Dicsőség, békesség, jóakarat!

MINDENRE VAN ERŐM A KRISZTUSBAN

MAROS-MEZŐSÉGI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE

Dicsőség, békesség, jóakarat! Midőn ezeket a sorokat írom, és imádságos lélekkel gondolok Olvasóinkra, a vezérfonal szerinti mai (november 20) napi igéjének üzenete fölött elmélkedem: „megmutatom nekik milyen kincs az igazi béke!” (Jer Jakab István 33,6). A hamis, a látszatbéesperes kesség helyett Urunk az igazi békességet kínálja fel mindazoknak, akik jó szóra, jó szándékra, megértésre, bocsánatra, szeretetre, törődésre, krisztusi békességre vágyakoznak. Így karácsony táján különösen is fájó, mennyire „szegényen és koldusmódra” (Túrmezei Erzsébet) éljük az életünket. Szegénységünket elsősorban nem a sokszor szűkös anyagi helyzetünk tükrözi, hanem az a gyötrelmes állapot, hogy alapvető lelki dolgokat nem tudunk megadni egymásnak: szeretetet, türelmet, megértést, segítséget, mosolyt, bíztatást, jóakaratot. Minden vágyunk összesűríthető ebben a két kifejezésben: békesség és jóakarat! Talán semmi után nem vágyik annyira a sok háborúskodásba belefáradt lélek, mint a békesség, ami olyan nyugalmas állapotot jelent, amely ellenségeskedéstől, viszálytól, zavargásoktól mentes. Amikor a békesség hiányára panaszkodunk, tulajdonképpen annak a fájdalmunknak adunk hangot, hogy nyugtalanság van bennünk, felborult a rend és zűrzavar kezd eluralkodni rajtunk. A túlfeszített iramú élet, az általános hajszoltság éppen úgy világjelenség napjainkban, mint például a környezetszennyeződés. Drága Testvérek! Jó hírünk van: Isten tud rólunk és segíteni akar nekünk! Ezt tette az első Karácsonykor és azóta is folyamatosan

felkínálja az igazi békességet. De mindezek csak akkor lehetnek a mieink, ha figyelünk a karácsonyi éjszakában a betlehemi pásztorok felé elhangzott angyali énekre: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat!” (Lk 2,14) A sorrendet nem lehet felcserélni, a szívünkben és világunkban csak akkor lesz valósággá a békesség és jóakarat, ha előbb dicsőséget adunk Istennek. Nélküle nincs sem igazi, tartós békesség, sem hátsó szándékok nélküli jóakarat. Az Isten imádata, az előtte való meghajlás, az Ő szeretetének a megismerése és a szavának való engedelmesség gyümölcse az igazi békesség. Nem mi valósítjuk meg a békességet, nem mi termeljük ki magunkból a jóakaratot, hanem Isten ajándéka ez mindazok számára, akiket beragyog az Ő dicsősége. Ahol emberek dicsőséget adnak Istennek, ott megjelenik a mennyei békesség és a tiszta szívből fakadó jóakarat is. Engedjük, hogy a betlehemi angyalok megtanítsanak bennünket a sorrendre, legyen közös hitvallásunk és programunk: „Dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat!”

II. évfolyam, 20. szám 2014. december

A tartalomból:

Menjünk el mind 2 karácsonyt ünnepelni Székely József áhítata Karácsonyi forgatag Veress László írása

3

11 éves a Mifike Erdődi Anita beszámolója

4

IX. Színjátszó 5 Találkozó Kardos Blanka írása

Időskorúak vasárnapja Károly Károly beszámolója

Megváltónk újból és újból, 2014 karácsonyán is felkínálja az Ő békességét. Adjunk szívünkben helyet a Betlehemben született Test és lélek Messiás Királynak ily módon dicsőítvén Őt Gállné Szabó és fogadjuk el az Ő megnyugtató békességét! Tünde írása

Krisztus Urunk dicsősége ragyogja be karácsonyi ünneplésünket és az új esztendő minden napját, legyen közöttünk békesség és jóakarat!

6

7

2

Maros-Mezőségi Kéve

Menjünk el mind karácsonyt ünnepelni (Lk 2,15)

Székely József nyugalmazott lelkész, Marosvásárhely

Benne jött a legközelebb hozzánk a jó Isten. Menjünk hát el mind, átélni a nagy csodát, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát. Ez Isten nagy ajándéka és ugyanakkor jel, csodálatos emlékeztetés arra, hogy minden gyarlóságunk mellett Isten nem vet el, megtartó kezében vagyunk. Menjünk megtapasztalni, hogy a betlehemi gyermek kegyelemmel és igazsággal teljes. Menjünk el mind, hadd lássuk meg hitünk szemével Jézust, aki emberré lett, mint mi, de valóságos Isten Fiaként teljesen más, mint mi...

Tegyünk bizonyságot nagy lelki vágyakozásról és erős hitről, különösen ilyenkor, karácsonykor, és mondjuk családtagjainknak, kedves barátainknak azt, amit a betlehemi pásztorok mondtak egymásnak az Úr Jézus születésekor: „Menjünk el mind…és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nekünk.” Menjünk el mind, mert egyre jobban szaporodnak egyházunkban is az olyan gyülekezetek, amelyekben alig töltik meg a templomokat, úgy megfogyatkoztak lélekszámban. Egyházunk lélekszáma az elmúlt 25 évben nagyon megcsappant, szinte felére csökkent. Isten választott népének életét egykor fondorlatosabbnál fondorlatosabb intézkedésekkel próbálták megkeseríteni és elérni azt, hogy ne sokasodjanak. De, olvassuk a Szentírásban, Isten népe: „minél inkább sanyargatják, annál inkább sokasodik, és annál inkább terjeszkedik.” Ennek a népnek szívében élt a megmaradás akarata, és ezt Istennek a teremtésbeli parancsára alapozta: „szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet.” Magunkat ehhez az isteni akarathoz tartva, a hit dolgait valósítjuk meg. Aki ezt nem fogadja el, visszautasítja, kisebbségben, szolgaságban marad. A betlehemi pásztorokat nem hagyta nyugton az égi jel és a mennyei hír: „született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában.” Ha Isten szól, a fogékony lélek nyugtalanná lesz, és csak akkor nyugszik meg, amikor az élő Krisztust meglátta. Aki veszteg marad a nagy történések idején, az nem részesül a lelki örömben, amelyet Isten készített az őt szeretőknek. Ezen a karácsonyon is nekünk akarja az Úr Isten megjelentetni az ő nagyságos dolgait. Legyünk hát örvendező elfogadói az Úr nagy ajándékának. Ne engedjük úgy elmúlni, úgy tovamenni ezt a karácsonyt, hogy ne történjen meg megszomorodott életünkkel az Úr Jézus áldott akarata: „a ti szomorúságotok örömre fordul.” Nála találunk mi, megterheltek, megfáradtak nyugodalmat. A bölcsek és a királyok hódolhatnak előtte, mert mindenkit megtalálni, elfogadni, átölelni, szeretni jött a betlehemi gyermek képében Isten Fia. Az ünnepi harangok zúgása csak úgy ér valamit, csak úgy mozgatja meg a mennyet és a földet, ha előbb a mi szívünket mozgatja meg, és elmegyünk Isten nagyságos dolgainak a meghallgatására és elfogadására. A karácsonyi istentiszteleten tapasztaljuk meg, hogy templomunk és az ott elhangzó Isten igéje az a magas hegy ebben a siralomvölgyben, ahonnan az életünk dolgait másként leszünk képesek meglátni és azt másként értelmezni. Ott

érzi meg szívünk, hogy Istennek Krisztusban felénk fordított és megmutatott arcánál nincs örömkeltőbb és szebb arc. Menjünk el mind Betlehembe, hogy meglássuk, és ránk ragyogjon a békesség Fejedelmének arca. Benne jött a legközelebb hozzánk a jó Isten. Menjünk hát el mind, átélni a nagy csodát, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát. Ez Isten nagy ajándéka és ugyanakkor jel, csodálatos emlékeztetés arra, hogy minden gyarlóságunk mellett Isten nem vet el, megtartó kezében vagyunk. Menjünk megtapasztalni, hogy a betlehemi gyermek kegyelemmel és igazsággal teljes. Menjünk el mind, hadd lássuk meg hitünk szemével Jézust, aki emberré lett, mint mi, de valóságos Isten Fiaként teljesen más, mint mi, mert ő egy volt az Atyával, akitől mi oly gyakran eltávolodunk, elidegenedünk, de Ő tőlünk soha. „Menjünk el mind...” bátorították, lelkesítették egymást a betlehemi éjszakában a pásztorok. Sajnos ránk nem igaz az, hogy: „mind elmegyünk.” Mert hitünk ereje nem elégséges arra, hogy a minket fogva tartó erőket, láncokat, kötelékeket szétszakítsa. Templomból való hiányzásunknak gyakran oka az, hogy külső körülmények, valós vagy vélt kifogások lesznek úrrá rajtunk és megakadályozzák, hogy a karácsony igazi áldásában, ajándékában részesedhessünk. A hitben való gyengeségünk miatt már semmit sem várunk, semmit sem akarunk átvenni abból, amit Isten Fia hoz nekünk, és a karácsony így olyan lesz, mint a legeseménytelenebb, szürke hétköznap. Ne tétlenkedjünk. Vessük el a sokféle névleges kifogást, amely sokakat meggátol igazán ünnepelni. Jézus megszületett, eljött, hogy megváltsa és meggyőzze ezt a bűnös világot. Áldott meghívása mindnyájunknak szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” Menjünk el mind, és örvendező szívvel kiáltsuk karácsonykor is: „Áldott, aki jön az Úrnak nevében!” Ámen.

II. évfolyam, 20. szám

3

Karácsonyi forgatag GYAKRAN hallom mostanában: már a karácsony sem a régi. Nincs meg benne az a nyugalom és békesség, ami egykor volt. Újabban nemcsak az idős, hanem a középnemzedékből is egyre többen nyilatkoznak így. Sőt! Én magam is mondtam már nem egyszer: vágyódom azokra a csendes, nyugodt és békés karácsonyokra, amelyeket gyerekkoromban éltem át.

szállodák, ahol a modern világ minden kényelme és cicomája megtalálható: van toronymagas, világító fenyőfa, hajnalig tartó hógolyózás és ivászat, csak éppen az a karácsonyi nyugalom nincsen, ami a karácsony lényege. Olyan lett a karácsonyi ünnepünk, mint a kosár, aminek kiszakadt a közepe. Ezért hát: egy ilyen őrült világban meg se születne Jézus. Veress László Megértem, ha valaki kará- református lelkész, csonykor békét és nyugalmat Marosszentkirály szeretne, de mégis azt mondom: Jézus nem utasítja el ezt a zaklatottan lüktető világot. Állítom: ez a mai világ jellegzetes karácsony előtti világ. Pontosan olyan, mint az, amibe egykor a Megváltó megérkezett.

AZ ELSŐ karácsony nem volt ünnepnap, hanem egyike volt a legforgalmasabb hétköznapoknak. Tele volt a világ feKarácsonyi vásár a németországi Worms városában szültséggel: a római császár népszámlálást rendelt el, így Azoknak a régi, máramarosi karácsonyoknak hatalmas embertömegek kényszerültek elindulni pontosan olyan hangulatuk volt, mint azoknak a otthonról, hogy a származásuk szerinti helyen képeslapoknak, amelyeken a hóval betakart hegy- nyilvántartásba vegyék őket. Szörnyű próbatétel oldalon, a fenyők között szerényen meghúzódva, és megaláztatás volt ez számos ember, különösen kis, magányos házikó áll. A sötét éjszakai égen az idősek és nők számára. Harag és gyűlölet vibgyémántként szikráznak a csillagok, a kunyhó rált a levegőben. A tehetetlen dühtől ökölbe szoablakán kiszűrődő fény barátságosan hívogat: rultak a férfikezek. Ennek aztán rendszerint a melegséget és szeretetet, talán egy meleg ételt is legkevésbé hibásak itták meg a levét: asszonyok, ígér a betérőnek. feleségek és gyerekek. A keresztutaknál és vároMa már tudom, hogy azokat a régi, békés, idilli sokban római katonák ellenőrizték a jövő-menő karácsonyokat a szüleimnek köszönhetem, akik embereket: a zelotákat, a kor rettegett terroristáit elrejtették előlem a karácsonyi készülődés árnyol- próbálták kiszűrni az egymás sarkára taposó, dalait, megkíméltek a karácsonyi stressztől. Pedig hömpölygő sokaságból. És amikor végre elérkeakkor se volt másképp: ma is a fülemben cseng, zett az este, igen sokan lehettek, akik mérgüket és ahogy egyik vendégünk – gyermeki szívem nagy keserűségüket nagy mennyiségű alkoholba fojtotmegdöbbenésére – ezt mondja: Utálom a kará- ták. Persze, voltak akkor is olyanok, akik éppen csonyt, mindig kikészülök a végére. ebből a nyüzsgésből szereztek hasznot. A venA karácsony sem a régi, mondjuk mégis. Nosz- dégfogadók – az akkori hotelek – tulajdonosai talgiánk érthető: emlékezetünk egyik sajátossága, számára bombaüzletet jelentett a sok szálláskerehogy megszépíti a múltat. Mégis meghökkentem, ső. Áron felül adhatták ki szobáikat, és elkeltek amikor a minap valaki még sarkalatosabban így még a lapos házfedelek is. Az utcai árusok se pafogalmazott: Egy ilyen őrült világba, mint a mienk, naszkodhattak: csecsebecsék és emléktárgyak már Jézus se születne meg. Meg is magyarázta: a fe- ezreit adhatták el a kényszerű turistáknak. szült világpolitikai légkörre, a növekvő terrorveszélyre, de főleg arra a tébolyra gondol, ami az EBBE A VILÁGBA született bele Jézus. Azért áruházakban folyik ilyenkor, ahol egymás sarkára pontosan ebbe a világba, mert ez a világ szorult taposnak az emberek; bizony ilyen helyeken éle- rá leginkább a megváltásra. Ma sincs másképp: sen elüt egymástól a hangszórókból áradó csen- nem azért jön, hogy néhány negédes hangulatú des karácsonyi zene és a türelmüket vesztett em- órácskát szerezzen nekünk, hanem azért jön, berek szitkozódásai. Hozzátette: a fellendülő tu- hogy éljünk általa. Ebbe a világba jön, ahol a harizmus is rájátszik a karácsonyi őrületre. Zsúfolá- rag, a feszültség, a keserűség, az indulat az uralsig megtelnek a kisebb és nagyobb hegyvidéki kodó hangulat. (folytatás a 6. oldalon)

Ma már tudom, hogy azokat a régi, békés, idilli karácsonyokat a szüleimnek köszönhetem, akik elrejtették előlem a karácsonyi készülődés árnyoldalait, megkíméltek a karácsonyi stressztől. Pedig akkor se volt másképp: ma is a fülemben cseng, ahogy egyik vendégünk – gyermeki szívem nagy megdöbbenésére – ezt mondja: Utálom a karácsonyt, mindig kikészülök a végére.

4

Maros-Mezőségi Kéve

11 éves a Mifike

Erdődi Anita, Mifike munkatárs

Újabb kérdések merültek fel, válaszokat is kaptunk bőven, a meghívottak pedig nyitottak voltak a személyes tapasztalatokon keresztüli szemléltetésekre is. Hivatásaik sokszínűségéből fakadóan betekintést nyerhettünk abba, hogy milyen orvosként a munkahelyi álarc, mit jelent egy otthon szerető, halk feleségnek egy osztályközösség előtt határozottnak és erősnek tűnni, milyen nehéz otthon levetni a palástot egy esperesnek.

„Senki nem tud úgy szeretni, ahogy az Úr szeret, ha elhagyna mindenki, Ő megmarad neked”– énekeltük lelkesen az elmúlt héten a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesülete szülinapi rendezvénysorozatának szombat délutáni áhítatán. Ezt az isteni szeretetet tapasztalhattuk meg a mögöttünk álló hétvégén, hiszen jó volt részt venni egy olyan születésnapon, ahol nem egy ünnepelt van, hanem sok-sok fiatal, akik mind abban hasonlítanak, hogy nap mint nap ugyanarra az Istenre bízzák az életüket. Jó volt azt is megtapasztalni, hogy Isten igéje miképpen férkőzik be az emberek szívébe. A szülinap témája (ÁL)ARCAINK-Az ezerarcú én volt, ami kapcsán még mi, munkatársak sem tudtuk a tervezés alatt, hogy mennyi új, el- és átgondolásra késztető szikra pattanhat ki a fejünkből egy-egy kerekasztal-beszélgetés, bibliaóra alkalmával. Csütörtökön egy fergeteges játékestre hívtuk meg a játszma.ro közreműködésével a játékra és jókedvre vágyókat, hiány csakugyan nem volt belőlük az est folyamán. Pénteken egy mindanynyiunk számára rendhagyó és különleges bibliaórára került sor, hiszen vendégül láthattunk azokból a „régi” mifikésekből, akik ezelőtt 11 évvel elültették a „Jézus Krisztusban megtalált élet fáját” Marosvásárhelyen, és lettek az első tagjai a Mifikének. A bibliaóra témája is az álarcok és a társadalomban betöltött szerepeink köré fonta a gondolatok hálóját. Kérdések merültek fel Istenarcainkról, hiszen az „Ő képére és hasonlatosságára” teremtetett az ember, így hát a magunkra öltött maszkok alatt ott kell sejlenie a Krisztusarcnak valahol. Az álarcok azonban torzítanak, ezért állandó feladatunk az önvizsgálat, hogy ne nőjenek hozzánk a szerepeink, és fontos, hogy tudatosan játsszuk őket. Szombaton a délutáni programsorozat felvezetéseként Jakab István esperes úr tartott áhítatot, ahol mint egy igazi szülinapon, már a legelején

átadta ajándékát a 130. Zsoltár első öt versének szavain keresztül, majd a tortára jelképesen 11 gyertyaként 11 igei üzenetet tett. A tizenegyedik gyertyán nekünk kellett elgondolkodnunk, talán sokan még most is azon elmélkedünk, hogy mi lehet az a szikra, az a lángocska, ami általunk, munkatársak vagy gyülekezeti tagok által kerülhet fel a Mifike-tortára?! Az áhítatot követően izgalommal vártuk a fórumbeszélgetést, amelyet Les Zoltán, az egyetemi gyülekezet lelkésze moderált. Meghívottjaink Jakab István esperes, Forrai Blanka pszichológus, dr. Szabó Mónika (Szent Balázs Alapítvány) és dr. Vargancsik Iringó szociológus voltak, akikkel a szülinap központi témáját boncolgattuk tovább. Újabb kérdések merültek fel, válaszokat is kaptunk bőven, a meghívottak pedig nyitottak voltak a személyes tapasztalatokon alapuló szemléltetésekre is. Hivatásaik sokszínűségéből fakadóan betekintést nyerhettünk abba, hogy milyen orvosként a munkahelyi álarc, mit jelent egy otthon szerető, halk feleségnek egy osztályközösség előtt határozottnak és erősnek tűnni, milyen nehéz otthon levetni a palástot egy esperesnek. A beszélgetés után a szászrégeni „kis” Sófár zenekarral énekelhettek együtt a jelenlévők. A koncert után tortát szeltünk mindenki örömére, majd önfeledt arcunkat felöltve éjfélig játszottunk különböző csoportjátékokat. A rendezvénysorozatot vasárnap este istentisztelettel zártuk. A szombati beszélgetés záróakkordjaként Jakab István esperes Reményik Sándor Istenarc c. versét olvasta fel a hallgatóságnak, e vers néhány sorával foglalom össze a hétvégének és a Mifike születésnapnak az üzenetét, és ezzel kívánok még magunknak sok-sok évet, amikor egyetemistákat szólíthatunk meg az evangélium üzenetével. Isten éltessen sokáig, Mifike!

„Egy istenarc van eltemetve bennem, S most ásót, kapát, csákányt ragadok, Testvéreim, jertek, segítsetek, Egy kapavágást ti is tegyetek, Mert az az arc igazán én vagyok.”

II. évfolyam, 20. szám

5

IX. Színjátszó Találkozó Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy a Szabadi úti ificsoporttal megszerveztük a IX. Színjátszó Találkozót. Ez az egyik olyan ifjúsági esemény, amit minden évben izgatottan várok. Első évben nézőként, második évben a szervező csapat egyik tagjaként, idén pedig szereplőként is kipróbálhattam magam. Az esemény nagyon hangulatosan zajlott. Segédlelkésznőnk, Máté-Farkas Éva egy alkalomhoz illő áhítattal nyitotta meg a találkozót, és azokról az álruhákról beszélt, melyeket életünk során magunkra öltünk. Mind a négy részt vevő ificsoport komolyan felkészülve állt színpadra. Elsőként az alsóvárosi ifisek saját szerzeményű darabjának örülhettünk. Imreh Jenő tiszteletes úr drámája, Az ember első és utolsó 7 napja elgondolkodtató és szívhez szóló volt. A Református Kollégium diákjai az István a király rockopera sajátos változatát mutatták be. Az előadás különösen elnyerte a tetszésemet, mert a szereplők a színészi tehetségük mellett a gyönyörű hangjukkal is elvarázsoltak minket. A szünetben hot-dogot és kalácsot fogyaszthattak az egybegyűltek, majd mindenki igyekezett vissza a találkozó második felére. A cserealjai ifisek állhattak harmadikként a színpadra és három frappáns, vicces, és elgondolkodtató jelenetet adtak elő. Az előadók sorát mi zártuk (Szabadi úti ifi) és Farczádi Ali ifis társunk, Presszer című komédiájával kacagtattuk meg a közönséget. A rengeteg próba ellenére na-

gyon izgatott voltam, így megnyugtató volt hallani, ahogy a közönség nevet a poénjainkon. Amíg három zsűritag, Vajda György újságíró, Nagy Gábor, a Játszma képviselője és Nagy Péter, elvonult, hogy megvitassák a látottakat, a bemondó trió, Taki, Ali és „Szakáll” stand-up előadással szórakoztatta az ifiseket, tiszteletes urakat és asszonyokat, a fellépők családjait, barátait. A találkozóról négy díjat lehetett hazavinni. A zsűri Nagy Lehelt és Csepán Dorottyát ítélte a legjobb színésznek és színésznőnek, Lukács Dalma pedig elnyerte a különdíjat. A fődíjat közösen döntöttük el, hiszen minden néző szavazhatott kedvencére, és így minden színdarab kaphatott 1 pontot/ néző, valamint 20 pontot/zsűritag. Végül a miénk lett a közönségdíj és a megtiszteltetés, hogy a 2015ös Égjen a láng zenefesztiválon is előadhatjuk komédiánkat. Tudjuk, hogy nagyon sokat kell még gyakorolnunk és rengeteg javítanivalónk van, de mindenképpen kihozzuk majd magunkból a legjobbat.

A Református Kollégium diákjai az István, a király rockopera sajátos változatát mutatták be. Az előadás különösen elnyerte a tetszésemet, mert a szereplők a színészi tehetségük mellett a gyönyörű hangjukkal is elvarázsoltak Hála Istennek egy nagyon jól sikerült Színi találko- minket.

zót tudhatunk magunk mögött. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik darabbal készültek, vagy segítettek a szervezésben. Isten segítségével jövőben is együtt örülhetünk és dicsérhetjük a nevét. Találkozunk a X. Színjátszó Találkozón! Kardos Blanka, Szabadi úti ifi

Adventi meglepetés az Emmaus Otthon gyermekeinek November elején hívott fel Jakab Edit vallástanárnő, hogy megossza velem tervét, amit a marosvásárhelyi Sportiskolában és a Schiller iskolában tanító tanártársaival közösen találtak ki. Elmondása szerint az ötletet nagy lelkesedést váltott ki mind a kollégák, mind pedig a diákok körében, akik szeretettel kapcsolódtak be az adventi örömszerzés akcióba. Még a Sportiskola igazgatója, Csiki Zsolt és családja, valamint a Schiller iskola aligazgatónője, Varga Nagy Anna tanárnő is megtisztelték jelenlétükkel az est vendégeit. Varga Nagy Anna aligazgatónő köszöntése után Les Zoltán egyetemi lelkész a Magától növekedő vetés példázatával alapozta meg az ünnep közeli hangulatot. Gyertyák táncával készült a Sportiskola ötödik osztálya Barabás Zsuzsa magyartanárnő közreműködésével. Az ezt követő gyertyás jelenet arról szólt, hogy bármilyen kis, jelentéktelen legyen a gyertya, ha karácsonyfára kerül, ünnepi gyertyává válhat. A szorgos nyolcadikos diákok a Schiller iskolából (Jakab tanárnő osztálya) karácsonyi műsorukat mutatták be a Három fenyőről, melyből megérthettük azt, hogy habár vágyaink nem egyeznek meg Isten akaratával, az Úr a lehető legjobbat hozza ki teremtményeibőlalkotásából. A Sportiskola végzős diáklányai megérintették a hallgatóság szívét A hajómanó című jelenettel. A kicsinyek megérthették, hogy a hajó legkisebb csavarja is létfontosságú.

Dénes Előd Szabadság utcai lelkipásztor zenekarával karácsonyi oratóriumot adott elő a csengő hangú ifisekkel. Az elénekelt karácsonyi történet újdonságnak számított sokak számára. Amiről nem tudtunk, az következett: a gyermekotthon rövid bemutatása, furulyázás meg a közös éneklés után negyvenhárom emmausi gyerek szíve telt meg hálával, az édességgel, könyvecskékkel, gyümölccsel, ropikkal teli ajándékcsomagért. Köszönet legyen azért a befogadásért is, amit a Sportiskola tanári közössége meg az osztályközösségek tanúsítottak az ott tanuló emmausi gyerekek számára. Jakab tanárnő és kollégái meg sok kedves szülő szervezésében a tanítványok tombolajegyeket vásároltak, amiből sikerült a meglepetések előteremtése, sőt azon felül is két hatalmas bevásárlótáska élelmet vittek haza a nagyfiúk az otthonukba. A tombolatárgyak között volt minden osztály által elkészített gyönyörű adventi koszorú, a tanárok ajándékokat készítettek kisorsolásra, a Timko-pékség tortával édesítette a tombolát, így együttesen tették izgalmassá a nyertesek bemondását. Szívünkben hálával ballagtunk haza, dúdolva az est ajándékozta örömtől. Hálás köszönet minden szervezőnek, akik bebizonyították, hogy nem csak szóval lehet szeretni. Legyen Isten gazdag áldása ezen a magvetésen! Molnár Eszter, Emmaus Otthon

Amiről nem tudtunk, az következett: a gyermekotthon rövid bemutatása, furulyázás meg a közös éneklés után negyvenhárom emmausi gyerek szíve telt meg hálával, az édességgel, könyvecskékkel, gyümölccsel, ropikkal teli ajándékcsomagért.

6

Maros-Mezőségi Kéve

Időskorúak vasárnapja

Károly Károly református lelkész, Madarasi-Fekete

Zsúfolásig telt meg a templomunk november 16-án. Zsúfolásig telt meg a lelkünk, mert ünnepeltünk. Magunkra szántunk időt úgy ünnepelni, hogy mindvégig Isten állt a középpontban. Nem úgy tekintettünk életünkre, hogy már annyi minden nem lehetséges, hanem úgy, hogy Istennel az emlékezésnek egy magasabb szintjét tudjuk megélni. Időskorúakkal, akiket ünnepeltünk családtagjaikkal, gyermekekkel együtt figyeltünk Isten igéjére az 1Tim 6,6-8 alapján: „De valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” Az igehirdetésben az emlékezés szintjeit jártuk be, elindultunk onnan, hogy a zsidók a pusztában mannát kaptak ajándékba enni, de mellé hús is kellett, mert Egyiptomban, mégha szolgák is voltak, de volt hús. Ez az emlékezés alsó szintje.

Nekem több jár, többre vágyom, nem lényeges, hogy Isten mást akar tőlem, én csak húsevő maradok. Aztán lehet megelégedéssel is emlékezni, amikor Istent beveszem a számításaimba. Ez a magasabb szintű emlékezés, amikor nemcsak a testiségre gondolunk, hanem a lélek egészsége az elsődleges. „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6, 33) A prédikáció után 10 gyermek szavalata tette ünnepélyesebbé az együttlétet, majd oklevelek kiosztásával is alátámasztottuk, hogy mennyire fontosak nekünk az időskorúak. A szeretetvendégséget megelőzően közös fotót készítettünk a felújítás alatt lévő toronyláb alatt, majd sokat beszéltünk arról, hogy milyen jó érzés mindig a templomhoz tartozni. Minket, fiatalabbakat feldobott az idősek optimizmusa, szívóssága és megerősített abban, hogy csupán minden hozzáállás kérdése. Jó volt hálát adni és átélni, hogy Istenre támaszkodhatunk, ahogy az elszavalt versben hallhattuk: Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett: „Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át azért látod csak egy pár láb nyomát, Mert a legsúlyosabb próbák alatt Téged vállamon hordoztalak! “ ( Ismeretlen szerző)

Karácsonyi forgatag Nem akkor lesz tehát karácsonyunk, ha a nyugalmas karácsony estének minden külső feltételét megteremtjük, hanem akkor lesz nyugalmas karácsonyunk, ha szívünkbe fogadjuk azt, aki az egyetlen Megváltója ennek a világnak.

(folytatás a 3. oldalról) Azért jön, hogy jelen legyen ebben a mai világban, a mi mindennapjainkban. Megszületik, szenved, meghal a bűneinkért, és feltámad a halottak közül, hogy erejével minket is új életre támaszszon. Jön, hogy kiszabadítson önmagunk fogságából, az önzés vagy a gyűlölet hálójából, abból a mókuskerékből, amibe önként álltunk ugyan be, de amiből az ő segítsége nélkül nem tudunk már kiszállni. Nem az a mi bajunk tehát, hogy túl kapkodó, túl feszült és túl ideges ez a mi világunk. A karácsonyunk nem a minket körülvevő világ miatt vált üressé, hanem azért, mert azokhoz a régi vendégfogadósokhoz hasonlóan nem engedjük be magunkhoz azt, aki azért jött, hogy nekünk életünk legyen általa. Várjuk a havazást, s ha nincs, úgy érezzük, nem is volt igazi a karácsonyunk. Gyorsan múló hangulatokat keresünk, és nem Azt, aki a mi belső világunkat alakítja át.

Nem akkor lesz tehát karácsonyunk, ha a nyugalmas karácsony estének minden külső feltételét megteremtjük, hanem akkor lesz nyugalmas karácsonyunk, ha szívünkbe fogadjuk azt, aki az egyetlen Megváltója ennek a világnak. Az angyalok sem a világtól elzártan, édes-békés nyugalomban élő qumráni szerzeteseknek jelentek meg, hanem azoknak, akik a legnehezebb munkát végezték: pusztai pásztoroknak. Nem is akármikor, hanem munkájuk közben, miközben őrizték a nyájat. Jó, ha fáj nekünk az, hogy ennek a mi világunknak annyi nyomorúsága van. Azt jelzi: készen állunk a Megváltó befogadására. Imádkozzunk azonban azért, hogy ez ebben a karácsonyban ne csak sejtelmes vágy, hanem igazi, megélt valóság legyen minél több ember éleében. És akkor – igazán lesz okunk ünnepelni.

II. évfolyam, 20. szám

7

Test és lélek Másképp – máshol Egy impozáns gótikus templom előtt jártunk el hetente jó párszor gyerekeinkkel. Minden este égtek benne a fények, ezért kétéves lányom megkérdezte: itt minden este istentisztelet van? Nem – itt már rég nem tartanak istentiszteletet, mert nem volt, aki templomba járjon, így hát vendéglőt nyitottak a templomban, ezért ég minden este benne a villany. „És mit szól ehhez az Isten” – kérdezte az őszinte gyermek. Reutlingen, egy kisváros valahol Németországban. Tipikusan szép, rendezett, meglepetésemre nem túl tiszta a belváros. Gyönyörű gótikus templom. Nem a korgó hasunk, hanem a tervezett programunk juttatja eszünkbe az ebédidőt. Nem látok vendéglőt, mégis azon gondolkodom, hogy vajon meg tudom-e enni a német vezető által felajánlott tipikusan sváb ebédet. Három lépéssel egy templom előtt jön a bejelentés: itt fogunk ebédelni. Nem volt időm gondolkodni, mert a vendéglátó olyan természetességgel nézte a templomajtó előtt felállított menüsort, hogy számára nem volt kérdés, hogy bemegyek-e, vagy sem. Bementem. Pedig pár évvel ezelőtt, amikor hasonlót láttam, úgy gondoltam, soha nem tudnám ott lenyelni csak az Úr megtöretett testét és vérét. Beléptem. Balra, a férfi és női padok helyett, barna és narancssárga színben pompázó vendéglő. Sokan hangosan beszélgetnek. Jobbra, a szószék és az úr asztala helyett, kisebb emelvényeken híres emberek fotói és idézetei. Mosolygós férfi áll fel egy, az ajtóval szembeni asztaltól, amire az információ szó van rávésve, és nagy szeretettel köszönt minket. Ő nem a vendéglőnek dolgozik, hanem mint nyugdíjas szívorvos, önkéntesként áhítatot tart, lelkigondozói beszélgetésre vár olyanokat, akik ide betévednek. Eddig a szíveket gyógyította, most a lelkeket simogatja. Miután pár szót váltunk egymással, megkér, hogy foglaljunk helyet a vendéglő részben és rendeljük meg az ebédünket.

Gállné Szabó Tünde református lelkész, Várhegy

És elkezdődik a történet. A kisvárosnak két temploma van, de már évtizedek óta nem tartottak istentiszteletet ebben a kisebben, mert nem volt kinek. Ekkor döntötték el, hogy gazdaságilag hasznot húznak belőle. Egy diakóniai szervezet vendéglőt nyitott a több száz éves gótikus templomban. Fogyatékkal élő fiatalokat alkalmaztak a konyhai, illetve kiszolgálói munkára. Így nem volt furcsa, hogy a lány, aki felvette a rendelést nem a megszokott módon jegyezte fel kéréseinket. A kezében levő befóliázott menüre számokat írt, amit majd letörölhetett és új rendelést vehetett fel. Nagyon tagoltan és orrhangon beszélt, miközben nagy türelemmel, alkalmanként önmagán nagyokat nevetve többször is precízen el kellett magyarázni, hogy mit szeretnénk. Könnyebb lett volna bemenni a konyhára és kihozni az ebédet, amit a fogyatékkal élők állítottak elő. Pontosan fél egykor kis csengő szólalt meg. A doktor úr elkezdte felolvasni az áhítatot, miközben megkérte a jelenlevőket, hogy nyugodtan egyenek tovább. Tényleg ettek, beszélgettek, újságot olvastak. A doktor úr úgy olvasott az igéből, hogy senki sem figyelt rá, csak valami furcsa erdélyiek, akik nem értették, most mit táplálunk itt: a testet vagy a lelket? Én nem tudtam enni, groteszk volt az egész. És furcsán érdekes. És megmaradt a több éve fülemben csengő gyermeki kérdés: „Mit szól ehhez az Isten?” Fehér karácsony

Hull a hó, Fehér a táj, A karácsony szép már, Mindenki az angyalra vár.

A karácsony éjjele, A gyerekek kedvence, Indul már a kántálás, Gyere velem pajtás.

Hógolyó és hóember, Szánkó és a hegy, Most nem kell már, A karácsony jár.

(Kovács Izabella vallásórás, Várhegy)

Istenünk, kérünk, add meglátnunk a te világosságodat. Taníts minket ebben a fényben, ebből a fényből élni, és tégy minket készekké arra, hogy mások felé is tovább sugározhassuk azt. Segíts, hogy a bennünk lakó békesség, szeretet és elfogadás úgy ragyogjon a körülöttünk élő emberek előtt, hogy felébressze bennünk a te világosságod iránti vágyakozást. Áldd meg a családi otthonok fényét és melegét, és segíts, hogy a gyertyák lángja mellett bennünk magunkban is kigyúljon az ünnep ragyogása. Tápláld bennünk azt annak biztos hitét, hogy bármilyen jelentéktelenek vagyunk, a mi saját fényünk is oszlatja a sötétet, és utat mutathat másoknak a biztonság és az élet felé. Ámen.

Maros-Mezőségi Kéve

Kedves Barátaim! Az év vége felé közeledve, hálával gondolok vissza minden ifjúsági alkalomra, amit együtt tölthettünk. Remélem, jövőben ismét gyakran találkozunk, hogy Istent dicsőítsük. Füle Lajos gondolatával kívánok áldott ünneplést és boldog új évet: Vannak nehéz utak, de hitben megjárhatók: mondj rájuk "áment", s ha Isten néha nemet mond is, hidd el, hogy azzal áld meg.

Zöld Imre ifjúsági előadó

„Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is: ezekről beszélj, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” (5Móz 11,19) Minden vallástanárnak és vallásórás gyermeknek kívánok áldott karácsonyt és egy békés új évet!

Isten iránti hálával visszatekintve az elmúlt évre, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Presbiteri Szövetség nevében

Gombos József elnök

„Irgalmában meglátogat minket a Magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, lábunkat meg a béke útjára irányítsa.” (Lk 1,78-79) Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak, hűséges, szolgálat- és áldozatkész asszonytestvéremnek.

Nagy Irma Lilike nőszövetségi elnök

Gállné Szabó Tünde katekétikai előadó

A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye lapja Kiadja a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala Marosvásárhely Bernády tér 3. Tel: 0265-250051 marosmezosegikeve@ gmail.com www.refmarosmezo.ro Főszerkesztő: Les Zoltán Szerkesztők: Jakab István, Domahidi Béla, Nemes Gyula, Gállné Szabó Tünde, Szabó László, Veress László Korrektor Bálint Boglárka Támogatók: TIMKO TIBERIUGLAS Pál István (Udvarfalva) Blondy Románia Presbiteri Szövetség A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye gyülekezetei és hívei

ISSN 2359 – 8751 NYOMDA Novaprint Management S.R.L. Marosvásárhely

Gyülekezeteink: Mezőmadaras Mezőmadaras (Mădăraş) Marosvásárhelytől 20 kilométer távolságra, északnyugatra fekvő, 2004-től újra önálló község (korábban a tőle 7 kilométerre található Mezőbándhoz tartozott). Orbán Balázs leírása szerint, a jelenlegi templomot megelőzően egy román stílusú épület állott a „papi” telken, amelyet azonban a 18-19. század fordulóján lebontottak. A ma is álló templom építését 1804-ben kezdték meg, Szentgyörgyi Sámuel lelkipásztor szolgálatának idején. Az építkezésnél felhasználták a régi templom köveit. Nem a régi helyére szánták az újat, hanem az egyházközség egy területét cserélték el gróf Bethlen Karolina egyik telkére, amit ő a református egyháznak adományozott. Az új templom azonban hamar romlásnak indult, ezért 1833-ban, 1852-ben és 1862-ben javításra szorult. 1869-ben összedőlt a torony, mielőtt újjáépíthették volna. 1872-ben fogtak hozzá a torony újjáépítéséhez. Az egy év alatt elvégzett munkálatokban a legtöbb fáradságot Jakab István gondnok és Szekeres István patrónus vállalta. Azóta is többször javították az épületet. Az elmúlt században jelentősebb felújításra 1948-ban került sor. Azt követően, az 1970-es évek elején, Szekeres István lelkipásztori szolgálatának idején tervszerűen végezték az átfogó felújítást. 1971-ben vízelvezető árkot készítettek a templom köré, ablakokat vágtak a toronyra. A következő

évben az épület külső falait tették rendbe, újrafestették az ajtó- és ablakkereteket, 1973-ban pedig a templombelső felújítására és a berendezés kiegészítésére fordítottak nagyobb figyelmet. Legutóbb 1996-ban, Szabó Andor második szolgálati esztendejében történtek jelentős javítások. A templom belsejének festését, a külső vakolását és festését a falu népének anyagi támogatásával végezték el. Az avató ünnepséget 1996 decemberében tartották. Az istentiszteletet D. dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke vezette. Meghívott vendégként az egyházkerület főgondnoka, dr. Márta Ivor, valamint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Dávid Lajos volt jelen. Szabó Andor református lelkész

Fotó: Magyari Hunor