beidegződések továbbélése a rendszerváltás után

Szomszédok történelme

_A szabadság ára avagy a szocialista rendszer által teremtett beidegződések továbbélése a rendszerváltás után Edényi László Bevezető A tanulmányomban arra a nehéz feladatra vállalkozom, hogy bemutassam a szocialista rendszer mindennapjait a magyar a lengyel és a csehszlovák állami keretek között, feltárva azokat a folyamatokat és jelenségeket, amik a szocializmusból fakadóan továbbéltek az emberi gondolkodásmódban, illetve beívódtak a társadalmi tudatba. Norbert Elias német szociológus1, aki a modern társadalomban a viselkedés és a társas kapcsolatok természetével foglalkozott, arra a következtetésre jutott, hogy azok a jelenségek, amelyek a szocializmus következtében berögződtek a közép-európai társadalmakban optimális esetben négy-öt generáció múlva tudnak feloldódni. Az irracionalizmus, a hamis definíciók, az önmegvalósítás tilalma, és az állam által kitűzött szocializációs elvárások olyan szocializációs defekteket eredményeztek, amiket leginkább a művészet eszközeivel lehet összefoglalni. Hrabal, Örkény, vagy Mrozek egy rövid történetben a lehető legpontosabban mutatja be azokat az egyéni szocializációs zavarokat és össztársadalmi torzulásokat, amelyek a szocialista rendszert 1) 2)

jellemezték. Éppen ezért ezeknek a történeteknek a szóhasználatát, tipikus szituációit érdemes metaforaként használni, mert érthetőbbé teszik az egyes jelenségek értelmezését. A Szovjetunió által KözépEurópára erőltetett rendszer ellen több megmozdulás is kibontakozott, amelyek egymásnak nyújtottak erőt és muníciót. A szocializációs tanulságok bemutatása előtt egy történelmi bevezetőben kívánom bemutatni a hasonlóságokat és különbségeket az említett három ország szocialista időszakának történetében. A szocialista rendszer kiépítése A rendszer kiépítése Közép-Kelet Európa három országában azonos séma szerint zajlott. A lépések és a folyamatok gyakorlatilag minden országban hasonlatosak voltak, csak a végrehajtó személyek különböztek. Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon is jelen volt a szovjet Vörös hadsereg, ami meghatározó volt a folyamatok lefolyását tekintve. 1. A felszabadító-megszálló szovjet hadsereg a Szövetséges Ellenőrző

Bizottságban betöltött szerepét felhasználva támogatásban részesíti a megszállt országok kommunista pártjait és követeli, hogy a választási eredményektől függetlenül azok kapjanak stratégiailag fontos pozíciókat az új kormányokban. (Lengyelországban 1945-ben nem tartottak választást, hanem az Ideiglenes Kormányba a polgári-demokratikus erők és a baloldali-kommunista erők is delegálhattak tagokat ). 2. A koalíciós kormányokban egyre több feszültség bontakozik ki az aktuális intézkedések mentén (államosítások, földosztás), amelyek során a szovjetek a kommunista párt mellett foglalnak állást és szembefordulnak a polgári-demokratikus pártokkal. Az újjáépítések eredményei és az állambiztonsági szervek tevékenysége a kommunista pártokat tovább erősítik, a polgári-demokratikus erőket pedig gyengítik. 3. A polgári demokratikus pártokat a belügyi szervek segítségével feldarabolják (tagjaikat ellehetetlenítik és szembefordítják a többséggel; eszközök: „összeesküvések” leleplezése, emigrációba kényszerítés), felszele-

Norbert Elias (1897-1990) német szociológus. Főműve „A civilizáció folyamata”, amely egyszerre történelmi elemzés és elméleti vitairat. Mikolajczyk a lengyel polgári demokratikus erők vezéralakja (Lengyel Néppárt) ragaszkodott volna a választásokhoz, de csak népszavazást tartottak 1946-ban a szenátus eltörlése, a földreform, és az államosítások kérdéséről.

120


telik, mint a szalámit 3 , és kénytelenek külön, meggyengülve indulni az új választásokon (1946-1947).

A rendszer üzemhibái: megmozdulások, forradalom, reformtörekvések, sztrájk

4. Az új választásokon a belügyi szervek segítségével manipulálják az eredményeket (Magyarországon a kékcédulás választás 4) és a kommunista pártok valamint a velük ideológiailag szövetséges szociáldemokraták szerzik a szavazatok többségét (Csehszlovákiában a kommunisták 38%-ot kaptak, a szociáldemokratákkal együtt abszolút többséget szereztek, ennek ellenére Klement Gottwald bevonja a polgári pártokat is a kormányzásba). Tehát továbbra is koalíciós kormányok alakulnak, de immár a legmeghatározóbb erő a kommunista párt.

1953. június 1-2 Plzen Klement Gottvald haláláig Csehszlovákiában is el voltak fojtva a problémák. Csehszlovákiában az 1948 utáni rendszerváltás és a vele kapcsolatos gazdasági elszigeteltség komoly áru- és valutahiányt okozott, amelyet a hatóságok azzal próbálták enyhíteni, hogy jó minőségű árut valutáért értékesítettek a lakosság részére. Kezdetben az államosított áruházak speciális, csak külföldi vásárlók számára engedélyezett osztályain lehetett valutáért vásárolni. 1949 elején önálló Darex nevű bolthálózatot hoztak létre, amelyekben az év áprilisától már csehszlovák állampolgárok is vásárolhattak. 1950-től csak valutával vagy arany beváltásáért kapott utalvánnyal lehetett fizetni. Az országban tehát kettős piac alakult ki: az állandó piac biztosítani tudja az alap élelmiszerellátást – elfelejtetve a háború alatti jegyrendszert –, míg a szabad piacon (Darex) a termékek ára nyolcszor magasabb, de a minőségük is sokkal jobb. Azok, akik rendelkeztek kötvényekkel, aran�nyal, valutával, utalványokat kaptak és azzal tudtak vásárolni a Darex áruházakban, így jobb minőségű árukkal tudták ellátni a családjukat. A pártvezetés eldöntötte, új koronát (Csehszlovákia pénzneme) fognak bevezetni, amit a Szovjetunióban gyártanak és a pénzügyi reform keretében bezárják a Darex boltokat. A reformot 1953 június 1-re időzítették. A változtatást nagyon gyorsan előkészítették és titkos volt az utolsó pillanatig, azonban néhány információ kiszivárgott, ami pánikot keltett az emberek között. A reform előtti napon Csehszlovákia miniszterelnöke, Antonín Zapotocky rádióbeszédet tartott, amiben elutasított minden lehetséges reformot, ezzel elcsendesítve a polgárokat. A következő napon ennek ellenére bevezették a pénzcserét az emberek (akik elég szerencsések voltak, és nem kerültek

5. 1947-re eldől, hogy a korábbi antifasiszta szövetségesek szembefordulnak egymással. Ennek következtében létrejön a KOMINFORM5, majd megtörténik a térségben az egységes munkáspártok létrehozása a helyi szociáldemokrata párt és a kommunista párt összeolvasztásával (Magyarország 1948 június 12.; Csehszlovákia 1948 június 27.; Lengyelország 1948 december 21.). Ezután megszűntek a szabad választások, csupán szavazásokká degradálódtak, ahol egyetlen erőre, a kommunisták által vezetett népfrontra lehetett szavazni. 1948-49-re befejeződtek az államosítások, végrehajtották a földreformot (erőszakos szövetkezetesítés) és nagymértékű és egyoldalú iparfejlesztés kezdődött. A politikában mindenhol egy szűk csoport vette át a hatalmat, megszűnt a társadalmi kontroll minden lehetősége, sorozatossá váltak a koncepciós perek, a politika elszakadt a realitásoktól és érvényesült a személyi kultusz. Megkezdődött az emberek átformálása, a kommunista ideológiának megfelelően ateista légkörben, a kommunista párt által ellenőrzött információs csatornákon keresztül. A rendszer kiépült, azonban nem működött tökéletesen. 3) 4)

5)

rá a „kapitalista személyek” listájára) kicserélhették a pénzüket akár 300 új koronára (5 régi ért 1 új koronát). Viszont a Derex utalványokra váltott értékpapírok, államkötvények és egyéb kereskedelmi papírok elvesztették az értéküket, illetve rendkívül hátrányos arányban váltották át a törvényes új pénzre. Rengeteg ember gazdasági helyzete romlott meg, sok petíció készült, illetve több demonstráció is történt az országban. A legnagyobb tüntetés Plzenben volt, némileg több mint tízezer munkás vonult az utcákra, kommunizmus ellenes jelszavakat skandáltak, szabad választást követeltek. A felkelők elfoglalták a városházát, feldúlták a középületeket és nemzeti és amerikai zászlókat tűztek ki az épületekre. Majd beavatkozott a rendőrség és a katonaság, együtt elfojtották a tüntetést és 472 főt tartóztattak le. A komoly valutahiány enyhítésére 1957-ben ismét bevezették a nagyobb városokban a speciális valutás boltokat. A Tuzex nevű boltokban kezdetben szintén csak utalványokkal lehetett fizetni és elsősorban a rendszer prominensei számára biztosítottak ilyen bónokat, később azonban elfogadták a nyugati valutákat is. A Tuzex boltok 1992 június végéig működtek. A Darex és a Tuzex hálózatban saját pénzjegyeket bocsátottak ki (bón), kezdetben csak igen korlátozott mennyiségben. A lakosság többsége csak a feketepiacon juthatott hozzá, de 1981 után tulajdonképpen törvényesen és társadalmilag elismert pénzrendszerként működött a nemzeti valutával párhuzamosan. A Tuzex-nek igen komoly hatása volt a nép gondolkodására és viselkedésére, sőt a köznapi nyelvre is. Utóbbira egy jellemző példa: 2007-ben cseh Mladá fronta Dnes című napilap középiskolásoknak tette föl a kérdést, mit jelent szerintük a vekslák (valutaüzér), a tuzex, a spartakiád és az SNB (Nemzetbiztonsági Testület). Konkrét kérdés: Mit jelent az, hogy a vekslákok bonyt árultak a tuzex előtt? A válaszok természetesen nagyon sokrétűek voltak, csak kevesen tudták értelmezni a korosztályból a mondatot.

A szalámi-taktika kifejezést Rákosi Mátyás használta először Magyarországon 1947 augusztus 1-jén rendezték a választásokat, ahol a törvény lehetővé tette, hogy aki a választás napján nem tartózkodik a lakó helyén, az a választási bizottságtól elkért kék színű névjegyzékkivonat segítségével bárhol leszavazhat. Ezt kihasználva a Kommunista Párt tehe rautóval szállította a szavazókat, akik több helyszínen is leszavaztak, az MKP szavazatainak csaknem ötöde így született. Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája feladata, hogy Moszkvából irányítsa a térség kommunista pártjait

121


1953 Berlin 1953 március 5-én meghalt Sztálin. A Német Szocialista Egységpárt vezetőit6 Moszkvába rendelték és utasították őket, hogy a keményvonalas politikán enyhítsenek, mert egyre aggasztóbb a belső elégedetlenség az NDK-ban (a jegyrendszer és az ellátási zavarok miatt). Az enyhítések azonban felemásra sikerültek, mert a rendszer kedvezményezettjei, az építőipari élmunkások fordultak szembe a pártvezetéssel, akik a fizetéscsökkentések miatt levelet írtak a pártvezetésnek, de válaszra nem méltatták őket. Munkára akarták kényszeríteni tüntető csoportjaikat, de egyre többen csatlakoztak hozzájuk és a Minisztériumok Háza7 elé vonultak. A pártvezetés a munka felvételére szólította fel a tiltakozókat (június 16.), majd mikor ez eredménytelenek bizonyult az est folyamán megkezdődtek a letartóztatások. Június 17-én a mintegy 60.000 fős tömeg és a rendőrség között összecsapásokra került sor a városközpontban (Minisztériumok Háza-Brandenburgi kapu környéke). A szovjet katonai vezetés Ulbricht főtitkárt és Grotewohl miniszterelnököt a szoros ellenőrzés és a közvetlen irányítás miatt a Vörös Hadsereg németországi főhadiszállására szállíttatta. A szovjetek rendkívüli állapotot hirdettek és tankokkal és páncélozott csapatszállítókkal érkeztek meg a berlini városközpontba. Betiltották a gyülekezéseket és kijárási tilalmat vezettek be, a rendelkezések megszegőit rögtönítélő bíróságok elé állították. Június 17-én délutánra kisebb összecsapások árán sikerült a Vörös Hadseregnek rendet teremtenie, de meg kell jegyezni, hogy a nyomasztó katonai fölény miatt (500.000 szovjet katona állomásozott ekkor az NDK-ban) a berlini felkelés leverése csak idő kérdése volt. Mindenesetre a berlini felkelés után az ellátási viszonyokra nagyobb figyelmet szentelt a német pártvezetés és a Vörös Hadsereg is. 1956 Poznan Lengyelországban kialakult közhangulatra komoly benyomással volt Jozef Swiatlonak8 -nak a lengyel Állambiztonsági Hivatal magas rangú 7) 8)

tisztjének a Szabad Európa Rádióban közzétett beszámolója, amelyben bemutatta az állambiztonságiak vis�szaéléseit. 1953-ban megszüntetik a Közbiztonsági Minisztériumot és szabadon bocsátják a kommunista Wladyslaw Gomulkát, akit korábban jobboldali-nacionalista elhajlás miatt ítéltek el. 1956 március 12-én meghal a sztálini politika követője Bolaslaw Bierut, a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) főtitkára, helyére Edward Ochab kerül. A személyi változások és a börtönre ítéltek kiszabadulása reményt keltett az életkörülmények javulását és a politikai viszonyok demokratizálódását illetően. 1956 június 28-án a Cegielski Művek dolgozóinak döntő része nem veszi fel a munkát. Igazságosabb bérezést követelnek, illetve az árak csökkentését. A Sztálin térre (ma Mickiewicz tér) vonulnak és egyre többen csatlakoznak hozzájuk, így 100.000 fős tüntetés veszi kezdetét. Hiába várnak a városi vezetőkre és egyre türelmetlenebbek lesznek. Kenyeret és szabadságot követelnek, illetve egyházi-hazafias énekeket énekelnek. Aztán elterjed a hír, hogy a városi vezetőkhöz indult munkásküldöttséget letartóztatták, ami nem felelt meg a valóságnak, de a tömeg ekkor már elindult a küldöttek kiszabadítására. A tüntető tömeg foglyokat szabadít ki a börtönből és felfegyverzi magát, majd az Állambizonsági Hivatalból lőni kezdik őket. Ezután tankokkal fedezett katonai egységek vonulnak a városba és egész éjszaka zajlik a harc a tüntetők és a fegyveres szervek között. A katonaság és az állambiztonságiak helyreállítják a rendet és megkezdődik a felkelés vezetőinek elítélése. A társadalmi elégedetlenség ilyesfajta erőszakos megnyilvánulása többszörösen felgyorsította a LEMP-en belül eddig is jelentkező bomlási folyamatokat. A poznańi „fekete csütörtök” nyománkialakult helyzetben felerősödtek a Gomułka visszatérését követelő, addig meglehetősen gyenge hangok. Augusztus elején Gomułkát visszavették a párt tagjai közé, és azok akik változtatni szerettek volna a Moszkvától való függés szorosságán, s valamiféle demokratizálódást szorgalmaztak,

A kormány működési helye Jozef Swiatlonakot az amerikaiak szöktették ki nyugatra

122

benne látták a megoldás kulcsát. Edward Ochab, a KB első titkára és Józef Cyrankiewicz miniszterelnök, úgy vélték, hogy Lengyelországban a kommunista hatalom-megőrzés szempontjából valóban csakis Gomułka személye jelentheti a változások biztonságos végrehajtását. Ha összehasonlítjuk az 1956-os év lengyel és magyar eseményeit, szembetűnő, hogy mennyire különbözött egymástól Ochab és Gerő Ernő, illetve Cyrankiewicz és Hegedüs András miniszterelnökök magatartása, noha feltűnően hasonló helyzetbe kerültek. Míg Lengyelországban Gomułka mellett elsősorban Ochabnak és Cyrankiewicznek köszönhető, hogy nem került sor vérontásra az év őszén, addig a kompromisszumokra képtelen Gerőt és Hegedüst nagy felelősség terheli abban, hogy Magyarországon a politikai és társadalmi feszültségek nagy véráldozattal és pusztulással járó eseményekhez vezettek. Október első napjaiban gyorsan elterjedt a hír, hogy Ochab - aki tisztában volt a lengyelországi válsággal - hajlandó átengedni Gomułkának a Központi Bizottság első titkári székét, ez utóbbi ugyanis időközben nyilvánvalóvá tette, hogy csak a párt új első embereként hajlandó visszatérni. Gomułka a neki felajánlott poszt elfogadását egyben ahhoz is kötötte, hogy a Politikai Bizottságból és a Titkárságból távozzanak mindazok az emberek, akik a hitelüket elvesztették. A változásokat a LEMP KB október 19-re összehívott 8. plénumán szándékoztak végrehajtani, és erről mindenki hamar tudomást szerzett. Ezt megakadályozandó, a konzervatív erők, az ún. dogmatikusok mindenek előtt Moszkva támogatásában bíztak, valamint Konstanty Rokossowski marsallban, aki 1949 óta a lengyel nemzetvédelmi miniszteri tisztséget töltötte be s egyben tagja volt a LEMP Politikai Bizottságának is. Váratlanul Hruscsov is Lengyelországba utazott, erre így emlékszik Ochab: „ A 8. plénum ideje alatt meghívás nélkül váratlanul megérkezett Varsóba Hruscsov….Meg kellett nyitni a plénumot és indulni a repülőtérre. Alighogy kiszállt a gépből, már messziről felemelt ököllel fenyegetett minket”.


Ochab-nak sikerült megnyugtatni, hogy a Gomułka által vezetendő Lengyelország nem kíván kilépni a Varsói szerződésből és az országban állomásozó Szovjet csapatok kivonását sem követeli. Másnap, október 21-én Gomułkát megválasztották a LEMP KB első titkárává. A poznani felkelők így az eredetinél jóval kisebb büntetésben részesültek. Az 1956-os magyarországi eseményekkel kapcsolatosan több szimpatizáns akcióra is sor került Lengyelországban. Viszont mivel a lengyelek úgy érezték, hogy náluk már elindultak a változások, a felvonulások, nagygyűlések békésen zajlottak le. Megkezdődött az erőszakos kollektivizálással való szembenézés, kezdetét vette a koncepciós perek utáni rehabilitáció, csökkent a szovjet befolyás és munkásönkormányzatok jöttek létre. Gomułka azonban csak néhány hónapig bizonyult reformernek, a demokratizálódási folyamatot leállították. 1956 Budapest 1956 október 22-én a Budapesti Műszaki Egyetemen a lengyel politikai változásokkal szimpatizáló tüntetést szerveztek másnapra. A Szabad Nép – a szocialista tömbön belül egyedüli újságként- lehozta Gomułka beszédét, a helyzetet viszont az információk hiányában kevesen értették pontosan. Azzal azonban mindenki tisztában volt, hogy a lengyelek nagyobb szabadságot és nagyobb nemzeti függetlenséget követelnek. A tüntetést először nem akarta engedélyezni a pártvezetés, de végül mégis engedélyezte. A budai oldalon a Bem szobornál gyülekeztek a lengyelországi változásokkal szolidarizálók (jelmondatuk: „Minden magyar együtt halad, kövessük a lengyel utat”), majd követelték a szovjet csapatok kivonását, szabad választásokat, a cenzúra eltörlését, illetve Nagy Imre9 visszavételét a kormányba (a tüntetők által skandált egyik jelszó: „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába”). Az egyre nagyobb létszámú tömeg áthaladt a városon, kitépték a nemzeti zászlókból a szovjet stílusú címert, majd a Parlamentnél Nagy Imrét kö9)

vetelték, aki egy igen rosszul sikerült beszéddel próbálta megnyugtatni őket. Gerő a rádióban a nép ellenségeinek nevezi a tüntetőket, ami felbőszíti a tömeget és ostrom alá veszik a rádió épületét. A tüntetők egy része ledönti a 10 méter magas talapzaton álló 9m-es Sztálin szobrot, a szoborból csak a csizma marad a talapzaton, amiért ezután sokan csak Csizma térnek nevezik a helyszínt. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottsága Nagy Imrét bízza meg a miniszterelnöki feladatokkal, viszont október 25-re szovjet egységek vonulnak be Budapestre. A Parlament épülete előtt a tömeg Gerő Ernő lemondását követeli, de ezalatt a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről közéjük lőnek az ÁVH emberei. Gerőt leváltják, a szovjet tankokat barikádokon állítják meg, újraalakulnak a demokratikus pártok, a sajtótermékek cenzúrázatlanul kerülnek kiadásra, Nagy Imre bevonja a kormányba az egykori betiltott pártok képviselőit, feloszlatja az ÁVH-t és az eseményeket demokratikus forradalomnak ismeri el. November 1-én Nagy Imre bejelenti, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és semlegesnek nyilvánítja magát. Kádár Jánost, akit az MDP új vezetőjének választottak a szovjetek Moszkvába viszik és felkészítik a jövőbeni szerepére. November 4-én a szovjet csapatok immár jóval nagyobb létszámban újabb támadást intéznek a felkelők ellen. 5-7 ezer főre tehető a harcokban elesettek, 18.000-re a sebesültek száma. Mintegy 200.000 magyar külföldre menekül, Nagy Imrét és társait fogságba ejtik és megalakul a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Kádár János vezetésével. A forradalmat leverik, a felkelőket megbüntetik, 24.000-en börtönbe kerülnek, és 453 emberen hajtják végre a halálos ítéletet. 1968 Prága Az 1960-as években a csehszlovák gazdaság súlyos válságban volt. 1963-ban csökkent a nemzeti jövedelem, ekkor döntött úgy a párt vezetése, hogy elő kell készíteni a gazdaságirányítási reformot. Ezzel a céllal létrehoztak egy munkacso-

portot a Csehszlovák Tudományos Akadémián Ota Šik közgazdász vezetésével. 1967. január 1-jén bevezetésre kerültek a gazdaságirányítás átalakítását célzó intézkedések, melyek célja a tervutasításos gazdaságirányítású rendszer decentralizálása és a szocialista gazdaság összehangolása a piaccal, illetve a gazdasági ösztönzők rendszerbeépítése volt. 1967 decemberében Leonyid Brezsnyev Prágába érkezett konzultációra. Ekkorra már nagyon sokan bírálták a párton belül is Antonín Novotnýt, - a keményvonalasságáról híres pártfőtitkárt. A párt élén történő vezetőcseréről Brezsnyev úgy nyilatkozott, hogy ez a csehszlovákok belügye. A CSKP Központi Bizottsága december 19. és 21. között ülésezett. Alexander Dubček keményen bírálta Novotný politikáját. 1968. január 5-én Dubčeket választották meg a párt élére. Dubcek hozzákezdett a párt és a rendszer átalakításához, hogy sikerüljön úrrá lennie az elégedetlenségen és a tüntetéseken, amelyeket két évtized rossz gazdasági irányítása és a kormányzat elnyomása okoztak. Véget akart vetni az igazságtalan pereknek, szabadlábra helyezett minden politikai elítéltet. Az államfői tisztségről lemondatták Antonín Novotnyt, helyére pedig a tábornoki rangban lévő Ludvík Svobodát választották meg. A CsKP Akcióprogramját 1968. április 5-én fogadta el a párt Központi Bizottsága. Ezt a programot nevezték az „emberarcú szocializmus” tervezetének. A dokumentumot neves értelmiségiek irányításával dolgozták ki (többek között: Mlynář, Šik, Radovan Richta és a történész Karel Kaplan). Folytatódtak a személycserék, április 6-án reformer kormány alakult Oldřich Černík vezetésével. Ota Šik és Gustav Husák is miniszterelnök helyettes, Josef Pavel pedig belügyminiszter lett. Új szervezetek alakultak Dubcek a sajtó cenzúráját is beszüntette, az utazási korlátozásokon is enyhítettek, a változások szószólója pedig a Literární Listy irodalmi lap lett, amely megemlékezett Nagy Imre kivégzésének 10 éves évfordulójáról és tevékenységét példaértékűnek tartotta. Az

Nagy Imre 1953-55 között miniszterelnök, a Sztálin halála utáni „enyhülés” során hozott intézkedései (demokratizálási törekvések, politikai foglyok szabadon bocsátása, a gazdaságban az erőszakos iparosítás kiegyensúlyozása stb.) népszerűvé tették

123


MSZMP10 vezetése tiltakozott a cseh lapszám tartalma ellen, de a folyamatok már megállíthatatlannak bizonyultak: a június 27-i számában egy kiáltvány jelent meg, Kétezer szó címmel, szerzője Vaculik, aki szerint a Párt és a végrehajtó hatalom átfedése folytán nem volt, aki kritizálja az állami és társadalmi szervezetek tevékenységét. Meglehetősen súlyos kijelentések jelentek meg a szocialista rendszer belső működésével kapcsolatban is. A tényleges politikai irányítók legfőbb bűne az, hogy a saját akaratukat a munkások akarataként állították be: „mindannyian tudjuk, és főleg tudja minden munkás, hogy a munkásság semmiben sem döntött. Mások szavaztak a munkások képviselői helyett.”11 Bár Dubček törekedett arra, hogy Moszkvával továbbra is jó kapcsolatot tartson fent, nem mérte fel, hogy reformjai milyen nagy kihívást jelentenek a szomszédos országok politikai rendszereinek. A keletnémet a bolgár és a lengyel kommunista pártnak is megvoltak a belső problémái, és ezeknek a vezetői nagyon is tisztában voltak azzal, hogy az esetleges reformok, amikre a cseh példa ösztönzött, könnyen hatalmuk végét jelenthetik. Mindez akár a Varsói Szerződés ös�szeomlásához is vezethetett volna, és a helyzet Brezsnyev számára is nagyon veszélyesnek tűnt. Kádár ugyan próbált közvetíteni a keményvonalas kelet-európai vezetők és Dubcek között, de azoknak a követeléseknek a végrehajtása késlekedett, amelyeket Brezsnyev megfogalmazott (párt legfelsőbb vezetéséből távolítsa el a reformpárti hangadókat, zabolázza meg a csehszlovák sajtót, és tiltsa be azokat a szervezeteket, amelyek Moszkva szerint szocialista ellenesek). Ezért augusztus 21-én szovjet csapatok léptek be Csehszlovákiába, kísérték őket a lengyel, magyar és bolgár csapatok is. Az NDK amely a „baráti segítségnyújtást” támogatta csapatait a határra irányította, hogy szükség esetén bevethetőek legyenek. A csehszlovák hadsereg nem állt ellen nekik. Ezzel véget ért a prágai tavasz, az új főtitkár Gustáv 10) 11) 12)

Husák lett, aki ismét keményvonalas politikát képviselt. A csehszlovák lakosság tudta, hogy a katonai túlerővel felesleges szembeszállni, inkább a passzív ellenállást választotta. Lengyelországban 1968. szeptember 8-án a varsói Stadionban felgyújtotta magát Ryszard Siwiec a csehszlovákiai katonai akció elleni tiltakozásul. Pár nap múlva a kórházban meghalt. 1969. január 16-án Jan Palach a Vencel téren gyújtotta fel magát, Jan Zajic pedig február 25-én hasonlóan lett öngyilkos. Magyarországon Braun Sándor 1969. január 20-án gyújtotta fel magát a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin. Óriási jelentősége lett minden egyes sporteseménynek, amelyen a csehszlovák válogatott a szovjettel játszott. Az 1969. márciusi stockholmi jégkorong világbajnokságon két meccset is vívtak egymás ellen. A győzelmek (2-0 és 4-3) után országszerte tüntetések zajlottak le szovjetellenes jelszavakkal annak ellenére, hogy ez csupán a bronzéremhez volt elég. A prágai tavasz eseményeivel párhuzamosan 1967 őszén betiltották Lengyelországban Mickiewicz Ősök12 c. színdarabját, ami miatt aláírásgyűjtés indult és az egyetemi hallgatók 1968 tavaszán tüntetésen követelték a sajtószabadságot és a demokráciát, Adam Michniket és Henryk Szlajfert, akik a tiltakozások fő szervezői voltak, a Varsói Egyetem több részlegét pedig bezárják. Magyarországon pedig 1968 január 1-től indult el az új gazdasági mechanizmus, aminek a lényege a gazdasági decentralizáció, és a piaci viszonyokhoz való szorosabb illeszkedés. A Charta 77 A Vaculík által megfogalmazott értelmiségi felhívás után kilenc évvel Prágában megjelent egy másik szöveg, a Charta 77, amely sokban hasonlított a Literární listyben 1968-ban megjelent elődjére. A Charta 77 egy 1977-ben született politikai nyilatkozat volt, amelyet kez-

detben 243 személy írt alá. A Charta csehszlovák kormánynak készült és a Helsinki konferencia (1973-1975) záróokmányának a megsértése ellen tiltakozott. Csehszlovákia ugyanis képviseltette magát a Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretében szervezett konferencián, ahol a résztvevők vállalták, hogy támogatják és bátorítják a polgári, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és egyéb jogok és szabadságok hatékony gyakorlását, azonban semmilyen érdemi változás nem következett be ezen a területen. Az aláírók csoportját Jan Patocka filozófiaprofesszor, Vaclav Havel író és Jiri Hájek vezette. A Charta 77 mozgalommá erősödött, a következő években további 2500 fő írta alá, annak ellenére, hogy azokat, akik népszerűsítették sokszor üldözték, diszkriminálták, sőt börtönbüntetésben is részesítették. Mivel főleg az értelmiségieket szólította meg társadalmi hatása korlátozott maradt, viszont a Charta 77 aláírói külföldön is népszerűek lettek a kommunista rendszer ellenzéki köreiben. Utólag a kommunizmus bukásának első jelzéseként is felfoghatjuk a Charta 77-et, bár akkoriban a reménytelenség hangjának tűnt. A ‚68-at követő husaki konszolidáció igyekezett az önálló kezdeményezés csíráját is kiirtani a csehszlovák társadalomból. A prágai tavasz reformjaival szimpatizáló értelmiségét marginalizálták, a tömegeket pedig igyekeztek nyugalomban tartani a szocializmusban elérhető jóléti intézkedésekkel (panellakás, Skoda, olcsó sör, és a cseh trilógiaként ismert és mindenhol elérhetővé vált knédli, savanyúkáposzta és disznóhús ételhármasával). A rendszerrel elégedetlenek kilátástalanságát csak erősítette, hogy a külpolitikai színtéren a 70-es évek közepe a kommunizmus sikereinek sorát hozta: a vietnami kommunisták Indokína egészének meghódításával fejezték be háborújukat; Afrikában Kuba hathatós segítségével a volt portugál gyarmatok sora került a szovjet érdekszférába, majd Szomália és

Magyar Szocialista Munkás Párt, főtitkára: Kádár János http://www.mult-kor.hu/20080627_ketezer_szo_mutatott_kiutat_a_kommunizmusbol Adam Mickiewicz (1798-1855): A lengyel irodalom egyik legnagyobb hatású alakja. A zsarnokság elleni küzdelmeiről nevezetes.

124


Etiópia is a Szovjetunió szövetségét kereste, a szomszédos Dél-Jemennel együtt; Közép-Amerikában pedig a győzelem reményében nyomultak előre a nicaraguai sandinista gerillák. Mégis ez az időszak hozta a rendszer bukását. Az elszigetelt értelmiségiek ugyanis megtalálták az együttműködést a fiatalokkal és kitörtek az elzártságból. Csehszlovákiában a Plastic People együttes üldöztetése és az az ellen való tiltakozás hozta össze a bírósági folyosón a hosszú hajú fiatalokat, filozófusokat, írókat, zenészeket, kritikusokat, reformkommunistákat - a Charta, hasonlóan más kelet-európai ellenzéki mozgalmakhoz, lényegében a bírósági tárgyalásokon kovácsolódott ki (mint ahogy Magyarországon a Haraszti-pernek13 - volt annak idején ilyen katalizátorszerepe, majd Beatrice zenekar botrányai gondolkodtatták el fiatalokat14. Ez a zenekar tudatosan felvállalta, hogy ők az „alsó tízezer” véleményét képviselik. Volt abban valami egyszerre megmosolyogtató és nagyszerű, hogy Patocka professzor félretette a fenomenológiát, és fiatal rockzenészekkel foglalkozott. Ugyanúgy, ahogy a magyar értelmiségi fiatalok csöves nadrágban15 és babos kendőben16 jártak A rendszer disszidenseinek elzárt kis csoportja kapcsolatot talált a szélesebb néprétegekhez, s ami nagyon fontos volt: a fiatalsághoz, a jövő nemzedékéhez. S a Charta kelet-európai aktualitását mutatta az a tény, hogy hamarosan más országokban is hasonló akciók indultak. Így Budapesten már január 9-én szolidaritási nyilatkozat született, melyben magyar értelmiségiek üdvözölték a prágai kezdeményezést, elindítva ezzel a politikai ellenzék hosszú menetelését. Lengyelországban már komolyabb politikai téren folyt a kommunizmus elleni harc, A charta fogalma a középkori angol jogalkotás és az újkori munkásmozgalom után Kelet-Európában is polgárjogot nyert, főleg az általános 13)

14)

15) 16)

emberi, politikai és szabadságjogok kivívása vagy megvédése körüli mozgalmakban. Magyarországon az áremelés körüli feszültségeket akkor még levezette a kabaré. Volt egy különösen kedvelt poén: a hivatalos közgazdászoknak az a helyzetmagyarázata, amely szerint az átmeneti nehézségek oka, hogy a nyugati energiaválság „begyűrűzött” volna hozzánk, tehát nem az, hogy az 1968-as reformot elsinkófálták, a rá felvett hiteleket elherdálták (Dalos György visszaemlékezése alapján). Az új gazdasági mechanizmus felfüggesztése csak rontott a helyzeten ezért a pártvezetés megpróbált újra nyitni a piaci viszonyok felé Magyarországon (1978. március 1. - Engedélyezik – idegenforgalmi hivatalok közvetítésével – a lakásokban és üdülőkben fizetővendégek fogadását. Eredménye: új idegenforgalmi rekord12,5 millió külföldi kereste fel Magyarországot. 1981. január 1. - Engedélyezik kisebb létszámú üzemek és vendéglátó-ipari egységek szerződéses és bérleti formában való üzemeltetését. 1982. január 1-től évente egy alkalommal lehet nyugati országokba utazni. - Engedélyezik, hogy magánszemélyek is vállalhatnak taxizást, árufuvarozást és autómentést.) Ezek a lépések enyhítették a belső feszültséget (1980-tól minden év januárjában átlagosan 20-30%-kos áremeléseket jelentettek be), de hozzájárultak a rendszer erodálódásához. 1980-81 Lengyelország Az a Gomułka, aki 1956-ban a reformok megtestesítője volt, 1970-ben már sortüzet vezényelt az áremelések ellen tüntető fegyvertelen, békés munkásokkal szemben. Utódja Gierek lett, aki úgy gondolta, hogy ha a lengyeleknek tele a gyomra, akkor lázadni sem fognak a rendszer ellen. Sorra vette fel a nyugati hiteleket, amelyek mértéke elérte a húszmilliárd dollárt . A hiteleket egyrészt

fogyasztásra, másrészt gazdaságtalan nagyberuházásokra költötték. A gazdaság csődjének közeledő veszélyére munkások megmozdulásai figyelmeztettek 1976-ban. A munkások ekkor a tervezett nagymértékű áremelések ellen tiltakoztak, de tüntetéseiket kegyetlenül elfojtották. Ekkor alakult meg a Jacek Kuron vezette Munkásvédő Bizottság (lengyelül KOR). A levert munkásmegmozdulás perbe fogott vádlottai és azok családjai megsegítésén munkások és értelmiségiek dolgoztak együtt. A tárgyalások szüneteiben született meg a szervezett lengyel ellenzék az 1970-es évek végére. 1980. július 10-én Lublinban egyre több üzemben kezdődött sztrájk, amely többek között megbénította a vasúti csomópontot, amely a Szovjetunióba irányuló export és az onnan érkező import szállítás ütőere volt, majd másnap sztrájkba lépett a varsói tömegközlekedés is. Augusztus 14-én követte a példát a Lenin nevét viselő gdanski hajógyár, amely a gazdasági mellett politikai követeléseket is megfogalmazott: vegyék vissza az ún. szabad szakszervezetek szervezése miatt az állásukból elbocsátott két dolgozót, Anna Walentynowiczot és Lech Walesát, valamint emeljenek emlékművet az 1970. decemberi sortűz áldozatai emlékére. A hajógyári sztrájkolók követeléseihez más helyi üzemek is csatlakoztak. Augusztus 16-án amikor a hajógyár igazgatósága beleegyezett a sztrájkolók követeléseibe Walesa a sztrájkbizottság vezetőjeként visszatért munkahelyére, és lefújta a sztrájkot. Viszont a többi sztrájkoló üzem képviselői meggyőzték Walesát, hogy ne szüntessék be az együttműködést és megalakították az Üzemközi Sztrájkbizottságot, amelyhez négy nap alatt több mint háromszáz üzem csatlakozott. A sztájk országos méretűre növekedett Az egyház pedig teljes körű lelkipásztori gondoskodást nyújtott a sztrájkolóknak: a papok miséztek, gyóntattak, áldoztattak. Az üzemek-

1973-ban letartóztatják Haraszti Miklóst a Darabbér terjesztéséért, (14 napos éhségsztrájkja után szabadon engedik) a kézirat birtoklásáért Konrád Györgyöt is őrizetbe veszik. A 70-es évek végén, a kulturális sajtó a Beatricére aggatta rá a punk jelzőt, holott a zenészek addig még csak nem is hallottak erről a stílusirányza tról. Az állami médiának köszönhetően rossz hírük gyorsan terjedt, az állambiztonsági szervek folyamatosan zaklatták az együttes tagjait, viszont ennek ellenére, vagy éppen ezért, ismertségük rohamosan nőtt országszerte. értsd: csőszárú, lábhoz simuló, rendkívül szűk nadrág piros alapon fehér pöttyös kendő

125


ben a lengyel pápa, II. János Pál képét is kitették. Az országos sztrájk hatására a kormány vállalta, hogy a sztrájkolók összes követelését teljesíti, beleértve a szabad szakszervezetek alapítását is (Szolidaritás- bejegyzése 1980. október 24). A magyar pártfőtitkár, Kádár János azt mondta: „ebben az a legrosszabb, hogy munkások csinálják, és még a vezérük is munkás” (1980 augusztusa). A kommunista vezetők ugyanis örökösen a „munkásosztályra” és annak érdekeire hivatkoztak. Az a tény azonban egyre nyomasztóbb volt a kommunista vezetők számára, hogy a lengyel „munkáshatalom” ellen - csakúgy, mint például Magyarországon 1956ban vagy Csehszlovákiában 1968ban - maga a munkásság lépett fel, még ha ez esetben békés eszközökkel is. Hogy „elkerülje a szovjet katonai beavatkozást” 1981. december 13-án Wojciech .Jaruzelski tábornok statáriumot hirdetett Lengyelországban. Több mint 10.000 embert, köztük L. Walesát és a Szolidaritás vezérkarát internálták vagy letartóztatták. A szakszervezet és más szervezetek jogait megvonták. A lengyel sztrájkolókkal szemben a hadsereg és a biztonsági erők léptek fel, akik engedélyt kaptak a fegyverhasználatra. A szabadság iránti igény szellemét azonban már nem lehetett vis�szaparancsolni a palackba: a lengyel emberek tömegei kerestek alternatív megélhetést maguknak. Az 1980-as években elárasztották a KGST országokban beszerzett áruikkal a közép-kelet európai országokat: a kis Polski Fiatok rengeteg eladható árut kínáltak: frottírtörülköző, elemlámpa, hajszárító; mind vásárolható volt a közép-európai újfajta kereskedelem révén. Összegzés A szocialista rendszerek olyan konstrukciónak bizonyultak ahol a dolgokat nevén nevezni nem szabad, ahol beállítjuk valaminek a dolgot, ami nem az. Erre kiváló példa a munkáshatalom elnevezés, ami ellen leginkább a munkások lázadtak fel. Az olajválság után a nyugati kölcsönök csak rövid ideig biztosíthatták azt az életszínvonalat, amiből a szocialista 17)

államok lakossága már nem volt hajlandó engedni.17 Egy alkufolyamat alakult ki a rendszer fenntartói és elviselői között: olyan „társasjáték”, amelyben a mindenható Párt becsukta a fél szemét és, hogy csendben maradj, nem nézte a kezedet. Az összekacsintás magával hozta a törvények semmibevételét, a kiskapukat, az állam becsapását, kihasználását, a gyári eszközök hazahordását. Az államot fejni, meglopni az életrevalóság jele volt. A főállásban dolgozgatni muszáj volt, másodállásban, feketén, a kimerültség határáig teljesíteni meg kötelező. A valóság hamis definíciójára vonatkozóan alapvetően három emberi válasz adható: lojális, közömbös, szembeforduló. Ezek a válaszok az 1970-es évek végére már sokszínűbbekké, differenciáltabbá váltak. Mindhárom országban szélesebbé vált ugyanis a rendszer elégedetlenjeinek tömege. Mindegyik álláspont esetében meg kell említeni, hogy a legális és az illegális hozzáállás nem különül el egyértelműen. Mindennapos ugyanis az a felismerés, hogy a törvények betarthatatlanok és saját magunk szempontjából kell értelmeznünk azokat. Széles körben elterjed az az álláspont, aminek a jelmondata, hogy „a törvények azért vannak, hogy kijátsszuk őket”, illetve „mindenhol található kiskapu”. Ez jobb esetben egy belső vívódásra készteti az embert, de mindenképpen demoralizál. A személy a kisebbik rosszat keresi és mindig személyre szabva dönti el, hogy kivel szemben kell a legális, kivel az illegális, és kivel az alegális szabályokat érvényesíteni. Egy közös cinkosság alakul így ki, aminek az alapja az a felismerés, hogy mindannyian „sárosak” vagyunk és a boldoguláshoz szükséges a szabályok megszegése. Az pedig, aki már látszólag sem alkalmazkodik a szabályokhoz „életrevalónak”, „ügyesnek” lesz titulálva. 1. Lojális a, A felhőtlen lojalitás, amikor az emberek el is hiszik, hogy a hamis konstrukciók a valóságot képezik, az

ezzel szemben szerzett tapasztalataik a deviancia, az árulás, az ellenséges erők manipulációjának műve. A hatalomtól függő, vagy a hatalom segítségével átlag feletti megélhetési lehetőségekhez jutó emberek így betartják és be is tartatják a hamis definíciók alapján hozott szabályokat. b, a problémázó lojalitás, amikor az alapvetően lojális emberek némi belső kritikát megfogalmazva, egyes célokat és konstrukciókat a valóságtól elrugaszkodottnak vélnek. A saját sorsukat, megélhetésüket fontosabbnak tartják a nagy közösségi céloknál, viszont mindig beadják a derekukat a párt támogatását illetően, azzal áltatva magukat, hogy ez a rendszer még mindig a kisebbik rossz, mint az ellenségek által képviselt világ. Saját értékrendet alakítanak ki, amelynek során a párt álláspontját elfogadják, de sokszor attól függően alkalmazzák, hogy kivel kerülnek kapcsolatba. 2. Közömbös A közömbös álláspont számára a legfontosabb viszonyítási iránya a tömegkultúra által sugallt életmintákban követhető. A moziban, illetve a televízióban is megjelentek az individuális hősök, akik már nem a közösség érdekeiért küzdöttek, hanem önmaguk előrejutásáért. Mindez arra sarkalta az embereket, hogy saját, vagy családi boldogulásukat helyezzék előtérbe a közösségi ügyek tekintetében pedig depolitizáltak legyenek. A hetvenes évekre a családi életbe már nem kívánt beavatkozni a politika (a kemény diktatúra korszakához képest ez mindenképp igaz, hiszen akkor tömegesen kényszerítették fizikai munkára a nőket, illetve kiépítették a hetes bölcsődéket). a, A hamis képet értő, de azzal azonosulni nem tudó, a kritikák stílusát és tartalmát azonban elfogadni nem bíró álláspont. A politika világát fontos, de élete szempontjából másodlagosnak gondoló személyek, akik inkább az egyéni boldogságukkal kívánnak foglalkozni, mint a közügyekkel. b, a hamis képet nem értő, a folyamatokat értelmezni képtelen, a politika logikájával megbirkózni nem tudó

A jólétnövekedés rohamos volta ugyanannyi bajt tud csinálni, mint hasznot, írta Bibó István Az Európai társadalomfejlődés értelme című tanulmá nyában (1971-72)

126


személyek, akik az egyéni boldogságukat tartják szem előtt. Ők fordulnak leginkább a tömegkultúra felé és a könnyed szórakoztató események legfontosabb befogadóivá válnak. 3. Szembeforduló a, Az otthon a hírek mellé kritikus kommentárokat fűző, a folyamatok és a kép hamisságát megértő, a valósággal az életben szembesülő emberek, akik családjuk biztonsága miatt nem aktivizálódnak. b, A deviáns életformát választók, akik a hazugságokat gúnnyal kezelik és különböző szubkultúrák szintjén lázadnak, nyílt politikai állásfoglalásra nem törekednek. Főleg a fiatalok, akik a generációs okok miatt is szemben állnak a rendszert képviselőkkel. c, nyíltan szembeforduló, politikailag motivált csoportok, akik a hazugságokkal tisztában vannak, azokat tart-

hatatlannak tartják és feladatuknak érzik, hogy a hamis képet átformálják, illetve a társadalommal megismertessék és megértessék a valóságot. Az 1980-as évek második felére a csendes, vagy belső kritikus csoportok egyre hangosabbak lettek, a nyíltan szembefordulók pedig egyre nagyobb tömegekkel teremtettek kapcsolatot. Mindezt segítette a Szovjetunióból érkező glaznoszty, a nyugatról érkező információk és a pártállam által sulykolt „igazság” közötti nyilvánvaló különbség, az állampárton belüli csoportok egyre kínosabb szembesülése a valóság folyamataival (államadósság megnövekedése az energiaválság következtében, a termelésben való érdekeltség hiánya, a nyugati munkaeszközök és a szocialista ipar eszközei közötti minőségi különbség, a munkakörülmények stb.).

Az 1980-as évekre a nyugati társadalmakban az emberek magukénak érezték a közösség által teremtett dolgokat is és megbecsülték egymás eredményeit, mert valódi tagjai lehettek a társadalomnak és befolyásolói a közvetlen közösség ügyeinek, az állam pedig nem az erőszakszervezetei révén gyakorolta felettük a hatalmat, hanem a részvételükkel, beleszólásukkal gyakorlatilag őket szolgálva. Nem kellett az állampolgárokat hamis szabályokkal, hazugságokkal manipulálni a hatalom megtartása és a belső elosztási szabályok érvényesülése érdekében, hanem a dolgoknak a valódi jelentése volt érvényben. Így a polgárokban kialakul a belső parancs: pl. nem azért nem szemetelek mert tilos, és megbüntetnek miatta, hanem azért, mert igényes vagyok a környezetemre és olyan közegben szeretnék élni, ahol nincs eldobott szemét.

Felhasznált Irodalom www.1956.pl 8 nyelven (lengyel, magyar, cseh, szlovák, angol, német, francia, orosz) elérhető portál Angelusz Róbert-Tardos Róbert: Társadalmi-politikai identitás és konfliktustudat. Társadalomkutatás 1989./3.sz Csepeli György: Negatív identitás Magyarországon. Társadalomkutatás. 1988/4.sz Marián Béla: A politikai közvélemény a Medián közvélemény-kutatásainak tükrében. Magyarország politikai évkönyve 1993. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány – Economix Rt. Bp. 1993 Simon János: A demokrácia „másnapja” Magyarországon avagy hogyan is demokratizálódtunk Magyarországon 1991-ben. Magyarország politikai évkönyve 1992. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány – Economix Rt. Bp. 1992 Szabó Ildikó: A pártállam gyermekei. Tanulmányok a magyar politikai szocializációról. Hatodik síp Alapítvány, Új Mandátum Könyvkiadó Bp. 2000. Kende Péter: Miért nincs rend Kelet-Közép-Európában? Budapest, Osiris-Századvég 1994 Mlynar, Zdenek: Prága: 1968. Párizs, Magyar füzetek, 1988. Szilágyi Szabolcs: Walesa, a Nobel díjas villanyszerelő. Budapest. Népszva, 1989. Ormos Mária: Németország története a 20. században. Az egységtől az egységig, Rubicon Ház Bt, 2008. Pándi Lajos (szerk): A Kelet-európai diktatúrák bukása. Dokumentumgyűjtemény (1985-1995) Mozaik Oktatási Stúdió Szeged 1996 Németh István - Tollas Gábor (szerk.): Berlin, a megosztott város, ELTE Eötvös Kiadó, 2008. Beszélő folyóirat kronológiák http://beszelo.c3.hu/cikkek/kronologia-%E2%80%93-1969 (az utolsó négyjegyű szám, mindig az aktuális évszám) A kronológiát összeállította Beck Tibor és Germuska Pál, az 1956-os Intézet munkatársai. Bibó István: Válogatott tanulmányok. Corvina 2007 Bp. Sorman Guy: Kifelé a szocializmusból Közép-Európában. Budapest, Editorg, 1991 Halecki, Oscar: A nyugati civilizáció peremén (Kelet-Közép-Európa története) Bp. Osiris/Századvég/2000, 1995.

127

beidegződések továbbélése a rendszerváltás után

Recommend Documents