatoceratidae, represented by five genera (Phymatoceras, Furloceras, Denckmannia, Mouterdeiceras, Haugia) and 23 species, are briefly discussed. The fauna described here from the Middle Toarcian ammonite assemblage of the Gerecse Mts (NE Transdanubian Range) consists of both Mediterranean and NW European taxa. The assemblage is allied to the Submediterranean border zones of the Mediterranean Province (Mediterran–Caucasian Realm). Keywords: Phymatoceratidae, Ammonitina, Middle Toarcian, Jurassic, Gerecse Mts, Hungary

Introduction This paper offers a detailed taxonomic treatment of the genera Phymatoceras, Furloceras, Mouterdeiceras, Denckmannia, and Haugia from the ammonite assemblages of the Gerecse Mts (Transdanubian Range, Hungary). As such, it represents a contribution to the comprehensive treatment of the Toarcian-Aalenian ammonite material deposited in the Natural History Museum of the Faculty of Science of Eötvös Loránd University, Budapest. Research on Phymatoceratidae is significant from a stratigraphic point of view; the genera comprise index taxa for the Middle?Upper Toarcian subdivisions in the NW European Province, and allow correlation with other regions. In addition, the range of some genera and species are important for palaeobiogeographic comparisons.

The material (approximately 15,000 ammonite specimens) was collected bed-by-bed from four abandoned quarries (Pisznice, Kis-Gerecse, Bánya Hill, Tölgyhát – Figure 1) by the staff of the Geological Institute of Hungary between 1976 and 1982. The material represents a Mediterranean-style fauna, with the dominance of suborders Phylloceratina and Lytoceratina, and characteristic Mediterranean Ammonitina genera; however, NW European Ammonitina taxa are also recognizable. The first taxonomic, quantitative and palaeobiogeographic analyses were provided by GÉCZY 1984, 1985, 1990. The detailed revision of the Middle Toarcian Ammonitina material was carried out by GÉCZY & SZENTE 2007; furthermore two little known exposures were studied by GÉCZY et al. 2008 (Kis-Teke Hill), and GALÁCZ et al. 2011 (Pisznice – Crocodile Section). Taxonomic treatment of

16

Zoltán KOVÁCS: Phymatoceratidae (Ammonitina) fauna from the Lower Jurassic of the Gerecse Mts (Hungary)

Figure 1. A) Middle Toarcian ammonite faunal provinces in Europe and W Asia: (PAGE 2008), 1 — Gerecse Mts, 2 — Mecsek Mts; B) Location of Toarcian sections examined in the Gerecse Mts 1. ábra. A) Középső-toarci ammonitesz faunaprovinciák Európában és Nyugat-Ázsiában (PAGE 2008), 1 — Gerecse, 2 — Mecsek; B) Toarci szelvények a Gerecse hegységben

Toarcian Ammonitina was presented by e.g. KOVÁCS & GÉCZY 2008, and KOVÁCS 2009, 2010, 2013. Based on the twofold affinity of the assemblage, a detailed palaeogeographic framework can be delineated with a Submediterranean transitional area between the two western Tethyan faunal provinces. The lithostratigraphy of the Jurassic sequences in the Gerecse Mts was established by CSÁSZÁR et al. 1998, and KNAUER 2012. The Middle – Upper Toarcian successions are represented by the Kisgerecse Marl Formation; this is thinbedded, red nodular marl with variable carbonate and clay content, and is typical of the Harpoceras serpentinum – Dumortieria meneghinii Zones. The biostratigraphic subdivision of the Middle Toarcian in the Gerecse sections was provided by GÉCZY & SZENTE 2007. Two subzones and six horizons can be recognized in the Hildoceras bifrons Zone: the Hildoceras sublevisoni Subzone (Hildoceras sublevisoni, Hildoceras tethysi, Hildoceras lusitanicum horizons), and the Hildoceras bifrons Subzone (Hildoceras apertum, Hildoceras bifrons, Hildoceras semipolitum horizons). Due to condensation, the Tethysi–Lusitanicum, and the Apertum–Bifrons horizons cannot be distinguished in all sections. The Merlaites gradatus Zone has been subdivided into three subzones. The lower boundary of the Merlaites clausus Subzone coincides with the first occurrence of the M. clausus (MERLA), or Crassiceras taxa. Collina gemma BONARELLI forms a biohorizon in this subzone. The base of the Pseudogrammoceras subregale Subzone is defined by P. subregale PINNA, or the genus Podagrosites. The Merlaites alticarinatus Subzone is indicated by the first occurrence of M. alticarinatus (MERLA). The subdivision of the Grammoceras thouarsense Zone has been analysed by KOVÁCS 2013. The base of the Pseudogrammoceras bingmanni Subzone coincides with the appearance of e.g. P. differens ERNST, or P. andaluciensis

GÓMEZ et RIVAS. The Grammoceras striatulum Subzone is defined by G. striatulum (SOWERBY) or G. penestriatulum BUCKMAN but is dominated by P. mediterraneum GÓMEZ et RIVAS. The Pseudogrammoceras fallaciosum Subzone and biohorizon are indicated by the occurrence of species belonging to P. gr. fallaciosum (BAYLE). The biostratigraphic subdivision of the Middle to lower Upper Toarcian in the Gerecse sections is shown on Figure 2.

Systematic palaeontology Suborder Ammonitina HYATT, 1889 Superfamily Hildoceratoidea HYATT, 1867 Family Phymatoceratidae HYATT, 1867

The family- or subfamily-level interpretation of the taxon is has been discussed in the literature. Recently, HOWARTH 2013 offered a general classification, and placed Phymatoceras HYATT, Paronychoceras GUEX, Furloceras ELMI et RULLEAU, Brodieia BUCKMAN, Pseudomercaticeras ARKELL, Crassiceras ARKELL, Haugia BUCKMAN, and Esericeras BUCKMAN in the family Phymatoceratidae. This assumption differs from those presented in the literature published in the previous decade (VENTURI & FERRI 2001, FAURÉ 2002, BÉCAUD et al. 2005, RULLEAU 2007, VENTURI & BILOTTA 2008, VENTURI et al. 2010, KOVÁCS & GÉCZY 2008, and KOVÁCS 2013). Pseudomercaticeras and Crassiceras are generally classified within Mercaticeratinae GUEX, while Esericeras belongs to Grammoceratinae BUCKMAN. In this paper the classification by LACROIX 2011 is accepted with some generic and suprageneric emendations. Seven genera are included in this family: Phymatoceras, Furloceras, Haugia, Paronychoceras, Mouterdeiceras ELMI et RULLEAU,


17

Figure 2. Chronostratigraphic distribution of the Phymatoceratidae in the Gerecse Mts (thin line denotes 1–5 specimens, thick line denotes 6–10 specimens) 2. ábra. A Phymatoceratidae fajok kronosztratigráfiai elterjedése a Gerecse hegységben (vékony vonal: 1–5 példány, vastag vonal: 6–10 példány)

Denckmannia BUCKMAN, Yakounia JAKOBS et SMITH. Yakounia is typical of the Late Toarcian in North America, while the microconch Paronychoceras has never been recorded in Hungary yet. However, all the other genera occur in the Gerecse assemblages. The phylogeny of the family has been studied by RULLEAU 2007; the connection between the Middle Toarcian environmental change and the morphological features of the Phymatoceratidae and Grammoceratinae genera were detailed by GUEX 2006 and GUEX et al. 2012. The family shows a worldwide range: specimens occur in the Middle–Upper Toarcian of Europe, North Africa, Madagascar, Oman, Turkey, the Caucasus, Iran, Tibet, Japan, Thailand, North and South America, and (?)Pakistan. In the four Gerecse sections (Pisznice, Kis-Gerecse, Bánya Hill, Tölgyhát), Phymatoceratidae appear in the Sublevisoni Subzone being present in 4% of the Ammonitina fauna, with a larger proportion of 23% in the Bifrons Subzone. The family flourishes in the Gradatus Zone with 35% in the Clausus, and 36% in the Subregale–Alticarinatus Subzones. However, phymatoceratidae show a decline in their respective proportions in the Thouarsense Zone, with 28% in the Bingmanni, and 10% in the Striatulum–Fallaciosum Subzones; they are not evident in the fauna. The stratigraphic range of Phymatoceratidae taxa known from the Gerecse sections is shown on Figure 2.

Genus Phymatoceras HYATT, 1867 Type-species: Phymatoceras robustum HYATT, 1867. Lectotype: Ammonites Tirolensis (HAUER) in DUMORTIER, 1874, pl. 24, figs 1–2; designated by BUCKMAN 1898, and recently refigured by LACROIX (2011, pl. 85, fig. 3). Diagnosis: Evolute coiling, wide suboval or subrectangular section; convex flanks; a wide, carinate–sulcate venter; strong, radiate or rectiradiate, simple or bifurcating

ribs; umbilical nodes; a hildoceratid suture-line: simple, long, wide external (E) and lateral (L) lobes; straight and short umbilical (U) lobes; a wide external saddle (ES), and an asymmetrically divided 1st lateral saddle (LS1). Remarks: The earliest representatives, P. elegans and P. robustum, coappear with the genus Hildoceras at the base of the Bifrons Zone being descendants of the genus Hildaites. Furloceras, is a characteristic Mediterranean taxon derived from Phymatoceras in the upper Bifrons Zone. Phymatoceras differs from Furloceras in its evolute form, with lower and wider whorls, and coarse, irregular ornamentation. Around the Bifrons–Variabilis zone boundary, there are two other genera, Haugia and Denckmannia, which have their origins in the Phymatoceras which appears mainly in NW regions of Europe. Both Rarenodia VENTURI and Praerycites VENTURI were regarded as synonyms of Phymatoceras by HOWARTH 2013. However, Rarenodia has been widely regarded as the earliest representative of the Hammatoceratidae. The latter appear in the Serpentinum Zone, while Praerycites is probably the ancestor of the Erycitinae (GÉCZY et al. 2008, KOVÁCS & GÉCZY 2008, RULLEAU 2009). Phymatoceras elegans (MERLA, 1933) (Plate I: 1a–b) 1933 Denckmannia elegans n. sp. – MERLA, p. 17, pl. 1, figs 3, 5, 12, pl. 8, fig. 1 1967 Phymatoceras cf. elegans (MERLA) – GÉCZY, p. 143, pl. 9, fig. 10 1975 Phymatoceras elegans (MERLA) – VENTURI, p. 213, figs 12/b–d, 16/b-d, pl. 26, figs 2–5, 8 non 1976 Phymatoceras (Phymatoceras) elegans (MERLA) – OHMERT, pl. 5, fig. 3 2007 Furloceras iserense (OPPEL in MERLA) – GÉCZY & SZENTE, pl. 5, fig. 3 2011 Phymatoceras elegans MERLA – LACROIX, p. 220 (partim), pl. 85, figs 1–2

18


Material: 15 specimens in a mediocre state of preservation (2014.1.1–15). Description: Evolute coiling; wide umbilicus; convex flank, rounded, bisulcate venter; and a suboval–subrectangular whorl-section. The ribbing is irregular with welldeveloped, rursiradiate, simple or paired ribs. Remarks: The ornamentation of P. (P.) elegans, identified with regular, single ribs by OHMERT 1976, from the Variabilis Zone is closer to that of Podagrosites aratus (BUCKMAN). The Furloceras cf. comense specimen recorded in GÉCZY & SZENTE 2007 (p. 235: Pisznice Section, Bed 132) is here determined as P. elegans (2014.1.15). Distribution: Mediterranean Province (Italy, Spain, Greece, Turkey, Morocco, Algeria, Hungary), France. Gerecse sections: Sublevisoni Subzone. Phymatoceras robustum HYATT, 1867 (Plate I: 2) 1867 Phymatoceras robustum – HYATT, p. 88 1966 Phymatoceras robustum (HYATT) – GÉCZY, p. 16, fig. 8, pl. 1, fig. 2, pl. 37, fig. 1 2002 Phymatoceras robustum HYATT – FAURÉ, p. 720, pl. 15, figs 10–11 (cum syn.) 2008 Phymatoceras robustum HYATT – GÉCZY et al., pl. 2, fig. 7 2011 Phymatoceras robustum HYATT – LACROIX, p. 220, pl. 85, figs 3–5

Material: 12 specimens in varying states of preservation (2014.2.1–12). Description: Evolute coiling; a slightly convex flank; a low, broad, bisulcate venter; with a subquadrate section. The ribs are strong, flexuous and rursiradiate. There are mainly paired ribs which emerge irregularly at the umbilical nodes. Remarks: The species is close to P. elegans, but differs in that it has a more robust form with stronger ribs. Distribution: France, Spain, Austria, Poland, Bulgaria, Morocco, Algeria, the Caucasus, Chile, Hungary (Bakony Mts: Csernye, Szentgál). Gerecse sections: Bifrons Zone. Phymatoceras robustum HYATT morphotype muelleri GÉCZY, 1966 1966 Phymatoceras robustum muelleri n. subsp. – GÉCZY, p. 17, fig. 9, pl. 1, fig. 1, pl. 37, fig. 2 1975 Phymatoceras robustum muelleri GÉCZY – VENTURI, p. 214 (partim), figs 15, 16/a, 18, pl. 26, fig. 7 2007 Furloceras cf. muelleri (GÉCZY) – GÉCZY & SZENTE, pl. 7, figs 2–3

Material: Five poorly-preserved specimens (2014.3.1–5). Description: Evolute coiling; convex flank; a rounded, broad, bisulcate venter; with a wide, suboval whorl-section. The ribs are coarse, rursiradiate, and they are mostly paired; without strong umbilical nodes. Remarks: This rare morphotype is closely allied to P. robustum, but it differs in suboval section, and in finer, more rursiradiate ribbing. Distribution: Hungary, Italy. Gerecse sections: middle Sublevisoni – middle Bifrons Subzones.

Phymatoceras armatum (MERLA, 1933) (Plate I: 3, Plate II: 3–4) 1933 Denckmannia armata n. sp. – MERLA, p. 20, pl. 1, fig. 6, pl. 2, figs 1–3 1968 Phymatoceras (Phymatoceras) armatum (MERLA) – PELOSIO, p. 162, pl. 19, fig. 7, pl. 22, fig. 5 1975 Phymatoceras (Phymatoceras) armatum (MERLA) – DEZI & RIDOLFI, p. 26, figs 68–69

Material: 19 specimens in varying state of preservation (2014.7.1–19). Description: Moderately evolute coiling; a broad, bisulcate venter; with a subquadrate whorl-section. The ribs are coarse, rectiradiate. Three–four ribs emerge where there are pronounced umbilical tubercles. Remarks: The taxon was placed within genus Furloceras by ELMI & RULLEAU 1995. However, the coarse, nodulate ornamentation is closer to that of P. robustum. P. armatum resembles Denckmannia rude (SIMPSON), but differs due to its narrower whorls and its less robust ornamentation. Given its irregular and coarse sculpture, and its late appearance (Bifrons horizon), it is probably a transitional form between Phymatoceras and Denckmannia. Distribution: Italy, Southern Spain, France, Greece, Morocco, Hungary (Bakony Mts). Gerecse sections: Bifrons–Subregale Subzones. Phymatoceras narbonense (BUCKMAN, 1898) (Plate I: 4a–b) 1874 Ammonites Lilli (v. HAUER) – DUMORTIER, p. 86, pl. 21, figs 1–2 1898 Lillia narbonensis – BUCKMAN, p. 14, pl. 2, figs 3–4 1976 Phymatoceras narbonense (BUCKMAN) – GABILLY, p. 37, pl. 1, fig. 1, pl. 2, figs 1–2 (cum syn.) 2011 Phymatoceras narbonense (BUCKMAN) – LACROIX, p. 222, pl. 86, fig. 2 (holotype refigured) 2013 Phymatoceras gr. narbonense BUCKMAN – METODIEV et al., p. 75, figs 4/e–f, 5/a

Material: 10 specimens in varying states of preservation (2014.4.1–10). Description: Large, evolute coiling; slightly convex flanks; a low, broad, carinate venter without sulci; with a subrectangular whorl-section. The ribs are rursiradiate, sigmoid, bifurcating, and rarely trifurcating. Remarks: The species is characterized by the low variability of its sculpture. Distribution: France, Spain, Portugal, Italy, Germany, Luxembourg, Bulgaria, Romania, Bosnia-Herzegovina, Montenegro, Algeria, Argentina, the Caucasus. Gerecse sections: upper Sublevisoni to lower Clausus Subzones. Phymatoceras narbonense (BUCKMAN) morphotype aequale GÉCZY, 1967 1967 Phymatoceras narbonense aequale n. subsp. – GÉCZY, p. 142, fig. 24, pl. 7, fig. 1 2007 Phymatoceras aequale GÉCZY – GÉCZY & SZENTE, pl. 5, fig. 1


19

Material: One specimen in a mediocre state of preservation (2014.5.1). Description: Evolute coiling; parallel flanks; a rounded, carinate venter without sulci; with a subrectangular section. The ribs are sigmoid, mostly bifurcating on the inner whorls, and on the external whorls they arise at tubercles. The preserved part of the body chamber is about a half whorl in length. Remarks: This rare morphotype is allied to P. narbonense in size, but it differs due to its more convex flanks with umbilical nodes, and its rectiradiate ribs. Furloceras speciosum differs due to its stronger, less sinuous ribbing, and larger tubercles. GABILLY (1976) considered P. aequale as being closer to Denckmannia fabalis, but the latter differs due to its wide subtriangular section of its external whorls. Distribution: The Gerecse specimen came from the Bifrons Subzone of the Bánya Hill Section.

Description: Evolute coiling; a low, bisulcate venter; a broad carina; with a subrectangular section. The ribs similar to those of P. erbaense, but irregular, and somewhat coarser. Remarks: The classification of the species is discussed in the literature. Based on the evolute coiling and the ornamentation, here it has been placed within Phymatoceras. The specimen presented here was mentioned as Denckmannia pseudoerbaensis GABILLY by GÉCZY & SZENTE 2007, while the latter species differs due to its wider whorls and broader ribs. The poor preservation does not enable a more certain description to be made. Distribution: France, Greece, (?)Germany. Gerecse Mts: Clausus Subzone of the Bánya Hill Section.

Phymatoceras erbaense (HAUER, 1856)

Type-species: Hildoceras (Lillia) Chelussii PARISCH et VIALE, 1906. It was designated by ELMI & RULLEAU 1995. Diagnosis: Evolute to moderately evolute coiling; with a moderately wide, subrectangular to subtrapezoid section; tricarinate-bisulcate venter; tabulate and carinate in larger specimens; dense, bifurcating or single ribs; small umbilical tubercles that tend to disappear on the body chamber; a hildoceratid suture-line: it has a simple E, long, ramified L, straight, and short U lobes, a wide ES, and an asymmetrically divided LS1. Remarks: Furloceras differs from both Phymatoceras and Denckmannia due to its more compressed whorls, denser ribs, smaller tubercles, and from Phymatoceras because of its more ramified lobes. The genus is one of the descendants of Phymatoceras. In the Gerecse sections the earliest representative (F. pulcher) appears in the uppermost Sublevisoni Subzone. The genus is typical of the Bifrons Subzone to Variabilis/Gradatus Zone in the Mediterranean and the NW European Provinces, and it represented by a single species [F. crassicosta (MERLA)] in the Upper Toarcian of North America.

1856 Ammonites Erbaensis – HAUER, p. 42, pl. 11, figs 10–14 1967 Phymatoceras sp. aff. erbaense (HAUER) – GÉCZY, p. 144, pl. 9, fig. 5 1975 Phymatoceras erbaense (HAUER) – VENTURI, fig. 17/a–b, pl. 26, figs 9–11, pl. 29, fig. 11 2007 Furloceras erbaense (HAUER) – GÉCZY & SZENTE, pl. 5, fig. 2, pl. 7, fig. 1 2008 Furloceras erbaense (HAUER) – GÉCZY et al., pl. 2, fig. 10

Material: 23 specimens in varying state of preservation (2014.6.1–23). Description: Evolute coiling; a bisulcate venter; and a subquadrate whorl-section. It has irregular ribbing with rectiradiate or slightly rursiradiate simple and paired ribs. About five stronger, V-shape paired ribs emerge at the bullae on each whorl, followed by narrow and deep constrictions. Remarks: P. erbaense was placed within genus Furloceras by ELMI & RULLEAU 1995; however, its morphology is closer to that of the species belonging to Phymatoceras (VENTURI & FERRI 2001). Distribution: Austria, Germany, England, France, Poland, Bulgaria, Portugal, Southern Spain, Italy, Greece, Algeria, Morocco, North and South America, Hungary (Bakony Mts, Úrkút). Gerecse sections: upper Sublevisoni to Subregale Subzones. Phymatoceras cf. rheumatisans (DUMORTIER, 1874) (Plate I: 5a–b) 1874 Ammonites rheumatisans nov. sp. – DUMORTIER, p. 88, pl. 25, figs 1–2 1966 Phymatoceras (Phymatoceras) rheumatisans (DUMORTIER) – KOTTEK, p. 44, text-fig. 11, pl. 1, fig. 4 2002 Denckmannia (?) aff. rheumatisans (DUMORTIER) – FAURÉ, p. 721, pl. 16, fig. 9 2011 Denckmannia (?) rheumatisans (DUMORTIER) – LACROIX, p. 241, pl. 96, fig. 2

Material: Two wholly septate, fragmentary specimens (2014.8.1–2).

Genus Furloceras ELMI et RULLEAU, 1995

Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE, 1906) (Plate II: 1, 5a–b) 1906 Hildoceras (Lillia) Chelussii n. f. – PARISCH & VIALE, p. 156, pl. 11, figs 10–11 1968 Phymatoceras (Chartronia) chelussii PARISCH et VIALE – PELOSIO, p. 174, pl. 21, figs 3, 9, pl. 22, fig. 12, pl. 23, fig. 12 2001 Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE) – VENTURI & FERRI, p. 217, fig. b 2011 Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE) – LACROIX, pl. 111, figs 1, 3

Material: 24 specimens in varying states of preservation (2014.9.1–24). Description: Large size, evolute, compressed coiling; a slightly convex flank; a narrow, carinate venter; with subrectangular whorl-section. The body chamber is 3/4 of a whorl in length and the peristome is simple and oblique. The ribs are strong, single or paired, rectiradiate, and slightly sinuous. Complete adults have about 7 whorls, and reach 260 mm diameter. Remarks: The Gerecse specimens agree well with the type. The fragmentary Mouterdeiceras cf. escherilobatum specimen

20


recorded by GÉCZY & SZENTE 2007 (p. 234, Kis-Gerecse Section, Bed 66) is determined here as F. chelussii (2014.9.24). Distribution: Italy, Spain, Portugal, France, Greece, Bulgaria, Albania, Morocco, (?)Caucasus. Gerecse sections: upper Subregale to Fallaciosum Subzones. Furloceras pulcher (MERLA, 1933) (Plate II: 2) 1933 Phymatoceras pulcher n. sp. – MERLA, p. 30, pl. 3, figs 1–2, 6 1933 Phymatoceras anomalum n. sp. – MERLA, p. 31, pl. 3, figs 5, 10 1966 Phymatoceras (Chartronia) fabale pulchrum (MERLA) – KOTTEK, p. 54, fig. 15, pl. 2, fig. 1 1975 Chartronia pulchra (MERLA) – VENTURI, pl. 27, fig. 4 2007 Furloceras anomalum (MERLA) – GÉCZY & SZENTE, pl. 6, figs 3–8 ? 2013 Phymatoceras anomalum MERLA – METODIEV et al., p. 75, fig. 5/b–c

Material: 21 specimens in varying states of preservation (2014.10.1–21). Description: Moderately evolute coiling; a slightly convex flank; a low, carinate venter. The whorl-section subrectangular on the inner part, while on the last whorl it issubtrapezoid . The ribs moderately are strong, sinuous, slightly rursiradiate, and they bifurcate at the short primaries above the umbilical margin. Remarks: The species shows a low variability with respect to the strength of its ribs. The lectotype (MERLA 1933, pl. 3, fig. 1, refigured by LACROIX 2011, pl. 111, fig. 2) was designated by DONOVAN 1958. F. pulcher was considered as a synonym of F. chelussii by ELMI & RULLEAU 1995; however, based on the different ornamentation, its validity is accepted here. On the other hand, given that F. pulcher and P. anomalum MERLA exhibit very few morphological differences, here the latter is regarded as F. pulcher, not as F. chelussi (see ELMI & RULLEAU 1995). Distribution: Italy, Austria, Greece, Spain, Tunisia, (?)Caucasus, Hungary (Bakony Mts). Gerecse sections: upper Sublevisoni to Subregale Subzones. Furloceras venustulum (MERLA, 1933) (Plate I: 6–7, Plate IV: 1) 1933 Chartronia venustula n. sp. – MERLA, p. 25, pl. 2, figs 9–12 1975 Chartronia venustula (MERLA) – VENTURI, p. 217 (partim), figs 21/a–c, 22/a–e, pl. 27, figs 1–2, 6, pl. 28, fig. 8 2001 Furloceras venustulum (MERLA) – VENTURI & FERRI, p. 214, p. 217, fig. e 2008 Furloceras venustulum (MERLA) – GÉCZY et al., pl. 2, figs 8–9, 13

Material: 22 specimens in varying states of preservation (2014.11.1–22). Description: Moderately evolute coiling;a slightly convex flank; a low, tricarinate-bisulcate venter; with a subrectangular section. The ribs are strong, rursiradiate, and bi- or trifurcating at short primaries or umbilical nodes. Remarks: F. venustulum was regarded as a synonym of F. chelussii by ELMI & RULLEAU 1995; however, it differs its ornamentation, having with characteristic “refracted” ribbing.

Distribution: Italy, Southern Spain, Portugal. Gerecse sections: Bifrons–Subregale Subzones. Furloceras speciosum (MERLA, 1933) 1933 Chartronia speciosa n. sp. – MERLA, p. 24, pl. 2, fig. 13 1966 Phymatoceras speciosum (MERLA) – GÉCZY, p. 18, fig. 10, pl. 1, fig. 4, pl. 37, fig. 3 1975 Phymatoceras speciosum (MERLA) – VENTURI, figs 19/b–c, 20/a–c, e–g, pl. 27, figs 7, 9, pl. 28, fig. 4, pl. 29, fig. 10 2001 Furloceras speciosum (MERLA) – VENTURI & FERRI, p. 217, fig. g 2007 Furloceras speciosum (MERLA) – GÉCZY & SZENTE, pl. 7, fig. 4

Material: 12 specimens in varying states of preservation (2014.12.1–12). Description: Large size, evolute coiling; a slightly convex flank; a broad, low, slightly rounded, carinate venter, with a shallow sulci; and a subrectangular to subtrapezoid whorl-section. It has a trong, rectiradiate to gently rursiradiate ribs which bi- or trifurcate at well-developed umbilical tubercles. Distribution: Italy, Greece, Algeria, Hungary, (?)Argentina. Gerecse sections: Bifrons to lower Subregale Subzones. Furloceras cornucopia (MERLA, 1933) (Plate III: 2a–b) 1905 Hildoceras comense BUCH — FUCINI, p. 112, pl. 6, fig. 2 1933 Denckmannia cornucopia n. sp. — MERLA, p. 22, pl. 2, figs 4, 6–8, pl. 8, fig. 6 1952 Denckmannia cf. cornucopia MERLA – NICOTRA, p. 78, pl. 3, fig. 9 1998 Phymatoceras aff. cornucopiae MERLA (sensu GABILLY) — RULLEAU, pl. 18, figs 9–10 2008 Phymatoceras cornucopia (MERLA) — METODIEV, fig. 5/k 2008 Furloceras cornucopia (MERLA) — GÉCZY et al., pl. 2, fig. 14

Material: Five specimens in mediocre states of preservation (2014.13.1–5). Description: Evolute coiling; a convex flank; a wide, low, carinate and sulcate venter; with a rounded subquadrate whorl-section. It has strong, paired ribs which emerge at umbilical tubercles. Remarks: F. cornucopia was interpreted as a synonym of Denckmannia fabalis (SIMPSON) by DONOVAN 1958. This identification was accepted in the literature for decades; however, ELMI & RULLEAU 1995 recognized again the validity of the taxon, and designated the lectotype [MERLA, l.c. fig. 4 = A. comensis IVa forma, MENEGHINI 1867–1881, pl. 7, fig. 3, refigured by PINNA 1969, pl. 2, fig. 3 as P. (Chartronia) fabale]. Consequently, the specimens recorded from Mediterranean localities under the name fabale (e.g. ZANZUCCHI 1963, KOTTEK 1966, PELOSIO 1968, DEZI & RIDOLFI 1975, VENTURI 1975), are considered here as F. cornucopia. The two species are somewhat similar, but D. fabalis is characterized by sinuous, rectiradiate ribbing, and its stratigraphic range is typical of the Variabilis/ Gradatus Zone, while F. cornucopia appears in the Bifrons


Zone, and its ribbing is rursiradiate. F. cornucopia was incorrectly regarded as a synonym of Phymatoceras crassicosta MERLA by JAKOBS 1997. Distribution: Italy, Greece, Bulgaria, France, Spain, Algeria. Gerecse Mts: Bifrons to lowermost Clausus Subzones. Furloceras caroli (MERLA, 1933) 1933 Phymatoceras Caroli n. sp. – MERLA, p. 32, pl. 3, figs 3–4 1966 Brodieia caroli (MERLA) – KOTTEK, p. 59, pl. 3, fig. 3 1975 Chartronia caroli (MERLA) – VENTURI, figs 21/d, 22/f, pl. 27, fig. 3, pl. 28, fig. 9 2007 Furloceras caroli (MERLA) – GÉCZY & SZENTE, pl. 6, figs 1–2 2008 Furloceras caroli (MERLA) – GÉCZY et al. p. 38, pl. 2, figs 11–12

Material: Four specimens in mediocre states of preservation (2014.14.1–4). Description: Medium-size, evolute coiling; a slightly convex flank; a tricarinate-bisulcate venter; and a narrow, subtrapezoid whorl-section. It has dense and sinuous secondary ribs which bifurcate from short primaries. Remarks: F. caroli differs from other species of the genus due to its narrow and elongated whorl-section, and its fine, dense ribbing. Distribution: Italy, Greece, Hungary. Gerecse sections: Bifrons to Clausus Subzones. Genus Denckmannia BUCKMAN, 1898 Type-species: Denckmannia tumefacta BUCKMAN, 1898. Diagnosis: Moderately evolute coiling; a wide, subrectangular to suboval section; a carinate-bisulcate venter; welldeveloped, paired, sigmoid ribs; strong umbilical tubercles and bullae; and a hildoceratid suture-line: relatively simple E, long L, straight, short U lobes, wide ES, asymmetrically divided LS1. Remarks: The taxon was considered as a synonym of Phymatoceras by HOWARTH 2013. It markedly differs, however, from its ancestor Phymatoceras in morphology; this is due to its more involute coiling, much stronger ribs and bullae, and also its stratigraphic and biogeographic ranges. The genus is typical of the Variabilis Zone in the NW European Province, and it appears in the Upper Toarcian of North and South America. The occurrence of Denckmannia in the Mediterranean Bakony and Gerecse assemblages is of palaeobiogeographic significance. The genus can be found in the Clausus to lower Bingmanni Subzones of the Gerecse Mts.

21

Material: Five specimens in mediocre states of preservation (2014.15.1–5). Description: Large size, moderately evolute coiling; a convex flank; its venter is low, broad with shallow sulci and high carina on its inner whorls, and it is high and rounded without sulci on the last whorl. The inner part of the whorlsection is subquadrate, while it is convex-subrectangular on the last whorl. Paired ribs emerge at umbilical nodes; they vary in strength and width, and they are slightly rursiradiate and straight on the inner whorls, and sigmoid on the last whorl. Remarks: The D. pseudoerbaensis n. subsp. specimen recorded by GÉCZY & SZENTE 2007 (p. 235, Pisznice Section, Bed 112) is determined here as D. tumefacta (2014.15.5). Distribution: England, France, northern Spain, North America, Hungary (Bakony Mts). Gerecse sections: Subregale–Bingmanni Subzones. Denckmannia robusta (DENCKMANN, 1887) (Plate III: 3, Plate IV: 3) 1887 Ammonites (? Lillia) robustus n. sp. – DENCKMANN, p. 73, pl. 7, fig. 1, pl. 10, fig. 7 1976 Denckmannia robusta (DENCKMANN) – GABILLY, p. 55, textfigs 34–35, tabl. 4, pl. 3, figs 4–5, pl. 5, figs 1–3 2007 Denckmannia robusta (DENCKMANN) – RULLEAU, p. 75, pl. 27, fig.4 2011 Denckmannia robusta (DENCKMANN) – LACROIX, p. 233, pl. 89, fig. 5, pl. 91, fig. 1

Material: Six specimens in varying states of preservation (2014.16.1–6). Description: Large size, moderately evolute coiling, convex flank, subrectangular whorl-section. Venter low, broad and tricarinate-bisulcate on inner whorls, sulci absent on the last whorl. Ventral conella on the body chamber. Strong, paired ribs emerge at large umbilical tubercles; they are rectiradiate and straight on the inner, while sigmoid on the last whorl. Distribution: Germany, France. Gerecse sections: Clausus– Bingmanni Subzones. Denckmannia fabalis (SIMPSON, 1855)

Denckmannia tumefacta BUCKMAN, 1898

1855 Ammonites fabalis n. sp. – SIMPSON, p. 77-78 1976 Denckmannia fabalis (SIMPSON) – GABILLY, p. 68, text-figs 44–45, 67, tabl. 8, pl. 4, fig. 4, pl. 9, figs 5–6 (cum syn.) 2008 Denckmannia fabalis (SIMPSON) – METODIEV, fig. 5/c–d 2008 Denckmannia fabale (SIMPSON) – GÉCZY et al., pl. 3, fig. 1 2011 Denckmannia fabalis (SIMPSON) – LACROIX, p. 238, pl. 93, fig. 3, pl. 94, fig. 1, pl. 95, figs 1–2

1898 Denckmannia tumefacta BUCKMAN – BUCKMAN, Suppl., p. 19, pl. 1, figs 7–10 1966 Phymatoceras tumefactum (BUCKMAN) – GÉCZY, p. 23, fig. 15, pl. 2, fig. 3, pl. 37, fig. 7 1976 Denckmannia tumefacta BUCKMAN – GABILLY, p. 59, text-figs 39, 64–66, pl. 7, figs 1–2 (cum syn.) 2007 Denckmannia tumefacta BUCKMAN – GÉCZY & SZENTE, pl. 10, fig. 1 2011 Denckmannia tumefacta BUCKMAN – LACROIX, p. 235, pl. 92, fig. 1, pl. 97, fig. 1

Material: Three specimens in mediocre states of preservation (2014.17.1–3). Description: Large size, moderately evolute coiling; a convex flank; a rounded and carinate venter, with a subrectangular to suboval section. Two–three strong, rectiradiate, sigmoid ribs emerge at umbilical bullae. Remarks: The species differs from F. cornucopia in its ornamentation (see above).

22


Distribution: England, France, Luxembourg, Northern Spain, Bulgaria, Morocco, Hungary (Bakony Mts), South America. Gerecse sections: Subregale–Bingmanni Subzones.

Genus Mouterdeiceras ELMI et RULLEAU, 1995 Type-species: Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU, 1995. Diagnosis: Evolute, compressed coiling; a subrectangular to subtrapezoid section; a tabulate or tricarinatebisulcate venter; rursiradiate, slightly sigmoid, bifurcating or single ribs; and a hildoceratid suture-line: simple E, long, wide, moderately ramified L, straight, short U lobes, wide ES, and an asymmetrically divided, wide LS1. Remarks: According to HOWARTH 2013, Mouterdeiceras is a synonym of Furloceras. The validity, however, is accepted here even though the differences of morphology, stratigraphic and biogeographic distributions are considerable. Although the genus occurs in both provinces, there is a difference between the NW European and the Mediterranean Provinces regarding the repartition of the respective species: M. dubourgi and M. viticola are typical of the Thouarsense Zone in NW Europe, whereas M. mavigliai, M. merlai, M. masciadrii (PELOSIO), M. tirolense (HAUER), and M. escherilobatum (GÉCZY) are present in the upper Gradatus to Bonarelli/Thouarsense Zones in the Mediterranean region. The genus is also known from the Upper Toarcian of South America and Japan. Based on revision, the specimens of M. masciadrii from the Gerecse Mts recorded by GÉCZY & SZENTE 2007 and KOVÁCS & GÉCZY 2008 without any description are determined here as M. dubourgi or M. mavigliai. Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU, 1995 (Plate IV: 4a–b) 1967 Phymatoceras tirolense (HAUER) – GÉCZY, p. 141, fig. 23, pl. 8 1987 Phymatoceras evolutum MERLA – ELMI & BENSHILI, p. 54, figs 4–5 1995 Mouterdeiceras dubourgi n. sp. – ELMI & RULLEAU, p. 89, figs 1/1–3, 13–14, 2/1–2, 3, pl. 10, figs 1–8, pl. 11, figs 7–8 2011 Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU – GALÁCZ et al., p. 328, pl. 3, fig. 3, pl. 4, fig. 1 2011 Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU – LACROIX p. 262, pl. 112, fig. 4

Material: Nine specimens in varying states of preservation (2014.18.1–9). Description: Evolute coiling; slightly convex, subparallel flanks; a low, tricarinate-bisulcate venter; and a subrectangular section. The ribs are strong, convex, and are projected onto the ventrolateral part. On the penultimate whorl some ribs bifurcate at the umbilical margin without any tubercles. Remarks: The species resembles M. masciadrii in morphology, but differs because it has rursiradiate ribs. The

P. tirolense (HAUER) recorded by GÉCZY 1967 was interpreted as M. dubourgi by GALÁCZ et al. 2011. The morphology of the P. evolutum MERLA figured by ELMI & BENSHILI (1987, figs 4–5) is very close to that of M. dubourgi. Distribution: France, Morocco, Algeria, Hungary (Bakony and Gerecse Mts). Gerecse sections: upper Subregale to lower Striatulum Subzones. Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU morphotype mavigliai (PELOSIO, 1968) (Plate IV: 2) 1968 Phymatoceras (Phymatoceras) mavigliai n. sp. – PELOSIO, p. 164, pl. 22, figs 1, 16 non 1973 Phymatoceras (?) gr. mavigliai VENZO – GUEX, pl. 1, fig. 2 1975 Phymatoceras (Phymatoceras) mavigliai PELOSIO – PINNA & SPEZIA, p. 194, pl. 15, fig. 4 2007 Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU – RULLEAU, p. 78, pl. 33, fig. 1

Material: Six specimens in varying states of preservation (2014.19.1–6). Description: Evolute coiling; a slightly convex flank; low, narrow and tricarinate-bisulcate venter; and a subrectangular section. The ribs are rectiradiate or slightly rursiradiate, dense, single or paired, and almost straight. Remarks: M. mavigliai is closely allied to M. dubourgi in morphology, but differs due to its finer and denser ribs. The taxon is recognized here as the Mediterranean variant of the nominate species. The M. dubourgi presented by RULLEAU 2007 (pl. 33, fig. 1) differs from the holotype (ELMI & RULLEAU 1995, pl. 10, figs 1–2); its overall morphology is closer to that of the holotype of M. mavigliai (PELOSIO, l.c., pl. 22, fig. 16). Distribution: Italy, Morocco, (?)France. Gerecse sections: upper Subregale to Fallaciosum Subzones. Mouterdeiceras cf. merlai (PELOSIO, 1968) (Plate III: 1a–b) 1968 Phymatoceras (Phymatoceras) merlai n. sp. – PELOSIO, p. 157, pl. 19, fig. 11, pl. 21, figs 2, 4 1975 Phymatoceras (Phymatoceras) merlai PELOSIO – PINNA & SPEZIA, p. 194, pl. 15, fig. 3

Material: Two fragmentary specimens (2014.20.1–2). Description: Evolute coiling; a convex flank; a wide, tricarinate-bisulcate venter; and a rounded subtrapezoid whorlsection. The ribs are well-developed, slightly rursiradiate, and paired. Irregularly placed, wide constrictions are also present. Remarks: The fragment of the body chamber figured here is similar to that of the holotype (PELOSIO, 1968, pl. 19, fig. 11), but the state of preservation does not allow a precise identification to be made. Distribution: Italy, Southern Spain. Both Gerecse specimens came from the Subregale Subzone of the Pisznice Section (Bed 113).


23

Mouterdeiceras viticola ELMI et RULLEAU, 1995 (Plate V: 4a–b)

Haugia cf. variabilis (D’ORBIGNY, 1844) (Plate V: 3a–b)

1978 Phymatoceras (Chartronia) n. sp? – DEZI & RIDOLFI, p. 63, figs 94–95 1995 Mouterdeiceras viticola n. sp. – ELMI & RULLEAU, p. 90, figs Ľ–5, 11–12, 3, pl. 11, figs 1–6 2002 Mouterdeiceras viticola ELMI et RULLEAU – FAURÉ, p. 722, pl. 17, fig. 12 2007 Mouterdeiceras viticola ELMI et RULLEAU – RULLEAU, p. 78, text-fig. 19/9, pl. 32, fig. 5 2011 Mouterdeiceras viticola ELMI et RULLEAU – LACROIX p. 263, pl. 112, figs 1, 3

1844 Ammonites variabilisnov. sp. – D’ORBIGNY, p. 350, pl. 113, figs 1–4 1976 Haugia (Haugia) variabilis variabilis (D’ORBIGNY) – GABILLY, p. 82, text-figs 49, 68, 72, tabl. 10, pl. 10, figs 7–8, pl. 12, figs 1–2, pl. 13, figs 1–2 (cum syn.) 2011 Haugia variabilis (D’ORBIGNY) – LACROIX, p. 245, pl. 99, figs 2, 4–5, pl. 100, figs 1–3, pl. 102, fig. 1, pl. 103, fig. 1

Material: Two specimens in mediocre states of preservation (2014.21.1–2). Description: Evolute coiling; subparallel and slightly convex flanks; a low and tricarinate-bisulcate venter; and a subrectangular whorl-section. The ribs are strong, paired, rursiradiate, slightly sigmoid, and they rise at umbilical tubercles. Remarks: The species differs from M. dubourgi due to its sharper and less sigmoid ribbing. The morphology of the P. (Chartronia) n. sp? specimens figured by DEZI & RIDOLFI (1978, figs 94–95) is closely allied to that of M. viticola. Distribution: France, (?)Italy. Gerecse Mts: Bingmanni Subzone of the Bánya Hill and of the Tölgyhát “A” Sections.

Genus Haugia BUCKMAN, 1888 Type-species: Ammonites variabilis D’ORBIGNY, 1844. It was designated by BUCKMAN 1888. Diagnosis: Compressed, involute to moderately involute coiling; a moderately convex flank; a high venter with tall carina; strong, bi- or trifurcating, sigmoid ribs; regular umbilical tubercles; hildoceratid suture-line: short, simple E, long, simple L, straight, short U lobes, wide ES, and an asymmetrically divided LS1. Remarks: Two subgenera are distinguished within the genus: Haugia BUCKMAN, 1888 (=Haugiella GABILLY, 1974) macroconch form, and Brodieia BUCKMAN, 1898 [typespecies: H. (Brodieia) curva BUCKMAN, 1898] microconch form. The former is rare, while the latter is unknown from the Gerecse assemblages. The genus is a descendant of Phymatoceras, and is probably the ancestor of Pseudogrammoceras BUCKMAN. Some species of the Mediterranean genus Merlaites GABILLY are similar in morphology, but clearly differ with respest to ventral grooves, the development of the carina, and the absence of umbilical tubercles. Haugia is typical of the Variabilis Zone in the NW European Province, where its species are subzonal and horizon indices; however, it rarely appears in the Gradatus Zone of Mediterranean localities as well. Besides, it is known from the Upper Toarcian of North Africa, Madagascar, the Caucasus, Iran, North and South America, Japan and Thailand. (Two specimens are described here from a newly-excavated Toarcian section of the Bánya Hill Quarry. The comprehensive analysis of its fauna is in preparation).

Material: One poorly-preserved specimen (2014.22.1). Description: Medium-sized, moderately involute coiling; a convex flank, a high venter; and a suboval section. A ventral conella indicates a hollow-floored keel. Two– three sigmoid ribs emerge at umbilical tubercles. Remarks: The specimen is close to the type and the examples represented in the literature; however, the poor state of preservation does not allow an exact arrangement. Distribution: France, Spain, England, Germany, Luxembourg, Bulgaria, Algeria, Morocco, Japan, the Caucasus, (?)Italy, (?)Slovakia. Gerecse Mts: Gradatus Zone of the Bánya Hill Quarry Section. Haugia cf. phillipsi (SIMPSON, 1843) (Plate V: 1) 1843 Ammonites Phillipsi – SIMPSON, p. 36 1913 Ammonites phillipsi SIMPSON – BUCKMAN, p. 85b, pl. 85 ? 1963 Haugia cfr. variabilis (D’ORBIGNY) – ZANZUCCHI, p. 140, pl. 17, fig. 6 1976 Haugia (Haugia) phillipsi (SIMPSON) – GABILLY, p. 94, textfigs 52–53, pl. 16, figs 1–6 (cum syn.) 2011 Haugia phillipsi (SIMPSON) – LACROIX, p. 251, pl. 109, fig. 1

Material: One poorly-preserved specimen (2014.23.1). Description: Large size, moderately evolute, discoid coiling; a slightly convex flank; a high venter carinate with conella; and a narrow, suboval section. Three broad, gently sigmoid ribs rise at umbilical nodes. Remarks: The specimen resembles H. phillipsi in its overall morphology; however the poor state of preservation makes it impossible to give an exact description. Other species with sparse and broad ribbing, and somewhat weakly developed umbilical nodes [H. navis (DUMORTIER), H. briordensis (DUMORTIER)] differ from H. phillipsi because they have much wider whorl. Distribution: England, France, Spain, Bulgaria, (?)Germany, (?)Italy. Gerecse Mts: Gradatus Zone of the Bánya Hill Quarry Section. Haugia sp. (Plate V: 2a–b) Material: Two fragmentary specimens (2014.24.1–2). Description: The phragmocone figured here is characterized by evolute, compressed coiling; a slightly convex flank; and a narrow, suboval whorl-section. The moderately high venter is carinate with a conella. Gently flexuous, paired ribs emerge at the umbilical margin. There is no trace of tubercles.

24


Remarks: H. evoluta GABILLY seems to bear the closest morphological similarity to the Gerecse specimens (see GABILLY 1976, pl. 11, figs 1–2, LACROIX 2011, pl. 99, fig. 1, and METODIEV 2008, fig. 5/a); nevertheless, the use of an open nomenclature seems reasonable. Distribution: The specimens were collected from the Clausus Subzone of the Kis-Gerecse Section.

biogeographic feature of the fauna. Although the dominance of Phylloceratina and Lytoceratina is thought to be a clear Mediterranean feature, the co-existence of Mediterranean and NW European Ammonitina genera indicates a need for a palaeobiogeographic approach, given the a presumed Submediterranean transitional area between the two faunal provinces. Acknowledgements

Conclusion The survey of the family Phymatoceratidae completes the general picture of the Toarcian ammonite faunal composition of the Gerecse Mts. Besides Mediterranean taxa, the relatively frequent occurrence of the characteristic NW European genus Denckmannia, and the sporadic appearance of the genus Haugia are remarkable. The results verify the mixed palaeo-

I thank the following for their professional help: Barnabás GÉCZY, Miklós KÁZMÉR, and István SZENTE (Eötvös Loránd University, Budapest). Constructive reviews by András GALÁCZ (Eötvös Loránd University), and László BUJTOR (University of Pécs) helped improve the manuscript. I am also grateful to the staff of the Geological Library of the Geological and Geophysical Institute of Hungary.

References — Irodalom BÉCAUD, M., RULLEAU, L. & ELMI, S. 2005: Le renouvellement des faunes d’ammonites a` la limite Toarcien moyen–Toarcien supérieur dans les domaines du nord-ouest de l’Europe et de la Téthys occidentale. — Bulletin de la Société Géologique de France 176/1, 23–35, Paris. BUCKMAN, S. S. 1887–1907: Monograph of the Ammonites of the “Inferior Oolithe series”. — Palaeontographical Society, 1–456, Supplement, 1–210, London. BUCKMAN, S. S. 1909–1930: Yorkshire Type Ammonites (1, 2), Type Ammonites (3–7), pls. 790, London. CSÁSZÁR G., GALÁCZ A. & VÖRÖS A. 1998: A gerecsei jura – fácieskérdések, alpi analógiák. — Földtani Közlöny 128/2–3, 397–435, Budapest. DENCKMANN, A. 1887: Ueber die geognostischen Verhältnisse der Umgegend von Dörnten nördlich Goslar, mit besonderer Berücksichtigung der Fauna des oberen Lias. — Abhandlungen zur geologischen Specialkarte von Preussen und den Thüringischen Staaten 8/2, 115–222, Berlin. DEZI, R. & RIDOLFI, S. 1975: Ammoniti Toarciane della „facies non rossa” del Romitorio S. Angelo Presso Cingoli (MC). — Litocompagnucci, Macerata, 1–48. DEZI, R. & RIDOLFI, S. 1978: Fauna Ammonitica del Toarciano Superiore di Monte Carcatora (Cingoli-Marche). — Tip. Litocompagnucci, Macerata, 1–73. DONOVAN, D. T. 1958: The Ammonite Zones of the Toarcian (ammonitico rosso facies) of Southern Switzerland and Italy. — Eclogae Geologicae Helvetiae 51, 33–60, Basel. DUMORTIER, E. 1874: Études paléontologiques sur les dépots jurassiques du Bassin du Rhone. T. IV. — In: SAVY, F. (ed.): Le Lias supérieur. 1–252, Paris. ELMI, S. & BENSHILI, K. 1987: Relations entre la structuration tectonique, la composition des peuplements et l’évolution; exemple du Toarcien du Moyen-Atlas méridional (Maroc). — Bollettino della Societá Paleontologica Italiana 26/1–2, 47–62, Torino. ELMI, S. & RULLEAU, L. 1995: Données nouvelles sur la répartition des Phymatoceratinae (Ammonitina, Toarcien). Exemples de convergences et d’évolution itérative. — Hantkeniana 1, 83–96, Budapest. FAURÉ, PH. 2002: Le Lias des Pyrénées. — STRATA. Actes du Laboratoire de Géologie Sédimentaire et Paléontologie de l’Université Paul–Sabatier, Série II: Mémoires 39, 1–761, Toulouse. FUCINI, A. 1905: Cefalopodi liassici del Monte di Cetona. — Palaeontographia Italica 11, 93–146, Pisa. GABILLY, J. 1976: Évolution et systématique des Phymatoceratinae et des Grammoceratinae (Hildocerataceae, Ammonitina) de la région de Thouars, stratotype du Toarcien. — Mémoires de la Société Géologique de France 124 (n.s. 64), 1–196, Paris. GALÁCZ, A., CSÁSZÁR, G., GÉCZY, B. & KOVÁCS, Z. 2011: Ammonite stratigraphy of a Toarcian (Lower Jurassic) section on Nagy-Pisznice Hill (Gerecse Mts, Hungary). — Central European Geology 53/4 (2010), 311–342, Budapest. GÉCZY, B. 1966: Ammonoides Jurassiques de Csernye, Montagne Bakony, Hongrie, Part I. (Hammatoceratidae). — Geologica Hungarica Series Palaeontologica 34, 1–276, Budapest GÉCZY, B. 1967: Upper Liassic Ammonites from Úrkút, Bakony Mountains, Transdanubia, Hungary. — Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Geologica 10, 115–150, Budapest. GÉCZY, B. 1984: Provincialism of Jurassic ammonites, examples from Hungarian faunas. — Acta Geologica Hungarica 27/3–4, 379–389, Budapest. GÉCZY, B. 1985: Toarcian Ammonite Zones in the Gerecse Mountains, Hungary. — In: MICHELSEN, O. & ZEISS, A. (ed.): International Symposium on Jurassic Stratigraphy (Erlangen) I, 218–226, Copenhagen.


25

GÉCZY, B. 1990: Palaeobiogeographic evaluation of Toarcian Ammonoidea in the Mediterranean and stable European regions. — Általános Földtani Szemle 25, 231–249, Budapest (in Hungarian). GÉCZY, B. & SZENTE, I. 2007: Middle Toarcian Ammonitina from the Gerecse Mts, Hungary. — Acta Geologica Hungarica 49/3(2006), 223–252, Budapest. GÉCZY, B., KOVÁCS, Z. & SZENTE, I. 2008: Remarks on the Toarcian—Aalenian fossil assemblage of the Kis-Teke Hill, Gerecse Mts (Hungary). — Hantkeniana 6, 33–55, Budapest. GUEX, J. 1973: Observations sur la répartition biostratigraphique des ammonites du Toarcien supérieur de l’Aveyron (France). — Bulletin des Laboratoires de Géologie, Minéralogie, Géophysique et du Musée géologique de l’Université de Lausanne 207, 1–14, Lausanne. GUEX, J. 2006: Reinitialization of evolutionary clocks during sublethal environmental stress in some invertebrates. — Earth and Planetary Science Letters 243/3–4, 240–253, Elsevier. GUEX, J., BARTOLINI, A., SPANGENBERG, J., VICENTE, J.-C. & SCHALTEGGER, U. 2012: Ammonoid multi-extinction crises during the Late Pliensbachian–Toarcian and carbon cycle instabilities. — Solid Earth Discussions 4, 1205–1224, Copernicus Publications. HAUER, R. 1856: Über die Cephalopoden aus dem Lias der Nordöstlichen Alpen. — Denkschriften der kaiserlichen Akademie der Wissenschaften zu Wien, mathematisch-naturwissenschaftliche Classe 11, 1–86, Wien. HOWARTH, M. K. 2013: Part L, Revised, Volume 3B, Chapter 4: Psiloceratoidea, Eodoceratoidea, Hildoceratoidea. – Treatise Online Number 57, 1–139, Lawrence, Kansas. HYATT, A. 1867: The Fossil Cephalopods of the Museum of Comparative Zoology. — Bulletin of the Museum of Comparative Zoology 5, 71–102, Cambridge (USA). JAKOBS, G. K. 1997: Toarcian (Early Jurassic) ammonoids from western North America. — Geological Survey of Canada, Bulletin 428, 1–137. KNAUER, J. 2012: Kisgerecsei Márga Formáció. — In: FŐZY I. (szerk.): Jura. Magyarország litosztratigráfiai alapegységei. Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, 62–64. KOTTEK, A. 1966: Die Ammonitenabfolge des griechischen Toarcium. — Annales geologiques des pays Helléniques 17, 1–157, Athen. KOVÁCS, Z. 2009: Toarcian–Aalenian Hammatoceratinae (Ammonitina) from the Gerecse Mts (NE Transdanubian Range, Hungary) — Fragmenta Palaeontologica Hungarica 27, 1–72, Budapest. KOVÁCS, Z. 2010: Paroniceratidae (Ammonitina) of the Toarcian from the Gerecse Mts (NE Transdanubian Range, Hungary). — Földtani Közlöny 140/2, 119–134, Budapest. KOVÁCS, Z. 2013: Grammoceratinae (Ammonitina) fauna a Gerecse hegységből. — Földtani Közlöny 143/2, 123–143, Budapest. KOVÁCS, Z. & GÉCZY, B. 2008: Upper Toarcian–Middle Aalenian (Jurassic) Erycitinae SPATH (Ammonitina) from the Gerecse Mts, Hungary. — Hantkeniana 6, 57–108, Budapest. LACROIX, P. 2011: Les Hildoceratidae du Lias moyen et supérieur des Domaines NW Européen et Téthysien. Une Histoire de Famille. — Chirat, St-Just-La-Pendue, 1–659. MENEGHINI, J. 1867–1881: Monographie des fossiles du calcaire rouge ammonitique (Lias superieur) de Lombardie et de l’Apennin Central. — In: STOPPANI, A.: Paléontologie Lombarde 4, 1–242, Milan. MERLA, G. 1933: Ammoniti giuresi dell’Appennino centrale, I. Hildoceratidae. — Palaeontographia Italica 33(1932), 1–54, Pisa. METODIEV, L. 2008: The Ammonita zones of the Toarcian in Bulgaria. — New evidence, subzonation and correlation with the standard zones and subzones in North-Western Europe. — Comptes rendus de l’Académie bulgare des Sciences 61/1, 87–132, Sofia. METODIEV, L. S., RABRENOVIĆ, D., MOJSIĆ, I., IVANOVA, D. K., KOLEVA-REKALOVA, E. K. & RADULOVIĆ, V. 2013: The ammonites of the Bifrons Zone (Toarcian, Lower Jurassic) from Mihailovići (Northern Montenegro). — Comptes rendus de l’Académie bulgare des Sciences 66/1, 67–76, Sofia. NICOTRA, F. 1952: Ammoniti toarciane del Monte Canto Alto (Bergamo). — Rivista Italiana di Paleontologia e Stratigrafia 68/3, 69–82, Milano. OHMERT, W. 1976: Das Toarcium-Profil von Ballrechten (Oberrheingebiet südlich Freiburg). — Jahreshefte des Geologischen Landesamtes Baden-Württemberg 18, 79–103, Freiburg im Breisgau. D’ORBIGNY A. 1842–1851: Paléontologie francaise, Terrains Jurassique I.: Céphalopodes — V. Masson, Paris, 1–642. PAGE, K. N. 2008: The evolution and geography of Jurassic ammonoids. — Proceedings of the Geologists’Association 119, 35–57. PARISCH, C. & VIALE, C. 1906: Contribuzione allo studio delle ammoniti del Lias superiore. — Rivista Italiana di Paleontologia 12, 141–168, Perugia. PELOSIO, G. 1968: Ammoniti del Lias Superiore (Toarciano) dell’Alpe Turati (Erba, Como). — Memorie della Societa` Italiana di Scienze Naturali e del Museo Civico di Storia Naturale di Milano 17/3, 145–204, Milano. PINNA, G. 1969: Revisione delle ammoniti figurate da GIUSEPPE MENEGHINI nelle Tav. 1-22 della “Monographie des fossiles du calcaire rouge ammonitique” (1867–1881). — Memorie della Societa` Italiana di Scienze Naturali e del Museo Civico di Storia Naturale di Milano 18/1, 1–16, Milano. PINNA, G. & SPEZIA, L. 1975: Catalogo dei tipi del Museo di Storia Naturale di Milano. — Atti della Societa` Italiana di Scienze Naturali e del Museo Civico di Storia Naturale di Milano 116/3–4, 183–198, Milano. RULLEAU, L. 1998: Ammonites du Toarcien inferieur et moyen de la region lyonnaise. — Section Geologie-Paleontologie des C.E. des Ciments Lafarge (3th ed.), Lozanne, 1–15. RULLEAU, L. 2007: Biostratigraphie et Paleontologie du Lias superieur et du Dogger de la region lyonnaise, Tome 1. — Section Géologie et Paléontologie du Comité d’Enterprise Lafarge Ciments, Lozanne, 1–382. RULLEAU, L. 2009: Les Hammatoceratidae et les Erycitidae NW Européens et Tethysiens du Lias et du Dogger. — Lafarge Ciments, Lozanne, 1–285. SIMPSON, M. 1843: A Monograph of the Ammonites of the Yorkshire Lias. — Simpkin, Marshall & Co., London, 1–60.

26


SIMPSON, M. 1855: The fossils of the Yorkshire Lias, described from Nature. — Whittaker, London & Whitby, 1–149. VENTURI, F. 1975: Rapporti filetici e stratigrafici dei generi Toarciani Mercaticeras, Brodieia, Hildoceras, Phymatoceras, Chartronia dell’Appennino Centrale. — Rivista Italiana di Paleontologia e Stratigrafia 81/2, 195–246, Milano. VENTURI, F. & BILOTTA, M. 2008: New data and hypotheses on early Jurassic ammonite phylogeny. — Revue de Paléobiologie 27/2, 859–901, Genéve. VENTURI, F. & FERRI, R. 2001: Ammoniti Liassici dell’Appennino Centrale. — 1–268, Tibergraph, Citta di Castello. VENTURI, F., REA, G., SILVESTRINI, G. & BILOTTA, M. 2010: Ammonites. A geological journey around the Apennine Mountains. — Porzi, Perugia, 1–367. ZANZUCCHI, G. 1963: Le ammoniti del Lias superiore (Toarciano) di Entratico in Val Cavallina (Bergamasco orientale). — Memorie della Societa` Italiana di Scienze Naturali e del Museo Civico di Storia naturale di Milano 13/3, 101–146, Milano. Kézirat beérkezett: 2013. 12. 05.

Plate I — I. tábla All figures are shown in their natural size. Specimens coated with ammonium chloride. * indicates end of phragmocone. Photos by I. SZENTE (Plate 1: 6–7, Plate 4: 1), and by Z. KOVÁCS. — Az ábrázolt példányok természetes nagyságúak és ammonium-kloriddal vannak bevonva. A lakókamra kezdetét * jelzi. Fotó: SZENTE I.: 1. tábla: 6–7, 4. tábla: 1, és KOVÁCS Z.) Abbreviations of measurements (Rövidítések): D – diameter (átmérő), H – whorl-height (kanyarulatmagasság), W – whorl-width (kanyarulatszélesség), U – umbilical-width (köldökátmérő), L – length of fragment (fragmentum hossza). 1a–b. Phymatoceras elegans (MERLA), 2014.1.1, lateral and ventral views, Kis-Gerecse, Bed 100, Sublevisoni horizon, (D: 78, H: 20, W: 15, U: 42). 2. Phymatoceras robustum HYATT, 2014.2.1, lateral view, Kis-Gerecse, Bed 89, Bifrons horizon, (D: 62, H: 18, W: 17, U: 29). 3. Phymatoceras armatum (MERLA), 2014.7.1, lateral view, Pisznice, Bed 121, Bifrons horizon, (D: 64, H: 19, W: 15, U: 32). 4a–b. Phymatoceras narbonense (BUCKMAN), 2014.4.1, lateral and ventral views, Bánya Hill, Bed 37, Bifrons horizon, (D: 93, H: 27, W: 20, U: 43). 5a–b. Phymatoceras cf. rheumatisans (DUMORTIER), 2014.8.1, ventral and lateral views, Bánya Hill, Bed 35, Clausus Subzone, (L: 93, H: 26, W: 21). 6. Furloceras venustulum (MERLA), 2014.11.1, lateral view, Kis-Teke Hill, Bed K13, Gradatus Zone, (D: 52, H: 20, W: 12, U: 19). 7. Furloceras venustulum (MERLA), 2014.11.2, lateral view, Kis-Teke Hill, Bed K13, Gradatus Zone, (D: 42, H: 15, W: 10, U: 15). 1a–b. Phymatoceras elegans (MERLA), 2014.1.1, laterális és ventrális nézet, Kis-Gerecse, 100. réteg, Sublevisoni horizont, (D: 78, H: 20, W: 15, U: 42). 2. Phymatoceras robustum HYATT, 2014.2.1, laterális nézet, Kis-Gerecse, 89. réteg, Bifrons horizont, (D: 62, H: 18, W: 17, U: 29). 3. Phymatoceras armatum (MERLA), 2014.7.1, laterális nézet, Pisznice, 121. réteg, Bifrons horizont, (D: 64, H: 19, W: 15, U: 32). 4a–b. Phymatoceras narbonense (BUCKMAN), 2014.4.1, laterális és ventrális nézet, Bánya-hegy, 37. réteg, Bifrons horizont, (D: 93, H: 27, W: 20, U: 43). 5a–b. Phymatoceras cf. rheumatisans (DUMORTIER), 2014.8.1, ventrális és laterális nézet, Bánya-hegy, 35. réteg, Clausus szubzóna, (L: 93, H: 26, W: 21). 6. Furloceras venustulum (MERLA), 2014.11.1, laterális nézet, Kis-Teke-hegy, K13. réteg, Gradatus zóna, (D: 52, H: 20, W: 12, U: 19). 7. Furloceras venustulum (MERLA), 2014.11.2, laterális nézet, Kis-Teke-hegy, K13. réteg, Gradatus zóna, (D: 42, H: 15, W: 10, U: 15).


27

28


Plate II — II. tábla 1. Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE), 2014.9.1, lateral view, Pisznice, Bed 109, Bingmanni Subzone, (D: 100, H: 28, W: 18, U: 49). 2. Furloceras pulcher (MERLA), 2014.10.1, lateral view, Bánya Hill, Bed 41, Lusitanicum horizon, (D: 90, H: 29, W: 13, U: 40). 3. Phymatoceras armatum (MERLA), 2014.7.2, lateral view, Kis-Teke Hill, Bed K14, Gradatus Zone, (D: 37, H: 12, W: 10, U: 17). 4. Phymatoceras armatum (MERLA), 2014.7.3, lateral view, Kis-Teke Hill, Bed K14, Gradatus Zone, (D: 42, H: 14, W: 12, U: 18). 5a–b. Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE), 2014.9.2, lateral and ventral views, Pisznice, Bed 108, Bingmanni Subzone, (D: 131, H: 36, W: 20, U: 66). 1. Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE), 2014.9.1, laterális nézet, Pisznice, 109. réteg, Bingmanni szubzóna, (D: 100, H: 28, W: 18, U: 49). 2. Furloceras pulcher (MERLA), 2014.10.1, laterális nézet, Bánya-hegy, 41. réteg, Lusitanicum horizont, (D: 90, H: 29, W: 13, U: 40). 3. Phymatoceras armatum (MERLA), 2014.7.2, laterális nézet, Kis-Teke-hegy, K14. réteg, Gradatus zóna, (D: 37, H: 12, W: 10, U: 17). 4. Phymatoceras armatum (MERLA), 2014.7.3, laterális nézet, Kis-Teke-hegy, K14. réteg, Gradatus zóna, (D: 42, H: 14, W: 12, U: 18). 5a–b. Furloceras chelussii (PARISCH et VIALE), 2014.9.2, laterális és ventrális nézet, Pisznice, 108. réteg, Bingmanni szubzóna, (D: 131, H: 36, W: 20, U: 66).


29

30


Plate III — III. tábla 1a–b. Mouterdeiceras cf. merlai (PELOSIO), 2014.20.1, ventral and lateral views, Pisznice, Bed 113, Subregale Subzone, (L: 70, H: 18, W: 16). 2a–b. Furloceras cornucopia (MERLA), 2014.13.1, ventral and lateral views, Pisznice, Bed 121, Bifrons horizon, (D: 72, H: 23, W: 18, U: 32). 3. Denckmannia robusta (DENCKMANN), 2014.16.1, lateral view (ventral view on Plate 4: 3), Pisznice, Bed 114, Subregale Subzone, (D: 180, H: 58, W: 38, U: 80). 1a–b. Mouterdeiceras cf. merlai (PELOSIO), 2014.20.1, ventrális és laterális nézet, Pisznice, 113. réteg, Subregale szubzóna, (L: 70, H: 18, W: 16). 2a–b. Furloceras cornucopia (MERLA), 2014.13.1, ventrális és laterális nézet, Pisznice, 121. réteg, Bifrons horizont, (D: 72, H: 23, W: 18, U: 32). 3. Denckmannia robusta (DENCKMANN), 2014.16.1, laterális nézet (ventrális nézet: 4. tábla: 3), Pisznice, 114. réteg, Subregale szubzóna, (D: 180, H: 58, W: 38, U: 80).


31

32


Plate IV — IV. tábla 1. Furloceras venustulum (MERLA), 2014.11.3, lateral view, Kis-Teke Hill, Bed B5, Gradatus Zone, (D: 54, H: 20, W: 12, U: 19). 2. Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU morphotype mavigliai (PELOSIO), 2014.19.1, lateral view, Pisznice, Bed 107, Bingmanni Subzone, (D: 130, H: 30, W: 20, U: 75). 3. Denckmannia robusta (DENCKMANN), 2014.16.1, ventral view, (lateral view on Plate 3: 3). 4a–b. Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU, 2014.18.1, ventral and lateral views, Kis-Gerecse, Bed 62, Bingmanni Subzone, (D: 114, H: 30, W: 21, U: 60). 1. Furloceras venustulum (MERLA), 2014.11.3, laterális nézet, Kis-Teke-hegy, B5. réteg, Gradatus zóna, (D: 54, H: 20, W: 12, U: 19). 2. Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU morphotype mavigliai (PELOSIO), 2014.19.1, laterális nézet, Pisznice, 107. réteg, Bingmanni szubzóna, (D: 130, H: 30, W: 20, U: 75). 3. Denckmannia robusta (DENCKMANN), 2014.16.1, ventrális nézet (laterális nézet: 3. tábla: 3). 4a–b. Mouterdeiceras dubourgi ELMI et RULLEAU, 2014.18.1, ventrális és laterális nézet, Kis-Gerecse, 62. réteg, Bingmanni szubzóna, (D: 114, H: 30, W: 21, U: 60).


33

34


Plate V — V. tábla 1. Haugia cf. phillipsi (SIMPSON), 2014.23.1, lateral view, Bánya Hill Quarry, Gradatus Zone, (D: 147, H: 52, W: 26, U: 32) (coll: Z. Kovács). 2a–b. Haugia sp., 2014.24.1, ventral and lateral views, Kis-Gerecse, Bed 78, Clausus Subzone, (L: 87, H: 27, W: 16). 3a–b. Haugia cf. variabilis (D’ORBIGNY), 2014.22.1, lateral and ventral views, Bánya Hill Quarry, Gradatus Zone, (D: 73, H: 33, W: 18, U: 17) (coll: Z. Kovács). 4a–b. Mouterdeiceras viticola ELMI et RULLEAU, 2014.21.1, ventral and lateral views, Bánya Hill, Bed 23, Bingmanni Subzone, (D: 73, H: 21, W: 12, U: 38). 1. Haugia cf. phillipsi (SIMPSON), 2014.23.1, laterális nézet, Bánya-hegy, Gradatus zóna, (D: 147, H: 52, W: 26, U: 32) (Gyűjtő: Kovács Z.). 2a–b. Haugia sp., 2014.24.1, ventrális és laterális nézet, Kis-Gerecse, 78. réteg, Clausus szubzóna, (L: 87, H: 27, W: 16). 3a–b. Haugia cf. variabilis (D’ORBIGNY), 2014.22.1, laterális és ventrális nézet, Bánya-hegy, Gradatus zóna, (D: 73, H: 33, W: 18, U: 17) (Gyűjtő: Kovács Z.). 4a–b. Mouterdeiceras viticola ELMI et RULLEAU, 2014.21.1, ventrális és laterális nézet, Bánya-hegy, 23. réteg, Bingmanni szubzóna, (D: 73, H: 21, W: 12, U: 38).


35

144/1, 37–48., Budapest, 2014

A római kori környezetre utaló üledékföldtani, talajtani és malakológiai adatok az egykori Óbudai Gázgyár területéről

HORVÁTH Zoltán1, MINDSZENTY Andrea2, †KROLOPP Endre, LASSÁNYI Gábor3 2

1 Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, H-1143 Budapest, Stefánia út 14. ELTE, FFI, Alkalmazott- és Környezetföldtani Tanszék, H-1117 Budapest, Pázmány Péter s. 1/C 3 Aquincumi Múzeum, H-1097 Budapest, Záhony utca 4.

Sedimentological, pedological and malacological data from the Roman Age environment of the area of the former Óbuda Gas Factories Abstract Sedimentological and pedological observations and malacological investigations were carried out on the material exposed by archaeological excavations in the area of the former Óbuda Gas Factory (now Graphisoft Park). Alluvial facies of the ancient Danube and the overlying sand dunes were identified. Pre Roman gravelly channel fill and - to the NW - point bar, levee and flood plain sediments of the river were detected. Overlying the alluvial sediments also eolian sands and interfingering buried soils were exposed in part of the excavations. Based on our observations, the following palaeoenvironmental reconstruction was attempted: at the beginning of the Roman occupation there was a topographic depression on the study area. This depression could have been inherited from the probably rather dissected Pleistocene surface and it might have developed as an abandoned channel. Due to gradual fill-up and drying, later on, as a result of land-surface stabilization the former abandoned channel and the surrounding flood-plain sediments served as a good substratum for the development of a Chernozem type soil and for land use. The area, outside the Roman city wall, was used as cemetery for three centuries (1st to 4th century AD). Based on our results some shifting sand dunes may have existed already during the Roman period but the majority of the eolian sands were deposited after the end of Roman occupation (late 4th – early 5th century AD) Incision of the Danube into its own alluvium apparently contributed a great deal to improved darinage of the former flood-plain and thus to soil formation on its surface which therefore became favourable for variegated land-use by the Romans. Young faults associated with water-escape structure and soft-sediment deformation were observed in the alluvial sediment. These structures are interpreted as seismites induced by a palaeo-earthquake some time after the Late Pleistocene but probably before the birth of the town of Aquincum. Keywords: environmental reconstruction, geo-pedology, Holocene, Roman Age, Óbuda

Összefoglalás Az egykori Óbudai Gázgyár területén (ma Graphisoft Park) üledékföldtani–talajtani megfigyelések és malakológiai vizsgálatok alapján azonosítottuk a római területhasználat előtti Duna kavicsos mederüledékét, a parti hát és az erre települő ártér üledékeit. Nagyobb feltárásban vizsgáltuk a folyóvízi üledékekre települő szélfútta homokdűnéket, amelyekben egymással összefogazódó elfedett talajszinteket különítettünk el. Eredményeink alapján a római területhasználat kezdetén (1. század) egy nagyobb térszíni mélyedés volt a területen, amelyet a Duna egykori „fattyúágaként” értelmeztünk. A mélyedés fokozatos kiszáradásával, az ártéri üledéken idővel a mai csernozjom jellegű talaj alakult ki, amely jó területhasználati feltételeket biztosított. A rómaiak mintegy három évszázadon keresztül (1. századtól a 4. század végéig) viszonylag folyamatosan temetkeztek az Aquincum polgárvárosától keletre fekvő területen. Megfigyeléseink azt mutatják, hogy bár már a római temetkezések idején is voltak homokbuckák a területen, a szélfútta homok jelentős része a római területhasználatot követően (4. század vége – 5. század eleje után) rakódott itt le. A kezdetben időszakosan vízzel borított mélyedés fokozatos kiszáradását, a talajképződés kedvező feltételeit és, hogy századokon keresztül temetkezésre is alkalmassá vált a terület, a Duna folyamatos bevágódása segíthette elő. A folyóvízi üledékben talált, vízkiszökéses jelenséggel párosuló, vetős szerkezet és a lágyüledék-deformáció valószínűleg epizódszerű, szeizmikus esemény eredményeként alakulhatott ki

38

HORVÁTH Zoltán et al.: A üledékföldtani, talajtani és malakológiai adatok az egykori Óbudai Gázgyár területéről

valamikor a holocén folyamán, feltehetőleg még Aquincum születése előtt. A jelenségegyüttes kialakulásáért felelős neotektonikus mozgások beilleszthetők a tágabb környezet irodalomból jól ismert, időről időre földrengésekben megnyilvánuló szeizmikus történetébe. Tárgyszavak: környezetrekonstrukció, geo-pedológia, holocén, római kor, Óbuda

Bevezetés Napjainkban hazánkban is egyre természetesebbé válik, hogy régészeti ásatáson földtudományi szakember gyűjt adatokat, hogy az egykori környezetre vonatkozó kérdésekre választ adjon. E kérdések a régészeti kutatás fókuszában álló korszak üledék- és talajképződési környezetére, az egykori domborzati viszonyokra vagy azok megváltozására, esetleg egy-egy különleges földtani szerkezetre vonatkozhatnak. Egyes problémák megválaszolásához specialistákkal való együttműködésre is szükség lehet (pl. malakológia, paleobotanika). A geo-pedológia vagy geo-archeopedológia (Roger LANGOHR után, University of Ghent), egyesek szerint geoarcheológia (pl. GOLDBERG & MACPHAIL 2006) módszereinek alkalmazásával a régészeti leletanyag természeti keretbe illesztését, az ember és természet közötti kölcsönhatás elemzését végezhetjük el. A geo-szakemberek és a régészek együttműködésének eredményeként kor’bban KROLOPP Endre, ORAVECZ János és KRIVÁN Pál készített jelentéseket az Aquincumi Múzeum régész munkatársainak. Ezek egy része fellelhető a Múzeum adattárában más részük a napi sajtóban jelent meg (pl. Magyar Nemzet, 1978. január 29-i száma). Újabban ZSIDI (2002) munkájában olvashatunk a topográfiai kutatásokról, amelyekben SCHWEITZER Ferenc vett részt. FÜLEKY & MÁRITY (1998) a római kori környezeti viszonyokhoz szolgáltattak friss adatokat. H. KÉRDŐ & SCHWEITZER (2010) az Aquincumban és környékén megtelepedett kultúrák régészeti emlékeit természeti-ökológiai környezetükbe helyezve vizsgálták. 2002–2010 között a geopedológiai vizsgálódások rendszeressé váltak Óbuda területén. Az Aquincumi Múzeum és az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszéke közötti együttműködés keretében közel 100 helyszínről gyűjtöttünk üledékföldtani-talajtani adatokat, mintákat és végeztünk laboratóriumi vizsgálatokat, malakológiai, és talaj-mikromorfológiai elemzést (MINDSZENTY & HORVÁTH 2003; HORVÁTH et al. 2006, 2009). A leletmentő ásatásokon végzett megfigyelésekkel a cél az volt, hogy válaszoljunk a régészek által megfogalmazott kérdésekre, ugyanakkor a begyűjtött földtani és talajtani információ lehetőséget biztosított a környezet, szerencsés esetben a klíma holocénen belüli változékonyságának jobb megismerésére is. Jelen cikkben egy 2003. évi ásatás geo-pedológiai eredményeit mutatjuk be. Az egykori Óbudai Gázgyár (ma Graphisoft Park) területén a Duna-terasz folyóvízi üledékeire szuperponálódó homokbuckás környezetet rekonst-

ruáltunk. A szélfútta homokdűnékben talajszintek voltak láthatók (HORVÁTH & MINDSZENTY 2004). A 2006. évi újabb ásatás során kora bronzkori (Kr. e. 2500–2200 körül) és római kori (Kr. u. 1–4. századi) sírokat tártak fel. Ekkor további földtani- és talajtani adatok gyűjtésére nyílt lehetőségünk. Az általános környezetrekonstrukció elvégzése mellett, vizsgáltuk az egykori térszíni mélyedés kitöltését és lehetséges eredetét is.

Régészeti háttér Aquincum polgárvárosától keletre, a volt Óbudai Gázgyár területén húzódott egykor a település eddigi ismereteink szerint legnagyobb kiterjedésű temetője. A 19. század végén és a 20. század elején több kisebb ásatás folyt a területen (KUZSINSZKY 1892; NAGY 1942a, b), melyek nagyrészt a római kori fazekas telepre koncentráltak (KUZSINSZKY 1932). Bár kisebb leletmentések a II. világháborút követően is folytak az akkor zárt, stratégiai jelentőségűnek minősített üzemnél, ásatásokra, csak a gyár bezárása után, a Graphisoft Park építésével párhuzamosan, 1996-tól került sor ZSIDI Paula vezetésével (ZSIDI 1997). A Duna-parton talált római parterődítés nyomaként értelmezett cölöpkonstrukciók mellett 1998-ban és 2000-ben mintegy félszáz római kor sír is előkerült itt (ZSIDI 1999, 2001). A keleti temető valódi mérete és jelentősége a 2005-től szinte évente folytatódó és a mai napig (2010) tartó kutatások során vált világossá, amikor a modern ipari létesítmények által kevésbé bolygatott zónákban több mint 1300 római kori temetkezést tártunk fel (LASSÁNYI 2006, 2007, 2008, 2010). A hatalmas leletanyag feldolgozása még folyik, így csak előzetes megállapítások tehetőek a feltárt sírokkal kapcsolatban. A temetőt a polgárváros létének teljes időszakában Kr. u. 1. század második felétől (GABLER et al. 2009), egészen a 4. század végéig, esetleg az 5. század elejéig használták (LASSÁNYI 2010, LASSÁNYI & VASS 2010). Közel egyenlő számban kerültek elő csontvázas és hamvasztásos sírok. A temető kiterjedése a több mint három évszázados használat idején állandóan változott. Mai ismereteink szerint délen legalább a Záhony utca vonaláig, keleten a Duna-partig, nyugaton legalább a Gázgyár utcáig tartott. Az északi határa bizonytalan. Annyi bizonyos, hogy ide tartoztak a Duna-parton, a Gázgyár északkeleti részén 1909–1913 között (NAGY 1942b) és 1976 között feltárt késő római sírok (NÉMETH 1977), de nem kizárt, hogy egy part


39

menti sávon a Budapest–Esztergom vasútvonal töltésétől északra is tovább húzódott.

Módszer A földtani vizsgálat során rétegoszlopokat vettünk fel a Duna-parti ásatás több pontján és elvégeztük a rétegsor képződményeinek szemcseösszetételi, talajszerkezeti vizsgálatát, a Munsell szín és mésztartalom meghatározását. Egyes mintákon iszapolást végeztünk. Ennek során 0,8 mm-es szitán mostuk át az anyagot és értékeltük a szitán fennmaradt törmelékes elegyrészeket, másodlagos ásványkiválásokat és Mollusca-héjakat.

Rétegsorok Az ásatások régészeti kutatóárkaiban felvett rétegoszlopok közül háromnak az üledékföldtani, talajtani és malakológiai vizsgálati eredményeit mutatjuk be (1. és 2. ábra). Régészeti oldalról az alábbi, őskörnyezeti viszonyokat tisztázandó, földtani vonatkozású igények merültek fel: — A régészeti kutatószondák által feltárt üledék- és talajtípusok jellemzése. — A leletmentes és leletes üledékek és talajok környezetjelző szerepének tisztázása. — Mit jelentenek az egyik régészeti szondaárokban megfigyelt töréses és lágyüledék-deformációs szerkezetek, illetve lehetett-e azoknak valamilyen hatása a római vagy azt követő területhasználatra? 1. megfigyelési pont: térszíni mélyedésben felhalmozódó talaj–üledék komplexum É-i metszetfal, K–Ny irányú szelvényben, egy korábbi térszíni mélyedésben: I. Ártéri üledék (0–20 cm): A rétegsor alján 20 cm vastag, olivabarna színű (2,5Y 4/3), meszes, rétegzetlen kőzetlisztes finomhomok települ, amiben 1–2 mm-es, vörösbarna és fekete színű, vas- és mangánpettyek, illetve -foltok voltak láthatók. A megfigyelési ponttól D felé oldalirányban, mintegy 10 m-re az egyik kutatószonda aljában közel 1 m összvastagságban megtaláltuk a talajképződési folyamatok által nem érintett üledéket, amely 5–10 cm vastag, meszes homok- és kőzetlisztrétegek szabályos váltakozásából állt. Véleményük szerint ezek az üledékek a parthoz közelebbi, az ártéri üledékekkel összefogazódó parti hát környezetben is lerakódhattak. II. Térszíni mélyedés talajanyagú kitöltése (20–210 cm): A homok felett rövid átmenettel 190 cm vastag, alsó részén sötét

olivabarna (2,5Y 4/4) színű (humuszos), felső részén nagyon sötét szürkésbarna színű (2,5Y 3/2) agyagos, finomhomokos kőzetliszt következett. A színbeli átmenet fokozatos, jelezve a talajképző folyamatok, elsősorban a talajlakó élőlények átkeverő tevékenységét. A talajszerkezet a kitöltés egészében morzsás, ami megerősíti, hogy a bioturbációnak fontos szerepe volt a mélyedésbe került anyag homogenizálásában. A törmelékes elegyrészek terepen észlelhető mennyisége alapján, a látszólag homogén felépítésű képződmény három részre osztható. Az alsó 60 cm-ben kevés, kb. 1 cm méretű, főként kvarcit anyagú kavicsot találtunk. A középső 30 cm-ben az antropogén elegyrészek gyakoriak; változatos méretű (1–10 cm) kvarcit-, mészkő-, faszén- és csontdarabok (koponyatöredék). Ez az egyik jól azonosítható római szint. A felső 1 m-ben szórtan, kevés 1–2 cm-es, jól kerekített és koptatott, kvarcit- és mészkőkavics volt. Ezen a szakaszon gyakoriak az 0,5–1 cm vastag és kb. 5 cm hosszú, függőleges, lefelé elkeskenyedő üres csatornák, amelyek szubrecens gyökérnyomként értékelhetők. A képződmény felső részén, főleg az 50–100 cm mélységközben, a morzsás, szemcsés talajaggregátumok mentén jelentkező rozsdabarna elszíneződések (gley-foltok) azt mutatják, hogy ez a szint időről-időre átnedvesedett, majd kiszáradt. Az alapanyag mindenütt meszes, de a képződmény alsó és középső részén (0–80 cm) szegélyek formájában másodlagos mészkoncentrálódást is megfigyeltünk. Ez a kétirányú vertikális mészforgalom miatt alakulhatott ki a talajvíz kapilláris zónájában. Az innen származó minták iszapolási maradékában gyakori, 1–4 mm-es csatorna menti mészkiválások kerültek elő (3. ábra). A malakológiai adatok alapján, 80–110 cm-es mélységközben (Graphi–1) vízi (pl. Bithynia tentaculata) és szárazföldi csigafajok együtt találhatók meg (I. táblázat).

1. ábra. A kutatási terület vázlatos helyszínrajza a megfigyelési pontok feltüntetésével Figure 1. Our observation points shown by the sketch map of the study area

2. ábra. Három megfigyelési pont földtani rétegoszlopa. A kronosztaratigráfiai egységek litosztratigráfiai egységekhez való pontos illesztése nem végezhető el adatok hiányában Figure 2. Stratigraphical coloumns of the 3 representative observation points. Due to the lack of data fitting of chronostratigraphical units to the listhostratigraphical ones can not be achieved

40 HORVÁTH Zoltán et al.: A üledékföldtani, talajtani és malakológiai adatok az egykori Óbudai Gázgyár területéről


3. ábra. Gyökércsatorna-menti mészkiválások és faszéndarabok (fekete szemcsék középen és jobbra) a homokdűne egyik, felső talajszintjében. Mintaszám: Graphi–7. Binokuláris mikroszkóp, 15× nagyítás Figure 3. Pieces of calcium-carbonate cemented root channels and charcoal (black grains in the middle and right) in the upper buried soil horizon of the sand dune. Sample: Graphi–7. Magnitude: 15× (stereo-microscope) I. táblázat. Malakológiai adatok három mintából (t=töredék) Table I. Malacological data of three samples (t: fragment)

41

4. ábra. Szárazságtűrő Helicopsis striata csigaház a homokbucka felső homokrétegéből. Mintaszám: Graphi–8. Binokuláris mikroszkóp, 20× nagyítás Figure 4. Xerophyl Helicopsis striata in the upper sandy layer of the sand dune. Sample: Graphi–8. Magnitude: 20× (stereo-microscope)

során a nedves és a száraz környezeti viszonyok váltakoztak. III. Futóhomok, bolygatás nyomaival (210–240 cm): Felfelé éles határral világos barnásszürke (2,5Y 6/3), szürkésbarna (2,5Y 5/2) színű, laza, jól osztályozott, meszes finomhomok következik, amiben 1–2 cm-es, mészkő-, tégla- és kvarcitkavics törmelékdarabjai voltak. IV. Feltöltés (240–260 cm): A rétegsor tetején, éles határral, 20 cm vastag, sötétszürke színű, sóderes feltöltés található, ami az Óbudai Gázgyár működésével és a tereprendezéssel hozható összefüggésbe. 1b megfigyelési pont: további malakológiai adatok a térszíni mélyedés K-en feltárt részéből

Utóbbiak között a kifejezetten szárazságot kedvelők is jelen vannak (pl. Helicopsis striata) (4. ábra). Ez utal arra, hogy a térszíni mélyedésben a talajosodott anyag felhalmozódása

Az ásatás K-i oldalán is volt egy Mollusca-héjakat tartalmazó, talajjal kitöltött térszíni mélyedés, valamint egy jól osztályozott, szélfúttahomok-lencse, ezért itt az 1a pont mellé létesítettünk egy 1b megfigyelési pontot is (1. ábra). Térszíni mélyedés alsó része: A Graphi–2. minta származási helye: ásatási terület É-része, a K-i oldal, a felszíntől 120–150 cm mélységközben. A talajmintát egy laza, jól osztályozott, futóhomokként értékelhető réteg alól gyűjtöttük. A homokréteg felső részén fekete, faszenet tartalmazó, hamvasztásos sír nyomai voltak láthatók. A minta szürkésbarna, sötét szürkésbarna színű (10YR 5/2–4/2) kőzetlisztes finomhomok. Talajszerkezete szemcsés, morzsás, gyengén meszes. Az iszapolási maradékban csonttöredék is volt (1 cm). A malakológiai vizsgálatok alapján, a melegkedvelő, szárazságtűrő fajok egyedszámaránya viszonylag alacsony (8%), a fokozottan nedvességigényeseké pedig jóval magasabb (28%) (I. táblázat). A fentiek alapján a vizsgált rétegsor folyóvízi környezeten belüli térszíni mélyedésben, viszonylag folyamatos talajképződés mellett lassú üledékfelhalmozódás során alakulhatott ki. A mélyedés a Duna főágának egy oldalsó, „fattyú ága” is lehetett, amely legalább háromféleképpen töltődhetett fel. Nagyvizek során vagy áradáskor

42


finomszemcsés üledék rakódhatott le, de ennek nem maradt nyoma, mert az üledéket a későbbi talajképződés talajanyaggá alakította (morzsás szerkezetű, humuszos képződmény). Szélfútta homok rakódott le a mélyedésben, ami a későbbi talajképződés ellenére, lencseszerűen kiékelődve, megmaradt (lásd később 9. ábra). Üledék és talajanyag hozzáadódása antropogén hatásra (temetkezéssel együttjáró talajmozgatás, feltöltés, véletlenszerű antropogén törmelék elszórása) is bekövetkezhetett. Az, hogy a mintagyűjtési pont felett települő, szélfútta homokban megvannak a római területhasználat nyomai, azt jelenti, hogy az alatta lévő, talajanyaggal kitöltött térszíni mélyedés a kitöltéssel együtt pre-római korú. A szürkésbarna színe alapján szervesanyagban gazdag, egykori talaj (paleotalaj) morzsás talajszerkezete a talajlakó élőlények talajátkeverő tevékenységét mutatja (bioturbáció). Ilyen talajok általában alacsonyabb növényzetű, füves vegetációval borított felszín alatt képződnek. A malakológiai vizsgálatok alapján nedves rét rekonstruálható. A peremeken szárazabb környezetnek, a mélyedésen belüli talajképződéssel akár egyidős, jelenlétét a néhány szárazságkedvelő csiga jelezheti (pl. a Chondrula tridens és a Granaria frumentum). Térszíni mélyedés felső része: A Graphi–3. mintát az ásatási terület É-részén, a K-i oldalon gyűjtöttük, a betont is tartalmazó (újkori) feltöltés alatt 40–60 cm-re. Ősdomborzati szempontból egy nagyobb, az ásatás K-i és É-i részén is nyomozható térszíni mélyedés (ÉNy–DK irányú lokális csapásirány) peremén található a mintavételi pont. Ez a minta a római kori vagy az utáni területhasználat nyomait tartalmazza. A minta színe sötétszürke, nagyon sötétszürke (2,5Y 4/2–3/2). Elszórtan kevés tégladarabot tartalmaz (max. 1–2 cm). Rozsdabarna elszíneződések foltokban láthatók (gleyfoltok). A talajszerkezet szemcsés–morzsás. A malakológiai vizsgálat során az iszapolási maradékból csonttöredék és faszéntörmelék is előkerült (max. 1 cm). A szárazföldi csigafaunában a legnagyobb százalékban a nagy ökológiai tűrőképességű fajok fordulnak elő. Mellettük, a melegkedvelő, szárazságtűrő fajok az összegyedszám 30%-át, a fokozottan nedvességigényesek pedig mindössze 2,5%-át adják (I. táblázat). A humuszos (sötétszürke szín) és a talajanyagú képződmény morzsás talajszerkezete intenzív bioturbációról tanúskodik. Ez a talaj is alacsony növényzetet (fűfélék) jelez, amit a malakológiai vizsgálatok megerősítettek: füves növényzettel ritkásan benőtt terület rekonstruálható. 2. megfigyelési pont: alluviális üledékre települő, elfedett talajokat tartalmazó homokbucka I. Ártéri üledék (0–70 cm): A rétegsor alján 70 cm vastagságban olivabarna (2,5Y 4/3) színű, rétegzetlen agyagos kőzetliszt található, amelynek alsó része agyagos és meszes. II–IV. Meder közeli környezet – parti hát (70–170 cm): Éles határral az ártéri üledékre mintegy 100 cm olivabarna (2,5Y 5/3) színű, homokrétegek és barnásszürke színű agyag, illetve olivabarna (2,5Y 4/3) színű, agyagos kőzet-

lisztrétegek váltakozásából álló képződményegyüttes települ. A homokrétegek keresztrétegzést mutatnak, az agyagos rétegek lamináltak. A II. és IV. képződmények nem meszesek. Az ártéri üledékek közé települő homokrétegek esetében az is felmerült, hogy gátszakadás üledékei lehetnek. V. Ártéri üledék (170–270 cm): A homok felett világos olivabarna (2,5Y 5/4) színű, meszes, agyagos kőzetliszt található 1 m vastagságban. VI–VIII. Parti homokdűnék közbetelepülő talajszintekkel (270–350 cm) (5. ábra): A 10–20 cm között, változó vastagságban települő, laza, jól osztályozott, világos olivabarna (2,5Y 5/3) színű, mészmentes homok a talajréteg talajképző üledéke (VI. képződmény). A homokon olivabarna (2,5Y 4/4) színű talaj fejlődött ki, amelynek a vastagsága a KÉK–NyDNy irányú szelvényfalban 20–30 cm között változik. A talajszerkezet morzsás (VII. képződ-

5. ábra. Homokbucka közé települő elfedett (római) talajszint. 2. megfigyelési pont, KÉK–NyDNy-i fal Figure 5. Buried Roman soil intercalated in the sand dune. Profile N° 2. ENE–WSW section

mény). Magasabban világos olivabarna (2,5Y 5/3) színű, szintén laza és jól osztályozott homoklencse települ, amelynek vastagsága a KÉK–NyDNy irányú szelvényfalban 20– 40 cm között változik. Felső része nem meszes, alsó része meszes (VIII. képződmény). A homokrétegeket kisujjnyi rovarjáratok tagolják, amelyek homokkal vagy talajanyaggal vannak kitöltve. A laza, jól osztályozott homok szélfútta homokdombként (dűne) anyagaként értékelhető. IX. Talaj futóhomokon (350–380 cm): E felett 30 cm vastag, olivabarna színű, (2,5Y 4/4) kőzetlisztes agyag következik elszórtan faszénszemcsékkel. A talaj szerkezete morzsás és az alapanyag gyengén meszes. X. Feltöltés (380–480 cm): A rétegsor tetején, éles határral, mintegy 100 cm vastag, feltöltés jellegű vagy vélhetően az Óbudai Gázgyár működése miatt bolygatott képződményegyüttes található. A feltöltés a felső részén 30 cm vastag, nagyon sötét szürkésbarna (2,5Y 3/2) kőzetlisztes agyagot, középső részén 30 cm vastag, fekete (2,5Y 3/1) salakos anyagot, alul 40 cm világos olivabarna (2,5Y 6/2) színű, laza, osztályozatlan, rétegzetlen, homokos kavicsot tartalmaz. A képződményegyüttes meszes.


Vetőkkel tagolt folyóvízi hordalék A második megfigyelési ponton a folyóvízi üledéket az ÉNy–DK irányú metszetfalban ÉÉK–DDNy csapásirányú, KDK felé 85–90°-ban dőlő, apró vetők harántolják (6. ábra). Mintegy öt vető volt jól elkülöníthető a szelvényfalban. A

6. ábra. Törésekkel tagolt folyóvízi hordalék. Jobboldalt vízkiszökéses szerkezet látható a törés mentén Figure 6. Fractured Pleistocene alluvial sediment with water-escape structure on the right. Profile N° 2. The lower third of the section

vetősíkok közel párhuzamos csapásirányúak. A szerkezet normál vetők és feltolódások kombinációjából áll. Az elvetés mértéke a vetőzónán belül 5–25 cm között változik. Az elmozdulás a világos olivabarna (2,5Y 5/4) színű, meszes, agyagos kőzetlisztben szűnik meg (VI. képződmény). Itt vízkiszökéses szerkezet is látható, ami barna, vas-oxid tartalmú agyagos-kőzetlisztes anyagot hagyott maga után. Ezen kívül, a kőzetliszt és homokrétegek váltakozásából álló folyóvízi üledékben 2 m-en belül oldalirányban (~IV. képződmény), 2–5 cm méretű, hullámos, lágyüledék-deformációs szerkezetet figyeltünk meg (7. ábra). A vetőzóna közelsége alapján ez a jelenség a vető működése eredményeként is kialakulhatott.

7. ábra. Lágyüledék-deformációs szerkezet a laza homokban, amely megfelel a 2. rétegoszlop IV. képződményének Figure 7. Soft-sediment deformation structure in a silt/ sand “layercake”, which corresponds to formation N° IV in Profile N° 2

43

3. megfigyelési pont: folyóvízi üledékre deponált töltés anyag I. Meder üledék (0–20 cm): Világos barnásszürke színű, osztályozatlan, rétegzetlen kavicsos homok. Több cm-es faszénmaradványok láthatók elszórtan. Az ásatásvezető régész tájékoztatása szerint gazdag, több végtag- és álkapocstöredékből álló valószínűleg állatcsontlelet is előkerült ebből a rétegből. A képződmény meszes. Felfelé 10 cm vastag, olajbarna (2,5Y 4/3) színű, kőzetlisztes homok következik, amiben 1–3 cm méretű, világos olajbarna (2,5Y 5/3), agyag anyagú törmelékszemcsék rétegszerűen fordulnak elő. A képződmény meszes. II–III. Ártéri hordaléklebeny (20–160 cm): Olajbarna (2,5Y 4/3) színű, tömör, kőzetlisztes agyag, agyagosabb betelepülésekkel és világos olajbarna (2,5Y 5/3) színű homok rétegekkel (csillámos középhomok), lencseszerűen kiékelődő, 5–10 cm vastag homokrétegekkel, melyek akár távoli gátszakadás lerakódásaiként is értékelhetők. A képződmény rétegzett. IV. Feltöltés 1. (160–340 cm): 180 cm olajbarna (2,5Y 4/4) színű, laza, kőzetlisztes agyag. Az üledékben szórtan, változatos méretű (1–7 cm nagyságú, változatosan kerekített, koptatott) agyag-, kőzetlisztes agyagklasztok vannak. Színük szürkésbarna (2,5Y 5/2). A klasztok elrendeződése szabálytalan: osztályozatlan, rétegzetlen. Gradációt a képződményen belül nem észleltünk. Az iszapolás során 1-1 szemcse, 1 cm-nél kisebb, újkori kerámia és üvegtöredék került elő. Ez a képződmény összefüggésbe hozható a 19–20. századi tereprendezésekkel, feltöltésssel. Rozsdabarna elszíneződés néhány cm-es sávban gyakori a törmelékszemcséken belül, azok körül, illetve elszórtan a törmelékszemcséket tartalmazó üledék pórusaiban. Az alapanyag meszes. V. Feltöltés 2 (340–460 cm): 120 cm vastag, feltöltés jellegű képződmény, amely felső részén nagyon sötét szürkésbarna (2,5Y 3/2) színű, kőzetlisztes agyagot tartalmaz, kevés törmelékszemcsével (kvarcit anyagú kavics, tégla) (A); középső részén fekete színű (2,5Y 3/1) salakos feltöltésből áll, gyakori törmelékkel (tégla, mészkőtörmelék, áthalmozott talajdarabok) (B) alul világos olajbarna (2,5Y 6/2) színű, laza, osztályozatlan, rétegzetlen, homokos kavicsból áll (C). Mindhárom (A, B, C) képződménytípus meszes. A rétegsorban vizsgált képződmények egy része természetes üledékként (0–160 cm) értelmezhető, 160–340 cm között valószínűsíthető 340–460 cm között pedig biztos a mesterséges feltöltés jelenléte. Ellenőrizve a II. katonai felmérés térképein a Duna 1800-as évekbeli kiépítetlen partvonalát, megállapítható volt, hogy az a mai partvonaltól néhány méterrel nyugatabbra húzódott. Ez azt jelenti, hogy a partszakasz mai kiépítettségének megalapozásához feltöltésekre volt szükség. A feltöltéshez a többi szelvényben megismert és a területen gyakori olivabarna és olajbarna színű agyagos-kőzetlisztes üledéket használhatták, s ha volt is római kori szint, az megsemmisülhetett.

44


4. megfigyelési pont: paleotalajok összefogazódása homokbuckás környezetben Az ásatási terület É-i részén, a DK-i negyedben a következő rétegsort vettük fel (8. ábra): I. Ártéri üledék: A rétegsor alján 10–20 cm vastagságban világos szürke, világos barnásszürke színű (2,5Y 7/2-6/2), kőzetlisztes finomhomok található. A réteghatár felfelé fokozatos az 1–2 cm vastagságú, 1–5 cm hosszú, homokos üledékkel és talaj anyaggal kitöltött ásásnyomok (=„biogalériák”) miatt (kisebb rovarok üregei). A mintegy 3,5 kg tömegű mintában az iszapolás után nagyrészt porózus, likacsos, elágazó meszes csövecskék (életnyom calcrete: 1–5 mm) és szabálytalan alakú, porózus, likacsos meszes gumók (gumós calcrete: 1–5 mm), továbbá kevés koptatott, kvarcit darakavics is volt (mintaszám: Graphi–4). II. Partközeli ártéri üledéken kialakult talaj: Felfelé 20 cm vastagságban világos sárgásbarna – világos olivabarna színű (2,5Y 6,3–5/3), finomhomokos kőzetliszt települt. A réteghatár itt felfelé és lefelé is fokozatos volt az apró, 1–2 cm széles, 1–5 cm hosszú, homok és talaj anyaggal kitöltött rovarcsatornák miatt. Az iszapolás után a 2,5 kg mintából kb. 5 dkg tömegű anyag maradt. Ezen belül uralkodtak a porózus, likacsos, elágazó meszes csövecskék (1–12 mm) és a szabálytalan alakú, porózus, likacsos meszes gumók (1 cm-ig), ugyanakkor kevés kvarcit anyagú, koptatott aprókavics és csigaháztöredékek is előkerültek. Az egyik héjtöredék egy Chondrula tridens csigáé, amely a száraz, meleg, napos környezetet kedveli (mintaszám: Graphi–5). III. Homokbucka üledéke: A talajosodott ártéri üledék felett lencseszerűen kiékelődve 10–60 cm vastagságú, világos sárgásbarna – világos olivabarna színű (2,5Y 6/45/4) kőzetlisztes finomhomok települ. Kemény, enyhén mészcementált, de morzsolható, mert az üledék jól osztályozott. A réteghatár lefelé és felfelé egyaránt fokozatos, apró bioturbációs nyomokkal tagolt: 1–2 cm széles, 1–5 cm hosszú. 3 kg mintából az iszapolás után 5 dkg anyag maradt. A szemcsék között a porózus, likacsos, elágazó meszes

8. ábra. 4. megfigyelési pont: homokbucka közé települő paleotalaj Figure 8. Profile N° 4: palaeosoil intercalated into the sand dune

csövecskék (1–10 mm) és szabálytalan alakú, porózus, likacsos meszes gumók (1–10 mm) gyakoriak. Kevés kvarcit anyagú gyengén kerekített, 2–3 mm-es aprókavics is előfordult (mintaszám: Graphi–6). IV. Római kori talaj: Feljebb 20–30 cm vastagságban települő, világos olivabarna – olivabarna színű (2,5Y 5/3-4/3), finomhomokos kőzetliszt települ, amely jól osztályozott, kemény, enyhén mészcementált, de kézzel morzsolva könnyen szétesik. E talaj római korát bizonyítja, hogy a bemélyedő római korú régészeti objektumok egy része ebből a talajszintből indul. A réteghatár felfelé és lefelé is fokozatos az apró bioturbációs nyomok miatt. 2,5 kg mintából az iszapolás után kevesebb, mint 5 dkg maradt. A szemcsék között sok porózus, likacsos, elágazó meszes csövecske és szabálytalan alakú, porózus, likacsos meszes gumó (1–4 mm) került elő, kevés, kvarcit anyagú durvahomok szemcsével (1–2 mm), kevés csigaházzal, csigahéjtöredékkel (1–2 mm) és gyakori faszéntöredékekkel (1–3 mm) (mintaszám: Graphi–7). V. Római talajt lefedő homokbucka: A rétegsort 10–60 cm vastagságban települő, világos barnásszürke, szürkésbarna színű (2,5Y 6/2-5/2), jól osztályozott, laza finomhomok zárta. A réteghatár lefelé fokozatos, apró (1–2 cm széles, 1–5 cm hosszú), homokkal és talajjal kitöltött csatornákkal tagolt (bioturbációs nyomok). A 3,5 kg üledékmintából iszapolás után 2 dkg maradt, amiben sok porózus, likacsos, elágazó meszes csövecske és szabálytalan alakú, porózus, likacsos meszes gumó (1–3 mm), valamint csigaház (Helicellidae, Helicopsis striata: 4 mm) és kevés faszéntöredék (1–2 mm) volt (mintaszám: Graphi–8). A vizsgált rétegsor üledékből és talajképződményekből épül fel. Világosabb színük és uralkodóan homok összetételük alapján, az I. III. és V. képződmények üledékként értékelhetők. Az I. képződmény (alsó üledékréteg) esetében a folyóvízi vagy kevert (folyóvízi/eolikus) eredet sem zárható ki. A III. és V. képződmény jól osztályozott, keresztrétegzett, enyhe mészcementációtól összeálló, de morzsolható jellege alapján valószínűleg szélfútta homok, mely egykor buckákat alkothatott.


A talaj és a rá települő homok határának fokozatossága és apró életnyomok általi tagoltsága tapasztalatunk szerint általában jellemző a szélfútta homokbuckás környezetre. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a talajfelszínhez fokozatosan hozzáadódó (aggradáló) szélfújta por vagy homok ellenére, a növényzet és rovarok egy ideig még elviselik a képződmény felhalmozódását és csak a teljes elfedődés eredményeként válik a talajréteg fokozatosan inaktívvá. A jelenség hasonló a WRIGHT & MARRIOTT (1996) által alluviális környezetből leírt „cumulate” paleotalajok esetében észlelhető fokozatos réteghatárokhoz. A buckában közberétegzett talajok gyengén fejlett humuszos homok vagy futóhomok talajok lehettek, amelyek jelenkori analógiák alapján homokpusztai gyep, homokpuszta rét vagy borókás vegetációval jellemezhetők. A minden rétegben jelenlevő, jól fejlett és gyakori meszes csövecskék itt valószínűleg a homokbuckás száraz környezetben (akár a mainál szárazabb éghajlat is) képződő másodlagos ásványkiválások. Az V. képződményben talált Helicella sp. is szárazságot kedvelő csigafaj.

Diszkusszió Megfigyeléseink és a malakológiai eredmények alapján a római területhasználat előtt már jelen volt egy, a mainál tagoltabb domborzat (9. ábra). A Duna egy, a holocén teraszba vágódó, korábbi mellékága mentén kialakult üledékképződési környezet képe rajzolódik ki, amely felfelé részben talajszintekkel összefogazódó, homokbuckás környezetbe megy át (folyópart), részben pedig ott, ahol az újkorban, mesterségesen átalakították, éles határral antropogén üledékek fedik. A tagolt domborzat egyik meghatározó eleme, a római kultúrszinteket is magába foglaló, humuszos talajjal kitöltött térszíni mélyedés, mely a Duna korábbi „fattyú ága” lehetett. A térszíni mélyedés talajkitöltésének vastagodását

45

K és É felé lehetett követni. Úgy gondoljuk, hogy a térszíni mélyedés a Duna római kor előtti, folyóvízi környezetétől öröklött domborzati elem, amelyet valószínűleg finomszemcsés anyag — kavics homok nélkül — tölthetett fel, nyugodt üledékképződési viszonyok között. A feltöltődött és valószínűleg lassan kiszáradó mederág alatt megtaláltuk az egykori természetes gát (parti hát vagy „levee”) homok- és kőzetlisztrétegek váltakozásából álló üledékét, amely alapján valószínűleg medereltolódás indította el a vizsgált térszíni mélyedés lassú kiszáradását. Az egykori „fattyú ág” helyén megmaradt relatív térszíni mélyedés maradványa a nagyobb áradások idején lerakódó üledék és a szárazabb periódusokban zajló talajképződés váltakozásának eredményeként, az ún. „talaj–üledék rendszer” mechanizmusával töltődhetett fel: a mélyedésbe a peremekről bemosódó áthalmozott talaj és a hozzáadódó üledék a környezeténél nedvesebb mélyedésben, a megtelepedő növények elhalása nyomán képződő szervesanyaggal keveredve viszonylag folyamatosan talajjá alakul. Ezt a talajlakó fauna talajkeverő tevékenysége (bioturbáció) nagymértékben segítette, amire a kitöltésben mindenhol jelenlevő morzsásszemcsés talajszerkezet jelenléte alapján következtettünk. A térszíni mélyedés peremén települő szélfútta homok lerakódását feltételesen a területhasználat elé vagy esetleg közvetlenül a kezdeti területhasználat utánra, de még az egyik római hamvasztásos temetkezéssel jellemezhető korszak elé tehetjük (csontszilánkok a római hamvasztásos sír maradványát tartalmazó homokréteg alatti talajban: Graphi–2 minta). A homokréteg Ny felé, magasabb térszíni helyzetben is követhető volt és ott nemcsak rétegszerűen, hanem É felé lencseszerűen kiékelődő dombként (dűne vagy homokbucka) is látható volt. Ezek a homokdombok adják a terület ősdomborzati viszonyainak másik meghatározó bélyegét. A dűnén belül egymással összefogazódó talajszinteket találtunk. A térszíni mélyedésben levő képződmény tehát egy aggradáló talaj–üledék rendszerként azonosítható, amely

9. ábra. A megfigyelési pontok alapján megrajzolható szelvény, amely mutatja a vizsgált területen a római korban is meglévő tagoltabb domborzatot Figure 9. Section across the study area showing the fragmented topography, which were existed in the Roman times

46


esetében az egymásra következő temetkezési és azokhoz kapcsolódó (bioturbáció és bolygatás által megsemmisített) járószintek elszórt vagy deponált anyaga is hozzájárulhatott a kitöltés vastagságának gyarapodásához. Ilyen értelemben az üledék akár „aggradáló járószint”-ként is felfogható (v.ö. WRIGHT & MARRIOTT 1996: „cumulate horizon”). A térszíni mélyedés időről időre (a folyó vízhozam-változásainak függvényében) nedves rétté változhatott, amit a talajvíz időszakos hatásának következtében kialakuló, rozsdabarna színű vasmobilizációs jelenségek (redox-foltok) és a malakológiai eredmények is mutattak (28% nedvességigényes faj). A terület nagyrészt alacsony növényzettel lehetett fedve. Mai analógia a szervesanyagban gazdag, nagyon sötét szürkésbarna színű és morzsás talajszerkezetű talaj átmeneti típus a réti és csernozjom talajok között. A homokdűnék száraz környezetet jeleznek, és jelenkori analógiák alapján, homokpusztai gyep, homok pusztarét vagy borókás vegetációval jellemezhetők. A talajok gyengén fejlett humuszos homok vagy futóhomok talajok lehettek. A homokdűnékben és az azokon kifejlődött talajokban egyaránt mindenhol jelenlevő, jól fejlett és gyakori meszes csövecskék, megerősíthetik a római előtti, és részben akár római kori környezet (közvetve akár az éghajlat) mainál szárazabb jellegét. A rétegsort minden feltárásban újkori feltöltés zárta: az Óbudai Gázgyár építése és működése nyilvánvalóan jelentős antropogén eróziót, ezáltal rétegtani hiányt okozott. A 9. ábrán egy, a régészeti feltárás során már letakarított, tehát feltöltést nem tartalmazó szelvény látható. Folyóvízi üledék (kavics, homok-kőzetliszt-agyag váltakozása) látható mindkét (1-es, 2-es) rétegoszlop alsó részén. Az 1-es rétegoszlop korábban is közelebb lehetett a folyómederhez, amit a kavicstartalom jelez. A szintén itt észlelt kavicsméretű agyagklasztokat egy nagyobb áradás szakíthatta fel az ártérről. A homokrétegek, homoklencsebetelepülések a felfelé következő finomabb szemcsés üledékben (kőzetlisztes agyag) azt jelzik, hogy a meder felől időszakosan nagyobb áradások érkezhettek az ártérre s ezek homokos üledéket raktak le. A bolygatás lehetősége a 3-as rétegoszlop alsó harmadától merül fel: újkori kerámia és üvegtöredékek azt valószínűsítik, hogy ezek a rétegek a 19–20. század során halmozódhattak fel, azonban felhalmozódásuk nem szükségképpen antropogén. Jelenlétük csupán azt jelzi biztosan, hogy az üledékképződés idején már ilyen antropogén eredetű törmelékszemcsék léteztek. Jelentősebb tereprendezés (pl. gátkialakítás) biztosabban a 3-as rétegoszlop felső harmadától valószínűsíthető: laza konzisztenciájú, gyakori, változatos méretű, alakú, agyagos törmelékszemcsék osztályozatlanul találhatók benne. Az építési törmelék, egyéb antropogén eredetű elegyrész egyik mintában észlelt hiánya a kis mennyiségű mintavételezés mellett arra is utalhat, hogy a tereprendezés és/vagy gátkialakítás kizárólag helyi vagy közeli üledékanyagból valósult meg.

A 2-es rétegoszlopot magába foglaló régészeti kutatóárok alsó, közel 2,5 m-es szakasza folyóvízi üledékeket tár fel: keresztrétegzett homok, kőzetliszt, agyag váltakozik. Itt parti hát alkörnyezetet valószínűsítettünk. Töréseket (feltolódás és normál vető), kiszökéses szerkezeteket, lágyüledékdeformációt észleltünk ebben a képződményegyüttesben (II–V. képződmények). Véleményünk szerint ennek legvalószínűbb kiváltó mechanizmusa szeizmikus esemény lehetett. Nem találtunk egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a földrengésként megnyilvánuló mozgások az V. képződmény lerakódása során is folytatódtak volna. A 2-es rétegoszlop felső, 1 m-es feltöltés alatti kb. 1 mes szakasza buckaszerű homoktesteket tár fel, az azokon kifejlődött egykori talajszintekkel. A laza, jól osztályozott homokot szél által szállított üledéknek minősítettük. Folyóvízi környezetben, kisvíz idején a szél kifújhatja a homokszemcséket a mederből és az ártérről is. Ez az anyag rövid szállítás után homokbuckák formájában halmozódhatott fel. A homok általában szárazabb környezetben szállítódik és ülepedik le könnyen (ritkább növényzet). A homokon kifejlődött talaj ezzel szemben (legalábbis a homok felhalmozódásához képest) időszakosan nedvesebb éghajlati viszonyokat jelez (több csapadék, intenzívebb mállás, kilúgzás). A mésztartalom változékonysága összefüggésben lehet az üledék eredeti törmelékszemcséinek mésztartalmával is (a képződmény ott mészgazdag, ahol van benne mészanyagú detritális szemcse, ahol a képződmény nem meszes, ott hiányoznak a karbonát anyagú szemcsék is). Másik megoldásként felmerül, hogy a paleotalajokat tartalmazó homokos képződményekben megfigyelt mésztartalom változékonysága (uralkodóan a homokban észleltünk mészhiányt) esetleg éghajlat- és környezetváltozások jele. Ennek eldöntéséhez további malakológiai, archeobotanikai és részletesebb geokémiai vizsgálatokra lenne szükség (csigaházak és mészkiválások izotóp elemzése).

Következtetések A szedimentológiai-, talajtani és malakológiai vizsgálatok alapján kirajzolódó kép, a tágabb környezetre korábbi szerzők által megrajzolt képhez illeszkedve, az óbudai Graphisoft Park területén is, a rómaiak előtt, térszíni mélyedésekkel, valószínűleg „fattyúágakkal” tagolt felszínt mutat. Szedimentológiai és talajtani megfigyeléseink igazolják, hogy e felszín alakulása (térszíni mélyedés feltöltődése, kiszáradása, a folyó bevágódása majd később talán vízhozamának fokozatos csökkenése, felszínstabilizáció és talajképződés) a rómaiak idejére, emberi területhasználatra alkalmas, talajjal borított, többnyire jó lecsapolódású térszínt eredményezett. A római területhasználat folyamán a szélfútta homokdűnék tanúsága szerint a klíma, legalább időszakosan, szárazabbá vált. A vizsgált terület, az üledékek alapján azonosított korábbi térszíni mélyedés ellenére, a római korban alkalmas volt a


47

temetkezésre, mert a római időkben a Duna szintjénél lényegesen magasabb fekvésű volt. A Graphisoft Park ásatásai során, a folyóvízi üledékekben felismert paleoszeizmitek arra mutatnak, hogy a terület újkori feljegyzésekből ismert szeizmikus aktivitása (ZSÍROS 2000) már a kora-holocéntól a római korig terjedő időszakban is eredményezett földrengéseket, s ezek nyomait a rétegsorok dokumentálhatóan rögzítik.

Köszönetnyilvánítás Köszönjük Dr. FODOR Lászlónak a cikkben szereplő töréses szerkezet véleményezését. Köszönet illeti Dr. T. BÍRÓ Katalint és Dr. LANTOS Zoltánt az értékes és hasznos lektori tanácsaikért. A szerzők köszönetet mondanak Dr. ZSIDI Paulának az Aquincumi Múzeum igazgatójának, amiért biztosította az ásatás területén a földtani-talajtani megfigyelések elvégzését. A kutatást az OTKA72590 K sz. pályázata és a Földpát Bt. támogatta.

Irodalom — References FÜLEKY GY. & MÁRITY E. 1998: Environmental Changes in Budaújlak in the Roman Period. — In Town, 239–245. GABLER D., HÁRSHEGYI P., LASSÁNYI G. & VÁMOS P. 2009: Eastern Mediterranean import and its influence on local pottery in Aquincum. — Acta Archaeologica Hungarica 60, 51–57. GÁBRIS, GY., KROLOPP E. & UJHÁZY K. 2011: Későglaciális–holocén környezetváltozás Duna-menti homokbuckák komplex vizsgálata alapján. — Földtani Közlöny 141/1, 445–468 GOLDBERG, P. & MACHPAIL, R. 2006: Practical and theoritical geoarcheology. — Blackwell, 320 p. H. KÉRDŐ, K. & SCHWEITZER, F. 2010: Aquincum, Ókori táj — ókori város. — MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapes, 174 p. HORVÁTH Z. & MINDSZENTY A. 2004: Az Óbuda – Aquincum / Graphisoft park régészeti lelőhely geo-pedológiai vizsgálata. — Jelentés, Aquincumi Múzeum, Budapest, p. 13. HORVÁTH, Z., MINDSZENTY, A. & KROLOPP, E. 2006: Archeogeo-pedológiai megfigyelések Aquincumban: a Késő-Pleisztocén és Holocén környezetváltozás nyomai. — In: TÖRÖK, Á. & VÁSÁRHELYI, B. (szerk.): Mérnökgeológia-Kőzetmechanika. — Műegyetemi Kiadó, 81–94. HORVÁTH, Z. 2008: Geo-pedológiai megfigyelések az M6 TO 16-os számú régészeti lelőhelyen, Paks–Gyapa térségében. — Jelentés, Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, Budapest, 17 p. HORVÁTH, Z., MINDSZENTY, A., KROLOPP, E. & KÁRPÁTI, Z. 2009: Római kori talajjal fedett travertínó-rétegsor Óbudán — Az ember környezetváltoztató hatásának korai dokumentumai a főváros területén. — Földtani Közlöny 139/3, 305–314. KUZSINSZKY B. 1892: Római kori temető Aquincumban. — Archeológiai Értesítő 12, 446–448. KUZSINSZKY B. 1932: A gázgyári római fazekastelep Aquincumban. — Budapesti Régiségei 11. LASSÁNYI G. 2006: Római temető és gazdasági épületek feltárása a volt Gázgyár (ma Graphisoft Park) területén (Excavation of a Roman cemetery and out-buildings in the territory of the former Gas Factory). — Aquincumi Füzetek 12, 30–36. LASSÁNYI G. 2007: Előzetes jelentés az aquincumi polgárváros keleti (gázgyári) temetőjének feltárásáról (Preliminary report of the excavation in the eastern cemetery (Gas Factory) of the Aquincum Civil Town). — Aquincumi Füzetek 13, 102–116. LASSÁNYI G. 2008: Előzetes jelentés az aquincumi polgárváros keleti (gázgyári) temetőjében 2007-ben végzett feltárásokról (Pleminary report on the excavation conducted in the eastern (Gas Factory) cemetery of the Aquincum Civil Town in 2007). — Aquincumi Füzetek 14, 64–70. LASSÁNYI G. 2010: Feltárások az egykori Óbudai Gázgyár területén (Excavations in the area of the former Óbuda Gas Factory). — Aquincumi Füzetek 16, 25–38. LASSÁNYI G. & VASS L. 2010: Az „utolsó római”. — Egy késő antik temetkezés Aquincum polgárvárosának keleti temetőjében. — (kézirat). MARI L. 1995: Geomorfológiai megfigyelések a Szentendrei-szigeten. — Földrajzi Közlemények 70 (44)/4, 217–234 MINDSZENTY A. & HORVÁTH Z. 2003: A Bécsi út 136. építési telek régészeti ásatásán végzett földtani rétegsorának leírása. — Jelentés, Aquincumi Múzeum, Budapest, 4 p. MUNSELL SOIL COLOUR CHARTS 2000: Soil Survey Manual. — U. S. Dept. Agriculture Handbook – 18. NAGY L. 1942a: Temetők. — SZENDY K. (szerk.): Budapest története. — Királyi Egyetemi Nyomda, Budapest, 464–485. NAGY L. 1942b: Kereszténység és kontinuitás Aquincumban. — SZENDY K. (szerk.): Budapest története. — Királyi Egyetemi Nyomda, Budapest, 765–778. NÉMETH M. 1977: Óbudai Gázgyár. — Régészeti füzetek 30, 21. WRIGHT, V. P. & MARRIOTT, S. B. 1996: A quantitative approach to soil occurrence in alluvial depositss and its application to the Old Red Sandstone of Britain. — Journal of the Geological Society London 153, 907–913 ZSIDI P. 1997: Szondázó jellegű kutatás az aquincumi polgárvárostól délre. — Aquincumi Füzetek 3, 54–57. ZSIDI P. 1999: A római kori partépítés nyomai a Duna polgárvárosi szakaszán. — Aquincumi Füzetek 5, 84–94. ZSIDI P. 2001: Kutatások az aquincumi polgárvárostól keletre lévő területen. — Aquincumi Füzetek 7, 76–84. ZSIDI P. 2002: Aquincum polgárvárosa. — Enciklopédia Kiadó, Budapest, 250 p. ZSÍROS, T. 2000: Seismicity and earthquake hazard of the Carpathian Basin (A Kárpát-medence szeizmicitása és földrengés veszélyessége: Magyar földrengés katalógus (456–1995). — MTA, Budapest, 5–495. Kézirat beérkezett: 2011. 08. 22.

144/1, 445–468., Budapest, 2014

A Felső-Tisza-vidék hidrogeológiai viszonyainak pontosítása

VIRÁG MARGIT1, SISKÁNÉ SZILASI BEÁTA2, SZŰCS PÉTER2, VÖLGYESI ISTVÁN 1 VIZITERV Environ Kft., [email protected], Miskolci Egyetem Földrajz Intézet-Környezetgazdálkodási Intézet, 3 Miskolci Egyetem, Környezetgazdálkodási Intézet, MTA-ME Műszaki Földtudományi Kutatócsoport 2

Clarification of the hydrogeological conditions in the Upper Tisza Region Abstarct Recent study conducted in the framework of investigation of Upper Tisza Region Water Directorate has a number of unresolved issues. These are as follows: The examination of relationship between the geological structure and the hydrodinamic behaviour of groundwater flow system. Evaluation of the stratification and the bottom of Pleistocene aquifer, the connection between the groundwater movement and the water quality. Because of the role of shallow groundwater has priority in the area, it is the primary water resources factor therefore was justified a detailed comprehensive examination of the evaluation of shallow groundwater levels as well. A number of questions have been answered and there are also some that suggest the need for further additional tests. In this paper some of the results of tests carried out a brief information. Keywords: geological structure, groundwater flow system, bottom of Pleistocene aquifer, shallow groundwater level

Összefoglalás A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén végzett legújabb kutatások keretében (VIRÁG 2013) számos eddig tisztázatlan kérdés vizsgálatára került sor. Ilyenek voltak többek között a földtani felépítés és a felszín alatti vizek mozgásának összefüggései, a rétegződés, az ivóvízadó pleisztocén alluviális összlet fekümélységének pontosítása, a felszín alatti vizek mozgása és a vízminőség közötti kapcsolat. Mivel a talajvíz szerepe kiemelt jelentőségű a területen, a felszín alatti vizek keletkezése szempontjából elsődleges készletfaktor, ezért indokolt volt a talajvízszintek alakulásának részletes, átfogó vizsgálata is. Számos kérdés megválaszolásra került, és vannak olyanok is, melyek további vizsgálatok szükségességét vetik fel. Jelen dolgozatban a kutatás egy részének eredményeiről nyújtunk rövid tájékoztatást. Tárgyszavak: geológiai felépítés, pleisztocén fekü, felszín alatti áramlási rendszer, talajvízszint

Bevezetés, előzmények A vizsgálati terület közigazgatásilag Szabolcs-SzatmárBereg megyéhez tartozik, a Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területét foglalja magába (1. ábra). Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ivóvízellátása 100%ban felszín alatti vízből, a hideg édesvizeket szolgáltató pleisztocén alluviális összletből történik, az elvégzett vizsgálatok is erre az összletre irányultak. A terület földrajzi, természetföldrajzi sokfélesége és sokszínűsége mellett a földtani és vízföldtani jellemzők is meglehetősen bonyo-

lultak, összetettek. Számos anomália mutatkozik a felszín alatti vizek területén mind mennyiségi, mind pedig vízminőségi szempontból. A felszín alatti vizek áramlási rendszerét tekintve a terület regionális léptékben is nyomozható, különböző nyomásállapotú és eltérő vízföldtani adottságú tájegységei: a Nyírség a Rétközzel és a Bereg-Szatmári síkság. A Nyírség a megújuló készletek keletkezése szempontjából elsődleges, felszín alatti vízkészletben szegényebb, földtanilag sérülékenyebb, a rétegeredetű vízminőségi komponensek is kedvezőtlenebb koncentrációjúak. A Bereg–

50

1. ábra. A Felső-Tisza vidék és környezete Figure 1. The Upper Tisza Region and its environment

Szatmári-síkság az ország rétegvizekben egyik leggazdagabb területei közé tartozik. A felszín alatti vizek szempontjából is „alvízi” ország lévén, peremi helyzetünk miatt az országosan kijelölt 185 felszín alatti víztest (VKKI 2010) közül 65 országhatárral osztott. A Fetivizig működési területén kijelölt összesen 13 db felszín alatti víztestből 8 db tartozik az országhatárral osztott víztestek körébe, melyek mindegyikén találhatók sérülékeny földtani környezetű ivóvízbázisok is. A dolgozatban bemutatott vizsgálatok a pleisztocén vízadó összlere irányulnak. A kapott eredmények a területen végzett korábbi munkák tapasztalataira, adatállományaira, a lemélyült kutak földtani, vízföldtani alapadataira alapozottak.

A pleisztocén alluviális összlet rétegződésének vizsgálatához a vízműkutak földtani rétegsorainak fajlagos elektromos ellenállás és természetes gamma digitalizált karotázs szelvényei szolgáltak alapul, melyek a területen végzett vízbázisvédelmi (KOZÁK & PÜSPÖKI 2009) és más kutatómunkák (DEMETER et al. 2010) adatbázisából kerültek adaptálásra. A vízminőség-elemzési adatok a terület vízműkútjainak vízvizsgálati jegyzőkönyveiből származó azon eredmények, melyek az Ivóvízminőség-javító Program előkészítő szakaszában (2005) keletkeztek. A felhasznált izotópvizsgálati adatok pedig a különböző izotópvizsgáló laboratóriumokban (Atomki, Heidelberg, Vituki) végzett vizsgálati eredményekből és Deák J. adatbázisából származnak (DEÁK J. szóbeli közlés, 2012). A talajvízszint-elemzésekhez az országos talajvízszintészlelő hálózatnak a vizsgált területre eső észlelő kútjaiból nyert vízállás-idősorait, továbbá a hidrometeorológiai és a víztermelési adatokat a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szolgáltatta. Az elvégzett vizsgálatok, elemzések sokváltozós matematikai statisztikai módszerekkel történtek. A rétegződés vizsgálata A terület felszín alatti vizeit a hidraulikailag összefüggő pliocén–pleisztocén törmelékes összlet szolgáltatja. A hideg édesvizeket tároló pleisztocén allúvium a lakossági ivóvízigények, valamint ipari és mezőgazdasági célú vízigények kielégítésére szolgál, a pliocén összletből pedig a 2. ábra. A Felső-Tisza-vidék pleisztocén ivóvízadó összletének vastagsági térképe (m) Figure 2. Thickness of the Pleistocene alluvial layers in the Upper Tisza Region (m)


hévizek különböző célú (balneológiai, ipari, mezőgazdasági) beszerzése történik. A közüzemi ivóvízellátás alapját képező vízadó és féligáteresztő képződmények szeszélyes váltakozásából álló pleisztocén ivóvízadó összlet egy olyan többszintes rétegzett rendszer, melyben a talajvíztartó képződmények közvetítésével az egész összlet részt vesz a vízszállításban (HALÁSZ 1995). A pliocén–pleisztocén képződmények határán levő kis áteresztőképességű agyagos rétegek jelenléte miatt — kvázi vízzáró feküt feltételezve — a pleisztocén összletet önálló rendszerként kezeljük. A pleisztocén alluviális összlet vastagsága 80–320 m között változik, (VIRÁG 2013 — 2. ábra). A pleisztocén rétegzett rendszeren belül az alsópleisztocén jó vízadó képződmények jelentékeny vastagságúak és regionális léptékben is nyomozhatók. A területre szerkesztett tipizált földtani szelvények (VIRÁG 1978) egyikét a 3. ábra illusztrálja. A vízadó és egyéb féligáteresztő képződmények előbbiekben jelzett változékonysága mind horizontális, mind pedig vertikális értelemben egyaránt megmutatkozik.

51

től 132 m-ig összesen 38 ponton, 1020 adat jellemezte a vizsgált mélységközt. Adatmátrixunk tehát 38×1020-as méretű lett. Az így kapott adattömbök klaszteranalízis alkalmazásával kerültek összehasonlításra. Az elvégzett vizsgálatokból értékelhető eredményt a természetes gamma szelvények vizsgálati eredményei adtak (4. ábra). Két elkülönülő klaszterosztályt sikerült megkülönböztetni, az 1. klaszter osztály további két alosztályra tagolódik. Megállapítható, hogy az egyes klaszterosztályok közötti különbség a vízvezető és vízrekesztő rétegek sztratigráfiai és fáciestani különbözőségéből adódik. Ezek térbeli eloszlására magyarázatot adnak a terület jelentősebb ivóvízbázisain végzett szekvencia-sztratigráfiai vizsgálatok is (DEMETER et al. 2010), ahol az egy klaszterbe tartozó fúrások láthatóan azonos, a litológiai és karotázs adatok figyelembevételével azonosított üledékes rendszeregységeket (PÜSPÖKI et al. 2013) képviselnek (4a ábra). A vizsgált mélységtartományon belül a vizsgált kutakban feltárt rétegsort három típusba lehet sorolni, melyek a következők: folyóvízi, ártéri és tavi környezetben felhalmozódott képződmények. Az ártéri és csatornaüledékeket

3. ábra. A vizsgált területet Ny–K-i irányban átszelő tipizált földtani szelvény Figure 3. Typed hydrogeological cross section in W–E direction of investigated area

A rétegződés vizsgálatának elsődleges célja az volt, hogy az egyes kutakban feltárt képződmények oldalirányú kiterjedését meg lehessen határozni. A modellezési gyakorlatban ugyanis óriási jelentőséggel bír az egyes képződmények vertikális és horizontális lehatárolásának pontossága. A rétegződés vizsgálatához a rendelkezésre álló digitalizált mélyfúrási geofizikai szelvények fajlagos elektromos ellenállás és természetes gamma profiljainak részletes feldolgozására 38 termelőkútban került sor. A karotázs szelvények a vízvezető és vízzáró rétegek szétválasztására alkalmasak, emiatt várható volt, hogy a vízföldtani szempontból különböző részek a szelvények különbözőségében is megjelennek. 30 és 132 m között rendelkeztünk minden egyes kútban értékelhető adatállománnyal. Ez a mélységköz a víztermelés szempontjából egyik fontos tartományt fogja közre. A karotázs szelvényekből nyert adatokat 10 cm-enként átlagolva, 30 m-

egyaránt tartalmazó, átlagos nyírségi kifejlődéstípust az 1. klaszter osztály jelzi. A 2. klaszter osztályt illetően a regionális korrelációkat tekintve Nyírtelek és Fehérgyarmat területe nem az átlagos nyírségi kifejlődéstípushoz tartozik. Nyírtelek a Nyírségi hordalékkúpot Ny-ról szegélyező pannon hát területére esik, fúrásaiban így a vizsgált mélységközben uralkodóan lakusztrikus környezetben lerakódott, finomhomokos, kőzetlisztes üledékek jelennek meg. Fehérgyarmat ezzel szemben a Felső-Tisza-vidék uralkodóan ártéri környezetben felhalmozódott finomszemcsés üledékekkel jellemezhető rétegsorát reprezentálja. A korrelációs felszínek által közrefogott különböző üledékes rendszeregységek a 4a ábrán bemutatott regionális karotázskorrelációs szelvényen láthatók. A pleisztocén összlet — sokat vitatott és sok helyütt bizonytalanul felvett — fekümélységének pontosítására is a szekvencia-sztratigráfiai eszközök bizonyulnak megbízha-

52

4. ábra. A rétegződés vizsgálatának eredmény térképe Figure 4. Results map of the examination of stratification

4a. ábra. Regionális karotázs-korrelációs szelvény Nyírtelek-Fehérgyarmat között (PÜSPÖKI et al. 2013.) Figure 4a. Regional well-log correlation section between Nyírtelek and Fehérgyarmat (PÜSPÖKI et al. 2013)

tó vizsgálati módszernek (PÜSPÖKI et al. 2013), melynek részletezésére jelen dolgozat keretében nem térünk ki. A terület nyomásállapota és a felszín alatti vizek vízminősége közötti összefüggés vizsgálata Az Alföld és ezen belül a vizsgált terület törmelékes üledékösszletében feltételezett regionális áramlási rendszer léte és működése számos szerző (ALFÖLDI 1986; ERDÉLYI 1975, 1979; HALÁSZ 1975, 1995a, b; MARTON 1979; RÓNAI 1985; SZÉKELY 2003, 2006; TÓTH 1995a, b; TÓTH &ALMÁSI

2001; VÖLGYESI 2004) által bizonyított. Az elvégzett vizsgálatok keretében az izotópmérési eredmények feldolgozásának a vizsgálati határon túli kiterjesztésével szerkesztett vízkortérkép is a regionális áramlási rendszer létét igazolja. Az alsó-pleisztocén rétegvizek C14 vízkorainak ábrázolásával az 5. ábrán látható, hogy a nyírségi tápterület centrumában beszivárgó vizek a legfiatalabbak, a peremek felé egyre idősödnek. A nyírségi tápterület centrumától É-felé Nyírbátor– Kisvárda irányába haladva követhető a vízkorok idősödése. Megállapítható, hogy kelet felé a Kölcse és Fehérgyarmat


53

5. ábra. Az alsó-pleisztocén rétegvizek radiokarbon kora a Felső-Tisza-vidék területén Figure 5. Radiocarbon age of Lower Pleistocene groundwaters in Upper Tisza Region

közötti mérési eredmények a különböző irányból érkező vizek keveredését jelzik (Kárpátok előtéri utánpótlódás). A δ18O és δD stabilizotóp-mérési eredmények felhasználásával szerkesztett 6. ábrán jól követhető, hogy a Nyírség

közepétől — a tápterület centrumától — távolabb haladva egyre negatívabb δ18O értékeket kapunk. Mindezt összevetve az 5. ábrával megállapítható, hogy ahol tízezer évnél idősebb a víz, ott a δ 18O is negatívabb.

6. ábra. Alsó-pleisztocén rétegvizek δ18O stabil izotóp összetétele Figure 6. The δ18O stable isotope composition of Lower Pleistocene groundwaters

54

7. ábra. Az alsó-pleisztocén rétegvizek stabilizotóp-összetétele a Felső-Tiszavidék területén Figure 7. The stable isotopes composition of Lower Pleistocene groundwaters in Upper Tisza Region

A sokévi átlagtól negatív irányban eltérő δ18O és δD értékek hidegebb klímát jeleznek (DEÁK 1988). A mérési eredmények jól követik a Magyarországra jellemző összefüggést, a pleisztocén talaj és rétegvízre jellemző helyi vízvonalat (Local MeteoricWater Line — 7. ábra). Mindez bizonyítja, hogy a Nyírségi tápterületen beszivárgó vizek csapadék eredetűek. A rétegvizek vízkémiai jellege a természetes állapotbeli vízmozgást tekintve leszálló vízmozgás övezetéhez tartozó Nyírség területén alapvetően kalcium-hidrogénkarbonátos, míg a Bereg–Szatmári-síkság esetében (enyhén pozitív, ill. közel hidrosztatikus nyomásállapotú terület) jellemzőek az alkáli (Na-, K-) hidrogén-karbonátos rétegvizek. Láthatjuk, hogy a Nyírség közepén legalacsonyabb a rétegvizek Na egyenértékszázaléka, ugyanakkor az áramlási pálya mentén ezek az értékek egyre növekednek (8.

ábra). Ennek oka, a víz és az agyagásványokat tartalmazó féligáteresztő rétegek között lejátszódó kőzet-víz kölcsönhatás, melynek során a vízben levő Ca- és Mg-ionok kicserélődnek az agyagásványokban levő Na- és K-ionokra, ezért a Ca- és Mg-tartalom csökken, a Na- és K-koncentráció pedig nő az áramlási pálya mentén. Ezért a Nyírség közepén még főleg Ca és Mg jellemző, kifelé haladva és a megcsapolási területeken pedig (ahol idős vizeket találunk) egyre inkább nő a Na és a K aránya. A rétegvizek minősége ivóvízellátási szempontból vas, mangán, ammónium és arzén komponensek tekintetében kifogásolt mindkét tájegységben. A vízminőségi adatok elemzése során végzett statisztikai vizsgálatokba bevonandó adatok körének kijelölésénél a fő szempont az volt, hogy a vízminták közel egy időből származzanak, s lehetőség szerint a vizsgáló labor is ugyanaz legyen. Erre legjobb alapul a Vízminőség-javító Program helyzetfeltáró szakaszában (2005) végzett vízvizsgálati eredmények szolgáltak. A klaszteranalízissel végzett statisztikai vizsgálat 16 vízminőségi komponensre történt: fajlagos vezetőképesség, pH, Na, K, Ca, Mg, Fe, Mn, NH4, Cl, SO4, NO3, NO2, összes keménység, KOI, arzén. A klaszteranalízis — mindkét részterületen — két nagy osztályba sorolja a vizeket (9. ábra). A két klaszterosztály lényegében csak a nátrium-, a vasés az arzéntartalomban különbözik egymástól mindkét vízföldtani tájegységen belül. A Na-koncentrációt illetően megállapítható, hogy a Nyírség belsejében alacsonyabb a Na-koncentráció, majd a peremek felé haladva ez az érték növekszik. A Bereg–Szatmári-síkságon belüli magasabb Na-koncentrációk a típusos feláramlási területekre jellemzőek. Nagyobb As-koncentrációk foltszerűen jelennek meg mindkét tájegység alsó-pleisztocén rétegvizeiben. A vas-

8. ábra. A Na-egyenérték% alakulása a Felső-Tisza-vidék alsó-pleisztocén rétegvizeiben Figure 8. Na equivalent % changes of Lower Pleistocene groundwaters in Upper Tisza Region


55

9. ábra. Az alsó-pleisztocén rétegvizek vízminőségi klaszterosztályainak térképi megjelenítése Figure 9. Quality clusters map of Lower Pleistocene groundwaters

koncentrációk szinte mindenütt kifogásoltak, a Nyírségre különösen magas értékek jellemzőek. Ezen három komponens átlagértékeit az I. táblázat mutatja. A Na-koncentráció átlagértéke a felszálló vízmozgás területéhez tartozó Szatmári-sík területén (Bereg 2-es klaszter) volt a legmagasabb. A vastartalom mind a négy klaszterben magas, a Bereg 2-es klaszterben a legkedvezőbb koncentrációjú. Az átlagos As-tartalom is csak ebben a klaszterben volt határérték alatti, 5,2 µg/l, máshol magasabb koncentráció mutatkozott. Az átlagérték (számtani közép) nem jellemzi elég jól a rendelkezésünkre álló adatrendszert (mintát), mert az átlagot már egyetlen extrém érték is jelentősen eltorzítja. Ezért I. táblázat. Vízminőségi komponensek átlagértékei a vizsgált területen Table I. Mean values of water quality components in the investigated area

a fenti hat mintát a matematikai statisztikában alkalmazott „boxplot”-okkal is megjelenítettük, melyek közül a Na- és az As-koncentrációk boxplotjait mutatjuk be. A boxplotok a minta mediánját, illetve az ahhoz közeli és távoli értékeket is ábrázolják. A medián az az érték, amelyiknél nagyobb, ill. kisebb érték ugyanolyan darabszámmal fordul elő az adatrendszerben. A 10. és 11. ábrán a Na-, illetve az arzénkoncentráció alakulását szemléltetjük a Nyírség NyK1 és NyK2, valamint a Bereg BeK1 és BeK2 jelzéssel ellátott két-két klaszterének boxplotjai segítségével. A függőleges tengelyen a koncentráció-értékek szerepelnek. Az ábrákon látható dobozokat megosztó vastag vonal a medián. A dobozok magassága az adatok darabszám szerinti 50 %-át foglalja magában. Ha a medián nem a doboz középvonalában helyezkedik el, akkor a nála nagyobb (vagy kisebb) értékek a gyakoribbak az adatok 50%-án belül. A dobozokból alul és felül induló karok vagy a minimális és maximális elemek értékéig nyúlnak, vagy pedig a dobozok magasságának másfélszereséig. Az utóbbi esetben nem minden adat esik a karok alja és teteje közé, hanem lesznek kieső (ún. outlier) adatok is. A dobozmagasság másfélszeresén kívül eső értékek o-val, az extrém outlierek pedig *-gal vannak jelölve. A Nyírség 1-es klaszterosztály (mely a tápterület centrumát fedi le) alacsony Na-ion koncentrációi élesen elkü-

56

nem ismernénk a területet, akár az adat hitelességében is kételkedhetnénk. Összességében megállapítható, hogy az előzőekben bemutatott eredményeket összevetve a vízminőségi és izotóphidrogeológiai vonatkozású térképekkel jól igazolhatók a nyomásállapot és a vízkémiai jellemzők összefüggései (VARSÁNYINÉ 2000, DEÁK 2006) vizsgálati területünkön is.

A talajvízszint és a csapadékosság közötti összefüggés vizsgálata

10. ábra. A nyírségi és a beregi alsó-pleisztocén rétegvizek Na-ion koncentráció eloszlásának boxplotjai Figure 10. The specific “boxplots” of Na concentration of deep groundwaters of Nyírség and Bereg-Szatmár Plan

A kitermelhető (megújuló) készletek szempontjából területünkön elsődleges jelentőségű a talajvíz, ezért is nagy fontosságú a talajvízszint-változások vizsgálata. A talajvízszint időbeli és területi változásainak jellemzésére részben leíró jellegű statisztikai módszerek, részben pedig kapcsolatelemző statisztikai módszerek kerültek alkalmazásra. A leíró jellegű statisztika a szokványosan alkalmazott átlagértékek, szélsőértékek rögzítésén túl (talajvízjárási menetgörbék trendvizsgálata, hisztogramokkal történő értékelés) számos újabb információval szolgálhat az adott észlelőkútra és a területi vonatkozásokat illetően is. Kiderülnek a talajvízszint-eloszlás normál esettől (Gaussféle haranggörbe) való eltérései, a ferdeség, a pozitív asszimetria, továbbá más eltérések is, melyek a talajvízjárás zavart voltára hívják fel a figyelmet. A kapcsolatelemző módszerek közül a faktoranalízis és a korrelációs összefüggések vizsgálata került előtérbe. A faktoranalízis a feltehetően sok változótól függő talajvízszintadatállományokat néhány faktorral jellemzi úgy, hogy ezek a faktorok az eredeti változók lehetőség szerinti legtöbb információját tartalmazzák. Nem mondja meg, mik ezek a legfontosabb faktorok, tehát ezek azonosítására további — korrelációs — vizsgálatok szükségesek. A feltételezett kapcsolatok (csapadék, párolgás, termelés) szorosságát jellemző korrelációs tényezőt (r) minden esetben két (x1, x2…xi…xn és y1, y2…yi…yn) adatsorra számítottuk a következők szerint:

11. ábra. A nyírségi és a beregi alsó-pleisztocén rétegvizek As-koncentráció eloszlásának boxplotjai Figure 11. The specific “boxplots” of As concentration of deep groundwaters of Nyírség and Bereg-Szatmár Plan

lönülnek a 2-es osztályra jellemző értékektől. A Nyírség 2es klaszterében lényegesen magasabb és sokkal szórtabb Na-koncentrációk jellemzőek. Hasonló a helyzet a Bereg 2es klaszterosztályában is. A Nyírségben az As-koncentráció értékei a nátriuméhoz hasonlóan a 2-es klaszter osztályban magasabbak, 70 µg/l feletti érték is előfordul, miközben az 1-es klaszter kisebb arzénkoncentrációi között a balkány–abapusztai K–43-as kút 40 µg/l adata már kieső értékként jelenik meg. Az As- tartalom vonatkozásában azonban a Bereg– Szatmári-süllyedék területén sokkal több a kieső, sőt az extrém kieső érték. A BeK 1-es klaszterosztály egyik kútjában (13. sz., Nagyecsed K–35) a 79 µg/l As-koncentráció a környezethez képest annyira magas, hogy amennyiben

(x és y a két adatsor átlagértékei).

A talajvízszint-változások és a változások okai A talajvíz terep alatti mélységének 2000–2010. között időszakra vonatkozó különbségtérképe (12. ábra) azt mutatja, hogy jelentős és tartós talajvízszint süllyedések nem történtek a vizsgált időszakban. Négy hosszú adatsorral rendelkező kútnál pedig trend-


57

12. ábra. A talajvíz terep alatti mélységének különbség térképe m, 2010–2000 Figure 12. Deviation map of the average shallow groundwater level (2010–2000) in the area

vizsgálatok is történtek. A vizsgált kutaknál általában nagyon enyhe (kb. 60 év alatt 40–60 cm-es) emelkedő trend figyelhető meg. Mintaként a 13. ábrán bemutatjuk a Baktalórántháza 1583. törzsszámú talajvízészlelő kút menetgörbéjét. A pontszerű vizsgálatok ugyanazt mutatják, mint a területi adatok térképei: általában nem alakult ki süllyedés a talajvízszinteknél a vizsgált 60 év alatt. Az egyes talajvízszint-észelő kutakban (a vizsgált terület egyenletes eloszlásban kiválasztott 25 észlelő kútja) mért vízszintek menetgörbéinek egymásközti korrelációjával kapott korrelációs tényező a vizsgált észlelő kutak több mint

felénél >0,75. Ez az eredmény arra utal, hogy a vízszintek együtt változnak, a beszivárgási körülmények nagyon hasonlóak. Ezek részletesebb kifejtésére a dolgozat terjedelmi korlátai miatt nem kerül sor. A 2000–2010 közötti időszakra részletes leíró jellegű statisztika vizsgálatok (SISKÁNÉ SZILASI et al. 2012) keretében 25 db talajvízszint-észlelő kút havi átlagos vízszint adatainak vizsgálata történt meg. Ennek keretében — egyenként minden kútra, a szokásos jellemzők mellett — a medián, a szórás, illetve a hisztogramok és esetenként a normál eloszlásfüggvények meghatározására is sor került. Megállapítható, hogy a talajvízkutak többségénél a talajvízszint-eloszlások nem a klaszszikus haranggörbét követik, hanem aszimetrikus jellegűek. Számos esetben két-maximumú eloszlásunk volt, (14. ábra). Ez a jelenség nagy valószínűséggel valamilyen antropogén hatásra (pl. ismeretlen, közelben történő termelés) vezethető vissza. A talajvízszintre ható tényezők kapcsolatelemző statisztikai vizsgálatánál faktoranalízis segítségével meghatározásra került a változásokat előidéző faktorok száma. Először 25, majd 71 kútat vizsgálva határozottan kirajzolódik, hogy a változásokat alapvetően két fő faktor 13. ábra. A Baktalórántháza 1583. törzsszámú talajvízészlelő kút vízszintjének menetgörbéje okozza. Figure 13. Shallow groundwater levels detected in observation well No. 1583 Baktalórántháza

58

14. ábra. Két-maximumú eloszlás a Kisvárda 4235. törzsszámú észlelő kút vízszintadataiban Figure. 14. Two maxima in the distribution of shallow groundwater level data of observation well No. 4235 Kisvárda

Faktor 1 2 3 4 5

Faktorsúly 0,66480 0,12158 0,03345 0,02176 0,02037

Összes magyarázó erő % 66,480 78,637

Tehát két olyan tényező van, amelyek a változékonyság fő okai, ezek együtt 78,6%-ban befolyásolják a talajvízszinteket. A harmadik faktor már csak 3,3%-os hatású, de még további két faktor is 2%-nál nagyobb befolyással szerepel. Ezután történt a lehetséges ható okok vizsgálata, melyek közül legfőképpen — a nyilvánvalóan legfontosabbakkal —

a csapadékkal és a párolgással foglalkoztunk. Harmadik okként vizsgálatra került a termelés hatása is. Első ható okként a csapadékot tekintjük, de hamarosan meg kellett állapítani, hogy a lehulló csapadékra nem mindig és nem rögtön reagál a rendszer. A napi adatok vizsgálata nagyon ellentmondásos eredményeket hozott. Például a 2010. csapadékos év legcsapadékosabb hónapjában (júniusban) négy jelentős csapadékos nap volt, de ezek közül csak háromra reagált a talajvíz szintemelkedéssel. Ennek megfelelően a napi csapadékok és napi vízszintek között meglehetősen alacsony korreláció volt számítható, a legnagyobb érték: 0,475, az 1639-es kút (Zajta) és az Ófehértón mért csapadékok között. A továbbiakban a csapadék és a talajvízszint havi átlagának összefüggés-vizsgálatára került sor. A 2010-es csapadékosság hosszú távú hatását vizsgáltuk a viszonylag átlagos csapadékosságú 2011. évben. Ahhoz, hogy a különböző terepszinteken lévő kutakban kialakult vízszintváltozásokat össze lehessen hasonlítani bevezetésre került az ún. standardizált vízszintek számítása. A 2010. évi januári szintet minden szintből levonva olyan görbéket kapunk, amelyek csak a 2010 januárjától számított változásokat mutatják (a 2010. januári állapot tehát minden kútnál nulla). Ezt a vizsgálatot a terület 94 talajvízszint-észlelő kútjánál lehetett elvégezni. A standardizált vízszinteket a 15. ábra (folytonos, kék vonal) egyértelműsíti, ahol a csapadékmennyiségek 21 állomás havi adatainak átlagolásából származtak. A standardizált vízszintek értékskálája a baloldali tengelyen, mben a csapadékátlagok értékskálája pedig mm/hó-ban került megadásra. Látható, hogy a csapadékokat csak a következő hónapban követik a talajvízszint változások (havi átlagokról lévén szó, ennél rövidebb eltolódást nem lehetett kimutatni). Látszik továbbá az is, hogy a nyári csapadék hatása milyen

15. ábra. Átlagos standard talajvízállás és átlagos csapadék 2010–2011-ben Figure 15. Average standard shallow groundwater level and average precipitation in 2010–2011


kicsi. A 2010. évi júliusi 143 mm csak egészen minimális emelkedést váltott ki, a 2011. júliusi 132 mm pedig csak arra volt elég, hogy némiképpen lefékezze a süllyedő trendet. A süllyedés, ami az év elején, a januártól júniusig tartó szárazság miatt alakult ki, megmaradt. A havi átlagok alapján számított korrelációs tényezők — a fentieknek megfelelően — mindenütt alacsonyak, 0,5 alattiak lettek. Amennyiben éves átlagokkal dolgozunk, akkor a csapadék és a talajvízállás közötti kapcsolat helyenként szorosabbnak mutatkozik. (Pl. a Bereg–Szatmári-síkság területén levő Vámosoroszi 1658. törzsszámú figyelőkút évi átlagos vízszintjei és a Vámosoroszin levő csapadékmérő állomáson észlelt évi átlagos mennyiségei között a korrelációs tényező 0,668-nak adódott.) A téli és nyári féléves (évszakos) értékek vizsgálatával azonban figyelemre méltó eredményekhez jutottunk, álta-

59

lában 0,6 feletti korrelációs tényező adódott. A téli hónapok csapadékösszegét korrelálva a téli hónapok alatt kialakult talajvízszint-változásokkal (általában emelkedésekkel) számos esetben szignifikáns kapcsolat mutatkozott. Így van ez a Kálmánháza 3051. törzsszámú észlelőkút esetében is (16. ábra). A téli talajvízszint emelkedés regressziós egyenesét a 17. ábrán láthatjuk. A párolgás és a talajvízszint kapcsolatának vizsgálatához a területen levő összesen három hidrometeorológiai állomás kádpárolgási adatait lehetett felhasználni, ahol a mérések a nyári félévben májustól októberig történnek. A féléves kapcsolatok vizsgálata azonban ez esetben is jó eredményhez vezetett. A nyári összes párolgás összege és a nyáron kialakult talajvízszint-süllyedések vizsgálata során szintén 0,6 feletti korrelációs tényezőket kaptunk, egy kút pedig kiugróan jó értéket mutatott; a Nyírkarász 1585. törzsszámú kútnál a korrelációs tényező –0,820. Itt a negatív előjel jelzi, hogy növekvő párolgáshoz csökkenő talajvízszintek tartoznak (18. és 19. ábra). Nyilvánvaló, hogy a csapadékkal (és a párolgással) való kapcsolat létezik, de a talajvízszint-változásokat más tényezők is befolyásolják. Emiatt a csapadék-talajvízszint kapcsolat szoros lineáris korrelációjára nem lehet számítani. A csapadék és a talajvízszint kapcsolat helyett tulajdonképpen a csapadékbeszivárgás és a talajvízszint közötti kapcsolatot kellene vizsgálnunk, a csapa16. ábra. Téli talajvízszint-emelkedés a csapadékosság függvényében a Kálmánháza 3051. törzsszámú észledékbeszivárgást azonban csak lőkútnál nagyon közvetett módon, sokFigure. 16. Shallow groundwater level rise depending on the winter precipitation in observation well No. 3051 Kálmánháza féle áttételen keresztül határozza meg a csapadék mennyisége (pl. időjárási jellemzők, köztük a rövid idejű esők intenzitása, léghőmérséklet, talajfagy, légnedvesség, globálsugárzás, illetve a talajvízszint feletti háromfázisú zóna vastagsága, anyagi minősége, nedvességtartalma, a felszínen a növénytakaró, a felszín alatt a gyökérzóna milyensége stb.). A termelés és a talajvízszint kapcsolatának vizsgálata esetében a korrelációk nagyon gyengék. Meg kell állapítani, hogy amennyiben a harmadik faktor a termelés, annak szerepe minimálisnak mondható a 17. ábra. A téli csapadék és a talajvízszint-emelkedés regressziós egyenese vizsgált területen. A rétegFigure 17. Regression lines of the winter precipitation and the shallow groundwater level rise

60

zolják az izotópvizsgálati adatok is. 4. A vízáramlás hajtóereje a magaslatokon történő csapadékbeszivárgás, a megcsapolást pedig a felszíni vizek és a mélyedésekben uralkodó evapotranszspiráció képviseli. 5. A csapadékbeszivárgás nincs szoros összefüggésben a lehulló csapadékkal. A napi vagy havi csapadékösszeggel rossz a korreláció, csupán a téli hónapok csapadékösszege és a téli hónapokban kialakult talajvízszint-változások (általában emelkedések) között volt számítható 0,6 feletti 18. ábra. Talajvízszint-süllyedés a nyári összes párolgás függvényében a Nyírkarász 1585. törzsszámú észlelőkútnál korrelációs tényező. Ugyanez a Figure 18. Shallow groundwater subsidence depending on the summer total evapotranspiration in observation well No. megállapítás vonatkozik a nyári 1585 Nyirkárász összes párolgás és a nyáron kialakult talajvízszint süllyedések kapcsolatára is. Tehát a talajvízszint-változások nem közvetlenül függnek a csapadékosságtól. 6. A talajvízszint-változások és a víztermelés (mint megcsapoló hatás) összefüggését nem lehetett kimutatni. Ennek megfelelően a területen sehol nem mutatkoznak túltermelés nyomai. 7. A vizsgált térségben a lineáris korrelációs együttható nem alkalmas a talajvízszintek, a csapadék és a párolgás kapcsolatának kimutatására, nem paraméteres vizsgálatok és a vízbázisvédelmi modellezéseknél alkalmazott leg19. ábra. A nyári talajvízszint süllyedés regressziós egyenese gyakoribb értékek alkalmazása Figure 19. Regression lines of the shallow groundwater table descent in summer (SZŰCS et al. 2006) vezethetne eredményre. víztermelés hatása a talajvíz szintjén nem jelentkezik, 8. Az elvégzett vizsgálatok és eredmények birtokában megállapítható, hogy a vizsgált területen egyelőre még szükségesnek tartjuk a talajvízszint-észlelő hálózat ellennincs túltermelés. őrzését, optimalizálását és a kapott adatok időszakonkénti értékelését. 9. A vizsgálatokat javasoljuk kiterjeszteni a Nyírség egészére, valamint az országhatáron túli területekre is. Következtetések 1. A rétegződés vizsgálatára alkalmazott klaszteranalízis elkülönülő egységei bizonyíthatóan eltérő üledékes környezetben felhalmozódott csoportokat képviselnek. 2. A felszín alatti vizek egységes áramlási rendszert képeznek a pleisztocén rétegösszlet teljes vastagságában. 3. A felszín alatti vízáramlás jellegének megfelel a vízminőségi jellemzők alakulása, nevezetesen a nyírségi tápterületen a fiatalabb, kalcium-hidrogénkarbonátos vizek jelenléte, a peremi (feláramlási) területeken pedig az alkálihidrogénkarbonátos, idősebb vizek megjelenése. Ezt iga-

Köszönetnyilvánítás A tanulmány a Miskolci Egyetemen működő Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ TÁMOP-4.2.2/A-11/1-KONV-2012-0049 jelű „KÚTFŐ” projektjének részeként — az Új Széchenyi Terv keretében — az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.


61

Irodalom — References ALFÖLDI L. 1986: A felszín alatti vízáramlások szerepe a vízkészletek megújulásában. — Földtani Kutatás 29/4, 3–9. DEÁK, J. 1988: A környezeti izotópok hidrogeológiai alkalmazása. — VITUKI, Budapest, 7 p. DEÁK J. 2006: A Duna–Tisza köze rétegvíz áramlási rendszerének izotóp-hidrogeológiai vizsgálata. — Doktori (PhD) értekezés, Budapest, 41–48. DEMETER, G., PÜSPÖKI, Z., LAZÁNYI, J. & BUDAY, T. 2010: Szekvenciasztratigráfiai alapú földtani kutatás Nyíregyháza-Szatmárnémeti térségében. — Debrecen, HURO/0801/121 projekt, 8–224. ERDÉLYI, M. 1975: A magyar medence hidrodinamikája. — Hidrológiai Közlöny 55/4, 147–156. ERDÉLYI M. 1979: A magyar medence hidrodinamikája. — VITUKI közlemények 18, 82 p. HALÁSZ B. 1975: Rétegzett hidrogeológiai rendszerek sajátosságai. — Hidrológiai Közlöny 55/11, 505–507. HALÁSZ B. 1995: Felszín alatti vizekkel való gazdálkodás rétegzett rendszerekben. — BME doktori disszertáció, 34 p. HALÁSZ B. 1995: A rétegzett hidrogeológiai rendszerek sajátosságai. — Hidrológiai Közlöny 75/5, 318–320. KOZÁK M. & PÜSPÖKI Z. 2009: Jelentés a Nyírtelek-F-4/5 sz. hidrogeológiai paraméterfúrás szedimentológiai vizsgálatáról és értékeléséről. — Kézirat, 53 p. MARTON L. 1979: Izotóphidrogeológiai vizsgálatok a Nyírségben. — MHT Országos Vándorgyűlés, Keszthely, 1979. május 17–18. PÜSPÖKI, Z., DEMETER, G.,TÓTH-MAKK, Á., KOZÁK, M., DÁVID, Á.,VIRÁG, M., KOVÁCS-PÁLFFY, P., KÓNYA, P., GYURICZA, GY., KISS, J., MCINTOSH, R.W., FORGÁCS, Z., BUDAY, T., KOVÁCS, Z., GOMBOS, T. & KUMMER, I. 2013: Tectonically controlled Quaternary intracontinental fluvial sequence development in the Nyírség–Pannonian Basin, Hungary. — Sedimentary Geology 283, 34–56. RÓNAI A. 1985: Az Alföld negyedidőszaki földtana. — Geologica Hungarica, series Geologica 21, 57–225, 305–337. SISKÁNÉ SZILASI, B., VIRÁG M. & SZŰCS P. 2012: A Felső-Tisza vidék talajvízkútjain végzett geostatisztikai vizsgálat néhány eredménye. — XXVI. microCAD nemzetközi konferencia, Miskolc, 7p. SZÉKELY F. 2003: Az ÉK-Alföld regionális modellje. — VITUKI, Budapest, 63 p. SZÉKELY F. 2006: Hidrogeológiai modellvizsgálatok eredményei az ÉK-Alföld porózus üledékeiben. — Hidrológiai Közlöny 86/4, 23–28. SZUCS, P., CIVAN, F. & VIRAG, M. 2006: Applicability of the most frequent value method in groundwater modeling. — Hydrogeology Journal 14, 31–43. SZŰCS P., TÓTH A. & VIRÁG M. 2006: A leggyakoribb érték (MFV) módszerének alkalmazása a hidrogeológiai modellezésben. — Hidrológiai Közlöny 86/4, 29–36. TÓTH, J. 1995: Hydraulic continuity in large sedimentary basins. — Hydrogeology Journal 3/4, 4–15. TÓTH J. 1995: A nagy kiterjedésű üledékes medencék felszín alatti vizeinek hidraulikai folytonossága. — Hidrológiai Közlöny 75/3, 153–160. TÓTH, J. & ALMÁSI, I. 2001: Interpretation of observed fluid potential patterns in a deep sedimentary basin under tectonic compression: Hungarian Great Plain, Pannonian Basin. — Geofluids 1/1, 11–36. VARSÁNYI, Z-NÉ 2000: Felszín alatti vízmozgási rendszerek elkülönítése a Dél-Alföldön kémiai és izotópos vizsgálatok alapján. — Hidrológiai Közlöny 80/3, 145–156. VIRÁG M. 1978: Földtani szelvények szerkesztése matematikai statisztikai módszerek felhasználásával. — Kézirat, Alkotó Ifjúság Pályázat, 1978. VIRÁG M. 2013: Felszín alatti vízadó összletek komplex hidrogeológiai vizsgálata a Felső-Tisza vidéken. — Kézirat, Doktori (PhD) értekezés, Miskolc 2013, 22 p. VKKI 2010: A Duna vízgyűjtő magyarországi része Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv. — Budapest, 75–79. VÖLGYESI I. 2004: A Nyírségi régió felszín alatti vízháztartása, kitermelhető vízkészlete. — Kézirat, Budapest, 61 p. Kézirat beérkezett: 2013. 10. 28.

144/1, 63–70., Budapest, 2014

Víznél sűrűbb, nem vizes fázisú szennyező anyagok transzportfolyamatainak szimulációja felszín alatti közegben

ZÁKÁNYI BALÁZS*, SZŰCS PÉTER Miskolci Egyetem, Környezetgazdálkodási Intézet, Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék, MTA-ME Műszaki Földtudományi Kutatócsoport. 3515, Miskolc-Egyetemváros * [email protected]

Transport simulations of Dense Non-Aqueous Phase Liquid contaminants in groundwater Abstract Chlorinated hydrocarbons are chemicals which are denser than water. Except for their subsurface geological features, the behaviour of chlorinated hydrocarbons may be considered based on their chemical, physical-chemical characteristics and influence. Density, kinematic viscosity, surface tension, chemical composition, solubility in water, vapour pressure, Henry constant and wetting parameters can all play a significant role in simulation reliability. Concerning these parameters, it is difficult to find necessary information about DNAPLs (Dense Non-Aquaeous Phase Liquid). The Groundwater Modeling System (GMS) was used in this research investigation. Two modules of the GMS — namely, the UTCHEM and SEAM3D — were applied for simulation purposes. UTCHEM is a special module which was developed at the Center for Petroleum and Geosystems Engineering at the University of Texas at Austin; it is a chemical flood simulator for enhanced oil recovery design. In recent years, the Utchem has been adapted for a variety of environmental applications as well. The second applied module was the SAEAM3D: this is a special reactive transport model used to simulate complex biodegradation problems involving multiple substrates and multiple electron acceptors. Keywords: DNAPL, transport-modelling, UTCHEM, SEAM3D

Összefoglalás A klórozott szénhidrogének a víznél nagyobb sűrűségű vegyi anyagok közé tartoznak (DNAPL). Ezeknek az anyagoknak a sorsát a felszín alatti környezetben a földtani közeg sajátosságain kívül az adott vegyi anyag fizikai, kémiai jellemzői befolyásolják, ezek a teljesség igénye nélkül a sűrűség, kinematikai viszkozitás, felületi feszültség, kémiai összetétel, oldhatóság vízben és egyéb oldószerekben, gőznyomás, Henry-állandó, nedvesítő képesség, amelyeket a transzportmodellezésnél mind-mind figyelembe lehet venni. Nehézséget az jelent, hogy nehéz a nem vizes fázisú, víznél sűrűbb folyadékról (DNAPL) ilyen adatokat találni. Kutatásaink során a Groundwater Modeling System (GMS) programcsomag két modulját használtuk: 1. Az UTCHEM-et a Texasi Egyetem (Austin), Olaj és Környezeti rendszerek mérnöki központja fejlesztette ki, eredetileg szénhidrogén szennyeződések modellezésére alkalmazható. 2. A SAEAM3D reaktív transzportszimulációs kód, mellyel komplex, több szubsztrátumot és elektron akceptort is figyelembe vevő biodegradációs feladatok modellezhetők. Tárgyszavak: nem vizes fázisú, víznél sűrűbb folyadék (DNAPL), transzportmodellezés, UTCHEM, SEAM3D

Bevezetés A halogénezett szénhidrogének környezeti elemekre és az élővilágra kifejtett káros hatásainak felismerése és kezelése a világon körülbelül 30–40 évvel, hazánkban 20 évvel ezelőtt kezdődött. A fejlett országokban szabályozták a halogénezett szerves vegyületek forgalmazását, kezelését,

sőt egyes vegyületek gyártását és forgalmazását be is tiltották (MARKÓNÉ 2001). A halogénezett szerves vegyületek vízben általában rosszul oldódnak, ez az egyik oka annak, hogy biológiai úton nehezen bomlanak le, ezért a természetes tisztulásuk igen lassú. Ennek a következménye, hogy az évtizedekkel ezelőtti szennyeződések a mai napig kimutathatók, többnyire az

64

ZÁKÁNYI Balázs, SZŰCS Péter: Víznél sűrűbb, nem vizes fázisú szennyező anyagok transzportfolyamatainak szimulációja

eredetileg szennyezett területnél szélesebb környezetben (KUEPER et al. 2003). Emberi beavatkozás nélkül még igen hosszú ideig várhatnánk e környezeti szennyezők természetes eltűnésére. A szennyeződés mennyiségének csökkentése érdekében, mind a talaj- és talajvíz-helyreállítási feladatnak két alapvető megoldása alkalmazható: — a talaj kitermelése után a helyszínen (on-site) vagy attól távolabb (ex-situ) végzett ártalmatlanítást és tisztított közeg visszatáplálása, továbbá — a helyben (in-situ), tehát a talaj felszíne alatt végzett kezelés (MARKÓNÉ 2001, FILEP et al. 2002). Az utóbbi két évtizedben egyre több korszerű in-situ kármentesítési technológia kerül/t alkalmazásra, illetve egyre több tapasztalat áll rendelkezésre ezekkel kapcsolatban. Az in-situ technológiák előnye a kisebb költség, hátránya, hogy nehezebben ellenőrizhetők és sokkal jobban függnek a helyi adottságoktól (PLANK et al. 2011). Ezek ellenére a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy ezeknél a speciális szennyezőanyagoknál a helyszíni beavatkozások kerülnek előtérbe. Tekintettel a felszín alatti rétegek heterogenitására és komplex hidrogeológiai viszonyaira, a talaj és a talajvíz megtisztítására alkalmas módszer kiválasztása, a technológia megtervezése, a helyszín igen gondos geológiai feltérképezése, az áramlási viszonyok ismeretét, a szennyezők koncentrációinak mérését, a különböző szempontok egyeztetését és minden esetben előzetes laboratóriumi és kísérleti üzemi vizsgálatok elvégzését igényli (HALMÓCZKI & GONDI 2010). Hazánkban az Észak-Magyarországi Régióban napjainkban is is jelentős vegyipari vállalatok üzemelnek. Emellett számos múltbeli és jelenleg zajló nehézipari és ipari tevékenység környezeti hatásai komoly kockázatokat jelentenek a környezeti elemekre, így a felszín alatti vízkészletekre is. A környezeti elemeket érintő megörökölt ipari és bányászati eredetű szennyezések feltárása és felszámolása még napjainkban is tart (SZŰCS 2012). Ehhez a súlyos örökséghez kötődően kezdtük el kutatásainkat a speciális, felszín alatti vizekbe jutó szennyező anyagok (Dense NonAqueous Phase Liquid —továbbiakban DNAPL, klórozott szénhidrogének stb.) transzportfolyamatainak vizsgálata és szimulációk megbízhatóságának növelésére vonatkozóan. A vizsgálataink eredményeképpen pontosabbá váló hidrogeológiai modellezésnek továbbra is igen jelentős szerepe lesz a felszín alatti környezetszennyeződések felszámolását célzó újszerű kármentesítési eljárások tervezésében, méretezésében és e rendszerek működésének nyomon követésében. A numerikus szimulációk alkalmazása ma már elengedhetetlen kelléke a hidrogeológiai kutatásoknak, illetve a szakmai döntéshozatalnak.

szerűségeinek felhasználásával vizsgálhatunk, más részük az úgynevezett nem konzervatív szennyezőanyagok más fizikai törvényszerűségeknek engedelmeskednek. A nem konzervatív szennyezőanyagokat szokás nem vízfázisú folyadékoknak vagy angol rövidítéssel NAPL (NonAquaeous Phase Liquid) vegyületeknek nevezni (KOVÁCS 1998). Az NAPL vegyületek mozgását uralkodóan a sűrűségük határozza meg, ennek megfelelően könnyű és nehéz nem vízfázisú vegyületekről vagy az angol nevezéktant átvéve LNAPL és DNAPL vegyületekről (L = light, D = dense) beszélhetünk attól függően, hogy a külön fázis sűrűsége kisebb vagy nagyobb-e a vízénél (PHOELS & SMITH 2009). Először, röviden, a víznél könnyebb szennyezőanyagok mozgását mutatjuk be. Könnyű, nem vízfázisú folyadék (LNAPL) Az LNAPL szennyeződés (mint pl. egyes olajfajták) a talajba kerülése után, a nehézségi erő hatására lefelé húzódik és olajtest alakul ki, amelynek alakja és nagysága a talaj és az alatta elhelyezkedő képződmények típusától és szerkezetétől, valamint a szennyeződés mennyiségétől és fizikai tulajdonságaitól függ (LAURER 2007). A beszivárgó szennyezés alakja a homogén talajban egyenletes, közel hengeres. Inhomogén talajban a kisebb áteresztőképességű réteg a szivárgási keresztmetszet növekedését (LNAPL szétterülését) okozhatja. A jobb áteresztőképességű rétegbe való átmenetnél lényegében azonos marad a szivárgási keresztmetszet (BARÓTFI 2000). Ha a beszivárgott pl. szénhidrogén mennyisége meghaladja a szivárgási tartomány olajvisszatartó képességét (ROS-t), akkor az olaj egészen a talajvízig hatol. Elegendő mennyiség esetén az elszivárgási hely alatt behatolhat a talajvízbe. Ha az olaj nyomása miatt közvetlenül behatol a talajvíztartó rétegbe, akkor a nyomás kiegyenlítődése után gyorsan felemelkedik a talajvíz felszínéig, és egyensúlyi helyzetet vesz fel, majd a kapillárissávban elsősorban a talajvízáramlás irányába fog elmozdulni (MAKÓ & HERNÁDI 2012, NEWILL et al. 1995) (1. ábra).

A halogéntartalmú szerves vegyületek viselkedése és terjedése a felszín alatt A szennyező anyagok egy része a felszín alatti vizek mozgását követi, melyeket konzervatív szennyező anyagoknak nevezünk, és melyeket a hidrodinamika törvény-

1. ábra. Az LNAPL szennyezők mozgásának sematikus rajza (DELIN et al. 1998 alapján). Figure 1. Schematic presentation of the movement of LNAPL contaminations (DELIN et al. 1998)


Víznél sűrűbb, nem vízfázisú folyadék (DNAPL) A felszín alatti környezetbe került vízzel nem elegyedő és a víznél nagyobb sűrűségű klórozott szénhidrogének a gravitáció hatása alatt a földtani közeg áteresztőképessége és szerkezeti sajátosságai által meghatározott irányokban terjednek, és kiszorítják a pórustérből, repedésekből a levegőt és a vizet (PANKOW & CHERRY 1996). A szerves fázis tovább mozogva már csak részlegesen tölti ki a pórusteret, repedéseket, és szerves fázis cseppeket, ereket (az angol nyelvű irodalomban residual DNAPL) hagy hátra maga után, amelyeket a kapilláris erő tapaszt a szemcsékhez, repedések falához, mert a víz és a szerves folyadékfázisok, illetve a gáz és a szerves folyadékfázisok közt kialakul a felületi feszültség (KUEPER & DAVIES 2009). A szerves fázis alkotta cseppek és erek átmérője általában a törmelékes üledék szemcseméretének 1–10-szerese, a pórustér 5–20%át tölti ki (KUEPER et al. 2003). A nem összefüggő cseppek és erek hálózata előfordulhat a vízszint felett és alatt is. A 2. ábra szemlélteti a maradék telítettséget képező, elkülönülő szerves fázis elhelyezkedését porózus földtani közegben, telítetlen és telített zónában. Az elkülönülő szerves fázis összefüggő folyadéktestként is megjelenhet (az angol nyelvű szakirodalomban pooled DNAPL) (KUEPER & DAVIES 2009, KUEPER et al. 2003), ez általában elegendő utánpótlás esetén alacsony áteresztőképességű, szivárgáslassító képződmények felszínén valószínű. Az elkülönülő szerves fázis szeszélyes térbeli eloszlásának a következménye, hogy a belőle kilépő, egyedi oldott csóvák zónájában a felszín alatti vízben oldott, klórozott szénhidrogén-koncentrációk térben igen változékonyak.

65

A nem vizes fázisú, víznél sűrűbb szennyező anyagok transzportmodellezése A Groundwater Modeling System A Groundwater Modeling System az egyik legátfogóbb szivárgáshidraulikai modellezési rendszer (SZŰCS et al. 2009). Olyan átfogó rendszer, mellyel a hidrodinamikai- és transzportmodellezés minden fázisa elvégezhető. A GMS véges differencia és véges-elem 2D és 3D modellekkel is együttműködik. A program moduláris felépítése lehetővé teszi, hogy a felhasználó csak azokat a modellezési képességeket használja, amelyekre szüksége van. Agyagegyenetlenségek visszatartási hatásfokának meghatározása az UTCHEM modullal

A különböző kőzettípusok eltérő mértékben képesek a speciális szennyezőanyagokat visszatartani/megkötni. Éppen, ezért rendkívüli jelentősége van az általunk vizsgálni kívánt terület földtani felépítése pontos megismerésének, hogy ezáltal a modellben, a valósághoz leginkább közelítő képet határozhassunk meg. Ennek a kérdéskörnek a kapcsán REYNOLDS & KUEPER (2001) vizsgálták, hogy repedezett kőzetekben a homok- és agyaglencsék mennyire tartják vissza a víznél sűrűbb önálló fázisú szennyeződéseket vertikális irányban. Az általunk végzett, ebben a fejezetben ismertetett vizsgálataink során mi, a már a vízzáró rétegig eljutott önálló fázisú szennyezőanyag vízszintes irányú mozgását tanulmányoztuk homogén anizotróp, telített, nyílttükrű, vízadóban. Megvizsgáltuk, hogy a különböző vastagságú agyagbetelepülések felszínének 30 cmnél kisebb egyenetlenségei hogyan befolyásolják az önálló DNAPL fázisú szennyezőanyagok mozgását a felszín alatti közegben, horizontális irányban. Az ilyen típusú szennyeződés terjedési szimulációjának megvalósításához a GMS program, UTCHEM modulja jelentheti az egyik legjobb megoldást. Ez a modul alkalmas a többfázisú rendszerekben lejátszódó transzportfolyamatok modellezésére. Egy felszíni DNAPL szennyezést feltételező szimulációk során használt rácsháló adatait a 3. ábra mutatja be. A felvett rácsháló adatainak megválasztása előzetes modellezési vizsgálatok alapján történt. A szimuláció során a szennyezőanyag (triklór-etilén) mennyisége 0,1 m3/nap amely 10 napon keresztül jut be a modellezett területre, 1 mg/l koncentrációban. A modellezés időtartama a bejutás után 180 nap. A bejutás helyét és az alapesetben a modellezési időtartam végén kialakult szennyezőanyag2. ábra. DNAPL szennyeződés terjedése kisebb heterogenitású (fent), illetve nagyobb csóva alakját a 4. ábra szemlélteti. heterogenitású rendszerekben (lent) Az eredmények elemzése kapcsán, arra a Figure 2. DNAPL contaminations spread in low (above) and high heterogeneity systems (below)

66


3. ábra. Az agyagegyenetlenségek DNAPL szennyezőkre gyakorolt hatásának vizsgálatához használt rácsháló. Figure 3. Applied grid for assessment of the effect of clay lenses on DNAPL contaminations

4. ábra. Az alap és a 25 cm-es agyagegyenetlenséget feltételező esetek modellezési eredményei, valamint a bázispont a visszatartási hatásfok megállapításához (K a sorok számát mutatja a rácshálóban, I pedig az oszlopok számát) Figure 4. The results of the modelling in case of the base situation and 25 cm clay thickness and the reference point for determination of retention efficiency

következtetésre jutottunk, hogy célszerű lenne számszerűsíteni az agyagkiemelkedések által előidézett a szennyezőanyag-visszatartás mértékét. Ennek érdekében bevezettük az agyagegyenetlenségek visszatartási hatásfokát (1), amely oly módon határozható meg, hogy az adott cellában kapott koncentráció értékét osztjuk a bázisként megjelölt értékkel (TCE koncentráció 0,4501 mg/l, 4. ábra), majd szorozzuk százzal, így százalékos viszonyt kapunk. Fontos szempont, hogy ezt az értéket 100-ból kivonjuk, amennyiben nem tesszük, úgy az agyaglencsén átjutó szennyezőanyag mennyiségét kapjuk, nem pedig a visszatartást jellemezzük.

ahol µ = agyagegyenetlenség visszatartási foka, CTCE (i cm) = a szennyező anyag koncentrációja az i cm magas agyag kiemelkedés esetében, CTCE (0 cm) = az alapesetben kapott TCE koncentráció. Az 5. ábrán a szimulációs vizsgálatok során kapott eredményeket grafikusan ábrázoltuk és a pontokra trendvonalakat próbáltunk illeszteni. A kapott visszatartási fokokra legjobb illeszkedést, és fizikailag legjobban magyarázható


67

5. ábra. Az agyag egyenetlenségek magasságának változásával a szennyezőanyag visszatartási hatásfoka Figure 5. The contaminant retention efficiency in function of clay lenses thickness change

exponenciális egyenletet illesztettünk, amelynek illesztési hibája elhanyagolhatónak tekinthető. Összegzéséként elmondható, hogy az elvégzett szimulációkkal megmutattuk, hogy mennyire fontos a földtani kép pontos ismerete a speciális szennyeződések modellezésénél, hiszen akár pár cm-es kis áteresztőképességű réteg jelenléte jelentős mértékben befolyásolni tudja ezen szennyeződések mozgását a felszín alatti közegben. Sztochasztikus modellezés alkalmazása DNAPL típusú szennyezőanyagok modellezésénél

zettséget tártak fel. A vizsgálatok kiterjedtek még klórbenzolok, és fémek vizsgálatára, de ilyen szennyezettséget nem találtak sem a talajban, sem a talajvízben. A talajban nincs, a talajvízben viszont jelen van a már említett két szennyezőanyag, amelyeknek a kiterjedése és koncentrációja szükségessé tette a tényfeltárás elvégzését. A sztochasztikus szimulációk felépítése során két megközelítés választható a programban: véletlenszerű paraméter- és indikátorszimuláció. Ebben a fejezetben csak az elsővel foglalkoztunk, amelyre két lehetőség kínálkozik, az egyik a „Monte Carlo”, a másik a „Latin Hypercube” módszer. Szimulációinknál az utóbbit alkalmaztuk. Az alap hidrodinamikai modell elkészítése után a rácshálót módosítottuk a 6. ábrán látható módon. Létrehoztunk az első és második rétegben is egy belső „feltárt” területet és egy külső „ismeretlen” területet. Ezekre a zónákra megadtuk a sztochasztikus szimulációkhoz szükséges k szivárgási tényezőkre jellemző adatokat (I. táblázat). Ha a

Ebben a fejezetben egy valós TCE szennyeződés adatainak felhasználásával készült esettanulmányt mutatunk be. A modellezéshez a SEAM3D modult alkalmaztuk, amely — az MT3DMS (Modflow transzport-szimulációs kód) modulhoz képest — tartalmaz egy biodegradációs és egy NAPL típusú szennyeződések lebomlását szimuláló csomagot is. A tényfeltárás során vizsgált terület viszonylag kicsi (330×200 m) és mivel a modellezést nagyobb területre kívántuk elvégezni — de erre adataink nincsenek — a szimuláció kiterjesztéséhez sztochasztikus módszert alkalmaztunk. A tényfeltárást végző cég nem járult hozzá, hogy a terület pontos koordinátáit közöljük, ezért a térképeken nem használunk EOV koordinátákat, sem olyan információkat, amelyekről felismerhető lenne a szennyezett terület. A szennyezettség ténye 2008 őszén vált ismertté. Ekkor a terület ÉK-i részén a talajvízben szennyezettségi határérték (B) feletti bór (4800–6200 µg/l), és illékony ali6. ábra. A modellezett (külső és belső) terület a peremfeltételekkel és a vízszintekkel fás klórozott szénhidrogén (triklórFigure 6. The modelled (external and internal) area with the boundary conditions and water level distribution etilén) (1850–2490 µg/l) szennye-

68


I. táblázat. A sztochasztikus modellezés során alkalmazott szivárgási tényező paraméterek és a Latin Hypercube módszerhez tartozó szegmensek száma Table I. The hydraulic conductivity and the number of segments of the Latin Hypercube stochastic modelling process

ben, amikor a modellezést olyan területekre is ki akarjuk terjeszteni, amelyről nincsenek pontos ismereteink. Azaz a feltárást nem szükséges (vagy pénzhiány miatt nem lehetséges) kibővíteni.

Következtetések

szegmensek számát összeszorozzuk, megkapjuk a szimulációs futtatások számát, azaz 4×2×4×2=64 db. A szimulációk közül két kiemeltet mutatunk be az 7. ábrán (1. számú szcenárió ahol a legkisebb és a 61. szcenárió, ahol legnagyobb a szivárgási tényezők értéke).

A tanulmány első részében bemutattuk a felszín alatti környezetbe került vízzel nem elegyedő és a víznél nagyobb sűrűségű klórozott szénhidrogének mozgásformáit. Megállapítható, hogy az önálló szerves fázis két megjelenési formája a szivárgáslassító képződmények felszínén az összefüggő folyadéktest, ahol a pórustér nagyrészt szerves fázissal kitöltött, és a cseppek, erek formájában elkülönülő forma, ahol a pórusok szerves fázisú telítettsége alacsony. A második részben ismertettük a Grundwater Modeling

7. ábra. A TCE koncentrációk (µg/l) a 10. év végén. Balral az 1. és jobbra a 61. számú futtatás során Figure 7. The TCE concentrations (mg / l) at the end of the 10 year long simulation, where the left picture is the first calculation and the right picture is the 61th run

Az ábrákat összehasonlítva szembetűnő a különbség, az elsőnél alig mozdul el a TCE szennyeződés, míg a második estében jóval nagyobb a szennyezőanyag-csóva kiterjedése. A SEAM3D modul a NAPL szennyezőanyagok anaerob lebomlását (TCE → DCE →VC →etén) is képes szimulálni. A következő 8. ábrán szintén az 1. és 61. futtatás során kapott diklór-etilén bomlási eredményeket mutatjuk be. Szimulációs vizsgálatok eredményeképpen elmondható, hogy a SEAM3D modul jól alkalmazható az oldott fázisú DNAPL szennyezőanyagok modellezésére. A sztochasztikus szimuláció nagyon jó eszköz lehet, olyan esetek-

System programcsomagot és annak moduljait. Ezek közül kiemeltük az UTCHEM modult, amely leginkább alkalmas a klórozott szénhidrogének modellezésére. Az oldott csóva mozgásának és a NAPL szennyezők lebomlásának modellezésére pedig a SEAM3D modul alkalmazható, amelyre szintén bemutattunk egy példát. A szimulációs vizsgálatok legfőbb megállapításai: — A vizsgálataink során a speciális szennyeződések agyag egyenetlenségek általi visszatartásának hatásfokát modelleztük az UTCHEM modullal vízszintes helyzetű fekü esetén.


69

8. ábra. A vizsgált szennyezőanyag (TCE) első bomlástermékének (DCE) koncentráció eloszlása a 10. év végén az 1. (balra) és 61. szcenáriók esetében (jobbra) Figure 8. The concentration distribution at the end of the 10 year long simulation of the first decomposition product (DCE) of TCE, in case of first (left) and 61th (right) scenarios

— Kimutattuk, hogy a DNAPL típusú szennyező anyagok felszín alatti transzportfolyamatainak szimulációja esetében rendkívüli jelentőséggel bír a földtani felépítés pontos ismerete és annak a modellben való szerepeltetése. Szimulációk segítségével bebizonyítottuk, hogy a feküből kiemelkedő 30 cm magas agyagréteg a vizsgált mennyiségű (1 m3) önálló fázisú szennyezőanyag közel 100%-át képes visszatartani. — Az agyagkiemelkedések speciális szennyeződésekkel kapcsolatos visszatartási hatásfokát homogén anizotróp közegben exponenciális egyenlettel közelítettük. — Szimulációs vizsgálatokkal megmutattuk, hogy a sztochasztikus modellezés alkalmazása jelentős mértékben elősegítheti a kis területeken végzett tényfeltárások során kapott eredmények nagyobb térrészre történő kiterjesztését. — Megállapítottuk, hogy a SEAM3D modul és a hozzá kapcsolódó sztochasztikus modellezés az oldott fázisú DNAPL szennyezőanyagok modellezésére hatékonyan al-

kalmazható, amely nagy segítséget nyújthat a humán kockázatértékelések elkészítésénél. — A SEAM3D modul lehetőséget ad bizonyos víznél sűrűbb szennyezőanyagok lebomlása során keletkező termékek és azok kémiai folyamatainak egyidejű modellezésére. Ennek azért van nagy jelentősége, mert sok esetben egy szennyezőanyag bomlásterméke jóval nagyobb kockázatot jelenthet a környezetre, mint maga a kiindulási szennyező.

Köszönetnyilvánítás A tanulmány a Miskolci Egyetemen működő Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ TÁMOP-4.2.2/A-11/1-KONV-2012-0049 jelű „KÚTFŐ” projektjének részeként – az Új Széchenyi Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Irodalom — References BARÓTFI I. 2000: Környezettechnika. — Mezőgazda kiadó, Budapest, 487–502. DELIN, G. N., ESSAID, H. I., COZZARELLI, I. M., LAHVIS, M. H. & BEKINS, B. A. 1998: Ground Water Contamination by Crude Oil near Bemidji, Minnesota. — USGS Fact Sheet 084-98, 1–4. FILEP GY., KOVÁCS B., LAKATOS J., MADARÁSZ T. & SZABÓ I. 2002: Szennyezett területek kármentesítése. — Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 94–104. HALMÓCZKI SZ. & GONDI F. 2010: Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett területek kármentesítése korszerű technológiákkal — A laboratóriumi kísérletektől a terepi alkalmazásig vezető út. — Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlés, Sopron, 2010. július 7–9., 1596–1619.

70


KOVÁCS B. 1998: Szennyezőanyag-terjedési számítások környezetvédelmi alkalmazásai. — Kézirat, PhD értekezés, Miskolc, 114 p. KUEPER, B. H., WEALTHALL, G. P., SMITH, J. W. N., LEHARNE, S. A. & LERNER, D. N. 2003: An illustrated handbook of DNAPL transport and fate in the subsurface. — Environment Agency, R&D Publication 133, 1–63. KUEPER, B. H. & DAVIES, K. L. 2009: Assessment and Delineation of DNAPL Source Zones at Hazardous Waste Sites. — USEPA, Ground Water Issue, EPA/600/R-09/119, 2009., 1–20. LAURER J. 2007: Talajvédelem. — Pécsi Egyetem, Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar, digitális oktatási segédlet, 97–129. MAKÓ A. & HERNÁDI H. 2012: Kőolaj származékok a talajban: talajfizikai kutatások. — Pannon Egyetem Georgikon Kar, Keszthely, 1–333. MARKÓNÉ MONOSTORY B. 2001: Halogénezett szénhidrogének a talajban és a talajvízben. — Környezetvédelmi füzetek, Budapest, 1–52. NEWELL, C. J., ACREE, S. D., ROSS, R. R. & HULING, S. G. 1995: Light Nonaqueous Phase Liquids. — Ground Water Issue, US EPA, EPA/540/S-95/500; 1–28. PANKOW, J. F. & CHERRY, J. A. 1996: Dense Chlorinated Solvents and other DNAPLs in Groundwater. — Portland, OR, Waterloo Press, 522 p. PLANK, ZS., SZŰCS, P., MADARÁSZ, T. & NEDUCZA, B. 2011: Interdisciplinary Characterization of Subsurface Hydrocarbon Contamination on a Test Site in Hungary. — Acta Geod. Geoph. Hung. 46/4, 457–470. POEHLS, D. J. & SMITH, G. J. 2009: Encyclopedic Dictionary of Hydrogeology. — Elsevier, Academic Press, 517 p. REYNOLDS, D. A. & KUEPER, B. H. 2001: Multiphase flow and transport in fractured clay/sand sequences. — Journal of Contaminant Hydrology 51, 41–62. SZŰCS P. 2012: Hidrogeológia a Kárpát-medencében — hogyan tovább? — Magyar Tudomány 2012/5, 554–565. SZUCS, P., MADARASZ, T. & CIVAN, F. 2009: Remediating over-produced and contaminated aquifers by artificial recharge from surface waters. — Environmental Modeling and Assessment DOI: 10.1007/s10666-008-9156-4., (14), 511–520. Kézirat beérkezett: 2013. 10. 08.

144/1, 71–82., Budapest, 2014

Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály 50 éve

DULAI Alfréd Magyar Természettudományi Múzeum, Őslénytani és Földtani Tár; Budapest VIII, Ludovika tér 2.; postacím: 1431 Budapest, Pf. 137; e-mail: [email protected]

50 years of the Palaeontological-Stratigraphical Section of the Hungarian Geological Society Abstract The Palaeontological-Stratigraphical Section of the Hungarian Geological Society was founded in 1963, and thus is one of the oldest thematic sections of the Society. In the early years the main activities involved various scientific sessions, larger thematic meetings and field trips. From the 80's and 90's organisation of the scientific sessions became more and more difficult; consequently, over the past 16 years the annual meetings (Hungarian Palaeontological Meetings) have become the most popular and typical programs. On the basis of the undiminished success of these annual meetings, it is expected that these will continue to be the predominant activity of the Palaeontological-Stratigraphical Section. Keywords: jubilee, Hungarian Geological Society, Palaeontological-Stratigraphical Section

Összefoglalás A Magyarhoni Földtani Társulat egyik legkorábbi tematikus részlegeként alakult meg az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály 1963-ban. Az első 35 évben az előadóülések, a tematikus nagyrendezvények és a terepbejárások jellemezték a szakosztály életét. Az 1980-as és 90-es években egyre jelentősebb szervezési problémák léptek fel az előadóülések rendezése során. Emiatt az utóbbi 16 évben a Magyar Őslénytani Vándorgyűlések váltak a jellemző rendezvényekké. Ezek töretlen sikere arra utal, hogy várhatóan a jövőben is ez a rendezvényforma lesz az uralkodó a szakosztály életében. Tárgyszavak: évforduló, Magyarhoni Földtani Társulat, Őslénytani-Rétegtani Szakosztály

Bevezetés A Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) igen hosszú múltra tekint vissza, hiszen az egyik legelső hazai tudományos szervezetként alakult meg1848-ban. Az őslénytani kutatások a kezdetektől fontos szerepet játszottak a társulat életében, ekkor azonban még nem volt jellemző a szakmán belüli tagozódás. A 20. században viszont az egyes szakterületek egyre jobban elkülönültek egymástól, ami az MFT szervezeti felépítésében is jelentkezett. Az 1960-as évek elején számos szakosztály jött létre a társulaton belül, amelyek a földtan és a földtudományok egyes részterületeit ölelték fel. Az 1963. január 9-én tartott előadóülésen KERTAI György akkori társulati elnök bejelentette, hogy BOGSCH László vezetésével megalakult szakosztályunk jogelődje az

Őslénytani Szakcsoport (elnökeit és titkárait az I. táblázat mutatja). A szakcsoport 1967 áprilisától Őslénytani Szakosztály, majd 1970 márciusától Őslénytani-Rétegtani Szakosztály néven működött tovább. A társulat 1963. március 27-én tartott tisztújító közgyűlésének főtitkári beszámolójában MORVAI Gusztáv adatai szerint az Őslénytani Szakcsoportnak már az első évben 73 tagja volt. BÁLDI (1978) 400 regisztrált tagról írt, míg jelenleg 262 tagja van a szakosztálynak. Az aktív tagság azonban ennél mindig jóval kisebb volt, ami az előadóülések, majd később a vándorgyűlések látogatottságán is jól lemérhető. A szakosztály első 15 éves működéséről BÁLDI (1978), 25 éves jubileumáról KECSKEMÉTI (1991) adott ismertetést. Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály jelenlegi elnökeként rám hárul a megtisztelő feladat, hogy az 50 éves jubileumról

DULAI Alfréd: Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály 50 éve

72

I. táblázat. Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály tisztségviselői az elmúlt 50 évben Table I. Chairs and secretaries of the Palaeontological-Stratigraphical Section during the last 50 years

ként, majd a 90-es évek közepétől végeztem érdemi munkát. Ennek ellenére a Földtani Közlönyben rendszeresen közölt társulati programok alapján az elmúlt 50 év egészéről adok rövid áttekintést, részletesebben kitérve az utóbbi 16 évet felölelő „vándorgyűlési korszakra” (II. táblázat).

A szakosztály működése a kezdetektől az 1990-es évek végéig

a Földtani Közlöny hasábjain megemlékezzek. Koromnál fogva a társulat és a szakosztály életébe csak az 1980-as évek második felében kapcsolódtam be egyetemi hallgató-

Kezdetben a jelenlegi 7 tagú vezetőség helyett egy nagyobb létszámú, 15 fős intézőbizottság irányította a szakcsoport életét. Az első éveket a sikeres előadóülések és külföldi úti beszámolók jellemezték, gyakran 30–40 fős hallgatósággal. Az előadóülések mellett népszerűek voltak a klubdélutánok és a klubestek, ahol általában egyetlen előadás, vagy konferencia beszámoló hangzott el vitaindítóként. Az előadóüléseken elhangzó témák igen változatosak voltak mind a földtörténeti korok, mind az ősmaradványcsoportok tekintetében. A hagyományos előadóülések mellett alkalomszerűen nagyrendezvények szervezésére is vállalkozott a szakosztály,

II. táblázat. Az Őslénytani Rétegtani Szakosztály 50 éve: tények, számok, adatok Table II. Fifty years of the Palaeontological-Stratigraphical Section: facts, numbers and data


II. táblázat. folytatás Table II. continuation

73

74


II. táblázat. folytatás Table II. continuation

Készült a Földtani Közlöny társulati rovata alapján; Néhány évről hiányoznak a részvételi adatok; A kiemelt rendezvények adatait csak tájékoztatásképpen említem, de szerepelnek az összesített előadásszámban és résztvevő számban is. Compiled after the Society columns in the Földtani Közlöny; Numbers of participants are missing in some years; Data of prominent larger meetings and field trips are only for information, they are also included in summarized numbers of presentations and participants.

ahol többnyire számos előadás hangzott el, és a résztvevők száma akár a 100 főt is meghaladta (II. táblázat). Számos esetben előfordult, hogy a szakosztály más szervezetekkel közösen rendezett előadóüléseket, és a közreműködő partnerek igen változatos együttműködéseket mutatnak. Leggyakrabban természetesen a Magyarhoni Földtani Társulat egyéb szervezetei voltak a partnerek (Általános Földtani Szakosztály, Budapesti Területi Szervezet, Ásványtan-Geokémiai Szakosztály, Tudománytörténeti Szakosztály, Ifjúsági Bizottság, Szénkőzettani Munkabizottság). Emellett azonban jól mutatják a szélesebb körű szakmai kapcsolatokat az ELTE Őslénytani Tanszékével és Földtani Tanszékével, az MTA Paleontológiai Tudományos Bizottságával, a Magyar Rétegtani Bizottsággal, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulattal, a Magyar Természettudományi Múzeummal, vagy a Magyar Biológiai Társaság Ifjúsági Csoportjával közösen szervezett programok. Az 1990-es évek elején gyakoriak voltak az OTKA által támogatott kutatások eredményeit bemutató előadóülések. A szakosztály életét 1972-től színesíti új elemként a kirándulások és terepbejárások szervezése. Ezek kezdetben ritkábban, majd az 1970-es évek végétől évi rendszerességgel mutatták be az érdeklődőknek Magyarország változatos geológiai kifejlődésű területeit (II. táblázat). A szakosztály vezetői már a kezdetektől törekedtek rangos külföldi vendégek meghívására, akik többnyire kiemelkedően sikeres előadásokat tartottak. Az 1963. november 11-én tartott intézőbizottsági megbeszélés napirendjén szerepelt a Német Demokratikus Köztársaság Földtani Társulatának Őslénytani Szakcsoportjával való együttműködés. Ennek eredménye lehetett az 1964. június 8-án tartott közös klubest a Szénkőzettani Munkabizott-

sággal, ahol Günter KRUMBIEGEL (Halle) tartott előadást Geiseltal barnakőszéntelepeinek földtani felépítéséről és ősmaradványairól. További neves külföldi előadók voltak a kezdeti években Roman Fedorovich GEKKER (Moszkva), Helmut ZAPFE (Bécs), Klaus KERKMANN (Weimar), Franz KAHLER (Klagenfurt), Rajko PAVLOVEC (Ljubljana), Erich THENIUS (Bécs) és Arnold ZEISS (Erlangen). A KözépsőParatethys neogén gerinctelen ősmaradványait kutató élvonalbeli szakemberek is rendszeres vendégek és előadók voltak, mint például Jan SENEŠ (Pozsony), Adolf PAPP (Bécs), Fred RÖGL (Bécs) és Fritz STEININGER (Bécs). Akkoriban némileg meglepő módon angol kutatók is gyakran előfordultak rendezvényeinken M. BLACK (Cambridge), Nicol MORTON (London) valamint Hugh JENKYNS (Oxford) személyében. Kiemelkedő esemény volt a világhírű J. B. CORLISS (Princeton, USA) előadássorozata a mélytengeri hévforrásokkal kapcsolatos kutatásokról.

„A vándorgyűlések korszaka” A földtudományokon belüli specializálódás az 1980-as és 90-es években egyre inkább fokozódott. Ez oda vezetett, hogy már az Őslénytani-Rétegtani Szakosztályon belül sem feltétlenül értette meg egymás munkáját és előadását a paleobotanikus és a gerinces paleontológus, vagy a Mollusca specialista és a szekvenciasztratigráfiával foglalkozó szakember. Részben ennek következtében, másrészt a folyamatosan fokozódó munkahelyi elfoglaltságok miatt egyre nehezebbé vált az előadóülések megszervezése, és ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent azok látogatottsága. A vándorgyűlések lehetőségét már BÁLDI (1978) felvetette a szak-


osztály 15 éves fennállása idején, de a megvalósításra csak az 1990-es évek végétől került sor. Az 1997-ben megválasztott vezetőség első ülésén a Kanadából éppen akkor hazatért PÁLFY József vetette fel az ötletet, amit a vezetőség HABLY Lilla elnökkel az élen felkarolt. Ez a rendezvényforma már az első alkalmaktól fogva igen népszerűnek bizonyult, és évről évre ismétlődő sikere alapján napjainkig ez a szakosztály működésének a legfontosabb terepe (II. táblázat). Az utóbbi másfél évtizedben egyéb rendezvényeket, hagyományos előadóüléseket vagy terepbejárásokat csak különleges esetekben rendezünk. Erre kiváló példa volt a bükkábrányi pannóniai mocsáriciprus-erdő felfedezése. A lelőhelyet heteken belül a helyszínen tekintette meg egy alkalmi szakosztályi rendezvény lelkes csapata, mielőtt Ipolytarnócra és Miskolcra szállították a konzervált maradványokat. A rendszerint vidéken megtartott vándorgyűlések (1. ábra) megoldották azt a problémát, hogy a havonta (később kéthavonta) szervezett előadóülések látogatottsága folyamatosan csökkent, mivel az előadók mellett többnyire csak

1. ábra. Az eddigi Magyar Őslénytani Vándorgyűlések helyszínei (1998–2013) 1 — Tata, 1998; 2 — Noszvaj, 1999; 3 — Tihany, 2000; 4 — Pécsvárad, 2001; 5 — Pásztó, 2002; 6 — Zirc, 2003; 7 — Beremend, 2004; 8 — Hátszeg, 2005; 9 — Ajka, 2006; 10 — Budapest, 2007; 11 — Szögliget, 2008; 12 — Sopron, 2009; 13 — Csákvár, 2010; 14 — Szeged, 2011; 15 — Uzsa, 2012; 16 — Orfű, 2013

Figure 1. Locations of the Hungarian Palaeontological Meetings (1998–2013)

a bemutatott témák iránt közvetlenül érdeklődő kollégák jelentek meg. A tapasztalatok szerint az évente egyszer, körülbelül azonos időben rendezett vándorgyűléseken az aktív hazai paleontológusok túlnyomó többsége meg akarja mutatni legújabb kutatási eredményeit, és egyúttal meghallgatja mások előadását. Alkalmanként más szakterületek képviselői is megjelennek ezeken a rendezvényeken. A vándorgyűlés megteremtette annak a lehetőségét, hogy egy új műfajt is meghonosítsunk a poszterek formájában. Ezeket addig csak nemzetközi rendezvényekről ismerhettük, de a hagyományos hazai előadóülések nem adtak lehetőséget ezek bemutatására. Ezen a téren a pécsváradi vándorgyűlés jelentette a csúcspontot, ahol csaknem 50 poszter lógott a falakon (itt volt a legmagasabb a résztvevők száma is 80 fővel). A poszterek iránti lelkesedés aztán egy idő után lecsökkent és a vándorgyűlési résztvevők többsége inkább

75

visszatért az előadások tartásához. Részben ennek következtében a kezdetben 2 napos rendezvényt hamarosan 3 naposra kellett kibővíteni (először Zircen, 2003-ban). A fokozódó előadókedvet jelzi, hogy a legutóbbi, Orfűn rendezett vándorgyűlésen az átlagosnak nevezhető részvétel mellett is olyan sok előadást jelentettek be a résztvevők, hogy a 3 napos rendezvény ellenére is 15 percre kellett csökkenteni az előadások hosszát a szokásos 20 percről. A vándorgyűlések szervezői számára mindig nagy örömet jelentett, hogy a résztvevők jelentős része az őslénytan iránt érdeklődő egyetemi és főiskolai hallgatókból áll (főleg az ELTE-ről és az egri főiskoláról, de rendszeresen jelentek meg hallgatók Szegedről, Pécsről és Miskolcról is). Néhány alkalommal előfordult, hogy középiskolások is jelentkeztek a vándorgyűlésre, sőt posztert mutattak be. A hallgatók aktív részvételét a vezetőség azzal is igyekszik elősegíteni, hogy számukra versenyt hirdet a legjobb hallgatói és PhD hallgatói előadás és poszter kategóriában. A nyertesek díjazását kezdetben a Koch Alapítvány, később pedig a Hantken Miksa Alapítvány nagyvonalú támogatása tette lehetővé. Így a szakmai utánpótlás képviselői rendszeresen és nagy számban vannak jelen a rendezvényeken, ugyanakkor sajnos a nyugdíjas kollégáink közül egyre kevesebben tudják vállalni a részvételt a 3 napos vidéki vándorgyűléseken. Ennek hátterében nyilván összetett okok húzódhatnak meg, és ezt csak úgy tudjuk ellensúlyozni, hogy a vándorgyűlések mellett igény esetén hagyományos előadóüléseket is szervez a szakosztály budapesti helyszínen. Az utóbbi években azonban az aktív paleontológusként, vagy geológusként dolgozó kollégáink közül is többen maradtak távol azért, mert OTKA és egyéb pályázati források hiányában, a munkahelyek támogatása nélkül nem tudták vállalni a részvételi díj befizetését. Történik ez annak ellenére, hogy a vándorgyűlések szervezése során a kezdetektől fogva a minél alacsonyabb részvételi díjak megállapítását tartották szem előtt a szervezők. Néhány helyszínen önkormányzati támogatást is kaptunk, sőt esetenként a helyi polgármesterek köszöntötték a rendezvények résztvevőit (Pásztó, Beremend, Ajka). A pécsváradi önkormányzati támogatás tette lehetővé több erdélyi kollégánk részvételét a 4. vándorgyűlésen. Ennél is jelentősebb segítséget jelentett, hogy számos alkalommal sikerült olyan helyszínt választani, ahol a helyben, vagy a közelben élő és dolgozó kollégáink közreműködésére is számíthattunk. A vezetőségi tagok mellett évek óta rendszeresen segíti a szervező munkát, valamint az előadáskivonat és kirándulásvezető kötet szerkesztését BOSNAKOFF Mariann. Minden alkalommal voltak önkéntes segítők is, akik változatos módokon működtek közre a szervezésben. A vándorgyűléseken rendszeresen adtak elő neves külföldi meghívott előadók. Emlékezetes volt például David UNWIN (Berlin) előadása Ajkán a pterosauriák paleobiológiájáról, Budapesten pedig Wolfgang KIESSLING (Berlin) a paleobiológiai adatbázis felhasználási lehetőségeit ismertette a paleobiodiverzitás kutatásában. A meghívott előadók személye sokszor azt a célt is szolgálta, hogy a szomszédos országok hasonló profilú szervezeteivel felvegyük, vagy tovább mélyítsük a szakmai kapcsolatokat. Ennek keretében

76

tartott előadást Budapesten Ioan BUCUR (Kolozsvár) a mezozoos sekélyvízi karbonátokról, Szögligeten Jan SOTÁK (Besztercebánya) a kárpáti flistenger klíma- és környezetváltozásáról; Sopronban Martin ZUSCHIN (Bécs) a középsőparatethysi paleokommunitások dinamikájáról; Szegeden Ljupko RUNDIĆ (Belgrád) a Fruška Gora neogén és kvarter történetéről. Ez utóbbi két előadás jelentős részben a másnapi ausztriai, illetve szerbiai terepbejárást készítette elő. Csákváron Michał KROBICKI (Krakkó) a Pieniny-szirtöv geológiáját ismertette. A legutóbbi két vándorgyűlésen a társulattól független nemzetközi együttműködések keretében Magyarországon tartózkodó külföldi kollégák tartottak izgalmas előadásokat. A nápolyi Mariano PARENTE (LESS György vendége) a stroncium-izotóp sztratigráfia működését és előnyeit, míg a francia Frédéric LACOMBAT (KOVÁCS János együttműködő partnere) az európai orrszarvúak plio-pleisztocén történetét ismertette. Külföldi előadók a vándorgyűlésektől függetlenül is szerepeltek alkalomszerűen a szakosztály programjában: Roland MUNDIL (Berkeley) a perm-triász határeseményekről (2003), Angela MILNER (London) a kínai tollas dinoszauruszokról (2004), Paul SMITH (Vancouver) a Kanadai-Kordillerák jura ősmaradványairól (2006) tartott előadást. A vándorgyűlések helyszínének kiválasztásában mindig nagy szerepet játszanak a terepbejárási lehetőségek. A minél hosszabb és tartalmasabb terepi program iránti igény nagy szerepet játszott abban, hogy a rendezvény három naposra bővült 2003-tól. A kirándulásokat a helyi adottságok figyelembe vételével mindig a lehető legváltozatosabbra terveztük mind a rétegtani kort, mind a tanulmányozható ősmaradványcsoportokat tekintve. A terepi feltárások mellett számos esetben látogattunk meg őslénytani témájú kiállításokat (Pásztó, Zirc, Harkány, Budapest, Bad Vöslau). Az ajkai vándorgyűlés emlékezetes pillanata volt, hogy részt vehettünk a Köleskepe-árok geológiai tanösvényének avatásán. A hazai terepen szervezett első hét találkozó után a 8. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés alkalmából léptünk ki először az országhatáron túlra, és ekkor ráadásul az egész rendezvény Erdély területén zajlott. A szervezőmunkát váratlan bonyodalmak nehezítették, és egészen az utolsó pillanatig bizonytalanságot okozott, hogy az erdélyi magyar kollégák páratlan segítőkészségével szemben a vándorgyűlésünk hivatalos romániai fogadtatása nem volt túl szívélyes. Bár a Hátszegi-medence szakmai idegenforgalmi vonzerejét geopark létrehozásával kívánták kihasználni bukaresti kollégáink, mégis akadályok nehezítették törekvésünket, hogy magyar paleontológusok láthassák a híres hátszegi, kréta gerinces lelőhelyeket. Ennek köszönhetően a szentpéterfalvai terepbejárás során talált gerinces leletet (Theropoda dinoszaurusz végtagcsontja) csak hosszas tépelődést után sikerült diplomáciai bonyodalmak nélkül publikálni (KESSLER et al. 2005). WANEK Ferenc kollégánk jóvoltából a paleontológiai feltárások mellett néhány műemléki és kultúrtörténeti megálló is színesítette és tette emlékezetessé az erdélyi programot. Ezt követően nem szerveztünk határon kívüli vándorgyűléseket, de amikor a határ közelében volt a rendezvény, akkor a terep-


bejárások során átkalandoztunk a határokon túlra is. Szögligetről még csak néhány megálló erejéig mentünk át Dél-Szlovákiába, később azonban már egész napos határon túli terepbejárást tartottunk Sopronból a Bécsi-medencébe és Szegedről a Fruška Gorába. Az évek során többször felvetődött valamilyen alföldi helyszín, de a végső érvet ellene mindig a korlátozott terepbejárási lehetőségek jelentették. Végül ez utóbbi esetben ezt a problémát sikeresen megoldottuk a szegedi helyszínhez kapcsolódó szerbiai terepbejárással. A vidéki helyszínek sorában egyetlen kivételként a jubileumi 10. vándorgyűlést szerveztük Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeumban. Ahol a vándorgyűlés helyszíne lehetővé tette, ott nyilvános ismeretterjesztő előadások tartásával is próbálkoztunk. Pásztón FŐZY István az erdélyi dinoszauruszokról, Zircen MAGYAR Imre a Pannon-tó képződményeiről, Beremenden KORDOS László a helyszín gerinces paleontológiai kutatástörténetéről, Ajkán GALÁCZ András a környék geológiájáról, míg ŐSI Attila a bakonyi őshüllőkről tartott izgalmas előadást. Az adott helyszín aktualitásait figyelembe véve Budapesten ŐSI Attila az éppen akkor a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán megtekinthető patagóniai dinoszauruszokról, Sopronban DULAI Alfréd a „lajtamészkőről”, Szegeden MAGYAR Imre és SZTANÓ Orsolya a város alatt található képződményekről beszélt. Néhány esetben nem külső közönség, hanem saját magunk számára tartottunk lazább tartalmú áttekintő előadást: Csákváron BUDAI Tamás a Vértes földtani kutatásáról, Uzsán HAAS János a sümegi bázis történetéről tartott gazdagon illusztrált, érdekes előadást.

A szakosztály kiadványai Röviden érdemes megemlíteni a szakosztály gondozásában megjelent kiadványokat (2. ábra). Már az 1963. április 29-én tartott intézőbizottsági ülés napirendjén szerepelt a vitaanyagok sokszorosításának kérdése és lehetősége. Nem sokkal ezután, 1963 augusztusában meg is jelent az Őslénytani Viták első füzete. Célja az előadóüléseken elhangzott előadások és az azokat követő élénk szakmai viták megörökítése volt. Az a kezdeti terv, hogy a kiadvány folyóirattá váljon, sajnos nem valósult meg, sőt a szabályos időközönkénti megjelenés is gondot okozott már a kezdetektől fogva. Az 1969. évi 12. füzettől némileg változott a megjelenés és az arculat GALÁCZ András szerkesztői munkája eredményeképpen, DUDICH Endre révén pedig rövid idegen nyelvű összefoglalók is követték a cikkeket. Az utolsó, 38. szám végül 1992-ben jelent meg. Az egyes számok tartalma kiválóan tükrözi az előadóülések tematikájának változatosságát. Kiemelkedő jelentőségű volt az Őslénytani Viták különszámaként 1989-ben megjelent Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexének kiadása GOZMÁNY László fordításában, 170 oldal terjedelemben. A Magyar Őslénytani Vándorgyűlések 1998-as indulása óta évi rendszerességgel jelennek meg a szakmai köre-


77

vezetőségét, hogy a közeledő 20. Vándorgyűlésre a következő kötet szerkesztését és kiadását is felvállalja.

Konklúziók, jövőbeni tervek

2. ábra. Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály kiadványai: Őslénytani Viták; Őslénytani Viták különszám; Vándorgyűlések előadáskivonat- és kirándulásvezető füzetei; Az első 10 vándorgyűlés kirándulásvezetőit tartalmazó kötet Figure 2. Publications of the Palaeontological-Stratigraphical Section: Discussiones Palaeontologicae; Special volume of Discussiones Palaeontologicae; Abstract and field guide booklet of Hungarian Palaeontological Meetings; Book of the field guides of the first ten Hungarian Palaeontological Meetings

inkben, magunk között csak „sárga füzetek”-nek nevezett program, előadáskivonat és kirándulásvezető füzetek. Ezeket a résztvevők mellett a nagyobb kutatóhelyek könyvtárai is rendszeresen megkapják, és utólag is szabadon letölthetőek a társulat honlapjáról. Jelentős előrelépést jelentett a korábbi előadóülésekhez képest, hogy ezekben a füzetekben az előadások és poszterek anyagának rövid összefoglalása megjelenik nyomtatásban, így tartósabb nyomot hagy az utókor számára, mint ha pusztán az előadók neve és az előadás címe szerepelne az évkönyvekben. A füzetek második felében található a terepbejáráshoz kapcsolódó részletes és informatív kirándulásvezető számos illusztrációval és irodalmi hivatkozással. A Budapesten rendezett, jubileumi 10. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés alkalmából az első 10 vándorgyűlés kirándulásvezetője önálló kötetbe szerkesztve is megjelent (PÁLFY & PAZONYI 2007). A Hantken Kiadó által jegyzett könyv nagy népszerűségnek örvend nem csak a vándorgyűlések rendszeres látogatói között, hanem a geológushallgatók és kollégák mellett a szakmához szorosan nem kötődő természetjárók körében is. Ez a siker remélhetőleg arra ösztönzi majd a szakosztály

Áttekintve és nyomon követve a programokat a Földtani Közlöny hasábjain, egyértelműen megállapítható, hogy a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani-Rétegtani Szakosztálya programokban gazdag, igen változatos és eseménydús 50 évet tudhat maga mögött. A statisztikák szerint 237 előadóülés, 23 klubdélután, 16 vándorgyűlés és 17 egyéb nagyrendezvény során 1263 előadás és 349 poszter bemutatására került sor. Emellett 34 terepbejárás és kirándulás során 236 lelőhelyet tekinthettek meg kollégáink Magyarországon és a környező országokban (II. táblázat). Az elmúlt 16 év alapján felmerül a kérdés, hogy mire vezethető vissza a vándorgyűlések töretlen sikere? A paleontológusok számára ez a legnagyobb hazai fórum az új eredményeik bemutatására. A fiataloknak bizonyítási lehetőséget és ismertséget biztosít a rendezvény. A kezdő szakemberek számára az sem közömbös, hogy az elnyerhető díjakkal a szakmai önéletrajzukat erősíthetik. Mindenki számára hasznos évente legalább egyszer a személyes kapcsolattartás a más intézményekben dolgozó kollégákkal, és a hazánkban folyó aktuális paleontológiai kutatások áttekintésének lehetősége. A hagyományos előadóülésekkel szemben előny, hogy a rövid összefoglalók megjelentetésével nyoma marad az előadásokon elhangzott, illetve a posztereken bemutatott eredményeknek. A változó vidéki helyszínek lehetőséget biztosítanak kicsit kiszakadni a mindennapi életünkből, a néhány napos „bentlakásos” életforma pedig emberileg is közelebb hozza egymáshoz a szakterület művelőit. Ezt igazolja, hogy általában azok bizonyultak a legnépszerűbb helyszíneknek, amelyek távol voltak nemcsak a városi, hanem akár a falusi nyüzsgéstől is (Szögliget: Szalamandra Ház, Csákvár: Boglár-tanya, Uzsa: Hubertus Panzió, Orfű: Rácz-tanya). A vándorgyűléseken rendszeresen részt vevő számos egyetemi hallgató és fiatal kolléga, valamint kollégáink nemzetközileg is versenyképes kutatási eredményei azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy a sikeres első 50 év után a szakosztály története még sokáig folytatódhat hasonlóan színvonalas programokkal.

Köszönetnyilvánítás Köszönöm a szakosztály vezetőségi tagjainak (VÖRÖS Attila, PÁLFY József, ŐSI Attila, FŐZY István, HABLY Lilla, GALÁCZ András), hogy a kézirat átolvasásával és hasznos észrevételeikkel segítették ennek a cikknek a megszületését. Külön köszönöm VÖRÖS Attilának az I. fotótábla összeállításában nyújtott segítséget. A II. fotótáblához FŐZY István bocsátott rendelkezésre vándorgyűlési fotókat. SZTANÓ Orsolya részletes szerkesztői észrevételei jelentősen hozzájárultak a cikk színvonalának javításához.


78

Irodalom — References BÁLDI T. 1978: Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály 15 éves működésének mérlege. — Földtani Közlöny 108, 231–234. KECSKEMÉTI T. 1991: 25 éves az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály. — Őslénytani Viták 36–37, 7–11. KESSLER E., GRIGORESCU D. & CSIKI Z. 2005: Elopteryx revisited —A new bird-like specimen from the Maastrichtian of the Haţeg Basin (Romania). — Acta Palaeontologica Romaniae 5, 249–258. PÁLFY J. & PAZONYI P. (szerk.) 2007: Őslénytani kirándulások Magyarországon és Erdélyben. — Hantken Kiadó, Budapest, 260 p. Kézirat beérkezett: 2013. 11. 10.

I. tábla — Plate I Képek a szakosztály múlt századi életéből — Life of the Palaeontological-Stratigraphical Section in the last century 1. A szakosztály első, harmadik és ötödik elnöke: BOGSCH László, GÉCZY Barnabás és KECSKEMÉTI Tibor (1966) 2. A második elnök, CSEPREGHYNÉ MEZNERICS Ilona (1966) 3. Az első titkár és egyben negyedik elnök, BÁLDI Tamás (1973) 4. A második titkár és az Őslénytani Viták szerkesztője, GALÁCZ András (1972) 5. Az első szakosztályi kirándulás (Perbál, 1972) 6. A szakosztály kirándulóit vendégül látta FÜLÖP professzor a tatai Kálvária-dombon (1972) 7. Szakosztályi kirándulás Rudabányára (1981) 8. A hatodik elnök, VÖRÖS Attila (1992) 9. A hetedik elnök, MÜLLER Pál 10. A nyolcadik elnök, HABLY Lilla (1999) 11. A 25 éves jubileumi kirándulás résztvevői Szőcön (1988) 12. A „vándorgyűlési mozgalom” elindítója, PÁLFY József 1. First, third and fifth chairs of the Section: László BOGSCH, Barnabás GÉCZY and Tibor KECSKEMÉTI (1966) 2. Second chair: Ilona CSEPREGHY-MEZNERICS (1966) 3. First secretary and fourth chair: Tamás BÁLDI (1973) 4. Second secretary and editor of Discussiones Palaeontologicae: András GALÁCZ (1972) 5. First field trip of the Section (Perbál, 1972) 6. Participants of the first field trip were entertained by Professor József Fülöp at the Kálvária Hill, Tata (1972) 7. Field trip at Rudabánya (1981) 8. Sixth chair: Attila VÖRÖS (1992) 9. Seventh chair: Pál MÜLLER 10. Eighth chair: Lilla HABLY (1999) 11. 25 years anniversary field trip participants at Szőc (1988) 12. Founder of the “period of annual meetings” József PÁLFY


79


80

II. tábla — Plate II Életképek a Magyar Őslénytani Vándorgyűlések korszakából — Moments from the period of Hungarian Palaeontological Meetings 1. Tanösvény avatás Ajkán, a Köleskepe-árokban (2006) 2. Kávészünet Szögligeten (2008) 3. A pulai orrszarvú maradványa Zircen a Bakonyi Természettudományi Múzeumban (2003) 4. Pálinkakóstolás vacsora előtt (Csákvár, 2010) 5. Viharos terep Beremenden (2004) 6. Szigorú munkavédelmi előírások a beočini bányában (2011) 7. Útbaigazító tábla Csákváron (2010) 8. Szakosztály kirándulás a bükkábrányi lelőhelyen (2007) 9. Vándorgyűlési csoportkép Bérbaltaváron, KORDOS László birtokán (2012) 1. Initiation ceremony of Educational Path at Köleskepe Trench, Ajka (2006) 2. Coffee break at Szögliget (2008) 3. Rhinoceros fossil from Pula in the Bakony Natural History Museum, Zirc (2003) 4. Schnaps taster before dinner (Csákvár, 2010) 5. Stormy field trip at Beremend (2004) 6. Strict labour safety rules in Beočin Mine (2011) 7. Direction information at Csákvár (2010) 8. Section field trip at Bükkábrány locality (2007) 9. Hungarian Palaeontological Meeting group photo at Bérbaltavár, on the private land of Professor László KORDOS (2012)


81

82


In memoriam

144/1, 83–106., Budapest, 2014

Dr. habil Heinz W. KOZUR 1942–2013

Nem ismertük őt igazán, de mégis mindenki, aki paleozoos vagy mezozoos geológiával és mikropaleontológiával foglalkozott hallott róla, vagy hivatkozta közel 600 publikációjának egyikét. Különös sors méretett rá, mert különös és különleges személyisége volt a geológiának. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a nemzetközi paleontológus és földtudományos közösséget. Heinz Walter Kozur 1942. március 26-án született a szászországi Hoyerswerdaban. Édesanyja szászországi szorb (németországi szláv népcsoport) nemzetiségű volt, édesapja lengyelországi emigráns katonatisztként érkezett Németországba, ahol kezdetben szénkereskedelemmel foglalkozott, majd az 1953-as államosítás után hivatalnok lett. Általános és középiskoláit is Hoyerswerdaban végezte, majd 1961-ben beiratkozott a Freibergi Bányászati Akadémia geológia szakára, ahol 1967-ben szerzett diplomát. Szakdolgozatát a felső muschelkalk conodontáiból és scolecodontáiból írta. Szakmai tanítómesterének a freibergi Arno Hermann Müller professzort tekintette, aki szakdolgozati és doktori témavezetője is volt egyben. 1970-től a Meiningeni Nemzeti Múzeum természettudományi tárának vezetője lett, 1971-ben a freibergi egyetemen doktorált a germán középső-triász mikropaleontológiai, biosztratigráfiai és őskörnyezeti vizsgálataiból. 1975-ben a Freibergi Bányászati Akadémián habilitált a triász időszakkal kapcsolatos őslénytani, biosztratigráfiai, őskörnyezeti és ősföldrajzi eredményeiből. Az 1970-es évek legvégére saját elmondása szerint rendkívül nyomasztónak és elviselhetetlennek érezte a kelet-német diktatúra hétköznapjait, ami rátelepedett magánéletének legintimebb szférájára és a szakmai tevékenységét is ellehetetlenítette. Áttelepült Magyarországra és 1981 októberétől a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos munkatársa lett. Hatalmas energiával vetette bele magát ismét a munkába. 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémián megvédte akadémiai doktori értekezését. Ebben az évben azonban végképp feladni kényszerült az intézményes kutatói munkát, onnantól kezdve az adyligeti házban berendezett, és elképzelhetetlenül rendetlen irodáját és laboratóriumát tekintette munkahelyének — így vált mindentől és mindenkitől függetlenné. Habár hivatalosan nem volt egyetemi katedrája, több külföldi egyetemen (Innsbruck, Salzburg, Halle, Arizona, Yarmouk) tanított hosszabb-rövidebb ideig meghívott oktatóként, illetve együttműködött hosszabb távú kutatási projektekben (Palermói Egyetem, Ankarai Műszaki Egyetem, Japán Geológiai Intézet). Ugyanakkor számos külföldi kolléga feltételezte az egyetemi státuszát, hiszen nem egy neki küldött borítékon láttam az adyligeti címet (Rézsü u.) Rézsü University-nek írni. Kizárólag a tudománynak élt, folyamatosan dolgozott, végtelen teherbírás jellemezte és halálosan komolyan vette a munkát. Egyszer együtt ebédeltünk egy kisebb, közeli kollégákból álló társasággal a Füvészkert nevű étteremben, ahol arról kérdeztük, hogy milyen könyveket olvasott mostanában. Azt felelte, semmilyet, ő nem olvas, csak dolgozik! Az 1960-as évek végétől elsősorban triász conodontákkal és ostracodákkal foglalkozott. Megalapozta a modern triász conodonta-taxonómiát és -biosztratigráfiát. A muschelkalkra kidolgozott zonációja ma is használatos, de emellett talán a legfontosabb eredménye azon conodonta-fajok részletes taxonómiai vizsgálata, amelyek a triász időszak globális korrelációjának egyik alapját jelentik. Az ő nevéhez fűződik az eddig ismert egyetlen túlélő alsó-jura conodonta előfordulás is, amelyet Csővárról dokumentált. Kiemelkedő jelentőségűek a paleozoos és mezozoos ostracodák rendszertani, biosztratigráfiai és paleoökológiai eredményeiből született publikációi. Emellett számos új taxonómiai leírást, biosztratigráfiai és paleoökológiai eredményt közölt paleozoos és mezozoos Holothuroideak, Phyllodocidak, Eunicidak, Charophytak, Mega- és Miosporák, Mullerispheridak valamint Arthropoda és Tetrapoda életnyomok és „mikroproblemtika” tárgykörben. Helfried Mostlerrel elsők között ismerték fel és publikálták a triász radioláriák biosztratigráfiai jelentőségét. Az 1970-es évek elején jelent meg első cikke a saturnalid radioláriákról, amit több mint 50 radiolária témájú taxonómiai, biosztratigráfiai és ősföldrajzi cikk követett. Páratlanul termékeny taxonómus volt, csak a mezozoos radioláriákon belül 824 fajt, több mint 200 genust és közel 70 családot írt le. Ő vezette be az Entactinaria rendet

84

is, és ezzel jelentősen megváltoztatta a modern radiolária- rendszertant. A középső- és felső-triász tethysi radioláriazonáció felállítása is a nevéhez fűződik. A tengeri mikropaleontológiai eredmények mellett talán legkiemelkedőbb a kontinentális triász és jura rétegsorokra felállított Conchostraca-biozonációja, taxonómiai, paleoökológiai valamint paleobiogeográfiai vonatkozású kontribúciója. Biosztratigráfiai eredményei magában foglalják a kambriumtól az alsókrétáig terjedő időszakot, paleoökológiai vizsgálatai elsősorban a perm végi, valamint a triász végi bioszférát érintő krízisek vizsgálataira alapultak. Sztratigráfiai munkássága kitűnő alapot adott a variszkuszi és alpi hegységképződés folyamatainak összefoglalásaihoz. Paleontológiai cikkei mellett számos tektonikai témájú publikációt közölt az Alpok, Kárpátok, Dinaridák, Hellenidák, Tauridák és Pontidák területéről, valamint a Paleotethys és Neotethys illetve azok kisebb részmedencéinek paleobiogeográfiai értelmezéséről. Ontotta magából a cikkeket, mindennél fontosabbnak tartotta, hogy elsőként publikáljon egy új eredményt. Ez néha ahhoz vezetett, hogy egyes cikkei félkész, gyakran hiányos állapotban kerültek kiadásra. Eredményeit összesen 599 tudományos publikációban foglalta össze nagy ívű, gazdag tudományos pályafutása során. Sok mindent lehetett tőle tanulni, de számomra nem csak a szakmai felkészültsége volt lenyűgöző, hanem az a szabadság is, ami jellemezte. Úgyis írhatnám, a félelemnélküliség, ahogy kilépett a konvencionális keretek közül, abban a furcsa korban az 1970-es 80-as évek szürke diktatúrájában, amikor majdnem mindenki szemlesütve mászkált, vagy azért, mert szégyellte magát, vagy azért mert egyszerűen csak félt, felbukkant a Kozur, aki nem félt semmitől és senkitől. Ugyanakkor számtalanszor tapasztaltam, hogy fölényes és szigorú volt. Talán sokakat bántott a nyers hang és a kíméletlen szókimondás, ám kiemelkedő tudományos életútja nagyon sok nyomott hagyott maga után és ez minden tiszteletet megérdemel. 2013 nyarának legvégén beszéltem vele utoljára, akkor már hiányzott a hangjából a korábbi energikus önbizalom és bizakodás, szomorú és levert volt. Hosszan tartó betegség után 2013. december 20-án este szerető és gondoskodó felesége mellett örökre itt hagyott bennünket. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt néhány évtized egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb és leghatásosabb paleontológusa és geológusa volt. Nyugodj békében Heinz!

Nyomtatásban megjelent szakirodalmi munkássága 1967 KOZUR, H. 1967: Scolecodonten aus dem Muschelkalk des germanischen Binnenbeckens. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 9/11, 842–865, 1 fig., 3 pls., Berlin.

1968 KNÜPFER, J. & KOZUR, H. 1968: Eine neue Ostracodengattung aus der Trias des germanischen Binnenbeckens. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 10/4–5, 322–331, 3 fig., 1 pl., Berlin. KOZUR, H. 1968: Neue Conodonten aus dem Oberen Muschelkalk des germanischen Binnenbeckens. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 10/2, 130–142, 1 pl., Berlin. KOZUR, H. 1968: Neue Ostrakoden aus dem Röt und Muschelkalk des germanischen Beckens. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 10/7, 498–519, 6 figs., 3 pls., Berlin. KOZUR, H. 1968: Conodonten aus dem Muschelkalk des germanischen Binnenbeckens und ihr stratigraphischer Wert. Teil I: Conodonten vom Plattformtyp und stratigraphische Bedeutung der Conodonten aus dem Oberen Muschelkalk. — Geologie 17/8, 930–946, 3 pls., Berlin. KOZUR, H. 1968: Conodonten aus dem Muschelkalk des germanischen Binnenbeckens und ihr stratigraphischer Wert. Teil II, ZahnreihenConodonten. — Geologie 7/9, 1070–1085, Berlin. KOZUR, H. 1968: Einige seltene Ostrakoden-Arten aus der germanischen Trias. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 10/11, 848–872, 9 figs., 4 pls., Berlin.

1969 KOZUR, H. 1969: Holothurien-Sklerite aus der germanischen Trias. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 11/2, 146–154, 4 figs., 2 pls., Berlin. KOZUR, H. 1969: Die Gattung Speluncella SCHNEIDER 1956 Ostracoda in der germanischen Trias. — Freiberger Forsch. -H. C 245, 47–67, 1 fig., 5 pls., Leipzig. KOZUR, H. & REINHARDT, P. 1969: Charophyten aus dem Muschelkalk und dem Unteren Keuper Mecklenburgs und Thüringens. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 11/5–6, 369–386, 3 figs., 2 tabs., 2 pls., Berlin.

1970 KOZUR, H. 1970: Neue Ostracoden aus der germanischen Mittel- und Obertrias. — Geologie 19/4, 440–461, 6 figs., 4 pls., Berlin. KOZUR, H. 1970: Neue Ostracoden-Arten aus dem obersten Anis des Bakony-Hochlandes (Ungarn). — Ber. nat. med. Ver. Innsbruck 58, 1–40, 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1970: Zur Klassifikation und phylogenetischen Entwicklung der fossilen Phyllodocida und Eunicida (Polychaeta). — Freiberger Forsch.-H. C 260, 35–81, 12 pls., Leipzig.


85

KOZUR, H. 1970: Fossile Hirudinea aus dem Oberjura von Bayern. — Lethaia 3, 225–232, 6 figs., Oslo. KOZUR, H. 1970: Eine neue Ostracodengattung aus der brackischen oberen Discoceratiten-Zone des Thüringer Beckens. — Geologie 19/5, 668–670, 5 figs., Berlin. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1970: Holothuriensklerite aus der Unter- und Mitteltrias des Germanischen Beckens und des Alpinen Raumes sowie deren stratigraphische Bedeutung. — Festband Geol. Inst., 300-Jahr-Feier Univ. Innsbruck, 361–398, 1 fig., 2 tabs., 5 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1970: Neue Conodonten aus der Trias. — Ber. nat. med. Ver. Innsbruck 58, 429–464, 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & NICKLAS, L. 1970: Ostracoden aus dem Plattenkalk- Niveau des Hauptdolomites (Rhätikon). — Festband Geol. Inst., 300-JahrFeier Univ. Innsbruck, 309–320, 3 figs., 3 pls., Innsbruck. WIENHOLZ, E. & KOZUR, H. 1970: Drei interessante Ostracodenarten aus dem Keuper im Norden der DDR. — Geologie 19/5, 588–593, 1 fig., 1 pls., Berlin.

1971 BUNZA, G. & KOZUR, H. 1971: Beiträge zur Ostracodenfauna der tethyalen Trias. Teil 1: Ostracoden aus den Raibler Schichten östlich von Scholastika (Aachensee, Tirol). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk. 1/2, 1–13, 1 tab., 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H. 1971: Zur Verwertbarkeit von Conodonten, Ostracoden und anderen Mikrofossilien für stratigraphische und ökologisch- fazielle Untersuchungen in der Trias. — Geol. Zborn., Geol. Carpathica 22/1, 105–130, 1 tab., 6 pls., Bratislava. KOZUR, H. 1971: Eunicida und Phyllodocida des Mesozoikums. — Freiberger Forsch.-H. C 267, 71–109, 17 pls., Leipzig. KOZUR, H. 1971: Neue Ostracodenarten aus der tethyalen Trias. In: BUNZA, G. & KOZUR, H.: Beiträge zur Ostracodenfauna der tethyalen Trias. Teil II. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk. 1/2, 14–76, 7 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1971: Die Bairdiacea der Trias. Teil I: Skulpturierte Bairdiidae aus mitteltriassischen Flachwasserablagerungen. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 1/3, 1–27, 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1971: Die Bairdiacea der Trias. Teil II: Skulpturierte Bairdiidae aus mitteltriassischen Tiefschelfablagerungen. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 1/5, 1–21, 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1971: Die Bairdiacea der Trias. Teil III: Einige neue Arten triassischer Bairdiacea und Bemerkungen zur Herkunft der Macrocyprididae (Cypridacea). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 1/6, 1–18, 4 figs., 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1971: Ökologisch-fazielle Probleme der Biostratigraphie des Oberen Muschelkalks. — Freiberger Forsch.-H. C 267, 129–154, 10 pls., Leipzig. KOZUR, H. 1971: Mikropaläontologie, Biostratigraphie und Biofazies der germanischen Mitteltrias. — Neue Bergbautechnik 1/11, 877, Freiberg. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1971: Probleme der Conodontenforschung in der Trias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 1/4, 1–19, 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1971: Holothuriensklerite und Conodonten aus der Mittel- und Obertrias von Köveskál (Balatonhochland, Ungarn). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 1/10, 1–36, 6 figs., 2 tabs., 1 pl., Innsbruck.

1972 GRÜNDEL, J. & KOZUR, H. 1972: Zur Taxonomie der Bythocytheridae und Tricorninidae Podocopida, Ostracoda. — Monatsber. deutsch. Akad. Wiss. Berlin 13/10–12, 907–937, 11 figs., Berlin. KANNEGIESER, E. & KOZUR, H. 1972: Zur Mikropaläontologie des Schilfsandsteins (Karn). — Geologie 21/2, 185–215, 1 figs., 8 pls., Berlin. KOZUR, H. 1972: Einige Bemerkungen zur Systematik der Ostracoden und Beschreibung neuer Platycopida aus der Trias Ungarns und der Slowakei. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2, 1–27, 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Probleme der Triasgliederung und Parallelisierung germanische/tethyale Trias. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 18–23, Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Bedeutung triassischer Characeen-Oogonien und Megasporen für stratigraphische und paläo-ökologische Untersuchungen sowie für die Parallelisierung von marinen und nichtmarinen Sedimenten. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 23–25, Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Bedeutung der triassischen Scolecodonten insbesondere für die Taxonomie und Phylogenie der fossilen Eunicida. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 26–27, Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Bedeutung triassischer Ostracoden für stratigraphische und paläoökologische Untersuchungen in der Trias. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 27–30, Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Conodontengattung Metapolygnathus HAYASHI 1968 und ihr stratigraphischer Wert. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2/11, 1–37, 1 tab., 7 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Vorläufige Mitteilung zur Parallelisierung der germanischen und tethyalen Trias sowie einige Bemerkungen zur Stufen- und Unterstufengliederung der Trias. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21, 363–412, 1 tab., Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Bedeutung der Megasporen und Characeen-Oogenien für stratigraphische und ökologisch-fazielle Untersuchungen in der Trias. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21, 437–454, 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Bedeutung triassischer Ostracoden für stratigraphische und paläoökologische Untersuchungen. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21, 623–660, 3 figs., 2 tabs., 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1972: Die Bedeutung triassischer Scolecodonten insbesondere für die Taxonomie und Phylogenie der fossilen Eunicida. Hat sich die Synthese von “orthotaxonomischen” und “parataxonomischen” System in der Praxis bewährt? — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21, 745–776, 9 figs., 2 tabs., 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H. & MOCK, R. 1972: Neue Conodonten aus der Trias der Slowakei und ihre stratigraphische Bedeutung. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2/4, 1–20, 1 fig., 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOCK, R. 1972: Neue Holothurien- Sklerite aus der Trias der Slowakei. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2, 1–47, 8 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Die Conodonten der Trias und ihr stratigraphischer Wert. I. Die “Zahnreihen-Conodonten” der Mittel- und Obertrias. — Abhandlungen Geol. Bundesanstalt 28/1, 1–53, 1 fig., 15 pls., Wien.

86

KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Triasconodonten: Erwiderung auf eine Kritik. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2/1, 1–12, Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Die Bedeutung der Mikrofossilien für stratigraphische, paläoökologische und regionalgeologische Untersuchungen in der Trias. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 31, Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Zur künftigen Verwertbarkeit von Radiolarien für stratigraphische und paläoökologische Untersuchungen in der Trias. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 32, Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Die Bedeutung der Conodonten für die Stratigraphie und Paläogeographie der Trias. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 32–35, Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Mikroproblematika aus Lösungsrückständen triassischer Kalke und deren stratigraphische Bedeutung. — Symposium Mikrofazies und Mikrofauna der Alpinen Trias und deren Nachbargebiete. Kurzfassung der Vorträge, 35–36, Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Beiträge zur Erforschung der mesozoischen Radiolarien. Teil I: Revision der Oberfamilie Coccodiscacea HAECKEL 1862 emend. und Beschreibung ihrer triassischen Vertreter. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2/8–9, 1–60, 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Die Bedeutung der Mikrofossilien für stratigraphische, paläoökologische und paläogeographische Untersuchungen in der Trias. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21/1, 341–360, Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Die Bedeutung der Conodonten für stratigraphische und paläogeographische Untersuchungen in der Trias. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21, 777–810, 2 tabs., 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1972: Mikroproblematika aus Lösungsrückständen triassischer Kalke und deren stratigraphische Bedeutung. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. 21, 989–1012, 1 tab., 6 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & ORAVECZ-SCHEFFER, A. 1972: Neue Ostracoden-Arten aus dem Rhät Ungarns. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 2/3, 1–14, 6 figs., Innsbruck. KOZUR, H. & O. SIMON, J. 1972: Contribution to the Triassic microfauna and stratigraphy of the Betic Zone (southern Spain). — Rev. Espańola Micropaleont., Num. Extraord. 30, Aniv. ADARO, 143–158, 1 fig., 2 pls., Madrid.

1973 GERRY, E. & KOZUR, H. 1973: „Bakonyi triáskoni Ostracodák” eredeti anyaga a Magyar Állami Földtani Intézetből. — Földtani Közlöny 103, 67–69, Budapest. GRÜNDEL, J. & KOZUR, H. 1973: Zur Phylogenie der Tricorninidae und Bythocytheridae (Podocopida, Ostracoda). — Freiberger Forsch.-H. C 282, 99–111, 1 fig., Leipzig. KOZUR, H. 1973: Beiträge zur Stratigraphie und Paläontologie der Trias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/1, 1–30, 1 fig., 2 tabs., 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1973: Beiträge zur Stratigraphie und Paläontologie von Perm und Trias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/3, 1–31, Innsbruck. KOZUR, H. 1973: Beiträge zur Stratigraphie der Trias. II. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/4, 1–20, 1 tab., Innsbruck. KOZUR, H. 1973: Beiträge zur Ostracodenfauna der Trias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/5, 1–41, Innsbruck. KOZUR, H. 1973: Neue Megasporen aus der germanischen Mitteltrias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/7, 1–15, 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1973: Über eine interessante Brachiopoden-Art aus unterladinischen Tiefwasserablagerungen der Slowakei (ČSSR). — Zeitsch. Geol. Wiss. 1/8, 1009–1011, 1 fig., Berlin. KOZUR, H. 1973: Faunenprovinzen in der Trias und ihre Bedeutung für die Klärung der Paläogeographie. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/8, 1–41, Innsbruck. KOZUR, H. & MOCK, R. 1973: Die Bedeutung der Trias-Conodonten für die Stratigraphie und Tektonik der Westkarpaten. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/2, 1–14, 1 fig., 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H. & MOCK, R. 1973: Zum Alter und zur tektonischen Stellung der Meliata-Serie des Slowakischen Karstes. — Geol. Zborn., Geol. Carpathica 24/2, 365–374, 2 pls., Bratislava. KOZUR, H. & MOCK, R. 1973: Das Alter der Hauptspaltengeneration in den Hallstätter Kalken des Salzkammergutes (Österreich) und der Slowakei. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/10, 1–20, 1 fig., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1973: Mikrofauna und Statigraphie im Raume Csövár, Ungarn. — Verhandlungen Geol. Bundesanstalt 1973/2, 291–325, 5 figs., 6 pls., Wien. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1973: Beiträge zur Mikrofauna permotriadischer Schichtfolgen. Teil I: Conodonten aus der Tibetzone des Niederen Himalaya (Dolpogebiet, Westnepal). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 3/9, 1–23, 1 tab., Innsbruck.

1974 KOZUR, H. 1974: Biostratigraphie der germanischen Mitteltrias. Teil I. — Freiberger Forsch.-H. C 280, 1–56, 12 tabs., Leipzig. KOZUR, H. 1974: Biostratigraphie der germanischen Mitteltrias. Teil II. — Freiberger Forsch.-H. C 280, 1–70, Leipzig. KOZUR, H. 1974: Die Conodontengattung Metapolygnathus HAYASHI 1968 und ihr stratigraphischer Wert. Teil II. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 4/1, 1–35, Innsbruck. KOZUR, H. 1974: Beiträge zur Paläoökologie der Triasconodonten. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 4/7, 1–16, Innsbruck. KOZUR, H. 1974: Die Bedeutung der Bradoriida als Vorläufer der post-kambrischen Ostracoden. — Zeitsch. Geol. Wiss. 2/7, 839–846, 2 figs., Berlin. KOZUR, H. 1974: Neue Ostracodenarten aus den Gemmanellenschichten des Prikaspigebietes. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 4/8, 1–36, 6 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1974: Eine neue Gattung der Familie Polycopidae (Cladocopida, Ostracoda). — Zeitsch. Geol. Wiss. 2/7, 853–855, Berlin. KOZUR, H. 1974: Zur Altersstellung des Zechsteinkalkes (ca 1) innerhalb der “tethyalen” Permgliederung. — Freiberger Forsch.-H. C 298, 45–50, 1 fig., Leipzig. KOZUR, H. 1974: Probleme der Triasgliederung und Parallelisierung der germanischen und tethyalen Trias. Teil I: Abgrenzung und Gliederung der Trias. — Freiberger Forsch.-H, C 298, 139–197, 2 tabs., Leipzig.


87

KOZUR, H., KAMPSCHUR, W., MULDER-BLANKEN, C. W. H. & SIMON, O. J. 1974: Contribution to the Triassic ostracode faunas of the Betic Zone (southern Spain). — Scripta Geologica 23, 1–56, 22 figs., 1 tab., 4 pls., Leiden. KOZUR, H. & MOCK, R. 1974: Holothurien-Sklerite aus der Trias der Slowakei und ihre stratigraphische Bedeutung. — Geol. Zborn., Geol. Carpathica 25/1, 115–145, 2 figs., 2 tabs., 10 pls., Bratislava. KOZUR, H. & MOCK, R. 1974: Zwei neue Conodonten-Arten aus der Trias des Slowakischen Karstes. — Časopis min. geol. roč. 19/2, 135–139, 1 pl., Praha. KOZUR, H. & MOCK, R. 1974: Misikella posthernsteini n. sp., die jüngste Conodontenart der tethyalen Trias. — Časopis min. geol. roč. 19/3, 245–250, 4 figs., Praha. KOZUR, H. & MOCK, R. 1974: Die Obergrenze der karnischen Dasycladaceen-Kalke in der Loalität Silická Brezová (Slowakischer Karst). — Vestn. Ústř. ústav geol. 49, 223–225, 1 fig., Praha.

1975 GRÜNDEL, J. & KOZUR, H. 1975: Psychrosphärische Ostracoden aus dem Perm von Timor. — Freiberger Forsch.-H. C 304, 39–49, 2 pls., Leipzig. GRÜNDEL, J. & KOZUR, H. 1975: Systematische Gliederung und phylogenetische Beziehungen der triassischen und jurassischen Cytherocopina. — Freiberger Forsch.-H. C 309, 135–160, Leipzig. KOZUR, H. 1975: Probleme der Triasgliederung und Parallelisierung der germanischen und tethyalen Trias. Teil II: Anschluß der germanischen Trias an die internationale Triasgliederung. — Freiberger Forsch.-H. C 304, 51–77, 1 tab., Leipzig. KOZUR, H. 1975: Beiträge zur Conodontenfauna des Perm. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 5/4, 1–44, 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1975: Faunenprovinzen, Paläogeographie und Kontinentaldrift. — In: Neue Ergebnisse paläontologischer Forschungen. Kurzreferate und Exkursionsführer, 10–12, Berlin. KOZUR, H. 1975: Wassertiefen- und Salzgehaltsbestimmungen mit Hilfe von Triasostracoden und einigen Hinweise zur Evolution der psychrosphärischen Tiefwasserostracoden. — In: Neue Ergebnisse paläontologischer Forschungen. Kurzreferate und Exkursionsführer, 12–14, Berlin. KOZUR, H. 1975: The paleoecology of Triassic conodonts and its bearing on multielement taxonomy. — Geol. Soc. Amer. Abstr. with Progr. 7/6, 800–801, Boulder. KOZUR, H. 1975: Beiträge zur Biostratigraphie, Fazies und Paläontologie der Trias. — Neue Bergbautechnik 5/12, 940, Freiberg. KOZUR, H., MOSTLER, H. & RAHIMI-YAZD, A. 1975: Beiträge zur Mikropaläontologie permotriadischer Schichtfolgen. Teil II: Neue Conodonten aus dem Oberperm und der basalen Trias von Nord- und Zentraliran. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 5/3, 1–23, 1 fig., 7 pls., Innsbruck. MOVŠOVIČ, E. V. & KOZUR, H. 1975: O principialnych voprosach stratigrafii triasovych otloženij Severo-Kaspijskoj vpadiny. — Izv. AN SSSR, ser. geol. 1975/10, 106–112, 1 tab., Moskva.

1976 KOZUR, H. 1976: Ökologisch-fazielle Probleme bei der stratigraphischen Gliederung und Korrelation der germanischen Trias. — Jahrbuch für Geologie 7, 70–90, Berlin. KOZUR, H. 1976: Paläontologische, paläogeographische und paläoklimatologische Kriterien der Globaltektonik. — Nova Acta Leopoldina 224, 318–377, 1 fig., Halle. KOZUR, H. 1976: Die stratigraphische Stellung der Frankites sutherlandi -Zone in der tethyalen Trias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 6/4, 1–18, Innsbruck. KOZUR, H. 1976: Paleoecology of the Triassic conodonts and its bearing on multielement taxonomy. — In: BARNES, C. R. (ed.): Conodont Paleoecology. — Geol. Assoc. Canada. Spec. Paper 15, 313–324, 1 fig., 1 tab., Toronto. KOZUR, H., MOCK, R. & MOSTLER, H. 1976: Stratigraphische Neueinstufung der Karbonate der “unteren Schichtenfolge” von Ochtiná (Slowakei) in das oberste Visé und Serpukhovian (Namur A). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 6/1, 1–20, 5 figs., 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1976: Neue Conodonten aus dem Jungpaläozoikum und der Trias. – Geol. Paläont. Mitt. Ibk 6/2, 1–40, 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOVŠOVIČ, E. V. 1976: Pervaja nachodka konodontov v triase Prikaspijskoj vpadiny. — Bjul. MOIP, otd. geol. 51, 128–133, 2 figs., Moskva. KOZUR, H. & MOVŠOVIČ, E. V. 1976: Megaspory iz gemmanellovych sloev triasa jugo-zapadnoj časti Severo-Kaspijskoj vpadiny i ich stratigrafičeskoe značenie. — Izv. AN SSSR, ser. geol. 1976/3, 53–60, 2 pls. Moskva. KOZUR, H. & PJATAKOVA, M. 1976: Die Conodontenart Anchignathodus parvus n.sp., eine wichtige Leitform der basalen Trias. — Proc. Kon. Nederl. Akad. Wetensch., Ser. B 79/2, 123–128, 1 fig., Amsterdam.

1977 KOZUR, H. 1977: Beiträge zur Stratigraphie des Perm. Teil I: Probleme der Abgrenzung und Gliederung des Perm. — Freiberger Forsch.-H. C 319, 79–121, 7 tabs., Leipzig. KOZUR, H. 1977: Vjalovognathus nom. nov. replaces Vjalovites KOZUR, 1976. — J. Paleontol. 51/4, 870, Lawrence. KOZUR, H. 1977: Erster Nachweis von Mikrofaunen unterhalb des Kupferschiefers im Süden der DDR. — Zeitsch. Geol. Wiss. 5/5, 657–661, Berlin. KOZUR, H. 1977: Archotosaurus PATON, 1976, ein jüngeres Synonym von Parotosuchus OTSCHEV & SHISHKIN, 1968. — Zeitsch. Geol. Wiss. 5/5, 689, Berlin. KOZUR, H. 1977: Die Faunenänderungen nahe der Perm/Trias- und Trias/Jura-Grenze und ihre möglichen Ursachen. Teil I: Die Lage der Perm/TriasGrenze und die Änderung der Faunen und Floren im Perm/Trias-Grenzbereich. — Freiberger Forsch.-H. C 326, 73–86, 1 tab., Leipzig.

88

KOZUR, H. 1977: Revision der Conodontengattung Anchignathodus und ihrer Typusart. — Zeitsch. Geol. Wiss. 5/9, 1113–1127, 1 pl., Berlin. KOZUR, H. & MOCK, R. 1977: On the age of the Paleozoic of the Uppony Mountains (North Hungary). — Acta Min. – Petr., 23/1, 91–107, 4 figs., 4 pls., Szeged. KOZUR, H. & MOCK, R. 1977: Conodonts and Holothurian sclerites from the Upper Permian and Triassic of the Bükk Mountains (North Hungary). — Acta Min. –Petr. 23/1, 109–126, 4 figs., 3 pls., Szeged. KOZUR, H. & MOCK, R. 1977: Erster Nachweis von Conodonten im Paläozoikum der Westkarpaten. — Časopis min. geol., roč. 22/3, 299–305, 1 fig., 2 pls., Praha. KOZUR, H. & NASSICHUK, W. W. 1977: Permian conodonts in the Canadian Arctic Archipelago - biostratigraphic discussion. — Geol. Surv. Canada, Paper 77/1 A, 139–143, 1 fig., Calgary. LEVEN, E. JA. & KOZUR, H. 1977: Pervaja nachodka verchnepermskich konodontov na Darvaze. — Dokl. AN SSSR 234/1, 145–147, 1 fig., Moskva. SIMON, O. J. & KOZUR, H. 1977: New data on the Permo-Triassic of the Betic Zone (southern Spain). — Cuad. Geol. Iberica 4, 307–322, 3 figs., Madrid.

1978 GAźDZICKI, A., KOZUR, H., MOCK, R. & TRAMMER, J. 1978: Triassic microfossils from the Korytnica Limestone at Liptovská Osada Slovakia, ČSSR, and their stratigraphical significance. — Acta Palaeont. Polonica 23/3, 351–373, 2 figs., 3 tabs., 13 pls., Warszawa. KOZUR, H. 1978: Zur Bedeutung paläoökologischer Untersuchungen bei den Perm- und Trias-Conodonten. — Schriftenr. geol. Wiss. 10, 59–71, Berlin. KOZUR, H. 1978: The boundaries and subdivision of the Permian system. — In: PIąTKOWSKI, T. S. (ed.): Symposium on Central European Permian, abstracts, program, 25–26, Warszawa. KOZUR, H. 1978: The correlation of the Rotliegend and Zechstein of Central Europe with the marine standard sections. — In: PIąTKOWSKI, T. S. (ed.): Symposium on Central European Permian, abstracts, program, 26–27, Warszawa. KOZUR, H. 1978: Beiträge zur Stratigraphie des Perms. Teil II: Die Conodontenchronologie des Perms. — Freiberger Forsch.-H. C 334, 85–161, 4 tabs., 8 pls., Leipzig. KOZUR, H. 1978: Bemerkungen zum Vorkommen der Gattung Callipteris BROGN. im Karbon. — Verh. geol. Bundesanstalt 1978 /2, 11–22, Wien. KOZUR, H. 1978: Beiträge zur Stratigraphie des Perms. Teil III 1: Zur Korrelation der überwiegend kontinentalen Ablagerungen des obersten Karbons und Perms von Mittel- und Westeuropa. — Freiberger Forsch.-H. C 342, 117–142, Leipzig. KOZUR, H., LEVEN, E. JA., LOZOVSKIJ, V. R. & PJATAKOVA, M. V. 1978: Rasčlenenie po konodontam pograničnych sloev permi i triasa Zakavkazja. — Bjul. MOIP, otd. geol. 1978/5, 15–24, 1 fig., Moskva. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1978: Beiträge zur Erforschung der mesozoischen Radiolarien, Teil II: Oberfamilie Trematodiscacea HAECKEL 1862 und Beschreibung ihrer triassischen Vertreter. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 8, Festschr. W. HEISSEL, 123–182, 5 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & NASSICHUK, W. W. 1978: A new ostracode genus from Upper Permian rocks in Arctic Canada. — Current Res., Part A, Geol. Surv. Canada, Paper 78/1A, 389–392, 1 fig., 1 pl., Calgary. ARDAENS, R., COLIN, J.-P. & KOZUR, H. 1979: Sur la présence de Scythien supérieur fossilifčre dans la chaîne du Vardoisia (Grčce continentale). — Consequences paléogéographiques. — C.R. Soc. géol. France 1979/3, 132–135, 2 figs., Paris.

1979 GAźDZICKI, A., KOZUR, H. & MOCK, R. 1979: The Norian-Rhaetian boundary in the light of micropaleontological data. — Geologija 22/1, 71–112, 2 figs., 2 tabs., 5 pls., Ljubljana. KOZUR, H. 1979: Einige Probleme der geologischen Entwicklung im südlichen Teil der Inneren Westkarpaten. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 9/4, 155–170, Innsbruck. KOZUR, H. 1979: Pavlovisporites uralicus n. gen. n. sp., eine neue Megaspore aus dem Kungurian (Leonardian) des Vorurals. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 9/4, 175–177, 4 figs., Innsbruck. KOZUR, H. 1979: Pessagnosaturnalis n. gen., eine neue Gattung der Saturnalidae DEFLANDRE, 1953 (Radiolaria). — Zeitsch. Geol. Wiss. 7/5, 669–672, Berlin. KOZUR, H. 1979: Erster Nachweis von Vertexia tauricornis LJUTKEVIČ, 1941 (Conchostraca) im Buntsandstein des Thüringer Beckens. — Zeitsch. Geol. Wiss. 7/6, 817–820, 4 figs., Berlin. KOZUR , H. 1979: The Carboniferous-Permian boundary in marine and continental sediments. — IX ICC, Abstracts of papers, 110–111, Urbana. KOZUR, H. & MOCK, R. 1979: Zur Frage der varistischen Orogenese und des Alters der Faltung und Metamorphose im innerwestkarpatischen Raum. — Geol. Zborn., Geol. Carpathica 30/1, 93–97, 1 fig., Bratislava. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1979: Beiträge zur Erforschung der mesozoischen Radiolarien. Teil III: Die Oberfamilien Actinommacea HAECKEL 1862 emend., Artiscacea HAECKEL 1882, Multiarcusellacea nov. der Spumellaria und triassische Nassellaria. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 9/1–2, 1–132, 21 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1979: Eine neue Radiolariengattung aus dem höheren Cordevol (Unterkarn) von Göstling (Österreich). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 9/4, 179–181, 2 figs., Innsbruck. MOVŠOVIČ, E. V., KOZUR, H., PAVLOV, A. M., PNEV, V. P., POLZOVA, A. N., CHOVASHOV, B.I. & BOGOSLOVSKAYA, M. F. 1979: Kompleksy konodonty nižnej permi Priuralja i problemy koreljacii nižnepermskich otlož1enij. — In: PAPULOV, G. N. & PUČKOV, N. N. (eds): Konodonty Urala i ich stratigrafičeskoe značenie. 94–131, 3 figs., 1 tab., 4 pls., Sverdlovsk. MOVŠOVIČ, E. V., KOZUR, H. & MALAJA, V. G. 1979: O vozraste gemmanellovych sloev triasa Severo-Kaspijskoj vpadiny. — In: Stratigrafija triasa Urala i Predurala, 3–22, 1 fig., 5 pls., Sverdlovsk. THIEBAULT, F. & KOZUR, H. 1979: Précisions sur l’âge de la Formation de Tyros (Paléozoique supérieur-Carnien) (Péloponnèse méridional, Grèce). — C.R. séanc. Acad. Sci. Paris 288, Sér. D, 23–26, 3 figs., Paris.


89

BANDO, Y, BHATT, D. K., GUPTA, V. J., HAYASHI, S., KOZUR, H., NAKAZAWA, K. & WANG, Z. 1980: Some remarks on the conodont zonation and stratigraphy of the Permian. — Rec. Res. Geol. 5, 1–53, 5 figs., 9 pls., Delhi.

1980 DOCKTER, J., PUFF, P., SEIDEL, G. & KOZUR, H. 1980: Zur Triasgliederung und Symbolgebung in der DDR. — Zeitsch. Geol. Wiss. 8/8, 951–963, 7 tabs., Berlin. DUMITRICĂ, P., KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1980: Contribution to the radiolarian fauna of the Middle Triassic of the Southern Alps. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 10/1, 1–46, 1 fig., 15 pls., Innsbruck. KOVÁCS, S. & KOZUR, H. 1980: Stratigraphische Reichweite der wichtigsten Conodonten (ohne Zahnreihenconodonten) der Mittel- und Obertrias. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 10/2, 47–78, 2 tabs., 15 pls., Innsbruck. KOVÁCS, S. & KOZUR, H. 1980: Some remarks on Middle and Upper Triassic platform conodonts. — Rec. Res. Geol. 5, 541–581, 2 tabs., 5 pls., Delhi. KOVÁCS, S. & KOZUR, H. & MIETTO, P. 1980: Gondolella pseudolonga n.sp. Conodontophorida, an important Lower Ladinian guide form. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 10/6, 217–221, 1 fig., Innsbruck. KOZUR, H. 1980: Die Conchostraken-Fauna der mittleren Bernburg-Formation (Buntsandstein) und ihre stratigraphische Bedeutung. — Zeitsch. Geol. Wiss. 8/7, 885–903, 3 pls., Berlin. KOZUR, H. 1980: Die Korrelation des Rotliegenden und Zechsteins von Mittel- und Westeuropa mit der marinen Standardgliederung. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 9/10, 353–371, Innsbruck. KOZUR, H. 1980: Revision der Conodontenzonierung der Mittel- und Obertrias des tethyalen Faunenreichs. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 10/3–4, 79–172, 2 figs., 8 tabs., Innsbruck. KOZUR, H. 1980: The main events in the Upper Permian and Triassic conodont evolution and its bearing to the Upper Permian and Triassic stratigraphy. — Riv. Ital. Paleont. 85/3–4, 741–766, Milano. KOZUR, H. 1980: Ruzhencevispongidae, eine neue Spumellaria-Familie aus dem oberen Kungurian (Leonardian) und Sakmarian des Vorurals. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 10/6, 235–242, 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1980: The use and the significance of the terms Rotliegendes, Autunian, Saxonian, and Thuringian. — In: VOZÁR, J. (ed.): Permian of the West Carpathians. 53–63, 1 tab., Bratislava. KOZUR, H. 1980: The significance and stratigraphic position of the “Saalic” and Palatinate phases. — In: VOZÁR, J. (ed.): Permian of the West Carpathians. 65–72, 1 tab., Bratislava. KOZUR, H. 1980: Beiträge zur Stratigraphie des Perms. Teil III: Zur Korrelation der überwiegend kontinentalen Ablagerungen des obersten Karbons und Perms von Mitteleuropa (2). — Freiberger Forsch.-H. C 348, 69–172, 13 tabs., Leipzig. KOZUR, H. 1980: Die Faunenänderungen nahe der Perm/Trias- und Trias/Jura-Grenze und ihre möglichen Ursachen. Teil II: Die Faunenänderungen an der Basis und innerhalb des Rhäts und die möglichen Ursachen für die Fauenänderungen nahe der Perm/Trias- und Trias/Jura-Grenze. — Freiberger Forsch. -H., C 357, 111–134, 3 tabs., Leipzig. KOZUR, H. 1980: Middle and Upper Triassic conodont zonation of the Tethyan Realm. — Guidebook, abstracts, Second European Conodont Symposium - ECOS II, 201, Vienna-Prague. KOZUR, H. & MIRĂUŢĂ, E. 1980: Eine interessante Conodontenfauna aus dem höheren Fassan (Unterladin) der Ariešeni-Decke (nördliches Apuseni-Gebirge, Rumänien). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 10/6, 223–234, 2 figs., 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H., MULDER-BLANKEN, C. & SIMON, O. J. 1980: Zawidzkella kampschuuri n. gen. n. sp., a holothurian sclerite from the Triassic of the Betic Zone (southern Spain). — Proc. Kon. Nederl. Akad. Wetensch., Ser. B 83/4, 345–353, 3 figs., Amsterdam.

1981 BARTHEL, M. & KOZUR, H. 1981: Ein Callipteris-Vorkommen im Thüringer Wald. — Freiberger Forsch. -H., C 363, 27–41, 1 fig., 5 pls., Leipzig. HOLUB, V. & KOZUR, H. 1981: Revision einiger Conchostracen-Faunen des Rotliegenden und biostratigraphische Auswertung der Conchostracen des Rotliegenden. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/2, 39–94, 10 pls., Innsbruck. HOLUB, V. & KOZUR, H. 1981: Arthropodenfährten aus dem Rotliegenden der ČSSR. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/3, 95–148, 8 figs., 20 pls., Innsbruck. HOLUB, V. & KOZUR, H. 1981: Revision einiger Tetrapodenfährten des Rotliegenden und biostratigraphische Auswertung der Tetrapodenfährten des obersten Karbon und Perm. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/4, 149–193, 10 pls., Innsbruck. HOLUB, V. & KOZUR, H. 1981: Die Korrelation des Rotliegenden Europas. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/5, 195–242, 4 figs., 1 tab., Innsbruck. KOZUR, H. 1981: Zur Anwendung litho- und biostratigraphischer Gliederungen im Rotliegenden. — Acta Geol. Acad. Sci. Hungar. 24/1, 129–147, Budapest. KOZUR, H. 1981: Albaillellidea (Radiolaria) aus dem Unterperm des Vorurals. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/8, 263–274, 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1981: The boundaries and subdivisions of the Permian system. — Proc. Internat. Symposium Central European Permian. 411–425, 3 tabs., Warsaw. KOZUR, H. 1981: The correlation of the uppermost Carboniferous and Permian of Middle and West Europe with the marine standard scale. — Proc. Internat. Symposium Central European Permian. 426–450, 2 tabs., Warsaw. KOZUR, H. 1981: Weitere Beiträge zur Paläontologie und Stratigraphie des Perm. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/6, 243–257, 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1981: Einige neue Ostracoden-Arten aus dem Oberperm des Bükk-Gebirges. — Proc. Geoinst. 15, 199–204, 1 pl., Beograd. KOZUR, H. 1981: Comments on the proposed designation of a type species for Gnathodus PANDER, 1856 (Conodonta). Z. N. (S.) 2279. — Bull. Zool. Nom. 38/2, 83–86 and 90–92, London. KOZUR, H. & KRAHL, J. 1981: Biostratigraphical investigations in the Phyllite-Quartzite-Series on Crete, Greece. — In: Intern. Symp. on the Hellenic Arch and Trench H.E.A.T., 8–10 April, 1981, Abstracts, 56–57, Athens.

90

KOZUR, H., MARTENS, T. & PACAUD, G. 1981: Revision von “Estheria” (Lioestheria) lallyensis DEPÉRET et MAZERAN, 1912 und “Euestheria” autunensis RAYMOND, 1946. — Zeitsch. Geol. Wiss. 9/12, 1441–1449, 2 figs., 1 tab., 1 pl., Berlin. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1981: Beiträge zur Erforschung der mesozoischen Radiolarien. Teil IV: Thalassosphaeracea HAECKEL, 1862, Hexastylacea HAECKEL, 1882 emend. PETRUŠEVSKAJA, 1979, Sponguracea HAECKEL, 1862 emend. und weitere triassische Lithocycliacea, Trematodiscacea, Actinommacea und Nassellaria. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband, 1–208, 69 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & SEIDEL, G. 1981: Biostratigraphische Auswertung der Conchostracen-Faunen des unteren und mittleren Buntsandsteins. — Tagungsführer der GGW der DDR zur Tagung: Der Buntsandstein und seine Nutzung in der Baustoffindustrie. 10–17, Berlin. KOZUR, H. & SITTIG, E. 1981: Das “Estheria” tenella-Problem und zwei neue Conchostracen-Arten aus dem Rotliegenden von Sulzbach (Senke von Baden-Baden, Nordschwarzwald). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/1, 1–38, 6 figs., 8 pls., Innsbruck. NICORA, A., KOZUR, H. & MIETTO, P. 1981: Gondolella pridaensis sp. n. A new cocodont species from the Middle Triassic. — Riv. Ital. Paleont. 86/4, 761–768, 1 pl., Milano.

1982 KOZUR, H. 1982: Beiträge zur Taxonomie und stratigraphischen Auswertung der untertriassischen Conchostracen. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/10, 309–352, 1 fig., 1 tab., 11 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1982: Neue Conodonten aus dem Illyr und Fassan der Profile Fellbach und Karalm (Gailtaler Alpen, Kärnten, Österreich). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/8, 291–298, 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1982: Entactinaria subordo nov., a new radiolarian suborder. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 11/12, 399–414, 1 fig., Innsbruck. KOZUR, H., SCHNEIDER, J. & WALTER, H. 1982: Erster Nachweis von Charophyten im Unterrotliegenden. — Freiberger Forsch.-H. C 375, 83–86, 1 pl., Leipzig. KRAHL, J., EBERLE, P., EICKHOFF, J., FÖRSTER, O. & KOZUR, H. 1982: Biostratigraphical investigations in the Phyllite-Quarzite Group on Crete Island, Greece. — International Symposium on the Hellenic Arc and Trench H.E.A.T., Proc., 1, 306–323, 3 figs., 1 tab., Athens.

1983 FÖRSTER, O., KAUFFMANN, G., KOZUR, H., KRAHL, J. & RICHTER, D. 1983: Neue Daten zur Biostratigraphie und tektonischen Lagerung der Phyllit-Quarzit-Gruppe, der Trypali-Gruppe und dem präjurassischen Anteil der Tripolitza-Gruppe auf der Insel Kreta, Griechenland. — In: Geologie der Alpen, 73. Jahrestagung Geol. Ver., Kurzfassungen, 12, Berchtesgaden. GUPTA, V. J. & KOZUR, H. 1983: Remarks on the age of the Otoceras woodwardi zone and the other Otoceras-bearing beds. — Contr. Himalayan Geol. 2, 291–298, 2 tabs., Delhi. KOVÁCS, S., KOZUR, H. & MOCK, R. 1983: A Szendrő–Upponyi és a Bükki paleozoikum kapcsolata az új mikropaleontologiai vizsgálatok tükrében. — MÁFI Évi Jel. 1981, 155–175, 3 figs., 3 pls., Budapest. KOZUR, H. 1983: Intraspezifische und erhaltungsbedingte Variabilität der Conchostracen-Arten Cornia germari (BEYRICH) und Estheriella nodocostata (GIEBEL) aus dem Unteren Buntsandstein (Bernburg-Formation, Oberes Brahmanian, höheres Unterskyth). — N. Jb. Geol. Paläont., Abh. 166/3, 404–430, 6 figs., 1 tab., Stuttgart. KOZUR, H. & GUPTA, V. J. 1983: The limits of the Indian Plate drift. — Contr. Himalayan Geol. 2, 167–172, 2 figs., Delhi. KOZUR, H., LOZOVSKIJ, V. R., LOPATO, A. J. U. & MOVŠOVIČ, E. V. 1983: Stratigrafičeskoe položenie važnejsich mestonachoždenij verteksiid v triasovych otloženijach Evropy. — Bjul. MOIP, otd. geol. 58/5, 60–72, 3 figs., 2 tabs., Moskva. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1983: The polyphyletic origin and the classification of the Mesozoic saturnalids (Radiolaria). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13, 1–47, 5 figs., 1 tab., 7 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & SEIDEL, G. 1983: Revision der Conchostracen-Faunen des unteren und mittleren Buntsandsteins. Teil I. — Zeitsch. Geol. Wiss. 11/3, 289–417, 1 tab., 47 pls., Berlin. KOZUR, H. & SEIDEL, G. 1983: Die Biostratigraphie des unteren und mittleren Buntsandsteins unter besonderer Berücksichtigung der Conchostracen. — Zeitsch. Geol. Wiss. 11/4, 429–464, 2 figs., Berlin. KOZUR, H. & SEIDEL, G. 1983: Zur Ausbildung und grobkeramischen Nutzung des unteren sowie mittleren Buntsandsteins im SW-Teil der DDR. — Wiss. Zeitschr. Hochsch. Architektur Bauwesen Weimar 29/3–4, 323–328, 7 figs., Weimar. KRAHL, J., FÖRSTER, O., HEINRITZI, F., KAUFFMANN, G., KOZUR, H. & RICHTER, D. 1983: A stratigraphical concept for the HP/LT-metamorphic Phyllite group on Crete Island and paleogeographical implications for the External Hellenides. — Terra cognita 3/2–3, 288, Paris. KRAHL, J., KAUFFMANN, G., KOZUR, H., RICHTER, D., FÖRSTER, O. & HEINRITZI, F. 1983: Neue Daten zur Biostratigraphie und zur tektonischen Lagerung der Phyllit-Gruppe und der Trypali-Gruppe auf der Insel Kreta (Griechenland). — Geol. Rdsch. 72/3, 1147–1166, 6 figs., 2 tabs., Stuttgart.

1984 BALOGH, K., KOZUR, H. & PELIKÁN, P. 1984: Die Deckenstruktur des Bükk-Gebirges. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/3, 89–96, 2 figs., 1 tab., Innsbruck. FÖRSTER, O., KAUFFMANN, G., KOZUR, H., KRAHL, J. & RICHTER, D. 1984: New aspects to the tectonic evolution of the External Hellenides during the Upper Paleozoic and Triassic. — 27th. Int. Geol. Congr., abstracts, 3, 194–195, Moskva. GOEL, R. K., KOZUR, H. & SRIVASTAVA, S. S. 1984: Middle Anisian (Pelsonian) Ostracoda from Spiti Himachal Pradesh, India. — Geosci. Journ. 5/2, 53–62, 1 fig., 1 tab., 1 pl. KOZUR, H. 1984: New Radiolarian taxa from the Triassic and Jurassic. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/2, 49–88, 7 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1984: A Nagybátony-324 sz. fúrás oligocén elötti képzödményeinek rétegtani besorolása és tektonikai értékelése. — Földtani Közlöny 114/1, 61–79, 2 figs., 6 pls., Budapest. KOZUR, H. 1984: The Triassic radiolarian genus Triassocrucella gen. nov. and the Jurassic Hagiastrum HAECKEL, 1882. — J. Micropaleont. 3/1, 33–35, 1 pl., Blackpool.


91

KOZUR, H. 1984: Some new stratigraphical and paleogeographical data in the Paleozoic and Mesozoic of the Pannonian Median Massif and adjacent areas. — Acta Geodaetica, Geophys., Montan. Hungar. 19/1–2, 93–106, 2 pls., Budapest. KOZUR, H. 1984: Muellerisphaerida, eine neue Ordnung von Mikrofossilien unbekannter systematischer Stellung aus dem Silur und Unterdevon von Ungarn. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/6, 125–148, 5 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1984: Preliminary report about the Silurian to Middle Devonian sequences near Nekézseny (southernmost Uppony Mts., Northern Hungary). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/7, 149–176, 4 tabs., 10 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1984: Die Verbreitung der limnischen Meduse Medusina limnica MÜLLER 1978 im Rotliegenden Mitteleuropas. — Paläont. Z. 56/1–2, 41–50, 2 figs., 1 tab., Stuttgart. KOZUR, H. 1984: Biostratigraphic evaluation of the Upper Paleozoic conodonts, ostracods and holothurian sclerites of the Bükk Mts. Part I: Carboniferous conodonts and holothurian sclerites. — Acta Geol. Hungar. 27/1–2, 143–162, 1 tab., 10 pls., Budapest. KOZUR, H. 1984: Megjegyzés a Bükk hegység felsöperm orthocon Nautiloidával kapcsolatban. — Földtani Közlöny 114/3, 357–361, 1 pl., Budapest. KOZUR, H. 1984: Fossilien aus dem Silur von Ungarn (vorläufige Mitteilung). — Proc. Geoinst. 17, 163–174, 1 tab., 3 pls., Beograd. KOZUR, H. 1984: Carboniferous-Permian boundary in marine and continental sediments. — 9. Congr. Intern. Strat. Géol. Carbonifčre 2, 577–586, 1 tab., Carbondale and Edvardsville. KOZUR, H. 1984: Perm. — In: TRÖGER, K. – A. (ed.): Abriß der Historischen Geologie. — 270–307, 7 figs., 2 tabs., 3 schemata, 3 pls., Berlin. KOZUR, H. 1984: Trias. — In: TRÖGER, K. – A. (ed.): Abriß der Historischen Geologie. — 316–348, 8 figs., 2 tabs., 3 schemata, 4 pls., Berlin. KOZUR, H. 1984: Tertiär. — In: TRÖGER, K. – A. (ed.): Abriß der Historischen Geologie. — 427–469, 7 figs., 1 tab., 3 schemata, 5 pls., Berlin. KOZUR, H. 1984: New biostratigraphic data from the Bükk-, Uppony- and Mecsek Mountains and their tectonic implications. — Acta Geol. Hungar. 27/3–4, 307–319, 2 figs., 2 tabs., 1 pl., Budapest. KOZUR, H. 1984: The Middle and Upper Permian ostracode zonation of the Bükk Mts., northern Hungary, and the problem of the PermianTriassic boundary. — 27. Intern. Geol. Congr., abstracts 1, sect. 01–03, 92, Moskva. KOZUR, H. 1984: The stage subdivision of the Permian system and the correlation of the continental Rotliegend facies with the marine Permian stages. — 27. Intern. Geol. Congr., abstracts 1, sect. 01–03, 92–93, Moskva. KOZUR, H. & KRAHL, J. 1984: Erster Nachweis triassischer Radiolaria in der Phyllit-Gruppe auf der Insel Kreta. — N. Jb. Geol. Paläont., Mh. 1984/7, 400–404, 1 fig., Stuttgart. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1984: Obzor sistematiki triasovych radioljarij. — In: PETRUŠEVKAJA, M. G. & STEPJANJANC, S. D. (eds): Morfologija, ekologija i evoljucija radioljarij: Materialy IV simpoziuma radioljaristov EURORAD-IV, 15–19 oktjabrja 1984, Leningrad. — 114–123, Leningrad.

1985 BALOGH, K. & KOZUR, H. 1985: The Silurian and Devonian in the surroundings of Nekézseny (southernmost Uppony Mts., northern Hungary). — Acta Min. – Petr. 27, 193–212, 2 figs., 3 tabs., 7 pls., Szeged. DJUPINA, G. V., KOZUR, H. & MOVŠOVIČ, E. V. 1985: O palinologičeskoj korreljacii nižnepermskich otloženij Zapadnoj Evropy i Priuralja. — Ežeg. Vsesojuz, Paleont. Obšč. 28, 220–235, 3 pls., Leningrad. HAAS, J., SZABÓ, I., ORAVECZ-SCHEFFER, A., LELKES, GY., KOVÁCS, S., KOZUR, H. & IVANCSICS, J. 1985: Forráshegy, Felsőörs, Balaton Highland. — Magyarország geológiai alalpszelvényei 5 pp, 8 Figs., Budapest. KOZUR, H. 1985: Neue Ostracoden-Arten aus dem oberen Mittelkarbon höheres Moskovian, Mittel- und Oberperm des Bükk-Gebirges (NUngarn). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband 2/1, 1–145, 22 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1985: The radiolarian genus Eoxitus n.gen. from the Unuma echinatus zone (Bajocian) of northern Hungary. — Proc. Kon., Nederl. Akad. Wetensch., Ser. B 88/2, 211–220, 2 figs., Amsterdam. KOZUR, H. 1985: Occurrence and tectonic significance of Penninic type Jurassic in the Western Carpathians. — Proc. rep. XIII-th Congr. KBGA, 1, sect. 2, tectonics, 204–205, Cracow. KOZUR, H. 1985: Biostratigraphic evaluation of the Upper Paleozoic conodonts, ostracods, and holothurian sclerites of the Bükk Mts., Part II: Upper Paleozoic ostracods. — Acta Geol. Hungar. 28/3–4, 225–256, 2 tabs., 13 pls., Budapest. KOZUR, H. & MOCK, R. 1985: Erster Nachweis von Jura in der Meliata-Einheit der südlichen Westkarpaten. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/10, 223–238, 1 tab., 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H., MULDER-BLANKEN, C. W. H. & SIMON, O. J. 1985: On the Triassic of the Betic Cordilleras southern Spain, with special emphasis on holothurian sclerites. — Proc. Kon. Nederl. Akad. Wetensch., Ser. B 88/1, 83–110, 1 fig., 4 tabs., 1 pl., Amsterdam.

1986 GRILL, J. & KOZUR, H. 1986: The first evidence of the Unuma echinatus radiolarian zone in the Rudabánya Mts. (northern Hungary). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/11, 239–256, 5 figs., 7 pls., Innsbruck. KAYA, O., WIEDMANN, J. & KOZUR, H. 1986: Preliminary report on the stratigraphy, age and structure of the so-called Late Paleozoic and/or Triassic “mélange” or “suture zone complex” of northwestern and western Turkey. — Bull. Earth Sci., Appl. Res. Centre Hacettepe Univ. 1–16, 9 figs. KOZUR, H. 1986: Boundaries, subdivision and correlation of the marine and continental Permian. — Field Conference on Permian and Permian-Triassic boundary in the South-Alpine segment of the western Tethys, and additional regional reports., Abstracts, 29–31, Brescia. KOZUR, H. 1986: The problem of the Permian-Triassic boundary. — Field Conference on the Permian and Permian-Triassic boundary in the South-Alpine segment of the western Tethys, and additional regional reports, Abstracts, 32–35, Brescia. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1986: Earliest Archaeodictyomitra species from the Unuma echinatus zone of northern Hungary. — In: GRILL, J. & KOZUR, H.: The first evidence of the Unuma echinatus radiolarian zone in the Rudabánya Mts. northern Hungary. Appendix. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 13/11, 257–265, 3 pls. Innsbruck.

92

KOZUR, H. & RÉTI, ZS. 1986: The first paleontological evidence of the Triassic ophiolites in Hungary. — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1986/5, 284–292, 6 figs., Stuttgart. KRAHL, J., KAUFFMANN, G. RICHTER, D., KOZUR, H., MÖLLER, I., FÖRSTER, O., HEINRITZI, F. & DORNSIEPEN, U. 1986: Neue Fossilfunde in der Phyllit-Gruppe Ostkretas (Griechenland). — Z. dt. geol. Ges. 137, 523–536, 3 figs., 1 tab., Hannover.

1987 KAYA, O. & KOZUR, H. 1987: A new and different Jurassic to Early Cretaceous sedimentary assemblage in northwestern Turkey Gemlik, Bursa: Implicationes for the pre-Jurassic to Early Cretaceous tectonic evolution. — Bull. Earth Sci., Appl. Res. Centre Hacettepe Univ. 253–268, 10 figs., 2 tabs. KAYA, O., WIEDMANN, J., KOZUR, H., ÖZDEMIR, Ü., ÖZER, S. & BEAUVAIS, L. 1987: A new discovery of the Lower Cretaceous in Istanbul, Turkey. — Bull., Min. Res. Expl. 107, 106–111, 4 figs., Ankara. KOZUR, H. 1987: The correlation of the Zechstein with the marine standard. — Int. Symp. Zechstein 87. Abstracts/posters, 58–59, Bochum. KOZUR, H. 1987: The Permian of Hungary. — Symp. Rotliegendes in Central Europe. Abstracts 27, Potsdam. KOZUR, H. 1987: The age of the Central European Rotliegendes. — Symp. Rotliegendes in Central Europe. Abstracts 28, Potsdam. KOZUR, H. 1987: Boundaries and subdivision of the Permian. — Abstracts, 11th Int. Congr. Carbon. Strat. Geol., Abstracts of Papers, 2, Symposiums 1-11 and Miscellaneous 308–309, Beijing. KOZUR, H. 1987: Relations between the boundaries of the Tertiary basins and the pre-Tertiary substratum on the example of the Buda Mts. — Struktúrny vyvod Karpatsko-Balkánskeho orogénneho pásma, 76–77, Bratislava. KOZUR, H. 1987: Stratigraphisch wichtige Fossilfunde in der Werfen-Gruppe des Balaton-Hochlandes (vorläufige Mitteilung). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 14/7, 157–167, 1 tab., Innsbruck. KOZUR, H. & KRAHL, J. 1987: Erster Nachweis von Radiolarien im tethyalen Perm Europas. — N. Jb. Geol. Paläont., Abh. 174/3, 357–372, 7 figs., Stuttgart. KOZUR, H. & MOCK, R. 1987: The remnants of the Tethyan Mobile Belt in the Carpathians. — Struktúrny vyvod Karpatsko-Balkánskeho orogénneho pásma 76–77, Bratislava. KOZUR, H. & MOCK, R. 1987: Remarks to the occurrence of “Germanic Triassic” in the Mecsek Mts. (Southern Hungary) and to the relations between the Germanic and Carpathian Keuper. — Mineralia slov. 19/6, 481–497, Bratislava. KOZUR, H. & MOCK, R. 1987: Deckenstrukturen im südlichen Randbereich der Westkarpaten (vorläufige Mitteilung). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 14/6, 131–155, 3 figs., 9 tabs., Innsbruck.

1988 CATALANO, R., DI STEFANO, P., GULLO, M. & KOZUR, H. 1988: The stratigraphic and paleogeographic significance of the rich occurrences of Pseudofurnishius (Conodonta) in pelagic Ladinian - Early Carnian sediments in western Sicily. — Atti 74° Congr. Soc. Geol. It. A, 114–118, 1 tab., 1 pl., Benevento. CATALANO, R., DI STEFANO, P. & KOZUR, H. 1988: First evidence of Lower Permian Albaillellacea (Radiolaria) in the Tethyan Eurasia. — Atti 74° Congr. Soc. Geol. It. A, 119–123, 1 tab., 1 pl., Benevento. CATALANO, R., DI STEFANO, P. & KOZUR, H. 1988: Metamorphic alteration of conodonts related to very short-lasting frictional heating along young faults. — Atti 74° Congr. Soc. Geol. It. A, 124–125, Benevento. CATALANO, R., DI STEFANO, P. & KOZUR, H. 1988: New results in the Permian and Triassic stratigraphy of western Sicily with special reference to the section at Torrente San Calogero SW of the Pietra di Salomone (Sosio Valley). — Atti 74° Congr. Soc. Geol. It. A, 126–135, 1 fig., 2 tabs., 2 pls., Benevento. KOZUR, H. 1988: Biostratigraphic zonations in continental sediments from topmost Carboniferous to basal Triassic in Central and South Europe. — Symp. “Results of the research on Permocarboniferous fauna”, 10–11, Hradec Králové. KOZUR, H. 1988: Main events in the development of Middle and Upper Triassic Radiolaria. — Geologica et Paleontologica, Conf. Book: Fifths International Conference on Radiolaria Eurorad V, Abstracts 23, Marburg. KOZUR, H. 1988: Division of the gondolellid platform conodonts. — In: ZIEGLER, W. ed.: 1st International Senckenberg Conference and 5th European Conodont Symposium (ECOS V). Contr. 1, part 2: Abstracts of Meeting. — Cour. Forsch. Inst. Senckenberg 102, 244–245, Frankfurt a.M. KOZUR, H. 1988: Significance of events in conodont evolution for the Permian and Triassic stratigraphy. — In: ZIEGLER, W. (ed): 1st International Senckenberg Conference and 5th European Conodont Symposium (ECOS V). Contr. 1, part 2: Abstracts of Meeting. — Cour. Forsch. Inst. Senckenberg 102, 245, Frankfurt a.M. KOZUR, H. 1988: The age of the Central European Rotliegendes. — Zeitsch. Geol. Wiss. 16/9, 907–915, 4 tabs., Berlin. KOZUR, H. 1988: The Permian of Hungary. — Zeitsch. Geol. Wiss. 16/11–12, 1107–1115, 2 figs., 1 pl., Berlin. KOZUR, H. 1988: Muelleritortiidae n. fam., eine charakteristische longobardische (oberladinische) Radiolarienfamilie, Teil I. — Freiberger Forsch.-H. C 419, 51–61, 4 pls., Leipzig. KOZUR, H. 1988: Muelleritortiidae n. fam., eine charakteristische longobardische (oberladinische) Radiolarienfamilie, Teil II. — Freiberger Forsch.-H. C 427, 95–100, Leipzig. KOZUR, H. & MOCK, R. 1988: Deckenstrukturen im südlichen Randbereich der Westkarpaten und Grundzüge der alpidischen Entwicklung in den Karpaten. — Acta Geol. Geogr. Univ. Comen., Geol. 44, 5–100, 3 figs., 9 tabs., Bratislava. KRAHL, J., RICHTER, D., FÖRSTER, O., KOZUR, H. & HALL, R. 1988: Zur Stellung der Talea Ori im Bau des kretischen Deckenstapels Griechenland. — Z. dt. geol. Ges. 139, 191–227, 3 figs., 5 tabs., 3 pls., Hannover.

1989 CATALANO, R., DI STEFANO, P., D’ARGENIO, B. & KOZUR, H. 1989: Paleotethys in Western Sicily? — 28th Int. Geol. Congr., Abstracts 1, 251, Washington.


93

CATALANO, R., DI STEFANO, P. & KOZUR, H. 1989: Lower Permian Albaillellacea (Radiolaria) from Sicily and their stratigraphic and paleogeographic significance. — Soc. Naz. Sci. Lett. Arti Napoli, Rend. Acc. Sci. Fis. Mat., Ser. IV, 56/128, 1–24, Napoli. GULLO, M. & KOZUR, H. 1989: Pseudofurnishius sosioensis n. sp., a new conodont species from the Late Ladinian of Sosio Valley, Western Sicily (Italy). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 16, 207–211, 2 figs., 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H. 1989: The Permian-Triassic boundary in marine and continental sediments. — Zbl. Geol. Paläont. 1988/11–12, 1245–1277, 3 tabs., Stuttgart. KOZUR, H. 1989: Microfossils (conodonts, radiolarians and ostracods) of the Permian “Lercara Formation” from Western Sicily and their biofacial value. — 1o Centenario Mem. Giuseppe Seguenza Nat. Paleont., Program, Abstracts. Field-trip book 7, Messina. KOZUR, H. 1989: The correlation of the continental Triassic with special reference to the Lower Triassic and their comparison with the marine scale. — 28th Int. Geol. Congr., Abstracts 2, 219–220, 1 tab., Washington. KOZUR, H. 1989: Evolution of the Meliata-Hallstatt rift and its significance for early evolution of Alps and Western Carpathians. — 28th Int. Geol. Congr., Abstracts 2, 220, Washington. KOZUR, H. 1989: Late Permian Tethyan shallow-water ostracod zonation. — First European Ostracodologists’ Meeting. Abstracts 12, Frankfurt a. M. KOZUR, H. 1989: Middle/Late Permian psychrospheric deep-water ostracods from Sicily. — First European Ostracodologists’ Meeting. Abstracts 13, Frankfurt a. M. KOZUR, H. 1989: The significance and limits of paleontological and facial comparisons for paleogeographical reconstructions in the Alpine orogene of Europe. — XIV Congr. CBGA, Extended Abstracts 710–713, Sofia. KOZUR, H. 1989: Unter-, mittel- und oberpermische pelagische zirkumpazifische Tiefwasserfaunen in Westsizilien und ihre paläogeographische Bedeutung. — 50. Jahrestagung Paläontologische Gesellschaft. Programm, Zusammenfassungen, Teilnehmer 51, Bonn. KOZUR, H. 1989: Significance of events in conodont evolution for the Permian and Triassic stratigraphy. — Cour. Forsch. Inst. Senckenberg 117, 385–408, 1 fig., 7 tabs., Frankfurt a. M. KOZUR, H. 1989: The taxonomy of the gondolellid conodonts in the Permian and Triassic. — Cour. Forsch. Inst. Senckenberg 117, 409–469, 2 figs., 19 pls., Frankfurt a. M. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1989: Radiolarien und Schwammskleren aus dem Unterperm des Vorurals. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderbd. 2/2, 147–275, 3 figs., 25 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1989: Echinoderm remains from the Middle Permian (Wordian) from Sosio Valley (Western Sicily). — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 132/4, 677–685, 1 fig., 2 pls., Wien. BIRKENMAJER, K., KOZUR, H. & MOCK, R. 1990: Exotic Triassic pelagic limestone pebbles from the Pieniny Klippen Belt of Poland: A further evidence for Early Mesozoic rifting in West Carpathians. — Ann. Soc. Geol. Poloniae 60, 3–44, 10 figs., 2 tab., 5 pls., Warszawa.

1990 CATALANO, R., DI STEFANO, P., GULLO, M. & KOZUR, H. 1990: Pseudofurnishius (Conodonta) in pelagic Late Ladinian-Early Carnian sediments of western Sicily and its stratigraphic and paleogeographic significance. — Boll. Soc. Geol. It. 109, 91–101, 1 fig., 1 tab., 3 pls., Roma. KOZUR, H. 1990: Deep-water Permian in Sicily and its possible connection with the Himalaya-Tibet region. — V. Himalaya-Tibet Karakorum Workshop 27, Milano. KOZUR, H. 1990: Norigondolella n. gen., eine neue obertriassische Conodontengattung. —Paläont. Z. 64/1–2, 125–132, 1 fig., Stuttgart. KOZUR, H. 1990: Die Evolution des Meliata-Hallstatt-Ozeans — Kimmerische Orogenese in den Westkarpaten und Ostalpen? — K III, 3. Symposium für Tektonik, Strukturgeologie, Kristallingeologie im deutschsprachigen Raum, Kurzfassungen der Vorträge und Poster, 122–125, Graz. KOZUR, H. 1990: Biostratigraphic zonations in the Rotliegendes and their correlations. — Acta Mus. Reginaehradecensis S.A.: Sci. Nat. 22/1989, 15–30, 6 tabs., Hradec Králové. KOZUR, H. 1990: Significance of conodonts for stratigraphic and biofacial evaluations in the Permian. — 1st Latin American Conodont Symposium, LACON-I part 2: Abstracts of Meeting, 87–89, 1 tab., Cordoba. KOZUR, H. 1990: Application of the parachronological and of the international scale for the continental Permian of Europe. — Symp. New results on Permocarboniferous fauna, 21–22, Bad Dürkheim. KOZUR, H. 1990: The evolution of the Meliata ocean and its importance for the Early Mesozoic evolution of the Western Carpathians and Eastern Alps. In: Alpine tectonic evolution of the Pannonian Basin and surrounding mountains. — International Workshop Balatonszabadi, Hungary, 11–7 September, 1990, 16–18, 1 fig., Budapest. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1990: Saturnaliacea DEFLANDRE and some other stratigraphically important Radiolaria from the Hettangian of Lenggries/Isar (Bavaria, Northern Calcareous Alps). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 17, 179–248, 2 tabs., 17 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & SADDEDIN, W. 1990: Holothurian sclerites from the Middle Jurassic of Wadi Huni, northwest Jordan. —Micropaleontology 36/4, 353–366, 3 figs., 4 pls., New York.

1991 AMODEO, F., D’ARGENIO, B., KOZUR, H., MARSELLA, E. & MOLISSO, F. 1991: Studi stratigrafici sul Triassico e sul Giurassico del Lagonegrese (Appennino meridionale). — Paleopelagos 1, 67–70, Roma. CATALANO, R., DI STEFANO, P. & KOZUR, H. 1991: Permian Circumpacific deep-water faunas from the Western Tethys (Sicily, Italy) - new evidences for the position of the Permian Tethys. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 87/1–4, 75–108, 14 figs., 8 pls., Amsterdam. GULLO, M. & KOZUR, H. 1991: Taxonomy, stratigraphic and paleogeographic significance of the Late Ladinian-Early Carnian conodont genus Pseudofurnishius. — Palaeontographica, Abt. A, 218/1–3, 69–86, Stuttgart.

94

KOZUR, H. 1991: Re-study of the famous Wordian localities and their surroundings in the Sosio Valley, Western Sicily. — Proc. Guadalupian Symposium, March 13-15, 1991, Sul Ross State Univ., Alpine, TX, 15, Alpine. KOZUR, H. 1991: Boundaries and subdivision of Permian system. — Abstracts, International Congress on the Permian System of the World, Perm, USSR 1991, A 8, Sverdlovsk-Columbia. KOZUR, H. 1991: Late Permian Tethyan conodont faunas in the latest Capitanian of West Texas, and their stratigraphic importance. — Abstracts, International Congress on the Permian System of the World, Perm, USSR 1991, A 18 – A 20, Sverdlovsk-Columbia. KOZUR, H. 1991: Relationship between the Paleozoic- Triassic Kirkbyacea and the Cretaceous-Recent Punciacea and their systematic position. — 11th Intern. Symp. on Ostracoda, Programme and Abstracts, 51, Warrnambool. KOZUR, H. 1991: The geological evolution at the western end of the Cimmerian ocean in the Western Carpathians and Eastern Alps. — Zbl. Geol. Paläont. Teil I, 1991/1, 99–121, 6 figs., Stuttgart. KOZUR, H. 1991: The evolution of the Meliata-Hallstatt ocean and its significance for the early evolution of the Eastern Alps and Western Carpathians. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol. Palaeoecol. 87/1–4, 109–135, 10 figs., 3 pls., Amsterdam. KOZUR, H. 1991: Permian deep-water ostracods from Sicily (Italy). Part 1: Taxonomy. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderbd. 3, 1–24, 3 figs., 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1991: Permian deep-water ostracods from Sicily (Italy). Part 2: Biofacial evaluation and remarks to the Silurian to Triassic palaeopsychrospheric ostracods. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderbd. 3, 25–38, Innsbruck. KOZUR, H. 1991: Biostratigraphic and paleoecologic studies in the Permian of Western Sicily (Italy). — The Second International Congress on Paleoecology. Summaries of papers, 223–24, Nanjing. KOZUR, H. 1991: Erster Nachweis von Polyactinellidae MOSTLER Calcispongea, (Porifera) im Perm und Revision der Gattung Phobetractinia REIF. — Zeitsch. Geol. Wiss. 19/5, 585–591, 2 figs., Berlin. KOZUR, H. & MOCK, R. 1991: New Middle Carnian and Rhaetian conodonts from Hungary and the Alps. Stratigraphic importance and tectonic implications for the Buda Mountains and adjacent areas. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 134/2, 271–297, 1 fig., 2 tabs., 7 pls., Wien. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1991: Pelagic Permian conodonts from an oceanic sequence at Sang-e-Sefid (Fariman, NE-Iran). In: RUTTNER, A.W. ed.: The Triassic if Aghdarband AqDarband, NE-Iran, and its Pre-Triassic frame. — Abh. Geol. Bundesanstalt 38, 101–110, 4 figs., 2 pls., Wien.

1992 CATALANO, R., DI STEFANO, P. & KOZUR, H. 1992: New data on the Permian and Triassic stratigraphy of western Sicily. — N. Jb. Geol. Paläont., Abh. 184/1, 25–61, 13 figs., 3 tabs., Stuttgart. GLENISTER, B. F., BOYD, D. W., FURNISH, W. M., GRANT, R. E., HARRIS, M. T., KOZUR, H., LAMBERT, L. L., NASSICHUK, W. W., NEWELL, N. D., PRAY, L. C., SPINOSA, C., WARDLAW, B. R., WILDE, G. L. & YANCEY, T. E. 1992: The Guadalupian. Proposed international standard for a Middle Permian Series. — Intern. Geol. Rev. 34/9, 857–888, 8 Figs., Silver Spring-Welwyn. GULLO, M. & KOZUR, H. 1992: Conodonts from the pelagic deep-water Permian of central Western Sicily (Italy). — N. Jb. Geol. Paläont., Abh. 184/2, 203–234, 8 figs., Stuttgart. KOZUR, H. 1992: The pelagic Permian and Triassic deep-water sequence of western Sicily and its continuation in the Eastern Mediterranean area. — 6th Congr. Geol. Soc. Greece and 5th Field Meeting IGCP Project No. 276, 19–20, 1 fig., Athens. KOZUR, H. 1992: Protolimnadia kowalczyki n. sp., eine wichtige Conchostracen-Art aus dem Oberrotliegenden Mitteleuropas. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 18, 77–81, 2 figs., Innsbruck. KOZUR, H. 1992: Age and paleoecology of the conodont Clarkina changxingensis (WANG & WANG). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 18, 83–86, 5 figs., Innsbruck. KOZUR, H. 1992: Late Permian Tethyan conodonts from West Texas and their significance for world-wide correlation of the GuadalupianDzhulfian boundary. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 18, 179–186, 21 figs., Innsbruck. KOZUR, H. 1992: Dzhulfian and Early Changxingian (Late Permian) Tethyan conodonts from the Glass Mountains, West Texas. — N. Jb. Geol. Paläont., Abh. 187/1, 99–114, 2 figs., 1 tab., Stuttgart. KOZUR, H. 1992: New stratigraphic, paleoecologic and paleogeographic results in the Permian and Triassic of the Western Tethys. — 29th Intern. Geol. Congr., Kyoto, Japan, Abstracts, 1, 117, Kyoto. KOZUR, H. 1992: The problem of the Lower Triassic subdivision. — International Field Conference on Permian-Triassic biostratigraphy and tectonics in Vladivostok, Abstract Book, 13–15, Lausanne. KOZUR, H. 1992: Permian and Triassic radiolarian stratigraphy of the Western Tethys and possible correlations with the Eastern Tethys. — International Field Conference on Permian-Triassic biostratigraphy and tectonics in Vladivostok, Abstract Book, 16, Lausanne. KOZUR, H. 1992: The problem of the Lower Triassic subdivision. — Albertiana 10, 21–22, Utrecht. KOZUR, H. 1992: Boundaries an Stage subdivision of the Mid-Permian (Guadalupian Series) in the light of micropaleontological data. — Intern. Geol. Rev. 34/9, 907–932, 22 Figs., 8 tabs., Silver Spring-Welwyn. KOZUR, H., LUCAS, S. G. & HUNT, A. P. 1992: Preliminary report of Late Pennsylvanian Conchostraca from the Kinney Brick Quarry, Manzanita Mountains, New Mexico. In: ZIDEK, J. ed.: Geology and paleontology of the Kinney Brick Quarry, Late Pennsylvanian, central New Mexico. — New Mexico Bur. Min., Min. Res., Bull. 138, 123–126, 2 figs., Socorro. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1992: Paleontologic evidence of Meliaticum and S-Rudabányaicum in the Eastern Alps and their comparison with the Western Carpathians. In: ALCAPA: Geological evolution of the internal Eastern Alps, Carpathians and of the Pannonian basin. — Terra nova 4, Abstract suppl. 2, 39, Oxford, London etc. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1992: Erster paläontologischer Nachweis von Meliaticum und Süd-Rudabányaicum in den Nördlichen Kalkalpen (Österreich) und ihre Beziehungen zu den Abfolgen in den Westkarpaten. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 18, 87–129, 7 figs., 14 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & SADDEDIN, W. 1992: Neue Holothurien-Sklerite aus dem Fassan (Frühes Ladin) von Jordanien. — Eclogae geol. Helv. 85/3, 853–869, 8 Abb., 1 Tab., Basel.


95

SADDEDIN, W. & KOZUR, H. 1992: Zum Alter und zur geologischen Verbreitung von Theelia tubercula KRISTAN-TOLLMANN (HolothurianSklerit). — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1992/5, 292–302, Stuttgart. SADDEDIN, W. & KOZUR, H. 1992: Pseudofurnishius siyalaensis n. sp. (Conodonta) from the Lower Ladinian of Wadi Siyala (Jordan). — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1992/6, 359–368, 4 figs., Stuttgart. WIEDMANN, J., KOZUR, H. & KAYA, O. 1992: Faunas and age significance of the pre-Jurassic turbidite-olistostrome unit in the western parts of Turkey. — Newsl. Stratigr. 26/2–3, 133–144, 2 figs., 3 pls., Berlin-Stuttgart.

1993 AMODEO, F., MOLISSO, F., KOZUR, H., MARSELLA, E. & D’ARGENIO, B. 1993: Age of the Transitional Beds from “Cherty Limestones” (calcari con selce) to “Radiolarites” (scisti Silicei) in the Lagonegro Domain (Southern Italy). First evidence of Rhaetian conodonts in peninsular Italy. — Boll. Serv. Geol. Italia 110, 3–22, 2 figs., 5 pls., Roma. GULLO, M. & KOZUR, H. 1993: First evidence of Scythian conodonts in Sicily. — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1993/8, 477–488, 2 figs., Stuttgart. KOTLYAR, G. V., KOZUR, H. & ZAKHAROV, YU. D. 1993: The Transcaucasian sections Dorasham 2 (Azerbaidzhan) and Sovetashen (Armenia), two candidates for P/T boundary reference sections. — Albertiana 12, 36–38, Utrecht. KOZUR, H. 1993: Boundaries and subdivision of the Permian System. — Occ. Publ. ESRI, N.S. 9 B, 139–154, 8 tabs., Columbia. KOZUR, H. 1993: Gullodus n. gen. - a new conodont genus and remarks to the pelagic Permian and Triassic of western Sicily. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 136/1, 77–87, 3 figs., 1 tab., 1 pl., Wien. KOZUR, H. 1993: First evidence of Liassic in the vicinity of Csövár (Hungary) and its paleogeographic and paleotectonic significance. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 136/1, 89–98, 3 figs., Wien. KOZUR, H. 1993: Upper Permian radiolarians from the Sosio Valley area, western Sicily (Italy) and from the uppermost Lamar Limestone of West Texas. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 136/1, 99–123, 4 figs., 1 tab., 3 pls., Wien. KOZUR, H. 1993: Nicoraella postkockeli n. sp., a new conodont species from the Lower Carnian of Hungary. — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1993/7, 405–412, 3 figs., Stuttgart. KOZUR, H. 1993: The possible causes for the mass extinctions at the P/T boundary. — In: Carboniferous to Jurassic Pangea, Program and Abstracts, 169, Calgary. KOZUR, H. 1993: The Permian conodont zonation and its stratigraphic importance. — In: Carboniferous to Jurassic Pangea, Program and Abstracts, 170, Calgary. KOZUR, H. 1993: The paleogeographic importance of the pelagic Permian and Triassic of Sicily. — In: Carboniferous to Jurassic Pangea, Program and Abstracts, 171, Calgary. KOZUR, H. 1993: Annotated correlation tables of the Germanic Buntsandstein and Keuper. In: LUCAS, S. G. & MORALES, M. (eds): The nonmarine Triassic. — New Mexico Mus. Nat. Hist. & Sci., Bull. 3, 243–248, 4 tabs., Albuquerque. KOZUR, H. 1993: Range charts of conchostracans in the Germanic Buntsandstein. In LUCAS, S. G. & MORALES, M. (eds): The nonmarine Triassic. — New Mexico Mus. Nat. Hist. & Sci., Bull. 3, 249–253, 2 figs., Albuquerque. KOZUR, H. 1993: Relation between Late Paleozoic Kirkbyacea and Cretaceous-Recent Punciacea (Ostracoda). In: MCKENZIE, K. G. & JONES, P. J. (eds): Ostracoda in Earth and Life Sciences, 91–106, 2 figs., Rotterdam-Brookfield A. A. Balkema. KOZUR, H. 1993: First evidence of Pseudofurnishius (Conodonta) in the Triassic of Hungary. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 136/4, 783–793, 1 fig. 1 pl., Wien. KOZUR, H. 1993: The problem of the Lower Triassic subdivision and some remarks to the position of the Permian-Triassic boundary. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 136/4, 795–797, Wien. KOZUR, H. 1993: Application of the “parastratigraphic” and international scale for the continental Permian of Europe. — In: HEIDTKE, U. ed.: New research on Permo-Carboniferous faunas. — Pollichia 29, 9–22, 2 tabs., Bad Dürkheim. KOZUR, H., MAHLER, H. & SELL, J. 1993: Stratigraphic and paleobiogeographic importance of the latest Olenekian and Early Anisian conchostracans of Middle Europe. In: LUCAS, S. G. & MORALES, M. eds: The nonmarine Triassic. — New Mexico Mus. Nat. Hist. & Sci., Bull. 3, 255–259, 3 figs., 2 tabs., Albuquerque. KOZUR, H. W., MCKENZIE, K. G. & MOSTLER, H. 1993: Microcheilinella Geis (Crustacea, Ostracoda) with preserved „soft parts“ from Upper Triassic Hallstatt Limestones of the Austrian Alps. — 2nd European Ostracodologists Meeting, University of Glasgow, Prepints of Papers 153–161, 2 pls., Glasgow. KOZUR, H. & MOCK, R. 1993: The importance of conchostracans for the correlation of continental and marine beds. In: LUCAS, S. G. & MORALES, M. (eds): The nonmarine Triassic. — New Mexico Mus. Nat. Hist. & Sci., Bull. 3, 261–266, 5 figs., 1 tab., Albuquerque. KRAINER, K., KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1993: Zur Sedimentologie permischer Tiefseeablagerungen (“Lercara Formation”) von Roccapalumba/Sizilien. In: AMLER, M. R. W. & TIETZE, K. -W. (eds): Sediment 93, Kurzfassungen von Vorträgen und Postern. — Geologica et Palaeontologica 27, 51, Marburg 1993. MARSELLA, E., KOZUR, H. & D’ARGENIO, B. 1993: Monte Facito Formation (Scythian-Middle Carnian). A deposit of the ancestral Lagonegro Basin in the Southern Apennines. — Boll. Serv. Geol. Italia 110, 225–248, 1 fig. 7 pls., Roma.

1994 JIN, YU-GAN, SHENG, JIN-ZHANG, GLENISTER, B. F., FURNISH, W. M., KOTLYAR, G. V., WARDLAW, B. R., KOZUR, H. ROSS, CH. R. & SPINOSA, C. 1994: Revised operational scheme of Permian chronostratigraphy. — Permophiles 25, 12–15, 1 fig., Calgary. KOZUR, H. 1994: Radiolarians from the borehole Inke-1. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderbd. 3, Appendix, 247–255, 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1994: Permian paleopsychrospheric deep-water ostracods of Sicily. — Ostracoda and biostratigraphy, 12th International Symposium on Ostracoda, Programme and Abstracts 1 p., 1 tab., Prague. KOZUR, H. 1994: Permian pelagic and shallow-water conodont zonation. — Permophiles 24, 16–20, 3 tabs., Calgary.

96

KOZUR, H. 1994: The Permian/Triassic boundary and possible causes of the faunal change near the P/T boundary. — Permophiles 24, 51–54, Calgary. KOZUR, H. 1994: Lopingian stratigraphy: New results and problems. — International Symposium on Permian Stratigraphy, Environments & Resources, Abstracts 15, Guiyang. KOZUR, H 1994: Importance and problems of the Permian conodont biostratigraphy. — First Asian Conodont Symposium, Abstract of Papers, 14, Nanjing. KOZUR, H. 1994: Die Bedeutung der Radiolarian für die Mitteltrias-Stratigraphie. — 64. Jahrestagung Paläont. Ges., Vortrags- und Posterkurzfassungen, 28, Budapest. KOZUR, H. 1994: Chengyuania, a new name for Pseudogondolella KOZUR 1988 (Conodonta) [non Pseudogondolella YANG 1984 hybodont fish teeth)]. — Paläont. Z. 68/3–4, 529–530, Stuttgart. KOZUR, H. 1994: Die Becken-Entwicklung des Meliatikums der Westkarpaten und Ostalpen und ihre paläogeographische Bedeutung. In: Beckenbildung und -Inversion in Europa. Endogene und exogene Faktoren. — 146. Jahrestagung Deutsche Geologische Gesellschaft, 36. Oktober 1994, Heidelberg, Kurzfassungen der Vorträge und Poster, 107–108, Heidelberg. KOZUR, H. 1994: The early evolution of the southern Tethys on the example of western Sicily and the interaction of the southern Tethys with the Alpine-Carpathian Belt. In: ALCAPA II: Geological evolution of the Alps-Carpathian-Pannonian System. — Romanian J. Tect. Reg. Geol. 75, suppl. 1, 29–30, Bucureşti. KOZUR, H. 1994: Permian radiolarians from Sicily (Italy) and Texas. — Interrad VII, Osaka, Abstracts 70, 1 fig., Osaka. KOZUR, H. 1994: The stratigraphic importance of the Ladinian radiolarian zonation. — Interrad VII, Osaka, Abstracts 71, 1 fig., Osaka. KOZUR, H. 1994: The correlation of the Zechstein with the marine Standard. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 137/1, 85–103, 1 fig., 7 tabs., Wien. KOZUR, H., DAVYDOV, V. & KOTLYAR, G. 1994: Preliminary report on the Permian conodont fauna of Darvas and SE-Pamir and its importance for the Permian time-scale. — Permophiles 24, 13–15, Calgary. KOZUR, H. & KAYA, O. 1994: First evidence of pelagic Late Permian conodonts from NW Turkey. — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1994/6, 339–347, 3 figs., Stuttgart. KOZUR, H., KRAINER, K. & MOSTLER, H. 1994: Middle Triassic conodonts from the southern Karawanken Mountains (Southern Alps) and their stratigraphic importance. — Geol. Paläont., Mitt., Innsbruck, 19, 165-200, 3 figs., 4 pls., Innsbruck. KOZUR, H., LÖFFLER, M. & SITTIG, E. 1994: First evidence of Paleohelcura (arthropod trackway) in the Rotliegend of Europe. — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1994/10, 618–632, 5 figs., Stuttgart. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1994: Anisian to Middle Carnian radiolarian zonation and description of some stratigraphically important radiolarians. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderbd. 3, 29–255, 10 figs., 51 pls., Innsbruck.

1995 AUBRECHT, R. & KOZUR, H. 1995: Pokornyopsis (Ostracoda) from submarine fissure fillings and cavities in the Late Jurassic of Czorsztyn Unit and the possible origin of the Recent anchialine faunas. — N. Jb. Geol., Paläont., Abh. 196/1, 1–17, 8 figs., Stuttgart. DAVYDOV, V. I. & KOZUR, H. 1995: The position of the Carboniferous-Permian boundary in the Carnian Alps compared with the stratotype region. — XIII International Congress on Carboniferous-Permian XIII ICC-P, Abstracts, 29, 1 fig., Kraków. KAYA, O. & KOZUR, H. 1995: Olistostromal aspect of the pre-Late Cretaceous clastic assemblage in the northern part of the Karaburun peninsula western Turkey. — In: International Earth Science Colloquium on the Aegean Region 1995, Program and Abstracts, 29, Izmir. KAYA, O. & KOZUR, H. 1995: A large-scale shale-conglomerate channell fill in an ammonitico rosso-bearing Anisian sequence in the Karaburun peninsula (Ildir, Izmir). — In: International Earth Science Colloquium on the Aegean Region 1995, Program and Abstracts, 29, Izmir. KAYA, O. & KOZUR, H. 1995: Triassic correlations in western and northwestern Turkey: Late Triassic accretionary tectonics. — In: International Earth Science Colloquium on the Aegean Region 1995, Program and Abstracts, 29, Izmir. KOZUR, H. 1995: Remarks on the Anisian-Ladinian boundary. — Albertiana 15, 36–44, Utrecht. KOZUR, H. 1995: Permian conodont zonation and its importance for the Permian stratigraphic standard scale. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 20, Festschrift zum 60. Geburtstag von Helfried MOSTLER, 165–205, 4 figs., 2 tabs., 6 pls., Innsbruck. KOZUR, H. 1995: First evidence of Middle Permian ammonitico rosso and further new stratigraphic results in the Permian and Triassic of the Sosio Valley area, western Sicily. — First Croatian Geological Congress, Abstracts, 51, Zagreb. KOZUR, H. 1995: The position of the Anisian-Ladinian boundary and the development of the radiolarian faunas in this level. — First Croatian Geological Congress, Abstracts, 52, Zagreb. KOZUR, H. 1995: First evidence of Middle Permian ammonitico rosso and further new stratigraphic results in the Permian and Triassic of the Sosio Valley area, western Sicily. — Proceedings First Croatian Geological Congress, 1, 307–310, 3 figs., 1 pl., Zagreb. KOZUR, H. 1995: The position of the Anisian-Ladinian boundary and the development of the radiolarian faunas in this level. — Proceedings First Croatian Geological Congress, 1, 311–314, 2 figs., Zagreb. KOZUR, H. 1995: Permian paleopsychrospheric deep-water ostracods of Sicily. In: RÍHA, J. ed.: Ostracoda and Biostratigraphy. — Proceedings of the twelfth International Symposium on Ostracoda Prague, Czech Republic, 26–30 July 1994, 425, Rotterdam. KOZUR, H. 1995: Some remarks to the conodonts Hindeodus and Isarcicella in the latest Permian and earliest Triassic. — Palaeoworld 6, 64–77, 1 fig., 3 pls., Nanjing. KOZUR, H. & KAYA, O. 1995: New biostratigraphic results from Triassic carbonates adjacent to an olistostrome (clastic assemblage) in the Karaburun peninsula. — In: International Earth Science Colloquium on the Aegean Region 1995, Program and Abstracts, 34–35, Izmir. KOZUR, H., KRAINER, K. & LUTZ, D. 1995: Middle Triassic conodonts from the Gartnerkofel-Zielkofel area (Carnic Alps, Carinthia, Austria). — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 137, 275–287, 2 figs., 3 pls., Wien. KOZUR, H., KRAINER, K. & MOSTLER, H. 1995: A conodont-rich pelagic Olenekian-Anisian boundary section in the Sosio Valley area, western Sicily (Italy). — Albertiana 15, 24–26, 1 tab. p. 41, Utrecht.


97

KOZUR, H. & LEMONE, D. V. 1995: The Shalem Colony section of the Abo and Upper Hueco Members of the Hueco Formation of the Robledo Mountains, Dońa Ana County, New Mexico: Stratigraphy and new conodont-based age determinations. — In: LUCAS, S. G. & HECKERT, A. B. (eds): Early Permian footprints and facies. — New Mexico Mus. Nat Hist. Sci. Bull. 6, 39–55, 10 figs., Albuquerque. KOZUR, H. & LEMONE, D. V. 1995: New terrestrial arthropod trackways from the Abo Member (Sterlitamakian, Late Sakmarian, Late Wolfcampian) of the Shalem Colony section, Robledo Mountains, New Mexico. — In: LUCAS, S. G. & HECKERT, A. B. (eds): Early Permian footprints and facies. — New Mexico Mus. Nat Hist. Sci. Bull. 6, 107–113, 2 figs., Albuquerque. KOZUR, H. & MOCK, R. 1995: First evidence of Jurassic in the Folkmar Suture Zone of the Meliaticum in Slovakia and its tectonic implications. In: XV Congress of the Carpatho-Balkan Geological Association. — Spec. Publ. Geol. Soc. Greece 4/1, 53–58, 3 figs., Athens. KOZUR, H. & MOCK, R. 1995: New biostratigraphic results in the Meliaticum of Slovakia, their tectonic and paleogeographic significance. — In: International Earth Science Colloquium on the Aegean Region 1995, Program and Abstracts, 34–35, Izmir. KOZUR, H. & MOCK, R. 1995: First evidence of Jurassic in the Folkmar Suture Zone of the Meliaticum in Slovakia and its tectonic implications. — Min. Slovaca 27, 301–307, 4 figs., Košice. KOZUR, H. & MOCK, R. & OžVOLDOVÁ, L. 1995: The age of red radiolarites from the Meliaticum of Bohúňovo (Slovakia) and remarks to the Anisian-Ladinian boundary. — Mineralia Slovaca 27, 153–168, 3 figs., Košice. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1995: Guadalupian (Middle Permian) conodonts of sponge-bearing limestones from the margins of the Delaware Basin, West Texas. — Geol. Croat. 48/2, 107–128, 7 figs., 3 tabs., 4 pls., Zagreb.

1996 GLENISTER, B. F., KOZUR, H., LAMBERT, L. L., SPINOSA, C. & WARDLAW, B. R. 1996: Guadalupian Subseries: proposed international standard for the lower Upper Permian Series. — 30th IGC, Abstracts, 1, 87, Beijing. KOZUR, H. 1996: The position of the Norian-Rhaetian boundary.In Jost Wiedmann Symposium, Abstracts. — Ber.-Rep. Geol.-Paläont. Univ. Kiel 76, 27–35, 2 figs., 3 tabs., Kiel. KOZUR, H. 1996: Some remarks to the Permian standard scale. — Guadalupian II, Alpine, Texas, April 10-13, 1996, Abstracts, 7–11, 13, 14, 2 figs., Washington. KOZUR, H. 1996: Stratigraphically important phylomorphogenetic lineages of Triassic conodonts. — Sixth European Conodont Symposium ECOS VI, Abstracts, 31, Warszawa. KOZUR, H. 1996: First evidence of Paleozoic conodonts in the clastic series of western Karaburun peninsula (Turkey) and their significance for the Paleozoic stratigraphy and paleogeography in the western Turkey. — Sixth European Conodont Symposium ECOS VI, Abstracts, 31, Warszawa. KOZUR, H. 1996: The paleogeographic importance of paleopsychrospheric ostracods. — 3ème Congrès Européen des Ostracodologistes – Paris-Bierville, 8–12 juillet 1996, 39, Paris. KOZUR, H. 1996: Changes in marine ostracod faunas at the Permian-Triassic boundary. — 3ème Congrès Européen des Ostracodologistes – Paris-Bierville, 8–12 juillet 1996, 40, Paris. KOZUR, H. 1996: Relations between the Kirkbyacea and Punciacea Reticulocopida, (Ostracoda) and first Late Triassic Punciacea. — 3čme Congrès Européen des Ostracodologistes – Paris-Bierville, 8–12 juillet 1996, 41, Paris. KOZUR, H. 1996: New data concerning the Permian and Triassic of western Sicily, Italy. — 30th IGC, Abstracts, 1, 93, Beijing. KOZUR, H. 1996: The Permian-Triassic boundary (PTB) in marine and continental beds - possible causes for the PTB biotic crisis. — 30th IGC, Abstracts, 2, 55, Beijing. KOZUR, H. W. 1996: The systematic position of Pseudoertlispongus LAHM (Radiolaria) and description of some new Middle Triassic and Liassic radiolarian taxa. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband 4, 287–299, 1 pl., Innsbruck. KOZUR, H. W. 1996: The conodonts Hindeodus, Isarcicella and Sweetohindeodus in the uppermost Permian and lowermost Triassic. — Geol. Croatica 49/1, 81–115, 4 figs., 5 pls., Zagreb. KOZUR, H. W. & DAVYDOV, V. I. 1996: The importances of the Permian of the Sosio Valley (Western Sicily, Italy) for Guadalupian stratigraphy. — Guadalupian II, Alpine, Texas, April 10–13, 1996, Abstracts, 11–12, 15, Washington. KOZUR, H. W., KAYA, O. & MOSTLER, H. 1996: First evidence of Lower to Middle (Scythian Dienerian-Lower Olenekian) radiolarians from the Karakaya Zone of northwestern Turkey. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband 4, 271–285, 1 fig., 2 pls., Innsbruck. KOZUR, H. W., KRAINER, K. & MOSTLER, H. 1996: Ichnology and sedimentology of the Early Permian deep-water deposits from the LercaraRoccapalumba area (western Sicily, Italy). — Facies 34, 123–150, 4 figs., 8 pls., Erlangen. KOZUR, H. W., KRAINER, K. & MOSTLER, H. 1996: Radiolarians and facies of the Middle Triassic Loibl Formation, South Alpine Karawanken Mountains (Carinthia, Austria). — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband 4, 169–269, 7 figs., 1 tab., 13 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & LUCAS, S. G. 1996: A new conodont from the uppermost Lamar Limestone of the Delaware Basin of West Texas. — Texas J. Sci. 48/2, 95–106, 1 fig. KOZUR, H. W. MCKENZIE, K. G. & MOSTLER, H. 1996: Microcheilinella Geis (Ostracoda) with preserved “soft parts” from Upper Triassic Hallstatt Limestones of the Alps, with remarks on the relations and systematic position of Bairdiocypridacea and Sigillacea. — In: KEEN, M.C. (ed.): Proc. 2nd European Ostracodologists Meeting., 9–16, London. KOZUR, H. & MOCK, R. 1996: New paleogeographic and tectonic interpretations in the Slovakian Carpathians and their implications for correlations with the Eastern Alps. Part I: Central Western Carpathians. — Mineralia Slovaca 28, 151–174, 4 figs., 1 tab., Bratislava. KOZUR, H. & MOCK, R. & OžVOLDOVÁ, L. 1996: New biostratigraphic results in the Meliaticum in its type area around Meliata village (Slovakia) and their tectonic and paleogeographic significance. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 21, 89–121, 1 fig., 6 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1996: Longobardian (Late Ladinian) Muelleritortiidae (Radiolaria) from the Republic of Bosnia-Hercegowina. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband 4, 83–103, 2 figs., 3 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1996: Longobardian (Late Ladinian) Oertlispongiidae (Radiolaria) from the Republic of Bosnia-Hercegewina and the stratigraphic value of advanced Oertlispongidae. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk Sonderband 4, 83–103, 2 figs., 3 pls., Innsbruck.

98

KOZUR, H. & MOSTLER, H. 1996: Iranognathus sosioensis n. sp., a new conodont species from the Changxingian (Late Permian) of western Sicily. — Geol. Croatica 49/2, 129–134, 3 figs., 1 tab., Zagreb. KOZUR, H., RAMOVŠ, A., WANG CHENG-YUAN & ZAKHAROV, Y. 1996: The importance of Hindeodus parvus (Conodonta) for the definition of the Permian-Triassic boundary and evaluation of the proposed sections for a global stratotype section and point (GSSP) for the base of the Triassic. — Geologija 37/38, 173–213, 2 figs., 1 tab., 1 pl.,Ljubljana. KRAINER, K, WOOD, G. D. & KOZUR, H. 1996: Geology, palynology and palynofacies of the Bolsano volcanic complex (Permian) of northern Italy. — 30th IGC, Abstracts, 2, 179, Beijing. WANG CHENG-YUAN, KOZUR, H. ISHIGA, H., KOTLYAR, G. V., RAMOVŠ, A., WANG ZHI-HAO & ZAKHAROV, Y. 1996: Permian-Triassic boundary at Meishan of Changxing County, Zhejiang Province, China - A proposal on the global stratotype section and point (GSSP) for the base of the Triassic. — In: First Asian Conodont Symposium. — Acta Micropaleont. Sinica 13/2, 109–124, 3 figs., 1 tab., Beijing. WIGNALL, P. B., KOZUR, H. & HALLAM, A. 1996: On the timing of palaeoenvironmental changes at the Permo-Triassic (P/TR) boundary using conodont biostratigraphy. — Historical Biology 12, 39–62, 8 figs., Amsterdam. YIN, H., SWEET, W. C., GLENISTER, B. F., KOTLYAR, G., KOZUR, H., NEWELL, N. D., SHENG, J., YANG, Z. & ZAKHAROV, Y. D. 1996: Recommendation of the Meishan section as Global Stratotype Section and Point for basal boundary of Triassic System. — Newsl. Stratigr. 34/2, 81–108, 3 figs., 3 tabs., 2 pls., Berlin-Stuttgart.

1997 CHANNELL, J. E. T. & KOZUR, H. W. 1997: How many oceans? Meliata, Vardar and Pindos oceans in Mesozoic Alpine paleogeography. — Geology 25/2, 183–186, 2 figs., 1 tab. IMOTO, N. & KOZUR, H. 1997: The age of Triassic conodonts from shale intercalations in cherts from Kyoto Prefecture, Japan. In: Yao, A. (ed.): Proceedings of the Fifth Radiolarian Symposium. — News of Osaka Micropaleontologists, Special Volume 10, 115–126, 2 figs., 2 tabs., 4 pls., Osaka. KOZUR, H. 1997: Muellerisphaerida from Turkey and their stratigraphic importance. In: FATKA, O. & SERVAIS, T. (eds): Acritarcha in Praha. — Acta Univ. Carolinae, Geol. 40, 475, Praha. KOZUR, H. 1997: New stratigraphic results on the Paleozoic of the western parts of the Karaburun peninsula, western Turkey. In: PIşKIN, Ö, ERGÜN, M., SAVAşCIN, M. Y. & TARCAN, G. (eds): Proc. International Earth Sciences Colloquium on the Aegean region, IESCA 1995, 1, 289–307, 3 figs., Izmir. KOZUR, H. 1997: Pelagic Permian and Triassic of the Western Tethys and its paleogeographic and stratigraphic significance. — 48. Berg- und Hüttenmännischer Tag, Kolloquium 1. Stratigraphie, Sedimentation und Beckenentwicklung im Karbon und Perm, 21–25, 1 fig., 2 tabs., Freiberg. KOZUR, H. 1997: First discovery of Muellerisphaerida (inc. sedis) and Eoalbaillella (Radiolaria) in Turkey and the age of the siliciclastic sequence (clastic series) in Karaburun peninsula. — Freiberger Forsch.- H. C 466, 33–59, 3 figs., 4 pls., Freiberg. KOZUR, H. 1997: The effects of the Permo-Triassic boundary biotic crisis on different faunal groups and its possible causes. — 13th International Symposium on Ostracoda ISO97, Abstract Vol. 31, London. KOZUR, H. 1997: The evolution and continuation of the Western Carpathian Meliata-Hallstatt Ocean (MHO). — In: Alpine evolution of the Western Carpathians and related areas, abstracts and introductory articles to the excursion, 25–26, Bratislava. KOZUR, H. 1997: Possible scenario for the biotic crisis of the Permian/Triassic boundary. — UNESCO-IGCP Project 335 “Biotic recoveries from mass extinctions”, final conference “Recoveries ‘97”, 18–22, Praha. KOZUR, H. 1997: Late Paleozoic and Early Mesozoic opening of Tethyan oceanic and continental basins in Turkey. — Interrad VIII, abstracts, 77, Paris. KOZUR, H. 1997: The Permian conodont biochronoloy: Progress and problems. In: The Permian of eastern Tethys: Biostratigraphy, Palaeogeography and Resources, Abstracts. — Deakin Univ., Technical paper 79–82, Melbourne. KOZUR, H. 1997: New stratigraphic results in the Permian of the Sosio Valley area, western Sicily, Italy. — In: PODEMSKI, M., DYBOVAJACHOWICZ, S., JAWOROWSKI, K., JURECZKA, K. & WAGNER, R. (eds): Proceedings of the XIII International Congress on the Carboniferous and Permian. — Prace Pánstw. Inst. Geol. 157, 145–157, 2 figs., 3 tabs., 3 pls., Warszawa. KOZUR, H., GEISSMAN, J. W., MOLINA-GARZA, R. S. & LUCAS, S. G. 1997: The nonmarine Permo-Triassic boundary section at Dalongkou anticline, Xinjiang, northwestern China: Observations and status. — Geol. Soc. America, Abstracts with Programs 29/6, A 118, Boulder. KOZUR, H., KRAINER, K. & MOSTLER, H. 1997: Neospathodus sosioensis n. sp., a new conodont species from the late Olenekian (uppermost Scythian) of western Sicily, Italy. In: YAO, A. ed.: Proceedings of the Fifth Radiolarian Symposium. — News of Osaka Micropaleontologists, Special Volume 10, 109–113, 3 figs., 1 pl., Osaka. KOZUR, H. & MOCK, R. 1997: New paleogeographic and tectonic interpretations in the Slovakian Carpathians and their implications for correlations with the Eastern Alps and other parts of the western Tethys. Part II: Inner Western Carpathians. — Mineralia Slovaca 29, 164–209, 7 mfigs., 1 pl., Bratislava. KOZUR, H. & MOSTLER, H. & REPETSKI, J. E. 1997: “Modern” siliceous sponges from the lowermost Ordovician (early Ibexian-Early Tremadocian) Windfall Formation of the Antelope Range, Eureka County, Nevada, U.S.A. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 21, 201–221, 1 fig., 5 pls., Innsbruck. KOZUR, H. & MOSTLER, H. & REPETSKI, J.E. 1997: Well preserved Tremadocian primitive Radiolaria from the Windfall Formation of the Antelope Range, Eureka County, Nevada, U.S.A. — Geol. Paläont. Mitt. Ibk 21, 245–271, 1 fig., 7 pls., Innsbruck.

1998 GÖNCÜOĐLU, C. & KOZUR, H. 1998: Remarks to the pre-Variscan development in Turkey. — In: LINNEMANN, U., HEUSE, T., FATKA, O., KRAFT, P., BROCKE, R. & ERDTMANN, B.-D. (eds): Pre-Variscan terrane analysis of “Gondwanan Europe”. — Schr. Staatl. Mus. Min. Geol. Dresden 9, 137–138, Dresden.


99

GÖNCÜOĐLU, C. & KOZUR, H. 1998: Facial development and thermal alteration of the Silurian of Turkey and its importance for the reconstruction of the Hercynian and pre-Hercynian development in Turkey. In: GUTIEREZ-MARCO, J. C. & RABANO, I. (eds): Proceedings of the 1998 Field Meeting, IUGS Subcommission on Silurian Stratigraphy. — Temas Geologico-Mineros ITGE 23, 87–90, Madrid. KORTE, C., KOZUR, H. & VEIZER, J. 1998: 87Sr/86Sr, δ18O and δ13C of the Muschelkalk: Comparison to Tethys. — Epicontinental Triassic International Symposium Halle 1998, Abstracts. — Hallesches Jahrbuch für Geowissenschaften, B 5, 93–94, Halle. KOZUR, H. 1998: The age of the siliciclastic series (“Karareis Formation”) of the western Karaburun Peninsula, western Turkey. In: SZANIAWSKI, H. (ed.): Proc. Sixth European Conodont Symposium (ECOS VI). — Palaeont. Polonica 58, 169–187, 3 figs., 1 tab., 1 pl., Warszawa. KOZUR, H. W. 1998: A possible scenario for the Permian-Triassic biotic crisis and the reaction of the conodonts to the Permian-Triassic Boundary environmental crisis. — ECOS VII, Seventh International Conodont Symposium Held in Europe, Abstract, 55–57, BolognaModena. KOZUR, H. W. 1998: Opening and closing times of Paleozoic and early Mesozoic deep water basins in Turkey. — Third International Turkish Geology Symposium, Abstracts, 105, Ankara. KOZUR, H. W. 1998: Muellerisphaerida from Turkey: Systematic position and stratigraphic value. — CIMP Symposium and Workshops, Programme and Abstracts, 16, Pisa. KOZUR, H. 1998: The occurrence and stratigraphic importance of Torlessia mackayi, an enigmatic fossil of the Torlesse Terrane New Zealand, in the Akgöl Group Küre Complex, (northern Turkey) and in the Antalya nappes (southern Turkey). — Hallesches Jahrbuch für Geowissenschaften B 5, 95–96, Halle. KOZUR, H. 1998: The correlation of the Germanic Buntsandstein and Muschelkalk with the Tethyan Scale. — Hallesches Jahrbuch für Geowissenschaften B 5, 97, Halle. KOZUR, H. 1998: Some remarks to the Norian-Rhaetian boundary. — Hallesches Jahrbuch für Geowissenschaften B 5, 98–99, Halle. KOZUR, H. W. 1998: Some remarks to the possible causes of the biotic crisis at the Permian-Triassic boundary. Geo-Berlin ‘98, Vorträge. — Terra Nostra 98/3, V185–V186, Berlin. KOZUR, H. W. 1998: Some aspects of the Permian-Triassic boundary (PTB) and of the possible causes for the biotic crisis around this boundary. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 143, 227–272, 2 figs., Amsterdam. KOZUR, H. W. 1998: Mid-Paleozoic geological evolution of Turkey. — In: MAWSON, R., TALENT, J., WILSON, G. & COCKLE, P. (eds): International Geological Correlation Programm IGCP 421: North Gondwanan Mid-Paleozoic bioevent/biogeography patterns in relation to crustal dynamics. Abstract Book, 17–18, Macquarie University. KOZUR, H. W. 1998: Upper Triassic Punciacea, the connecting link between the Paleozoic to Lower Triassic Kirkbyacea and the Cretaceous to Cenozoic Punciacea. In: CRASQUIN-SOLEAU, S., BRACCINI, E. & LETHIERS, F. eds: What about Ostracoda ! Actes du 3e Congrès Européen des Ostracodologistes, 1996. — Bull. Centre Rech. Elf Explor. Prod., Mém. 20, 257–269, 2 figs., 2 pls., Pau. KOZUR, H. W. 1998: The Permian conodont biochronology. Progress and problems. — Proc. Royal Soc. Victoria, 110/1–2, Thematic Issue: Strzelecki International Symposium on Permian of Eastern Tethys: Biostratigraphy, palaeogeography and resources, 197–220, 5 figs., 1 tab., Melbourne. KOZUR, H. W. 1998: Problems for evaluation of the scenario of the Permian-Triassic boundary biotic crisis and its causes. — Geol. Croat. 51/2, 135–162, 3 figs., 1 pl., Zagreb. KOZUR, H. W., GÖNCÜOĐLU, M.C. & KOZLU, H. 1998: Caledonian and Hercynian history of Turkey. — Third International Turkish Geology Symposium, Abstracts, 110, Ankara. KOZUR, H., KRAINER, H. & MOSTLER, H. 1998: The Triassic of the Sosio Valley, western Sicily. — Hallesches Jahrbuch für Geowissenschaften B 5, 99–100, Halle. KOZUR, H. W. & MOSTLER, H. & KRAINER, K. 1998: Sweetospathodus n. gen. and Triassospathodus n. gen., two important Lower Triassic conodont genera. — Geol. Croat. 51/1, 1–5, 1 fig., Zagreb. KOZUR, H. W., ŞENEL, M.& TEKIN, K. 1998: First evidence of Hercynian Lower Carboniferous flyschoid deep-water sediments in the Lycian nappes., southwestern Turkey. — Geol.Croat. 51/1, 15–22, 1 fig., 12 pl., Zagreb. KOZUR, H. W., SILANTIEV, V. V. & CHALIMBADJA, V. G. 1998: Conodonts from the Kazanian of the Russian Platform. —International Symposium Upper Permian stratotypes of the Volga region, 27 July – 4 August 1998, Kazan, Abstracts, 84–85.

1999 CHANNELL, J. E. T., SIEVERS, KOZUR, H. W., KENT, D. V. & AUBRECHT, R. 1999: Carnian-Norian magnetic stratigraphy from Silicka Brezova (Slovakia). — Trans. Amer. Geophysical Union 80/46, F297, EKMEKÇI, E. & KOZUR, H. W. 1999: Conodonts of middle Moscovian age from the Kongul Formation Bolkardađ Unit, northwest of Hadim, Central Taurus, Turkey. — Geol. Croatica 51/1, 1–8, 3 figs., 1 pl., Zagreb. GÖNCÜOĐLU, Y. & KOZUR, H. W. 1999: Palaeozoic stratigraphjy and event succession in eastern Toros, Turkey. —In: TALENT, J., KHAN, F. & MAWSON, R. (eds): International Geological Correlation Program IGCP 421: North Gondwana Mid-Palaeozoic bioevent/biogeography patterns in relation to crustal dynamics. 11–13, North Ryde Macquarie University Printery. GÖNCÜOĐLU, Y. & KOZUR, H. W. 1999: Early Silurian sea-level changes in southern Turkey: Lower Telychian conodont data from the Kemer area, western Taurides. — In: TALENT, J., KHAN, F. & MAWSON, R. (eds): International Geological Correlation Program IGCP 421: North Gondwana Mid-Palaeozoic bioevent/biogeography patterns in relation to crustal dynamics. 13, North Ryde Macquarie University Printery. GÖNCÜOĐLU, Y. & KOZUR, H. W. 1999: Early Devonian transgression in the eastern Antalya nappes: Conodont data from the Tahtalidađ Nappe, north of Alanya, southern Turkey. — In: TALENT, J., KHAN, F. & MAWSON, R. (eds): International Geological Correlation Program IGCP 421: North Gondwana Mid-Palaeozoic bioevent/biogeography patterns in relation to crustal dynamics. 13, North Ryde Macquarie University Printery.

100

GÖNCÜOĐLU, Y. & KOZUR, H. W. 1999: Upper Cambrian and Lower Ordovician conodonts from the Antalya Unit in the Alanya Tectonic Window, southern Turkey. — N. Jb. Geol. Paläont. Mh. 1999/10, 593–604, Stuttgart. KOZUR, H. W. 1999: Permian development in the western Tethys. — In: RATANASTHIEN, B. & RIEB, S.L. (eds): Proceedings of the International Symposium on Shallow Tethys. ST. 5, 101–135, 2 figs., 4 tabs., 2 pls., Chiang Mai. KOZUR, H. W. 1999: The Variscan Carboniferous of Turkey. — XIV ICCP, International Congress on the Carboniferous-Permian, Programme with Abstracts, 78, Calgary. KOZUR, H. W. 1999: Remarks on the position of the Norian-Rhaetian boundary. — Zbl. Geol. Paläont. I, 1998/7–8, 523–535, 1 fig., 3 tabs., Stuttgart. KOZUR, H. W. 1999: The correlation of the Germanic Buntsandstein and Muschelkalk with the Tethyan scale. — Zbl. Geol. Paläont. I, 1998/7–8, 701–725, 5 figs., Stuttgart. KOZUR, H. 1999: Aspekte der Wende Perm/Trias. — In: HAUSCHKE, N. & WILDE, V. (eds): Trias. Eine ganz andere Welt. Mitteleuropa im frühen Erdmittelalter. 23–36, 3 figs., Verlag Dr. Friedrich Pfeil, München. KOZUR, H. W. 1999: A review of the systematic position and stratigraphic value of Muellerisphaerida. — In: TONGIORGI , M. & PLAYFORD, G. (eds): Studies in Palaeozoic palynology. Selected papers from the CIMP Symposium at Pisa, 1998. — Boll. Soc. Paleont. Ital, 38/2–3, 197–206, 1 pl., Modena. KOZUR, H. W., AYDIN, M., DEMIR, O. & YAKJAR, H. 1999: Geological evolution of Middle Pontide area (northern Turkey) and eastward continuation of the Meliata-Hallstatt Ocean. — Geol. Carpathica 50, special issue, 154–155, Bratislava. KOZUR, H. W. & GÖNCÜOĐLU, C. 1999: Differences in the geological evolution of the Istanbul and Zonguldak terranes, northern Turkey. — In: TALENT, J., KHAN, F. & MAWSON, R. (eds): International Geological Correlation Program IGCP 421: North Gondwana Mid-Palaeozoic bioevent/biogeography patterns in relation to crustal dynamics.16–18, North Ryde Macquarie University Printery. KOZUR, H. W. & ŞENEL, M. 1999: Carboniferous oceanic sequences in the Lycian nappes of southern Turkey. — XIV ICCP, International Congress on the Carboniferous-Permian, Programme with Abstracts, 79, Calgary.

2000 GÖNCÜOĐLU, Y. & KOZUR, H. W. 2000: Early Devonian transgression in the eastern Antalya Nappes: conodont data from the Tahtalidađ Nappe, north o f Alanya, southern Turkey. In: MAWSON, R., TALENT, J. A. & LONG, J. A. (eds): Mid-Palaeozoic biota and biogeography. — Rec. West. Aust. Mus.. Suppl. 58, 279–292, 8 figs., Perth. GÖNCÜOĐLU, Y. & KOZUR, H. W. 2000: Early Silurian sea-level changes in southern Turkey: Lower Telychian conodont data from the Kemer area, western Taurides. In: MAWSON, R., TALENT, J. A. & LONG, J. A. (eds): Mid-Palaeozoic biota and biogeography. — Rec. West. Aust. Mus.. Suppl. 58, 293–303, 6 figs., Perth. GÖNCÜOĐLU, M. C., KOZUR, H., TURHAN, N. & GÖNCÜOĐLU, Y. 2000: Stratigraphy of the Silurian-Lower Carboniferous rock units in Konya area (Kütahya-Bolkardađ Belt, Central Turkey). — VIII International Meeting of IGCP 421 in 1st Congresso Iberico de Paleontologia, Evora, 12–14 Oct., 2000, Abstracts, 227–228. KORTE, C., BRUCKSCHEN, P., KOZUR, H., SCHWARK, L., HAMDI, B., LEYTHAEUSER, D. & VEIZER, J. 2000: New organic carbon and strontium isotope data for the Permian/Triassic boundary (PTB) from the Abadeh (Iran) and the Sosio Valley (Sicily, Italy) sections. — In: Sediment 2000. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. Österreich 43, 75–76, Wien. KOZUR , H. W. 2000: Carboniferous and Permian of Turkey. — Schr. Staatl. Mus. Mineral. Geol. Dresden 111, 81, Dresden. KOZUR, H, W. 2000: Northern origin of the Antalya and Alanya Nappes (Western Taurus, Turkey) and causes for the end of the Tethyan faunal provincialism during the middle Carnian. — Proc. Second Croatian Geological Congress, 275–282, 4 figs., Zagreb. KOZUR, H. 2000: Possible causes for the Permian-Triassic biotic crisis: palaeontologic and sedimentary evidences. — In: Sediment 2000. — Mitt. Ges. Geol. Bergbaustud. Österreich 43, 75–76, Wien. KOZUR, H.: 2000: Terrestrial causes for the Permian-Triassic biotic crisis. — 31st International Geological Congress, Rio de Janeiro, Brazil, August 6–17, 2000, Abstract Volume. 1 p. KOZUR, H. 2000: Importance of different microfaunas for definition and correlation of Permian stage boundaries. — 31st International Geological Congress, Rio de Janeiro, Brazil, August 6-17, 2000, Abstract Volume. 1 p. KOZUR, H. W. 2000: Some remarks on the origin of the Albaillellacea. — Interrad 2000, Program with Abstracts, 41–42, Reno-Blairsden. KOZUR, H. W., AYDIN, M., DEMIR, O., YAKAR, H., GÖNCÜOĐLU, M. C. & KURU, F. 2000: New stratigraphic and palaeogeographic results from the Palaeozoic and Early Mesozoic of the Middle Pontides (Northern Turkey) in the Azdavay, Devrekani, Küre and Inebolu areas: Implications for the Carboniferous-Early Cretaceous geodynamic evolution and some related remarks to the Karakaya oceanic rift basin. — Geologia Croatica 53/2, 209–268, 3 figs., 1 tab., 15 pls., Zagreb. KOZUR, H. & GÖNCÜOĐLU, M. C. 2000: Main features of the pre-Variscan development in Turkey. — Acta Univ. Carolinae, Geologica 1998, 42/3–4, 459–464, 4 figs., Praha. KOZUR, H. W. & STAMPFLI, G. 2000: Palaeozoic and Early Mesozoic development in Turkey with special consideration given to the European and Gondwana margins. — Geofiz. Zhurn. 22/4, 103–105, Kiev. ŢENEL, M., GÖNCÜOĐLU,Y. & KOZUR, H. 2000: Conodont–dated Cambrian rocks from the Tahtalidađ Nappe Antalya nappes of the Kemer area, western Taurides (Turkey). — Proc. Second Croatian Geological Congress 371–377, 5 figs., 1 tab., Zagreb.

2001 KAYA, O., KOZUR, H., SADDEDIN, W. & HELVACI, H. 2001: Late mNorian conodont age for a metacarbonate unit in NW Anatolia, Turkey. — Geobios 34, 527–532, 5 figs., Villeurbanne. KORTE, C., KOZUR, H., VEIZER, J., LEYTHAEUSER, D. & SCHWARK, L. 2001: δ13C of organic material in Permian and Lower Triassic sediments. — Earth Systems Processes: A Global Meeting presented by the Geological Society of America and the Geological Society of London, Abstracts, 78–79, Edinburgh, Scotland.


101

KOZUR, H. W., BAUD, A., WARDLAW, B. R., BÉCHENNEC, F., MARCOUX, J. & RICHOZ, S. 2001: Middle Permian conodonts from Oman. — Permophiles 38, 10–12, Calgary. KOZUR, H. W., WARDLAW, B. R., BAUD, A., LEVEN, E., KOTLYAR, G., WANG CHENG-YUAN & WANG ZHI-HAO 2001: The Guadalupian smooth Mesogondolella faunas and their possible correlations with the international Permian scale. — Permophiles 38, 15–21, Calgary. TEKIN, U.K., EKMEKÇI, E. & KOZUR, H. W. 2001: Dating of the Huđlu tuffite based on the radiolarian fauna, Huđlu Unit Beyşehir-Hoyran nappes, Central Taurides, Turkey. — Fourth International Geology Symposium, 2001, Abstract Book, 264.

2002 BACHMANN, G. H. & KOZUR, H. W. 2002: First evidence of a microsphaerule interval around the continental Permian-Triassic Boundary, Germany, and its correlation with the marine realm. — In: ČADA, M., HOUZAR, S., HRAZDÍL, V. & SKÁLA, R. (eds): IX. International Conference on moldavites, tektite and impact processes, Field trip guidebook and abstracts, 24–26, 1 tab., Frantíškovy Lázně. CHANNELL, J. E. T., KOZUR, H. W. & MOCK, R. & AUBRECHT, R. 2002: Carnian-Norian conodont biostratigraphy and magnetostratigraphy at Silická Brezová Slovakia: correlation to other Tethyan sections and to the Newark Basin. — 27th Assembly of the European Geophysical Society, Nice, France, 21–26 April, 2002. — Geophysical Research, Abstracts, vol. 4, (CD ROM) ISSN:1029, 706. KORTE, C., JASPER, T., KOZUR, H. W. & VEIZER, J. 2002: δ18O of Permian and Triassic brachiopods: implications for coeval seawater and paleotemperatures. — Geochim. Cosmochim. Acta 66, A411. KORTE, C., KOZUR, H. W., SCHWARK, L. & VEIZER, J. 2002: Seawater isotope records at the Palaeozoic-Mesozoic transition. — Geo 2002, Würzburg, Abstracts, Schriftenr. Dt. Geol. Ges. 21, 200. KORTE, C., KOZUR, H. W. & SPÖTL, C. 2002: Carbon isotope stratigraphy at the Permian-Triassic boundary. — Schriftenr. Dt. Geol. Ges. 17, 112–113. KORTE, C., KOZUR, H. W., VEIZER, J. & SCHWARK, L. 2002: Isotope records from the Upper Permian / Lower Triassic Abadeh section (Iran) and the Guadalupian Delaware Mountain Group (Southeast New Mexico). — 36th Annual Meeting, Geological Society of America, SouthCentral Section, April 11-12, 2002. Sul Ross University Center, Alpine, Texas, 2002 Abstracts with Programs, 34, A–29. KOZUR, H. W. 2002: Micropaleontological changes at proposed Anisian-Ladinian boundaries. — I.U.G.S. Subcommission on Triassic Stratigraphy, STS/IGCP 467 Field Meeting, Veszprém, Hungary, 5–8 September, 2002, 22–23, Budapest. KOZUR, H. W. 2002: Definition of the Lopingian base with the FAD of Clarkina postbitteri postbitteri. — Permophiles 41, 41–50, Calgary. KOZUR, H. W. & REPETSKI, J. E. 2002: Paulanoblella, nomen novum (Radiolaria) replaces Noblella Kozur, Mostler & Repetski, 1996, a homonym of Noblella Barbour, 1930 (Amphibia). — J. Micropalaeont. 21, 28. KOZUR, H. W. & WANG CHENGYUAN 2002: Comments to the base of the Lopingian Series defined in the Penglaitan sections. — Permophiles 40, 25–30, Calgary. KOZUR, H. W. WARDLAW, B. R. 2002: The importance of the discovery of Mesogondolella (Jinogondolella) aserrata in Oman for correlating West Texas Wordian worldwide. — A–31, 36th Annual Meeting, Geological Society of America, South-Central Section, April 11–12, 2002. Sul Ross University Center, Alpine, Texas, 2002 Abstracts with Programs, 34, A–31.

2003 ALJINOVIĆ, D. & KOZUR, H. W. 2003: Resedimented Carboniferous and Permian radiolarians in Roadian (Middle Permian) deep water clastic complex of Gorski Kotar region (Croatia). — 22nd IAS Meeting of Sedimentology, Abstract Book, 4, Zagreb. BACHMANN, G. H. & KOZUR, H. W. 2003: The continental Permian-Triassic boundary of the Triassic type area, Germanic Basin. — Joint Annual meeting GAC-MAC-SEG, Vancouver, 2003, 175. BAGHERI, S., KOZUR, H. W. & STAMPFLI, G. 2003: The Palaeotethyan suture in NE Iran and its displaced continuation in Central Iran (AnarakNakhlak area). — 22nd IAS Meeting of Sedimentology, Abstract Book, 9, Zagreb. BACHMANN, G. H. & KOZUR, H. W. 2003: The continental Permian-Triassic boundary of the Triassic type area, Germanic Basin. — Joint Annual meeting GAC-MAC-SEG, Vancouver, 2003, p. 175. BACHMANN, G. H. & KOZUR, H. W. 2003: First Evidence of a Microspherule Interval Around the Continental Permian-Triassic Boundary, Germany, and its Correlation with the Marine Realm.- Acta Sci. Natur. Musei Moraviae Occidentalis Třebíč, 41, 143-146. BACHMANN, G. H., KOZUR, H. W. & SZURLIES, M. 2003: Cyclostratigraphy, magnetostratigraphy and microsphaerules of the continental Permian. —Triassic boundary interval, Germany. — International Congress on Carboniferous and Permian Stratigraphy, Utrecht 2003, Abstracts, 36–38. CHANNELL, J. E. T., KOZUR, H. W., SIEVERS, T., MOCK, R., AUBRECHT R. & SYKORA, M. 2003: Carnian-Norian biomagnetostratigraphy at Silická Brezová Slovakia: correlation to other Tethyan sections and to the Newark Basin. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 191, 65–109, 15 figs., 3 pls., Amsterdam. KORTE, C., KOZUR, H. W., BRUCKSCHEN, P. & VEIZER, J. 2003. Strontium isotope evolution of Late Permian and Triassic seawater. — Geochimica et Cosmochimica Acta 67, 47 – 62, 8 figs. 1 tab. KORTE, C., KOZUR, H. W., JOACHIMSKI, M. M. & VEIZER, J. 2003: Strontium, oxygen and carbon isotope records of Permian seawater. — EGSAGU-EUG conference Nice, France. Geophysical Research Abstracts 5, EAE03-A-13061. KOZUR, H. W. 2003: Micropaleontological definition of the Norian-Rhaetian boundary. — Joint Annual meeting GAC-MAC-SEG, Vancouver, 2003, p. 174. KOZUR, H. W. 2003: Recovery of the radiolarians after the Permian-Triassic biotic crisis and integrated radiolarian zonation of the Middle Triassic. — Interrad 2003, Sept. 7-13, Uni Lausanne, Abstracts & Programme, 73–74, 1 tab, Lausanne. KOZUR, H. W. 2003: Integrated ammonoid, conodont and radiolarian zonation of the Triassic and some remarks to stage/substage subdivision and the numeric age of the Triassic stages. — Albertiana 28, 57–83, Utrecht. KOZUR, H. W. 2003: Integrated ammonoid-, conodont and radioalrian zonation of the Triassic. — Hallesches Jahrb. Geowiss. B 25, 49–79, 4 tabs., 1 pl., Halle

102

KOZUR, H. W. 2003: Integrated Permian ammonoid, conodont, fusulinid, marine ostracod and radiolarian biostratigraphy. — Permophiles 42, 24–33, 5 figs., Calgary. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2003: Remarks on the numerical age of the Triassic stages. — Triassic geochronology and cyclostratigraphy. A Field Symposium, St.Christina/Val Gardena, Dolomites, Italy, 41–42. MENNING, M., SCHNEIDER, J. W., CHUVASHOV, B. I., DAVYDOV, V. I., FORKE, H. C., HECKEL, P. H., JIN, Y. G., JONES, P., KOZUR, H., NEMYROVSKA, T. I., RILEY, N., WEDDIGE, K. & WEYER, D. 2003: A Devonian-Carboniferous-Permian correlation chart 2003 (DCP 2003). — International Congress on Carboniferous and Permian Stratigraphy, Utrecht 2003, Abstracts, 350–351. RICHOZ, S., BAUD, A., KOZUR, H. W., MARCOUX, J. 2003: Deep water records from Middle Permian to Lower Triassic of Oman: the demise of Permian biogenetic cherts and abnormal C isotope curve. — International Congress on Carboniferous and Permian Stratigraphy, Utrecht 2003, Abstracts, 441–443.

2004 BACHMANN, G. H. & KOZUR, H. W. 2004: The Germanic Triassic: correlations with the international scale, numerical ages and Milankovitch cyclicity. — Hallesches Jahrb. Geowiss. B 26, 17–62. BACHMANN, G. H., KOZUR, H. & SZURLIES, M. 2004: The continental Permian-Triassic boundary interval, central Germany: Evidence for longterm cosmic influx ? — Albertiana 30 Suppl., 4–5. BAGHERI, S., STAMPFLI, G. M. & KOZUR, H. W. 2004: Tectonic evolution of displaced Palaeotethyan margins in central Iran. — 32nd International Geological Congress, Florence, Italy, August 20-28, 2004, Abstracts, part 1, 729–730. KORTE, C., KOZUR, H. W. JOACHIMSKI, M. M., STRAUSS, H., VEIZER, J. & SCHWARK, L. 2004: Carbon, sulfur, oxygen and strontium isotope records, organic geochemistry and biostratigraphy across the Permian/Triassic boundary in Abadeh, Iran. — Int. J. Earth Sci. (Geol. Rdsch.) 93, 565–581, 10 figs., 1 tab. KORTE, C., KOZUR, H. W. & MOHTAT-AGHAI, P. 2004: Dzhulfian to lowermost Triassic delta 13 C record at the Permian/Triassic boundary section at Shahreza, Central Iran. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 18, 73–78, 2 fig.; Halle (Saale). KORTE, C., KOZUR, H. W. & PARTOAZAR, H. 2004: Negative carbon isotope excursion at the Permian/Triassic boundary section at Zal, NW-Iran. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 18, 69–71, 1 fig.; Halle Saale. KOZUR, H. W. 2004: Event succession in marine and continental beds around the Permian-Triassic boundary (PTB). — Abstracts with programs, Geol. Soc. America 36/4, 56th Annual Meeting Rocky Mountain Section, 100th Annual Meeting Cordilleran Section, May 3–5, 2004, Boise, Idaho, KOZUR, H. W. 2004: The age of the palaeomagnetic reversal around the Permian-Triassic boundary. — Permophiles 43, 25–31, 3 figs., Calgary. KOZUR, H. W. 2004: Dating of the event succession in marine and continental beds around the Permian-Triassic boundary (PTB). — Permophiles 43, 32–37, Calgary. KOZUR, H. W. 2004: Correlation of the marine Permian-Triassic boundary (PTB) with continental deposits. — 32nd International Geological Congress, Florence, Italy, August 20–28, 2004, Abstracts, part 1, 746. KOZUR, H. W. 2004: Evolutionary lineages in Upper Triassic platform conodonts and their importance for the definition of the Carnian - Norian boundary. — 32nd International Geological Congress, Florence, Italy, August 20–28, 2004, Workshops, Program with Abstracts, 1514-1515. KOZUR, H. W. 2004: Pelagic uppermost Permian and the Permian- Triassic boundary conodonts of Iran. Part 1: Taxonomy. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 18, 39–68, 6 pl.; Halle (Saale). MENNING, M., ALEKSEEV, A. A., CHUVASHOV, B. I., DAVYDOV, V. I., FORKE, H. C., HECKEL, P. H., JIN YU-GAN, JONES, P. J., KOZUR, H. W., NEMYROVSKA, T. I., SCHNEIDER, J. W., WEDDIGE, K. & WEYER, D. 2004: Devonian-Carboniferous-Permian correlation chart 2003 (DCP 2003). — 32nd International Geological Congress, Florence, Italy, August 20–28, 2004, Abstracts, part 1, 613. STAMPFLI, G., KOZUR, H., BAGHERI, S. & ROSSELET, F. 2004: The Palaeotethyan suture in the western Tethys. — 32nd International Geological Congress, Florence, Italy, August 20–28, 2004, Abstracts, part 1, 729. SZURLIES, M. & KOZUR, H. W. 2004: Preliminary palaeomagnetic results from the Permian-Triassic boundary interval, Central and NW Iran. — Albertiana 31, 41–46, 3 figs., Utrecht.

2005 BECCALETTO, L., BARTOLINI, A. C., MARTINI, R., HOCHULI, P. A. & KOZUR, H. 2005: Biostratigraphic data from the Çetmi Melange, northwest Turkey: Palaeogeographic and tectonic implications. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 221, 215–244. KORTE, C., HESSELBO, S., JENKYNS, H. & KOZUR H. W. 2005: Isotope trends at the Triassic/Jurassic transition. — 5th Field Workshop IGCP 458 Project, Program, Abstracts and Field Guide, 16-17. KORTE, C., JASPER, T., KOZUR, H. W. & VEIZER, J. 2005: δ18O and δ13C of Permian brachiopods: A revord of seawater evolution and continental glaciation. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 224, 333–351. KORTE, C. & KOZUR H. W. 2005: Carbon isotope stratigraphy across the Permian/Triassic boundary at Jolfa (NW-Iran), Peitlerkofel (Sass de Pütia), Pufels (Bula), Tesero (all three Southern Alps, Italy) and Gerennavár (Bükk Mts., Hungary). — Journ. Alpine Geol. 47, 119–135. KORTE, C. & KOZUR, H. W. 2005: Carbon isotope trends in continental lake deposits of uppermost Permian to Lower Olenekian: Germanic Lower Buntsandstein (Calvörde and Bernburg Formations). — Hallesches Jahrb. Geowiss B 19, 87 – 94. KORTE, C., KOZUR, H. W. & VEIZER, J. 2005: δ13C and δ18O values of Triassic brachiopods and carbonate rocks as proxies for coeval seawater and palaeotemperature. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 226, 287– 306. KOZUR, H. W. 2005: Biostratigraphy and event stratigraphy around the. Permian-Triassic Boundary (PTB) in Iran and implications for the causes of the (PTB) biotic crisis. — Albertiana 33, 47–48. KOZUR, H. W. 2005: Correlation of the continental uppermost Permian and Lower Triassic of the Germanic Basin with the marine scale in the light of new data from China and Iran. — Albertiana 33, 48–51.


103

KOZUR, H. W. 2005: Pelagic uppermost Permian and the Permian-Triassic boundary conodonts of Iran. Part 2: Investigated sections and evaluation of the conodont faunas. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 19, 49–86. KOZUR, H. W.& BACHMANN, G. H. 2005: Correlation of the Germanic Triassic with the international scale. — Albertiana 32, 21–35 KOZUR, H. W.& BACHMANN, G. H. 2005: Marine biostratigraphy and event stratigraphy around the Permian-Triassic boundary (PTB) in Iran and its correlation with the continental biostratigraphy and event stratigraphy in the Germanic Basin. In: LUCAS, S. G. & ZEIGLER, K. E. eds. The nonmarine Permian. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 30, 154–158. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2005: Conchostracan evidence for a late Rhaetian to early Hettangian age for the CAMP volcanic event in the Newark Supergroup, and a Sevatian late Norian age for the immediately underlying beds. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 27, 21–51. ZAKHAROV, Y. D., BIAKOV, A, S., BAUD, A. & KOZUR, H. 2005: Carbon-isotope standard for the Upper Permian and Lower Triassic Induan in Caucasus and its correlation with the Permian of north-eastern Russia. — Albertiana 32, 100–102. ZAKHAROV, Y. D., BIAKOV, A, S., BAUD, A. & KOZUR, H. 2005: Significance of Caucasian sections for working out carbon-isotope standard for Upper Permian and Lower Triassic Induan and their correlation with the Permian of north-eastern Russia. —Journ. China Univ. Geosci. 16/2, 141–151.

2006 GRĂDINARU, E., KOZUR, H. W., NICORA, A. & ORCHARD, M. J. 2006: The Chiosella timorensis lineage and correlation of the ammonoids and conodonts around the base of the Anisian in the GSSP candidate at Desli Caira (North Dobrogea, Romania). — Albertiana 34, 34–38. KORTE, C., BRAND, U., JONES, P. J., KOZUR, H. W., MERTMANN, D. & VEIZER, J. 2006: Oxygen isotope values from Permian brachiopods and bivalves: A record of deglaciation and latitudinal sea-surface temperature gradients. — Carboniferous Conference Cologne. From Platform to Basin. Kölner Forum Geol. Paläont. 15, 72–73. KORTE, C., JASPER, T., KOZUR, H. W. & VEIZER, J. 2006: 87Sr/86Sr record of Permian seawater. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 240, 89–107. KOZUR, H. 2006: Biotic and abiotic events around the Permian-Triassic boundary (PTB) in marine and continental beds and their possible causes. In: LÜER, V., HOLLIS, C., CAMPBELL, H. & SIMES, J. (eds): InterRad 11 & Triassic Stratigraphy Symposium, 19-24 March 2006, Te Papa, Wellington, New Zealand, Programme and Abstract, GNS Science miscellaneous series II, 77, Lower Hutt. KOZUR, H. W. 2006: Remarks to the base of Olenekian. — Albertiana 34, 66–72. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2006: Correlation of the Germanic Triassic with the international scale. In: NAKREM, H. A. & MØRK, A. (eds): Boreal Triassic 2006. — NGF Abstracts and Proceedings of the Geological Society of Norway 3, 77–84. KOZUR, H. W. & METTE, W. 2006: Iranokirkbya bandneri n. gen. n. sp., a new kirkbyid ostracod from the Late Permian Dorashamian of Zal, NW Iran. — Geo. Alp. 3, 85–91. KOZUR, H. W. & MOSTLER, H. 2006: Radiolarien aus dem Longobard der Dinariden. Teil I: Spumellaria. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 28, 23–40. KOZUR, H. W. & MOSTLER, H. 2006: Radiolarien aus dem Longobard der Dinariden. Teil II: Collodaria, Nassellaria und Entactinaria. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 28, 41–91. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2006: The importance of conchostracans for biostratigraphic subdivision and correlation of Triassic continental deposits. In: NAKREM, H. A. & MØRK, A. (eds): Boreal Triassic 2006. — NGF Abstracts and Proceedings of the Geological Society of Norway 3, 84–89. MENNING, M., ALEKSEEV, A. A., CHUVASHOV, B. I., DAVYDOV, V. I., FORKE, H. C., GRUNT, T. A., HANCE, L., HECKEL, P. H., IZOKH, N. G., JIN YG., JONES, P. J., KOTLYAR, G. V., KOZUR, H. W., NEMIROVSKA, T. I., SCHNEIDER, J. W., WANG, X.-D., WEDDIGE, K., WEYER, D. & WORK, D. M. 2006: Global time scale and regional stratigraphic reference scales of Central and West Europe, East Europe, Tethys, South China, and North America as used in the Devonian-Carboniferous-Permian correlation chart 2003 DCP 2003. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 240, 318–372. STAMPFLI, G. M. & KOZUR, H. W. 2006: Europe from Variscan to Alpine cycles. In: GEE, G. D. & STEPHENSON, R. A. (eds): European lithosphere dynamics. — Geological Society, London, Memoirs 32, 57–82.

2007 KORTE, C., HESSELBO, S. P., KOZUR, H. W. & JENKYNS, H. C. 2007: Chemostratigraphy and palaeotemperature evolution across the TriassicJurassic boundary. Sediment 2007, Brixen. — Geo. Alp. 4, 56. KORTE C., KOZUR, H. W. & BACHMANN G. H. 2007: Carbon isotope values of Triassic lacustrine and hypersaline playa-lake carbonates: Lower Buntsandstein and Middle Keuper (Germany). — Hallesches Jahrb. Geowiss B 29, 1–10. KOZUR, H. W. 2007: Biostratigraphy and event stratigraphy in Iran around the Permian–Triassic Boundary (PTB): Implications for the causes of the PTB biotic crisis. In: YIN HONGFU, WARRINGTON, G. & XIE, SHUSHENG (guest eds): Environmental and biotic changes during the Palaeozoic-Mesozoic transition. — Global and Planetary Change, Special Issue, 55/1–3, 155–176. KOZUR, H. 2007: Besprechung: 887. Deutsche Stratigraphische Kommission Hrsg. 2005: Stratigraphie von Deutschland V. Keuper mit Beiträgen von G. Beutler, D. Dittrich, J. Dockter, R. Ernst, A. Etzold, J. Farrenschon, W. Freudenberger, C. Heunisch, K. – P. Kelber, G. Knapp, M. Lutz, E. Nitsch, K. Oppermann, J. Schubert, E. Schulz, V. Schweizer. D. Seegis, R. Tessin & U. Vatz. — Cour. Forsch. -Inst. Senckenberg 253, 296 S. - Zentralbl. Geol. Paläont., II, Paläontologie, Jg. 2006/5–6, 646–661. KOZUR, H. W., MOIX, P & OZSVÁRT, P. 2007: Characteristic Nasselaria of the lower Tuvalian Spongotortilispinus moixi Zone of the Huđlu Unit in the Mersin Mélange. — Bull. Soc. vaud. Sc. nat. 90/3, 151–173. KOZUR, H. W., MOIX, P. & OZSVÁRT, P. 2007: Stratigraphically important Spumellaria and Entactinaria from the lower Tuvalian (Upper Triassic) of the Huđlu Unit in the Mersin Mélange, southeastern Turkey. — Bull. Soc. vaud. Sc. nat. 90/3, 175–195. KOZUR, H. W., MOIX, P. & OZSVÁRT, P. 2007: Further new Nassellaria of the lower Tuvalian (Upper Triassic) Spongotortilispinus moixi Zone of the Huđlu Unit in the Mersin Mélange. — Bull. Soc. vaud. Sc. nat. 90/4, 197–215.

104

KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2007: Upper Triassic conchostracan biostratigraphy of the continental rift basins of eastern North America: its importance for correlating Newark Supergroup events with the Germanic Basin and the international geologic time scale. In: LUCAS, S. G. & SPIELMANN, J. A. (eds): The Global Triassic. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 41, 137–188. LEVEN, E. JA., REIMERS, A. N. & KOZUR, H. W. 2007: First finds of Permian conodonts in eastern Iran and once again on the Guadalupian Series base in Permian sections of the Tethyan realm. — Stratigraphy and geological correlation 15, 57–66. MOIX, P., KOZUR, H. W. & STAMPFLI, G. M., 2007. Evidence for Palaeotethyan origin of a part of the Mersin Mélange southern Turkey. — EGU. Geophysical Research Abstracts, vol. 9, 08739, Vienna. MOIX, P., KOZUR, H. W., STAMPFLI, G. M. & MOSTLER, H. 2007: New palaeontological, biostratigraphic and palaeogeographic results from the Triassic of the Mersin Mélange, SE Turkey. In: LUCAS, S. G. & SPIELMANN, J. A. (eds): The Global Triassic. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 41, 282–311. MOIX, P., STAMPFLI, G. M., VACHARD, D., KOZUR, H. W., KRYSTYN, L., HOCHARD, C. & WILHELM, C. 2007: Palaeotethyan evidences in southern Turkey: new insights from the Mersin mélange and from the Lycian Nappes. — Informal meeting under the direction of Prof. Eduardo Garzanti at the Universitŕ degli Studi di Milano-Bicocca, 2007. NOYAN, Ö. F. & KOZUR, H. W. 2007: Revision of the late Carnian – early Norian conodonts from the Stefanion section (Argolis, Greece) and their palaeobiogeographic implications. — N. Jb. Geol. Paläont. Abh., 245/2, 159–178. WANG CHENG-YUAN & KOZUR, H. W. 2007: On the definition of the base of the Lopingian Series. — Acta Micropalaeontologica Sinica 24/3, 320–329.

2008 KORTE, C., HESSELBO, S. P. & KOZUR, H. W. 2008: Triassic-Jurassic boundary climatic variations indicated by oxygen isotopes from lowMg-calcite fossils. — The Triassic climate, abstract book, 29, Bolzano/Bozen, June 3-7, 2008. KOZUR, H. W. 2008: Blechschmidtia DUMITRICĂ & HUNGERBÜHLER, 2007 and Tjerkium DUMITRICĂ & HUNGERBÜHLER, 2007, junior synonyms of Archaeoacanthocircus KOZUR, MOIX & OZSVÁRT, 2007. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 30, 1–9. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2008: The mid-Carnian wet intermezzo of the Schilfsandstein (Germanic Basin). — The Triassic climate, abstract book, 30–31, Bolzano/Bozen, June 3–7, 2008. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2008: Updated numerical ages of Triassic stages and the correlation of the Germanic Triassic with the Tethyan scale. — International Geological Congress Oslo 2008, Abstract volume, HPS-05: Recent development in Geologic Timescale, 1 p. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2008: Updated correlation of the Germanic Triassic with the Tethyan scale and assigned numeric ages. In: KRYSTYN, L. & MANDL, G. W. (eds): Berichte Geol. Bundesanstalt 76, 53–58. KOZUR, H. W. & HAUSCHKE, N. 2008: Estheriella bachmanni n. sp., the ancestral form of the radially–ribbed Triassic Estheriella Weiss. — Hallesches Jahrb. Geowiss B 30, 11–20. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2008: Upper Triassic to lowermost Jurassic conchostracan zonation of the Newark Supergroup and its correlation with the marine scale: The CAMP volcanism straddles the Triassic-Jurassic boundary (TJB). — International Geological Congress Oslo 2008, Abstract vol., HPF-16 Correlation between marine and terrestrial ecosystems.1 p. MOIX, P., BECALETTO, L., KOZUR, H. W., HOCHARD, C., ROSSELET, F. & STAMPFLI, G. M. 2008: A new classification of the Turkish terranes and sutures and its implication for the paleotectonic history of the region. — Tectonophysics 451/1–4, 7–39. MOIX, P., STAMPFLI, G. M., CHAMPOD, E., BECALETTO, L., KOZUR, H. W., MARTINI, R., WERNLI, R., KRYSTYN, L., HUNGERBÜHLER, A. & GARZANTI, E. 2008: The Triassic detritic units in the East Mediterranean realm. — 6th Swiss Geoscience Meeting 2008, Lugano. MOIX, P., VACHARD, D., STAMPFLI, G. M., ALLIBON, J. & KOZUR, H. W. 2008: Paleotethyan evidences in south western Turkey: New insights from the Lycian nappes. — IGC 2008, Oslo.

2009 BACHMANN, G. H., HAUSCHKE, N. & KOZUR, H. W. 2009: 6th International Field Workshop. Buntsandstein Cyclicity and Conchostracan Biostratigraphy of the Halle (Saale) Area, Central Germany, September 12–13, 2009, 30 p. KOZUR , H. W. 2009: Detailed correlation of marine and continental beds around the Permian-Triassic boundary (PTB): Implications for the importance of the Siberian trap for the Permian-Triassic biotic crisis. — 9th North American Paleontological Convention, Abstracts. 388–389. KOZUR, H. W., MOIX, P. & OZSVÁRT, P. 2009: New Spumellaria (Radiolaria) from the Early Tuvalian Spongotortilispinus moixi Zone of Southeastern Turkey, with some remarks on the age of this fauna. — Jahrbuch Geol. Bundesanstalt 149/1, 25–59. OZSVÁRT, P., KOZUR, H. & MOIX, P. 2009: Carnian radiolarians from the Mersin Mélange, southeastern Turkey: Revision of the family Capnuchosphaeridae DE WEVER, 1979. — 12th Hungarian Symposium on Paleontology, Program, Abstracts and Field Guide, 28–29. Sopron. VANDELLI, A., VACHARD, D., MARTINI, R., KOZUR, H. W., MOIX, P. & STAMPFLI, G. M. 2009: The Lentas unit in southern Crete: the base of the Pindos sedimentary series? New paleontological results. — 7th Swiss Geoscience meeting, 20th–21st November 2009.

2010 KORTE, C. & KOZUR, H. W. 2010: Carbon isotope stratigraphy across the Permian-Triassic boundary: A review. — Journ. Asian Earth Sci. 39, 215–235 + 3 pages supplementary information. KORTE, C., PANDE, P., KALIA, P., KOZUR, H. W., JOACHIMSKI, M. M. & OBERHÄNSLI, H. 2010: Massive volcanism a the Permian-Triassic boundary and its impact on the isotopic composition of the ocean and atmosphere. —Journ. Asian Earth Sci. 37, 293–311. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2010: The middle Carnian wet intermezzo of the Stuttgart Formation Schilfsandstein, Germanic Basin. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 290, 107–119. KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2010: Tethyan and German Triassic stratigraphy, correlation and numerical ages. —Geophysical Research Abstracts 12, EGU2010–3475.


105

KOZUR, H. W. & BACHMANN, G. H. 2010: Correlation of the predominantly continental Upper Triassic of the Germanic Basin with the Tethyan scale. In: DI STEFANO, P. & BALINI, M. (eds): New Developments on Triassic Integrated Stratigraphy. Workshop Palermo, September 12–16, 2010, 25–27. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2010: The biostratigraphic importance of conchostracans in the continental Triassic of the northern hemisphere. In: LUCAS, S. G. (ed.): The Triassic timescale. — Geological Society, London, Special Publication 334, 315–417. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2010: The conchostracan zonation of the Upper Triassic and basal Jurassic. Age of the CAMP volcanics in the Newark Supergroup. — In: DI STEFANO, P. & BALINI, M. (eds): New Developments on Triassic Integrated Stratigraphy, Workshop Palermo, September 12–16, 2010, 28–29. MOIX, P., BECALETTO, L. MASSET, O., KOZUR, H. W., DUMITRICĂ, P., VACHARD, D., MARTINI, R. & STAMPFLI, G. M. 2010: Geology, correlation and geodynamic evolution of the Mersin mélanges. — Geological Society of America Global Meeting, “Tectonic crossroads evolving orogens of Eurasia-Africa-Arabia”, 4–8 October 2010, Ankara, Turkey. OZSVÁRT, P., KOZUR, H. & MOIX, P. 2010: New Entactinarian radiolarians from the Mérsin Mélange, southeastern Turkey. — 13th Hungarian Symposium on Paleontology, Program, Abstracts and Field Guide, p. 31., Vértes VANDELLI, A., VACHARD, D., MARTINI, R., KOZUR, H. W., MOIX, P. & STAMPFLI, G. M. 2010: New paleontological and geochemical results from Pindos remnants in southern Crete. — Geophysical Research Abstracts 12, EGU2010-13666.

2011 BARTH, G. & KOZUR, H. W. 2011: A latest Norian age for insect-bearing beds of the Fuchsberg and Langenberg near Seinstedt, northern foreland of the Harz (Mountains Lower Saxony, Germany). In: SULLIVAN, R., LUCAS, S. G. & SPIELMANN, J. A. (eds): Fossil Record 3. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 53, 157–165. HAUSCHKE, N. & KOZUR, H. W. 2011: Two new conchostrtacan species from the Late Triassic of the Fuchsberg, northern foreland of the Harz Mountains Lower Saxony, Germany). In: SULLIVAN, R., LUCAS, S. G. & SPIELMANN, J. A. (eds): Fossil Record 3. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 53, 187–194. KORTE, C. & KOZUR, H. W. 2011: Temperature changes across the Permian–Triassic boundary and observations pertaining to some geological/ geochemical features around this level. In: BHARGAVA, O. N. (ed.): Facets of Phanerozoic. — Memoir of the Geological Society of India 78, 100–139. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2011: Additions to the uppermost Alaunian through Rhaetian (Triassic) conchostracan zonation of North America. In: SULLIVAN, R., LUCAS, S. G. & SPIELMANN, J. A. (eds): Fossil Record 3. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 53, 295–300. KOZUR, H. W. & WEEMS, R. E. 2011: Detailed correlation and age of continental late Changhsingian and earliest Triassic beds: Implications for the role of the Siberian Trap in the Permian–Triassic biotic crisis. — Palaeogeogr., Palaeoclimatol., Palaeoecol. 308, 22–40. MOIX, P., BECALETTO, L. MASSET, O., KOZUR, H. W., DUMITRICĂ, P., VACHARD, D., MARTINI, R. & STAMPFLI, G. M. 2011: Geology and correlation of the Mersin Mélanges, southern Turkey. — Turkish J. Earth Sci. 20, 57–98.

2012 LUCAS, S. G., TANNER, L. H., KOZUR; H. W., WEEMS, R. E. & HECKERT, A. B. 2012: The Late Triassic timescale: Age and correlation of the Carnian–Norian boundary. — Earth-Science Reviews 114, 1–18. BARTH, G., KOZUR, H. W., FRANZ, M. & WEEMS, R. E. 2013: Paraconularia bachmanni n. sp. from the Germanic Upper Triassic, the first freshwater occurrence of a conulariid. In: TANNER, L. H., SPIELMANN, J. A. & LUCAS, S. G. (eds): The Triassic System: New Developments in Stratigraphy and Paleontology. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 61, 42–47. KARÁDI, V., KOZUR, H. W. & GÖRÖG, Á. 2013: Stratigraphically important lower Norian conodonts from the Cs vár borehole CSV–1, Hungary – Comparison with the conodont succession of the Norian GSSP candidate Pizzo Mondello (Sicily, Italy). In: TANNER, L. H., SPIELMANN, J. A. & LUCAS, S. G. (eds): The Triassic System: New Developments in Stratigraphy and Paleontology. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 61, 284–295. KOZUR, H. W. FRANZ, M. & BACHMANN, G. H. 2013: Shipingia weemsi n. sp., a biostratigraphically important conchostracan species from the uppermost Carnian and lowermost Norian of central Europe. In: TANNER, L. H., SPIELMANN, J. A. & LUCAS, S. G. (eds): The Triassic System: New Developments in Stratigraphy and Paleontology. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 61, 325–330. MOIX, P., VACHARD, D., ALLIBON, J., MARTINI, R.,WERNLI, R., KOZUR, H. W. & STAMPFLI, G. M. 2013: Palaeotethyan, Neotethyan and HugluPindos Series in the Lycian Nappes SW Turkey: Geodynamical implications. In: TANNER, L. H., SPIELMANN, J. A. & LUCAS, S. G. (eds): The Triassic System: New Developments in Stratigraphy and Paleontology. — New Mexico Museum of Natural History and Science, Bull. 61, 401–444 OZSVÁRT Péter

Hírek, ismertetések

144/1, 107–110., Budapest, 2014

Összeállította: CSERNY Tibor, PALOTÁS Klára

Ismertetés European Federation of Geologists A Magyarhoni Földtani Társulat tagja a Geológusok Európai Szövetségének (European Federation of Geologists, EFG http://www.eurogeologists.eu/). Az EFG 1981-ben jött létre, és jelenleg 22 európai ország földtani szakmai egyesületeit fogja össze, a térség kb. 35 000 szakemberét képviseli. Állandó megfigyelőként — kölcsönösségi alapon — a szervezetben képviselteti magát az Egyesült Államok és Kanada professzionális geológus szövetsége. Folyóirata, a European Geologist on-line jelenik meg, évente 2 alkalommal. Az EFG havi megjelenésű hírlevele, a GeoNews, szintén on-line érhető el a szervezet honlapján. Az EFG célja a földtani szakma széleskörű elismertetése, megbecsülésének növelése a tagállamokban és képviselete az Európai Unió bizottságai felé. Az EFG részt vesz a nyersanyagfüggőség, a klímaváltozás és a természeti katasztrófák megelőzését szolgáló európai tervek kidolgozásában és kivitelezésében. Szakbizottságai és az általuk szervezett európai tanfolyamok, konferenciák jó alkalmat szolgáltatnak tagtársaink nemzetközi megismertetésére és ismereteik bővítésére. Az egyes szakterületek szakértőit tömörítő szakértői panelek (Panel of Experts) szakmai tanácsadói testületként működnek az Európai Bizottság és az Európai Parlament felé. Az EFG megalapította az Eurogeológus (European Geologist, EurGeol) szakértői címet, amelyért azok a megfelelő végzettségű és szakmai tapasztalatú földtani szakemberek folyamodhatnak, amelyek az EFG valamelyik tagegyesületének tagjai. A jelenlegi kb. 1200 EurGeol címmel rendelkező szakember a földtani szakma minden ágát képviseli. Az EurGeol címet, mint szakmai minősítést, a nyersanyagkutatást felügyelő hatóságok elismerik minden európai országban, valamint Ausztráliában, Kanadában, DélAfrikában és Angliában, illetve a tőzsdén jegyzett bányászati vállalatok is, mivel a címmel rendelkező szakemberek (“Competent Person”) jogosultak nyersanyagkutatási és készletszámítási jelentések aláírására. Az EFG szervezett szakmai életét a tagegyesületek 2–2 delegátusából álló közgyűlés (EFG Council) irányítja és felügyeli, a napi munkát pedig az 5 tagú nemzetközi elnökség (EFG Board) és a két fős brüsszeli iroda (EFG Office) szervezi és végzi. HARTAI Éva

Események, rendezvények

Mérnökgeológiai Társaság (International Association of Engineering Geology and the Environment, IAEG) és a Nemzetközi Kőzetmechanikai Társaság (International Society for Rock Mechanics, ISRM), Magyar Nemzeti Bizottságai is. Az utóbbi év mérnökgeológiai, környezetföldtani, alkalmazott földtani kutatásainak eredményeit a hatodik, 2006 óta évente megrendezésre kerülő, konferencián a hagyományos szóbeli előadások mellett most először posztereken is bemutatták. A szó elszáll, az írás megmarad elvet követve a korábbi évekhez hasonlóan egy kötetbe, gyűjtöttük az előadásokat, posztereket és a kutatók legújabb eredményeit bemutató írásokat. A kötet, a Mérnökgeológia-Kőzetmechanika kiskönyvtár 16. kötete, széles spektrumát öleli fel a mérnökgeológia, a hidrogeológia, a környezetföldtan, a geotechnika, a geofizika, kőanyagok és a műemlékek vizsgálatának. Ezenfelül alkalmazott és elméleti kutatások eredményeit közli a kőzetmechanika témakörében. Külön cikksorozat foglalkozik a Bátaapáti térségében, a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére kialakított Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló kőzetkörnyezetének vizsgálatával. Nem maradhattak ki a pincekutatásokkal, az alagútépítéssel és a földrengésekkel kapcsolatos cikkek sem. A könyv ennek megfelelően hét témakörbe csoportosítva közli az írásokat. Újítás a korábbi évekhez képest, hogy nem csak nyomtatott formában készült el a kiadvány, hanem a cikkek teljes terjedelmükben ingyenesen letölthetők a www.mernokgeologia.bme.hu/ocs/ index.php/konferencia/2013 internetes oldalról is. A cikkeknek rövid angol kivonata is van. Az eddigi kötetek szerkesztőihez (TÖRÖK Ákos, VÁSÁRHELYI Balázs) a fiatalítás jegyében GÖRÖG Péter csatlakozott. Az esemény szomorú apropója, hogy a konferencián már nem vehetett részt a hazai mérnökgeológia egyik megalapítója, KERTÉSZ Pál, aki a Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztálynak alapító tagja és tiszteleti elnöke volt. Az Ő emlékét a Mérnökgeológia-Kőzetmechanika Kiskönyvtár 15. kötete, őrzi (szerk. GÁLOS Miklós), amely bemutatja életét és szakmai pályafutását. A konferenciát DUNAI László a BME Építőmérnöki Kar dékánja nyitotta meg, aki hangsúlyozta, az ilyen rendezvények az Építőmérnöki Kar számára kiemelt fontosságúak, hiszen a karon két éve már MSc szinten folyik a mérnökgeológus képzés. Ezt követően BALÁZS L. György mondott köszöntőt. Az előadások sorát GÁLOS Miklós nyitotta meg, aki röviden bemutatta a KERTÉSZ Pálról készülő emlékkötetet is. A konferencián elhangzó 25 előadást több mint 90 részvevő hallgatta meg. A Magyar Mérnöki Kamara Geotechnika Tagozata a konferenciát szakmai továbbképzésnek ismerte el, és a részvételt 2 kreditponttal értékelte. A Kamara elismerését jól jelzi, hogy a Kamara Geotechnika Tagozatának korábbi elnöke MECSI József és jelenlegi elnöke SZILVÁGYI László is megtisztelte konferenciánkat jelenlétével. TÖRÖK Ákos

Mérnökgeológia-Kőzetmechanika 2013 konferencia 2013. november 6.

Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia 2013. november 8–9.

A Magyarhoni Földtani Társulat kiemelt rendezvényének számító konferenciát a Műegyetemen tartották. Az eseményt a társulat 51 éve alapított Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztálya és a BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszéke közösen szervezte. Társzervezők voltak a Nemzetközi

Hetedik alkalommal került sor a Miskolci Egyetemen az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia megszervezésére. A rendezvény a kezdetektől a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztálya, valamint a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara közös szervezésében


108

valósult meg. 2012-től a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal is csatlakozott a rendezőkhöz. A Diákkonferencia legfőbb célja, hogy összegyűjtse azokat a középiskolás diákokat, akik a földtudományok valamelyik ágával a tananyagon túlmenően foglalkoznak, kutatásokat végeznek, és egy konferencia keretében lehetőséget nyújtson nekik, hogy az így szerzett ismereteiket egymással és az érdeklődőkkel megosszák. A rendezvényt szakmailag számos szervezet támogatja: MTA X. Földtudományok Osztálya, Magyar Földrajzi Társaság, Magyar Geofizikusok Egyesülete, Magyar Meteorológiai Társaság, Magyar Csillagászati Egyesület, Magyar Talajtani Társaság, Kutató Diákok Mozgalma. A rendezvény iránt nagy az érdeklődés. Az ország minden régiójából, valamint a határon túlról is, különböző típusú középiskolákból általában 50–60 diák jelentkezik. Ez a szám az utolsó évben egy kicsit lecsökkent, 23 szerző közreműködésével 17 előadás jutott be a programba. A kétnapos konferencián az előadók szekciónkénti csoportosításban, 15 percben ismertették kutatási eredményeiket. Az előadás összefoglalóját egyoldalas absztraktban is benyújtották, ami nyomtatott konferenciakötetben jelent meg. Az egyes szekciókban elismert szakemberekből álló zsűrik értékelték az előadásokat és a kivonatokat, és a szekciónkénti első három helyezett kapott jutalmat. A tehetséggondozás és a szakmai érdeklődés felkeltése mellett a rendezvény egyik legnagyobb sikerének az tekinthető, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács javaslata alapján a rendezvény elnyerte azt a jogot, hogy a kiemelt színvonalat nyújtó diákok nevezési jogosultságot szerezzenek az OTDK-n való szereplésre. Ennek megfelelően a Diákkonferencia rendszeresen delegál középiskolásokat az OTDK-ra, ahol tudásukat egyetemistákkal mérhetik össze. HARTAI Éva Beszámoló a NosztalGEO 2013 rendezvényről „In Memoriam RÉVÉSZ István” Szeged–Algyő, 2013. november 22. A NosztalGEO-t az Alföldi Területi Szervezet 2012-től rendezi meg. Célja kettős: egyrészt lehetőséget kíván adni az újabb földtani eredmények bemutatására, elsősorban az Alföld vonatkozásában. Különösen fontosnak tartjuk ezen új eredmények ipari (kiemelten olajipari) alkalmazásukat. Másik fontos célunk rendszeres alkalmat teremteni a „már régóta fiatal” kollégáknak az egymással, valamint a „még nem olyan régóta fiatal” szaktársakkal való találkozásra. 2013. évi rendezvényünkkel a 2013 januárjában elhunyt RÉVÉSZ Pistára emlékeztünk, aki a hatvanas évek közepén felfedezett Algyő mező bázistelepeinek üledékföldtani szemléletű rétegtani azonosításában meghatározó szerepet játszott. Forradalmian újat alkotott a delta elmélet bevezetésének és a karotázs-szelvények szedimentológiai értelmezésének egyik úttörőjeként. Munkássága alapjaiban változtatta meg a homokkövek, így a telepek térbeli elterjedéséről alkotott képet. Megalakulása óta aktív tagja, motorja volt területi szervezetünknek. Nem volt olyan esemény, rendezvény, amelynek szervezésében, lebonyolításában ne vett volna részt. A napot RÉVÉSZ István sírjának koszorúzásával kezdtük. A délelőtt Pista munkásságához kapcsolódó előadások szerepeltek, s az előadók szoros szakmai és baráti kapcsolatban voltak Vele. Az elhangzott előadások: JUHÁSZ Györgyi: A pannon szedimentológia eredményeinek gyakorlati alkalmazása: hogyan tovább?

TATÁR Andrásné: Pannóniai üledékes egységek a Battonya– Pusztaföldvári-hátságon MAGYAR Imre: Pannóniai puhatestűek rétegtani és környezeti értelmezése az üledékképződési modellek függvényében GEIGER János: Pillanatképek az algyői delta fejlődéstörténetéből KISS Balázs: Üledékes fáciesek pórusszerkezeti vonatkozásai BLAHÓ János: Rezervoárgeológia 40 év tükrében, különös tekintettel Algyő mező tárolóira A délutánt ZIMMERMANN Katalin megható, diavetítéssel illusztrált megemlékezése nyitotta. „Már régóta fiatal” kollégák, barátok, „még nem olyan régen fiatal” tanítványok elevenítettek fel egy-egy múltbeli eseményt, emlékeztek közös kirándulásokra, programokra. PAP Sándor észak-amerikai útjukról tartott diavetítésével zárult a délután. Jó érzés volt ott lenni, érezni azt a szeretetet, amit Pista személye halála után is sugárzott. Különösen jól esett hallgatni RÉVÉSZNÉ Klári köszönő szavait. A rendezvénynek 62 regisztrált résztvevője volt. KISS Balázs Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály 50 éves A Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani-Rétegtani Szakosztálya 2013-ban ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szakosztály jubileumi összejövetelt tartott november 26-án a Magyar Természettudományi Múzeumban. A jó hangulatú rendezvényre megtelt a Semsey Andor nevét viselő előadóterem, hiszen csaknem 90 geológus és paleontológus tisztelte meg jelenlétével az ünnepi ülést. Minden regisztrált résztvevő kapott egy apró ajándékot a szakosztály vezetésétől, egy díszdobozba helyezett pannóniai Melanopsist. A program bevezető részében BAKSA Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke, és CSORBA Gábor a Magyar Természettudományi Múzeum megbízott főigazgató-helyettese köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután DULAI Alfréd, a szakosztály jelenlegi elnöke ismertette röviden az eltelt 50 év legfontosabb eseményeit. Az utóbbi öt évtized legfontosabb tudományos eredményeit a szakma kiemelkedő képviselői foglalták össze. HABLY Lilla a paleobotanika, GALÁCZ András a gerinctelen őslénytan, KORDOS László pedig a gerinces őslénytan legfontosabb momentumait ismertette. A hivatalos program vidám lezárásáról VÖRÖS Attila akadémikus gondoskodott, aki korabeli fotók segítségével elevenítette fel a legfontosabb pillanatokat. Ha nem állt rendelkezésére fotó dokumentáció, akkor bátran hívta segítségül a képzőművészeti asszociációkat egy-egy fontos pillanat felidézésére. Ezután egy kisebb fogadás várta a résztvevőket, ahonnan természetesen nem hiányozhatott a szülinapi torta sem. A kötetlen beszélgetések a múzeum zárásáig folytatódtak, és közben az érdeklődők FŐZY István vezetésével megtekinthették a patagóniai óriás dinoszauruszokat bemutató kiállítást. A szakosztály 50 éves történetét bemutató előadás anyaga a Földtani Közlöny jelen kötetében olvasható. DULAI Alfréd Student Workshop on the Pannonian Basin 2013 decemberében immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Student Workshop on the Pannonian Basin előadássorozat a budapesti AAPG Eötvös University Student Chapter és a Magyarhoni Földtani Társulat közös szervezésében. A workshop célkitűzéseit szem előtt tartva a szervezőknek idén is sikerült egy olyan színvonalas előadássorozatot előkészíteni, amely a résztvevő diákok és fiatal kutatók szakmai fejlődéséhez


109

hozzájárulhatott. Ez alkalommal JOST-KOVÁCS Gergely (Mol Nyrt.) és MÁRTON Béla (San Leon Energy) geológusok osztották meg a szénhidrogéniparban szerzett szakmai tapasztalataikat az érdeklődőkkel. JOST-KOVÁCS Gergely előadása révén a hallgatóság megismerkedhetett a szénhidrogén-kutatófúrások problematikáival, a fúrómag-mintavételezések technikáival és ezek szakszerű tárolásával. MÁRTON Béla prezentációjának segítségével az érdeklődök betekintést nyerhettek a Dél-Albán régió földtani fejlődéstörténetébe, a szénhidrogén-kutatás szempontjából fontos folyamatok és képződmények bemutatására helyezve a hangsúlyt. Az előadás keretén belül, az oly sok vita tárgyát képező messinai sókrízis lehetséges hazai előfordulásai is szóba kerültek. A szépszámú közönség már a jelenlétével is tiszteletét fejezte ki az előadók fáradozásai iránt, hiszen a budapesti, miskolci, szegedi egyetemek diákjain és fiatal kutatóin kívül jelen volt számos oktató, a MOL, a TXM és az O&G Development szénhidrogénkutató vállalatok munkatársai valamint a partnerintézmények képviselői. Az előadásokat követően a helyi AAPG Student Chapter díjazta az elmúlt évek során a szervezetben kiemelkedő tevékenységet folytató SCHLAKKER Attilát (volt alelnök) és VÁRKONYI Attilát (volt médiafelelős). Az AAPG Student Chapterek minden tanévben új elnökséget választanak, hogy a hallgatók utánpótlása biztosítva legyen. A 2013/2014-es tanévben az elnökség a következő hallgatókból áll: TŐKÉS Lilla, BARTHA István Róbert, CSIZMEG János és TÉCZELY Zoltán. A hallgatókat évről-évre HAAS János professzor támogatja. A budapesti AAPG Eötvös University Student Chapter ezúton is köszöni az elmúlt évben megvalósított rendezvények megszervezésében közreműködő támogatóknak és partnereknek a segítségét! BARTHA István Róbert AAPG Eötvös University SC alelnök *** 2013. október 14-én az MFGI Rónai termében megtartotta alakuló ülését a ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztály. Az elnök HORVÁTH Gergely, a titkár NOVÁK Tibor lett. 2013. október 21-én, az ELTE-n megtartotta alakuló ülését a Nyersanyagföldtani Szakosztály. Az elnök HOLODA Attila, a titkár KISS Gabriella lett.

Személyi hírek Köszönetnyilvánítás Hálásan köszönjük minden tagtársunknak, aki 2013. évben önkéntes jövedelemarányos tagdíjával és adományával támogatta Társulatunk munkáját. Támogatóink: ÁRKAI Péter, BADA Gábor, BAKSA Csaba, BÁLDI Katalin, BÁLDI Tamás, BARABÁS András, BARCZA Márton, BENKÓ Zsolt, BERNÁTH Zoltán, BODOR Balázs, BREITNER Dániel, BUDAI Tamás, CENE János, CSERNY Tibor, CSILLAG János, CSONTOS László, DANK Viktor, DOBOS Irma, FARKAS Izabella Melinda, FEHÉR Tamás, FERINCZ György, FODOR Béla, FÖLDESSY János, FÜST Antal, GOMBOR László, GÖNCZ Gábor, GRESCHIK Gyula, HAAS János, HALMAI János, HÁMOR Tamás, HÁMORNÉ Dr. VIDÓ Mária, HÁMOS Gábor, HARTAI Éva, HORN János, HORVÁTH Zsolt, IVÁNYOSI SZABÓ András, JÁMBOR Áron, JUHÁSZ Györgyi, JUHÁSZ József, KÁZMÉR Miklós, KECSKEMÉTI Tibor, KISS Péter, KISSNÉ MEZEI Ágnes, KNEIFEL Ferenc, KOMLÓSSY György, KONCZ István,

KORDOS László, KOROKNAI Balázs, KOVÁCS Endre, KOVÁCS P. Gábor, LEMBERKOVICS Viktor, LESS György, LUMSDENNÉ HORVÁTH Gabriella, MADAI László, MÁDLNÉ SZŐNYI Judit, MAJOROS György, NEMECZ Ernő, NUSSZER András, PAPP Gábor, POZSGAI János, RAUCSIKNÉ VARGA Andrea, SCHAREK Péter, SCHULTZ Péter, SELMECZI Ildikó, SÍKHEGYI Ferenc, STEFANOVITS Pál, SZABÓ Csaba, SZABÓ Imre, SZARKA András, SZEDERKÉNYI Tibor, SZÉKVÖLGYI Katalin, TAMÁS Csaba, TÓTH Erzsébet, TÓTH János, TÓTH Sándor, TURTEGIN Elek, VITÁLIS György, VÖRÖS Attila, WEISZBURG Tamás, ZELENKA Tibor, ZSADÁNYI Éva Adományaik összege: 751 020.- Ft volt. Néhány tagtársunk kérte neve nyilvánosságra hozatalának mellőzését, őnekik és a többieknek is köszönjük a támogatást! BAKSA Csaba Dr. DUDICH Endre 80 éves Nagyszabású és baráti légkörű esemény színhelye volt 2014. január 27-én a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet díszterme. Kollégái, tisztelői és barátai körében ünnepelte születésnapját a magyar geológusok megbecsült és kiemelkedő személyisége DUDICH Endre, mindannyiunk Bandija. A Magyarhoni Földtani Társulat vállalta föl a szervezéssel kapcsolatos teendőket, — némi konspirációval, — hogy az ünnepeltnek az előre kialkudott program mellett meglepetésekkel is szolgálhassunk. MAKK Ágnes gyönyörű énekével és KERCSMÁR Zsolt tilinkó kíséretével indított ünnepi megemlékezést BAKSA Csaba, a társulat elnöke nyitotta meg, amelyet követően kilenc 5–10 perces köszöntés hangzott el, majd még később néhányan egy-egy percben emlékeztek meg DUDICH Endrével korábban közösen végzett munkáról, utazásokról és egyéni élményekről. A köszöntések sorát FANCSIK Tamás igazgató úr kezdte, aki bár nem dolgozhatott együtt az ünnepelttel, de ecsetelte annak az intézet régebbi igazgató-helyetteseként folytatott, maradandó értékeket eredményező tevékenységét. A megemlékezések sorát UNGER Zoltán, KECSKEMÉTI Tibor, PÓKA Teréz, VITÁLIS György, KOMLÓSSY György rövid és meleg hangú köszöntése egészítette ki, kiemelve Bandi bátyánk szakmai, emberi nagyságát és más diszciplínákban is figyelemreméltó minőséget mutató kvalitásait. Utóbbi területeket a filozófiai vitakör és a Magyarországi Eszperantó Szövetség jelenlévő képviselőinek hozzászólásai érintették. Mind a levezető elnök, mind a köszöntő kollégák mindegyike kiemelte DUDICH Endrének — a mai világban már ritka — polihisztorokra jellemző sokrétű műveltségét, széles nyelvtudását, hazaszeretetét, önzetlen kollegiális segítőkészségét, amely a vele való együttműködést mindenkor élménnyé tette. Az ünnepség csúcspontján maga az ünnepelt emelkedett szólásra és összefoglalta „Mit tettem a hazáért” címmel eddigi életútjának fontosabb állomásait, élményeit, érzéseit és motivációit. Ebből minden jelenlévő meggyőződhetett arról, hogy egy rendkívüli műveltségű, nagy munkabírású és szorgalmú kollégának az életútját értékelhetjük, aki mind a geológia, mind a nemzetközi geodiplomácia, mind a filozófia, nyelvészet és irodalom területén értéket teremtett és szolgálta Magyarország érdekeit. Különösen kedves témája volt DUDICH Endrének a HUNGEO magyar földtudományi szakmai találkozók 1996. évi indítása, amelynek az idén már XII. alkalmát szervezzük Debrecenben. Az önvallomást követően a kollégák, barátok nevében BAKSA Csaba ajándékot adott át az ünnepeltnek, egy JÓZSA Judit által készített kerámiát. Meglepetéssel zárult a beszédek sora, ugyanis JUHÁSZ Árpád gitárkíséret és Bandi bátyánk közremőködése mellett előadta a „Főzhetsz, melegíthetsz bennem éppen eleget” című geológus nótát, emlékeztetve a jelenlévőket az ünnepeltnek a balatonalmádi Bauxitkutató Vállalatnál eltöltött munkás éveire.


110

A születésnapi ünnepélyt fogadás követte, amelyet BREZSNYÁNSZKY Károly exelnök és volt MÁFI igazgató pohárköszöntője nyitott meg. A közel száz főt számláló megemlékező közönség soraiban jelen volt többek között VENDEL Miklós Los Angelesből, WANEK Ferenc Kolozsvárról és sokan mások. Levélben köszöntötte az ünnepeltet gróf KLÉBERSBERG Éva, KOMLÓSSY József Svájcból és unokafivére prof. DUDICH Sándor Selmecbányáról. BAKSA Csaba Gyászhírek SIMONYI Dezső 1944–2014 Gyászol a folyóirat. Január 18-án, életének 70. évében elhunyt SIMONYI Dezső, a Földtani Közlöny technikai szerkesztője. Több mint 42 évet dolgozott a Magyar Állami Földtani Intézetben. Kimondani is sok, szinte egy teljes élet. Az 1960-as években kezdte a munkát az intézet kiadványszerkesztőségén, s habár végzettsége nem a nyomdai előkészítő, szerkesztő munkának megfelelő volt, apja példáját követve mégis ezt a pályát választotta. Autodidaktaként képezte magát, s az évek során munkáját mindig megbízhatóan, szépen és egyre magasabb szinten művelte. Szeretett dolgozni. Sokszor kellett monoton, embert próbáló feladatokat végeznie, nem bánta, volt türelme hozzá. De igazán alkotni szeretett, térképet, könyvet tervezni. Volt művészi érzéke hozzá. Habár nem fiatalon tanulta meg a számítógép használatát, mégis voltak programok, amiket Nála jobban senki nem ismert a MÁFI-ban. Szebbnél-szebb könyvek kerültek ki a keze alól. A 2000-es évek elején formailag szinte teljesen megújította a MÁFI könyvkiadását. Ebből az időszakból több mint 40 kiadványt tervezett, és vett részt a szerkesztésükben is. Neki köszönhetjük a Földtani Közlöny jelenleg használt tipográfiáját és a borítóját is. Ezek a kiadványok az emberi élet határán túl is őrzik az emlékét. Tudom, hogy közhely, de rá maradéktalanul igaz, jó ember volt. Szerette a természetet, az állatokat, a növényeket és az embereket is. Nem csak szavakban, törődött is velük. Aggasztotta az emberi nagyképűség, amivel viszonyulunk a természethez, nem hitte sohasem, hogy az emberiség feladata a természet legyőzése lenne. Mikor nyugdíjba ment, kapott egy bicskát, korábban azt mondta, hogy nyugdíjas éveiben a diófa alatt szeretne szalonnázni a kertben. Azután kivágta a diófát. Rövid időt töltött nyugdíjban, és azt sem munka nélkül, nem hiszem, hogy jutott ideje a békés szalonnázásra. Talán majd ezután… PIROS Olga *** Fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. SÁMSONI-SCHRÉTER Zoltán tagtársunk elhunyt. Fájdalommal tudatjuk, hogy Heinz KOZUR tagtársunk 2013. december 20-án elhunyt. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. KÓKAY József geológus, életének 86. évében 2013. december 31-én elhunyt. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. KECSKEMÉTI Tiborné született Dr. KÖRMENDY Anna gyémántdiplomás geológus-paleontológus, életének 86. évében 2014. január 10-én elhunyt. Emlékük szívünkben és munkáikban tovább él!

Könyvismertetés PÁL-MOLNÁR Elemér, BÍRÓ Lóránt (szerk.): Szilárd ásványi nyersanyagok Magyarországon Napokban jelent meg a GeoLitera (Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport) gondozásában az a hiánypótlónak mondható kötet, amely a legfontosabb magyarországi szilárd ásványi nyersanyagokat öleli fel, bemutatva azok hazai potenciálját. A kiadó eddigi kötetei is biztosítékot jelentenek az igényes megjelenésre, nemcsak a külsőt, hanem tartalmat tekintve is. A kötet címét látva sokan felteszik magukban a kérdést: miért fontos könyvet írni a 21. század elején a nem megújuló nyersanyagokról? Ennek több oka is van: egyrészt Magyarországon ilyen jellegű (vagyis több nyersanyagtípust felölelő), naprakész áttekintés utoljára több évtizede nem jelent meg, másrészt egyre határozottabban fogalmazódik meg az az igény, hogy a magyarországi nyersanyagokat ésszerűen, felelősséggel kellene (kell) felhasználni. Magyarország nyersanyagokban nem szegény ország: érckészletei, szén- és lignitkészlete és nem utolsósorban a geotermális energia hasznosítása hosszú távon is növelheti az ország ellátásbiztonságát, és lényegesen csökkentheti az importfüggőséget. E könyv fontos célja áttekintést adni Magyarország legfontosabb nyersanyagairól. A kötet összeállításánál a szerkesztők mérlegelték, hogy mely nyersanyagok kerüljenek tárgyalásra, hiszen terjedelmi korlátok miatt mindegyiket belevenni szinte lehetetlen. Végül abból a megfontolásból maradtak az ércek bemutatásánál, hogy ezen ásványi nyersanyagok kitermelése, gazdasági felhasználása még mindig reális lehetőség Magyarországon. A széntelepeket bemutató fejezet azonban mégis kilóg a sorból, viszont fontosságát figyelembe véve nem nélkülözhető a bemutatása. A hazai földtudományi képzés fontos részét képezi a nyersanyagkutatás oktatása. Jelen kötet további (nem titkolt) célja általános áttekintést adni az e tárgykört hallgató geológus, földtudomány, műszaki földtudomány szakos hallgatók számára. A szerkesztők a könyv megírására olyan megbecsült szakembereket kértek fel (BARABÁS András, FÖLDESSY János, GOMBKÖTŐ Imre, HÁMOR Tamás, HARTAI Éva, HÁMORNÉ VIDÓ Mária, MINDSZENTY Andrea, NÉMETH Norbert, TÓTH Álmos és VIGH Tamás), akik az adott témát jól ismerik és ipari tapasztalatokkal is rendelkeznek. Az egyes fejezetek bemutatják az adott nyersanyag bányászattörténetét, genetikáját, kutatási módszereit, valamint a rendelkezésre álló készleteket. Az utolsó 3 fejezet a nyersanyagokhoz szorosan kötődő előkészítés-technológiai, szakhatósági eljárási és gazdaságföldtani ismereteket foglalja össze. A fenti célokat szem előtt tartva a könyv szerkesztői bíznak abban, hogy nemcsak a geológusok, bányászati szakemberek, döntéshozók, bányavállalkozók, hanem a földtudományok (nyersanyagok) iránt érdeklődő széles közönség kíváncsiságát is sikerült felkelteni. A kötet ugyanakkor nem hiányozhat a földtudományi képzésekben részt vevő hallgatók könyvtárából sem. A könyvet 4000 Ft-os áron a GeoLitera Kiadótól (www.geolitera.hu) lehet közvetlenül megrendelni. PÁL-MOLNÁR Elemér, BÍRÓ Lóránt

Budapest, 2014 ISSN X

Recommend Documents