DEPORTÁLÁS GALÍCIÁBA A KAMENYEC-PODOLSZKIJI VÉRENGZÉS UTÁN (1941-1942) Frojimovics Kinga
1941-től kezdődően a KEOKH (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság) a zsidóellenes akciókat a vonatkozó alaptörvényeknek homlokegyenest ellentmondó bizalmas rendeletek sorával hajtotta végre, ugyanúgy, ahogy később, az ország német megszállását követően a magyar közigazgatás véghezvitte a zsidók gettókba és bevagonírozási központokba koncentrálását, majd deportálását. A magyarországi Holocaust történetével foglalkozó szakirodalomban bevett „rendeletözön” fogalom mindeddig csupán az 1944-es német megszállást követő hónapok kormányzati tevékenységére vonatkozott. A KEOKH működését elemezve azonban azt láthatjuk, hogy ez a módszer, tehát a vonatkozó törvények megkerülése, törvénytelen és egyben gyilkos akciók rendeleti úton foganatosított végrehajtása a magyar Belügyminisztériumot már évekkel a német megszállás, a Sztójay Döme miniszterelnök vezette bábkormány megalakulása előtt is jellemezte. Jelen tanulmányban a KEOKH által 1941 és 1943 között kezdeményezett, vagy legalábbis döntő részben a KEOKH által lebonyolított két nagy deportálási hullámból, a főleg lengyel és orosz származású külföldi zsidók és az ún. hontalanok 1941/1942-es Galíciába történő deportálása, valamint az 1942/1943-as újabb deportálási akció, mely főleg az 1942 és 1943 során Magyarországra menekült szlovák és lengyel zsidókat érintette, a galíciai deportálás második felét, a Kamenyec-Podolszkijban elkövetett tömeggyilkosság után történteket ismertetem 1942 őszéig. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, feltehetően mivel a magyarországi zsidó szervezetektől értesült arról, hogy a deportáltakra milyen körülmények várnak az ellenséges ukránok között, és még inkább azért, mert a tömeges deportálások teljesen felkészületlenül érték a területen megszállóként jelen lévő német hatóságokat, akik ezért folyamatosan tiltakoztak, 1941. augusztus 8-án táviratot küldött a Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosának, Kozma Miklósnak, melyben a deportálások addig gyakorolt módját azonnali hatállyal betiltotta. Mivel a szakirodalom általában e belügyminiszteri táviratot tévesen a további deportálások végleges betiltásaként értelmezi,1 érdemes szó szerint idézni:2 „Állami zsidóknak Lengyelország felé való 1
Ld. csak a legfrissebb műveket: Fejes, Carpatho-Ruthenia in 1941, p. 311, Karsai, Holokauszt, p. 231. és Ormos, Kozma Miklós, p. 763. Kivétel Braham, aki helyesen olvasta a belügyminiszter táviratát. Ld. Braham, A népirtás politikája, p. 203. A szakirodalomban, érthetetlen okokból Keresztes-Fischer táviratát Fejes és Karsai augusztus 9-re tette, szintén tévesen. Majsai cikkében először augusztus 15-ről írt (Majsai, A kőrösmezei zsidódeportálás, p. 69.), majd közölt egy dokumentumot, amely szerint a Belügyminisztérium július 31-én tiltotta meg magyar állampolgárok további kiutasítását (uott, p. 209.). Braham a deportálások augusztus eleji leállításáról írt. Ld. Braham, A népirtás politikája, p. 203. 2 Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter sürgönye a Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosának, 1941. augusztus 8. (OL, K774 – Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosának Hivatala).
eltávolítását azonnali hatállyal betiltom, lengyel és orosz vonatkozású zsidókról, akiknek lengyelországi eltávolításuk kívánatos ide előterjesztés teendő és a jövőben csak itten[i] engedély alapján távolíthatók el.” Egyértelmű tehát, hogy a belügyminiszter csupán a magyar állampolgársággal rendelkező zsidók – szavaival „állami zsidók” – további deportálását tiltotta be, a KEOKH illetékesei által eredetileg tervezett lengyel és orosz születésű zsidók további deportálását kifejezetten kívánatosnak tartotta, csak éppen további eltávolításukat közvetlen hatáskörébe akarta vonni. A kiutasítások Keresztes-Fischer intézkedése ellenére zavartalanul folytatódtak még augusztus 9-én is. Aznap 1503 deportálásra szánt zsidó érkezett a kőrösmezei táborba, ahonnan 340-et tettek át Galíciába. A lengyel és orosz születésű zsidók deportálását ideiglenesen csak 1941. augusztus 15-én függesztette fel szintén táviratban az akciót hivatalosan alig több mint egy egy hónappal azelőtt megkezdő Siménfalvy Sándor, a KEOKH vezetője.3 A valamennyi rendőrhatóságnak és KEOKH kirendeltségnek szétküldött következő, augusztus 17-én kelt rendeletében Siménfalvy felhívta az illetékes szerveket, hogy „az eltávolítás céljából őrizetbe vett lengyel és orosz származású külhonos zsidókat bocsássa szabadon és állandó lakhelyükön kötelezze őket hetenkénti személyes jelentkezésre. Intézkedésének eredményét hozzám jelentse és az időnkénti személyes jelentkezésre kötelezettekről kimutatást terjesszen fel.” A deportálások augusztus közepi ideiglenes leállítását követően Batizfalvy Nándor rendőrkapitány Kőrösmezőről visszatért Budapestre. A KEOKH ekkor az ő elgondolásai szerint külön nyilvántartásokat készített a deportálást elkerülőkről. Batizfalvy külön családtagonkénti összeírást készíttetett, és a listákat újra és újra ellenőriztette, nehogy a nyilvántartás hiányos legyen.4 A továbbiakban a hontalanok és az elfogott külföldiek internálótáborokba kerültek Magyarországon.5 A visszaszökdösőket vidéki és budapesti razziákon külön e célra szervezett razziacsoportok újra elkapták.6 Egy ilyen mintegy 80 fős csoportot 1942 augusztusában vonaton újra Galíciába szállítottak, mint arról a későbbiekben még lesz szó. A deportálások folytatásáról egyértelmű bizonyítékot szolgáltat Sándor Jenő, a KEOKH helyettes vezetője. 1945-ös népbírósági perében a következőket mondta: „A deportálások beszűntetése után is történtek, a lehetőségekhez képest áttételek a következő határállomásokon: Kőrösmező, Szenc, Lökösháza, Gyékényes. Ezeknek a visszatett embereknek egy része olyan volt, akiket már előzőleg kitettünk a határon és visszaszöktek. Bár tudtuk azt, hogy akiket a határon visszatettünk, ki vannak téve a németek attrocitásainak, azonban rendelkezéseinket mégsem változtattuk meg. Én a román és szlovák állampolgárok ügyeiben tettem ilyen irányú 3
Az augusztus 15-én kelt rendeletet egyelőre a források között nem találtam meg. Egyértelműen utal azonban rá egy két nappal később, augusztus 17-én kelt Siménfalvy rendelet: „Folyó hó 15-én kelt [...] távirati rendeletemben a lengyel és orosz származású, nem magyar állampolgár zsidóknak az ország területéről való eltávolítását, illetve eltávolítás céljából Kőrösmezőre kísértetését további rendelkezésig felfüggesztettem.” Ld.: 192/101/1941. res. VIIc. BM. sz. rendelet „lengyel és orosz származású külhonos zsidók eltávolításának ideiglenes felfüggesztése tárgyában”, 1941. augusztus 17., aláíró: Siménfalvy Sándor (ÁSzTL, V-138271 – Zakariás Dénes és tsai). Siménfalvy augusztus 17-én kelt rendeletét közölte Majsai is. Ld.: Majsai, A kőrösmezei zsidódeportálás, p. 71. 4 Világosi József tanúvallomási jegyzőkönyve, Budapest, 1946. május 4. (ÁSzTL, V-141629 – Kapos György és tsa). 5 A Budapesti Népbíróság ítélete (Nb.III.2255/1948/22. szám), 1949. május 28. (ÁSzTL, V-122405 – Pásztóy Ámon). 6 Tájékoztató a KEOKH szervezetéről és működéséről a deportálásokkal kapcsolatban, 1945. július 21. (ÁSzTL, V138271 – Zakariás Dénes és tsai).
2
intézkedéseket, ezek az intézkedések főleg zsidókra vonatkoztak. Bár a miniszteri rendelkezés úgy szólt, hogy ha a beszivárgó az ország belső területére beérkezik, vagyis a határzónát elhagyta, internálótáborba kell tenni, egyébképpen vissza kell tenni a határon, ennek ellenére úgy tőlem, mint a többi vezetőtől történtek a rendelettől eltérő intézkedések is, illetve túlnyomó részt csak ilyenek történtek. Ez az áttelepítési folyamat, kisebb csoportokban 1942 őszéig történt.”7 Ezekben a csoportokban egyszerre 70-80 embert tettek át a határon, akiket a sorsukra hagytak. Sándor kihallgatása során arról is beszámolt, hogyan járt el a KEOKH azokkal a zsidó ügyvédekkel, akik a MIPI (Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája) megbízásából, vagy közvetlenül az állampolgársági papírjait rendezni akaró zsidóktól kaptak megbízást állampolgársági ügyek intézésére. 1941 nyarán a külföldi zsidók egyik „sztárügyvédje” dr. Feldmann Ernő volt. A sikeres ügyvédet Martinidesz Ödön, a KEOKH detektív csoportjának vezetője egyszerűen internálta.8 1941 nyarán, a deportálások idején a Belügyminisztérium állampolgársági ügyosztályán dolgozó ún. revizorok a KEOKH-tól egy mintegy 17,500 nevet tartalmazó listát kaptak. A listára azért volt szükség, nehogy a revizorok kiadják az állampolgársági bizonyítványt azok számára akiknek régebben beadott kérvényei csak deportálásuk után kerültek hozzájuk. Mielőtt egy állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelmet aláírtak, a revizorok megnézték a náluk lévő listákból, nem szerepel-e az illető az 1941. július 20. és 1941. augusztus 18. között „kitelepítettek” lajstromában. Ha szerepelt, akkor ezt a tényt feljegyezték az aktára azzal, hogy további intézkedésig ad akta kell tenni.9 Ez a tény azért is rendkívül fontos, mert bizonyítja azt, hogy a KEOKH-ban, és a Belügyminisztérium állampolgársági osztályán létezett egy névszerinti lista a deportáltakról. A lista létéről egyébként egy 1942 februárjából származó KEOKH iratból is minden kétséget kizáróan tudomást szerezhetünk, ebből azonban nem tudjuk meg a kiutasítottak számát.10 Mivel a listában feltehetően csak a KEOKH által deportáltak, azaz a Kőrösmezőn Batizfalvy által átvettek, majd onnan Galíciába átdobottak szerepeltek, ha ehhez hozzáadjuk a Kozma által Kárpátaljáról saját akcióban deportáltakat, akikről viszont semmilyen lista nem készült, a deportáltak száma bizonyosan meghaladta a 20 ezer főt. 1941 novemberében Siménfalvy Sándor mindenképpen meg akarta akadályozni azt, hogy a külföldi menekültek a fővárosba áramoljanak. Ezzel nyilván azt akarta elkerülni, hogy a menekültek a nagyvárosban könnyebben el tudjanak tűnni a rendőrség és a KEOKH razziázó detektívjei elől. „A mai háborús viszonyokra tekintettel nem tartom kívánatosnak a vidéken letelepedett, illetőleg lakhatási engedéllyel bíró külföldi állampolgároknak azon törekvését, hogy lakóhelyüket az ország fővárosába helyezzék át. Ezt mindenáron megakadályozni óhajtom. […] Külföldi állampolgárságú zsidók ilyen irányú kérelmei figyelembe nem vehetők. Rendelkezésem betartását a nyilvántartáson keresztül ellenőriztetem.” – írta rendeletében Siménfalvy.11 7
Sándor Jenő kihallgatási jegyzőkönyve, Budapest, 1945. május 23. (ÁSzTL, V-54660 – Sándor Jenő). Sándor Jenő kihallgatási jegyzőkönyve, Budapest, 1945. május 23. (ÁSzTL, V-54660 – Sándor Jenő). 9 Dr. Horner Miklós, Javaslat az 1941-ben végbevitt deportációk felderítésére, Budapest, 1945. március 28. (ÁSzTL, V-138271 – Zakariás Dénes és tsai). 10 1942 februárjában Siménfalvy egy körözvényben a következőkre hívta fel a KEOKH előadóinak figyelmét: „a kiutasítottak nyilvántartását úgy kezeljék, hogy az illetéktelenek kezébe ne kerülhessen.” Ld.: 102/942 res. KEOKH körözvény, 1942. február 18., aláíró: Siménfalvy Sándor (ÁSzTL, V-138271 – Zakariás Dénes és tsai). 11 1590/1941. eln. VIIc. BM. rendelet, 1941. november 22., aláíró: Siménfalvy Sándor (ÁSzTL, V-122405 – Pásztóy Ámon). 8
3
1942 januárjában Siménfalvy egy szigorúan bizalmas rendeletben két hetes határidőt adva bekérette minden rendőri kirendeltségtől az előző év július-augusztusában a területéről Galíciába kitelepített külhonosok adatszolgáltatási lapját.12 Ugyanakkor arra is utasította az illetékes rendőri hatóságokat, hogy a deportált, de „időközben visszatért külhonosokról is terjesszen fel adatszolgáltatási lapot.” 1942 februárjában a KEOKH és a Belügyminisztérium állampolgársági (XIX) osztálya között surlódások voltak a galíciai deportálások miatt. Február 18-án Siménfalvy körözvényben értesítette a KEOKH valamennyi előadóját, „a Miniszter Úr Őnagyméltósága tudomást szerzett olyan esetekről, hogy a múlt év július-augusztus havában Galíciába kitelepített zsidók közül egyeseknek magyar állampolgárságát az állampolgársági osztály (XIX.) utólag megállapította és erről bizonyítványt is állított ki. Ezt a visszás helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni, miután a Belügyminisztériumnak egyik osztálya ugyanazon minisztériumnak egy másik ügyosztályának intézkedéseivel szemben merőben ellentétes döntést nem hozhat.” – írta a KEOKH vezetője.13 Az állampolgársági osztály azonban állítólag csak olyan esetekben állított ki ilyen bizonyítványt a kiutasítottaknak, amikor azt a KEOKH véleményezte. A továbbiakra vonatkozóan ezért Siménfalvy elrendelte, hogy az állampolgársági osztálytól véleménynyilvánításra kapott ügyekben, ha az illető már kiutasíttatott, azzal küldjék vissza, hogy „állampolgárságának megállapítását nem tartjuk kívánatosnak, annál is inkább, mert az illető időközben az országból már eltávolíttatott.” 1942-ben a KEOKH határvidéki kirendeltségei és az érintett csendőr- és rendőr hatóságok folyamatosan razziáztak, hogy felkutassák a Galíciából visszaszökött kiutasítottakat. A KEOKH három vidéki kirendeltségének, az erdélyi kolozsvári és máramarosszigeti, valamint a felvidéki kassai kirendeltségnek 1942-es áprilisi, májusi, illetve júliusi jelentései jól érzékeltetik a határmenti településeken, főleg a jelentős zsidó lakossággal rendelkező helyeken e hónapok eseményeit. A kolozsvári KEOKH kirendeltség detektívjei által különböző vasúti pályaudvarokon, vonatokon és településeken végrehajtott 1942. áprilisi igazoltatások jól mutatják milyen elszántan kereste a KEOKH a hontalanokat és külföldi zsidókat. A kolozsvári KEOKH kirendeltség körzetében az igazoltatások gyakorlatilag mindennaposak voltak 1942 áprilisában. 22 napon át összesen 2,352 személyt igazoltattak, közülük 169 ellen indult kiutasítási eljárás. 60 embernek pedig a detektívek hiányosnak találták az igazolásait, és papírjaik pótlására utasították őket. A máramarosszigeti KEOKH kirendeltség vezetője májusban többször is tárgyalt a helyi rendőrkapitányság vezetőjével a városban bujkáló, kiutasított és engedély nélkül visszatért külhonos zsidók felkutatása tárgyában, és „a talmud és bocher iskolák ellenőrzésére nézve”. Ugyanebben a hónapban két elfogott zsidó családot a ricsei internálótáborba szállítottak, két talmudistát pedig illetőségi helyére toloncoltak. A KEOKH máramarosszigeti vezetője információkat gyűjtött a menekültek és az őket segítő helyiek titkos találkozó helyeiről is. Ezek 12
192/4/1942. res. VIIb. BM. sz. rendelet, 1942. január 13., aláíró: Siménfalvy Sándor (ÁSzTL, V-138271 – Zakariás Dénes és tsai). 13 102/942 res. KEOKH körözvény, 1942. február 18., aláíró: Siménfalvy Sándor (ÁSzTL, V-138271 – Zakariás Dénes és tsai).
4
szerint Máramarosszigeten, Szatmárnémetiben és Felsővisón vendéglőkben, kávéházakban, szállodákban és zugtalálkahelyeken éjjelente idegen zsidók gyülekeznek és „titkos üzleteket bonyolítanak le”.14 A KEOKH kassai kirendeltsége 1942 májusában állampolgársági igazoltatásokat folytatott. Ezek során összesen 1,488 embert (804 családfőt és 684 családtagot) igazoltattak. Közülük 771 magyar állampolgár volt, 717 személy pedig állampolgársága igazolásának pótlására kapott utasítást. Ugyanakkor kiutasítottak 139 külhonost.15 Júliusban 1,935 főt igazoltattak (967 családfőt és 968 családtagot). Ebből 1,283 volt magyar állampolgár, 652 személy pedig állampolgársága igazolásának pótlására kapott utasítást. Rajtuk kívül kiutasítottak 27 külhonost.16 A deportálást túlélt és magyar területre visszaszökött embereket a határvidéken sok zsidó próbálta önzetlenül, vagy anyagi haszon reményében segíteni. Weisz Rózsi munkácsi zsidó lakos például azért került 1942 októberében rendőrhatósági őrizet alá, mert pénzért több alkalommal kísért Galíciából szökött zsidókat Budapestre. Weisz ezért a bácstopolyai internálótáborba került, ahonnan a németek 1944 májusában deportálták.17 Ugyancsak galíciai túlélők tovább menekítéséért csukták le 1942 őszén az alsóvereckei Fuchs Dávid zsidó fuvarost, aki több alkalommal átvett Stern Olgától Galíciából beszökött zsidókat, és pénzért Munkácsra juttatta őket autón. „Ezen cselekményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Galícia területéről beszivárgott zsidók az ország belsejébe juthassanak és ott észrevétlenül eltűnhessenek.” – jelentette az ungvári rendőrkapitányság a belügymniszternek. Fuchs összesen 14 zsidót segített Munkácsra. 1942. november 30-án a fuvarost internálták Nagykanizsára. 1943. május 15-én még mindig ott volt, és ügyvédje többszöri közbenjárása ellenére sem engedték szabadon. Ekkor az volt az indoklás, hogy „a tavasz óta a Galíciából történő zsidó beszivárgás ismételten megindult, és valószínűsíthető, hogy internált ismételten elősegítené külföldi zsidóknak Magyarországra való bejutását.” Fuchs 1944-ben a munkácsi gettóba került, ahonnan Auschwitzba deportálták.18 Mindeközben 1942-ben, ha szórványosan is, de folytatódott az elfogott külföldi menekültek átszállítása a német fennhatóság alatt álló szomszédos területekre. 1942 januárjában például két német születésű hontalan zsidó menekült családot dobtak át a győri rendőrkapitányság emberei német (osztrák) területre. Január 10-én Oroszvárnál egy házaspárt öt éves kislányukkal, majd január 17-án egy anyát hét, valamint öt éves fiával.19 Majsai Tamás tanulmányában említ egy 1942 márciusi és egy szeptember 27-én történt átszállítást.20 14
A KEOKH máramarosszigeti kirendeltségének jelentése a KEOKH-nak az 1942. május havi tevékenységéről, 1942. május 30. (OL, K491, 2. cs.). 15 A KEOKH kassai kirendeltségének jelentése 1942. május havi tevékenységéről a belügyminiszternek, Kassa, 1942. június 1. (OL, K491, 2. cs.). 16 A KEOKH kassai kirendeltségének jelentése 1942. július havi tevékenységéről a belügyminiszternek, Kassa, 1942. augusztus 1. (OL, K491, 2. cs.). 17 Az ungvári határvidéki m. kir. rendőrkapitányság a belügyminiszternek, Ungvár, 1942. október 16. (YVA, JM3725, MOL, BM válogatott iratok, 1944), valamint A m. kir. rendőrség munkácsi kapitányságának véghatározata a rendőrhatósági őrizet megszüntetéséről, Munkács, 1944. július 3. (uo.). 18 Az ungvári határvidéki m. kir. rendőrkapitányság a belügyminiszternek, Ungvár, 1942. október 16. (YVA, JM3726, MOL, BM általános iratok, 1944). 19 A győri rendőrkapitányság jelentése a KEOKH-nak, 1942. augusztus 7. (OL, K491, 2. cs.). 20 Majsai, A kőrösmezei zsidódeportálás, p. 72.
5
Az utolsó akcióra, amely még az 1941 nyarán elkezdett galíciai deportálási akcióhoz köthető, 1942 októberében került sor. Október 28-án reggel a KEOKH 38 lengyel születésűként nyilvántartott zsidót indított útnak vonaton Budapestről Kőrösmezőre. Miután a MIPI erről értesítette Keresztes-Fischer belügyminisztert, a miniszter még aznap magához rendelte a KEOKH vezetőjét, Siménfalvy Sándort. Siménfalvy arról tájékoztatta miniszterét, hogy a 38 főből senki sem magyar származású, vagy Galíciából „szivárogtak” be frissen, vagy a múlt évben már kitelepítették őket Galíciába, de „visszaszivárogtak”. Siménfalvy arról is tájékoztatta a minisztert, „hogy az ország területére egyre nagyobb számban feketén beszivárgó zsidókat ma már egyik állam sem veszi vissza és csak ez az egy lehetőség volt ezek eltávolítására, hogy Kőrösmezőre szállítom őket és onnét határszerveink segítségével Galíciába teszem át.” Ezt Keresztes-Fischer tudomásul vette, de közölte, hogy értesülései szerint „a Kőrösmezőn át Galíciába kitett zsidókat az ottani megszálló hatóságok legtöbb esetben agyonlövik.” Ezért nem járult hozzá a Galíciába áttevéshez. Utasította Siménfalvyt, hogy a jövőben senkit ne tegyenek át a határon, az elfogottakat a gyerekek, öregek és betegek kivételével zárják internálótáborokba. Rendelkezett továbbá arról, hogy a magyar származású zsidók ellen akkor se lehessen kiutasítási határozatot hozni ettől kezdve, ha nem rendelkeztek állampolgársági igazolással. Őket a továbbiakban csak személyes jelentkezésre lehetett kötelezni. Végül Keresztes-Fischer elrendelte azt is, hogy a 38 elszállított zsidót vigyék vissza a ricsei internálótáborba.21 A Keresztes-Fischer és Siménfalvy között lezajlott megbeszélésről készült feljegyzéshez Siménfalvy csatolta annak a 38 deportáltnak az adatait, akiket végül a belügyminiszter Ricsére küldött. E lista segítségével képet kaphatunk arról, kik is voltak a KEOKH hivatalnokai és detektívjei szemében hontalan vagy külföldi, de semmiképpen sem magyarországinak számító zsidók. 1. táblázat – Az 1942. október 28-án deportált, majd helyette Ricsén internált 38 zsidó adatai22 Név (születési hely és dátum) Geller Izidor (Neusandecz, 1920) Geller Chajem (Izidor apja, Neusandecz, 1870) Wachs Hermann (Garlicze, 1887)
Magyarországra érkezésének dátuma 1942 elején menekült Lembergből 1942 elején menekült Lembergből 1909-ben érkezett Lengyelországból
Wachs Hermanné (sz. Friedhaber Sári, Neusandecz, 1893) Wachs József (Kassa, 1931)
Uaz, mint férje
1941-ben a garanyi internálótáborból kiszállítva, 1942 júliusában Galíciából visszaszökött, 1942. július Uaz, mint férje
Uaz
Uaz
21 22
Őrizetbe vételének dátuma 1942. október 9. 1942. október 9.
Siménfalvy Sándor Pro Domoja a belügyminiszterhez, 1942. október 28. (OL, K491, 2. cs.). Siménfalvy Sándor Pro Domoja a belügyminiszterhez, 1942. október 28. (OL, K491, 2. cs.).
6
Wachs Márta (Kassa, 1924) Rottenberg Emilia (Poroskő, 1922) Wajenberg Ignác (Sátoraljaújhely, 1906)
Uaz
Uaz
1942 októberében menekült Lengyelországból ?
1942. október 22.
Teich Manó (Borislav, 1881)
1897-ben érkezett Lengyelországból
Teich Malvin (Manó lánya, Budapest, 1918) Klein János (Arad, 1903)
Uaz, mint apja
Feilesz Alfréd (Budapest, 1899)
Budapesten született, de többször kiutasították Romániába és Szlovákiába 1897-ben érkezett
Fränkel Hermann (Dávid fia, Verebes, 1908) Fränkel Helén (Dávid lánya, Verebes, 1923) Fränkel Izsó (Dávid lánya, Verebes, 1929) Fränkel Jolán (Dávid lánya, Verebes, 1916) Fränkel Feige (Dávid lánya, Delatin, 1941) Stern Mendel (Novi Korczijn, 1902) Lehovelzki Izsák (Jeliszavedgrád, 1886)
Uaz, mint apja
1941-ben a garanyi internálótáborból kiszállítva, 1941 végén Galíciából visszaszökött, 1941. november közokirat hamisításért 8 havi börtön, 1942. szeptember 5. 1941-ben Galíciába deportálva, onnan 1942 augusztusában visszaszökött, 1942. augusztus Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
Uaz, mint apja
1921-ben érkezett Lengyelországból 1910-ben érkezett Lengyelországból
1942. október 23.
Lehovelzki Izsákné (sz. Bernát Anna, Budapest, 1896)
Uaz, mint férje
Fränkel Dávid (Verebes, 1880)
1939-ben érkezett Aradról
1941-ben Galíciába deportálva, onnan novemberben visszaszökött, 1942. április 8. 1941-ben Galíciába deportálva, onnan 1942-ben visszaszökött, 1942. szeptember 7. 1942. július
1941-ben Galíciába deportálva, onnan 1942 januárjában visszaszökött, 1943. október 9. Uaz, mint férje
7
Braun Miksa (Budapest, 1901)
?
Holzmann Arthur (Sátoraljaújhely, 1920)
?
Zeemann Mayer (Husené, 1911) Halberstein Lázár (Vorochka, 1906) Hellinger Ottó (Bécs, 1896) Pavlik Vladimir (Turka, 1920) Kirschner Sia (Bulla, 1927) Fischmann Icek (Annapoli, 1916) Fischmann Icekné (sz. Gelbart Hanna, Pruskor, 1920) Banach Jenőné (sz. Krukovszki Zsófia, Neusandecz, 1912) Banach Janina (előző lánya, Neusandecz, 1935) Goldreich Mihály (Veszelkó, 1890) Goldreich Klára (Mihály lánya, Veszelkó, 1920) Lust Ignác (Olesko, 1896) Kornhauser Éliás (Vezsna, 1920) Zajaczkovska Stanislavné (sz. Krulevska Mária, Neusandecz, 1886) Ferbel Hella (Moravska-Ostrava, 1923)
1942-ben érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 8-án érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 10-én érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 15-én érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 20-án érkezett Lengyelországból 1942. áprilisában érkezett Lengyelországból Uaz, mint férje
1941-ben Galíciába deportálva, onnan 1941 szeptemberében visszaszökött, 1941. szeptember 9. 1941-ben a garanyi internálótáborból kiszállítva, 1942 júliusában Galíciából visszaszökött, 1942. július 5. 1942. október 3. 1942. október 2. 1942. október 13. 1942. október 3. 1942. október 3. 1942. október 8. Uaz, mint férje
1942. augusztus 10-én 1942. október 8. érkezett Lengyelországból 1942. augusztus 10-én érkezett Lengyelországból 1942. augusztus 17-én érkezett Lengyelországból 1942. augusztus 17-én érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 10-én érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 8-án érkezett Lengyelországból 1942. szeptember 8-án érkezett Lengyelországból
1942. október 8. 1942. október 3. 1942. október 3. 1942. október 10. 1942. október 3. 1942. október 25.
1942. szeptember 3-án 1942. október 3. érkezett Lengyelországból
1942 október végén a KEOKH által megkísérelt deportálás összesen 24 családot, vagy egyedülálló embert érintett. Voltak közöttük 1942-ben Lengyelországból érkezett menekültek, akik az ottani gettók felszámolása elől, tehát a deportálás elől menekültek a biztonságosabbnak vélt Magyarországra. A magyarországi idegenrendészet azonban hezitálás nélkül visszadobta 8
volna őket Lengyelországba. A deportálásra szántak másik jelentős csoportját pedig a még jóval a második világháború előtt, főleg Lengyelországból érkezettek és többnyire már Magyarországon született családtagjaik alkották. A Teich család feje, Manó például 1897-ben (!) érkezett Lengyelországból Magyarországra, és lánya is 1918-ban született Budapesten. A több mint 40 éve Magyaroszágon élő Teichet és már felnőtt lányát azonban a KEOKH 1941-ben Galíciába deportálta. A két gyerekes kassai Wachs családdal ugyanez történt 1941-ben. A Wachs házaspár Teichhez hasonlóan Lengyelországból érkezett még a Monarchia korában, majd Kassán születtek gyerekeik a két világháború között, tehát amikor a város Csehszlovákiához tartozott. A 17 éves Fränkel Dávid 1897-ben érkezett Magyarországra, pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchiába. Négy gyereke mind 1918 előtt született, tehát még szintén a Monarchia korában Verebesen. A családot ennek ellenére 1941-ben a KEOKH Galíciába deportálta. A deportálást követően a galíciai Delatinban megszületett a család ötödik gyereke, Feige. A családnak 1942 augusztusában sikerült visszaszöknie Magyarországra, ahol még abban a hónapban elfogták és internálták őket. (Az anyáról a dokumentum nem tesz említést, így az ő sorsa ismeretlen.) 1942 októberében Fränkel Dávid és öt gyereke újra egy deportálóvonaton utazott Galícia felé, hogy aztán a belügyminiszter utasítására végül visszakerüljenek egy magyarországi internálótáborba. Az 1941 júliusában elkezdett galíciai deportálás tehát 1942. október 28-án zárult le végérvényesen. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ezen a napon utasította véglegesen a KEOKH-ot, hogy a továbbiakban a lengyelországi születésű zsidókat, és egyáltalán a hontalanokat és külföldieket ne deportálják, hanem Magyarországon internálják. A KEOKH deportálásai azonban 1942-1943-ban is folytatódtak. Keresztes-Fischer kifejezett utasítása ellenére továbbra is áttettek zsidókat a határon, igaz, ekkor már főleg Szlovákiába. Az újabb deportálási akció az 1942 tavaszán Szlovákiában bekövetkezett eseményekhez köthető, az ottani zsidók deportálásának első hullámához, aminek következtében szlovákiai zsidó menekültek ezrei érkeztek Magyarországra. Végezetül szeretném egyértelműen leszögezni, hogy a KEOKH deportálási akcióinak ismeretében tarthatatlan az a nézet, mely szerint Magyarországon a Holocaust gyilkos fázisa, a deportálások kora csupán az ország német megszállása után következett be. A KEOKH zsidópolitikáját két korszakra lehet osztani. Az elsőt, az 1932 és 1941 nyara közötti periódust, a Magyarországon tartózkodó külföldi, vagy a KEOKH által annak nyilvánított zsidók összeírása, nyilvántartása, és bizonyos esetekben az országból való kiutasítása jellemezte. Ekkor kristályosodtak ki a KEOKH által alkalmazott kategóriák is a zsidókkal kapcsolatban, amelyek lényegesen különböztek a többi külföldire, „trianoni külföldi”-re és más magyar állampolgárokra alkalmazott kategóriáktól. A második korszak 1941 nyarától a második világháború végéig, Magyarország esetében 1945. április 4-ig tartott. Ekkor a KEOKH először saját hatáskörén belül, majd 1944 márciusától az országot megszálló németekkel együttműködve, 1944 októberétől pedig a nyilasokkal karöltve a Magyarországon élő zsidók kiirtásában játszott aktív szerepet. Ilyen értelemben már a német megszállás előtt, az Eichmann-kommandó megjelenése előtt működött Magyarországon egy magyar „zsidótlanító különítmény”: az 1931-ben, tehát még a Bethlen István vezette kormány alatt megalakult KEOKH, amely egyik kiemelt céljának tartotta, hogy a saját hatáskörébe vont zsidók közül minél többet eltávolítson, deportáljon az országból.
9
Levéltári források Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (Budapest, ÁSzTL) V-138271 – Zakariás Dénes és tsai V-141629 – Kapos György és tsa V-122405 – Pásztóy Ámon V-54660 – Sándor Jenő Magyar Országos Levéltár (Budapest, OL) K774 K491 Yad Vashem Archives (Jerusalem, YVA) JM-3725- JM-3726, MOL, BM válogatott iratok, 1944
Felhasznált irodalom Braham, Randolph L., A népirtás politikája: A Holocaust Magyarországon. (Budapest: Belvárosi Könyvkiadó, 1997) Fejes, Judit, “On the History of the Mass Deportations from Carpatho-Ruthenia in 1941,” in: Randolph L. Braham – Attila Pók (eds.), The Holocaust in Hungary: Fifty Years Later. (New York: Columbia UP, 1997), pp. 305-328. Frojimovics, Kinga, I have been a stranger in a strange land: The Hungarian State and Jewish Refugees in Hungary, 1933-1945. (Jerusalem: The International Institute for Holocaust Research at Yad Vashem, 2007) Karsai László, Holokauszt. (Budapest: Pannonica Kiadó, 2001) Majsai Tamás, „A kőrösmezei zsidódeportálás 1941-ben,” A Ráday Gyűjtemény Évkönyve, IV-V, 1984-1985, pp. 59-86, 195-237. Ormos Mária, Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. (Budapest: PolgArt, 2000)
10
