Bűnmegelőzési koncepció Kiskunfélegyháza Város Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Koncepciója Bács-Kiskun megye településhálózata az Alföld jellemzőit tükrözi, így a sík vidéken elszórtan, egymástól nagy távolságra találhatók a lakott települések. Jellemző továbbá a kiterjedt tanyavilág, valamint a településeken kívül eső nagy kiterjedésű üdülő övezet, ahol szezonban a megnövekedett lakossági létszám, szezonon kívül pedig az üdülőkben őrizetlenül hagyott, sokszor komoly értékek védelme jelent fokozott bűnmegelőzési feladatot. Kiskunfélegyházának évszázadokra tekint vissza a városhoz kapcsolódó tanyás település szerkezete. A mobilizációs lehetőségek és a gépesítések általában megkönnyítik a termelést, a létfeltételeket. A községekben és a városban valamint az ezekhez kapcsolódó tanyák egy részében jelentős értékkel bíró munkaeszközök tárolása, tartása, és a háziállatok sokszínűsége figyelhető meg. Növekedik azon külföldi személyek száma, akik tanyákat vásárolnak, és nyugati színvonalon rendezik be, szerelik fel azokat. Mezőgazdasággal foglalkozó terület lévén, szezonális jelleggel, főként betakarítási időszakban jelentős számban lehet illegális, külföldi munkavállalót is fellelni a térségben. A város és külterületének régi építésű részein, valamint a tanyákon nagy lélekszámban élnek idős, többségében egyedül maradt emberek is, akik magas életkorúak, gyenge fizikai és egészségi állapotúak, viszont minden áron ragaszkodnak lakóhelyükhöz, gyermekeik kérésére sem hajlandóak azt elhagyni. A tanyavilágban egymástól távol laknak, így veszélyhelyzet esetén segítséget sem tudnak kérni, ami szinte teljesen védtelenné teszi őket. Kiskunfélegyházán, és a hozzájuk kapcsolódó tanyákon élő emberek nagy számának a védekezési lehetőségei nagyon korlátozottak és szűkösek. A legtöbb esetben az épületek nyílászáróit sem szerelik fel megfelelő biztonságot nyújtó zárakkal, az ajtókon és az ablakokon általában nincs rács. Sok helyen a védelmet általában a házőrző kutyák tartásától remélik, ami nem mindig alkalmas a bűnözők elriasztására. Riasztórendszerek kiépítésére eddig nem került sor, és sok helyen még távbeszélő készülék sincs. A modern kommunikációs eszközök révén a bűnesetek a polgárok mindennapjaiban kapnak helyet. Még azokon a területeken is, ahol a bűnelkövetési arányok viszonylag kedvezőek, alacsonyak, az állampolgárok biztonság-érzete nem kielégítő, és ennek következtében magas a bűnözéstől való félelem, az intolerancia és a hatóság munkájával kapcsolatos bizalmatlanság. Természetesen ezért nem csak a média és a hatóságok a felelősek. Megállapítható volt, hogy hatékony és tartós közösségi biztonság nem érhető el akkor sem, ha csupán az intézményekre hagyatkozunk, sem akkor, ha a szakintézmények vagy a szakemberek elszigetelten tevékenykednek. A közösség biztonsága az állampolgárok, a szolgáltató szektor, az állami beavatkozások
intézményrendszere, a magánvállalkozások és az önkormányzatok aktív és kölcsönös bizalmára és kapcsolatára épül. A helyi önkormányzatok felelőssége, hogy a megelőző jellegű kezdeményezések megvalósítása során a helyi szükségletekre, a helyi feltételeknek megfelelően válaszoljanak. Kiskunfélegyháza Város mindazon önkormányzati, egészségügyi, szociális ellátó, igazságszolgáltatási, rendészeti szerveket, civil szervezeteket és az állampolgárokat kívánja bevonni a közös munkába, akik felelősséget éreznek a közösségi bűnmegelőzésért, és hatékonyan tudnak együttműködni megfelelő koordináció mellett. I./ Kiskunfélegyháza sajátosságai:
város
szociometriai
leírása,
a
település-szerkezet
a./ Kiskunfélegyháza Bács-Kiskun Megye középső, keleti részén található. Jellemző rá a kiterjedt tanyás településszerkezet, és meghatározó a mezőgazdasági művelés alatt álló agrármelioráció és üdülőkörzetek. A településen jellemző a családi házban élők száma, viszont fontos részt képvisel a lakótelepi övezet is. A lakosság egyik jelentős része a városban, a másik jelentős része a külterületi ingatlanokban él, amely nem hagyható figyelmen kívül. Jelentős a településen kívüli ingatlanok száma, amelynek egy része csak időszakosan lakott, mivel azokat a tulajdonosok hétvégi nyaralónak használják. A bűnmegelőzés szempontjából szintén kiemelt figyelmet érdemel a város külterületén található üdülőingatlanok száma. Ezek nem csak az idegenforgalmi időszakban, hanem a védtelenségük miatt azon kívül is kiemelten fontos figyelmet jelent a közbiztonsági és bűnmegelőzési feladatok tekintetében. b./ A lakosság kormegoszlása szerinti lélekszáma heterogén. Az idősek és fiatalok aránya majdnem megegyező, de megállapítható, hogy a külterületen élők döntő többsége nyugdíjas. c./ A lakosság kormegoszlása, foglalkoztatása illetve a népsűrűsége meghatározza az egyes településszerkezetek egyes időszakokra vonatkozó lakossági arányát. Külterületeken gyakorlatilag a nap minden szakában lakottak az ingatlanok, míg a városban ez a kép már heterogén. A lakótelepeken a nappali időszakokban kevés az otthon tartózkodók száma, az újonnan épült családi házas részeken szintén ugyanez a tendencia figyelhető meg. II./ A lakosság szubjektív biztonság-érzetének helyzete: a./ Kiskunfélegyháza város közigazgatási területén élők szubjektív biztonságérzetének adatairól ? a koncepció elkészítésének idején ? felmérések nem állnak rendelkezésre. A majd későbbiekben megalakuló Bűnmegelőzési Bizottság egyik feladata lesz a lakosság szubjektív biztonságérzetének folyamatos feltérképezése és 2
mérése. III./ Kiskunfélegyháza területének bűnügyi fertőzöttségének adatait az elmúlt 5 esztendő rendőrségi, (és az egyes szabálysértések tekintetében önkormányzati) statisztikáinak tükrében vizsgálni kell. Kiskunfélegyháza Önkormányzatának/ Bűnmegelőzési Bizottságának feladatai közé fog tartozni a terület bűnügyi fertőzöttségének vizsgálata, értékelése. Kiskunfélegyháza Város Bűnmegelőzési és Közbiztonsági koncepciójának keretei között megvalósítandó főbb feladatok - térségi, országos és nemzetközi partnerség kiépítése a közbiztonság és a bűnmegelőzés területén - 1./ Kiskunfélegyháza nemzetközi testvértelepüléseinek bevonásával az együttműködési megállapodások módosítása, az együttműködés kiterjesztése a bűnmegelőzés területére is. A nemzetközi testvértelepülések részvételével bűnmegelőzési konferenciák megszervezése. - 2./ Bűnmegelőzési bizottság létrehozása a bűnmegelőzési koncepcióban megjelölt feladatok végrehajtásának elősegítésére. - 3./ A lakosság körében a szubjektív biztonságérzetre vonatkozó felmérés előkészítése és végrehajtása, és ezt követően ennek eredményére alapuló bűnmegelőzési stratégia kidolgozása. - 4./ Kiskunfélegyháza közigazgatási területének bűnügyi fertőzöttségi adatainak vizsgálata, értékelése, további feladatok megfogalmazása. - 5./ A bűnmegelőzési tevékenység központjaként működő Bűnmegelőzési Centrum létrehozása, melyben Áldozatvédelmi Iroda és a Bűnmegelőzési Tanácsadó Iroda működtetése válna lehetővé. - 6./ A Bűnmegelőzési Centrum vezetésére, az együttműködés kiépítésére, koordinálására, folyamatos fenntartására és az információk áramlásának megteremtésére bűnmegelőzési referens kiválasztása és megbízása. - 7./ A Bűnmegelőzési Centrum infrastruktúrájának biztosítása, a már meglévő Áldozatvédelmi Iroda technikai eszközeivel, azok továbbfejlesztésével. A Bűnmegelőzési Tanácsadó Iroda működéséhez további berendezési tárgyak, ingatlan biztosítása kiskunfélegyházi önkormányzat által. Tájékoztató anyagok, demonstrációs eszközök biztosítása, a működésének népszerűsítése pályázatok útján nyert anyagi forrásokból, illetve a rendőrség által központilag biztosított eszközökből a csatlakozó szervezetek anyagi támogatásaiból. - az ipar, a kereskedelem és a magánszektor szerepvállalásának erősítése a bűnmegelőzésben
3
- 8./ A város főbb intézményeinek, civil szervezeteinek, egyházainak, vállalkozások képviselői által alkotott Bűnmegelőzési kerek-asztalő létrehozása. A Bűnmegelőzési kerek-asztal szükség szerint, de legalább félévente tartja összejöveteleit, melyek keretében értékeli tevékenységét, annak eredményeként meghatározza rövid-, közép-, és hosszú távú feladatait. Az együttműködők által adományozott anyagi, tárgyi eszközökből szükség szerint biztosítani kell a működés anyagi, technikai feltételeit. - a bűnmegelőzésben való helyi összefogás és felelősség népszerűsítése, a személyes szerepvállalás motiválása - 9./ Figyelem felhívó propagandaanyagok elkészíttetése, terjesztése, melyekkel a bűncselekményeket lehetővé tevő okokat csökkenteni lehet, továbbá ismeretterjesztő, figyelem felhívó iskolai előadások illetve konferenciák szervezése a bűnmegelőzés témakörében. - 10./ Az írott és az elektronikus média bevonása a bűnmegelőzési tevékenység népszerűsítésében, médiakampány folytatása. - lakókörnyezetek biztonságának erősítése - 11./ A külterületen élő állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának növelése érdekében a Belügyminisztérium által kezdeményezett Kísérleti Tanyavédelmi Program tapasztalatainak alkalmazásával Külterületi Védelmi Program beindítása. - 12./ A polgárőr csoportok tevékenységének kiterjesztéséhez a javaslatok elkészítése a Tanyavédelmi Programon belül. - 13./ Kiskunfélegyházán működő különböző hatóságok, szervezetek, szerveződések, így különösen a rendőrség, polgárőrség, vadőrök, mezőőrök, halőrök, természetőrök, egyházi személyek, háziorvosok, állatorvosok, postai kézbesítők, pedagógusok, családsegítők, szociális munkások, védőnők, az Áldozatvédelmi Iroda és a Gyermekjóléti Szolgálatok együttműködésének kialakítása. - 14./ A meglévő polgárőr egyesületek, csoportok működéséhez szükséges anyagi javak, eszközök megszerzéséhez pályázatok elkészítése. Az ilyen céllal támogatók felkutatása, illetve az ilyen adományok érintettek irányába történő eljuttatása. - 15./ Kiskunfélegyháza város és külterületének idegenforgalmi sajátosságaiból adódóan idegenforgalmi központú bűnmegelőzési tevékenység kiterjesztése, különös tekintettel a külföldi állampolgárok ingatlanjaira, az itt nyaraló külföldi állampolgárok ingóságaira, az állampolgárok lét- és jogbiztonságára, megvizsgálva a vagyonvédelmi, technikai berendezések telepítésének lehetőségét.
4
- 16./ Pályázatok útján nyert anyagi eszközök segítségével és más anyagi erősforrások felhasználásával Turisztikai megelőző csomag készítése, széles körben történő terjesztése az idegenforgalmilag frekventált helyeken, valamint az M5 autópálya kiskunfélegyházi fizetőkapujánál. A terjesztésben részt vevő személyek számára a szükséges eszközök (túra kerékpár) biztosítása. A Tanyavédelmi Program keretében működtetett gépjármű technikai eszköz bevonása az idegenforgalmi helyek ellenőrzésére. - 17./ A 2003. év Európában az Esélyegyenlőség éve. Ennek keretében fel kell venni a kapcsolatot többek között a Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesületével, valamint a közeljövőben megalakuló Vakok, gyengénlátók, siketek és nagyothallók kiskunfélegyházi klubjával. Fel kell térképezni, hogy az egészségileg hátrányos helyzetű állampolgárok szubjektív biztonságérzetét milyen módon lehetne javítani. - 18./ Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a mozgásukban korlátozott személyek akadálymentesen tudják megközelíteni a közintézményeket, középületeket. - 19./ A közúti közlekedésben biztosítani kell a vakok és gyengénlátók részére az úttesteken történő biztonságos áthaladást. A gyalogátkelő helyek fény és hangjelzést egy időben adó jelző berendezéssel történő ellátása. - 20./ A Cigány Kisebbségi Önkormányzattal együttműködés keretében roma fiatalok, aktivisták részvételével felvilágosító munka végzése a fiatalkori bűnelkövetések számának csökkentéséért, és a magyar lakosság körében kialakult negatív vélemény, hátrányos megkülönböztetések csökkentése céljából. - szomszédok, lakóközösségek egymás közötti segítségnyújtásának elősegítése - 21./ A Szomszédok Egymásért Mozgalmon (SZEM) belül új személy- és vagyonvédelmi segélyhívó rendszer kiépítése, együttműködve az egészségügyi, és szociális intézményekkel, polgárőrség bevonásával. - 22./ Olyan biztonságtechnikai eszközök beszerzése, -az ehhez szükséges anyagi eszközök pályázati vagy más módon történő megteremtése ? mellyel az információtovábbító, jelzőrendszer működőképessé válhat. - közterületek biztonságának erősítése - 23./ Meg kell vizsgálni a műemlékek, fontosabb középületek védelme érdekében a térfigyelő rendszerek kialakításának lehetőségét. - 24./ A város területrendezései során, azok kialakításakor figyelembe kell venni a közvilágítás bővítése, modernizálása során szakmai előírásokon túl a lakosság szubjektív biztonságérzetét felmérő közvélemény kutatás eredményét, valamint a rendőrség szakembereinek véleményét. Feladat: a közvilágítások hibáinak gyors korrekciója, az állampolgárok ingatlanjaik előtti tereprendezési kötelezettségükre felszólítás (csökkenteni kell a rejtőzködési 5
lehetőségeket!). -a gyermek- és ifjúsági korosztály áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése - 25./ Helyi prevenciós szolgáltatókkal való együttműködés: olyan szabadidő- eltöltési lehetőségek széles spektrumának megteremtése, melyek megelőzik vagy éppen helyettesítik a alkohol-, droghasználatot. Alkohol-, drogmentes klubok és diszkók, szórakozást és egyben segítést is lehetővé tevő intézmények létrehozása, éjszakai sportesemények, csellengő és utcán élő fiatalokkal való foglalkozás lehetőségét biztosító hely kialakítása. - 26./ Kiemelten támogatni szükséges a városban lévő általános iskolákban folyó D.A.D.A. (a rendőrség biztonságra nevelő általános iskolai programja) oktatásba bevont tanulók számának növelését. Bővíteni kell az oktatásba bevontakat a községekben lévő általános iskolák körében. - 27./ Növelni kell a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakemberei, az egyházi, civil szervezetek és a megelőzésben részt vevő szervezetek képviselői által tartott általános, - és középiskolai tanórák (osztályfőnöki órák) számát, melyek segítségével a kábítószer kereskedelem keresleti oldala csökkenthető. - 28./ Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Drogprevenciós Szolgálat között létrejött együttműködési megállapodásban foglaltak megvalósulása érdekében, az Önkormányzat az eddigieknél nagyobb összegű támogatást biztosít. Pályázatok útján elő kell teremteni az ott önkéntes segítői munkát vállalók tiszteletdíját, telefon költségekhez a hozzájárulást, a családlátogatások benzin költségeinek fedezetét, a probléma mentes működéshez szükséges anyagi eszközök, berendezési tárgyak finanszírozásához szükséges anyagi forrásokat. A Drogprevenciós Szolgálathoz forduló fiatalok nagyon nagy része fizikálisan leromlott ? elégtelen, hiányos táplálkozás - (éhezéses) állapotban jelentkezik segítségért. Ezért fontos feladat lenne, az Önkormányzat által fenntartott népkonyha kapacitásának bővítése, hogy a veszélyeztetett fiatalok is igénybe vehessék. Középtávú cél, hogy a Drogprevenciós Szolgálat ne csak 4 órában álljon nyitva, hanem kerüljön kialakításra a szenvedélybetegek nappali szociális ellátó rendszere. Hosszútávú cél, bentlakásos rehabilitációs intézet kialakítása a szegedi Ifjúsági Drogcentrum mintájára. (Jelenleg Bács-Kiskun Megyében nincs ilyen intézmény.) - 29/ A jelenleg működő pártfogó felügyeleti rendszer átalakításával, újjá szervezésével párhuzamosan civil bűnmegelőzési pártfogói rendszer kiépítése. Új együttműködési alapokkal, koncepciók kidolgozásával kell megteremteni a már korábban bűnt elkövetett személyek újra beilleszkedését a társadalomba, a helyi közösségekbe. A civil bűnmegelőzési pártfogói rendszernek a Bűnmegelőzési Tanácsadóval, a Kapocs Segítő Szolgálattal, a helyi Munkaügyi Központtal, és a 6
foglalkoztatásban részt vevő szervezetekkel, személyekkel együttműködve, segíteni kell a munkavállalást. - családon belüli erőszak visszaszorítása és megelőzése - nők és időskorúak ellen elkövetett támadások megelőzése - 30./ A családon belül történt erőszak, bántalmazás sértettjei számára esetenként a bántalmazó számára -, jogszabályi háttér megléte esetén létre kell hozni olyan ideiglenes szálláshelyet, amely biztosítja a távoltartást. A távoltartásban részt vevő személyek védelme érdekében adataik, elhelyezésük titokban tartásával történő végrehajtása. A távoltartó szálláshely kialakítására az Országos Bűnmegelőzési Központtól céltámogatást kell kérni az önkormányzati tulajdonú lakás ilyen célú átalakítására. - 31./ Az általános és középiskolai pedagógusok, gyermekjóléti szolgálatok munkatársai számára a családon belüli bántalmazás, erőszak figyelemfelhívó jeleinek ismertetésére, a segítő hálózat működésére vonatkozóan képzést kell tartani. A képzésben előadóként fel kell kérni több gyermekpszichológust, illetve rendőr-pszichológust, mentálhigiénés szakembert. - 32./ A családon belüli erőszak megelőzése érdekében fel kell kutatni azon problémás családokat a családsegítő szolgálat, gyámhivatal, rendőrhatóság és a civil pártfogói hálózat közreműködésével, akiknél szükséges a különféle intézkedések megtétele. Kiskunfélegyháza, 2003. május 20.
7