Család-és helytörténet Kapás Andrea (KAATAAT.KEFO) óvodapedagógus, 2.évfolyam
A ceglédi Dienes család története A család a családfa tanúsága és a nemesi levél predikátuma szerint Nemesnépről származik. Ez ma egy kis, pár száz fős település Dél-Zalában. Anyai nagyapám édesanyja járt már ott, elmondása szerint gyönyörű hely. 1997-ben járt Nemesnépen az egyik családtagom, aki találkozott még a faluban élő Dienesekkel. A temetőben sok Dienes feliratú síremlék van, viszont a ma élők (állítólag a második világháború után) Dénesre változtatták meg a nevüket. Ezek az emberek kedvesen fogadták családtagomat, szinte rég nem látott rokonként kezelték. Ez a vidék határőrvidék volt, az itt élőknek az Árpád-kortól ugyanaz a határőrzés volt a feladatuk, mint például a székelységnek, innen erednek a nemesi előjogok.
Nemesnép címere
Dienes Mihály, dédnagyapám Anyai nagyapám a ceglédi Református elemi iskolába járt 5 osztályt, innen ment a gimnázium első osztályába. Elmondása szerint a magyartanár feltett egy kérdést, és aki megválaszolta, az magyarból mindig jeles bizonyítványt kapott nála. Ő megválaszolta, de a tanár úr nem váltotta be az ígéretét, mivel csapnivaló volt dédnagyapám helyesírása. Édesapjával elment Szarvasra, a Magyar Királyi Tessedik Sámuel Középfokú Tanintézetbe. Itt gazdálkodónak tanult, szeretett ide járni.
Első évben műhelygyakorlaton voltak heti beosztásban a gazdaságban, második évben a baromfitelepen, a harmadik évben pedig szarvasmarha istállóban végeztek takarmányozást. Negyedik évben irányítaniuk kellett a gazdaságot heti beosztásban. Igazán meg kellett tanulniuk a gazdálkodás csínját-bínját. Az iskola félasztalnyi nagyságú képesítő bizonyítványt adott az érettségi után. 1937-ben érettségizett le, majd az édesapja mellett dolgozott a tanyán. 1938 telén elvégezte Pesten a fémipari technikumban rendezett mezőgazdasági-gépkezelői tanfolyamot. Bizonyítványt szerzett, és 1938 nyarán a saját gabona elcséplése után kiment más gazda gabonájának elcséplésére is. A bérösszeg a csépelt gabona 10%-a volt. A saját földjüket traktorral munkálták, de volt azért nyolc pár lovuk, két-három csikójuk, 12 tehenük és még jó pár aprójószáguk. Mindeközben a háború küszöbén
álltak.
1940.
december
2-án
behívtak
katonának.
A ceglédi huszárokhoz vonult, és elosztásnál a huszár
üteghez,
a
tüzérekhez
került.
Délvidék
visszaszerzésében, mint megszálló egység vettek részt. Sok bajuk volt a csetnikekkel, mivel azok piros fejű kénes gyufát dugtak a gabonakévébe. Ez bekerült a cséplőgép dobjába, és lángra kapott. A nagy melegben nehéz volt eloltani
a
tüzet.
1941
telén,
Hajmáskéren volt
hadapródiskolában, a bemérők beosztásába került. 1942 nyarán a huszár osztályt lehelyezték Szabadkára, így oda került. 1942 őszén, két év katonai idő letelvén készült a leszerelésre, de jött egy hadügyi rendelet, és a szolgálati időt felemelték 3 évre.
A harmadik év kezdetén kinevezték anyai nagyapám csapatát zászlóssá, így mint tisztjelölt szolgált tovább. Jó zsoldot kapott, havi 250 pengőt. 1943 őszén nagygyakorlatra mentek Szilágyságba. Közben Olaszországban Mussolinit elfogták, majd a németek kiszabadították, de Olaszország félig elbukott. Mindezek miatt a nagygyakorlat befejeződött. A tábornok mellé összekötő tisztnek jelölték ki, majd elutaztak autóval Nagyváradra. Mivel letelt a 3 év, így visszautazott Szabadkára, majd visszatért Ceglédre. 1944 márciusában a németek lerohanták az országot. Két hét múlva megkapta a sasos behívót, és visszautazott Szabadkára. Május elején kivagoníroztak Körösgyéres faluba. Az iskolában találkozott a feleségével, a dédnagymamámmal. 1944. május 12-től 1944. június 15-ig voltak Gyéresen. Majd Ceglédre ment, ahol nagy öröm fogadta, de vissza kellett mennie
a határra, ahol
harcoltak az oroszokkal, és lassan hátráltak Pest felé. 1944. október 20-án eskütételt tettek Szálasira.
1944 decemberében meglátogatta Pesten dédnagymamámat, majd december 24-én az egész tüzérosztály Budára vonult, Budapestet
körülzárták
az
oroszok.
A
tüzelőállás a Duna-parton volt, a szállásuk pedig egy bérpalota első, második emelete volt. Pestről a tüzelőállást átvitték Budára, a Vérmező északi részére. A felmentésben reménykedtek, de az késett. Így telt az idő február 12-ig. A német egység kitört a gyűrűből február 11-én éjjel, nem tartottak velük, így fogságba estek. A kitörési úton hajtották őket, járművel széttaposott holttesteken át. Egyik alkalommal körbe állították őket, és mindenki azt hitte, hogy kivégzik őket. De nem ez történt. Egy kistermetű zsidó gépéus (szovjet katonai rendőr) nézte őket végig, valakit keresett, de nem találta meg. Majd továbbmentek Sóskútig. Sokan megszöktek, de a dédnagypapám maradt. A lába teli volt vízhólyaggal, alig bírt menni. Minden fegyverét elvették. A falvakban, amikor hajtották őket, a népek kerítés belső oldaláról figyelték őket, és kosárból öntötték feléjük a feldarabolt kenyeret, amit felszedtek a sárból. Kiskunfélegyházáig hajtották őket. Itt, az elszállásolás előtt, papírszeletre írva, az ácsorgás helyén hagyva tudtak csak a hozzátartozóiknak üzenni. Majd az iskolába vitték őket, a dédnagypapám a tanítóképző internátusába került. Itt az oroszok fertőtlenítették őket a tetvek ellen. A fölösleges szőrt lenyírták, meleg vízben és lavórban tudtak
mosdani. A ruháikat szárazgőzben fertőtlenítették. Szeged, majd a Maros vonalán Brassónak vitték őket tovább. Brassó után Ploesti, majd Fogsániban voltak. Innen nem vitték tovább őket. Felszólították őket, hogy aki nem érzi jól magát, az lépjen ki. Anyai nagypapám kilépett, mert érezte, hogy lázas. Elvitték egy német orvoshoz, aki megmérte a lázát, ami elég magas volt, majd a torkát is megvizsgálta, és felkiáltott, hogy difterit (torokgyík), és szaladt kezet mosni. Így bekerült a hatosba. Azért hívták így ezt a lágert, mert a bekerült 10 ember közül 6-an a közös meszes sírgödörbe ment. A dédnagyapám a négy között maradt. Gyógyszerek nélkül átvészelte a betegséget. Szeptember 4-én jött a parancs, hogy a járóképes betegek iratkozzanak fel, így szeptember 6-án már a Kárpátokban voltak, majd 10-én már Cegléden volt, a tanyájukon. A család többi tagja is hazakerült. A háború jól tönkre tett mindent. Az oroszok az összes akácfájukat kidarabolták, maradt egy rossz sánta lovuk, és két tehenük. A teheneket járomba fogták, elé a sánta lovat rakták. Aztán kapott két ökröt, két lovat. Mindeközben a dédnagymamám az álmosdi nagynénje révén a római katolikus egyház útján megkereste dédnagyapámat, hogy él-e még. Ezután folytatták a levelezést. Aratás után az elértéktelenedett pengőt a forint váltotta fel, amely értékálló lett. Augusztus végén elment Váradra, megkereste dédnagyanyámat, majd megkérte a kezét. A szüleivel laktak együtt a tanyán. 1949-ben megszületett első gyermekük, Anna. Majd 1953ban megszületett második gyermekük, László. Dédnagyapám édesanyja sokat segített a gyerekek nevelésében, istápolásában, amíg anyai nagymamám sokszor estig helyettesített gyógypedagógiai iskolában, hogy mind a hatan meg tudjanak élni. 1962-ben töltötte be édesapja a 77-ik évét, és ennek örömére a család összegyűlt. Dédnagyapám édesapja sokat tevékenykedett, mindig volt feles földje, amit művelt, és szabadidőben
sokat
segített
a
dédnagyapám
neki.
Édesanyja vezette a háztartást, sokszor a semmiből csinált finom ebédet. 1971-1975 között sokan meghaltak a családban. Ezek után nagyot fordult a világ. Megszűnt a kommunizmus, az orosz katonaság elhagyta az országot, és megkezdődött
a
privatizáció
és
a
kártalanítás.
Kártalanították a hadifogság, majd a katonaság miatt, majd az elvett földeket, és javakat is kártalanították. Sok minden nem úgy lett, ahogy kellett volna. Dédnagyapám földje nem került vissza, mivel az állami gazdaság, ami rátelepedett, nem jelölte kárpótlásra. A tanyát, amit nagyapja épített, és édesapja fejlesztett, 2 millió forintért adta volna át. Próbált a dédnagyapám kölcsönt kérni a tanya megvételére, de nem sikerült, így maradt minden úgy, ahogy volt. Kárpótlásként kárpótlási jegyet
kapott, és kárpótlási utalványt. A kárpótlási utalványon csak földet lehetett venni. A kárpótlási jegyen minden mást lehetett, amit az állam felkínált.
1990-ben volt az új országgyűlési képviselő választás, ahol több párt indulhatott. Ezt a ciklust a Magyar Demokrata Fórum nyerte meg, Antall József lett a miniszterelnök. Az ő kormányzása alatt megszűnt a varsói szerződés, és mentek haza az oroszok. Ő hozta a kárpótlást is. Meghalt 1993-ban. 1995-ben volt az új választás, ezen a kommunistákból lett Magyar Szocialista Párt nyert, Horn Gyula lett a miniszterelnök, aki a kárpótlást csendben hátráltatta. Így a Dienes birtok állami gazdaság maradt. A szocialisták uralma alatt szépen befejeződött a föld kárpótlása, nem úgy a zsidóság kárpótlása. Ezek szerint a Dienes birtokból és a mellette lévő kúpai földből 23 és fél hektár földterületet vett meg kárpótlásból. Kárpótlási jegyért Törtelen vett földet, majd erdőrészt Cegléden. A megmaradt kárpótlási jegyen, Pannon váltó és Édász részvényeket vettek. Elmondása szerint lázas tevékenység volt ez az időszak. Az 1998-as választáson a FIDESZ Magyar Polgári Párt nyert. Így a Magyar Szocialista Párt kibukott a hatalomból. Ezek után csendesen éltek/élnek a ceglédi lakásunkban.
Dédnagyapámék tanyája egy kis erdő mellett helyezkedett el, Ceglédtől pár kilóméterre. Eleinte ideiglenes, nyári szállásnak húzták föl a falakat, de mivel a gazdálkodási forma megváltozott, így kiköltöztek a városból. A szüleivel laktak itt, ahol együtt tevékenykedtek. Sok háziállatuk volt, sokat gazdálkodtak, főleg traktorral. Csendes, jól megközelíthető hely volt. Sokat játszottak az erdőben, az állatok legeltetése is jó elfoglaltság volt. A városba csak vásárolni jártak be, napjaik nagy részét a tanyán töltötték. A fürdést úgy oldották meg, hogy a kútról vittek be a házba vizet, azt megmelegítették, majd azt egy lavórba öntötték. Mivel ezt a tanyát elvették tőlük, így beköltöztek Ceglédre, a Teleki utcába. Csendes, nyugodt környék volt. A szomszédokkal jó viszonyban voltak, nem volt forgalom. Ahol ma emeletes házak vannak, ott akkoriban kis utcák helyezkedtek el. Az emberek többségének általánosságban polgári típusú házaik voltak. Az 1970-es években már központi fűtés volt a házukban, a víz is be volt vezetve, de ez nem volt mindennapi, hiszen sokaknak nem adatott meg ez a lehetőség. Ahogy elkezdődött a városiasodás, vele ellentétes törekvés is érvényesült. A vidékeket is be akarták vinni a városokba, Csemőt közelebb akarták hozni Ceglédhez. Sokan ellenezték ezt, hiszen szerettek kirándulni az erdőben, sétálni a falvakban.
Anyai nagymamám:
Kérdéseim: Hova jártál iskolába? Milyen volt az iskola? Milyen volt a háború? Mi volt a szereped? Mik történtek az 1990-es években? Mi volt az 1970-es években Cegléden? Milyen volt otthon?
Forrás: Családi találkozó 2000.
