A Magyarországon élő kaszáspókok (Arachnida: Opiliones) faunisztikai vizsgálata
SZAKDOLGOZAT
Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar
2007
Készítette:
Témavezető:
Lengyel Gábor Dániel
Dr. Kontschán Jenő
Biológia-környezettan szak
MTA-ELTE
V. évfolyam
Zootaxonómiai Kutatócsoport
1
Tartalomjegyzék
1.
Bevezetés .......................................................................................... 4
2.
Irodalmi áttekintés ............................................................................. 6 2.1. Kaszáspókok rendszertana ..................................................................................6 2.2. Kaszáspókok kutatása Magyarországon ..............................................................8
3.
Célkitűzések .................................................................................... 10
4.
Anyag és módszer ........................................................................... 11 4.1. A megvizsgált anyag.........................................................................................11 4.2. A kutatott tájegységek.......................................................................................11 4.3. Gyűjtési módszerek...........................................................................................11 4.4. Határozásban használt legfontosabb bélyegek ...................................................12 4.5. Vizsgálati módszerek ........................................................................................13 4.6. Nevezéktan, határozás.......................................................................................13 4.7. Rajz- és ábrakészítési eljárások:........................................................................14 4.8. Zoogeográfiai adatok feldolgozása....................................................................15 4.9. Taxonómiai vizsgálatok ....................................................................................15 4.10 Rövidítések......................................................................................................15
5.
Eredmények..................................................................................... 16 5.1. A hazai fauna részét alkotó fajok ......................................................................16 5.2. Bizonytalan hazai előfordulású taxonok ............................................................44
6.
Értékelés.......................................................................................... 45 6.1. Faunisztika .......................................................................................................45 6.2. Zoogeográfia ....................................................................................................46 6.3. Taxonómiai értékelés ........................................................................................51 6.4. Ökológiai kitekintés ..........................................................................................56
7.
Gerinctelenek
lehetséges
alkalmazásai
a
középfokú
biológiaoktatásban – (A tanári képzés integrált szakdolgozata) ................ 57 7.1. Bevezetés..........................................................................................................57 7.2. Tananyagba illeszthetőség.................................................................................59 7.3. Tanórán alkalmazható szemléltető eszközök a gerinctelenek témakörében........61 7.4. Állatkertek látogatása........................................................................................62 2
7.5. Terepgyakorlatok..............................................................................................62 7.6. Óratervezet .......................................................................................................66 7.7. Az erdő apróságai c. projekt témáinak kifejtése:................................................67 7.8. Mintamunkalapok a projekt témákhoz...............................................................70 7.9. Irodalomjegyzék a tanári képzés integrált szakdolgozatához: ............................75
9.
Köszönetnyilvánítás ........................................................................ 76
10.
Összefoglalás................................................................................... 77
11.
Summary ......................................................................................... 78
12.
Függelék.......................................................................................... 79
13.
Irodalomjegyzék .............................................................................. 81
3
1. Bevezetés A kaszáspókok a pókszabásúak (Arachnida) harmadik legnagyobb rendje (ordo: Opiliones) (KURY et al. 2002). Az arktikus és antarktikus tájakat leszámítva minden földrészen élnek kaszáspókok (SZALAY 1968). Napjainkig mintegy 5000 fajt írtak le, három alrendjükből (GIRIBET et al. 1999). A fajok többsége a főként tropikus elterjedésű Laniatores alrendbe tartozik. A Palpatores alrendbe tartozó fajok számaránya sokkal kisebb, de elterjedésük szélesebb, nagyrészt mérsékeltövi területeken élnek. A legkisebb alrend a Cyphohpthalmi, fajairól nagyon keveset tudunk. Mindössze 133 faja ismert Új-Zélandtól Európáig világszerte (GIRIBET 2000). A magyar fauna 35 fajából 34 a Palpatores, egy pedig a Laniatores alrendbe tartozik. Más ízeltlábú rendekhez képest, alacsony fajszámuk ellenére családjaik igen formagazdagok, sokszor annak eldöntése sem egyszerű, hogy mit is tartunk kaszáspóknak. MARTENS (1978) definíciója alapján a következőképp határozhatjuk meg a kaszáspókokat: olyan pókszabásúak, amelyek utóteste (opisthosoma) az előtesttel (prosoma) teljes szélességében összeforrt. Az utótest szelvényezettsége általában jól látható, az előtest azonban egyik fajnál sem szelvényezett (1/1. ábra). Op
Pr Tu oc Pa
b Tg
St
Ch
Tr
Cx
1/1.ábra: Gyas titanus habitusa oldalnézetben (Pr- előtest; Op-utótest; Tu oc- szemdomb; b- bűzmirigy nyílása; Pa-tapogatóláb; Ch- csáprágó; Cx- csípő; Tr- tompor; Tg-háti lemezek; St- hasi lemezek)
4
Első végtagszármazékuk a három ízből felépülő, ollós csáprágó, a második tapogatólábbá vagy fogószervvé alakult, továbbá négy pár, karomban végződő járólábuk van. A tapogatóláb és az első járóláb csípőjén bazálisan egy-egy lebeny található. Egy pár légzőrésük (stigma) van, amelyek az utótest második szelvényén nyílnak, testüket trachearendszer futja be. Párzószervük kitinkettőzetből felépülő, a testbe rejtett valódi párzószerv. Az állatok méretei igen eltérőek lehetnek, pl. Cyphophthalmus duricorius (Joseph, 1868) a testhossza lábak nélkül 1,6 mm, míg a Gyas titanus Simon, 1879 fajé 11,8 mm. A Sironidae család tagjainak lábhossza kb. 2 mm, míg a Phalangiidae, Sclerosomatidae család fajainál meghaladhatják a 70 mm-t. Változatos szárazföldi élőhelyeket népesítenek be. Egyedeiket éppúgy megtalálhatjuk bolygatott élőhelyeken, mint erdőkben, kövek alatt, barlangokban, fatörzseken, az avarban, a talajfelszínén vagy földalatti járatokban, esetleg mélyen a talajban. A fajok többsége a magas (80-100%) páratartalmú élőhelyeket kedveli. Egyes fajoknál (Gyas spp. Paranemastoma spp.) a magas páratartalom iránti igény olyan nagy, hogy csak közvetlenül a fakadó vizek közelében élnek. A kisebb méretű fajok szárazabb időszakokban a talajba húzódnak, akár egy méter mélyre is. A legtöbb faj éjjel aktív, nappal elbújnak fatörzsek repedéseibe, kövek alá egyéb nedves helyre (MARTENS 1978). Több mint 90 fajuk kizárólag barlanglakó (GIRIBET et al. 1999). A
kaszáspókfajok
többsége
ragadozó.
A
talajlakó
fajok
(Nemastomatidae,
Ischyropsalididae, Trogulidae) atkákkal, ugróvillásokkal, ászkákkal, különböző lárvákkal, csigákkal és alkalomszerűen, elhullott állatokkal is táplálkoznak.
A cserjeszintben,
sziklafalakon vagy fatörzseken élő fajok (Phalangiinae, Leiobuninae, Gyinae) többnyire kétszárnyúakat zsákmányolnak. Meghosszabbodott, tapogatószerű második járólábukkal, akár repülés közben is képesek elfogni azokat (MARTENS 1978). KOLOSVÁRY (1929) által vizsgált kaszáspókok elfogadtak növényi táplálékot is. Megfigyelései szerint az éhezést nem jól bírták, kb. 24-26 óránként szükségük volt új táplálékra. Kevés specialista fajuk van, Magyarországon ilyen például a csigaevő kaszáspók (Ischyropsalis hellwigi hellwigi (Panzer, 1794)), amely a kisebb csigák házát fel is tudja törni erős csáprágóival.
5
2. Irodalmi áttekintés 2.1. Kaszáspókok rendszertana A pókszabásúak rendszerén belül sokáig a kaszáspókok rendszertani helyzete jelentette az egyik a legnagyobb kihívást, amelyről napjainkig számos tanulmány készült (SAVORY 1971; GRASSHOFF 1978; MARTENS et al. 1981; VAN DER HAMMEN 1985, 1986, GIRIBET et al. 2002). Felmerült például, hogy a Cyphophthalmi alrend a pókszabásúak önálló rendje és belőlük evolválódtak a kaszáspókok és a sapkáspókok, illetve az atkákkal való szorosabb rokonságot is feltételezték egyes kutatók. GIRIBET et al. (2002) által elemzett adatok alapján a kaszáspókok legközelebbi rokonai a csáprágósok közül a rovarpókok (Solifugae), az álskorpiók (Pseudoscorpiones), és a skorpiók (Scorpiones) (2/1.ábra).
Acari Palpigradi Ricinulei Araneae Amblypygi Uropygi Schizomida Xyphosura Scorpiones Pseudoscorpiones Solifugae Opiliones
2/1. ábra: Csáprágósok felosztása GIRIBET (2002) alapján
Napjainkig három fő nézet alakult ki a kaszáspók alrendek egymáshoz való viszonyáról. MARTENS et al. (1981) 14 kaszáspók család fajainak tojócső morfológiája alapján arra a megállapításra jutott, hogy a kaszáspókok két főbb csoportra oszthatók: szelvényezett tojócsövűekre és nem-szelvényezett tojócsövűekre.
Kutatásuk alapján a korábban
egységesnek vélt Palpatores alrend parafiletikusnak bizonyult, így helyette a Cyphopalpatores alrend elnevezést javasolták, mely magában foglalja a Palpatores alrend fajainak egy részét és a korábbi Cyphophthalmi alrend fajait.
6
SHULTZ (2001) a kaszáspókokat monofiletikusnak tartja. Molekuláris bélyegeket (két magfehérjét kódoló génszakaszt) figyelembe véve a Palpatores alrend 27 faját vizsgálta. Eredményei szerint az alrend nem parafiletikus, mint azt MARTENS et al. (1981) állítja, hanem monofiletikus. GIRIBET et al. (2002) és munkatársai által végzett kombinált analízis két riboszómális RNS
szekvenciát
és
több
mint
kétszáz
morfológiai
bélyeget
vesz
figyelembe.
Tanulmányukban nemcsak a kaszáspókokon belüli rokonsági kapcsolatokat vizsgálták, hanem elemzéseikbe bevontak más csáprágós rendeket is, a morfológiai bélyegek elemzésénél fosszilis csoportokat is. Munkájuk több kérdésre is választ adott: MARTENS et al. (1981) által a tojócső morfológia alapján létrehozott Cyphopalpatores alrend nem igazolható molekuláris eredményekkel és más morfológiai bélyegekkel. A Palpatores alrend parafiletikus, ellentétben SHULTZ (2001) felvetésével. A kaszáspókok rendje monofiletikus; a sapkáspókok és az atkák nem testvércsoportjai a kaszáspókoknak (2/2. ábra).
2/2. ábra: Filogenetikai kapcsolatok a kaszáspók öregcsaládok között, aláhúzással jelölve a magyar fanua öregcsaládjait (GIRIBET et al. 2002 alapján). A szaggatott vonalak MARTENS (1978) felosztását jelölik.
7
2.2. Kaszáspókok kutatása Magyarországon Magyarországon a pókszabásúak kutatása HERMAN OTTÓ (1879) munkájával vette kezdetét. Műve súlypontja a valódi pókokra esett, kaszáspókokról csak a függelékben tesz említést. 26 faj előfordulását említi, ebből két adat az ország mai területéről származik. WILLIAM SØRENSEN, dán arachnológus a Magyar Nemzeti Múzeum kaszáspók gyűjteményének egy részét meghatározta, munkáját LENDL ADOLF (1894) fejezte be. Eredményeiben részletesen felsorolja az akkori Magyarországon gyűjtött kaszáspók fajokat (43 faj), és közli több új faj leírását is. LENDL gyűjteményének jelentős része szintén a mai országhatárainktól kívülről származik. CARL-FRIEDRICH ROEWER (1923) munkájában több mint ezer oldalon ír a Föld kaszáspókjairól, főleg rendszertani vonatkozásban. A Magyar Nemzeti Múzeum és LENDL ADOLF gyűjteményében található lelőhelyeket is feltünteti az egyes fajok adatai között. Ezt a művét a későbbiekben még 19 kiegészítő rész követte, amelyekben illetve más munkáiban folyamatosan beszámol a Magyarországon gyűjtött anyagáról és a Nemzeti Múzeum kaszáspók gyűjteményéről (ROEWER 1915, 1951, 1957). KOLOSVÁRY GÁBOR volt az első magyar zoológus, aki egész élete során behatóan foglalkozott a kaszáspókokkal. Monográfiája megírásával, nem titkolt célja volt a magyar „Roewer-könyv” megalkotása (KOLOSVÁRY 1929). A fajok listája és rövid rendszertani bemutatása mellett nagy terjedelemben foglalkozik azok morfológiai, anatómiai és élettani vonatkozásaival is. Alfajokkal együtt összesen 54 fajt ismertet a történelmi Magyarországra vonatkoztatva. További faunisztikai munkáiban a Kárpát-medence számos lelőhelyéről közöl adatokat, különös tekintettel a Tisza-völgyére és Erdély területére (KOLOSVÁRY 1935, 1936, 1939, 1943, 1963, 1965a, 1965b, KOLOSVÁRY & LOKSA 1944). Viselkedéstani és ökológiai kutatásokat is végzett (KOLOSVÁRY 1931, 1966, KOLOSVÁRY & HOMONNAY 1967), valamint leírt két fajt (KOLOSVÁRY 1933, 1941). SZALAY
LÁSZLÓ
első
kaszáspókokkal
foglalkozó
munkája
az
Aggteleki-
barlangrendszerben gyűjtött fajokat összegzi (SZALAY 1932). Munkássága során több fajt is leírt (SZALAY 1950, 1951a), és faunisztikai témájú publikációja is megjelent (SZALAY 1948, 1951b, 1951c). A Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) sorozat kaszáspókokkal foglalkozó részét ő írta, amelyben alfajokkal együtt 40 fajt említ az országból (SZALAY 1968). LOKSA IMRE számos faunisztikai, ökológiai és taxonómiai munkát is publikált, melyekben a kaszáspókokról is említést tesz. Adatokat közölt többek között a Visegrádihegység, a Pilis, a Bükk, a Bakony, a Keszthelyi-hegység és a Bátorligeti-láp területéről (LOKSA 1961, 1968, 1971, 1978, 1984, 1988, 1991). Két fajleírás és egy taxonómiai munka is 8
kötődik nevéhez (LOKSA 1962, 1990), valamint először közölt két faj első hazai adatát (LOKSA 1968, 1984). ŞTEFANIA AVRAM román kutató a Tisza felső-szakaszán végzett gyűjtéseket. Innen írta le a Leiobunum tisciae Avram, 1968 fajt, valamint a Gyas nem egy fajának, mint faunára új fajnak az előfordulását ismertette (AVRAM 1968). JOCHEN MARTENS szerkesztette könyv valamennyi akkor ismert közép-európai kaszáspókfaj adatait részletesen számba veszi a magyarországi adatokkal együtt, valamint sok fajnevet szinonímizál (MARTENS 1978). VARGA ANDRÁS a Bükk-hegység, BOKOR ZSUZSANNA a Cserehát kaszáspók faunájáról közölt egy-egy faunisztikai témájú munkát (VARGA 1994, BOKOR 1998). RUUD
VAN DER
WEELE készítette el az első kaszáspók fajlistát, amely nevezéktanában
már MARTENS (1978) könyvén alapul, ezért 28-ra csökkent a magyar kaszáspókfauna fajszáma (VAN DER WEELE 1998b). A Laniatores alrend egy faunára új fajának előfordulását közli a Mátrából és egy faunisztikai publikációt a Börzsönyből (VAN DER WEELE 1998a). CHRISTIAN KOMPOSCH áttekintette a hazánkban 2002-ig történt kutatásokat és naprakész fajlistát állított össze, megjelölve benne az egyes fajok kutatottsági helyzetét is (KOMPOSCH 2004). Munkája 33-ra növelte az ismert fajok számát hazánkból. MURÁNYI DÁVID vizsgálatainak köszönhetően két faunára új fajt ismerhettünk meg Magyarországról (MURÁNYI 2002, 2005), valamint közreműködött két faunisztikai munka megírásában (LENGYEL et al. 2004, LENGYEL & MURÁNYI 2006). LENGYEL GÁBOR DÁNIEL munkái faunisztikai adatokkal járultak hozzá az ország kaszáspók faunájának ismeretéhez (LENGYEL et al. 2004, LENGYEL 2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006).
9
3. Célkitűzések A dolgozat elkészítése során a következő célokat tartottam szem előtt:
Irodalomban fellelhető adatok összegzése
Magyarország kaszáspók faunájának minél részletesebb faunisztikai feltárása
A magyarországi kaszáspókok előfordulási adatainak 10x10 km-es UTMrendszerű térképeken történő ábrázolása (MISKOLCZI et al. 1997)
A magyar kaszáspókfaunán esetlegesen érvényesülő állatföldrajzi hatások vizsgálata, igazolása
Problémás taxonómiai helyzetű fajok vizsgálata
10
4. Anyag és módszer 4.1. A megvizsgált anyag Munkám során összesen 2561 db egyedet vizsgáltam meg Magyarország közel 300 (276 db) lelőhelyéről. Az állatok egy részét a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárából kölcsönöztem, más részüket saját magam gyűjtöttem, ill. az alábbi személyek: Dányi László (DL), Domina Eszter (DE), Hegyessy Gábor (HG), Horváth Edit (HE), Kancsal Béla (KB), Kutasi Csaba (KCS), Lengyel Gábor Dániel (LGD); Murányi Dávid (MD), Podlussány Attila (PA), A gyűjtött anyag egy része az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Állatrendszertani és Ökológiai
tanszékén
van
elhelyezve,
a
fennmaradó
rész,
pedig
saját
kezelésű
gyűjteményemben van 75%-os alkoholban tárolva.
4.2. A kutatott tájegységek A meghatározott anyag által érintett tájegységek, *-gal jelölve a talajcsapdázással is vizsgált tájegységeket:
Kisalföld: Mosoni-síkság, Hanság, Rábaköz.
Alpokalja: Kőszegi-hegység*, Vasi-hegyhát, Őrség*, Vasi-Soproni-síkság.
Dunántúli-középhegység: Keszthelyi-hegység, Bakony*, Balaton-felvidék*, Vértes*, Gerecse, Visegrádi-hegység*, Budai-hegység.
Északi-középhegység: Börzsöny*, Cserhát, Mátra, Bükk*, Heves-Borsodidomság*, Borsodi-medence, Aggteleki-karszt*, Cserehát*, Zempléni-hegység*, Hegyalja, Hernád-völgye*, Sajó-völgye, Harangod, Tokaji-hegy.
Alföld: Bodrogköz*, Rétköz*, Beregi-Tiszahát*, Szatmári-Tiszahát*, Szatmárisíkság*.
Mecsek*.
Somogyi-dombság.
4.3. Gyűjtési módszerek A kaszáspókok élőhely választásából és formagazdagságából következik, hogy gyűjtésük egyidejűleg több gyűjtési technika alkalmazását teszi szükségessé. Az egyes területek minél részletesebb megismerése érdekében a következő módszereket alkalmaztam: 11
talajcsapdázás: 5dl-es széles szájú műanyagpoharakat választottam a csapdázáshoz, hogy a hosszúlábú fajok is belehulljanak. Kettőt egymásba csúsztatva helyeztem őket a földbe. A felső pohárba etilén-glikolt töltöttem kb. a pohár kétharmadáig. A csapdákat elhelyezésük után valamilyen tereptárggyal (lehullott fakéreg, ágak, lapos kövek) fedtem le úgy, hogy a „fedél” a talajfelszíntől néhány cm magasan legyen. A fedélre egyik oldalról avarréteget söpörtem, a másik oldalán a fennmaradó nyílást szabadon hagytam, hogy mind az avarban, mind a talajfelszínen mozgó állatok is a csapdába hulljanak. A csapdákat fák tövében ástam le, ha a talajviszonyok ezt lehetővé tették. egyeléses mintavételezés: kézzel vagy hosszú, erős csipesz segítségével végeztem, az állat búvóhelyétől függően. Csipesz használatakor gyors mozdulattal több lábat megfogva azok tövét kell elcsípni, így azok nem szakadnak le és az állat teste sem roncsolódik. Rövid lábú fajok (pl. Nemastomatidae) vagy kisméretű, ivaréretlen egyedek esetén a csipeszre vagy az ujjra egy csepp nyálat téve az állathoz érintve az beletapad és könnyedén begyűjthető. Egyeléses gyűjtéseim egy részét éjjel végeztem, fejlámpa használatával. kopogtatás: alacsonyabb bokrok ágai alá tartott esernyőt használtam, miközben az ágakat egy hosszú bottal ütögetettem. avar- és talajrostálás: 1 cm-es lyukátmérőjű rostát használtam. Az avar gyűjtésekor mindig figyeltem arra, hogy legyen benne az avar minden rétegéből. Intenzív rostálás után a visszamaradó levelek kiöntésekor figyeltem, hogy van-e állat köztük, mert ilyenkor rendszerint menekülni próbálnak és ez feltűnő. Ha találtam vastagabb mohagyepeket azokat is átrostáltam.
4.4. Határozásban használt legfontosabb bélyegek Hím ivarszerv (penis): Kitinkettőzetből felépülő valódi párzószerv. Két típusa van: osztatlan és osztott (glans penis+truncus penis) (5/21.1. kép). Mérete bizonyos fajok esetében meghaladhatja
a testhossz kétharmadát.
A
fajok
jelentős hányada egyértelműen
meghatározható a pénisz alakja után. Spermatartó (receptaculum seminis): A tojócsőben található ampulla-szerű szerv. Fajonként igen eltérő az ampullák helyzete, alakja. Preparálása meglehetősen nehézkes, bizonyos fajok nőstényei azonban csak a spermatartó alapján különíthetők el egymástól. A tojócső alakját nem használják fajok határozására (5/33.1. a-b kép). Tapogatóláb (pedipalpus): Változatos alkatú szerv. Egyes fajok tapintásra, ízérzékelésre használják (Mitostoma sp.), másoknál gyengébben (Phalangium sp.) vagy erősebben módosult fogóláb (Laniatores, Holoscotolemon sp., 5/1.2. ábra). A karommal 12
rendelkező fajok kapaszkodásra is használják. Határozóbélyeg a fogak, tüskék mérete, jelenléte vagy hiánya, a karom jelenléte vagy hiánya, felépítése. Csáprágó (chelicera): három ízből felépülő szerv. Méregmirigyet nem tartalmaz. Ivari dimorfizmus megfigyelhető: a hímeké rendszerint erősebb, robosztusabb szerv, változatos képletekkel. Az alapízen a fonallábú-kaszáspókok (Nemastomatidae) hímjeinél fajra jellemző dudor figyelhető meg. Határozóbélyeg az egyes ízeken található nyúlványok, fogak, szőrök megléte vagy hiánya, és az ízek alakja. Az ollóköz fogait nem használják bélyegként. Habitus: Színezetük általában valamilyen barnás mintázat vagy bizonyos fajok teljesen feketék, ezüst vagy aranyszínű foltokkal (Nemastomatidae, 4/1. kép). Testfelületükön nincs szőrzet. Változatos alakú kitinképleteket találhatunk a csupasztól (Leiobunum sp.), az erősen tüskézettig (Lacinius horridus (Panzer, 1794)). A testfelszíni képletek nagyon variábilisak lehetnek az egyes fajokon belül. A mintázat nagyon jellegzetes 4/1. kép: Carinostoma elegans
lehet az adott fajra (Amilenus aurantiacus (Simon, 1881)),
hímjének habitusa–vonal: 1mm
bélyegként azonban ritkán használatos, ui. az alkoholos tárolás
(HU-Nagytétény)
idővel kifakítja az állatokat.
4.5. Vizsgálati módszerek A hímvessző és a tojócső is a haslemez alatt található. Az ivarnyílás két oldalán ejtett metszéssel a has felnyitható, és hegyes csipesszel a párzószerv kiemelhető a testből. A metszéshez 0,3 ml-es inzulinos fecskendő tűjét használtam, amely megfelelően hegyes és apró a preparálás elvégzéséhez. A hímvessző kiemelés után vájt tárgylemezen fénymikroszkóp alatt azonnal vizsgálható. Az spermatartó a tojócsőben elhelyezkedő fajtól függően 0,01-0,1 mm-es páros szerv, preparálásához 15% KOH tartalmú oldószert használtam. Gyengébben szklerotizált fajok esetén (pl. Leiobunum spp., Phalangium opilio.) 24 órás kezelés elegendőnek bizonyult, erősebben szklerotizált fajoknál (pl. Trogulus spp., Nemastoma spp.) ennél több időre (kb. 36 óra) volt szükség. Az állatok vizsgálásához MBSZ-1 típusú sztereomikroszkópot és Premiere MRJ-03 típusú fénymikroszkópot használtam.
4.6. Nevezéktan, határozás A dolgoztaban használt rendszer MARTENS (1978), míg a nevek CRAWFORD (1992) munkáján alapulnak. A fajok határozásához MARTENS (1978) munkáját használtam. Az 13
elterjedési típusok megállapításához STARĘGA (1976), MARTENS (1978), WEISS (1996), BLICK & KOMPOSCH (2004), NOVAK (2004, 2005), NOVAK & GIRIBET (2006), BOYER et. al (2005) dolgozatait használtam fel.
Ordo: Opiliones Sundevall, 1833 Subordo: Laniatores Thorell, 1876 Suprafamilia: Travunioidea Absolon and Kratochvil, 1932 Familia: Cladonychiidae Hadži, 1935 Subordo: Palpatores Thorell, 1876 Dyspnoi Hansen et Sørensen, 1904 Suprafamilia: Troguloidea Sundevall, 1833 Familia: Nemastomatidae Simon, 1872 Familia: Dicranolasmatidae Simon, 1879 Familia: Trogulidae Sundevall, 1833 Suprafamilia: Ischyropsalidoidea Sørensen, 1884 Familia: Ischyropsalididae Simon, 1879 Eupnoi Hansen et Sørensen, 1904 Suprafamilia: Phalangioidea Thorell 1876 Familia: Phalangiidae Latreille, 1802 Familia: Sclerosomatidae Simon, 1879
4.7. Rajz- és ábrakészítési eljárások: A rajzok elkészítéséhez a mikroszkóp okulárján keresztül rögzített digitális fényképet használtam fel. A képeket ACDSee és Paint Shop Pro szoftverek segítségével kontrasztosítottam, majd kinyomtattam és pauszpapíron tussal megrajzoltam a végleges rajzot. A habitus fotók digitális fényképezőgéppel átalakítás nélkül készültek. A térképek megrajzolásához a Hely@UTM és a Paint Shop Pro szoftvereket használtam. A térképeken csak azokat az irodalmi adatokat ábrázoltam, amelyeknél legalább a település pontos neve szerepelt, a nagyobb tájegységekre való utalásokat (pl. „Mecsek”) figyelmen kívül hagytam. A teli körök a saját adataimat jelzik beleértve a már publikáltakat is (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006), az üres körök irodalmi adatok. A címlapon látható kép LENDL ADOLF (1894) munkája nyomán készült.
14
4.8. Zoogeográfiai adatok feldolgozása Az adatok elemzését standardizált főkomponensanalízissel végeztem a SYN-TAX 2000 (PODANI 1997) programcsomag segítségével. A talajcsapdázott tájegységek adatait a talajlakó kaszáspókfajok adataival vetettem össze. Az adattáblázatot a függelék tartalmazza.
4.9. Taxonómiai vizsgálatok A Gyas titanus taxonómiai vizsgálatához az alábbi bélyegek értékeit használtam fel, valamennyit miliméterre átszámolva: Megnevezés
Leírás
Előtest szélesség
Az előtest két egymástól legtávolabb eső pontja. (Megj.: a testhossz változik az állatok tápláltságának függvényében az utótest lemezeinek egymásra csúszása miatt )
Szemdomb táv
A szemdomb és az előtest frontális pereme közti távolság
Pénisz hossz
A pénisz alapjától a stylus-ig mért távolság
Pénisz alap-szélessége
A pénisz szélessége az eredésénél.
Pénisz közép-szélessége
A pénisz szélessége a hossz felezőpontjára merőlegesen.
Második láb hossza
A második járóláb hossza a tomportól a tarsus végén található karomig.
Az adattáblázat és az egyedek pontos lelőhelyei a Függelékben találhatóak (9/2. és 9/3. táblázat).
4.10 Rövidítések A dolgozatban a következő rövidítéseket használtam: HU – Magyarország HO – Horvátország RO – Románia Tu oc – Szemdomb – tuber oculorum Pe – Hím párzószerv – penis ba – Alapi – basalis me – közép vonal-beli – medialis
15
5. Eredmények 5.1. A hazai fauna részét alkotó fajok SUBORDO LANIATORES FAMILIA CLADONYCHIIDAE GENUS Holoscotolemon Roewer, 1915 1. Holoscotolemon jaqueti (Corti, 1905) Phalangodes jaqueti Corti: 1905 Metascotolemon granulatus Roewer: 1915 Brigestus granulatus Roewer: 1935 Brigestus robustus Roewer: 1935 Bukowina monticola Roewer: 1935 Scotolemops dacicus Roewer: 1935 Bukowina hormuzachii Círdei: 1957 Scotolemon Jaqueti: Szalay 1968 Metascotolemon Jaqueti: Szalay 1968 Brigestus granulatus: Szalay 1968
5/1.1. ábra: Holoscotolemon jaqueti ismert előfordulásai
Holoscotolemon jaqueti: Martens 1978
Diagnózis: A Laniatores alrend egyetlen képviselője hazánkban. Teste erősen szklerotizált, Állkapcsi
borostyánsárga tapogatója
színű.
fogólábbá
módosult, erős tüskék láthatók rajta (5/1.2. ábra). A pénisz alkata alapján
5/1.2. ábra: H. jaqueti hím tapogatólábának alkata laterális
egyértelműen felismerhető a faj.
nézetben. (HU-Mátraszőlős).
Elterjedés: dél-kelet-európai, kárpáti elterjedésű faj Ismert adatok: Mátra (VAN
DER
WEELE 1998; LENGYEL et al. 2004), Bükk (LOKSA 1984,
KOMPOSCH 2004); (5/1.1. ábra). Új adatok: -
16
FAMILIA NEMASTOMATIDAE GENUS Carinostoma Kratochvíl, 1958 2. Carinostoma elegans (Sørensen, 1894) Nemastoma elegans Sørensen in Lendl: 1894 Nemastoma elegans Roewer: 1923 Nemastoma elegans var. batorligetiense Szalay: 1951 Carinostoma elegans: Staręga 1976 Carinostoma elegans: Martens 1978
Diagnózis: Erősen szklerotizált, kisméretű faj. Hátpajzsán két nagy, ezüst-színü folt látható. A foltoktól caudálisan két apró, fésű-szerű fogacskákból álló sor
5/2.1. ábra: Carinostoma elegans (s.l.) ismert előfordulásai
található, amely fajhatározó bélyeg. A hímek csáprágójának
háti
oldalán
erős
duzzanat
figyelhető meg (5/2.2. ábra-balra). A pénisz alapján egyértelműen felismerhető (5/2.2.b ábra). Elterjedés: dél-kelet-európai, kárpáti Ismert
adatok:
Alföld,
Bátorligeti-láp,
Zemplén
(MARTENS 1978), Aggteleki-karszt (KOMPOSCH 2004), Nagytétény (LENGYEL & MURÁNYI 2006) 5/2.2. a-b ábra: A C. elegans hím
(5/2.1. ábra)
csáprágó alkata laterális (a), valamint a
Új adatok: -
pénisz alkata dorzális nézetben(b). (HU-
Megjegyzés: A faj vizsgálataim alapján nagyon ritkának
Nagytétény)
bizonyult, mindössze három lelőhelyét ismerjük. A nagytétényi előfordulás egyben a faj elterjedésének nyugati határa.
3. Carinostoma elegans batorligetiense (Szalay, 1951) Nemastoma elegans var. batorligetiense Szalay: 1951 Carinostoma elegans batorligetiense: Loksa 1990
Diagnózis: A törzsalaktól a péniszen lévő fogak száma és a háton lévő foltok elhelyezkedése különbözteti meg. Elterjedés: nyírségi Ismert adatok: Alföld, Bátorligeti-láp (LOKSA 1990) (5/2.1.ábra) Új adatok: -
17
Megjegyzés: A faj ill. az alfaj viszonyának tisztázására további vizsgálatok szükségesek. (lásd a nominális faj alakot.)
GENUS Mitostoma Roewer, 1951 4. Mitostoma chrysomelas (Hermann, 1804) Phalangium chrysomelas Hermann: 1804 Nemastoma chrysomelas: Simon 1879 Nemastoma chrysomelas: Roewer 1923 Nemastoma spinosum Hnatewytsh: 1929 Nemastoma orobicum Caporiacco: 1949 Nemastoma janetscheki Schenkel: 1950 Mitostoma chrysomelas chrysomelas: Roewer 1951 Mitostoma silhavy Roewer: 1951 Mitostoma hadzii Roewer: 1951 Crosbycus bükkensis Loksa: 1962
5/4.1.
ábra:
Crosbycus transdanubicus Loksa: 1962
előfordulásai
Mitostoma
chrysomelas
ismert
Mitostoma chrysomelas confusum Spoek: 1963 Mitostoma vosagorum Rambla: 1965 Mitostoma (Mitostoma) sketi Hadži: 1973 Mitostoma (Mitostoma) chrysomelas francochorioni Hadži: 1973 Mitostoma (Mitostoma) chrysomelas poleneci Hadži: 1973 Mitostoma chrysomelas: Martens 1978
Diagnózis: Apró termetű faj, háti oldalát apró fogacskákból álló sorok futják be. A tapogatólába járóláb-szerű, hosszú. A combtól a lábfejig, speciális, bunkós tapintószőrök találhatók. A hímek csáprágójának alapi ízén egy hosszúkás nyúlvány, a második ízen, alapi helyzetben, pedig egy kisebb tüske található. Elterjedés: európai Ismert adatok: Aggteleki-karszt (SZALAY 1932; ROEWER 1951; KOMPOSCH 2004), Alföld (LOKSA 1990), Bakony (KOLOSVÁRY 1944, KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Börzsöny (VAN
DER
WEELE 1998), Bükk (LOKSA 1962; KOMPOSCH 2004),
Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1965a), Őrség (LOKSA 1962), Pilis (LOKSA 1988; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Sárköz (KOMPOSCH 2004), Soproni-hegység (SZALAY 1951b; KOMPOSCH 2004), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/4.1. ábra)
18
Új adatok: Börzsöny, Királyrét, Szén-patak völgye, 2006.07.15, LGD; Gerecse, Agostyán, Alapítványi tábor, 2006.08.28, LGD; Őrség, Felsőszölnök, 149-es terület melletti völgy Ny-ra, 2006.10.21, LGD; (5/4.1. ábra)
GENUS Nemastoma C. L. Koch, 1836 5. Nemastoma bidentatum Roewer, 1914 (s. l.) Nemastoma bidentatum: Šilhavỳ 1956 Nemastoma bidentatum sparsum: Gruber et Martens 1968
Diagnózis: Apró termetű faj. Testük teljesen fekete,
felszíne
sima.
A
hímek
csáprágójának alapízén fajra jellemző alakú nyúlvány, a tapogatólábak combján 1-3 db, térdén 1db fog található. A hímvessző hegyes, a glans penis négy toll-szerű nyúlvánnyal rendelkezik.
5/5.1. ábra: Nemastoma bidentatum (s.l.) ismert előfordulásai
Elterjedés: alpi-balkáni Ismert adatok: Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Belső-Somogy (LOKSA 1962), Budapest (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Dráva-völgye (KOMPOSCH 2004), Keszthelyihegység (LOKSA 1961), Kőszegi-hegység (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Őrség (LOKSA 1962), Sopronihegység (SZALAY 1951b), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/5.1. ábra) Új adatok: Bakony, Nagykapornak, Orbányosfa, Foglár-patak, 2004.10.03, DL; Őrség, Felsőszölnök, 149-es terület melletti völgy Ny-ra, 2006.10.21, LGD; Gyűrűfű, Öreg bükkfa, 2006.05.20, DL; (5/5.1. ábra) Megjegyzés: GRUBER és MARTENS (1968) a fajnak három alfaját különbözteti meg a csáprágó nyúlványának alakja és a tapogatólábon található fogak száma alapján. Az általam megvizsgált állatok jelentős variabilitást mutatnak mindkét bélyegben, egyes esetekben ugyanarról a gyűjtőhelyről. A fajnak csak Dunántúli előfordulásáról tudunk ellenben MARTENS (1978) feltételezésével.
19
6. Nemastoma lugubre (Müller, 1776) Phalangium lugubre Müller: 1776 Nemastoma bimaculatum: Thorell 1876 Nemastoma lugubre ssp. helvetica De Lessert: 1917 Nemastoma lugubre-bimaculatum: Roewer 1923 Nemastoma lugubre-bimaculatum: Roewer 1951 Nemastoma lugubre: Gruber et Martens 1968
Diagnózis: Apró termetű, erősen szklerotizált faj. Hátpajzsa felszíne sima, rajta két ezüstszínű folt
található
(5/6.1.
kép).
A
hímek
5/6.1. ábra: Nemastoma lugubre ismert előfordulásai
csáprágójának alapi ízén erős nyúlvány látható, alakja fajra jellemző. A pénisz hegyes, két caudális irányú, toll-szerű fület figyelhetünk meg rajta. Elterjedés: közép-európai Ismert
adatok:
Aggteleki-karszt
(KOMPOSCH
2004; LENGYEL 2005), Alföld (AVRAM 1968; KOLOSVÁRY 1965a, 1967, LENGYEL 2005), Borsodi-medence (LENGYEL 2005), Börzsöny (VAN
DER
MURÁNYI
WEELE 2006),
1998; LENGYEL & Bükk
(LOKSA
5/6.1. kép: A Nemastoma lugubre habitusa (HUBörzsöny)
1968;
KOMPOSCH 2004), Cserehát (BOKOR 1998), Cserhát (MARTENS 1978), Hegyalja (LENGYEL 2005), Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Heves-Borsodi-dombság (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Tokaj (MARTENS 1978), Visegrádihegység (LOKSA 1991), Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/6.1. ábra) Új adatok: Aggteleki-karszt, Bódvarákó, katolikus templom, híd alatt, 2006.08.24, LGD; Börzsöny,
Királyrét,
Szén-patak völgye,
2006.07.15,
LGD; Karancs-Medves,
Rónabánya, Bagó-kő, 2002.09.19, DL; Karancs-Medves, Rónabánya, Szilváskő-puszta felé, 2002.09.20, DL; Mátra, Mátraszele, Akó-fej, 2002.09.19, DL; (5/6.1. ábra)
20
GENUS Paranemastoma Redikorzev, 1936 7. Paranemastoma quadripunctatum (Perty, 1833) Phalangium quadripunctatum Perty: 1833 Nemastoma quadripunctatum: Simon 1879 Nemastoma quadripunctatum-quadripunctatum: Roewer 1923 Nemastoma quadripunctatum var. lessiensis Caporiacco: 1940 Nemastoma quadripunctatum Silli: Kolosváry 1944 Nemastoma nervosum: Szalay 1951 Nemastoma quadripunctatum quadripunctatum: Roewer 1951 Nemastoma chaucicum Roewer: 1951 Nemastoma alfkeni Roewer: 1951
5/7.1. ábra:
Nemastoma gertschi Roewer: 1951
ismert előfordulásai
Paranemastoma quadripunctatum
Nemastoma austriacum Roewer: 1951 Nemastoma nervosum Roewer: 1951 Crosbycus lengersdorfi Roewer: 1951 Nemastoma quadripunctatum: Šilhavỳ 1956 Nemastoma (Nemastoma) mediosignatum Hadži: 1973 Nemastoma (Nemastoma) slovenicum Hadži: 1973 Nemastoma (Nemastoma) triglavense Hadži: 1973 Nemastoma (Nemastoma) quadripunctatum carniolicum Hadži: 1973 Nemastoma (Nemastoma) emonense Hadži: 1973
Diagnózis: Közepes méretű faj, családjának a
5/7.1. kép: Paranemastoma quadripunctatum habitusa
legnagyobb testű képviselője hazánkban. Hátán arany színü foltok láthatók (5/7.1. kép). Nőstények hátoldala sima, a hímeké bordás, egy kisebb dudorpár is megfigyelhető rajta. A hímek csáprágójának alapi ízén található nyúlvány, a pénisz, valamint a nőstények tojócsövében található spermatartó alakja fajra jellemző. Elterjedés: közép-európai, montán Ismert adatok: Alföld (MARTENS 1978), Bakony (KOLOSVÁRY 1944; MARTENS 1978), Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1965a), Soproni-hegység (SZALAY 1951b; MARTENS 1978; KOMPOSCH 2004) (5/7.1. ábra) Új adatok: Őrség, Felsőszölnök, Halál-völgytől nyugatra, 2006.10.21, LGD; (5/7.1. ábra) Megjegyzés: A faj Alföldi előfordulása kétséges (KOMPOSCH 2004), a Bakonyból és a Kőszegi-hegységből az elmúlt évek gyűjtései során nem került elő. Újabb adata Soproni-hegységből és az Őrségből van.
21
FAMILIA DICRANOLASMATIDAE GENUS Dicranolasma Sørensen, 1873 8. Dicranolasma scabrum (Herbst, 1799) Opilio scaber Herbst: 1799 Dicranolasma scabrum: Dahl 1903 Dicranolasma scabrum: Roewer 1923 Dicranolasma schmidti Hadži: 1973
Diagnózis: közepes méretű faj. A család fajait nagyszámú (10-16 db) lábfejíz jellemzi. Teste
földszemcsékkel
borított,
színe
barnás, alakja oldalról tojásdad. Szemei a csáprágókat és tapogatólábakat takaró,
5/8.1. ábra: A Dicranolasma scabrum ismert
kinyúló fejlebenyen találhatók. A hím
előfordulásai
csáprágó alapi ízén található dudor és a tapogatóláb alakja fajra jellemző. Elterjedés: dél-kelet-európai Ismert adatok: Aggteleki-karszt (KOMPOSCH 2004; LENGYEL 2005), Bükk (KOMPOSCH 2004), Cserhát (MARTENS 1978), Heves-Borsodi-dombság, Karancs-Medves (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Pilis (LOKSA 1988, LENGYEL & MURÁNYI 2006), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991) (5/8.1. ábra) Új adatok: Heves-Borsodi-dombság, Hangony, Sós-árnyék, 2005.06.08, HG; KarancsMedves, Salgóbánya, Hotel Medves mellett, 2002.09.20, DL; (5/8.1. ábra)
22
FAMILIA TROGULIDAE GENUS Trogulus Latreille, 1802 9. Trogulus nepaeformis (Scopoli, 1763) Acarus nepaeformis Scopoli: 1763 Trogulus rostratus: Simon 1879 Metapoctea melanotarsus: Simon 1879 Trogulus nepaeformis: Roewer 1923
Diagnózis: Közepes méretű faj. A második járóláb két lábfejíze közül az alapi íz mérete kétharmada a végízének. A pénisz alakja variábilis.
5/9.1. ábra: A Trogulus nepaeformis ismert
Elterjedés: közép-európai
előfordulásai
Ismert adatok: Aggteleki-karszt (KOMPOSCH 2004; LENGYEL 2005), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Borsodi-medence (LENGYEL 2005), Bükk (KOMPOSCH 2004), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004) Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) Cserhát, Heves-Borsodi-dombság, Karancs-Medves, Kőszegi-hegység, Mecsek, Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/9.1. ábra) Új adatok: Balaton-felvidék, Badacsonytördemic, Badacsony-hegy, 2005.05.07-06.05, LGD; Balaton-felvidék, Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.05.01, KCS; Balaton-felvidék, Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.06.30, KCS; Mátra, Mátraszele, Akó-fej, 2002.09.19, DL; (5/9.1. ábra) Megjegyzés: A faj taxonómiai helyzete bizonytalan, valószínűleg fajkomplexet képvisel (KOMPOSCH 2004).
10. Trogulus tricarinatus (Linnaeus, 1767) Phalangium tricarinatum Linnaeus: 1767 Trogulus asperatus: Simon 1879 Trogulus tricarinatus: Roewer 1923 Trogulus oltenicus Avram: 1971
Diagnózis: Közepes méretű faj. A második járóláb két lábfejíze közül az alapi íz mérete egyharmada a végízének. A pénisz alakja variábilis.
5/10.1. ábra A Trogulus tricarinatus ismert
Elterjedés: európai
előfordulásai
23
Ismert adatok: Aggteleki-karszt (LENGYEL 2005), Alföld (LOKSA 1990), Bakony (LOKSA 1971; LENGYEL & MURÁNYI 2006) Balaton-felvidék (LOKSA 1978), Bodrogköz (LENGYEL 2005), Cserehát (BOKOR 1998; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Cserhát (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Heves-Borsodidombság,
Karancs-Medves
(LENGYEL
&
MURÁNYI
2006),
Kőszegi-hegység
(KOLOSVÁRY 1965a, KOMPOSCH 2004), Pilis (LOKSA 1988), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Soproni-hegység (SZALAY 1951b), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zemplén (LENGYEL 2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/10.1. ábra) Új adatok: Balaton-felvidék, Zánka, üdülőtelep, terepgyak talajcs., 2002.05.21-24, DL; Balaton-felvidék, Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.06.30, KCS; Kisalföld, Lébény, nyíres, 2000.03.30, PA; Kisalföld, Lébény, nyíres, 1998.09.02, HE; (5/10.1. ábra) Megjegyzés: A faj taxonómiai helyzete bizonytalan, valószínűleg fajkomplexet képvisel (KOMPOSCH 2004).
11. Trogulus tingiformis C. L. Koch, 1848 Trogulus tingiformis C. L. Koch: 1848 Trogulus tingiformis: Roewer 1951 Trogulus gruberi Avram: 1971
Diagnózis: Nagy méretű faj. A második járóláb két lábfejíze
megközelítőleg
azonos
méretű.
Péniszének alkata fajra jellemző. Elterjedés: alpi-dinári-kárpáti Ismert adatok: Bakony, Zala-völgye (KOMPOSCH 5/11.1. ábra: A Trogulus tingiformis ismert
2004) (5/11.1. ábra)
előfordulásai
Új adatok: Balaton-felvidék, Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.05.01, KCS; Balaton-felvidék, Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.06.30, KCS; (5/11.1. ábra)
24
FAMILIA ISCHYROPSALIDIDAE GENUS Ischyropsalis C. L. Koch, 1839 12. Ischyropsalis hellwigi hellwigi (Panzer, 1794) Phalangium Hellwigii Panzer: 1794 Ischyropsalis Herbstii C. L Koch: 1848 Ischyropsalis taunica Müller: 1923 Ischyropsalis plicata Roewer: 1923 Ischyropsalis pectinifera Hadži: 1927 Ischyropsalis frankenbergeri Bartoš: 1938 Ischyropsalis franzi Roewer: 1950 Ischyropsalis crassichelis Roewer: 1950 Ischyropsalis taunica: Šilhavỳ 1956 Ischyropsalis hellwigi hellwigi: Martens 1969
5/12.1. ábra: Az Ischyropsalis hellwigi hellwigi
Diagnózis: Közepesen nagyméretű, rövidlábú faj.
ismert előfordulásai
A család fajait erős csáprágók jellemzik, amelyek hossza meghaladhatja a test hosszát. Testük
erősen
egyenletesen
szklerotizált,
bordázott.
Az
I.
felszíne hellwigi
hellwigi hím csáprágó alapi ízének utolsó harmadán dorzálisan finom szőrökkel borított terület látható, amely fajra jellemző bélyeg 5/12.1-2. kép: Az Ischyropsalis hellwigi hellwigi
(5/12.1-2. kép).
csáprágója laterális nézetben
Elterjedés: közép-európai Ismert adatok: Őrség (MARTENS 1978), Kőszegi-hegység, Soproni-hegység, (KOLOSVÁRY 1936; KOMPOSCH 2004) (5/12.1. ábra) Új adatok: Megjegyzés: 2006-ban Szakonyfalu környékén végzett gyűjtések során nem találtam egyedeit, a hivatkozott barlang (MARTENS 1978) pontos holléte bizonytalan, ugyanakkor az MTM Állattárának gyűjteményében lévő állatok nevezett településről származnak. LENDL említi Magyarországról pontos lelőhely nélkül (LENDL 1894).
25
FAMILIA PHALANGIIDAE GENUS Lacinius Thorell, 1876 13. Lacinius dentiger (C. L. Koch, 1847) Acantholophus dentiger C. L. Koch: 1847 Lacinius dentiger: Roewer 1912 Lacinius dentiger: Roewer 1923 Odiellus remyi: Roewer 1923 Lacinius labacensis Hadži: 1931 Lacinius labacensis: Szalay 1951 Bidentolophus bavarius Roewer: 1957 Lacinius dentiger Šilhavỳ: 1965 Lacinius labacensis Hadži: 1971 Lacinius labacensis: Szalay 1951b Lacinius chelodentatus Hadži: 1973
5/13.1.
ábra:
A
Lacinius
dentiger
ismert
előfordulásai
Lacinius dentiger: Martens 1978
Diagnózis: Nagy méretű, hosszú lábú faj. Teste felületét apró tüskék borítják. A szemdomb előtt található három tüske közül a középső a leghosszabb. A tapogatóláb combján a fogak mérete meghaladja a comb vastagságát. Háti rajzolata egyedi, a hímeket és a nőstényeket is jellemzi (5/13.1.kép). A pénisz alakja fajra jellemző.
5/13.1. kép: A Lacinius dentiger habitusa
Elterjedés: dél-kelet-európai
(élő; HU-Meggyesskovácsi)
Ismert adatok: Budai-hegység (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Keszthelyi-hegység (ROEWER 1957), Kőszegi-hegység (LENGYEL&MURÁNYI 2006), Soproni-hegység (SZALAY 1951b; KOMPOSCH 2004), Mecsek (KOMPOSCH 2004). (5/13.1. ábra) Új adatok: Gerecse, Agostyán, Arborétum feletti talajszelvény, 2006.08.30, LGD; Őrség, Farkasfa, 102-es terület, 2006.09.28, LGD; Őrség, Farkasfa, Állami-erdő, 2006.10.08, LGD; Őrség, Felsőszölnök, piros háromszög, túristaút, 2006.10.21, LGD; Vasi-Sopronisíkság, Meggyeskovácsi, házfal, 2006.07.20, LGD; Őrség, Őriszentpéter, Keserűszer, Nemzetipark, kutatóház, 2006.09.28, LGD; Őrség, Szalafő, Nyúzó-völgy, Zala-medre, 2006.09.28, LGD; (5/13.1. ábra)
26
14. Lacinius ephippiatus (C. L. Koch, 1835) Opilio ephippiatus C. L. Koch: 1835 Oligolophus vittiger Simon: 1879 Lacinius ephippiatus: Roewer 1923 Lacinius oligodentatus Hadži: 1931 Odiellus rucneri Hadži: 1973 Parodiellus obliquus: Kolosváry 1965 Stradibunus obliquus: Szalay 1968 Lacinius ephippiatus: Martens 1978
Diagnózis: Közepes méretű faj. Teste felületét apró tüskék borítják. A szemdomb előtt
5/14.1. ábra: A Lacinius ephippiatus ismert előfordulásai
három egyforma méretű, rövid tüske található. A tapogatóláb combján a fogak mérete meghaladja a comb vastagságát. A hímek háti rajzolata egyedi. A pénisz alakja fajra jellemző. Elterjedés: európai Ismert adatok: Aggteleki-karszt (KOMPOSCH 2004), Bakony (KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Börzsöny (VAN DER WEELE 1998; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Bükk (KOMPOSCH 2004), Kőszegi-hegység, Mátra (SZALAY 1968), Mecsek (KOMPOSCH 2004), Somogy (KOLOSVÁRY 1965b), Vértes (SZALAY 1968), Villányi-hegység (KOLOSVÁRY 1965b; SZALAY 1968; ), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005) (5/14.1. ábra) Új adatok: Keszthelyi-hegység, Padkői-erdő, 1995.08.13, KCS; (5/14.1. ábra)
15. Lacinius horridus (Panzer, 1794) Phalangium horridum Panzer: 1794 Acantholophus horridus: Simon 1879 Lacinius horridus: Roewer 1923 Lacinius gallipoliensis Roewer: 1923 Lacinius parisii Trossarelli: 1934 Lacinius horridus bulgaricus Šilhavỳ: 1965 Lacinius horridus: Martens 1978
Diagnózis: Nagyméretű faj. Legtüskésebb kaszáspókunk, testének egész felületét
5/15.1. ábra: A Lacinius horridus ismert előfordulásai
erős tüskék borítják. A szemdomb előtt három nagy, egyforma hosszú tüske található. A tapogatóláb combján a fogak mérete meghaladja a comb vastagságát. Háti rajzolata nem jellegzetes. A pénisz alakja fajra jellemző. Elterjedés: európai
27
Ismert adatok: Alföld (KOLOSVÁRY 1965a, 1966), Bakony (KOLOSVÁRY 1944, 1965b; LOKSA 1971; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Balaton-felvidék (KOLOSVÁRY 1965b, 1966) Budapest (KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004), Bükk (LOKSA 1968; KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Cserehát (BOKOR 1998; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Heves-Borsodi-dombság (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1965b; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mátra (KOLOSVÁRY 1965b), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Pilis (LOKSA 1988), Soproni-hegység (SZALAY 1951b; KOMPOSCH 2004), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zalavölgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005) (5/15.1. ábra) Új adatok: Gerecse, Agostyán, Alapítványi tábor, 2006.08.28, LGD; Őrség, Templomszer, 2006.10.08,
Szalafő,
LGD; Keszthelyi-hegység, Padkői-erdő, 1995.08.13,
KCS; Bakony, Hárskút, Rák-tanya, 2004.07.01, KCS; Gyűrűfű, Dütes-alja, 2006.05.20, DL; (5/15.1. ábra)
GENUS Odiellus Roewer, 1923 16. Odiellus lendli (Sørensen, 1894) Acantholophus Lendlii Sørensen in Lendl: 1894 Lacinius Bienaszii Kulczyński: 1909 Odius scaber Roewer: 1915 Odiellus bienascii: Roewer 1923 Odiellus scaber: Roewer 1923 Odiellus granulatus Roewer: 1923 Odiellus tuberculatus Morin: 1934 Odiellus lendli: Roewer 1957 Odiellus lendli: Kolosváry 1965 Odiellus bienaszi: Staręga 1966
5/16.1. ábra: Az Odiellus lendli ismert előfordulásai
Odiellus lendli: Martens 1978
Diagnózis: Közepesen nagyméretű faj. Feltűnően rövidlábú faj, testfelületét tompa tüskék borítják. Szemdombján tompán lekerekített dudorok találhatók. A pénisz alakja fajra jellemző. Elterjedés: balkán-kárpáti Ismert adatok: Kőszegi-hegység, Kisalföld (KOLOSVÁRY 1965b) (5/16.1. ábra) Új adatok: Megjegyzés: A fajt Magyarországról csak KOLOSVÁRY (1965b) említi, nem szerepel KOMPOSCH (2004) fajlistáján. Jelenléte megerősítést igényel.
28
GENUS Mitopus Thorell, 1876 17. Mitopus morio (Fabricius, 1799) Phalangium morio Fabricius: 1799 Mitopus morio: Roewer 1923 Mitopus morio: Martens 1978
Diagnózis:
Méretében,
arányaiban
szinezetében
és
variábilis
faj.
feltűnően
Testfelszínét apró tüskék borítják. A szemdomb előtti tüskék szórtak, nem alkotnak hármas csoportot. A tapogatóláb combja sima, finoman szőrözött. A hím
5/17.1. ábra: A Mitopus morio ismert előfordulásai
párzószerv alakja fajra jellemző. Elterjedés: holarktikus Ismert adatok: Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Börzsöny (VAN
DER
WEELE 1998a),
Bükk (LENGYEL & MURÁNYI 2006), KarancsMedves (LENGYEL&MURÁNYI 2006), Kőszegihegység
(KOLOSVÁRY
1965b;
KOMPOSCH
2004), Mecsek (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Soproni-hegység (SZALAY 1951b), Tolnaihegyhát (ROEWER 1957), Zemplén, (LENGYEL
5/17.1.kép: A Mitopus morio habitusa (HU-
2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/17.1.
Aggteleki-karszt)
ábra). Új adatok: Börzsöny, Királyrét, erdő, 2006.07.14, LGD; Őrség, Felsőszölnök, Halál-völgytől Ny-ra, 2006.10.21, LGD; Őrség, Felsőszölnök, határ melleti völgy, 2006.10.21, LGD; (5/17.1. ábra)
29
GENUS Oligolophus C. Koch, 1872 18. Oligolophus tridens (C. L. Koch, 1836) Opilio tridens C. L. Koch: 1836 Oligolophus tirdens: Roewer 1923 Oligolophus (Oligolophus) tridens f. obscura Lohmander: 1945 Oligolophus tirdens: Martens 1978
Diagnózis: Kis méretű faj. Testfelületén csak a szemdomb előtt található három tüske. Tapogatólábának combja sima, szőrözött, 5/18.1. ábra: Az Oligolophus tridens ismert
térdén tompa nyúlvány figyelhető meg.
előfordulásai
Elterjedés: európai
Ismert adatok: Alföld (AVRAM 1968; KOLOSVÁRY 1965a, 1967; LOKSA 1990; LENGYEL 2005), Aggteleki-karszt (LENGYEL 2005), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Borsodi-medence (LENGYEL 2005), Börzsöny (
VAN DER
WEELE 1998a, Balatonberény
(KOMPOSCH 2004), Cserehát (BOKOR 1998), Gerecse (LENGYEL & MURÁNYI 2006) Hegyalja (LENGYEL 2005), Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Heves-Borsodi-dombság (LENGYEL&MURÁNYI 2006), Karancs-Medves (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Kőszegihegység (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Soproni-hegység (SZALAY 1951b; KOMPOSCH 2004), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006) Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/18.1. ábra) Új adatok: Gerecse, Agostyán, Alapítványi tábor, 2006.08.28, LGD; Őrség, Farkasfa, 102-es terület, 2006.09.28, LGD; Őrség, Kétvölgy, híd, 2006.10.08, LGD; Kisalföld, Lébény, tölgyes, 1998.09.02, Horváth, E., Őrség, Felsőszölnök, 149-es terület melletti völgy Nyra, 2006.10.21, LGD; Őrség, Felsőszölnök, piros háromszög, túristaút, 2006.10.21, LGD; Őrség, Szakonyfalu, gázló a patakon, 2006.10.21, LGD; Karancs-Medves, Somoskőújfalu, Kis-Karancs K-i lába, 2005.10.23, DL; Karancs-Medves, Kupánhegyes DNY-i oldal, 2005.10.23, DL; Mátra, Alsó-Csevice-kút, 2003.07.12, DL; Mátra, Galyatető, 2003.07.19, DL; Bodrgogköz, Pácin, Magócsi-kastély, 2005.07.19, HG; (5/18.1. ábra)
30
GENUS Egaenus C. L. Koch, 1839 19. Egaenus convexus (C. L. Koch, 1835) Opilio convexus C. L. Koch: 1835 Egaenus gulosus Simon: 1878 Egaenus convexus: Roewer 1923
Diagnózis: Nagyméretű faj. Testének felülete sima, szinezete sötét (5/19.1. kép). A nőstények közepesen, a hímek erősen szklerotizáltak.
A
szemdomb
a
testfelszínből alig emelkedik ki, sima. Lábai hengeresek. A hímek csáprágója
5/19.1.
ábra:
Az
Egaenus
convexus
ismert
előfordulásai
erősen fejlett. Elterjedés: dél-kelet-európai Ismert
adatok:
Aggteleki-karszt (LENGYEL
2005), Alföld (LOKSA 1961, 1990), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Börzsöny (VAN
DER
MURÁNYI 1965b;
WEELE 1998a; LENGYEL & 2006),
KOMPOSCH
Bükk
(KOLOSVÁRY
2004),
Cserehát
(LENGYEL 2005), Cserhát (LENGYEL &
5/19.1. kép: Az Egaenus convexus nőstényének
MURÁNYI 2006), Hernád-völgye (LENGYEL
habitusa (HU-Vértes; fotó: Kápráthegyi)
2005), Heves-Borsodi-dombság, Karancs-Medves (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Keszthelyi-hegység (LOKSA 1961), Kőszegi-hegység, Mátra (KOLOSVÁRY 1965b), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Pilis (LOKSA 1988), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Soproni-hegység (SZALAY 1951b), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Zemplén (LENGYEL 2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/19.1. ábra). Új adatok: Bakony, Hajagos, 1995.06.30, KCS; Bakony, Hárskút, Rák-tanya, 2004.07.01, KCS; Balaton-felvidék, Badacsonytördemic, Badacsony-hegy, 2005.05.07-06.05, LGD; Balaton-felvidék, Zánka, üdülőtelep, terepgyak talajcs., 2002.05.21-24, DL; Balatonfelvidék, Diszel, Csobánc, 1995.05.11, KCS; Balaton-felvidék, Hegyesd, 1995.06.30, KCS;
Balaton-felvidék,
Mindszetkálla,
1995.05.01,
KCS;
Balaton-felvidék,
Mindszetkálla, Kő-hegy, 1995.05.01, KCS; Balaton-felvidék, Diszel, Csobánc, 1995.06.30, KCS; Balaton-felvidék, Salföld, 1995.06.30, KCS; Balaton-felvidék,
31
Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.06.30, KCS; Balaton-felvidék, Köveskál, Felsőerdő, 1995.06.30, KCS; Balaton-felvidék, Hegyesd, 1995.05.01, KCS; Balaton-felvidék, Mindszetkálla, Kő-hegy, 1995.05.01, KCS; Balaton-felvidék, Balatonakali, Nagy-mező, 2004.05.12-20, Kutasi, Csaba, Börzsöny, Királyrét, Bajdázó, 2006.07.14, LGD; Cserhát, Szécsény, Szécsényi-rét, 2005.06.07, HG; Cserhát, Szécsény, Pöstény-puszta, 2005.06.30, HG; Keszthelyi-hegység, Padkői-erdő, 1995.06.30, KCS; Keszthelyihegység, Padkői-erdő, 1995.05.11, KCS; Keszthelyi-hegység, Garga-hegy, 1995.06.30, KCS; Keszthelyi-hegység, Rezi, 1995.05.11, KCS; Keszthelyi-hegység, Padkői-erdő, 1995.08.13, KCS; Mátra, Mátraszele, Akó-fej, 2002.09.19, DL; Vártorma-hegy, 1995.06.30, KCS; Gyűrűfű, Dütes-alja, 2006.05.20, DL; Gyűrűfű, Dütes-alja, 2006.05.20, DL; (5/19.1. ábra)
GENUS Lophopilio Hadži, 1931 20. Lophopilio palpinalis (Herbst, 1799) Opilio palpinalis Herbst: 1799 Oligolophus palpinalis: Simon 1879 Odiellus palpinalis: Roewer 1923 Lophopilio tridentatus Hadži: 1931 Odiellus sublaevis Caporiacco: 1940 Emonia labacensis Hadži: 1973 Bolea ephippiata Hadži: 1973
Diagnózis: Kisméretű faj, feltűnően rövid lábú. Testfelszínén csak a szemdomb előtt találunk három kisebb tüskét. Tapogatólába combján
5/20.1. ábra: A Lophopilio palpinalis ismert előfordulásai
erős tüskék találhatók. Elterjedés: európai Ismert adatok: Alföld (LOKSA 1990), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Börzsöny (VAN DER
WEELE 1998a), Cserehát (BOKOR 1998), Gerecse (LENGYEL & MURÁNYI 2006),
Heves-Borsodi-dombság (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Pilis (LOKSA 1988), Sárköz (KOMPOSCH 2004), Soproni-hegység (SZALAY 1951b), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zemplén (LENGYEL 2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/20.1. ábra). Új adatok: Őrség, Szalafő, Nyúzó-völgy, Zala-medre, 2006.09.28, LGD; Őrség, Farkasfa, Állami-erdő, 2006.10.08, LGD; Őrség, Felsőszölnök, 149-es terület melletti völgy Ny32
ra, 2006.10.21, LGD; Őrség, Szakonyfalu, gázló a patakon, 2006.10.21, LGD; Gyűrűfű, Szentléleki erdő, 2006.05.20, DL; (5/20.1. ábra)
GENUS Opilio Herbst, 1798 21. Opilio dinaricus Šilhavỳ, 1938 Opilio dinaricus Šilhavỳ: 1938 Opilio dinaricus: Rafalski 1962 Opilio dinaricus: Martens 1978
Diagnózis: Közepes méretű faj. Testfelszínét apró fogak borítják, színezete világos. Lábai feltűnően
hosszúak.
Tapogatólábának
felszíne egyenletesen szőrözött, sima. A hím párzószerv
alapján
egyértelműen 5/21.1
felismerhető (5/21.1. kép).
Az
ábra:
Opilio
dinaricus
ismert
előfordulásai
Elterjedés: közép-európai Ismert adatok: Várpalota (RAFALSKI 1962) (5/21.1. ábra) Új adatok: Mecsek, Komló-Zobákpuszta, Völgységi-patak, 2006.06.26, MD; Mecsek, Magyaregregy, Vár-völgy, Márévár, 2006.06.26, MD; (5/21.1. ábra) Megjegyzés: Elképzelhető, hogy a KOLOSVÁRY (1935) által 5/21.1 kép: Az Opilio dinaricus
Magyaregregyről említett Opilio parietinus Silhavy (sic!)
pénisze oldalról
adata erre a fajra vonatkozik.
– vonal:
0,05mm (HU-Magyaregregy)
22. Opilio parietinus (De Geer, 1778) Phalangium parietinum De Geer: 1778 Phalangium parietinum: Simon 1879 Opilio parietinus: Roewer 1923
Diagnózis:
Közepesméretű
faj.
Világos
szinezetű, a carapax apró tükékkel borított. A hímek tapogatólábának felszíne apró fogakkal
borított.
Péniszének
alkata
egyértelműen jellemzi a fajt. Elterjedés: holarktikus
5/22.1
Ismert adatok: Aggteleki-karszt (SZALAY 1932),
előfordulásai
ábra:
Az
Opilio
parietinus
ismert
Alföld (KOLOSVÁRY 1965a), Budapest (LENDL 1894), Bükk (LOKSA 1968), Cserehát 33
(BOKOR 1998), Heves-Borsodi-dombság (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Kőszegihegység (KOLOSVÁRY 1965b), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek, Pilis, Sárköz, Somogyi-dombság (LENDL 1894), Soproni-hegység (SZALAY 1951b) Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/22.1. ábra). Új adatok: 23. Opilio saxatilis C. L. Koch, 1839 Opilio saxatilis C. L. Koch: 1839 Phalangium saxatile: Simon 1879 Opilio parietinus: Roewer 1923 Opilio parietinus silhavyi Kratochvíl: 1934 Opilio cavernarum Roewer: 1956 Opilio macedonicus Hadži: 1973 Metadasylobus bolei Hadži: 1973
Diagnózis: Közepesméretű, aránylag rövidlábú faj. A glans penis háti oldala jellegzetes szőr5/23.1.
szerű képleteket visel.
ábra:
Az
Opilio
saxatilis
ismert
előfordulásai
Elterjedés: európai Ismert adatok: Alföld (AVRAM 1968; KOLOSVÁRY 1965b, KOMPOSCH 2004, LENGYEL & MURÁNYI 2006), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Balaton-felvidék (KOLOSVÁRY 1965b), Budai-hegység, Hegyalja, Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Heves-Borsodidombság (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1965b), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b), Pilis (LOKSA 1988), Rába-völgye (KOMPOSCH 2004), Sopronihegység (SZALAY 1951b), Tokaji-hegy (LENGYEL 2005), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005, LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/23.1. ábra). Új adatok: Vecsés, 4-es út hídja, Gyáli-patak, 2006.10.16, LGD; Budapest, XI.kerület Köbölkút utca, 2005.09.27, MD; (5/23.1. ábra)
34
GENUS Phalangium Linnaeus, 1758 24. Phalangium opilio Linnaeus, 1758 Phalangium opilio Linnaeus: 1758 Phalangium opilio: Simon 1879 Phalangium brevicorne: Simon 1879 Cerastoma cornutum: Herman 1879 Eudasylobus unicolor Roewer: 1911 Phalangium opilio: Roewer 1923 Phalangium calabrianum Roewer: 1956
Diagnózis: Közepes méretű faj. A carapaxon sok, apró és hegyes tüske található. A hímek tapogatólába feltűnően hosszú, járóláb-szerű,
5/24.1.
ábra:
A
Phalangium
opilio
ismert
előfordulásai
csáprágójuk második ízén erős, hosszú nyúlvány található. Háti rajzolata jellegzetes. Meleg, napsütötte élőhelyeket kedvel, zavart és mezőgazdasági területeken is megtalálható. Elterjedés: palearktikus Ismert adatok: Alföld (AVRAM 1968; KOLOSVÁRY 1965a, 1967; LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Cserehát (BOKOR 1998), Hegyalja, Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Kőszegi-hegység (HERMAN 1879; KOLOSVÁRY 1965b), Mecsek (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Soproni-hegység (SZALAY 1951b; KOMPOSCH 2004), Tokaji-hegy (LENGYEL 2005), Vasi-Soproni-síkság (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Villányi-hegység (KOMPOSCH 2004), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/24.1. ábra). Új adatok: Börzsöny, Királyrét, fogadó udvarán, 2006.07.15, LGD; Budapest, Budapest, XVIII. kerület Podhorszky utca, 2006.11.01, LGD; Kisalföld, Mosonszolnok, Öregerdő, 1998.09.02, HE.; Kisalföld, Rábatamási, Szabadhany, 1998.09.01, HE.; Mezőföld, Agárd, nádas, 2004.06.30-07.25, KB; Vasi-Soproni-síkság, Meggyeskovácsi, házfal, 2006.07.20, LGD; (5/24.1. ábra)
35
GENUS Platybunus C. L. Koch, 1848 25. Platybunus bucephalus (C. L. Koch, 1835) Opilio bucephalus C. L. Koch: 1835 Platybunus bucephalus: Roewer 1923 Platybunus exiguus Roewer: 1956
Diagnózis: Közepes méretű faj. Testfelületükén nem látható fog vagy tüske, szinezete barnás. Szemdombja feltűnően nagyméretű, kiálló. A tapogatólábakon különböző, változatos alakú és méretű nyúlványok ill. tüskék találhatók,
5/25.1 ábra: Az Platybunus bucephalus ismert
ezek száma és mérete, valamint a pénisz
előfordulásai
alkata alapján különítik el a fajt. Elterjedés: közép-európai Ismert adatok: Aggteleki-karszt (KOMPOSCH 2004; LENGYEL 2005), Alföld (KOLOSVÁRY 1965b; LOKSA 1990), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Bükk (KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Keszthelyi-hegység (LOKSA 1961), Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1965b), Mátra (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Pilis (LOKSA 1988; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zemplén (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/25.1. ábra) Új adatok: Megjegyzés: A génusz tagjainak taxonómiai státusza morfológiai változékonyságuk miatt igen bizonytalan (LENGYEL & MURÁNYI 2006). 26. Platybunus pallidus Šilhavỳ, 1938 Platybunus pallidus Šilhavỳ: 1938 Platybunus pallidus: Šilhavỳ 1956 Platybunus pallidus: Martens 1978
Diagnózis:
Közepes
méretű
faj.
Testfelülete,
szemdombja a P. bucephalus fajra hasonlít, szinezete
jellegzetesen
halványabb.
A
tapogatólábakon különböző, változatos alakú és méretű nyúlvány található, ezek száma és mérete, valamint a pénisz alkata alapján különítik el a fajt. Elterjedés: kárpáti 36
5/26.1 ábra: Az Platybunus pallidus ismert előfordulásai
Ismert adatok: Zemplén (MURÁNYI 2002; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/26.1. ábra) Új adatok: Megjegyzés: A génusz tagjainak taxonómiai státusza morfológiai változékonyságuk miatt igen bizonytalan (LENGYEL & MURÁNYI 2006).
GENUS Rilaena Šilhavỳ, 1965 27. Rilaena triangularis (Herbst, 1799) Opilio triangularis Herbst: 1799 Platybunus triangularis: Roewer 1923 Platybunus (Paraplatybunus) triangularis: Dumitrescu 1970 Rilaena triangularis: Staręga 1973 Rilaena triangularis: Martens 1978
Diagnózis: Közepes méretű, hosszú lábú faj. Testfelülete sima, nincsnek rajta tüskék, szemdombja jellegzetesen magas, kiálló.
5/27.1 ábra: Az Rilaena triangularis ismert
Tapogatólábának
előfordulásai
combján
erős
fogak
találhatók, amelyek hossza mindig rövidebb a comb átmérőjénél. A hímek csáprágójának ollóján háromszög alakú kinövés található. Elterjedés: európai Ismert adatok: Bodrog-köz (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Aggteleki-karszt (Komposch 2004), Alföld (Komposch 2004), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Balaton-felvidék (Kolosváry 1965b), Bükk (Loksa 1968), Cserehát (Bokor 1998), Hegyalja (LENGYEL 2005), Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Mecsek (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (Kolosváry 1965b), Mecsek (Komposch 2004), Sárköz (Komposch 2004), Soproni-hegység (Szalay 1951b), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/27.1. ábra), Új adatok: Balaton-felvidék, Badacsonytördemic, Badacsony-hegy, 2005.05.07-06.05, LGD; Balaton-felvidék, Zánka, üdülőtelep, terepgyak talajcs., 2002.05.21-24, DL; Balatonfelvidék, Mindszetkálla, Kő-hegy, 1995.05.01, KCS; Börzsöny, Diósjenő, Kemencepatak,
2005.06.14,
MD;
Keszthelyi-hegység,
Garga-hegy,
1995.06.30,
KCS;
Keszthelyi-hegység, Padkői-erdő, 1995.08.13, KCS; Gyűrűfű, Szentléleki erdő, 2006.05.20, DL; Zemplén, Kishuta, Kőkapu, Kemence-patak, 2006.06.08, MD; (5/27.1. ábra)
37
GENUS Zachaeus C. L. Koch, 1839 28. Zachaeus crista (Brullé, 1832) Phalangium crista Brullé: 1832 Egaenus variegatus Lendl: 1894 Egaenus hungaricus Lendl: 1894 Zacheus crista: Roewer 1923 Paropilio lineatus Roewer: 1956 Zacheus crista: Martens 1978 Zachaeus crista: Crawford 1992
Diagnózis: Nagy testű, rövid lábú faj. Testfelülete sima,
mintázata
Szemdombja
a
kiálló,
fajra élén
jellemző.
5/28.1 ábra: A Zachaeus crista ismert előfordulásai
fogacskák
találhatók. A lábak keresztmetszete szögletes. A hímek csáprágója rendszerint erősen fejlett, alapi ízén sok apró erős fogacska található. Elterjedés: dél-kelet-európai Ismert adatok: Aggteleki-karszt (LENGYEL 2005), Alföld (KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004), Bakony (KOLOSVÁRY 1965b; LOKSA 1971; KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Balaton-felvidék (LOKSA 1978), Bodrogköz (LENGYEL 2005), Borsodi-medence (LENGYEL 2005), Budai-hegység (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Budapest (LENDL 1894; KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004), Cserehát (BOKOR 1998, LENGYEL 2005), Cserhát (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Hegyalja, Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Heves-Borsodi-dombság, Karancs-Medves (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1965b), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Pilis (LOKSA 1988), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Visegrádi-hegység (KOLOSVÁRY 1965b; LOKSA 1991), Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/28.1. ábra) Új adatok: Bakony, Zirc, arborétum, 2004.07.14-08.04, KCS; Budapest, MTA-NKI Nagykovácsi út 17-19., 2006.06.02, DE; Cserhát, Szécsény, Pöstény-puszta, 2005.06.30, HG; Gyűrűfű, Szentléleki erdő, 2006.05.20, DL; Gyűrűfű, Dütes alja, 2006.05.20, DL; Pilis, Szentendre, Dömörkapu, Bükkös-patak, 2006.07.21, MD; (5/28.1. ábra)
38
FAMILIA SCLEROSOMATIDAE GENUS Amilenus Martens, 1969 29. Amilenus aurantiacus (Simon, 1881) Leiobunum aurantiacum Simon: 1881 Nelima aurantiaca: Roewer 1923 Amilenus aurantiacus: Martens 1969
Diagnózis: Közepes méretű, feltűnően hosszúlábú faj. Hátoldalon két villám-szerű rajzolattal, amely
a
nőstényeken
kontrasztosabb,
a
hímeken kevésbé feltűnő. Elterjedés: alpi-dinári
5/29.1. ábra: Az Amilenus aurantiacus ismert
Ismert adatok: Őrség (MURÁNYI 2004; LENGYEL &
előfordulása
MURÁNYI 2006) (5/29.1. ábra) Új adatok: -
GENUS Gyas Simon, 1879 30. Gyas titanus Simon, 1879 Gyas titanus Simon: 1879 Gyas titanus: Roewer 1923 Gyas annulatus: Šilhavỳ 1956 Gyas annulatus: Avram 1968 Gyas titanus: Martens 1978
Diagnózis: Nagy testű, hosszú lábú faj. Teste erősen szklerotizált. Az irodalom a csípők szinezete és a péniszen található nyúlványok 5/30.1 ábra: A Gyas titanus ismert előfordulása
alapján különíti el a fajt. Elterjedés: diszjunkt európai, montán
Ismert adatok: Alföld, Tisza felső-folyása (AVRAM 1968) (5/30.1. ábra) Új adatok: Megjegyzés: Magyarországról csupán egyetlen adatáról tudunk Gyas annulatus néven (AVRAM 1968). A Gyas annulatus csak az Alpok területén él. Romániai és szlovákiai állatokat megvizsgálva azt találtam, hogy a párzószervük, a csáprágójuk és a tapogatólábuk is eltér a törzsalaktól, ez a jelenség egybevág MURÁNYI & LENGYEL (2006) megfigyeléseivel. Pontos következtetések levonásához további vizsgálatok elvégzése szükséges. 39
GENUS Leiobunum C. L. Koch, 1839 31. Leiobunum rotundum (Latreille, 1798) Phalangium Rotundum Latreille: 1798 Leiobunum rotundum: Simon 1879 Liobunum rotundum: Roewer 1923 Nelima fuscifrons: Sankey 1953
Diagnózis: Közepesméretű, hosszúlábú faj. A hímek teste kerekded, szinezete sárgás. A nőstények mintázata bonyolult rajzolat, amely fajra jellemző (5/31.1 kép). A faj 5/31.1 ábra: A Leiobunum rotundum ismert
elkülönítése csak a párzószerv alkata
előfordulásai
alapján állapítható meg biztosan, mind a nőstények, mind a hímek esetében. Elterjedés: atlanti Ismert adatok: Alpokalja (KOMPOSCH 2004), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b; MARTENS 1978), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI (KOMPOSCH
2006),
Pilis
2004),
(LOKSA
1988),
Soproni-hegység
Rába
(SZALAY
1951b), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/31.1. ábra)
5/31.1 kép: A Leiobunum rotundum
Új adatok: Börzsöny, Királyrét, "Spartacus"-ház hídja,
nőstényének habitusa (HU-Börzsöny)
2006.07.15, LGD; Gerecse, Agostyán, Arborétum feletti talajszelvény, 2006.08.30, LGD; (5/31.1. ábra)
32. Leiobunum rupestre (Herbst, 1799) Opilio rupestris Herbst: 1799 Liobunum gracile Thorell: 1876 Liobunum laeve Thorell: 1876 Liobunum norvegicum Strand: 1910 Liobunum rupestre: Roewer 1923 Nelima glabra: Hadži 1931
Diagnózis: Közepesméretű, feltűnően hosszúlábú faj. A hímek teste hosszúkás, szinezete barna, a 5/32.1 ábra: Az Leiobunum rupestre ismert előfordulásai
40
fejtorpajzson két világosabb folt látható. A nőstények mintázata bonyolult rajzolat, amely fajra jellemző. A faj elkülönítése csak a párzószerv alkata alapján állapítható meg biztosan, mind a nőstények, mind a hímek esetében. Elterjedés: alpi-dinári-kárpáti Ismert adatok: Budapest (KOLOSVÁRY 1965b), Bükk (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Kőszegi-hegység (KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (KOLOSVÁRY 1965b), Zemplén (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/32.1. ábra). Új adatok: Aggteleki-karszt, Bódvarákó, Esztramos oldala, 2006.08.24, LGD; Őrség, Felsőszölnök, 149-es terület melletti völgy Ny-ra, 2006.10.21, LGD; Őrség,
5/32.1.
kép:
A L.
rupestre
pénisze oldalról – vonal: 0,05 mm (HU-Őrség).
Felsőszölnök, határ melleti völgy, 2006.10.21, LGD; (5/32.1. ábra). Megjegyzés: Az Őrségben gyűjtött hímek párzószerve – a törzsalaktól eltérően – erősen hajlott (5/32.1.kép).
33. Leiobunum tisciae Avram, 1968 Leiobunum tisciae Avram: 1968 Leiobunum tisciae: Martens 1978
Diagnózis: Közepes méretű, hosszúlábú faj. A hímek és a nőstények háti mintázata szabálytalan, világosbarna rajzolat. A faj elkülönítése csak a párzószerv alkata alapján állapítható meg biztosan, mind a nőstények (5/33.2. a-b.ábra), mind a hímek
5/33.1
ábra:
Az
Leiobunum
tisciae
ismert
előfordulásai
esetében. Elterjedés: kárpát-medencei Ismert
adatok:
(AVRAM
Alföld,
1968);
Tisza-felsőfolyása
Alföld,
Tiszabercel
(LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/33.1. ábra) Új adatok:Megjegyzés: A fajt a Tisza magyarországi felső szakaszról írta le AVRAM (1968). Azóta 5/33.2.a-b. ábra: A Leiobunum tisciae tojócsöve (a)
41
és ondótartója (b) – vonal: 0,5 mm (a) és 0,05 mm (b)
újabb hazai adatáról nem tudunk. Az új egyedeket valamivel lejjebb, szintén a Tisza mentén gyűjtötték. A preparált tojócsőben található spermatartó alapján egyértelmű, hogy a nevezett fajról van szó (5/33.1. a-b ábra). Az MTM Állatárából kölcsönzött, erdélyből származó Nelima nigripalpis néven határozott állatok egy része is ehhez a fajhoz tartozik. Feltehetően hazai Nelima nigripalpis adatok is erre a fajra vonatkoznak.
GENUS Nelima Roewer, 1910 34. Nelima sempronii Szalay, 1951 Nelima sempronii Szalay: 1951 Nelima silvatica: Szalay 1951 Nelima silvatica: Šilhavỳ 1956 Nelima semproni: Martens 1969
Diagnózis: Közepes méretű, hosszúlábú faj. Testén
egyáltalán
nincsenek
tüskék,
dudorok, felszíne finoman szemcsézett. A hím tapogatóláb tarsusa erősen hajlott 5/34.1.
(5/34.1. kép), a pénisz alkata a fajra jellemző.
A
nőstény
utótestén
ábra:
A
Nelima
sempronii
ismert
előfordulásai
két
világosabb folt található. Elterjedés: közép-európai Ismert adatok: Alföld (KOMPOSCH 2004), Bakony (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Balaton-felvidék (KOMPOSCH 2004), Börzsöny (LENGYEL & MURÁNYI
2006),
Budapest
(LENGYEL
&
MURÁNYI 2006), Kisalföld (KOMPOSCH 2004), Kőszegi-hegység (KOMPOSCH 2004; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Mecsek (LENGYEL & MURÁNYI
5/34.1. kép: A Nelima sempronii hím tapogatólába oldalról. (HU-Őrség)
2006), Őrség (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Rába-völgye (KOMPOSCH 2004), Sopronihegység (KOMPOSCH 2004), Soproni-hegység (SZALAY 1951b), Vértes (LENGYEL & MURÁNYI 2006), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/34.1. ábra) Új adatok: Budapest, XVIII. kerület Podhorszky utca, 2006.11.01, LGD; Gerecse, Agostyán, Alapítványi tábor, 2006.08.28, LGD; Kisalföld, Lébény, tölgyes, 1998.09.02, HE; Őrség, Szalafő, őserdő, 2006.09.28, LGD; Őrség, Szalafő, Nyúzó-völgy, Zala-medre,
42
2006.09.28, LGD; Őrség, Őriszentpéter, Keserűszer, Nemzetipark, kutatóház, 2006.09.28, LGD; Őrség, Farkasfa, Állami-erdő, 2006.10.08, LGD; Őrség, Szalafő, Templomszer, 2006.10.08, LGD; Őrség, Őriszentpéter, Keserűszer, Nemzetipark, kutatóház,
2006.10.20,
LGD;
Vasi-Soproni-síkság,
Meggyeskovácsi,
házfal,
2006.07.20, LGD; Zemplén, Kishuta, Kemence-torkolata, 2004.10.03, MD; (5/34.1. ábra) Megjegyzés: A fajt kifejezetten rikának tartották Magyarországon (MARTENS 1978), de a gyűjtések során több helyről előkerült, sokszor zavart élőhelyekről is. Az MTM Állattárának gyűjteményében található valamennyi N. silvatica néven határozott egyed ehhez a fajhoz tartozik.
GENUS Astrobunus Thorell, 1876 35. Astrobunus laevipes (Canestrini, 1872) Hoplites laevipes Canestrini: 1872 Sclerosoma Meadii Thorell: 1876 Astrobunus bosnicus Roewer: 1912 Astrobunus meadi: Roewer 1923 Astrobunus bernardicus simoni Hadži: 1927 Roeweriolus hungaricus Kolosváry: 1933 Roweriolus slavicus Kratochvíl: 1934 Roeweriolus carpathicus Bartoš: 1938 Roeweriolus dudichi Szalay: 1951
5/35.1. ábra: A Astrobunus laevipes ismert
Astrobunus laevipes Martens: 1978
előfordulásai
Diagnózis: Kisméretű, rövid lábú faj. Teste hátihasi irányban lapított. Hátoldalán jellegzetes erős kinövések találhatók, szemdombja fejlett, rajta oldalanként két, rövid és tompa tüskét találunk. Elterjedés: közép-európai Ismert adatok: Alföld (AVRAM 1968), Aggteleki-karszt (KOLOSVÁRY 1965a, 1965b, 1967; LENGYEL 2005), Bakony (KOLOSVÁRY 1944, 1965b; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Balaton-felvidék (KOLOSVÁRY 1944, 1965b; ROEWER 1957; LOKSA 1978), Bodrogköz (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006), Borsodi-medence (LENGYEL 2005), Börzsöny (VAN
DER
WEELE 1998), Budapest (KOLOSVÁRY 1965b), Cserehát (BOKOR
1998), Hegyalja (LENGYEL 2005), Hernád-völgye (LENGYEL 2005), Kőszegi-hegység (KOLOSVÁRY 1944, 1965b), Pilis (LOKSA 1988), Sajó-völgye (LENGYEL 2005), Somogy (KOMPOSCH 2004), Soproni-hegység (KOLOSVÁRY 1944), Soproni-hegység (SZALAY
43
1951b; KOLOSVÁRY 1965b; KOMPOSCH 2004), Szatmári-síkság (LENGYEL 2005), VasiSoproni-síkság (KOLOSVÁRY 1944), Visegrádi-hegység (LOKSA 1991), Zala-völgye (KOMPOSCH 2004), Zemplén (LENGYEL 2005; LENGYEL & MURÁNYI 2006) (5/35.1. ábra). Új adatok: Balaton-felvidék, Hegymagas, Szent György-hegy, 1995.05.01, KCS; Őrség, Szalafő, Templomszer, 2006.10.08, LGD; (5/35.1. ábra) 5.2. Bizonytalan hazai előfordulású taxonok Anelasmocephalus cambridgei (Westwood, 1874): A fajt egyedül LOKSA (1968, 1984) említi a Bükkből. Az A. cambridgei nyugat-európai, atlanti elterjedésű faj. LOKSA által ismertetett egyedek feltehetően az Anelasmocephalus hadzii fajhoz tartoznak (KOMPOSCH 2004). Jelenlétének igazolása megerősítésre vár. Trogulus aquaticus (Simon, 1879): Az MTM-Állattárának gyűjteményében két állatot találtam, mindkettő nőstény. Bélyegeikben a T. tingiformis fajra hasonlítanak. Nemastoma wiehlei Roewer, 1951: ROEWER (1951) Simontornya környékéről írta le a fajt. MARTENS (1978) szerint a faj a Paranemastoma silli (Herman, 1871) faj junior szinoním neve, amely kárpáti endemizmus. KOMPOSCH (2004) P. silli néven a fajt faunánk részeként említi. ROEWER (1951) egy nőstény példány szinezete alapján írta le a fajt, azonban a Paranemastoma genus fajainál a szinezet erősen variál, ezért annak kiderítésére, hogy ROEWER (1951), melyik fajt említi Simontornya térségéből, további vizsgálatokra van szükség. Paroligolophus agrestis (Meade, 1855): KOLOSVÁRY (1965b) említi Lónya térségéből. A nevezett faj nyugat-európai-atlanti elterjedésű, további vizsgálatok szükségesek annak megismeréséhez, hogy KOLOSVÁRY (1965b) pontosan melyik fajt említi ezen a néven. Mitopus palliatus Latreille, ?: LENDL említi három lelőhelyről (LENDL 1894). Bizonytalan faj. Nelima nigripalpis Simon, 1879: Az MTM-Állattárának gyűjteményében található N. nigripalpis néven határozott állatok egy részének nőstényei a L. tisciae fajhoz tartoznak, a spermatartó alakja alapján (5/33.2. a-b ábra). A hímek párzószerve hiányzik, így azok pontos meghatározása nem lehetésges. Nelima glabra (? , ?): A MTM-Állattárának gyűjteményében ilyen néven határozott állatok mind hímek, párzószervük hiányzik, pontos határozásuk ezért nem lehetséges, azonban habitus alapján nem hasonlítanak a Leiobunum rupestre fajhoz, amelynek junior szubjektív szinonímjaként tartja MARTENS (1978). 44
6. Értékelés 6.1. Faunisztika Hazánkból 34 kaszáspókfaj volt ismert (LENGYEL & MURÁNYI 2006), ezek közül egy faj taxonómiai helyzete bizonytalan (Nemastoma wiehlei Roewer, 1951), egy alfaj, a Carinostoma elegans batorligetiense Szalay, 1951, neve érvényesnek tekinthető. Az Odiellus lendli (Sørensen, 1894) fajt KOMPOSCH (2004) listájában nem említi, én azonban irodalmi adatai alapján a hazai fauna tagjának találtam. A magyar kaszáspókfauna 32 fajáról vannak adataim az elmúlt évek vizsgálatai alapján, 2 fajról több mint 35 éve nincs új információ. Összesen további 7 faj előfordulása bizonytalan. Magyarország 1037 db 10x10km-es UTM-egységéből 87-ből rendelkeztünk adatokkal (8%). Vizsgálatom eredményeként ez 180-ra növekedett (17%), ebből munkám 118 egységet érintett (11%), ezek közül 93-ból még nem rendelkeztünk adatokkal (9%) (6/1. ábra; 6/1. táblázat). Valamennyi vizsgált tájegységen sikerült növelni az ismert fajok számát, egyes esetekben (Zemplén, Őrség) a korábban ismert duplájára (LENGYEL 2005).
6/1.1. ábra: Ismert adatok Magyarország kaszáspókfaunájáról
Az adatok jelentős többsége középhegységi tájainkról származik. Legjobban feltárt tájegységünk a Zempléni-hegység, ahonnan a hazai fauna képviselőinek jelentős hányada (24 faj) előkerült. Részletesebben feltárt tájegységeink közé tartozik még az Alpokalja (19 faj), a Vértes (17 faj) és a Mecsek (15 faj). A felsorolt területeken mind egyeléses, mind talajcsapdás módszerrel történt mintavételezés. 45
Az Alföldről nagyon kevés adattal rendelkezünk. A Tisza ártéri erdeinek vizsgálata megerősítheti a Gyas titanus hazai előfordulását, és bővítheti ismereteinket a Leiobunum tisciae elterjedéséről, valamint további kárpáti fajok előfordulása is várható. Figyelembe véve, hogy az endemikus fajok jelentős része szurdokvölgyekben, barlangokban él (pl. a legtöbb Ischyropsalis (MARTENS 1978) és Siro génuszba tartozó faj (BOYER et al. 2005)), a Bükkhegység, a Bakony és az Aggteleki-karszt hasonló élőhelyeinek vizsgálata számos érdekes fajt tartogathat még. A Szigetköz és Délnyugat-Dunántúl területe teljesen feltáratlan, ahonnan alpesi, atlanti, ill. mediterrán fajok előkerülése várható. A szomszédos országok faunisztikai adatai alapján további alapos vizsgálatokkal még 14 faj jelenlétére számíthatunk nagy valószínűséggel (6/2. táblázat).
Fajnév 1. Siro carpaticus Rafalski, 1956 2. Cyphophtalmus duricorius (Joseph, 1868) 3. Holoscotolemon unicolor Roewer, 1915 4. Ischyropsalis manicata L. Koch, 1865 5. Platybunus pinetorum (C.L. Koch, 1839 6. Leiobunum subalpinum Komposch, 1998 7. Carinostoma carinatum (Roewer, 1914) 8. Nemastoma transsylvanicum Gruber et Martens, 1968 9. Paranemastoma kochi (Nowicki, 1870) 10. Paranemastoma silli (Hermann, 1871) 11. Anelasmocephalus hadzii Martens, 1978 12. Trogulus closanicus Avram, 1971 13. Trogulus coriziformis C.L. Koch, 1839 14. Trogulus falcipenis Komposch, 2000
Kárpát medencei előfordulás Szlovákia Ausztria, Szlovénia, Horvátország Ausztria, Szlovénia, Horvátország Románia, Szlovákia Ausztria, Románia Ausztria Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia Románia Szlovákia, Románia Románia Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia Románia, Szlovénia, Horvátország Szlovénia, Horvátország Ausztria, Szlovénia, Horvátország
6/1.2 táblázat: A magyar kaszáspókfaunában potenciálisan várható kaszáspókfajok a Kárpát-medencéből
6.2. Zoogeográfia Hazánk területét változatos állatföldrajzi hatások érik, ez megfigyelhető a kaszáspók fauna összetételében is (6/1. diagram). A magyar kaszáspókfaunában leginkább ez európai (9 faj) és a közép-európai (8 faj) fajok dominálnak, előfordulásuk az ország valamennyi vizsgált területét érinti. A délkelet-európai hatás is jelentős az országban. Széles elterjedésű, mediterrán fajok képviselik (12%), amelyek a Magyar-középhegység egész területén jelen vannak.
46
közép-európai 24% dél-kelet-európai 12% kárpáti 9% európai 25% holarktikus 9% alpi-dinári-kárpáti 6% pannon 3%
balkán-kárpáti 3% atlanti alpi-dinári 3% 3%
alpi-balkáni 3%
6/2.1 diagram: A magyar kaszáspókfauna megoszlása állatföldrajzi szempontból
Három kárpáti hatást jelző faj él Magyarországon (9%), diszjunkt elterjedéssel az ország magasabb hegyvidékein (Platybunus pallidus–Zemplén; Holoscotolemon jaqueti–Mátra, Bükk,), ill. a bátorligeti láp és az Aggteleki-karszt területén a Carinostoma elegans (s.l.), amely faj azonban az alföldi jellegű Nagytétényről is előkerült. Holarktikus fajok (9%) közül kettő (Phalangium opilio, Opilio parietinus) leginkább antropogén területeken honos, a Mitopus morio valamennyi természet-közeli erdőnkben megtalálható. Faunánk egyetlen atlanti tagja a Leiobunum rotundum, amely csapadékosabb tájaink erdeiben (Alpokalja, a Magas-Bakony, Börzsöny, Zemplén) él. Dinári hatást az alpi-dinári elterjedésű Amilenus aurantiacus valamint az alpi-dinárikárpáti elterjedésű Leiobunum rupestre és Trogulus tingiformis fajok igazolják. Az A. aurantiacus csak a Kőszegi hegységben, a L. rupestre nyugati tájainkon (Alpokalja) ill. az Aggteleki-karszt és a Zemplén hűvösebb völgyeiben él. A T. tingiformis Zala-megyéből, a Bakony két pontjáról és a Szent György-hegyről ismert. Balkáni hatást két faj igazol. Az alpi-balkáni elterjedésű Nemastoma bidentatum a Dunántúl területén fordul elő, a balkán-kárpáti Odiellus lendli faj két adata a Kisalföldről és a Kőszegi-hegységből ismert. A Leiobunum tisciae faj elterjedéséről kevés adattal rendelkezünk. A Felső-Tisza vidékéről, a kárpátokból van több adata (LENGYEL & MURÁNYI 2006; MURÁNYI & LENGYEL
47
2006), valamint valószínűsíthető előfordulásai (WEISS 1996). Angliai előfordulása kétséges (MURÁNYI & LENGYEL 2006). Adatai alapján pannon elterjedésűnek tűnik. MARTENS (1978) vikariánsnak tartja a Nemastoma lugubre és a Nemastoma bimaculatum (Fabricius, 1775) fajokat. Hazai adataink alapján Nemastoma bidentatum és a Nemastoma lugubre feltételezhetően vikariál. A Nemastoma bidentatum – ellentétben MARTENS (1978) feltételezésével – csak a Dunántúlon, a Nemastoma lugubre pedig, Északiközéphegységben fordul elő ill. Magyarország területén egyetlen ponton, Visegrádihegységnél átlépi a Dunát. Jelenleg nincs adatunk arról, hogy a Duna vonalától délre és nyugatra másutt előfordulna. Ezt a jelenséget több szerző adatai is alátámasztják (KOLOSVÁRY 1965a, 1967; AVRAM 1968; LOKSA 1962, 1968, 1991; MARTENS 1978; SZALAY 1951b; VARGA 1996; BOKOR 1998;
VAN DER
WEELE 1998; KOMPOSCH 2004; LENGYEL 2005;
LENGYEL & MURÁNYI 2006). Faunánk további elemzésére főkomponens analízist és hierarchikus osztályozást végeztem. Hazánk területeinek feltártsága jelentősen eltér, ezért csak azokat a tájegységeket vettem be az analízisbe, ahol talajcsapdás gyűjtések is történtek. A fajok adatai közül csak a talajlakó életmódúakét használtam fel. A főkomponens analízisben az egyes tájegységek négy nagyobb csoportot alkotva egymástól határozottan elkülönülnek (6/2.1. ábra). Az I. csoport az Alpokalja tájegységeit és a Bakonyt foglalja magában. Meghatározó fajai a P. qudaripunctatum és az I. hellwigi. A Bakony faunájában mediterrán elemek is találhatók, így köztes pozícióban van az Alpokalja és a Dunántúl többi tájához képest. A II.a és II.b csoport a Dunántúl többi táját tartalmazza. A II.a csoportban szereplő Balaton-felvidék és Budapest hasonlósága nagy. A II.b csoportban kitűnik a Vértes és a Mecsek hasonlósága azonban mindkettő alacsony varianciát mutat. A III. csoportba az Északi-középhegység tájai, a Felső-Tisza-vidéke és a PilisVisegrádi-hegység tartozik. A csoport struktúráját a kárpáti elterjedésű H. jaqueti és érdekes módon a dél-kelet-európai elterjedésű D. scabrum és E. convexus fajok határozzák meg. A négy csoport egymáshoz viszonyított helyzetét a vikarianciát mutató N. lugubre és N. bidentatum fajok befolyásolják a legjelentősebben, amit az ábrán látható egymással ellentétes helyzetük bizonyít.
48
II. a
I. II. b III.
6/2.1. ábra: A talajlakó kaszáspókfauna főkomponens analízisének biplot-ja
6/2.2. ábra: A talajcsapdázással is vizsgált tájegységek dendrogramja kaszáspókfajaik prezenciája ill. abszenciája alapján (Csoportátlag, Euklidészi-távolság, SYN-TAX; PODANI 1997)
49
6/2.3. ábra: Az elemzett tájegységek kapcsolata talajlakó kaszáspókfaunájuk alapján minimális feszítőfán ábrázolva (SYN-TAX; PODANI 1997)
A hierarchikus osztályozás során csoportátlag módszert használtam euklidészi távolság számítással (6/2.2. ábra). A dendrogramon látható struktúra megerősíti az ordináció során feltételezett kapcsolatokat. Leolvasható továbbá a Zemplén és az Aggteleki-karszt faunájának rokonsága is. Minimális feszítőfát készítettem a kapcsolatrendszer szemléletesebbé tétele érdekében (6/2.3.ábra). Teljes lánc és egyszerű lánc módszerek során is hasonló eredmény született, a Balaton-felvidék és Budapest rokonsága nagy, azonban lötyögő csoport KOLOSVÁRY (1936) a Kárpát-medence faunáját nyolc régióra osztotta fel (6/2.4. ábra).
6/2.4 ábra: A Kárpát-medence kaszáspókfaunájának felosztása KOLOSVÁRY (1936) nyomán (A.:Adriai; A2.:Alpi; P.: Pannóniai; D.: Dinári; K.: Kárpáti; E.: Erdélyi; B.: Bihari; B2.:Bánáti)
Feltételezését összevetve az elvégzett elemzésekkel elmondható, hogy a talajlakó kaszáspók fauna adatai igazolják az Alpi-faunatartomány határait, azonban a Magyarközéphegység faunája nem egységes: a Bakony közeli rokonságot mutat az Alpokaljával, a
50
Vértes-hegység pedig a Mecsekkel. A Pilis-Visegrádi-hegység faunája ugyanakkor közelebbi kapcsolatban áll az Északi-, mint a Dunántúli-középhegységgel. A jelenleg rendelkezésre álló adataink alapján a teljes kaszáspók faunánk megbízható tipizálása még nem lehetséges.
6.3. Taxonómiai értékelés Faunánkban összesen négy faj és két génusz rendszertani helyzete tisztázatlan. Közülük két fajt vizsgáltam meg részletesebben: 1, Carinostoma elegans (Sørensen, 1894) s. l. A fajt SØRENSEN (LENDL 1894) írta le Magyarországról, pontos lelőhelyi adat nélkül. Később ROEWER (1923) említi Munkács és Temesvár térségéből. SZALAY (1951c) a bátorligeti populációt a színezete alapján variáció szinten különítette el a törzsalaktól. STARĘGA (1976) a faj bulgáriai példányai, a törzsalak és SZALAY gyűjteménye között azonban nem talált eltérést. LOKSA (1990) a bátorligeti populációt alfaji szintre emelte a csáprágó alapízének formája, és a péniszen található fogak száma alapján. Az általam megvizsgált példányok színezetükben és a pénisz alkatában a bátorligeti populációhoz, a csáprágó alapíze alapján a törzsalakhoz hasonlítanak (6/3.1., 6/3.2. és 6/3.3. ábra). A faj és az alfaj viszonyának tisztázására további vizsgálatok elvégzése szükséges.
a,
b,
c,
d,
6/3.1 ábra: A C. elegans habitus változatai (a, - LENDL (1894); b, - MARTENS (1978) alapján; c, Bátorliget, LOKSA (1990) alapján ; d, - Nagytétény, fotó)
51
a,
b,
c,
a,
b,
c,
6/3.2 ábra: A csáprágó alapíze Carinostoma elegans
6/3.3 ábra: A a glans penis alakja a Carinostoma elegans
különböző alakjainál (a, - MARTENS (1978); b, -
különböző alakjainál (a, - MARTENS (1978); b, - Bátorliget,
Bátorliget, LOKSA (1990); c, - Nagytétény)
LOKSA (1990); c, - Nagytétény)
2, Gyas titanus Simon, 1879 A fajt Gyas annulatus néven említi több szerző a Kárpát-medence számos lelőhelyéről, Természettudományi Múzeum Állattárának gyűjteményében található valamennyi kárpátmedencei Gyas egyedet is ilyen néven határozták meg, a nevezett faj azonban csak az Alpok területén él (MARTENS 1978). MARTENS (1978) szerint az említett példányok mind a G. titanus fajhoz tartoznak, a félrehatározás a határozóbélyegként használt járóláb-csípő ízek színezetének változatossága miatt történt. A faj a Pireneusokban, az Alpokban, a Kárpátokban és – NOVAK et al. (2000) kutatásai alapján – a Dinári-hegység területén él. Romániából, Szlovákiából és a Balkánról gyűjtött állatokat összevetve azt találtam, hogy a kárpáti területekről származó példányok több bélyegben is eltérnek az alpi-dinári törzsalaktól. A variabilitás mértékének pontosabb megismerésére elővizsgálatokat végeztem négy dinári és hat kárpáti hím egyed morfometriai bélyegei alapján. A vizsgált egyedek lelőhelyeit és a faj jelenleg ismert elterjedését a 6/3.4. ábra mutatja. A faj MITOV (2000) és NOVAK et al. (2000) alapján Albánia faunájárara nézve újnak bizonyult.
52
K03
K02
K-LG-P09 K-LG-P11
K01 K04
T02a T02b
T01
T03
6/3.4. ábra: A Gyas titanus elterjedése NOVAK et al. (2000) és MARTENS (1978) szerint. Kék pontok: a dinári populáció megvizsgált egyedeinek lelőhelyei; zöld pontok: a kárpáti populáció megvizsgált egyedeinek lelőhelyei.
Az adatokon standardizált főkomponens-analízist végeztem, az erdményt Rholf-biploton ábrázolva (6/3.5. ábra). Az ábrán a kárpáti és a dinári populációk értékei két egymástól elváló csoportot alkotnak. A kiválasztott bélyegek közül a pénisz alapi szélessége határozza meg legkevésbé a populációkat, azonban a többi bélyeg egyértelműen szétválasztja a két csoportot: a kárpáti egyedek méretei kisebbek a törzsalaknál. A vizsgált bélyegek közötti kapcsolatszerkezet a csoportátlag módszerrel, euklidészi-távolság koefficiens alapján készült dendrogramon látható (6/3.6. ábra). A két populáció feltételezett eltérését erősíti a szlovákiai példány (K03) helyzete a többi kárpáti egyed között. A T01-es egyed különösen nagy méreteivel kiválik a többi dinári egyed közül.
53
6/3.5. ábra: A kárpáti és a dinári populációk morfometriai értékei alapján készült PCA Rholf-biplot (K-kárpáti, T-törzsalak (dinári)).
6/3.6. ábra: A kárpáti és a dinári populációk morfometriai értékei alapján készült dendrogram euklidészitávolságok szerint (K-kárpáti, T-törzsalak (dinári)).
54
Mikroszkópos megfigyelések szerint a megvizsgált kárpáti példányok párzószerve rövidebb, a glans penis két oldalán található fül-szerű lebeny keskenyebb, hosszúkás, nem kerekded (6/3.7. és 6/3.8. ábrák), valamint a csáprágók és a tapogatólábak alakja is különbözik a törzsalakétól. Az eddig elvégzett vizsgálatok eredménye egybevág MURÁNYI & LENGYEL (2006) megfigyeléseivel,
azonban
a
rendelkezésre
álló
kevés
egyed
alapján
pontosabb
következtetések levonása egyenlőre nem lehetséges. További hím példányok vizsgálatán felül, a nőstény példányok ondótartójának alakja és a kapott eredmények összevetése a közel rokon Gyas annulatus fajjal, segíthet a kárpáti populáció és a törzsalak viszonyának megállapításában.
a,
b, a,
b,
6/3.7. ábra: Gyas hím párzószerv alakja kárpáti (a,) és
6/3.8. ábra: Gyas hím párzószerven található fül alakja
a törzsalaknál (b,). (a, – RO-Bihar-hg.; b, – HO-Papuk;
kárpáti (a,) és a törzsalaknál (b,). (a, – RO-Bihar-hg.; b,
vonal 1 mm)
– HO-Papuk)
55
6.4. Ökológiai kitekintés Száraz erdőkben a Mitopus morio, a Nelima sempronii, Lacinius dentiger, a Lacinius horridus és a Nemastoma spp. fajok élnek. Csapadékmentes időszakokban kövek alatt, a talaj repedéseiben, vakond járatokban keresnek menedéket a Nemastoma fajok. A többi nevezett faj fatörzseken húzódik meg nappal, éjszaka a fatörzsön és az avar felszínén vadásznak. A Nelima sempronii városi parkokban, pincékben is előfordul. Ősszel nagy számban gyűjtöttem az Őrségi száraz tölgyesekben a L. dentiger fajjal együtt. Nedves erdők faunája a leggazdagabb egyben a legritkább fajainkat is ilyen élőhelyeken találjuk. A Paranemastoma quadripunctatum, a Gyas titanus, az Amilenus aurantiacus, az Ischyropsalis hellwigi hellwigi és a Mitostoma chrysomelas fajok patakok közvetlen közelében a nedves avarban, kövek között, sziklafalakon élnek. A Leiobunum rotundum egyedei sokszor erdei utak mentén elhelyezett hidak, átfolyók alatt, azok mennyezetén lelhetők fel, a Leiobunum rupestre többnyire patakok meredek oldalfalán, fák törzsén ill. azok kimosott gyökerei közt bújnak meg nappal. A P. quadripunctatum jól tűri a hideget, ivarérett példányai hótakaró alatt is aktívak maradnak (MARTENS 1978). A sáros kaszáspókok (Dicranolasma sp., Trogulus spp.) az avartakaró alsó ill. a talaj felső rétegében élnek. A T. tricarinatus, D. scabrum nedvességigénye magas, a T. nepaeformis és a T. tingiformis szárazabb körülményeket is eltűr. Antropogén területeken az Opilio saxatilis, az Opilio parietinus, és a Phalangium opilio fajok élnek. A két Opilio faj házak falain keres búvóhelyet és zsákmányt egyaránt. A P. opilio életmódja a többi kaszáspókfajéhoz képest egyedinek mondható. Kifejezetten nappal aktív, nyílt területeken, mezőkön valamint mezőgazdasági területeken is megél.
56
7. Gerinctelenek
lehetséges
alkalmazásai
a
középfokú
biológiaoktatásban – (A tanári képzés integrált szakdolgozata) 7.1. Bevezetés
Napjaink környezeti problémáinak egyik legfőbb oka, hogy az ember – részint vagy teljesen – elidegenedett a természettől. Ez különösképp igaz a városi emberekre és felnövő gyermekeikre, akik sokszor csak filmekből vagy tankönyvekből ismerik környezetüket. Ennek következménye, hogy félnek, viszolyognak a természetes jelenségektől, valamint az, hogy környezetük iránt nem tanúsítanak felelős magatartást. Egy vizsgálat a középiskolások természethez fűződő viszonyát vetette össze szociológiai tényezőkkel (LÜKŐ 2003). Hét magyarországi és két ausztriai település tanulói között végeztek kérdőíves felmérést. A településeket az ország különbözően iparosodott tájairól választották ki. A kérdőíven a természettel és a lakóhellyel való kapcsolatra kérdeztek rá. A tanulók közül meglepően sokan (42%) foglalkoznak természetjárással szabadidejükben, azonban későbbi válaszokból kiderül, hogy több mint 43%, ha kirándul, rendszerint autóval teszi ezt. A tanulók azonban nagyon nyitottak környezetük gondjai felé, különösképp a globális és az országot érintő problémák érdeklik őket. A „Ha jó megélhetése, lakása biztosított lenne, hol telepedne le leginkább?” kérdésre a diákok 38%-a választotta a „kisváros”-t, és a legtöbben (48%) „egy mátrai falu”-t választanának. A válaszok megoszlása egyértelműen mutatja, hogy a 14-18 éves korosztály nagy része egyáltalán nem vonzódik a városi, nagyvárosi élethez, a nyugalom és természet iránti vágy sokkal meghatározóbb. A középiskolai biológia tanítás jelentős mértékben átfed a környezeti nevelés területével, annak fontos részét alkotja. A Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia 2003 (VÁSÁRHELYI & VICTOR 2003) ajánlása szerint a környezeti nevelést – többek között – minél több iskolán kívüli foglalkozás szervezésével kell előmozdítani, amelyek élményt adó, személyes, érzelmi kötődést kialakító tevékenységet nyújtanak a diákok számára. A tanítási óra alapvető formája az ismeretek átadásának, előnye, hogy potenciálisan minden tanulót elér. Azonban az iskolai keretek kötöttek, a természettudományok követelményrendszere pedig ismeret-túlsúlyos. Az érzelmi megközelítést, a személyes élményeket, és a készségfejlesztést szinte teljesen mellőzi.
57
Már az óvodáskorú gyerekek is szubjektív, emberi szempontok alapján csoportosítják az élővilágot, úgymint „csúnya” vagy „szép” állatok/növények. Fontos lenne már az alapozó tanítási folyamat során megértetni a gyermekekkel, hogy minden élőlény egyformán fontos.
A globalizáció nem csak a természetfilmeket hozta el otthonainkba, hanem az igényt is a szép és különleges állatok birtoklása iránt is. Az 1980-as években terjedt el hazánkban az akvarisztika, amely a könnyen tartható dekoratív fajokat részesítette előnyben. A célnak legjobban édesvízi, elevenszülő halak feleltek meg, amelyek Afrika nagy tavaiból és az Amazonas vízrendszeréből gyűjtöttek be. Szerencsére sok halfaj mesterséges szaporítását kidolgozták, így a kereslet enyhült az eredeti élőhelyről származó példányok iránt. A ’90-es évek derekára a madárpók- és hüllőtartás is fellendült. Néhány madárpók vagy hüllőfaj esetében szaporítás már megoldott, azonban ez nem csökkentette az igényt irántuk. A turizmus fellendülésével számos egzotikus ország is elérhetővé vált, ahonnan a kirándulók számtalan állatot, növényt hoznak magukkal, sokszor nem is sejtve, mit okoznak tevékenységükkel. A gyűjtés és a terrarisztika többek között azért különösen veszélyes az állatokra, mert a ritka, egzotikus, esetleg „eredeti” (természetből befogott) példányok sokkal értékesebbek a gyűjtők szemében. Ezeken felül a fiatal terraristák ismeretei a tartott állatról legtöbbször csak felszínesek, így úgy tartják otthonukban azokat, hogy nem ismerik kellő mértékben igényeiket, életmódjukat, veszélyességüket.
A továbbiakban a fentebb felvetett problémák megoldási lehetőségeit veszem sorra a középiskolai tanítási folyamat keretében. A felvetett problémák megoldását már a középfokú oktatás keretein belül meg kell kezdeni. A diákokat az eddig mellőzött állatcsoportokkal is meg kell ismertetni a velük kapcsolatos tévhitek eloszlatása és a környezettudatos szemléletmód kialakítása céljából.
58
7.2. Tananyagba illeszthetőség
A középiskolai biológiaoktatásban az alábbi témaköröket érintik a gerinctelen állatok: 7. évfolyam: Tájak és életközösségek: –A földi élővilág általános jellemzése –A mérsékelt övezet élővilága Az élőlények rendszerezése: –Az állatok 10. évfolyam: –Az állatok teste és életműködései 12. évfolyam: A populációk és az életközösségek: –Ökológiai rendszerek –Természetes és mesterséges életközösségek
Az érettségi követelményrendszerébe beépült a biológiai sokféleség megőrzése valamint az ember a természetben c. műveltségi terület fontos részét alkotja a rendszertan és a biológiai sokféleség megismerése a természetben.
Az Ember a természetben műveltségi terület a biológiaoktatást is érintő céljai (OM.hu 2007):
a diszciplínáktól független általános természettudományos fogalmak, eljárások és szemléletmódok formálása;
készségek, képességek alakítása, a személyiségjegyek pozitív formálása;
a tudomány, a tudományos kutatás mint társadalmi tevékenység bemutatása;
a fizikai, kémiai és az életre vonatkozó tudásrendszerek alakítása;
a tudományok egymásra épülését biztosító külső és belső feltételek kiemelése, a tudásrendszerek összehangolása;
a tudomány és technika, valamint a társadalom fejlődésének kapcsolatát érintő meggyőződések formálása;
a tanulók rendszerben, kölcsönhatásban, kapcsolatokban történő gondolkozásának erősítése;
59
az életben nélkülözhetetlen s elsősorban a természettudományokban begyakorolható megismerési, tanulási, értelmezési technikák és módszerek azonosítása, fejlesztése (pl. megfigyelés, kísérletezés, mérés, következtetés, összehasonlítás);
a természettudomány szerepének megismertetése a társadalmi folyamatokban, a személyes sorsok alakulásában, nevelés arra, hogy az így szerzett tudás felelős cselekvésben nyilvánuljon meg;
a tudomány természetére, történetére és a kiemelkedő alkotók munkásságára vonatkozó
ismeretek alakítása.
(A magyar
vonatkozások,
s ezek európai
kapcsolatainak kiemelésével.)
Fejlesztési feladatok
9-12. évfolyam
Az élővilág szerveződési szintjei
Az
ego-,
illetve
antropocentrikus
szemléletmód
végleges
felváltása
ökológiai
rendszerek
az
általános
megragadásának szemléletmódjával. Az élővilágrendszerezése
Fenntarthatóság, a környezet védelme
Hierarchikus osztályozás önálló alkalmazása. Az élővilág evolúciós alapú rendszerezése alapelveinek következetes használata A fenntartható fejlődés egyes emberek és
emberi
társadalmak
általi
veszélyeztetettségének felismerése, az ezzel összefüggő
társadalmi
folyamatokkal
kapcsolatos kritikus állásfoglalás, valamint cselekvőkészség
kialakulása.
Környezettudatos magatartás kialakítása a hétköznapi
élet
bekapcsolódás
minden
területén,
környezetvédelmi
tevékenységekbe. A biológiaoktatást érintő feladatok az Ember a természetben műveltségi terület kapcsán (OM.hu 2007 alapján)
60
7.3. Tanórán alkalmazható szemléltető eszközök a gerinctelenek témakörében
A tanórai kereteken belül számos taneszköz és módszer biztosítja a tanárok számára, hogy beépíthessék a „külvilágból”, a valós életből származó tapasztalatokat az iskolai megismerésbe. Videofilmek és képek vetítése érdekes, a legtöbb gyerek számára motiváló, nem beszélve arról, hogy az egzotikus vagy ritka állatok és növények megismertetésének szinte ez az egyetlen módja. A biológia tanításához széles spektrumban ajánlanak könyveket különböző kiadók, azonban ezek jelentős része mellőzi a gerinctelen állatokat ill. csak mellékesen foglalkozik velük. Az ismeretterjesztő könyvek között jelentős számban találhatunk olyanokat, amelyek kifejezetten gerinctelenekkel foglalkoznak, ilyen pl. a Kossuth kiadó gondozásában megjelent ÉlőVilág Könyvtár sorozat. GERALD DURELL könyveiben sok rövidebb történet is található, melyek szórakoztatóak és alkalmasak lehetnek szorgalmi feladatként kiselőadás megtartására. Az Amatőr természetbúvár (DURELL 1989) c. könyve sok érdekes témát nyújt a természettel még éppen csak ismerkedő diákok számára, emellett hasznos ötletek meríthetők belőle a tanárok számára is terepgyakorlatok, élő állatokkal folytatott kísérletek kivitelezésére is. IMES (1992) A rovarok című könyve a rovartan alapjaival ismerteti meg az érdeklődőt sok színes képpel és gyakorlati ötletekkel rovarrendek és bogár családok határozókulcsával együtt. Pókokról és skorpiókról pedig PRESTON-MAFHAM (1996) írásából meríthetünk ismereteket. Videofilmek közül talán az egyik legszemléletesebb DAVID ATTENBOROUGH: Élet a növények között – A gerinctelenek világa c. dokumentumfilm sorozata, motiválásra kitűnően alkalmas, ráadásul nem csak a távoli egzotikus fajokat mutatja be, hanem európaiakat is, köztük egy valóban érdekes magyarországi felfedezéssel. Az internet kínálta lehetőségek szinte kimeríthetetlenek, mégis korlátozottak. Szebbnélszebb képek, filmek, oktatóanyagok tölthetők le, amelyekből kis rutinnal látványos bemutatósort állíthatunk elő diákjainknak projektorral történő vetítésre. A diákok érdeklődésének felkeltésére alkalmas, valamint terjedelme tetszés szerint megválasztható, akár az óra közben is. Hátránya azonban, hogy összeállítása időigényes (letöltés, rendszerezés, diasor szerkesztése stb.), technikai eszközigénye magas (projektor, számítógép), valamint, hogy nehezen számonkérhető.
61
7.4. Állatkertek látogatása
Nagyobb városokban, ha van állatkert, azok felkeresése kézenfekvő és viszonylag könnyen kivitelezhető akár egy összevont óra, vagy délutáni szakkör keretén belül. Vidéken ez nehezebben megvalósítható, általában osztálykirándulások során nyílik lehetőség egy-egy állatkert vagy vadaspark meglátogatására. Az állatkertek kínálata jórészt szintén csak a látványos élőlényekre (afrikai emlősök, madarak, hüllők) korlátozódik. Az utóbbi évek fejlesztései nyomán ugyan létesültek a kétéltűeket és ízeltlábúakat is bemutató terráriumok, azonban a bioszférában betöltött jelentőségükhöz képest állatkerti szerepük csekély.
7.5. Terepgyakorlatok
Gerinctelen állatok bemutatásának leghatékonyabb eszköze lehet egy megfelelően felépített terepgyakorlat. A terepen történő munka személyes megtapasztalást kínál és az önállóságot is fejleszti. Egyszerre több érzékszervre hat, ami jobban motivál, így hatékonyabban rögzül a megismerés. Megfelelő célok kiválasztásával a diákok könnyen sikerélményhez jutnak. Lakóhelyük közvetlen környezetének bemutatásával felébredhet bennük a kíváncsiság és a felelősségtudat az őket körülvevő élővilág felé. A terepgyakorlat során az időbeosztás nem kötött, sokkal szabadabb, mint a tanóra, éppen ezért a feladatok megtervezéséhez és lebonyolításához teljesen más hozzáállás szükséges. Az előbbiekből fakadó egyik legfontosabb különbség, hogy a diákok nincsenek padokba „kényszerítve”, ami ugyan nagyon nagy előnye a terepi munkának, ám a kihasználása nem könnyű. Amennyiben van velünk kísérő tanárkolléga, esetleg szülő, akkor a felügyelet és szervezés kivitelezése nem olyan nehéz, mintha egyedül lennénk, azonban fontos felkészülni erre az eshetőségre is. A legcélszerűbb, ha a diákok csoportokban dolgoznak. A többnapos terepmunka, könnyen feldarabolódhat a különböző helyszínek felkeresése során, így a tanulók szem elől téveszthetik az elérni kívánt célt. A terepgyakorlatok sajátságainak a csoportmunkák gazdag módszercsaládjából, rugalmassága miatt a legjobban talán a projekt-módszer felel meg.
62
A projektoktatás jellemzői (LÜKŐ 2003): 1. Egy problémahelyzetről van szó, amellyel meg kell birkózniuk a diákoknak. 2. A projektet egy diákcsoport hajtja végre. Így sor kerül a kommunikációra, az együttműködésre, a feladatmegosztásra. 3. Nem a végeredmény, hanem a probléma megragadása a projektoktatás célja. 4. Egy viszonylag komplex problémáról van szó, amelyhez a diákoknak tudást és jártasságot kell felhasználniuk. 5. A megoldást a diákoknak a gyakorlatban kell keresniük. 6. A diákok a projektet önállóan hajtják végre. 7. A tanár a kísérő. Nem irányítja, hanem aktívan követi a diákokat, ellátja őket információval, bizonyos információforrásokra utal, kritikus kérdéseket tesz fel, és magyaráz. 8. Egy projektnek bizonyos szerkezete van, amelyet egy munkaterv formájában dolgoznak ki.
A módszer alkalmazásának lépései (FALUS 2003) szerint:
a célok megfogalmazása, a téma kiválasztása
tervezés
kivitelezés
zárás, értékelés
A módszer sajátossága, hogy a cél mindig valamilyen konkrét produktum, az eléréséhez szükséges tanulás ehhez képest mindig eszköz jellegű (FALUS 2003).
A célok megfogalmazását, valamint a téma kiválasztását célszerű már a terepgyakorlat kezdete előtt megtenni. Felhasználhatók neves napok (Víz világ-napja, Madarak-fák napja), számos civil szervezet kezdeményezése, intézmények, nemzeti parkok programjai vagy saját tapasztalat. A célt tanórai keretekben, megfelelően részletesen ismertetni kell. Ez történhet magyarázat, előadás vagy kiselőadás formájában. Fel kell hívni a figyelmet az ok-okozati összefüggésekre, a miért-ekre. Időről-időre utalni kell a tananyaggal való kapcsolódási pontokra, hogy a diákok tudják kötni a témát az általuk tanult ismeretekhez. A tervezést végezheti a tanár önállóan is, de használható az ötletbörze módszere is, majd az ezt követő közös tervezés. Utóbbi választása esetén a diákokat már a kezdet kezdetén a cél részeseivé, társszerzőivé tehetjük, így jobban sajátjuknak fogják érezni az elérendő célt. 63
SZÁSZNÉ HESZLÉNYI (2004) szerint az ötletbörze lebonyolítása során a következőkre kell felhívni a tanulók figyelmét: - Az ötleteidet röviden fejezd ki! - Mások ötletét ne kritizáld, minden ötlet jó! - Az ötleteket változatlan formában kell rögzíteni! - Bátran fejezd ki a gondolataidat! - Mindig a megoldandó problémán gondolkozz! - Építs mások gondolatára! - Ne szégyelld, ha egy ideig nem jut eszedbe semmi!
A felvetődő ötleteket a táblára a feljegyezve azokat rendszerezni kell, majd megvitatni kivitelezhetőségüket. A javaslatot tevő diáknak feladatul tűzhető ki ötletének megvédése, ezzel vitakészségük fejleszthető. A megszületett téma-ötleteknek érdekes, akár vicces cím is adható, így jobban felkelti az érdeklődést. A témák számát az osztály létszáma és a létrehozható csoportok száma alapján kell meghatározni. A csoportok létszáma lehet egyenlő, vagy a téma nehézsége szerint változó, azonban az egy-két főnél nagyobb eltérések a csoportok közötti viszálykodásokhoz vezethetnek. A csoportlétszám meghatározásánál figyelembe kell venni azt is, hogy egy tanár a terepen egyszerre öt-hat csoportnál többet nem tud koordinálni (BORHIDI & KARKUS 2005). A csoportok kialakításánál választhat a tanár, hogy maga állítja össze azokat, vagy hagyja, hogy a diákok maguk szervezzék meg. Az „ön-szerveződés” a tapasztalatok szerint eredményesebb munkát tesz lehetővé, azonban akkor a leghatékonyabb, ha az osztály már gyakorlott a csoportmunkában és jó az osztályközösség. Ekkor számolni kell azzal, hogy lesznek kifejezetten jó és gyengébben dolgozó csoportok is (BORHIDI & KARKUS 2005). Ha a tanár szervezi a csoportokat, akkor arra kell törekedni, hogy a tanulók ezt ne érezzék túlzott irányításnak, mert a csoportszervezésbe történő beleszólást, önálló munkájuk kudarcaként élhetik meg. A tanár azonban az osztály tanulóinak ismeretében olyan csoportokat tud összeállítani, amelyek egymással többé-kevésbé egyenértékűek és a jól megválasztott csoportvezetők a gyengébben érdeklődő társaikat is bevonhatják a munkába. A csoportszervezés ezen módja több időt és energiát igényel a tanár részéről, ám a tanulók fejlődését jobban elősegítheti.
64
További lehetőség a véletlen szerveződés pl. különböző faleveleket szétosztunk az osztályban ill. minden tanuló választhat magának egyet, majd a csoportok a hasonló alakú, levélszegélyű, méretű levelek tulajdonosaiból állnak össze. Negyedik lehetőség a fenti kettő ötvözése: a tanár hagyja, hogy a diákok maguk álljanak össze, azonban felhívja figyelmüket arra, hogy elsősorban ne a baráti kapcsolat alapján, hanem az eredményes munka céljában szerveződjenek. A csoportok összeállása után saját belátása szerint belejavíthat a csoportszerkezetbe. Ebben az esetben fontos, hogy figyelembe vegye az osztály érettségét, korát. A munka sikerességét nagyban elősegíti, ha a különböző témákon dolgozó csoportok nevet is választanak maguknak. Ennek közösségformáló hatása van és kialakulhat az egészséges versenyszellem, miközben a diákok figyelme elterelődik a feladatok esetleges „iskola-ízéről”. További kérdés, hogy legyenek-e csoportvezetők és ha igen akkor a tanár jelölje-e ki őket. Bizonyos helyzetekben szükséges lehet a csoportvezető szerepe, akinek a választását, ha a diákokra bízzuk, akkor önállóságuk értékelésének érezhetik ezt, ami sikerélményhez juttatja őket. Szempontok a csoportmunkánál: a tanár csak koordinálja a csoportok tevékenységét, a felmerülő problémákban segítséget nyújthat, de ne adja meg a megoldást. Ha képességekben a jobb és gyengébb csoportok alakulnak ki, akkor a viszálykodást, a kisebbrendűségi érzés kialakulását úgy akadályozhatjuk meg, hogy az egyes csoportok színvonalának megfelelő feladatot adunk, de a különbség ne legyen túl szembeötlő. A tanár a csoportok között járva folyamatosan értékelje, bíztassa szóban a diákokat, ezzel megerősítést nyújtva munkájuk folytatásához. A vizsgálatok kivitelezéséhez nagyon sok módszer és ötlet közül lehet választani. SZERÉNYI (1991) munkája nagyon jól használható a módszerek kivitelezésének részletes megismerésére.
65
7.6. Óratervezet tanárjelölt neve: Lengyel Gábor Dániel témakör címe: gerinctelenek az erdőben téma: a terepgyakorlat szervezése osztály: 10. évfolyam tárgyon belüli koncentráció: ökológiai és rendszertani ismeretek előzmények: a lomberdők élővilága óra célja: tanulók megismertetése a terepgyakorlat céljaival óra típusa: vegyes óra fogalmak: populáció, populációs kölcsönhatások
Időbeosztás 0-5
Óra menete
Szervezési módszer
adminisztratív
feladatok
elvégzése
teendők,
(hetesi
Szemléltetés
naplóbejegyzések, stb.) 5-15
frontális beszélgetés
Bevezetés -
terepgyakorlat
helyszínének
ismertetése: -emberi
és
természetes
környezet, -az
elérendő
célok
megfogalmazása, bemutatása; 15-22
A kapcsolódó korábbi ismeretek frontális magyarázat felvázolása,
a
kapcsolatok
bemutatása néhány mondatban. 22-32
A
projektmunkához
címek
ötletbörze
gyűjtése a tanulók segítségével a táblánál. pl.: - Ízeltlábúak az erdőben - Rend és káosz (Ültetvény vs. természet-közeli erdő) - Holtfa szerepe
66
táblarajz
- „Talp-alatt”-lakók - Égi-vadászok - Élet az avarban - Szövögetők 35-42
Az egyes témakörök rögzítése, frontális beszélgetés csoport-szervezési
Ppt
elvek
ismertetése. 42-44
Kiselőadás témák ismertetése, frontális magyarázat
Ppt
jelentkezés az egyes témákra 44-45
óra zárása
7.7. Az erdő apróságai c. projekt témáinak kifejtése:
Rend és káosz Elérendő cél: kultúrerdők és természetközeli erdők összevetése Vizsgált objektum: erdők gerinctelen faunája Kivitelezés: a létrejött diákcsoportok számától függően két csoport egymással párhuzamosan vagy egy csoport sorban egymás után ugyanazt a feladatot végzi egy kultúrerdőben és egy természetközeli erdőben. Megjegyzés: -
Holtfa szerepe Elérendő cél: a diákok megismertetése a holtfán élő gerinctelen szervezetekkel Vizsgált objektum: erdei holtfa anyagon élő gerinctelenek Kivitelezés: A csoport kidőlt fatörzsek alatt, a holtfaanyagban ill. a kéreg alatt ízeltlábúak, más gerinctelenek gyűjtése. Adatlapon rögzíteni kell az egyedszámot, minden különbözőnek látszó gerinctelent begyűjteni az élvefogókba. Megjegyzés: A diákok figyelmét fel kell hívni arra, hogy a gyűjtés során megbolygatott élőhelyeket ne tegyék tönkre, gyűjtés után forgassák vissza a rönköket és helyezzék vissza a felnyitott fakérget, ezzel megtaníthatjuk, hogyan lehet a természetet felelősséggel vizsgálni, a lehető legkisebb zavarással, károkozással. A
67
begyűjtött állatokat a lehető legrövidebb időn belül meg kell határozni, majd visszaengedni a természetbe, mielőtt elpusztulnának.
„Talp-alatt”-lakók: Elérendő cél: a diákok megismertetése a talajban élő szervezetekkel Vizsgált objektum: talajban lakó élőlények Kivitelezés: Az erdő alján az avar nagy, leveles részét félre kell söpörni, a törmelékes részig, majd kerti kisásóval néhány ásónyit helyezünk a rostára, amit elkezdünk rázogatni. A rostálás során fennmaradt törmeléket félre szórjuk, és átnézzük van-e benne nagyobb állat, amit kigyűjtünk belőle. A lerostált törmeléket egy napra kitett nagy vászonlepedőre szórjuk és egyenletesen elteregetjük. A naphatására felmelegedő anyagból menekülni próbáló élőlényeket csipesszel kigyűjtjük. Másik módszer a talajcsapdázás. A talajba műanyagpoharat vagy kisebb befőttes üveget ásunk le, úgy hogy a szája a talajszinten legyen. Érdekes megfigyeléseket lehet végezni a csapdák variálásával. Lehet változtatni a csapda méretét, helyzetét, rakhatunk bele különböző csalétkeket. Esetleg használhatunk nem élve-fogó csapdát is a csapdát félig feltöltve valamilyen folyadékkal. Ezt csak abban az esetben alkalmazzuk, ha a diákok már elég érettek, ahhoz, hogy megértsék a kísérlet érdekében végzett a szükségszerű pusztítást. Megjegyzés: -
A fény vonzásában: Elérendő cél: éjszakai lepkék megfigyelése, határozása, egyedszám becslés Vizsgált objektum: éjszakai lepkék és más ízeltlábúak Kivitelezés: a táborhely melletti erdőben kifeszített lepedőt erős fénnyel megvilágítjuk, majd a felügyelő csoport tagjai megbecsülik a lepedőn látható lepkék maximális egyedszámát, ill. tanári irányítás mellett meghatározzák a lepke-családokat, esetleg becsülik a fajszámot. Megjegyzés: a vizsgálat egyedi időpontja (éjszaka) miatt várhatóan nem üközik a többi program kivitelezésével, így a vizsgáló csoporton kívül akár az egész osztály részt vehet a megfigyelésen.
Élet az avarban: Elérendő cél: a diákok megismertetése az avarban élő szervezetekkel 68
Vizsgált objektum: avarlakó ízeltlábúak, gerinctelenek. Kivitelezés: Különböző típusú avarból kb. két rostálásra való mennyiséget átrostálunk avarrostával, majd az átrostált szerves törmelékből szippantóval és/vagy csipesszel lehet kigyűjteni az élőlényeket. Probléma: ragadozó életforma Megjegyzés: Összehasonlítható különböző fajösszetételű erdők avar faunája, ill. azonos erdőből nedves és száraz avar rostálása is. A kapott eredményekből további következtetéseket vonhatnak le a tanulók ismereteik és tapasztalataik alapján.
Szövögetők: Elérendő cél: a diákok megismertetése a pókokkal Vizsgált objektum: pókok Kivitelezés: A csoport tagjai meghatározott méretű erdőrészletet vizsgálnak át és begyűjtik az általuk fellelt pókokat. Begyűjtés előtt rövid jegyzetet készíthető a háló méretéről, alakjáról, a benne található állatmaradványokról. Megjegyzés: Fel kell hívni a diákok figyelmét, hogy az egyes pókokat külön-külön gyűjtőedénybe helyezzék, nehogy elpusztítsák egymást.
69
7.8. Mintamunkalapok a projekt témákhoz
Az erdő apróságai – „ÉLET AZ AVARBAN”
Keressetek az erdőben több féle avart, annak vastagsága, nedvessége és levélösszetétele szerint. A továbbiakban az egyes feladatok válaszainál jelöljétek meg melyikre vonatkozik!
1. Párokat alkotva, egymástól háromméterenként üljetek vagy guggoljatok le az avarba és 5 percen át jegyezzétek fel milyen állatot láttok az avar felszínén! Egy-egy példányt fogjatok be élve minden látott csoportból.
2. Ezután ugyanott söpörjétek szét a leveleket a nedves levelekig, ha nincs ilyen, akkor a talajig. Ezzel párhuzamosan társatok a szétsöpört nedves leveleket tegye az avarrostába, majd kicsit távolabb rostálja azt át. Ezúttal is készítsetek feljegyzést a látottakról! Végezzétek el még egyszer a fentieket.
3. Táplálkozási mód szerint (növényevő, korhadékevő-dögevő, ragadozó) csoportosítsátok a gerincteleneket és minden típust rajzoljatok le vázlatosan és rövid jellemzéssel együtt (csoportonként 1-1 táplálkozási mód). Külön említsétek meg, mi alapján soroltátok be őket, jellemezzetek ehhez kapcsolódóan egy szervet!
70
TÁPLÁLÉKHÁLÓZAT Az alábbi rajz mintájára készíts táplálékhálózatot a gyűjtött ill. megfigyelt állatok felhasználásával. A, B, C és D jelzésű része egy életközösség különböző táplálkozási szintjeibe tartozó élőlényeket jelöl. A nyilak az anyagforgalom irányát mutatják.
1. Nevezd meg, hogy A, B, C és D milyen táplálkozási szintekhez tartoznak! 2. Rendezd a az egyes kategóriákat a biomassza növekvő sorrendjében! 3. A táplálékhálózat mely szintjébe lennének sorolhatók a következő élőlények: levéltetű, vadrózsa, katicabogár? +1. A megkötött fényenergia milyen formában távozik ebből a rendszerből? Melyik táplálkozási szintnél lép ki a rendszerből energia? LÉGZÉS Állapítsd meg, hogy az alábbi állatcsoportok közül melyikre (melyekre) vonatkoznak a sorszámozott állítások. Írd mellé a megfelelő számot! A. gyűrűsférgek: B. puhatestűek: C. rovarok: 1. a gázcsere kutikularétegen keresztül zajlik 2. a légzési gázokat nem a testfolyadék szállítja A csoport milyen tulajdonsága utal erre? 1. 2. 71
Az erdő apróságai „SZÖVÖGETŐK”
1. Figyeljétek meg minél több pókfaj hálóját! Ahol találtál, jellemezd az élőhelyet pár szóban! (tipp: nézz „le”, „fel” és „közel”)
………………………………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………….
2. Számold meg hány féle pókhálóformát találtál, a hálótípusokat rendszerezd és készíts háromról vázlatrajzot! Tipizáld a háló alakját, és terepi határozó segítségével próbáld meg megállapítani a gazda pók családját!
Vázlatrajz (külön lapon is jó):
Alak: körlap vitorla térbeli egyéb:
körlap
vitorla
térbeli
egyéb:
körlap egyéb:
Család:
72
vitorla
térbeli
3. Jegyezd fel: - a pók helyzetét a hálóban:
.……………………………………………….…………..
- a háló átmérőjét (kb. cm):
……………………………..……………………………..
- a búvóhelyét, ha találtál (hol, milyen): …………………………………………...……..
VISELKEDÉSTAN:
4. Apró fűszállal rezegtesd meg a hálót (esetleg előre befogott legyet, apró molylepkét is dobhatsz a hálóba). Figyeld meg mi történik és jegyezd fel:
5. Teszteld a háló szilárdságát! Egy vékony bottal próbálj meg egy húrt elszakítani!
nagyon erős
erős
gyenge
nagyon gyenge
Figyeld meg hogyan reagál a pók a zavarásra :
6. Figyeljétek meg és próbáljátok meg beazonosítani a hálóban lévő rovarmaradványokat! Miket találtatok? ……………………………………………………………….……………………………….
……………………………………………………………….……………………………….
……………………………………………………………….……………………………….
7. Ha tehetitek, figyeljétek meg, hogyan készíti hálóját a pók! Jegyezzétek le néhány mondatban!
……………………………………………………………….……………………………….
……………………………………………………………….……………………………… 73
A kivitelezéshez szükséges módszerek és eszközök:
lepedő és/vagy esernyő, hosszabb bot/ág kopogtatáshoz
szippantó
avarrosta
nagyító
csipesz
határozókönyvek
A terepgyakorlat értékelését érdemes még a tábor ideje alatt megtartani, hogy a diákok kerek egésznek érezhessék az elvégzett munkát. A „konferencia” során minden egyes csapat ismerteti az eredményeit, bemutatja azokat, majd a végén vitára is lehetőséget biztosíthat a tanár. Az előadások ismertetése végén a tanár összefoglalóan kiemelheti a lényeges elemeket.
74
7.9. Irodalomjegyzék a tanári képzés integrált szakdolgozatához:
BORHIDI ATTILÁNÉ, KARKUS, ZSOLT (2005): A tanítási óra. In: Bodzsár Éva (szerk.): Kézikönyv a biológiatanítás módszertanához, Trefort kiadó, Budapest 57-89. DURELL, GERALD (1989): Az amatőr természetbúvár. Gondolat, Budapest 320 pp. IMES, RICK (1992): Rovarok. A rovartan gyakorlati útmutatója. Új ex libris, Budapest 160 pp. LÜKŐ, ISTVÁN (2003): Környezetpedagógia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 251 pp. PRESTON-MAFHAM, ROD (1996): Pókok és skorpiók. Új ex libris, Budapest 144 pp. SZERÉNYI, GÁBOR (1991): Biológiai terepgyakorlatok. Tankönyvkiadó, Budapest 127 pp. VÁSÁRHELYI, TAMÁS, VICTOR ANDRÁS (2003): Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, 174 pp. OM.hu (2007): http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=391&articleID=6179&ctag=articlelist&iid=1
75
9. Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozom elsősorban feleségemnek, ILDIKÓNAK, aki biztosította munkám megírásához szükséges elengedhetetlen hátteret. Témavezetőmnek, Dr. KONTSCHÁN JENŐNEK önzetlen szakmai vezetéséért és fáradhatatlan iránymutató kritikáiért, MURÁNYI DÁVIDNAK hasznos tanácsaiért, gyűjteményének rendelkezésemre bocsátásáért, Dr. DÓZSA-FARKAS KLÁRA professzorasszonynak támogatásáért, PLAMEN MITOVNAK a szakmai segítségéért, KÁRPÁTHEGYI PÉTERNEK a számítógépes ötletekért, és valamennyi gyűjtőnek, akik biztosították a munkámhoz szükséges kaszáspók anyagot, közülük is kiemelten HEGYESSY GÁBORNAK az Északi-középhegység-beli gyűjtéseiért.
76
10.
Összefoglalás
Dolgozatom fő célja a magyar kaszáspókfaunáról szerzett ismereteink, valamint az elmúlt négy év során végzett kutatásaim összegzése volt. Ezek alapján megrajzoltam az egyes fajok jelenleg ismert előfordulásait 10x10 km-es UTM rendszerű térképeken, ismertettem a fajok szinonim neveit, a tisztázatlan taxonómiai helyzetű fajok esetén az MTM Állattárának Talajzoológiai gyűjteményében őrzött kaszáspók egyedek vizsgálatával igyekeztem kideríteni, melyik fajról lehet szó. Az eredményként kapott adatokon állatföldrajzi és taxonómiai elemzést végeztem, ökológiai és természetvédelmi vonatkozások ismertetése mellett. Eredményeim alapján a hazánkból ismert fajok száma, alfajokkal együtt 35-re nőtt, 7 faj neve pontosan nem meghatározható valamint, további 14 faj észlelése várható a környező országok fauna adatai alapján. A Carinostoma elegans alfaja és törzsalakja közötti átfedések és a Gyas titanus kárpáti és dinári példányain végzett vizsgálatok során érdekes taxonómiai problémák merültek fel, amelyeket további vizsgálatokkal a jövőben szeretnék megoldani. Utóbbi faj Albániából gyűjtött példánya az albán faunára nézve új. Gyűjtéseim során több ritka faj újabb lelőhelyét sikerült fellelnem az ország különböző tájegységeiről. Gyűjtéseim helyszínét igyekeztem úgy választani, hogy azok közel essenek a publikációkban közölt gyűjtőhelyekhez. Ilyen irányú tevékenységem azonban nem járt sikerrel:
az
Ischyropsalis
hellwigi
hellwigi
(Panzer,
1791),
a
Paranemastoma
quadripunctatum (Perty, 1833) fajokat nem találtam meg az irodalomból ismert lelőhelyek közelében. A P. quadripunctatum és a C. elegans fajoknak újabb lelőhelyére bukkantam, az Opilio dinaricus Šilhavỳ, 1938 faj magyarországi jelenléte mecseki előfordulásával megerősítést nyert. Az ország területén számos állatföldrajzi hatás érvényesül, amelyek közül a legjelentősebb az európai és a közép-európai. Több dél-kelet-európai elterjedésű faj is fellelhető hazánk területén, amelyek a dinári és a balkáni hatást igazolják. Jelenlegi ismereteink szerint egyetlen alfaj, a C. elegans batorligetiense endemikus. Talajlakó kaszáspókfaunánk adatain végzett elemzésem alapján a talajcsapdázással is vizsgált terültetek egymástól egyértelműen elkülönülnek, nagyobb tájegységeink jól tipizálhatóak.
77
11.
Summary
The main goal of my thesis was to summarise our knowledge about the Hungarian harvestman fauna, and my researches during the last four years. The occurrences of each species were drawn on UTM-maps in 10 x 10 km system. The synonym names are collected, the correct names of the species with uncleared taxonomic status were determined by the collection of the Hungarian Natural History Museum. On my results I made biogeographic and taxonomic analysis, with a review of ecological and conservational relations. The number of the known species and subspecies from Hungary has increased to 35, more seven species’ name are doubtful and more 14 species’ observation are expected by the data of the neighbour countries. Interesting taxonomic problems are found during the examination on the difference between the subspecies and the type form of Carinostoma elegans, and the carpathian and dinaric specimens of Gyas titanus. I will solve this problems in the nearly future. The specimen of Gyas titanus from Albania is new to the fauna of Albania. In the course of my collections I found new localities of several rare species on distinct regions of our country: Paranemastoma quadripunctatum in western Hungary, and C. elegans near by Budapest. The presence of Opilio dinaricus Šilhavỳ, 1938 in Hungary is confirmed by it’s new locality in the Mecsek Mts. I try to choose my collections’ sites to be near by the place cited in literature, but this endeavour was not successful: neither Ischyropsalis hellwigi hellwigi (Panzer, 1791) nor Paranemastoma quadripunctatum (Perty, 1833) was found. There are several biogeographic effects on Hungary’s region, the most important is the European and the Middle-European. More South-Eastern-European spread species are found in Hungary, which supports the Dinaric and Balcanic effect on our fauna. By our up-to-date knowledge only one of the species, the C. elegans batorligetiense is endemic. The investigated areas can be unequivocally separated on the analysis on our soil harvestman fauna and the regions can be typified.
78
Bakony
Balaton-felvidék
Börzsöny
Budapest
Bükk
Cserehát
Felső-Tisza
Hernád-völgye
Hev-borsdombság
Kőszegi-hegység
Mecsek
Őrség
Pilis-Visegr
Soproni-hegység
Vértes
Zemplén
bident nepaef tricar chryso convex crista elegan hellwi horrid jaquet laevip lendli lugubr palpin quadri scabru tingif triden
Függelék
Aggteleki-karszt
12.
0 1 1 1 1 1 1 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1
1 1 1 1 1 1 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 1 1
0 1 1 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0
0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1
1 0 1 0 0 1 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0
0 1 0 1 1 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 1 0 1
0 0 1 0 1 1 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 1
0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1
0 1 1 0 1 1 0 0 1 0 0 0 1 1 0 1 0 1
1 1 1 1 1 1 0 1 1 0 1 1 0 0 1 0 0 1
1 1 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 1
1 0 0 1 0 0 0 1 1 0 1 0 0 1 1 0 0 1
0 0 1 1 1 1 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 1
1 0 1 1 1 0 0 1 1 0 1 0 0 1 1 0 0 1
1 1 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 1
0 1 1 1 1 1 1 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1
9/1. táblázat: A talajlakó kaszáspókfauna elemzéséhez használt adatsor (sorok: fajnevek rövidítve; oszlopok nagytájak) Kód K01
Ország Románia
Nagytáj Hargita
Település Hargitafürdő (Harghita bǎi) Borsa (Borşa)
K02
Románia
Radnai-havasok
K03
Szlovákia
K-LGP09 K-LGP11 K04
Románia
Gömör-Tornaikarszt Bihar-hegység
Románia
Bihar-hegység
Románia
Csicsói-Hargita
T01
Szerbia
Mt. Goč
Dobre vode
1992.09.18
T02 a és b T03
Horvátország
Papuk
2004.10.24
Albánia
Madhë Mts.
Kovač-patak vízesése Mt. Perondisë, 1411m
Szádelő (Zádiel) Kisszegyesd (Sighiştel) Kisszegyesd (Sighiştel)
gyűjtőhely Borvíz-patak partja Cailot Cascade körül szurdokvölgy
dátum 2004.07.27
Leányka-lyuka
2004.08.05
Farkas-ugrató
2004.08.06
2002.07.29 2006.08.23
2004.07.30
Lepushë
9/2. táblázat: A Gyas titanus egyedek adatai
79
2005.10.04
leg. Kutasi, Csaba Kutasi, Csaba Lengyel, Gábor D. Lengyel Gábor D. Lengyel Gábor D. Kutasi, Csaba Karaman, Ivo Murányi, Dávid Murányi, Dávid
K01 K02 K03
előtest szélesség 3,65 4,99 4,82
Tu oc táv 0,64 0,55 0,62
Penis hossz 3,54 3,30 3,34
Pe szélesség (ba) 0,45 0,38 0,44
Pe szélesség (me) 0,42 0,28 0,34
2. Lábhossz (mm) 61,00 64,00 62,10
K04 K-LG-P09 K-LG-P11 T01 T02a T02b T03
4,46 5,16 4,56 6,58 5,22 5,67 6,08
0,52 0,62 0,65 0,75 0,71 0,48 0,77
3,46 3,25 3,45 3,79 3,95 4,22 3,90
0,39 0,40 0,52 0,40 0,48 0,45 0,41
0,34 0,32 0,33 0,34 0,45 0,39 0,49
59,70 70,70 64,30 101,50 81,00 83,90 84,30
Kód
9/3. táblázat: A Gyas titanus egyedek morfometriai értékei
80
13.
Irodalomjegyzék
AVRAM, Ş. (1968): Contribution a l'étude des Opilionides de la zone inondable de la Tisa entre les kilometres fluviaux 698-744. - Avec la déscription d'une nouvelle espéce, Leiobunum tisciae. Tiscia 4: 111-125. BLICK, T., KOMPOSCH, C. (2004): Checkliste der Weberknechte Mittel- und Nordeuropas. Checklist of the harvestmen of Central and Northern Europe. (Arachnida: Opiliones). Version 2004.12.27. Internet: http://www.AraGes.de/checklist.html#2004_Opiliones BOKOR, ZS. (1998): Data on the Opiliones (Arachnida) fauna of the Rakaca valley (Cserehát, Hungary). Folia Entomologica Hungarica 59: 221-225. BOYER, S. L., KARAMAN, I., GIRIBET, G. (2005): The genus Cyphophthalmus (Arachnida, Opiliones, Cyphophthalmi) in Europe: A phylogenetic approach to Balkan Peninsula biogeography.
Molecular
Phylogenetics
and
Evolution
36:
554-567.
CRAWFORD, R. L. (1992): Catalogue of the genera and type species of the harvestman superfamily Phalangioidea (Arachnida). Burke Museum Contributions in Anthropology and Natural History 8: 60 pp. GIRIBET, G., RAMBLA, M., CARRANZA, S., BAGUÑÁ, J., RIUTORT, M., RIBERA, C. (1999): Phylogeny of the arachnid order Opiliones inferred from a combined approach of complete 18S and partial 28S ribosomal DNA sequences and morphology. Mol. Phylogenet. Evol. 11: 296-307. GIRIBET, G. (2000): Catalogue of the Cyphophthalmi of the World (Arachnida, Opiliones) Revista Ibérica de Aracnologia 2: 49-76. GIRIBET, G., EDGECOMBE, G. D., WHEELER, W. C., BABBITT, C. (2002): Phylogeny and systematic position of Opiliones: a combined analysis of Chelicerate relationships using morphological and molecular data. Cladistics 18: 5-70. GRASSHOFF, M. (1978): A model of the evolution of the main Chelicerate groups. Symp. Zool. Soc. London 42, 273–284. GRUBER, J., MARTENS, J. (1968): Morphologie, Systematik und Ökologie der Gattung Nemastoma C.L. KOCH (s.str.) (Opiliones, Nemastomatidae). Senckenbergiana biologica 49(2): 137-172. HERMAN, O. (1879): Magyarország pókfaunája III. Természettudományi Társaság Kiadója 326-331. 81
IUCN (2004): 2004 IUCN Red List of Threatened Species. A Global Species Assessment. In: Baillie, J.E.M., Hilton-Taylor, C., Stuart, S.N. (eds.). IUCN, Gland, Switzerland and Cambridge, UK. XXIV + 191 pp. KLIMEŠ, L. (2005): Opiliones (sekáči). In: Farkač J., Král D., Škorpík M. [eds.]: Červený seznam ohrožených druhů České republiky. Bezobratlí. Red list of threatened species in the Czech Republic. Invertebrates 85–87. KOLOSVÁRY, G. (1929): Magyarország kaszáspókjai. Studium kiadó, Budapest 112 pp. KOLOSVÁRY, G. (1931): Über die Paarung des Zacheus variegatus Lendl. Állattani Közlemények, Budapest 28 (3-4): 171-178. KOLOSVÁRY, G. (1933): Über eine neue Weberknechtart, Roeweriolus hungaricus n. gen. n. sp. Zoologischer Anzeiger 102, 310-313. KOLOSVÁRY, G. (1935): Beiträge zur Spinnenfaunade Mátragebirges und der Villányer Gegend. Folia Zoologica et Hydrobiologica 8: 278-288. KOLOSVÁRY, G. (1936): Adatok Kőszeg vidékének kaszáspókfaunájához. Vasi-szemle 5-6: 370-373. KOLOSVÁRY, G. (1939): Ein ökologischer Vergleich zwischen der Spinnenfauna der Kecskeund der Stephans-Höhle in Ungarn. Folia Zoologica et Hydrobiologica IX. (2): 334-337. KOLOSVÁRY, G. (1941): Eine neue Opilionidae: Odiellus hungaricus n. sp. aus Siebenbürgen (Ungarn). Zoologischer Anzeiger 136: 190-191. KOLOSVÁRY, G. (1943): Adalékok Erdély kaszáspókfaunájához. Múzeumi Füzetek 1(1-2): 1620. KOLOSVÁRY, G., LOKSA, I. (1944): VIII. Adalék Erdély pókfaunájához / VIII. Beitrag zur Spinnenfauna Siebenbürgens. Ann. Hist.-Nat. Musei Nationalis Hungarici 1: 11-28. KOLOSVÁRY, G. (1963): Opilionide din Transilvania. Comunicarile Academici republici Populare Romine 6(13): 551-558. KOLOSVÁRY, G. (1965a): Opilioniden aus dem nordilichen Tiszatal. Tiscia 1: 111-113. KOLOSVÁRY, G. (1965b): Opilioniden des gebietes der Ungarischen Volksrepublik. Acta Biologica 11: 165-168. KOLOSVÁRY, G. (1966): Über Ökologie der Weberknechte der Inundationsräume der Theiss. Tiscia 2: 121-125. KOLOSVÁRY, G., HOMONNAY, SZ. (1967): Weitere zoologische Beobachtungen im nördlichen Tiszatal. Tiscia 3: 75-81.
82
KOMPOSCH, C. (1999): Rote Liste der Weberknechte Kärntens (Arachnida: Opiliones). Naturschutz in Kärnten 15: 547-565. KOMPOSCH, C. (2004): The harvestman fauna of Hungary (Arachnida, Opiliones). In: F. Samu & Cs. Szinetár (eds.): European Arachnology 2002, Plant Prot Int. & Berzsenyi Coll., Szombathely 227-242. KURY A. B., PINTO-DA-ROCHA, R. (2002): Opiliones. Amazonian Arachnida and Myriapoda 345-362. LENDL, A. (1894): Opiliones Musei nationalis Hungarici. Természetrajzi füzetek 17, 15-33. LENGYEL, G. D., KONTSCHÁN, J., MURÁNYI, D. (2004): Adatok a Holoscotolemon jaqueti (Corti, 1905) (Opiliones) ismeretéhez. Folia Entomologica Hungarica 65: 232-234. LENGYEL, G. D. (2005): Kaszáspókok (Opiliones) Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 29: 67-76. LENGYEL, G. D., MURÁNYI, D. (2006): Data to the Hungarian harvestman (Opiliones) fauna. Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 30: (in press) LOKSA, I. (1961): A Kovácsi-hegy ízeltlábúiról. Állattani Közlemények 48(1-4): 65-80. LOKSA, I. (1962): Beiträge zur kenntnis der Weberknecht-Fauna Ungarns I. Zoologischer Anzeiger 168: 265-269. LOKSA, I. (1968): Quantitative Makrofauna-Untersuchungen in den Waldböden des Bükkgebirges (Ungarn). Annales Universitatis Scientarum Budapestensis, Sectio Biologia 9-10: 265-289. LOKSA, I. (1971): Zoozönologische untersuchungen im nördlichen Bakony-Gebirge. Annales Universitatis Scientarum Budapestensis, Sectio Biologia 13: 301-314. LOKSA, I. (1978): Adatok a szigligeti arborétum talajon élő kaszáspókjainak és pókjainak ismeretéhez. Veszprém Megyei Múzeumi Közlemények 13: 113-117. LOKSA, I. (1984): Kaszáspókok–Phalangiidea. In: Állathatárózó 3. kiadás, (Móczár László szerk.) 506-514. LOKSA, I. (1988): Über einige Arthropoden Gruppen aus dem Biosphäre Reservat des Pilis Gebirges (Ungarn). 1. Die Diplopoden, Chilopoden, Weberknechte und Spinnen vom Szamár-Berg und aus der Umgebung der Löss-Wand von Basaharc. Opuscula Zoologica Budapest 23: 159-176. LOKSA, I. (1990): The harvestmen (Opiliones) fauna of the Bátorliget Nature Reserves (NE Hungary). The Bátoliget Nature Reserves- after forty years HNHM, Budapest 685-689.
83
LOKSA, I. (1991): Über einige Arthropoden Gruppen aus dem Biosphäre Reservat des Pilis Gebirges (Ungarn). 2. Die Diplopoden, Chilopoden, Weberknechte und Spinnen aus dem Gebiet zwischen Kakas-Berg (Pilisszentkereszt) und Ispán-Wiese (Mikula-haraszt). Opuscula Zoologica Budapest 24: 129-141. MARTENS, J. (1978): Spinnentiere, Arachnida: Weberknechte, Opiliones. Die Tierwelt Deutschlands. G. Fischer Verlag, Jena 64: 464 pp. MARTENS J., HOHEISEL U., GÖTZE M. (1981): Vergleichende Anatomie der Legeröhren der Opiliones als Beitrag zur Phylogenie der Ordnung (Arachnida). Zool. Jb. Anat. 105: 1376. MISKOLCZI, M., DÉVAI GY., KERTÉSZ GY., BAJZA Á. (1997): A magyarországi helységek kódjegyzéke az UTM rendszerű 10*10 km beosztású hálótérkép szerint. Acta Biol. Debr. Oecol. Hung. 8: 43-194. MITOV, P. (2000): Contribution to the knowledge of the harvestmen (Arachnida: Opiliones) of Albania. Ekológia (Bratislava) 19, Supplement 3, 159–169. MURÁNYI, D. (2002): Platybunus pallidus Šilhavỳ, 1938, faunánkra új kárpáti elterjedésű kaszáspók (Opiliones) a Zempléni hegységből / Platybunus pallidus Šilhavỳ, 1938 a Carpathian harvestman (Opiliones) from the Zemplén
Mts., new to the fauna of
Hungary. Folia Entomologica Hungarica 63: 181-182. MURÁNYI, D. (2005): Amilenus aurantiacus (Simon, 1881) (Opiliones), new to Hungary. Folia Entomologica Hungarica 66: 7-8. MURÁNYI, D., LENGYEL G. D. (2006): Contribution to the Opiliones fauna of Maramureş county, Romania. Studia Universitatis "Vasile Goldis", Arad (in press***). NOVAK, T., LIPOVŠEK, S., SLANA, L. (2000): Biogeographical remarks on Gyas titanus Simon, 1879 (Opiliones, Phalangiidae) in the Balkans. Nat. Croat. 9(3), 189–194. NOVAK, T. (2004): An overview of harvestmen (Arachnida: Opiliones) in Croatia. Natura croatica, Zagreb, 13(3): 231-296. NOVAK, T. (2005): An overview of harvestmen (Arachnida: Opiliones) in Bosnia and Herzegovina. Natura Croatica, Zagreb 14(4): 301-350. NOVAK, T., GIRIBET, G. (2006): A new species of Cyphophthalmi (Arachnida, Opiliones, Sironidae) from Eastern Slovenia. Zootaxa 1330: 27-42.
84
PODANI, J. (1997): Bevezetés a többváltozós biológiai adatfeltárás rejtelmeibe. Scientia kiadó 412 pp. RAFALSKI, J. (1962): Opilio dinaricus Šilhavỳ, mało znany gatunek kosarza (Opiliones). Opilio dinaricus Šilhavỳ, a little known species of Harvestmen (Opiliones). Stud Soc. Sci. Torunensis Torun-Polonia. Sec. E. (Zoologia) 6(5):121-132. RAKONCZAY, Z. (szerk.) (1989): Vörös könyv. A Magyarországon kipusztult és veszélyeztetett növény- és állatfajok. Akadémiai Kiadó, Budapest 360 pp. ROEWER, C. F. (1915): Neue Opiliones aus dem Ungarischen National-Museum in Budapest. Annales Musei Nationalis Hungarici, 13: 215-223. ROEWER, C. F. (1923): Die Weberknechte der Erde – Systematische Bearbeitung der bisher bekannten Opiliones. Gustav Fischer Verlag, Jena, 1116 pp. ROEWER, C. F. (1951): Über Nemastomatiden. Weitere Weberknechte XVI. Senckenbergiana 32(1/4): 95-153. ROEWER, C. F. (1957): Über Oligolophinae, Caddoinae, Sclerosomatinae, Leiobuninae, Neopilioninae und Leptobuninae (Phalangiidae, Opiliones Palpatores). Weitere Weberknechte XX. Senckenbergiana Biologica, Frankfurt, 38(5-6): 323-358. SAVORY, T. H. (1971): Evolution in the Arachnida. Merrow, Watford, UK. SHULTZ, J. W. (2001): Phylogenetic analysis of Phalangida (Arachnida) Opiliones using two nuclear protein-encoding genes supports monophyly of Palpatores. The Journal of Arachnology 29: 189-200. STARĘGA, W. (1976): Die Weberknechte (Opiliones, excl. Sironidae) Bulgariens. Annales Zoologici (Polska Akademia Nauk) 33(18): 287-433. SZALAY, L. (1932): Beiträge zur Kenntnis der Arachnoideenfauna der Aggteleker Höhle. Állattani Közlemények, Budapest 29 (1-2): 15-31. SZALAY, L. (1948): Contribution a l’étude de la faune des Opilionides dans le Bassin des Carpathes. Tijdschr. entomol., Amsterdam, 91: 153-158. SZALAY, L. (1950): Eine neue Opilonide: Dicranopalpus fraternus n. sp. Entomologisk Tidshrift, Stockholm, 71 (1): 17-19. SZALAY, L. (1951a): Drei neue Weberknechte (Opiliones) aus Ungarn. Országos Természettudományi Múzeum Évkönyve 1: 126-132. SZALAY, L. (1951b): Opiliones aus der Umgebung von Sopron. Acta Biologica 2: 299-306. 85
SZALAY, L. (1951c): „Opiliones” aus der umgebung von Bátorliget und dem Mecsek-Gebirge in Ungarn. Acta Biologica 2: 307-310. SZALAY, L. (1968): Pókszabásúak I. Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) LXXXIX., 18: 122 pp. VAN DER
HAMMEN, L. (1985): Comparative studies in Chelicerata. III. Opilionida. Zool.
Verhand. Leiden 220, 1–60. VAN DER HAMMEN, L. (1986): Acarological and
arachnological notes. Zool. Meded. Leiden 60,
217–230. VAN DER WEELE, R. (1998a) Harvestmen (Opiliones) caught in pitfall traps in the Börzsöny Mountains (N Hungary). Folia Entomologica Hungarica 59: 227-230. VAN
DER
WEELE, R. (1998b): Holoscotolemon jaqueti (Corti, 1905) (Opiliones, Laniatores
Erebomastridae), the first Laniatores recorded from Hungary. Folia Entomologica Hungarica 59: 231-233. VARGA, A. (1994): Kaszáspók faunisztikai jegyzetek (Magyarország) (Arachnoidea: Phalangidae). Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 19: 165-168. WEISS, I. (1996): Die Weberknechtfauna Siebenbürgens (Arachnida: Opiliones). Stapfia 45: 259-280.
86