Bevallatlan esélykülönbségek

A Svájc francia nyelvû területén, egy szakszervezeti képzés során, melynek a munkahelyi egészségvédelem a témája, az egyik résztvevõ talányos kérdést tesz fel. „Milyen összefüggés állapítható meg az óraiparban dolgozó nõk munkavégzése és a vesedialízisek között?” Zavart csend. A tudományos szakirodalomban látszólag semmi sem utal arra, hogy az órák összeállítása során használt anyagok káros hatással lennének a vesemûködésre. Az illetõ makacskodik…

A nõk munkahelyi egészségvédelme Európában Bevallatlan esélykülönbségek Laurent Vogel

Elbeszélések százait lehetne idézni. Mind különbözik, egy különleges tulajdonság azonban valamennyit összeköti: a gazdaság és a politika elvont fogalma összekapcsolódik bennük azokkal a konkrét folyamatokkal, amelyeket e fogalmaknak az emberi szervezetben hirtelen elindítanak. Az efféle történetek valóságos kincset jelentenek a szakszervezetek számára. Homérosznál az Olümposz istenei rivalizálásuk közben szenvedélyt szítanak az emberekben, nevetésre késztetik, gyászba taszítják õket. A mi történeteinkben azonban a kizsákmányolás, az uralom vagy a szolidaritás nyilvánvalóan mesterségesen megalkotott fogalmai törnek utat zajosan a hús-vér valóság felé. E történetek testet teremtenek nekik, életet lehelnek beléjük, arcukra mosolyt csalnak, fellobbantják a haragjukat, vagy éppen kioltják azt a halállal. Ezek az elbeszélések egytõl egyig arról árulkodnak, hogy a valóságban milyen egyszerûnek látszhatnak felettébb bonyolult jelenségek, egyszersmind arra is rávilágítanak, hogy igazából semmi sem olyan egyszerû. Ibergekumene tsores iz gut tsu dertseyln, mondja egy jiddis mondás: „Jót tesz az embernek, ha kiadja magából a váratlanul jött bajokat”. Jót tesz annak, aki elmeséli, átadja élettapasztalatát. És jót tesz annak is, aki meghallgatja, és mintegy adományként megismerheti a világ valóságosságát, s értesülhet a megváltoztatására irányuló szándékról. Ezek az elbeszélések adták a kezdeti lendületet e könyvhöz… Laurent Vogel a Nantes-i Egyetemen doktorált jogtudományokból. A TUTB kutatója 1990 óta, ahol az Európai Munkavédelmi Irányelvek Alkalmazását Vizsgáló Obszervatóriumot vezeti. Számos könyve jelent meg a foglalkozásegészségügy témájában.

ETUI-REHS Department HESA Bd du Roi Albert II, 5 B-1210 Brussels Tel. : +32-(0)2-224 05 60 Fax : +32-(0)2-224 05 61 [email protected] http://hesa.etui-rehs.org

A nõk munkahelyi egészségvédelme Európában Bevallatlan esélykülönbségek Válogatás

Laurent Vogel

Európai Szakszervezeti Intézet: Kutatás, Oktatás, Munkahelyi Egészség és Biztonság Fõosztály Az Európai Szakszervezeti Intézet Munkahelyi Egészség és Biztonság Fõosztálya (ETUI-REHS, korábban BTS/TUTB)), figyelemmel kíséri az uniós jogszabályok nemzeti alkalmazását a munkavédelem terén. Megalapította az Európai Irányelvek Alkalmazását Vizsgáló Obszervatóriumot, a prevenciós rendszerekre vonatkozó uniós jogszabályok nemzeti alkalmazásának összehasonlító elemzése és közös stratégiai válaszok kidolgozása céljából. Szakértõi támogatást nyújt az a Luxemburgi Munkavédelmi Tanácsadó Bizottság szakszervezeti oldalának és a Bilbaói Európai Munkavédelmi Ügynökségnek. A következõ témakörökben vezet kutatásokat: Kockázatfeltárás, prevenció, Az esélyegyenlõség kérdései a munkavédelemben, Vázizomzati megbetegedések, Azbeszt, stressz, környezet és Fenntartható fejlõdés. Szakszervezeti szakértõk hálózatát mûködteti a mûszaki szabványosítás (ergonómia, gépek, berendezések biztonsága), és a veszélyes anyagok (osztályozás, kockázat felmérés, expozíciós határértékek meghatározása) területén. A z Európai Szabványosítási Bizottság (CEN) tagja http://hesa.etui-rehs.org

A nõk munkahelyi egészségvédelme Európában Bevallatlan esélykülönbségek TUTB, 2003 © Bureau technique syndical européen pour la santé et la sécurité jogutódja: © L'Institut syndical européen Recherche, Formation, Santé-Sécurité Bd du Roi Albert II, 5 B-1210 Brussels Tel: +32-(0)2-224 05 60 Fax:+32-(0)2-224 05 61 ISBN: 2-930003-48-0 D/2003/6107/50 Grafika: Coast L'ETUI-REHS bénéficie du soutien financier de la Commission européenne. /Az ETUI-REHS az Európai Bizottság anyagi támogatását élvezi. Magyar kiadás: MSZOSZ


1

2


Laurent Vogel TUTB kutató

Institut syndical européen – Recherche, Formation, Santé-Sécurité Département HESA (korábban Bureau technique syndical européen pour la santé et la sécurité BTS/TUTB)

3

A mû eredeti francia címe: La santé des femmes au travail en Europe. Des inégalités non reconnues (ISBN: 2-930003-48-0, TUTB, 2003) A 341 oldalas eredetibõl válogatta és fordította: Barreto Jozefa

4

Elõszó

A

TUTB és az ETUC erõsen szorgalmazta, hogy a munkahelyi egészségvédelemmel kapcsolatos új közösségi stratégia kialakítása során a nemek közti esélyegyenlõség elvét is szem elõtt tartsák. A 2001 júniusában megjelentetett Hatékonyabb közösségi politikát a munkahelyi egészségvédelem terén címû dokumentum világos üzenetet tartalmazott az európai szakszervezeti mozgalom részérõl. Az Európai Bizottság 2002 márciusi közleménye azt jelezte, hogy a Bizottság nagyfokú nyitottságot tett magáévá e kérdésben. A szakszervezetek azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy ez a nyitottság gyakorlati kezdeményezésekben is testet öltsön. A TUTB már megalakulása óta igyekszik figyelmet fordítani a munkahelyi egészségvédelem férfi-nõ dimenziójára. Együttmûködés alakult ki közte és az ETUC Nõbizottsága között, és sikerült üdvösnek bizonyult kapcsolatokat kialakítania különbözõ országokkal. 1999-ben Karen Messing irányításával egy könyv megjelentetésére vállalkoztunk, mely bemutatta, milyen tapasztalatokhoz vezetett egy egyetemi kutatóközpont és a québeci szakszervezetek együttmûködése a munkahelyi egészségvédelem és a nemi egyenlõségéért folytatott harc összekapcsolása terén. E könyv minden jel szerint idõszerû volt. Bizonyos fokú érdeklõdést váltott ki az európai szakszervezeti mozgalom és a megelõzés egyéb szereplõi körében. Hivatkozási alapként szolgált számos vita, illetve konkrét kezdeményezés esetében, s emellett nem egyszer a képzés eszközévé is vált. Ezt tanúsítja az is, hogy könyvünket a TUTB és más szervezetek közötti együttmûködési megállapodásoknak köszönhetõen hat nyelvre is lefordították. Ezzel párhuzamosan más kezdeményezések is hangsúlyozták, hogy milyen fontos a nemek közti esélyegyenlõség elvének érvényesítése a munkahelyi egészségvédelemben. Három ízben megrendezésre került egy világkongresszus „Nõk, egészség és munka” címmel: 1996 áprilisában Barcelonában, 1999 szeptemberében Rio de Janeiróban, 2002 júniusában pedig Stockholmban. A világ különbözõ tájékairól érkezõ résztvevõk, nõk és férfiak százai mindhárom esetben kiemelték, milyen politikai, tudományos és gyakorlati fontossággal bír, hogy a nõi egyenlõségre vonatkozó követelések és a munkahelyi egészségvédelem egymásra találjanak. Valamennyi esetben tartalmas viták folytak a meglehetõsen változatos szaktárgyakban mozgó kutatók, a feminista aktivisták és a szakszervezeti vezetõk között. A következõ világ-

A nõk munkahelyi egészségvédelme Európában Bevallatlan esélykkülönbségek

5

kongresszusra a tervek szerint Indiában kerül sor 2005-ben, ami világosan jelzi, hogy a megválaszolandó kérdések nem feltétlenül csak a legfejlettebb országok sajátosságai. Nem a világ egyik vagy másik pontján, hanem magán a munkahelyi egészségvédelmen belül merülnek fel. A 2001-es esztendõ végéhez közeledve fontosnak éreztük, hogy felmérjük az általános helyzetet az Európai Unió tagországaiban. Két, a Brüsszeli Szabadegyetemhez tartozó kutatóintézettel együttmûködve, a belgiumi Munkaügyi Minisztérium támogatásának köszönhetõen megvizsgáltuk, hogy a munkahelyi egészségvédelemre vonatkozó politika mennyire érvényesíti a nemek közötti egyenlõség elvét. Nem kimerítõ módon ugyan, de fel akartuk mérni, hol állnak a kezdeményezések a kutatás, a megelõzõ tevékenységek, a szakszervezeti mozgalom és a nemzeti politikák terén. Annak ellenére, hogy csupán korlátozott eszközökkel rendelkeztünk, e vizsgálat számos információs elem öszszegyûjtését tette lehetõvé számunkra. Jelen kötet e vizsgálat eredményeinek egy részét tükrözi. Átfogó elemzést tartalmaz a vizsgálat során kapott adatokról, észrevételeket a szakszervezeti mozgalomról és a közösségi politikáról, valamint ismerteti a különbözõ gyakorlati tapasztalatokat. Az utóbbi esettanulmányok – szám szerint kilenc – bemutatják, mennyire lehetséges a nemek közti esélyegyenlõség elvének beépítése a megelõzés gyakorlatába. Reméljük, e könyv segít abban, hogy a szakszervezetek és a különbözõ prevenciós intézmények legyõzhessék az egyenlõségért folytatott harc és a munkahelyi egészségvédelem közötti, ma még jelentõsnek tekinthetõ korlátokat. Marc Sapir A TUTB igazgatója

6


Tartalom

Elõszó

5

Bevezetõ

9

I. rész A TUTB felmérése a munkavédelem nemi dimenziójáról A TUTB-felmérés legfontosabb eredményei

II. rész Tudásunk állapota A statisztikai adatok és a fõbb rendelkezésre álló indikátorok Amikor laikusok mutatnak be áldozat a tudomány oltárán: a szakszervezetek kutatásai

III. rész A foglalkozás-egészségügyi politika helyzete Foglalkozás-egészségügyi politikai irányok A foglalkozási megbetegedések elismerése: szerencsejáték, ahol a nõk sosem nyernek? Esélyegyenlõséggel kapcsolatos közösségi politikák Következtetések

13 13 17

27 27 29 52

61 61 63 69 87 103

Bibliográfia

109

Táblázatok

136


7

8

Bevezetõ

A

francia Svájcban, egy szakszervezeti képzés során, melynek a munkahelyi egészségvédelem a témája, az egyik résztvevõ talányos kérdést tesz fel. „Milyen összefüggés állapítható meg az óraiparban dolgozó nõk munkavégzése és a vesedialízisek között?” Zavart csend. A tudományos szakirodalomban látszólag semmi sem utal arra, hogy az órák összeállítása során használt anyagok káros hatással lennének a vesemûködésre. Az illetõ makacskodik. „Akkor milyen összefüggés állapítható meg a vesedialízisek és a között a tény között, hogy óraiparban dolgozó nõk dupla annyit dolgoznak, mint mások? Vagy inkább tripla annyit” – javítja ki magát.

1. A Saridon a Roche cég bejegyzett márkája. Jelenlegi összetételében már nem tartalmazza a vesekárosodást elõidézõ anyagot.

A svájci Jura kanton óraiparában a nõk mindig is hajnalok hajnalán kezdték a munkát, hogy el tudják látni háztartási kötelezettségeiket és emellett még nagyon gyakran kiegészítõ mezõgazdasági tevékenységeiket is. A munkaadók általában Kafa porral és Saridon1 tablettákkal látták el õket, hogy állják a sarat. Fájdalomcsillapító szerekrõl van szó, melyek egyben stimuláló hatással is bírnak. A fogyasztásuk elterjedt volt. A munkásnõk porokat és pasztillákat vettek be, hogy elkerüljék a végkimerültséget, és jobban tudjanak koncentrálni a kézügyességet és aprólékos gondosságot igénylõ feladatokra. A régi óraipari munkásnõk elbeszéléseiben még ma is gyakran visszatér a Kafa és a Saridon szó. Jól ismert, megszelídült szavak, melyek már nem csengenek olyan nyugtalanítóan, ahogy az orvosságnevek csengeni szoktak. Bizonyos értelemben a munkahelyi és az otthoni munka békéjének nélkülözhetetlen segédszavai voltak. A segítségükkel vált lehetõvé a megannyi apró „nõi „fájdalom” kontrollálása és a termelõmunka végrehajtása. A 70-es években a svájci Jura kanton egyik-másik kórházában magas számban kezeltek olyan nõket, akik csupán a dialízisnek köszönhetõen maradtak életben. Az alábbiakból kiderül, hogy mi az összefüggés a két dolog között. A Kafa por fenacetin hatóanyagú fájdalomcsillapító. E terméket már évekkel ezelõtt kivonták a forgalomból, mivel a fenacetin károsítja a vesemûködést. Valóban számos esetben fordult elõ viszszafordíthatatlan vesekárosodás azok körében, akik rendszeresen szedték e szert. A Saridon, a másik fájdalomcsillapító ugyanezt a hatóanyagot tartalmazta. Napjainkban már a kevésbé mérgezõ hatású paracetamol képezi a Kafa por és a Saridon hatóanyagát.


9

E példa olyan elvont fogalmakat segít megvilágítani, mint a fizetett munka végzésének összehangolása a javadalmazás nélküli munkáéval (beleértve azt is, amikor eladásra szánt javak elõállításáról van szó), vagy éppen a nyomásgyakorlás a munka fokozására a munkaadói oldal részérõl. Még napjainkban is elterjedt módszer gyógyszerek alkalmazásával elejét venni a szenvedés munka közbeni kifejezõdésének. E tekintetben a Saridon alkalmazása egy sajnos napjainkban is aktuális, folyamatos gyakorlat példájának tekinthetõ. Elbeszélések százait lehetne idézni. Mind különbözik, egy különleges tulajdonság azonban valamennyit összeköti: a gazdaság és a politika elvont fogalma összekapcsolódik bennük e fogalmaknak az emberi testben való hirtelen, konkrét materializálódásával. Az efféle történetek valóságos kincset jelentenek a szakszervezetek számára. Homérosznál az Olümposz istenei rivalizálásuk közben szenvedélyt szítanak az emberekben, nevetésre késztetik, gyászba borítják õket. Itt pedig a kizsákmányolás, az uralom vagy a szolidaritás nyilvánvalóan erõsen mesterséges fogalmai jutnak el zajosan a hús-vér valósághoz. E történetek testek teremtenek, életet lehelnek beléjük, arcukra mosolyt tapasztanak, fellobbantják a haragjukat, vagy éppen kioltják azt a halállal. Ezek az elbeszélések egytõl egyig arról árulkodnak, hogy a valóságban milyen egyszerûnek tudnak mutatkozni felettébb bonyolult jelenségek, de egyszersmind arra is rávilágítanak, hogy igazából semmi se olyan egyszerû. „Jót tesz az embernek, ha kiadja magából a váratlanul jött bajokat” – tartja egy jiddis mondás. Jót tesz annak, aki elmeséli és átadja élettapasztalatát. És jót tesz annak, aki meghallgatja õt, és mintegy adományként megismerheti a világ valóságosságát, és értesülhet a megváltoztatására irányuló szándékról. Az efféle elbeszélések adták a kezdeti lendületet e könyvhöz. Elbeszélések, amelyek nem igazán illettek bele a munkahelyi egészségvédelem problémáinak kezelésére jellegzetesen alkalmazott módszerekbe. Nem illettek a képbe, mert valóságosságukkal túlléptek a homályos, megfoghatatlan, megragadhatatlan elvont konstrukciókon. Lehetett-e nem tudomást venni róluk, afféle pingvineknek tekinteni õket, amelyekre sehogy se sikerül mellényt ráadnunk? Vagy megpróbálhattuk-e megérteni õket, hogy élesedjen a kritikai érzékünk? E könyv csupán abból a célból kíván elvont fogalmakkal élni, hogy aztán visszatérhessünk a munkahelyi egészségvédelemért és emberi méltóságért folytatott harc mindennapi valóságához. *** A javasolt haladási irány egy vizsgálatból ered, melyet 2001

10


szeptembere és 2002 júniusa között végzett a TUTB a Brüsszeli Szabadegyetem két kutatóintézetével karöltve. Jelen könyv két részbõl áll. Az elsõ a kutatás eredményeit vizsgálja, és egy sor eszmefuttatással és elemzéssel áll elõ. A második kilenc esettanulmányt mutat be, melyek a munkahelyi egészségvédelem nemek közti esélyegyenlõségének témájával foglalkoznak. Bár e kötet ilyeténképpen konkrét dátumhoz köthetõ, nem annyira tekinthetõ „végsõ jelentésnek” egy elvégzett munkáról, mint inkább egy láncdarabnak az európai szakszervezeti mozgalmon belül tizenöt éve zajló gondolkodási folyamatban. Komoly kollektív munkából táplálkozott, melybõl éppúgy kivette a részét a TUTB, mint az ETUC Nõbizottsága, valamint az európai szakszervezetek munkahelyi egészségvédelemmel foglalkozó képviselõi és számos más személy, intézmény is. A szóba került témák számtalan területet lefednek. Meg kellett határozni egy irányvonalat, amely alkalmazkodik bizonyos feltételekhez. E könyv elsõsorban azokhoz a szakszervezeti aktivistákhoz szól, akik elkötelezett harcot vívnak a munkahelyi egészségvédelemért, és általánosabb módon a megelõzés terén ügyködõ szakemberekhez, egyszóval egy olyan olvasóközönséghez, amely nem feltétlenül került közeli ismeretségbe a feminizmus hozadékaival, és nem feltétlenül van gyakorlata az átfogó elemzések használatában sem. Az esetek egy jó részében alig voltak kijelölve csapások. Így például a munkaidõ és az egészségvédelem kapcsolatának elemzése magában foglalja, hogy számos aspektust közelrõl is megvizsgáljunk: a fizetett munka idõtartama és megszervezése, az otthon végzett munka idõtartama, a fizetett és az otthon végzett tevékenységek sajátos mibenléte és kapcsolata, az újratermelési folyamat szocializációs szintje, a szabadidõs tevékenységek áruvá való átalakulása stb. A bonyolult szövetet alkotó szálaknak csupán némelyikét tudtuk jelezni. Bármelyiket is ragadja meg e szálak közül az olvasó, akár nõ, akár férfi, saját haladási irányt találhat ki magának, és számtalan ponton kapcsolatot fedez majd fel a leírtak és saját tapasztalatai között. Figyelni kellett arra is, hogy a terminológiai hagyományok eltérnek azokban az európai országokban, amelyekben megindult ez a közös gondolkodás. Elsõdlegesen nem lexikai nehézségekrõl van szó, melyek pusztán a fordítást érintenék. Inkább arról, hogy a szavak mögött eltérõ politikai és elméleti koncepciók húzódnak meg és ütköznek össze. Így például a Franciaországban viszonylag megszokott „nemi társadalmi kapcsolatok” fogalmat nehéz


11

angolra fordítani, és használata meglehetõsen korlátozott maradt Olaszországban, jóllehet olasz nyelvre gond nélkül lefordítható. A „nem” kifejezés mind inkább elterjedtté vált az utóbbi években, Olaszországban azonban gyakrabban használatos a „nemi különbség” kifejezés. Mellesleg a „nem” szó többértelmûsége változatos használatra ad lehetõséget. Ugyanígy megfigyelhetõ az „egyenlõség”, a „kevertség” és a „paritás” kifejezések változatos használata a különbözõ országokban, de a különbözõ kontextusokban is (politikai képviselet, javak szétosztása, képzés, munka stb.). E helyütt nem igazán volt lehetõségünk beszélni e terminológiai különbségekrõl, valamint azokról az elméleti kérdésekrõl és politikai tétekrõl sem, amelyeket tükröznek. Csupán reménykedhetünk, hogy nõi- és férfiolvasóink megértik, bizonyos korlátok közé kellett szorítani e munkát, és a feminista irodalom tanulmányozásával gondolják tovább a dolgokat. E módszerbeli nehézségeken túl akad egy ennél alapvetõbb nehézség is. A szakszervezeti mozgalom számára döntõ fontosságú, hogy autonóm módon tegyen szert saját ismeretekre és hozzon létre saját stratégiákat a munkahelyi egészségvédelmet illetõen. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy e folyamat belterjes lenne. Folyamatosan táplálkozik a más aktív szereplõkkel való konfrontációkból, de ennél is fontosabb, hogy az egészségükért küzdõ nõi és férfi dolgozók gazdag tapasztalatain alapul. Igyekszik szocializálni e tapasztalatokat, mégpedig úgy, hogy kollektív tudás álljon a cselekvések mögött. Nem hajlandó úgy tekinteni a dolgozó nõkre és férfiakra, mint akik egyszerû tárgyai egy mások által folytatott tudományos diskurzusnak, mely nem egyszer csak a kizsákmányolás legitimációját vagy hatékonyságának fokozását szolgálja. A szakszervezeti mozgalmat sem kíméli jobban a férfiuralom, mint társadalmunk bármely más intézményét. Minden elgondolás, minden vívmány csupán egy szakasz a kérdésfelvetés szélesebb folyamatában. Egy efféle mozgalom teljességgel nélkülözi a linearitást: nem ritkák a kudarcok, a meghátrálások vagy stagnálások. Ha sikerült e könyvvel olyan új praktikákra bátorítanunk másokat, amelyeknek esetében a munkahelyi egészségvédelemért folytatott küzdelem magában foglalja egy nõk és férfiak egyenlõségén alapuló társadalom megkövetelését, akkor e kötet már betöltötte szerepét. S ez esetben örömmel adjuk át a helyet gazdagabb, ambiciózusabb, szisztematikusabb munkáknak.

12


I. rész A TUTB felmérése a munkavédelem nemi dimenziójáról

13

„A munkahelyi egészség nemi szempontú vizsgálata lehetõvé teszi, hogy áttekintsük, milyen szerepet játszik a nõk és férfiak társadalmi munkamegosztása eltérõ egészségi helyzetükben, a produktív és reproduktív életfunkciók alakulásában. Lehetõvé teszi továbbá a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos jogszabályi háttér, valamint az intézményes és szakszervezeti gyakorlat kritikai elemzését.” Annie Thébaud-Mony (in: Hirata, Laborie, Le Doaré et Senotier, 2000, pp. 181-182.)

14


A felmérés A TUTB-felmérés a 2001 szeptembere és 2002 júniusa közötti idõszakban valósult meg. A kutatócsoport tagjai voltak: Laurent Vogel, a felmérés koordinátora a TUTB részérõl, Lorenzo Munar a Brüsszeli Szabadegyetem egészségszociológiai intézetének részérõl és Marianne De Troyer a Brüsszeli Egyetem munkaszociológiai, foglalkoztatási és továbbképzési intézetének képviseletében. A felmérést a belga Foglalkoztatás-, és Munkaügyi Minisztérium is támogatta. A felmérés a következõ módszertani lépéseken alapult: • Kétféle kérdõív összeállítása és szétküldése, valamint a beérkezõ válaszok feldolgozása. • Tudományos kiadványok átvizsgálása, a munkahelyi egészséget a nemi dimenzió szempontjából tárgyaló cikkek összegyûjtése. • Speciális szeminárium Brüsszelben több mint 100 résztvevõvel, 2002. november 16-án. A kérdõíveket e-mailben küldtük szét a TUTB levelezési listáján szereplõ mintegy 800 címre, a felmérésben részt vevõ országokba, a következõ kategóriákban: • prevenciós politikával foglalkozó személyek/ intézmények; • prevenciós szolgáltatásokban dolgozó személyek; • munkahelyi egészséggel foglalkozó szakszervezeti szakemberek; • a biztonsággal, higiéniával és munkahelyi egészségvédelemmel foglalkozó európai konzultációs bizottság kormányzati, munkáltatói (a) és szakszervezeti képviselõi. A kérdõívet eljuttattuk olyan, a témával foglalkozó intézeteknek/központoknak, melyek nem feltétlenül szerepeltek a TUTB nyilvántartásában. A felmérést kiegészíti egy dokumentációs lista, elsõsorban az átvizsgált tudományos folyóiratoké (az 1993-2002-es idõszak kiadványai): Occupational and Environmental Medicine Ergonomics Skandinavian Journal of Work, Enviroment and Health American Journal of Industrial Medicine (USA)


15

Journal of Occupational and Environmental Medicine (USA) Travail Genre et Société (Franciaország) Les Cahiers du MAGE (Franciaország) Santé et Travail (Franciaország) Pistes (Québec) (b) Médicine et Travail (Franciaország) Social Science and Medicine Chronique féministe (Belgium) Gaseta Sanitaria (Spanyolország) New Solutions (USA) (c) Átnéztük a szakszervezetek munkahelyi egészséggel foglalkozó kiadványait is: Por Experiencia (Spanyolország) 2087 (Olaszország) Risks (Egyesült Királyság) Trabajadora (Spanyolország) (a) Nem kaptunk lényeges válaszokat a munkáltatói szervezetektõl (b) elektronikus, több témával foglalkozó magazin, közvetlenül elérhetõ: http://www.pistes.uqam.ca/index.html (c) A New Solutions különbözik a többitõl, ez olyan tudományos folyóirat, amit az Olaj-, Vegy- és Atomipari Dolgozók Nemzetközi Szakszervezete ad ki. Független szerkesztõbizottsággal rendelkezik, és fenntartja a vita hagyományát a tudomány és az aktivisták között a foglalkozási és a környezeti egészségvédelem terén.

16


A TUTB felmérés legfontosabb eredményei

A

TUTB kvalitatív felmérést készített. A TUTB elõzetesen összeállított címlistájára több száz kérdõívet küldtek el. A felmérés hatókörének kiszélesítésében számos internetes honlap is részt vett. A kérdõívet az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) nõbizottsága is eljuttatta esélyegyenlõséggel foglalkozó helyi szakszervezeti képviselõihez. A kérdõív összetettségének ismeretében a válaszadási arány (150 válasz) bíztatónak nevezhetõ. A válaszokban, az egybeesések leszámítása után, összességében 227-féle tapasztalatot fogalmaznak meg a válaszadók. A válaszok megszerkesztésének elõsegítése érdekében a kérdõívhez több száz különbözõ háttérdokumentumot csatoltak (tudományos irodalom, oktatási anyagok, statisztikák, cikkek, esetjog, szakszervezeti kampányanyagok stb.).

Más-más mértékû érdeklõdés a különbözõ országokban A válaszok száma lehetõvé teszi, hogy hozzávetõlegesen felmérjük, milyen érdeklõdést tanúsít egy-egy ország a nemek közti egyenlõség kérdése iránt. A válaszok száma az írországi 0 választól az olaszországi és spanyolországi 31 válaszig terjed, ami jelzi, milyen mértékben tért el a különbözõ országok érdeklõdése a téma iránt (lásd: 1. sz. táblázat). Ugyanakkor kizárólag a válaszok számából nem vonhatunk le pontos következtetéseket. Néhány ország esetében (elsõsorban Egyesült Királyság, Finnország és Svédország) olyan összefoglaló válaszok érkeztek, melyek több résztvevõ tapasztalatait tartalmazzák. Ezt tükrözi a tapasztalatoknak a válaszokhoz viszonyítva relatíve nagy száma (23, 16 és 12). Mindemellett a felmérés számos országba eljutott és az interneten keresztül is elérhetõ volt, aminek eredményeként az eredeti, francia, angol és német nyelven elkészített változatot az adott országok szakszervezetei spanyolra és olaszra is lefordították. Ez segít megmagyarázni azt is, hogy miért érkezett egyes országokból több válasz.


17

1. Táblázat: A TUTB-felmérésre adott válaszok országonként

Ausztria

7

Válaszok %-ban kerekítve 5%

Belgium

8

5%

15

Dánia

7

5%

9

Finnország

4

3%

6

Franciaország

15

10%

23

Németország

15

10%

10

Görögország

4

3%

7

Írország

0

0%

0

Olaszország

31

21%

49

Luxemburg

2

1%

1

Hollandia

6

4%

9

Portugália

6

4%

7

Spanyolország

31

21%

37

Svédország

6

4%

12

Egyesült Királyság

8

5%

23

150

100%

227

Válaszok

Összesen

Tapasztalatok 9

A fejezet táblázatait Lorenzo Munar állította össze

A szakirodalom elemzése lehetõvé teszi, hogy megerõsítsük, esetenként finomítsuk a kérdõívek feldolgozása alapján megállapított fõbb tendenciákat. Felméréseink alapján három csoportra oszthatjuk azokat az országokat, ahol a nemek kérdése részét képzi a foglalkozás-egészségügy témakörének: Az északi országokban a társadalmi egyenlõség megteremtésére való törekvéseket tükrözi, amit a hivatalos politikai irányzatok is felvállalnak. A nemek szempontjából meghatározott indikátorok, a speciális programok, valamint a különbözõ szereplõk közti együttmûködés lehetõvé tette a többi ország összehasonlításában sokkal jobban szervezett ismeretanyag létrehozását. Ugyanakkor a lejegyzett gyakorlati tapasztalatok száma nem mondható jelentõsnek. Ennek két oka lehetséges. A nemek szerinti megközelítés intézményessé válása bizonyos mértékben visszavetette a feminista mozgalmak aktivitását. A munkahelyi szegregáció kérdése, ami igen meghatározó az északi államokban, láthatóan kevéssé szerepel a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos napirendi pontok között.2 Egy optimistább feltételezés szerint a nemek kérdése olyannyira elfogadottá vált, hogy a gyakorlatban csak ritkán hivatkoznak rá kifejezett formában. Az utóbbi feltételezés, bár nem zárható ki bizonyos esetek magyarázataként, mégsem nevezhetõ általános gyakorlatnak.

18


2 Mindazonáltal az esettanulmányok között találunk egy dán példát a nõk építõipari részvételével kapcsolatban.

Egyes latin nyelvû országokban (Franciaország, Spanyolország, Olaszország) valódi társadalmi igény mutatkozik a nemek kérdésének felvetésére. Ez jelenleg leginkább helyi jellegû megmozdulásokban nyilvánul meg, melyek harcos jellegük ellenére sem keltenek jelentõsebb visszhangot a nagyobb intézményeken belül, még akkor sem, ha az elmúlt években tapasztalható volt némi javulás. A 80-as, 90-es években Olaszországban folytak széles körû tárgyalások a munkaidõvel kapcsolatban, melyek során a feminista csoportok és a szakszervezetek közös álláspontot alakítottak ki (Balbo, 1987, Tempia, 1993). Az elméleti vitát számos felmérés elõzte meg. Ennek eredményeként a szakszervezeti követeléseken, valamint a jogszabályi kezdeményezéseken keresztül (elsõsorban helyi önkormányzati szinten) dinamikus akció indult a munkakörülmények nemek szempontjából való felmérése céljából. A vita és a változtatásra való készség sokat vesztett lendületébõl. A „visszarendezõdés” általános légkörében a feminista mozgalom és a szakszervezeti mozgalom közti kapcsolat lelassulni látszik. Mindemellett a nemek kérdése a munkahelyi egészségmegõrzés témakörében napirendi pontként szerepel regionális és helyi szinten. Spanyolországban megfigyelhetõ helyi szinten a feminista elképzelések legalábbis részleges fölvállalása a szakszervezeti törekvésekben, valamint a nemek kérdésének intézményi szintûé is, ám ez egyelõre csak az ismeretszerzés célját szolgálja. Portugáliában a helyzet bonyolultabb. A munkahelyi esélyegyenlõségi bizottság nagy erõvel állt ki a feminizmussal kapcsolatos általános megközelítés mellett, ugyanakkor a mozgósítás és a változtatási hajlam gyakorlati oldalán nem olyan dinamikus a közremûködés, mint más latin országokban. Az Egyesült Királyságban a pragmatikus megközelítés nem veti fel explicit módon a munkahelyi megkülönböztetéssel kapcsolatos problémák összességét. Ez a gyakorlatban helyi, általában szakszervezeti kezdeményezésekben, valamint a munkahelyi egészséggel foglalkozó intézményeken belül elindított kutatóprogramokban nyilvánul meg. Németországban és Ausztriában hasonló a helyzet, de a munkahelyi balesetek és megbetegedések kompenzálására szakosodott szervezetek központi szerepük ellenére sem könnyítik meg a társadalmi szintû összefüggések általános megértését. A különbözõ szereplõk Az alábbi táblázatban láthatjuk csoportosítva azokat a szervezeteket, amelyek válaszoltak a TUTB felmérésére.


19

2. Táblázat: A TUTB-felmérésre válaszoló szervezetek A munkahelyi prevenciós politikák alkalmazását ösztönözni hivatott szervezetek

13%

Az egyenlõségpolitikával foglalkozó szervezetek

3%

Szakszervezeti szervezõdések

31%

Prevencióval foglalkozó szolgáltatások

9%

Kutatóintézetek

21%

Egyéb

23%

Összesen

100%

A legtöbb válasz a szakszervezetektõl érkezett (31%). Ennek oka egyrészt a TUTB fejlett nemzetközi kapcsolatrendszere. A helyi (vállalati és regionális) szintû tapasztalatokat legnagyobbrészt a szakszervezetek szolgáltatták. A különbözõ országok közt nagy az eltérés, a legtöbb szakszervezeti kezdeményezés három ország köré csoportosul (Spanyolország, Olaszország, Egyesült Királyság). A kutatóintézetek követik a szakszervezeteket a válaszadásban (23%). Ezek a kutatóintézetek többségében a munkahelyi egészséggel foglalkoznak, kisebb számban közegészségügyi intézményekrõl, illetve szociológiai kutatóintézetekrõl van szó. Ezen kutatóintézetek és a prevenciós politika betartását ösztönözni hivatott intézmények közti határvonal nem mindig húzható meg pontosan. A különbözõ tudományos területek megfelelõ arányban képviseltették magukat, a tömeges megbetegedésekkel foglalkozó kutatóintézetek azonban csak kevéssé mûködtek közre. A beküldött kutatások az orvostudomány egyéb területeirõl, ergonómia, pszichológia, valamint a szociológia területérõl származtak. A prevenciós politikák alkalmazását ösztönözni hivatott szervezetek a megkérdezett országok legnagyobb részében közremûködtek (13%). A skandináv országokban a nemek kérdéskörét a munkahelyi betegségmegelõzés szélesebb területeire alkalmazzák, legálabbis a kutatásban és a statisztikai kimutatásokban. Más országokban a nemek kérdése leginkább a „nõkkel kapcsolatos specifikus problémaként” vetõdik föl (elsõsorban az anyasággal összefüggõ problémaként). Ez a kettõsség az egész kutatás alapvetõ nehézségeként merült fel. A nemek kérdésének vizsgálata a foglalkozás-egészségügy területén nem egyszerûen egyegy specifikus terület kockázatelemzését és behatárolását kellene, hogy jelentse. A foglalkozás-egészségügyre szakosodott intézmények nem elég felkészültek arra, hogy az egyszerû kockázat-

20


elemzést olyan globális megközelítéssel váltsák fel, melyben a nemek kérdését a munkahelyeket is érintõ társadalmi kapcsolatként kezelik.

3 A brit szakszervezetek felmérése alapján (Kirby, 1998) még a fõleg nõk által képviselt területeken is komoly akadályok mutatkoznak. A dolgozók problémáinak meghallgatása a prevenciós politika kialakításakor nem jellemzõ a vállalatoknál (20% pozitív válasz a vállalati prevenciós politikával és kockázatfelméréssel kapcsolatban). Pedig a megkérdezettek legnagyobb része az erõsen elnõiesedett területeken dolgozott (a válaszadók 78 százaléka dolgozott a közszférában, ebbõl 42% az egészségügyben, 16% az oktatásban, 13% a helyi közigazgatásban.

A prevencióval foglalkozó szolgáltatások helyi szinten már belefoglalják tevékenyégi körükbe a nemek kérdését, de leginkább csak az elnõiesedett területeken, olyan problémákkal kapcsolatban, amelyek specifikusan nõknél jelentkeznek.3 A válaszok alacsony aránya (9%) nem teszi lehetõvé, hogy reprezentatív mintát állítsunk fel ezekkel a szolgáltatásokkal kapcsolatban. A gyenge részvételi arány alapján felmerül a kérdés, hogy ezek a szolgáltatások valóban függetlenek-e a munkáltatói nyomástól? Franciaország az egyetlen pozitív kivétel: a válaszok 33 százaléka prevencióval foglalkozó szolgáltatásoktól származott (üzemorvosi ellátás) szemben a szakszervezetektõl érkezõ 7%-os válaszadási aránnyal. Ez azt mutatja számunkra, hogy az üzemorvosok között is sokan fontosnak tartják a nemek kérdésének vizsgálatát. Ennek két oka lehetséges: a szakma elnõiesedése, valamint az, hogy ezek az üzemorvosok olyan irányzat képviselõi, ami megkérdõjelezi azt a hagyományos orvosi gyakorlatot, amely a dolgozót csak mint egyént veszi figyelembe az egészségügyi problémák vizsgálatakor. Az esélyegyenlõség-politikával foglalkozó szervezetek csak nagyon kis arányban válaszoltak a kérdésekre (3%). A szakirodalom elemzése után megállapíthatjuk, hogy a fizetett munkában tapasztalható egyenlõtlenségek a foglalkozás-egészségügy területén csak igen kevéssé átláthatóak. Úgy véljük, hogy a foglalkozásegészségügy témájának ez a fajta mellõzése (a munkakörülmények és az egészség szélesebb értelemben vett összefüggésében) jelzi az olyan egyenlõségi politika gyengeségeit, mely elsõsorban az esélyek egyenlõségére és nem a társadalmi értelemben vett egyenlõségre alapul. Különösen szembeötlõ, milyen kevéssé érintik a nõk és férfiak egyenlõ munkahelyi esélyeivel kapcsolatos viták a munkakörülmények kérdéskörét. Az esetek többségében különös figyelmet fordítanak a munka és a családi élet összeegyeztetésének kérdésére, miközben a munkaidõ szélesebb értelemben vett átszervezése mellett (részmunkaidõ, különleges szabadságok stb.), a munkakörülmények nemeknek megfelelõ átalakításának kérdése tabu marad.

4 A válaszok nagyrészt a szakszervezeteken belül létrehozott nõjogi bizottságoktól érkeztek, valamint a dán nõi munkások szövetségétõl (KAD).

Nem kaptunk választ olyan nõi szervezetektõl, amelyek nem specifikusan szakszervezeti szervezõdések.4 Ennek az oka részben az, hogy az egyenlõséggel foglalkozó intézmények nem áll-


21

nak elég szoros kapcsolatban a feminista szervezetekkel, valamint hogy azon szervezetek, melyekrõl azt gondoltuk, hogy részt vesznek majd a felmérésben, egymástól elszórva találhatók. A nõkutatással foglalkozó kiadványok átvizsgálása után elmondhatjuk, hogy a foglalkozás-egészségügy témakörét a nõkutatással foglalkozó kutatóknak csak igen kis hányada érinti Európában.5 Bár a munkával kapcsolatos irodalom bõséges, és az egészséggel kapcsolatos feminista szempontú kutatás sem elhanyagolható, a foglalkozás-egészségügy témája kevéssé érintett, kivéve, ha a társadalmi konfliktusok hatására szélesebb keretek közé illesztik a kérdést (ápolónõk sztrájkja), vagy ha bizonyos speciális téma keretein belül merül fel (a fizikai erõszak és pszichés nyomásgyakorlás különbözõ formái a munkahelyen). Válaszadóinknak valamivel több mint kétharmada nõ volt.6 A nemek kérdésének fontossága a nõk szemében sokkal nagyobb volt, mint a férfiakéban bármilyen szervezetnél (szakszervezet, megelõzés, kutatóintézet stb.). Ez nem elszigetelt jelenség: a foglalkozás-egészségügy nemek szerinti vizsgálatával foglalkozó tanulmányok és könyvek jelentõs részét nõk írták. Ez két általános észrevételt erõsít meg: a férfiakat nem foglalkoztatja a nemek közti különbség, hivatkozási alapjuk az emberi dimenzió; a „nem” olyan udvariasan tudományos kifejezés, ami a nõkkel kapcsolatos problémákra utal. Jelentõs ágazati különbségek A következõ táblázat a beküldött tapasztalatok ágazati felosztását mutatja. 3. Táblázat: A beküldött tapasztalatok ágazati felosztása Közigazgatás

3%

Mezõgazdaság

0,5%

Bank/ Biztosítás

1%

Építõipar

1%

Kereskedelem

4%

Oktatás

2%

Vegyipar

0,5%

Ipar (általános)

3%

Takarítás

1%

Egészség / szociális szolgáltatások

11%

Textil /Cipõ / Ruha

4%

Háztartás / Háztartás és fizetett munka összeegyeztetése

3%

Közlekedés /Telekommunikáció és egyéb

3%

Különbözõ tevékenységi szektorok

57%

Egyéb

5%

Összesen

99%

22


5 A világ más részein (Brazília, Québec) a feminista irodalom sokkal szisztematikusabban foglalkozik a foglalkozásegészségügy témájával. Ezt az észrevételt hamis színben tüntetheti fel az a tény, hogy kapcsolataink a brazil és québeci feministákkal pontosan a foglalkozásegészségüggyel kapcsolatos kutatások alkalmával jött létre.

6 95 nõt és 46 férfit azonosítottunk a válaszadók között. Tízes nagyságrendû esetben nem tudtuk megállapítani a válaszadó nemét, vagy mert a neve alapján nem lehetett eldönteni, vagy mert nem írta ki a teljes nevét. Az intézményektõl érkezõ válaszok esetén a választ beküldõ személyt néztük, akkor is, ha a válasz kollektív válasz volt.

A beküldött tapasztalatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy jelentõs részüknél nem határozták meg, konkrétan melyik ágazatra vagy foglalkozásra vonatkoznak. Ennek oka számos esetben a kutatások egymást keresztezõ jellege (például a munka és az élet egyéb aspektusainak összeegyeztetése). Ahol utalás történt az ágazatra vagy a foglalkozásra, azt tapasztaltuk, hogy a válaszok csupán néhány, kisszámú ágazatot vagy foglalkozást ölelnek fel. A beküldött tapasztalatok 36 %-ánál jelezték az ágazatot. Négybõl valamivel több mint egy esetben a válaszok az egészségügy vagy a szociális szolgáltatások területérõl érkeztek (fõként a kórházi ápolónõket érintõen), tízbõl egy esetben a kereskedelembõl (leginkább a nagy bevásárlóközpontokban dolgozó pénztárosokat érintõen). Aránylag kevés tapasztalat érkezett az ipar területérõl (az ágazatot feltüntetõ esetek kevesebb, mint egynegyedében), itt a legtöbb adat a textilgyártás, cipõ- és ruhakészítés területérõl érkezett.

7 Ismereteink az oktatás és a nemek kérdésének összefüggéseirõl nem direkt módon a kérdésekre kapott válaszokból származik. A BTS dokumentációs gyûjteményének köszönhetõ, hogy sikerült hozzáférnünk ilyen kutatási anyagokhoz Brazíliából (lásd: Brito et alii, 2001) és Québecbõl (Messing at al, 1999).

Objektív szempontból ennek az lehet az oka, hogy a nemek kérdése leginkább a nõket tömegesen foglalkoztató ágazatokban merül fel. Emellett azonban bizonyos ágazatok és foglalkozások esetében a fenti jelenséget lelkiismereti szempontok is okozták, ami világosan felismerhetõ volt az ápolónõk helyzetével kapcsolatos társadalmi konfliktus kialakulásában (Kergoat, 1992). Olyan foglalkozásról van szó, ahol az utóbbi tizenöt évben a szociális problémák kollektív öntudatra ébredést idéztek elõ, ezáltal a munkafeltételek kritikus megközelítése elválaszthatatlan lett a nemek kérdésétõl. Mindemellett úgy tûnik, hogy ez a fajta öntudatra ébredés nem történik automatikusan azokon a területeken, ahol nõk tömeges foglalkoztatása jellemzõ. Meglepõ, hogy az oktatásban, ahol az óvodai és általános iskolai szinten szinte kizárólag nõk dolgoznak, nem történt meg ez a fajta kollektív öntudatra ébredés, és szinte soha nem lehetett tetten érni a beérkezõ válaszokban.7 A fizetett háztartási munka extrém eset: annak ellenére, hogy az ilyen fajta munka nemi oldala kétségkívül meghatározó, a válaszadók közül senki nem számolt be ezzel kapcsolatban semmiféle kezdeményezésrõl. A szakirodalom átvizsgálása után is elmondhatjuk, hogy a rossz munkakörülmények vizsgálata nem szerepel a prevenciós politikák napirendjén. Az ágazatban dolgozók elszigeteltsége, a szakszervezeti keretek és a kollektív fellépés megszervezésének nehézségeihez hozzáadódik az a téves kép, amely errõl a munkáról mint veszélytelen munkáról kialakult. Ez azért adhat okot aggodalomra, mert egyes országokban a kisgyermekek és idõs emberek gondozásával összefüggõ fizetett munka egyre inkább a háztartási munkaszervezés irányába kezd eltolódni.


23

Hangsúlyoznunk kell, hogy a férfiak munkakörülményeinek vizsgálata szinte soha nem veszi figyelembe a nemek közti különbségeket, kivéve, ha a férfiszakmák elnõiesedésével állunk szemben. A szerepek átalakulása a dolgozók nemétõl függetlenül is megtörténhet. Meggyõzõdésünk, hogy a férfiak helyzetének elemzésekor nélkülözhetetlen a nemek dimenziójának figyelembevétele. Egy ilyenfajta megközelítésnél azonban elengedhetetlen, hogy ne a férfiak szintjén állapítsuk meg a normaküszöböt. A nemek kérdésének figyelembevétele széles körû összehasonlítási alapot nyújt a meghatározott foglalkozások vizsgálatakor. Egy spanyol szakszervezeti föderáció felmérése a kommunikáció és a fuvarozás területén jól példázza, mennyi lehetõség rejlik azon foglalkozások összehasonlításában, melyek erõsen elnõiesedtek és amelyek tipikusan férfi foglalkozások. A felmérés során a nõk8 csoportját hétféle kategóriában vizsgálták (színész, színésznõ, táncosnõ, postai alkalmazott, adminisztratív dolgozó, takarító, vasúti mûszerész és mozdonyvezetõ, telefontársaság vagy egyéb kommunikációs társaság alkalmazottja, egy autókölcsönzõ társaság adminisztrációs alkalmazottai és a médiában dolgozók). Ez a munkamódszer lehetõvé teszi a munkakörülményekkel kapcsolatos nézetek ütköztetését az emblematikusan nõiesnek tartott foglalkozások, valamint a férfiak és nõk által egyaránt ûzött foglalkozások esetén.

8 A hét kategória közül egy volt vegyes, a színészek kategóriája.

Tematikus specializáció A válaszok tanúsága szerint a nemek kérdése inkább az újfajta kockázati tényezõkkel kapcsolatban merül fel (a beküldött tapasztalatok 56 százaléka), mintsem a tradicionális kockázati tényezõkkel kapcsolatban.9 Mindazonáltal az adatokat óvatosan kell kezelnünk. Bár a vegyi anyagokkal és fizikai tényezõkkel 4. Táblázat: A beküldött tapasztalatok felosztása kockázati tényezõk alapján A munkaszervezéssel és a munkaintenzitás növekedésével összefüggõ kockázat

14%

Ergonómiai eredetû kockázat

12%

Vázizomzati problémák kialakulásának veszélye

12%

Pszichoszociális veszélyek

18%

Vegyi anyagokkal kapcsolatos veszélyek

9%

Fizikai komponensekkel kapcsolatos veszélyek

8%

Nemzõszervi megbetegedések veszélye, várandós anyák egészsége

11%

Egyéb

15%

Összesen

99%

24


9 Az újfajta kockázati tényezõket a következõ csoportokba oszthatjuk be: a munkaszervezéssel és a munkaintenzitás fokozódásával kapcsolatos tényezõk, ergonómiai kockázati tényezõk, vázizomzati problémák, pszichoszociális tényezõk.

kapcsolatos tapasztalatok csak 17 százalékban szerepeltek, nem zárható ki, hogy a rendszeresebben felmerülõ egyéb kategóriák és a tradicionális tényezõk között szoros kölcsönhatás van. A beküldött tapasztalatok 11 százaléka függött össze reprodukciós jellegû megbetegedéssel. Az esetek 15 százalékában a kockázati tényezõt az „egyéb” kategóriába sorolták. Felmerül a kérdés, hogy az erõsen elnõiesedett szakmákban nem becsülik-e alá a munkahelyi balesetek jelentõségét. A munkahelyi balesetek megelõzésével kapcsolatban csak teljesen véletlenszerûen jutottunk információhoz.

10 Egyedül Toscanából kaptunk olyan felmérési eredményeket, amelyek szélesebben érintik a szexualitás területét.

A fizetett és a nem fizetett munka közti összefüggéseket csak ritkán érintették a válaszadók, kivéve az esetenként felvetõdõ „összeegyeztethetõség” témájával kapcsolatban. A legrendszerezettebb munkákat Spanyolországból kaptuk, gyakorlati és elméleti szempontból egyaránt. Csak innen kaptunk a reprodukciós egészséggel kapcsolatos olyan megközelítést, amely túlmutat a várandósság kérdésein.10 Csodálkozva tapasztaltuk, hogy a válaszadók általában milyen kis jelentõséget tulajdonítanak a munkaidõ kérdésének a munkahelyi egészség megõrzésében. A férfiak és nõk munkaidejének különbségeivel számos kutatás foglalkozik. Ezzel szemben, amikor a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos gyakorlati kérdésekre kerül sor, a munkaidõ kérdése csak egyéni szinten merül fel, a munka és a családi élet összeegyeztethetõsége szempontjából. Kivételt képeznek a spanyol szakszervezetek, ahol a munkaidõvel foglalkozó tárgyalópartnerek gyakran ülnek egy asztalhoz az egyenlõséggel és a munkahelyi egészségüggyel foglalkozó kollégáikkal.

Több ismeretanyag, mint gyakorlati lépés A hozzánk eljuttatott 227 tapasztalat 70 százaléka volt kutatási anyag. Ez az adat jól tükrözi az általános helyzetet. Ma már minden szinten folynak kutatások, ám gyakorlati alkalmazásuk még mindig akadályokba ütközik. A nõk elleni erõszak kérdéseivel foglalkozó francia tanulmánykötet szerzõi (Semat, 2000) felteszik a következõ kérdést: hogyan lépjünk túl az esetek egyszerû feljegyzésén. Az üzemorvosok közremûködésével elkészült tanulmánykötet célja az volt, hogy bemutassa, milyen szakadék húzódik az összegyûjtött esetek gazdagsága, a probléma sürgetõ volta, valamint a hagyományos szakmai gyakorlatot nem megkérdõjelezõ prevenciós megoldások alkalmazása között. A prevencióval kapcsolatban kétféle probléma merül fel. Egy-


25

részt, hogy bár történnek közös fellépések és megtörténik a követelések megfogalmazása, ezek nem folyamatosak, és nem kapcsolódnak semmiféle átfogó stratégiához. Másrészt problémaként merül fel az esélyegyenlõség és a foglalkozás-egészségügy kérdéseinek hagyományosan egymástól elkülönülõ kezelése. A társadalmi megmozdulásokkal kapcsolatban felmerülõ probléma lényege, hogy a szakszervezetek nem rendelkeznek megfelelõ minõségû írásos dokumentummal a munkahelyi követeléseket támogató konkrét megmozdulásokról. Elvétve találtunk ilyen jellegû utalást a szakszervezeti újságokban, valamint olyan szociológiai tanulmányokban, melyek nagyobb mozgósításokkal foglalkoznak, mint például a francia ápolónõk sztrájkja. Emellett az egyenlõségi megmozdulások csak ritkán kapcsolódnak egyetlen témához: a foglalkozás-egészségügy, munkakörülmények, bizonyítványok elismerése, fizetések emelése stb. témakörök általában együttesen kerülnek napirendre.

26


II. rész Tudásunk állapota

27

28

A statisztikai adatok és a fõbb rendelkezésre álló indikátorok különbözõ nemzeti intézményeknél rendelkezésre álló adatok vizsgálatával kiegészített felmérés kimutatta a statisztikai adatok és a rendelkezésre álló indikátorok közti jelentõs különbségeket. A legfontosabb adatok bemutatása elõtt le kell szögeznünk, hogy a foglalkozás-egészségüggyel, a közegészségüggyel és az egyenlõséggel kapcsolatos adatokat általában egymástól elszigetelten kezelik. A legtöbb információs rendszert más intézmény kezeli, és a rendszerek közti közvetlen kapcsolat kialakítása csak ritkán történik meg.

A

A nõi munka a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos indi kátorok tükrében A foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos indikátorok az alábbi tipizált adatok alapján határozhatók meg:

11 Itt idézhetjük azt a francia tanulmányt, amely a boldogság és munka összefüggéseiével foglalkozik (Baudelot és Gollac, 2003), valamint az Élet minõsége a munkahelyen címû felmérést, melyet a spanyol Munkaügyi Minisztérium 1999 óta évente elvégez (Lásd: http://www.mtas.es/esta disticas/ECVT/Welcome.h tm ).

12 EUROFOUND 1995.

• A munkakörülményekre szélesebb értelemben vonatkozó adatok (szektor, foglalkozás, munkaidõ stb.), az elvégzett munka jellege (emberekkel való kapcsolat, ismétlõdõ munka, önállóság stb.), valamint a foglalkoztatási forma jellegzetességei (szerzõdés típusa stb.); • A veszélyességi tényezõk mértékével kapcsolatos adatok; • Az egészségi állapottal kapcsolatos adatok (munkahelyi baleset, foglalkozással kapcsolatos megbetegedések, hiányzások stb.), a szélesebb értelemben vett munkahelyi életminõség adataival együtt;11 • A prevenció megszervezésével kapcsolatos adatok (egészségügyi ellenõrzés, a prevencióval foglalkozó szolgáltatások, a dolgozók képviselete az egészség és a biztonság területein stb.); • Az érintett személyekkel kapcsolatos adatok (életkor, nem, nemzetiség, legmagasabb iskolai végzettség, fizetési szint, családi állapot stb.) Ezek az adatok többféle forrásból származhatnak: dolgozók saját értékelése, a munkáltató bevallása, a prevencióval foglalkozó szolgáltatások, illetve a munkaügyi felügyeletek adatgyûjtése, szakértõk felmérései, a felmért populáció egészét lefedõ statisztikai adatok, reprezentatív minták vizsgálata stb. A Dublini Alapítvány 1995-ös, 17 európai országban elvégzett felmérése után 212, a munkahelyi környezettel kapcsolatos adatbázist különböztetett meg.12 A számos helyi és ágazati forrást is beszámítva az EU-s országok adatforrási jelentõsen megnövekednek. Jelen felmérés keretei között nem volt lehetõségünk az összes rendelkezésre álló forrás vizsgálatára, olyan mintával dolgoztunk, amely egy átfogó kép felvázolását teszi lehetõvé. Az


29

adatok átfogó értékelése mellett kísérletet teszünk egy olyan megelõzés-központú megközelítés felvázolására, melyben szerepet kap a nemek kérdése is. Az európai uniós országoknak körülbelül felében végeznek a munkakörülményekkel kapcsolatos átfogó vizsgálatokat, melyeket bizonyos idõközönként megismételnek a változások felmérése céljából. A felmérések hiányossága, hogy csak a fizetett munkaformákkal foglalkoznak. Hiányosak az adatok a munka és a családi élet összeegyeztetésével, valamint a munkaidõ-felhasználás globális megközelítésével kapcsolatban. Szinte alig található olyan adat, ami a nem fizetett munkaórák felhalmozódásával, valamint a munkán kívüli tevékenységek idõbeli vonatkozásaival hozható kapcsolatba (utazás, szünetek, társadalmi és politika aktivitás, képzés stb.). Az egészségkárosodással kapcsolatos adatok részben a hagyományos indikátorokhoz kapcsolódnak, mint a munkahelyi balesetek és a foglalkozással összefüggõ megbetegedések. Ezek minden EU-s országban megtalálhatók, ám felhasználásuk a megelõzésben csak ritkán fordul elõ. Ezek az indikátorok gyakran vihetnek tévútra, ami a nõi munkával kapcsolatos kockázatok szisztematikus alulértékeléséhez vezet, illetve kétértelmûek lehetnek a megelõzés szempontjából (lásd: hiányzások). A munkakörülményekkel összefüggésbe hozott megbetegedésekkel kapcsolatos adatok nem egyenlõ mértékben oszlanak el, bármilyen módon gyûjtötték is össze õket (a dolgozók észlelései, az orvos, illetve a közegészségügy által végzett felmérés, járványügyi vizsgálatok, betegségekrõl, elhalálozásról, illetve kórházi ellátás szükségességérõl vezetett naplók stb.). Ezek az adatok, ha egyáltalán rendelkezésre állnak, sokkal megbízhatóbbak, mint azok, amelyeket a foglalkozási megbetegedéseket számon tartó rendszerek biztosítanak (HSE 2001 Nagy-Britanniával kapcsolatban, Duprée 2001 az Európai Unióval kapcsolatban). Minden adat ugyanarra enged következtetni: a munkahelyi jellegû megbetegedések alacsony szintû elismerése a nõi foglalkoztatásában nem tükrözi a munkahelyi betegségekkel kapcsolatos valós helyzetet. A veszélyforrásoknak való kitettség adatai egyes esetekben a munkakörülményekkel kapcsolatos információhoz kapcsolódnak (Dublini Alapítvány felmérése), vagy önállóan szerepelnek (Németország, Finnország). Az általános gyakorlat az, hogy amikor a veszélyforrásokkal kapcsolatos adatokat a dolgozók megfigyelései alapján gyûjtik össze, az eredményt a munkafeltételek szélesebb kontextusába ágyazva bocsátják rendelkezésre. Amikor az adatokat szakemberek gyûjtik össze, jegyzéket készítenek be-

30


lõlük. Csak kevés ország teremti meg a lehetõséget a vállalati prevenciós szolgáltatások rendszeres munkáján alapuló adatok szisztematikus gyûjtésére és kezelésére. Az összegyûjtött információ alacsony mértékû felhasználtsága leginkább ahhoz kapcsolható, hogy a megelõzés privát finanszírozásban történik, és hatékony szocializációjához nem állnak rendelkezésre megfelelõ eszközök. Jól példázza ezt néhány átfogó felmérés (lásd: ESTEV és SUMER Franciaországban), melyek megmutatják, milyen potenciális erõt képviselhetnek a prevencióval foglalkozó szolgáltatások (Vogel, 2003).

13 Elsõsorban Messing és Kilborn kutatásaira utalunk (Kilborn et al 1998, 109-111. oldal). Blair a rákos megbetegedéseket vizsgálja, és megállapítja, hogy egyes karcinogén anyagok potenciális hatása különbözõ lehet a két nemnél, és nem zárható ki, hogy férfiaknál és nõknél egyes rákos megbetegedések specifikus módon alakulnak ki.

Miközben a veszélyforrásoknak való kitettség adatai nemzeti szinten hiányosak, helyi és ágazati szinten számos ilyen adatot találunk. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a vállalati kockázatfelmérések eredményeit milyen kevéssé veszik figyelembe helyi, illetve ágazati szinten. Egy német kutatást leszámítva sajnos nagyon kevés adat áll rendelkezésre arról, hogy a vegyi anyagok miatt a nõk milyen vegyi veszélyeknek vannak kitéve. A helyzetet súlyosbítja a vegyipar felõl érkezõ nyomás, valamint, hogy számos vegyi anyagokkal foglalkozó munkahelyen nincs a nõk rendelkezésére álló prevenciós szolgáltatás. A vegyipar törekvése, hogy a kockázatfelmérést a piacon kapható, látványosan ható anyagokra kívánja redukálni (gyúlékony anyagok, mérgezõ anyagok, illetve egyes karcinogének), miközben a kevésbé látványosan ható veszélyes anyagokat figyelmen kívül hagyják. Többségében nõk végeznek olyan foglalkozásokat, ahol nem törõdnek a veszélyek jelenlétével (takarítás, textilipar, házimunka stb.) Tanulmányok bizonyítják, hogy a nõk száma nagyobb olyan foglalkozásokban, ahol kisebb mértékben, de többször merül fel a vegyi anyagok veszélye. Mivel a nõk száma kisebb a szoros értelemben vett vegyiparban, helyzetükkel a veszélyek szempontjából nem nagyon foglalkoznak. Mindazonáltal megfelelõ mennyiségû adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy elmondhassuk, a vegyi anyagok hatása esetükben is érvényesül, csak másként, mint a férfiaknál.13 A megelõzés eszközeihez való hozzáféréssel és ezen eszközök mûködésével kapcsolatos adatok csak szórványosan találhatók. Mindezidáig nem találkoztunk olyan kutatással, ami ezen adatokat nemek szempontjából dolgozta volna fel. Tudjuk, hogy az Európai Unióban a prevenciós szolgáltatások a vállalatokon belül, rendkívül egyenlõtlenül vannak jelen (Vogel, 2003). Hamalainen (2001) felbecsülése alapján, általában a dolgozók mintegy 50 százalékának nem áll rendelkezésére ilyen szolgáltatás. Drámai visszaesés tapasztalható ezen a téren az Egyesült Királyságban is (Ponting, 2002). Érdekes lenne a kérdést nemek


31

szempontjából is megvizsgálni. A foglalkozás-egészségügy kérdését felölelõ kollektív képviselet lehetõsége számos tényezõtõl függ: a vállalat nagysága, a szakszervezet jelenléte, az ágazat stb. Az Európai Unió országaiban a munkáltatónak jogszabályban elõírt kötelessége a kockázatfelmérés és a prevenciós terv elkészítése. A gyakorlat azonban vállalatonként, ágazatonként és országonként változó (Karagiorgeou et al., 2000). Gyakran nehézségbe ütközik a nõk által felvetett kockázati tényezõk napirendre vétele (lásd: Kirby, 1998, az Egyesült Királysággal kapcsolatban). A nemzeti prevenciós politikák valamint a munkaügyi felügyeletek prioritásai is hozzájárulnak a prevenciós lehetõségek egyenlõtlen hozzáféréséhez.14 Bár a különbözõ országokban számos adat áll rendelkezésre a prevenciós intézkedésekkel kapcsolatban, mégsem találunk rendszerezett adatokat a nemek közti megkülönböztetésrõl. Ezért a fellelt adatok alapján is csak feltételezhetjük, hogy általában a nõk kevésbé férnek hozzá a megelõzés eszközeihez. Spanyolország esetében a fenti feltevés adatokkal is bizonyítható. A nõk munkakörülményeivel foglalkozó 1997-ben elvégzett navarrai felmérés (IMN-INSL, 1999) tanúsága alapján a megkérdezett nõk 6,9 százaléka tudott róla, hogy vállalatánál végeztek kockázatfelmérés, miközben ez az arány a férfiaknál 12% volt. A nõi dolgozók 8,6 százaléka, míg a férfiak 28% vett részt kockázatmegelõzéssel kapcsolatos továbbképzésben. Ez éles ellentétet mutat az általános továbbképzési arányokkal, ahol a nõk száma magasabb, mint a férfiaké (a nõk 34,4 százaléka, szemben a férfiak 24,5%-ával). Az 1999-es nemzeti felmérés alapján a nõk 48,1 százaléka, a férfiak 57,1 százaléka dolgozik olyan cégnél, ahol foglalkoznak megelõzéssel. A helyzet még kiélezettebb olyan munkahelyeken, ahol találhatunk egészség- és biztonságügyi tanácsot: itt a férfiak 73,5 százaléka, a nõk 69,5 százaléka esik az ilyen tanácsok hatásköre alá. Az alábbi táblázat összefoglalja a nemek közti különbségeket. A nõk gyakrabban válaszoltak tagadólag, illetve nem ismerték a helyzetet a munkahelyen belül.

14 A nemek közti egyenlõtlenségek fokozottan érvényesülhetnek olyan országokban, ahol a munkahelyi balesetekkel foglalkozó biztosítótársaságoknak nagy beleszólásuk van a prevenciós célkitûzések kialakításába, mint Németországban, Spanyolországban, Ausztriában és kismértékben Franciaországban.

5. Táblázat: A munkahelyi prevenciós eszközökhöz való hozzáférés Spanyolországban nemek szerinti megosztásban (1999) A munkáltató maga látja el a prevenciós képviselõi funkciót A munkáltató kijelöl bizonyos számú dolgozót Belsõ prevenciós szolgáltatás Több céget ellátó prevenciós szolgáltatás Külsõ prevenciós szolgáltatás Egyéb eszközök Nincs Nem tudja Nem válaszolt

32

Összes dolgozó 18,4 17,9 17,1 4,0 26,4 1,6 12,9 18,9 0,7

Férfiak 19,8 21,2 17,2 4,1 28,5 1,6 10,7 17,4 0,7


Nõk 15,9 12,0 17,0 3,9 22,2 1,7 16,7 21,5 0,6

Hasonló különbségek találhatók a betegség-megelõzési eszközök tekintetében is. A nõk 49, a férfiak 61,1 százaléka számolt be arról, hogy a felmérést megelõzõ 12 hónapban részt vett orvosi vizsgálaton. Az orvosi vizsgálaton részt vevõ nõk 42,4 százaléka – szemben a férfiak 33,3 százalékával – általános, nem a munkahelyi kockázatokkal kapcsolatos kivizsgáláson vett részt. A felmérést megelõzõ 12 hónapban a nõk 15,3, a férfiak 21,4 százalékát vonták be a munkahely által elvégzett kockázatfelmérésbe. A helyi felmérés eredményérõl a nõk 42,6, a férfiak 32,2 százalékának nem volt tudomása. A megelõzés gyakorlati lépéseiben is jelentõs különbségek tapasztalhatók. A gyakorlati intézkedésekbe a férfiak 65,3 a nõk 49,3 százaléka esett bele. A nõk gyakrabban vesznek részt képzésben, mint a férfiak (a nõk 43,4 százaléka szemben a férfiak 41 százalékos arányával). Ugyanakkor a képzésben részt vevõ férfiak 45,1 százaléka vett részt a prevencióval kapcsolatos képzésben, míg a nõknél ez az arány mindössze 26,5 százalék. Mi a helyzet a nem fizetett munkával? Ahogy korábban már említettük, a nem fizetett munkával kapcsolatban csak nagyon ritkán találunk feldolgozott adatokat. A munkahelyi egészséggel kapcsolatos, az életkort, a családi állapotot és a nemet is feltüntetõ adatok gyakrabban vonatkoznak házasságban élõ férfiakra, mint nõkre. Az adatok tanúsága szerint a két gyereknél többet nevelõ anyák nehezen tudják összeegyeztetni a fizetett és a nem fizetett munkát. Általában azonban az adatok igen hiányosak. Egy dolgot megállapíthatunk. Azok a nõk, akik csak házimunkával foglalkoznak, sokkal komolyabb egészségügyi problémákkal küzdenek, mint azok, akik részt vesznek a fizetett foglalkoztatásban is. Ezt a jelenséget azzal magyarázhatjuk, hogy a fizetett munka pozitívan hathat az egészségre. A leggyakoribb tényezõk a következõk: • szocializáció, • anyagi függetlenség, ami lehetõvé teszi élettárs (férj, szülõ stb.) nélkül is a létfenntartást, • az önértékelés megnövekedése, • olyan tevékenységi kör, amelyben a dolgozó nõ saját felelõsséggel rendelkezik, s amely lehetõvé teszi, hogy a megtanult felelõsséget élete más területein is alkalmazza. Láthatjuk azonban a fenti, az egészségre pozitívan is hatni tudó tényezõk mindegyikével kapcsolatban, hogy a fizetett és nem fi-


33

zetett munka konkrét körülményei döntõ hatással lehetnek az eredményt illetõen: • a házimunkában és a fizetett háztartási munkában egyaránt a szocializáció jóval kisebb mértékben lehetséges, mint más munkafajták esetében, • beszûkült tevékenységi kör, fõleg olyan foglalkozások esetében, ahol a tevékenység a nem fizetett házimunka folytatásaként állapítható meg, • a nem fizetett házimunka eltérõ feltételek közt valósulhat meg, attól függõen, hogy a család más tagjai milyen módon kapcsolódnak bele, követve a dolgozó nõ anyagi és lelki szükségleteit, megadva neki a társadalmi elismerést stb. Svéd kutatók elkészítettek egy összeállítást, amely a fizetett munka és a nem fizetett munka ötvözésének egészségre gyakorolt lehetséges hatásait mutatja be. A 6. számú táblázatban láthatjuk a „kétféle munkanap” szélesebb értelemben vett kombinációit és ezeknek az egészségre gyakorolt hatását. A kutatás nem tesz különbséget az egészségre gyakorolt hatás tekintetében férfiak és nõk között. Bizonyos szituációk sokkal tipikusabbak nõknél (úgymint az 1. pont, nagyfokú egészségkárosodás veszélye és a 4. pont), mások inkább férfiak esetében figyelhetõk meg (3. és 6. pont). 6. Táblázat: A "kétféle munkanap" és az egészség lehetséges összefüggései Nem fizetett munka a magánszférában Fizetett munka

Elsõdleges felelõsség

Megosztott felelõsség

Kis mértékû felelõsség

Nagy stresszhatás

1. Nagyfokú veszély az egészségre nézve

2.

3. Veszélyes az egészségre

Jó

4.

5. Jobb egészségi állapot

6.

Nem dolgozik

7. Veszélyes az egészségre

8.

9. Nagyfokú veszély az egészségre nézve

Egy katalán felmérésben (Artazcoz et al., 2001) a házimunka hatásait a következõ indikátorok alapján mérték fel: a háztartásban élõk száma (két csoportra osztva: a négynél több fõt számláló háztartások és a 2-4 fõt számláló háztartások), olyan háztartások, ahol 12 évesnél fiatalabb gyermek(ek) van(nak), 65 évesnél idõsebb személy a családban és egy külsõ fizetett háztartási alkalmazott jelenléte. A férfiak egészségi állapotát a fenti tényezõk semmilyen kombinációban nem befolyásolják szignifikánsan (az egyetlen – kedvezõ – eltérést a 65 évesnél idõsebb személy jelenléte okozhatja). Ezzel szemben a nõk egészsége és családi helyze-

34


te között jelentõs összefüggéséket tapasztalhatunk. Azok a nõk, akiknek a családja négynél több fõt tartalmaz 3,65-ször több esetben kerülnek rossz általános egészségi állapotba, mint azok, akik négynél kevesebb fõt számláló családban élnek. 4,43-szor több nõ kerül rossz egészségi állapotba azokban a családokban, ahol nincs lehetõség fizetett háztartási alkalmazott segítségét igénybe venni a házimunkában, mint ott, ahol ez lehetséges. 12 évesnél fiatalabb gyermek jelenléte kedvezõ hatású lehet, míg 65 évesnél idõsebb családtag jelenléte nagyon kedvezõ hatású. A tanulmány készítõi megjegyzik, hogy a 65 évesnél idõsebb családtag jelenlétének kedvezõ hatását a különbözõ kutatások különbözõképpen értékelik. Az idõsebb családtag jelenlétének egészségre kedvezõ hatása a gyakorlati segítségben és az emocionális kötõdésben kereshetõ. A nemekkel kapcsolatos adatoktól a nemekkel kapcsolatos elemzésekig: ritkán tapasztalható fejlõdési vonal

15 Lásd például a munkakörülményekrõl szóló éves francia jelentéseket, vagy Hollandiában a Munkaügyi Minisztérium éves kiadványát. Olaszországban, Luxemburgban, Belgiumban, Portugáliában vagy Írországban nem találtunk összefoglaló kimutatásokat, csak a munka közben szerzett betegségekkel, munkahelyi balesetekkel kapcsolatos szórványos adatokat, valamint egyegy témával foglalkozó felméréseket.

Az adatok feldolgozása igen egyenlõtlen, és leginkább a foglalkozás-egészségügy témájának elsõdlegességét tükrözi. A skandináv országokban széles körû információs rendszert hoztak létre ebben a témában. Más országokban törekszenek arra, hogy a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos általános nézõpontot rendszeresen ismertessék. 15 Milyen mértékben veszik figyelembe ezeknél a törekvéseknél a nemek kérését? A meglévõ információs rendszerek legtöbbjében találhatunk nemekre lebontott adatokat, bár ezek gyakran hiányosak, nem elégségesek a helyzet elemzésére. Ezek az adatok gyakran csak a demográfiai felmérések változó adataiként szerepelnek (az életkor, nem, néha a nemzetiség megjelölésének vonatkozásában), ami nem elég ahhoz, hogy megfelelõ kapcsolódási pontokat találjunk a munkahelyi szegregációhoz és a munkakörülmények nemek szerinti megközelítéséhez. Problémát okoz a nemek szerinti adatok mellõzése az összehasonlító elemzéseknél. Nagyjából ismerjük, hogy hány nõ dolgozik részmunkaidõben, hányan dolgoznak 50 és 55 éves koruk közt, ismerjük a munkahelyi balesetekkel és megbetegedésekkel, munkahelyi távolmaradással vagy a leszázalékolással kapcsolatos adatokat nemek szerinti megosztásban. De ritkán találunk olyan elemzést, amely feltárni igyekezne az ezen adatok közötti összefüggést. Ennek oka, hogy nincsenek megfelelõ elemzési modellek. A nemi hovatartozás önálló változóként soványka magyarázat a foglalkozás-egészségügy kérdéseiben. Szükséges a nemi hovatartozást globálisabb összefüggésrendszerbe helyezni, melyben helyet kapnak a foglalkoztatási formák, a munkaidõ kérdései, a tevékenységi szektor stb.


35

A források egy részében találhatunk a családi állapottal, valamint a család összetételével kapcsolatos információt. Ritka azonban, hogy ezt az információt a munkakörülmények vonatkozásában használnák, kivéve például olyan esetekben, amikor a nõk részmunkaidõs foglalkozatásának gyakorisága a téma. A nõket érintõ erõszak különbözõ formáival foglalkozó francia felmérés (Brown et al., 2002) bemutatja az összefüggést a munkahelyi erõszak formái és a nõk családi állapota között. 7. Táblázat: Nõk ellen elkövetett agresszió és családi állapotuk közti összefüggések (%) Házas vagy özvegy, de kapcsolatban

Nem házas kapcsolatban

Elvált kapcsolatban

2,883

768

66

335

471

Szóbeli fenyegetés

6,7

7,9

14,7

10,1

12,5

Pszichés nyomásgyakorlás pszichés zaklatás

13,6 2,6

19,9 4,3

26,2 9,5

22,9 6,7

18,9 5,5

Munka tönkretétele

1,5

2,4

5,6

3,5

3,8

Fizikai erõszak

0,6

1,2

0,0

1,1

0,4

Szexuális zaklatás

0,9

3,3

2,9

4,0

3,6

Esetszám (N)

Elvált egyedül élõ

Nem házas egyedül élõ

Erõszak módja

Felmértek köre: a felmérésben szereplõ valamennyi nõ dolgozott a felmérést megelõzõ 12 hónapban. Forrás: Brown, Fougeyrollas-Schwebel, Jaspard (2002), p. 158.

Helyi és regionális felmérések, melyekben nemi szempontok is szerepelnek Bár találtunk néhány olyan nemzeti és regionális szintû felmérést, melyben a foglalkozás-egészségügy tematikája a nemek kérdését is felöleli, ezek a felmérések kisebbséget élveznek a munkafeltételek és azok egészségre gyakorolt hatását vizsgáló elemzések körében. A navarrai munkaegészségügyi intézet és a navarrai nõtanulmányokkal foglalkozó kutatóintézet16 összefogásában elkészült a nõk munkakörülményeinek és egészségi állapotának összefüggéseit vizsgáló kutatás (IMN-INSL, 1999). Az 1997-es felmérés alapját a munkakörülményekkel foglalkozó kérdõív képezte. A munkaegészségi felmérésekben nem szokványos új változók bevezetése (a nem fizetett munka körülményeinek fontosságával kapcsolatban) lehetõvé tették a hatékonyabb különbségtételt a nõk s a férfiak vonatkozásában. A navarrai példa mutatja, hogy a politikai szándék és a dolgozók közvetlen tapasztalatainak meghallgatása a legfontosabb két elem a foglalkozás-egészségügy és a nemi dimenzió kapcsolatának pontos felvázolásában.

36


16 A navarrai nõkutatással foglalkozó intézet (Instituto de la Mujer) internetes oldalán megtalálható a "nõk számokban"címû adatbázis (www.mtas.es/mujer/mcif ras).

A nõk egészségi állapotával foglalkozó német jelentés komoly fejezetet szentel a nõk munkahelyi egészségének (Ducki, 2001). A fizetett munka és a házimunka közti kapcsolat figyelembevételén kívül a jelentés a következõ témákat érinti: • az aktívan dolgozó nõk egészségi állapotával kapcsolatos indikátorok, különös tekintettel a munkaképtelenné válásra, a munkahelyi balesetekre, a munkahelyi megbetegedésekre, valamint a korai nyugdíjazásra megbetegedés miatt; • a nõi dolgozókat érintõ kényszerítõ elemek és források, fõként az erõsen elnõiesedett pályákon (irodai munka, takarítás, kereskedelmi alkalmazottak, szociális munka, egészségügy: ápolónõk); • a házimunkával, családtagok ellátásával, munkanélküliséggel kapcsolatos adatok és ezek egészségügyi vonzatai. Finnországban a munkahelyi életminõséggel kapcsolatos felmérés elemzi a munkahelyi körülményeket mind fizikai, mind pszichés, mind szociális szempontból. Az adatokat interjúk útján gyûjtötték össze egy 7500 fõ (elsõ felmérés 1977) és 3500 fõ (negyedik felmérés 1997) között mozgó minta alapján. Az 1997-es felmérés az európai munkaerõ-felmérés keretein belül történt. A kérdõív vizsgálja a nem fizetett munkát, annak a családon belül való megosztását, valamint a fizetett munkához való viszonyát. A felmérés adataira épülõ elemzésekben felmerül a nemi dimenzió kérdése is (Letho, Sutela, 1999, a és b). Azt itt felvetett kérdések közül a következõket érdemes kiemelni: • Az utóbbi években az idõszakos stresszhelyzetek növekvõ száma figyelhetõ meg. Miközben ez a múltban fõleg a férfiakat érintette, ma már egyre nagyobb mértékben érinti a nõket. • A munkahelyi befolyásgyakorlás és kontroll lehetõségével kapcsolatban szisztematikus különbségeket tapasztalhatunk férfiak és nõk között a feladatok jellege, a munkaritmus és munkamódszer, a munkamegosztás és a munkafelszerelés tekintetében. • Általában elmondható, hogy a nõk gyakrabban esnek áldozatul diszkriminációnak, mint a férfiak. A legérintettebb területek a képzéshez való hozzáférés a vállalaton belül, a munkával kapcsolatos információhoz való hozzáférés, valamint a kollégák és felettesek hozzáállása. Svédországban a munka világával foglalkozó intézet valamint a munkakörülményekkel foglalkozó hatóságok (ahova a munkaügyi felügyelet is tartozik), kimerítõ elemzést adott ki a munkahelyi élettel és egészséggel kapcsolatban (Marklund, 2001). A


37

nemek kérdése a felvetett témák legtöbbjében elõkerül, találhatók külön a férfiakra és a nõkre vonatkozó adatok, ezekre épülõ magyarázatokkal és hipotézisekkel. Külön fejezet foglalkozik a nõk és férfiak egészségével. A más országokból származó tapasztalatokkal ellentétben a svéd jelentésszintetizáló elemzés, amely sokféle forrásból származó adatokat összegez. Bemutatja, hogy az adatok többoldalú összekapcsolásának technikai problémája nem feltétlenül akadálya egy olyan szintézis létrehozásának, amely a közös kérdések alapján kidolgozott minõségi értékelések összességére épül. Hiányossága, hogy a fizetett és nem fizetett munka összefüggéseit csak másodlagosan, hagyományos nézõpontok alapján tárgyalja. Ez azért meglepõ, mert más kérdésekben újító nézõpontokat vezet be (az egészség, a munkanélküliség, és a bizonytalanság összefüggéseinek feltárása). Franciaországban a foglalkozás-egészségüggyel és a munkakörülményekkel foglalkozó statisztikai eszközök széles skálája létezik. A veszélyességi juttatások rendszerén belül összegyûjtött, a munkahelyi balesetekkel és megbetegedésekkel összefüggõ hagyományos indikátorokon kívül megtalálhatók az orvosi felügyelettel kapcsolatos adatok (a 48 ezer dolgozót érintõ SUMERfelmérés), valamint számos adat a munkakörülményekkel kapcsolatban, melyeket a DARES gyûjtött össze és dolgozott fel. Elsõsorban az 1984-es, 1987-es, 1991-es és 1998-as munkakörülményekkel kapcsolatos felmérések teszik lehetõvé a helyzet változásának vizsgálatát. Mostanáig nem volt jellemzõ az adatok elemzése nemi hovatartozás szempontjából, bár a foglalkozás-egészségügy témájában rendelkezésre állnak számszerû adatok táblázatos formában férfiak és nõk lebontásában is. Egyik partnerünk tanúsága szerint a Tudományos Kutatások Minisztériuma 2002ben kutatási program bevezetését kezdeményezte a célból, hogy jobban beillessze a nemek kérdését a munka világát érintõ elemzésekbe. Gollac és Volkoff (2002) elkészítette a munkavállaló férfiak és nõk munkakörülményeit érintõ adatok specifikus elemzését. Ez az 1998-as felmérésben a munkahellyel rendelkezõ lakosság 30 százalékát érintette. A munkakörülményekkel kapcsolatos adatok elemzését egyéb felmérések adataival egészítették ki (életmód és munka összefüggései, munkaszervezési módok). A nõk és férfiak helyzete közti különbség ritkán határolható pontosan körül, mivel a statisztikákban az adatok halmozottan állnak rendelkezésre, egymástól lényegesen eltérõ munkahelyi kollektívák csoportosításában. A szerzõk bemutatják a nemek szerinti különbségek fontosságát a munkaszervezésben. Bemutatják, hogy a hagyományos sztereotípiák milyen módon kelnek életre a mun-

38


kaszervezés átalakításában, mely ötvözi a munkaintenzitás növekedését a kontrollált önállóság formáival. A következõket emelik ki: „A kétkezi munka (…) a nemek közti megkülönböztetés karikatúrájaként jelenik meg egyes esetekben. A dolgozó nõk (szakmai) feladata az alárendeltség, a rutinszerû feladatok kemény munkával történõ ellátása, az elszigetelt munkavégzés (ami gyakran a házimunka velejárójaként jelentkezik). Emellett relatíve védve vannak, nem a kényszerhelyzetek, hanem a fizikai épséget veszélyeztetõ szituációktól: kevésbé kényszerülnek közvetlen veszélyek vállalására munkájuk biztosítása érdekében, valamint, a munka keretein kívül, a nõk kevésbé vesznek részt fizikai megterheléssel járó veszélyes tevékenységekben.” 8. Táblázat: A munkaszervezés jellegzetességei nõk és férfiak bontásában, Franciaországban (1998) Azon személyek %-os aránya, akik:

Nõk

Férfiak

Futószalag mellett dolgoznak

24

7

Egy percnél kisebb idõközönként ismétlõdõ munkát végeznek

27

10

Felettesük állapítja meg a munkavégzés módját

29

21

A munkavégzés ütemét naponta legalább egyszer ellenõrzi egy felettes

43

37

A munkavégzés ütemét befolyásolja az egy órán belül elvégzésre felállított norma

41

34

A napi munkavégzés menetét a vezetõség állítja össze úgy, hogy az nem módosítható

84

87

Nem választhatják meg a szünetek idejét

22

13

Nem beszélhetnek munka közben

10

2

Nem kapnak lehetõséget a szervezeti és mûködési problémák közös megtárgyalására

54

38

Feletteseikkel feszült viszonyban vannak

25

31

Forrás: DARES felmérés 1998. In: Gollac és Volkoff, 2000., p. 65.

Gollac és Volkoff megjegyzi, hogy növekszik a képesítés nélkül dolgozó nõk aránya az alkalmazotti foglalkozásokban. 1984 és 1998 között a képesítés nélkül dolgozó kétkezi munkát végzõ nõk száma 850 ezerrõl 650 ezerre csökkent, miközben az alkalmazotti körben a képesítés nélkül dolgozó nõk száma 1.800.000 fõrõl 2.400.000 fõre növekedett. Megfigyelhetõ továbbá, hogy a képesítés nélkül dolgozó alkalmazottak munkakörülményei gyorsabban romlanak, mint a kétkezi dolgozóké. Tizenhárom vizsgált tényezõ közül csak a zajártalom területén találtak a szerzõk javulást. A fizikai kényszerítõ körülmények (mint a fárasztó testhelyzet és a terhek cipelése), valamint a munkaritmusban tapasztalt kényszeresség megnövekedett 1984 és 1998 között.

17 Lásd: Bardot et alii (1996), valamint Bertin, Dubré és Meritet (1997).

A munkakörülményekkel kapcsolatban, nemek szerint megállapított adataik miatt, hasznos információforrásnak bizonyultak az öregedés és a foglalkozás-egészségügy összefüggéseit vizsgáló felmérések. A nemi dimenziót is figyelembe vevõ, egészséggel kapcsolatos elemzés készült az ESTEV felmérés adatai alapján, 21 ezres mintán.17 Érdemes megjegyeznünk, hogy bár a nõk kevésébe vannak kitéve fizikailag fárasztó helyzeteknek, gyakrabban


39

végeznek ismétlõdõ munkafázisokat idõkényszer alatt, életkortól függetlenül. A felmérés bemutatja, hogy a helyhez kötöttséggel és a válogatással kapcsolatos kényszerítõ helyzetek azonos szinten vannak jelen a munka világában, de nem ugyanazokat a személyeket érintik állandó módon. Itt a fárasztó testhelyzeten a dolgozó elõbb-utóbb próbál változtatni. A nõknél ez az ismétlõdõ, illetve az állómunkában jelentkezik.

A nemi dimenzió az Európai Unió intézményeiben összegyûjtött adatok alapján A következõkben a munkakörülmények egészségre gyakorolt hatását tárgyaló kutatásokkal foglalkozunk. Egyéb, az egészséget és az egyenlõséget nem érintõ kutatási programok feldolgozása kimerítené a jelen felmérés kereteit. A foglalkozás-egészségügy területén három közösségi intézmény játszik fontos szerepet. A Dublini Alapítvány Az élet és munkakörülmények javítását célzó alapítvány, általános nevén a Dublini Alapítvány témakörébe tartozik többek között a munkakörülmények vizsgálata is. Ez az a közösségi intézmény, amely a legszisztematikusabb módon foglalkozik ezzel a kérdéssel. Munkakörülményekkel kapcsolatos felmérés három alkalommal készült (1990, 1995 és 2000) a közösség minden országába eljuttatott kérdõív segítségével. Az utolsó kérdõívet a 12 tagjelölt országba is eljuttatták.18 A kérdõívben a nemek kérdése ott jelenik meg, ahol az indikátorok megválasztása más központi kérdésekhez kapcsolódik: „nem hagyományos” kockázati elemek, a két nem hierarchikus kapcsolatai stb. A 2000-es felmérés fejlõdést mutat abból a szempontból, hogy túllép a kérdések egyszerû vizsgálatán, oly módon, hogy a felmérésben felállított paramétereket a férfiak és nõk szempontjából is összehasonlítja. Véronique Daubas-Letourneux és Annie Thébaud-Mony 2002-es kutatása a munkaszervezés és a foglalkozás-egészségügy témájában az elõzõ felmérésekre építkezve elemzi a munkaszervezés különbözõ formáit, miközben igyekszik feltárni e formák egészségre gyakorolt hatását. Ez a megközelítés túlhaladja a szoros értelemben vett okozati látásmódot, s a tömegesen elõforduló, jár-

40


18 A tagjelölt országok adatgyûjtése a http://www.eurofound.eu. int/working/cc/factsheets .htm. oldalon található.

19 A bizonytalan munkával foglalkozó felmérésekben gyakran találunk hivatkozást a munkaszerzõdés formájára. Az ilyen hivatkozásoknak mégis van két gyenge pontja. Egyrészt az atipikus szerzõdési formákhoz köthetõ bizonytalan munkakörülmények a "tipikus" szerzõdéssel (meghatározatlan idejû szerzõdés, teljes idejû foglalkoztatás) foglalkoztatottak munkakörülményeit is befolyásolja. Másfelõl, a szerzõdés puszta jogi formája nincs befolyással a munkakörülmények egészére. Egy magas szintû végzettséggel rendelkezõ informatikust, aki képes arra, hogy egy részmunkaidõs álláshoz is jó körülményeket érjen el, nem hasonlíthatunk össze egy bevásárlóközpontban dolgozó pénztárossal.

ványszerû megbetegedések vizsgálatához hasonlóan a rizikófaktorból kiindulva kíséreli megállapítani az egészségre gyakorolt hatásokat. Emellett lehetõvé teszi, hogy a jogi öszszefüggéseken túl (melyek a munkaszerzõdés formájára terjednek ki19) képet kapjunk a tükrözõdõ társadalmi összefüggésekrõl is a fizetett munka különbözõ szervezési formáit illetõen. Az elért eredmények mutatják a módszer hatékonyságát. Minden munkaszervezési formában tetten érhetõ a nõk és férfiak közti megkülönböztetés, s ennek mérhetõ egészségügyi hatása van. A szerzõk négy-négy csoportot különböztetnek meg férfiaknál és nõknél. A csoportok elnevezése azonos, olyan fõbb jellegzetességekkel, melyek segítenek a meghatározásban. Jelentõs nagyságrendi különbségeket találunk az érintett lakosság és az egészségi állapotot érintõ hatások vonatkozásában. Az 1. csoportba a kiszolgálással kapcsolatos foglalkozások tartoznak (melyeket általában az önállóság alacsony szintje, a hierarchikus berendezkedés, a választás hiánya jellemez). Ide sorolható a fizetésbõl élõ nõk 18 százaléka, a fizetésbõl élõ férfiak 17 százaléka. A 2. csoportba a rugalmas munkát végzõk tartoznak (ahol a munkaidõ rugalmassága jellemzõ, a kereskedelemben jellemzõ munkaritmussal). A fizetésbõl élõ nõk 7 százaléka, a fizetésbõl élõ férfiak 16 százaléka tartozik ide. A 3. csoportba tartozik az autonóm munkavégzés (nagyarányú autonómia, kereskedelmi jellegû kötöttségek). A fizetésbõl élõ nõk 22 százaléka, a fizetésbõl élõ férfiak 18 százaléka tartozik ide. A részletesebb elemzés lehetõvé teszi, hogy megállapítsuk azokat a munkahelyi jellemzõket, melyek nem azonosak férfiak és nõk tekintetében. A következõ jelenségeket találhatjuk: • vagy nõk olyan csoportját, aki a kereskedelemben megszokott munkaritmusban dolgoznak. Minden csoportban a nõk kétharmada szerint „kliens a király”. • vagy férfiak csoportját: a minõségi normáknak megfelelõ munkaellenõrzés fontossága, a munka minõségének személyes ellenõrzése. Fontos megjegyezni, hogy a fenti, nemek szerinti jellemzõk a munkaszervezésben, túlmutatnak az iparág és szolgáltatás puszta ágazati felosztásán. Emellett mind a férfi, mind a nõi csoportok tekintetében a munkaszervezési típusok minden szektorban megtalálhatók, de különbözõ elosztásban.


41

A négy csoport a különbözõ országokban különbözõ arányban van jelen. Így például a kiszolgálással kapcsolatos munkákat Portugáliában 42 százalékban végzik nõk, míg ez az arány Dániában 4,9%. A megbetegedések típusa a különbözõ csoportokban különbségeket mutat férfiak és nõk tekintetében. Colette Fagan és Brendan Burchell 2002-es felmérése a nemi hovatartozás, foglalkoztatás és munkakörülmények összefüggéseit mutatja. A fenti összefüggésben a munkakörülmények viszonylagos stabilitása figyelhetõ meg mind a férfiak, mind a nõk tekintetében a vizsgált években. Kivételt képez két terület. A munkaintenzitás megnövekedése a dolgozók egészét érinti, de a nõket nagyobb mértékben. A vasárnapi munka például a nõknél elterjedtebb. Ezen indikátorok alapján a férfiak és nõk általános helyzete közelít egymáshoz. A felmérés másik következtetése, hogy a munkakörülmények elemzésének legmegfelelõbb módja a nemek közti kapcsolatok vizsgálatán alapul, s nem szûkül le a foglalkoztatási szegregáció vizsgálatára. Szoros összefüggés tapasztalható egyrészt a fizetett és a nem fizetett munka egyenlõtlen eloszlása, másrészt a munkakörülmények egyéb meghatározó tényezõi között. Ami a munkakörülmények egészségre gyakorolt hatását illeti, a felmérés különbséget tesz minden csoportban férfiak és nõk között a teljes és részmunkaidõ tekintetében. Miközben a részmunkaidõben dolgozó nõk kevesebb egészségügyi problémáról tesznek tanúbizonyságot, jelentõs különbséget tapasztalhatunk a munkahelyi hiányzásokkal kapcsolatban. A részmunkaidõben dolgozók ritkábban hiányoznak a munkából munkahelyi baleset, illetve megbetegedés miatt. Ugyanakkor a hiányzás sokkal hosszabb ideig tart, ha az egészségkárosodás összefügg a munkával. Így a részmunkaidõben dolgozó nõk átlagos hiányzási ideje 25 nap évente, míg ez a szám a teljes idõben foglalkoztatottaknál 17 nap. Ezt azokkal a körülményekkel magyarázhatjuk, amelyek megnehezítik a mindennapi egészségmegõrzést, s amelyek a veszélyforrások halmozódásával komolyabb megbetegedésekhez vezetnek. Az Alapítvány egyéb fontos szempontokat érintõ kutatási témái: • munkaidõ-preferenciák (Fagan, 2003); • a bizonytalan munka hatásai az egészségre és a biztonságra (Benavides, Benach, 1999; Benach et al., 2002); • a munkakörülmények ágazati jellemzõi (Houtman et al., 2002); • meghatározott ágazatok, például a háztartási szolgáltatások.

42


A Bilbaó Ügynökség A foglalkozás-egészségüggyel és -biztonsággal foglalkozó ügynökség, más néven a Bilbaói Ügynökség nem régóta mûködõ szervezet, s mûködésében eltér a Dublini Alapítványtól. Munkája nagyrészt attól függ, hogy nemzeti szinten milyen kérdések vannak napirenden, ez a közremûködés táplálja információs rendszerét. Mindezidáig a nemek kérdését csak felszínesen érintették az Ügynökség kiadványi. Az Ügynökség legfontosabb jelentése az EU országaiban a munkahelyi egészséget vizsgáló jelentés (Európai Ügynökség, 2000). Ez azonban a nemek kérdésével egyáltalán nem foglalkozik. A jelentés korábbi kutatásokból (Dublini Alapítvány, Eurostat stb.) származó, igen vegyes adatokat újraszerkesztésére épül. A központi problémára a válaszadónak egy kérdéssor alapján kellett reflektálnia, s ez adta a nemzeti szintû adatok európai szintû összehasonlíthatóságának alapját. Emellett a válaszadó megfogalmazhatta a legkomolyabb veszélyekkel kapcsolatos megjegyzéseit. Ez a megközelítés két fontos módszertani hibába ütközött. A nemzeti adatok vagy nagyon eltérõek lehettek, vagy nem voltak ilyenek. A legfontosabb veszélyforrások beazonosítása másodkézbõl való adatok alapján történt anélkül, hogy megtörtént volna ezek ellensúlyozása. Ez a fajta megközelítés teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a kockázat és a munkakörülmények kölcsönhatásait. A felméréssel kapcsolatos kritikai észrevételként elmondható, hogy a helytelenül megfogalmazott kérdésekre csak igen kevés értékelhetõ válasz érkezett. Ezek a válaszok sztereotip látásmódot tükröznek a veszélyek és a nemhez tartozás összefüggéseiben, s elemzésük egyáltalán nem történik meg. Emellett az Ügynökség munkájának pozitív elemi is vannak. Tervei szerint jelentést készül kiadni a foglalkozás-egészségügy és a nemek összefüggésével kapcsolatban (ez a jelentés e tanulmány írásakor még nem állt rendelkezésre), s a nemek kérdését szándékai szerint egyéb projektekbe is belefoglalja. Eurostat Hosszú évek óta az Eurostat kezeli a munkahelyi balesetekkel és megbetegedésekkel kapcsolatos adatokat. Célja, hogy közös statisztikai alapú megközelítési módszert dolgoz ki. Kutatásai sokáig nem érintették a nemek kérdését. Az eddig megjelent tanulmányokból sok minden kiderül a munkahelyi megbetegedések elismerési rendszerének nem megfelelõ mûködésérõl, valamit az el-


43

múlt negyven év harmonizációs kísérleteinek eredménytelenségérõl. Az 1999-es munkaerõ felmérés keretein belül speciális modul készült a munkahelyi balesetekkel és megbetegedésekkel kapcsolatban.20 Segítségével összehasonlíthatjuk a hivatalosan elismert munkahelyi belesetekkel kapcsolatos adatokat és a dolgozók által balesetként jelentett eseteket. Az 1999-es felmérés adatai alapján érdekes tanulmány készült a nemek kérdésének statisztikai feldolgozásáról (Dupré, 2002). Az elismert munkahelyi belesetekkel kapcsolatban az elemzés megállapítja, hogy elõfordulási gyakoriságuk láthatóan magasabb férfiak esetében, az öszszes dolgozó viszonylatában nézve, s az eltérés csökken a munkaidõ figyelembevételekor. A teljes munkaidejû foglalkoztatásban részt vevõ dolgozók aránya alapján számítva az eltérés megmarad, ennek magyarázata az ágazati és munkahelyi szegregáció. A helyzetet értékelve Dupré megjegyzi, hogy a közösségi országok legnagyobb részében 1994 és 1998 között férfiak és nõk tekintetében a munkahelyi balesetek aránya közeledett egymáshoz. Ennek oka, hogy a foglalkoztatás hangsúlya eltolódik az ipari és mezõgazdasági kárára, a szolgáltatás irányába. Négy tagállam kivételével megfigyelhetõ, hogy a férfiakat érintõ balesetek aránya csökken. Németországban a nõket érintõ balesetek száma nõtt, míg a férfiak tekintetében ez az arány csökkent. A felmérés a gazdaság minden ágára kiterjed, de a SEAT (Európai statisztikai adatok a munkahelyi balesetekkel kapcsolatban) nemzeti statisztikái országonként változnak a vizsgált lakosság tekintetében. Ugyanakkor a felmérés 15 helyett csak 11 országot érint. Ami a munkahelyi megbetegedéseket és egyéb problémákat illeti, a teljes idõben végzett munka alapján megállapított adatok a nõknél aggasztóan magasabb értékeket mutatnak, mint a férfiaknál. Ez, Görögország kivételével minden vizsgált országban megfigyelhetõ. Az egészségügyi problémák típusainak elemzése gyakran lényeges eltéréseket mutat. A vázizomzati problémák, a stressz, az idegesség, a szorongás a nõknél sokkal meghatározóbb, mint a férfiaknál. Ugyanakkor a légzési és tüdõproblémák, szívbetegségek, magas vérnyomás, valamint a hallásproblémák a férfiak esetében meghatározóbbak. Közegészségügyi mutatók A legtöbb hiányosságot a közegészségügy területén találtuk. Általában véve a társadalmi egyenlõtlenségek nem képzik központi részét az egészséggel kapcsolatos adatoknak. Emellett a munkakörülmények vizsgálata ezen egyenlõtlenségek elemzésekor

44


20 Ezt a modult nem használták fel Ausztriában, Belgiumban és Franciaországban, s Németországban is csupán igen szûk keretek között.

csak ritkán történik meg, és az általános körülmények (fizetett, illetve nem fizetett munka) nemek szerinti vizsgálata gyakorlatilag nem létezik. Az általános egészségi állapottal kapcsolatos adatok nem alkalmasak a munkakörülmények egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatára. A munkakörülmények szerepe akkor is csak ritkán kerül kifejtésre, amikor egy elemzés a társadalmi egyenlõtlenségek és az egészség kapcsolatát tárgyalja. A közegészségügyi információs rendszereknek a prevenciós szolgáltatások társadalmasításának hiányosságaival kell szembe nézniük. Ez a megállapítás valamennyi uniós tagállamra érvényes (Vogel, 2003).

21 A felméréssel kapcsolatban bõvebb információ: http://www.gazel.inserm.f r/menu/default.asp. 22 A felmérés szövege a http://www.hse.gov.uk/re search/crr_pdf/2000/crr0 0266.pdf. oldalon található. Lásd még: http://www.ucl.ac.uk/epi demiology/white/white.ht ml.

Mindazonáltal találhatunk olyan tanulmányokat, melyek megkísérlik a munkakörülményekkel kapcsolatos adatok összegyûjtését. Costa 1998-as, a torinói egészségügyi helyzetrõl szóló tanulmányába beépíti a munkakörülményekkel közvetlen kapcsolatba hozható elemeket. Borg és Kristensen 2002-es felmérésében vizsgálja az egészségi állapot társadalmi csoportok alapján, valamit a munkakörülmények és az életmód bizonyos eleminek összefüggéseit Dániában. Elemzésük egy öt éven keresztül folyó, több mint ötezer dolgozót érintõ felmérésre támaszkodik, s megállapítja, hogy a vizsgált tényezõk között szoros összefüggések fedezhetõk fel. Hosszú távon a munkakörülmények és az életmód magyarázzák leginkább az egészségi állapot romlását. A munkakörülményekkel kapcsolatos tényezõk vizsgálata egyszerûbb, ha a felmérés egy adott vállalat vagy szektor szereplõit érinti. Megemlíthetjük továbbá a tömeges megbetegedésekkel kapcsolatos vizsgálatokat: • A GAZEL-felmérés Franciaországban, ami a francia gáz-, és elektromos mûvek 20.000 dolgozójának állapotát kísérte nyomon 1989 óta. A vizsgált minta körülbelül 75 százaléka volt férfi és 25 százaléka nõ. A felmérésrõl éves jelentés készült, valamint 46 cikk az egészség kérdéskörében, szisztematikusan figyelembe véve a nemek közti eltéréseket.21 • A Whitehall II. felmérés, mely 1985 óta több mint 10.000 brit köztisztviselõ bevonásával folyik.22 A helyzet kevésbé bíztató az egy ország, illetve egy régió lakosságának egészségi helyzetével kapcsolatos általános adatokat tekintetében. A példa kedvéért említhetjük azt a francia felmérést, mely elismeri a munkakörülmények szerepét az egészségi állapot alakulásában (HCSP, 2002), s amely hosszasan elemzi az egészségi állapottal kapcsolatban tapasztalt egyenlõtlenségeket. Az adatok azonban csak nagyon részlegesek. Leginkább arra mutatnak rá, mennyire lehetetlen a munkahelyi megbetegedések-


45

kel kapcsolatos adatok alapján bármilyen következtetést levonni arra nézve, hogy milyen összefüggés van a munkakörülmények a megbetegedésekben tapasztalható egyenlõtlenségek között. Sajnos a közegészségügyi intézmények részérõl csak ritkán tapasztalható a helyzet megváltoztatására irányuló kezdeményezés. Az egészséget vizsgáló közösségi monitoringra vonatkozó akcióprogramról készült jelentés (Lagasse, 2001) olyan általános helyzetet ír le, ahol a közegészségügyi programok keretében létrehozott rendszereket teljesen elkülönítve kezelik a foglalkozásegészségügy kérdéseitõl. 12 egészségügyi programból csak 5 kérdez rá a foglalkozási helyzetre. A munkakörülményekrõl sehol nem esik említés, akár veszélyes anyagokról, akár pszichoszociális tényezõkrõl van szó. A jelentés megvizsgálta a közegészségügyi intézmények rutinszerûen begyûjtött adatait is, és megállította, hogy semmilyen rendszeres adatkövetés nem történik a fenti területen. Az utóbbi években történ némi erõfeszítés arra nézve, hogy jobban megérthessük a nõk és férfiak egészségi helyzete közti különbségeket. A különbségek vizsgálata általában a végeredménnyel (elhalálozás, maradandó sérülések stb.) valamint az egészségügyi ellátás módjával foglalkozik. Az általunk vizsgált felmérések többsége nem foglalkozik a nõk munkakörülményeivel általában, csak a családi helyzetet és az egyéni viselkedést (alkohol, cigaretta stb.), illetve esetenként az etnikai hovatartozást veszi figyelembe. Az ilyen szûk körû megközelítés helyett hasznosabb lenne a fizetett és a nem fizetett munka összefüggéseinek, s a nõk társadalomban elfoglalt helyének a családi feladatokon túlmutató vizsgálata. A Spanyolországban 1983 óta elvégzett, egészséggel foglalkozó vizsgálatok alapján Rohlfs (2000) összefoglalja a nemi dimenzióval kapcsolatba hozható vizsgálati kérdéseket. Ez az összefoglaló írás az elemzés és a politikai akarat fontosságát mutatja. Az alábbiakban összefoglaló táblázatban bemutatjuk a spanyol felmérésekbõl leszûrt, az egészséggel összefüggõ demográfiai jellemzõket és munkához kapcsolható kérdéseket. Más országokkal összehasonlítva a helyzet Spanyolországban távolról sem a legrosszabb. Az utóbbi években Spanyolország egyike azon uniós országoknak, ahol a nemi dimenzió és az egészség összefüggéseit szisztematikus módon igyekeztek feldolgozni.23

46


23 Lásd: http://www.easp.es/sesp as.genero.htm.

9. Táblázat: Spanyolországi felmérések alapján összeválogatott demográfiai jellemzõk és munkával összefüggõ kérdések Barcelona 1992

Valencia 19901991

Baszk közösség 1997

Spanyol állam 1997

Andalúzia 1999

Személyi adatok

x

x

X

x

x

Végzettségi szint

x

x

X

x

x

Foglalkoztatásban való részvétel

x

x

X

x

x

Foglalkozás

x

x

X

x

x

Szerzõdés típusa

x

Munkaszervezés típusa

x

x

Munkaórák

x

x

Háztartásban élõ személyek száma

x

x

X

Családi helyzet

x

x

X

x

x x x x

x

Családban élõk rokonsági foka

x

x

x

Gyermekek ellátása

*

**

x

65 évesnél idõsebb személyek ápolása

x

Fogyatékkal élõ személy ápolása

x

Ápolási feladatok megosztása

x

Házimunka

x

Házimunka megosztása

x

Külsõ segítség igénybevétele házimunka elvégzéséhez

x

Reprodukcióval kapcsolatos munka

x

* Csak a beteg gyermekek, illetve felnõttek ápolásával kapcsolatos, és nem eldönthetõ, hogy a válaszadó maga végzi-e. ** Az ápolást végzõ személy neme nem meghatározott.

Forrás: Rohlfs et al., 2000., p. 148. Egyszerûsített táblázat. Praktikus okokból a nyolcból csak öt felmérést foglaltunk a fenti táblázatba.

Hatékonyabb adatgyûjtéssel az elméleti keretek újradefiniálása is megtörténhetne, lehetõvé téve a nemi dimenzió vizsgálatát a társadalmi különbségek és az egészség összefüggésében (Rohlfs et al., 2000; Harenstam et al., 2001). A társadalmi különbségek és az egészség összefüggéseit vizsgáló tanulmányok egy része kevéssé fogadja el a foglalkozással kapcsolatos körülményeket a nõk eltérõ egészségi helyzetének magyarázataként. A férfiak esetében a munkahelyi körülmények és az egészségkárosodás okai között fennálló kapcsolat sokkal világosabb. Egy finn tanulmány (Koskinen és Martelin, 1994) ezt így magyarázza: az a megállapítás, miszerint az elhalálozást érintõ társadalmi különbségek kevésbé érdekesek a nõk szempontjából, valójában csak a férjezett nõk szempontjából igaz. A nõk egyéb csoportjainál ezek a különbségek sokkal láthatóbbak, mint a férfiak esetében.


47

Egy brit kutatás (Sacker et al., 2000) megállapítja, hogy a munkahelyi körülményeket alapul vevõ, egy-egy nagyobb csoportra épülõ osztályozási rendszer sokkal jobban mûködik férfiak, mint nõk esetében. A szerzõk szerint ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi különbségeknek nincs hatása a nõk elhalálozásával összefüggõ társadalmi egyenlõtlenségekre. A kutatók egy másfajta osztályozási rendszerhez folyamodtak, ami a vizsgált csoportba tartozó és a velük foglalkozásuk szerint társadalmilag szoros kapcsolatban lévõ személyekre épült (munkatárs, barát stb.). Ez a megközelítés abból az elgondolásból indul ki, hogy a társadalmi kapcsolatok rendszere világosan megmutatja, hogy a megkérdezett milyen társadalmi státuszba helyezi magát. Az utóbbi meghatározás alapján a nõk egyenlõtlen helyzete az egészség területén sokkal világosabban kirajzolódik. Az így meghatározott csoportok és a hozzájuk rendelt mortalitási szint egyenes arányban növekszik. Nem tudhatjuk, hogy e következtetések általánosíthatók-e. Elsõdleges érdemük, hogy megnyitották a vitát a társadalmi különbségek és az egészség összefüggéseirõl. Ha sikerülne a figyelmet a nemi dimenzióra fordítani, lehetségessé válna olyan indikátorok megalkotása, melyek alapján a társadalmi csoportok pontosabban meghatározhatók. Ahhoz, hogy a nemek kérdése vizsgálható legyen a közegészségügyi kutatások során, sokkal jobban kidolgozott módszertani alapok szükségesek. Az említésre méltó megközelítések a következõk: • A nagyobb társadalmi-foglalkozási csoportok szerinti felbontás alapján nem lehet pontosan elõre látni a férfiak és nõk egészségi állapotának alakulását, kivéve, ha a férfiak mortalitási arányáról van szó. A konkrét munkakörülmények fontos szerepet játszhatnak. Számos, a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, valamint a stresszel foglalkozó kutatás szerint a munkakörülmények leírásakor fontos figyelembe venni, hogy az egyén mennyire képes azokat kezelni, mik az egyéni munkakövetelmények stb. (Griffin et al., 2002). • A társadalmi státusz meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy az az idõ múlásával változhat. Azok a kutatások, amelyek ezt figyelembe veszik, sokkal mélyebb összefüggéseket találnak a társadalmi státusz és az egészség között. Egy skóciai felmérés szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a nõi dolgozók társadalmilag egyenlõtlen egészségi helyzetét (Heslop et al., 2001). A felmérés öt szempont alapján vizsgálta az életcikluson átívelõ társadalmi és gazdasági körülményeket. Az öt szempont: az apa társadalmi helyzete, a megkérdezett dolgozó nõ társadalmi helyzete a felmérés idején, a társadalmi helyzet az életciklus tekintetében, a Carstairs-indexben

48


24 Lásd: Castel, 1995, Bourdieu, 1993. A munkától és a társadalomtól való elidegenedéssel kapcsolatban lásd az IRS nemzetközi kutatását: http://www.b3e.jussieu.fr /sirs/cadreinternational.ht m.

25 Barcelonában 66 ilyen területet különböztettek meg, ahol a társadalmi helyzetet a munkanélküliségi szint alapján állapították meg.

elfoglalt hely és a dolgozó életkora az iskolai tanulmányok befejezésekor. A tanulmány szerint a társadalmi státus ily módon történõ meghatározásával sokkal pontosabban megjósolható általában az elhalálozás, fõleg a szívmegbetegedés következtében történõ elhalálozás lehetõsége. • A társadalmi integráció elengedhetetlenül fontos az egészségi állapot területén tapasztalható egyenlõtlenségek megértéséhez. Egy francia jelentés (HCSP, 2002) a bizonytalanság szerepét hangsúlyozza. Jelentõs szerepet tulajdonít a munkahelyi bizonytalanságnak (ami a nõket jobban érinti, mint a férfiakat), a munkanélküliségnek, ami a társadalomtól való leszakadáshoz vezethet.24 Ez a társadalomnak azokat a csoportjait érinti, melyeket leginkább jellemez az elszegényedés, az izoláció és a megbetegedések (különös tekintettel a pszichés megbetegedésekre). A fiatalok körében a munkanélküliség egészségügyi hatásait vizsgáló svéd kutatás (Novo, Hammarström, Janlert, 2001) megállapítja, hogy a tömeges munkanélküliség nem kizárólag a munka nélkül lévõ fiatalok egészségi állapotára van hatással, hanem minden fiatalra, aki bizonytalan körülmények között él. A fiatal férfiaknál ez úgy mutatkozik meg, hogy a jövõt bizonytalannak látják, fiatal nõknél ehhez hozzáadódik a saját munkakörülmények romlása. Az utóbbi tényezõ a munkaerõ-piaci szegregáció miatt világosan kirajzolódik a svéd tapasztalat alapján is. A társadalmi különbségek és a mortalitás összefüggéseit vizsgáló barcelonai kutatás szerint (Pasarín, Borrel, Plasència, 1999) egyfajta „kettõs modell” létezik. Bizonyos halálozási okok lineáris fejlõdési irányt mutattak, ami alapján a mortalitási szint összefüggésbe hozható egy-egy egészségügyi szempontból homogén terület társadalmi szintjével.25 Más mortalitási okok nagy eltéréseket mutatnak, ami az egészségügyi zónában élõ lakosság erõteljes társadalmi leszakadását jelzi. Ez azt mutatja, hogy a társadalmi egyenlõtlenség bizonyos szintjén megtörténik a társadalomtól való hirtelen leszakadás, ami egyes halálozási okok tekintetében katasztrofális következményekkel járhat. Ennek hatásaként az elszegényedési folyamatot követheti a közösség összeomlása, ami a tuberkulózist, AIDS-es megbetegedést vagy kábítószer-túladagolást követõ magas mortalitási szintben mutatkozik meg, s ez jóval gyakrabban jellemzõ férfiak, mint nõk esetében. • A mortalitási indikátorokat (várható élettartam, halál oka stb.) ki kell egészíteni azon indikátorokkal, melyek a leggyakrabban elõforduló megbetegedésekkel, az egyéni egészségi helyzettel, a fogyatékossággal, az egészségesen várható élettartammal kapcsolatosak. Szélesebb skálán meghatározott indikátorok lehetõvé tennék a nõk egészségkárosodásának megfelelõbb vizsgálatát (Rohlfs et al., 2000; Moss, 2002). Egy katalán kutatás meg-


49

állapításai szerint a társadalmi egyenlõtlenségek nagyobb hatással vannak a férfiak, mint a nõk mortalitási arányára (Artazcoz et al., 2003). Ugyanakkor, ha a mentális egészség oldaláról vizsgáljuk, ez az arány fordított, s a nõk egészségi állapotát egyenes arányban érinti.

Az egyenlõséggel kapcsolatos indikátorok A témánkat érintõ egyenlõséggel kapcsolatos adatok leginkább a foglalkozási szegregációt, a fizetési különbségeket, a munkahelyi ranglétrát, a foglalkoztatást/munkanélküliséget és a munkaidõfelhasználást érintik. Csak nagyon ritkán fordul elõ, hogy olyan adatokat találunk, amik a munkafeltételek egyenlõtlenségének egészségre gyakorolt hatásával foglalkoznak (akár fizetett, akár nem fizetett munkáról van szó). A munkaidõ-felhasználással kapcsolatos tanulmányok nem foglalkoznak az egészség témakörével. Ugyanígy, csak kevés tanulmány áll rendelkezésre a nõi munkanélküliség és a munkahelyi körülmények okozta megbetegedések összefüggéseirõl (Frigul et al. 1993, e tanulmányok egyike). Míg a nõk magasabb várható élettartama és nagyobb megbetegedési aránya közti ellentmondás gyakori témája a kutatásoknak, a munkakörülményekkel és a szervezet munkahelyi elhasználódásával csak kevesen foglalkoznak.26 Egyes országok a nemi hovatartozás kérdését egyre nagyobb fontossággal kezelik, fejlettebb adatgyûjtési módszereket alkalmaznak azért, hogy pontosabb keretek között lehessen meghatározni azokat az indikátorokat, amelyekkel felmérhetõ a nõk és férfiak valós helyzete a különbözõ területeken. Az északi államok úttörõ szerepe kétségtelen. A 80-as évek közepén megszületett az összefogás a nemek közti egyenlõséggel kapcsolatos összehasonlító adatok létrehozása érdekében. Az 1995-os pekingi konferencián elhatározás született az eredmények mérését elõsegítõ statisztikai rendszer kialakítására, amely – elsõsorban nemzetközi honlap segítségével hozzásegít a statisztikai adatok szélesebb körû terjesztéséhez. A pekingi konferenciát követõen az UNECE (az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága) adott helyet 1998-ban az esélyegyenlõségi statisztikákkal foglalkozó szemináriumnak,27 ahol a résztvevõk fele európai ország volt (Ausztria, Finnország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Svédország). A szemináriumot összegzõ jelentések többsége foglalkozott a fizetett munkát érintõ kérdésekkel. Míg a foglalkozás-egészségügy nem szerepelt a fõbb témák között, napirendre került a munkaidõ és a nemek összefüggése. A szemináriumot októberben megismételték.28

50


26 Az idõskori egészségromlás és a munkakörülmények összefüggéseirõl lásd: Vezina, Vinet, Brisson (1989). Lásd továbbá: Volkoff et al., 1993.

27 Lásd: http://www.unece.org/sta ts/documents/1998.04.ge nder.p.htm.

28 Lásd: http://www.unece.org/sta ts/documents/2000/10/g ender.workshop/inf.4.e.pd f.

Ma már a legtöbb EU-s ország rendelkezésre bocsát olyan statisztikai adatokat, amelyek segítségével lehetséges a fõbb esélyegyenlõségi indikátorok globális összehasonlítása.

29 http://www.unece.org /stats/gender/webs/welc ome1.htm.

30 http://www.mtas.es /mujer/mcifras/principa.h tm.

Az ENSZ nemek közti esélyegyenlõséggel foglalkozó internetes oldalának tanúsága alapján a foglalkozási megbetegedések eddig nem szerepeltek a központi napirendi pontok között.29 Az adatgyûjtést szorgalmazó ajánlások hagyományosan külön csoportba helyezik az egészséggel, munkával és családdal kapcsolatos adatokat. Sem a fizetett munka, sem a házimunka nem szerepel külön témaként az elemzésekben. Lássunk néhány EU-s országot. Spanyolországban a „Instituto de la Mujer”, a nõtanulmányokkal foglalkozó intézet honlapján található a nõkkel kapcsolatos adatbázis, amely azonban számunkra csak kevésé használható.30 Az egészséggel kapcsolatos adatok nem használhatók sem a munkakörülményeket, sem a férfiak és nõk közti szociális különbségeket illetõen. A fizetett munka a szokásos foglalkoztatási kategóriába esik, a szokásos munkaerõ-piaci, fizetési, munkanélküliségi stb. adatok kíséretében, de a munkakörülmények egészségre gyakorolt hatásáról nem találunk semmiféle adatot. Ugyanígy nem találunk kapcsolatot a fizetett és nem fizetett munka összefüggéseirõl, valamint a nem fizetett munka egészségre gyakorolt hatásairól. Belgiumban felismerhetõk a nemi dimenziót érintõ adatok rendszerezésére irányuló törekvések. Az elsõ ezzel kapcsolatos jelentésben (MET, 2001) találunk adatokat a fizetett és nem fizetett munkáról, s gyakran szóba kerül a foglalkoztatási szegregáció is. Ugyanakkor az egészséggel kapcsolatos adatok mennyisége nem megfelelõ, és nem használhatók a nõk és férfiak szociális különbségeinek megállapításához. A felhasznált fõbb indikátorok (mortalitás, rákos megbetegedés, szív-, és érrendszeri megbetegedések, öngyilkosság stb.) egymástól független változóként szerepelnek, anélkül, hogy kapcsolatba tudnánk hozni õket a nemek közti szociális különbségekkel, illetve a munkakörülményekkel. Az adatok hiányossága érthetõ azon országokban, ahol a nemi dimenziót még nem kezelik kiemelt helyen, de meglepõ olyan országok részérõl, ahol ez a fajta különbségtétel már általánosan elterjedt, így például Finnországban, ahol a munkahelyi egészéggel kapcsolatos adatok már tartalmazzák a nemi dimenziót. A „Women and Men in Finnland-2001” címû könyvben több mint 100 statisztikai táblázatot találhatunk, melyek tíz kategóriát ölelnek fel. Egyik sem foglalkozik azonban a nem fizetett munkával


51

vagy annak egészségre gyakorolt hatásaival, illetve a fizetett munkával való egyéb összefüggésekkel. A fizetett munkával kapcsolatos bõséges adatok érintették többek között a nemek közti munkahelyi szegregáció és az atipikus munkaszervezési formák tematikáját. A kutatás vizsgál három, a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos indikátort (munkahelyi balesetek, erõszak a munkahelyen, fizikai túlterhelés). Az „egészség” kategória az egyéni életvitelen alapuló indikátorokat tartalmaz: étkezés, ivás, dohányzás és testmozgás. Nem találunk adatot a nõk és férfiak szociális helyzetérõl, sem a fizetett, illetve nem fizetett munka és az egészségi állapot összefüggéseirõl. Az egészségi állapotban tapasztalható eltérések hatékonyabb figyelembevétele az esélyegyenlõségi indikátorok megállapításakor különbözõ okokból lehet informatív: • Megmutatja, hogy az egészségi állapot a fizetett és nem fizetett munka hatásaként milyen mértékben lehet akadálya az esélyegyenlõségnek. 50-55 év fölött a nõk foglalkoztatási szintje alacsony, de kevéssé ismerjük ennek okát. Mennyire függ össze a munkaterhelés az egészségi állapottal. • Sokkal láthatóbbá válna a férfiak erõszakos hozzáállása az élet minden területén (család, munkahely, lakóhely stb.) • Jobb rálátásunk lehetne a társadalmi egyenlõtlenségek kialakulására mindkét nem esetében.

Amikor laikusok mutatnak be áldozat a tudomány oltárán: a szakszervezetek kutatásai Legfontosabb ismeretforrásaink közé tartoznak a szakszervezetek munkakörülményekkel kapcsolatos kutatásai. Szakszervezeti kutatáson a szakszervezetek által direkt módon elvégzett felméréseket értjük, illetve azokat, amelyek a szakszervezetek kezdeményezésére készültek önállóan vagy valamilyen szakszervezeti kutatóintézettel, illetve a szakszervezetekhez közelálló egyéb szervezettel együttmûködésben.31 Nem túl gyakran, de elõfordul, hogy az intézményi szervezetek (egyetemek, a foglalkozás-egészségüggyel foglalkozó intézmények stb.) együttmûködési program keretein belül dolgoznak a szakszervezetekkel. A szakszervezeti törekvések nem nyugszanak tudományos alapokon. Az így elõállított ismeretanyag értékét nem tudományos létjogosultsága határozza meg, hanem mozgósítási törekvése, a munkakörülmények megváltoztatására irányuló szándéka. Az új ismeretanyag kihívást jelent a munkaformák hagyományos felosztását hirdetõknek. Szétfeszíti a hagyományos kétkezi mun-

52


31 Lásd például az európai szintû TOSCAkutatást a munkakörülményekkel kapcsolatban (Altieri, 2002).

ka/szellemi munka szembeállítás kereteit, ami eddig az esélyegyenlõtlenség magyarázataként szolgált. Megmutatja, hogy a munkakörülmények közvetlen megismerésével lehetõvé válik azok kritikai megközelítése. A tudományos irodalom többféleképpen közelíti meg ezt a tudásanyagot. Van, aki úgy véli, hogy ez a fajta tudásanyag szubjektív és mozgalmi jellege miatt nem megbízható, más teljes nyitottsággal fogadja, van, aki úgy véli, hogy ezek az adatok túl nyersek, mások szerint használhatóságuk vetekszik a tudományos adatokéval. Keith et al. (2002) érdekes áttekintést ad a „mezítlábas kutatókról”. Michael Callon (INRS 2003, p. 77.) „szabadtéri kutatásról” beszél, és megpróbál kapcsolódási pontokat találni a „beltéri kutatással”. A legtöbben mégis úgy vélik, hogy a laikus tudásanyag nem egyezik meg a szakértõk Tudományával (Popay, Williams, 1996). Lax (1998) szerint az ellentmondások oka a hatalmi vonatkozásokban keresendõ: a prevencióval kapcsolatos intézkedések és kutatások jórészt a munkáltató érdekeit tükrözik. Másik ok lehet, hogy a mozgalmi adatbázisok heterogén állományt képviselnek, szemben a tudományos diszciplínák adatbázisaival. Ezt mutatja az a felmérés, amit a spanyol kerámiaiparban készítettek a kockázati tényezõk kollektív meghatározásának témájában: „A prevenciós eszközök szokásos megkülönböztetésére használt szakkifejezéseket elkerülve a dolgozók kollektívája a munkahelyi kockázati tényezõket a maguk globalitásában látja, amiben az egészséget és biztonságot veszélyeztetõ tényezõk speciális szervezeti formákhoz kapcsolódnak, és fizikai kifejezõdésük a betegségekben jelenik meg. (…) A kockázati tényezõk definiálásával kapcsolatos beszélgetések során a dolgozók szabadabban tudták megfogalmazni problémáikat és prioritásaikat, s ezek gyakran nem estek egybe azokkal, amelyeket a szakértõk állapítottak meg. Láthatjuk, hogy a dolgozók nagy fontosságot tulajdonítanak a munkaszervezeti kérdések és az egészség összefüggéseinek, miközben a szakértõk a biztonság kérdéseivel és a munkahelyi balesetekkel szinte kizárólag technikai szempontból foglalkoznak.” (Boix et al., 2002, pp. 36-37.) Antonio Griegi, aki hosszú ideig vezette a milánói Foglalkozásegészségügyi Intézetet, megállapítja, hogy a prevencióval foglalkozó szakértõk és a dolgozók megközelítése a témában mennyire különbözik: „Van bizonyos dialektikus kapcsolat a kétféle felfogás között, bár


53

mindkettõ teljesen eltérõ tapasztalatokkal, eszközökkel, gondolkodásmóddal, értékelési technikákkal rendelkezik. Mindazonáltal együtt kell élniük, és együtt kell mûködniük az összeütközések ellenére is (Carlos Aníbal Rodríguez in Boix et al., 2002, p. 6.). A munkásmozgalmi indíttatású felméréseknek nagy hagyománya van, kezdhetjük Engelsszel, aki úttörõ volt a dolgozók munkakörülményeinek vizsgálatában (1843-44). A feminista mozgalom szintén gyakran támaszkodik olyan felmérésekre, amelyekben a nõk értékelik saját helyzetüket, s nem a hagyományosan felvázolt társadalmi kondíciókat veszik alapul (Doyal, 1995; Green, Caldicott, 1999). Az egészség területén jó példa erre az a brit felmérés, aminek keretein belül nõk százait kérték fel, hogy saját maguk definiálják a mellrák kialakulásának lehetséges okait a saját környezetükben.32 A munkavállalói szervezetek kezdeményezésére készült felmérésekben az egyéni látásmód gyakran mellékessé válik, s nagyobb hangsúlyt kap egy-egy homogén csoport kollektív megközelítése. A „közösségi” megközelítéstõl az „egyéni” látásmód felé vezetõ utat számos akadály tette átjárhatatlanná. Sokkal egyszerûbbnek tûnt a mentális problémák vizsgálatánál a munkahelyi balesetek vizsgálata, a szexuális problémák vizsgálatánál a megélhetési problémák vizsgálata, a rendõrségi erõszak vizsgálata egyszerûbbnek tûnt a házasságon belüli erõszak vizsgálatánál. A feminista megközelítésben a „közösségi” és az „egyéni” látásmód összefüggései pont fordítva mûködnek. Az egyéni életút kollektív tapasztalatot is közvetít anélkül, hogy sérülne a szubjektív látásmód.33 A foglalkozás-egészségügy témájában Olaszországban a 60-as, 70-es években újjáéledt a szociális jellegû felmérések hagyománya (Grieco, Bertazzi, 1997). A skandináv országokban az a tény, hogy a munkahelyi kollektívák kezébe került saját ügyeik kezelése, szintén elindított egy sor munkakörülményekkel kapcsolatos felmérést. A szakszervezetek stratégiáiban a kockázatfelmérésnek politikai tétje is van. A munkakörülmények javításának alapja annak elismerése, hogy a dolgozók szempontjai helytállók és értékesek (Boix, Vogel, 1999). A környezetvédelem kedvezõbb kereteket teremthet akár a mozgalmi jellegû felmérések, akár a feminizmus és a mozgalmi követelések jobb összeegyeztethetõsége szempontjából.34 A foglalkozás-egészségügy és a nemi dimenzió kérdésével foglal-

54


32 Lásd: http://www.wen.org.uk /health/Mapping/index.ht m.

33 Az egyéni és közösségi szféra szétválasztását hirdetõ feminista kritika és a mozgalmi látásmód között találunk néhány kapcsolódási pontot olyan neves mozgalmi személyiségek önéletrajzi írásában, mint Flora Tristan, Louise Michel, Emma Goldman.

34 Lásd a témában: Reichmann és Fernandez Buey, 1998.

35 Ez a hiányosság tapasztalható a stresszel foglalkozó belga szakszervezeti felmérésben (Kestelyn, Cahiers Marxistes, 2000), valamint a rugalmas munkaidõrõl szóló olasz felmérésben (Campo, 2003). 36 A CFDT 1995 és 2001 között nyolcvanezres dolgozói mintán elvégzett felmérésének összefoglalása szisztematikusan vizsgálja a nemek kérdését a munkaidõvel kapcsolatban, de nem teszi ugyanezt a felmerülõ egyéb témakörökben (munkaintenzitás, vezetési rendszer stb.)

kozó szakszervezeti felmérések meghatározó elemei a következõk: • A férfi és nõi dolgozók megfigyeléseit veszik alapul a munkakörülmények és azok egészségre gyakorolt hatásának tanulmányozásakor (Boix et al, 2001). A felmérés általában a mozgalmi adatok és egyéb tudományágak – szociológia, statisztika, ergonómia, orvostudomány – adatainak ötvözésére épül. • Általában multidiszciplináris metodológiát használnak, ezért nem helyezhetõk olyan meglévõ kategóriákba, mint az epidemológia vagy a kantitatív szociológia. A reprezentativitás fogalmát a foglalkozási egészségügyben a szokásostól eltérõ módon használják. A követeléseket kiváltó adatgyûjtés általában az a pont, amikor az intézményes érdekképviseleti szervezetek valódi legitimitást nyernek a munkahelyi közösségen belül, amikor megtörténik a kollektív tapasztalatok összegyûjtése, és beindul az akció-gépezet. • Céljuk gyakran, hogy olyan elemeket vonjanak be, amelyek a hagyományos prevenciós gyakorlatban nem szerepelnek. Az a tény, hogy a munkakörülmények „rejtett oldalával” foglalkozó, társadalmilag elfojtásra ítélt kérdések szabadon feltehetõk, hozzájárul az egészségmegõrzés stratégiájához. Az FTC (2000) spanyol felmérés jól példázza ezt. Az audiovizuális szektorban tapasztalható pszichoszociális kockázati tényezõkkel kapcsolatos felmérés szakszervezeti kezdeményezésre jött létre, abból a megfontolásból, hogy az RTVA vállalatnál tapasztalható kockázati tényezõk vezetõségi értékelése elferdíti a dolgozók szempontjából elsõdlegesnek gondolt kockázati elemeket. Bizonyos szakszervezeti felmérések olyan egészségügyi problémákra is rámutatnak, amelyeket a hagyományos prevenciós szervek elhanyagolhatónak tartottak. A rajz és grafika területén végzett svájci felmérés (Comedia, 2002) kimutatta, hogy a szakképzetlen nõi munkaerõ 36 százaléka szenvedett visszérpanaszokkal (míg ez az arány 9% volt a férfiaknál). • Stratégiájuk leggyakrabban követelésekhez kapcsolódik. A felmérés kikerülhetetlenül összekapcsolódik a kollektív öntudatra ébredéssel és a követelések megfogalmazásával. Országokra lebontva a felmérések széles körû szakszervezeti gyakorlatról tanúskodnak. Számos országban a nemi dimenzió beépítése problematikus, és gyakran a fontos témákkal foglalkozó felmérések is elsiklanak felette.35 Más esetekben a nemek kérdését csak bizonyos témakörökben érintik.36 Az általunk megismert felmérések közül néhányban olyan témákat dolgoznak fel, amelyeket a hagyományos prevenciós politikák figyelmen kívül hagynak.


55

A Toscanai Munka és Környezet Szövetség a CGIL szakszervezeti konföderációval együttmûködésben két lépcsõs felmérést végzett a nõk munkahelyi egészségével kapcsolatban. A felmérést a helyi közegészségügyi hatóságok is támogatták. Az elsõ felmérést 2000-2001-ben végezték 12 különbözõ szektorban dolgozó 230 nõi munkavállaló megkérdezésével (Massai, 2002). A második felmérés 2002-2003-ban zajlott (Arena, Valzania, 2003). Körülbelül 2000 kérdõívet osztottak szét, ebbõl 1102 darabot juttattak vissza kitöltve. A felmérés célja többek között a hagyományos prevenciós politikák kritikai megközelítése volt. A felmérés tanulságait a következõkben foglalhatjuk össze: • A reprodukciós egészség szélesebb szempontkör alapján történõ megközelítése, ami nem korlátozódik az anyaságra, illetve várandósságra. A libidóproblémákra panaszkodó nõi dolgozók száma gyakorlatilag megegyezik azon nõk számával, akik szexuális zaklatásra panaszkodnak (69/98). A menstruációs ciklus megváltozására panaszkodók száma viszonylag magas (72). • A dolgozók a vegyi kockázatokat jóval fontosabbnak tartják az egészségkárosodás szempontjából, mint amilyen az általánosan elfogadott vélekedés. A nõi dolgozók 17 százaléka van kitéve vegyi kockázatnak és 16 százaléka rákkeltõ anyagok hatásának. Bár az arányok alacsonyabbnak tûnhetnek más veszélyek nagyságához képest (51% stressz, 32% képernyõ elõtt végzett munka, 29% szellemi megterheltség stb.), nem kevésbé fontosak, ha a felmérésben részt vevõk ágazati elhelyezkedését vizsgáljuk. 18% dolgozik az iparban, 3% a mezõgazdaságban, 17% a szociális szolgáltatószektorban és olyan területeken, ahol az ilyen jellegû veszély leginkább érvényesül. 39% dolgozik olyan területen, ahol ez a fajta veszély nem bír jelentõséggel (kereskedelem, közlekedés, kommunikáció stb.). • A munkakörülmények egészségre gyakorolt negatív hatása tömegesen jelentkezik. A megkérdezettek 40 százaléka tesz említést legalább egy fizikai, illetve pszichés jellegû, munkával összefüggõ megbetegedésrõl. A vázizomzati problémák az elsõ helyen szerepelnek. • A nem fizetett házimunkával összefüggõ veszélyforrások jelentõsek. Ezt vallja a megkérdezettek 48 százaléka, 29% ellenében. A megkérdezettek 40 százaléka szerint a fizetett munka kiváltotta fáradtság okozza a háztartási baleseteket, 20% ellenében. Ezeket az adatokat a házimunka megterhelõ voltát mutató adatok mellé helyezhetjük: a megkérdezettek 35%-ánál a házimunka meghaladja a napi 4 órát, 32%-ánál 2 és 4 óra között van, 25%-ánál 2 óránál kevesebb. • A dolgozók jelentõs hányadát nem fedi semmiféle prevenciós

56


intézkedés. A jogilag elõírt kötelezettségeiket be nem tartó vállalatok száma nagy (a megkérdezettek 8-27 százaléka állította, hogy az ilyen jellegû rendelkezéseket nem tartják be vállalatánál). De ennél is magasabb azon vállalatok aránya, ahol a megkérdezett nõi dolgozóknak nem volt tudomása arról, hogy a megelõzés területén mi történik a vállalatnál (29-39% között). Azok a vállalatok, ahol a dolgozók részt vesznek a prevenciós politika kialakításában, kivételnek számítanak (a megkérdezettek 17 százaléka vett részt ilyen programban). Meg kell jegyeznünk a válaszadási minta alapján, hogy túlnyomórészt olyan vállalatokból érkeztek a válaszok, ahol valószínûleg az átlagosnál jobb munkakörülmények tapasztalhatók. A válaszadók túlnyomó többsége szakszervezeti tagsággal, magasabb képzési szinttel rendelkezett. Ezek a dolgozók fõleg a Firenze környékén lévõ vállalatokban dolgoznak. 10. Táblázat: Prevenciós intézkedések és dolgozói részvétel (%) Igen

Nem

Nem tudta

Nem válaszolt

Készült-e kockázatfelmérés?

35

8

39

19

Részt vett-e a kockázatfelmérés elkészítésében?

17

15

Van-e a vállalatnál a szakterületen jártas orvos?

42

15

29

14

Van-e a vállalatnál prevencióval foglalkozó szolgáltatás?

40

18

29

12

Vannak-e rendszeres értekezletek a biztonság témakörében? *

26

27

31

15

26

+Rendszeres értekezlet biztonság témakörében. Az értekezleten részt vesz a munkáltató, a prevenciós szolgáltatás képviselõje és a biztonságért felelõs képviselõ.

Forrás: Arena és Valzania, 2003.

• A munkahelyi kockázati tényezõkkel kapcsolatban a felmérések ellentmondásosak. Egyfelõl úgy tûnik, hogy a munkáltatók egy része nem szolgáltat rendszeres információt. A megkérdezett nõi dolgozók 29 százaléka szerint a munkáltató soha nem szolgáltat információt, 19% szerint szinte soha, 25% szerint néha, 10% szerint gyakran, 3% szerint rendszeresen. Másfelõl a megkérdezettek 60 százaléka szerint ez az információ megfelelõ. Számos olyan spanyol szakszervezeti felmérést találunk, ami szisztematikus módon tárgyalja a nemi dimenziót. Vannak ágazati szintûek, mint például a valenciai cipõiparban (San Miguel del Hoyo et al., 2000), illetve a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó ágazatban (Mellado et al., 1997) készült felmérés. Más felmérések egy-egy témára épülnek, ilyen például a szexuális zaklatás (Pernas et al., 2000). Az egyik legátfogóbb elemzés a kommuni-


57

káció és közlekedés ágazatát vizsgálja (Martínez, Moreno Jiménez, 2001). Ez a felmérés abból a megállapításból indul ki, hogy Spanyolországban a foglalkozás-egészségügy a férfiak munkáján alapul. Másrészrõl az elõállítási rendszerek átalakulása új kockázati elemeket generál. A munka bizonytalanná válása ebben fontos szerepet játszik, és sokkal szisztematikusabban sújtja a nõi dolgozókat.37 A felmérés három kérdéskör köré csoportosul: • a kockázati tényezõk elemzése; • a nõi dolgozók fizikai és mentális problémáinak elemzése; • prevenciós stratégiák kialakítása az egészségi problémák megszüntetése, illetve csökkentése érdekében. A adatgyûjtéshez és elemzéshez a különbözõ foglalkozási ágakba tartozó nõi dolgozókat hét csoportra osztották (ebbõl hatba csak nõk tartoztak, egy pedig vegyes csoport volt). Az így megkérdezett dolgozók tapasztalatait a felmérés készítõi összehasonlították a szakirodalomban fellelhetõ adatokkal. A felmérés legérdekesebb megállapításai közül a következõket emelhetjük ki: • A munkakörülmények egészségre gyakorolt hatásának elemzése szorosan összekapcsolódik a férfi és nõi szerepek kritikai vizsgálatával. Megkérdõjelezhetõ a fizetett és nem fizetett munka kettéválasztásának létjogosultsága. Ahogy az egyik megkérdezett megfogalmazta: Ha a férfiak monoton munkát végeznek, a nõk kétszeresen végzik ugyanezt, mert nem csak a munkahelyükön végzik ezt nap-nap után, de munka után otthon is folytatják, csak akkor már fizetés nélkül. A nõ az, aki gondoskodik a háztartásról, a gyerekekrõl, a férjrõl és a szülõkrõl. És ez az, ami hihetetlen. Egy másik megkérdezett ezt írja: A férfi kollégák különbözõ részekre osztják az életüket. Ha egyvalamivel kell foglalkozniuk, mást lemondanak… Ez azért lehetséges, mert számukra a családi élet már elrendezett dolog. Ha nincs feleségük, aki mindent elintéz és várja õket otthon, akkor az anyjuk teszi ezt, vagy még a szüleiknél élnek, így kevesebb gondot jelent nekik a családi élet, mint nekünk. • A rugalmas és rendszertelen munkaórák a stresszt fokozó tényezõk. Az adott szektorban a nõi dolgozók 77%-át érinti a rendszertelen munkavégzés. • A nem megfelelõ munkaeszközök, az egyéni prevenciós módszerek és gyakran a munkaruházat is a kockázatot fokozó tényezõk között szerepel. • Az a tény, hogy hagyományosan férfiak által végzett munkára nõket is alkalmaznak, még nem jelenti a feladatok egyenlõ megosztását. Egy nõi postás elmondása szerint a délutáni autós levélszétosztást kizárólag férfiak végzik.

58


37 A felmérés szerint az adott szektorban a férfiak 83 százaléka, míg a nõk 74 százaléka rendelkezik meghatározatlan idõre szóló szerzõdéssel.

• Az elõadómûvészeknél a válogatás inkább esztétikai, mint rátermettségi szempontok szerint történik. Egy balett-táncosnõ így ír egy televíziós szereplõválogatásról: Nem képzett baletttáncosokat keresnek, hanem modelleket, akik szebbek nálunk, szebb a frizurájuk, és megfelelõ mellbõséggel rendelkeznek. Így a balett-táncosok munka nélkül maradnak. • A munkaintenzitás és a fárasztó testtartásban végzett munka az egészségi problémák fõbb okai közé tartozik. A megkérdezettek 33 százaléka szerint a baleseteket a fáradtság okozza. Ez szembeállítható a nõi dolgozók egyéni meggyõzõdésével, miszerint a balesetek oka saját figyelmetlenségük. • Magas azok aránya, akik gyógyszereket szednek (altató, antidepresszáns, stimuláló szerek). Az adott területen a nõk 27 százaléka, a férfiak 15 százaléka él ilyen szerekkel. Az öngyógyítás gyakran súlyosbítja a helyzetet. Mindeközben a munkáltató arra törekszik, hogy kontroll alatt tartsa az illegális szerek (drog) és az alkohol jelenlétét a munkahelyen.

38 A kiállítással kapcsolatban lásd: http://www.fct.ccoo.es/p df/mujer.pdf.

A felmérést szakszervezeti kampány követte, aminek célja a kollektív alkutárgyalásokon megfogalmazandó követelések összeállítása volt. Országos reklámkampány indult a felmérés eredményeinek megismertetése céljából, szórólapokon és egy mozgó kiállításon keresztül.38


59

III. rész A foglalkozás-egészségügyi politika helyzete

61

62

Foglalkozás-egészségügyi politikai irányok

E

39 Ha megnézzük a XIX. századi ipari foglalkoztatás szintjét, láthatjuk, hogy ez a szint városról városra változott a különbözõ gyártási ágazatok fontossága szerint. Anna Kuliscioff 1890-es tanulmánya szerint Olaszországban 1880-ban a munkások 27 százaléka volt férfi, 49 százaléka nõ, a fennmaradó rész nemileg meg nem határozott gyerekmunkás. Vö.: Damiani és Rodriguez, 1978. Spanyolországban, 1914-ben a munkások 15 százaléka nõ Madridban, 30 százaléka Barcelonában, 40 százaléka Valenciában, és csak 5 százaléka Biscayában, ahol a vas- és fémipar meghatározó (Bizcarrondo, 1994). Franciaországgal kapcsolatban lásd: Schweitzer, 2002.

gyes kutatók úgy vélik, hogy a nemi dimenzió figyelembevételét a foglalkozásegészségügy-politikák kialakításakor jól indokolja az a tény, hogy a nõk száma egyre nõ a fizetett munkakörökben. Igaz ugyan, hogy a regisztrált fizetett munkát végzõ nõk száma harminc éve folyamatosan nõ, s már egy évszázaddal ezelõtt az ipari dolgozok körében magas nõi részvételt mértek.39 A foglalkoztatás számszerû feldolgozásakor gyakran lebecsülik a nõi munkaerõ szerepét. A statisztikai adatok összeállításakor sok esetben nem veszik figyelembe a nõk szerepét a mezõgazdasági, kereskedelmi, mûvészeti termékek elõállításában. Ahogy Sylvie Schweitzer (2002) megállapítja: „Föltettük-e már valaha azt a kérdést, hogy mióta dolgoznak a férfiak? Természetesen nem. Feladataik és foglalkozásaik az általános felfogás szerint olyan régiek, mint a történelem. (…) A nõk szempontjából ez másként van. Az õ munkájukat úgy tartják számon, mint esetlegest, véletlent és csak nemrég óta létezõt. A közvélemény úgy tesz, mintha nem tudná, hogy mindig is voltak nõk, akik kereskedõként, földmûvesként, munkásként, alkalmazottként, ápolónõként, tanítóként dolgoztak. Miért találkozunk mégis ezzel a félmondattal: Amióta a nõk dolgoznak…? Azért, mert amikor a nõk történetérõl van szó, általában kiesik az emlékezet.” Igazság szerint a foglalkozásegészségügy-politikák mindig is határozott vonalat képviseltek a nemi dimenzió tekintetében. A kérdés az, hogy vajon az elfogadott irányok hozzájárulnak-e az egyenlõtlenségek megszüntetéséhez, vagy legitimálják a férfiak dominanciáját a munka világában. Ez a kérdés azért fontos, mert még mindig nem vesztette el aktualitását. A nemi dimenzióval kapcsolatos politikák nem járulnak hozzá feltétlenül az egyenlõséghez és az emancipálódáshoz. Mi több, vannak politikák, melyek erõsítik az egyenlõtlenségeket és a vagyonfelhalmozást. Rövid történeti áttekintés keretében bemutatjuk, hogy a nõk foglalkoztatási arányának változatossága nincs kõbe vésett foglalkoztatás-egészségügyi politikai irányhoz kötve. Van választási lehetõség.


63

Lagerlof (1993, pp. 71-72.) átveszi Kauppinen-Toropainentõl azt a táblázatot, amely a foglalkozás-egészségügy és a nemi dimenzió lehetséges összekapcsolásának négy nagy irányát jelöli meg. 11. Táblázat: A foglalkozás-egészségügy és a nemi dimenzió összekapcsolásának lehetõségei A nemek közti különbség elfogadott Nem

Igen

Nem

Nemi különbségekre érzéketlen

Nemek sztereotip látásmódja

Igen

Nemi kérdéshez semlegesen viszonyul

Nemi kérdésre érzékeny

Az egyenlõség aktívan betartott norma

Ha a foglalkozásegészségügy-politikák általános fejlõdésének irányait akarjuk elemezni, azt látjuk, hogy fejlõdési irány a kirekesztõ-protekcionista iránytól a semlegesség felé halad. Magától értetõdik, hogy általános tendenciáról van szó, és egyetlen foglalkozásegészségügy-politikai irány sem testesíti meg az ideális típust. A sokféle fejlõdési irány és helyzet mellett egy közös pontot mégis megállapíthatunk. A nemi dimenzió soha nem merült fel komolyabb értelemben vett társadalmi jellegzetességéként. Ha mégis, az ezzel kapcsolatos politikai irányok inkább korrekciós, mint prevenciós, inkább részleges, mint globális intézkedések formájában fogalmazódtak meg. A nemi dimenziót úgy fogták fel, mint kiegészítõ elemet, ami a nõk bizonyos területeken fellépõ problémáira reflektál. Az ilyen jellegû felfogás megfordítja a prioritási sorrendet. Ahelyett, hogy abból indulnának ki, hogy a kollektív munkakörülményeket a munka nemek szerinti felosztásának keretei között kell vizsgálni, kiindulási pontjuk, hogy a „gyengébbik nem” képviselõiként a nõk „védelemre” szoruló csoportot alkotnak a munkahelyen. Ebben a megközelítésben a nõk biológia kivételnek számítanak, eltérnek a normától és lényegük az anyaságban összpontosul. Bizonyos esetekben a nemi dimenzió a „másság” kezelésének kategóriájába tartozik a fogyatékosság, életkor, szexuális beállítottság, etnikai hovatartozás, bevándorlás mellett.40 Védelem és kirekesztés kettõssége „A természet törvényeinek megfelelõen a férfi feladata, hogy megkeresse a mindennapi betevõt a család számára, s a nõ feladata, hogy munkájával ezt a családot ellássa. Az, hogy a nõ családi kötelezettségeinek nem tud megfelelni munkahelyi kötelezettségei miatt, olyan társadalmi hátrány, ami ellen kormányza-

64


40 A legfontosabb érv a "másság" kezelésének fontosságát hangsúlyozó munkáltatói, illetve kormányzati törekvések ellen az, hogy ezek olyan társadalmi kapcsolatokat tartanak fenn, melyek elmélyítik a nemek, etnikumok, vagy más kritériumok alapján megalkotott csoportok egyenlõtlenségét. Mennyire hihetünk a hivatalos kampányoknak, melyek a rasszizmustól mentes munkahely megteremtését szorgalmazzák, miközben a kormányzatok a bevándorlókat a közrend megbontóinak tartják, s az etnika hovatartozás meghatározása a bevándorló vagy letelepedni készülõ dolgozók alacsonyabb bérszintjének megállapítását szolgálja.

ti úton fellépni teljesen elfogadott dolog. A legfontosabb alapelv nem a nõk foglalkoztatásának teljes körû betiltása, hanem a házasságban élõ nõk foglalkoztatásának megakadályozása oly módon, hogy az a családok védelmét szolgálja.” A holland szociális miniszter törvénytervezetének indoklása 1937-ben. (Idézet: Wierink, 2001., p. 311.) Az ipari forradalom kezdetétõl a nõk helyzete a foglalkozás-egészségügyi szempontok fontos eleme. Szerepe azonban mind a kormányzati, mind a munkáltatói, sõt gyakran még a munkásmozgalmi felfogás szerint is a gyermeknevelésre összpontosult. A kezdeti foglalkozásegészségügy-politikák tehát protekcionistakirekesztõ vonalat képviseltek. A kormányzati politikák általános elvként a munkáltató kezébe adták a szabályozást, két kategória kivételével, ami szerintük különleges védelmet érdemelt: a nõk és a gyerekek kategóriája. Nem annyira egészségmegõrzésrõl volt szó, mint a biológiai és társadalmi reprodukciós képesség megõrzésérõl, amit a munkáltatói profitéhség veszélybe sodorhatott. A XIX. századi higiéniai irányzat gyakran nem tett különbséget az egészség és a munkáltatói erkölcs között. Vizsgálat alá vette az erkölcsi szabadosság melegágyaként szolgáló munkakörülményeket, melyek megakadályozták, hogy a munkásosztály asszimilálódjon a polgári családmodellhez. A dolgozó nõk gyámság alá helyezése soha nem terjedt ki a munkafeladatok egészére. Fõleg azokat a nõket érintette, akik az ipari létesítményekben, illetve a bányákban kimaradtak a család hatáskörébõl (saját családjuk, illetve munkaadójuk családjának hatáskörébõl). Ugyanakkor más ágazatok kiestek a protekcionizmus hatása alól: a házimunka, fizetett vagy nem fizetett formában, az otthon végzett munka, a mezõgazdaság stb. A jogszabályilag elõírt protektív elemek csak ritkán rendelkeztek kollektív hatállyal. A nõi munka betiltására vonatkozó elképzelések általában három kérdéskör köré csoportosultak. A nõi dolgozók rossz munkakörülményei veszélyeztették reprodukciós képességeiket, a fizetett munka károsan hatott a nõk erkölcseire, valamint a fizetett munka megakadályozta, hogy a házasságban élõ nõk teljes egészében családi feladataiknak szentelhessék magukat. Munkásmozgalmi szempontból egy negyedik érv is felmerült: a nõk alacsony fizetésük miatt konkurenciát jelentettek a férfiak számára, és lenyomták a fizetéseket. Ehhez járult érvként a harmincas években a tömeges munkanélküliség: felhívást intéztek a nõkhöz,


65

hogy áldozzák fel magukat a munkanélküliség visszaszorítása érdekében. 41 A XIX. század végén bevezetett politikai irányzat elemei között említhetjük a különbözõ korlátozásokat és a nemeket megkülönböztetõ szabályozásokat (súlyok emelése, ólommal való munka, munkaidõ stb.). A jogi szabályozás mellett a mindennapi gyakorlat is a munkahelyi nemi szegregáció irányába mutatott. Nem érdemes e politikák kiindulási alapjaként az egészségvédelmet megjelölni, hiszen az intézkedések országról országra, gazdasági körülményektõl függõen eltértek. Általános tapasztalat: a nõi munkaerõ koncentrációja egy foglalkozáson vagy ágazaton belül szisztematikusan az alacsony bérrel párosult. Számos megkötõ intézkedést találhatunk: tilos a nõk éjszakai mûszakja az iparban; a nõk kizárása a bányákból, illetve földalatti munkákból stb. A nõk bizonyos foglalkozásokból történõ kizárását szorgalmazó jogszabályok szinte mindegyikét eltörölték, a még meglévõ egykét intézkedés, melyet a jogalkotók nem helyettesítettek a nõk és férfiak egyenlõ bánásmódját elõsegítõ rendelkezésekkel, marginális szerepet játszik. (Lásd: A francia munkatörvénykönyv L 2342 és L 234-3 bekezdéseit.) A szinte teljes jogi egyenlõség ellenére a szegregáció meghatározó eleme a munka világának. Teljes gazdasági szektorok (építõipar, bányászat, fémmegmunkálás stb.) szinte kizárólag férfi munkaerõre épülnek. (Kivéve olyan „kiegészítõ” munkaköröket, melyeket hagyományosan nõk töltenek be: titkárnõ, takarítónõ stb.) Álljon elõttünk az építõipar példája, ahogy egy szakszervezeti kiadványban láthatjuk (CLR, 1997): „Miért van az, hogy az argentin építõipari szakszervezet egyik vezetõje szerint szerencse, hogy országában a nõk nem dolgozhatnak az építõiparban? Miért van az, hogy Oroszországban az építõipari szakszervezet egyik vezetõje büszkén jelentette, hogy tagjainak 45 százaléka nõ? Miért van az, hogy egy amszterdami építõipari dolgozó szerint: az építkezés nehéz munka, férfiaknak való? Miért van az, hogy Újdelhiben egy építkezésen ennek az ellenkezõjét mondják: ez egy nehéz és sok piszokkal járó munka, nõknek való”. Nemi semlegesség: férfi szempontok alapján A protekcionista megközelítés lépésrõl-lépésre adta át helyét a „semlegesség” fogalmának, s ez az átalakulás a második világháború után kezdõdött. A folyamat kronológiája minden ország-

66


41 A nyolcvanas évek elején Belgiumban ugyanezzel az indokkal ajánlották fel a nõknek a részmunkaidõs foglalkoztatást egy anyagi gondokkal küzdõ gyárban, amely felajánlás ellen a nõi dolgozók sztrájkkal tiltakoztak. (Louis, 1983).

ban más, a lényeget tekintve azonban innentõl kezdve nem történtek fontosabb lépések a nõi fizetett munkaerõ kizárására. A nõk munkaerõ-piaci kizárására irányuló utolsó intézkedések az 1929-es gazdasági világválság és a második világháború közti idõszakban születtek: házasságkötés után automatikusan megszûnõ munkaviszony (Spanyolországban Franco alatt); a nõi munkaerõnek a teljes foglalkoztatottság 10%-ára süllyesztése, kivéve egyes specifikusan nõi foglalkozásokat (Olaszországban Mussolini alatt). A valóságban ezek az intézkedések nem érték el céljukat, s nem kizárólag a diktatúrák vagy a katolikus hagyományokkal rendelkezõ országok alkalmazták õket. Belgiumban, a katolikus szervezetek nyomására, 1933 és 1935 között a katolikus-liberális kormánykoalíció olyan jogszabályokat hozott, melyek megszabták az iparban foglalkoztatott nõk arányát, és befagyasztották a nõi munkaerõ felvételét a közigazgatásban (Coenen, 1991). Ezeket a jogszabályokat azonban nem alkalmazták teljes hatályukban, s 1935-ben, a szocialisták kormányra kerülésével el is törölték õket. Hollandiában a férjezett asszonyok munkaerõ-piaci jelenlétének megakadályozására tett utolsó kísérlet 1937-ban történt, s a katolikus szociális miniszter nevéhez fûzõdik. Svédországban a 20-as, 30-as években több kísérlet történt a nõi foglalkoztatás visszaszorítására (Nickell, 1994). Három szociáldemokrata képviselõ 1927-ben benyújtott parlamenti indítványa szerint „egy nõ csak egy urat szolgálhat egyszerre”. A férjezett asszonyok megkülönböztetésére irányuló törekvések 1939-ben szûntek meg. A második világháború után bizonyos foglalkozások gyakorlását akadályozó jogi tényezõk fokozatosan megszûntek. Ez nemcsak a munkahelyi egészséggel hozható összefüggésbe. Napjainkban a nemi semlegesség a foglalkozásegészségügy-politikák legfõbb jellemzõje az Európai Unió tagállamaiban. Ez annyit jelent, hogy a foglalkozás-egészségügyi kérdéseket a dolgozó absztrakt definícióján keresztül közelítik meg, ahol a férfi munkaerõ a viszonyítási alap. Ez ugyanakkor egy mesterségesen kreált viszonyítási alap, ami nem egyeztethetõ össze azzal a sokféleséggel, amit a férfi munkaerõ területén találhatunk. Így például az építõipari munka nem egyeztethetõ jobban össze a „férfitermészettel”, mint az ápolónõi munka a „nõi természettel”. A semlegesség három dimenzió megkerülését jelenti: • A biológiai különbségek általános figyelmen kívül hagyása, kivéve az anyasággal kapcsolatos aspektusokat. Csak kivételes esetben történik meg, hogy olyan normarendszert sikerül felállítani két különbözõ kockázatelemzés alapján, ami mind a fér-


67

fiakat, mind a nõket hatékonyan védi. • A feladatok megosztása férfiak és nõk között külsõ tényezõnek számít, olyan tényezõnek, amiben a prevenciós politikák nem játszanak különösebb szerepet. • A fizetett és nem fizetett munka közti esetleges összefüggéseket egyéni tényezõnek tekintik. Ez a gyakorlatban általában a felelõsség áthárításban nyilvánul meg. A nõket teszik felelõssé azért, ha elhanyagolják egészségüket a család körüli munkavégzés során, és fordítva, ha feláldozzák családi feladataikat a karrier érdekében. Megfigyelhetjük, hogy a nemi semlegesség nem érintette az anyaság védelmével kapcsolatos rendelkezések legnagyobb részét. Csak a skandináv országokban indult meg a reprodukciós egészség globális megközelítése (Finnországgal kapcsolatban lásd: Kauppinen-Toropainen, 1993). A férfiak és nõk reprodukciós egészségének átfogó megközelítését szorgalmazzák, ahol a nemekre vonatkozó külön rendelkezések csak valóban specifikus esetekben születnének. Az anyaság a nõk egyetlen specifikus biológia jellemzõje? A „nõk” megjelenése a semlegességet hirdetõ politikákban természetesnek tûnhet. Két kritikai szempontot mégis megfogalmazhatunk ezzel kapcsolatban. A „biológiai” tényezõ itt egy társadalmi funkció honosítására irányuló tényezõként jelenik meg. Ha máshogy akarjuk megfogalmazni, ez a megközelítés egyszerre túlságosan specifikus és nem eléggé specifikus… Túlságosan specifikus… abban az értelemben, hogy a reprodukciós egészséget veszélyeztetõ tényezõk nem korlátozódnak a várandós nõk egészségét veszélyeztetõ körülményekre. A férfiak és nõk egészségét egyformán érintik, igaz különbözõ tekintetben. Nehéz feloldani a férfi nemzõkészséggel kapcsolatos problémák és a munkakörülmények kapcsolata körüli hallgatást. Számos esetben az anyasággal kapcsolatos speciális szabályozás arra szolgát, hogy ne kelljen az egészségre ártalmas szerek és tényezõk összességét megsemmisíteni. Tegyük hozzá, hogy azok a törekvések, melyek az anyaságot alapvetõen biológiai tényezõnek tartják, soha nem akadályozták meg a törvényhozókat abban, hogy különbséget tegyenek az egyes szektorokban dolgozó nõk közt. Az otthon dolgozó vagy a mezõgazdasági munkát végzõ nõk például számos esetben nem

68


tartoznak az anyasággal kapcsolatos jogszabályi védelem hatálya alá. A háztartási alkalmazottak vagy az önfoglalkoztató nõk a mai napig nem tartoznak a közösségi direktíva hatálya alá. Belgiumban az ugyanolyan veszélynek kitett várandós nõk társadalombiztosítási fedezettel megoldott távolmaradása foglalkozási kategóriák szerint változik: a kórházi ápolónõk kedvezõbb feltételekben részesülnek, mint a takarítással foglalkozó személyzet, miközben majdnem azonos mértékben vannak kitéve biológia jellegû kockázatoknak. Nem eléggé specifikus… abban a tekintetben, hogy ez a hirtelen jött érdeklõdés a nõk biológiai szerepével kapcsolatban az anyaságra korlátozódik. A biológiai jellemzõkhöz kapcsolódó egyéb kérdések soha nem merülnek fel. A menstruációs problémák és a munkakörülmények összefüggésével foglalkozó szakirodalom szinte nem létezik. Ugyanakkor a nõi dolgozók körében folytatott felmérések alapján ez a kérdés prioritásnak tûnik, ugyanúgy, ahogy a szexuális teljesítõképesség és a munkakörülmények összefüggése is nagyobb jelentõséget képvisel a dolgozók szemszögébõl, mint a foglalkozás-egészségügyi szakemberek megközelítésében (Corradi, 1991; Rotenberg, 2001; Arena, Valzania, 2003).

A foglalkozási megbetegedések elismerése: szerencsejáték, ahol a nõk sosem nyernek? 42 X asszony esetét az Eurogip (2002-c) tárgyalja. Több európai országban összehasonlítja a lumbágóval és az allergia által létrejött asztmával kapcsolatos helyzetet. A fenti leírásban a tényeket és az eredményeket leegyszerûsítettük. NagyBritannia és Írország nem vett részt a felmérésben.

X asszony 45 éves ápolónõ.42 25 éves kora óta rokkantak idõsotthonában dolgozik. Rendszeresen emeli a betegeket és helyezi õket az ágyba. X asszony lumbágótól szenved. Az orvosi kezelését súlyos utóhatások követték. Ezért bele kellett törõdnie abba, hogy más munkát kell végeznie, és elfogadta, hogy fizetése csökken. Spanyolországban, Luxemburgban és Dániában bizonyos feltételek mellett lumbágóját foglalkozási megbetegedésnek tekintenék. Olaszországban és Svédországban bizonyítania kellene, hogy megbetegedése munkájának következménye; a korábbi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy kérelmét valószínûleg elutasítanák. Franciaországban a lumbágót akkor ismerik el, ha ezt elmozdult porckorong és egyéb, komoly egészségkárosító tényezõk kombinációja okozza. X asszony esete nem tartozik ebbe a kategóriába A németországi feltételek is valószínûtlenné teszik, hogy megbetegedését a munkához kapcsolódó megbetegedésként ismerjék el. Portugáliában megkímélhetné magát a felesleges papírmunkától, mivel kérelmét azonnal elutasítanák. Belgiumban is több mint valószínû az elutasítás. Igaz, vigasztalódhatna azzal, hogy szakemberekbõl álló bizottság elé kerülne az ügye. A bizottság számos kérdést és kifogást vetett fel azzal kap-


69

csolatban, hogy a lumbágót fölvegyék-e a foglalkozási betegségek listájára, de véleménye a jövõben változhat . Egy másik tanulmány (Hulshof et al., 2002) hipotetikusan vizsgál egy másik esetet, ahol a dolgozó nõ nyerges vontató vezetõjeként az állandó rázkódás miatt hátfájással és ülõidegzsábával küszködik. A megbetegedés megítélése országonként változik, s ez jelezi, hogy nincs megfelelõ harmonizáció ebben a témában. A foglalkozási megbetegedéseket még mindig nem nagyon ismerik el az EU tagállamokban. (Eurogip 1999; De Brucq, 2001; Vogel, 2001; Eurogip, 2002-a és b). Az elismerés hiányának következményei az alábbiak: • Sok rendellenesség nem nyilvánvaló, így nem szerepel a prevenciós politikák prioritásai között sem. • A források nagymértékû transzferje a munkaadók javára. Hollandia kivételével minden uniós tagállam létrehozta a foglalkozási megbetegedések kompenzációs rendszerét, amit általában közvetlenül a bérbõl élõk járulékaiból finanszíroznak.43 A foglalkozási megbetegedések elismerésének hiánya oda vezet, hogy a költségek egy része az egészségkárosodást elszenvedõ dolgozót terheli (a kényszerû munkahely változtatás miatt, a munkanélkülivé válásból fakadó jövedelemveszteségek okán és a rokkanttá válás mellékhatásai miatt). A számla másik részét az általános egészségkassza fizeti (betegbiztosítás, rokkantsági nyugdíj, munkanélküli járadék, társadalombiztosítás stb.). A foglalkozási megbetegedésben szenvedõk úgy találják, hogy egészségügyi költségeik finanszírozása kedvezõbb, mintha azt az általános egészségügy keretén belül kapnák. Egy nemrég kiadott jelentés szerint Franciaországban az üzemi balesetek és foglalkozási megbetegedések bejelentésének elmulasztása miatt az egészségügyi kiadások jelentõs része az általános társadalombiztosítási kasszát terheli. A teljes összeg évente 368 és 550 millió euró között lehet.44 Az egészségkárosodást elszenvedõ dolgozóknak szánt költségtranszferekben is tapasztalhatjuk a nemi dimenziót. Az el nem ismert foglalkozási megbetegedésben szenvedõ dolgozó feleségének vagy egyéb nõrokonának nem fizetett többletmunkát kell végeznie. (Scavone, 2002). Egy foglalkozási megbetegedés el nem ismerése gyakran elkeseredést vált ki az elszenvedõbõl, aki megtapasztalhatja ügyében az igazságtalanságot és a névtelen hatalom erejét. Ezek az érzések az egészségkárosodást tovább mélyítik. Nagyon kevés az olyan szakszervezeti tisztségviselõ, akinek ne lennének tanulságos történetei ezzel kapcsolatban. Vannak egészségkárosultak, akik éve-

70


43 A helyzet NagyBritanniában egyedülálló. Az üzemi balesetek és foglalkozási megbetegedések kompenzációját nem bérarányos befizetéseken alapuló egyéni járulékokból finanszírozzák, hanem a társadalombiztosítási keretbõl. A kompenzációs szint sokkal alacsonyabb, mint általában az Európai Unióban. Az érdekeltek gyakran kiegészítõ kártérítésért folyamodnak a munkáltató civil felelõsségére alapozva. Ezért van olyan sok jogi vita. A munkáltató be kell hogy biztosítsa magát minden lehetséges munkahelyi ártalom következtében benyújtott kártérítéssel szemben. Következtetésképpen a kiadások többségét a biztosítás és a jogi eljárások emésztik fel, s nem sok jut a társadalombiztosítási rendszeren belül létrehozott kompenzációs pénztár feltöltésére. 44 Lévy-Rosenwald asszony jelentése, 2002. szeptember, idézi: Santé et Travail, No. 41, p. 14. A jelentés a balesetek és a megbetegedések bejelentésének hiányosságaival foglalkozik.

45 Néha a megbetegedés elhallgatását kevésbé "nemes" célból javasolja az orvos. A foglalkozási megbetegedésekkel foglalkozó orvosokat felmérõ holland kutatás felfedezte, hogy nagyon nagy mértékû a jelentések elmulasztása. A foglalkozási megbetegedéseket nem jelentõ orvosok 22 százaléka arra hivatkozott, hogy azért javasolta ezt a dolgozónak, hogy megelõzze a munkaadónak a bíróság elé citálását. (NCB, 2001). 46 Megjegyzéseink döntõen dán, belga, olasz, brit és svéd statisztikák elemzésén alapulnak. Általános tapasztalat, hogy a statisztikák ritkán veszik figyelembe a nemi dimenziót, s így ritkán lehet õket felhasználni a nemi hovatartozás következtében kialakuló különbségek mérésére. A francia és német statisztikák használhatatlannak bizonyultak. 47 Olaszországban az elutasítási ráta kissé alacsonyabb csak a nõk esetében, s ugyanez vonatkozik a nõket érintõ foglalkozási megbetegedésekre is (a jelentett esetek kevesebb, mint 10 százaléka). 48 Belgiumban létezik egy kezdeményezés, amely kivételt képez a területi megosztás íratlan szabálya alól. Ennek köszönhetõ, hogy a legtöbb intézmény figyelmen kívül hagyja az esélyegyenlõséget a munkakörülményekkel összefüggõ egészségügyi hatásokkal kapcsolatban. 2001-ben az Egyenlõ Esélyek Tanácsa ismertetõt készített annak érdekében, hogy elõmozdítsa az üzemi balesetek és a foglalkozási megbetegedések felismerését. A Tanács hangsúlyozta, hogy a statisztikai adatok hiányosak és nem eléggé átláthatók, s ez megakadályozza a nemi szempontból történõ elemzést. Aláhúzta a nõk körében a munkahelyi megbetegedések felismerésének fontosságát. (Chronique Féministe, 2001, pp. 7581).

ken át küzdenek a szakorvosi véleménnyel, az adminisztrációs és jogi eljárásokkal. Csak kevesen jönnek ki gyõztesen. Vannak olyan esetek, amikor maga az orvos javasolja az egészségkárosultnak, hogy tekintsen el a foglalkozási megbetegedés jelentésétõl, elõre tudva azt, hogy páciensének milyen fárasztó és kétes kimenetelû eljárásoknak kell elébe néznie.45 Érdemes megnézni a nemi dimenziót a be nem jelentett foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatban. A diszkrimináció olyan mértékû, hogy meghazudtolja a döntõen nõk körében tapasztalt megbetegedések megelõzésével kapcsolatos politikákat is. Az intézményes diszkrimináció elemeit az egyes országok sokkal korábban beépítették rendszereikbe, mint ahogy az uniós politika egyáltalán megjelent volna; ennek ellenére aggasztó, hogy a közösségi politika soha nem hatott az elõbbiek status quo-jára. Elemzésünk két kérdésre összpontosít: a foglalkozási megbetegedések elismerésével kapcsolatos hiányosságok mennyiben érintik nagyobb mértékben a nõket, mint a férfiakat, és milyen politikát folytat az Európai Unió e téren? A nemi dimenzió és a foglalkozási megbetegedések Valamennyi rendszer egyik fõ jellemzõje a férfiak és a nõk közötti diszkrimináció. Azokban az országokban, ahol a statisztika tartalmaz nõkre s férfiakra vonatkozó bontást, a következõ trendeket figyelhetjük meg46 : • a foglalkozási megbetegedéseket ritkábban jelentik a nõk, mint a férfiak esetében; • a foglalkozási megbetegedések okán benyújtott kérvények elutasításának aránya magasabb a nõk, mint a férfiak esetében; • az elismert foglalkozási megbetegedések nettó száma (amelyet az elõzõ két kategória alapján számítunk) mindig alacsonyabb a nõk, mint a férfiak esetében47; • azokban az országokban, amelyekben létezik ilyen rendszer, a nõket jobban érinti foglalkozási megbetegedéseket elismerõ vegyes rendszer megfelelõ mûködése. Vegyesnek nevezzük azokat a rendszereket, ahol, bár létezik a foglalkozási megbetegedések listája, lehetõség van a listán nem szereplõ megbetegedés elismertetésére is. Mivel kimerítõ értékelés nem született még, kiválasztottunk néhány olyan adatot, ami önmagáért beszél.48 Az elemzés két országra – Nagy-Britanniára és Belgiumra – koncentrál, ahol a foglalkozási megbetegedések felismerésének rendszere nagyon különbözõ eredményeket produkál. A dániai és svédországi példák némi kiegészítõ információval szolgálnak.


71

Az Európai Unión belül Nagy-Britanniában a legalacsonyabb az elismert esetek száma a rendszer által lefedett dolgozók számához képest. Ezzel szemben Belgiumot nagyon magas felismerési arány jellemzi. Az Eurogip szerint (2002-a, p. 22.) 1994-ben Belgium az elsõ helyet foglalta el 100 ezer biztosított dolgozóra esõ 189 elismert foglalkozási megbetegedéssel. 2000-re Belgium az ötödik helyre esett vissza (Franciaország, Spanyolország, Svédország és Dánia mögött), ám még így is viszonylag jó helyet foglal el – 112/100 ezer aránnyal –, fõleg, ha ezt a németországi 49/100 ezer vagy az olaszországi 33/100 ezer aránypárhoz viszonyítjuk. A két összehasonlító tanulmány egy harmadik – „érzékenynek” minõsülõ – rendszer gyors feltérképezésével egészül ki. A rendszer jellemzõje, hogy sok jelentés érkezik, ugyanakkor nagy a szelektivitás (gyakoriak az elutasítások). Úgy tûnik, hogy a nõkrõl és a férfiakról külön-külön is adatokat szolgáltató országok közül Nagy-Britanniában a legerõsebb a diszkrimináció. Valójában az adatok korlátozottan állnak rendelkezésre, ezek azonban azt mutatják, hogy az Európai Unióban az elismert foglalkozási megbetegedések a nõk átlagosan 25-40%-át sújtja. Nagy-Britanniában arányuk 10% alatt van. Ugyanakkor Nagy-Britannia az egyik olyan ország, ahol a foglalkozási megbetegedések költségeit a társadalombiztosítás fedezi, s ezek a költségek alacsonyak mind az egy évben elismert esetek számát, mind a teljes kifizetett összeget tekintve.49 Az elmúlt idõszakban évente kevesebb, mint 7500 foglalkozási megbetegedést regisztráltak hivatalosan. Ezzel szemben pl. Spanyolországban 2000-ben 20.000 esetet regisztráltak, pedig itt kevesebb a biztosítottak száma. Nagy-Britanniában két csoportra osztják a foglalkozási megbetegedéseket: légzési rendellenességek50 és más rendellenességek. Az elõzõ csoportba tartozik a pneumoconiosis (porártalom), asztma, krónikus bronchitis, azbeszt által okozott tüdõrák és mesothelioma. Az esetek 97 százaléka férfiakra vonatkozik. 2000ben 2605 munkavállaló közül 65 nõ esetében ismertek el a munkavégzéshez kapcsolódó légzési rendellenességet. 2000-ben, a foglalkozási asztma esetében, az összes elismert eset (168 fõ) közül a nõk (33 fõ) csak 20 százalékot tettek ki, annak ellenére, hogy a tömeges megbetegedésekkel foglalkozó tanulmányok többsége szerint a foglalkozási asztma viszonylagosan nagy arányban fordul elõ a nõi dolgozók között. Hozzá kell tenni, hogy az asztma mint foglalkozási megbetegedés elismerése drasz-

72


49 A legtöbb foglalkozási megbetegedést illetõen 1986 óta csak a legalább 14 %-os vagy ezt meghaladó munkaképtelenné válás esetén kapható kártérítés. (HSE, 2001).

50 HSE-adatok (2001, pp. 188 et seq.). Nagyon nehéz e kiadványokból gender specifikus adatokhoz jutni. Az összesített adatok alapján nem lehet eldönteni, hogy mi vonatkozik a férfiakra és mi a nõkre. A nõkre vonatkozó adatokat az egyes betegségeknél zárójelben jelzik. A jelentés szerint, ahol nincs megadva zárójeles adat, ott az adat a férfiakra vonatkozik.

tikusan visszaesett 1994 és 2000 között: 506 esetrõl 168-ra. Ez a csökkenés valószínûleg az adminisztratív regisztrációs eljárásban bekövetkezett változásnak tudható be (HSE, 2001). A nagy-britanniai adatok nem informálnak az elutasításokat illetõen (lásd: HSE, 2001). A rendelkezésre álló információ arra vonatkozik, hogy hány megbetegedést ismertek el foglalkozási betegségként és az érintettek kaptak-e kártérítést. A második csoportba tartozik minden egyéb – nem légzési – megbetegedés és rendellenesség. Ebben a kategóriában 19992000-ben a nõk 10 % alatt képviseltetik magukat: 436 esetben az összes 4690 esetbõl. Csak két olyan alkategória van, ahol nagyobb a nõk aránya. Az egyik a vázizomzati rendellenességek (1999-2000-ben 305 nõ az összesen 431 esetbõl) és a biológiai hatóanyagokkal összefüggõ rendellenességek (1999-2000-ben 5 nõt érintett az összesen 7 esetbõl). Az elõbbi rendellenességek elismerése olyan ritka, hogy e számok nem befolyásolják jelentõsen az összképet. A nem légzési megbetegedések kb. 70 százaléka csupán egyetlen rendellenességhez kapcsolható: vibrációs fehér ujj effektus (más néven Raynaud-szindróma). 1999-2000-ben 3212 elismert esetbõl öt volt nõ. Valószínûleg Nagy-Britannia az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol több mesotheliomás esetet (652) ismernek el, mint vázizomzati megbetegedést (431 eset 2000-ben, illetve 1999-2000-ben). Az, hogy 1999-2000-ben kb. 500 nõ esetében ismertek el foglalkozási megbetegedést (ami az összes eset kb. 7 százaléka), mutatja, hogy a brit nõket kizárják a foglalkozási megbetegedések kártérítési rendszerébõl. Ha a 10 évvel ezelõtti adatokat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ez a kizárás kissé erõsödött (OECD, 1993). 199091-ben az elismert foglalkozási megbetegedések száma enyhén meghaladta a 9253 esetet. Az összes eset kevesebb, mint 9 százaléka (809) érintette a nõket. Egyéb kompenzációs lehetõségek is léteznek. A foglalkozási megbetegedésben szenvedõ dolgozók kártérítést kaphatnak munkaadóiktól, ha bebizonyítják a munkaadó polgári felelõsségét a bekövetkezett kárt illetõen. A jogi utat meglehetõsen gyakran alkalmazzák Nagy-Britanniában. Bizonyos esetekben a munkaadói biztosítótársaságok kollektív kompenzációs politikát alkalmaznak, hogy megakadályozzák az egyéni perek tömegessé válását. Legjobb tudásunk szerint Nagy-Britanniában nem végeztek felméréseket arról, hogy e polgári perek vagy a biztosítók döntései mennyiben érintik a nõket és mennyiben a férfiakat. Belgiumban (FMP, 2002) a Foglalkozási Megbetegedések Alapjához (Fund for Occupational Diseases, FMP) 2000-ben 4965 kére-


73

lem érkezett a listázott foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos kártérítések ügyében (a magánszektorban)51. Ebbõl 807-et – azaz valamivel több, mint 16 százalékot – nõk nyújtottak be. Az FMP 1610 elsõ kérelmet kapott, ezek közül 387 származott nõi dolgozóktól (kb. 24%). Az FMP a listázott foglalkozási megbetegedések kompenzációjával kapcsolatos 2015 kérelemre pozitívan válaszolt, 290 kérelem nõkre vonatkozott (kb. 14%). 2180 kérelmet elutasított, beleértve 235 nõi dolgozóét (kb. 11%)52. Sokkal több elutasítás született a nyitott rendszerben tárgyalt megbetegedésekkel kapcsolatban. 86 munkaképtelenségi kérelmet fogadtak el és 1261-at utasítottak el (az elutasítási arány meghaladja a 94 százalékot). A kedvezõ döntések közül 36 esetben nõkrõl volt szó (kb. 43%). A legtöbb pozitív döntés vázizomzati megbetegedési ügyben született. Ha összeadjuk a listás és a nyitott rendszer eseteit, megállapíthatjuk, hogy a kérelmek kb. 19 %-át nõk adták be, és õk élvezték a pozitív döntések 15%-át. Mindkét rendszerben az elutasítás kissé nagyobb mértékû férfiak esetében. A magyarázat egyszerû: a nõk a férfiaknál jobban függnek a nyitott rendszertõl. Ennél részletesebb elemzést nehéz lenne végezni. Az FMP által nyilvánosságra hozott statisztikai adatok nem eléggé átláthatóak, így nem tudtunk több információhoz hozzájutni nõkre és férfiakra vonatkozóan. Nem állnak rendelkezésre nemi bontású statisztikák sem az elutasításokat, sem a jelentett rendellenességeket illetõen. Az FMP kiadványai sosem tartalmaznak nemekre vonatkozó elemzéseket a hozott döntések hatásáról. Ha a belga esetet hasonlítjuk össze a többi uniós tagállamban tapasztalható helyzettel, számos trendet különböztethetünk meg: • A döntõen a férfiakat érintõ „hagyományos” megbetegedések elismerésének aránylag nagy száma (szilikózis, halláskárosodás). • Valódi javulás a szintén fõleg férfiakat érintõ, mechanikai rezgéssel kapcsolatos megbetegedések elismerését illetõen. 2000ben 1105 pozitív döntés született a fizikai tényezõk következtében létrejött foglalkozási megbetegedésnek betudható állandó munkaképtelenséget illetõen, 830 esetben – közöttük három nõ esetében – ezt mechanikai vibráció okozta. • Megdöbbentõ, hogy a listás rendszerben a fizikai tényezõknek betudható megbetegedések esetében az elismert eseteknek mindössze 5 százaléka érintette a nõket. Az epidemológiai adatok alapján sokkal magasabb számot várnánk. Felvetõdik tehát a kérdés, hogy vajon e listákat nem úgy készítették-e, hogy többé-kevésbé rendszeresen kizárják a nõi dolgozókat leginkább érintõ megbetegedéseket. Például az epicondylitis

74


51 A kérelmezés okai: ideiglenes vagy állandó munkaképtelenség kompenzációja; kérelem egészségügyi ellátásra; kérelem megelõzésre (oltás); kérelem a terhesség miatti felmentésre. Ezen adatok elemzésekor mi csak a munkaképtelenség esetén kérelmezett kompenzációra szorítkoztunk, és arra, hogy e kérelmeket elfogadták-e vagy sem (ami egyet jelent a foglalkozási megbetegedés elismerésével). Ha foglalkoztunk volna a terhesség alatti munkavégzéssel kapcsolatos kérelmekkel vagy az oltás iránti kérelmekkel (amelyek közül sok a kórházi dolgozóktól érkezett), a nõk elõtérbe kerültek volna. Ezek az esetek azonban nem kapcsolódnak a foglalkozási megbetegedésekhez. 52 Éves szinten a döntések száma nem pontosan azonos a kérelmek számával. A kérelmeket beadási év szerint regisztrálják. A döntés megszülethet ugyanebben az évben vagy késõbb. Ha több év átlagát vesszük figyelembe, a kérelmek és a döntések száma hasonló.

53 1996. május 8-án az FMP vezetõi tanácsa (amelyet egyenlõ számban alkotnak a munkaadók és a szakszervezetek képviselõi) elutasította, hogy bármilyen típusú lumbágót felvegyenek a listára. A döntést olyan nyilatkozat kísérte, amely kevés jót ígér azoknak, akik a nyitott rendszeren keresztül próbálják igényeiket érvényesíteni. A vezetõi tanács megjegyezte, hogy "nagyon nehéz lenne az egyes esetekben, a gyakorlatban bizonyítani a meghatározó és közvetlen oksági összefüggést a megbetegedés és maga a foglalkozás között". (Bulletin d'information du FMP, November 1997, p. 42).

(csontbütyökgyulladás) csak az elõadómûvészek esetében elismert foglalkozási megbetegedés. Más uniós tagállamok adatai azt mutatják, hogy ha az epicondylitis foglalkozási megbetegedésként történõ elismerését más ágazatokra is kiterjesztették volna, lényegesen több nõ esetében ismerték volna el foglalkozási megbetegedésként. • A nyitott rendszer mûködése nem kielégítõ (Lecomte 1995). Nagyon kevés esetet ismernek el ennek keretében, ráadásul az olyan megbetegedéseket, mint a lumbágó, rendszeresen kizárják.53 Úgy tûnik, hogy a rendszer hibái arra ösztönöznek, hogy a dolgozó ne jelentse a foglalkozási megbetegedést. Sok esetben az áldozatok nem vállalják az akadályokat, amelyek a foglalkozási megbetegedésük elismeréséhez vezetnek. Ez a magatartás különösen szembetûnõ a kéztõcsatorna-szindróma esetében. 2000-ben csak hét fõ szerette volna elismertetni megbetegedését a nyitott rendszer keretén belül. Hatot közülük elutasítottak! • A mentális egészségügyi problémákat teljes egészében tabuként kezelik, annak ellenére, hogy az EU-s jog elismeri az erõszak és a szexuális zaklatás következtében fellépõ foglalkozásegészségügyi problémákat. A helyzet nem jobb más EU-s tagállamokban sem. A dán rendszer érdekes elemeket tartalmaz. Az elõre meghatározott foglalkozási megbetegedések listája hosszabb, mint az EU más tagállamaiban. Ez magyarázatot ad arra – amit az Eurogip (2000-a) adatai 1995 óta következetesen mutatnak –, hogy miért a dánok jelentik a legtöbb foglalkozási megbetegedést. Másfelõl viszont Dánia azon országok közé tartozik, ahol a listás rendszer alapját képezõ oksági viszony feltételezése a legkevesebb garanciát nyújtja a dolgozóknak. Az elutasítási arány a legmagasabbak között van az Európai Unióban, a dániainál csak Olaszországban és Luxemburgban magasabb (Eurogip, 2002-a). Feltételezhetõ, hogy középtávon ezek az elutasítások visszatartó hatással lesznek, és számos munkavállaló egyáltalán nem is fogja kártérítési igényét bejelenteni megbetegedés esetén. Ez lehet a magyarázata annak, hogy 1995 és 2000 között tartósan csökkent a jelentett megbetegedések száma. De vajon az elutasítások egyformán érintették a nõket és a férfiakat? A dán munkahelyi balesetek kártérítési hivatalának 1999-es jelentése leleplezõ erejû (AK, 1999). Kezdetben a nehéz teher mozgatása következtében kialakuló, bejelentett foglalkozási megbetegedések és a váratlan balesetek száma csaknem azonos volt. Nagyon hasonlóak a nõket és a férfiakat érintõ adatok: a jelentések 48,97 százaléka a nõket érintette, akik az összes biztosított dolgozó 47,59 százalékát tették ki. Ugyanakkor az idõszak végén az elutasítások egészen


75

mást mutattak. Míg a férfiak és nõk gyakorlatilag azonos arányban jelentettek megbetegedést, az elismerések 62,41 százaléka a férfiakat érintette (1999-es adatok). Ennek a fõ okai valószínûleg azok a korlátozó záradékok, amelyeket bizonyos megbetegedések elismerésének feltételét képezik. Ennek tudható be, hogy a vázizomzati megbetegedések elutasítási aránya a legmagasabb (93 százalék körüli 1999-ben). A foglalkozási megbetegedések értékelése nagyságrendi alapon különbözik attól függõen, hogy a jelentési vagy az elismerési arányt vesszük figyelembe. A legnagyobb arányban a bõrbetegségeket ismerik el (864 esetet 1999ben), a második helyen következnek holtversenyben a vázizomzati megbetegedések és a halláskárosodással kapcsolatos problémák (de sokkal kisebb számmal: 366, ill. 365 eset). Ha azonban a jelentett megbetegedéseket nézzük, a vázizomzati rendellenességek elsõ helyre kerülnek 6000 esettel, s ezeket követik a hallással összefüggõ problémák (kb. 2.000 eset), majd a bõrbetegségek (kb. 1.300 eset).

Foglalkozási megbetegedések Svédországban: Hogyan veszélyeztetik az egyenlõséget a megszorító intézkedések? Svédország hosszú ideje kivételnek számít Európában, itt ismerik el legnagyobb számban a foglalkozási megbetegedéseket. 1993-ban a kormány elhatározta, hogy – egy megszorító csomag részeként – felülvizsgálja a foglalkozási ártalmakra vonatkozó biztosítási törvényt. Egészen addig az üzemi balesetet úgy határozták meg, mint a munkahelyen bekövetkezett balesetet vagy egyéb veszélyes esemény következményét. 1993 óta más tényezõket csak akkor lehet figyelembe venni, ha „nagy valószínûséggel” azok okozták a dolgozó által jelentett sérülést. Korábban oksági összefüggést feltételeztek a veszélyes tényezõ és a sérülés között, ami a munkavállaló hasznát szolgálta, „egészen addig, amíg nem találtak ezt cáfoló, jóval erõsebb érveket”. 1993 óta ez a munkavállalók érdekét szolgáló feltételezés nagymértékben felhígult: az oksági kapcsolatot igazoló tényezõk váltak „meghatározóvá”. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bizonyítás az áldozatot terheli. Ugyanakkor Svédország soha nem tett különbséget a listás rendszer, amelynek során az oksági feltételezés a dolgozók érdekét szolgálja, és a nyitott rendszer között, ahol a dolgozónak kell hatékonyan bizonyítania az oksági viszonyt. A múltban a rendszer rugalmassága kedvezett a munkavállalóknak: olyan betegsé-

76


gek miatt is kaphattak kártérítést, amelyek nem szerepeltek az uniós tagállamok által összeállított listákon. 1993 óta a helyzet épp az ellenkezõje lett. Sok kérvényt elutasítottak, olyan megbetegedésekkel kapcsolatban is, amelyek esetében az oksági viszonyt egy másik országban elfogadták volna. Az 1993-as jogi felülvizsgálat hatása hamarosan nyilvánvaló lett. 1992 és 1997 között az elismert foglalkozási megbetegedések száma kb. 90 százalékkal visszaesett. Elõször is kevesebb foglalkozási megbetegedést jelentettek. Ennek két oka volt: az új rendszer visszatartotta a dolgozókat attól, hogy egy megjósolhatatlan kimenetelû folyamatot elindítsanak, emellett az elismerés következményeként kapott kárpótlás mértéke – az általános betegbiztosításhoz viszonyítva – jelentõsen csökkent. Másodsorban az elutasítások száma drámaian megnõtt: 31 százalékról (1992) 66 százalékra (1994 és 1997 között). Az el nem ismert esetek számának radikális visszaesése közvetett diszkriminációt szült. A nõi dolgozók esetében a foglalkozási kockázatok gyakran láthatatlanok, s ez akkor okoz nagyobb problémát, amikor bizonyítani kell a munkahelyen a kockázati tényezõk és a panasz közötti oksági viszonyt. 1994 és 1997 között 100 üzemi balesetet ismertek el, amelybõl 70 férfiakra és 30 nõkre vonatkozott. Az elismert vázizomzati rendellenességek száma jelentõsen csökkent. A következõ táblázat az új rendszer diszkriminációs hatását mutatja. Az 1994-tõl 1997-ig terjedõ idõszakra vonatkozóan bemutatja a jelentett és az elfogadott foglalkozási megbetegedések és sérülések számát. Forrás: Alexanderson and Östlin, in: Marklund, 2001, p. 126.

12. Táblázat: Az elismert foglalkozási megbetegedések a jelentett megbetegedések arányában, nemi bontásban, Svédországban, 1994-1997 Nõk

Férfiak

Összes

Vázizomzati megbetegedések

21

39

28

Vegyi tényezõk

47

62

57

Szociális vagy a munkaszervezéssel összefüggõ okok

10

10

10

Összes

23

44

34

Az 1998-ban elindított szakszervezeti kampány eredményeként felülvizsgálták az elismerési rendszert. A legkevesebb, 100.000 biztosított dolgozóra esõ, elismert foglalkozási megbetegedés 1997-ben volt (73 eset), ezt követõen ez a szám fokozatosan emelkedni kezdett, s 1998-ban 89, 1999-ben 126, 2000-ben pedig 138 esetet regisztráltak (Eurogip, 2002-a). Ennek ellenére az elutasí-


77

tások aránya magas maradt (55 százalék körül 2000-ben), és még most is nagyon különbözik az 1995 elõtti elismerési szintektõl (1242 elismert eset 100.000 biztosított dolgozóra 1990-ben). A diszkriminációt okozó további tényezõ a nõk esetében sokkal gyakoribb részmunkaidõs foglalkoztatás. A munkaképtelenségi és a rokkantsági járulék mértéke a kereset függvénye. Ha egy nõ akkor betegszik meg valamilyen foglalkozási ártalom következtében, vagy szenved üzemi balesetet, amikor éppen részmunkaidõben dolgozik, a számára megítélt járulék alapja alacsonyabb lesz, mint ha teljes munkaidõben dolgozna, még akkor is, ha a részidõs foglalkoztatása csak ideiglenes, s a megbetegedést követõen teljes munkaidõben folytatta volna a munkát. Több svéd bíróság elutasította azt a keresetet, mely a rokkantnyugdíj számítási alapjának megváltoztatására irányult. Márpedig foglalkozási megbetegedések a nõk körében is elõ fordulnak Bár a statisztikák érthetõek, nem adnak szükségszerûen magyarázatot a jelenség nagyságára. Megtévesztõen leegyszerûsített magyarázat az, hogy a nõk olyan körülmények között dolgoznak, amelyek között nincsenek kitéve foglalkozási megbetegedést okozó ártalmaknak. Ez a magyarázat azonban éles ellentétben áll a foglalkozási megbetegedések esetében járulékot fizetõ testületektõl független információs csatornákból érkezõ adatokkal. Néhány uniós tagállamban az elismert foglalkozási megbetegedések adatait össze lehet vetni más források hasonló adataival. Ezek származhatnak üzemorvosok által létrehozott epidemológiai monitoringrendszerek adatbázisaiból vagy a nyilvános egészségügyi ellátás adatbázisaiból54, a dolgozók egészségi állapotával kapcsolatos felmérésekbõl vagy bizonyos népességcsoportokkal kapcsolatos epidemológiai kutatásokból. Ez utóbbiak célja az esetek alapján a munkakörülmények által okozott megbetegedések és az ezekbõl következõ halálesetek lehetõségének kiszámítása az összes munkavállalóra vonatkozóan Bármilyen módszert is alkalmazunk, valamennyi ugyanarra az eredményre vezet: a foglalkozási megbetegedéseket jelentõsen alábecsülik, s még inkább így van ez a nõk esetében. Belgium semmilyen rendszerrel nem rendelkezik. Az összehasonlításhoz egyetlen eszköz áll rendelkezésre: az üzemorvostól érkezõ jelentés. Az üzemorvos törvényben elõírt kötelezettsége

78


54 Navarra esetében a közegészségügy által létrehozott epidemológiai monitoringközpont kapcsolódik a foglalkozási megbetegedések elismerésének rendszerével (Artieda, 2000). Az általános orvosok által elhanyagolt eseteket kivizsgálják, és a károsultak elkezdhetik a foglalkozási megbetegedésük elismertetésének folyamatát. Az eredmények magukért beszélnek: Navarrában a foglalkozási megbetegedések elismerése hétszer nagyobb, mint az országos spanyol átlag.

jelentést tenni, amikor orvosi vizsgálat során foglalkozásból eredõ megbetegedést azonosít. E jelentéseket nem követi szükségszerûen az áldozat kompenzáció iránti kérelme, de nem minden kártérítési igényt elõz meg üzemorvosi jelentés. Sok kérelmet csak a nyugdíjazást követõen nyújtanak be, sõt elõfordult az is, hogy a kérelmet a családtagok a dolgozó halála után prezentálták. 2000-ben a munkahelyi megbetegedéssel kapcsolatos 1378 jelentésbõl 526 érintett nõi munkavállalót (kb. 40 százalék) (FMP, 2002). Jelentõs nagyságrendi különbség van a nõkre vonatkozó esetekben, ha azokat az üzemorvos vagy a járulékrendszer azonosítja. Az elsõ esetben a nõk az összes eset 40 százalékát, a másodikban mindössze 15 százalékát tették ki (326 nõ 2101 munkavállalóból). Nagy-Britanniában több forrásból származó adatokat is összehasonlíthatunk az Üzemi Balesetek Programjának adataival. A munkához kapcsolódó megbetegedések elõfordulásának legjobb áttekintését a Self-Reported Work-Related Illness c. felmérés nyújtja. Három hasonló vizsgálatot végeztek a munkaerõ-piaci felmérés (LFS) részeként is: 1990-ben, 1995-ben és 1998-1999ben. A megkérdezetteknek jelenteniük kellett az interjút megelõzõ 12 hónapban elõfordult bármilyen, a munkavégzés által okozott vagy a munkavégzés által súlyosabbá váló megbetegedést vagy egészségügyi problémát. Így lehetõvé vált a foglalkozási megbetegedések értékelése számos változó felhasználásával, valamennyi foglalkozást illetõen. A szakorvosok által önként jelentett foglalkozási megbetegedéseket feljegyzi a Foglalkozási Megbetegedések Információs Hálózata (Occupational Disease Intelligence Network, ODIN). Az ebben részt vevõk - akár üzemorvosokról, akár szakorvosokról van szó - a nyilvántartásokban szereplõ betegségek alapján kerülnek kiválasztásra. Az ODIN-rendszer jelenleg hét különbözõ nyilvántartásból áll. Az így nyújtott információ nem teljes körû, mivel nem minden foglalkozási megbetegedésrõl gyûjtenek adatokat. Nagy-Britanniában a munkavállalók többsége nem jut el üzemorvoshoz, és nem minden panaszt tud megvizsgálni a hálózat által választott szakorvos. Ennek ellenére az ODIN által nyújtott adatok sokkal megbízhatóbbak a kompenzációs rendszer adatainál. Bizonyos foglalkozási megbetegedések szerepelnek a megbetegedések listáján, és a munkaadó köteles – a Sérülések, megbetegedések, és veszélyes események rendelete (Reporting of Injuries, Diseases and Dangerous Occurrences Regulations, RIDDOR) alapján – jelenteni az eseteket az Egészség és Biztonság Igazgatóság (Health and Safety Executive, HSE) felé. A RIDDOR rendszer


79

kevésbé bizonyult hasznosnak a foglalkozási megbetegedéseket illetõen, mint az üzemi balesetek során. Nagyon sok esetben azonban a munkaadók elmulasztják a jelentéstételt. Bizonyos foglalkozási megbetegedések nagyságrendjének megállapítására – fõleg rákos és légzõszervi megbetegedések esetén – a halotti bizonyítványokat is felhasználják. Az 1998-99 évi munkaerõ-piaci felmérés (LFS) feltáró jelleggel bír (Jones et al., 2001). Valamivel több mint 1.320.000 munkavállaló állította, hogy a felmérést megelõzõ 12 hónapban munkája következtében megbetegedett vagy súlyosbodott már meglévõ betegsége55. Ezek közül kb. 600.000 volt nõ és 723.000 férfi. Ez a megoszlás nagyjából megfelel a dolgozó népességen belül a férfiak és a nõk megoszlásának. Tény tehát, hogy a nõi és a férfi elõfordulási szint hasonló, a teljes munkaerõ 4,6 százalékára tehetõ.

55 Ezek az adatok csak Nagy-Britanniára vonatkoznak, ÉszakÍrország nélkül.

A legtöbb a vázizomzati megbetegedés volt (kb. 560.000 eset), ezt követi a stressz, a depresszió és a szorongás (kb. 430.000 eset). A nõknél a vázizomzati megbetegedések elõfordulási aránya kissé alacsonyabb, mint a férfiaknál (a teljes munkaerõ 1,9 százaléka nõknél, illetve 2 százaléka férfiaknál). A nõk esetében a stressz, depresszió és szorongás elõfordulási aránya magasabb, mint a férfiak esetében (1,7 százalék, szemben a férfiakra jellemzõ 1,4 százalékkal). E tanulmány adatait vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy a nõket egészségügyileg jobban megterheli a munkavállalás, s ez hozzájárulhat a munkaerõpiacról való kimaradásukhoz. Ha az összesített számokat nézzük, akkor a nõk és a férfiak esetében az elõfordulási arány nagyjából azonos.56 Ha azonban figyelembe vesszük a nemet és az életkort, akkor kismértékû különbséget találunk. A 16-34 éves dolgozók között a munkahelyi megbetegedések elõfordulása nagyobb a nõknél, mint a férfiaknál. A 35-44 éveseknél az elõfordulás nagyjából azonos mindkét nemnél. A 45-54 éveseknél ismét a nõk esetében magasabb az elõfordulási arány, ami jelentõsen csökken 55 év felett. Ez arra enged következtetni, hogy a rossz munkakörülmények okozta egészségkárosodás gyakrabban fordul elõ addig, amíg a nõk foglalkoztatási rátája jóval alacsonyabb nem lesz, mint a férfiaké. Lehetséges, hogy a nõk – egészségük védelmében – stratégiai okokból vonulnak vissza a munkaerõpiacról, még mielõtt munkakörülményeik károsan befolyásolnák egészségi állapotukat. Mielõtt azonban bármilyen következtetést levonnánk, részletesebben meg kell vizsgálnunk az adatokat. Az Eurostat 1999. évi munkaerõ-piaci fel-

80


56 Nem ez volt a helyzet a korábbi - 1990-es és 1995-ös tanulmányokban. Ezekben a férfiak esetében nagyobb az elõfordulási arány (összesített adatok, a foglalkozások és munkaórák szerinti bontás nélkül).

mérésében az Európai Unióval kapcsolatos összesített adatok (Dupré, 2002) azt mutatják, hogy Görögország kivételével valamennyi, a felmérésben szereplõ ország esetében nagyobb volt a megbetegedések nõket érintõ elõfordulási aránya, amikor az adatokat a teljes munkaidõs foglalkoztatáshoz igazítják. Forrás: Eurostat (Dupré, 2002, p. 5.)

13. Táblázat: Foglalkozási egészségügyi problémák elõfordulása, 1999, férfiak/nõk aránya Ország

Összes (standardizált)

Dánia

0,5

Görögország

3,6

Spanyolország

0,8

Írország

0,7

Olaszország

0,8

Luxemburg

0,8

Portugália

0,9

Finnország

0,6

Svédország

0,7

Nagy-Britannia

0,7

EU

0,6

A foglalkozási kockázatoknak való kitettség vizsgálata láthatóan nem ad magyarázatot arra, hogy miért különbözik ilyen nagy mértékben a nõk és férfiak foglalkozási megbetegedéseinek elismerése. Még akkor is, ha olyan, fõleg a férfifoglalkozásokra jellemzõ kockázati tényezõt tekintünk, mint a vibráció, a férfiak és a nõk érintettségi szintje közti különbség jóval kisebb, mint az ilyen jellegû kockázatok következtében kialakuló megbetegedések foglalkozási megbetegedésként történõ elismerési szintjében tapasztalható különbségek. Ha visszatérünk a brit adatokhoz, 3212 esetben ismerték el a foglalkozási megbetegedést, s ez öt esetben érintett nõket. A vibráció egészségre gyakorolt hatásait az Egészség és Biztonság Igazgatóság (Health and Safety Executive) vizsgálta (HSE, 1999-a és b). A kézre ható vibráció (KKV) becsült számadatai a következõk: • Nagy-Britanniában 4,2 millió férfi és 667.000 nõ van kitéve munkavégzés közben a kézre ható vibrációnak; • A kézre ható vibráció 1,2 millió férfi és 44.000 nõ esetében meghaladja a napi egyéni expozíciós határértéket (amely 8 órában 2,8m/s-2-nek felel meg); • A kézre ható vibrációnak rendszeresen kitett nõi foglalkoztatottak közé tartoznak a háztartásokban és az irodákban dolgozó takarítónõk.


81

A teljes testet érõ vibráció (TTV) becsült adatai: • Nagy-Britanniában 7,2 millió férfi és 1,8 millió nõ van kitéve a teljes testet érõ vibrációnak munkahelyén; • a napi egyéni expozíciós határértéket (amely 15m/s-1,75) 374.000 férfi és 9000 nõ esetében lépik túl; • a nõk esetében, egy héttel az elsõ fájdalmak megjelenése elõtt, a lumbágó kockázata az egész testet érõ vibráció növekedésével arányosan növekszik. Néhány hipotézis a diszkrimináció mechanizmusáról A kompenzációs rendszertõl független forrásokból származó adatok nem hagynak kétséget: a kompenzációs rendszerek jelentõs forrásai a nõi munkavállalók diszkriminációjának. Az egyenlõ bánásmódot elõsegíteni hivatott európai irányelv ellenére sem történt elmozdulás e téren a társadalombiztosítási rendszereken belül. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy sosem létezett európai szintû pontos értékelés. A diszkrimináció mechanizmusai közvetettek. A kompenzációs rendszer látszólag egyenlõ módon kezeli a nõket és a férfiakat. Akkor hát milyen közvetett mechanizmus okozza a fenti számadatokkal is igazolható megkülönböztetést? Számos hipotézist állíthatunk fel: • A nemi szegregáció a férfiak koncentrációjához vezetett azokban az ágazatokban, amelyekben már régóta tanulmányozzák a foglalkozási megbetegedéseket. • A jelenségre fõleg a szakszervezetek hívták fel a figyelmet, ahol a férfiak jobban képviseltetik magukat, mint a nõk. Következésképpen az alkuban kialakított foglalkozási megbetegedések listáján inkább férfiakat érintõ megbetegedések szerepelnek. • A korlátozó feltételek inkább megfigyelhetõk olyan ágazatokban, illetve foglalkozásoknál, ahol nagyobb számban dolgoznak férfiak (például a lumbágót elismerik az építõipari dolgozóknál, de nem a bölcsõdei dadusoknál57). • A foglalkozási megbetegedések elismerésének egyik akadálya sok nõ életében a karrier megszakítása (lásd: Thébaud-Mony et al., 2003., a munka során kialakuló rákkal kapcsolatban). Sok foglalkozási megbetegedést nem vesznek észre az egyéb morbiditási tényezõk miatt (munkanélküliség, hosszú idõ távol a munkától, a munkaerõpiac végleges elhagyása stb.). • A munkahelyi bizonytalanság hasonló hatással jár, mint a karrier gyakori megszakítása. Sokan nem vallják be foglalkozási

82


57 Ez volt a helyzet Dániában, ahol a lumbágót felvették a foglalkozási betegségek közé - de csak a kézi erõvel történõ anyagmozgatás esetén. Az emberek hordozását kizárták. Ez a megfogalmazás kizárta a legtöbb, nõk által dominált ágazatot, ahol gyakori a lumbágó (egészségügy, szociális szolgáltatások). Ez a diszkriminációs korlátozás ma már nem létezik.

megbetegedésüket, mert félnek, hogy elveszítik munkahelyüket. Ez valószínûleg jobban érinti a nõket, mint a férfiakat. • A munka szervezéséhez (intenzitás, önállóság hiánya stb.) kapcsolódó foglalkozási megbetegedéseket általában kevésbé tekintik jellegzetesnek, mint azokat, amelyeket fizikai vagy vegyi tényezõk által okoznak. Ezt a jelenséget jól tükrözi a vázizomzati megbetegedések elismertetésének nehézsége, ahol pedig a nemi dimenzió igen jellegzetes (lásd Kome, 1998). A brit példa sokat elárul errõl. Az összes elemet együttesen figyelembe véve kijelenthetjük, hogy az egyenlõség nem érhetõ el addig, amíg: • meg nem történik a listákon szereplõ foglalkozási megbetegedések felülvizsgálata a nõket érintõ megbetegedések szempontjainak figyelembevételével; • meg nem történik korlátozó tényezõk levétele a listákról; • meg nem történik a vegyes rendszer fejlesztése, különös tekintettel a bizonyítási kötelezettségre. A Közösségi politika bukásának jelei

58 OJEC, 31 August 1962, p. 2188.

59 OJEC, 9 August 1966, p. 2696.

A munkavédelemmel összefüggõ elsõ közösségi kezdeményezések célja a foglalkozási megbetegedések elismerésének harmonizálása volt, valamint közös keret kialakítása a foglalkozási megbetegedések gyógyítása érdekében. Ezeket közösségi ajánlások formájában fogalmazták meg. Az elsõ ajánlást 1962. július 23-án fogadták el58, ez a foglalkozási megbetegedések kompenzációjáról szólt. A Bizottság azt javasolta, hogy hozzanak létre a megbetegedésekrõl és ezek lehetséges okairól egységes listát. E lista megalkotásával párhuzamosan azt javasolta, hogy az egyes országok rendszerei ismerjenek el valamennyi olyan megbetegedést, ahol bizonyítható a foglalkozásból eredõ ok. A Bizottság terveiben szerepelt, hogy létrehoz egy jelentési rendszert, aminek segítségével a listát rendszeresen frissíteni lehetne az ott nem szereplõ megbetegedésekkel. A javaslatok a közösség jövõbeli terveire vonatkozóan a következõk voltak: a feltételek egységesítése a foglalkozási megbetegedések szintjének meghatározása és kompenzációjának megítélése céljából; prevenciós stratégiák létrehozása a fejlõdõ orvostudomány segítségével. A közösségi jelentési rendszer bevezetése az egyes országok összehasonlíthatóságának biztosítására volt hivatott. Négy évvel késõbb, 1966. július 20-án a Bizottság új ajánlást fogadott el a foglalkozási megbetegedések áldozatainak kárpótlására.59 Az ajánlás megismételte, hogy a nemzeti rendszereknek nyitniuk kell valamennyi foglalkozással összefüggõ megbetege-


83

dés elismerése felé. Eszerint valamennyi „létezõ megszorító körülmény” általában „önkényes, s ezt bizonyítja, hogy e körülmények – ugyanazon foglalkozási megbetegedést illetõen – azokban az országokban, ahol léteznek, véletlenül sem azonosak.” Az 1966-os ajánlás rendelkezéseiben sokkal konkrétabb volt, mint az 1962 évi. Általános szabályként javasolja, hogy töröljék „azokat a feltételeket, amelyek megbetegedések klinikai lefolyásának, a tevékenységek, a munka, a munkahelyi környezet, a veszélyes munkával eltöltött idõ, valamint a veszély megszûnte és a megbetegedés bejelentése között eltelt idõ meghatározására vonatkoznak”. Az 1966-os ajánlás csak a mellékletben felsorolt néhány esetben tartja úgy, hogy alkalmazni kell a megszorító körülményeket. Ezek a körülmények néha az ágazatokra és foglalkozásokra vonatkoznak, néha a megbetegedésekre (krónikus, súlyos, munkaképtelenséget okozó). A javaslat vegyes rendszer létrehozását ajánlja. Ott, ahol a bizonyítás a betegség elszenvedõjét terheli, a javaslat szerint a biztosítónak automatikusan „mindent szükséges lépést meg kell tennie, hogy megállapítsa, a megbetegedés foglalkozási eredetû-e”. Az 1966-os ajánlás olyan rendszer bevezetését tervezte, amelynek során a tagállamok kétévente jelentést tesznek, lehetõvé téve az európai listák rendszeres megújítását. Az 1962-es és az 1966-os ajánlások legnagyobb részét figyelmen kívül hagyták. 1990. május 22-én a Bizottság új ajánlást fogadott el. A Bizottság ismét felhívta a tagállamokat, hogy alkalmazzák a negyed százada lefektetett elveket. Az európai listát, 24 év óta elõször, felújították. Az eredeti szándék az volt, hogy a listát két-háromévente felülvizsgálják. A Bizottság megjegyezte, hogy számos tagállam még nem alkalmazza a vegyes rendszert. Úgy tûnik, hogy csak Dánia és Luxemburg alkalmaz olyan rendszert, amely megfelel az 1962 és 1966-os ajánlásoknak. Az egyszerû „ajánlás” választása így hagy meglepetéseket. Elismerjük, hogy vannak jogi korlátok: irányelv létrehozásához a Miniszterek Tanácsának támogatására lenne szükség, több tagállam azonban ellenzi a kötelezõ jelleggel alkalmazandó európai jogszabályt ezen a területen. Az ajánlás a következõt hangsúlyozza: „a Bizottság arra kéri a tagállamokat, hogy közöljék, ha bármilyen lépést tesznek vagy terveznek három éven belül az ajánlásban szereplõ javaslatok elfogadásával kapcsolatban. Ebben az esetben a Bizottság felülvizsgálja az ajánlás helyzetét az egyes tagállamokban, különös tekintettel arra, szükséges-e javaslatot

84


60 COM(96) final version.

tenni kényszerítõ jogszabály megalkotására”. 1996. szeptemberében a Bizottság elfogadta a foglalkozási megbetegedések európai rendjérõl szóló közleményt,60 amelyben megállapította, hogy „jelen pillanatban korai még kötelezõ érvényû jogszabályt javasolni az 1990. évi ajánlás felváltására”. A Bizottság ennek ellenére kijelentette, hogy megvizsgálja „ezt a lehetõséget… az európai foglalkozási megbetegedések jegyzékének jövõbeli frissítésének lehetõségével együtt”. A jegyzék felújítása 2003-ban vált aktuálissá. Ez azonban már egy új javaslat, amely figyelembe veszi a különbözõ tagállamokban elismert bizonyos foglalkozási megbetegedéseket. A kötelezõ erejû jogi eszköz létrehozását meghatározatlan idõre elodázták. Ha a prevenciós prioritásokat azon adatok alapján határoznánk meg, melyek foglalkozási megbetegedések bejelentése és elismerése során keletkeztek, csupa abszurd állításba kellene bocsátkoznunk. A rendelkezésre álló adatok több információt szolgáltatnak a problémák elrejtését célzó társadalmi gyakorlatról, mint a foglalkozási egészség valós helyzetérõl. Egy legutóbbi Eurogip tanulmány (2002-a) azt mutatja, hogy jelentõs különbség van a foglalkozási megbetegedések bejelentését és elismerését szolgáló nemzeti rendszerek között. A tanulmány lehetõvé teszi, hogy felmérjük az e rendszerekbõl fakadó társadalmi egyenlõtlenségeket. A tanulmányban az uniós országok skálája a legkevesebb foglalkozási megbetegedést elismerõ országtól – 3,3 dolgozó/100.000 dolgozó Írországban – a legtöbb ilyen jellegû megbetegedést elismerõ országig terjed (Franciaország 177 dolgozó/100.000 dolgozó). Nem látunk valódi harmonizációt sem az egyes nemzeti rendszerek esetében, sem a lenti táblázatban összesített adatokban, sem a legjelentõsebb megbetegedéseket illetõen. A legutóbbi tíz évben – ha Svédországot nem tekintjük – gyakorlatilag változatlan maradt a két szélsõséges állapot közötti eltérés. A legutóbbi évtizedben a fejlemények országról országra nagymértékben különböznek. A skandináv országokban, valamint Ausztriában és Olaszországban jelentõsen visszaesett az elismert foglalkozási megbetegedések száma (igaz, Olaszországban és Svédországban az utóbbi két-három évben kismértékû növekedés volt tapasztalható). A megszorítási csomagoknak döntõ szerepük volt ebben a csökkenésben. Valóságos javulás tapasztalható, ha nem is olyan látványos, Belgiumban. Franciaországban és Spanyolországban a helyzet az ellenkezõ irányba mozdult el az elismert foglalkozási megbetegedések számának folyamatos növekedésével. Ez többek között a vázizomzati rendellenességek nagyobb mértékû elismerésének volt köszönhetõ mindkét országban, illetve Franci-


85

aországban az azbeszt által okozott megbetegedések elismerésének. Németországban 1990 és 1996 között folyamatosan nõtt az elismert megbetegedések száma, 1997-et követõen azonban csökkent. Nagy-Britanniában az elismert foglalkozási megbetegedések száma jóval alacsonyabb, mint más uniós tagállamokban. Csak egyetlen lényeges változás volt az 1990-es években: átlagban évente több mint 3000 légzõszervi megbetegedést és 4000-5000 egyéb megbetegedést ismertek el. A legutóbbi években (19982000) észrevehetõ csökkenést tapasztalhattunk az elismert légzõszervi megbetegedést illetõen, miközben az egyéb megbetegedések száma stagnált. 14. Táblázat: Bejelentett és elismert foglalkozási megbetegedések a 12 EU-tagállamban 1990 és 2000 között

Foglalkozási megbetegedések új esetei, eset/ 100.000 dolgozó

Foglalkozási megbetegedések elismert, új esetei, eset/ 100.000 dolgozó (az elfogadott esetek százalékában)

Ország

1990

1995

2000

1990

1995

2000

Ausztria

151

133

103

78 (51.8%)

52 (39.3%)

42 (41.7%)

Belgium

431

336

277

186 (43.2%)

204 (60.9%)

112 (40.5%)

Dánia

549

669

545

90 (16.4%)

131 (19.6%)

124 (22.8%)

Finnország

320

331

238

160 (50%)

110 (33.1%)

64 (27%)

Franciaország

63

103

237

44 (70 %)

76 (73.8 %)

177 (75 %)

Németország

192

235

211

35 (18.3%)

66 (27.9%)

49 (23.1%)

Görögország

-

5.3

4.5

-

4.7 (90%)

3.5 (78.1%)

Írország

4.4

6.4

7.5

2.3 (52%)

5.5 (87%)

3.3 (44%)

Olaszország

354

211

160

93 (26.2%)

39 (18.5%)

33 (20%)

Luxemburg

113

49

82

8 (6.7%)

15 (30.9 %)

14 (16.9%)

Portugália

-

57

55

-

42 (73.1%)

27 (48.9%)

1,524

642

309

1,242 (81.5%)

258 (41.3%)

138 (45%)

Svédország

Forrás: Eurogip, 2002-a Ez a táblázat az Eurogip jelentés 12., 22. és 30. oldalán található három táblázat adatait összesíti. A jelentés – a vizsgált idõszak egészére nézve – minden évre vonatkozóan több részletettel is szolgál, bemutatva a felhasznált módszertani lépéseket is. Az információ azonban nem teljesen egyenrangú a foglalkozási megbetegedések kompenzációs rendszereinek különbözõsége miatt.

86


Esélyegyenlõséggel kapcsolatos közösségi politikák „A nõk és a férfiak egyenlõen járulnak hozzá az állam és a közigazgatás kiadásaihoz; A nõk ugyanolyan kötelezettségekkel bírnak, és ugyanolyan nehéz feladatokat látnak el, mint a férfiak; ennélfogva a pozíciókat, a foglalkoztatást, a hivatalokat és a munkát illetõen is ugyanolyan helyzetben kellene, hogy legyenek.” Olympe de Gouges, 1791, A nõ és a nõ mint polgár jogairól szóló nyilatkozat, XIII. cikkely

Oly sok elszalasztott lehetõség

61 1974 (OJEC C 13, 12 February 1974, p. 1). Tanácsi határozat, 1974. január 21.

Az egységes piac kialakításával kapcsolatos ügyeket félretéve a közösség szociális kérdésekkel foglalkozó jogalkotása két fõ területre koncentrál: a férfiak és a nõk esélyegyenlõségére és a foglalkozási egészségügyre. Az elsõ – 1974-es – közösségi szociális akcióprogram61 nem kezelte kiemelt figyelemmel e két témakört, pontosabban fogalmazva, csupán érintõlegesen. A férfiakat és a nõket egyenlõ módon megilletõ munkahelyet, szakképzést és munkakörülményeket valójában csak úgy említetté, mint a tényezõk egyikét a teljes foglalkoztatás és a jobb minõségû munkahelyek eléréséért folyó küzdelem során. A foglalkozás-egészségügy sokkal szélesebb összefüggésrendszerben képviselte a javuló élet- és munkakörülmények irányába történõ elmozdulás egyik tényezõjét (a többi tényezõ között, mint pl. a munkaszervezet reformja, a szociális ellátás kiterjesztése). A nagyra törõ célokat illetõ politikai megegyezés hiánya miatt a közösségi jogalkotás két nyilvánvalóan marginális vagy technikai területre korlátozódott. Ez a két terület meglehetõsen elkülönült egymástól. Az esélyegyenlõséggel az egyes tagállamok nemigen foglalkoztak még akkor, amikor a közösség elkezdte megmutatni erejét szociális területen. Ez utóbbi szabályozatlan terület volt, hasonló a XIX. századi Afrika térképéhez abban az idõben, amikor az egyes államok még nem deklarálták szuverenitásukat. Nyilvánvaló, hogy a közösségi lépések nem zavarták azon intézményeket, melyeket a közösségi politika nem érintett különösebben. Az 1960-as évek elején a belga kormány jelentései az ugyanazt a munkát végzõ férfiak és a nõk bére közötti különbségrõl nyugtalanító õszinteséggel festették le a helyzetet. Nevezhetjük-e diszkriminációnak azt, ha e különbségek a közös munkaadói szervezetek és a szakszervezetek által hivatalosan megkötött kollektív szerzõdésekben szerepeltek? Hogyan avatkozhat be az állam a „szociális partnerek” autonómiájába (lásd Coenen, 1991)? Ezzel szemben a


87

foglalkozás-egészségügy területén már egy évszázada is számos jogszabály született. A közösségi lépések megtámadhatatlanságát egy másik tényezõ is alátámasztani látszott: a törvényhozás minden lehetõt megtett a foglalkozás-egészségügy depolitizálása érdekében, a kérdést technikai jellegû problémák hatalmas és rendezetlen kavalkádjára redukálva. Az ellentmondások mellett is találunk közös elemeket: • Azokhoz a témákhoz képest, amelyeket a fõszereplõk abban az idõben stratégiainak tekintettek, mindkettõ nagyon is a periférián szerepelt. A közösségnek könnyebb volt cselekednie olyan ügyekben, amelyekrõl feltételezték, hogy nem rendítik meg az egyes nemzeti rendszereket. • Szoros összefüggés volt e témák és a versenykörülmények harmonizációja között. A Római Szerzõdésbe 1958-ban bekerült az „egyenlõ munkáért egyenlõ bért” elv megsértésének szankcionálása (119. cikkely). Ezt a francia munkaadók szorgalmazták, akik szerint a férfi/nõi bérkülönbség – ahogy ez a korabeli olasz textiliparban olyannyira nyilvánvaló volt – a verseny torzulásához vezethet. 1986-ban az egységes piacról szóló törvényben a munkakörülményekrõl szóló 118.a. cikkelyt a dán kormány szorgalmazta. Dániában ezt mind a szakszervezetek, mind a munkaadók szervezetei támogatták, ez utóbbiak azon meggyõzõdésüknek adtak hangot, hogy az észak-, és dél-európai országokban tapasztalt eltérõ munkakörülmények okozhatják a verseny torzulását. • A harmadik közös tényezõ, hogy mindkét téma, megkérdõjelezve a fordizmus szociális kompromisszumait, felmerült az 1960-as és 1970-es évek ipari akciói során. Ez a tényezõ minden bizonnyal alapvetõ fontosságúnak tûnik a 119-es cikkely történetének fényében. 1958 és 1974 között a tagállamok és a közösség intézményei rendszeresen megszegték a megállapodás e záradékát, amely láthatóan csak dekorációként szolgált. Az 1960-as évek végén ébresztették fel „Csipkerózsikát” álmából a nõi dolgozók, bérekre irányuló kampányaik során. A foglalkozási egészségügy története is hasonló. A közösség a kora hatvanas évektõl hatalmát a 118-as cikkely alapján érvényesítette, ám szûklátókörûen és nem elég hatékonyan. Ez a helyzet folytatódott egészen 1975-ig, a politikai stratégiák újrafogalmazásáig. Gyenge visszhangot váltottak ki a munkahelyi demokráciáról folytatott viták azon alku során, amelyen végül megszületett az 1989-es keretirányelv. Az irányelvnek az a rendelkezése, amely elõírja a dolgozókkal való konzultációt új technológiák bevezetése elõtt, nagyon szegé-

88


nyes változata annak a nagyra törõ javaslatnak, amely meghatározza a dolgozók szerepét technológiaváltás idején. Bár 1975 és 2000 között számos szociális jellegû jogszabály született e két témával kapcsolatban, semmi nem történt a két terület kölcsönhatásainak feltárása érdekében. Az egyenlõség nem vált a foglalkozási egészség részévé, s az esélyegyenlõségi politikák nem vették figyelembe a munkakörülményeknek az egészségre kifejtett hatását. A közösségi politikák sem különböztek sokban a tagállamok ez irányú politikájától.

62 McGlynn (2000) részletesen elemzi az anyasággal kapcsolatos felfogást a bírósági esetjog alapján. 63 Bizottság/Olasz Bíróság (163/82 eset), 1983. október 26., ECR, 1983, pp. 3273 et seq.

64 Hofmann/Barmer Ersatzkasse Judgment (184/83 eset), 1984. július 12., ECR, 1984, pp. 3047 et seq.

65 Az esélyegyenlõségrõl szóló új keretirányelv, 2000/78, 2000. november, lehetõvé teszi, hogy a Bíróság felülvizsgálja a konzervatív esetjogokat ezen a területen.

Az anyaság védelme szükségessé tette az egészség és az egyenlõség közötti kapcsolat minimális figyelembevételét. Ez a terület két szempontból is aláaknázott terület. Ami a foglalkozási egészségügyet illeti, az anyaság védelme prevenciós szempontból nem értékelhetõ intézkedések tárgyát képezte. Ahelyett, hogy mind a nõk, mind a férfiak esetében elsõsorban a reprodukciós kockázatok prevencióját emelték volna ki, egy sor, döntõen önkényes szabályt vezettek be. Az esélyegyenlõség szempontjából az anyaságot az anya és a gyermek közti „sajátos kapcsolat” hagyományos sztereotípiáján keresztül nézték. Az Európai Bíróság (European Court of Justice, ECJ) esete megmutatja az egyenlõség bizonyos alapelveinek gyakran logikátlan, véletlenszerû irányát és a hagyományos, patriarchális családi értékekbe vetett hitet.62 Az anya és gyermeke közötti sajátos kapcsolat mint jogi meghatározási alap 1983-ból származik.63 A Bizottság fellebbezett az olasz törvényhozással szemben örökbefogadás esetén kiadható munkahelyi szabadság ügyében. Eszerint csak az anya vehet ki szabadságot hat év alatti gyerek örökbefogadása esetén. A Bíróság visszautasította a Bizottság kérését azon az alapon, hogy Olaszország legitimen rendelkezik az adoptáló anya és gyermeke kapcsolatának védelmérõl az elsõ, nehezebb idõszak alatt is. Az Európai Bíróság (ECJ) ezt a nézetet erõsítette meg az 1984-es Hofmann-ítéletben64, amikor is az apa gondozta a gyermeket, miután az anya újra munkába állt. Akkoriban a német jog az ilyen szülõi szabadságot csak az anyának adta ki. Az esetjogi példában ismét úgy érveltek, hogy „sajátos kapcsolat” áll fenn az anya és gyermeke között, s ezen az alapon kezeli a jogszabály különbözõképpen az apát és az anyát. Ez a felfogás tükrözõdik abban is, hogy a „családi” státust csak heteroszexuális párok esetében ismerik el, akár összeházasodtak, akár nem.65 A gyermekgondozási szabadságról a munkába visszatérve a lehetõségek korlátozottak: • Az éjszakai mûszak eredetileg abból a szempontból volt érde-


89

kes, hogy a nõk és férfiak milyen mértékben férnek hozzá valamennyi foglalkozási formához. Ezt követõen az 1993. november 23-i Munkaidõ-irányelvben néhány – az éjszakai munkavégzéssel kapcsolatos –, hatását nézve elhanyagolható intézkedést foganatosítottak. Ezek nemi szempontból semlegesek. • A szexuális zaklatást csak az egyén diszkriminációjával kapcsolatban érintették. A nemzeti politikák66 által követett közösségi stratégia a zaklatást az egyén szintjén közelítette meg, s a zaklatás tényét az elkövetõ és a zaklatás áldozata közötti viszony alapján tárgyalták. A téma ilyen jellegû tárgyalása azonban nagyon szûk körû. A szexuális zaklatás összefügg a munkaszervezettel éppúgy, mint a férfi dominancia megtartására irányuló törekvésekkel. A nõktõl hagyományosan elzárt foglalkozások esetében e jelenség komoly méreteket ölt. Különösen keményen visszaüt ez azokra a nõkre, akik a hagyományos családi szerkezet kontrollja elõl menekülnek. Így arra a következtetésre juthatunk, hogy az egyén szexuális funkcióján túlmenõen létezik egy kollektív funkció is, ami nem annyira szexuális, mint szimbolikus és politikai, és a hiearchikus kapcsolatok fenntartását segíti elõ a nemi dimenzió fényében. Ez megmagyarázhatja, hogy az erõszak különbözõ formái miért olyan elterjedtek, amelyeknek csak egy részét képezi a szexuális zaklatás. A szexuális zaklatás valódi veszélyt jelent az egészségre nézve. Ennek ellenére 2002-ig soha nem tekintették úgy, mint a közösségi foglalkozás-egészségügy egyik területét, ahol szükség lenne szabályozásra. • A részmunkaidõs foglalkozást soha nem tekintették a szegregáció alapvetõ okának. Ez számos foglalkozási megbetegedéssel is összefügg. • A munkahelyi szegregáció nem számít prioritásnak, és nem tárgya semmiféle kötelezõ intézkedésnek. A szegregáció és a munkakörülmények között fennálló korrelációt sosem vizsgálták. • A nem fizetett munkák megosztásával foglalkozó közösségi politikák gyenge alapokon nyugszanak. A legtöbb, amit elérhetõnek vélnek, a fizetett munka és a nem egyenrangú családtagokra épülõ családmodell „kibékítése”. A közösségi politikák nem kérdõjelezik meg a nem fizetett házi munkát végzõ nõk egy részének szegregációjában szerepet játszó gazdasági tényezõket, így pl. a családi adózást, az otthon lévõ nõk „származtatott jogait” bevezetõ társadalombiztosítást stb.67 Ezek az elemek összességében megkérdõjelezik az esélyegyenlõségi politikák koherenciáját. Nem szeretnénk ismétlésbe bocsátkozni arról, hogy miért nem le-

90


66 Belgium ebben a kérdésben kivétel, miután jogrendjében szó esik a foglalkoztatás során elõforduló fizikai és pszichológiai erõszak minden fajtájáról. (Vogel, 1999).

67 Jepsen és Meulders elemzi, hogy a származtatott jogok milyen módon erõsítik a hagyományos családmodell körül kialakuló munkaerõ-piaci struktúrákat. (2002).

hetnek hatékonyak az effajta politikák a foglalkozási egészségügy területén. (Vogel, 2002). Néhány szempontot mégis érdemes részletesebben elemezni. A munkakörülmények fogalmának különféle értelmezései

68 Petra Kirsammer esete, 1993. november 30. (ECR, 1993, p. 6185): a kisvállalatok tulajdonosainak nyújtott segítség bizonyítja a közvetett diszkriminációt. 69 A Bizottság meg akarta büntetni Belgiumot a munkanélkülisegélyezéssel kapcsolatos közvetett diszkrimináció miatt. A Bíróság úgy találta, hogy ezen a területen a pénzmegtakarítás olyan legitim cél, amely igazolja a foganatosított diszkriminációt (Bizottság/Belgium, 1991. május 7., ECR, 1991, p. 2205).

70 OJEC, 14 February 1976, L 39, pp. 40 et seq.

Az egyenlõ esélyekkel kapcsolatos közösségi törvény az „egyenlõ munkáért egyenlõ bért” elv fokozatos kiszélesítésén alapul. A bér fogalmát – teljesen jogosan – széles értelemben definiálták. Nem pusztán a bérrõl van szó, hanem számos más, a munkához kapcsolódó és számszerûsíthetõ, pénzben kifejezhetõ juttatásról és járadékról, mint pl. a vállalati nyugdíj, a munkaadó által fizetett, munkaidõben tartott továbbképzés, vagy egyéb juttatások. Kétségtelen, hogy ezen a téren a közösségi törvényhozás pozitív hatással rendelkezik. Az általános szabályt követve sikerült valamennyi közvetlen bérdiszkriminációs elemet kiküszöbölni. A közvetett bérdiszkriminációt csak ott sikerült befolyásolni, ahol megléte „objektív” indokokkal volt igazolható. A diszkriminációval kapcsolatos tolerancia különösen erõteljesen érvényesül a kormányzati politikákban. Az Európai Bíróság nem egy esetben hajlott arra, hogy „legitim szociálpolitikai célok” érdekében elfogadja a tagállamok politikájában megbúvó közvetett diszkriminációt.68 E területen a Bizottság és a Bíróság között érezhetõ egyfajta feszültség.69 A definíció elsõ fele, nevezetesen az „egyenlõ munka” még az „egyenlõ bérnél” is problematikusabb. Mit jelent az egyenlõ munka? Nincs gond, ha a férfi is és a nõ is azonos munkáltató részére, teljesen azonos munkát végez. Ilyen helyzet azonban – éppen a munkával kapcsolatos szegregáció miatt – csak ritkán áll elõ. A közösségi törvénykezés ezzel a problémával közvetlenül nem foglalkozik. Bár a célja az egyének közötti diszkrimináció megszüntetése, sosem érintette az effajta diszkrimináció kollektív determinánsait. Amikor az egyenlõséggel kapcsolatban, akár egyéni, akár kollektív szinten valamilyen konfliktus merült fel, a jogalkotás gyakran a szegregáció és a kollektív egyenlõtlenség legyõzését célzó politika sértettjei, a férfiak pártjára állt. A gyakorlatban a közösségi törvénykezés alapja, hogy az azonos munkaerõ-piaci feltételek biztosítása elegendõ ahhoz, hogy a diszkrimináció megszûnjön. Ezen az alapon áll a férfiak és a nõk azonos bánásmódjáról szóló 1976. február 9-i irányelv.70 A munkahelyhez, a képzéshez, az elõléptetéshez és „egyéb mun-


91

kakörülményekhez” való azonos hozzáférés segítségével a férfiak és nõk azonos feltételekkel versenyezhetnének egymással a munkaerõpiacon.71 Ebben az irányelvben a „munkakörülmények” kifejezés nem több mint a jogilag tökéletes versenyt biztosító intézkedések kombinációja. Az 1976-os irányelvben a munkakörülmények egyetlen aspektusát – az elbocsátásokat – emelték ki; a többi szempont nem jelent meg az irányelv rendelkezéseiben. Felvetõdött a munkaerõpiacra való – nemi szempontból is diszkriminációmentes bejutás gondolata. Nem volt szükség változtatásra sem a megkövetelt szakképesítést, sem a feladatokat és munkakörülményeket illetõen, csak a nemi alapú diszkrimináció elkerülésében. Egy kis rábólintás az „egyenlõ munkáért egyenlõ bért!” elvére. Az 1975. február 10-i egyenlõ bér irányelv72 kiterjeszti ezt az elvet valamennyi „egyenlõ értékû” munkára.73 A kiterjesztésben mégis találunk ellentmondást: a közösségi törvényalkotó égetõ problémát érintett, anélkül, hogy kidolgozott volna hatékony eszközöket. Lehetetlen a béregyenlõtlenséget pusztán azzal legyõzni, hogy megmutatjuk a munkavállalónak: egy másik dolgozó ugyanazon vállalatnál jobban keres. Mivel a munkahelyen az egyenlõtlenségeket létrehozó mechanizmusok azonosak, a nõi/férfi béregyenlõtlenség elleni harc elválaszthatatlan az általános értelemben vett béregyenlõtlenség elleni harctól. Ezek a munkaviszonyokból adódó mechanizmusok egymással összefüggnek. A kétféle munkának tulajdonított „egyenlõ érték” – vagy egyenlõtlenség – nem létezik a munkahelyi viszonyoktól elszigetelve. Miért van az, hogy nagyobb értéket tulajdonítunk a marketingigazgató munkájának, mint a szupermarket pénztárosáénak? Az emberi munka objektív gazdasági értékét olyan egymással össze nem függõ tényezõk inspirálják (képzés, ritkaság, nehézség, vonzerõ, monotónia stb.), amelyek végsõ soron nem adnak megfelelõ magyarázatot. (Castoriadis, 1974). A pelenkacsere az anya számára nem fizetett munka (természetes kifejezõje az anya és a gyermek közötti „speciális kapcsolatnak”), ugyanakkor nagyon rosszul fizetett munka a háztartási alkalmazottnak, egy kicsit jobban fizetett munka a bölcsõdei dadusnak, és nagyon jól fizetett munka, ha ezt egy reklámfilm készítése során kell elvégezni. A közösségi esetjog ehhez az alapvetõ felvetéshez egy ennél is abszurdabb megkötést is hozzátett: csak az azonos munkáltatónál azonos munkaviszonyban foglalkoztatottak fizetését lehet összehasonlítani.74 Így ideális megoldást nyújtott azon mun-

92


71 A munkakörülmények és a verseny közötti kapcsolatot mutatja ki 2001. november 6-ai prezentációjában S. Alber ügyvéd a Lommers-ügyben (C-476/99). Az ügy arra keres választ, hogy diszkriminációnak tekinthetõ-e az a lépés, miszerint az ápolói munkahelyeket kizárólag a nõknek kínálják fel. A védõügyvéd különbséget tett e kérdés és a korábbi ügyek témájaként szolgáló toborzás problémái között, és aláhúzta, hogy "ez a lépés sokkal kevésbé képezi a munkahelyen a férfiak és nõk közötti verseny alapját" (következtetések, 74-es paragrafus). Ha ezt a munkakörülmények egyik tényezõjének tekintjük, a fenti következtetésekben adott magyarázat más, mintha lenne egy számszerûsíthetõ elem, vagy ha a döntésnek hatása lenne a férfiak és nõk közötti versenyre. 72 OJEC L 45 of 19 February 1975. 73 Ezt a kifejezést kezdte el használni az Amszterdami Megállapodás, a (Római) Egyezmény 141 paragrafusának új szövegezésében. 74 Ez a tárgya A. G. Lawrence és társai 2002. szeptember 17-i ítéletének, amely meghatalmaz egy vállalatot (ebben az esetben önkormányzati tulajdonú vállalatot), hogy fenntartsa az egyenlõ értékû munkák esetében a bérdiszkriminációt. Ezek után a diszkriminációban részesülõ nõi dolgozó felmondta alkalmazotti helyét, és alvállalkozó lett.

káltatóknak, akik ki akarták játszani az „egyenlõ munkáért egyenlõ bért!” elvet. A munkakörülmények fogalmát teljesen másképp definiálják a foglalkozási egészségügy terén: itt egy adott munka specifikus materiális és immateriális jellemzõinek teljességét jelenti. Bizonyos aspektusok lefedik azokat a körülményeket, amelyeket a jogalkotás absztrakt módon érint az esélyegyenlõséggel kapcsolatban. A fizetés meghatározásában a munkaidõ az egyik meghatározó mérõeszköz, s a munkafolyamatok elemzésének egyik eszköze. A papíron is rögzített munkaköri leírás alapvetõen fontos az egyenlõ munka vagy az azonos értékû munka meghatározása szempontjából. Ez az aktuálisan végzett munka szempontjából is lényeges, s egy-egy tevékenységi körrel kapcsolatos folyamatos alku hivatkozási alapját képezi. Másrészt az aktuális munkakör számos gyakorlati szempontját – melyeket figyelembe vesznek a munkakörülmények vizsgálatánál – teljesen figyelmen kívül hagynak az esélyegyenlõség szempontjából. Az egyenlõség jogi szempontjai során szinte sose kerül szóba az együttmûködési készség, a kollégákkal való kommunikáció, a munkát kellemetlenné tevõ materiális tényezõk és a munka intenzitása stb. Ezen szempontok elhanyagolása segít legitimizálni a bérekben tapasztalható egyenlõtlenségeket, s ez hatékonyan hozzájárul a férfiak és nõk szegregációjának fenntartásához fizetett munkájuk során. Esélyegyenlõség a részmunkaidõs foglalkoztatásban Az Európai Unióban a nettó munkahelyteremtés csaknem 80 százaléka részmunkaidõs munkahelyekre vonatkozik. E munkahelyek kétharmadában nõk dolgoznak (Sarfati, 2002, p. 30.); a részmunkaidõs foglalkoztatás döntõen a nõket érinti. A részmunkaidõs munkahelyek számának növekedése az egyes uniós tagállamokban különbözõképpen alakult. Ez a nõk foglalkoztatásának döntõ formája Hollandiában, és nagyon elterjedt az északeurópai országok egy csoportjában is, de számos tényezõ miatt különbözõ mintákat követ. Ezek a tényezõk a nõi foglalkoztatási ráta, a nõket jellemzõ munkanélküliségi ráta, a gyermekellátás közösségi normái, a nem fizetett munka szervezésének modelljei az egyes országokban stb. Fagan, O’Reilly és Rubery (Maruani, 1998, p. 263. et seq.) tipizálja az európai részfoglalkoztatás modelljeit. Kimutatják, hogy az egyes modellek jelentõs különbségeik ellenére egyvalamiben hasonlítanak: a részmunkaidõs foglalkoztatás nemi dimenziója a nemzeti modellek megértésének kulcsfontosságú eleme.


93

Esélyegyenlõségi szempontból a részmunkaidõs foglalkoztatást helyesen mindig úgy értelmezték, mint a közvetett diszkrimináció lehetséges forrását. Az esetjog sok esetben nem támogatja az esélyegyenlõségi irányelvtõl való látható eltérést. Eszerint a számszerûsíthetõ munkakörülményeket illetõen egyenlõ bánásmódot kell biztosítani a részmunkaidõben dolgozónak (órabér, képzésben való részvétel, a juttatásokhoz való arányos hozzájutás stb.) Az általános szabály az elõbbi pontokat illetõen az, hogy a részmunkaidõs dolgozó – arányosan – ugyanúgy kap mindent, mint teljes munkaidõben dolgozó társa. Az ilyen megközelítésnek akkor lenne alapja, ha a részmunkaidõs foglalkoztatás ténylegesen megfelelne a következõ definíciónak: pontosan ugyanaz, mint a teljes munkaidõs foglalkoztatás, csak a munkaidõ bizonyos százalékkal rövidebb. A „részmunkaidõ” azonban ennél sokkal többet takar. Japánban egy korábbi elemzés kimutatta, hogy ez a bizonytalan foglalkoztatási forma tipikusan a nõket érinti. (Hirata, in: Hirata and Senotier, 1996, pp. 187-198.). A japán részmunkaidõs dolgozók – munkaidejük hosszától függetlenül – alacsony munkakörökben vannak. Bár az Európai Unióban sokkal kevésbé hangsúlyozottak a jogi különbségek, a részmunkaidõ néhány országban a nõi foglalkoztatás tipikus formája lett, a nõk több mint 70 százalékát érinti. Számos országban is a kisgyereket nevelõ nõk körében 40 százalék körüli a részmunkaidõben dolgozó. Az Európai Bizottság által 1996-ban publikált adatok alapján (idézi Perista, 1999, p. 73.) szoros összefüggés van a nõk részmunkaidõs foglalkoztatása és gyermekeik száma között. A legtöbb országban nyilvánvaló a folyamat: a gyermektelen nõk között aránylag alacsony a részmunkaidõsök száma (Hollandiát kivéve), miközben ez az arány magasabb az egy, kettõ vagy több gyermeket nevelõ nõk között. Ezt – a közösségi átlagszámokkal kimutatható – mintát világosan láthatjuk a következõ országokban: Németország, Ausztria, Belgium, Írország, Hollandia, Svédország és Nagy-Britannia. Kevésbé nyilvánvaló azonban Olaszországban, Görögországban és Portugáliában. Bizonyos anomáliák figyelhetõk meg Spanyolországban, Franciaországban és Finnországban (ahol a részmunkaidõs foglalkoztatás az egy gyermeket nevelõ nõk esetében magasabb, mint a két gyermeket nevelõk esetében). Valamennyi EU-s tagállamban a részmunkaidõs foglalkoztatás meghatározott munkakörülményekkel jár. A szerzõdésben szereplõ munkaórák száma csak egy elem a többi között. Néhány kimondottan nõi munkaerõt foglalkoztató ágazatban kizárólag részmunkaidõs foglalkoztatás folyik. Az elsõdleges kényszerítõ tényezõk – elégtelen közösségi gyermekellátó rendszer, a házi-

94


munka egyenlõtlen megosztása – mellett megtaláljuk a munkaadók által alkalmazott kényszerítõ tényezõket is. Gyakran a részmunkaidõs posztok esetében nyilvánvaló, hogy a munkahelyi rugalmasság követelményeinek ez a fajta ritmus felel meg. Ezek a körülmények nagyon károsan befolyásolják az egészséget: csökkentett, szabálytalan, kevéssel korábban közölt, nemegyszer túlórával kombinált munkaidõ, amit az alacsony bérek miatt nehéz visszautasítani. Sok esetben a részmunkaidõt a lélekölõ vagy az alacsony társadalmi státuszú kisegítõ munkával azonosítják. Lásd D. Meulders (in: Maruani, 1998, pp. 247-248.). Az elemzések viszont azt mutatják, hogy a részmunkaidõ negatív hatása önmagában véve változó és többféle tényezõtõl függ: kormányzati politikától, a munkahelyi hatalmi egyensúlytól és a korlátok mértékétõl, pl. attól, van-e lehetõség a valódi választásra (a munkaerõpiacon egy adott szakmunkát vagy a nem fizetett háztartási munkát illetõen), illetve van-e lehetõség a háztartási munka megosztására vagy rendelkezésre áll-e közösségi támogatás? A részmunkaidõs foglalkoztatás mint új foglalkoztatási forma lehetõvé teszi a munkanélküliség újfajta megoszlását, mégpedig a nõk rovására (Torns, 2001; Maruani, 2002). A részmunkaidõs foglalkoztatást a szociális ellátórendszerek általában nem veszik figyelembe. 197. A részmunkaidõbõl a teljes munkanélküliségbe való átmenet nagyon gyakran a munkanélküli segély teljes elvesztésével jár. 198. Megjegyezzük, hogy több uniós tagállamban a nõi és férfiak foglalkoztatási aránya közötti hasonlóság valójában jelentõs különbségeket takar, amennyiben a foglalkoztatási rátákat a teljes munkaidõs foglalkoztatás megfelelõjének tekintjük. A 17-es táblázat ezt a jelenséget mutatja. Két olyan országot vettünk példának, ahol a részmunkaidõs foglalkoztatás nagyon elterjedt, és két olyant, ahol csak korlátozott mértékben. A munkaidõt figyelembe nem vevõ nõi foglalkoztatási ráta csaknem azonos Hollandiában, Nagy-Britanniában és Finnországban. Miután a munkaidõt is tekintetbe vesszük, a finn és a holland ráta közötti különbség 20 százalék.


95

15. Táblázat: Foglalkoztatási ráta 2001-ben, 15 és 64 év közötti nõk és férfiak Férfi foglalkoztatási arány - teljes munkaidõnek megfelelõen

Nõi foglalkoztatási arány - teljes munkaidõnek megfelelõen

65.2%

75%

41.6%

65.1%

74.8%

50.2%

70.9%

65.4%

69.8%

61.8%

77.5%

61.1%

77.5%

57.7%

Férfi foglalkoztatási arány

Nõi foglalkoztatási arány

Hollandia

82.8%

Nagy-Britannia

78.3%

Finnország Portugália

Forrás: European Commission (2002-b)

Csak akkor lehet egyfajta foglalkoztatási normát felállítani, ha biztosítani tudjuk az egyéb szociális feltételeket is; képesek vagyunk integrálni õket egyfajta „nemek közötti társadalmi szerzõdésbe” (Fagan, O’Reilly and Rubery, in: Maruani, 1998, p. 263. et seq.). Ez megmagyarázza, miért nem sikerült az 1930-as években több országban kizárni a nõket a munkaerõpiacról. A részmunkaidõs foglalkoztatás esetén a foglalkoztatási normák két másik szociális normához kapcsolódnak. Az egyik a házimunka egyenlõtlen elosztására vonatkozik: a részmunkaidõs foglalkoztatást a nem fizetett házimunka és a fizetett munka összeegyeztetésének ideális eszközeként kellene tekinteni. Néhány ország költségvetésének hasznot hoz, ha minimális szinten tudja tartani a gyermekellátásra fordított kiadásokat (erre a legjobb példa Hollandia). A másik szociális norma magát a fizetett foglalkoztatást érinti: a részmunkaidõ a nõi foglalkoztatás kiegészítõ jellegét erõsíti, és hozzájárul annak leértékeléséhez. Néhány közgazdasági kutatás szerint ez a leértékelés a kizsákmányolás eszköze. Napjainkban a részmunkaidõben végzett munkának általában nagyobb termelékenységet tulajdonítanak, mint ugyanazon tevékenység teljes munkaidõben történõ elvégezésének (lásd Frey, 1999, pp. 79-84., és Bollé, 2001). E jelenséghez számos tényezõ járul hozzá: így például a különösen kedvezõtlen munkakörülmények elviselhetõvé válnak, ha ezek aránylag rövid idõtartamra korlátozódnak; a feladatok koncentráltabbak és a munka intenzívebb stb. A részmunkaidõ különösen elõnyös azon munkaadók számára, akiknél a munkavégzés fontos eleme a rugalmasság, vagy ahol a munkát végzõ dolgozó könnyen helyettesíthetõ, s így lehetõség nyílik a munka intenzitásának növelésére. A rugalmas munkaidõ és a munkaintenzitás egyes vélekedések szerint nem jellemzi a nõi részmunkaidõs foglalkoztatást, inkább az irányítási rendszer automatikus következményei. Ebbõl a szempontból a részmunkaidõs foglalkoztatás a nõi munka leértékelésének hatékony mechanizmusa.

96


Franciaországban például a részmunkaidõs foglalkoztatás mértéke fordítottan arányos a képzettség szintjével. A nõi vállalati vezetõk kevesebb, mint 10 százaléka dolgozik csak részmunkaidõben. Ezzel szemben a közvetlen személyi szolgáltatásokat végzõ nõk 50 százaléka és a szakképzettség nélküli dolgozó nõk 40 százaléka részmunkaidõs alkalmazott. Egyfajta ördögi kör ez. Az aránylag alacsony bérû nõi részmunkaidõsök nincsenek olyan helyzetben, hogy újra tárgyalhassák a nem fizetett házimunka egyenlõtlen megosztását. Eközben e munka olyan megterhelést jelent, ami nem teszi lehetõvé teljes munkaidõre való áttérésüket, még akkor sem, ha erre lenne egyébként lehetõség. A Torns (2001) által említett holland felmérés szerint azokban a háztartásokban, amelyekben mind a férfi, mind a nõ részmunkaidõben dolgozik, a munkamegosztás továbbra is nagymértékben egyenlõtlen marad: a férfi rendelkezik szabadidõvel, miközben a nõ idõt „szabadít fel” a házimunka elvégzésére. Ugyanezt a jelenséget tapasztalhatták a Volkswagen gyárban, Németországban, amikor a férfiak és a nõk részmunkaidõs munkavégzésre kényszerültek (Seifert, 1997). 16. Táblázat: Nõk részmunkaidõs foglalkoztatása Franciaországban szocioprofesszionális kategóriák szerint, 1998 %

Nõk száma

Vezetõk

19,2

197000

Közülük vállalati vezetõk

9,9

28000

Középfokú szakképzettséggel rendelkezõk

24,1

525000

Közülük a technikusok

16,4

18000

Fehérgallérosok

38,7

1914000

Közülük a közvetlen személyi szolgáltatást nyújtók

54,5

633000

Kékgallérosok

31,6

369000

Közülük a szakmunkások

20,9

88000

Közülük a szakképzetlenek

37,4

259000

Összes

31,6

3178500

Forrás: INSEE, in: Bihr, Pfefferkorn, 1999, p. 40. Az eredeti táblázat leegyszerûsített változata. Kihagytuk azokat, akik nem kapnak bért, habár az összesítés õket is tartalmazza. Csak az 1998-as esztendõre vonatkozó adatokat idéztük.

A fizetett munkát jellemzõ rossz munkakörülmények és az otthoni munka romló feltételei közötti kölcsönös kapcsolat nem a fizetett munkában betöltött társadalmi státusz eredménye. Ahogy ezt Cattaneo (1997) megjegyzi a részmunkaidõben dolgozó francia ápolónõkrõl és pénztárosnõkrõl szóló összehasonlító tanulmányában, olyan tényezõk is közrejátszanak benne, mint a munkaidõ feletti kontroll elvesztése a rugalmas munkavégzés során. Míg az elsõ csoport teljes egészében kontrollálta mind munkaide-


97

jét, mind a magánéletre szánt idejét, addig a második csoport ebbõl a szempontból rossz helyzetben volt. A vezetõk megkövetelték a korlátlan rendelkezésre állást, és személyre szólóan, egyfajta elnyomó vezetési rendszeren keresztül gyakoroltak kényszert. Cattaneo (1997, pp. 76-77.) írja: „A munkaidejük feletti kontrollt mind a munkaidõ hossza, mind a munkaidõ szervezése tekintetében elveszítõ pénztárosok példáján lehet látni, hogy a kontroll ilyen jellegû elvesztése nemcsak a munkaidõt, hanem a magánidõt is megmérgezi. Ebben az összefüggésben a pénztárosok munkában elszenvedett értékvesztése személyes értékvesztéssé válhat, nem utolsósorban azért, mert nincs alkalmuk a felgyülemlett feszültségek és indulatok levezetésére, s nincs, aki kiállna értük, vagy egyszerûen csak tisztelné szabadságukat és jogaikat. (…) A munkában megkövetelt folyamatos rendelkezésre állás akadályozza a pénztárosokat magánéleti szabadságukban, s abban, hogy saját maguk szervezzék meg idejüket. Vezetõik megtehetik, hogy beavatkoznak magánéletükbe, berendelhetik õket telefonon, s így felcserélõdik és átszervezõdik pihenõ-, és munkaidejük”. Az 1993-as munkaidõ-irányelv75 nem foglalkozik részletesen a részmunkaidõs foglalkoztatással. A magas heti óraszámban eltöltött munkára vonatkozik (legfeljebb 48 órás munkahét), és csak marginálisan érinti a részmunkaidõt.

75 A munkaidõ bizonyos szempontjaival foglalkozó 1993. november 23-i irányelv (OJEC L 307 of 13 December 1993, pp. 18 et seq.)

A részmunkaidõs foglalkoztatásról szóló 1997-es irányelv76 egyetlen olyan szegregációs tényezõvel vagy fizikai körülménnyel sem foglalkozik, ami a részmunkaidõs foglalkoztatásra jellemzõ. Nem tartalmaz az egyenlõ bánásmóddal kapcsolatos újdonságokat ahhoz képest, amit az Európai Bíróság esetjoga alapján már sikerült elérni.77 Az irányelv csupán a jogi bizonyosságot erõsíti tovább: ez azonban csekély hozzájárulás egy olyan eszköz részérõl, aminek célja, hogy nyomást gyakoroljon a tagállamokra a munkaerõ-piaci rugalmasságot elõmozdító, leginkább nõket érintõ részmunkaidõs foglalkoztatást akadályozó tényezõk megszüntetése érdekében.

76 Az UNICE, CEEP és az ETUC által 1997. december 15-én megkötött keretmegállapodás, OJEC L 14 of 20 January 1998, p. 9.

Az 1994. december 15-i ítélet Lengerich város kontra Angelika Helmig-ügyben jól példázza, hogy a közösség a jogi megközelítés során nem képes figyelembe venni a sajátos munkakörülményeket a nemi alapú diszkriminációs ügyekben. Ez az ítélet hat különbözõ esetre vonatkozik. A német bíróság elõzetesen foglalkozott az üggyel, aminek lényege, hogy a munkáltató nem fizette ki a túlóradíjat a részmunkaidõben foglalkoztatott dolgozóinak. A túlóradíjjal kapcsolatos rendelkezés számos német kollektív megállapodásban szerepel. Az Európai Bíróság készített egy

98


77 Az esélyegyenlõség elvét illetõ esetleges derogációk megengedésével aláaknázhatja a közösségben elért eredményeket.

formális összehasonlítást a részmunkaidõs dolgozók (döntõen nõk) és a teljes munkaidõben dolgozók (döntõen férfiak) között. A felmérés tanúsága szerint nem történt diszkrimináció, mert ha a személyzet 19 órát dolgozott, mindenki azonos bért kapott (18 óra plusz 1 óra túlóra a részmunkaidõsök esetében); a 19 óra a teljes munkaidõsök idejének jelentõs részideje. Ez az egyszerû számtani mûvelet szándékosan figyelmen kívül helyezi a túlórának a munkahelyi életre vonatkozó gyakorlati jelentõségét. A Bíróság érvelését az idõnek mint tökéletesen felcserélhetõ egységnek absztrakt jogi elemzésére alapozza. Ez az ítélet elutasítja a részmunkaidõs foglalkoztatás sajátosságainak vizsgálatát, s a teljes munkaidõs foglalkoztatást veszi referenciának. Valamennyi uniós tagállamban egyetértenek azzal, hogy a túlóráért kiegészítõ fizetség jár. Ezt különféle tényezõk indokolják: a túlóra plusz terhet jelent a dolgozónak, munkaideje rendszertelenné válik, s így nagyobb fizikai fáradtságot jelent. A túlóra kétségtelenül kedvezõ a munkaadónak, akinek ez további flexibilitást jelent a munkaszervezésben, jobban ki tudja használni a gépeket termelési igényeinek megfelelõen, ha elosztja a megemelkedett terheket a cégnél dolgozók között, s nem kell új dolgozókat fölvennie stb. Ha a nem fizetett munkát is figyelembe vesszük, feltételezhetjük, hogy a nõket jobban kimeríti a túlóra, mint a férfiakat. A túlóra akadályt jelenthet arra nézve, hogy a dolgozó más, jobban fizetett munkát végezhessen ugyanabban az idõben. Az Európai Bíróság, azért, hogy igazolja önmagát a részmunkaidõsök túlórájának el nem ismerése miatt, elutasítja, hogy a túlóra gyakorlati hatással lenne a munkakörülményekre. Egyszerû számtani mûveletet alkalmaz annak ellenõrzésére, hogy vajon diszkriminatív-e a részmunkaidõs foglalkoztatás a „férfimodellnek” tekintett teljes munkaidõs foglalkoztatással összehasonlítva. Ez ugyanolyan alapos eredményt ad, mint az alábbi: „Mindenütt egyenlõtlen bánásmódról beszélhetünk, ahol a teljes munkaidõben dolgozó bére magasabb, mint az ugyanannyi munkaórát végzõ részmunkaidõs foglalkoztatotté. Az eljárásban figyelembe vett körülmények között a részmunkaidõs dolgozó ugyanannyi ledolgozott óráért ugyanolyan túlóradíjat kap, mint a teljes munkaidõs dolgozó. A munkaszerzõdés szerint heti 18 órát dolgozó részmunkaidõs, ha 19 órát dolgozik, ugyanannyi túlóradíjat kap, mint a 19 órát dolgozó teljes munkaidõs alkalmazott. A részmunkaidõs dolgozó, ha a kollektív megállapodásban rögzítettnél többet dolgozik, ugyanolyan túlóradíjat kap, mint a teljes munkaidõs dolgozó, mivel túlórázás esetén õ is jogosult a kiegészítõ túlóradíjra. Következtetésképpen, a foganatosított in-


99

tézkedés nem különbözteti meg a rész- és teljes munkaidõben dolgozókat, és nem történt a Római Szerzõdés 119-es cikkelyével és az irányelv 1. cikkelyével összeegyeztethetetlen diszkrimináció” (az ítélet alátámasztásának 26-30 cikkelye). M. Darmon ügyvéd még tovább ment következtetésében: úgy találta, hogy az olyan szabályozás, amely megengedi a részmunkaidõs foglalkoztatás során a túlórapótlék kifizetését, diszkriminatív lehet a férfiakra nézve! (Következtetéseinek 31-es cikkelye.) A pótlék fizetését illetõen a brit kormány érvelésében osztozott: „ennek a megközelítésnek az lesz a hatása, hogy a munkaadók tartózkodni fognak a részmunkaidõsök alkalmazásától, mivel túlóráztatásuk többletköltséget jelent”. Az ügyvéd a munkakörülményekre való hivatkozást mellékesnek ítélte, megjegyezve, hogy a teljes munkaidõben dolgozók fizikai megterhelése nagyobb, és pihenõ idejük kevesebb. Az ilyesfajta sztereotípia azt sugallja, hogy a részmunkaidõben dolgozó eleve több idõt tud saját magára fordítani, több ideje marad pihenésre, s a tevékenysége nem jelent különösebb fizikai megterhelést. A részmunkaidõben dolgozó nõk valódi munkakörülményeinek minden felmérése azt mutatja, hogy a fenti érvelés hamis képet mutat. A Doniol-Shaw (2000, p. 5.) által készített összegzõ táblázat megmutatja, hogy a részmunkaidõ komoly idõbeli korlátokat jelenthet. 17. Táblázat: Részmunkaidõ és idõkorlát Franciaországban, 1991

Mindennap azonos óraszám

Változó óraszám, a vállalat szükségletének megfelelõen

6 munkanap/hét

7 munkanap/hét

Este 8 óra után fejezõdik be a munka (csak eladók)

Részmunkaidõ

51%

29%

14%

3%

11%

Teljes munkaidõ

60%

16%

7%

1%

8%

Forrás: Doniol-Shaw (2000)

Az áruházi pénztárosok részmunkaidõs foglalkoztatását elemzi egy francia szakszervezeti felmérés (CFDT, 2001, pp. 175-176.): „A megkérdezett pénztárosok többsége részidõben dolgozik (70%), de nem saját választása alapján: 84 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a toborzáskor nem volt választási lehetõségük. Ezek után nem meglepõ, hogy többségük egyáltalán nem elégedett a részmunkaidõvel. A megkérdezetteknek legalább a fele szívesen váltana át teljes munkaidõre, egyharmaduk pedig szeretne másodállást találni. Ez utóbbit – úgy tûnik – nehéz megvalósítani, mivel a megkérdezett pénztárosoknak csupán 3 százaléka

100


rendelkezik másodállással. A másodállás vállalásának legnagyobb akadálya véleményük szerint a rendszertelen munkaidõ. A rendszertelen munkaidõ azt jelenti, hogy a megkérdezettek gyakran kényszerülnek tovább bent maradni, illetve túlórázni. A válaszok felfedik a szerzõdésben foglalt munkaórák és a valóban ledolgozott munkaórák közötti ellentmondást. Míg a meginterjúvolt pénztárosok 41 százalékának a munkaszerzõdésében 21-29 munkaóra szerepelt, 42 százalékuknak a szerzõdésében pedig 30-38 óra, addig a valójában ledolgozott óráik száma (a felmérést megelõzõ héten ledolgozott órák alapján) magasabb volt: 54 százalékuk 30-38 órát dolgozott. A különbséget a pótlólagos munkaórákkal és a túlórázással magyarázhatjuk. A pénztárosok 61 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pótlólagos munkaórákat kellett ledolgoznia, 62 százalékuk túlórázott. Az extra órákra fizetett túlóradíj az alapfizetés rendkívül hasznos kiegészítõje. A munkavállalók a többletkereset reményében fogadják el a pótlólagos munkaórákat. Ez érthetõ, hiszen bérük gyakran a hivatalos havi minimumbér alatt marad”. Ezekre a tényekre más felmérések is rámutattak. D. Meulders (in: Maruani, 1998, p. 247.) számos francia felmérést összegez. Eszerint: • a részidõs munka nem jelenti a hosszú munkanapok és a több mûszak elutasítását; • a részidõs munka nem jelenti a hosszú munkahét elutasítását; • részidõs munkavégzés esetén a munkaadó gyakran változtatja meg egyik napról a másikra a munkabeosztást, és egyik hétrõl a másikra különbözik a heti ledolgozott napok száma; • a részmunkaidõben alkalmazottak gyakrabban kényszerülnek hétvégén is dolgozni, mint a teljes munkaidõsök. Más uniós tagállamokban végzett felmérések hasonló eredményre jutottak (Goudswaard, de Nanteuil, 2001, pp. 94-96.). A német alkatrésziparban végzett felmérés szerint: „A munkakörülményeket általában a teljesítéskényszer jellemzi, és a flexibilitás érdekében egyre kevésbé lehet elõre meghatározni a munkarendet. A flexibilitás által okozott munkateher és stressz ötvözõdik a bizonytalan munkafeltételekkel és a részmunkaidõben dolgozók túl rugalmas alkalmazásával. A nemi diszkrimináció e téren nyilvánvaló, miután a nõk különösen nagy arányban dolgoznak részmunkaidõben”. Lehet persze úgy érvelni, hogy az effajta társadalmi felmérés nem szolgáltat meggyõzõ jogi érveket. Ez azonban vitatható. Ahelyett, hogy referencia-értékként a férfi teljes munkaidõs foglal-


101

koztatást tekintenénk, az egyenlõ esélyek törvényes fogalmának alternatíváját kellene alkalmazni. A bérpótlék ebben az esetben bármely, az életritmust megzavaró, a munkaszerzõdésben rögzített mellett elvégzett munkáért kárpótol. A munkaadó szempontjából ez egy olyan juttatás, amit a rugalmas munkával megszerzett magasabb profitból fizet ki. A brit kormány ezt ismerte el közvetve akkor, amikor a diszkrimináció érdekében érvelt. Eszerint ugyanazt az alapelvet kell alkalmazni a döntõen a nõket érintõ körülmények (részmunkaidõ) és a döntõen férfiakat érintõ körülmények (teljes munkaidõ) esetén. A részmunkaidõ vizsgálata lehetõvé tette, hogy bemutassunk egy olyan megközelítést, amely az esélyegyenlõséget az egyén munkaerõ-piaci egyenlõségének elvont jogi fogalmára redukálja. A nõk/férfiak szegregációjának leküzdése alternatív stratégiákat igényel. A foglalkozási egészségügy területének vizsgálata jelentõs mértékben hozzájárulhat a valóságos munkafeltételek, illetve azoknak az egészségre és életminõségre kifejtett hatása feltárásához. A foglalkozási egészségügy intézkedései – a munkaerõ-piaci deszegregáció szükségességének figyelembevétele mellett – hozzájárulhatnak, hogy mind a nõk, mind a férfiak kedvezõ feltételekkel juthassanak munkához. A munkahelyi egyenlõségért folytatott harcban meghatározó lesz az az igény, hogy minden munkahelyen legyenek férfi és nõi dolgozók vegyesen. Ezt az elemet ma még nagymértékben elfedi az egyenlõ esélyek liberális és individualista megközelítése.

102


Következtetések

78 Az alábbi sorokat Bernardete Macedo (1993) idézi Daniéle Kergoat alapján (Les ouvriéres, 1982)

„Egy nap egy asszony felkeresett egy orvost: – Doktor úr, vizsgáljon meg engem! – Asszonyom, ön rossz helyen jár. Én nem foglalkozom emberekkel... – Pont ez a lényeg, doktor úr, állatnak érzem magam. Higgye el, amikor reggel felkelek Úgy rohangálok lihegve a házban, mint egy kutya vagy egy macska, Úgy ügetek a munkába, mint egy ló, Úgy csimpaszkodom a buszon, mint egy majom, Úgy fel vagyok pakolva, mint egy teve, Úgy védem a családomat, mint egy oroszlán. Amikor este hazatérek a munkahelyemrõl, már csaknem alszom, És a fejemnél hallom a férjem morgását: „Mozdulj, öreg csataló!” Kérem, adjon valami csodaszert, ami ismét emberi lénnyé változtatna.” Gdanski nõk dala sztrájk idején (1980) 78 Ebben a kötetben a teljesség igénye nélkül elemeztük a fennálló helyzetet. A foglalkozási egészség nemi megközelítése különbözõ szempontok alapján lehetséges. Gyakori megközelítés, amikor a férfiak és nõk arányát kockázati kategóriák alapján vizsgálják. Így rálátást nyerünk a lehetséges megelõzési módokra, melyek felhívják a figyelmet a nemi dimenzió fontosságára. Jelen tanulmányban azonban egy teljesen más megközelítési módot választottunk: beazonosítottuk azokat az akadályokat, amelyek bizonyos területeken torzuláshoz vezettek, és elrejtették a nõk szempontjából lényeges foglalkozás-egészségügyi problémákat. A fenti problémafelvetés okai a következõk: 1. A nemi dimenzió a foglalkozás-egészségügy minden egyes területét befolyásolja. Célunk azonban nem az volt, hogy enciklopédia-szerûen sorakoztassuk fel a foglalkozás-egészségügy és a nemi dimenzió összefüggéseit. Pusztán az a tény, hogy sikerül listát összeállítani a szükséges lépésekrõl, még nem biztosítja a beazonosított akadályok legyõzését. 2. A foglalkozás-egészségügy kockázati tényezõkön alapuló megközelítése még nem jelenti a társadalmi determinánsok teljes számításba vételét. A részmunkaidõben vagy idõszakos jelleggel történõ foglalkoztatás még nem jelenti, hogy fennáll bármilyen „kockázat”: ezek olyan munkakörülmények, amelyek számos


103

más körülménnyel kombinálva jelenthetnek potenciális veszélyt az egészségre, az ezek legyõzését célzó stratégiákra vagy e stratégiák hatékonyságára. 3. Bár ismereteink hiányosak, a legfõbb akadály – ami végeredményben megakadályozza az ismeretek felhalmozását is – politikai jellegû. Kutatásaink végsõ, ellentmondásosnak tûnõ eredménye, hogy sokat tudunk, ugyanakkor mégsem eleget. Az információ területén nagyon sok minden áll rendelkezésünkre, de a bibliográfiában az elvégzett kutatásokból és a rendelkezésre álló adatforrásokból csak néhányat említettünk. Az információforrások vizsgálatakor a felmérések jellegébõl is levonhatunk következtetéseket, leginkább az adatok összeállítóinak a foglalkozási megbetegedések elismerésével kapcsolatos elfogultsági szintjérõl. Másrészt viszont hosszú listát készíthetnénk arról, hogy milyen kutatásokra lenne még szükség, felsorolva a további elemzések alapjául szolgáló hipotéziseket stb. Ismereteink korlátozottak, mert az információ nagy része nem használható, nem alkalmas arra, hogy megfelelõ prevenciós politika alapját képezze.

Az akadályok megértése A legfõbb kérdés: „Hogyan lehetne kiszállni ebbõl az ördögi körbõl?”. Lényege nem az, hogy miként lehetne felhívni a figyelmet a hosszasan sorolható problémákra, hanem az, hogy megértsük az akadályok természetét, és megtaláljuk legyõzésük módját. Ezért van az, hogy a foglalkozás-egészségügyben a nemi dimenzió szerepét nem elméleti síkon kell tökéletességre vinni, hanem a preventív politikák és stratégiák gyakorlati kialakításakor. A munka világában tapasztalt fejlõdés az egyenlõtlenség új aspektusainak kialakulását segítette elõ, s nem a szegregáció megszûntetését a fizetett és a nem fizetett munka területén. A munkamegosztásnak számos változata van, de a munkakörülményeknek a férfiakra és a nõkre gyakorolt egészségügyi hatása mindig eltérõ marad. Ha a probléma kizárólag abban állna, hogy az egyes foglalkozások vagy ágazatok kockázati megoszlása egyenlõtlen, akkor nem mutatkoznának különösebb gondok a preventív politikákban sem. De az a 200 elemzés, ami a munkakörülmények egészségre kifejtett hatásának témakörében jött létre, megmutatja, hogy a férfiak és a nõk közötti kockázati eloszlás nem pusztán véletlenszerû. Más szavakkal, a nemi alapon történõ munkamegosztás

104


egyik meghatározója a nemi sztereotípiák alapján definiált kockázatok elhanyagolása. A Philippe Davezies (1999) tipológiájában az egészségkárosodás három csoportját különbözteti meg: • A közvetlen fizikai jellegû károsodás, általában valamilyen anyagtól (gép, anyag) vagy fizikai tényezõtõl; • Szélsõséges stressz a férfiak vagy nõk helytelen vagy túlságos megterhelése következtében; • A dolgozó önmagáról kialakított képének összezúzása. Terjednek a pszichológiai erõszak különbözõ formái (megalázás, zsarolás és mentális erõszak). Ez a három csoport összefügg egymással, s a különféle egészségkárosodások is hatással vannak egymásra. A nemi alapú munkamegosztás jellege miatt manapság a nõk inkább a második és a harmadik csoporthoz tartozó megbetegedésekben szenvednek. Nyilvánvaló, hogy a taylori munkaszervezés megjelenése bizonyos nõi iparágakban, és a taylorizmus új formáinak bevezetése figyelhetõ meg az elnõiesedett szolgáltatásokban (kórházi munka, kereskedelem, call centerek stb.). A szokásos prevenciós módszerek az elsõ csoportba tartozó egészségkárosodásokat célozzák, ezeket bizonyos fokig el lehet határolni a szabályos munkavégzéstõl, és „balesetként” vagy véletlen eseményként, „incidensként” lehet rájuk hivatkozni. Néhány esetben elõfordulhat, hogy az egészséget érintõ veszély miatt félbeszakítják a termelést, és közös érdekké válik a prevenciós intézkedések bevezetése. A munkakörülményekkel foglalkozó legtöbb tanulmány arról tanúskodik, hogy a nõket túlságosan érinti a nagyfokú stressz és az alacsony önbecsüléssel kapcsolatos gondok. Ezeket az adatokat óvatosan kell kezelni: csak részben felelnek meg a valóságnak. Nagyrészt azon a sztereotip megközelítésen alapulnak, amely a valóság helytelen értelmezéséhez vezethet. Azok a körülmények, amelyekben a nõk a fizikai és vegyi kockázatokkal találkoznak, gyakran e kockázatok alábecsüléséhez vezetnek. A nõket érintõ legsajátosabb veszélyt azok a funkcionális zavarok jelentik, amelyeket legkevésbé tudnak kezelni az elõállítási folyamat során. A szélsõséges stressz és az alacsony önbecsülés ezzel szemben közvetlenül a munkaintenzitással (és munkáltató szempontjából a nyereségességgel) függ össze. A fizikai jóllétet nem közvetlenül a termelési funkciók veszélyeztetik, hanem a nõi munka leértékelése. Ezt látjuk az olyan ágazatokban, mint a tisztítóágazat


105

vagy a textilipar, ahol jelentõs haladást érhetnénk el anélkül, hogy az közvetlen kihívást jelentene a termelési folyamatok „szabályszerûségére”. A foglalkozási egészségvédelem területén könnyen érhetünk el javulást úgy, hogy megfelelõbb vegyi anyagokat, illetve munkagépet választunk. A problémák elismerése azonban, és mindenekelõtt a munkakörülmények befolyásolását célzó proaktív hozzáállás a hatalmi egyensúly megváltozását eredményezheti, amely egyéb területeken visszaüthet (áthelyezés alacsony bér miatt, rugalmas munkaórák stb.). A nemi dimenzió tekintetbevétele a fizetett és nem fizetett munka közötti kapcsolat figyelembevételét is jelenti. A munkakörülmények és a sztereotip szerepek közötti szoros kapcsolat a férfi és nõi szerepek kritikai elemzésére késztet. Így a prevenció gyakorlati megvalósítását a munkaszervezés és a társadalmi fejlõdés kulcsfontosságú tényezõjeként kell tekinteni. Az így kialakított prevenciós gyakorlat elveszti technikai jellegét, s a politikai és társadalmi átalakulás részévé válik. Ezáltal jóval tovább megy a foglalkozási kockázatok puszta kiküszöbölésénél.

A szakszervezetiség, a feminizmus és az ökológia létfontosságú együttélése Az akadályok nagysága bárkit elbizonytalaníthat. Hogyan lehet legyõzni a több évezredes elnyomást? Nem várunk túl sokat a prevenciós gyakorlatoktól? Erre kétféle válaszunk van. A nemi dimenziót figyelembe véve megvizsgálhatjuk a nõk és a férfiak munkahelyi egészségének legfontosabb elemeit. Ez nem jelenti azt, hogy engedményeket kell tennünk az elméletek felállításakor, sem azt, hogy figyelmünket kizárólag a dolgozó nõkre kell irányítanunk. A munkaszervezés új módszereibõl és a tõke globalizációjából fakadó kihívások a foglalkozási egészségügyi politikák újraértékelését igénylik. Az elsõdlegesen technikai megközelítések nem váltak be, és nem csupán a nemi dimenziót illetõen. Az alvállalkozói rendszer okozta katasztrófák a vegyiparban, a verseny elszabadulása a hajógyártásban, az azbeszt felmérhetetlen egészségügyi következményei és a foglalkoztatás bizonytalan formáiból fakadó problémák rámutattak a termelõtevékenység és az emberi tényezõ szükségletei közötti összeférhetetlenségre. A nemi dimenzió napirendre tûzésével lehetõvé válik, hogy alaposabban megvizsgálhassuk a fizetett munka területén tapasztalt változások, valamint a férfiak és nõk közötti egyenlõtlenségek ellen folyatatott harc közti kapcsolatot.

106


Ez a lehetõség, egyéb megközelítési módokkal együtt – szakszervezeti, feminista vagy környezetvédõ szempontok – hatékony forrásként szolgálhat. Gyakran tapasztalható, hogy a foglalkozási egészségügyben a szakszervezeti fellépést a munkaadók és a munkavállalók közötti nézetkülönbségek akadályozzák. Ha azonban megtanuljuk kezelni az egymásnak feszülõ hatalmi érdekeket és a témában feszülõ ellentmondásokat, elérhetünk bizonyos javulást. Ez ma még inkább érvényes bizonyos problémákra, és a „klasszikus” szakszervezeti fellépésnek még ma is hosszú jövõje van. Úgy tûnik ugyanakkor, hogy a foglalkozási egészségügy területén felmerülõ egyre több problémát nem lehet e szûk keretek között megoldani. A vegyi anyagok jelentette kockázatok hatékony prevenciójához kétségkívül szükség van a termelési módszerekrõl vallott alapnézeteink olyan irányú megváltoztatására, hogy ezek az emberek és a környezet hosszú távú érdekeit szolgálják. A munkahelyi erõszak bizonyos megnyilvánulásai ellen nem tudunk hatékonyan fellépni, ha nem érintjük a mélyebben gyökerezõ társadalmi kérdéseket. A munkahelyen kívüli szexuális zaklatás és a nõk elleni erõszak problémája ugyanilyen gyökerekbõl fakad. A foglalkozás-egészségügy nemi dimenziójának feltárása ilyenformán komoly változásokhoz vezethet; azt jelentheti, hogy felismerjük a fájdalom és szenvedés eddig fel nem tárt okait, és fölvesszük a kollektív követelések napirendjére. Aki nem kockáztat, nem is nyer: nem lehetünk biztosak abban, hogy sikerül leküzdenünk a fent említett akadályokat, érdemes azonban próbát tenni.

Az erõk összpontosításának stratégiája gyakorlati példa alapján Hogyan lehet ezt a hosszú távú tervet összeegyeztetni a szakszervezetek és egyéb prevenciós szervezetek mindennapi akcióival? Kétségtelen, hogy ezen a területen kedvezõ feltételek állnak rendelkezésre a dinamikus megközelítéshez. A foglalkozás-egészségügyi kérdésekben a nemi dimenzió akkor is megtalálható, ha elméleti szinten nem foglalkozunk vele, hiszen a munkavégzésben a nemi egyenlõtlenség gyakran tetten érhetõ. Az azonnali lépések esetében nincs szükség új területek feltárására; elég, ha a régi „tájat” figyelve erõsebben fókuszálunk. A vázizomzati megbetegedések, a stressz vagy a pszichológiai erõszak legyõzése területén összegyûjtött tapasztalatok jó alapul szolgálnak az erõk összpontosításakor. Ebbõl a szempontból nem számít, ha a meg-


107

oldások részlegesek és csak egy bizonyos problémára válaszolnak. A legfontosabb, hogy alkalmasak legyenek irányváltásra: a munkaszervezés hatékonyabb megoldásához a kulcs a dolgozók, nõk és férfiak kezében van. Egészségi problémáikon csak úgy lehet segíteni, ha a munkaszervezésben figyelembe vesszük véleményüket. Az így létrejött változások növelik az egyén és a dolgozói kollektíva bizalmát. Így válik lehetõvé, hogy ne az orvostól kelljen kérnünk „valami csodaszert, ami visszaváltoztat emberi lénnyé”.

108


Bibliográfia 1 2

3

4 5

6

7

8 9 10

11

12 13 14 15 16

17 18

19

20

21

Acevedo D (2002), El trabajo y la salud laboral de las mujeres en Venezuela. Una visión de género, Carabobo: Universidad de Carabobo. Ahlers E, Dorsh-Schweizer M, Verdi et l’égalité hommes-femmes: le monde social des établissements à forte majorité féminine, Chronique Internationale de l’IRES, n° 75 (mars 2002), pp. 28-39. Aïach P, Cèbe D, Cresson G, Philippe C (sous la direction de), Femmes et hommes dans le champ de la santé. Approches sociologiques, Paris: Editions Recherche Santé Social. Ajello AM, Meghnagi S (1993), Conoscenza e differenza. Dall’omologazione alla specifità di genere, Rome: EDIESSE. AK (Arbejdsskadestyrelsen - National Board of Occupational Injuries) (1999), Statistics 1993-1999, (http://www.ask.dk/English/Statistics/index.htm). Alexanderson K, Östlin P (2001), Work and Ill-health among women and men in Sweden, in: Marklund St. (ed.), Worklife and Health in Sweden 2000, Estocolme: Swedish Work Environment Authority Arbetslivinstitutet. Alfonso Mellado C L et alii, Mujer y trabajo. Las empresas de manipulado de frutas y hortalizas en la Comunidad Valenciana, Valencia: Tirant lo blanch, 1997. Alonzo P (1995), Employés de bureau: le genre masculin n’est pas neutre, Les cahiers du MAGE, n° 1, pp. 43-51. Altieri G (1993), Presenti ed escluse. Le donne nel mercato del lavoro: un universo frammentato, Rome: EDIESSE. Amable M, Benach J (2000), La precariedad laboral ¿un nuevo problema de salud pública?, Gaceta Sanitaria, vol. 14, n° 6, pp. 418421. Ames G, Rebhun L (1996), Women, alcohol and work: Interactions of gender, ethnicity and occupational culture, Social Science & Medicine, vol. 43, n° 11, pp. 1649-1663. Angeloff T (1999), Des miettes d’emploi: temps partiel et pauvreté, Travail, genre et sociétés, n° 1, pp. 43-70. Ankler R (1998), Gender and jobs. Sex segregation of occupations in the world, Genève: ILO. Appay B, Thébaud-Mony A (dir.) (1997), Précarisation sociale, travail et santé, Paris : CNRS-IRESCO. Anker R (1998), Gender and jobs: sex segregation of occupations in the world, Genève: ILO. Araujo T, Aquino E, Menezes, G et al. (2003), Aspectos psicossociais do trabalho e distúrbios psíquicos entre trabalhadoras de enfermagem. Revista de Saúde Pública, vol. 37, n° 4, pp. 424-433. Ardura A, Silvera R (2001), L’égalité hommes/femmes : quelles stratégies syndicales ?, Revue de l’IRES, n° 37, pp. 1-25. Arena F, Valzania A (2003), Dalla percezione del rischio alla prevenzione per la salute delle donne. Osservazione sulla salute e sicurezza di genere in Toscana (2002-2003), Florence: ALT-ONLUS. Artazcoz L, Cortès I, Moncada S, Rohlfs I, Borrell C (1999-a). Diferencias de género en la influencia del trabajo doméstico sobre la salud, Gaceta Sanitaria, vol. 13, n° 3, pp. 201-207. Artazcoz L et al. (1999-b), Influencia del trabajo doméstico sobre la salud de la población ocupada, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 2, pp. 150-153. Artazcoz L et al. (2001-a), Trabajo doméstico, género y salud en población ocupada, Gaceta Sanitaria, vol. 13, pp. 190-196.


109

22

23

24

25

26 27 28

29 30

31 32 33 34

35

36

37

38

39

40

110

Artazcoz L, Borrell C, Benach J (2001-b), Gender Inequalities in health among workers: the relation with family demands, Journal of Epidemiology and Community Health, n° 55. Artazcoz L et al. (2003), Género y Salud Pública. Desigualdades de género en salud: la conciliación de la vida laboral y familiar: informe SESPAS 2002. Artazcoz L, Cortès I, Benach J, Benavides F (2003), Desigualtats en salut laboral, in: Borrell C, Benach J (dir.). Les desigualtats en la salut a Catalunya, Barcelone: Mediterrania, pp. 251-282. Artieda L (2000) La vigilancia de la salud desde un registro poblacional de enfermedades profesionales, Rapport présenté aux “Jornadas sobre vigilancia de la salud”, Madrid : ISTAS. Autain C (2001), Alter égaux. Invitation au féminisme, Paris: Robert Laffont. Balbo L (ed.) (1987), Time to care. Politiche del tempo e diritti quotidiani, Milan: Franco Angeli. Baldasseroni A, Carnevale F (1997), L’abbandono dell’uso del fosforo blanco nella produzione dei fiammifieri: un lungo processo per la realizzazione di un precoce esempio di vera prevenzione (18301920), in: Grieco A, Bertazzi PA, Per una storiografia italiana della prevenzione occupazionale ed ambientale, Milan: Franco Angeli. Ballestero MV (2002), Storia della legislazione italiana, Salute e territorio, n° 130, pp. 19-24. Bardot F et alii (1996), Différences de santé perçue selon le sexe en relation avec l’âge et le travail, in : Derriennic F, Touranchet A et Volkoff S, Age, travail, santé. Etudes sur les salariés âgés de 37 à 52 ans. Enquête ESTEV 1990, Paris: INSERM. Battagliola F (1999), Des femmes aux marges de l’activité, au coeur de la flexibilité, Travail, Genre et Sociétés, n° 1, pp. 157-175. Battagliola F (2000), Histoire du travail des femmes, Paris: La Découverte. Battistoni L, Gilardi G (1992), La parità tra consenso e conflitto. Il lavoro delle donne dalla tutela alle pari opportunità, Rome: Ediesse. Bedoya MH (2000), Mujer extranjera: una doble exclusión. Influencia de la ley de extranjería sobre las mujeres inmigrantes, Papers, n° 60, pp. 241-256, (http://www.bib.uab.es/pub/papers/02102862n60.htm). Benach J, Muntaner C, Benavides F G, Amable M, Jódar P (2001), Vers de nouvelles stratégies de prévention, Newsletter du BTS, n° 15-16, pp. 31-41. Benavides F, Benach J (1999), Precarious employment and healthrelated outcomes in the European Union, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Bergamaschi M, Omodei Zorini E, Schweizer K (1995), Une benessere insopportabile. Identità femminile tra lavoro produttivo e lavoro di cura, Milan: Franco Angeli. Bedoya MH (2000), Mujer extranjera: una doble exclusión. Influencia de la ley de extranjería sobre las mujeres inmigrantes, Papers, n° 60, (http://www.bib.uab.es/pub/papers/02102862n60.htm). Beltran Felip R (2000), Las mujeres y el trabajo a tiempo parcial en España. Elementos para su análisis, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 17, pp. 139-161. Benach J, Gimeno D, Benavides F (2002), Types of employment and health in the European Union, Dublin: European Foundation for the


41 42

43

44 45 46

47 48

49 50

51

52 53

54 55

56

57 58

59 60

Improvement of Living and Working Conditions. Bennett D (1993), Occupational health: a discipline out of focus, Journal of Public Health Policy, vol. 14, n° 3, pp. 276-298. Bertin C, Dubré JY, Meritet F (1997), Relation âge-santé. Travail au féminin, Médecine et Travail, n° 4, pp. 21-28. Bielenski H, Bosch G, Wagner A (2002), Working time preferences in sixteen European countries, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Bihr A, Pfefferkorn R (1996), Hommes-Femmes. L’introuvable égalité. Ecole. Travail. Couple. Espaces publics, Paris: Ed. De l’Atelier. Bihr A, Pfefferkorn R (1999), Déchiffrer les inégalités, Paris: Ed. Syros. Billiard I (2001), Santé mentale et travail. L’émergence de la psychopathologie du travail, Paris: La Dispute.361 Bizcarrondo M (1994), El feminismo socialista en España: Redero M, Sindicalismo y movimientos sociales, Madrid: UGT-Centro de Estudios Históricos, pp. 127-146. Björklöf A (2000), Male nurses called into question, Working Life. Research and development news, n° 5, p. 1. Blair A, Zahm SH, Silverman DT (1999), Occupational cancer among women : research status and methodologic considerations, American Journal of Industrial Medicine, vol. 36, pp. 6-17. Blount E et al. (2003), Industria como naturaleza. Hacia la producción limpia, Madrid: La Catarata. Boisard P et al. (2003), Time constraints at work and health risks in Europe, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Boix P, García AM, Llorens C, Torada R (2001), Percepciones y experiencia. La prevención de los riesgos laborales desde la óptica de los trabajadores, Valence: ISTAS. Bollé P (2001), Part-time work: solution or trap? in: Fetherolf Loutfi M (ed.), Women, gender and work, Genève: ILO, pp. 215-238. Borg V, Kristensen T (2000), Social class and self-rated health: can the gradient be explained by life style or work environment, Social Science and Medecine, vol. 51, pp. 1019-1030. Borderías C, Carrasco C, Alemany C (1994), Las mujeres y el trabajo. Rupturas conceptuales, Barcelone: Icaria. Borrell C, Rué M, Pasarín MI, Benach J, Kunst AE (2000), La medición de las desigualdades en salud, Gaceta Sanitaria, vol. 14, n° suppl. 3, pp. 20-33. Bossuyt N, Van Oyen H (2000), Espérance de vie en bonne santé selon le statut socio-économique en Belgique, Bruxelles: Institut Scientifique de la Santé Publique. Bourdieu P (dir.) (1993), La misère du monde, Paris: Seuil. Bourguignon D (1999), Aspectos epidemiológicos de acidentes de trabalho em bancários. Um recorte de gênero e adoecimento, Vitória: SEEB/ES. Brito J, Saúde, trabalho e modos sexuados de viver, Rio-de-Janeiro: Editora Fiocruz, 1999. Brito J (2000), Enfoque de gênero e relação saúde-trabalho no contexto de reestruturação produtiva e precarização do trabalho, Cadernos de Saúde Pública, vol. 16, n° 1, pp. 195-204.


111

61 62

63

64

65

66

67

68

69 70 71 72 73 74

75 76

77 78 79 80 81

112

Brito J et alii, (2001), Trabalhar na Escola? “So inventando o prazer”, Rio de Janeiro: Ediçoes IPUB – CUCA. Brody J, Rudel R, Melly SJ, Maxwell N (1998), Endocrine disruptors and breast cancer, Forum for Applied Research and Public Policy, vol. 13, n° 3. Brophy J et al. (2002), Occupational histories of cancer patients in a Canadian cancer treatment center and the generated hypothesis regarding breast cancer and farming, International Journal of Occupational and Environmental Health, n° 8, pp. 346-353. Brown E, Fougeyrollas-Schwebel D, Jaspard M, “Les paroxysmes de la conciliation. Violence au travail et violence du conjoint”, Travail, genre et sociétés, n° 8, L’Harmattan, novembre 2002, pp. 149-165. Bué J, Roux-Rossi D (1997), Négociations et compromis autour du travail de nuit des femmes: le cas de l’industrie, Cahiers du MAGE, n° 2-1997, pp. 61-70. Bué J, Rougerie C (1999), L’organisation du travail: entre contraintes et initiative (résultats de l’enquête sur les conditions de travail de 1998), Premières Synthèses, 99-08, n° 32-1, Dares. Brugulat P, Séculi E, Fusté J (2001), Estado de salud y género en Cataluña. Una aproximación a través de las fuentes de información disponibles, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 1, pp. 54-60. Brunel S (2001), Hacia la conciliacion de la vida familiar y profesional. Estrategias de Negociacion Colectiva, Secretaria Confederal de la Mujer CC.OO. Communication présentée lors des “Jornadas organizadas pour la Secretaria de la Mujer de Comisiones Obreras de Navarra”, Pamplona, 17 octobre 2001. BTS-CES (2001), Pour une relance de la politique communautaire en santé au travail, Bruxelles: BTS. Bustreel A (1995), L’approche économique de la division sexuelle du travail, Les cahiers du MAGE, n° 3-4, pp. 125-142. Les Cahiers du GRIF (1974-a), numéro thématique: Faire le ménage c’est travailler, n° 2, février 1974. Les Cahiers du GRIF (1974-b), numéro thématique: Les femmes font la fête font la grève, n° 5, décembre. Les Cahiers du GRIF (1976), numéro thématique : Le travail c’est la santé, n° 11, avril 1976. Calera A et al. (2001), La prevención de los riesgos en los lugares de trabajo. Guía para una intervención sindical (3e édition), Madrid: ISTAS. Campo G et al. (2003), Indagine su salute, sicurezza e benessere nel lavoro flessibile, Rome: CGIL-ISPESL. Cardia-Vonêche L, Bastard B, Gonnik V (1999), Le temps des hommes et des femmes dans l’entreprise, Cahiers du Genre, n° 24, pp. 37-50.. Carlson L (2001), Peculiar restrictions: retraints on women’s employment in Sweden, NORA, vol. 9, n° 1, pp. 21-36. Carnevale F, Baldasseroni A (1999), Mal da lavoro, storia della salute dei lavoratori, Rome-Bari : Ed. Laterza. Carnevale F (2002), Tre secoli di lotte, Salute e territorio, n° 130, pp. 25-34. Cascioli A, Saba L (1981), Lavoro a turni e qualità della vita, Milan : Franco Angeli. Castel R (1995), Les métamorphoses de la question sociale. Une chronique du salariat, Paris: Fayard.


82 83

84 85

86 87 88

89

90

91

92

93

94

95

96 97 98

99 100

101

Castleman B (1988), Corporate influence on TLVs, American Journal of Industrial Medicine, vol. 13, pp. 531-559. Castoriadis C (1974), La hiérarchie des salaires et des revenus, L’expérience du mouvement ouvrier. Vol. 2. Prolétariat et organisation, Paris: UGE. Catalini P (1993), Uguali anzi diverse. I nuovi obiettivi legislativi oltre le pari opportunità, Rome: EDIESSE. Catarino C, Oso L (2000), La inmigración femenina en Madrid y Lisboa: hacia una etnización del servicio doméstico y de las empresas de limpieza, Papers, n° 60, pp. 183-207., (http://www.bib.uab.es/pub/papers/02102862n60.htm). Cattaneo N (1997), Le travail à temps partiel entre rêve et cauchemar, Cahiers du MAGE, n° 2-1997, pp. 71-80. Carrasco C (2001), La sostenibilidad de la vida humana : ¿Un asunto de mujeres?, Mientras Tanto, n° 82, pp. 43-70. Carrasco C, Recio A (1999), Time, work and gender in Spain, papier présenté à la 21e Conférence du Groupe de travail international sur la segmentation du marché du travail, Bremen, septembre 1999. CC.OO.-USM (Confederación Sindical de Comisiones Obreras Unión Sindical de Madrid) (1999), Mujer, salud y trabajo. Apuntes de intervención sindical, Madrid: USM. CC.OO. (Confederación Sindical de Comisiones Obreras) (2000), El acoso sexual en el trabajo en España, Madrid: Secretaría Confederal de la Mujer. CC.OO. (Confederación Sindical de Comisiones Obreras) (2001-a), La conciliación de la vida familiar y laboral en los convenios colectivos, Madrid : Secretaría Confederal de la Mujer. CC.OO. (Confederación Sindical de Comisiones Obreras) (2001-b), La igualdad de género en el trabajo: una prioridad de comisiones obreras, Madrid : Secretaría Confederal de la Mujer. CC.OO. (Confederación Sindical de Comisiones Obreras) (2003), Consideraciones generales y buenas prácticas sobre igualdad de oportunidades entre hombres y mujeres en la negociación colectiva, Madrid : CC.OO. Cervera M (2003), Las asociaciones como mecanismos de visibilización y debate social para una mejor salud de las mujeres, Quark, n° 27, (http://www.imim.es/quark/num27/). Cevoli M (1993), De donne e organizzazion del lavoro. Dal taylorismo alle risorse umane la cultura d’impresa riscopre la differenza, Rome: EDIESSE. Cézard M, Hamon-Cholet S (1999-a), Efforts et risques au travail en 1998, Premières Synthèses, 99.04 - n° 16.1, Dares.363 Cézard M, Hamon-Cholet S (1999-b), Travail et charge mentale, Premières Synthèses, 99.07 - n° 27.1, Dares. Cézard M, Dussert F, Gollac M (1992), Les facteurs de pénibilité mentale au travail, résultats de l’enquête Conditions de travail de 1991, Premières informations, n° 265. CFDT (2001), Le travail en questions. Enquête sur les mutations du travail, Paris: Syros. CGIL-Coordinamento nazionale donne (1991), La legge della differenza. Pari opportunità e azioni positive nella legge 125/1991, Rome : Ediesse. Chaker S (2002), La «macdonaldisation» du travail du sexe, VEI Enjeux, n° 128, pp. 176-196.


113

102 103 104 105 106 107 108

109 110

111 112 113 114

115

116

117

118 119 120

121

122

123

114

Christen-Lécuyer C (2000), Les premières étudiantes de l’Université de Paris, Travail, genre et sociétés, n° 4, pp. 35-50. Chronique féministe (1989), Dossier: La santé des infirmières, n° 31. Chronique Féministe (1990), Dossier: Le travail à temps partiel, n° 36. Chronique Féministe (1992), Dossier: Harcèlement sexuel, n° 44. Chronique Féministe (1994), Dossier: Le travail de nuit des femmes, n° 52. Chronique Féministe (2002), Dossier: «A votre santé», n° 80-82. Clark C (1997), Radium Girls. Women and Industrial Health Reform, 1910-1935, Chapell Hill-London: The University of North Carolina Press. Clot Y (1998), Le travail sans l’homme. Pour une psychologie des milieux de travail et de vie, Paris: La Découverte. Clottens F, Verbeken E, Demedts M, Nemery B (1997), Pulmonary toxicity of components of textile paint linked to the Ardystil syndrome: intratracheal administration in hamsters, Occupational and Environmental Medicine, vol. 54, pp. 376-387. CLR (Construction Labour Research) (1997), Women in construction. Numéro thématique de CLR News, n° 3-1997. Coenen M-Th (1991), La grève des femmes à la FN en 1966, Bruxelles: Ed Pol-His. Coenen M-Th (2002), Corps de femmes. Sexualité et contrôle social, Bruxelles: Ed Pol-His. Colomer Revuelta C, Peiró Pérez R (2002), ¿Techos de cristal y escaleras resbaladizas? Desigualdades de género y estrategias de cambio en SESPAS, Gaceta Sanitaria, vol. 16, n° 4, pp. 358-361. COMEDIA (2002), La santé au travail - une affaire syndicale. Exemples d’intervention dans les entreprises de l’industrie graphique, Berne: COMEDIA. Commission européenne (1997-a), L’état de la santé des femmes dans la Communauté européenne, Luxembourg: Office des publications officielles des CE. Commission européenne (1997-b), Femmes et travail. Rapport sur les recherches existant dans l’Union européenne, Luxembourg: Office des publications officielles des CE. Commission européenne (1999), Rapport sur la transposition de la directive 92/85, document COM 1999-100. Commission européenne (2000), Living Conditions in Europe 2000, Eurostat. Commission européenne (2002-a), S’adapter aux changements du travail et de la société: une nouvelle stratégie communautaire de santé et de sécurité 2002-2006, Communication de la Commission, document COM 2002 118. Commission européenne (2002-b), L’emploi en Europe 2002. Evolution récente et perspectives, Luxembourg: Office des publications officielles des CE. Conne-Perréard E, Glardon MJ, Parrat J, Usel M (2001), Effets de conditions de travail défavorables sur la santé des travailleurs et leurs conséquences économiques, Genève: Conférence Romande et Tessinoise des Offices Cantonaux de Protection des Travailleurs. Conti P, Smargiasse A (1982), Diffusione e declino della necrosi fosforica del mascellare nei fabbricanti di fiammiferi, in : Bteri ML,


124 125 126 127

128

129

130 131 132 133

134 135

136 137

138

139 140

141 142

143 144

Gigli-Marchetti A (ed.), Salute e classi lavoratrici in Italia dall’Unità al fascismo, Milan : FrancoAngeli. Contini G (2002), Mezzadre e lavoranti a domicilio, Salute e territorio, n° 130, pp. 35-38. Corradi L (1991), Il tempo rovesciato. Quotidianità femminile e lavoro notturno alla Barilla, Milan: FrancoAngeli. Costa G, Cardano M, Demaria M (1998), Torino. Storie di salute in una grande città, Turin: Città di Torino, Ufficio di statistica. Cottereau A (1978), La tuberculose : maladie urbaine ou maladie de l’usure au travail ? Critique d’une épidémiologie officielle: le cas de Paris, Sociologie du Travail, n° 2, pp. 192-224. Cottereau A (1983), Usure du travail, destins masculins et destins féminins dans les cultures ouvrières, en France, au XIXe siècle, Le Mouvement Social, n° 124, pp. 71-112. Courtenay W (2000), Constructions of masculinity and their influence on men’s well-being: a theory of gender and health, Social Science & Medicine, vol. 50, n° 10, pp. 1385-1401. Coutrot T (1998), L’entreprise néo-libérale, nouvelle utopie capitaliste?, Paris: La Découverte. Coutrot T (1999), Critique de l’organisation du travail, Paris: La Découverte. Cru D, Volkoff S (1996), La difficile construction de la santé au travail, Revue de l’IRES, n° 20, pp. 37-61. Cruz A, Noriega M, Garduno M (2003), Trabajo remunerado, trabajo doméstico y salud. Las diferencias cualitativas y cuantitativas entre mujeres y varones, Cadernos de Saúde Pública, vol. 19, n° 4, pp. 1129-1138. Curli B (2002), La visibilità delle lavoratrici, Salute e territorio, n° 130, 14-18. C.U.T. (Central Unica dos Trabalhadores) (1995), Saúde, meio ambiente e condiçoes de trabalho. Conteúdos básicos para uma açao sindical, Sao Paulo : Fundacentro. Damiani F, Rodriguez F (1978), Anna Kuliscioff. Immagini Scritti Testimonianze, Milan: Feltrinelli. Daniellou F (1999), Les troubles musculo-squelettiques, symptôme d’une pathologie organisationnelle, Newsletter du BTS, n° 11-12, pp. 34-37. Daubas-Letourneux V, Thébaud-Mony A (2002), Organisation du travail et santé dans l’Union Européenne, Dublin : Fondation européenne pour l’amélioration des conditions de vie et de travail. Davezies P (1998), De la récupération psychique, Santé et Travail, n° 25, octobre. Davezies P (1999), Evolutions des organisations du travail et atteintes à la santé, Contribution au séminaire “Nouvelles organisations du travail”, in : Travailler, n° 3. de Filippo E, Pugliese E (2000), Le donne nell’immigrazione in Campania, Papers, n° 60, pp. 55-66. De Brucq D (2001), Une vaste enquête: “les maladies professionnelles en Europe, déclaration, reconnaissance et indemnisation”, Revue belge de sécurité sociale, 2e trimestre 2001, pp. 367-385. Dejours C (1988-a), Le masculin entre sexualité et société, Adolescence, 6, 1, pp. 89-116. Dejours C (1988-b), Plaisir et souffrance dans le travail: séminaire


115

145

146 147

148 149 150

151 152 153

154

155

156

157

158

159 160 161

116

interdisciplinaire de psychopathologie du travail, Paris: Editions de l’AOCIP 1988, 2 vol. Dejours C (1993), Travail, usure mentale, essai de psychoptahologie du travail, Paris: Bayard. Dejours C (1997), Virilité et stratégies collectives de défense dans les nouvelles formes d’organisation du travail, Les cahiers du MAGE, n° 3-4, pp. 147-158. Dejours C (1998), Souffrance en France. La banalisation de l’injustice sociale, Paris: Seuil. Dellinger K, Williams C (1997), Makeup at Work: Negotiating Appearance Rules in the Workplace, Gender and Society, vol. 11, n° 2, pp. 151-177. Delphy C (1998), L’ennemi principal. Vol. I: Economie politique du patriarcat, Paris: Syllepse. Delphy C (2001), L’ennemi principal. Vol. 2: Penser le genre, Paris: Syllepse. Dembe AE (1996), Occupation and Disease. How social factors affect the conception of work-related disorders, New Haven-London: Yale University Press. Dembe AE (1997), The history of carpal tunnel syndrome, New Solutions, vol. 7, n. 3, pp. 15-22. Denis M, Van Rokeghem S (1992), Le féminisme est dans la rue, Bruxelles: Pol-His. Denton M, Walters V (1999), Gender differences in structural and behavioral determinants of health: an analysis of the social production of health, Social Science & Medicine, vol. 48, n° 9, pp. 1221-1235. Derriennic F, Touranchet A, Volkoff S (1996), Age, travail, santé : Etudes sur les salariés âgés de 37 à 52 ans. Enquête ESTEV, Paris: éd. INSERM. Devreux AM (1992), Etre du bon côté, in: CREA, CEFUP, Des hommes et du masculin, Lyon: Presses Universitraires de Lyon, pp. 147-164. Devreux AM (1997), Des appelés, des armes et des femmes: l’apprentissage de la domination masculine à l’armée, Nouvelles Questions Féministes, vol. 18, 3-4, pp. 50-78. Devreux AM (2001), Les rapports sociaux de sexe: un cadre d’analyse pour des questions de santé, in: Aïach P, Cèbe D, Cresson G, Philippe C (sous la direction de), Femmes et hommes dans le champ de la santé. Approches sociologiques, Paris: Editions Recherche Santé Social. Dhondt S, Kraan K, van Sloten G (2002), Work organisation, technology and working conditions, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Di Martino V, Hoel H, Cooper C (2003), Preventing violence and harassment in the workplace, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Dodier N (1993), L’expertise médicale. Essai de sociologie sur l’exercice du jugement, Paris: Métailié. Doniol-Shaw G (1992), Cachez ce sale que je ne saurais voir, Contradictions, n° 69-70, pp. 125-132. Doniol-Shaw G (2000-a), Les évolutions du travail des femmes dans le secteur des services et leurs effets sur la santé. Le cas des employées et des ouvrières, rapport au séminaire du CEE sur


162

163

164

165

166 167 168

169

170 171 172

173

174 175

176

177

178 179

l’intensité du travail, Paris, (texte intégral sur le site: http://www.cee-recherche.fr/fr/sem_intens/seance03/doniol.pdf). Doniol-Shaw G (2000-b), STED 1993-1998, Enquête longitudinale auprès des salariés DATR des entreprises sous-traitantes d’EDF intervenant lors des arrêts de tranche des centrales nucléaires, Paris: ministère de l’Emploi et de la Solidarité. Doniol-Shaw G, Guilho-Bailly MP (1996), Emploi, conditions de travail et santé des employés dans les services, Cahiers du Mage, n° 4-1996, pp. 16-33. Downs LL (1993), Les marraines élues de la paix sociale? Les surintendantes d’usine et la rationalisation du travail en France, Le Mouvement Social, juillet-septembre 1993, pp. 53-76. Downs LL (2002), L’inégalité à la chaîne. La division sexuée du travail dans l’industrie métallurgique en France et en Angleterre, Paris: Albin Michel. Doyal L (1995), What makes women sick: gender and the political economy of health, Londres: MacMillan. DRT (Direction des Relations du Travail) (2000), Conditions de travail. Bilan 1999, Paris: La Documentation Française. DSL (Gruppo “Donne-Salute-Lavoro” CGIL-CISL-UIL di Milano) (2000), 100 gesti al minuto: donne o macchine? Risultati di una indagine su alcuni settori lavorativi, Rome: Istituto Italiano di Medicina Sociale. Ducki A (2001), Arbeit und Gesundheit, in : Bericht zur gesundheitlichen Situation von Frauen in Deutschland. Ein Bestandaufnahme unter Berücksichtigung der unterschiedlichen Entwicklung in West- und Ostdeutschland, Stuttgart: Kolhammer, pp. 366-446. Dunezat X (1999), Mouvements sociaux sexués: reproduction et changements, Cahiers du Genre, n° 26, pp. 101-109. Dupré D (2002), La santé et la sécurité des hommes et des femmes au travail, Statistiques en bref, Thème 3 n° 4/2002. Durán MA (2000), Concentración y reparto del trabajo no renumerado en el hogar, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 17, pp. 91-121. Durán MA (2001), Mujeres y hombres en la economía española. Trabajo y usos del tiempo in: Durán MA, Serra I, Torada R, Mujer y trabajo. Problemática actual, Valence: Editorial Germania, pp. 11-29. Dwyer T (1991), Life and Seath at Work. Industrial Accidents as a Case of Socially Produced Error, New York: Plenum Press. Ehrenreich B, English D (1983), Sorcières, sages-femmes et infirmières. Une histoire des femmes et de la médecine, Montréal: Editions du Remue-ménage. Elerkamp M, Jungmann B (1983), Le travail et la santé: la vie des ouvrières d’une usine textile de Brême entre 1888 et 1914, Le Mouvement Social, n° 164, pp. 113-130. Evans O, Steptoe A (2002), The contribution of gender-role orientation, work factors and home stressors to psychological wellbeing and sickness absence in male- and female-dominated occupational groups,, Social Science & Medicine, vol. 54, n° 4, pp. 481-492. Engels F (1960), La situation de la classe laborieuse en Angleterre, Paris : Editions sociales. Escribá V, Más R, Saurel-Cubizolles M (1998), Reincorporación al


117

180

181

182 183 184 185 186

187

188 189

190

191

192

193

118

trabajo de las madres durante el primer año de vida de su hijo, Archivos de prevención de riesgos laborales, vol. 1, n° 4, pp. 145-150. Escrivá A (2000), ¿Empleadas de por vida? Peruanas en el servicio doméstico de Barcelona, Papers, n° 60, pp. 327-342., (http://www.bib.uab.es/pub/papers/02102862n60.htm). EUROFOUND (European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions) (1995), The European Health and safety Database - HASTE: summaries of descriptions of systems for monitoring health and safety at work, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Eurogip (1999), Study on Occupational Diseases in Europe. Figures and Trends, Paris: Eurogip. Eurogip (2002-a), Les maladies professionnelles dans 15 pays européens, Paris: Eurogip. Eurogip (2002-b), Enquête sur la sous-déclaration des maladies professionnelles en Europe, Paris: Eurogip. Eurogip (2002-c), Lombalgie et asthme allergique: deux études de cas au niveau européen, Paris: Eurogip. European Agency (European Agency for Safety and Health at Work) (2000), The State of Occupational Safety and Health in the European Union- Pilot Study, Luxembourg: Office for official publications of the EC. European Commission (1998), Report on the operation of directive 67/548 on the approximation of laws, regulations and administrative provisions relating to the classification, packaging and labelling of dangerous substances; Directive 88/379 on the approximation of laws, regulations and administrative provisions relating to the classification, packaging and labelling of dangerous preparations; Regulation 793/93 on the evaluation and control of the risks of existing substances; Directive 76/769 on the approximation of laws, regulations and administrative provisions of the Member States relating to the restrictions on the marketing and use of certain dangerous substances and preparations, Bruxelles: European Commission. Fadiga Zanatta AL, Mirabile ML (1993), Demografia, famiglia e società. Come cambiano le donne, Rome: EDIESSE. Fagan C, Burchell B (2002), Gender, jobs and working conditions in the European Union, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Fagan C (2003), Working-time preferences and work–life balance in the EU: some policy considerations for enhancing the quality of life, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Fagnani J (2000), Un travail et des enfants. Petits arbitrages et grands dilemmes, Paris: Bayard Editions. Fagnani J (2001), La politique d’accueil de la petite enfance en France : ombres et lumières, Travail, Genre et Sociétés, n° 6, pp. 105-119. Falcoz C (2003), Réflexions sur les rapports entre virilité et management. Le point de vue des cadres homosexuels, Journée d’études “Cadres et ingénieurs au regard du genre”, IRESCO, Paris 20 juin 2003, (texte sur le site: http://www.univaix.fr/lest/sommaire/index.html). Farinelli F (1993), Formare la parità. Formazione e orientamento per le pari opportunità, Rome : EDIESSE.


194 195 196

197

198

199

200 201

202 203 204

205 206 207 208

209 210

211

212

213

214

FAT (Fonds des Accidents du Travail) (1999), Rapport annuel 1998, Bruxelles: FAT. FAT (2001), Rapport annuel 2000, Bruxelles: FAT. FCT (Federación de Comunicación y Transporte de Comisiones Obreras) (2000), Riesgos psicosociales en el sector audiovisual. El caso de RTVA, Madrid: FCT. Fernández E, Schiaffino A, Martí M (2000), Influencia del trabajo doméstico sobre la salud y la utilización de servicios sanitarios en mujeres con trabajo remunerado y amas de casa, Gaceta Sanitaria, vol. 14, n° 4, pp. 287-290. Fetherolf Loutfi M (ed.) (2001), Women, Gender and Work. What is equality and how do we get there?, Genève : International Labour Office. FIA-UGT (Federación Industrías Afines- Unión General de Trabajadores) (1993), Salud Laboral: Sindrome Ardystil. Riesgos laborales en la industría de la aerografía, Madrid: UGT. FMP (Fonds des Maladies Professionnelles) (2002), Rapport Annuel 2000, Bruxelles: FMP. Fonow M (1998), Protest Engendered: The Participation of Women Steelworkers in the Wheeling-Pittsburgh Steel Strike of 1985, Gender and Society, vol. 12, n° 6, pp. 710-728. Fortino S (2002), La mixité au travail, Paris : La Dispute. Foucault M (1976), Histoire de la sexualité. I. La volonté de savoir, Paris: Gallimard. Fox J, Gee D, Jones D, Leon D (1982), Cancer and Work. Making sense of worker’s experience, Londres: City University Statistical Laboratory et General and Municipal Workers Union. Frader L (1995), La division sexuelle du travail à la lumière des recherches historiques, Les cahiers du MAGE, n° 3-4, pp. 143-156. Frazier L, Hage M (1998), reproductive hazards of the workplace, New York: Van Nostrand Reinhold. Frey L, Livraghi R (dir.) (1999), Gestione del tempo di lavoro e lavoro femminile, Milan: Franco Angeli. Frigul N, Bretin H, Mettenier I, Aussel L, Thébaud-Mony A (1993), Atteintes à la santé et exclusion professionnelle. Une enquête auprès de 86 femmes en chômage de longue durée, Travail et Emploi, n° 56, pp. 34-44. Gallagher J (1999), A gender sensitive health and safety, Londres: TUC. Garcia A et al. (2002), Violences au travail. Harcèlement moral et sexuel. Caractéristiques et conséquences sur les travailleurs féminins et masculins, Louvain: UCL. García AM (1999), Condiciones de trabajo y reproducción: un recorrido por las evidencias, Archivos de Prevención de Riesgos Laborales, vol. 2, n° 1, pp. 19-25. Garrido A (2000), El reparto del trabajo no renumerado: expectativas y deseos de cambio, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 17, pp. 15-38. Ghailani D (2002), La protection des droits liés à la grossesse et à la maternité dans l’ordre juridique communautaire, Revue belge de sécurité sociale, 2e trimestre 2002, pp. 367-390. Geurts S, Kompier M, Gründemann R (2000), Curing the Dutch disease? Sickness absence and work disability in the Netherlands, International Social Security Review, vol. 53, pp. 79-103.


119

215 216 217 218

219

220

221

222

223 224

225

226

227 228 229

230

231

232 233

120

Goffman E (2002), L’arrangement des sexes, Paris: La dispute. Gollac M, Volkoff S (1996), Citius, altius, fortius, Actes de la recherche en sciences sociales, vol. 114, pp. 54-67. Gollac M, Volkoff S (2000), Les conditions de travail, Paris : Editions La Découverte. Gollac M, Volkoff S (2002), La mise au tavail des stéréotypes de genre. Les conditions de travail des ouvrières, Travail, genre et sociétés, n° 8, pp. 25-53. Gómez C, Prieto C (1998), Testigas de cargo. Mujeres y relación salarial hoy, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 12, pp. 147167. Gonon O (2003), Des régulations en lien avec l’âge, la santé et les caractéristiques du travail: le cas des infirmières d’un centre hospitalier français, Pistes, vol. 5, n° 1. Gordon B (1993), Ouvrières et maladies professionnelles sous la Troisième République: la victoire des allumettiers français sur la nécrose phosphorée de la mâchoire, Le Mouvement Social, n° 164, juillet-septembre 1993, pp. 77-93. Goudswaard A, Andries, F (2002), Employment status and working conditions, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Gouzévitch A et I (2000), La voie russe d’accès des femmes aux professions intellectuelles, scientifiques et techniques (1850-1920), Travail, genre et sociétés, n° 4, pp. 55-75. Green NL (1998), Du Sentier à la 7e Avenue. La confection et les immigrés Paris-New York 1880-1980, Paris: Seuil. Greenan N, Hamon-Cholet S (2000), Les salariés industriels face aux changements organisationnels en 1997, Premières Synthèses, 2000.03 - N 09.3, Dares. Greene G, Caldictt H (1999), The woman who knew too much. Alice Stewart and the secret of radiation, Chicago: University of Michigan Press. Grenier-Pezé M (2000), Forclusion du féminin dans l’organisation du travail : un harcèlement de genre, Les Cahiers du Genre, n° 29, pp. 37-52. Grenier-Pezé M (2001), Contrainte par corps: le harcèlement moral, Travail, Genre et Sociétés, n° 5, pp. 29-41. Grieco A, Bertazzi PA (ed.) (1997), Per una storiografia italiana della prevenzione occupazionale ed ambientale, Milan : FrancoAngeli. Griffin J, Fuhrer R, Stansfeld S, Marmot M (2002), The importance of low control at work and home on depression and anxiety: do these effects vary by gender and social class?,, Social Science & Medicine, vol. 54, n° 5, pp. 783-798. Guallar-Castillón P et al. (2001), La distribución geográfica de la razón varón/mujer de la mortalidad cardiovascular en España, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 4, pp. 296-302. Guariello F (2002), Egalité professionnelle en Italie: cadre juridique et mobilisation des acteurs, Travail, Genre et Sociétés, n° 7, pp. 5981. Gubin E (1990), Femmes, travail, protection. Le débat au XIXe siècle, Les Cahiers marxistes, n° 172, pp. 41-49. Guerreiro M, Lourenço V (2000), Bonnes pratiques de conciliation de la vie professionnelle et vie familiale: guide destiné aux entreprises,


234

235

236

237 238

239

240

241

242

243

244 245

246

247

248

249

250

Lisbonne: Commission pour l’Egalité dans le Travail et l’Emploi, DEPP, CIDES. Gunnarsdottir HK, Rafnsson V (ed.) (1999), Women’s Health: Occupation, Cancer and Reproduction, American Journal of Industrial Medicine, vol. 36, n° 1 (numéro thématique). Gustafsson R-A, Szebehely M (2001), Women’s health and changes in care for the elderly, in: Ôstlin P et alii, Gender Inequalities in Health. A Swedish Perspective, Boston: Harvard School of Public Health. Hall L (1997), “I have never met the normal woman”, Stella Browne and the politics of womanhood, Women’s History Review, vol. 6, n° 2, pp. 157-182. Hall L (2000), Sex, Gender and Social Change in Britain Since 1880, Londres: Macmillan. Hämäläinen RM et alii (2001), Survey of the Quality and Effectiveness of Occupational Health Services in the European Union, Norway and Switzerland, Finnish Institute of Occupational Health, Helsinki. Härenstam A, Aronsson G, Hammarstöm A (2001), The future of gender inequalities in health, in : Ôstlin P et al., Gender Inequalities in Health. A Swedish Perspective, Boston: Harvard School of Public Health. Härenstam A, Bejerot E (2001), Combining professional work with family responsabilities – a burden or a blessing ?, International Journal of Social Welfare, vol. 10, n° 3. Harrisson D, Legendre C (dir.) (2002), Santé, sécurité et transformation du travail. Réflexions et recherches sur le risque professionnel, Sainte-Foy: Presses de l’Université du Québec. HCSP (Haut Comité de la Santé Publique) (1998), La progression de la précarité en France et ses effets sur la santé, Rennes, éditions ENSP.369 HCSP (Haut Comité de la Santé Publique) (2002), La santé en France 2002, Paris: HCSP, (texte intégral sur le site : http://hcsp.ensp.fr/hcspi/explore.cgi/accueil). Hearn J, Parkin PW (1987), Sex’ at ‘Work’: The Power and Paradox of Organization Sexuality, New York: St Martin’s Press. Heiskanen T, Rantalaiho L (1997), Persistance and Change of Gendered Practices, in: Rantalaiho L, Heiskanen T (eds), Gendered Practices in Working Life, Macmillan Press Ltd. Hemström Ö (1999), Explaining differential rates of mortality decline for Swedish men and women: a time-series analysis, 1945–1992, Social Science & Medicine, vol. 48, n° 12, pp. 1759-1777. Hepler A (2000), Women in Labor. Mothers, medicine and occupational health in the United States 1890-1980, Columbus: Ohio State University Press. Herranz Gómez Y, Mujeres dominicanas en el servicio doméstico de Pozuelo-Aravaca, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 10, pp. 75-101. Heslop P, Smith GD, Macleod J, Hart C (2001), The socioeconomic position of employed women, risk factors and mortality, Social Science & Medicine, vol. 53, n° 4, pp. 477-485. Hilfinger Messias DK et al. (1997), Defining and Redefining Work: Implications for Women’s Health, Gender and Society, vol. 11, n° 3., pp. 296-323.


121

251

252 253 254

255 256 257

258

259 260 261 262

263 264

265

266

267 268

269

270

122

Hirata H, Kergoat D (1988), Rapports sociaux de sexe et psychopathologie du travail, in: Dejours C (dir.), Plaisir et souffrance dans le travail, AOCIP, Tome II, pp. 131-176. Hirata H, Laborie F, Le Doaré H, Senotier D (2000), Dictionnaire critique du féminisme, Paris: PUF. Hirata H, Senotier D (dir.) (1996), Femmes et partage du travail, Paris: Syros. HSE (Health and Safety Executive) (1999), The costs to Britain of workplace accidents and work-related ill health in 1995-96, s.l. : HSE books. HSE (Health and Safety Executive) (2001), Health and safety: statistics 2000-2001, s.l.: HSE books. Huez D (coord.) (1994), Souffrances et précarités au travail. Paroles de médecins du travail, Paris: Ed. Syros. Hulshof C, van der Laan G, Braam T, Verbeek J (2002), The fate of Mrs Robinson: criteria for recognition of whole-body vibration injury as an occupational disease, Journal of Sound and Vibration, vol. 253(1), pp. 185-194. Inhorn M, Whittle K (2001), Feminism meets the “new” epidemiologies: toward an appraisal of antifeminist biases in epidemiological research on women’s health,, Social Science & Medicine, vol. 53, n° 5, pp. 553-567. INRS (2003), Science, expertise et société. Actes du colloque de l’INRS. Institut Pasteur, 19 novembre 2002, Paris: INRS. Inserm (1999), Plomb dans l’environnement. Quels risques pour la santé?, Paris : Editions de l’INSERM. Inserm (2000), Les Inégalités sociales de santé, Paris : Editions La Découverte. Junter-Loiseau A (1999), “La notion de conciliation de la vie professionnelle et de la vie familiale”, Cahiers du Genre, n° 24, pp. 73-98.. Instituto de la Mujer, Las mujeres en cifras, données basées sur l’enquête “Usos del tiempo”, (http://www.mtas.es/mujer/mcifras/). INSL (Instituto Navarro de Salud Laboral) (2000), I Encuesta de Salud y Condiciones de Trabajo de las Mujeres de Navarra – 1997. Salud y Riesgos Laborales percibidos. Pamplona: Gobierno de Navarra, Departamento de Salud. INSL (Instituto Navarro de Salud Laboral) (2002), Lesiones profesionales en Navarra. Accidentes de trabajo y enfermedades profesionales, Pamplona: Gobierno de Navarra, Departamento de Salud. INSL-INM (Instituto Navarro de Salud Laboral - Instituto Navarro de la Mujer) (1999), Encuesta de Salud y Condiciones de Trabajo de las Mujeres de Navarra – 1997, Pamplona: Gobierno de Navarra. Departamento de Salud. IPL (Istituto per il Lavoro) (2001), Salute e sicurezza in Emilia Romagna, FrancoAngeli, Milan. Irgens A, Krüger K, Skorve A, Irgens L (1998), Reproductive outcome in offspring of parents occupationally exposed to lead in Norway, American Journal of Industrial Medicine, vol. 34, pp. 431-437. Islam S et al. (2001), Gender differences in work-remated injury/illness: An analysis of workers’compensation claims, American Journal of Industrial Medicine, vol. 39, pp. 84-91. Jepsen M, Meulders D, Terraz I (1999), Les femmes à temps partiel:


271

272

273

274

275

276

277

278

279

280 281 282

283

284 285 286 287

un nouveau risque de pauvreté en Belgique, Travail, genre et sociétés, n° 1, pp. 71-85. Jepsen M, Meulders D (2002), L’individualisation des droits dans les systèmes de protection sociale, in: Sarfati H, Bonoli G, Mutations du marché du travail et protection sociale dans une perspective internationale. Voies parallèles ou convergente, Berne: Peter Lang, pp. 131-153. Johansson E, Hamberg K, Westman G, Lindgren G (1999), The meanings of pain: an exploration of women’s descriptions of symptoms, Social Science & Medicine, vol. 48, n° 12, pp. 1791-1802. Jones J, Huxtable C, Hodgson J (2001), Self-reported work-related illness in 1998/99. Results from EUROSTAT ill-health module in the 1999 Labour Force Survey summer quarter, Merseyside: National Statistics. Josephson M et al. (1999), Differences in the association between psychosocial work conditions and physical work oad in female- and male dominated occupations, American Industrial Hygiene Association Journal, vol. 60, pp. 673-678. Kandolin I (1997), Gender, Worklife and Family Responsabilities in Finland and Estonia - effects on economic and mental well-being, Helsinki: Finnish Institute of Occupational Health. Karagiorgeou A, Jensen PL, Walters D, Wilthagen T (2000), Risk assessment in four member States of the European Union, in : Frick K, Jensen PL, Quinlan M, Karjalainen A, Virtanen S (1999), European Statistics on Occupational Diseases. Evaluation of the 1995 Pilot Data, Luxembourg: Eurostat. Karjalainen A, Virtanen S (1999), European Statistics on Occupational Diseases. Evaluation of the 1995 Pilot Data, Luxembourg: Eurostat. Kauppinen-Toropainen K (ed) (1993), Panel group on Women, work and health. National report: Finland, Helsinki: ministère des Affaires sociales et de la santé. Kauppinen K, Kandolin I (1998), Gender and Working Conditions in the European Union, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Kempe J (ed) (2001), Men’s viewpoints on gender equality, Helsinki: The Council for Equality. Kergoat D (ed.) (1992), Les infirmières et leur coordination, Paris: Lamarre. Kerr C et al. (1996), Best estimate of the magnitude of health effects of occupational exposure to hazardous substances, Sydney: Worksafe Australia. Khlat M, Sermet C, Le Pape A, Women’s health in relation with their family and work role: France in the early 1990s, Social Science and Medicine, vol. 30, pp. 1807-1825. Kilborn A, Messing K, Thorbjörnsson B (eds.) (1998), Women’s Health at Work, Stockholm: NIWL. Kirby P (1998), No more “men only” health and safety, Londres : TUC. Kliemt G (1995), Arbeitsplätze mit Gefahrstoffbelastung und hohem Frauenanteil, BAuA. Knibielher Y (1991), Corps et coeurs, in: Fraisse G, Perrot M, Histoire des femmes. Le XIXe siècle, Paris: Plon, pp. 351-387.


123

288 289

290

291

292 293 294

295 296

297 298

299 300

301 302 303

304 305 306

307

308

124

Kome P (1998), Wounded Workers. The Politics of Musculoskeletal Injuries, Toronto: University of Toronto Press. Krasas Rogers J, Henson K (1997), “Hey, Why Don’t You Wear a Shorter Skirt?”: Structural Vulnerability and the Organization of Sexual Harassment in Temporary Clerical Employment, Gender and Society, vol. 11, n° 2, pp. 215-237. Kraut A (1994), Estimates of the extent of morbidity and mortality due to occupational exposure in Canada, American Journal of Industrial Medicine, vol. 25, pp. 423-432.371. Lagasse et al. R (2001), European situation of the routine medical data collection and their utilisation for health monitoring, Bruxelles: Euro-Med-Data Project. Lagerlöf E (ed) (1993), Women, work and health: synthesis report of a panel of experts, Paris: OCDE. Lallement M (2000), En poste à temps partiel, Travail, genre et sociétés, n° 4, pp. 135-155. Lammi-Taskula J (2001), Good practices: experiencies in Finland, papier présenté à la conférence “Family-Work Reconciliation and Good Practice in the Enterprises”, 21-22 Juin 2001, Bologne, Italie. Landrigan P (1995), Occupational Disease: addressing the problem of underdiagnosis, New Solutions, vol. 5, n° 4, pp. 85-91. La Parra D (2001), Contribución de las mujeres y los hogares más pobres a la producción de cuidados de salud informales, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 6, pp. 498-505. Lax M (1996), Occupational Disease: addressing the problem of underdiagnosis, New Solutions, vol. 6, n° 4, pp. 81-93. Lax M (1998), Workers and Occupational Safety and Health Professionals: Developing the Relationship, New Solutions, vol. 8, n° 1, pp. 99-116. Lax M (2000), The fetish of objective finding, New Solutions, vol. 10, n° 3, pp. 237-256. Lax M (2002), Occupational Medicine: Toward a Worker/Patient Empowerment Approach to Occupational Illness, International Journal of Health Services, vol. 32, n° 3, pp. 515-549. Leclerc A, Fassin D, Grandjean H, Kaminski M, Lang T (eds) (2000), Les inégalités sociales de santé, Paris : Inserm-La Découverte. Lecomte A (1995), Le système “hors liste” des maladies à caractère professionnel : un sytème ouvert ?, L’Année sociale. Legault MJ (2001), Violence auprès des femmes dans les secteurs d’emploi non traditionnellement féminins et indemnisation, Pistes, vol. 3, n° 1. Lehto A-M (1998), “Time Pressure as a Stress Factor”, Society and Leisure/Loisir et Société, vol. 21, n° 2, pp. 491-511. Lehto A-M, Sutela H (1999-a), Gender Equality in Working Life, Helsinki: Statistics Finland, Labour Market 1999: 2. Lehto A-M, Sutela H (1999-b), Efficient, More Efficient, Exhausted. Findings of Finnish Quality of Work Life Surveys 1977-1997, Helsinki: Statistics Finland, Labour Market 1999: 8. Lehto A-M (2001), The case of Finland, in : Behning U, Serrano A (eds), Gender mainstreaming in the European employment strategy, Bruxelles : ETUI. Leigh JP et al. (1997), Occupational injury and illness in the United States. Estimates of costs, morbidity, and mortality, Archives of Internal Medicine, vol. 157(14): 1557-1568.


309

310

311

312 313

314

315 316 317 318

319

320

321 322

323 324 325 326 327

328 329

Leito-Arjas P et al. (1999), Predictors and consequences of unemployment among construction workers: prospective cohort study, British Medical Journal, vol. 319, pp. 600-605. Leonard M (2001), Old wine in new bottles? Women working inside and outside the household, Women’s Studies International Forum, vol. 24, n° 1, pp. 67-78. Leonard R (1998), Le travail et le temps. Le travail en horaires atypiques, Bruxelles: Institut National de Recherche sur les Conditions de Travail. Limou S (2003), La directive communautaire relative à la conception des machines, Strasbourg : Presses Universitaires de Strasbourg. Lippel K (1998), Preventive reassignment of pregnant or breastfeeding workers: the Quebec Model, New Solutions, vol. 8, n° 2, pp. 267-280. Lippel K (2003), Compensation for musculoskeletal disorders in Quebec: systemic discrimination against women workers, International Journal of Health Services, vol. 33, n° 2, pp. 253-281. Louis MV (1983), La lutte des femmes de Bekaert-Cockerill, Les Cahiers du GRIF, n° 27, pp. 9-78. Louis MV (1994), Le droit de cuissage: France 1860-1930, Paris: Editions de l’Atelier. Ludermir AB (2000), Inserção produtiva, gênero e saúde mental, Cadernos de Saúde Pública, vol. 16, n° 3, pp. 647-659. Macedo B (1993), En tissant voiles et linceuls. Le rapport travailsanté des ouvrières de Rio Tinto (Nordeste Brésil): une analyse en termes de rapports sociaux de classes et de sexes. 1924-1991, Thèse de doctorat en sociologie du travail (Université Paris 7), Paris. McGlynn C (2000), Ideologies of Motherhood in European Community Sex Equality Law, European Law Journal, vol. 6, n° 1, pp. 29-44. Macmillan R, Gartner R (1999), Family Violence. When She Brings Home the Bacon: Labor-Force Participation and the Risk of Spousal Violence against Women, Journal of Marriage and the Family, vol. 61, n° 4, pp. 947-958. Majnoni d’Intignano B (1999), Egalité entre femmes et hommes: aspects économiques, Paris: La Documentation Française. Marklund S (ed.) (2001), Worklife and Health in Sweden 2000, Stockholm: Swedish Work Environment Authority – Arbetslivsinsitutet. Marmot M, Wilkinson R (ed.) (1997), Social determinants of health. New York: Oxford University Press. Marquié J C, Paumès D, Volkoff S (1995), Le travail au fil de l’âge, Toulouse: Octares. Martin Cl. (2001), Les politiques de prise en charge des personnes âgées dépendantes Travail, Genre et Sociétés, n° 6. Martínez MA (2001), Diferencias de género en salud laboral, Trabajadora, n° 2, pp. 24-25. Martínez MA, Moreno Jiménez G (2001), Salud laboral: diferencia de género, s.l.: Federación Comunicación y Transporte-Comisiones Obreras. Martinez Veiga U (1997), La integración social de los inmigrantes extranjeros en España, Madrid : Editorial Trotta. Marquié JC, Paumès D, Volkoff S (dir.) (1995), Le travail au fil de l’âge, Toulouse: Octares.


125

330 331

332

333 334 335

336

337 338

339

340

341 342 343 344

345

346

347

348

349

126

Marquis JF (2002), Histoire et actualité de la division sexuée du travail. Fabriquer les inégalités, A l’encontre, n° 9-2002, pp. 19-23. Maruani M (dir.) (1998), Les nouvelles frontières de l’inégalité. Hommes et femmes sur le marché du travail, Paris: La découverteMage. Maruani M, Rogerat Ch, Torns T (ed.) (2000), Las nuevas fronteras de la desigualdad. Hombres y mujeres en el mercado del trabajo, Barcelone: Icaria. Maruani M (1996), L’emploi féminin à l’ombre du chômage, Actes de la recherche en sciences sociales, vol. 115, pp. 48-57. Maruani M (2002), Les mécomptes du chômage, Paris: Bayard. Maruani M (2003), Plus de salariés pauvres que de chômeurs en France. Ravages cachés du sous-emploi, Le Monde Diplomatique, juin 2003, pp. 4-5. Marx Ferree M, Roth S (1998), Gender, Class, and the Interaction between Social Movements: A Strike of West Berlin Day Care Workers, Gender and Society, vol. 12, n° 6, pp. 626-648. Massai G (2002), Dalla percezione del rischio alla tutela della salute di genere, Salute e territorio, n° 130, pp. 58-61. Matthews S, Manor O, Power C (1999), Social inequalities in health: are there gender differences?, Social Science & Medicine, vol. 48, n° 1, pp. 49-60. Matthews S, Hertzman C, Ostry A, Power C (1998), Gender, work roles and psychosocial work characteristics as determinants of health, Social Science & Medicine, vol. 46, n° 11, pp. 1417-1424. Mead H, Witkowski K, Gault B, Hartmann H (2001), The influence of income, education, and work status on women’s well being, Women’s Health Issues, vol. 11, n° 3, pp. 160-172. Méda D (2001), Le temps des femmes. Pour un nouveau partage des rôles, Paris: Flammarion. Meilland Chr (2001), La différentiation sexuée et sociétale du temps de travail en Europe, Chronique Internationale de l’IRES, n° 54. Menicucci E, Scavone L (coord.) (1997), Trabalho, saúde e gênero na era da globalização, Goiâna: AB Editora. Merllié D, Paoli P (2001), Third European survey on working conditions 2000, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. MES (Ministère de l’Emploi et de la Solidarité) (1999), Expositions aux contraintes et nuisances dans le travail. Sumer 1994, Les dossiers de la DARES, n° 5-6.373 MES (Ministère de l’Emploi et de la Solidarité) (2001), L’utilisation de l’informatique et des nouvelles technologies par les salariés. Résultats de l’enquête Conditions de travail de 1998 et des enquêtes sur les techniques et l’organisation du travail en 1987 et 1993, Les dossiers de la DARES, n° 1. Messing K (ed.) (1991), La santé et la sécurité des travailleuses canadiennes: un document de référence, Ottawa : Ministre des Approvisionnements et Service. Messing K (1995), Quand le travail léger pèse lourd: vers une nouvelle approche en prévention dans les emplois des femmes, Montréal: CINBIOSE. Messing K (1998-a), One-eyed science: occupational health and women workers, Philadelphia: Temple University Press.


350 351 352

353

354

355 356

357

358 359

360 361 362

363

364 365

366

367

368 369 370

Messing K (1998-b), La santé des travailleuses. La science est-elle aveugle?, Montréal-Toulouse: Ed. du remue-ménage-Octares. Messing K (1999-a) (dir.), Comprendre le travail des femmes pour le transformer, Bruxelles, BTS. Messing K (1999-b), La pertinence de tenir compte du sexe des ‘’opérateurs’’ dans les études ergonomiques : Bilan de recherches, Pistes, vol. 1, n° 1. Messing K (2003), Desegregation and occupational health: how male and female attendants collaborate on work tasks requiring physical efforts, Policy and practice in health and safety, vol. 1, n° 1, pp. 83104. Messing K, Haentjens Ch, Doniol-Shaw, G (1992), L’invisible nécessaire: l’activité de nettoyage des toilettes sur les trains de voyageurs en gare, Le Travail humain, 55, n° 4 (1992), pp. 353-370. Messing K, Neis B, Dumais L (1995), Invisible. La santé des travailleuses, Charlottetown: Ed. Gynergy Books. Messing K, Escalona E, Seifert A-M (1996), La minute de 120 secondes : analyse du travail des enseignantes de l’école primaire, Montréal : CINBIOSE, CEQ. MET (Ministère fédéral de l’Emploi et du Travail) (2001), Hommes et femmes à l’aube du XXIème siècle. Un manuel d’utilisation des statistiques sous l’angle du genre, Bruxelles. Michaud F, Bardot F (2002), Inégalités sociales: des femmes, Les Cahiers Santé et Médecine du Travail, n° 17, pp. 39-42. Molinier P (1997), “Psychodynamique du travail et précarisation. La construction défensive de la virilité”, in : Appay B, Thébaud-Mony A (dir.), Précarisation sociale, travail et santé, Paris, CNRS-IRESCO, pp. 285-292. Molinier P (2000), Travail et compassion dans le monde hospitalier, Les Cahiers du Genre, n° 28, pp. 49-70. Molinier P (2000), Virilité défensive, masculinité créatrice, Travail, Genre et Sociétés, n° 3, pp. 25-44. Montanari E (1999), L’usura del lavoro nell’economia di fine secolo. Inchiesta sulle condizioni delle lavoratrici e dei lavoratori bresciani, Brescia: CGIL-Camera del Lavoro. Moss N (2002), Gender equity and socioeconomic inequality: a framework for the patterning of women’s health, Social Science & Medicine, vol. 54, n° 5, pp. 649-661. Moreno N (2001), Doble presencia, salud y prevención, polycopié, Pamplona. MSZ (Ministerie van Sociale Zaken en Werkgelegenheid) (2002), Arbobalans 2002. Arbeidsrisico’s, effecten en maatregelen in Nederland, La Haye: MSZ. Navarro V (1989), Why some countries have national health insurance, others have national health services, and the U.S. has neither,, Social Science & Medicine, vol. 28, n° 9, pp. 887-898. Navarro V (2002), The political economy of social inequalities: consequences for health and quality of life, Amityville: Baywood Publishing Company. Navarro V, Berman D (1982), Health and Work under Capitalism. An International Perspective, Farmingdale: Baywood Publishing Cy. Navarro V, Shi L (2003), The political context of social inequalities and health,, Social Science & Medicine, vol. 52, n° 3, pp. 481-491. NCB (Nederlands Centrum voor Beroepsziekten) (2000),


127

371

372

373 374 375

376

377

378

379

380

381

382 383 384

385

386

387 388

128

Signaleringsrapport Beroepsziekten 2000, Amsterdam: Coronel Instituut. NCB (Nederlands Centrum voor Beroepsziekten) (2001), Signaleringsrapport Beroepsziekten 2001, Amsterdam, Coronel Instituut. NCB (2002), Signaleringsrapport Beroepsziekten 2002, Amsterdam: Coronel Instituut. New Solutions (1998), Special Issue: Science and social action, the contributions of Barry Commoner, vol. 8, n° 1. Nichols T (1997), The Sociology of Industrial Injury, Londres: Mansell. Nickell E (1994), Suède: la fin d’un modèle?: Duggan P et Dashner H, Les femmes dans la nouvelle économlie mondiale, Cahier d’étude et de recherche,, n° 22, pp. 17-25. Niedhammer I, Saurel-Cubizolles MJ, Piciotti M, Bonenfant S (2000), How is sex considered in recent epidemiological publications on occupational risks?, Occupational and Environmental Medicine, vol. 57, pp. 521-527. NOHSC (National Occupational Health and Safety Commission) (2002), Possible Applications of Disease Minimum Data Set To Future Activities Relating to Occupational Disease, Canberra: NOHSC. Norin H, Bengtsson B (2001), Occupational Accidents and WorkRelated Diseases in Sweden, Stockholm: Swedish Work Environment Authority. Nossent S et alii (1996), European Working Environment in Figures. Availability and quality of occupational health and safety data in sixteen European countries, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Novo M, Hammarström A, Janlert U (2001), Do high levels of unemployment influence the health of those who are not unemployed ? A gendered comparison of young men and women during boom and recession, Social Science & Medicine, vol. 54, n° 8, pp. 1243-1254. Nurminen M, Karjalainen A (2001), Epidemiologic estimates of the proportion of fatalities related to occupational factors in Finland, Scandinavian Journal of Work, Environment and Health, vol. 27, n° 3, pp. 161-213. Observatoire de la Santé de Bruxelles-Capitale (2001), Tableau de bord de la santé de la région de Bruxelles-Capitale, Bruxelles. Oddone I (2001), La dispensa FLM del 1971 sull’ambiente di lavoro, reproduite sur le site www.cgil.it/saluteesicurezza. OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) (1993), UK Contribution to the report of the panel of national experts on Women, work and health, Paris: OCDE. Olgiati E, Shapiro G (2002), Promoting gender equality in the workplace, Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Östlin P et al. (2001), Gender Inequalities in Health. A Swedish Perspective, Boston: Harvard Center for Population and Development Studies. Paige J (1999), A women’s work is never safe, Londres : TUC. Paoli P (1996), Second European Survey on Working Conditions,


389 390

391

392

393 394

395

396

397

398 399 400 401

402

403

404 405

406

Dublin: European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions. Paoli P, Merllié D (2001), Dix ans de conditions de travail dans l’Union Européenne, Newsletter du BTS, n° 15-16, pp. 25-30. Parella Rubio S (2000), El trasvase de desigualdades de clase y etnia entre mujeres: los servicios de proximidad, Papers, n° 60, pp. 275-289., (http://www.bib.uab.es/pub/papers/02102862n60.htm). Pasarín MI, Borrel C, Plasència A (1999), ¿Dos patrones de desigualdades sociales en mortalidad en Barcelona?, Gaceta Sanitaria, vol. 13, n° 6, pp. 431-440. PE (Parlement Européen) (2000), Rapport sur le rapport de la Commission sur la transposition de la directive 92/85/CEE du Conseil du 19 octobre 1992 concernant la mise en oeuvre de mesures visant à promouvoir l’amélioration de la sécurité et de la santé des travailleuses enceintes, accouchées ou allaitantes au travail, (présenté par EM Damião), Document A5-0155/2000. Pezé M (2002), Le deuxième corps, Paris: La dispute. Perista H, Chagas Lopes M (1999), A licença da paternidade, um direito novo para a promoção da igualdade, Lisbonne : Ministério do trabalho e da Solidariedade. Perista H (coord.) (1999), Os usos do tempo e o valor do trabalho. Uma questão de género, Lisbonne: Ministério do trabalho e da Solidariedade. Pernas B, Román M, Olza J, Naredo M (2000), La dignidad quebrada. Las raíces del acoso sexual en el trabajo, Madrid: Los libros de la catarata.375 Perreault M (1990), La différenciation sexuelle en matière de santé et sécurité du travail. Des conditions de travail différentes ou le sexe en cause?, in: Chanlat J-Fr, L’individu dans l’organisation. Les dimensions oubliées, Québec: Presse de l’Université de Laval, pp. 749-766. Perrot M (1998), Les femmes ou les silences de l’histoire, Paris: Flammarion. Peter JP (1980), Les médecins et les femmes: Aron JP, Misérable et glorieuse, la femme du XIXe siècle, Paris: Fayard, pp. 78-97. Peruzzi M (2002), La tutela della salute riproduttiva, Salute e territorio, n° 130, pp. 47-49. Pezerat H (1985), Le plomb, un problème de santé publique, in: Cassou B et al., Les risques du travail. Pour ne pas perdre sa vie à la gagner, Paris : La Découverte, pp. 321-324. Picot G (1999), Le rapport entre médecins et personnel infirmier à l’hôpital public: continuité et changements, Cahiers du Genre, n° 26, pp. 121-130. Piette V (2001), Le travail domestique au XIXe siècle. Essai sur la domesticité 1789-1914, Actes du colloque Etudes féministes en Belgique 1997-2000, Bruxelles: Sophia, pp. 107-110. Piirainen H et alii (2000), Työ ja terveys – Haastattelututkimus v. 2000. Helsinki: Taulukkoraporti, Työterveyslaitos. Poal Marcet G (1995), Reflexiones en torno a los aspectos psicosociales que inciden en la relación mujeres-mundo laboral, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 6, pp. 93-105. Pochic S (2000), Comment retrouver sa place? Chômage et vie familiale des cadres masculins, Travail, Genre et Sociétés, n° 3, pp. 287-108.


129

407

408 409

410

411 412

413 414 415 416

417

418

419 420 421 422

423

424 425

426 427

428

130

Pollán M (2001), Cáncer de mama en mujeres y ocupación: revisión de la evidencia existente, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 4, supplément, pp. 3-22. Pompili Pagliari M (1991), Un’altra estate. Il lavoro delle donne nell’industria conserviera, Rome: EDIESSE. Ponting L (2002), The sad case of occupational health provision in Britain, Health and Safety Bulletin, n° 311, août-septembre 2002, pp. 11-14. Prunier-Poulmaire S (2000), Flexibilité assistée par ordinateur, les caissières d’hypermarché, Actes de la recherche en sciences sociales, n° 134. Popay J, Williams G (1996), Public health research and lay knowledge, Social Science & Medicine, vol. 42, n° 5, pp. 759-768. Popay J et al. (2003), Beyond ‘beer, fags, egg and chips’? Exploring lay understandings of social inequalities in health, Sociology of Health & Illness, vol. 25, n° 1, pp. 1-23. Puglisi S (1977), La F.N., grève contre les conditions de travail, Les cahiers du GRIF, n° 16, pp. 79-86. Queiros Mattoso K (1979), Etre esclave au Brésil. XVIe-XIXe siècle, Paris: Hachette. Rebérioux M (1980), L’ouvrière, in: Aron JP, Misérable et glorieuse la femme du XIXe siècle, Paris: Fayard. Recio A (1999), La segmentación del mercado de trabajo en España, in : Miguelez F, Prieto C, Las relaciones de empleo en España, Madrid : Siglo XXI, pp. 125-150. Regidor E, Gutierrez-Fisac J, Domínguez V, Calle ME, Navarro P (2002), Comparing social inequalities in health in Spain: 1987 and 1995/97, Social Science & Medicine, vol. 54, n° 9, pp. 1323-1332. Reid J, Ewan C, Lowy E (1991), Pilgrimage of pain: The illness experience of women with repetitive strain injury and the search of credibility, Social Science and Medicine, vol. 32, pp. 601-612. Revelli M (1989), Lavorare in FIAT. Da Valletta ad Agnelli a Romiti. Operai, sindacati, robot, Milan: Garzanti. Rheannon F (1996), One worker’s experience with chemical sensitivity, New Solutions, vol. 6, n° 3, pp. 73-80. Riechmann J, Fernández Buey F (1998), Trabajar sin destruir. Trabajadores, sindicatos y ecologismo, Madrid: Ed. HOAC. Ringelberg JA, Koukoulaki Th (2002), Risk estimation for musculoskeletal disorders in machinery design - integrating a user perspective, Bruxelles: BTS. Rocha L, Debert-Ribeiro M (2001), Trabalho, saúde e gênero: estudo comparativo sobre analistas de sistemas, Revista de Saúde Pública, vol. 35, n° 6, pp. 539-547. Rodríguez A (dir.) (1998), Reoganización del trabajo y empleo de las mujeres, Valence: Germania. Rodríguez CA (1995), Seguridad y salud de la mujer trabajadora frente a la reconversión productiva y el cambio tecnológico, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 4, pp. 103-125. Rohden F (2001), Uma ciência da diferença: sexo e gênero na medicina da mulher, Rio de Janeiro: Editora Fiocruz. Rolhfs I (2003), Desigualtats de génre en la salut, in: Borrell C, Benach J (dir.), Les desigualtats en la salut a Catalunya, Barcelone: Mediterrania, pp. 179-216. Rolhfs I et al. (1997), Influencia del trabajo remunerado en el


429 430

431 432

433

434 435

436

437

438

439

440

441

442 443 444

445

446

estadode salud percibido de las mujeres, Medicina Clínica, vol. 108, n° 15, pp. 566-571. Rolhfs I et al. (2000), La importancia de la perspectiva de género en las encuestas de salud, Gaceta Sanitaria, vol. 14, n° 2, pp. 146-155. Rohlfs I, Borrell C, Fonseca MdC (1999), Género, desigualdades y salud pública: conocimientos y desconocimientos, Gaceta Sanitaria, vol. 13, n° 3, pp. 201-207. Rollins J (1985), Between women. Domestics and their employers, Philadelphie: Temple University Press. Rosner D, Markovitz G (1991), Deadly Dust. Silicosis and the politics of occupational disease in Twentieth-Century America, Princeton, Princeton University Press. Rotenberg L et al. (2001), Gênero e trabalho noturno: sono, cotidiano e vivências de quem troca a noite pelo dia, Cadernos de Saúde Pública, vol. 17, n° 3, pp. 639-649. Rowbotham S (1977), Esclusa dalla storia. Trecento anni di lotte della donna per la sua liberazione, Rome : Editori Riuniti. Rubery J, Fagan C (1994), Fixation des salaires et ségrégation sexuelle dans l’emploi dans la Communauté Européenne, Europe Sociale, Supplément 4/1994. Rubery J, Fagan C (1998), Equal Opportunities and Employment in the European Union, Vienne: Federal Ministry of Labour, Health and Social Affairs, Federal Minister for Women’s Affairs and Consumer Protection. Ruspini E, Saraceno C (1999), Précarité des revenus, précarité des salaires: le cas des femmes en Italie, Travail, Genre et Sociétés, n° 1, pp. 87-118. Sachse C (2000), Travail domestique et injustice: étude comparée dans les deux Allemagne après 1945, Travail, genre et sociétés, n° 4, pp. 123-134. Sacker A, Firth D, Fitzpatrick R, Lynch K, Bartley M (2000), Comparing health inequality in men and women : prospective study of mortality 1986-1996, British Medical Journal, vol. 320, pp. 13031307. San Miguel del Hoyo B et alii (2000), Zapatos de cristal. La mujer como protagonista en la industria valenciana del calzado, Valencia: CC.OO. Santana V et al. (2003), Emprego em serviços domésticos e acidentes de trabalho não fatais. Revista de Saúde Pública, vol. 37, n° 1, pp. 65-74. Santé et Travail (1999), numéro thématique “Travailler et faire des enfants”, n° 28, juillet. Santé et Travail (2000), numéro thématique “Souffrances des femmes au travail”, n° 31, avril. Scattigno A (2002), Il rischio di una nuova marginalità. Il vissuto di giovani donne su tempi di vita e di lavoro, Salute e territorio, n° 130, pp. 62-64. Scavone L (2000), Divisão sexual do trabalho e doenças profissionais, rapport au IIIe Congrès de l’Association LatinoAméricaine de Sociologie du Travail, Buenos-Aires, 17-20 mai 2000, (document en ligne: http://www.alast.org/PDF/Walter/TecScavone.PDF). Schiaffino A, Garcia M, Fernández E (2001), Autoría y presentación


131

447

448 449

450

451 452 453

454

455 456 457

458

459

460 461 462 463 464

465 466

467

132

de resultados según género en cuatro revistas biomédicas españolas, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 3, pp. 251-254. Schweitzer S (2002), Les femmes ont toujours travaillé. Une histoire du travail des femmes au XIXe et XXe siècles, Paris: Ed. Odile Jacob.377 Scott JW (1991), La travailleuse: Fraisse G, Perrot M. (ed.), Histoire des femmes. Le XIXe siècle, pp. 419-444., Paris: Plon. Séculi E et al. (2001), Percepción del estado de salud en varones y mujeres en las últimas etapas de la vida, Gaceta Sanitaria, vol. 15, n° 3, pp. 5217-5223. Seifert H (1997), Conséquences d’une réduction massive du temps de travail sur la division sexuée du travail familial: le cas de Volkswagen, Cahiers du Mage, n° 2, 1997, pp. 81-91. Sennett R (2001), L’uomo flessibile. Le conseguenze del nuovo capitalismo sulla vita personale, Milan: Feltrinelli. Silvera R (1999), Femmes et flexibilité du temps, Mouvements, n° 2, pp. 20-26. Silvera R (2001), La estrategia de la perspectiva de género en las relaciones laborales de los países europeos, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 19, pp. 123-147. SMT (Association santé et médecine du travail) (1998), Des médecins du travail prennent la parole. Un métier en débat, Paris: La Découverte et Syros. Soares A (dir.) (1997), Stratégies de résistance et travail des femmes, Paris: L’Harmattan. Soares A (2000), Au coeur des services: les larmes au travail, Pistes, vol. 2, n° 2. Soares A (2002), Le prix d’un sourire: travail, émotion et santé dans les services, in: Harrisson D, Legendre C, Santé, sécurité et transformation du travail. Réflexions et recherches sur le risque professionnel, Sainte-Foy: Presses de l’Université du Québec. Steenland K et al. (2003), Dying for work: the magnitude of US mortality from selected causes of death associated with occupation, American Journal of Industrial Medicine, vol. 43, pp. 461-482. St-Vincent M, Toulouse G, Bellemare M (2000), Démarches d’ergonomie participative pour réduire les risques de troubles musculo-squelettiques: bilan et réflexions, Pistes, vol. 2, n° 1. Syndicalisme et Société, dossier: «L’intensité du travail aujourd’hui», vol. 2, n° 2, 1999 et vol. 3, n° 1, 2000. Statistics Finland (2001), Women and Men in Finland 2001, Helsinki: Gender Statistics. Statistics Sweden (1995), Women and Men in Sweden: Facts and Figures 1995, Stockholm: SCB. Swerdlow A (2003), Shift work and breast cancer: a critical review of the epidemiologiocal evidence, Londres : HSE. SzW (Ministère néerlandais du Travail et des Affaires sociales) (1999), Occupational Health and Safey Balance Sheet 1999, La Haye. Taskinen H et al. (1999), Risks to the reproductive health of working women, Helsinki: Finnish Institute of Occupational Health. Téllez A (2002), Trabajo, identidad y género: la puesta en juego de las representaciones ideológicas, Cuadernos de Relaciones Laborales, vol. 20, n° 1, pp. 191-214. Tempia A (1993), Ricomporre i tempi. Tra orari di lavoro, convenzioni


468

469 470

471 472

473

474 475

476

477 478

479 480

481

482

483

484

sociali ed esigenze indivuduali: la difficile costruzione dell’identità, Rome: EDIESSE. Thébaud-Mony A (1991), La reconnaissance des maladies professionnelles. Acteurs et logiques sociales, Paris: La Documentation française. Thébaud-Mony A (1996), Le sexe de la santé ou la sélection selon le sexe par la santé au travail, Cahiers du Mage, n° 4, 1996, pp. 65-68. Thébaud-Mony A (1998), Santé, travail, précarisation sociale et immigration, Syndicalisme et société, vol. 1, n° 0, janvier 1998, pp. 94-107. Thébaud-Mony A (1999), Travail flexible et santé, Mouvements, n° 2, février 1999, pp. 34-36. Thébaud-Mony A et al. (2003), Parcours-travail et cancers professionnelsRecherche-action en Seine Saint Denis (France), Pistes, vol. 5, n° 1. Torada R (2001), Salud laboral y género, in: Duran MA, Serra I, Torada R, Mujer y trabajo. Problemática actual, Valence: Editorial Germania, pp. 75-119. Torns T (1995), Mercado de trabajo y desigualdades de género, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 6, pp. 81-92. Torns T (1999), Las asalariadas. Un mercado con género: Miguelez F,. Prieto C, Las relaciones de empleo en España, Madrid: Siglo XXI, pp. 151-166. Torns T (2001), Entre l’atur i el temps parcial: noves maneres per a una vella desigualtat, Revista Catalana de Sociología, vol. 15, pp. 2740. Tozzi GA (1999), Les troubles musculo-squelettiques en Europe: les syndicats en action, Newsletter du BTS, n° 11-12, pp. 12-22. TUC (Trades Union Congress) (1999), Putting back strain on the map. A TUC report on women’s back strain at work for the National Back Care Week and National Health and Safey Week, Londres: TUC. UNISON (2001), Women’s health and safety. A guide for UNISON safery representatives, Londres: UNISON. Vaananen et al. (2003), Job characteristics, physical and psychological symptoms and social support as antecedents of sickness absence among men and women in the private industrial, sector, Social Science and Medicine, n° 57, pp. 807-824. van Deursen C, Houtman I, Bongers P (1999), Werk, privé-situatie, riskante gewoonten en ziekteverzuim: verschillen tussen mannen en vrouwen, Tijdschrift voor gezondheidswetenschappen, n° 77, pp. 105-115. Valls-Lloret C (préf.) (1997), Vivir con salud, haciendo visibles las diferencias - Congreso internacional “Mujeres, Trabajo, Salud”, Barcelona, 1996, Madrid: Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales. Veikkola E-S (1998), Gender Statistics in Finland, Statistical Commission and Economic Commission for Europe Conference of European Statisticians, Working paper No. 10, Genève, avril 1998, (http://www.unece.org/stats/documents/1998/04/gender/10.e.ht ml). Veikkola E-S (2000), Progression on the Compilation of Gender Statistics and Indicators in Finland, Statistical Commission and Economic Commission for Europe, Conference of European Statisticians, Working paper No. 3, Orvieto, Octobre 2000.


133

485 486

487 488

489

490

491 492

493

494

495 496

497

498 499 500

501

502

134

Vendramin P, Valenduc G (1998), Technologies et organisation flexible: des défis pour l’avenir de demain, Namur: Col. Emerit, FTU. Vezina M, Vinet A, Brisson C (1989), Le vieillissement prématuré associé à la rémunération au rendement dans l’industrie du vêtement, Le Travail Humain, vol. 52, pp. 203-212. Vezzosi E (2002), Women in Labor, Salute e territorio, n° 130, pp. 3941. Vilches Arribas MJ (1995), La acción positiva como instrumento para la igualdad de oportunidades, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 6, pp. 35-43. Vinke H et al. (1999), Vrouwen en reïntegratie. Onderzoek naar de verschillen tussen vrouwen en mannen bij WAO-intrede en reïntegratie, Hoofdorp: TNO-arbeid. Vogel L (1992), A propos d’une recherche italienne. Travail de nuit des femmes: et si les intéressées avaient voix au chapitre?, Travail, n° 26, pp. 6-19. Vogel L (1994), L’organisation de la prévention sur les lieux de travail, Bruxelles: BTS. Vogel L (1995), El descubrimiento del síndrome de Ardystil: discurso médico y relaciones entre precarización y salud, Sociología del Trabajo, n° 23 (hiver 1994-1995), pp. 111-127. Vogel L (1997), La transposition de la directive 92/85/CEE relative à la sécurité et à la santé des travailleuses enceintes, accouchées ou allaitantes, Newsletter du BTS, n° 6, pp. 8-13. (Ière partie) et n° 7, pp. 8-12. (IIe partie). Vogel L (1999), Une contribution québécoise à un débat indispensable pour le mouvement syndical en Europe, in : Messing K, Comprendre le travail des femmes pour le transformer, Bruxelles: BTS. Vogel L (2000), L’organisation du travail, enjeu décisif de la lutte, Cahiers marxistes, n° 218, pp. 195-202. Vogel L (2001), De l’indemnisation à la prévention: ambiguïtés et impasses dans le régime juridique des maladies professionnelles en Europe, in: Actes du colloque organisé par la Faculté de Droit de Clermont-Ferrand “Améliorer la prise en charge des maladies professionnelles”, numéro hors série de la Revue juridique d’Auvergne, pp. 73-100. Vogel L (2002), Harcèlement moral et législation. Pour une approche collective intégrée dans les politiques de santé au travail, Newsletter du BTS, n° 19-20, pp. 23-29.379. Vogel L (2003), Les services de prévention, dossier thématique, Newsletter du BTS, n° 21, pp. 19-41. Vogel-Polsky E, Beauchesne MN (coord.) (2001), Les politiques sociales ont-elles un sexe?, Bruxelles: Labor. Volkoff S, Laville A, Molinié AF, Maillard MC (1993), Types de contraintes, types de parcours : le travail passé et actuel dans huit cohortes de salariés, in: Actes du XXVIIIème Congrès de la SELF, Genève, pp. 4-7. Volkoff S, Rougerie C (1996), Une question de libertés? Travail et santé des femmes et des hommes, Cahiers du Mage, n° 4, 1996, pp. 61-64. Von Busch T, Frazier L, Sigler S, Molgaard C (2002), Feasibility of maternity protection in early pregnancy, International Journal of Occupational and Environmental Health, vol. 8, pp. 328-331. Walby


503

504

505 506

507 508 509

510 511

512 513

514

515 516 517 518

519

520 521

522

S (1995), Analyses sociologiques de la division sexuelle du travail, Les cahiers du MAGE, n° 3-4, pp. 115-123. Walters V et al. (1996), Paid work, unpaid work and social support: A study of the health of male and female nurses, Social Science & Medicine, vol. 43, n° 11, pp. 1627-1636. Walters V, McDonough P, Strohschein L (2002), The influence of work, household structure, and social, personal and material resources on gender differences in health: an analysis of the 1994 Canadian National Population Health Survey, Social Science & Medicine, vol. 54, n° 5, pp. 677-692. Warning J (2000), Werkdruk nieuw vakbondsthema. Voorbeelden van vakbondsinitiativen in de dienstensector, Ed. Kerckebosch. Weaver C et al. (1996), Perceptions of site worker training and job issues by women, minorities and white males, New Solutions, vol. 6, n° 3, pp. 59-67. Webster J (1996), Shaping Women’s Work. Gender, Employment and Information Technology, Londres-New York: Pearson Education. Wedderburn A (2000), Shiftwork and health. Numéro thématique de BEST. European studies on time, n° 1, 2000. Weiderpass E et al. (1999), Breast cancer and occupational exposures in women in Finland, American Journal of Industrial Medicine, vol. 36, n° 1, pp. 48-53. Weindling P (ed.) (1985), The Social History of Occupational Health, London: Croom Helm. Weinstock N (2001),, Terres promises. Avatars du mouvement ouvrier juif au-delà des mers autour de 1900. Etats-Unis, Canada, Argentine, Palestine, Genève: Metropolis. Welzer-Lang D (dir.) (2000), Nouvelles approches des hommes et du masculin, Toulouse: Presses Universitaires du Mirail. Welzer-Lang D (2001), A construção do masculino: dominação das mulheres e homofobia, Revista Estudos Feministas, vol. 9, n° 2, pp. 460-482. Whitehead M (1998), Diffusion of ideas on social inequalities in health: a European perspective, The Milbank Quarterly, vol. 76, n° 3, pp. 469-492. Wierink M (2000), Pays Bas. Temps de travail: le droit de choisir, Chronique Internationale de l’IRES, n° 63. Wierink M (2001), Le travail à temps partiel et la “combinaison” famille-emploi aux Pays Bas, Revue de l’OFCE, n° 77. Williams GH (2003), The determinants of health: structure, context and agency, Sociology of Health and Illness, vol. 25, pp. 131-154. Wilthagen T (2000), Systematic occupational health and safety management. Perspectives of an international development, Amsterdam: Pergamon. Zahm SH et al. (1994), Inclusion of women and minorities in occupational cancer epidemiologic research, Journal of Occupational Medicine, vol. 36, pp. 842-847. Zamboni C (2002), La salute delle lavoratrici americane, Salute e territorio, n° 130, pp. 42-46. Zambrano I, Rivera J (2000), Una misma demanda, dos tipos de respuesta. Trabajo renumerado y no renumerado en el cuidado de la salud, Cuadernos de Relaciones Laborales, n° 17, pp. 65-90. Zinn H (2002), Une histoire populaire des Etats-Unis. De 1492 à nos jours, Marseille: Agone.


135

Táblázatok 1. Táblázat: A TUTB-felmérésre adott válaszok országonként

18

2. Táblázat: A TUTB-felmérésre válaszoló szervezetek

20

3. Táblázat: A beküldött tapasztalatok ágazati felosztása

22

4. Táblázat: A beküldött tapasztalatok felosztása kockázati tényezõk alapján

24

5. Táblázat: A munkahelyi prevenciós eszközökhöz való hozzáférés Spanyolországban nemek szerinti megosztásban (1999)

32

6. Táblázat: A „kétféle munkanap” és az egészség lehetséges összefüggései

34

7. Táblázat: Nõk ellen elkövetett agresszió és családi állapotuk közti összefüggések

36

8. Táblázat: A munkaszervezés jellegzetességei nõk és férfiak bontásában, Franciaországban (1998)

39

9. Táblázat: Spanyolországi felmérések alapján összeválogatott demográfiai jellemzõk és munkával összefüggõ kérdések

47

10. Táblázat: Prevenciós intézkedések és dolgozói részvétel (%)

57

11. Táblázat: A foglalkozás-egészségügy és a nemi dimenzió összekapcsolásának lehetõségei

64

12. Táblázat: Az elismert foglalkozási megbetegedések a jelentett megbetegedések arányában, nemi bontásban, Svédországban, 1994-1997

77

13. Táblázat: Foglalkozási egészségügyi problémák elõfordulása, 1999, férfiak/nõk aránya

81

14. Táblázat: Bejelentett és elismert foglalkozási megbetegedések a 12 EU-tagállamban 1990 és 2000 között

86

15. Táblázat: Foglalkoztatási ráta 2001-ben, 15 és 64 év közötti nõk és férfiak

96

16. Táblázat: Nõk részmunkaidõs foglalkoztatása Franciaországban szocioprofesszionális kategóriák szerint, 1998 17. Táblázat: Részmunkaidõ és idõkorlát Franciaországban, 1991

136

97 100


Bevallatlan esélykülönbségek

Recommend Documents