Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere
Előterjesztés
a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásához kapcsolódó behajthatatlan követelések kivezetéséről
I. Tartalmi összefoglaló
A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (továbbiakban: Vagyonkezelő) kezelésében lévő önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségek hátralékainak folyamatos felülvizsgálata során megállapításra került, hogy a nyilvántartott hátralékállomány jelentős behajthatatlan követelésnek minősíthető hátralékat tartalmaz. A nem lakás célú helyiségek esetében a hátralékok felülvizsgálata magánszemélyek és gazdasági társaságok bontás alapján a gazdasági társaságok felülvizsgálatával kezdődött meg. A behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos vizsgálat tételes áttekintést igényelt, bérlőnként és bérleményenként több évre, esetenként évtizedre visszamenőleg. Fontos megjegyezni, hogy a múltból nagyon kevés esetben rendelkezik a Vagyonkezelő felszámolói vagy végrehajtói nyilatkozattal, amely behajthatatlanná nyilvánítja a bérlő által felhalmozott hátralékot. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. §(4) bekezdés 10. pontja értelmében: "3.§ (4) l O. behajthatatlan követe lés: az a követe/és, a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi (amennyiben a végrehajtás közvetlenül nem vezetett eredményre és a végrehajtást szüneteltetik, az óvatosság elvéből következően a behajthatatlanság- nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján - vélelmezhető), b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett, c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet, d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyon/elosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet, e) * amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása "igazoltan" nem járt eredménnyel, j) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet, g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült. "
A gazdasági társaságok esetében a behajthatatlanság a legtöbb esetben a c) és d) pontban rögzített tényállásból fakad. A hátralékos gazdasági társaságok között évekkel ezelőtt megszűnt cégek is szerepelnek, azonban behajtási cselekményt bizonyító dokumentum nem lelhető fel a V agyonkezelő irattárában.
Az előterjesztés 2. melléklete tartalmazza azon hátralékos cégek listáját, amelyeket a cégbíróság törölt a nyilvántartásból és a követelés behajtására már nincs lehetőség. A behajthatatlannak minősülő követelés összege 84 155 624 Ft. Az előterjesztés 3. melléklete tartalmazza a behajthatatlannak minősülő követeléseket felhalmozó cégek cégbírósági kivonatait, valamint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elszámolási rendszerének 2014. évi záró kimutatását. A behajthatatlannak minősülő követelést a mérleg valódiság biztosítása érdekében a követelés állományból ki kell vezetni. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat vagyonáról szóló 23/2013. (V. 30.) önkormányzati rendelet 29. §-a az alábbiak szerint rendelkezik: 29. §A behajthatatlan követelés leírásáról: a) a tízmillió forintot meghaladó követelés esetében a Képviselő-testület, b) a tízmillió forintot meg nem haladó értékű követelés esetében a polgármester dönt. A Vagyonkezelő folyamatosan vizsgálja a hátralékokat, a jövőben a hátralékok minősítés és szükség szerinti kivezetése rendszeres időközönként fog megvalósulni. A Vagyonkezelő az utóbbi években nem engedi az ilyen mértékű hátralék-felhalmozást: magánszemélyek esetében felszólítást küld ki majd felmondja a bérleti szerződést és polgári peres eljárást kezdeményez, a gazdasági társaságok esetében az eredménytelen felszólítás után felszámolási eljárást kezdeményez. II. Hatásvizsgálat A behajthatatlannak minősülő követelés összegének leírásával a jogszabályi előírásoknak megfelelően kerül kimutatásra az Önkormányzat követelésállománya. A döntés végrehajtása további jelentős adminisztratív terhet nem jelent. III. A végrehajtás feltételei A határozat végrehajtásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak. IV. Döntési javaslat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete meghozza az előterjesztés l. mellékletében foglalt határozatot. Budapest, 2015. január ")6·"
Tö~: ~pontból ellenjegyzem:
Dr.~~ián
jegyző
2
l. melléklet az előterjesztéshez Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének .. ./2015. (... ... )határozata a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásához kapcsolódó behajthatatlan követelések kivezetéséről l. A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul az
Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásához kapcsolódó 84 155 624 Ft behajthatatlannak minősülő követelés nyilvántartásból történő kivezetéséhez. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
Feladatkörében érintett:
2015. február 20. Gazdasági és Pénzügyi Főosztály vezetője Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
3
A Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásához kapcsolódó behajthatatlannak minősülő követelések Bérlő
Neve
Bérlemény címe
Hátralék
2. melléklet az előterjesztéshez
Jogviszonya
Társaság
megszűnt
mel!szűnése
Megjegyzés
l
Ablaküveg Ker. és Szolg. Bt. "FA"
Halom u. 15.
851 877 Ft
2014.03.13.
2014.05.27.
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igénv.
2
Alium Rt.
Üllöi u.l28.
438 700 Ft
1998.12.31.
2002.10.16.
Jogviszonya 16 éve, a Társaság 12 éve megszűnt.
3
Aquincum Archive Kft. "FA"
Liget u.31.
3 155 977 Ft
2011.11.14.
2011.11.14.
4
ARMTELKft.
Állomás u. 5.
l 760 095 Ft
2006.07.28.
2009.10.23.
Jogviszonya 8 éve, a Társaság 5 éve
5
Aszb eszt 200 7 Kft. "FA"
Állomás u. l 8.
720 357 Ft
2013.02.28.
2014.01.22.
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igénv.
6
Benimot Ker. Bt.
Állomás u. 9.
42 942 Ft
2008.03.31.
2009.02.03.
Jogviszonya 7 éve, a Társaság 6 éve
7
Building and Consuiting Kft.
Noszlopy u.20.
27 743 Ft
2005.05.31.
2011.07.04.
Jogviszonya 9 éve, a Társaság 3,5 éve megszűnt.
8
Bútorker. Minöségi Egyesül
Kada u.l20.
55 974 Ft
1993.08.31.
1993.12.10.
Jogviszonya 21,5 éve, a Társaság 21 éve megszűnt.
9
Cadillac Bau Kft. "FA"
MagJódi u. 5.
l 324 938 Ft
2012.11.30.
2014.04.10.
10
DARI BT. "V A"
Állomás u.l3.
2 165 344 Ft
2012.07.31.
2014.03.27.
ll
DUNA-CONSORT-l Kisszöv.
Mongol u. 4.
120 997 Ft
1994.01.31.
1998.03.18.
Jogviszonya 21 éve, a Társaság 17 éve megszűnt.
12
Etnevel Kft. "FA"
Füzér u 27/B.helyiség
l 469 474 Ft
1997.11.30.
2011.12.01.
Jogviszonya 17 éve, a Társaság 3 éve megszűnt.
13
F.F. OLYMPOS-BAU Kft.
Szállás u.l6/b.as.l.
l 060 884 Ft
2012.03.31.
2014.03.20.
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették G) és F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény.
14
FA TIME-80 BT.
Korponai u. ll.
535 637 Ft
2008.03.31.
2013.05.09.
Jogviszonya 7 éve, a Társaság 2 éve
15
Fekete Trans Kft.
Mádi u.l32.
238 106Ft
2000.07.31.
2002.05.07.
Jogviszonya 14,5 éve, a Társaság 13 éve
16
Fer-Szolg Kft.
43 958 Ft
1999.04.15.
2013.01.24.
Jogviszonya 16 éve, a Társaság 2 éve
l
Mádi u.l24. - - - - - - - -
--
-
Oldal1
A
hitelező
elegendő
igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették, vagyon hiányában nem térült meg az igény. megszűnt.
megszűnt.
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették A) és F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény. A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény.
megszűnt. megszűnt.
megszűnt.
l
l
A Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásához kapcsolódó behajthatatlannak minősülő követelések Bérlő
Neve
Bérlemény címe
17
FORMAX DESING Kft.
Hölgy u.19.
18
FÜZÉR-UDVAR GMK
Körösi Cs.sétány 8.
Jogviszonya
Társaság
megszűnt
megszűnése
előterjesztéshez
Megjegyzés
10 127 216 Ft
2009.12.15.
2013.06.11.
Jogviszonya 5 éve, a Társaság 1,5 éve megszűnt. Az eljárás során hitelezői igényünketjelentettük, de a fizetésképtelenség miatt a végrehajtást megszüntették.
96 402 Ft
1992.01.31.
1992.03.04.
Jogviszonya 23 éve, a Társaság 23 éve megszűnt.
3 668 767 Ft
2013.03.15.
2014.04.17.
2012-ben csatlakoztunk az ügyhöz: a végrehajtótól kértünk információt, aki tájékoztatott, hogy nincs fellelhető vagyana a cégnek, a bankszámlára benyújtott beszedési megbízás eredménytelen.
Körösi Csoma u. l 8-20.
2 613 750 Ft
1995.09.30.
2003.05.05
Jogviszonya 19,5 éve, a Társaság 11,5 éve megszűnt.
HUNGARDGÉP Szövetkezet
Maláta u.l.
l 025 355 Ft
1993.12.31.
1999.07.30.
Jogviszonya 21 éve a Társaság 15,5 éve
Hydro-Max Épületgép. Kft. "FA"
Állomás u.23.
3 989 200 Ft
2012.06.30.
2014.05.06
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették A) és F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény.
l
2011.06.27.
Jogviszonya 18 éve, a Társaság 3,5 éve megszűnt.
l
19
Gondos Nővérek Bt. "FA"
Gyömrői
20
HP. Rádio Taxi Kft. Horváth Pá
21 22 23
Hátralék
2. melléklet az
Gyömrői
Karl Haag KFT.
út 57.
ut 105.
24
Két Fivér Bt.-Borozó "FA"
Hös u. l 5/b.
25
KIN AI Központ KFT.
Gépmadár u 2-8
26
Kovács és Csiki Kft.
Halom u. 15.
42 709 Ft
helyisé~
1997.01.15.
megszűnt.
l 056 966 Ft
2013.01.30.
2014.01.25
A cég alaptőkéje 50 OOO Ft volt. Tekintettel arra, hogy a cégnek vagyonát a végrehajtó felkutatni nem tudta, ezért a felszámolási eljárásba bejelentkezni felesleges költség lett volna (követel és l %-a), az szükségtelen.
255 OOO Ft
1995.07.31.
1997.03.21.
Jogviszonya 19,5 éve, a Társaság 17,5 éve megszűnt.
l 604 903 Ft
2009.10.31.
2009.10.31.
Jogviszonya 5 éve, a Társaság 5 éve megszűnt.
l
!
l
27
KŐÉPTEK-BAU Kft. "FA"
Állomás u. l 5.
3427316Ft
2012.12.31.
2013.11.21
28
Minőségi
Román u. 6.
4 437 481 Ft
200 9 .o 1.31.
2011.01.21
29
Nr.21. Bt. "FA"
Szállás u. ll/b.
3 483 463 Ft
2012.09.30.
2014.03.12
30
Obudai
Román u.l2.
4 063 503 Ft
2012.09.15.
2013.09.18
31
Pók-Corpus Bt.
113 794 Ft
2010.01.31.
2013.12.14
Hung. Ip. Ker. Sz. Kft.
Cső
és
Gépszerelő
Bt. VA
Maglódi u. l Ol.
Oldal 2
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény. Jogviszonya 6 éve, a Társaság 4 éve megszűnt. Az eljárás során hitelezői igényünketjelentettük, de a fizetésképtelenség miatt a végrehajtást megszüntették. A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az ig_ény. Jogviszonya 2,5 éve, a Társaság 1,5 éve megszűnt. Az eljárás során hitelezői igényünket jelentettük, de a fizetésképtelenség miatt a végrehajtást megszüntették. A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették G) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült ll!eg az ig~._ · - - - · · - - - ·
l
A Kőbányai Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásához kapcsolódó behajthatatlannak minősülő követelések Bérlő
Neve
Bérlemény címe
32
PRÉS 2002 Bt.
Bánya u. 35. XI.
33
PRINC Kft.
Maláta u. l O/b.
Hátralék
2. melléklet az előterjesztéshez
Jogviszonya
Társaság
me2szűnt
me2szűnése
Megjegyzés
878127Ft
2012.10.31.
2013.11.28
A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény.
9 182 547 Ft
2008.03.31.
2008.10.18
Jogviszonya 7 éve, a Társaság 6,5 éve megszűnt. l
34
SCHULER Irószer V állalat
Gyömröi ut 57.
216 564 Ft
1995.03.31.
1999.05.08.
Jogviszonya 20 éve, a Társaság 16 éve megszűnt.
l :
35
Sebi Nr. l Ker. Bt.
Köér u. 54/a.
118 140Ft
2000.08.31.
2006.05.24.
Jogviszonya 14,5 éve, a Társaság 9,5 éve megszűnt.
36
Stiller és Társa Bt.
Onodi u. 6.
184 719 Ft
2004.03.31.
2005.09.26
Jogviszonya ll éve, a Társaság 9,5 éve megszűnt.
37
Szijeha Szolg. BT. "FA"
Ihász u.30.
12 591 387 Ft
2012.09.30.
2013.02.06
38
Takama Kft.
Állomás u. 9.
l 005 180Ft
2011.10.31.
2013.11.20
39
Tutti Limo Kft.
Onodi u. l.fsz.
451 065 Ft
200 l. 07 .31.
2001.08.27.
Jogviszonya 13,5 éve, a Társaság 13,5 éve megszűnt.
40
Uliczki és Simon Ker. Kft.
Füzér u. l 9/a.
4 096 776 Ft
2009.11.15.
2010.02.24
Jogviszonya 5 éve, a Társaság 5 éve megszűnt.
41
Zündapp Duna Volán Ker Kft.
Állomás u 5 helyiség
l 242 041 Ft
1998.06.30.
200 3 .08.11.
Jogviszonya 16,5 éve, a Társaság 11,5 éve megszűnt.
42
ZSOÉP Kft.
Köbányai 43/e. iroda, 227.
170 250 Ft
1998.01.31.
2003.10.29.
Jogviszonya 17 éve, a Társaság ll éve megszűnt.
43
Összesen:
műhely
84155624Ft
Oldal 3
Jogviszonya 2,5 éve, a Társaság 2 éve megszűnt. Az eljárás során hitelező i igényünket jelentettük, de a fizetésképtelenség miatt a végrehajtást megszüntették. A hitelező igény bejelentésre került, nyilvántartásba vették F) kategória alatt, elegendő vagyon hiányában nem térült meg az igény.
ABLAKÜVEG Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társ ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_alVdefault.aspx?...
2014.1 0.27. ABLAKÜVEG KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG "FELSZÁMOLÁS ALATT"CÉGKIVONAT
A 01-06-722790 cégjegyzékszámú ABLAKÜVEG Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság "felszámolás alatt" (1102 Budapest, Halom u. 15. fszt. 9.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-06-722790
8.
Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
1999.03.11
Törlés hatálya:
2014.05.27
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
A létesítő és módosító okirat kelte
8/1. 1999.02.23 Hatályos: 1999.03.11-2014.05.27
812. 1999.09.07 Hatályos: 1999.10.04 - 2014.05.27
Bejegyzés kelte: Közzététel
1999.10.04 1999.10.28
időponlja:
13.
A képviseletra jogosult( ak) adatai
13/ O. Cégkapcsolat: Duai-Perfekt Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámo' 1119 Budapest, Fehérvári út 85. C. ép. 4. em., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-717900 Hatályos: 2012.01.25- ...
Bejegyzés kelte:
2012.01.25
Közzététel időpontja:
2012.01.25
13/0. Gáspár János Felszámolóbiztos 1111 Budapest, Karinthy F. u. 4-6., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.01.25- ...
Bejegyzés kelte:
2012.01.25
Közzététel időpontja:
2012.01.25
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1/2
2014-10-2713:47
ABLAKÜVEG Kereskedelmi és Sz oIgáitató Betéti Társ ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Gazdálkodási formától függő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2014-10-27 13:47
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vaqyonkezelö Zrtc
Dátum: 2015.01.14 l
12:31
l.laE
É v e s
Kód
Ss z
4 675
N é V
k i m u t a
t
á s
2014.év
Irsz. C í m
c im
induló
Ablaküveg Ker. és Szclg.Bt. "FA"
1111
Halom u. 15.
Eléírás
január
Karinthy F.u.4-6.2/2
február
o
o o
o
Vízdíj
o
ÁFA
o
Egyéb
o o
Összesen
Betízetés Bérlet ÁFA
Vízdíj
o o o o
o o o
o o o
o o o
o o o
o o
323 81
32381
32381
32381
323 81
16190
32381
32 381
323 81
32381
32 381
16190
o o
o
o
ÁFA
Egyéb
ÁFA Bér l. díj ősszesen
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o o o o
o
július augusztus
szept.
október
november
o o o
o
o o
o
o o o
o o
o o
o
o
o
o o o
o
o o
o
o
Egyéb
o o
o
o o
o
o
o
Bérl.dij
673782
706163
738544
Összesen
673782
706163
738544
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
ÁFA
o
o
o
o
Vízdíj
o
o o o
o
o o o o
o o o o
o
o
o
o o o o o
o o
ÁFA
jünius
o o
Bérl.díj
ÁFA
május
o
ÁFA
Bérlet
április
december
összesen
o
o
o
o
o o o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
márci.us
o o
o o o
o
o
o
o o o
o o
o o
o o
o o
o
o o o o
178095
l ?809 5 ()
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o o o
o
o
o o o
o
o
o
o o o
o o
o o o o o o
o o
o
o
o
o
o o
o o o
o o o o
o o
o
o o
o o o o o
o
o o o
o
770925
803306
835687
851877
851877
851877
851877
851877
851877
851877
770925
803306
835687
851877
851877
851677
851877
851877
851877
8~~
o o
o o o
o
o o
-------·----------------------
ALH.l~M Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
OC'lll! ~f l If 't J__ 2014.10.27.
'Al.JUIVI t;LELMISZERÁRUHÁZ-LÁNC RÉSZVÉNYTÁRSASÁGCÉGKIVONAT A 10·10-020169 cégjegyzékszámú ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársas g (3300 Eger, • u. 20. ll. 19.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 10-10-020169 Gazdálkodási forma:
Részvénytársaság
Bejegyezve:
1996.06.11 2002,10.16
Törlés hatálya:
Megjegyzés: F~IS,:zárop.lá$~ar megszillnt . 01-10-042790 Régi székhely cégjegyzékszáma: 8.
A létesítő és módosrtó okirat kelte
8/í. 1995.04.02 Hatályos: ... - 2002.10.16 Törlés kelte: 2002.10.16 Közzététel 2002.11.14 időpontja:
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatafos torrásokból származnak.
16.
Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég( ek) adatai
16/1. Cégkapcsolat: ALIUM Élelmiszerkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1146 Budapest, Hermina út 17., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-267429
Hatályos: 1995.04.02 - ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
1996.06.11 1996.08.15
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-27 09:01
ALil!M Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? .. .'
2014.10.27. AL IUM ÉLELMISZERÁRUHÁZ-LÁNC RÉSZVÉNYTÁRSASÁGCÉGMÁSOLAT
A 10-10-020169 cégjegyzékszámú ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság (3300 Eger,~ u. 20. ll. 19.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 10-1 0-020169 Gazdálkodási forma:
Részvénytársaság
Bejegyezve:
1996.06.11
Törlés hatálya:
2002.10.16
Megjegyzés:
Felszámolással megszünt
Régi székhely cégjegyzékszáma:
o1-1 0-042790
2.
Név
2/1.
ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság (Törölve) Hatályos: ... -2002.10.16
3. 3/1.
Törlés kelte:
2002.1 O. 16
Közzététel idöpontja:
2002.11.14
Röviditett elnevezés
ALIUM Rt. (Törölve) Hatályos: 1996.06.11-2002.10.16
Törlés kelte:
2002.1 O. 16
Kőzzététel
2002.11.14
idöpontja:
5. 5/1.
Székhely
1146 Budapest, Hermina út 17., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02- ...
Bejegyzés kelte: Közzététel idöponlja:
512.
1996.06.11 1996.08.22
1088 Budapest, Lőrinc pap tér 2. fszt., Magyarország (Törölve) Bejegyzés kelte:
1998.05.26
Közzététel
1998.07.09
idő pontja:
1/8
2014-10-27 09:00
ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság 5/3.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
3300 Eger, Hadnagy u. 20. ll. 19., Magyarország (Törölve) Bejegyzés kelte: 1998.05.26 Közzététel 1998.07.09 időponija:
514.
3300 Eger, Hadnagy u. 20. ll. 19., Magyarország (Törölve) Hatályos: ... -2002.10.16 Törlés kelte: 2002.10.16 Kőzzététel 2002.11.14 időpontja:
7.
Fióktelepe
7/1.
1117 Budapest, Ori ay u. 1., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2006.07.22- 2002.10.16 Bejegyzés kelte: 1998.05.26 Közzététel 1998.07.09 időpontja:
8. 8/1.
A létesítő és módosító okirat kelte
1995.04.02 Hatályos: ... - 2002.10.16
Törlés kelte: Közzététel
2002.10.16 2002.11.14
időpontja:
9.
Tevékenysége
912.
5120 '98
Élelmiszer nagykereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2002.10.16
913.
5211 '98
Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2002.10.16
.914.
5219 '98
9/5.
5220 '98
Egyéb vegyes kiskereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2002.10.16
Élelmiszer kiskereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2002.10.16
916.
7414 '98 Üzletviteli tanácsadás. (Törölve) Hatályos: ... - 2002.10.16
917.
7499 '98 Egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás. (Törölve) Hatályos: ... - 2002.10.16
1O.
A működés befejezésének időpontja
10/1. Határozatlan (Törölve) Hatályos: ... - 2002.10.16
11.
2/8
Jegyzett teke
2014-10-27 09:00
ALI~M Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
11/1.
Megnevezés
http ://www. partnercon trol.hu/aspx_ali/ defa ult. as px? ...
Jös~zeg
..
Pénzbeli hozzájárulás
·~
Nem pénzbeli hozzájárulás 1összesen '
JPénznem. O ' HUF
OOO OOO
HUF
10 OOO OOO
HUF
.,
azaz tJZmlllio HUF (Törölve)
Hatályos: ... - 2002.10.16
Bejegyzés kelte: Közzététel
1996.06.11 1996.08.22
ldőponlja:
12.
A képviselet módja
12/1. Az igazgatóság elnöke és a vezérigazgató önállóan, az igazgatóság tagjai együttesen. (Törölve Hatályos: 1995.04.02- 1996.07.31 Törlés kelte: 1997.07.08 Közzététel 1997.08.21 ídöponija: 12/2. Az igazgatóság tagjai önállóan jegyzik a céget. (Törölve) Hatályos: 1996.07.31-2002.10.16 Bejegyzés kelte: 1997.07.08 Közzététel 1997.08.21 idő pontja: 13. 13/1.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
dr. Kerékgyártó István Igazgatóság elnöke
1121 Budapest, Hollós u. 6., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02- 1996.11.01 Törlés kelte: Közzététel idöponija: 13/2. Horváth Géza Vezérigazgató 1165 Budapest, Csinszka u. 7., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02- 1995.11.30 Törlés kelte: Közzététel időpontja: 13/3. dr. Kerékgyártóné Beke Szílvia Igazgatósági tag 1121 Budapest, Hollós u. 6., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02-1996.11.01 Törlés kelte: Közzététel időpontja:
3/8
1997.07.08 1997.08.21
1996.06.11 1996.08.22
1997.07.08 1997.08.21
2014-10-27 09:00
ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
13/4.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Kautz István Igazgatósági tag 2626 Nagymaros, Mihályhegyi u. 1/a., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1995.04.02- 1996.07.31
13/5.
Törlés kelte:
1997.07.08
Közzététel időpontja:
1997.08.21
Ádám László Vezérigazgató 1225 Budapest, Nagytétényi út 234/j., Magyarország (Törölve)
13/6.
Hatályos: 1995.11.30- 1996.07.31 Törlés kelte:
1997.07.08
Közzététel időpontja:
1997.08.21
Ádám László Igazgatósági tag 1225 Budapest, Nagytétényi u. 234/J, Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1996.07.31- 1996.11.01
13/7.
Törlés kelte:
1997.07.08
Közzététel idöpontja:
1997.08.21
Dr. Gönczí Geregely Igazgatósági tag 1222 Budapest, Gádor u. 76. sz., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1996.11.01- 1997.08.22
13/8.
Törlés kelte:
1998.02.18
Közzététel időpontja:
1998.04.02
Gönczi Dorottya Igazgatósági tag 1222 Budapest, Gádor u. 76. sz., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1996.11.01- 1997.03.28
13/9.
Törlés kelte:
1997.07.08
Közzététel időpontja:
1997.08.21
Gönczi Ambrus Igazgatósági tag 1222 Budapest, Gádor u. 76. sz., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1996.11.01 - 1997.03.28 Törlés kelte:
1997.07.08
Közzététel időpontja:
1997.08.21
13/1 O. Köteles János Igazgatósági tag 2030 E:rd, Thököly út 6/b., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1997.03.28- 1997.08.22 Törlés kelte:
1998.02.18
Közzététel időpontja:
1998.04.02
13/11. Lendvai József Igazgatósági tag 2800 Tatabánya, Bánhidai út 313., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1997.03.28- 1997.08.22
4/8
Törlés kelte:
1998.02.18
Közzététel időpontja:
1998.04.02
2014-10-27 09:00
ALIT}M Élehniszeráruház-Lánc Részvénytársaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
13/12. Antal Gáborné Vezérigazgató 1094 Budapest, Tompa utca 15/a. IV.em.2., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.08.22- 1997.12.30
Törlés kelte:
1998.02.18
Közzététel idöpontja:
1998.04.02
13/13. Batta Rudolf Igazgatósági tag 8840 Csurgó, Városháza köz 3., Magyarország (Törő/ve) Hatályos: 1997.08.22- 1997.12.30
Törlés kelte:
1998.02.18
Közzététel idöponlja:
1998.04.02
13/14. Bayer József Igazgatósági tag 3300 Eger, Telekessy u. 10., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.08.22-1997.12.30
Törlés kelte: Közzététel időpontja:
1998.02.18 1998.04.02
13/15. MÁTRAHOLDING Részvénytársaság felszámoló Oldal Lajosné felszámoló biztos Felszámolót 3200 Gyöngyös, Petőfi ut 1., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.12.30-1998.05.05
13! 16.
Törlés kelte:
1998.05.26
Közzététel idöpontja:
1998.07.09
Cégkapcsolat: MATRAHOLDING Gazdasági Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársas Felszámoló
1146 Budapest, Cházár András u. 9., Magyarország Cégjegyzékszám: O1-10-043926 (Törölve) Hatályos: 1998.05.05- 2002.10.16
13/16. Csepiné Preiner Mária Felszámolóbiztos (an.: Schul/er Mária) 1016 Budapest, Gellérthegy 8., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1998.05.05- 2002.10.16
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
14.
A könyvvizsgáló(k) adatai
14/1. Tóth Borbála 1221 Budapest, Ady Endre u. 129. B/2., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02 * 2002.10.16 Bejegyzés kelte: Közzététel
1996.06.11 1996.08.22
időpontj a:
15. A felügyelőbizottsági tagok adatai 15/1. Ferencz ~va 1158 Budapest, Kőhld u. 40., Magyarország (Törölve)
5/8
2014·10-27 09:00
ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 1995.04.02- 1996.07.31
15/2. dr. Hammer Hilda 1146 Budapest, Hermina út 25., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02-1996.11.01 15/3. Horváth Ferenc 8000 Székesfehérvár, Károly J. u. 24., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1995.04.02-1996.11.01 15/4. Merő András 1102 Budapest, Kolozsvár u. 45. 1/2, Magyarország (Törölve) Hatályos: 1996.07.31-1996.11.01 15/5. Dr. Zalatnai Ottó 1192 Budapest, Géza u. 5. sz., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1996.11.01-1997.03.28 15/6. Barabás Lajos 1182 Budapest, Flór F. u. 99. sz., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1996.11.01-1997.03.28 15/7. Dr. Angelusz Iván 1041 Budapest, Deák F. u. 41. sz., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1996.11.01 - 1997.03.28 15/8. Dr.Gergely Tamás 2120 Dunakeszi, Kagyló u. 15., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.03.28- 1997.08.22 15/9. Gergely Mátyás 2120 Dunakeszi, Kagyló u. 15., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.03.28- 1997.08.22
15/1 O. Gergely Márton 2120 Dunakeszi, Kagyló u. 15., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.03.28- 1997.08.22 15/11. t:rsek Zsolt 3021 Lőrinci, Kossuth utca 41., Magyarország (Tör6lve) Hatályos: 1997.08.22- 2002.10.16 15/12. Szemkó Csabáné
1125 Budapest, Kiss Áron utca 14., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.08.22-2002.10.16 15/13. Dr. Szentesi Zsolt 3300 Eger, Attila utca 31/1., Magyarország (T6r6/ve) Hatályos: 1997.08.22 - 2002.10.16 16. Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég(ek) adatai 16/1. Cég kapcsolat: ALI UM E:lelmiszerkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1146 Budapest, Hermina út 17., Magyarország
6/8
2014-10-27 09:00
ALilJ.M Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Cégjegyzékszám: O1-09-267429 Hatályos: 1995.04.02- ... Bejegyzés kelte:
1996.06.11
Közzététel idöponlja:
1996.08.15
17. A magyar, illetve kOlföldi részvétellel muködö cégben érintett állam(ok) betajele 17/1. HU (Törölve) Hatályos: ... - 2002.10.16
20.
Törlés kelte:
2002.10.16
Közzététel idöpontja:
2002.11.14
Statisztikai számjele
20/1. 12028577--- (Törölve) Hatályos: ... - 2002.10.16 21.
Adószám
21/1. Adószám: 12028577-- (Törölve) Hatályos: ... - 2002.10.16 Gazdálkodási formától függö adatok 1.
A tag(ok) adatai
1/1.
Serventa Capital Tanácsadó és Szeigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt [Részvényes] 2481 Velence, Sárgaföldes u. 38., Magyarország Cégjegyzékszám: 07-09-006040 (Törölve) Hatályos: 1996.11.01- 1997.03.24
1/2.
Törlés kelte:
1997.07.08
Közzététel idöpontja:
1997.08.21
INTERPONT MARKETtNG Kft. [Részvényes] 1133 Budapest, Váci út 78/a., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.03.24-2002.10.16
5.
Névre szóló részvények
5/1.
, Darabszám
J
Névérték . Pénznem . HUF
Hatályos: 1995.04.02-2002.10.16 8. 8/1.
7l 8
A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye Magyar Hfrlap (T6r6/ve)
2014-10-27 09:00
ALIUM Élelmiszeráruház-Lánc Részvénytársaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
Hatályos: 1995.04.02 - 2002.10.16 A bejegyzésiés egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
8/8
2014-10-27 09:00
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:"
l.la É v e s
Kód
Ss z
0 214
Né v
c
i
1 Alium RT
mu t a t á s
2014.év
Irsz .. c i m
m
Üllői u.128.
k i
induló
1447
január
8.pf:591.
Előírás
március
április
o
Vizdíj ÁFA Egyéb ÁFA
Bérl.dij
o o o o
o o o o
o o o o
o
o o o
o o
o o
Összesen Befizetés Bérlet
o
ÁFA
o
o
Vízdíj
o o
Egyéb
ÁFA
o
o o o
o
ÁFA
o o
o o o
o o
o o o o o o o o o o
o o
o o
o o
127869
127869
127869
127869
127869
31969
31969
31969
31969
31969
o o o
o
Bérl .. díj
o o
o o o o
Összesen
159838
159838
Egyéb ÁFA
o o o 159838
o o o o o 159838
o o o o o 159838
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o
o
ÁFA
o
o o
o o o o o
Összesen
Vizdíj
július augusztus
o
o
o
ÁFA
június
o
o
Bérl.dij
Bérlet
május
szept.
október
o o o
o o
o o
o
{)
o o c o
o
o
o
o o o o
o o
o o
o
o o
november
december
összesen
o
o o
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o o o
o o o o
o o o
o o o o
o
o o o o o o o
o
o
o o o o o
o
o
o o
o o
o
o o o
o
o o o
o
o
o
o o
o
o o
o o o o
o o
o o
o o o o
o o
o o
o
12 786 9
127869
127869
127869
127869
127869
127869
127869
31969
31969
31969
31969
31969
31969
o o o o o
31969
o
31969
o o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o o
o
o
o o
o
o o
159838
159838
159838
159838
159838
159838
o o o 159838
159838
o
1
(íJR.{NYA! VAGYON!GlUÓlRl i ;"
""
"'
" "
...... ··~"~
l
o o
o o
o
-·~ ......... ~....-....~--:-:-:-:---'-:---.
o
o o o
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Zrt4
Dátum: 2015.01.14 l
12:21 l. la>
É v e s
Kód Ss z
0 214 2
N é v
Irsz. c
! Alium RT
induló
1447
január
8.pf:59l.
Előírás
2014 .év
február
március
április
május
június
július augusztus
szept.
október
novemher
dece~~er
összesen
o o o
o o
o o o
o
o
o o o
o
o o o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
c
Bérlet
o
o
ÁFA
o
Vizdíj
o
Egyéb
o o o
ÁFA
o
o
ÁFA
o
o o
o o
o
o
o o
o
o
o
Összesen
o
o
o o
o
ÁFA
o o o o o o
o o o o
Bér l. díj
Befizetés Bérlet
o
Vízdíj
o
o
o
ÁFA
o
o o o
o o
o o
o
o
o
Egyéb
o o o
o o o o o o
o o
o
o o
o
o
o o o
o o
o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o o o
Bérl.dij Összesen
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
223088
223088
223088
223088
223088
223088
223088
223088
223088
223088
223088
223088
55 774
55 774
55 774
55í74
55774
o o
o o o
o
o o
o o o o
Bérlet ÁFA
223088
o
o
o
o
o
o o
o
o o
55 774
55 774
55 774
557 74
55 774
55 774
55 774
55 774
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o o o o
Bérl.dij
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o o o o o
Összesen
o o o o o
278862
278852
278862
278862
278862
278862
278862
Vizdíj ÁFA Egyéb ÁFA
o 278862
o 278862
o
278862
o
o o o o o
o
o o o
ÁFA
Egyenleg
á s
m
C i m
Üllői u .128.
k i m u t a t
o
o o
o
o
o o o
278862
278862
278862
,/
+
)t3S./c(, ~I
v1
AQUINCUM ARCHIVE Kereskedelmi és Szolgáltató Kor ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.28. AQUINCUMARCHIVE KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGKIVONAT
A 06-09-013849 cégjegyzékszámú AQUINCUM ARCHIVE Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (671 0 Szeged, Kökörcsin utca 6. A. ép.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 06-09-013849 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
1997.05.14
Törlés hatálya:
2011.11.14
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
Régi székhely 01-09-564891 cégjegyzékszáma: Régi székhely 14-09-307179 cégjegyzékszáma: 01-09-901741 Régi székhely cégjegyzékszám a: A létesftő és módosító okirat kelte 8/1. 1996.11.27 8.
Hatályos: 1996.11.27-2011.11.14 812. 2000.06.16 Hatályos: 2000.08.25- 2011.11.14 Bejegyzés kelte:
2000.08.25
Közzététel idöpontja:
2000.09.21
813. 2001.04.24 Hatályos: 2001.06.27-2011.11.14 Bejegyzés kelte:
2001.06.27
Közzététel idöpontja:
2001.07.26
8/4. 2006.09.20 Hatályos: 2007.01.19- 2011.11.14 Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
1/3
2007.01.19 2007.02.15
2014-10-2810:45
AQUINCUM ARCHIVE Kereskedelmi és Szolgáltató Kor ...
http://W1NW.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?...
8/5. 2008.05.16 Hatályos: 2008.07.28-2011.11.14
Bejegyzés kelte:
2008.07.28
Közzététel időpontj a:
2008.08.21
8/6. 2008.07.15 Hatályos: 2008.07.15-2011.11.14
Bejegyzés kelte: KözzététeJ idöpontja:
2009.04.08 2009.04.30
13.
A képviseletre jogosult{ak) adatai
13/
Cégkapcsolat: Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zártkörűen Működő Részvénytársas Felszámoló
O.
1145 Budapest, Uzsoki u. 48. 1. em. 4., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10-043681 Hatályos:2010.10.21- ... Bejegyzés kelte:
2010.10.21
Közzététel időpontja:
2010.10.21
13/0. Dr. Pénzes Emese Felszámolóbiztos 6724 Szeged, Hétvezér u. 7-9., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2010.10.21 - ...
Bejegyzés kelte:
2010.10.21
Közzététel időpontja:
2010.10.21
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. 32. Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 10918001-00000427-83250005 A számla megnyitásának dátuma: 2001.10.18 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 1O 041348 cégjegyzékszámú UniCredit Bank Hungary Zrt. Head Office (1 054 BUDAPEST, SZABADSÁG tér 5-6.) kezeli. Hatályos: 2008.11.27- 2011.11.14 Bejegyzés kelte:
2008.11 .27
Közzététel
2008.12.18
időpontja:
32/2. 10918001-00000427-832 50012 A számla megnyitásának dátuma: 2001.10.18 A pénzforgalmi jelzoszámot a 01 1O041348 cégjegyzékszám ú UniCredit Bank Hungary Zrt. Head Office (1054 BUDAPEST, SZABADSÁG tér 5-6.) kezeli. Hatályos: 2008.11.27- 2011.11.14 Bejegyzés kelte:
/3
2008.11.27
2014-10-2810:45
----~
AQUINCUM ARCHIVE Kereskedelmi és Szolgáltató Kor ... Közzététel
~~----
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? .. : ·
2008.12.18
időpontja:
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
3/3
2014-10-28 10:45
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:31
l.lap É v e
Kód
Ss z
4 801
Né v
c
Aquincum Archive Kft."FA"
k i mu t
a t á s
2014 .év
Irsz. c i m
í :n
Liget u.31.
s
induló
6710
január
Szeged Kökörcsin utca 6. A ép.
Előírás
o o o
ÁFA
Vízdíj
o o o o o
Egyéb
ÁFA Bérl.díj
Összesen Befizetés Bérlet
o
Vízdíj
o o
ÁFA
Egyéb
o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o o o o o o
o o o
o
o
o
o
o o o o o o o o o o
o o o
o
o o
o
o
o o o
o o
o o o
o
o
o o o o o o
o o o o
o
o o o
o o
o o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
175837
175837
175837
175837
175837
o
o
o o
o o
o o o
o o
o
o
o o
o
o o
o o
o
ÁFA
november
o
o o
Egyéb
október
o o
o o
o o
ÁFA
szept.
o
o
ÁFA
Vízdíj
július augusztus
o
o
Összesen
június
o
o
Ji.FA
Bérlet
május
o o o
Bérl.díj
Egyenleg
április
o
o
ÁFA
március
december
összesen
o
o
o
o
o o
c
Bérlet
ÁFA
február
o
o
o o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o o
175837
175837
175837
175837
o
o
o
o
o o
o o
o o
o o
Bérl.dij
2980140
2980140
2980140
2980140
2980140
2980140
Összesen
3155977
3155977
3155977
3155977
3155977
3155977
o
o
o
o o o o
o o o o
o
o
o o
o
o o o o o o 175837
o o
o o o
o o
o
()
o o
o o o
o
o o o
o
o
o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o o
175837
175837
175837
o
o o o
o
o
o o
o o
o
o
2980140
2980140
2980140
2980140
2980140
2980140
2980140
3155977
3155977
3155977
3155977
315597 7
3155977
3155977
o
o
/
.ARMTEL· Mobiltávközlési Elektronikai és Optikai KorL
2014.10.27.
http://www.partnercontroLhu/aspx_all/default.aspx? ...
Ol{ 4!19 j /i
AJilMTEL~MOBILTÁVKÖZLÉSI ELEKTRONIKAI ÉS OPTIKAl KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSJ FELSZAMOLAS ALATTCÉGKIVONAT A 13-09-082726 cégjegyzékszámú ARMTEL Mobiltávközlési Elektronikai és Optikai Korlátolt Fele Társaság felszámolás alatt (2367 Újhartyán, hrsz.: 0124/2.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 13-09-082726 Gazdálkodási Korlátolt felelősségű társaság forma: Bejegyezve:
1999.06.30
Törlés hatálya:
2009.10.23
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesitő és módositó okirat kelte 8/1. 1999.06.22 Hatályos: ... - 2009.10.23 Bejegyzés kelte:
2006.06.21
Közzététel
2006.07.20
időponlja:
812. 2005.11.25 Hatályos: ... - 2009.10.23 Bejegyzés kelte: 2005.12.07 Közzététel
2006.01.05
időpontja:
13.
A képviseletra jogosult(ak) adatai
13/ 3.
Cégkapcsolat: KERSZI Kereskedelmi és Pénzügyi Szarvezési-Tanácsadó Zártkörűen Működö Részvénytársaság Felszámoló 1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10-041640 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2008.09.25- ... Bejegyzés kelte:
2008.10.06
Közzététel idöpontja:
2008.10.30
13/3. Uray Attila Felszámolóbiztos 1135 Budapest, Csata u. 11. mfsz. 7., Magyarország Jogviszony kezdete: 2008.09.25
1/2
2014-10-2714:02
ARMTEL Mobiltávközlési Elektronikai és Optikai Korl...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
Képviselet módja: önálló Hatályos: 2008.09.25- ... Bejegyzés kelte:
2008.10.06
Közzététel időpontja:
2008.10.30
A cégre vonatkozó bejegyz_ési és egyéb adatok hivata fos. forrásokból származnak.
32.
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 10800014-00012405-01347892 A számla megnyitásának dátuma: 2000.09.25 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 17 000560 cégjegyzékszámu Citibank Europe Pic. Mo-i Fióktelepe (1051 Budapest, Szabadság tér 7.) kezeli. Hatályos: 2002.01.30 - 2009.10.23 Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-2714:02
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszeré
Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:31 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
4 495
N é v
ARMTE:. Kft.
2014 .év
Irsz .. C í m
C í m
Állomás u. 5.
k í m u t a t á s
induló
1031
Gyöngysor u. 6.
Előírás
január
február
F.137.103
március
o o
o
o o
o o
Egyéb
o o o
ÁFA
o
o
ÁFA
Bérl.díj
o
ÁFl'. ÁFA
ÁFA Egyéb
ÁFA Bérl.dij
Összesen
o
o o o o
o o
o o o
o o o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
Vízdíj
o o
o
o
ÁFA
o
o o o o
o
összesen
o
o
o
ÁFA
Bérlet
o o
o
Egyéb
Bér l. díj
o o
o
o o
Vízdíj
o o
o
Ősszesen
Befizetés Bérlet
június
o
o
Vizdíj
május
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o o o
o o
o
o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o
C
Bérlet ÁFA
Egyenleg
április
o
o o
o o
o
o o
o
o
o o
o
o o o o
o
o
o
o
o o
o o o o o o o o
o o o o o o o
o o
o o
o o o o o o
o o o
o o
o o
o o
o o
o
o o o
o o
o o o c
o o
o
o
o
o
c
o
o
o
o
o o o
o o
o
o o o
o o
o
o
o
()
o o
o
888327
888327
888327
888327
888327
888327
888327
888327
888327
888327
232858
888327
232858
888327
232858
883327
232858
232858
232858
232858
232858
232858
232858
232858
232858
o
o
o o
o
o o
c o
o o
o o
o
o
o
o
o
501807
o
501807
o
501807
501807
501807
501807
501807
501807
501807
501807
501807
501807
501807
o o
o
o o
o
o
1622992
1622992
1622992
o o 1622992
o o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o
l 622992
1622992
l 622992
1622992
1622992
1622992
1622992
1622992
l 622992
o
o
232858
o
o
0
o
.,./'
Díjhátralék Nyilvántartás Köbányai Vagyonkezelö Rt. Díjhátralék-folyószámla Kód: 04499
Dátum: 2015.01.14 l 12:45 l.lap részletezése
2015.év Ol.hó
Név: ARMTEL KFT. Cím: Gyöngysor u.6.
Január Összesen:
Induló egyenleg
Terhelés
Befizetés
Záró egyenleg
137,103
o
o
137,103
o
o
_ASZBESZT 2007 Korlátolt Felelősségű Társaság fe lsz á ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27. ASZB[ESzr ~007 KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONA'
A 13-09-116557 cégjegyzékszámú ASZBESZT 2007 Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás 2 Tápiógyörgye, Deák Ferenc utca 34.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 13·09-116557 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
200 7 .12.1 O
Törlés hatálya:
2014.01.22
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 2007.12.03 Hatályos: 2007.12.10-2014.01.22
Bejegyzés kelte: Közzététel id öpontja: 13.
200 7.12.1 O 2008.01.03
A képviseletre jogosult{ak) adatai
13/ 4. Cégkapcsolat: Agreement Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Korlátolt Felelősségű Tarsaság F~ 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 22. 1. em. 5., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-719575 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.03.23- ...
Bejegyzés kelte:
2012.07.19
Közzététel idöpontja:
2012.08.02
13/4. dr. Angyás Ilona Felszámolóbiztos (an.: Bali Ilona) Adóazonosító jel: 8328423693 1114 Budapest, Bocskai u 9. 1. em. 5., Magyarország Jogviszony kezdete: 2012.03.23 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.03.23- ...
Bejegyzés kelte:
2012.07.19
Közzététel idöpontja:
2012.08.02
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatatos forrásokból szánnaznak.
1/2
2014·10-27 14:03
ASZBESZT 2007 Korlátolt Felelősségü Társaság felszá ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatokhivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-27 14:03
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:31 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
N é
v
t
á s
2014 .év
Irsz. C í m
C im
induló
4 999
k i m u t a
Aszbeszt 200 7 Kft. "FA" Állonás u.lS.
1111
január
Bocskai út 9. I/5.
Előírás
o
Vizdíj
o o
ÁFA
o
o o
o
ÁFA
o
o o
Bérl.dij
o
Összesen
o
Befizetés Bérlet
o
Vízdij
ÁFA
o
Egyéb
o o o o o o
ÁFA
Bérl .. dij Összesen
ÁFA
Egyéb ÁFA
Bérl.dij Összesen
o o o
o o o 720357 720357
o o o
o o
o
ÁFA
Vízdíj
május
o
június
o o o
o o o o
o o
o o
o o
o
o
o o
o
o o
július augusztus
o o o
o
o o
o o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
720357
720357
720357
720 35 7
720357
720357
720357
o o o
szept.
o
október
o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
720357
o o o
o o o o o o
o o o
o
o o o
o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o o o
o
()
o o
o o o
o o o
o
o
ÁFA
április
o o o
o
Egyéb
Bérlet
március
november
decernber
o
o
o
o o o o
o o
összesen
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o o o
o o o
o o o
o o o
o o
o
o
o o o o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o o o
o o o
o o o o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o o o
o G
o o
o
o o
o
o
o
o
o o
{)
o o o o
o
o
o
o o
720357
720357
720357
720 35 7
720357
720357
720357
720357
720357
720357
720 35 7
720357
720357
720357
o
(l
o
o
o o o
o o
o o
o o
o
o !)
o
o o o o
7/ 4' 720357
-e"'
BENIMOT Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
• 2014.10.27.
'fj G\s;:·1 r 'L \
BJiNiflnOJ'KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁGCÉGKIVONAT A 01-06-779494 cégjegyzékszámú BENIMOT Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság (1188 Budapest, Zrinyi M. u. 58.) adatai.
Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 ~06-779494 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
1997.11.07 2009.02.03
Törlés hatálya:
Megjegyzés: Végelszámolással megszűnt Régi székhely 01-06-618621 cégjegyzékszáma: Régi székhely 13-06-054071 cégjegyzékszáma:
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 1997.10.15 Hatályos: ... - 2009.02.03 Bejegyzés kelte: 2005.08.25 Közzététel időpontja:
2005.09.15
812. 1999.09.30
Hatályos: ... - 2009.02.03 Bejegyzés kelte: 1999.12.02 Közzététel 1999.12.30 időpontja:
813. 2000.05.25
Hatályos: ... - 2009.02.03 Bejegyzés kelte: 2000.06.01 Közzététef időpontja:
2000.06.29
814. 2000.05.31
Hatályos: ... - 2009.02.03 Bejegyzés kelte: 2000.06.26 Közzététel 2000.07.20 időpontja:
1l 3
2014-10-2714:06
BENIM OT Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaúltaspx?...
815. 2001.03.29 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
2001.07.19 2001.08.16
816. 2001.07.12 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte:
2001.07.20
Közzététel idöpontja:
2001.08.16
817. 2002.12.19 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte:
2003.01.17
Közzététel
2003.02.27
időpontja:
818. 2004.12.08 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte:
2005.03.18
Közzététel
2005.04.14
időpontja:
819. 2005.03.10 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte:
2005.03.18
Közzététel
2005.04.14
időpontja:
8/1 O. 2006.09.25 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte:
2006.11.08
Közzététel
2006.11.30
időpontja:
8/11. 2007.12.03 Hatályos: ... - 2009.02.03
Bejegyzés kelte:
2008.02.04
Közzététel időpontj a:
2008.03.06
Képviseletre jogosult(ak) adatai ADATOK BETÖLTÉSE, KÉREM VÁRJON ...
32.
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 11710002-20144700-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 1997.10.22 A pénzforgalmi jelzoszámot a 01 1O 041585 cégjegyzékszám ú
OTP Budapesti r., X. Körösi Csoma sétány (1102 Budapest, Körösi Cs. s. 6.) kezeli.
2/3
2014-10-27 14:06
BENIM OT Kereskedelmi és Szaigáitató Betéti Társaság
•
http://www. partnercantral.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2002.01 ;30- 2009.02.03 32/2. 11102209-28705488-35000008
A számla megnyitásának dátuma: 2005.08.22 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 1O041004 cégjegyzékszámú CIB Bank Zrt. Pók utcai fiók (1031 Budapest, Vízimolnár u. 2-4.) kezeli. Hatályos: 2005.08.25 - 2009.02.03 Gazdálkodási formától fQggéS adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
3/3
2014-10-27 14:06
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:31 l.lat:
É v e s
Kód
Ss z
N é v
c
i
k í
mu t a t á s
2014.év
Irsz. C í m
m
induló
0 651
Benimet
Ker~Bt.
2
Allo.~r~ás
u. 9 ..
1102
január
Állomás u. 9.
Előirás
o o o o
o
o o
o
o o
o o
o o o o o o
o
o o o
o o o o
o
o
o o
o
Egyéb ÁFA Bér l. díj Összesen Betízetés Bérlet
ÁFA Vízdíj ÁFA Egyéb
o o
ÁFA Bérl.díj
o o
Összesen
o
o
ÁFA Vizdíj
o
ÁFA
o o
ÁFA Bér l. díj
Összesen
május
o o o
ÁFA
Egyéb
április
o o
Vizdij
Bérlet
március
júníus
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o
o
o
o
o o
o
o
(}
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
42 942 42 942
o o
o o o o o o o o o o
o
o o
o o
o o o o o o o o o
o o o
o
o o o o o o o
o o o
o
o o o
o
o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
o o o o
o o
o
o o o
o o o o o o
o o o o
o
o o
o o
o o
o o
o o o o
o o
o o o o o o o
o o o o
o o
o o
o
o o
o o o
o
o
o o o o
o o
o o o
o o
o
G
o
o
o o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
o
o o
o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o o
o
o
o
ű
o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o o o
o o o
o
o
42 942
42 942
o
42 942
o o
42942
42 942
42942
42 942
42942
42942
42942
42942
42 942
42 942
42 942
42 942
42942
42 942
42 942
42942
42 942
429 42
42 942
42942
42 942
o
o o
/~
p/
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ....
2014.10.27. BUILDING AND CONSULTING SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉG( TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS,ALATTCÉGMÁSOLAT
A 01-09-694063 cégjegyzékszáml! BUILDING AND CONSULTING Szeigáitató és Kereskedelmi Ko Felelősségű Társaság felszámolás alatt (1071 Budapest, Dózsa György út 66.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-694063
2.
Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
2001.02.26
Törlés hatálya:
201'1.07.04
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
Név
2/1. BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt felelősségű társaság (Töré Hatályos: 2001.02.26- 2005.04.23
Bejegyzés kelte:
2001.02.26
Közzététel
2001.03.29
időpontja:
212. BUILDING AND CONSULTING Szeigáitató és Kereskedelmi Korlátolt felelősségű társaság felsz: alatt (Törölve) Hatályos: 2005.04.23- 2006.09.14
Bejegyzés kelte:
2005.06.21
Közzététel
2005.07.21
idő pontja:
213. BUILDING AND CONSULT!NG Szaigáitató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Tő Hatályos: 2006.09.14-2009.11.10 Bejegyzés kelte: 2006.09.14 Közzététel 2006.10.05 időpontj a: 214. BUILDING AND CONSULTING Szaigáitató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság fels alatt (Törölve) Hatályos: 2009.11.10-2011.07.04
3.
1/11
Bejegyzés kelte:
2009.11.13
Közzététel id öpontja:
2009.12.03
Rövidftett elnevezés
2014-10-2714:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
3/1. BUILDING AND CONSULTING Kft. (Törő/ve)
Hatályos: 2001.02.26- 2005.04.23 Bejegyzés kelte:
2001.02.26
Közzététel
2001.03.29
időpontja:
3/2. BUILDING AND CONSULTING Kft. f.
a . (Törölve)
Hatályos: 2005.04.23-2006.09.14 Bejegyzés kelte:
2005.06.21
Közzététel
2005.07.21
időpontj a:
3/3. BUILDING AND CONSULTING Kft. (Törő/ve)
Hatályos: 2006.09.14- 2009.11.10 Bejegyzés kelte:
2006.09.14
Közzététel
2006.10.05
időpontja:
314. BUILDING AND CONSULTJNG Kft. f.a. (Törölve) Hatályos: 2009.11.10- 2011.07.04 Bejegyzés kelte:
2009.11.13
Közzététel
2009.12.03
időpontja:
5.
Székhely
5/1.
1102 Budapest, FOzér u. 27/b., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 2001.02.26 - 2002.09.27
5/2.
Bejegyzés kelte:
2001.02.26
Közzététel idöpontja:
2001.03.29
1105 Budapest, Mongol u. 13., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 2002.09.27- 2006.05.25 Bejegyzés kelte:
2003.01.03
Közzététel
2003.01.30
idöpon~a:
513. 1071 Budapest, Dózsa György út 66., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2006.05.25- 2011.07.04
8.
Bejegyzés kelte:
2006.09.14
Közzététel idöpontja:
2006.10.05
A létesftő és módosrtó okirat kelte
8/1. 2001.01.17
Hatályos: 2001.02.26-2011.07.04 Bejegyzés kelte:
2/11
2001.02.26
2014-10-27 14:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ... Közzététel
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default. aspx? ...
2001.03.29
időpontja:
8/2. 2002.10.04 Hatályos: 2003.01.03- 2011.07.04
Bejegyzés kelte: 2003.01.03 Közzététel 2003.01.30 idöpontja: 8/3. 2004.11.08 Hatályos: 2005.01.12-2011.07.04
Bejegyzés kelte: 2005.01.12 Közzététel idöpontja: 814. 2006.05.25
2005.02.1 O
Hatályos: 2006.09.14- 2011.07.04
Bejegyzés kelte: 2006.09.14 Közzététel 2006.10.05 idöpontja: 9.
Tevékenysége Saját tulajdonú ingatlan adásvétele (főtevékenység) {Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
911. 6810 '08
~pületbontás, földmunka (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
912. 4511'03
9/3. 4521'03
~pület, híd, alagút, közma, vezeték építése (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
914. 4522 '03
Tetőszerkezet-építés, tetöfedés, vízszigetelés (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
915. 4523 '03
Autópálya, út, repülőtér, sport játéktér építése (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
916. 4525 '03
Egyéb speeiélis szaképítés (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
917. 4531 '03
Villanyszerelés (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
918. 4329 '08
Egyéb épületgépészeti szerelés (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
919. 4322 '08
Víz-, gáz-, tatés-, légkondicionáló-szerelés (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/1 O. 4534 '0 3
Egyéb épületgépészeti szerelés (Törölve) Hatályos: ... -2011.07.04
9/11. 4331 '08
Vakolás (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9112. 4332 '08
3/11
~pületasztalos-szerkezet szerelése (Törölve)
2014-10-2714:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontroLhu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: ... - 2011.07.04
9/13. 4333 '08 Padló-, falburkolás (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04 Festés, üvegezés (Tőr6/ve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/14. 4334 '08
9/15. 4545 '03 Egyéb befejező építés (Törő/ve) Hatályos: ... - 2011.07.04 9/16. 4613 '08 Fa-, építési anyag ügynöki nagykereskedelme (Tőrőlve) Hatályos: ... - 2011.07.04 9/17. 5147 '03 Egyéb fogyasztási cikk nagykereskedelme (Tőrő/ve) Hatályos: ... - 2011.07.04 Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem (Tőrőlve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/18. 4673 '08
Fémáru, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelme (Tőrölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/19. 4674 '08
9120. 4752 '08 Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem (Tőrőfve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/21. 5248 '03
Egyéb, máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem (Tőrőlve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
Közúti teherszállítás (Tőr6/ve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/22. 6024 '03
9/23. 4110 '08 Épületépítési projekt szervezése (Tőrőlve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/24. 6820 '08
Saját tulajdon ú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
Ingatlankezelés (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/25. 7032 '03
9/26. 7132 '03 Építőipari gép kölesönzése (Tőrőlve) Hatályos: ... - 2011.07.04 Szoftverkészítés, -szaktanácsadás (Törölve) Hatályos: ... - 2006.09.14
9/27. 7220 '98 9/28. 6209 '08
Egyéb információ-technológiai szolgáltatás (Törölve)
Hatályos: ... - 2011.07.04
Mérnöki tevékenység, tanácsadás (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/29. 7420 '03
Hirdetés (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
9/30. 7440 '03
9/31. 7487 '03 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szeigáitatás (Törő/ve) Hatályos: ... - 2011.07.04 9/32. 7221 '03
Szoftver-kiadás (Törölve)
Hatályos: 2006.09.14-2011.07.04
4/11
2014-10-2714:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ... Bejegyzés kelte:
2006.09.14
Közzététel
2006.10.05
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ... ,
időpontja:
9/33. 7222 '03 Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás (Törölve) Hatályos: 2006.09.14- 2011.07.04 Bejegyzés kelte: 2006.09.14 Közzététel
2006.10.05
időpontja:
11. 11/1.
Jegyzett toke Megnevezés
Összeg
Pénznem
Pénzbeli hozzájárulás
10 OOO OOO
HUF
o
Nem pénzbeli hozzájárulás • Összesen •
10 OOO OOO
'
HUF HUF
o
azaz tlzmtlhó HUF
(Törölve) Hatályos: 2001.02.26- 2011.07.04
Bejegyzés kelte: 2001.02.26 Közzététel 2001.03.29 időpontja:
12.
A képviselet módja
12/1. Az ügyvezető önállóan jegyzi a céget. (Törölve) Hatályos: 2001.02.26- 2005.04.23
Törlés kelte:
2005.06.06
Közzététel
2005.06.23
időpontja:
12/2. A felszámoló önállóan jegyzi a céget. (Törölve) Hatályos: 2005.04.23-2011.07.04
Bejegyzés kelte: 2005.06.06 Közzététel 2005.06.23 időpontja:
13.
A képviseletra jogosult( ak) adatai
13/1. Komáromi András Ügyvezető (an.: Hol/osí Julianna) 1102 Budapest, Füzér u. 27/b, Magyarország (Törölve) Hatályos: 2001.02.26-2002.09.27
T őrlés kelte:
2003.01.03
Közzététel időpontja:
2003.01.30
13/2. Gulyás Gábor Ügyvezető (an.: /lés Valéria)
5 l 11
2014-10-27 14:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
1174 Budapest, Szilárd u. 9., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2002.09.27- 2004.11.08
Törlés kelte:
2005.01.12
Közzététel időpontja:
2005.02.10
13/3. Gulyás Gábor Vezető tisztségviselő (an.: flés Vaféría) 1174 Budapest, Szilárd u. 9., Magyarország Jogviszony kezdete: 2002.12.18 Jogviszony vége: 2007.12.18 (Törölve) Képviselet módja: önálló
13/ 4.
Hatályos: 2004.11.08-2005.04.23 Törlés kelte:
2005.06.06
Közzététel időpontja:
2005.06.23
Cégkapcsolat: Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zártkörűen Működő Részvénytár Felszámoló 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10-044789 (Törölve) Képviselet módja: önálló Hatályos: 2005.04.23- 2006.01.25
Törlés kelte:
2006.09.14
Közzététel időpontja:
2006.10.05
13/4. KissnéAgis Ilona Felszámolóbiztos 1096 Budapest, Telepy u. 29/c. 4/1., Magyarország Jogviszony kezdete: 2005.04.23 (Törölve) Képviselet módja: önálló Hatályos: 2005.04.23-2006.01.25 T őrlés kelte:
2006.09.14
Közzététel időpontja:
2006.10.05
13/5. Gulyás Gábor Vezető tisztségviselő (tisztségviselő) (an.: /lés Valéria) 1174 Budapest, Szilárd u. 9., Magyarország Jogviszony kezdete: 2006.01.26 Jogviszony vége: 2011.01.26 (Törő/ve) Képviselet módja: önálló Hatályos: 2006.01.26-2009.11.10
13/
Bejegyzés kelte:
2006.09.14
Közzététel időpontja:
2006.10.05
Cégkapcsolat: DUNA AUDIT Könyvszakértő Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság Aláírásra je
6. 1077 Budapest, Wesselényi utca 51. fszt. 1., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-162918 (Törölve) Képviselet módja: önálló Hatályos: 2009.11.1 O- 2009.11.1 O
; ;6/ll
2014-10-27 14:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx;...all/default.aspx? .... ·
Törlés kelte:
2009.11.13
Közzététel időpontja:
13/
7.
2009.12.03 Cégkapcsolat: DUNA AUDIT Könyvszakértő Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámelé 1077 Budapest, Wesselényi utca 51. fszt. 1., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-162918 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2009.11.1 O- ...
Bejegyzés kelte:
2009.11.26
Közzététel időpontja:
2009.12.17
13/7. Besze Judit Felszámolóbiztos (an.: Nemcsík Valéria) 3231 Gyöngyössolymos, Tihanyi J utca 11., Magyarország Jogviszony kezdete: 2009.11.1 O Képviselet módja: önálló Hatályos: 2009.11.1 O- ...
Bejegyzés kelte:
2009.11.26
Közzététel időpontja:
2009.12.17
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
17. A magyar, illetve kOlföldi részvétellel muködő cégben érintett állam(ok) betűjele 17/1. HU (Törölve) Hatályos: ... - 2011.07.04
Bejegyzés kelte:
2006.02.27
Közzététel
2006.03.23
időpontja:
20.
Statisztikal számjele
20/1. 12593532-7012-113-01 (Törölve) Hatályos: ... - 2009.01.26 2012. 12593532-6810-113-01 (Törölve)
Hatályos: 2009.01.26-2011.07.04
21.
Adószám
21/1. Adószám: 12593532-2-42 (Törölve) Hatályos: ... - 2008.01.23
Bejegyzés kelte:
2005.06.21
Közzététel
2005.07.21
időpontja:
21/2. Adószám: 12593532-2-42 Közösségí adószám: HU12593532 A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2007.12.21 (Törölve) Hatályos: 2008.01.23 - 2011.06.22
7/11
2014-10-2714:07
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ... Bejegyzés kelte:
2008.01.23
Közzététel
2008;02.21
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
idő pontja:
21/3. Adószám: 12593532-2-42 Közösségi adószám: HU12593532 (T6rölve) Hatályos: 2011.06.22- 2011.07.04
Adószám státusza: r=rvényes adószám
28.
Bejegyzés kelte:
2011.06.22
Közzététel idöpontja:
2011.07.07
Felszámolás
28/1. Eljárás típusa: Felszámolási eljárás megindítása Eljárás kezdete: 2009.11.1 O (Tör61ve) Hatályos: 2009.11.10-2011.07.04 Bíróság: Főváros Végzésszám: 27.Fpk.01-08-005826/15. sz. végzés Elkűlönftett számla száma: 10032000-01483013-24000004 Határozat-hozatal dátuma: 2009.11.02 Ok: Fizetésképtelenség Záró bekezdés: A követeléssei rendelkezők a végzés közzétételétől szám!tott 40 napon t jelentkezzenek igényOkkel, fizessék be követelésOk 1%-át (de legalább 1 -Ft-ot, legfeljebb 100 OOO Ft-ot) a végzésben megjelölt elkülönített szám!; végzésszámra hivatkez Hiteligény bejelentésének lejárati dátuma: 2009.12.20
Bejegyzés kelte: Közzététel
2009.11.10 2009.11.10
időpontja:
28/2. Eljárás típusa: Egyszerűsített felszám. elj. bef. Eljárás kezdete: 2011.03.23 (T6r6/ve) Hatályos: 2011.03.23- 2011.07.04 Főváros Biróság: Végzésszám: 27.Fpk.01-08-005826/21. sz. végzés Határozat-hozatal dátuma: 2011.05.12
Az egyszerűsített felszámolási eljárás befejezödött a cég megszontef
Eredmény: Bejegyzés kelte:
2011.06.22
Közzététel
2011.06.22
időpontja:
32.
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 11710002-20186272-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2001.02.02
8 l 11
2014-10-27 14:07
---------------·----····--·-
BUILDING AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ....
A számla zárásénak dátuma: 2005.05.30
A pénzforgalmi jelzoszámot a 01 10 041585 cégjegyzékszámú OTP Budapesti r., X. Körösi Csoma sétány (1102 Budapest, Körösi Cs. s. 6.) kezeli. (Törölve) Hatályos: 2002.01.30 - 2005.06.06 32/2. 11600006-00000000-06620637
A számla megnyitásának dátuma: 2002.09.13 A számla zárásénak dátuma: 2006.10.18 A pénzforgalmi jelzoszémot a 01 10 041054 cégjegyzékszámú Erste Bank Zrt. (1138 Budapest. Népfürdő u. 24-26.) kezeli. (Törölve) Hatályos: 2003.04.25-2006.10.20 Törlés kelte: 2006.10.20 Közzététel
2006.11.16
időpontja:
32/3. 11714006-20432504-00000000
A számla megnyitásának dátuma: 2006.02.23 A számla zárásának dátuma: 2007.01.25 A pénzforgalmi jelzoszémot a 01 10 041585 cégjegyzékszámú OTP Budapesti r., XIV. Nagy L. kir. (1148 Budapest, Nagy Lajos k. útja 19-21.) kezeli. (Törölve) Hatályos: 2006.02.27- 2007.01.29 Törlés kelte: 2007.01.29 Közzététel
2007.02.22
időpontja:
33.
A bírósági végrehajtás adatai
33/1. Eljárás kezdete: 2006.07.21 (Törölve) A végrehajtás ügyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése: A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés dátuma:
5216291800 APEH Kelet-budapesti Igazgatóság Végrehajl Osztály 4. 2006.10.17
Hatályos: 2006.10.17-2011.01.21 Bejegyzés kelte:
2006.1 0.17
Közzététel
200 6.11.16
időpontja:
36.
A hivatalbóli törlési eljárás adatai
36/1. Hivatalbóli törlés megindítása Eljárás kezdete: 2009.05.18 (Törölve)
9/11
2014-10-27 14:07
BUILDIJ'l'G AND CONSULTING Szolgáltató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2009.05.18- 2011.07.04 Bejegyzés kelte:
2009.05.18
Közzététel idöpontja:
2009.06.11
36/2. Tőrlési eljárás megindftása Eljárás kezdete: 2009.05.18 (T6r6fve) Hatályos: 2009.05.18- 2011.07.04 Bejegyzés kelte: Közzététel
2009.05.18 2009.06.11
időpontja:
Gazdálkodási formától fOggő adatok 1.
A tag(ok) adatai
1/1. WELT 2000 Szaigáitató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság [Kft. társasági tag] 1102 Budapest, Füzér utca 27/b., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-917631 (T6rolve) Hatályos: 2001.02.26- 2002.09.27 Törlés kelte:
2003.01.03
Közzététel idöpontja:
2003.01.30
1/2; RUDDER 99 Kereskedelmi és Szeigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt [Kft. tagJ 1174 Budapest, Szilárd utca 9:, Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-697388 (T6r6/ve) Hatályos: 2001.02.26- 2004.11.08 Törlés kelte:
2005.01.12
Közzététel időpontj a:
2005.02.1 O
1/3. Kovács Lajos (an: Tóthí Margit) [Kft. társasági tag] 1239 Budapest, Vésnök u. 10., Magyarország (T6r6/ve) Hatályos: 2002.09.27- 2004.11.08 Törlés kelte: Közzététel időpontj a:
2005.01.12 2005.02.10
1/4. Kubinyi Zsuzsanna (an.: Nagy Emília) [Jelentős befolyású tag] 1195 Budapest, Hunyadi
J. u. 113., Magyarország (T6r61ve)
Hatályos: 2004.11.08 * 2011.07.04 Bejegyzés kelte:
2005.01.12
Közzététel
2005.02.10
időpontja:
1/5. Gulyás Gábor (an.: /lés Valéda) [Jelentős befolyású tag] 1174 Budapest, Szilárd u. 9., Magyarország (T6r6/ve)
/11 '
2014-10-27 14:07
BUILDING AND CONSULTING Szeigáitató és Kereske ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
t
Hatályos: 2004.11.08-2011.07.04 Bejegyzés kelte: 2005.01.12 Közzététel
2005.02.10
időpontj a:
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
; i
:t j !
l ~
'í
; i
'l
''
i
'l
11/11
2014-10-2714:07 't
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:3<
l.la; É v e s
Kód
Ss z
N é v C í
m u t a
t
á s
2014 .év
Irsz. c f m
m induló
4 645
k i
Building and Consuiting Kft.
Noszlopy u.20.
1105
január
február
Mongol u. 13~
Elóiras
március
o o
ÁFA
o
o
o
o o
o
o
o
o
Vizdíj
o o o Q
ÁFA
o o
Bér l. díj Összesen
o
Befizetés Bérlet
o
ÁF!>.
december
o
o
o o o
o o o o
o
o o
o
o
o o o
o
o o o
o o o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o o
o
o o
o
o
ű
Bérl*díj
o
o
o
Összesen
o
o
o
o o
o
o
o o
o o o o o o
o o o
o
ÁFA
o
o
o o
o o
o o
o
ű
o
o
o o
o
o
o o
o
összesen
o
o
o o o o o o o
o o
Q
o
o
o
o o o
o
o
o
o o o
o
o o
o o
o
o
o o o o o
o
o o
o o
o
o o
o
202 88
o
20 288
o
20288
50 72
20 288
50 72
20288
507 2
202 88
507 2
20288
50 72
20288
507 2
20288
50 72
202 88
507 2
50 72
50 72
507 2
507 2
238 3
50 i 2
238 3
238 3
238 3
o o o o
2 383
o
238 3
o
Egyéb
o o o 277 43
2 383
2 383
o
o
ű
o
o o 277 43
o 277 43
2 383
o o
o o 277 43
238 3
o o o o 277 43
2 383
o o o
o 27í43
238 3
o o o o 277 43
277 43
o
o
o
o
o o o
o
o o o
o
o o
277 43
277 43
277 43
o o 277 43
o
2C2S8
Q
o
o l}
o o
202 88
238 3
o
o
202 88
ÁFA
Bérl.dij
november
o o
o
o o
Összesen
október
o o
o
o o o
Egyéb
ÁFA
szept.
o o o
o
Vizdíj
ÁFA
július augusztus
o o o
o o o
o
ÁFA
Vízdíj
június
o o o
o
Egyéb
Bérlet
május
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
április
277 43
v
----·--~---
Bútorkereskedelmi Minőségügyi Egyesülés
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ... ·
2014.10.27. BÚTORKERESKEDELMI MINÖSÉGÜGYI EGYESÜLÉSCÉGKIVONAT
A 01-07-090074 cégjegyzékszámú Bútorkereskedelmi Minőségügyl Egyesülés (1104 Budapest, K 120.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-07-090074 Gazdálkodási forma:
Egyesülés
Törlés hatálya:
1993.12.10
Megjegyzés:
Társaság megszűnt, törölve
8. A létesítő és módosrtó okirat kelte 8/1. 1989.12.31 Hatályos: ... - 1993.12.10
Törlés kelte: Közzététel idöpontja: 13. 13/2.
1994.07.21 1994.12.22
A képviseletre jogosult(ak) adatai
Tóth József Végelszámoló 1104 Budapest, Kada u.120., Magyarország Hatályos: 1991.10.30- ...
13/3.
Mcsani György Végelszámoló 1104 Budapest, Kada u.120., Magyarország Hatályos: 1991.10.30- ...
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-27 09:02
Nemlakás hérlemények elszámolási rendszere
Dátum: 2015.01.14
Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
12:27 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
0128
N é v
c
!
Irsz~
Bútorker~M~nöségi
induló
Egyesül
1094
2014 .év
C í m
i m
Kada u.120.
k í m u t a t á s
január
Márton u.34.
Előírás
o o
Vízdij
o
ÁFA
o
Egyéb
o o o o
ÁFA
Bér l. díj
Összesen Befizetés Bérlet
ÁFA
o o o
Vizdíj ÁFA
o o o o o
április
május
június
o
o
o o
o o
o o
o o
o o o o o
o o o o o
o
o
o
o o
o o
o o o
o o o
o
o o o
o
o
o o o
o o
o
o
o
o o o o o o o o
o o
o
o
o
559 74
o
o o o
o
Bér l. díj
o o o
Összesen
o
o o
55974
559 74
55974
ÁFA
o
o
Vízdíj
o
o o
Egyéb ÁFA
Bérlet
március
július augusztus
s:z:ept ..
október
november
december
összesen
o o o o
o
o o o o
o o o o
o o o o
o o
o
o
o o
o o
o o
o
o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
február
o
o o o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
55 974
559 74
55 974
55974
55974
55 974
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o o o
o o o
o
o
o o
o
o
55974
55974
55974
o o
o
o
o o
o
ÁFA
o
o o
o o
o
o o
o
o o
55 974
55 974
559 74
559 74
55 974
55 974
o o o
559 74
o
o
o
o
o
o
o o
o
o o
o
o o
() ()
o o o
o
o
55974
o
o
o o
o o
o
Bérl.dij
o o
o o o
o
o
o o
o o o
o
ÁFA
Összesen
o
o
Egyéb
o o
o
o o
o o o
o
o o
o o
o
o
o
o o
o
55 974
55 974
55 974
o
o o o
o
o o o o 559 74
o o
o o o 559 74
v
f:adillac Bau Korlátejlit Felelősségű Társaság "felszámoL
. r.=-t)
\.l
(/.-r ". .• /
'
'
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
1
(/
~~IDI~I.iiA\G'BAU KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG "FELSZÁMOLÁS ALATT"CÉGKIVON. : i A 91-Q9-947447 cégjegyzékszámú Cadillac Bau Korlátolt Budapest, Várgede u. 6.) adatai.
Felelősségű Társaság "felszámolás alat
i
Nyilv~nos adatok
1. :
Á~talános adatok C~gjegyzékszám: 01-09-947447 G,azdálkodási fo'rma:
Korlátolt felelősségű társaság
B~jegyezve:
2010.10.07
, Törlés hatálya:
2014.04.10
M;egjegyzés:
Felszámolással megszant
A,létesítő és módosltó okirat kelte 8/1. 2010.09.30
8.
i
H~tályos: 2010.10.07-2014.04.10
B$jegyzés kelte: Kq>zzététel · idppontja:
2010.10.07 2010.10.21
!
13.
, A képviseletre jogosult{ ak) adatai
13/ O.; Cégkapcsolat: Dr. Hetényi Géza és Tsa Felszámoló Korlátolt Felelősségű Társaság Felszám< •1137 Budapest, Szent István krt.4., Magyarország ·Cégjegyzékszám: 01-09-568162 Hatályos: 2012.09.28- ...
Bejegyzés kelte:
2012.09.28
Közzététel idöpontja:
2012.09.28
13/0. dr. Csaba Árpád Felszámolóbiztos 1387 Budapest, Pf. 46., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.09.28- ...
.Bejegyzés kelte:
2012.09.28
~Közzététel idöpontja:
2012.09.28
A c~gre'vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
l/2
2014-10-2714:12
Cadillac Bau Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámol...
http ://www. partnere ontrol.h u/asp:x_all/defa ul t. as px? ...
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-27 14:12
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai
Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:32 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
517 2
N é
v
a t á s
2014.év
Irsz. C í m
C im
induló
Cadillac Bau !Cft."FA" Maglódi u.
k i m u t
5.
1137
január
Szent István krt.4.
Előírás
o o
o o
Vízdíj
o
o
ÁFA
o
o
o o
o o o
Egyéb ÁFA
Bér l. díj Összesen
o
Befizetés Bérlet
ÁFA
o
o o
Vízdíj
o
ÁFA
o
o o
Egyéb
o
o
ÁFA
o
Bér l . díj Összesen
Bérlet ÁFA
Vizdíj
ÁF!<
Bér l. díj Összesen
o o o
o o o
április
május
június
o
o o o
o
o
o
o o o o
július augusztus
szept.
október
o
o o o o o
o o
o o o o o
o
o
o
o
o o
o o o
o o o
o o o o o o o
o o o o o
o
o o o o
o o o o o
o o o o o o
o o
o o o o
o o o o o
o o
o
o
o o o o o o o o o o o
o o
o
o o o o
o
o
o o
o
o o
o
o o
o o
o
o o o o o
o
o
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
1324938
ÁFA
Egyéb
március
november
december
összesen
o
o
o
o
o o o o o o o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
február
1324938
o o o
1324938
o o o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o o
o o
o o o o
o
o
o o
o
o
o
o o o
o o
o c
o
o o o o o
o
o o
o
o
o
o o o o o
o o o
o
o
o
1324938
1324938
l 324938
l 324938
1324938
1324938
1324938
1324938
//
o o G
o o o
DARI Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
6 cp l
2Ö14.10.28. 5'{
http ://www. partnercontrol.hu/aspx_all/defa ult.aspx? ...
1
'
D~Rl ! . KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁGCÉGKIVONAT Ai01-06-778703 cégjegyzékszámú DARI Kereskedelmi és Szeigáitató Betéti Társaság (1045 Buda R~zsa u. 13. 8. em. 47.) adatai. Nyilvános adatok
1.; Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-06-778703 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
2007.10.26
Törlés hatálya:
201~.03.27
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és m:ódosító okirat kelte 8/1. 2007.09.24 Hatályos: 2007.10.26- 2014.03.27
Bejegyzés kelte:
2007.10.26
Közzététel idöpontja:
2007.11.22
13.
A képviseletra jogosult(ak) adatai
13/
Cégkapcsolat: CÉG FELÜGYELET Felszámoló, Végelszámoló, Felelősségű Társaság Felszámoló
o.:
Vagyonrendező és Csődkezell
1074 Budapest, Dohány utca 54. földszint, Magyarország Cégjegyzékszám: O1-09-566915 Hatályos: 2012.07.13- ...
Bejegyzés kelte:
2012.07.13
Kőzzététel idöpontja:
2012.07.13
13/0. Komondi Tamás Felszámolóbiztos 1447 Budapest, Pf. 483, Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.07.13- ...
Bejegyzés kelte:
2012.07.13
Közzététel időpontja:
2012.07.13
A qégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától fOggö adatok
1/2
2014-10-2810:51
--
DARI Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
---------~~-----------,-----
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx'? ...
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos torrásokból származnak,
2/2
2014-10-2810:51
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:32 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
513 6
N é
v
DARI BT. "VA"
á s
2014 .év
Irsz. c i m
C i m
Állomás u.l3.
k i m u t a t
induló
1045
Rózsa u.
Előírás
13. 8/47
január
o
ÁFA
o
Vízdíj
o o
ÁFA
o
Bérl .. díj
o o o
Összesen Befízetés Bérlet
ÁFA Vízdíj
o o o
ÁFA
Egyéb
ÁFA Bér l. díj
o o
Összesen
o
ÁFA Vízdíj
o
o o
ÁFA Egyéb
o
o
Egyéb
Bérlet
március
április
május
június
július augusztus
szept~
október
november
december
o o o o
o o
összesen
R. 1207-1209C
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
február
o
ÁFA
o o o
o o o o ü
o
o o
o o
o o
o o
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o
o
o
o
o o
o o
o o o
o o o
o
o
o o
o o
o o o
o o o
o o o
o o
o o
o
o o
o o
o o
o o
o o o
o
o o o o o
o o
o
o o
o
o
o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o o o o o o o o
o o o o
o o o
o o o o o o o
o
o o
o o o
o o
o o
o o o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o
o
o o
o o
o
o o o
o o o
o
o o
o
o
o o
o o
o o
o o
o o
o o o
o
o o
o
o o o o
o o o
o
o
o o
o o o o
o
()
o
o
o o
o
o o o o
o
o ()
o o
()
o
o o o o
o
o
o o o
Bérl.díj
1756000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
Összesen
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
1766000
175~
Díjhátralék Nyilvántartás Köbányai Vagyonkezelö Rt. Díjhátralék-folyószámla Kód: 05136
Dátum: 2015.01.14 l 12: Ll részletezése
2 O15 . év Ol. hó
Név: DARI BT."VA" Cím: Rózsa u. 13. 8/47
Január Összesen:
Induló egyenleg
Terhelés
Be fizetés
Záró egyenleg
399,344
o
o
399,344
o
o
DUNA- CONSORT -l
Műszaki Szolgáltató
2014.10.27.
és Kivitelez ...
http://www.partnercontroLhu/aspx_all/default.aspx? ...
rt)/S :z._ J /'\
DtJNA•CSNSG>RT ·1 MÜSZAKI SZOLGÁLTATÓ ÉS
KIVITELEZŐ KISSZÖVETKEZETCÉGKJVON1
A 01-02-052780 cégjegyzékszámu DUNA - CONSORT • 1 Műszaki Szolgáltató és Kivitelező Kissze (1675 Budapest, Pf. 119.) adatai. Nyilvános adatok
1. Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-02-052780 Gazdálkodási forma:
Szövetkezet
Törlés hatálya:
1998;03.18
Megjegyzés:
Ft3lsz:ámolássa1 megszűnt
13. A képviseletra jogosult(ak) adatai 13/. Cégkapcsolat: CMB Holding Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámoló 1023 Budapest, Margit utca 19., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-160583 Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
1993.12.30 1993.12.30
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-2713:42
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:30 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
0 382
N é v
JD~NA-CONSORT-1
m u t a t á s
2014 .év
Irsz .. C í m
C í m
Mongol u. 4.
k i
induló
Kisszöv.
1675
január
Bp.Pf,l19.
Elóirás
Vízdíj
o
o
o o
o
JÍ.FA Egyéb
o o
JÍ.FA
Bérl . díj
o
Összesen
o
Befizetés Bérlet
o
JÍ.FA
Vizdíj
Egyéb
Bér l . díj
Vízdíj
JÍ.FA
o
április
o o o o
o
92190
o
o o
92190
92190
o o
92190
o
o
o
o o
o o
o o o o o o o o o o
o
Összesen
JÍ.FA
o
o
o
ÁFA
o o o
o o o
o
JÍ.FA
Bérlet
március
o
o o o o o
o o o
o
o o
o
o o
o
o o
o
o o
o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
július augusztus
szept.
október
november
december
o o o o
o o o o
o
o
o o o
o o
92190
92190
o o
o
o o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o o o o o o
o o
o
o o
o
o o
o
o
o o
o
o o
o o
o o o o o
o
összesen
o o
o o o o
o
o o
o o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
92190
92191)
92190
92190
92190
92190
92190
o
230 52
230 52
23052
23052
23052
23052
23052
23052
575 5
230 52
23052
5 755
230 52
575 5
575 5
575 5
575 5
5 755
575 5
5 755
575 5
o o
575 5
o
5 755
o o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o
Bér l. díj
o o
o
Összesen
120997
120997
120997
120997
120997
o
o
o
o o o
o
120997
120997
120997
o
o
o
o o
o o
o
o o o
120997
120997
120997
120997
120997
o
o
o
230 52
o
o
o
575 5
o
o o
o
230 52
o o
JÍ.FA
június
o o o
o o o o
Egyéb
május
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
február
/
o
/'
f;TNEVEL
Keres),<edelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
2014.1 o. 21.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Oh !?JS (A ___ ?-..__
E1tfN12VEl}KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT F.I;LSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT
FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
A 01-09-266948 cégjegyzékszámO ETNEVEL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű l f~lszámolás alatt (1195 Budapest, Üllői út 483. fszt. 1.} adatai. Nyilvános adatok Általános adatok
1.
Cégjegyzékszám: 01-09-266948 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1996.11.06 2011.12.01
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
A létesítő és módosító okirat kelte
8.
8/1. 1993.10.13 Hatályos: 1993.10.13-2011.12.01 812. 2005.01.14 Hatályos: 2005.11.22-2011.12.01 Bejegyzés kelte: 2005.11.22 . Közzététel idöpontja:
2005.12.22
813. 2005.04.28 Hatályos: 2005.11.22-2011.12.01 Bejegyzés kelte: Közzététel
2005.11.22 2005.12.22
időpontja:
13.
A képviseletre jogosult(ak} adatai
13/
Cégkapcsolat: C~G-CONTROLL Felszámoló, Könyvvizsgáló, Tanácsadó és Kereskedelmi Kor Felelősségű Társaság Felszámoló
6.
1053 Budapest, Fejér Gy. utca 4. 1. em. 3., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-690835 Hatályos: 2010.02.03- ... Bejegyzés kelte: Kőzzététel időpontja:
2010.02.11 2010.03.04
13/6. Koncsár Andrea Felszámolóbiztos (an.: Várhegyi ~va) Jogviszony kezdete: 2010.02.03
1/2
2014-10-2714:41
ETNEVEL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?; ..
Hatályos: 2010.02.03- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
2010.02.11 2010.03.04
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-27 14:41
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 J 12:32 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
0495
N é
v
C i
m
Etnevel Kft~"FA"
Füzér u 27/B.helyíség
k í m u t
a
t
á s
20l4.év
Irsz .. c í rn induló
1053
január
Fejér Gy.u.4.1/3.
Elö.írás
február
o o o
o o
o
o
o
o
Vizdij ÁFA
o o
Egyéb
o
ÁFA
o
o
o
o o
o o o o
o
o o
Bérl.díj Összesen
Befízetés Bérlet
ÁFA
o
Vizdíj
o
ÁFA
Egyéb
o
ÁFA
o
Bérl .. díj Összesen
Bérlet
ÁFA Vizdíj
AFA
o o o o o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o o o o
o
o o
o
o o
o
o o
június
július augusztus
szept.
október
november
o
()
o
o
o
december
összesen
o
o o
o o
o
o o o o
o o
o o
o o
o o o o o o
o
o o o o
o o
o o
o o o o
o
o o o o o o
o
o
o
o
o
o o o o
o o o
o
o o
o o o
o
o
o o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
()
o o
o o
o o
o
o
o
o o o o
o
o c
o
o o
o
o
o o o
o
552 26
552 26
552 26
55226
55226
552 26
552 26
55226
552 26
13807
55225
13807
552 26
13807
55 226
13807
13807
13807
13807
13807
13807
13807
13807
13807
307 8
30 78
307 8
307 8
307 8
307 8
307 8
o o o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o o
307 8
307 8
o o
o
307 8
307 8
o
o
Bér l. díj
o o
o
o o
Összesen
72111
72 lll
72111
72111
o
307 8
307 B
o o o
o o o o
72111
72111
o 72111
72111
72111
()
72111
72111
o o
o o 72111
o
/
o o o o o
13807
o
APA
május
55 226
o o
Egyéb
április
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:32 l . lap
É v
Kód Ss z
0 495
N é v
C í
k i mu t a t á s
20l4.év
lrsz .. C i m
m
induló
Etnevel Kft .. "FA"' Kolozsvári
e s
u~39-43
1053
január
Fejér Gy.u.4.l/3.
Előírás
Bérlet
o
ÁFA
február
o
o o
o o
o o o
o
o
o
o o
o
ÁFA
Egyéb
o
ÁFA
o
Bér l. díj összesen
o o
Befizetés Bérlet J'..FA
o o
Vizdij
o
o o
o o
o o
ÁFA
o
o
o
o
o 212898
Bérlet
ÁFA
212898
o o
o o o
Egyéb
Összesen Egyenleg
o o o
ÁFA
Bérl.dij
április
c o
o
Vizdíj
március
o
o
o o o
212898
212898
május
június
o
o o o
o
o o o o
o o
o o
o o o o o
o o o
o o o
o o
o o
o
o
o o o o o o
o o o
o o
o o
o
o
o
o o
212898
212898
július augusztus
o
o
o o o o
o
o
o
o
o o
o o o o
o
dece~ber
o
o
o
o
o
o
o o
o
o o o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
212898
212898
212898
212898
212898
212898
425 81
42 581
42581
42581
42581
42581
42 581
42581
42 581
42 581
o
o
o
o
o
o
Egyéb
o
ÁFA
o
o
o o o
o o
o
o o
o o
Bér l. díj
o o o
o o
1141884
1141884
1141884
1141884
1141884
ll41884
Összesen
1141884
1141884
1397363
1141884
1397363
1397363
1397363
1397363
1397363
1397363
1397363
1397363
o
o
o
o
o
o o o o
o o
o o
o o
o o
o
o
42581
összesen
o
212898
o o o
o
november
o o
42 581
ÁFA
október
o o
425 81
Vízdíj
szept.
o
o o
o
1141884
1141884
1141884
1141884
1397363
1397363
1397363
1397363
o
o
~ I
'lG ~.f flt
"~
F. F. OLYMPOS-~AU Építőipari és Szolgáltató Korlátolt ... !
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
l l l 20~4.10.27.
l
!J~b 9' ln ·1-
!
.
~r~~k~~~~~~~~;:!~ÖJPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ l '
l
A p1-09-907624 cégjegyzékszámú F. F. OLYMPOS-BAU Épftőipari és Szaigáitató Korlátolt T~rsaság (1105 Budapest, Mongol utca 25. alagsor 1.) adatai.
Felelős
Nyilvános adatok l l
1. i Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-907624 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
2008.10.29
Törlés hatálya:
2014.03.20
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8.:
A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 2008.10.28 Hatályos: 2008.10.29- 2014.03.20
1
Bejegyzés kelte:
2008.10.29
Közzététel idöpontja:
2008.11.27
i
11-
A képviseletra jogosult( ak) adatai
1~/ O. Cégkapcsolat A CONT(Ó)-ROLL Szaigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámoló 1037 Budapest, Bécsi út 85. 1. em. 2., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-681843 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2011.12.21- ...
1
1~/O.
Bejegyzés kelte:
2011.12.21
Közzététel időpontja:
2011.12.21
Pillér Zsuzsa Felszámolóbiztos
l
1037 Budapest, Bécsi út 85., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2011.12.21- ... Bejegyzés kelte:
2011.12.21
Közzététel idöpontja:
2011.12.21
i
l
A Cfgre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától függő adatok '
l l
1/2
2014-10-2714:47
F. F. OLYMPOS-BAU Építőipari és Szaigáitató Korlátolt ...
http://www.partnercontrol.hU/aspx_all/default.aspx?...
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos fo"ásokból származnak.
2/2
2014-10-2714:47 .·
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt~
Dátum: 2015.01.14 l
12:32 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
509 4
N é v
c
i
F.F.OLYMPOS-BAU Kft.
2014.év
Irsz. c í m
m
Szállas u.l6/b.
k í m u t a t á s
induló
1105
január
Mongol u.25.as.l
Előírás
február
o o
Vízdíj
MA
o o
Egyéb
ÁFA
o o o o
Bér l . díj Összesen
Betizetés Bérlet
ÁFA
o
Vízdij
o o o
ÁFA
E,;yéb
ÁFA Bérl.díj
MA Vízdíj
ÁFA Egyéb ÁFA
Bér l . díj
Összesen
o
o
o
o o
o o o
o o o o
o o o
o o
o o o o o
o
Összesen
Bérlet
áprílis
május
június
július augusztus
szept.
október
o o
o o o o
o o o o
o
o
o o
november
december
o
o
összesen
c
Bérlet
MA
Egyenleg
március
o o
o o o o 465750 465750
o o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
465750
465750
465750
465750
o o
o
o o o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o
o
o o o o 465750
465750
o o o o
o o
o
o
o
o o
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o o o o o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
o
o o
o
o o o
o
465750
465750
465750
465750
465750
o
465750
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o o
o o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o o o o o
o o o o
o o
o o o
465750
465750
465750
465750
o
o o
o o o o o
o o o
o
465750
465750
465750
465750
465750
455750
ű
o o
o o
o o
o
o o
o o o o o o
y
465750 465 75
~
o o
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:32 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
N é v
Irsz~
F.F.OLYMPOS-BAU Kft.
2
Szállás u.l6/b.as.l.
induló
1105
t
á s
2014 .év
C í m
cím
50 94
k i m u t a
január
Mongol u.25.as.l
Előírás
február
o
o o o o o o
o
o
o
o
o o o
o
Vízdíj
o
ÁFA
o o
Egyéb ÁFA
o
Bérl.díj
o o o
Betizetés Bérlet
ÁFA Vízdij
o o
ÁFA
Egyéb ÁFA Bér l. díj Összesen
ÁFA
o o
Vízdíj
ÁFA
o o o o o o
Összesen
Bérlet
április
május
június
o
o o o
o
Egyéb
o
o o o
o
o
o
o o
o
o o o o o
o o
o o o o o o o o o o o o o
o o
szept ..
o
o o
o o o o
o
o
o o
o
o o
o o o
o o
o o
o o
o o
o o
o o o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o
o o o
o
o o
o o
o o
o
o o
o
o o o o
o o
o
október
november
o
o
o
o
o o
o
o o o
o o
o o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
Bér l. díj
595134
595134
595134
595134
595134
595234
Összesen
595134
595134
595134
595134
595134
595134
o o o o o
o o
o o
o o o
o o o o
o o o
o
o o o
o
o
o
o o
ÁFA
július augusztus
december
összesen
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o ()
o o
o
o o o
o o o o o
o
o
o o
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
595134
o
o ()
o
o
(/,
f ;~
fATIME"80 Kereskedelmi és Vendéglátó Betéti Társas á...
2014.10.27.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
h:-fho(1
fA'TIME·80KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ BETÉTI TÁRSASÁG VÉGELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT
A 01-06-519616 cégjegyzékszámú FATIME-80 Kereskedelmi és Vendéglátó Betéti Társaság végei, alatt (1072 Budapest, Akácfa u. 34.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: O1-06-519616 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
1998.03.26
Törlés hatálya:
2013.05.09
Megjegyzés:
Felszámolá~sal megszűnt
8. A létesítő és módositó okirat kelte 8/1. 1996.10.17 Hatályos: 1996.10.17- 2013.05.09 812. 1997.09.01 Hatályos: 1997.09.01-2013.05.09 8/3. 1998.02.05 Hatályos: 1998.02.05-2013.05.09 8/4. 1998.08.24 Hatályos: 1998.09.30-2013.05.09 8/5. 2000.08.24 Hatályos: 2000.11.10- 2013.05.09 Bejegyzés kelte: 2000.11.1 O Közzététel 2000.12.07 időpontja:
8/6. 2001.03.02 Hatályos: 2001.04.1 O- 2013.05.09 Bejegyzés kelte: 2001.04.1 o Közzététel idöponija: 13.
2001.06.07
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/ O. Cégkapcsolat: EXEREM Gazdasági Szeigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámoló 1042 Budapest, Árpád u. 57-59. 1. em. 8., Magyarország Cégjegyzékszám: O1-09-269955
1/2
2014-10-2714:47
FATIME-80 Kereskedelmi és Vendéglátó Betéti Társasá ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2011.06.24- ... Bejegyzés kelte:
2011.06.24
Közzététel idöpontja:
2011.06.24
13/0. SOdí Gabriella Felszámolóbíztos 1396 Budapest, Pf. 464., Magyarország Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2011.06.24- ... Bejegyzés kelte:
2011.06.24
Közzététel idöpontja:
2011.06.24
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától
függő
adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-2714:47
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14
12:33 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
4 740
N é v
FATI!-'ll::-80 BT.
a t á s
2014.év
Irsz .. C i m
Cím
Korponaí u.11.
k i m u t
induló
1108
Szövőszék
Előírás
január
u. 12.II/10/a
o o o
Vízdíj
ÁF.Z\.
március
április
május
június
o o o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o o o
o o o o
o o
o
o o o
o o
o o o o o o
o
o
o
o
o
Egyéb
o
o
ÁFA
o o
o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
Bér l. díj Összesen Befízetés Bérlet
o o
ÁFA Vizdíj
ÁFA
július augusztus
szept.
október
o
o
o
o o
o
november
dec~~er
összesen
o
c
o
Bérlet
ÁFA
o
o o o
o
o o o
o o o
o
o o
o
o o
o
o
o
o o
o
o o
o o
o
o o o o
o o
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o
o o o o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o c o
o
o
o o
o
o o o
o
o
o
o o
391087
o
391087
o
391087
391087
391087
391087
391087
391087
391087
391087
81823
391087
391087
81823
81823
81823
81823
81823
81823
81823
81823
o o
o o
81823
81823
o o
81823
81823
o
o o
o o
o
o
o
o o
o o
o
ÁFA
o
o o
o o o
o
Egyéb
o o o
o
o
o
ÁFA Bérl.díj
o
Összesen
Bérlet
ÁFA Vízdíj
ÁFA
391087
o o
o o
o
o
o
o
o o o o
o o o
o o o
o
o
o
o o o o o
o
o o o o o
Egyéb
Egyenleg
február
o
o
o
o
o o o
o o
o
o
Bér l. díj
62 727
62 727
62727
62 727
62 727
627 27
62 727
62 727
52 727
62 727
62 727
Összesen
62 727
62 727
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
535637
y
~
FEKETE TRANSZ Másodnyersanyag Felvásárló Kft fel...
(ÚJS') \,.()
l
(j
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
.
/"""'"·j
2014.10.27. FEKE'FETRANSZMÁSODNYERSANYAG FELVÁSÁRLÓ KFT FELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVON,
A 01·09-161814 cégjegyzékszámú FEKETE TRANSZ Másodnyersanyag Felvásárló Kft felszámolá (1104 Budapest, Mádi u. 132.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: O1-09-161814 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
1992.02.18
Törlés hatálya:
2002.05.07
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
A létesítő és módositó okirat kelte 8/1.1991.12.10
8.
Hatályos: ... - 2002.05.07
Törlés kelte:
2002.05.07
Közzététel
2002.05.30
időponija:
13.
A képviseletre jogosult( ak) adatai
13/3. Cégkapcsolat: A CONT(Ó)-ROLL Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámoló 1037 Budapest, Bécsi út 85. 1. em. 2., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-681843 Hatályos: 2000.02.1 O - ...
13/3.
Szathmáry Tibor Felszámolóbiztos (an.: Kántor Erika) 1055 Budapest, Nagy Ignác u. 14., Magyarország Hatályos: 2000.02.1
o- ...
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból szám1aznak.
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból számwznak.
1i1
2014·10-27 09:04
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbanyai Vagyonkezelö
Zrt~
Dátum: 2015.01.14 l
12:27 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
0 610
N é v
! Fekete Trans Kft~
t
á s
2014.év
Irsz. C í m
C í m
Mádi u.l32.
k i mu t a
indul ö
1104
január
Mádi u.l32.
Előírás
Vízdíj
o
o
o
o
o
ÁFA
o o
Egyéb
ÁFA
o
Bérl.dij
o o o o
o
Összesen
o
Befizetés Bérlet ÁFF.
o o o
o o o o
o o o
Bérl.díj
o o
Összesen
Vizdij ÁFA Egyéb ÁFA
Bérlet ÁFA Vizdíj ÁFA
190476
április
május
o o o
o o o
o
o
o
o
o
június
július augusztus
szept.
október
november
december
o
o o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o o o o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o o o o
o
o
o o
o o
o
o
o
o o
o
o
o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o
o o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
190476
190476
190476
190476
190476
190476
190476
190476
190476
o
o
o o
47 630
476 30
476 30
47 630
47 630
47 630
47 630
o
47 630
o o
476 30
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o o
o o
o o o o
o
o
o o o o
o
o
o
238106
238106
238106
238106
o
Bérl.díj
o
o o o
Összesen
238106
238106
o
o
238106
o o
o
o o o
238106
238106
238106
o
o o o
o
o o o
o
o o
o
o o
47 630
Egyéb ÁFA
március
összesen
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o
o o
o
o o
o
o
o
o o o
o
190476
190476
190476
47 630
47630
47 630
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
238106
238106
238106
o
~
o
FER-SZOLG Szolgáltató Korlátolt Felelősségli Társaság ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
oh?f~ ('{ 2014.10.27. FER-SZOLG SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT ALATTCÉGKIVONAT
FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS
A 01-09-366747 cégjegyzékszámú FER-SZOLG Szeigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság felszá alatt (1192 Budapest, Zrínyi u. 122.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-366747 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
1996.06.27
Törlés hatálya:
2013.01.24
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 1994.11.29 Hatályos: 1994.11.29-2013.01.24 812. 1997.04.05 Hatályos: 1997.04.05-2013.01.24 813.1999.11.14 Hatályos: 2000.01.17 - 2013.01.24 Bejegyzés kelte: 200 0. O1.17 Közzététel 2000.02.10 időpontja:
814. 2002.04.19 Hatályos: 2002.07.25-2013.01.24 Bejegyzés kelte: 2002.07.25 Közzététel
2002.08.22
idő pontja:
815. 2004.01.07 Hatályos: 2004.04.05- 2013.01.24 Bejegyzés kelte: Közzététel idő pontja:
1/2
2004.04.05 2004.04.29
13.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/ 9.
Cégkapcsolat: KER SZ l Kereskedelmi és Pénzügyi Szervezésí-Tanácsadó Zártkörű en Működő Részvénytársaság Felszámoló
2014-10-27 09:07
FER-SZOLG Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10~041640 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2007.03.19- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja: 13/9. Molnár György Felszámolóbiztos 2011 Budakalász, Zöldfa u. 21., Magyarország Jogviszony kezdete: 2006.01.02 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2007.03.19- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
2007.03.19 2007.04.12
2007.03.19 2007.04.12
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-27 09:07
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelö
Dátum: 2015.01.14 l
Zrt~
12:28 l.lap
É v e s
Kód
Ss z
0 439
Né v C i
k í
m u t
a t
á s
2014.év
Irsz. c í m
m
induló
! Fer-Szolg Kft.
1161
Mádi u.l24.
Előírás
január
Zombori u.lO.
o
Vízdij
ÁFA Egyéb ÁFA
o o
o o
o o o
o
o o o o o o
Bérl.dij
Összesen Befizetés Bérlet ÁFA Vizdíj
ÁFA Egyéb
o o o
o o
o
o o o
o o
április
május
június
o o o o o
o
o o
o
o o
o
o o
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o o
o
o o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o o o o
o o o
o
o
o
o o
o
o
o o o o
o
o
o o
o
o o o
o
o o o o o
o
o
o
o
o
o
35167
35167
35167
35167
35167
35167
35167
35167
35167
35167
8 791
8 791
8 791
8 791
8 791
8 791
8791
o
o
o o
8 791
8 791
8 791
8 791
8 791
o
o
Egyéb
o o
o o o
o
ÁFA
o o
ÁFA
o
o o
o o
o o o
o o o
43958
439 58
43958
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o o
o o o
439 58
439 58
43958
43958
o
o
o
o ()
o o o
o
o
8 791
43958
o o
o
o o
Vizdíj
o
o
o
o o
o o o o
o
35167
439 58
o
o o
35167
Bérl.díj
o o
o o o
o
35167
Összesen
o o
o
o o
o o
o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o o o o o
o o o o
o
Bérl.dij
o o o
o o
o
Összesen
ÁFA
o
o
o o o
ÁFA
Bérlet
március
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o
o o
o
o o
ű
o
o
o
43958
439 58
439 58
439 58
:;::::::::::-
o
FORMAX DESING Belsőépítészeti és Kereskedelmi Kor ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27. :':t=,OtiMAX DESING BELSÖÉPiTÉSZETI ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSJ FElSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT A 01-09-689329 cégjegyzékszámú FORMAX DESING Belsőépítészeti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt (1135 Budapest, Tahi út 53-59. 2. em. 208.) adatai.
Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-689329 Gazdálkodási Korlátolt felelősségű társaság forma: Bejegyezve: 2000.07.13 Törlés hatálya: 2013.06.11 Megjegyzés: Felszámolással megszunt
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 2000.07.04
Hatályos: 2000.07.13-2013.06.11 8/2. 2001.11.26 Hatályos: 2001.12.18 - 2013.06.11 Bejegyzés kelte: 2001.12.18 Közzététel 2002.01.24 idöpontja: 8/3. 2003.09.15 Hatályos: 2003.11.04-2013.06.11 Bejegyzés kelte: 2003.11.04 Közzététel 2003.12.04 időpontja:
814. 2006.02.20
Hatályos: 2006.03.27- 2013.06.11 Bejegyzés kette: 2006.03.27 Közzététel 2006.04.20 idöpontja: 815. 2008.08.01 Hatályos: 2008.08.15-2013.06.11 Bejegyzés kelte: 2008.08.15 Közzététel 2008.09.18 idő pontja:
1/2
2014-10-2714:57
FORMAX DESING Belsőépítészeti és Kereskedelmi Kor ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Képviseletrejogosult(ak) adatai ADATOK BETÖLTÉSE, KÉREM VÁRJON ... Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-27 14:57
~emlakás bérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:33 1.lap
É v e s
Kód
Ss z
460 5
N é
v
FORMAX DESING Kft.
á s
2014.év
Irsz. C í m
c ím
Hölgy u.19.
k i mu t a t
induló
1037
Csatárka
Elóirás
január
u.2.
február
április
május
június
o o o o o o o
o o o o
o o o o
o
o o
Vízdíj
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o o o
ÁFA Egyéb
o
o o
ÁFA
Bérl.dij
o o
összesen
o o o
o
o o
o o o o
o o
Vízdíj
o
o
o
o
ÁFA
o o o o
o
o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
Befizetés Bérlet
o o
ÁFA
Egyéb
o
ÁFA
o o
Bérl.díj
Összesen Bérlet ÁFA
4500361
Egyéb ÁFA Bér l. díj
Összesen
szept.
október
o
o
o o
o
o o
november
december
összesen
o
o o
994631
o
o o
o
o o
o o
o o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o o o
o
o o o
o o
o
o
o
o o
o o o o
o
o
o o
o
o o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
4 500361
4500361
4 500361
4500361
4500361
4500361
4500361
994631
4 500361
4 500361
994631
994631
4500361
4500361
994631
994631
994631
994631
994631
994631
994631
994631
994631
o
o
o o o o
o o
o o o
o o
o
o o o
o
4632224
4632224
10127216
o
o
o
o
o
o o
o
o o o
4 500361
Vizdíj ÁFA
júlíus augusztus
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
március
o o
10127216
o
o
o o
o o
o
o o o
o
o
o
o
o o o o
4632224
463222 4
4632224
4632224
463222 4
10127216
10127216
10127216
4632224 10127216
10127216
10127216
o
o
o
o o o
()
o
o
4632224
4632224
4632224
4632224
10127216
10127216
10127216
10127216
o
o 4632224
J
10~
FÜZÉR-UDVAR Kereskedelmi Gazdasági Munkaközösség
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
co~:)&S/1 2014.10.27.
FŰZÉR-l:JDVAR KERESKEDELMI GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉGCÉGKIVONAT A 01·04-138147 cégjegyzékszámú FÜZÉR-UDVAR Kereskedelmi Gazdasági Munkaközösség (120 Budapest, Kossuth L. u. 33.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: O1-04-138147 Gazdálkodási forma:
Gazdasági munkaközösség
Törlés hatálya:
1992.03.04
Megjegyzés:
Társaság megszűnt, törölve
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 1989.01.23 Hatályos: ... - 1992.03.04 Törlés kelte: 1992.03.04 Közzététel 1992.05.28 idöpontja:
13. 13/1.
A képviseletre jogosult(ak) adatai Repka Lászlóné Sulyok Mária Képviselő
1105 Budapest, Ihász köz 6., Magyarország Hatályos: 1989.0123- ... 13/2.
Szemök Gábor Képviselö
1194 Budapest, Gasztonyi u. 23., Magyarország Hatályos: 1989.01.23- ... 13/3.
Molnár Sándor Képviselö
1202 Budapest, Nagy S. u. 215., Magyarország Hatályos: 1989.01.23- ... A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból szám1aznak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból számJaznak.
1/1
2014-10-27 09:08
Nemlakás bérl~~nyek elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezelö Zrt~
Dátum: 2015.01.14 l
12:28 l~lap
É v e s
Kód Ss z
0 389
N é v
c
i
2014.év
Irsz. C í m
m
induló
FÜZÉR-UDVAR GM!( Körösi
k í m u t a t á s
Cs~sétány B~
1105
január
Ihász köz 6.I.6.
Előírás
o o o
Vizdíj ÁFA
o
Egyéb
o
ÁFA
o o o o
Bér l . díj Összesen
Befizetés Bérlet
ÁFA
o
Vízdíj
o o o o
ÁFA Egyéb ÁFA Bérl~díj
o o
Összesen Bérlet
96 402
ÁFA
o
Vízdíj
o
ÁFA Egyéb
ÁFA Bérl.díj Összesen
március
április
május
június
o o
o
o
o
o o
o
o
július augusztus
szept.
október
november
december
o
o
o o o o o
o
o o o
összesen
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o o o 96 402
96 402
o o o
o o o o o
o o o o o o
o o
o o o o
o o o o
o
o o o o
o o o
o o
o o
o o o
o o
o
o o
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o o o
o o o
o o o o
o
o
o o o o o
o
o
o
o o o
96 402
96402
96 402
96402
o
o o
o
o
o
o o
o o o
o o
o o o
o
o
o o
o
96402
96 402
96 402
96 402
o
o o
o
o o
96 402
o
o o
o o o o 96 402
o
o
o
o o o o
o o o o
o o o
o o o
o o o
o o o o o
o o
o
o o o
o
o
o
o
o
96 402
96 402
96 402
96 402
96402
96 402
o
o o o
o
o
o o o
o
o o
o o
o
o o o
o
o
o
o
95402
96 402
o o
o
o 96 402
96 402
o
o o o c
o o
o
o o
o
o o o
o
o
o o o o
o o o o o
o
o o
o
o o
o o
o
o
o o 96402
o
o 96 402
o
o 96 402
~
/
Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szolgáltató és Közve ...
\_ r''J (\I(J.,..-
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2 - { ')__ _
2014.10.27 .
•,GQJNGOS'-~NÖVéREKHÁZIBETEGÁPOLÓ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZVETÍTŐ BETÉTI TÁRSASÁG VÉGELSZÁMOLÁS ALATTCÉGMÁSOLAT A 01-06-741640 cégjegyzékszámú Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szolgáltató és Közvetítő Be Társaság végelszámolás alatt (1083 Budapest, Tömő u. 48-54. 5. em. 54.) adatai.
Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-06-7 41640
2.
Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
2001.02.26
Törlés hatálya:
2014.04.17
Megjegyzés:
Felszámolással
megszűnt
Név
2/1. Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szeigáitató és Közvetítő Betéti Társaság (Törölve)
Hatályos: 2001.02.26- 2010.04.28 Bejegyzés kelte:
2001.02.26
Közzététel
2001.03.29
időpontja:
212. Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szeigáitató és Közvetítő Betéti Társaság végelszámolás alatt Hatályos: 2010.04.28-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2010.05.11 Közzététel idöpontja:
2010.06.03
Rövidltett elnevezés 3/1. Gondos Nővérek Bt. (Törölve) Hatályos: 2001.02.26- 2010.04.28 3.
Bejegyzés kelte:
2001.02.26
Közzététel idöpontja:
2001.03.29
312. Gondos Nővérek BT. v. a. (Törölve)
Hatályos: 2010.04.28-2014.04.17 Bejegyzés kelte:
2010.05.11
Közzététel
2010.06.03
időpontja:
5.
1/8
Székhely
2014-10-2715:04
Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szaigáitató és Közve ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
5/1. 1083 Budapest, Tömő u. 48-54. 5. em. 54., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2001.02.26-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2001.02.26 Közzététel 2001.03.29 időponlja:
6.
Telephely
6/1. 1085 Budapest, Gyulai Pál u. 16. 1. em. 3., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2001.02.26- 2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2001.02.26 Közzététel 2001.03.29 idöpontja:
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 2001.02.16 Hatályos: 2001.02.26-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2001.02.26 Közzététel 2001.03.29 időponija:
9.
Tevékenysége
9/1. 8514 '03 Egyéb humán-egészségügyi ellátás Hatályos: ... - 2008.01.05
(főtevékenység) (Törölve)
912. 8690 '08
(főtevékenység) (Törölve)
Egyéb humán-egészségügyi ellátás
Hatályos: 2008.01.05- 2013.02.20
913. 8690 '08
Egyéb humán-egészségügyi ellátás Hatályos: 2013.02.20-2014.04.17
(főtevékenység) (Törölve)
Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel
2013.04.25
időpontja:
912. 4774 '08
Gyógyászati termék kiskereskedelme (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.20
9/3. 4939 '08 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállltás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.20
914. 7711 '08
Személygépjármű kölesönzése (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.20
915. 7450 '03
Munkaerő-közvetítés (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.20
916. 7470 '03
Takarítás, tisztítás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.20
Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.20
917. 8042 '03 918. 8512 '03
2/8
Járóbeteg-ellátás (Törölve)
2014-10-27 15:04
Gondos
Nővérek Házi betegápoló,
Szolgáltató és Közve ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: ... - 2013.02.20 919. 8532 '03 Szociális ellátás elhelyezés nélkOl (Tör61ve) Hatályos: ... - 2013.02.20 9/10. 9305 '03 Máshova nem sorolt egyéb szeigáitatás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.20 9/11. 4774 '08 Gyógyászati termék kiskereskedelme (Törölve) Hatályos: 2013.02.20- 2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 időpontja:
9/12. 4939 '08· M.n.s. egyéb szárazföldi személyszálirtás (Törölve) Hatályos: 2013.02.20- 2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 idöpontja: 9/13. 7711 '08 Személygépjármű kölesönzése (Törölve) Hatályos: 2013.02.20 - 2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 idöpontja: 9/14. 9609 '08 M.n.s. egyéb személyi szaigáitatás (Törölve)
Hatályos: 2013.02.20-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 idöpontja: 9/15. 8551 '08 Sport, szabadidős képzés (Törölve) Hatályos: 2013.02.20-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 időpontja:
9/16. 8891 '08 Gyermekek napközbeni ellátása (Törölve) Hatályos: 2013.02.20- 2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 időpontja:
9/17. 8899 '08
M.n.s. egyéb szociáfis ellátás bentlakás nélkül (Törölve)
Hatályos: 2013.02.20-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2013.02.20 Közzététel 2013.04.25 ídőpontja:
9/18. 8700 '08
Bentlakásos, nem kórházi ápolás (Törölve)
Hatályos: 2013.02.20- 2014.04.17
3/8
2014-10-2715:04
Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szolgáltató és Közve ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Adószám státusza: ~rvényes adószám Státusz kezdete: 2001.02.20 Bejegyzés kelte: 2011.12.08 Közzététel 2011.12.22 idöpontja: 26.
Végelszámolás
26/1. Eljárás Hpusa: Kényszer-végelszámolás elrendelése Eljárás kezdete: 2010.04.28 (Törölve) Hatályos: 2010.04.28-2014.04.17 Bejegyzés kelte: 2010.05.11 Közzététel 2010.06.03 időpontja:
28.
Felszámolás
28/1. Eljárás típusa: Felszámolási eljárás megindítása Eljárás kezdete: 2011.12.08 (Törölve) Hatályos: 2011.12.08-2014.04.17 Bíróság: Főváros Végzésszám: 24.Fpk.01-11-008451/8. sz. végzés Elkülönített számla száma: 10032000-01483013-24000004 Határozat-hozatal dátuma: 2011.11.28 Ok: Fizetésképtelenség Záró bekezdés: A felszámoló- a módosftott 1991. évi XLIX. tv. 57.§ (1) bekezdés a) és< pontjában meghatározott követelések kivételével - csak azt a bejelentést nyílvántartásba, amely után az igénybejelentő a követelés 1 %-át, de leg 5.000 Ft-ot, legfeljebb 200.000 Ft-ot az e végzésben megjelölt számlára bírósági Ogyszámra (végzés számra) hivatkozással - 40 napon belül beft. ezt a felszámoló részére igazolta. Az eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontja: 2011.09.02 Hiteligény bejelentésének leJárati dátuma: 2012.01.17 Bejegyzés kelte: 2011.12.08 Közzététel
2011.12.08
időpontja:
28/2. Eljárás típusa: Egyszerűsített felszám. elj. bef. Eljárás kezdete: 2013.11.26 (Törő/ve) Hatályos: 2013.11.26~2014.04.17
6/8 2014-10·2715:04
Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szolgáltató és Közve ... l
•
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default. as px? ...
•
Biróság: Főváros Végzésszám: 24.Fpk.01-11-008451/21. sz. végzés Határozat-hozatal dátuma: 2014.01.28 Az egyszerűsített felszámolási eljárás befejeződött a cég megszünte1 Eredmény:
32.
Bejegyzés kelte:
2014.04.15
Közzététel idöpontja:
2014.04.15
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 11721026-20293976-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2001.04.04 A számla zárásának dátuma: 2001.12.27 A pénzforgalmi jelzaszárnot a O1 1O 041585 cégjegyzékszám ú OTP Budapesti r., XXI. Kossuth L. u. (1211 Budapest, Kossuth L. u. 86.) kezeli. (Törölve)
Hatályos: 2002.01.11-2002.01.11
33.
A bírósági végrehajtás adatai
33/1. Eljárás kezdete: 2008.09.11 (Törölve) Megjegyzés, szöveges mező: A végrehajtás ügyszáma: A végrehajtást elrendelő biróság neve vagy
A végrehajtást a PKKB 2008. V. 13-án 0101-1 szám alatt rendelte el. 127. v. 654/2008/7. Pesti Központi Kerületi Bíróság
jelzőszáma:
A végrehajtást
elrendelő
megnevezése:
Pusztai László önálló bírósági végrehajtó
Hatályos: 2008.09.11 - 2014.04.17
Bejegyzés kelte:
2008.09.22
Közzététel idöpontja:
2008.1 0.16
Gazdálkodási formától függő adatok
1.
A beltag(ok) adatal
1/1. Varga Julianna (an.: Marton Julianna), Bt. beltag 8800 Nagykanizsa, Akácfa u. 25., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2001.02.26 - 2014.04.17
2.
Bejegyzés kelte:
2002.01.11
Közzététel idő pontja:
2002.02.07
A kültag(ok) adatai
2/1. Kulik Miklós (an.: Vida Gizella), Bt. kOltag 2030 Érd, Bokor u. 31., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2001.02.26- 2014.04.17
7l 8
2014-10-2715:04
Gondos Nővérek Házi betegápoló, Szolgáltató és Közve ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?•..
Bejegyzés kelte: 2002.01.11 Közzététel 2002.02.07 idöpontja:
3. A társaság kOltagjai betétjének együttes összege 3/1. 20000 HUF (T(Jf()/ve) Hatályos: ... - 2014.04.17 A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból szánnaznak.
8/8 2014-10-27 15:04
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:33 l . lap
E v e s
Kód Ss z
462 2 2
N
é V
C í
Irsz. C i
induló
Gondos Nővérek Bt. "FA 1' 57~
1042
január
Árpád u.59. I/8
Előírás
2014.év
február
o o o o o o
Vízdíj
ÁFA Egyéb
ÁFA Bérl.dij
o o o o o
o
ősszesen
o o o
Betízetés Bérlet
ÁFA Vízdij
o
Bérl.dij
o o o o
o
Összesen
o
o
Egyéb ÁFA
ÁFA Vizdij
ÁFA
Bér l. díj Összesen
május
június
o o
o
o
o
július augusztus
szept.
október
november
dece~ber
összesen
o
o o
o o o o
o o
o o
o o
o o
o
o o o o
o o
o
o
o o
o o o o o
o o o o
o
o
o o o o
o o
o
o o
o
o
o o o o
o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o o o o o
o
o o o o
o o
o o o o
o
o
o
o o o o o o o
o
o o o o o
o o
c o
o
o
o
o
o
o
o
G
o
o o
o
o
o o o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o
o o ()
1079100
1079100
1079100
1079100
1079100
1079100
1079100
1079100
1079100
235626
1079100
235626
1079100
235626
1079100
235626
235626
235626
235626
235526
235626
235626
235626
235626
o
o
o
o o o
o
o o
o 2354041 366876 7
o o o o 2354041 3668767
o o o
o o o
o 2354041 3668767
o o o
o o
o
o o o
2354041
2354041
2354041
2354041
2354041
2354041
2354041
2354041
366876 7
365876 7
366876 7
366876 7
366876 7
3658767
3 668767
366876 7
o 2354041
366876 7
o
o
o
o o
o o
o
235626
o o
o
o o
o o
o o
1079100
Egyéb ÁFA
április
o o o
o o
o
ÁFA
Bérlet
március
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
a t á s
m
m
Gyömröi út
k i m u t
o
o
o o
366
v
8/
2354041
·HP Kereskedelmi, Szolgáltató és Rádió Taxi Korlátolt ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27.
f:iP,J:<E~ESKEDEl.MI, SZOLGÁLTATÓ ÉS RÁDIÓ TAXI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT A 01-09-075999 cégjegyzékszámú HP Kereskedelmi, Szolgáltató és Rádió Taxi Korlátolt Felelőss· Társaság felszámolás alatt (1191 Budapest, Rákóczi u. 25.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-075999 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1991.07.09 2003.05.05
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesftő és módositó okirat kelte 8/1. 1991.03.23 Hatályos: ... - 2003.05.05 Törlés kelte:
2003.0.7.04
Közzététel
2003.07.31
időpontja:
Képviseletra jogosult(ak) adatai ADATOK BETÖLTÉSE, KÉREM VÁRJON .•. Gazdálkodási formától függő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-27 09:09
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Zrt. Dátum: 2015.01.14 l
12:28
l.lap É v e s
Kód
Ss z
N é v
c
í
!rsz~
t
á s
2014.év
C í m
m induló
0 0 76
k i m u t a
HP.RéDIO TAXI KFT.HORVéTH Pé Körösi Csoma u.18-20.
1195
január
ÜLLÖI U.255.
Előirás
február
o
Egyéb
o
ÁFA
o o o
Bérl.dij Összesen Befizetés Bérlet
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o o o o o o o
o
o o o
o o
o
ÁFA
o o o
Vizdíj
ÁFA Esyéb
o o
Bérl.díj
o
o o o
Összesen
o
o
o
2091000
2091000
2091000
ÁFA
2091000 522750
Vizdíj
ÁFA
június
o
JÍ.FA
ÁFA
május
o o
o o
Vizdij
Bérlet
április
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o
o o o
o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
o
Egyéb ÁFA
o
2613750
2 613750
2613750
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o o o o o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o o o o
o
o o o o
o o
o
2091000
o o o o 2613750
o
o o
o
o
o o o
o
o o
o o
o o o
o
o
2613750
o o
o o
522750
Összesen
o
o
o
o
o
o
522750
o
o o
o
o o
Bérl.dij
o o o
o o
522750
o
o
o
o o
o o o o
o
o
o
o
522750
o o
o
o o
o
o
o o
o o
o
o o o o
o o o o o o
o o
o
o o
o o
o
o o
o
o
o
2091000
2091000
2091000
2091000
2091000
2091000
2091000
2091000
522750
522750
522750
522750
522750
o o
522750
522750
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o o
o
o
o o
o o o
522750
o o 2613750
o o
o
2613750
2613750
o
2613750
2613750
2613750
o
o
o o
o o
o
2 613750
2613750
o o
o o o o o
o o o
o o o
HUNGAROGÉP Fejlesztő Tervező Gyártó és Szerelő Ki ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
\ge ~~14.11.25. HUN(;AROG'ép F'EjLESZTÖ TERVEZŐ GYÁRTÓ ÉS SZERELÖ KISSZÖVETKEZETCÉGM
A 01-02-000000 cégjegyzékszámú HUNGAROGÉP Fejlesztő Tervező Gyári Szerelő Kisszövetkezet ( 1105 Budapest, Körösi Csoma út 55.) adatai.
Nyilvános adatok l.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-02-000000 Gazdálkodási Szövetkezet forma:
2.
Név
2/1. HUNGAROGÉP Fejlesztő Tervező Gyártó ésSzerelő Kisszövetkezet Bejegyzés kelte: 1991.05.30 Közzététel 1991.05.30 időpontja:
3. Rövidített elnevezés 3/1. HUNGAROGÉP Kisszövetkezet Hatályos: 2006.07.22 - ... Bejegyzés kelte: 1991.05.30 Közzététel 1991.05.30 időpontja:
5.
Székhely
5/1. 1105 Budapest, Körösi Csoma út 55., Magyarország Bejegyzés kelte: 1991.05.30 Közzététel 1991.05.30 idő pontja: A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
17.
A magyar, illetve külföldi részvétellel muködő cégben érintett áll betűjele
17/1. HU Bejegyzés kelte: 1991.05.30
1/2
2014-11-25 13:56
HUNGARDGÉP Fejlesztő Tervező Gyártó és Szerelő Ki ...
Közzététel
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
1991.05.30
időpontja:
20. Statisztikai számjele 20/1. 10184602--Bejegyzés kelte: 1991.05.30 Közzététel 1991.05.30 időpontj a: 21. Adószám 21/1. Adószám: 10184602-28. Felszámolás 28/1. Eljárás tfpusa: Felszámolási eljárás megindítása Eljárás kezdete: 1991.05.21 (Törölve) Hiteligény bejelentésének lejárati dátuma: 1991.07.09 Bejegyzés kelte: 1991.05.30 Közzététel 1991.05.30 időpontja:
Gazdálkodási formától függő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-11-25 13:56
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezelö Zrt. Dátum: 2015.01.14 í
12:28 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
N é v C í
2014.év
Irsz .. C í m
m induló
0188
k i m u t a t á s
HüNGAROGÉP Szövetkezet Maláta u.l.
1105
január
Körösi Cs.u.ss.
Elóirás
február
o
ÁFA
o
Vízdíj
o
Egyéb
o o o
o
o o o
o
o
o
o o
o
Bérl.dij
o
o
Összesen
o o o
o o o o
ÁFA
Beiízetés Bérlet ÁFA Vízdíj
o o o o
ÁFA
o
o
o o o o o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
1025355
1025355
1025355
1025355
ÁFA
o
Vizdíj
o o o o o
o o
Egyéb ÁFA Bérl.dij
Összesen
ÁFA Egyéb ÁFA
Bér l. díj
Összesen
május
június
július augusztus
1025355
o o o
o
o
o o o o
o
o 1025355
1025355
o o o o o o o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
Bérlet
április
szept.
október
november
december
összesen
o o
o o
o o o o
o o
o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
o o o o
o o o
o o o
o o
o
1025355
o
o o
o o o o
o
o o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o
o o
o o
o o
o o
o o o o o o
o o
o o o o
o o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
1025355
1025355
1025355
1025355
1025355
1025355
o o
o o o o o
o o
o
o o
o
o
o
o o o o
1025355
1025355
1025355
o o o
o o
o
o
o o
o o o
1025355
1025355
1025355
1025355
o
()
o
o
o
o o
o o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o
o o o
o o
o o o o
1025355
1025355
o
o o
o o o
o 1025355
o o
o
1025355
1025355
o
o o
HYDRO-MAX Épületgépészeti, Kereskedelmi és Szolgál...
2014.10.27.
http://www.partnercontrol.hu/aspx~all/default.aspx? ...
.oo k-11-/-1
;H~JlR,O,-~X ÉPÜLETGÉPÉSZETI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐS! TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT A 01-09-463414 cégjegyzékszámú HYDRO-MAX Épületgépészeti, Kereskedelmi és Szaigáitató Ke Felelősségű Társaság felszámolás alatt (1102 Budapest, Állomás u. 23.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-463414 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
1996.04.19
Törlés hatálya:
2014.05.06
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesitö és módosító okirat kelte 8/1.1995.10.18 Hatályos: 1995.10.18-2014.05.06 812. 2000.11.06 Hatályos: 2000.11.14- 2014.05.06 Bejegyzés kelte: 200 0. 11.14 Közzététel
2000.12.07
időpon~a:
813. 2008.06.05 Hatályos: 2008.06.19- 2014.05.06 Bejegyzés kelte: Közzélétel idöpontja:
2008.06.19 2008.07.17
814. 2010.08.27 Hatályos: 2010.09.03-2014.05.06 Bejegyzés kelte: 2010.09.03 Közzététel idöpontja: 13.
2010.09.16
A képviseletra jogosult( ak) adatai
13/8. Cég kapcsolat: ECONOMIX Közgazdász Egyetemi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Fel 1115 Budapest, lldíkó utca 21., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10-041303 Képviselet módja: önálló
l/2
2014-10·27 15:13
HYDRO-MAX Épületgépészeti, Kereskedelmi és Szolgál...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?...
Hatályos: 2012.04.06- ...
Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
2012.04.18
2012.05.03
13/8. Börcsök Sándor Felszámolóbiztos (an.: Gyulai Olga) 1518 Budapest, Pf: 14, Magyarország Jogviszony kezdete: 2012.04.06 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.04.06- ...
Bejegyzés kelte: Közzététel időponlja:
2012.04.18 2012.05.03
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak
Gazdálkodási formától fOggő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2 2014-10-2715:13
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
zrt.
Dátum, 2015.01.14 í 12;33 l . lap
É v e s
Kód Ss z
0042
N é v
k i m u t a
t
á s
2014.év
Irsz. C í m
C í m
induló
Hydro-Max Épületgép.Kft."FA"
1115
Állomás u.23.
Előirás
Ildikó utca 21.
január
R.lO.ll-
Bérlet ÁFA
o
o o
Vízdíj
o o
o o
Egyéb ÁFA Bér l. díj Összesen Befizetés Bérlet
ÁFA Vízdíj
ÁFA
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o o o o
o o o o o o o o
o o
o
o o o
o o
o
o
Egyéb
o o o
o
o
ÚA
Vizdíj
o o
o o o
o
o o o o
ÁFA
június
o o o
Bér l . díj Bérlet
május
o
Egyéb
Összesen
ápril.is
o o o o
ÁFA
ÁFA
március
o
o
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o o o o o
o o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o o
c
o
ÚA
Egyenleg
február
o o
o o o
o
o
o o o
o o
o o
o
o
o o
o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o
o
o
o o o
o
o o
o o
o o
o
o o o o
o
o o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o o c
o
o o
o o o
o
o o
o o
o o o o
o
o
o
o
o o
o o o o
o
o
o
o o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o o o o
Bérl.díj
3989200
3 989200
3989200
3989200
3989200
3 989200
3989200
3989200
3 989200
3 989200
3 989200
Összesen
3989200
3989200
3 989200
3989200
3 989200
3989200
3989200
3989200
3 989200
3 989200
3 989200
3 989200
3989200
3989200
3989200 ~/
/
./
https ://www.e-cegj egyzekhu/IMOnline
Lro1t Cégkivonat
ll4
, l
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-066113 cégjegyzékszámú "KARL HAAG" Pékárút, Süteményt és Szendvicseket Előállító Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 105.) cég 2014. január 12. napján hatályos adatai a következők:
l. Cégformától független adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám:O 1-09-066113 Korlátolt felelősségű társaság Cégforma: Bejegyezve: 1990/11/08
2.
A cég elnevezése
212.
"KARL HAAG" Pékárút, Süteményt és Szendvicseket Előállító Kft. Hatályos: 1991/12/20 ...
3.
A cég rövidített elnevezése
312.
"KARL HAAG" Kft. Hatályos: 1991/12/20 ...
4.
A cég idegen ny elvű elnevezése(i), idegen nyelv ű rövidített elnevezése(i)
412.
"KARL HAAG" Herstellges.m.b.H. für Backware, Deingebáck und Sandwiches Hatályos: 1991/12/20 ...
413.
németül röviditett "KARL HAAG" G.m.b.H. Hatályos: 1991/12/20 ...
5.
A cég székhelye
5/2.
1103 Budapest,
Gyömrői
út 105.
Hatályos: 1991/12/20 ... létesítő
8.
A
8/1.
1990. február 26.
okirat kelte
Hatályos: 1990/02/26 ...
8/2.
1991. április 28. Hatályos: 1991/04/28 ...
8/3.
1992. december 22. Hatályos: 1992/12/22 ...
8/4.
1999. december 10. Hatályos: 2000/02/15 ...
8/5.
2006. június 30. Bejegyzés kelte: 2006/08/01 Közzétéve: 2006/08/24 Hatályos: 2006/08/01 ...
8/6.
2007. június 20. Bejegyzés kelte: 2007/08/01 Közzétéve: 2007/08/30 Hatályos: 2007/08/01 ...
8/7.
2008. június 1O. Bejegyzés kelte: 2008/06/25 Közzétéve: 2008/07/24 Hatályos: 2008/06/25 ...
2014.12.01. 17:25
lrolt Cégkivonat
2/4
8/8.
https://www.e-cegjegyzek.hu/IMOnline
2013. február 7.
Bejegyzés kelte: 2013/04/16 Közzétéve: 2013/05/09 Hatályos: 2013/04/16 ... 902.
A cég tevékenysége
9156.
1071 '08
Kenyér; friss pékárú gyártása Főtevékenység.
Bejegyzés kelte: 2013102/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ...
9157.
4511 '08
Személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelem
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 9/58.
4519 '08
Egyéb gépjármű-kereskedelem
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 9/59.
4638 '08
Egyéb élelmiszer nagykereskedelme
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ...
9160.
4932 '08
Taxis személyszállítás
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 9/61.
4939 '08
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
Bejegyzés kelte: 2013102/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 9/62.
4941 '08
Közúti áruszállítás
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ...
9163.
7911 '08
Utazásközvetítés
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 9/64.
7912 '08
Utazásszervezés
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ...
9165.
7990 '08
Egyéb foglalás
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 9/66.
8299 '08
M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szaigáitatás
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ...
9167.
8559 '08
M.n.s. egyéb oktatás
Bejegyzés kelte: 2013/02/20 Közzétéve: 2013/04/25 Hatályos: 2013/02/20 ... 11.
A cég jegyzett tőkéje
11/2.
~gne_v_e_zé_s_ _ _ _ _ ~~~~~-! Pénz_~~~-~ l Pénzbeli hozzájárulás
l
,4 500 OOO
!Ft
l
2014.12.01. 17:25
https://www.e-cegjegyzek.hu/IMOnline
.
írolt Cégkivonat
OOO-~ Ft ---~ . ---~42{;~~F~---~---~
l Nem pénzbeli hozzájárulás !Os"~esen
j 27 500
Hatályos: 1991112/20 ...
13.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/5.
Karl Haag (an.: Gabrie/e Hayetz) Születési ideje: 1945/07/08 Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye: AT 1030 Wien, Dannebergplatz 9/9. Külföldi adószám: 025/3314 A külföldi adószámot kiadó ország: AT Kézbesítési megbízott: Dr. Gregorits János (an.: Unger Vilma) 1137 Budapest, Sze nt István park 1O. V. em. 1. A képviselet módja: önálló A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő) A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került. Jogviszony kezdete: 2013/02/07 A változás idöpontja: 2013/02/07 Bejegyzés kelte: 2013/04/16 Közzétéve: 2013/05/09 Hatályos: 2013/02/07 ...
20. 20/3.
A cég statisztikai számjele 10391839-1071-113-01. Bejegyzés kelte: 2008/07/01 Hatályos: 2008/07/01 ...
21.
A cég adószáma
21/2.
Adószám: 10391839-2-42. Adószám státusza: érvényes adószám Státusz kezdete: 1990/11/01 A változás idöpontja: 1990/11/01 Bejegyzés kelte: 2013/03/12 Közzétéve: 2013/05/02 Hatályos: 1990/11/01 ...
32.
A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/3.
10900028-00000005-32660000 A számla megnyitásának dátuma: 2011/03/1 O. A pénzforgalmi jelzőszámot az UniCredit Bank Hungary Zrt. SZERVITA TÉRI FIÓK (1052 BUDAPEST, SZERVITA tér 8.) kezeli. Cégjegyzékszám:
01-10-0413481
Bejegyzés kelte: 2011/07/05 Közzétéve: 2011/07/21 Hatályos: 2011/07/05 ...
33. 33/3.
A végrehajtás adatai A végrehajtás elrendelésének
időpontja:
54012/Ü/71 047/2013/2
A végrehajtás ügyszáma: A végrehajtást
elrendelő
2013. október 8.
megnevezése:
Az értesítés (indítás) kiállításának
időpontj a:
Dr. Bathó Gábor kőzjegyző, 5100 Jászberény, Szabadság u. 7. 2013. október 8. vh kérő: SZERKERPLASZT Kft.
Megjegyzés: A változás időpontja: 2013/10/08 Bejegyzés kelte: 2013/11/06 Közzétéve: 2013/11/21 Hatályos: 2013/10/08 ...
ll. Cégformától 1.
3/4
függő
adatok
A tag( ok) adatai
2014.12.01. 17:25
.
á~o1t Cégkivonat
4/4
1/15.
https://www.e-cegjegyzek.hu/IMOnline
Haag Tours ReisebOro G.m.b.H. AT-1030 Wien, Landstrasser-Hauptstrasse 44. KOlföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási szám: 96633h KOlföldi cég, szervezet esetén a nyilvántartási hatóság: Handelsgericht Wien Kézbesítési megbizott Dr. Gregorits János (an.: Unger Vilma) 1137 Budapest, Szent István park 1O. V. em. 1. A tagsági jogviszony kezdete: 1994/03/30 A változás id6pontja: 2013/02/07 Bejegyzés kelte: 2013/04/16 Közzétéve: 2013/05/09 Hatályos: 2013/02/07 ...
1/16.
Karl Haag (an.: Gabrie/e Hayetz) Születési ideje: 1945/07/08 KOlföldi lakása, illetve tartózkodási helye: AT 1030 Wien, Dan ne bergplatz 9/9 Kézbesítési megbízott: Dr. Gregorits János (an.: Unger Vilma) 1137 Budapest, Szent István park 1O. V. em. 1. A tagsági jogviszony kezdete: 1994/10/18 A változás id6pontja: 2013/02/07 Bejegyzés kelte: 2013/04/16 Közzétéve: 2013/05/09 Hatályos: 2013/02/07 ...
1/17.
Maria Haag (an.: Maria Jirik) SzOietési ideje: 1967/02/11 KOlföldi lakása, illetve tartózkodási helye: AT 1030 Wien, Dannebergplatz 9/9. Kézbesítési megbízott: Dr. Gregorits János (an.: Unger Vilma) 1137 Budapest, Szent István park 1O. V. em. 1. A tagsági jogviszony kezdete: 1994/10/18 A változás id6pontja: 2013/02/07 Bejegyzés kelte: 2013/04/16 Közzétéve: 2013/05/09 Hatályos: 2013/02/07 ...
--------·------·---·-----Készült: 2014101112 03:08:15. Microsec Céginformációs szaigáitató
2014.12.01. 17:25
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:28 l . lap
É v e
Kód
Ss z
0 211
N é v
!
Karl Haag KFT.
k í mu t a t á s
2014 .év
Irsz.. C i m
C im
Gyömröi ut 105.
s
induló
1108
Gyömrői
Előirás
január
u 105.
február
o o o o o
Vízdíj
ÁFA Egyéb ÁFA Bérl.díj
o
Összesen Betizetés Bérlet
o o o
ÁFA Vizdij ÁFA Egyéb
o
ÁFA
o o
Bér l. díj Összesen
Bérlet
o o
ÁFA Vizdíj
ÁFA Egyéb ÁFA Bér l. díj Összesen
április
május
júni.us
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o o
o o o
o
o o
o o
o
o
o o
o o
o
o o
o o o
c
Bérlet
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o o
o
o
o o o
o o
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o o o
o o
o o
o
ÁFA
Egyenleg
március
o o o
o
o o o
o o
o
o
o
o
o o
o o o
o
o o o o
o
o
o
o
o
o o o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
o o
o
o o o o o
o o o
o
o
o o o
o
o o
o o
o
o
o
o
o o o
o o
o o o
o o o
o o o o
o o
o c o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o o o
o o
o o o o
o o
o o
o o o o o o o
o
o o o
o o o o o
o o o
o o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
42 709
o
42 709
o
42709
42 709
42 709
427 0 9
42 709
42709
427 0 9
42 709
42 709
42709
42709
42709
42709
42709
42709
42709
42709
42709
42 709
42709
42 709
42709
427 0 9
42709
o
o o
o
o o o
o o
o
o o o
~
..,/
-----------------~-·-~-
KÉT FIVÉR Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társasá ...
2o14.1o.21.
http://www.partnercontroLhu/aspx_all/default.aspx? ...
0:3JG f ,{
~~~JFIV~~ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG "FELSZÁMOLÁS ALÁTT"CÉGKIVONAT
A 01-06-712556 cégjegyzékszámú KÉT FIVÉR Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság "fels; aláft" (1101 Budapest, Hős u. 15/b) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-06-712556 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1998.04.09 2014.01.25
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és módositó okirat kelte 8/1. 1998.02.25 Hatályos: 1998.02.25- 2014.01.25 8/2. 1998.03.20 Hatályos: 1998.03.20- 2014.01.25 8/3. 2002.04.08 Hatályos: 2002.04.22- 2014.01.25 Bejegyzés kelte: 2002.04.22 Közzététel 2002.05.16 idöpontja:
8/4. 2003.10.30 Hatályos: 2003.11.18-2014.01.25 Bejegyzés kelte: 2003.11.18 Közzététel 2003.12.18 ídőpontja:
8/5. 2004.04.22 Hatályos: 2004.06.07- 2014.01.25 Bejegyzés kelte: 2004.06.07 Közzététel 2004.07.15 időpontja:
816. 2005.09.12 Hatályos: 2005.09.23-2014.01.25 Bejegyzés kelte: 2005.09.23
1/2
2014-10-27 15:18
KÉT FIVÉR Kereskedelmi és Szaigáitató Betéti Társas á ...
Közzététel idöponija: 13.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ..
2005.10.20
A képviseletra jogosult(ak) adatai
13/ O. Cégkapcsolat: A+P MÓDSZER Gazdasági Tanácsadó Korlátolt 1111 Budapest, Budatoki út 16., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-461769 Hatályos: 2012.11.22- ... Bejegyzés kelte: Közzététel időponlja:
Felelősségű Társaság
13/0. Terdik Tibor Felszámolóbiztos 1111 Budapest, Budatoki út 16., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.11.22- ... Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
Felszá
2012.11.22 2012.11.22
2012.11.22 2012.11.22
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
32.
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 58300127-11005858-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2006.04.25 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 13 1O041397 cégjegyzékszámú Buda Regionális Bank Zrt. (1118 Budapest, Törökugrató u. 2.) kezeli. Hatályos: 2006.05.08- 2014.01.25 Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból szánn az nak.
2/2
2014-10-2715:18
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere
Dátum: 2015.01.14 l
Köbányaí Vagyonkezelő Zrt-
12:34 l.lap
É v e s
Kód
Ss z
0 516
N é v
m u t
a t
á s
2014.év
Irsz. C í m
C im
induló
Két Fivér Bt.-Borozó"FA"
1111
Bős
Előírás
u.l5/b.
k i
január
Budafoki út 16.
március
áprílis
május
június
o
o
o o
o
o o o o o
o
ÁJ!'A
o o
ÁFA
o o
Egyéb
o o
ÁFA Bér l. díj
Összesen
o
o
Befizetés Bérlet
ÁFA
o
Vízdíj
o
ÁFA Egyéb
o
ÁFA Bér l. díj
o
o o o o o o o
o o o o o o o
o o o
o o o
o
o o o
o
o o
o
o o
o
o o o
o
o
o o
o
126897
126897
126897
126897
126897
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
Egyéb
o
o
o
o
1056966
930069 1056966
o o o o o
o o
o o
ÁJ!'A
o
o o o
o o
o o o o o 126897
930069
o o
o
126897
o
o o
o o
o
126897
Összesen
összesen
o o
o
fi..FA
decewber
o o o o o
126897
Bér l. díj
november
o o o o o
126897
ÁFA
október
o o o
o o
Összesen
Vízdíj
szept.
o o
o o o o
Bérlet
július augusztus
c
Bérlet
Vizdij
Egyenleg
február
o
o o o o o
o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o o
o
o
o
o
o
o
ű
o o
o
o
o o
o o
o o
o
o o o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o o o o o
o
o
o o
ű
o
o
o o
o o o
126897
126897
126897
o o
o o 930069
o
o
o
o
o o
o
o
o
930069
930069
930069
930069
930069
930069
930069
930069
930059
930069
1056966
1056966
1056966
1056966
1056966
1056966
1056966
1056966
1056966
o
o o o
o o o
o
o o
1056966
o o o
o
10~
v
KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Korlátolt Felelős ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
L:)~. r:('~···j 1
f
',,\\
\
.(
2014!11.25. KiÍNAI KÖZPON.T RUHAKERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELÖSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGMÁSOLAT
A 01-09-166359 cégjegyzékszámú KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Ke Felelősségű Társaság ( 1092 Budapest, Soroksári út 12.) adatai. Nyilvános adatok l.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-166359 Gazdálkodási Korlátolt felelősségű társaság forma: Bejegyezve: 1992.06.22 Törlés hatálya: 2000.03.08 Megjegyzés: Társaság megszűnt, törölve
2.
Név
2/1. KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság {TörölvE Hatályos: ... - 2000.03.08 Törlés kelte: 2000.03.08 Közzététel 2000.04.06 időpontj a:
3. Rövidített elnevezés 3/1. KÍNAI KÖZPONT Kft. (Törölve) Hatályos: 1992.06.22- 2000.03.08 Torlés kelte: 2000.03.08 Közzététel 2000.04.06 időpontja:
4. Idegen nyelvű elnevezés(ek}, idegen nyelvű rövidített elnevezési 4/1. CHINESE CENTER Clothes Trade Ltd. (Törölve) Hatályos: 2006.07.22 - 2000.03.08 Bejegyzés kelte: 1992.06.22 Közzététel 1992.11.19 idő pontja:
1l 5
2014-11-25 14:03
KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Korlátolt Felelős ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
5.
Székhely 5/1. 1092 Budapest, Saroksári út 12., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.04.28 ~ 2000.03.08 Törlés kelte: 2000.03.08 Közzététel 2000.04.06 időpontja:
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 1992.04.28 Hatályos: ... - 2000.03.08 Törlés kelte: 2000.03.08 Közzététel 2000.04.06 időpontja:
9.
Tevékenysége 9/2. 1721 '98 Konfekcióáruk gyártása. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/3. 1730 '98 Kötött kelmék és cikkek gyártása. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/4. 1820 '98 Textil és egyéb ruházat gyártása. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/5. 5031 '98 Közúti járműalkatrész nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/6. 5032 '98 Közúti járműalkatrész kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 Mezőgazdasági termék nagykereskedelem. (Törölve) 9/7. 5110 '98 Hatályos: ... - 2000.03.08 9/8. 5120 '98 Élelmiszer nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/9. 5130 '98 Ruházati és textil nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/10. 5140 '98 Vegyes cikk nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/11. 5161 '98 Tüzelő-, és építőanyag nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/12.5170 '98 Termelőgépek és berendezések nagykereskedelme. (Tö Hatályos: ... - 2000.03.08 9/13. 5180 '98 Közvetítői nagykereskedelem. (Törölve) 2/S
2014-11-25 14:03
KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Korlátolt Felelős ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: ... - 2000.03.08 9/14. 5190 '98 Külkereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/15. 5211 '98 Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/16. 5 212 '98 Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/17. 5219 '98 Egyéb vegyes kiskereskedelem. (Törö/ve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/18. 5220 '98 Élelmiszer kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/19. 5230 '98 Ruházati és textil kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9!20. 5241 '98 Vegyiáru kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 9/21. 5242 '98 Vas, műszaki, üvegáru kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08
9/22. 5243 '98 Hatályos:
9/23. 5244 '98 Hatályos:
9/24. 5247 '98 Hatályos:
9/25. 5250 '98 Hatályos:
9/26. 5262 '98 Hatályos: 9!27. 5 521 '98 Hatályos:
Villamos és híradástechnikai termékek kiskereskedelmE (Törölve) ... - 2000.03.08 Kultúrcikk kiskereskedelem. (Törölve) ... - 2000.03.08 Tuzelő és építőanyag kiskereskedelem. (Törölve) ... - 2000.03.08 Használtcikk kiskereskedelem. (Törölve) ... - 2000.03.08 Piaci és vásározó kiskereskedelem. (Törölve} ... - 2000.03.08 Éttermi vendéglátás. (Törölve) ... - 2000.03.08
Cukrászati és egyéb nyílt árusítású vendéglátás. (Töröl\ Hatályos: ... - 2000.03.08
9/28. 5 522 '98
9/29. 7020 '98 lngatlankezelés, forgalmazás, közvetítés, becslés. (Töre Hatályos: ... - 2000.03.08
10. A működés befejezésének időpontja 10/1. Határozatlan (Törölve)
3/5
2014-11-25 14:03
KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Korlátolt Felelős ...
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: ... - 2000.03.08
ll.
jegyzett toke
11/1. , Megnevezés Összeg :összesen
·Pénznem·
:
l 200 OOO HUF
azaz egymillió - kettőszázezer HUF (Törölve) Hatályos: 1992.06.22 - 2000.03.08 Törlés kelte: 2000.03.08 Közzététel 2000.04.06 időpontja:
12. A képviselet módja 12/1. Két ügyvezető együttesen írja a nevét. (Törölve) Hatályos: 1992.04.28 - 2000.03.08 Bejegyzés kelte: 1992.06.22 Közzététel 1992.11.19 időpontja:
13. A képviseletra jogosult(ak) adatai 13/1. Chan Ping Fai Ügyvezető , Block A. 8/F. Fiat 1/A Po Yip Ind. Building 62-70 Texaco Road Tsuen Wan, Hongkong, Hongkong Hatályos: 1992.04.28 - ... 13/2. Wen Ming Yuan Ügyvezető Beijing, Bei Feng Wo 100. Kína, Kínai Népköztársaság Hatályos: 1992.04.28 - ... 13/3. Zhang Rong Guang Ügyvezető Room, 301 A.lOO. RI Huilu Cun Shanghai, Kína, Kínai Népköztársaság Hatályos: 1992.04.28 - ... A cégre vonatkozó bejegyzésí és egyéb adatok hívata/os forrásokból származnak.
17.
A magyar, illetve külföldi részvétellel muködő cégben érintett áll betűjele
17/1. HU (Törölve) Hatályos: ... - 2000.03.08 Törlés kelte: 2000.03.08
4/5
2014-11-2514:03
KÍNAI KÖZPONT Ruhakereskedelmi Korlátolt Felelős ...
Közzététel
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ... ·.
2000.04.06
időpontja:
Gazdálkodási formától függő adatok l.
1/1. ·
1/2.
l/ 3.
A tag{ok) adatai Chan Ping Fai [Kft. társasági tag] , Block A. 8/F. Fiat l/A Po Yip Ind. Building 62~ 70 Texaco Road Ts u en Wan, Hongkong, Hongkong (Törölve) Hatályos: 1992.04.28- 2000.03.08 Kfnai Központ kereskedelmi és Szolgáltató Kft. [Kft. társasági tag] 2360 Gyál, Vecsési u. 18., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.04.28- 2000.03.08 Rong Guang Export-lmport Kft. [Kft. társasági tag] 1092 Budapest, Soroksári út 12., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.04.28- 2000.03.08
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
5/5
2014-11-2514:03
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l 12:28
l.lap É
Kód Ss z
0817
N é '-'"
c
v e s
k i m u t a t á s
2014.év
Irsz. c i m
im
! KINAI Központ KFT Gépmadár u 2-8 helyiség
induló
1043
január
Berda József u 48.
Előirás
február
Vizdíj
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o o
o
ÁFA
o
Bérl.dij
o o
o
o
o o
ÁFA
o
o o
Vízdíj
o o o o o o
Összesen
Betizetés Bérlet
ÁFA Egyéb ÁFA
Bérl.díj
Összesen
Vízdíj
júlíus augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o o o o o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o o o o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o o o
o o
o o
o
o o
o
o
o
o o o
o o
o o
o o o
o o
o
o
o o o
o o
o o
o
o o
o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o
o
o o o o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
204000
204000
204000
204000
204000
204000
51000
204000
51000
204000
204000
51000
204000
51000
51000
204000
51000
51000
51000
51000
51000
o
51000
o o
51000
o
o
o o o
o o o
o
o
o
o o
o
255000
255000
255000
255000
o
o
Egyéb
o o
Bér l. díj
o
Összesen
255000
o o
o o
255000
255000
o o o o o 255000
o o o
o
o 255000
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
255000
255000
255000
255000
o o
o o
o
204000
o
o
o
o
51000
o
o
o
o o
o
o o o
204000
ÁFA ÁFA
június
o
Egyéb
ÁFA
május
o o o
ÁFA
Bérlet
április
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
~
-------.-~
Kovács és Csiki Kereskedelmi és Szeigáitató Korlátolt ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
hB&~j //\ 2014.11.25. KOVÁCS ÉS CSIKI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT TÁRSASÁGCÉGKIVONAT
FELELŐSSÉGŰ
A 01-09-892126 cé.gjegyzékszámú Kovács és Csiki Kereskedelmi és Szol~ Korlátolt Felelősségű Társaság ( 1102 Budapest, Halom utca 39. 2. lhá adatai. Nyilvános adatok
l.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-892126 Gazdálkodási Korlátolt felelősségű társaság forma:
Bejegyezve: Tórlés hatálya: Megjegyzés:
2008.01.16 2009.10.31 Társaság megszűnt, törölve
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 2007.12.14 Hatályos: 2008.01.16- 2009.10.31 Bejegyzés kelte: 2008.01.16 Közzététel 2008.02.21 időpontj a:
13. A képviseletre jogosult(ak} adatai 13/1. Kovács István Ügyvezető (an.: Laskavics Anna) 1097 Budapest, lilatos út 5/b. 3/147., Magyarország jogviszony kezdete: 200 7.12.14 Jogviszony vége: 2012.12.14 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2008.01.16 - ... Bejegyzés kelte: 2008.01.16 Közzététel időpontja: 2008.02.21 A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
32. 1/2
Pénzforgalmi jelzoszáma
2014~11-25
14:15
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Kovács és Csiki Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt ...
32/1. 10100792-59300500-01001002 A számla megnyitásának dátuma: 2008.01.17 A pénzforgalmi jelzoszámot a 0110 041037 cégjegyzékszám ú Budapest Bank Zrt. Királyhágó Fiók (1126 Budapest, Királyhágó utca 18.) Hatályos: 2008.01.23- 2009.10.31 Bejegyzés kelte: 2008.01.23 Közzététel 2008.02.21 időpontja:
Gazdálkodási formától
függő
adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. t
;,t'
' :2/2
2014-11-2514:15
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14 l
Zrt.
12:34 l . lap
É v e
Xó d Ss z
498 9
N é v C i
s
k i mu t a
t
á s
2014.év
Irsz. C í. m
m
induló
Kovács és Csiki Kft.
1172
Ealom u. 15.
Elóirás
Hősök
január
tere 23.
Vizdíj ÁFA
ÁFA
Beiizetés Bérlet
o o o
o
o
o o
o o
o
o
o o
o
o o
o o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o o
o
o o
o o
o o o o
o
Egyéb
o o
ÁFA
o
o o
o
o
o o
o
ÁFA
Bér l. díj Összesen
Egyéb
o
o
Vízdíj
ÁFA
június
o
o
ÁFA
ÁFA
május
o o o o o
Bérl.dij Összesen
Vízdíj
április
o o o o
Egyéb
Bérlet
március
július augusztus
szept.
október
november
o o
o o o o
december
összesen
o
o
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o
o
o o o o o o o o o
o 157675
157675
Q
o o
o
o
157675
157675
157675
o o
o o
o
o
o o o
o o
ÁFA
o
o o o o o
o
o
o
o
o o
o
o o o
o
o
o o o
o
o
o o
o o
o o
o o o o o o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
ű
o
o
o
o
o
o o
o
o o o o
o
o
o o
o
o
o o
157675
157675
157675
157675
157675
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o o
o
157675
157675
157675
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
Bérl.dij
144 722 8
1447228
144 722 8
1447228
1447228
1447228
l 447228
144 722 8
1447228
144 722 8
144 722 8
1447228
Összesen
1604903
1604903
1604903
1604903
1604903
1604903
1604903
1604903
1604903
1604903
l 604903
1604903
ű
160/ i447228
~ .2~
KÖÉPTEK-BAU Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató ...
201·4.1 0.27. 1
r Vk) J} l)
/
4
http://WWW.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
"'f •
~fS,J;PTEK·E3AU,ÉPITÖIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGKIVONAT A 01-09-716260 cégjegyzékszámú KŐÉPTEK-BAU Épftőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlát< Felelősségű Társaság (1108 Budapest, Gergely utca 116. 4. em. 75.) adatai.
Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-716260
8.
Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
2003.08.06
Törlés hatálya:
2013.11.21
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
A létesítő és módosító okirat kelte
8/1. 2003.05.14
Hatályos: 2003.08.06- 2013.11.21 Bejegyzés kelte:
2003.08.06
Közzététel
2003.09.04
időpontja:
8/2. 2003.05.14
Hatályos: 2003.08.06-2013.11.21 Bejegyzés kelte:
2003.08.06
Közzététel idöpontja:
2003.09.04
8/3. 2008.11.11
Hatályos: 2008.11.25- 2013.11.21 Bejegyzés kelte:
2008.11.25
Közzététel
2008.12.18
időpontja:
13. A képviseletra jogosult( ak) adatai 13/ O. Cégkapcsolat: EXEREM Gazdasági Szeigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság Végelszámol 1042 Budapest, Árpád u: 57-59. 1. em. 8., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-269955 (Törölve)
Hatályos: 2009.04.25- 2012.02.23 Bejegyzés kelte: Közzététel
1/2
időpontja:
2009.06.11 2009.06.11
2014-10-27 15:20
KÖÉPTEK-BAU Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?...
13/0. dr. Kárpáti Péter Felszámolóbiztos 1066 Budapest, Teréz krt. 6. l. em. 1/b., Magyarország Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2012.02.23- ... Bejegyzés kelte:
2012.02.23
Közzététel időpontja: 13/ O. Cégkapcsolat CONCUR Befektetési Korlátolt 1066 Budapest, Teréz krt. 6., Magyarország
2012.02.23 Felszámoló
Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 01-09-068182
Hatályos: 2012.02.23- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöponlja:
2012.02.23 2012.02.23
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-2715:20
Et~ r.~·l!.clue ~~r.,~-, 0~.,·
l
A·::. ~~ . . . ); ~~o l~. /Cl ;1.;, c:,...,
FŐVÁROSITÖRVÉNYSZÉK Gazdasági Kollégium Felszámolási Csoport Bp. II. Varsányi I. u. 40-44. 1535 Budapest, Pf. 887.
~R KEZETT
Z013 OKT 29.
25. Fpk. 01-11-009155/23 A Fővárosi Törvényszék a KŐBÁNYA BAU FÖVÁLLALKOZÓ ÉS KMTELEZŐ Betéti Társaság "felszámolás alatt" (1105 Budapest, X., Vaspálya u. 15/b.) adós felszámolására irányuló eljárásban a CÉL-ORG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1119 Budapest, Keveháza utca 1-3.) felszámoló kérelmére meghozta az alábbi végzést A bíróság a felszámolási eljárást egyszerűsitett módon befejezi, és az adós gazdálkodó szervezetet megszünteti. A bíróság felszámoló részére 300.000-Ft /azaz Háromszázezer forinti + 27 /Huszonhét/ % ÁFA, összesen 381.000-Ft /azaz Háromszáz-nyolcvanegyezer forinti felszámolói díjat állapít meg. Felhívja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalát, hogy a nyilvántartáaba vételi dij elkülönített számlájáról az adós megjelölésével befizetett 10.000,-Ft-ot /azaz tízezer forintot!, valamint a központi költségvetés terhére felszámolói díj címén megigényelt pénzösszegből 180.500,-Ft-ot /azaz egyszáznyolcvanezerötszáz forintot/ utaljon át a felszámoló Budapest Banknál vezetett l Ol 03805-0316063 6-0000000J pénzforgalmi számlájára. A bíróság megállapítja, hogy az ezt meghaladó felszámotói díjra és a hitelezöi igények kielégítésére nincs fedezet. A bíróság megkeresi a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságát, hogy az adóst /cégjegyzékszám: 01-06-117144/ a nyilvántartásból törölje. A bíróság megállapítja, hogy a 75.000,-Ft /azaz hetvenötezer forint/ eljárási költséget a viseli.
hitelező
A végzés ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a Fővárosi Ítélötáblához címzett, de a Fővárosi Törvényszéknél 5 példányban fellebbezés nyújtható be. A fellebbező fél számára a jogi képviselet kötelező. A bíróság tájékoztatja a feleket, hogy a jogi képviselő nélkül tett fellebbezés hatálytalan és azt hivatalból el fogja utasítani. A fellebbezésen 30.000-Ft /azaz Hannincezer forint/ eljárási illetéket kell leróni. Indokolás A bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján az alábbiakat állapította meg: A bíróság az adós felszámolását a 2012. július 7. napján jogerőre emelkedett végzésével rendelte el. A2 adós felszámolásának közzétételére 2012. július 12. napján került sor, amely időpont a felszámolás kezdő napja is. Felszámolóként a CÉL-ORG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság került kijelölésre.
\f,
L.
25. Fpk. 01-11-009155/23
2
A felszámoló 2013. március 7. napján a felszámolási eljárás egyszerüsített módon történő befejezése iránt terjesztett elő kérelmet, amelyet arra alapított, hogy az adós vagyona a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendő, és semmilyen iratanyaggal nem rendelkezik. A felszámoló kérelmében előadta, hogy tevékenysége során a Dijbeszedö Faktorház Nyrt. hitelezői igényt 14.972,-Ft, valamint a Budapest Főváros X. kerületi Önkormányzat hitelezői igényt 457.535,Ft összegben vett nyilvántartásba, összesen 472.507-Ft összegben. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala az adós javára nyílvantartásba vételi díj cfrnén 10.000-Ft-ot kezel. A felszámoló igazolta, hogy a jelen eljárásra irányadó többször módosított 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 63/B § (l) bekezdésében foglaltak szerint a hitelezőket az egyszerusitett befejezés iránti kérelméről tájékoztatta és felhfvta az eljárás rendes szabályok szerinti lebonyolításához nyújtandó segítségre. A felszámoló előadta, hogy a hitelezök a felhívásra észrevételt nem tettek. Az illetékes adóhatóság záróellenőrzést nem tartott. A felszámolás során bevétel nem keletkezett, a felmerült kiadásokat a felszámoló saját vagyona terhére egyenlítette ki. A biróság a felszámoló kérelmét a Cstv. 63/B. §-ának (3) bekezdése alapján megküldte az állami és az önkormányzati adóhatóságnak. Az érintett szervek részéről kifogás, észrevétel nem érkezett. A fenti tényállás alapján a bíróság megállapította, hogy adósi vagyon hiányában a felszámolási költségekre sincs fedezet, illetve az adósi nyilvántartások és könyvvezetés hiánya miatt az eljárás technikailag lebonyolíthatatlan, ezért a Cstv. 63/B §-a alapján a felszámolási eljárást egyszerüsített módon befejezte, az adós gazdálkodó szervezetet megszüntette. A felszámoló bejelentette továbbá, hogy az adós felszámolása során keletkezett iratai irattárában kerülnek elhelyezésre. Tekintettel arra, hogy az adós nem rendelkezik pénzforgalmi számlával, ezért arról a bíróságnak rendelkeznie nem kellett. A bíróság a felszámoló díját a Cstv. 59.§. (l) bekezdés alapján 300.000,-Ft + áfa összegben állapította meg. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalát a hitelező által befizetett nyílvántartásba vételi díj felszámoló pénzforgalmi számlájára történő átutalásra a Cstv. 60.§. (4) bekezdés alapján hívta fel a bíróság, egyidejűleg a Cstv. 59. §. (5) bekezdéseszerint rendelkezett ennek az összegnek 150.000.forint + áfa összegre történő kiegészítéséről és a különbözetnek a felszámoló pénzforgalmi számlájára történő átutalásáróL Adósi vagyon hiányában a bíróság mellőzte a hitelezöi igények kielégítésére és a felszámolási költség megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket
A bíróság melllfzte az adós gazdálkodó szervezet vezetőjének (Cstv.) 63/B. § (6) bekezdése szerinti kötelezését a könyvvezetés, illetve a nyilvántartások hiányosságai, valamint az éves beszámoló kiUön jogszabályban meghatározott letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségének elmulasztása miatt, tekintettel arra, hogy a felszámoló nyilatkozata szerint a volt vezető elhunyt, erre figyelemmel az eljárás költségét - 50.000,-Ft eljárási illetéket és 25.000,-Ft közzétételi költséget - a hitelező maga viseli
25~
Fpk. 01-11-009155/23
3
A végzés elleni fellebbezési jogot a Cstv. 6. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó 1952. évi ITI. tv. (Pp.) 233. § (l) bekezdése biztosítja. A fellebbező fél részére a kötelező jogi képviseletet a Pp. 73/A§ (l) bekezdés af pontja irja elő. A biróság tájékoztatása a Pp. 73/B §-ának (l) bekezdése al pontja és a (4} bekezdésén alapul. Budapest, 2013. október 17. Dr. Modrovich Ágota sk. bíró
A kiadmány hi Lászlóné
-----------
........
- . -·-···"
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:34 l . lap
É v e s
Kód
Ss z
4 813
N
é
V"
k í mu t a t á s
2014.év
Irsz .. C í m
C í m
induló
KÖÉPTEK-BAU Kft. "Fl\"
1066
Állomás u.1S.
Előirás
január
Teréz krt.6.
o o o o
Egyéb
ÁFA Bér l. díj
Összesen Befízetés Bérlet
ÁFA
június
ÁFA
o o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
Összesen
o
o
o
o o
Bér l. díj
o
o
Egyéb
Vizdíj
május
o
o
Vízdíj
ÁFA
o o o o o
ÁFA
ÁFA
áprilís
o o
Vizdíj
Bérlet
március
július augusztus
szept.
október
ősszesen
november
december
c
o
o o
o
o
o o
o o o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
február
o
o
o
o o o
o
o
o
o o o o o o
o o o
o o
o o o o o
o o
o
o o o
o
o o
o o
o o
o o
o
o
o o o o
o o
o o
o o
o o o o
o
o o
o
o o
o
o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o
o
Egyéb
o o
o o
o
ÁFA
o
o
Bér:.dij
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
Összesen
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3 427316
o
o o o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o o
o
o o
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
3427316
o
o o
o
o
o
o o
ÁFA
o o
o
o o o
o
o
o o o o
o
o o o
o
o
o
t/
MINŐSEGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27.
MJNŐSÉGI HUNGAR~·.IWA KQRLÁ,JQLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGKIVONAT A 01-09-889424 cégjegyzékszámú MJNÖSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság (110i Budapest, Kékvirág u. 4. 2. em. 7.) adatai.
Nyilvános adatok 1. Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-889424 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
2007.12.04 2008.11.19
Törlés hatálya:
Megjegyzés: Székhelyváltozás miatt megszűnt cégjegyzékszám Új székhely 08-09-017543 cégjegyzékszáma:
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-2715:25
MINÖSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27. MINÖSÉGI HUNGARY FA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGMÁSOLAT A 08w09w017543 cégjegyzékszámu MINÖSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság (922• Ady Endre utca 16.) adatai.
Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 08-09-017543 felelősségű
Gazdálkodási forma:
Korlátolt
Bejegyezve: Törlés hatálya:
2007.12.04 2011.01.21
Me'gjegyzés:
Társaság megszűnt, törölve
társaság
Régi székhely 01-09-889424 cégjegyzékszáma:
2.
Név
2/1. MINÖS~GI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság (Törölve)
Hatályos: 2007.12.04-2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 időpontj a:
3. Rövidftett elnevezés 3/1. MINÖS~GI HUNGARY FA Kft. (Törölve) Hatályos: 2007.12.04- 2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 időpontja:
5. Székhely 5/1. 1107 Budapest, Kékvirág u. 4. 2. em. 7., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2007.12.04 - 2008.11.19 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 idöpontja:
5/2. 9224 Rajka, Ady Endre utca 16., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2008.11.19- 2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2009.01.19
. 1/7
2014-10-27 15:26
MINÖSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségü Társaság Közzététel idöpontja:
7.
h ttp ://www. partnercontroL h u/aspx_all/default.aspx? ...
2009.02.05
Fióktelepe
7/1. 9224 Rajka, Ady E. u. 16., Magyarország (Tör6/ve) Hatályos: 2007.12.04- 2008.11.19 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel
2008.01.03
időpontja:
8.
A IétesitéS és módosító okirat kelte
8/1. 2007.11.21 Hatályos: 2007.12.04- 2011.01.21
Bejegyzés kelte: Közzététel
2007.12.04 2008.01.03
időpontja:
812. 2008.07.31 Hatályos: 2008.08.06-2011.01.21
Bejegyzés kelte:
2008.08.06
Közzététel
2008.09.04
idő pontja:
8/3. 2008.11.19 Hatályos: 2009.01.19- 2011.01.21
Bejegyzés kelte: Közzététel idő pontja:
9.
2009.01.19 2009.02.05
Tevékenysége
9/1. 4613 '08
Fa-, építési anyag ügynökí nagykereskedelme
(főtevékenység) (Törölve)
Hatályos: 2007.12.04- 2011.01.21
Bejegyzés kelte:
2007.12.04
Közzététel idöpontja:
2008.01.03
912. 4615 '08
Bútor, háztartási áru, fémáru ügynöki nagykereskedelme (Törölve)
Hatályos: 2007.12.04-2011.01.21
Bejegyzés kelte:
200 7.12.04
Közzététel
2008.01.03
időpontja:
9/3. 4618 '08
Egyéb termék ügynöki nagykereskedelme (Törölve)
Hatályos: 2007.12.04- 2011.01.21
Bejegyzés kelte:
2007.12.04
Közzététel idöpontja:
2008.01.03
9/4. 4619 '08
2/7
Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem (Törölve)
2014-10-2715:26
--------------------------~
MINÓSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2007.12.04- 2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 idöpontja: 9/5. 4673 '08 Fa-, épitöanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem (Tőrőlve) Hatályos: 2007.12.04-2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 idöpontja: 9/6; 4676 '08 Egyéb termelési célú termék nagykereskedelme (Törő/ve) Hatályos: 2007.12.04-2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 időpontja:
917. 6024 '03
Közúti teherszállítás Hatályos: 2007.12.04-2008.07.31 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03
(Tőrölve)
időpontja:
9/8. 5210 '08 Raktározás, tárolás (Törő/ve) Hatályos: 2007.12.04-2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 idöpontja: 9/9. 4941 '08 Közúti áruszállítás (Törölve) Hatályos: 2008.07.31-2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2008.08.06 Közzététel 2008.09.04 idöpontja:
11.
Jegyzett to ke
11/1. Megnevezés Összeg: Pénznem
--
összesen
500 OOO
HUF
azaz ötszázezer HUF (Törölve)
Hatályos: 2007.12.04- 2011.01.21
3/7
Bejegyzés kelte:
2007.12.04
Közzététel idöpontja:
2008.01.03
2014-10-27 15:26
MINÓSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
13.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/1.
Bruno Rlcciarelli Ügyvezető (an.: Santevecchi Armida)
6084 Bettana (Perugia), Via Salceto 47., Olasz Köztársaság Jogviszony kezdete: 2007. 11.21 Jogviszony vége: 2012.11.21 (T6rölve) Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2007.12.04- 2008.07.31 Törlés kelte: Közzététel idöpontja; 13/2.
Armando Menichetti Ügyvezető (an.: Santa Merlij
2008.08.06 2008.09.04
132 Roma, Delle Cerquete Via 138, Olasz Köztársaság Jogviszony kezdete: 2008.07.31 Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2008.07.31 - ... Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
20.
Statisztikai számjele
20/1. 14111990-4613-113-08 (T6r61ve) Hatályos: 2009.01.27-2011.01.21 2012. 14111990-5113-113-01 (T6r6/ve) Hatályos: 2007.12.04-2009.01.27 2007.12.04
Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
21.
2008.01.03
Adószám
21/1. Adószám: 14111990-2-42 (T6rölve) Hatályos: 2007.12.04- 2008.02.27 Bejegyzés kelte: 2007.12.04 Közzététel 2008.01.03 időpontja:
21/2. Adószám: 14111990-2-42 Közösségi adószám: HU14111990 A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2008.02.12 (Tör6/ve)
Hatályos: 2008.02.27 - 2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2008.02.27 Közzététel 2008.03.27 ídőpontja:
21/3. Adószám: 14111990-2-08 Közösségi adószám: HU14111990
4/7
2008.08.06 2008.09.04
MINÖSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2008.02.12 (Törölve)
Hatályos: 2009.01.19- 2010.04.29 Bejegyzés kelte: 2009.01.19 Közzététel 2009.02.05 időpontja:
21/4. Adószám: 14111990-2-08 Közösségi adószám: HU14111990 A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2008.02.12 (Törölve)
Hatályos: 2010.04.29-2010.06.21 Bejegyzés kelte: 2010.04.29 Közzététel 2010.05.20 idő pontja:
21/5. Adószám: 14111990-2-08 Közösségi adószám: HU14111990 A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2008.02.12 (Törölve)
Hatályos: 2010.06.21 - 2011.01.21 Bejegyzés kelte: 2010.06.21 Közzététel 2010.07.08 időpontj a:
32. Pénzforgalmi jelzoszáma 32/1. 11710002-20204581-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2007.11.21 A számla zárásának dátuma: 2008.12.23 A pénzforgalmi jelzoszámot a 01 1O 041585 cégjegyzékszámú OTP Budapesti r., X. Körösi Csoma sétány (1102 Budapest, Körösi Cs. s. 6.) kezeli. (Törölve)
Hatályos: 2007.12.10- 2008.12.30 Bejegyzés kelte: Közzététel
2007.12.10 2008.01.03
időpontja:
32/2. 117631 03-11153889-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2007.12.03 A számla zárásának dátuma: 2008.11.19 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 10 041585 cégjegyzékszámú OTP X.ker. Belföldiek Devizái (1102 Budapest, Körösi Cs. s. 6.) kezeli. (Törölve)
Hatályos: 200 7 .12.1 O - 2008.11.24 Törlés kelte: 2008.11.24 Közzététel idő pontja:
2008.12.18
32/3. 11513207-40838029-00000000
5/7
2014-10-27 15:26
MINÖSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
A számla megnyitásának dátuma: 2007.12.05 A számla zárásának dátuma: 2008.12.22 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 05 02 000009 cégjegyzékszámú TAKARÉKBANK Rajka TKSZ Rajka (9224 Rajka, Kossuth u. 37/a) kezeli.
(T6r6/ve) Hatályos: 2007.12.11 - 2009.01.05
Bejegyzés kelte:
2007.12.11
Közzététel
2008.01.03
időpontja:
32/4. 10918001-00000054-50050001 A számla megnyitásának dátuma: 2008.01.24 A számla zárásának dátuma: 2008.12.23 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 10 041348 cégjegyzékszámú UniCredit Bank Hungary Zrt. Head Office (1 054 BUDAPEST, SZABADSÁG tér 5-6.) kezeli. (Tt:Jrolve) Hatályos: 2008.01.29- 2008.12.31
Bejegyzés kelte:
2008.01.29
Közzététel
2008.02.28
időpontj a:
36.
A hivatalbóli törtési eljárás adatai
36/1. Hivatalbóli törlés megindrtása Eljárás kezdete: 201 O. 09.21 (TéJro/ve) Hatályos: 2010.09.21- 2011.01.21
Bejegyzés kelte:
2010.09.21
Közzététel idöpontja:
2010.10.07
36/2. Hivatalbóli törlés meginditása Eljárás kezdete: 2010.10.07 (T6r6/ve) Hatályos: 2010.10.07-2011.01.21
Bejegyzés kelte:
201 O.11. 17
Közzététel idöpontja:
2011.04.07
3613. Hivatalbóli tőrlés befejezése 36/3. Eljárás vége: 2011.01.21 (T6r6/ve) Hatályos: 2011.01.21-2011.01.21
Törlés kelte:
2011.02.15
Közzététel
2011.03.03
időpontja:
36/4. Törlés elrendelése Eljárás kezdete: 2010.12.17 (T6r6/ve) Hatályos: 2010.12.17 • 2011.01.21
6/7
2014-10-27 15:26
MINŐSÉGI HUNGARY FA Korlátolt Felelősségű Társaság Bejegyzés kelte:
2010.12.17
Közzététel
2011.01.06
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
időpontja:
50.
A cég központi ügyintézésének helye
50/1. 9224 Rajka, Ady Endre utca 16, Magyarország (Törölve)
Hatályos: 2008.07.31- 2011.01.21 Bejegyzés kelte:
2008.08.06
Közzététel
2008.09.04
időpontja:
Gazdálkodási formától függő adatok 1.
A tag(ok) adatal
1/1. Bruno Ricciarem (an.: Santevecchi Armída) [Kft. társasági tag) 6084 Bettana (Perugia), Via Salceto 47., Olasz Köztársaság Tagsági jogviszony kezdete: 2007.11.21 (Törölve)
Hatályos: 2007.12.04-2008.07.31 Törlés kelte:
2008.08.06
Közzététel idöpontja:
2008.09.04
1/2. Armando Menichetti (an.: Santa Merli) [Minősftett többségi tulajdonú tag] 132 Roma, Delle Cerquete Via 138, Olasz Köztársaság Tagsági jogviszony kezdete: 2008.07.31 (Törölve)
Hatályos: 2008.07.31 - 2011.01.21 Bejegyzés kelte:
2008.08.06
Közzététel
2008.09.04
időpontja:
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
7/7
2014-10-27 15:26
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 i
12:34
l.lap É v e s
Kód
Ss z
N
é v
c
~
m u t a t á s
2014.év
Irsz. C í m
m induló
4 l 66
k i
MinOségi Hung.Ip.Ker.Sz~KFT
Román
t:..
6.
1182
Halomí út 59/b I/18.
Előírás
január
február
JlSl/2006
o o o o
Vízdíj ÁFA
Egyéb ÁFA
o
Összesen
o
o
Vizdíj
o
ÁFA
o o
Egyéb ÁFA Bér l. díj Összesen
Egyenleg
Bérlet ÁFA Vizdíj
2396985
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o
o o
o o
o o o o o
o o
o
o
o
2396985
2 396985
o o
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o o o o o o o o o
o o
239698 5
o o o o
o
o
o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o o
o o
o
o
o o
o o o
o o o o
o o o
o o o o o o o
o
o
o
o o
2396985
2396985
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
c
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o
o o
o
o
239698 5
c
2396985
239698 5
2396985
2396985
2396985
2396985
o
492471
492471
492471
492471
492471
44939
492471
44939
492471
44939
492471
44939
492 4 71
44939
492471
44939
492471
44939
44939
44939
44939
44939
44 939
o o o
449 39
o
o
o
ÁFl'.
o
Összesen
június
492471
Egyéb
Bér l. díj
május
492471
o o
ÁFA
o o o
o o
Betizetés Bérlet
ÁFA
o
o
o
o
Bérl.dij
április
c
Bérlet ÁFA
március
1503086 4 437481
o o o 1503086 4437481
o o 1503085 4437481
o o o
o
o
o o
o
o
1503086
1503086
1503086
1503086
4437481
4437481
o 4437481
4437481
o
o
o o
o
o o
1503086
1503086
1503086
1503086
1503086
1503086
4 437481
4437481
4437481
4437481
4437481
4437481
o
o
/::;/ (/
o
o
Nr.21. Nagykereskedelmi és Ruhakészitő Betéti Társa ...
2014,10,27,
C1 ()r;;Jr),jö,:J
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
l l!-. \
~·
NR. 21. NAGYKERESKEDELMI ÉS RUHAKÉSZITÖ BETÉTI TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT A 01-06-771043 cégjegyzékszámú Nr.21. Nagykereskedelmi és Ruhakészitő Betéti Társaság felsz alatt (1071 Budapest, Dózsa György út 66.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-06-771 043 Gazdálkodási Betéti társaság forma: Bejegyezve:
1990.02.20
Törlés hatálya:
2014.03.12
Megjegyzés: Felszámolással megszűnt Régi székhely 07-06-000215 cégjegyzékszáma:
8. A létesítő és módositó okirat kelte 8/1. 1990.01.31 Hatályos: 1990.01.31-2014.03.12 812. 1994.06.30 Hatályos: 1994.06.30-2014.03.12 813. 1996.03.29 Hatályos: 1996.03.29-2014.03.12 814. 1998.03.31 Hatályos: 1998.03.31-2014.03.12 815. 2003.01.30 Hatályos: 2003.02.12-2014.03.12 Bejegyzés kelte: Közzététel
2003.02.12 2003.03.13
időponlja:
816. 2005.06.01 Hatályos: 2005.09.20-2014.03.12 Bejegyzés kelte: 2005.09.20 Közzététel
2005.10.13
idő pontja:
an. 2006.03.08 Hatályos: 2006.03.21 - 2014.03.12 Bejegyzés kelte:
1/2
2006.03.21
2014-10-27 15:29
Nr.21. Nagykereskedelmi és Ruhakészítő Betéti Társa ...
Közzététel
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2006.04.13
időponlja:
8/8. 2007.11.22 Hatályos: 2007.12.03-2014.03.12
Bejegyzés kelte:
2007.12.03
Közzététel idöpontja:
2008.01.1 O
13.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/ 6.
Cégkapcsolat: BAREX Gazdasági Tanácsadó, Kereskedő és Szaigáitató Korlátolt Felelősségű Felszámoló
5540 Szarvas, Kossuth utca 18., Magyarország Cégjegyzékszám: 04-09-000901 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.04.27- ...
Bejegyzés kelte:
2012.05.03
Közzététel idöpontja:
2012.05.17
13/6. dr. Kepenyes-Darida Bea Felszámolóbiztos 5540 Szarvas, Kossuth u 18., Magyarország Jogviszony kezdete: 2012.04.27 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.04.27- ...
Bejegyzés kelte:
2012.05.03
Közzététel idöpontja:
2012.05.17
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától fOggő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014·10-27 15:29
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai
Dátum: 2015.01.14 f 12:35
Vagyonkezelö Zrt.
l . lap
É v e s
Kód
Ss z
498 5
N é v C í
k i m u t
a t á s
2014 .év
Irsz .. C ím
m
induló
Nr. 21. Bt. "FA"
5540
Állomás u. 15.
Előirás
január
Szarvas Kossuth utca 18.
március
április
május
június
o
o o
o o o
o o o o o
Egyéb
o o o
o o o o o
ÁFA
o
o
Bér l. díj
o
o
Összesen
o
o o
o o o o
o o o
o o o
Vizdíj
ÁFA
ÁFA
o o
Vízdíj
o
ÁFA
o
Egyéb
o
Befizetés Bérlet
ÁFA Bérl.dij
o
Összesen
o
Bérlet ÁFA
o o o o o
július augusztus
szept.
október
összesen
november
december
o
o
o
o
o o
o o o o
o
o
c
o o
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o o
o o o
o
o
o
o o o o o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o o o
o o o
o
o o o
o o o o o o o
o
o
o o o
o o o
o o o o
o o
o
o
o o o
o o
o
o
o o
o o
o
o
o
o o o
o o
o o
o
o
o
o
o o o
o o
o
o
o
o o o o o
o o o o
o o o o o o
o o
o o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o o o
o o o o
o
o
o
o o o o o o
o o o
o
o o
o
o o o
o
o
o
o o o o
o o o
o o
o o o o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o
o
o o
Bérl.dij
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
Összesen
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
593272
"~
ÁFA
Egyéb ÁFA
o o
o o
o o o o
o
o
o
o o o o
Vízdij
G
o
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai Vagyonkezel3 Zrt. Dátum: 2015.01.14 f 12:35 l . lap É v e
Kód Ss z
N é v
2
k í m u t a t á s
2014.év
Irsz. C i m
cím induló
4 985
s
Nr.2l.Bt. "FA" Liget tér
2.
5540
január
február
Szarvas Kossuth utca 18.
Elóirás
Bérlet
c o o
o
ÁFA
o o
Vízdíj ÁFA
o
Egyéb ÁFA
o o o
Összesen Befízetés Bérlet ÁFA
o
o
o
ÁFA
Bérl.díj Összesen
ÁFA
Egyéb ÁFA Bérl~dij
Összesen
o o
o o
o o
o o o
o
o
o
Egyéb
Vízdíj
o
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o o
o
o o
o o o
május
o o o o o o
o
o
ÁFA
ÁFA
o o o o
o
o o
Vizdíj
Bérlet
április
o
Bérl. díj
Egyenleg
március
o
o o o
o
o o
o o
o
o o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o o o o
o
o
o o o o
o o o o
o o
o
o
o
o
o
289517
o
289517
289517
289517
289517
289517
289517
289517
289517
289517
289517
289517
o o
o o
o o
o o o
o o o o o
szept.
október
november
dece~~er
összesen
o
o
o o
o o o o
o o o o o o o
o o o o
o o
o
o
o
289517
o
o o o o o o
o o
289517
július augusztus
o o
o
o o o o o o
június
o
o
o o
o
o
o
o o o o o o o
o o o
o o
o
o
o o o
o o
o o o o o
o o o o o o
o
o o
289517
289517
289517
289517
289517
289517
o o o
o
o
o
o o
o o
o
o o o
o
G
o
o o o o
o
o
o
o
o o o o
o
o o
o ()
o o
o o
o
o
o
o
o o
o
289517
289517
289517
289517
289517
897
/
2
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelö Zrt. Dátum: 2015.01.14 l
12:35 l. lap
É v e s
Kód Ss z
N é v C í
3
20l4.év
Irsz. C i m
m induló
498 5
k i m u t a t á s
Nr.2l.Bt. "FA" Szállás u .. ll/b.
5540
január
Szarvas Kossuth utca 18.
Előirás
március
április
o o o o
Vízdij ÁFA
Egyéb
o o
ÁFA
o o
o o o o
o
o
o o
o
o
o
o o
o
o
o o o
ÁFA
o
o
o
Vízdíj
o
o o o
o o
o o
o
o o
o
o
o o o
o o o o
Összesen Bérlet ÁFA
Vizdij
ÁFA Egyéb
o o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o 736795
o
o
o
o
o
ÁFA
o o o o
Bérl.dij
736795
736795
736795
736795
Összesen
736795
736795
736795
736795
o o o o
o o o o o o
o o o o o
o
o o
o
o
Bér l. díj
o o o
o
o o
összesen Beiizetés Bérlet
o
o
o o
o o
ÁFA
július augusztus
o o
o
o
Bérl..di.j
Egyéb
június
o o
o o
o o
ÁFA
május
szept.
október
november
o
december
összesen
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
736795
o o
736795 736795
o o o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o o
o
o
o o o o o o o
o
o o
o
o o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o o o o
o o
o
o
o
o o
o o o
o o
o
o o
736795
736795
736795
736795
o o
o
o o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o o
o
()
o o o o o o
o
o
o o o
o o o
o
o
o o
c o
o
o o o o o
o o
o
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
o o
o o
o
o
o 735795
J
73
Nemlakás berlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14 l
Zrt.
L lap É v e s
Kód
Ss z
498 5
N é
v
c
m
í
12:35
k i m u t a t á s
2014.év
Irsz .. C i m
induló
Nr.2l.Bt. "FA"
5540
Szállás u. 11/b.
Előírás
január
március
április
május
június
o o
o
o o o
o o o
o o
o
o o
o
o
o o
ÁJ?A
o o o
Egyéb
o
o
ÁJ?A
o o o o
o o o o
Vízdíj
o o
o o
ÁJ?A
o
o
Egyéb
o o
o o o
o o
o o
Bérlet ÁFA Vizdíj
Bérl.díj Összesen Befízetés Bérlet ÁJ?A
ÁYA Bér l. díj Összesen
o
o
o o o o o
o o
Bérl~díj
Összesen
Bérlet fi.FA
Vizdíj
ÁYA Egyéb
ÁYA
július augusztus
szept.
október
o o o
o
nove~ber
december
összesen
c
Szarvas Kossuth utca 18.
Egyenleg
február
o o
o o o
o o o
o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o o
o
o o o o o o
o
o
o
o
o o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o o o o
o o o
o
o o o
o o
o
o
o o
o o o o
o
o o
o o
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
805947
806947
806947
o
o o o
o o
o o
o
o
o
o
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947
806947#
o
806947
o
o
o
806947
o
o
o
o
o
806947
o o o o
o
o o
o
o o
o o o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o o o o o o o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o o
o o
o
o o
o
o
o o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
/
/
o o o
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
22:35 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
Né v
c
5
2014.év
Irsz .. C í m
i m
induló
498 5
k i m u t a t á s
Nr.2l.Bt."FA" Szállás u.ll/b.
5540
január
február
Szarvas Kossuth utca 18.
Előírás
o
ÁFA Vízdíj ÁFA
o o o o
o
o
o o
o o o o
o
o o o o o o o
o
ÁFA
o
o
Egyéb
o
ÁFA Bér l . díj Összesen
Befizetés Bérlet ÁFA Vízdíj
május
június
július augusztus
szept.
október
november
december
o o o
összesen
o
o
o o
o
o
o o
o o
f..FA
o
Vizdíj
o
o o
ÁFA
o o
o
o
Egyéb
o o
o
o
ÁFA
o
o
o o
Bérl.díj
o o
736795
736795
736795
736795
Összesen
736795
736795
736795
736795
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o o
o
o
o
o o o o
o
o
o o
o o o
o o o
o
o
o
o o
o
o
o o
o o
o
o o o
o
o o
o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
Összesen
Bérlet
o o o o
o o
Egyéb
Egyenleg
o o o o
o
Bér l. díj
április
c
Bérlet
ÁFA
március
o o
o
o
o o o o
o
o
o
o o o o o
o o o
o
o
o
o o
o o o o
o o
o o o 736795 736795
o
o
o o 736795 736795
o o o o o o o
o
o o
o
o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
o o
o o o
o o o
o o o
o o
()
o o o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
736795
o
o
o
o o
o o
o o o
D
o o o
o o
o
o
7::~:~/
-~
o o
Díjhátralék Nyilvántartás Köbányai Vagyonkezelö Rt. Díjhátralék-folyószámla Kód: 04985
Dátum: 2015.01.14 l 12: 1.1 részletezése
2 O15 . év Ol. hó
Név: Nr.21.Bt."FA" Cím: Szarvas Kossuth utca 18.
Január Összesen:
Induló egyenleg
Terhelés
Befizetés
Záró egyenleg
320,137
o
o
320,137
o
o
/
Óbudai Cső és Gépszerelő Betéti Társaság végelszámoL
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
2014.10.27. ÓBUDAI CSÖ ÉS
GÉPSZERELŐ BETÉTI TÁRSASÁG VÉGELSZÁMOLÁS ALATICÉGKIVONAT
A 01-06-512245 cégjegyzékszámú Óbudai Cső és Gépszerelő Betéti Társaság végelszámolás ala· Budapest, Széphegy u. 5.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-06-512245 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
1996.06.20
Törlés hatálya:
2013.09.18
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és módositó okirat kelte 8/1. 1996.02.13 Hatályos: 1996.02.13-2013.09.18 Képviseletrejogosult(ak) adatai ADATOK BETÖLTÉSE, KÉREM VÁRJON .•. Gazdálkodási formától függő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-27 15:31
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányaí
Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14 l
12:35
Zrtw
l.lap É v e s
Kód Ss z
452 7
N é V
2014.év
Irsz. C i m
C í m
induló
Obudai Csó és Gépszerelő Bt.VA Román
k i m u t a t á s
u~l2.
1042
január
Árpád u.S7-59.I.8.
Elöírás
o o o o
Vízdíj ÁFA Egyéb ÁFA Bér l. díj
o
Összesen
o o o o
Betizetés Bérlet ÁFA
Vízdíj
április
május
o o o
o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o o
o o o
o
o
o
o o
o
Egyéb
ÁFA Bér l. díj Összesen
o
o o
o o o
o
o o o
o
G
o o
o o
o o
ÁFA
Bérlet
március
június
július augusztus
szept.
október
o o
o
november
december
összesen
o o o o
o
c o o
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o
o o o o
o o o o
o
o o
o o o o
o
o o
o o o o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
o o o
o
o o
o o
o
o o o o
o
o
o
Q
o
o
o
o
o
ű
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
1458186
:458186
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
330868
Vízdíj
265397
265397
255397
265397
265397
265397
265397
265397
265397
265397
265397
265397
265397
ÁFA
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o o
o
Egyéb
o o
o
ű
o
o
o
Bérl.dij
2009052
200905 2
Összesen
4063503
4063503
o
o
o o
200905 2
2009052
200905 2
2009052
2009052
200905 2
2009052
2009052
2009052
2009052
200905 2
4063503
4063503
406350 3
4063503
4063503
4063503
406350 3
406350 3
4063503
4063503
4063503
o
o o
o o
ÁFA
ÁFA
o o
o
o
o
o
o
o o
o
/
/
PÓK-CORPUS Élelmiszer Betéti Társaság "felszámolás ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27.
POR!.CORPUS ÉLELMISZER BETÉTI TÁRSASÁG "FELSZÁMOLÁS ALATT"CÉGKIVONAT A 1:3-06-024321 cégjegyzékszámú PÓK-CORPUS Élelmiszer Betéti Társaság "felszámolás alatt" ( Veresegyház, Margaréta u. 33.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 13-06-024321 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1996.10.29 2013';l2.14
Megjegyzés:
Felszámolással megsz.űnt
8. A létesftő és módosító okirat kelte 8/1. 1996.09.05 Hatályos: 1996.09.05-2013.12.14
8/2. 1996.10.15 Hatályos: 1996.09.05-2013.12.14 8/3. 2001.01.1 o Hatályos: 2001.03.01-2013.12.14 Bejegyzés kelte: 2001.03.01 Közzététel 2001.03.29 idöponlja:
8/4. 2002.07.05 Hatályos: 2002.08.07- 2013.12.14 Bejegyzés kelte: 2002.08.07 Közzététel 2002.09.12 idöponlja:
8/5. 2003.12.08 Hatályos: 2003.12.11 - 2013.12.14
Bejegyzés kelte: Közzététel
2003.12.11 2004.01.15
ídőponija:
8/6. 2004.02.12 Hatályos: 2004.03.04-2013.12.14 · Bejegyzés kelte: 2004.03.04 · Közzététel ídöpontja:
1/2
2004.04.01
2014-10-27 15:32
PÓK-CORPUS Élelmiszer Betéti Társaság "felszámolás ...
http:!/www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
817. 2006.01.19 Hatályos: 2006.02.02- 2013.12.14 Bejegyzés kelte: Közzététel idöponlja:
2006.02.02 2006.03.02
818. 2009.05.22 Hatályos: 2009.06.04- 2013.12.14 Bejegyzés kelte: Közzététel idöponlja: 13.
2009.06.04 2009.06.25
A képviseletre jogosult(ak} adatai
13/ 8. Cégkapcsolat: ECONOMIX Közgazdász Egyetemi 1115 Budapest, Ildikó utca 21., Magyarország
Zártkörűen Működő Részvénytársaság Fel
Cégjegyzékszám: O1-10-041303 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.07.23- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
2012.07.30 2012.08.16
13/8. Börcsök Sándor Felszámolóbiztos (an.: Gyulai Olga) SzOietési dátum: 1969.10.27 Adóazonosftó jel: 8375543586
1115 Budapest, Ildikó u. 21., Magyarország Képviselet módja: önáfló Hatályos: 2012.07.23- ... Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
2012.07.30 2012.08.16
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10·27 15:32
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelö Zrta
Dátum: 2015.01.14 l
12:35 l.lap
É v e s
Kód
Ss z
N é v C í
mu t a t á s
2014.év
Irsz- C í m
m
induló
0 676
k i
Pók-Corpus Bt. Maglódi U.lOl.
2200
Monor Kinizsí u.23.
E16írás
január
Vízdíj
ÁFA Egyéb ÁFA
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o o o
o o o o
o
o o
o o
Bérl.dij Összesen
o o o
o o
o
ÁFA
o o
o o
o
Vízdíj
o
o o o
o o
ÁFA
o o
Egyéb
ÁFA
o
Bér l. díj
o o
Összesen Bérlet
ÁFA Vizdíj
ÁFA
o
o
o
o
6 711
6 711
o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o o o o o
o o
o o
o o o o o
o o
szept.
október
november
december
összesen
o
o
o o
o o
o o o
o
o o
o o o
o o
o
o
o
o o
o
o o o o o o o
o
o o
o
o o o
o
o
o
o
6 711
o o o
6 711
o o o
o o
o o
o
o
o o o
107083
107083
107083
ÁFA
o
o
107083
107083
107083 113794
107083 113794
113794
113794
113794
o o
6 711
o o
113794
július augusztus
6 711
o
113794
június
6 711
o o
Összesen
május
6 711
Egyéb
Bérl.dij
április
o
o
Beiizetés Bérlet
március
c
R
Bér le:: ÁFA
Egyenleg
február
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o o o
o o
o
o
o o
o o
o
o
o o o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o
6 711
o
6711
6 711
o
o o
o
o o o o
o o
o o
6 711
6 711
o
o o
o
o
o
107083
107083
107083
107083
107083
107083
213794
113794
113794
113794
113794
113794
o
o o
o
o o o o
o o o
PRES 2002 Fémipari Szolgáltató és Kereskedelmi Betét. ..
http://www.partnercontrol.hu/ aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27.
~IRÉS:2002FÉMIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG FELSZÁMOLÁS ALATTCÉGKIVONAT A 0~·06-748655 cégjegyzékszámú PRÉS 2002 Fémipari Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társa .fe!,~4motásalatt (1105 Budapest, Kőrösl Csoma Sándor út 43·51. C. lház. 3. em. 4.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-06-748655
8.
Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
2002.01.15
Törlés hatálya:
2013;11.28
Megjegyzés:
FeJszámolással
megszűnt
A létesftő és módositó okirat kelte
8/1, 2002.01.04 Hatályos: 2002.01.15-2013.11.28 Bejegyzés kelte:
2002.01.15
Közzététel idöpontja:
2002.02.07
812. 2002.03.11 Hatályos: 2002.04.03- 2013.11.28 Bejegyzés kelte:
2002.04.03
Közzététel
2002.05.02
időpontj a:
13;
A képviseletra jogosult(ak) adatai
13/
Cégkapcsolat TM-LINE Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zártkörűen Működö Részvényü Felszámoló
2~
1092 Budapest, Ferenc krt. 40. 2. em. 16., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10-045659 Hatályos: 2012.02.21- ... Bejegyzés kelte:
2012.02.27
Közzététel idöpontja:
2012.03.29
13/2. Gacsó János Felszámolóbiztos (an.: Girisz Anna) Adóazonosltó jel: 8419000175 7603 Pécs, Pf. 121., Magyarország Jogviszony kezdete: 2012.02.21
1/2
2014-10-2715:33
PRÉS 2002 Fémipari Szolgáltató és Kereskedelmi Betét...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2012.02.21- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
2012.02.27 2012.03.29
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
32. Pénzforgalmi jelzoszáma 32/1. 12072507-01348247-00100002 A számla megnyitásának dátuma: 2012.06.21 A pénzforgalmi j elzaszámot a 01 1O041042 cégjegyzékszám ú Raiffeisen Bank Zrt. Pécsi Fiók (7621 Pécs, Irgalmasok útja 5.) kezeli. Hatályos: 2012.06.25- 2013.11.28 Bejegyzés kelte: 2012.06.25 Közzététel 2012.07.12 idöpontja: Gazdálkodási formától fUggő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-27 15:33
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14 l 12:36
Zrt.
l.lap É v e s
Kód
Ss z
5114 2
N é V
k i m u t a
t
á s
2014.év
Irsz. C i m
C í m
induló
PRÉS 2002 Bt.
1105
Bánya u. 35. XI.
Előírás
Kórősi
január
március
április
május
június
o o
o
o
o o
o
o o o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
Bérl.díj
o
o o o o o o o
Összesen
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o o
o o o o
o o o
ÁFA
o
Vízdíj
o o o
ÁFA
ÁFA
Betizetés Bérlet
ÁFA Vízdíj
ÁFA Egyéb
o o
ÁFA
Bér l. díj
o
Összesen
július augusztus
o o o o o
o o o
o o o
o
o o o o
o
o o
o
o
o o
o
o o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o
o o
o o
o
o o
o
o o o
o
o o
o o o
o
o o
o o
ÁFA
Vízdíj
o
o o o
ÁFA
o
o
o
271296
271296
271296
271296
271296
271296
271296
271296
o
o
o
o
o
o
o
Egyéb ÁFA
október
o o o o o
o o
Bérlet
szept.
novewber
december
o
o
o o
o
o o
összesen
c
Cs. S. út 43/51 III/4
Bérlet
Egyéb
Egyenleg
február
o
o o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
()
o
o o
o
o
o o o o
o o o o
o o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o
o o
o o
o o
o o
o
o o
o
o o
o o o
o o
271296
271296
271296
271296
271296
o
o
o
o
o
o
o
Bérl.díj
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
606831
Összesen
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878127
878~
o
PRIN C BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ ES KIVITELEZŐ ...
2014.10.27.
http://WWW.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
k1 . r{~J ( ~1
P~IN<3·BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ KORLÁTOLT FELELEŐSSÉGÜ TÁRSASÁGCÉGKIVONAT A 01-09-712840 cégjegyzékszámú PRINC BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ KORLÁl FELELEŐSSÉGÜ TÁRSASÁG (1102 Budapest, Füzér u. 21/a.) adatai.
Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01~09~712840 Gazdálkodási
Korlátolt felelősségű társaság
forma: Bejegyezve: Törlés hatálya:
2003.03.03 2008.1'0.18
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesitő és módositó okirat kelte 8/1. 2002.12.22 Hatályos: 2003.03.03- 2008.10.18 Bejegyzés kelte: Közzététel
2003.03.03 2003.03.27
időpontja:
812. 2004.08.30 Hatályos: ... - 2008.1 O.18 Bejegyzés kelte: Közzététel
2004.11.12 2004.12.23
ldőponlja:
13. 13/ O.
A képviseletra jogosult{ak) adatai Cégkapcsolat: TM- LINE Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasá Felszámoló
1092 Budapest, Ferenc krt. 40. ll. em. 16., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-709120 Hatályos: 2007.03.14- ... Bejegyzés kelte:
2007.03.14
Közzététel időpontja:
2007.03.14
13/0. Gacsó János Felszámolóbiztos 1119 Budapest, Nándorfejérvári u. 17., Magyarország Hatályos: 2007.03.14- ... Bejegyzés kelte:
1/2
2007.03.14
2014·10·2715:34
PRIN C BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ ...
Közzététel
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
időponija:
2007.03.14
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
32. Pénzforgalmi jelzoszáma 32/1. 10400157-01504356-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2003.01.31 A pénzforgalmi jelzoszámot a 01 1O041043 cégjegyzékszám ú K&H Bank Zrt. 015 Budapest (1102 Budapest, Liget tér 3.) kezeli. Hatályos: 2003.03.03 - 2008.10.18
Gazdálkodási formától függő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-1Q-27 15:34
Nemlakás bérlemények elszá~olási rendszere
Dátum: 2015.01.14 l
Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
12:36 L lap
É v e s
Kód
Ss z
457 9
N é v C í
k i m u t a
t
á s
2014 .év
Irsz. C í m
m
induló
PRINC Kft.
105
Ma2.áta u.10/b.
Előírás
Füzér u. 21/a
január
o
o
o
o o o o
o
Vízdíj
o
ÁFA
Egyéb
o
o
o o
o
ÁFA
o o
o
Vízdij
o
o
ÁFA
o
ÁFA Bérl.díj
Összesen Beiizetés Bérlet
o o o
o
május
június
o
o
o
o
o
o o o o
o o
o
o o
o
o
o o o o
o o
o o
o o o
o
július augusztus
szept~
október
november
decewDer
összesen
o o
o
o
o o o
o o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o o
o
o o
o o
o o
o o
o o
o o
o o o o o o
o
o
o
o o o o
o
o o
o
o o
o o o o o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o o o
o o o o
o
o o o o
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
6466538
646653 8
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
6466538
Bér l. díj Összesen
o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o o o
ÁFA
ÁFA
április
o o o o o
Egyéb
Bérlet
március
Herceg kez.C
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o
o
1305601
1305601
1305601
1305601
1305601
1305601
1305601
1305601
1305601
1305601
:305601
1305601
o
1305601
Vízdíj
o o
o
o o
o o
o o
Egyéb
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o o
o
ÁFA
o o
o o o
o
o o
o o
o
o o
o o
o
ÁFA
o o o
Bérl.díj
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
1410408
Összesen
918254 7
918254 7
918254 7
918254 7
918254 7
9182547
918254 7
918254 7
918254 7
918254 7
918254 7
918254 7
9:;;;;~/
o
o
o
t/
SCHULER Írószer Korlátolt Felelősségű Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27. SCHULER ÍRÓSZER KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGKIVONAT
A 01-09-361140 cégjegyzékszámú SCHULER frószer Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Buda~ Gyömrői út 61.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-361140 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
1994.05.02
Törlés hatálya:
1999.05.08
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 1993.12.31
8.
Hatályos: ... - 1999.05.08
Törlés kelte:
1999.09.28
Közzététel
1999.10.28
időponlja:
13. A képviseletra jogosult(ak) adatai 13/. Cégkapcsolat: DUNA AUDIT Könyvszakértő Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámoló 1077 Budapest, Wesselényi utca 51. fszt. 1., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-162918
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyélJ adatok hivatalos forrásokból származnak.
16.
Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég( ek) adatai
16/1. Cégkapcso lat: SCHULER lrószer Vállalat 11 03 Budapest, Gyömrői út 61., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-01-002147 Hatályos: 1993.12.31- ... Gazdálkodási formától függö adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-27 13:35
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
SCHULER Írószer Vállalat
2014.10.27. SCHÜLER ÍRÓSZER VÁLLALATCÉGKIVONAT A 01-01-002147 cégjegyzékszámú SCHULER ÍrószerVállalat (1103 Budapest, Gyömrői út 61.) adé
Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-01-002147 Gazdálkodási forma:
Vállalat
Törlés hatálya:
1993.03.18
Megjegyzés:
Jo:gt:Jtóddal megszűnt
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
16.
Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég( ek) adatai
16/1. Elzett Müvek Budapest lrószergyár
Hatályos: 1990.05.23- ... 22.
Jogutód cég(ek)
22/1. SCHULER lrószer Korlátolt Felelősségű Társaság 1103 Budapest, Gyömrői út 61., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-361140
Hatályos: 1993.12.31- ... Gazdálkodási formától fOggő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1/1
2014-10-2713:36
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14
Zrt.
l . lap
k í m u t a t á s
E v e s
Kód
Ss z
0 0 72
N é v C í
12:29
2014.év
Irsz. C í m
m
induló
! SCEULER Irószer Vállalat
1103
Gyömrői
Előírás
ut.
57 ..
január
március
április
május
o
o
o o
o
június
Bérlet ÁFA
Vízdíj ÁFA Egyéb ÁFA
o o
o o
o o o o
o
Bérl.díj
o
Összesen
o o
Befizetés Bérlet
o o o o o o o
o
o o
o o o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o o o o
o
o o o o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o o
Vízdíj
o o
ÁFA
o
Egyéb
o
ÁFA Bérl . díj
o o
Összesen
o
o
o o o o o o
173250
173250
173250
173250
173250
173250
173250
43 314
43314
43314
43 314
43 314
43314
43 314
o o o
o
o
o o
o o
o o
o
o o
o o o o o
o
Bér l. díj
o o o o o
o o
Összesen
216564
216564
216564
216564
216564
216564
ÁFA
Bérlet ÁFA
Vízdíj
ÁFA Egyéb
ÁFA
július augusztus
október
november
december
o o o
o o
o o
o o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o c
szept.
összesen
c
Gyömröi ut 61.
Egyenleg
február
o o o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o o
o o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
173250
173250
173250
173250
173250
173250
43 314
43 314
43314
43 314
43 314
43 314
o o o o o
o
216564
216564
o o o
o
o o
G
o o o o o
o
o o
o
o
o o
o
o o o
o
o o
o
o o
o
o o
216564
216564
216564
216564
o
o
o
o
o
o
o
o
o
'l
v
~
SEBI NR. 1 Kereskedelmi Betéti Társaság
2o14.10.21.
ht tp://www. part nercontrol.hu/aspx_all/defa ult. aspx? .. ~.
6oP;j ~
SEEll NR.1 KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁGCÉGKIVONAT
A 01-06-717511 cégjegyzékszámú SEBI NR. 1 Kereskedelmi Betéti Társaság (1191 Budapest, Ka2 10.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszátn: 01-06-717511
8.
Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve:
1998.09.03
Törlés hatálya:
2006.05.24
Megjegyzés:
Végelszámolással megszűnt
A létesítő és módosító okirat kelte
8/1. 1998.08.26 Hatályos: ... - 2006.05.24
Törlés kelte: Közzététel idő pontja:
2006.05.24 2006.06.22
812. 1999.12.06 Hatályos: ... - 2006.05.24
Bejegyzés kelte:
2000.01.14
Közzététel ídöpontja:
2000.02.10
813. 2006.01.16 Hatályos: ... - 2006.05.24
Bejegyzés kelte: 2006.02.03 Közzététel idöpontja:
2006.03.02
13.
A képviseletra jogosult(ak) adatai
13/4.
Müller Béláné sz:Deák Teréz Végelszámoló (an.: Tóth Teréz) 1191 Budapest, Kazinczy utca 10., Magyarország Jogviszony kezdete: 2006.05.04 Jogviszony vége: 2006.05.09 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2006.05.04- ...
1/2
2014-10-2713:46
SEBI NR. 1 Kereskedelmi Betéti Társaság
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától fíiggő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-2713:46
Nemlakás bárlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l 12:30 J. lap É v e s
Kód
Ss z
N é v
2014.év
rrsz. c í m
c í m induló
0 609
k i m u t a t á s
"Sebi Nr~ l" Ker.Bt. Kőér
u. 54/a.
1103
január
február
Kőér u.l3/b
Előírás
április
május
június
július augusztus
szept.
október
november
o
o
o o o o
o
o o o o o
december
o
Vízdíj
o
ÁFA
o
Egyéb
o
ÁFA
o
Bér l. díj
o
Összesen
o o o o o o o
Betizetés Bérlet
ÁFA Vízdíj
AFA Egyéb
AFA
o
o
o o o
o o o o
o o o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o o
o o
o o o o
o o o
o
o o o o o
o o o o o o
o o
o o
o o
o
o o
o
o o
o
o o o o o o o
o
o o o
o o
o o c o o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o o o o
o o o o o o o o o o o o o o
o o o
c
o o
o
o
ű
o o o
o
o
o
o
o
Összesen
o
o
93021
930 21
93021
930 21
93021
930 21
23 256
93021
232 56
93021
232 56
93021
93021
23 256
232 56
930 21
232 56
93021
232 56
23 256
23 256
23256
232 56
l 863
1863
1863
l 863
1863
1863
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o
o o
o
o
o o
118140
118140
118140
ll 814C
ÁFA
Vízdíj
APA Egyéb ÁFA
930 21 232 56
23 256
o
o o
1863
1863
l 863
1863
o o
l 863
o
1863
o
1863
o
o o
o
o
o o o
o
o o
Bérl.dij
o o
o
Összesen
118140
1J8140
o
o
o o 118140
118140
118240
118140
o 118140
118140
o o
o
ű
o
o
o
o o
o
o
o
o o o
o
o
o o
o o o o
Bérl.dij Bérlet
összesen
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
március
o ll814A
o
v
~~---~-~-----
STILLER és TÁRSA Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti ...
http://www.partnercontroLhu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27.
'§$t~l.:iti~É$,TÁRSAKERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁGCÉGKIVONAT A 13·06·016434 cégjegyzékszámú STILLER és TÁRSA Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társas Csömör, Rákóczi u. 45.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 13-06-016434 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1993.12.15 2005.09.26
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1.1993.10.26 Hatályos: ... - 2005.09.26 Törlés kelte: Közzététel
2005.09.26 2005.10.20
időpontja:
13. A képviseletre jogosult( ak) adatai 13/. Cégkapcsolat: DR. FELSÖ Vállalkozásszervező és Csődtanácsadó Korlátolt Felelősségű Társal Felszámoló 1072 Budapest, Dob utca 52. 2. em. 1., Magyarország Cégjegyzékszám: O1-09-679649 Bejegyzés kelte:
2003.10.22
Közzététel időpontja:
2003.10.22
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
Gazdálkodási formától fOggő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
l l1
2014-10-27 15:37
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:37 l.lap
É v e s
Kód Ss z
0145
2
N é v
Stiller és Társa Bt.
mu
t
a
t
á s
2014.év
Irsz. C i m
C i m
Onodi u. 6.
k i
induló
1102
~nodi
Elöi~·ás
január
u.lO.
április
o o
o
o
o
o o o
o
o o
Vízdíj
o o
ÁFA Egyéb
o
JÍ.FA Bér l. díj Összesen Befízetés Bérlet
ÁFA Vizdíj
ÁFA Egyéb ÁFA Bérl.díj
Összesen Bérlet
március
május
június
o
o
o
o
()
o o
o o
július augusztus
szept.
október
november
december
összesen
o o o o o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
február
127777
o o o o
o o o o
o o o
o
o o
o o
o o o
o o o
127777
127777
o
o o
o
o
o
o o
o o
o o
o o o o o o
o
o
o o o o
o o
o o o
o
o
o
o o
o o o
127777
127777
127777
127777
o
o
o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o o o o
o o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o o o
o
o
o o
o o
o o o o o o
o o
127777
o
o o o o
o
o o o
o
o
o
o
o
o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
127777
127777
127777
127777
127777
o
o o
ÁFA
294 37
294 37
294 37
294 37
294 37
29437
29437
29437
29 437
Vizdíj
29437
27 505
29437
29437
27 505
294 37
27 505
27 505
27 505
27 505
27505
27 505
27 505
o
27 505
27 505
27 505
o o
27 505
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o o
o o
184719
184719
184719
184719
ÁFA Egyéb
o o
o
o o
ÁFA
o
o
o
Bérl.díj
o
o
Összesen
184719
184719
184 719
o
o
o o
184 719
184 719
184719
o o
o o o
o
o o
184719
184 719
184 719
o
o
y
v
SZIJEHA Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság ...
2014.10.27.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
~0(ó.3.2. .-/; _..\
.·SZIJEHAKERESKEDELMIÉS SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG VÉGELSZÁMOLÁS ALAITCÉGKIVONAT
A 01-06-714498 cégjegyzékszámú SZIJEHA Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság végels2 alatt (1105 Budapest, Ihász u. 30.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: O1-06-714498 Gazdálkodási forma:
Betéti társaság
Bejegyezve: Törlés. hatálya:
1998.05.04 2013;02.06
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1' 1998.04.27 Hatályos: 1998.04.27- 2013.02.06 812. 1999.01.19 Hatályos: 1999.04.06-2013.02.06 8/3. 2004.05.06 Hatályos: 2004.06.07- 2013.02.06 Bejegyzés kelte: Közzététel
2004.06.07 2004.07.15
időpontja:
13.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/ O. Cégkapcsolat: EXEREM Gazdasági Szaigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság Felszámoló 1042 Budapest, Árpád u. 57-59. 1. em. 8., Magyarország Cégjegyzékszám: O1-09-269955 Hatályos: 2011.07.06- ... Bejegyzés kelte: 2011.07.06 Közzététel időpontja: 2011.07.06 13/0. Südi Gabriella Felszámolóbiztos 1396 Budapest, Pf.:464., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2011.07.06 - ...
1/2
Bejegyzés kelte:
2011.07.06
Közzététel időpontja:
2011.07.06
2014~10-27
15:40
SZIJEHAKereskedelm.i és Szolgáltató Betéti Társaság ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. 32. Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 631 00181-1 0000537-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 1998.05.07 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 11 02 000935 cégjegyzékszámú TAKSZÖV Esztergom és Vidéke (1173 Budapest, összekötő u. 8.) kezeli. Hatályos: 2002.01.30- 2013.02.06 Gazdálkodási formától fOggő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
2/2
2014-10-2715:40
Nemlakás hérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum; 2015.01.14 l
12;37 l. lap
É v e s
Kód
Ss z
0 632
N é v C í
Irsz~
k i
mu
a t á s
t
2014.év
C í m
m
índul6
Szijeha Szolg.BT."FA"
1042
Ihász u .. 30.
Előírás
január
Árpád u.57-59. I/8
február
március
április
május
o
o
o
o
o
o o o o
o o o o o o o
Vizdij ÁFA Egyéb ÁFA
Bérl.dij Összesen Betizetés Bérlet
o o
ÁFA
o
o
o
o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o o o
Vizdíj ÁFA
o
Egyéb
o
ÁFA
()
Bér l. díj
c
Összesen Bérlet ÁFA Vízdíj
2 706388
szept.
október
november
december
o o o o
o o o
o o
o
o
o
o
o
o o o
o
o o o
o
o
o
o o
o o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o o o
o o o
o o
o o
o o
o o
o o o o
o
o
o
o o o
o
o o
o o
o
o
o
o o o
o o o
o
o
o
o o
o o o
o o
o o
o o
o o
o
o o
o
o
o
o
o o
o o o o o o
o o
o o
o
o
o
o
o o o o
o o
o o o
összesen
o
o o o o
o o o
o
o
o
o o
2 706388
2 706388
2 706388
2 706388
2706388
2 706388
270638 8
2706388
270638 8
2706388
563048
2 706388
270638 8
563048
563048
563048
563048
563048
563048
563048
563048
o
563048
o o
563048
o o
563048
o o o o
563048
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
ÁFA Egyéb
július augusztus
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
június
o
o
o
ÁFA
o
o o o
o
o
Bér l.. díj
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
9321951
Összesen
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
12591387
9321951 1259138'ff'' /
/
o
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27. TAKAMA SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELÖSSÉGÜ TÁRSASÁ(3CÉGM..Ó l'
l'
A 01-09-707195 cégjegyzékszámú TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felel~sségü T. (1188 Budapest, Zrínyi M. u. 58.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-707195
2.
Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
2002.07.18
Törlés hatálya:
2013;11.20
Megjegyzés:
Felsz~molással. megszűnt
Név
2/1. TAKAMA Szolgáltatóés Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság (Törölve) Hatályos: 2002.07.18- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2002.07.18 Közzététel 2002.08.15 idöponlja:
3.
Rövidített elnevezés
3/1. TAKAMA Kft. (Törölve) Hatályos: 2002.07.18-2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2002.07.18 Közzététel 2002.08.15 időpontja:
5.
Székhely
5/1. 1188 Budapest, Zrínyi M. u. 58., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2002.07.18-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2002.07.18 Közzététel
2002.08.15
időpontja:
8. A létesítő és módosító okirat kelte 8/1. 2002.06.18 Hatályos: 2002.07.18 - 2013.11.20
Bejegyzés kette:
1 l 18
2002.07.18
2014-10-2715:42
fl
!
f<
'
l
L ll fi TAKAMA Szolgáható és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
,, j:
\:
l; li~.
Közzététel
2002.08.15
időpontj a:
81~. 2004.08.09 ",
Hatályos: 2004.10.04- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2004.1 0.04 2004.10.28 Közzététel 1•
időpontja:
8/~. 2005.05.12 Hatályos: 2005.06.17-2013.11.20 !i ' Bejegyzés kelte: 2005.06.17 2005.07.21 !: Közzététel l.
1
8/~.
idöpontja:
2007.02.06 ' Hatályos: 2007.03.07- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2007.03.07 Közzététel 2007.04.05 időpontja:
8/r. 2007.07.23 Hatályos: 2007.08.16-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2007.08.16 Közzététel 2007.09.13 1
időpontja:
81~. 2008.06.18 i: ~;
r:
Hatályos: 2008.07.31 - 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontja:
l l
81f!,. 2009.04.16 , Hatályos: 2009.05.05- 2013.11.20 ;j ;, : Bejegyzés kelte: 2009.05.05 1: Közzététel 2009.05.21 idöpontja: ;i
818. 2010.09.03 Hatályos: 2010.09.20-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2010.09.20 í Közzététel 2010.10.07 l•
!!
1:
idöpontja:
Tevékenysége 4932 '08 '
Taxis személyszállítás (főtevékenység) (Törölve)
Hatályos: ... - 2007.03.07 Gépjármű-kereskedelem (főtevékenység) (Törölve) 5010 '03 Hatályos: 2007.03.07- 2008.06.18
2/18
2014-10-27 15:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? .. :
Bejegyzés kelte: 2007.03.07 Közzététel
2007.04.05
időpontja:
913. 4511 '08 Személygépjármű-, Hatályos: 2008.06.18- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel
könnyűgépjármű-kereskedelem (főtevékenység) (Tt5rő
2008.09.11
ídőpontja:
914. 4511 '08 Személygépjármű-, Hatályos: ... - 2013.02.17 Törlés kelte:
2013.02.17
Közzététel
2013.04.18
könnyűgépjármű-kereskedelem (főtevékenység) (Torö
időpontja:
915. 4511 '08 Személygépjármű-, Hatályos: 2013.02.17- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel
könnyűgépjármű-kereskedelem (főtevékenység) (T6rö
2013.04.18
ídőpontja:
9/2. 5010 '03 Gépjármű-kereskedelem (ToréJ/ve) Hatályos: ... - 2008.06.18
913. 5020 '03 Gépjárműjavítás (Tt5röfve) Hatályos: ... - 2008.06.18 914. 5030 '03 Gépjárműalkatrész-kereskedelem (Torofve) Hatályos: ... - 2008.06.18 9/5. 5248 '03 Egyéb, máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem (Tt5rotve) Hatályos: ... - 2008.06.18
916. 6024 '03 Közúti teherszállftás (Törölve) Hatályos: ... - 2008.06.18 917. 6340 '03 Szállftmányozás (Törölve) Hatályos: ... - 2008.06.18 918. 9002 '03 Hulladékgyűjtés, -kezelés (Törő/ve) Hatályos: ... - 2008.06.18 919. 4932 '08 Taxis személyszállítás (Törő/ve) Hatályos: 2007.03.07- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2007.03.07 Közzététel
2007.04.05
időpontja:
9/10. 6713 '03 Máshova nem sorolt egyéb pénzügyi Hatályos: 2007.03.07 - 2008.06.18 Bejegyzés kelte: 2007.03.07 Közzététel 2007.04.05
kíegészrtő tevékenység (Törofve)
időpontja:
3 l 18
2Ö14-10-2715:42
l
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ... 9/11. 5610 '08
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ...
Éttermi, mozgó vendéglátás (Törölve)
Hatályos: 2007.08.16-2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2007.08.16 Közzététel 2007.09.13 idő pontja: ltalszolgáltatás (Törölve) Hatályos: 2007.08.16- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2007.08.16 Közzététel 2007.09.13 idöpontja:
9/12. 5630 '08
9/13. 3811 '08
Nem veszélyes hulladék gyűjtése (Törölve)
Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 id öpontja: Veszélyes hulladék gyűjtése (Törölve) Hatályos: 2008.06.18- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11
9/14. 3812 '08
• l
időpontja:
9/15. 3821 '08
Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása (Törölve)
Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2008.07.31 . Közzététel 2008.09.11 időpontja:
Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása (Törölve) Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31
9/16, 3822 '08
Közzététel
2008.09.11
időpontja:
9/17~ 3900 '08
Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés (Törölve)
·Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 idöponlja: Egyéb gépjármű-kereskedelem (Törölve) Hatályos: 2008.06.18- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31
9/18. 4519 '08
Közzététel
2008.09.11
időpontja:
9/19. 4520 '08
Gépjárműjavítás, -karbantartás (Törölve)
Hatályos: 2008.06.18 - 2013.11.20
4/1~
2014-10-2715:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://WWW.partnercontrol.hu/aspx..:a~/default.aspx? ... l
l
j
Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontja:
9120. 4531 '08
Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem (Törölve)
Hatályos: 2008.06.18- 20d.11.20
Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontja:
9/21. 4532 '08
Gépjármű$1katrész-kiskereskedelem (Törölve)
Hatályos: 2008.06.18- 2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2008.07.3~ Közzététel 2008.09.11 idöpontja: 9122. 4778 '08
Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme (Törölve) Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontj a:
Taxis személyszállítás (Törölve) Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11
9/23. 4932 '08
időpontja:
Közúti áruszállítás (Törölve) Hatályos: 2008.06.18- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11
9/24. 4941 '08
időpontja:
Raktározás, tárolás (Törölve) Hatályos: 2008.06.18 - 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11
9/25. 5210 '08
időpontja:
Egyéb szállltást kiegészítő szeigáitatás (Törölve) Hatályos: 2008.06.18 - 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 idöpontja:
9/26. 5229 '08
Egyéb postai, futárpostai tevékenység (Törölve) Hatályos: 2008.06.18- 2013:11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31
9/27. 5320 '08
5 l 18
2014-10~2715:42
TAKAMAjSzolgá.Jtátó és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ... · · Közzététel • ' időpontja: , 91~~. 5610 '08
http://www~partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2008.09.11
éttermi, mozgó vendéglátás (Törolve) ·. ::·Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontja:
· : 91?~. 5621 '08
Rendezvény! étkeztetés (Törölve)
Hatályos: 2008.06.18 - 2013.11.20
.Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontja:
.
91SO. 5629 '08
Egyéb vendéglátás (Törölve) Hatályos: 2008.06.18-2013.11.20 ;: : . , . Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 , , időpontja: 9/~t. 6619 '08 Egyéb pénzügyi kiegészltő tevékenység (Törölve) Hatályos: 2008.06.18- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2008.07.31 Közzététel 2008.09.11 időpontja:
· 9/~2. 5210 '08 ,
Hatályos: ...
. 9/~3. 5320 '08 ;
Hatályos: ...
9/~4. 4932 '08 Hatályos: ...
Törlés kelte: Közzététel
Raktározás, tárolás (Törölve) - 2013.02.17 Egyéb postai, futárpostai tevékenység (Törölve) - 2013.02.17 Taxis személyszállitás (Törölve) -2013.02.17 2013.02.17 2013.04.18
időpontja:
Éttermi, mozgó vendéglátás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.17 Törlés kelte: 2013.02.17 Kőzzététel 2013.04.18
· 9/r5. 5610 '08
időpontja:
9{36. 5630 '08
ltalszolgáltatás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte: Közzététel
2013.02.17 2013.04.18
időpontj a:
; 9/t37.. 3811 '08
Nem veszélyes hulladék gyűjtésa (Törölve)
1: . l. l·
•
l
'
6/l8
2014-10-27 15:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://WWw.partnercontrol.hu/aspx_a~/defaultaspx? ...
Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte:
2013.02.17
Közzététel
2013.04.18
idő pontja:
9/38. 3812 '08
Veszélyes hulladék gyűjtése (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte: Közzététel idöpontja: 9/39. 3821 '08
2013.02.17 2013.04.18 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanftása (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte: Közzététel idöpontja:
2013.02.17 2013.04.18
9/40. 3822 '08
Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanftása (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.17 Törlés kelte: 2013.02.17 Közzététel
2013.04.18
időponija:
9/41. 3900 '08
Szennyezödésmentesítés, egyéb hulladékkezelés (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte: Közzététel idöpontja:
2013.02.17 2013.04.18
Egyéb gépjármű-kereskedelem (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.17 Törlés kelte: 2013.02.17 Közzététef 2013.04.18 idöponija:
9/42. 4519 '08
9143. 4520 '08 Gépjárműjavítás, -karbantartás (Törölve) Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte: Közzététel idöponija: 9/44. 4531 '08
2013.02.17 2013.04.18
Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte:
2013.02.17
Közzététel
2013.04.18
időpontja:
9/45. 4532 '08
Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem (Törölve)
Hatályos: ... - 2013.02.17
Törlés kelte:
7 l 18
2013.02.17
2014-10-27 15:42
.J ::
TAKAMA Szolgá~t~~ó és Kereskedelmi Korlátolt FeleléL '~
1 •
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
::
! iKözzététel
2013,04.18
1 ' :idöponlja:
91~&. ·4778 '08
Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme (Tör61ve) J i iHatályos: ... - 2013.02.17 ' ''Törlés kelte: 2013.02.17 i tKözzététel 2013.04.18 , 'időpontja: !
9147'. ;4932 '08 Taxis személyszállftás (Tör6/ve) :;Hatályos: ... - 2013.02.17 ' :Törlés kelte: 2013.02.17 ; Közzététel 2013.04.18 l . idöpontja:
9118:. ~941 '08 Közúti áruszállftás (T6rölve) :]j ;Hatályos: ... - 2013.02.17 ·..:rörlés kelte: 2013.02.17 ; 'Közzététel 2013.04.18 · időpontja: 9149 . .5229 '08 Egyéb száll!tást kiegészítő szolgáltatás (Törolve) 'Hatályos: ... - 2013.02.17 Törlés kelte: 2013.02.17 • Közzététel 2013.04.18 : , időpontja: 9/SOl 5610 '08 Éttermi, mozgó vendéglátás (Törölve) 'Hatályos: ... - 2013.02.17 'Törlés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 ; ldőpontja: 9/f51; 15621 '08 Rendezvényi étkeztetés (Tőr6/ve) ·Hatályos: ... - 2013.02.17 , Törlés kelte: 2013.02.17 i Közzététel 2013.04.18 ·. , ~dőponlja: · 9/q2j f5629 '08 Egyéb vendéglátás (T6rölve) 'Hatályos: ... - 2013.02.17
i
;
'
ll
Törlés kelte: , Közzététel · idöpontja:
f
l
2013.02.17 2013.04.18
· 9/53: 6619 '08 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység (Tőr6/ve) t"fatályos: ... -2013.02.17 Törlés kelte: 2013.02.17
l
: közzététel
f
2013.04.18
'ídőpontja:
f
l
l
.
!8/W l
2014-10-2715:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://www. partnercontrol.hu/aspx_a}l/default.aspx? ... . i
Raktározás, tárolás (T6rőlve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 idöpontja:
9/54. 5210 '08
9/55. 5320 '08
Egyéb postai, futárpostai tevékenység (Tör6/ve) Hatályos: 2013.02.17- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 időpontj a:
9/56. 5610 '08
Éttermi, mozgó vendéglátás (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 időpontj a:
ltalszolgáltatás (Törő/ve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 idöpontja:
9/57. 5630 '08
Taxis személyszállítás (Törő/ve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17
9/58. 4932 '08
Közzététel
2013.04.18
időpontja:
Nem veszélyes hulladék gyűjtésa (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 2013.04.18 Közzététel időpontj a:
9/59. 3811 '08
Veszélyes hulladék gyűjtésa (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18
9/60. 3812 '08
időpontja:
9/61. 3821 '08
Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18
időponlja:
9/62. 3822 '08
Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20
9 l 18
2014t10-27 15:42
l
TAKAMA
Szolgá~tató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
l 1 l
http://WWW.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?...
Bejegyzés kelte: 2013.02.17
Közzététel
2013.04.18
időpontja: .
9/F3. 3900 '08 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés (Törölve) j Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 l Bejegyzés kelte: 2013.02.17 l ; Közzététel 2013.04. 18 idöpontja: 9!134. 4519 '08 Egyéb gépjármű-kereskedelem (Törölve) j Hatályos: 2013.02.17- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzélétel 2013.04.18 l idöpontja: 9 5. 4520 '08 Gépjárműjavltás, -karbantartás (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 J Bejegyzés kelte: 2013.02.17 l Közzététel 2013.04.18 lí idöpontja: 9/p6. 4531 '08 Gépjárműalkatrész-nagykereskedelem (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 1 J idöpontja: 9tp7. 4532 '08 Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem (Törölve) i Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 J Bejegyzés kelte: 2013.02.17 l Közzélétel 2013.04.18
l
l
t
l
időpontja:
e/t38. 4778 '08 l
l l j
Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme (Törölve) Hatályos: 2013.02.17 - 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 időpon~a:
91i.p9. 4941 '08 Közúti áruszállftás (T6rölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 1 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 2013.04.18 1 Közzététel
l l
időpontja:
j
Egyéb szállítást Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17
~+o. 5229 '08
1U/18
kiegészltő szeigáitatás (Törölve)
2014-10-2715:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ... i
Közzététel
2013.04.18
időpontja:
Rendezvényi étkeztetés (Törölve) Hatályos: 2013.02.17- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 időpontj a:
9/71. 5621 '08
Egyéb vendéglátás (Törölve) Hatályos: 2013.02.17-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18 idöpontja:
9/72. 5629 '08
Egyéb pénzOgyi kiegészítő tevékenység (Törölve) Hatályos: 2013.02.17 - 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2013.02.17 Közzététel 2013.04.18
9/73. 6619 '08
időpon~ a:
11.
Jegyzett toke
~Összeg
11/1. Megnevezés Pénzbeli hozzájárulás
3 OOO OOO
'
Nem pénzbeli hozzájárulás ; Összesen
.. , azaz haromm1fllo HUF
j Pénznem HUF
o HUF
• 3 OOO OOO
HUF
'
(Törölve) Hatályos: 2002.07.18-2013.11.20
Bejegyzés kelte: 2002.07.18 Közzététel 2002.08.15 időpontja:
12. A képviselet módja 12/1. Önálló (Törölve) Hatályos: 2002.07.18- 2006.07.01
Törlés kelte: Közzététel idöpontja:
13.
2009.05.05 2009.05.21
A képviseletra jogosult( ak) adatai
13/1. Madáesi József Ügyvezető (an.: Széles Kata/ín)
1188 Budapest, Zrínyi u. 58., Magyarország (Törölve)
11/18
2014·10-27 15:42
i
.!
l
:i
TAKAMA Szolg~' ta tó és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx?...
Hatályos: 2002.07.18- 2004.08.09 :j Törlés kelte: 2004.10.04 ~ Közzététel időpontja: 2004.10.28 l 1~/2. Madáesi József Vezető tisztségviselő (tisztségviselő) (an.: Széles Katalin) 1188 Budapest, Zrínyi u. 58., Magyarország 1 Jogviszony kezdete: 2002.06.18 · 1 .Jogviszony vége: 2007.06.18 (T6rőlve) i Képviselet módja: önálló l Hatályos: 2004.08.09- 2009.04.16 Törlés kelte: 2009.05.05 l Közzététel időpontja: 2009.05.21 1$13. Tamaskó Gábor Ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Széles Éva) i 1038 Budapest, Dózsa György utca 27., Magyarország Í Jogviszony kezdete: 2009.04.16 (T6rölve) Képviselet módja: önálló Hatályos: 2009.04.16- 201 0;09.03 l Bejegyzés kelte: 2009.05.05 •! Közzététel idöpontja: 2009.05.21 J~14. BodacAnita Beáta Ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Talimayer Anna Mária) : ! Adóazonosrtó jel: 8373153861 1126 Budapest, SzaboszJai u. 19., Magyarország Jogviszony kezdete: 2010.09.03 (T6rőlve) l Képviselet módja: önálló :i Hatályos: 2010.09.03- 2012.04.06 'l l l Bejegyzés kelte: 2010.09.20 il Közzététel időpontja: 2010.10.07 1$1 .Cégkapcsolat: ALLEGO Vagyonkezelő és PénzOgyi Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társasá! Oll! Felszámoló 1054 Budapest, Hold u. 21. 2. em. 4., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-695300 Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.04.06- ... i Bejegyzés kelte: 2012.04.06
l
l
l
1
l li
,l ,!
ll
1
$to. l
l
12 18
Közzététel időpontja:
2012.04.06
Tóth István Felszámolóbiztos 1054 Budapest, Hold u. 21. 11/4., Magyarország Képviselet módja: önálló Hatályos: 2012.04.06- ... Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
2012.04.06 2012.04.06
2014-10-2715:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ... •
http://www.partnercontrol.hu/aspx_aVfdefault.aspx? ...
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. 17. A magyar, illetvekülföldi részvétellel muködő cégben érintett állam( ok) betűjele 17/1. HU (Törölve) Hatályos: ... - 2013.11.20
20.
Bejegyzés kelte:
2005.06.17
Közzététel idöpontja:
2005.07.21
Statisztikai számjele
20/1. 12864355-6022-113-01 (Törölve)
Hatályos: ... - 2007.03.14 20/2. 12864355-4511-113-01 (Törö/ve)
Hatályos: 2008.08.15-2013.11.20 20/3. 12864355-5010-113-01 (Törölve)
Hatályos: 2007.03.14-2008.08.15 Bejegyzés kelte: 2007.03.14 Közzététel
2007.04.05
időpontja:
21.
Adószám
21/1. Adószám: 12864355-2-43 (Törölve)
Hatályos: 2002.07.18- 2011.09.22 Bejegyzés kelte:
2005.06.17
Közzététel ídöpontja:
2005.07.21
21/2. Adószám: 12864355-2-43 (Törölve)
Hatályos: 2011.09.22-2011.11.04 Adószám státusza: Felfüggesztett adószám Státusz kezdete: 2011.08.31 Bejegyzés kelte: 2011.09.21 Közzététel 2011.10.06 idöpontja: 21/3. Adószám: 12864355-2-43 (Törölve)
Hatályos: 2011.11.04-2012.01.03 Adószám státusza: Felfüggesztett adószám Státusz kezdete: 2011.08.31 Bejegyzés kelte: 2011.12.01 Közzététel
2011.12.15
időpontja:
21/4. Adószám: 12864355-2-43 (Törölve)
Hatályos: 2012.01.03-2013.11.20 Adószám státusza: Felfüggesztett adószám
13/18
2014-10-27 15:42 l
l
TAKAMA Szolgá}tató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő...
l t
Státusz kezdete: 2011.08.31
J
Bejegyzés kelte:
2012.01.03
i
Közzététel
2012.01.19
j időpontja:
2~.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Felszámotás
2~/1. Eljárás típusa: Felszámolási eljárás megindítása
j
Eljárás kezdete: 2012.04.06 (Törölve)
1
Hatályos: 2012.04.06- 2013.11.20 Bíróság: Főváros Végzésszám: 5.Fpk.01-11-007898/13. sz. végzés Elkülönített számla száma: 10032000-01483013-24000004 Határozat-hozatal dátuma: 2012.03.12 Ok: Fizetésképtelenség Záró bekezdés: A felszámoló- a módosltott 1991. évi XLIX. tv. 57.§ (1) bekezdés a) és c pontjában meghatározott követelések kivételével - csak azt a bejelentést nyilvántartásba, amely után az igénybejelentő a követelés 1 %-át, de leg 5.000 Ft-ot, legfeljebb 200.000 Ft-ot az e végzésben megjelölt számlára bírósági Ogyszámra (végzés számra) hivatkozással - 40 napon belül beft ezt a felszámoló részére igazolta. Az eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtásának időpontja: 2011.08.09 Hiteligény bejelentésének lejárati dátuma: 2012.05.16 ·
j
Bejegyzés kelte:
2012.04.06
Közzététel idöpontja:
2012.04.06
28(2. Eljárás trpusa: Egyszerűsített felszám. elj. bef.
!
l j
l
j
l l ljí
32!.
Eljárás kezdete: 2013.07.25 (Törölve)
Hatályos: 2013.07.25 • 2013.11.20 Bíróság: Főváros Végzésszám: 5.Fpk.01-11-007898/21. sz. végzés Határozat·hozatal dátuma: 2013.09.24 Eredmény: Az egyszerűsített felszámolási eljárás befejeződött a cég megszüntel Bejegyzés kelte:
2013.11.15
Közzététel idöpontja:
2013.11.15
Pénzforgalmi jelzoszáma
' 32y1. 1o1031 04-469671 00~0 1000002 A számla megnyitásának dátuma: 2002.06.20
18
2014-10-27 15:42
TAKAMA Szaigáitató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ... '·
l
http://www.partnercontrol.hu/aspx_é\ln/defaultaspx? ...
li
.
A számla zárásának dátuma: 2008.05.19 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 10 041037 cégjegyzékszámú Budapest Bank Zrt. Nyugati téri fiók (1132 Budapest, Nyugati tér 4-5.) kezeli. (Törölve)
Hatályos: 2002.07.18-2008.05.27 Törlés kelte: 2008.05.27 Közzététel időpontj a:
2008.06.26
32/2. 10918001-00000064-05050008 A számla megnyitásának dátuma: 2009.05.29 A számla zárásának dátuma: 2011.08.12 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 1O041348 cégjegyzékszám ú 1
UniCredit Bank H.u ngary Zrt. Head Office (1 054 BUDAPEST, SZABADSÁG tér 5-6.) kef eli. (Törölve)
Hatályos: 2009.06.04- 2011.08.15 Bejegyzés kelte: 2009.06.04 Közzététel 2009.06.25 időpontj a:
33. A bírósági végrehajtás adatai 33/1. Eljárás kezdete: 2007.09.27 (Törölve) A végrehajtás Ogyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése: A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés dátuma: A végrehajtás megszOntetéséről szóló értesítés dátuma:
8898268553
l
APEH Dél-budapesti Végrehajtás Elpkéstítő t
2008.01.22
!
2012.04.21
l
Hatályos: 2008.01.23-2012.04.21 Bejegyzés kelte: 2008.01.23 Közzététel 2008.02.21 időpontja:
l
33/2. Eljárás kezdete: 2011.02.07 (Törölve) Megjegyzés, szöveges mező: A végrehajtás Ogyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése:
31014/Ü/70057/2011/2,
A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés dátuma:
2011.02.07
Hatályos: 2011.02.07-2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2011.02.14 Közzététel 2011.03.03 idöpontja:
l l .
a cég vagyonára foganasitott végrehbjtás
dr.Törökné dr.Lankás Magdolna közjjgyzp, 3, Mezők.övesd, Marx L. út 4. l
l l
15/18
l :
2!014-10-27 15:42
l '
.
TAKAMA Szaigáitató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
$3/3. Eljárás kezdete: 2011.02.07 (Törölve) Megjegyzés, szöveges mezö: A végrehajtás Ogyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése:
A végrehajtás
megkezdéséről
szóló értesítés
http~//www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
a cég vagyonára foganasított végrehajtás 264.V.184/11/4 Katona Csaba önálló bírósági végrehajtó, 1O~ Budapest, Kemény G.utca 6. 2011.02.07
dátuma: Hatályos: 2011.02.07- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2011.02.24 Közzététel 2011.03.17 időpontja:
33/4. Eljárás kezdete: 2011.09.08 (Törölve) A végrehajtás Ogyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése: A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés dátuma: Hatályos: 2011.09.27- 2013.11.20 Bejegyzés kelte; 2011.09.27 Közzététel 2011.10.20
01 00-32.Vh.401.424/2011 Fővárosi Bíróság. 2011.09.08
időpontja:
33/5. Eljárás kezdete: 2011.09.08 (Törölve) A végrehajtás Ogyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése: A végrehajtás megkezdéséről szóló értesltés dátuma:
01 00-32.Vh.401.425/2011 Fővárosi Bíróság. 2011.09.08
Hatályos: 2011.09.27- 2013.11.20 Bejegyzés kelte: 2011.09.27 Közzététel 2011.10.13 ldőpontja:
3,3/6. Eljárás kezdete: 2012.04.05 {Törölve) A végrehajtás Ogyszáma: A végrehajtást elrendelő megnevezése:
A végrehajtás megke.zdéséröl szóló értesítés dátuma:
53014/Ü/70348/2012/2 Galambos Gáborné dr. közjegyző, Szeged Or 1. 6720 2012.04.05
Hatályos: 2012.04.05-2013.11.20
t rfl .
16/18
Bejegyzés kelte: 2012.04.16
2014-10-27 15:42
TAKAMA Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ...
•
Közzététel
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/defaultaspx? ... ;
2012.05.03
időpontja:
35. A cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésének lefoglalása 35/1. Eljárás kezdete: 2009.03.20 A tagot (részvényest) tartalmazó rovat száma:
0001
A tagot (részvényest) tartalmazó alrovat
4
sorszáma: A végrehajtási Ogy száma: A végrehajtást foganatositó végrehajtó neve: Szeigálati helye:
94·1.V.1 09/2009 Tóth és Társa Végrehajtó Iroda 1041 Budapest, Kemény Gusztáv u. 6.11/7.
Hatályos: 2009.03.26 - 2009.04.03 Bejegyzés kelte:
2009.03.26
Közzététel
2009.04.16
időpontja:
3512. EUárás kezdete: 2009.03.09
A tagot (részvényest) tartalmazó rovat száma: A tagot (részvényest) tartalmazó alrovat sorszáma: A végrehajtási ügy száma: A végrehajtást foganatositó végrehajtó neve: Szeigálati helye:
0001 4 94-LV. i 09/2009/41 Tóth és Társa Vh. Iroda 1325 Budapest Pf.215
Hatályos: 2009.04.08 - 2009.04.03 Törlés kelte: 2009.04.1 O Közzététel
2009.04.30
időpontja:
35/3. Eljárás kezdete: 2011.02.07
A tagot (részvényest) tartalmazó rovat száma:
A tagot (részvényest) tartalmazó alrovat
1 4
sorszáma:
o
A végrehajtási ügy száma: A végrehajtást foganatosító végrehajtó neve: Szeigálati helye:
0007 .V. 856/201 Császti és Szunlcs Végrehajtói Iroda 1071 Budapest, Dózsa György út40. l/15'.
Hatályos: 2011.03.01-2011.12.10
45.
Bejegyzés kelte:
2011.03.01
Közzététel id öpontja:
2011.03.17
Elektronikus elérheteség
45/1. A cég e-mail címe:
[email protected]
Hatályos: 2009.04.16- 2013.11.20 Bejegyzés kelte:
17/18
2009.05.05
2014-l0-27 15:42 i
i
.
i
' TAKAMAISzolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelő ... i
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
i
::Közzététel : idöpontja:
2009.05.21
•l
Gazc,fálkodási formától fUggő adatok
' 1.
:A tag( ok) adatai i 1/1. !Tamaskó Gábor (an.: Széles ~va) [Közvetlen irányító tag] ,1136 Budapest, Tátra u. 4., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2002.07.18-2004:08.09 'Törlés kelte:
2004.10.04
· Közzététel iidöpontja:
2004.10.28
: 1/2. Madáesi József (an.: Széles Katalin) [Jelentős befolyásútagJ 1188 Budapest, Zrlnyi u. 58., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 2002.07.18-2009.04.16 2009.05.05 Közzététel 2009.05.21
Törlés kelte: r időpontja:
1/3. ',Kafka Emil (an.: Töreki ~va Etzsébet) [Kft. társasági tag] '1121 Budapest, Csorna u. 3. Lem.12., Magyarország (Törölve)
l
Hatályos: 2002.07.18-2004.08.09 Törlés kelte: 2004.10.04 Kőzzététel 2004.10.28 idöpontja:
1/4. Tamaskó Gábor (an.; Széles Éva) [Közvetlen irányitó tag] , 1136 Budapest, Tátra u. 4.V/4., Magyarország (Törölve) ~Hatályos: 2004.08.09- 2013.11.20
·Bejegyzés kelte: 2004.10.04 •Közzététel · idöpontja:
2004.1 0.28
• 1/5. Ifj. Tamaskó Gábor (an.: Szabó Ildikó) [Kft. társasági tag) ·208 5 Pilisvörösvár, Kl ap ka u. 1922/2, Magyarország Tagsági jogviszony kezdete: 2009.04.16 (Törölve)
Hatályos: 2009.04.16- 2013.11.20 , Bejegyzés kelte: 2009.05.05 · Közzététel
2009.05.21
·időpon~a:
; A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból szánnaznak.
2014-10-2715:42
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14
12:37 l.lap
É v e
Kód
Ss z
N é
v
c
m
í
Takama Kft. Állomás u. 9.
k
m u t a t á s
2014.év
lrsz. C í m
induló
498 0
s
1188
január
Zrínyi u. 58.
Elóirás
február
o o o
Vízdíj
o
o
ÁFA
o
Bér l. díj
o o o o o o
Összesen Befizetés Bérlet
ÁFA Vízdíj ÁFA Egyéb
o
ÁFA
o
Bér l. díj
o
Összesen
o o
Bérlet
o
o
o o
július augusztus
o o
o
o o
o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
Egyéb
o
o o 1005180
1005180
o o
o
ÁFA
1005180
o
o
o o o
o
o o o o o
o o
o o o
o
o o
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
o o
1005180
o
szept.
1005180
o
o
o o o
o
o
o
o
1005180
o
o o o o
o o
o o
ÁFA
o o
o o o o o o
o
Összesen
június
o o o
o o
o o o
o
o
Vizdíj
o
o o o
o
Bérl.dij
május
o
o o o o
ÁFA Egyéb
ÁFA
április
október
nove~ber
december
összesen
o
o
o o
o o
o o
o
o o o
o
o
o
o o
o o
o o
o o
o o
o
o
o
o
o o
o o
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
o o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o o
o o
o o o
o o o
o o o o o o
o o
o
o
o o
o o o
o o o o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o o o o o
o
o o
o
o o
o
o o o o
o o o o
o o
o
o o
o 1005180
o
o
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
1005180
o
o o
o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
"~
o
·TUTI'! LIMO Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
http://www.partnercontroLhu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27.
A 01·09-065214cégjegyzékszámú TUTTI LIMO Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (11( Budapest, ónodi u. 1.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 01-09-065214 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1990.05.08 2001.08.27
Megjegyzés:
Társaság megszOrrt, .törölve
8. A létesftő és módosftó okirat kelte 8/1. 1989.12.22 Hatályos: ... - 2001.08.27 Törlés kelte: 2001.12.20 Közzététel 2001.12.20 időpontja:
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
16. Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég( ek) adatai 16/1. PIPA KERESKEDELMI POLGÁRJOGI TÁRSASÁG Hatályos: 1990.12.22- ... Gazdálkodási formától függő adatok A bejegyzési és egyéb adatok hivatafos forrásokból származnak.
·1 l 1
2014-10-2713:40
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14
Zrt.
l . lap
É v e s
Kód
Ss z
0 414
N é v
12:29
k i mu t
a
t
á s
2014.év
Irsz .. C í m
C i m
induló
! Tutti Limo Kft.
1102
Onodi u .. l.fsz.
Előírás
január
március
április
május
június
o o o o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
Egyéb
o o
o o o o
o
o
o
o
o o
o
ÁFA
o
o o o o o o o
o
Bérlet ÁFA
Vizdij ÁFA
o
Bér l . díj
o
Összesen
ÁFA
o o o o
Egyéb
o
ÁFA
o
Befizetés Bérlet
ÁFA Vizdij
o o
o o o o o
o o o
o
o o o
o
o
szept.
október
november
december
összesen
184498
184498
o o o o
o o
o
o o
o o
o o o o o
o o o o o
o
c o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o o o
o o
o o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o o o o
o o o
o
o
o
o
o
o
{)
o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
184498
184498
184498
184498
184498
184498
184498
184498
184498
184498
46134
46134
46134
46134
46134
46134
46134
46134
46134
46134
46134
46134
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
34126
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o
o o o
o
o
264758
264758
264758
264758
264758
Bérl.dij
o o
o
o o
Összesen
264758
264758
264758
ÁFA
o
o o o
46134
o
o
o
ÁFA
Egyéb
o
o o
o
Vízdíj ÁFA
o
o
o o
o 184498
o
o
o
Bérlgdíj
Összesen Bérlet
július augusztus
c
Onodi u.l.
Egyenleg
február
o
o 264758
264758
o
o
o
o o 264758
264758
.-/'
264758
~ .,..,, ...,.,. .
""-'/
;;..:,.
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Zrt.
Dátum: 2015.01.14 / 12:29 l .. lap É v e s
Kód Ss z
0 414 2
N é v
a t á s
2014.év
Irsz. c í m
C i m
! Tutti Límo
k i m u t
induló
Kft~
Onodí u. 1 .. fsz .14.
1102
január
Onodí u .. l ..
Előirás
február
o o o
Vizdij
o o
o
o
ÁFA Egyéb
Bérl.dij
o
o o o
Összesen
o o
o o
ÁFA
o
Befizetés Bérlet ÁFA
o
Vízdíj
o
o
ÁFA
o
o o
Egyéb ÁFA
o
Bérl.dij Összesen
Bérlet
ÁFA
Vízdij ÁFA Egyéb
ÁFA
április
május
június
o o
o
július augusztus
szept.
október
o o
o o o o
o o o o
o
o
o o
o
o
o
o o o o
o o o o o
o
november
december
o
o
összesen
c
Bérlet ÁFA
Egyenleg
március
149051
372 56
o o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o o
o
o
o o
o
o o
o o o o
o
o o
o
o o
o
o o o
o
o
o
o
o
149051
149051
149051
149051
149051
149051
149051
149051
149051
372 56
37 256
37256
37 256
37256
372 56
372 56
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o o
372 56
37 256
372 56
372 56
o
o
o
o o o
o
o
o o
o
o o o o 186307
o
o o
o
o o o o
186307
186307
186307
186307
o o 186307
o o o o
o o
149051
o
o o
o o o
o
149051
186307
o o
o
149051
o o
o
186307
(}
o
o
o
o
Bér l. díj
o c
o
o o
o o o
o
o o
o
o o
o
o o o o
o o
Összesen
o o o
o o
o o
o
o
o o o o o
o o o o o c o
o o o
o o 372 56
o
o
o o o
o o o o
o o
o
o
o
o
o
186307
186307
186307
186307
186307
o (}
o
~ ;~S:I
l.
~bJ
l
, XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű T~rs ...
http://www. partnercontrol.hu/aspx_~Wtiefm.,llt.aspx? ... , i:
l
.01 G,_:f ).1 2014.10.27. i
XGOLDX 2006 KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FELSZÁMOtÁS ALATICÉGMÁSOLAT
A 20-09-067724 cégjegyzékszámú XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Tár~a~ág fell alatt (8831 Nagykanizsa, Gárdony u. 31.) adatai. · · Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 20-09-067724 Gazdálkodási Korlátolt felelősségű társaság forma: Törlés hatálya:
2010.02.24 '
Megjegyzés:
.F~Iszámolással megszünt
Régi székhely 01-09-064509 cégjegyzékszáma:
~év
·~LICZKI
és SIMON Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság (Törölve) Hatályos: ... - 2007.06.14 Bejegyzés kelte:
Közzététel
2006.02.01 2006.02.23
időpontja:
212. XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Törölve) Hatályos: 2007.06.14- 2009.01.06
Bejegyzés kelte: Közzététel
2007.06.14 2007.07.12
időpontja:
213. XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt (Törölve) Hatályos: 2009.01.06- 2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2009.01.20 Közzététel 2009.02.05 időpontja:
3.
Rövidített elnevezés
3/1. ULICZKI és SIMON Kereskedő Kft. (Tőrőlve) Hatályos: 2006.07.22- 2007.06.14
Bejegyzés kelte: Közzététel idő pontja:
2006.02.01 2006.02.23
3/2. XgoldX 2006 Kft. (Törölve)
1 l 11
201\4-10~2715:45
XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2007.06.14- 2009.01.06 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontj a: XgoldX 2006 Kft. f.a. (Tör61ve) Hatályos: 2009.01.06-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2009.01.20 Közzététel 2009.02.05 időpontj a: \
5.~
Székhely 5/41. 1105 Budapest, FOzér u. 19/a., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1989.11.30-2007.06.14 Bejegyzés kelte: 2006.02.01 Közzététel 2006.02.23 1
időpontja:
5/J2. 8831 Nagykanizsa, Gárdony u. 31., Magyarország (Törölve) l Hatályos: 2007.06.14-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontja:
Telephely 1097 Budapest, Gubaesi út 19., Magyarország (Törölve) Hatályos: ... - 2007.06.14 Bejegyzés kelte: 1998.11.16 Közzététel 1998.12.24 időpontja:
8l
atH. !,.
j
l
A létesítő és módosító okirat kelte 1989.11.30 Hatályos: ... - 2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2006.02.01 Közzététel 2006.02.23 időpontja:
81~. 2000.07.06 j Hatályos: ... - 2010.02.24 1 . Bejegyzés kelte: 2000.09.12 j Közzététel 2000.10.12
j
időpontja:
. 8'f' 2001.09.13 l Hatályos: ... - 2010.02.24
j
Bejegyzés kelte:
2001.11.23
l l
11
l l
il
2014-10-27 15:45
'j
XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
l
http://www. partnercontrol.hu/aspx""'a~/default.aspx? .. . . l
Közzététel
l !
2001.12.20
i
időpontja:
'
~
i
8/4. 2002.06.13 Hatályos: ... -2010.02.24
Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja: 8/5. 2007.02.13
2002.07.18 2002.08.15
Hatályos: ... -2010.02.24
Bejegyzés kelte: Közzététel
2007.06.14 2007.07.12
ídőpontja:
9.
l
Tevékenysége
9/1. 514 7 '03
Egyéb fogyasztási cikk nagykereskedelme
(főtevékenység) (Törd/ve)
Hatályos: ... - 2007.06.14
9/2. 5144 '03
1
!
· Elektromos háztartási cikk nagykereskedelme (Törölve)
Hatályos: ... - 2007.06.14
913. 5144 '03
,,
2007.07.12
időpbntja:
912. 5143 '03
j
Porcelán-, üvegáru-, tapéta-, tisztítószer-nagykereskedelem (fot$vékenys
(Tör61ve) Hatályos: 2007.06.14-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel
l
l l
Porcelán-, Ovegáru-, tapéta-, tisztítószer-nagykereskedelem (Törölv~) l '
Hatályos: ... - 2007.06.14
Ruházat kiskereskedelem (Törölve) Hatályos: ... - 2010.02.24
9/4. 4 771 '08
915. 4772 '08
Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem (Törölve)
Hatályos: ... - 2010.02.24
9/6. 5244 '03
Bútor, háztartási cikk kiskereskedelme (Törölve)
Hatályos: ... - 2010.02.24
917. 5245 '03
Elektromos háztartási cikk kiskereskedelme (Törölve) Hatályos: ... - 2010.02.24
Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem (Törő/ve) Hatályos: ... - 2010.02.24
9/8. 4752 '08
919. 5248 '03
Egyéb, máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem (Törő/ve)
Hatályos: ... - 2010.02.24
9/10. 6820 '08
Sajáttulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése (Törölve}
,
l
Hatályos: ... - 2010.02.24
l
Személygépjármű kölesönzése (Törölve) Hatályos: ... - 2010.02.24
l
9/11. 7711'08
! 1
! 3/11
2014-10~27 l
15:45
i
f' f
~
XgoldJdpos Ke eskedelmi Korlátolt
Felelősségű
Társ ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
912. 514 7 '03 Egyéb fogyasztási cikk nagykereskedelme {Törölve) Hatályos: 2007.06.14- 2010.02.24 Bejegyzés kelte: 200 7.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontj a: 913. 4779 '08 Használtcikk bolti kiskereskedelme (Törölve) Hatályos: 2007.06.14-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontja:
9 t14. 4791 '08 Csómagküldő, internetes kiskereskedelem (Törölve} Hatályos: 2007.06.14- 2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 idöpon~a:
915. 5262 '03 Piaci kiskereskedelem (Törölve} Hatályos: 2007.06.14-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontja:
9 16. 9525 '08 óra-, ékszerjavltás (Törölve} Hatályos: 2007.06.14-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 idöpontja:
9 7. 5510 '08 Szállodai szaigáitatás (Törölve} Hatályos: 2007.06.14- 2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 idöpontja: 9/ 8. 5523 '03 Egyéb szálláshely-szolgáltatás (Törölve) Hatályos: 2007.06.14-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 idöpontja: 91 9. 5610 '08 Éttermi, mozgó vendéglátás (Törölve) Hatályos: 2007.06.14- 2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontja:
1,
4/ ~1
Jegyzett toke
2014-10-2715:45
XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társ ...
11/1.
1
Megnevezés Pénzbelí hozzájárulás
Összeg
Pénznem
700 OOO. HUF
Nem pénzbeli hozzájárulás : 1 200 OOO összesen
http://www.partnercontrol.hu/aspx...:aU/default.aspx?...
IH~F
*
• 1 900 OOO . HUF
azaz egymillió - kilencszázezer HUF (Törölve)
Hatályos: ... - 2000.09.12 Tőrlés kelte: 2000.09.12 Közzététel 2000.10.12 idöpontja:
11/2. jMegnevezés.
• Összeg
Pénzbeli hozzájárulás
1 800 OOO. HUF
Nem pénzbeli hozzájárulás : 1 200 OOO l Összesen
· Pénznem
HUF
· 3 OOO OOO 1 HUF
azaz hárommillió HUF (Törölve)
Hatályos: 2000.09.12-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2000.09.12 Kőzzététel
2000.10.12
idöpontja:
12.
A képviselet módja
12/1. a képviselők önállóan írják a nevOket (Törölve) Hatályos: 1990.04.02-2007.06.14 Törlés kelte: 2007.06.14 Közzététel 2007.07.12 időpontja:
13. A képviseletra jogosult(ak) adatai 13/1. Uliczky Andrásné Ügyvezető 1089 Budapest, Mező Imre ut 39., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.04.02-2000.07.06 Törlés kelte: Közzététel idöpontja: 13/2. Simon Péter Ügyvezető
2000.09.12 2000.10.12
1025 Budapest, Törökvészi ut 44/c., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.04.02-1998.09.15
5/11
2p14-10-27 15:45
l
l
XgoldX 2006 Keteskedelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
l
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Törlés kelte: Közzététel időponija:
1998.11.16 1998.12.24
1 /3. UliczkiAndrásné ügyvezető (an.: Kazal GytJrgyike)
1089 Budapest, Orczy u. 39., Magyarország (Törölve) Hatályos: 2000.07.06- 2007.02.13 Tőrlés
kelte:
Közzététel időpontja:
2007.06.14 2007.07.12
1 /4. Nagy József Ügyvezető (an: Bogdán Anna)
8831 Nagykanizsa, Gárdony u. 31., Magyarország Jogviszony kezdete: 2007.02.13 Jogviszony vége: 2012.02.13 (Törölve) Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2007.02.13- 2009.01.06 \
Törlés kelte:
j
Közzététel időpontja:
1~/5. ·
Cégkapcsolat: STANDARD Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt 1137 Budapest, Pozsonyi út 32. fszt. 1., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-724084
2009.01.20 2009.02.05
Felelősségű Társaság Fel~
Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2009.01.06 - ... . Bejegyzés kelte:
J
Közzététel időponlja:
2009.01.20 2009.02.05
1//5. Madi Tímea Felszámolóbiztos (an.: Bőde Ilona) l 6000 Kecskemét, Március 15. u. 7., Magyarország Jogviszony kezdete: 2009.01.06
l
Képviselet módja: önálló
Hatályos: 2009.01.06- ... Bejegyzés kelte:
2009.01.20 2009.02.05 i 13/ O. Cégkapcsolat: STANDARD Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság FelE 6000 Kecskemét, Dobó István krt. 12., Magyarország Cégjegyzékszám: 03-09-106294 (Törölve) Hatályos: 2009.01.06 - ... 1
Közzététel időpontja:
Bejegyzés kelte: Közzététel időpontja:
2009.01.06 2009.01.08
13 O. Madi Tfmea Felszámolóbiztos (an.: Bőde Ilona) 6000 Kecskemét, Március 15. u. 7., Magyarország (TtJrölve) Hatályos: 2009.01.06- ... Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja:
/11
2009.01.06 2009.01.08
2014-10-2715:45
L
Xgold.X 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
l
http://www. partnercontrolhu/asp~-rdefault.aspx? ... !
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
14.
A könyvvizsgáló(k) adatai
14/1. Cégkapcsolat: TAX Auditáló és Adótanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság 1138 Budapest, Viza u. 7/a. 7. em. 2., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-065134 (T6rőlve) Hatályos: 2001.09.13 - 2002.06.13 Rinkó Margit (an.: Illés Margit) 1138 Budapest, Párkány
u. 22., Magyarország
(T6rőlve)
Hatályos: 2001.09.13- 2002.06.13
J
14/2. Cégkapcsolat: RIKOBOL KÖNYWIZSGÁLÓ és Szeigáitató Korlátolt Felelősségű Tár$aság 2112 Veresegyház, Szadai út 11., Magyarország
l
Cégjegyzékszám: 13-09-080379 (Tör6fve)
l
Hatályos: 2002.06.13-2007.06.14
f
Bejegyzés kelte:
2002.07.18
Közzététe!
2002.08.15
időpontja:
Makovínyi Mihályné sz. Puskás Mária (an.: Szabados Mária) 2112 Veresegyház, Tavasz u. 19., Magyarország (Törő/ve) Hatályos: 2002.06.13- 2007.06.14 Bejegyzés kelte:
2002.07.18
Közzététel időpontja:
2002. 08.15
17. A magyar, illetvekülföldi részvétellel muködő cégben érintett állam(ok) betűjele 17/1. HU (Tőrőlve)
l
l 1 l
Hatályos: ... - 2010.02.24 Bejegyzés kelte:
2006.02.01
Közzététel
2006.02.23
időpontja:
18. Annak a kamarának a megnevezése, melynek a cég tagja 18/1. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai azonosítószám: 1-41-180 (Tőrölve) Hatályos: ... - 2010.02.24 19. A társadalombiztosftásl folyószámla száma 19/1. 1071313/A (Tőrölve) Hatályos: ... - 2010.02.24 20.
Statisztikai számjele
20/1. 10279966-5147-113-01 (Törölve) Hatályos: ... - 2007.06.18 20/2. 10279966-5144-113-20 (Törölve)
7/11
114-10-2715:45
XgoldX 2006 Ke eskedelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 2007.06.18-2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.18 Közzététel 2007.07.12 időponija:
2 . Adószám 2 /1. Adószám: 10279966.;2-42 (Törő/ve) Hatályos: ... - 2001.12.1 o Törlés kelte: 2004.07.28 Közzététel 2004.08.12 időpontja:
2 12. Adószám: 10279966•2-42 (Törő/ve) Hatályos; ... - 2004.07.28 Törlés kelte: 2004.07.28 Közzététel 2004.08.12 időpontja:
2 13. Adószám: 10279966-'2-42 Közösségí adószám: HU1 0279966 A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2004.07.28 (Tőrőlve) Hatályos: 2004.07.28-2007.06.15 Bejegyzés kelte: 2004.07.28 Közzététel 2004.08.12 időpontja:
2114. Adószám: 10279966-2-20 Közösségi adószám: HU10279966 A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2004.05.01 (Tőrőlve) Hatályos: 2007.06.15 -2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.15 Közzététel 2007.07.12 idő pontja: ·2~.
Felszámolás
2 1. Eljárás típusa: Felszámolási eljárás megindítása Eljárás kezdete: 2009.01.06 (Törölve)
Hatályos: 2009.01.06-2010.02.24 Hiteligény bejelentésének lejárati dátuma: 2009.02.17 Bejegyzés kelte: 2009.01.06 Közzététel idöpontja:
2009.01.08
28 2. Eljárás tfpusa: Egyszerűsített felszám. elj. bef. Eljárás kezdete: 2010.02.24 (Törölve) Hatályos: 2010.02.24-2010.02.24
8/11
l
XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
http://www. partnercontrol.hu/aspx_4del'iiu!t.aspx? .. :
l
l
Biróság: Zala megye ' Végzésszám: 1.Fpk.20-08-020474/19. sz. végzés Határozat-hozatal dátuma: 2010.03.02 ! Eredmény: Az egyszerűsített felszámolási eljárás befejeződött a cég m'gszQnte1 Tőrlés kelte: 2010.03.02 Kőzzététel 2010.03.02 l időpontja: j
l l ·:
32.
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 10900028-00000002-17050177 A számla megnyitásának dátuma: 1994.05.19 A számla zárásának dátuma: 2004.01.1 O A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 10 041348 cégjegyzékszámú UniCredit Bank Hungary Zrt. (1 052 BUDAPEST. SZERVITA tér 8.) kezeli.
(TéJr6/ve)
Hatályos: 2001.11.23-2004.01.12 32/2. 12001 008-00376034-00100004 A számla megnyitásának dátuma: 2000.08.25 A számla zárásának dátuma: 2006.01.27 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 1O041042 cégjegyzékszámú Raiffeisen Bank Zrt. Budapesti Fiók (1054 Budapest, Akadémia u. 6.) kezeli.
(TéJréJ!ve)
Hatályos: 2001.11.23- 2006.02.01 32/3. 1o100792-45817300-01 000003 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 10 041037 cégjegyzékszámú Budapest Bank Zrt. Királyhágó Fiók (1126 Budapest, Királyhágó utca 18.) kezeli.
(TéJréJ!ve)
Hatályos: 2001.11.23- 2001.12.1 O
A bfrósági végrehajtás adatal 33/1. Eljárás kezdete: 2008.07.02 (TéJréJ/ve) 33.
A végrehajtás ügyszáma: A végrehajtást elrendelő biróság neve vagy jelzőszáma:
A végrehajtást elrendelő megnevezése: A végrehajtás megkezdéséről szóló értesltés dátuma:
Hatályos: 2008.07.02 - 2010.02.24 Bejegyzés kelte:
2008.07.17
Közzététel idöpontja:
2008.08.14
33/2. Eljárás kezdete: 2008.07.02 (TéJréJ/ve)
9 J11
2004-Vh .834/2008. Nagykanizsai Városi Bíróság ifj. Vizler Endre 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 2008.07.02 l
l'
ji Ji
!!
l! i j
li ll
l
';
j
i ll i XgoldX zoo~:Kéf~s~edelmi Korlátolt Felelősségű Társ ...
ll !ll 1
A végrehajtás Ogyszáma: j i l A végrehajtást elrendelő bfróság neve vagy 1 jelzöszáma: ! A végrehajtást elrendelő megnevezése: .l ~ ·. A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés · dátuma:
, !
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ... 2(.)04-2Vh .833/2008 Nagykanizsai Városi Bíróság
i,.
J
1, 1
lHatályos: 2008.07.02- 2008.07.02
l' l'Törlés kelte: i.l.·
li JI
ll
ifj. Vlzler Endre 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 2008.07.02
Közzététel
l
2008.07.17 2008.08.14
l idöpontja: l
ii
l
1!
végreha~tás Ogyszám a: végrehaJtást elrendelő megnevezése: /A végrehajtás megszOntetéséről szóló értesítés ldátuma:
31~3.1 Eljárás vége: 2009.01.13 (Törő/ve)
l
l1!!
A
J
1A
7410601636 APEH Zala Felszámolási és Végelszámolási 2009.01.13
1
j i lHatályos: 2009.01.13-2009.01.13 j i ! Törlés kelte: 2009.01.13 i l Közzététel 2009.01.22 l i ''d i vpontja:
l
l l'
J{
•
l
l
l
G~~cfálkodási formától függő adatok 1
1J' lA tag(ok) adatai
1/~i.'' ll Uliczky Andrásné [Kft. társasági tag] j l(Törőlve)
j:· jHatályos:
l
1
; l 1/f, 1·
l
:
. !
1(tr
, .•· !
1990.04.02-2000.09.12
!Törlés kelte:
2001.11.23
j Közzététel !idöpontja:
2001.12.20
ldr. Kálmán Zsigmondné [Kft. társasági tag] l(Tőrölve)
!Hatályos: 1990.04.02- 1991.08.13 !Törlés kelte:
1992.05.15
~~~~zzét~tel
1992.09.03
1dőpontja:
1 iSimon Péter [Kft. társasági tag] J(Tőrö/ve)
!' !Hatályos: 1990.04.02-1991.08.13 !Törlés kelte:
1992.05.15
!Közzététel
1992.09.03
lidőpontja:
2014·10-27 15:45
XgoldX 2006 Kereskedelmi Korlátolt Felelqsségü Társ ... !
http://www.partnercontrol.hu/aspx
1/4. Simon Péter [Kft. társasági tag] (T6rö!ve) Hatályos: 1991.08.13"' 2007.02.13 Törlés kelte: Közzététel
2007.06.14 2007.07.12
időpontj a:
'
1/5. Uliczki Andrásné (an.: Kazal Györgyike) [Jelentős befolyású tag]
1089 Budapest, Orczy ll. 39., Magyarország (Törölve) Befolyásolás vagy szavazati jog mértéke: 50 Hatályos: 2000.09.12., 2007.02.13 Törlés kelte: Közzététel
2007.06.14 2007.07.12
időpontj a:
1/6. Nagy József (an.: Bogdán Anna) [Kft. társasági tag] 8831 Nagykanizsa, Gá~donyi u. 31., Magyarország Tagsági jogviszony kez~ete: 2007.02.13 (Törölve) Hatályos: 2007.06.14-:2010.02.24 Bejegyzés kelte: 2007.06.14 Közzététel időpontja:
2007.07.12
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
l
ií
11/11
il' l*o14r10-271s:4s 1
li
1 l'
d '' l l
l
!:
:!
'
'
'
',
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Köbányai
Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14 l 12:37
Zrt.
l .. lap É v e s
Kód Ss z
0163
N é v
c
i
k i m u t a
t
á s
2014 .év
Irsz« C í m
m
induló
üliczki és Simon Ker.Kft.
1097
Füzér u.l9/a.
Előírás
január
Gubaesi út 19.
Vízdíj
o o o o
ÁFA Egyéb ÁFA
Bér l. díj
o o
o o o o o
o
Összesen
o
Befízetés Bérlet
ÁFA
o
Vizdíj
o o
ÁFA
o o
Egyéb
o
ÁFA
o o o
o o o o o o
204696 0
2046960
ÁFA
445131
Vízdíj
135341
ÁFA
o
Egyéb
o o
Bérl.díj
összesen
Bérlet
március
április
május
június
o o o o o o
o o
o
o o
o o
o
o o
o o o
július augusztus
szept ..
október
november
december
összesen
o
o o o o
o
o o o o
o
o o o o o
o
o
o o
o
o
o
o
o
c
o o
o
o o
o
o
o o
c
o o o
Bérlet ÁFA
Egyenleg
február
o
o o
o o o o o o o
o o
o
o
o
o
o o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o
o
o
o o o o o o
o
o
o
o o o
o o
o o
o
o
o o
o
()
()
o
o
o
2046960
2046960
2046960
445131
445131
445131
445131
135341
135341
135341
135341
o o o
o
1469344
o
o
o
o
o
o
2046960
2046960
2046960
204696 0
2046960
2046960
2046960
2046960
445131
445131
445131
445131
445131
445131
445131
445131
135341
135341
135341
135341
135341
135341
135341
135341
o o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o o o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o o
Bérl.díj
1469344
1469344
1469344
1469344
1469344
1469344
1469344
1469344
1469344
1469344
l 469344
1469344
Összesen
409677 6
409677 6
409677 6
4096776
4096776
409677 6
4096776
4096776
4096776
409677 6
409677 6
409677 6
ÁFA
o
o o o o o o o o
o o o
o
o
o
'"/
MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
"2014.1 0.27.
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
v; Ol A '
MÉHÉSZ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT
FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGKI\
A 13-09-060491 cégjegyzékszámú MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Ti (2100 Gödöllő, Méhész köz 6.} adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 13·09-060491
8.
Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Törlés hatálya:
2003.08.11
Megjegyzés:
Felszámolással megszünt
A létesítő és módosító okirat kelte
8/1. 1989.09.30 Hatályos: ... - 2003.08.11
Törlés kelte:
2003,08.11
Közzététel idöpontja:
2003.09.04
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hívata/os fonásokból származnak.
Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hívata/os forrásokból származnak.
1/1
2014-10-27 13:41
·MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2014.10.27. MÉHÉSZ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT
FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGMÁ
A 13-09-060491 cégjegyzékszámú MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szaigáitató Korlátolt Felelősségű Ti (2100 Gödöllő, Méhész köz 6.) adatai. Nyilvános adatok 1.
Általános adatok Cégjegyzékszám: 13-09-060491
2.
Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Törlés hatálya:
2003.08.11
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
Név
2/1. Zündapp-Duna Volán Autókereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Törölve) Hatályos: ... - 1997.05.23 Törlés kelte:
1997.12.03
Közzététel
1998.01.29
időpontja:
212. MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szaigáitató Korlátolt Felelősségű Társaság (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11 Törlés kelte: 2003.08.11 Közzététel
2003.09.04
időpontja:
3.
Rövidített elnevezés
3/1. MÉHÉSZ Kft. (Törölve) Hatályos: 2006.07.22- 2003.08.11 Törlés kelte: 2003.08.11 Közzététel 2003.09.04 idöpontja: 4.
Idegennyelvű elnevezés( ek), idegennyelvű rövidített elnevezés( ek)
4/1. ZÜNDAPP-DUNA VOLÁN Autó-Handels Gesellschaft mit Beschrankter Hattung ZDV Autó-Hand (Törölve) Hatályos: 2006.07.22- 2003.08.11 Bejegyzés kelte: Közzététel idöpontja: 5.
1 l 10
1990. 11.08 1991.01.10
Székhely
2014-10-27 13:43
MÉHÉSZ Kereskedelmí és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
5/1. 2100 Gödöllő, Méhész köz 6., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1989.09.30 - 2003.08.11 Törlés kelte: 2003.08.11 Közzététel 2003.09.04 idöpontja:
8.
A létesítő és módositó okirat kelte
8/1. 1989.09.30 Hatályos: ... - 2003.08.11
9.
Törlés kelte:
2003.08.11
Közzététel időpontj a:
2003.09.04
Tevékenysége
912. 1411 '98
Gépek és gépi berendezések gyártása. (Törő/ve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
913. 1412 '98
Gépek és gépi berendezések javítása. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/4. 1421 '98 Köztekedési eszközök gyártása. (Törölve) Hatályos: ... -2003.08.11
915. 1422 '98
Közlekedési eszközök javítása. (Törő/ve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
916. 2961 '98
Gépek és berendezések javítása. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
Gépek és berendezések technológiai szerelése. (Törő/ve) Hatályos: ... - 2003.08.11
917. 2962 '98
9/8. 3410 '98 Közúti gépjárműgyártás. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
919. 3420 '98
Járműkarosszéria és pótkocsigyártás. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
9/1 O. 3430 '98 Közúti járműalkatrészek gyártása. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11 9/11. 4121 '98 Tehergépjármű közlekedés. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11 9/12. 4122 '98 Autóbuszközlekedés. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11 9/13. 4123 '98
Taxi közlekedés. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
9/14. 4171 '98 Garázstevékenység, parkolás, járműmegőrzés. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11 9/15. 4172 '98
Szállftmányozás. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
2 l 10
2014-10-2713:43
· MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szalgáltató Korlátolt Felelő ...
9/16. 5111'98
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Termelőeszköz nagykereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... ~ 2003.08.11
9/17. 5133 '98
Vegyesiparcikk nagykereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... ~ 2003.08.11
Vegyes cikk nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/18. 5140 '98
Vegyes iparcikk kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... ~ 2003.08.11
9/19. 5144 '98
9120. 5146 '98 Vegyes tevékenységü kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/21. 5161'98
TOzelö-, és építőanyag nagykereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11 9122. 5162 '98 Alap- és hulladékanyag nagykereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/23. 5170 '98
Termelőgépek és berendezések nagykereskedelme. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
9/24. 5211'98
Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11 9125. 5212 '98 Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
KOlkereskedelmi képviseleti ügynöki tevékenység. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/26. 521 3 '98 9/27. 5219 '98
Egyéb vegyes kiskereskedelem. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
9/28. 6023 '98
Nem menetrendszerü, közúti, távolsági személyszállítás. (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
Taxi közlekedés. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/29. 6025 '98 9/30. 6026 '98
Közúti teherszállítás. (T6rölve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
Szállítmányozás. (T6rölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
9/31. 6331'98
Raktározás és tárolás. (Törölve) ~atályos: ... - 2003.08.11
9/32. 6342 '98
Szárazföldi szállítóeszközök kölcsönzése. (Törölve) atályos . ... - 2003.08.11
9/33. t7111'98 . 9/34. 129 '98
~atályos:
9/35.
izz:
'98 .
Egyéb gépek és gépi berendezések kölcsönzése. (Törölve) ... - 2003.08.11
Termelőeszköz kölcsönzés, lízing. (T6r6/ve)
ljiatalyos . ... - 2003.08.11
9/36. 1413 '98
.3/10
Piac- és közvéleménykutatás. (Törölve)
2014-10-27 13:43
MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx'? ...
Hatályos: ... - 2003.08.11
9/37. 7414 '98
Üzletviteli tanácsadás. (T6r61ve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
Nyomozás! és biztonsági tevékenység. (T6r61ve) Hatályos: ... - 2003.08.11 Csomagolás. (T6r6fve) 9/39. 7495 '98 Hatályos: ... - 2003.08.11
9/38. 7492 '98
11.
Jegyzett toke
11/1. Megnevezés Pénzbeli hozzájárulás
: Összeg
. Pénznem
j
l
8 900 OOO HUF
.
Nem pénzbeli hozzájárulás
75 500 OOO
HUF
;
összesen
84 400 OOO . HUF
·
.. azaz nyolcvannegym1llló - négyszázezer HUF (T6r6fve)
Hatályos: ... - 2003.08.11
Bejegyzés kelte: Közzététel
1995.09.29 1995.11.23
időpontj a:
12. A képviselet módja 12/1. A képviselő a teljes vezeték- és utónevét önállóan írja alá. (T6r6tve) Hatályos: 1989.09.30-1999.03.20 Törlés kelte: 1999.05.05 Közzététel 1999.06.1 O időpontja:
12/2. A dolgozók együttesen frnak alá. (T6r6/ve) Hatályos: 1992.09.20-1992.12.15 Törlés kelte: 1995.09.29 Közzététel 1995.11.23 idöpontja: 12/3. Felszámoló önállóan (Törölve) Hatályos: 1999.03.20-2003.08.11
Bejegyzés kelte: 1999.05.05 Közzététel 1999.06.10 idő pontja:
13. A képviseletra jogosult( ak) adatai 13/1. dr. Vereczkey Zoltán Tisztségviselő 1081 Budapest, Népszinház u. 21., Magyarország (T6r6/ve)
4/10
2014-10-2713:43
-MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szaigáitató Korlátolt Felelő ...
http://wwvv.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Hatályos: 1989.09.30 - 1992.09.30 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel idöpontja:
1995.11.23
13/2. Gyarmati Sándor Tisztségviselö 1078 Budapest, Landler Jenő u. 21., Magyarország (Törolve) Hatályos: 1992.09.20- 1992.12.15 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel időponlja:
1995.11.23
13/3. Sebestyén József Tisztségviselő 1118 Budapest, Mánesi u. 85.b., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.09.20 - 1992.10.09 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel időpontja:
1995.11.23
13/4. Sebestyén József Ügyvezető 1118 Budapest, Ménesí út 85/B., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.10.09- 1999,03.20
13/ 5.
Törlés kelte:
1999.05.05
Közzététel idő pontja:
1999.06.1 O
Cégkapcsolat: KERSZI Kereskedelmi és Pénzügyi Szervezésí-Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felszámoló 1143 Budapest, Besnyői utca 13. 1. em., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-10-041640 (Törölve) Hatályos: 1999.03.20 - 2003.08.11
13/5. Kundra Istvánné Felszámolóbiztos (an.: Svigruha Terézia) 2144 Kerepes, Mező u. 11., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1999.03.20-2003.08.11
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
14. A könyvvizsgáló(k) adatai 14/1. Dr. László Margit 1022 Budapest, Balogvár u. 5. a. 11/1., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1991.09.16-2003.08.11 15. A felügyelőbizottsági tagok adatai 15/1. Burza Endre 1124 Budapest, Orrnádi u. 12/a, Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.12.21 -1990.10.01 15/2. Bodnár Béla 2144 Kerepestarcsa, Eperjesi u. 5., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.12.21 -1992.10.09 15/3. Farkas József
; 5 l 10
2014-10-27 13:43
MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
1146 Budapst, Szíjgyártó u. 17., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.12.21 - 1992.10.09 15/4. Nagy Béláné 1034 Budapest, Szőlö u. 25-29., Magyarország (Törölve) 15/5.
Hatályos: 1990.10.01- 1992.02.28 Benkő Pálné dr. 1055 Budapest, Fillér u. 55/B., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.03.01- 1997.05.23
15/6. Peter Lachmann Sauerlach, Krammergasse 1O/a., Németországi Szövetségi Köztársaság (Törölve) Hatályos: 1992.03.01- 1997.05.23 15/7. dr.Vereczkey Zoltán 1080 Budapest, Népszfnház u. 21., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.10.09-2003.08.11 15/8. Kundra Istvánné sz: Takács Magdolna 2144 Kerepestarcsa, Mezö u. 11., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.05.23- 2003.08.11 15/9. Gyarmati Sándor 1078 Budapest, István u. 21., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.05.23-2003.08.11 17. A magyar, illetvekülföldi részvétellel muködő cégben érintett állam(ok) betűjele 17/1. HU (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11
20.
Törlés kelte:
2003.08.11
Közzetétel időpontj a:
2003.09.04
Statisztikai számjele
20/1. 10279306-5020-113-13 (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11 21.
Adószám
21/1. Adószám: 10279306-- (Törölve) Hatályos: ... - 2003.08.11 32.
Pénzforgalmi jelzoszáma
32/1. 10700196-25139309-51100005 A számla megnyitásának dátuma: 2000.07.12 A pénzforgalmi jelzaszárnot a 01 10 041004 cégjegyzékszámú CIB Bank Zrt. Gödöllői Fiók (2100 Gödöllő, Szabadság tér 16-17.) kezeli. (Törölve) Hatályos: 2002.01.30 - 2003.08.11
6 l 10
2014-10-27 13:43
---·----
MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Gazdálkodási formától függő adatok
• 1.
A tag(ok) adatai
1/1. Pest megyei Duna Volán Vállalat [Kft. társasági tag] (Törolve)
Hatályos: 1989.09.30- 1989.12.21 Törlés kelte:
1990.09.11
Közzététel
1990.11 .15
időpontja:
1/2. ZOndapp Ersatzteilvertrieb GmbH [Kft. társasági tag] (Törölve)
Hatályos: 1989.09.30- 1990.02.19 Törlés kelte:
1990.09.11
Közzététel
1990.11 .15
időpontja:
1/ 3. VOLANT Kfz-Handelsgessellschaft Gmbh [Kft. társasági tag] (Törölve)
Hatályos: 1989.09.30- 1990.07.24 Törlés kelte:
1990.09.11
Közzététel
1990.11.15
ídőpontja:
1/4. Pest megyei Duna Volán Vállalat [Kft. társasági tag] (Törolve)
Hatályos: 1990.12.21-1990.11.09 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel ídöpontja:
1995.11.23
1/5. Zündapp Ersatzteílvertrieb GmbH [Kft. társasági tag] 8000 München 70. Drachenses str. 18., Németországi Szövetségi Köztársaság (Törölve) Hatályos: 1990.12.21 - 1990.07.24 Tőrlés kelte:
1990.09.11
Közzététel idöpontja:
1990.11.15
1/6. VOLÁN Kfz-Handelsgesselschaft mbH [Kft. társasági tag] 8029 Landkreis München Szuerlack Kramer Gasse 10/a., Németországi Szövetségi Köztársaság
Hatályos: 1990.12.21 - 1990.07.24 Törlés kelte:
1990.09.11
Közzététel
1990.11.15
időpontj a:
1/7. Gép- és Szerszámértékesitö Vállalat [Kft. társasági tag] Budapest, V., Vadász u. 31., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.12.21-2003.08.11
7/10
2014-10-2713:43
MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/d~fault.aspx? ...
1/8. Burza Endre [Kft. társasági tag] 1124 Budapest, Ormódi u. 12/a., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1990.12.21-1990.11.09 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel idöpontja:
1995.11.23
1/9. Gyarmati Sándor [Kft. társasági tag] 1078 Budapest, Landter J.u. 21., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1990.12.21-2003.08.11 1/10. Farkasné Tóth Éva [Kft. társasági tag] Budapest, IV., Káposztásmegyer Szijgyártó u. 17., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1990.12.21 - 2003.08.11 1/11. Török László [Kft. társasági tag]
(Törölve)
Hatályos: 1990.12.21-1990.11.09 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel idöpontja:
1995.11.23
1/12. dr.Vereczkey Zoltán [Kft. társasági tag] 1081 Budapest, Népszinház
u.
21., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1990.12.21 -1990.07.24
1/ 13.
Törlés kelte:
1990.09.11
Közzététel idöpontja:
1990. 11.15
Zündapp Ersatzteílvertrieb GmbH [Kft. társasági tag] 8000 München 70. Drachensee str. 18., Németországi Szövetségi Köztársaság (Törölve) Hatályos: 1990.07.24- 1994.06.23
1/ 14.
Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel idöponlja:
1995.11.23
VOLANT Kfz.-Handelsgesselscaft mbH [Kft. társasági tag] 8029 Landkreís München Szuerlack Kramer Gasse 10/a., Németországi Szövetségi Köztársaság Hatályos: 1990.07.24 • 1994.06.23 Törlés kelte:
1995.09.29
Közzététel
1995.11.23
időponlja:
1/15. Dr.Vereczkey Zoltán [Kft. társasági tag] 1081 Budapest, Népszinház u. 21., Magyarország (Törölve)
Hatályos: 1990.07.24- 1992.09.1 O Törlés kelte:
8/10
1995.09.29
2014-10-27 13:43
--------------~-----
'MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ...
Közzététel
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
1995.11.23
időpontj a:
1/16. Nagy József [Kft. társasági tag] 2191 Bag, László u. 9., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.07.24-1992.09.10
Törlés kelte: Közzététel idöpontja: 1/
17.
1995.09.29 1995.11.23
ORION Rádió és Villamossági Vállalat Müszakí- -Fejlesztési Leányvállalata [Kft. társasági tag) Budapest, X., Jászberényi u. 29., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.07.24- 1991.09.03 Törlés kelte: Közzététel idöpontja:
1/
1995.09.29 1995.11.23
lndustria Rt. [Kft. társasági tag]
18. Budapest, X., Jászberényi u. 29., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.07.24-2003.08.11
1/
Pest-megyei DUNA VOLÁN VáJfalat [Kft. társasági tag]
19. 1136 Budapest, Hol!án Ernő u. 46. 11/3., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-01-002258 (Törölve) Hatályos: 1990.11.09- 1992.03.16 Törlés kelte: 1995.09.29 Közzététel 1995.11.23 idöpontja:
1/20. Boda Vendel [Kft. társasági tag] 2191 Bag, Patak u. 19., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1990.11.09- 1993.10.22 Törlés kelte: 1995.09.29 Közzététel 1995.11.23 idöpontja: 1/
ORION Rádió és Villamossági Vállalat [Kft. társasági tag]
21. (Törölve)
Hatályos: 1991.09.03-2003.08.11
1/
Pest Megyei Duna Volán Vállalat felszámolás alatt [Kft. társasági tag]
22. Budapest, Áldás u. 5., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.03.16 - 1996.11.12 Törlés kelte:
9/10
1997.12.03
2014-10-2713:43
MÉHÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelő ... Közzététel idöpontja:
http://www.partnercontrol.hu/aspx""'all/default.aspx'? ...
1998.01.29
1/23. dr.Vereczkey Zoltán [Kft. társasági tag] 1081 Budapest, Népszfnház u. 21., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1992.09.10-1994.06.23 Törlés kelte: 1995.09.29 Közzététel 1995.11.23 idöpontja:
1/24. Sebestyén József [Kft. társasági tag] 1118 Budapest, Ménesi u. 85/b., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1993.10.22 - 2003.08.11 1/ 25.
ZÜNDAPP Ersatzteilvertrieb GmbH [Kft. társasági tag]
8000 München 70. Drachensas str. 18., Németországi Szövetségi Köztársaság (Törölve) Hatályos: 1994.06.23- 2003.08.11 1/
Dopping Gazdasági Szaktanácsadó kft [Kft. társasági tag]
26. 1145 Budapest, Róna u. 167., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1994.06.23 - 1996.11.12
Törlés kelte: Közzététel idöpontja: 1/
1997.12.03 1998. O1.29
Pest Megyei Duna Volán Vállalat f.a. [Kft. társasági tag]
27. Budapest, Vlfl., Köztársaság tér 3., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1996.11.12- 2003.08.11
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
10/10
2014-10-27 13:43
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere Kőbányai Vagyonkezelő
Dátum: 2015.01.14 l
Zrt.
12:29 l .. lap
É
Kód Ss z
0 0 40
N é v
ZÜndapp Duna Volán Ker Kft
k i m u t a t á s
2014.év
Irsz. C í m
C im
éllomás u 5 helyiség
v e s
induló
2100
január
o
o
ÁFA
o o o
Egyéb
o
ÁFA
o
Bérlet
Bér l. díj
o
o o o o o o
Összesen
o
o
o
o o o o o
ÁFA Vízdíj
Befizetés Bérlet
Egyenleg
március
április
május
június
o
o o
o
o o
július augusztus
szept.
október
o o o o o
o
november
december
összesen
o
o
o
o o
o
o
c
Gödölö.Méhész köz 5.Sebestyén
Előírás
február
ÁFA
o
Vízdíj
o
ÁFA
o
Egyéb
o
ÁFA Bér l. díj
o o
Összesen
o
o
o o o
o
o o o
o o o
o
o o o o
o
o o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o o o
o
o
o
o
o o o
o o o
o
o
o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o
o o
o o
o o
o
o o o o
o
o o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o o
o o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
973364
ÁFA
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
243341
25 336
25 335
25336
253 36
25336
253 36
25336
25336
253 36
25336
25 336
25336
25336-
ÁFA
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o
o o
o
o
o
o o o
o o o
Bér l . díj
o o o
o o o
o
Egyéb
o o
o
o
o
o o
Összesen
1242041
1242041
1242041
1242041
1242041
1242041
1242041
1242041
1242041
1242041
ÁFA
1242041
1242041
o o
o 1242041
o
o
Bérlet
Vizdíj
o
o
~
o
o o
/'
ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Fele ...
http://www. partnercontrol.hu/aspx_all/default. aspx? ...
2014.10.27. ZSÓKAVÁR ÉPÜLET ÉS SZERKEZETI LAKATOS KORLÁTOLT
FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGI
A 01-09-366571 cégjegyzékszámú ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Felelősségt Társaság {1095 Budapest, Soroksári út 58.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-366571 Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve:
1995.04.25
Törlés hatálya:
2003.10.29
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
A létesítő és módosító okirat kelte 8/1.1994.12.14
8.
Hatályos: ... - 2003.10.29
Törlés kelte:
2003.10.29
Közzététel
2003.11.27
időponlja:
13. A képviseletre jogosult{ak) adatai 13/. Cégkapcsolat: HATÁRKÖ '93 Gazdasági Tanácsadó és Felszámoló Korlátolt Felelősségű Társa: Felszámoló 1135 Budapest, Csata utca 11. mfszt 7., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-681269 Bejegyzés kelte:
2001.03.14
Közzététel idöpontja:
2001.03.14
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak. Gazdálkodási formától függő adatok
A bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
1l 1
2014-10-2713:41
ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Fele ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ....
2014.10.27. ZSÓKAVÁR ÉPÜLET ÉS SZERKEZETI LAKATOS KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁGCÉGMÁSOLAT
A 01-09-366571 cégjegyzékszámú ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Felelősség1 Társaság (1095 Budapest, Soroksári út 58.) adatai. Nyilvános adatok
1.
Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-366571
2.
Gazdálkodási forma:
Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: Törlés hatálya:
1995.04.25 2003.10.29
Megjegyzés:
Felszámolással megszűnt
Név
2/1. ZS Ó KAVAR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Felelősségű Társaság (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 Törlés kelte: 2003.10.29 Közzététel
2003.11.27
idő pontja:
3. Röviditett elnevezés 3/1. ZSÓÉP Kft. (Törölve) Hatályos: 1995.04.25-2003.10.29
5.
Törlés kelte:
2003.1 0.29
Közzététel idöponlja:
2003.11.27
Székhely
5/1. 1101 Budapest, Kőbányai u. 43/e., Magyarország (Tőrölve) Hatályos: 1994.12.14- ... Bejegyzés kelte: 1998.04.16 Közzététel 1998.05.28 időpontj a:
512. 1095 Budapest, Saroksári út 58., Magyarország (Töröfve) Hatályos: ... - 2003.10.29 Törlés kelte: 2003.10.29 Közzététel 2003.11.27 idöpontja:
1/5
2014-10-27 13:43
ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Fele ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
8. A létesítő és módosftó okirat kelte 8/1. 1994.12.14 Hatályos: ... - 2003.1 0.29 Törlés kelte: 2003.10.29 Közzététel idöpontja:
9.
2003.11.27
Tevékenysége
912. 2810 '98 Fémszerkezetgyártás. (Törölve) Hatályos: ... -2003.10.29 9/3. 2821 '98 Fémtartályok, szállítótartályok gyártása. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 914. 2841 '98 Kazán, száll!tótartály javítása. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 915. 2842 '98 Kazán, fémszarkezetek technológiai szerelése. (Töröfve) Hatályos: ... - 2003.10.29 916. 2851 '98 Fémalakltás, porkohászat. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 917. 2852 '98 Fémmegmunkálás és felület kezelés. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 918. 2862 '98 Kézi- és gépszerszámgyártás. (T6rölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 919. 2879 '98 Egyéb ipari fémtömegcikk gyártása. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/10. 4510 '98 Magasépltöipar. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/11. 4520 '98 Mélyépítöipar. {Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/12. 4531'98 Építési szakipar. (Törő/ve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/13. 4532 '98 Építési és épületgépészeti szerelöipar. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9114. 4540 '98 Épületfenntartás és korszerűsítés. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/15. 5190 '98 Külkereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/16. 5211'98 Élelmiszer jellegO vegyes kiskereskedelem. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 9/17. 7499 '98 Egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás. (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 10.
2/5
A müködés befejezésének időpontja
2014-10-2713:43
ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Fele ...
h t tp ://www. partnere ontrol.h u/aspx_all/ de fa ult. aspx? ... ,
10/1. Határozatlan (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29
11. 11/1.
Jegyzett toke Megnevezés
Összeg
Pénznem
Pénzbeli hozzájárulás
1 OOO OOO
HUF
Nem pénzbeli hozzájárulás
O·~ HUF
'
összesen
1 OOO OOO
..
HUF
l
azaz egymillió HUF (Törölve)
Hatályos: ... - 2003.10.29
Bejegyzés kelte:
1995.04.25
Közzététel
1995.07.27
időpontja:
12.
A képviselet módja
12/1. Önálló (Törő/ve) Hatályos: 1994.12.14-2000.12.23
Törlés kelte:
2002.01.25
Közzététel idöpontja:
2002.02.21
12/2. Felszámoló önállóan. (Törő/ve) Hatályos: 2000.12.23 - 2003.10.29
Bejegyzés kelte:
2002.01.25
Közzététel idöpontja:
2002.02.21
13.
A képviseletra jogosult(ak) adatai
13/.
Cégkapcsolat HATÁRKÖ '93 Gazdasági Tanácsadó és Felszámoló Korlátolt Felelősségű Társ Felszámoló
1135 Budapest, Csata utca 11. mfszt 7., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-681269 Bejegyzés kelte:
2001.03.14
Közzététel idöpontja:
2001.03.14
13/1. Sági Györgyné Vincze Erzsébet Ügyvezető 1157 Budapest, Zsókavár u. 57. 11. 10., Magyarország (T6rö/ve) Hatályos: 1994.12.14- 1997.04.03
Törlés kelte:
1997.05.13
Közzététel időpontja:
1997.07.03
13/2. Marosvölgyi József ügyvezető
3/S
2014-10-2713:43
ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Fele ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
2687 Bercel, Rózsa u. 18., Magyarország (Törölve) Hatályos: 1997.04.03-2000.12.23 Törlés kelte: Közzététel időponija: 13/ 3.
2002.01.25 2002.02.21
Cégkapcsolat: HATÁRKÖ '93 Gazdasági Tanácsadó és Felszámoló Korlátolt Fele!ősségO Társ
Felszámoló 1135 Budapest, Csata utca 11. mfszt 7., Magyarország Cégjegyzékszám: 01-09-681269 (Törölve) Hatályos: 2000.12.23- 2003.10.29
A cégre vonatkozó bejegyzési és egyéb adatok hivatalos forrásokból származnak.
17. A magyar, illetve kOlföldi részvétellel muködő cégben érintett állam( ok) betűjele 17/1. HU (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29
Törlés kelte: Kőzzététel
2003.10.29 2003.11.27
időpontja:
20.
Statisztikal számjele
20/1. 12001101-2863-113-0t (Törölve) Hatályos: ... - 2003.10.29 21.
Adószám
21/1. Adószám: 12001101-2-01 (Törölve) Hatályos: ... - 2002.01.25 Törlés kelte: 2003.10.29 Közzététel 2003.11.27 időpontja:
21/2. Adószám: 12001101-2-43 (Törölve) Hatályos: 2002.01.25 - 2003.10.29 Törlés kelte: 2003.10.29 Közzététel 2003.11.27 időpontja:
32. Pénzforgalmi jelzoszáma 32/1. 63600203-17001436-00000000 A számla megnyitásának dátuma: 2000.06.29 A számla zárásának dátuma: 2001.12.21 A pénzforgalmi jelzoszámot a 12 02 000373 cégjegyzékszámú Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet (2687 Bercel, Baross G. út 31.) kezeli. (Törölve) Hatályos: 2002.01.25 ~ 2002.01.25
.4 l 5
2014-10-27 13:43
ZSÓKAVÁR Épület és Szerkezeti Lakatos Korlátolt Fele ...
http://www.partnercontrol.hu/aspx_all/default.aspx? ...
Gazdálkodási formától függő adatok
1.
A tag(ok) adatal
1/1. Sági Györgyné Vincze Erzsébet [Kft. társasági tag] 1157 Budapest, Zsókavár u. 53. ll. 1O., Magyarország (T6rőlve) Hatályos: 1994.12.15 ~ 1997.04.03 Törlés kelte:
1997.05.13
Közzététel
1997.07.03
időpontja:
1/2. Sági György [Kft. társasági tag] 1157 Budapest, Zsókavár u. 53. ll. 10., Magyarország (T6rolve) Hatályos: 1994.12.15-1997.04.03
Törlés kelte:
1997.05.13
Közzététel
1997.07.03
időpontja:
1/3. Marosvölgyi József [Kft. társasági tag] (T6rőlve)
Hatályos: 1997.04.03- 2003.10.29
1/4. Kk. Marosvölgyi Dénes [Kft. társasági tag] (Tőr6/ve)
Hatályos: 1997.04.03-2003.10.29
A bejegyzési és egyéb adatok hivatatos forrásokból származnak.
5/5
2014-10-27 13:43
Nemlakás bérlemények elszámolási rendszere
Köbányai Vagyonkezelö Zrt.
Dátum: 2015.01.14 l
12:29 l .. lap
t v e s
Kód
Ss z
N é v
a t
á s
2014.év
Irsz .. C ím
Cím induló
0 370
k i m u t
~
ZSOÉP Kft ..
Köbányaí 43/e.íroda,mühely . 227
1101
január
Köbányai u 43/E
Előirás
február
o o o
Vizdíj ÁFA
o o o
o o
o
o o
Egyéb
o
o
ÁFA
o
o o o
Bérl.dfj
o
Összesen
JÍ.FA
o o o
Vizdíj
ÁFA Egyéb
o o o o
ÁFA Bérl.díj Összesen
ÁFA Vízdíj
ÁFA Egyéb
JÍ.FA Bér l. díj
Összesen
136200
136200
o
o
o o o o
o
o
Befizetés Bérlet
Bérlet
április
május
június
július augusztus
szept.
o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o o o
o o
o o o
o o
o
o o
o o o
o
o o
o o
o
o
o
o o
o o o
o o
o o c
október
november
december
összesen
c
Bérlet
ÁFA
Egyenleg
március
o o
o
o
o o o
o
o
o
o
o o
o
o
o o
o
o
o
o o o o
o o o
o o
o o
o o o
o
o
o o
o
o
o
136200
136200
136200
34050
340 50
340 50
340 50
340 50
o o o o o
o
o o o o
o o
o o o
170250
o
o o 170250
170250
o o o
o
170250
170250
o
o
o
o
o
o
o
o o o
o o
136200 34050
o o
o o o o o o
o
o o
o
o o o o o o
o
o o
o
o
o
o o o
o
o
o
o
o
o
o
o
o o
o
136200
136200
136200
136200
136200
136200
34050
34050
340 50
340 50
340 50
34050
o o
340 50
o
o
o o
o o
o
o
o o o o
o
o
o 136200
o
o
o o o
o
o
o
o
o o o
170250
170250
170250
170250
170250
170250
o
170250
()
o
o o o
o o
o o o
o
o
o
{)
o
o o o 170250
../
~