Beszélgetés Rappai Gáborral

Fórum

Beszélgetés Rappai Gáborral Rappai Gábor 49 éves, statisztikus, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Közgazdaságtudományi Kar Gazdaság-módszertani Intézetének igazgatója. Eddigi életének szinte minden fontosabb momentuma szülővárosához, Pécshez kötődik. Itt végezte általános és középiskolai tanulmányait, a PTE Közgazdaságtudományi Karán szerzett diplomát 1987-ben és doktori címet 1989-ben, itt habilitált 2004ben, és az egyetemen dolgozik a kezdetektől fogva. Az, hogy valakinek manapság szokatlan módon csak egyetlen munkahelye volt, valami unalmas szakmai pályafutást sejtet, ami messze nem valós. Rappai Gábor fiatal kora és látszólag eseménytelen munkahelyi múltja ellenére igen gazdag pályát tudhat maga mögött, hiszen kivételesen magas szintű és sokoldalú tevékenységet folytat az oktatás, az oktatásszervezés, a tudományos kutatások, a gyakorlati munka és a statisztikaiökonometriai szakmai közélet terén. A különböző területeken elért figyelemre méltó eredményei mára a statisztikai szakma megkerülhetetlen személyiségévé tették. Ez, valamint színes egyénisége indokolják, hogy a szokásosnál részletesebb, kimerítőbb beszélgetésben próbáljuk megismerni saját tapasztalatait, terveit, és egyben mértékadó véleményt kapni a magyar statisztika szinte minden létkérdéséről. Kezdjük az elején. Oktatóként indultál, most is az vagy. Melyek voltak eddigi oktatói pályád legfontosabb állomásai? Amikor 1987-ben végeztem, két tanszékre is hívtak oktatónak: az egyik a politikai gazdaságtan volt, a másik a statisztika. Mindkét tárgyat szerettem, mindkettőt szívesen műveltem volna, de döntenem kellett, és a statisztikát választottam. Ennek döntő mód két oka volt: egyrészt úgy gondoltam, hogy a statisztika politikasemleges volta számomra vonzóbb, másrészt nagy hatással volt rám akkori statisztikatanárom, Pintér József, akinek sokat köszönhetek, egyebek közt ezt a – mai szemmel helyesnek tűnő – döntést is. Pályámat nagyban meghatározta az, hogy viszonylag fiatalon, 1990-ben elnyertem egy

DAAD-ösztöndíjat, amellyel a Hamburgi Egyetemen tanulhattam egy évet. A helyzet sajátos volt, mert kutatási témám, a disequilibrium modellek ökonometriája tudvalévő, hogy elsősorban Kornai János munkássága nyomán, szorosan kötődött a szocialista tervgazdálkodáshoz. Az pedig kiérkezésem után néhány nappal, az NDK megszűnésével végleg összeomlott. Ott álltam hát egy semmire se jó témával tanácstalan és tapasztalatlan fiatal kutatóként, amikor mentorom, Heinz Gollnick professzor azt javasolta, hogy kezdjek el pénzügyi idősorokkal foglalkozni, hiszen azok mindig kurrens kutatási témát biztosítanak a piacgazdaságról áttérő gazdaságok elemzői számára, adataik pedig könnyen, gyorsan elérhetők és kezelhetők. Tanácsait megfogadtam, és azóta is a pénzügyi idősorok

Statisztikai Szemle, 91. évfolyam 10. szám

1014

Fórum

elemzését, annak számos vetületét tekintem fő profilomnak. 1992-ben adjunktusnak neveztek ki, majd 1993 és 1995 között levelező aspirantúra keretében készültem fel kandidátusi értekezésem megvédésére. A témám természetesen a pénzügyi idősorok modellezése volt. A védést, melyre 1996-ban került sor, sikerrel teljesítettem. Ezt követően, 1997-ben kineveztek docensnek és 1998-tól kezdve már részt vettem a PTE Közgazdaságtudományi Karának vezetésében. Először dékánhelyettes voltam, majd két és fél ciklus leszolgálása után, 2005-ben dékánná választottak. Két cikluson keresztül, 2005-től 2011-ig voltam az, majd visszatértem a statisztikához, és 2012-től a kar Gazdaságmódszertani Intézetének igazgatója vagyok. Ehhez az intézethez három tanszék (matematika, statisztika és informatika), valamint egy, a szakfordítói képzést irányító csoport tartozik. Eddigi oktatói pályafutásom legszebb eredményének egyébként azt tartom, hogy öt hallgatót sikerült elkormányoznom (témavezetői minőségben) a PhD-fokozatig. Saját tapasztalataid tükrében hogyan látod a magyar statisztikaoktatás problémáit? Sajnos sok problémát látok, sőt úgy is mondhatnám, hogy a statisztika oktatása alapvetően nincs a helyén. Az okok sokrétűek: a statisztika tudományági besorolása, akadémiai szintű kezelése tisztázatlan, rendezetlen, a közoktatásban a statisztika csak minimálisan, és akkor se igazán jó helyen jelenik meg. A köztudatban a statisztika sem úgy, mint az adatokra támaszkodó gondolkodás és érvelés, sem úgy, mint a sztochasztikus gondolkodás és világlátás nem jelenik meg. Ehelyett a köznapi életben rosszízű, a statisztikát dehonesztáló nézetek, vélemények forognak közszájon, amelyek terjedéséhez olykor sajnos a politika is megfelelő táptalajt biztosít. Ez a deformáló-

dott köztudat aztán rányomja bélyegét a felsőoktatásra is, ami pedig szintén nem tudja helyén kezelni a statisztikát: erőlteti a következtetéses statisztikai módszereket, ami viszont a matematikailag egyre kevésbé képzett hallgatótömeg passzív ellenállásába ütközik, így az oktatás jellemző módon öncélú és eredménytelen lesz. Az informatikai támogatást, amely egyre fontosabb szerepet játszik a statisztikában, szintén nem tudjuk jól kezelni: nagyon nehezen lehet megtalálni a helyes utat a minden tartalmi értelmet nélkülöző gombnyomogatás és a passzív szemlélődő demonstrációk közt. Ennek eredménye aztán az lesz, hogy a társadalmi és gazdasági elemzésekben méltatlanul kevés és többnyire nem túl igényes statisztikai módszert használunk, az üzleti, gazdálkodási tudományok területén pedig még ennél is kevesebbet. Pedig a statisztika, mint a társadalomtudományok matematikája, gyorsan fejlődő világunkban, az információs társadalom kiteljesedésével ennél többet érdemel. Tudomásom szerint többször is megkerestek azzal, hogy vállalj el olyan politikai szerepet, amelyben a magyar felsőoktatás legmagasabb szintű irányításában vettél volna részt. Miért utasítottad ezeket vissza? Ezeket a megkereséseket mindig nagyon komolyan megfontoltam, hiszen teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy a magyar felsőoktatás reformra szorul. Egy ilyen reform különböző oldalakról indulhat, és sok jó megközelítést el lehet képzelni. Magam is tudnék ilyet vagy ilyeneket felvázolni. Mindazonáltal valamennyi reformkísérletnek van egy kritikus pontja: az, hogy a szakmai, oktatásstratégiai szempontokat vagy a politikai, közelebbről területfejlesztési szempontokat tartjuk-e elsődlegesnek. Máshogy megfogalmazva ugyanezt, evidencia, hogy a szétaprózott intézményi


1015

Fórum

struktúra nyilván nem szolgálja a minőséget, ugyanakkor, ha a felsőoktatás-politika lépéseket fontolgat a koncentráció fokozása érdekében, a politika kihátrál a támogatásából, és egyébként gyakran jogos partikuláris érdekek hangsúlyozásával akadályozza ezeket. Ez aztán odavezet, hogy gyakorlatilag lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki ezeket a felsőoktatási intézményi reformokat következetesen végig akarja vinni. Koncepciók, tervek, munkaanyagok készülhetnek, de ezek mind előbbutóbb az íróasztal fiókjában végzik. Én pedig nem akarok az íróasztalfióknak dolgozni. Az oktatás gyakorlása és szervezése mellett folyamatosan részt veszel az egyetem életének irányításában. Ezt mennyire tekinted szívügyednek, illetőleg mennyire olyan tevékenységnek, amit meg kell csinálni, de eltávolít a szűkebb szakmádtól? Úgy gondolom, hogy az a tevékenység, amit ezen a téren kifejtettem, hozzá tartozik a szakmámhoz, hiszen közgazdász végzettségem van, és ez egyebek közt azt is jelenti, hogy a vállalatirányítás, a vállalatszervezés, a projektmenedzsment, az intézményfejlesztés mind a szakmámhoz tartozik. Egyébként az e téren elvégzett munka nagyon érdekes, izgalmas és sokszínű volt, hiszen többek között irányítottam a kar épületegyüttesének teljes felújítását, ami többmilliárdos beruházás kezelését jelentette, levezényeltem a kar oktatásának Bologna-rendszerre való átállását, és vezetőtársaim támogatásával bevezettem az új komplex teljesítményértékelési rendszert, amely három tényezőt (oktatás, kutatás és intézménymenedzsment) vesz figyelembe. Összességében azt mondhatom, hogy a kar méretét, tevékenységét tekintve nagyjából megfelel egy középvállalatnak, így irányítása egy középvállalati vezérigazgató munkájával hasonlítható össze. Visszatérve a kérdésre, a szűkebb szakmámtól

valóban eltávolodtam, de eközben egy sor olyan új tapasztalatra, ismeretre tettem szert, amit nagyon sok helyen tudtam és tudok hasznosítani. „Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, oktatja.” Te alighanem valóban tudod, mert az oktatás mellett gyakorlati munkákban is részt vettél/veszel. Kérlek, mutass be néhány gyakorlati feladatot ezek közül! Valóban sok gyakorlati munkában vettem részt. Még kezdő oktató koromban, elsősorban fizetéskiegészítés céljából, bekapcsolódtam a területi szülészfőorvosi hivatal munkájába statisztikusként. A születéssel kapcsolatos rendellenességek csökkentése és kiszűrése érdekében igen nagy adatbázist hoztak létre: a kismamákról 140, a született babákról egyenként 15 kérdést tartalmazó kérdőíveket rögzítettek, így nagyon hamar több tízezer adatot tartalmazó adatbázishoz juthattam. Ennek elemzését az akkori technikának megfelelően a BMDPprogramcsomaggal végeztem. A munka eredményei egyebek közt tizenkét publikációban testesültek meg. Számomra ez a feladat a megjelent cikkeken túl azért volt fontos, mert ezen keresztül alaposan megismerkedtem a sokváltozós elemzések elméleti és gyakorlati problémáival. Ezt követően a DAIWA MKB befektetési bankban végeztem értékpapír-elemzéseket. Nem kis büszkeséggel tölt el az, hogy a DWIX állampapírhozam-index kialakításában, amely hosszú ideig a gyakorlatban is jól működött, az én statisztikusi munkám is fontos szerepet játszott. A harmadik feladatcsoport, amelyben részt vettem, még ma is tart. Elsősorban térségfejlesztési cégek, alapítványok igazgatótanácsaiban, felügyelőbizottságaiban és kuratóriumaiban vagyok jelen, és tanácsaimmal igyekszem segíteni ezek munkáját. Itt főként persze az


1016

Fórum

irányításban, menedzselésben szerzett tapasztalataimat tudom hasznosítani, de előfordul, hogy becslési, előrejelzési feladatokban a statisztikus véleménye is fontos lehet. Az említett három fő vonulat mellett voltak még további munkáim is, amelyek szinte mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy az oktatásban az elméleti igényesség mellett a gyakorlati tapasztalatokat is egyre jobban tudjam érvényesíteni. Egy egyetemi oktató előmenetelének fontos eleme a tudományos pálya. Te időben megszerezted a doktori címet, a kandidátusi fokozatot, habilitáltál, és most az MTA doktori cím megszerzése a következő feladat. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogy milyen területen, milyen témában lehet ma egy magunkfajta statisztikusnak esélye a doktori címre, másként szólva az MTA hierarchiájában hol van a statisztika helye? Önálló, tudományok feletti diszciplína-e vagy csak valamely tudományág kiszolgálója? Szerinted miért nem lehet önálló statisztikai doktori címet szerezni, egyáltalán ki és mit tehetne annak érdekében, hogy a mostani, nehézkes, nem ritkán a jelöltek számára megalázó processzusok helyett egy, a teljesítményeket jobban tükröző rendszer alakuljon ki? Ezekről a kérdésekről még 1999-ben közösen írtunk cikket a Statisztikai Szemlében, ám azóta 14 év eltelt, sok új benyomás hatására bizonyára új elemeket tudsz említeni. A lényeg azt hiszem, nem változott. Felfogásom szerint a statisztika transzdiszciplináris tudomány, és legalábbis, mint tudományos módszer, lényegileg független a vizsgálat tárgyától. A statisztikának ez a státusa az, ami elsősorban gondot okoz, ugyanis egy ilyen területen, ha valaki új eredményt akar elérni, két lehetősége van. Vagy módszertani fejlesztést végez, új eljárást, módszert fejleszt ki, ami tudjuk, ezen a területen nagyon nehéz, és jó-

részt a matematika világába tartozik. A másik út új eredmények elérésére az, hogy az alkalmazott szaktudomány, az alkalmazás terén nyújtson újat. Ez azért nehéz, mert a statisztikustól az adott szaktárgyban olyan elmélyülést követel meg, amit a szakma más képviselői (akik nem statisztikusok) mintegy főfoglalkozásban elérnek. A gazdaságtudományban alkalmazott statisztikusoknak a gazdaságtudományokban kell újat mondaniuk. A mostani akadémiai minősítési rendszer nem ismeri el azt a munkát, amit egy statisztikus több különböző feladaton kisegítőként végez. A statisztika, mint szolgálólány nincs megbecsülve, elismerve, még akkor se, ha a statisztikus mint ökonométer olyan elemeket tud belevinni egy gazdasági-társadalmi téma kutatásába, amelyektől az lényegesen jobb, pontosabb, korrektebb lesz. Horribile dictu, a statisztikus adhat érdemi keretet egy-egy kutatásnak, a végén mégis csak „technikai segédmunkának” ítélik meg tevékenységét. Ezen a szemléleten változatni kellene, és nagyobb tudományos elismerést kellene adni az ilyen tevékenységeknek. Az, hogy a Statisztikai Szemlét A kategóriás folyóirattá minősítették, sokat segít a helyzeten, hiszen az említett hiányzó szemlélet így talán egy kicsit több teret nyer. Ami a doktori iskolákat illeti, közismert, hogy főfoglalkozású statisztikusokat képző doktori iskola nincs, jóllehet van néhány, ahol mintegy szakirányként magas színvonalú statisztikusképzés folyik. Úgy gondolom, hogy az önálló statisztikai doktori iskola létrehozásának legfőbb akadálya a meglehetősen kemény és olykor bürokratikus szabályozás mellett az, hogy a statisztikának valójában nincs helye az MTA struktúrájában. Ilyen körülmények között nagyon nehéz lenne egy ilyen iskolát létrehozni. Talán több egyetem és egyéb intézmény összefogásával lehetne valamit kezdeni, de egyrészt az egyetemek most bőven el vannak foglalva saját bajaikkal, másrészt az sem


1017

Fórum

világos, hogy lenne-e valós kereslet ilyen képzési formára. Az imént említetted a publikációkat. Többen vagyunk, akik oktatási alapmunkákat (tankönyv, szakkönyv) készítettünk, és joggal reméljük, hogy ezek olyan hatást gyakoroltak a szakmára, mely a hivatkozásokon keresztül a minősítéseknél is komolyan esik latba. Szerintem ez nem egészen így van. Mi a véleményed erről? A tudományos minősítési rendszer egyik leglényegesebb eleme, egyben a tudományos teljesítmény jól megragadható fokmérője kétségtelenül a publikáció és természetesen a publikációkra történő hivatkozás. Ezzel mérhető le, hogy egy szerző vagy egy mű milyen hatással van a szakmai környezetére. Sajnos ma Magyarországon a mi szakmánkban az a helytelen gyakorlat kezd kialakulni, hogy a módszertani ismereteket köztudottnak tekintik, az azokat tartalmazó alapmunkákat, szak- és tankönyveket meg sem hivatkozzák. Az is gyakori, hogy hivatkozásul olyan idegen, jellemző módon angol nyelvű tankönyveket adnak meg, amelyeknél esetenként színvonalasabb, a hazai sajátosságokat jobban figyelembe vevő, kényelmesebben hozzáférhető magyar könyv is létezik. Valahogy a szakma mintha szándékosan negligálná azokat az alapmunkákat, amelyeken felnevelkedett. Sajnos ez a szemlélet a Statisztikai Szemlében is egyre inkább teret nyer. Ez pedig együtt azzal, hogy a tudományos teljesítmények értékelésekor az ezekre való hivatkozások kisebb súllyal esnek latba, méltatlanul hátrányos helyzetbe hozzák azokat, akik ebbe a műfajba sok munkát fektettek. Tevékenységed elengedhetetlen része az is, hogy aktív szerepet vállalsz a szakmai társadalmi életben. Ez a munka olyan sokrétű, hogy

szinte fel se lehet minden elemét sorolni. Arra kérlek, emelj ki ebből egy-két fontosat, és azokról ossz meg velünk néhány gondolatot! Már igen korán, fiatalon ért az a nagy megtiszteltetés, hogy az MTA Statisztikai Bizottsága tagjai sorába választott. Emellett megalakulása óta tagja vagyok a Gazdaságmodellezési Társaságnak és a rendszerváltás utáni újjáalakulása óta a Magyar Statisztikai Társaságnak. Az utóbbi választotta meg az Etikai Kódex (EK) által életre hívott Etikai Testületet (ET), majd ez a testület választott meg engem elnökének 2010-ben. 1999 óta vagyok tagja a Statisztikai Szemle Szerkesztőbizottságának, és ehhez kapcsolódott az a tevékenység, amely során a KSH keblén belül a szakkönyvkiadás újraélesztését vettük tervbe. Az ezt irányító Kiadói Tanács elnökévé neveztek ki, és itt kell elmondanom, hogy a sajnálatosan rövid életű szakkönyvkiadás máig is sikertörténet: néhány év alatt öt színvonalas statisztikai szakkönyvet adtunk ki, amelyek széles körben használatosak a szakmában, ugyanakkor számottevő üzleti eredményt is hoztak a KSH-nak. Ez a Kiadói Tanács formálisan ma is létezik, de közel egy évtizede sajnos csak papíron. Ami a folyóiratokat illeti, társszerkesztője vagyok ma is a SZIGMA-nak és két külföldi (egy szlovén és egy horvát) egyetemi szakmai folyóiratnak. Végezetül megemlítem, hogy 2005-től két cikluson keresztül egyike lehettem a tudomány képviselőinek az Országos Statisztikai Tanácsban. Gondolom, ezeket a tevékenységeket kellően elismerte a szakma. Igen, sok díjat, kitüntetést kaptam. Ha csak a szakmai elismerésekről beszélünk, 2000-ben megkaptam a KSH alapította Fényes Elek Emlékérmet, 2010-ben a Magyar Statisztikai Tár-


1018

Fórum

saság Keleti Károly Emlékérmét, 2011-ben pedig a Fényes Elek-díjat, amit az illetékes minisztérium ad ki a statisztika szolgálatáért.

lene foglalkoznunk, hanem inkább egyfajta felvilágosító munkával. Kérlek, mondj valamit az ET munkájáról!

Ez lényegileg minden, amit egy statisztikus a szakmától kaphat, de térjünk vissza az Etikai Testületre. Elárulhatom neked, hogy ennek az interjúnak az ötlete elsősorban annak kapcsán merült fel, hogy te vagy ennek a testületnek a vezetője, és egy veled készülő, a statisztikai etika kérdéseit, illetőleg az ET munkáját boncolgató interjú a szakma előterébe állítaná ezt a fontos kérdést. Először talán azt kérdezem, hogy szerinted melyek a statisztika etikájának legfontosabb kérdései? Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, s magam is egyre többet töprengek ezen. Hol végződik a szabálytalan és hol kezdődik a szabályos, de etikátlan magatartás? Meddig tart a szakma, és hol kezdődik a politika – egy enynyire átpolitizált világban, mint amilyenben élünk, ez szinte kulcskérdés. Meddig tart a nem hivatásos statisztikusok esetén a jó szándékú hozzá nem értés, és hol kezdődik az etikátlan sandaság? Ezek nagyon nehezen megválaszolható kérdések, pedig lényegesek a valódi etikus magatartás megítélésekor. Megítélésed szerint az MST Etikai Kódexe alkalmas-e arra, hogy ezekre a kérdésekre választ adjon, illetőleg az ezekkel kapcsolatos problémákat helyes mederbe terelje? Ezt sem tudom igazán megítélni. Jó, hogy a magyar statisztikának van egy érvényes és hatályos Etikai Kódexe, de abban már nem vagyok biztos, hogy ez hibátlan, és jól szolgálja a kitűzött célokat. Egyre inkább hajlok arra a véleményre, hogy az etikátlan magatartás alapvető okát a statisztikai kultúra hiányában keressem. Ha pedig ez így van, akkor elsősorban nem a szankciókkal és a szankcionálással kel-

Az ET a megalakulását követő első évben arra törekedett, hogy kialakítsa a maga munkarendjét és -módszerét. Ezért ebben az időszakban régen megtörtént, illetőleg fiktív („megtörténhetett volna”) eseteket képeztünk, és azokat tárgyaltuk meg. Ez a munka hasznos volt, hiszen sok problémára fényt derített, és eredményeképp javaslatokat is megfogalmaztunk az MST-választmány felé az Etikai Kódex pontosítására, illetve módosítására. Amikor azonban befejeződött ez a munkaszakasz, és vártuk a valódi ügyeket, nem történt semmi, az ET-hez mindezidáig egyetlen érdemi ügy sem került. Véleményed szerint hogyan lehetne hatékonyabbá tenni az etikai problémák megoldására irányuló munkát? Valószínűleg lehetne módosítani az EK néhány rendelkezésén. Így például alighanem hatékonyabbá tenné a munkát egy kisebb létszámú testület, amelynek nem lennének előírva kötelező foglalkozások. Az is lehet, hogy a munkamódszert kellene megváltoztatni, hiszen jelenleg az ET csak a hozzá beérkező panaszokkal foglalkozik, nem tud elé menni a dolgoknak. Az teljesen rendben van, hogy nincs nyomozati jogköre, de jelen helyzetében teljes passzivitásra van ítélve. Meggondolandó lenne például a svájci modell bevezetése, ahol az ottani etikai testület rendszerességgel ad ki a mindenkori legkomolyabbnak ítélt esetekről általános, a szereplőket meg nem nevező, inkább elvinek tekinthető állásfoglalást. Hol merülhetnek fel etikai problémák? A köznapi életben aligha, hiszen itt elsősorban a tudatlanság vezet(het) etikátlan magatartásra. A hivatalos statisztikában szintén nem való-


1019

Fórum

színű, hiszen az adatelőállító-folyamat és az adatközlés olyan, a jogszabályokra épülő minőségi szűrőkön megy keresztül, annyira transzparens, hogy aligha merülhet fel az etikátlanság gyanúja. Az etikai kérdések – felfogásom szerint – leginkább az adatelemző, -felhasználó, -modellező szférában, a profi alkalmazók körében vetődhetnek fel olyan pontokon, mint az egyes eljárások, modellek helyes használata, az alkalmazási feltételek korrekt kezelése, a modellezőnek, alkalmazónak nem tetsző eredmények közlése vagy elrejtése stb. Ezek valódi etikai kérdések, de nagyon nehéz, gyakorlatilag lehetetlen a tettenérésük. Mindenesetre a modellezés vagy általánosabban az alkalmazások etikai kérdései olyan bonyolultak, ellentmondásosak, hogy szinte külön tanulmányt igényelnének. Látva ezeket a nehézségeket, az EK-val és az ET-vel kapcsolatos gondokat, valamint azt, hogy még te is elbizonytalanodsz ezen problémák láttán, újra fel kell tennem, immár szinte kétségbeesetten a kérdést, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a statisztika etikusabbá váljék? A helyzet valóban nem jó. Szomorúnak tartom, hogy azon az MST választmányi ülésen, ahol ezek a problémák már kirajzolódtak, a választmány tudomásul vette a problémákat, de érdemben nem foglalkozott vele. Mit lehetne tenni? Bizonyára kellene javítani a EK megfelelő rendelkezésein, alighanem valamit segítene az ET-re vonatkozó szabályozás felülvizsgálata, de hosszú távon csak a statisztikai kultúra javulása hozhat érdemi eredményt. Ez pedig nem fog egy-két év alatt lényegesen megváltozni. Addig nem marad más, mint az, hogy a témáról minél többet beszéljünk szakmai fórumokon: az MTA-bizottságban, az MST rendezvényein, más szakmai-társadalmi fórumokon tartsuk melegen a témát, próbáljuk

meg a szakmai közvéleményt oda formálni, hogy aktívabban lépjen fel az esetleg tapasztalt etikátlan magatartással szemben, keressük a legjobb gyakorlatot, tanulmányozzuk más országok és más szakmák tapasztalatait, azaz próbáljunk meg kis lépésekkel előrehaladni. Jóllehet igyekeztem miden területre, tevékenységre kitérni, megkérdezem, hogy maradte olyan téma a statisztikán belül, amelyről még szívesen beszélnél. Igen, bár erről részben már beszéltünk. Úgy gondolom az egész statisztika nincs a helyén sem a közgondolkodásban, sem az alkalmazásokban, sem a tudományos struktúrában, sem az oktatásban. Két vetületére szeretnék utalni. Egyrészt a sztochasztikus szemléletre, amit már kiskorban jó lenne a gyerekekbe nevelni. Meg kell mutatni azt, hogy a világ nem determinisztikus, ugyanaz az ok esetenként és látszólag megmagyarázhatatlanul más okozatokhoz vezet. A világ tele van véletlennel, amiket kiküszöbölni nem lehet, de a véletlennel együtt kell élni. Készülni kell minden cselekedetünkben, minden tervezéskor a véletlenre, úgy, hogy azt igazán nem ismerjük. Tudatában kell lennünk annak, hogy a statisztika valójában a véletlent akarja modellezni, megismerhetővé tenni, megragadni. Nem kiküszöbölni, hanem kezelhetővé tenni. Ez a szemlélet szerintem nagyon hiányzik a társadalomból. A statisztika másik oldala, arca nem kevésbé fontos. Arra gondolok, hogy a gyakorlati statisztika alapja az, hogy adatokat, tényeket, információkat gyűjt, rendez, és azokból von le következtetéseket. A statisztika megteremti a tényeken, az adatokon alapuló érvelés lehetőségét, ami szerintem ismét csak nagyon hiányzik a közgondolkodásból. A példákon, analógiákon, „blikkfangos” mondásokon alapuló újságírói stílusú érvelést fel kellene váltani az


1020

Fórum

említett adatalapú, statisztikai természetű vitákkal. Manapság elsősorban a telekommunikáció és az informatika fejlődése nagyon megkönnyítette az adatokhoz való hozzájutást, sőt az azok feldolgozásához szükséges eszközöket is szinte minden érdeklődő kezébe adta. Szélesebb körben kellene ezzel élni, mert azt látjuk, hogy bár a műszaki, orvosi, biológiai, meteorológiai stb. gyakorlatban a statisztika domináns módszertanná válik, és a társadalmigazdasági életben is a nagyvállalatok, bankok, központi állami szervek kiterjedten és magas színvonalon alkalmazzák a statisztikát, a kis és középvállalati szektorban jó, ha az elemzések során eljutnak a legegyszerűbb statisztikai eszközökig, a viszonyszámokig, statisztikai ábrákig, esetleg a kereszttábla-elemzésekig. A köznapi ember pedig jószerivel csak rosszízű adomákat tud mondani a statisztika kapcsán. A statisztika ilyetén polarizálódása pedig nem segít a korábban említett szemléleti kérdések megoldásában. Befejezésül kérlek, mondj néhány szót arról, mik a terveid a jövőre, hogyan képzeled az elkövetkező évekre saját munkádat, pályádat! Gondolom, az eddigiekből kiderül, hogy pályámat egyetemi oktatóként képzelem el a jövőben is. Természeten nem zárkózom el az egyetemi, illetőleg szakmai társadalmi feladatoktól vagy éppen a gazdasági-társadalmi életben való tanácsadói közreműködéstől, de alapvetően kötődök az egyetemhez. Ahhoz pedig, hogy ezen a területen tovább tudjak haladni, mielőbb lépnem kell egyet a tudományos hierarchiában, azaz meg kell szereznem az MTA doktora címet. Erre tudatosan készülök egyfelől a szükséges feltételek (publikáció, társa-

dalmi-szakmai munka) megteremtésével, másrészt a dolgozat írásával. Tervezett témám a gazdasági idősorok modellezése az információs társadalomban. A dolgozat címe még nem végleges, de mindenképpen szeretnék benne foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyekkel egy statisztikus-elemző a XXI. század elején a gyakorlati problémák megoldása során konfrontálódik. Így foglalkozom a nemekvidisztans idősorok kezelésével, az időbeli aggregálás és a volatilitás becslésének kérdéseivel, általánosabban a „big data” problémával, az informatikai eszközök statisztikai alkalmazásával, az adatbányászat aktuális vonatkozásaival, ezeken túl pedig a modellező etikai felelősségével, valamint a szakmai és etikai szempontok összeegyeztethetőségének kérdéseivel. A tudományos előmenetel számomra ahhoz szükséges, hogy megvalósítsam régi álmomat, kinevezzenek a PTE egyetemi tanárának. Az, hogy erre törekszem, nem öncélú, hanem abban bízom, hogy egyetemi tanárként nagyobb befolyással fogok rendelkezni mind egyetemen belül, mind a statisztikus szakmában, és talán jobban figyelnek majd rám akkor, amikor a statisztikus szemlélet elterjesztését, a statisztikatudomány állapotát, a statisztikaoktatás megreformálását teszem szóvá. Meggyőződésem ugyanis az, hogy a magam választott szakterületén így tudok a leginkább hasznára válni az országnak. Mindehhez erőt, jó egészséget és sok sikert kívánok, és köszönöm a beszélgetést. Dr. Hunyadi László, egyetemi tanár E-mail: E-mail: [email protected]


Beszélgetés Rappai Gáborral

Recommend Documents