Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 17-én megtartott testületi ülésének jegyzőkönyve 116/2015. (III.17.) határozata
a Védőnői Szolgálat 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
117/2015. (III.17.) határozata
a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás 2014. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
118/2015. (III.17.) határozata
a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
119/2015. (III.17.) határozata
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programjáról (2014-2019.)
120/2015. (III.17.) határozata
a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet-tervezet elfogadásáról
121/2015. (III.17.) határozata
a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata felülvizsgálatáról, módosításáról és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat elfogadásáról
122/2015. (III.17.) határozata
a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása közbeszerzéséről
123/2015. (III.17.) határozata
Boros Eszter és Tóth Sándor részére a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás bérbeadásáról
124/2015. (III.17.) határozata
Nagy Zoltán dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelméről
125/2015. (III.17.) határozata
Lukács Ádám dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelme elfogadásáról szóló 128/2014.(VIII.26.) határozat módosításáról
126/2015. (III.17.) határozata
külterületi ingatlanvásárlásról közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából (0118/2., 0118/215. hrsz.)
127/2015. (III.17.) határozata
Molnár Gábor miskolci lakos külterületi ingatlan vásárlás iránti kérelméről
128/2015. (III.17.) határozata
a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft-nek a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” nyitó leltár és korrigált nyitó mérleg elfogadásáról
129/2015. (III.17.) határozata
a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (IKSZT) közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására vonatkozó megállapodás elfogadásáról
130/2015. (III.17.) határozata
a Dédestapolcsányi Sportegyesület megállapodás elfogadásáról
131/2015. (III.17.) határozat
Balogi Miklós és neje dédestapolcsányi lakosok önkormányzati terület bérbeadása iránti kérelméről
támogatására
vonatkozó
1
JEGYZŐKÖNYV Készült: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 17-én 15 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Dédestapolcsány Község Önkormányzata tanácsterme 3643 Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. Jelen vannak: Lukács László Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Molnár Béla Herczeg Csaba Gór Ivánné Németh Attila
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő
Igazoltan maradt távol: Győrfi András
képviselő
Tanácskozási joggal jelenlévő meghívott az ülés egész tartamára: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző távollétében és megbízásából Turócziné Fazekas Magdolna aljegyző Meghívottak: Kakszi Barnáné Galicz Szilvia Fehérné Balogi Erzsébet
óvodavezető védőnő főmunkatárs
Kakszi Barnáné Galicz Szilvia Fehérné Balogi Erzsébet
óvodavezető védőnő főmunkatárs
Megjelentek:
Lukács László Polgármester köszöntötte a Képviselő-testület tagjait, Aljegyző asszonyt és a vendégeket. Megállapította, hogy a testületből 6 fő jelen van, így a testület határozatképes, a testületi ülést megnyitotta. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a testületi ülésről kép-, hangfelvétel és jegyzőkönyv készül. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a mai testületi ülést a meghívóban szereplő napirendi pontokkal tárgyalja úgy, hogy az 5. napirendi pontot elhalasztja a testület a következő testületi ülésre, mert a napirend tárgyalásához szükséges árajánlatok nem érkeztek be. Van-e valakinek ezzel kapcsolatban kérdése, észrevétele? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta a napirendet a következők szerint: NAPIREND: 1. Beszámoló a védőnői szolgálat 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: Védőnő 2. Beszámoló a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 2014. évi munkájáról Előterjesztő: Polgármester 3. Beszámoló a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről 2
Előterjesztő: Polgármester 4. Az Önkormányzat 2014-2019. évekre szóló Gazdasági Programja elfogadása Előterjesztő: Polgármester
5. A közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Előterjesztő: Aljegyző 6. A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Előterjesztő: Aljegyző 7. A Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata felülvizsgálata, módosítása Előterjesztő: Aljegyző 8. A Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása közbeszerzése Előterjesztő: Polgármester 9. Egyebek (Pályázat Fiatalok Garzonházában lévő bérlakás igénylésére, föld haszonbérlet iránti kérelmek, földvásárlás.) NAPIREND TÁRGYALÁSA 1. Beszámoló a védőnői szolgálat 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: Védőnő Lukács László Polgármester elmondta, a napirendi pont tárgyalásánál köszöntöm Galicz Szilvia védőnőt. Van-e kiegészítése a beszámolóhoz? Galicz Szilvia Védőnő elmondta, én ennyit gondoltam leírni, ennyi volt az újdonság a 2014. évben, de ha felmerül kérdés, szívesen válaszolok. Lukács László Polgármester elmondta, én azt látom, hogy rendben van minden, azon kívül, hogy kevés a gyerek, de a feltételek biztosítottak. Van-e valakinek kérdése az első napirenddel kapcsolatban? Kérdés nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 116/2015.(III.17.) határozata
a Védőnői Szolgálat 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Védőnői Szolgálat 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról a védőnőt tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 2. Beszámoló a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 2014. évi munkájáról 3
Előterjesztő: Polgármester Lukács László Polgármester elmondta, a beszámolót a Kazincbarcikai Szociális Központ igazgatója készítette el, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a testületi ülésen. A kiküldött anyaggal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Az én észrevételem, hogy sajnos már csak két jelzőrendszeres ápoltja van a községünknek. Én próbálok mindenkit rábeszélni, hogy vegye igénybe, mert nagyon jó szolgáltatás. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester elmondta, én azt gondolom, hogy újra kellene tájékoztatni a lakosságot, hogy van ez a lehetőség, éljenek ezzel a lehetőséggel, mert lehet, hogy vannak olyanok, akik kapcsolódnának ehhez a szolgáltatáshoz, de még nem tudnak róla. Érdemes átgondolni, kik azok az egyedülállók, akiknek ez nagyon jó lenne. Én úgy gondolom, hogy lennének új igények, de ez mostanra nem került előtérbe. Lukács László Polgármester megkérdezte, egyéb észrevétel, javaslat? Egyéb észrevétel, javaslat nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 117/2015.(III.17.) határozata
a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás 2014. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás 2014. évi munkájáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatóját tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 3. Beszámoló a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről Előterjesztő: Polgármester Lukács László Polgármester elmondta, a részletes beszámolót megkaptuk. Ahogy a megbízott vezető is megírta, novembertől megbízott vezető, ezért túl sok dolgot nem tudunk tőle számon kérni, de a beszámoló alapján, elfogadásra javaslom a beszámolót. Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Molnár Béla Képviselő elmondta, a házi segítségnyújtásról kell majd egyre többet beszélnünk, mert a lakosság öregszik, ezért egyre többen fogják ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni. A házi segítségnyújtásról tudnak az emberek, mégsem használják ki. Mindemellett a nappali szociális ellátást is igénybe vehetnék a helyiek, mert a Nyugdíjasházban nagyon jó programok vannak az időseknek. Nagyon jónak tartom a házi segítségnyújtást, mert biztonságot ad az időseknek, akik egyedül vannak. Elfogadásra javaslom a beszámolót. Lukács László Polgármester elmondta, én is úgy gondolom, hogy feladatához képest jól ellátja ezt a 4
munkát a Szolgálat. Több észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 118/2015.(III. 17.) határozata
a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról a Sajókazai Nappali Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat mb. vezetőjét tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 4. Az Önkormányzat 2014-2019. évekre szóló Gazdasági Programja elfogadása Előterjesztő: Polgármester Lukács László Polgármester elmondta, ez idáig módosító indítvány nem érkezett. Van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban észrevétele, kérdése, javaslata? Herczeg Csaba Képviselő elmondta, gyakorlati jelentősége van inkább, mint tervi ennek a gazdasági programnak, így írott formában. Láttam benne, hogy területmérési jegyzőkönyvként szerepel az agrár környezetgazdálkodási, mezőgazdasági program, ami lehet 5 éves, 10 éves. Az 5 éves célprogramokban 2016. január 1-től lehet belépni. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy dupla pénz vagy több, mint, dupla pénz jár rá, mint a 70000 forintos alaptámogatás. Az alaptámogatásban változások lesznek, 145 euró körül lesz, nem pedig 224 euró, ahogy eddig volt, és ehhez jön még a zöldítés. A Képviselő-testület hatáskörébe tartozik, hogy esetlegesen beviszi-e az önkormányzat a területeit ilyen programokba. Ennek van költségvonzata is, területmérési jegyzőkönyv, talajvizsgálat, amelyek pár százezer forintos tételek, viszont sokkal több jönne vissza belőle, mert van egy 21 hektáros legelő és van egy 25 hektáros, a tavalyi kérelem alapján. Mindkettő bevihető lenne ebbe a programba, viszont ehhez a kezdő lépéseket szükséges megtenni. Ennek fedezetéül szolgálhatnak a mezőgazdaságból származó gázolaj jövedéki adó visszatérítés összege. Lukács László Polgármester elmondta, a gazdasági programba minden bevihető, amit a testület javasol. Herczeg Csaba Képviselő elmondta, van még időnk átgondolni, de azért mondtam időben, hogy foglalkozzunk ezzel is. Lukács László Polgármester elmondta, elvileg a gazdasági program is módosítható közben is, de ha erre most konkrét javaslatod van, akkor most ezt beletehetjük. 5
Herczeg Csaba Képviselő elmondta, az önkormányzat nincs kitiltva ebből a pályázati rendszerből. Én nem találkoztam olyannal, hogy önkormányzatként pályázott volna ilyen programban, ezért lehetnénk vállalkozóként úttörők ebben a témában például. Értelmes közfoglalkoztatott munka keretében a gyümölcsültetvény telepítés lehetne egy perspektíva. Lukács László Polgármester elmondta, a 11. oldalon, közfoglalkoztatás startmunka programon belül, vannak a mezőgazdasági programok. Amennyiben gondolod, abba be lehetne tenni. Herczeg Csaba Képviselő megkérdezte, van-e ennek jelentősége, mert a gyakorlati megvalósítása lenne a lényeg, nem pedig az írott szöveg. Ezekből a dolgokból mindent úgysem fogunk betartani. Lukács László Polgármester elmondta, ez a gazdasági program arra szolgál, hogy egy irányt mutasson a Képviselő-testületnek, merre akar haladni. Lehetnek benne konkrét célok és általános célok is. Én úgy gondolom, hogy az általános célok között szerepel, hogy az önkormányzat földjeit rendezni kell, és amit lehet ki kell belőle venni. Herczeg Csaba Képviselő elmondta, az a két nagy legelő terület már csak az önkormányzat használatában van tudomásom szerint. Lukács László Polgármester elmondta, én azt szeretném kérni, ha ilyen lehetőségek vannak, akkor azt mindenképpen a testület elé kell vinni, hogy a szükséges lépéseket megtudjuk tenni. Szerintem akár benne van a gazdasági programban, akár nincs, a testület támogatni fogja, mert ha plusz bevételünk származik belőle, akkor miért ne. Herczeg Csaba Képviselő elmondta, még egy dolgot szeretnék említeni, a falu saját túrája. Nagyon jó indulási útvonal lenne a falu turisztikájához hozzáadni és még ehhez kapcsolni különböző dolgokat, mint például a helyben készült tönkölylepény, helyi szilvalekvárfőzés, stb. Ez elsősorban az Élmények Völgye Turisztika Egyesület feladatkörét kell, hogy képezze, de írott formába is bele lehet tenni. Lukács László Polgármester elmondta, az idegenforgalom-turizmusnál turistaútvonalak, tanösvények karbantartása, fejlesztése. Egyébként az 5.17-esbe a földterületek erdőgazdálkodásnál "A földterületek haszonbérleti díjából és a támogatásból befolyó bevételt további mezőgazdasági gépek beszerzésére fordítjuk. A Képviselő-testület támogatja a birtok-összevonási célú földcserét. Az önkormányzat jelenleg 120 hektár területen folytat erdőgazdálkodást. Cél az erdőgazdálkodásba bevont erdőterület nagyságának növelése. A kitermelt fát az intézmények fűtésére használja fel, a fölösleget a lakosság részére értékesíti.” És itt vannak a további feladatok a földdel, erdővel kapcsolatban, itt lehet kiegészíteni, ha van erre vonatkozó indítvány javaslat. Kell módosítani vagy nem a gazdasági programot? Herczeg Csaba Képviselő elmondta, ez egy célkitűzés, és azt bele lehetne írni, hogy az agrárkörnyezetgazdálkodási programba történő becsatlakozás 2016. január 1-től. Lukács László Polgármester megkérdezte, van-e még valakinek más módosító javaslata a gazdasági programmal kapcsolatban? Molnár Béla Képviselő elmondta, javaslatom nincs, véleményem az, hogy ez a gazdasági program nagy szerepet játszik a testületi munkában. Amennyiben, ha az elmúlt ciklust nézem, ezeket a célokat többé-kevésbe tudta a testület teljesíteni. Amikor 50 millió fölött volt a hiányunk, akkor is működőképes tudott maradni az önkormányzat. Mindig tudott az önkormányzat fejlesztésekről, beruházásokról beszámolni. Szerintem ez az egyik mércéje és legfontosabb mutatója a testületi munkának. Ez a legfontosabb, akkor ezt kell tovább vinni, éppen ezért kell a jövőben ezeket a dolgokat is véghezvinni. Ebben a gazdasági programban minden össze van szedve, de minden program annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Nagyon fontosnak tartom az óvodai és iskolai oktatás elősegítését. 6
Elsősorban azokat a célokat kell véghezvinni, még akkor is, ha az iskola állami kézben van, hiszen ők a jövő nemzedékei. Én elfogadásra javaslom a gazdasági programot. Lukács László Polgármester elmondta, még egyszer átnéztem ezeket a mezőgazdasági és földterületekkel kapcsolatos pontokat, mert emlékeztem, hogy Herczeg képviselő úr még az előkészületek alatt tett javaslatokat és szó szerint benne van, amit ő javasolt. Idézem: „A zöldségtermesztés szakszerű megtervezése (precízen - helyszínrajzszerűen), kapacitásnövelés (fűszernövények is). Piackutatás: potenciális piacok kutatása a zöldség nyers és porított formában történő értékesítéséhez.” stb. A földterületeknél ugyancsak szó szerint: „Az önkormányzat gyepterületei esetében a magasabb támogatási szinthez a feltételek előkészítése (pl. területmérési jegyzőkönyv, esetlegesen földhasználati terv, stb.)” Tehát ezek az 5.17-es pontban szerepelnek. Ettől függetlenül nincs akadálya annak, hogy belekerüljön az az egy mondat, amit képviselő úr javasolt. Van-e még más javaslat? Németh Attila Képviselő elmondta, van néhány dolog ahol ellentéteket vélek felfedezni. Nagyon jól össze van állítva, látszik, hogy a múltban miket valósított meg az önkormányzat és még mi az, amit meg kell valósítani, csak a sorrendet kellene valahogyan felállítani, hogy mi a legfontosabb. Az önkormányzat a falu központja és felújításra szorul, ezért meg kellene nézni, hogy mire van lehetőség. A 7. oldalon van egy táblázat, ahol nem tudom megállapítani, hogy az bevétel vagy kiadás. Lukács László Polgármester elmondta, a kiadásnak és a bevételnek minden esetben egyezni kell. Németh Attila Képviselő elmondta, tudom, hogy ennek egyeznie kell, de ez lehetetlen. Vannak benne ilyenek, hogy „többletfeladatok ellátása, megszervezése, egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, gyermekorvosi rendelés, kötelező szűrővizsgálatok, vérvételi minták helyben történő levétele, leletek lekérdezése, tájékoztató előadások az egészségügyet érintő változásokról.” Erre doktornő már válaszolt és mégis benne van a gazdasági programban. Akkor milyen stádiumban lesz, megoldható, nem megoldható a helyben történő vérvétel például? Illetve vannak még ilyen kis szösszenetek, am nekem nem tetszik, mint például, hogy az önkormányzat ad el földterületeket, közben a gazdasági programban benne van, hogy a földek folyamatos felvásárlása közmunkaprogramhoz stb. Melyik az az irány, amit követnünk kell? Az rendben van, hogy tömbösíteni kell. Meg van határozva, hogy mennyi bevétel lesz a földterületek eladásából, de számszakilag nincs leírva a földek nagysága és elhelyezkedése. Jó lenne látni azt, hogy mi az ami értékesíthető az önkormányzat részéről és mi az, ami nem. Lukács László Polgármester elmondta, amennyiben a sorrendre kapunk javaslatot, hogy milyen sorrendbe próbáljuk ütemezni, akkor azt belevehetjük ebbe, de a sorrendet mindig a pénzügyi lehetőségek határozzák meg, mert lehet, hogy a jövő hónapban kiírnak hivatal felújításra pályázatot, de az is lehet, hogy csak 5 év múlva írják ki. Ilyen formán hiába szeretnénk ezt legelőször megcsinálni. Legelőször meg kell csinálni azt, hogy ne ázzunk be pályázat nélkül is. Meglehet határozni egy sorrendet, de betartani biztosan nem lehet, mert az önkormányzat ki van téve a pályázati lehetőségeknek, mert a munkák nagy részét csak abból lehet elvégezni. Az egészségüggyel kapcsolatban, képviselői indítványra kerültek bele ezek a pontok szó szerint a képviselő úr javaslata alapján. Ebből mit tudunk megvalósítani és mikor, az majd megint 5 év múlva derül ki, hogy a gazdasági programunkból mi az, amit sikerült elérni és mi az amit nem. A lényeg az, hogy ilyen törekvés van bennünk, ezt szeretnénk, és ennek mentén próbáljunk meg haladni, ha elfogadjuk így ezt a gazdasági programot. Bennem felmerült, hogy beletegyük-e a gazdasági programba, mert szerintem a leghalványabb remény sincs arra, hogy Dédestapolcsányban gyermekorvosi rendelés legyen, mert nagyobb városokban sem tudják megoldani, nem pedig ilyen kis településeken. Ugyanez vonatkozik a szakorvosi rendelésre. Ettől függetlenül a törekvésünk lehet ez, mert adódhat egy olyan alkalom, lehetőség, amikor azt mondják, hogy a 3000 fő alatti településeken is gyermekorvosi ellátást kell biztosítani. A földeladással kapcsolatban már korábban is mondtam, hogy vannak olyan földterületeink, amelyek az önkormányzat részére teljesen haszontalan. Amikor már a körülötte lévő földterületek mind magánszemélyek tulajdonában vannak, így csak egy csík föld, amin sem gazdálkodni nem tudunk rajta, 7
sem erdőt telepíteni nem tudunk rá, tehát nem tudjuk hasznosítani. A Képviselő-testületnek korábban volt egy olyan döntése, hogy a földeladásból származó bevételt visszaforgatjuk a földekre, részben földet vagy erdőt vásárolunk, vagy a birtokösszevonás célú földcseréket finanszírozzuk belőle, illetve a következő testületi ülésre fogok hozni egy olyan határozati javaslatot, hogy nagyobb birtokokat alakítsunk ki, mert az előbb említett 15 illetve 21 hektáros területeknek kb. 200 helyrajzi száma van, ezt így nehéz adminisztrálni, pályázatot beadni rá, és a földműlésügyi tárca támogatja ezeknek a nadrágszíj parcelláknak az összevonását, így kevesebb költséggel járhat az összevonás a gazdálkodóknak. Tehát a földeladásnak és a földvásárlásnak nagyjából egyensúlyban kellene lenni, úgy nem veszítünk a vagyonunkból, hanem inkább értékesebb vagyont hozunk létre. A 3.2 az önkormányzat költségvetésének kiadásai és bevételei mindenféleképpen egyensúlyba kell lennie év elején is és év végén is. Lehet, hogy a kiadás tartalékban van, de hiány nem lehet. Molnár Béla Képviselő elmondta, azt kell megérteni, hogy tömbösíteni kell és támogatni a gazdálkodókat. A munkahelyteremtésnél jelenleg a mezőgazdaságban tudunk valami célt elérni. Úgy kell támogatni a gazdálkodókat, hogy ők is jól járjanak és az önkormányzat is tudjon tömbösíteni. Azokban a programokban, amit Herczeg képviselőtársam említett, 2016. január 1-jén lehet belépni, de utána 5 évig nem lehet csatlakozni a programhoz. A földekkel kapcsolatban az a javaslatom, hogy el kell dönteni mely földterületekre nincs szüksége az önkormányzatnak. A településen már nagyjából kialakult, hogy melyik földterületen/blokkban, melyik gazda gazdálkodik. Gór Ivánné Képviselő elmondta, egy kiegészítő javaslatom lenne a lakásgazdálkodáshoz. A legutóbbi bejárásnál is elhangzott, illetve már többször is, a Nyugdíjasháznál a külső lépcsőnek a fontossága, természetesen a gazdaságpolitika függvényében. Lukács László Polgármester elmondta, jogos a javaslat, elfelejtkeztem róla, pedig az nagyon fontos. Van-e még egyéb javaslat? Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester elmondta, hasonlóképpen kimaradt az iskolától a tornaterem beázásának a megszüntetése. Tudom, hogy a terv nem azt jelenti, hogy ezek 100 %-osan sikerülnek, hanem nyilván egy kis vágyakozás, ábránd is van benne, de azt gondolom, hogy annak valami alapjának is kell lenni. Például beleírtuk a bölcsödét úgy, hogy annak bármilyen feltételét ismernénk, vagy forrását látnánk. Úgy, hogy az óvoda fenntartása is kicsit döcögősen megy. Jó lenne konkrétumokat látni, hogy milyen ellátást akarunk, hány gondozóval és az esetleg egy pályázattal is mennyibe kerülne az önkormányzatnak, stb. Nem tartom célszerűnek beleírni a földtől elrugaszkodott dolgokat, amelyek inkább csak ábrándozások, aminek nem igazán van alapja, nem néztünk utána, hogy mik a feltételei. Utána nézni, hogy van-e apró realitása az egésznek. Ez az amit én hiányoltam, mert volt róla szó, hogy megkapjuk a választ arra, hogy milyen feltételek kellenek például egy bölcsőde kialakításához. Én elsősorban az egészségüggyel kapcsolatban szeretnék elmondani néhány gondolatot. Van benne egy mondat, ami a munkánknak a legalapvetőbb feladatait vonja kérdőre, amikor ezt olvasom, hogy „figyelemmel kell kísérni az egészségügyi alapellátást biztosító háziorvossal és fogorvossal kötött feladat-ellátási szerződések teljesülését.” A feladat-ellátási szerződést van, akinek kötelessége ellenőrizni, és ezt nem a Képviselő-testület tudja ellenőrizni. Mindemellett kérdésem, hogy mit jelent az, hogy kötelezős szűrővizsgálat? Mert, ha csak dobálunk kifejezéseket, akkor nem tudok vele mit kezdeni. Attól, hogy ez az önkormányzat gazdasági programja, az egészségügyi alapellátásnak illik teljesíteni. Mit csináljak a kötelező szűrővizsgálaton? Mire gondolt, aki ezt írta, mert így nincs értelme. Mivel nem tudom értelmezni, ezért nem tudom, hogyan fogom teljesíteni a következő 5 évben. Azt sem tudom, hogy az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése mit takar, hiszen a szakma meghatározza, hogy mik a feladataink. Milyen szolgáltatást fejlesszünk? Mit ért ez alatt a javaslat írója „tájékoztató előadások az egészségügyet érintő változásokról”? Egy sor hagytam ki, méghozzá „a vérvételi minták helyben történő levétele, leletek lekérdezése”. A vérvételi minták helyben történő levételével kapcsolatban már elmondtam, hogy milyen vonzata van. A leletek lekérdezése már évek óta működik itt helyben is. A lekérdezett eredmények alapján az elmúlt fél évben a vérvételen megjelent betegeim 482 megjelenés, amelyből 150 vérhígító miatt. Azért mondtam el, hogy ezt kell átgondolni, 8
hogy ennek a kivitelezését hogyan tudjuk megoldani. A vérhígítós betegek legalább fele nehezen mozgatható, ezért őket háznál kellene ellátni, ahol a körülmények nem mindig adottak a vérvételhez. Az egészségbiztosító nem támogatja, mivel amit mi itt helyben csinálunk, azt a pénzt a labor kapja meg, mert ez nem a mi dolgunk. Sok olyan dolgot teszünk, ami nem elsősorban a mi feladatunk, de a személyiségünkből fakadóan megteszünk és hozzásegítjük a betegeinket. Ennél többet nem tudunk tenni. Lukács László Polgármester elmondta, a gazdasági program úgy készült, hogy ami olyan volt, és ahogy a képviselők javasolták, szó szerint úgy építettük be. Az Alpolgármester asszony által feltett kérdések éppen azok a kérdések, amelyeket az a képviselőtársam javasolt, aki most nincs itt, ezért én helyette nem tudok válaszolni. Abban igaza van, hogy valami realitásnak lenni kellene, de én meg azt mondom, ha a falu szeretné, hogy legyen megoldva a helyben történő vérvétel, akkor hátha az 5 év alatt lesz valami realitása. Továbbra is azt mondom, amit a képviselők szeretnének, maradjon benne a gazdasági programban, aztán majd lesz valahogy. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester elmondta, azt, hogy kiszeretné a helyben történő vérvételt egy jó példa jut eszembe. Mályinkában, a tardonai körzetben, a helyben való vérvétel megoldott, ennek ellenére a lakosság nagyobb része tartozik hozzám a heti egyszeri rendeléssel, mint a heti többszöri rendeléssel ahhoz az orvoshoz, ahol a vérvétel megoldott. Lukács László Polgármester elmondta, a hozzászólásokból is látszik, hogy a mezőgazdasági témákhoz a mezőgazdasági szakember ért legjobban, az egészségügyi témákhoz az egészségügyi dolgozó ért jobban. A képviselői javaslatokat mindet beletettem. Természetesen, ha van olyan javaslat, hogy ki kell venni vagy be kell tenni, akkor a szakembereket fogom támogatni. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester elmondta, maradjunk abban, hogy szabad álmodozni, akkor kivenni azokat javasolnám, ami teljesen értelmetlen és nem értem a kérdést. Milyen kötelező vizsgálatokat végezzen a háziorvosi szolgálat itthon? Egyetlen kötelező szűrővizsgálat van, a tüdőszűrés. Amennyiben az egészségnevelő vizsgálatokra gondolt a javaslatot tevő, mint például ami tavaly is volt a gyógytornával, egészséges étkezéssel, vércukorméréssel, akkor az nem kötelező, de az idén is tervezzük a Művelődési Házban megvalósítani. Lukács László Polgármester elmondta, javaslatot kérek. Az én javaslatom ennyi volt „Az önkormányzat kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Képviselő-testület a gazdasági program időtartama alatt fenntartja és továbbfejleszti: a háziorvosi és fogorvosi alapellátást, a védőnői ellátást.” A többi mind képviselői indítvány volt, ezért nem tudom az alapját és a miértjét sem. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester elmondta, tájékoztató az egészségügyet érintő változásokról, ezt kinek, mikor és miért kell tartani? Németh Attila Képviselő elmondta, amennyiben ez a felvétel kimegy a tévébe, akkor a doktornő megfelelő tájékoztatást adott bizonyos lehetőségekről. Ezt a mondatot csak át kellene fogalmazni, hogy nem az egészségügyről kell tájékoztatást adni, hanem az adott lehetőségekről és a változásokról. A lakosságnak nincs köze az egészségügyet érintő változásokhoz. Lukács László Polgármester elmondta, én mindenre nyitott vagyok, azt fogom beírni, amit a testület megszavaz. Molnár Béla Képviselő elmondta, az lényeg benne van, az egészségügy fejlesztése és mindig az aktuális dolgokat kell előtérbe helyezni. Lukács László Polgármester megkérdezte, van-e még módosító indítvány a gazdasági programmal kapcsolatban? 9
Több módosító indítvány nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta az első módosító indítványt az 5.10-es ponthoz, a Nyugdíjasházban további feladatként külső lépcső és előtető beépítése. Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot egyhangúan elfogadta. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a második módosító indítvány az 5.17-es pont kiegészítése, agrár-környezetgazdálkodási programba történő becsatlakozás 2016. január 1-től. Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot egyhangúan elfogadta. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a harmadik módosító indítvány az 5.6-os pontból kihúzásra kerül „A fenti elvárásokkal összhangban figyelemmel kell kísérni az egészségügyi alapellátást biztosító háziorvossal és fogorvossal kötött feladat-ellátási szerződések teljesülését. Többletfeladatok ellátása, megszervezése: egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, gyermekorvosi rendelés, kötelező szűrővizsgálatok, vérvételi minták helyben történő levétele, leletek lekérdezése; tájékoztató előadások az egészségügyet érintő változásokról.” Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot egyhangúan elfogadta. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a negyedik módosító indítvány az 5.5-ös pontban, a tornaterem beázásának helyreállítása. Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot egyhangúan elfogadta. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta az elfogadott módosító indítványokkal együtt a határozatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 119/2015.(III.17.) határozata Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programjáról (2014-2019.) Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116.§-ában foglaltakra úgy határoz, hogy a Képviselő-testület hosszú távú – 2014-2019. évekre szóló fejlesztési elképzeléseit a határozat melléklete szerinti Gazdasági Programban fogadja el. A Gazdasági Program végrehajtásához szükséges forrásokat az éves költségvetés készítésekor kell biztosítani. Felelős: Polgármester Határidő: értelemszerűen
5. A közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a 10
településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Előterjesztő: Aljegyző Lukács László Polgármester elmondta, képviselőtársaim véleményezték a rendelet-terveztet. Van-e valakinek kérdése? Indítványa, javaslata, módosító indítványa van-e valakinek a rendelettel kapcsolatban? A rendelet-tervezetet véleményezésre kell megküldenünk, amiről határozatot kell hoznia a Képviselő-testületnek. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta:
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 120/2015.(III.17.) határozata a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet-tervezet elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és – figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra - úgy határoz, hogy a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet tervezetet a jelen határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja, a szomszédos és az érintett önkormányzatoknak tájékoztatásul, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek, valamint a vízügyi hatáskört illetően a B-A-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak véleményezésre megküldi. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozattal kapcsolatban a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 6. A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Előterjesztő: Aljegyző Lukács László Polgármester megkérdezte, kérdés van-e a rendelet-tervezettel kapcsolatban? Gór Ivánné Képviselő elmondta, azzal egyetértek, hogy korlátozásra szükség van, hogy megóvjuk az útjainkat, értékeinket, de ezzel a formában, hogy megint a helyi vállalkozásokat sújtsuk fizetési kötelezettséggel nem igazán értek egyet. Ezek a vállalkozók már valamilyen adó formában már befizetik a kötelezettségüket. Az a javaslatom, hogy mindenképpen szelektálni kellene, és azokra a vállalkozókra kivetni a behajtási engedély megfizetését, akik nem Dédestapolcsányba fizetik meg a fenti adókat. Hegyiné Dr. Gólya Ibolya Alpolgármester megkérdezte, milyen jelentőséggel bír ez az egész? Milyen bevételi forrás lesz ez az önkormányzatnak? Milyen mértékben fordul elő a községben ilyen súlyt meghaladó gépjárműveknek a közlekedése? Mennyire lehet ezt ellenőrizni? Tehát mennyire van realitása? Nyilván csak annak van értelme, amit tudunk ellenőrizni, be tudunk hajtani, merthogy valakit 11
rajta kapunk a másik 10 elszalad, ilyennek nincs értelme. Amennyiben áruszállítás történik, akkor azt tovább terhelik a lakosra. Németh Attila Képviselő elmondta, valójában én tengelyterhelést javasoltam, és az nem ez a fajta súlykorlátozás, mert az jobban szűri az egészet. Azon kívül, én inkább a visszatartó erejére gondoltam, hogy a nagy járművek tönkre tegyék az aszfaltot, az lenne a lényege az egésznek. Molnár Béla Képviselő elmondta, amennyiben bármelyik utcába egy évben egyszer nagyobb teherautóval kell bemenni, azt nem zárhatjuk ki. Ezeket a korlátozásokat eltörölném, de meghagynám a hidaknál, mert balesetveszélyes és egyéb biztonsági szempontokból a tonnaterhelésnél a lehetőségeket meg kellene nézni. A legnagyobb forgalma a Tó utcának van, hiszen az erdészeti autók fával megpakolva közlekednek rajta és a súlykorlátozást teljes egészében túllépik. Amennyiben elzárjuk az erdészet elől az utat, akkor ők is kitilthatnak az Upponyig vezető szakaszról. A mellékutakat a helyiek használják inkább, mert az idegenek inkább a főúton közlekednek, ezért megint a helyieket súlytaná az önkormányzat költséggel. Visszatartó erőnek jó lenne, de lehetetlenség kiszűrni. Németh Attila Képviselő elmondta, vegyük figyelembe a jelenlegi javaslatot, ami 7,5 tonna. A helyi lakosok 7,5 tonna alatti járművel járnak, tehát őket nem is sújtja ez a rendelet. Balogi Csaba és Németh Sanyi leteszi az áruját és a kisautóval viszi tovább, így a helyieket ez nem érinti. 7,5 tonna az nagy, én ettől kisebbet javasoltam. A településen kb. 5 ilyen autó van, de ők nem járnak be a faluba. Viszont busszal végig mennek a Gagarinon és a Radnótin is. Sőt nem egyszer találkoztam 36 tonnással, ami itt ment keresztül. Azon kívül a fiatalok háza mellett is ott állt a 36 tonnás. A település belterületén lévő utak 3,5 tonnára vannak tervezve, nem pedig 7,5-21-36 tonnára. Lukács László Polgármester elmondta, a legnagyobb baj az, hogy kell foglalkoznunk ezzel a dologgal. Azzal is egyetértek, hogy a helyi vállalkozókat, akik egyébként is súlyadót fizetnek be az önkormányzatnak, nem szabad tovább súlytanunk, meg egyébként is áthárítanák a lakosságra. Leginkább azokat kellene kiszűrni, akik semmilyen adót nem fizetnek a településnek, újonnan megépített úton kamionnal járnak-parkolnak, autóbuszokkal járnak-parkolnak és tönkre teszik az útpadkát és az utat. Az önkormányzat azért építette meg a faluvégén a parkolót, hogy ott tudjanak a nagysúlyú járművek parkolni. A benzinkútnál felajánlották, hogy küldjük oda a nagy járműveket, mert parkolhatnak ott. Ennek ellenére mégis van olyan, aki a saját útját teszi tönkre, mert ott lakik az utcában. Az ott lakóknak kellene szem előtt tartani, hogy az útjaikra vigyázzanak, de ez nem így történik, ezért mondom azt, hogy valami korlátozás kellene. Sok bevételre nem számítok és nem is a bevétel a lényeg, hanem az volna a lényeg, hogy ne tegyék tönkre az útjainkat. Azokat a nagysúlyú autókat kellene kiszorítani a mellékutcáinkból, amelyeknek nem feltétlenül muszáj ott parkolni, és akik meg tudnák oldani, hogy máshol parkoljanak. Molnár Béla Képviselő elmondta, a buszokra hozott az önkormányzat rendeletet. A falu végén a buszfordulónál azért van a nagy parkoló, hogy a buszok ott parkoljanak, Tapolcsányban a buszfordulónál kért a volán engedélyt a parkolásra. A buszoknak megvan a törvény, aki ezt nem tartja be, azt kell felelősségre vonni. Lukács László Polgármester elmondta, nem volánbuszokról van szó. Molnár Béla Képviselő elmondta, a volánbuszosokkal ez a megállapodás született. A maszek buszokra is volt kiadva utasítás, hogy hová nem lehet bemenni nekik. A maszek buszosok kényelmi szempontból nem állnak az erre kialakított parkolóba, hogy ne kelljen nekik gyalogolni. Németh Attila Képviselő elmondta, tehát én nem tudok itt olyan helyi lakost, akinek 7,5 tonnától nagyobb járműve lenne. Az iskolai szállítás a jogszabály szerint kivételt képez. Az önkormányzatnak sincsenek ilyen járművei. Én kettőről tudok, akik nem járnak be ezekbe a mellékutcákba. Azok, akiket ez érint, az valahol, valakinek az alkalmazottja, valamilyen cégnek a sofőrje és azok jönnek be. Például a 12
volánbuszosok a Radnótira, Martosra stb. Tehát helyi lakos ezzel biztos, hogy nincs sújtva. Molnár Béla Képviselő elmondta, táblát se tehetünk ki, mert véletlen a helyi egyszer 1 évben végig megy, a KRESZ tábla rá is ugyanúgy vonatkozik. Lukács László Polgármester elmondta, máshonnan közelítem meg a dolgot, meddig fogják így bírni az útjaink? Tudunk-e a mai testületi ülésen ebben dönteni vagy halasszuk egy későbbi testületi ülésre? Szándékosan nem írtam bele hatályba lépési időt sem, mert valami kifutási időt hagyni kell. Nem írtam bele az utcákat, mert úgy gondoltam, hogy ezt közösen kellene meghatároznunk, illetve csak kellene egy olyan lehetőség, hogy a súlykorlátozó táblákat meg ki kellene tenni legalább azokba az utcákba, ahol tudjuk, hogy bejárnak, például Radnóti utca, már most látszik, hogy össze van repedezve az út, talán az összes út közül annak a leggyengébb az alapja és viszonylag nagy forgalma van. Tehát valami intézkedést tennünk kell úgy, hogy ne a helyi vállalkozókat sújtsuk. Németh Attila Képviselő elmondta, ha lakó-pihenő övezetté alakítódik az utcák nagy része? Lukács László Polgármester elmondta, most is az, csak nem tartják be. Németh Attila Képviselő megkérdezte, a kivitelező, aki csinálta az utakat, milyen minősítést adott az utakhoz? Tehát mit bír el, mire vállal garanciát? Lukács László Polgármester elmondta, amiket most megcsináltunk utakat, azokat 7,5 tonnára kellett neki méretezni. A régi utakat már nem tudom, lehet, hogy azt is. Herczeg Csaba Képviselő elmondta, egyet értek azzal, amit Polgármester úr mondott, hogy a táblákat minél hamarabb ki lehetne rakni figyelmeztetésképpen mindenkinek. Németh Attila Képviselő megkérdezte, polgárőrséggel nem lehet beszélni erről, hogyan járőröznek ők? Vagy esetleg a rendőrséggel? Lukács László Polgármester elmondta, a lakó-pihenő övezetnél lenne miért megbüntetni azokat, akik oda bemennek, de a többi egyéb utjainkon semmi szankció nem lehet, mert nincs semmi tiltás rá. Nyilván, ha kiteszünk egy súlykorlátozó táblát és a rendőr ott találja, akkor már van szankcionálási lehetősége, a polgárőrnek csak jelzési lehetősége van. Németh Attila Képviselő elmondta, bőven elég. Lukács László Polgármester elmondta, úgy látom, hogy túl sok a kérdés ebben a rendelettervezetben, ezért még egy picit csiszolni kellene. Azt javaslom, hogy gondolják át képviselőtársaim, hogy az útjainkat is megvédjük, a vállalkozóinkat se sújtsuk, de a településen lakók nyugalmát se háborgassuk azzal, hogy tönkre teszik a nagy járművek az útjainkat. Azt javaslom, hogy vegyük le a napirendről ezt a kérdést és áprilisban térjünk vissza újra erre. Molnár Béla Képviselő elmondta, amennyiben 7,5 tonnától nagyobb nincs helyi, akkor gyakorlatilag elfogadható, mert a helyieket nem sújtjuk. Ha a 7,5 tonnás táblát kitesszük, akkor nem kell elnapolni ezt a kérdést. Lukács László Polgármester elmondta, azért mondtam, hogy halasszuk el 1 hónappal, mert az 1-es mellékletet is, ahol fel vannak sorolva azok az utcák, amelyeket szeretnénk korlátozni, azokra is kérnék majd javaslatot és a következő testületi ülésen visszatérünk erre a témára. Aki így ezzel egyetért, kérem kézfelemeléssel jelezze. Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, 13
ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot határozathozatal nélkül jóváhagyólag elfogadta. 7. A Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata felülvizsgálata, módosítása Előterjesztő: Aljegyző Lukács László Polgármester elmondta, az anyagot kiküldtük. Van-e szóbeli kiegészítés aljegyző asszony részéről? Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző elmondta, különösebb kiegészíteni valóm nincs, az előterjesztésben részletesen leírtam, illetve megküldtem a Miskolci Törvényszék javaslatát. Amennyiben kérdés van, akkor szívesen válaszolok. Lukács László Polgármester megkérdezte, kérdése van-e? Kérdés nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 121/2015.(III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata felülvizsgálatáról, módosításáról és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (székhely: 3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Szaniszló Lajos Elnök) Alapító Okiratát – figyelemmel a Miskolci Törvényszék 15.Pk.1513/1998/41. számú, 2015. február 18. napján kelt felhívásában foglaltakra - felülvizsgálta, a felhívásnak megfelelően módosította és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot a határozat melléklete szerint, azzal egyezően elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 8. A Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása közbeszerzése Előterjesztő: Polgármester Lukács László Polgármester elmondta, ennél a napirendi pontnál meg kell neveznünk a három vállalkozót, akit megszeretnénk hívni a közbeszerzésre. Szakemberekkel és a mályinkai polgármesterrel történt egyeztetés alapján az előterjesztésben szereplő három vállalkozó meghívását javaslom. Van-e kérdés ezzel kapcsolatban?
14
Németh Attila Képviselő megkérdezte, ezek a cégek mennyire megbízhatóak, le lettek-e informálva? Ismerős vagy van referencia munkája? Lukács László Polgármester elmondta, ahogy mondtam, részben a lebonyolítónak a javaslata alapján, a mályinkai polgármesterrel egyeztetve. A mályinkai önkormányzat határozatban támogatta ezt a három kivitelezőt. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 122/2015. (III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása közbeszerzéséről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és - a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, valamint az Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatában foglaltakra figyelemmel – úgy határoz, hogy a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása beruházás kapcsán a meghívásos eljárásban az alábbi ajánlattevők vehetnek részt: 1. SZAVA Kft. 3700. Sajószentpéter, Élmunkás u. 5. szám Képviseli: Kalász László ügyvezető 2. Tengely Közmű Kft. 3300. Eger, Kőlyuktető 0715/3. hrsz. Képviseli: Szabó Sándor ügyvezető igazgató 3. MIDESTONE Kft. 1063. Budapest, Szinyei u. 10. szám Telephely: 3849. Forró, Petőfi u. 25. szám Képviseli: Miczán Zoltán ügyvezető A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozattal kapcsolatban a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 9. Egyebek (Pályázat Fiatalok Garzonházában lévő bérlakás igénylésére, föld haszonbérlet iránti kérelmek, földvásárlás.) -
Boros Eszter és Tóth Sándor pályázata a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás bérbeadására
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző elmondta, különösebb kiegészítenivalóm nincs. A lakásrendeletben foglaltaknak megfelelnek. Annyiban változik, mint más bérlőkijelölésnél, hogy augusztusban szeretnének esküvőt tartani. Jelenleg költségalapon bérlik a lakást, amit hosszabbítani kértek és augusztustól szeretnék az előterjesztésben leírt feltételekkel bérelni a házassági anyakönyvi kivonat bemutatása mellett. 15
Lukács László Polgármester megkérdezte, kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2015. (III.17.) határozata Boros Eszter és Tóth Sándor részére a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás bérbeadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal összefüggő pályázatot megtárgyalta, s figyelemmel az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 2/2007.(I.17.) rendelet és az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjáról szóló 19/2006.(XII.18.) rendelet előírásaira úgy határoz, hogy Boros Eszter 3643. Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 4. 2/1. szám és Tóth Sándor 3644. Tardona, Rákóczi F. u. 35. szám alatti lakosok részére a Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 4. II. emelet 1. szám alatt lévő, összkomfortos komfortfokozatú, 36,16 m2 alapterületű, konyha, fürdőszoba, szoba, előszobából álló - önkormányzati tulajdonú bérlakást – költségalapon meghatározott lakbérű lakásként – 2015. március 1. napjától bérbe adja. A bérleti jogviszony 5 éves időtartamra, határozott időre szól. A lakásbérleti jogviszony jogfolytonossága fennáll, mert a bérlők jelenleg is a fenti címen lévő bérlakásban laknak. A Képviselő-testület egyidejűleg úgy határoz, hogy amennyiben a pályázók házasságkötésére 2015. év augusztus hónapjában sor kerül, úgy a házassági anyakönyvi kivonat Önkormányzatnál történő bemutatását követő hónap első napjától a bérlők részére a 2/2007.(I.17.) rendelet 8.§-ában meghatározott „Fiatalok elhelyezésére szolgáló garzonházban lévő lakások bérbeadása” feltételei szerint adja bérbe a fentiekben megjelölt önkormányzati bérlakást. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a lakásbérleti szerződés aláírására. Felelős: Polgármester, aljegyző Határidő: azonnal -
Nagy Zoltán dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adás iránti kérelme
Lukács László Polgármester elmondta, a területeket korábban nem dédestapolcsányi vállalkozó bérelte. Az önkormányzat ezeket a területeket nem kívánja használni, ezért javaslom a bérbeadását. Kérdés, észrevétel van-e ezzel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, 16
ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 124/2015. (III.17.) határozata Nagy Zoltán dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Nagy Zoltán 3643 Dédestapolcsány, Vásártér u. 3. szám alatti lakos kérelmét megtárgyalta és úgy határoz, hogy az önkormányzat tulajdonában álló külterületi földeket a kérelmező részére haszonbérbe adja a következők szerint:
Helyrajzi szám 0103/24 0103/25 0103/27 0103/30 0103/31 0103/32 0118/95 0118/96 0118/97 0118/98 0118/99 0118/100 0118/101 0118/102 Összesen
Terület nagysága 1180 1611 955 2273 1413 2388 5422 2393 1634 1354 1737 1176 2390 1946 2 7872
Tulajdoni Művelési hányad ág 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 33/36 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó
A Képviselő-testület a haszonbérlet feltételeit az alábbiak szerint határozza meg: A haszonbérlet időtartama: 5 év. Összességében 1 (egy) hektárt elérő vagy meghaladó földterület esetén a haszonbérlet díja, a mindenkor érvényes földalapú támogatás mértéke x hektár/év, mely díjból a helyi lakost 50 %-os kedvezmény illeti meg. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a hasznon-bérlő összességében 2 hektár 7872 m2 földterületet bérel az önkormányzattól, ennek megfelelően a jelen határozatban foglalt földterületetek haszonbérleti díja: 2,7872 hektár x 69.000 x 50% = 96.160.-Ft/év. A haszonbérbe vett terület éves bérleti díját a haszonbérlő a haszonbérbe adó rendelkezése szerint fizeti meg - készpénzzel vagy átutalással – minden év december 31. napjáig. A testület kiköti, hogy a haszonbérleti szerződés a haszonbérlőnek vadászati jogot nem biztosít, a földterületeket rendeltetésének megfelelően kell használni. A földterület alhaszonbérbe nem adható. 17
Jelen haszonbérlettel érintett területekből kimaradtak a magántulajdonban lévő ingatlanok és a más személyek által bérelt földterületek. A határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított – 60 napig érvényesek. A testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozattal kapcsolatban a szükséges intézkedést tegye meg, az 2013. évi CXXII. törvény 49. §-ában foglalt eljárást követően a haszonbérleti szerződést aláírja. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal -
Lukács Ádám dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelme elfogadásáról szóló 128/2014.(VIII.26.) határozat módosításáról
Lukács László Polgármester elmondta, ahogy az előterjesztésből is kitűnik, két olyan föld került bele, ami másnak már bérbe lett adva, ezért a bérleti szerződés módosítása szükséges. Mivel személyesen érintett vagyok, ezért a vitában és a szavazásban nem veszek részt. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Németh Attila Képviselő megkérdezte, melyek ezek a területek? Lukács László Polgármester elmondta, az alsó tábla, Nagyvisnyó felé a bal oldalon. A saját tulajdonú földjei melletti területekről van szó. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 125/2015. (III.17.) határozata Lukács Ádám dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelme elfogadásáról szóló 128/2014.(VIII.26.) határozat módosításáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a hivatkozott határozatát – a földhasználati nyilvántartás felülvizsgálata során észrevett hibák miatt - az alábbiak szerint módosítja: - a 0175/28. hrsz-ú, 621 m2 nagyságú 1/1 terület és a 0175/29. hrsz-ú, 532 m2 nagyságú 1/1 terület helyett - a 0175/96. hrsz-ú, 691 m2 nagyságú 1/1 területet és a 0175/100. hrsz-ú, 406 m2 nagyságú 1/1 területet adja nevezett részére haszonbérbe. A haszonbérlet díja ( a kerekítésre tekintettel) változatlan marad. A Képviselő-testület egyidejűleg úgy határoz, hogy a hivatkozott határozat módosítással nem érintett részeit egyebekben változatlanul fenntartja. Jelen határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított 60 napig érvényesek. A Képviselő-testület felhatalmazza az Alpolgármestert a módosított haszonbérleti szerződés aláírására. Felelős: Alpolgármester 18
Határidő: azonnal -
Külterületi ingatlanvásárlás közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából
Lukács László Polgármester elmondta, 0118/3. és 0118/4. már most is önkormányzati terület, Tapolcsányban a temető mellett, a pincesor alatti terület. Azzal, hogy ezeket megvásároljuk, egybefüggő területe lesz az önkormányzatnak, így ez jobban használható földterület lesz majd a későbbiekben. A 0118/216. és 0118/217. már eddig is önkormányzati terület volt, ez a Jókai utca végén található. A 0118/215. hrsz-nek már a ¾ része önkormányzati földterület volt. Ugyancsak egy egybefüggő földterülete lesz az önkormányzatnak, amennyiben ezt megvásároljuk. Kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 126/2015. (III.17.) határozata külterületi ingatlanvásárlásról közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából (0118/2., 0118/215. hrsz.) Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából Dr. Lőrincz Ottó Gyula 3532. Miskolc, András u. 7. szám alatti lakos tulajdonában és résztulajdonában álló Dédestapolcsány külterületi 0118/2. helyrajzi számú, 1145 m2 nagyságú, 1/1. tulajdoni hányadú, szántó művelési ágú és a 0118/215. helyrajzi számon nyilvántartott, 6268 m2 nagyságú, ¼. tulajdoni hányadú (1567 m2), szántó művelési ágú földterületeket 50.-Ft/m2 vételáron a tulajdonostól megvásárolja. A vételár összesen: 135.600.-Ft (2712 m2 x 50.-Ft/m2) A vételár megfizetése az adás-vételi szerződés aláírásával egyidejűleg készpénzben történik. Az adás-vétellel összefüggő mindennemű eljárás (szerződés készítése, Földhivatali ügyintézés stb.) és járulékos költség a Vevőt terheli. Jelen határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított – 120 napig érvényesek. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a hozott határozattal kapcsolatos intézkedés megtételére és az adás-vételi szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal -
Molnár Gábor miskolci lakos külterületi ingatlan vásárlás iránti kérelméről
Lukács László Polgármester elmondta, a mellette lévő területek már a Molnár Gábor tulajdonában vannak. Ezek a területek Nekézseny felé a dombtető és domboldalon találhatóak. Az önkormányzatnak nincs terve vele, ezért javaslom az eladást. Kérdés, észrevétel van-e? 19
Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül a javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 127/2015. (III.17.) határozata Molnár Gábor miskolci lakos külterületi ingatlan vásárlás iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal összefüggő előterjesztést megtárgyalta, s úgy határoz, hogy Molnár Gábor 3525. Miskolc, Sellő u. 45. szám alatti lakos kérelmének helyt ad, s részére értékesíti az Önkormányzat tulajdonát képező külterületi ingatlanokat az alábbiak szerint:
Helyrajzi szám Önkormányzat
Összesen
0225/106 0225/108 0225/109 0225/110
Terület nagysága Tulajdoni hányad m2 1157 1/1 1247 1/1 743 1/1 734 1/1 3881 (3881 m2 x 50 Ft= 194.050.-Ft)
Eladási ár 50.- Ft/m2, összesen 194.050.- Ft, azaz Egyszázkilencvennégyezer-ötven forint, melynek megfizetése az adás-vételi szerződés aláírásával egyidejűleg készpénzben történik. Az adás-vétellel összefüggő mindennemű eljárás (szerződés készítése, Földhivatali ügyintézés stb.) és járulékos költség a Vevőt terheli. Az Önkormányzatnak az érintett területekre sem közfoglalkoztatási, sem területfejlesztési célból nincs szüksége. Jelen határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított – 120 napig érvényesek. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy – a 2013. évi CXXII. törvény 21. §-ában foglalt eljárást követően – az adás-vételi szerződést aláírja. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal -
Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. végelszámolása, a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” nyitó leltár és korrigált nyitó mérleg elfogadása
Lukács László Polgármester elmondta, szerettem volna, ha itt van a könyvelő, de egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni. Miután nincs más választásom, meg kell, hogy bízzak benne és ezért javaslom, hogy így fogadjuk el, ahogy ő beterjesztette nekünk. Kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. 20
Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 128/2015.(III.17.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft-nek a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” nyitó leltár és korrigált nyitó mérleg elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft-nek (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Sütő Lászlóné ügyvezető) a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” a nyitó leltárt és korrigált nyitó mérleget a határozat melléklete szerint elfogadja. Felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról az ügyvezetőt írásban tájékoztassa. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal -
Megállapodás a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (IKSZT) közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására
Lukács László Polgármester elmondta, a költségvetésben megszavaztuk a KBK-nak illetve IKSZTnek mennyi támogatást adunk kulturális tevékenység támogatására. Ahhoz, hogy ezt át tudjuk utalni és ők feltudják használni, egy megállapodást kell kötnünk a KBK-val. Kérdés? Németh Attila Képviselő elmondta, ha jól emlékeszem 600.000.-Ft-ról volt szó, amit elfogadott a testület, illetve volt egy munkaterve, abban fél évre kért 500.000.-Ft-ot, ami teljes évre 1.000.000.-Ft. Lukács László Polgármester elmondta, most az önkormányzati költségvetésben 550.000.-Ft-ot hagyott jóvá a testület. Az előfordulhat, hogy a KBK más összeget tervezett be a költségvetésébe. Jelen pillanatban erről az 550.000.-Ft-ról tudunk rendelkezni, mert ennyi van a költségvetésünkben. Egyéb kérdés van-e? Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 129/2015. (III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (IKSZT) közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására vonatkozó megállapodás
elfogadásáról 21
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Szaniszló Lajos Elnök) és az általa működtetett Integrált Közösségi Szolgáltató Tér közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására vonatkozó megállapodást a határozat mellékletében foglaltak szerint, azzal egyezően elfogadja. Felhatalmazza a Polgármestert a támogatási megállapodás aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal -
Megállapodás a Dédestapolcsányi Sportegyesület támogatására
Lukács László Polgármester elmondta, a korábbi megállapodással szemben annyi a különbség, hogy határozatlan időre javasoljuk módosítani, hogy a költségvetés elfogadása után azonnal tudjuk utalni nekik a pénzt. Kérdés ezzel kapcsolatban van-e? Kérdés nem hangzott el. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a jegyzőkönyv mellékletében foglaltak szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 130/2015. (III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Sportegyesület támogatására vonatkozó megállapodás elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsányi Sportegyesület (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 8. szám, képviseli: Galuska József Elnök) támogatására vonatkozó megállapodást a határozat mellékletében foglaltak szerint, azzal egyezően elfogadja. Felhatalmazza a Polgármestert a támogatási megállapodás aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal -
Balogi Miklós kérelme
Lukács László Polgármester elmondta, a közterületről szóló rendeletünk még nem hatályos, mert ma döntöttünk arról, hogy elküldjük véleményezésre, és ez után fogadja el a testület. Viszont Balogi Miklós kérte az önkormányzatot, hogy a hivatal kertjéből kb. 1200 m2 szeretne kibérelni, azért, hogy a lovat legeltetni, sétáltatni tudja. Erre vonatkozóan valami álláspont kellene. Én azt mondom, hogy engedjük meg neki, hogy ott tartsa a lovat, de mindenképpen testületi határozat kell hozzá, amiben felhatalmaz a testület engem, hogy adjam bérbe a területet, mert a rendeletünk nem érvényes. Ez egy speciális eset, ezért szeretném a testület véleményét kérni ez ügyben. Valami jelképes díjat meg kellene határoznunk. Molnár Béla Képviselő elmondta, 1 hektár alatt van, megvannak a külterületi tarifák, aszerint határozzuk meg a díjat. 22
Lukács László Polgármester elmondta, ez belterület, ezért más szabályok vonatkoznak rá, de jellegénél fogva inkább külterületnek számít, mint belterületnek. Amennyiben egy rövidebb távra, tehát nem 5 évre adjuk bérbe, akkor bármikor tudja korrigálni a döntését a testület, ha módosításra lesz szükség. Villanypásztorral szeretnék bekeríteni. Akkor hozhatunk egy olyan döntést, hogy a polgármester hatáskörébe utalja a testület, és a külterületi ingatlanok bérbeadásánál használt bérleti díjért. Lukács László Polgármester szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot a következők szerint: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……/2015. (III.17.) határozata Balogi Miklós és neje dédestapolcsányi lakosok önkormányzati terület bérbeadása iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy Balogi Miklós és neje Dédestapolcsány, Rákóczi F. u. 17. szám alatti lakosok kérelmének helyt ad és a kérelmet, - mely az önkormányzat tulajdonában álló 243. helyrajzi számú, természetben Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám alatti ingatlan kertrészéből, lótartással összefüggő célra 1200 m2 bérbevételére irányul - a polgármester hatáskörébe utalja azzal, hogy a külterületi ingatlan bérbeadás feltételeinek megfelelően járjon el. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6 képviselővel, 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a javaslatot egyhangúan elfogadta és a következő határozatot hozta: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2015. (III.17.) határozata Balogi Miklós és neje dédestapolcsányi lakosok önkormányzati terület bérbeadása iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy Balogi Miklós és neje Dédestapolcsány, Rákóczi F. u. 17. szám alatti lakosok kérelmének helyt ad és a kérelmet, - mely az önkormányzat tulajdonában álló 243. helyrajzi számú, természetben Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám alatti ingatlan kertrészéből, lótartással összefüggő célra 1200 m2 bérbevételére irányul - a polgármester hatáskörébe utalja azzal, hogy a külterületi ingatlan bérbeadás feltételeinek megfelelően járjon el. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
23
24
DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019.
25
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programja 2014-2019. A gazdasági program elkészítésére Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. §-ban meghatározottak alapján kerül sor. A gazdasági program a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szólhat. A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az önkormányzat képviselő-testülete egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön és a lehetőségek figyelembe vétele mellett fejlődjön is. A gazdasági program az önkormányzat részére helyi szinten határozza meg mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok figyelembevételével – a megyei térségi koncepciókhoz illeszkedve – az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják. A képviselő-testület a jelen gazdasági programban meghatározottakat figyelembe veszi minden gazdasági jellegű, a gazdálkodásra, a település működtetésére, fejlesztésére vonatkozó döntésnél, különös tekintettel az éves költségvetési rendeletek elkészítése és összeállítása során. A gazdasági programban meghatározott célok eléréséhez a képviselő-testületnek az alábbiakra kell koncentrálnia: - a célkitűzések egymásra épülő megvalósítására, - a szükséges anyagi források és eszközök megteremtésére. Az anyagi eszközök megteremtéséhez nem elegendő az évről-évre keletkező források (pl. állami támogatás, helyi bevételek) megléte, hanem szükség van: - a pályázati lehetőségek felkutatására és kiaknázására, - az önkormányzat sajátosságaira támaszkodva új lehetőségek keresésére, - a meglévő források nagyobb mértékű kihasználására. 1. HELYZETELEMZÉS: Dédestapolcsány település Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén, Kazincbarcikától délnyugatra, Ózdtól dél-keletre fekszik, a Bükki Nemzeti Park közvetlen közelében. A helyzetét a különleges természeti adottsága, vízrajza és turisztikai látogatottsága nagymértékben befolyásolja. Északról a Lázbérci Tájvédelmi Körzet, délről a Bükki Nemzeti Park határolja. Területén halad át a Bán-patak, északi határától nem messze hozták létre a Lázbérci Víztározót, amely kedvelt horgászhely, egyéb sportot űzni nem lehet. A község kultúrtörténeti emlékéről, várának maradványáról is híres. Geológiai szerkezeti és annak feltárulási, gazdag felszíni formái, vízrajza és élővilága, történelmi és kulturális értékei Magyarország egyik legváltozatosabb és turisztikai szempontból legvonzóbb tájává avatják. A településen halad keresztül a 2506. sz. Szarvaskő – Vadna összekötő út, mint a település főútja. 26
Ez biztosítja a kapcsolatot a 25. sz. Kerecsend – Eger – Bánréve másodrendű főút és a 26. sz. Miskolc – Bánréve másodrendű főutak felé. A község demográfiai helyzete a 2010-es évektől csökkenő tendenciát mutat. A jelenlegi lakosságszám 1498 fő. A település intézményi ellátottsága a megyei átlaghoz képest jónak mondható, ugyanis a község a működéshez szükséges valamennyi egészségügyi szolgálattal (háziorvosi alapellátás, fogászati ellátás, körzeti védőnői szolgálat, gyógyszertár), 1-8 osztályos általános iskolával (tornateremmel), 48 férőhelyes napközi otthonos óvodával, művészetoktatási intézménnyel, könyvtárral, művelődési házzal, kézműves házzal, sportpályával, postahivatallal rendelkezik. Az intézmények műszaki állapota részben felújításra szorul, az elmúlt 4 évben új egészségház épült, az általános iskola és a művelődési ház épületét újítottuk fel. A helyi és más településekről érkező idős korúak és a fiatal családok elhelyezését 30 db önkormányzati bérlakást tartalmazó Nyugdíjasház és 20 db önkormányzati bérlakást magába foglaló Fiatalok Garzonháza biztosítja. A szociális alapszolgáltatás körében az önkormányzat biztosítja az étkeztetést, társulás keretében a gyermekjóléti, családsegítő szolgálatot, házi segítségnyújtást, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, éjjeli menedékhely-nappali melegedőt. A munkanélküliségi ráta 7 %-os. A településen élők jellemzően az autóbusz közlekedést, saját jármű használatát veszik igénybe, mert vasúti közlekedés nincs. A község infrastrukturális fejlettsége jó. A vezetékes ivóvíz- és szennyvízcsatorna hálózat (100 %), gázhálózat (95 %) kiépült. A közutak állapota kielégítő 75 %-a pormentesített, minőségének védelme és további utak aszfaltozása folyamatosan – a pályázati források függvényében – történik. Szükség lenne kerékpárút kiépítésére. A szervezett kommunális szilárd hulladék gyűjtése, kezelése 100 %-ban megoldott. Dédestapolcsány Község Önkormányzat 2011-2014. évre vonatkozó Gazdasági Programjában meghatározott fejlesztési célok megvalósulása: - községháza/hivatal épületének akadálymentesítése, - az általános iskolában két tanterem kialakítása, homlokzati hőszigetelés és komplett nyílászáró csere, - a napközi otthonos óvodában az óvoda épülete mögött játszótér építése, - egészségház építése, fogászati röntgen beszerzés, - a Nyugdíjasházban 24 órás szociális gondozói felügyelet megszervezése, kert- udvarfejlesztés, fedett, zárt gépkocsi tároló építés, - a Fiatalok Garzonházában egy lakás komplett felújítása, - közterületek kezelése, virágosítása, pihenőhelyek kialakítása kültéri berendezéssel, autóbusz megálló építése, - Művelődési Ház komplett felújítása, Integrált Közösségi Szolgáltató Tér kialakítása, - Martos F., Táncsics M., Vásártér, Lajos Á., Alvég , Jókai M. utak pormentesítése, - köztemetőnél pormentes út, közkút kiépítése, - Margit híd építése, - partfalomlást elhárító támfal építése, árvíz sújtotta területeken vízelvezető árok kialakítása, - erdőgazdálkodás 120 hektár területen, - közfoglalkoztatás 83 fővel, startmunka-program (kertészet, erdőművelés, kisállattenyésztés (9 db sertés, 100 db tojótyúk). 2. A GAZDASÁGI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK: - a kormányzat gazdaságpolitikája, - a megyei, ezen belül a járási területfejlesztési operatív program, - nemzeti és EU-s pályázati források, 27
-
a település adottságai, a lakosság összetétele, igényei, az önkormányzat vagyoni helyzete, jelenlegi, illetve várható pénzügyi kondíciói, a polgármesteri program, a képviselő-testület javaslatai, a településen működő intézmények és szervezetek elvárásai.
2.1. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLKITŰZÉSEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI: A gazdasági program meghatározásánál elengedhetetlen a pénzügyi lehetőségek számbavétele. A kormány a fejlesztési irányelveit az új energiapolitika, a vidékfejlesztés, a területfejlesztés, a növekvő foglalkoztatás témakörében határozta meg, mely fejlesztési irányok kihatnak az önkormányzatok fejlesztési elképzeléseire is. A kormányprogram szerint a fejlődés húzóágazatai: - területi operatív program, KEHOP, - az üzleti- és kereskedelmi szolgáltatás, - az idegenforgalom és falusi turizmus. 3. DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG GAZDASÁGI HELYZETE ÉS VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK: Az Önkormányzat vagyona 2013. évi zárómérleg alapján 745.447 e Ft volt. VAGYONSZERKEZET: Vagyonelem megnevezése Az összes vagyonból a vagyon részaránya /ezer forintban/ Immateriális javak 10.983 Tárgyi eszközök: 626.404 földterület 60.919 e Ft telkek 3.187 e Ft épületek 391.744 e Ft építmények 133.576 e Ft ügyviteli, számítástechnikai eszköz 328 e Ft egyéb gép, berendezés 27.087 e Ft járművek 9.563 e Ft
Üzemeltetésre átadott eszközök Egyéb eszközök
97.718 10.342
A forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó főbb ingatlanok: közutak, közterek, parkok. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon körébe tartozó vagyonelemek: a műemlék jellegű ingatlanok, emlékművek, köztemető, közművek és műtárgyaik, a muzeális gyűjtemények és muzeális emlékek, az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratában szereplő vagyon, az önkormányzat tulajdonosi részvételével működő non-profit gazdasági társaságok, a közalapítvány használatában lévő vagyon, a középületek, állami támogatással épült önkormányzati bérlakások, a sportpálya és sportcélú létesítmény. Egyéb vagyon körébe tartoznak a következő ingatlanok: szántók, erdők. (2000 db) 3.1. PÉNZÜGYI HELYZET: Az önkormányzat pénzügyi, likviditási helyzetét az elmúlt 4 évben az alábbiak jellemezték: - az önkormányzat a működőképessége fenntartásához 2011. és 2012. években külön állami támogatást vett igénybe, - 2013. évtől kiegészítő állami támogatás, hitel felvételére nem került sor. 28
3.2.
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉNEK FŐÖSSZEGEI (EZER FORINTBAN) 2011. 506.580
2012. 454.708
2013. 253.036
KIADÁSI
2014. 468.144
ÉS
BEVÉTELI
2015. 239.159
2013-tól megváltozott az önkormányzatok finanszírozási rendszere az un. feladatfinanszírozásra történő áttéréssel. Az ellátandó feladatok is megváltoztak, állami fenntartásba került az általános iskola, kialakították a járási rendszert, ezzel bizonyos feladatok átkerültek a járási hivatalokhoz. 2014. évben a közfoglalkoztatottak átlaglétszáma 83 fő volt az előző évi 51 fő átlaglétszámmal szemben. A 2015. évi költségvetési főösszeg nem tartalmazza a közfoglalkoztatottak 2015. évi létszámát, mely várhatóan egyezni fog a 2014. évi létszámmal. A költségvetési kiadások közül: Nőttek az óvoda személyi jellegű és a járulék kiadásai. Az illetmények központilag 2013. szeptemberétől megemelésre kerültek, viszont a gyermeklétszám az előző évhez képest jelentősen csökkent és csökkenő tendenciát mutat. Elengedhetetlen az óvoda működtetésének, a humánerő gazdálkodásnak az átgondolása, a feladat újraszervezése. A költségvetési kiadások közül a következő években várható, hogy a dologi kiadások nagysága, a várható fejlesztések miatt nő. A költségvetés kiadási oldalát csökkentheti az energetikai épület-felújításokból eredő megtakarítás. Bevételek: A költségvetési bevételek közül: - az önkormányzatok költségvetési támogatása jogcímén kapott összegek fedezik a kiadásokat, - stagnálnak az önkormányzatok sajátos működési bevételei (helyi adó bevételek). 4. A GAZDASÁGI PROGRAM ANYAGI FORRÁSAINAK MEGTEREMTÉSE A gazdasági programban meghatározottak megvalósításához szükséges anyagi források biztosítása érdekében az alábbi feladatok rögzíthetők: - a pályázati források figyelése, igénylése és megszerzése, - közteherviselés (az indokolatlan mentességek megszüntetése, helyi adók racionalizálása, hátralékok behajtása, adómorál javítása) biztosítása, - a képviselő-testület nyomon követi a költségvetési támogatási rendszert és az elképzeléseivel összhangba hozva igyekszik kihasználni a rendszer által nyújtott lehetőségeket (legkedvezőbb összegű támogatás megkeresése), - a település rendezési tervét úgy kell végrehajtani, hogy az önkormányzati beruházások megvalósítására, családi lakóházak építésére, a gazdasági, a mezőgazdasági és turisztikai vállalkozások számára vonzó legyen. 5. JÖVŐKÉP, MEGVALÓSÍTANDÓ ELKÉPZELÉSEK, FELADATOK: Alapelv, hogy Dédestapolcsány Község Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó szerepet kell vállalnia. Dédestapolcsány községnek tudatos községfejlesztéssel továbbra is a térség meghatározó tagjának kell lennie. A község fő jellemzője és speciális adottsága, erőssége a páratlan földrajzi elhelyezkedés, mely sok fejlesztési lehetőséget rejt magában. Egyedi idegenforgalmi, turisztikai vonzerővel bíró program és/vagy önkormányzati fejlesztés révén községünk vonzereje növekedhet, mely a gazdaságos működését is biztosíthatja. Községünkben minőségi közszolgáltatásokat, közműveket, óvodát, 1-8. osztályos általános iskolát, egészségügyi alapellátást és a közművelődést továbbra is biztosítani kell. 29
5.1. A település fejlesztésének alapelvei: Dédestapolcsány község rendezési tervét a település széles nyilvánossága bevonásával kell végrehajtani. Ez a biztosítéka annak, hogy a fejlesztési tervekből azok az elemek valósuljanak meg, melyek a település jövőjét, hosszú távú fejlődését és fejlesztését szolgálják. Ezek: - a térségi kapcsolatok erősítése, - a település fejlesztésének összehangolása a megyei és térségi fejlesztési elképzelésekkel, - a munkahelyteremtés, - idegenforgalmi övezet kialakítása, - az építészeti arculat, a még meglévő építészeti értékek megőrzése, - az idegenforgalom, a turizmus fejlesztése, kerékpárút hálózat kiépítése, - a népesség számának szinten tartása ill. lehetőség szerinti emelése, - a település megtartóerejének, a település potenciáljának növelése, ifjúságmegtartó, családbarát programok kidolgozása és megvalósítása, ennek keretében kedvezményes áron építési telkek és önkormányzati bérlakások biztosítása, - a szolgáltatások fejlesztése, - a természeti környezet fejlesztése, a belterületi zöldfelületek igényes kialakítása, a természet adta lehetőségek kiaknázása, - a környezetvédelem, a környezetterhelések minimalizálása, az emberközpontú környezetszemlélet érvényre juttatása, a vidéki életforma népszerűsítése, - az önkormányzat kötelező feladatellátásához kapcsolódó fejlesztések, a meglévő intézménystruktúra fejlesztése, a kihasználtság javítása. A településfejlesztés legfőbb célkitűzése, hogy az önkormányzati vagyon a képviselő-testület ciklusa alatt ne csökkenjen. A szükségessé vált fejlesztéseket a képviselő-testületnek fel kell vállalnia, melyeknek a finanszírozását zökkenőmentes működés mellett biztosítani kell. Követelmény a településfejlesztés széles nyilvánossága, ezzel kapcsolatosan - a település honlapjának folyamatos fejlesztése, a községi képújság szerkesztése, - a képviselő-testület működésével kapcsolatos közérdekű adatok nyilvánossága, - az intézményeknek, a civil szervezeteknek a településen rendezett programjainak nyilvánossága, - turisztikai kiadványok készítése. A településfejlesztésbe be kell vonni a lakosságot, a vállalkozásokat és az önszerveződő közösségeket. A településfejlesztés során figyelembe kell venni azokat a fejlesztéseket, programokat, melyekhez kapcsolódva gazdasági számítások igazolják azt, hogy a fejlesztés eredményeként az önkormányzat tartósan a korábbi éveknél magasabb bevétellel, illetve alacsonyabb kiadással számolhat. Az elkövetkezendő években jelentős pályázati források nyílnak meg fontos, hogy a településfejlesztés egyik eszközévé váljon a pályázati tevékenység. Ennek érdekében - fontos a pályázatok folyamatos figyelemmel kísérése, - amennyiben szükséges, a sikeres pályázat reményében megfelelő szakértelemmel rendelkező személy keresése és megbízása, - a pályázatokhoz megfelelő önerő biztosítása. 5.2.
Idegenforgalom, turizmus: 30
Magyarország egyre népszerűbb turisztikai célpont a külföldi lakosság számára, de jó ütemben fejlődik a belföldi turizmus is. Községünk kedvező földrajzi elhelyezkedése erősíti ezen lehetőségeknek a község és lakossága számára történő minél gazdaságosabb kihasználását. Nyári időszakban jelentős a kerékpáros turizmus, mely most még átmenő jellegű, nem jelent huzamosabb itt tartózkodást. Alternatív fejlesztési elképzelések: Fejleszteni kell a település turisztikai arculatát. Kiemelten kell kezelni azokat a fejlesztéseket, melyek turisztikailag kiemelkedő jelentőséggel bírnak, vonzerőt jelentenek. Az idegenforgalmi szempontból fontos közterületeken további pihenőhelyek kialakítása (pad, asztal, szeméttároló). Kerékpárút kiépítése. Kemping létrehozása. Az önkormányzat honlapján szerepeltetni kell a turisztikai lehetőségeket, megjelenési lehetőséget kell biztosítani az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozók számára is. Tanösvények, turista útvonalak karbantartása és fejlesztése. Információs adatbázis kialakítása szálláshelyekről, programokról a település honlapján, szórólapokon, kiadványokban. A turisztikai szezon meghosszabbítása egyedi kulturális, hagyományőrző programok megszervezésével. (Dédesi Vásár) 5.3. Adópolitika Az önkormányzat fontosnak tartja a helyi adópolitikai célkitűzések megfogalmazását, mivel az jelentősen befolyásolja a településen keletkező saját bevételeket, illetve hatással van a településen élő magánszemélyek és vállalkozások anyagi terheire. A helyi adók esetében az önkormányzat képviselő-testülete az adóztatást úgy kívánja kialakítani, hogy az állandósága mellett az önkormányzat biztos bevételi forrását jelentse, ugyanakkor igazságos is legyen az adózói kört illetően. Az adóbevételek növelése érdekében figyelmet kell fordítani arra, hogy - az adóalanyok teljes köre adóztatásra kerüljön, ennek érdekében fokozottan figyelemmel kell kísérni az adóalanyi kör adó bejelentési kötelezettségének teljesítését, - kezdeményezni kell az elmaradt adóhátralékok mielőbbi beszedését, - figyelemmel kell kísérni a nem helyi vállalkozók Dédestapolcsányban végzett bejelentési kötelezettség utáni iparűzési adó beszedését, - biztosítani kell az indokolatlan mentességek és aránytalanságok megszüntetésével a közteherviselést. 5.4. Önkormányzat Az Önkormányzat feladata a község üzemeltetése, működtetése (közvilágítás, közutak, járdák és belvízelvezető árkok, ivóvíz ellátás, parkgondozás, temető fenntartás, stb.), intézményeinek önálló fenntartása és működtetése (közös hivatal, óvoda, egészségház, közösségi házak, stb.). Az önkormányzat közigazgatási feladatainak ellátására Közös Önkormányzat Hivatalt (Kirendeltség) működtet. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében szükséges - a szolgáltató és ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, - az információs szolgáltatás működtetésének kiterjesztése, - a községfejlesztésre alkalmas közigazgatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása. 31
További feladat: A színvonalas feladatellátás és a foglalkoztatottak biztonságos munkavégzési feltételeinek biztosítása érdekében szükséges a községháza/hivatal épületének teljes körű felújítása külső forrás igénybevételével. A szükséges fejlesztések: tetőcsere vagy zsindelyezés, homlokzati hőszigetelés, komplett nyílászáró csere, fűtéskorszerűsítés. 5.5. Köznevelés: A község önkormányzati kötelezettségének eleget téve 48 férőhelyes, 2 csoporttal működő napközi otthonos óvodát működtet és fejleszt, a törvényi feltételek biztosítása esetén bölcsődei (minióvodáscsoport) csoportot hozhat létre az óvodában, a szolgáltatásait bővítheti (hosszabbított nyitva tartás). Községfejlesztésünk alapvető feltétele a KLIK által fenntartott 1-8. osztályos általános iskola létszámának, szakmaiságának és község iránti elkötelezettségének megerősítése. A művészetoktatás, a községi sportegyesület, a polgárőrség, a KBK közalapítvány, az Élmények Völgye Turisztikai Egyesület támogatása. További feladat: Az általános iskola gazdaságos és magas színvonalú működtetése érdekében a következő fejlesztéseket helyezzük előtérbe: vizesblokk felújítása, aula kialakítása, fűtéskorszerűsítés, fűtésszabályozás, sportpálya és játszóudvar kialakítása. A tornaterem beázásának helyreállítása. A napközi otthonos óvoda felújítása, homlokzati hőszigetelése és komplett nyílászáró csere, korszerű fűtési rendszer megvalósítása, fűtésszabályozás, a konyha bővítése pályázati források bevonásával. Az általános iskola, napközi otthonos óvoda, művelődési ház környezetének, az épületek által körbezárt terület komplett felújítása (a biztonságos közlekedés körforgalommal történő megoldása, térkövezés, parkosítás stb.) Ezeknek az intézményeknek a megerősítésére, továbbfejlesztésére kell törekedni a továbbiakban is. A demográfiai mutatók szerint a község lakosságszáma az elmúlt években folyamatos csökkenést mutat. Az önkormányzat stratégiai intézkedéseivel elő kell segíteni helyben a fiatalok első lakáshoz jutását és a gyermekeik oktatását az óvodától az általános iskola 8. osztályáig. 5.6. Egészségügyi ellátás: Az önkormányzat kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Képviselő-testület a gazdasági program időtartama alatt fenntartja és továbbfejleszti: - a háziorvosi és fogorvosi alapellátást - a védőnői ellátást.
5. 7. Egészséges életmód A képviselő-testület az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése érdekében: -
arra törekszik, hogy a képviselő-testület, a közös önkormányzati hivatal kirendeltsége, a szociális- és egészségügyi ellátást végző intézmények és személyek folyamatosan együttműködjenek egymással az egészséges életmód feltételeinek javítása érdekében, 32
-
támogatja azokat a kezdeményezéseket, melyek az egészséges életmóddal, az egészségmegőrzéssel, az időskorúak problémájával, a hátrányos szociális helyzetbe került személyekkel kapcsolatos felvilágosító, tájékoztató, segítő tevékenységre irányulnak, továbbra is következetesen figyelemmel kíséri, hogy a középületekben, közművelődési intézményekben dohányzásra ne kerüljön sor.
5.8. Szociális helyzet A szociális ellátórendszernek fel kell készülni arra, hogy a jelentkező problémákra (munkanélküliség, betegek, időskorúak, nagycsaládosok) választ tudjon adni. Az önkormányzat pénzbeli és természetbeni támogatási rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a támogatás a megfelelő személyekhez kerüljön. Ennek érdekében: - a képviselő-testület felülvizsgálta a helyi szociális ellátások rendszerét meghatározó rendeletét a törvényi változások tükrében, - a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a szociális információs szolgáltatás segítéséhez, - együttműködik a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat munkatársaival, köznevelési intézmények és a rendőrség ifjúságvédelmi felelőseivel, - az ellátásra szorulók biztonságát megteremi, - biztosítja, hogy a szociális szolgáltatások közelebb kerüljenek az ellátottakhoz, - a szociális ellátási igényeket felméri, - továbbra is részt vesz a közmunka programokban. 5.9. Gyermek- és ifjúságvédelem Az önkormányzat képviselő-testülete kiemelten kezeli a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat: - a gyermekjóléti feladatokat a családgondozó bevonásával látja el, mely feladat társulás keretén belül működik, - támogatja, hogy társulás keretében működjön logopédus, gyermekpszichológus, családsegítőgyermekjóléti szolgálat, a gyermek gyógytornász, - a gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolót a képviselő-testület minden év május 31ig megtárgyalja, - támogatja az ifjúság szabadidejének kulturált, hasznos eltöltését, illetve minden olyan programot, rendezvényt, amely az ifjúság nevelését, művelését szolgálja. 5.10. Lakásgazdálkodás (időskorúak, fiatalok elhelyezése) A Nyugdíjasházba történő beköltözés pénzügyi feltételeinek kedvezőbbé tételével, a 24 órás szociális gondozói felügyelet megszervezésével az idős emberek számára vonzóbbá és elérhetőbbé vált, nőtt a beköltözések aránya. További feladat: - a kert és udvar fejlesztése (térkövezés, parkosítás stb.) - újabb zárt gépkocsi tároló építése. A Fiatalok Garzonháza kezdetben beváltotta a hozzáfűzött reményeket, nőtt a betelepült fiatalok száma és több gyermek született. Jelenleg vannak üres lakások. A méretlen fűtés és meleg víz ellátás nem ösztönzi a fiatalokat a takarékosságra. A fűtési rendszere korszerűsítésre szorul. További feladat: - kedvezmény biztosításával a beköltözések számának növelése, - fűtés és meleg víz elkülönített mérésének kialakítása, 33
-
központi fűtés felújítása, udvari játékok és berendezések telepítése, parkoló felújítása a Nyugdíjasházban külső lépcső és előtető beépítése
5.11. Közművelődés Az önkormányzat a Művelődési Ház működését felülvizsgálja. A közművelődéssel kapcsolatos feladatok: - pályázati lehetőségek kihasználása, - bemutatkozási lehetőségek biztosítása (kiadványok, honlap stb.), - civil szervezetek bevonása, - a könyvtár működtetésének fejlesztése a lakossági igények széleskörű kiszolgálása érdekében, - időszakos kiadvány készítése a helyben zajló fontosabb eseményekről, mind a helyi lakosok, mind az ide érkező turisták jobb tájékoztatása céljából, - ismeretterjesztő előadássorozatok tartása, - hagyományok őrzése, felújítása, néprajzi és tájvédelmi programok. 5.12. Sporttevékenység: A község lakossága igényt tart a helyi sportrendezvényekre. E feladat ellátását szolgálja az önkormányzat tulajdonában lévő sportpálya, tornaterem. A képviselő-testület – a lakossági igények szem előtt tartásával – fontosnak tartja a sporttevékenységgel kapcsolatban: - a település sportéletének helyet adó épületek és pályák karbantartását, - a sportegyesület támogatását, - segíti és szorgalmazza a sportegyesület (labdarúgás, asztalitenisz stb.) pályázati tevékenységét. 5. 13. Foglalkoztatást segítő célok és feladatok: Önkormányzatunk célja a helyi munkanélküliség megszüntetése. A munkahelyteremtés feltételeinek elősegítése érdekében az önkormányzat - aktívan részt vesz a munkaadók és munkavállalók igényeinek közvetítésében, - rendszeresen együttműködik az illetékes munkaügyi hivatallal, - a lehetőségekhez mérten teljes körű közfoglalkoztatást szervez és tart fenn, - adópolitikájával ösztönzi a munkahelyek teremtését, -a befektetők számára kedvező feltételeket biztosít. Közfoglalkoztatás, Start-munka Program: - Bio- és megújuló energiafelhasználás A fűtőanyag helyben történő biztosítása. (pl.: energianövény termesztés, telepítési program, tüzelőanyag előállítása, gyűjtése). - Mezőgazdasági programok A helybeni lehetőségek, adottságok kihasználásával megtermelt zöldség és takarmánynövények, valamint a kisállattartás és tenyésztés biztosítja az önkormányzati intézmények ellátását. A projekt segítségével állandó friss alapanyag kerül a településeken működő konyhákban feldolgozásra, és lehetőség nyílik a keletkező többlet felhasználására, feldolgozására is, tésztakészítés az óvoda konyhája részére. - Belvíz-elvezetési programok 34
A települést és a mezőgazdasági területeket fenyegető belvizek kialakulásának megelőzése, a belvíz elvezető árok rendszeres karbantartása. Árkok burkolásához szükséges mederburkoló elemek gyártása. - Mezőgazdasági utak rendbetétele Elősegíti a mezőgazdasági telepek bekötését a közúti hálózatba, a termények biztonságos szállítását. A program megkönnyíti a környéken lakó polgárok közlekedését, egyúttal megoldja a mezőgazdasági termelők gondjait is, hiszen lehetővé teszi, hogy mezőgazdasági terményeiket idejében betakarítsák. - Illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása A kül- és belterületen található illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolása (felszedése és kezelése, ártalmatlanítása), megszüntetése, a hulladékelhagyó magatartás jelenségének megváltoztatása, az ismétlődő lerakások megakadályozása, újak kialakulásának megelőzése. A program által a település és külterületeink megtisztulnak, megvalósul a terület rehabilitációja, és várhatóan hosszú távon is lehetővé válik a tiszta környezet fenntartása. További feladat: A zöldségtermesztés szakszerű megtervezése (precízen - helyszínrajzszerűen), kapacitásnövelés (fűszernövények is). Piackutatás: potenciális piacok kutatása a zöldség nyers és porított formában történő értékesítéséhez. A zöldség szárítás és porítás technológiájának megterveztetése, kis telephely kialakítása. A nyers zöldségek tárolási feltételeinek helyben történő megoldása (pl. az önkormányzat épülete mögött felhagyott pincék egy részének helyrehozatala) Közterületekre árokelemek, járdalapok, kerítéselemek, oszlopok, szegélykövek stb. gyártása. 5.14. Infrastruktúra: A képviselő-testület fontosnak tartja a közúthálózat, a járda, a csatornahálózat, a vízvezetékrendszer, a belvíz elvezető rendszer (árok), a villamos energia, a gáz, a közvilágítás, a telefon, az internet szolgáltatások megfelelő biztosítását. Az informatikai lehetőségek biztosítása a települési önkormányzat számára a modernkor követelményeihez való igazodást, a felzárkózás követelményét jelenti. Az informatika terén meg kell valósítani azt, hogy az önkormányzat a honlapját fenntartsa és fejlessze. Közlekedési feladatok között fontosnak tartjuk - a község útjainak szilárd burkolattal történő ellátását, felújítását (Bartók B., Akácos, Ady E.) - a meglévő utak tisztántartását és a külterületi utak karbantartását, - a település rendezési tervében út céljára kijelölt területen út kiépítését. 5.15. Településtisztaság, hulladékgazdálkodás Kiemelt célok: - „megelőzés” elvének tudatosítása, alkalmazása, a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentése (hulladékhasznosítás), - zöldhulladék kezelése és hasznosítása, biogáz-erőmű létesítése pályázati támogatással, - lakosság tájékoztatása, tudatformálása, környezeti nevelésének fokozása (akciók, programok, szórólapok, óvodai-iskolai nevelés), - illegális hulladéklerakók felszámolása, kialakulásuk megelőzése, - szelektív hulladékgyűjtés működtetése. A fenti célok a Sajó-Bódva Önkormányzati Társulás keretein belül megvalósuló rendszerrel érhetők el. 35
5.16. Természetvédelem A képviselő-testület: - ismertető, figyelmeztető és tiltó táblákat helyez ki, - az illegálisan lerakott szemetet folyamatosan gyűjti, - áttekinti a védelmet igénylő vagy védelem alá vonandó építészeti, természeti értékeket, - javaslatokat dolgoz ki a gondozatlan ingatlanok rendbetételére, az életveszélyessé vált ingatlanok felújítása, esetleges bontása érdekében. 5.17. Földterületek, erdőgazdálkodás A földterületek haszonbérleti díjából és a támogatásból befolyó bevételt további mezőgazdasági gépek beszerzésére fordítjuk. A Képviselő-testület támogatja a birtok-összevonási célú földcserét. Az önkormányzat jelenleg 120 hektár területen folytat erdőgazdálkodást. Cél az erdőgazdálkodásba bevont erdőterület nagyságának növelése. A kitermelt fát az intézmények fűtésére használja fel, a fölösleget a lakosság részére értékesíti. További feladat: Az értékesítésből és az állami támogatásból származó bevételt erdőtelepítésre, ápolásra, erdészeti célú gépbeszerzésre, településfejlesztési célból területvásárlásra fordítani. Az önkormányzat mezőgazdasági területeinek tömbösítésének (a jobb művelhetőség érdekében nagyobb összefüggő területek legyenek) folytatása (felvásárlás - közmunkaprogramhoz kapcsoltan az önkormányzat elővásárlásra jogosult, földcsere). Az önkormányzat gyepterületei esetében a magasabb támogatási szinthez a feltételek előkészítése (pl. területmérési jegyzőkönyv, esetlegesen földhasználati terv, stb.) Agrár-környezetgazdálkodási programba történő becsatlakozás 2016. január 1-től. 5.18. Köztemetők A köztemetők fenntartása az önkormányzatnak kötelező feladata. A fenntartás, mint közszolgáltatás biztosítása és színvonalának emelése érdekében - gondoskodni kell az üzemeltetéséről, - a ravatalozó épületének előtető építéséről, - urnafal kialakításáról, - emlékhelyek karbantartásáról, - temetői sírhelymegváltásról, - tájékoztató táblák, térképek és parcellák kihelyezéséről. 5.19. Közterület fenntartás A képviselő-testület gondot fordít a közterületek megfelelő színvonalon tartására, ennek érdekében: - fokozott figyelmet kell fordítani a közterületek gondozására, tisztántartására,
36
37
38
39
40
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE.
IKT. SZ: 1288-2/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
I. NAPIREND Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat tevékenységéről Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László polgármester
A döntés formája: Határozat
Galicz Szilvia védőnő
Szavazás módja: Egyszerű többség
Beszámoló Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! A védőnő elkészítette a mellékelt beszámolót, amely az egészségügyi alapellátás részeként a Védőnői Szolgálat területi és iskola - egészségüggyel kapcsolatos 2014. évi munkáját mutatja be. Indítványozom, hogy a T. Képviselő-testület az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Lukács László sk. Polgármester
41
Tisztelt Képviselő Testület! A beszámoló az egészségügyi alapellátás részeként a települési önkormányzat által fenntartott Védőnői Szolgálat területi és iskola - egészségüggyel kapcsolatos munkáját mutatja be 2014. január 01-től 2014. december 31-ig . A védőnő munkáját különböző jogszabályok, módszertani levelek, ajánlások alapján a feladatoknak megfelelően végzi. Újdonságként 2014. július 01-től a várandós gondozás változását érintő rendelet került hatályba. ( 26/2014.(IV.8.) EMMI rendelet ) A Magyar Örökség és Európa Egyesület a Magyar Védőnői Szolgálatot Magyar Örökség-díjjal tüntette ki. A díszoklevél másolatát 2014. júniusban vehettem át.
A védőnő feladatai a következők: 1,
2, 3, 4, 5, 6,
nővédelem – területén a védőnő közreműködik az egészségnevelésben, tanácsot ad az egészségneveléssel kapcsolatban, segíti a nők anyaságra való felkészítését, részt vesz a szűrővizsgálatok szervezésében, elvégzésében, a várandós anyák gondozása. gyermekágyas és szoptató anyák gondozása, 0-6 éves korú gyermekek gondozása, tanköteles gyermekek gondozása, családgondozás.
A védőnő munkájának célja: a családok egészségének megőrzésére, segítésére irányuló preventív tevékenység, valamint a betegség kialakulásának, az egészségromlásának a megelőzése érdekében végzett egészségnevelés. 2014-ben kiemelt területté vált a preventív gondozás a nővédelemben, azon belül a méhnyakszűrés végzésére irányulóan.
A védőnő 5/ 1995. (II. 8) NM rendeletében meghatározott feladatait: a) a tanácsadóban, b) a családok otthonában, c) iskolában, óvodában, d) közösségi programokra alkalmas helyen végzi, azon családok körében, ahol várandós és gyermekágyas anya, illetve 0-16 éves korú gyermek él.
-2-
Tárgyi feltételek 42
Az Egészségház akadálymentesen, jól megközelíthetően helyezkedik el. A tanácsadó váró helyisége balesetmentesen használható. Évszakonként, ünnepi alkalmakkor megújuló változó dekorációkhoz a hozzávaló anyagok beszerzése a védőnő vagy szponzorok segítségével megoldott. A tanácsadó szoba felszerelése megfelelő. 2014 évben új SA6 típusú szűrő audiométer került beszerzésre, valamint 1 db. digitális hőmérő. TÁMOP-6.1.3 projekt keretében paravánt és nőgyógyászati vizsgáló asztalt biztosított a pályázat. A védőnői munka szűrővizsgálatainak színvonalas, korszerű és gyermek-barát elvégzéséhez a játékok, szűrő-kártyák, egyéb vizsgáló-felszerelések biztosítása a védőnő saját hozzájárulásával történt. Szem vizsgálatához kombinált pupilla lámpa beszerzését javaslom. Célszerűnek tartanám inhalátor használat lehetőségének biztosítását, vagy só-szoba kialakítását a tanácsadóban. Az egészséges életmód, lelki egészség védelem, felelősség vállalás, gyermeknevelési szempontok... stb. a világ változásával sokat formálódtak. Számos jól használható irodalom érhető el a témákban. Fontosnak tartom, hogy a szülők maguk is fejlesszék ismereteiket, megtanulják értéknek tekinteni az egészséget, önállónak és felelősnek lenni és példamutatással átadni ezt gyermekeiknek. Egy tanácsadói könyvtár alapjainak megkezdését javasolnám 2015-ben. A veszélyes hulladék elszállítása megoldott. Az ÁNTSZ a munkavégzést, a dokumentációt és az eszközöket rendben találta. A tanácsadó tisztasága az előírásoknak megfelelő. A takarítás és fertőtlenítés az aktuális feladatvégzéshez rugalmasan illeszkedik. A textíliák cseréje szponzor által történt.
Gondozottak száma ( decemberi állások szerint) 2013.
2014.
családok száma *
70
69
Gyermekelhanyagolás
1
0
védőnői intézkedés
1
0
várandósok száma
7
7
csecsemők száma
12 / 2 eü., 2 szoc.**
9
kisdedek száma
24/ 4eü., 4 szoc.
18 /5 eü, 4 szoc.
3 éven felüliek száma
40/ 16 eü., 4 szoc., 1 e+sz 46 / 18 eü, 6 szoc.
óvodások száma
32
35
iskolások száma
190
178
/3 eü, 1 szoc
*családok száma: várandósok és 0-7 éves korú gyermekek családjainak száma. ** eü., szoc.: egészségügyi, illetve szociális ok miatt veszélyeztetettek száma
-3-
A védőnő gondozási feladatait önállóan végzi a családok otthonában, a tanácsadóban és oktatási intézményekben, közösségi helyeken. 43
Védőnői látogatások, tanácsadások 2013.
2014.
Családlátogatások száma
269
366
Szaklátogatások száma
380
681
Tanácsadáson megjelentek száma
306
663
A várandósok gondozása A várandós anya gondozása komplex egészségügyi tevékenység, szolgáltatás, melyben részt vesz a szülész-nőgyógyász, szülésznő, háziorvos, védőnő és a gyermeket váró nő. A cél elérése a résztvevők együttműködésén alapul. 2014. évben a terhesség 12. hetéig megtörtént az újonnan jelentkező várandósok nyilvántartásba vétele. A korai megjelenés lehetőséget biztosít a vizsgálatok időbeni elvégzéséhez, a rendellenességek megelőzéséhez, kiszűréséhez. A tanácsadás irányított, a szolgáltatás helyben, megfelelő körülmények között történik. 2014. évben szülések száma: 10 születések száma: 10 ( koraszülés, születés körüli elhalálozás nem volt) az újonnan nyilvántartásba vett várandósok száma: 9 fő védőnői ellátást nem igénylő családok száma: 0 a gyermekágyas- és újszülött-látogatások minden esetben 48 órán belül megtörténtek.
Anyatejes táplálás 2013.
2014.
Adott évben az1 éves kort betöltöttek száma
8
11
Közülük anyatejet kapott 1 éves kor betöltése után is
4
7
2014. augusztus 1-jén a Védőnői Szolgálat és Dédestapolcsány Község Önkormányzata emléklappal köszöntötte a szoptató édesanyákat az Anyatejes Világnap alkalmából. -4-
0-7 éves korúak gondozása Az újszülöttek első látogatása 48 órán belül megtörtént. 2014. évben oltáselmaradás nem volt. A tanácsadások, az otthoni látogatások, illetve az óvodai szaklátogatások a településen zavartalanul működnek. 44
Az 51/1997. (XII. 18.) NM alapján életkorhoz kötött szűrővizsgálatok 1-3-6 hónapos korban, illetve egy éves korban és hat éves korig évente, valamint egy éves korig havonta, illetve megjelenés alkalmával a testi-, értelmi-, érzelmi fejlettség nyomon követése, érzékszervek vizsgálata megtörténtek. A minőségi munka érdekében a védőnő együttműködik, kapcsolatot tart a területén élő gondozottakat ellátó házi gyermekorvosokkal, háziorvosokkal. A Védőnői Szolgálatok területi elv, a háziorvosi, házi gyermekorvosi praxisok, szabad orvos választás és területi ellátási kötelezettség alapján végzik tevékenységüket. Ennek következtében a védőnői körzet gondozottait több gyermekorvos és háziorvos látja el, ami nehezíti az egységes elveken működő minőségi ellátást.
Iskolában végzett szűrővizsgálatok, védőoltások, tisztasági vizsgálatok A tanulók egészségügyi ellátása a nevelési-oktatási intézmény vezetőivel egyeztetve történt. 2013 és 2014. évben is minden osztályban megtörtént a szűrővizsgálat, a háziorvoshoz, illetve szakorvoshoz irányítás, a krónikus gondozásba vétel. Az iskolai kampányoltások hiánytalanok. A tisztasági szűrések gyakoriak, a helyi és bejáró tanulók szüleivel a kapcsolatot felvettem. A tanulók szüleinek a tanácsadóban lehetőségük van a problémával, vagy szűrési eredményekkel kapcsolatban felkeresni, melyet igénybe is vesznek. Az egészségnevelő órák tartása a 2014/2015 tanév I. félévében megtörtént, valamint szülői értekezlet alkalmával a 7. osztályos tanulók szülei is tájékoztatást kaphattak az újonnan bevezetésre került HPV elleni Cervarix nevű védőoltásról. Az iskola-egészségügyre vonatkozó nyilvántartások naprakészek.
Óvodai feladatok Az egés zség neve lő felad atok és tiszta sági vizsgálatok az óvoda és az egészségház épületében történtek. -5-
Baba-mama klub Lakossági kezdeményezésre Babamama klub jött létre 2014 tavaszán, mely a nyári szünet megkezdéséig a 45
résztvevők nagy örömére sikeresen működött.
Együttműködés társintézményekkel A Védőnői Szolgálat jelző funkciót tölt be a gyermekvédelmi törvény alapján. A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaival napi kapcsolatban áll, veszélyeztetettség esetén esetmegbeszélés, közös látogatás történik. 2014-ben gyermekvédelmi intézkedésre nem került sor. 2014. júniusban Jelzőrendszeri értekezleten vettem részt a Nappali Szociális Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat rendezésében. A Vöröskereszt 2014-ben két alkalommal tartott véradást a tanácsadóban. 2014. július 18-án a Kiss Benjamin Művelődési Otthonban Egészségnap rendezvény került megszervezésre.
Továbbképzéseim TÁMOP-6.1.3. Projekt keretében Védőnői Méhnyakszűrő Program elméleti és gyakorlati képzését kiváló eredménnyel végeztem. (kredit 20) Iránytű - Védőnői komplex továbbképzés (kredit 20) 2014. évben tartott munkaértekezleteken hiánytalanul résztvettem
-6-
A 2013. évről szóló beszámolómban a 2014. évre meghatározott és vállalt feladatok a fentiek szerint teljesültek. - szaklátogatások számának növelése kapcsolattartás erősítése a társszakmákkal, intézményekkel egészségnevelés korai megkezdése, folyamatossá tétele
46
Előre tekintve, a következő év feladatának a női lakosságot érintő méhnyak-szűrés megkezdését tűzném ki célul.
A védőnő színvonalas munkavégzéséhez elengedhetetlen a szoros együttműködés a körzet gondozottait ellátó intézmények, szolgáltatások dolgozóival ( háziorvosi szolgálat, iskola, óvoda, szociális és kulturális intézmények dolgozói, vállalkozók, segítőkész szülők). Ezúton mondanék köszönetet mindazoknak, akik a gördülékeny feladat-ellátáshoz munkájukkal, segítőkészségükkel, pozitív hozzáállásukkal hozzájárultak.
Beszámolóm elfogadását kérem tisztelettel :
Dédestapolcsány, 2015. március 06.
Galicz Szilvia védőnő
47
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …………./2015.(III. 17.) határozata a Védőnői Szolgálat 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Védőnői Szolgálat 2014. évi tevékenységéről szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról a védőnőt tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
48
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE.
IKT. SZ: 1288-3/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
II. NAPIREND Tárgy: Beszámoló a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás 2014. évi munkájáról Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László Polgármester
A döntés formája: Határozat
Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Igazgatója
Szavazás módja: Egyszerű többség
Beszámoló Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Dédestapolcsány Község Önkormányzata 2013. évben feladat-ellátási szerződést kötött Kazincbarcika Város Önkormányzatával a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás alapellátás működtetésére. A megbízott Önkormányzat intézményén, a Szociális Szolgáltató Központon (székhelye: 3700 Kazincbarcika, Építők útja 13-15. képviseli: István Zsolt igazgató) keresztül biztosítja a szolgáltatás igénybevételének lehetőségét a megállapodásban foglaltak szerint. A szolgáltató központ igazgatója elkészítette az előterjesztés mellékletét képező beszámolót a jelzőrendszeres segítségnyújtás 2014. évi munkájáról. Indítványozom, hogy a T. Képviselő-testület az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Lukács László sk. Polgármester
49
K Kaazziinnccbbaarrcciikkaaii S Szzoocciiáálliiss S Szzoollggáállttaattóó K Köözzppoonntt
Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Kazincbarcika, Építők út 15. Tel.: 06-48/413-545 _______________________________________________________________
BESZÁMOLÓ A JELZŐRENDSZERES SEGÍTSÉGNYÚJTÁS 2014. ÉVI MUNKÁJÁRÓL
Készítette:
Jóváhagyta: Koleszár Marianna Koordinátor
István Zsolt Igazgató
50
Az alapszolgáltatás célja, feladata A saját otthonukban élő egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló a segélyhívó készülék használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek illetve pszichiátriai betegek jelzése alapján, az önálló életvitel fenntartása mellett a felmerülő krízishelyzetek elhárítása. A Guards Távközlési Zrt 2010. március 1.-vel megszüntette a Jelzőrendszeres Házi segítségnyújtás üzletágát és minden ezzel kapcsolatos megkeresést, tevékenységet ettől az időponttól átirányított a TECHNO – TEL Kft-nek, mely alvállalkozóként már 2009 májusától végezte rendszeresen a karbantartási és egyéb építési, telepítési feladatokat. A GUARDS Zrt használati mintaoltalom – átruházási szerződéssel átruházta a TECHNO – TEL Kft-re a Magyar máltai Szeretetszolgálattal közös tulajdonban lévő rádiófrekvenciás szabadalmi jogát.
Személyi feltételek A jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtásnak személyi feltételeként 14 fő szakdolgozó állt rendelkezésre megbízási szerződéses jogviszonnyal, ügyeletes beosztásban: 12 fő gondozó 1 fő koordinátor 1 fő rendszergazda Mikrokörzeti településenként 2 fő végezte a segítségnyújtást. A készenléti feladatokat heti illetve kétheti váltásban 1-1 fő látta el. 1 fő gondozó mindig készenlétben várta a hívásokat a nap 24 órájában. A szolgálatot 1 fő koordinátor irányítja és 1 fő rendszergazda segíti a napi munkájában, akinek a műszaki berendezések ellenőrzése a le és felszerelési munkák, valamint kisebb javítások a feladata.
Tárgyi feltételek A feladok ellátásához
a diszpécserközpontra úgy lett kialakítva, hogy folyamatos
működése és elérhetősége biztosított.
A riasztásokat ők fogadják és értesítik a
készenlétben lévő gondozónőt. A gondozó saját felszerelése körében mobiltelefont, saját készenléti táskát, továbbá a gyors helyszínre érkezéshez szükséges feltételeket a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató központ biztosította. 51
Mivel a települések elérése a leggyorsabban személygépkocsin történik, az üzemanyagot az intézmény a megtett kilométer arányában téríti meg az ügyeletes gondozónőnek. /NAV rendelet/. A szociális szolgáltató központ szakmai központként a Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi
és
Gyermekvédelmi
Intézmény
–
Módszertani
Központ
diszpécserközpontjához tartozik.
Ellátotti statisztikai adatok Ellátottak nem szerinti megoszlása 2014 évben NŐ
FÉRFI
ÖSSZESEN
120
18
138
Ellátotti létszám településenként havi lebontásban Település/hó Január Február Március Április Május Június Izsófalva 1 1 1 1 1 1 Kurityán 1 1 1 1 1 1 Ormosbánya 1 1 1 1 1 0 Rudolftelep 2 2 2 2 2 2 Zádorfalva 1 1 1 1 1 0 Vadna 1 1 1 1 1 1 Zubogy 1 1 1 1 1 1 Rudabánya 2 2 2 2 2 2 Múcsony 5 5 5 5 5 5 Berente 38 38 37 38 40 40 Sajókaza 8 9 8 8 8 8 Kazincbarcika 57 59 60 58 59 60 Tardona 2 2 2 2 2 2 Nagybarca 5 5 5 4 4 4 Bánhorváti 10 9 9 9 9 9 Dédestapolcsány 3 3 3 3 3 3 Összesen 138 140 139 137 140 139
Július 1 1 0 2 0 1 1 2 4 40 8 59 2 4 9 3 137
Auguszt. Szeptemb. Október NovemberDecember 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 0 0 0 0 0 2 1 1 1 1 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 4 4 4 4 4 39 40 40 40 40 8 8 8 8 8 61 61 61 62 62 2 2 2 2 2 4 4 4 4 4 10 10 10 10 9 3 3 3 2 2 139 139 139 139 138
Ellátotti létszám településenként összesen
Bánhorváti
11 52
Berente Dédestapolcsány Felsőkelecsény Izsófalva Kazincbarcika Kurityán Múcsony Nagybarca Ormosbánya Rudabánya Rudolftelep Sajókaza Tardona Vadna Zádorfalva Zubogy
43 3 1 1 70 1 5 6 1 2 2 9 2 1 1 1
Riasztások száma 2014 évben
Január
12
Július
20
Február
16
Augusztus
11
Március
11
Szeptember
06
Április
11
Október
12
Május
07
November
11
Június
11
December
07
Össszesen:
135
Riasztások száma településenként, havi lebontásban 2014 évben Település/hó
Bánhorváti Berente Dédestapolcsány
Január Február Március Április Május Június 1
2
3
4
3
1
1
2
2
5
Július
Auguszt. Szeptemb. Október November December
2
1
1
1
5
4
3
1
1
1
53
Felsőkelecsény Izsófalva Kazincbarcika Kurityán Múcsony Nagybarca Ormosbánya Rudabánya Rudolftelep Sajókaza Tardona Vadna Zádorfalva Zubogy Összesen:
5 1
5
4
4
2
2
11
8
1
2
1
2
1
2
1
1
4 1
7
6
2
2
1 1
1
1
1
1
1
1
1
1
12
1
1
16
11
1 11
7
11
20
11
6
1
2
12
11
7
Riasztások okai havi lebontásban, településenként
Ok/hó
Január
Pszichés probléma Elesés Betegség, rosszullét Krízishelyzet Higiénés szükséglet kielégítése Téves riasztás Segítségnyújtás az esti lefekvéshez Egyéb okok Összesen
1 2 6 2
1 12
Februá Decembe r Március Április Május Június Július Augus. Szept.. Október November r
2 3 4 3
1 2 5
2
3
2 16
11
2 5 2
2 11
3 2
1 3 5 1
2 4 6
1 2 2
2
1
6
4
7
11
3 21
2 11
3 2
1 6
2 8 1
1 12
1 4
2 3
3
1
3 11
1 7
54
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …………./2015.(III. 17.) határozata a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás 2014. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás 2014. évi munkájáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ igazgatóját tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
55
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE.
IKT. SZ: 1288-4/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
III. NAPIREND Tárgy: Beszámoló a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László Polgármester
A döntés formája: Határozat
Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Igazgatója
Szavazás módja: Egyszerű többség
Beszámoló Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunk közigazgatási területén a Dédestapolcsány - Mályinka - Sajógalgóc - Sajóivánka Sajókaza - Szuhakálló - Vadna Nappali Szociális Központ Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Sajókazai Nappali Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat látja el a családsegítés- és gyermekjóléti szolgálattal kapcsolatos feladatokat. A szolgálat megbízott vezetője elkészítette az előterjesztés mellékletét képező beszámolót a szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről. Indítványozom, hogy a T. Képviselő-testület az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Lukács László sk. Polgármester
HATÁROZATI JAVASLAT 56
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …………./2015.(III. 17.) határozata a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról a Sajókazai Nappali Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat mb. vezetőjét tájékoztassa. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
57
58
59
60
61
62
63
64
65
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE.
IKT. SZ: 1288-5/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
IV. NAPIREND Tárgy: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programja (2014 – 2019.) Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László polgármester Lukács László polgármester Turócziné Fazekas Magdolna aljegyző
A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség
Gazdasági program tervezet Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116.§ (1)-(5) bekezdései szerint: „A képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti, melynek elkészítéséért a helyi önkormányzat felelős. A gazdasági program, fejlesztési terv a képviselő-testület megbízatásának időtartamára vagy azt meghaladó időszakra szól. A gazdasági program, fejlesztési terv helyi szinten meghatározza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével a helyi önkormányzat által nyújtandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják. A gazdasági program, fejlesztési terv - a megyei területfejlesztési elképzelésekkel összhangban tartalmazza, különösen: az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó fejlesztési elképzeléseket. A gazdasági programot, fejlesztési tervet a képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül fogadja el. Ha a meglévő gazdasági program, fejlesztési terv az előző ciklusidőn túlnyúló, úgy azt az újonnan megválasztott képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül köteles felülvizsgálni, és legalább a ciklusidő végéig kiegészíteni vagy módosítani.” A Képviselő-testület a fenti törvényi kötelezettségének tesz eleget a Gazdasági Program megtárgyalásával, elfogadásával. 66
A Gazdasági Program készítése során figyelembe vettük az előző 2011-2014. évre szóló programban megvalósult és elmaradt fejlesztési elképzeléseket; a központi, megyei programokat, koncepciókat; a várható pályázati lehetőségeket; a település adottságait, az önkormányzat vagyoni-pénzügyi helyzetét; a polgármester programját és nem utolsó sorban a képviselők által megfogalmazott javaslatokat, indítványokat. Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 5. Lukács László sk. Polgármester
Tervezet
67
DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019.
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 68
Gazdasági Programja 2014-2019. A gazdasági program elkészítésére Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. §-ban meghatározottak alapján kerül sor. A gazdasági program a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, vagy azt meghaladó időszakra szólhat. A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az önkormányzat képviselő-testülete egységes, előre meghatározott célrendszer szerint működjön és a lehetőségek figyelembe vétele mellett fejlődjön is. A gazdasági program az önkormányzat részére helyi szinten határozza meg mindazon célkitűzéseket, feladatokat, amelyek a költségvetési lehetőségekkel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti, gazdasági adottságok figyelembevételével – a megyei térségi koncepciókhoz illeszkedve – az önkormányzat által nyújtandó kötelező és önként vállalt feladatok biztosítását, fejlesztését szolgálják. A képviselő-testület a jelen gazdasági programban meghatározottakat figyelembe veszi minden gazdasági jellegű, a gazdálkodásra, a település működtetésére, fejlesztésére vonatkozó döntésnél, különös tekintettel az éves költségvetési rendeletek elkészítése és összeállítása során. A gazdasági programban meghatározott célok eléréséhez a képviselő-testületnek az alábbiakra kell koncentrálnia: - a célkitűzések egymásra épülő megvalósítására, - a szükséges anyagi források és eszközök megteremtésére. Az anyagi eszközök megteremtéséhez nem elegendő az évről-évre keletkező források (pl. állami támogatás, helyi bevételek) megléte, hanem szükség van: - a pályázati lehetőségek felkutatására és kiaknázására, - az önkormányzat sajátosságaira támaszkodva új lehetőségek keresésére, - a meglévő források nagyobb mértékű kihasználására. 3. HELYZETELEMZÉS: Dédestapolcsány település Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén, Kazincbarcikától délnyugatra, Ózdtól dél-keletre fekszik, a Bükki Nemzeti Park közvetlen közelében. A helyzetét a különleges természeti adottsága, vízrajza és turisztikai látogatottsága nagymértékben befolyásolja. Északról a Lázbérci Tájvédelmi Körzet, délről a Bükki Nemzeti Park határolja. Területén halad át a Bán-patak, északi határától nem messze hozták létre a Lázbérci Víztározót, amely kedvelt horgászhely, egyéb sportot űzni nem lehet. A község kultúrtörténeti emlékéről, várának maradványáról is híres. Geológiai szerkezeti és annak feltárulási, gazdag felszíni formái, vízrajza és élővilága, történelmi és kulturális értékei Magyarország egyik legváltozatosabb és turisztikai szempontból legvonzóbb tájává avatják. A településen halad keresztül a 2506. sz. Szarvaskő – Vadna összekötő út, mint a település főútja. Ez biztosítja a kapcsolatot a 25. sz. Kerecsend – Eger – Bánréve másodrendű főút és a 26. sz. Miskolc – Bánréve másodrendű főutak felé.
69
A község demográfiai helyzete a 2010-es évektől csökkenő tendenciát mutat. A jelenlegi lakosságszám 1498 fő. A település intézményi ellátottsága a megyei átlaghoz képest jónak mondható, ugyanis a község a működéshez szükséges valamennyi egészségügyi szolgálattal (háziorvosi alapellátás, fogászati ellátás, körzeti védőnői szolgálat, gyógyszertár), 1-8 osztályos általános iskolával (tornateremmel), 48 férőhelyes napközi otthonos óvodával, művészetoktatási intézménnyel, könyvtárral, művelődési házzal, kézműves házzal, sportpályával, postahivatallal rendelkezik. Az intézmények műszaki állapota részben felújításra szorul, az elmúlt 4 évben új egészségház épült, az általános iskola és a művelődési ház épületét újítottuk fel. A helyi és más településekről érkező idős korúak és a fiatal családok elhelyezését 30 db önkormányzati bérlakást tartalmazó Nyugdíjasház és 20 db önkormányzati bérlakást magába foglaló Fiatalok Garzonháza biztosítja. A szociális alapszolgáltatás körében az önkormányzat biztosítja az étkeztetést, társulás keretében a gyermekjóléti, családsegítő szolgálatot, házi segítségnyújtást, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, éjjeli menedékhely-nappali melegedőt. A munkanélküliségi ráta 7 %-os. A településen élők jellemzően az autóbusz közlekedést, saját jármű használatát veszik igénybe, mert vasúti közlekedés nincs. A község infrastrukturális fejlettsége jó. A vezetékes ivóvíz- és szennyvízcsatorna hálózat (100 %), gázhálózat (95 %) kiépült. A közutak állapota kielégítő 75 %-a pormentesített, minőségének védelme és további utak aszfaltozása folyamatosan – a pályázati források függvényében – történik. Szükség lenne kerékpárút kiépítésére. A szervezett kommunális szilárd hulladék gyűjtése, kezelése 100 %-ban megoldott. Dédestapolcsány Község Önkormányzat 2011-2014. évre vonatkozó Gazdasági Programjában meghatározott fejlesztési célok megvalósulása: - községháza/hivatal épületének akadálymentesítése, - az általános iskolában két tanterem kialakítása, homlokzati hőszigetelés és komplett nyílászáró csere, - a napközi otthonos óvodában az óvoda épülete mögött játszótér építése, - egészségház építése, fogászati röntgen beszerzés, - a Nyugdíjasházban 24 órás szociális gondozói felügyelet megszervezése, kert- udvarfejlesztés, fedett, zárt gépkocsi tároló építés, - a Fiatalok Garzonházában egy lakás komplett felújítása, - közterületek kezelése, virágosítása, pihenőhelyek kialakítása kültéri berendezéssel, autóbusz megálló építése, - Művelődési Ház komplett felújítása, Integrált Közösségi Szolgáltató Tér kialakítása, - Martos F., Táncsics M., Vásártér, Lajos Á., Alvég , Jókai M. utak pormentesítése, - köztemetőnél pormentes út, közkút kiépítése, - Margit híd építése, - partfalomlást elhárító támfal építése, árvíz sújtotta területeken vízelvezető árok kialakítása, - erdőgazdálkodás 120 hektár területen, - közfoglalkoztatás 83 fővel, startmunka-program (kertészet, erdőművelés, kisállattenyésztés (9 db sertés, 100 db tojótyúk).
-
4. A GAZDASÁGI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK: a kormányzat gazdaságpolitikája, a megyei, ezen belül a járási területfejlesztési operatív program, nemzeti és EU-s pályázati források, a település adottságai, a lakosság összetétele, igényei, az önkormányzat vagyoni helyzete, jelenlegi, illetve várható pénzügyi kondíciói, a polgármesteri program, 70
-
a képviselő-testület javaslatai, a településen működő intézmények és szervezetek elvárásai.
4.1. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLKITŰZÉSEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI: A gazdasági program meghatározásánál elengedhetetlen a pénzügyi lehetőségek számbavétele. A kormány a fejlesztési irányelveit az új energiapolitika, a vidékfejlesztés, a területfejlesztés, a növekvő foglalkoztatás témakörében határozta meg, mely fejlesztési irányok kihatnak az önkormányzatok fejlesztési elképzeléseire is. A kormányprogram szerint a fejlődés húzóágazatai: - területi operatív program, KEHOP, - az üzleti- és kereskedelmi szolgáltatás, - az idegenforgalom és falusi turizmus. 4. DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG GAZDASÁGI HELYZETE ÉS VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK: Az Önkormányzat vagyona 2013. évi zárómérleg alapján 745.447 e Ft volt. Vagyonelem megnevezése Immateriális javak Tárgyi eszközök:
VAGYONSZERKEZET: Az összes vagyonból a vagyon részaránya /ezer forintban/ 10.983 626.404
földterület 60.919 e Ft telkek 3.187 e Ft épületek 391.744 e Ft építmények 133.576 e Ft ügyviteli, számítástechnikai eszköz 328 e Ft egyéb gép, berendezés 27.087 e Ft járművek 9.563 e Ft
Üzemeltetésre átadott eszközök Egyéb eszközök
97.718 10.342
A forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó főbb ingatlanok: közutak, közterek, parkok. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon körébe tartozó vagyonelemek: a műemlék jellegű ingatlanok, emlékművek, köztemető, közművek és műtárgyaik, a muzeális gyűjtemények és muzeális emlékek, az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratában szereplő vagyon, az önkormányzat tulajdonosi részvételével működő non-profit gazdasági társaságok, a közalapítvány használatában lévő vagyon, a középületek, állami támogatással épült önkormányzati bérlakások, a sportpálya és sportcélú létesítmény. Egyéb vagyon körébe tartoznak a következő ingatlanok: szántók, erdők. (2000 db) 3.1. PÉNZÜGYI HELYZET: Az önkormányzat pénzügyi, likviditási helyzetét az elmúlt 4 évben az alábbiak jellemezték: - az önkormányzat a működőképessége fenntartásához 2011. és 2012. években külön állami támogatást vett igénybe, - 2013. évtől kiegészítő állami támogatás, hitel felvételére nem került sor. 3.2.
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉNEK FŐÖSSZEGEI (EZER FORINTBAN)
KIADÁSI
ÉS
BEVÉTELI
71
2011. 506.580
2012. 454.708
2013. 253.036
2014. 468.144
2015. 239.159
2013-tól megváltozott az önkormányzatok finanszírozási rendszere az un. feladatfinanszírozásra történő áttéréssel. Az ellátandó feladatok is megváltoztak, állami fenntartásba került az általános iskola, kialakították a járási rendszert, ezzel bizonyos feladatok átkerültek a járási hivatalokhoz. 2014. évben a közfoglalkoztatottak átlaglétszáma 83 fő volt az előző évi 51 fő átlaglétszámmal szemben. A 2015. évi költségvetési főösszeg nem tartalmazza a közfoglalkoztatottak 2015. évi létszámát, mely várhatóan egyezni fog a 2014. évi létszámmal. A költségvetési kiadások közül: Nőttek az óvoda személyi jellegű és a járulék kiadásai. Az illetmények központilag 2013. szeptemberétől megemelésre kerültek, viszont a gyermeklétszám az előző évhez képest jelentősen csökkent és csökkenő tendenciát mutat. Elengedhetetlen az óvoda működtetésének, a humánerő gazdálkodásnak az átgondolása, a feladat újraszervezése. A költségvetési kiadások közül a következő években várható, hogy a dologi kiadások nagysága, a várható fejlesztések miatt nő. A költségvetés kiadási oldalát csökkentheti az energetikai épület-felújításokból eredő megtakarítás. Bevételek: A költségvetési bevételek közül: - az önkormányzatok költségvetési támogatása jogcímén kapott összegek fedezik a kiadásokat, - stagnálnak az önkormányzatok sajátos működési bevételei (helyi adó bevételek). 5. A GAZDASÁGI PROGRAM ANYAGI FORRÁSAINAK MEGTEREMTÉSE A gazdasági programban meghatározottak megvalósításához szükséges anyagi források biztosítása érdekében az alábbi feladatok rögzíthetők: - a pályázati források figyelése, igénylése és megszerzése, - közteherviselés (az indokolatlan mentességek megszüntetése, helyi adók racionalizálása, hátralékok behajtása, adómorál javítása) biztosítása, - a képviselő-testület nyomon követi a költségvetési támogatási rendszert és az elképzeléseivel összhangba hozva igyekszik kihasználni a rendszer által nyújtott lehetőségeket (legkedvezőbb összegű támogatás megkeresése), - a település rendezési tervét úgy kell végrehajtani, hogy az önkormányzati beruházások megvalósítására, családi lakóházak építésére, a gazdasági, a mezőgazdasági és turisztikai vállalkozások számára vonzó legyen. 5. JÖVŐKÉP, MEGVALÓSÍTANDÓ ELKÉPZELÉSEK, FELADATOK: Alapelv, hogy Dédestapolcsány Község Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó szerepet kell vállalnia. Dédestapolcsány községnek tudatos községfejlesztéssel továbbra is a térség meghatározó tagjának kell lennie. A község fő jellemzője és speciális adottsága, erőssége a páratlan földrajzi elhelyezkedés, mely sok fejlesztési lehetőséget rejt magában. Egyedi idegenforgalmi, turisztikai vonzerővel bíró program és/vagy önkormányzati fejlesztés révén községünk vonzereje növekedhet, mely a gazdaságos működését is biztosíthatja. Községünkben minőségi közszolgáltatásokat, közműveket, óvodát, 1-8. osztályos általános iskolát, egészségügyi alapellátást és a közművelődést továbbra is biztosítani kell. 5.1. A település fejlesztésének alapelvei: 72
Dédestapolcsány község rendezési tervét a település széles nyilvánossága bevonásával kell végrehajtani. Ez a biztosítéka annak, hogy a fejlesztési tervekből azok az elemek valósuljanak meg, melyek a település jövőjét, hosszú távú fejlődését és fejlesztését szolgálják. Ezek: - a térségi kapcsolatok erősítése, - a település fejlesztésének összehangolása a megyei és térségi fejlesztési elképzelésekkel, - a munkahelyteremtés, - idegenforgalmi övezet kialakítása, - az építészeti arculat, a még meglévő építészeti értékek megőrzése, - az idegenforgalom, a turizmus fejlesztése, kerékpárút hálózat kiépítése, - a népesség számának szinten tartása ill. lehetőség szerinti emelése, - a település megtartóerejének, a település potenciáljának növelése, ifjúságmegtartó, családbarát programok kidolgozása és megvalósítása, ennek keretében kedvezményes áron építési telkek és önkormányzati bérlakások biztosítása, - a szolgáltatások fejlesztése, - a természeti környezet fejlesztése, a belterületi zöldfelületek igényes kialakítása, a természet adta lehetőségek kiaknázása, - a környezetvédelem, a környezetterhelések minimalizálása, az emberközpontú környezetszemlélet érvényre juttatása, a vidéki életforma népszerűsítése, - az önkormányzat kötelező feladatellátásához kapcsolódó fejlesztések, a meglévő intézménystruktúra fejlesztése, a kihasználtság javítása. A településfejlesztés legfőbb célkitűzése, hogy az önkormányzati vagyon a képviselő-testület ciklusa alatt ne csökkenjen. A szükségessé vált fejlesztéseket a képviselő-testületnek fel kell vállalnia, melyeknek a finanszírozását zökkenőmentes működés mellett biztosítani kell. Követelmény a településfejlesztés széles nyilvánossága, ezzel kapcsolatosan - a település honlapjának folyamatos fejlesztése, a községi képújság szerkesztése, - a képviselő-testület működésével kapcsolatos közérdekű adatok nyilvánossága, - az intézményeknek, a civil szervezeteknek a településen rendezett programjainak nyilvánossága, - turisztikai kiadványok készítése. A településfejlesztésbe be kell vonni a lakosságot, a vállalkozásokat és az önszerveződő közösségeket. A településfejlesztés során figyelembe kell venni azokat a fejlesztéseket, programokat, melyekhez kapcsolódva gazdasági számítások igazolják azt, hogy a fejlesztés eredményeként az önkormányzat tartósan a korábbi éveknél magasabb bevétellel, illetve alacsonyabb kiadással számolhat. Az elkövetkezendő években jelentős pályázati források nyílnak meg fontos, hogy a településfejlesztés egyik eszközévé váljon a pályázati tevékenység. Ennek érdekében - fontos a pályázatok folyamatos figyelemmel kísérése, - amennyiben szükséges, a sikeres pályázat reményében megfelelő szakértelemmel rendelkező személy keresése és megbízása, - a pályázatokhoz megfelelő önerő biztosítása. 5.3.
Idegenforgalom, turizmus:
Magyarország egyre népszerűbb turisztikai célpont a külföldi lakosság számára, de jó ütemben fejlődik a belföldi turizmus is. Községünk kedvező földrajzi elhelyezkedése erősíti ezen lehetőségeknek a község és lakossága számára történő minél gazdaságosabb kihasználását. 73
Nyári időszakban jelentős a kerékpáros turizmus, mely most még átmenő jellegű, nem jelent huzamosabb itt tartózkodást. Alternatív fejlesztési elképzelések: - Fejleszteni kell a település turisztikai arculatát. Kiemelten kell kezelni azokat a fejlesztéseket, melyek turisztikailag kiemelkedő jelentőséggel bírnak, vonzerőt jelentenek. - Az idegenforgalmi szempontból fontos közterületeken további pihenőhelyek kialakítása (pad, asztal, szeméttároló). - Kerékpárút kiépítése. - Kemping létrehozása. - Az önkormányzat honlapján szerepeltetni kell a turisztikai lehetőségeket, megjelenési lehetőséget kell biztosítani az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozók számára is. - Tanösvények, turista útvonalak karbantartása és fejlesztése. - Információs adatbázis kialakítása szálláshelyekről, programokról a település honlapján, szórólapokon, kiadványokban. - A turisztikai szezon meghosszabbítása egyedi kulturális, hagyományőrző programok megszervezésével. (Dédesi Vásár) 5.3. Adópolitika Az önkormányzat fontosnak tartja a helyi adópolitikai célkitűzések megfogalmazását, mivel az jelentősen befolyásolja a településen keletkező saját bevételeket, illetve hatással van a településen élő magánszemélyek és vállalkozások anyagi terheire. A helyi adók esetében az önkormányzat képviselő-testülete az adóztatást úgy kívánja kialakítani, hogy az állandósága mellett az önkormányzat biztos bevételi forrását jelentse, ugyanakkor igazságos is legyen az adózói kört illetően. Az adóbevételek növelése érdekében figyelmet kell fordítani arra, hogy - az adóalanyok teljes köre adóztatásra kerüljön, ennek érdekében fokozottan figyelemmel kell kísérni az adóalanyi kör adó bejelentési kötelezettségének teljesítését, - kezdeményezni kell az elmaradt adóhátralékok mielőbbi beszedését, - figyelemmel kell kísérni a nem helyi vállalkozók Dédestapolcsányban végzett bejelentési kötelezettség utáni iparűzési adó beszedését, - biztosítani kell az indokolatlan mentességek és aránytalanságok megszüntetésével a közteherviselést. 5.4. Önkormányzat Az Önkormányzat feladata a község üzemeltetése, működtetése (közvilágítás, közutak, járdák és belvízelvezető árkok, ivóvíz ellátás, parkgondozás, temető fenntartás, stb.), intézményeinek önálló fenntartása és működtetése (közös hivatal, óvoda, egészségház, közösségi házak, stb.). Az önkormányzat közigazgatási feladatainak ellátására Közös Önkormányzat Hivatalt (Kirendeltség) működtet. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében szükséges - a szolgáltató és ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, - az információs szolgáltatás működtetésének kiterjesztése, - a községfejlesztésre alkalmas közigazgatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása. További feladat: A színvonalas feladatellátás és a foglalkoztatottak biztonságos munkavégzési feltételeinek biztosítása érdekében szükséges a községháza/hivatal épületének teljes körű felújítása külső forrás 74
igénybevételével. A szükséges fejlesztések: tetőcsere vagy zsindelyezés, homlokzati hőszigetelés, komplett nyílászáró csere, fűtéskorszerűsítés. 5.5. Köznevelés: A község önkormányzati kötelezettségének eleget téve 48 férőhelyes, 2 csoporttal működő napközi otthonos óvodát működtet és fejleszt, a törvényi feltételek biztosítása esetén bölcsődei (minióvodáscsoport) csoportot hozhat létre az óvodában, a szolgáltatásait bővítheti (hosszabbított nyitva tartás). Községfejlesztésünk alapvető feltétele a KLIK által fenntartott 1-8. osztályos általános iskola létszámának, szakmaiságának és község iránti elkötelezettségének megerősítése. A művészetoktatás, a községi sportegyesület, a polgárőrség, a KBK közalapítvány, az Élmények Völgye Turisztikai Egyesület támogatása. További feladat: Az általános iskola gazdaságos és magas színvonalú működtetése érdekében a következő fejlesztéseket helyezzük előtérbe: vizesblokk felújítása, aula kialakítása, fűtéskorszerűsítés, fűtésszabályozás, sportpálya és játszóudvar kialakítása. A napközi otthonos óvoda felújítása, homlokzati hőszigetelése és komplett nyílászáró csere, korszerű fűtési rendszer megvalósítása, fűtésszabályozás, a konyha bővítése pályázati források bevonásával. Az általános iskola, napközi otthonos óvoda, művelődési ház környezetének, az épületek által körbezárt terület komplett felújítása (a biztonságos közlekedés körforgalommal történő megoldása, térkövezés, parkosítás stb.) Ezeknek az intézményeknek a megerősítésére, továbbfejlesztésére kell törekedni a továbbiakban is. A demográfiai mutatók szerint a község lakosságszáma az elmúlt években folyamatos csökkenést mutat. Az önkormányzat stratégiai intézkedéseivel elő kell segíteni helyben a fiatalok első lakáshoz jutását és a gyermekeik oktatását az óvodától az általános iskola 8. osztályáig. 5.6. Egészségügyi ellátás: Az önkormányzat kötelező feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása. A Képviselő-testület a gazdasági program időtartama alatt fenntartja és továbbfejleszti: - a háziorvosi és fogorvosi alapellátást - a védőnői ellátást. A fenti elvárásokkal összhangban figyelemmel kell kísérni az egészségügyi alapellátást biztosító háziorvossal és fogorvossal kötött feladat-ellátási szerződések teljesülését. Többletfeladatok ellátása, megszervezése: - egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, gyermekorvosi rendelés, kötelező szűrővizsgálatok, vérvételi minták helyben történő levétele, leletek lekérdezése, - tájékoztató előadások az egészségügyet érintő változásokról. 5. 7. Egészséges életmód A képviselő-testület az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése érdekében: 75
-
arra törekszik, hogy a képviselő-testület, a közös önkormányzati hivatal kirendeltsége, a szociális- és egészségügyi ellátást végző intézmények és személyek folyamatosan együttműködjenek egymással az egészséges életmód feltételeinek javítása érdekében, támogatja azokat a kezdeményezéseket, melyek az egészséges életmóddal, az egészségmegőrzéssel, az időskorúak problémájával, a hátrányos szociális helyzetbe került személyekkel kapcsolatos felvilágosító, tájékoztató, segítő tevékenységre irányulnak, továbbra is következetesen figyelemmel kíséri, hogy a középületekben, közművelődési intézményekben dohányzásra ne kerüljön sor.
5.8. Szociális helyzet A szociális ellátórendszernek fel kell készülni arra, hogy a jelentkező problémákra (munkanélküliség, betegek, időskorúak, nagycsaládosok) választ tudjon adni. Az önkormányzat pénzbeli és természetbeni támogatási rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a támogatás a megfelelő személyekhez kerüljön. Ennek érdekében: - a képviselő-testület felülvizsgálta a helyi szociális ellátások rendszerét meghatározó rendeletét a törvényi változások tükrében, - a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet a szociális információs szolgáltatás segítéséhez, - együttműködik a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat munkatársaival, köznevelési intézmények és a rendőrség ifjúságvédelmi felelőseivel, - az ellátásra szorulók biztonságát megteremi, - biztosítja, hogy a szociális szolgáltatások közelebb kerüljenek az ellátottakhoz, - a szociális ellátási igényeket felméri, - továbbra is részt vesz a közmunka programokban. 5.9. Gyermek- és ifjúságvédelem Az önkormányzat képviselő-testülete kiemelten kezeli a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat: - a gyermekjóléti feladatokat a családgondozó bevonásával látja el, mely feladat társulás keretén belül működik, - támogatja, hogy társulás keretében működjön logopédus, gyermekpszichológus, családsegítőgyermekjóléti szolgálat, a gyermek gyógytornász, - a gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolót a képviselő-testület minden év május 31ig megtárgyalja, - támogatja az ifjúság szabadidejének kulturált, hasznos eltöltését, illetve minden olyan programot, rendezvényt, amely az ifjúság nevelését, művelését szolgálja.
5.10. Lakásgazdálkodás (időskorúak, fiatalok elhelyezése) A Nyugdíjasházba történő beköltözés pénzügyi feltételeinek kedvezőbbé tételével, a 24 órás szociális gondozói felügyelet megszervezésével az idős emberek számára vonzóbbá és elérhetőbbé vált, nőtt a beköltözések aránya. További feladat: - a kert és udvar fejlesztése (térkövezés, parkosítás stb.) - újabb zárt gépkocsi tároló építése.
76
A Fiatalok Garzonháza kezdetben beváltotta a hozzáfűzött reményeket, nőtt a betelepült fiatalok száma és több gyermek született. Jelenleg vannak üres lakások. A méretlen fűtés és meleg víz ellátás nem ösztönzi a fiatalokat a takarékosságra. A fűtési rendszere korszerűsítésre szorul. További feladat: - kedvezmény biztosításával a beköltözések számának növelése, - fűtés és meleg víz elkülönített mérésének kialakítása, - központi fűtés felújítása, - udvari játékok és berendezések telepítése, - parkoló felújítása 5.11. Közművelődés Az önkormányzat a Művelődési Ház működését felülvizsgálja. A közművelődéssel kapcsolatos feladatok: - pályázati lehetőségek kihasználása, - bemutatkozási lehetőségek biztosítása (kiadványok, honlap stb.), - civil szervezetek bevonása, - a könyvtár működtetésének fejlesztése a lakossági igények széleskörű kiszolgálása érdekében, - időszakos kiadvány készítése a helyben zajló fontosabb eseményekről, mind a helyi lakosok, mind az ide érkező turisták jobb tájékoztatása céljából, - ismeretterjesztő előadássorozatok tartása, - hagyományok őrzése, felújítása, néprajzi és tájvédelmi programok. 5.12. Sporttevékenység: A község lakossága igényt tart a helyi sportrendezvényekre. E feladat ellátását szolgálja az önkormányzat tulajdonában lévő sportpálya, tornaterem. A képviselő-testület – a lakossági igények szem előtt tartásával – fontosnak tartja a sporttevékenységgel kapcsolatban: - a település sportéletének helyet adó épületek és pályák karbantartását, - a sportegyesület támogatását, - segíti és szorgalmazza a sportegyesület (labdarúgás, asztalitenisz stb.) pályázati tevékenységét. 5. 13. Foglalkoztatást segítő célok és feladatok: Önkormányzatunk célja a helyi munkanélküliség megszüntetése. A munkahelyteremtés feltételeinek elősegítése érdekében az önkormányzat - aktívan részt vesz a munkaadók és munkavállalók igényeinek közvetítésében, - rendszeresen együttműködik az illetékes munkaügyi hivatallal, - a lehetőségekhez mérten teljes körű közfoglalkoztatást szervez és tart fenn, - adópolitikájával ösztönzi a munkahelyek teremtését, -a befektetők számára kedvező feltételeket biztosít. Közfoglalkoztatás, Start-munka Program: - Bio- és megújuló energiafelhasználás A fűtőanyag helyben történő biztosítása. (pl.: energianövény termesztés, telepítési program, tüzelőanyag előállítása, gyűjtése). - Mezőgazdasági programok 77
A helybeni lehetőségek, adottságok kihasználásával megtermelt zöldség és takarmánynövények, valamint a kisállattartás és tenyésztés biztosítja az önkormányzati intézmények ellátását. A projekt segítségével állandó friss alapanyag kerül a településeken működő konyhákban feldolgozásra, és lehetőség nyílik a keletkező többlet felhasználására, feldolgozására is, tésztakészítés az óvoda konyhája részére. - Belvíz-elvezetési programok A települést és a mezőgazdasági területeket fenyegető belvizek kialakulásának megelőzése, a belvíz elvezető árok rendszeres karbantartása. Árkok burkolásához szükséges mederburkoló elemek gyártása. - Mezőgazdasági utak rendbetétele Elősegíti a mezőgazdasági telepek bekötését a közúti hálózatba, a termények biztonságos szállítását. A program megkönnyíti a környéken lakó polgárok közlekedését, egyúttal megoldja a mezőgazdasági termelők gondjait is, hiszen lehetővé teszi, hogy mezőgazdasági terményeiket idejében betakarítsák. - Illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása A kül- és belterületen található illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolása (felszedése és kezelése, ártalmatlanítása), megszüntetése, a hulladékelhagyó magatartás jelenségének megváltoztatása, az ismétlődő lerakások megakadályozása, újak kialakulásának megelőzése. A program által a település és külterületeink megtisztulnak, megvalósul a terület rehabilitációja, és várhatóan hosszú távon is lehetővé válik a tiszta környezet fenntartása. További feladat: A zöldségtermesztés szakszerű megtervezése (precízen - helyszínrajzszerűen), kapacitásnövelés (fűszernövények is). Piackutatás: potenciális piacok kutatása a zöldség nyers és porított formában történő értékesítéséhez. A zöldség szárítás és porítás technológiájának megterveztetése, kis telephely kialakítása. A nyers zöldségek tárolási feltételeinek helyben történő megoldása (pl. az önkormányzat épülete mögött felhagyott pincék egy részének helyrehozatala) Közterületekre árokelemek, járdalapok, kerítéselemek, oszlopok, szegélykövek stb. gyártása. 5.14. Infrastruktúra: A képviselő-testület fontosnak tartja a közúthálózat, a járda, a csatornahálózat, a vízvezetékrendszer, a belvíz elvezető rendszer (árok), a villamos energia, a gáz, a közvilágítás, a telefon, az internet szolgáltatások megfelelő biztosítását. Az informatikai lehetőségek biztosítása a települési önkormányzat számára a modernkor követelményeihez való igazodást, a felzárkózás követelményét jelenti. Az informatika terén meg kell valósítani azt, hogy az önkormányzat a honlapját fenntartsa és fejlessze. Közlekedési feladatok között fontosnak tartjuk - a község útjainak szilárd burkolattal történő ellátását, felújítását (Bartók B., Akácos, Ady E.) - a meglévő utak tisztántartását és a külterületi utak karbantartását, - a település rendezési tervében út céljára kijelölt területen út kiépítését. 5.15. Településtisztaság, hulladékgazdálkodás Kiemelt célok: - „megelőzés” elvének tudatosítása, alkalmazása, a keletkezett hulladék mennyiségének csökkentése (hulladékhasznosítás), - zöldhulladék kezelése és hasznosítása, biogáz-erőmű létesítése pályázati támogatással, - lakosság tájékoztatása, tudatformálása, környezeti nevelésének fokozása (akciók, programok, 78
szórólapok, óvodai-iskolai nevelés), - illegális hulladéklerakók felszámolása, kialakulásuk megelőzése, - szelektív hulladékgyűjtés működtetése. A fenti célok a Sajó-Bódva Önkormányzati Társulás keretein belül megvalósuló rendszerrel érhetők el. 5.16. Természetvédelem A képviselő-testület: - ismertető, figyelmeztető és tiltó táblákat helyez ki, - az illegálisan lerakott szemetet folyamatosan gyűjti, - áttekinti a védelmet igénylő vagy védelem alá vonandó építészeti, természeti értékeket, - javaslatokat dolgoz ki a gondozatlan ingatlanok rendbetételére, az életveszélyessé vált ingatlanok felújítása, esetleges bontása érdekében. 5.17. Földterületek, erdőgazdálkodás A földterületek haszonbérleti díjából és a támogatásból befolyó bevételt további mezőgazdasági gépek beszerzésére fordítjuk. A Képviselő-testület támogatja a birtok-összevonási célú földcserét. Az önkormányzat jelenleg 120 hektár területen folytat erdőgazdálkodást. Cél az erdőgazdálkodásba bevont erdőterület nagyságának növelése. A kitermelt fát az intézmények fűtésére használja fel, a fölösleget a lakosság részére értékesíti. További feladat: Az értékesítésből és az állami támogatásból származó bevételt erdőtelepítésre, ápolásra, erdészeti célú gépbeszerzésre, településfejlesztési célból területvásárlásra fordítani. Az önkormányzat mezőgazdasági területeinek tömbösítésének (a jobb művelhetőség érdekében nagyobb összefüggő területek legyenek) folytatása (felvásárlás - közmunkaprogramhoz kapcsoltan az önkormányzat elővásárlásra jogosult, földcsere). Az önkormányzat gyepterületei esetében a magasabb támogatási szinthez a feltételek előkészítése (pl. területmérési jegyzőkönyv, esetlegesen földhasználati terv, stb.) 5.18. Köztemetők A köztemetők fenntartása az önkormányzatnak kötelező feladata. A fenntartás, mint közszolgáltatás biztosítása és színvonalának emelése érdekében - gondoskodni kell az üzemeltetéséről, - a ravatalozó épületének előtető építéséről, - urnafal kialakításáról, - emlékhelyek karbantartásáról, - temetői sírhelymegváltásról, - tájékoztató táblák, térképek és parcellák kihelyezéséről. 5.19. Közterület fenntartás A képviselő-testület gondot fordít a közterületek megfelelő színvonalon tartására, ennek érdekében: - fokozott figyelmet kell fordítani a közterületek gondozására, tisztántartására, - virágosítás és fásítási programok, - település-szépítési programok szervezése, - gondoskodni kell az elöregedett fák kivágásáról és pótlásáról, - figyelmet kell fordítani a köztéri építmények állagának megóvására, 79
- külterületi utak, zöldövezet karbantartására. 5.20. Vízrendszer, csapadékvíz elvezetés: Az Önkormányzat biztosítja az egészséges ivóvízellátás és szennyvízelvezetési szolgáltatásokat. A csapadékvíz elvezető rendszerek, árkok kialakítását, jó karbantartását kiemelkedő feladatnak tartjuk különösen: Jókai úti kertek, vásártér, Martos F. u., Lajos Á. u., Alvég u., Majális park, Alsótábla. A belvízelvezetés teljes körű rendszerének kialakítását pályázati támogatás esetén biztosítani kell. 5.21. Közbiztonság, tűzvédelem Az önkormányzat feladata a közbiztonsági és tűzvédelmi feladatok ellátásának támogatása, illetve színvonalának javítása. Ennek érdekében: - figyelemmel kíséri, hogy az önkormányzat intézményei rendelkezzenek tűzvédelmi szabályzattal, - közbiztonsági, katasztrófavédelmi referenset működtet, - támogatja a rendőrséget, polgárőrséget, - külső forrásból térfigyelő kamera kiépítését szorgalmazza. 6. Tervezett beruházások, fejlesztések ütemezése Az Önkormányzat elkötelezett a fejlesztések mellett, melyek megvalósítását pályázati, egyéb központi támogatás útján tudja biztosítani. A fejlesztési koncepció 5 évre szól, a program megvalósításának ütemezése a külső források, támogatások lehívhatóságának függvénye. A pályázati lehetőségek kihasználása érdekében a tervezett fejlesztésekre, beruházásokra az önkormányzatnak engedélyes tervekkel kell rendelkeznie. Az önkormányzatnak törekednie kell a pályázati lehetőségek maximális kihasználására a település, az önkormányzat működőképessége fenntartása mellett. Dédestapolcsány, 2015. március 4. Lukács László sk. Polgármester Záradék: Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testület a ……/2015. (III…..) határozatával elfogadta Dédestapolcsány Község Önkormányzata 2014-2019. évi Gazdasági Programját.
80
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ………../2015.(III.17.) határozata Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági Programjáról (2014-2019.) Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116.§-ában foglaltakra úgy határoz, hogy a Képviselő-testület hosszú távú – 2014-2019. évekre szóló fejlesztési elképzeléseit a határozat melléklete szerinti Gazdasági Programban fogadja el. A Gazdasági Program végrehajtásához szükséges forrásokat az éves költségvetés készítésekor kell biztosítani. Felelős: Polgármester Határidő: értelemszerűen
81
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. FEBRUÁR 24-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-7/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
VI. NAPIREND Tárgy: A közterület használat szabályairól szóló 9/2005. (VII.14.) rendelet felülvizsgálata
Előterjesztő:
Előterjesztést készítette:
Lukács László Polgármester
A döntés formája: Határozat (véleményezésre küldeni)
Turócziné Fazekas Magdolna aljegyző
Melléklet:
Rendelet-tervezet
Szavazás módja: Egyszerű többség
_________________________________________________________________________ Tisztelt Képviselő-testület! I. Tartalmi összefoglaló A közterületek használatával, rendjével, sajátos jellegű igénybevételével kapcsolatos szabályokat Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közterület használat szabályairól szóló 9/2005. (VII. 14.) rendeletében állapította meg. A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 7/2007.(III.21.) rendelet már nemcsak a közterületek, hanem a településen lévő ingatlanok rendjét, használatát is szabályozza, meghatározva azok tisztántartására, a hulladék kezelésére vonatkozó előírásokat. A hulladékgazdálkodásról szóló új önkormányzati rendelet megalkotásával a 7/2007. (III.21.) rendeletből kikerülnek a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos előírások, ezért indokolt a hivatkozott rendeletek szabályait ötvöző új rendelet kidolgozása. Kisebb változtatások, pontosítások történtek a két jogszabály néhány rendelkezése tekintetében a lényegi tartalom érintetlenül hagyásával, valamint logikai szempontok miatt bizonyos rendelkezések szerkezetileg más helyen jelennek meg az új rendeletben. Változtatásra volt szükség a rendelet l. melléklete, a díjtáblázat vonatkozásában egyrészt a díjtételek csekély emelésével, az egyes közterület használati díjak és a vállalkozási, gazdálkodási célú közterület használati díj összhangjának megteremtésével, másrészt a filmforgatási célú közterület használat díjára konkrét díjtételek kerültek megállapításra a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény rendelkezései figyelembe vételével. 82
A megalkotott új rendelet összességében, a fent említett változtatásokkal együtt is követi a korábbi, kedvező tapasztalatokat eredményező szabályozások irányvonalát. II. Előzetes hatásvizsgálat Az új rendelet megalkotása a közterület-használat eljárásrendjében, a használati jogosultságok és a díjak rendszerében, a helyi környezet védelmében, a település tisztaságában jelentős érdemi változtatást nem eredményez. Tekintettel arra, hogy a rendeletalkotás – a hulladékgazdálkodás kivételével - gyakorlatilag a két korábbi jogszabály egybeolvasztását jelenti, a szabályozási tartalom alapvetően változatlan marad. Erre tekintettel a rendeletalkotás adminisztratív teher-változással, szervezési feladattal, egyéb gazdasági, pénzügyi vagy társadalmi hatással nem jár. A rendelet egységes szerkezetű megalkotása ugyanakkor áttekinthetőbbé és könnyebben kezelhetővé teszi a szabályrendszert. III. A végrehajtás feltételei A közterület-használat, a közterületek és ingatlanok rendje, a településtisztaság fenntartása változatlan formában, a jelenlegi személyi és eszközállománnyal működtethető tovább. A döntés végrehajtása szervezési feladatot nem indukál, költségvetési ráfordítást nem igényel. IV. Döntési javaslat Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztés l. melléklete szerint – előzetes véleményezést követően - megalkotja a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló önkormányzati rendeletet. Dédestapolcsány, 2015. február 11. Lukács László sk. Polgármester
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete ……./2015.(II.24.) határozata a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet-tervezet elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és – figyelemmel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra - úgy határoz, hogy a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló rendelet tervezetet a jelen határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja, a szomszédos és az érintett önkormányzatoknak tájékoztatásul, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek, valamint a vízügyi hatáskört illetően a B-A-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak véleményezésre megküldi. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozattal kapcsolatban a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal 83
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ………/2015. (II…..) önkormányzati rendelete a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról (tervezet)
84
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54. § (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48.§ (4) bekezdés b.) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 1. és 5. pontjában rögzített feladatkörében eljárva, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. §-ának (3) bekezdésében meghatározott véleményezési jogkörében eljáró Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság véleményének kikérésével a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról a következőket rendeli el: Általános rendelkezés 1.§ (1) A rendelet hatálya Dédestapolcsány Község közigazgatási területén található közterületekre, ingatlanokra és azok használóira terjed ki. (2) A közterület használat engedélyezésével kapcsolatos elsőfokú önkormányzati hatóság hatásköröket Dédestapolcsány község Polgármestere / a továbbiakban: engedélyező/ gyakorolja. (3) Közterület: az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi ingatlan; minden olyan önkormányzati tulajdonban álló belterületi közhasználatra szolgáló terület vagy építményrész, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat. A közterület használat engedélyezése 2.§ (1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához ( a továbbiakban: közterület használat) engedély szükséges. (2) Közterület használati engedélyt kell beszerezni: a) a közterületbe nyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védőtető (előtető), ernyőszerkezet, hirdető berendezés, (fényreklám), továbbá cég – és címtábla elhelyezéséhez, b) árusító és egyéb fülke (pl.: élelmiszer, cukorka, gyümölcs, virág, könyv, hírlap, dohány árusítására szolgáló bódé, pavilon) elhelyezésére, c) az egyes létesítményekhez a közút területén kívül szükséges gépjármű-várakozóhelyek céljára, d) a köztisztasággal kapcsolatos építmények elhelyezésére, e) zászló, tájékoztató tábla, önálló hirdető-berendezés elhelyezésére, f) távbeszélő fülke, fülke nélküli távbeszélő készülék, postai levélszekrény elhelyezésére, g) építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag elhelyezésére, h) alkalmi és közterületi árusításra, mozgóboltra, javító-szolgáltató tevékenységre, i) kiállítás, sport- és kulturális rendezvények, továbbá cirkusz, mutatványos tevékenység céljára, j) szobrok, emlékművek, díszkutak, vízmedencék, szökőkutak és köztárgyak elhelyezésére, 85
k) közművek felszín feletti építményeinek elhelyezésére, l) zöldfelület bármilyen célú igénybevételére, m) vendéglátó ipari előkert céljára, n) vállalkozási, gazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó igénybevételre. (3) Nem kell közterület használati engedély: a) az úttartozékok és a közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez, b) a közterületen, illetőleg az alatt vagy felett elhelyezett közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához, c) a közút, járda építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban a közút, járda területének elfoglalásához, d) üzlethomlokzat, kirakatszekrény, hirdető berendezés (fényreklám), cég- és címtábla elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 10 cm-en túl nem nyúlik be. (4) Nem adható közterület használati engedély: a) zajos, bűzös, tűz- és robbanásveszélyes tevékenység gyakorlására, erotikus termékek bemutatására és értékesítésére, építési törmelék elhelyezésére, továbbá szeszesital (kimért és palackozott) forgalmazására, kivéve a vendéglátó ipari egységek közterületen ideiglenesen kialakított kerthelyiségeit, b) olyan árusító és egyéb fülke, tájékoztató tábla, önálló hirdető berendezés elhelyezésére, amely mérete, esztétikai megjelenése folytán a faluképet, utcaképet rontja, c) a közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezésére, d) közúti közlekedési szolgáltatáshoz használt gépjármű közterületen történő tárolására. e) 3,5 tonnát meghaladó össztömegű személyszállító, teher, különleges járművek és ezek vontatványainak elhelyezésére. (5) A község közterületein díszburkolatokra engedély csak kivételes esetben, a környezetvédelmi és faluképi szempontok figyelembe vételével adható. Az engedély iránti kérelem 3.§
A közterület használati engedélyt annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja.
Ha a közterület használata építési (létesítési) engedélyhez kötött épület vagy más építmény elhelyezése céljából szükséges, az engedélyt az építtetőnek kell kérnie.
Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag stb. elhelyezése céljából szükséges, az engedélyt a kivitelezőnek kell kérnie.
A közterület használati engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell: 86
az engedélyt kérő nevét és állandó lakhelyének illetve telephelyének címét, a közterület használat célját és időtartamát vagy azt, hogy a közterületet állandó jelleggel kívánja használni, a közterület használat helyének, módjának és mértékének pontos meghatározását, a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl.: vállalkozói, működési engedély) egy másolati példányát, zöldterület, közpark használata esetén a terület helyreállítására vonatkozó nyilatkozat egy példányát, árusítás esetén, amennyiben az árusítást végző személy nem azonos a kérelmezővel, annak nevét és címét.
Az engedély iránti kérelemhez az engedélyező hatóság felhívására be kell mutatni a) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okiratot, b) építési engedélyhez kötött építmény elhelyezése esetén a jogerős építési engedélyt, c) a közút területét érintő közterület használat esetén az illetékes első fokú útügyi hatóság, az útkezelő és a rendőrség hozzájárulását, d) közvetlen fogyasztásra kerülő élelmiszer árusítása esetén az illetékes népegészségügyi intézet előzetes véleményét. Az engedély megadása 4.§
(1) Az engedély megadása során figyelembe kell venni a helyi rendezési tervet, a faluképi és műemlékvédelmi, a köztisztasági, továbbá a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában előírt követelményeket. Az engedély kiadása során ügyelni kell arra, hogy a közterületen lévő berendezések, felszerelési tárgyak, fák, növényzet szabadon maradjon és ne rongálódjon. (2) Az engedélynek tartalmaznia kell: a) az engedélyes nevét és állandó lakó-(telep) helyének címét, b) a közterület használat célját és időtartamát, vagy azt, hogy az engedély milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes, illetőleg, hogy állandó jellegű, c) a közterület használat meghatározását,
helyének,
módjának,
mértékének
és
feltételeinek
pontos
d) az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában foglalt előírásokat, e) az engedély megszüntetése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását, f) közterület használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és fizetésének módját, g) építési munka végzésének tartamára szóló engedélyben – szükség szerint – előírni a közterület felől a faluképi követelményeket is kielégítő kerítés létesítését. 87
(3) A közterület használat – a 4. §. (4) bekezdésében említett esetben – csak az építési munka végzésének tartamára engedélyezhető. (4) Az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatos engedélyben azt is ki kell kötni, hogy a tárolás csak a munka-, baleset- és egészségvédelmi rendszabályokban előírt módon történhet. (5) Az engedély megadása vagy megtagadása ügyében hozott határozatot közölni kell: a) az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóságokkal b) élelmiszer árusítás esetében a népegészségügyi intézettel. A közterület használat időtartama 5.§ (1) A közterület használat a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével csak határozott időre engedélyezhető. A határozott időre szóló közterület használat legkisebb időtartama 1 nap, leghosszabb időtartama 5 év. (2) Határozatlan időre engedélyezhető közterület használatok: építési (létesítési) engedélyhez kötött épület vagy más építmény, közmű aknák, posta- és hírlaptároló láda, illetve telefonfülke elhelyezése. (3) A közterület használati engedély érvényét veszti, ha a közterületen folytatott tevékenységre jogosító okirat érvénye megszűnik. (4) A meghatározott időre szóló engedély érvénye az engedélyesnek az engedélyezett időtartam lejárta előtt 15 nappal benyújtott kérelmére meghosszabbítható. Az engedély szüneteltetésére nincs lehetőség. A közterület használati díj 6.§ (1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatáért díjat kell fizetni. (2) A díjfizetési kötelezettség megállapítása során: a) a létesítmény által elfoglalt közterület nagyságának meghatározásánál a létesítmény alapterületét és a használatához szükséges csatlakozó terület mértékét kell figyelembe venni, b) reklámtábla elhelyezése esetén a reklámfelület nagysága a mérvadó, c) minden megkezdett nap, hónap, m2 egésznek számít. (3)
Az engedélyes a közterület használati díjat minden esetben fél évre előre, a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül, a későbbiekben pedig minden félév első hónapjának 15. napjáig köteles megfizetni. Alkalmi árusítás esetén a közterület-használati díjat az árusítás megkezdése előtt meg kell fizetni. 88
(4) (5)
A közterület használat díjának mértékét a jelen rendelet 1. melléklete tartalmazza. A közterület használati díjat a (4) bekezdésben meghatározott díjtételek alapján az engedélyező állapítja meg. A közterület használati díjat az önkormányzat 11734152-15349277. számú számlájára kell befizetni.
(6)
A közterület használat a közterület használati engedély megadását és a közterület használati díj megfizetését követően kezdhető meg. 7.§
(1) Nem kell közterület használati díjat fizetni a) a közműveknek (elektromos, gáz, víz- és csatornázási művek), a köztisztasági szerveknek a feladatuk ellátását szolgáló létesítményei elhelyezése után, b) postai és távközlési tevékenységgel kapcsolatos létesítmények és berendezések elhelyezésére, c) nem haszonszerzésre irányuló rendezvény esetén d) közforgalmú közúti közlekedési vállalatoknak a feladatuk ellátását szolgáló létesítményei elhelyezésére, e) szobrok, emlékművek, dísz-kutak, vízmedencék, szökőkutak és a köztárgyak elhelyezésére, f) az egyes létesítményekhez a közút területén kívül szükséges gépjármű várakozóhelyek céljára, g) építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag elhelyezésére. (2) Nem terjed ki az (1) bekezdésben meghatározott mentesség a közforgalmú közúti közlekedési vállalatok közterületen lévő várakozó helyein árusító és vendéglátó-ipari tevékenységet, a külön jogszabályi rendelkezés szerinti közterületen elhelyezhető automaták és az egyéb szolgáltatást végzők által elfogadott területekre. A közterület használat megszüntetése és az engedély megvonása 8.§ (1) Az engedélyező – a közterület használati engedély bevonására történő figyelmeztetés mellett határidő kitűzésével – felszólítja a szabálytalanság megszüntetésére azt az engedélyest, aki: e) a közterületen elhelyezett árusítóhely folyamatos tisztán tartásáról, fenntartásáról nem gondoskodik, f) az engedélyezettnél nagyobb területet foglal el, g) az engedélytől eltérő terméket árul, h) a számára engedélyezett közterület használatot másnak átengedi, i) a közterület használati díjat határidőig nem fizeti meg. (2) Amennyiben az engedélyes a megadott határidőn belül kötelezettségének nem tesz eleget, tőle a közterület használati engedélyt haladéktalanul vissza kell vonni.
89
(3) Meg kell vonni az engedélyt, ha az engedélyes a közterületet nem az engedélyezett célra és módon használja. (4) Ha az engedélyes a közterület használatát meg kívánja szüntetni, köteles az engedély visszavonását kezdeményezni az eljáró hatóságnál. (5) Ha az engedély érvényét veszti, az engedélyes a saját költségén köteles az eredeti állapotot – minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani. (6) Ha a közterület használat a (1) vagy (2) bekezdésben említett módon szűnik meg, a már esedékessé vált és befizetett közterület használati díjat visszakövetelni nem lehet. (7) A közterület használati engedély közérdekből bármikor visszavonható. (8) Ha a közterület használata engedélyhez kötött, annak engedély nélküli használata esetén a használó az engedélyező hatóság felhívására köteles a használatot megszüntetni és a közterület eredeti állapotát a saját költségén – minden kártalanítási igény nélkül helyreállítani. A közterület használat egyéb szabályai 9.§ (1) A közterület használati engedély jogosultja ( a továbbiakban: engedélyes) köteles az igénybevett területet és környezetét tisztán tartani, a keletkezett hulladék, szemét elszállításáról az engedélyben foglaltaknak megfelelően gondoskodni. (2) Az engedélyes köteles a közterület használati engedélyt, valamint a tevékenység folytatásához szükséges engedélyeket (vállalkozói, magánkereskedői igazolvány, működési engedély, díjfizetésről szóló bizonylat stb.) magánál tartani és azokat az engedélyező hatóságok vagy a rendőrség ellenőrzése esetén kérésre felmutatni.
A közterület filmforgatási célú használata 10.§ (1) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) szerinti filmalkotás forgatása céljából történő közterület-használat vonatkozásában e rendelet szabályait az e paragrafusban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) Filmforgatás nem engedélyezhető az Önkormányzat által vagy megbízása alapján közterületre szervezett önkormányzati rendezvények időtartamára, illetve területére. (3) A közterület filmforgatási célú igénybevétele szempontjából a képviselő-testület Dédestapolcsány Község közigazgatási területén turisztikailag kiemelt közterületet nem állapít meg. (4) A filmforgatás céljából történő közterület-használathoz a hozzájárulás megadását követően a filmforgatást akadályozó, a kérelmezőnek fel nem róható, valamint a rendkívüli természeti események elhárulását követő 10 napon belül a kérelmező számára a közterület-használatot biztosítani kell. 90
(5) A filmforgatás céljából történő közterület-használat során a használó az alábbi egyéb feltételeket köteles betartani: a.) a használat teljes időtartama alatt köteles a használt közterület tisztán és rendben tartásáról folyamatosan gondoskodni, b.) a zöldfelületet köteles kíméletesen használni, c.) 22 óra utáni forgatás esetén a használt területre vonatkozó zajvédelmi előírásokat betartani, d.) a használat megszűnését követően a területet eredeti állapotával legalább egyenértékűen helyreállítani, az esetlegesen okozott környezetszennyezést megszüntetni, a területet kiürített állapotban az önkormányzat részére visszaadni. (6) A filmforgatás céljából történő közterület-használat során stáb parkolására díszburkolattal ellátott közterület nem használható. (7) Ha az Mktv. szerinti hatósági szerződés megküldésének időpontjában a közterületre vonatkozóan érvényes közterület-használati szerződés van hatályban, a közterület-használat jóváhagyását meg kell tagadni. (8) Ha a közterületre az Mktv. szerinti hatósági szerződés van hatályban, egyéb célú közterülethasználat nem engedélyezhető. (9) A közterület filmforgatási célú igénybevételéért fizetendő díj megállapítására az 1. melléklet rendelkezései az irányadók. (10) A fizetendő díj 50 %-kal csökken, ha a film forgatásának célja Dédestapolcsány történelmének, kulturális örökségének, egyházi életének, gazdasági, tudományos, művészeti értékeinek, turisztikai nevezetességének bemutatása. Mentes a díj fizetés alól az Mktv. szerinti közérdekű célokat szolgáló film forgatása, ha a forgatás időtartama nem haladja meg a 15 napot, filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében készülő film forgatása esetén a 30 napot. A közterületek, ingatlanok tisztántartása 11.§ (1) Az egyes ingatlanok és azok környezetének tisztán tartásáról az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója, bérlője, üzemeltetője, egyéb jogcímen használója – a továbbiakban: tulajdonos) köteles gondoskodni. (2) A közterületek tisztán tartásáról, a zöldfelületek gondozásáról, télen a síkosság elleni védekezésről az önkormányzat, valamint a közterülettel határos ingatlanok tulajdonosai az e rendeletben foglaltak szerint kötelesek gondoskodni. (3) A tulajdonos köteles az ingatlanával bármely oldalról határos a.) a telekhatártól az útpadkáig, illetve az úttestig húzódó zöldterületet rendszeresen gondozni, ennek keretében gondoskodni a zöldterület tisztán tartásáról, fűnyírásáról, kaszálásáról, b.) a járdaszakaszt tisztán tartani, télen a havat a hóeséssel érintett napokon naponta – a hó mennyiségétől függően, naponta több alkalommal is – eltakarítani és a síkosság mentesítésről folyamatosan gondoskodni, c.) járdaszakasz és /vagy az úttest melletti nyílt csapadékvíz-elvezető árkot és műtárgyai közül az ingatlanok előtti kapu- és kocsibejárót, átereszt tisztán tartani, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagokat és más hulladékokat eltávolítani, d.) járműbehajtók átereszeinek építéséről, jó-karbantartásáról gondoskodni, e.) a csapadékvíz-elvezető árkot az útburkolatig tisztán tartani és gyomtalanítani, 91
f.) a közterületre benyúló ágakat, gallyakat, cserjéket megfelelően eltávolítani, nyesni. (4) Köztisztasági szempontból járdának minősül az a gyalogos közlekedésre rendelt kiépített és kiépítetlen útterület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest széléig (szegélyéig) terjed. (5) A (3) bekezdésben meghatározott kötelesség az ingatlan tulajdonosát akkor is terheli, ha az ingatlana üresen, időszakos vagy állandó jelleggel használaton kívül áll. (6) A (3) bekezdésben meghatározott kötelesség közös tulajdon esetén a tulajdonosokat egyetemlegesen terheli. (7) Közterületen szemetet, hulladékot csak az erre a célra rendszeresített szemétgyűjtőben szabad elhelyezni. (8) A közterületek szennyeződésének megelőzése érdekében az intézmények, üzletek, vendéglátó egységek, elárusító helyek előtt a szemétgyűjtő elhelyezése és a terület tisztán tartása a tényleges használó, üzemeltető feladata. (9) Az önkormányzati tulajdonú közterületek – a (3) bekezdésben említett esetek kivételével – szervezett rendszeres tisztán tartásáról, portalanításáról, általános jellegű takarításáról, síkosságmentesítéséről, a szilárd burkolatú utak tisztán tartásáról, szeméttárolók kihelyezéséről, ürítéséről az Önkormányzat gondoskodik. (10)Amennyiben az ingatlan tulajdonosa a 11.§ (3) bekezdésében meghatározott kötelezettségeit nem teljesíti, a polgármester a szükséges munkálatokat a tulajdonos költségére elvégeztetheti. A közterületek, ingatlanok rendje 12.§ (1) Közterületet bármilyen fajtájú hulladékkal (szennyvízzel, emberi és állati ürülékkel, szilárd hulladékkal, stb.) beszennyezni tilos. (2) A közterületen járművet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyeződést okoz tilos. Lakóingatlanhoz tartozó udvarban az ilyen munkát úgy kell végezni, hogy a szennyeződés közterületre ne kerüljön ki. (3) A közterületen keletkezett szennyeződés megszüntetése és a szükséges takarítási, ártalmatlanítási munkálatok elvégzése annak a kötelezettsége, akinek a tevékenysége következtében a szennyeződés keletkezett. 13.§ (1) A közterületen elhelyezett berendezési tárgyak, növényzet (fák, díszcserjék, virágok) rongálása, csonkítása, leszakítása, rendeltetésellenes használata tilos. (2) A közterületen lévő fák gallyazása, kivágása a jegyző engedélyével végezhető. (3) A gondozott zöldterületre, járdára járművel ráhajtani, azon parkolni, azt bármi módon károsítani tilos. (4)Közterületen anyagot lerakni és tárolni, a közterületet elfoglalni, a rendeltetésétől eltérő módon használni csak előzetes engedély alapján lehet. (5)A közterületen hirdetményt, plakátot csak az e célra rendszeresített helyen, hirdető táblán lehet elhelyezni. Az épületeket, építményeket, kerítéseket, villanyoszlopokat, élőfákat bármilyen felirattal megrongálni tilos. A közszemérmet és közízlést sértő feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles a saját költségén eltávolítani. 14.§ 92
(1) A csapadékelvezető árokba szennyezett (olajos, vegyszeres stb.) vizet bevezetni tilos. Eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemét, iszap, papír, törmelék, tűz- és robbanásveszélyes anyag) a csapadékvíz-elvezető árokba, közcsatornába, víznyelő aknába szórni, önteni, beleseperni, bevezetni tilos. (2)A vezetés vízellátásba bekötött vagy házi vízellátással rendelkező ingatlanok szennyvízét a közcsatornán kívül – műszaki akadály kivételével – más tározóba vezetni, engedni tilos. (3)Az épület tulajdonosa köteles gondoskodni arról, hogy az épület tetőzetéről az esővíz, hólé a közterületre, járdára ne folyjék. (4) A település területén lévő tavakba, élő vízfolyásokba, belvízelvezető árkokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet bevezetni, partjait szemét- vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni tilos. 15.§ (1) Állati tetemet, olyan anyagot, ami a környék levegőjét szennyezi, az egészséget veszélyezteti, élősdiek számára táptalajt nyújt sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni, elhagyni tilos. (2) Elhullott állat tetemét a tulajdonos köteles haladéktalanul az arra jogosult szolgáltatóval elszállíttatni. Ha a tulajdonos e kötelezettségének nem tesz eleget az elhullott állat tetemének elszállíttatásáról, az állat tulajdonosának költségére az Önkormányzat gondoskodik. Ismeretlen tulajdonos esetén az elhullott állat tetemét az Önkormányzat a saját költségén szállíttatja el. (3) Állatokat legeltetni az Önkormányzat által kijelölt helyen lehet. 16.§ Közterületen szeszesitalt fogyasztani a közterületen lebonyolításra kerülő engedélyezett, alkalmi rendezvények (falunap, búcsú, vásár stb.), valamint közterület használati engedéllyel rendelkező vendéglátó egységek nyitvatartási idején belül történő italfogyasztás kivételével, tilos. Avar- és kerti hulladék nyílttéri égetése 17.§ (1) A település belterületén avart- és kerti hulladékot nyílttéren égetni hetente egy alkalommal, a települési szilárd hulladék szállításával megegyező napon lehet. A polgármester az avar- és kerti hulladék nyílttéri égetésére részleges vagy teljes tűzgyújtási tilalmat rendelhet el. (2) Avar és kerti hulladék csak jól kialakított tűzrakó helyen égethető úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. (3) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, ipari eredetű hulladékot (műanyag, veszélyes hulladék stb.). (4) A szabadban tűzet gyújtani, tüzelőberendezést használni úgy lehet, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen. (5) A hatóságilag elrendelt általános tűzgyújtási tilalom alól ez a rendelet nem ad felmentést.
Vegyes és záró rendelkezések 18.§ (1) A közterület használatának ellenőrzésére az engedélyező, az önkormányzat hivatala e joggal felruházott dolgozója és a rendőrség jogosult. 93
(2) E rendelet rendelkezései nem vonatkoznak a piacokra és vásárokra, a vásárokra és piacokra vonatkozó szabályokat külön rendelet határozza meg. (3) A rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. (4) Hatályát veszti a közterület használat szabályairól szóló 9/2005.(VII.14.) rendelet és az azt módosító 16/2012.(VI.20)., 26/2012.(XI.28.) és a 9/2013.(VIII.28.) önkormányzati rendelet.
Lukács László Polgármester
Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző távollétében és megbízásából
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző Kihirdetési záradék: A rendelet 2015. év ………. hó …….. napján kihirdetésre került. Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző távollétében és megbízásából
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző
1. melléklet Közterület használat megnevezése a közterületre 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat(portál), kirakatszekrény, üzleti
Közterület használat díjai ÁFA nélkül 200.-Ft/m2/hó
94
védőtető (előtető), ernyősszerkezet, hirdető berendezés (fényreklám), cím- és cégtábla
önálló hirdető-berendezés, önálló vitrin
700.-Ft/m2/hó
tájékoztató tábla, zászló
díjtalan
árusító- és egyéb fülke
200.-Ft/m2/hó
egyes létesítményekhez a közút területén kívül szükséges gépjármű várakozóhelyek
díjtalan
építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag
díjtalan
alkalmi és közterületi árusítás
200.-Ft/m2/nap
mozgóbolt
700.-Ft/nap
javító és szolgáltató tevékenység
150.-Ft/m2/nap
idényjellegű árusítás
200.-Ft/m2/nap
kiállítás, sport-és kulturális rendezvények
díjtalan
cirkusz, mutatványos tevékenység
150.-Ft/m2/nap
vendéglátó ipari előkert
200.-Ft/m2/hó
vállalkozási, gazdálkodási célú igénybevétel
200.-Ft/m2/hó
Filmforgatási célú közterület használat díjai Közterület megnevezése Település központi belterület
Forgatási helyszín Ft/m2/nap
Technikai kiszolgálás Ft/m2/nap
Stáb parkolás Ft/m2/nap
1.000
500
300
500
300
200
Egyéb belterület
Ha valamely közterület a táblázat alapján két különböző díjkategóriába eső területet is magába foglal, a díjat a magasabb díjtétel szerinti kategória alapján kell meghatározni.
INDOKOLÁS a közterület használat szabályairól, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a településtisztaság fenntartásáról szóló ………/2015. (II…..) önkormányzati rendelethez Általános indokolás Az Önkormányzat területén található közterületek alapvetően a közösség céljait szolgálják, s e célok 95
elérése érdekében azonos feltételek szerint bárki által igénybe vehetők. Mivel a közterület megfelelő igénybevétele számos egyéb tevékenység előfeltétele, a közterületek használatát és rendjét jogszabályban kell megállapítani. Az Önkormányzat feladata, hogy a közterület-használók és a közterület-használatot ellenőrzők, valamint a közterület-használati eljárások lefolytatásában közreműködő személyek számára egyértelmű szabályokat állapítson meg. A rendelet célja azon helyi szabályok megállapítása, amelyek községképi, községrendezési, környezetvédelmi, ellátási, közlekedésbiztonsági szempontok figyelembevételével határozzák meg a közterület használatot. A közterületek és ingatlanok rendjére, a településtisztaság fenntartására vonatkozó szabályozás az ezzel összefüggő feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezi. Részletes indokolás l. §-hoz A rendelet területi hatályát, a közterület-használati szabályok alkalmazását elősegítendő a rendelet értelmező rendelkezéseket állapít meg. Rögzíti az engedélyezéssel kapcsolatos elsőfokú önkormányzati hatáskört. 2-5. §-hoz A rendelet meghatározza a közterület-használat engedélyezésére vonatkozó legalapvetőbb szabályokat. A rendelet tételesen meghatározza, mely esetekben szükséges, nem szükséges, illetve nem adható közterület-használati hozzájárulás. 6. §-hoz A rendelet meghatározza a közterület használati díj mértékének, számításának, fizetésének módját. 7. §-hoz E szakasz felsorolja, mely esetekben nem kell közterület használati díjat fizetni. 8. §-hoz A rendelet meghatározza a közterület használat megszüntetésére és az engedély megvonására vonatkozó alapvető szabályokat, jogkövetkezményeit. 9.§-hoz E szakasz a közterület használat egyéb szabályairól rendelkezik. 10. §-hoz A rendelet szabályozza a közterület filmforgatási célú használatát a mozgóképről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően. 11-14. §-hoz A javaslat meghatározza az ingatlantulajdonosok kötelezettségeit a közterületek és ingatlanok tisztántartása, a településtisztaság fenntartása érdekében. Szabályozza a közterületek és ingatlanok rendjét, használatát a tiltó rendelkezések meghatározása mellett. 15.§-hoz A településtisztaság fenntartását szolgálja az elhullott állatok kezelésére, legeltetésére vonatkozó rendelkezés. 16.§-hoz E szakasz a közterület használat rendjén belül megtiltja a közterületen történő szeszesital fogyasztást. 17.§-hoz A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény felhatalmazásával a helyi sajátosságok figyelembe vételével előírásokat tartalmaz az avar és kerti hulladék nyílttéri égetésére 96
18.§-hoz A rendelet vegyes- és záró rendelkezéseit tartalmazza az ellenőrzésre, a hatályba léptető és hatályon kívül helyező előírásokra vonatkozóan, utalást arra, hogy a vásárokra és piacokra vonatkozó szabályokat külön rendelet rögzíti.
97
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 24-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-8/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
VII. NAPIREND Tárgy: A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről. Rendeletalkotás. Előterjesztő: Előterjesztést készítette: Melléklet:
Lukács László polgármester
A döntés formája: rendelet
Turócziné Fazekas Magdolna aljegyző 1. sz. Rendelet-tervezet
Szavazás módja: Minősített többség _________________________________________________________________________ Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület 199/2014.(XII.9.) határozatával döntött arról, hogy a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről önkormányzati rendeletet-tervezetet kell készíteni. Határidő: 2015. március 1. napja. Jogszabályi feltételek A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 3.§ (1) bekezdése és a 34.§ (1)-(2) bekezdése szerint: „A közúti közlekedésben mindenkinek joga van részt venni; a közutat és a közforgalom elől el nem zárt magánutat közlekedés céljából gyalogosként vagy - meghatározott feltételek teljesítése esetén járművezetőként bárki igénybe veheti. Jogszabály gyalogosok és járművek közlekedését egyes közutakon korlátozhatja vagy kizárhatja.” „A közút kezelője - az országos és a helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint eljárva köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas, közvetlen környezete esztétikus és kulturált legyen. A közút forgalmi rendjét - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a közút kezelője alakítja ki. A forgalmi rendet - a forgalmi körülmények vagy a baleseti helyzet jelentősebb változása esetén, de legalább ötévenként - a közút kezelőjének felül kell vizsgálnia, és ha szükséges, módosítania kell. A közlekedési hatóság - a közlekedés biztonságát sértő vagy veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében - kezdeményezheti a forgalomszabályozás módosítását, vagy a közút kezelőjét a forgalmi rend felülvizsgálatára kötelezheti.” A helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 5/2004.(I.28.) GKM rendelet szerint: 98
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) értelmében - a helyi közút tulajdonosa a községi, fővárosi, kerületi (a továbbiakban: települési) önkormányzat, - a helyi közút kezelője a települési önkormányzat; a koncessziós szerződés alapján működtetett helyi közutak és műtárgyai tekintetében a koncessziós társaság. A helyi közutak kezelése az alábbi feladatokat foglalja magába: a) igazgatási jellegű feladatok, b) üzemeltetés, c) fenntartás, d) ellenőrzés és vizsgálat. A közútkezelési feladatok tekintetében esetenként indokolt különbséget tenni a) a helyi - bel- és külterületi - közutak és azok tartozékai, b) a hidak és egyéb műtárgyak, c) a kerékpársávval rendelkező közutak, d) a gyalogjárdák és a gyalogutak, e) a kerékpárutak, a gyalog- és kerékpárutak, f) a tömegközlekedési (közösségi közlekedési) útvonalak és megállóhelyek, g) a gépjárművek közhasználatú várakozóhelyei tekintetében. A helyi közutak kezelőinek egyéb - a közutak nem közlekedési célú igénybevételével, illetve a közutakat érintő tevékenységek végzésével, a létesítmények elhelyezésével, a közúti forgalmi rend szabályozásával, a meghatározott közúti járművek közlekedésével kapcsolatos, valamint a vagyonkezelési - feladataira külön jogszabályok rendelkezései az irányadók. A Szabályzat alkalmazásában a) helyi közút: a települési önkormányzat tulajdonában levő közút; b) üzemeltetés: a közúti forgalom biztonságos és kulturált lebonyolítását, a közutak biztonságos használatát elősegítő rendszeres, illetve eseti közútkezelői beavatkozások összessége; c) fenntartás: a forgalmi igénybevételből és az időjárási, valamint egyéb természeti hatásokból származó természetes leromlás ellensúlyozásához szükséges tevékenységek ellátása, amely alkalmas a meglevő közutak állagának megóvására; d) ellenőrzés és vizsgálat: a közutak szakszerű felügyelete a közútkezelési szolgáltatási osztálynak megfelelően meghatározott gyakorisággal; e) közútkezelési szolgáltatási osztályba sorolás: a közútkezelés szolgáltatási osztályának megállapítása, a helyi közút kategóriáját, településszerkezeti rendeltetését (szerepét, funkcióját), úthálózati helyzetét, kiépítettségét, használatának (forgalmának) mértékét és annak időszakos (szezonális) változásait figyelembe véve. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet IX. fejezet/33. pontja kimondja: „33. Járművek forgalmának méret és súly szerinti korlátozása 33.1.Szélesség-, magasság-, hosszúság-, súly- vagy tengelyterhelés-korlátozást abban az esetben kell elrendelni, ha az út kiépítettsége, műszaki állapota, illetve teherbírása, a híd vagy egyéb műtárgy teherbírása, illetve méretei, vagy az út mellett, illetve felett lévő akadály a meghatározott méretet, tömeget meghaladó jármű közlekedését nem teszi lehetővé. 33.2. Az út korlátozott teherbírása esetében tengelyterhelés-korlátozást vagy súlykorlátozást, híd (vagy egyéb műtárgy) korlátozott teherbírása esetében súlykorlátozást vagy legkisebb követési távolságot kell elrendelni. 33.3. A megfelelő korlátozást vagy tilalmat - jelzőtáblával - minden esetben el kell rendelni, ha a) a híd vagy egyéb műtárgy teherbírása 20 tonnánál kevesebb. 99
b) az úttest felett akár csak egyetlen ponton is a járművek elhaladásához rendelkezésre álló szabad magasság 4,20 méter vagy ennél kevesebb, c) a forgalmi sáv szabad szélessége - hídszerkezet, egyéb műtárgy, eltávolíthatatlan akadály, vagy más hasonló ok miatt - lakott területen kívül 3 méternél, lakott területen belül 2,75 méternél kevesebb, d) az úton (az út vízszintes vonalvezetése miatt) 22 méter hosszú járműszerelvény, illetőleg - az olyan úton, ahol a járműszerelvények közlekedését megtiltották - 12 méter hosszú jármű, vagy 18 méter hosszú csuklós jármű biztonságosan nem fér el.” Előzetes hatásvizsgálat a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló önkormányzati rendelet-tervezethez Rendelet-tervezet valamennyi jelentős hatása, különösen: A rendelet elkészítésével a közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározottak szerint az Önkormányzat, mint a közút kezelője gondoskodik arról, hogy a közút biztonságos legyen, a műszaki állapota ne romoljon. Az utak műszaki állapota, teherbírása nem teszi lehetővé, hogy meghatározott súly feletti járművek korlátozás nélkül közlekedjenek a helyi közutakon. Társadalmi Gazdasági, költségvetési Környezeti Egészségi Adminisztratív hatás: hatás: következményei: következmé terheket nyei: befolyásoló hatásai: a közút megfelelő a bevétel az önkormányzati az önkormányzati csökken a az műszaki állapota utak karbantartására utak állaga kevésbé légszennyezés adminisztratív megőrzésével a fordítható. Az áruszállítók a romlik terhek nőnek lakosság behajtás díját átháríthatják a biztonságos lakosságra közlekedése biztosítható A rendelet megalkotása szükségessége: a Képviselő-testület határozata A rendelet megalkotásának elmaradása esetén várható következmények: nemleges A rendelet alkalmazásához szükséges feltételek: Személyi Szervezeti Tárgyi Pénzügyi nem áll rendelkezésre nincs közterület nem áll rendelkezésre személyi feltételhez felügyelet nem áll rendelkezésre, a tárgyi feltétel biztosításához (tábla) rendelkezésre áll
Tisztelt Képviselő-testület!
Indítványozom az előterjesztés megtárgyalását és a rendelet melléklet szerinti elfogadását.
Dédestapolcsány, 2015. február 11.
Lukács László sk. Polgármester
100
Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének ………/2015.(……..) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről (tervezet) Dédestapolcsány Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontja, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 3.§. (1) bekezdése, a 34.§ (2) bekezdése, az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM. rendelet 2.§. (1), (2) bekezdése, mellékletének IX. fejezet 33.-34. pontjai, a közúti közlekedés részletes szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 14.§. (1) bekezdés l) pontja alapján, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) d) pontjában kapott felhatalmazás alapján és a 13. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I.Rész Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya 1. § E rendelet tárgyi hatálya kiterjed: a) minden járműre, járműszerelvényre (továbbiakban: jármű) b) minden járműre, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja c) a Súlykorlátozás - a táblán megjelölt 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművel (jármű szerelvénnyel) közlekedni tilos - tábla közúti jelző táblák hatálya alá tartozó útszakaszokra történő behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjére. 2.§ A rendelet személyi hatálya kiterjed minden járműtulajdonosra és üzemeltetőre, aki Dédestapolcsány község közigazgatási területén, önkormányzati tulajdonú útra hajt be. 3.§ (1) A rendelet területi hatálya kiterjed mindenkire, aki az 1. § hatálya alá tartozó járművel Dédestapolcsány község közigazgatási területén önkormányzati utakon közlekedik. (2) Az 1. sz. mellékletben megjelölt önkormányzati utakon a tilalmat a Súlykorlátozás – a táblán megjelölt 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművel közlekedni tilos - tábla jelzi, melyet a KRESZ szabályai szerint kell kihelyezni. (3)A súlykorlátozással érintett önkormányzati utakra a rendelet tárgyi hatálya alá tartozó járművel behajtani csak az Önkormányzat által kiadott behajtási engedély birtokában lehet. 4.§ A rendelet hatálya nem terjed ki a közfeladat ellátásának idejére: a) a fegyveres erők, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtás, a tűz-, polgári és katasztrófavédelem, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezete által üzemben tartott, b) a katasztrófa elhárítást, - megelőzést és segítségnyújtást végző, c) a műszaki és baleseti mentést ellátó, d) a kommunális feladatot ellátó (ideértve a településtisztasági szolgáltatásokhoz, települési hulladékok kezeléséhez, köztisztasági tevékenységhez, valamint közüzemi hibaelhárításhoz használt), 101
e) az út-, vagy közműépítést, illetve az út vagy közműfenntartást, javítást vagy tisztítást végző, f) a külön jogszabályban meghatározott postai szolgáltatást végző tehergépkocsira.
II. Rész 1. Az önkormányzati tulajdonú utakon lévő közlekedés szabályairól 5. § (1) Súlykorlátozással érintett önkormányzati utak jegyzéke és kérelem minta az 1. mellékletben található. (2) Önkormányzati útra ideiglenes forgalomkorlátozást, forgalmi rend változást a Képviselőtestület felhatalmazásával a Polgármester jogosult elrendelni, melyről a helyi lakosságot, rendőrséget, a helyben szokásos módon tájékoztatni kell. 2.A behajtási engedély kiadása 6.§ (1) A Képviselő–testület a behajtási engedélyek kiadására és használatuk jogosultságának felülvizsgálatára, az engedélyek esetleges visszavonására vonatkozó hatáskört a Polgármesterre ruházza át és ő gyakorolja az e rendeletben meghatározottak szerint. (2) Az engedély tartalmazza, hogy a) mely járműre vonatkozik (forgalmi rendszámmal, ill. más azonosításra alkalmas módon), b) a forgalmi engedélyben üzembentartóként,(tulajdonosként) feltüntetett személy nevét és lakóhelyét (székhelyét), c) az engedély az e rendelet mely szakasza szerint került kiadásra, d) az engedély érvényességi idejét, e) a súlykorlátozással érintett út, útszakasz meghatározását, amelyre az engedély érvényes. 3.A behajtási engedély kiadásának feltételei 7. § (1) Az engedély kiadása iránti kérelmet egy adott járműre vonatkozóan, a jogosultság feltételeinek egyidejű igazolásával a jármű üzembentartója, tulajdonosa, valamint az utóbbiak képviseletében eljáró személy nyújthat be (a továbbiakban: kérelmező). (2) Engedély egy adott járműre adható ki az e rendelet által előírt feltételek fennállásának megfelelő igazolása esetén. Amennyiben egy kérelmező több járműre vonatkozóan kíván benyújtani engedély kiadása iránti kérelmet, úgy a kiadás feltételeinek fennállását mindegyik gépjárműre vonatkozóan külön kell igazolnia. Megfelelő igazolás esetén minden járműre külön engedélyt kell kiadni. (3) Az engedély kiadásának együttes feltétele a meghatározott napon történő egyszeri be és kihajtásra történő engedély (továbbiakban: eseti behajtási engedély) esetében: a) a járművel a kérelemben megjelölt ingatlanhoz, vagy onnan árut szállítanak, és az áru szállítása, be- és kirakodása másként nem oldható meg és b) a kérelemben megjelölt ingatlan kizárólag adott önkormányzati úton közelíthet meg.
102
(4) A (3) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását a kérelmezőnek kérelme benyújtásakor megfelelően igazolnia kell. (5) A (4) bekezdés szerinti igazolás akkor megfelelő, ha a kérelmező az eredeti okiratokat a kérelem benyújtásakor az ügyben eljáró ügyintézőnek bemutatja, vagy a kérelemhez az eredeti okiratok hitelesített másolatát mellékeli.
4. A behajtási engedély iránti kérelem 8. § (1) Az engedély kiadása iránti kérelemben pontosan meg kell jelölni azt a behajtási tilalom hatálya alá tartozó utat, útszakaszt, valamint azt az ingatlant, amelyre vonatkozóan a kérelmező az engedély kiadását igényli. (2) Az ingatlan pontos meghatározásához szükség van a helyrajzi szám, vagy a házszám megadására. (3) Amennyiben az adott helyrajzi számon/házszámon nyilvántartott ingatlanra a megközelítési lehetőségek számából adódóan több, a 3. §-ban foglalt súlykorlátozási tilalom vonatkozik, a kérelemben pontosan meg kell jelölni, hogy az adott ingatlan tekintetében a kérelmező mely súlykorlátozási tilalommal érintett útszakaszra igényli az engedély kiadását. (4) A kérelemben fel kell tüntetni a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát). Amennyiben a járművet a vonatkozó jogszabályok szerint nem kell ellátni hatósági jelzéssel, úgy azt más azonításra alkalmas módon kell meghatározni. Meg kell adni továbbá, a járműnek a megengedett legnagyobb össztömegét, valamint azt, hogy a jármű a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPMBM együttes rendelet 1. számú függelékének II. számú, a közúti járművekkel kapcsolatos fogalomtára szerint mely jármű kategóriába tartozik. 5.A behajtási engedély érvényességi ideje 9. § Az engedély formái: a) eseti behajtási engedély esetén meghatározott napon történő be- és kihajtásra, b) ideiglenes behajtási engedély 7 napra, c) ideiglenes behajtási engedély 30 napra, d) ideiglenes behajtási engedély 1 évre. 6. Az engedély díja 10.§ (1) A behajtási engedély díja 7,5 tonna feletti össztömegű gépjármű esetén: a) 1 napra 2.000.- Ft/nap/gépjármű, b) 7 napra 10.000.-Ft/hét/gépjármű, c) 30 napra 30.000.-Ft/hó/gépjármű, d)
1 évre 160.000.-Ft/év/gépjármű.
103
(2) A kérelmező köteles az út használata során a lehető legkisebb mértékű terhelést róni az útra és köteles megtéríteni az általa az önkormányzati útban okozott károk helyreállításának költségét. (3) A díj mértékét évenként a költségvetési rendelet elfogadásakor vizsgálja felül az Önkormányzat. (4) A behajtási engedély díját Dédestapolcsány Község Önkormányzatának házipénztárába kell befizetni. Az engedély kiadásának feltétele a kiszabott díj megfizetésének igazolása. 7. A behajtási engedély felülvizsgálata és visszavonása 11.§ Az engedély ellenőrzésére jogosult szerv (rendőrség, közterület felügyelő) kezdeményezésére a Polgármester az érvényes engedélyt felülvizsgálhatja, és amennyiben az indokolt visszavonhatja.
8. A behajtási engedély használata 12. § (1) Az engedély csak az abban meghatározott járművel való behajtásra használható fel, más járműre nem érvényes. Az eseti behajtási engedélyt a gépjármű vezetőjének jól látható helyen kell elhelyeznie. (2) Az engedélyről bármilyen formában készített másolat nem használható fel. (3) Az eseti behajtási engedély csak a ki- és berakodáshoz feltétlenül szükséges ideig, az ideiglenes behajtási engedély csak az indokolható és engedélyezett ideig jogosítja fel a jármű használóját a járművel a súlykorlátozással érintett területre történő behajtásra. 9.A behajtási engedély összegének felhasználása 13.§ (1) A behajtási engedélyre vonatkozóan befizetett összeget az Önkormányzat elkülönített számlán kezeli. Az éves költségvetésének elfogadásakor dönt a számlán lévő összeg útberuházási, karbantartási célú felhasználásáról. 10.Jogkövetkezmények 14.§ (1) A rendeletben meghatározott szabályok megtartását a rendőrség és a közterület felügyelő ellenőrzi. (2) A rendeletben foglalt szabályozás megsértése esetén a KRESZ irányadó szabályai alapján kell szankcionálni. 11.Záró rendelkezések 15.§ A rendelet 2015. év………..hó………napján lép hatályba. Lukács László sk. polgármester
Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző távollétében és megbízásából Turócziné Fazekas Magdolna sk. aljegyző 104
Kihirdetési záradék: A rendelet 2015. év …………………hó……..napján kihirdetésre került. Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző távollétében és megbízásából Turócziné Fazekas Magdolna sk. aljegyző
1. melléklet 7,5 tonna súlykorlátozással érintett önkormányzati utak jegyzéke, kérelem minta Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……/2015.(…..) önkormányzati rendeletéhez Súlykorlátozással érintett önkormányzati utak jegyzéke:
KÉRELEM A 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművel a súlykorlátozással érintett önkormányzati útra történő behajtás engedélyezéséhez A kérelmező Gazdasági társaság esetén: Neve: Címe, székhelye: Telefonszáma: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Aláírásra jogosult neve: Egyéni vállalkozó és magánszemély esetén: Neve: Lakcíme: Telefonszáma: Születési hely, idő, anyja neve: Személyi ig. száma: 105
Vállalkozói igazolvány száma A gépjármű üzembentartójának/tulajdonosának Neve: Címe, székhelye: A gépjármű Forgalmi rendszáma, hatósági jelzése/azonosítója: Össztömege: Jármű-kategóriája A kérelem benyújtásának indoka: (A megfelelő helyre X-et kell tenni) A járművel a kérelemben megjelölt ingatlanhoz, vagy onnan áru szállítása és az áruszállítás, be- és kirakodása másként nem oldható meg A kérelemben megjelölt ingatlan kizárólag a súlykorlátozással érintett önkormányzati úton közelíthető meg A behajtással érintett ingatlan címe, ennek hiányában helyrajzi száma: útvonal meghatározása A behajtás időpontja, időtartama: hó nap hó naptól év hó napig hó naptól év hó napig hó naptól év hó napig A kérelmező nyilatkozata Alulírott kérelmező a jelen kérelem aláírásával tudomásul veszem, hogy a behajtás során az útban okozott károkért a polgári jog általános szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozom. 1 nap 7 nap 30 nap 1 év
év év év év
Dédestapolcsány, ………..év…………..hó…….nap --------------------------------------------Kérelmező aláírása
Figyelem! Amennyiben egy kérelmező több járműre vonatkozóan kíván benyújtani engedély kiadása iránti kérelmet, úgy a kiadás feltételeinek fennállását mindegyik gépjárműre vonatkozóan külön kell igazolnia. Megfelelő igazolás esetén minden járműre külön engedélyt kell kiadni. INDOKOLÁS a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának rendjéről szóló önkormányzati rendelet-tervezethez ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A rendelet megalkotásával a közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározottak szerint az Önkormányzat, mint a közút kezelője gondoskodik arról, hogy a közút biztonságos legyen, a műszaki állapota ne romoljon. Az utak műszaki állapota, teherbírása nem teszi lehetővé, hogy meghatározott súly feletti járművek korlátozás nélkül közlekedjenek a helyi közutakon. 106
RÉSZLETES INDOKOLÁS 1-4.§-hoz A javaslat részletesen meghatározza, hogy a rendelet hatálya mely személyekre, járművekre és utakra terjed ki, kivételként felsorolva azon közfeladatot ellátó szerveket, amelyekre nem vonatkozik. 5-6.§-hoz A súlykorlátozással érintett önkormányzati utak jegyzékét a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Az ideiglenes forgalomkorlátozást, a behajtási engedélyek kiadását, felülvizsgálatát, visszavonását a polgármester hatáskörébe utalja. 7-8.§-hoz A javaslat meghatározza a behajtási engedély kiadásának feltételeit és a kérelem tartalmát. 9-10.§-hoz A javaslat eseti és ideiglenes behajtást tesz lehetővé, állandó behajtást nem. A díjjavaslat nem támogatja az utak huzamosabb ideig tartó terhelését. 11.§-hoz Az engedély ellenőrzésére elsősorban a rendőrség jogosult, mert közterület felügyelő nincs. A felülvizsgálat és visszavonás a Polgármester hatásköre. 12.§-hoz E szakasz tartalmazza a behajtási engedély használatára vonatkozó szabályokat. 13-14.§ A behajtási engedély díjából származó bevételt az utak állagának (felújítás, karbantartás) megóvására kell fordítani. Közterület felügyelő hiányában a rendőrség ellenőrizheti a szabályok betartását és annak megsértése esetén kiszabja a megfelelő büntetést.
107
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE.
IKT. SZ: 1288-9/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 3 DB
VIII. NAPIREND Tárgy: A Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata módosítása Előterjesztő:
Lukács László polgármester
A döntés formája: Határozat
Előterjesztést készítette:
Szavazás módja: Egyszerű többség
Turócziné Fazekas Magdolna aljegyző Melléklet:
Miskolci Törvényszék 15.Pk.1513/1998/41. sz. hiánypótlási felhívása Alapító Okirat a módosításokkal egységes szerkezetben Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! A Miskolci Törvényszék a 15.Pk.1513/1998/41. számú felhívásában a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány alapító okirata módosítását kezdeményezte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelő szabályokkal történő összhang megteremtése érdekében. A közalapítvány alapító okiratának felülvizsgálata, módosítása megfelelően megtörtént.
a hivatkozott hiánypótlásnak
Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Lukács László sk. Polgármester
108
109
110
ALAPITÓ OKIRAT (a módosításokkal egységes szerkezetben) Dédestapolcsány Község Önkormányzata ( 3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. utca 21. szám) mint alapító a 2013. évi V. törvény 3.378. §-a alapján Dédestapolcsány község lakossága műveltségi színvonala emelésének, a bűnmegelőzés elősegítése, a környezet megóvása, a foglalkoztatás megoldása, a szociális ellátás folyamatos biztosítása érdekében Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatai megvalósítása elősegítésére – az 1998. évben létesített közalapítvány - Alapító Okiratát az alábbiak szerint adja ki: I. A közalapítvány neve:
Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány A közalapítvány rövid neve: KBK Közalapítvány
II.
A közalapítvány székhelye: 3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. utca 21. szám A közalapítvány célja: a gyermekek és fiatalok egészséges testi, lelki, szellemi fejlődésének segítése, különösen honismereti, helyismereti tevékenység, hazaszeretetre nevelő programok, egészségmegőrző programok, környezeti nevelési programok, a demokrácia tanulását és gyakorlását segítő programok kidolgozása; közművelődési, művészeti tevékenység, sport támogatása; az oktatásban részesülők anyagi támogatása; a közbiztonság javításának, a hatékony bűnmegelőzésnek elősegítése; az épített és természeti környezet védelme; politikai, gazdasági és a kulturális élet eseményeivel, a helyi lakosságot érintő kérdésekkel foglalkozó, tárgyilagos véleményalkotást segítő, irodalmi, művészeti alkotásokat és kulturális értékeket bemutató, oktatási képzési célú ismereteket közlő, a műveltség gyarapítását elősegítő műsorokkal; területi hatókörén belül hozzájuttassa a lakosságot és a szervezeteket egy már létrehozott közhasznú, interaktív távközlési hálózathoz. Ezzel elősegítve a helyi lakosság életminőségének javítását, mind kulturális, mind szociális vonatkozásban. A rendszerhez csatlakozó állampolgárok informálása önálló műsorok keretében a közérdekű kérdésekről, kedvezmények nyújtása a kisnyugdíjasok számára; a gazdasági és társadalmi élet fellendülésének segítése; különböző intézmények könyvadományokkal segítése.
A közalapítvány céljainak megfelelően: közreműködik a szabadidő eltöltéséhez szükséges jobb feltételek megteremtésében; támogatja azon készségek és képességek elsajátítását és gyakorlását, amelyek az önálló problémamegoldáshoz; a másokkal való együttműködéshez, az új iránti érdeklődéshez; a megkülönböztetés és az erőszak elutasításához szükségesek; egyéni és csoportos támogatást, kedvezményt, szolgáltatást nyújt a gyermekek és fiatalok számára;
111
támogatja és szervezi a gyermekek iskolán kívüli nevelését, művelődését és az ifjúsági képzéseket a demokrácia tanulására, a különböző kultúrák megismerését, a testi-lelki egészség megőrzését a környezet védelme érdekében; speciális célprogramokat indít a megelőzés, a gyermek- és ifjúsági kultúra, a kiemelkedő teljesítmények ösztönzése, az esélyek javítása érdekében; gyűjti, rendszerezi és nyilvánossá teszi a gyermekek és fiatalok helyzetére vonatkozó adatokat, kedvezményezéseit érintő információkat; támogatja a gyermek- és ifjúsági korosztály részére értékes művészi produkciók és rendezvények létrejöttét; a bűncselekmények megelőzése, hatékonyabb felderítése és a bűnalkalmak felszámolása, az áldozattá válás kockázatának csökkentése érdekében az állampolgárok önkéntes, bűnmegelőzési célú szerveződéseinek létrejöttében; A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében és a 15.§-ában a foglalkoztatás megoldása, a szociális ellátás folyamatos biztosítása érdekében: a szociális biztonság megteremtésének és megőrzésének elősegítése; a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliség mérséklése érdekében programok kidolgozása, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek foglalkoztatásának megoldása; programok, intézkedések kidolgozása a foglalkoztatási válsághelyzetek megszüntetésére. A közalapítvány támogatást nyújt rendkívüli segélyezés keretében tanszersegély, valamint étkezési támogatás formájában az arra szociális rászorulók részére közhasznú munkavégzéseket támogat. A közalapítvány céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden olyan szervezettel, közösséggel és személlyel, aki e célok megvalósításán fáradozik. A közalapítvány tevékenysége: nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, sport tevékenység, közrend és közlekedésbiztonság védelme, a szociális biztonság megteremtésének és megőrzésének elősegítése a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliség mérséklése érdekében programok kidolgozása, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő rétegek foglalkoztatásának megoldása, programok, intézkedések kidolgozása a foglalkoztatási válsághelyzetek megszüntetésére. III. A közalapítvány jellege és jogállása: A közalapítvány önálló jogi személy, vagyis jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem 112
nyújt. IV. A közalapítvány vagyona: A közalapítvány induló vagyona 2.273413.- Ft azaz Kettőmillió-kétszázhetvenháromezernégyszáztizenhárom forint, melyből 100.000.- Ft azaz százezer forintot az önkormányzat a mellékelt 34/1998.(IV.28.) sz. határozat alapján készpénzben, letétbe helyezte az AGRIA Takarék Szövetkezet dédestapolcsányi fiókjánál. A közalapítvány nyitott, ahhoz természetes és jogi személyek is csatlakozhatnak, ha annak céljaival egyetért és azt anyagilag vagy bármely más módon támogatni kívánja, és akinek adományát a közalapítvány elfogadja. Elfogadottnak kell az adományt tekinteni, ha az ajánlatra vagy küldeményre a közalapítvány képviselője 15 napon belül nem válaszol. Az alapítványhoz való csatlakozás elfogadásáról a kuratórium dönt. A vagyon névtelen befizetéssel is gyarapítható. A befizetések növelik az alapítvány vagyonát. A csatlakozókat nyilvántartásba kell venni. Minden vagyont nyilvántartásba kell venni. A dologi adományokat a könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni. A közalapítványi vagyont kezelő személyek tiszteletdíjban részesülhetnek, felmerülő költségeik megtérítését kérhetik, – ha van rá anyagi fedezet – de a közalapítvány gazdálkodását a kifizetések nem veszélyeztethetik. A közalapítvány bevételei: az alapító mindenkori éves költségvetéséről szóló rendeletben meghatározott mértékű támogatás, természetes személyek, jogi személyek vagy ezek jogi személyiség nélküli társaságainak önkéntes befizetései, a személyi jövedelemadó közalapítvány részére – törvényben meghatározottak szerint – felajánlott része, a közalapítvány vállalkozásaiból befolyt összeg, a közalapítvány egyéb bevételei, a közalapítvány bevételeinek hozadéka, a közalapítvány által megszerzett bármiféle ingó és ingatlan vagyon. V. A közalapítvány gazdálkodása: gazdálkodását a kuratórium, mint kezelő szerv irányítja, éves pénzügyi tervet készít, a közalapítvány vagyonát közvetlenül is fordíthatja a közalapítványi célokra, közhasznú céljainak megvalósítása érdekében gazdasági tevékenységet folytathat, de ez nem lehet elsődleges, és a célok megvalósítását nem veszélyeztetheti, gazdálkodása során elért eredmény nem osztható fel, azt a közalapítványi cél megvalósítására kell fordítani, fenntartásával kapcsolatos költségeket az alapítvány vagyonából kell fedezni, a közalapítvány a vállalkozási tevékenységre éves bevételeinek legfeljebb 15%-át fordíthatja, az alapítványi vagyonból elsődlegesen a kérelmezőket kell juttatásban részesíteni, a közalapítvány cél szerinti tevékenységéből, illetve a vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítve kell nyilvántartani, a közalapítvány a vagyonából juttatást pályázat vagy kérelem alapján adhat, a pályázat feltételeit a kuratórium állapítja meg a pályázat kiírásakor. 113
A közalapítvány szervei: A közalapítvánnyal kapcsolatos feladatokat a Kuratórium (közalapítványi tanács) a Kuratórium elnöke a Kuratórium titkára a Felügyelő Bizottság látja el. VII.
A Kuratórium: öt főből áll, a megválasztott tag megbízása 5 évre szól, személye újra választható, a Kuratórium gondoskodik a közalapítvány vagyonának felhasználásáról, döntését 2/3-os szótöbbséggel hozza, határozatképes, ha a tagokból legalább 3 fő jelen van, működéséről évente egyszer köteles beszámolni az önkormányzatnak, dönt a rendelkezésre álló vagyon felhasználásáról, dönt a közalapítványhoz való csatlakozás elfogadásáról, a közalapítvány részére nyújtott hozzájárulások elfogadásáról, dönt a vállalkozásokban való részvételről, szükség szerint a természetbeni adományok értékesítéséről, elfogadja az éves pénzügyi tervet, a kuratórium szervezeti és működési szabályzatát, vagyonkezelési szabályzatát, a működéséről szóló éves beszámolót, jóváhagyja a kuratórium feladat-és munkatervét, a közalapítványi célok elérése minél több támogatót igyekszik megnyerni, a tagi tisztség megszűnik a mandátum lejártával, a tag halálával, lemondással és visszahívással, valamint a közalapítvány megszüntetésével, évente legalább két ülést köteles tartani, üléseit az elnök hívja össze írásban a napirend közlésével az ülés előtt legalább 8 nappal, az ülés összehívását bármelyik tag, az alapító vagy az adományozók is kezdeményezhetik az elnöknél írásban az ok és cél megjelölésével, ülései nyilvánosak, üléseiről a titkár jegyzőkönyvet vezet.
A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: az ülés helyét, idejét, jelenlévőket (tagok, tanácsadók, érdeklődők), a napirendet, az előterjesztéseket és a hozzászólások lényegét, a szavazatokat név szerint (mellette, ellene szavazók), a döntés tartalmát, időpontját, hatályát és a végrehajtási határidőt, (a határozatokat évente növekvő sorrendben számozni kell) a kuratóriumi tagok aláírását. A döntésekről az érintetteket jegyzőkönyvi kivonattal értesíteni kell ajánlott levélben, vagy közvetlen átadással (szignózva), az értesítési példányok másolatait a jegyzőkönyv mellékleteként le kell fűzni. A kuratórium irataiba bárki betekinthet, aki érdekeltségét valószínűsíti. A kuratórium éves gazdálkodásáról évente egyszer a helyben szokásos módon az önkormányzat hirdetőtábláján gazdálkodásának főbb adatait és szolgáltatásai igénylésének módját tartalmazó közleményt tesz közzé. Összeférhetetlenség: Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához 114
szükséges körben nem korlátozták. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója vagy élettársa a határozat alapján: -
kötelezettség vagy felelősség alól mentesül,
-
bármilyen más előnyben részesül,
-
a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
Nem minősül előnynek a cél szerinti juttatások keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. Ha a Kuratórium tevékenységével a közalapítvány célját veszélyezteti, az alapító a tagokat visszahívhatja. A Kuratórium vagy annak tagja által e feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért a közalapítvány felelős. A tag az általa e minőségében a közalapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felelős. A közalapítvány kuratóriumának tagjai: Elnök:
Szaniszló Lajos Dédestapolcsány, Kiss B. u. 13. szám anyja neve: Kiss Irma Elnök helyettes: Molnár Lajos Dédestapolcsány, Gagarin u. 41. szám anyja neve: Horváth Rózsa Titkár: Bánvölgyiné Balogi Éva Dédestapolcsány, Gagarin út 36. szám anyja neve: Antal Irma Tagok: Dr. Kiss Miklós Dédestapolcsány, Petőfi S.u.14. szám anyja neve: Szaniszló-Mihály Piroska Sütő Katalin Dédestapolcsány, Petőfi S.u.52. szám anyja neve: Lukács Erzsébet VIII. A Kuratórium elnöke: képviseli a közalapítványt harmadik személyekkel szemben, akadályoztatása esetén az alapító által képviseleti joggal felruházott kuratóriumi tag látja el a képviseletet, gyakorolja az alapítvány vagyona feletti utalványozás jogát, a közalapítvány bankszámlája felett önállóan rendelkezik, köteles összehívni a Kuratóriumot félévente legalább egyszer, és akkor is, ha azt bármely tag írásban kéri, tagja a Kuratóriumnak. 115
IX.
X.
A közalapítvány titkára: ellátja a közalapítvány könyvelésével, nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat, tagja a Kuratóriumnak, személye újra megbízható, külső személy is megbízható aláírási jogkörrel, amennyiben felelősségvállalási nyilatkozatot aláír. Felügyelő Bizottság:
Az önkormányzat a közalapítvány tevékenységének ellenőrzése 3 tagú felügyelő bizottságot hoz létre. A felügyelő bizottság feladata ellenőrizni a közalapítvány működésének törvényességét és a közalapítvány vagyonának kezelésével kapcsolatos tevékenységét. Tevékenységét az alapító részére végzi, tevékenységéről évente az alapítói jogok gyakorlójának számol be. A felügyelő bizottsági tagság megszűnik: a tag halálával, a felkérés időtartamának lejártával, a tag lemondásával, a tag visszahívásával, a közalapítvány megszűnésével. A felügyelő bizottság ellenőrzi a kuratórium és a titkár tevékenységét. A felügyelő bizottság szükség szerint ellenőrzést tart. Ellenőrzései során betekinthet a közalapítvány bármelyik iratába, felvilágosítást, tájékoztatást kérhet a kuratórium elnökétől, tagjaitól, a titkártól, az alkalmazottaktól. A felügyelő bizottság munkájához a közalapítvány költségén szakértőt vehet igénybe. A felügyelő bizottság tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a kuratórium ülésein. A felügyelő bizottság akkor határozatképes, ha legalább kettő tag jelen van. A felügyelő bizottság döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, egyébként a felügyelő bizottság maga határozza meg működésének rendjét. A felügyelő bizottság megvizsgálja a közalapítvány pénzügyi tervét, beszámolóját, mérlegét és vagyonkimutatását. A felügyelő bizottság vizsgálatairól tájékoztatja a kuratóriumot és az alapítót. Szükség esetén összehívja a kuratóriumot. A felügyelő bizottság tagjait számlával igazolt indokolt költségeik megtérítése illeti meg. A közalapítvány felügyelő bizottságának tagjai: Elnök: Petrovicsné Liptai Emese Dédestapolcsány, Jókai M. u. 6. szám Tagja: Gyúróné Vécsei Eleonóra Dédestapolcsány, Kölcsey F. u. 18. szám Győrfi András Dédestapolcsány, Kossuth L. u. 54.szám A felügyelő bizottság tagjaira a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályokat alkalmazni kell. XI. A közalapítvány megszüntetése Megszűnik a közalapítvány ha jogszabály így rendelkezik, 116
a célok megvalósítására nincs lehetőség, a közfeladat iránti szükséglet megszűnt, a közfeladat megvalósítása más módon, illetőleg más szervezeti keretek között hatékonyabban biztosítható, a bíróság rendelkezik a megszüntetéséről. A közalapítvány megszűnése esetén vagyona –a hitelezők kielégítése után – az alapítót illeti, aki köteles azt a megszűnt közalapítvány céljához hasonló célra fordítani és erről nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni. Az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után megmaradó vagyon az alapító okiratban megjelölt személyt illeti, azzal, hogy az alapítót, a csatlakozót és az egyéb adományozót, továbbá ezek hozzátartozóit megillető vagyon nem haladhatja meg az alapító, a csatlakozó és az egyéb adományozó által az alapítványnak juttatott vagyont. Az alapító az általa juttatott vagyonról az alapítvány jogutód nélküli megszűnésekor az alapítvány céljával azonos vagy hasonló célú alapítvány vagy egyesület számára rendelkezhet, ha az alapító okirat ilyen esetre a vagyonról nem rendelkezik vagy a rendelkezés teljesítése lehetetlen. A nyilvántartó bíróság jogszabályban meghatározott szervezetnek juttatja a vagyont, ha az alapító okirat, vagy az alapító nem rendelkezik a megszűnő alapítvány vagyonáról, vagy ha az alapító okirat által megjelölt személy, vagy az alapító által megjelölt alapítvány, egyesület a vagyont nem fogadja el vagy azt nem szerezheti meg. XII.
Vegyes rendelkezések:
Jelen közalapítvány határozatlan időre jött létre. Az itt nem szabályozott kérdésekben és a működés egyéb feltételeit illetően a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint kell eljárni. Az alapító tudomásul veszi, hogy a közalapítvány érvényes létrejöttéhez a közalapítvány bírósági nyilvántartásba vétele szükséges. Dédestapolcsány, 2015. március 17. Dédestapolcsány Község Önkormányzatának képviseletében
Lukács László Polgármester
117
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …………./2015.(III. 17.) határozata a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány Alapító Okirata felülvizsgálatáról, módosításáról és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (székhely: 3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Szaniszló Lajos Elnök) Alapító Okiratát – figyelemmel a Miskolci Törvényszék 15.Pk.1513/1998/41. számú, 2015. február 18. napján kelt felhívásában foglaltakra - felülvizsgálta, a felhívásnak megfelelően módosította és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot a határozat melléklete szerint, azzal egyezően elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
118
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-10/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
IX. NAPIREND Tárgy: A Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása közbeszerzése Előterjesztő: Előterjesztést készítette: Melléklet:
Lukács László polgármester
A döntés formája: Határozat
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző
Szavazás módja: Egyszerű többség
Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 108/2015.(II.24.) számú határozatával döntött a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítására vonatkozó megállapodás elfogadásáról, továbbá a 109/2015.(II.24.) számú határozatával a projekthez kapcsolódó tervezői költségvetés készítése, közbeszerzési feladatok és műszaki ellenőri feladatok ellátására vonatkozó ajánlatok elbírálásáról. Ez utóbb esetén a határozat érvényességi feltétele a fenti megállapodás Mályinka Község Önkormányzata által történő elfogadása és a polgármesterek általi aláírása tekintettel a felújításhoz kapcsolódó önrész és egyéb költségek viselésére. Mályinka Község Önkormányzatának Polgármestere szóbeli egyeztetés alapján arról tájékoztatott, hogy a 2015. március 11. napján megtartásra kerülő Képviselő-testületi ülésen Önkormányzatuk dönt a megállapodás elfogadásáról. A beruházással kapcsolatos eljárások mielőbbi megkezdése, illetve lefolytatása érdekében szükséges annak eldöntése, hogy mely kivitelezők tehetnek a beruházás kapcsán ajánlatot. Jogszabályi feltételek Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény határozza meg a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatárt 2015. január 1-jétől 2015. december 31-éig, mely szerint építési beruházás esetében az értékhatár 15 Millió forint. A Kbt. alapján a közbeszerzés tárgya árubeszerzés, építési beruházás, szolgáltatás megrendelése, építési koncesszió és szolgáltatási koncesszió. 119
A közbeszerzési eljárás nyílt, meghívásos, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd lehet. Tárgyalásos eljárást és versenypárbeszédet csak akkor lehet alkalmazni, ha azt a Kbt. megengedi. A Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinka Tagóvodája felújítása építési beruházásnak minősül és a 17. 247 e Ft összegű beruházási költséggel a Kbt. hatálya alá esik. A beruházással kapcsolatos ügymenet gyorsítása érdekében indokolt a meghívásos közbeszerzési eljárás alkalmazása tekintettel arra, hogy a beruházásnak 2015. június 30. napjáig meg kell valósulnia. A határidő tartását indokolja a mályinkai óvodás gyermekek és az óvodai konyha ideiglenes elhelyezése időtartamának lerövidítése és a dédestapolcsányi képviselő-testület döntésének megfelelően a társulásból történő kiválás és a fenntartói jog átadása. Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 10. Lukács László sk. Polgármester HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …........./2015. (III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása közbeszerzéséről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és - a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, valamint az Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatában foglaltakra figyelemmel – úgy határoz, hogy a Dédestapolcsányi Napközi Otthonos Óvoda Mályinkai Tagóvodája felújítása beruházás kapcsán a meghívásos eljárásban az alábbi ajánlattevők vehetnek részt: 1. SZAVA Kft. 3700. Sajószentpéter, Élmunkás u. 5. szám Képviseli: Kalász László ügyvezető 2. Tengely Közmű Kft. 3300. Eger, Kőlyuktető 0715/3. hrsz. Képviseli: Szabó Sándor ügyvezető igazgató 3. MIDESTONE Kft. 1063. Budapest, Szinyei u. 10. szám Telephely: 3849. Forró, Petőfi u. 25. szám Képviseli: Miczán Zoltán ügyvezető A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozattal kapcsolatban a szükséges intézkedést tegye meg. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
120
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
X. NAPIREND Tárgy: Boros Eszter és Tóth Sándor pályázata a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás bérbeadására
Előterjesztő:
Turócziné Fazekas Magdolna aljegyző
Előterjesztést készítette: Melléklet:
A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség
Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Boros Eszter 3643. Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 4. 2/1. szám alatti lakos és Tóth Sándor 3644. Tardona, Rákóczi F. u. 35. szám alatti lakos jelenleg is a Fiatalok Garzonházában laknak. Boros Eszter lakásbérleti szerződése 2015. február 28. napján lejárt és a fenti lakásra újabb 5 évre szóló pályázatot nyújtottak be. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 2/2007.(I.17.) önkormányzati rendeletben foglalt feltételeknek egy kivételével megfelelnek. A hivatkozott rendelet 8.§-ának (2) bekezdése szerint a bérbeadás feltétele, hogy „házastársi vagy élettársi kapcsolatban élnek és élettársi kapcsolatukból közös gyermek született”…. Tekintettel arra, hogy a pályázók ennek a feltételnek nem felelnek meg, továbbra is csak költségalapon meghatározott lakbérű lakás bérbeadására jogosultak, ami a bérlőknek 41.000.-Ft/hó összegű lakbérfizetési kötelezettséget jelent. Amennyiben a hivatkozott rendeletben foglalt valamennyi feltétel teljesül az érintett lakás lakbérének összege 26.325.-Ft/hó és a bérlő 20 e Ft/hó kötelező lakás elő-takarékossági szerződés megkötésére és teljesítésére kötelezett. A pályázók 2015. augusztus hónapban tervezik a házasságkötésüket.
121
Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Turócziné Fazekas Magdolna sk. Aljegyző HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2015. (III.17.) határozata Boros Eszter és Tóth Sándor részére a Fiatalok Garzonházában lévő önkormányzati bérlakás bérbeadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal összefüggő pályázatot megtárgyalta, s figyelemmel az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről szóló 2/2007.(I.17.) rendelet és az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjáról szóló 19/2006.(XII.18.) rendelet előírásaira úgy határoz, hogy Boros Eszter 3643. Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 4. 2/1. szám és Tóth Sándor 3644. Tardona, Rákóczi F. u. 35. szám alatti lakosok részére a Dédestapolcsány, Lajos Á. u. 4. II. emelet 1. szám alatt lévő, összkomfortos komfortfokozatú, 36,16 m2 alapterületű, konyha, fürdőszoba, szoba, előszobából álló - önkormányzati tulajdonú bérlakást – költségalapon meghatározott lakbérű lakásként – 2015. március 1. napjától bérbe adja. A bérleti jogviszony 5 éves időtartamra, határozott időre szól. A lakásbérleti jogviszony jogfolytonossága fennáll, mert a bérlők jelenleg is a fenti címen lévő bérlakásban laknak. A Képviselő-testület egyidejűleg úgy határoz, hogy amennyiben a pályázók házasságkötésére 2015. év augusztus hónapjában sor kerül, úgy a házassági anyakönyvi kivonat Önkormányzatnál történő bemutatását követő hónap első napjától a bérlők részére a 2/2007.(I.17.) rendelet 8.§-ában meghatározott „Fiatalok elhelyezésére szolgáló garzonházban lévő lakások bérbeadása” feltételei szerint adja bérbe a fentiekben megjelölt önkormányzati bérlakást. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a lakásbérleti szerződés aláírására. Felelős: Polgármester, aljegyző Határidő: azonnal
122
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
X. NAPIREND Tárgy: Nagy Zoltán dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adás iránti kérelme Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László polgármester
A döntés formája: Határozat
Lukács László Polgármester
Szavazás módja: Egyszerű többség
Kérelem Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Nagy Zoltán 3643. Dédestapolcsány, Vásártér u. 3. szám alatti lakos a mellékelt kérelmet terjesztette elő, melyben a 0103/24., 0103/25., 0103/27., 0103/30., 0103/31., 0103/32., 0118/95 – 102. helyrajzi számú, összesen 2 7872 m2 nagyságú önkormányzati földterületeket szeretné haszonbérbe venni. A 0103-as helyrajzi számú földek a sportpályától az erdő felé eső területen vannak, a 0118-as ingatlanok pedig a sportpálya mellett az un. „Hosszú” dűlőben találhatók. Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Lukács László sk. Polgármester
123
124
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……./2015. (III.17.) határozata Nagy Zoltán dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Nagy Zoltán 3643 Dédestapolcsány, Vásártér u. 3. szám alatti lakos kérelmét megtárgyalta és úgy határoz, hogy az önkormányzat tulajdonában álló külterületi földeket a kérelmező részére haszonbérbe adja a következők szerint:
Helyrajzi szám 0103/24 0103/25 0103/27 0103/30 0103/31 0103/32 0118/95 0118/96 0118/97 0118/98 0118/99 0118/100 0118/101 0118/102 Összesen
Terület nagysága 1180 1611 955 2273 1413 2388 5422 2393 1634 1354 1737 1176 2390 1946 2 7872
Tulajdoni Művelési hányad ág 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó 33/36 szántó 1/1 szántó 1/1 szántó
A Képviselő-testület a haszonbérlet feltételeit az alábbiak szerint határozza meg: A haszonbérlet időtartama: 5 év. Összességében 1 (egy) hektárt elérő vagy meghaladó földterület esetén a haszonbérlet díja, a mindenkor érvényes földalapú támogatás mértéke x hektár/év, mely díjból a helyi lakost 50 %-os kedvezmény illeti meg. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a hasznon-bérlő összességében 2 hektár 7872 m2 földterületet bérel az önkormányzattól, ennek megfelelően a jelen határozatban foglalt földterületetek haszonbérleti díja: 2,7872 hektár x 69.000 x 50% = 96.160.-Ft/év. A haszonbérbe vett terület éves bérleti díját a haszonbérlő a haszonbérbe adó rendelkezése szerint fizeti meg - készpénzzel vagy átutalással – minden év december 31. napjáig. A testület kiköti, hogy a haszonbérleti szerződés a haszonbérlőnek vadászati jogot nem biztosít, a földterületeket rendeltetésének megfelelően kell használni. A földterület alhaszonbérbe nem adható.
125
Jelen haszonbérlettel érintett területekből kimaradtak a magántulajdonban lévő ingatlanok és a más személyek által bérelt földterületek. A határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított – 60 napig érvényesek. A testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozattal kapcsolatban a szükséges intézkedést tegye meg, az 2013. évi CXXII. törvény 49. §-ában foglalt eljárást követően a haszonbérleti szerződést aláírja. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
126
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
X. NAPIREND Tárgy: Lukács Ádám dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelme elfogadásáról szóló 128/2014.(VIII.26.) határozat módosításáról Előterjesztő:
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző
Előterjesztést készítette: Melléklet:
A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség
Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Lukács Ádám 3643. Dédestapolcsány, Hunyadi J. u. 65. szám alatti lakos földhaszonbérlet ügyében a 128/2014. (VIII. 26.) számú határozatával döntött a Képviselő-testület. A nyilvántartásunk és a Földhivatal földhasználati nyilvántartása felülvizsgálatával megállapítást nyert, hogy a 0175/28. és a 0175/29. helyrajzi számú földterületeket már más földhasználó részére haszonbérbe adtuk. Javaslom az érintett területek helyett nevezettnek haszonbérbe adni a 0175/96. és a 0175/100. helyrajzi számú külterületi ingatlanokat. A haszonbérlet díja a kerekítésre tekintettel változatlan marad. Indítványozom a T. Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Turócziné Fazekas Magdolna sk. Aljegyző
127
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2015. (III.17.) határozata Lukács Ádám dédestapolcsányi lakos önkormányzati földterületek haszonbérbe adása iránti kérelme elfogadásáról szóló 128/2014.(VIII.26.) határozat módosításáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a hivatkozott határozatát – a földhasználati nyilvántartás felülvizsgálata során észrevett hibák miatt - az alábbiak szerint módosítja: - a 0175/28. hrsz-ú, 621 m2 nagyságú 1/1 terület és a 0175/29. hrsz-ú, 532 m2 nagyságú 1/1 terület helyett - a 0175/96. hrsz-ú, 691 m2 nagyságú 1/1 területet és a 0175/100. hrsz-ú, 406 m2 nagyságú 1/1 területet adja nevezett részére haszonbérbe. A haszonbérlet díja ( a kerekítésre tekintettel) változatlan marad. A Képviselő-testület egyidejűleg úgy határoz, hogy a hivatkozott határozat módosítással nem érintett részeit egyebekben változatlanul fenntartja. Jelen határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított 60 napig érvényesek. A Képviselő-testület felhatalmazza az Alpolgármestert a módosított haszonbérleti szerződés aláírására. Felelős: Alpolgármester Határidő: azonnal
128
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
X. NAPIREND Tárgy: Külterületi ingatlanvásárlás közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László polgármester
A döntés formája: Határozat
Lukács László Polgármester
Szavazás módja: Egyszerű többség
Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Dr. Lőrincz Ottó Gyula 3532. Miskolc, András u. 7. szám alatti lakos tulajdonában, illetve résztulajdonában van a Dédestapolcsány 0118/2. helyrajzi számú, 1145 m2 nagyságú, szántó művelési ágú külterületi ingatlan 1/1. tulajdoni hányadban, amely természetben a Tapolcsányi temető mellett található és a 0118/215. helyrajzi számú, 6268 m2 nagyságú, szántó művelési ágú, ¼ tulajdoni hányadú (1567 m2) külterületi ingatlan, mely a Jókai M. utca végén található. A fenti külterületi ingatlanok mellett önkormányzati tulajdonú földterületek találhatóak, illetőleg a 0118/215. hrsz-ú ingatlan ¾ tulajdoni része az önkormányzat tulajdonát képezi. Közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtok-összevonás céljából indokolt a fenti területek tulajdonostól történő megvásárlása 50.-Ft/m2 vételáron. Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 9. Lukács László sk. Polgármester
129
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……./2015. (III.17.) határozata külterületi ingatlanvásárlásról közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából (0118/2., 0118/215. hrsz.) Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy közfoglalkoztatás és településfejlesztés/birtokösszevonás céljából Dr. Lőrincz Ottó Gyula 3532. Miskolc, András u. 7. szám alatti lakos tulajdonában és résztulajdonában álló Dédestapolcsány külterületi 0118/2. helyrajzi számú, 1145 m2 nagyságú, 1/1. tulajdoni hányadú, szántó művelési ágú és a 0118/215. helyrajzi számon nyilvántartott, 6268 m2 nagyságú, ¼. tulajdoni hányadú (1567 m2), szántó művelési ágú földterületeket 50.-Ft/m2 vételáron a tulajdonostól megvásárolja. A vételár összesen: 135.600.-Ft (2712 m2 x 50.-Ft/m2) A vételár megfizetése az adás-vételi szerződés aláírásával egyidejűleg készpénzben történik. Az adás-vétellel összefüggő mindennemű eljárás (szerződés készítése, Földhivatali ügyintézés stb.) és járulékos költség a Vevőt terheli. Jelen határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított – 120 napig érvényesek. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a hozott határozattal kapcsolatos intézkedés megtételére és az adás-vételi szerződés aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
130
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 10-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB
X. NAPIREND Tárgy: Molnár Gábor miskolci lakos külterületi ingatlan vásárlás iránti kérelméről Előterjesztő:
Lukács László polgármester
A döntés formája: határozat Szavazás módja: Egyszerű többség
Tisztelt Képviselő-testület! Molnár Gábor 3525. Miskolc, Sellő út 45. szám alatti lakos a mellékelt kérelmet terjesztette elő, melyben kérte, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló, szántó művelési ágú, Dédestapolcsány 0225/106,108,109,110. hrsz-ú, összesen: 3881 m2 nagyságú külterületi ingatlanokat részére értékesítse. Az érintett földterületek a „Verebesmálon”, a tábla fölött helyezkednek el. A szomszédos ingatlanok tulajdonosa a kérelmező. Az Önkormányzatnak az érintett területekre sem közfoglalkoztatási, sem területfejlesztési célból nincs szüksége. Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 10. Lukács László sk. Polgármester
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……/2015. (II.10.) határozata 131
Molnár Gábor miskolci lakos külterületi ingatlan vásárlás iránti kérelméről Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal összefüggő előterjesztést megtárgyalta, s úgy határoz, hogy Molnár Gábor 3525. Miskolc, Sellő u. 45. szám alatti lakos kérelmének helyt ad, s részére értékesíti az Önkormányzat tulajdonát képező külterületi ingatlanokat az alábbiak szerint:
Helyrajzi szám Önkormányzat
Összesen
0225/106 0225/108 0225/109 0225/110
Terület nagysága Tulajdoni hányad m2 1157 1/1 1247 1/1 743 1/1 734 1/1 3881 (3881 m2 x 50 Ft= 194.050.-Ft)
Eladási ár 50.- Ft/m2, összesen 194.050.- Ft, azaz Egyszázkilencvennégyezer-ötven forint, melynek megfizetése az adás-vételi szerződés aláírásával egyidejűleg készpénzben történik. Az adás-vétellel összefüggő mindennemű eljárás (szerződés készítése, Földhivatali ügyintézés stb.) és járulékos költség a Vevőt terheli. Az Önkormányzatnak az érintett területekre sem közfoglalkoztatási, sem területfejlesztési célból nincs szüksége. Jelen határozatban foglaltak – annak kézhezvételétől számított – 120 napig érvényesek. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy – a 2013. évi CXXII. törvény 21. §-ában foglalt eljárást követően – az adás-vételi szerződést aláírja. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
132
133
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
X. NAPIREND Tárgy: Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. végelszámolása, a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” nyitó leltár és korrigált nyitó mérleg elfogadása Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László Polgármester Király László könyvelő
A döntés formája: Határozat Szavazás módja: Egyszerű többség
Nyitó leltár, korrigált nyitó mérleg Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 141/2014. (VIII.26.) határozatával döntött a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Sütő Lászlóné ügyvezető) jogutód nélküli megszüntetéséről, a végelszámolási eljárás megindításáról és a végelszámoló kijelöléséről. A végelszámolási eljárás folyamatban van. A társaság könyvelője e-mailben kérte a mellékelt – a 2014. végelszámolási nyitó mérleghez szükséges – nyitó leltár és korrigált nyitó mérleg Képviselő-testület általi elfogadását. Tájékoztatása szerint ez csak egy nyitó állapot a végelszámolás kezdetére, semmi eltérés nincs benne a tevékenység záráskor közzétetthez képest. Indítványozom a T. Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 11. Lukács László sk. Polgármester HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ………./2015.(III.17.) határozata 134
a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft-nek a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” nyitó leltár és korrigált nyitó mérleg elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft-nek (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Sütő Lászlóné ügyvezető) a „2014. végelszámolási nyitó mérleghez” a nyitó leltárt és korrigált nyitó mérleget a határozat melléklete szerint elfogadja. Felkéri a Polgármestert, hogy a hozott határozatról az ügyvezetőt írásban tájékoztassa. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
135
136
137
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
X. NAPIREND Tárgy: Megállapodás a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (IKSZT) közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására Előterjesztő: Előterjesztést készítette:
Melléklet:
Lukács László Polgármester
A döntés formája: Határozat
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző
Szavazás módja: Egyszerű többség
Megállapodás tervezet Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§-a - mely a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok sorolja fel – tartalmazza a "kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása;” feladatot is. Önkormányzatunk eleget téve e törvényi kötelezettségének, továbbá a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvényben foglaltaknak megfelelően, a pénzügyi lehetőségeihez mérten a tárgyévi költségvetésében támogatást nyújt a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány, illetőleg az általa működtetett Integrált Közösségi Szolgáltató Tér helyi közművelődési, kulturális tevékenysége ellátásához. A KBK Közalapítvány Alapító Okirata szerint: A Közalapítvány célja: „a gyermekek és fiatalok egészséges testi, lelki, szellemi fejlődésének segítése, különösen honismereti, helyismereti tevékenység, hazaszeretetre nevelő programok, egészségmegőrző programok, környezeti nevelési programok, a demokrácia tanulását és gyakorlását segítő programok kidolgozása; közművelődési, művészeti tevékenység, sport támogatása; politikai, gazdasági és a kulturális élet eseményeivel, a helyi lakosságot érintő kérdésekkel foglalkozó, tárgyilagos véleményalkotást segítő, 138
irodalmi, művészeti alkotásokat és kulturális értékeket bemutató, oktatási képzési célú ismereteket közlő, a műveltség gyarapítását elősegítő műsorokkal; területi hatókörén belül hozzájuttassa a lakosságot és a szervezeteket egy már létrehozott közhasznú, interaktív távközlési hálózathoz. Ezzel elősegítve a helyi lakosság életminőségének javítását, mind kulturális, mind szociális vonatkozásban. A rendszerhez csatlakozó állampolgárok informálása önálló műsorok keretében a közérdekű kérdésekről, kedvezmények nyújtása a kisnyugdíjasok számára;” A Címbirtokosi Okirat alapján az IKSZT által biztosítandó szolgáltatások: közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése helyszín biztosítása civil szervezetek számára állami foglalkoztatási szolgáltatások információs pont kialakítása a gyermekek (különösen a 0-5 évesek) foglalkoztatását, óvodai felkészítését célzó nappali, délelőtti szabadidős, fejlesztési programok megvalósítása. Az önkormányzat Szervezeti- és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014.(XI.5.) önkormányzati rendelet 30.§ (2) bekezdése szerint: „Az önkormányzat évente beszámoltatja az általa támogatott szervezetek vezetőit az önkormányzat által nyújtott támogatás felhasználásáról.” Indítványom, hogy a T. Képviselő-testület az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 10.
Lukács László sk. Polgármester
HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……./2015. (III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (IKSZT) közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására vonatkozó megállapodás
elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. szám, képviseli: Szaniszló Lajos Elnök) és az általa működtetett Integrált Közösségi Szolgáltató Tér közművelődési, kulturális tevékenysége támogatására vonatkozó megállapodást a határozat mellékletében foglaltak szerint, azzal egyezően elfogadja. Felhatalmazza a Polgármestert a támogatási megállapodás aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS közművelődési, kulturális tevékenysége (tervezet) amely létrejött egyrészről Dédestapolcsány Község Önkormányzata (3643 Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. sz.) képviseletében Lukács László polgármester (továbbiakban: Önkormányzat) 139
másrészről a Dédestapolcsányi Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány (3643 Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. sz.) képviseletében Szaniszló Lajos Elnök (továbbiakban: KBK Közalapítvány) között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételek mellett: A támogatási megállapodás célja: Dédestapolcsány településen a helyi társadalom művelődési igényeinek és kulturális szükségleteinek biztosítása, a közművelődési tevékenység megvalósíthatósága érdekében az Önkormányzat – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§-ának 7. pontja alapján, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Kulturális törvény) 7680.§-ai alapján – támogatást nyújt a KBK Közalapítvány és az általa működtetett Integrált Közösségi Szolgáltató Tér közművelődési, kulturális tevékenysége ellátásához. A felek megállapodnak, hogy az Önkormányzati támogatás feltétele, hogy a KBK Közalapítvány a Kulturális törvény, a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a KBK Közalapítvány Alapító Okirata, Szervezeti- és Működési Szabályzata, belső szabályzatai, az IKSZT Címbirtokosi Okirata, egyéb vonatkozó jogszabályok és szabályzatok előírásainak megfelelően szabályosan működik és az Önkormányzat tárgyévi költségvetésében részére biztosított támogatással – a későbbiekben meghatározottak szerint – az Önkormányzat felé elszámol. Felek rögzítik, hogy a pénzügyi támogatást az Önkormányzat tárgyévi költségvetése tartalmazza – 550.000.-Ft, azaz Ötszázötvenezer forint - és kizárólag közművelődési, kulturális tevékenység finanszírozására, teljesítésére a Kulturális törvény 76.§-ában meghatározott feladatok ellátására használható fel. A támogatás felhasználására vonatkozó kikötések: a) A KBK Közalapítvány a jelen megállapodás szerint kifizetett támogatást kizárólag a megállapodás 3. pontjában meghatározott célokra, kiadások teljesítésére használhatja fel. b) A KBK Közalapítvány a támogatást a tárgyév december 15. napjáig köteles felhasználni. c) A kiadásokról a KBK Közalapítványnak a számviteli és adójogszabályok által előírt formailag és tartalmilag megfelelő ÁFA-s számlák másolatával kell elszámolnia. A számlák a KBK Közalapítvány nevére szóló, a költségvetésében, programtervében szereplő 3. pont szerinti kiadásokról szólhatnak. d) A felhasználásról a KBK Közalapítványnak naprakész analitikus nyilvántartást kell vezetnie és tárgyév december 20-ig köteles elszámolást készíteni az Önkormányzat Hivatala Pénzügyi Csoportjának. Felek rögzítik, hogy az önkormányzati támogatás a KBK Közalapítvány Agria-Bélaptáfalva Takarékszövetkezet Dédestapolcsányi Kirendeltsége által vezetett 61600063-10003231számú számlájára kerül átutalásra két egyenlő részletben 2015. március 31. és 2015. augusztus 30. napjáig. Felek rögzítik, hogy amennyiben a KBK Közalapítvány a 2. pontban meghatározottak szerint nem működik szabályosan és/vagy a támogatást nem a jelen megállapodásban, illetve a jogszabályokban foglalt módon használja fel, továbbá a 4. pont szerinti elszámolási kötelezettségének nem tesz – az abban foglaltaknak megfelelően – eleget, úgy a KBK 140
Közalapítvány tudomásul veszi, hogy Dédestapolcsány Község Önkormányzata egyoldalú szerződés felbontása mellett a támogatást a Ptk. szerinti kamatokkal együtt visszafizetteti. Felek rögzítik, hogy az Önkormányzat a tulajdonában álló 999. helyrajzi számú ingatlanon lévő Kiss Benjamin Művelődési Ház megnevezésű épületet és a hozzátartozó területet a KBK Közalapítvány részére bérleti szerződés alapján biztosítja, melynek használatával összefüggő közüzemi számlákat a KBK Közalapítvány köteles közvetlenül a szolgáltatónak megfizetni. Felek rögzítik, hogy a KBK Közalapítvány köteles az Önkormányzat Képviselő-testülete előtt beszámolni az Önkormányzat által nyújtott támogatás felhasználásáról. A KBK Közalapítvány vállalja, hogy a jelen megállapodásban foglaltakat közvetlenül vagy közvetve érintő valamennyi változást haladéktalanul dokumentáltan Dédestapolcsány Község Önkormányzata részére írásban bejelenti. Felek rögzítik, hogy Dédestapolcsány Község Önkormányzata az általa nyújtott támogatás felhasználást a teljesítési határidőt követő 2 évig bármikor ellenőrizheti. A KBK Közalapítvány köteles az ellenőrzéskor a vonatkozó pénzügyi, számviteli, valamint a felhasználásra vonatkozó egyéb nyilvántartásokat betekintés céljából az ellenőrzést végző – Dédestapolcsány Község Önkormányzata meghatalmazásával rendelkező – személy/ek részére vizsgálat céljából átengedni. A
támogatási megállapodás Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyása napján lép hatályba és határozott időre, 2015. december 31. napjáig szól.
Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a PTK rendelkezéseit kell alkalmazni. Felek a támogatási megállapodást, mint akaratukkal egyezőt jóváhagyólag írják alá. Dédestapolcsány, 2015. év ……………… hó …….. nap .............................................. Lukács László Polgármester
................................................ Szaniszló Lajos KBK Közalapítvány Elnöke
Záradék: A támogatási megállapodást Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a ……../2015. (III.17.) határozatával jóváhagyta.
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁRCIUS 17-EI MUNKATERV SZERINTI RENDES ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1288-11/2015/D.
MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB
X. NAPIREND Tárgy: Megállapodás a Dédestapolcsányi Sportegyesület támogatására Előterjesztő:
Lukács László
A döntés formája: 141
Polgármester Előterjesztést készítette: Melléklet:
Határozat
Turócziné Fazekas Magdolna Aljegyző
Szavazás módja: Egyszerű többség
Támogatási megállapodás tervezet Határozati javaslat
Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§-a - mely a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok sorolja fel – tartalmazza a sport, ifjúsági ügyeket is. Önkormányzatunk eleget téve e törvényi kötelezettségének, továbbá a szabadidősport, tehetséggondozás, egészséges életmód biztosítása érdekében, a sportról szóló 2004. évi I. törvényben foglaltaknak megfelelően, a pénzügyi lehetőségeihez mérten évente támogatást nyújt a helyi sportegyesület működéséhez. Az Önkormányzat a pénzügyi támogatás összegét a tárgyévi költségvetésben határozza meg és természetbeni támogatásként térítésmentesen a sportegyesület rendelkezésére, használatára bocsátja a tulajdonában álló sportpályát a rajta lévő épülettel. Korábban az Önkormányzat és a Sportegyesület között évente került sor támogatási megállapodás elfogadására és megkötésére javaslatom, hogy a jelen megállapodás határozatlan időre szólóan jöjjön létre és szükség szerint kerüljön sor a felülvizsgálatára, módosítására. Az önkormányzat Szervezeti- és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014.(XI.5.) önkormányzati rendelet 30.§ (2) bekezdése szerint: „Az önkormányzat évente beszámoltatja az általa támogatott szervezetek vezetőit az önkormányzat által nyújtott támogatás felhasználásáról.” Indítványom, hogy a T. Képviselő-testület az előterjesztést tárgyalja meg és a határozati javaslatot fogadja el. Dédestapolcsány, 2015. március 10. Lukács László sk. Polgármester HATÁROZATI JAVASLAT Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……./2015. (III.17.) határozata a Dédestapolcsányi Sportegyesület támogatására vonatkozó megállapodás elfogadásáról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a tárggyal kapcsolatos előterjesztést megtárgyalta és úgy határoz, hogy a Dédestapolcsányi Sportegyesület (3643. Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 8. szám, képviseli: Galuska József Elnök) támogatására vonatkozó megállapodást a határozat mellékletében foglaltak szerint, azzal egyezően elfogadja. Felhatalmazza a Polgármestert a támogatási megállapodás aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal
142
TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS (tervezet) amely létrejött egyrészről Dédestapolcsány Község Önkormányzata (3643 Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 21. sz.) képviseletében Lukács László polgármester (továbbiakban: Önkormányzat) másrészről a Dédestapolcsányi Sportegyesület (3643 Dédestapolcsány, Petőfi S. u. 8. sz.) képviseletében Galuska József Elnök (továbbiakban: Sportegyesület) között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételek mellett: A támogatási megállapodás célja: Dédestapolcsány településen a szabadidősport, tehetséggondozás és utánpótlás nevelés, az egészséges életmód biztosítása érdekében az Önkormányzat – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§-ának 15. pontja alapján, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55.§-a alapján – támogatást nyújt a Sportegyesület szabályszerű és folyamatos működéséhez. A felek megállapodnak, hogy az Önkormányzati támogatás feltétele, hogy a Sportegyesület a sportról szóló 2004. évi I. törvény, a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a Sportegyesület Alapszabálya, belső szabályzatai és egyéb vonatkozó jogszabályok és szabályzatok előírásainak megfelelően szabályosan működik és az Önkormányzat tárgyévi költségvetésében részére biztosított támogatással – a későbbiekben meghatározottak szerint – az Önkormányzat felé elszámol. Felek rögzítik, hogy a pénzügyi támogatást az Önkormányzat tárgyévi költségvetése tartalmazza és kizárólag a működési kiadásai finanszírozására, teljesítésére használhat fel (játékvezetői díj, nevezési díj, csoportos utazás költségei, közüzemi számlák). A támogatás felhasználására vonatkozó kikötések (amennyiben az Önkormányzat pénzügyi támogatást is tud biztosítani): e) A Sportegyesület a jelen megállapodás szerint kifizetett támogatást kizárólag a megállapodás 3. pontjában meghatározott célokra, kiadások teljesítésére használhatja fel. f) A Sportegyesület a támogatást a tárgyév december 15. napjáig köteles felhasználni. g) A kiadásokról a Sportegyesületnek a számviteli és adójogszabályok által előírt formailag és tartalmilag megfelelő ÁFA-s számlák másolatával kell elszámolnia. A számlák a Sportegyesület nevére szóló, a költségvetésében szereplő működési kiadásokról szólhatnak. h) A felhasználásról a Sportegyesületnek naprakész analitikus nyilvántartást kell vezetnie és tárgyév december 20-ig köteles elszámolást készíteni az Önkormányzat Hivatala Pénzügyi Csoportjának.
143
Felek rögzítik, hogy az önkormányzati támogatás a Sportegyesület Agria-Bélaptáfalva Takarékszövetkezet Dédestapolcsányi Kirendeltsége által vezetett 61600063-10000063 számú számlájára kerül átutalásra.
Felek rögzítik, hogy amennyiben a Sportegyesület a 2. pontban meghatározottak szerint nem működik szabályosan és/vagy a támogatást nem a jelen megállapodásban, illetve a jogszabályokban foglalt módon használja fel, továbbá a 4. pont szerinti elszámolási kötelezettségének nem tesz – az abban foglaltaknak megfelelően – eleget, úgy a Sportegyesület tudomásul veszi, hogy Dédestapolcsány Község Önkormányzata egyoldalú szerződés felbontása mellett a támogatást a Ptk. szerinti kamatokkal együtt visszafizetteti. Felek rögzítik, hogy az Önkormányzat a tulajdonában álló 1091. helyrajzi számú, sportpálya megnevezésű területet és a rajta lévő épületet a Sportegyesület részére térítésmentesen biztosítja, melynek használatával összefüggő közüzemi számlákat a Sportegyesület köteles közvetlenül a szolgáltatónak megfizetni. Felek rögzítik, hogy a Sportegyesület évente köteles az Önkormányzat Képviselő-testülete előtt beszámolni az Önkormányzat által nyújtott támogatás felhasználásáról. A Sportegyesület vállalja, hogy a jelen megállapodásban foglaltakat közvetlenül vagy közvetve érintő valamennyi változást haladéktalanul dokumentáltan Dédestapolcsány Község Önkormányzata részére írásban bejelenti. Felek rögzítik, hogy Dédestapolcsány Község Önkormányzata az általa nyújtott támogatás felhasználást a teljesítési határidőt követő 2 évig bármikor ellenőrizheti. A Sportegyesület köteles az ellenőrzéskor a vonatkozó pénzügyi, számviteli, leltári, valamint a felhasználásra vonatkozó egyéb nyilvántartásokat betekintés céljából az ellenőrzést végző – Dédestapolcsány Község Önkormányzata meghatalmazásával rendelkező – személy/ek részére vizsgálat céljából átengedni. A
támogatási megállapodás Dédestapolcsány Község Önkormányzat jóváhagyása napján lép hatályba és határozatlan időre szól.
Képviselő-testülete
A támogatási megállapodást bármelyik fél három hónapos határidővel bármikor, a másik félhez intézett – és indokolást is tartalmazó – irattal egyoldalúan felmondhatja. Felek rögzítik, hogy a támogatási megállapodás bármely okból történő megszűnése esetén a Sportegyesület az Önkormányzat felé kártalanításai vagy egyéb igénnyel nem élhet, az Önkormányzatnak a Sportegyesülettel összefüggésben semmiféle kötelezettsége nincs. Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a PTK rendelkezéseit kell alkalmazni. Felek a támogatási megállapodást, mint akaratukkal egyezőt jóváhagyólag írják alá. 144
Dédestapolcsány, 2015. év ……………… hó …….. nap .............................................. ................................................ Lukács László Galuska József Polgármester Sportegyesület Elnök Záradék: A támogatási megállapodást Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a ……../2015. (III.17.) határozatával jóváhagyta.
145