AZ URBANIZÁCIÓ KELET-KÖZÉPEURÓPÁBAN Dr. Aubert Antal
1. A szocialista urbanizáció elméleti keretei
Létezett-e szocialista urbanizáció? --> Viták (Enyedi Gy. 1987, Lackó L. 1987, Szelényi I. 1985; 1996)
A szocialista urbanizáció a globális urbanizáció része, nem képviselt új modellt (időben megkésett)
- népesség gyors ütemű faluból városba történő áramlása, - a lakó- és munkahelyek a térben jól elkülönültek egymástól, elővárosok, agglomerációk jönnek létre, - a városnövekedés lelassulásával kiterjed a közép- és kisvárosi hálózatra is, - az ipar dominanciája csökken, meghatározó a tercier szektor.
A különbségek a központi irányítás-, ill. a piac térrendező szerepének eltéréseiből adódnak a két rendszer között:
- a szocializmusban a városi föld része állami tulajdon, nem működik piaci alapú ingatlanár, - a településfejlesztés forrásai nem helyben képződnek, azt a központi elosztórendszer juttatja a településeknek, - a politika az egész településhálózatot befolyásolja, a spontán jelenségek esetlegesek.
2. A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI URBANIZÁCIÓ 1945 ELOTT
Európa regionális megosztottsága --> megkésett ipari fejlődés Kelet-Közép-Európa differenciáltsága a 19. században:
- Szászország, Thüringia, Cseh-Morvaország, Felső-Szilézia városhálózata nyugateurópai mintát követ, - É-Németország (Mecklenburg, Elő-Pomeránia), mai Szlovákia, Magyarország és Erdély, a történelmi Lengyelország és a balti államok urbanizációja a 19. sz. végére lendült meg -> városhálózati szerkezeti problémákkal + (Bajorország, Ausztria) - a Balkánon (Duna-Száva vonalától délre) csak az I. világháború után indulhatott meg, szerény ütemű urbanizáció
1945 után még a falusi települések és az agrárszektor dominanciája jellemző a régióra:
falusi lakosság aránya Jugoszláviában több mint 80 %-os Romániában, Bulgáriában 75 %-os Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban 60 %-os Csehországban 50 %-os
3. VAROSFEJLODES A SZOCIALISTA IDŐSZAKBAN (1945-1990)
Az urbanizáció üteme gyors (ÉNY-DK lejtésben egyre nagyobb):
- NDK: 1949-ben már 70 %-a várható --> + 7 % 1990-ig (77 %) - Csehország: 1950-ben 55 %-a várható --> + 10 % 1990-ig (65 %) - Magyarország: 1950-ben 40 %-a várható --> + 20 % 1990-ig (60 %) - Szlovákia: 1950-ben 40 %-a várható -> + 20 % 1990-ig (60 %) - Lengyelország: 1950-ben 40 %-a várható -> + 20 % 1990-ig (60 %) - Bulgária: 1950-ben 24 %-a várható -> + 43 % 1990-ig (67 %) - Románia: 1950-ben 24 %-a várható -> + 31 % 1990-ig (54 %) - Jugoszlávia: 1950-ben 20 %-a várható -4 + 33 % 1990-ig (53 %)
A városfejlesztés fő eszköze 1970-ig a szocialista iparosítás
- óriási a belső migráció falu -> város között - magas természetes szaporodás - szocialista iparvárosok
Kiegyenlítettebb a városfejlődés 1970-től 1990ig - erőforrás-problémák -> decentralizáltabb településfejlesztés - nagyvárosi koncentráció oldása Prága, Varsó, Lódz) - várossá nyilvánítás felerősödött (Magyarországon: 1945-1968 között 13 település kapott városi rangot, 1968-1990 között több mint 100 település) - a városodottság üteme gyors, viszont a városiasodás és a falusi térségek modernizációja messze elmaradt Ny-Európától
4. A VÁROSHÁLÓZAT ÁTALAKULÁSA A SZOCIALISTA IDŐSZAKBAN
Legkisebb volt az átrendeződés az NDK-ban és Csehországban, Magyarország: jelentős elmozdulások (egyedi példa Kelet Közép--Európában)
- bővült a 20.000 fő alatti kisvárosok köre (16-ról 106-ra emelkedett 1990ig) - Budapest „vízfej" szerepe mérséklődött (1949-ben minden 2. városlakó élt Budapesten, arányuk 1990-re 31,6 % csökkent) - a városfejlesztések nyertesei az 50.000 főnél népesebb városok (megyeszékhelyek) F- 1971. OTK erősen privilegizálta őket - 1990-re 166 város volt Magyarországon, a városhiányos térségek csökkentek.
Szlovákia: a városhierarchia középső és felső szinte erősödött
- 1950-ben a városlakók 60 %-a 20.000 főnél kisebb városokban élt -> 1991-re arányuk 29 %-ra csökkent - az 50.000 főnél nagyobb városok száma 1-ről (Kassa) 9-re emelkedett (Eperjes, Nyitra, Nagyszombat...) - a városhálózat csúcsa Pozsony és Kassa, együttesen a városlakók 22,6 %ával.
Lengyelország: hasonló a trend az előző országéhoz
Románia: a nagyvárosok részesedése erősen megnőtt
- a 100.000-nél nagyobb városok 6 %-ról 42 %-ra, - a 1.000.000 - 500.000 fő közötti városok száma 2-ről (Kolozsvár, Temesvár) 26-ra emelkedett
Bulgária: a nagyvárosi városkategóriák nőttek, a kisvárosok súlya csökkent
- a 20.000 fő alatti városlakók aránya 20 - az 50.000 - 100.000 fő közötti városok aránya nem mozdult el lényegesen, - legjobban a 200.000 - 500.000 fő közötti városok részesedése növekedett 3 -ról 15-re, népességük 10 %-ról 18 %-ra emelkedett
- 1950-ben a városi lakosság 50 %-a élt 50.000 főnél kisebb városokban, ez az arány 1990-ra 32 %-ra mérséklődött
=> A régió városhálózatában elsősorban a regionális centrumok és a megyeszékhelyek növekedése a jellemző, a kisvárosok népességmegtartó ereje (Magyarország kivételével) csökkent.
A nagyvárosok részesedése a városlakó népesség körében Év Ország
1950
1990
db
%
db
Bulgária > 100.000
3
36
10
47
Csehország > 100.000
5
47
7
36
Lengyelország > 200.000
5
25
20
38
Magyarország > 100.000
4
57
9
50
NDK > 100.000
7
26
7
27
Románia > 150.000
1
28
17
50
Szlovákia > 80.000
1
20
6
34
A fővárosok súlya alapján a régió két csoportba osztható 1950
1990
Bulgária
25
19
Csehország
29
18
Lengyelország
9
7
Magyarország
47
32
NDK
9
10
Románia
28
17
Szlovákia
20
15
Ország
5. VAROSFEJLODES A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN
A városfejlődés feltételei 1990 után:
- városok kiváltságos helyzete megszűnt, - alulról történő építkezési modell, - urbanizáció vezető ereje a piac, ill. a települések versenye, - külső elszigeteltség megszűnt --> tőke-, technológiaáramlás - közigazgatás középső szintjei „kiürültek", helyi szintek szerepe nőtt - terület- és településfejlesztés sokszereplőssé vált, a területi folyamatokat strukturális változások kísérik, - kedvezőtlen demográfia folyamatok a régióban, - társadalmi folyamatok a városokban (gettósodás...)
Az urbanizáció üteme 1990 után: A városlakók aránya (%) 1990
2000
Bulgária
68
68
Csehország
65
70
Lengyelország
61
62
Magyarország
61
64
NDK
77
-
Románia
55
55
Szlovákia
57
57
Ország
- az urbanizáció „letűnt" - erőteljes a várossá nyilvánítás (Lengyelországban 57, Csehországban 65, Magyarországon 56 település), - városból falura történő belső vándorlás kényszerelvándorlás, szuburbanizáció -+ 2 típusa a régióban: - a fejlettebb államokban elsősorban a jóléti szuburbanizáció volt a domináns, - fejletlenebb államokban a „kényszer visszavándorlás" a jellemzőbb falusi településekre. - a városi lakosság elöregedése és a természetes fogyásból eredő népesség-vesztesség is jelentős, - felgyorsult a falusi térségek városiasodása (város-falu különbség csökkenése) -a differenciált területi (regionális) képet mutat (nem agrárakkumulációs forrásokon alapul)
A városhálózat átalakulása
- a különbségeket alakító tényezők változtak: földrajzi helyzet, környezet minősége, a helyi gazdaság és társadalom állapota, a helyi politika, - csökkent a nagyvárosok népességkoncentráló ereje, - ugyanez érvényes a fővárosokról (kivéve Szófia), miközben gazdasági súlyuk erőteljesen növekedett! - a gazdasági növekedés térbeli pólusai a fóvárosok mellett a második vonalhoz tartozó központok (Győr, Székesfehérvár, Poznan, Wroclaw, Kassa, Plzefi, Brno, Temesvár, . Kolozsvár, Plovdiv), - megnőtt a kis- és középvárosok száma, ill. súlya, így arányosabbá vált a városhálózat, - felgyorsult a városhálózat, - felgyorsult a városhálózat belső differenciálódása (Ny-i és K-i régiók átértékelődése és következményei, ipari válságtérségek, szocialista iparvárosok (Magyarországon 12 város), a helyi politika szerepe nőtt).