Az idõszaki sajtó szövétnek, mellynek néha gyújtani kell, de mellynek rendes feladata az marad, hogy világítson, ... és a közvéleményt azon kérdések megoldására elõkészítse, mellyeket veszély nélkül elhalaszthatónak nem tartunk többé. Pesti Hírlap, 1846.
BEVEZETÉS
A fenti gondolatokat Eötvös József fogalmazta meg egy a Pesti Hírlapban megjelent cikkében, 1846-ban.1 Ennél világosabban és lényegre törõbben nehezebb lenne röviden összefoglalni a sajtó szerepét a társadalom életében. A nyomtatott sajtó célja és faladata, szélesebb körû elterjedésétõl, a 17. századtól kezdve napjainkig nem más, mint a figyelemfelhívás, a közvélemény tájékoztatása fontos, sokakat érdeklõ és érintõ kérdésekben. A sajtó hatalom. Amirõl a lapok írnak, amirõl a média tájékoztat, legyen az politika, gazdaság, tudomány vagy kultúra, foglalkoztatja az embereket, gondolkodásra, cselekvésre készteti õket. A sajtó azonban nemcsak tájékoztat, hanem befolyásol is. Ez a befolyásoló szerep az évszázadok folyamán egyre jelentõsebbé vált, hiszen az olvasóközönség szélesedésével egyre nagyobb tömegkehez jutottak el az a sajtó által közvetített információk.2 A sajtó közvetítésével biztosított nyilvánosság elõsegíti, hogy a polgárok információkhoz jussanak a közügyeket illetõen. Habermas3, mára már klasszikussá vált mûvében elsõsorban a polgári nyilvánosságot elemzi. Véleménye szerint a 17-18. században végbemenõ társadalmi változások, a polgári társadalmak megszületése teremtette meg a valódi polgári nyilvánosságot, hiszen ekkor már a sajtó közvetítésével egyre szélesebb tömegek juthattak az õket érdeklõ és érintõ információkhoz, és ugyanígy nagy tömegek befolyásolására nyílt lehetõség a sajtó révén. A
sajtótörténet,
mely
korábban
az
irodalomtudomány
részdiszciplinája,
a
történettudomány, a mûvelõdéstörténet segédtudománya volt, ma már önálló tudományág. Világszerte mûvelik. Az egyes nemzetek mind megalkották a saját sajtójuk történetét feldolgozó szintéziseket, törekedtek, és folyamatosan törekednek arra, hogy minél több, és
EÖTVÖS József: Népoktatási ügy. = Pesti Hírlap 1846. május 12. 323. Vö. Publizistik, Massenkommunikation. Hrsg. Elisabeth NOLLE-NEUMANN, Winfried SCHULZ, Jürgen WILKE . Frankfurt am Main , 2003. 9. 3 Vö. HABERMAS, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Bp. 1971. 1 2
minél részletesebb sajtóbibliográfiák szülessenek, elkészüljenek az egyes, legalább az adott ország legfontosabb lapjainak repertóriumai. Az utóbbi évtizedben ez a munka erõteljesen felgyorsult. A nyomtatott repertóriumok mellett elektronikusan is a kutatók rendelkezésére állnak a sajtótörténeti vonatkozásban jelentõs lapok tartalmát feldolgozó adatbázisok, sõt számos esetben a hírlapok, folyóiratok teljes anyaga is hozzáférhetõ. Példaként csak néhány, témánk és korszakunk szempontjából fontos lapot említünk. Elektronikus formában olvasható például a Philosophical Transactions4, a két jelentõs angol morális folyóirat, a Tatler, és a Spectator,5 a német felvilágosodás kiemelkedõ orgánumai, többek között a Berlinische Monatschrift, a Deutsches Museum, és Schlözer lapja a Stats Anzeigen6 teljes anyaga. Az angolokon és a németeken kívül más nemzetek, például a franciák, a hollandok, a svédek, a belgák, az olaszok, és az amerikaiak is hozzáférhetõvé tették sajtótörténetük elsõ nemzeti nyelvû lapjainak anyagát a kutatók és az érdeklõdõk számára. Ez annál is inkább fontos, mert a sajtót, mint történeti forrást, melyet csak a huszadik század második felében kezdtek a történészek elismerni, ma már a legtöbb tudomány történetének mûvelõi igyekeznek kutatásaikhoz felhasználni. Világszerte nemzetközi és nemzeti programok indulnak a 17-19. századi sajtóban napvilágot látott írások feltárására, és különbözõ szempontú, tudományos igényû feldolgozására. A számos ilyen jellegû kutatás közül csak egyet, tudomásunk szerint a legújabbat említjük példaként. A „The Science in the Nineteenth-Century Periodical (SciPer) project”, melyet Nagy Britanniában, a scheffieldi és a leedsi egyetem kutatói indítottak néhány évvel ezelõtt, arra irányul, hogy feltárja és feldolgozza az 1800 és 1900 között, 16 kiválasztott brit lapban megjelent, különbözõ természettudományi kérdésekkel foglakozó cikkeket, tanulmányokat. A nagyszabású kutatás részeredményeit már publikálták. 7 Ez az egy kiragadott példa is azt jelzi, hogy megindult, és nagy intenzitással folyik a nyomtatott sajtó korai idõszakában megjelent lapok anyagának, az egyes tudományok történetének pontosabb feltárása érdekében való hasznosítása. Kelet-Közép Európa országaiban is megkezdõdtek a törekvések a 17-19. századi nemzeti nyelvû sajtó feltárására. Csehországban például évtizedek óta folynak ilyen irányú
4
http://uk.jstor.org/journals/ http://tabula.rutgers.edu/spectator/tatler 6 http://www.ub.uni-bielefeld.de/diglib/aufkl/ 7 Culture and Science in the Nineteenth-Century Media. Ed. Louise HENSON, Louise- CANTOR, GeoffreyDAWSON, Gowan - NOAKES, Richard - SHUTTLEWORTH, Sally – TOPHAM, Jonathan. Cambridge, 2004., Science Serialized. Representations of the Sciences in Nineteenth-Century Periodicals Ed. CANTOR, Geoffrey – SHUTTLEWORTH, Sally. Cambridge, 2004. 5
munkálatok. Részben elkészült például a Vaclav Matej Kramerius által szerkesztett Prážské Poštovské Noviny címû, az 1780-as években, Prágában megjelent újság repertóriuma. Szlovákiában is folyik az Ondrej Plachy által szerkesztett elsõ szlovák nyelvû folyóirat, a Staré Noviny Literniho Umeni repertóriumának elkészítése. Lengyelországban már a hatvanas években külön intézet foglakozott a lengyel sajtó kezdeti korszakának kutatásával. A Jan Alexander Gorczyn által 1661-ben, Krakkóban alapított Merkurjus Polski, a Spectator mintájára szerkesztett varsói Monitor, valamint az elsõ lengyel napilap, az 1794-ben indult Gazeta Rzadowa bibliográfiai feltárása nyomán lehetõvé vált, hogy a lengyel kutatók a sajtóközleményeket feldolgozva pontosabban megismerhessék a korszak politikai, gazdasági és kulturális törekvéseit. Hazánkban sajnálatosan kevés elõrelépés történt ilyen vonatkozásban. Bár már a hetvenes években megjelentek a magyar sajtó születésének és kibontakozásának elsõ idõszakát feldolgozó szintézisek8, elkészült az 1705 és 1849 közötti évekre vonatkozó Magyar sajtóbibliográfia,9 a repertóriumok hiánya miatt maguk a sajtótörténeti kutatások, valamint hírlapok és folyóiratok anyagának a különbözõ tudományterületek szempontjaiból történõ feldolgozása és hasznosítása csak nagyon nehezen halad elõre. Nemrégiben elkészült ugyan, a Pressburger Zeitung elsõ tíz évének online repertóriuma, a bécsi egyetem kutatójának, Andrea Seidlernek munkájaként10, de például elsõ magyar nyelvû újságunknak, a Rát Mátyás által indított, 1780 és 1788 között, Pozsonyban megjelent Magyar Hírmondónak még ma sincs használható repertóriuma.11 Az 1980-as évek elején ugyan napvilágot látott egy kiváló válogatás az újság anyagából12,
közreadtak a Hazai
Tudósítások13 anyagából is egy tematikus válogatást, de ezek inkább népszerûsítõ, mint tudományos céllal készült kötetek. Nincs semmiféle adatbázis a korszak többi jelentõs magyar nyelvû hírlapjáról sem, melynek adataira támaszkodhatnának a kutatók. Alig jobb a
KÓKAY György: A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei. Bp. 1970., A magyar sajtó története I. 1705-1848. Szerk. KÓKAY György. Bp. 1979. 9 Magyar sajtóbibliográfia 1705-1849. Szerk. V. BUSA Margit. Bp. 1986. Tartalmazza a Magyarországon az adott idõszakban megjelent magyar és idegen nyelvû lapokat, valamint útmutatást nyújt arra vonatkozóan is, hogy mely hazai és határon túli könyvtárakban találhatók meg ezek. Adatai sokszor pontatlanok. 10 Pressburger Zeitung - Online (Repertorium zu den Erscheinungsjahren 1764-1774) http://gerda.univie.ac.at/finno-ugristik/pztg/suche.php 11 Az elõfizetési felhívás, és az 1780. évi elsõ négy szám ugyan elektronikus formában olvasható, és ennek a négy számnak a repertóriuma is elkészült egy fõiskolai szakdolgozat keretében. L. SÜLD Erzsébet: Magyar Hírmondó. Az elsõ magyar újság rövid története és repertóriuma. = http://iki.elte.hu/hirmondo/, ám ez elenyészõ az újság nyolc évi anyagához képest. 12 Magyar Hírmondó. Az elsõ magyar nyelvû újság. Sajtó alá rend. bev. és jegyz. KÓKAY György. Bp. 1981. 13 Hazai Tudósítások. Vál. és szerk. S. VARGA Katalin. Bp. 1985. 8
helyzet a folyóiratokra vonatkozóan. Bár nyomtatott formában megjelent a Mindenes Gyûjtemény14, a Tudományos Gyûjtemény15, és akadémiánk elsõ folyóiratának, a Tudománytárnak16 repertóriuma, nemrégiben kiadták két jelentõs irodalmi folyóiratunk, az Orpheus17 és az Uránia18 teljes, szöveghû változatát, ám a többi felvilágosodás és reformkori lapunkról nincs semmiféle tartalmi összegzés. 19 A korszakkal foglakozó, különbözõ tudományterületeken tevékenykedõ kutatóknak, akik forrásként szeretnék használni a lapok anyagát, így nagyon nehéz dolguk van. Talán ez is az oka annak, hogy alig akadnak olyanok, akik vállalkoznak arra a nagyon idõigényes, és aprólékos munkát igénylõ feladatra, hogy feltárják, és valamilyen tudományterület szempontjainak megfelelõen feldolgozzák felvilágosdás- és reformkori sajtónk anyagát.20 Maguk a forrásként szolgáló hírlapok és folyóiratok egyes évfolyamai hiányosan találhatók meg
hazai és
határon túli
könyvtárainkban, így a teljességre törekvõ tartalmi feltárás igen nehézkes, nem beszélve arról, hogy a lapok állaga folyamatosan romlik az idõk folyamán, mikrofilmre kerülésük, digitalizálásuk pedig igen lassan halad. A munka tehát igen sürgetõ, egy bármikor bekövetkezhetõ katasztrófa vagy természeti csapás pótolhatatlan veszteségeket okozhat.21 Húsz éve kezdtem foglakozni a felvilágosodás- és reformkori magyar sajtó és a nevelés kapcsolatának kutatásával.22 Már akkor szembesültem a ténnyel, hogy a 18. század végének és a 19. század elsõ felének magyar periodikáiban milyen hatalmas, mindeddig kiaknázatlan forrásanyag rejlik, melynek feltárása és feldolgozása a magyar neveléstörténeti kutatások szempontjából, de egyszersmind hírlap-és folyóirat-irodalmunk jellegének, és behatóbb tartalmi megismerésének szempontjából is mennyire fontos.
A Mindenes Gyûjtemény repertóriuma 1789-1792. Összeáll. TAPOLCAINÉ SÁRAY SZABÓ Éva. Bp.Tatabánya, 1979. 15 Tudományos Gyûjtemény repertóriuma. Összeáll. CSÉCS Teréz. Gyõr, 1998. 16 Tudománytár 1834-1844. Repertórium. Összeáll. RÓZSA Mária. Bp. 1999. Digitális változata is elérhetõ: http://www.oszk.hu/kiadvany/tudtar/ 17 Elsõ folyóirataink: Orpheus. Sajtó alá rend. DEBRECZENI Attila. Debrecen, 2001. 18 Elsõ folyóirataink. Uránia. Szerk. SZILÁGYI Márton. Debrecen, 1999. 19 A két világháború között megjelent egy szemelvénygyûjtemény, mely többek között két reformkori folyóiratunk, az Athenaeum és az Életképek anyagából is közöl válogatást (Régi magyar folyóiratok szemelvényekben. Kiad. DONGÓ Orbán. Bp. 1933.), kiadták Kossuth és Széchényi összes mûveit köztük hírlapi cikkeiket is, de mindez a hatalmas forrásanyagnak csak egy kis töredéke. 20 Az egyetlen ilyen számottevõ magyar munka sem monográfia, hanem forráskiadvány: A magyar színikritika kezdetei 1790-1837. I-III. Szerk. KERÉNYI Ferenc. Bp. 2000. Annak a közel fél évszázadnak a sajtónkban publikált színikritikai termését tartalmazza, melyben megszületett a magyar színjátszás. 21 Benda Kálmán történész, a korai magyar sajtó anyagát egyenértékûnek tartotta a kéziratos forrásokéval, megóvásukat, éppen pótolhatatlan voltuk miatt erõteljesen szorgalmazta. 22 Ez a terület méltánytalanul szorult háttérbe a hagyományosan mûvelt oktatáspolitikai, iskolázás-történeti, és újabban a problématörténeti és gyermekkor-történeti kutatások mögött. 14
Miközben a felvilágosodás pedagógiai eszméinek hazai megjelenését és elerjedését vizsgáltam, felismertem, hogy ebben mekkora szerep jutott a korabeli lapoknak.23 Az utóbbi tíz évben kutatási témakörömet kibõvítettem, a korábbiakhoz képest új irányokba kiterjesztettem. Célom az volt, hogy olyan kérdésekre irányítsam a figyelmet, amelyek neveléstörténeti irodalmunkban eddig kevés jelentõséggel bírtak.24 A kutatási terület fokozatos szélesedése, a szempontok bõvülése, és új adatok elõkerülése folytán több esetben arra kényszerültem, hogy újra és újra a sajtóközleményekhez, forduljak, mint egyidejû, az egykori olvasókat leginkább befolyásoló forráshoz.25 Felismertem, hogy a sajtóközlemények befogadóinak, a hírlapok és folyóiratok olvasóközönségnek, mint a korabeli irodalmi-, tudományos-, és közélet fontos tényezõjének, mekkora szerepe van.26 A neveléstörténeti kérdésekkel foglakozó összefoglaló szintézisek, monográfiák, résztanulmányok azonban erõsen szerzõ- és mûcentrikusak. Ezért tettem kísérletet arra, hogy a magyar nevelés megújulásának, polgárivá és nemzetivé válásának idõszakára koncentrálva, megvizsgáljam azt a társadalmi közeget is, mely a nevelési tárgyú írások olvasója, befogadója. A korszakban megjelent (kevés számú) pedagógiai szakkönyvet, és tankönyvi céllal, leendõ pedagógusoknak készült összefoglalásokat, csak egy nagyon szûk kör olvasta. A nevelésügyet érintõ sajtóközlemények azonban a társadalom szélesebb rétegeihez jutottak el, mely igen fogékonynak mutatkozott ezek iránt. Már a felvilágosodás évtizedeiben is, de a reformkorban különösen sokan nyilvánítottak véleményt, vitáztak egymással nevelésügyi kérdésekrõl a lapok hasábjain, szakemberek (tanárok, oktatáspolitikusok, egyházi személyiségek) és laikusok egyaránt, éppen azért, mert ez a kérdéskör sokakat érdekelt és érintett. Az 1777 és 1849 közötti idõszak, az a hetvenkét év, melynek sajtója és nevelésügye közti kapcsolatot e dolgozat megkísérli feltárni, a magyar felvilágosodás és reformkor idõszaka, hazánk történelmének különösen jelentõs korszaka, a nagy változások, a nagy reménységek,
FEHÉR Katalin: A felvilágosodás pedagógiai eszméi Magyarországon. Bp. 1999. Például a 18-19. századi magyar pedagógiai irodalom és olvasóközönsége, a pedagógiai tárgyú prédikáció, mint a felvilágosodás korának fontos kommunikációs eszköze, a fõúri magánnevelés kéziratos dokumentumai, és a kéziratos pedagógiai elõadások kollégiumainkban. 25 Nemzetközi együttmûködéssel, határon túli egyetemek kutatóinak bevonásával megvalósult kutatási programok témavezetõjeként az elmúlt nyolc évben már szinte kizárólag a felvilágosodás és reformkori sajtó és nevelés kapcsolatának kérdéseivel foglalkoztam. A felvilágosodás korának nevelésügye a korabeli sajtó tükrében. (OTKA 1998-2001) és Sajtó és nevelés a reformkorban (OTKA 2002-2005) 26 A befogadás-kutatás (audience theory research) viszonylag új tudományág, melynek azonban máris figyelemre méltó eredményei vannak. Vö. JENSEN, K. B.: Qualitative Audience Research. Critical Studies. Annandale, 1987. 23 24
és a nagy próbálkozások kora. Olyan idõszak, melyben a korábbiakhoz képest gyökeresen új eszmék terjedtek el, majd valósultak meg, hiszen a reformkor nemzedéke a jozefin eszmerendszer örököse, átalakítója, bírálója és továbbfejlesztõje. Két generáció, apák és fiúk, tanárok és tanítványok dolgoztak azért, hogy az 1780-as években nagyrészt már megfogalmazódott, nevelési kérdéseket érintõ új eszmék, az egymást követõ évtizedek során a gyakorlatban is teret nyerhessenek. A korszakra vonatkozó történetimûvelõdéstörténeti kutatások számos kérdést tisztáztak már, ám e kezdeményezésekben és törekvésekben oly gazdag idõszak még mindig rejteget olyan tényeket, és eddig fel nem ismert összefüggéseket, melyek nélkül a kép nem lehet teljes. A korszak neveléstörténetének kutatói, az elsõ nagy szintézisek elkészítõi, Molnár Aladár27, Fináczy Ernõ28, Kornis Gyula29, majd Mészáros István30, Bajkó Mátyás31 és mások, feltárták és feldolgozták a korszak nevelésügyére vonatkozó levéltári és egyéb forrásokat, ám csak esetlegesen, mondanivalójuk illusztrálására, „érdekes apróság”32 gyanánt használták a korabeli sajtó híradásait. A dolgozat e téren próbál adósságot törleszteni. A magyar felvilágosodás-és reformkor nevelésügye, az e korszakban születõ magyar nyelvû pedagógiai irodalom, és a szintén ekkor elsõ lépéseit megtevõ magyar sajtó kapcsolatát igyekszik több szempontból megvilágítani olyan kutatási eredményekkel, amelyek jelentékeny része korábban teljesen ismeretlen volt. Feltehetnénk a kérdést: miért érdemes a korszak sajtójában megjelent nevelésügyi írásokkal foglakozni akkor, amikor a nagy összefoglaló szintézisek már rendelkezésünkre állnak? Nézetük szerint egyrészt azért, mert a korabeli sajtóközlemények, mivel egyidejûek, sok esetben hitelesebbek és pontosabbak lehetnek, mint a felhasználásuk nélkül készült késõbbi elemzések, másrészt, szintén egyidejûségük miatt, sokkal jobban érzékeltetik a kort, amelyben keletkeztek, tükrözik a közvéleményt, az „átlagpolgár” nézeteit. Tény, hogy a lapok rengeteg érdekes, és a szakirodalom számára mindeddig ismeretlen adatot tartalmaznak, melyekhez más forrásokból nem lehet hozzájutni. Ezek a szétszórt információk esetenként módosíthatják, árnyalhatják, de akár cáfolhatják is a szakirodalom által korábban már felvázolt képet.
MOLNÁR Aladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. Bp. 1881. FINÁCZY Ernõ: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. II. Bp. 1902. 29 KORNIS Gyula: A magyar mûvelõdés eszményei 1777-1849. I-II. Bp. 1927. 30 MÉSZÁROS István: Népoktatásunk szervezeti-tartalmi alakulása 1777-1830 között. Bp. 1984. 31 BAJKÓ Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp. 1976. 32 Fináczy Ernõ megfogalmazása. Vö. FINÁCZY Ernõ: i.m. 296. 27 28
A magyarországi sajtó és a nevelésügy kapcsolata, felvilágosodás- és reformkori helyzete mindeddig feltáratlan terület volt, mellyel korábban alig foglakoztak.33 A kutatás a forráskiadványok és a részpublikációk hiánya miatt nem volt könnyû feladat. Arra kerestem a választ, hogy a lapok milyen módon közvetítették a neveléssel kapcsolatos új eszméket, elveket, a külföldi és hazai törekvéseket az olvasóiknak? A korszak olvasóközönsége, az az évek során egyre szélesedõ réteg, mely érdeklõdött a kor problémái, köztük a nevelés kérdései iránt is, mit tudhatott meg errõl a lapokból? A korszak embereinek zárt, statikus világába behatoltak-e egyáltalán a sajtó közvetítésével az új nevelési eszmék? Hogyan járult hozzá a sajtó az eszmék népszerûsítéséhez, hogyan próbálta meg a tájékoztatni és befolyásolni az olvasókat és az oktatásügy döntéshozóit egyes kérdésekben? Melyek voltak azok a legfõbb, nevelésügyet érintõ területek, melyekkel a sajtó kiemelten foglakozott? Hatottak-e, és hogyan, a nevelés gyakorlatára a sajtóban megjelent írások? Olyan kérdések ezek, melyekre neveléstörténet-írásunk még nem adott kielégítõ választ, és amelyet megpróbáltam felderíteni a korabeli sajtó forrásanyagának segítségével, reményeim szerint hozzájárulva a magyarországi nevelés felvilágosodás- és reformkori történetének pontosabb, és az eddigiektõl eltérõ szempontú megismeréséhez. Az 1777 és 1849 közötti idõszak, az a hetvenkét év, melynek sajtója és nevelésügye közti kapcsolatot e dolgozat megkísérli feltárni, a magyar felvilágosodás és reformkor idõszaka, hazánk történelmének különösen jelentõs korszaka, a nagy változások, a nagy reménységek, és a nagy próbálkozások kora. Olyan idõszak, melyben a korábbiakhoz képest gyökeresen új eszmék terjedtek el, majd valósultak meg a nevelés területén is. Az új eszmék terjesztésében, a szélesebb közönséghez való eljuttatásában elsõdleges szerep jutott az 1780ban
meginduló
magyar
nyelvû
sajtónak.
A
korszakra
vonatkozó
történeti-
mûvelõdéstörténeti kutatások számos kérdést tisztáztak már, ám e kezdeményezésekben és törekvésekben oly gazdag idõszak még mindig rejteget olyan tényeket, és eddig fel nem ismert összefüggéseket, melyek nélkül a kép nem lehet teljes. A dolgozat három fõ részre tagolódik. Az elsõ rész a lapokkal és olvasóival foglakozik. Vázolja az európai és a magyarországi sajtó fejlõdéstörténetét a 19. század közepéig,
33
Elenyészõ a korszakra vonatkozó, a sajtó és a nevelés kapcsolatával foglakozó korábbi publikációk száma. CSIGHY Sándor: A szabadságharc elõtti kor pedagógiai törekvései. (Bp. 1936.)címû rövid munkája pedagógiai irányzatok szerint, annotált bibliográfia-szerûen dolgozza fel a reformkori folyóiratokban megjelent pedagógiai tanulmányokat. Megállapításai közül ma már sokat nem tartunk helytállónak. MÁTÉ Károly: Sajtó és nevelés. Bp. 1946.címû, mindössze 12 lapra terjedõ munkája az iskolai újságolvasással foglakozik, fõként Dezsényi Béla kutatási eredményeit felhasználva.
különös tekintettel az újságok és a folyóiratok olvasóközönségére. Külön szól a hazai nevelésügy szolgálatában álló, felvilágosodás- és reformkori lapok történetérõl és jelentõségérõl. A sajtó és az iskolák kapcsolatának kérdéseit tárgyaló második részben foglakozom az iskolai újságolvasásnak, mint tantárgynak a vizsgálatával, a szerkesztõk, az iskolák tanárai, diákjai, valamint a korabeli sajtó viszonyával és bonyolult kapcsolatrendszerével. A dolgozat harmadik, legterjedelmesebb részében, a sajtó tükrében mutatom be azokat a nevelésügyi témákat és tárgyakat, és az ezek kapcsán a magyarországi sajtóban megjelenõ ismertetéseket, véleményeket, sajtóvitákat, melyeket a korszakban kiemelten fontos kérdésekként tartottak számon. A külföldi pedagógiai törekvések hazai sajtóvisszhangját tárgyaló fejezet rámutat arra, hogy a hazai hírlapok és folyóiratok már a 18. század nyolcvanas éveitõl kezdve foglakoztak a kortárs európai pedagógiai gondolkodókkal, irányzatokkal, eszmékkel, és igyekeztek azokat bemutatni a magyar olvasóknak. Különösen azok a törekvések kaptak szélesebb nyilvánosságot, melyek a népoktatás javításának céljait szolgálták, így Felbiger, Rochow, de különösen Pestalozzi eszméi, és a Bell-Lancaster módszer. A felvilágosodás idõszakában született meg a magyar nyelvû pedagógiai irodalom. A hazai szerzõktõl származó elméleti pedagógiai mûvek megjelenése mellett, a szélesebb olvasóközönség tájékoztatása szempontjából nagy jelentõsége volt a sajtóban napvilágot látott elméleti pedagógiai kérdéseket tárgyaló írásoknak. A fejezet témakörök szerint csoportosítva mutatja be a korszak lapjaiban megjelent pedagógiaelméleti írásokat, cáfolva a szakirodalomnak azt a megállapítását, hogy nálunk az elméleti pedagógia mûvelése csak a 19. század utolsó harmadában kezdõdött. A lapok gyakran közöltek különbözõ mûfajú pedagógiai írásokról (könyvekrõl, röpiratokról, folyóiratokban megjelent tanulmányokról, beszédekrõl) ismertetéseket, bírálatokat. A jelzésértékû, figyelemfelhívó jellegû, pár soros ismertetésektõl a 19. század közepére a hazai pedagógiai irodalomkritika eljutott a sok tartalmi és szaknyelvi részletre kiterjedõ komoly, érdemi kritikákig. Az e kérdésekkel foglakozó fejezet a szakirodalomban elsõként próbálja bemutatni a pedagógiai-irodalomkritika megszületését és kifejlõdésének elsõ idõszakát. A magyar nyelv iskolai oktatása, és az oktatás magyar nyelvûségének kérdése az egész korszakban kiemelt jelentõséget kapott. A hazai lapok már az 1780-as évektõl kezdve, sokat tettek magyar nyelv iskolai használatának ügyéért, azzal, hogy felhívták a közvélemény és a
döntéshozók figyelmét erre a kérdésre, hogy hasábjaikon helyet adtak a különbözõ nézeteknek, hogy hírt adtak a vitákról, hogy közölték, és a cenzúra által megszabott keretek között kommentálták is a nyelvi vonatkozású rendeletek szövegét. A reformkorban, folyóiratainkban már hosszabb elvi-elméleti jellegû értekezések is napvilágot láttak a magyar tanítási nyelv bevezetésének kérdésérõl. Az e kérdéskört tárgyaló fejezetben azt az ellentmondásos folyamatot, hosszú küzdelmet követem nyomon a sajtóközlemények tükrében, mely 1844-ben, a magyar oktatási nyelv törvénybe iktatásával, sikerrel végzõdött. Egy másik hasonlóan fontos, és a korabeli sajtóban sûrûn megjelenõ kérdés, a nõk mûvelõdése, a leányok nevelése volt. Az elsõ, bátortalan hangú megnyilatkozásoktól, melyek azokat a kétségeket tükrözték, hogy egyáltalán szabad-e írni és olvasni tanulnia egy leánynak, a 19. század közepére eljutottunk annak az elvnek az elfogadásáig, hogy a 6-12 éves leányok a fiúkéval azonos egységes alapmûveltséget szerezhessenek az alsóbb iskolákban, az idõsebbek pedig olyan intézetekben tanulhassanak, ahol képzett nõnevelõk, nemzeti szellemben, korszerû ismereteket tanítanak nekik. A leánynevelés körül kialakult nézetek változásához, és a gyakorlati eredmények megszületéséhez nagymértékben hozzájárult a sajtó is, mely hetven évig állandóan napirenden tartotta a nõnevelés kérdését, alakítva a közvéleményt, vitára késztetve a szakembereket, formálva a törvényhozók nézeteit. Míg a közép- és felsõoktatással kevesebbet foglakozott, a kisdedóvás, a népoktatás és a szakoktatás kérdéseit az egész korszakon át folyamatosan napirenden tartotta a korabeli sajtó. Az ezekrõl szóló fejezetek számos új adattal gazdagítják, és sok esetben új megvilágításba helyezik a szakirodalom által korábban e témakörökrõl felvázolt képet. A magyar nyelvért folytatott küzdelem állt a középpontjában a magyar irodalmi diáktársaságok tevékenységének is. Ezek felvilágosodás- és reformkori történetét részletesen és alaposan feldolgozta a szakirodalom, forrásként használva a társaságok kéziratos iratanyagát, az emlékiratokban, levelezésekben található adalékokat. Történtek kísérletek a korabeli sajtóban a magyar irodalmi diáktársaságokról megjelent híradások feltárására is, ám ezen a területen még sok hiány mutatkozott, nem beszélve arról, hogy a diáktársaságokról készült összes eddigi munkák alapvetõen irodalmi szempontból tárgyalták a témát, a szerzõk kevés figyelmet fordítottak a diáktársaságok tevékenységének pedagógiai szempontú értékelésére. E fejezetben tehát a sajtóban megjelent írások alapján, de kifejezetten pedagógiai szempontból tekintem át a magyar irodalmi diáktársaságok tevékenységét a sajtóközlemények tükrében.
Hazánkban a felvilágosodás idején és a reformkorban is kiemelten fontos kérdés volt a tankönyvek, különösen a magyar nyelvû tankönyvek ügye. A lapok szerkesztõi szívesen adtak helyt a tankönyvhirdetéseknek, kritikáknak. Tankönyvtörténeti szakirodalmunk mindeddig nem foglakozott a sajtóban a tankönyvekrõl megjelent írásokkal, pedig ezek számos új, hasznos és ismeretlen adatot tartalmaznak a tankönyvszerzõkrõl, a tankönyvek korabeli megítélésérõl, a tankönyvek áráról, a terjesztésrõl. Hasonlóan kiemelt szerep jutott a sajtóban a gyermekirodalom ismertetésének. A 18. század második felében megjelent fordításokról, átdolgozásokról, késõbb az eredeti magyar gyermekkönyvekrõl ismertetések, bírálatok láttak napvilágot. A korszak sajtója sokat tett a gyermekek olvasóvá neveléséért is, többek között azzal, hogy a megjelenõ, gyermekeknek szánt mûvekre felhívta az olvasók, a szülõk, tanárok figyelmét. E korszakban született a magyar gyermeksajtó is, melyrõl rövid áttekintés olvasható ebben a fejezetben. Értekezésem az elsõ olyan átfogó és egyben részletes elemzés, amely bemutatja a felvilágosodás- és reformkori magyar nevelésügy, valamint az ekkor születõ, fejlõdésnek induló magyar sajtó sokrétû kapcsolatát, egy új, mindeddig alig felhasznált forráscsoport, a korabeli sajtó közleményeinek alapján. Neveléstörténet-írásunk a dolgozatban érintett számos kérdéssel egyáltalán nem, vagy csak érintõlegesen foglakozott. Korábban részletes elemzés nem készült arról, hogy a kortárs Európa pedagógiai eszméi közül melyek jutottak el a szélesebb hazai olvasóközönséghez. Nem történt meg a nevelésügy szolgálatában álló, felvilágosodás és reformkori lapok számbavétele és tartalmi feltárása, nem jelentek meg tanulmányok az e korszakban
megszületõ
és
kifejlõdõ
elméleti
pedagógiai
irodalomkritikával,
és
tankönyvkritikával kapcsolatban, nem született érdemi összefoglalás a hazai gyermeksajtó kezdeteirõl, mint ahogy arról sem, milyen lapokat olvastak, mely lapokba, és milyen tárgyú cikkeket írtak a korszak tanárai és diákjai. Az értekezésben érintett többi területtel foglakozott neveléstörténeti szakirodalmunk, de nem a korabeli sajtó közleményeinek felhasználásával, és nem ilyen szemszögbõl. A kutatás során olyan új szempontú megközelítéseket alkalmaztam, melyek mindeddig elkerülték a korszak kutatóinak figyelmét, és ezért olyan új eredmények születtek, melyek gazdagíthatják a felvilágosodásés reformkor nevelésügyére vonatkozó eddigi ismereteinket. Az értekezés számos új, más forrásból nem hozzáférhetõ adat közlésével, elemzésével és értékelésével, a más források felhasználásával, korábban végzett kutatások során született eredmények új megvilágításba helyezésével, hozzájárult az 1777 és 1849 közötti korszak hazai nevelésügyére vonatozó
kérdések részletesebb és pontosabb megismeréséhez is, rámutatva olyan eddig rejtve maradt összefüggésekre, melyek nevelésügyünk, de egész kultúránk története, és annak nemzetközi összefüggései szempontjából egyaránt fontosak. Hazánk mûvelõdés- és neveléstörténetének kutatása, minél több szempontból történõ megismerése a mi feladatunk. Ezzel nyújthatunk újat a korszakra vonatkozó európai összehasonlító történeti kutatások számára is. Európában, a történettudományon belül erõsödni látszik a neveléstörténeti kutatások helyzete, és úgy tûnik, hogy a neveléstörténet, kikerülve a neveléstudomány mai keretei közül, lassan betagolódik a történeti szakdiszciplínák közé, és mint a mûvelõdéstörténet egyik fontos területe, a történettudomány része lesz. Napjainkban, hazánkban azonban még teljesen bizonytalan a neveléstörténet helye. A neveléstudomány már alig érzi magáénak, a történettudomány pedig még nem tartja a saját illetékessége körébe tartozónak, talán azért is, mert a neveléstörténeti kutatások, interdiszciplináris jellegûek. Értekezésem eredményeit, elemzési technikáit éppen az interdiszciplináris jelleg miatt, több tudományterület hasznosíthatja. Elsõsorban a mûvelõdéstörténet, melybe az oktatás kérdései éppúgy beletartoznak, mint a sajtó fejlõdésének története, tehát a kettõ kapcsolatának vizsgálata is. Az irodalomtudomány részdiszciplinái is meríthetnek az eredményekbõl. A könyvtörténeti kutatások felhasználhatják például a tankönyvek és gyermekkönyvek, valamint a sajtó kapcsolatát tárgyaló fejezetek anyagát. A magyar sajtó története is gazdagodott, hiszen a hazai iskolai újságolvasás, és a magyar nevelésügy szolgálatában álló, latin, német és magyar nyelvû lapok történetét feltáró fejezetek anyaga sajtótörténetünk számára is újat jelent. Ez utóbbi években egyre inkább önállósodik az közönség és a mûvek kapcsolatára vonatkozó új tudományterület, a befogadás-kutatás (audience theory research). Az értekezésnek az a fejezete, mely a felvilágosodás-és reformkori iskolák tanárainak és diákjainak újság-és folyóirat olvasási szokásait tárgyalja, valamint adatokat közöl a lapokban pedagógiai tárgyú cikkeket publikáló pedagógusokról, a neveléstörténet mellett, e terület eredményeihez is hozzájárul. Nyert a hazai társadalmi nemek-kutatás (gender sudies) is, hiszen a nõi mûvelõdés kérdéseinek a sajtóban történõ megjelenésével foglakozó fejezet hozzájárul e témakör ismeretanyagának bõvüléséhez. Dolgozatommal azt szerettem volna bizonyítani, hogy nevelésügyünk múltjának eddig figyelemre sem méltatott titkai, egy eddig kevéssé kiaknázott forráscsoport, a sajtóközlemények feldolgozása nyomán mélyebben megismerhetõvé válnak, de csakis azok számára, akik e nehezen hozzáférhetõ, hosszadalmas és fáradságos munkával feltárható források történeti értékét felismerik és elismerik, és akik az apró, sokszor jelentéktelennek
látszó részletekre is kiterjedõ figyelemmel, de fõleg a tények iránti határtalan alázattal közelítenek hozzájuk.
*
Az elmúlt évtizedekben kutatásaimat sokan segítették itthon, és határainkon túl. Hálás vagyok Benda Kálmán, Ravasz János és Zibolen Endre professzor uraknak, akiktõl sokat tanultam, és akik sajnos már nincsenek közöttünk. Szeretnék köszönetet mondani Kókay György professzor úrnak, aki ráirányította figyelmemet a sajtó forrásértékére, aki húsz éven át, biztatott és bátorított, akinek tanácsai és szigorú kritikái nagyban hozzájárultak e dolgozat megszületéséhez. Hálával tartozom Mészáros István professzor úrnak is, aki egyetemista koromtól kezdve a legfõbb szakmai tekintély és emberi példakép volt számomra. Köszönöm Fodor Lászlónak, a kolozsvári Babeº-Bolyai Egyetem, és Patai Ilonának, a nyitrai Bölcs Konstantin Egyetem tanárainak, az anyag összegyûjtésében nyújtott baráti támogatását. Sok köszönettel tartozom Kiss András nyugalmazott fõlevéltáros, és Mihail Gherman kézirattáros uraknak erdélyi, Zeman László professzor úrnak felvidéki kutatásaim elõsegítéséért, Jáki Lászlónak, az OPKM Kiadói Fõosztálya vezetõjének, könyveim kiadásának támogatásáért, Hornyák Mária történésznek, a reformkori óvodák és a sajtó kapcsolatára vonatkozó forrásanyagának önzetlen rendelkezésemre bocsátásáért. Külön köszönöm hallgatóimnak, Konrád Kingának (BabeºBolyai Tudományegyetem, Kolozsvár), Kereszty Orsolyának (ELTE), Koppányi Júliának, Szigeti Katalinnak, és Soós Zoltánnak (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a téma egyes részterületeirõl szóló díjnyertes OTDK dolgozatait, melyekkel bebizonyították számomra, hogy oktató- és kutatómunkám nem egészen hiábavaló, és az ilyesfajta kevéssé „divatos”, ám annál inkább munka- és idõigényes kutatásoknak is lehetnek folytatói a jövõben.
