B-10 számú projektjének záró kiadványa

„Egy lépéssel előrébb” Az Igazgyöngy Alapítvány TÁMOP 5.2.5/ B-10 számú projektjének záró kiadványa

2013-2014

1

Bevezetés Az Igazgyöngy Alapítvány 14 éve dolgozik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, a berettyóújfalui járás területén, részben egy közoktatási intézmény fenntartójaként, részben esélyteremtő civil szervezetként. Ez idő alatt a kistérség 16 településén kapcsolatba kerültünk mintegy 350 olyan családdal, akik a létminimum alatt élnek, tartósan munkanélküliek, legtöbb esetben szakképzetlenek, és megélhetési gondjaik vannak. Célunk egy olyan komplex, adaptálható program kidolgozása, amelyben a sikeres integráció megvalósítható a legnehezebb helyzetben élőknél, a szegregátumokban is. A munkánk során szerzett tapasztalatokat öt éve sikerült egy esélyteremtő stratégiába rendezni, akkor választottuk ki a települések közül modellfejlesztésünk helyszínéül Toldot, a bihari kis zsákfalut. A stratégia megtervezésekor az első lépés volt, hogy az összes olyan beavatkozási pontot megkeressük, amire hatást kellene gyakorolni, hogy elmozdulhasson a mélypontról az itt élő családok helyzete. Ezen a problématérképen puzzle-szerűen próbáljuk lefedni a problémákat, egy részét természetesen lefedi az állami intézményrendszer, bár meglehetősen hézagosan, a többit vagy pályázatokból, vagy civil támogatásokból, önkéntes munkából fedezzük. Az „Egy lépéssel előrébb” című pályázati projekt a bizonyos területeken jelentkező tudás és képességhiány, valamint a közösségszerveződés, és a szociális kompetenciák terén jelentkező hátrányok kompenzálására íródott. A probléma, amire megoldást szeretnénk adni, óriási. Generációkon átörökített nyomorúság, szegénység, tanulatlanság. Kusza viszonyok, szétesett közösségek mindenhol. 19. századi túlélési stratégák keverednek a 21.század technológiájával. Komfort nélküli házakban élnek, bútorok alig, miközben mobiltelefonokat szorongatnak a kezükben, a fogyasztói társadalom üzenete itt is tombol, fogyassz, vásárolj, az vagy, amid van. És ezt meg kell szerezni. Ott is, ahol nincs lehetőség legálisan. A legtöbb helyen a nyomor a kriminalizálódással talál kiutat a megélhetés felé, a jövőképben nincs jelen a tanulás, a munkahely, a munkaviszony nem értelmezhető kategória. Feketemunkán, alkalmi munkán szocializálódott felnőttek örökítik tovább ebben a rendszerben az egyik napról a másik2

ra élés szemléletét, az ördögi kör megtörhetetlen, a helyzet kilátástalan, az egész problémát, a családok életét az esélytelenség hatja át.

Az Igazgyöngy Alapítvány tevékenységéről: Alapítványunknál az alapításkor rögzített cél a személyiségfejlesztés volt, melyet a művészetek eszközeinek segítségével alkalmazunk, kiemelten fókuszálva a hátrányos helyzetű gyerekekre. Ezt a tevékenységet egy olyan művészeti iskola fenntartásával végezzük, mely délutáni tevékenység formájában 600 gyereknek nyújt fejlesztési lehetőséget a településeken. A gyerekek több mint 70% hátrányos helyzetű, közülük 350 fő mélyszegénységben élő, zömében cigány gyermek. A művészeti nevelés sikereit bizonyítja, hogy a gyerekek évente 400-500 díjat nyernek különböző hazai és nemzetközi versenyeken és, hogy a tevékenységhez kapcsolódó módszertan iránt nagy az érdeklődés. A hátrányos helyzetű gyerekek magas száma arra ösztönözte az alapítvány munkatársait és önkénteseit, hogy alaptevékenységén túlmutatva speciális hátránykompenzációs munkát is végezzen. Ez több területet 3

is érintett az évek során, pl. hálózatépítést, melyben a kistérség e társadalmi csoporttal foglalkozó intézményeit, szervezeteit hívta közös gondolkodásra és együttműködésre; programszervezéseket, melyek a többségi társadalom elfogadását segítették elő és hátránykompenzációs programokat, melyek lehetőséget adtak a gyerekek speciális fejlesztésére. Öt évvel ezelőtt munkánkban a tevékenységek hangsúlya a halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő, zömében roma gyerekekre tevődött át. Itt ugyanis olyan mértékű problémákat találtunk a családokban, olyan hiányosságokat tapasztaltunk a problémakezelésben a különböző intézmények, szervezetek részéről, ami talán nincs is kellően a köztudatban. Munkánknak ehhez a részéhez éppen ezért a nyilvánosságot is segítségül hívtuk és különböző internetes naplók, blog, és rendszeres publikációk útján próbáljuk a döntéshozók figyelmét a problémára irányítani, illetve a többségi társadalom érzékenységét növelni. Közben, korábbi tapasztalatainkra építve egy olyan integrációs modell fejlesztésébe kezdtünk, aminek első sikerei már mutatkoznak. A munkánk elsődleges célcsoportját eleinte a szegregátumokban, mélyszegénységben élő 0-14 éves gyermekek jelentették. Rájöttünk azonban arra, hogy kizárólag a gyerekekre koncentrálva és az oktatás keretein belül maradva az integráció nem érhet el eredményeket. Akkora mértékű ugyanis a szakadék, ami az iskola által nyújtott elvárások és a család körülményei, értékrendszere között van, hogy a pozitív hatások otthon gyakorlatilag lenullázódnak. Ez az oka annak, hogy szinte minden gyerek felső tagozatra már bukdácsol, nagyon sok a hiányzás, magas a magántanulók és a lemorzsolódók aránya közöttük. Éppen ezért az oktatási tevékenységen túlmutatva egy olyan, a problémát komplexen kezelő programfejlesztésbe kezdtünk, ami egyrészt egy bizalmi légkör kialakítását, másrészt egy segítő együttműködés kialakítását jelenti. Stratégiánkban három vonal mentén szerveződik a tevékenységünk. 1. Az oktatás területén a legfontosabb a kiindulópontunk a művészetoktatás, melyet a gyerekeknél a már említett köznevelési intézmény kereteiben végzünk. A vizuális neveléshez értünk leginkább, így erre fűztük fel azokat a szociális kompetenciafejlesztő tevékenysé4

geket, melyeket olyan egyszerűen és természetesen illeszthetünk az alkotó folyamatokba. A személyes kompetenciákon belül az önbizalmat, önbecsülést, identitást fejleszthetjük leginkább, a társas kompetenciák területén pedig az együttműködési képességeket, a toleranciát. Pont azokat a képességeket, melyekre a legnagyobb szükség lenne az integrációhoz, ám a közoktatás a legkevésbé helyez hangsúlyt rá a mai rendszerben. Ezek a képességek hiányoznak leginkább a mélyszegénységben élőknél, a gyereknél nem fejleszti ezt senki, nem kapnak fejlesztő impulzusokat a társadalomból, nem fókuszál rá az iskola, a családokban, a szülőkben is épp ez hiányzik, és maguktól pedig ezek a képességek nem fejlődnek. A művészetoktatásban megindított pozitív folyamatokat kivezetjük az oktatás egyéb területeire is, tanulástámogató fejlesztésekkel, tanoda jellegű tevékenységekkel, online tanulástámogatással, korrepetálásokkal, társasjáték pedagógiával fejlesztett egyéb kompetenciákkal, melyek segítik a tanulási képességeket is. Ebben az elemben vannak egyéb támogató programok is, pl. ösztöndíjpályázat, tehetséggondozó munka, mellyel igyekszünk a közösség tehetségmegtartó szerepét is megerősíteni. Ennek az egésznek a módszertanát igyekszünk adaptálható módon leírni, és átadni azoknak az iskoláknak, akik halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. Az oktatási tevékenységet a felnőtt korosztályra, a gyerekek családtagjaira is kiterjesztettük. Próbálunk alapkészségeket megerősíteni, hiszen a szülők többsége nem végezte el a nyolc általánost sem, sokan küzdenek alapvető olvasási-írási hiányosságokkal. Nem is azt gondoljuk, hogy ettől ők munkaerő-piaci szempontból értékesebb tudással bírnak majd, de talán a gyermekeik olvasási képességeit másképp ítélik meg, és képesek lesznek motivációt adni nekik a tanuláshoz. E mellett próbálkozunk a digitális analfabetizmus felszámolásával is, hogy alapvető jártasságot szerezzenek az internethasználatban, és rálátásuk legyen a gyermekeik virtuális életére, melynek veszélyeit nem érzik. 5

3. A második vonal a családgondozás-közösségfejlesztés területe. Itt a krízishelyzetek kezelése mellett az önfenntartás képességének fejlesztése, és a munkahelyteremtő tevékenységekbe való bekapcsolódás a legfontosabb. A krízishelyzetek azok az élethelyzetek, melyeket a családok nem képesek megoldani, vagy a jövedelemviszonyaik, vagy a lehetőségeik, tudásuk hiánya, vagy az intézményrendszer rugalmatlansága miatt. A családok jövedelme jellemzően a hónap közepéig elég, onnan, bármilyen előre nem látható kiadás megoldhatatlan helyzet elé állítja őket. Egy gyógyszerkiváltás, egy kórházba, vagy hivatalba történő beutazás, egy haláleset, egy cipő elszakadása, váratlanul beállt hideg, iskolai kiadás, büntetés, bármi lehet ez. Ha erre fordítják a még meglevő pénzt, nem marad élelemre. Mivel a szegregátumokban, sőt a faluban, és a környéken sincs olyan munkalehetőség, ami akár nagyobb, kiszámítható jövedelmet adna, vagy olyan alkalmi munka, amiből ilyen esetben hamar pénzt tudnak 6

szerezni, a problémák megoldatlanok maradnak. Az egyik baj pedig hozza maga után a másikat. Ha nem tudja kiváltani a gyógyszert, a gyerek gyakran kórházba kerül, ami újabb költség, hiszen kellenek holmik, törülköző, tisztasági csomag, pizsama, útiköltség. Ha nem tudja bevinni felülvizsgálatra, a hivatal által adott időpontra, mert nincs pénze útiköltségre, akkor az jelzi a gyámhivatal felé, hogy nem együttműködő a szülő, és elindulhat akár a védelembe vétel folyamata is. Ha elszakad a gyerek cipője és nem tud iskolába menni, szintén megindul a hivatali gépezet. Ha szólnak az iskolából, hogy kirándulás lesz, és be kell vinni az útiköltséget, de nem tudják, a gyerek kimarad a programból. Ezek mellett még ott vannak a közüzemi tartozások, ami többnyire villanytartozás, „kukapénz”, néhol, ahol be van vezetve, ott a víz is. A csekkek, aminek a vége pl. az áramszolgáltatás megszüntetése, a tartozás megmarad, behajtócéghez kerül, és ha végre sikerül valahol elhelyezkedniük, a fizetés jó részét rögtön levonják. Minden, ami ebben a krízishelyzetben előfordul a kamatos pénz, az uzsora felé löki őket, vagy a gyorskölcsön felé, ami talán elodázza kicsit a bajt, de a visszafizetés esélytelen, ezek is előbb-utóbb behajtócégeknél kötnek ki. Alapítványunk egész rendszert működtet azért, hogy ezeket a helyzeteket megoldja, és hozzásegítse őket a megoldások megkereséséhez. Afféle adósságkezelés is ez, hiszen megpróbáljuk megakadályozni a kamatos pénz felvételét, segítünk, hogy a következő hónapot ne adóssággal kezdjék. Ebben a programelemben az élelmiszer, tisztítószer, ruha, cipőadományok mellett gyógyszerkiváltás, egészségügyi szolgáltatások elérésének biztosítása, új időpontok kérése, a beutazások hatékonyságának biztosítására a kötelezettségek összeszervezése, villanyóra-visszakötési program, fogamzásgátló program, és sok más szerepel. Az alapítvány tevékenysége nemcsak segítő tevékenység. Amit végzünk, minden elemében fejlesztő segítségnyújtás. Alapelvünk, hogy nem kötelező a velünk való együttműködés, de segítséget csak az kaphat tőlünk, aki nekünk is segít abban, hogy élhetőbb legyen a falu. Ehhez pedig tudunk tevékenységekre lehetőséget adni, pl. az önfenntartás terén. 7

Itt az egyik legfontosabb a kertprogram. A falusi portákhoz mindenhol kapcsolódik konyhakert, ám ezek többnyire nincsenek művelés alá vonva, felverte őket a gyom, benőtte a tarack, az akác. A kertek művelésével jelentősen javulhat a családok helyzete, hiszen megtermelhetik a krumplit, zöldségeket, és a nyári időszakban mindenképp lesz mihez nyúlni, ha főzni szeretnének, és télre is lehet elspájzolni valamennyit. Alapítványunk harmadik éve segíti a családokat szántással-boronálással, vetőmagvakkal. Külön programban a gyerekeket is bevonjuk a kertművelésbe. A programelem egyre sikeresebb, egyre stabilabb, és elindultunk a baromfitenyésztés felé is, bontott építőanyagból ólak építésével. Az önfenntartási rész másik fontos eleme a biobrikett-program, mely a téli időszak fűtési nehézségein segít. Nyáron készítenek mezőgazdasági hulladékból és papírból briketteket, melyet a napon szárítanak meg, és télen ezzel fűtenek azok a családok, akik önkéntes munkában dolgoznak benne. Ehhez kapcsoltunk egy lakásfelújító-hőszigetelő programelemet is, melyben a háztartásokban élők a mi segítségünkkel, de az ő fizikai munkájukkal javíthatnak házaik állapotán. A munkahelyteremtés irányába is teszünk lépéseket. Ez nem egyszerű feladat egy olyan zsáktelepülésen, ahol semmiféle gazdaságélénkítő tevékenység nincs, hiszen az itt élők szakképzetlenek, az infrastruktúra hiányos, az úthálózat sem jó, a kriminalizálódás veszélye is nagy, és az itt élők zöme sosem dolgozott munkaviszonyban, alkalmi, és feketemunkán szocializálódtak. Munkahelyteremtés terén két területen indultunk el. Egyik a kézműveskedés, amiben egy sajátos, sikeres programunk van, a SZUNO projekt, melyben az asszonyok a gyerekek rajzait hímezik ki, és varrnak belőle különféle használati tárgyakat, párnákat, táskákat, konyhai kiegészítőket. Ebben a programelemben üvegikon festése, füzetkötések, papírmasé, fa-és linómetszettel díszített papírsárkány-készítés, és sok más ötlet kidolgozása szerepel még. A kész termékeket egy szociális webshopban értékesítjük, a teljes bevétel a projekt fenntartására, illetve krízishelyzetek elhárítására szolgál. Mivel ez a terület elsősor8

ban nőknek szól, egy asztalosműhellyel a férfiak számára is lehetőséget adunk. Itt dísztárgykészítés, és javítások történnek egyelőre. A másik fő vonal ezen a területen a közösségi kerthez kötődik. Itt a zöldségtermelés mellett gyógynövénytermesztésbe is kezdtünk, és tervezzük a környék természeti adottságait kihasználva a gyógynövénygyűjtés beindítását is. Terveink szerint ezek a tevékenységek majd hoznak annyi hasznot, hogy álláshelyeket is képesek leszünk teremteni. jelenleg hét helyi munkatársunk segít a területek koordinálását, akiket különféle pályázati programokban alkalmazunk egyelőre. Munkánkban a legfontosabb a közösségfejlesztés. Képessé szeretnénk tenni az itt élő embereket az együttműködésre, összefogásra, hogy önszerveződő közösséggé alakulhassanak. Minden programelemet ez hat át. Partneri viszonyban, közös döntésekkel, tudásátadással, fejlesztéssel, konfliktuskezeléssel dolgozunk azért, hogy ez a nyomor ördögi körében szétzilálódott közösség képes legyen hinni önmagában és egymásban is.

9

4. A harmadik vonal egy sajátos mediáló, szervezetfejlesztő vonal, melyben a mélyszegénységben élők és az intézményrendszer között, illetve az intézmények között végzünk, valós együttműködéseket gerjesztve, segítve a rendszerben dolgozókat, hogy a protokollszemlélet a problémák megoldásának szemlélete váltsa fel. A viszony a mélyszegénységben élők és az intézményrendszer között nem jó. Mi mindkét oldalt segítjük abban, hogy a kommunikáció megfelelő legyen közöttük, és közben a mi szerepünket is megtaláljuk ebben a rendszerben. Az integrációs modell fejlesztése pályázati forrásokból, civil és céges támogatásokból, önkéntes munka bevonásával és az 1% felhasználásával történik. A modellhez szorosan kapcsolódó művészetoktatási tevékenységhez, mint köznevelési intézmény, állami támogatást kapunk.

10

Néhány gondolat az alapítvány modellfejlesztésének helyszínéről: Az esélyteremtő munkánk elemeit a berettyóújfalui járás 16 településén próbáljuk bevezetni, településenként változó, hol tartunk a folyamatban. Az integrációs modell minden elemét Toldon fejlesztjük, ennyit bírunk most lefedni a teljes problématérképpel, minden szálat mozgatva. Amikor egy-egy elem biztosan sikeresnek mondható, akkor próbáljuk ki más települési környezetben is, hogy az adaptálhatóságot teszteljük, illetve kiszűrhessük a helyi adottságok, jellegzetességek módosító hatásait. Toldot azért választottuk a modellfejlesztés helyszínéül, mert minden olyan problémát fellelhetünk itt, ami ma a mélyszegénységhez, kilátástalansághoz, a roma kérdéshez kötődik. A jelenségek, amiket itt tapasztalunk, hasonlóak a többi település szegregátumaiban is, a problémák egy része tipizálható. Told község a román határhoz közel elhelyezkedő, 370 fős kistelepülés. Közlekedési szempontból zsákutca jellegű, egy rossz minőségű, keskeny út vezet ide Biharkeresztesről, mely a falu végén visszafordul. Tömegközlekedési lehetőség egyedül az autóbusz, mely reggeli és délutáni menetrenddel jár. A falu közművesített. A valaha virágzó mezőgazdasággal rendelkező település mára elvesztette lehetőségeit. A TSZ megszűnt, néhányan gazdálkodnak csupán, zömük a földtulajdonosoknak nem is itt él. A gyereklétszám csökkenése és a falu anyagi helyzete az iskola megszüntetéséhez vezetett a kistérségi társulás keretében Biharkeresztesen jutnak hozzá az oktatáshoz. Óvoda üzemel, egy csoporttal, csak roma gyerekekkel. Beszédes adat, hogy a település a helyi adóból mindössze évi 400 ezer forintot képes beszedni. A lakosság korosztályi megoszlása szerint 90 fő körül van a 18 fő alatti korosztály, ezen túl mintegy 60 nyugdíjas és a településen. A keresőképes korosztályból helyben alig dolgoznak, a közmunkaprogram ad most átmeneti munkalehetőséget az embereknek. Az utóbbi években lett tendencia, hogy a kiürülő házakat a környező települések roma családjai vették meg, és ennek hatására ma a lakosság közel 70%-a roma. 11

A falu utcáin sok az elhagyott, összeomlott ház, ezért az utcakép lehangoló. A kerteket az alapítvány ideérkezése előtt sokan nem művelték, a házak környezete elhanyagolt volt. A bevásárlása egyetlen vegyesbolt nyújt lehetőséget, ami reggeltől kora délelőttig tart nyitva. Ezen túl vásárlási lehetőség az 5 km-re levő kisvárosban, Biharkeszresztesen van. Az itt élő gyerekek mindegyike rendelkezik hivatalos jegyzői igazolással a hátrányos helyzetről. Ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó jövedelem a családban nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum 140 %-át. Sok közöttük a halmozottan hátrányos helyzetű, akiknek szülei nem végeztek nyolc osztálynál többet. Többen közülük semmilyen szakképzettséggel nem rendelkeznek, előfordul az analfabetizmus is. Korábban a mezőgazdaság munkát adott számukra, ma a települési közmunkaprogramon kívül távolabb találhatnak csak idényjellegű munkát, ami sokszor feketemunka. Kertészetetekben, libatelepeken, építkezéseken, útépítésen, vagy az olajfúróknál kapnak lehetőséget időszakosan néhányan. A szociális ellátásban részesülők aránya magas. Sok nagycsaládos közülük, 3-7 gyerekesek. A lakosok nagy része alacsony komfortfokozatú házban él. Az áramot sok házban tartozás miatt kikapcsolták, ilyenkor a szomszédtól húzták át vezetéken az áramot. Mára már sikerült legális áramfogyasztásúvá tenni a háztartásokat. Víz a legtöbb házban nincsen bevezetve, az utcai ártézi kútról viszik a vizet. Több háznál a kerti „pot�tyantós” WC sem volt meg, az alapítvány csináltatott 17 db-ot azoknak, akik nélkülözték ezt, és több gyerekük van. A házak berendezése több helyen szegényes, a bútorzat hiányos, nincs biztosítva a gyerekek megfelelő fejlődése. Többször történt állami gondozásba kiemelés is a családból. A hátrányos helyzetű családok egészségi állapota lehangoló. A körülmények és a nem megfelelő életmód miatt sokan szenvednek valamilyen krónikus betegségben. Orvosi ellátás hetente egyszer biztosított. Gyógyszertár nincs. A családsegítő kijár a településre, a védőnő szintén. Az alapítvány a településen élő családok zömével kapcsolatban van, kiemelten foglalkozik 40 olyan családdal, akik gyerekeket nevelnek. Ők mindannyian mélyszegénységben élnek. Lehetőségeikkel sem tudnak 12

élni, hiányos képzettségük és az átörökített szokásrendszer is akadályozza a változást. Zömük roma család, de ezen belül is megoszlanak, egy része magyar cigány (romungró), más része oláh cigány. Vallásukat tekintve is színes a kép, nem jellemző a napi vallásgyakorlás, de istenhitük van. A kistérség maga református, de a templom nem üzemel. Vannak közöttük, akik baptistának, vagy katolikusnak vallják magukat, mások a szabad keresztény gyülekezethez tartoznak. Ha temetnek, vagy keresztelnek, azt többnyire a református egyház közreműködésével teszik. A szegénységhez mindenhol kötődő „kamatos pénz”, az uzsora itt is jelen van, tovább nehezítve az eladósodással a családok életét. A megosztottság és a szegénység miatt közösségi életről nem beszélhetünk. Inkább a széthúzás, az állandó konfliktushelyzet a jellemző, és nem a békés együttélés. Az alapítvány munkája már érzékelhető változást hozott ezen a területen. Néhány családnál előfordul a bűnözés is, télen pedig, amikor fának is híján vannak, kisebb-nagyobb szabálysértést, falopást sokan elkövetnek. A prostitúció is jelen van, a lányoknak karrierlehetőséget látnak benne. A boltocskázás, és az illegális dohányárusítás is fellehető, mint minden hasonló helyzetben levő településen. A fiatalok közül főleg a 8. osztály után nagy a közoktatásból való lemorzsolódás. A 16 éves tankötelezettségi kor betöltése után jellemzően nem maradnak az iskolarendszerben. Sokan funkcionális analfabétaként kerülnek ki a közoktatásból. Jellemző, hogy hamar családot alapítanak, több olyan 18 éves lány van, akinek eddigre már 2-3 gyermeke is van. A családi viszonyok bonyolultak, nehezen átláthatók. Ugyanez jellemző az ingatlanok tulajdonaira is. Sokan laknak olyan házban, ami nem az ő nevükön van, máshol a villanyóra van másnak a nevén, sőt illegális beköltözők is akadnak. A magántulajdonnak kevéssé van tiszteletben tartott értéke. Korábban az oláhcigányok foglalkoztak némi hagyományápolással, a tánc és dalkincs átörökítésével, de ez a gazdasági helyzet romlásával, és a közösség szétesésével ez megszűnt. Mielőtt ideérkeztünk, a közösség13

építésnek nyomát sem lehet megtalálni sem a gyerekek, sem a felnőttek között. A szegénység, a nyomorúság, az uzsora, a bűnözés, az agresszió állandó feszültségforrás volt. Ha átmenetliget egymás felé is fordultak, a segítőkészséget, szolidaritás felülírta a másikon való uralkodás, az anyagi javakhoz jutás szándéka. A faluban a „csicska-jelenség” is fellelhető, a nincstelen, sok esetben alkoholizmussal is sújtott, egyedül élő személyek a lakhatás fejében minden munkát elvégeznek a ház körül. A fiatalok, gyerekek saját bevallásuk szerint sem szívesen keverednek egymással, az „igazi” oláh cigányok gyakran konfliktusba kerülnek a rommungókkal, a „beolvadó’ cigányok az „őslakosokkal”. Mára már ez, hála a közösségi programoknak, mérséklődött. Az ellentétek okát nem tudják megfogalmazni, tényként kezelik ezt a helyzetet, ebben szocializálódnak. A gyerekek közti konfliktus gyakran tettlegességig fajul, sokszor a felnőttek közti konfliktusokat is átveszik és továbbviszik, gyakran a kisebbeken, védtelenebbeken levezetve azt. A tanulás iránti motiváltságukat vizsgálva többen fogalmazzák meg azt a szülői példát, ami előttük van. A segélyből élés, vagy a közmunka szavakkal is megfogalmazott jövőkép számukra. Nem tartják fontosnak a tanulást, hiszen a szüleik sem tanultak, mégis elboldogulnak, megélnek. Nem látnak mást, csak azokat a körülményeket, amiben felnőnek, ezt tekintik természetesnek s követendőnek. Kommunikációban és jövőképben is a szülőket mintázzák le. Az oláh cigány családok egy részénél a börtönviselt lét pozitív példaként jelenik meg. Aki átmenetileg börtönbe kerül, annak szabadulását megünneplik és nem, mint elítélendő cselekedetről mesélnek. A lopás, mások megkárosítása azért már egész kis korban bocsánatos bűnnek számít, ahogy nőnek fel a gyerekek, ezt egyre komolyabb bűncselekményekhez vezet. A tisztességes munkával megszerzett pénz helyett a lopott, a csencselt, egymásnak eladott, másokat megkárosító tevékenységgel szerzett jövedelem eleinte lehetőségként, később szükségszerűségként jelenik meg az életükben. A megfelelően felszerelt, komfortos lakásra mindegyikük vágyik. De közben a saját környezetük rendbetételére nem ügyelnek. A sok esetben elhanyagolt lakókörnyezet bizonyos szinten pénz nélkül is rendben tartható lenne, de sok családnál erre nincs meg az igény. A gyerekek is 14

ebben nőnek fel, megszokják ezt, és ezt is örökítik tovább. A körülmények és az életvitel miatt jelentkező problémák sok esetben vezetnek a gyerekek védelembe vételéhez, néhány esetben a kiemeléshez is. Az állami gondozásba került gyerekek éppúgy esélytelen felnőttekké válnak, mint otthonmaradt társaik, legfeljebb nem nélkülözésben nőnek fel. De a rendszer nem tud adni nekik olyan stabil képességeket, melyekből kikerülve az állami gondozásból, megerősödve építhetnek másféle jövőt, mint a szüleik. A benntartózkodásuk alatt összegyűlt pénzt, amit aztán életkezdési támogatásként megkapnak, hamar elszórják, gyakran becsapják őket, és a végén a pénztelenség és a kapcsolati tőke hiánya visszavezeti őket abba a közösségbe, életformába, ahonnan kiemelték őket. A gyermekvállalás, mint jövedelemhez jutási stratégia csak pár családnál vélelmezhető. Tudatos családtervezés, fogamzásgátlás nincs. A szülők zöme tudomásul veszi a fiatal korban kötődő kapcsolatokat, anélkül, hogy a felvilágosítás, fogamzásgátlással kapcsolatos beszélgetés, orvosi tanácsadás megtörtént volna. A fiatalok összeköltözésére a lehetőséget megteremtik, és innen egyenes út vezet a korai gyermekáldáshoz, ami aztán a fiatalok sorság végképp megpecsételi. Több ilyen fiatal sorsát követtük végig, olyan lányokét, akik tanulatlanul, szakma és lehetőségek nélkül csupán a gyerekvállalásuk miatt egyetlen életcéllal számolva élik meg a felnőttkort. Eközben óhatatlanul átörökítik azokat a szegénység faktorokat is, amelyek gátjai annak, hogy kitörhessenek. Ördögi kör ez. Miközben képesek megfogalmazni azt, hogy a tanulás fontos, szükséges egy jobb álláshoz, egy jobb élethez, eközben sosem írnak házi feladatot, vagy nagyon ritkán, sosem készülnek a következő tanítási napra, dolgozatra, sokan pedig, ha egyest kapnak, vagy megbuknak, otthonról csak a „nem üthetem nagyon, mit csináljak vele” megerősítést kapják a kérdéseinkre, ami mintegy felmentést ad a rossz eredmény miatti felelősség alól. Az iskolai hiányzásokkal ugyanez a helyzet. A szülők zöme hallgatólagosan tudomásul veszi, ha a gyermek hiányzik. Ez a helyzet a hiányzások megszigorítása idején sem sokat változott, elfogadják, hogy nem kapnak családi pótlékot, mert nem képesek a gyerekeikre hatni. Mindezek a körülmények hozzák létre az a minden szempontból kilátástalan helyzetet, ami ma nemcsak Toldot, hanem a többi település szegregált lakókörzeteiben is jellemző. 15

16

17

Az „Egy lépéssel előrébb” című pályázatunk fókuszai: A pályázat keretében alapítványunk toldi integrációs modelljének továbbfejlesztése történt, a 12-28 éves korosztályú társadalmi-szociális hátránnyal küzdő fiatalokra fókuszálva. Olyan alacsony küszöbű ifjúsági szolgáltatásokat vezettünk be, ami hozzájárul a fiatalok életesélyeinek növeléséhez, a település jelenlegi állapotának megfordításához. A projektben a folyamatosan elérhető információs lehetőségek mellett olyan programok szervezése történt, ami egyrészt biztosította a szabadidő helyes, fejlesztő eltöltését, másrészt fejlesztette a kreativitást, a családtervezés tudatosságát, és az eddig feltárt tehetségek gondozását, segített a társadalmi részvétel, valamint a kultúrák közötti kapcsolat erősítésében. Közvetlen célunk volt, hogy ezeknek a fiataloknak értelmes, fejlesztő szabadidős tevékenységeket nyújtsunk, információs lehetőségeket arra, hogy megfelelő képesítést, munkahelyet szerezhessenek, valamint olyan tanácsadásokat, melyek segítik az én-hatékonyság érzés kialakulását, összességében a szociális kompetenciáik fejlődését. Eredményt vártunk a tanuláshoz, munkához való viszony változásában, a környezethez való viszonyulásban, a közösségi részvételben, és a tudatosabb családtervezésben is. A projekt hatásának továbbélésében reményeink szerint ezek a fiatalok képesek lesznek akár a településen, akár azon túl az életminőségükben változásokat elérni, jövőképpel rendelkezni, és ez a hatás remélhetőleg visszagyűrűzik az egész településképre. A fiatalokra irányuló tevékenység felkereső jellegű volt. Az intézményi együttműködések tekintetében az eddig kialakult, a fiatalabb korosztályra fókuszáló kapcsolatokat a projekt során bővítettük. 18

A célcsoportról: A projekt közvetlen célcsoportja a 12-28 év közötti fiatalok csoportja volt. Rájuk irányultak azok a megkeresések, fejlesztések, és lehetőség nyújtások, amelyeket programban beterveztünk. A megkereső jellegű ifjúságsegítő tevékenységben alapvető elemnek tekintettük, hogy a személyes szükségletek megjelenjenek a tervezéseinkben. A pályázat elkészítésekor a szolgáltatások fő területeinek kiválasztásában kikértük a célcsoport véleményét, így jelentek meg pl. a családtervezési kompetenciák fejlesztése, vagy a tehetségfejlesztő programok, illetve a társadalmi részvétel erősítésére szolgáló elgondolások. Ezen belül természetesen a projekt során rugalmasan reagáltunk az aktuális szükségletekre. 19

A projekt közvetett célcsoportja a település teljes lakossága volt. Ebbe beletartoznak a roma és nem roma lakosok is, hiszen a kultúrák és szubkultúrák közötti kapcsolatot erősítő, toleranciát fejlesztő programok az együttélésre is hatással voltak. A célcsoport a lakosságnak csaknem negyedét teszik ki, további negyedét pedig a 12 év alatti korosztály jelenti. Mivel velük már folyik egy fejlesztés és ezzel a projekttel már a lakosság közel fele belevonódott egy olyan programba, melynek hatása, kisugárzása a település egészét érinti majd. A programjaink sosem zártak, bár a különféle fejlesztésekkel adott korcsoportokra fókuszálunk, mégis lehetőség van bárkinek bekapcsolódni, akár szemlélőként, akár tevőlegesen. Ezt egyrészt szervezni sem lehet másképp, örülünk, ha minél többen feljönnek a kultúrházba, kimozdulnak, mert ezzel megteszik az első lépést a szemléletváltás felé, másrészt még a szemlélődő részvétel is hat, gyerekre és idősebbre egyaránt, és elindíthatja a közösséggé fejlődés szakaszát.

20

A program szerkezete: A projektben elsődleges elem az alacsony küszöbű ifjúsági szolgáltatások kialakítása és fejlesztése, ezen belül egy ifjúsági információs pont létrehozása volt. Az ezzel kapcsolatos elvárás, a minimum heti 20 órában való elérhetőség volt. Ennek érdekében az önkormányzattól bérleti díj ellenében megkapott épületben hét fix számítógéppel és laptoppal, valamint állandó internet elérhetőséggel biztosítottuk az ismeretek megszerzésének ez irányú lehetőségét. A településen belül ez is okozott némi feszültséget, bár a kultúrházat eddig ritkán nyitották ki, mégis az a tény, hogy ez az egyetlen közösségi épület a településen, amit most birtokba vesz az alapítvány, ráadásul a problémás, főleg cigány lakosság fejlesztési céljaira, a nem cigányok körében nem aratott nagy tetszést. Végül több beszélgetéssel, és a nem cigány családok bevonásával lenyugodtak az indulatok. A bérleti díjra pedig nagy szüksége volt az önkormányzatnak, ilyen jellegű bevétel eddig fel sem merült, ráadásul az épületben több javítási munkát is el kellett végezni, pl. az elektromos hálózattal kapcsolatban, amit az alapítvány saját forrásból megtett, hogy a tevékenységeknek megfelelő és biztonságos helyszíne legyen. A hét öt napján, délutánonként négy órában állt a célcsoport rendelkezésére az információs pont. Ehhez az alábbi tevékenységeket csatoltuk: Személyes megkeresések, kapcsolattartás: A célcsoport bevonása érdekében egy felkereső (megkereső) ifjúságsegítő tevékenység kialakítása folyt, ebben minden érintett korú fiatalt elértünk és megpróbáltuk közösen meghatározni a helyzetét, problémáit, továbblépési lehetőségeit. Ennek keretében a havi min. húsz segítő találkozást és a heti húsz órában biztosított elérhetőséget az információs pont nyitva tartása mellett, személyes megkeresésekkel is kibővítettük. Közösségi rendezvények: Az alacsony küszöbű szolgáltatáshoz kötődve olyan, a nem formális tanulási módszerekre épülő személyiség és 21

kompetenciafejlesztő programok is lebonyolításra kerültek, melyek kiválasztásába a pályázat megírásakor a célcsoportot is bevontuk. Ebben kreativitásfejlesztő, tehetségfejlesztő művészeti programokat terveztünk. Ehhez havonta két alkalommal szabadidős művészeti foglalkozást tartottunk, külső szakemberek irányításával. A művészeti programokhoz kapcsolódó bemutatkozási lehetőségek, melyek részben a településen, részben pedig rendezvényekhez kapcsolódva máshol jelentek meg, a toleranciát, a kultúrák közötti kapcsolatot erősítették. Szintén ehhez a területhez tartozik a közösségi és állampolgári kompetenciák fejlesztésére irányuló havi egy alkalommal, külső szakember bevonásával szervezett program, ami kiscsoportos megbeszélésekkel és előadásokkal, valamint szituációs játékokkal segítette a célok elérését. A havi két kreativitást fejlesztő és egy társadalmi részvételt erősítő program mellett, havi egy, a családtervezési kompetenciák fejlesztésére irányuló elemet is beterveztünk, külső szakértő meghívásával. Ez a rész elsősorban a hamar családot alapított fiatalokra, illetve prevenciós jelleggel az egész célcsoportra fókuszál. Heti egy alkalommal olyan szabadidős közösségi rendezvényeket is tervezünk, aminek témája mindig a célcsoport adott szükségleteire, problémáira irányult. A programnak ez a legrugalmasabb része, tematikus meghatározásába minden esetben bevontuk az érintetteket és a szükségletekre, elvárásokra rugalmasan reflektáló programot terveztünk. Ennek havi megtervezését minden hónap első munkanapjára tettük és a lebonyolításhoz havi három alkalommal ehhez külső szakértőt, előadót hívtunk. Kéthavonta egész napos kirándulást terveztünk, mely egyrészt közösségépítő, másrészt kulturális jellegű volt. 22

23

A foglalkozások tematikája: A programban a négy területen tervezett foglalkozásokra olyan témák feldolgozását terveztük, melyek részben az ő érdeklődésükre, részben a mi finom irányításunkkal az általunk hiányterületként érzékelt részekre irányultak. A családtervezési kompetenciák fejlesztésének területe: Itt olyan területeket kívántunk érinteni, ami a társadalom legkisebb közösségének, a családnak a jelentőségét emeli ki. Próbáltunk az érzelmileg is megérinthető témákat kiválasztani, amivel gyorsan és könnyen tudtak azonosulni a jelenlevők. Mindig a saját élet, tapasztalat volt a kiindulópont, és ehhez kapcsoltunk nagyobb, általánosabb összefüggéseket. A célunk az volt, hogy a családi élet szépségeit észrevegyék, lássák benne reálisan a problémahelyzeteket, tudják meghatározni azokat, amelyekre hatással lehetnek, értsék a veszélyhelyzeteket. Fontos volt, hogy irányított beszélgetésekben képesek legyenek gondolataikat megfogalmazni a témával kapcsolatban a közösség előtt is. A foglalkozások minden esetben ismeretbővítéssel és készségfejlesztéssel szerveződtek. Megtervezésüknél nagyon körültekintően kellett eljárnunk, hiszen a tudás-és kommunikációs szint meglehetősen alacsony a közösségben, ezért minden foglalkozást alapos előkészítés, majd kiértékelés előzött meg. Természetesen ez magával hozta azt is, hogy rugalmasság elve mentén a célok teljesítése érdekében olyan elemeket is betettünk, melyeknek sikere biztosította a motivációt az új témákra is. Pl. a családi fényképek készítése különösen izgalmas és kedvelt tevékenység lett, mivel a legtöbb fiatal életében nincsenek ilyen lehetőségek, a családokban nincs hagyománya ennek. Sok olyan foglalkozást szerveztünk, ahol ez adta az első lökést, innen indult a beszélgetés, a végén teljesen elkanyarodva a fotózott családtól, az eltervezett témához jutottunk, de az első lépéseket innen indítottuk. Minden elemében e tematikát áthatotta a felelősség érzésére fóku24

szálás. Meg akartuk értetni, hogy, mindenki felelős a saját sorsáért, a család olyan lesz, amilyenné teszik, a gyerekek nevelése meghatározza a viselkedésüket, felelősek vagyunk a saját és a gyerekeink egészségi állapotáért, hogy terveznünk kell az életünket, tudnunk kell a helyünket a világban, meg kell tanulnunk ott működni, azokkal a szabályokkal, amit a társadalom előír nekünk. A „képessé tevés”, a tudatosság a családi életben volt a fókusza ennek a programelemnek. A konkrét témák, amelyek mentén dolgoztunk: - A családi összetartozás jelentősége (A család, mint a legkisebb közösségi egység). - A szülői felelősség fejlesztése. - A személyes adatok fontossága, fogalmak tisztázása, „adatlap készítés” a portfolióba. - Családfakészítés. Nagycsaládok a településen. - Jövőkép a család szempontjából. A családot összetartó tradíciók, programok, élmények. Vágyak és lehetőségek. - Fogamzásgátlás, tudatos családtervezés. - Az ünnep pillanatai. A meghittség, szeretet szerepe a családban. - Hol vagyunk? A család lakóháza-Told-Magyarország-Európa. A mobilitás szerepe a család életében. - A nő szerepe a családban. Anyaság, gyerekvállalás. - Családi élet a különböző kultúrákban. - Hasonló sorsok az irodalomban. Irodalmi párhuzamok keresése. - Az egyén egészségi állapotának felmérése és ennek jelentősége a család életében. - Nyári teendők házkörüli teendők, kártevőirtás a házban és a kiskertben, elsősegélynyújtás természetes módon. - Célirányos mozgások, mint a csontrendszer egészséges fejlődésének biztosítékai. Korosztályi veszélyeztetettség serdülő korban. 25

- A kisgyermekkor egészségügyi problémái. - A kéz. A kéztorna, kézcsontok, simogatás, érintés. A metakommunikáció jelentősége. - A természet részei vagyunk. A családok életének és a természet életének összehangolása. - Mozgás a családban. Miért kell a sport az életben? - A családon belüli kommunikáció. A felnőttek példaadásának jelentősége. - A tanulás fontosságának átörökítése a családban. Önismeret valós kép az egyéniségről és annak kommunikálása a gyermek felé. - A serdülő gyermekek magatartási problémái I. Mit tehet a család? - A serdülő gyermekek magatartási problémái II. Mit tehet a közösség? - Az élet fontos pillanatai, a helyi szokások tükrében. Születés, párkapcsolat, halál. - Nevelési elvek. A következetesség szerepe.

26

27

28

A közösségi és állampolgári kompetenciák fejlesztésének területe: E terület legfontosabb célja a demokratikus készségek erősítése. Ezen belül a döntési képességek, a felelősség, a kommunikáció, a szabálytudat, és a szociális kompetenciák fejlesztésére fókuszáltunk. Kiemelt szempont volt az egyéni és társas kompetenciák összhangba hozása, a tolerancia, a szolidaritás fejlesztése. Képessé akartuk tenni a résztvevőket arra, hogy közösségi szerepben is gondolkodjanak, tisztában legyenek állampolgári jogaikkal és kötelességükkel, értsék az egyéni és a közösségi boldogulás összefüggéseit. Szerettük volna ezen a területen a környezettudatos magatartás kialakítására is ráirányítani a figyelmüket. Olyan ismeretátadásokkal, melyekkel eddig nem találkoztak, a környezetvédelemről, a fogyasztói döntésekről. Ezen a területen is a képessé tevés, és a tudatosítás volt a meghatározó vonal. Eszközként sok olyan játékos megközelítést használtunk, ami a kommunikációfejlesztésre irányult, drámapedagógiai eszközökkel próbálkoztunk, melyben a különböző korcsoportok között is igyekeztünk együttműködéseket kialakítani. Itt konfliktuskezelési technikákat is bevetettünk, vitakészséget fejlesztettünk, szabálytudatot alakítottunk ki bennük. A konkrét témák, amelyek mentén dolgoztunk: - Hogyan lehetünk harmóniában önmagunkkal és a környezetünkkel? - Beszélgetés az identitásról. Ki a magyar, ki a cigány? Mi a nemzeti identitás? - A felelős döntések képességének kialakítása, a logika és a döntések kapcsolata. - Felelős magatartással a természetben. Ismeretbővítés a természeti környezetről és a természetvédelemről. - Az egyén helye a közösségben. Tisztelet, megbecsülés, tolerancia. - A türelem, a vitakészség fejlesztése a közösségben. A kompromisszumok jelentősége. 29

- Kommunikációfejlesztés szókincsbővítéssel. Környezettudatosság és vásárlás. - Együttműködési képességek fejlesztése a páros tevékenységekben. A szabályok szerepe az életünkben. - Az árnyalt megfogalmazások szerepe a közlésekben. Kommunikációfejlesztés. - A siker és a kudarc viselése. Az önuralom fejlesztése. - Ismeretátadás. Új tagok bevonása, szabályismertetés, magyarázatok. A közös döntések jelentősége. - A humor szerepe. Meddig vicc és mikor sértő a másik cselekedetének minősítése? - Együttműködési képességek fejlesztése heterogén csoportokban. - A nemek közti esélyegyenlőség kérdése. - A különböző korosztályba tartozók együttműködési lehetőségei. - Együttműködés, munkamegosztás a családon belül, a közösségen belül, iskolában, munkahelyen. - A verbális kifejezőképesség fejlesztése. Fogalmak magyarázata, megerősítése. - A verbális kommunikáció fejlesztése a rokon értelmű szavak használatával. A pontos közlések és a félreértések viszonya. - A szavak jelentése, kétértelmű szavak és a szövegkörnyezet értelmező szerepe. A pletyka. - Érzelmi viszonyulás mások sikereihez és kudarcaihoz. - A szélsőséges érzelmi megnyilvánulások kezelése a kommunikációban. - A kudarctűrő képesség fejlesztése. A humor szerepe a konfliktus feloldásában. 30

31

32

A szabadidős közösségi rendezvények területe: Ezen a területen elsősorban olyan élményekkel szerettük volna megalapozni a fejlesztéseket, melyek a szabadidő hasznos eltöltésére és a közösségfejlesztésre fókuszáltak. Minden témában történt ismeretadás és készségfejlesztés is, de élményközpontúan, ügyelve az érzelmi lehetőségek kihasználására. Az alaphangulatot az adta meg, hogy igyekeztünk olyan játékos készségfejlesztő feladatokat alkalmazni, amit örömmel végeztek, és ezekbe építettük bele az ismeretátadásokat, készségfejlesztéseket. Szerettük volna rányitni a szemüket arra, hogy a szabadidőben lehet olyan pozitív tevékenységeket is végezni, amely épülésére szolgál minden résztvevőnek, élményt ad, és ezekben az aktív részvétel mennyire fontos a közösség szempontjából is. A közösségi élményt adtuk itt át, sokat gondolkodva azon, hogy a konfliktusokat hogyan minimalizáljuk, hiszen azt szerettük volna, ha mindenki pozitív éli meg a közös tevékenységet. Itt sokat építettünk azokra a javaslatokra, témafelvetésekre, amiket ők határoztak meg, és nem mi próbáltunk ajánlani olyanokat, melyek hiányterületekre fókuszáltak. Ezért itt a témák kevésbé alkotnak rendszert, hiszen a szabadidő hasznos eltöltése volt a cél, és ebben meglehetősen nagy tematikus szórás volt, sokszor az általunk a más területeken közvetetten ajánlott témák is megjelentek közöttük. A közösségi rendezvények négy része egyébként egymással is összefüggött, hiszen pl. témák meghatározásánál sokszor használtuk a vita módszerét, ahol kompromisszumokat kellett kötni, érvelni, szavazni, végül döntéseket hozni. Vagyis azokat a képességeket használni, melyeket az előző tematikus sorban többször és több irányból is érintettünk. A témák, amelyek mentén dolgoztunk: - A személyes higiéné. A megjelenés, mint az egyén első üzenete a közösség számára. - A sport, mint a szabadidő eltöltés és az együttműködés fejlesztésének eszköze. 33

- A közös étkezés öröme, ismeretek az egészséges táplálkozásról. - Az egyéni felelősséget és a közösségi részvételt fejlesztő játékok. - Együttműködési képességek fejlesztése. Az egészséges versenyszellem. - A munkamegosztás szervezési lehetőségei a közös tevékenységekben. Ki legyen a „főnök”? - A zene, mint közösségszervező erő. A közös éneklés, együtt zenélés öröme. - Az egymásra utaltság érzésének fejlesztése: közös termelés, közös felhasználás. - Meddig játszunk? A játék szerepe a fejlődésben, gyermeknevelésben, közösségfejlődésben. Az egészséges életmód és a mozgás kapcsolata. - A tánc kultúrtörténeti vonatkozásai. A közös tánc élménye. - A felnőtt magatartási minta szerepe a kommunikációban. Drámapedagógiai eszközök alkalmazása. - Cigányok a filmművészetben. Filmvetítés. A „Csak a szél” című film vetítése és megbeszélése. - A csapatjátékok. Versenyszellem és tolerancia. Segítségnyújtás mozgásos tevékenységekben. - A nő és a férfi megjelenése, szerepvállalása a táncban és a mindennapi életben. Nemek közti egyenlőség, munkamegosztás, nemi szerepek. - Az info-kommunikációs technológia szerepe a közösség életében. A közösségi oldalak technikai használata. - A mikroközösség – család – szerepe a makroközösség – falu – életében. Játékos közösségépítő feladat. - A fotó, mint dokumentációs eszköz a közösségben. - A természet, mint az életünk része. Madáretetés, környezettudatos magatartás fejlesztése. - Az egymásra utaltság érzésének fejlesztése, játékos feladatokkal. 34

- A hit és a szeretet, mint közösségfejlesztő erő. - Az ünnepi hangulat. Hogyan befolyásolja a környezet a hangulatunkat? - Közösségi élmények a táncművészet, zene eszközeivel. - A zöldségek, gyümölcsök szerepe a táplálkozásban. Rejtvények a vitaminokról. - Attribútumok, mint személyiségjelző elemek megjelenítése a fotókon. - Fonaljátékok, együttműködési képességek fejlesztése madzagjátékokkal. - Valentin nap. Az ünnep szerepe a globális és magyar kultúrában. Szimbólumok. - A saját magunk alkotta tárgyak haszna és szépsége. Célszerűségi, funkció és forma. Finommotorika fejlesztése. - Hierarchia, rangsor, tekintély a családon és közösségen belül. Ennek képi megjelenítése a fotókon. - Kommunikációfejlesztés. A metakommunikáció szerepe az érzelmek kinyilvánításában. - A helyes testtartás szerepe gyerek és fiatalkorban. A csontrendszerünk változásai a kor előre haladtával. Veszélyek, megelőzések. - A szabálytudat fejlesztése a társasjátékok alkalmazásán keresztül. - A környezet megismerése. Folyók, tavak a környéken. A horgászat, mint kedvelt szabadidős tevékenység. - A kutya, mint az ember barátja. Testfelépítése, fajtái, betaníthatósága. - Identitástudat fejlesztése, cigány hagyományok, népszokások. - Mire jó a fénykép? Az emlékek szerepe a család összetartásában. - A család megszemélyesítése, összetartozás. Madár-család készítése. - A használati tárgyak funkciói, díszítése. Mi a szép? 35

- A fiú-lány kapcsolatok megjelenítése az autentikus táncokban és zenében. - Közösségfejlesztés, összetartozás megerősítése társasjátékkal. - Feladatmegosztás, egyéni felelősségvállalás a csoportért. - Szerepek: az irányító és a végrehajtó szerepek képesség szerinti megosztása. - Azonosságok és különbözőségek különféle népek hagyományos mozgásformái között. - Hierarchia a családon belül. A döntések meghozása. Dramatikus játék. - A közös alkotás öröme, összehangolt, egész csoportot bevonó kézműves tevékenység. - A népdalok üzenete, a közös éneklés, mint közösségfejlesztő tényező. - A közös ételkészítés szerepe a közösség életében. Új pástétomok a szendvicskészítésben. - Előadások, mint közösségformáló élmények. - Egyéni utak, vagy mintakövetés? Tárgykészítés, díszítés. - A szeretet kifejeződése a mimikában. Fotózás, érzelmek tükröződése. - Multikulturalitás. A tánc szerepe az emberi kultúrtörténetben. - Formavariációk. A fizikai törvények jelentősége a játékok mozgatásában. - Hol a helyem a közösségben? Pozíciók, szerepek, harcok. - A különféle „pózok” üzenete. A szemkontaktus szerepe a kapcsolatfelvételben. - Az általános etikai értékek vizuális megjelenítése. Házi áldás készítése. - Önszerveződés elősegítése a karácsonyi ünnephez, kulturális műsor készítése. 36

- Egészséges életmódhoz kapcsolódó ismeretek felmérése, rögzítése játékos formában. - A metakommunikáció tudatosítása. Gesztusok, kézmozdulatok, mimika. - Családi gyökereink. Rokonsági fokok rögzítése. - Tavaszváró, a tavasz, az újjászületés megjelenítése a táncban. - A szeretet üzenete. A szeretet, mint kötelék a családon belül. - Az első benyomás meghatározó szerepe a személyiség megítélésében. - A reális önismeret és eszménykép hatása a személyiségre. - A stressz formái, megjelenése és kezelési lehetőségei. - Hogyan dokumentálhatjuk az életünket? A családi fotóalbum varázsa.

37

38

A szabadidős művészeti foglalkozások területe: Ezen a területen elsősorban a személyes kompetenciák, mint az önbecsülés, un. énhatékonyság érzés, önbizalom megerősítése volt a fő célunk. Megmutatni nekik, hogy ők is képesek csodás, értékes, hasznos dolgok készítésére, mellyel díszíthetik otthonukat, örömöt szerezhetnek másoknak, vagy közösségüknek. Az alkotás képes nagyon gyorsan és hatékonyan megerősíteni ezeket az érzéseket, és a sokszor negatív énképet megváltoztatni. Természetesen itt is voltak olyan elemek, melyek az ismeretek bővítését szolgálták, vagy kapcsolódtak más területek témáihoz is, egy új megközelítésben, de itt a fő hangsúly az alkotáson volt, annak pozitív megélésén. Maga a tevékenység fejlesztett a figyelemkoncentrációt, finommotorikát, mintakövetést, vagy éppen kreativitást, az identitást, a tervezés-kivitelezés egységben tartásának képességét, tudatosította a takarékos anyaghasználatot, a fejlesztette a környezettudatosságot, megerősítette az egyének helyét a közösségen belül. 39

A konkrét témák, amelyek mentén dolgoztunk: - Újrahasznosítás. Ügyességi játékok készítése hulladékból. - A mozgás ritmusa, ereje, annak tükröződése az alkotásban. - Környezetalakítás és művészet. - Kézműves tevékenységek, a természet hasznosítható anyagai a környezetünkben. - „Oktató képek” készítése a helyes táplálkozáshoz kapcsolódva. - Az összetartozás szimbolikája, közös képzőművészeti tevékenység. - A sokszorosíthatóság a művészetben. Ritmusképzés, nyomtatás sokszorosító grafikával, papírra. - Az ékszer kultúrtörténeti vonatkozásai. Ékszerkészítés. - Környezetünk esztétikája. Mi a dekoráció? - Munkafegyelem, türelem a művészeti tevékenységben. Finommotorika fejlesztése. - A plasztikai alakítások esztétikája. Agyagozás. Finommotorika fejlesztése. - Konstruáló képesség fejlesztése. Golyóbabák fűzése mozgatása. - Az ünnepkör szimbólumai. Angyalkakészítés papírból. Az ollóhasználat fejlesztése. - A fenyő, mint a karácsonyi szimbólumrendszer része. Szimmetrikus formák létrehozása térben. - Ételeink. Saját szakácskönyv készítése, illusztrálása. - A fény szerepe a téli hónapokban, mécses készítés, díszítés. - A sokszorosíthatóság a művészetben. Ritmusképzés, nyomtatás, közös produktumok készítése sokszorosító grafikával, textilre. - Ki vagyok? Az egyéniség kifejezése farsangi maszkokon. - Húsvéti és hagyományok. Ételek, népszokások, a húsvéti asztal. - Szimbólumok a húsvéthoz kapcsolódva. Húsvéti tojástartó készítése újrahasznosított anyagokból. - Finommotorika és türelem fejlesztése az origami technikájával. Rész és egész, közös alkotás a csoportban. 40

- Az anyák napjának jelentősége a piros betűs ünnepek között. Ajándékkészítés. - Mire használhatjuk? Asztali díszek természetes anyagokból. Esztétikai érzék fejlesztése. - Esőcsináló bot készítése. Varázslások, mítoszok. - Lávalámpa készítése. A mozgás, mint esztétikum. - A kutya az ember barátja, bánjunk is velük úgy. Plakátkészítés. - Mit mivel párosítsunk? Tárgykészítés egyszerű anyagokkal. - Közösségi alkotás, falfestmény készítése. - A gyapjú alakíthatósága, egyszerű tárgykészítés nemezelés módszerével. - Hogyan tegyük egyedivé az öltözködést? Pólóbatikolás. - Természeti formák megfigyelése és lemodellezése. - Célszerű tárgyak, könyvkészítés, egyéni díszítményekkel. - A fonalmunkák megjelenése használati tárgyakon. - A lényegmegragadó képesség fejlesztése. A komplex művészeti élmény jelentősége. - A munkafázisok pontos végrehajtásának jelentősége. Mintakövetés, szabálykövetés. - Az ünnep az életünkben a környezet „ünneplőbe öltöztetése”. - A karácsony varázsa. Az ünnepkör színszimbolikája. - A ritmus szerepe a művészetben, nyomtatás, nyomhagyás különböző technikákkal. - „Sok kicsi sokra megy”. Kooperatív alkotás I. Közös batik kép készítése. - Hagyományaink közösségszervező ereje, és azok megjelenítése a művészetben. - Játszunk együtt! Társasjáték készítése. - Fonaljátékok, mintakövetés, térbeli tájékozódás fejlesztése. - Kimonófestés”, ritmikus díszítés. Szalvétafestés. 41

42

43

Folyóirat olvasó: A foglalkozások mellett még más tevékenységekre is lehetőséget kaptak a fiatalok. Folyóirat olvasóval próbáltuk az olvasást megszerettetni velük, sokféle, érdekes, számukra is érthető magazinokkal, újságokkal, napilappal is. A folyóiratokat a kultúrházban olvashatták, és itt a projektben dolgozókkal megbeszélhették a felmerülő kérdéseket, híreket. Ez azért volt fontos elem, mert a faluban nagyon kevés család engedheti meg magának, hogy bármilyen hírlapot, magazint járasson, és ez a hírforrás, tájékozódási lehetőség, a bevontak életéből kimarad. A programelem egyrészt a világra nyitás, másrészt a szabadidő hasznos eltöltése miatt fontos. Internethasználat: A pályázat keretében internetes pont létrehozására is lehetőségünk nyílt. Ezt minden délután elérhetővé tettük a célcsoport számára. A helyes és felelős internethasználat elsajátítására külön lehetőséget kaptak. Ez nagyban segítette a nyitást, az információszerzést, melyet több területen is próbáltunk megmutatni számukra. Az itt szerzett ismereteket használták a tematikus programokon is, ugyanakkor a tematikus programok hatására újabb és újabb weboldalakat látogattak meg. Megismerkedhettek a keresőprogramok használatával is, és a munkakeresés szempontjából is több lehetőséggel találkozhattak az interneten. Fontos célunk volt, hogy az infokommunikációs technikát szerves részévé tegyük minél több fiatal életének, hogy a zsáktelepülésen élők lehetőségeit kinyissa, elérhetővé váljanak az információk, lehetőségek, kapcsolatteremtések is. 44

45

A projektet meghatározó szemlélet, módszertan A projekthez közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó módszertani elemekről különféle publikációkban folyamatosan írunk, segítve másokat is, hogy kipróbálhassák, elgondolkozhassanak, összevethessenek tapasztalatokat, jó gyakorlatokat.

Az alábbiakban ezekből gyűjtöttünk össze néhányat: a.) Az indulás lépései, a kommunikáció A kapcsolatfelvétel, a megkeresés, ebben a fejlesztő folyamatok megindítása első eleme ennek a munkának. A projektben az alábbi tapasztalatok sokat segítettek a célcsoporttal való kapcsolatfelvételben. A legfontosabb lépés a bizalmi viszony kialakítása, amire aztán építhetünk. Ennek biztosnak kell lennie, mert az egész felépítmény ezen áll, és nem inoghat meg, mert akkor összedől az egész, bármilyen remek íveket építünk rá. Egy jó alapra könnyen találunk felépíthető, beépíthető elemeket, remek szociális innovációkat szerte a világon, és fejleszthetünk mi is, az önfenntartásra, identitásfejlesztésre, közösségépítésre, oktatásra és még annyi minden másra. Mégis, többnyire nem működik, nem indul, nem épül, vagy újra és újra kezelhetetlen konfliktusok rombolják le az esetleg mutatkozó eredményeket. Miért? Lehet-e leírni olyan lépéseket, melyeknél kialakítható az alap, a megértés, a bizalom, az együttgondolkodás, a motiváció? Mennyire befolyásolják ezt a települési, közösségi jellemzők, a szegénység foka, a kriminalizálódás? Nem egyszerű kérdések. A szegregátumok legtöbbjében nincs meg belül az a tudás, akarat, erő, az a mag, mely önmagától képes lépéseket tenni a változás felé, mert minden pozitív elemet szétzilált a nyomor, a generációkon 46

átörökített szegénység, mely valahogy egyre távolabb visz az integrációtól. És, hogy ne legyen egyszerű a dolog, tovább bonyolódik azzal, hogy beleépülnek a globalizáció és a kriminalizálódás problémái is. Ahhoz, hogy változás legyen, segítség kell. Kívülről, ha belül a közösségben ez nincs meg. Azt hiszem, itt kezdődnek a gondok. A kívülről jövő hatások ugyanis mindig a többségi társadalom értékrendjét tükrözik, a „majd mi megmondjuk, miben kellene változnotok” szemlélettel. Az összes hatás, ami ma erre a társadalmi csoportra irányul, leginkább kényszerítő jellegű, elvonásokkal és büntetésekkel dolgozik, hatósági szerepből. Ilyen elemek jelennek meg az oktatásban, a családsegítőt is nehéz már segítőnek nevezni, büntet, fenyegetőzik mindenki, a rendőr, a gyámhatóság, az óvónő, a védőnő és megoldottnak egy problémát leginkább akkor látnak, ha kitolják azt a területükről, ha már nem rájuk tartozik, hanem a másik hivatalra, ha az ő felelősségük már nem tetten érhető többé. Az egész rendszerből hiányzik a probléma és a család megértése, a megoldáskeresés, és így a prevenció is. Hogy lehetne partner az, aki fenyegetve van? Akit egy fölényes, lenéző, tanultabb rendszer akar kívülről beszabályozni? Lehet ebből pozitív változásokat elindítani? Aligha. Amit leginkább nehéz a többségi társadalomnak, hogy megértse, nem cigányként, és nem mélyszegénységben szocializálódottként nem tudhatja, bármilyen szintű tanultsággal sem, milyen elmozdulási pontok hozhatják maguk után a többit, milyen tempóban, milyen lépésekkel. Mert ezt csak ők tudják, akik abban élnek. Náluk viszont nincs meg a tudás íve, ismeretek a rendszerről, az intézmények működéséről, a lehetőségekről, a világról, a fejlődés tudatos lépéseiről. Ezért egy esélyteremtő munka csak a két csoport együttes, közös tudásával körvonalazódhat. Mindkettőnk tudása nélkülözhetetlen a sikerhez. Ez a tudás-összeadódás azonban csak együttműködésben valósulhat meg. Ebben fontos lépés a megismerés, a szándékok megértése, az, hogy bízzunk egymásban. Persze ez nagyon nehéz. Az előítéletek, a beidegződések erősek mindkét oldalon. 47

Azt nem tudom leírni, ők milyen lépésekkel közelednek hozzánk. De azt már látom, hogy nekünk, a többségi társadalomból érkező segítő szervezetnek milyen lépések, szerepek szükségesek: 1. A megismerés (A közösség mentális állapotának, dinamikájának, erőviszonyainak, konfliktuskezelési módjainak, kriminalizálódás szintjének megismerése.) 2. A megértés (A nagy családok szerkezetei, a családok szokásai, átörökítési módok, hozott beidegződések, családi események hatásai, rokoni szálak.) 3. Az elfogadás (A pozitív viszonyulás kiépítése a segítő személyiségen belül. Ítéleteket nem tükröző metakommunikáció, kommunikáció kialakítása, érdeklődés, szeretet: a gyermekek iránti szeretet kinyilvánítása sokszorosan pozitívan hat.) 4. A bizalomépítés (Segítségnyújtással, a problémák pillanatnyi megoldására fókuszálva, pl.: ruhaadomány, élelmiszer-adomány, gyógyszerkiváltás, egyéb segítő tevékenységek.) 5. A türelmes várakozás (Nem szabad semmit siettetni, hagyni kell, hogy a közösségben körvonalazódjon a hatások megélése és megítélése. Amikor a közösségben felmerül a segítségnyújtás igazságossága, a szabályok iránti igény, az jelzi, hogy a következő lépés ideje elérkezett.) 6. A közösségi szabályok kialakítása (A közösséggel együtt, ha kell, rugalmasan változtatva azokat, hagyva, hogy átszűrődjön a közös döntések hatása. Kölcsönös visszacsatolások.) 7. A közösségfejlesztés (A pozitív hatások felerősítése, a negatívak visszaszorítására, következetes szabálytartás, valamit-valamiért elv, lehetőségek nyújtása, szervezése, közösségi élmények, integrációs élmények.) 8. Az önszerveződés segítése (Könnyebb kulturális szinten, érdekképviseleti szinten, nehezebb önfenntartási, munkahely-teremtési szinten.) 48

9. A mediáló szerep (Végig, folyamatosan, az intézményrendszer és a roma közösség között, valamint a problémamegoldások érdekében az intézményrendszer tagjai között. Erre a szemlélet beépülése, a kommunikáció egymáshoz igazítása, az attitűdváltás miatt van szükség.) 10. A jelenlét, szerepváltással (A külső segítségre hosszú távon szükség van, de a közösség fejlődésével párhuzamosan a segítség módja átalakul. Fontos a fejlesztő típusú segítség: csak annyit, amennyit kell, csak akkor, amikor nem megy másképp. Nekünk, külső segítő civil szervezetnek, a szerepünk újraértelmezése mindig fontos. A cél az, hogy egyre kevesebb szükség legyen ránk.) Így leírva milyen egyszerűnek és logikusnak tűnik! Ám a valóságban nem ilyen gördülékenyen mennek a lépések. Befolyásolja a politikai rendszer, a hangsúlyok eltolódása, a döntéshozói szint fókuszai, sikerorientáltsága, a választási ígéretek, majd a választók kiszolgálása, mindezek helyi szintű megjelenései. Hat rá a gazdasági helyzet, a lehetőségek hiánya, a bűnbakkeresés igénye, a közhangulat, a média. És persze ott a helyi hivatalnokok, pedagógusok, orvosok, rendőrök stb. attitűdje, a protokoll túlhangsúlyozása, a roma közösségekben a törvénytisztelő magatartás szintje és annak betartásának lehetősége, a személyes viszonyulások. Ebben a nagy zűrzavarban kell egyszerre minden elemmel dolgoznunk, óvatosan, türelemmel, egymást tiszteletben tartva, stratégiaszerűen, a szerepünket mindig újraértelmezve. Így juthatunk közelebb az integrációhoz. Azt hiszem, ez a legfontosabb az egészben: hogy segítsük azoknak a képességeiknek a fejlődését, ami az integrációjukat lehetővé teszi. És közben magunkat is formáljuk, hogy alkalmassá váljunk a befogadásukra. 49

50

b.) Az internetes ponthoz kötődő munka problémái (Az információs ponthoz kapcsolódó tevékenységek átgondolásához) Nehéz meghatározni a mélyszegénységben a pontos helyét a digitális kor hatásának. Fontos viszont beszélni róla, hiszen ma Magyarországon 400 ezer gyerek él a létminimum alatt. Akik vagy előtte vannak az óvodának, iskolának, vagy épp benne az oktatási rendszerben, általános-, esetleg középiskolásként, vagy az már kivetette őket, a tankötelezettségi korhatár elérésével, és most 16 évesen otthon ülnek. Abban a holt térben, amiben a nagykorúság eléréséig nem tudnak még közmunkát vállalni sem, de már nem is iskolakötelesek. Akikből adófizető állampolgároknak kellene lenni, akik éppúgy a jövő zálogai, mint jobb csillagzat alatt született társaik. Azokról van tehát szó, akik halmozottan hátrányos helyzetben vannak, nemcsak a családi szocializáció, és az életkörülményeik miatt, hanem gyakran az oktatási rendszeren belül is. Szegregátumokban, létminimum alatt élő családokról, és háztartásokról, melyeket a 21. századhoz maximum a villamosvezeték köt, akár illegálisan is, mert áram kell, és ahol áram van, ott TV is van, esetleg más is, ami még torzabbá teszi ezt a modern korban megélt nyomorúságot. Olyanokról, amelyekben sok gyerek él együtt, generációk óta a nyomort újratermelve, gyerekek, akik munkaerő-piaci szempontból értékelhetetlen tudással kerülnek ki az iskolából. Ahol, ahogy a legutóbbi PISA felmérés által is igazolva, a gyerekek félanalfabétaként kerülnek ki az oktatási rendszerből. Ők ugyanúgy, mint a szüleik csak fizikai erejükkel tudnak majd megjelenni a munkaerőpiacon, arra meg egyre kevesebb szükség van. Marad a közmunka, és a 22.800 Ft-ra jogosultság, ami nem elég az élethez. Ezekben a családokban a hónap második felében már gond minden: az élelem, a gyógyszer, a tisztálkodó szer is. A tél, a fűtési szezon tovább nehezíti a helyzetet, az egyetlen fűthető szobába zsúfolódott családra egész nap gyűjteni kell a gallyakat. Éjjel zaklatják őket az élősködők, a fejtetű, néhol a patkány is, vagy épp az uzsorások fenyegetései miatt nem tudják végigaludni az éjszakát. Az iskola pedig nem tesz kivételt: 51

másnap reggel tőlük is ugyanazt várj el, mint saját ágyban aludt, vacsorázott, kipihent, sosem nélkülöző társaiktól. A pedagógus motiváltságot akar, figyelemkoncentrációt, másfajta szabálytudatot, mint amit otthon megélnek, és persze maximális érdeklődést az olyan témák iránt is, melyek az ő életükben értelmezhetetlenek. Aki pedig ennek az elvárásnak nem felel meg, az devianciájával lassan megoldatlan kérdések elé állítja az iskolarendszert, előbb eszköztelenné téve a pedagógusokat, majd belefásulttá, kiégetté, és ez az állapot csak romlik évek óta tovább, megállíthatatlanul. A megoldásokat a többségi társadalomból jövő hatások sem segítik elő. Az ő ítéletük erős, csak a személyes felelősséget hangsúlyozó, kirekesztő. Aki ennyire szegény, annak minek a mobiltelefon? Minek vesz kólát, ha megkapja a családi pótlékot? Meg cigarettát? Osztanák be a pénzt inkább…. Miért nem tanul? Miért nem dolgozik? És innen egészen elmennek a „mi adóforintjainkon élősködők” sztereotip mondatáig, sőt még tovább is. Könnyű ezeket kimondani messziről. De aki benne él, a nyomorban, az másképp működik. Ez a szegénység furcsa képet mutat: a túlélési stratégiák néhol 19. századiak, miközben rájuk is ömlik a fogyasztói világ 21. századi üzenete és ennek kellékei. Korunk digitális forradalma is elkerülhetetlenül hatással van rájuk. Hozzájuk is elérnek az ingyenes hirdetési újságok és a TV reklámok. És ez ugyanúgy hat rájuk is, mint bárki másra. Lesz TV, néhol számítógép, internet, még, ha átmenetileg is, no meg az okos telefon, mint a valamit érő ember attribútuma, az elérhető facebook szolgáltatással. A gyerekek az iskolában tanulnak számítástechnikát. Az interaktív tábla használata ma a szegregált iskolákban nem általános. Az órán megszerzett tudás többnyire marad elszigetelten a számítástechnikáé. Mint a többi órán. Az iskola és az élet üzenete is más. Hankiss Elemér remek ellentétpárjai, hogy mit közvetít az iskola és mit az élet, ezen a területen igazán érzékelhető. Hogy kicsit visszautaljak a fogyasztásra is, nézzük pl. a Kincskereső Kisködmön üzenetét, melyet hosszasan elemzünk a 52

gyerekekkel, hogy erkölcsi értékrendjükre megfelelően hasson: „Légy szerény, élj takarékosan, becsületesen……. Segítsd a rászorulót.” A világ, amit az iskolán kívül van, mást üzen: „Fogyassz, szerezz magadnak mindenáron. Mert megérdemled. És a sikerességhez ma egyáltalán nem kell becsületesnek lenned.” Hogyan tükröződik ez a számítástechnika oktatásában? Úgy, hogy ott megoldanak feladatokat, szerkesztenek szöveget, táblázatokat, háromszögeket, színeznek formákat, a számítógép különféle programjait tanulva, az élet meg zajlik a facebookon, egy másik térben, más értékrend, más szabályok alapján. A két világ üzenete itt sem egyezik. Mivel nincs világkép, nincs igazi, felelősségteljes tudás erről a virtuális térről, nincs szabály sem, ami szerint működne. A mélyszegénységben, tapasztalataink szerint ez óriási veszélyeket hoz. Pár éve, hogy észrevettük, a prostituálódás eszköze lett a gyereklányok körében. A feltöltött fotók, nevek, beszélgetések és megosztások különös világot, furcsa virtuális identitás teremtettek. Álnevek, álinformációk, önmagukat fotózó, magukat kínáló lányok, tipikus pózok, fiúkról és lányokról egyaránt, attribútumként viselt ékszerek, tárgyak, tetoválások, sajátos nyelvezet, alpári kifejezések. Egy szubkultúrában gyorsan terjedő, a gyerekekre mindennél erősebben ható megjelenés ez, és e technikai használatának, nyelvezetének megtanulása úgy tűnik, jobban megy, mint az iskolában bármi. Sokszor gondolkodom én is, másokhoz hasonlóan, hogy hogyan lehetne ezt a tanulás szolgálatába állítani? Mert míg az iskolai oldal, minden erőfeszítése ellenére sem képes megfelelő tudást átadni, itt hihetetlen tempóban megy a bevésés, gyakorlati alkalmazás. Most még nem találjuk ezt a kapcsolódást. A pozitív és a negatív hatások aránytalansága pedig aggasztó méreteket öltött. Mit tehet egy civil szervezet ezen a területen? Kezdhetünk-e valamint ennek az ellentmondásos „modern” nyomorúságnak a feloldásárért? Lehet-e a hatásokat pozitív irányúvá tenni? 53

A legfontosabb talán, hogy a szülők felelősségét kialakítsuk. Ám nehéz ez ott, ahol az írástudatlanság jelen van, és a szülők az ő gyerekkorukban még nem találkoztak a technika e vívmányaival. Analfabéták, nemcsak digitálisan, hanem sokan a szó valódi értelmében. Próbáljuk hát őket írástudással és annyi számítástechnikai tudással felvértezni, hogy rálátásuk legyen a gyerekeik digitális térben történő életére. Hogy megértsék, mi az a világháló. Hogy lássák, értsék az ehhez kapcsolódó veszélyeket. Ezt tekintjük alapnak. Ha valakit ezen felül még sikerül arra is megtanítani, hogyan használjon egy keresőprogramot esetleges állásért, vagy interneten rendezhesse hivatalos ügyeit, az már terven felüli eredmény. Távmunkáról egyelőre még nem is álmodunk. Persze ehhez más dolgok is szükségesek. Előbb fizikailag is biztosítanunk kell internetes pontot a szegregátumokban. A falvak egy részében az internet még mindig nem elérhető a nagyközösség számára. Ma is vannak kistelepülési önkormányzatok, akikkel nehéz kapcsolatot tartani az interneten, nem használják, még kapcsolattartásra sem. A kultúrházak zárva, fenntartásra nincs pénz, számítógépekre sem. Kettészakadt az ország, és a leszakadó felében a korábban felvillant lehetőségek is bezáródtak már. Első lépésként tehát meg kell teremtenünk ezeket a lehetőséget. A mindenki számára elérhető internetpont lehetőségét. Aztán ott van a gépek beszerzése, javítása, karbantartása is. Mivel az alapítványnál sok használt számítógépet kapunk, így ezekkel képesek vagyunk ezt megoldani, sőt a jól tanuló gyerekeknek otthonra is tudunk adni. Használjuk az internetet a tanoda jellegű foglalkozásainkon is. Hátránykompenzálásunkban kiemelt szerepet kap az online tanulástámogatás. Második éve próbálkozunk, egyre sikeresebben a skype-korrepetálás rendszerével, ami óriási lehetőséget kínál az önkéntesség és a mélyszegénység káros hatásainak felszámolására irányuló munka összekapcsolására, a fölrajzi távolságok áthidalására. A szegregátumokkal az is 54

baj, hogy távol esnek mindentől, és bezártságuk csak tovább fokozza a bajt. Nem lehet önkéntes munka címén órákat utazni a diákoknak, hogy itt segítsenek. De a modern technika alkalmas ennek megoldására. A program adaptálható elemeinek kidolgozása most folyik, tanulópárjaink Told és Budapest között már működnek, skype-on segítenek a fővárosi iskolatársak a szegregátumokan élő gyerekek házi feladatainak megoldásában. Keressük a művészetoktatás és a digitális technikák összekapcsolási lehetőségeit. Ebben a vizuális kommunikáció elemeinek fejlesztése digitális eszközökkel is célunkká vált, és ehhez kapcsolva a verbális kommunikációra is sikeres hatást gyakorolhatunk. Csoportos foglalkozásokon próbáljuk a gyerekekkel megtapasztaltatni a facebook pozitív közösségépítő szerepét. Fotók, videók, sikerek, közös értékek megosztásával, facebook csoportok létrehozásával erősítjük ezt. Célunk, hogy megtaláljuk a digitális technológiák helyét a mélyszegénységben élők életében, és ezt úgy tegyük számukra elérhetővé, hogy segíthessen nekik a nyomor ördögi körének megszakításában. Egyelőre még nem állunk döntetlenre ebben a harcban. Még csak próbálkozunk felmérni a helyzetet, és keresni a beavatkozási pontokat. Az, ami ellen küzdünk, még erősebb. Itt is összefogás, szervezett, stratégiaszerű hatás kellene, főleg az oktatástól indítva, majd a családokra is kiterjesztve ahhoz, hogy igazi, tartós változás következzen be. Mert különben értelmetlen, sőt ártalmas, a bajt tovább növelő eszközzé válhatnak a digitális technológiák a mélyszegénységben. Nem várhatunk, hogy ezt majd megoldja az élet. Nem várhatunk, mert ma így épp az ellen dolgozik ez az egész, amire már égetően szükségünk van: az integráció ellen. 55

56

c. ) Miért olyan nehéz az integráció? (A problémák tisztánlátásához, a beavatkozási pontok értelmezéséhez érdemes átgondolni az integráció helyzetét ma Magyarországon) Régen beépült a kifejezés a szaknyelvbe, ma már talán a köznyelvbe is, vannak erre irányuló programok, vannak viták, nemzetközi kitekintések, elemzések, adaptációk, konferenciák, szakirodalom, ettől gyakran eltérő gyakorlati tapasztalatok, ám egy biztos, átütő sikereket ezen a téren még nem könyvelhetünk el. Sem az oktatásban, sem másutt. Sőt, a probléma átpolitizálódása miatt mintha egyre távolabb kerülnénk a megoldástól. Hol kellene megfogni a problémát? Az oktatásban? A társadalomban? A helyi kisközösségekben? Lehet-e hatást elérni, ha csak egy területre fókuszálunk? Kell-e tartanunk a határokat, vagy épp át kellene lépnünk azokat? Mit lehet tenni a szegregátumokban, szegregált iskolákban az integrációért? Nehéz, nyomasztó kérdések. És a válaszokat egyre nehezebb megtalálni rájuk. Talán a kudarcok oka épp az, hogy maga a probléma sincs a rendszerben megfelelően elhelyezve, így a megoldásokat sem tudjuk rendszerben látni. Elszigetelt területek vannak, oktatás, tanodák, telepfelszámolási programok, lakhatást segítő próbálkozások, közösségfejlesztés (szigorúan pályázati keretek között, a rendszerben nem fellelhetően), közmunka, érdekképviselet, prevenciós programok, stb., kapcsolódás nélkül, egymás hatásait nem erősítve. A rendszer átalakulásában erre irányulva leginkább a hatósági eszközök megerősödése jön át, és minden innovatív, humánus próbálkozás marad azon kívül, pályázati rendszerben, egy, esetleg két éves kifutásokkal, lepapírozott fenntartásokkal, beépülés nélkül. Pedig minden, mindennel összefügg. Ha ezt nem vesszük figyelembe, a hatás, amit egyik területen kifejtünk, lenullázódik a másikon, elvész a befektetett energia, pénz. 57

Talán a kudarcok oka épp az, hogy maga a probléma sincs a rendszerben megfelelően elhelyezve, így a megoldásokat sem tudjuk rendszerben látni. Elszigetelt területek vannak, oktatás, tanodák, telepfelszámolási programok, lakhatást segítő próbálkozások, közösségfejlesztés (szigorúan pályázati keretek a rendszerben nem fellelhetően), közmunka, érdekképviselet,Aprevenciós Mi hát az aközött, rendszer, amiben a probléma megfogható? HHH gyereprogramok, stb., kapcsolódás nélkül, egymás hatásait nem erősítve. A rendszer átalakulásában erre irányulva a hatósági eszközök megerősödése jön át, és minden innovatív,tapasztalatai humánus kekkelleginkább és családjaikkal végzett esélyteremtő munkánk próbálkozás marad azon kívül, pályázati rendszerben, egy, esetleg két éves kifutásokkal, alapjánfenntartásokkal, igyekszem beépülés összefoglalni lepapírozott nélkül. ezt. Érdemes talán az társadalmi közeg,

az intézmények, a család, települési közösség szintjén vizsgálódni Pedig minden, mindennel összefügg. Ha és ezt a nem vesszük figyelembe, a hatás, amit egyikisterületen kifejtünk, lenullázódik a másikon, elvész a befektetett energia, pénz.

az integráció gátjai szempontjából, és talán, ha így a megoldások terepe

Mi hát az a rendszer, amiben a probléma megfogható? A HHH gyerekekkel és családjaikkal végzett is körvonalazódik, bizonyíthatóvá válik az „igazgyöngyös” idea: csak a esélyteremtő munkánk tapasztalatai alapján igyekszem összefoglalni ezt. Érdemes talán az társadalmi közeg, az intézmények, és a települési közösség szintjén is vizsgálódnivezethet az sok beavatkozási pontú,a család, egyidejű, stratégiaszerű beavatkozás integráció gátjai szempontjából, és talán, ha így a megoldások terepe is körvonalazódik, eredményre. bizonyíthatóvá válik az „igazgyöngyös” idea: csak a sok beavatkozási pontú, egyidejű, stratégiaszerű beavatkozás vezethet eredményre.

Megkísérlem egy táblázatban láthatóvá tenni ezeket:

Megkísérlem egy táblázatban láthatóvá tenni ezeket: Integrációra alkalmat adó, ideális helyzet

A mai magyarországi kép

Megoldási lehetőségek

Társadalmi szint Integrációra alkalmas, befogadó attitűdű társadalmi közeg.

Kirekesztés, elutasítás, stigmatizálás, egyre erősödő, negatív megítélés, gyakran politikai megerősítésekkel, médiatámogatással.

Érzékenyítés. Valós, egyik irányban sem túlzó kép megismertetése, az egyéni felelősség kérdésének újratárgyalása, kommunikációs stratégia kialakítása az integráció érdekében.

Szociális biztonság.

Megélhetési gondok, lakhatási gondok, létbizonytalanság, jövőkép nélküliség, kriminalizálódás.

Megfelelő, a helyzetet kezelni képes, kiszámítható, hosszú távú szociálpolitika, valós munkahelyteremtés.

Integrációra törekvő, hosszú távon gondolkodó, a közjót szolgáló döntéshozói szándék.

Rövid előnyökkel számoló, a többségi nyomásnak való megfelelést érvényesítő, a szegregáció tekintetében ellentmondásos állami döntések.

Az integrációra stratégiát építő, azt kiszámítható módon betartó, nem kormányzati ciklusokban gondolkodó deszegregáció, antiszegregáció, törvényi előírásokkal, és azok érvényesítésével.

58

Intézményi szint Támogató iskolai közeg, az integrációt tudatosan segítő tantestületek, ennek megfelelő kortárs és szülői befogadás.

Eszköztelen, elutasító iskola. Előítéletes, eszköztelen pedagógusok, kirekesztő kortárs csoport, szülői elutasítás.

Attitűdváltás, és az ehhez szükséges feltételrendszer biztosítása.

Speciális tanulástámogatás, a részképességkieséses és szociokulturális hátrányokkal küzdő gyerekek segítésére.

Szakemberek hiánya ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk.

Fejlesztőpedagógusok, iskolapszichológusok biztosítása, megfelelő, nem központilag kiadott, hanem az iskola problémáihoz igazodó óraszámban.

Szociális kompetenciák fejlesztésére is fókuszáló iskola.

Ismeretközpontú oktatás, a szociális kompetenciafejlesztés mellékes, nincs fókuszban sem az iskola értékelésében, sem a továbbtanulásban.

Szemléletváltás. először döntéshozó szinten, majd a gyakorlatban, nem megváltoztatva négyévenként a fókuszokat.

Szociálisan érzékeny, magas szakmai szinten dolgozó pedagógusok a HHH iskolákban.

Kiégett, fásult szakemberek, kontraszelekció.

A hátránykompenzálás presztízsének kialakítása, szupervízió, több bér a HHH gyerekeket oktatóknak.

A felmerülő problémák pedagógia kezelése.

A felmerülő problémák hatósági eszközökkel történő kezelése.

Oktatáspolitikai szemléletváltás.

Együttműködések ágazati és intézményi szinten, egységesített, egymást támogató hatások.

Párhuzamos működés, formális együttműködésekkel, a protokoll van fókuszban, a saját eljárás, döntés védelme, nem a problémamegoldás.

Komplex problémakezelés, valós együttműködések, paradigmaváltás.

Tartós, stratégiaszerű hatások.

Projektszemlélet, pályázatokba épített, és nem a rendszerbe beépülő megoldások.

Hosszútávon kiszámítható, államilag finanszírozott hatások.

Élményt adó iskola. Olyan hely, A kötelezettség túlhangsúlyozása ahová jó járni, ahová jó tartozni. a vonzóvá tétel ellenében. Az iskola kötelező „nyűg”.

Iskolai szociális munkások a HHH iskolákban.

Az oktatástól elkülönülő szociális ágazat, formális kapcsolódással.

59

Boldog, kreatív, elismert, szabad pedagógusok, akik képesek arculatot adni az iskolai közösségnek, és élményt adni az iskolával a gyerekeknek. A pedagógust segítő, a család és az intézményrendszer felé kapcsot jelentő iskolai szociális munkás. Ahol szükséges, ott akár osztályonként biztosítva.

Egyforma társadalmi szerepvállalási szándék a különféle iskolafenntartók között, különös tekintettel az általános iskolákra.

Egyházi iskolák, akik nem vesznek fel HHH gyerekeket, szergegálttá téve a település állami iskoláit. Mindez állami támogatással.

Szektorsemlegesség biztosítása, olyan rendszer, amiben a HHH problémából mindenki kiveszi a részét. Megfelelő integrációs arány biztosítása. (Mi legyen a szabad iskolaválasztással?)

A család, a lakókörnyezet szintjén. Támogató családi környezet.

Visszahúzó családi hatások.

A családok fejlesztése.

A gyerekek egészséges fejlődése.

Nélkülözés, egészségtelen körülmények.

Ellátott alapszükségletek, terhesgondozás, korai fejlesztés.

Az iskolával, és az intézményrendszerrel együttműködő család.

Az iskolával nem törődő, sőt, néha ellenséges viszonyban levő családok.

Partneri kapcsolat kialakítása. Családlátogatások - nem hatósági szerepben- a szülők bevonása.

Az iskola, a munka iránt motivált, jövőképpel rendelkező család.

Feketemunkán, alkalmi munkán, közmunkán szocializálódott családok.

Értelmes, jövőképet adó munkalehetőségek, mobilitási képesség kialakítása.

Támogató, az integrációra törekvő helyi közösség.

Szétesett, konfliktusokkal terhelt, gyakran kriminalizált közeg.

Közösségfejlesztés szakemberekkel, hosszú távon.

Persze biztosan lehetne még folytatni a táblázatot, de talán már ez is Persze biztosan lehetne még folytatni a táblázatot, de talán már ez is felvázol egy képet. A mai felvázol egy képet. A mai helyzet eddigi„eredménye” pedig a követhelyzet eddigi„eredménye” pedig a következő:

kező:

•

szegregált iskolák

• szegregált iskolák

• • a a HHH családokkal szemben eszköztelen, a kényszerítés irányábaamozduló HHHgyerekekkel, gyerekekkel, családokkal szemben eszköztelen, kényszeríintézményrendszer

tés irányába mozduló intézményrendszer

•

fokozódó szegregáció • fokozódó szegregáció

•

fokozódó szegénység • fokozódó szegénység

•

16 évesek az utcán, légüres térben • 16 évesek az utcán, légüres térben

•

• az iskolából félanalfabétán kikerült gyerekek az iskolából félanalfabétán kikerült gyerekek

•

a vidéki iskolák leszakadása

60

• a vidéki iskolák leszakadása • csúsztatások az értékelésekben, mérésekben, a megfelelés kényszere miatt • fokozódó cigányellenesség, romló közhangulat, a szélsőséges nézetek előretörése, stb. És ez a sor is hosszan folytatható lenne. Ideje lenne megállítani a folyamatot, mielőtt túl késő lesz. Nagy kérdés persze, mikor vagyunk képesek minden szinten szembenézni a problémával, és nem beáldozni a pillanatnyi jobb pozícióért, a hosszabb távon, nehezebben végigvihető változásokat, melyek egy élhetőbb világot teremthetnének mindannyiunk számára.

61

c.) Személyes vallomások (http://nyomorszeleblog.hvg.hu/) (A blgoban hetente jelennek meg írások a munkánkkal kapcsolatban. A napi gyakorlatot mutató, a tapasztalatokra támaszkodó felvetések mindennél hitelesebben mutatják a szemléletünket, módszereinket, és a probléma mélységét, a megoldás nehézségeit is.)

Tanult tehetetlenséggel élni Valahol nagyon elszúrták ezt azok, akik az előző generációkkal foglalkoztak. Olyan űr van, amit képtelenség betöltetni. Nincs a rendszerben olyan intézmény, akinek ez a dolga lenne. Közben pedig felnő az újabb generáció, aki ugyanezzel a hozzáállással, tudással rendelkezik. A helyzet, ha nem avatkozunk be, így szinte kilátástalan. Egyre inkább azt látom, az oktatást ki kell terjesztenünk a családok egészére, a felnőttekre is. Hiába tanul bármit a gyerek az iskolában, a csa62

ládi tudás más szintű és tartalmú, esélytelen, hogy az iskola bármilyen pozitív hatással legyen, ha a családokkal nem kezdünk valamit. De ki teszi ezt meg? Ki pótolja mindazt, amit a közoktatás nem adott meg azoknak, akik most családfenntartók? Amit a család nem tud átörökíteni, mert a felnőttekben hiányzik? Ki adja meg nekik azt a szemléletet, azt a tudást, ami segít nekik eligazodni a többségi társadalom törvényeiben, elvárásaiban? Ki lesz az, aki hatni képes erre, aki nem mond le róluk, hanem rávezeti őket arra, amit sosem tudtak, sosem értettek, hogy végre megszakadjon ez az ördögi kör, amiből képtelenség kitörni? Ami visszahúzza a gyereket, és ugyanabba a felelőtlenségbe, tudatlanságba nő bele, mint amiben a szülei élnek? Nem tudom, hol, mikor csúszott el, hogy azokat az alapvető készségeket nem sajátították el, ami az élet vezetéséhez, fenntartásához, az alapvető szabályok tartásához szükséges, de az biztos, hogy ezek a készségek ma minimálisak a szegregátumokban. Mintha megállt volna a világ, az idő, egyszerűen semmi tudás nincs arról pl., hogy egy felszólítás után történni fog valami, ha nem tesznek semmit, esetleg, hogy a tartozás nem tűnik el, ha nem fizetik, vagy, hogy mi az adó. Odáig már nem is megyek el, hogy a holnapi választásokról milyen ismeretek vannak, mit tudnak arról, mi az az Európai Unió, vagy milyen tétje lehet annak, melyik párt jut be. Sok hibát ejtünk mi is. Mert hihetetlen az elmaradás, és egyszerűen eszünkbe sem jut, hogy az, amit mi evidensnek gondolunk, az ő számukra nem az. Azt hisszük, ha roma munkatársainknak szólunk, hogy az adóbevalláshoz szükséges papírokat meg kell őrizni, az elég. Amikor az adóbevallásokat csináljuk, nem is értik, mit kérünk. Sokan azt sem, mi az az adó. Van, aki a kitöltéshez, az adókedvezményhez, a gyerekeik születési dátumát sem tudja. Az egyik családnál megszüntették az áramszolgáltatást, levágták a villanyórát. Évek óta tudtuk, óriási a tartozásuk, nemcsak ők használták, és, bár a rácsatlakozók fizettek érte nekik, az áramszolgáltatóhoz csak 63

a lakásfenntartási támogatásuk ment be, ami egy háztartásra szólt, és nem fedezte a megnövekedett fogyasztást. Rengetegszer elmagyaráztuk már a családoknak, nekik is, mennyire fontos a védendő fogyasztói státusz megléte, ez ad némi védettséget, így nem maradnak áram nélkül, és a kártyás villanyórát ingyen felszerelik, ha az áramszolgáltató nem várja tovább a számla kiegyenlítését. Évente egyszer kell kérelmet benyújtani. A lejárat előtt egy hónappal felszólítást küldenek. Sokan ilyenkor jönnek, együtt megcsináljuk, hiszen megértjük, ha nem tudnak olvasni, vagy nem tudják értelmezni a bonyolult űrlapokat. De ez a család nem jött. A múlt hónapban lejárt a védendő fogyasztói státusz, kaptak erről időben hivatalos levelet, de nem tettek semmit. És egyszer csak megjelent az áramszolgáltató, és levágta a villanyórát. Amiért mindenkit hibáztatnak. Csak a maguk felelősségét nem ismerik el. Gyakori ez. A címükre érkező figyelmeztetéseket, felszólításokat figyelmen kívül hagyják, a hivatalos levelek, csekkek, felemésztődnek abban az élettérben, ahol nincs biztos helye semminek, úgy veszik, mintha nem jött volna semmi. Amikor jön a következmény, pl. a villanyóra levágása, nem értik, miért. Tagadják, hogy jött volna bármi. Amikor utánamegyünk, kiderül, tényleg jött levél, de nem értették, és nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Kidobták, begyújtottak vele, nem érdekelte őket. Nincs tudás arra, hogy ezekre figyeljenek. Nincs felelőse a családi leosztásban a hivatalos leveleknek. Ez hiányzik. A felelősség képessége. Az is gyakori, hogy amikor valaki kölcsönt vesz fel, elmennek egymáshoz kezesnek. Miért ne segítenének, mondják, miközben nincsenek tisztában ennek a felelősségével. A történet sokszor évek múlva folytatódik, mikor már egy behajtó cégnél van az ügy, és ha végre sikerül munkát vállalniuk, könyörtelenül megjelenik a törvény keze, és megkezdődik a fizetéslevonás a nem fizetett kölcsönért, a kezességért. Akkor a felháborodásuk óriási. Alig lehet megmagyarázni nekik, hogy 64

a felelősség az övéké. Hogy ők nem gondolták végig, felelőtlenek voltak. Sokat küzdünk ezért. Vezetjük, amit csak tudunk, kinek, mikor, miben van kötelezettsége. De ez nem jól van így. Ezt nem kívülről, másoknak kellene figyelni, hanem nekik. Úgy vannak vele, hogy majd más megoldja. Majd más kitalálja, hogyan lehet megoldani. Amikor döntenek, sosem kérnek segítséget, tanácsot. Amikor baj van, mulasztottak, akkor jönnek, hogy segítsünk, oldjuk meg. Ezért érzem, hogy rossz volt a vonal. A rendszer, ahelyett, hogy megfelelő tudással látta volna el őket, kialakította a gyakorlatát annak, hogy megoldják helyettük a problémákat. Anélkül, hogy a fejlesztésre, a tudásátadásra lehetőség, szándék lett volna. Egy, a társadalomban működésre képtelen tömeget hozott ez létre, aminek a problémáit a mai rendszer már ekkora tömegekben képtelen megoldani. És most már hiába mondják, hogy oldják meg ők. Mert nem ebben szocializálódtak. És nincs tudásuk, képességük rá. A felelősség hárításában lettek jók, és nem a saját tudásbővítésben, akaratban. Azért alakult ez így, mert a segítség, amit a rendszer adott, nem fejlesztő hatású volt. Csak megoldó. Helyettük. És ma sem az. Ez az elem csak átmenetileg bukkan fel, egy-egy uniós pályázatban, és sosem éri el azokat, akiknek igazán szüksége lenne rá. Ezek a programok mindig csak azokig jutnak, akik az indikátorok teljesítését könnyen mutatják. A probléma pedig érintetlen. Évtizedek óta. 65

66

Önfenntartás és munkahelyteremtés Azt hiszem, ez a két kulcsszó a felnőttekkel végzett munkánkban. Az önfenntartásra rá kell vezetni azt, aki sosem járt azon az úton, vagy ha elődei jártak is ott valaha, a tudás, az erre irányuló képesség rég elveszett. Másrészt segíteni kell benne, hiszen tudás, eszközök és minimális tőke nélkül nincs esély arra, hogy az beépüljön, a mindennapok része legyen. És munkahelyteremtés is kell, hiába van most több ember a közmunkaprogramban, nem látni a jövőt, és hát, azt azért mindannyian tudjuk, hogy az a pár mázsa megtermelt hagyma, vagy krumpli sosem fog eltartani annyi embert, ahányan most dolgoznak benne. Mert egy minimálbéres állás ma egy munkáltatónak a járulékokkal majd’ másfél millió forint évente….nehéz elképzelni, hogy a közmunkában most pl. a faluban dolgozó 40 ember bérét valaha képes lesz kitermelni az önkormányzat birtokában levő földterület. Több meg nincs. És azt hiszem, ez a többi településre is igaz. Persze jó most, hiszen lehet dolgozni benne, így több pénzt kapnak, mint a 22 800 Ft, és haszna is van, hiszen a közétkeztetésben felhasználható, de ebből munkahely nehezen teremthető, így biztos jövőkép se nagyon építhető rá. Nehéz olyan dolgot találni, amiből megélhetést lehetne biztosítani. Írtam már, hogy a szegregátumokban szaktudás nincs, infrastruktúra sem, föld is kevés, egy zsáktelepülés közlekedési szempontból sem kedvező, és akkor még nem beszéltem arról, hogy olyan emberekkel kellene ezt megteremteni, akik a munkaviszonyban történő alkalmazásról eddig nem sok tapasztalatot szereztek. A közmunka szervezése sem lendít ezen sokat, mindenfele leginkább a „ha ezt megcsinálták, hazamehetnek” elven alapul a munkarend, így tényleg csak egy aprócska lépést jelent ez a munka világa felé, bár kétségtelen előremutató lépést. Mert akinek nincs tapasztalata másról, csak erről, vagy az egy-két napos feketemunkáról, annak sok tudás, képesség hiányzik. Nincs munkafegyelme, az időt nehezen tartja, az eszközökért vállalt felelősséget nem 67

érti, és ha figyelmeztetjük valamelyiküket, hogy nem az elvárásoknak megfelelően dolgozik, akkor megsértődik, olyan is van, aki inkább felmond, és nem dolgozik tovább. Kitartás, megbízhatóság, tanulási hajlandóság, mind nehezen alakul csak ki. Magától nincs meg. Ki kell alakítani ezt is. Aki azt mondja, a szegregátumokban csak annyit kellene tenni, hogy munkát adjanak, és megoldódna minden, az nem láttatja reálisan a helyzetet. Mert túl sok képesség elveszett. Leginkább a közösség veszett el, amiben szabályok vannak, közös cél, közös boldogulás. Hosszú folyamat ez is. De halad, ha csináljuk. És persze, ha találunk forrást is rá. Ami nem egyszerű. Mozaikokként kell összerakni mindent, egy puzzle darabjait, és ha a kép majd teljes lesz, és megáll, magától is, akkor mondhatjuk, hogy igen, sikerült. Kicsit úgy érzem, szerencsés is az, hogy az önfenntartás fejlesztését, és a munkahely-teremtési próbálkozásokat együtt kezeljük. Mert így sikerül egy közösségi tudatot kialakítani. Hogy minden, amit teszünk, minden, amire együtt jutunk, az élhetőbb falut építi. Ami mindannyiunké. Az egyén boldogulása a közösségé is, és a közösségé az egyéné is. Nincs olyan, hogy nekem jó, a többi meg nem érdekes. Hiába ez jellemző napjainkban. Egy kis, lehetőségek nélküli faluban ezt nem lehet így értelmezni. Mert csak együtt találhatunk kiutat. Az alapítvány most sokat segít ebben. De mindenben úgy, hogy ahhoz hozzá kell tenni annak is, akin segítünk. Az egyénnek és a közösségnek is. Mert csak így megy. Hogy miből? Természetesen pályázatokból, és segítő támogatókkal. Nagy odafigyeléssel, lépésről lépésre építkezve. Most kezdjük újra a kerteket művelni. Ez a negyedik év. Most kicsit megcsúsztunk, vagy a jó idő jött túl hamar, de a lényeg, hogy megindultunk. A közösségi kert területéhez tavaly az Autonómia Alapítvány pályázatán sikerült hozzájutnunk. Aztán az idén is megpályáztuk, és már el is hoztuk a vetőmagokat, a” Vesd bele magad!” a gyerekeknek , az „Élelmiszerlavina” pályázata a felnőtteknek ad lehetőséget a kertészkedésre. A palánták már csíráznak a kis fóliasátorban, és próbálunk még szerezni olyan magvakat is civil támogatóktól, amiket nem tudtunk a pályázat keretében megszerezni, de szükségesek az önfenntartáshoz. 68

A közösségi kerthez a Svájci Alap pályázatában tudtunk egy főt alkalmazni a helyiek közül. Ő a fix pont, ő szervezi az önkéntesek munkáját. A MOSZ Tandem pályázata segítségével pedig most tudtunk venni egy használt traktort. Hihetetlen öröm ez mindannnyiunknak. Van a falunak egy traktora! Mennyi mindent meg tudunk majd oldani vele! Ólépítésbe is kezdtünk ebből a pályázatból, egyelőre öt családnál, de később keressük a lehetőséget a többieknek is. A baromfitartásnak náluk már meg lesznek a feltételei. Újabb lépés az önfenntartás felé. A munkahelyteremtésben a gyógynövénytermesztés, gyűjtés felé is próbálkozunk. Az első lépés az articsóka lesz, fél hektáron, de megpróbáljuk a körömvirágot is. Az üzleti terv még messze van a munkahelyteremtéstől, de nagyságrendileg több mint a tavalyi krumpli, zöldség, és mellette tervezzük a vadon termő növények gyűjtésének megtanítását is. Persze ehhez is kell szaktudás, tőke, most egy munkaügyis támogatással alkalmazunk egy fiatal agrárszakembert, és bent van a BADUR Alapítványnál egy pályáztunk, amiben a további szakember biztosítás, és a szárító, no meg a szállítás forrására pályázunk,úgy néz ki, sikerrel. Pályázat, pályázat, pályázat… láncszemenként építjük fel az önfenntartásra alapot adó, és munkahelyre is lehetőséget teremtő tevékenységet. És persze, látva erőfeszítéseinket, segítenek a térség vállalkozói is. Ingyen építőanyagokat kapunk, csak el kell szállítanunk. A használt traktort eladó vállalkozó egy használt vetőgépet is adományoz. Az articsókát felvásárló vállalkozó készséges, tanácsokkal lát el minket. Postán vetőmagvakat kapunk a kiskertekbe. Szaktudást, kapcsolatokat kínálnak. Mindenki hozzáteszi, amit tud. Öröm ezt látni ebben a megbolydult világban. Nézem a férfiakat, ahogy próbálgatják a traktort. Egymás szavába vágva tervezgetünk. A jövőt tervezzük. A reményteljes jövőt. Menni fog. Érzem. Tudom. 69

70

Tényleg nincs értelme? Sok kommentelő megkérdőjelezi itt a munkánk értelmét. Leegyszerűsítve csak annyit fognak ebből az egészből, hogy mi mindent megcsinálunk helyettük, ők meg csak ülnek otthon, kérnek, és várnak. És, ha írok arról is, mennyire nehéz ez az egész, rögtön igazolva látják, hogy értelmetlen és fölösleges dolgokra szórom el a pénzt, időt, energiát. Persze ennek a blognak nem az a célja, hogy az Igazgyöngy Alapítvány tevékenységét mutassa be, sokkal inkább a mélyszegénység iszonyatosan bonyolult problémáját, melyet csak azok tudnak a benne élők személyes felelősségére leegyszerűsíteni, akik messze élnek tőle, és a sztereotípiáik mögül nem is akarnak kinézni. Ők csak azt szajkózzák, hogy nem lehet, nem megy, nincs eredmény, nem így kellene, stb…egészen a kimoderált megoldási javaslatokig erősítve egymást. Nos, most próbálok írni egy listát arról, amit problématérképnek hívunk, ahol már sikerült beavatkozási pontot kialakítanunk, és ahol már vannak eredményeink is. Nem azért persze, hogy a kétkedőket meggyőzzem, őket ez sem fogja. Inkább azért, mert talán tényleg időszerű összefoglalni, milyen beavatkozást milyen probléma hívott életre, és hogyan próbáljuk ezt stratégiába rendezni. Alapvető szabály, hogy a szegregátumban nem köztelező a velünk való együttműködés, de segítséget csak az várhat tőlünk, aki maga is segít nekünk a falu élhetőbbé tételében. A szabályokat mindig a helyi közösséggel együtt alakítjuk ki. A modellünk három fontos elemből áll. Az első az oktatás. Ami a legfontosabb, hiszen abban bízhatunk, hogy a gyerekek képesek lesznek megtörni az ördögi kört. Ebben van az alapítványnak egy alapfokú művészeti iskolája, melynek módszertanát sokfelé kérik és használják itthon, a határon túli magyar iskolákban, és egyre növekvő nemzetközi érdeklődés is van iránta. (Évente ötszáznál több elismerést kapnak a tanítványaink a hazai és nemzetközi gyermekrajzpályázatokról, versenyekről.) Innen indul a gyerekek fejlesztése, a művészeti tevékenységből, és kapcsolunk hozzá mindent, amit csak 71

bírunk. Vannak tanoda jellegű tevékenységeink, korrepetálások, társasjáték-pedagógia, online tanulástámogatás, skype korrepetálás, és persze tanszeradományok, iskolai költségek befizetése (ballagó fotó, mikuláscsomag, stb.) kirándulások, táborozások, szabadidős foglalkozások, identitásfejlesztő programok. Segítünk pszichológussal, fejlesztő pedagógussal. Ösztöndíjprogramunk sikeresen hat a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekre, megakadályozva azt, hogy a nyomor beszívja azokat, akik akarnak és tehetségesek. Mindez, és persze a családi, közösségi támogatás kialakítása lassan, de mérhető eredményekkel vezeti a gyerekeket az integráció és egy jobb jövő felé. Kevesebb a bukás, több problémát tudunk még csírájában elfojtani, megoldani. Javulnak a tanulmányi eredmények. Kisebb a lemorzsolódás. Nálunk a gyerekek többnyire remekül működnek, és próbáljuk ezt a hatást kiterjeszteni az általános iskoláikra is. Ami nehezíti, az hogy az általános iskolai pedagógusok sokszor teljesen más szemlélettel próbálkoznak, néha inkább ellenünk, mint velünk. A második rész a legkiterjedtebb. Ez a családgondozás-közösségfejlesztés területe. Azt hiszem, itt egy blog terjedelme nem lenne elég, így a teljesség igénye nélkül, csak felsorolásszerűen írok. Krízishelyzetek elhárítása: gyógyszerkiváltás a gyerekeknek (hatására kevesebben kerülnek kórházba), élelmiszerosztás (kisebb a kriminalizálódás), használt ruha, cipő, bútor, játék adományozása (megfelelőbb ruházat, lakhatás), villanyóra-visszakötési program (kártyás villanyórák felszerelése), lakhatás javítása (nem nekik, hanem velük!), hivatali ügyintézés, egészségügyi szolgáltatások elérésének segítése (amit a rendszer nem tud megoldani), segítség temetéskor, baba születésekor, előre nem látható helyzetekben. Segítünk a tudatos családtervezésben, fogamzásgátlóhoz való hozzájutással. Nem segítünk bűnesethez kapcsolódó ügyintézésben, büntetésben (sőt, ezek az esetek az együttműködés felfüggesztését vonják maguk után). Ebben az elemben van az önfenntartás fejlesztése is, kertprogrammal, saját és közösségi kerttel, biobrikett készítéssel, és a most induló ól-építéssel is. (Egyre több család kapcsolódik be ezekbe.) Segítjük az eseti 72

gondnokságot, ahol nincs más megoldás. Küzdünk az uzsora, a kamatos pénz, a felírásra vásárlás, a csicska-sors ellen. És minden olyan ellen, ami a bűn felé keresi a megélhetést, legyen az prostitúció, vagy lopás. (A kezdetekhez képest ez jelentősen mérséklődött.) A tudásátadásra annyi elemet próbálunk, amennyit csak lehet. (Ezeknek a lehetősége ma nincs meg a települések életében, vagy nem érik el ezt a társadalmi csoportot.) Van alapkészségek megerősítésére irányuló tanfolyamunk, részben az analfabetizmus felszámolására, részben a középiskola felé. Segítjük a magántanulókat. Alapvető számítástechnikai ismereteket is adunk át, hogy az általunk létrehozott internetes pontot tudják használni. Van főző, háztartási ismereteket átadó programunk, baba-mama klubunk, hogy a három év alattiak a fiatal anyukákkal együtt fejlődhessenek. A közösségi programokon mindent érintünk, az állampolgári ismeretektől a tudatos családtervezésig, a kommunikációtól a higiéniáig, a tánc, zene örömétől a horgászatig, az állatok szeretetétől a környezet értékeiig, próbáljuk megértetni a helyünket a szűkebb és tágabb világban. Sok vendéget, önkéntest kapunk, akik tudásukkal, jelenlétükkel segítenek megtapasztalni az integrációt, pozitív légkörben. Visszük kirándulni a felnőtteket is. Múzeumba, állatkertbe, olyan helyekre, ahol sosem jártak. Van beszélgetős teaházunk, kis könyvtárunk, folyóirat olvasónk, családi fotózásunk, próbálunk annyi közösségi élményt nyújtani, amennyit csak lehet. Mindezek hatására ma már jobb a légkör a faluban, kevesebb az agresszív jelenet, néhány családi cirkusz kivételével mérséklődött a rendőrségi beavatkozást igénylő eset. A rendezvényeinken, ahol egyszerre 20-70 fő van jelen, ott ülnek a cigányok és a nem cigányok is. Lassan mindenkit elérünk valahogy. Szűnik a gyűlölködés, alakul a közösség. Még ezen az elemen belül van a munkahelyteremtés szándéka is. “Szuno” kézműves projektünk a nőknek ad munkát, a „Gyöngyházban” működő asztalosműhely a férfiaknak. A közösségi kertben nyáron gyógynövénytermesztést tervezünk, hamarosan veszünk egy használt traktort is. Jelenleg hét helyi munkatársunk van. Sokuknak ez az első munkahelye. Az ő csapattá szervezésükre külön ügyelünk, munkanaplót 73

vezetnek, hetente összeülünk értékelni, megbeszélni a „merre tovább?” kérdéseit. Folyamatosan egyeztetünk, próbálva megértetni velük olyan fogalmakat, mint felelősség, egységes kiállás, együttműködés, belső és külső kommunikáció. A tudásátadás pedig kölcsönös. Mert mi, nem cigányként, nem a szegregátumban élőként nem tudhatjuk azt, amit ők. Csak együttes tudásból lehet jó lépcsőfok, következő láncszem. És ott van a harmadik elem. Mert az nem normális, hogy ennyi rést egy civil szervezet fedjen le, miközben egy állami rendszer működik itt is. A mi munkánk őket is segíti, de az együttműködés ma nem működő fogalom. Sokat küzdöttünk és küzdünk ezért is. Hogy kölcsönösen segítsük egymást. Megértjük, amit meg lehet, hogy nincs elég pénz, idő, hogy az adminisztráció helyébe lép a problémamegoldásnak, hogy ebben a ros�szul működő rendszerben nekik sem egyszerű. És ők is emberek, családi és megélhetési problémákkal. Amit kevésbé tolerálunk, azok inkább az emberi gyarlóságok, a rasszizmus, a hatalmaskodás, az empátia hiánya. Szeretnénk, hogy ők is mosolyogjanak néha. Ma a kapcsolatrendszerünk már lefedi a teljes intézményi struktúrát, változó szintű együttműködésekkel az óvodáktól, iskoláktól a családsegítőkig, gyámhivatalokig, az egészségügyi hálózattól a rendőrségig, a polgármesteri hivataloktól a munkaügyi központokig, a civil szervezetektől az egyházakig. Hm…tudtam, hogy hosszú lesz, ha végig akarom venni, mennyi mindent csinálunk. És milyen sok dologról nem írtam még! Meggyőződésem, hogy nem megy másképp. Csak, ha ezt az egészet időben és térben is rendszerben szemléljük, és alakítjuk. Működőképes közösséggé, a lehetőségeikkel élni tudó, együttműködni képes családokká és intézményekké. Amiben nem lesz gond, ki cigány, és ki nem. A probléma óriásivá duzzadt. Nagyon hosszú ideig hagytuk érintetlenül. Kapkodva próbáltuk kormányokon át, hol itt, hol ott, volt, hogy sehol. Alapítványunk jelenleg 13 faluban dolgozik több elemmel, egyben pedig az egész modellt fejlesztjük. A modell pedig vitathatatlanul eredményes. A legfontosabb számunkra az, hogy ezt a helyiek is érzik. 74

75

A közösség alakulása Azt hiszem, a munkánkban a közösség fejlesztése a legfontosabb. Ez ad reményt arra, hogy változik majd valami, pozitívan, fenntarthatóan. Ha a szétzilált közösséggel, ahol a nyomorúságban már csak a túlélés, az egyéni érdekek játszanak szerepet, sikerül elfogadtatni, hogy együtt, sikerülhet. De csak együtt. És félre kell, hogy tudják tenni az ellentéteket, a romungro, vagy oláh cigány származás felemlegetését, a régi sérelmeket, hogy ki őslakos, és ki bevándorló, ki cigány és ki nem, és együtt kialakítani újra az együttélés szabályait. Így leírva milyen egyszerűnek tűnik! És mennyit küzdöttünk már érte…. Mennyi próbálkozás, kudarc, konfliktus volt, mire egy lépést előre tudtunk lépni. Amikor elkezdtük, rémes volt. Nem volt két család, aki kijött volna a másikkal. Még a rokonok sem. Rémülten néztem az egymás hajába kapaszkodó asszonyokat, az üvöltve fenyegetőző férfiakat, és a gyerekeket, akik nézték, és levették a mintát. A veszekedéseknek, a családon belülieknek is, gyakran a rendőrség vetett véget. Volt, hogy nekünk is az ő segítségüket kellett kérni. Sokáig azt hittem, egyenként is elég a családokkal foglalkozni. Megoldani a gondokat, segíteni őket a gyerekeik jobb jövőjéért. De hamar rájöttem, ez nem jó irány. Értelmetlen volt már a folytonos hazudozást hallgatni, amiben a másik befeketítése volt a cél, hogy magát jobb pozícióba hozza, ez a vonal sokkal inkább ezeket a készségeket fejlesztette bennük, és nem mást. Persze nekem kellett ez a szakasz is. Kellett, hogy megértsem, kiben, miért van akkora indulat, kinek nem kell komolyan venni az ordítozását, ki az, aki sosem áll ki, de hátulról folyton kavar, biztatja a többit, vagy kinek van tisztánlátása, és kinek rejtegetnivalója. Sokat tanultam ebből az időszakból. Aztán elkezdődött a közösséggé szervezés. Szabályzatok kialakítása, közösen, velük, amihez aztán ragaszkodhatunk, ennek kommunikálása a többiek felé, figyelve mindenkire, öregre, gyerekre, cigányra, nem cigányra. Nem hagyni, hogy bárki kimaradjon. Kivárni, türelemmel a saját elhatározást. Elérni, hogy nyíltan vállalják a véleményüket, tetteiket, az egész közösség előtt. 76

Van, aki gyorsan megértette. Van, aki még most sem. Ahol gyerek van, azokkal a családokkal minddel kapcsolatban vagyunk már. Az öregekkel, akik segítségre szorulnak, szintén. Tulajdonképpen csak a nem cigány lakosság körében vannak még páran, akikkel kevés az érintkezési pont. De próbálkozunk, folyamatosan. Sokféle dolgot kipróbáltunk már. De mind közül a Teaház tűnik a legsikeresebbnek. Már vagy két éve forgattam magamban a gondolatot, aztán elkezdtük. A Teaházat a kultúrházban szervezzük. Az asztalokat, székeket úgy helyezzük el, mint egy kávézóban. A terített asztalon tea, csészék, süti, szalvéta. Olyan külsőségek, melyek itt sosem látottak, és kiemelik a mindennapokból a kis rituálékkal azt a napot. A program pedig az, hogy minden alkalommal bemutatkozik valaki a többieknek a faluból. Vagy egy házaspár, vagy csak egy valaki, aki jelentkezik az előző végén. Elmondja az életét, örömeit, bánatait, gyerekkorát, rossz, vagy jó döntéseit, vágyait, szándékait. Először senki sem akarta. „Minek?”- kérdezték többen. „Ismer itt mindenki mindenkit, mindent tudunk egymásról…” Aztán, kitaláltam, hogy kezdjük el mi. Mi, az alapítvány munkatársai. Sokan vártak bennünket ezen az első alkalmon. És mi meséltünk. Gyerekkorról, szegénységről, tanulásról, építkezésről, kölcsönökről, szülőkről, gyerekekről. Érdeklődve hallgatták. Sok mindent nem tudtak rólunk. Kérdeztek. És mi őszintén válaszoltunk. A végén, a kérdésre, hogy ki szeretne legközelebb bemutatkozni, ketten is jelentkeztek. Azóta több Teaházon vagyunk túl. Sokan azt mondják, ez a legjobb program. Fantasztikus, ahogy beszélnek magukról. Felkészülten, ös�szeszedetten, őszintén. Mindig úgy kezdik, hogy bemutatkoznak. Nem mintha nem tudná mindenki a nevüket, de úgy érzik, így kell. Aztán a születés, gyerekkor, iskolák, párkapcsolat, gyerekek, munkalehetőségek, élethelyzetek vonalán jutunk el a napjainkig. Vannak, amiről nem akarnak beszélni. Ezt mindenki megérti, nem feszegeti. Ha megakadnak, riportszerűen kérdezünk, segítve őket. 77

Nekünk sok újat mondanak. És van, ami újdonság a többieknek is. Néha torokszorítóak a pillanatok. Mert a nehézségeket mindenki tudja, de más beszélni róla, és más hallgatni is, a másik könnyes önvallomását. Beszéltek már így kábítószeres múltról, betegségről, rossz döntésekről, gyerekek, vagy a párjuk elvesztéséről. És senki sem szólt be, senki sem gúnyolódott rajtuk. Óriási dolog ez, főleg, ha a kezdeteket nézzük. Tisztelet van ugyanis benne, tisztelet a másik iránt. Máskor nevetünk. Vicces utalások, amit csak ők értenek….elmeséltetjük azokat is. A faluról pedig, annak múltjáról, a családi viszonyokról pedig rengeteget mesélnek. Együtt emlékeznek, kijavítják egymást, hogy hiteles kép körvonalazódjon. A jelentkezők között volt már cigány, és nem cigány is. Olyan is, akinek az egész közösséggel baja volt, és most itt, beszélt erről is. Mindenki előtt. És nem volt indulat, sem nála, sem azoknál, akikkel konfliktusa volt. Mindig próbálunk minden beszélgetésből levonni valami tanulságot. Amin mindenki elgondolkozhat. Ami nem hátra, hanem előre mutat. Egy olyan közösség felé, akik együtt gondolkodnak a jövőről, akik képesek egymást is segíteni. A bemutatkozásuk, a figyelmük, a hozzászólásaik, lenyűgözőek. Annyira szeretném megmutatni ezt a világnak. Azoknak, akik azt hiszik, hogy ők értéktelen emberek. Akikben csak a bűnbakot látják, minden rossz okozóját, aki csak rossz lehet, kiközösítendő, gyűlölni való. Mert ilyenkor a napnál is világosabban látszik, hogy mennyi érték van bennük. És mennyi lehetőség. Világossá válik, hogy az életút milyen sok tényezőtől függ. Mennyi benne a saját döntés, és mennyi az átörökített nyomorúság. Szerteágazó ez a munka, amit végzünk. A fizikai segítségnyújtás, a lehetőségek keresése a reménytelenségben, a tenni akarás megerősítése, és a közösség működtetése. Tudom, messze vagyunk még. De olyan jó látni, hogy haladunk…. 78

79

Elmenni vagy maradni? Nemrég vendégek voltak nálunk. Egyikük megkérdezte: végül is mi a célotok? Ugye az, hogy a gyerekek olyan tudást szerezzenek, amivel elmehetnek innen munkát keresni? Hogy kapjanak is munkát….akár külföldön is. Ugye azért dolgoztok, hogy elmehessenek innen? Benne ez nyilván a sokkoló körülmények láttán fogalmazódott meg, de régi dilemma ez nekem is. Mert mi lehet az ember munkájának a célja a szegregátumokban élőkkel? Hogy elmenjenek innen, vagy maradjanak? Az életteret, a közösséget alakítsuk élhetőbbé, vagy a gyerekek egyéni útjait egyengessük a kiszakadás, a kitörés felé? Melyikre tegyünk nagyobb hangsúlyt? Mi a helyes döntés a jövőt illetően? Nem fecsérelünk-e el túl sok energiát a falu élhetőbbé tételére, nem kellene inkább arra fókuszálni erősebben, hogy a nyomorból való kitörést, a mobilitást erősítsük? Van-e, lehet-e jövőkép egy olyan faluban, ahol a gyerekek mindegyike halmozottan hátrányos helyzetű, és a nem cigány lakosság zöme idős, nyugdíjas, akiknek családjai már rég elhagyták a szülőfalujukat, és máshol boldogulnak? Azt hiszem, nem engedhetjük el egyiket sem. Hiszen mindenki nem költözhet el, nem néptelenedhetnek el a kis falvak, ahol a közmunka programok után ott marad majd a nagy kérdés: merre tovább? A kétkedés erős bennem, nem tudom, meddig fenntartható ez a modell, amiben a közmunka adja a munkalehetőséget, de nem teremtődnek munkahelyek, amiben sok helyen annyi a hozzáadott érték, hogy reggel be kell menni, aláírni, de értékteremtő, értelmes, nem rövid szakaszokra szóló munka kevés kapcsolódik hozzá. Persze, óriási eredmény ez is, hogy be kell menni, dolgozni. De ebben nem merülhetne ki a dolog. Nem tudom, ez a téli időszakra szervezett, a közmunkához kapcsolódó oktatás mennyit segít majd? Hiszen az alapkészségek megerősítése után, mert másról nem lehet szó ennyi idő alatt, még mindig fényévnyire maradnak ezek az emberek attól, hogy ez a tudás munkalehetősé80

gek tekintetében minőségi változást hozzon nekik. És a szakmatanulások esetében is azt látom, maximum újabb OKJ-s papírral gazdagodnak majd, de nem lesz szükség a térségben több konyhalányra, vagy másra sem, hiszen munkalehetőség nem lesz több. Persze lehet ezt így továbbvinni, közmunkában, ha bírja a gazdaság, a „mégiscsak csinálnak valamit az otthon ülés helyett” elv azonban meggyőződésem szerint csak a falvak vegetáló állapotát erősíti, és nem túl nagy jövőképet ad. Szóval, a mellett, hogy a nálunk olyan sokat hiányolt mobilitást is szem előtt tartjuk, mellette a falu élhetőbbé tételével is foglalkoznunk kell. Hogy legyen érdemes ott maradni. Hogy meg lehessen élni ott is. Mostanra lecsengett az elköltözések és visszatérések időszaka is. Aki próbált elköltözni, rokoni segítséggel többnyire, eladva az itteni ingóságokat, hogy máshol majd jobb lesz, mert lesz munka, megélhetés, hamar vis�szakerült. És a semmiből még nehezebb volt újrakezdeni. Mert máshol sem volt jobb. Ott sem kellett. Így a legtöbb meg sem kísérli már. -Miből mennék? –kérdezi tőlem a férfi. –Miből mennék el hét gyerekkel? Hova? Miből utaznék oda? Miből fizetném ki előre az albérletet? És ha ott sem kapok munkát? Akkor miből élünk meg? Miből adok enni nekik? Mert igen, ő már tudja, hogy a költözéssel új rendszerekbe kerül, új regisztrációkkal, ki- és bejelentésekkel, ami a kevés, de kiszámítható jövedelem kifizetését is hónapokkal elcsúsztathatja. A hivatalok ügymenete nem igazodik az egyik hétről a másikra élő, tartalék nélküli családok életritmusához. Tehát, bár mi leginkább a gyerekre fókuszálunk, mert egy olyan generációt szeretnénk, aki majd jobban tanul, jobban teljesít, mobilis, megy a munka, a lehetőségek után, nem engedhetjük el a falut sem. És nemcsak azért, mert ez a generáció még a távoli jövőben van. Hanem, mert minden erőfeszítés ellenére sosem fog mindenkivel sikerülni. Mert mindig lesz, aki nem jól teljesít, akkor is lesz gyerek, aki már a 81

magzati korban sem kap eleget, mindig lesz, ahol a körülmények nem megfelelőek a testi, és lelki fejlődéshez. És mindig lesz, aki a bűnözésben találja majd meg a boldogulást. A nyomor mindig része volt és része lesz a világnak. De nem mindegy, hogy egy társadalmon belül milyen a nyomorban élők aránya. És az sem, hogy az abban élő gyerekek aránya milyen a többihez képest. Most túl sok. Elviselhetetlenül az. Ezért kell dolgozni ellene. A személyes sorsokért éppúgy, mint a kis falvak közösségeiért. Menni is kell, persze. De fontos, hogy legyen hova visszatérni is.

82

83

Az összefogásról Sokat gondolkodom azon, miért nem halad előre az integráció. Figyelem másutt is, más elszegényedett, többségében cigányok lakta falvakban, hogy ki, hogyan próbálja, hol sikeres, hol nem. Szeretném megérteni a fő törvényszerűségeket. Azt hiszem, az egyik nagy ok, hogy mindig kívülről próbáljuk. Többnyire pályázati etapokra mennek szakértők, a többségi társadalomból, gyakran a fővárosból, hiszen ott van a tudás, és tartanak nekik mentális felkészítéseket, beszélnek identitásról, meg adnak tanfolyamokat sosem megvalósuló munkákra, meg arra, hogyan kellene kiverekedni magukat az adósságból. A pályázatokban ugye minden meg van írva, az színel az uniós elvárásokkal, tudják, honnan, hova kell eljutni. És el is jutnak. Erre van tudásuk, erre készítették fel őket. Pedig nem cigányként, nem tagjaként annak a közösségnek, nem ismerhetik azokat a viszonyokat, amelyek ott működnek. És az általános célokat mindig befolyásolja az egyedi helyzet. Azt viszont mindegyikük tudja, hogy a pályázati elszámolásnak a rovatát, mely azt kérdezi, „volt-e, amit nem tudott megvalósítani, előre nem látott okok miatt”, azt üresen kell hagyni, hogyisne, majd még vissza kell fizetni a támogatást… Aztán persze vége a pályázatnak, és marad minden, ahogy volt. Mert a közösségekben nem történik változás. Persze a lehetőségekben sem. Nem lesz személy, csoport közülük, aki másként működne, mint a többi, akire hallgatnának, aki az integrációért küzdene, és nem változik a helyi intézményrendszer sem, ők egyébként is jól elvannak a maguk falain belül. Attól sem változik semmi, ha fizikai segítségnyújtás folyik, átköltöztetnek családokat másik, jobb házba, amit majd lelaknak újra, mert az életmód, a szemlélet nem változott, és a közösség sem lett más, mint előtte volt. 84

Azt hiszem, csak úgy menne, ha a helyi közösségek fejlesztésére is fókuszálnánk. Egyrészt a cigány közösségre, hogy legyen ereje újra elviselni magát és összefogni. Hogy képes legyen szövetségeseket keresni. Képes legyen megkeresni azt a tudást, ami nekik (még mindig) nincsen meg. És ebben ne kizárólag az anyagi haszonszerzés vezérelje őket. És hát, igen, a szövetségesek. Az önkormányzat, az intézményrendszer. Akiknek meg kellene értenie végre, hogy ez nem úgy működik, hogy majd ők megmondják, és kész. A szövetségben ugyanis mindkét fél tudására szükség van.Érdekes, hogy ezen a téren egyre többen rám csodálkoznak: ti együtt tudtok működni az Önkormányzattal? Meg a Rendőrséggel? És a Gyámhivatallal? Én sem próbáltam először. Azt hittem, a megoldás nélkülük is menni fog. Hogy elég nekem csak a cigánysággal szövetségre lépni. De rájöttem, úgy nem lehet. Nem lehet másképp, csak együtt. Minden érintett bevonásával. Mediálva közöttük. Arányban tartva a pedagógiai és a kényszerítő eszközöket. És megértve őket is. Akik az asztal másik oldalán ülnek. Partnerré tenni. Akivel nem megy, azt meg jelezni. A felettesének. Ha ott sem, menni feljebb. A nyilvánosság előtt. A legfontosabb, hogy hiteles partneri viszonyban dolgozzunk. Ami attól lesz hiteles, hogy mindenki azt a részt teszi hozzá, amihez ért. Ami a probléma megoldására fókuszál, és nem az adminisztratív megfelelésre. Az integrációban mindannyian egy puzzle darabjai vagyunk. És a végső képben mindenki nélkülözhetetlen. Azt hiszem, nekünk egyre jobban megy. A múlt héten felhív a Gyámhivatal, és véleményt kér egy kiemelésről. Egyelőre találunk megoldást, hogy ne kelljen ehhez nyúlniuk. Együtt hatunk a családra, és működik. A rendőrség is megkérdezi, hogy minden rendben van e, van e változás azoknál a családoknál, ahol a mi eszközeink hatástalanok. Egyeztetünk. Az iskola segítséget kér egy lemorzsolódónál. És mi próbálunk segíteni. Nem azért működünk együtt, mert ők nem tudják, nem teszik jól a dolgukat. Hanem, mert nincsen rá eszközük, forrásuk, és meg akarják 85

oldani a problémát. Vajon csak én vagyok olyan szerencsés, hogy valamennyire már partnerként elfogadnak bennünket? Voltunk nagyon rosszban is velük, több faluban…. Vagy nálunk nem olyan nehéz emberek vannak? Mitől működik itt, és másutt nem? Most is voltam egy faluban, ahol nem megy. Pedig az nem normális dolog, hogy egy segítő szervezetnek a helyi önkormányzat ellensége legyen. Az sem, hogy az ugyanabban a faluban a cigányokért dolgozó szervezetek egymást ne támogassák. Hogy ne határolják be pontosan, kinek, mire van tudása, lehetősége, és ne osztanák meg a munkát. Mert így óhatatlanul megosztják a cigányokat, akiknél pedig a közösségként való működés a leginkább hiányzó elem. És itt most nem a sokszorosan elcsépelt példamutatásról van szó….hanem arról, hogy megértsük: az élhető falu mindenkinek érdeke. Az elkötelezett civileknek is. A cigányoknak is. És a polgármesternek is. Ha ez ellen dolgozik, akkor nem jó polgármester. És nem kell megválasztani legközelebb. Akkor azért kell összefogni, hogy ne ő legyen. Ha törvénytelen eszközökkel él, fel kell jelenteni. Ahol a pedagógia nem használ, ott a hatósági eszközöket kell alkalmazni. Persze tudom, ez azért nem ilyen egyszerű. Nekem sem az, napi küzdelmeim vannak, de ezt vezérelvnek tekintem. Partnerré tenni az érdekelteket. Mindent meg kell tenni érte, hogy így működjön. A politikai példa ellenére is. Azt hiszem, a kisközösségek, az összefogás hiánya a legnagyobb gátja az integrációnak. Mindenhol fontosabbak az önös érdekek. A saját haszon. A megélhetés. Az érvényesülés. A hatalom. 86

87

A projekt értékelése, további tervek: Az „Egy lépéssel előrébb” című projekt sokat segített a problématérkép lefedésében. Infrastrukturális területen megszokottá tette, hogy a kultúrházat közösségi célokra használhassuk, és megerősítette azt az üzenetet, hogy a falu közösségébe a cigányok is beletartoznak. A létrehozott internetes pontot az alapítvány továbbra is fenntartja, üzemelteti, biztosítva az internet elérhetőséget az egész település lakossága számára. Közösségfejlesztés terén nagy előrelépés volt, hogy a rendszeressé vált programokkal sikerült egy, az alapítvány körüli állandó közösségi magot létrehozni, illetve ennek vonzáskörzetében sok olyan gyerek, fiatal megjelent, akik, ha állandóan nem is, de alkalmanként bekapcsolódtak, lépést tettek a kimozdulás és a közösség felé, a szabadidő hasznos eltöltésének fogalma átértékelődött bennük. Ismeretbővítés és kompetenciafejlesztés terén a célcsoport érezhetően sokat változott. Tudásbővülés főleg a családi élet, a környezettudatos magatartás, az egészséges életmód, a személyes adatok ismerete, a településről szóló információk, a szókincs növekedése, és az internethasználat terén történt. A vitakészség, a konfliktuskezelés, a szabálytudat, a tolerancia, a kommunikáció fejlődése pedig érzékelhető volt a kétéves projekt végére. Erősödtek személyes és társas kompetenciáik, tudatosságuk, képessé váltak közösségben is gondolkodni. Bár a tervezett indikátorokat teljesítettük, a bevonásra kerültek különféle mértékben változtak, van, aki teljesen bevonódva maximális elmozdulás tett, más csak épp egy kicsit nyitottabbá vált, egyéni élethelyzeteik, személyiségük függvényében. Mindenképp érzékelhetően elindult azonban a változás az egyénekben és a közösségben egyaránt. Ehhez a lépéshez már tervezhető egy következő: az önszerveződés elindítása. A projekt eredményeképp létrejött az a csoport, akikkel ezt meg lehet indítani, arra fókuszálva, hogy képessé tegyük őket egymás támogatására, a tervezési-szervezési folyamatok begyakorlására, az önálló döntések képességét megerősítve. 88

Az alapítvány minden lépés után újraértelmezi segítő szerepét. Mert a „képessé tevés” a célunk, segíteni őket abban, hogy saját életük megszervezésére képesek legyenek, egyénileg, a család és a roma közösségek, valamint a település szintjén is. E projektben a szerepünk még a szervezés a mienk volt, a bevonásra, bevonódásra alkalmas szituációk megteremtésével, a szemléletváltás elindításával, annak megtapasztaltatásával, hogy vannak másféle tevékenységek is, mint amiket a nyomorúság kelepcéjében megszoktak. Megtapasztaltatni, hogy vannak másféle tudások, örömök, lehetőségek, mint amiben eddig éltek. Megerősíteni őket abban, hogy bennük is van érték, és a közösség együtt sokkal többre képes, mint az egyén. Amit ebben felépítettünk, azt továbbra is meg kell tartani, és továbbépíteni. Csak így lehet, lépésről, lépésre. Ezen az úton fontos lépés volt e projekt. De az út vége még messze van.

89

90

91

92

93

94

95

96