Nemzetközi szemle
Brnói tavasz: TECHAGRO 2014 Idén március 30. és április 4. között 13. alkalommal nyitotta meg kapuit Brnóban a mezőgazdasági gépek és berendezések nemzetközi szakvására, a TECHAGRO. Az im már 20 évre visszatekintő kiállítással egy időben az ANIMAL VETEX állatgyógyászati, a SILVA REGINA erdészeti és vadászati, valamint a BIOMASS mező- és erdőgazdasá gi megújuló energiaforrások szakvásárát is megtekinthették a Brnóba látogató érdek lődők. Az EU 2004-es bővüléséig szakmai berkekben kelet-nyugat találkozási pontjaként aposztrofálták Brnót és ebből fakadóan kitüntetett szerepet töltött be a vásárváros a mezőgazdaság gépesítésének bemutatásában Közép-Kelet-Európában, így elsődleges célállomása volt azoknak, akiknek pl. Hannover „messze volt”. Az EU 2004-es bővülé se viszont eltüntette azokat a határokat, amelyek addig Európa középső és keleti feléből a nyugati régióba érkezőknek nehézséget okozhattak mind kiállítói, mind látogatói oldalon. A hannoveri AGRITECHNICA „mindent visz” – mondhatjuk, de a brnói TECHAGRO az elmúlt 10 évben is meg tudta tartani európai pozícióját, sőt, ez az időszak is a töretlen fejlődés jegyében zajlott. Ennek tudható be, hogy 2014 a rekordok éve lett, jelzi mindezt a négy együttes kiállítás tekintetében a 83.000 m2 kiállítási terület, 39 ország 780 kiállítója és az 50 országból érkezett közel 120.000 látogató, akik ~70 %-a kifejezetten a TECHAGRO miatt váltotta meg belépőjegyét. A kiállítók 13 pavilont és 15 szabad területi részt töltöttek meg gépekkel, berendezésekkel, eszközökkel és szolgáltatásokkal. A kiállításon több olyan újdonsággal is lehetett találkozni, amelyek hiányoztak a budapesti AgroMash-Expo és az AgrárgépShow kiállításokról. Ez annak tudható be, hogy az utóbbi években a cseh mezőgéppiac jelentősen megerősödött, míg Magyarországon inkább a stagnálás volt a jellemző. A kiállított gépek között többségében voltak a nagyobb méretűek, amelyek szintén a cseh mezőgazdaság birtokstruktúrájához igazodnak. Egy részük a gigantikus méreteiknél fogva csak a pavilonokon kívül kapott helyet. Az összes kiállítási terület több mint kétharmadát a mezőgazdasági gépek és berendezések foglalták el. Több magyar cég is bemutatta termékeit a kiállításon. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szervezésében egy 300 m2-es közös standon öt magyar mezőgépgyártó (Linamar, Optigép, Farmgép, Komáromi Gép és az Agri Motor) adott ízelítőt gyártmányaikból. Legnagyobb területű kiállítással a Michelin Hungary gumiabroncsgyártó mutatkozott be, de kiállított még a Nit A magyar mezőgépgyártók közösségi standja
12
rogénművek Zrt. is. A SILVA REGINA kiállításon mintegy tizenkét magyar cég mutatkozott be, többségük a hazai erdő- és vadgazdálkodás területéről. A faipari és fafeldolgozó gépek szabadtéri kiállításain működés közben is látható volt a gépek és berendezések egy része. Az erdészeti gépújdonságokról külön cikk keretében számolunk be. Az idei Grand Prix TECHAGRO, ANI MAL VETEX, SILVA REGINA és BIOMASS nagydíjakra 87 termékkel pályáztak, ezek közül választotta ki a tizenhét fős nemzetközi szakmai zsűri a tizenhárom legjobbat, amiből kilenc díjon osztoztak a TECHAGRO kiállítói. A Silva Regina nagydíjasai – Marimex HarMonit-Telematic műholdas követő és ellenőrző rendszer a fakitermeléshez – POSCH Spaltfix K600 Vario tűzifafeldol gozó és csomagoló Az Animal VETEX nagydíjasa NutriVet Farm-bolus a tehenek bendőjének pH-ját és hőmérsékletét folyamatosan mérő és regisztráló berendezés
A BIOMASS kiállítás nagydíjasa: Horgassner ECO HK 30 faelgázosító kazán A TECHGARO kiállítás nagydíjasai CLAAS EQ 200 CMATIC automata sebes ségváltó Gyártó: CLAAS KGaA mbH Kiállító: AGRALL zemědělská technika a.s. A 180 LE feletti traktorokat vásárlók igényeinek kielégítésére a Claas saját hidromechanikus erőátviteli rendszert fejlesztett ki EQ 200 CMATIC néven. A két hidrosztatikus egységgel, a sebességfokozatok váltását megoldó többlamellás tengelykapcsolóval és a bolygókerekes áthajtással rendelkező hajtómű a teljes sebességtartományban hatékonyan működik. A hidromechanikus erőátviteli rendszerek legújabb fejlesztési eredményei kompakt méretet és egyszerű kialakítást eredményeztek. Kubota M110GX univerzális traktor Gyártó: KUBOTA Kiállító: BONAS s.r.o. Az új M110GX Kubota traktor négyhenge res, turbófeltöltős, töltőlevegő-visszahűtéses V3800-as motorjának teljesítménye 116 LE, nyomatéka 370 Nm. E-CDIS technológiával és elektronikusan vezérelt, nagynyomású haj tóanyag-befecskendezési rendszer optimális nyomaték- és teljesítménygörbét biztosít, ami gazdaságos fogyasztással párosul és szinte rezgésmentesen működést biztosít a motornak. A füstgázokat visszavezető EGR rend szerrel és a DPF részecskeszűrővel a motor eleget tesz a szigorú Euro Stage IIIB előírásoknak. Az új Intelli-Shift váltó három power shift csoportban nyolc-nyolc, azaz 24 előreés 24 hátrameneti sebesség kapcsolását teszi lehetővé terhelés alatt. A szabadalmazott Bi-Speed kétsebességes mellsőkerék-hajtási és kormányzási rendszernek köszönhetően a traktor fékezés nélküli fordulókörének belső átmérője mindössze 4,0 m, ami kisebb, mint
Kubota M110GX univerzális traktor
Mezőgazdasági Technika, 2014. május
Nemzetközi szemle
Farmet Falcon 6 vetőaggregát
a többi kompakt traktor estében, egyben ki váló manőverezhetőséget is biztosít. Az új szerű, minden kényelmi berendezéssel ellá tott vezetőfülkéből tökéletes a kilátás. A növelt emelőképességű 3-pontos emelőszerkezet nehéz munkagépeket is hordozhat, kapacitása 5000 kg. A taktor has alatti szabad magassága 495 mm. Hidraulikaszivattyúja 76,3 l/min szállítási teljesítményű. Farmet Falcon 6 gabonavető aggregát Gyártó/kiállító: Farmet a.s. A Farmer Falcon vetőgép moduláris felé pítése bővíti a felhasználási lehetőségeket és a gép használati értékét. Első szekciójában többféle – cserélhető – talajművelő-magágy készítő egység (kompakt tárcsa, kultivátor, forgóborona, simító stb.) kerülhet alkalmazás ra. A gumihengerekkel tömörített vetőágyba tárcsás csoroszlyákkal pneumatikusan juttatja ki a vetőmagot, a talaj lezárását hengerek és fésűs borona végzi. Különböző (12,5- 37,5 cm) sortávolsággal dolgozik. A vetőszerkezetének adagolója 1-350 kg/ha közötti vetőmagdózisra állítható be. A vetőcsoroszlyák egyenként 120 kg-mal terhelhetők. Magtartálya 5500 li teres, munkaszélessége 6 m. Starterműtrágyák kijuttatására is alkalmas kukorica szemenkénti vetőegységgel is kombinálható. A gépnek készül 4 m-es munkaszélességű változata is (Falcon 4). A komoly export-potenciállal rendelkező gépet a Prága-Ruzyne-i VURV intézet minősítette. HARDI DynamicFluid4 automatikus per metléadagoló rendszer Gyártó: HARDI International A/S Kiállító: UNIMARCO a.s.
DynamicFluid4 automatikus permetléadagoló rendszer Hardi Commander 4500 permetezőgépen prezentálva
kerül sor, amikor a permetezőgép már legalább 2 percen át nem dolgozott. AutoCalibrate – automatikus kalibrálási rendszer KRONE BiG X szecskázókhoz Gyártó: Maschinenfabrik Bernard Krone GmbH Kiállító: Krone gépek közös importőrei Az AutoCalibrate rendszer a KRONE BiG X járva szecskázó (önjáró silózó) saját hozammérő CropControl berendezésének fo lyamatos hitelesítésére szolgál. A járva szecskázót kiszolgáló szállító géplánc egyik járművébe beépített mérleggel mért adatokat folyamatosan összeveti egy adatgyűjtő a betakarítógépen levő hozammérő adattárolójának adataival. Az adatátvitel rádióhullámok útján történik. A kalibrálásra a mérleggel el látott jármű minden egyes megrakodásakor sor kerül, és ennek hasznát a többi szállítójármű is élvezi. Most első ízben fordul elő, hogy nincs szükség a megrakott járművek hídmérleggel történő utólagos mérlegelésére, mivel a silózó által szolgáltatott tömegadatok pontosak és hitelesek. Ennek köszönhetően a munkaráfordítás, a szállítóeszközök száma és a hajtóanyag-felhasználás, azaz a betakarítási költségek csökkenthetők. Sortex Z + optikai magosztályozó Gyártó: Buhler Sortex Ltd. Kiállító: Buhler AG A Bühler optikai válogató rendszereket kínál olyan magfeldolgozókhoz, amelyek
nagyon magas követelményeket támasztanak a magvakkal szemben. A maximális magkihozatal szem előtt tartásával, a tisztaságra és a szántóföldi csíraképesség megőrzésére ügyelve a Sortex-sorozat sokféle mezőgazdasági mag – szántóföldi növények, zöldségfélék, gyógynövények és más magvak – válogatására, osztályozására alkalmas. A technológiai kombináció a MultiVision ellenőrzőrendszer legutóbbi változatát ötvözi az InGaAs és PROfile technológiákkal, a LED és Broad Spectrum megvilágítással, biztosítva a méret, alak és szín szerinti szétválasztást. Lely Vector takarmánykiosztó robot Gyártó: Lely International N.V. Kiállító: AGRO-partner s.r.o. Komplett szarvasmarhatakarmány-előállító és -kiosztó intelligens rendszer a gazda közbeavatkozása nélkül rendszeres időközönként ellenőrzi a vályúban levő takarmány mennyiségét. Új és meglevő létesítményekbe is beépíthető, csekély energiafelhasználással nagymértékű élőmunka-megtakarítást eredményez. A teljes, 24 órás üzemidő alatt például 10 alkalommal az előírt mennyiségű friss takarmánnyal látja el az állatokat. Külön-külön mérhető be, majd optimálisan összekeveri a szálastakarmányt, a koncentrátumokat és a takarmánykiegészítőket. A Lely T4C programhoz csatlakozva grafikus és szöveges formában igazodik a tejhozam és a laktációs időszak követésére szolgáló rendszerhez.
A Krone AutoCalibrate rendszerének működése
A kerámiaszeleppel működő átfolyás szabályzó a 0-500 l/min tartományban rendkívül gyors reagálású. Szabályozza a szivat�tyú fordulatszámát, a szelep állását, a nyomást és az átfolyást. Önműködően megtalálja a legjobb beállítást és azt is figyeli, hogy valamennyi érzékelő szabályosan működik-e, illetve hogy egy-egy szűrő eltömődött-e vagy sem. A rendszer felismeri az éppen működő fúvókát is. Az önkalibrálásra mindig akkor Mezőgazdasági Technika, 2014. május
13
Nemzetközi szemle
Lely Vector takarmánykiosztó robot
TRIOMATIC T40 stabil automata takar mánykeverő, -kiosztó rendszer Gyártó: TRIOLIET MULLOS B.V Kiállító: HZT Technik - servis, a.s. A Triomatic T40 a Trioliet által ajánlott legismertebb és legfejlettebb automata etetőrendszer. A rendszerben tárolórekeszek szolgálnak a szilázsblokkok vagy bálák tárolására. A takarmánytárolók száma a különböző takarmányféleségek számától függ. A jól műkö dő aprító- és keverőberendezéssel pontos és adott összetételű takarmányadagok készíthetők. A takarmány több napra előre bekészíthető, optimális rugalmasságot biztosítva a gazdának munkájában és magánéletében is. APRIM magas illóolaj-tartalmú fűszerkö mény vetőmag Gyártó: Agritec Plant Research s.r.o. Kiállító: AGRITEC, výzkum, šlechtění a služby, s.r.o. Fűszerkömény (Carum carvi L.) rövidebb tenyészidővel rendelkezik, amit „téli köménymagnak” is neveznek. A többi ismert fajta tenyészideje kb. 3-4 hónappal hosszabb. Az APRIM a fajtaminősítés során 2,13 t/ha terméseredményt hozott, ami a kétéves tenyészidejű kömény hozamát 80 %-kal haladta meg. Illóolaj-tartalma több mint 2,5 %, magas d-carvone részaránnyal. A rövidebb te
Triomatic T40 automata takarmánykeverő, -kiosztó rendszer
nyészi dejű APRIM fűszerköményt nem veszélyezteti az Aceria carvi fertőzés és mérséklődnek a növényvédelem költségei is. Cseh mezőgépgyártók a TECHAGRO-n A neves világcégek ismert gyártmányai mellett minden eddiginél nagyobb számban találkozhattunk a cseh mezőgépgyártók termékeivel. Ezeknek a cégeknek nagy része impozáns, önálló standon mutatta be gépkínálatát, ez utóbbi nem csak külsőleg, hanem műszaki tartalmában is „minőségi érzetű” gyártmányokat jelent. Egyértelműen kijelenthető, hogy a cseh mezőgépgyártók termékei egyre meghatározóbb szerepet töltenek be hazájukban és a szomszédos szlovák gazdálkodók körében, de a határokon túlnyúló európai és világpiaci megjelenésük is fokozatosan erősödik, több nemzetközi hírnevet szerzett gyártó és márka képviselte magát a kiállításon. Nagy kiállítással vonult fel a Bednar FMT s.r.o., amely levált a STROM-tól, de megtartotta tulajdonrészét a kereskedelmi cégben. A Bednar talajművelő és vetőgépeket gyárt elsősorban, a STROM pedig különböző márkákhoz tartozó gépek értékesítését végzi, köztük a világvezető John Deere gépeit is. A Bed nar kiállításán újdonságnak számított Swifter disc XO 8000 nagy munkaszélességű, 8 mé
Strom Omega OO 6000 magágykészítővel kombinált vetőaggregát
14
teres kompakt tárcsás mulcsművelő, az OME GA OO 6000 egymenetes magágykészítővel kombinált vetőaggregát, 6 méteres munkaszélességével, valamint a sávműveléses technológiákban is (Strip Till) jól alkalmazható Ferti-Box FB 4400 sávos műtrágya talajba juttató. Ezek mellett a Fenix FO szántóföldi mulcskultivátor-család, az Atlas tárcsás művelők és a TerraLand talajlazítók több változata is látható volt a standjukon. A másik nagy talajművelő- és vetőgépgyártó, a Farmet a.s. is nagyméretű standon állította ki gépeit, köztük több újdonságot is. A középpontban egyértelműen a korábban bemutatott, vásári nagydíjas Falcon 6 vetőagg regát szerepelt. A Farmet igen széles gyártmányportfoliójában megtalálhatók a korszerű, Vidium típusú váltva forgató ekék 3 és 12 közötti ekefejes kivitelben, a Diger talajlazítók, a Versa magágykészítők, a Fantom, Tur bulent és Kompaktomat szántóföldi kultivátorok, valamint a Softer rövidtárcsák különböző munkaszélességben. A választékot a Mon sun típusú pneumatikus vetőgépek és a Kultis folyékony műtrágyát kijuttató növénytápláló sorközművelő kultivátorok növelik. A Far met nagyságát többek között az is mutatja, hogy 18-féle különböző termékcsaládot gyárt és forgalmaz és több mint 20 ország piacán van jelen.
John Deere S 680i axiáldobos kombájn
Mezőgazdasági Technika, 2014. május
Nemzetközi szemle Különböző munkaszélességű talajlazítókkal, kompakt tárcsákkal, szántóföldi kultivátorokkal és magágykészítőkkel vonult fel a kiállításon az SMS s.r.o. gépgyár is, de igazi újdonságot nem lehetett látni a standjukon. Szlovákiában, Hlohovecben állítja elő korszerű talajművelő és vegőgépeit a Pne usej, amely Csehországban is jelentős piacokkal rendelkezik. A gyár 30 éve gyártja – kezdetben Accord licenc alapján – pneumatikus vetőgépeit, majd később talajművelő gépeit is, amelyek választéka az ekéktől a talajművelő aggregátokig terjed. Kiállításukon az Orion ekék, a Neptun Pegas kompakt tárcsás boronák egyes tagjai voltak láthatók, újdonság az Optimus 600F, 4600 literes tartállyal rendelkező, 6 m munkaszélességű vetőaggregát volt. A multinacionális cégek újdonságai a TECHAGROn A neves külföldi gyártók termékeit a cseh forgalmazók standjain lehetett látni, több esetben látványos, nagy méretű standokon. A JD gépek két kiállítónál (Strom, Lukrom) is láthatók voltak. A JD 5000-es, 6000-es, 7000-es és 8000-es traktorcsaládokat a legújabb R és RT jelű típusváltozatok egy-egy példánya képviselte, egyes típusok AutoPower fokozat nélküli sebességváltóval rendelkeztek. A gumihevederes családból a JD 9510 RT traktor volt látható. A John Deere aratócséplő gépeket a 371 LE-s T 660 Hillmaster és az 541 LE-s motorral szerelt S 680i axiáldobos kombájn képviselte. A 490 LE-s JD 7380-as magajáró szecskázó KernelStar szemroppantóval volt látható. A New Holland márkát forgalmazó Agrotec kiállítása is ízelítőt adott a márka széles portfoliójából. Az Agrotec által eddig eladott 4000 db New Holland traktort egy aranyszínűre fényezett (aranydizájn) T 7.270es traktor képviselte. Látható volt a standjukon a CX 8080 SL 401 LE-s motorral szerelt, hat szalmarázós, csúcskategóriájú gabonakombájn 9,15 méteres vágóasztallal, amelynek a magtartályába 11,5 m3 gabona fér el. Emellett bemutatkozott az új TC 5000 kom-
A brnói Zetor traktorgyár szinte a teljes kínálatát felvonultatta. A kiállításon tartott sajtótájékoztatón mutatták be a legújabb traktorcsaládjukat, a Zetor Forterra HD-t, amelynek tagjai 130, 140 és 150-es típusjelet viselnek és 127, 136, ill. 147 LE-s motorokkal készülnek majd. A kiállított és ünnepélyes keretek között bemutatott 150-es modell mellett még ebben az évben a piacra kerülnek a 130 és 140 típusok is. A traktorok erőforrása saját (Zetor) gyártmányú, elektronikusan vezérelt, 16 szelepes, 4 hengeres, alacsony fogyasztású dízelmotor. Sebességváltójukat és rugózott mellső hídjukat az olasz Carraro szállítja. Kétféle – powershift és powershuttle – 30/30 fokozatú reverzibilis sebességváltóval készülnek, a legnagyobb sebességük 40 km/h. Hidraulikus rendszerük Bosch gyártmányú, 85 vagy opciósan 120 l/min teljesítményű szivattyúval is rendelhetők. A hátsó függesztőszerkezetük 8500 kg-mal terhelhető. Rugózott, komfortos vezetőfülkéjük zajszintje alacsony, mindösszesen 76 dB(A). A másik sikeres típus a már egy éve gyártásban lévő,
bájncsalád is. Az NH szecskázókat az FR 500 energiafaültetvény-betakarító gép képviselte, amellyel 12 cm átmérőig takarítható be az ültetvényfa. A Claas szintén két standon szerepelt a kiállításon, ezeken látható volt az „Év Traktora 2014” cím nyertese, az Axion 850-es traktor, a vásári nagydíjat kiérdemelt új fejlesztésű CMATIC automata sebességváltó és a Lexion gabonakombájnok motorjainál alkalmazott, rendkívül hatékony Dynamic Cooling
New Holland T 7.270 arany színűre fényezett traktor
Mezőgazdasági Technika, 2014. május
75 LE-s motorteljesítményű Zetor Major, amelyből az elmúlt év során 1300 db készült. A traktorbemutató keretében a brnoi Zetorgyár kereskedelmi igazgatója, Jaroslav Gottwald elmondta, hogy a gyár addigi 67 éves története során összesen 1.221.000 db traktort gyártottak, öt kontinens 60 országában üzemelnek Zetor traktorok. 2013-ban 4667 db traktort állítottak elő, melyeknek 90 %-át exportálták. Legnagyobb piacuknak évtizedek óta Lengyelország számít, de elégedettek a magyarországi eladásaikkal is. Csehországban a teljesítményosztályukban (60-120 LE) piacvezetők. 2016-ig a jelenlegi 3 típuscsalád helyett hat modellsorral kívánnak megjelenni a piacon és a traktorok teljesítménykategóriáját 60-200 LE közöttire kívánják bővíteni.
hűtőrendszer kiszerelt állapotban, valamint a Claas kombájnok zászlóshajójának tekinthető Lexion 780 Hybrid óriáskombájn is. A Xerion szisztemtraktor-családot a legújabb fejlesztésű Trac 4000-es típus képviselte. A Case IH/Steyr közös standon is több újdonság volt látható. Bemutatkozott a Case IH 620 Quadtrac EP Hi-eSCR katalizátoros, 692 LE-s gumihevederes csúcsmodell, továbbá a 419 LE-s Case IH 370 Magnum CVX automata sebességváltóval, valamint a Puma és
A CLAAS kombájnflotta zászlóshajója: LEXION 780
15
Nemzetközi szemle
Challenger MT 875 E gumihevederes traktor
a Maxxum családok CVX változatai. A Steyr márkát a 203 LE-s 6160 CVT Ecotech és a 269 LE-s 6230 CVT Ecotech új fejlesztésű típusok képviselték. A Massey Ferguson képviseletet ellátó Austro Diesel elhozta Brnóba az új fejlesztésű, 400 LE-s MF 8737 nagytraktorát, valamint a szintén újdonságnak számító MF 7370 PL típusú, MCS Multi Crop Separatorral ren delkező, 360 LE-s, hat szalmarázós gabonakombájnját, mindezek mellett további ízelítőt adott a márka széles gépkínálatából. Az AG CO-hoz tartozó másik két traktormárka közül a Challenger is a csúcsmodellt, az új fejlesztésű MT 875 E típusú, 640 LE-s, gumihevederes traktorát helyezte kiállításának középpontjába, a Valtránál pedig a fokozat nélküli sebességváltóval rendelkező, 370 LE-s S 354 típus volt az újdonság. A Lamborghini traktorok legújabb szériáinak (Nitro, Spark, Mach) képviselői is felvonultak. A Kubota traktorokat és parkápoló gépeket magába foglaló kiállításán a Grand Prix-díjas Kubota M110 GX univerzális traktor állt a középpontban. A Kuhn gépek kiállításán is több új fejlesztés volt látható. Kiállították a hannoveri díjazott LSB 1290 iD TwinPact osztott dugat�tyús szögletes, valamint a 2 az 1-ben bálázó és csomagoló i-Bio hengeres nagybálázókat. Újdonságnak számított a Performer 5000 mű
Horsch Terrano 4MT vetőaggregát
velőelem-kombinációkat tartalmazó mulcskultivátor, valamint a TT 3500 vetőkocsira épülő, Maxima 2 RX vetőelemekből álló 18 soros kukoricavető gép is. A Lemken is ízelítőt adott ekéiből (Diamant 11) és robusztus mulcskeze lő kompakt tárcsáiból (Gigant 10), valamint szántóföldi kultivátoraiból, vontatott permete zőiből, ill. Solitair vetőaggregátjaiból. A Kro ne is bemutatta teljes portfólióját, köztük az Esy Cut B 1000 CR Butterfly 10 méter munkaszélességű kaszacsoportját, a BIG X 600 szecskázót a nagydíjas Auto Calibrat automata szecskahossz-kalibrálóval és a silókukorica szárazanyagtartalmát (érettségét) mérő AutoScan szenzorral felszerelve, valamint a Pre Chop előzúzóval felszerelt Big Pack 1290 XC szögletes nagybálázót. A Great Plains (Simba) gépei között két újdonsággal, a Tur bo-Chisel TNC szántóföldi mulcskultivátorral és a Yield-Pro 625 Twin-Row ikersoros mulcs ba vető géppel lehetett találkozni, amely Strip Till technológiában is alkalmazható. Nagy tel jesítményű vetőaggregátokat állított ki Horsch (Terrano 4 MT), a Sulky/Sky (Sky W 6000), a Kverneland (n-drill 6000) és a Gaspardo (Corona 600). Ezeken kívül a Kverneland ve tőgépújdonságai között volt látható az Accord TF Maxi vetőkocsis, Optima HD e-drive elekt romos meghajtású vetőelemből felépülő, 16 soros, 11,2 m munkaszélességű szemenkénti
Kuhn LSB 1290 iD TwinPact szögletes nagybálázó
16
vetőgép is. Két igazi újdonság volt látható a permetezőgépek között is. Az egyik a Techno ma kiállításán mutatkozott be, a 4200 literes tartállyal felszerelt, műholdvezérlésű, helyspe cifikus permetezésre alkalmas Laser FC 4238/ L3X nagy teljesítményű, magajáró, hidas per metező süllyeszthető és emelhető vezetőfül kével rendelkezik, motorjának teljesítménye 217 LE. A másik újdonság a szintén francia, Gregoire gyártmányú, G 8.260 típusú, hidas kialakítású, négy turbóventilátoros egységgel felszerelt, egyszerre négy szőlősort permetez ni képes magajáró szőlőpermetező volt, amelyet 167 LE-s Deutz motor hajt meg. Permet létartályainak térfogata 2x1600 liter. Ugyan csak újdonságnak számított a vásári nagydíjat is kapott, Hardi Commander 4500 típusú permetezőn bemutatkozó Dynamic Fluid4 au tomatikus permetléadagoló rendszer. A korsze rű szarvasmarha-takarmányozási megoldáso kat két Trioliet újdonság képviselte. Az egyik a Smartrac 1200 VL, 12 m3-es tartállyal és vertikális keverővel felszerelt, 76 LE-s motorral rendelkező, fordulékony, magajáró ta karmánykeverő, -kiosztó kocsi, amely a kö zepes méretű szarvasmarhatelepeken használ ható jól ki. A másik bemutatott újdonság a vásári nagydíjas Triomatic T40 automatizált, stabil takarmánykiosztó rendszer volt. Dr. Hajdú József - Pálinkás Gábor
Gaspardo Corona 600 vetőaggregát
Mezőgazdasági Technika, 2014. május