TISZTELT OLVASÓINK!
Idei utolsó számunkhoz érkeztünk, pedig úgy érezzük, még alig kezdôdött el a 2003. év. Lehet, hogy idôérzékünk csal és csak futunk az idô után? Sajnos, erre a kérdésre nem tudunk választ adni, hiszen saját egyéni életünk is gyorsul, ahogy telnek az évek. Ez évi utolsó számunkat egy érdekes szakmai találkozást követôen két „nehéz” írással kezdjük. Nikodémus Antal és Révész Tamás módszertanilag foglalkozik a szinergiahatásokkal, mint „hasznos iránytûkkel”, míg a Terra Kft. által gyakorlatilag is kipróbált módszer tapasztalatait ismerjük meg Fürstand Attila írásából. Felvetôdik az olvasóban a kérdés, hogy a szinergiahatások kérdéskörének jobb megismerését nem lenne-e célszerû közérthetôbb formában oktatás tárgyává tenni, ezek ugyanis alapvetô jelentôséggel bírnak a beavatkozások hatékonyságát illetôen. Fogarasi Gyula és Orosz György a Közép-magyarországi Régió rekreációs struktúratervét ismerteti, kevésbé elméleti, mintsem gyakorlati jelleggel és az elôzôeknél közérthetôbb megfogalmazásban. A téma maga sem elméleti, hanem sokkal inkább gyakorlati jellegû, így szellemileg kevesebb erôfeszítést igényel írásuk elolvasása. Máté Zsolt írása a népi építészeti tájegységek és emlékek helyét keresi az „Új Európában” a tôle megszokott igényességgel és szakszerûséggel. Fel kell figyelni írásában a kutatás szükségességének hangsúlyozására, amely fôként az utóbbi idôben meglehetôsen elhanyagolt szakterület. Figyelemre méltó annak hangsúlyozása, hogy „fel kell dolgozni az utolsó 50 év változásait és meg kell ismerni a ma ható folyamatokat”. Szalkai Gábor írása a Talentis Program ellentmondásaira hívja fel figyelmünket és mindenképpen megfontolandók vitát gerjesztô megállapításai. Írországi tapasztalatairól Lukovich Tamás és Hársfalvi Mária érzékletesen számol be. Kérdés, hogy a „recept” alkalmazható-e hazánkban, vagy olyan tényezôk is szerepet játszottak a Kelta Tigris ugrásában, melyeket nehéz lenne követnünk. Nagy András és Sóvágó Krisztina korrekt tárgyilagossággal tárják elénk a területfejlesztési források elosztásának 2002. évi tényleges gyakorlatát. EU Hírmondónkban végére értünk az Európai Területfejlesztési Perspektíva ismertetésének, következô számainkban azonban a témától nem szakadunk el, és törekszünk t. Olvasóink tájékoztatására, ami szakmánkat érintôen összefügg az Európai Unió területpolitikájával. Végül minden kedves Olvasónknak békés karácsonyi ünnepeket, és reményteli új esztendôt kíván a Falu Város Régió szerkesztôsége 2
2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
BESZÉLGETÉS FEGYVERNEKY SÁNDORRAL, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökével Ritkán adódik, hogy egy szakmai folyóirat szerkesztôi egy újonnan létrehozott országos intézmény vezetôjével történô elsô találkozásuk alkalmával olyan szakmai gondolatcserét tudnak folytatni, amely után a felmerülô témák vonatkozásában tiszta és világos elképzelésekkel találják szembe magukat és úgy érzik, hogy az általuk feltett kérdésekre megkapják a választ. Ilyen beszélgetésrôl számolhatunk be az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalnál 2003. november hó 10-én tett látogatásunk nyomán.
A beszélgetés háttere A Kormány 135/2003. (VIII.29.) Korm. Rendeletével új országos intézményt hozott létre. Az új intézmény statutumában ez szerepel: “A Kormány a lakás- és építésügyhöz fûzôdô össztársadalmi érdekek jelentôségét szem elôtt tartva, a szakterületek egységes kormányzati irányításának és intézményrendszere korszerûsítésének érdekében az alábbiakat rendeli el: A Kormány lakásés építésügyi feladatai egységes kormányzati végrehajtására és az építésügyi hatósági intézményrendszer hatékonyabb irányítására és mûködtetésére önálló központi hivatalként Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt hoz létre”. A statutum rögzíti a Hivatal jogállását, feladatait, szervezetét, irányítását és felügyeletét. A Hivatal megalakult, elnöke Fegyverneky Sándor, két helyettese: Leitner József és Kovács Imre. A Falu Város Régió szerkesztôsége úgy ítélte, hogy szaklapunk olvasóit szakmai szempontokból közelebbrôl érdekli az új intézmény induló tevékenysége, mint ami a Kormányrendeletbôl kiolvasható, ezért elsô lépésben megkerestük a Hivatal elnökét, Fegyverneky Sándort, hogy személyesen beszélgessünk vele. Ezt a beszélgetést nyilván újabb találkozások fogják követni, melyek során az alelnököket keressük majd föl, hogy közelebbi képet kapjunk a 7 fôs titkárságból álló hivatal egyes konkrét szakterületeirôl, ezek között elsôsorban a lakáspolitika-építésgazdaság, valamint az építésügy, a településrendezés szakterületeire vonatkozó elképzeléseikrôl. A jelen beszámolónkat nem az interjúknál megszokott hagyományos formában, hanem a beszélgetés során érintett témákra koncentrálva szerkesztjük. A Hivatal elnökével történt találkozáFALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
sunkat megelôzôen, igyekeztünk tájékozódni a Hivatal szervezetébe került olyan kollégáinktól, akiket korábbi szakmai kapcsolatainkra építve, autentikusaknak tekintettünk a beszélgetés tárgyát képezô alapvetô témakörök kiválasztásában.
Az építési hatóság helyzetében várható változások Kérdéseink elsôsorban arra irányultak, hogy az egyes folyamatban lévô változások (területfejlesztési és -rendezési törvény, az építési törvény korszerûsítése, a közigazgatási reform elôkészítése stb) mennyiben befolyásolják az építési hatóság helyzetét, intézményi kereteit. Ez azért fontos kérdés, mert az építési hatósági tevékenység alapvetôen állami feladat, jelenleg azonban döntôen az önkormányzatok kompetenciájába tartozik, és nem minden vonatkozásban biztosított annak garanciája, hogy a helyi „hatalom” érdekszféráján túlmenô, általános állami felelôsségi kört töltsön be. Ismert tény ugyanakkor, hogy a területfejlesztés-rendezés törvényi szabályozásának folyamatban lévô változása során kistérségi intézményrendszer jön létre, amely egyrészt a területfejlesztés irányítási-támogatási rendszerének decentralizálását célozza, másrészt viszont koncentrál bizonyos jogosítványokat, melyekkel eddig az egyes települések önmaguk rendelkeztek. Megtudtuk, hogy bár az állami felelôsségvállalás intézményes feltételei elkülönült építési hatóság keretében kedvezôbben lennének biztosíthatók, annak van nagyobb realitása a jelenlegi körülmények között, hogy a kistérségi jegyzôi hivatal lesz az építés-igazgatás letéteményese. Sok minden forrásban van ma még, koncenzus van azonban abban, hogy a kistérségi intézményrendszer a kistérségeken belüli koncentráció irányát fogja követni. Ezt a tendenciát erôsítik az erôforrás-korlátok is, a kistérségi intézményrendszer kiépítésére biztosított állami erôforrások egyelôre nem engedik meg önálló és állami felügyelet alatt álló építés-igazgatás kiépítését. Ennek hát3
rányos következménye az önkormányzatoktól való erôs függés, holott az építésügyi igazgatás – mint hatósági munka – magasabb szintû közérdek szolgálatára hivatott. A terület- és településfejlesztés, terület- és településrendezés irányítása, intézményeinek együttmûködése A tágabb szakterület intézményrendszerének korszerûsítése folyamatban van. Azzal párhuzamosan, hogy önálló országos hatáskörû intézményként a BM felügyelete alatt létrejött az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, folyamatban van a jelenleg a MeH keretébe tartozó Nemzeti Területfejlesztési Hivatal önállósodása, országos hatáskörû, önálló költségvetési gazdálkodású hivatallá történô átalakulása is. Ez utóbbi intézmény a MeH EU integrációs ügyekért felelôs miniszterének felügyelete alatt már 2004. január 1-jétôl létrejön. Még nem történt végleges döntés az önállósuló hivatal pontos elnevezésérôl, de az OLEH-hez hasonló intézmény-korszerûsítési folyamat minden valószínûséggel elô fogja segíteni a területfejlesztési és -rendezési feladatok, és a lakás- és építésügyi feladatok jobb összehangolását, az intézmények közvetlenebb és szorosabb együttmûködését. A szorosabb munkakapcsolat, a feladatok és funkciók jobb összehangolása mindenképpen kívánatos, hiszen a fejlesztés-rendezés egymás nélkül nem valósítható meg, illetve a területi fejlôdés konkrét helyszínei maguk a települések, melyek fejlôdésében fontos szerepet játszik a konkrét fizikai környezet alakulása-változása, értékeinek megôrzése, az ember természeti és mûvi környezete egyensúlyának megteremtése és megtartása. A fôépítészi hálózat A területi és önkormányzati fôépítészek fontos szerepet játszanak az országunkban folyó építési tevékenységek szakszerû megvalósításában. A területi fôépítészi irodák (szám szerint nyolc, ebbôl hét regionális és egy a Balaton térségére) tevékenysége igen sokrétû, nagy mértékben hozzájárulnak az Országos Lakásés Építésügyi Hivatal funkcióinak szakszerû betöltéséhez, így az országos hatáskörû intézmény dekoncentrált szerveinek is tekinthetôk. Ezen felül azonban számos fejlesztési döntés elôkészítésében is fontos szerepük van és egyes elôcsatlakozási programok (pl. a Sapard program) támogatott megvalósulását is segítik. Szerepük a jövôben, az Európai Unióhoz való csatlakozá4
sunk után a Strukturális Alapok támogatásának elnyerését célzó pályázatok sikeressége érdekében csak fokozódni fog. Az önkormányzati fôépítészek hálózatában változások várhatók a kistérségek intézményesítése folytán. Ma még nem pontosan körvonalazódnak a hálózat kiegészülésének konkrét formái, mindenesetre fontos, hogy valamennyi település fôépítészi segítség és kontrol mellett alakítsa-fejlessze arculatát. Az önkormányzati fôépítészi hálózatnak le kell fednie az országot, ami a hálózat szükséges mértékû kiegészítését valószínûsíti. Az egyes települési önkormányzatok törvényben rögzített önállóságának megtartása mellett, el kell érni a fôépítészi tevékenység és szakértelem igénybevételét az ország valamennyi településén.
Az építészeti értékek megôrzése, védelme Az építészeti értékvédelem többrétû feladatokat ad. Egyrészrôl törekedni kell arra, hogy az épített környezet formálásánál a települések/településrészek arculata megôrizze eredeti – értéket képviselô – jellegét. Ezen a téren minden valószínûség szerint nagy kihívást fog jelenteni, hogy az EU csatlakozásunk után számos külföldi építész jelenik meg hazánkban, Európában ugyanis az építész munkanélküliség a 40%-ot közelíti. Ez nemcsak olyan szempontból jelent kihívást, hogy hazai építészeink számára versenyhelyzet alakult ki, hanem olyan értelemben is, hogy a külföldi építész számára a sajátos magyar utca- és városkép kevésbé jelent értéket, mint hazai építészeink számára, így nem is igen fog törekedni a hazai jellegzetességek megôrzésére, a településarculat lehetô megtartására, értéknövelô továbbfejlesztésére. Erre fel kell készülni idôben, és az építési hatóságokat is fel kell készíteni az értékvédelemre. 2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
Másrészrôl több figyelmet kell szentelni arra, hogy hazánk lakossága megismerje a múlt építészeti hagyományait, értékeit, azt az építészeti örökséget is, amely fizikai valóságában ma már esetleg nem látható. Ez utóbbiak különösen indokolják építészeti múzeum létrehozását. Jelentôs dokumentumanyaggal bíró szervezet létezik már hazánkban, de megtekinthetôségüket biztosító épület nem áll rendelkezésre. Az OLÉH már tett lépéseket az Épitômûvész Szövetségnél ilyen létesítmény megvalósítására.
A VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság Dokumentációs Központ Tervtára, Könyvtára
Lakáspolitika
1998 augusztusa óta nyilvános tervtárként, könyv-
A téma felvetését két szempont is indokolta: • egyrészt az, hogy az új intézmény neve a lakásüggyel kezdôdik, • másrészt az a véletlen egybeesés, hogy a Falu Város Régió fôszerkesztôje egyben az ENSZ HABITAT Kelet-közép Európai Információs Központjának a vezetôje.
tárként saját dolgozóinkon kívül a széles közönség
Az utóbbit célszerû talán elsôként kifejteni. Az ENSZ HABITAT az ENSZ egyik szakosított szervezete, amely 1976-ban Vancouverben alakult meg „Emberi Települések Bizottsága” néven. Az ENSZ Közgyûlésén a Habitat megalakulásának alkalmából 64 pontba foglalták össze az emberi települések fejlôdésében tapasztalható súlyos problémákat – különös tekintettel a lakásügyre – és cselekvési programot fogalmaztak meg a problémák lehetséges megoldására. 20 évvel késôbb, 1996-ban Isztambulban tartották a témában a második ENSZ konferenciát (Habitat II.), amelyen felülvizsgálták, hogy mi valósult meg abból a 64 pontba foglalt feladatsorból, amelyet a Habitat megalakulásakor a világ országai maguk elé tûztek. Az eredmény lesujtó volt, ezért újabb cselekvési program (az un. Habitat Agenda) született „A települések fenntartható fejlôdését segítô cselekvési program” néven. Ez a dokumentum rendkívül nagy hangsúlyt helyez a lakáspolitikára, azt igen szélesen értelmezi és állást foglal amellett, hogy a településfejlôdés egyik legdöntôbb összetevôje a lakásügy. Ez utóbbi körébe sorolja az új lakás építésen kívül a meglévô lakásállomány fenntartását-felújítását, a lakásmobilitás felgyorsítását, az építôipar fejlesztését stb. Ezt a dokumentumot magyar nyelvre lefordíttatva az ENSZ Habitat Információs Iroda széles körben terjesztette, eljuttatva azt minden érintett szervhez (hatóságokhoz, önkormányzatokhoz, parlamenti képviselôkhöz...). Azóta több „lakáspolitikai koncepció” is született, de a nemzetközi tapasztalatokra épülô irányelvek ezekben messze nem érvényesültek. A beszélgetés során felvetôdött a kérdés, mivel magyarázható, hogy a többszáz hazai szakember közremûködésével készülô koncepciók meglehetôsen egyoldalúak, és egyáltalán nem fogják át azt a széles spektrumot, ami nélkül a lakásügy pozitív elôremozdítása nem valósulhat meg. Egyetértettünk abban, hogy az új országos hatáskörû intézmény joggal tûzheti napirendjére a lakásügy szélesebb, nemzetközi tapasztalatokra épülô kezelését, a lakáspolitika komplexebb értelmezését és a településpolitikával való szorosabb összekapcsolását.
FALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
számára is szolgáltatunk.
VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Tervtár
Cím: 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30–32., Telefon: 224–3100/4650, 4651, 4652, 4653, 4654 Fax: 224–3105 Nyitva tartás: kedd–péntek: 8.00–16.00, hétfô: zárva A tervtár állományában a VÁTI Kht., valamint a megszünt Települések Fejlesztéséért Alapítvány KERTI, MÉLYÉPTERV, ÉVITERV, Hídépítô Vállalat, ÁÉTV tervtárak anyagaiból szolgáltat.
VÁTI Kht. Dokumentációs Központ Könyvtár
Cím: 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30–32., Telefon: 224–3165; 224–3100/4656 Fax: 224–3105 Nyitva tartás: hétfô és péntek: 9.00–13.30; kedd, csütörtök: 11.00–15.30; szerda: zárva
Könyvtár Archívum
Cím: 1111 Budapest, Budafoki út 59., Telefon: 361-0206 Nyitva tartás: hétfô, szerda, péntek: 9.00–13.30, kedd, csütörtök: 11.00–15.30
A könyvtárban megtalálható a BUVÁTI és a megszünt Építésügyi Tájékoztatási Központ (ÉTK) mûszaki könyvtárainak anyaga is.
5
Nikodémus Antal fôosztályvezetô-helyettes–Révész Tamás fôtanácsos, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAM SZINERGIAHATÁSAINAK MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA1 1. A szinergia fogalmi meghatározása A „szinergia” szó görög eredetû, szó szerint „együttes erôt” jelent. Az „együttes” jelzô arra utal, hogy az erôk külön-külön mûködésének eredményéhez képest az erôk egyidejû hatása valami mennyiségi vagy minôségi többletet eredményez. A szinergia az egyes intézkedések (hatótényezôk) olyan nemlineáris (például szorzatszerû) összefüggése, amelynek során (legalább) az egyik tevékenység növeli a másik tevékenység (határ- vagy átlag-) hatékonyságát.
Ha például egy termék ára 70 Ft-ról 71 Ft-ra nô, eladott mennyisége pedig 30-ról 31-re, akkor az áremelkedés önmagában 30 Ft-tal (71·30-70·30), a forgalomnövekedés pedig önmagában 70 Ft-tal (31·70-30·70) növeli a két tényezô szorzataként számítható árbevételt. Az együttes változás pedig 101 Ft-tal növeli az árbevételt (71·31-70·30), ami alig 1%-kal nagyobb az egyedi hatások 100 Ft-os (70+30) összegénél. Ha viszont mind az árváltozás, mind a forgalomnövekedés nagyobb mértékû, akkor ez már nem így van. Ha például mind az ár, mind az értékesített mennyiség megduplázódik, akkor e változások együttes hatása a kezdeti árbevétel 300%-a (2·2-1), míg az egyedi hatások összege csak 200%-a ((2-1)+(2-1)). Tehát az együttes hatás az egyedi hatások összegének másfélszerese (300/200=1,5), vagyis a szinergia-többlet 50%-os.
Célszerû a szinergiákat olyan helyzetekre korlátozni, ahol a két hatótényezô között valamilyen értelemben szerves vagy szükségszerû kapcsolat mutatható ki.
Ezt leginkább egy példával világíthatjuk meg. Ha két tényezô hatását vizsgáljuk, akkor a két tényezôt a koordinátarendszer jobbra mutató x tengelyén és hátramutató z tengelyén mérhetjük, az eredményt pedig a felfelé mutató y tengelyen. Az x és z tengely által alkotott síknak a két hatótényezô lehetséges kombinációit képviselô pontjai (ahol a pontnak az x és z tengelyektôl mért távolságai, ko6
ordinátái fejezik ki az egyes hatótényezôk szintjét) felett olyan magasan kell elhelyezni a hatást képviselô pontot, amekkora a hatás nagysága. Így egy domborzati felülethez jutunk. Ha ez a felület alapvetôen síkfelület, akkor – ha hepehupás is – ezek az eltérések nem tendencia jellegûek, ezért nem beszélhetünk a két tényezô szinergikus jellegû kapcsolatáról. A szó szoros értelmében, ha nem is „simán”, de lineáris összefüggés van a hatótényezôk és az eredmény között.
A szinergikus folyamatok általában két különféle tevékenység (intézkedés, program) egymásra hatása által jönnek létre, amely olyan változásokat eredményez, amely sokszor magán viseli mindkét tevékenység speciális vonásait, jellegét (erre gyakran speciális mutatószámok utalnak, mint például a barnamezôs ipari parkok száma, a hátrányos helyzetûek foglalkoztatásának változása, számítógépes hálózatok összekapcsoltságának mértéke, kerékpárutak hossza, szelektív hulladékgyûjtés, megújuló energiaforrások hasznosítása). E tevékenységek jó részénél a szinergiahatások alapját az jelenti, hogy a programok, intézkedések egyes (fizikai, szervezeti, szellemi) eredményei, létesítményei többcélúak, rendeltetésük többirányú, egyszerre szolgálják több program célkitûzéseit. A szinergia fogalmával a gazdasági elemzésekben viszonylag ritkán találkozhatunk, ugyanakkor a gazdasági szakirodalomban is számos rokon értelmû kifejezést találhatunk. Ilyen fogalmak például a koherencia, a komplementaritás, a katalizátor, a kritikus tömeg, a növekvô hozadék (1-nél nagyobb volumenrugalmasság), a pozitív interakció, multiplikatív kapcsolat stb. Fontos e fogalmaknak a szinergiához való viszonyának tisztánlátása. Fôleg a komplementaritás és a szinergia fogalmának szétválasztása lényeges. A fôleg a közgazdasági tankönyvek által tárgyalt komplementaritás lényege, hogy két dolog komplementer, azaz kiegészítô viszonyban van egymással, ha az egyik bekövetkezése (mértékének növekedése) növeli a másik dolog határhasznát, azaz bekövetkezésének (egységnyi növekedésének) határhasznát. Ezt leginkább a fogyasztási elméletekben szokták alkalmazni, ahol is két termék fogyasztásának együttes hasznosságát vizsgálják. A termékek korlátlan oszthatóságát és a hasznossági függvény kétszer differenciálhatóságát feltéve, a komplementaritás matematikailag abban nyilvánul meg, hogy a hasznossági függvénynek e két termék sze2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
rinti vegyes parciális deriváltja pozitív2. Kevésbé precíz megfogalmazásban a komplementaritás azt jelenti, hogy a két dolog szorosan összetartozik, csak együtt biztosítják a kívánt hatást. A mindennapi életben például egy jármû és üzemanyaga komplementerei egymásnak, mert csak együtt biztosítják a szállítás funkcióját vagy bizonyos gyógyszerek csak egymással kombinálva hatásosak. A komplementaritást különféle javak közötti viszonyként szokták értelmezni, ezzel szemben a szinergiát tevékenységek közötti viszonyként. A komplementaritást is ki lehet terjeszteni kettônél több tényezôre. A szállítási példára visszatérve például elmondhatjuk, hogy az utak is komplementer szerepet töltenek be. A szállításhoz jármû, üzemanyag és út egyaránt szükséges, egyik a másikat nem helyettesítheti. Jármûvezetô azonban egyes esetekben nem feltétlenül szükséges a szállításhoz, legalábbis ha robotirányítású, automatizált jármûrôl van szó3. A komplementer viszonyra a mindennapi szóhasználatban a „szûk keresztmetszet” fogalma vonatkozik. Egy tényezô akkor válik szûk keresztmetszetté, ha a szükséges aránynál kisebb mértékben áll rendelkezésre. Tehát a komplementer tényezôk adott arányú kombinációjára van szükség a hatékony, kapacitásfeleslegeket nem eredményezô tevékenységhez. Amit itt feltétlenül meg kell vizsgálnunk az az, hogy a komplementaritás és a szinergia között, milyen viszony van. Mindenekelôtt mint láttuk, a komplementaritást különféle javak közötti viszonyként szokták értelmezni, ezzel szemben a szinergiát tevékenységek közötti viszonyként. Ez a látszólagos ellentét azonban némi absztrakció útján feloldható. Ha ugyanis meggondoljuk, hogy a termékek csak a felhasználási tevékenység által befolyásolhatják a fogyasztói hasznot (jólétet), akkor nyilvánvaló, hogy a fogyasztási tevékenységek szinergiájáról is beszélhetünk. A komplementaritás és a szinergia további különbségét az adja, hogy a szinergia egyetlen termék (vagy tevékenység) alkalmazásának esetére is alkalmazható, de ebben az esetben az együttes alkalmazás nem két termék alkalmazására vonatkozik, hanem ugyanazon tevékenységnek többszöri, több szereplô általi együttes alkalmazására. Például ha nem ugyanazt a szoftvert tanítják be két dolgozónak, akkor e két személy késôbbi számítástechnikai együttmûködése hasztalan lesz. Általában ezt a sajátosságot az „együttmûködô hálózatok” szinergikus jellegének hívják. A szinergia a komplementer viszonynál annyiban is tágabb, hogy az egyik tevékenységnek nem feltétlenül kell növelnie a másik tevékenység határhasznát vagy más szóval határhatékonyságát, elegendô ha csak az átlaghatékonyságát növeli azáltal, hogy a közös célt szolgáló ráfordítások egy részét „átvállalja” (költségviselô). Így a szinergia fogalma az ikertermeléssel is rokon4. Hasonló ráfordítás-csökkentô jelenségrôl van szó az ún. katalizátor-folyamatoknál is. Ez a fogalom a vegytanból ered. Itt katalizátorokon olyan vegyületeket értenek, amelyek egy kémiai reakcióban csak átmenetileg vesznek részt, a folyamat végén ki is jönnek belôle. A katalizátorok általában gyorsítják a reakciót és/vagy „olcsóbbá teszik” abban az értelemben, hogy ugyanazok a reakciók katalizátorok nélkül csak magasabb hôfokon, nagyobb energia- és/vagy anyagráfordítással érhetôk el. A katalizálás fogalmát a gazdasági életben is haszFALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
nálják. Itt is a folyamatok gyorsítását, beindítását lehetôvé tevô, aránylag kis költségû ráfordítás-tényezôket szoktak katalizátoroknak nevezni. A kémiai katalizátorok átmeneti, „kölcsön”-jellegét szem elôtt tartó, szigorúbb értelemben azonban a gazdasági életben csak a kezességvállalások, biztosítások, hitelek, szaktanácsadás, esetleg az adóbevételekben költségvetési szempontból is megtérülô támogatások (adókedvezmények stb.) tekinthetôk katalizátor-tényezôknek. A következô fogalom a kritikus tömeg fogalma. Ez az eredetileg a fizikából vett fogalom arra utal, hogy bizonyos eredmény eléréséhez az eszközök egy meghatározott (általában jelentôs) mennyisége mindenképpen szükséges, ennek elérésekor tehát ugrásszerûen javul az eredményesség. Így a kritikus mennyiséget még el nem érô „alapszintû” tevékenység és a többlettevékenység szinergikus viszonyban áll, egymás hatását felerôsítik. Egy újabb keletû tudományág, a katasztrófa-elmélet foglalkozik az ugrásszerû változásokkal5. Ez szintén az ugrási hely környezetében szinergikus tulajdonságokat mutat. A kritikus tömeg fogalmát általánosítva a növekvô határhozadék jelenségérôl szoktak beszélni, ami a matematikus közgazdászok precízebb megfogalmazása szerinti „egységnyinél nagyobb volumenrugalmasság” vagy elsôfokúnál nagyobb homogenitású függvény esetének felel meg. Ezek részletesebb kifejtését sem tárgyaljuk itt (a fejlesztéspolitika szempontjából ezt a jelenséget tárgyalja Schmitz [1997] tanulmánya), de érdemesnek tartottuk felhívni a figyelmet e fogalmakra. Az interakció-hatás fogalmát elsôsorban a statisztikusok használják, és az összváltozásból az egyes hatótényezôk változásának egyedi (parciális) hatására korrekt (egyértelmû, szimmetrikus stb.) módon szét nem osztható részt tekintik interakció-hatásnak. Ezt az eljárást egyébként a standardizálás módszerének nevezik. Itt tehát nem a hatóerôk, az objektív szituáció elemzése áll a középpontban, hanem annak passzív megnyilvánulása a reziduális hatásokban. Tehát az interakció-hatás a szinergia mérése egy lehetséges módszerének tekinthetô, nem önálló objektív jelenségnek. Érdemes megjegyezni, hogy egy differenciálható függvény az érintési pont közelében az érintô hipersíkjával közelíthetô. Az érintési ponttól való eltávolodás hatását a függvényértékre (“szintemelkedésre”) a függvénynek az elmozdulás irányában értelmezett parciális deriváltjai adott arányú kombinációja mutatja, azaz nagyon kis változások esetén az összhatás lényegében az egyedi hatások összegével egyezik meg (százalékos eltérésük is nullához közelít). Azaz folytonos és differenciálható hatás-függvényû folyamatoknál szinergia csak az egyes tényezôk érdemleges mértékû változtatásai esetén léphet fel. A koherencia fogalma, amely például az EU tervezési módszertani anyagaiban is felbukkan, az egyes intézkedések elméleti ellentmondás mentességét, szerves összetartozását fejezi ki. Ez egyfelôl bôvebb, másfelôl szûkebb fogalom a szinergiáénál. Bôvebb annyiban, hogy az „együttes hatás” milyenségére nézve kevesebb feltételt támaszt, lényegében csak azt írja elô, hogy egymást az intézkedések ne akadályozzák, egymás hatásait ne rontsák le. Másfelôl a szinergia fogalma annyival gazdagabb, hogy nemcsak elméleti szintû összefüggéseket jelent, hanem olyan, csak a gyakorlati megvalósítás7
ban feltárható technikákat, kiaknázható lehetôségeket is, amelyeket egy bármilyen alapos elméleti megfontolás sem képes feltárni. Nem véletlen, hogy a szinergia fogalma a menedzsmenttudományban és a gyakorlati alkalmazásokban használatos. Eddig az egyedi, illetve együttes „hatásokat” vagy eredményeket egyetlen számmal mérhetô, egymással könnyen összehasonlítható (“skalár”) mennyiségeknek tekintettük. Sokszor azonban nem könnyû megállapítani, hogy melyik eredmény a kedvezôbb. Ennek elsô oka, hogy az eredmények nem skalár, azaz egydimenziós jellegûek, hanem csak több mutatószámmal fejezhetôk ki. Szakszerûen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a hatások vektormennyiségek. Márpedig gyakran elôfordul, hogy egy tevékenység hatásai bizonyos mutatók tekintetében jobbak, más mutatók tekintetében viszont rosszabbak, mint az alternatív tevékenységé. Sokszor csak bonyolult mérlegelés eredményeként lehet megállapítani, hogy az egyik tevékenység hatása „összességében véve” kedvezôbb-e, mint a másiké. Ez természetesen a szinergiahatások mérésére is vonatkozik. A másik, az összehasonlíthatóságot nehezítô körülmény, hogy a hatások különbözô idôpontokban jelentkeznek. Lehet, hogy rövid távon az egyik tevékenységnek, hosszú távon pedig a másiknak kedvezôbbek a hatásai. A szinergiavizsgálatoknál is tehát vizsgálni kell, hogy mely folyamatokban jelentkeznek rövid távon, és melyekben hosszú távon a szinergikus hatások. A harmadik nehezítô körülmény a várható hatások bizonytalansága. Szakkifejezéssel ezt úgy mondják, hogy az események lehetséges kimeneteleinek csak a valószínûségeloszlása adható meg. További probléma, hogy ezek a valószínûségek statisztikai (múltbeli tapasztalatokból számított gyakoriságokból számított) valószínûségek vagy szubjektív (intuíción, relevánsnak tekintett analógiákon és egyéb becsléseken alapuló) valószínûségek. Ezek esetleges kombinációja is szóba jöhet (lásd a Bayes-féle valószínûségszámítás módszereit). A valószínûségeloszlások összehasonlítása általában különféle statisztikai mutatószámaik összehasonlításával történik. A szokásos statisztikai mutatószámok a várható (átlagos) érték, a szórás, a medián, a módusz (leggyakoribb érték vagy torlódási hely), a különféle elérési valószínûségek, a csúcsosság, ferdeség mutatói. Ezek részletes tárgyalására itt nincs mód, csak e felsorolással is érzékeltetni kívántuk, hogy az összehasonlítás nem könnyû, és nem feltétlen vezet egyértelmû eredményre. Nem könnyû megmondani például, hogy az a tevékenység kedvezôbb-e, amelyiknek a várható értéke és a szórása is nagyobb, mint a másiké. Azaz, amely átlagosan kedvezôbb eredményre vezet, de a kockázata is nagyobb. Nyilván a szinergikus hatások esetében is elôfordul, hogy két tevékenység együttes alkalmazása ugyan „hatványozottan” növeli a várható értéket, de egyúttal a kockázatot is. Az együttes alkalmazás ugyanis gyakran azzal jár, hogy „mindent egy lapra teszünk fel”, ami ha nem válik be, akkor a veszteség is nagyobb. A számítástechnikai hálózatok összekapcsolása általában elônnyel jár, de a vírusveszély és az adatvédelmi kockázatok is felerôsödnek. Hasonlóan kockázatos a túlspecializáció vagy a monokultúrás gazdálkodás is, amelynek szinergiahatásait nagy kockázatok árnyékolják be. 8
Ráadásul konfliktusszituációban (amit az utóbbi évtizedben a matematikai közgazdászok között rendkívül népszerûvé vált matematikai játékelmélet tárgyal) nem is beszélhetünk az események szokásos értelemben vett valószínûségeirôl, hiszen egy ellenérdekelt féllel szemben kellene terveinket megvalósítani. Márpedig az ellenfél igyekszik a számunkra gyenge pontokat megcélozni, kihasználni. Így nem feltétlenül célszerû olyan „sebezhetô” stratégiát követni, ami csak az ellenfél passzivitása mellett hozhat a cselekvési alternatíváinknál kedvezôbb eredményt (errôl lásd keretes írásunkat).
A konfliktusszituációk kezelésére több lehetséges hozzáállás van, amelyek közül a leginkább elterjedt az ún. minimax stratégia. Ez azt jelenti, hogy azt a stratégiát (pontosabban az egyes szóba jöhetô cselekvéseinknek vagy „elemi stratégiáknak” a megfelelô valószínûségi súlyokkal értelmezett azon keverékét) választjuk, amely az ellenfél számunkra legrosszabb viselkedése mellett a legjobb (“várható hasznossággal” mért) eredményt biztosítja. Itt a „biztosítja” szó szerint értendô, hiszen ez a mindenképpen biztosított eredmény. Természetesen ennél optimistább stratégiát is lehet követni. Világos, hogy a hatás az egyes stratégiák esetén eltérô lesz, és ez a szinergiahatásokra is vonatkozik. Tehát a szinergiahatásoknál esetenként azt is vizsgálni kell, hogy konfliktusszituációkban az érintett szereplôk milyen stratégiát követnek.
Összefoglalva az összehasonlítás fô problémáit, meg kell állapítani, hogy a sokféle, idôben változó „lefutású” és bizonytalan hatásokat eredményezô tevékenységeknél a szinergiahatások nem egyértelmûek, pontosabban csak a részhatások tekintetében lehetnek azok, az összességében való megítélés alapos mérlegelést, „súlyozást” igényel. 2. A szinergiák típusai A szinergiahatásokat csoportosíthatjuk aktív és passzív szinergiákra. Aktív szinergián értjük a saját cselekvéseink közötti szinergiákat, passzív szinergiák esetén legalább az egyik hatótényezô számunkra külsô adottság. A belsô szinergián egy bizonyos program egyes alprogramjai közötti szinergiákat értünk, míg külsô szinergiákon a programok közötti szinergiákat. Lokális szinergiákra értelemszerûen elsôsorban a helyi (foglalkoztatási, környezetvédelmi stb.) jellegû programok alkalmasak. Nyilván egy állóvízre irányuló program lokálisabb kihatású, mint egy folyóvízre irányuló. A közvetett szinergiahatásnak a térben és/vagy idôben, különbözô áttételeken keresztül terjedô hatásokat nevezzük. Az idôbeli terjedés esetében beszélhetünk rövid és hosszú távú szinergiahatásokról is. Mind a közvetett, mind a hosszú távú szinergiákra nagyon fel kell hívni a figyelmet, mert ezek rendszerint nem evidensek a döntéshozó számára, és gyakran sem érdekeltsége, sem eszközei egymagának nem elégsége2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
sek ezek kiaknázására. Általában a foglakoztatási, számítógépes, versenyképességi programok szinergiahatásai viszonylag hamar kibontakoznak. Ezzel szemben a kutatás-fejlesztési, innovációs, egészségügyi, képzési, környezetvédelmi, infrastrukturális programok hatásai csak hosszabb távon, legalábbis idôben meglehetôsen széthúzódva jelentkeznek. A hatások bizonytalan volta elsôsorban a környezetvédelmi, kutatási és innovációs programokat jellemzi, de a konjunktúra általános alakulása erôsen befolyásolhatja a befektetésösztönzési és vállalkozásfejlesztési programok eredményességét is. A többdimenziós szinergiahatások (azaz ahol a programok egymás hatékonyságát több részmutató esetében befolyásolják) elsôsorban az üzleti, szakmai és civil szervezôdések támogatását, a foglalkoztatási és képzési programokat, valamint az elektronikus gazdaság fejlesztésére irányuló programokat jellemzik. Negatív szinergiahatásokkal is találkozhatunk helyenként, de szigorú értelemben errôl csak akkor beszélhetünk, ha a programok egymásra való negatív kihatásai nemlineárisak, azaz az egyik program nagyobb mértékû megvalósítása egyre fokozottabb mértékben rontja a másik program hatékonyságát. Az EU-dokumentumokban jó néhány, a szinergiával kapcsolatos újszerû fogalom is található. A funkcionális szinergián azt értik, hogy ha az alkalmazott eszközöket a cél, a kielégítendô szükséglet maximális figyelembevételével választják ki, akkor ez jelentôs szinergiahatásokat eredményezhet a kivitelezés folyamatában. A kölcsönös (mutual) szinergia fogalmával azt kívánják hangsúlyozni, hogy az összehangolt együttes cselekvés mindkét résztvevô céljait jótékonyan mozdítsa elô, mindkét fél érdekeit szolgálja. 3. A szinergia számszerûsítésének módszere A szinergiahatások kimutatásának legáltalánosabb módszere a szinergia hatásmátrixok módszere. A MEANS útmutató 4. kötete6 (a 73. oldaltól kezdve) foglalkozik részletesen a szinergiával. Megállapítja, hogy a Struktúrális Alapok 1988. évi reformjakor programozási kulcsfogalommá elôlépett szinergia számszerûsítésének módszerét a Brüsszeli Bizottság már 1986 óta igyekszik kidolgozni, a sokféle és bonyolult kölcsönhatások léte miatt egzakt, általános érvényû és egyértelmû ajánlást azonban még nem sikerült megfogalmazni. Jelenleg leginkább ajánlható a kereszthatás-mátrixok módszere. A magyar NFT ROP e módszeren alapuló szinergia-mátrixának elsô változatát el is készítettük. Egy elméletileg összetettebb, de kevésbé alkalmazott, illetve nehezebben alkalmazható módszer az interakció-hatás elkülönítése az egyedi hatásoktól, amit egy regressziószámítási modell számszerûsítésével kísérelhetünk meg. Erre szolgálhatnak bizonyos mértékig a különféle szimultán makrogazdasági modellszámítások is (pl. az OECD által kifejlesztett Soktényezôs Termelékenység – angolul: Multi Factor Productivity-modellek). Az OECD egy, a kutatás fejlesztéssel foglalkozó tanulmánya7 a hatékonyságnak az egyes termelési tényezôk mennyiségi változásának be nem tudható növekedéFALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
sét nevezi MFP-nek, és számszerûsíti az OECD-országok nagy részére. Eszerint az MFP legjobban Finnországban és más skandináv országokban, Ausztráliában, Írországban és Kanadában nôtt. Ezen országoknak az utóbbi években megvalósított gazdaságfejlesztési tevékenységének ismeretében vélelmezhetô, hogy a hatékonyság növekedésének egyik fô forrása a széles értelemben vett (a gazdasági szerkezet koordinált korszerûsítését is magában foglaló) innováció volt. Az innováció, az ismeretek terjedése szinergikus hatását már tárgyaltuk, megállapítva, hogy ez fôleg azon alapul, hogy az ismeretek megszerzése csak a folyamat megkezdéséhez kell, a tevékenység kiterjesztéséhez már nem (“a tudás az, aminek átadása nem jelent elvesztést az átadónál”). Mindazonáltal az MFP-re kapott értékeket nem feltétlenül lehet kizárólag a szinergiahatásoknak tulajdonítani. Gyakran csak egyes termelési tényezôk figyelmen kívül hagyása, illetve a tényezôk minôségi változásainak a mennyiségi mutatókban való nem kellô figyelembevétele miatt mutatkozik a hatékonyságtöbblet. Mindenesetre kellô óvatossággal és körültekintéssel a módszer hasznos segédeszköz a szinergia számszerûsítéséhez. A Strukturális Alapok hatására az Európai Unión belül számos makrogazdasági modellel végeztek számításokat (PEREIRA, BEUTEL, HERMIN4, QUEST-II, a Münsteri Egyetem modellje8 stb.). A Gazdaságkutató Intézet egy tanulmánya9 áttekinti az e modellekkel a különféle EU-országokra (Írország, Görögország, Spanyolország, Portugália stb.) kapott eredményekkel. E felsorolt és hasonló modellek segítségével – az NFT (Nemzeti Fejlesztési Terv) egyes intézkedéseinek és hatásmechanizmusaiknak a modellben való adekvát megjelenítésével – feltárhatók az egyes intézkedések közötti szinergiahatások. A szinergiahatás lényegében az egyes intézkedések külön-külön való alkalmazásának és együttes alkalmazásának az össszeredménye közötti különbségként számítható. A módszer elônye, hogy nemcsak egyféle (vagy pénzben aggregált módon kifejezett) szinergiahatást vizsgálhatunk, hanem a modell összes (endogén- vagy eredmény-) változójának az alakulását külön-külön is elemezhetjük. További elônye, hogy e modellekben megjelennek az NFT-n kívüli gazdaságpolitikai eszközök is, például lehet az árfolyampolitika, a kamatpolitika, vagy a társadalombiztosítási mechanizmusok és egyes NFT intézkedések közötti szinergiahatásokat is vizsgálni. Itt is elmondható azonban az, amit az MFP-nél hangsúlyoztunk, hogy a szinergiahatásokat e modellek eredményeibôl könnyen túlbecsülhetjük, amennyiben a többleteredményeket nem tisztítjuk meg a mérési problémáktól, az idegen eredetû hatásoktól és véletlen egybeesésektôl. A modellezés (legalábbis a gazdaságmodellezés) nem gyerekjáték és nem is a Grimm-mesék kristályömbje (amibôl a jövôt mindenféle információ bevitele nélkül kiolvashatjuk), komoly ráfordításokat, valamint a modellezôk és a döntéselôkészítôk érdemi dialógusát igényli. Végeredményben azonban a döntés minôségét lényegesen javíthatják, ezért a magyar gyakorlatban is érdemes megfontolni az elmúlt zavaros évtizedre jellemzônél fokozottabb igénybevételüket.
9
4. A szinergiák fôbb területei Mindenekelôtt meg kell jegyezni, hogy a központi (nemzetgazdasági) és regionális szinten kidolgozott foglalkoztatási, egészségügyi, környezetvédelmi, turisztikai programok sok esetben értelemszerûen szinergikus viszonyban állnak. A vizsgálat során az egyes programok és alprogramok funkcionális építôkövei, elemei közötti szinergiákból indulunk ki. Ezek a különféle projekttípusokból (“kemény”, azaz létesítmény beruházásokból és „puha”, avagy képzés és szervezés jellegû típusokból), inputokból (szolgáltatásokblól), és keretintézkedésekbôl (ösztönzôk stb.) állnak. Ezeket az építôköveket a továbbiakban a fogalom némi leszûkítésével a programok eszközeinek hívjuk. Ezeknek az eszközöknek jellegzetes típusai vannak (képzés, informatikai fejlesztés, innováció, infrastruktúra-fejlesztés, foglalkoztatás és befektetés-ösztönzés stb.), amelyek szinergiái többnyire közvetlenül, technológiai jelleggel meghatározottak, a programokban való szereplésüktôl függetlenül. A programok ezen építôkövekbôl állnak össze, a programok szinergiahatásai attól függnek, hogy milyen arányban tartalmazzák ezeket a jelentôs szinergiájú eszközöket. Szinergia lehetôségek általában olyan intézkedések között állnak fenn, amelyekre az alábbiak valamelyikének megléte jellemzô: 1. Közös input; 2. Közös output; 3. Melléktermék-hasznosítás; 4. Zéró-input (katalizátor-input), 5. Komplementer jellegû tényezôk; 6. Akadályelhárítás; 7. Dominóhatás Ezekkel kapcsolatban az alábbi megjegyzéseket kell tenni: 4.1. Közös input
= A szóban forgó intézkedéseknek (alprogramoknak) vannake olyan közös ráfordítás-tényezôi, amelyek mennyisége nem, vagy csak kismértékben függ attól, hogy ezen intézkedések közül hány valósul meg? 4.2. Közös output
= A szóban forgó intézkedéseknek (alprogramoknak) vannake olyan közös eredményei, amelyeket az egyes intézkedések külön külön nem, vagy csak kismértékben tudnak biztosítani? Közös outputok lehetnek például: – Képzési programok és foglalkoztatási programok együttes eredményeként elhelyezkedett állástalanok száma – Képzési programok és kommunikációs hálózatok együttes fejlesztése eredményeként létesült távoktatási szolgáltatások vagy távmunkahelyek – Befektetésösztönzési (és befektetôvédelmi) programok és infrastruktúrafejlesztés együttes eredményeként megnövekedett mûködôtôke-befektetések – Telephely- és tájrehabilitációs programok és befektetésösztönzési programok együttes eredményeként létrejött új ipari telephelyek, szolgáltatóközpontok – Vízvédelmi (vízrendezési) és turisztikai programok együttes hatására létrejött üdülôhelyek 10
– Bel- és árvízmentesítési programok és mezôgazdasági termékfejlesztési programok együttes eredményeként létrejött mezôgazdasági termelés e mentesített területeken – Mezôgazdasági termékfejlesztési és egészségügyi programok együttes eredményeként létrejött termékek (gyógynövények stb.) – Közlekedési, turisztikai és sportprogramok együttes eredményeként létrejött kerékpárutak – Kirekesztés (esélyegyenlôtlenség) elleni és foglalkoztatási programok együttes eredményeként elhelyezkedett hátrányos helyzetûek száma. 4.3. Termékhasznosítás
= A szóban forgó intézkedések (alprogramok) közül, van-e valamelyiknek olyan mellékterméke, hulladéka, amely feleslegesnek bizonyulna, ha a másik intézkedés nem tudná hasznosítani? 4.4. Zéró-input
= A szóban forgó intézkedések (alprogramok) közül, van-e valamelyiknek olyan „katalizátorhatása”, amely a másik intézkedés hatékonyságát úgy javítja, hogy végeredményben (a visszatérítéseket leszámítva nettó módon) tényleges ráfordítással nem, vagy alig jár? Ilyen katalizátor jellegû intézkedések lehetnek: – Körültekintô mérlegelés után történô ésszerû mértékû és konstrukciójú (önrészesedés, monitoring, társfinanszírozás, szakszerû elbírálás stb.) állami kezességvállalások – Kockázati tôke ösztönzése megfelelô szabályozókkal – Biztosítási szolgáltatások – Hitelek – Szaktanácsadás (“a tudás olyan sajátos jószág, aminek átadása az átadó számára nem jár veszteséggel, sôt gyakran a gyakorlati visszajelzések tökéletesebbé teszik”) – Az adóbevételekben költségvetési szempontból is megtérülô támogatások 4.5. Komplementer jellegû tényezôk
Ennek lényegét már korábban kifejtettük. 4.6. Akadály-elhárítás
= A szóban forgó intézkedések (alprogramok) közül van e olyan, amelyik egy másik intézkedés érvényesülésének valamely akadályát hárítja el? Erre az asszimmetrikus szinergiafajtára egy Cambridge Policy Consultant tanulmány (“Program Induced Dynamic Effects”) hívta fel a figyelmet (lásd a MEANS útmutató 4. kötetét). Noha elméletileg nem feltétlenül tekinthetô teljesen önálló esetnek, a gyakorlati munka szempontjából érdemes volt külön pontban felsorolni. Az elhárított akadályok lehetnek technikaiak, vagy intézményi jellegûek (jogszabály, bizalom). 2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
4.7. Dominóhatás
= A szóban forgó intézkedések (alprogramok) közül, van e olyan, amelyik más intézkedések érvényesülését láncreakciószerûen váltja ki? Ezt az esetet másként hólabdahatásnak is hívják. Elméletileg rokon jelenség a katalizátorhatással, illetve a kritikus tömeg fogalmával. A hivatkozott MEANS-útmutató a demonstrációs hatással illusztrálja, a példa mozgósító erejével. Gyakran elôfordul, hogy a gazdaság szereplôi egymásra várnak, és egyikük lépésével „megtörik a jég”, a többi megy utána. 5. A szinergiák feltárása és kiaknázása
Az EU intézményeiben a szinergia fogalma fokozatosan nyert teret. Az Európai Bizottság a Strukturális Alapok 1988. évi szabályozásában, illetve az 1995-ben kiadott „A kohéziós politika és a környezet” címû (COM/95/624 jelû) nyilatkozatában már az EU programok (“policies”) közötti szinergiák kiaknázási lehetôségeivel is részletesen foglalkozik. Az 1999ben kiadott MEANS módszertani kötetek IV. kötete elméletileg is részletesebben tárgyalja a kérdést. Ezeket és más EUdokumentumokat tanulmányozva azt tapasztaljuk, hogy a bizottság a szinergiahatások egzakt definíciója és mérése helyett, elsôsorban azokra a feltételekre, körülményekre irányítja a figyelmet, amelyek esetén meglehetôs biztonsággal lehet a szinergiahatások érvényesülését feltételezni. Figyelemreméltó és egyre inkább felértékelôdô szempont, hogy az EU regionális politikájában a hozzáadott érték problémája sokoldalúan kerül elôtérbe mind az egyes programok. mind a struktúrapolitika egészének szintjén. A bizottság és a tagországok egybehangzó véleménye szerint a 2006-tól következô programozási periódusban a regionális politikának maximalizálnia kell az uniós beavatkozások hozzáadott értékét, különösen az 1.célterületen. Bonyolult és Európa-szerte vitatott a Strukturális Alapokon keresztül létrejövô, a regionális politikák sikeréhez való európai hozzájárulást jelentô, hozzáadott érték koncepciója. Nem könnyû meghatározni az egyes beavatkozások hatásmechanizmusát, kivált, ha azok a szokásos, jól mérhetô és azonosítható kategóriákon (a GDP növekedés mértéke, beruházások és munkahely-teremtés stb.) túl mutatók. E sajátos hozzáadott érték probléma feltárásában és a pozitív, avagy negatív hozzájárulás azonosításában, mértékének meghatározásában kiemelt szerepet tulajdoníthatunk a tanulmányban sokoldalúan bemutatott szinergiáknak. Az EU irányadó programozási megközelítése mindenekelôtt azzal ösztönzi a hozzáadott érték elvû beavatkozási szemlélet térnyerését, hogy a regionális politikai gondolkodásban erôsíti a stratégiai dimenziót. A térben jobban fókuszált és több szektort érintô területfejlesztési programok integrált és koherens regionális gazdaságfejlesztésnek adnak teret, amelyek több évre szóló prioritásaikkal fejlesztéspolitikai stabilitást biztosítanak. Mindezek a strukturális és regionális politikai döntési mechanizmus szintjén (policy added value) jelölik ki a hozzáadott érték tartományokat, míg a végrehajtás szakaszában (operational added value) különösen a partnerségi elvben rejlô hozzáadott érték tartalom tárható fel FALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
a szinergiák segítségével. Igen lényeges a forrás allokáció hatékonysága szempontjából, hogy a partnerek bevonásával egyaránt erôsíthetô a szereplôk érdekeltsége a mind nagyobb erôfeszítések megtételére, és a programmenedzsment döntéshozatali mechanizmusa is javítható. Mindkét esetben jelentôsen növelhetô a szinergiák potenciálja. A végrehajtási fázisban emellett még kiemelt terepe van a hozzáadott érték termelést tekintve a menedzsment minôségi jegyeinek, amelyek a szinergiák befogadása szempontjából az elszámolhatóságban, a programok értékelésében és a monitoringban tükrözôdnek elsôsorban. A szinergiák feltárása és kiaknázása szempontjából a programozási ciklus négy különösen fontos fázisát emeljük ki. A programfejlesztés kategória nyomán a szinergiák rendszerét, szerkezetét és genezisét vázolhatjuk. A projektgenerálás és –szelekció folyamata felelôs a szinergiákat hordozó egyedi programelemek kiválasztásáért. A stratégiai prioritások egyedi projekteken keresztül valósulnak meg, és az, hogy ezek mennyire képesek egy adott régióban más projektekhez, programokhoz kapcsolódni, illetve „kapcsoltatni”, jelentôs részben térbeli vállalkozási hálózati képességüktôl függ. A szinergiák kiaknázásának fontos feltétele a monitoring intézményrendszere. ÖSSZEFOGLALÁS A tanulmányban igyekeztünk érzékeltetni, hogy a szinergiahatások lehetôségének tudatosítása és keresése mind a tervezés, mind a kivitelezés során igen hasznos iránytût ad a gazdaságfejlesztés számára. Ezt az Európai Unióban is felismerték, és bár nem fetisizálják, nem tekintik csodaszernek, de mind a beavatkozás területei, mind az programok intézkedései közötti szinergiák feltárását és realizálásának feltételeit behatóan elemzik, sôt ezekre vonatkozó egyre kifinomultabb ajánlásokat és útmutatókat is közzé tesznek. A szinergikus hatások léte „jelzésértékû” a gazdasági fejlôdés hatékonyságát, dinamikáját és fenntarthatóságát illetôen. Általában tükrözi a programok összehangoltságát, a többcélúságot, a korszerû interdiszciplináris szemléletet, a minôségi fejlesztésre való irányultságot, és a kivitelezés szakszerûségét, problémamegoldó képességét. Természetesen e tanulmány nem tekinthetô a téma teljes körû áttekintésének vagy végleges lezárásának, az itt felvetett gondolatok minden szempontból továbbfejlesztésre érdemesek, a fejlesztési programok menedzsereinek visszajelzéseit is figyelembe véve. A szinergiakutatásról is elmondható, hogy nem lezárt tudományról van szó, hanem ahogy egy, még a múlt század vége felé született cikk szerzôje (Tartsay, 1995) talán látnokinak is mondható módon nevezi: „A szinergia a XXI. század nagy gazdaságszervezési kihívása”. IRODALOM Általános mûvek:
Ács J. Zoltán–Varga Attila: Térbeliség, endogén növekedés és innováció; Tér és Társadalom, XIV. évfolyam 2000. 14. Appalachian Regional Commission (1997): Regional Techno11
logy Strategies, Exports, Competitiveness and Synergy in Appalachian Regional Clusters Bachtler J.–Tayler S. (1999) Objective 2: Experiences, Lessons and Policy Implications, Report for DG Regio, European Policies Research Centre, University of Strathclyde, Glasgow Bachtler J.–Tayler S.–Ashoroft B.– Swales K. (2000) Methodologies used in the Evaluation of the Effectiveness of European Structural Funds: Report to the Scottish Executive, EPRC Glasgow Campbell, Andrew–Goold, Michael: A valódi szinergiák keresése Harvard Business manager, 1999, 1. évf. 3. szám (Magyar kiadása Harvard Business manager „Korszerû menedzsment, elmélet és megvalósítás” címen) Hicks, John: Érték és tôke Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1978. Schmitz, Hubert: Collective Efficiency and Increasing Returns University of Sussex, Institute of Development Studies, Working Paper 50, 1997 március Tartsay Vilmos: Szinergia: A XXI. század nagy gazdaságszervezési kihívása Marketing és Menedzsment, 29. évfolyam (1995) 4. szám, 53–55.old. Zalai Ernô: Matematikai közgazdaságtan Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 2001. Az Európai Unió dokumentumai:
EU-1: Guide to Territorial Employment Pacts, 2000–2006 European Commission staff working document, 1999 november EU-2: Second report on economic and social cohesion European Commission, 2001. január 31. EU-3: Sustainable Urban Development in the European Union: A Framework for Action European Commission közlemény EU-4: Second Interim Progress Report on the Territorial Employment Pacts European Commission, 1999 november EU-5: Regional Innovation Strategies under European Regional Development Fund Innovative Actions 2000-2002 European Commission, DG Regional Policy, 2002 EU-6: First Progress Report on Economic and Social Cohesion European Commission közlemény, 2002 január 30. EU-7: European Spatial Development Perspective – Towards Balanced and Sustainable Development of the Territory of the European Union European Commission, 1999 május EU-8: The Structural Funds and their Coordination with the Cohesion Fund Guidelines for programmes in the period 2000–2006 European Commission közlemény, No. 1.7.99. EU-9: Spatial Impacts of Community policies and costs of noncoordination European Commission EU-10: Regulation (EC) No 1783/1999 of the European Parliament and of the Council of 12 June 1999 on the European Regional Development Fund, Document 399R1783 Official Journal L 213 , 13/08/1999 p. 0001 – 0004 EU-11: Regulation (EC) No 1784/1999 of the European Parliament and of the Council of 12 July 1999 on the European Social Fund, Document 399R1784 Official Journal L 213, 13/08/1999 p. 0005 – 0008 12
Jegyzetek 1. A szinergikus hatások elméleti alapjainak és a számszerûsítés módszertanának kutatása a Regionális Operatív Program ex ante értékelésének kapcsán a VÁTI Kht. megbízásából a szerzôk, a Terra Studio munkatársai, valamint külsô szakértôk bevonásával történt. 2. Megjegyzendô, hogy pl. Hicks az „Érték és tôke” c. mûvében egy ennél általánosabb, a hasznosság mérhetôségének feltételezését nem igénylô meghatározást ad a komplementaritásra, aminek azonban számunkra egyelôre nincs különösebb jelentôsége. 3. A komplementaritás ellentéte tehát a helyettesíthetôség, idegen kifejezéssel kompetitív (versenyzô) viszony. Ennek tárgyalását most mellôzzük, a tankönyvek ezt helyettünk megteszik. Itt annyit érdemes kiemelni, hogy a kiegészítô és helyettesítô viszonynak számos köztes esete van, és a viszony a két termék mennyiségének vagy a külsô körülmények (harmadik termék stb.) változásával meg is fordulhat. 4. Érdekes, hogy az ikertermelés kifejezés angol eredetijét (joint production) egyesek együttes termelésnek fordítják, ami általában félrevezetô, de szinergikus „ikertermelés” (=több cél egy eszközzel, „inputtal” elért kielégítése) esetén utalhat a szinergikus hatások „együttes termelés” révén történô megjelenésére. 5. Bár ez a mennyiségi változások minôségibe (a fogalmi határok átlépésével) való átmenetének hegeli (és Engels által materialista objektivista formába átültetett) tanával rokon, modern matematikai apparátusa miatt tekinthetô új diszciplinának. 6. Európai Bizottság XVI. Fôigazgatóság: Az EU Strukturális Alapjai által finanszírozott programok értékelésének módszertana, (MEANS füzetek) 1999 7. Science, Technology and Industry Outlook – Drivers of Growth, Information technology, Innovation and Entrepreneurship – különkiadás, 2001 8. ami egy HERMES-nevû modell egyszerûsített, és az NFT elemzésekhez testreszabott változata 9. „Az EU regionális politikája mûködési mechanizmusainak átvilágítása, hazai kihasználási lehetôségei” 2001. szeptember
2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
FÜRSTAND ATTILA Drs, Terra Studio Kft.
A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAM SZINERGIAVIZSGÁLATA – A SZINERGIKUS HATÁSOK SZÁMSZERÛSÍTÉSE A szinergiák maximalizálása a területi tervezési-fejlesztési gyakorlatban hazánkban még csak „divatos”, de az Európai Unióban már kötelezô és egyre szélesebb körben elfogadott szempont. Ez jogos is, hiszen a szinergia fogalma az egyes tevékenységek között megvalósuló, egymást erôsítô vagy csökkentô hatásokat takarja. Miután egy térség fejlôdését több különbözô tevékenység is elôsegíti, az egymást erôsítô eredmények megjelenése a fejlesztések hatékonysága tekintetében mindenképpen kívánatos. A napi gyakorlatban a szinergia, mint rendezési elv, több szinten is megjelenik a tervezési dokumentumokban, azonban a tervezôk ritkán lépnek túl a szinergikus hatások fontosságának hangsúlyozásán, illetve jobb esetben intuíción és/vagy tapasztalaton alapuló kinyilatkoztatásokon. Ez a megállapítás nemcsak hazánk, de részben az Európai Unió napi tervezési gyakorlatára is igaz, bár a szinergia kutatása és az eredmények gyakorlati szempontú alkalmazása (meglehetôsen változatos formában) az Európai Unió fejlettebb tagországaiban mintegy 20 évre nyúlik vissza. Magyarországon éppen ezért számított úttörô kezdeményezésnek a Terra Studio1 által a VÁTI megbízásából elvégzett, a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) Regionális Operatív Programjának (ROP) szinergiavizsgálata. A munka jelentôs mértékben támaszkodott a „MEANS füzetek” (VÁTI 2000) szinergia-kutatással kapcsolatos fejezeteire, a témában kompetens szakértôi gárda alapozó kutatásaira (lásd: Nikodémus Antal és Révész Tamás jelen számban megjelent cikkét), valamint Korompai Attilának a hazánkban a szinergikus hatások tudományos igényû leírása terén elért eredményire és a Terra Studio munkáját segítô, a kutatás folyamán a tervezôknek nyújtott iránymutatásaira (Korompai 1994). A Regionális Operatív Program (ROP) szinergiavizsgálata kiterjedt a programon belüli szinergikus kapcsolatok meghatározására (belsô szinergia), valamint a Nemzeti Fejlesztési Terv ágazati programjainak és a ROP kapcsolatrendszerének feltárására (külsô szinergia), de miután a szinergikus hatások vizsgálatának nincs nemzetközileg elfogadott gyakorlata, a vizsgálat elsô fázisában kellett kialakítani a hatások számszerûsítésének módszerét is. A módszertani irányok meghatározásának folyamata már önmagában számos olyan eredménnyel járt, amely magyarázatot ad arFALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
ra, hogy a tudomány miért is adós még a szinergia konkrét, gyakorlati jelentôségû számszerûsítésének mindenki által elfogadott metódusával. Mindazonáltal a vizsgálat bebizonyította, hogy a szinergiavizsgálatnak van helye a területfejlesztés mindennapi gyakorlatában, és hogy az eredmények hathatósan támogatják a területi fejlesztések programozási és végrehajtási folyamatait. A szinergiavizsgálat a Godet és Duperrin által kidolgozott MICMAC (Matrice d’Impacts Croissés-Multiplication Appliquée á un Classment – kölcsönhatás-mátrix szorzatok alkalmazása osztályozási célokra) módszer metodikáját követte a szinergikus kapcsolatok számszerûsítésének fázisában (in Godet 1993). A módszer kiindulópontja egy olyan mátrix (alapmátrix), ahol a sorokban és az oszlopokban az adott program tevékenységei szerepelnek, a mátrix elemei pedig az egyes tevékenységek közötti közvetlen hatások erôsségét mutatják. A sorok összege az egyes tevékenységek által kifejtett összes közvetlen hatás erôsségét, az oszlopok összege pedig az adott tevékenységre ható közvetlen hatások összesített erôsségét adja, a mátrix sarokösszege pedig a rendszerben megjelenô összes közvetlen hatás erôsségét mutatja. Az alapmátrix meghatározása – amelynek legfôbb inputja a vizsgálat tárgyát képezô program tevékenységeinek leírása – egy széles körû szakmai tapasztalatokkal bíró szakértôcsoport feladata. Az alapmátrix meghatározását a mátrix hatványozása követi, amely egészen addig folytatódik, amíg az egyes tevékenységeknek a hatáserôsség sorrendjében elfoglalt helye nem változik, azaz a rendszer stabilizálódik (a hatványozás x. foka). A stabilizálódás fokán azt mondhatjuk, hogy a rendszerben a tevékenységek között lehetséges közvetett kapcsolatok is kialakultak; a hatások erôssége a szinergikus hatások erôsségét mutatja. A továbbiakban a vizsgálat a rendszer szintjén a mátrixok adatainak statisztikai elemzésével, az egyes tevékenységek szintjén az adott tevékenység kapcsolatrendszerének és a hatás, illetve befolyásoltsági jellemzôinek a leírásával folytatódik. Az egyes lépéseket a kapcsolatok közvetlen (alapmátrix) és a közvetett (a mátrix x. foka) fokain elvégezve, nyomon követhetô az adott tevékenység szerepének változása. A rendszer szintjén, az egyedi láncolás klaszterezési módszerével2 meghatározható azon tevékenységek köre, amelyek valamilyen szempontból különleges pozíciót foglalnak el a rendszerben. A tevékenységeket a hatás-befolyásoltság koordinátarendszer13
ben értelmezve, leírható a rendszer stabilitása (a függvény alakja), a tevékenységek osztályozása pedig az egyes tevékenységek hatás- és befolyásoltsági értékeinek az átlagokhoz képest való távolságain alapul. Ezek alapján kijelölhetôk a meghatározó típusú (jelentôs hatás, alacsony befolyásoltság), a közvetítô típusú tevékenységek (erôs hatás és nagy befolyásoltság), valamint az eredmény (kis hatás, jelentôs befolyásoltság) és a kiszûrhetô (kis hatás és alacsony befolyásoltság) típusú tevékenységek. Az egyes tevékenységek vizsgálata során lehetôség nyílik az adott tevékenység kapcsolatrendszerének a feltárására. Ez elsô lépésben az adott tevékenység súlyának meghatározását jelenti a többi tevékenységhez képest, második lépésben pedig az adott tevékenység teljes kapcsolatrendszere írható le a hatásmátrix bármely fokán. Külön figyelmet érdemelnek azon tevékenységek, amelyek a tovagyûrûzô közvetett hatások tekintetében egymaguk biztosítják a különbözô tevékenységcsoportok közötti kapcsolatok megvalósulását. A Regionális Operatív Program (ROP) szinergiavizsgálata a program belsô és külsô szinergiáinak a meghatározására irányult. A külsô szinergiavizsgálat esetében az alapmátrix soraiban és oszlopaiban a ROP, illetve az adott ágazati program szerepel, amely aszimmetrikus mátrixot eredményez. Miután a hatványozási mûvelet eredményeként 2 szimmetrikus mátrixot kapunk eredményül, és a további hatványozás a szinergikus kapcsolatok szempontjából értelmezhetetlen, a külsô szinergiák esetében a módszer csak a közvetett kapcsolatok elsô fokán alkalmazható. A ROP belsô szinergiavizsgálata jól kirajzolta, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek a fejlesztések súlypontját adhatják. A meghatározó és közvetítô típusú tevékenységek közé elsôsorban infrastrukturális és a vállalkozásokat segítô oktatási, valamint idegenforgalmi jellegû tevékenységek kerültek. A rendszerben kiemelkedik az „iparterületek, logisztikai központok, turisztikai vonzerôk összekötô és bekötô útjainak felújítása, kiépítése” elnevezésû tevékenység mint a szinergikus kapcsolatok legjelentôsebb „motorja”, míg az önkormányzatok intézményfejlesztéséhez kapcsolódó intézkedések jellemzôen a kiszûrhetô típusú tevékenységek körébe tartoznak. A rendszeren belüli, a szinergikus kapcsolatok megvalósulásának köszönhetô „mozgásokat” jól példázza a „lakótelepek rehabilitációja”, illetve az „idegenforgalmi vonzerôkhöz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése” tevékenységek viselkedése, amelyek az alapmátrix (0. fok) elemzése során a kiszûrhetô, míg a rendszer stabilizálódása után (4. fok) a közvetítô típusú tevékenységek közé kerültek. A külsô szinergiák tekintetében elmondható, hogy a ROP azon intézkedései jelentek meg jelentôs hatással a különbözô operatív programokhoz (OP) tartozó rendszerekben, amelyek egyben kapcsolódtak az adott ágazati program céljaihoz is. Az ágazati OP-k és a ROP rendszereiben azonban, a „régiós igényekhez illeszkedô képzési kínálat kialakítása”, valamint „a barnamezôs területek újrahasznosítása” és a „település-rehabilitációs akciók” szinte kivétel nélkül megjelennek mint a szinergiák szempontjából kiemelkedô intézkedések. Ezen túlmenôen például a ROP és a Humánerôforrás-fejlesztés Operatív Program kapcsolatrendszerében a „helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása” címû ROP intézkedés, pl. a ROP – 14
Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program rendszerében a „közösségek energiaellátása és szennyvízkezelése” címû intézkedések játszottak jelentôsebb közvetítô szerepet. Az elemzés eredményei részben alátámasztották a tervezôk és a vizsgálatban résztvevôk megérzéseit, és egyben olyan módszertani problémákat is felvetettek, amelyek megoldása a szinergiavizsgálat elterjedése szempontjából kiemelkedôen fontos. A vizsgálat kiindulópontja az alapmátrix. Az alapmátrix meghatározása szakértôi feladat, és nagyban támaszkodik a vizsgált programban foglaltakra. A szakértô és a tervezô is „ember”, és az egyes tevékenységek közötti kapcsolatok és ezek erôsségeinek meghatározásakor tapasztalatukból, szakmai hátterükbôl adódóan szubjektív hibákkal terhelik a vizsgálat eredményeit. A szubjektív tényezôk mellett a szinergikus hatások megvalósulásával kapcsolatos ismeretek hiánya is befolyásolja a vizsgálat eredményét. A szinergikus kapcsolatok meghatározott idôben és helyen, a projektek szintjén valósulnak meg, a projektek hatásterülete pedig, a projekt jellegétôl függôen különbözô mértékben, de véges. A ROP ezzel szemben országos (vagy legalábbis regionális) hatáskörû, de utópisztikus lenne azt képzelni, hogy elegendô forrás áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden egyes intézkedés fejlesztô hatása eljusson az ország összes településére. Elméletileg a konkrét projektek, valamint az egyes tevékenységekre fordítható források ismeretében tehát meghatározhatóak lettek volna a program szinergikus hatásai, de a fentiek ismeretének hiányában abból a feltételezésbôl kellett kiindulni, hogy az alapmátrixban lefektetett kapcsolatok – bármely valóságos körülménytôl függetlenül – megvalósulnak. A „való világ” adottságaihoz való kapcsolódás a vizsgált rendszer kérdését veti fel. Itt a rendszert szigorúan a ROP és az NFT tevékenységei határozták meg, a projektek azonban más tervezési fejlesztési rendszerekhez kapcsolódva, illetve területi adottságokba ágyazva valósulnak meg. Egy-egy projektcsoport esetében tehát könnyen elôfordulhat, hogy a szinergikus kapcsolatok kialakulásának szempontjából kulcsfontosságú elemek már adottak a projekt helyszínén, vagy más tervezési rendszer elemeiként vesznek részt a folyamatokban. A ROP szinergiavizsgálata így egy adott rendszerben és a potenciális szinergiák meghatározására szorítkozhatott, de meg kell jegyezni, hogy megfelelô tapasztalati adatbázisok segítségével, az egyes kapcsolatok megvalósulásához rendelhetô valószínûségeknek az alapmátrixba történô bevezetésével a módszer képes „valóságosabb” szinergiák meghatározására is. A metodikai fejlesztések egyik legfontosabb feladata a ROP megvalósulása során szerzett tapasztalatok hasznosítása. A tervezési folyamat jelen fázisában a szinergiavizsgálat a program ex ante értékeléséhez kapcsolódik; a program megvalósításának során lehetôség nyílik a további vizsgálatok elvégzésére, immár a konkrét projektek hatásainak ismeretében, a program mid-term és ex post értékelésének keretében, amely egyben módszertani visszacsatolásként is értelmezhetô. A módszertani fejlesztések további eleme a vizsgálat más nemzeti, regionális vagy térségi programokra való kiterjesztése, hiszen a módszer mind szélesebb körû felhasználása növeli az adott rendszerben a tervezés és megvalósítás haté2003/10 FALU VÁROS RÉGIÓ
konyságát, és egyben a módszertan folyamatos fejlesztéséhez is hozzájárul. A szinergiavizsgálat eredményei alapján megjelölhetôk tehát azon tevékenységek, amelyek más tevékenységekhez kapcsolódva a legnagyobb mértékben növelik a fejlesztések összesített hatékonyságát, és azok, amelyek kevésbé járulnak hozzá a program összesített eredményeihez. A vizsgálatot különbözô fejlesztési forgatókönyvekre elkészítve, meghatározható a tevékenységek azon kombinációja, amely összességében a legkedvezôbb a források felhasználása hatékonyságának szempontjából. A program elfogadása után, ismerve a programban potenciálisan meglévô szinergikus hatásokat, a megvalósítás is hatékonyabbá tehetô, hiszen a projektgazdák, a lebonyolító szervezet stb. részvételével olyan információs hálók alakíthatók ki, ahol a projektkiválasztás és az egyes megvalósuló projektek közötti kapcsolatok alakulása a szinergikus hatások szempontjait is figyelembe véve történhetnek meg. A módszer gyakorlati alkalmazásának így elsôsorban a források felhasználása a hatékonyságának növelése érdekében van létjogosultsága akár régiós, akár kistérségi szinten, különös tekintettel a térségi programok pályázati keretekben való megvalósítására. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a szinergia vizsgálata valóban része lesz a hazai tervezési gyakorlatnak, hiszen a programozás és megvalósítás minôségét a hatékonyságában egyre javuló módszer hathatósan segíti elô. FALU VÁROS RÉGIÓ 2003/10
Irodalomjegyzék Godet, Michel (1993) From anticipation to action. A handbook of strategic prospective, UNESCO Publishing, Paris Korompai Attila (1994) A városon belüli projektek által létrehozott feltételek értékelése, Második Millennium, II. BMEBKE, kézirat Terra Studio Kft, (2003) A Regionális Operatív Program külsô és belsô szinergia-vizsgálata és a számszerûsítés metodikai megalapozása, készült a VÁTI Kht. megbízásából, kézirat VÁTI Kht. (2000) Az EU Strukturális Alapjai által finanszírozott programok értékelésének módszertana, MEANS füzetek 1-10, VÁTI, Budapest Jegyzetek 1. A Terra Studio a Regionális Operatív Program szinergiavizsgálatában részt vett munkatársai: Aradi Renáta, Fürstand Attila, Gerlach Viktor, Guzmics István, Horváth Kinga, Laky Ildikó, Veres László. Külsô szakértôk: dr. Balázs János, dr. Korompai Attila, dr. Nikodémus Antal, dr. Révész Tamás, Szabó Pál. 2. Adatok csoportosítására kidolgozott statisztikai módszer. 15
