BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL
Ezen az oldalon tájékoztatást szeretnénk adni Önöknek a kerület egyes területeinek közbiztonsági helyzetéről, a körzetekért felelős körzeti megbízottakról. A kerület körzetbeosztás szerinti térképét szintén megtalálják a honlapon. Általános tájékoztató A kerületben a lakosságot közvetlenül érintő jellemző bűncselekmények a következők: betöréses lopás, lopás, gépkocsi lopás, gépkocsi feltörés, rablás garázdaság, rongálás. Ezeket összefoglalón közterületi bűncselekményekként kezeljük. A körzetek leírásánál a jellemző bűncselekményeket jelöljük. Melyek a jellemző elkövetési magatartások és mit tehetnek Önök ennek megelőzésére? Betöréses lopás. A panelházakban – de igaz ez az egyéb lakásokra, házakra is - a betörések megelőzésére a legjobb megelőzési módszer, ha a lépcsőházakba kamerákat szerelnek fel, több ponton záródó ajtókat, riasztó rendszereket építenek be. Fontos, hogy a lépcsőház ajtaját zárva tartsuk, illetve ne engedjünk be idegent a kaputelefonon keresztül csak azért, mert pl. szórólapot hozott. Fokozottabban kell ügyelni az erkély- és teraszajtók biztonságára is. A besurranásos lopások is megelőzhetőek, ha a lakástulajdonosok nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a lakások ajtaját, ablakait zárják. Trükkös lopások esetében a bűncselekmények nagy részének bekövetkeztét a sértettek maguk megakadályozhatnák azzal, hogy ha körültekintőbben, és megfontoltabban járnának el és idegeneket nem engednek be a lakásba. A hívatlan, előre be nem jelentett, ismeretlen személyektől minden esetben kérjünk igazolványt. A lakásba csak akkor engedjük be őket, ha már teljesen megbizonyosodtak kilétükről. Ezek a személyek jellemzően valamilyen közszolgáltatást végző cég (Elektromos művek, vízművek, polgármesteri hivatal stb.) alkalmazottjának adják ki magukat. Egy egyszerű a bejárati ajtóra szerelhető lánccal könnyedén megelőzhető az is, hogy idegenek a lakásba benyomuljanak. A gépjármű-eltulajdonítások során leggyakrabban utcáról tulajdonítanak el olyan gépjárműveket az elkövetők, melyek általában csak az alap biztonsági felszereléssel vannak ellátva. Manapság sajnos a gyárilag beépített védelmi rendszerek a gyakorlott tolvajok számára nem jelentenek akadályt. Az egyik védekezési mód lehet, ha a gépkocsiba további indításgátló, lopás gátló (váltózár, kormányzár, stb.) technológiákat szereltetnek. A gépkocsi feltöréseknél az esetek meghatározó részében igaz a mondás: alkalom szüli a tolvajt, hiszen a jól látható helyen, elöl hagyott értékek (különböző tárgyak) hamar felkeltik az elkövetők figyelmét. Megszívelendő tanács, hogy ne hagyjanak semmit (táska, ruha stb.) az autóban szem előtt. Ne hagyják az autóban még a GPS tartóját sem. Ablakbetörés ellen hatékony védelmet jelenthet még az ablakok fóliáztatása is. Gépkocsi rongálások ellen sajnos nem nagyon lehet védekezni. Tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az események, akkor következnek be, amikor vitában állnak egy szomszéddal, esetleg tilosban állnak meg, vagy olyan helyen parkolnak, ahol zavarják a gyalogos forgalmat. Ezt elkerülendő, célszerű szabályosan és a kijelölt parkolóhelyeken megállni.
A körzeti megbízotti körzetek jellemzői
I.
Körzeti megbízotti körzet
Bukva Zoltán r. főtörzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Szépvölgyi út- Lajos utca- Pacsirtamező utca- Flórián tér - Tavasz utca - Duna part Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
II.
Körzeti megbízotti körzet
Németh János r. zászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Bécsi út – Kiscelli utca - Pacsirtamező utca – Lajos utca – Szépvölgyi út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
III.
Körzeti megbízotti körzet
Décsi Gábor r. zászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Bécsi út – Vörösvári út – Flórián tér – Pacsirtamező utca – Kiscelli utca Jellemző bűncselekmények: Rablás, betöréses lopás, trükkös lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
IV.
Körzeti megbízotti körzet
Papolczi István r. törzsőrmester Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Szentendrei út - Bogdáni út – Hévízi út – Vörösvári út – Flórián tér Jellemző bűncselekmények: Rablás, betöréses lopás, trükkös lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
V.
Körzeti megbízotti körzet
Zöld Tímea r. főtörzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Keled utca – Kunigunda útja – Kazal utca – Huszti út – Hévízi út – Vörösvári út – Bécsi út – Pomázi út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás).
VI.
Körzeti megbízotti körzet
Harangi Tibor r. főtörzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Keled utca – Szentendrei út – Bogdáni út – Hévízi út – Kazal utca – Huszti út – Kunigunda útja Jellemző bűncselekmények: Gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
VII.
Körzeti megbízotti körzet
Kovács András r. törzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Keled utca – Gázgyár utca – Duna part – Óbudai sziget – Duna part – Tavasz utca – Flórián tér – Szentendrei út Jellemző bűncselekmények: Rablás, betöréses lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás. VIII. Körzeti megbízotti körzet Barta János r. törzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Szépvölgyi út – Hármashatár-hegyi út – Remetehegyi árok – Perényi út – Bécsi út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
IX.
Körzeti megbízotti körzet
Laczkó János r. főtörzsőrmester Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Harsány lejtő – Jablonka lejtő – Jablonka út – Testvérhegyi lejtő – Kubik utca – Bécsi út – Hármashatár-hegyi út – Remetehegyi árok – Perényi út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás, gépjármű feltörés.
Körzeti megbízotti körzet
X.
Bíró István r. főtörzsőrmester Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Kerülethatár – Bécsi út – Kubik utca – Testvérhegyi lejtő – Jablonka út – Jablonka lejtő – Harsány lejtő Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás.
XI.
Körzeti megbízotti körzet
Galda Norbert r. törzsőrmester Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Kerülethatár – Kőpor utca – Ürömhegyi lejtő – Aranyhegyi út – Pomázi út – Bécsi út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás.
XII.
Körzeti megbízotti körzet
Krakkai Zoltán r. főtörzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Mátyás király út – Ürömi út – Kerülethatár – Kőpor utca – Ürömhegyi lejtő – Pusztakúti út – Határ úr – Rákóczi utca Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás.
XIII. Körzeti megbízotti körzet Buri László r. főtörzsőrmester Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Határ úr – Szentendrei út – Vonat utca – Aranyhegyi út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás.
XIV. Körzeti megbízotti körzet Koós László r. törzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Rákóczi utca – Mátyás király út – Duna part – Rozgonyi Piroska utca – Szentendrei út Jellemző bűncselekmények: Rablás, betöréses lopás, gépjármű lopás.
XV.
Körzeti megbízotti körzet
Molnár László r. törzszászlós Elérhető: a kapitányságon keresztül Telefon: 430-47-12 E-mail: Körzethatárok: Rozgonyi Piroska utca – Duna part – Pók utca – Szentendrei út Jellemző bűncselekmények: Betöréses lopás, gépjármű lopás, gépjármű feltörés, gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszámlopás), gépkocsi rongálás.
XVI. Körzeti megbízotti körzet Schottner András r. törzsőrmester Elérhető: a Békásmegyeri Rendőrőrsön keresztül Telefon: 243-25-11 E-mail: Körzethatárok: Kerülethatár – Duna part – Bálint György utca – Ország út Jellemző bűncselekmények: Ebben a körzetben a térfigyelő kameráknak és a hozzá tartozó járőröknek köszönhetően nem túl gyakoriak a bűncselekmények.
XVII. Körzeti megbízotti körzet Bagi Róbert r. törzszászlós Elérhető: a Békásmegyeri Rendőrőrsön keresztül Telefon: 243-25-11 E-mail: Körzethatárok: Bálint György utca – Ország út – Juhász Gyula utca – Hímző utca – Pünkösdfürdő utca – Duna part Jellemző bűncselekmények: Ebben a körzetben a térfigyelő kameráknak és a hozzá tartozó járőröknek köszönhetően nem túl gyakoriak a bűncselekmények. A legjellemzőbb a gépkocsiról lopás (leggyakrabban rendszám).
XVIII. Körzeti megbízotti körzet Máj Csaba r. főtörzszászlós Elérhető: a Békásmegyeri Rendőrőrsön keresztül Telefon: 243-25-11 E-mail: Körzethatárok: Juhász Gyula utca – Hímző utca – Pünkösdfürdő utca – Duna part – Mátyás király út – Batthyány utca – Pünkösdfürdő utca – Ország út Jellemző bűncselekmények: Ebben a körzetben a térfigyelő kameráknak és a hozzá tartozó járőröknek köszönhetően nem túl gyakoriak a bűncselekmények. A leggyakoribb a trükkös lopás és gépkocsi feltörés.
XIX. Körzeti megbízotti körzet Kovács Anita r. törzsőrmester Elérhető: a Békásmegyeri Rendőrőrsön keresztül Telefon: 243-25-11 E-mail: Körzethatárok: Árok utca – Kőbánya utca – Ezüsthegy utca – Táncsics Mihály utca – Ország út – Kerülethatár Jellemző bűncselekmények: Ebben a körzetben a térfigyelő kameráknak és a hozzá tartozó járőröknek köszönhetően nem túl gyakoriak a bűncselekmények.
XX.
Körzeti megbízotti körzet
jelenleg betöltetlen Elérhető: a Békásmegyeri Rendőrőrsön keresztül Telefon: 243-25-11 E-mail: Körzethatárok: Ezüsthegy utca – Hollós Korvin Lajos utca – Ország út – Táncsics Mihály utca – Ezüsthegy utca Jellemző bűncselekmények: Ebben a körzetben a térfigyelő kameráknak és a hozzá tartozó járőröknek köszönhetően nem túl gyakoriak a bűncselekmények. A leggyakoribb a trükkös lopás.
XXI. Körzeti megbízotti körzet Jópeti Dániel r. törzsőrmester Elérhető: a Békásmegyeri Rendőrőrsön keresztül Telefon: 243-25-11 E-mail: Körzethatárok: Árok utca – Kőbánya utca – Hollós Korvin Lajos utca – Batthyány utca – Mátyás király út – Ürömi út – Kerülethatár Jellemző bűncselekmények: Ebben a körzetben a térfigyelő kameráknak és a hozzá tartozó járőröknek köszönhetően nem túl gyakoriak a bűncselekmények. A leggyakoribb a betöréses lopás.