BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK
2013. május
MESEVÁROS Városi Gyereknap a Fő téren Május 25. szombat Részletek a 8-9. oldalon
BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Városi esemény
Május 1. szerda, 9.00 3-99 éves korig
MAJÁLIS
ingyenes
SPORT-HAGYOMÁNY-SZÓRAKOZÁS
AZ IHAROSBAN
A biatorbágyi majális keretében harmadik éve szerepel Mária, Világ győzelmes királynőjének ünnepe is. A rendezvény így ismét az Iharosi Sportpályán és az Iharos-völgyben kerül megrendezésre. A sportpályán a megszokott futballmeccsek idén szkander bemutatóval és versennyel egészülnek ki, valamint egész nap óriás sakk várja a látogatókat. 17 órától a kulturális program keretein belül: Badár Sándor Stand up comedy előadása, a Blue Barrel Company blues koncertje, majd 19 órától Vörös István (Prognózis) szóló akusztikus koncertje lesz látható, hallható a Faluház szervezésében, 20 órától pedig a Viking 2
Együttes szórakoztatja a nagyérdeműt éjfélig a VIDUKT SE jóvoltából. Az Iharos-völgyben reggel 9 órától Jurta építés, önként jelentkezők segítségével, honfoglalás kori hangszerbemutató, kézműves foglalkozás, felnőtt és gyermek íjászat, felnőtt íjászverseny, lovasíjász bemutatók, Néder Norbi körhintája és lovagoltatás mellett a Mária, Világkirálynője ünnepségen Tolcsvay Béla fellépése teszi teljessé a hét közepi szabadnapot. Részletes program: Futballpálya: 08.30-11.00 U7-es ovis torna (8x6 fős csapatok) 11.00-13.00 U9-es torna 13.00-14.00 7-es 11-es rugó verseny Szkander bemutató és verseny 14.00-17.00 U13-as torna 17.00 Badár Sándor Stand up comedy 18.00 Blue Barrel Company-koncert 19.00 Vörös István (Prognózis) szóló, akusztikus koncert Óriás sakk egész nap Iharos-völgy: 09.00 Jurta állítás 11.00 Lovasíjász bemutató 13.00 Felnőtt íjászverseny 14.30 MÁRIA, VILÁG KIRÁLYNŐJE ÜNNEPSÉG – Tolcsvay Béla előadása 16.00 Lovasíjász bemutató Egész nap kézműves foglalkozások, vásárosok, Néder Norbi körhintája, gyermek íjászkodás, kelevézhajítás, hangszerbemutató, kenyérlángos és egyéb finomságok. 20.00 VIKING Zenekar Rossz idő esetén a színpadi produkciók a Faluházban kerülnek megrendezésre!
2013. MÁJUS
Belépő 800 Ft
5-12 éveseknek
Gyerekeknek
Városi esemény
Május 2. csütörtök, 17 óra
Május 4. szombat május 18. szombat, 7.00-12.00
MESE, MESE, MESKETE Játékos irodalmi foglalkozás Simon Piroska népi iparművész, tanárnővel
Faluház
ingyenes
A szövegértés-, beszédkészség- és személyiségfejlesztő foglalkozás témája: Illyés Gyula Tündérszép Ilonája és Árgyélusa.
TERMELŐI PIAC
Biatorbágyi és környékbeli kistermelők, valódi őstermelők, családi gazdaságok minőségi termékei kedvező áron. www.biatorbagyipiac.hu
Kisgombos Mesebolt • Biatorbágy, Baross Gábor u. 3. +36 (23) 820-466, http://kisgombos.hu
Gyerekeknek
Május 4. szombat, 10 óra Kiállításs
Belépő 800 Ft
Május 2. csütörtök, 18 óra Faluház
„MÍVES PORTÉKÁK BUDA KÖRNYÉKÉN”
ingyenes
KISGOMBOS PADLÁSMŰHELY
6 éves kortól
kiállítás az Iharos Népművészeti Egyesület népi iparművészeinek alkotásaiból. Az Iharos Népművészeti Egyesület a Zsámbéki-medencében élő és alkotó kézművesekből alakult 1996-ban, célja a népművészeti hagyományok ápolása, a népi mesterségek és a hagyományos kézműves tevékenységek művelése, továbbéltetése. A kiállítást megnyitja: Bárdos Júlia művészettörténész. A kiállítás megtekinthető 2013. május 21-ig munkanapokon 10.00-18.00 óra között.
Madárszobor készítés papírokból A térbeli madárfigura gyönyörű, színes tollazatával különleges dísze lehet bárki szobájának. Kisgombos Mesebolt • Biatorbágy, Baross Gábor u. 3. +36 (23) 820-466, http://kisgombos.hu
Gyerekeknek
Május 4. 10.30-16.00 Faluház
ingyenes
Solymosi Józsefné levendulász és Solymosi József kötélverő népi iparművészek bemutatója gyerekeknek.
3
BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Sport ingyenes
19.00 A Modern Család – Dr. Vekerdy Tamás előadása A programot a Biatorbágy Családi Kör szervezi. Együttműködő szakmai partnerünk a dr. Vass Miklós Alapítvány, a Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ fenntartója.
Május 4. szombat, 14.00 – a Kolozsvári utcai sportpályán
AMATŐR KISPÁLYÁS
FOCITORNA
a Táltos SE szervezésében 5+1 fős csapatok jelentkezését várják! Hivatásos játékvezetők vezetik a mecscseket! Díjazás: bográcsos étel minden résztvevőnek, kupa, érem, oklevél az első három helyezettnek. Jelentkezés május 3-án 20.00 óráig Kosáry Jánosnál, telefon: +36 30 334 3580, e-mail:
[email protected] Várható befejezés:19.00-kor
Zene
Május 6. hétfő, 18.30 Faluház
ZENEMŰVEK CSOKRA
Anyák napja alkalmából - PMAMI növendékhangverseny ingyenes
Zene
Május 7. kedd, 18.00 Ismeretterjesztő
Május 4. szombat, 18.00 Faluház
ingyenes
SZOKOLAY BALÁZS zongorahangversenye
A MODERN CSALÁD
Milyen a jól működő család a digitális korban? Mit kell tudnunk gyermekeinkről és magunkról? 18.00 Kerekasztal beszélgetés a biatorbágyi családokról
ingyenes
Résztvevők:
Közösségi Ház
Vásárhelyi Krisztina – pszichológus, Családi Kör, Marx Árpád – igazgató, Biatorbágyi Általános Iskola, Tóth Attila – igazgató, Biatorbágyi Családsegítő Központ, Dr. Győri Gábor – családorvos
4
Faluház
Műsor: Schumann: C dúr Fantázia, Liszt: H moll Szonáta
Tánc
Május 10. péntek, 18.00
800 Ft
KONTAKT IMPROVIZÁCIÓ
Érintés művészete a belső önvalónkra és egymásra találás jegyében. Életkortól, előképzettségtől függetlenül bárki elkezdheti. Vezeti: Balla Katalin táncművész és táncterapeuta Öltözet: könnyű, kényelmes, lehetőleg pamut öltözet, váltó zokni Előzetes jelentkezés: +36 70 629 9202 vagy
[email protected]
2013. MÁJUS
Közösségi Ház
500 Ft 20.30 után 1000Ft
Tánc
Sport
Május 10. péntek, 20.00
Május 11. szombat, 9.00
MILONGA
Szabad tánc argentin tangó zenére, vezetett ráhangolódással szép ruhában, szép emberekkel. Bio-vegán büfé a helyszínen A két foglalkozás egymástól függetlenül is látogatható, de mindkettőn való részvétel esetén 20% kedvezményt biztosítunk. Mindenkit szeretettel várunk!
ingyenes
III. BENTA KUPA
– az iharosi lőtéren Hagyományos íjász, dobó- és hajítófegyver kupa a biatorbágyi Benta Baranta közösség szervezésében.
Zene
Május 10. péntek, 20.00 ingyenes
Café Chaplin Klub MOJO WORKINGS-koncert
A Mojo alapvetően blues zenét játszik, bár saját számaik eltérnek a műfajtól. Sok popos, folkos elem van bennük, amit erősít a speciális éneklés. A már tradicionálisnak mondható két gitár és harmonika mellett a háromszólamú éneklés az, amitől hangképünk sajátos, egyéni hangzású. 2012 novemberében jelent meg első lemezük, Back in the day, vagyis kezdetekben címmel. A zenekar tagjai: Szabó Tamás - ének, szájharmonika Honfi Olivér - ének, gitár Horváth János - akusztikus gitár
A versenyen bárki összemérheti tudását a barantásokkal! Nevezés a helyszínen 8 órától, előzetes nevezés Könczei Bencénél május 6-ig a +36 20 917 5300 telefonszámon, de érdeklődőket is szeretettel várunk egész nap! Az esemény részletes leírása a www.bentabaranta.try.hu címen olvasható.
5
BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK
ingyenes
Sport
Ismeretterjesztő
Május 11. szombat, 9.00
Május 13. hétfő, 19.00
BUDAVIDÉK ZÖLDÚT TÚRA
Kerékpáros és gyalogos kirándulás Pátyra. A Pincehegy tövében találkozhatnak a Zsámbéki-medence kerékpárosai, a kézműves és egyéb programok mellett étel, ital, borkóstolással összekötött pince séta várja az érdeklődőket! Találkozó: május 11-én 9 órakor a Viadukt alatt Info: www.biatorbagy.org
Faluház
ingyenes
BIATORBÁGY
a vállalkozókért, A VÁLLALKOZÓK Biatorbágyért „Személyesen Önnek” – Mit tesz az MKB a kisvállalkozások sikereiért? Meghívott előadó: Molnár Szebasztián fiókvezető MKB Budaörsi fiók. A klub fővédnöke Tarjáni István polgármester, szakmai koordinátora dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár.
Gyerekeknek
Faluház
ingyenes
6
Május 11. szombat, 10.00
Ismeretterjesztő
„KEZEMBEN A KOBAKOM”
Május 14. kedd, 17.30
XVI. biatorbágyi gyermekbábos találkozó A másfél évtizedig Koós Iván Gyermekbábos Találkozó nevet viselő program új köntösben, új címmel, de ugyanolyan magas színvonalon kerül megrendezésre, Pest megyei és budapesti gyermekbábos csoportok részvételével. A gyerekbábos fesztivál egyben az egri országos verseny megyei előválogatója. Az előadások nyitottak, mindenkit szeretettel várnak a fellépő gyerekek és Sarkadi Bence bábművész, akinek az előadását 15 és 16 óra között tekinthetik meg. Házigazda a Faluház Cipcirip Bábcsoportja és annak vezetői (Tóth Krisztina – Álomzúg Társulás, Néder Norbert – Ládafia Bábszínház) A rendezvényt támogatja: Nemzeti Kulturális Alap, együttműködő partner: Nemzeti Művelődési Intézet.
Faluház
ingyenes
SZÜLŐVÉ VÁLÁS
a Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat előadássorozata Erőszakmentes kommunikáció a családban
Hogyan kerülhetünk valódi kapcsolatba önmagunkkal és másokkal? Előadó: Kovács Gábor pszichológus A belépés díjtalan.
2013. MÁJUS Ismeretterjesztő
Május 16. csütörtök, 19.00 Faluház
ingyenes
24. ÓRA
Előadássorozat és beszélgetés válságról, túlélésről, Biatorbágy és a régió önfenntartásáról Növényi élősködők, emberi élősködők - természeti válaszok társadalmi kérdésekre Dr. Tóth Ferenc agrármérnök, SZIE MKK egyetemi docens, társadalomfilozófus előadása. Közkívánatra hívtuk el ismét merész és éles elméjű előadónkat, aki páratlan összefüggéseket tár fel, egyszerű, de soha meg nem fogalmazott igazságokat mond ki, és olyan oldalról láttatja meg élethelyzeteinket és társadalmi viszonyainkat, ami döbbenetes hatást szokott kelteni a hallgatóságban. Szervező: a Pro Hungaricum Egyesület.
la, József Attila, Ady Endre költeménye, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Radnóti Miklós, Burns, Shakespeare, Ahmatova írásai, valamint dalok, világslágerek. Május 18. szombat, 9.00-12.00
RUHABÖRZE
Színház
Május 17. péntek, 19.00 Faluház
Elővételben: 1600 Ft Helyszínen: 2000 Ft
TE MEG ÉN
Détár Enikő és Rékasi Károly színpadi estje 60 percben (*) „Minden pillanatban újraszülethetünk, minden pillanat lehet egy új kezdete: csak döntés kérdése. A mi döntésünké.” Az irodalmi est az emberi életet öleli fel, a születéstől a halálig. Végigvonul az élet fontosabb eseményein, a születés, gyermekkor, felnőttkor, szerelem, házasság, öregkor és halál mérföldkövein, magyar és külföldi írók művei segítségével. Hallható többek között Juhász Gyu-
Faluház
ingyenes
A Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete és a Faluház szervezésében Várjuk mindazokat, akik eladni, cserélni szeretnék a kinőtt, megunt, feleslegessé vált ruhákat, cipőket, eszközöket. Bővebb információ és jelentkezés: Barakonyiné Tündénél a +36 30 503 4015-ös telefonszámon 16.00-20.00 között vagy a borze@bianagycsalad. hu e-mail címen.
7
GYEREKNAPI RENDEZVÉNYEK Május 22. szerda, 15.00-17.00 – a Karikó János Könyvtárban
INDULÁS MESEVÁROSBA – Játékfejtő játék a könyvtárban Játsszunk együtt! Mutassuk be egymásnak kedvenc társasjátékunkat! Május 24. péntek, 17:00
TALÁLKOZÁSOK A KÉPZELET TERÉN, MESEVÁROSBAN Gyerekkönyv-illusztrátorok kiállítása Gyereknap alkalmából a Faluház és a Kisgombos Mesebolt közös szervezésében A tárlat különleges élményt nyújt azoknak, akik nyitottak arra, hogy a fantázia szabad szárnyalásának utat engedve kicsit másként merjék látni a világot. Gyermeki módon, vagyis szabadon. Meglátva benne a meseszerűt, a csodát, a szépséget. A mai gyerekkönyvekben szép számban találunk művészi szintű illusztrációkat, kortalanul bárkit megragadó alkotásokat. Szegedi Katalin, Takács Mari, Rofusz Kinga, Agócs Írisz, Keszeg Ágnes ma a legkeresettebb illusztrátorok közé tartoznak – méltán. A kiállítást a gyerekek nyitják meg, egy interaktív játék keretében, Both Gabi (író, szerkesztő, kritikus) vezetésével. Az alkotók munkái nyomtatványokon és képeslapokon megvásárolhatók a megnyitó ideje alatt. Május 25. szombat Máj
MESEVÁROS Városi Gyereknap a Fő téren a FaluM
ház és a Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében ház há Az iidei gyereknap alkalmából Biatorbágy központja Mesevárossá alakul. Ha a Fő téren sétálunk, a játszótér körül találjuk a Babavárost, ahol számtala talan nagymozgásos, fejlesztő és konstrukciós játék varázsolja el a legkiseb sebbeket, többek között a Babuka segítségével. Különleges Kü alkalom nyílik arra, hogy aki akar, doktorrá változzon Juhász Zsuzsanna Zsu doktor néni sátrában, vagy megismerje egy igazi méhcsalád élekiráálynő a dolgozókig. Néder Norbi hintája és trambulin is várja a repülni tét, királynőtől vágyók kat. vágyókat. A nagy yobba sport-, ügyességi és logikai játékokat próbálhatnak ki. Beleülhetnek nagyobbak igazi m mentő mentőautóba, rendőrautóba és tűzoltóautóba és mindent megnézhetnek, kiprób kipróbálhatnak bálhat rajtuk. Lovacskázhatnak és lovagolhatnak is, a kishölgyek pedig utazhatnak a Sétatéren. hintón n utaz házát is meglátogathatják a Helen Doron tábla tövében. A Nyelvek h Utcájában paprikás krumplival, babgulyással, hot-doggal, lángossal és sok A Finomságok Utcáj 8
2013. MÁJUS fino finomsággal várják Meseváros szakácsai és cukrászai (az Őszidő Nyugdíjasklub, Nyu a Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete) azokat, akik aki megéheztek. Meseváros a legfrissebbekkel ébred, akik nyúlcipőt húztak, hogy egy Me kis testmozgással kezdjék a napot. Részletek a Biatorbágyi Futók Kocogók Klubjának honlapján: (www.bfkk.hu) Ko Azok a csa családtagok, akik ilyen korai órán még nem szívesen futnak, közelről nézhetikk végi végig az óriásmotorok bevonulását és akár fel is ülhetnek rájuk a Faluház melletti parkolóban 9.00-10.00 óra között. melletti p A Fő térr szín színpadi produkcióknak is helyt ad: 10.00 Mátyás Máátyás király bolondos bolondja a Maszk Bábszínház előadása A látványo látványos bá bábjáték sok zenével, óriás marionett-bábokkal, élőszereplőkkel jeleníti meg a mesék igazságo igazságos királyát, de az igazságot kereső embert is. 11.30 A só című bábjáték Néder Norbival és Tóth Krisztával 14.00-15.00 Biatorbágyi táncos lábú gyerekek bemutatói 16.30-17.30 Vargánya apó csodái - mese zenében, dalban, táncban a Honvéd Táncszínház előadásában. – Vargánya apó egy vén tölgy odvában él feleségével, Mamókával. Ide sereglik mindenki, akinek öröme vagy bánata van, és ide érkezik Teknőfalváról a váratlan látogató, aki egy különleges fát keres... A Honvéd Együttes hagyományait folytatva, tánccal és dalokkal mesélik el a történetet gyermekfülnek kedves zenébe ágyazva. A Faluházban eközben szintén izgalmas programok sorjáznak: 11.00 Krisztus urunk vándorlása - a Biatorbágyi Faluház Cipcirip Bábcsoportjának játékos foglalkozása (vezeti Néder Norbi és Tóth Kriszta) 12.00 „Örülünk, hogy megszülettél” – Biatorbágy Város Önkormányzata köszönti idén született lakóit 12.00 Anyák meséi - az ünnepség alatt a kicsiket várja a Kisgomommbosban Gombos Kata, a mesemondást népszerűsítő sorozat megálálál modója, aki Kipling: A magányosan sétáló macska című történetét tét té ét mondja el - valahogy úgy, ahogy nagymamájától hallotta. 13.00 és 15.00 Mesés tárlatvezetés a Találkozások a Képzelet terén c. gyermekkönyv-illusztrátorok kiállításán 18.00 A döntésképesség nevelése Uzsalyné Pécsi Rita előadása szülőknek (gyermekmegőrzést a Babuka játszóház biztosít). A belépés és a játékok használata díjtalan!
BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Városi esemény
rat kapnak ajándékba. (Megközelítés a fenti buszokkal az Alsómajor megállóig). 17.00 órától Pinceavató ünnepség a Kunyik-pincénél. A gazdák és vendégeik közös mulatsága - ének, zene, finom borok és meleg ételek. További információk: www.biaveritas.hu
Május 18. szombat, 10.00-22.00 ingyenes
PÜNKÖSDI
NYITOTT PINCÉK BIATORBÁGYON
A Biatorbágyi Ürgehegy és Öreghegy borászai pünkösd szombatján 15 pincében és egy pálinkafőzőben várják Biatorbágy polgárait egy-egy pohár borra és egy kis borkísérőre.
Május 18. szombat, 14.30 ingyenes
MADARAK ÉS FÁK NAPJA
a tájvédőkkel az Iharosi táborban
Szervező: BIA-VERITAS Egyesület, a Faluház és a Polgármesteri Hivatal támogatásával. 10.00-17.00 A vendégváró gazdák bemutatják a pincészetüket, a szőlőbirtokot, a technológiát. Megközelítés: a Sóskúti autóbusszal az Alsómajor, vagy Erdészház megállóig, onnét erdei sétával, vagy az erre az alkalomra beállított buszjárattal, amely a Faluház parkolójától a Kunyik-pincéig közlekedik: 10 órától páros órában indul a hegyre, páratlan órában vissza. A hegyen lovas-kocsizás és gyereklovagoltatás is lesz. 10.30-kor Pince-körúti séta indul a Füzes-patak partjáról, melynek során megismerkedhetnek az Öreghegy és az Ürgehegy nevezetességeivel, meglátogathatják a borospincéket, ahol a séta résztvevői gravírozott emlékpoha10
Madárbemutatóval, játékos tudáspróbával és Lelkes István festőművész, ornitológus előadásával várjuk a természetkedvelőket!
Impresszum
Kiadja a Biatorbágyi Faluház Felelős kiadó: Szádváriné Kiss Mária igazgató Felelős szerkesztő: Kovácsháziné Katona Zsuzsa igazgatóhelyettes Nyomtatás: Avaloni Nyomdaipari Kft. Tördelés, arculat: Bicskei István | www.unicial.hu A műsorfüzetbe kerülő programokat kérjük, minden hónap 10-ig küldjék el a
[email protected] e-mail címre!
2013. MÁJUS Május 28. kedd, Faluház
Zenés tan-játék egy részben, kamaszokról-kamaszoknak Megtörtént esetet feldolgozva izgalmas témán keresztül beszél a felelősségről és döntéseink súlyáról – nem csak fiataloknak. A történet két kallódó srác céltalannak látszó világába vezet bennünket, akik unalmukban köveket hajigálnak az autópályára, s „telitalálatuk” egy családapa halálát okozza. Az előadás olyan színházi formában kerül a nézők elé, amely megkerülhetetlenné teszi, hogy akár a fiúk szerepébe lépve szembesüljenek a felelőtlen tett súlyos következményeivel. Játsszák: Papp Attila, Ács Tamás, Czár László, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta, Horváth László Rendező: Molnár Anikó
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ
a PMAMI növendékei által a tanév során készített tárgyakból
ingyenes
ELŐZETES JÚNIUS A képzőművész tanszak vezető tanára: Görömbeiné Szalay Ágnes A kiállítás június7-ig tart nyitva.
Színház
Június 7. péntek, 20:00 Faluház
ingyenes
koncert az Ifi Klubban. A koncert előtt, a délután folyamán a zenekar tagjaival mérethetik meg magukat a fiatalok csocsóban, dartsban.
Május 31. péntek, 19.00 Faluház
KÖVEK
elővételben: 1500 Ft, Ifi Klubosoknak, iskolás csoportoknak: 1000 Ft, helyszínen: 2000 Ft
THE BIG BUNNY HALL SWINGER CLUB
Városi esemény
Június 21-23. péntek-vasárnap ingyenes
a Forrás Színház előadása (*)
VÁROSÜNNEP TESTVÉRVÁROSOKKAL 11
BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK
Nyári táborok a Faluházban
LOM-BÓL ÁLOM GYERMEKBÁBOS TÁBOR
Időpont: 2013. június 17- 20-ig, 8.00-12:00 óráig
Helyszín: a Karikó János Könyvtár
A bábszínház az életre keltett anyag színháza, és ide tekinthetnek be a vállalkozó kedvű általános iskolás diákok neves bábművészek (Tóth Kriszta és Néder Norbi) irányításával. Részvételi díj a négy napra: 4 000 forint Jelentkezni lehet:
[email protected], alomzugtarsulas@ gmail.com és a
[email protected] címen vagy levélben a Biatorbágyi Faluház címén (2051 Biatorbágy, Baross G. u.1.) vagy a Karikó János Könyvtárban személyesen. Bővebb információ: a fenti e-mail-eken és a 06 30 697 4092-as telefonszámon.
NYÁRI KÉZMŰVES MESETÁBOR
Keretmese köré tekert zenés-festős, izgő-mozgó napközis táborra várunk minden kedves gyereket 1-8. osztályig! Elolvassuk, lerajzoljuk, papírmozaikkal, festékkel átéljük, kedvenc szereplőt választunk és újraírjuk.A mesék birodalmában mindent lehet! A végén könyv formájában hazavisszük, és tovább meséljük másoknak is. 2013. július 1-5-ig, naponta 8.00-16.00 óráig.
napi háromszori étkezést, valamint a foglalkozások költségeit. Program: tánctanulás, gyerekjátékok, daltanulás, barkácsolás, népi mesterségek megismerése, tájház látogatás. Tábor vezetői: Szabó Julianna és Bunth Edina a Füzes Táncegyüttes oktatói. Jelentkezni lehet a +36 30 584 6968 telefonszámon vagy az
[email protected] e-mail címen.
ISTVÁN, A KIRÁLY TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ GYEREKEKNEK Időpont: 2013. augusztus 12-15-ig, 8.0016.00 óráig A tábort vezeti: Szakadátiné Gueth Zsuzsanna Ha érdekel hazánk történelme, itt megtudhatod, hogyan jutott el a honfoglaló magyarság a keresztény királyság megalapításáig. A tábor díja: 17 000 forint/fő/5 nap, ami a napi háromszori étkezésen kívül a foglalkozások anyagköltségét is tartalmazza. Jelentkezés, információ: a Biatorbágyi Faluházban, vagy Szakadátiné Gueth Zsuzsannánál, tel: +36 20 518 1448,
[email protected]
Helyszín: Faluház
SZIVÁRVÁNY SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR
NÉMET NEMZETISÉGI TÁNCTÁBOR
2013. augusztus 26-30-ig, 8.00-16.00 óráig Vezeti: Szakadátiné Gueth Zsuzsanna Mottó: A színpadi játék örömével csodálkozz rá egy tágasabb világra! A tábor egy hete alatt egy előadást hozunk létre, amelyet az utolsó napon az érdeklődőknek bemutatunk, róla ajándékba DVD-n felvételt adunk. A tábor díja: 17 000 forint/fő/5 nap, ami a napi háromszori étkezésen kívül a foglalkozások anyagköltségét is tartalmazza. Jelentkezni lehet: a Biatorbágyi Faluházban, vagy Szakadátiné Gueth Zsuzsannánál, tel: +36 20 518 1448,
[email protected]
Részvételi díj: 15.000 Ft/fő/hét, mely tartalmazza az étkezést is. További információ a táborvezetőnél: Meggyesné Ihász Katalin 06 30 839 2691 vagy az
[email protected] e-mail címen.
A tábor időpontja: 2013. június 24-28-ig, 8.00-16.00 óráig
Helyszín: Faluház
Részvételi díj: 16 000 forint/fő/hét, mely tartalmazza a
Felhívás
Biatorbágy város polgármestere - csatlakozva „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz - meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot/versenyt. A programban történő részvétel feltételeiről bővebb információk a Faluház és a Családsegítő Központ honlapján olvashatók (www.faluhaz.biatorbagy.hu) (www.csaladsegito.biatorbagy.hu). Személyesen a Családsegítő Központban érdeklődhetnek: 2051 Biatorbágy, Mester utca 2.
2013. MÁJUS
CSALÁDFA PÁLYÁZAT Biatorbágy Város Önkormányzata és a Biatorbágyi Faluház családfakutatásra hívja fel a biatorbágyi gyerekeket és felnőtteket. A felkutatott felmenőségi rokonságot egyedi megjelenésű, saját készítésű családfa segítségével kell bemutatni, amelyen feltűntetik a születési helyeket. A családfa-ábrázolások mellé várunk még rövid, a család életéről szóló, érdekes történeteket is. A beérkezett alkotások és történetek a Városünnep (2013. június 20-22.) keretében, a Faluházban kerülnek kiállításra, továbbá a szakértő zsűri a legszínvonalasabb munkákat egyéb jutalomban is részesíti.
Pályázati feltételek: A pályázaton minden biatorbágyi lakos részt vehet. A családfák szabadon választott technikával és méretben készülhetnek az ésszerűség határain belül. A pályaműveket a Faluház recepcióján 2013. június 07-én, 20:00 óráig lehet leadni, a családi történeteket elektronikus úton küldhetik be a
[email protected] címre, szintén 2013. június 07-ig. A családi történetek max. 4 gépelt oldal (max. 15.000 karakter) terjedelműek lehetnek, de egy pályamunkához több kis történet is kapcsolódhat. Kiállítás megnyitó és eredményhirdetés 2013.június 22-én, szombaton 10 órakor lesz a Faluházban.
INTERJÚ
Találkozások a KÉPZELET terén Both Gabi íróval, kritikussal, a meseutca.hu online gyerekirodalmi magazin főszerkesztőjével Gombos Kata beszélget GK: A Meseváros, azaz a biatorbágyi gyereknap nyitókiállításának vendégei Szegedi Katalin, Takács Mari, Rofusz Kinga, Agócs Írisz, Keszeg Ágnes - mit jelentenek számodra ezek a nevek? BG: Minőséget, profizmust, szívet és lelket, ami tükröződik a munkáikon. GK: Kérlek, hogy egy pár szóban mutasd be őket! BG: Szegedi Katalin az egyik legismertebb magyar könyvillusztrátor. Volt szerencsém látni, hogy a legnagyobb gyerekkönyves vásáron, Bolognában is elismerően megállnak a képei előtt, lefényképezik, érdeklődnek iránta. Takács Mari nemcsak illusztrátorként, hanem könyvtervezőként is nagyon sokat lendített a magyar gyerekkönyvek színvonalán. Rofusz Kinga lebegős, költői szépségű képei rögtön rabul ejtik a nézőket. Agócs Írisz összetéveszthetetlen munkái megbabonázzák a gyerekeket és a szülőket egyaránt, s Keszeg Ágnes végtelenül finom akvarellmunkái is rengeteget hozzáadnak a mesék szövegeihez. Ez egy válogatottan jó csapat. GK: A gyerekek számára miért olyan fontos a képi világ és miért van szükség arra, hogy egy gyerekkönyvben színvonalas képek legyenek? BG: Jóféle, izgalmas mintákat kell mutatni nekik ahhoz, hogy később természetes legyen számukra a színvonalas kultúra. Meghatódtam, amikor néhány éve újra kiadták Reich Károly illusztrációival a Vackort, ami legalább harminc éve nem volt a kezemben. Minden képe beleégett az emlékezetembe, a szívembe, a lelkembe. Azt is megválo-
gatjuk, mivel etetjük a gyerekeket, és ugyanígy nem mindegy, hogy milyen szellemi táplálékhoz jutnak a könyveken keresztül. Amúgy is bombázzák őket a silány, egy kaptafára készülő, drága mütyürökkel, és úgysem tudjuk megúszni, hogy ez bekússzon a világukba, de valamivel ellen kell tartanunk; erre nagyon jók a szépen illusztrált könyvek. GK: Irodalmi szervezőként, sőt, meseíróként széles rálátásod van a könyvek születésének folyamatára. Ki dönti el, hogy ki lesz az illusztrátora egy-egy könyvnek? BG: Nálunk alapvetően „érzelmi alapon” választódnak ki az alkotótársak. Egyes alkotók rezonálnak egymásra, mások pedig nem. Ennek oka megmagyarázhatatlan. Külföldön általában nem így történik: a kiadó művészeti vezetője dönti el egy marketingszakemberrel, hogy kinek a képeivel lehet legjobban eladni a könyvet. Az alkotók sokszor nem is ismerik egymást. Nálunk a jól bevált alkotópárokat nem érdemes szétválasztani, hiszen olyan gyönyörű művek születtek már az együttes munkákból... GK: Ha egy kiállítótérben találkoznak különféle alkotók munkái, a képek titkos párbeszédet kezdenek egymással. A kiállítás megnyitója, ha jól tudom, épp erre a játékra épít majd: a falon látható képek alapján egy interaktív mesealkotásra invitálod a gyerekeket... BG: Igen. Izgatottan készülök erre a délutánra, nagyon szeretném, ha ezt a titkos párbeszédet együtt fedezhetnénk fel a gyerekekkel. Remélem, elindul a fantáziájuk a képektől és a mesevázlattól, amit elmondok majd nekik. Jó kis közös kaland lesz!
13
EGYHÁZAINK PROGRAMJAI BIAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 3. Telefon: +36 23 310 162; honlap: www.biaikatolikus.hu Kedd 18.00 Szentmise - Igeliturgia Péntek 18.00 Szentmise - Igeliturgia Vasárnap 8.00 és 9.30 Szentmisék Hivatali és egyéb információk, egyházközségünk programjai a honlapon találhatók. KATEKIZMUS - katolikus vallásunk alapjai kérdés-felelet formában Május 03. 20:00 X. Összegyűjtött kérdésekre válasz, dialógus Május 17. 20:00 XI. Egyházunk élete a föld kontinensein Május 05 18.00 a Biai Szent Anna-templomban ÜNNEPI KONCERT Többé már ne sírjatok! Feltámadt Krisztus! RENDSZERES ALKALMAK Szerdánként 21.00-22.00 karizmatikus imaalkalom a Biai templom melletti téli kápolnában és havonta első szerdán szentségimádás a Gizella otthonban. Baba-mama klub: kéthetente kedden (páratlan heteken) a biai plébánián 9.00-11.00, (Szentháromság tér 3.), páros héten a torbágyi plébánián (Dózsa Gy. u. 8.) Elérhetőség:
[email protected] Hétfőnként 9.30-10.30 alakformáló torna nőknek és férfiaknak a plébánián, kisgyerekeknek játszószőnyeg biztosítva.
BIAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
2051 Biatorbágy, Nagy u. 28. Telefon: +36 23 310 310; www.biairef.com RENDSZERES ALKALMAK: Vasárnap: 10.00 Istentisztelet, gyermek-istentisztelet és gyermekmegőrzés Hétfő: 15.00-18.00 Pingpong klub Kedd: 16.00 Konfirmációi előkészítő (haladó csoport) 18.00 Imaóra Szerda: 18.00 Felnőtt konfirmáció előkészítő Csütörtök: 16.00 Konfirmációi előkészítő (kezdő csoport) 18.00 Bibliaóra Péntek: 17.00 Kóruspróba (gyermekek) 18.30 Kóruspróba (felnőttek) Szombat: 17.00 Ifjúsági bibliaóra (két csoportban)
KERESZTYÉN TESTVÉRGYÜLEKEZET
Levelezési cím: 2051 Biatorbágy, Petőfi 28/a; Telefon: +36 20 539 2020; honlap: http://ktgy.bianet.hu
14
TORBÁGYI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
2051 Biatorbágy, Dózsa György u. 8. Telefon: +36 23 311 411 ÁLLANDÓ PROGRAMOK Szentmisék rendje: Kedd: 18.00 óra; Szombat: 18.00 óra Vasárnap: 09.00 óra; Vasárnap: 10.15 óra gyerekmise minden hónap 2. és 4. vasárnapján (iskolai időben) Plébániai fogadóórák: Általános ügyintézés, valamint esküvővel, kereszteléssel kapcsolatos bejelentés a plébánián: kedden: 16.00-17.30 Harangozással, temetéssel, valamint szentmisével kapcsolatos kérések bejelentése Bálinger Jánosnál, személyesen a szentmisék után vagy a +36 23 311 894-es telefonszámon. Temetőgondnok: György Joachim, temetővel kapcsolatos ügyintézés, Gyimóthy Kálmánné: Kedd: 15.30-16.30; Szombat: 08.30-09.30 Baba-mama Klub: kéthetente kedden (páros heteken) a torbágyi plébánián 09.00-11.00. Minden hó 2. és 4. hétfőjén 09.30-11.00 Bibliakör kisgyerekes anyukáknak Bohn István atyával a torbágyi plébánián, kisgyerekeknek játszószőnyeg biztosítva.
TORBÁGYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
2051 Biatorbágy, Fő u. 59. Telefon: +36 23 312 033; honlap: www.torbagy.ref.hu RENDSZERES ALKALMAK: Szerda 09.30 Bibliaóra/Gizella Otthonban/ Csütörtök 09.00 Bibliaóra Vasárnap 10.00 Istentisztelet és gyermek-istentisztelet 11.00 Konfirmációs oktatás; 16.30 Felnőtt konfirmációs oktatás RENDKÍVÜLI ALKALMAK: Május 25-én, szombaton 17.00 Lévai Mária hárfakoncertje. Keresztelés, esketés, temetés ügyében vagy lelki problémával a lelkész elérhető a +36 23 312 033-as telefonszámon vagy péntekenként 17.00 és 18.30 között.
EVANGELIKUS ISTENTISZTELETEK A FALUHÁZBAN
2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1. Május 12. vasárnap 8:30 Húsvét ünnepe után 6. vasárnap Május 20. vasárnap 8:30 Pünkösd 2. napja
2013. MÁJUS
ÁLLANDÓ PROGRAMOK NŐI TORNA i Misurdáné Bugya Katalin, gyógytornász-fizioterapeuta +36 70 279-0484; e-mail:
[email protected] 9.45–10.25 KEREKÍTŐ BÁBOS TORNA i Kucsera Klára Kerekítő foglalkozásvezető; +36 20 418-6689 Bejelentkezés, mondókák hangtárral: www.kerekito.hu (a helyszíneknél: Biatorbágy alatt) 16.30–18.00 IFJÚSÁGI SZÍNJÁTSZÓKÖR próbája i Szakadátiné Gueth Zsuzsanna +36 20 518-1448 17–17.30 és 18–18.30 BEBE ANGOL 3–6 év i Buzáné Kovács Bernadett +36 30 562-3565; www.bebeangol.hu 19.00–21.00 SZAKÁLY MÁTYÁS FÉRFIKÓRUS próbája i Flámis Vilmos +36 30 232-9360; http://szakalymatyasferfikorus.hu 8.00–9.00
9.15–9.45 és 10–10.30 RINGATÓ foglalkozás várandós mamáknak, anyukáknak és 3 év alatti gyermekeiknek. i Fiskus Olga +36 20 365-6270; www.fiskus.hu 18.30–20.00 SZKANDEREDZÉS i Laczek Zsolt, +36 70 322-1364 19.00–21.00 PÁSZTI MIKLÓS VEGYES KÓRUS próbája i +36 23 312-833 15.00–17.00 ŐSZIDŐ NYUGDÍJASKLUB összejövetele i Kollár Istvánné +36 23 310-845 17.00–19.30 BIATORBÁGYI NÉPDALKÖR próbája i Köllő Attila +36 20 363-5013 20.00–22.00 IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR próbája i Wéber Ferencné +36/30 579-4767, www.bift.hu Első szerdán 18.00 BIATORBÁGYI A13 POSTAGALAMB SPORT EGYESÜLET i Grampsch István +36 20 441-1065 Első és harmadik szerdán 18.00 BIATORBÁGYI FOTÓKLUB i Horváth Imre +36 30 343-2835; www.biatorbagyifotoklub.hu 16.00–19.00 16.30–21.00 19.00–21.00 19.30–21.00
ŐSZIDŐ NYUGDÍJASKLUB táncpróbája FÜZES NÉPTÁNCEGYÜTTES próbája i Wéber Ferencné +36 30 579-4767, www.bift.hu SZAKÁLY MÁTYÁS FÉRFIKÓRUS próbája SZKANDEREDZÉS i Laczek Zsolt, +36 70 322-1364
IFI KLUB (FH) i Fodor Balázs +36 30 697-4112, Kisfaludi Zoltán +36 30 835-4463 18.00–19.00 SAKKOKTATÁS haladóknak 18.00–22.00 BÖME SAKK-KLUB i Ruip János +36 30 860-9294 I. péntek 18.00 BIATORBÁGYI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET i dr. Csizmadia Gabriella +36 23 310-455 III. péntek 19.00 BIATORBÁGYI SZÉKELY KULTURÁLIS EGYESÜLET i László Ferenc +36 70 504-9987 13.00
9.00-12.00 KIPIKOPIK JÁTSZÓHÁZA i Szikra Ágnes +36 20 937 6200 17.00-18.30 18.30-20.00
KISMAMA JÓGA i Gáspár Gabriella, +36 30 515 0624 NŐI JÓGA i Gáspár Gabriella, +36 30 515 0624
Első péntek 17.00 BIKE-BIATORBÁGYI TERMÉSZETBARÁT ÉS KERÉKPÁROS EGYESÜLET i Szabó Tamás +36 30 687-3080 Negyedik péntek 18.00-19.00 ÉRTELMISÉGIEK BARÁTI KÖRE i Gombosné Rása Éva
[email protected] Kéthetente szombaton 10.00 (FH) Gombász szakkör i Chemez István +36 20 398 0778
15
faluhaz.biatorbagy.hu
KÖVEK
a Forrás Színház előadása Bővebb infó: 11. oldal
Május 31. péntek, 19.00 Elővételben: 1500 forint, Ifi Klubtagoknak és iskolás csoportoknak: 1000 forint, az előadás napján: 2000 forint
BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK