DIPLOMATIKAI SZÖVEGGYŐJTEMÉNY

DIPLOMATIKAI SZÖVEGGYŐJTEMÉNY

JEGYZETEK 2. kötet Sorozatszerkesztı BESSENYEI JÓZSEF

MISKOLCI EGYETEM – BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET A TÖRTÉNELEM SEGÉDTUDOMÁNYAI TANSZÉK kiadványa

A kötet megjelenését támogatta a NEMZETI KULTURÁLIS ALAP LEVÉLTÁRI SZAKKOLLÉGIUMA

2

MISKOLCI EGYETEM A TÖRTÉNELEM SEGÉDTUDOMÁNYAI

I. SOROZAT JEGYZETEK

TANSZÉK

DIPLOMATIKAI SZÖVEGGYŐJTEMÉNY

Az okleveleket válogatta és fordította

TÓTH PÉTER

Miskolc • 1996

3

Készült a MISKOLCI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TEXTOLÓGIAI MŐHELYÉBEN

Felelıs kiadó KULCSÁR PÉTER

ISBN 9636612838 © Tóth Péter

Nyomdai elıkészítés ALPHYN BT.

4

BEVEZETÉS

Az egyetemi és fıiskolai történészképzésben egyre nagyobb szerepet kap – és kell is, hogy kapjon – a történelem segédtudományainak, s ezek között a diplomatikának az oktatása. Amíg azonban e területen rendelkezünk ha nem is modern, de tankönyvnek, ajánlott irodalomnak nagyon jól megfelelı feldolgozásokkal, hiányoznak az olyan forrásgyőjtemények, amelyek segítségével a hallgatók gyakorlati feladatokat oldhatnának meg diplomatikai tanulmányaik során. Az elıdök ugyan hatalmas munkát végeztek a középkori oklevelek kiadásának a területén – ámde olyan korszakban tették ezt, amikor még természetesnek számított a latin nyelvtudás, s ezért fel sem merült az oklevelek magyar nyelvre való lefordításának a gondolata. A helyzet azonban mára, sajnos, gyökeresen megváltozott. A nyelvi nehézségek kiküszöbölése érdekében a modern tudományos forráskiadás az okleveleknek a tartalmi kivonatokban – regeszták formájában – való közlését részesíti elınyben: ez a módszer takarékos ugyan és mindent megtart az oklevélbıl, ami történeti adatnak minısül, nem törıdik azonban a formai részekkel, amelyek tanulmányozása a diplomatika fontos feladata. Elsısorban az oktatásnak és a helytörténetírásnak köszönhetıen vannak természetesen oklevélfordítások is: ámde ezek részint nehezen fellelhetıek, részint pedig kifejezetten mutatkozik bennük olyan törekvés, hogy a fölöslegesnek ítélt részeket elhagyják – és ennek a módszernek ismét csak a diplomatika által tanulmányozott részek (intitulatio, arenga, méltóságsor, stb.) szoktak áldozatul esni. Meggyızıdésünk szerint mindezek a jelenségek megfelelıen indokolják egy olyan szöveggyőjtemény kiadását, amelynek elsıdleges célja az oklevélnek, mint a legfontosabb középkori forrástípusnak a tanulmányozása. A szöveggyőjteménybe felvett oklevelek kisebb része már megjelent nyomtatásban – vagy megjelenés elıtt áll –, nagyobb része pedig olyan speciális válogatás, amelynek célja az volt, hogy az összegyőjtött anyag mennél teljesebb képet adjon nem csupán magáról a forrástípusról, hanem az ennek segítségével tanulmányozható intézményekrıl, hivatalos eljárásokról, s egyáltalán, a benne megırzött történeti tényekrıl. Nem törekedtünk arra, hogy csak eredeti oklevelek kerüljenek a győjteménybe, hiszen a korabeli vagy késıbbi átiratok, hiteles vagy egyszerő másolatok (ezek közé értve a tudományos igényő szövegkiadást is) kérdése ugyancsak tárgya a diplomatikának. Kifejezetten törekedtünk viszont arra, hogy az oklevelek formai sajátosságai mellett a teljesség lehetı igényével bemutassuk az egyes oklevélfajtákat és ügytípusokat, illetve a legfontosabb oklevélkibocsájtó intézményeket. Másodlagos

5

szempont volt ugyan, de azért igyekeztünk a szemünk elıtt tartani azt is, hogy a szöveggyőjtemény használói bizonyos fontos köztörténeti eseményekrıl és kérdésekrıl – amilyen például a magyarországi városfejlıdés problematikája – lényeges és új információkhoz jussanak pusztán azáltal, hogy az itt közölt okleveleket tanulmányozzák; vagy más szavakkal: győjteményünket a magyar középkortörténet egyes fejezeteinek az illusztrálására is szántuk. Valamennyi lefordított oklevélnek a nyelve latin. A fordítás stílusa egységességre törekszik és az oklevelek, a korszak hangulatát is igyekszik érzékeltetni. Minden oklevélkiadás nagy problémája a nevekkel való bánásmód: miután azonban a történészhallgató egyformán találkozhat a különféle oklevélkiadásokban mai formára átírt és eredeti alakban hagyott személy- és helynevekkel, e tekintetben mi sem akartunk egységes szempontok szerint eljárni. Végül meg kívánjuk jegyezni, hogy nem értünk egyet azzal az újabban megfigyelhetı jelenséggel, amely a fordítás nyelvi pontosságát és a lefordított szöveg érthetıségét próbálja meg szembeállítani, mivel meggyızıdésünk, hogy a pontosan lefordított szöveg egyúttal mindig érthetı is.

Tóth Péter

6

1. 1067. (1267.) Aba nembéli Péter ispán megalapítja és különféle adományokkal ellátja a százdi monostort. Az oklevelet az akkori kegyúr, Pued ispán kérésére átírja IV. Béla király. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. I. kötet, 24–27. p. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria és Kunország királya minden Krisztusban hívıknek, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt mindeneknek a Megváltójában. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen levelünkben foglaltak által, hogy hívünk, Aba nembéli Artolph fia Pued ispán a jelenlétünk elé járulván, bemutatta nékünk azt az elıdünk, Szent László király által kiállított és kibocsájtott kiváltságlevelet, amely a Zazty-i monostor – ennek kegyura ezen Pued ispán – birtokairól és egyéb jószágairól szól, alázatos kéréssel könyörögve és esedezve hozzánk, hogy mivel a kiváltságlevél túlságosan régi volta és az idı elırehaladása következtében már szinte teljesen elemésztıdött, méltóztassunk azt megújítani és saját kiváltságlevelünkkel megerısíteni, nehogy az idı múltával emiatt valami kárvallás érje a mondott monostort. Ennek a kiváltságlevélnek a tartalma pedig a következı. A szent és oszthatatlan Háromság nevében Péter, Isten kegyelmébıl ispán. A régi bölcsek elırelátása és a szokás megmutatta: ha a pannóniai királyságban valaki elhatározná, hogy valamely személy számára valamit megerısít, vagy ha azt akarná, hogy valami erıs érvényő legyen, akkor azt az elıbb mondott király engedelmével és mind a hercegek, mind pedig a püspökök tanúbizonysága alatt egy ilyesfajta oklevéllel kell emlékezetül ajánlani az eljövendı idık számára. Ezt az ésszerő szokást a szemem elıtt tartván én, Péter emlékezetül és megerısítésül rendeltem ezt az írást e mostani és az eljövendı idık számára. Minden kereszténynek a tudomására kívánom tehát hozni, hogy én, Péter az örök viszontszolgálat adományából és Jézus Krisztus segedelmével felépítettem Szőz Mária monostorát, amelyet Zasty-nak mondanak, s tehetségem szerint megajándékoztam azt szántóföldekkel, legelıkkel, rétekkel, földés szılımővelıkkel, ökrökkel, juhokkal, szarvasmarhákkal, sertésekkel, méhekkel és a fent mondott Zasty számára szükséges egyéb dolgokkal. Mi hárman, egy atyától és anyától született fivérek, praediumokat birtokoltunk, amelyeknek a harmad részét, mely engem illetett, mindenestül ennek a monostornak adtam. A Scenholm-ban lévı birtokot, amelyet a fejedelem adott nekem, én a monostornak adtam. Ennek határa a király lovainak a Nadestyguy-nál lévı karámjától kezdıdik, azután egyenes útvonalon halad a Scekzov partja mentén egészen a hosszú völgyig, s ezen keresztül a Sartue-ig; innét annak partja mentén egészen a Saar forrásáig, ahonnét egyenes keresztezıdéssel a Soba úton keresztül Scenholm udvarhely irányába egészen addig a

7

helyig, amelyik jobb kéz felé fordul, tudniillik az Egur nevezető folyócskáig. Innét a Geru malomhoz, attól ugyanannak a Geru-nek a vizéhez megy és megérkezik a víz kiáradásának a helyéhez. Innét a besenyık kútjához tart és ahhoz a keresztben elhelyezkedı úthoz, amelyen a besenyık sírjaihoz lehet menni; innét a nagy árokhoz, amely egészen Aruksceguj-ig nyúlik el, és a kis Egur szögletéig és az Aruk szögletéig tart; innét pedig a lovaknak az elıbb mondott karámjáig. Ennek a praediumnak pedig adtam tíz szolgát, de több is található ott; e szolgák kapcsán pedig vetélkedés volt közöttem és Dersy között, de a fejedelem kegyelme az én számomra juttatta ıket. Ugyanott, a Fonsol Fenerie praediumnál molnárral együtt van egy malom, amelyet Bubach-nak neveznek: a fejedelem nekem, én pedig a monostornak adományoztam azt, valamint a Nogkereku nevezető erdıt; s megengedtem, hogy a réteken és a legelıkön a többi, szénakaszálásra és boglyagyőjtésre való helyeket úgy birtokolja a monostor, ahogyan a fejedelem birtokolta. – Scyrnyk határa napkelet felıl, a Branka halmától kezdıdik, egy földdel körülvett körtefánál és a hegyen elhelyezett rakás felé tart és elérkezik a Boytyn halomig, innét pedig az úttal szomszédos rakásig; ezután egyenes úton vezet addig az ösvényig, amely jobb felé fordul, Petri falutól Petri vizéig; innét a völgyön keresztül a Cheyey érig, a Bechydy-vel való határig, s a völgyig, amely a határhoz viszen, egészen magába olvasztva a fent mondott határt. Ehhez a praediumhoz adtam húsz földmővelı szolganépet. – Chartybak határa napnyugat felıl kezdıdik Chartybak (folyó) felıl, a forrásban Bassy rakása van; innét tart ahhoz az úthoz, amelyik Zondonek-bıl jön és Chegen-be vezet; innét a völgy szegletéig; innét az érnek a partja mentén elhajlik jobb felé, ahol a hegyecske irányában megy tovább; innét egy másik hegyecskéig, amelyik Solu falu mellett van; innét Fygudy rakásához tart, majd Márk rakásáig; innét a Chordy-val való határ felé veszi az irányt, egészen a hegyecskékig; innét a szántóföldön álló körtefa irányába tartva megérkezik Basi elıbb mondott rakásához. – A teljes szám összegét meghatározva benne foglaltatik 104 szolgáló nép, 30 lovas – 20 magyar és 10 besenyı –, hat gyapjú- és vászonkészítı, 10 szılı és méhes kert, 10 cserény a lovak számára, 100 ökör, 500 juh, 200 sertés. Ezenkívül adok egy földterületet, amelyet késıbb engedett át nekem Salamon király együtt Magnus herceggel, abban a faluban, amelyet Ceda-nak neveznek. Innét e mai naptól fogva az egyházi háznépen kívül távozzék mindenki, aki csak igényt tart a szabadság nevére. És abban az elıbb mondott faluban átengedem leányomnak, Magnának a föld fele részét. Ama falunak a felsı részén vannak gyümölcsösök, amelyeknek a fele része az apáté, fele része pedig a leányomé. Átengedem Magna leányom fiának, tudniillik Heche-nek Fonsol föld fele részét, azt, amely engem illet, a szabadosok tizenkét házanépével együtt: ez a fele rész. Rokonaimnak adom Wensellev földet, amely hét ekealja nagyságú, öt halastóval és a szabadosok hat házanépével együtt; ezeknek a halastavaknak a nevei: Wensellev towa,

8

Proluca, Homuser, Tehna, Ebes. És ugyanazon a földön maradt három ekealja nagyságú föld a Zobolchy-i várnépek számára. Adom Wense földet is, amely Tymar föld – ez a Zobolchy-i vár számára marad – mellett fekszik; adom három ekével, két halásszal és a Tyccha halastóval együtt. Ez határára nézve a Tisza mentén halad felfelé és a Nogewrem nevezető helyen átkel a Tiszán a déli rész felé és eljut valamely berekhez, amely mindenestül az enyém; innét Rakamoz-hoz megy, ahol van három, földbıl felhányt határjel, s innét beleszakad a Zoloch nagy útba, amelynek mentén tovább halad Kuurew felé, egészen addig, amíg a Tisza és a Budrug össze nem folyik: és itt a Tisza mindenestül engem illet a Nogewrem-tıl kezdıdıen mindkét oldalon egészen addig, ahol beleszakad a Budrug-ba. Adom a Bekech-en lévı földet a szabadok tizenkét háznépével, két ekével és a szolgák háznépeivel együtt. Az anyahatár napkelet felıl, Zakariá-val kezdıdik egészen a Sumug rakásig, a három völgy felé tartva; innét Cosme faluhoz, egészen a sós vizekig, innét pedig a nagy hegyhez, amely mellett a jobboldali rész felıl van egy rakás; innét a nagy úthoz viszen egészen a Zakaria-val való, fent mondott határig. Ezt a földet Magnus herceg adta nekem és én a monostornak adom; a poroszló Chycha fia Apa, István bihari ispán poroszlója pedig Yde, az én poroszlóm Fygudy. Adom a monostornak Damarad praediumot és abban tizennégy háznépet, hogy deszkát hordjanak a monostor befedése végett. Adom Prouod praediumot minden szükséges dologgal együtt; adom Suruk praediumot is Szent Márton kápolnájával. Itt pedig magyarok vannak, akiknek a hadnagya név szerint Mihály; parancsba adtam nekik, hogy mindenki közülük a háza után adjon egy vödör mézet, amelyik esztendıben pedig úgy hozza a szükség, méz helyett adjanak a monostornak egy szekér deszkát. Adom Zekeres praediumot is és benne az engem illetı népet; ezek kettesével szolgáljanak minden egyes hónapban és bárhová is utazzon az apát, menjenek vele lóháton. Adom Leveluky praediumot is mindenestül, ami csak megillet ott engem. Adom Chabarakusa praediumot hat szılımővelıvel; Gubach praediumot hét halásszal, valamint a Dunában lévı szigettel, három ekével és három szolgával együtt. Adom az öt ekealja nagyságú Nywyg praediumot a földet mővelıkkel együtt. Adom Zalda praediumot, amelynek határa a Tiszától kezdıdik és a négy kis hegyig tart. Adom a hét ekealja nagyságú Ladan praediumot öt halastóval együtt; adom a monostornak Scegholm praediumot minden dologgal együtt. Rendeltem torlókat, akiknek a szolgálata ez leszen: minden egyes esztendıben adnak két ökröt, négy köböl bort abból a szılıbıl, amelyet szılımunkással együtt adtam; mindegyikük ad négy köböl sert, tíz kenyeret, egy tyúkot, de két háznép együtt egy libát. Leányom, Magna is rendelt ugyanabban a faluban, amelyet Dusnuky-nak mondanak, hat háznépet a vagyonukkal együtt, akiknek neve ez: Ivan, Ichy, Wachy, Zemy, Kokoch, Ombroch. De ezek együtt adnak minden esztendıben egy ökröt, száz kenyeret, három köböl méhsert, házanként pedig két köböl sert, egy

9

tyúkot, s két háznép együtt egy libát. De ez a két nép együtt tíz dénár-penzát is ad, hogy az egyháznak viaszt vegyenek. Végezetül én, Péter kértem a királyt Magnus herceggel és László herceggel együtt, hogy ezek a népek ne adjanak tizedet két kepén és egy tyúkon kívül, hanem adják ezt a plébános papnak a temetésért és a keresztelésért; amely kérésemet, hogy a dolog így legyen, a király az érsekkel együtt engedélyezte. Hogy pedig az én ajándékozásomnak ez az adománya az eljövendı korban is sértetlenül megmaradjon, némelyek nevével tanúbizonyságot tétettem róla. Ezek: Salamon király, Magnus herceg, László herceg, Dersy érsek, Jeromos püspök, Elek püspök, Rodowan udvarispán, Erney ispán, Wydus ispán, Markuch ispán, Ilya ispán, Pethe ispán, Hetey ispán, Márton ispán, Wefa ispán. Miután pedig e tanúk tanúbizonyságot tettek az én elıbb mondott adományomról, ha bárki is ostoba módon el akarna venni abból bármit is, vagy meg akarná csonkítani azt, a mindenható Isten és a királyi felség tekintélyével sújtsa kiközösítés alatt egyházi átok és legyen megfosztva az egész keresztény világ közösségétıl. Mi tehát Pued ispánnak az e tárgyban jogos kéréseit teljesíteni, s a fent nevezett monostornak a hasznát és nem a kárvallását a szemünk elıtt tartani kívánván, s azt akarván, hogy ami a monostor eddig jogosan és békességesen birtokolni méltóztatott, annak birtokában általunk is jóváhagyattasson és megerısíttessen, ezért a jelen oklevelünk erejével megerısítjük. E dolog emlékezetéül és örök érvényéül pedig kiadattuk a monostor számára a jelen, kettıs pecsétünkkel megpecsételt oklevelünket. Kelt hívünknek, Farcasius mesternek, fehérvári prépostnak és udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr 1267. esztendejében, uralkodásunknak pedig a 32. évében.

2. [1090 elıtt] Dávid herceg 10 mansiót adományoz a tihanyi Szent Ányos monostornak. – Forrás: Györffy György, 1992. 265. p. Legyen a tudomására a szent egyház összes híveinek, mind a jövendıbelieknek, mind pedig a mostaniaknak, hogy Dávid, a tisztelendı herceg a saját és szülei vétkeinek a megbocsájtására a legkeresztényebb királynak, Lászlónak az engedelmével mindezeket adományozta a tihanyi Szent Ányos monostornak. Az Aranyos helyen adott öt mansiót és földet három ekével és öt halászó vizet, tudniillik Budrig-ot, Eurimet, Weimir-t, Plas-t, Strisin-t. A Dunában pedig ugyanez a herceg megengedte, hogy amit a vasárnapi napokon a varsákban fognak, azt Szent Ányos apátja birtokolja és a varsák felemelésekor a halak átvétele végett ı maga, vagy a szolgája legyen ott. Ennek a dolognak a tanúbizonysága volt Pannónia nagyon sok elıkelıje: Fábián érsek,

10

Kozma püspök, Gula nádorispán, Petus ispán. Aki pedig ezt az ilyen módon adományozott alamizsnát a fent mondott monostortól el akarná venni, az a mindenható Istennek és az İ összes szentjeinek a részérıl legyen átkozott.

3. 1118. II. István király visszaadja a tihanyi monostornak azt a tíz mansiót, amelyet még I. Béla király adományozott annak. – Forrás: Györffy György, 1992. 405. p. Én, István, Isten kegyelmébıl Magyarország királya uralkodásomnak a harmadik esztendejében az egész tanácsnak – a bíró György, a gyıri egyház püspöke lévén – az akaratával megparancsoltam, hogy adassék vissza minden leszármazottja annak a tíz mansiónak, amelyeket a dédatyám, Béla fejedelem adományozott fivérének, András királynak a lelkéért. Amidın ugyanis András király meghalt, akkor a fivére, Béla ezt a tíz mansiót – tudniillik Berecket, Babissá-t, Bachy-t, Nitros-t, Laua-t, Lymeont, Mihályt, Scrindi-t, Lipita-t, Pochy-t – a Szent Ányos egyház szolgálatára rendelte, ámde atyámnak, Kálmán királynak az idejétıl királyi beleegyezés nélkül az udvarnokok hatalmaskodása visszavette azokat a királyi szolgálatra. S miután megtörtént a vizsgálat, megtudtuk, hogy az egyház jogos birtokától jogtalanul fosztatott meg; az egész tanács határozatával a tíz mansio maradékait a korábbi szolgálatra a fent mondott György püspöknek a keze által visszaadtam.

4. 1199. Imre király adománylevele a Sopron vármegyei Pakha nevő birtokról Lırinc ispán részére. – Jelzete: Sopron megyei Levéltár, XV. 1. (Középkori oklevelek győjteménye), nr. 2. A szent Háromság és az oszthatatlan Egység nevében Imre, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország és Ráma királya, örökkön-örökké. Mivel az erények legkitőnıbbike, a hőség mind az isteni, mind pedig az emberi tekintetekben kedvesekké teszi az ı adományaival felruházottakat, ennélfogva méltó dolog, hogy azok, akik eme erény gyakorlásával állhatatosan buzgólkodnak a királyi méltóság és az ország üdve érdekében, ajánlásra érdemesek legyenek mind az úr Isten, mind pedig a királyi felség kiválósága elıtt, valamint, hogy örökkön-örökké dicsértessenek a viszonzás címén. S mert ezen bölcseség által figyelmeztetvén, a nekünk hőségesen

11

szolgálók érdemeit a körültekintés kellı figyelmével szorgalmatosan megjegyezzük, ezért a derékség és a kiváltképpen való hőség megszámolhatatlan mővei közül, amelyeket hív jobbágyunk, [– – –]1 Lırinc ispán ifjúságának legelsı idejétıl fogvást elıttünk véghez vitt, serénységének némely jeleit el kell híresíteni: ezt pedig azért tesszük, hogy akik meghallják, azok lelkét felhívjuk a jobbra, s hogy híveink nekünk ajánlott szolgálatait soha ne hagyjuk viszonzás nélkül. Tudja meg tehát ez a mostani kor és az eljövendı utókor, hogy bár mindig hőségesen szolgált bennünket a mondott Lırinc ispán, szolgálatai közül azonban némelyeket külön is el kell beszélni. E szolgálatok sorából legelsısorban annak elmondását határoztuk el, hogy amidın Máramarosban egy vadászat idején vadat őzni mentünk, a lovunk a sebes vágtatás közben elesett alattunk, s úgy történt, hogy egyik lábunk fennakadt a kengyelben. Ez a Lırinc ispán egyedül jött oda hozzánk és segítségül híva Istent, megmentett bennünket ama oly rút és oly nagyon keserves haláltól. S akkor a ló olyan gonosz módon sebesítette meg, hogy végül egyik kezének az elvesztését kellett elszenvednie. Mi tehát ezért és érdemeinek egyéb jeleiért neki adományoztuk a Sopron vármegyében, a Ferteu mellett fekvı, udvarnokaink kezébıl kivett Pakha nevő birtokot, amely öt ekealja nagyságú – úgy tudniillik, hogy három ekealja a szántóföld és két ekealja az erdıs föld. Ennek a birtoknak a határa a Ferteu mellett van keletrıl, s dél felé halad Eyche faluhoz és onnét egy völgyben elég hosszan Rouht faluhoz, s onnét feljebb megy egy úton – amely Soprun faluba vezet – keresztül és onnét észak felé halad Racus faluhoz, onnét pedig visszatér az elıbb mondott Ferte-höz. – Hogy tehát ezen általunk tett adományozás a mi korunkban és utódaink korában is, örökkön-örökké rendelkezzék az állandóság erejével, kiadtuk jelen, a kiváltságot adományozó pecsétünk erejével örökre szólóan megerısített oklevelünket. Az Úr megtestesülésének 1199. esztendejében, amidın tisztelendı Jób az esztergomi és tisztelendı Saul a kalocsai érsek, Kalán a pécsi, Ugrin a gyıri, Adrián az erdélyi, Katapán az egri és János a csanádi püspök, Micha a nádor és a bácsi ispán, Benedek a bán és a zalai ispán, Veytih az udvarbíró és a nyitrai ispán, Zegforus a vajda, Tódor a bodrogi ispán, István a soproni ispán, Miklós a bihari ispán, Tiborc a szolnoki ispán, Poht a mosoni ispán, s más jobbágyaink más méltóságokat viselnek a mi országunkban.

1

12

A név helye az eredeti oklevélben üresen maradt.

5. 1216. II. András király eladományozza a Gömör megyei Susa birtokot Péternek és Stras-nak. – Forrás: Szentpétery Imre, 1923–1943. I. kötet, 303. sz. A Szentháromság és az oszthatatlan Egység nevében András, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia és Lodoméria örökös királya. A királynak körültekintıen szorgalmatos és bölcs megkülönböztetéssel kell lennie a neki alávetettekkel szemben, hogy az emberek így vélekedhessenek: amennyivel hőségesebben szolgálja ıt valaki, annyival nagyobb lesz az ı bıkezősége is a szolgálatok adományokkal való viszonzásában. Ennélfogva a nekünk hőségesen szolgálók méltó érdemeit bıkezőségünk kegyelmével mi is viszonozni kívánván, nemes hőségük állhatatosságáért, amelyet híveink, tudniillik Péter és fivére, Stras ifjúságunk idejének a legelejétıl fogva a mi és országunk illendı megbecsülésében tanúsítottak, hőségük viszonzásául egy bizonyos Susa nevezető, Gömör várához tartozó földet – amelyet korábban Tubus ispánnak, tudniillik ezen Péter és Stras fivérének adtunk – adományoztunk örökös birtoklásra mind nekik, mind pedig örököseiknek és örököseik utódjainak. Ezen földnek a birtokába a Rogas faluból való Balázs fia Johanka nevő poroszlónk által be is iktattattuk ıket. A föld elsı határa pedig Miklós bán Cusold nevő falujától kezdıdik, onnan Pál praediumának az irányába tart, ahol is ezen praedium határos vele; azután Uraj faluig halad, majd átkelve egy völgyön, Hangony faluhoz érkezik, végül onnan Jene faluhoz és ott az elsı határjelnél befejezıdik. – Hogy pedig ezt a mi adományozásunkat sem a mi idınkben, sem utódaink alatt senki ne vonhassa vissza, jelen oklevelünket a jövendıben élık számára kívántuk ajánlani és pecsétünk erejével örökre szólóan megerısíteni. Kelt Tamás fehérvári prépostnak és udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr megtestesülésének 1216. esztendejében, amikor tisztelendı János esztergomi és tisztelendı Bertold kalocsai érsekek, valamint Kalán pécsi, Katapán egri, Simon váradi, Dezsı csanádi, Vilmos erdélyi, Péter gyıri, Róbert veszprémi, Jakab váci és István veszprémi [!] püspökök igazgatják szerencsésen az egyházaikat, Jula a nádorispán, Ochuz az udvarbíró, Pósa a bán, Ipoch pedig a vajda, uralkodásunknak a tizenkettedik esztendejében.

13

6. 1230. A borsodi várföldek visszavételére rendelt bíróság ítélete Arnót földet illetıen. – Forrás: Szendrei János, 1886–1911. III. kötet, 2. sz. Mi, András borsodi ispán, Timót mester, Örs nembéli Lırinc fia Miklós és Miskolc nembéli Panyit, mint Béla király úr által Borsod vármegyében a várföldek visszavételére rendelt bírák, minden most élınek és a most élık utódainak jelentjük a jelen levelünkben foglaltak által, hogy Borsod várának a jobbágyai a jelenlétünk elé idézték Guka ispánt, akinek a földjét – melyet vásárlás útján szerzett meg magának Arnót földbıl néhai István ispán fiaitól, Pongrác és László nemesektıl, s amely tudniillik nyolc ekealja nagyságú –, mint várföldet visszakövetelték. Mi pedig a király úr parancsolatjára és különös rendelkezésébıl kimentünk a mondott földre, s mennél jobban és hívebben – azzal a hőséggel, amellyel az ország és a korona iránt tartozunk – nyomozva, nyíltan és titokban csak megtudhattuk az igazságot a papoktól, egyháziaktól, világiaktól, nagyoktól és kicsinyektıl arról a földrıl, megtudtuk, hogy a mondott földet Guka ispán az elıbb mondott nemesektıl vásárlás útján birtokolja, ezen nemesek pedig örökösödési jogon már régtıl fogva birtokolták azt. Ennélfogva tehát, az Istent a szemünk elıtt tartván, ahogyan a jog megkövetelte, s teljesebb igazságot szolgáltatván, hogy tudniillik a mondott Guka bizonyítson tanúbizonyság által, ez a bizonyság eléggé dicséretesen és tisztességgel bebizonyította, hogy a mondott föld az ı nemes emberektıl vásárolt földje és azt már régen beiktatták az ı birtokába. Ezek2 pedig elismervén, hogy a buzgóság tüzelte fel ıket, az általunk hozott ítélet formájának nem mertek ellene szegülni, s így – mivel ık nem mondottak ellene – a mondott földet a többször említett Gukának engedtük át békességes birtoklásra. A várjobbágyok nevei: Márton hadnagy, Izsép várnagy, Mihály, a csıszök nagya, Tódor, Dedus, Gergely, Udvorus, Miklós és mások. Hogy tehát az idı változása ne tudja megváltoztatni és a jövendıben semmissé tenni, pecsétjeinkkel örök érvényővé tettük ezt. A Kegyelem 1230. esztendejében.

2

14

Tudniillik a vádaskodó várjobbágyok.

7. 1236. IV. Béla király Detrik ispánnak adományoz bizonyos, korábban Nógrád és Hont várához tartozott földeket. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. II. kötet, 36. p. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország királya üdvöt az Úrban mindenkinek, akik a jelen levelet látni fogják. Mivel nem szabad, hogy a hálátlanság csöndjében múljanak el azoknak az érdemei, akik a királyi felség szemei elıtt hőséges szolgálatokat teljesítettek, ezért mindenkinek – mind a most élıknek, mind pedig az utókornak – a tudomására akarjuk hozni a jelen levelünkben foglaltak által, hogy mi tekintetünkbe vévén Detrik ispán hőséges szolgálatait és cselekedeteit, amelyekkel szakadatlanul szolgált minket, ennek a Detrik ispánnak adományoztunk bizonyos földeket örökös birtoklásra, úgy, ahogyan azelıtt atyánk is engedte azokat neki; e földek neve: Sztracsin Nógrád vármegyében, Csernely Borsod vármegyében, amely Hont várához tartozott és Zachara, ahol hét ekealja nagyságú föld van, amelynek fele része Nógrád, másik fele része pedig Hont várához tartozott. Ezen ügynek a poroszlói Szerafin és Bolok, akik által a nevezett Detrik ispánt beiktattuk a mondott földek birtokába. Hogy pedig ez az oklevél erıs érvénnyel rendelkezzék és soha, semmikor ne veszítse el a hitelét, kettıs pecsétünk erejével erısítettük meg. Kelt az Üdvösség 1236. esztendejében, július Kalendájának 16. napján (június 16-án), uralkodásunknak pedig az elsı évében.

8. 1240. IV. Béla király adománylevele a Borsod megyei Tardonáról, az adományozott birtok határjárásával. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VII. kötet, 100– 102. p. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria és Kunország királya üdvöt és minden jót minden Krisztusban hívınek, akik a jelen oklevelet látni fogják. Mivel az isteni elrendelés felfoghatatlan magassága azt a fegyvert adta a királyok kezeibe, hogy a gonosztevık számára büntetést, a jók számára pedig jogos dicséretet osszon, ezért azt tanácsolja az értelem és azt követeli a jog szigora, hogy sem a gonosztevık gaztettei ne maradjanak büntetlenül, de az érdem se csalatkozzék a jutalmában. Ezért van, hogy mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen levelünkben foglaltak által, hogy amidın a Keán

15

nembéli néhai Jula bánt hőtlenségének nyilvánvaló vétkéért megbüntettük legkedvesebb fivérünknek, Kálmán királynak, az egész Tótország hercegének, valamint öszszes báróinknak a tanácsára, s összes jószágai reánk szállottak, ı maga pedig tömlöcünkben fejezte be életét: akkor mi az ı bizonyos Tardona nevezető, Borsod vármegyében lévı birtokát összes tartozékaival együtt Gurg fia Miklós ispánnak adományoztuk örökös birtoklásra, hősége és szolgálatai érdemeinek a jutalmaképpen. Ez a Miklós ugyanis erényeinek – amelyek miatt teljes kegyelmünket bírja – az érdemeit megmutatta, hőségesen szolgálván bennünket az országban és az ország határain kívül, háború és béke idején; de különösen akkor ragyogtak fel ezek az erények, amidın az oroszországi hadjáratot megindítottuk: ı az elsı hadsorokban harcolt és ezért a csatában férfiú módjára az ellenség hadrendjére rontván, sokakat megölt kardja élével és számtalan foglyokat is ejtett, nem sajnálván közben vére bıséges hullatását. S hogy mennyi hőséges cselekedetet hajtott végre más alkalmakkal is, annak felsorolását inkább az idı nem engedi, mintsem a dolog fontossága. Hogy tehát az ily nagy hőség állandósága jutalmazatlanul ne maradjon, jóllehet a méltó érdem nem várja el a jutalmazást – mintegy átlépve minden idıbeliségen –, a fent írt birtokot neki és rajta keresztül örököseinek, s örökösei utódainak adományoztuk, ahogyan mondtuk. Miután pedig amidın ıt a birtokba be akarták volna iktatni, a borsodi vár Dédes faluból való jobbágyai – tudniillik Zadur, Péter, Izsép, Ábrahám és mások a nemzetségükbıl – perbe vonták Miklós ispánt, kijelentvén, hogy a fent említett Jula bán a mondott birtokot, amely örökségi jogon ıket illeti, tılük foglalta el erıszakkal. Késıbb ez a per elıttünk folyt le, s mivel a nevezett jobbágyok állításukat egyáltalán nem tudták bizonyítani, báróink tanácsából a többször említett Miklós ispánnak ítéltük bírói úton ezt a birtokot örökös birtoklásra. Ezután hívünk, a Holog faluból való Kuna által és az egri káptalan tanúbizonysága alatt kijelöltettük a birtok biztos határjelekkel elválasztott határvonalait is. E határok pedig – amint azt az elıbb említett emberünk, valamint a káptalan oklevele jelentette nekünk – az alábbi rendben következnek. A határvonal a Tardona pataka mellett kezdıdik, ahol három határjel van elhelyezve: az egyiknél, amely az északi részen van, kezdıdik a borsodi várjobbágyok földjének a határa, a másik kettınél pedig, amelyek a déli részen vannak, Miklós ispán földjét jelölik ki. A határvonal ezután fölfelé tart Rithonich pataka mentén, átmegy a patakon jobb felé, egy hegy oldalában, és ott van két határjel: az egyik – amelyben tölgyfa van – Miklós ispán földjét, a másik pedig – amelyben egy másik, közönségesen magyal-nak nevezett fa van – a várnépek földjét választja el. Ezután leereszkedik a Lipóc patakához, s ott egy út mellett van két határjel – egyik Miklós ispán, a másik a várnépek földjét választja el –, s azon patak mentén fölfelé halad, a patak forrásáig, ahol nyolc határjel van: ezek fı határjelek, egyik a várnépeké, a másik Felc-é, a harmadik a dédesi várjobbágyoké, a negyedik pedig Miklós ispáné. In-

16

nét a bérc közepén haladva elıre ott, ahol a patak mindkét földön átfolyik, felmegy egy nagy erdıbe és a Kamunuska pataka mellett van két határjel, egyik a várjobbágyoké, a másik Miklós ispáné – miközben mindkét részrıl sok régi és új határjel volt állítva. Ezután az erdıben felmegy a Kamunuska pataka forrásáig, ahol a várjobbágyok és Miklós ispán két határjele van. Innét a remetékhez megy, ahol egy vesszıbokor alatt van négy határjel: itt választatik el a várjobbágyok földjétıl és a vár lakatlan erdejétıl Miklós ispán földje. Ezután napkeleti irányba elıre haladva felhág egy bércre, amelyen ösvény vezet keresztül és ezen ösvény mindkét oldalán a fákba vannak belevésve a felek jegyei. Majd leereszkedik az Osztra hegyrıl és ott van három határjel: kettı Miklós ispáné, egy a váré. Ezután tovább haladva leereszkedik a Bagun kút fejéhez, ahol egy fán – amelyet bikk-nek mondanak – jelölve van Jula bán pajzsának a jele. A Hásfın a vár, András ispán és Miklós ispán földje választatik el; innét – András ispán földjétıl – a határ tovább haladva a Bathakövhez megy, majd az út mellett van András ispán és Miklós ispán négy határjele; majd egy tölgyfa alá érkezik, ahol András és Miklós ispán három határjele van, aztán a Medvefıhöz megy, ahol négy határjele van András és Miklós ispánnak, innét a Széleshásfıhöz érkezik, ahol négy határjele van András és Miklós ispánnak, a Holboca pataka fejében pedig három. Ezután a határ elválik András ispán földjétıl és a Holboca patak mentén a várjobbágyok földjéhez kapcsolódik, ahol két határjel van: az egyik a várjobbágyoké, a másik Miklós ispáné. Innét leereszkedik egy ösvényhez, ahol egy bokros liget mellett van két határjel, az egyik a várjobbágyoké, a másik Miklós ispáné; ezután a Holboca mentén halad tovább és egy út mellett van két határjel, amelyeknél Kondó földjét választja el a határ. Ezután a Holboca Ludna területére megy, a Liszkópataka szintén Ludna területére megy és itt egy kettıs határjelnél kezdıdve a Liszkó mentén halad a határvonal és eléri a Liszkó forrását, ahol két határjel van: ezek választják el Miklós ispán földjét a Kazinc faluból való várjobbágyok földjétıl. Innét nyugat felé tart és felhág egy bércre a Tardona patak mellett, ahol három határjel van: egy a várnépeké, kettı pedig Miklós ispáné. Majd a bérc tetején haladva tovább régi és új határjeleken át elérkezik a Rednich patakához és befejezıdik. – Hogy tehát ennek a mi adományozásunknak a sora szert tegyen az örök érvényőség erejére és az idık elırehaladtával se tudja azt soha senki semmissé tenni, kiadattuk ennek a Miklós ispánnak jelen, kettıs pecsétünk erejével örökre szólóan megerısített oklevelünket. Kelt Zólyomban, Benedek mester fehérvári prépostnak, udvarunk kancellárjának a keze által, augusztus Idusa elıtt két nappal (augusztus 12én), uralkodásunknak ötödik esztendejében [1240-ben].

17

9. 1243. Albert jászói prépost oklevele, amellyel különféle szabadságokat adományoz a monostor népeinek a számára. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. IV/3. kötet, 304–306. p. Albert, az isteni könyörületességbıl jászói prépost és ugyanannak a helynek a teljes konventje Krisztus összes híveinek, a most élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Hogy a régiség ne bánhasson mostohán a megtörtént dolgokkal és hogy azok, amiket ésszerően megcselekedtek egy idıben, azon idı elırehaladtával ne váljanak könnyen semmivé, az emberek leleményes elıvigyázatossága kitalálta, hogy írások gyámola által kell azokat megerısíteni. Ennélfogva mindenkinek, mind a most élıknek, mind pedig a jövendıbelieknek a tudomására kívánjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi a jászói Keresztelı Szent János egyház népeinek – hogy számuk mind jobban és jobban növekedjék és gyarapodjék – a mi jóakaratunkból és valamennyi testvérünknek a közös egyetértésével ezt a szabadságot engedélyeztük: hogy minden egyes teljes házhely után Szent Márton hitvalló ünnepén (november 11-én) az ugyanazon város mértékével mért három pondus ezüstöt tartozzanak fizetni terragium gyanánt; a szılıik után pedig, valamint az akár vásárolt, akár irtott, akár valamilyen más módon szerzett földjeik után egyáltalán semmit se fizessenek. Az egy malom pedig, akárhány kerékre legyen is rendelve, egy teljes telek tartozását fogja megfizteni. Továbbá a kovácsok, az ácsok, a vargák, a sütık, a mészárosok, a szőcsök és a hozzájuk hasonlók, akik nem a falu rendjében telepedtek le, hanem másoknak a telkén lakva keresik a kenyerüket, esztendınként 12, abban az idıben forgalomban lévı dénárt fognak fizetni a monostornak. Továbbá a két ünnepnapon: tudniillik Szent Mihály arkangyal ünnepén (szeptember 29-én) és az Úr születésének az ünnepén (december 24-én) közülük mindenki a háza után tehetségének megfelelıen tartozik szép ajándékokkal megtisztelni a monostort; Keresztelı Szent János ünnepén (június 24-én) pedig az egész falu után egy kost és egy korsó sert, valamint minden egyes teljes telek után egy kalácsot lesznek kötelesek adni. Továbbá közönséges akarattal maguk között idırıl-idıre azt válasszák meg falunaggyá, akit akarnak, s ı három fajta kivételével – ezek: az emberölések, a vérontás és a hatalmaskodások – minden ügyükben törvényt fog látni és a büntetéspénzt felveszi tılük; ha pedig eskü lesz közöttük, a Szent Mihály arkangyal egyházban fognak esküt tenni és a maguk tisztázásáért fizetendı dénárokat az említett egyház papja veszi fel. Az elıbb mondott háromféle ügyben pedig az ı falunagyuk és a mi emberünk együtt fog törvényt látni és a büntetéspénz két része a tisztítóeskük – ha az ügyeik megvitatása során lesz eskütétel –

18

után járó pénz két részével együtt a monostornak jár, a harmadik rész pedig a falunagyuknak jár. Továbbá idırıl-idıre közönséges akarattal azt választanak majd meg papnak, akit akarnak, s a papjuknak járó tizedeket a németek szokásának megfelelıen a mezıkön hagyják. Továbbá a király úr kollektájából a fele részt fizetik majd meg. Továbbá azok, akik örökösök nélkül halnak meg, rendelkezni fognak annak a szabad lehetıségével, hogy valamennyi jószágukat – mind az ingóságokban, mind pedig az ingatlanokban lévıket – arra vagy bárkire hagyják, akire csak akarják. Továbbá világos nappal érkezzenek, s miután minden épületüket eladták, világos nappal távozzanak is békességesen és biztonságban. Továbbá rendelkezni fognak a vizekben való halászásnak és az erdıben való vadászásnak, valamint a fémek keresésének vagy felhasználásának szabad tehetségével. Továbbá a hétfıi napokra nekik és közöttük mindenki másnak is szabad vásárt engedélyeztünk. – Hogy tehát ezen szabadság rendelkezzék az örök érvényőség erejével és az idı elırehaladtával a mi utódjaink közül senki semmilyen módon se tehesse azt érvénytelenné és ne is vonhassa vissza, kiadtuk a jelen, a mi pecsétünknek és testvéreink pecsétjének az erejével megerısített oklevelünket. Kelt az Úr 1243. esztendejében.

10. 1244. (1270, 1328.) IV. Béla király kiváltságlevele a körmendi vendégek számára; az oklevelet átírja V. István, majd az ı oklevelét Károly Róbert. – Forrás: Bándi Zsuzsa, 1987. 121–122. és 126–127. p. Károly, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, Salernum fejedelme, a Szent Angyal méltóság és hegy ura Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen oklevélrıl tudomással bírnak majd, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. A királyi felség magas méltóságát megilletı kötelesség elıdjeinek a kiváltságait megújítani, hogy a megújítás jogcíme által szilárdan megmaradjanak mindazok a dolgok, amelyeket a felséges fejedelmek a maguk idejében elrendeltek. Ennélfogva mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy híveink, Ferenc körmendi bíró és vele együtt egy ugyanonnét való vendég, Churtan-nak mondott Tamás a maguk, valamint összes vendégtársaik nevében és személyében a jelenlétünk elé járulván, bemutatták elıttünk István úrnak, Magyarország egykori méltóságos királyának, legkedvesebb dédatyánknak valamely kiváltságlevelét, amely megerısíti Béla úrnak, Magyarország valamikori méltóságos királyának, a mi boldog emlékezető ükatyánknak a lentebb

19

megírt szabadságaikról kiadott kiváltságát; alázatos könyörgéssel kérve tılünk, hogy méltóztassunk érvényesnek elismerni és saját kiváltságlevelünkkel megerısíteni ama kiváltságot, amelynek tartalma így hangzik. István, Isten kegyelmébıl Magyarország királya Krisztus valamennyi hívének, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt Abban, aki a királyoknak üdvöt ad. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Körmendrıl való vendégeink a jelenlétünk elé járulván, bemutatták nekünk a király úrnak, a mi legkedvesebb atyánknak az ı szabadságukról kiállított kiváltságlevelét, alázatosan kérvén bennünket, hogy méltóztassunk jóváhagyni és saját kiváltságlevelünkkel megerısíteni ama kiváltságot, amelynek tartalma ez. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria és Kunország királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt és minden jót. Miután nyilvánvalóan köztudott, hogy a beáramló vendégek hőséges szolgálatából a király és az ország számára egyaránt sokféle haszon származik, ezért szükség van arra, hogy a királyi bıkezőség jóindulatának a teljességében részeltesse mennél készségesebben a szabadságukat, hogy a már itt lévık örvendezzenek annak, hogy idejöttek, a távoli helyeken lakozók pedig annál könynyebben elszánják magukat arra, hogy idejöjjenek. Ennélfogva mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi körmendi vendégeinknek – akiknek helyzetét és hasznát a kiteljesítés által kívánjuk megırizni és a megırzés által kiteljesíteni – azt a szabadságot adományoztuk, hogy mi az idegenek közül, aki nem polgártársuk, senkit nem teszünk bírájukká, hanem egymás között és ık maguk válasszák meg bírónak azt a személyt, akit közös megegyezéssel alkalmatosnak és hasznosnak tartanak, majd jelentsék nekünk és ı tılünk fogja megkapni igazgatási hivatalát; ez a bíró valamennyi ügyben királyi tekintéllyel törvénykezhet fölöttük és kell is, hogy törvénykezzék, s ha nem tud a kellı módon elégtételt szolgáltatni a panaszosok közül valakinek, akkor csak maga a bíró és nem a nép, vagy valaki más tartozzék a királyi jelenlét elıtt megjelenni. Továbbá, ha olyan tolvajt fognának el maguk között, akinek a tolvajsága meghaladja a hatvan friesachi dénár értéket, akkor azt büntessék felakasztással. Továbbá, aki ártatlan embert gyilkolna meg és a jog rendje által elmarasztaltatna, annak feje vétessék. Hasonlóképpen aki valakinek a kezét megcsonkítaná, veszítse el a kezét. Aki pedig hatalmaskodást készülvén cselekedni, arra venne bátorságot, hogy polgártársának a házát fegyveres kézzel megtámadja, azt törvényes – ahogyan megmondottuk – ítélkezés által tíz márka büntetésben kell elmarasztalni. Továbbá olyan hadjárat idején, amelyben személyesen való kivonulásunk megkívántatik, közülük minden tizenöt mansio adni fog nekünk egy lándzsával, páncéllal, sisakkal, puzdrával és egyéb, a páncélosok számára alkalmatos hadi eszközökkel felszerelt páncélos katonát, két lóval ellátva, s e ka-

20

tona a báróink közül senkinek a csapatához sem csatoltatván, csakis a mi zászlónk alatt fog lovagolni, a mi különös parancsukra fog menni oda, ahová rendeljük ıt és cselekszi majd, amit kívánunk tıle. Továbbá, a közülük való kereskedık Vas és Zala vármegyékben portékáik után semmiféle vámot se tartozzanak fizetni. Ezenfelül akik közülük törvényes örökösök nélkül távoznak el az élık sorából, azoknak legyen szabad tehetıségük, hogy akaratuk tetszése szerint összes jószágaikat vagy az ott épült egyházra, vagy pedig az atyafiaikra hagyományozzák. Azt is akarjuk, hogy ha a megkezdıdött háború alatt a németek közül valamely kereskedık az utak veszedelmétıl félvén, közöttük maradtak volna, akkor azok a békesség megkötéséig személyük és összes jószágaik biztonságával tartózkodhassanak ott. Megengedjük továbbá, hogy közösségük szabadon, bármiféle akadályoztatást figyelmen kívül hagyva rendelkezzék a Rába folyó mellett a kaszáló rét használatával attól a falutól kezdve, amelyet Druskának mondanak, egészen a Gelka malma helyéig; semmiképpen sem szabad azonban általmenniük a Chernech folyón, mivel azt akarjuk, hogy minden, ami azon túl van, maradjon meg a vár birtokában. – Hogy pedig rendelkezésünknek és az elıbb mondott vendégek szabadságának a rendje örökké épségben és mindenképpen visszavonhatatlanul megmaradjon a jövendıben, ezért örök érvényének a megerısítésére kiadattuk a jelen, kettıs pecsétünk oltalma alatt hitelesített oklevelünket. Kelt Kiskomárom mellett, az Úr megtestesülésének 1244. esztendejében, október havának 28. napján, országlásunknak pedig a tizedik évében. Mi tehát azon vendégek könyörgéseit kegyelmesen meghallgatván, s ıket az abban a kiváltságlevélben engedélyezett és elıbb említett szabadságban minden tekintetben megırizni akarván, valamint legkedvesebb atyánk mondott kiváltságlevelét jóváhagyván és elfogadván, azt jelen kiváltságlevelünkben szóról-szóra átíratva megerısítettük, kettıs pecsétünk erejével érvényesítvén. Kelt Fehérvárott, szeretett hívünknek, Benedek mester aradi prépostnak, udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr megtestesülésétıl számított 1270. esztendıben, uralkodásunknak pedig az elsı évében. Mi tehát a mondott István király úr elıbb írt kiváltságlevelének az igazságát szorgalmatosan megvizsgálván és ugyanazon vendég híveink esedezéseit kegyelmesen meghallgatván, az elıbb mondott, egyetlen részében sem hamisított és a jelen oklevelünkben szóról-szóra átírt kiváltságot elfogadjuk, elismerjük érvényesnek és helybenhagyjuk, s országunk lentebb megnevezett fıpapjainak és fıurainak a tanácsára az elıbb írt szabadságokkal kapcsolatban ezen vendég híveinknek és utódaiknak örökre szóló érvénnyel és a jelen kiváltságunk pártfogása által megerısítést adunk. Ezen megerısítés emlékezetére és örök érvényére pedig kiadattuk az új és hiteles kettıs pecsétünk erejével megerısített jelen kiváltságlevelünket. Kelt Endre mesternek, a fehérvári egyház prépostjának, udvarunk alkancellárjának, szeretett hí-

21

vünknek a keze által, az Úr 1328. esztendejében, június Nonája elıtt a negyedik napon (június 2-án), országlásunknak pedig hasonlóképpen a huszonnyolcadik évében, amidın a Krisztusban tisztelendı urak: Boleszláv esztergomi és László testvér kalocsai érsekek, valamint Benedek csanádi, Péter testvér boszniai, Ivánka váradi, Miklós gyıri, György szerémi, László pécsi, Henrik veszprémi, Csanád egri, András erdélyi és László zágrábi püspökök kormányozzák szerencsésen Isten egyházait, továbbá a nagyságos férfiak: Demeter a fıtárnokmesterünk, Tamás az erdélyi vajda és szolnoki ispán, Mykch az egész Tótország bánja, János a macsói bán, valamint szerémi, valkói, bodrogi és baranyai ispán, Pál ispán az országbíránk, János a legkedvesebb házastársunknak, a királyné asszonynak a fıtárnokmestere, Dezsı ugyancsak ınéki az országbírája, István a fılovászmesterünk, Dénes a fıasztalnokmesterünk, Miklós a pozsonyi ispán és még sokan mások birtokolják országunk vármegyéit és méltóságait.

11. 1246. Myko zólyomi ispán bizonyságlevele egy Bánya nevő földnek a határjárásáról és arról, hogy ezt a földet beiktatta Apath királyi numitor (?) és rokonai birtokába. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 262–263. p. Mi, Myko zólyomi ispán mindenkinek, akiknek hasznos tudni, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt jelentjük, hogy mi Béla király úrnak a parancsára és tetszésébıl a néhai ispánnak a Bana nevezető, Nympti és Zabrad falvak mellett fekvı földjét haszonvételeivel és tartozékaival, tudniillik a rétekkel és a vizekkel együtt beiktattuk Apath-nak, a király úr numitorának és fivéreinek, valamint örököseik utódjainak a birtokába örökös birtoklás végett, mint biztos határok által mindenfelıl elválasztott [birtokot]. A mondott föld elsı határa a napkeleti rész felıl, a hegytetın kezdıdik és innét ereszkedik le a völgyön keresztül és azon patak mentén, amelyet Sornazeg-nek neveznek, a déli rész felé az útig, s itt van egy földbıl felhányt határjel. Innét a napnyugati terület felé halad, ahol összekapcsolódik a Seumcha folyóval, s innét ugyanazon Seumcha folyó mentén halad felfelé az északi rész irányába, s ott földbıl felhányt határjelek vannak. Onnét kezdve elválik a mondott folyótól és felhág a hegyre a ligeten keresztül, s elmegy az elsı határjelhez és ott befejezıdik az fentebb mondott föld határa. [Ebben a dologban] Preslaus ispán volt helyettünk a poroszló. Hogy tehát ezen király úrnak ez az adománya épségben és sértetlenül megmaradjon, s ne vonathassa azt soha senki vissza, a mondott Apath-nak és rokonainak ki-

22

adtuk [a pecsétünk] erejével megerısített oklevelünket. Kelt a Kegyelemnek az 1246. esztendejében.

12. 1247. Móric királyi asztalnokmester adománylevele rokona, Aba fia Márk számára két prediumról. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VII. kötet, 250–251. p. Mivel az emberi cselekedetnek a sorát az idı suhanó múlásával a felejtés felhıi borítják ködbe, szükséges, hogy emlékezetüket az oklevelek élı tanúbizonysága útján tartsuk fenn. Ezért mi, Móric, a királyi asztalnokok mestere és nyitrai ispán mindenkinek, mind a most élıknek, mind pedig az utókornak a tudomására akarjuk hozni, hogy mivel Aba fia Márkot – unokatestvérünk lévén – a közeli vérrokonság köteléke főzi hozzánk, sıt ı még ezen felül is igen gyakran szolgált bennünket, mint atyjafiát rendíthetetlenül és becsülettel tisztes és hasznos szolgálataival; ezért mi részint a vérrokonság okán, részint pedig szolgálatainak a viszonzásául azt akarjuk, hogy részesüljön birtokainkból és két praediumunkat – melyek közül az egyiknek Simon a neve és Gömör vármegyében, a [Hangony]3 folyó mellett fekszik s amelyet királyi adományozás folytán szereztünk meg, a másik pedig, Dumbul, túl a Moraván, Noak mellett van és vásárlás jogcímén birtokoljuk – neki és rajta keresztül örököseinek adományozzuk tetszésünkbıl és jóakaratunkból örökös birtoklásra. Hogy pedig ez az adományozás, amelyet véghez vittünk, örök érvényő maradjon és örököseink közül soha senki ne tudja azt visszavonni, kiadtuk jelen, pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt a Kegyelemnek az 1247. esztendejében, augusztus Nonája elıtt a harmadik napon (augusztus 3-án).

3

Az oklevél közlésébıl a folyó neve talán olvashatatlanság miatt kimaradt.

23

13. 1249. IV. Béla király adománylevele a szinai vendégek számára két, Abaúj vármegyétıl elszakított föld tárgyában. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VII. kötet, 281–282. p. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria és Kunország királya minden Krisztusban hívınek üdvöt Abban, Aki az igaz üdvösség. Mivel a népek sokaságában áll a királyok dicsısége és az országnagyok hatalma is ezek számosságával büszkélkedik, ezért illik a felségesek bölcseségéhez, hogy buzgón és vigyázva törıdjenek a nekik alávetett népek számának gyarapításával: mert ahogyan ezektıl indul el a hasznosság elımenetele, éppen úgy a tisztesség és az erény forrása is ıtılük származik. Ennélfogva mindenkinek a tudomására kívánjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Scena-i vendégeink a jelenlétünk elé járulván, azt kérték alázatosan és mély tisztelettel felségünktıl, hogy mivel a földjük nem elegendı az ott összegyőjtendı népek számára szántani, ezért kegyelmünk teljességébıl méltóztassunk földjeikhez csatolni és nekik átengedni az Újvár vármegyében fekvı Kaetetiv és Boltsschar nevő földeket. Mi tehát saját hasznunk elé helyezvén alattvalóink elımenetelét, kegyelmesen fogadtuk a kérésüket és királyi bıkezőségünkbıl mind a már ott egybegyőlt, mind pedig az ezután összegyőjtendı ezen népeknek adtuk az elıbb mondott Kaetetiv és Boltsschar földeket, elszakítva azokat Újvár vármegyétıl, összes tartozékaikkal és haszonvételeikkel együtt, azon határok és határvonalak alatt, ahogyan a mondott vár, mint közismert, korábban birtokolta azokat. Elrendeltük ezenfelül, hogy örvendjenek minden olyan szabadságnak, amelyekkel engedelmünkbıl Kassa-i vendégeink élnek, mind a tizedek fizetését, mind pedig a törvénykezéseket tekintve, valamint minden egyéb tekintetben is, ami csak kiváltságlevelükben pontról-pontra, egyenként és részletesen le van írva: eszerint az elıbb mondott Schena-i vendégeink minden egyes telkük után pontosan ugyanazt az adót tartoznak majd fizetni nekünk, amelyet a többször említett Kassa-i népek szoktak évente adni a telkeik után. Az elıbb mondott földek birtokába pedig hívünk, Tecus Sarus-i ispán által iktattatjuk majd be ıket. – Hogy pedig mindezek az elırebocsájtott dolgok elnyerjék az örök érvényőség erejét és az idık elırehaladtával se tudja érvénytelenné tenni senkinek a rosszakarata sem, kiadtuk az elıbb nevezett Scena-i népeink számára a kettıs pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt a Kegyelemnek az 1249. esztendejében, április Idusán (április 13-án), országlásunknak pedig a tizennegyedik évében.

24

14. 1255. IV. Béla király oklevele, amellyel különféle kiváltságokat adományoz Beszterceújfalu (Besztecebánya) polgárai számára. – Forrás: Knauz Ferdinánd, 1874–1882. I. kötet, 426–427. p. illetve Borsa Iván, 1961–1987. II. kötet, 119–121. p.4 Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria és Kunország királya Krisztus összes híveinek, mind a most élıknek, mind pedig a jövendıbélieknek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. A királyok elırelátó bölcsesége a szabadságok címeivel szokta felékesíteni az övéit, hogy a neki szolgálatokat teljesítıknek a száma kellı mértékkel gyarapodhassék, mivel ezáltal ıriztetik meg a királyi méltóság tisztelete. Ennélfogva mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen levélben foglaltak által, hogy mi a Lipcse közelében lévı Beszterceújfaluból való vendégeink számára, az ı kérelmükre azt a szabadságot engedélyeztük, hogy közös akaratból válasszanak plébánost, akit maguk fognak bemutatni a tisztelendı esztergomi érsek atyának, hogy ı erısítse meg az egyházuk számára [örökre szólóan]. Ezenkívül falunagyot, avagy bírót válasszanak maguk között a közösség határozatából és egyetértésével, aki egy év idıtartamon keresztül marad meg és aki számukra minden ügyükben ítéletet fog hozni; s ık a mi Magyarországunkon sehol ne tartozzanak más bíró elıtt megjelenni [valamilyen ügy miatt]. Továbbá aranyat, ezüstöt és minden más fémet szerte az egész Zólyom vármegyében a határaikon belül kutathassanak mind a földekben, mind pedig a berkekben, erdıkben és vizekben, s az alább írott határokon belül legyenek szabadok minden haszonvételükkel, nem számítva a vadászást és a halak fogását. Továbbá az aranybányák után tizedet fizessenek, az ezüst és mindenmás fém után pedig a nyolcadik részt tartozzanak megfizetni. Továbbá minden ügyben, amely {párviadal útján} való eldöntésre ítéltetik, ha az a személy, aki vádolja ıket, közülük, vagyis az ı nemzetükbıl való és ugyanolyan szabadságú, akkor ama párviadalt kerek pajzzsal és kardokkal kell megvívni, amint azt a szászok szokása tartja. Ha pedig a személy külsı állapotú lenne, akkor a párviadal módja a király ítéletére fog maradni. Továbbá senkinek a idézésére sem lesznek kötelesek a királyi ítélıszékre eljönni, hacsak nem különösen, a mi levelünk által lesznek megidézve és hacsak nem a mi jelenlétünk elé – vagy annak a jelenléte elé, akinek ezt biztos akaratból megengedtük – tartoznak majd állni. Ezenfelül az elıbb mondott besztercei vendégeinknek megengedjük, hogy a mi felségünkön kívül senki ne tehessen beszállásolást reájuk, 4

Az oklevelet 1256. szeptember 3-án újra kiadta IV. Béla király, s ezt III. András király 1293. július 23-a elıtt átírta. Az eredeti oklevélben meglévı és az átiratból hiányzó szavakat [], az átiratban meglévı és az eredetibıl hiányzókat pedig {} zárójelek közé tettük.

25

csak azok, akiket ık fogadnak be a saját akaratukból. Elhatározzuk azt is, hogy az idırıl-idıre kinevezett zólyomi ispánoknak a joghatósága és törvénykezése alól tökéletesen szabadok és mentesültek legyenek. Azt is akarjuk, hogy földbér ürügyén senkinek se tartozzanak semmiféle kirovást, vagy adót fizetni. Továbbá a pénzek megújításának ideje táján a hozzájuk érkezı pénz-átváltóknak hét napon keresztül semmilyen hatalmuk sem lesz fölöttük az új pénz ürügyén; eltelvén pedig ama hét nap, mindazon joghatósággal rendelkeznek majd, amellyel Esztergomban vagy Budán rendelkeznek. Ezenkívül ha az történik, hogy mi egy hadjáratra vagy hadi vállalkozásra személyesen megyünk, akkor illendı módon felfegyverkezve, a mi zászlónk alatt ık is tartoznak majd jönni. Ezenfelül megengedjük az elıbb nevezett besztercei vendégeinknek, hogy a vám tekintetében ama szabadságnak örvendjenek, amelynek a mi selmecbányai vendégeink örvendenek, s azon túl szerte az egész Magyarországunkon senki semmilyen terhet ne rakjon reájuk. Ezenkívül – hogy rövid úton sok dolog elvégeztessék – a gyakran mondott vendégeinknek adományozzuk a tulajdon használatukra szükséges szántóföldet, erdıket és réteket, s ezekben senki ne merészelje háborgatni ıket. Hogy pedig a határok, vagyis a határvonalak tekintetében ne keletkezzék a jövendıben kétség, perlekedés vagy tévedés, ezért hívünk, Baas mester által elkülöníttettük és ebbe az írásba nevezet szerint belevétettük azokat úgy, ahogyan sorban elkülönülnek egymástól: az elsı határ a Garam folyótól kezdıdik azon a helyen, ahol az Udurna folyó beleömlik a Garam folyóba; majd felfelé halad ugyanabban az Udurna folyóban egészen addig az útig, amely Turócra vezet. És abban az útban tart észak felé. Onnét egy nagy hegynek az oldala alatt elmegy egészen addig a folyóig, amelyet Szelnice néven neveznek, s abban leereszkedik egészen az elıbb mondott Garam folyóig, s átkel ezen a folyón valamely sziget mellett és felhág egy magas hegyre, s onnét visszafordul a hegy gerincén az elıbbi határjelig, ahol az Udurna folyó beleömlik a Garam folyóba, s ott bevégzıdik. – Ezenfelül nekik adományoztuk örök jogon és szabadon való birtoklásra azt a rétet, amelyet Várrétének neveznek. Hogy tehát ezek az elırebocsájtott dolgok elnyerjék az örök érvényőség erejét és az idık elırehaladtával senki semennyire se vonhassa hiábavalóságba ıket, kiadtuk a kettıs pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt szeretett hívünknek, Smaragd mester fehérvári prépostnak és udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úrnak 1255. évében, uralkodásunknak pedig a huszadik esztendejében.

26

15. 1261. István ifjabb király megerısíti a désvári vendégek számára azokat a kiváltságokat, amelyeket korábban Erne bántól nyertek. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860– 1874. III. kötet, 4–5. p. és VIII. kötet, 8–9. p. István, Isten kegyelmébıl király, Magyarország méltóságos királyának elsıszülött fia, Erdélyország hercege mindenkinek, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt az igaz Üdvözítıben. A királyi felséghez hozzátartozik, hogy leereszkedjék az alattvalók kéréseihez: azért, hogy a hívek száma gyarapodjék és a királyi hatalom szélesebben kiterjedjen, hiszen a király tulajdonsága, hogy dicsekszik a nép sokaságával. Ezért tehát azt akarjuk, hogy mindenkinek, a most élıknek és a jövendıbelieknek is a nyilvánvaló tudomására legyen: a désvári vendégek a jelenlétünk elé járulván, bemutatták nekünk Erney-nek, Erdélyország volt bánjának az ı szabadságukról kiadott oklevelét, alázatosan és esedezve kérvén tılünk, hogy azon szabadságot méltóztassunk kiváltságlevelünkkel megerısíteni a számukra. Mi pedig az ı könyörgéseiket meghallgatván és a mondott Erney bánnak, kedvelt hívünknek a rendelkezését sértetlenül megtartani akarván, megadtuk ezt nekik; de mivel annak az oklevélnek a rendje hasznavehetetlen volt, ezért nem írattuk át szóról-szóra, hanem a tartalmát vétettük be a levelünkbe. Annak az oklevélnek a tartalma tehát a következı: hogy ezek a vendégek legyenek teljesen kivéve a szolnoki ispánnak és a helyettesének, valamint ugyanazon vár jobbágyainak a joghatósága alól, olyan módon, hogy fölöttük egyáltalán senki se láthasson törvényt, hanem az idırıl-idıre megválasztott falunagyuk ítélkezzék az összes közöttük támadt ügyben; azokat az ügyeket pedig, amelyekben nem tud alkalmatos módon határozatot hozni, hagyja, hogy a mi törvénykezésünk döntse el. Hasonlóképpen a külsı emberek ügyeiben is – ha az történnék, hogy valakiknek lennének ilyenek – ugyanazon falunagy hozzon ítéletet, s ne más. Továbbá a Zolochi és Zotmar-i vendégek szabadsága szerint tartozzanak jönni a hadseregünkbe és hadakozni velünk. – Hogy tehát ezen szabadságuk örökre háborítatlan maradjon és az eljövendıben se tudja azt senki hatalmasul megsérteni, kiadtuk nekik a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt Benedek mester szebeni prépostnak, udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr megtestesülésének 1261. esztendejében.

27

16. 1261. István ifjabb király egy, a Sóvár nevő birtokának a kerületében lévı földet, amelyen IV. Béla király engedelmébıl Myco madarász lakott, Echy ispánnak adományoz, leírván a határokat is. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VIII. kötet, 11–12. p. István, Isten kegyelmébıl Magyarország méltóságos királyának az elsıszülöttje, erdélyországi fejedelem mindazoknak, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt Abban, Aki a királyoknak üdvöt ád. A királyok elırelátó körültekintése olyanképpen tartozik méltó jutalmakkal segíteni a nekik engedelmeskedıket, hogy azok példája által felszólíttatván, mások is erıteljesebben lépjenek a hőség és a szolgálatok gyakorlására. Ezért van tehát, hogy mindenkinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek is a tudomására akarjuk hozni ezen oklevelünknek a rendjében, hogy mi tekintetbe véve Echy ispánnak a hőségét és szolgálatait, amelyeket nekünk tehetsége szerint szorgalmatosan teljesített kedvesen és alázatosan gyönyörőséget szerezvén nekünk és a mieinknek, az ı könyörgésére és azért, hogy a nekünk való szolgálatra alkalmatosabb és készségesebb legyen, valamely földet, amely a mi Sóvár praediumunk kerületében van, ahol a legszentebb László királynak a tiszteletére templom van építve, s amelyen azelıtt a mi legkedvesebb atyánknak, Bélának, Magyarország méltóságos királyának az engedelmébıl valamely Myco nevezető madarász lakott, ezen Echy ispánnak, valamint általa örököseinek és örökösei utódainak adományoztuk királyi bıkezőségbıl örökös birtoklásra, s ezen földnek a tényleges birtokába ıt hívünk, Tecus Sarus-i ispán által be is iktattattuk. Ennek a földnek a határai pedig, amiképpen ugyanazon Tecus ispántól megtudtuk, ebben a rendben különböztetnek meg. Az elsı határ a Taarcha folyóban kezdıdik napkelet felıl, a hídnál, s itt kimegy a Scylospotok-hoz és itt feljebb menvén, megérkezik a Burcut kúthoz. Ezután ugyanabban a völgyben bal felé menvén felhág egy bércre, ahol a déli rész felıl három, kereszttel jelölt bükkfa van, s innét leereszkedik az Ereuspotoc völgyébe. Ezután fölfelé megy az úthoz, amely Radath faluba vezet, s abban az útban menvén, kilép belıle egy másik úthoz, amelyik két régi határjelhez vezet az északi rész irányában. Innét az erdı mentén elkanyarodik a bérchez és napkelet felé elmegy a Toplo forrásához, s a Toplo patak, valamint a nagy völgy mentén leereszkedve belelép a Taarcha folyóba, s ezen víz mentén lefelé ereszkedve eljut arra a helyre, ahol Mihály malma alatt van egy híd; s itt kilép napkelet felé egy úthoz, amely egy kevéssé a kaszáló mentén megy. Itt belép a Malacá-ba, amely mentén a Scukcha folyóhoz megy és ez a folyó ismét beleömlik a Taarchá-ba; és a Taarcha mentén ereszkedik lefelé az elıbb mondott hídhoz, ahol az elsı határ elkezdıdött, s ott befejezıdik. – És hogy az ezen a módon való

28

adományozásunk elnyerje az örök érvényőség erejét, kiadtuk neki a pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt Benedek mester szebeni prépostnak, udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr 1261. esztendejében.

1261. 1261. István ifjabb király megerısíti a désvári vendégek számára azokat a kiváltságokat is, amelyeket a mondott lakosok IV. Béla királytól nyertek. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VIII. kötet, 9–11. p. István, Isten kegyelmébıl király, Magyarország méltóságos királyának az elsıszülöttje, erdélyországi herceg és a kunok ura Krisztus összes híveinek, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni ezen oklevelünknek a rendjében, hogy désvári vendégeink a jelenlétünk elé járulván, azt kérték tılünk alázatosan és esedezve, hogy legkedvesebb atyánk, Béla által adományozott szabadságukat és a nekik adott földek határait méltóztatnánk kiváltságunkkal megerısíteni. Mivel pedig a királyi felség tulajdonsága leereszkedni az alattvalók kérelmeihez avégbıl, hogy a hívek száma növekedjék és a királyi hatalom mennél szélesebben kiterjedjen: ezért leereszkedvén kéréseikhez, a szabadságukat sértetlenül meg akarjuk ırizni, olyanképpen, hogy a vajdáknak, a szolnoki ispánoknak és a vár jobbágyainak a törvénykezése és joghatósága alól teljesen legyenek kivéve, s ezek abban a faluban beszállásolást se tudjanak tenni és ne is legyen arra lehetıségük, hanem a várhelyen tegyenek beszállásolást és ott tartózkodjanak. Az abban a faluban keletkezett összes peres ügyet és a külsı emberek ügyeit is, ha ilyenek elıfordulása történnék, azaz a rablásokat, a tolvajlásokat, az emberöléseket, a testek csonkításait és más peres ügyeket, amelyekben alkalmasint olyan ítéletek születnének, mint a fıvétel és a kéz levágása, valamint az összes kisebb peres ügyet is a falunagyuk és a bíráik dönthessék el ítéletileg, sıt nekik is kelljen eldönteni azzal a szabadsággal, amelynek a szalacsi és a szatmári vendégeink örvendenek. Ezenkívül a kamaránk ispánjainak a nekünk teljesítendı szolgálat hasznára átengedett hivatalokban ezen vendégek annyi és akkora mennyiségő sót szállíthassanak a Szamos folyóhoz, amennyit és amekkora mennyiséget a désaknai vendégeink; hozzátéve azonban azt, hogy a királyi kikötıbe szállítandó sóinknak a harmad részét a Szamos folyón tartozzanak szállítani. Azt sem mellızzük el, hogy az elsı tavaszi úton elıször és legfıképpen egy úgynevezett curb-ban a mi sóinkat szállítsák az elıbb mondott vízen összegyőjtött hajóikon. Azt is kimondjuk, hogy a vajdaságnak és a szolnoki ispánságnak, valamint a kamaránk ispánjainak a vámjából a földön és a vízen egyaránt

29

a fele vámot tartozzanak megadni. A téli sót illetıen pedig – ha ezen vendégeink ilyet vásárolnának a dolgaikért – rendelkezzenek a Szent György vértanú ünnepének a nyolcadáig (május l-ig) mind a földön és mind a vízen való szállítás, vagyis áruba bocsájtás szabad lehetıségével: olyan módon tudniillik, ahogyan mindezt legkedvesebb atyánknak, Bélának az oklevelében láttuk részletesen és teljesebben megírva. Azoknak a földeknek pedig, amelyek atyáink által adományoztattak korábban nekik, olyan a határvonala, hogy az elsı határ az Uz kikötıjétıl kezdıdik és megy valamely Gurtanus nevezető kicsiny erdıcskéhez, s onnét tovább halad Kald falu felé egészen a Gekenus folyóig és ezen folyó mentén halad felfelé Turpen-ig napnyugat irányába; s onnét leereszkedik a Cantus folyóhoz, majd ismét felfelé halad ugyanazon folyó mentén északi irányba a Nemigeholma nevezető helyig, s onnét valamely Melsed nevő folyó mentén a Coplon nemzetségbeliektıl különít el egészen a Zomus folyóig; s onnét leereszkedve a mondott Zomus mentén, átkel a Bolta-hoz és a Baluanku-höz és onnét felhág a Bela hegyre; s onnét leereszkedik napkelet felé valamely Licoshatar nevezető, földbıl felhányt határjelhez, amely mellett az Ilmod-nak nevezett folyó folyik el: ez a folyó a déli rész felé ereszkedvén le, a Kazarwar földtıl különít és választ el, amely Dénes ispán joghatósága alá tartozik egészen a nagy Zomus folyóig. – Hogy tehát ezen szabadságuk, vagyis földjeiknek a körülhatárolása mindig épségben és sértetlenül megmaradjon és senki ne tudjon azon erıszakot tenni, kiadtuk a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt Benedek mester szebeni prépostnak, udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr megtestesülésének az 1261. esztendejében, országlásunknak pedig a harmadik évében.

18. 1263. IV. Béla király hőséges szolgálatai fejében egy erdıt adományoz András besztercebányai falunagynak. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. III. kötet, 40–42. p. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria és Kunország királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Hogy a megállapodások, amelyek királyi jóváhagyással jönnek létre, állandóak maradjanak, oklevelek tanúbizonysága által szokták azokat megerısíteni: azért tudniillik, hogy háborítatlan és erıs érvényő maradjon az, amit a királyi oltalom tett hathatóssá. Krisztus összes híveinek, a most élıknek és a jövendıbelieknek a tudomására akarjuk tehát hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi alaposan megvizsgálván hívünknek, András is-

30

pánnak, besztercebányai falunagyunknak a hőségét és szolgálatai érdemeit, amelyeket számunkra az elıbb mondott falunk megırzésében és kiterjesztésében tanúsított hőségének minden buzgalmával, legfıképpen pedig azon kedves szolgálatait, amelyeket a fent mondott falunk ezüstbányáinak a gyarapításában tett – és így nem kis mértékben növekedett királyi felségünknek az ezekbıl való jövedelme is –, s amelyekkel sokszorosan kiérdemelte, hogy tetszést szerezzen királyi felségünk szemei elıtt: ezért valamely, az elıbb nevezett Besztercebánya falunk és Lipcse között fekvı erdıt és földet összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt, az alább írott határok és határvonalak alatt, s kivévén azt az idırıl-idıre kinevezett zólyomi ispánjaink joghatósága és hatalma alól, ezen András ispánnak, valamint rajta keresztül örököseinek és örökösei utódjainak adtuk, adományoztuk és engedtük át örökre szóló és visszavonhatatlanul való birtoklásra. Mivel azonban ama erdınek és földnek az állapotáról és körülményeirıl, menynyiségérıl és milyenségérıl az igazság nem volt teljesen világos a számunkra, ezért parancsba adtuk kedvelt hívünknek, Myke ispán fia Detrik zólyomi ispánnak, hogy hőségesen hozza a tudomásunkra a mondott föld és erdı milyenségét és mennyiségét, körülményeit és állapotát. İ azután megismervén az igazságot, levele által tudósított bennünket, hogy az a föld és az erdı felségünkhöz tartozik, s hogy ı az errıl a számára kiadott parancsolatunknak megfelelıen a várunk jobbágyainak, valamint más birtokszomszédoknak és -határosoknak a jelenlétében – akik közül senki nem mondott ellent – beiktatta azokat az elıbb mondott Andrásnak a birtokába. Ennek az erdınek és földnek a határai pedig ebben a rendben állapíttattak meg, amint azt ugyanazok az emberek megértették és látták. Az elsı határ ott kezdıdik, ahol valamely patak – amelyet Celnicének neveznek – beleszakad a Garam folyóba, s itt van két, földbıl felhányt határjel; innét egyenesen halad felfelé e patak mentén annak a forrásáig. Innét egyenesen megy felfelé egészen a nagy kıig, amelyik a bánya környékén5 van és ettıl a kıtıl egyenesen a halastóig, amelyet Gezernának neveznek. Ezután elmegy annak a folyónak a forrásáig, amelyet Lipcsének neveznek, s ezen víz folyása mentén leereszkedve utóbb felhág arra a hegyre, amelyen van egy kı – ezt Turschan-nak nevezik –, s errıl a hegyrıl egy kicsiny, körtefákkal benıtt hegyre. Innét két határjelhez érkezik, amelyek közül az egyik egy tölgyfa, a másik pedig földbıl van felhányva, s innét leereszkedik valamely völgybe, ahol van egy patak, amelyet Nagy Ystubnának neveznek, ahol két, földbıl felhányt határjel van. Ezután ugyanannak a vízfolyásnak a mentén leereszkedik egészen a Lipcsébe vivı nagy útig, ahol van két, földbıl felhányt határjel, s leereszkedik ugyanannak az útnak a mentén egészen addig a tóig, amelyik a Preboy hegy mögött van, s ezen tó mentén leereszkedik a Garam folyóhoz és átkelve ezen a folyón, nap5

Az eredetiben: circa montanam.

31

keleti irányban halad tovább felfelé egészen addig a patakig, amelyet Mélypataknak mondanak, s felmenve egészen ezen vízfolyás forrásáig, onnét azután felhág a hegy csúcsára és a hegy gerince mentén leereszkedik a Mulsche nevező folyóhoz. Átkelvén ezen a folyón, felhág egy magas hegyre, amelyik a Mulscha folyó irányában van, majd leereszkedik errıl a hegyrıl egészen a Garam folyóig ott, ahol valamely sziget van. Ettıl a szigettıl aztán felmegy az elıbb nevezett Celnice patakig és ott befejezıdik – Hogy tehát ezen adományozásunknak a rendje elnyerje az örök érvényésőség erejét és az idık elırehaladtával se tudhassa senki meghiúsulttá tenni, kiadtuk számára a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt Farkas mester megválasztott zágrábi püspöknek, udvarunk alkancellárjának, kedvelt hívünknek a keze által, az Úr 1263. esztendejében, országlásunknak pedig a huszonnyolcadik évében.

19. 1263. IV. Béla király adománylevele egy somogyi udvarnoki földet illetıen Hethys-i Leusták fia Herbord nemes számára. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. VII. kötet, 64. sz. Béla, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgária királya minden Krisztusban hívınek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen oklevelünket meg fogják ismerni, üdvöt a dicsıséges Szőz Fiában. Mindenkinek, mind a jelenben élıknek, mind pedig a jövendıbelieknek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy amidın Ottokár, a csehek királya, Ausztria és Stájerország hercege, országunk fı ellensége némely olyan dolgot vitt véghez országunk végvidékén, amelyet semmilyen jó móddal nem tudtunk eltőrni, s mi az ilyesfajta jogtalanságok visszaverése céljából összehívtuk a hadsereget és ellene vonultunk; végre amidın megérkeztünk Magyarország végvidékére és Csehország ezen királya is a maga nagy katonaságával együtt földjének határaihoz érkezett velünk átellenben, s amidın így a mieink és amazok között, a két egymással szemben álló csatasor között sokáig folyt kölcsönösen az egymás ellen való csatározás és küzdelem, ahogyan szokott: akkor országunk egyik Herbord nevezető nemese, tudniillik Somogy vármegyébıl Hethys-i Leusták fia a tekintetünk elıtt és zászlónk alatt dicséretesen harcolván – amit Roland nádor és pozsonyi ispán, továbbá István, az egész Tótország bánja, Herricus somogyi ispán és országbíránk, nemkülönben országunk többi bárója is látott –, az ellenfél emberei által elfogattatott és amidın elhurcolták, mi az ı és mások fogságba esése vagy halála fölött fájdalmat is éreztünk, ahogyan szoktunk. De mivel ezen Herbord

32

javára semmiféle irgalmasságot sem cselekedhettünk azon túl, hogy szánakoztunk rajta, ezen Herbordot ama fogságban országunk ellenségei megbüntették és megkínozták, olyannyira, hogy fél fülét levágták és két fogát kihúzták az említett fogságban; ı pedig ilyen nagy fájdalomtól szenvedvén, egyezséget kötött Csehország királyának ama embereivel, akik a fogságukban tartották, magára vállalván, hogy fizet nekik száz márkát és hogy megszabadulhasson, a fiát, Miklóst és atyafiát, a szintén Hethys-i Leuka fia Leu-t az elıbb mondott száz márkáért való kezesekként azon embereknek, tudniillik a fogvatartóinak a kezébe adta. És így megszabadulván, eljött hozzánk, s a jelenlétünk elé járulván és alázatosan könyörögve elıttünk, azt kérte esedezve tılünk, hogy ezen fogságba eséséért és pénzének megtérítése végett méltóztassunk a viszonzás valamely ellenszerével szolgálni neki. Mi pedig biztosítottuk számára annak szabadságát, hogy azt kérjen a királyi kegyelmességtıl, amit csak akar: hogy ha nem is teljes egészében, de legalább valamely részében megkönnyebbedjék fájó lelke. Ezen Herbord pedig azt kérte tılünk, hogy adományozzuk neki, az esedezınek udvarnokaink földjének valamely darabját, amely tudniillik az ı és fivérei Hethys nevő birtokával szomszédos és határos, a napkeleti részrıl valamely Rengeusaar nevezető mocsáron túl fekszik, s ahogyan elmondta, három ekealja használatára elegendı, s amelyrıl azt is állította, hogy öt udvarnok lakik rajta. De mivel mi ezen föld felıl nem tudtuk az igazságot, tudniillik, hogy eladományozhatjuk-e vajon, vagy sem ott, Somogy vármegyében valaki más jogának a sérelme nélkül, azért élı szóval és levél útján is erısen parancsba adtuk a somogyi konventnek, hogy tudják meg azon föld felıl az igazságot és ahogyan az elıttük nyilvánvalóvá válik, olyanképpen tájékoztassanak bennünket hőségesen arról. Az ispán és a konvent pedig azt írta vissza nekünk, hogy az elıbb mondott földön nincsen több telke az udvarnokoknak, csak az az öt lakik ott, akiket ezen Herbord elıttünk megjelentett. Mi tehát a viszonzás keszkenıjével kívánván ezen Herbordnak a füle levágásában és fogai kihúzásában való vére hullatását csillapítani, vagyis felszárítani – ahogyan tartozunk is –, valamint azon száz márka pótlására, amelyért magát és kezeseit kiváltotta és megszabadította, udvarnokaink elıbb mondott földjét azon határok és határjelek között, amelyek között a fent említett udvarnokaink, amint ismeretes, bírják és birtokolják azt, a már mondott Herbordnak, s rajta keresztül a fentebb megírt atyafiának, valamint az ı és elıbb említett atyafia örököseinek és örökösei utódainak adtuk, adományoztuk, engedtük és ajándékoztuk örök jogon és visszavonhatatlanul való bírásra, birtoklásra és rendelkezésre, teljesen kivévén azt udvarnokaink minden joghatósága alól. Ezen dolog emlékezetére és örök érvényére pedig kiadtuk a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt Farkas mesternek, a fehérvári egyház megválasztott prépostjának, udvarunk kancellárjának, szeretett hívünknek a keze által, az Úr 1263. esztendejében, országlásunknak pedig a harminckettedik évében.

33

20. 1268. István kalocsai és bácsi érsek kiváltságlevele Rimabánya vendégeinek a számára. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VIII. kötet, 212–213. p. István, az isteni könyörületességbıl a szent kalocsai és bácsi egyházak érseke mindazoknak, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt az Úrban. Mindenkinek a világos tudomására hozzuk, hogy mi a Rymua-i aranybányai már összegyőlt és ezután összegyőlı vendégeink számára ezt a szabadságot engedélyeztük: hogy legyen teljes és szabad lehetıségük falunaggyá választani maguk között azt, akit akarnak, s ıneki legyen hatalma valamennyi ügyüket – mind a nagyobbakat és mind a kisebbeket, mind a bőnügyeket és mind a polgári ügyeket – kivizsgálni és kinyomozni; s hogy az ispánunk helyettese az ı ügyeik megismerésébe ne avatkozhassék be, csupán abban az esetben, amikor ezen falunagy úgy látja, hogy ı esküdt polgáraival együtt sem elegendı valamely súlyos ügynek, amely felmerült, a megismerésére. Továbbá legyen joguk az egyházukba bevinni papnak azt, akit akarnak és akit a saját nyelvükön beszélınek, tisztességesnek és minden kifogás fölött valónak találnak. Továbbá ha az történnék, hogy közülük valaki, akinek nincsen háza, emberölést vagy valamilyen más gonosztettet követ el, akkor ha ı elmenekülne, sem a vendégét, sem pedig az atyafiait nem szabad a törvény elé idézni vagy emiatt büntetéssel sújtani. Továbbá, hogy sem a mi emberünk, sem bárki más nem idézheti ıket levél nélkül, egyszerő pecsét által, csak a mi különleges levelünk által. Azt is megengedtük és kegyelmesen engedélyeztük a számukra, hogy ha valaki közülük egy teljes ekealja szántóföldet birtokol, akkor minden egyes esztendıben egy unciát tartozzék fizetni nekünk, a fél ekealja nagyságút birtokló három pondust; azok pedig, akik földet nem szántanak, két pondust fizessenek mindegyik telek után. Az említett terragium fizetése pedig olyan módon és abban az idıben legyen, ahogyan és amikor a Rymua-i ispánságunkban lakozó más népek szoktak fizetni: úgy azonban, hogy a falunagy és tizenkét közülük való tisztségviselı szedje be közöttük a terragiumot és fizesse ki a mi adószedınknek, aki abban az idıben hivatalban lesz. Továbbá erdıink ırzıi ezen vendégeinknek a kérelmére ama faluból elköltözvén, a földjeiket átadattuk a mondott vendégeinknek. Úgyszintén engedélyeztük nekik, hogy sohase kényszerítsük ıket mellettünk hadba vonulni, ha a szükség a hadba menetelt kívánná. – Ezen dolog emlékezetéül, valamint teljesebb és sérthetetlenebb érvényéül az elıbb mondott vendégeink kérelmére és esedezésére kiadtuk a jelen, pecsétünk erejével is megerısített oklevelünket. Kelt Szombathelyen, az Úr 1268. esztendejében, a március Kalendája elıtti harmadik napon (február 3-án).

34

21. 1268. Radna bányaváros bírájának és esküdtjeinek a bizonyságlevele egy, a város lakosai között történt adásvételrıl. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. IV/3. kötet, 480–482. p. Mi, a radnai bíró és az esküdtek mindenkinek a tudomására kívánjuk hozni ezen jelen oklevelünknek a rendjében és tartalma által, hogy Rotho ispán valamennyi barátjának és örökösének a jóakaratával, tudniillik az ı [– – –]6 Henchmann ispánnak [és] a leányának, Margitnak a [– – –] eladta ezeket a birtokokat Brendolin fia Henrik ispánnak és örököseinek, valamint örökösei utódjainak radnai mértékkel mérve 155 olvasztott ezüst márkáért [– – –] és fizetésért, amelyet Rotho ispán a tiszte szerint tartozott fizetni Regh úrnak a részére. Ama birtokoknak a neve pedig a következı: elıször is egy kıtorony és egy faház, a torony és a körbe kerített udvarház mellett a telekkel, ahogyan azt egykoron Henchmann ispán birtokolta; továbbá a Szamos vizen túl egy malom az összes haszonvételeivel együtt, amiképpen az Henchmann ispáné volt. Továbbá egy házat teljes egészében és két udvarházat, valamint a vár alatt az összes szántóföldet, amelyekrıl tudjuk, hogy Henchmann ispánhoz tartoztak. Továbbá a bármely helyeken lévı ezüstbányáknak a fele részét, amelyekrıl tudjuk, hogy Henchmann ispánhoz tartoztak. Ezeket a megnevezett birtokokat pedig Rotho ispán és az ı összes vér szerint való rokona, valamint Henchmann ispán örökösei és leánya, Margit elıttünk, valamint a kisebb rendbéli szerzetes férfiak és a keresztes7 úr, Detrik testvér elıtt szabadon és örökletesen átadták Brandolin fia Henrik ispánnak és örököseinek, valamint örökösei utódjainak örök jogon való birtoklásra. Hozzátéve azonban azt, hogy sem Hench ispán, sem az ı örökösei, sem pedig Henchmann ispán örökösei nem panaszkodhatnak és nem is szabad panaszkodniuk a többi birtokkal kapcsolatban, mivel – ahogyan beszélik – Henchmann ispán felvette Brandolin fia Henchmann ispánnak a pénzét. S mindezek a dolgok közöttük mindkét részrıl örökre szólóan el vannak [intézve] és végezve, s ezt késıbb sem szabad soha visszavonni. Mi tehát, akik királyi felhatalmazás által lettünk bíróvá és esküdtekké állíttatva azért, hogy amit elıttünk szájjal elmondottak, az a valóságos és igaz tanúságtételünk által ne veszítse el az erejét és ne válhasson érvénytelenné, a Brandolin fia Henrik ispán és Rotho, valamint az ı örököseik között létrejött egyezségrıl és adásvételrıl tanúbizonyság gyanánt kiadtuk a polgárok pecsétjének az ereje alatt megerısített okleve-

6 7

A kiadó által valamilyen okból el nem olvasott részeket a továbbiakban is így jelöljük. A kiadásban: Crucitus. Az sem lehetetlen, hogy személynévrıl van szó.

35

lünket. Kelt Radnán, Tamás apostol ünnepének az elıestéjén (december 20-án), az Úr megtestesülésének az 1268. esztendejében.

22. 1269. [1271?] V. István király új adománya az erdélyi káptalan számára egy tordai sóaknáról. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. III. kötet, 201. p. Mi, István, Isten kegyelmébıl Magyarország királya jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindenkinek, hogy látván az erdélyi káptalan szegénységét, újból neki adományoztunk egy tordai sóaknát, szabaddá téve és kivéve azt minden tisztségviselınk és minden vajda, s ezek tisztségviselıi alól. Ezenfelül átengedtük e káptalan számára az összes királyi kollektát, amely az ı népeiktıl bármely idıben jár nekünk – örökre szólóan és rendíthetetlenül megígérvén, hogy amidın visszahozzák nekünk a jelen oklevelet, ki fogjuk adni ezen káptalan számára a kiváltságlevelünket is az adományokról. Kelt Budán, György vértanú nyolcadán (május 1-én), az Úr 1269. esztendejében.

23. 1270. V. István király a Liptó vármegyei Lipcse falu vendégeinek, hogy számuk gyarapodjék, különféle kiváltságokat adományoz, kibıvítve ezzel az atyja által már adományozott jogokat. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 26–28. p. István, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya mindenkinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevélben foglaltak által, hogy a liptói Lipcse faluban már összegyőlt vagy összegyőlni akaró vendégeink számára ilyen kegyelem engedélyezését és ilyen szabadság elrendelését végeztük el: hogy maguk közül azt választhassák meg bírónak, vagyis falunagynak, akit csak közönséges akaratból akarnak, s aki az összes, közöttük támadt ügyes-bajos dologban, ahogyan az más vendégeinknek is szokása, ítéletet fog hozni, miután mi a törvény szerint ıt ebben a hivatalában megerısítettük. Továbbá engedélyeztük, hogy valamennyi bíró és báró, s különösen a liptói ispán ítélkezése és beszállása alól tökéletesen mentesültek legyenek, s hogy senki ne tehessen rajtuk hatalmaskodó beszállásolást. Ezenkívül a Revucze vizet,

36

amely halászás céljára össze van győjtve, ezen vendégeknek hagytuk, ahogyan legkedvesebb atyánk, a király úr is a mondott vendégeknek méltóztatott azt korábban adományozni. Engedélyeztük továbbá, hogy erdıinkben és vizeinkben, bárhol, ahol csak ilyet találhatnak, az arany-, ezüst- és rézérc kutatásának a szabad lehetıségével bírjanak és ezek után, ha találhatnak, úgy szolgáljanak nekünk, amilyen szolgálattal tartoznak királyi felségünknek más aranybányák és ezüstbányák után. Ezenkívül, hogy ama földünkön könnyebben tudjanak élni, megnövekedett számukra való tekintettel különös kegyelembıl engedélyeztük nekik, hogy szerte az egész országunkban semmilyen vámot se tartozzanak fizetni a tulajdon árucikkeik után, ahogyan azt más vendégeinknek a szabadsága is megköveteli. Ezek mellett, hogy biztos törvénynek örvendjenek, elrendeltük, hogy Szent Márton ünnepén (november 11-én) minden egyes háznép után egy pondus aranyat tartozzanak földbér címén adni és fizetni nekünk. Szabad vásártartást is engedélyeztünk a számukra, amiképpen azzal eddig is rendelkeztek; s valóban a lelkünkbıl törekedni vágyódván a hasznukra és alkalmatosságukra, megengedtük, hogy egyházuk legyen Korpona és Bánya városok módjára, valamint más németek szabadságának megfelelıen. Akarjuk továbbá, hogy örökre szólóan bírhassák és birtokolhassák azokat a biztos határjelekkel elválasztott földeket és birtokjogokat, amelyekkel már az elıbb mondott legkedvesebb atyánk idejében is rendelkeztek. Hogy tehát ezen engedélyezésünknek a rendje elnyerje az örök érvényőség erejét, kiadtuk ezen vendégeink számára a kettıs pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt Benedek mesternek, az aradi egyház prépostjának, udvarunk alkancellárjának, kedvelt hívünknek a keze által, az Úr 1270. esztendejében, a július Kalendája elıtti nyolcadik napon (június 24-én), országlásunknak pedig az elsı évében.

24. 1270. Az egri káptalan bizonyságlevele Nyék birtok egy részének az eladásáról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. nr. 31. Krisztus összes híveinek, a jelenben és a jövendıben élıknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy amidın a jelenlétünk elé járult Miskolc nembéli Imre mester fia Jakab az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Noszkadi Péter fia Mihály, akkor ez a Jakab azt terjesztette elénk, hogy ı a méltóságos István király urunk adományozásából reája szállott Nyék nevezető földjének valamely részét – azt, amely egy bizonyos Zenkeholma nevő

37

dombnál kezdıdvén, Emıd föld felıl fekszik, s amely része Nyék földnek a Bertua nevő víz mellett ereszkedik le – a nevezett Mihály hőségéért és szolgálatai jutalma gyanánt összes haszonvételeivel együtt ennek a Mihálynak és a fivéreinek: Pálnak, Nozkod-nak és Gogánnak adta, engedte és adományozta örökös birtoklás végett, olyan módon, hogy az ı örökösei, atyafiai, vagy bárki az idegenek közül is soha, semmikor ne követelje azt tılük vissza. Ezenfelül Jakab olyan formán is kötelezte magát elıttünk, hogy tartozni fog a nevezett Mihályt és fivéreit minden módon megvédeni és megsegíteni mindazok ellen, akik e föld helyzete miatt háborgatni akarnák ıket, s tartozni fog megoltalmazni ıket annak békességes birtokában. És Nyéki Vida fia Dama, aki – mint mondotta – egy részben a nevezett föld szomszédja, s aki a maga és összes atyafiai képviseletében jelent meg elıttünk, a hozzájárulását adta ehhez az adományozáshoz; Jakab pedig azt mondotta, hogy a többi oldalról ı maga annak a földnek a szomszédja. Ennek a dolognak a bizonyságául az említett Jakab kérelmére testvéreink közös egyetértésébıl kiadtuk a jelen, pecsétünk erejével is megerısített oklevelünket Farkas éneklıkanonok, Tamás olvasókanonok és János ırkanonok, valamint Lesták újvári, Orbán szabolcsi, Mikó kemeji esperesek és sokan mások jelenlétében, az Úr 1270. esztendejében, amidın a méltóságos Béla és István, Magyarország királyai uralkodnak, Fülöp az esztergomi, István a kalocsai érsek, a mi urunk, a tisztelendı Lampert atya pedig az egri püspök.

25. 1270. István kalocsai érsek különféle kiváltságokat adományoz Rimabánya vendégeinek a számára. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. XII. kötet, 34–35. p. István, Isten kegyelmébıl kalocsai és bácsi érsek, a királyi udvar kancellárja mindenkinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt az Úrban. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni az ebben az oklevelünkben foglaltak által, hogy a Bánya faluban lakozó valamennyi vendégeink számára azt a kegyelmet végeztettük el, hogy mindazon kollekta alól, amely Rimaszombatban szokott lenni a közös beszállásolásért, legyenek teljesen szabadok és mentesek, s tisztségviselıink közül azon vendégeket ama kollekta miatt senki ne merészelje háborgatni. Olyan módon azonban, hogy ama vendégeink az irántunk való köteles hőségük folytán tartozzanak gyarapítani jobbágyainknak és jobbágytelkeinknek a számát. Azt is engedélyeztük, hogy

38

ama vendégeink és az ı örököseik mindazokat a hányókat,8 amelyek a régi aranybányákban szoktak növekedni, örökké békességesen és nyugodtan összegyőjthessék, s tisztségviselıink, vagy erdıink óvói közül senki ne merészelje ıket az elıbb mondott hányók okán sem háborgatni, vagy ezután valamiben is akadályozni. Hogy tehát ez az általunk a fent mondott vendégeink számára elvégzett kegyelem sértetlenül megmaradjon, kiadtuk nekik a pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt az Úr 1270. esztendejében.

26. 1271. Máté erdélyi vajda bizonyítja, hogy V. István király a gyulafehérvári egyháznak adományozta az Ompoly melletti Abrud földet. – Forrás: Fejér György, 1829– 1844. VI/1. kötet, 169–170. p. Mi, Máté, Erdélyország vajdája, szolnoki ispán emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy az Abruth nevezető földet, amely az Ompoy mellett fekszik és amely a Szent Mihály egyház káptalanjának a [birtoka],9 a méltóságos István, Magyarország királya, a mi természet szerint való urunk [– – –] adta, adományozta és engedte át a püspökségnek, a káptalannak és a Szent Mihály egyháznak örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra; ezt a földet elıször királyi adományozás által Yula, a volt bán birtokolta békességesen egészen a haláláig, végül pedig közvetlenül ıutána a székely Buluzlaus.10 [– – –] Kelt Fehérvárott, az Úr 1271. esztendejében.

8

9 10

Az oklevélben: cumulones. Györffy György ezt a szót komlónak értelmezi és fordítja (Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. III. kötet, 270. p. Budapest, 1987.) Mivel azonban nem ismerünk más példát arra, hogy a komló adományozás tárgya lett volna és arról nincs tudomásunk, hogy a régi bányákban komlót termesztettek volna, ezért a szónak a hagyományos értelmezése mellett foglaltunk állást (lásd Bartal Antal: Glossarium mediae et infimae Latinitatis regni Hungariae. Lipsiae [Budapestini], MCMI. 188. p.) Az oklevél kiadója több helyen nem olvasott el szavakat: ezeket a hiányokat a szokott módon jelöltük, illetve itt kiegészítettük. A névnek Zubuslaus olvasata is van (lásd Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, II. kötet, 130. p. Budapest, 1987.)

39

27. 1272. V. István király oklevele, amellyel Kachuz-i Mokud fiainak adományozza a tornai Teresztenye nevő földet, amelynek határait is megjáratta. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. köt. 28–32. p. István, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya minden Krisztusban hívınek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek a Megváltójában. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy híveink, Kachuz-i Mokud fiai: Gál, László és Gergely a jelenlétünk elé járulván, azt kérték tılünk, hogy adományozzunk nekik valamely Teresztenye nevezető földdarabot, amely Kovácsi földbıl van kihasítva és a Torna nevő praediumunkban lévı Ardó falu mellett fekszik. Ámde mivel nem volt világos azon földdarabról számunkra az igazság, ezért híveinknek, az egri káptalannak levelünk által parancsolatba adtuk, hogy küldjenek ki maguk közül egy alkalmatos férfiút tanúbizonyság gyanánt, aki elıtt szeretett hívünk és királyi emberünk, Buzád tornai ispán azon Teresztenye nevő földdarabot a birtokszomszédok és -határosok jelenlétében körbejárná, s miután a mondott földdarabot biztos határok által elválasztotta a szomszédos földektıl, beiktatná ezen Gál, László és Gergely birtokába, ha nem lesz ellene mondás; ha pedig lennének ellene mondók, akkor idézze meg azokat egy alkalmatos határnapra a jelenlétünk elé. Ezen káptalan pedig végül olyan módon küldött nekünk válaszlevelet, hogy összehívván a mondott Teresztenye nevő földdarab birtokszomszédait és határosait, az elıbb említett Buzád ispán, mint királyi emberünk az általuk kiküldött tanúbizonyság jelenlétében megjárta azon földdarabot és beiktatta azt az elıbb mondott Gál, László és Gergely birtokába, miután a birtokszomszédaiknak a földjeitıl biztos határokkal elválasztotta a mondott földdarabot, s miután egyáltalán nem történt semmiféle ellene mondás. – Mi tehát megtekintvén az elıbb mondott Gál, László és Gergely hőségét és hőséges szolgálataiknak az érdemeit, amelyeket felségünk szeme elıtt tanúsítottak országunk különféle hadi vállalkozásaiban és különösen a Feketehalom nevő várban, amidın a magunk személyének és a velünk akkor együtt lévı személyeknek a védelme és megoltalmazása érdekében Bélának, Isten kegyelmébıl Magyarország királyának, a mi legkedvesebb atyánknak a hadserege elıl oda érkeztünk: itt az elıbb mondott Gál, László és Gergely fivérét, Pált a szemünk elıtt ölték meg, az elıbb nevezett Gál halált is okozható sebet kapott a karján, az elıbb mondott László pedig a legteljesebb hőséggel védelmezte fegyvereinket, amidın reája volt bízva ez a feladat. Megérdemelték tehát, hogy valamilyen viszonzással kedveskedjünk nekik az elıbb mondott fivérük, Pál haláláért, valamint a szolgálataikért,

40

s jóllehet nagyobb adományokban törekszünk majd részesíteni ıket a maga helyén és idejében, ezt a földdarabot összes haszonvételeivel és valamennyi tartozékaival együtt, ahogyan az a mi felségünkhöz tartozott, mindenestül kivéve és kihasítva Torna ispánságának a birtokjoga és joghatósága alól, a gyakran mondott Gálnak, Lászlónak és Gergelynek, valamint örököseiknek és örököseik utódjainak adtuk, adományoztuk, engedtük és ajándékoztuk örök jogon, békességesen és visszavonhatatlanul való birtoklásra. Ezen földnek pedig a határai, amint azt a mondott káptalan levelébe belefoglalva láttuk, a következı rendben különböztetnek meg. Az elsı határjel a Telekes, Ardó és Kánó nevezető falvak határjeleinél, egy bérc – amely Kánótól déli irányban van – fölött kezdıdik és napnyugat felé halad két, földbıl hányt határjelhez, amelyek közül az egyik Kánó földé, a másik pedig Mokud fiaié. Ezen bérc fölött déli irányban megy tovább három, földbıl felhányt határjelig, amelyek közül az egyik Kovácsi földet, a másik Kánó földet, a harmadik pedig Mokud fiainak a földjét választja. Innét tovább haladva leereszkedik egy völgy fölött a Lászó nevezető folyóhoz, majd átkelve ezen a folyón, felkapaszkodik egy bércre és ezen bérc fölött napnyugati irányba tartva eljut két, földbıl hányt határjelhez, amelyek egyike Kovácsi földet, a másika pedig Teresztenye földet választja el. Ezután felmegy ugyanarra a bércre és két határjelhez érkezik, amelyek egyike földbıl van felhányva, a másika pedig földdel körülvett főzfa, s innét azon bérc fölött elmenve egy nagy útba szakad bele, amelyik Gömörbe vezet. Ezen út fölött elmenve két határjelhez érkezik, amelyek közül az egyik földbıl van felhányva, a másik pedig földdel körülvett főzfa; s ezután egy völgyhöz érkezik és ebben a völgyben haladva tovább felkapaszkodik egy hegyre, amely Kovácsi földjén van: ennek a hegynek a csúcsán van két határjel, amelyek közül az egyik földbıl van felhányva, a másik pedig földdel körülvett főzfa. Errıl a hegyrıl leereszkedve tovább halad és ismét beleszakad a nagy útba, amely Gömörre vezet, s ezen út fölött haladva két határjelhez érkezik, amelyek egyike földbıl van felhányva, a másika pedig földdel körülvett főzfa. Ezután elfordul azon út felé, amelyik a Jósvafı nevő folyóhoz vezet, s ezen út fölött haladva megkerüli a Farkas nevő folyót a forrása felıl és megérkezik két, kıbıl való határjelhez, s innét ugyanazon út mentén leereszkedve átmegy az úton és megérkezik két határjelhez, amelyek egyike földbıl van felhányva, a másika pedig egy főznek nevezett fa. Innét felmegy egy hegyre, majd arról leereszkedve két határjelhez érkezik, amelyek egyike Kovácsi földet, a másika pedig Teresztenye földet választja, s ezután felkapszkodik egy hegyre és azon a hegyen haladva megérkezik két határjelhez, amelyek közül az egyik földbıl van, a másik pedig fa. Ezután ugyanezen a hegyen haladva két, földbıl hányt határjelhez érkezik, majd onnét a hegyen tovább is felfelé haladva másik két, földbıl hányt határjelhez, s ezután ugyanazon hegy tetején futva három, földbıl hányt határjelhez érkezik, amelyekben három főzfa van, valamint egy fához, amely

41

Teresztenye föld határjele – ide egy kı is be van foglalva –, s innét ugyanazon hegy oldalán egyenesen haladva napnyugati irányba megy és megérkezik két határjelhez, amelyek egyike földbıl van felhányva, a másika pedig földdel körülvett főzfa. Ezután ugyanazon hegy oldalán lefelé futva egy régi úthoz érkezik, amely leereszkedik a Jósvafı nevő folyóhoz, s ugyanazon útban lefelé haladva négy, földbıl hányt határjelhez érkezik, amelyek közül három a Novák, Kecsı és Teresztenye nevő földek határjele, a negyedik pedig a királyé. Innét napkelet felé fordul és felfelé haladva eljut a Bikk nevezető erdıhöz, amely a Jósvafı nevő folyó fölött van, majd a Koyacha nevő folyóhoz érkezik, ahol két, földbıl felhányt határjel van, s közülük az egyikben egy főzfa. Itt átlép ezen a folyón és felkapaszkodik egy bércen túlra napkelet felé, azután tovább halad ugyanazon bérc oldalán és elérkezik a Wtyhlepene nevő völgyhöz, ahol két határjel van, mindkettı földbıl felhányva és az egyikben van egy hárs nevő fa. Ezután leereszkedik egy keskeny völgyben, eljut az Almás nevő folyóhoz és átkel ezen a folyón, amely mellett van két, földbıl felhányt határjel, az egyikben pedig közülük egy bükknek nevezett fa. Innét fölfelé haladva eljut a Farkaspataka nevő bérchez és ezen a bércen halad tovább, s eljut egy tóhoz, ahol két határjel van: az egyik földhányás, a másik pedig földdel körülvett főzfa. Innét egy szők völgy fölött ereszkedik le és megérkezik a Farkaspataka nevő folyócskához, s ezen folyócska fölött ereszkedve tovább, eljut a Mellabini nevő völgyhöz, ahol két határjel van, amelyek közül az egyik földhányás, a másik pedig egy földdel körülvett, gyertyán nevő fa. Ezen a Mellabini völgyön keresztül felfelé kapaszkodik és két határjelhez érkezik, amelyek egyike földbıl van felhányva, a másika pedig egy fa; s innét az Ilsuchk nevő folyóhoz fut, ahol két határjel van: az egyik egy kı határjel, a másik pedig földhányás. Innét felkapaszkodik egy hegyre, amelyik az Ilsuk nevő folyó forrása fölött van, s ezen a hegyen van két határjel: az egyik egy földhányás, a másik pedig egy főz nevő fa. Ezután egy Rednekfey nevő helyhez érkezik, majd onnét tovább haladva két határjelhez, amelyek egyike földbıl van felhányva, a másika pedig főzfa, s innét ezen hegy oldalában haladva megérkezik ahhoz a négy határjelhez, ahol elkezdıdött, s ott be is fejezıdik. – Hogy tehát ezen adományozásunk rendje elnyerje az örök érvényőség erejét és soha, senki, semmikor ne tudja azt érvénytelenné tenni, kiadtuk számukra a kettıs pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt szeretett hívünknek, Benedek mesternek, az aradi egyház prépostjának, udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr 1272. esztendejében, a március Kalendája elıtti 14. napon (február 17-én), a 15. indictióban, országlásunknak pedig a második évében, amidın Fülöp esztergomi érsek, István kalocsai érsek és udvarunk kancellárja, János spalatói érsek, Lampert egri püspök, Bereck csanádi püspök, Jób pécsi püspök, Fülöp váci püspök, Pál veszprémi püspök, Timót zágrábi püspök és Lodomér váradi püspök, a tisztelendı atyák kormányozzák szerencsésen Isten egyházait, s amidın Moys a ná-

42

dor, a soproni ispán és a kunok bírája, Egyed a tárnokmester és a pozsonyi ispán, Joachim az egész Tótország bánja, Máté az erdélyi vajda és a szolnoki ispán, Lırinc a szörényi bán és a dobokai ispán, Gergely a királyné tárnokmestere, s még sokan mások birtokolják országunk vármegyéit és méltóságait.

28. 1272. Az egri káptalan bizonyságlevele a Borsod megyei Ózd birtok eladományozásáról. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. V/1. kötet, 265–267. p. Minden Krisztusban hívınek, a jelenben és a jövıben élıknek egyaránt, akik a jelen írást olvasni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására kívánjuk hozni, hogy jelenlétünk elé járulván a HontPázmány nembéli Lampert mester néhai leánya, Veta fiának, Miklós ispánnak a nemes özvegye az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Domonkos Garus-i és Pothok-i ispán, ugyanennek az asszonynak a fia; és ez az asszony elıttünk bizonyos Ouzd nevezető, Borsod vármegyében fekvı földjét, amelyet férje, Miklós ispán úr kiváltságlevelünk formája és tartalma szerint ezen asszonynak, mint házastársának jegyajándék címén adományozott örök jogon való birtoklásra, elıttünk fiának, a nevezett Domonkos ispánnak adta és adományozta örök jogon, senki által vissza nem vonható és békességes birtoklásra azon tiszteletnek az okán, amelyet fia az ı dolgaiban és személyében iránta tanúsított és tanúsít, tizenegy fı örökölt emberrel együtt, akiknek nevei így következnek: tudniillik Endree a Veuna nevő feleségével és egy leányával; továbbá Pál a feleségével, egy fiával és három leányával; végül Gybun és Buza. Azután azt mondotta a nevezett asszony, hogy másik örökös birtokát, amelyet fiának, Demeter Beregh-i ispánnak adott és adományozott, elıttünk is neki adományozta hasonlóképpen örök jogon és senki által vissza nem vonható birtoklásra azon tisztelet okán, amellyel ezen fia, Demeter ispán az ı dolgaiban és személyében iránta viseltetett; nyolc emberrel együtt, akiknek nevei ezek: tudniillik Rack a feleségével és két fiával; továbbá Chyga egy leányával; továbbá Domina, végül Mucha leánya, akinek neve Ecne. Ennek a dolognak a bizonyságául a feleknek a kérelmére és testvéreink megegyezı akaratából kiadtuk jelen, pecsétünk erejével megerısített oklevelünket Farkas éneklıkanonoknak, Tamás olvasókanonoknak, Mico ırkanonoknak, Achilles újvári, [– – –]11 patai, Péter Vngh-i espereseknek és sokan másoknak a jelenlétében, az Úr 1272. esztendejében, amidın a legdicsıségesebb István király uralkodik, Fü11

A név az eredetiben valószínőleg szakadás miatt nem volt olvasható.

43

löp az esztergomi és István a kalocsai érsek, az egri püspök pedig, a mi urunk, a tisztelendı Lampert atya.

29. 1274. A székesfehérvári káptalan bizonyságlevele a Somogy megyei Lók föld egy részének eladásáról és az eladott birtok határának a megjárásáról. – Jelzete: MOL. Dl. 69 954. sz. A fehérvári egyház káptalanja Krisztus valamennyi hívének, akik a jelen oklevelet látni fogják, az Úrban örök üdvöt. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy személyesen megjelenvén elıttünk László ispán fia János az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Iseph fia János ispán; ezen László ispán fia János azt a vallást tette, hogy Louk nevezető, Somogy vármegyében lévı földjébıl egy földet – amely a saját maga számára visszatartott földtıl a közöttük húzódó és lentebb megírt határok által van elválasztva – százötven ezüst márkáért eladott ezen Iseph fia János ispánnak az általa és örökösei által való örökös birtoklásra, mégpedig oly módon, hogy ezen százötven márkányi összegbe beleszámította azt a kettı híján harminc márkát, amelyért már korábban zálogba adta János ispánnak ezt a most eladásra került földet. Ezenfelül hasonlóképpen ebbe a százötven márkányi összegbe számították annak a két ekealja földnek az értékét – tudniillik tizenöt márkát –, valamint annak a két, összesen hét ember részét magába foglaló szılınek az értékét – tudniillik huszonnégy márkát –, amelyet ugyanazon a földön ezen János ispán a mi kiváltságlevelünk tanúbizonysága szerint már korábban megvásárolt tıle; továbbá azt a tizenkét márkát, amelyért ezen László fia János – mint mondotta – kevéssel ezelıtt eladott két, Chekur és Marcel sceulewe nevezető szılıt János ispánnak. És László fia János megerısítette, hogy ily módon az elıbb mondott százötven márkának a számára való teljes kifizetése megtörtént; hozzátéve azt is, hogy ha valamely idıben ezen János ispán vagy örökösei a mondott földet áruba akarnák bocsátani vagy zálogba kívánnák adni, akkor a mondott László fia Jánosnak és örököseinek tartozzanak eladni vagy elzálogosítani. És hasonlóképpen, ha ezen László fia János az ebbıl a földbıl a saját maga számára visszatartott földet valaha is el akarná adni, akkor az elıbb mondott János ispánnak és örököseinek tartozzék eladni vagy zálogba bocsájtani. Azokat a szılıket pedig, amelyeket ezen László fia János tart birtokában az elıbb mondott és már a nevezett János ispánra szállott földön, s amelyek száma tizennyolc, szabadon és bármiféle hegyvám fizetése nélkül fogja bírni és birtokolni. Az idegen embereknek az Iseph fia János ispán ezen földjén lévı szılei

44

után pedig ezen János ispán a szokásos hegyvámot fogja szedni. Így tehát ezen eladáshoz és vásárláshoz beleegyezését és hozzájárulását adta Gumba-i Akur a maga, valamint rokonai – tudniillik Budouk fia Pál, János fiai: Iván, Márk és Lodomér, Ányos fia Koppan, Pósa fia Tiburc, Endre fiai: Leuka és Endre, Vajda fia Detmár, Mikó fia Mikó, Gergely fia Gatal és fivévre, Geugus Gumba-i nemesek – nevében; továbbá valaki Mihály nevő Sag faluból, aki Tamás ispán fiai: Iwachin mester Kamarcha-i esperes és Dénes mester, mint határosok nevében és helyett jelent meg. Ezenkívül egy bizonyos Sary-i Zoym fia Elek nevő ember is megjelenvén, bemutatta a somogyi monostor konventjének az oklevelében testvéreinek, tudniillik Adriánnak, Sándornak, Jánosnak és Gime-nek a beleegyezését; továbbá még valaki, aki Kedhel-i Mihálynak, Jekoniás mester szerviensének mondotta magát, bemutatta a nevezett somogyi konvent oklevelét, amely levél megjelentette, hogy ezen Jekoniás mester is beleegyezését adta e tekintetben. – A felek földjeit elválasztó határok futása pedig, amint azt a felek jelentették, olyanképpen van, hogy Louk földnek az elsı határjele abban az útban halad, amelyik Kedhel-rıl jön, egy régi határjelnél érintvén itt Jekoniás mester földjét, s van itt két új határjel is ezen út mindkét részérıl; a napkeleti rész Iseph fia János ispáné, a nyugati rész László fia Jánosé. Annak utána dél felé megy ugyanabban az útban, az út két oldalán lévı, földbıl felhányt határjelig, s azután leereszkedik ugyanabban az útban és megérkezik két, földbıl hányt, az út két oldalán lévı határjelig, amelyek Louk falu telkén vannak; a napkeleti rész János ispáné, a nyugati rész László fia Jánosé. Annak utána két, födlbıl rakott határjelig megy, amelyek egy berek végében vannak és itt kilép ebbıl a Hurhusut nevezető útból; a napkeleti és déli rész János ispáné, a napnyugati és északi rész László fia Jánosé. Annak utána ugyanezen berek mellett halad két, földbıl való határjelig; a napnyugati és északi rész László fia Jánosé, a napkeleti és déli rész János ispáné. S ugyanezen berek végében dél felé halad tovább két, földbıl hányt határjelhez, ahol a napkeleti rész János ispáné, a napnyugati rész László fia Jánosé. Azután két, földbıl készített határjelhez megy a kerek szilvafák szegletében; a napkeleti rész János ispáné, a napnyugati rész a szántófölddel együtt László fia Jánosé. Annak utána két, földbıl hányt határjelhez megy, ahol beleszakadván egy gyalogútba és napkelet felé tartván, felfelé halad két, földbıl készült határjelhez; a napkeleti rész János ispáné, a napnyugati rész László fia Jánosé, s ezen Berch-nek nevezett hegyecske tetején két határjelhez érkezik, amelyek a tulfyotol-nak nevezett zsenge fák alatt állanak, s ugyanitt belészakad a nagy útba, dél felé tartván ugyanebben az útban két, földbıl hányt határjelig, majd ugyanebben az útban futva eljut két, földbıl készült határjelig és ott az út két felé ágazik: a másik Boya faluba vezet. Azután két, földbıl készült határjelhez megy, ugyanabban az útban futván a Kalusta nevezető árok mentében, s itt a napkeleti és a déli rész János ispáné, a napnyugati és az északi rész László fia Jánosé. Annak utána

45

ugyanebben az útban felhágván a hegyre, eljut két, földbıl felhányt határjelig; a déli és napkeleti rész János ispáné, a napnyugati és északi rész László fia Jánosé. Azután ugyancsak ebben az útban haladva eljut két, földbıl hányt határjelig, ahol észak felé fordulva kilép az útból; a napnyugati rész János ispáné, az északi rész László fia Jánosé. Majd egy hold hosszúságban futván két, földbıl felhányt határjelhez érkezik, napnyugat felé tartva; a déli rész János ispáné, az északi rész László fia Jánosé. Annak utána abban az útban halad két, földbıl készült határjelig, amelyik út Hurwatkutba megy; a déli rész János ispáné, az északi rész László fia Jánosé. Azután két, földbıl készült határjelig megy, s ily módon futván ugyanabban az útban, megérkezik Chama fia Gergely határaihoz, ahol két új, földbıl hányt határjel van; a napkeleti rész János ispáné, a napnyugati rész az elıbb mondott Gergelyé, s azután így futván ugyanezen Gergely földjének mentében déli irányban, a napnyugati rész Gergelyé, a napkeleti rész János ispáné. Annak utána napkelet felé megy a Morzoly-i népek határaihoz; a déli rész a Morzoli-i népeké, az északi rész János ispáné. Azután tovább halad és megérkezik a Gumba-i nemesek földjének a határaihoz; az északi rész János ispáné, a déli rész az elıbb mondott nemeseké. Annak utána napkelet felé megy és tart a királyné Sary-i szakácsainak a határaihoz, régi határjelek mentén; a napnyugati rész János ispáné, a napkeleti rész a Sary-i szakácsoké. Azután a Kuslokud-i nemesek határai felé megy és tart, ahol a déli rész János ispáné, a napnyugati és északi rész pedig ezeké a Kuslokud-i nemeseké, s így futván, megérkezik az elsı határjelhez és ott befejezıdik. – Így tehát az elıbb mondott László fia János magára vállalta, hogy ha bármely idıben bárki az elıbb mondott földet elvenné ezen János ispántól vagy örököseitıl, akkor ı vagy örökösei tartozzanak eljárni saját fáradozásaikkal és költségeiken. Ezen dolog tanúbizonyságául és örök érvényére kiadtuk jelen, pecsétünkkel megerısített oklevelünket. Az Úr 1274. esztendejében, szeptember Idusa elıtt az ötödik napon (szeptember 9-én), amidın Demeter mester egyházunk prépostja, Myke az éneklıkanonok, Felicián az ırkanonok, valamint Hab a dékán.

46

30. 1275. IV. László király elismeri azt az adományt, amelyet az esztergomi érsek és káptalan, illetve Renáld selmecbányai plébános tett a prédikáló barátok számára a selmecbányai polgárok által alapított Szent Miklós kápolnával kapcsolatban. – Forrás: Bél Mátyás, 1735–1742. IV. kötet, 565. p. László, Isten kegyelmébıl Magyarország királya mindazoknak, akik ezt a jelen levelünket látni fogják, üdvöt és minden jót. Lelkünkbıl elımozdítani kívánván városainkban és a királyi helyeken az igaz értelmő hitnek a gyümölcsözı elterjedését, szerzetes kolostorokat alapítani és építtetni törekszünk és akarunk, hogy az azokban lakozó szent társaságoktól és gyülekezetektıl alkalmatosabb módon lángra gyulladjanak a hívek szívei az isteni tiszteletnek a kiterjesztése iránt. Ezért van, hogy Péter testvér, a prédikáló barátok rendje magyarországi és dalmáciai tartományának perjele alázatosan és állhatatosan kérte tılünk, hogy nyilvánítsuk hozzájárulásunkat ahhoz az adományozáshoz és ajándékozáshoz, amelyet Benedek mester megválasztott esztergomi érsek és az ı káptalana, valamint Renald mester, a Szent Tamás hegy12 prépostja és az esztergomi egyházmegye Wana13 nevő helyének a plébánosa tett a prédikáló barátok számára a bányai polgárok által Szent Miklós tiszteletére alapított kápolnával kapcsolatban, s amely adományozás semmiféle különös gondot, vagyis figyelmet nem fordított ama kegyúri jogra, amellyel mi rendelkezünk e kápolna tekintetében. Ennélfogva a vallás iránti hőségtıl és szeretettıl vezéreltetvén, a nevezett rendbéli barátok számára tett adományozást és ajándékozást mi is kegyelmesen elismertük és elismerjük, egyetértvén14 mindazokkal a jogokkal, amelyekkel az ilyesfajta adományozásokban rendelkezünk. Az Úr 1275. esztendejében.

12 13 14

Bél Mátyás jegyzete: „Az olvasat romlott; helyettesítsük be a »ministris« szó helyére a »montis« szót, mivel az illetı ilyen nevezető prépostságot bírt: lásd Pázmány I. Appendixében a 87. lapot.” Bél Mátyás jegyzete: „Olvasd Bányának, azért, mert – ahogyan az nem ritkán megtörtént – az írnok W betővel helyettesítette a B betőt.” Bél Mátyás jegyzete: „A »convenientes« szó helyett inkább a »conferentes« (átengedvén) szó kellene ide; az ünnepélyes formula értelme ugyanis ezt hozná magával.”

47

31. 1275. (Selmec)bánya bírájának és esküdtjeinek a bizonyságlevele a Szent Miklós kápolna kegyúri jogának az átadásáról a prédikáló barátok számára. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. V/2. kötet, 308–309. p. Mi, Halmannus bíró és a tizenkét esküdtek, valamint az összes bányai polgárok jelentjük mindenkinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, hogy amidın a Vízkereszt nyolcadán belüli szombaton (január 11-én), tudniillik a Boldogságos Szőz tiszteletére szentelt Bana-i plébániatemplomban a prédikáló rendbéli testvérek, akiket Péter testvér, a tartományi elöljárójuk külön erre kirendelt, a Bana-i Szent Miklós kápolnát – amelyet a jó emlékezető István király adományából, valamint a kegyuraság és az általunk való építés jogán mi birtokoltunk – Renald mesternek, ugyanezen város plébánosának mint a felszentelés jogcímén a nevezett egyházhoz kapcsoltat, átadták, s megtörténvén az átadás, ugyanazon a helyen a mi kérelmünkre, valamint a prédikáló testvérek kérelmére [Renald mester] a jogot, amelyet az elıbb mondott kápolnában birtokolt, a fejérıl az „olmutium”-ot levévén és a barátok kezébe adván, valamint mondván: Beöltöztetlek titeket mostantól fogva a Szent Miklós kápolnába, amelyet nektek adományozok és engedek örökös birtoklásra” [átadta nekik]. Mi is ami jogot csak birtokoltunk abban a kápolnában, miképpen korábban, úgy most is nekik ajándékoztuk, adtuk és adományoztuk, egyetértvén a fent mondott [Renald] mester plábános adományozásával és ajándékozásával, s hozzá is járulván ahhoz. [– – –]15 Baná-n, az Úr 1275. esztendejében.

32. 1279. (1312.) Az egri káptalan oklevele a Borsod megyei Damak föld eladásáról, valamint ennek az oklevélnek a Károly Róbert király parancsára történt átírása. – Forrás: Nyíry Dániel, 1927. 75–76. p. Minden Krisztusban hívınek, a most élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek a Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Domok-i Gachew fia Illés fia István saját magának és rokonának, az ugyanonnét való Kelemen fia Petheu-nek a nevében és személyében a jelenlétünk elé járul15

48

Valószínőleg csak a záró formulát hagyhatta el a kiadó.

ván, bemutatta nekünk urunknak, Károly királynak az oklevelét, amely a következı tartalmat foglalja magába. Károly, Isten kegyelmébıl Magyarország királya híveinek, az egri káptalannak üdvöt és kegyelmet. Azt mondja nekünk Domok-i Kelemen fia Petheu, hogy valamely, a ti pecsétetekkel megpecsételt és azon Domok birtokról kiállított kiváltságleveleit, vagyis okleveleit véletlenségbıl elhagyta és elveszítette, s hogy annak párja a ti egyházatok kamarájában, vagyis levéltárában van eltéve megırzés végett, az országban élı jogszokás szerint. Ezen dolog tekintetében tehát hőségteknek erısen megparancsolván elrendeljük, hogy azon kiváltságlevélnek a párját egyházatok kamarájában kerestetvén és megtaláltatván, s az abban foglaltakat átíratván, adjátok ki azt neki, amint a közigazság tanácsolja – óvakodván azonban minden tekintetben, nehogy kijátszás vagy csalárdság lépjen fel e részrıl. Kelt Visegrádon, Szent Pál apostol fordulásának az ünnepén (január 25-én), az Úr 1312. esztendejében. Ezek közül a kiváltságlevelek közül mi, a királyi parancsra kerestetvén, egy kiváltságlevelet – amely a mi pecsétünkkel van megpecsételve és arról a Domok birtokról szól, amelyrıl fentebb említés történt – megtaláltunk; ennek a szavai pedig így hangzanak. Minden Krisztusban hívınek, a most élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Örösúr nembéli Zolona-i Miklós fia Mihály és fia, Aba mester a maga és fivére, Sámson nevében az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Patana-i János fia Gachew a maga és fiai: Miklós, Mátyás, Illés és Kelemen nevében is elıttünk személyesen megjelenvén, az elıbb mondott Mihály ispán és Aba mester élı szóval a következıket terjesztette elı: valamely Domok nevő földjüket, amely az örökös nélkül elhunyt atyafiukról, Kristófról szállott reájuk és Borsod vármegyében fekszik, azon biztos és régi határok között, amelyek között a mondott Kristóf és ık maguk is birtokolták összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt, eladták és átadták Gachewnak és fent mondott fiának, valamint örököseiknek és örököseik utódainak örök jogon, visszavonhatatlanul és békességesen való bírásra és birtoklásra harminc márkáért, s ezt az összeget teljes egészében fel is vették a nevezettektıl. És Feyes-nek mondott Péter, Mosk, Tup, Mihály és Mykou Saap-ról, Lırinc, a testvére: Mortunus, a fiai: Illés és Inok nevében is, valamint Razlow és Mortunus Hygmegy-rıl, Putha fia Egyed és Mihály fia Márton Kondkeech-rıl, mint a mondott földnek az elıttünk megjelent birtokszomszédai és határosai teljes beleegyezésüket és jóváhagyásukat adták ehhez az adásvételhez. Ezenfelül a mondott Mihály ispán és Aba mester kötelezték magukat, valamint a mondott Sámson mestert és valamennyi örökösüket, hogy Gachew-t és fent mondott fiait, valamint minden örökösüket saját fáradozásukkal és

49

költségeikkel megvédelmezik és biztosítják mindenki ellen, aki háborgatni akarná ıket az elıbb mondott föld ürügyén, s kárvallás nélkül megtartják ıket annak békességes birodalmában. Azon földnek a határai pedig, amelyekkel körülvétetik, ahogyan a felek elıttünk elsorolták, ebben a rendben következnek: elıször is a mondott Saap föld és az Egeddomok nevő föld között kezdıdik, ahol egy Domokpotaka nevő patak mellett három régi, földbıl hányt határjel van. Innét észak felé vonul és ugyanabban a patakban menve eljut egy másik patakhoz, majd keresztülmegy a mondott Kristóf birtokán és megérkezik két, földbıl felhányt határjelhez. Innét ugyanazon patak völgyében haladva eljut azon völgy kezdetéig, ahol két határjel van; ezután napkeleti irányba fordul és egy völgyön áthaladva felkapaszkodik egy hegyre, ahol az elıbb mondott Rozlou és Mortunus földje mellett három, földbıl hányt határjel van. Innét dél felé fordul és ugyanazon a hegyen haladva eljut egy tölgyfához, amely alatt két határjel van; ezektıl még mindig a hegy oldalán haladva napkelet felıl elérkezik a Varaskech nevő földhöz, ahol egy dombocskán három, földbıl hányt határjel van. Innét ugyanezen a hegyen haladva megérkezik az Ewrheg nevő hegyhez, amely hegyen két határjel van; majd tovább haladva eljut a fent mondott Kondkech földhöz, ahol három határjel van. Ezután a hegyen tovább haladva két úthoz érkezik, amelyek kereszt módjára kapcsolódnak össze egymással és itt két határjel van; s átkelve ezeken az utakon ismét két határjelhez érkezik, majd felkapaszkodva egy dombocskára, eléri a fent mondott Saap földet ott, ahol három határjel van. Ezután napnyugat felé fordul és leereszkedve a hegyrıl, átmegy két határjelen és belép egy völgybe, ahol ismét két határjelhez érkezik, majd ugyanabban a völgyben haladva megérkezik az elıbb mondott Domokpotaka nevı patakhoz, ahol két határjel van; innét észak felé fordul és ugyanebben a patakban haladva megérkezik a fentebb megmondott három fı határjelhez, ahol be is fejezıdik. – Ezen dolog bizonyságául a felek kérésére kiadtuk jelen, a tatárok csapása után megújított pecsétünk erejével megerısített oklevelünket Antal mester éneklıkanonok, Saul olvasókanonok, Myko ırkanonok, Makou Pata-i esperes, Mátyás újvári esperes, János Sumbun-i esperes és Pál Kemej-i esperes, valamint sokan mások jelenlétében, az Úr 1279. esztendejében, amidın László, Magyarország méltóságos királya uralkodik, László az esztergomi érsek, János a választott kalocsai érsek, a mi urunk, a tisztelendı András atya pedig Isten kegyelmébıl az egri püspök. Mi tehát engedelmeskedni akarván a királyi parancsolatnak, amint hogy azzal tartozunk is, a mondott kamaránkban kerestetett és megtalált kiváltságlevelünket, amely egyetlen részében sem hamis, szóról-szóra átírattuk, átiratát a jelen kiváltságlevelünkbe belefoglaltattuk, s ezt az elıbb mondott Peteu-nek és Istvánnak jogaik védelme érdekében kiadtuk, a párját pedig az ABC betőinek az elmetszése alatt a mondott eredetivel együtt ismét elhelyeztük a mondott kamaránkban. Ezen dolog bizonyságá-

50

ul és örök érvényéül kiadtuk a hiteles pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket Miklós prépost, Márton éneklıkanonok, János ırkanonok, János úr borsodi, Domonkos úr Abawywar-i, Dávid úr Zabouch-i, János úr patai, Péter úr hevesi esperesek és sokan mások jelenlétében, akik az elıbb mondott egyházban élik életüket és szolgálják Istent szakadatlanul. Kelt Pünkösd ünnepének a nyolcadán (május 21-én), az Úr 1312. esztendejében, amidın Károly, Isten kegyelmébıl Magyarország méltóságos királya uralkodik, Tamás az esztergomi érsek, a kalocsai érseki szék üresedésben van és a mi urunk, tisztelendı Miklós atya Isten kegyelmébıl az egri püspök.

33. [1280–1290. között] Valamely bíróság emlékeztetı oklevele egy választott bírák általi eljárás kitőzésérıl. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 125. p. Emlékezetül adjuk, hogy a Virágvasárnap utáni [– – –] Imre fiai: Imre és András, Alastan fia A[– – –]kon, akik közül és akikért ugyanezen András és Pál fia Bele elfogadta a határnapot Marcell fia Marcell ispán ellen, aki személyesen megjelent. Ezek tartoznak elıttünk mindenre kiterjedı választ adni, amennyiben a közbeesı idıben, tudniillik a Feketevasárnap utáni legközelebbi hétfın a Marcell ispán által hozandó Kázmér fia Benedeknek és Holosto-i Markysnak a törvénykezése során a vasvári káptalan elıtt nem tudnának egymással egyezségre lépni. És amennyiben az ügy tárgyalásán nem tudna mindegyik bíró jelen lenni, akkor a törvénykezés elvégzésére elegendı lesz az egyik féltıl is egy, s a másik féltıl is egy személy. Az elıbb mondott férfiak ítéletét el nem fogadó személy öt márkát fizessen még a per elıtt. Azt is megmondjuk, hogy a fent írt napon és helyszínen Marcell ispán tartozzék elıállítani két Telukus-i nemes embert és a perbéli ellenfele is két ugyanonnét való nemes embert, s miután ezeket a nemeseket a hitükre megkérdezték a felek között folyó ügyrıl és perrıl, az elıbb mondott bírák úgy hozzák meg az ítéletüket az elıbb említett felek között. Kelt Körmenden, a Böjtközép vasárnap utáni kedden.

51

34. [1280–1290. között] Valamely bíróság emlékeztetı oklevele egy választott bírák általi eljárás kitőzésérıl. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 125. p. Emlékezetül adjuk, hogy azt a pert, amelyet Marcell fia Marcell ispán párviadal és tanúbizonyságok elıállítása miatt folytatatott elıttünk Zumbur, Kemin, Gergely és Ihonies, valamint a zalai szerviensek ellen, a felek közös akaratából valamely becsületes férfiaknak – tudniillik Adumprecius ispánnak, Roman fia Barnabás ispánnak, akiket Marcell ispán hoz majd magával, továbbá Olivér fia Miklós ispánnak, Kázmér fia Benedek ispánnak és Turda ispánnak, akiket a perbéli ellenfelei hoznak majd magukkal – a bírósága elé vitettük, s ık mindnyájan, vagy közülük négyen, vagy ketten, akik jelen lesznek, a vasvári káptalan elıtt a Szent Jakab apostol ünnepe (július 25-e) utáni legközelebbi hétfın fognak törvényt látni a felek között, s ha a felek valamelyike nem fogadná el az ítéletüket, akkor az fizessen tíz márkát még a per megkezdése elıtt az ítéletet elfogadó félnek. A törvénykezésnek a tizenötöd napján a felek ismét meg fognak jelenni elıttünk, elhozva nékünk a történteknek a káptalan oklevelében leírt menetét. Kelt Körmend mellett, Szent Margit szőz ünnepének (július 13-nak) az ötödik napján.

35. 1281. (1524.) Az egri káptalan bizonyságlevele egy birtokcserérıl és a cserélt birtokok határjárásáról; az oklevelet II. Lajos levélkerestetı parancsára ugyanez a káptalan írja át. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/e. 2656/1792. sz. Krisztus összes híveinek, a jelenben és a jövendıben élıknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni az ezen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi teljes tisztelettel a kezünkhöz vettük a felséges fejedelemnek, Lajos úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország, stb. királyának, a mi legkegyelmesebb urunknak a nekünk szóló és hozzánk parancsképpen elküldött kerestetı levelét, amelynek tartalma a következı. Lajos, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország, stb. királya híveinknek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Azt terjesztik felségünk elé hívünknek, nagyságos Pálóczi Antalnak a személyében, hogy tıle, az elıterjesztıtıl a közelébb múlt esztendıkben peres úton elvettek és elidegenítettek egy bizonyos,

52

Visnyó és Thikou nevő birtokokra – mindkettı Borsod vármegyében fekszik – vonatkozó, ezeket a birtokokat illetı határjáró oklevelet, amelyet ti adtatok ki és amelynek párja a szokott módon van eltéve és elhelyezve a sekrestyétekben, vagyis egyházatoknak a levéltárában. Erre az oklevélre az elıterjesztınek szüksége van, mivel jogainak a jelenben való fenntartása céljából egyáltalán nem nélkülözheti azt. Ezért hőségteknek az ebben a levelünkben foglaltak által erısen megparancsolva meghagyjuk, hogy miután vettétek levelünket, az elıbb említett Visnyó és Thikou nevezető birtokokra – amint az elıbb megmondottuk – vonatkozó határjáró okleveleteknek az említett párját sekrestyétekben, vagyis egyházatok nevezett levéltárában szorgalmatosan kerestessétek és találtassátok is meg; a felkutatott és megtalált oklevél tartalmát pedig leveletekben átírva, pecsétetek alatt kötelesek vagytok és tartoztok jogainak a fenntartása céljából ennek az elıterjesztınek mindenképpen kiadni és kibocsájtani. Óvakodjatok azonban attól, hogy valamiféle csalás vagy csalárdság következzék be e tekintetben, s másképpen ne cselekedjetek. Kelt Budán, a Szent Máté apostol és evangelista ünnepe utáni legközelebbi vasárnapon (szeptember 25-én), az Úr 1524. esztendejében. Mi tehát az elıbb mondott király urunk parancsolatjainak mindenben engedelmeskedni akarván, amint hogy tartozunk is, s az említett Visnyó és Thikou nevezető birtokokra – mint elhangzott – vonatkozó határjáró oklevelünk párját mondott sekrestyénkben, vagyis egyházunk levéltárában szorgalmatosan kerestetvén, megtaláltuk pergamenre írott, az ABC betőiben elmetszett, nagyobbik függıpecsétünk alatt kiváltságlevél formájában kiállított valamely határjáró oklevelünket, amely az elıbb nevezett Visnyó és Thikou birtokokra vonatkozik, s amelynek tartalma ez. Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy személyesen megjelent elıttünk Ug nembéli Miklós fia Mikó ispán az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Ákos nembéli Erney bán fia István mester, gömöri és borsodi ispán, s elmondották, hogy abban a perben, amely bizonyos Visnyó és Thikou nevezető földek, valamint Mikó ispán javainak az elvitele miatt folyt közöttük – és amelynek során a feleknek párviadaluk is volt egymás ellen a király úr színe elıtt –, a béke java érdekében, s hogy az ellenségeskedésnek a tüze közöttük kihúnyjon, érdemes megyebeli nemes férfiak közbenjárására egyetértve és megegyezı akarattal ilyen módon léptek egymás között egyezségre: hogy Mikós ispán a fent említett Visnyó és Thikou nevezető földeket, amelyeket ı követelt István mestertıl, összes haszonvételeikkel és tartozékaikkal együtt átengedte és elıttünk is átengedi örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra István mesternek és örököseinek azon régi határjelek és határvonalak között, amelyek között az elıbb mon-

53

dott István mester méltóztatott azokat birtokolni; s mindezt úgy, hogy a fent nevezett földek ürügyén Mikó ispán és örökösei soha, semmiféle keresetet se indíthassanak többé a nevezett István mester ellen. Ezenfelül azt is elénk terjesztette Mikó ispán, hogy a szintén Visnyó nevezető, atyja, a megnevezett Miklós által pénzen vásárolt földjének egy darabját, amely csakis ıt illeti és amely biztos és új határok által határolva, napkeleti irányban fekszik, átadta és elıttünk is átadja István mesternek, valamint örököseinek és örökösei utódjainak örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra. Ennek a Visnyó nevezető földdarabnak a határai pedig – ahogyan arról maguk a felek, valamint egyik kanonoktársunk, egy kifejezetten erre a célra kiküldött, alkalmatos férfiú elıttünk jelentést tettek –, az alábbi rend szerint különülnek el. A határ a Vadna folyó mellett lévı elsı határjelnél, déli irányból kezdıdik és észak felé tart ahhoz a három kıhöz, amelyek egy bizonyos hegy alatt fekszenek, majd keresztülmegy egy kis völgyön, ahol a völgy végénél van két határjel. Innét tovább haladva felmegy a hegy gerincére, ahol ismét van két határjel, majd ugyanannak a hegynek az oldalában egy kissé még mindig északi irányba és lefelé haladva eljut oda, ahol ismét két határjel van elhelyezve. Innét leereszkedik egy bizonyos völgybe, ahol a völgy közepén van két határjel és azon a völgyön áthaladva eljut egy bizonyos árokhoz, amelyet a víz állandó mosása vájt ki, majd ezen keresztülmenve visszafordul a fent mondott Vadna folyó felé; onnét pedig a víz folyásával szemben az elıbb említett elsı határjel felé tart és annál befejezıdik. – Ezzel szemben pedig István mester Mikó ispán Visnyó nevezető földjének fent említett darabjáért cserében bizonyos Bóta nevezető, Borsod vármegyében fekvı szerzett földjének valamely, biztos határok által határolt darabját adta át összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt Mikó ispánnak és örököseinek hasonlóképpen örök jogon való birtoklásra. És amint az a mondott kanonoktársunknak és a feleknek a jelentésébıl elıtt áll, ez a nevezett földdarab valamely bérc végénél, északi irányból kezdıdik, ott, ahol a mi Várkonyhoz tartozó földünknek, valamint a háromkúti monostor Királd nevő földjének a határai egymással összekapcsolódnak és ahol két régi határjel van, amelyek közül az egyik a mi földünké, a másik pedig a fent említett monostor földjéé; majd a határvonal ennek a bércnek az oldalában, napnyugati részrıl a mi földünk régi határjelein keresztül nagy távolságot megtéve eljut egy úthoz és ezután valamely völgyön áthaladva egy bérchez érkezik, s annak a bércnek a gerincén át eljut arra a helyre, ahol a mi földünknek ezen régi határjelei befejezıdnek. Innét Barleus ispán Sáta nevezető földjéhez érkezik és azon föld mentén haladva eljut egy bizonyos bérchez, amelyet közönségesen Bikfınek mondanak és ahol két, újonnan emelt határjel van; ezután a bércen keresztül napkelet felé tart, majd leereszkedve arról, áthalad valamely úton és kevéssel késıbb ismét felhág ugyanarra a bércre ott, ahol két határjel van. Annak a bércnek a gerincén ismét északi irányban halad tovább és elérkezik a nevezett háromkúti mo-

54

nostornak a Mercse nevő földjéhez, ahol két új határjel van, s ezektıl továbbra is észak felé haladva ismét eljut az elıbb mondott Királd földhöz; majd régi határjeleken keresztül megkerüli bizonyos völgyek fıit és elfordul valamely nagy völgy irányába. Ott, a völgyben átmegy valamely úton, azután megérkezik egy réthez, amelyet közönségesen Nádasrétnek neveznek, s keresztülvágva azon a réten, a régi határjeleken át haladva visszajut ahhoz a két régi határjelhez, amelyektıl elkezdıdött, s ott be is fejezıdik. – Kötelezték magukat és örököseiket a felek arra is, hogy kölcsönösen, saját fáradozásaik és költségeik által tartozzanak egymást mindenkivel szemben megvédelmezni és megsegíteni a fent nevezett és cserébe adott földdarabokkal kapcsolatban; és ha István mester az elıbb mondott Mikó ispánt az említett földdarabjának a birtokában semmiképpen sem tudná megvédelmezni, akkor tartozzék annak fejében saját, szintén Borsod vármegyében fekvı, pénzen vásárolt földjei közül egy másikat kijelölni Mikó ispán számára, milyenségben és mennyiségben azzal egyenlı értékőt, oly módon azonban, hogy a mi, azokkal a földekkel szomszédos földjeinknek a határai sértetlenek maradjanak. Ezenkívül Dénes, a háromkúti monostor jobbágya és ugyanazon hely apátjának a tisztje, aki urának a nevében személyesen megjelent elıttünk, mint határos, teljes beleegyezését és jóváhagyását adta a fent mondott birtokcseréhez. Ennek a dolognak a bizonyságául a felek kérelmére kiadtuk jelen, a tatárok betörése után másodízben megújított pecsétünk erejével megerısített oklevelünket Lukács mester prépost, Antal éneklıkanonok, Pál olvasókanonok és Mikó ırkanonok, valamint János ungi, Simon kemeji esperesek és sokan mások jelenlétében, az Úr 1281. esztendejében, amidın László, Magyarország méltóságos királya uralkodik, Lodomér az esztergomi, János a megválasztott kalocsai érsek és a mi urunk, a tisztelendı András atya az egri püspök. Végezetül mi a mondott kiváltságlevelünknek – amely nem vakart, nem törölt és semmilyen részében sem hamisított, sıt egyáltalán nincs kitéve a hamisítás gyanújának – a tartalmát szóról-szóra, bármiféle csel vagy csalárdság, kihagyás vagy betoldás nélkül átírattuk jelen kiváltságlevelünkben, a mondott eredeti oklevelünket pedig a szokott módon ismét elhelyeztettük fent írt sekrestyénkben, vagyis egyházunknak a levéltárában. Ennek a dolognak az emlékezetére és örökkévaló érvényességére kiadattuk a nevezett Pálóczi Antal úrnak jelen, a nagyobbik függı és hiteles pecsétünknek az erejével megerısített kiváltságos oklevelünket, oly módon azonban, hogy az elmondottak tekintetében mindig épségben maradjanak a mi jogaink és nevezett egyházunknak a jogai. Kelt a Mindenszentek ünnepe utáni legközelebbi pénteken (november 4-én), az Úr fent mondott 1524. esztendejében.

55

36. 1281. Az egri káptalan bizonyságlevele egy Jétyı nevő föld eladásáról és az ehhez kapcsolódó határjárásáról. – Forrás: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 123. sz.16 Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy személyesen megjelenvén elıttünk Gurduch és Budicha, Jétyıi Zadur fia Jakab fiai az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Vadnai Sükösd fia Barleus ispán; a nevezett Gurduch és Budicha élı szóval elıadták, hogy ık valamely vásárolt földjüket – amely szintén Jétyınek nevezett földet elıbb említett atyjuk, Jakab Damasótól, Barleus ispán nagyatyjától pénzen vett meg, s amely föld Borsod vármegyében fekszik és csakis ıket illeti –, összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt, azon régi határjelek és határvonalak között, amelyek között említett atyjuk, Jakab birtokolta azt, eladták a nevezett Barleus ispánnak húsz márkáért – amely összeget tıle hiánytalanul fel is vettek –, sıt elıttünk is eladják neki, az ı örököseinek és örökösei utódjainak örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra, az elıttünk személyesen megjelent Dédes fia Batha, Nanas fia Bene, Ursz fiai István és Márton, Poroszló fia Lukács, Nemel fia Péter, Márton fia Chesz, András fia Máté, Valter fia Simon, Tiba fia Simon, Szoboszló fia Jakab, Lázár fia Mikó, Egyed fia János, György fia Péter, Bechk fia András, Vid fia Urka, valamint az atyja és a maga nevében is Gergely fia Márkus fia Miklós – valamennyien az említett Gurduch és Budicha atyafiai – engedélyével és beleegyezésével. Gurduch és Budicha arra is kötelezték magukat és örököseiket, hogy a nevezett Barleus ispánt és örököseit saját fáradozásaik és költségeik által megoltalmazzák és megsegítik mindenkivel szemben, aki a mondott föld ürügyén keresetet indítana ellenük. Ezenkívül Erney bán fia István mester, borsodi ispán és a mondott föld szomszédja, valamint Dénes, a háromkúti monostor tisztje, akik a birtokhatárosság címén elıttünk személyesen megjelentek, teljes beleegyezésüket és jóváhagyásukat adták ehhez az eladáshoz és vásárláshoz; más szomszédjaik pedig, amint azt a felek elmondották, nincsenek. – Az említett föld határai pedig, ahogyan azokat maguk a felek elıttünk egybehangzóan elısorolták, az alábbi rendben különülnek el egymástól. A határvonal a napkeleti részrıl, az említett Erney bán fia István mester Tardonának nevezett földjétıl kezdıdik, s régi és ısi határjeleken át északi irányba, Jakab nevezett fiainak a földje felé tart és átmegy valamely Csimás 16

56

Az oklevélrıl két XVIII. századi egyszerő másolat maradt fenn, amelyek nagyon hiányosak; a fordítás és a nevek megállapítása e másolatok egybevetése (illetve más oklevelek felhasználása) alapján készült. Néhány hiányzó nevet azonban így sem tudtunk pótolni; ezt a szokott módon jelöltük.

nevezető völgyön ott, ahol két régi határjel van; innét egy úthoz érkezik, amely Dédesrıl Kazára vezet, s amely út mellett van egy régi határjel. Majd ezen az úton átvágva megérkezik egy bizonyos hegyhez, amelyet Köveshegynek neveznek; ott szintén van két nagy határjel. Majd leereszkedik valamely vízfolyáshoz, amelynek neve Szılıpataka; ennek a fejében van két, ugyancsak régi határjel, s ezektıl a szılı mellett tart lefelé ahhoz az úthoz, amely Dédesrıl Kazára vezet. Innét északi irányban szántóföldeken megy keresztül és elérkezik a Vadna folyóhoz; itt egy nagy főzfa alatt átkel ezen a folyón és ott, ahol átkelt, valamely tölgyfa alatt van egy határjel. Ezután egy bércen halad keresztül, amely bércnek az oldalában van két határjel, a gerincén pedig másik kettı, hasonlóképpen régiek; majd még mindig észak felé tartva a határ leereszkedik a bércrıl ahhoz a négy régi határjelhez, amelyek az elıbb mondott István mester Uppony nevezető földjét választják el a fent említett Jétyıi nemzetségek földjétıl. Ezután az északi és a napkeleti rész között a háromkúti monostor Horvát nevezető földjéig halad és megérkezik a Szamárbereke nevő erdıhöz, amely alatt van két régi határjel; innét kissé lefelé ereszkedve elérkezik egy régi, nagy határjelhez, amely valamely út mellett van. Majd tovább haladva leereszkedik egy bizonyos Wrbeu nevezető tóhoz, s kissé ismét a napkeleti rész irányába fordulva és azon azon tó mentén haladva – amely tehát ilyenképpen határjel gyanánt szolgál – összekapcsolódik a fent nevezett Vadna folyóval és ott be is fejezıdik. – Ennek a dolognak a bizonyságául a felek kérésére kiadtuk jelen, a tatárok betörése után másodszor megújított pecsétünk erejével megerısített oklevelünket [– – –] mester prépost, Antal éneklıkanonok, Pál olvasókanonok és Mikó ırkanonok, valamint Márk patai, [– – –] Mátyás [– – –]i esperesek és sokan mások jelenlétében, az Úr 1281. esztendejében, amidın László, Magyarország méltóságos királya uralkodik, [– – –] az esztergomi, János a megválasztott kalocsai érsek és a mi urunk, a tisztelendı András atya pedig az egri püspök.

37. 1281. Az egri káptalan bizonyságlevele egy pert lezáró megegyezésrıl. – Forrás: Szendrei János, 1886–1911. III. kötet, 25. p. Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Ákos nembéli Ernye bán fia István mester az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Panyit bán fiai: László és Miklós a maguk érdekében, valamint fivérük, Pál érde-

57

kében elıttünk személyesen megjelenvén, az elıbb mondott István mester élı szóval elıterjesztette, hogy Panyit bán ezen fiainak a Miskolc nevezető örökölt földjéhez tartozó összes földeket, amelyek miatt viszály támadt a felek között, visszaadta és elıttünk is visszaadja, mint örökölt birtokaikat Panyit ezen fiainak, kimondván, hogy az ı Zsolca és Arnold nevezető földjei, valamint az elıbb mondott Miskolc nevezető föld között, s az ezekhez tartozó földek között a Sajó folyó legyen a határ és azon Arnold nevezető földtıl kezdıdıen egészen az alsó Zsolcáig ezen István mester földje a mondott Sajó folyót sehol ne lépje át a napnyugati rész irányában. Ezenkívül ezen István mester valamely Filtó nevezető, az ı Csécs nevő faluja mellett lévı halastavat összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt átengedett Panyit bán ezen fiainak a saját jog címén való, békességes és örökös birtoklásra. Ezen dolognak a bizonyságául a felek kérelmére kiadtuk jelen, a tatárok betörése után másodszor megújított pecsétünk erejével megerısített oklevelünket Antal mester éneklıkanonok, Salvus17 olvasókanonok, Mikó ırkanonok, valamint Márk patai, János ungi, Márton szabolcsi esperesek és sokan mások jelenlétében, az Úr 1281. esztendejében, amidın László, Magyarország méltóságos királya uralkodik, Lodomér az esztergomi, János a megválasztott kalocsai érsek, a mi urunk, a tisztelendı András atya pedig az egri püspök.

38. 1282. IV. László király Jakul ispánnak adományoz egy Gölnicbánya és a Hernád folyó között fekvı, lakatlan erdıt, miután kivette azt a gölnicbányai polgárok joghatósága alól. – Forrás: Borsa Iván, 1961–1987. 3162. sz. László, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgária királya Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi megfontolván Jakul ispánnak a hőségét és szolgálatait, amelyeket ı hőségének a hevével sok ízben törekedett a számunkra cselekedni, valamely puszta és lakatlan erdınket Gölnicbányától kezdıdıen egészen a Hernád folyóig és onnét felfelé egészen a Hasmezeu nevezető mezıig, s azután addig az útig, amelyiken Korompára és Szepesre menni a napkeleti rész felıl; továbbá a déli rész felıl egészen a Balapatakig, s innét egyenesen egészen a Seyler nevezető 17

58

Helyesen Pál (Paulus) – lásd az elızı két oklevelet.

ezüstbányáig ennek a Jakul ispánnak, s rajta keresztül örököseinek és örökösei utódjainak adtuk, adományoztuk és ajándékoztuk örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra azon a módon és azzal a szabadsággal, amiképpen országunk nemesei szokták bírni és birtokolni a birtokaikat, teljesen kivévén azt a gölnicbányai polgároknak a joghatósága és hatalma alól, olyan módon, hogy az azon a földön összegyőlt vagy majd ezután letelepedı emberek semmiben se legyenek kötelesek tekintetbe venni, vagyis tiszteletben tartani az elıbb mondott polgároknak a joghatóságát és szabadságát. Ezen dolog emlékezetére és örök érvényére kiadtuk a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelet. Kelt a kiváló férfiúnak, Bertalan mesternek, udvarunk alkancellárjának, szeretett hívünknek a keze által, az Úr 1202. [!] esztendejében, országlásunknak pedig a 10. évében.

39. 1285. (1311.) A váradelıhegyi konvent Károly Róbert parancsára átírja Kun László király 1282-ben kelt nyílt levelét egy Borsod megyei birtok adományozásáról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 32. sz. Krisztus összes híveinek, a jelenben és a jövendıben élıknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, Márton prépost és Szent István elsı vértanú váradelıhegyi monostorának a konventje üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Hogy azok a dolgok, amelyek az idıben megtörténnek, ne múljanak el az idıvel együtt, az emberek elırelátó okossága kitalálta, hogy a megtörtént dolgoknak a rendjét az írás gyámolával támogassa. Ezért mindenkinek a tudomására akarjuk hozni az ezen oklevelünkben foglaltak által, hogy Simon fia Tamás mester, a nemes és becsületes férfiú személyesen a jelenlétünk elé járulván, bemutatta nekünk Károly úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország méltóságos királyának a hozzánk intézett levelét, amelynek a szavai ezek. Károly, Isten kegyelmébıl Magyarország királya híveinek, a váradelıhegyi Szent István elsı vértanú egyház prépostjának és konventjének üdvöt és kegyelmet. Azt mondja nekünk Simon fia Tamás mester, hogy mivel ı a néhai legfelségesebb László fejedelemnek, Magyarország boldog emlékezető és méltóságos királyának, a mi igen kedves elıdünknek valamely Scenne nevezető birtokról kiállított kiváltságlevelét különféle és váratlan eshetıségek – amelyek igen gyakran megtörténhetnek – miatt nem meri magánál hordani vagy bárhová is elküldeni, azért alázatos könyörgéssel kér bennünket, hogy a jövendı biztonságáért királyi jóakaratunkkal méltóztassunk annak tartalmát a ti okleveletekbe belevétetni és átíratni, hogy ahol szükség lesz rá, ott be-

59

mutathassa. Ezért hőségteknek erısen meghagyva parancsba adjuk, hogy a mondott kiváltságlevelet aszerint, amint látni fogjátok, hogy mit foglal magába, késedelem nélkül szóról-szóra és sorról-sorra írjátok át és vegyétek be a ti okleveletekbe, s a ti pecsétetek alatt tegyétek azt közhírré. Máshogyan semmiképpen se merészeljetek cselekedni. Kelt Budán, Szent György vértanú ünnepének a nyolcadán (május 1-én), az Úr 1311. esztendejében. Annak a kiváltságlevélnek a tartalma pedig ez. László, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen írást látni fogják, üdvöt az üdvösség Adományozójában. Oklevelek tanúbizonysága által szokták közzétenni a dolgokat, amelyek megtörténnek, hogy azok az idıvel együtt ne múljanak és ne is merüljenek el; s természetesen elronthatatlanul fennmarad az, amit a királyi gondviselés tesz közhírré. Ezért mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy a jelenlétünk elıtt személyesen megjelent Tamás fia István mester valamely saját földjét, vagyis birtokát, amely Rorand erdélyországi vajdát és többi fivérét, azon Tamás ispán fiait nem illeti meg, amelyet Scynné-nek neveznek, Borsod vármegyében fekszik, s amelyen – mint mondják – egy Szent Domonkos tiszteletére épített egyház áll, összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt, azon régi határok között, amelyek között ı maga is bírta és birtokolta, szervienseinek, Simon fiainak: Kristóf ispánnak és Tamásnak, valamint rokonuknak, Sikének, az ı örököseiknek és örököseik utódainak adta, adományozta, ajándékozta és engedte örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra és bírásra a nevezett Kristóf ispán és Tamás hőségéért és érdemes szolgálataiért, valamint Wrkun-nak, Hektornak, Demeternek és Gergelynek – a nevezett Simon fiainak – a halála miatt. Azt is elmondotta még nekünk ez az István mester, hogy fivérei: Rorand erdélyországi vajda, Kopos mester, László és Beke teljes beleegyezésüket és hozzájárulásukat adták az ennek a földnek az azon Simon fiai számára történt adományozásához. Ezen dolog emlékezetéül és örök érvényére kiadtuk jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt szeretett hívünknek, Miklós mester tisztelendı férfiúnak, a fehérvári egyház megválasztott prépostjának, udvarunk alkancellárjának a keze által, az Úr 1285. esztendejében, országlásunknak pedig a nyolcadik18 évében. Mi tehát engedelmeskedni kívánván – amint hogy ez a kötelességünk is – a mi urunk, Károly, Magyarország királya parancsának, ezért László király fent említett kiváltságlevelének – amely, mint elırebocsájtjuk, nem vakart, nem törölt és egyetlen

18

60

Valamelyik szám nyilvánvaló elírás a dátumban: IV. László király ugyanis uralkodásának a nyolcadik évét nem 1285, hanem 1279. szeptember 3-án kezdi.

részében sem hamisított – a tartalmát szóról-szóra átírattuk és belevétettük a jelen kiváltságlevelünkbe, amelyet, miután a biztonság okáért ráfüggesztettük kettıs pecsétünket, kiadtunk az elıbb mondott Simon fia Tamás és összes örökösei számára, hogy ahol szükség lesz rá, ott bemutathassák az elıbb említett Synne nevezető birtokra vonatkozó ügyekkel kapcsolatban. Kelt a Pünkösd ünnepe elıtti legközelebbi kedden (május 25-én), az Úr 1311. esztendejében.

40. 1286. A csurgói keresztes konvent bizonyságlevele a Somogy megyében fekvı Asceag föld eladásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1890. I. kötet, 66. sz. Mi, a Churgou-i ispotályos ház keresztes testvéreinek a konventje a jelen oklevelünkben foglaltak által jelentjük mindenkinek, akiket illet, hogy Kenez ispán fiai: Jakab és Imre a maguk személyében megjelenvén elıttünk, valamely Asceag nevezető, Somogy vármegyében fekvı földjüket összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt tizenkét márkáért – amely összeget teljes egészében fel is vettek – eladták Zakan-i Pál ispánnak, Mortunus fiának, hogy örök jogon, fiainak a fiaira szállva birtokolja azt, mégpedig oly módon, hogy az elıbb mondott Jakab és Imre, valamint utódjaik saját fáradozásuk által és költségeiken tartozni fognak megoltalmazni ezen Pál ispánt és örököseit azon föld valamennyi háborgatója ellen, ha ilyenek valamikor is támadnának. Ezen Asceag földnek pedig a határ gyanánt szolgáló elsı választóvonala a Fudur-nak mondott János földje mellett, valamely patakban kezdıdik észak felıl, amely patak napnyugat felé folyik le ezen Asceag folyóhoz, s a határ ezen a folyón keresztül északi irányba hajlik; majd napnyugat felıl elhaladva ezen Asceag Szent Kereszt egyháza mellett, oda érkezik, ahol a két folyó egymásba szakad; és a napnyugati folyó medrében ugyanezen folyó forrásához megy, majd onnét még mindig északi irányba tartva eljut ahhoz a nagy úthoz, amely Moruchel irányából vezet Buren felé Lampert fia Benedek földje mellett, s itt egy machkafa nevezető nagy tölgyfa szolgál határjelül. Ennél napkelet felé fordul és azon az úton egy keveset lefelé szállván, majd ismét felfelé haladván megérkezik egy közönségesen beyrch-nek mondott helyre és ott van egy földbıl felhányt határjel; ettıl dél felé fordul és az elıbb nevezett Fudur-nak mondott János földje mellett eléggé hosszan haladva eljut egy völgynek a fejéhez, majd a völgyön keresztül kevéssé déli és napnyugati irányba haladva visszaérkezik az elsı határjelhez, a korábban mondott patakhoz és ott befejezıdik. Kelt az Úr 1286. esztendejében.

61

41. 1286. Az egri káptalan bizonyságlevele a Borsod megyei Felbarca föld eladásáról. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. XII. kötet, 460–461. p. Minden Krisztusban hívınek, a most élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek a Megváltójában. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Ákos nembéli Ernye bán fia István mester az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Szuhai János fia Albert ispán elıttünk személyesen megjelenvén, közülük a nevezett István mester élı szóval elıadta, hogy bizonyos Felbarca nevezető, Borsod vármegyében fekvı örökölt földjét azon biztos és régi határok között, amelyek között ı maga birtokolta, továbbá összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt ezen Albertnek, nemkülönben rajta keresztül örököseinek és örökösei utódainak adta és adományozta örök jogon, visszavonhatatlanul és békességesen való bírásra és birtoklásra, azon szolgálatok jutalmazása gyanánt, amelyekkel ezen Albert szolgálta mindenféle ügyekben szerencsésen képviselve ıt; valamint azért a hatvan márkát kitevı összegért, amellyel a nevezett Albert kiváltotta magát abból a fogságból, amelybe vele és helyette vetette ıt Aba nembéli Finta mester. Ezenfelül kötelezte magát és örököseit is a nevezett István mester arra, hogy a nevezett Albert ispánt és örököseit megvédelmezik, vagyis saját fáradozásaikkal és költségeikkel megsegítik mindenki ellen, aki a mondott föld ürügyén háborgatni akarná ıket: tehát, hogy megırzik ıket ennek a földnek a békességes birtokában, úgy, hogy kárvallást ne szenvedjenek. Ezen dolognak a tanúbizonyságául és István mesternek a kérésére kiadtuk a jelen, pecsétünk erejével megerısített oklevelünket Saul mester olvasókanonoknak, Mikó ırkanonoknak és Márk éneklıkanonoknak, valamint Márton hevesi, Miklós Sumbun-i, Bernát borsovai, Gergely szabolcsi, Márton zempléni és Péter kemeji espereseknek, továbbá sokan másoknak a jelenlétében, az Úr 1287. esztendejében, amidın László, Magyarország dicsıséges királya uralkodik, Lodomér az esztergomi és János a kalocsai érsek, a mi urunk, a tisztelendı András atya pedig Isten kegyelmébıl az egri püspök.

62

42. 1287. IV. László király megerısíti a gölnicbányai polgárok kiváltságait, amelyeket azok IV. Béla és V. István királyoktól nyertek. – Forrás: Bárdosy János, 1802. 331– 333. p.19 László, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgária királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. A királyi felség kötelességében áll, hogy a háborgatások és a szükségek által fojtogatott alattvalóit ama háborgatás és szükség alól kegyelmesen megszabadítsa, s ıket a jogaikban kegyelmesen megtartsa. Ezért mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevélnek a tartalma és annak a rendje által, hogy híveink, a gölnicbányai bíró és esküdtek, valamint az összes polgár a jelenlétünk elé járulván és elıttünk alázatosan esedezvén, azt kérték tılünk, hogy szabadságaikban – amelyeket a dicsıséges emlékezető királyok: legkedvesebb nagyatyánk, Béla és atyánk, István adtak és adományoztak nekik birtokokkal, földekkel, aranybányákkal, ezüstbányákkal, vasbányákkal, vizekkel és erdıkkel, valamint ezek összes haszonvételeivel együtt kiváltságleveleik által, amely kiváltságleveleket ık már többször is bemutattak elıttünk20 – a mi királyi jóakaratunkból méltóztatnánk ıket megoltalmazni és megtartani. Mi tehát, mivel a magunkra vállalt és számunkra rendeltetett uralkodásunk tisztjébıl következıen is tartozunk a háborgatások által elnyomott és az irántunk való köteles hőségük miatt az ıket megilletı jogoktól megfosztott21 híveinket megszabadítani: azon bírónak és esküdteknek, valamint az összes gölnicbányai polgárnak királyi jóakaratunkból megadtuk mindenben azt és ugyanazt a szabadságot, amellyel éltek és amelynek örvendtek legkedvesebb nagyatyánknak, Béla úrnak és azután atyánknak is, a dicsıséges emlékezető királyoknak az idejében; olyanképpen tudniillik, hogy különösen a szabadság ama elıjogának tartozzanak örvendeni, amely felségünk által adományoztatott nekik: hogy minden közöttük és az ı határaikon belül lakozó népek között felmerülı ügyben – tudniillik a vérontás, tolvajság és rablás miattiakban – törvénykezhessenek és kellı ítéleteket hozhassanak, amint azt a jog rendje megköveteli. Megengedtük nekik 19 20

21

A határjárás szövegét egy 1367. évi tartalmi átírás alapján közli és javítja Borsa Iván, 1961–1987. 3464. sz. Az általa közölt névalakokat szögletes zárójelek közé tettük. Bárdosy megjegyzése: „Gyakrabban elutazott ugyanis Gölnicre, amint hogy a Polyan ispán fia András bányabíró számára adományozott kiváltságot (vesd össze a következı oklevéllel, valamint Wagner: Analecta címő mőve I. részében, a 124. oldalon lévı b. jegyzetponttal) is Gölnicen bocsátotta ki.” Bárdosy megjegyzése: „Tudniillik Roland szepesi ispán által (vesd össze az LIII. számmal a 234. lapon), aki korábban Szepest és magát Gölnicbányát is elfoglalta.”

63

azt is, hogy azon város jogsérelmére senki vásárral ne rendelkezzék azokban a falvakban, amelyek a mondott város határai alatt vannak, hanem az összes, az ı határaik között való népek a mondott Gölnicbánya város vásárjára tartozzanak menni és járni a portékáikkal együtt, s ezeket a portékákat ott bocsájtani áruba. Elrendeltük azt is, hogy a vizekben halászók, a szenet égetık és az erdıkben fát vágók, vagy bárki más, Gölnicbánya városából való munkások az ı határaikon és határvonalaikon alul, amint ezeket lentebb sorra vesszük, szabadon és bármelyiküknek a háborgatása nélkül dolgozhassanak és gyakorolhassák a mesterségüket. Ezen birtoknak, vagyis földnek a határai pedig, amint azokat az ispán22 nekünk jelentette, ilyen rendben különböztetnek meg. Az elsı határ a Dwyn [Deryn] úttól kezdıdik és tart a remete házáig,23 s ezután elmegy egészen az ökröknek a közönségesen Weuczigh-nek [Wkurhegh-nek] mondott hegyéig, s ott elfordul és tart valamely Szmolnyk [Smolnyk] nevezető folyó forrásáig, ahonnét tovább halad azokhoz a házakhoz, vagyis építményekhez, amelyekben vasat szoktak olvasztani és tisztítani. És ezután egyenesen haladva tovább eljut valamely másik, Walkenseyff [Valkensesyn] nevezető folyó forrásáig, s innét tovább halad és megy valamely Weynkw [Scynkw] nevezető hegyhez, egészen addig a helyig, ahol a vámot szokták szedni,24 s ott befejezıdik. – Hogy tehát ennek az általunk ama gölnicbányai polgárok számára cselekedett kegyelemnek, vagyis megújításnak a rendje rendelkezzék az örök érvényőség erejével és az idı elırehaladtával se tudja azt senki érvénytelenségbe taszítani, kiadtuk a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt a kiváló férfiúnak, váradi püspöknek, fehérvári és szebeni prépostnak, udvarunk alkancellárjának, kedvelt hívünknek a keze által, az Úr 1290. esztendejében, országlásunknak pedig a 18. évében.

22 23 24

64

Bárdosy megjegyzése: „Polyan ispán fia András gölnici bányabíró a Berzevitzya-nemzetségból.” Bárdosy megjegyzése: „Ma Remete, Einsidel.” Bárdosy megjegyzése: „Kolinótzban.”

43. [1287.] IV. László király adománya Bogomér ispán számára a Boca folyó mentén lévı földekben való aranybányászatot és aranymosást illetıen. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. IX. köt. 553. p. Mi, László, Isten kegyelmébıl Magyarország királya emlékezetül ajánlván jelentjük mindenkinek a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi hívünknek, Bogomér ispánnak a kérelmére és esedezésére, valamint az általa teljesített érdemekre való tekintettel megengedtük neki, hogy az ı biztos határokkal elkülönített földjén, s különösen a Bocha nevezető vízben és folyóban senki ne merészeljen vagy bátorkodjon aranyat keresni vagy mosni, vagy valami más ilyen dolgot gyakorolni másképpen, csakis az elıbb mondott Bogomér ispán engedélyével és akaratából. Ezen parancsolatunknak az általhágóit pedig – ha lesznek ilyenek –, nem méltánytalanul terhelheti majd büntetéssel ezen Bogomér ispán. Kelt Budán, a Jakab apostol nyolcada utáni harmadik napon (augusztus 3-án).

44. 1290. III. András király visszaszerezve és fenntartva magának a kegyúri jogot, különféle szabadságokat adományoz a jászói monostor és annak jobbágyai számára, köztük a bányászat szabadságát is. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 58–60. p. András, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Az isteni szándék mélysége – amely soha nem téved a rendelkezésében – és Isten azért rendelt bennünket a népek és országok fölé kormányzónak, s a népek fejedelmének, hogy orvosoljuk a minden egyes embert ért elnyomatásokat; legnagyobb mértékben pedig az Isten tiszteletével foglalatoskodó személyekre kell az ájtatosság szemével tekintenünk és róluk kell a múlandó dolgokban oly kegyesen gondoskodni, hogy értünk és országunk biztonságáért könyörgéseket áraszthassanak az Üdvözítı elé: hiszen nem csupán a fegyverek, hanem az igaz módon élık imádságai oltalmazzák meg a királyságot és a királyi koronát. Ennélfogva mindenkinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy tudjuk: a premontreiek rendje jászói Keresztelı Szent János monostorának a

65

kegyúri joga a megalapítás idejétıl fogva mindig közvetlenül a királyi felséghez tartozik. Mi a szent elıdeinknek, Magyarország boldog emlékezető méltóságos királyainak a nyomdokaiba kívánván lépni, azon ájtatos tisztelet okán, amellyel az Anyaszentegyház iránt vagyunk és amelyet kegyes érzülettel gyakorolunk, az elıbb mondott monostor fölött való kegyúri jogot a jelen oklevelünknek a rendelkezésével viszszavéve és visszavonva mindenkitıl, aki akár királyi adományozásra tekintettel, akár a maga hatalmából birtokolni és gyakorolni akarja azt, a saját királyi személyünk számára tartjuk fenn, úgy, ahogyan régtıl fogva volt és azért, hogy a különféle kegyurak, vagyis védelmezık között fölosztott monostor ne szenvedjen kárt a jószágaiban. Ugyanezen monostornak valamennyi jobbágyát és népét úgyszintén tisztán és egyszerően kivesszük az összes plébánosnak és ispánnak, vagy ezek idırıl-idıre állítani szokott tisztségviselıinek a joghatósága és bíráskodása alól, oly módon, hogy ezek a saját hatalmukból egyáltalán ne merészeljenek vagy bátorkodjanak sem élelmiszereket kicsikarni tılük, sem hatalmaskodó beszállásokat tenni rajtuk. Királyi jóakaratunk különös kegyelmébıl megengedjük ezenfelül ama monostornak, hogy a monostor prépostja és konventje rendelkezzék az arany és az ezüst kivételével mindenféle fém – tudniillik a réz, a vas, az ólom és az ón –, ha történetesen azon monostor birtokainak, vagy földjeinek a határai és határvonalai között ilyet találnának, vállalkozók számára való bérbeadásának és az ebbıl való jövedelem kellı és szokásos része beszedésének a szabad lehetıségével; ezen fémek bányai kapcsán semmiféle követelést nem hagyván kamaránknak az idırıl-idıre állítani szokott ispánjai számára. Ezenfelül a vámot, amelyet elıdeinknek a régi rendelkezése folytán Jászó faluból beszednek, épületeiknek az eljövendı idıkben való felújítása végett azon monostornak hagytuk, adtuk és adományoztuk örök jogon való birtoklásra, ahogyan az elıdeink által adományozott kiváltságok szerint és tudtunkra azelıtt is birtokolta azt. – Ennek a dolognak az emlékezetéül és örök érvényéül kiadtuk a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt a kiváló férfiúnak, Tódornak, a fehérvári egyház prépostjának, udvarunk alkancellárjának, szeretett hívünknek a keze által, az Úr 1290. esztendejében, a január Kalendája elıtt való tizenkettedik napon (december 21-én), országlásunknak pedig az elsı évében.

66

45. 1291. III. András király a vizsgálatra kijelöltek jelentése alapján megadja ugyanazokat a kiváltságokat a désaknai vendégeknek, amelyeket azok még Béla és István királyoktól nyertek. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. V. kötet, 20–22. p. András, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Illik a királyi felséghez, hogy leereszkedjék az alattvalók esedezéseihez: azért, hogy a hívek száma gyarapodjék és a királyi hatalom mind szélesebben kiterjeszkedjék, mivel a király sajátja, hogy dicsıséget nyer a nép sokaságában. Ennélfogva mindenkinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt a tudomására akarjuk hozni ezen oklevelünknek a rendjében, hogy Desakna-i vendégeink a jelenlétünk elé járulván, nem mulasztották el jelenteni nekünk, hogy Magyarország méltóságos királyainak, a boldog emlékezető Béla úrnak és a nemes emlékő István úrnak az ı szabadságukról kiállított kiváltságai a tatárok támadása miatt László király idejében elvesztek és elpusztultak. Mivel azonban mi ama vendégeink szavainak e tekintetben nem akartunk teljes hitelt adni és tudni akartuk a mindenre kiterjedı igazságot ebben a tárgyban, ezért híveinknek, tisztelendı Péter atyának, Isten kegyelmébıl az erdélyországi egyház fehérvári püspökének és az ı káptalanjának parancsolatba adtuk, hogy az elırebocsájtott ügyben szorgalmatos vizsgálatot végezvén, tudják meg a mindenre kiterjedı igazságot azoktól, akiktıl illik, s amiképpen az igazság számukra nyilvánvaló lesz, úgy tegyenek nekünk arról jelentést azzal a hittel, amellyel Isten iránt kötelesek. Azon tisztelendı atya és az ı káptalanja pedig levelük által jelentették nekünk, hogy amidın a hitszegı tatár nép teljes katonaságával Magyarországra tört, a mi említett vendégeink elveszítették a méltóságos királyoknak, Béla és István úrnak az ı szabadságukról kiadott kiváltságleveleit. Mi tehát királyi jóakaratunkból meghallgatván Desakna-i vendégeink jogos és mértéktartó esedezéseit, meggondolván hőségüket, valamint számunkra és az ország számára hasznos szolgálataikat, s látván ezen vendégeinknek a szegénységét is és az idı békétlensége miatt elszenvedett kárvallásaikat is, a már ott összegyőlt és az ezután letelepülendı Desakna-i vendégeinknek ugyanazt a szabadságot adtuk és adományoztuk, amely szabadságnak a budavári és esztergomvári polgárok, valamint a Zathmar-i vendégek és más szabad falvaink vendégei örvendenek. Oly módon, hogy az idırıl-idıre állított falunagyuk minden, a faluban felmerülı ügyet a kellı véggel tudjon megítélni, s hogy az általuk közös akarattal megválasztott falunagyukon kívül senki ne ítélkezhessék felettük. És ha a falunagy az ı embereivel együtt az igazság szolgáltatásában hanyagnak vagy restnek

67

fog találtatni, akkor a falunagyot és nem a vendégeket kell felelısségre vonni, s azon falunagy fölött nem másnak, hanem nekünk személyesen, vagy mihelyettünk a tárnokaink mesterének kell törvényt látni. Az idırıl-idıre állított erdélyországi vajda és szolnoki ispán ítélıszéke és törvényhatósága alól pedig teljesen kivétetjük az említett vendégeinket. Azt is akarjuk, hogy báróink közül senki se tehessen hatalmaskodó beszállásolást rajtuk. Továbbá elrendeljük, hogy kamaránknak az idırıl-idıre állított ispánjai a Desakna-i sóvágóknak, vagyis sóbányászoknak minden száz sóért négy nehezéket tartozzanak fizetni olyan dénárokban, amilyenek akkor abban a tartományban forgalomban lesznek, s azon sók szállítóinak az elıbb mondott százas szám alatt két nehezéket tartozzanak fizetni hasonlóképpen a forgalomban lévı dénárokban. Továbbá elrendeljük, hogy kamaránk mondott ispánjai minden esztendıben Keresztelı Szent János ünnepéig (június 24-ig) bármelyik sóaknát a felbecsüléssel együtt hét márkáért tartozzanak megváltani az említett vendégeinktıl, s Keresztelı Szent János ünnepétıl Szent Márton ünnepéig (november 11-ig) hasonlóképpen a felbecsüléssel együtt hét márkáért váltsák meg bármelyik sóaknát. Továbbá megengedjük, hogy Szent Márton ünnepe elıtt három napon keresztül és az ünnep után is három napon keresztül – ha ezek nem tilalmas napok – rendelkezzenek a szabad lehetıségével annak, hogy a sóbányánkban a maguk számára sót vágjanak tized és bármiféle vám nélkül, oly módon, hogy sem a vajdájuk, sem a szolnoki ispánjuk a mondott sók ürügyén, amidın áruba bocsájtják azokat, ne merje vagy merészelje háborgatni az említett vendégeinket. Továbbá elrendeljük, hogy az elıbb mondott vendégeink ahányszor csak utazni akarnak azon a földön, akkor a portékáik után ne tartozzanak semmilyen vámot sem adni és fizetni sem Gerlahidán, sem Bálványoson, sem pedig Désváron. És mindezek a fentebb általunk elrendeltek azok, amelyeket Béla és István úr, Magyarország méltóságos királyai ama vendégeinknek adtak és adományoztak. Hogy pedig ezen rendelkezésünk elnyerje az örök érvényőség erejét és soha, semmilyen idıben se tudja vagy legyen képes senki érvénytelenné tenni vagy visszavonni, kiadtuk a kettıs pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket. Kelt a kiváló férfiúnak, Tódor mester fehérvári prépostnak, udvarunk alkancellárjának, kedves hívünknek a keze által, az Úr 1291. esztendejében, a január Idusa elıtti nyolcadik napon (január 6-án), országlásunknak pedig az elsı évében.

68

46. 1291. Az egri káptalan III. András parancsára – amelyet átír – beiktatja az esztergomi érseket a Gömör megyei Rozsnyóbánya birtokába és megállapítja az adományozott birtok határait is. – Forrás: Knauz Ferdinánd, 1874–1882. II. kötet, 276. sz. Legfelségesebb urának, Andrásnak, Isten kegyelmébıl Magyarország méltóságos királyának az egri egyház káptalanja könyörgéseket az Úrban, örökkön való hőségével együtt. Megkaptuk felséged levelét, amelynek szavai a következıek. András, Isten kegyelmébıl Magyarország királya híveinek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Megparancsolván hőségteknek, elrendeljük, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Miklós, Batiz fivére vagy Detrik fia Benedek – a másik távollétében valamelyikük –, mint a mi emberünk a Gömör vármegyében fekvı Rozsnyóbánya birtokot igaz és régi határjelei mentén körbejárván, a birtokszomszédok és -határosok jelenlétében mindenki más határos földjeitıl elválasztja és elkülöníti, s átadja és beiktatja azt Lodomér úrnak, az esztergomi érseknek és ugyanazon egyház érsekségének a biztos határok közötti, örökkön való birtokába, ha nem lesz ellentmondás. Ha pedig lennének, akik ellene mondanak ennek, akkor azokat egy megfelelı határnapra idézze meg jelenlétünk elé. És mindezek után a teljes cselekmény sorát hőségesen írjátok meg nekünk. Kelt Gyertyaszentelı Boldogasszony ünnepének a másnapján (február 3-án), az Úr 1291. esztendejében. Mi tehát engedelmeskedvén parancsolataidnak, ahogyan az kötelességünk is, az elıbb mondott Miklóssal, a te embereddel együtt kiküldtünk magunk közül egy alkalmatos férfiút, tudniillik Simon mestert, egyházunk kanonokját a fent nevezett Rozsnyóbánya beiktatásának és határa megjárásnak az elvégzésére. İk pedig végül hozzánk visszatérvén, egybehangzóan jelentették nekünk, hogy a már mondott Rozsnyóbánya birtok helyszínére kimenvén, s ott annak szomszédait mindenhonnét öszszehívva és azok jelenlétében azt az alább leírandó, régi és igaz határjelei szerint körüljárván, a többi, vele szomszédos földtıl elválasztották, s a mondott Lodomér érsek úrnak és azon esztergomi egyház érsekségének a birtokába iktatták valamennyi tartozékával együtt örökkön való birtoklásra, miután egyáltalán nem mondott annak senki ellene. Ezen Rozsnyóbánya birtok határvonalai pedig, amelyek a többi, vele szomszédos földtıl elválasztják, ahogyan a te embered és a mi emberünk felsorolta, ilyen rend szerint különböztetnek meg: elıször is tudniillik valamely Pacsa nevő folyó kútfejénél kezdıdik a határ, amelyben leereszkedik egy másik folyóhoz, a Cseremosnya nevezetőhöz és ebben a folyóban megy tovább egészen a Cseremosnyaréve nevő helyig, ahol kilépve ezen folyóból és valamely síkság középsı részén a Sa-

69

jó folyón áthaladva, felmegy valamely hegy csúcsára, amely hegy Berzéte falu fölött van; s ennek tetején Rozsnyóbánya falu irányába fordul és elmegy valamilyen nagy útig, amely Csetnek faluból vezet azon Rozsnyóbánya faluba és amely Radna falu fölött van. Majd ebben a nagy útban Csetnek falu irányába fordul és elmegy a Sebespatak nevő folyóig, amely folyóban egyenesen halad felfelé és elmegy egészen annak kútfejéig. Ezután visszafordul napkelet felé és belép az említett Sajó folyóba ott, ahol a Gesztenyepataka nevezető folyó beleömlik ezen Sajó folyóba. Ezután pedig ugyanabban a Gesztenyepataka folyóban, ugyanazon rész irányában haladva elmegy a Gesztenyepataka folyó kútfejéig és onnét felhág a Zolhegy nevezető hegy csúcsára, amelyen napkeleti irányban haladva elmegy egy régi gyalogúthoz, amely Szepes földjérıl vezet Rozsnyóbánya falu felé, s abban futva tovább, belép a Gölniczvize nevezető folyóba, amely folyóban kanyarogva és nagy térségen keresztül haladva, majd a folyóból kilépve egyenesen elfordul a déli terület felé és belép az Ópatak nevő folyóba ott, ahol a Fejérpatak nevezető folyó beleömlik ezen Ópatak folyóba. Majd ebben a Fejérpatak folyóban haladva és átmenve két hegy között – amelyek közül az egyik, az Ökörmezı Rozsnyóbánya területéhez tartozik, a másiknak pedig Jávorhegy a neve –, felhág a Háromhegy nevezető hármas hegyre, s onnét visszatér a mondott Pacsa nevő folyó kútfejéhez, ahol elkezdıdött, s ott be is fejezıdik.

47. 1291. (1325.) Az egri káptalan oklevele, amelyben átírja Pál ispán volt alországbíró ítéletlevelét egy, a Nyéki nemesek között folyt perben. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 4. sz. Mi, az egri egyház káptalanja emlékezetül ajánlván jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy Nyéki Jácint fia Miklós fia György személyesen a jelenlétünk elé járulván, bemutatta nékünk a nemes férfiúnak, Pál ispánnak, a király úr néhai helyettes országbírájának a kiváltságlevelét, szorgalmatosan kérve bennünket, hogy mivel a kiváltságlevelet utazás közben nem meri magánál hordani, szerkesztessük bele annak tartalmát a mi oklevelünkbe. Mi tehát meghallgatván az ı jogos esedezéseit, a mondott kiváltságlevelet – amely nem vakart, nem törölt és egyetlen részében sem hamisított – szóról-szóra lemásoltatván, a jelen nyílt oklevelünkben átírattuk. Ezen kiváltságlevélnek a tartalma pedig így hangzik. Mi, Pál ispán, a király úr alországbírája emlékezetül ajánlván jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy András király úrnak az ítélet formáját is tartalmazó emlékeztetı oklevele szerint Nyéki Istvánnak, valamint

70

fiainak: Bench-nek, Lodomérnak, Máténak és Tamásnak Nyék nevezető falujuk elpusztítása, az ezáltal nekik okozott kétszáz márka kár és a nevezett István megsebesítése miatt az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Jácint fiainak: Miklósnak, Mihálynak és Györgynek, továbbá Iván fia Jánosnak, Miklós fia Péternek, Wyda fia Pálnak, Month-nak, valamint Pál fia Tamásnak – akik valamennyien szintén Nyékiek – Jácint fia Miklós, Mihály és György fivére, Lırinc meggyilkolása, valamint rokonuk, Mikó fia Móric meggyilkolása miatt Pünkösd nyolcadán (június 17-én) a király úr színe elıtt az összegyőjtött bajvívók által lovas párviadalt kellett volna vívniuk egymás ellen; s amidın elérkezett az a bizonyos nyolcadnap, tudniillik a párviadal kitőzött határnapja, a felek – amint az kötelességükben is állott – saját személyükben és bajvívóikkal együtt megjelentek a király úr színe elıtt. De mielıtt még a bajvívók a párviadalban összecsaptak volna, a felek a király úr és a mi beleegyezésünkbıl az ország jelen lévı fıurainak és nemeseinek a tanácsára visszaléptek a párviadaltól és ilyen formán léptek békességre: hogy István, valamint a fiai: Bench, Lodomér, Máté és Tamás a béke java érdekében teljességgel elengedték Miklósnak, Mihálynak, Györgynek, Jánosnak, Péternek, Month-nak, Pálnak és Tamásnak a falujuk elpusztítása, az ezáltal okozott kétszáz márka kár és István megsebesítése miatt tılük követelt jóvátétel megfizetését; ezenfelül a Borsod megyei Nyék faluban lévı teljes birtokukat, mind az örököltet, mind pedig a pénzen vásároltat szılıivel, egyéb haszonvételeivel és összes tartozékaival együtt Jácint elıbb nevezett fiainak: Miklósnak, Mihálynak és Györgynek fivérük, Lırinc meggyilkolása miatt, továbbá Felnyéki Mikó fiainak: Györgynek és Jánosnak az említett Móric meggyilkolása miatt engedték és vallották örök jogon és visszavonhatatlanul való birtoklásra, kötelezettséget is vállalván magukra e birtokkal kapcsolatban minden részrıl, azt tudniillik, hogy sem István, sem a mondott fiai, sem pedig azok örökösei, mint vérnek a kiontói semmilyen módon és ürüggyel többé annak birtokába vissza nem kerülhetnek. Ezenfelül István ispán és fiai: Bench, Lodomér, Máté és Tamás azon Mikó fia János és György valamely örökölt birtokát, amelyet Felnyéknek neveznek, amely szomszédos és határos a fentebb említett birtokkal, s amelyet eddig hatalmaskodva ık birtokoltak, tisztán és egyszerően visszaengedték békességes és örökös bírásra és birtoklásra Mikó nevezett fiainak, mint ezek örökölt birtokát. – A fent mondott Jácint fia Miklós, Mihály és György, Iván fia János, Miklós fia Péter, Wyda fia Pál, Month, Pál fia Tamás, valamint Felnyéki Mikó fiai: János és György pedig – személyesen is jelen lévén elıttünk – minden részrıl felmentettnek nyilvánították Istvánt, Bench-et, Lodomért, Mátét és Tamást azon két embernek, tudniillik Lırincnek és Móricnak a halála dolgában; továbbá ezen Miklós, valamint fivérei és összes atyafiai azt is magukra vállalták, hogy Istvánt és fiait kötelesek lesznek megoltalmazni mindenkivel szemben, valaki csak háborgatná ıket azon Lırinc és Móric halála ürügyén. Ennek megfelelıen

71

István és összes fiai hasonlóképpen tartoznak majd megvédelmezni Jácint és Mikó fent nevezett fiait bárki ellen, aki ıket háborgatni vagy zaklatni akarná a mondott Nyék birtok ürügyén. Kelt Budán, Pünkösd nyolcadának a másnapján (június 18-án), az Úr 1291. esztendejében. Jelen oklevelünket pedig a mi urunknak, Tamás ispánnak, a király úr országbírájának a pecsétje alatt adattuk ki, mivel az ország nemesei között felmerülı összes ügyek kiadásában a bán helyettesének a pecsétje helyett ezt kell használni. Kelt Szent Jakab apostol ünnepén (július 25-én), az Úr 1335. esztendejében.

48. 1291. III. András király a tordaaknai királyi hospeseknek – akiknek tudniillik az ilyen tárgyú bizonyságleveleit a tatárok elégették – ugyanazokat a kiváltságokat adja, mint amelyeket a désaknai, széki és kolozsi királyi hospesek élveznek. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 105–107. p. András, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya Krisztus összes híveinek, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Illik a királyi felséghez, hogy a neki szolgálatot teljesítı vendégek számát gyarapítsa, s hogy azok szegénységének és szőkölködésének elejét vegye – mégpedig azért, hogy szükségeiktıl megszabadíttatván, buzgóbban és készségesebben tudják szolgálni természet szerint való urukat. Ennélfogva mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen levelünkben foglaltak által, hogy Thorda Akna-i vendégeinknek – akik elmondották, hogy a szabadságuk állapotáról kiállított, a tatárok idejében Viabain25 várában [ırzött]26 összes okleveleiket ugyanazon tatárok tőz által elpusztították és el is égették, amint azt országunk sok fıura és nemese nyilvánvalóan be is bizonyította nekünk – ama és ugyanazon szabadságot engedélyeztük, amelynek Deesakna-i, Zek-i és Kolos-i vendégeink örvendenek, különösképpen elrendelvén, hogy senki idırıl-idıre állított vajdánk és senki Thorda-i megyésispán, vagy ezek tisztségviselıi ne ítélkezhessenek felettük a perek semmilyen szakaszaiban és ne is szabadjon ítélkezni senkinek felségünk, vagy tárnokmestereink – akik idırıl-idıre állíttatnak – személyén kívül; továbbá senki ne merészeljen a bíráskodás ürügyén közöttük beszállásolást tenni, sem pedig bíráskodást és hatalmaskodó elszállásoltatást gyakorolni, hanem kö25 26

72

Az oklevél kiadója által is megkérdıjelezett, bizonytalan olvasat. Az oklevél kiadója által el nem olvasott egy (vagy esetleg több) szót mi pótoltuk ilyen módon, a nem pótolhatóakat pedig a szokott módon jelöltük.

zönségesen a bírájuk által [– – –] kell, hogy megítéltessenek. Engedélyeztük nekik szombati napon a délutáni órától szombati napon az estvéli óráig hetivásár tartását bármilyen más vásárvám nélkül mindazoktól, akik erre a hetivásárra bejönnek. Elrendeltük azt is, hogy az ugyanott, Thordá-n házakkal rendelkezı vendégeink a portékáik után semennyi vámot se fizessenek. [– – –] más vendégeink szabadsága állapotának ugyanazt a formáját is számukra királyi [– – –], hogy közvetlenül Szent Márton ünnepe (november 11.) elıtt, az azt megelızı nyolc napon keresztül rendelkezzenek azzal a szabad lehetıséggel, hogy sóbányáinkban a maguk számára sót vágjanak és ezeket a sókat eladják. Ezenfelül valamely Külked, Wdwarnukteluk, [– – –] földjeinket és Kiralyerdeje nevezető, a Thordahasadekjá-n túl lévı erdınket nekik hagyjuk birtoklás végett és azért, hogy számuk gyarapodhassék – amiképpen tudott dolog, hogy ezelıtt és régtıl fogva birtokolták ezeket. Ennek a dolognak az emlékezetéül, hogy mondott vendégeink szabadságának az általunk megújított és engedélyezett állapota szilárdan és rendíthetetlenül meg tudjon maradni [– – –] az idı elırehaladtával ne tudja senki azt visszavonni, kiadtuk a jelen, kettıs pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt a kiváló férfiúnak, Tódor mesternek, a fehérvári egyház prépostjának, udvarunk alkancellárjának, szeretett hívünknek a keze által, az Úr 1291. esztendejében, országlásunknak pedig az elsı évében.

49. 1294. Márton ispán, alországbíró ítéletlevele egy, a Somogy megyei Polcha birtokot illetı birtokperben; az oklevelet átírja III. András király. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 2. sz. András, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást megtekintik, üdvöt az igaz Üdvözítıben. Amiként a királyi méltóság minden más méltóságnál nagyobb hatalommal rendelkezik, azonképpen lesznek erısebb érvényőek azok az oklevelek is, amelyeket a király a saját tekintélyével erısít meg. Ennélfogva mindenkinek a tudomására akarjuk hozni ezen oklevelünknek a rendjében, hogy Nezda-i Márton ispán a jelenlétünk elé járulván, bemutatta nekünk Márton ispán alországbíránknak a valamely Poucha nevezető birtoka visszaadása tárgyában kiadott kiváltságlevelét, állhatatosan kérve bennünket, hogy azon kiváltságlevelet méltóztassunk helybenhagyni és saját kiváltságlevelünkkel megerısíteni. Annak a kiváltságlevélnek a tartalma pedig ilyenképpen hangzik.

73

Mi, Márton ispán, a király úr helyettes országbírája emlékezetül ajánlván jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy Nezda-i Márton ispán a maga és atyafiai: Buken fia Buken és Abraam fia Abraam érdekében személyesen a jelenlétünk elé járulván, bemutatta nekünk különbözı bíráknak és magunknak, valamint a fehérvári káptalannak és a somogyi konventnek több rendbéli okleveleit, amelyek Péter tisztelendı atya, erdélyi püspök úr és testvérei, Gergely fiai: Gergely és Egyed ellen adattak ki, s amelyekbıl többek között megtudtuk, hogy a püspök urat és Gergely fiait a megnevezett Márton ispán és atyafiai ellenében kilenc bíróságban marasztalták el törvényesen, fıbenjáró cselekedetért is, tudniillik a Somogy vármegyében lévı Polcha egész birtok fele részének az elfoglalásáért – ezen Polcha birtok felével, azaz az északi részével kapcsolatban ugyanis maga Márton ispán bizonyította, hogy az az ı és nevezett atyafiai örökös birtokjoga, s hogy azt a püspök úr és testvérei, Gergely fiai önhatalmúlag és hatalmaskodva foglalták el és tartják elfoglalva. Ebben a dologban – amint elmondotta – ı és atyafiai azok ellen mind a mai napig folytatják a pereskedést. Az elıbb említett kilenc bírósági ítélet kapcsán pedig Márton ispán a maga és atyafiai: Buken és Abram érdekében a törvény rendje szerint már elıször, másodszor és harmadszor is átküldetett a püspök úr és testvérei birtokára, tudniillik a nevezett Polcha birtok másik fele részére, [– – –]27 azonban a nevezett birtokba való beiktatásuknak a püspök úr és a Gergely-fiak officiálisa, valamint ugyanezek Polcha-i jobbágyai minden alkalommal ellene mondottak. Továbbá az oly sokszor – mint az elıbb elmondtuk – a törvény elé idézett püspök úr és testvérei a jogot és a törvényt tökéletesen semmibe véve mindig és minden egyes alkalommal elmulasztották, hogy a király úrnak vagy udvara albíráinak a jelenléte elıtt, vagy éppen elıttünk megjelenjenek és ott a nevezett Polcha birtok fele részének az elfoglalásáról magyarázatot adjanak – amit a fentebb írt módon követeltek tılük –, és hogy az összes említett bírósági ítélettel kapcsolatban elégtételt szolgáltassanak. Sıt, amidın Márton ispán a saját és mondott atyafiai nevében másodszor küldetett át általunk törvényesen, akkor a nevezett Lodomér, a püspök úrnak és testvéreinek az officiálisa, valamint jobbágyaik az idézés megtörténte után a mondott falu közepén akadályozták az ennek az ügynek a végrehajtása végett oda kiküldött Zarazou-i Kozma ispán királyi embert és a fehérvári káptalan tanúbizonyságát: hoszszabb idın keresztül feltartóztatták ott ıket, a király úr emberét pedig csákánnyal meg is akarták sebesíteni. Mindezeket az elmondottakat és az elmondottak mindegyikét, amint azt láttuk, tartalmazzák a korábbi bírák, a fehérvári káptalan és a somogyi konvent által, valamint a miáltalunk kiadott oklevelek. – Mivel tehát bebizonyosodott, hogy a sokszoros intések és törvényes felhívások által oly sokszor meg27

74

Ezen a helyen szakadás miatt kb. 8–10 bető terjedelmő szöveg nem olvasható.

idézett püspök úr és testvérei: Gergely és Egyed mindig elmulasztották a királynak vagy az udvara albírájának a jelenléte elıtt való megjelenést, s mivel nem akarjuk, hogy bárki is fogyatkozást szenvedjen a saját jogaiban, s legfıképpen pedig, mivel a makacsság növekedésével együtt kell, hogy járjon a büntetés mértékének a növekedése is: ezért az országnak több, az ítélethozatalban velünk együtt részt vevı nemesével egyetemben a következıképpen határoztunk. Az erdélyi püspök urat és testvéreit, Gergelyt és Egyedet a fentebb leírt összes dologban ítéletileg elmarasztaltuk Márton ispán és nevezett atyafiai ellenében, s Polcha birtok mondott fele részét haszonvételeivel és összes tartozékaival együtt Márton ispánnak és atyafiainak, az említett Buken-nek és Abraam-nak ítéltük, mint örökös birtokjogukat, s vissza is adtuk nekik, hogy mindörökre szólóan az övék legyen, ık birtokolják és bírják ugyanazzal a teljes joggal, amellyel korábban is a köztudomás szerint birtokolták azt. Ami pedig az említett bírósági ítéletek ügyét illeti – kivéve a mondott birtok ügyét, amelyben a fent írt módon hoztunk ítéletet –, Márton ispánt és nevezett atyafiait beiktatandóknak tartottuk a nevezett Polcha birtoknak azon másik részébe, vagyis felébe, amely – mint mondják – a püspök úr és testvérei birtokát képezi; mindezt azonban egy másik, csak errıl az ítéletrıl kiállított oklevelünk tartalmazza majd. Kelt Budán, Pünkösd nyolcadának a másnapján (június 14-én), az Úr 1294. esztendejében. Mi tehát kegyelmesen meghallgatván a nevezett Nezda-i Márton ispánnak a jogos és törvény szerint való kéréseit, Márton ispán alországbíránknak a fent említett kiváltságlevelét – amely nem vakart, nem törölt és egyetlen részében sem gyanús, s amelyet jóváhagyva és elfogadva szóról-szóra belefoglaltunk a jelen oklevelünkbe –, jelen oklevelünk tekintélyével megerısítettük, kettıs pecsétünk erejével is erısítvén azt. Kelt a kiváló férfiúnak, Tódor mesternek, a fehérvári egyház prépostjának, udvarunk alkancellárjának, kedvelt hívünknek a keze által, az Úr 1294. esztendejében.

50. 1295. A csurgói keresztes konvent bizonyságlevele a Somogy megyei Szentmária birtok egy részének eladásáról; az oklevelet átírja a veszprémi káptalan. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 3. sz. A veszprémi egyház káptalanja Krisztus összes híveinek, akik a jelen írást látni fogják, örök üdvöt az Úrban. Mindenkinek a tudomására kívánjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Márton mester jelenlétében – aki, mint mondotta, Pál ispán Zakan-i várnagynak az érdekében jelent meg – személyesen elénk járult Prynch ispán fia Renold ispán a fiával, Arnolddal együtt, s arra kért bennünket, hogy a na-

75

gyobb biztonság okáért méltóztassunk Pál ispán számára saját kiváltságlevelünkkel megerısíteni a keresztesek Churgou-i ispotályos házának azon kiváltságlevelét, amelynek tanúbizonysága szerint az ıt és fiát megilletı Zenthmaria nevezető birtoknak egy részét eladta a fentebb megnevezett Pál ispánnak, oly módon, hogy nevezett fia a mostani alkalommal is egyetértett vele. Mi tehát Renold ispánnak és fentebb megnevezett fiának a jogos kéréseit kevezıen fogadtuk, s az említett keresztesek oklevelének a tartalmát jelen levelünkbe szóról-szóra bemásoltatva, saját pecsétünk alatt megerısítettük. Annak az oklevélnek a tartalma pedig ilyen formán hangzik. Mi, a Churgou-i ispotályos ház konventje jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy személyesen megjelent elıttünk Prynch ispán fia Renold ispán a maga és a fia érdekében az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Zakan-i Pál ispán, tudniillik Mortunus fia. Ezen Renold kinyilvánította, hogy birtokrészét – tudniillik azt a negyedrészt, amelyet a Zenthmaria nevő birtokban a testvéreivel való osztozkodás során a nevezett Renold és fia örökölt és kapott meg, s amely birtokrész egyébként teljességgel lakatlan – összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt eladta hetven márkáért a nevezett Pál ispánnak, örököseinek és örökösei utódjainak örök és visszavonhatatlan birtoklásra. Ezt a pénzösszeget a nevezett Renold – amint ı maga elmondotta – teljes egészében fel is vette Páltól; ehhez a vásárláshoz és eladáshoz pedig, elıttünk személyesen megjelenvén, egyetértı jóváhagyását és beleegyezését adta Renold fivére, Prynch ispán is. Azon földnek a határai pedig ilyenképpen különböztetnek meg. Az elsı határ a napkeleti rész felıl kezdıdik, a Vosuari-nak nevezett pataktól, amely mellett van egy földbıl felhányt határjel egy tölgyfában: ennek határosai napkeleti és déli irányból Prynch ispán mondott fiai. Innét egyenesen halad napnyugat felé és eljut egy másik folyócskához, amely mellett egy tölgyfában van egy földbıl készült határjel; ebben a folyóban lefelé, déli irányban halad egy keveset, majd egy földbıl való határjelnél kilép belıle. Ezután emelkedve halad tovább egyenesen napnyugat felé a régi út mentén és a hegy tetején van egy földbıl felhányt határjel. Innét déli irányba fordulva megy tovább egy keveset és ott van egy földbıl felhányt határjel, amelytıl lefelé ereszkedve halad egyenesen napnyugatnak, a „regulus” fa felé és lent eléri a Papa nevezető folyót, amely folyó mellett, annak a napkeleti partján egy kereszttel megjelölt tölgyfa a határjel. A folyóból kilépve egy bizonyos völgy mentén felfelé és napnyugatnak megy tovább és eljut egy kereszttel megjelölt bükkfákhoz, majd pedig ezen fák mellett haladva megérkezik a régi határszöglet-jelekhez és ott összekapcsolódik Apoy ispánnak a Fyleke nevezető földjével, s ugyanennek az Apoy-nak a szomszédságában halad tovább észak felé, a határszöglet-jelekhez, amelyeknél egy kissé napkeleti irányba fordulva leereszkedik egy bizonyos völgybe. Majd ebbıl a völgybıl kilépve ismét észak felé fordul az öreg, kereszttel megjelölt tölgyfákhoz és eljut Bykus faluig: ott, Bykus falu

76

végében az Almas pataka nevezető folyó szolgál határvonal gyanánt. Majd ebben a folyóban ereszkedik lefelé a Papa nevezető folyóig és ebben a Papa folyóban halad tovább egyenesen észak felé egészen a Patruh nevezető földig; majd a folyóból kilépve elfordul napkelet felé a kereszttel megjelölt, nagy tölgyfák mentén, s felhágva valamely dombra és leereszkedve arról egy völgybe hasonlóképpen napkelet felé, ismét felhág a mondott fák mentén egy hegyre és leereszkedik a Vosuari nevezető folyóhoz, s a folyóban leereszkedik az elsı, a tölgyfa határjelig: és a mondott földnek a határai így végzıdnek. – Hozzátévén azt is, hogy ha valakik Prynch fiainak a nemzetségébıl a mondott birtok kapcsán a nevezett Pál ispánt vagy örököseit perbe akarnák vonni vagy háborgatnák, akkor a nevezett Renold ispánnak kötelességében fog állani az ügylet szavatolása. Továbbá azt sem hagyjuk el, hogy Renold ispán kötelezte magát arra, hogy a mi levelünkben foglaltakat a somogyi konvent oklevelével fogja majd megerısíteni. – Hogy tehát ennek az adásvételnek a rendje az örök érvényőség erejére tegyen szert és bármennyi idı elmúltával se lehessen soha annak ürügyén pert indítani, vagy attól elállni, kiadtuk ezen, a pecsétünk erejével is megerısített oklevelünket. Kelt és végeztetett az Úr megtestesülésétıl számított 1295. esztendıben. Kelt Herman mesternek, egyházunk olvasókanonokjának a keze által, az Úr 1295. esztendejében, amidın a Krisztusban tisztelendı atya, Benedek úr a püspökünk, Andronicus mester a prépost, Péter az éneklıkanonok, Lırinc pedig az ırkanonok.

51. 1298. A somogyi konvent bizonyságlevele Besenyı föld határjárásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. VII. kötet, 22. sz. Péter ispánnak, Iwanka mester somogyi fıispán albírájának és ugyanazon vármegye négy szolgabírájának, a nemes férfiaknak a somogyi Szent Egyed monostor konventje a barátság és a tisztelet elkötelezettségét. Miután kezünkhöz vettük leveleteket, Tord-i Kelianus fia Gergely, a ti emberetek mellé kiküldöttük tanúbizonyság gyanánt a mi emberünket, aki azután mondott emberetekkel együtt hozzánk visszatérvén, jelentette nekünk, hogy ugyanazon emberetek az ı jelenlétében Szent Márton hitvalló ünnepén (november 11-én), keddi napon, fényes nappal elment Besenew földre és ott Vrba fia Balázs, valamint az ı fivérei, tudniillik Mozow unokái földjének határát a birtokszomszédok és -határosok jelenlétében megjárta, s az alább megírt régi határjelek és határvonalak között beiktatta a fent mondott Balázsnak és rokonainak a birto-

77

kába, miután nem jelent meg egyetlen ellene mondó sem. Ezen föld határainak a futása pedig a jelek által a következıképpen ismerszik meg, amint azt a ti emberetek jelentette: az elsı határ egy határfa gyanánt megjelölt diófánál kezdıdik Budouk föld mellett, a napnyugati részrıl. Innét a Balaton részei felé halad és megérkezik egy nagy úthoz, amely út tudniillik az északi rész felıl a vár földjét, a déli rész felıl pedig Mozov elıbb mondott unokáinak a földjét választja el egymástól. Innét a napkeleti részek felé fordul és egyenesen haladva egy diófához érkezik, azután egy kevéssé a Balaton részei felé hajolván, onnét a napkeleti részek irányába tart és a hegy tetején haladva egy szılıhöz érkezik és azon szılı mellett, a Balaton irányából van egy földbıl felhányt határjel. Azután ugyanazon a hegytetın a déli részek felé hajolva megérkezik egy nagy úthoz, majd ugyanazon út mentén a napnyugati részek felé fordul és megérkezik az ugyanazon Besenew-i Szent György vértanú egyház földjéhez a mondott egyházhoz közel, s ott befejezıdik. – A ti fent nevezett emberetek, miután a már mondott Besenew föld birtokszomszédaitól kérdezısködött, azt is megtudta, hogy Pál fia Fanch mester, Botyan-i Marcel rokona öt esztendıvel ezelıtt, Szent Mihály arkangyal ünnepe (szeptember 29-e) táján hatalmasul rátörve Vrba fia Balázs és fivérei Besenew-nek nevezett birtokára, ezen Balázst fogságba vetette, másokat pedig tönkretett, sıt valakit közülük, tudniillik egy Chotov nevő embert fogságban tartván, meg is gyilkolt, igen nagy kárt okozván a mondott Balázsnak és fivéreinek a szüretre váró szılıkben, valamint a házak kifosztásával és javaik elrablásával. – Kéréseteknek megfelelıen tehát oly módon kívántuk nemességteknek mindezt megírni, ahogyan emberetek azt a mi tanúbizonyságunk jelenlétében elvégezte. Kelt az elıbb mondott ünnep negyedik napján (november 14-én), az Úr 1298. esztendejében.

52. 1299. A somogyi Szent Egyed monostor konventjének bizonyságlevele Fehéregyház és Tikos birtokok egy részének eladásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. VII. kötet, 232. sz. A somogyi Szent Egyed monostor konventje minden Krisztusban hívınek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen oklevelet látni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni jelen oklevelünk tartalma által, hogy Feyereghaz-i Éliás fia János az egyik részrıl, a másik részrıl pedig az ugyanonnét való András fia Pál és István fia Adrián a maguk személyében elınkbe járulván, ezen János élı szóval azt a vallást tette, hogy a Feyereghaz és Tykus nevezető földekben, vagyis birtokokban való teljes birtokrészét – amely

78

atyafiairól szállott reá osztály útján, s amint maguk a felek állították, régi határjelek és határvonalak által van elkülönítve – összes tartozékaival és haszonvételeivel egyetemben eladta atyafiainak, az elıbb mondott Pálnak és Adriánnak húsz márkáért – amely összeget, mint mondotta, teljes egészében fel is vett tılük dénárokban –, valamint azok örököseinek és örököseik utódainak, örökre szólóan és visszavonhatatlanul való birtoklásra. Ezen dolog emlékezetéül és örök érvényéül pedig a felek kérésére kiadtuk nekik jelen, pecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt Szent György vértanú ünnepének a tizenötödén (május 8-án), az Úr 1299. esztendejében, Pál apát egyházi férfiúnak, a mi prelátusunknak, valamint Ábrahám dékánnak, Balázs ırkanonoknak, Miklós éneklıkanonoknak, Mihály kulcsárnak és más testvéreknek a jelenlétében.

53. [XIII. század vége] Selmecbányai polgárok kötelezvénye az általuk a garamszentbenedeki monostor számára fizetendı földbérrıl. – Forrás: Knauz Ferdinánd, 1874–1882. II. kötet, 477. p. Mi, Arnoldus fia Tirmannus, valamint Saas fiai: Miklós és Iwanus, továbbá Lipót és az ı társasága Selmecbányán emlékezetül ajánljuk a jelen levelünkben foglaltak által mindenkinek, akiket illet, hogy egyezı szándékkal és hitünk által megígérjük: évi adónkat, amelyet a Garam fölötti Szent Benedek monostor apátja és konventje számára tartozunk fizetni Nade és Widercz falu földbére gyanánt, Szent Mihály arkangyal ünnepén (szeptember 29-én) megfizetjük, bármiféle késedelmet és mentséget mellızve – amit ha elmulasztanánk, a következı napon azon adónak a kétszeresét fogjuk kifizetni.

79

54. 1301. Henrik tótországi bán, mint László király által megbízott bíró ítéletlevele néhány Somogy megyei gonosztevı ellen. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. köt. 117. sz. Mi, Henrik, az egész Tótország bánja, somogyi és tolnai ispán a jelen oklevelünkben foglaltak által jelentjük mindazoknak, akiket illet, hogy mi urunknak, Lászlónak, Magyarország nagyságos királyának a megkoronázása után kiadott parancsára és rendelkezésére a gonosztévık, rablók és tolvajok megbüntetésének a céljából ugyanezen Somogy vármegyében elıször, másodszor és harmadszor is közgyőléseket tartottunk a mondott vármegye nemesei által mellénk bíráskodásra kiküldött négy szolgabíróval, valamint más, ugyanezen vármegyébıl való nemesekkel együtt; s egyebek között ezen közgyőléseinken János fia István nyilvánosan kikiáltotta, hogy Iwanch mester szerviensei: Zala-i János fia Miklós, Kopul-i Miklós fia Peteu, Tord-i Kelián fia Gergely, Dech fia Domján és Gaan-i Bálint, valamint Leurente mesternek és fiainak a szerviensei: Chege-i Bok fia Jakab, Pucul-i Mark fia Márkus, Gaan-i Chyneged és Gebeem az ı összes birtokainak az elpusztítói, a birtokain létezı egyházaknak a feltörıi, az asszonyok lemeztelenítıi és a leányok megerıszakolói, nemkülönben ellene gonoszt tévık, nyilvánvaló tolvajok és rablók. Az általa elmondottakat pedig minden nemes megerısítette, mint ahogyan mások is, akik jelen voltak a mondott győléseinken. A nevezettek azonban, noha sokszor felszólítottuk ıket, nem gondoltak azzal, hogy eljöjjenek elénk számot adni a fent mondottakról: sıt, mint a törvényt semmibe vevık, valamint az elıbb megírt bőnök és kártételek elkövetıi, távol tartották magukat tılünk. Mivel tehát király urunk részérıl teljes hatalom adatott és engedtetett nekünk, ezért az elıbb mondott Somogy vármegyébıl való és fent említett négy szolgabíróval együtt elhatároztuk, hogy a fentebb felsorolt férfiakat, bárhol és bárkinél is találják meg ıket, halállal kell büntetni bármilyen törvényszék hangos ítélete nélkül; birtokaikat pedig az ezen gonosztevık által az elıbb mondott Istvánnak – amint azt fentebb megírtuk – okozott kártételek fejében örökre szólóan átadattuk a sokszor mondott Istvánnak. Kelt Segusd-en, Szent Mihály arkangyal ünnepének a huszonkettedik napján (október 20-án), az Úr 1301. esztendejében.

80

55. 1302. Az egri káptalan oklevele egy putnoki malom dolgában történt egyezségrıl. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 107 780. Mi, az egri egyház káptalanja emlékezetül ajánlván jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindenkinek, akiket illet, hogy az elıttünk személyesen megjelent Ráthold nembéli Cluly fia Miklós mester az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Welezd-i Moka fia Miklós ispán az alábbiakat terjesztették és adták elénk: a béke és megegyezés java érdekében olyan módon léptek egyezségre – és egyeztek meg elıttünk is – az összes, eddig közöttük volt perrel és részperrel kapcsolatban, hogy az egyik fél a másik felet kölcsönösen szavatolta és elıttünk is szavatolja. Továbbá ezen Miklós ispán biztosította az elıbb nevezett Miklós mestert egy bizonyos, ezen Miklós birtokában, Putnuk faluban lévı malom ügyében is, hogy tudniillik ezen malomnak a közönségesen gaath-nak mondott rekesztékét, jóllehet az Miklós ispán birtokához tartozna – amint ezt megerısítik –, ı ugyanabban az állapotban ezen Miklós mesternek és örököseinek hagyta örökös birtoklás és bírás végett. Kötelezték továbbá magukat és örököseiket arra is, hogy a mondott malom rekesztékének az ügyében soha, semmikor nem fog közöttük pereskedés keletkezni; vagy ha mégis keletkeznék, abban az esetben a bíró része nélkül száz márka büntetésre kell ıket ítélni még a per megkezdése elıtt. Kelt a Szent Mihály arkangyal ünnepének nyolcada utáni legközelebbi szerdán (október 10-én), az Úr 1302. esztendejében.

56. 1320. Miklós somogyi ispán és a szolgabírák bizonyságlevele egy tisztítóeskü letételérıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 201. sz. Mi, Miklós mester, somogyi ispán és ugyanezen vármegye szolgabírái emlékezetül adjuk, hogy egy elıbbi oklevelünk tartalma szerint Bugar-nak mondott István mester huszonöt személlyel együtt Ders fia Miklós ellenében Vach-i István fogságban tartása és birtokának az elpusztítása tényérıl az Úr Vízkeresztjének az ünnepe utáni szombaton (január 12-én) esküt tenni tartozott; eljövén pedig az a nap, ı – amint az kötelessége is volt – esküjét letette elıttünk. S hogy ı ennek eleget tett és ezt megcselekedte, arról bizonyságot teszünk. Kelt az elıbb mondott szombaton, az Úr 1320. esztendejében.

81

57. 1324. A pataki vendégek bíráinak és esküdtjeinek bizonyságlevele egy ottani szılı eladásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 253–254. p. Mi, István, Jakab és Beke bírák, valamint Kemen fia Jakab, Márton fia Gergely, Deed János, Saaray-i Imre és a többi esküdtek az összes Pothoka-i vendégekkel együtt emlékezetül ajánlván jelentjük mindazoknak, akik elıtt a jelen oklevelet be fogják mutatni, hogy Kuthe fiai: Simon és Mihály az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Jetlinus kalmár a házastársával, Erzsébet asszonnyal és leányukkal együtt személyesen a jelenlétünk elé járulván, ezen Jetlinus az elıbb nevezett házastársával együtt egyforma és egybehangzó akarattal, megegyezıleg nyilatkozva élı szóval elıterjesztette, hogy valamely vásárolt szılıjüket – amelyet közönségesen Orba Sceuleye-nek neveznek és amely a Meger hegy alatt, Barnabás fia Miklós szılıjén túl, az öreg Bok szılıje környékén fekszik, egyébként pedig ez utóbbiból hasították ki korábban – a birtokszomszédjainak az engedélyével és senki által sem akadályozva 14 márka összegő, teljes egészében kifizetett készpénzért eladta, s örök jogon, békességesen és visszavonhatatlanul való birtoklásra átengedte az elıbb írt Simonnak és Mihálynak, s rajtuk keresztül örököseiknek és örököseik utódjainak. Továbbá ezen Jetlinus a házastársával együtt kötelezettséget vállalt arra is, hogy ık és utódjaik saját költségeikkel és fáradságukkal biztosítják az elıbb mondott Simont és Mihályt, valamint utódjaik utódjait is mindenki ellen, aki csak az elıbb említett szılı ürügyén ármánykodó módon háborgatni akarná ıket. Ezen dolog bizonyságául kiadtuk a pecsétünkkel megerısített oklevelünket. Kelt Húsvét nyolcadán (április 22-én), az elıbb mondott helyen, az Úr 1324. esztendejében.

58. 1327. Károly Róbert király rendelkezése a bányászkodással kapcsolatos jogok részbeni megváltoztatásáról. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 68 801. sz. Mi, Károly, Isten kegyelmébıl Magyarország királya emlékezetül ajánlván, jelen oklevelünknek a rendjében jelentjük mindenkinek, akiket illet, hogy bár országunk régi és egészen mostanáig erısen szem elıtt tartott szokásjogának megfelelıen mind országunk egyházainak, mind pedig bárki nemeseinek azon földjeit vagy praediumait, amelyek területén arany- vagy ezüstbányák találhatóak, a király kezeihez kellett bocsájtani bizonyos, mértékkel való csere útján: amiképpen azonban a király méltó-

82

ságából is következik, hogy szorgalmatosabban tartsa a szeme elıtt a saját és az országlakók javát – megfontolván tehát a lelkünkben, hogy a földek és praediumok ilyesfajta elvétele miatti félelembıl országunk lakosai az országnak ezt az emberi felhasználásra és nyereségre Isten által rendelt kincsét eltitkolják és nem akarják felfedni, hacsak megfelelı orvoslás nem adatik nekik, ezért országaink báróinak és fıpapjainak a szorgalmatosan megvitatott, egyhangú tanácsára kegyelmesen elhatároztuk, hogy örökre szóló érvénnyel elrendeljük: bárkinek, akár a szerzetes és világi egyházak fıpapjainak, akár a nemeseknek a földjein és praediumain találtak is aranyés ezüstbányákat, amíg a tulajdonosok nem tagadják el azok létezését és megnyitását, földjeiknek, amelyekben az arany- és ezüstbányák vannak, háborítatlan és örökös birtokában maradjanak és azokkal éljenek; sıt, még a földjeikben talált arany- és ezüstbányákból a bányászok régi szokása szerint befolyó királyi jövedelmeknek a harmad részét is kapják meg teljességgel és oly módon, hogy örökké rendelkezzenek majd afölött. – Ezt a kegyelmes rendelkezésünket, amelyet országunk valamennyi lakosa számára általános érvénnyel hoztunk, híveinknek, Rycolph fiainak: Kokos, János és Rycolph mestereknek, akik kérik, hogy nekik nevezet szerint adjuk ki, jelen oklevelünk erejével kívántuk kiadatni. Kelt Visegrádon, az Úr mennybemenetelének ünnepe elıtti legközelebbi vasárnapon (május 17-én), az İ 1327. esztendejében. A jelen oklevelünket pedig kiváltságlevél formájára fogjuk átszerkeszteni, amidın azt nekünk visszahozzák.

59. 1329. Az egri káptalan oklevele a Borsod megyei Cseb és Dusnok közötti határ megállapításáról. – Jelzete: Heves megyei Levéltár, Az egri káptalan országos levéltára, litt. AB. nr. 8. Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt az üdvösség Adományozójában. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevélben foglaltak által, hogy amidın mi Villermus mester, szepesi és újvári ispán emlékeztetı oklevelének tartalma szerint Bolar ispán csebi nemessel és Panyit fia Jakab ispánnal, a mondott Villermus mester emberével az egyik részrıl, továbbá a putnoki Vetké-nek mondott Miklós fiaival: László, János és Renold mesterekkel, valamint a másik Lászlóval, Péter fiával, ugyanazon Villermus mester emberével kiküldtünk magunk közül egy alkalmatos embert, tudniillik olvasókanonokunkat, Miklós mestert, akik elıtt a nevezett Bolar ispánnak, valamint a fent mondott Lászlónak, Jánosnak és Renoldnak

83

Hamvazószerda nyolcadán (március 15-én) ki kellett menniük egy ezen Bolar ispán Cseb nevezető és Miklós elıbb mondott fiai Duzsnok nevezető possessiója között fekvı birtok valamely darabkájának a helyszínére és a helyes mérték meghatározásával azt közöttük két egyenlı részre fel kellett osztaniuk, s ugyanazon földdarabkának a mondott Cseb birtok részérıl való felét azon Bolár ispán számára, a másik, az elıbb mondott Duzsnok birtok felıl való fele részét pedig Miklós ezen fiai számára kellett örökös bírás és birtoklás végett hagyni. Végül ezen emberünk azon Vilermus mester mondott embereivel és Bolar ispánnal, valamint Lászlóval és Jánossal, továbbá Zemekey fia Lászlóval – aki a budai egyház tisztelendı káptalanjának a prókátort valló levelével urának, Renold mesternek az érdekében jelent meg – hozzánk visszatérvén, egybehangzóan azt jelentették nekünk, hogy az elıbb mondott Bolar ispán, valamint Miklós nevezett fiai Hamvazószerda napjának ama nyolcadán a helyes mértéket meghatározván, azon földdarabkát maguk között Villermus mester emberei és a mi tanúbizonyságunk elıtt két egyenlı részre felosztották, s a Cseb birtok felıl való fele részét az elıbb említett Bolar ispánnak és örököseinek, az elıbb mondott Duzsnok birtok felıl való másik fele részét pedig Miklós nevezett fiainak és örököseinek hagyták, hasonlóképpen örök, igaz módon és visszavonhatatlanul, békességesen és háborítatlanul való birtoklásra, hozzátévén jelesül azt, hogy az elıbb mondott Bolar ispán fivéreitıl: Györgytıl és Jánostól, továbbá fiaitól: Istvántól és Lırinctıl, valamint összes atyafiaitól tartozik azt a földdarabot biztosítani, s Miklós azon fiait megırizni ama földdarabnak a békességes birtokában. A határok pedig, amelyek által a mondott földdarabok egymástól elválasztatnak és elkülöníttetnek, amint Villermus mester emberei és a mi emberünk a mondott felekkel együtt elıttünk elsorolták, ebben a rendben terjednek ki: az elsı határjel a déli rész felıl, valamely Leucotoa nevő vízfolyásnál, földbıl felhányt két határjelnél kezdıdik, valamely út kettéágazása környékén és ismét az északi terület irányába haladván, belép valamely útba, amely a mondott Cseb birtokba vezet; s egy keveset ebben az útban futván, valamely gyümölcstermı fákhoz érkezik, amelyek mellett a napkeleti rész felıl van két, földbıl felhányt határjel. S innét ugyanabban az útban ugyanazon északi terület irányában haladván, kilép az útból és két, földbıl felhányt határjelhez kapcsolódik, amelyektıl ugyanazon terület felé folytatván futását, felhág valamely bércre, amelynek tetején hasonlóképpen két, földbıl felhányt határjel van, s ezektıl ugyanazon rész irányába menvén tovább, belép egy Edelény faluba vezetı útba ott, ahol van két, földbıl felhányt határjel, s ebben az útban haladván megérkezik Edelény birtoknak a valamely út kettéágazásánál elhelyezett határjeleihez, s itt be is fejezıdik. – Ezen dolog bizonyságául ama felek kérelmére kiadattuk a pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket, mégpedig Péter prépostnak, Miklós olvasókanonoknak, Márton éneklıkanonoknak és János ırkanonoknak, valamint Domonkos újvári, Lırinc

84

kemeji, Péter zempléni, a másik Péter zsombolyi, Dávid szabolcsi, István hevesi, János borsodi, György máramarosi és Miklós borsovai esperes uraknak és sokan másoknak a jelenlétében, az Úr 1329. esztendejében, amidın Károly, Magyarország méltóságos királya uralkodik, az esztergomi érseki szék üresedésben van, László a kalocsai érsek és a mi urunk, a tisztelendı Csanád atya Isten kegyelmébıl az egri püspök.

60. 1332. A somogyi konvent bizonyságlevele egy emberölés miatt folyt perben való kiegyezésrıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. 193. sz. Mi, a somogyi Szent Egyed monostor konventje emlékezetül ajánljuk, hogy András fia Demeter, Nary-i János mester Berey faluból való jobbágya és Buzá-nak mondott Miklós ugyanonnét az elıbb mondott urukkal, János mesterrel az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Look-i Petres fia Jakab elıttünk a maguk személyében megjelenvén, az elıbb mondott Demeter és Miklós élı szóval való közlés útján jelentették és vallották, hogy abban a perben, amelyet ezen Demeter fent nevezett atyjának halála, vagyis megöletése ürügyén, az elıbb mondott Miklós pedig a Look-i Péter mester által rajta ejtett sebek ürügyén ezen Péter ellen a somogyi ispán jelenléte elıtt folytatott – amely emberölésért és sebesítésekért ezen Péter mester birtoka a jog rendjének szem elıtt tartásával a mondott Nary-i János mester birtokához csatoltatott –, mivel a fentebb mondott Jakab valamennyi elırebocsájtott dolog tekintetében nekik pénzbeli fizetés útján elégtételt szolgáltatott, amint az kötelessége is volt: ezért az említett Péter mesternek az ugyanazon Look-ban birtokolt birtokát összes haszonvételeivel és tartozékaival együtt ezen János mester és elıbb mondott jobbágyai a fentebb nevezett Petres fia Jakabnak adták és adományozták örök jogon való birtoklásra. Kelt a Judica vasárnap elıtti legközelebbi szombaton (április 4-én), az Úr 1332. esztendejében.

85

61. 1334. Drugeth Vilmos nádorispán ítéletlevele abban a határperben, amely Sárospatak és Bodrogolaszi között folyt. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 436–437. p. Mi, Drugeth Vilmos nádorispán és a kunok bírája emlékezetül adjuk, hogy mivel az a per, amely Balázs ispán és Feuldricus fiai, Olazy-i nemesek az egyik részrıl, a másik részrıl pedig a Potok-i polgárok, vagyis vendégek között folyik az ugyanazon város, valamint az elıbb mondott nemesek Olazy nevő faluja közötti határok megkülönböztetésérıl és futásáról, már hosszabb idı óta, határnapról-határnapra halasztatva tárgyaltatott a jelenlétünk elıtt, míg végezetül a Zemplén és Ung vármegyebéli összes nemesekkel együtt a Szent Jakab apostol ünnepe utáni legközelebbi kedden (július 28-án) ugyanazon Potok városa mellett tartatott valamely közgyőlésünkön az elıbb mondott felek elıttünk megjelenvén és okleveleiket bemutatván – a mondott vendégek tudniillik a szabadságaikról kiadott kiváltságleveleiket, a mondott nemesek pedig azon kiváltságleveleiket, amelyeknek erejével a nevezett Olazy birtokot bírják és birtokolják: ámde a mondott oklevelek közül egyik sem tartalmazza az elıbb említett határok felsorolását és futását –, és mivel mi azon határok építését vagy kimutatását a mondott város huszonnégy éltesebb férfiújára akartuk bízni, hogy a határok futásának az ı esküjük alatt történı megmutatásával emeljenek új határjeleket a régiek mellett; ámde mivel sem a fent nevezett nemesek, sem pedig Potok város ama vendégei nem akarták ezt az ítéletet elfogadni: ezért tehát mi tekintettel arra, hogy a mondott város királynéi város, az említett Olazy birtokot pedig a királyi felség méltóztatott ama nemeseknek adományozni, ezt a pert a királyi jelenlét elé kívántuk áttenni, az elıbb említett nemesek számára a Szent Szőz születése ünnepének a most következendı nyolcadát (szeptember 15-ét) tőzvén ki a királyi felség elıtt való megjelenés határnapjául. Kelt az elıbb mondott közgyőlésünk ötödik napján (augusztus 1-én), a fent említett helyen, az Úr 1334. esztendejében.

86

62. 1341. Az egri káptalan bizonyságlevele a Borsod megyei Tóthpáltelke birtoknak az Erzsébet királyné által elrendelt határjárásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1879. 228–231. p. Méltóságos asszonyának, Erzsébetnek, Isten kegyelmébıl Magyarország királynéjának az egri egyház káptalanja örök hőséggel együtt könyörgéseket az Úrban. Tisztelettel megkaptuk felséged levelét, amelynek szavai a következıek. Erzsébet, Isten kegyelmébıl Magyarország királynéja híveinek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Azt mondja nekünk Pál fia, a Tóth-nak mondott Pál a maga, valamint fivére, István nevében, hogy Peresznye, vagy másképpen Tóthpálteleke nevezető, Szentpéter és Kápolna birtokok között fekvı, Borsod vármegyében lévı birtokuk a legnagyobb mértékben igényelné határának a megjárását, valamint új határjeleknek az állítását. Ezzel kapcsolatban hőségteknek erısen megparancsolván elrendeljük, hogy küldjétek ki hitelre méltó tanúbizonyság gyanánt egyik embereteket, aki elıtt Péter fia László, vagy Valter fia Salamon, vagy János fia Lırinc – a többiek távollétében egyikük, mint a mi emberünk – kimegy az elıbb mondott Peresznye birtok helyszínére, s miután összehívta a birtokszomszédokat és határosokat, ezeknek a személyük szerint ott való jelenlétében megjárja a birtok határát az igaz és régi határjeleknek megfelelıen, a régiek mellett új határjeleket is emelvén ott, ahol azt a szükség megkívánja; s miután a határjárás megtörtént, beiktatja azt Pál ezen fiainak a birtokába örökös birtoklás végett, ha senki által nem lesz ellentmondás. Ha pedig lennének valamely ellentmondók, akkor azokat idézze meg ellenük a királyi jelenlét vagy a mi jelenlétünk elé egy megfelelı határnapra. És ezután az egész eljárás rendjét a határok futásával együtt hőségesen írjátok meg azon király úrnak, vagy nekünk. Kelt Visegrádon, az Úr Vízkeresztjének tizenötöd napja utáni legközelebbi kedden (január 23-án), ugyanazon Úrnak az 1341. esztendejében. Mi tehát méltóságod parancsolatainak, amint az kötelességünk, eleget tenni kívánván, az elıbb mondott János fia Lırinccel, a te embereddel együtt kiküldtük a mi emberünket, egy alkalmatos férfiút, tudniillik János urat, a karunkból való egyik papot tanúbizonyság gyanánt az elırebocsájtott parancsolataidnak a végrehajtására. Ezen embered pedig végül hozzánk visszatérvén, olyan módon tett nekünk jelentést, hogy ı a mondott tanúbizonyságunkkal együtt kiment az említett Peresznye, vagy másképpen Tóthpáltelekének nevezett, a mondott Szentpéter és Kápolna birtokok között fekvı birtoknak a helyszínére, s elvégezvén az összes birtokszomszéd és határos törvény szerint való összehívását, ezeknek – jelesül pedig Kondói Mátyus fia Miklósnak, Alacskai Gyurk fia Miklósnak, János fia Jánosnak és Alacskai Albert fia

87

Mihálynak, továbbá Kisfaludi Valter fia Salamonnak és Péter fia Lászlónak – a jelenlétében a mondott birtokot igaz és régi határjelei mentén végigjárták, s mások birtokaitól határjelek emelése által elválasztván és elkülönítvén, bármely haszonvételeivel és tartozékaival együtt az elıbb említett oklevelünk tartalmának megfelelıen beiktatták azt az elıbb nevezett Istvánnak és Pálnak, tudniillik Pál fiainak a birtokába, hogy örök érvényő jogukkal birtokolják, miután senki ellentmondó nem jelentkezett. És az elıbb mondott emberünk hasonlóképpen személyesen megjelenvén elıttünk, következetesen megerısítette, hogy az elırebocsájtottak úgy történtek meg, amint azt a ti emberetek nekünk jelentette. A mondott Peresznye birtok határai pedig, amelyek által az a nevezett birtokszomszédok és -határosok birtokaitól elválasztatik és elkülöníttetik, ahogyan a mi emberünk és a ti emberetek nekünk elsorolta, ebben a rendben húzódnak: az elsı határ tudniillik a Nyögı (Nygeudud) folyó mellett kezdıdik, északi részrıl, ott, ahol egy földbıl újonnan emelt határjel van. Innét a déli terület felé futván valamely Nagyvölgy nevezető völgyben, megkerül egy bizonyos Tömlöchegy nevezető kis hegyet és megérkezik egy, a mondott hegy mellett, ugyanazon déli részrıl emelt, földbıl való határjelhez, amely a nevezett Szentpéter falutól választja el a birtokot. Ettıl a határjeltıl a napnyugati terület felé fordul el és ugyanabban a völgyben fut a mondott Kápolna birtok irányába és eljut egy földbıl újonnan felhányt, valamely bérc tetején álló határjelhez, majd innét lefelé ereszkedvén és az északi terület irányába tartván átkel ugyanazon Nyögı folyón, s megérkezik egy hasonlóképpen földbıl és újonnan emelt határjelhez. Ezután ugyanazon terület irányába haladva megérkezik egy hasonlóképpen földbıl felhányt és az azon Szentpéter faluból a mondott Kápolna faluba vezetı út mentén álló határjelhez, s ugyanabban az útban ugyanazon Kápolna falu felé tartva ezen falu közelében belép egy másik útba, s abban a mondott terület irányába és felfelé futva belép egy harmadik, egy nagy útba, amelyik azon Szentpéter faluból vezet ki és amelyben van egy földbıl újonnan felhányt határjel. Ebben az útban egy keveset a nyugati terület felé futván, kilép a mondott útból az északi rész felé és megérkezik egy földbıl újonnan felhányt határjelhez, ahonnét valamely völgyben a Habrefı nevő kis hegyhez tartván, megérkezik két, földbıl felhányt, ugyanazon hegyecske csúcsán álló és a birtokot Kondó birtoktól elválasztó határjelhez; ezektıl a napkeleti rész felé fordul és tovább futva két, hasonlóképpen földbıl felhányt határjelhez érkezik, amelyek ugyanazon bércen állanak és amelyek Alacska birtoktól választják el a birtokot. Majd ezektıl ugyanazon terület irányába és lefelé ereszkedvén, megérkezik négy határszöglet-jelhez, amelyek a nevezett Szentpéter és Alacska, valamint Rubenteleke birtokoktól választják el a birtokot; ezektıl még mindig ugyanazon terület irányába és valamely Harasztosvölgy nevő völgyben futván tovább, megérkezik egy, ama Kápolna faluból kivezetı úthoz, amelyben van egy földbıl felhányt határjel. Ebben az útban haladván tovább, vissza-

88

fordul azon Kápolna birtok felé és benne egy kicsiny távolságot megtéve, a szántóföldek között kilép belıle, s a déli terület irányába futván, megérkezik egy hasonlóképpen földbıl felhányt és ugyanazon szántóföldek között álló határjelhez, amelytıl tovább haladva eljut az elsı, földbıl felhányt határjelhez, amelynél elkezdıdött és ott be is fejezıdik. – Kelt az elıbb mondott vasárnap utáni legközelebbi szerdán, a fent megjelölt esztendıben.

63. 1342. A borsodi alispán és szolgabírák bizonyságlevele egy általuk elvégzett vizsgálatról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. II. kötet, 20. p. Mi, Zekzow-i Imre fia Péter mester, Drugeth Vilmos nádor úr alispánja, valamint Borsod vármegye négy szolgabírái emlékezetül ajánlván jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy egy korábbi, emlékezetül szolgáló oklevelünk tartalmának megfelelıen Abram-i Márk fia Miklós harmadmagával, Nagy János, ezen Miklós jobbágya pedig hatodmagával tartozott esküt tenni az Úr mennybemenetele ünnepének a nyolcadán (május 16-án) Aprowd-nak mondott István fia András jobbágya, Domonkos ellen, azzal kapcsolatban tudniillik, hogy az elıbb mondott Miklós ezen Domonkosnak a Böjtközép vasárnapján (március 10-én) este elveszett, három márkát érı két ökrét nem rejtegette, s hogy az elıbb mondott János ugyanazon vasárnap este azt a két ökröt, amelyet a fent említett Domonkostól elvittek, nem tartotta magánál, s hogy minden dologban ártatlan és vétek nélkül való – elérkezvén tehát ama határnap, ezek – tudniillik az említett Miklós és Nagy János – letették az esküt, amint az kötelességük volt; mi pedig ennek okán felmentettük és mentessé tettük ıket e tekintetbıl. Kelt Vámoson, az Úr mennybemenetele ünnepének a nyolcadán (május 16-án) és az İ 1342. esztendejében.

89

64. 1343. A somogyi konvent bizonyságlevele arról a tiltásról, amelyet Lajos király rendelt el Deseda birtok elidegenítése miatt. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1878–1920. VII. kötet, 26/b. sz. Legfelségesebb urának, Lajosnak, Isten kegyelmébıl Magyarország nagyságos királyának a somogyi Szent Egyed monostor konventje köteles és ájtatos könyörgéseket az Úrban. Tudjátok meg, hogy kezünkhöz vettük felségtek levelét, amelynek tartalma a következı. Lajos, Isten kegyelmébıl Magyarország királya híveinknek, a somogyi egyház konventjének üdvöt és kegyelmet. Azt mondják nekünk Oztupan-i Domonkos fia János fiának, Máténak, valamint ugyanezen János leányának, Sebeé-nek, továbbá Fyred-i Pál fia János leányainak: Anych-nak, Klárának és Ilá-nak a személyében, hogy Gyowad-i István fia Miklós valamely Deushyda nevezető, Somogy vármegyében fekvı birtokot – amely a jog szerint ezen Mátét és a nevezett leányokat illeti, mivel Fyred-i Pál fiának, az elıbb mondott János mesternek a nemes asszony házastársa, tudniillik az elıbb nevezett leányoknak, Anych-nak, Klárának és Ilá-nak az édesanyja adta át azt nekik a házassági szerzıdés megkötésének idején – néhai Miklós bán fiának, Miklós mesternek szándékozik eladni és elidegeníteni, ezen Máté és a mondott leányok nem kis sérelmére és fogyatkozására. Ezért tehát hőségteknek a jelen levelünk által erısen megparancsoljuk, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Geztey-i Zoltán fia Jakab, vagy Gáspár fia János, vagy Zenthgyurgh-i Mihály fia Gywke – a többiek távollétében egyikük –, mint a mi emberünk azon birtoknak a helyszínére kimenvén, a törvényesen összehívott birtokszomszédok és -határosok jelenlétében eltiltja István fia Miklóst azon birtok eladásától és elidegenítésétıl, néhai Miklós bán fiát, Miklós mestert pedig, valamint mindenki mást ugyanannak a megvásárolásától és az elfoglalásától. S végül hőségesen írjátok meg nekünk ezen eltiltásnak a rendjét. Kelt Wysegrad-on, Szent Margit szőz ünnepén (július 13-án), az Úr 1343. esztendejében. Mi tehát felségtek parancsolatjainak és meghagyásainak engedelmeskedni kívánván, amint hogy ezzel tartozunk is, az elıbb mondott Gáspár fia Jánossal, a ti emberetekkel kiküldöttük tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó emberünket, János mestert, iskolánk vezetıjét; s ık végül hozzánk visszatérvén, megegyezı akarattal jelentették nekünk, hogy a Szent Domonkos ünnepe elıtti legközelebbi hétfın (augusztus 4-én) kimentek ama birtok helyszínére, s ott a törvényesen összehívott birtokszomszédoknak és -határosoknak a jelenlétében eltiltották István fia Miklóst az elıbb mondott birtok eladásától és elidegenítésétıl, néhai Miklós bán fiát, a nevezett Miklós mestert

90

pedig ugyanannak a megvásárolásától és elfoglalásától. Kelt a Szent Domonkos elıbb mondott ünnepe utáni legközelebbi szombaton (augusztus 9-én), a fentebb említett esztendıben.

65. 1344. A somogyi konvent bizonyságlevele egy, a vármegye tisztségviselıi által hatalmaskodási ügyben elvégezni kért vizsgálatról. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 89 319. sz. Pál mesternek, Somogy vármegye alispánjának és a szolgabíráknak, a nemes és emberséges férfiaknak, tiszteletre méltó barátainak a somogyi Szent Egyed monostor konventje ıszinte barátságot és megbecsülést. Nemességtek levelét, ahogyan illett, tisztelettel vettük; s annak a levélnek a szavai a következıek. Az Istent félı és Istennek elkötelezett férfiaknak, a somogyi egyház konventjének, tisztelendı barátaiknak Nagy Pál, Leusták mester somogyi fıispán alispánja, s ugyanazon vármegye szolgabírái tisztelettel köteles barátságukat. Azt mondják nekünk Patha-i Wethé-nek mondott Miklós fiainak: Lászlónak, Renoldnak és Jánosnak, valamint az ugyancsak Patha-i István fia Lászlónak a nevében, hogy Almamellyk-i Lankrét fia Beke fia Kozma a szervienseivel, Pesny-i Pállal, Kelemen fia Jánossal és Kósával, valamint Gonas-i népeivel, vagyis jobbágyaival együtt Szent László király legközelébb elmúlt ünnepén (június 27-én) fegyveres és hatalmaskodó kézzel azok Hozyothoty nevezető birtokára törvén, az ottani népeket ruháiktól és dénárjaiktól ellenség módjára megfosztotta, s közülük nyolc jobbágyot halálos sebekkel megsebesített – miközben pereskedés áll fenn közöttük, mivel földjeiket, amelyek mondott birtokukhoz, Pathá-hoz tartoznak, a most folyó esztendıben az említett Gonach-i jobbágyaival saját hatalmából felszántatta, az ı nem kevés kárvallásukra és fogyatkozásukra. Ezért tehát a jelen oklevelünk által szorgalmatosan kérjük barátságtokat, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt egyik hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Ezpete-i Balázs, vagy Fyles-i Egyed fia Mihály – az egyik távollétében a másikuk –, mint a mi emberünk mindenkitıl, akiktıl csak illik és lehet, megtudakozza és kikutatja az elıbb elmondottak felıl a teljes igazságot; s mindezek után írjátok meg nekünk barátságosan ezt az igazságot, amiképpen az a számotokra nyilvánvalóvá válik. Kelt Sumugwar-ban, a Szent Margit szőz és vértanú ünnepe elıtti legközelebbi szombaton (július 10-én), az Úr 1344. esztendejében. Mi tehát barátságtok jogos és a törvénnyel megegyezı kéréseinek engedelmeskedvén, az elıbb mondott Ezpete-i Balázzsal, a ti emberetekkel együtt kiküldöttük

91

Péter deákot, a mi aljegyzınket és hitelre méltó emberünket tanúbizonyság gyanánt az elırebocsájtottak megtudakozása végett; akik is hozzánk visszatérvén, megegyezı értelemmel jelentették nekünk, hogy ık az Apostolok szétküldésének az ünnepe elıtti legközelebbi hétfın (július 12-én) mindenkitıl, akiktıl csak illett és lehetett – tudniillik a belsı és külsı rendbéli papoktól, a nemesektıl és a nem nemesektıl – nyíltan és titokban szorgalmatosan tudakozódván az elırebocsájtottak felıl, a következı igazságot tudták meg: hogy az elıbb említett Lankrét fia Beke fia Kozma a saját, valamint fivéreinek a szolgáival, tudniillik Pesny-i Pállal, Kelemen fia Jánossal és Kósával, valamint Gonas-i népeivel és jobbágyaival, s más bőntársaival együtt Szent László király elıbb mondott, legközelébb elmúlt ünnepén hatalmaskodva rátörvén a már megírt Pata-i nemeseknek a Hozyothoty nevezető birtokára, az ott való jobbágyokat kemény ütlegelésekkel megverette, s közülük nyolcat – tudniillik a Demeter, Miklós, Péter bíró, Petych, Ambrus, Thot-nak mondott Miklós, Vörös Miklós és Balug-nak mondott János nevő jobbágyokat – halálos sebekkel megsebesített, s a mondott jobbágyok nagyon sok jószágát is elvitette; nemkülönben azon nemesek földjének valamely darabját, amely Bosal nevezető birtokukhoz tartozik, a mondott Gonach-i jobbágyaival felszántatta, amiért is pereskedés folyik közöttük. Kelt a Szent Mária Magdolna ünnepe elıtti legközelebbi szombaton (július 17-én), az Úr 1344. esztendejében.

66. 1346. Besenyı Gergely mester oklevele egy vizsgálatról a Somogy megyei Sárd hovatartozását illetıen. – Forrás: Jakubovich Emil – Pais Dezsı, 1929. 169–170. p. Mi, Besenyı Gergely mester, a besenyık kormányzója, vagyis kapitánya emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által jelentvén mindazoknak, akiket illet, hogy Ders fiainak: Péternek és Miklósnak egyik birtokával kapcsolatban – amely birtoknak a neve Saard, Somogy vármegyében, a Suda nevezető folyó mellett fekszik és rajta egy Szent Ferenc hitvalló tiszteletére épített egyház áll, egyébiránt pedig a besenyık földje, vagy birtoka címen visszavett birtok –, elıbb a mondott Somogy vármegyében, egy királyi parancslevél alapján megtartott közgyőlésen vizsgálatot folytatván, valamennyi nemestıl és más, bármilyen rendő és állapotú embertıl, de különösen a besenyıktıl szorgalmatosan tudakozódtunk, s értésünkre esett, hogy a mondott birtok valóban és jog szerint Ders fiait: ezen Péter és Miklós mestereket illeti meg. Ezért tehát ezt a birtokot összes haszonvételeivel együtt visszabocsájtottuk a kezükhöz és visszaadtuk nekik a jelen oklevelünk által. Kelt Budán, a Szent Má-

92

tyás apostol ünnepe utáni legközelebbi hétfın (február 27-én), az Úr 1346. esztendejében.

67. 1346. Az egri káptalan bizonyságlevele egy, a Zemplén megyei Radványszeg és Tusa közötti vitás földdarabról való határeskü letételérıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. II. kötet, 203–205. p. Mi, az egri egyház káptalanja emlékezetül ajánlván jelentjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiknek számára a dolog érdekkel bír, hogy mi a nagyságos férfiúnak, Pál ispánnak, Lajos király urunk országbírájának az általa hozott törvényszéki ítélet – amely valamely részében bennünket is érinteni méltóztatik – módját és formáját hírül adó oklevelében foglaltaknak megfelelıen, ezen Pál ispán törvényes és a joggal összhangban álló rendelkezéseinek, valamint az igazságnak is engedelmeskedni akarván, kiküldtük tanúbizonyság gyanánt a kiváló ifjú egyházi férfiút, Miklós mestert, a mi hites jegyzınket valamely eskütétel rendjének a megtekintésére; ezt az esküt László fia Tamás mesternek kellett letennie egy anyától való fivérével, Mihállyal együtt, illetve ezen Mihály távollétében, vagy idıközben történhetı halála esetén egy másik, hasonlóképpen egy anyától való fivérével együtt Szent György vértanú ünnepének a nyolcadán (május 1-én) valamely, mint mondják, a Zemplén vármegyében fekvı Tusa nevő birtok és Radwanzeg-nek nevezett földdarab között elterülı birtokrész helyszínén, Zentus-i Pál fia László, vagy Gewden-i Besenyı László, vagy Kereztus-i Sándor fia György, vagy Kozma fia Egyed – a többiek távollétében valamelyikük –, mint a király úr embere és a mi tanúbizonyságunk elıtt, oly módon, hogy – amint az országban élı szokásnak megfelelıen a földdel kapcsolatban esküdni szoktak, s ahogyan mindez és más egyéb dolog is azon Pál ispán mondott levelében teljesebben, tisztábban és világosabban benne foglaltatik – egy helyütt megállván és a föld egy rögét a feje fölé emelvén, megoldott övekkel és mezítláb arra esküszik, hogy ezen vitatott, s amint mondják, az említett Radwanzeg birtokrész egy korábbi határjárása alkalmával már megszemlélt és akkor egy fél ekealja használatára elegendınek tapasztalt birtokrész határjeleit nem Tusa birtok határain belül, hanem ezen Tusa birtok és a Bazza nevezető birtokhoz tartozó Radwanzeg földdarab között, a kellı helyeken készítette és emelte, s hogy az a vitatott földdarab ama Radwanzeg birtokrészhez, s következésképpen a mondott Bazza birtokhoz tartozott és kell, hogy most is tartozzék. Végre ezen Besenyı László, mint királyi ember és Miklós mester egyházi férfiú, mint általunk kiküldött tanúbizonyság hozzánk

93

visszatérvén, egybehangzó módon a következıket jelentették nekünk: hogy tudniillik ık azon Zeech-i László fia Tamás mesterrel, továbbá Markalphius fia Miklóssal, Bod fia Lászlóval, János fia Miklóssal és Balázs fia Miklóssal, Tusa-i nemesekkel, mint perbéli ellenfelekkel Szent György vértanú ünnepének a mondott és már elmúlt nyolcadán kimentek a vitatott földdarab helyszínére, ahol az elıbb említett László fia Tamás azon Mihály nevő fivérével együtt az egyik helyszínen megállván és amint az az ország említett jogszokásának megfelel, a földet a fejük fölé emelvén, a nevezettek jelenlétében és fülük hallatára letették az esküt arról, hogy azon vitatott földdarabnak – amelynek, mint fentebb már elmondottuk, egy fél ekealja használatára kell elegendınek lenni – a határjeleit nem ama Tusa birtok határain belül, hanem Tusa birtok és a Bazza birtokhoz tartozó Radwanzeg nevezető birtokrész között, a kellı helyeken emelte és készítette, s hogy ez a vitatott földdarab ama Radwanzeg birtokrészhez és következésképpen a Bazza nevezető birtokhoz tartozott és kell, hogy most is tartozzék. S mivel az elıbb nevezett László fia Tamás ezen esküjét a mondott és vitatott földdarab helyszínén az elıbb említett Pál ispán ítéletének és a mondott levélben foglaltaknak megfelelıen ilyen módon letette, ezért az elıbb említett és vitatott földdarabot a mondott Tamás mester által ezen földdarabnak az említett elızı határjárása alkalmával emelt határjeleinek azon futása és megkülönböztetése alatt, ahogyan elmondják, továbbá bármiféle haszonvételeivel és tartozékaival együtt beiktatták ezen László fia Tamás és örökösei birtokába örökkön való birtoklásra, egyúttal a mondott birtokrészhez, tudniillik Radwanzeg-hez és következésképpen Bazza birtokhoz csatolván, miután senkinek a részérıl sem hangzott el ellene mondás. Kelt Szent György vértanú ugyanazon ünnepének a tizenötöd napja elıtti legközelebbi szombaton (május 3-án), az Úr 1346. esztendejében.

68. 1346. Somogy vármegye alispánjának és négy szolgabírájának a bizonyságlevele egy elıttük vallott adásvételrıl. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 41017. sz. Mi, Kunth ispán, Bertalan somogyi fıispánnak az alispánja és ugyanezen vármegye négy szolgabírája emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy Kelemen fia János, Dénes fia János és Jakab fia Benedek, Twl faluból való nemesek Balázs fia Mich nevő rokonukkal együtt az egyik részrıl, a másik részrıl pedig Alch faluból való Pál mester, a somogyi konvent aljegyzıje elıttünk a maguk személyében megjelenvén, az elıbb mondott Kelemen fia János, Dénes fia János és Jakab fia Benedek a következı vallást tették: hogy tudniillik ık egy hét hold nagyságú szántó-

94

földjüket – amely ugyanezen Twl falu határában, örökös nélkül elhalt atyafiaiknak, Flórián fiainak a szıleje mellett van, nemzetségi vonal szerint szállott reájuk és a napnyugati rész felıl feküdve, az északi és a déli rész irányában nyúlik el hosszan – egy darabka erdıvel együtt – amely pedig ugyanezen hét hold szántóföld mellett és ugyanazon napnyugati területen lévén, az elıbb mondott Alch falu határáig terjed – a fent nevezett és elıttünk személyesen megjelent Balázs fia Mich-nek az engedelmébıl és akaratából fél márkáért – amely összeget, mint elmondották, teljes egészében a kezükhöz vettek és kaptak – eladták örök jogon való bírásra, birtoklásra és rendelkezésre az elıbb mondott Pál mesternek és rajta keresztül az örököseinek; felvállalván azt is és hasonlóképpen kötelezvén magukat arra, hogy ha az idı elırehaladtával az elıbb mondott hét hold szántóföld és darabka erdı ürügyén valaki ezen Pál mester és örökösei ellen per formájában felkelne, akkor bármilyen bíróság elıtt tartoznak majd ıket megvédelmezni a saját fáradozásaikkal és költségeiken. Kelt a Szent Egyed hitvalló ünnepe elıtti legközelebbi szerdán (augusztus 30-án), az Úr 1346. esztendejében.

69. 1367. (1370, 1406.) Zudar Péter pohárnokmester oklevele Szentpéteri Merth fia Miklós számára házának mentességérıl, valamint ezen oklevél késıbbi királyi megerısítései. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 581. (A Lossonczy család levéltárából.) Mi, Zsigmond, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya, branderburgi ırgróf, a szent római birodalom általános vikáriusa, [– – –]ország kormányzója emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünk által, hogy amidın mi fıpapjainknak, bíráinknak és országunk tehetısebb fıurainak a közös tanácsára, s az ezt követı érett megfontolás után elhatározván, elrendeltük és az országunkban mindenütt kihirdetvén, közhírré tétettük, hogy mindazokat az okleveleket, amelyek a legfelségesebb fejedelemnek, Lajos úrnak, Magyarország, stb. volt királyának csak a titkos pecsétje alatt, valamint a legfelségesebb fejedelemasszonyoknak, kedves anyánknak, Erzsébetnek és házastársunknak, Máriának, a mondott Magyarország boldog emlékezető királynéinak a pecsétjei alatt, nemkülönben mind a mi nagyobb és mind a kisebb pecsétjeink alatt adattak ki és írattak meg bármilyen, de kiváltképpen birtokügyekben bárki, akármilyen méltóságban és állapotban mőködı egyházi vagy világi személy számára, minden kétség eltávoztatása, baj elmellızése, valamint a sok és különféle, sokak jogaiban és elsısorban birtokjogaiban eddig is megtörténhetett súlyos kárvallások és veszedelmes sérelmek, amelyek tudniillik azon királynék pecsétjeinek

95

és a mi pecsétjeinknek az elvesztése, illetve a mi nagyobbik, azaz kettıs pecsétünknek a törvényes okokból és indokokból való összetörése miatt már eddig is bekövetkezhettek, Szent György vértanú legutóbb elmúlt ünnepétıl (1405. április 24-tıl) az ugyanı legközelébb eljövendı ünnepéig felségünk elé kellett hozatni és tekintetünk elıtt be kellett mutatni, hogy lássuk, megvizsgáljuk, s ha szükség lesz rá, újonnan készített nagyobb pecsétünk alatt megerısítsük, érvényesítsük és helybenhagyjuk ezeket az ilyesfajta, be ne mutatott levelek érvénytelenítésének, megsemmisítésének és visszavonásának a büntetése alatt – végül hívünk, Merth fia Miklós fia Balázs, Szentpéter városunk polgára a maga személyében, valamint unokafivérének, Szentpéteri Domonkos fia Antalnak a nevében felségünk jelenléte elé járulván, bemutatta nekünk az elıbb mondott fejedelemasszonynak, a néhai Erzsébet királynénak, a mi boldog emlékezető legkedvesebb anyánknak a kisebb titkos pecsétje alatt kiadott, hátulján megpecsételt, alább írt tartalmú valamely nyílt levelét, kérvén továbbá ugyanezen Balázs felségünket alázatosan és jámborul a maga nevében és annak a nevében, akit fentebb említettünk, hogy ama levél tartalmát a mi jelen, hasonlóképpen nyílt levelünkbe, amelyet a mostani, nagyobb, új és hiteles pecsétünk alatt fogunk kiadni, méltóztassunk szóról-szóra belevenni és átíratván, számukra a vigyázatosság kedvéért kiadni. Azon oklevélnek a tartalma pedig a következı. Erzsébet, Isten kegyelmébıl Magyarország ifjabb királynéja emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünk rendjében mindazoknak, akiket illet, hogy hívünk és szentpéteri polgárunk, Merth fia Miklós a jelenlétünk elé járulván és bemutatván elıttünk hívünknek, Zudar Péter mesternek, a volt királyi pohárnokmesternek, borsodi és újvári ispánnak – aki jelenleg az egész Tótország bánja – a nyílt levelét, alázatosan kért bennünket, hogy a mondott levelet és annak tartalmát, együtt az elıbb említett oklevél tartalmában benne foglaltatott szabadságokkal, jóllehet azokat a nevezett Zudar Péter mester, a mostani bán csak egy bizonyos idıre szólóan adományozta neki, méltóztassunk új adomány címén királynéi kegyelmünkbıl megújítani és engedélyezni a számára. Annak az oklevélnek a tartalma pedig így hangzik. Zudar-nak mondott Péter, a királyi pohárnokok mestere, valamint Borsod és Újvár megyék ispánja emlékezetül ajánljuk, hogy Merth fia Miklós szentpéteri polgárnak a kérésére, valamint az ugyanonnét való bírónak, esküdteknek és az összes polgárnak az akaratából megengedtük neki, hogy mindaddig, amíg király urunk kegyelmébıl az ı szolgálatában maradunk és leszünk, az ı tulajdon házában, vagyis kúriájában senki ne tartóztathasson le vagy fogathasson el senkit, kivéve a tolvajokat, a rablókat, az erıszakos tetteket elkövetıket és általánosságban minden gonosztevı embert. S ezt megküldtük a hivatalnokunknak vagy a helyettesének – a mostaniaknak és a jövendıben állítandóknak egyaránt –, hogy az elırebocsájtottaknak engedel-

96

meskedjenek. Kelt a mondott Szentpéter városában, a Szent Pál apostol fordulásának ünnepe elıtti legközelebbi vasárnapon (január 24-én), az Úr 1367. esztendejében. Mi tehát kegyelmesen és jóindulattal beleegyezést akarván adni az elıbb mondott Miklós alázatos és jámbor kérelmének, a mondott oklevelet ugyanazzal a tartalommal és formában, ahogyan az fentebb elırebocsájtatott, örökre szólóan kiadtuk és engedélyeztük a jelen oklevelünkben foglaltak által ezen Miklósnak és utódainak, s elrendelvén erısen parancsba adtuk diósgyıri várnagyainknak és helyetteseiknek, valamint a mondott Szentpéter városunkban lévı bíróknak és esküdteknek, a mostaniaknak és a jövendıben hivatalt viselıknek egyaránt, hogy tartozzatok megırizni és megtartatni az elırebocsájtott és általunk kegyelmesen neki adományozott szabadságokban az elıbb említett Miklóst; továbbá, hogy a fentebb leírtak egyetlen részében se merészeljetek ellentmondani és ne merjétek ıt háborgatni. Kelt Diósgyırött, Szent Lukács evangelista ünnepének a másodnapján (október 19-én), győrőspecsétünk alatt, az Úr 1370. esztendejében. Mi tehát királyi jóakaratal meghallgatván és kegyelmesen elfogadván az elıbb mondott Balázsnak a maga nevében és annak a nevében, akit fentebb említettünk, a felségünk színe elé alattvalói módon terjesztett alázatos és jámbor kérését, néhai Erzsébet királyné asszony elıbb mondott nyílt, nem törölt, nem vakart és egyetlen részében sem gyanús oklevelének a tartalmát a mi jelen, hasonlóképpen nyílt oklevelünkbe, amelyet jelenlegi, nagyobb, új és hiteles pecsétünk alatt bocsájtunk ki, szóról-szóra belevétetvén és átíratván, kiadattuk számukra a nagyobb vigyázatosságnk okáért. Kelt Budán, a Szent György vértanú ünnepe elıtti legközelebbi csütörtökön (április 22-én), az Úr 1406. esztendejében.

70. 1369. I. Lajos király oklevele, amellyel címert adományoz Kassa város számára. – Forrás: Kemény Lajos, 1905. 168. p. Mi, Lajos, Isten kegyelmébıl Magyarország királya emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy királyi bıkezőséggel ügyelni kívánván híveinknek, a kassai polgároknak és vendégeknek az alkalmatos hasznára, s ıket, akik kegyelmünk adományaiban bıvelkednek, továbbra is gyarapítani akarván, alázatos és tiszteletteljes esedezésükre különös kegyelmünkbıl megengedtük ezen kassai polgároknak, hogy ık városuk titkos és levélküldı pecsétjén, valamint zászlaján a mi királyi pecsétünkrıl átvett pajzs ábráját viselhessék ezután mindörökre: felül tudniillik egy kék színő mezıvel, vagyis sávval, amelyet három li-

97

liom képe ékesít, alul pedig négy vörös és ugyanennyi fehér, szélességben kiterjedı sávval – titkos pecsétünkkel megpecsételt ezen oklevelünk bizonysága által, amely oklevelet kiváltságlevelünk formájában, nagypecsétünk alatt is kiadunk majd ezen polgárok számára, amikor ezt visszahozzák nekünk. Kelt Diósgyırött, az Úr Mennybemenetelének ünnepe elıtti legközelebbi hétfın (május 7-én), az Úr 1369. esztendejében.

71. 1396. (1411.) Zsigmond király oklevele, amellyel felmenti a gombaszögi pálos kolostort a sajószentpéteri ház és szılık utáni adók fizetésétıl, illetve ezen oklevél megerısítése. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/e. 1223/1837. sz. Mi, Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, stb. királya emlékezetül ajánljuk, hogy a szerzetes férfiú, Antal testvér, a Szent Pál rendjéhez tartozó diósgyıri remete barátok vikáriusa felségünk tekintete elé járulván, bemutatta nekünk nyílt levelünket – amely a régi, valamikor Nikápoly alatt elveszett titkos pecsétünkkel volt megpecsételve és amelynek a tartalma alább le van írva –, alázatosan kérve tılünk, hogy azt érvényesnek, helybenhagyásra méltónak és törvény szerint valónak elfogadván, a jelenlegi nagyobb pecsétünk alatt kiadandó oklevelünkbe belefoglaltatni és megújíttatni méltóztassunk. Annak a levélnek a tartalma pedig a következı. Mi, Zsigmond, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya és Brandenburg ırgrófja, stb. emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünk által, hogy mi azon reménykedés és mélységes tisztelet okán, amellyel Isten legdicsıségesebb szülıanyja, Szőz Mária iránt – akinek tiszteletére a gombaszögi monostor alapíttatott – viseltetünk és reméljük, hogy az İ imáinak a segítı támogatásában sem a földön, sem az égi hazában soha hiányt nem szenvedünk; legfıképpen pedig azon könyörgı kérésre, amelyet az Elsı Remete Szent Pál rendjéhez tartozó, a gombaszögi monostorban élı szerzetes barátoknak a személyében terjesztettek alázatosan a felségünk elé, valamely házukat, vagyis kúriájuk telkét, amely a Sajószentpéter nevezető városban van és fekszik, minden adomány és bármiféle adó fizetése alól felmentettük, mentesítettük és szabaddá tétettük a jelen oklevelünk által, s hasonlóképpen az ugyanazon város, vagyis mezıváros határában fekvı valamely szılıjüket is mentessé tettük a borok kilenced részének a fizetése alól, megparancsolván a mondott mezıvárosban, vagyis városban most és a jövendıben állított, bármilyen adót és borkilencedet beszedı híveinknek a legerısebb királyi parancsolatunk alatt, hogy a

98

mondott monostorban lakozó, elıbb említett szerzetes férfiakat, remete barátokat az elıbb felhozott okon semmiféleképpen se merészeljétek zaklatni, háborgatni vagy akadályozni és ne is merjétek, továbbá, hogy az elırebocsájtottak tekintetében haragunk büntetésének a terhe alatt ne merészeljetek másképpen cselekedni. Kelt Kassán, a Szent Péter és Pál apostolok ünnepének nyolcada utáni legközelebbi szombaton (július 8-án), az Úr 1396. esztendejében. Mi tehát ezen Antal testvér könyörgéseit kegyelmesen meghallgatván, az elırebocsájtott reménykedésünk és azon áhitatunk miatt, amelylyel a legdicsıségesebb Szőz, Isten szülıanyja iránt viseltetünk, az elıbb írt levelünket – amely teljességgel mentes minden gyanúságtól és kétértelmőségtıl, s amelyet a jelen levelünkbe szórólszóra beírattunk – összes záradékaiban és cikkelyeiben érvényesnek és helybenhagyásra méltónak tekintvén, továbbá figyelmen kívül hagyván azon általános rendelkezésünket, amelyet az elıbb mondott pecsétünk elvesztése miatt az alatta kiadott és eddig még meg nem erısített összes oklevél érvénytelenítésérıl és megújításáról hoztunk, minden tekintetben érvényben hagyjuk és megújítván, megerısítjük és örök érvényővé tesszük a nagyobb pecsétünkkel – amelyet mint Magyarország királya használunk – megpecsételt jelen oklevelünk tanúbizonysága által. Kelt Diósgyırött, Szent Mátyás apostol ünnepén (február 24-én), az Úr 1411. esztendejében, magyarországi, stb. uralkodásunknak a huszonnegyedik, római királyságunknak pedig az elsı évében. A király úr tulajdon parancsa.

72. 1407. János gyıri püspök megerısítı oklevele a Szombathely mezıváros polgárainak adományozott kiváltságokról. – Forrás: Schoenvisner István, 1791. 259–261. p. János, az isteni könyörületességbıl és az apostoli szék kegyelmébıl a gyıri egyház püspöke minden Krisztusban hívınek, a mostaniaknak és a jövendıbelieknek, akik a jelen oklevélrıl tudomással bírnak majd, üdvöt az üdvösség Adományozójában. Hogy a dolgok, amelyeket érettebb megfontolás alapján cselekszünk, az elkövetkezendı idık során az emberi emlékezet ingatag volta miatt feledésbe ne merüljenek, ezért a jelen oklevelünk örökre szóló gyámkodása alá rendeltük azokat. Ennélfogva mindenkinek, a most élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy az elırelátó férfiak: Lipót fia Péter bíró, valamint Lırinc fia Ferenc, a Béchy-nek mondott Gergely, Chon-i Lénárt, Jakab fia Miklós és fivére, Péter, György fia Miklós, Péter fia, a másik Miklós, Bakó

99

György, Boricza Péter és Pyrgek Mihály, a tizenkét esküdt, s nemkülönben Pythier Péter hegymester, Szombathely városunk polgárai a maguk és Szombathely városunk valamennyi polgárának a személyében a jelenlétünk elé járulván, alázatosan és esedezve, a könyörgések illendı esedezésével kértek bennünket, hogy az alább írott egyezséget és rendelkezést – amely az egyik részrıl közöttünk, a másik részrıl pedig ezen polgáraink között, testvéreinknek, a mondott gyıri egyházunk káptalanja urainak a tanácsára és beleegyezésével, Szombathely városunk mondott polgárságának a sokasodása, gyarapodása és gazdagodása végett köttetett, s amely miáltalunk és az elıbb mondott összes polgárunk által is elfogadtatott – a teljesebb biztonság okáért méltóztatnánk jóváhagyni, megerısíteni és kiváltságlevelünkbe belefoglalni. Ennek az egyezségnek és rendelkezésnek pedig a tartalma itt következik és így hangzik. Elıször is akartuk és elrendeltük, hogy Szombathely városunk bírája, esküdtjei és közönsége örökre szólóan és visszavonhatatlanul minden egyes esztendıben kétszáz tiszta, jó és igaz súlyú arany forintot, vagy pedig a mindenkor forgalomban lévı pénzben ennek az összegnek az értékét – amelynek pontos és egyenlı fele részét, vagyis 100 arany forintot hasonlóképpen Szent György vértanú ünnepének a nyolcadán (május 1-én) kell letenni – tartozzanak és legyenek kötelesek nekünk és utódainknak fizetni, olyan módon tudniillik, hogy ezen mostani és jövendıbeli polgáraink semmilyen szokáson kívüli, közönségesen Stheuer-nek mondott adót, sem taxát vagy kollektát, bármilyen néven nevezzék is azt, sem pedig a régtıl fogva szokásban lévı ajándékot az elıbb mondott kétszáz arany forintokon felül ne tartozzanak és ne legyenek kötelesek nekünk és utódainknak fizetni. Ezenkívül akartuk és elrendeltük, hogy a mi mostani és jövendıbeli várnagyaink – és utódaink várnagyai is – mostantól fogva és ezután több féle perben ne hozzanak és ne is hozhassanak ítéletet, csupán csak három félében, tudniillik az emberölés, a tolvajlás és a rablás miatti perekben: ezen három féle perért pedig a várnagyok a bőntett nagyságának megfelelı bírságoknak is csak két részét vehessék fel, a harmadik rész városunk bírájának a számára maradván. Azt is akartuk és elrendeltük, hogy az elıbb mondott várnagyaink, a mostaniak és a jövendıbeliek egyaránt az elıbb említett polgárainkat, vagy közülük bárkit is semmiféle kihágásaikért, avagy vétkeikért – kivéve az elırebocsátott emberölési, tolvajlási és rablási ügyekben vádoltakat – ne foghassák el és ne tarthassák ırizetben a várunkban; hanem minden más kisebb és közönséges vétkeikért, vagyis kihágásaikért ha elfogattatnak, azon városunk bírájánál kell bilincsekben ırizni ıket. – És nemkevésbé: mivel a püspöki boroknak a korcsmáltatása miatt mind mostanáig nem kicsiny terhek nehezedtek ezen polgárainkra, ezért a püspöki boroknak a korcsmáltatását, vagyis az eladását, amelynek ezen Szombathely városunkban minden egyes esztendıben meg kell történnie, olyanképpen szabályoztuk, hogy ezeket a püspöki borokat mind a mi idınkben, mind pedig az utódaink idejében is ezen vá-

100

rosunkban bizonyos korcsmákon mindenkor szabadon korcsmáltassák és árulják, oly módon azonban, hogy ezen polgáraink, a most élık és a jövendıbeliek egyaránt, hasonlóképpen birtokában legyenek saját boraik mindenkor való korcsmáltatása szabad lehetıségének, s boraik semmilyen idıszakban ne tilalmaztassanak a püspöki borok korcsmáltatása, vagyis eladása miatt, hanem engedtessék meg azok szabadon való korcsmáltatása, vagyis eladása. Mi tehát pártfogólag meghallgatván elıbb mondott polgáraink legalázatosabb könyörgéseit, s arra törekedvén, hogy ezáltal azon városunk az egyházunk elımenetelére és hasznára, valamint a mi tisztességünkre és utódaink tisztességére is növekedhessék, gyarapodhassék és gazdagodhassék a jövendıre nézve: ezért az elıbb írott egyezséget, vagyis rendelkezést, amely közöttünk és az elıbb mondott valamennyi szombathelyi polgár között született és amelyet a jelen oklevelünkbe teljes egészében belefoglaltunk, említett testvéreinknek, a mondott gyıri egyházunk káptalanja urainak az egyetértésével jóváhagyjuk, helybenhagyjuk, s örökre szóló érvénnyel és visszavonhatatlanul megerısítjük ezen oklevelünknek a gyámola által. S ezen dolog emlékezetéül és örök érvényéül ugyanazon szombathelyi polgáraink számára kiadattuk a jelen kiváltságlevelünket, amelyet a mi hiteles pecsétünknek, s egyszersmind a gyıri egyház mondott káptalanja hiteles pecsétjének a ráfüggesztésével erısítettünk meg. Kelt Gyırött, a boldogságos Szőz Mária születésének ünnepe utáni legközelebbi szombaton (szeptember 10-én), az Úr 1407. esztendejében.

73. 1415. Zsigmond király kiváltságlevele Szentpéteri János mester számára. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 587. sz. (A Lossonczy család levéltárából.) Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya emlékezetül ajánlván jelentjük mindazoknak, akiket illet, hogy számba véve és felségünk emlékezetébe idézve szeretett hívünknek, nemes János mesternek, Szentpéteri Balázs fiának a hőségét, hőséges kötelességteljesítései ingyen való érdemeit és komoly szolgálatait, amelyeket irántunk és szent koronánk iránt a legszükségesebb helyeken és idıkben, jelesül pedig Németországnak ezen részein a szent birodalom koronájának megszerzése és királyi dicsıségünk nagyságának a felmagasztalása érdekében hősége teljes iparkodásával mutatott és teljesített: ezért számára különleges beleegyezésünknek és adományozásunknak azt a kiváltságát biztosítottuk, hogy ezen János mester és általa örökösei, valamint örököseinek az utódjai a házuk mellett és mögött elfolyó Sajó folyón túl, tudnillik az

101

elıbb mondott Szentpéter városunk hasznavehetı mezején kúriát, majorsági házakat és istállókat építhessenek újonnan a gabona, a termények és a széna megırzése, nemkülönben a jószágok, szarvasmarhák és juhok tartása, valamint bármiféle takarmányok tárolása végett; továbbá, hogy gyümölcsösöket, ültetvényeket és kerteket alakíthassanak ki, mégpedig szabadon és anélkül, hogy ezek után bármiféle adót, adományt és bért fizetnének, s mindezeket ezen János mester, valamint örökösei és örököseinek az utódjai örökre szólóan bírják, birtokolják és hasonlóképpen birtokukban tartsák. Beleegyeztünk továbbá és feltétlen jóváhagyásunkkal elfogadtuk, hogy az elıbb mondott János mester és utódai az említett kúriájukban és házaikban egy jobbágyot, vagyis földmővest tarthassanak és alkalmazhassanak különleges kegyelmünkbıl és engedelmünkbıl az ezen kúriára és házakra, valamint a bennük ırzendı jószágokra, szarvasmarhákra, többi ingóságokra és javakra való gondviselés végett, mégpedig ezen oklevelünknek a tanúbizonysága által, amelyet ha nekünk eredeti példányában visszahoznak, kiváltságlevelünk alakjában is ki fogunk adatni. Kelt Konstanzban, Gyertyaszentelı Boldogasszony ünnepén (február 2-án), az Úr 1415. esztendejében, magyarországi, stb. királyságunknak a huszonnyolcadik, a rómaiak királyává való megválasztásunknak az ötödik, megkoronázásunknak pedig az elsı évében.

74. 1415. (1416.) Szentpéteri János mester és nıvére birtokba iktatása. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 588. sz. (A Lossonczy család levéltárából.) Krisztus valamennyi hívének, a jelenben élıknek és hasonlóképpen a jövendıbelieknek, akik a jelen oklevélrıl tudomást fognak szerezni, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevélben foglaltak által, hogy a legteljesebb tisztelettel a kezünkhöz vettük a legfelségesebb fejedelemnek és úrnak, a mi Zsigmond urunknak, a rómaiak mindig felséges királyának, valamint Magyarország, stb. királyának a levelét, amelynek tartalma ez. Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, stb. királya híveinek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Azt mondják nekünk Szentpéteri Balázs fia János mesternek és nıvérének, az ugyanott lakó nemes leányasszonynak, Annának a személyében, hogy ık törvényes módon a birtokába akarnak lépni valamely házaknak és kúriáknak, amelyek a mondott Szentpéter mezıvárosban, napkelet felıl Merth-nek mondott Antal, napnyugat

102

felıl pedig János fia István ugyanottani polgáraink házainak a szomszédságában helyezkednek el és amelyek egy teljes telek, vagyis kúria fele részének a nagyságára terjednek ki; nemkülönben az ugyanazon mezıváros határában bárhol fekvı szılıknek a birtokába, amelyek ıket a mi királyi adományunk folytán és más okleveleinkben foglaltak által illetik meg. Ennélfogva hőségteknek erısen meghagyván megparancsoljuk, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt egyik hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Alacskai Péter, vagy Alacskai Miklós, vagy Kelemen fia János, vagy kisfaludi Farkas Benedek, vagy egresi Kardos János, vagy Útféli Bálint – a többiek távollétében valamelyikük –, mint a mi emberünk az összes birtokszomszédot és -határost ugyanott a törvény szerint összehívva és azok jelenlétében az elıbb mondott házak és kúriák helyszínére kimenvén, bevezeti az elıbb mondott János mestert és a nemes leányasszonyt ezek birtokába, s beiktatja ıket azokba összes haszonvételeikkel és tartozékaikkal együtt az elırebocsájtott, ıket megilletı jogcímen való örökös birtoklás végett, amennyiben nem lesz ellene mondás. Ha pedig lennének valamely ellene mondók, akkor idézze meg azokat az elıbb mondott János mester és a nemes leányasszony ellen a nádorispáni jelenlét elé egy alkalmatos határnapra, hogy okát adják az ellene mondásuknak. S azután ama birtokba vezetés és iktatás rendjét az ellene mondók és idézettek – ha lesznek ilyenek – neveivel, valamint a kitőzött határnappal együtt a szokott módon írjátok meg a nádorispánnak. Kelt Budán, Szent János apostol és evangelista ünnepén (december 27-én), az Úr 1415. esztendejében. Mi tehát a királyi parancsolatoknak engedelmeskedni akarván – ahogyan az a kötelességünk is –, az ebben a levélben foglaltaknak megfelelıen az elıbb megnevezett kisfaludi Farkas Benedekkel, mint királyi emberrel az elırebocsájtottak elvégzése céljából kiküldtünk egy valakit magunk közül: tudniillik a Székely-nek mondott Mátyás mester tisztelendı férfiút, kanonoktársunkat, akik végül onnét hozzánk visszatérvén, egyhangúlag ezen a módon tettek nekünk jelentést: hogy ık az Úr körülmetélésének a legutóbb elmúlt ünnepe elıtti legközelebbi kedden (december 31-én) kimevén az elıbb mondott házaknak és kúriáknak a helyszínére, s ott azok birtokszomszédait és -határosait a törvény szerint összehívván és ezek jelenlétében bevezették az elıbb mondott János mestert és Anna nemes leányasszonyt azok birtokába, s beiktatták ıket azokba összes tartozékaikkal és haszonvételeikkel együtt az elırebocsájtott, reájuk vonatkozó jogcímen és örökké való birtoklásra, bírásra, s hasonlóképpen megtartásra, miután – ahogyan azt az ország törvénye és szokásjoga elıírja – arra alkalmatos és elegendı napokat eltöltöttek azok helyszínén, s egyáltalán nem volt senki ellene mondó. Ezen dolog emlékezetére és örök érvényére kiadtuk a jelen kiváltságlevelünket, amelyik nagyobbik és hiteles függıpecsétünkkel van megpecsételve és az ABC betőiben van kettémetszve, a tisztelendı férfiaknak: Bereck pré-

103

postnak, Péter olvasókanonoknak, Szvetiszláv éneklıkanonoknak, továbbá Miklós borsodi, [– – –] zempléni, [– – –]28 abaújvári, Jakab patai, János szabolcsi, a másik János pankotai és Lajos tárcafıi esperes uraknak, továbbá másoknak is a jelenlétében, akik a mondott egyházunkban magukat Isten iránt elkötelezve szolgálnak. Kelt az elıbb mondott birtokba vezetés és iktatás tizenhatodik napján (január 15-én), az Úr 1416. esztendejében, amidın az elıbb mondott Zsigmond király urunk uralkodik, János az esztergomi és András a kalocsai érsek, s a mi urunk, Stibor egri püspök úr kormányozza szerencsésen a mondott egri egyházmegyét.

75. 1423. Zsigmond király kiváltságlevele, amellyel címeradományban részesíti Kassa városát. – Forrás: Kemény Lajos, 1905. 168–169. p. Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya minden Krisztusban hívınek, a most élıknek és a jövendıbélieknek egyaránt, akik a jelen oklevélrıl tudomással bírnak, üdvöt Abban, aki megadja, hogy a királyok uralkodjanak és gyızedelmesen diadalmaskodjanak. Jóllehet a királyi bıkezőség gazdag jóakarata az összes alattvalóját megadományozza kegyes kedvezésekkel, mégis szívesebben részelteti azonban kegyelmének ajándékaiban azokat, akikrıl a tapasztalás biztos bizonyságai által látja, hogy a felmerülı ügyeknek és idınek a milyenségei szerint vállalják magukra az áldozathozatal kedves szolgálatait. Ezért mindenkinek, a most élıknek és a jövendıbélieknek egyaránt a tudomására akarjuk hozni az ezen oklevelünkben foglaltak által, hogy szeretett hívünk, Knol-nak mondott László mester, Kassa városunk esküdt polgára felségünk tekintete elé járulván, a saját nevében és személyében, valamint ezen Kassa városunk bírája, esküdt polgárai és teljes közönsége nevében és személyében is azt kérte felségünktıl alázatosan és mélységes tisztelettel, hogy királyi bıkezőségünk jóakaratából méltóztassunk megengedni és engedélyezni nekik, hogy városuk titkos és levélküldı pecsétjén, valamint zászlaján azt a címert viselhessék, amely a jelen levelünk elején meg van festve. Mi tehát megfontolván lelkünkben ezen polgároknak és vendégeknek a hőséges szolgálatait, amelyekkel ık felségünk és az országunk dolgai mellé állottak mindig és állandó hőséggel szolgálataik kezdetétıl fogva és amelyekkel serényen törekedtek az elıbb mondott Magyarországunk hasznára, olyanképpen, hogy a korszak semmiféle veszedelme nem csábította rosszra 28

104

Hajtogatás miatt olvashatatlan nevek az oklevélben.

és semmilyen háború öldöklése nem kényszerítette két pártra hajlani ıket, s tılünk, mint természet szerint való uruktól sem tántorodtak el soha és semmikor, hanem lépteiket teljes állhatatossággal az aggódó hőség ösvényeire igazítván és bármiféle megmozdulásban megingathatatlanul ott is maradván, nem hagyták, hogy dicséretre méltó lábnyomaik onnét elmozduljanak, vagy csupán valamennyire is letérjenek – amiképpen mindezekben az elırebocsájtott dolgokban a tény tapasztalása bennünket megtanított és a kézzelfogható igazság nyilvánvalósága biztossá tett –; s jóllehet ilyesfajta hőségeikért, hőségük kiváló érdemeiért és becsületes jóakarataikért, amelyeket sokszor és sokféle módon kinyilvánítottak és tanúsítottak a tisztesség teljes buzgalmával és ernyedetlen gondoskodásával országunk állandó elımenetelére és hasznára, méltóbb ajándékkal és a bıkező királyi adományozás ellenszolgáltatásával is jutalmazni akarjuk ıket, most azonban mégis az elıbb felsorolt szolgálataik és érdemeik viszonzásának valamely kitüntetéséül és részleges kiegyenlítéséül, s hogy e királyi bıkezőségtıl felvidíttatván, az ı példájuk alapján mások is fellelkesüljenek és még hevesebben vágyódjanak a hőség mővének teljesítésére: meghallgatván és kegyelmesen megértvén az elıbb mondott László mesternek a könyörgéseit, amelyeket a fentebb említetteknek a nevében terjesztett felségünk elé, felségünk elhatározott lelkével és biztos tudásával megengedtük és engedélyeztük ezen polgároknak és vendégeknek a jelen oklevelünk által, amelyre bizonyságul ráfüggesztettük pecsétünket, hogy titkos és levélküldı pecsétjükön, valamint zászlójukon örökké azt a címert hordhassák és viselhessék, amely a jelen oklevelünknek az elején, vagyis a kezdetén látható a festı mesterségével szépen megírva és megrajzolva. Kelt Pozsonyban, a Gyertyaszentelı Boldogasszony ünnepe elıtti legközelebbi vasárnapon (január 31-én), az Úr 1423. esztendejében, magyarországi, stb. királyságunknak a harminchatodik, római királyságunknak a tizenharmadik, a csehországinak pedig a harmadik évében.

76. 1425. Pálóczi Máté országbíró vizsgálata Sajószentpéter mezıváros részleges vámmentességérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 23–24. p. Mi, Pálóczi Máté, Zsigmond úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, stb. királyának az országbírája és egyéb tisztségeink között Diósgyır várának a várnagya emlékezetül ajánljuk, hogy mivel a Szentpéter mezıvárosban lakozó polgároknak a közönsége egyetértı szándéktól és akarattól indíttatván, s a legfelségesebb fejedelem, Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya és Magyarország,

105

Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya elıtt panaszkodván, oly módon tett elıterjesztést, amely szerint ık mindenütt az ıfelsége vámjain és egyéb helyeken szedni szokott vámokat, vagyis vámfizetéseket teljesítik, és ezeket minden kereskedıtıl, akik portékáikkal együtt a mondott Magyarország különbözı részein megfordulnak, s a mondott Szentpéteren lakozó, bármilyen más helyzető és állapotú emberektıl is beszedik és kikényszerítik, nem tekintvén az elıbb említett királyi felség által nekik adományozott szabadságokat: ezért és emiatt pedig ıfelsége erısen meghagyva megparancsolta nekünk, hogy nézzük meg és vizsgáljuk meg azon polgároknak a vámok megfizetésével kapcsolatos szabadságait és jogait, ha birtokolnak és be is tudnak mutatni ilyeneket. Mi tehát azon királyi parancsolatnak mindenben engedelmeskedni kívánván, amint az kötelességünk is, megvizsgáltuk azon polgároknak az általuk okleveles formában elıttünk bemutatott és elıbb említett szabadságait, vagyis szabadságjogait; s a mondott királyi felség által számukra kegyelmesen kibocsájtott leveleknek pedig a tartalmában azt láttuk foglaltatni, hogy ıfelsége az összes és bármelyik kereskedıt a portékáival együtt, s mindegyik más, bármilyen helyzető és állapotú embert is, aki a mondott Szentpéteren lakozik, a vámfizetéssel kapcsolatban felmentette és felmentvén, kivétette az általuk egyébként fizetni szokott vámok alól. Ezért tehát mi, látván azon polgároknak a jogait, elrendeltük, hogy ezután a jövendıben azokon a helyeken, ahol a királyi vámokat, jelesül pedig az elıbb mondott Diósgyır várát megilletı vámot szedni szokták, ezektıl a polgároktól, amikor az áruikat szállítják, az elıbb írt okon semmiféle vámot ne szedjenek és ıket semmiféle vám megfizetésére ne kényszerítsék, ezen levelünknek a tartalma és tanúbizonysága által. Kelt az elıbb mondott Diósgyırött, a Szent Szaniszló ünnepe utáni legközelebbi szerdán (május 9-én), az Úr 1425. esztendejében.

77. 1429. Pálóczi Máté országbíró vizsgálata Sajószentpéter mezıváros részleges vámmentességérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 21–22. p. Mi, Pálóczi Máté gróf, Zsigmond úrnak, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királyának, valamint Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királyának az országbírája emlékezetül ajánljuk, hogy Borsod vármegye nemesei közönségének a Szőz Mária születésének az ünnepe utáni legközelebbi pénteken (szeptember 9-én), Szentpéter mezıváros mellett ugyanazon király urunknak a különleges parancsolatjából tartatott közgyőlésében Demeter, a mondott Szentpéter mezıváros bí-

106

rája a maga, valamint az ugyanonnét való összes többi vendég személyében mások közül felkelvén, ilyen módon tett elıterjesztést: hogy tudniillik ameddig az élık sorában volt Leusták nádorispán fia, a nagyságos György, addig az ı Kálló birtokokon állított vámszedıi, miután pedig meghalt, azóta a mondott király urunk ugyanott lévı vámosai az ugyanazon Kállóban szedni szokott vámot a Magyarország királyai által egykoron és régen nekik adományozott szabadságjogok ellenére, tehát nem jogosan, hanem méltatlanul mind a mai napig hatalmaskodva beszedik és beszedettetik az elıbb írt polgároktól, a mondott szabadságjogaik igen nagy sérelmére. S mivel mindez nyilvánvaló tudomására van a mondott közgyőlésünk alispánjának, szolgabíráinak és esküdtjeinek is, tehát arra kért bennünket a maga és a fent említetteknek a nevében az esedezések alázatos elıterjesztésével, hogy ugyanazon alispán, szolgabírák és esküdtek vallják meg az igazságot, amelyet az elırebocsájtottakkal kapcsolatban ismernek. S amidın pedig mi azokat megkérdeztük az elırebocsájtottakkal kapcsolatban, ık az Isten iránti köteles hitükre, a mondott király urunk és az ı szent koronája iránt megtartandó hőségükre, a szép igazság és a törvényesség megoltalmazásának az érdekében és az Úr keresztjének a fáját megérintvén az esküt is letéve, olyan módon tettek bizonyságot, hogy az ı emlékezetükre és tudásukra az elıbb írott szentpéteri polgárok a mondott Kállóban szedni szokott vám lerovása végett nem voltak kötelesek és nem is tartoztak odamenni. Ezen tanúsítás bizonyságául az elıbb mondott Szentpéterrıl való említett bíró és polgárok számára kiadattuk a jelen nyílt levelünket. Kelt a közgyőlésünknek a tizenötöd napján (szeptember 23-án), az Úr 1429. esztendejében.

78. 1435. (1454.) A vasvári káptalan oklevele Körmend határának a Zsigmond király parancsára történt kijelölésérıl; az oklevelet átírja László király. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 14 782. sz. Mi, László, Isten kegyelmébıl Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya, Ausztria és Stájerország hercege, nemkülönben Morvaország ırgrófja emlékezetül ajánljuk, hogy hívünk, Avad-i János fia Mátyás a maga személyében a mi személyes jelenlétünk elé járulván, bemutatta nekünk a tisztelendı vasvári káptalan alább írt tartalmú valamely idéztetı oklevelét, amely birtokmeghatárolást, határmegjelölést és határjelállítást foglal magába, amely a néhai legfelségesebb fejedelemnek, Zsigmond úrnak, a rómaiak császárának, a mondott országaink: Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királyának, a mi legkedvesebb és

107

kegyes emlékezető nagyatyánknak szól, s amely az ı, valamint más, alább írott nemesek számára adatott ki Szécséni László fia László ellen; alázatosan és jámborul kérve bennünket, hogy méltóztassunk azt szóról-szóra belevétetni és átíratni nyílt levelünkbe, s kiadni és kibocsájtani a számára és nagyobb biztonsága érdekében. Azon oklevélnek a tartalma a következı. A legfelségesebb fejedelemnek, Zsigmond úrnak, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges császárának, Magyarország, Csehország, Dalmácia és Horvátország, stb. királyának, tiszteletre méltó urának a vasvári egyház káptalanja ájtatos könyörgéseinek az ajánlását. Illendı tisztelettel megkaptuk a nagyságos férfiúnak, gróf Báthori Istvánnak, országbírádnak a levelét, amelynek szavai a következıek. Tisztelendı barátainak, a vasvári egyház káptalanjának gróf Báthori István, Zsigmond úrnak, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges császárának, Magyarország, Csehország, Dalmácia és Horvátország, stb. királyának az országbírája készséges barátságát tisztelettel. Azt mondják nékünk a Szécséni Frank László vajda fiának, Lászlónak a személyében, hogy az ı Körmend nevezető, Vas vármegyében fekvı mezıvárosának nagyon nagy szüksége van egy törvényes határjárásra, valamint új határjelek emelésére, ha ebben a tekintetben nem lesz senki, aki ellentmondana neki e határok kapcsán. Ezért a jelen levelünkkel szorgalmatosan kérlelvén kérjük barátságtokat, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Kölked-i János, vagy Taródfalva-i János, vagy Béri-i Vörös Simon, vagy Szecsıd-i János, vagy Töröcske-i László, nemkülönben Szecsıd-i Demeter, vagy Rádócz-i György – a többiek távollétében valamelyikük –, mint a mi királyi emberünk kimegy a mondott Körmend mezıváros helyszínére, s ott a birtokszomszédokat és -határosokat törvényesen összehívván és jelenlétükben elvégzi a határ megjárását, az igaz és régi határjeleket megújítja, s a régi határjelek mellett a szükséges helyeken újakat emeltet; majd a megjárt határú és így mások birtokjogaitól határa tekintetében elválasztott és elkülönített mezıvárost örökös birtoklás végett beiktatja ezen László birtokába, amennyiben nem lesz ellentmondó. Ha pedig lennének valamely ellentmondók, akkor ezeket idézze meg az említett Szécséni László ellen a királyi jelenlét elé egy méltányos határnapra, hogy ott okát adják az ellentmondásuknak. S ezután ama birtok határjárásának a sorát az ellentmondók – ha lennének ilyenek – neveivel és a kitőzött határnappal együtt írjátok meg hőségesen a mondott király urunknak. Kelt Budán, a Virágvasárnap elıtti legközelebbi csütörtökön (április 7-én), az Úr 1435. esztendejében. Mi tehát király urunk ezen parancsolatjának mindenben hőségesen engedelmeskedni akarván, amint az kötelességünk is, az elıbb mondott Szecsıd-i Jánossal, mint királyi emberrel együtt kiküldtük a mi emberünket, Miklós mester kanonoktársunkat, mint hitelre méltó tanúbizonyságunkat az elırebocsájtottak elvégzésére. İk pedig

108

hozzánk visszatérvén, egybehangzó módon jelentették nekünk, miszerint a legutóbb elmúlt Virágvasárnap ünnepe utáni legközelebbi kedden (április 12-én), valamint ama birtokmeghatárolás más, arra alkalmatos és elegendı napjain kimentek a mondott Körmend nevő mezıváros helyszínére, s ott a törvény szerint összehívva valamennyi birtokszomszédot és -határost, ezek jelenlétében a birtokot a régi és igaz határjelek szerint megjárták, a régi határjelek mellett a szükséges helyeken újakat állítván, s a meghatárolt és mások birtokjogaitól határ tekintetében elválasztott és elkülönített birtokot örökös birtoklás végett beiktatták azon László birtokába. A határjelek pedig a Csernecz folyó mellett kezdıdnek, napkelet felıl az útnál, egy tölgyfa mellett, amelyet tudniillik törvényesen megjelöltek és mellette földbıl egy határjelet állítottak, amelyben tölgyfa van. Innét észak felé menvén megérkeztek egy Kerthpenethi nevő helyre, s itt egy tölgyfa alatt egy másik határjelet tőztek ki. Innét hosszan haladván tovább, valamely földbıl felhányt határjelhez érkeztek, amelynek a közepében – amint a körmendi polgárok elmondják – egy tölgyfa volt; ezt a határjelet megújították. Innét észak felé a réten jókora távolságot megtéve, egy másik tölgyfához érkeztek, s itt földbıl határjelet készítettek. Innét északi irányba haladva megérkeztek valamely tölgyfához, amely Hollós birtok szántóföldjei mellett van; ezt határjellé alakították. Innét hosszasan haladva észak felé a szántóföldek között, valamely ház mellett földbıl határjelet készítettek; majd még ugyanazon a mondott területen, az út mentén haladva a szántóföldek között, egy bozótosban földbıl határjelet emeltek. Innét elmenve valamely szántóföldnek a végéig, hasonlóképpen határjelet hánytak fel földbıl. Még tovább haladva eljutottak a Rába folyóhoz, amely mellett határjelet készítettek; majd onnét napnyugati irányba fordulva eljutottak a Molna Szecsıd nevezető birtok részéhez. Innét tovább haladva megérkeztek Laposa birtok szomszédságába, s itt a Rába folyó mentén, egy Magaspart nevő helyen, a Szencse nevő erdı fejében elkezdvén, egy főzfa alatt földbıl határjelet hánytak fel. Innét tovább haladva a Patnics nevő réten, a Szélerdı nevő erdı mellett, itt egy tölgyfa alatt földbıl határjelet készítettek. Még tovább haladva, azon erdı végében, egy vadkörtefa alatt földbıl határjelet készítettek. Innét elfordulva a Hidegtó nevő tó mellett, egy iharfa nevő fa alatt készítettek határjelet. Majd hosszasan még tovább haladva a mondott tó mentén napnyugati irányba, egy szilfa nevő fa alatt földbıl határjelet készítettek. Innét tovább haladva azon a részen keresztül, egy égerbokor nevő fa alatt földbıl határjelet készítettek. Innét észak felé haladván, egy vadkörtefa mellett, valamely országútja nevő útnál földbıl határjelet készítettek, majd átkelve az úton, megérkeztek egy vadkörtefához, amely alatt földbıl határjelet készítettek. Innét hosszasan haladván észak felé, egy tölgyfa alatt földbıl határjelet készítettek, majd nem túl nagy távolságot megtéve, még egy tölgyfa alatt határjelet hánytak fel földbıl. Innét észak felé menve, valamely út mellett földbıl határjelet készítettek, amelyben

109

vadalmafa volt. Innét egy kissé elkanyarodván, megérkeztek egy régi határjelhez, amelyet megújítottak. Még mindig északi irányba haladva egy keveset, földbıl határjelet készítettek. Majd nem túl hosszan ugyanazon terület felé menve, egy körtefába jelet tettek, s tovább haladva egy tölgyfába is jelet tettek, majd egy másik tölgyfához érkezvén, azt is megjelölték, s még tovább menvén, megjelöltek egy másik tölgyfát is. Ezt elhagyván, megérkeztek a rádóci nemesek földjeinek a szomszédságába, s itt egy bokros helyen észak felé haladva, eljutottak egy tölgyfához, amelybe határjelet tettek. Innét dél és egy kevéssé napnyugat felé fordulva egy tölgyfába jelet tettek, majd még mindig a bokros helyen napnyugat felé fordulva, egy másik tölgyfába is jelet tettek. Tovább haladva eljutottak egy újabb tölgyfához, amelyre jelet tettek. Még tovább menvén a rádóci nemesek szomszédságában, egy tölgyfát megjelöltek, majd a nagy út mellett, az északi rész felıl földbıl határjelet hánytak fel. Majd még mindig a bokros helyen hosszasan menve, a szántóföldek végében, az út és a nagy erdı mellett, Kölked birtok szomszédságában földbıl határjelet emeltek. Innét nem messzire menvén, az erdı végében, egy tölgyfa alatt földbıl határjelet csináltak. Innét valamely útban haladván tovább hosszan, ugyanazon út mellett, az északi rész felıl, egy tölgyfa alatt jelet készítettek; majd elhagyván azt, megérkeztek Kölked-i János szomszédságába, ahol az út mellett, egy tölgyfa alatt határjelet készítettek. Innét valamely útban elfordulván déli irányba és hosszasan haladva, egy tölgyfa alatt határjelet készítettek. Innét napnyugati irányba fordulva valamely füves útban, egy tölgyfa alatt határjelet készítettek, majd még mindig ugyanazon terület felé menve, egy tölgyfába jelet tettek. Ugyanazon terület felé haladva tovább a nagy útban, az út mellett a déli rész felıl egy tölgyfa alatt földbıl határjelet készítettek. Majd a nagy úthoz fordulva és abban hosszasan haladva, az út mellett, a déli rész felıl egy tölgyfa alatt határjelet készítettek. Ezután ugyanabban az útban haladván tovább, az út mellett, a napkeleti rész felıl egy tölgyfa alatt földbıl határjelet emeltek; majd elhagyva az utat és belépve az erdıbe, a nádaljai nemesek szomszédságába érkeztek és itt egy tölgyfa alatt, a Vízkı nevezető mocsárnál földbıl határjelet emeltek. Innét a szántóföldek között haladva, egy tölgyfa alatt földbıl határjelet készítettek; majd ezután déli irányba menvén, megérkeztek valamely Halom nevezető dombocskához, amelynek tetején földbıl határjelet készítettek. Innét nem messzire menvén a szántóföldek között, megérkeztek egy tövises bozóthoz, s itt egy vadkörtefa alatt földbıl határjelet készítettek. Innét tovább haladván, megérkeztek egy vadkörtefákból álló bozóthoz, ahol az egyik fa alatt földbıl határjelet készítettek. Ezután tovább haladva megérkeztek Nádalla-i Péter fia Jánosnak az ott lévı házához, vagyis kúriájához, majd ismét tovább menvén, Sárvár-i Pál kútjához. Innét visszafordulván a nagy erdıhöz, s a napnyugati rész felıl elmenve az erdı mellett, megérkeztek a folyóhoz, a réthez és a Magospart nevezető gázlóhoz, s ezt elhagyván, Almás birtok szomszédságába érkez-

110

tek: itt és a régi Csörnöcz folyó mellett alul, egy főzfában jelet készítettek, majd tovább haladván megérkeztek a Surdul folyó forrásához, amely mellett Almás birtok felıl határjelet készítettek. Innét a hegy alatt napnyugati irányba menvén, egy hársfa alatt határjelet készítettek; ebben egy mogyorófa van. Innét a mondott hegy alatt tovább haladva, földbıl határjelet emeltek. Még mindig ugyanazon a területen haladva, megérkeztek valamely úthoz, amely alatt földbıl határjelet emeltek. Innét ugyanazon terület irányába haladva megérkeztek a Benczepatak folyó mellett lévı Aranyoskút nevő kúthoz; majd ezt elhagyva megérkeztek a Rába folyó mellett Halogy birtok szomszédságába, s itt észak felıl egy főzfa mellett, a szántóföldek között földbıl határjelet készítettek. Majd még mindig napnyugat felé menvén, a szántóföldek között földbıl határjelet emeltek, s ezt elhagyván, megérkeztek Himfalva birtok szomszédságába, ahol valamely szántóföldek végében, dél felıl határjelet emeltek. Innét a Holt-Rába folyó mentén haladva tovább, egy főzfa alatt földbıl határjelet készítettek. Innét a régi Rába folyó mentén haladva tovább, egy „bérész” fa alatt földbıl határjelet készítettek. Majd még mindig ugyanazon régi Rába folyó mellett megérkeztek a Telmolna nevő malomhelyhez, amely Tótfalu birtok elıtt van. Innét a mondott régi Rába folyó mellett menvén, egy sarokban határjelet emeltek földbıl, majd elhagyván Tótfalu birtokot, megérkeztek Iváncz birtok szomszédságába és egészen az új Rába folyóig haladván, két főzfa mellett, a napkeleti rész felıl földbıl határjelet készítettek. Innét észak felé fordulván, egészen a Rába folyóig mentek és azon átkelve, a parton, észak felıl egy vadkörtefa alatt határjelet készítettek. Innét észak felé haladva és jókora távolságot megtéve egy tölgyfa alatt földbıl határjelet készítettek. Majd még mindig észak felé tartva, megérkeztek egy Királykútja nevő kúthoz és arról kimondották, hogy határjel. Majd megérkeztek egy tölgyfához, amely valamely nagy út mellett áll a napkeleti oldal felıl, s ez alatt a fa alatt földbıl határjelet emeltek. Ezután visszaérkeztek a Magospart nevő gázlóhoz és ott bevégezték a határ megjárását. – Mindezeknek a határkijelöléseknek, határjel-emeléseknek és ezen határjárásnak ünnepélyesen ellentmondott János fia Illés, László fia Simon, Bécz-i Péter három fia: Tamás, Dénes és Péter, Ovad-i János két fia: Péter és Mátyás, Senye-i Péter fia János, János fia Gáspár, Beicz-i Benedek fia Pál, Rádocz-i György, Rum-i Doroszló, Rum-i János, Nádasd-i Gáspár fia László, Nádasd-i Darabos János fia László, Gál két fia: Dániel és István, Tamás fia Oszvald, Nádasd-i Tamás leánya, Jusztina nemes asszony, György fia Gáspár, László fia Péter, Iváncz-i György fia Mihály, Dereske-i László és János, valamint Lukács Molnaszecsıd-i tiszttartó a nemzetes Hedravára-i Lırinc személyében, Hermány-i Barancá-nak mondott Pál Hermány-i Zsigmond személyében, Rádocz-i Fülöp fia János Kölked-i János fia Bálint személyében; továbbá György két fia: Mihály és Balázs, Marácz-i Miklós fia László és Nádasd-i Darabos István. Ezek jelen is voltak és eltiltották [László fia Lászlót] a

111

mondott birtok helyszínén és a határjárás napján. Illést, Simont, Pétert, Tamást, a másik Pétert és a többi nevezettet a mondott László fia László ellen meg is idézték Szent György vértanú eljövendı ünnepének a nyolcadára (május 1-re) felséged jelenléte elé, hogy okát adják az ellentmondásuknak. Kelt a mondott határjárás, határkijelölés és idézés kilencedik napján (április 20-án), az Úr fent mondott esztendejében.

79. 1439. Erzsébet királyné bizonyságlevele arról, hogy tartozékaival együtt átvette a magyar koronát. – Forrás: Schoenvisner István, 1791. 263. p. Mi, Erzsébet, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, stb. királynéja, Ausztria és Stájerország hercegnıje, valamint Morvaország ırgrófnıje, stb. elismerjük és valljuk a jelen oklevelünk által, hogy mivel hívünk, nagyságos Bazini György országunk, Magyarország szent koronáját – amelyet korábban a néhai legfelségesebb fejedelem úr, Albert, a rómaiak és Magyarország, stb. királya, a mi legkedvesebb urunk és házastársunk a saját, valamint a mondott Magyarországunk többi fıpapjának és bárójának a pecsétje alatt az ı hőséges ırizetére bízott és adott – összes tartozékaival és a koronázáshoz megkívántató készületeivel együtt néhai király urunk, valamint a fıpapok és bárók mondott pecsétjei alatt bármiféle hiány nélkül visszaadta és visszaszolgáltatta felségünk kezéhez híveinknek, a Krisztusban tisztelendı Benedek atyának, a gyıri egyház püspökének, valamint nagyságos Losonczi Dezsı erdélyi vajdának, gróf Báthori István királyi országbírónak, kuseli Laakch Mihálynak és Csáki Ferencnek, székelyeink ispánjainak, Rozgonyi István temesi ispánnak, gróf Perényi János fiának, Korbáviai György udvarmesternek, Szécsi Tamásnak, felségünk kincstartójának és Szendi István fia Mihálynak a jelenlétében: ennélfogva mi ezen Bazini György grófot a jelen oklevelünk érvénye és tanúbizonysága által minderrıl megnyugtatjuk, biztosítjuk és felmentjük. Kelt Visegrádon, a Szent Márton püspök és hitvalló ünnepe elıtti legközelebbi hétfın (november 9-én), az Úr 1439. esztendejében. És mi, Benedek gyıri püspök és a többi, elıbb címzett báró vallást teszünk arról, hogy részt vettünk és jelen voltunk a koronának, valamint a királyok megkoronázásához megkívántató, elıbb mondott készületeknek a mondott Bazini György gróf által megcselekedett visszaadásán. Kelt a fent írt helyen, napon és esztendıben.

112

80. 1441. I. Ulászló király oklevele arról az eskürıl, amellyel visszafogadta hőségére Cillei Frigyest és Cillei Ulrikot. – Forrás: Schoenvisner István, 1791. 266–267. p. Mi, Ulászló, Isten kegyelmébıl Magyarország, Lengyelország, Dalmácia, Horvátország királya és Litvánia nagyfejedelme, valamint Oroszország örököse, a dolog jövendıbéli emlékezetéül. A dolgok változékony eredményeit, amelyek többnyire az elmúló érdemek különbözı ösvényein járnak, nem mindig az a törvény irányítja, amely az emberi várakozás szerint elrendezi azokat: hanem mivel az elıre elképzelt eredményeknek az okait a késıbbi cél megváltoztatja, a tanító értelem az, amely a megváltozott alkalmaknak a sürgetésére és az útban lévı dolgoknak a milyensége szerint elég gyakran semmivé teszi a kigondolt szándék foganatjait, s a békességrıl való gondoskodásban szorgalmatosabb lévén, a nyugalmat választja és azt helyezi az általános szenvedés elé. Jóllehet tehát ezekben az elmúlt napokban, amidın mi az ezen Magyarország fölött való teljes uralomnak – amelyre megválasztottak, meghívtak, s következésképpen meg is koronáztak bennünket – a megszerzése érdekében a felmerült akadályok elhárításán munkálkodtunk, akkor ezen ország koronájának a többi alattvalói között a felséges fejedelmek, Cillei Frigyes és Cillei Ulrik, Ortenburg és Tagoria grófjai ellenséges akarattal és ezen felbolydult ország békességes állapotát kívánván, Erzsébet királynénak a pártját szembeállították velünk, s ennek következtében mi az elıbb említett Frigyes és Ulrik grófokra, valamint a hozzájuk csatlakozókra megneheztelvén, ıket kegyelmünkbıl kirekeszteni törekedtünk. Mivel azonban most közöttünk, illetve az elıbb említett Frigyes és Ulrik grófok között bizonyos tárgyalások folynak, az eddig felmerült ellentétek lecsillapodtak a jó békesség érdekében és az egyetértés becsületre jutott: ezért elkerülni kívánván a viszálykodás alkalmatlanságát, úgy ítéltük meg, hogy hasznosabb ezen Frigyes és Ulrik grófokat teljes kegyelemben részesíteni, mintsem az ország romlásával táplálni a széthúzások alkalmatlanságait. Erre tekintettel, s hogy ezen Frigyes és Ulrik grófok irántunk és királyi kegyelmünk iránt nagyobb bizodalommal legyenek és a hőség megtartására nagyobb alkalmatosságot nyerjenek, a mai napon itt, Szombathelyen, a gyıri püspökség mezıvárosában érett megfontolással és elhatározott szándékkal, ıszinte szívvel és tiszta érzéssel, a tiszteletre méltó Thyffer-i Márton úrnak és a nemzetes Packenstein-i Meussenreutter János kancellárnak – akiket az elıbb mondott Cillei Frigyes és Cillei Ulrik grófok rendeltek ki parancsolatuk erejével a maguk részérıl az alább írt eskünek a meghallgatására és tılünk való elfogadására – a jelenlétében, test szerint is megérintve az életadó kereszt jelképét és a szentek szent ereklyéit, a következı módon és ezekkel a szavakkal tettünk esküt.

113

Én, az elıbb mondott Ulászló király esküszöm nektek, tiszteletre méltó Márton úr és nemzetes János kancellár, a mondott Frigyes és Ulrik grófok emberei, akik az ı részükrıl ezen esküvésemet fogadjátok, hogy e mai naptól fogva az ezután eljövendı idıkben az elıbb mondott Frigyes és Ulrik grófok, valamint utódjaik, mint Magyarország koronájának igaz és törvényes tagjai, híveink és hőséges alattvalóink iránt, továbbá a hozzájuk csatlakozottak, hasonlóképpen mint híveink iránt királyi jóakarattal mindig kegyes és kegyelmes leszek, egyszerően letéve és lecsillapítva lelkem minden indulatát, vagyis a bosszúságból fakadó haragot, amelyet ezen grófok, vagy közülük valamelyik ellen, vagy a hozzájuk csatlakozottak ellen bárhol és korábban bármikor tápláltam. Továbbá, hogy ezen Frigyes és Ulrik grófokat, mint elıbb mondott országomnak tagjait az összes és minden egyes, mind a mostani és mind a jövendıbeli ellenségükkel, vetélytársukkal és ellenfelükkel – bármilyen állapotúak, rangúak és helyzetőek is legyenek ezek, még ha az én barátaim vagy rokonaim is – szemben a hatalmam által mindig megsegítem, megoltalmazom és megvédelmezem, s nem vonom meg sem szóval, sem tettel a kegyelmemet tılük, tudniillik Frigyes és Ulrik grófoktól, vagy közülük valamelyiktıl semmilyen végre sem. Nem szolgálok tanáccsal, sem egyetértéssel annak, aki bárhol ezen Frigyes és Ulrik grófok, vagy közülük valamelyik ellen helyzetük és személyük ártalmára vagy veszedelmére tárgyal és cselekszik, hanem irántuk és közülük bármelyik iránt, valamint a hozzájuk csatlakozottak iránt is királyi kegyelemmel leszek, nekik vagy közülük bármelyiknek királyi kegyet és kegyelmet nyújtok. A közöttem és ezen grófok között létrejött és más okiratokba foglalt végezéseket teljesítem, s csel és csalárdság nélkül betartom. Úgy segéljen engem az Isten, az ı szülıanyja, a boldogságos Mária, a szent kereszt életet adó jelképe; úgy segéljenek az összes szentek és Isten szent evangéliumai. Mindezeknek a dolgoknak az erejéül és tanúbizonyságául kiadtuk jelen, a függıpecsétünk erejével megerısített oklevelünket. Kelt a Szombathely melletti mezın való hadi szállásunkon, az Úr Húsvétjának az ünnepe utáni legközelebbi szerdán (április 19-én), ugyanazon Úrnak az 1441. esztendejében. És mi is: Rozgonyi Simon egri püspök, a királyi felség fıkancellárja, valamint János váradi püspök és Péter csanádi püspök, továbbá Újlaki Miklós, az erdélyországi részek vajdája, macsói bán és temesi ispán, Pálóczi Matkó, Dalmácia, Horvátország és az egész Tótország bánja, Marczali Imre somogyi és verıcei ispán, olnodi Zudar Simon királyi fıpohárnokmester, Pálóczi Simon királyi fılovászmester és Ország Mihály, a királyi felség kincstartója, mint az elıbb mondott király úr tanácsnokai megígérjük ezen király urunknak és ıérette is a jelen oklevél tartalmával, az igazság szavával, a hőség és tisztesség alatt, hogy az elıbb mondott király urunk minden fentebb írott, általa ígért és vállalt dolgot be fog tartani és teljesíteni, s mi teljes tehetséggel és minden szándékkal rávesszük ıt mindazok betartására és beteljesí-

114

tésére. Sohasem fogunk neki olyan tanácsot adni, amelybıl bármilyen módon az elıbb mondott megegyezésekkel ellenkezı dolog születhetnék – ezen oklevelünk tanúbizonysága szerint, amelyre a királyi pecsét mellé mindkét oldalról ráfüggesztettük saját pecséteinket. Kelt, mint fent.

81. 1446. Hunyadi János kormányzó vásárkiváltsága Sajószentpéter mezıváros számára. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 29–30. p. Mi, Hunyadi János, a legfelségesebb úrnak, László választott fejedelemnek, néhai Albert, Magyarország volt királya fiának a nevében és személyében, mint ugyanazon ország kormányzója emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünk által, hogy mi részint a nagyságos Pálóczi László grófnak, országbírónak az általa ebben a tárgyban elénk terjesztett alázatos kérelmére, részint pedig az országnak és az országlakosoknak az elımenetele és haszna érdekében is a Borsod vármegyében fekvı, Sajószentpéter nevezető helysége, vagyis mezıvárosa számára szabad vásárokat, vagyis szabad éves vásártartásokat engedélyeztünk és engedtünk örökre szólóan Szent Miklós hitvalló és Szent Gergely pápa minden egyes ünnepére (december 6-ra és március 12-re), valamint az ezeket az ünnepeket megelızı és követı, tudniillik az arra alkalmatos és szükségképpen elegendı napokra minden egyes esztendıben, azon kiváltságok és szabadságjogok alatt, amelyekkel a szabad városok, mezıvárosok és falvak szabad vásárait és esztendınként való vásártartásait rendezik – sıt, engedünk és engedélyezünk a jelen oklevelünkben foglaltak által, oly módon azonban, hogy ebbıl más szabad vásároknak és évenként való vásártartásoknak kárvallása ne származzék. Erre való nézve titeket, valamennyi és minden egyes kereskedıt, kalmárt és más vásározó embert, valamint utasembert a jelen oklevelünkkel biztosítunk, megnyugtatunk és bizonyossá teszünk, hogy az elıbb mondott évenkénti vásárokra vagy vásártartásokra, amelyeket – amint elırebocsájtottuk – a mondott Sajószentpéter mezıvárosban örökre szólóan tartani engedtünk és engedélyeztünk, összes portékáitokkal, árucikkeitekkel, eladni való és vásári jószágaitokkal biztonságosan, szabadon és minden félelem, vagyis személyetek és portékáitok féltése nélkül mehettek, utazhattok és járulhattok, s ott, az elıbb mondott évenkénti vásárokban elvégezvén vásári dolgaitokat, visszatérhettek a saját helyetekre vagy más helyekre, ahová inkább akartok, a mi különleges védelmünk és pártfogásunk alatt biztonságban tudván személyeteket és portékáitokat. És azt akarjuk, hogy mindezt a vásárokon és más nyilvános helyeken köztu-

115

domásra hozván, kihirdessék. Kelt Budán, a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén (szeptember 14-én), az Úr 1446. esztendejében. – A kormányzó úr saját kezével.

82. 1449. A somogyi konvent jelentése Garai László nádornak egy, a nádor által elrendelt birtokba iktatásról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. IV. kötet, 256. sz. Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és ugyanúgy a jövendıbelieknek, akik a jelen oklevelünket ismerni fogják, a somogyi Szent Egyed monostor konventje üdvöt az üdvösség igaz Adományozójában. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni ezen oklevelünknek a rendjében, hogy tisztelettel e kezünkhöz vettük a nagyságos férfiúnak, Garai László úrnak, Magyarország nádorispánjának és a kunok bírájának a hozzánk küldött, birtokba bevezetı és beiktató levelét, amelynek tartalma a következı. Tisztelendı barátainak, a somogyi egyház konventjének Garai László, Magyarország nádorispánja és a kunok bírája készséges barátságát tisztelettel. Azt mondják nekünk a kiváló Berekfalw-i Zopa Miklós fiának, Péternek, nemkülönben az ı fiainak: Boldizsárnak és Imrének a személyében, hogy ık törvényesen be akarnak vonulni a Somogy vármegyében lévı és fekvı Hedrehel, Wysnye, Henche és Gengyes nevezető birtokok egyenlı és egyenes fele részének, valamint a teljes Gege birtoknak, továbbá az elıbb mondott Hedrehel és Henche birtokokban szedni szokott vámok, vagyis harmincad-adók fele részének a birtokába, mivel ezek minden jogcímen ıket illetik meg. Ezért jelen levelünkkel szorgalmatosan kérjük barátságtokat, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Kara-i András, vagy Laad-i Bakó Barnabás, vagy Warda-i Miklós – a többiek távollétében valaki közülük, mint a mi emberünk – az elıbb mondott Gege birtoknak, valamint Hedrehel, Wysnye, Henche és Gengyes birtokok egyenlı és egyenes fele részének, nemkülönben az ezen Hedrehel és Henche birtokokban szedni szokott vámok fele részének és ezek minden tartozékának a helyszínére kimenvén, ezek birtokszomszédait és -határosait ugyanott a törvény szerint összehívva és azok jelenlétében bevezeti az elıbb mondott Zopa Pétert és fiait: Boldizsárt és Imrét mindezeknek a birtokába, valamint beiktatja mindezeket a jószágokat a birtokukba, összes haszonvételeikkel és bármely tartozékaikkal egyetemben, hogy az elıbb mondott és ıket megilletı jogcímen bírják és birtokolják azokat, valamint rendelkezzenek felettük, ha nem lesz ellentmondás. Ha pedig lennének valamely ellentmondók, idézze meg ıket a fent említett elıterjesztık ellen jelenlétünk elé egy alkalmas határnapra, hogy okát

116

adják ellentmondásuknak és tiltakozásuknak. És mindezek után írjátok meg nekünk barátságosan ezen beiktatás és birtokba vezetés sorát az ellentmondóknak és a megidézetteknek – ha lennének ilyenek – a neveivel, valamint azoknak a szomszédoknak és -határosoknak a neveivel, akik az elıbb mondott beiktatásnál jelen voltak, továbbá a kitőzött határnappal együtt. Kelt Budán, Virágvasárnap ünnepén (április 6-án), az Úr 1449. esztendejében. Mi tehát eleget akarván tenni – ahogyan tartozunk is – ezen nádorispán úr kéréseinek, az elıbb mondott Warda-i Miklóssal, mint nádori emberrel a fent írtak elvégzése céljából kiküldöttük tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó emberünket, tudniillik András testvért, paptársunkat és mondott egyházunk ırkanonokját, akik végül hozzánk visszatérvén, egybehangzó módon jelentették nekünk, hogy ık Szent Fülöp és Jakab apostoloknak a legközelébb elmúlt ünnepén (május 1-én) a mondott Gege teljes birtoknak, valamint Hedrehel, Wysnye, Henche és Gengyes birtokok egyenlı és egyenes fele részének, nemkülönben az ezen Hedrehel és Henche birtokokban szedni szokott vámok fele részének a helyszínére kimenvén, azok törvényesen oda összehívott birtokszomszédainak és -határosainak a jelenlétében bevezették az elıbb mondott Zopa Pétert, valamint fiait: Boldizsárt és Imrét azok birtokába és beiktatták ezeket a birtokukba összes haszonvételeikkel és bármely tartozékaikkal együtt Elyewelgh-i Miklós fiainak: Pelbártnak és Foris-nak, Ipolthfalwa-i Ipolit fiainak: Lászlónak és Miklósnak, néhai Isthwand-i Garazda Balázs özvegyének: Ilona nemes asszonynak, továbbá Zerdahel-i János fia néhai Imre fiainak: Imrének és Miklósnak, valamint sok más birtokszomszédnak és -határosnak a jelenlétében, hogy az ıket megilletı elıbb mondott jogcímen örökké bírják és birtokolják azokat, valamint rendelkezzenek felettük. És miután a törvény által elıírt napokon a mondott birtokok helyszínén maradtak, sem ott, sem pedig itt nem jelentkezett egyetlen ellentmondó sem. Ezen dolog emlékezetéül és örök érvényére, s a közigazságnak kedvezve kívántuk kiadni ezen Zopa Péternek és fiainak: Boldizsárnak és Imrének a jelen, függı és hiteles pecsétünk erejével megerısített nyílt levelünket. Kelt az elıbb mondott birtokba vezetés és beiktatás napjának a huszadik napján (május 20-án), az Úr fent mondott esztendejében.

117

83. 1452. Pelsıczi Imre házastársának a Sajószentpéter mezıváros számára vámkiváltságot adományozó oklevele. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 22–23. p. Mi, Veronika asszony, nagyságos Pelsıczi Imre úr házastársa emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy mi részint azért, mert – mint mondják – a néhai legfelségesebb fejedelem, Zsigmond úr, Isten kegyelmébıl Magyarország királya által, amint hogy az utódai által is a szabadságjognak az a különös kegyelme adományoztatott a Szentpéter nevezető városban élı és lakozó embereknek és népeknek, amely szerint ezek a mondott Szentpéteren lakó népek és emberek ama kegyes emlékezető Zsigmond király úrnak és az ı utódainak az idejében nem tartoztak a szedni szokott vámot megfizetni azon a vámon, amely Méhi helységben van; részint pedig nagyságos Pálóczi László úrnak, a király országbírájának a törvény szerint való kérésére is a mondott népeknek és embereknek megengedtük és kegyelmesen engedélyeztük, hogy ezek a már mondott városban élı és lakó népek és emberek amidın szekereikkel, portékáikkal és árucikkeikkel megérkeznek, vagy közülük valamelyik megérkezik a mondott vámhoz, akkor ott békességesen, szabadon és bármiféle vám megfizetése nélkül megállhassanak, kereskedıi dolgaikban eljárhassanak, árut szállíthassanak, mehessenek és visszatérhessenek. Erre nézve tehát nektek, valamennyi vámosunknak és vámjaink beszedıinek, akiket az elıbb írott Méhiben állítottunk vagy a jövendıben állítani fogunk, az ezen levelünkben foglaltak által erısen meghagyjuk és megparancsoljuk, hogy amikor és amidın, vagy valahányszor a mondott Szentpéter városban lakozó, elıbb írt népek és emberek szekereikkel, portékáikkal és árucikkeikkel az elıbb mondott vámhoz érkeznek, vagy közülük valaki odaérkezik, s titeket a jelen levéllel megkeres, akkor ıket és közülük bárkit engedjetek és legyetek kötelesek engedni szekereikkel, portékáikkal és árucikkeikkel együtt szabadon, békességesen és bármiféle vám megfizetése nélkül menni és visszatérni, megállni és kereskedıi dolgaikban eljárni; s a szabadságjognak ezt a kegyelmét, amelyet az elıbb írt módon engedélyeztünk ezen népeknek és embereknek, tartozzatok erısen és bármiféle ellenkezés nélkül tiszteletben tartani. A jelen levelet pedig annak illendı elolvasása után mindig adjátok vissza azoknak, akik felmutatták. Kelt Vámoson, Szent Orbán pápa ünnepén (május 25-én), az Úr 1452. esztendejében.

118

84. 1453. Rozgonyi János erdélyi vajda oklevele, amellyel megtiltja a Körmenden és Szombathelyen túli gabonakereskedelmet. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 127– 128. p. Rozgonyi János, Erdélyország vajdája, valamint Vas és Sopron vármegyék ispánja, stb. a nemes férfiaknak, alispánjainknak, s ugyanezen Vas vármegye szolgabíráinak és összes többi nemesének üdvöt nagyrabecsüléssel. Mivel az elıbb mondott Vas vármegye némely, jelenleg itt, Budán és hasonlóképpen velünk tartózkodó nemeseinknek az aggodalmaskodó jelentéseibıl és tudósításaiból pontosan megértettük, hogy vannak némely vásáros vagy más emberek, akik ama többször mondott Vas vármegyébıl terményeket és borokat szállítanak és visznek ki külsı tartományokba, aminek következtében azt a vidéket az élelem hiánya és a drágaság napról-napra mind jobban szorongatja, s jóllehet miután eltiltottátok ezt, némely nemes embereket kirendeltetek magatok közül felvigyázás végett: ámde ezekkel nem törıdvén, féktelen vakmerıséggel nap, mint nap nagy mennyiségben viszik ki a terményeket és borokat elsısorban Újvár irányában – ennélfogva ama velünk itt lévı nemesekkel együtt elrendeltük, hogy ezután Szombathelyen és Körmend mezıvárosán kívül máshová, illetve ezeken túlra senki ne szállítson terményeket és borokat. Megparancsoljuk tehát kedvességteknek a jelen levelünk tartalma által, hogy miután errıl tudomást szereztetek, hirdessétek ki mindenütt a nyilvános helyeken, hogy a mi rendelkezéseink ellenére senki ne merészeljen arról a vidékrıl terményeket és borokat szállítani máshová Szombathely és Körmend mezıvárosokon kívül, illetve az azokon túli külsı részekre, mert máskülönben a jelen levelünkben foglaltak által megbízzuk a felvigyázásra kiküldött nemeseket, s hasonlóképpen ti is bízzátok meg ıket; továbbá megbízzuk nemes Kaal-i Györgyöt, hogy ha a mondott Szombathely és Körmend mezıvárosokon kívül és túl bárhol találnának olyanokat, akik féktelen vakmerıségbıl ezen rendeletünk ellenére, valamint ama vidék meggyalázására és megnyomorítására terményeket és borokat szállítanának ki onnét vagy akarnának kiszállítani, akkor az ezen levelünkben foglaltak által tartozzanak és legyenek kötelesek az összes kivinni szándékozott terményt és bort azon kivinni szándékozóktól teljesen és viszszavonhatatlanul elvenni és elkobozni. Kelt Budán, csütörtöki napon, Szent András apostol ünnepének a vigiliáján (november 29-én), az Úr 1453. esztendejében.

119

85. 1461. Hunyadi Mátyás király kiváltságlevele Miskolc mezıváros számára a várnagyok költöztetésében való közremőködés eltörlésérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 93. sz. (Miskolc mezıváros levéltárából.) Mi, Mátyás, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya emlékezetül adjuk a jelen oklevelünkben foglaltak által jelentvén mindazoknak, akiket illet, hogy körültekintı híveink, Kun-nak mondott András, Ó-Miskolc mezıvárosunknak a bírája, valamint esküdt polgárai, Molnár Demeter és Fazekas Bálint; továbbá Kazay Imre, Új-Miskolc mezıvárosunknak a bírája, valamint esküdt polgárai, Német Pál és Szabó Tamás a tekintetünk elé járulván, a maguk, valamint a mondott két mezıvárosunk összes polgárának és lakosának a nevében a következı módon tettek elıterjesztést felségünk elıtt. Hogy tudniillik ezen Diósgyır várunk várnagyai és helyettes várnagyai – egyrészt tehát azok, akik alkalomadtán ezen várunk várnagyi és helyettes várnagyi tisztségébıl elmozdíttatnak, másrészt pedig azok is, akik ugyanezen várunkban idırıl-idıre az elıbb mondott elmozdítottak helyére állíttatnak – dolgaiknak az ezen várunkból arra a helyre való elvitelére és elszállítására, ahová ık akarják, nemkülönben a mondott várba való vitelére és szállítására elmozdításuk vagy odarendelésük idején kényszeríteni és küldeni szokták ıket azokon a szolgálatokon felül is, amelyeket régtıl fogva tartoznak ezen várunknak tenni. És emiatt ezen bírák, esküdtek, valamint a mondott két mezıvárosunk többi polgárai és lakosai nem csupán költségeket, súlyos terheket és fáradságokat szenvednek, hanem az ilyesfajta dolgok elvitelében vagy odaszállításában olykor jelentıs kárvallásaik is vannak. Azt kérték tehát az említett két mezıvárosunk ezen bírái és esküdt polgárai a maguk nevében, valamint azon két mezıvárosunk elıbb mondott összes többi polgárának és lakosának a nevében is felségünktıl, hogy méltóztassunk alkalmatos módon gondoskodni róluk ebben a tekintetben. – Mi tehát gondoskodni kívánván a mondott két Miskolc mezıvárosunk ezen bíráinak, esküdtjeinek, valamint összes polgárainak és lakosainak a kártalanságáról, továbbá örökre szólóan felmenteni és kivenni akarván ıket mondott várunk jelenlegi és jövendıbeli várnagyainak és helyettes várnagyainak a részérıl az ebben a tekintetben való háborgatás és kényszerítés alól, jóváhagytuk és engedélyeztük a mondott két mezıvárosunk ezen jelenlegi és jövendıbeli bírái és esküdtjei, valamint többi polgárai és lakosai számára, hogy mostantól fogva az elıbb írt idıpontokban – tudniillik az elıbb mondott Diósgyır várunk említett várnagyai és helyettes várnagyai elmozdításának és újonnan való kirendelésének az idıpontjaiban – ezen várnagyok és helyettes várnagyok bármely dolgainak az ezen várunkból való elvitelére és elszállítására, nemkülönben az ezen várba való szállítására

120

és odavitelére soha és semmikor ne legyenek kötelezve és kényszerítve; sıt jóváhagyjuk és engedélyezzük, s ennélfogva mindenképpen akarjuk is a jelen oklevelünkben foglaltak által. Ennek megfelelıen tehát nektek, a mondott Diósgyır várunk elıbb említett jelenlegi és jövendıbeli várnagyainak és helyettes várnagyainak, akik a jelen oklevelünkrıl tudomással fogtok majd bírni, az ezen oklevélben foglaltak által erısen megparancsolván elrendeljük, hogy miután láttátok ezt az oklevelet, a mondott két Miskolc mezıvárosunk elıbb említett jelenlegi és jövendıbeli bíráit és esküdtjeit, valamint többi polgárait és lakosait bármely dolgaitoknak az elıbb írt idıpontokban – tudniillik elmozdításotoknak vagy odarendeléseteknek az idejében – a mondott várból való elszállítására vagy elvitelére, illetve a mondott várunkba való szállítására és odavitelére ezen elırebocsájtott engedélyezésünk tartalmának ellenére kényszeríteni és hajtani, vagy az el nem vitel és oda nem szállítás miatt ıket személyükben, bármely dolgaikban vagy jószágaikban akadályozni, háborgatni és megbüntetni mostantól fogva soha és semmikor ne merészeljétek, kegyelmünk megtartása alatt. Jelen oklevelünket pedig elolvasása után a felmutatónak mindig adjátok vissza. Kelt Diósgyırött, a Szent Lırinc vértanú ünnepe elıtt való napon (augusztus 9-én), az Úr 1461. esztendejében.

86. 1464. Az egri káptalan oklevele egy Hunyadi Mátyás király által elrendelt birtokba iktatásról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/a. (Közgyőlési jegyzıkönyvek), 6. kötet, 314–316. p. Az egri egyház káptalanja minden Krisztusban hívınek, a jelenben és a jövendıben élıknek egyaránt, akik a jelen írást olvasni fogják, üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy mi nagy tisztelettel vettük a legfelségesebb fejedelemnek, Mátyás úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, Horvátország, stb. királyának, a mi kegyelmes urunknak az egyenesen hozzánk intézett, birtokba iktatást, vagyis bevezetést elrendelı oklevelét, amelynek tartalma a következı. Mátyás, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya híveinknek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Mivel meggyızıdtünk és tapasztalást szereztünk híveinknek, az egyházasarlói Darócz Jánosnak, Füzes Gergelynek, Bekölczei István fia Balázsnak és Vas Lırincnek a hőségérıl és hőséges szolgálatairól, amelyekkel – mint tudomásunkra jutott – ezen Magyarország szent koronáját, azután pedig felségünket is szolgálták különféle helyeken és idıkben, te-

121

hetségük szerint a hőségük állhatatosságával, ezért a Borsod vármegyében lévı Egyházasarló helységet és Viszlás nevő pusztát – amelyekrıl Darócz János, Füzes Gergely, István fia Balázs és Vas Lırinc, nemkülönben Orsolya nemes asszony, néhai Bekölczei István özvegye, valamint Anasztázia, Agáta, Borbála, Ilona és Potenciána, a nevezett néhai Bekölczei István leányai most is bizonyítják, hogy ıseik régtıl fogva azok békességes birtokában voltak –, összes haszonvételeikkel és bármiféle meglévı vagy fennálló tartozékaikkal egyetemben az említett Darócz Jánosnak, Füzes Gergelynek, Bekölczei István fia Balázsnak, Vas Lırincnek, valamint Orsolya nemes asszonynak, néhai Bekölczei István özvegyének, továbbá Anasztáziának, Agátának, Borbálának, Ilonának és Potenciánának, az elıbb nevezett néhai Bekölczei István leányainak, nemkülönben ezek örököseinek és valamennyi leszármazottuknak örökös birtoklásra, új adomány címén, egy másik, késıbb kiállítandó adománylevelünk erejével. Azt akarjuk tehát, hogy a nevezetteket a mi emberünk és a ti emberetek beiktassa a mondott helység és puszta birtokába. Ennélfogva erısen megparancsolva elrendeljük hőségteknek, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Bolyki Mihály, vagy Bolyki János, vagy Járdánházi János, vagy Járdánházi Márton, vagy Daróczi Miklós, vagy Járdánházi Benedek, vagy Tóth Ferenc – valaki közülük a többi távollétében, mint a mi emberünk – a nevezett Egyházasarló helység és Viszlás puszta helyszínén, az oda a törvény szerint egybehívott valamennyi birtokszomszéd és -határos jelenlétében beiktatja a nevezett Darócz Jánost, Füzes Gergelyt, Bekölczei István fia Balázst és Vas Lırincet, nemkülönben Orsolya nemes asszonyt, néhai Bekölczei István özvegyét, valamint Anasztáziát, Agátát, Borbálát, Ilonát és Potenciánát, az elıbb nevezett Bekölczei István leányait, nemes asszonyokat ezen birtokoknak az összes haszonvételeikkel és bármiféle tartozékaikkal együtt való, örökös birtokába, az adománylevelünk tartalma szerint új adomány címén, ha nem mond senki ellene a beiktatásnak. Ha pedig akadna valaki ellene mondó, akkor azt idézze meg egy megfelelı határnapra személyes jelenlétünk elé az említett Darócz János, Füzes Gergely, Bekölczei István fia Balázs és Vas Gergely, továbbá Orsolya nemes asszony, néhai Bekölczei István özvegye, valamint Anasztázia, Agáta, Borbála, Ilona és Potenciána nemes asszonyok, néhai Bekölczei István leányai ellen, hogy okát adja az ellene mondásnak. És mindezek után ennek a birtokba iktatásnak és állításnak a sorát az ellene mondók és beidézettek – ha lesznek ilyenek –, valamint a szomszédok és határosok, akik az iktatásnál jelen voltak, neveivel, továbbá a kitőzött határnappal együtt írjátok meg hőségesen személyes jelenlétünknek. Kelt Fehérvárott, az Úr feltámadásának az ünnepe utáni legközelebbi pénteken (április 6-án), az Úr 1464. esztendejében, uralkodásunknak a hetedik, megkoronázásunknak pedig az elsı évében.

122

Mi tehát király urunk parancsolatainak mindenben engedelmeskedni akarván – amint hogy azzal tartozunk is –, az elıbb mondott Járdánházi Benedekkel, mint a király emberével együtt kirendeltük hitelre méltó tanúbizonyság gyanánt a mi emberünket is, tudniillik a kiváló Bálint papot, a nevezett egyházunkban alapított Mindenszentek oltár igazgatóját, hogy híven hajtsák végre az utasításokat. İk azután hozzánk visszatérvén, egybehangzó módon az alábbiakat jelentették: Szent Lukács evangélista legközelébb elmúlt ünnepén (október 18-án) és az azt követı, alkalmatos és elegendı napokon az oda törvényesen összehívott birtokszomszédok és -határosok – tudniillik Bata László és Bata János, Somsályi Péter, Járdánházi Márton, Járdánházi János, Járdánházi László, Daróczi Miklós, Daróczi Péter, Daróczi Demeter, Várkonyi János, Vasvári Miklós, Bolyki Benedek és Bolyki Lukács, valamint sokan mások – jelenlétében kimentek a nevezett Egyházasarló helység és Viszlás puszta helyszínére, s ott király urunk nevezett embere a mi tanúbizonyságul kiküldött emberünknek a jelenlétében beiktatta a fent nevezett Darócz Jánost, egyházasarlói Füzes Gergelyt, néhai Bekölczei István fia Balázst és Vas Lırincet, nemkülönben Orsolya nemes asszonyt, néhai Bekölczei István özvegyét, valamint Anasztázia, Agáta, Borbála, Ilona és Potenciána nemes asszonyokat, ugyanazon néhai Bekölczei István leányait ezekbe a birtokokba, valamint beiktatta összes haszonvételeik és valamennyi tartozékuk birtokába is a király parancsolatja szerint, új adományozás címén való örökös birtoklásra. Mialatt pedig a törvényes és szokásos napokon keresztül e birtokok helyszínén idıztek, senki nem jelentkezett, aki ellene mondott volna e beiktatásnak. – Ennek a birtokba állításnak és iktatásnak az emlékezetéül és örök érvényéül kiadtuk a jelen, a nagyobbik függı és hiteles pecsétünk erejével is megerısített kiváltságlevelünket Darócz Jánosnak, egyházasarlói Füzes Gergelynek és a többi fentebb említett személynek, épségben hagyván egyházunk jogait. Kelt az elıbb említett birtokba iktatás és állítás tizenhatodik napján (november 2-án), a fent írt esztendıben.

123

87. 1466. Pálóczi László országbíró bizonyságlevele a huszita Thalafuz törvénytelen tetteirıl, valamint ennek az oklevélnek az átírása. – Forrás: Tóth-Szabó Pál, 1917. 449–451. p. Mi, Pálóczi László gróf, a legfelségesebb fejedelemnek, Mátyás úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, stb. királyának az országbírája emlékezetül adjuk, hogy az elıbb mondott király urunk különleges megbízásából a Szent András apostol ünnepe utáni legközelebbi csütörtökön (december 4-én), Sajószentpéter mezıvárosunk mellett Borsod vármegye nemeseinek a közönsége számára tartott közgyőlésünkben a néhai nagyságos Pelsıczi Imre vajda fia, a nemzetes Pál – akinek érdekében Nádasdi Mihály deák állott elı, mint felperes az általunk kiadott prókátort valló levéllel – az egyik részrıl, a másik részrıl pedig a néhai Perényi János hasonlóképpen nemzetes fia, István – akire a per nevezett atyja, János halálával szállott és akinek az érdekében ugyancsak a mi prókátort valló levelünkkel nátafalusi Csontos Pál jelent meg, mint perbe hívott – között folyó perben ezen Nádasdi Mihály bemutatta elıttünk, a törvénykezésben valamely megerısítı oklevelünket, majd pedig a mondott Perényi Istvánnak ezen prókátora, Csontos Pál a jelenlétünk elıtt fölkelvén, azt kérte, hogy adjuk ki ezen megerısítı oklevelünknek a másolatát Perényi István számára jogai biztosításának az érdekében. Ezen oklevélnek a tartalma pedig a következı. Mi, Pálóczi László gróf, országbíró, stb. emlékezetül ajánljuk, hogy a király urunk különleges megbízásából a Szent András apostol ünnepe utáni legközelebbi csütörtökön (december 4-én), Sajószentpéter mezıvárosunk mellett Borsod vármegye nemeseinek a közönsége számára tartott közgyőlésünkben Nádasdi Mihály deák néhai nagyságos Pelsıczi Imre vajda fiának, a nemzetes Pálnak a személyében mások közül a jelenlétünk elıtt felkelvén, a következı módon tett jelentés: Szent György vértanú ünnepe (április 24-e) táján, abban az esztendıben, amelynek immár a tizenegyedik fordulója is elkövetkezett, amidın tudniillik a mondott Pál valamely, Gömör vármegye összes, egybehívott nemesei számára, Jolsva mezıvárosnak és tartozékainak a nagyságos Perényi János által tett elfoglalása ügyében és indokával Gömör mezıváros mellé meghirdetett győlést meg akarta tartani, akkor az elıbb mondott Perényi János a melléje csatlakozott Thalaffwz Jánossal, ezen ország különleges ellenségével a mondott Gömör mezıvárosára, s következésképpen azon Pálra és a már mondott vármegye nemeseire, valamint az egri káptalannak az akkor a városban tartózkodó tanúbizonyságára törve nagy kísérettel, az elıbb mondott vármegye megírt nemeseit és az elıbb írt káptalan tanúbizonyságát elkergetvén, egyáltalán nem engedte, hogy azt a meghirdetett közgyőlést megtartsák. Azután pedig ezen

124

Perényi János és Thalaffuz János onnét visszatérvén, s ezen Thalaffuz segítségül véve maga mellé Perényi Jánost, majd az Abaúj vármegyében lévı Jászó nevő kolostort megszállva és abban a kolostorban erıdítményt építve, azon erıdítménybıl hatalmasul az elıterjesztınek a Szádvár nevő, Torna vármegyében lévı várához tartozó valamennyi birtokát teljességgel felperzselte és elpusztította, a mondott elıterjesztı igen nagy kárvallására és veszteségére. S mivel mindez az alispán, a szolgabírák és a mondott közgyőlésünkön részt vevı esküdtek elıtt nyilvánvalóan köztudott dolog, ezért illendı könyörgéssel kért bennünket, hogy az alispán, a szolgabírák és az esküdtek általunk arra felszólíttatván, vallják meg az igazságot ezen elıbb elmondott eseményekkel kapcsolatban. És amidın mi ezen alispánt, szolgabírákat és esküdteket az elırebocsájtottak tekintetében felszólítottuk, akkor ık az Isten iránti köteles hitüket, a király urunk és az ı szent koronája iránti hőségüket a szemük elıtt tartván, az igazság kimondása és a törvény beteljesítése érdekében az Úr keresztjének a jelét megérintve megegyezı és egybehangzó bizonyságtételük által megerısítették, hogy az elıbb mondott Perényi János és Thalaffwz János az összes elırebocsájtott dolgot és az elırebocsájtott dolgok mindegyikét, ahogyan azok elı lettek terjesztve, teljesen olyanképpen elkövették és megcselekedték. Ezen állítás bizonyságául és a közjogot tiszteletben tartva a mondott Imre vajda ezen fia, Pál számára kiadattuk a jelen nyílt levelünket. Kelt az elıbb mondott győlésünk tizenharmadik napján (december 16-án), az említett helyen, az Úr 1466. esztendejében. Ezért mi az említett Csontos Pál prókátornak az elıbb mondott Perényi István személyében ebben az ügyben elébünk terjesztett kérését hajlandósággal fogadván és az elıbb írt megerısítı levelünknek a tartalmát szóról-szóra, bármiféle elhagyás vagy betoldás nélkül átíratván és átmásoltatván, s jelen nyílt levelünkbe belefoglaltatván, kiadattuk azt ezen Perényi István számára jogainak a biztosítása végett, a közigazságot a szemünk elıtt tartva. Kelt az elıbb mondott győlésünknek a tizenhatodik napján (december 19-én), az említett helyen, az Úr fent mondott 1466. esztendejében.

125

88. 1467. Az egri káptalan oklevele a Szentpéteri családnak a Mátyás király parancsára végbement birtokba iktatásáról. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 602. (A Lossonczy család levéltárából.) Minden Krisztusban hívınek, a most élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, akik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni ezen levelünknek a tartalma által, hogy teljes tisztelettel a kezünkhöz vettük a legfelségesebb fejedelemnek és únak, Mátyás úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királyának, a mi kegyelmes urunknak a hozzánk rendelkezésképpen intézett birtokba bevezetı és ugyanúgy birtokba iktató oklevelét ezzel a tartalommal. Mátyás, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya híveinknek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Miután fontolóra vettük hívünknek, Sajószentpéteri Pál deáknak hőségét és hőséges szolgálatait, amelyeket ı irántunk és mondott Magyarországunk szent koronája iránt különbözı helyeken és idıkben tanúsított, házait és három telek nagyságra kiterjedı kúriáit, amelyek a mondott Sajószentpéter mezıváros közepén, Borsod vármegyében vannak, kelet felıl Alacskai-nak mondott Antal deák, napnyugati részrıl pedig Balassá-nak mondott Benedek házainak a szomszédságában fekszenek és amelyekben, mint mondják, ezen Pál deák, valamint Thadi László, nemkülönben néhai Széki Pelbárt fia László fiai: Pál és Ferenc, továbbá Angléta nemes asszony, ezen Pál deáknak a házastársa és Katalin nemes asszony, a mondott Lászlónak a házastársa, tudniillik a mondott néhai Pelbárt fia Lászlónak a leányai a maguk személye szerint veszik lakásukat; továbbá egy másik házat, amelyben serfızés szokott folyni, s amely hasonlóképpen Sajószentpéter mezıvárosban, a Hátmegutca nevő utcában van: mindezeknek a békességes birtokában pedig – ahogyan azt a mondott Pál deák állítja – a mondott néhai Pelbárt fia László fiainak: Pálnak és Ferencnek, valamint Angléta és Katalin aszszonynak az ıse volt már régtıl fogva, s amelyeket pedig jelenleg ezen Pál és Ferenc, valamint Angléta és Katalin asszony, továbbá ezen Angléta asszony révén ı maga is és ezen Katalin asszony által a mondott Thadi László birtokol; tehát ezeket a házakat és kúriákat az összes haszonvételeikkel és bármiféle tartozékaikkal együtt, olyan állapotban, ahogyan – mint elırebocsájtottuk – azok vannak, az említett Pál deáknak és Thadi Lászlónak, nemkülönben a másik Pálnak és Ferencnek, valamint Angléta és Katalin asszonyoknak, továbbá örököseiknek és összes leszármazottaiknak adtuk új adomány címén örökös birtoklásra egy másik, errıl a dologról kiállított adománylevelünknek az erejével, s most az kívánjuk, hogy a mi emberünk és a ti

126

emberetek által iktattassanak be azoknak a birtokába. Erısen meghagyva tehát megparancsoljuk hőségteknek, hogy küldjétek ki hitelre méltó tanúbizonyság gyanánt egyik embereteket, akinek jelenlétében Finkei Benedek, vagy Jétyıi István, vagy Jétyıi Tamás, vagy Alacskai Ágoston, vagy Alacskai Salathrel, vagy a két Senyei Simon, vagy Berentei Detrik, vagy Berentei Miklós, vagy Finkei Zsigmond – a többiek távollétében valamelyikük, mint királyi emberünk – kimenvén az elıbb mondott házak helyszínére, ott e házak valamennyi birtokszomszédját és -határosát törvényesen összehívván és azok jelenlétében bevezeti az elıbb mondott Pál deákot és Thadi Lászlót, nemkülönben a másik Pált és Ferencet, valamint Angléta és Katalin asszonyt azok birtokába, s új adomány címén örökkön való birtoklásra beiktatja ıket azokba, amennyiben nem lesz ellentmondás. Ha pedig lennének valamely ellentmondók, akkor idézze meg azokat egy megfelelı határnapra a mi személyes jelenlétünk elé a nevezett Pál deák és Thadi László, valamint a többi elıbb mondott személy ellen, hogy okát adják ellentmondásuknak. És mindezek után ezen bevezetésnek és birtokba iktatásnak a rendjét az ellentmondóknak és a beidézetteknek, ha lennének ilyenek, valamint azon birtokszomszédoknak és határosoknak, akik az elırebocsájtott beiktatáson jelen voltak, a nevével együtt, továbbá az ellentmondók számára kitőzött határnappal együtt hőségesen írjátok meg személyes jelenlétünknek. Kelt Budán, Virágvasárnap ünnepén (március 22-én), az Úr 1467. esztendejében, uralkodásunknak a tizedik, megkoronázásunknak pedig a harmadik évében. Mi tehát a mondott király urunk parancsolatainak minden tekintetben engedelmeskedni akarván, amint az kötelességünk is, az elıbb nevezett Berentei Detrik királyi emberrel együtt az elırebocsájtottak hőséges elvégzése céljából hitelre méltó tanúbizonyság gyanánt kiküldtük a mi emberünket, tudniillik Istvánt, a kiváló férfiút, egyházunk papi karának a presbiterét, akik végre onnét hozzánk visszatérvén, egybehangzó módon az alábbiakat jelentették nekünk: a Szent Ambrus püspök és hitvalló legközelébb elmúlt ünnepét követı csütörtökön (április 9-én) kimentek a mondott házaknak és kúriáknak – amelyek három jobbágytelek nagyságára terjednek ki és a mondott Sajószentpéter mezıváros közepén vannak –, valamint egy másik háznak – amelyben serfızés szokott folyni és amely ugyanazon Sajószentpéter mezıvárosban, a Hátmegutca nevő utcában van – a helyszínére, s ott a törvény szerint összehívván valamennyi birtokszomszédot és határost, tudniillik néhai Keresztúri Tamás fiát, Jakabot, néhai Berentei Simon fiait: Miklóst és Ágostont, továbbá Domonkos fia Salathrelt, Alacskai Jánost és Alacskai Antal deákot, végül a Silé-nek mondott Jánost, a nagyságos Pálóczi László gróf úrnak, országbírónak a Dédes birtokban állított tiszttartóját, aki mondott urának a nevében jött el, a nevezettek jelenlétében, valamint a fent említett tanúbizonyságunk részvételével a mondott király urunk említett embere bevezette az elıbb mondott Sajószentpéteri Pál deákot és Thadi Lászlót,

127

nemkülönben a másik Pált és Ferencet, a néhai Széki Pelbárt fia László fiait, továbbá ezen Pál deák házastársát, Angléta nemes asszonyt és a mondott László házastársát, Katalin nemes asszonyt, tudniillik a nevezett néhai Széki Pelbárt fia László leányait azon házaknak és kúriáknak a birtokába, s be is iktatta azokat ezen Pál deák és László, valamint a többi elıbb mondott személy birtokába az említett új adomány címén való örökös birtoklásra, miután azok helyszínén a törvény által elıírt és kellı napokat kivárták, s azon idı alatt egyáltalán nem jelentkezett senki ellentmondó. Ezen dolognak a bizonyságául pedig az elıbb mondott Pál deáknak, Lászlónak és a többi nevezett személynek kiadattuk a jelen, nagyobbik függı és hiteles pecsétünk erejével megerısített kiváltságlevelünket. Kelt az elıbb jelentett bevezetés és birtokba iktatás 16. napján (április 24-én).

89. 1467. Hunyadi Mátyás király kiváltságleve, amellyel vámmentességet adományoz Miskolc mezıváros lakosai számára. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 114. sz. (Miskolc mezıváros levéltárából.) Mi, Mátyás, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünk tartalma által jelentvén mindazoknak, akiket illet, hogy mi részint körültekintı híveinknek, Miskolc mezıvárosunk lakosai és polgárai bírájának, Fülöp fia Balázsnak és esküdtjének, Miklós fia Imrének a maguk nevében, valamint az összes polgár, vendég és az egész közösség nevében és személyében is a felségünk elé alázatos esedezés formájában terjesztett kérésére, részint pedig abból a megfontolásból, hogy ezen mezıvárosunk a népek számát tekintve még jobban gyarapodjék, ezen Miskolc mezıvárosunk valamennyi polgárát, vendégét és lakosát, tehát az egész közönségét különös kegyelmünkbıl örökre szólóan mentesíteni kívántuk, sıt mentesítjük a jelen oklevelünkben foglaltak által mindenfajta, általunk vagy bárki más alattvalónk által szárazon vagy vízen, bármilyen nemő és fajtájú árucikkeik, portékáik és jószágaik után bárhol és bármelyik helyen szedni szokott vámoknak – a mieinknek tudniillik és bárki máséinak – a megfizetése alól. Ennélfogva tehát nektek, összes és valamennyi hívünknek, a mi vámszedıinknek tudniillik és bárki mások vámszedıinek, akik bárhol Magyarországon most vagytok kinevezve vagy a jövendıben lesztek kinevezendık, s akik látni fogjátok a jelen oklevelet, ennek rendjében erısen megparancsolva elrendeljük, hogy ezután Miskolc mezıvárosunk elıbb mondott polgárait, vendégeit és lakosait – vagy közülük valakit – bármely vámszedı helyen, a mieinken tudniillik, vagy bárki más alattvalónknak az

128

országunkban, Magyarországon bárhol birtokolt vámszedı helyén semmiféle és semmilyen fajtájú portékáik vagy árucikkeik után – amíg tudniillik azok a saját tulajdonaik – az elırebocsájtott felmentésünk tartalmának ellenére ilyesfajta vámok megfizetésére soha, semmikor és semmilyen módon se merjétek és ne merészeljétek kényszeríteni vagy kötelezni, sem pedig a vámok meg nem fizetésének az ürügyén ıket személyükben, dolgaikban és bármely javaikban akadályozni, vagy nekik bármilyen módon kárvallást okozni. A jelen oklevelünket pedig, amelyre titkos pecsétünket is ráfüggesztettük, megparancsoljuk, hogy elolvasása után mindig adjátok vissza annak, aki bemutatja. Kelt Budán, a Pünkösd ünnepe utáni szerdán (május 20án), az Úr 1467. esztendejében, uralkodásunknak a tizedik, megkoronázásunknak pedig a negyedik évében.

90. 1469. Somogy vármegye alispánjainak és szolgabíráinak az oklevele egy szökött jobbágy ügyében történt nyomozásról és intésrıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865– 1891. V. kötet, 204. sz. Mi, Zenthersebeth-i Versther György és Kelked-i Sos Balázs, Somogy vármegye alispánjai és a szolgabírák emlékezetül adjuk, hogy a kiváló Enyngh-i Therek Ambrus törvény szerint való kérelmére kirendeltünk egy valakit közülünk, tudniillik Balvanus-i Ambrus szolgabírót az alább írt nyomozás és intés véghez vitelére, aki is onnét hozzánk visszatérvén, a következı módon tett jelentést elıttünk. Hogy ı a legközelébb elmúlt Laetare vasárnap utáni legközelebbi kedden (március 14-én) a mondott Somogy vármegyében eljárván és mindenkitıl, akitıl csak illı és alkalmatos volt – tudniillik az ezen vármegyében lakos nemes és nem nemes emberektıl – nyíltan és titokban szorgalmatosan tudakozódván, a következı igazságot tudta meg: hogy tudniillik a mondott Therek Ambrus jobbágya, Jo György, aki egyébiránt Kovaznyán lakik, valamely dolgokról és javakról nem tudott számot adni ura, ezen Therek Ambrus elıtt és máshová költözött lakni, míg végezetre Fehérvár városában találta meg a lakását; legfelségesebb fejedelmünk, Mátyás úr, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya, a mi kegyelmes urunk azonban megparancsolta, hogy vitessék el és adassák vissza ıt a mondott Therek Ambrusnak, aki pedig bilincsekben ıriztette mondott jobbágyát. A nevezett Jo György azonban valamilyen módon kiszabadulván a fogságból, elhatározta, hogy szökevény gyanánt meghúzódik nagyságos Marczaly-i Bán fia Lászlónak a mondott Somogy vármegyé-

129

ben fekvı Palcza nevezető birtokhoz tartozó birtokrészén. Ezért ı29 ugyanazon a napon a mondott Marczaly-i Lászlót a mondott Polcza birtokhoz tartozó birtokrészen megintette annak tekintetében, hogy köteles és tartozik visszaadatni és visszavitetni ezen megírt Jo Györgyöt, a nevezett Therek Ambrus jobbágyát. Marczaly-i Bán fia László azonban elutasította és jelenleg is elutasítja, hogy a nevezett jobbágyot viszszaadassa és visszabocsáttassa, erıhatalommal tartván ıt magánál, a fent említett Therek Ambrus igen nagy sérelmére és kárvallására. Kelt Somogyvárott, az elıbb mondott nyomozás és intés napjának harmadnapján (március 16-án), az Úr 1469. esztendejében.

91. 1471. Hunyadi Mátyás király kiváltságlevele Miskolc mezıváros számára a borkilenced fizetésekor szedni szokott külön adó eltörlésérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 94. sz. (Miskolc mezıváros levéltárából.) Mi, Mátyás, Isten kegyelmébıl Magyarország, Csehország, stb. királya emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által jelentvén mindazoknak, akiket illet, hogy mi felmenteni és mentesíteni kívánván Miskolc nevezető mezıvárosunkat és következésképpen a benne lakozó polgárokat és vendégeket ama szokáson kívül való fizetések alól, amelyek teljesítésére Diósgyır várunk némelyik várnagyának az idejében voltak kötelezve, ezért a mondott mezıvárosunkban bármikor lakozó említett polgároknak és vendégeknek örökre szólóan és kegyelmesen elengedtük és számukra megszüntettük ama dénárokat, amelyeket ezen polgáraink és vendégeink a bor- vagy mustkilencedek egy-egy köbölje után tartoztak megfizetni ezen Diósgyır várunk mondott várnagyai számára, sıt elengedjük és megszüntetjük a jelen oklevelünkben foglaltak által. Ennélfogva tehát nektek, a mondott Diósgyır várunk élére most állított, vagy a jövendıben állítandó várnagyainknak az ezen oklevelünkben foglaltak által igen szigorúan megparancsoljuk, hogy mostantól fogva a mondott Miskolc mezıvárosunk elıbb említett polgáraitól és vendégeitıl soha és semmilyen idıben ne merjétek és ne merészeljétek semmilyen módon sem kérni és behajtani, vagy kéretni és behajtatni a közöttük élı szokásnak és az elırebocsájtott kegyelmes felmentésünkben foglaltaknak ellenére a bor- vagy mustkilencednek ama köböljei után az ilyesfajta, nem a szokás szerint való dénárokat, vagy az ilyesfajta dénárok meg nem fizetésének az ürügyén ıket személyükben és dolgaikban akadályozni, háborgatni 29

130

Tudniillik az eljárás elvégzésére kiküldött szolgabíró.

vagy megbüntetni, kegyelmünk megtartása alatt. Jelen oklevelünket pedig, amelyet győrőspecsétünkkel erısítettünk meg, megparancsoljuk, hogy elolvasása után adjátok vissza a felmutatóknak. Kelt Diósgyırött, a Szent Pál apostol fordulásának az ünnepe utáni legközelebbi hétfın (január 28-án), az Úr 1471. esztendejében, uralkodásunknak a tizenharmadik, megkoronázásunknak pedig a hetedik esztendejében.

92. 1474. Sajószentpéter mezıváros és anyavárosa, Buda ítéletlevele egy sajószentpéteri polgárok között keletkezett perben. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 26–29. p. Az elırelátó férfiaknak, Sajószentpéter bírájának és esküdt polgárainak, barátainknak és kedves híveinknek. – Elırelátó férfiak, barátaink és ıszintén kedvelt híveink! Törvénylátást kérı leveleteket barátsággal és jóakarattal vettük és megértettük; amelynek a tartalma a következı. Kıvölgyi György, Sajószentpéter bírája és az esküdt polgárok, a ti szolgáitok a becsületes és elırelátó férfiaknak: N-nek, Buda bírájának és esküdtjeinek, tiszteletre méltó urainknak készséges engedelmességet teljes iparkodással, mint csekélyebbek az ı feljebbvalóiknak. Íme, rendeltünk és küldtünk a ti okosságtoknak és bölcsességteknek eldöntés és ítélethozatal végett egy jogkérdést és pert, amely a körültekintı férfiak, tudniillik Szeles Domonkos, mint felperes és Czakó Antal, mint perbe hívott között folyik, amely tizenhat esztendıkkel ezelıtt kezdıdött, vagyis indult és a Czakó Antal részére való fellebbezés módján mind a mai napig tart, s amelynek tárgya ez: hogy tudniillik amikor és amidın a csehek feldúlták és kifosztották ezt a tartományt, valamint ezen ország többi tartományát is, akkor történt, hogy ezek a csehek a Sajószentpéter környékén fekvı összes helységet és falut kifosztották, s elszedték minden jószágaikat és javaikat. Ebben az idıben pedig Sajószentpéter határából is igen sok jószágot, tudniillik ökröt, tehenet és lovat zsákmányoltak és hajtottak el. De mivel akkoriban a mondott Sajószentpéter mezıváros ama cseheknek már adófizetıje volt és nekik meghódolt, ezért az összes kárvallott ember elment Gömör várába a saját jószágaiért: elmentek, hogy visszakérjék és visszaköveteljék ama csehektıl, sıt vissza is kérték és követelték azokat. De mivel közöttük egyetlen, a mezıvárosunkból való esküdt sem volt, ama csehek a legkevésbé sem és egyáltalán nem akartak hinni, sıt nem is hittek nekik, hiszen tartoztunk és kötelesek lettünk volna magunk közül egy esküdtet hozzájuk küldeni és rendelni. Mi tehát megértvén a csehek akaratát, kirendeltünk és elküldtünk magunk közül egy esküdtet ama csehekhez

131

Gömör várába, valamint elküldtük a mezıváros levelét is egy hivatalos emberrel együtt; ama csehek pedig látván a mi esküdtünket, valamennyi kárvallott embernek, akikért az esküdt felelt, visszaadták a jószágaikat. De mivel ezen Czakó Antalnak csaknem ötven lova volt a zsákmányolt jószágok között, amelyekért a mezıváros kebelén belül nem fizetett adót a cseheknek és amelyeket az ezen mezıváros mellett fekvı Múcsony faluban tartott és ırzött, hanem csak a feje, háza és egyéb javai után fizetett közöttünk adót a cseheknek, ezen Czakó Antal kivévén az esküdt kezébıl Sajószentpéter mezıváros levelét, azt mondotta ama cseheknek, hogy az ı lovai is a sajószentpéteri lovak közül valók. A csehek hittek és hitelt adtak a szavainak, s valamennyi lovát visszaadták és visszaszolgáltatták neki a feleletének megfelelelıen; nagyon sok közülünk való embernek azonban visszatartották a lovait, mondván, hogy sok olyan lovat is visszakérnek, amely lovak nem a mezıváros lakosaié. Ezen kárvallott emberek pedig végül onnét hazatérvén, közülük az egyik, egy Szeles Domonkos nevő férfiú, aki akkoriban a város bírája volt, ezen Czakó Antalt a törvényszék színe elıtt perbe hívta. S ezen Szeles Domonkos Czakó Antal ellen és ellenében olyan keresetet támasztott, amely szerint ezen Czakó Antal felelete és szavai miatt neki két darab, összesen húsz arany forintot érı lova maradt a cseheknél; s kötelezte magát, hogy ezt a dolgot nagyon sok és hitelre méltó tanúbizonysággal igazolni és bizonyítani fogja. S elérkezvén a bizonyításra kitőzött határnap, elı is vezetett tíz tanúbizonyságot – egy esküdtet és kilenc közembert –, akik megkérdeztetvén, Isten iránti kötelesek hitükre vallották, hogy a mondott lovak Czakó Antal vallása és szavai következtében vesztek el a cseheknél. [– – –]30 ez a határozat született: ezen Szeles Domonkos tegyen esküt, hogy lovai húsz forintot értek, s ennek az összegnek a fele részét a mondott Czakó Antal fizesse meg neki, a másik fele részét pedig a mondott esküdt, mivel hogy ama esküdt egyetértett Czakó Antal szavaival és feleletével, s nem tiltakozott azok ellen. Czakó Antal pedig megértvén a mondott perben hozott ezen határozatot, semmilyen módon sem kívánt belenyugodni a mondott ítéletbe, hanem fellebbezést nyújtott be az ellen a kegyes emlékezető nagyságos Pálóczi László úr, ezen királyság országbírája elé, aki azonban a mondott pert maga elé venni soha nem akarta és nem is vette, s így a jelzett tizenhat esztendınyi idı óta a perbéli ellenfelek közötti ezen megmondott per nyugalomban van és áll. Ezen folyó esztendıben pedig a nevezett Szeles Domonkos a tulajdon lelki üdvössége érdekében a római pápai udvarba akarván menni és zarándokolni, a jelenlétünk elé járulván arra kért bennünket, hogy méltóztatnánk kiadni számára a Czakó Antal elleni megmondott perében tett esküjét. Mi pedig erre határnapot tőzvén ki, megígértük neki, hogy az esküdt

30

132

Itt és a továbbiakban még két, hasonló módon jelölt helyen a másolatot készítı jegyzı néhány szót nem tudott elolvasni.

polgárokkal együtt ítéletet hozunk az ügyben. Elérkezvén pedig az ügyében kitőzött határnap, így végeztünk és határoztunk: hogy tudniillik ı maga, mint harmadik személy, két szomszédjával együtt tegyen esküt, s a mondott Czakó Antal fizesse meg neki a húsz forintokat. İ pedig a számára általunk megígért törvénykezési határnapon harmadmagával le is tette az esküt. Czakó Antal azonban a most meghozott ítéletünkbe sem akart belenyugodni, hanem a mezıváros teljes közönsége, az itt lakó összes ember elé fellebbezte az ügyet: ezek pedig valamennyien meghallgatván a most hozott törvényünket, meghagyták azt a maga érvényében. A mondott Czakó Antal azonban a mezıváros közönségének az ítéletébe sem kívánt belenyugodni, hanem becsületességtek és okosságtok elé fellebbezte meg azt döntéshozatal és ítélkezés végett: amely pert tehát a fent írt formában meg is küldünk uraságtoknak. Kérjük tehát uraságtokat és esedezünk nektek, hogy a mondott perben hozzatok végleges ítéletet. Íratott Sajószentpéteren, a Szent Luca szőz ünnepe utáni legközelebbi szombaton (december 17-én), az Úr 1474. esztendejében. Ezen levélnek pedig valamennyi cikkelyét, záradékát és pontját elménkben szorgalmatosan megforgatván és megértvén, a következı álláspontra jutottunk: mivel hogy azon tanúk nyilván és világosan megvallották, hogy azon Szeles Domonkos mondott lovai azon Czakó Antal szavai és felelete következtében vesztek oda és mentek veszendıbe; s mivel maga Czakó Antal is elfogadta azon Szeles Domonkosnak és szomszédainak az esküjét, ezért ezt a pert tovább már nem lehet fellebbezni, hanem Czakó Antalnak az eskütételek megtörténte elıtt kellett volna fellebbeznie. Továbbá Szeles Domonkosnak sem harmadmagával kellett volna esküdnie, hanem egyedül is eleget tehetett volna az eskünek. Mivel pedig most [– – –] ez az ítélet született: hogy azon Czakó Antal a mezıvárosotok szokásjogának megfelelıen adjon elégtételt az elıbb írt húsz aranyforint dolgában azon Szeles Domonkosnak, mint felperesnek, visszaállítván a perben határozatként a ti [– – –] Kelt kisebb pecsétünk alatt, az Úr születésének ünnepe elıtti legközelebbi pénteken (december 23-án), az Úr 1474. esztendejében. – A budai bíró és tanács.

133

93. 1476. György prépost levele Thoklar János kassai bíró számára a Mátyás király esküvıjével kapcsolatos elıkészületekrıl. – Forrás: Wick Béla, 1941. 48. p. A nemes és körültekintı férfiúnak, Thoklar Jánosnak, Kassa város bírájának és vezetıjének, stb. tiszteletre méltó barátunknak. Nemes és körültekintı, tiszteletre méltó barátunk! Tudjátok meg, hogy immár elérkezett a legfelségesebb király urunk mennyegzıi ünnepsége, amelyre nektek is el kell jönnötök. Szent Márton püspök és hitvalló most következı ünnepének a nyolcadán (november 18-án) ugyanis a nagyságos asszony, Nápoly királyának a leánya, tudniillik a mi legdicsıségesebb úrnınk minden kétségen kívül ott lesz Székesfehérvárott. Szükség van tehát arra is, hogy – amint alább kitőnik – a király úr mennyegzıjére valamely fazekakról és egyéb konyhai eszközökrıl gondoskodjunk. Meg kell vásárolni és be kell szerezni tehát kétszáz nagy fazekat, amelyek közül tíz olyan nagy legyen, hogy bennük két ökröt meg lehessen fızni; továbbá húsz olyan legyen, hogy kettıben lehessen megfızni egy ökröt; egy bizonyos számú fazék pedig legyen közepes mérető és kisebb. Legyen továbbá tizenhárom serpenye, tizenhárom rostély, ötven vasnyárs és száz vaskanál – ezeknek a kanalaknak a fele része legyen rostás, a másik fele része pedig merítıkalán –, húsz csontvágó bárd és húsz csontvágó kés-nek mondott kés. Amiért is megkérünk titeket és a királyi felség személyében megparancsoljuk nektek, hogy miután láttátok a jelen levelet, az elıbb írt és a királyi felség számára szükséges konyhai eszközöket késedelem nélkül szerezzétek be és azok árát fizessétek ki a király úr számlájára a királyi felség adójából. Továbbá ugyancsak haladéktalanul és szintén a király úr számlájára fogadjatok szekereket és szállítsátok ide a mondott fazekakat az egyéb eszközökkel együtt, s ti is jöjjetek el azokkal. A mindezekért a felsorolt dolgokért fizetett összegekrıl pedig a számlát a maga idejében kérjük tıletek. Másként semmiképpen se cselekedjetek. Kelt Budán, a Szent Márton püspök és hitvalló ünnepe elıtti legközelebbi pénteken (november 8-án), az Úr 1476. esztendejében. – Ezen dolgokban semmiféle késlekedés ne legyen! György prépost a saját kezével.

134

94. 1487. Hunyadi Mátyás király oklevele, amellyel kiveszi az erdélyi vajdák joghatósága és mentesíti az adófizetés alól a szebeni székben lakó és a Szeben város erıdítésén dolgozó cigányokat. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Báthory Zsigmond 1583. évi királyi könyve. Mátyás, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország királya, s Ausztria fejedelme híveinknek, nagyságos gróf Báthori István országbíránknak és országunk erdélyi részei vajdájának, valamint az ı alvajdáinak üdvöt és kegyelmet. Mivel a dolog úgy van, hogy a szebeni székben lakozó cigányok, vagyis egyiptomiak – akik tudniillik Szeben városunk védelmének az érdekében bizonyos munkák elvégzésére vannak kötelezve – régtıl fogva és mindig, amint tudjuk, a szabadság azon elıjogának örvendtek, hogy senki a mondott részek vajdái vagy alvajdái közül, de az ı familiárisaik közül sem háborgathatta és zaklathatta semmilyen módon ama cigányokat és semmilyen fizetéseket vagy adókat sem csikarhattak ki tılük: ennélfogva mi azon cigányokat ilyesfajta régi szabadságaikban és elıjogaikban sértetlenül megırizni kívánván és nem akarván, hogy a dolog másképpen legyen, hőségteknek az ezen oklevelünkben foglaltak által a leghatározottabban elrendeljük és megparancsoljuk, hogy az elıbb mondott cigányokat, vagyis egyiptomiakat ezután se merészeljétek soha, semmikor és semmilyen módon sem zaklatni, háborgatni és terhelni, vagy tılük más adókat vagy behajtásokat kicsikarni vagy kikövetelni és kicsikartatni vagy kiköveteltetni, hanem tartozzatok és legyetek kötelesek megengedni és megengedtetni, hogy békességesen és háborítatlanul megmaradjanak szabadságaikban és szokásaikban. Máskülönben megengedtük és teljes hatalmunkat is adtuk – és a jelen oklevelünk által adjuk is – híveinknek, a mondott Szeben városunk polgármesterének és bírájának, valamint esküdt polgárainak, hogy semmilyen okkal se engedjék meg nektek, hogy háborgassátok és terheljétek az ilyesfajta cigányokat, a reájuk a jelen oklevél által teljességgel átruházott akaratkinyilvánításunknak megfelelıen. Mást tehát semmiképpen se merészeljetek cselekedni. A jelen oklevelünket pedig, amelyet – miután nagyobb titkos pecsétünk nincs a kezünk ügyében – titkos győrőspecsétünkkel pecsételtettünk meg, azt akarjuk, hogy elolvasása után mindig adjátok vissza azoknak, akik majd bemutatják. Kelt Bécsújhely városának az ostroma alatt, Virágvasárnapon (április 8-án), az Úr 1487. esztendejében.

135

95. 1490. Ellerbach István levele a jobbágyait ért hatalmaskodás miatt gersei Pethı Miklóshoz és Jánoshoz. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 129. p. Nagyságos urak, tiszteletre méltó fivéreink és barátaink! Azt mondják nekünk a Körmend mezıvárosban lakozó valamely jobbágyaink és népeink, hogy tegnap, tudniillik a legszentebb Mária Magdolna ünnepén (július 22-én), amidın az Egerszegen tartani szokott vásárról jöttek, valamely embereitek kifosztották ıket, elvették bizonyos portékáikat, valamint egyéb, náluk talált dolgokat is; ezen embereitek közül némelyeket e jobbágyaink jól ismernek, mivel korábban nálunk tartózkodtak. Ezért tehát a jelen levelünk által a legszorgalmatosabban kérjük nagyságtokat, hogy amennyiben nem a ti akaratotokból történt jobbágyaink és népeink portékáinak az elvétele, akkor intézkedjetek, hogy azon embereitek épségben, teljesen és minden hiányosság nélkül adják és szolgáltassák vissza az elıbb mondott embereink valamennyi portékáját. Jól tudjátok ugyanis, hogy mi ellenetek eddig egyáltalán semmi rosszat sem cselekedtünk, hanem inkább teljes barátsággal és jó atyafisággal voltunk irántatok. Ráadásul mi eddig még semmi rosszat sem kezdettünk: ha azonban nagyságtoknak valamilyen fenyegetı szándéka és törekvése lenne ellenünk, akkor hozzátok azt a tudomásunkra, hogy magunkra való vigyázattal tudjunk lenni azzal kapcsolatban. Ha ugyanis ezután ilyen módon kívántok ellenünk eljárni, akkor majd meglátjuk, hogy az ilyen esetekben kinek sikerülhet több dolog. Ennélfogva tehát bármit is akartok tenni az elıbb írottak tekintetében, kérünk benneteket, hogy tudósítsatok leveletekben arról. Körmendrıl, a Szent Jakab apostol ünnepe elıtti legközelebbi pénteken (július 23-án), az Úr 1490. esztendejében. Monyorókeréki Elderboh István, stb.

136

96. 1495. A somogyi konvent jelentése II. Ulászló királynak arról a vizsgálatról, amelyet több hatalmaskodási ügyben végzett el. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. V. kötet, 250. sz. A legfelségesebb fejedelemnek és úrnak, Ulászló úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, Csehország, stb. királyának, legkegyelmesebb urának a somogyi Szent Egyed monostor konventje örök közbenjárását hőségével együtt. Tudja meg felségtek, hogy teljes tisztelettel a kezünkhöz vettük a felségteknek hozzánk parancsképpen küldött, s vizsgálat, idézés és tudósítás tárgyában kiadott oklevelét, amelynek tartalma a következı. Ulászló, Isten kegyelmébıl Magyarország, Csehország, stb. királya híveinknek, a somogyi egyház konventjének üdvöt és kegyelmet. Azt panaszolják nekünk a Leweld-i Szent Mihály arkangyal kolostor perjelének, tisztelendı Györgynek, valamint ugyanazon kolostor konventjének és karthauzi renden lévı szerzetes testvéreinek a személyében, hogy abban az esztendıben, amelynek immár az ötödik fordulója is beállott, mégpedig az akkor múlt Pünkösd ünnepe táján (1490. május 30. körül) – amikor és amidın tudniillik Somogy vármegye nemeseinek és nem nemeseinek az egyeteme a legfelségesebb fejedelemnek, Miksa úrnak a hadserege és hadi népe ellen táborba szállott –, amikor az elıbb mondott panaszosok valamely Boldas Mihály nevezető, a mondott Somogy vármegyében fekvı Nagh Karad nevő birtokukban lakozó jobbágya visszatérıben megérkezett Chychal faluba, akkor nemes Kwp-i Pál nem tudni, miféle indulattól vezettetvén, cinkostársaival egyetemben fegyveres és hatalmaskodó kezekkel ellenség módjára rárontott ezen Boldas Mihályra és egyáltalán nem kérdezısködvén sem vétkei, sem érdemei felıl, sebesítések és verések kemény ütlegeivel illette, s ezenfelül még lándzsáját, vagyis dárdáját is keresztül verte a mellén, félholtan hagyván ıt ott. Továbbá ezen Kwp-i Pál valamely Alsogyerthan nevezető maradványerdı-részt, amely a mondott Somogy vármegyében lévı Kwp helység igaz határai között fekszik és közösen illeti meg ezen panaszosokat és a mondott Kwp-ról való többi nemest, a maga számára elfoglalt és elfoglalva tart, s ıriz jelenleg is. Ezenkívül Szent Fülöp és Jakab apostoloknak a legközelébb elmúlt ünnepe elıtti legközelebbi hétfın (április 27-én), amidın a fent mondott panaszosok valamely Marcus Mihály nevezető, a mondott Nagh Karad-on lakó jobbágya a saját vetésében találta Kyskaradh-i nemes Zewke Péter egy ökrét és amidın azt be akarta hajtani, akkor a nevezett Zewke Péter jobbágyával, Chokal Demeterrel és ugyanazon Kyskarad-i nemes Tamás deák jobbágyával, Hahozo Benedekkel együtt fegyveres és hatalmaskodó kézzel rárontván ezen Marcus Mihályra, sebesítések és ütlegelések

137

kemény csapásaival illették ıt. Azután abban az esztendıben, amelynek immár a harmadik fordulója is bekövetkezett, mégpedig Szent Benedek apát akkor elmúlt ünnepén (1492. március 21-én), amidın az elıbb mondott panaszosok valamely jobbágyai, a Thard faluból való Warga Mihály, Thoth Máté és hasonlóképpen Thoth Bálint – egy anyától született fivérek – portékáikkal a Thur mezıvárosban tartandó vásárra mentek, akkor ugyanazon Thur-i nemes Zenthe Benedek cinkostársaival, tudniillik az ugyanazon Thard-ról való Péterrel és Orbánnal, a fehérvári Szent Miklós püspök és vértanú egyház prépostjának a jobbágyaival és az ugyanonnét való Porti Bálinttal, a Thard-i plébános, Balázs úr jobbágyával együtt fegyveres és hatalmaskodó kézzel rárontván ezen Mihályra, Mátéra és Bálintra, ıket nyomorult halállal elveszejtette. Majd ugyancsak abban az esztendıben, amelynek harmadik fordulója állott be, tudniillik Szent Benedek apát ereklyéi átvitelének az ünnepén (július 11-én), amidın ezen panaszosoknak a mondott Nagkarad helységben lakozó valamely jobbágyai: Fodor György, Gyergfy János és Sebestyén, valamint Nagh Ferenc a saját szükségükre némely dolgot beszerezni kívánván, az elıbb mondott Thwr mezıvárosban tartani szokott éves vásárra mentek, akkor a kiváló Thwr-i Zantho János szolgájával, Halagosd-i Chak Barnabással, valamint az ugyanazon Thwr-ból való jobbágyaival: Bewy Miklóssal, Bewy Péterrel, Raythot Balázzsal, Vary Ambrussal, Lowas Tamással, Kowach Gergellyel, Mykel Mihállyal és Gogan Jánossal együtt fegyveres és hatalmaskodó kézzel ezen Fodor Györgyre, Nagy Ferencre, Gergfy Jánosra és Sebestyénre rontván, ıket a sebesítések és ütlegek kemény csapásaival illette. Végezetül Thwr-i nemes Kozma Simon ezen panaszosoknak a mondott Somogy vármegyében lévı ugyanezen birtokrészében fekvı valamely Naghreth nevezető rétjét, amely néhai Thardj Balázs jobbágytelkéhez tartozik, hatalmaskodás útján elfoglalta a mondott panaszosok sérelmére és igen nagy kárára. – Ezért tehát hőségteknek erısen meghagyván parancsolatba adjuk, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Gamas-i Kozmas András, vagy Thard-i Péter, vagy Myklosa Pál, vagy Bíró Máté ugyanazon Thard-ról, vagy Feyereghaz-i Kis György, vagy ugyanonnét László vagy Posa Miklós, vagy Thard-i Cheh Gergely – a többiek távollétében valamelyikük, mint a mi emberünk – elıbb megtudván a fentebb elmondottakról a színtiszta igazságot, idézze meg a mondott Kwp-i Pált és a többi fent nevezettet az elıbb említett panaszosok ellen Szent Mihály arkangyal most eljövendı ünnepének a nyolcadára (október 6-ra) személyes jelenlétünk elé, hogy hathatós magyarázatot adjanak a fent elmondottakról, és megparancsolván az elıbb mondott Zewke Péternek, Tamás deáknak, nemkülönben a fehérvári Szent Miklós püspök és hitvalló egyház prépost urának, továbbá Zantho Jánosnak, hogy állíttassák elı fent nevezett jobbágyaikat és familiárisaikat, ugyanott és ugyancsak nekik meghagyván, hogy vagy jelenjenek meg személyes jelenlétünk elıtt az elıbb mondott

138

nyolcadon és állíttassák elı jobbágyaikat is, vagy ha nem, akkor a megjelenı fél kérésére azt tesszük az elıbb elmondottakban, ami a jog számára üdvösnek látszik. És mindezek után ezen vizsgálat, idézés és tudósítás sorát a megidézetteknek és az elıállíttatni parancsoltaknak a nevével együtt, ahogyan az ki volt adva, hőségesen írjátok meg személyes jelenlétünknek. Kelt Budán, az Úr Pünkösdjének az ünnepe elıtti legközelebbi csütörtökön (június 4-én), az Úr 1495. esztendejében. És az ezen levélben foglaltaknak megfelelıen az elıbb mondott Thard-i Myclosa Pállal, felségtek emberével kiküldtük tanúbizonyság gyanánt a mi hitelre méltó emberünket, egy szerzetes testvért közülünk, tudniillik János papot az elırebocsájtottak hőséges véghezvitele céljából, akik végül onnét hozzánk visszatérve, esküjük alatt és egybehangzóan jelentést tettek elıttünk a következı módon. Hogy ık Mária édesanyjának, Szent Annának a legközelébb elmúlt ünnepe utáni legközelebbi hétfın (július 27-én) a mondott Somogy vármegyében együtt eljárván, ezen vármegye minden nemes és nem nemes emberétıl, akiktıl tudniillik illendı és alkalmatos volt, nyíltan és titokban szorgalmatosan tudakozódván, megtudták, hogy minden elırebocsájtott dolog és az elırebocsájtottak minden egyes ténye úgy és olyan módon történt meg és ment végbe, ahogyan azokat felségteknek elmondották és ahogyan azokat fent írt leveleteknek a tartalma teljes egészében magában foglalta. S miután megtörtént ez a tudományvétel, felségtek ezen embere a mi tanúbizonyságunk jelenlétében az említett Kwp-i Pált Kwp-ön, Zewke Pétert és Kyskarad-i Tamás deákot ugyanazon Kykarad-on, Halyakosd-i Chak Barnabást pedig Halyakosd-on, továbbá Thwr-i Kozma Simont és Thwr-i Zenthe Benedeket Thwr-on, Balázst, a Thard-i plébánost pedig Thard-on, a fehérvári Szent Miklós püspök és hitvalló egyház prépostját Thard-on és Thwr-i Zantho Jánost ugyancsak Thard-on – tudniillik mindegyikıjüket az ezekben a helységekben általuk birtokolt birtokrészeken – a fent említett panaszosok ellen Szent Mihály arkangyal ünnepének most eljövendı nyolcadára megidézte személyes jelenlétetek elé, hogy hathatós magyarázatot adjanak a fent elmondottakról, és megparancsolván az elıbb mondott Zewke Péternek, Tamás deáknak, nemkülönben a Szent Miklós hitvalló egyház prépost urának és Balázs Thard-i plébánosnak, továbbá Zantho Jánosnak, hogy állíttassák elı fent nevezett jobbágyaikat és familiárisaikat, ugyanott és ugyancsak nekik meghagyván, hogy vagy személyesen jelenjenek meg személyes jelenlétetek elıtt az elıbb mondott nyolcadon és ott állíttassák elı felsorolt jobbágyaikat is, vagy ha nem, akkor a megjelenı fél kérelmére azt teszitek a fent leírtakban, ami a jog számára üdvösnek látszik majd. Kelt az elıbb mondott vizsgálat, idézés és tudósítás napjának a huszadik napján (augusztus 15-én), az Úr fent mondott esztendejében.

139

97. 1505. Borsod vármegye alispánjának és szolgabíráinak oklevele egy hatalmaskodási ügyben folytatott vizsgálatról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 125. sz. (A Négyesi Szepessy család berentei levéltárából.) Mi, szakácsi Tokos Albert alispán és Borsod vármegye szolgabírái emlékezetül adjuk, hogy nemes vattai Sissáry Demeter, Lövey Ambrus deák, Nagy Antal, Zsigmond deák, Kovács László, Katalin, néhai lövıi Zakay Miklós leánya, valamint Zakay János és vattai Szennyes Ambrus jogos és törvényes kérelmére kiküldtük törvényszékünkbıl az alább írt vizsgálat elvégzése céljából emberünket, vattai Chaim András nemest bábai Mátyus Benedekkel és az elıbb mondott Szennyes Ambrus szolgabíróval együtt, akik végül hozzánk visszatérve, a következı módon tettek jelentést elıttünk: hogy tudniillik ık Szent István király legutóbb elmúlt ünnepén (augusztus 20án) a mondott megbízatásban eljárván, mindenkitıl, akitıl illett és szabad volt, vagyis a mondott vármegye nemes és nem nemes lakosaitól nyíltan és titokban szorgalmatosan tudakozódván, a történtekrıl ezt az igazságot tudták meg: a legutóbb elmúlt nyáron Mezıkövesd mezıváros körültekintı bírái, Olasz Domonkos, Vígy Orbán és Edelényi Tamás, valamint ugyanazon mezıváros népei és lakosai: Fábián Péter, Szabó Máté, Szombathy Tamás, Sárkány György, Barla Balázs, Jász András, Némethy Gergely, Végpál László, Gule Tamás, Busa Balázs, Jász Fábián, Bolobás Márton, G[– – –]31 Sebestyén, Fejszés Lırinc, Szarka Bálint, Kisantal Sebestyén, Fejér Damján, Tóth Mihály, Báthor Kristóf, Szabó Jakab, Felföldi Máté, Víg Miklós, Zarándi László, Bede Demeter, Lengyel György, Dehay György, Víg Máté, Borsodi Bálint, Szabó István, Somogyi Balázs, Jász Ádám, Kövesdy Alajos, Gali Tamás, Gali Domonkos, Gule Gergely, Marja Gergely, Dobó Ambrus, Szenczi András, Dobó Lukács, Jeges Balázs, Jámbor György, Szekeres Gergely, Busa Péter, Tárkányi Péter, Németh Pál, Szabó Mihály, Ács Pál, Fejes László, Cseri János, Szigeti Ágoston, Herde Tamás, Pap László, V[– – –] Miklós, Németh István, Fejér Antal, Jász György, Csúthi István, Csúthi Balázs, Nagy István, Galambos Bertalan, Felestekem Benedek, Szolga Miklós, Varga Imre, Szente Simon, Szente Benedek, Kıvágó János, Kovács Imre, Ózdi Balázs, Szőcs Orbán és Süvöltı Dénes a fent nevezett elıterjesztıknek az ebben a vármegyében fekvı, Lövı nevő birtokuk határában és határjelei között lévı termékeny kaszáló rétjeik nagy részét lekaszálták és a lekaszált, csaknem 150 szekérnyi szénát elhordták és hatalmasul oda fordították, ahová akaratuknak

31

140

Az oklevél kitörése miatt itt és még egy, ugyanígy jelölt helyen a vezetéknevekbıl csak egy-egy bető olvasható.

tetszett, a nevezett elıterjesztıknek igen nagy kárvallására és veszteségére. Kelt Miskolcon, a Krisztus anyja, Szőz Mária születésének az ünnepe utáni legközelebbi szerdán (szeptember 10-én), az Úr 1505. esztendejében.

98. 1505. II. Ulászló király általános vámmentességet adományoz a sajószentpéteri polgárok és lakosok számára. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 18–20. p. Mi, Ulászló, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország, stb. királya emlékezetül ajánljuk a jelen oklevelünkben foglaltak által mindazoknak, akiket illet, hogy mi részint kellı tekintetbe vévén, ahogyan az illik, híveinknek, a nagyságos Pálóczi Mihálynak, királyi pohárnokaink mesterének és vér szerint való fivérének, Antalnak a hőségét és hőséges szolgálataiknak a fizetséget nem váró érdemeit, amelyeket irántunk és ezen országunk, Magyarország szent koronája iránt mindig a legnagyobb hőséggel és a hőség állhatatosságával tanúsítottak dicséretre méltó módon; részint pedig a Borsod vármegyében lévı és fekvı, Sajószentpéter nevezető mezıváros haszna és elımenetele érdekében is a mondott Sajószentpéter mezıváros kebelébıl való és ott élı összes polgárt, lakost, ott lakozó embert és valamennyi kereskedıt, a most élıket és a jövendıbelieket egyaránt, s azon mezıváros teljes közönségét örökre szólóan kivétettük és mentesítettük a vámokon és réveken, tudniillik mind a mi királyi vámjainkon, mind pedig bárki másnak az akár a földön, akár a vízen lévı vámjain bármiféle portékáik, állataik, árucikkeik és eladni való jószágaik – bármiféle fajtájúak és nemőek is legyenek azok, amíg saját tulajdonaik – után a bárhol az ezen a Magyarországon a mi és bárki más vámszedı helyein és révein szedni szokott vámoknak a megfizetése alól, valamint a dézsmafizetés alól is, sıt kivesszük, felmentjük és mentesítjük a jelen oklevelünkben foglaltak által. Ezért tehát nektek, híveinknek, mind a mi királyi vámjaink, mind pedig bárki más vámjai és révjei – bárhol is legyenek azok ezen országunkban – összes és minden egyes ispánjának és vámszedıjének, a most e hivatalokban lévıknek és a jövendıben állítandóknak egyaránt, akik a jelen oklevelet látni fogjátok, az ebben foglaltak által a legszigorúbban meghagyva elrendeljük és megparancsoljuk, hogy ezután az elkövetkezendı örök idıkben a mondott Sajószentpéter mezıváros bármely polgárait, vendégeit és kereskedıit, ameddig tudniillik azok ama mezıváros kebelében élnek, sem a mi vámszedı helyeinken és réveinken, sem pedig bárki máséin, bárhol is legyenek azok a mi Magyarországunkon, soha és semmikor ne merjétek és ne merészeljétek portékáik, állataik, árucikkeik és

141

egyéb eladni való jószágaik – bármiféle fajtájúak és nemőek is legyenek ezek, ha saját tulajdonaik – után vám- vagy révpénz fizetésére kényszeríteni és szorítani a mi elırebocsájtott kegyelmes felmentésünk formája ellenére; vagy ıket és közülük bárkit is az ilyesfajta vám- és révpénznek, valamint a dézsmáknak is a meg nem fizetése ürügyén bárhol a mi Magyarországunkon személyükben, portékáikban és bármiféle jószágaikban háborgatni, akadályozni, vagy akármilyen módon is megkárosítani, a mi kegyelmünket a szemetek elıtt tartva. A jelen oklevelünket pedig – amelyet az általunk, mint Magyarország királya által használt titkos függıpecsétünkkel erısítettünk meg –, azt akarjuk, hogy elolvasása után mindig adjátok vissza annak, aki bemutatja. Kelt Budán, Szent Katalin szőz és vértanú ünnepén (november 25-én), az Úr 1505. esztendejében, magyarországi királyságunknak a tizenhatodik, a csehországinak pedig a harminchatodik évében.

99. 1508. II. Ulászló király kiváltságlevele, amellyel rendszabást adományoz a miskolci mészárosok céhének. – Forrás: Szendrei János, 1886–1911. III. kötet, 150–152. p. Ulászló, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország, stb. királya a dolog örökkön való emlékezetére. Tetszett felségünknek a helyesen való kormányzás egyéb gondjai között lelkünk figyelmét olykor arra is kiterjeszteni, hogy a hatalmunk alá vetett polgároknak és népeknek a bıkezőségünk édességétıl megérintett állapota és egysége a polgárok számát és ugyanúgy a vagyonát tekintve is fejlıdésnek induljon, s ennélfogva ezen kegyelmünk reájuk áradván, nevünk örök emlékezete általuk és utódaik által is megtartassék. Ezért mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevelünkben foglaltak által, hogy elırelátó és körültekintı híveink, a Miskolc mezıvárosunkban lakozó mészáros mesteremberek bizonyos polgártársaik által azt a jelentést terjesztették felségünk elé, hogy elsısorban a legjobb és legnagyobb Isten, valamint legszentebb, szeplıtelen és mindig szőz szülıanyja, Mária tiszteletére, végül pedig saját hasznukra és alkalmatosságukra mesterségük és foglalkozásuk gyakorlásával és végzésével kapcsolatban, az egymás közötti örök meghatározás és az alább megírt törvénycikkelyek alatt valamely rendszabást – amelyet céhnek, vagyis társaságnak lehet nevezni – készítettek és alkottak; s most azt kérik alázatosan felségünktıl, hogy méltóztassunk e törvénycikkelyeket számukra kiadni és engedélyezni, az azokban lévı összes tartalmat jóváhagyni, érvényesíteni és elfogadni, s kiváltságlevelünk formájában átírni, végül azokat valamennyi bennük foglalt pontban, záradékban és rendelkezésben ezen mészáros mesteremberek számára örökre szóló ér-

142

vénnyel megerısíteni. Ezeknek a törvénycikkelyeknek a rendje pedig az alábbi módon következik. Elıször is: hogy a mészáros mesteremberek közül egyik se merészeljen a húsvágásra rendelt idıszakok alatt több húst vágni, mint a másik. Azután, hogy a mészáros mesterséget a saját kezével gyakorolni nem tudó mészáros ne tarthasson mészárszéket. Továbbá, hogy közöttük senki ne nyerhessen el hivatalt, csupán csak az, akit a mesterek közönsége megválaszt. Továbbá, hogy ugyanazon mesteremberek minden esztendıben választhassanak maguk közül egy vagy két mestert és emelhessék azokat a céh tisztségviselıivé, vagyis a társaság elöljáróivá, akik a mondott Miskolc mezıvárosunk adott idıben állított bírájának a keze által vigyázzanak arra, hogy a mondott társaság valamennyi dolgának hőséggel viseljék gondját, annak szükségleteirıl gondoskodjanak, ahogyan kell és illik, s amennyire erejük és hivataluk megengedi. Ha pedig úgy látják, hogy bárhonnét is valamiféle veszedelem fenyegeti a mondott társaságot és e veszedelemnek egyedül és magukban nem képesek ellenállni és ellenszegülni, akkor tartozzanak azt a mondott mezıvárosunk bírájának a tudomására hozni, s annak mind tanácsával, mind segítségével a társaságnak a veszedelemre hajló dolgaiban megoldást találni. A vitákat pedig, ha ezen mészáros mesteremberek között bármilyen dolgoknak az okán is támadnának ilyenek, ezen céhmesterek elsıben is ismerjék meg, vizsgálják át és gondolják végig, s ha a perlekedı felek valamelyike a céhmesterek igazságtételével nem elégednék meg, akkor legyen szabadsága perét és perének tárgyát azon nyomban az elıbb mondott mezıváros bírája elé terjeszteni és a pert elıtte folytatni. Végezetül pedig: hogy ezen mészáros mesterembereknek legyen hatalma az elıbb mondott Miskolc mezıvárosunk plébániatemplomában kiválasztani egy oltárt – azt, amelyiket csak akarják –, valamint megválasztani papnak egy jó lelkiismerető és dicséretes élető férfiút, aki minden nap vagy minden héten, ahogyan vele a fizetségérıl és a tartandó misékrıl meg tudnak egyezni, tartozzék isteni dicséreteket és miséket tartani lelküknek az üdvéért és az egész társaság elımeneteléért. Mi tehát meggondolván azt, hogy az elıbb mondott mészáros mesteremberek kérése üdvös és összhangban áll a józan ésszel: hogy általuk Isten tisztelete is gyarapíttassék és hogy társaságuk az elıbb felsorolt törvények által megerısítve nagyobb biztonságban fennmaradjon és álljon, mind az elıbb mondott mészáros mesteremberek társaságának az elırebocsájtott rendtartásához, mind pedig ezen társaságnak az önmagával szemben való rendelkezés formájában közreadott cikkelyeihez – amenynyiben ezek nem járnak együtt azon mezıvárosunk és lakosai közönséges javának a kárával és amennyiben azokat azon mezıvárosunk közönsége beleegyezı akarattal jóváhagyja –, jóindulatú királyi beleegyezésünket adtuk, sıt adjuk is, és hasonlóképpen jóváhagyásunkat, s nemkevésbé azon cikkelyeket és a bennük foglalt

143

valamennyi tartalmat ezen mészáros mesteremberek, valamint örököseik és összes utódaik számára örökre szóló érvénnyel megerısítjük. Ezen dolog emlékezetére és örök érvényére kiadattuk nekik a jelen, titkos pecsétünk – amelyet mint Magyarország királya használunk – ráfüggesztésével közrebocsájtott oklevelünket. Kelt Budán, a Szent Jakab apostol ünnepe elıtti legközelebbi vasárnapon (július 23-án), az Úr 1508. esztendejében, magyarországi királyságunknak a tizennyolcadik, csehországi királyságunknak pedig harmincnyolcadik évében.

100. 1514. Bagoly Ferenc keresztes vezetı levele Kakuk Mihályhoz, Kassa város fıbírájához. – Forrás: Fekete Nagy Antal, stb. 1979. 91–92. p. A legkészségesebb szolgálatokat illendı tisztelettel. Kiváló és mindig tiszteletre méltó úr! Íme, megértettem megbízható és jámbor embereknek a jelentéseibıl, hogy fenyegettek engem. Egyáltalán nem tudom, mely ok miatt üzentek fenyegetéseket nekem, mivel egyáltalán nem cselekedtem semmit ellenetek. Ezért a lehetı legbiztosabban tudni akarnám uraságtoktól, hogy miért üzentek fenyegetéseket nekem, barátaimnak és a keresztet viselıknek, sıt: az egész ország akaratából, valamint a legszentebb pápa és a tisztelendı Tamás úr, esztergomi érsek akaratából egybegyőlteknek? Mivel hogy nem az én szükségemre történik, ha a barátaimmal és a keresztesekkel együtt mindannyian alá, s fel járunk és – hogy igazabban megmondjam – portyázunk, hacsak nincs parancs számomra a tisztelendı érsek úrtól, és az ı parancsolatját én semmi módon nem akarom megszegni, hanem parancsainak minden igyekezettel engedelmeskedni és eleget tenni akarok. Ezért inkább akarnám, hogy ne üzenjetek ilyeneket és ne küldjetek fenyegetéseket a szent kereszt hőséges szolgáinak, sıt inkább az volna illendı és tisztes dolog, hogy ti is minden erıtökkel felkeljetek a keresztény vér legmegátalkodottabb szomjúhozói ellen és megoltalmazzátok ezt az országot. Ezenfelül tudni és érteni akarnám, hogy ha kiválóságtok meg akarja segíteni ezt az országot, vajon ezen ország ellen felkelni és a legszentebb pápa parancsainak nem engedelmeskedni akartok-e, vagy engedelmeskedni? Ezért inkább illenék, hogy azok, akik a kiváló és szabad királyi városokat lakják, megoltalmazni törekedjenek ezt az országot, mintsem hogy ezen ország romlásán örvendezzenek. Egyébiránt ha a szabad királyi városoknak szüksége lenne rám, barátaimra és a keresztesekre, s meg kell azokat oltalmazni, tudjátok meg biztosan és a jelen levelemmel bizonyítom, hogy minden igyekezetemmel meg szeretném és akarom segíteni ıket és teljes hőségemmel oltalmazni akarom ezt az országot. Göncrıl, az Úr mennybemenetelének

144

nyolcada elıtti szerdán (május 31-én), az Úr 1514. esztendejében. Bagoly Ferenc, a keresztesek mezei kapitánya. (A külzetén:) A kiváló Kakuk Mihály úrnak, Kassa város bírájának és minden polgárának adassék a legnagyobb tisztelettel.

101. 1514. Egy keresztes vezér fenyegetı levele Heteley Mihályhoz, Tokaj vára várnagyához. – Forrás: Fekete Nagy Antal, stb. 1979. 96. p. A legalkalmatosabb szolgálatokat illendı szeretettel! Kiváló és tiszteletre méltó urunk! Megértettük némelyeknek a jelentéseibıl, hogy testvéreink, vagyis a keresztet viselık közül meggondolatlan vakmerıséggel némelyeket megöltél és legyilkoltál, s ezenfelül másokat közülük bebörtönözve tartasz. Továbbá jelentjük az ezen levelünkben foglaltak által, hogy ha testvéreink közül valaki történetesen valami rosszat cselekedett volna is, nem kellett volna a te hatalmaddal közülük senkit sem megölni vagy fogságba vetni, hanem csak néhány napig tartóztatni kellett volna ıket és mi mindenképpen igazságot szolgáltattunk volna és sérelmedért elégtételt adtunk volna. Jól hányd meg magadban és gondold meg ezt a dolgot, mert a legszentebb pápa és a tisztelendı érsek urunk parancsolatja ellen, valamint az egész keresztény világ, vagyis a keresztény hit ellen merészelted mindezt cselekedni, azaz Isten és a keresztény hit ellen. Ezért kérünk, hogy akiket bebörtönözve tartasz, egyáltalán ne siess elveszejteni, hanem tartsd még ıket néhány napig, mert ebben a dologban igazságot akarunk szolgáltatni. Mert ha elveszejtenéd ıket, a magasságos Isten és a szent kereszt, amelynek gyızedelmes jelét a mellünkön viseljük, megsegít minket, a testvéreket, vagyis a kereszteseket, amiben semmit nem kételkedünk, s amíg csak egy is marad közülünk, egyáltalán nem hagyjuk ıket, hanem bosszút állunk a rajtuk esett gyalázatért és összes jószágaidat, vagyis birtokaidat el fogjuk pusztítani és fenekestül fel fogjuk dúlni. – Patakról, a keresztesek hadvezére. (A külzeten:) Heteley Mihály nemzetes úrnak, Tokaj vára várnagyának adassék.

145

102. 1520. Sajószentpéter mezıváros tanácsának levele Bártfa város tanácsához egy ottani polgár ügyében hozott ítélet kapcsán. – Jelzete: Bártfa város levéltára, 4926. sz. Mi, Nyírı János sajószentpéteri bíró, s ugyanezen mezıváros többi esküdtjei és polgárai, üdvöt. Tudomásul adjuk a jelen levélben foglaltak által, hogy Bodnár János, aki tudniillik halkereskedı, a társaival együtt eladott egy kis hordó heringet Kazay Sebestyénnek, ı pedig a hordócskát igaz és becsületes emberek elıtt megvásárolván és azután felnyitván, hiányosnak találta azt: olyanképpen, hogy valakik fadarabokat és deszkákat raktak beléje, hogy ne lehessen érezni semmilyen ürességet. Miután pedig a már mondott Kazay Sebestyén tudomást szerzett a hamisításról, a már említett Bodnár Jánost, városotok lakosát a társaival együtt a törvény elé idézte. Ezen mezıváros bírája pedig megvizsgálván az ügyet, mivel Kazay Sebestyén csupán gyanúság alapján, vagyis nem teljes bizonyossággal adta elı a tényt, a dolog teljeskörő megerısítése érdekében a már mondott bírák azt rótták ki ezen Bodnár Jánosra, hogy tegyen esküt három emberrel együtt; s ı törvényesen és eskü alatt tisztázta is magát azon cselekedet alól, hogy nem az ı tudtával esett meg a csalárdság. Ezenfelül ı maga teljes egészében visszafizette a heringek árát is. A hordócska pedig a heringekkel együtt a bíró házánál van. Ha pedig ezen Bodnár János perrel meg akarná keresni azt, aki miatt ilyen kárt vallott és veszteséget szenvedett, akkor a bírák és az esküdtek tanúbizonysága alapján keresetet indíthat. Ha pedig az, akié volt a hordócska, s akitıl a most mondott megvásárolta azt, nem akarná, hogy valami kárt szenvedjen, akkor a Szent Gergely pápa ünnepe elıtti péntekig (március 9-ig) átadatik a dolog annak, akinek a tulajdona: senki másnak azonban, csakis annak, akitıl vásárolta. Kelt a mezıvárosunkban, mint fent, az Úr 1520. esztendejében. Ne csodálkozzék pedig okosságtok azon, hogy a levél így, a kisebbik pecséttel van megerısítve, mivel a mezıváros bírája ez elıtt az idı elıtt arra kényszerült, hogy a nagyságos úrhoz, a földesúrhoz menjen, s a mezıváros ama pecsétjét a bíró elzárva tartja.

146

103. 1526. A mohácsi csatába induló Pálóczi Antal végrendelete. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 82 732. sz. Az Atya nevében, amen. Az Úr születésének az 1526. esztendejében, Szent Jakab apostol ünnepén (július 25-én). Mi, Pálóczi Antal, Zemplén vármegye fısipánja, stb. a legfelségesebb fejedelemmel és úrral, Lajos úrral, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország királyával együtt hadba és háborúba akarván indulni és vonulni a legveszedelemesebb törökök ellen, minden tekintetben egészséges testtel és elmével, s az értelem birtokában arra az esetre – amit Isten távoztasson el –, ha abban a hadban halálunk történnék, ilyen végrendelkezést tettünk minden jószágainkról és birtokainkról, várainkról, mezıvárosainkról, városainkról, falvainkról, földjeinkrıl és egyéb örökségeinkrıl, amelyek a teljes Magyarországon fekszenek, továbbá az ezüstnemőekrıl és bármilyen más ingó vagy ingatlan jószágokról, amelyeket a legmagasabb Isten ajándékozott nekünk, s ıseinktıl és szüleinktıl szállottak reánk. Elıször: a legfelségesebb úrnak és fejedelemnek, Lajos úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, Csehország, stb. királyának, temészet szerint való és legkegyelmesebb urunknak adunk és hagyunk egy nagy, aranyozott ezüst kupát, amely virágokkal van díszítve. Továbbá: minden jószágunkat és birtokunkat, amelyet a teljes Magyarországon, bármely helyen és vármegyében birtokolunk, tudniillik az összes várakat, mezıvárosokat, városokat, falvakat, földterületeket, stb. adjuk és hagyjuk nagyságos Pálóczi Katalin asszonynak, egy anyától való nıvérünknek, egyszersmind öt fiának, tudniillik Csaholy Ferenc úrnak, a csanádi székesegyház püspökének és Csaholy Imrének, fivéreinknek, néhai Csaholy Imre fiainak, valamint Mihály sárospataki plébánosnak és csanádi nagyprépostnak, továbbá Zsigmondnak és Istvánnak, az elıbb mondott nagyságos Pálóczi Katalin asszony és férje, néhai nemzetes Ráskay György fiainak – nem számítva és kivéve azonban két falut, a Heves vármegyében fekvı Hevesivánt és Szentmiklóst, amely birtokokat hagyjuk és adjuk az egri egyház káptalanjának örökmise végett, oly módon, hogy azon káptalanbéli urak jelöljenek és válasszanak ki egy kápolnát Szent Antal hitvalló és Szent Mihály arkangyal neve alatt a Szent János evangelista székesegyház szentélyének az oldalában, ahol minden héten két misét: az egyiket vasárnap a Szentháromságról, a másikat pedig pénteken az Úr szenvedésérıl énekeljenek vagy énekeltessenek és mondjanak ezen káptalanbéli urak alázatosan és a halottakkal kapcsolatos imádságok ájtatos elmondásával együtt. Továbbá a Tisza mellett fekvı birtokainkat, tudniillik Bercelt, Gávát, Kenézlıt és Zalkodot hagyjuk és adjuk a Sárospatakon lévı Szent János egyháznak, oly módon, hogy a pataki plébánosunk legyen köteles és tartozzék minden héten mi-

147

séket énekelni vagy énekeltetni, mondani vagy mondatni, mégpedig minden hétfın halotti misét a három olvasmányos reggeli dícsérettel, vasárnap a Placebo-val és szombaton Szőz Mária fogantatásáról szólóval. Az elıbb írt hat birtok kivételével tehát az összes örökös jószágainkat, a teljes Magyarországon lévı várakat, városokat, mezıvárosokat, falvakat és földterületeket az elıbb mondott vér szerint való rokonunknak, nagyságos Pálóczi Katalin asszonynak és az elıbb nevezett öt igaz és törvényes fiának, mint atyánkfiainak adjuk és hagyjuk örök jogon és visszavonhatatlanul való bírásra és birtoklásra: úgy azonban, hogy minden esztendıben, amíg csak élnek, vagy leszármazottaik és örököseik élnek és az élık sorában vannak, ezen atyánkfiai legyenek kötelesek és tartozzanak száz énekes misét mondatni e sok és nagy jószág fejében a magasságos Isten tiszteletére, valamint a lelki üdvösségünkért és ıseinknek, a Pálóczi uraknak a lelki üdvéért; azt is akarjuk és el is rendeljük az elıbb írt összes atyánkfiának, hogy ama lakosokat és jobbágyokat ne terheljék és ne nyomják el semmilyen rendkívüli adóval vagy szolgálattal. Továbbá egy „mosdókorsó”-nak nevezett, közepes mérető ezüstkancsót ezüst medencével együtt hagyunk és adunk az elıbb mondott nagyságos Pálóczi Katalin asszonynak, rokonunknak: úgy, hogy egy másikat, amely csak félig van készen, a testamentum végrehajtóival együtt egészíttessen ki és adja oda a presbitereknek, szerzeteseknek és egyházi személyeknek lelki üdvösségünkért. Továbbá a kardokat, tıröket és szablyákat, amelyek ezüstözöttek, valamint a zablákat, gyeplıket, szügyellıket, farmatringokat és aranyozott ezüst sarkantyúkat oly módon hagyjuk és hagyományozzuk, hogy az ezüstöt és az aranyat szedjék le és vegyék le ezekrıl, s a testamentum végrehajtói készíttessenek abból kereszteket, kelyheket, kis kancsókat és adják oda ezeket a tárgyakat az egyházaknak; a kardok és szablyák vasa pedig legyen az elıbb írt fivéreké. Továbbá öszszes ruhámat: a három cobolyprém-subát, a nyest-, a mókus- és a hermelin-subákat és a többi ruhámat hagyom az elıbb írt Katalin asszonyra és nevezett fiaira, oly módon azonban, hogy a három cobolyprém-suba szövetanyaga közül az egyiket, amelyik bíborral és fehérrel tarka, aranyozott és virágokkal díszített, hagyom az újhelyi Szent Imre egyházra kappa, miseruha és egyéb papi öltözék céljaira; a másikat, amelyik zölddel kevert bíborvörös, hagyom a pataki Szent János egyházra miseruha céljára; a harmadik szövetanyagot pedig, amely zöld és bíbor, hagyom a pataki minorita testvérek egyházára miseruha céljára. Továbbá egy skarlátszövet és nyestbır subát külön is hagyunk Csaholy Imrének. Továbbá egy cobolyprém subát, amelynek szövete bíbor és fehér, ezen szövet nélkül hagyunk Katalin asszonyra; végül serdülı fivérére, Istvánra is hagyunk egy nyestbır subát. Továbbá a csanádi püspök úr tartozik hat arany forinttal, amelyet a bulla megerısítésére rendeltünk, s Csáky Gábor úr is tartozik két forinttal: ezeket oly módon hagyjuk és hagyományozzuk, hogy fordítsák lelki üdvösségünkre és rendeljenek érte egy örökmisét bármely jószágainkban. To-

148

vábbá meg kell tudni szervitoraimmal szembeni adósságainkat, s ha valakiknek is valamilyen módon tartozunk, az adósságot ténylegesen meg kell adni nekik jószágainkból, tudniillik borainkból, ökreinkbıl, juhainkból és másokból. Továbbá vannak öt márka súlyú ezüstkanalaink Kassán, Jakab mesternél: ezeket a helmeci egyházra hagyjuk, hogy szentségtartót készíttessenek belılük, mivel harmincöt forinttal tartozunk ennek az egyháznak. Továbbá a pataki minorita testvéreknek kétszáz forintot hagyunk a templom tetızetének a felújítására; továbbá ötven forintot hagyunk a Patakon lévı alsó Szent Domonkos kolostor egyházának a felújítására; továbbá ötven forintot hagyunk az újhelyi remete barátok kolostorának a felújítására, valamint egy zafírköves, nagyobb aranygyőrőt hagyunk Elsı Remete Szent Pál ujjára. Továbbá két győrőt arra hagyunk, hogy fordítsák azokat lelkünk üdvösségére, a többit pedig Pálóczy Katalin asszonynak hagyjuk. Továbbá azt akarjuk, hogy azt a kápolnát, amelyet Patakon a minorita testvérek számára rendeltünk Pünkösd legközelebbi ünnepének a megülése céljából, az elıbb mondott Katalin asszony és fiai, a mi fivéreink lássák el az ünnepre mindennel: költéségekkel, borral és egyebekkel. Továbbá akarjuk és elrendeljük, hogy valamennyi régi szervitorunk maradjon meg a maga hivatalában. A Derencsényben lévı malmot pedig haláláig ne vegyék el Móré Györgytıl; halála után azonban az Ajnácskı várában lévı, általunk alapított kápolnára hagyjuk örök idıkre szólóan. Továbbá meghagyjuk és elrendeljük, hogy bármely jobbágyainknak a Patakon, Újhelyben, Szentpéteren és más helyeken lévı szılıit, amelyeket magvaszakadás vagy más ok miatt vettünk el, törvényes úton vizsgálják felül és adják vissza nekik. Továbbá akarjuk és elrendeljük, hogy Demeter mester egri kanonok szılıi, amelyeket ezen Demeter mester a Szent Mihály oltárra hagyott, minden borkilenced és bortized fizetésétıl mentesek és szabadok legyenek. Továbbá akarjuk és elrendeljük, hogy az Újhelyben lévı, általunk birtokolt malmot, amely a Mindenszentek oltárához tartozott, bocsássák vissza a mondott oltárnak, olyan módon azonban, hogy a Mindszentek oltárának a mestere minden héten mondjon el egy halotti misét. Továbbá a testamentum alább írt összes végrehajtójának hagyunk és rendelünk együttesen száz forintot kis pénzekben. Továbbá akarjuk és elrendeljük, hogy Tegenyey Lászlót élete végéig ne hagyják magára, minden esztendıben adjanak neki ruhát és élelmet, tartozzanak adni és adjanak is neki egy török subát és ötven forintot, s korábbi hivatalát adják neki vissza. Továbbá Sztrithey Istvánnak hagyunk és rendelünk egy nyestbır subát, amelynek szövetanyaga bíbor és zöld, de ezen szövet nélkül hagyjuk azt neki. Továbbá akarjuk és meghagyjuk, hogy apródainknak, tudniillik Horkaynak, Kávássynak, Zerethvaynak, Kozmaynak, Brickstein-nek, Lasztóczynak, Székelynek és mindenki másnak a szolgálataival legyenek megelégedve és ne bocsássák el ıket. Továbbá meghagyjuk és elrendeljük, hogy a testamentum végrehajtói vegyenek számadást Tarnóczy Tamástól az egyház jószágait illetıen, s adják

149

vissza azokat a szılıket, amelyekkel a Szent János egyháznak tartozunk. Továbbá akarjuk és elrendeljük, hogy összes pénzünknek, amely nagyságos Pálóczy Katalin asszony kezénél van, a fele részét a mondott asszony a végrehajtó urakkal együtt fordítsa lelkünk üdvösségére, a másik fele részével pedig éljen és rendelkezzék ı maga. Továbbá mi, Pálóczy Antal, Zemplén vármegye fıispánja valljuk és elismerjük a pecsétünkkel megpecsételt jelen oklevelünkkel, hogy a fent írt napon és esztendıben elkészítettük ezen végrendeletünket és élı szóval mindent elmondottunk: ennek okáért esedezünk a felséges úr és fejedelem, Lajos úr, Isten kegyelmébıl Magyarország és Csehország királya, a mi természet szerint való és legkegyelmesebb urunk és királyunk elıtt, hogy megfontolván hőségünket, vitézségünket, ıseink szolgálatainak és a mi szolgálatainknak a teljességét – amely szolgálatokat ezen Magyarországnak, a Szent Koronának és ıfelségének tettünk és teljesítettünk –, ezen jelen végrendelkezésünket semmiben sem háborítsa meg vagy vonja kétségbe, hanem méltóztassék azt meghagyni a maga erejében és érvényében. Ezen végsı rendelkezéseink végrehajtásával pedig megbízzuk rokonunkat, nagyságos Pálóczi Katalin aszszonyt, továbbá Tamás mestert, újhelyi plébánosunkat, Szentpéteri Demeter mester egri kanonokot, Hanvai Orbán mester egri kanonokot, valamint nemzetes Monyovszky Lászlót, Pálóc és Helmec váraink várnagyát és nemzetes Henselıczy Istvánt, Csete várunk várnagyát: hogy tudniillik az elıbb mondott testamentumunkat és végrendeletünket lelkiismeretük szerint teljesítsék és hajtsák végre.

150

TARTALOM

1067. (1267.) Aba nembéli Péter ispán megalapítja és különféle adományokkal ellátja a százdi monostort. Az oklevelet az akkori kegyúr, Pued ispán kérésére átírja IV. Béla király. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. I. kötet, 24– 27. p. [1090. elıtt] Dávid herceg 10 mansiót adományoz a tihanyi Szent Ányos monostornak. – Forrás: Györffy György, 1992. 265. p. 1118.

II. István király visszaadja a tihanyi monostornak azt a tíz mansiót, amelyet még I. Béla király adományozott annak. – Forrás: Györffy György, 1992. 405. p.

1199.

Imre király adománylevele a Sopron vármegyei Pakha nevő birtokról Lırinc ispán részére. – Jelzete: Sopron megyei Levéltár, XV. 1. nr. 2.

1216.

II. András király eladományozza a Gömör megyei Susa birtokot Péternek és Stras-nak. – Forrás: Szentpétery Imre, I. kötet, 303. sz.

1230.

A borsodi várföldek visszavételére rendelt bíróság ítélete Arnót földet illetıen. – Forrás: Szendrei János, 1886–1911. III. kötet, 2. sz.

1236.

IV. Béla király Detrik ispánnak adományoz bizonyos, korábban Nógrád és Hont várához tartozott földeket. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. II. kötet, 36. p.

1240.

IV. Béla király adománylevele a Borsod megyei Tardonáról, az adományozott birtok határjárásával. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VII. kötet, 100–102. p.

1243.

Albert jászói prépost oklevele, amellyel különféle szabadságokat adományoz a monostor népeinek a számára. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. IV/3. kötet, 304–306. p.

1244. (1270, 1328.) IV. Béla király kiváltságlevele a körmendi vendégek számára; az oklevelet átírja V. István, majd az ı oklevelét Károly Róbert. – Forrás: Bándi Zsuzsa, 1987. 121–122. és 126–127. p. 1246.

Myko zólyomi ispán bizonyságlevele egy Bánya nevő földnek a határjárásáról és arról, hogy e földet beiktatta Apath királyi numitor (?) és rokonai birtokába. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 262–263. p.

151

1247.

Móric királyi asztalnokmester adománylevele rokona, Aba fia Márk számára két praediumról. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VII. kötet, 250– 251. p.

1249.

IV. Béla király adománylevele a szinai vendégek számára két, Abaúj vármegyétıl elszakított föld tárgyában. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VII. kötet, 281–282. p.

1255.

IV. Béla király oklevele, amellyel különféle kiváltságokat adományoz Beszterceújfalu (Besztecebánya) polgárai számára. – Forrás: Knauz Ferdinánd, 1874–1882. I. kötet, 426–427. p. illetve Borsa Iván, 1961–1987. II. kötet, 119–121. p.

1261.

István ifjabb király megerısíti a désvári vendégek számára azokat a kiváltságokat, amelyeket korábban Erne bántól nyertek. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. III. kötet, 4–5. p. és VIII. kötet, 8–9. p.

1261.

István ifjabb király egy, a Sóvár nevő birtokának a kerületében lévı földet, amelyen IV. Béla király engedelmébıl Myco madarász lakott, Echy ispánnak adományoz, leírván a határokat is. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860– 1874. VIII. kötet, 11–12. p.

1261.

István ifjabb király megerısíti a désvári vendégek számára azokat a kiváltságokat is, amelyeket a mondott lakosok IV. Béla királytól nyertek. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VIII. kötet, 9–11. p.

1263.

IV. Béla király hőséges szolgálatai fejében egy erdıt adományoz András besztercebányai falunagynak. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. III. kötet, 40–42. p.

1263.

IV. Béla király adománylevele egy somogyi udvarnoki földet illetıen Hethys-i Leusták fia Herbord nemes számára. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. VII. kötet, 64. sz.

1268.

István kalocsai és bácsi érsek kiváltságlevele Rimabánya vendégei számára. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. VIII. kötet, 212–213. p.

1268.

Radna bányaváros bírájának és esküdtjeinek a bizonyságlevele egy, a város lakosai között történt adásvételrıl. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. IV/3. kötet, 480–482. p.

1269. [1271?] V. István király új adománya az erdélyi káptalan számára egy Tordán lévı sóaknáról. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. III. kötet, 201. p. 1270.

152

V. István király a Liptó vármegyei Lipcse falu vendégeinek, hogy számuk gyarapodjék, különféle kiváltságokat adományoz, kibıvítve ezzel az atyja ál-

tal már adományozottakat. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 26– 28. p. 1270.

Az egri káptalan bizonyságlevele Nyék birtok egy részének az eladásáról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. nr. 31.

1270.

István kalocsai érsek különféle kiváltságokat adományoz Rimabánya vendégeinek a számára. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. XII. kötet, 34–35. p.

1271.

Máté erdélyi vajda bizonyítja, hogy V. István király a gyulafehérvári egyháznak adományozta az Ompoly melletti Abrud földet. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 169–170. p.

1272.

V. István király oklevele, amellyel Kachuz-i Mokud fiainak adományozza a tornai Teresztenye nevő földet, amelynek határait is megjáratta. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 28–32. p.

1272.

Az egri káptalan bizonyságlevele a Borsod vármegyei Ózd birtok eladományozásáról. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. V/1. kötet, 265–267. p.

1274.

A székesfehérvári káptalan bizonyságlevele a Somogy megyei Lók föld egy részének eladásáról és az eladott birtok határának a megjárásáról. – Jelzete: MOL. Dl. 69 954. sz.

1275.

IV. László király elismeri azt az adományt, amelyet az esztergomi érsek és káptalan, illetve Renáld selmecbányai plébános tett a prédikáló barátok számára a selmecbányai polgárok által alapított Szent Miklós kápolnával kapcsolatban. – Forrás: Bél Mátyás, 1736–1742. IV. kötet, 565. p.

1275.

(Selmec)bánya bírájának és esküdtjeinek a bizonyságlevele a Szent Miklós kápolna kegyúri jogának az átadásáról a prédikáló barátok számára. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. V/2. kötet, 308–309. p.

1279. (1312.) Az egri káptalan oklevele a Borsod megyei Damak föld eladásáról, valamint ennek az oklevélnek a Károly Róbert király parancsára történt átírása. – Forrás: Nyíry Dániel, 1927. 4. sz. 75–76. p. [1280-1290. között] Valamely bíróság emlékeztetı oklevele egy választott bírák általi eljárás kitőzésérıl. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 125. p. [1280-1290. között] Valamely bíróság emlékeztetı oklevele egy választott bírák általi eljárás kitőzésérıl. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 125. p. 1281. (1524.) Az egri káptalan bizonyságlevele egy birtokcserérıl és a cserélt birtokok határjárásáról; az oklevelet II. Lajos levélkerestetı parancsára ugyanez a káptalan írja át. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/e. 2656/1792. sz.

153

1281.

Az egri káptalan bizonyságlevele egy Jétyı nevő föld eladásáról és az ehhez kapcsolódó határjárásról. – Forrás: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 123. sz.

1281.

Az egri káptalan bizonyságlevele egy pert lezáró megegyezésrıl. – Forrás: Szendrei János, 1886–1911. III. kötet, 25. p.

1282.

IV. László király Jakul ispánnak adományoz egy Gölnicbánya és a Hernád folyó között fekvı lakatlan erdıt, miután kivette azt a gölnicbányai polgárok joghatósága alól. – Forrás: Borsa Iván, 1961–1987. 3162. sz.

1285. (1311.) A váradelıhegyi konvent Károly Róbert parancsára átírja Kun László király 1282-ben kelt nyílt levelét egy Borsod megyei birtok adományozásáról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 32. sz. 1286.

A csurgói keresztes konvent oklevele a Somogy megyei Asceag föld eladásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. I. kötet, 66. sz.

1286.

Az egri káptalan oklevele a Borsod megyei Felbarca föld eladásáról. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. XII. kötet, 460–461. p.

1287.

IV. László király megerısíti a gölnicbányai polgárok kiváltságait, amelyeket azok IV. Béla és V. István királyoktól nyertek. – Forrás: Bárdosy János, 1802. 331–333. p.

[1287.] IV. László király adománya Bogomér ispán számára a Boca folyó mentén lévı földekben való aranybányászatot és aranymosást illetıen. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. IX. kötet, 553. p. 1290.

III. András király visszaszerezve és fenntartva magának a kegyúri jogot, különféle szabadságokat adományoz a jászói monostor és annak jobbágyai számára, köztük a bányászat szabadságát is. – Forrás: Fejér György, 1829– 1844. VI/1. kötet, 58–60. p.

1291.

III. András király a vizsgálatra kijelöltek jelentése alapján megadja ugyanazokat a kiváltságokat a désaknai vendégeknek, amelyeket azok még Béla és István királyoktól nyertek. – Forrás: Wenzel Gusztáv, 1860–1874. V. kötet, 20–22. p.

1291.

Az egri káptalan III. András parancsára – amelyet átír – beiktatja az esztergomi érseket a Gömör megyei Rozsnyóbánya birtokába és megállapítja az adományozott birtok határait is. – Forrás: Knauz Ferdinánd, 1874–1882. II. kötet, 276. sz.

1291. (1325.) Az egri káptalan oklevele, amelyben átírja Pál ispán volt alországbíró ítéletlevelét egy, a Nyéki nemesek között folyt perben. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 4. sz.

154

1291.

III. András király a tordaaknai királyi hospeseknek – akiknek tudniillik az ilyen tárgyú bizonyságleveleit a tatárok felégették – ugyanazokat a kiváltságokat adja, amelyeket a désaknai, széki és kolozsi királyi hospesek élveznek. – Forrás: Fejér György, 1829–1844. VI/1. kötet, 105–107. p.

1294.

Márton ispán, alországbíró ítéletlevele egy, a Somogy megyei Polcha birtokot illetı birtokperben; az oklevelet átírja III. András király. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 2. sz.

1295.

A csurgói keresztes konvent bizonyságlevele a Somogy megyei Szentmária birtok egy részének eladásáról; az oklevelet átírja a veszprémi káptalan. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 3. sz.

1298.

A somogyi konvent bizonyságlevele Besenyı föld határjárásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. VII. kötet, 22. sz.

1299.

A somogyi Szent Egyed monostor konventjének bizonyságlevele Fehéregyház és Tikos possessiók egy részének eladásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. VII. kötet, 232. sz.

[XIII. század vége] Selmecbányai polgárok kötelezvénye az általuk a garamszentbenedeki monostor számára fizetendı földbérrıl. – Forrás: Knauz Ferdinánd, 1874–1882. II. kötet, 477. p. 1301.

Henrik tótországi bán, mint László király által megbízott bíró ítéletlevele néhány Somogy megyei gonosztevı ellen. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871– 1915. I. kötet, 117. sz.

1302.

Az egri káptalan oklevele egy putnoki malom dolgában történt egyezségrıl. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 107 780. sz.

1320.

Miklós somogyi ispán és a szolgabírák bizonyságlevele egy tisztítóeskü letételérıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 201. sz.

1324.

A pataki vendégek bíráinak és esküdtjeinek bizonyságlevele egy ottani szılı eladásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 253–254. p.

1327.

Károly Róbert király rendelkezése a bányászkodással kapcsolatos jogok részbeni megváltoztatásáról. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 68 801. sz.

1329.

Az egri káptalan oklevele a Borsod megyei Cseb és Dusnok közötti határ megállapításáról. – Jelzete: Heves megyei Levéltár, Az egri káptalan országos levéltára, litt. AB. nr. 8.

1332.

A somogyi konvent bizonyságlevele egy emberölés miatt folyt perben való kiegyezésrıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1879. 193. sz.

155

1334.

Drugeth Vilmos nádorispán ítéletlevele abban a határperben, amely Sárospatak és Bodrogolaszi között folyt. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. I. kötet, 436–437. p.

1341.

Az egri káptalan bizonyságlevele a Borsod megyei Tóthpáltelke birtoknak az Erzsébet királyné által elrendelt határjárásáról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1879. 228–231. p.

1342.

A borsodi alispán és szolgabírák bizonyságlevele egy általuk elvégzett vizsgálatról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. II. kötet, 20. p.

1343.

A somogyi konvent bizonyságlevele arról a tiltásról, amelyet Lajos király rendelt el Deseda birtok elidegenítése miatt. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1878– 1920. VII. kötet, 26/b. sz.

1344.

A somogyi konvent bizonyságlevele egy, a vármegye tisztségviselıi által hatalmaskodási ügyben elvégezni kért vizsgálatról. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 89 319. sz.

1346.

Besenyı Gergely mester oklevele egy vizsgálatról a Somogy megyei Sárd hovatartozását illetıen. – Forrás: Jakubovich Emil – Pais Dezsı, 1929. 169–170. p.

1346.

Az egri káptalan oklevele egy, a Zemplén megyei Radványszeg és Tusa közötti vitás földdarabról való határeskü letételérıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1871–1915. II. kötet, 203–205. p.

1346.

Somogy vármegye alispánjának és négy szolgabírájának a bizonyságlevele egy elıttük vallott adásvételrıl. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 41 017. sz.

1367. (1370, 1406.) Zudar Péter pohárnokmester oklevele Szentpéteri Merth fia Miklós számára házának mentességérıl, valamint ezen oklevél késıbbi királyi megerısítései. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 581. (A Lossonczy család levéltárából.) 1369.

I. Lajos király oklevele, amellyel címert adományoz Kassa város számára. – Forrás: Kemény Lajos, 1905. 168. p.

1396. (1411.) Zsigmond király oklevele, amellyel felmenti a gombaszögi pálos kolostort a sajószentpéteri ház és szılık utáni adók fizetésétıl, illetve ezen oklevél megerısítése. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/e. 1223/1837. sz. 1407.

156

János gyıri püspök megerısítı oklevele a Szombathely mezıváros polgárainak adományozott kiváltságokról. – Forrás: Schoenvisner István, 1791. 259–261. p.

1415.

Zsigmond király kiváltságlevele Szentpéteri János számára. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 587. sz. (A Lossonczy család levéltárából.)

1415. (1416.) Szentpéteri János mester és nıvére birtokba iktatása. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105 588. sz. (A Lossonczy család levéltárából.) 1423.

Zsigmond király kiváltságlevele, amellyel címeradományban részesíti Kassa városát. – Forrás: Kemény Lajos, 1905. 168–169. p.

1425.

Pálóczi Máté országbíró vizsgálata Sajószentpéter mezıváros részleges vámmentességérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 23–24. p.

1429.

Pálóczi Máté országbíró vizsgálata Sajószentpéter mezıváros részleges vámmentességérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 21–22. p.

1435. (1454.) A vasvári káptalan oklevele Körmend határának a Zsigmond király parancsára történt kijelölésérıl; az oklevelet átírja László király. – Forrás: Magyar Országos Levéltár, Dl. 14782. 1439.

Erzsébet királyné bizonyságlevele arról, hogy tartozékaival együtt átvette a magyar koronát. – Forrás: Schoenvisner István, 1791. 263. p.

1441.

I. Ulászló király oklevele azon esküjérıl, amellyel visszafogadta hőségére Cillei Frigyest és Cillei Ulrikot. – Forrás: Schoenvisner István, 1791. 266– 267. p.

1446.

Hunyadi János kormányzó vásárkiváltsága Sajószentpéter mezıváros számára. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 29–30. p.

1449.

A somogyi konvent jelentése Garai László nádornak egy, a nádor által elrendelt birtokba iktatásról. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. IV. kötet, 256. sz.

1452.

Pelsıczi Imre házastársának a Sajószentpéter mezıváros számára vámkiváltságot adományozó oklevele. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 22–23. p.

1453.

Rozgonyi János erdélyi vajda oklevele, amellyel megtiltja a Körmenden és Szombathelyen túli gabonakereskedelmet. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 127–128. p.

1461.

Hunyadi Mátyás király kiváltságlevele Miskolc mezıváros számára a várnagyok költöztetésében való közremőködésnek az eltörlésérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 93. sz. (Miskolc mezıváros levéltárából.)

157

1464.

Az egri káptalan oklevele egy Hunyadi Mátyás király által elrendelt birtokba iktatásról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, IV. 501/a. 6. kötet, 314–316. p.

1466.

Pálóczi László országbíró bizonyságlevele a huszita Thalafuz törvénytelen tetteirıl, valamint ennek az oklevélnek az átírása. – Forrás: Tóth-Szabó Pál, 1917. 449–451. p.

1467.

Az egri káptalan oklevele a Szentpéteri családnak a Mátyás király parancsára végbement birtokba iktatásáról. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 105602. (A Lossonczy család levéltárából.)

1467.

Hunyadi Mátyás király kiváltságleve, amellyel vámmentességet adományoz Miskolc mezıváros lakosai számára. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 114. sz. (Miskolc mezıváros levéltárából.)

1469.

Somogy vármegye alispánjainak és szolgabíráinak az oklevele egy szökött jobbágy ügyében történt nyomozásról és intésrıl. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865–1891. V. kötet, 204. sz.

1471.

Hunyadi Mátyás király kiváltságlevele Miskolc mezıváros számára a borkilenced fizetésekor szedni szokott külön adó eltörlésérıl. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 94. sz. (Miskolc mezıváros levéltárából.)

1474.

Sajószentpéter mezıváros és anyavárosa, Buda ítéletlevele egy sajószentpéteri polgárok között keletkezett perben. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 26-29. p.

1476.

György prépost levele Thoklar János kassai bíró számára a Mátyás király esküvıjével kapcsolatos elıkészületekrıl. – Forrás: Wick Béla, 1941. 48. p.

1487.

Hunyadi Mátyás király oklevele, amellyel kiveszi az erdélyi vajdák joghatósága és mentesíti az adófizetés alól a szebeni székben lakó és a Szeben város erıdítésén dolgozó cigányokat. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Báthory Zsigmond 1583. évi királyi könyve.

1490.

Ellerbach István levele a jobbágyait ért hatalmaskodás miatt gersei Pethı Miklóshoz. – Forrás: Bándi Zsuzsanna, 1987. 129. p.

1495.

A somogyi konvent jelentése II. Ulászló királynak arról a vizsgálatról, amelyet több hatalmaskodási ügyben végzett el. – Forrás: Nagy Imre, stb. 1865– 1891. V. kötet, 250. sz.

1505.

Borsod vármegye alispánjának és szolgabíráinak oklevele egy hatalmaskodási ügyben folytatott vizsgálatról. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, XV. 1. 125. sz. (A Négyesi Szepessy család berentei levéltárából.)

158

1505.

II. Ulászló király általános vámmentességet adományoz a sajószentpéteri polgárok és lakosok számára. – Jelzete: B-A-Z. megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 18–20. p.

1508.

II. Ulászló király kiváltságlevele, amellyel rendszabást adományoz a miskolci mészárosok céhének. – Forrás: Szendrei János, 1886–1911. III. kötet, 150–152. p.

1514.

Bagoly Ferenc keresztes vezetı levele Kakuk Mihályhoz, Kassa város fıbírájához. – Forrás: Fekete Nagy Antal, stb. 1979. 91–92. p.

1514.

Egy keresztes vezér fenyegetı levele Heteley Mihályhoz, Tokaj vára várnagyához. – Forrás: Fekete Nagy Antal, stb. 1979. 96. p.

1520.

Sajószentpéter mezıváros tanácsának levele Bártfa város tanácsához egy bártfai polgár ügyében hozott ítélet kapcsán. – Jelzete: Bártfa város levéltára, 4926. sz.

1526.

A mohácsi csatába induló Pálóczi Antal végrendelete. – Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 82 732. sz.

159

FORRÁSOK

BÁNDI Zsuzsanna 1987. Körmend a középkorban. Körmend BÁRDOSY János 1802. Supplementum analectorum terrae Scepusiensis. Leutschoviae BÉL Mátyás 1736–1742. Notitia Hungariae novae historico geographica. Tom. I–IV. Viennae Austriae BORSA Iván 1961–1987. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II. kötet, 2– 4. füzet. Budapest FEJÉR György 1829–1844. Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. I–XI. kötet. Budae FEKETE NAGY Antal – KENÉZ Gyızı – SOLYMOSI László – ÉRSZEGI Géza 1979. Monumenta rusticorum in Hungaria rebellium anno MDXIV. Budapest GYÖRFFY György 1992. Diplomata Hungariae antiquissima. Volumen I. 1000–1131. Budapestini JAKUBOVICH Emil – PAIS Dezsı 1929. Ó-magyar olvasókönyv. Pécs KEMÉNY Lajos 1905. Kassa város czímerlevelei. Turul, XXIII. évfolyam, 167–172. p. KNAUZ Ferdinánd 1874–1882. Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I–II. kötet. Strigonii NAGY Imre – VÉGHELYI Dezsı – NAGY Gyula 1865–1890. Zala vármegye története. Oklevéltár 1024–1490. I–II. kötet. Budapest NAGY Imre – PAUR Iván – RÁTH Károly – VÉGHELYI Dezsı, stb. 1865–1891. Hazai okmánytár. 1–8. kötet. Budapest NAGY Imre – NAGY Iván – VÉGHELYI Dezsı – KAMMERER Ernı 1871–1931. A zichi és vásonkeıi gróf Zichy-család idısb ágának okmánytára. I– XII. kötet. Budapest

160

NAGY Imre – DEÁK Farkas – NAGY Gyula 1879. Hazai oklevéltár. Budapest NAGY Imre – NAGY Gyula 1878–1920. Anjou-kori okmánytár. 1–7. kötet. Budapest NYÍRY Dániel 1927. A Szatmáry Király levéltár Árpádkori oklevelei. In: Történelmi és régészeti közlemények Miskolc város és Borsodvármegye múltjából. II. évf. 1. sz. 74–76. p. SCHOENVISNER István 1791. Antiquitatum et historiae Sabariensis ab origine usque ad praesens tempus libri novem. Pestini SZENDREI János 1886–1911. Miskolcz város története és egyetemes helyirata. I–V. kötet. Miskolcz SZENTPÉTERY Imre 1923–1943. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. kötet, 1–3. füzet és II. kötet, 4. füzet. Budapest TÓTH-SZABÓ Pál 1917. A cseh-huszita mozgalmak és uralom Magyarországon. Budapest WENZEL Gusztáv 1860–1874. Árpádkori új okmánytár. I–XII. kötet. Pest – Budapest WICK Béla 1940. Kassa története és mőemlékei. Kassa

161

Szerkesztette Tóth Péter A nyomdai munkálatokat Szvoboda Dománszky Gabriella irányításával a Textológiai Mőhely végezte Készült 150 példányban Miskolci Egyetem • 1996

162