Konzervipari technológia I.
Üzem bemutatás.
Borsó konzerv gyártás műveleteinek ismertetése
Csemegekukorica konzervgyártás műveleteinek ismertetése
Üzem bemutatása Az első Kecskeméti Konzervgyárat 1900-ban alapította egy osztrák üzletember, Diffenbach J. Eugen, aki felismerte a Duna–Tisza közének kiváló természeti adottságait, és mezőgazdasági lehetőségeit.
A Kecskeméti Konzervgyárban az elmúlt több mint egy évszázad alatt alapvetően a zöldség és gyümölcs konzerv termékként történő feldolgozására került sor. A jó szemű osztrák üzletember felismerte azt, hogy a mezőgazdasági termék felesleg csak tartósítva hozható a későbbiek során forgalomba.
A térség konzervgyárai, így például a Nagykőrösi Konzervgyár is, melynek alapítási éve 1896 volt, kezdetben még égetett szeszt is gyártottak a konzervipari feldolgozásra alkalmatlan gyümölcsből.
Rövid ipartörténet
1948 után államosítják a konzervgyárakat, létrejön a Konzervipari Tröszt,16 konzervgyárral. A KGST-n belül a konzervipar mintegy 600-700 ezer to készárút állított elő, ennek 60-65 %a a Szovjetunió piacaira került, 5-10 %-a belföldre, és a többi úgynevezett nyugati exportra. 1965-70 között zajlik le az állami konzervipar rekonstrukciója, mely extenzív volt, a mennyiségi termelés biztosítása dominált. 30 ezer ember dolgozik a konzervipar gyáraiban. A mezőgazdasági hátteret a termelőszövetkezetek adják. Az 1980-as évek elején újabb rekonstrukciós jellegű fejlesztés az iparban, de ez már inkább intenzív jellegű: megvalósul a Hatvani Konzervgyár paradicsombesűrítő bázisa, a Kecskeméti Bébiétel üzem, és a Nagykőrösi Konzervgyárban pedig az amerikai egyrészes twist-off üveg- lapkagyártó gépsor és a Krupp német cég hegesztett dobozgyártó vonala, valamint a Budapesti Konzervgyár modern hús- és készétel üzeme is.
1990-ben megtörténik a rendszerváltás, és részben politikai, részben pedig a Szovjetunió felbomlása miatt a keleti piac gyakorlatilag elveszik: az 5 éves kertészeti egyezmény megszűnik.
Felbomlik a Konzervipari Tröszt, 1992-től privatizációs hullám, Kecskeméten megjelenik a Heinz, Nagykőrösön a Bonduelle. Új dobozgyártó cégek jönnek Magyarországra: Nagykőrösre a CMB (ma CROWN), az Impress Vaján (Nyíregyházi Konzervgyár régi telepén).
Új termelési, termeltetési politika, specializáció. A régi „szocialista” konzervgyárak 500-600 féle terméket gyártottak, de egyiket sem igazán jó minőségben! A megmaradt gyárak ma már specialisták, így a Kecskeméti Konzerv Kft. is.
A magyar állam létrehozta a Limpex csoportot, a Nyíregyházi, Hatvani, Szegedi és Nagyatádi Konzervgyárakból, mely csoport rövid időn belül tönkrement. A Budapesti Konzervgyárra alapozva német tőketulajdonosi háttérrel a Glóbus csoport is megjelenik.
1998. augusztus 17-én orosz értékesítési válság: a rubel negyedére csökken értékben a dollárhoz képest. Az orosz export leáll, a Heinz pedig kivonul Kecskemétről. A Kecskeméti Konzerv Kft. 2005-ben alakult, öt magyar magán személy tulajdonaként, hosszú és viszontagságos hét év után, melyet a Heinz kivonulása követett. A Kecskeméti Konzerv Kft. zöldségspecialista, zöldborsót és csemegekukoricát dolgoz fel, mert ezek mezőgazdasági termesztése magas szinten gépesített. A gyár kapacitása zöldborsóból mintegy 30 millió ½ kg-os konzerv, csemegekukoricából pedig 75-80 millió db. Gyártunk keverékeket is, melyek mennyisége 2-3 millió doboz. A gyár jelenlegi kapacitása összesen 55 ezer to, 9 milliárd forint termelési értékben. A termékek 95 %-a az EU piacra kerül, így Németországba, a Baltikumba, Skandináviába, Lengyelországba, de Franciaországba is.
A Kecskeméti Konzerv Kft. Minőségirányítási rendszere
Minőségirányítási rendszerünket az ISO 9001 szabvány és a tanúsított IFS és BRC minőség és élelmiszer-biztonsági irányítási követelményeknek megfelelően működtetjük. A rendszer szerves része a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer, melyet folyamatosan a szakismeretek alapján továbbfejlesztünk.
●
●
IFS (International Food Standard): német és francia piac igényli a Nemzetközi Élelmiszer Szabvány tanúsítását. BRC (Global Standard for Food Safety): angol piac igényli az Átfogó Élelmiszer Szabvány tanúsítását.
A Kecskeméti Konzerv Kft. két fő terméke a zöldborsó és csemege kukorica konzerv. A minőség biztosítása céljából elsőrendű a technológiai fegyelem betartása és a tervszerűen elvégzett gyártásközi, késztermék ellenőrzések.
Mivel a termékeink 95 %-a nyugati piacra kerül, a vonatkozó hazai és EU-s rendeletek mellett a nyugati vevőink által kapott termék specifikációjának is meg kell, hogy feleljünk. A követelmények rövid áttekintése termékenként: Zöldborsó Nyersárú átvételnél két fontos kritériumnak kell megfelelnünk: Zsengeség, amit Fo-ban fejezünk ki. A minta roncsolásához szükséges erőt mérjük Finométerrel. I. o. 45-63 Fo; Tendero mértékegységben kifejezve: 126-180 To Átszámítási képlet: To=3(Fo-3) Osztályozottság: A nyers zöldborsószemeket szemnagyság szerint osztályozzuk, s a frakciónként mért %-ban kifejezett eredmény megmutatja, melyik vonalon milyen osztályba sorolva lehet legyártani a beérkezett borsót.
A táblázat összefoglalóan mutatja a zöldborsó osztályozottságához tartozó Tendero és szemtömeg előírásait.
Megnevezés Extra fein Sehr fein Fein Osztályozatlan
Szemnagyság mm < 7,5 7,5-8,2 8,2-9,3 > 9,3
Tendero To < 130 110-130 140-155
250 db szemtömeg g 55-60 80-85 90-110
A szemtömeg ellenőrzése, késztermék minősítésekor történik, s ennek mértéke nagymértékben függ az adott év időjárásától, s a borsó fajtájától. Így ez az előírás nem minden évben teljesíthető.
Csemege kukorica Nyersárú átvételnél minőség szempontjából fontos kritérium: ●
Érettség: Nedvesség tartalomban meghatározva a nyers csemege kukorica érettségi fokának mércéje.
A nedvesség tartalom a következő határértékek között megfelelő: Érés csoport
Fajták
Nedvességtartalom %
Közép-korai
Spirit, Boston, Prelude, Puma
68-73
Közép-érésű
Royalty, Jumbo, Enterprise
67-71
Közép-korai
Noa, GSS 1477
76-79
Közép-érésű
GSS 8529, Shinerock,
75-78
Normál édes
Szuper édes
Dessert R78, Dessert 82
Vállalatunk ez évi tevékenysége számokban
Zöldborsó vetésterülete 1077 ha, ez 5,86 to/ha termésátlaggal számolva 6314 to nyersanyagnak felel meg. A szerződött mennyiség 84 %-a úgynevezett apró szemű borsó. Ennek kg-onkénti ára 105110 Ft/kg+ ÁFA. A nagy szemű borsó ára 90-97 Ft/kg+ÁFA. A terület 13,5 %-a öntözetlen.
Csemege kukorica vetésterülete 3210 ha,16,81 to/ha termésátlaggal számolva ez 53 975 to. Normál édes kukorica 30,75 % Szuper édes kukorica 69,25 %
A normál édes ára 48 Ft/kg+ÁFA, A szuper édes ára 51,5 Ft/kg+ÁFA
A szerződött terület 24,1 %-a öntözetlen. Mindkét nyersanyagra vonatkozóan az árak tartalmazzák a telephelyre való beszállítást is.
2013-ban Magyarországon a csemege kukorica vetésterület mintegy 10 %-át a Kecskeméti Konzerv Kft. takarította be, illetve dolgozta fel, a borsóból a vetésterület részesedési aránya mintegy 8 %.
Csemegekukorica vetésterület Magyarország,ha
Kelet- Európa csemegekukorica termelése 2004-2013, ha
Magyarország Szerbia Lengyelország Ukrajna Szlovákia Moldova Oroszország Összesen
2004
2013
30000 2500 2000 1800 1600 900 0 38800
34000 2500 4800 5000 1200 2500 3000 53000
Magyar csemegekukorica konzerv export Mennyiség és átlag ár 2008-2013
1000 tonna US $ / kg
%
2008
136
1,42
100
2009
122
1,39
98
2010
140
1,26
88
2011
128
1,36
96
2012
136
1,31
92
2013*
61
1,35
95
* 2013 május 31- ig
Korai fajták Normálédes Spirit Starshine
Szuperédes Sweetstar
Classification: PUBLIC
Középkorai fajták Normálédes Boston GH 2042
Szuperédes GSS 5649 GSS 1477 Sindon
Classification: PUBLIC
Hosszú tenyészidejű fajták Normálédes GH 6462 GH 5704 Bonus
Classification: PUBLIC
Hosszú tenyészidejű fajták
Szuperédes GSS 8529 GSS 1453 Overland Shinerock
Classification: PUBLIC
Zöldborsó vetésterület Magyarország,ha 25000
21000
20000 19000
19000
18000
18000
18000
18000 18000
17000 16500 16000 15270 15000
15000
15000 14500
14500 14000
14000 13000
11650
12000
10000 9100
5000
19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06 20 07 20 08 20 09 20 10 20 11 20 12 20 13
0
A zöldborsó konzerv gyártás műveletei és gépei Előkészítő vonal A nyersanyag borsószem formájában teherautón érkezik be. 1. Tehergépkocsi ürítése, garatba 2. Garatból való adagolás 3. Veszteségmentes elevátorral történő szállítás 4. Légszelektálás 5. Kőleválasztás 6. Darabos áru szivattyúval történő vizes szállítás (10:1 víz, borsó arány) 7. Osztályozás hengeres osztályozón 8. Darabos áru szivattyúval történő termékszállítás az üzembe
Gyártó üzem 9. Flotációs mosás (víznél nehezebb és könnyebb szennyeződések leválasztása) 10. Légszelektálás 11. Előfőzés csigás előfőzőn (tartózkodási idő, hőmérséklet) 12. Kézi válogatás 13. Fémdetektor 14. Töltés 15. Zárás 16. Hőkezelés (Folyamatos működésű Hunisteren) 17. Palettázás, raklapra rakás 18. Kész egységrakomány fóliázása 19. Raktárba szállítás 20. Raktározás, tárolás
Csemege kukorica konzerv gyártás gépei és műveletei
Előkészítő vonal A nyersanyag kukoricacső formájában érkezik be zöld csuhé takaró levéllel. 1. Tehergépkocsi ürítése garatba 2. Szállítószalagos továbbítás, áruelosztás 3. Fosztás (Zöld csuhé levelek eltávolítása) 4. Morzsolás (Csemegekukorica szemek csutkáról történő levágása) 5. Elevátoros szállítás vizes adagoló tartályba 6. Gravitációs adagolás vízzel, az üzembe
Üzem 7. Flotációs mosás 8. Légszelektálás 9. Színszerinti osztályozás 10. Kézi válogatás, ellenőrzése 11. Fémdetektor 12. Elevátoros szállítás, adagolás 13. Töltés
14. Zárás 15. Hőkezelés (Hunisteren) 16. Palettázás, raklapra rakás 17. Kész egységrakomány fóliázása 18. Raktárba történő szállítás 19. Raktározás, tárolás.
Csomagoló vonal 1. Depalettázás 2. Vákuumos ellenőrzés, detektálás 3. Tintasugaras jelölés 4. Címkézés 5. Egységcsomag képzés (Fóliás, vagy tálcás) 6. Palettázás (Négyszög keresztmetszetű csomagok) 7. Egységcsomag fóliázás, rögzítése 8. Késztermék raktárba való kiszállítás
Néhány műveletet részletezve
Légszelektálás
Az ülepedés modellezése
Flotációs mosó metszete
Doboz zárás kivitelezése
A zárási korc méretei
Hunister OHS felépítése
Nyomás és hőmérséklet alakulása az OHS-ben
Késztermékeink
Köszönöm figyelmüket !