II.4.3. KÖZLEKEDÉS
BÁCSALMÁS
1. JELENLEGI KÖZLEKEDÉSI HELYZET Térségi közlekedési kapcsolatok Bácsalmás Dél-Magyarországon van, kisforgalmú határátkelőhely a szerbiai Bajmok felé.
Igazgatási
területe
határos
Bácsbokoddal,
Mátételkével,
Tataházával,
Bácsszőlőssel, Kunbajával és Madarassal. A település az 55. számú Kelet-nyugati irányú és 51., 54., számú észak – déli irányú országos főutak közötti területen helyezkedik el. Ennélfogva a térség közúti átmenő forgalma csekély. Bácsalmás közvetlen kapcsolatát az országos főúthálózathoz az 5501. jelű Kelebia – Bácsalmás – Bajai összekötő út és 5312. jelű Kalocsa – Jánoshalma – Bácsalmás – országhatár közötti összekötő út biztosítja. Ugyancsak érintik a település közigazgatási területét, illetve annak határát a következő országos mellékutak: -
5503. jelű Tataháza – Bácsalmási összekötő út
-
5507. jelű Csikéria – Bácsalmási összekötő út
-
5508. jelű Bácsalmás – Madaras – Bácsborsódi összekötő út
-
55107. jelű Kunbajai bekötőút
Az összes országos mellékút külterületi burkolatszélessége 6,0 – 6,1 m között változik, a kétoldali padka általában 1,5 m. Mindegyik út 2x1 sávos. Az állami utak 2012-ben mért forgalma a következő volt.
Az út száma
5312 5501 5503 5507 5508 55107 55307
Érvényességi szakasz
55+069 -60+413 60+413-60+647 60+647 - 71+401 30+923 - 39+878 0+148 - 6+249 0+000 - 2+163 0+000 - 7+620 0+000 - 6+492 0+000 - 0+272
Összes forgalom
J/nap 2180 4320 81 4320 1661 250 1209 817 513
E/nap 2208 4174 81 4174 1693 305 1347 884 564
Személy- Kistehergépkocsi gépkocsi j/nap 1497 2896 80 2896 1021 147 861 586 359
j/nap 254 473 0 473 211 33 182 143 84
Autóbusz Szóló
Csuklós
j/nap 59 57 0 57 43 30 38 20 38
j/nap 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Tehergépkocsi Közép nehéz j/nap 14 34 0 34 11 26 12 11 0
Nehéz j/nap 11 53 0 53 29 14 6 10 1
MotorLassú Kerékpár kerékpár járművek
Pótkocsis Nyerges Speciális j/nap 11 19 0 19 23 26 20 3 0
j/nap 5 13 0 13 7 8 4 2 0
j/nap 0 0 0 0 0 0 0 0 0
j/nap 69 195 1 195 44 20 20 14 18
j/nap 195 504 0 504 212 28 15 18 20
A MÁV 154. számú egy vágányú, nem villamosított fővonala szolgáltat vasúti kapcsolatot Bátaszék, Baja és Kiskunhalas felé. Bácsalmás közigazgatási területén van a település vasútállomása, és Almás megállóhely. A területen az összes közútivasúti kereszteződés szintbeni. 1
j/nap 65 76 0 76 60 8 31 10 0
Bácsalmás jelenlegi közlekedési helyzete
Bácsalmás ősi települése a Rákóczi utcától északra volt. A török idő utáni újratelepítéskor a település utcahálózatát osztrák hadmérnökök tervezték meg. Ez képezi jelenleg is a város közlekedési hálózatát. Ezeken haladnak az országos mellékutak is. Az 5501. jelű összekötő út a Backnang utca – Damjanich utca – Szent János utca nyomvonalán halad. Szabályozási szélessége 23,7 – 31,2 m között, burkolatszélessége 6,4 – 9,0 m között változik. ennek az útnak két fontos közös csomópontja van az 5312 jelű összekötő úttal: -
Backnang utca – Damjanich utca – Mártírok útja
-
Damjanich utca – Szent János utca – Szent István utca.
Mindkét csomópont korszerűtlen kialakítású. Ezeknél a kijelölt gyalogátkelőhelyek hiányosak. A csomópontok burkolata a kiterjedt csatornaépítések miatt rendkívül rossz állapotú. Az 5501. jelű ök.út a Szent János utcán halad, mely utca a város fő, kereskedelmi utcája, itt van az általános iskola és gimnázium stb. Az utca központi szakaszán a burkolatszélesség 9,0 m, ami lehetővé teszi a parkolást. Az utcában 5 kijelölt gyalogátkelőhely van. Az utca déli oldalán van az elválasztott gyalog- és kerékpárút. Az 5312 jelű összekötő út a Mélykút utca – Köztársaság utca – Dugonics utca – József Attila utca – Damjanich utca – Mártírok útja nyomvonalán halad. Szabályozási szélessége 18,7 – 32,9 m között, burkolatszélessége 6,2 – 7,7 m között változik. Az útnak különösen az északi városi szakasza korszerűtlen és balesetveszélyes. A Mélykúti út – Köztársaság utca – Dugonics utca – József Attila utca – Damjanich Lajos utca vonalán négy derékszögű beltáhatatlan iránytörés van. Ezen a szakaszon több helyen 30 km/h sebességkorlátozás van elrendelve. A Dugonics utca – Köztársaság utca találkozásánál az országos mellékút van alárendelve a helyi lakóutcának. Ezen a szakaszon az út korszerűsítése lehetetlen. A déli szakaszon az 5312 jelű ök. út és az 55307 vasútállomáshoz vezető út csomópontjában a főirány kijelölése nem egyértelmű. Bácsalmáson a következő utcák minősíthetők települési gyűjtőútnak: -
Köztársaság utca 2
-
Rákóczi utca
-
Dózsa György út
-
Kossuth Lajos utca déli szakasza
-
Dobokai út
-
Szent István utca
-
Kunbajai út
Egyirányú utcaként működik a Juhász Gyula kezdeti szakasza, Petőfi Sándor utca, Korona utca és a Hősök tere két kis utcája. A gyalogos közlekedés létesítményei hagyományos kialakításúak. Komolyabb sétányok a Hősök terén és a Kossuth parkban vannak. Közlekedésbiztonságot szolgáló kijelölt gyalogátkelőhelyek az 5501 és 5312 jelű összekötő utak csomópontjában és a Szent János utcában, valamint a Rákóczi utcában vannak: Szent János utcánál
Rákóczi utcában
Korona utcánál
Gróf Széchenyi utcánál
Gróf Teleki József utcánál
Petőfi Sándor utcánál
Gróf Széchenyi utcánál Dob utcánál Kossuth Lajos utcánál
A városban jelentős a kerékpáros forgalom. Ennek nagysága egyre nő. Ennek megfelelően
korábban
megkezdődött
kerékpárutak
építése.
Jelenleg
egy
folyamatosan kialakított kerékpárút van a Szent János utcában a Kálvária sortól a Damjanich utcáig, majd folytatódik a Damjanich utca nyugati oldalán déli irány felé. A Dózsa György utcánál kijelölt gyalogátkelőhelyen keresztül a Mártírok útja keleti oldalán folytatódik a vasútállomásig. A közúttól elválasztott gyalog- és kerékpárutak optikailag vannak elválasztva egymástól. Ilyen megoldás van a Rákóczi utcában a Petőfi Sándor és Korona utca között is. Az elválasztott gyalog- és kerékpárutak szélessége 3,1 – 3,4 m között változik. Az önálló kerékpárút szélessége 1,8 m. Több helyen korszerű kerékpártárolók vannak a városban (központban, piacnál, Penny Marketnél, stb.) A kerékpárutak
3
KRESZ táblázása helyenként hiányos. A keresztező utcáknál a kerékpárutak átvezetése nincs az érvényes előírásoknak megfelelő útburkolati jelekkel ellátva. Bácsalmáson jelenleg nincsenek jelentősebb parkolási gondok. A központban és környékén vannak nagyobb befogadóképességű parkolóhelyek: Szent János utca Gróf Teleki Géza utca Hősök tere környéke Dob utca Penny Market, stb.
Pénteken van a piaci nap a Rákóczi téren. Ilyenkor jelentős parkolási igény van a piac környékén, a tapasztalat szerint elegendő közterület áll a parkoló gépkocsik rendelkezésére. A MOL kezelésében lévő üzemanyag-töltőállomás van a Backnang utcában. Az autóbusz közforgalmú közlekedést a Kunság Volán Zrt. és a Bács Volán Zrt. járatai bonyolítják le. Közvetlen autóbusz kapcsolata van Bácsalmásnak a következő városokkal: Baja, Szabadka, Budapest, Kalocsa, Szeged, Szekszárd, Kecskemét, Kiskunhalas stb. Autóbuszállomás a Rákóczi utcában van. A közelmúltban megépült állomás funkcionálisan jól működik. A távolsági és helyközi autóbuszjáratoknak a következő helyeken vannak megállói: Belterületen:
Külterületen:
Autóbusz állomás
Bácsszőlősi elágazás
Kossuth Lajos utca
Bácsalmási tanyák
12. számú bolt (Kossuth utca)
Petőfi TSZ
Damjanich utca
Bácsbokodi elágazás
Vasútállomás Vasútállomási lejáró út (Backnang utca)
A Köztársaság utcai megállóhely megszűnt. 4
A vasútállomáson 6 kihasználatlan vágány van. Napi 7-8 személyvonat-pár közlekedik rajta. A vasútállomás nyugati végén szintbeni átjárón keresztezi az 5312. jelű ök. út a vasútvonalat.
2. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT
A város és térsége közlekedésfejlesztésére vonatkozó két rendezési terv szolgál alapul: -
Bács-Kiskun Megyei Területrendezési Terv (2011)
-
Országos Területrendezési Terv (2014)
Ez a két irányadó terv elsősorban az országos mellékutak, kerékpárutak és vasútvonalak fejlesztésével foglalkozik. A település belső közlekedésfejlesztésével a településfejlesztési tervnek kell foglalkozni. Jelen esetben a közel háromszáz évvel ezelőtt megtervezett és megépült úthálózat megfelelően működik. Ezért nagy belső úthálózat – fejlesztésekkel számolni nem kell. Az úthálózat fejlesztésével kapcsolatban legfontosabb kérdés az 5312 jelű összekötő út távlati helyzetének a tisztázása. A megyei terv javasolja az út elkerülő szakaszának megépítését Bácsalmástól keletre. Az OTRT nem javasolja ezt. Az 5312 jelű ök. úttal kapcsolatban 3 problémakört kell megemlíteni: 1. A 5501 és 5312 ök utak 2 csomópontjának korszerűsítése 2. Az út északi szakaszán a 4 derékszögű törést tartalmazó szakasz kiváltása 3. Esetleges forgalomnövekedés esetén az elkerülő út megépítése Bajmok felé.
Az 5312 jelű összekötő út fejlesztése 3 ütemben képzelhető el: I. ütem
Bácsalmás belterületén az 5312. és az 5501 j. összekötő utak két csomópontjának körforgalmú csomóponttá átépítése az elkészült kiviteli tervek alapján (Damjanich utca – Szent János utca – Szent István utca és Damjanich utca – Backnang utca – Mártírok útja csomópontjai).
II. ütem
Az út Mélykúti út – Köztársaság utca – Dugonics utca – József Attila utca – Damjanich utcai szakaszának kiváltása a Rákóczi utcáig. A tervezett út Mélykút felől bal kanyarral a település belterületi határán halad a Dobokai útig. Itt három ágú körforgalmú csomóponton keresztül folytatódik az út a 5
Dobokai úton a város felé és a Damjanich utca – Rákóczi utca csomópontja körforgalmú csomóponttá átépülve folytatódik az út déli irányba. A déli szakasz átépítése a meglévő nehézségek ellenére sem látszik indokoltnak, mivel az út határállomás felé eső szakaszán a forgalom kevesebb, mint 100 E/nap. III. ütem
Ebben az ütemben szükséges fejlesztésre csak abban az esetben lesz szükség, ha az 5312 j. úton jelentősen megnő a forgalom Szerbia felé. A II. ütemben a Dobokai útnál megépült 3 ágú körforgalmú csomópont 4 ágúvá alakításával folytatható az út déli irányba és a Bács Agro Kft. keleti oldalán keresztezi a Szent István utcát körforgalmú csomóponttal. Telekhatáron folytatódik az út és a Kähny telephelyétől keletre keresztezi az 5501 j. utat ugyancsak körforgalmú csomóponton keresztül. Ebben az ütemben a Backnang utca és Kunbajai út közötti tervezett gazdasági területet feltáró tervezett út a felhagyott vasútvonalat követve a körforgalmú csomópontba csatlakozik ötödik ágként. Ezt követően déli irányban továbbhaladva felüljárón keresztezi az út a MÁV vonalat, majd visszaköt a meglévő nyomvonalra.
Ezeken a fejlesztéseken túl jelentős hálózatfejlesztésre nem lesz szükség, de a természetvédelmi területtel összefüggésben a Kossuth Lajos utcától déli irányba induló meglévő út korszerűsítésre szorul és a folytatásában a földút kiépítendő szilárd burkolattal a Mátételkei Kígyós csatorna mellett az 5501 és 5508 j. ök. utak csomópontjáig. Erre a horgásztó, a tervezett szabadidő központ, kalandpark, stb. miatt lesz szükség. Jelentős fejlesztések várhatók a kerékpárút-hálózattal kapcsolatban. Az OTRT-ben és a Megyei Tervben is szerepel a dél Alföldi határmenti kerékpárút az országos kerékpárút törzshálózat részeként. Az út javasolt nyomvonala: Debrecen – Létavértes – Biharkeresztes – Sarkad – Gyula – Lökösháza – Battonya – Mezőhegyes – Tótkomlós – Orosháza – Hódmezővásárhely – Szeged – Mórahalom – Tompa – Bácsalmás – Nagybaracska – Mohács. Ez a kerékpárút a város térségében az 5501 j. ök. út nyomvonalát követi.
6
Az 55. számú Szeged – Baja – Bátaszék országos főút korszerűsítése folyamatban van. Az út korszerűsítésével párhuzamosan önálló kerékpárutat is építenek az út déli oldalán. Kívánatos, hogy Bácsalmás meglévő és bővített kerékpárút-hálózatát összekössék ezzel a hosszú kelet-nyugati irányú kerékpárúttal. Erre alkalmas az 5503 jelű Tataháza – Bácsalmási összekötő út, ahol a kerékpáros forgalom a közúti forgalommal közös útpályán halad. Az út forgalma (2012-ben) 1693 E/nap volt (kevesebb mint a megengedett 4000 E/nap). A kerékpáros forgalom max. 50 kp-os/óra (kevesebb, mint 400 kp-os/óra). Javasolt új kerékpárforgalmi nyomvonalak: -
Backnang utca (5501 j. út)
-
Szent János utca nyugati folytatása (5501 j. út)
-
Kossuth Lajos utca Tataháza felé (5503 j. út)
-
Damjanich utca Szent János utca és Rákóczi utca között
-
Rákóczi utca a Petőfi Sándor utca és Kossuth Lajos utca között, valamint a Korona utca és Damjanich utca között
-
Kossuth Lajos utca folytatása a vasúton túl a természetvédelmi területre és a Mátételkei
Kígyós
csatorna
nyugati
oldalán
az
5501
úton
kiépített
kerékpárútig.
Bácsalmás térségében a vasútvonalat 160 km/h sebességgel kívánják átépíteni. Meg fog valósulni a Bácsalmás – Csikéria – (Szerbia) – Röszke és Szeged – Nagylak – (Románia) összeköttetés. Bácsalmástól nyugatra kisebb nyomvonal – korrekcióra lesz szükség.
7