Pilinszky János Budapest -u.o.) A XX. századi magyar költészet legellentmondásosabb alakja. Katolikus-egzisztencialista Humanista-az emberi szenvedés és bűnök legtragikusabb ábrázolója (1921-1981.
Családi háttér Értelmiségi családban született Budapesten. Édesapja, Pilinszky János mérnök és jogász volt. Harcolt az első világháborúban, majd annak befejeztével egy budapesti postán helyezkedett el. Posta-főfelügyelőként halt meg gyomorfekélyben, 1937-ben. Édesanyja, Baitz Veronika is a postán dolgozott, és önkéntes ápolónőként vett rész a háborúban. Tanulmányok A Cukor utcai elemi iskolában (1927–1931) kezdte tanulmányait, majd a budapesti piarista gimnáziumban (1931–1939) folytatta. Ott érettségizett 1939-ben. A középiskola befejeztével a budapesti tudományegyetemen a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar–olasz–művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett. (Diplomamunkája megsemmisült a bombázásban.) Tizenéves korában azután egy másik alkati adottságával szembesült. (Erről Ingrid Ficheux-nek vallott) Sokáig gondolataiban – tehát csak a vonzalom szintjén – a férfiak érdekelték. Hat-nyolc éven át szerelmes volt egy férfiba, aki nem is tudott róla. E homoerotikus vonzalom azonban kínzó ellentétbe került vallásosságával,
Később voltak női kapcsolatai (pl. Ruzsa Krisztina táncosnővel, akit feleségül is akart venni) és szerelmei (Asbóth Erzsébet) A Sapientia Főiskola épülete (eredetileg a budapesti piarista gimnázium és rendház) Amerikai légitámadás Budapest ellen 1944. Bombázás után…
Költői indulása Első versei 1938–1939-ben jeltek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941–1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. Háborús élményei 1944 novemberében behívták katonának. 1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. Erőltetett menet A táborlakók A habrbachi templom A háború után 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába.
1
1946–1948-ban
az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz. A Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947–1948-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. A 27 éves Pilinszky (Zubor Sándor rajza) Az 50 –es évek 1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe. Verses meséi: A naphajú királyleány; A madár és a leány; Aranymadár; Ének a kőszívű királyról; A nap születése; Kalandozás a tükörben; Ég és föld gyermeke 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna színésznőt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.)
A forradalom utáni évek 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott. 1970 -ben A versírás vége Nővérének 1975-ös öngyilkossága is talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheaux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. Május 27-én este épp az ügyeletes orvossal viccelődött, amikor egyszer csak felnevetett, és meghalt. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Temetése a Kádár – rendszer elleni tüntetéssé vált. A III/3 –as ügyosztály jelentéseket készített a résztvevőkről. Pilinszky és Jutta Pilinszky egyik utolsó képe
2
Költészete Pilinszky költészetében három korszakot különböztetünk meg: 1. az egzisztencializmussal rokon világkép (Trapéz és korlát) 2. a megváltatlan ember tragikuma (Harmadnapon, Nagyvárosi ikonok), 3. a megváltott ember üdvözülésének gondolat hatja át (Szálkák, Végkifejlet, Kráter). Alapélményei A gyermekkori vakációkat a nagynénje által vezetett leányátnevelő intézetben töltötte. Itt tanulta meg a minden emberi jelenséggel szembeni alázatot és megértést. A koncentrációs tábor élménye szintén meghatározta líráját. „a század botrányának” nevezte a megsemmisítő táborok létrejöttét. Egész életében nem szabadult ettől az élménytől. Önmeghatározása szerint: „Én költő vagyok ÉS katolikus”. Különválasztja a művészetet a hitbeli-vallási meggyőződéstől. Legfőbb témakörei - a bűn, a szenvedés, a megváltás - egyúttal a dogmatika és az üdvtörténet problémái is. 1. korszaka egzisztencializmus, az ember tragikus világba vetettségének gondolata. Nagy erővel hat rá Simone Weil bölcselete. A filozófusnő elveti a legfőbb kérdésekre eddig adott válaszokat, félresöpri a filozófiatörténetet, s újra felteszi a legalapvetőbb kérdéseket. Ez a „szent naivitás” ragadja meg Pilinszkyt. Nagy hatással van Pilinszkyre Dosztojevszkij világa, elsősorban az orosz író istenkeresőpokoljáró hősei. Zoszima sztarec, Aljosa Karamazov alakján kívül az Ördögök hőse, Sztavrogin bukkan fel többször verseiben. Simone Weil Dosztojevszkij Az Újszövetségből különösen a szenvedéstörténet, a Jelenések könyve és a példabeszédek ragadják meg. „Minden igazi mű a tékozló fiú történetének megismétlése” - vallotta. Költészetének hatása részben nyelvének rendkívüli tömörségével, s ebből fakadó művészi erővel magyarázható. A
nyelv mint filozófiai és művészi probléma a XX. században került előtérbe. társadalmi-politikai oka George Steiner szerint: „az a nyelv, mely képes volt közvetíteni és hitelesíteni az embertelenséget, az szükségképpen kompromittálódott és alkalmatlan az ellenkezője hirdetésére.” Adorno szerint „Auschwitz után nem lehet verset írni.” A század költészetében a nyelvprobléma kihívására két válasz születik. Az egyik a locsogás, pl. a posztmodern szövegalkotásban, a másik a költészetnek a csönd, az elhallgatás felé való közelítése, mely Pilinszky líráját is jellemzi. Ennek
3
2. korszak A megváltatlan ember tragikuma, a krisztusi szenvedéstörténet és a lágerélmény egymásba játszása 1959. - Harmadnapon; 1970. - Nagyvárosi ikonok.) 3. korszak A megváltott ember gondolata hatja át utolsó korszakát, mely egyúttal katolicizmusának felerősödését is jelenti. (1972. - Szálkák; 1974. - Végkifejlet; 1976. - Kráter) „A Szálkák versei lávaömlésszerűen születtek, saját vallomása szerint két vagy három hét alatt írta meg őket, míg az egész előző életmű több mint húsz esztendő termése. Az 1971 után írt versek töredékesen kihallgatott monológok benyomását keltik, naplószerűek, pillanatnyi lét- és közérzethíradások. A Szálkák költészete az Isten nélkül maradt evilág ürességéről szól. A Végkifejlet versei sűrített belső történéseket, szimbolikus jeleneteket rögzítenek. Míg a korábbi, második korszakot a megváltatlan ember tragikuma, a harmadikat a megváltott ember üdvözülésének gondolata hatja át.” (Veres András) A francia fogoly kézirata
Az Apokrif (1956) Pilinszky-világkép nagy, összefoglaló verse. Az atomhalál képei keverednek a lágerversekből ismert motívumokkal, az individuum kozmikus magányának képeivel a kései József Attila hangját is idézi. A második rész szervező gondolata a tékozló fiú példázatára épül, egyszerre a hazatérés reményét és reménytelenségét sugallva. Ugyanitt bukkan föl az emberi kommunikáció lehetetlenségének problémaköre, a szó, a beszéd elégtelensége. A harmadik egység Isten és ember viszonyával foglalkozik talányosan. Egyszerre értelmezhető elidegenedett kapcsolatként, passzív viszonyként, ugyanakkor a sor elejére vetett állítmány a kapcsolatra utal. A
Leghíresebb versek Harbach 1944 Francia fogoly Ravensbrücki passió Harmadnapon Apokrif Jelenések VIII.7. Négysoros
4
Kötetei Trapéz és korlát (1946) Aranymadár (1957) Harmadnapon (1959) Rekviem (1964) Nagyvárosi ikonok (1970) Szálkák (1972) Végkifejlet (1974) A nap születése (1974) Tér és kapcsolat (1975) Kráter (1976) Beszélgetések Sheryl Suttonnal (1977) Válogatott művei (1978) Díjak Baumgarten-díj (1947) József Attila-díj (1971) Kossuth-díj (1980)
5
