Bibliai hivatkozások az Árpád-kori forrásokban Szabó Tamás József 1. Bevezető gondolatok Első helyen a magyar írásbeliségnek azt a sajátosságát kell megemlítenünk, hogy a honfoglalás (és a kereszténység felvétele) előtt magyar írásbeliségről nem beszélhetünk. Amit a honfoglalás előtti magyar történelemről tudunk, az nem magyar szerzők műveiből jut tudomásunkra. További sajátossága, hogy megszületése szorosan összekapcsolódik a kereszténység felvételével. Ahogy már a korábbi időkben Nyugaton, az írott művek Magyarországon is egyházi emberek alkotásai voltak, hiszen ők rendelkeztek azzal a képesítéssel, amely őket alkalmassá tette e feladat ellátására. Ez igaz mind a kolostori, mind az udvari írásbeliségre. Az első időkben a magyarországi írásbeliség művelői külföldről, elsősorban NyugatEurópából kerültek ki. Ennek köszönhetően az írások mind műfaji, mind stílusbeli sajátosságaikat tekintve nyugati példákat követtek. Mindezek alapján magától értetődőnek tekinthető, hogy az Árpád-kori Magyarországon megszületett írásművekben megtaláljuk a keresztény terminológiát. E terminológiának két megjelenési formáját lehet megkülönböztetni: 1. bibliai idézet vagy utalás; 2. valamely hittartalomra utaló kifejezés vagy a keresztény világképet tükröző kijelentés. A bibliai terminológia használatának is két fajtája van: 1. szó szerinti idézet; 2. tartalom szerinti idézet, vagy egy bibliai helyre történő utalás. Vizsgálódásomba a következő típusú dokumentumokat vontam be: 1. Törvény – e tekintetben kicsi volt a választék, hiszen Szent István I. törvénykönyvén kívül alig lehet találkozni keresztény terminológiával; 2. Történelmi munka – ebben a körben már nagyobb számú előfordulással lehet találkozni; 3. Legenda – érthető, hogy ebben a műfajban gyakoribb a keresztény és biblikus kifejezések használata, hiszen ezeknek az írásoknak elsődleges célja, hogy bemutassa a keresztény életeszményt, és az adott szentet követendő és követhető példaként állítsa a többi hívő elé; 4. Az egyéb iratként István király Intelmeit kezeltem. Amit nem vizsgáltam, az a korból származó oklevélanyag. Köztudott, hogy – főleg a 13. század második feléből – tízezres nagyságrendben maradtak fenn oklevelek, amelyek vizsgálata külön tanulmány tárgyát képezhetné, ráadásul szétfeszítené a konferencia és a tanulmány kereteit. A művek általános jellemzői között említést érdemel, hogy a szerzők esetenként isteni sugallatra hivatkoznak, írásuknak, vagy egyes kijelentéseknek természetfeletti megalapozást adnak. Bennük gyakran összekapcsolódik a természetes és a természetfeletti szféra. Az írások általában keresztény világképet tükröznek. Az idézetekben szereplő vastag betűs kiemelések tőlem származnak.
267
2. Példák 2.1. Hivatkozás isteni sugallatra Anonymus, Gesta Hungarorumának előszavában ezt találjuk: „De meg a különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam, hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem.” (Madas 78) A második fejezetben pedig hasonlót olvashatunk: „Ezt elhagyva térjünk vissza kitűzött munkánkra, haladjunk a történelem útján, s úgy, amint a Szentlélek sugallja, végezzük a megkezdett művet!” (Madas 80) A Szerző nyilvánvalóan azt kívánja olvasói tudomására hozni, hogy műve természetfeletti indíttatásra születik meg. A Szentlélek sugallatára való hivatkozás azért is figyelemre méltó, hiszen az egyház a Szentírást tekinti a Szentlélektől sugalmazott írásnak. 2.2. Szó szerinti idézet 1. példa István király I. Törvénykönyvének 35.§-ában találjuk: „Akarjuk, hogy erős béke és egyetértés legyen öregek és fiatalok között, mint az apostol mondja: «Mindnyájan egyetértők legyetek stb.».” (1Pt 3,8). (Madas 14) Péter levelében a keresztények különféle kötelességei között kerül felsorolásra az egyetértés. István törvénykönyvének utolsó paragrafusa idézi, amelynek alapján azt a párhuzamot lehet vonni, hogy a törvénykönyv a keresztények kötelességeit sorolja fel, és – ahogy Péter levelében – a keresztények közötti egyetértést kívánja meg a magyaroktól. 2. példa A 2. példát István királynak fiához intézett Intelmeiből vesszük: „Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól: «Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak el ne hagyd oktatását, így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei.».” (Péld 1,8 és 6,20 ill. 9,11) (Madas 22) A Példabeszédek könyvét hagyományosan Salamon királyhoz kötik. Az első 9 fejezet a „Salamon bölcs mondásai” címet viseli. Ezekben egy apa (a tanító bölcs) intelmeket ad fiának vagy gyermekeinek (esetleg tanítványainak). (Haag 1455) A műfaj a legkorábbi időktől ismert volt, de ennek részletezésére e helyen nem térünk ki. István király intelmeinek és a Példabeszédek könyvének kontextusa tehát megegyezik egymással. 3. példa Kézai Simon: Gesta Hungarorumának Előbeszédében szintén találunk szó szerinti bibliai idézetet: „De hogy állítása nyilván nagy hazugság, bizonyítja először a szent írás, hogy «a lelkeknek húsok és csontjok nincs», és hogy «a mi testtől van, test az, a mi pedig lélektől van, lélek az».” (Lk 24,39 ill. Jn 3,6) (Madas 104) 268
Kézai annak az Orosiustól származtatott kijelentésnek cáfolatául idézi a Szentírást, miszerint a magyarok „parázna ördögök” és a Filimer gót királyfi által elűzött és a Meótisz ingoványának partvidékén bolyongó asszonyok nászából születtek volna. „Megítélésem szerint a dolgok természetével is ellentétes és alapvetően ellentmond az igazságnak az az állítása, hogy képesek nemzésre a szellemek…” – írja Kézai, aki csak részben van tekintettel az eredeti szövegösszefüggésekre. (Madas 104) A Lukács evangéliumából vett ige akkor hangzik el, mikor Jézus feltámadása után megjelenik az apostoloknak, de ők azt hiszik, szellemet látnak. A jánosi szakasz kontextusa Jézus és Nikodémus beszélgetése, amelynek fő témája a születés, illetve a Lélekből való újjászületés. Ezen Jézus tanítása szerint mindenkinek keresztül kell mennie, ha a lélek cselekedeteit akarja végbevinni és el akar jutni az üdvösségre. 2.3. Nem szó szerinti idézet 1. példa Szent István I. törvénykönyvének 1.§-a: „Ha pedig valaki esztelenül, a maga gonoszságának helytelenségével megkísérelné, hogy a királyt helyes szándékától eltérítse, és úgy látszanék, hogy őt semmi szerrel nem lehet lecsendesíteni, még ha ideiglenesen valamely szolgálatokra alkalmas lenne is, le kell őt metszeni, és eldobni az evangélium ezen szavai szerint: ha a te lábad, kezed vagy szemed megbotránkoztat téged, vágd le vagy vágd ki azt, és vesd el magadtól.” (Madas 7) A bibliai részeket több helyen is megtaláljuk különféle összefüggésekben. E helyek: Mt 5,29-30; 18,8-9; Mk 9,43-47. A szövegkörnyezet Máté 5-ben az ún. „hegyi beszéd”, amelyről a szakirodalom azt tartja, hogy benne a keresztény ember alapvető erkölcsi normáiról adott tanítás hangzik el. A nagy beszéden belül a házasságtörés témájához kapcsolódik a kijelentés. Amennyiben a törvénykönyvben szándékolt mondanivalót kutatjuk, nem lehetetlen, hogy az – Krisztus és az egyház jegyesi kapcsolatának analógiájára – úgy tekint a király és a nép kapcsolatára, mint jegyességre. Aki tehát a törvényt megszegi, házasságtörést követ el. Máté 18-ban és Márknál a hívők, különösen is a gyermekek botránkoztatóinak szól ez a Jézusi tanítás. Ha ezt a szövegkörnyezetet applikáljuk a törvénykönyvre, akkor a mondanivalója az lehet, hogy a törvény megszegői tettükkel botrányt okoznak. 2. példa Szent Imre legendája így ír a szent ifjúról: „Ó, minden erényt felélesztő kegyelem, ki természetünk korlátait bőségesen meghaladod, s a mély titkokat kinyilatkoztatod a kicsinyeknek!” (Madas 56) Az evangéliumokban megtaláljuk e szavak párhuzamát: „Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek 269
kinyilatkoztattad.” (Mt 11,25; vö. Lk 10,21) A legenda Imre herceg egyszerű, Istenre nyitott szívét állítja példaként az olvasó elé az evangéliumból vett szavakkal, amelyeknek ugyanez a mondanivalója. 3. példa Anonymus: Gesta Hungarorumának 4. fejezetében: „Álmos vezér pedig, miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és rokonainak, továbbá Szcítia majdnem összes előkelőinek.” (Madas 80) Lukács evangéliumának 1. fejezetében találunk erre párhuzamot. Miközben Zakariás, Keresztelő János atyja templomi szolgálatot végzett, látomásban volt része. Az angyal megjövendölte, hogy fia születik: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén.” (Lk 1,13-14) Álmos születésével kapcsolatban egy további érdekességre kell rámutatni. Álmos, ahogy Keresztelő János, sőt maga Jézus is, isteni csodás beavatkozás következtében fogant meg anyja méhében, amint arról Anonymus a 3. fejezetben ír: „Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt.” (Madas 80) Ez a megállapítás nem más, mint a pogány eredetmítosz és a keresztény szemlélet ötvözete! Anonymus azonban nem vállalkozott arra, hogy Álmosnak pusztán isteni eredetet tulajdonítson, hanem kettős fogantatást, hiszen a turul a már teherben lévő anyjára szállt. A természetfeletti megtermékenyítésre úgy is tekinthetünk, mint a természetes fogantatás isteni megpecsételésére. Az Álmossal kapcsolatos alább idézésre kerülő példák megengedik ezt az értelmezést. 2.4. A keresztény világkép tükröződése 1. Példa Szent István intelmeinek bevezetője: „Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett … azt törvény élteti s tartja fenn…” (Madas 22) E szavakban az a meggyőződés tükröződik, hogy a világot Isten teremtette, a világ pedig az Isten által meghatározott törvények szerint működik. Az Intelmekben később ezt olvassuk, mikor István arról ír, hogy mások példájára ő is tanácsokkal kívánja ellátni fiát: „…én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz.” (Madas 22) A kiemelt szövegrészben a király azt a keresztény nézetet képviseli, miszerint a királyok Isten, bibliai szóval a királyok királyának akaratából és kegyelméből uralkodnak. Ezt a felfogást juttatja kifejezésre a királyoknak a középkortól kezdődően használt titulusa: „Dei gratia Rex”, azaz „Isten kegyelméből király”. 2. példa 270
Anonymusnál Álmosról az alábbiakat is találjuk: „Midőn pedig Álmos az érett kort elérte, mintegy a Szentlélek ajándéka jutott neki, s így pogány létére mégis hatalmasabb volt és bölcsebb Szcítia összes vezéreinél.” (Madas 80) Továbbá: „Álmos vezér pedig, akinek segítsége a Szentlélek volt, fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét…”. (Madas 82) Ezekből a kijelentésekből a középkori világkép olvasható ki: Isten a történelem, így a magyarok történelmének is irányítója. A pogányok is – akár tudják, akár nem, akár akarják, akár nem – Isten szándékát valósítják meg! Szent Imre legendájának első fejezetében ez ekként van megfogalmazva: „… az isteni látogatás a barbár népeknél sem hiányzik, mivel az igét, amelyet az Úr ezernyi nemzedékre adott, már az egész földkerekség befogadta”. (Madas 56) 3. példa Lukács esztergomi érseknek Eberhard salzburgi érsekhez írt levelében a társadalom hármas tagozódásának középkori felfogásával találkozhatunk: „…kiválóságod előtt nincs rejtve az, hogy Krisztus testének sok tagja van. Más tag a szem, mely előre látja, hogy mit kell tenni, és mit nem Isten egyházában, más tag a kar, mely kinyúlik a szent egyház ellenségei ellen, más tagok a lábak, melyek támogatják és szolgálják a többi tagot”. (Madas 162) A szem, amely látja, mit kell tenni és mit nem, jelképezi az imádkozókat (oratores), vagyis az egyházi rend tagjait; a kar, amely ellátja az egyház védelmét, a harcosokat (bellatores), más néven a nemeseket; a lábak pedig, amelyek támogatják és szolgálják a többi tagot, a szolgálók rendjét (laboratores). Az elméletet Laon püspöke, Adalberon Carmen ad Robertum regem című versében fogalmazta meg a 11. század első felében. (Sz. Jónás 194-195) A hármas tagolást Platónnál is megtaláljuk, aki az „Állam” című művében a filozófus-katona-földműves felosztást teszi. 3. Összefoglalás, előretekintés A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a keresztény/biblikus terminológia gyakorlatilag minden műfajú írásban megtalálható. A szerzők többnyire mondanivalójuk megerősítésére, alátámasztására, vagy természetfeletti meglapozására hívják segítségül a bibliai idézeteket, vagy párhuzamokat. A különböző műfajok között vannak eltérések. A legendákban aránylag több az idézet vagy utalás. Pl. Szent István kis legendájában, Szent László vagy Szent Imre legendájában több, mint egy tucatnyi idézet vagy hivatkozás szerepel. Ugyanakkor Zoerard Szent András és Benedek – bár igen rövid – legendájában csupán egyetlen egy. Rogerius mester Siralmas Énekében a következőképpen oszlik meg az idézetek és utalások száma: Bevezető: 10; 1-4. fejezet: 3; 5-40 fejezet: 4. Kézai Simon Gestájában a prológusban 3, a negyedik pontban egy, és a többi 95 pontban egyetlen egy hivatkozás sincs. Az előfordulás arányai arra engednek következtetni, hogy e művekben a szerzők a bibliai helyeket főleg írásuk elején, az egész mű elméleti alapjainak lerakásában hívják segítségül. Anonymusnál ez a korban szokásos bibliai leszármazás levezetésében nyilvánul meg, nem annyira a bibliai helyekre való utalásokban. 271
E két jellemző kiteljesedését látjuk az Árpád-kor utáni első, legjelentősebb történelmi munkában, a Képes Krónikában. A rövid, 35 soros bevezetőben 9 bibliai hivatkozást találunk, majd következik „A magyarok eredete a Szentírás szerint”, vagyis a klasszikus bibliai eredet levezetése. Irodalom Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, 2005. Budapest: Szent István Társulat Haag, Herbert. 1989. Bibliai lexikon, Budapest:Szent István Társulat Sz. Jónás Ilona (szerk.) 1999. Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Európa és Közel-Kelet IV-XV. század, Budapest:Osiris Madas E. (szerk.) 1992: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor, Budapest:Tankönyvkiadó
272
